Mindenség
Flandria, Baszkföld, Katalónia szerepelt példaként azon a tájékoztatón, melyet a szervezők, nyugat-európai kisebbségjogvédők bevonásával tartottak meg Kolozsváron a székely szabadság napján megrendezett marosvásárhelyi megemlékezés kapcsán.
Számunkra nem lehetett újdonság ismét hallani a rég kialakult autonómiák történetét, indokoltságát, sikerét, hiszen huszonhét éve ezek fényében nyalogatjuk közösségi sebeinket. A viszonylag szép számban megjelent román sajtó azonban szemmel-füllel érezhetően érdekességként fogadta az érintettek hiteles beszámolóját és kritikáját az itteni hatalommal szemben, amely minden eszközzel csírájában iparkodik elfojtani a magyar önrendelkezési törekvést. Immár kilencvenkilenc éve, jóllehet annak idején a Gyulafehérvári nyilatkozat nem szűkölködött az ígéretekben.
A mai romániai közigazgatásban, igazságszolgáltatásban velünk szemben érvényesülő mindennapos kettős mércéről is hallhattak a többségi sajtó képviselői, miként arról is, hogy az önrendelkezés megtagadása kontraproduktív a hatalom számára, mert az így felhalmozódó kisebbségi ellenállás egy idő után kezelhetetlenné válhat. Egyelőre azonban Bukarest nagyon következetesen tudni sem akar erről a témáról, figyelmen kívül hagyva bármilyen észérvet. De olyan feledésbe merült „részletek” is felmelegedtek, mint az autonómia melletti elkötelezettséget meghirdető 1992-es Kolozsvári nyilatkozat vagy az ominózus neptuni titkos paktum. Mindenképpen hasznos volt tudatni a hazai közvéleménnyel, hogy az önrendelkezés- és függetlenségpárti politikai alakulatokat tömörítő Európai Szabad Szövetség három hét múlva a lengyelországi Katowiceben megrendezésre kerülő kongresszusán a mi ügyünk is szóba fog kerülni.
A román sajtó nagyjából objektíven reagálta le a tájékoztatón elhangzottakat. Többek között azt is, hogy az autonómia kivívása nemcsak magyar, hanem román érdek is ebben a közös, Erdélynek nevezett régióban, a gyarmatosító szerepben tetszelgő bukaresti hatalommal szemben. Úgyanúgy, ahogyan nagy költőnk, József Attila határozza meg nézetét a szabadságról az Ars poeticajában: „Ehess, ihass, ölelhess, alhass!/ A mindenséggel mérd magad!/ Sziszegve se szolgálok aljas,/ nyomorító hatalmakat.” Vagy ahogyan a friss Oscar-díjas magyar rövidfilm, a Mindenki főhőse teszi, hogy felhagy a rákényszerített „tátogó énekléssel”, hogy diadalra juthassa szabadság- és egyenlőségvágyát. Vagyis a mindenséget.
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)

Hangot adtak a közösség akaratának a székely szabadság borús napján
A kormány és a székely nép legitim képviselői közötti párbeszéd elkezdését követelték petíciójukban pénteken a székely szabadság napján Marosvásárhelyen összegyűlt tüntetők, akik zuhogó esőben, a szokásosnál kisebb számban vettek részt a Postaréten szervezett megemlékezésen. A rendezvényen és az azt követő felvonuláson nem történt incidens.
A Románia kormányának és parlamentjének címzett petíciót a székely vértanúk emlékműve mellett felállított pódiumon olvasta fel Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke, és „Autonómiát!” felkiáltással fogadta el az összegyűlt tömeg. Ebben az MTI szerint leszögezték, hogy a jog és a demokrácia útját járva, egyhangúlag és ismételten kinyilvánítják: követelik Székelyföld területi autonómiáját. „Székelyföldnek akár feldarabolása, akár egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolása ellentmond a közösség akaratának, ellentmond Románia vállalt nemzetközi kötelezettségeinek” – állapították meg.
Aggasztónak vélték, hogy Székelyföld a belső leszakadás pályájára került abban a fejlesztési régióban, amelyhez jelenleg tartozik. Azt is aggasztónak találták, hogy az autonómia ügyében évek óta szorgalmazott párbeszéd helyett szaporodnak a közösséget ért megaláztatások, a közösségi szimbólumok és intézmények elleni támadások. „Változatlanul kijelentjük: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát!” – áll a dokumentumban.
Úgy vélték, Románia érdekeit is szolgálná, ha a székely–magyar közösség történelmi szülőföldjén a szubszidiaritás elvének megfelelően átvenné a közügyek jelentős részének a megoldását. „Mindez csakis párbeszéddel, a helyi közösségek szabad akaratával, a demokratikus elvek betartásával, az állampolgárok közötti szolidaritással és konstruktív együttműködéssel valósítható meg” – hangsúlyozták petíciójukban a megmozdulás résztvevői.
A tüntetők azt követelték, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés során Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót, melynek kialakításánál a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott jogszabálytervezetet vegyék alapul. Kérték, hogy a román kormány és parlament a közigazgatási átszervezés során tartsa tiszteletben vállalt nemzetközi kötelezettségeit.
Tiltakoztak ugyanakkor a székelyföldi oktatási intézmények ellehetetlenítése, az önkormányzatok zaklatása, az anyanyelvhasználat korlátozása, a székely szimbólumok üldözése ellen. A tüntetők egyben kinyilvánították szolidaritásukat a jogállam védelmében Románia nagyvárosaiban szervezett megmozdulásokkal. Azt is követelték, hogy a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal. „Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a Székely Népnek!" - zárul a székely szabadság napján Marosvásárhelyen elfogadott petíció, melyet a tömeg "Autonómiát!" felkiáltása szentesített.
Tőkés László: ma is az árulás árnyékában kell küzdeni a szabadságért
Tőkés László szerint az erdélyi magyarságnak ma is az árulás, az önfeladás és hatalombarát opportunizmus árnyékában és közegében kell folytatnia küzdelmét szabadságáért, szülőföldje ártó szándékú területi-közigazgatási átrendezése ellen. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékműve mellett beszélt erről a székely szabadság napján. Mint felidézte, a székely vértanúkat is magyar áruló küldte 163 éve a vérpadra.
Arany János forradalmi verssorait idézte: „Haj, ne hátra, haj, előre! / Vérmezőről vérmezőre! / Mert ott az a virág terem, / Melynek neve győzedelem”. Tőkés László Arany gondolatait folytatva kijelentette: „Ne rettentsen bennünket se halál, se félelem! Igazságos és jogos szabadságharcunkban ne hátráljunk meg!"
Az európai parlamenti képviselő az MTI szerint megemlítette: az adminisztratív hátráltatás, a gáncsoskodás, az ellenséges politikai hangulatkeltés, a megfélemlítések megannyi akadályát kellett leküzdeniük azoknak, akik eljöttek Marosvásárhelyre, „de mi ez a vértanúk áldozatához képest, akik életüket adták népükért és hazájukért?" Felelevenítette, hogy a hét elején Brüsszelben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Romániában ma is használt „szekus módszerekre" panaszkodott. „Csak azt nem értjük, hogy akkor mire való a balliberális kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési egyezség, és mit keres a vásárhelyi ill
etőségű Borbély László államtanácsos a Grindeanu-kormány csapatában?” – tette fel a kérdést. Az EMNT elnöke az Európa Tanács 2003/1334-es határozatát idézte, amely szerint „az autonóm régiók pozitív tapasztalatai inspirációs forrásként szolgálhatnak a belső politikai konfliktusok megoldását célzó lehetőségek keresésekor". Úgy vélte: joggal elvárható, hogy ennek megfelelően rendeződjön a Székelyföld sorsa.
Tőkés László felszólalása
Szabolcs Attila, a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke beszédében felidézte, az elmúlt hetekben románok százezrei vonultak az utcákra, mert azt érezték: lopják az országukat. „Román barátainknak üzenem, az erdélyi magyaroktól, a székelyektől a szabadságot is lopják. Pedig ez a minimum” – fogalmazott a fideszes politikus. Úgy vélte, a baszkoktól, flamandoktól, katalánoktól kell megtanulni az „autonómia mesterségét".
