Erdély történelme a világhálón
Erdélyi Krónika címmel, a https://erdelyikronika.net webcímen januártól új internetes felület jelent meg, az itt közölt tartalmak középpontjában Erdély történelme áll. A létrehozás fontosságáról és a fiatal alapítók terveiről az egyik szerkesztőt, a csíkszeredai születésű Olosz Levente történészt Daczó Katalin kérdezte.
Hogyan született meg ez az internetes felület? Mikortól bővült kolozsváriból erdélyivé?
– A honlap kezdeményezője és alapítója Fazakas László fiatal történész. Az alapötlet, egy szintén általa indított blog, a Kolozsvári Krónika (2016. február) alapján fogalmazódott meg. 2016 végén született az elhatározás, hogy a csak kolozsvári tematikájú blog korlátait átlépve olyan honlapot alapít, amelynek elsődleges célja fórumot biztosítani az Erdély történelmével foglalkozó kutatók számára. A honlap létrehozásával párhuzamosan a szerkesztőség is bővült. Mostanra már van nagyváradi, marosvásárhelyi, csíkszeredai, kolozsvári és székelyudvarhelyi munkatársunk is. A honlap regisztrálásának hivatalos időpontja: 2017. január 2.
– Miért tartották fontosnak egy Erdély történelmével foglalkozó honlap és Facebook-oldal elindítását?
– Két okból is fontosnak tartottuk. Egyfelől azért, mert nincs olyan fórum, amely átfogná az erdélyi vagy Erdéllyel foglalkozó történészszakmát, és amely lehetőséget biztosítana a történészeknek munkájuk egymással való megosztására, nem beszélve olyan egyetemistákról, akik dolgozataikat, kisebb kutatásukat nem tudják a nyilvánosság elé tárni. Ebből adódóan célunk lehetőséget biztosítani az Erdélyt múltját kutató szakembereknek, hogy a szakmával és a nagyközönséggel is megosszák kutatásaik eredményeit, reflektáljanak egymás munkájára vagy akár vitát generálva mélyítsék el ismereteiket. Másodsorban pedig az a célunk, hogy Erdély történelmének egyes szeleteit mutassuk be a szélesebb közönségnek, könnyen emészthető, olvasmányos, ismeretterjesztő cikkek formájában. Erdélyben magyar nyelven, a napisajtóban nagyon ritkán megjelenő cikkek mellett csak a Székelyföld folyóirat és a Transindex portál közölt történelmi írásokat, azonban ez utóbbi rovat nemrégiben megszűnt. Így az Erdély történelme iránt érdeklődők számára nemigen van lehetőség olyan ismeretterjesztő munkákat olvasni, amelyek megfelelnek a legmagasabb szakmai követelményeknek is. Emellett az oldalunk folyamatosan tájékoztatja mind a történészszakmát, mind a nagyközönséget az Erdély történelméhez kapcsolódó hírekről, előadásokról, könyvbemutatókról és más rendezvényekről. A Facebook-oldal pedig azért fontos, mert általa érhetjük el a legtöbb embert.
– Milyen az oldal fogadtatása?
– Szakmai berkekből eddig pozitív hangokat hallottunk. Az erdélyi történészkollégák pedig már aktívan használják az oldalt a különböző helyi rendezvények népszerűsítésére, ami szintén kedvező hír.
– Mit tart szem előtt a szerkesztőség az anyagok összeválogatásakor/közlésekor?
– Számunkra a legfontosabb szempont a szakmaiság. Ezalatt azt értem, hogy az illető írás lehetőleg a szerző kutatásait mutassa be vagy a szerző kutatási területéhez kapcsolódó tágabb téma ismertetésén alapuljon. Vagyis egy régész ne az 1989-es temesvári eseményeket mutassa be, vagy egy jelenkorász a madéfalvi veszedelmet. Emellett pedig fontos, hogy az írás ideológiai, politikai vagy más személyes elfogultságtól mentes legyen. Természetesen mindezek mellett a legfontosabb, hogy kötődjön Erdély történetéhez. A szakmaiságot azonban nem nehéz betartani, mivel a cikkek egy részét mi, a szerkesztők, munkatársak írjuk, másfelől a cikkek összegyűjtésénél a különböző szakmai szervezetekkel és intézményekkel (múzeumok, egyetemek, kutatóintézetek stb.) fenntartott széles kapcsolathálózatunkra támaszkodunk, amely már önmagában garantálja a szakmaiságot.
– Kik szerkesztik az oldalt? 
– A honlap főszerkesztője Fazakas László, történészként a dualizmus kori Kolozsvár városfejlődésével és egyesülettörténettel foglalkozik. Őt Ferenczi Szilárd és Fodor János szerkesztők segítik. Előbbinek az újkori várospolitika, utóbbinak az első világháború utáni politika- és diplomáciatörténet képezi a szűkebb kutatási területét. Az öt munkatárs elsősorban a cikkek írásával, gyűjtésével foglalkozik. Ők, Gál Zsófia a 19. századot tanulmányozó művészettörténész, Markaly Aranka, az erdélyi fejedelemség korszakára szakosodott történész és muzeológus, jómagam, az erdélyi zsidóság jelenkori történetének kutatója, T. Szabó Csaba, már nemzetközi hírnévre szert tett régész és Tőtős Áron, aki a 19–20. századot társadalomtörténeti szempontból vizsgálja. Honlapunk logóját, a Facebookon megjelenő borítóképeket, valamint a plakátokat, matricákat Gyéresi Andrea Éva és Péter Emőke tervezőgrafikusok készítették. Az Erdélyi Krónika hivatalos közleményeiért, nyilatkozataiért Bálint Kinga-Katalin kommunikációs szakember felel. Ezt a fiatal történészekből álló csapatot az erdélyi kutatási téma, valamint a szakmaiság köti össze. Mindannyian doktori iskolába járnak/jártak vagy készülnek oda felvételizni, továbbá különböző kutatási projektekben vesznek részt.
– Kié a felület? Ki vagy mely intézmények finanszírozzák? Van esély a hosszú távú fennmaradásra?
– Saját magunk gondoskodunk a honlap finanszírozásáról, és ez valószínűleg a jövőben is így marad. A munkát teljesen önkéntes alapon végezzük. Több partnerünk is (Szabadság, Korzo, Kolozsvári Magyar Történeti Intézet, Román Akadémiai Könyvtár) van, akikkel együttműködünk, noha nem tartozunk egy intézményhez vagy szervezethez sem. A csapat ambíciója, kitartása és lelkesedése a záloga a hosszú távú fennmaradásnak
Hargita Népe (Csíkszereda)