Wouter Patho, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnöke, a belga szövetségi kormánykoalíciót vezető Új Flamand Szövetség politikusa arról biztosította a székelyeket, hogy nincsenek egyedül. Hozzátette: az EFA ugyan Európa-párti, de sajnálatos módon az Európai Unió ma jobbára a tagállamok fővárosainak az érdekeit képviseli, és a fővárosok befolyása a baszkok, katalánok, flamandok és székelyek kárára erősödik. Úgy vélte, ezen változtatni kell. Wouter Patho megnyugtatta a megmozdulás résztvevőit, nem követnek el törvénytelenséget, ha kiállnak az autonómia igénye mellett. Ez szerinte nemcsak jog, hanem kötelesség is a következő nemzedékekkel szemben. „Eljön a székelység ideje, eljön az autonómia ideje! Számíthatnak ránk!" - jelentette ki a flamand politikus.
Aitor Esteban Bravo, a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamentbeli frakciójának az elnöke a résztvevők általános elismerését kiváltva jelentette ki, hogy nem kell bánkódni a tüntetőket végig áztató eső miatt. „Ez az eső annak az ígérete, hogy jó lesz az aratás, és szép lesz a székely jövő!" – jelentette ki. Hozzátette, ez év januárjától immár a központosított Franciaországban élő baszk közösség is bizonyos fokú autonómiát élvez. „Ha megtörténhetett Franciaországban, miért ne történhetne meg Romániában is?” – tette fel a kérdést. Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a párbeszéd az egyedüli elfogadható eszköz a székely szabadság érvényesítésére, az erőszak soha nem lehet semmilyen törekvés megvalósításának az elfogadott eszköze. „Az erőszak sehova sem vezet, csak elveszi mások szemében az önök szabadságigényének a jogosságát” – fogalmazta meg a baszk szabadságvágy tanulságait.
Izsák Balázs, a megmozdulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke betegsége miatt nem tudott részt venni a rendezvényen. Az SZNT nevében Szűcs Péter, a Marosszéki Székely Tanács alelnöke mondott beszédet. Kijelentette: a szabadság először a fejben születik meg. Az egyéni akaratokból összeálló közösségi akarattal hegyeket lehet megmozgatni. „Építjük azt a szabadságot, ami még nincs, de lesz” – jelentette ki az ifjú szónok.
A demonstráción felolvasták Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott levelét is. Az Országgyűlés volt elnöke úgy vélte: az új, önmagára kicsit is adó Európa nem mehet el érzéketlenül és válaszok nélkül az olyan jogos közösségi igények mellett, melyek a szabadságjogok kiteljesítését biztosítják. Szili Katalin elfogadhatatlannak tartotta, hogy „büntetőjogi tényállást faragjon bárki egy közösség, egy nép önigazgatásának, önberendezkedésének megfogalmazásáért”.
Zuhogó esőben gyülekeztek
Délután háromtól folyamatosan zuhogott az eső Marosvásárhelyen, így meglehetősen gyéren álltak az emberek a székely vértanúk postaréti emlékművénél, a kezdésre mintegy ezren gyűlhettek össze – jelentette a helyszínről munkatársunk. Székely és magyar zászlókat lengettek a résztvevők, de többségük inkább esernyőt tartott a feje fölött. Ami a zászlókat, pontosabban azok rúdjait illeti, kollégánk eddig nem értesült a tavalyihoz hasonló incidensről – amikor a csendőrök zászlórudakat koboztak el –, úgy tűnik tehát, hogy a résztvevők megértették a szervezők kérését, és nem vittek magukkal hegyes végű botokat, rudakat.
Egyébként a csendőrök és a rendőrök már délután háromtól biztosították a helyszínt az egész útvonalon, amelyen végigvonulnak a résztvevők: a Postaréttől a főtérig. Idén nem érkeztek nagyobb tömegek buszokkal, csak kisebb csoportok – számolt be munkatársunk, hozzátéve, hogy a tavalyi kép, amikor egyszerre 5–10 busz érkezett a helyszínre, most egyáltalán nem volt jellemző.
Az eső kitartott, a felszólalók mondandóját pedig többnyire kulturáltan hallgatták a résztvevők, igaz, néha azért be-be hallatszott egy-egy füttyszó vagy hurrogás. Idővel mintegy háromezren gyűlhettek össze a Postaréten, hogy leróják kegyeletüket a Habsburg-ellenes székely szervezkedés 163 évvel ezelőtt kivégzett vértanúinak emlékművénél, majd a prefektusi hivatal elé vonulva nyilvánítsák ki a székelység autonómiaigényét.
A postaréti események lezárulta után a résztvevők szervezetten, csendben elindultak a prefektúra felé, a főtéri közigazgatási palotához. Az eső még mindig esett, a tömeg a csendőrök és rendőrök által biztosított, félsávon lezárt úton haladt.
Nem történt incidens
A megemlékezés és tiltakozás incidensek nélkül zárult – mondta az MTI-nek Adina Chiș, a román csendőrség marosvásárhelyi mobil egységének a szóvivője a rendezvény végén. A többezres tömeg Autonómiát!, Magyar iskolát! jelszavakat skandálva, Kossuth-nótákat énekelve vonult Marosvásárhely főterére, ahol a prefektusi hivatal képviselője átvette a tüntetők képviselőitől, és iktatta a demonstráció petícióját. A tömeg a székely himnusz eléneklése után feloszlott.
A mostoha időjárási viszonyok között megtartott rendezvényen kevesebben vettek részt, mint az elmúlt évek hasonló rendezvényein. A felvonulás után a marosvásárhelyi kultúrpalota dísztermében ünnepélyes keretek között adták át a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kitüntetését, a Gábor Áron-díjat az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselőinek.
Krónika (Kolozsvár)

Meneszteni készül az igazságügy-miniszter Kövesit és a főügyészt?
Az igazságügyi miniszter találkozni fog a napokban Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyésszel és Augustin Lazăr legfőbb ügyésszel, hogy tárgyaljon velük a 13-as sürgősségi kormányrendelet kapcsán indított nyomozásról.
Tudorel Toader erről egy vasárnap esti televízióműsorban beszélt, hozzátéve, hogy kezdeményezni fogja Kövesi és Lazăr tevékenységének kiértékelését. A tárcavezető ugyanakkor nem tartja kizártnak azt a lehetőséget sem, miszerint Kövesi és Lazăr benyújtja lemondását.
Az igazságügyi minisztert arról kérdezték, milyen intézkedéseket tervez hozni azt követően, hogy az alkotmánybíróság közzétette annak a döntésnek az indoklását, miszerint alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a kormány között.
Az Agepres hírügznökség szerint Tudorel Toader azt mondta, a következő napokban külön tárgyal majd a legfőbb ügyésszel és a korrupcióellenes főügyésszel is arról, hogy az ügy kapcsán „miként viszonyultak a törvényhez, az alkotmányhoz, a Velencei Bizottság által megszabott standardokhoz". A miniszter hozzátette, nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy Lazăr és Kövesi önként benyújtja lemondását, és azt is elmondta, hogy még hétfőn kezdeményezni fogja tevékenységük kiértékelését.
„Két összetevője lesz ennek az értékelésnek. Felmérjük egyrészt a szakmai, másrészt a menedzseri tevékenységüket. Miután tárgyalok velük, illetve sor kerül erre a kettős kiértékelésre, eldöntöm, hogy milyen intézkedéseket hozok a továbbiakra nézve, és ezt a sajtóval is közölni fogom" – fogalmazott a miniszter az Antena 3 hírtelevízióban arra a kérdésre válaszolva, hogy mit tesz abban az esetben, ha Lazăr és Kövesi nem mond le. Augustin Lazăr főügyész hétfőn újságírói kérdésre válaszolva leszögezte: nem hajlandó távozni tisztségéből.
Krónika (Kolozsvár)

A minőségre helyezik a hangsúlyt – Beruházások a Sapientia kolozsvári karán
Új eszközöket vásároltak a Sapientia kolozsvári karának tanszékei számára, a felsőoktatási intézmény ugyanakkor ősztől doktori képzést indít. A felsőoktatási intézmény kolozsvári karán nemrég tartottak tisztújítást.
Az eszközök, berendezések bővítését szolgáló beruházásba kezdett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári kara: a projektre 480 ezer eurót szánnak, ennek 85 százalékát a magyar kormány állja, a többi 15 százalékot pedig a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány pályázati kiírásán nyerték el.
A kar vezetői pénteki sajtótájékoztatójukon elmondták: a kínálat bővítése helyett most a minőségi mutatók javítására, a tudományos munkára helyezik a hangsúlyt. Tonk Márton dékán rámutatott: a megvásárolt új eszközök elsősorban a kutatói tevékenységet segítik, ilyen például az a spektrométer, amely talaj- és vízminták elemzésére alkalmas. Beszereztek egy drónt is a terepmunkához, valamint videokamerával felszerelt kutatómikroszkópokat. A filmművészeti szak számára vásároltak ugyanakkor egy úgynevezett fahrtkocsit, amely síneken gurul, és a kamera mellett az operatőrt is szállítja. A tervek szerint a közeljövőben új videokamerákat is vásárolnak.