Kinek szent László?
Fél évezredes kódolt üzenetek, székely falakon. A freskós templomok bámulásán túl megérkezhetsz saját kultúrádba.
Idén, 2017-ben Szent László emlékév van. S akkor? Mit jelent ez? Mire is emlékezünk pontosan? Kik emlékeznek, kinek fontos ez? Bár alap dolgokat tudunk Szent Lászlóról? Miért kellene tudnunk? Hol találunk hiteles információkat Szent Lászlóról, amit sem az egyház, sem a politika, sem a népi emlékezet nem idealizál túl, és a történelmi kutatások sem cáfolnak? Székelyföldön miért botlunk lépten-nyomon Szent László elnevezésekbe vagy kulturális emlékekbe? Miért van itt annyi Szent László-freskós templom?
Temérdek kérdés, melyekre az emlékév kezdeményezőinek célkitűzései szerint a 2017-es év során meg kellene kapnunk a válaszokat.
Ezek a célkitűzések:
A Szent László által képviselt értékek aktualizálása, figyelemfelhívás a közép-európai nemzetek egykor magvalósult keresztény egységére, a zarándokturizmus fejlesztése és a zarándokutak vonzóbbá tétele, a Szent László kultusz megerősítése, útmutató a szentlászlói lelki úthoz, a Szent László által alapított egyházmegyék közötti kapcsolat erősítése, Szent László szellemiségével, örökségével hozzájárulni a kisebbségi magyarság megmaradásához, továbbá bevonni a lengyel, román, horvát, szlovák civil szervezeteket, egyházakat és politikai szereplőket.
Ha ez mind megvalósul, akkor a bevezető kérdésekre válaszokat fogunk kapni. Fontosnak tartom ezt azért, mert a kérdések hétköznapi emberekben merültek fel.
Már november óta egy jó pár alkalmat megragadva, vegyes társadalmi- és vallási hovatartozású embereket kérdeztem Márton Áronról, a tavalyi emlékévesről és Szent Lászlóról is. Közel 70 ember vélekedésébe, hozzá eljutott információkba és ködös ismereteibe láthattam bele, csak amolyan érdeklődő kérdések szintjén, ismerős alapon.
Összegezve ezeket, már jogos lett volna megkérdőjeleznem a Szent László emlékév hatékonyságát is, de előtte természetesen körbenéztem.
Kicsi falvak nagy falai
Továbbra sem a püspökségi-, miniszteri- vagy megbízott szervezői szintek érdekeltek, mert annak csak akkor van értelme, ha terveik a gyakorlatban megmutatkoznak kisebb közösségek, egyházközösségek, netán egyének életében.
Logikusnak gondoltam, hogy egy ilyen tematikájú évkörnek, amit közép-európai szintűvé szeretnének tenni, annak mindenképp része kell legyen Erdély olyan vidéke, ahol leginkább jelen van Szent Lászlóképi és legendai emlékezete. Megkerestem hát olyan templomok papjait Udvarhelyszéken és Háromszéken, ahol Szent László freskók vannak.
Megkérdeztem őket, hogy valamivel készülnek-e a Szent László emlékév kapcsán és, hogy kérte-e fel őket valaki arra, hogy ilyen jellegű eseményt szervezzenek egyedi Szent Lászlós környezetükben?
A válasz minden esetben „nem" volt. Önszorgalomból, saját költségvetésből egyes lelkészek terveznek valamit Szent László napjára, de ezt valószínűleg az emlékév nélkül is megtennék.
Szenttelenül szentek között
Mivel a legtöbb Szent László freskós templom olyan egyházi gyülekezetnek ad helyet, akik számára a szentek nem isteni közbenjárók, megpróbáltam kideríteni, hogy vajon nem ezért ennyire érdektelenek-e. De olyan nyitottságra találtam e téren, ami az ellenkezőjét bizonyította.
Egyes lelkészek külön érdeklődtek, hogy tudok-e ilyen konkrét programról vagy javaslatokról az emlékév kapcsán.
Azt láttam, hogy az a pap, akit ilyen templom egyházközösségének élére neveztek ki, az eleve elfogadta, hogy neki papi kötelezettségein túl extra feladatai is vannak. Hogy őt az év bármelyik napján turisták zargatják, hogy akár éveken keresztül romok között kell miséznie az aktuális ásatások miatt, vagy akár szakemberek átjáróháza az a templom, ahol ő vallásos közösséget próbál összekovácsolni.
Egy kisebb katolikus plébániát is megkerestem, ahol tervezik, hogy itt-ott hangsúlyozottan kiemelik a programjaikban Szent Lászlót. Jelentse ez az ifjúsági vagy nőközösségi lelkigyakorlatok tematikáját, vagy a Szent László napi prédikációt. De ők jelezték, hogy még nem kapták meg az éves előírt programfüzetüket Gyulafehérvárról.
Mindezek után úgy summáztam, hogy az egyes UNESCO által is elismert Szent Lászlós helyszíneken a 80 millió forintos magyar állami támogatásból nem fog vándorkiállítás, zarándoklat, egyházi ünnep, tudományos konferencia, pályázat, sportverseny, gyermektábor, fiatalok számára rendezett történelmi verseny megvalósulni, ahogy az a szervezői programban általánosan szerepel.
Természetesen még hátra van az év java és remélhetőlegdecemberben nemcsak egy képletes emlékévet tudunk újra magunk mögött, aminek üzenete vagy egyáltalán nem jut el számottevő emberhez vagy eleve megfogalmazottan jut el, ami még csak esélyt sem ad arra, hogy a saját életünk mindennapjaiba beépülhessen.
Ezt a folyamatot, segítő szándékommal támogatva, összegyűjtöttem pár alaptudnivalót Szent László kapcsán.
10 dolog, amit Szent Lászlóról érdemes tudni
1. Árpádházi királyunk, aki Szent István után 39 évvel került a trónra 1077-ben.
2. A történelmi Erdély fővédnöke és védőszentje.
3. 10 székelyföldi templomban tártak fel Szent László freskókat. A legtöbb Szent László falfestmény Erdélyben és Felvidéken van.
4. Ő alapította a nagyváradi székesegyházat.
5. Első királyunk, aki hódításra alkalmassá szervezte a magyar államot.
6. Szent László nemcsak királyi, de pápai előjogokat is gyakorolt: zsinatot hívott össze, püspököket nevezett ki, székesegyházakat alapított.
7. Szent László törvényei a legszigorúbb magyar törvénykezések közé tartoznak. Ezeknek köszönhetően sikerült egységesíteni és belső rendet teremteni a középkori Magyarországon. Legrészletesebb törvénykezései elsősorban a lopásra és a hadseregre vonatkoztak.
8. Uralkodásának idején egy vezető pozícióban lévő ember bármely rokona, ha tyúknál nagyobb értéket lopott, felakasztották. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően meghonosult Magyarországon a magántulajdon tisztelte.
9. Történelmünkben a leginkább idealizált uralkodó mind vallási-, politikai-, hadászati- és jellembeli szempontból. Temérdek legenda, monda, csoda, gyógyítás, emberfeletti tulajdonság kapcsolódik nevéhez.
10. Szent Lászlót Boldogasszony lovagjaként is számontartják. A női tisztelet és védelem példája. Egyházi és politikai taktikájának köszönhetően Szent László óta tiszteljük Szűz Máriát Magyarország patrónájaként.
Erdélyi templomok, melyekben Szent László freskókat tártak fel:
Székelyderzs, Homoródkarácsonyfalva, Bögöz, Oklánd, Homoródszentmárton, Gelence, Szacsva, Kökös, Sepsikilyén, Bibarcfalva, Kézdiszentlélek, Erdőcsinád, Csíkszentmihály, Mezőtelegd, Magyarremete, Ördöngösfüzes, Szék, Almakerék, Darlac, Kristyor (Criscior), Ribice, Őraljaboldogfalva.
Mit kell nézni egy Szent László freskón?
Az első látogatásaim alkalmával, csak bámultam a romos falfestményeket és összefüggéseiben nem értettem, honnan is kellene kezdenem a szemlélődést. Bár az aktuális képtár vezető, vagy templomi megbízott mindig elmondta, hogy én ott épp mit látok, és én nem láttam azt. Aztán elkezdtem utánajárni ennek, és pár barátommal, akiket hivatásszerűen is érdekelté tette mindez, már könnyebb volt helyére tenni a látottakat.
A Szent László freskók örökérvényű szimbólumokat közvetítenek, így képi üzenetük minimum három szinten értelmezhető. Egyrészt mindenik falfestmény egy történelmileg leellenőrizhető eseményt, a cserhalmi kun-magyar csata részletét örökíti meg.
A képsor minden templomban jól felismerhető ismétlődő jeleneteket tartalmaz:
Ezeket Jankovics Marcell művészettörténész és Kossuth-díjas filmrendező, Csillagok között fényességes csillag könyve alapján állítottam össze.
Várad és Szent László herceg (vagy megkapja épp a csata hírét, vagy épp kivonul seregével Váradról, vagy áll a vár előtt) – Csatajelenet – Szent László üldözi és megsebesíti a magyar leányt elrabló kunt – A két vitéz fegyvertelenül küzd – A magyar leány lefejezi a Szent László által térdre kényszerített kunt – Fejbenézés, amikor Szent László a fejét a leány ölébe hajtva pihen.
Mindig a templomok északi falára van festve a képsor és balról jobbrahalad. Tehát a felkelő Nap fénye világítja meg sorban a jelenteket.
Egyes esetekben a történet a csillagos ég hátterében zajlik, ami eleve kiemeli a történelmi hűség ábrázolásvilágából, és kozmikus értékűvé teszi a megjelenített képeket.
Ezentúl megfigyelhetünk furcsa ábrázolásokat, tudatos vonalvezetéseket, színhasználatokat, képarányokat:
Szent László lova világos vagy fehér színű, a kun vitézé sötét vagy fekete; mindkettőjükhöz képileg hozzárendelődik egy fa; a leány alakja gyerekméretűtől a felnőtt méretig jelenetenként egyre nagyobb lesz; a dárdával átszúrt kun nem hal meg, a következő képekben birkózik Lászlóval; a kun vitézt nem a dicső herceg fejezi le, hanem a leány,László herceg a haját fogja ezalatt stb.
„...ezeknek az ősidőkből öröklött képeknek mélyebb tartalma kell legyen, mint egyik, nevezetes királyunk hősi tettére való emlékezés. Valóban így is van: e képsor a világosság és a sötétség erőinek harcát ábrázolja, jóval a honfoglalás előtti, jóval László királyunk előtti időkből. Ezt az ősi mondát 'keresztelték meg', amikor Szent László tisztelete kialakult és mindenféle régebbi, csodás történet gyűlt össze személye körül." (László Gyula, Széchenyi-díjas magyar régész-történész 1910-1998, Hunor és Magyar nyomában könyvrészlet)
Kutatásaim szerint tehát a három lehetséges értelmezési szint egyfelől a történelmi esemény átörökítése, másfelől a női tisztaság védelmezése, mint az értelmes férfi küzdelem tárgya, a szív és alelkiség útjának követése, továbbá a mindenkori egyéni életút kivetített belső harca, amikor se kun, se ellenség, se trón, se nő nincsen, csak saját belső vívódásaink és azok kivetülései.
5 érdekes legenda Szent Lászlóról
1. Levitált – egyik csatlósa megleste ima közben és látta, hogy a föld felett lebeg.
2. Feltámadt – halála után 250 évvel a tatárok Erdélyt megtámadták, de a tatár seregek fölényéhez képest a székelyek mégis legyőzték őket. A foglyul ejtett tatárok Szent Lászlót látták a sereg élén. Eközben a váradi székesegyházból, a Szent László ereklyék közül eltűnt a feje, ami a csata után visszakerült helyére.
3. Ő fakasztotta az oroszhegyi Urusos gyógyító vizű forrást és a mátraverebélyi kutat.
4. Szava nyomán lett a csíki falu Szépvíz.
5. Olyan tekintélynek örvendett a középkorban, hogy a keresztes hadjáratok vezetésével őt bízták meg.
KOMSA ANDREA KATALIN
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Dan Tanasă: „Nem értem, mi hiányzik még a magyar közösségnek”
Azt állítja, nem a titkosszolgálatok és nem a román ortodox egyház fizeti, az autonómiát Románia ellenségének tekinti, a helyi román vezetőket pedig „szolgának” tartja Dan Tanasă. A magyar szimbólumok használata miatt perek sorozatát indító sepsiszentgyörgyi bloggert a Maszol arról kérdezte, hogy miként látja a székelyföldi magyar-román együttélést, a szimbólum- és nyelvhasználatot, valamint az autonómia kérdését. Az exkluzív interjú a székelyföldi román közösség hangadóit megszólító cikksorozatunk első része. 
Az alábbi interjú a választások előtt készült. Közlését azért halasztottuk el, mert időközben kiderült, hogy Dan Tanasă a Szövetségünk Románia nevű párt színeiben parlamenti mandátumra pályázik. Az interjú első kérdését utólag tettük fel a sepsiszentgyörgyi bloggernek. Cikksorozatunk következő részében a székelyföldi román közösség más hangadóit szólaltatjuk meg, majd a nyilatkozataikra reagáltatunk magyar politikusokat is.
- Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester korábban kijelentette,  Dan Tanasă nem mert Székelyföldön indulni a parlamenti választásokon, inkább Bukarestbe "menekült". A választási eredmények (a Szövetségünk Románia nem jutott mandátumhoz - szerk. megj.) ismeretében nem gondolja úgy, hogy már csak stratégiai szempontból is inkább Hargita vagy Kovászna megyében kellett volna indulnia, ahol jobban ismeri tevékenységét a román közösség?
- Átbeszéltem ezt a kérdést a Szövetségünk Románia vezetőivel, és úgy határoztunk, hogy jobb eséllyel indulok Bukarestben. Az volt a fontos, hogy a székelyföldi román közösség egyetlen hiteles hangjaként mandátumhoz jussak. Ismertségem rég túllépte Hargita és Kovászna megye határait. A magyar közösség vezetőitől eltérően, akik a soviniszta diskurzusra alapozták a szavazatszerzésüket, én nem akarok semmit sem bizonyítani, és nincs is szükségem erre. Bebizonyítottam, hogy az elmúlt nyolc évben csak a törvények betartásán őrködtem, és ezt teszem majd a továbbiakban, a parlamenten kívülről is. Antal Árpád, Tamás Sándor vagy Kelemen Hunor azonnal eltűnnének a közételből, ha nem lennének RMDSZ-tagok vagy nem töltenének be köztisztséget. Ez velem nem történhet meg. Ami pedig a székelyföldi román közösséget illeti, figyelje meg, hogy kiket támadnak az RMDSZ vezetői és a magyar sajtó egy része a gyűlölködő románellenes propagandájukkal: Dan Tanasát és Ioan Lăcătușut, korábban pedig Maria Peligradot és Rodica Pârvant. Ők a román közösség vezetői. Ők azok, akik nyilvánosan hangot adnak a közösséget ért sérelmeknek.
- Székelyföld multietnikus térség, de az itt élő közösségek között nem létezik folyamatos, „intézményes”párbeszéd. Miközben magyarok és románok között van együttműködés a kultúra révén, a zenében, színházban, illetve a sportban, vannak közös ifjúsági projektek, születtek barátságok és vegyes házasságok, a két közösség vezetői nem folytatnak párbeszédet. Egyesek nyilatkozatai miatt a kívülállók úgy érzékelhetik, hogy konfliktus van a térségben magyarok és románok között. Mivel magyarázza az intézményes párbeszéd hiányát: nincs rá akarat, vagy nincsenek partnerek?
- Nyilvánvaló, hogy a két közösség között nincs párbeszéd, ami sajnálatos, mivel ugyanitt élünk, és ahelyett, hogy mindkét közösség egy irányba húzna, egyik azt mondja hejsz, a másik, hogy csá. Kovászna megyében 23 százalékos a román közösség, de sajnos nem vonják be a megye fejlesztését illető fontos döntésekbe. Nagyon őszinte leszek: azt érzem, hogy a magyar elit folyamatosan fricskázza a román közösséget, majd felrója neki, hogy nem vesz részt közös dolgokban. Nyilvánvaló, hogy két teljesen különböző meglátásnak kellene találkoznia: egyrészt létezik egy hatalmi pozíció, amelyben a magyar közösség mindent irányít adminisztratív és politikai szinten, másrészt van a román közösség, amely elszigetelődött. Úgy értékelem, hogy a párbeszédet annak a félnek kellene kezdeményeznie, amely hatalmi pozícióban van. Az elmúlt években a román közösség részéről több felhívás is megfogalmazódott a párbeszéd szükségességéről, de nyilvánvaló, hogy vannak témák, amikről tudunk tárgyalni, és van, amiről nem vagyunk hajlandóak beszélni. Például nem tárgyalunk az autonómia kérdéséről, de beszélhetnénk a sport, ifjúság, kultúra témákról.
„A román vezetők szolgaként viselkednek”
- Kik lehetnek a román közösség részéről azok a reprezentatív partnerek, akik egy asztalhoz ülhetnek a magyar közösség választott vezetőivel?
- Itt valóban van egy probléma, mert a magyar közösség megválasztott képviselői valódi vezetők, míg a román közösség választott képviselői szolgaként viselkednek.
- Ezt fejtse ki bővebben. Mit ért az alatt, hogy a választott román vezetők szolgaként viselkednek? 
- Szolgák, mert nem képviselik a román közösség érdekeit. Szolgák, mert amikor valami miatt fel kellene szólalni, ezt nem teszik meg, nem viselkednek vezetőként. Süketek és némák, nem kommunikálnak a közösségükkel, nem fogalmaznak meg üzeneteket, nem tudnak tömegeket összegyűjteni. Nyilvánvaló, hogy a román közösség valódi vezetői a Maros, Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fórumában vannak, csakhogy ők nem választottak, ezért a magyar közösség nem tekint rájuk vezetőként. Egyértelmű a válaszom: a magyar közösség vezetői keressék a Románok Civil Fórumát, és az eldönti, hogy kivel, hol és milyen témákról lehet párbeszédet folytatni.
- Meglátásom szerint a párbeszédet az is akadályozza, hogy nem két fél van – magyarok és románok – hanem annál több: mérsékeltek és radikálisak, fiatalok és idősek, hívők és nem hívők …
- Ez így van, csak az a különbség, hogy a magyar közösségben többé-kevésbé mindenki ugyanannál az asztalnál ül. Az Erdélyi Magyar Ifjakat (EMI) a megyei tanács finanszírozza, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) legelöl vonul március 15-én, az MPP bejutó helyet kap az RMDSZ parlamenti jelöltlistáin, mindenki ugyanaz a cél fele húz: az autonómiáért. Nálunk románoknál van tíz ember húsz féle hiúsággal, ezért nincs együttműködés köztünk.
- Ez a román közösség problémája, hogy nincsenek olyan vezetők, akik reprezentatívak és akiket elfogad az egész közösség?
- Így van, ez a problémánk, mert egy román ember, aki magyar cégtulajdonosná, vagy olyan közintézménynél dolgozik, ahol magyar az igazgató, soha nem fogja felvállalni a nyilvánosságot, mert létezik egy félelem, hogy a magyar munkaadója meglátja és elbocsátja.
- Van tudomása ilyen esetekről? 
- Nem tudok ilyen konkrét esetekről, de mi így érzékeljük, ezt beszéljük egymás között. És mivel kis közösség vagyunk, nincs vezetőnk, olyanok vagyunk, mint a juhcsorda, amelyet nincs ki irányítson. Szükségünk van egy olyan vezetőre, akit a teljes közösség, a civil szervezetek és politikai pártok is elfogadnak, és aki valódi vezetőként viselkedik.
- Zavarja, hogy a magyar közösség vezetői nem fogadják el partnerként a Maros, Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fórumának képviselőit, sőt a két közösség közeledésének akadályozóiként tekintenek rájuk, ezért inkább a román fiatalokkal, például Mădălin Guruianuval működnek együtt?
- Azért tekintették partnernek Mădălin Guruianut, mert kiszolgálta a magyar politikai és civil elit érdekeit. Mădălin kényelmes volt Antal Árpád és Tamás Sándor számára, de nem láttuk őt a románok érdekeit védelmezni. Ezért nem hívnak tárgyalásra engem, Ioan Lăcătusut vagy Maria Peligradot. Szerintem egyetlen oka van annak, hogy a magyar vezetők nem állnak szóba a román közösség képviselőivel: a sovinizmus. A román közösség ittlétéről egyáltalán nem vesznek tudomást, úgy írták ennek a térségnek a történelmét, hogy abban nem szerepel a román közösség, és a forradalom után sem vettek rólunk tudomást. Hiányzunk a rendezvényekről, például a Szent György Napokról, nem kaphatunk alpolgármesteri tisztséget, mert a magyar vezetők egyszerűen nem vesznek tudomást létezésünkről.
„… a románok is szeretnének szurkolni”
- Miért gondolja azt, hogy bármit tesz a magyar közösség, azt nem önmagáért, hanem a románok ellen teszi?
- Azért, mert ezt az üzenetet közvetítik, például azáltal, hogy valaki Sepsiszentgyörgy polgármestereként a főtéren szervez adventi ünnepséget, katolikusoknak és protestánsoknak, de ugyanez a polgármester nem szervez karácsonyi ünnepséget a többségében ortodox vallású románok számára. A magyar közösség úgy érezheti, hogy az általa megválasztott vezető mindent megtesz érte, holott a polgármesternek mindenkit kellene képviselnie. Az adventi ünnepség csak egy példa volt. Hogy tudok én reagálni egy ilyen esetre, azon túl, hogy felhívom a polgármester figyelmét, hogy ez románellenes, sovén cselekedet. Ha egy közösségben csak öt másféle ember van, és polgármesterként azt tartom magamról, hogy nem vagyok sovén, nem diszkriminálom, nem utálom a másokat, akkor megszólítom őket is.  
- Meglátása szerint melyek lehetnek azok a témák, amelyekről a két közösség vezetőinek tárgyalniuk kellene?
- Munkahelyek, életszínvonal emelkedése, közép- és hosszútávú tervek a térség gazdasági fejlesztése érdekében. Számomra elfogadhatatlan, hogy Albert Álmos – Isten nyugosztalja – azt mondja, hogy nem akarunk befektetőket, mert akkor jönnek ide emberek, akik zavarnak. Nem hiszem el, hogy a magyarok nem akarnak többet maguknak: egy parfümöt, nem akarnak vendéglőbe járni vagy Maldive szigeteken nyaralni. Nem hiszem, hogy a magyarok ezer lejes fizetésekért akarnak dolgozni. És természetesen mindezek után működjünk együtt más területeken is, például a sportban. Most viszont zavar az, hogy a város kosárlabda csapata (szerk. megj: Sepsi SIC) azt kommunikálja magáról, hogy a magyar közösség csapata. Nem róhatod fel a románoknak, hogy nem mennek szurkolni, tapsolni és énekelni a Sepsinek.
- Téved, hiszen a Sepsi SIC mérkőzéseire nagyon sok román ember is eljár, és mindenki együtt szurkol.
- Nézze, én kommunikáció szakon végeztem, és odafigyelek a nyilvános üzenetekre. Azt látom, hogy a csapat színei, üzenetei, a kommunikációjuk nyelve arról szól, hogy ez a csapat a magyar közösségé. Ugyanez történik Csíkszeredában is a hokicsapattal. Igazságtalan, mert a románok is szeretnének szurkolni és érezni ezt a fajta helyi büszkeséget. Lehet, hogy románok is kijárnak a meccsekre, de ők nem érzik igazán magukénak a csapatot. 
„Tamás Sándorról vagy Antal Árpádról a fasizmus jut eszembe”
- Beszéljünk a magyar közösség projektjeiről, igényeiről. A  magyar közösség képviselői több ízben felhívták a figyelmet, hogy nem teljesültek maradéktalanul az 1918-as gyulafehérvári kiáltványba foglalt ígéretek, így a „teljes nemzeti szabadság”, vagy az, hogy „minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással” és a „magyarság önrendelkezési jogáról” szóló ígéretek.
- Ez történelem, ezért én történészekre bíznám, hogy elemezzék és értelmezzék. Azt azonban veszélyesnek tartom, hogy a magyar közösség vezetői sok esetben összekeverik a dolgokat, és olyan fogalmakat használnak, amelyek értelmezése történészek dolga lenne. Én ugyanakkor nem értem, pontosan mi nem teljesül abból, amit 1918-ban ígértek. Kértem Antal Árpádot és Tamás Sándort, magyarázzák el pontosan, mi nem teljesült, különben csak szlogenek és propaganda szintjén hivatkoznak a gyulafehérvári kiáltványra, annak érdekében, hogy a magyar választók mindig frusztráltak legyenek, mivel valami meg volt ígérve nekik és nem kapták meg. Nem értem, mi hiányzik még a magyar közösségnek. Megértem a magyarok frusztráltságát, és azt is, hogy a felnőttek megtanítják gyerekeiknek a történelmet, de nem tartom helyesnek, hogy a teljes közösséget a revizionizmus szellemében neveljék, mert ezáltal antagonista álláspontra helyezkedsz a másik közösséggel. Aki ma azt mondja, „Vesszen Trianon”, velem szemben helyezkedik el, hiszen Romániának mást jelentett a trianoni békeszerződés. Megértem a magyarok Trianon-traumáját, de egy dolog a magánvélemény, és más az, hogy a választott magyar vezetők, Tamás Sándor és Antal Árpád a román állam hivatalnokai, a román államtól kapják fizetésüket, ezért amellett, hogy a közösségük érdekeit szolgálják, tiszteletbe kell tartaniuk a romániai törvényeket, az alkotmányt. Ha pedig meggyőződéseik Románia és trianoni békeszerződés ellenesek, akkor mondjanak le köztisztségeikről, és tevékenykedjenek a civil vagy politikai szférában.
- Egészen pontosan mit ró fel a két önkormányzati vezetőnek? Mire alapozza, hogy nem tartják be a romániai törvényeket vagy nem tisztelik az ország alkotmányát?
- Amikor Tamás Sándor vagy Antal Árpád kinyitja a száját, nem tudom miért, de nekem mindig egy valami jut eszembe: a fasizmus. Ez a két személy a megvetést, utálatot, sovinizmust promoválja. Antal Árpád pedig egyetlen épelméjű ember számára se lehet partner a párbeszédre, miután azt az aberrált nyilatkozatot tette Koszovó kapcsán – erről van hangfelvétel is –, hogy jön a magyar fiatalság új-hulláma, s ha Románia nem ad autonómiát Kovászna és Hargita megyének, a románok a koszovói szerbek sorsára jutnak. Én szerettem volna, ha lett volna valaki a magyar közösségben, aki feláll, és azt mondja: Antal Árpád, kretén vagy, hogy mondhatsz ilyeneket? De ez nem történt meg. Ezek után miként vádolhatod a románokat, hogy nem akarnak szóba állni? Ráadásul folyamatosan újraválasztják polgármesternek. Olyan ez, mintha indítanék egy pékséget, és abban csak fehér kenyeret árusítanék. Az emberek ugyan vásárolnak, de az csak fehér kenyér, nincs más a kínálaton.
- Ha már a kenyeret említette: a román közbeszédben folyamatosan jelen van, hogy „Székelyföldön nem szolgálnak ki, ha románul kérsz kenyeret”. Tud olyanról, aki szembesült ilyen helyzettel?
- Lehet, hogy előfordult ilyen, de természetesen butaság, hiszen ha nem szolgálnak ki, elmész máshová. Ez egy olyan klisé, amely kárt okoz nem csak nekünk, románoknak, hanem az egész térségnek is.
„Túlzottan pozitívan diszkriminálják a magyarokat”
- A román vezetők azt mondják, Románia minden jogot megadott és kisebbségeknek, és e tekintetben modell értékű Európában. Egyesek szerint a szükségesnél is több joga van a magyar közösségnek. Van olyan megszerzett jog, amelyet túlzónak tart és megvonna a magyar közösségtől?
- Nevetséges hivatkozás Románia kisebbségi modelljéről és európai standardokról beszélni. Úgy gondolom Romániának nagyon jó törvénykezése van a kisebbségekre vonatkozóan, de nem értem mire gondolnak, amikor azt mondják: betartjuk az európai standardokat. Melyek ezek az európai standardok, és ki határozta meg azokat? Németország vagy Franciaország, ahol nincsenek kisebbségek? Görögország vagy Bulgária, amelyeknek területén vannak nemzeti kisebbségek, de nem ismerik el őket? Ha más országokban is olyan törvények vonatkoznának a kisebbségekre, mint Romániában, akkor Európa sokkal biztonságosabb lenne. Most nem gondolom azt, hogy Romániában a kisebbségeknek többletjogaik vannak, amiket meg kellene vonni tőlük. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a magyar közösséget megillető jogok túlzott pozitív diszkriminációt jelentenek és vannak törvénycikkelyek, amelyeket túlzónak tartok. Például az oktatási törvényben az áll, hogy azokban a tanintézményekben, amelyekben léteznek kisebbségi osztályok is, egyik igazgatónak ismernie kell az adott kisebbség nyelvét, ez legtöbb esetben a magyart jelenti. Ez alapján azt tartanám igazságosnak, hogy Sepsiszentgyörgyön, ahol 15 ezer román él, legyen egy román alpolgármester, vagy a megyei tanácsnál egy román alelnök. Azt is aberrációnak tartom, hogy az önkormányzatokban a kultúrára szánt pénzt etnikai alapon, 75 százalékban magyaroknak és 25 százalékban románoknak osztják el. 
- Nem gondolja, hogy ez a módszer éppen az önrendelkezés, az autonómia egyik megnyilvánulása, hiszen a háromszéki önkormányzat a román lakosság arányának megfelelő összeg szétosztását a román tanácstagokra bízza?
- Ezt diszkriminációnak nevezik, mert a kultúrára szánt pénzt etnikai alapon osztják szét, nem pedig a projektek életképessége alapján. Ahelyett, hogy a kisebb számú, magára hagyott román közösséget támogatnák nagyobb összegekkel, az erősebb magyar közösség kap több pénzt. Ugyanakkor hiányolom a valós multikulturális projekteket. 
„Nem a titkosszolgálatok fizetnek engem”
- Értesüléseink szerint az ön tevékenységét a Dan Voiculescu Alapítvány támogatja …
- Nem, ez

Történelemtanítás helyzetgyakorlatokkal, a gyerekek nyelvén
Történelemtanulás élvezhetően, játékosan - ezt ajánlja Zsigmond Ilka középiskolásoknak szánt várostörténeti segédanyaga, amelyet csütörtök este mutattak be Kolozsváron.
Zsigmond Ilka angoltanár Örökség című kötete elsősorban a kolozsvári középiskolásoknak szól – mivel a helyzetgyakorlatok Kolozsvár történetét dolgozzák fel –, de egyetemisták számára is hasznos lehet, sőt a gyakorlatok más településekre is alkalmazhatók. A Sapientia – EMTE Óváry termében tartott könyvbemutatón a szerző elmondta, a képzési anyag célja a honismereti oktatás népszerűsítése. Zsigmond munkamódszerének lényege, hogy a diák a helyzetgyakorlatok által tanulja meg Kolozsvár történetét.
Guttmann Szabolcs építész, a Kolozs megyei műemlékvédelmi bizottság vezetője a könyvbemutatón üdvözölte Zsigmond Ilka kezdeményezését. Hasznosnak tartja azt a fajta pedagógiai módszert, amelyet a képzési anyag alkalmaz: a száraz történelmi adatok helyett játékos, kreatív tanulást javasol.
Az Örökség gyereknyelven meséli el a középkort, a reneszánszt, a barokkot, a két világháború közötti Kolozsvárt, történelmi sétára hívja az idegen olvasót, aki a gyakorlatok elvégzése után felkészült idegenvezetőként távozhat – fogalmazott. Meggyőződése, hogy Zsigmond Ilka módszerét más tantárgyak esetében is alkalmazni kell.
A szerző szerint a festészeti irányzatok megtanításában például rendkívül hasznos módszer, ha a festményeket a diákok élő szobrokként újraalkotják, így közelebb kerülnek az alkotás megértéséhez, szívesebben olvasnak annak stílusjegyeiről.
Továbbá az életrajzok bemagolása helyett Zsigmond Ilka azt javasolja, hogy a gyerekek számítógépes illusztrációkkal szemléltessék azt, amit megértettek a szöveges életrajzból. Mátyás király életéből például egy diáksereg ezt alkotta:
Roppant izgalmas az a szerepjáték is, amely megtanítja a gyerekeknek a vagyon és az adózás velejáróit. A következőképpen működik: minden résztvevő összeírja azokat az értékes tárgyakat, amelyeket éppen magánál tart, majd egy pontrendszer alapján mindegyik tárgynak megfeleltetnek egy összeget. Ez alapján kiderül, ki az osztályban a „leggazdagabb”, ami pillanatnyilag felhőtlen örömöt eredményez, mindaddig, amíg fény nem derül arra, hogy a vagyonból adózni kell – a jómódúaknak többet, mint másoknak.
A többnyire felnőtt hallgatóság is bőven gazdagodhatott új információval a szerző előadásából: megtudtuk például mit jelentett egykor a „rideg legény” (nőtlen férfi) és a „tikmony” (tyúktojás).
A Bethlen Gábor Alap, a Gynia és a Donát Alapítvány támogatásával létrejött könyvből a szerző egy-egy példánnyal megajándékozta a kolozsvári magyar iskolákat, egyetemeket, alapítványokat, könyvtárakat.
Tasi Annabella
maszol.ro

Idén is több tízezer euró támogatást nyújt a MOGYE-oktatóknak kutatásra a MTA és a Studium-Prospero Alapítvány
A héten hirdettek eredményt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Studium – Prospero Alapítvány által kiírt kutatási versenypályázaton. A kiírásra, amely keretében kísérleti és klinikai orvostudomány, gyógyszerészet és fogorvoslás területével foglalkozó kutatásokat támogatnak pályázatonként legtöbb 10 ezer euróval, tizenhárom kutatócsoport jelentkezett, közülük hét nyert támogatást. Tekintettel a nagy érdeklődésre és a leadott kutatási tervek eredetiségére, a pályázat 50 ezer eurós keretösszegét kiegészítették 14 ezer euróval. A támogatás odaítéléséről az MTA, valamint a Studium – Prospero Alapítvány által létrehozott négytagú elbíráló bizottság döntött. Az akadémikusokból, professzorokból álló testület úgy határozott, hét kutatócsapat, összesen 37 személy kutatási tevékenységét támogatja. 
A nyertesekkel pénteken kötöttek szerződést a Studium – Prospero Alapítvány marosvásárhelyi székhelyén. A pályázat időtartama a szerződés megkötésétől kezdve 18 hónap. A sikeres pályázóknak legalább egy országos és egy nemzetközi konferencián bemutatott dolgozatabsztraktot és legalább egy, nemzetközi adatbázisban jegyzett folyóiratban megjelent cikket, illetve legalább egy impaktfaktoros folyóirathoz beküldött és elfogadott cikket kell benyújtaniuk elszámolásként. A Studium-Prospero Alapítvány 2015-ben három évre szóló együttműködési keretmegállapodást kötött a Magyar Tudományos Akadémiával. Ennek keretében hirdette meg novemberben immár második alkalommal a kutatási pályázatot a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának oktatói számára. A kutatási terveket december 5-ig lehetett leadni. Vass Levente, a Studium – Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke elmondta, a pályázat elsődleges célja a tudományos kutatói tevékenység támogatása a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának oktatói körében. „A kutatómunka anyagi támogatása mellett, a pályázattal szeretnénk elősegíteni az oktatók szakmai és tudományos fejlődését, akadémiai és szakmai státusának erősödését, a magyar tagozat intézeten belüli építkezését” – fogalmazott. A kutatási pályázatra a MOGYE magyar tagozatának főállású, óraadó és potenciális jövőbeni oktatói jelentkezhettek, minimum négy, maximum hat tagból álló kutatócsoportokban, egyetemi adjunktusi vagy előadótanári rangú kutatásvezetővel. A tagok között kötelezően lennie kell legalább egy doktorandusnak vagy diáknak. A versenypályázat a Bethlen Gábor Alap és a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával valósult meg. (közlemény)
Transindex.ro

Halasztottak Rádulyék perében
Halasztást rendelt el a marosvásárhelyi bíróság a Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán és alpolgármestere, Szőke Domokos perében, mivel nem nyílt jogi lehetőség a tanúk meghallgatására.
Március 6-án folytatódik a marosvásárhelyi bíróságon az a per, amelyben az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hivatali visszaéléssel vádolta meg Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármestert és Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármestert. Az ügy pénteki, január 27-ei tárgyalására a tanúk meghallgatását ütemezte az igazságszolgáltatás, de közigazgatási-jogi akadályok miatt erre nem kerülhetett sor, annak ellenére, hogy két tanú megjelent a bíróság előtt.
A bíróság korábban elrendelte, hogy – miután a vádlott polgármestert és alpolgármestert meghallgatták – a tanúkat csak azután lehet kihallgatni, miután a csíkszeredai tanács nevesíti azt a személyt, aki a perben az önkormányzatot képviselje. A csíkszeredai önkormányzat elfogadott egy határozatot, amelyben Füleki Zoltán alpolgármestert nevesítette jogi képviselőként, csakhogy ezt a döntést Hargita megye prefektusa megtámadta, mivel a szavazáskor nem teljesült a kétharmados kvórum feltétele. A csíkszeredai tanács ezt tudomásul vette, visszavonta korábbi határozatát, és december 23-án – immáron kétharmados kvórummal – újabb határozatot hozott, amelyben leszögezték, hogy nem élnek kártérítési igénnyel, viszont újfent nem jelölték meg jogi képviselőjüket.
„Gyakorlatilag a város most jogi képviselő nélkül maradt, ezért szükség van újabb tanácsi határozatra, amelyben megneveznek valakit, aki képviselje a perben az önkormányzatot. Erre hivatkozva rendelt el halasztást a bíró” – ismertette az alperesek ügyvédje, Máté Attila.
A per 2016. március 30-án kezdődött, majd többszöri halasztás után november 21-én tartották az első érdemi tárgyalást. Az ügyben fontos viszonyítási pont, hogy az alkotmánybíróság tavaly nyáron hozott egy döntést, amely értelmében azokban a jogorvoslati keresetekben, amelyek tárgya a hatáskör nem megfelelő módon történt gyakorlása, nem elég csupán a fenti vádat megfogalmazni, hanem tételesen rá kell mutatni, hogy az illető tisztségviselő melyik törvénynek melyik cikkelye szerint milyen hivatali visszaélésre alapos gyanút jelentő cselekedetet követett el. Erre azért volt szükség, mert a DNA-nál „bevett szokás” volt, hogy általános megfogalmazásokkal és hivatkozásokkal vontak felelősségre tisztségviselőket korrupció gyanújával.
Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen többek között az a vád, hogy jogosulatlanul használták országon belüli, de Hargita megyén kívüli kiszállásra a hivatali személygépjárműveket, valamint hogy megkárosították a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökséget, amikor a Sapientiának megadott építkezési engedély kibocsájtásakor nem vették figyelembe az ortodox templom műemlék jellegét.
Az ortodox egyház korábban már átiratban jelezte, hogy nem fogalmaznak meg igényt a városvezetőkkel szemben, tehát nincs sértett fél az építkezési engedély ügyében.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Andrei Jean Adrian: folyamatosan csökken az autonómiát akarók száma
A hétköznapi román és magyar emberek jól kijönnek egymással, az etnikai feszültségeket a politikai elit szítja - mondta pénteken Hargita megye prefektusa, Andrei Jean Adrian a Belügyi Nemzeti Kollégium keretében tartott csíkszeredai előadáson.
A prefektúra intézményének szerepe a társadalmi válságok megelőzésében elnevezésű kurzuson 20 személy vett részt, a belügyminisztérium vezető beosztású szakemberei, parlamenti és kormányzati intézmények alkalmazottjai, a civil társadalom képviselői – tájékoztatta a prefektus az Agerpreshírügynökséget.
A prefektus előadásában hangsúlyozta, Hargita megyében nem volt eddig példa társadalmi válsághelyzetre, egy ilyen helyzet kialakulásának esélye olyankor nő meg, amikor nagyobb tömeg részvételével zajló eseményekre kerül sor, és ezeken a rendezvényeken szélsőséges nézeteket valló szervezetek, esetleg hazai vagy külföldi politikai alakulatok által finanszírozott egyesületek, alapítványok is részt vesznek.
A résztvevőket az is érdekelte, hogy érezhető-e etnikai feszültség Hargita megyében, mi a helyzet a zászlók kitűzésével kapcsolatban, a területi autonómiára vonatkozó igénnyel.
„Biztosítottam őket afelől, hogy Hargita megyében mindenki betartja a törvényeket, amikor pedig nem ez történik, a bírósághoz fordulunk jogorvoslatért. (...) Azt is elmondtam nekik, hogy a hétköznapi román és magyar emberek jól kijönnek egymással, csak a politikai elit szítja a feszültséget. Az autonómia eszméjének még nagyon sok követője van, de számuk egyre csökken, mert lassan az emberek rájönnek, hogy Ionnak és Jánosnak kölcsön kell adniuk egymásnak lovukat, hogy felszánthassák a földjüket, és hogy Hargita megyében is román pénzben kell fizetni a kenyérért” – fogalmazott Adrian Jean Andrei.
A prefektus azt is elmondta, a román ajkú lakosság száma csökkenőben van, ugyanis nehezen találnak munkahelyet, mivel a közintézmények nagy részében kötelező a magyarnyelv-tudás, ez pedig „frusztrációt kelt a román lakosságban”.
Adrian Jean Andrei szerint a kurzus résztvevői rájöttek, hogy Bukarestből vagy az ország más régióiból másképp látják a helyzetet ahhoz képest, amit a helyszínen tapasztalnak.
Székelyhon.ro

Lépnek, hogy magyarul is felírható legyen az üvegre, hogy pálinka
Magyarország kormányának, és vezető politikusainak segítségét kéri a háromszéki önkormányzat, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar pálinkafőzők felírhassák a termékeik címkéjére anyanyelvükön, hogy pálinka.
Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke csütörtökön jelentette be, hogy személyesen tárgyalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel, akkor megígérték, hogy megoldást találnak arra, hogy Erdélyben is használhassák a pálinka megnevezést.
A háromszéki politikus, különben a Krónika cikkéből olvasott fel bekezdéseket, hogy ismertesse a kialakult helyzetet, vagyis, hogy bár a sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis cég pálinkái sorra nyerik a rangos díjakat, mégsem írhatják fel az európai uniós eredetvédelem miatt a címkére, hogy pálinka, csak annak a román megfelelőjét a pălincă kifejezést használhatják.
Tamás Sándor elmondta, egyeztetett a Hargita és Maros megyei tanácselnökökkel is, a napokban pedig hivatalos levélben fordulnak Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökéhez, Semjén Zsolt miniszterelnök- helyetteshez, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterhez, Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárhoz, Zákonyi Botond nagykövethez és Zsigmond Barna mandátuma utolsó napjait töltő főkonzulhoz, kérve, hogy úgy módosítsák a 2008/73-as pálinkatörvényt, hogy az erdélyiek is használhassák a pálinka megnevezést, ne csak az Ausztria négy tartományában készült párlatra lehessen felírni magyarul, hogy pálinka.
„Mi is szeretjük a pálinkát, ezer éve főzzük, és bebizonyosodott, hogy minőséget készítünk” – mondta a politikus, hangsúlyozva, hogy a kezdeményezés az Erdélyi Pálinka Lovagrendé, de ők támogatják, ahogy tudják. Hozzátette, hogy javasolni fogja, vegyék fel a székelyföldi pálinkafőzést a Székelyföldi Értéktárba.
Egyébként a Norvég Alap támogatásával dokumentáció, kisfilm is készült a folyamatról. Mint arra többször is felhívtuk a figyelmet, az erdélyi magyar pálinkafőzők már rég harcolnak, hogy felírhassák anyanyelvükön is a címkére a pálinka megnevezést, ám ez az európai uniós eredetvédelmi szabályok miatt csak Magyarországon és Ausztria négy tartományában lehetséges. Dezső Tibor a sepsiszentgyörgyi többszörösen díjazott pálinkárium társtulajdonosa hangsúlyozta, ez elsősorban elvi és érzelmi kérdés.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Csíkszereda Pro Urbe díjával tüntették ki Zsigmond Barna Pált
A Csíkszeredában kifejtett kitartó közösségépítő munkája, valamint a Székelyföld kulturális, gazdasági, oktatási és sportéletében való aktív részvétele elismeréseként, továbbá a székely és magyar jégkorong-kapcsolatok eredményessé tételében tanúsított elévülhetetlen érdemeiért, és a honosítási tevékenység lebonyolítása elismeréseként Pro Urbe-kitüntetést adományozott dr. Zsigmond Barna Pál leköszönő csíkszeredai főkonzulnak Ráduly Róbert Kálmán. Csíkszereda polgármestere a főkonzul ünnepélyes búcsúfogadásán nemcsak Csíkszereda, hanem egész Székelyföld nevében lepte meg a díjjal a diplomatát.
A csíkszeredai főkonzul, akinek január 31-én jár le hat éves megbízatása, búcsúbeszédében elsősorban a családjának mondott köszönetet a sok türelemért, majd a helyieknek a szeretetért, amit nap mint nap megtapasztalhatott, a kollegáinak pedig a közös erőfeszítésért és a nagyszerű hozzáállásért.Mint mondta, minden nap tanult valami helyit, sok megható pillanatot élhetett meg főként a honosítási eljárásnak köszönhetően, és ezek mind olyan élmények voltak, amelyek folyamatosan formálták őt. Arra is rámutatott, hogy sok minden hiányozni fog Csíkszeredából, de kiemelte, csak főkonzuli tisztségéből távozik, és biztosított mindenkit, hogy továbbra is számíthatnak rá.
Ráduly Róbert Kálmán igazi székely embernek nevezte Zsigmond Barna Pált: nemcsak azért, mert öt gyermekes családapa, hanem mert az élet különböző területeit képviselő, és különböző érdekek körül mozgó embereket ültetett egy asztalhoz és bírt párbeszédre, és főként azért, mert megmutatta, hogy milyen szerepet kellene betöltenie a székelyföldi elöljáróknak, értelmiségieknek.„Zsigmond Barna Pál eddig Magyarország székelyföldi főkonzulja volt, február elsejétől Székelyföld magyarországi főkonzulja lesz. Ez a megbízatás pedig nem hat évre, hanem örök életre szól” – fogalmazta meg a polgármester a leköszönő diplomata új küldetését, aki bár nagy felelősségnek érzi, annál nagyobb szeretettel vállalja azt.
szereda.ro
Erdély.ma

A korrupció leküzdéséről tárgyalt Merkel és Johannis
Angela Merkel pénteken „teljes támogatásáról” biztosította Klaus Johannist a korrupció leküzdésében.
Az elnöki hivatal közleménye szerint a német kancellár és az államfő telefonon tárgyalt pénteken – többek között – a romániai belpolitikai helyzetről. Merkel elmondta, foglalkoztatják azok az intézkedések, amelyek esetleges akadályai lehetnek Romániában a korrupció leküzdésének.
Mint ismert, Klaus Johannis kedden referendumot kezdeményezett a kormány közkegyelmi tervezete és a büntetőjog módosítása ügyében. Az államfő azzal vádolja a PSD-ALDE koalíciót, hogy a korrupt politikusokat akarja megmenteni a felelősségre vonástól. A tervezeteket az igazságszolgáltatás valamennyi intézménye elítélte.
maszol.ro