Tonk Márton arról is beszámolt: idén ősztől a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közösen képzést indítanak a közigazgatás-tudományi doktori iskola keretében. Szenkovics Dezső dékánhelyettes rámutatott: a nyolc féléves képzés eltér a romániai doktori iskolák rendszerétől. Az első négy félév az oktatásra összpontosít, aki pedig sikeresen levizsgázik, a következő négy félévben tudományos kutatással, a disszertációja megírásával foglalkozhat. A beiratkozás 9 ezer forintba (130 lej) kerül, a féléves tandíj 30 ezer forint (440 lej). A meghirdetett öt helyre március 27-éig lehet jelentkezni. Részletes információkat az egyetem honlapján találnak az érdeklődők.
A Sapientia EMTE kolozsvári karán egyébként nemrég tartottak tisztújítást, amelynek nyomán Tonk Márton maradt a dékán, most először pedig – Szenkovics Dezső személyében – dékánhelyettese is van az intézménynek, korábban ugyanis az egyetem nem rendelkezett elég akkreditált képzéssel, hogy erre a tisztségre jogosult legyen. Az intézmény vezetősége a kancellári tisztséggel egészül ki, amelyet Murádin János Kristóf tölt be. A tanszékvezetőket is megválasztották: Pethő Ágnes a média, Veress Emőd a jogtudományok, Urák István a környezettudomány, Lupescu Radu pedig a nemzetközi kapcsolatok tanszéket irányítja.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Felismerni a kudarcban Isten kegyelmét
A reformátusok rohamos fogyatkozását nevezi a legfőbb problémának Fekete P. P. János, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka.
Egymás mellett sorakozó piros gombok, zöld kapcsolók. Ilyen biztonsági rendszert épített ki magának Fekete P. P. János, amellyel ellenőrizni tudta azt, hogy mi történik az udvarában. És ilyen biztonsági rendszere lehet Istennek is – sajátos, egyedi, amit még talán azok sem értenek gyakran, akikért ez a rendszer működik. Isten biztonsági rendszerében rengeteg olyan tényező van, amellyel nem számolunk, legyen szó kudarcról, betegségről, ezt bizonyítja a Kolozs megyei Egereshez tartozó Bogártelke gondnokának, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) főgondokának élete.
Az EREK-nél kamatoztatja tapasztalatát
Fekete P. P. János szavaiból ma is ugyanaz a féltő aggodalom érződik ki, amivel polgármesterként, majd alpolgármesterként szolgálta az egeresi közösségét, és valószínű ugyanez ad neki erőt, hogy a bogártelki gyülekezet gondnokaként a lelkipásztor segítője, az egyházkerület elnökségében pedig ügyvezető főgondnokként a püspök társa legyen. Saját bevallása szerint az adminisztrációban szerzett tapasztalatát a gyülekezet életében is fel tudja használni, bár nincsenek képletek, amelyeket át lehetne venni. Azt azonban mindenképpen fontos tudni róla, hogy minden nagy döntés előtt Isten segítségét kéri. Isten segítségét kérte akkor is, amikor polgármesteri mandátumért indult.
„Az önkormányzatnál kakukkfióka voltam. 1918-tól Egeresnek magyar választott polgármestere eddig csak én voltam. Beleéltem magam egy olyan dologba, amit először megbeszéltem az én Urammal. Uram, ez a szándékom, engedj, hogy nyerjek, ha ígéred, hogy te is velem leszel a lépéseimben. Így indultam el" – idézi fel kérdésünkre.
Hogyan működik az isteni kegyelem?
Azt mondja, amikor a második polgármesteri mandátum nem jött össze, akkor nagyon elkeseredett, csak később jött rá, hogy Isten nem hagyta cserben. „Rá egy fél évre, amikor a vércukorszintem kezdett visszaesni valamelyest, akkor jöttem rá, hogy Isten kegyelmesebb, mint ahogy azt kértem. Négy év alatt annyira felment a cukrom, hogy míg 2000-ben csak filmtablettákkal kezeltem magam, 2004-ben már negyven egység inzulint kellett adagolnom. Ekkor jöttem rá, hogyan működik az isteni kegyelem, megértettem, hogy mit üzen nekem az Úristen, hagytam, hogy ő formálja a lépteimet" – emlékezett vissza a nehézségekre. Fekete P. P. János két cikluson keresztül volt alpolgármestere a községnek, és bár mindkét tüdejében embóliát szenvedett, töretlen lendülettel szolgálja ma már gondnokként közösségét.
Pontos elszámolás
Egyházkerületi ügyvezető főgondnokként négy nagy problémát azonosít Fekete P. P. János. Az első a református emberek rohamos fogyatkozása. Amikor először tagja lett az igazgatótanácsnak, akkor az egyházi nyilvántartás szerint még 350 ezer református volt az egyházkerületben, ma már alig 300 ezer hívőt számlálnak, és a számuk továbbfogy. Ehhez kapcsolódik a második felmerülő gond is, a nyilvántartásokban számontartott, de az egyházzal valós kapcsolatban nem élő hívek elérése, amely szintén kihívások elé állítja az egyházat.
„A harmadik kérdés, ami foglalkoztat, az a kapcsolatrendszer, ami összeköti Európában a református egyházakat. Ez perspektívát nyújthat, vagy akár megfékezhet. A negyedik gond a lelkipásztorok körül van. Érdekes helyzetet látok kialakulni. Nem telnek be a helyek a teológián, nincs verseny, fennáll annak a veszélye, hogy gyengébb lelkipásztorok végeznek, és ez a minőségi romlás rávetítődik a gyülekezetekre, az egyháztagokra. Emellett azzal is gyakran szembesülünk, hogy a lelkipásztorok nem szabályszerűen vezetik a rájuk bízott közösségeket. Engem ez a nonkonformizmus személy szerint nagyon zavar, mert aki így számol el, az semmibe veszi az egyházközségét. A helyes elszámolás márpedig megtartja az embert a helyes úton" – összegzi mintegy életfilozófiaként az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka.
Kiss Gábor
Krónika (Kolozsvár)

Márton Evelin: jókedvemben írok, nem bánatomban
Interjú Márton Evelin kolozsvári íróval műveiről, a mehetnékről, a kétnyelvűségről és arról, miként éljünk őszintén, álarcok nélkül, hogy magunk legyünk.
– Legutóbbi regényedben, a Szalamandrák éjszakáiban írja a főszereplő, hogy olyankor valósítja meg terveit, ha mások kételkednek benne, és írni is emiatt kezdett. Ez rád is igaz?
– Csak részben igaz, nem vagyok teljesen azonos a főszereplővel. Akkor kezdtem el ezzel foglalkozni, amikor kiderült, hogy anyám, aki elvált az apámtól, felbontogatta az apámnak írott leveleimet. Nyolc-kilenc éves koromban volt, anyám akkor kezdett el jobban kommunikálni velem. Felbontotta a leveleket, és kiderült számára, hogy mit gondolok róla, az életünkről; kicsit megijedt, másként kezdett el beszélgetni. Gyerekésszel rájöttem, hogy ez működő stratégia. Ez folytatódott a suliban is. Volt egy magyartanárnőm, akivel jóban voltunk ugyan, de állandó harc folyt köztünk. Fogalmazást kellett írni, és gyorsan összecsaptam, mire megjegyezte: nem erre számított tőlem. Hazamentem, és mérgemben mást írtam, ami nagyon tetszett neki. Szimpatikus volt, hogy az íráson keresztül tudok kommunikálni emberekkel, mert bár sok barátom volt, nem beszéltem sokat, az írásban tudtam kifejezni magamat.
– Ez jelenleg is így van?
– Igen, mindent kiírok magamból, ami velem történik, és ez így jó. Nem azt mondom, hogy ez öngyógyító terápia – van ilyen funkciója is –, de nem ez a fő. De ami érdekel, ami zavar vagy bánt, az belekerül az írásaimba.
– Korábban nyilatkoztad, hogy a mindennapi életben nem szereted megmutatni magad, rejtőzködsz, az írásaidban ellenben kitárulkozol. Nem érzed ezt ellentmondásosnak?