Vita az iskolaátszervezésről
Éles vitát váltott ki a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola Puskás Tivadar-iskolába való beolvasztása Kovászna Megye Tanácsának csütörtöki soros ülésén. 
A témát az utolsó napirendi pontnál, a különféléknél vetette fel Fazakas Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselője. Jelezte, tudja, hogy nem a megyei tanács hatáskörébe tartozik az ügy, de úgy ítéli meg, érdekli a közösséget. Sajnálatos eset történt Sepsiszentgyörgyön, mondta, hozzátéve, magyar többségű tanács megszüntetett egy magyar iskolát, beolvasztva azt egy másikba. Ilyent elképzelhetetlennek tartott eddig. Az iskola új igazgatója úgy sejti, az igazi ok nem a tanulók számának fogyása. Fazakas Péter feltette a kérdést: Vajon nem azért van ez, mert az igazgató az egyetlen, akit nem sikerült az RMDSZ-nek a zászlaja alá hajtania? Hiszen ezelőtt három héttel még versenyvizsgát hirdettek az igazgatói tisztségre, most meg felszámolják az iskolát.Tamás Sándor tanácselnök, egyben az RMDSZ háromszéki elnöke közölte, nem tudta, hogy az igazgató nem RMDSZ-tag, s hozzátette, a szervezet hozzájárulását adta, hogy Komán László versenyvizsgázhasson. Itt a baj! – szólt közbe indulatosan Balázs Attila tanácstag, az EMNP megyei elnöke. A képviselő többször is indulatosan közbeszólt, az elnök figyelmeztette, akkor beszéljen, ha szót kap. Balázs Attila kifakadásában támadta az RMDSZ-t, a szövetség két tanácstagját, Keresztély Irma volt és Kiss Imre jelenlegi főtanfelügyelőt.Keresztély Irma elmondta, Sepsiszentgyörgy önkormányzata elektronikus közbeszerzés útján hatástanulmányt rendelt a helyzet orvoslására. Ő egyéni vállalkozóként jelentkezett, szerződést kötöttek, és elkezdték a munkát. Szakember társaival közösen feltérképezték, hogyan alakult a városban a gyereklétszám, ezt lebontották iskolák szintjére, az oktatás nyelvére is. Végül javaslatokat fogalmaztak meg az azonosított gondok orvoslására. A csapat négy gyakorlati javaslatot nyújtott be, mindeniknek voltak pró és kontra érvei, ezeket is leírták. Egyik változat szerint minden iskolát egyesíteni kell, a második szerint két-két iskolát, a harmadik szerint városi konzorciumot kellene létrehozni, a negyedikben partnerségi szerződéssel lehet a problémát átívelni. 
Kiss Imre közölte, pártállástól függetlenül Komán László nyerte meg az igazgatói versenyvizsgát, a  politikai színezet nem számított. Felelevenítette a tanoda történetét: az Olt textilipari és a Perspektíva szakközépiskola összevonásával jött létre a Kós Károly szakközépiskola, tizennyolc évig volt igazgatója, ismeri a helyzetét. Az évek során a tanulók létszáma csökkent, míg 2002-ben 960 tanuló járt az iskolába, jelenleg 380-an vannak. Közel 12 ezer négyzetméteres felületével a megye legnagyobb oktatási intézménye, ez nem tartható fenn, gondoljunk csak a fűtésre – mondta Kiss Imre. Az átszervezésről való döntést a helyi tanács hozta meg, a tanfelügyelőség láttamozza. Az iskolának nem lesz jogi személyisége, de nem számoltak fel egyetlen osztályt sem – tette hozzá.Végezetül a tanácselnök elmondta, nem lehet felkészületlenül, indulatokkal vitázni.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Esélytelen próbálkozás
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) vezetője, a képviselőház elnöke szerint nincs olyan „kockázat”, hogy a parlament elfogadná a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet.
Dragnea rámutatott: az SZDP és liberális koalíciós partnere „egy pillanatig sem fog tétovázni” a tervezet elutasításával, amelyet alkotmányellenesnek tartanak. „Sajnálom azonban, hogy léteznek ilyen kezdeményezések, mert ezek feszültséget szítanak a lakosság egy részében, és olyan lelkiállapotot idézhetnek elő, ami nem valami pozitív” – tette hozzá.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Honosítás és meghonosodás Csíkszeredában (Mérlegkészítő beszélgetés Zsigmond Barna Pál főkonzullal)
Hatévi szolgálat után február elsejétől visszatér Budapestre Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál. Az állampolgári honosítás dandárját levezénylő diplomatával hokiról, könnyes bejegyzésekről és örök erdélyiségről is beszélgettünk. 
– Milyen Csíkszereda fogadta, amikor odaérkezett?– Nagyon hideg, mínusz 26 Celsius-fokot mértek aznap, amikor 2011. február elsején feleségemmel, négy gyerekkel és egy belga juhász kölyökkutyával megérkeztünk. Ennek következtében aztán az első látogatást az állatorvosnál tettük, mivel a kutyus megfázott. Amúgy nagyon barátságos Csíkszereda fogadott, hamar befogadott bennünket, mi meg egykettőre belaktuk a várost, megszoktuk az iskolát. Én lelkes voltam, Isten hatalmas adományaként, életem lehetőségeként kezeltem a megbízatást, nagyon hittem benne.
– Miért éppen önre esett a választás, hogy Székelyföldön képviselje Magyarországot? Foglalkoztatta ez a kérdés?
– Természetesen, de igazából soha nem találtam meg rá a választ. Miután korábban is voltak kapcsolataim a közélettel – bár akkor éppen az üzleti szférában dolgoztam –, megkerestek a külügyminisztériumtól ezzel a lehetőséggel, és én igent mondtam. Bizonyára közigazgatási és menedzseri tapasztalatom, erdélyi származásom és helyismeretem is közrejátszott a felkérésben, hiszen teljesen új rendszert kellett létrehozni. Háromfős képviseletből jóval nagyobb létszámmal dolgozó konzulátusi struktúrát kellett felépíteni.
– Mi volt az első főkonzuli megnyilvánulása?
– Egy bemutatkozó sajtótájékoztató. Mivel akkor még a Magyar Jégkorongszövetség alelnöke voltam, és három fiam is hokizott, a kérdések egy része természetesen ezt a témát is firtatta. Elsősorban azonban a honosítás, az állampolgárság témaköre érdekelte az újságírókat, hiszen az volt akkor a nagy újdonság, illetve tevékenységünk mindenekelőtt ezt a célt szolgálta. Már akkor nagy volt az érdeklődés a honosítás iránt, az emberek egyfajta történelmi elégtételként kezelték az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett kormány biztosította lehetőséget. Az elsődleges feladat pedig, amivel megbíztak, a hivatal felállítása, a honosítási folyamat megszervezése volt.
– Gondolom, nem érte meglepetésként, hogy épp a csíkszeredai főkonzulátuson volt legnagyobb az ostrom…
– Természetesen számítottunk rá, hogy a csíkszeredai képviseletre vár a legnagyobb léptékű honosítási feladat. Részben arra is, hogy folyamatos tájékoztatásra, az eljárás ismertetésére lesz szükség, hiszen mindenki akkoriban ismerkedett a folyamatokkal. Kezdetben alig tudtunk eleget tenni a hatalmas nyomásnak, az első évben két műszakban fogadtuk az igényeket, és nagy örömmel tölt el, hogy ma is folyamatos és élénk az érdeklődés. Százezres nagyságrenden vagyunk túl, a trendek alapján pedig a 2018-as magyarországi parlamenti választásig a honosítottak összesített száma minden bizonnyal eléri az egymilliót.
– Az alaptevékenységen túl milyen további feladatokat szánt a konzulátusnak?
– Igyekeztünk részt venni Székelyföld közéleti tevékenységében, szerepet vállaltunk több oktatási, kulturális, sportrendezvény kezdeményezésében, szervezésében. Fontosnak tartottam, hogy a konzulátus polgárjogot nyerjen a székelyföldi intézmények között, mint olyan intézmény, amely folyamatosan jelen van, és amelyre mindig lehet számítani. A honosítási tevékenység sikerén túl – ami elsősorban a teljes magyar közigazgatás nagy sikere – több olyan kezdeményezésünk volt, ami hosszabb távon is megállta a helyét. A Lázár-házban tartott könyvbemutatók, kiállítások ma már Csíkszereda legnagyobb érdeklődéssel övezett rendezvényei közé tartoznak, a magyar bornak a régióban való megismertetését, népszerűsítését célzó Magyar Borkerekasztal esetében pedig akár konkrét gazdasági haszonról is beszélhetünk. Fontosnak tartom a Konzul-kupa sportesemény-sorozatát, az immár hagyománnyá izmosodó, a Sapientia egyetemmel és az OTP-vel közösen szervezett Pénzidomár elnevezésű gazdasági vetélkedőt. Az évfordulós rendezvények, ünnepek is kiemelt szerepet kaptak, és mindig örömteli eseményként tartottuk számon a magyar közélet és kormányzat szereplőinek székelyföldi látogatásait, amelyek a régió iránti kiemelt figyelmet jelezték.
– Megbízatása során külügyminiszter-váltásra is sor került, ami a külgazdasági hangsúlyok növelését célzó szemléletváltást is hozott. Mindez hogyan volt érvényesíthető Székelyföldön?
– Valóban, 2014-től hangsúlyosabban jelent meg tevékenységünkben a gazdasági szempont, gazdasági ügyekkel foglalkozó kollégával is gyarapodtunk. Megújult a marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi gazdasági irodák tevékenysége, ami az irány fontosságát jelzi. Székelyföldön ugyanakkor egy sajátos nemzetpolitikai szempontú gazdasági irány is jelentkezik: a helyi magyar vállalkozások támogatása. Ennek jegyében hirdette meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programot is, az erdélyi magyarságnak ugyanis akkor van jövője, ha a gyermekvállalás, a biztonság, a kiszámíthatóság tényezőin túl a megélhetés sem jelent gondot, ha elegendő, jó minőségű munkahely is rendelkezésre áll.
– Megbízatása évei alatt milyen irányvonalakat követett a magyar vállalatok székelyföldi terjeszkedése?– Egyre hangsúlyosabb a régió iránti érdeklődés és jelenlét, dolgozunk is a folyamat erősítésén. A turizmust tekintjük kivételesen fontosnak – ez ugyanis a régió egyik fő jövedelmi forrása –, de azt is, hogy az itt előállított termékek fokozott mértékben találjanak piacra Magyarországon. Ennek ösztönzése és magyarországi képviselete is a konzulátus célkitűzései közé tartozik, még akkor is, ha nem ágyazható be a klasszikus külgazdasági tevékenységbe, hiszen oda-vissza típusú tevékenységgel van dolgunk.
– Milyen viszonyt sikerült kialakítani a román államhatalom régióbeli képviseleteivel?
– Ez a kapcsolattartás elsősorban a prefektúra székelyföldi intézményeire szorítkozott. Voltak prefektusok, akiknél a bemutatkozó látogatásban ki is merült a dolog, másokkal jobb kapcsolatot sikerült kialakítani. Elsősorban a szimbólumhasználattal összefüggésben lévő kényesebb kérdésekben igyekeztem ismertetni és megértetni a magyar kormányzat álláspontját, miszerint a kétnyelvűség, az anyanyelv használata nem sérti a román állam szuverenitását, megítélésünk szerint egyenesen gazdagítja Romániát. A fogadtatás vegyes volt, jellemzően kitérő válaszokat kaptam.
– Kárpótolhatta a magyar állampolgársághoz jutó emberek esetenként a harcedzett diplomata érzéseit is próbára tevő hálája...
– Valóban, sok emlékezetes pillanatban, élményben volt részünk a honosítási folyamat, illetve az eskütételek során. Akadt olyan idős ember, aki harmadszor lett magyar állampolgár. Az emlékkönyvben egymást érik a megható bejegyzések, megemlékezések szülőkről, nagyszülőkről, akiknek már nem adatott meg, hogy felvegyék vagy újra felvegyék a magyar állampolgárságot. És akiknek nevében a gyermekeik is hatalmas elégtételként nyugtázzák a honosítás aktusát.
– Milyen hat évet hagy maga után a Zsigmond család?
– Öt fiam van, közülük négyen Csíkszeredában jártak iskolába, életükben öt és fél esztendő nagy idő. Csak köszönettel tartozunk a Petőfi Sándor-iskola és a Márton Áron Gimnázium pedagógusainak. A három nagyobbik hokizik, játszottak a Sportklub színeiben a magyar bajnokságban is, de a bőrükön tapasztalhatták meg egy-egy Sportklub–Steaua meccs hangulatát is. Fontosnak tartottuk – és nemcsak én apaként – a román nyelv megtanulását is, több-kevesebb eredménnyel ugyan, de a nagyobbik fiam például román nyelvvizsgára készül. Meggyőződésem, hogy mindannyian és visszavonhatatlanul kicsit erdélyiek is lettek. Ma is emlegetjük, hogy megérkezésünk után alig egy hónappal a fiam úgy érkezett haza edzésről, hogy apa, nem jó a kaszkám… Szóval, esetükben például a kaszka/sisak vagy a borkán/befőttesüveg értelmezése soha nem ütközik már nehézségekbe.
– Miért megy el Csíkszeredából, milyen feladat várja? És mit tanácsol az utódjának?
– Csakis azért, mert hat év igen hosszú idő a diplomáciában, és már két ízben hosszabbították meg a megbízatásomat. Az utódomnak talán azt adnám tovább, amit én is kaptam útkezdéskor Misovicz Tibor államtitkár barátomtól: úgy dolgozzatok, hogy az állomáshelyeteken szeressék Magyarországot. Legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy minden erejével képviselje Magyarország és az erdélyi magyarság érdekeit. Jómagam a továbbiakban is a közéletben készülök tevékenykedni. És változatlanul őrzöm a korábban is élő kapcsolataimat Erdéllyel, amelyeket most már a közös családi emlékek is erősítenek.
Dr. Zsigmond Barna Pál
Marosvásárhelyen született 1972-ben. Érettségi után 1990-ben Magyarországra ment, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán diplomázott. Ezt követően Svédországban tanult nemzetközi jogot a Svéd Intézet ösztöndíjával. Több publikációja is megjelent kisebbségi jogi témában. Miután a versenyszférában dolgozott ingatlanbefektetési és vagyonkezelési területen, több éven át tevékenykedett a közigazgatásban is. Nős, öt fiúgyermek apja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dr. Vitéz Szőts Dániel, 1925–2017 (Orvosainkra emlékezünk)
Éppen egy héttel eltávozása előtt (január 15-én), szokás szerint vasárnap délelőtt még utoljára felhívott telefonon, s nagyon erőtlen hangon mondta: „Én többet nem írok, nem olvasok, mert igen-igen gyenge vagyok. A többit írd meg te!”. Nem mondta ki, de most már tudom, hogy egyféle búcsúzásnak szánta ezt a telefonhívást. Fél évszázadot jóval meghaladó ismeretségünk, kollegiális kapcsolatunk, barátságunk szakadt meg ezzel a beszélgetéssel.
* * *
Emlékezéseit megörökítő egyik könyvében írja egyebek között, hogy „boldog ember voltam”, annak ellenére, hogy életének háromnegyede abban a huszadik században telt el, amely a sok technikai csoda mellett annyi bajt és nyomorúságot zúdított az emberiségre. Neki a csodával határos módon sikerült kikerülnie a rá leselkedő csapdákból. Nagy múltú, jómódú család második gyermekeként született. Édesanyja híres marosvásárhelyi patikus lánya, apai ágon Szőts Mihályt és Szőts Bálintot 1614-ben a Bethlen Gábor-féle katonai összeíráskor Kőrösön nemesként (nobiles) jegyezték. Édesapja, Szőts Ernő erdészmérnök Bánffy báró erdőrengetege felügyelőjeként a Felső-Maros mentére került, az ottani virágzó fatelepeknek művelt polgári tisztviselői, jó iskolái voltak, s a két Szőts gyermeknek, Lalának és Daninak lehetősége német és francia nyelvet is tanulni és a román gyermekektől a román nyelv alapját is elsajátítani.Az elemi elvégzése után a kisdiákot a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba íratták, ahol nyolc évig bentlakó diákként ismerte meg a mikós szellemet, amely jó útravalónak bizonyult, hiszen egészséges közösségi magatartást, népéhez, hazájához és szülőföldjéhez hű, munkaszerető, Istenben hívő és bízó, tudományt kedvelő, hagyományt tisztelő szellemet jelentett. 1943 nyarán érettségizett.
Az édesapja pályáját szerette volna folytatni, be is iratkozott a soproni egyetem erdőmérnöki karára, de tervébe beleszólt a háború. 1943. október 4-én be kellett vonulnia katonának. A kiképzési idő és a tartalékos tiszti tanfolyam letétele után, 1944. július 31-én, 19 évesen az Úz völgyébe irányították, ahol ekkor még béke volt, de augusztus 26-án már megjelentek a Vörös Hadsereg katonái. Több napig tartott a harc Aklostól Csíkszentmártonig, és nagyon sok székely katona hősi halált halt. A fiatal tizedes állandóan utóvédharcokban küzdött mind Székelyföldön, mind Erdélyben, egészen megsebesüléséig. A kórházzal vitték nyugatra Szencig, onnan már felgyógyulva Németországba mint munkaszolgálatost. Aztán a Linz melletti Ebelsbergben amerikai fogságba esett. Kalandos körülmények után, 1945. november 19-én ért haza, megjárva e két év alatt a poklok poklát.
A kolozsvári Bolyai Egyetem Marosvásárhelyre költöztetett orvosi karára iratkozott be, ahol 1951-ben végzett. Megnősült, feleségül véve az ugyancsak háromszéki gyökerekkel rendelkező Botos Ibolyát, és mindketten Gyimesfelsőlokon lettek körorvosok. A kötelező két év körorvosi munka után közegészségügyi szakemberré képezte magát, és Csíkszeredában dolgozott. Közben született két gyermekük: Tünde, aki orvos, és Dániel, aki zenetanár lett.1959. november 1-jén költöznek Sepsiszentgyörgyre, ahol az akkor SANEPID-nek nevezett közegészségügyi intézetnek lett a szakorvosa, s néhány évvel később igazgatója egészen nyugdíjba vonulásáig, 1988-ig.
A nemsokára bekövetkezett változás után Háromszéken nagyon sok feladat várt megfelelő gazdára. Ezek közül ő meglehetősen sokat felvállalt és ellátott. Így lett a református vártemplomi egyház presbitere, majd a Sepsi Református Egyházmegye főgondnoka s egyházkerületi küldött. De elvállalta a budapesti Segítő Jobb Humanitárius Alapítvány Kovászna megyei főorvosi tisztségét is, és sok székely betegnek tette lehetővé a magyarországi gyógykezelést. Ellátta a Székely Mikó Kollégium Véndiák Társaságának elnöki tisztségét, tagja volt a gróf Mikó Imre szoborállító bizottságnak. Akár az előző években is, ezután is ő szervezte az osztálytalálkozókat. Egy ilyen találkozón kezdeményezte az elhunyt osztálytársak emlékét megörökítő kopjafa állítását a várfal mellé, amely aztán szép hagyománnyá nőtt, ma már több tucat kopja hirdeti a hajdani mikós diákok emlékét. Az illyefalvi Keresztyén Ifjúsági Diakóniai Alapítványnak is alapító tagja lett. Egy időben a háromszéki Vitézi Rend székkapitánya, s legfontosabb személyisége, kezdeményezője, szervezője az Úz-völgyi harcok megemlékezéseinek. Szinte élete utolsó percéig résztvevője és színes egyénisége a sepsiszentgyörgyi Szerdai Baráti Asztaltársaságnak. Munkásságát több kitüntetéssel jutalmazták, amelyek közül csak hármat említünk: Fogolyán Kristóf Fehér Angyal-díj, Pro Urbe-díj és Pro Comunitatu Covasnae-tagság.
* * *
A Közegészségügyi és Járványellenes központ igazgatóját, az egészségügyi törvények betartását ellenőrző, több mint száz tudományos dolgozat szerzőjét tudós bürokratának képzelhetnénk, csakhogy ez a tudós hivatalnok szinte elrejtőzött egyéniségének szeretetreméltóságában. Szép emberi tulajdonságai csodálatos harmóniában mutatkoztak: hivatalában lelkiismeretes, udvarias, de a pontos munkát megkövetelő igazgató. A természetben annak szépségeit csodáló, megőrzésére törekvő ellenőr. A családban gondos férj és apa, a társaságban hangulatos, nótázó, anekdotázó, víg cimbora. Mikós diákként boldog, együttműködő diák. Fiatal katonaként jó bajtárs, a hazáját védő jó katona. Az irodalmat passzívan és aktívan művelő, zenéhez, képzőművészethez, filozófiához értő ember. Úz-völgyi „szereplései” már-már a játékosságba átcsapó, de általa halálos komolysággal játszott alakítások voltak. Eltávozásával nagy űrt hagy maga után. Csak a tudat vigasztalhat, hogy szelleme, szülőföld- és hazaszeretete, Székelyföldhöz való ragaszkodásának példája megmarad, amíg a Kárpátok e kanyarjában magyar szó hallatszik. Amíg lesznek kopjafaállító fiak és unokák, akik az Úz völgyébe is elzarándokolnak, amíg lesz fogékony lélek múltunk befogadására – amelynek írásaiban, könyveiben annyi morzsáját összegyűjtötte és közölte –, addig ő is élni fog.A Vártemplom melletti református temetőben helyezték örök nyugalomra 2017. január 24-én.Dr. Nagy Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Alkalmi Szélhárfa (– két új verseskönyv –)
Fekete Vince és Lövétei Lázár László legutóbbi verseskötete némiképp rendhagyó, mintha kitérők, megállók vagy épp az erőgyűjtés lenyomatai lennének. A megállapítás nem kisebbíti a felismerést: a Szélhárfa. 99+1 haiku (Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2016) és az Alkalmi (Sétatér Könyvek, Kolozsvár, 2016) izgalmas, a korábbiakhoz joggal mérhető könyvek.
Fekete Vincénél korábban, ilyen mértékben, bejáratlan terep a haiku, és nem meglepő, ismerve gazdag eszköztárát, kreativitását és találékonyságát, hogy helyenként sajátos csapáson haladva foglalkozik a műfajjal. Az eredeti, japán haiku egyik sajátossága, hogy nagy szimbolikus-metaforikus sűrítettségű lírai pillanatfelvétel, amely az értelmezés során kibontható, tágítható, formailag is meghatározott logikája mentén. Sokat hordoz a keleti világérzékelésből, szemléletmódból, az európai olvasó számára gyakran ugyanolyan mértékben érezhető, mint amennyire érthető. Az elmélyült szemlélődés verse, alkotói önpróba is, tömörségéhez képest sokkal többet közlő.
A Szélhárfa versei egyszerre épülnek be az eredeti és az idők során magyarrá vált haiku hagyományába, azzal helyenként párbeszédet folytatva, illetve gazdagítják azt – mondhatni – a székely mentalitás és kifejezésmód árnyalataival (a köznapi szófukar beszéd összhangban lehet a haiku fogalmazásmódjával), például az Érdem és a Magyar matek című versekben. Erős ráadást jelentenek a verscímek, sornyi gondolattöbbletet adva hozzá a háromsorosokhoz. Láng Orsolya illusztrációi telitalálatok: a fekete-fehér, minimalista vonalrajzok nem magyarázzák a verseket, hanem hangulatukat, hatásukat felerősítik.
„Székelyesen” megkomponált kötet a Lövétei Lázár Lászlóé: az alkalmi versek, amelyekből a könyv építkezik, műfajként laza kötődésmódot feltételeznek, egymáshoz is, az eddigi szerzői életműhöz is, itt mégis sajátos értelmezéshálót hoznak létre, reagálva egymásra, korábbi LLL-kötetekre (Két szék között, Zöld), elődökre és pályatársakra. Ezzel párhuzamosan és ebben az értelemben egymástól olykor távol eső földrajzi (és vers)terek (New York, Róma, Csíkszentdomokos), illetve szintén nagy íveket kirajzoló, az alkotói pálya különböző idősíkjait is jelentő időpontokat mér össze, önértelmezően is.
A nem egészen hatvan oldalon, az egyszerűen-nagyszerűen -nak/-nek, illetve -ról/-ről címmel ellátott két ciklusban sokféle írás sorjázik, gyermekversre, mondókára emlékeztetőtől balladaszerűig, eklogától szonettig, rondótól képversig (utóbbiak egészen meglepő visszatérést jeleznek ehhez a napjainkban szunnyadó formához – vagy formabontáshoz), ám többek között az fűzi a szövegeket élvezetes együttessé, hogy egyszerre képeznek műhelynaplót és olvasónaplót is. Egyrészt szerzői önreflexiókat (mintha az olvasáshoz útjelzőket) találunk az alcímekben („tájleíró költemény”, „zsörtölődő rigmus” stb.), másrészt az alkotó számára fontos, különböző kontextusokban lényeges idézeteket a mottókban, ajánlásokban (legtöbbet Adytól és Aranytól), valamint ezek továbbgondolását, -értelmezését a versekben.
SZONDA SZABOLCS
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ismét Temesváron vendégszerepel az M Studio
A jó, a rossz, meg a …
Évek óta visszatérő vendégnek számít a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színpadán a sepsiszentgyörgyi M Studio. A sokáig Erdély egyetlen hivatásos mozgásszínházának számító társulat legfrissebb, decemberben bemutatott előadását hozza el február elején a temesvári közönségnek.
A jó, a rossz meg a k**va anyád című táncelőadást Fehér Csaba rendező-koreográfus jegyzi.  A nonverbális előadás a vadnyugati forróvérű nőcskék és még forróbb fejű banditák világát eleveníti meg. Az alkotók ajánlója alapján a történet igen egyszerű. Egy kis közösségről szól, akik mindennapjaikat egymás közt élik meg és élik túl. Az unalom elűzésére egymást szórakoztatják. A mulatságnak és a párbajoknak itt hatalmas szerepe van. A társadalom nem kívánatos elemei kerültek ide, ebbe a nem hétköznapi porfészekbe, ebbe a nem akármilyen kisvárosba, amelynek a neve El Perdido. 
A sepsiszentgyörgyi vendégelőadásra február 2-án este 7 órától kerül sor a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagytermében.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Himnuszunk egy valódi nemzeti ima
Amint azt előzetesen közöltük, szerdán a lippai Hildegardis Ház nagytermében a helybeli Degré Alajos Olvasókör tagjai a Magyar Kultúra Napja alkalmából a januárban született Wass Albertre, Degré Alajosra és Petőfi Sándorra emlékeztek.
A szép számban összegyűlt helybeli és környékbeli érdeklődőket Czernák Ferenc, az Olvasókör szervezője köszöntötte, név szerint kiemelve ft. Reinholz András kanonok, máriaradnai és ft. Erős Miklós gyoroki plébánost. Miután ft. Reinholz András áldást mondott az egybegyűltekre, együtt megszólaltatták nemzeti imánk első szakaszát, a többi szakaszt Czernák Ferenc szavalta el. Ezt követően felolvasták Illyés Gyula Himnuszról írt esszéjét, majd Czernák Ferenc tartott előadást a Himnusz megszületésének a történetéről, párhuzamot vonva közte és más európai nemzetek himnuszai között. Ennek során megállapították: a mienk, a többitől eltérően, egy valódi nemzeti ima. Éppen ezért, felhívta a figyelmet a felcsendülése alkalmával elvárható viselkedési normákra.
A továbbiakban Wass Albert költeményeiből olvasott fel Barabás József, Détári Katalin, Igna Ilona és Nagy Mária, majd Degré Alajos életéről tartott kivetített képekkel alátámasztott, igen érdekfeszítő előadást Wonerth Loránd, aki régi rajzon megtalálta a lippai születésű kiemelkedő személyiség szülőházát is. Az Olvasókör tagjai azt szeretnék, ha a szülőház helyén álló háznak a pontos azonosítása után, azon emléktáblát helyeznének el. Az Olvasókör tagjai ezúton is köszönetet mondanak Wonerth Lorándnak, amiért kiváló előadó-házigazdának bizonyulva, nagyban hozzájárult a szerdai rendezvény sikeréhez. A szervezők csupán azt sajnálják, hogy a maguk programja egybeesett az aradi rendezvénnyel, ezért az övéken több, eredetileg oda készült érdeklődő nem tudott megjelenni. A szerdai olvasóköri ülés szeretetvendégséggel, baráti, családias hangulatú beszélgetéssel zárult.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Gulág-jelenség: Egy háború, és ami utána következett – kényszermunkatáborok, börtönök
A Szabadság jelen melléklete folytatása és kiteljesítése annak a tudományos konferenciának, amelyre tavaly november 10-én került sor a Minerva Művelődési Egyesület (MME), illetve a Szeged-Csanádi Egyházmegye (SzCsE) által fenntartott szegedi Gál Ferenc Főiskola (GFF) szervezésében, és amelynek középpontjában a 20. század kommunista államainak egyik legfőbb elnyomó intézménye, a röviden Gulágnak nevezett munkatáborok rendszere állt.
Az akkori előadások és az általuk kiváltott érdeklődés azt bizonyította, hogy a Gulág Emlékév keretében, a Gulág Emlékbizottság támogatásával tanulmányozott téma a tudományos konferencia szűk kereteinél jóval nagyobb figyelmet, kitekintést és részletezést érdemelne, hiszen a diktatúra bebörtönzött vagy munkatáborokba internált rengeteg áldozata között felmenőink is szép számmal képviselve voltak. A Gulág-rendszer félelmetes hazai és szovjetunióbeli lágereibe magyarok és magyar zsidók is bőven eljutottak, szenvedéstörténetük azonban történelmünknek mindmáig kevésbé ismert része.
Így fogamzott meg az a gondolat, hogy a konferencián elhangzott előadásokból és szakemberektől kért, további részleteket feltáró tanulmányok rövidített változataiból különszámot állítsunk össze, illetve hogy a konferenciára és a jelen kiadványhoz elkészült tanulmányokat, az érdekelt közönség számára, napilapunk internetes honlapján teljes terjedelmükben is közzétegyük. Ennek a folyamatnak a nyomán adjuk ma át olvasóinknak ezt a kiadványt, amely a SzCsE, a GFF és a MME közös emlékszáma, illetve teljes terjedelmű, kötetnyi anyagot kitevő internetes összeállításunkat, a www.szabadsag.ro honlapon.
Rendkívül fontosnak tartottuk a meghurcolt ártatlan emberek áldozatának felmutatását, hogy az újabb, fiatalabb generációk a hasonló csapdahelyzeteket könnyebben felismerhessék, és elkerülésük érdekében jóval hatékonyabban felléphessenek. Avégett, hogy ilyen gyilkos kegyetlenségek soha többé ne fordulhassanak elő.
Összeállításunk a témakör igen érdekes részleteire mutat rá. Áttekintjük benne a szovjet Gulág történelmét és rendszerét, a német területen működő szovjet táborokéval együtt, továbbá a Gulág-mintára létrehozott romániai börtönök és lágerek világát, s ennek vonatkozásában bemutatjuk A Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeumát is, amely Máramarosszigeten működik, az ottani egykori rémséges börtönben. (A teljes szovjet lágerrendszer megismerésének nagyon fontos és látványos segédeszközeként a http://gulag.memorial.de/ internetes portált ajánljuk azoknak az olvasóinknak, akik a témáról többet szeretnének megtudni.) Elemezzük ugyanakkor a második világháború végén szovjet fogságba került (magyarországi és erdélyi) magyar hadifoglyok, illetve az utcán és lakásaikban összefogdosott és a Szovjetunióba hurcolt civil lakosok sorsát, de ugyanakkor azokét a náci halál- és munkatáborokból kiszabadult magyar zsidókét is, akik útban hazafelé vagy immár itthon váltak szovjet foglyokká és jutottak újabb pokolba, a Gulágra. Végül, de távolról sem utolsósorban, ismertetjük a hazai és a magyarországi egyházak üldözésének és lefejezésének folyamatát, kiemelve a leginkább üldözött, a Vatikántól tűzzel-vassal elszakítani szándékolt római katolikus egyház néhány kiemelkedő erdélyi vezetőjének a sorsát, közöttük a hűségéért és a bátorságáért mártírhalállal fizető Boga Alajos egykori kolozsvári kanonok és pápai prelátus, későbbi gyulafehérvári általános helynök és titkos ordinárius kálváriáját is.
Szerzőink a téma kutatói és szakavatott ismerői. Horváth Attila magyarországi alkotmánybíró, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, Kun Miklós Széchenyi-díjas történész, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem tanára, Botos János történész, a szintén budapesti Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem docense, Szakács Árpád publicista, kutató, Forró Lajos történész, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának adjunktusa, Nyikita Vasziljevics Petrov orosz történész, a szovjet politikai elnyomó rendszer és titkosszolgálatok kutatója, a moszkvai Memorial tudományos igazgatója. A hazaiak közül Dobes Andrea és Fürtös Róbert máramarosszigeti muzeológus-történészek A Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatai Múzeumának munkatársai, Papp Annamária és Benkő Levente pedig szintén történészek, kolozsvári újságírók, akik a témát ugyancsak évek óta kutatják.
Különszámunk tematikailag teljes áttekintésre törekedett, és közben arra, hogy elkerülje mindazokat a csapdákat, amelyekbe politikusok, újságírók, történészek és hatásukra egyszerű emberek is gyakran beleesnek. Tehát semmilyen összehasonlítás nem volt a célunk, sem a szenvedésé, sem az elnyomásé, sem a meghurcoltak vagy az áldozatok számáé. Hiszen minden ember élete egymagában véve hatalmas, megismételhetetlen és pótolhatatlan érték, és nem pedig morbid összehasonlítások tárgya. Elutasítjuk azt a negacionizmust is, amely a relativizálás eszközével operál, és amely a holokausztot és a Gulág-jelenséget egymással szembehelyezi. Tisztában vagyunk azzal, hogy a holokauszt az emberiség által ismert emberirtások között egyedi volt, fázisait és gyilkosságait államok által elfogadott törvények szabályozták, amelyek menekülést nem tettek lehetővé, és amelyek a zsidó népnek a teljes, jogilag és államigazgatásilag megalapozott és megfontoltan előkészített kiirtását célozták, ezzel tehát a Gulág-jelenséget összehasonlítani nem lehet és nem szabad. Annál is inkább, mert íme, kiderül e mellékletből is, hogy a Gulágra holokauszt-túlélők is szép számban kerültek.
Nincsenek bűnös népek, kollektív felelősség sincs. Az orosz népet sem vádoljuk. Tisztában vagyunk azzal, amit az 1941-es magyar hadüzenet után a magyar haderő az egykori szovjet területen művelt; az elkövetett bűnökért a szenvedőket megkövetjük. Mindezek tudatában mutatjuk tehát fel a Gulág-jelenséget, annak áldozatait, elsősorban az ártatlanul elpusztultakat, civileket, gyermekeket, asszonyokat, és ezzel a tudattal hajtunk fejet valamennyi áldozat emléke előtt. Reménykedve, hogy ilyesmi sem fog soha többé megtörténni.
Tibori Szabó Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)

Gulág-jelenség, a Szabadság különszáma.
A ránk bízott örökség....
Máramarossziget – a kommunizmus és az ellenállás áldozatainak emlékmúzeuma
„Amikor az igazságszolgáltatás nem tud az emlékezet formája lenni, maga az emlékezet kell hogy az igazságszolgáltatás formája legyen.” (Ana Blandiana)
A huszadik század végén, a néhai Máramaros vármegye központjában, Románia északi csücskén elhelyezkedő Máramarosszigeten állt egy előrehaladottan rossz állapotban levő elhagyatott épület: a régi sztálinista börtön, ahova az 50-es években a két világháború közötti időszak romániai elit rétegének nagy részét bebörtönözték.
Az épület 1896 és 1897 között, „a magyar börtönépítészet egyik legmeghatározóbb alakja”, Wagner Gyula építész tervei alapján, a millennium emlékére épült. A Máramaros Vármegyei börtönnek köztörvényes jellege volt, és ezt a sajátosságát megőrizte a két világháború között is. 1950 májusától a börtön jellege radikálisan megváltozott, és 1955 júliusáig kizárólag politikai fegyházként működött. Kb. 200 személy sínylődött itt. Ide hurcolták a két világháború közötti időszak jelentős politikai, kulturális és egyházi személyiségeit.
A börtön, amely minden negyedik foglyot elpusztított
A politikai foglyok első csoportját, amelyet magas rangú, volt állami tisztségviselők alkottak, 1950. május 5-e éjszakáján tartóztatták le az ország különböző pontjain és a bukaresti Belügyminisztérium fogdájába gyűjtötték össze. Másnap a szigeti börtönbe szállították. Az 50-es évek elején négy miniszterelnököt, a demokratikus pártok elnökeit (Nemzeti Liberális Párt, Nemzeti Parasztpárt és Szociáldemokrata Párt), a román Nemzeti Bank öt volt elnökét, számos minisztert és államtitkárt zártak a szigeti börtönbe. Ők egy olyan réteghez tartoztak – volt magas állami tisztségviselők –, amelyet az új társadalomból ki kellett iktatni. A kommunista hatalom inkább potenciális ellenfelet látott ezekben az idős emberekben, mintsem olyan személyeket, akik valójában képesek lettek volna ellenállást tanúsítani.
A politikai foglyok második nagy csoportját a két rítushoz tartozó katolikus főpapok és egyházi személyek alkották. Abból, hogy az erdélyi katolikus egyház vezetésének jelentős része bekerült a máramarosszigeti börtönbe, világosan látszik, hogy a kommunista hatalom valós veszélynek érezte a katolikus egyházat. Itt raboskodott 16 katolikus (címzetes vagy titkos) püspök, ebből 10 görög katolikus és 6 római katolikus. Velük együtt számos helynök, kanonok, pap, szerzetes szenvedett, mert hűséges maradt hitéhez és vallásához. A börtönt a szekuritáté aktáiban „különleges munkatáborként” tartották nyilván – „Duna munkatelep” fedőnév alatt. Valójában a „munkatelep” nem volt egyéb, mint az ország politikai és egyházi elitjének megsemmisítő helyszíne. Ami a szigeti rabok fogva tartásának jogi helyzetét illeti: nagyrészüket (főleg a politikusokat) az 1950-es év elején a belügyminisztérium által összeállított táblázat alapján tartóztatták le, más részüket (a görög katolikusokat) azért, mert megtagadták az ortodox vallásra való áttérést. Több mint egy évig egyik esetben sem volt meg a minimális jogalap a fogva tartásukra.
Egy 1950. január 14-i rendeletre hivatkozva, amelynek alapján Romániában megalakultak a munkatáborok, 1951 augusztusában a szekuritáté által kiadott határozatok szerint a szigeti rabokat 24 hónapra különleges munkatáborokba vitték (ezeket az időszakokat szükség szerint módosították 1955-ig). A római katolikus vezetők a koncepciós perekben kimondott ítéletek alapján kerültek Szigetre. A mindennapi élet nagyon nehéz volt: a hideg, az éhség és az elszigeteltség voltak az elítéltek legnagyobb ellenségei. Így a közel 200 fogoly közül öt év alatt 53 ember lelte itt halálát, vagyis a rabok 25%-a.
1955-ben, miután megkezdődtek Románia ENSZ-hez való csatlakozásának tárgyalásai, a genfi egyezmény alapján az akkori kormány politikai amnesztiát hirdetett. A máramarosszigeti politikai foglyok egy részét kiengedték, a többieket más börtönökbe helyezték, illetve kényszerlakhelyre telepítették, a börtön pedig újra köztörvényes jellegűvé vált, míg végül 1977-ben bezárták. Jogilag az igazságügyi minisztériumhoz tartozott, de a helyi hatóságok igazgatták, így kisebb cégek termelési és raktározási helységnek használták. Mivel majdnem húsz évig semmiféle munkálatot nem végeztek az egykori börtön épületén, az 1990-es évek elejére katasztrofális állapotba került. Azonban ez volt az a hely, ahol megszületett később a világ első olyan múzeuma, amelyet a kommunizmus áldozatainak szenteltek.
A világ első múzeuma a kommunizmusról
Jelenleg a volt politikai börtönben a Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeuma működik. A kezdetet 1993. január 29. jelentette, amikor Ana Blandiana, Románia egyik híres költője, egy Strasbourgban szervezett, nemzetközi emberi jogokról szóló előadáson benyújtotta az Európai Tanácsnak az emlékmúzeum tervét, amelyet férjével, Romulus Rusan íróval együtt állítottak össze. Catherine Lalumière főtitkártól kértek támogatást a máramarosszigeti börtön múzeummá való alakításához. 1994. április 21-én az Európai Tanács javaslatára megalakult a Polgári Akadémia Alapítvány, amely az emlékmúzeum létrehozását tűzte ki céljául. 1994-ben és 1995-ben két strasbourgi bizottság látogatott Máramarosszigetre, kedvező jelentéseik alapján a jövendő emlékmúzeum tervét az Európai Tanács pártfogása alá vette. 1994 októberében a szigeti helyi tanács határozata alapján a börtön épületét a Polgári Akadémia Alapítványnak ítélték. A Hans Seidel Alapítvány és számos magánszemély adományainak segítségével megkezdődött a börtön épületének külső és belső felújítása. Ez majdnem 2000-ig tartott, mivel a több mint százéves épület romjai az alapzat, a tetőszerkezet és a közműrendszer átépítését igényelték. Az 1997. június 10-i törvény alapján az emlékmúzeum nemzeti közérdekű létesítménnyé vált. A törvény kimondja, hogy az emlékmúzeum a szigeti múzeumból (amely magába foglalja a Szegények Temetőjét is) és a bukaresti Kommunizmust Tanulmányozó Nemzetközi Központból tevődik össze, amelyeket a Polgári Akadémia Alapítvány irányít. 1998 októberében az Európai Tanács a szigeti emlékmúzeumot a kontinens három legjelentősebb történelmi emlékhelye közé sorolta, az Auschwitzi Emlékmúzeum és a Normandiai Béke Emlékmúzeuma mellé.
Az emlékmúzeum első évei tudományos szempontból már nagyon pergők voltak, az évi nagy szimpózium 200-300 történészt és az események szemtanúit gyűjtötte egybe. Minden szimpózium végeredménye egy kötet volt, az adott téma címével. Az Analele 10 kötetes sorozata, amelyet a Polgári Akadémia Alapítvány szerkesztett, az első olyan nagyszabású kutatás, amely a román kommunista megtorlással foglalkozik, ezzel biztosítva a múzeumnak a huszadik századi történelem legfontosabb eseményeinek hátterét. Elkezdődött az akkori szemtanúk megszólaltatása, a régi felvételek, fényképek, tárgyak, levelek, újsággyűjtemények, albumok begyűjtése, a kordokumentumok lépésről lépésre való feltárása. Mindezeket a börtön egykori celláiban több mint ötven bemutatóterem létrehozására használták.
Napjainkban a máramarosszigeti emlékmúzeum Románia egyedülálló ilyen jellegű múzeuma, amely az egykori Románia, valamint a Közép- és Kelet-Európa országai által átélt kommunizmus bizonyítéka. A múzeumban a nyugat-európai látogatók szembesülhetnek a kommunizmus realitásaival. Múzeumteremmé átalakított minden egyes cellája tematikus vagy kronológiai bizonyítéka annak a politikai torzulásnak, amely annyi szenvedést és halált okozott – a börtönök falain belül vagy kívül – a 20. századi Európában. Nemcsak a múltról szól, hiszen mindig fennáll – ha nem is a kommunizmus visszatérésének, de – bármilyen önkényuralmi rendszer kialakulásának a veszélye.
Egyetem és élet a fekete cellákban
A múzeum állandó kiállítása három szinten tekinthető meg, időrendi sorrendben. Több mint 50 termen keresztül követhetjük végig, hogyan történt Románia szovjetizálása gazdasági, igazságügyi, biztonsági, katonasági, oktatási, akadémiai, szociális, kulturális vagy egyházi téren, összpontosítva az áldozatokra, a korlátozásokra, az elnyomásra és a megtorlásra. Bemutatja az 1945–1989-es évek lényegét: terror, félelem, meghurcoltatás. Megismerhetők egy egész ország szellemi, pszichikai és politikai ellenállása kifejezéseinek módjai. Megtekinthetők a fogolyélet szörnyű kellékei vagy különböző tárgyai, amelyek elűzhették a börtöni egyedüllétet és egyhangúságot. Látható, miként változhatott egy cella egyetemmé, a börtönévek túlélésének egyik feltételeként. A kiállított tárgyakat a rabok készítették alkalmi szerszámokkal, majd gondosan rejtegették a cellakutatások idején. Grafikonok mutatják be a foglyok hurcoltatását egyik börtönből a másikba, kiemelve minden sors egyediségét, valamint a politikai foglyok munkaerőként való felhasználását különböző munkatelepeken vagy bányákban.
A börtön bezárása után a belső falakat többször is átfestették, így a kilencvenes évek elején már nyoma sem volt az ötvenes évek fekete színének. A múzeumban rekonstruáltak néhány in situ cellát, úgy, ahogy leírták azok a túlélők, akik tanúi voltak az 50-es évek megtorlásainak. Itt említhető a híres „fekete” büntetőcella, vagy ahol Iuliu Maniu és Gheorghe I. Brătianu ismert történészek elhunytak. Nem hiányoznak a különböző modernkori audio és vizuális technológiai elemek sem, az érintőképernyős applikációk, CD-lejátszók vagy a dokumentumfilmek, melyek a kor túlélőinek vallomásait vagy a 20. század történelmét elevenítik meg.
A térképek terme bemutatja úgy a romániai gulágot térben és időben, mint a kommunista Románia 45 évének történelmét időrendi sorrendben. Egy nagy térkép feltünteti azokat a helyeket, ahol börtönök, kényszermunka-táborok, politikai jellegű pszichiátriai otthonok vagy tömegsírok voltak, ahol harcok folytak vagy kivégzések történtek.
1945 és 1989 között kb. 600 ezer embert ítéltek el, több százezret vettek közigazgatási őrizetbe, vagyis zártak el tárgyalás nélkül. A terror 1948 és 1953, valamint 1958 és 1963 között csúcsosodott, amikor – a meglévő börtönök mellett helyszűke miatt – számos kényszermunka-tábort létesítettek és sok deportálást vittek véghez. Rendeltetésük és jellegzetességük alapján esettanulmányok készültek a nagyobb és ismertebb börtönökről, amelyek a gondolkodó elit rétegének (értelmiségiek, parasztok, papok, kereskedők, kézművesek, katonák, egyetemisták vagy diákok, férfiak vagy nők egyaránt) kivégzési helyéül szolgáltak. Mindenkit elítéltek, aki a rendszer ellen fordult akár állampolgárként, akár alkotásain keresztül.
A folyosón végighaladva előtárul a kommunizmus által meghurcolt politikai foglyok és deportáltak több ezer fotóból álló arcképcsarnoka, majd egy grafika János Evangéliumából, a 8. fejezet 32. versének fordítása 33 nyelvre: „És megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz”.
A földszinten látható kiállítások: 1946-os választások; A Kommunizmus által ostromolt Máramaros; Ilie Lazăr esettanulmánya; A demokrata pártok megsemmisítése; 1945. Jaltától Moszkváig; Az egyházak elfojtása; A Szekuritáté 1948–1989 között; Kényszermunka (Duna-csatorna, ólombányák, Salcia); Kollektivizálás. Ellenállás és elnyomás; 1948: Románia szovjetizálása; Kommunizmus versus monarchia; A hadsereg, rendőrség, igazságügy átalakítása.
Az első emeleten látható kiállítások: Elöljárók (magas rangú állami tiszviselők) terme; a „Duna Munkatelep”; Az oktatás kommunista átalakítása; Az Akadémia megsemmisítése; Etnikai és felekezeti megtorlások; Művészek és alkotásaik a rácsok mögött; Az irodalom megtorlása (Írók börtönben); A 209-es cikkely; Deportálás Baragánba; Antikommunista ellenállás a hegyekben; Egyetemista megmozdulások Romániában (1956); A pitesti-i átnevelés; Vers a börtönben; Nők a börtönben; Értelmiségi élet a börtönben; Gheorghe I. Brătianu: egy történész a történelemben.
A második emeleten látható kiállítások: Üldözött családok; A kéziratok emlékei; Diákok fogságban; Orvostudomány a börtönben; A máramarosi ellenállás; Épületbontások a 80-as években; A mindennapi élet a kommunizmusban; Ellenállók a 80-as és 90-es években; „Az Aranykor” vagy a kitsch kommunizmus; A zsilvölgyi és brassói munkásmegmozdulások; Iuliu Maniu – a demokrácia atyja.
Lélekmadár urna az ország közös sírja
Az emlékmúzeumot nem csak az épületben működött börtönnek vagy a kommunista Románia ellenállásának és áldozatainak szentelték. Egy egész időszakot mutat be az úgynevezett „szocialista láger” területéről, a hét szovjet csatlós országról (Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Németország, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország) időrendi sorrendben megalkotott összefoglalóban. Fényképek, dokumentumok, kronológiák rámutatnak a döntő pillanatokra: a kommunizmus bevezetése, a sztálinista terror, a SZKP 20. kongresszusa, az 1953-as berlini, 1956-os budapesti események, a Prágai Tavasz (1968), a lengyelországi (1968, 1970, 1976) megszakítatlan sztrájkok, csúcspontként a 80-as évek Szolidaritás mozgalmával. A kommunista rendszert, amely nem tarthatta fenn magát csak a terror segítségével, lépésről lépésre követi, megjelenésétől egészen a kifejlődéséig, majd legvégül összeomlásáig 1989-ben. Kiemelhetők a múzeumban látható kiállítások: Besszarábia a Gulágban; Kelet-Európa országai. 1945–1989; A hidegháború időrendi bemutatója; Szabadság a rádió hullámhosszán (Szabad Európa, BBC, Deutsche Welle, Amerika Hangja); A berlini és türingiai lázadások (1953); A magyarországi forradalom (1956); A „Prágai tavasz” (1968); A „Charta 77” (1977), „Šolidarnosč”, 18 nap, amely elámította a világot vagy A „bársonyforradalom”(1989).
Az emlékmúzeumhoz tartozik a belső udvarban található Feláldozottak menete szoborcsoport (Aurel Vlad alkotása, ami idővel a múzeum jelképévé vált) és az Imádság és Magábaszállás Tere (Radu Mihăilescu építész-tervező alkotása). A kápolnába vezető lejárat füstszínű andezittel burkolt falaira többezer, börtönökben, lágerekben, deportálási helyeken elhunyt nevét vésték (további több ezer elhunyt neve az udvar kőfalán vagy a szegények temetőjében olvasható). Ez a hely azzal a céllal jött létre, hogy a látogató, miután végighaladt a kommunizmus szörnyűségeinek bizonyítékai között, itt elgondolkodhasson, magába szállhasson, tiszteletet adhasson az elhunytaknak.
A szigeti börtönben elhunytakat a város különböző temetőiben temették el éjszaka, majd 1952 után a város szélén fekvő úgynevezett szegények temetőjében. Mivel a gödröket nem lehetett azonosítani, tájrendezési tervet gondoltak ki, amelynek alapján az ország határvonalát ültetett fenyőfák jelölik, Máramarossziget helyét pedig egy oltár-síremlék, rajta bizánci stílusban díszített hatalmas kereszt. Belsejében urnák – a „lélekmadár” népi motívumot viselve –, amelyekbe a látogatók végeláthatatlan sorai, az ország minden részében levő kivégzőhelyekről, közös sírgödrökből, más áldozatok sírhalmairól egy-egy marék földet helyeztek. A szimbolikus határvonalakon kívül, a keleti oldalra helyezett emléktáblákra azoknak a neve került, akik Romániából Donyeckbe és Szibériába deportálva haltak meg. 2012-ben a szegények temetőjének bejáratához emlékkaput állítottak, amit a bibliai Élet Létrája ihletett, majd harangot és kis lelátót, amelyről egészében áttekinthető a tájrendezési projekt (Stefan Radocea tervező munkája). Ez alkalommal információs központot is építettek, ahol a temetőlátogatás útvonaláról kínálnak felvilágosítást.
2013. május 9-től a máramarosszigeti múzeumot Bukarestben Az emlékezet mint igazságszolgáltatás címmel állandó kiállítóterem „képviseli”. Ha a szigeti múzeum két évtized alatt jött létre, a kiállítóterem ötlete néhány éve született meg, egy kommunizmus múzeum létrehozásának szükségességével kapcsolatosan felmerült heves viták keretében. Számos ellenvető nem tudta, vagy nem akarta tudni, hogy ilyen múzeum létezik Máramarosszigeten. Ahogyan Ana Blandiana fogalmazott, a szigeti emlékmúzeum létrehozása nem cél, hanem eszköz, amely meghiúsítani próbálja az agymosási művelet eredményét, vagyis az emlékezet megsemmisítését, mely nélkül a társadalom puha, gerinctelen, irányítható szörnyeteggé válik.
Élő múzeum és évente egyszer zarándokhely
Az emlékmúzeumnak fontos szerepe van a múzeumpedagógia terén is, hisz tudjuk, hogy a mai fiatalok, diákok oktatási programjából hiányzik vagy felületesen érintett a román történelem e kor