– A rejtőzködés arra vonatkozik, hogy a magánéletemről nem szeretek beszélni. Felvállalok mindent, amit írok, nagyon sok köze van hozzám, minden belőlem, az életemből indul, de ha arról kérdeznél, hogyan élek a férjemmel, nem szívesen válaszolnék. Nem azért, mert titok, hanem mert el kell választani. A rejtőzködés arra is vonatkozott, hogy tinédzserkoromban nem tartoztam sehova. Van egy bejáratott út, amit általában az írók, költők bejárnak, legalábbis Kolozsváron. Bár tudtam róla, kihagytam, nem éreztem, hogy ott kellene lennem. Nem az odajáró emberekkel volt problémám, csak kimaradt. Más foglalkoztatott, tizenkettedikes koromig atletizáltam. Három éven keresztül napi két edzésem volt, sokáig a sportegyetemen gondolkodtam, más forgatókönyvek voltak a fejemben arról, hogy mi leszek, ha nagy leszek.
– Mi döntötte el végül, hogy író lettél?
– Az, hogy nem voltam elég jó. És tudtam magamról: nem vagyok annyira jó, hogy profi sportoló legyek. Lehettem volna jó edző vagy tornatanár, de ez nem volt annyira szimpatikus. Kipróbálhattam, az edzőmnek volt egy gyerekcsoportja, melyet többször rám bízott, nagyon jól elvoltam velük, de rájöttem, hogy ezt életvitelszerűen nem tudnám csinálni. Utána lesérültem, és kiderült, hogy mégsem ez az a pálya.
– Az újságírás, a rádiózás inkább annak tűnt?
– Az véletlenül alakult. A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceumban végeztem, ahol régen volt iskolaújság, de megszűnt, és '96-ban úgy döntöttünk pár barátommal, hogy újra kellene indítani. Az volt a kiindulópont, hogy mindannyian szerettünk írni. Ennyi közöm volt az újságíráshoz, nem gondoltam komolyan. Művészettörténetet végeztem, és rájöttem, hogy amit az egyetemen kaptam, csak alapozásnak jó, ha komolyan akarom csinálni, folytatni kellene, ahhoz pedig nem volt kedvem, hogy tovább tanuljak. A barátnőm az RMDSZ elnöki hivatalában dolgozott Bukarestben, oda kerestek sajtós munkatársat, és felhívott, érdekel-e. Úristen, gondoltam, politikai szervezet, RMDSZ.
Befejeztem az egyetemet, és „fantasztikus" kilátásaim voltak. Az egyik, hogy Kézdivásárhelyen segédmúzeológus legyek nagyon kevés pénzért. Az apám ott él, és elképzeltem, hogy a farmjáról gumicsizmában bebiciklizek a múzeumba – nem tűnt túl szimpatikusnak. Kolozsváron esélyem sem lett volna, nagy harc folyt az állásokért, így felhívtam a barátnőmet, hogy mégis megpróbálnám. Ez eldöntötte a további sorsomat. Akkor még Markó Béla volt az RMDSZ elnöke, és azt mondta, felvesz. Zöldfülűként, gyakorlat nélkül kerültem az újságírásba. Mindent, amit tudok, ott kezdtem el összeszedni. Miután lehúztam majdnem négy évet az RMDSZ-nél – ahol éreztem, hogy ez nem pont az én asztalom, és annak, amit ott sajtósként csináltunk, nem sok köze van az újságíráshoz –, a rádióhoz is kerestek kollégát. Mai napig probléma, hogy nehéz Bukarestben magyarul jól beszélő embert találni, akit be lehet ültetni egy mikrofon mögé. Helyettes riporterként kezdtem a Bukaresti Rádiónál, ahol most szerkesztőként dolgozom.
– Mennyire befolyásolja az írói munkásságodat, hogy napi sajtóban dolgozol?
– Ezen is túl kell lépni, az ember fejlődik. Volt egy nehezebb időszakom, amikor ki is vettem egy év fizetetlen szabadságot, mert nagyon nyomasztott a napi eseményekkel való foglalkozás. Eközben írtam a Papírszív című könyvet, melyben, ha újraolvasom, sok olyan szöveget találok, mely a hírszerkesztésre hajaz. Utána túlléptem ezen, már simán megoldható a kettő, hozzászoktam. A Bukaresti Rádióban egy óra adásunk van naponta, mindenkinek van napi félórája. Nekem szombaton van 50 percem, és azt csinálhatom, amit szeretek, amihez értek: írókkal, művészekkel, érdekes emberekkel készítek interjút, és ez felüdít. Kiegészíti egymást, és egyensúlyba kerül a kettő.
– A Szalamandrák éjszakáiban a főszereplőnek mehetnéke van. Ez rád is jellemző, vagy azáltal, hogy pár év bukaresti lét után visszatértél a szülővárosodba, Kolozsvárra, lezárult a kör?
– Nem zárult le a kör. Az is véletlen volt, hogy visszaköltöztünk Kolozsvárra, nem volt betervezve. Akkor vettem ki fizetés nélküli szabadságot, amiben közrejátszott az is, hogy mivel a gyerekem koraszülött, gyakran betegeskedett. Állandóan hiányoznom kellett a munkából, és éreztem, hogy ez mindenkivel szemben sportszerűtlen. A cég, ahol a férjem dolgozott, fiókot nyitott Kolozsváron, többet volt itt, mint Bukarestben. Ekkor mondtam neki: ott lakik anyám, a nagyszüleim, te úgyis állandóan úton vagy, jöjjünk vissza. Visszajöttünk, de rá egy hónapra elmentünk Afrikába, tehát egyáltalán nem zárult le a kör. Csak ki kell sakkozni, hogyan tudunk menni. Most már a gyerek nagy, vele is tudunk, és szerencsére neki is állandóan mehetnékje van. Kíváncsi vagyok a világra, ennyi. De nem utazhatok olyan gyakran, ahányszor kívánom, ennek anyagi vagy időbeli korlátai vannak.
– Sokak szerint a fekete kontinens annyira nagy élmény, hogy semmi nem múlhatja felül. Afrika után hova lehet még menni?
– Vissza Afrikába. De amúgy bárhova, minden érdekel. Afrika régi álom volt, de az az idő, amit ott töltöttünk, édeskevés volt. Annyira más az a világ, hogy nem elég egy hónap, vissza kell még menni.
– Az írásaidra a sokszínűség, a nyitottság, a lazaság, az egzotikus helyszínek, érdekes nevek használata jellemző. Hogyan születik meg ez a világ, honnan inspirálódsz?
– Ez a világ a fejemben van, az utazások csak felélénkítenek, felnagyítanak dolgokat, elviszik a fantáziámat egy másik irányba. Az utazás önmagában nem elég, nem is feltétlenül szükséges. Ha nem utaztam volna soha sehova, valószínűleg akkor is bolondságokat írnék, ez van a fejemben. Nem kötelező utazni ahhoz, hogy az ember egy furcsa világot tudjon kialakítani. Bodor Ádám például nem arról híres, hogy sokat volt Afrikában, bőven elég neki, hogy a hegyeket járja, az ő világa mégis más. Bár közeli, más.
– Apropó Bodor Ádám: vannak, akik hozzá, mások Mózes Attilához hasonlítanak. Hogyan éled meg ezeket a párhuzamokat?
– Mózes Attilát nagyon kedveltem, már kiskoromban a kezembe kerültek a könyvei, mert nálunk nem volt korlátozás, hogy bizonyos könyveket csak bizonyos kor után szabad levenni a polcról. Anyám és a nagyszüleim neveltek fel Kolozsváron, és nem szóltak bele ebbe. A gonosz színeváltozása került a kezembe, és nem voltam abban a korban, amikor olvasnom kellett volna, nem 12 éveseknek szól. De annyira magával sodort a hangulat, hogy Mózes Attila örök kedvenc maradt.
Egyébként nem hiszem, hogy túl sok közös lenne bennünk. Nyilván sokat jelenthet, hogy ugyanabban a közegben élünk, éltünk, és lehet, hogy ugyanazok a dolgok tűntek fel. Bodor Ádámmal feltehetően a nevek miatt lehet a párhuzam. Ezek a nevek nem akarnak feltétlenül egzotikusnak hatni. Van egy mániám: ránézek egy emberre, akit valahogy hívnak, és nem biztos, hogy mindig talál a fejemben a név az emberrel. Más nevet kell adjak neki, ami közelebb hozza, inkább jellemzi őt. Nagyon sok jó szöveget olvasok, amelyekben semmitmondó nevek vannak, és ez idegesít. Ha van egy jó szöveg, jó karakter, és Marikának hívják, olyan, mintha megölnéd. A Marika nagyon szép név, csak a karakter általában többet hordoz ennél, kevésbé hétköznapi neve kellene legyen.