Féltik a kolozsvári elméleti oktatást
Veszélybe került a kolozsvári Brassai Sámuel-gimnázium elméleti oktatása, a tanfelügyelőség ugyanis úgy döntött, hogy a csökkenő gyermeklétszám miatt ebben a tanintézetben szüntetnek meg a 2017/2018-as tanévtől egy kilencedik osztályt – állítja az iskola tanári közössége. Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes viszont nem érti, honnan származik a pedagógusok értesülése, hiszen – noha az ügyben már döntést hoztak – csak pénteken közlik hivatalosan a változásokkal kapcsolatos információkat.
Veszélybe került a kolozsvári Brassai Sámuel-gimnázium elméleti oktatása, a Kolozs megyei tanfelügyelőség ugyanis úgy döntött, hogy a rohamosan csökkenő gyermeklétszám miatt ebben a tanintézetben szüntetnek meg a 2017/2018-as tanévtől egy kilencedik osztályt – állítja az iskola tanári közössége.
A pedagógusok csütörtöki közleményükben rámutattak: ha megszüntetik a tanintézet egyetlen, elméleti képzést nyújtó osztályát, módosulni fog az iskola jogi státusa, vagyis átalakul szakközépiskolává, ennek nyomán nem működtethet elemi – nullától negyedik osztályig tartó –, valamint általános iskolai – 5–8-as – tagozatot sem. A tanárok úgy vélik, ez egyet jelent a gimnázium felszámolásával, ami szerintük még a Ceauşescu-diktatúra legsötétebb éveiben sem fenyegette a tanintézetet.
Nem történt hivatalos tájékoztatás
Ehhez képest Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának csütörtökön úgy nyilatkozott: nem érti, honnan veszi a tanári kar és a sajtó az információt, miszerint a Brassaiban szüntetnek meg kilencedik osztályt, hiszen erről hivatalos tájékoztatást még senkinek nem adtak. Rámutatott: a tanfelügyelőség vezetőtanácsa szerdán tárgyalt a következő tanévre vonatkozó beiskolázási számokról, változásokról, aznap este pedig valóban meghozták a döntést a leendő ötödikes és kilencedikes tagozatok ügyében, de erről még az iskolaigazgatókat sem tájékoztatták, a beiratkozással kapcsolatos összes információt ugyanis a péntek déli sajtótájékoztatón fogják bejelenteni.
Török Zoltán lapunknak azt is elmondta: ha a Brassai Sámuel-gimnázium – elméleti és turisztikai szakképzést nyújtó – két kilencedik osztálya közül egyet meg is szüntetnek, attól még nyugodtan elindíthatják az ötödik osztályt. A főtanfelügyelő-helyettes leszögezte: mind a két kilencedik osztályt biztosan nem szüntetik meg a kolozsvári belvárosi iskolában. Török ugyanakkor a Szabadság napilapnak csütörtökön úgy nyilatkozott: a Brassai Sámuel-gimnáziumban „egy 9. osztály marad, és megvan a lehetőség, hogy 5. osztály is induljon".
Diszkriminációt kiáltanak a pedagógusok
A Brassai pedagógusai egyébként közleményükben arra is kitértek, hogy az iskola „kálváriája" még 2010-ben kezdődött, amikor az akkor még három párhuzamos, elméleti képzést nyújtó gimnáziumi osztály egyikét megszüntették. A tanintézetnek 2011-ben költöznie kellett, az új épület szűkös befogadóképessége miatt pedig újabb osztályokról kellett lemondaniuk, nem működtethettek két párhuzamos 1–8 osztályt.
A 2013/2014-es tanévtől akaratuk ellenére indíthattak szakképzést nyújtó osztályt a megszüntetett gimnáziumi helyett, az RMDSZ megyei vezetői pedig írásbeli ígéretet tettek, hogy az elméleti oktatás nem kerül veszélybe. Ennek ellenére 2013-ban elveszítették a második elméleti osztályukat is, most pedig – mint panaszolják – az utolsó, harmadik gimnáziumi osztálytól is megfosztják őket, holott a nyolcadikosok közül húszan a kilencedikes természettudományi osztályban szeretnék folytatni tanulmányaikat. Az iskola tanárai szándékos diszkriminációnak tartják, hogy 2010 és 2017 között a kolozsvári magyar iskolák közül csak tőlük vettek el gimnáziumi osztályokat.
Megszűnik a magyar tagozat?
Eközben a Donát negyedben működő Onisifor Ghibu-gimnázium volt aligazgatója, Zsigmond Ilka Facebook-oldalán közölte, hogy tudomása szerint a Ghibuban a következő tanévben már nem indítanak magyar kilencedik osztályt, holott tizenhét éve a magyar tanári kar „megmakacsolta magát", és mindent megtett azért, hogy ne számolják fel a kisebbségi tagozatot, így három év kiesés után újraindították a kilencedik osztályt. „Pedig olyan nyolcadik végez idén nálunk, hogy áldás a tanár életében, amikor ilyen osztályt tanít. Nem értem, miért érdekünk nekünk, kolozsvári magyaroknak felszámolni az iskoláinkat" – írta az angoltanár.
A Kolozs megyei tanfelügyelőség az RMDSZ megyei szervezetének közbenjárására korábban a magyar iskolák igazgatóira bízta, hogy döntsék el, melyik tanintézetben mondanak le osztályokról. Az osztálymegszüntetés elkerülhetetlen, mivel a nyolcadikos és a negyedikes évfolyamon is jóval kevesebb gyermek tanul. Az igazgatók azonban a gyűlésen nem tudtak megegyezni, így a megszűnő osztályokra vonatkozó döntés jogát visszaadták a tanfelügyelőségnek. Csoma Botond képviselő, az RMDSZ megyei elnöke csütörtökön közleményben jelezte: ők megteremtették a közös megállapodás feltételeit, amivel az igazgatók nem éltek, így szerinte a „döntés hatáskörét átruházták a román vezetőségű tanfelügyelőségre".
Török Zoltántól azt is megkérdeztük, milyen döntést hoztak az Apáczai Csere János-gimnázium kapcsán, ahol tanév közben szüntették meg az ötödikes képzőművészeti osztályt. A főtanfelügyelő-helyettes rámutatott: az Apáczai biztosan kap egy ötödik osztályt, de minden bizonnyal nem lesz idegennyelv- és képzőművészeti képzést nyújtó, vegyes profilú osztály, ahogyan azt a vezetőség kérte. A tanintézet viszont lehetőséget kap arra, hogy délutáni foglalkozások keretében tartsanak rajzórákat, amelyre nemcsak a gimnázium, hanem a többi kolozsvári iskola diákjai is járhatnak.
Összevonják a szentgyörgyi szakiskolákat
Meghozta a végleges döntést a sepsiszentgyörgyi önkormányzat arról, hogy a 2017/2018-as tanévtől megszüntetik a Kós Károly Szakközépiskola jogi önállóságát, és alárendelik a Puskás Tivadar Szakközépiskolának. A Kós Károly tanárai és diákjai január 31-én utcai tüntetést tartanak, Komán László igazgató pedig úgy nyilatkozott: a prefektúra segítségét fogja kérni, hogy a kormány állítsa le az iskola-összevonást, és a közigazgatási bíróságon is megtámadja a tanácshatározatot. Az ügy még nem zárult le, a döntésre az oktatási tárcának is rá kell bólintania. Komán László azzal érvelt: a tanintézetben 384 diák tanul, a közeljövőben pedig új, húsfeldolgozó szakosztályt indítottak volna. A városvezetés szerint viszont az átszervezéssel hatékonyabban fog működni az iskolahálózat, az intézkedés miatt pedig nem kell aggódni, hiszen például az óvodák többsége sem önálló jogi személy, de ez nem okoz problémát. Sztakics Éva alpolgármester úgy fogalmazott: egy iskola nem attól teljesít jól, hogy minden 300 gyerekre külön igazgató felügyel – minimálisan egyébként ennyi tanulóra van szükség, hogy egy tanintézet önállóan működhessen. 
Az elöljáró azt is elmondta: a Kós Károly Szakközépiskolának a 2012/2013-as tanévben még 600 diákja volt, így számuk mára szinte a felére csökkent, a fejkvóta alapján az állam által biztosított évi 133 ezer lejes támogatást pedig a helyi önkormányzatnak 138 ezer lejjel kellett kiegészítenie. (Bíró Blanka)
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Angela Merkelt aggasztják a román kormány tervei
Angela Merkel német kancellár egy telefonbeszélgetés során aggodalmát fejezte ki Klaus Johannis elnöknek a romániai korrupcióellenes harcot gyengítő bizonyos kezdeményezések miatt – közölte pénteken a bukaresti elnöki hivatal.
A német kancellár pénteken beszélt Johannisszal, akinek kifejtette, hogy teljes mértékben támogatja a romániai korrupcióellenes harcot. A bukaresti elnöki hivatal közleménye szerint a megbeszélést a német kancellár kezdeményezte.
A felek európai témákról is egyeztettek, főként a február 3-i máltai informális EU-csúcsról, valamint a római szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából tervezett március végi ünnepségről. „A felek megállapították, hogy az Európai Unió jövőjét illetően Berlin és Bukarest azonos nézeteket vall" – idézte a dokumentumot az MTI.
Johannis arról biztosította Merkelt, hogy Románia megbízható partner és a térség stabilitásának egyik legfontosabb pillére marad. Megállapította, a román–német kapcsolatok dinamikussá váltak a nemzetközi válsághelyzetek következtében, és a jövőben is fejleszteni akarják a kapcsolatokat. A román elnök leszögezte, eltökélt szándéka folytatni a romániai korrupcióellenes harcot egy erős és érett román demokrácia kiépítése érdekében. A német kancellár ebben az összefüggésben biztosította teljes támogatásáról Iohannist.
A Sorin Grindeanu vezette balliberális román kormány a büntetőjog módosítását kezdeményezte egy közkegyelmi, valamint a büntető törvénykönyv módosítására irányuló másik tervezettel, amelyekről Klaus Johannis úgy vélekedett, hogy korrupt politikusok „tisztára mosását" célozzák. A két rendelet elfogadása ellen több tízezer ember tüntetett Romániában.
A közfelháborodást követően a kormány társadalmi vitára bocsátotta a tervezeteket, és várhatóan a jövő héten fogadja el őket a kabinet. Klaus Johannis a héten népszavazást kezdeményezett a romániai korrupcióellenes harc folytatásáról.
Krónika (Kolozsvár)

Átadták a 2016-os Ezüstfenyő-díjakat, kitüntették a leköszönő honatyákat
Huszonkilenc személynek és egy intézmény képviselőjének adott át a 2016-os Ezüstfenyő-díjakat Kelemen Hunor szombaton, Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése előtt. A szövetségi elnök kitüntette a volt ügyvezető elnököt és a leköszönő RMDSZ-es honatyákat is.
A marosvásárhelyi Kultúrpalotában ünnepi beszédében Kelemen Hunor emlékeztetett, az RMDSZ megalakulásának 13. évfordulóján adták át először az Ezüstfenyő-díjat mindazok munkájának elismeréséért, akik szerepet vállaltak a közösségi javak visszaszerzésében, a szövetség programjának megvalósításában. A 2016-os díjban 29 személy és egy intézmény részesült.
Az elzárkózás, a közöny nem célravezető, a közösség meggyengüléséhez vezethet – hangsúlyozta az RMDSZ-elnök, hozzátéve, hogy nem csupán a jog és az intézményes keretek befolyásolják a közösség fennmaradását. Ez azoknak a személyekhez is köthető, akik az általuk kiválasztott területen tudásukat a közvetlen környezetükben élők, a helyi közösségek szolgálatába állítják.
 „Szükség van a hősökre, a kis- és nagybetűs hősökre, olyan példaképekre, akik összekapcsolják a múltat a jövővel, akik cselekvő részesei, hétköznapi hősei a kultúránk értékeinek megőrzésében, a közösségünk javainak ápolásában, hogy ez az ország ne csak lakcímünk, de otthonunk is legyen. Ezeknek a hősöknek a létük nélkülözhetetlen, hiszen követendő példák, hősök hiányában mindaz, amit 27 év alatt kivívott a romániai magyar közösség, visszafordítható, egy tollvonással áthúzható” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ 2016-os Ezüstfenyő-díjazottjai a következők: 
Balázs Antal nyugalmazott néptanító, faragómester,
Balázs Dénes tanár,
Barcsy Lajos, a nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjas Klub vezetője,
Biró Albin, a Szövetség csíki szervezetének alapító tagja, a Biztosítási Felügyelet vezetőtanácsi tagja,
Csibi László az RMDSZ tölgyesi szervezetének elnöke,
Fábián Emese humánerőforrás-felelős,
Fornvald András erdészeti jogi szakértő,
Gábor Árpád János, az RMDSZ búzásbocsárdi szervezetének elnöke, a község alpolgármestere,
Gáspár-Barra Réka újságíró,
Gáspár Attila-Adalbert karnagy, zenetanár,
Hajdú Géza színművész,
a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium,
Ilkei Árpád unitárius lelkész,
Keresztes Kálmán, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szeben megyei kirendeltségének elnöke, oktatási szakértő,
Kilyén Ilka színészművésznő,
Kovács Imre Németpereg polgármestere,
Máté András Levente, az RMDSZ volt parlamenti képviselője,
Meleg Vilmos színművész,
Dr. Molnár Csaba állatorvos,
Nits János nyugdíjas, egykori városi tanácsos Szatmárnémetiben,
Pál József Csaba főesperes,
Pauer Andrea főkönyvelő,
Petki Pál tanár,
Pop Piroska pénztáros,
Sipos Ilona, az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének irodavezetője,
Szabó Anna nyugdíjas,
Szabó Levente-György, Kémer polgármestere,
Szakács Imre nyugdíjas tanító, egykori alpolgármester,
Székely Levente, az RMDSZ Galac Megyei Szervezetének elnöke,
Tánczos Vilmos néprajzkutató.
Az Ezüstfenyő-díjak átadása után az RMDSZ szövetségi elnöke megköszönte Kovács Péter volt ügyvezető elnök, illetve a leköszönő szenátorok és képviselők munkáját, oklevéllel és Részegh Botond képzőművész alkotásával díjazva őket.
Antal Erika
maszol.ro

Kelemen a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénykezdeményezésről: Volt még ilyen a parlamentben, és nem dőlt össze a világ
arosvásárhely, január 28. /Agerpres/ - Került már a parlament elé egy, a Székelyföld autonómiájáról szóló tervezet, és nem dőlt össze tőle a világ - mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szombati SZKT-ülést követően. 
A Hivatalos Közlönyben csütörtökön megjelent állampolgári törvénykezdeményezéssel kapcsolatban a szövetségi elnök hangsúlyozta, ez csak a folyamat kezdete, nem biztos, hogy a parlament elé kerül a tervezet, egyelőre ugyanis össze kell gyűjteniük a kezdeményezőknek a szükséges aláírásokat, aztán az Alkotmánybíróságra kerül a tervezet, és csak ezt követően terjeszthető a parlament elé. Bárkinek jogában áll élni ezzel a lehetőséggel, amennyiben talál még kilenc embert, aki az ügy mellé álljon - magyarázta Kelemen, hozzátéve, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követtek el a kezdeményezők, különben nem jelent volna meg a tervezet a Hivatalos Közlönyben. 
A szövetségi elnök ugyanakkor nem kívánta kommentálni a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea azon kijelentését, miszerint a kezdeményezés "feszültséget szít a lakosság egy részében". A Hivatalos Közlönyben csütörtökön jelent meg egy, a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezet, amelyet állampolgári kezdeményezésként kíván a parlament elé juttatni egy tíztagú bizottság. Ennek tagjai: Árus Zsolt István, Czink Attila, Kercsó Attila, Bajkó Zsigmond, Kovács László, Cziriák Károly, Elekes-Józsa Márton, Takács József, Kolcsár Géza és Márton Csaba. AGERPRES/(RO - szerző: Dorina MATIŞ, szerkesztő: Mirela BĂRBULESCU; HU - szerkesztő: CSATLOS Károly)
agerpres.ro

Úgy tűnik, sikerül elkerülni az iskolák összevonását
Elismerte pénteken a Maros Megyei Tanfelügyelőség, hogy törvénytelenül vonta volna össze a nyárádszeredai iskolákat. A döntés mindenkit meglepett, de üdvözlik.
A megyei tanfelügyelőség tavaly januárban hozott határozata értelmében Marosvásárhelyen, Radnóton, Nagyernyében és Nyárádszeredában vont volna össze egyes iskolákat. Mivel ezt a gyereklétszám sem indokolta, a nyárádszeredaiak nem fogadták el (a magyar iskolák elleni támadásként is értelmezték), és a tavasz folyamán megtámadták azt a közigazgatási bíróságon.
Kétszeri halasztás után szeptemberben a törvényszék felfüggesztette a határozatot, azaz nem vonhatták össze tanévkezdés előtt a Deák Farkas Általános Iskolát és a Bocskai István Gimnáziumot. Az ügyet azonban nem hagyta annyiban a szeredai városvezetés, a polgármesteri hivatal és a helyi tanács november 8-án ismét perbe hívta a Maros Megyei Tanfelügyelőséget, azt kérve a törvényszéktől, hogy a tavaly felfüggesztett határozatot nyilvánítsa semmissé.
Az első tárgyaláson, január 27-én azonban meglepetés érte a szeredaiakat: a tanfelügyelőség képviselője úgy érkezett a törvényszékre, hogy ő maga kérte, semmisítsék meg a szóban forgó határozatot. Az alperes nem indított ellenkeresetet az önkormányzat ellen, és a szeredaiak által benyújtott dokumentumok meggyőzték arról, hogy a tavaly januári határozat törvénytelen volt, ezért kérték annak eltörlését – részletezte a várost képviselő Szentgyörgyi Ildikó jegyző rögtön a tárgyalás után.
Megkeresésünkre Tóth Sándor polgármester elégedetten nyilatkozott a döntésről: azért mentek perre, hogy elérjék ezt. „Végre van egy olyan törvényszéki perünk is, amelyet megnyerünk, ahogy eredetileg is elképzeltük. Végre győzött az igazság” – mondta a városvezető, aki szerint ehhez a győzelemhez az is kellett, hogy a tanfelügyelőség belássa: tévedett, amikor ezt a határozatot meghozta. Ami a jövőt illeti, a polgármester szerint most már nyugodtan lehet tervezni, dolgozni, a következő évre is el van fogadva a beiskolázási terv, és marad Szeredában a két jogi személyiséggel rendelkező iskola.
Trufán József, a Deák Farkas Általános Iskola igazgatója szerkesztőségünktől értesült a fejleményekről, és úgy véli, „ezzel visszatértünk a realitáshoz”. Pozitívumként értékeli és üdvözli a pénteki döntést. Szerinte két akkora intézményt, mint az általános és középiskola, képtelenség összevonva vezetni. És nemcsak a gyerekek és pedagógusok szempontjából, hanem főleg ami az adminisztrációt illeti. Ugyanis az általános iskola nemcsak Szeredában működik több helyszínen, hanem még öt környező faluban is intézményei vannak, ez összesen tizenegy udvart és legalább kétszer ennyi épületet jelent. A kisegítő személyzet tekintetében is nagyon rosszul állnak, ennyi intézményre csupán két portás, egy-egy félállású adminisztrátor és karbantartó jut, míg a nyolc hőközpontjukra egyetlen kazánfűtővel sem rendelkeznek. Sem a takarítást, sem a karbantartást nem lehet kiszerződtetni, egy-egy meghibásodást azonnal javítani kell, a takarítóknak pedig egész nap bőven akad tennivalójuk az intézményekben.
Gligor Róbert László 
Székelyhon.ro

Kapcsolat a szórvány és Székelyföld között
Megyék közti kulturális együttműködésről egyeztettek a hétvégén a háromszéki Árkoson.
Az Összetartozunk székely- szórvány program már hetedik éve működik, eddig több száz programot szerveztek, és ennek keretében egyeztettek a hétvégén Kovászna Megye Tanácsának szervezésében a háromszéki, Brassó, Fehér, Hunyad, Szeben és Máramaros megyei programfelelősök.
A múlt évben tovább bővült a partnerség, megszervezték az első Fogarasi Magyar Napokat, egy olyan településen, ahol a kilencvenes évek elején még 126-an tanultak magyarul, most viszont már nem létezik magyar anyanyelvi oktatás – számolt be Grüman Róbert Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Elmondta, 1910-ben még nem számított szórványnak Fogaras, hatezer lakosából négyezer volt magyar, mára viszont jóformán teljesen felszívódott az alig száz éve még erős közösség, a 45 ezer lakosból alig ezer magyar.
Kun-Gazda Kinga-Viola, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum pedagógusa arról beszélt, hogy az együttműködés keretében a Kovászna megyei minta alapján hatékonyabbá szeretnék tenni a Hunyad Megyei Értéktár Bizottság tevékenységét, dokumentálva és széles körben ismertetve Hunyad megye kiemelkedő értékeit.
A szórványmegyékben nagy igény van a néptánc-oktatásra, Kovászna megye szakmai támogatást nyújt, kiképezik vagy fejlesztik azokat a közösségi vezetőket, akik a néptánc- csoportok irányítását felvállalják – mondta Kiss Csilla a szórványprogram háromszéki koordinátora. Eldöntötték, hogy szeptemberben Háromszéken bemutatják a szórványmegyék kulturális értékeit.
Bíró Blanka

Székelyhon.ro

Kelemen: meg kell erősíteni a jogállamiságot
Meg kell erősíteni a jogállamiság kereteit biztosító intézményeket, mert ha sérül a jogállamiság, elsősorban a nemzeti kisebbségek vannak kitéve a jogsértéseknek – jelentette ki szombaton Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A politikus az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén tartott politikai értékelőt. Hangsúlyozta: az RMDSZ évek óta mondja, nincs rendben a romániai igazságszolgáltatás működése, és most egyre több olyan információ kerül nyilvánosságra, amely megerősíti, hogy az elmúlt években Romániában „kézi vezérlésű" igazságszolgáltatás működött, amelyet politikai leszámolásokra használtak fel.
Az RMDSZ elnöke bírálta a kormányt, amiért sürgősségi rendeletekkel, a parlament megkerülésével akarja módosítani a romániai büntetőjogot, ugyanakkor úgy vélte, a parlamentnek jogában áll eldönteni, hogy indokolt-e közkegyelemben részesíteni börtönbe zárt embereket.Kelemen Hunor emlékeztetett: az új román büntető- és büntetőeljárási törvénykönyveket 2009-ben parlamenti vita nélkül fogadta el a román törvényhozás, majd többször módosították sürgősségi kormányrendeletekkel. Az RMDSZ elnöke elmondta: a parlamenti vita megkerülése vezetett oda, hogy az alkotmánybíróság a törvénykönyvek több mint negyven cikkelyét találta alaptörvénybe ütközőnek, a parlamentnek pedig azóta sem volt bátorsága ezeket összhangba hozni az alkotmánnyal.
Fontosnak nevezte a nemzetbiztonsági törvények módosítását is, mert – mint mondta – azok elavultak, és lehetőséget teremtenek a rossz alkalmazásra, aminek eredményeként az ügyészség nemzetbiztonsági lehallgatásra alapozva indíthat büntetőjogi eljárást. Példaként Horváth Anna kolozsvári alpolgármester esetét említette.
Hangsúlyozta: az RMDSZ az új parlamenti ciklusban a kisebbségi jogok bővítésén akar dolgozni, de legalább ennyire fontos számára a jogállamiság megerősítése. Harmadik feladatként a perifériára és az állam segítségére szoruló emberek segítését jelölte meg.
Reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ-nek a román szociálliberális kormánykoalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodása eredményes lesz, és már a tavaszi parlamenti ülésszakban sikeresen tárgyalhatnak a kormánypártokkal a nemzeti kisebbségek jogainak bővítéséről.Kelemen Hunor úgy vélte, a tavalyi önkormányzati és parlamenti választáson való sikeres szereplés igazolja, jó döntéseket hoztak az elmúlt években, ezek között említette a szövetség 2014-es ellenzékbe vonulását, a Magyar Polgári Párttal (MPP) való együttműködés kialakítását, valamint azt, hogy az RMDSZ-nek sikerült rendezni a magyarországi kormánypártokhoz fűződő viszonyát.
MTI
Erdély.ma

Tízezrek tiltakoztak a kormány közkegyelmi tervezete ellen
Ismét tüntetők vonultak utcára a nagyvárosokban vasárnap a kormány közkegyelmi tervezete ellen tiltakozva.
Bukarestben az interneten terjesztett felhívásra több mint húszezren gyűltek össze az Egyetem-téren, megbénították a közlekedést, majd a tömeg az igazságügyi minisztérium, illetve a médiafelügyelet székháza felé indult. A tüntetők szerint a kormánykoalícióhoz közel álló hírtelevíziók valótlanságokat állítottak a múlt vasárnapi megmozdulásukról, ezért azt követelik a médiahatóságtól, hogy bírságolja meg őket.
A bukaresti tüntetésen nem voltak szónokok, és pártjelvények sem voltak láthatók, de több ellenzéki párt politikusa is jelen volt a tömegben. A több kilométeres menetelés során a tömeg több tízezresre duzzadt: az Agerpres hírügynökség csendőrségi forrásokra hivatkozva több mint húszezer tüntetőt említ, a Mediafax hírügynökség legalább harmincezresre becsülte a tömeget.
Kolozsváron, Nagyszebenben, Temesváron és más nagyvárosokban is ezrek vonultak utcára.
A január elején hivatalba lépett szociálliberális kormány egy közkegyelmi és egy másik, a büntető törvénykönyv módosítására irányuló tervezettel készül enyhíteni a börtönök túlzsúfoltságán. A jobboldali ellenzék és Klaus Iohannis államfő viszont azt állítja: valójában a korrupt politikusokat akarják megmenteni a felelősségre vonástól.
A tervezetek nyilvánosságra kerülése óta mindennaposak Romániában a tüntetések, vasárnap azonban – a múlt vasárnapi több tízezres demonstrációhoz hasonlóan – ismét nagyobb szabású, az egész országra kiterjedő megmozdulást szerveztek a közkegyelem ellenzői.
Felháborodásukat növelte, hogy a kormány fő erejének számító Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – a választási csalás megszervezéséért felfüggesztett börtönre ítélt és egy másik korrupciós ügyben vádlottként szereplő – Liviu Dragnea időközben tagadta, hogy ő lenne a tervezett bűnfeledés egyik kedvezményezettje. A kezdeményezést magára vállaló Florin Iordache igazságügyi miniszter egyértelművé tette, hogy a kormány a közfelháborodás ellenére is végig akarja vinni tervét.
A tervezeteket az igazságszolgáltatás csúcsszervei (legfőbb ügyészség, legfelső bíróság, legfelső bírói tanács), valamint Románia legfőbb szövetségesei is bírálták. Klaus Iohannis kedden népszavazást kezdeményezett a romániai korrupcióellenes harc folytatásáról és a köztisztviselőkkel szemben támasztott feddhetetlenségi követelményekről.
A kormányoldal szerint a büntetőjogi tervezetek körül az államfő szít feszültséget, hogy megcsappant népszerűségét helyreállítsa. A kabinet várhatóan szerdai ülésén dönt arról, hogy milyen formában, azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletként, vagy gyorsított parlamenti eljárással lépteti-e életbe a büntetőjogi módosításokat.
MTI
Erdély.ma