– Műfajilag sem szereted behatárolni magad, azt mondod, „szövegeket" írsz. Mikor derül ki, mi lesz a „szövegből"?
– Aki ír, mindenkinek van technikája, ahogyan dolgozik. Nem is szeretem munkának hívni, számomra legalábbis élvezet, jókedvemben írok, nem bánatomban. Amikor írok, nagyon jól érzem magam. A műfaji behatárolás hiányának is több oka lehet. Egyik valószínűleg az, hogy én ezt soha nem tanultam, nincsen rajtam súly, ami lehúzna, hogy: na most akkor, ez vajon mi? A technikám általában az, hogy bevillan valami, egy mondat, vagy általában a cím, és arra felépítem az egész sztorit. Másik ok, hogy szeretem az összevisszaságot. Olyan szövegeket is írok, amelyek akár prózaversnek minősülnek, ha már feltétlenül kell legyen műfaji behatárolása. De úgy gondolom, az egész összefügg, a vers is a többi része, hiszen az egyetlen élő szöveg. Inkább ez a lényeg, hogy élő legyen.
– Termékeny írónak tartanak. Te ezt miként látod?
– Szerintem nem írok nagyon sokat, inkább akkor, amikor belefogok. Kevesebbet írok, mint amennyit szeretnék. Biztos, hogy a Szalamandrák éjszakái miatt vélik így, mert eléggé hosszúra sikerült, nem így terveztem. Egy háromezer leütéses történetből nőtte ki magát. Ahogy megírtam, tudtam, hogy ebben sokkal több van. A regényt úgy írtam, hogy egy évig napi négy órát dolgoztam. Úgy jött. Most novellákat írok, ez a műfaj nem igényli, hogy napi négy órát dolgozzak.
– Ezek szerint a következő kiadványod egy novelláskötet lesz?
– Nincs eldöntve, nem sietek. Amikor úgy érzem, kész van, leadom. Inkább összefüggő történetek ezek, az első könyvem, a Bonjour Leibowitz is ilyen volt.
– Ezt leszámítva a többi könyved a csíkszeredai Bookart Kiadónál jelent meg. Hogyan alakult ki az együttműködés?
– Amikor a Macskaméznek megvolt a kézirata, Láng Zsolt mondta, hogy ki kellene adni. De nem nagyon foglalkoztam ezzel. A Bonjour Leibowitz megjelenését is a barátaim intézték. Szonda Szabolcs mondta: ebből kellene csinálni egy könyvet. Mire kértem: ne fárasszon ilyenekkel. De ő fárasztotta magát, és pályáztak a Communitas Alapítványnál, nem is tudtam róla. A második könyvnél Láng Zsolt javasolta a kis csíkszeredai kiadót, és ők valószínűleg nem csalódtak, mert a következő könyvemet, a Papírszívet már felkérésre írtam. Felhívott a kiadóigazgató, hogy lenne-e még egy könyvem, és mondtam, hogy nincs, de írok. Mivel kis kiadó, bensőségesebb a viszony, mint egy nagynál, ahol az ember át kell menjen mindenféle szűrőn.
– Az utóbbi időben több elismerést is kaptál, legutóbb az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat. Mennyire számítanak ezek?
– Örülök nekik, de nem hiszem, hogy sokat változtatnának rajtam. Van egy elméletem, miszerint megtörténhet, hogy valahol Kolozsváron üldögél egy szobában egy ember, aki fantasztikus dolgokat ír, de sehol nem publikálja, pedig lehet, hogy sokkal jobb, mint én vagy bárki más. Ha nem fogadtam volna el a díjat, az olyan lett volna, mint egy kiáltvány valami ellen. Ennek a díjnak van egy szép neve: Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díj. Tudjuk, hogy az RMDSZ alapította, de mégis az erdélyi kortárs magyar kultúrát díjazzák, és nem azt, hogy én személy szerint politikailag korrekt vagy hű lennék. Ez jellemző arra a néhány emberre, aki megkapta. Legalábbis irodalom kategóriában nem azok kapták, akik az első sorban állnak egy zászlóval. Hanem inkább ügyesen ülnek az íróasztaluk mellett, és írják a saját dolgaikat, melyek fontosak. Például Jánk Károly nem egy állandóan jelen lévő véleményformáló, holott a versei meglehetősen ütős kórképet adnak a világról, amelyben élünk. A díj nem változtat különösebben semmin, de értékelem, hogy próbálnak odafigyelni arra, ki mit csinál ma. Mert Erdélyben a díjakat nem feltétlenül a mai munkásságra adják, egy csomó életműdíj van. Van egyfajta múltbarévedés persze, különben több embert kellene díjazni, de korlátozottak a lehetőségek.
– Mennyire tartod meghatározónak az írói munkásságod szempontjából, hogy erdélyi magyar vagy?
– Ugyanúgy, ahogy kezem és lábam van, tagadhatatlan, hogy erdélyi magyar vagyok. Ha nem az lennék, másképp írnék. Ha budapesti lennék, teljesen más hangom lenne, mert más közegben nőttem volna fel, más dolgokat láttam volna magam körül, más élmények, traumák értek volna. Erdély ott van minden mondatomban, viszont úgy gondolom, ha az ember tényleg el akarja mondani azt, ami körülötte van, amit erről érez, úgy kell tennie, hogy az mindenki számára érthető legyen. S ahhoz kicsit körül kell nézni, hogy mi van a világban. Kicsit ki kell lépni ebből az erdélyiségből. Azt is meg kell nézni, ez hogyan viszonyul ahhoz, ami az országban, a világban van.
Mert amellett, hogy erdélyi vagyok, romániai is vagyok, ez a hazám. Sajnálom, ha egyeseknek ez nem annyira szimpatikus. Mikor megkaptam a díjat, Vida Gábor a laudációjában az írta, hogy „két nyelv, két haza" és egy barátnőm felháborodott ezen: mi az, hogy két nyelv? Nem volt teljesen evidens, hogy ez mire is utal, de én nem szégyellem, hogy jól tudok románul, és időnként románul is írok. Nem hiszem, attól magyarként kevesebb lennék, hogy ismerem ennek az országnak a nyelvét, használom is, és eléggé otthonosan mozgok a román kultúrában. Úgy gondolom, így jó, és ha mind így lennénk vele, mindenkinek jó lenne. Nyilván, ez a másik oldalra is érvényes. Én így látom a mi közös jövőnket, ha szabad ilyen nagy szavakat használni. Ez az egyetlen út, ami járható Erdély, az egész ország számára. Hogy egy kicsit több őszinteséggel viszonyuljunk a mindennapjainkhoz, ahhoz, amiben vagyunk.
– Milyen szövegeket szoktál írni románul?
– Legutóbb egy ábécéskönyvhöz, az ABC80-hoz írtam szöveget, március közepén jelenik meg. Egy román képzőművész lány találta ki, és elkezdte megrajzolni: minden betűhöz talált egy tárgyat, amely a 80-as évekre, a mi gyerekkorunkra volt jellemző, és kellett egy szövegíró. Egy közös barátunk, egy román művészettörténész rám gondolt. Találkoztam a lánnyal, megnéztem a rajzait, nagyon tetszettek, és mondtam, hogy próbáljuk meg, írtam hozzá sánta versikéket. Próbálkoztam magamat fordítani, románul írni prózai szövegeket, de az nem ment. Ha magamat fordítottam, valami teljesen más lett, mert közben elkapott a ló. Most együtt dolgozom a fordítómmal, a Szalamandrák éjszakáit a Curtea Veche Kiadó fogja megjelentetni románul májusban. A kétnyelvű fordítóm minden részletet átküld, elolvasom, és ahol érzem, hogy sántít, vagy nem jól értette, kisegítem.
– Milyen románul visszaolvasni a saját írásaidat?
– Kellett kis idő, amíg hozzászoktam. Még próbálkozott előtte valaki a fordítással, aki magyar, de valahogy nem sikerült neki elkapni a ritmust vagy hangulatot. Az említett férfinak viszont összejött. Teljesen más, kicsit idegen, de el kellett fogadni, hogy ez másik nyelv, nem fog ugyanúgy hangzani. Azt hiszem, az a 11 év, amit Bukarestben töltöttem, nagyon jó mankó ilyen szempontból. Mert teljesen más az erdélyi román kultúra és a déli, másként hangzanak a mondatok. De találkozik a miénkkel. Itt van a műfordítónak az igazán nehéz dolga, hogy ezt át tudja adni.