„Szavak... a semmi mélye felett”- Horváth István költő emléke
Negyven évvel ezelőtt,1977. január 4-én, Horváth Istvánt egy részeg szekuritátés tiszt gázolta el a kolozsvári Mikó utcában. A súlyos sérüléseket szenvedett költőt az orvosok nem tudták megmenteni. Január 5-én, két műtéti beavatkozás után elhunyt. 67 éves volt. Az életének, munkásságának főbb állomásait bemutató írást a költő leánya, Horváth Arany, unokája, Panek Kati, és az életművet kutató irodalomtörténészek közlései alapján állítottuk össze. Összeállításunk a MÁSKÉP sorozatunk része.
1977. január 8-a, a kolozsvári Egyetemiek Háza. Pályatársak állnak díszőrséget Horváth István ravatalánál.  A koporsó mellett három összetört nő: az özvegy, Horváth Katalin, az unoka, Panek Kati, és a költő lánya, Horváth Arany fogadja a részvétnyilvánításokat. A Magyar Írószövetség részéről Czine Mihály búcsúzik,  Illyés Kinga – a magyar költőket utolérhetetlenül megszólaltató színésznő – elmondja Horváth István talán legszebb, de mindenképpen legismertebb versét, a Tornyot raktam-ot: „Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet, /de hogy tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred. / Nem, mert bár az égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak, / s tetőtlen tornyokból hullunk ölébe a zord halálnak.”
Kányádi Sándor is búcsúzik a költőtárstól: „A magyarózdi torony, neked köszönhetően, drága Pista bácsi, kilátszik az időből. Messzire  látszik, kései   nemzedékek   távlatába. Ama szalontai Csonkatoronyhoz, a farkaslaki két cserefához, a zsögödi házhoz hasonlóan. (…) Megtöretett tested nyugodjék békében ebben a földben, melyet műveltél s értően vallattál, s melyhez haló porodban is hű maradsz. Igéiddé végtelenült lelked tanítsa, gyönyörködtesse maradékaink maradékát is, minket pedig nyugtalanítson, békétlenítsen, ha a tőled tanult hűség szálai bennünk szakadoznának.”
A gyászbeszédek után hatalmas hóviharban indul el a gyászmenet Kolozsvárról, hogy elkísérjék Horváth Istvánt utolsó útjára, Magyarózdra. A falu népe ünnepélyes csendben várja a hazatérőt, s a fekete zászlók alatt közeli és távoli rokonok, gyermekkori cimborák, ismerősök, barátok, tisztelők tömege állja körül a sírt. Horváth István, hazaérkezett. Megtér a szülőföldbe,  ahonnan 31 éves korában indult el, hogy elhozza az erdélyi magyar irodalomba az évezredes ritmusok lüktetését.
A magyarózdi földművesből költővé lett Horváth Istvánnak egyetlen törekvése volt: hogy a szülőfalujából magával hozott kultúrát, emlékeket megmentse az enyészettől, az általa megismert és megszeretett magyarózdi világot kimentse a halál malmai alól. De vajon ki lehet-e fogni a feledésen, a múlandóságon? A szavak segítettek neki: „Isten-teremtő szavak, / rátok bízom magamat: / imbolygó életemet / a semmi mélye felett.”
„Jártam piros arccal fehér ludak után…” – a gyermekévek
A vasúttól, országúttól távol eső  Magyarózdon, egy zárt, rejtőzködő Kis-Küküllő menti faluban látja meg a napvilágot Horváth István 1909. október 10-én. Az ölbeli gyermeket nagyszülei gondozzák, mert a szülők messzire szegődnek el, mindenféle nehéz fizikai munkát vállalva kuporgatják össze a pénzt egy nagyobb darab földre, és eleinte nem viszik magukkal, csak hároméves korában, 1912 őszén, amikor Budapestre kerül a kiscsalád, ahol apja utcaseprőként, majd szállítógyári munkásként, végül pedig telefongyári szakmunkásként dolgozik. Édesanyja előbb szobalányként, később viceházmesterként talál munkát. A családban fennmaradt legenda szerint, melyet a költő édesanyja mesél el újra meg újra, már ott, Pesten megjósolják Horváth Katalinnak, hogy híres ember válik Pista fiából. Az esetet aztán maga a költő is megörökíti  életrajzi írásában. A pesti bérház kapujában, ahol az édesanya már korán reggel a bejárat márványlépcsőjét fényesíti, Pistuka a nyüzsgő utcát bámulja lenyűgözve: vonzza is, taszítja is a nagyvárosi forgatag. Két úriember lép be a kapun, a három éves kisfiúba botlanak, és rövid kérdezz-felelek után néhány fillért nyomnak a markába, amire a gyermek azt mondja: - Én ezt nem veszem el, mert az én apukámnak van pénze. – Talán az asszonyságé a kisfiú? – fordul a viceházmesteri teendőit ellátó anyához az egyik úriember, meglepődve a kisfiú önérzetes válaszán. – Mit csináltál, Pista? – ijed meg az asszony. –Ajándékot adtunk neki, pénzt, s nem fogadta el. – mondják az urak. – Te gyermek, te nagy tudós, híres ember leszel még.” - búcsúznak el mosolyogva.
A betű vonzásában
A hírnévre azonban még várni kell, és nem keveset, annak ellenére, hogy édesanyja nem hagyja kialudni a lángot: a hitet, hogy valakivé kell válni, ő oltja a fiába. Az édesapját 1914-ben behívják katonának, a csonka család hazaköltözik Ózdra. Az öt éves gyermeket már rendszeresen munkára fogják, mert kell a segítő kéz, ha a férfiak a fronton vannak. A lelket a családban az édesapa halvány rózsaszínű harctéri levelezőlapjai tartják: „szeretet kedves társam és édes szüleim ezel a pár soraimal tudatom hogy én hálajó istenek elég jo egéségnek örvendek mejhez hasonlot keteknek is kivánok…. Mert edig az életem megvan…” A leveleket sokszor ő olvassa fel édesanyjának, aki nem tud írni-olvasni, fiának azonban más jövőt szán.
Pista mohó tanulási vággyal megy iskolába, a betűket már ismeri, azonban a háború miatt többször nincs tanító, mint ahányszor van, úgyhogy negyedik osztályos korában sokszor ő tanítja az elsős-másodikosokat írásra, olvasásra. Édesanyja 1920-ban beíratja a nagyenyedi Bethlen Gábor kollégiumba, de az apa, aki időközben hazakerül a hadifogságból, felháborodva zárkózik el fia taníttatásától: – Kúdustarisnyával  akarsz urat csinálni belőle?
A paraszti világból nem engedi el, nem engedi el maga és a kemény munkával szerzett családi gazdaságuk mellől egyetlen fiát, annak ellenére, hogy látja, a gyermek más, mint a többi: kivételes érzékenysége, mohó tudásvágya, élénk képzelőereje nem kerüli el senkinek a figyelmét sem a családból, sem a faluból. Játszótársai is csodálkoznak, hogy milyen ötletekkel áll elő Pista, libapásztorkodás közben. Magó Ferenc Kaszás, Horváth István magyarózdi játszópajtása meséli el jóval később, a költő halála után, hogy milyenek is voltak a Pista által kitalált játékok: „ Ez a Pista már kicsi korában olyan volt, hogy ha valami olyasmit hallott vagy olvasott, ami nagyon megtetszett neki, rögtön azzal állt elő, na, gyertek csináljuk meg… Hallottuk az öregektől, hogy Jézus Krisztus járt Szent Péterrel a földön. Nosza, rögtön Pista lett a megváltó, Magó Ferenc Cibóknak azt mondtuk, hogy ő Szent Péter, én pedig az öreg isten, mivel hármunk közül én voltam a legidősebb. Mit csinálnak az istenek? Ugye, a magasban vannak, villámot szórnak, esőt zúdítanak a földre, s intézik a nép sorsát… Felmásztunk mi is a kakasüllőre, és hullattuk a népre az áldást… Egy másik alkalommal meg beoltottuk egymást: akáctövissel és kutyatejjel. Hogy ne kelljen az orvosok elejébe menjünk. Pista írt is erről egy verset, megvan valamelyik könyvben…” Valóban megvan.  Paraszt oltás a címe.
Szóval, nem mehet kollégiumba a gyerek, akármilyen tehetséges is, akármennyire bújja a könyveket, mert mi lesz akkor a földdel? A sok munkával, nagy fáradtsággal és verejtékkel összekuporgatott földdel. Marad az önmaga művelése, mint egyetlen lehetőség. Az iskola szegényes könyvtárát, a tiszteletes könyveit mind egy szálig elolvassa, s teszi ezt sokszor holdvilágnál, mert a petróleum drága, napközben pedig munka van, nincs idő az olvasásra. Az átolvasott éjszakák végigkísérik a fiatalságát, látása is emiatt romlik meg visszafordíthatatlanul. Jóval később, már ismert, befutott szerzőként, az Utunk folyóirat szerkesztői állásából fogják betegnyugdíjazni a 13 dioptriás szemüveget viselő költőt.   Gyerekkori lopott olvasásairól meséli később, már ismert íróként Marosi Ildikó riporternek, hogy ha tehenet fejni ment, akkor is könyv volt nála. „ Aztán a csűrbe, a zabszalma alá rejtőztem, jól behúzódtam, hogy apám ne lásson. Emlékszem, a tanítótól egyszer megkaptam Dumas Három testőrét, s hát a harmadik kötetet, a nagy dugdosásban megrágták az egerek. Anyám jelként mindig megverte az ablakot, ha jött apám… Pedig apám is szeretett olvasni, de akkor bűn volt a falusi ember szemében az olvasás. Abban az időben még kukorica lapira, egyszer még az ökör szarvára is verset írtam, igaz, jött is mindjárt a kritikus eső, s helyben lemosta.”  
1923-ban az egész család Kolozsvárra költözik, szolgálni. A New York szállóban alkalmazzák őket: apja éttermi szolga, anyja mosónő, ő pedig mosóházi szolga. Aztán 1925-ben Bukarestbe indulnak szerencsét próbálni. Apja bejut a Suchard csokoládégyárba, anyja szobalány lesz egy bojárnál, ő pedig egy zöldséges üzletbe áll be szolgának.  Az itt töltött évről írja az író, hogy soha annyit nem éhezett, mint akkor. Napi 16-18 órát dolgozik, éjfélkor fekszik, hajnali négykor kel, ládákat hord, piacra jár, cipekedik, a tulajdonos pedig főtt krumplin és savanyú túrón tartja, de abból is csak keveset ad. Onnan vergődik vissza a faluba, ahol aztán a szolgálatból vásárolt földnek a megművelésével foglalkozik, a szülei csak hónapokkal később jönnek haza. Önéletírásban így emlékszik ezekre a napokra: „Amíg a szüleim haza nem jöttek, fűtetlen szobában laktam, mivel kemencénk nem volt. Olyan kemény tél köszöntött be már december elején, hogy amint este lefeküdtem és Jókait olvastam, leheletemtől zúzmara rakódott a nagy pokróc bolyhára, amivel takaróztam.”
Húsz éves korában megnősül. Falubéli lányt vesz el, Bíró Katalint, aki alig tizenöt éves, amikor bekötik a fejét. Élik – most már együtt – a kisföldű gazdák küzdelmes életét.  Horváth István folyóiratot járat magának, és tudományos újításokat próbál bevezetni – az egész falu derültségére – az évezredes szabályok mentén történő földművelésbe. „Amikor egy február végi napon a vásott marhavakaróval felmásztam mohás almafánkra, és elkezdtem vakarni az ágakat, a szomszédomból kacagni kezdtek, hogy megbolondultam: fákat vakarok, holott mások a marhákat se vakarták szívesen.” Az önműveléssel azonban nem hagy fel, akármennyi gúnyolódás érje. A számtant, amelyből annak idején a háborús körülmények között a négy alapműveletet sem sajátíthatták el, egy nála tíz évvel fiatalabb elemi iskolás unokaöccsétől meg egy hetedikes tanítóképzős számtankönyvből házasemberként tanulja tovább. A földrajzot úgy tanulja, hogy az apja által fogságból hazahozott világtérképen követi Grant kapitány gyermekeinek kalandos utazását.
Így telik el   még tíz év  Horváth István életéből. Közben megismeri Ady, Áprily Lajos, Reményik költészetét. Már harminc éves, amikor a második világháború – a  bécsi döntés nyomán – átírja  a határokat: Magyarózd Romániához szakad.
 „Náci Pista író lesz...”
1940 nyarán, kora őszén elterjed a faluban a hír, hogy – "Náci Pista most már nem fogja a fődet túrni, hanem elmegy, és író lesz belőle…"  Náci volt a ragadványneve az idősebb Horváth Istvánnak. Mikor a költő édesapja megszületett a falu asszonyai hasonlóságot véltek felfedezni közte és zsidó boltos Ignác fia között: „te, ez világra ajan, mint Náci, a zsidó bótas”. Így kapták a  Náci a ragadványnevet.
A hír igaznak bizonyul. 1940 októberében dönti el Horváth István, hogy családostól Kolozsvárra költözik, és a paraszti munkák helyett megpróbál az írásnak élni. Már azelőtt megjelenik a Magyar Nép című hetilapban néhány verse, ez az egyetlen lap, amelyre rendszeresen előfizet, és amelynek a szerkesztőségébe elküldi írásait, amiket közölnek is a szerkesztők, mint egy tehetséges, falusi verselőnek a rímeit. Horváth István azonban többet szeretne, így hát nekivág az útnak, feleségével és nyolc éves Aranka lányával, háborús körülmények között. Egy 1940. október 21-én keltezett levelében leírja viszontagságos utazásukat, és keserves találkozásukat az idegen nagyvárossal, de levelét mégis bizakodóan fejezi be: „Lehet, hogy a télen minden nyomornak ki vagyunk téve, de istenben bízunk, és nem csüggedünk.(...) Ne búsuljanak… Csókolja szerető fiúk, Pista”.
Kolozsváron a család előbb alkalmi munkákból él, egyik napról a másikra, mígnem 1940. november elsején a családfőt az Egyetemi Könyvtár alkalmazza szegődményes kisegítő szolgaként. Két évig dolgozik itt, ezzel párhuzamosan olvas és ír, ír és olvas. Majd pedig a Filozófiai Intézetben lesz altiszt, de ekkora már jó barátságban van Jékely Zoltánnal, aki felfigyel a tehetséges, magát folyamatosan művelő szolgára, aki csak öt elemit végzett ugyan, de olyan buzgalommal képezi magát, hogy már a legnehezebb nyelvezetű filozófiai munkáktól sem riad vissza.
Első verseit Jékely helyezi el a Pásztortűzben, ezzel pedig megnyílik Horváth István előtt minden út, lehozza verseit az Erdélyi Helikon is, és 1943-ra már készen áll az első kötete, Az én vándorlásom:
 „Jöttem valahonnan. / Megyek valahova. / Az én vándorlásom / Nem szűnik meg soha./…/ Hallgattam a csendnek/ beszédjét a télben. Csillagok üzentek / titkokat az éjben. / Lelkemet pengette /az Istennek ujja, / hogy rezgő húrjain/ örökkétig fújja…”.
Első verses kötetéhez Jékely Zoltán ír előszót, és ajánlja a költőt az olvasók figyelmébe. Magyarózdra is elérkezik az írói sikereknek a híre. Hiszik is meg nem is a falubéliek. Ki hallott már olyat, hogy írásból is meglehetne élni?
Innen már gyors egymásutánban következnek az események: Jékely Zoltán bevezeti pártfogoltját az alakuló Termés folyóirat alapítói, szerzői körébe: itt köt életre szóló barátságot Szabédi Lászlóval, Kiss Jenővel, Bözödi Györggyel, Asztalos Istvánnal. Illyés Gyula közli a Titokkereső című ars poeticáját a Magyar Csillagban, Zilahy Lajos hozza a Kipergett magvak-at a Hídban, több verse jelenik meg a Forrásban, Püski Sándor kiadja novelláskötetét a Magyar Életnél… és aztán beköszönt a rendszerváltás.
Horváth István költészetéről és írásairól, amelyek az 1950-es években születtek egyértelműen megállapították kritikusai, hogy nem az igazi Horváth István-i vonulathoz tartoznak. A költő nem találja sem a helyét a megújult világban, sem a hangját, hogy miként is kellene viszonyulnia ehhez az új, gyökeresen megváltozott rendhez, és egyáltalán: versben hogyan kellene szólania. A szerep, amit játszania kell, amit ügyesen rákényszerít a kommunista kultúrpolitika, idegen tőle. Hosszú évek telnek el azonban, amíg ismét önmagára lel. 
„A nagyapaember”
A nagyapaember Panek Kati színésznő szóalkotása. A költő lánya, Horváth Arany, Panek Zoltán íróhoz megy feleségül, de útjaik szétválnak, és Kati lányukat az anyai nagyszülőkre bízzák.
Panek Kati pár hónaposan kerül a fiatal nagyszülőkhöz – Horváth  István alig 48, felesége pedig 42 éves. Attól kezdve a szülői gondoskodást és féltő, óvó szeretetet a kicsi Kati a nagyszüleitől kapja: nagyszülei nevelik fel. Az unoka lesz az, aki ismét fényt, derűt, boldogságot hoz viharvert házasságukba-életükbe. „Kicsi unokám, drága gyermek, / Be nagy titok vagy, s hogy ismerlek. / Pisze orrocskád mongol nyerge / anyám vonása, de amelybe’ / én és anyád is benne élek. / Ó, hát hogy is ne ismernélek!” (Unokám)
Horváth István felett időközben elröpül tizennégy munkás esztendő, jóval és rosszal egyaránt, felépíti Kolozsvárott, a Görögtemplom utcában a családi házat, az Utunk folyóiratnál dolgozik szerkesztőként, súlyosan megromlott látása miatt azonban nemsokára betegnyugdíjazzák. Soha nem érezte magát otthon a nagyváros idegenségében, hanem szülőfalujába s annak közösségébe kívánkozik állandóan vissza.Nyaranta, míg felesége Kolozsváron a  házat-kertet tartja példás rendben, a költő magával viszi kicsi Katit Magyarózdra, idős édesanyjához. Ezek a  nyaralások életre szóló élményt jelentenek mindkettejüknek, amikor a nagyapa – Apó – mindazt meg tudja mutatni a maga valóságában és mélységében az unokának, ami gyerekkorában körülvette, mindazt, amiről ír, ami őt költőként meghatározza: Magyarózdot és az ott élő emberek évezredes kultúráját.
Ózd monográfiájának a megírását nyugdíjba vonulásakor, 1959-ben határozza el, és több mint tíz évig dolgozik rajta: az összegyűjtött anyag, 850 gépelt oldal, 1971-ben jelenik meg Magyarózdi toronyalja címmel. Az anyaggyűjtés azokon a nyarakon történik, amelyeket Kati unokájával otthon tölt. Az ózdi Pekri-Radák kastély szomszédsága szolgáltatja az ötletet arra a szerepjátékra, hogy nagyapa és unokája „szerződést” kössenek, és gróf Stephanus Horváth szakácsként és szobalányként alkalmazza kisunokáját a magyarózdi nyári vakációk időtartamára. Részlet Pa

Elhunyt Borbély Imre
Életének 69. évében, súlyos betegség következtében ma éjjel elhunyt Borbély Imre erdélyi vegyészmérnök, politikus, politikai elemző, volt Hargita megyei RMDSZ-képviselő, a román parlament egykori tagja, a Magyarok Világszövetségének egyik volt vezetője.
Borbély Imre 1948-ban született Temesváron. 1974-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát a temesvári műszaki egyetemen. 1977 és 1990 között tudományos kutatóként dolgozott, öt találmányát szabadalmazták. Tőkés Lászlónak az 1989-es forradalomba torkolló temesvári ellenállását stratégiai tanácsaival segítette.
1990-ben a Temesvár Társaság külső tagjaként a kezdeményezője és az egyik értelmi szerzője volt a Temesvári Kiáltványnak, és a kiáltvány 8. pontjának, amely három törvényhozási ciklusra eltiltotta volna a kommunista nómenklatúra és politikai rendőrség tagjait a politikai szerepvállalástól. A kiáltvány a romániai kommunistaellenes mozgalmak meghatározó dokumentuma.
A rendszerváltozás után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) keretében vállalt politikai szerepet, és a helyzetteremtő politizálás szószólója volt. 1990 és 1993 között az RMDSZ elnökség tagja, 1992 és 1996 között a szövetség parlamenti képviselője volt. Elsőként szólalt fel magyarul a román parlamentben. Politikusként a magyarság romániai társnemzeti státusát és Románia föderalizálását szorgalmazta. 1992-ben értelmi szerzője volt az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket először az RMDSZ programjába emelő Kolozsvári Nyilatkozatnak.
1996-tól a Magyarok Világszövetsége nemzetstratégiai bizottságának a koordinátoraként, majd elnökeként, később az MVSZ régióelnökeként tevékenykedett. 1996-ban tanulmányban fogalmazta meg a magyar nemzet határok fölötti reintegrációjának a gondolatát. A nemzetegyesítést a külhoni magyar állampolgárságon és a határon túli magyar közösségek autonómiáján keresztül egy szubszidiáris nemzetstruktúrában tartotta megvalósíthatónak.
Egyik legutóbbi nyilvános szereplése tavaly december 16-án volt, a temesvári népfölkelés 27. évfordulóján rendezett megemlékező fórumon, a temesvári Új Ezredév Református Központban, ahol Tőkés László oldalán, az ő egykori harcostársaként és stratégájaként nyújtott rövid áttekintést – a tisztázás szándékával – arról, ami 1989-ben és azután történt a rendszerváltás vonatkozásában.
itthon.ma//karpatmedence

Meghalt Solomon Adrián, a csángószövetség volt elnöke
Életének 48. évében január 29-én, vasárnap tragikus hirtelenséggel Budapesten elhunyt Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) volt elnöke – közölte honlapján a szövetség.
Solomon Adrián 1969. március 4-én született Bákóban, egy lujzikalagori család negyedik gyermekeként. Iskolai tanulmányait szülőfalujában, majd Bákóban végezte román nyelven, három évig esztergályosként dolgozott, majd Budapesten diplomázott a külkereskedelmi főiskolán.2005-ben külföldi munkavállalás után tért haza családjával Csángóföldre, ahol az MCSMSZ-ben kezdett tevékenykedni. Integráló személyiségével hamar magára vonta a figyelmet, így 2007. április 21-én az MCSMSZ elnökévé választották. Amint egyik munkatársa, Hegyeli Attila az MTI-nek felidézte, a csángómagyarok szövetsége az ő vezetése alatt vált civil szervezetből intézménnyé. Ekkor teljesedett ki a fakultatív, majd iskolai magyarnyelv-oktatás a csángó falvakban, több településen ekkor építettek közösségi házakat.
Solomon Adrián és az MCSMSZ teljes vezetése lemondott tisztségéről 2012-ben, amikor világossá vált számukra, hogy a Bethlen Gábor Alap immár nem a csángószövetségen, hanem egy tervezett új alapítványon keresztül kívánja finanszírozni a Moldvai Magyar Oktatási Programot. A lemondását követő választás eredményét azonban a bíróság érvénytelenítette, így Solomon Adrián viselte formálisan 2014. augusztusáig az MCSMSZ elnöki tisztségét.MTI
Erdély.ma