– A Szalamandrák éjszakáiban a főhős célja: élni. Hogyan érted ezt?
– Úgy élni, hogy magunk legyünk. Ne kelljen mindig álarc mögé bújni, megjátszani magunkat. Persze az élet eleve feltételezi, hogy az ember különböző szerepeket játszik, ha tetszik, ha nem. De ezt az eljátszást minél kisebb lángra kell venni: az ember vállalja, hogy kicsoda, éljen úgy, ahogy tud. Rövid az élet, sok minden történik egy ember életében, de n

Március 15-én ismét két tábor „ünnepel”
A váradi magyarok az elmúlt évek során kénytelenek voltak hozzászokni ahhoz, hogy a két itteni magyar párt, az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetősége képtelen legalább a nemzeti ünnepek tiszteletére félretenni a konjunktúra-harcokat, a politikai sárdobálást, és egységes megemlékező ünnepet tartani, derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet pénteken tartott Csomortányi István, az EMNP megyei, illetve Moldován Gellért Lajos, a néppárt váradi elnöke
Idén sem sikerült elásni a csatabárdot, így most is külön tartják a megemlékező ünnepségeket. Az idén azonban több érdekes újdonság is történt. Mint Csomortányi elmondta, idén első alkalommal történt, hogy a váradi önkormányzatnál (miután jelenleg az RMDSZ éppen ellenzékben van a többségben levő nemzeti liberális frakcióval szemben) a tulipános párt helyi vezetői nem tudták elérni, hogy az EMNP március 15-ei ünnepségekre való helyfoglalási kérelmét a polgármesteri hivatalban elszabotálják, s így az elsőként kérelmező EMNP meg is kapta a kért időpontokat. Így idén az EMNP március 15-én 16 és 18 óra között elsőnek koszorúzhat a megszokott emlékhelyeken, így Szacsvay Imre vértanú szobránál, a Petőfi parkban, sőt fáklyásmenetre is engedélyt kaptak. Noha megpróbáltak megegyezésre jutni az RMDSZ helyi vezetőivel, azok nem voltak hajlandóak érdemben foglalkozni annak lehetőségével, hogy ne osszák meg a váradi magyarokat, legalább a nemzeti ünnepen – mondta Csomortányi. Így marad a megszokott módi, annyi különbséggel, hogy az RMDSZ idén nem sajátíthatta ki az emlékezőhelyeket, sőt kénytelenek elfogadni az EMNP gesztusát, ugyanis a néppártosok úgy döntöttek, nem rendeznek külön fáklyásmenetet, hogy ne tegyék nevetségessé se a megemlékezést, se a váradi magyarokat, sőt ellenkezőleg, ők is hajlandóak majd csatlakozni az RMDSZ szervezte felvonuláshoz.
A sajtótájékoztatón elhangzott: vitathatatlan, hogy mióta nincs RMDSZ-es alpolgármester Nagyváradon, azóta a váradi önkormányzat Ilie Bolojan polgármesterrel az élen sokkal nyitottabb a város magyarságának a kéréseire, s nem egy esetben kértek magyar ügyekkel kapcsolatos rendezvények kapcsán segítséget a néppártosoktól, mondták az EMNP-s politikusok. Így jelenleg például az EMNP tárgyalásokat folytat a Bolojan-adminisztrációval arról, hogy magyar nyelven is lehessen ügyeket intézni az önkormányzatnál. A néppártosok felvállalták, hogy segítenek az önkormányzatnak lefordítani az eddig csak román nyelven fellelhető ügyintézési formanyomtatványokat. A helyi EMNP ezért olyan magyartanárok, románul és magyarul egyaránt jól beszélő polgárok segítségét várja, akik önkéntes alapon segítenének a nyomtatványok magyar nyelvű megfogalmazásában. Jelentkezni lehet a 0762/248-691-es telefonszámon.
A pénteki sajtótájékoztatón megtudtuk azt is, hogy az EMNP Bihar megyei szervezete 3000 kötetet gyűjtött a nemrég leégett székelyföldi Kommandó iskolájának, s ennek az adománynak az elszállításához is kérik az önkéntesek segítségét.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Görögkatolikus múzeumi részleg nyílt a nagyváradi várban
Péntek délután a görögkatolikus egyház történetét, a helyi vonatkozásait bemutató részleget avattak a Fejedelmi Palotában található Városi és Vármúzeumban, hatalmas érdeklődés mellett.
Azt követően, hogy tavaly felavatták a római katolikus, majd a református egyház történetét bemutató részleget, múlt péntek délután a görögkatolikusok kerültek reflektorfénybe, mely ünnepséget megtisztelte jelenlétével Virgil Bercea görögkatolikus és Böcskei László római katolikus püspök is.
A görögkatolikusok bihari gyökerei a 17. század végére nyúlnak vissza, amikor a Biharban élő hatvan ortodox pópa nyilatkozatot tett arról, hogy nem akarnak főpásztor nélkül élni, ezért elfogadták Ioan Iosif de Camillis munkácsi görögkatolikus püspök joghatóságát, aki 1694-ben kinevezte Isaia szerzetest vikáriusnak a Várad környéki és Bihar vármegyében élő „egyesült” papok részére. 1713-ban gróf Csáky Imre váradi római katolikus püspök László Pál nevezte ki a bihari görögkatolikusok kanonokjának és esperesének.
Egy 1761-es összeírás szerint akkortájt 126 ezer görög katolikus élt Erdélyben és körülbelül 26 ezer a bihari térségben. A váradi római katolikus püspökök támogatták az uniós folyamatokat, az önálló görögkatolikus egyházmegyét 1777. június 15-én alapították, amikor VI. Piusz pápa az Indefessum című bullájával létrehozta ezt. Az első püspöke Moise Dragoş volt. 1780. augusztus 10-én a szentatya és Mária Terézia eldöntötték, hogy a belényesi birtokokat az új püspökség fenntartására fogják fordítani, melyet a váradi római katolikus püspökség területeiből választottak le.
A 19. század elején, majd a reformkorban kezdeményezték a magyar liturgikus nyelv használatát, az iratok lefordítását. Hajdúdorogon az 1860-as években mozgalom indult egy magyar püspökség felállítása céljából, mely álom végül 1912-ben valósul meg. Trianon után Romániában az 1928-as kultusztörvénnyel ismerték el külön vallásként az ortodoxot és a görögkatolikust, a második világháború után azonban a kommunista rendszer 1948. december 1-jei hatállyal felszámolta a görögkatolikus egyházat, ezt az állapotot az 1989-es rendszerváltozás szüntette meg.
Keleti rítus
Az egyházkormányzat rendjében az adott megyés püspök felelős a joghatósági területén élő hívekért, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek, illetve milyen nyelven beszélnek, ezért püspöke a váradi magyar görögkatolikusoknak is a román nemzetiségű Virgil Bercea. Ugyanakkor bár az egyetemes katolikus anyaszentegyházhoz tartoznak, különlegességük a bizánci rítus, hiszen a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai is kimondták, hogy a keleti katolikusok a keleti rítussal kell gazdagítsák a katolikus egyházat úgy, hogy ezt minél hitelesebben megélik. Emellett a keleti rítushoz való tartozás köteléke számukra erősebb a nemzetiségi hovatartozásnál is, mert meggyőződésük, hogy a szertartásukhoz való ragaszkodásuk nem egy régi hagyományba való görcsös kapaszkodást jelent, hanem a Krisztusba való gyökerezést fejezi ki.
Említést érdemel, hogy néhány éve Nagyváradon Vadas Krisztián szervező lelkész újjászervezte a váradi magyar görögkatolikus egyházközséget.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Ügyintézés – Váradon magyarul is?
Egyeztet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) itteni szervezete a váradi önkormányzattal arról, hogy magyar nyelven is lehessen ügyeket intézni az önkormányzatnál. A formanyomtatványok fordítására önkénteseket várnak.
Idén sem jön össze a március 15-i közös, hivatalos ünneplés az RMDSZ és az EMNP részvételével. Immár tíz éve ünnepelnek ilyenkor külön az érdekcsoportok, pártok. Idén is tárgyaltak viszont, és érdekes dolgokra jutottak. A részletekről Csomortányi István megyei EMNP-vezető számolt be tájékoztatójukon. Utóbbi párt most területfoglalási engedélyt kapott az önkormányzattól, az adott napra, délután négytől este nyolcig szólóan. Csakhogy utánuk az RMDSZ is kapott ugyanilyet, másfél órával elcsúsztatott idősávra. Csomortányi hozzátette: az ő kérvényük érkezett be hamarabb a városházára, „és mivel ott az RMDSZ-nek most nincs vezető embere, nem tudtak gáncsoskodni sem, ezért megkapta az engedélyt az EMNP”. Majd pedig az RMDSZ is. A párhuzamosságok miatt aztán a városházán egyeztetett a két párt. Kérdésünkre amúgy Csomortányi hozzátette: nem a városi RMDSZ-t képviselő Huszár Istvánnal tárgyaltak, mert ő azt jelezte, hogy nem illetékes, hanem a megyei pártvezetéssel, „ami ilyen helyi ügyben eléggé érdekes”. Végül abban maradtak, hogy a programokat előbb kezdő EMNP vállalta, hogy a Szacsvay-szobornál véget érnek a programjaik, 18 órakor, és onnantól az RMDSZ-é a „terep”. Különben ugyanis két fáklyás felvonulás is zárta volna a megemlékezéseket, ami az EMNP szerint kellemetlen lenne. Így a néppártosok részéről elmarad a saját, külön fáklyás felvonulásuk, és a Petőfi parkbeli momentum is. Sőt, azt kérik, az EMNP rendezvényei után (aminek programját már előzőleg is közöltük lapunkban) „aki gondolja, maradjon a többin is”.
Tárgyalnak
Újdonságként amúgy Csomortányi elmondta: az EMNP tárgyalásokat folytat a Bolojan-adminisztrációval arról, hogy magyar nyelven is lehessen ügyeket intézni az önkormányzatnál. Be is mutatott egy több száz oldalas paksamétét, amely a szükséges formanyomtatványok román változatait tartalmazza. Ezek fordítását nem akarják hivatalos fordítóra bízni, mert “az nagyon sokba kerülne, és nem is dolgoznak jól”. Ehelyett önkénteseket várnak, akik szeretnének fordítani. Jelentkezni a 0762248691 számon lehet. A lefordított iratokat tervezik benyújtani az önkormányzathoz. Megkérdeztük, mikor dől el, hogy lesz-e végül magyar nyelvű ügyintézés – szerintük még a tavasz folyamán. Sőt, hozzátették: ha lesz, akkor az EMNP önálló magyar nyelvű ügyintéző ablakok létrehozását is kéri.
Segítsenek!
Moldován Gellért Lajos, az EMNP váradi szervezetének elnöke arról számolt be, hogy áll a Kovászna megyei Kommandó félig leégett iskolájának javára indított könyvadomány gyűjtés. Mint ismert, a januári tűzben főleg a könyvtár sérült. Nos, eddig mintegy háromezer kötet gyűlt össze a mi térségünkben, és például Élesden is mintegy háromszáz könyv vár elszállításra. Most azt kérik: ha van olyan fuvarozással foglalkozó vállakozó, aki segítene eljuttatni legalább Sepsiszentgyörgyre, de akár a célba is a könyveket, jelentkezzen a 0259220126számon.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Vélemény
A kiváltságos népelem
A háromkötetes mű rendkívül részletesen taglalja a székelyek etnikai és szakmai eredetének kérdését, az erről zajló évszázados vitának rendkívül alapos ismertetése található meg benne. A kérdés a rendelkezésre álló gyér adatok és a hipotézisek nagy száma miatt rengeteg történész érdeklődését ébresztette fel, még többek fantáziáját gyújtotta fel, erről nemrég lapunk is közölt egy izgalmas dolgozatot Sántha Attila tollából. Bizonyosra vehetjük, nem ő lesz az utolsó, aki a saját hipotézisével áll elő.
Mai jelentősége sem akármekkora annak, hogy a székelység a középkorban sajátságos joghelyzetű és szerepű népcsoportja volt a Magyar Királyságnak, mely akkoriban Európa keletén nagyon jelentős államnak számított. Mai jogérvényesítő törekvéseink szempontjából sem mindegy, hogy a székelyek Erdélybe telepített része a középkori értelemben vett önkormányzatiság legmagasabb szintjét érte el, olyan kiváltságokat szerzett, melyeket később tovább is tudott fejleszteni – gondoljunk arra, a három erdélyi „nemzet” egyike volt a fejedelemség korában. A középkori autonómiák dolgában a legtöbbre sikerült vinnie, nem utolsósorban ennek köszönheti megerősödését és azt, hogy ma jogállami keretek közt lép fel hasonló, de ezúttal polgári igénnyel. Kordé Zoltán fejezet-író szerint népelem egyedeit már nem katonáskodási kötelezettségeiben gyökerező kiváltságai, hanem a székrendszerben testet öltött önrendelkezés kapcsolta egymáshoz, és tette közösségként fellépő erővé. Az önrendelkezést pedig mai szóhasználatban autonómiának nevezzük.
A Magyar Királyságban nem egyedi megoldás volt a kiváltságoknak az a rendszere, melyet élveztek. Kezdetben a többi szabad jogállású és különféle kötelezettségű népelemmel mutattak hasonlóságot, így a magyar törzsszövetséghez csatlakozó kabarokkal, majd a bekérezkedő besenyőkkel, az ismaelitákkal és kálizokkal. Előbbiek iszlámhitűek voltak, utóbbiak iráni származásúak és szintén iszlámhitűek, illetve kisebb részükben zsidó vallásúak lehettek. Fontosabbak számunkra a széki önkormányzatiságig eljutott népcsoportok, így a szepesi és erdélyi szászok, a kunok és a jászok. Utóbbiak elmagyarosodtak a középkorra, a székelyeknek erre akkor már „nem volt szükségük”.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vargyasi Melinda: „Kötelesség megőrizni a régit, és megújulni”
Míves munka nemzedékeken át
A munkái üzenetek. Igényességről árulkodnak, nyugalmat árasztanak, és a megújulásra való képességről beszélnek. Vargyasi Melindáról inkább csak azok hallottak Sepsiszentgyörgyön, Székelyföldön, akik maguk is kézműveskednek, varrnak, szabnak, és összefutottak vele vagy ott, ahol tanít, vagy ahol tanul, netán vásárokban, ahol díszes kiegészítőit árulja, esetleg magánvállalkozásában, ahol megvarrja a nőknek álmaik egyedi alkalmi ruháját. Mindezt csendben végzi: a műve szerepel, ő pedig szerényen öltöget a háttérben.
– Nagymamámnál töltöttem, falun a gyermekkorom nyarait, s valamivel el kellett üssem az időt, így ő mutatta meg nekem a különböző kézimunkafajtákat, öltéseket, hogy lefoglaljam magam – meséli. – Édesapámnak is volt tehetsége ehhez a fajta munkához. Nekünk az iskolában komoly kézimunkaóráink voltak, ma is megvan a jegyzetfüzetem a kötésmintákkal, a mintakendőm, amelyen a különböző hímzéstechnikákat gyakoroltuk. Még befőzést is tanítottak nekünk, recepteket írtunk. Ezeken az órákon nyúltam először varrógéphez, s ennek hatására suttyomban az otthoni gépet is előszedtem, mert az addig tabu volt számomra.
Játékszer és karrier
– Mivel a szüleim váltásban jártak munkába, egyik távozása és a másik érkezése között volt szinte egy óra, amikor egyedül voltam otthon; ez volt az én időm. Csak hát a kapkodásban eltört tűk, becsípett cérnák elárulták titkos tevékenységemet, így aztán rájöttek, de tovább már nem tiltották ténykedésem.
Vargyasi Melinda, a Vármeli márkanév méltán büszke birtokosa a kézdivásárhelyi ruhaipari technikumban végzett 2000-ben, a ruhatervező-technikus szakon, még a néhai Kosztándi Jenő festőművésztől tanulta a divatrajzot.
– Látjuk, tapasztaljuk, a szakmában a gép a főszereplő. Aki varrni akar, megteheti a készruhaiparban is, de ott csak egy munkafázishoz fér hozzá. Aki szeretne érteni is ahhoz, amit csinál, a folyamatot elejétől végig ismerni, a végeredményben is gyönyörködni, az szabás-varrás tanfolyamon sajátítja el a szakma csínját-bínját: tervezéssel indul a folyamat, szabásminta-szerkesztés, szabás, összeállítás, próba következik, majd a véglegesítő műveletek. Egyediségre mindig lesz igény – vallja meggyőződéssel Melinda, aki a technikum elvégzése után szinte azonnal magánvállalkozásba fogott.
Mindig van, mit tanulni
– A békéscsabai kézműves szakiskola oktatói Erdélyben tartottak kétéves hímzőtanfolyamot, persze, nem hagytam ki a lehetőséget. Az ottani iskolából két hónaponként lejártak Szentgyörgyre, a katolikus plébánián működő Kolping Házba, ahol egy-egy intenzív hétvégén tanultunk, majd a közbeeső periódusokban gyakoroltunk. Több mint húsz magyarországi és Erdélyi tájegység mintáit sajátítottuk el, varrtuk, többnyire hagyományosan, lakástextíliákon alkalmazva a mintákat, néhányan azonban ruhadarabokra is ráloptuk.
A szakmában nem egy szezonra tervezik a ruhákat, a népviseletből átmentett szabásvonalakat kicsit modernizálják, de mindenképpen klasszikusabb darabokat terveznek, hogy a viselhetősége arányos legyen a belefektetett munkával, idővel és pénzzel. A megvarrt gyönyörűségeket Vargyasi Melinda a budapesti Hagyományok Háza szakmai zsűrijével bíráltatja el a „modern” kategóriában, ami azt feltételezi, hogy a régi mintákat a mai kor emberének igényeit kiszolgáló ruhadarabokra alkalmazza. Kellő tapasztalatszerzés után (ez legkevesebb 30 pozitívan elbírált darabot jelent) nyert el a népi iparművész címet-rangot, közben, ugyancsak Békéscsabán elvégezte a játszóházvezetői és kismesterség-oktatói tanfolyamokat. A napokban a népi viseletvarró-tanfolyamra is beiratkozott, amit a Békés Megyei Népművészeti Egyesület a Hagyományok Házával közösen indított.
Türelemmel oktatva
Közben a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában varrótanfolyam oktatójaként is kenyérbe esett. Itt a szoknyától a kabátig mindent megtanítanak, egész kollekciókkal kellett levizsgázniuk a tanoncoknak – már a második évfolyam végzett –, akik nem győzték elismerő szavakkal illetni Melinda végtelen türelmét, ami a sokszoros elbontások után sem lankadt. A hét minden napjára jut délutáni szakkörös tevékenység, ahol az elsajátított tudást adja tovább, a hobbivarrás-tanfolyamon a szabás-varrás alapjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, az Öltögető hímzőkörben a kézi hímzés technikáit sajátíthatják el, akár kezdők is, a Varróklubban tematikus foglalkozásokon fejlesztik tudásukat a visszajáró tanítványok.
Míg nekünk mindezt felsorolni is sok, Melinda lazító tevékenységnek tartja a kézimunkát, csak a határidők nyomasztják. – A varrás alkotás, amit csak odaadással, összpontosítással lehet csinálni (tehát minden más kizárásával) mert ha nem, legközelebb az ollóval kell kezdeni – mondja.
Jó vásár-e vásározni?
A művek megtalálják a maguk hordozóit. Melindával kézművesvásárokon lehet találkozni, de internetes oldalakon is fellelni egyedi alkotásait. Innen adódik a kérdés. Jó vásár-e vásározni?
– Ha állandóan újul a készlet, akkor igen. De nem ártana több lehetőség az értékesítésre. Magyarországhoz képest harmincévnyi bepótolnivalónk van, ott ugyanis rengeteg pályázattal segítik a kézműveseket, népművészeket, egyesületi szinten is menedzselik őket, míg itthon nem látok változást ebben az irányban. A helyi egyesületek és a Romániai Magyar Népművészek Szövetsége inkább tájékoztatással segíti az alkotókat.
Azt viszont már nem kell búsulnia, hogy nem lesz, aki továbbvigye a szakmát.
– A lányom, Dorka is tevékenykedett a Kreakids stúdiónál, rajzol, tervez, varrogat mindenféle apróságot kicsi korától. Sőt, már pocaklakó korától megbarátkozott a varrógéppel, annak a zakatolása volt nálunk az altatódal – emlékszik vissza mosolyogva.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Így látnak bennünket ők – a székelyföldi román közösség hangadóit kérdeztük
Autonómia, szimbólumhasználat, etnikai párbeszéd – mind olyan fogalmak, amelyek meghatározták a rendszerváltás után a székelyföldi magyar politikusok diskurzusát. A térségben élő román közösség hangadóit faggattuk arról, hogy miként vélekednek ezekről a kérdésekről.
Portálunk Ioan Lăcătușut, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának elnökét, Sebastian Pârvut, a sepsiszentgyörgyi ortodox katedrális papját, Mădălin Guruianut, a Nemzeti Liberális Párt politikusát, Dumitru Manolăchescu újságírót és Sever Ioan Miu bloggert kérdezte a székelyföldi magyar és román közösség viszonyáról.
Mi okozza az intézményes párbeszéd hiányát?
Miközben a székelyföldi magyarok és románok között van együttműködés a kultúrában, sportban, ifjúsági kezdeményezésekben, születtek barátságok és vegyes házasságok, a két közösség vezetői nem folytatnak párbeszédet. Elsőként arról kérdeztük alanyaikat: mivel magyarázzák az intézményes dialógus hiányát?
Ioan Lăcătușu szerint a két közösség párhuzamos élete a rendszerváltás után, az iskolák, művelődési intézmények „etnikai alapú szétválasztásával” kezdődött el. „A románok és magyarok nem vesznek részt egymás kulturális, történelmi ünnepeiken. A magyaroknak megvan az az előnye, hogy többségük ismeri a román nyelvet. A románok közt viszont kevesen beszélnek magyarul, ezért nem is értesülhetnek egyes dolgokról. Így fordulhatott elő az a szerencsétlen eset, amikor a magyarok adventet ünnepelték december -én, és a románok azt hitték, hogy a nemzeti ünneppel szembeni ellenrendezvény zajlik” – magyarázta.
Ioan Lăcătusu - sepsiszentgyörgyi szociológus, levéltáros, a Kovászna megyei Állami Levéltár nyugalmazott igazgatója, a Kovászna és Hargita Megyei Európai Tanulmányok Központjának igazgatója és a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának egyik vezetője. Ioan Lăcătusu az elmúlt évtizedekben számos könyvet és tanulmányt írt, amelyben a székelyföldi románság helyzetét vizsgálja. A Ioan Lăcătusu vezette sepsiszentgyörgyi központot az etnikumközi kapcsolatok monitorozása és a Székelyföldön élő románok identitásának megőrzése érdekében alapították.
Sebastian Pârvu szerint azért nincs párbeszéd, mert ha „megsértettél valakit, nem várhatod el, hogy könnyedén leüljön tárgyalni, és ez mindkét félre igaz”. Az ortodox pap úgy véli, a két közösségnek közös érdeke a térség fejlődése, a munkahelyek számának növelése, a megélhetés. Ezekhez az érdekekhez viszont szerinte hozzáadódnak más dolgok is, amelyekre „energiát pazarolnak”. Ilyen az autonómia kérdése is, amit a román közösség semmilyen körülmények között nem tud elfogadni. „A román közösség szerint a magyaroknak most is megvan minden olyan joga, ami az autonómiában is meglenne. A helyi közigazgatást a magyarok irányítják, ez a valóság, ami nem zavarhat senkit, hiszen a vezetőket demokratikusan választják. Vannak magyar iskolák, magyar oktatás, használhatják a magyar nyelvet az igazsgászolgáltatásban is” – részletezte.
Mădălin Guruianu – bevallása szerint – az elmúlt tíz évben folyamatosan azon dolgozott, hogy kiépítse a két közösséget összekötő kommunikációs hídat. Ez idő alatt azt tapasztalta, hogy a két közösség vezetőiben van egy természetes vonakodás a párbeszédtől, mert mindkét fél attól tart, hogy emiatt elveszíti szavazótáborát. „Pedig nem igaz, hogy összefogás projekttel nem lehetne választást nyerni, csak ezeket a szavazatokat nehéz megszerezni, mivel ez esetben kétnyelvű plakátokra van szükség, sokat kell két nyelven kommunikálni. Egy román párt számára ez kényes kérdés, mert ha elkezdene ebben gondolkodni a belső kemény magban lennének akik bírálnák, hogy miért kell magyar nyelven is kommunikálni” – fogalmazott a politikus. Szavai szerint ez történt a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei szervezetében is. „Csakhogy elég sokan voltunk, akik normalitást szerettünk volna, és úgy döntöttünk, nem vesszük figyelembe az ellenvéleményeket. Nálunk vannak ésszerű politikusok az Nemzeti Liberális Pártban és az RMDSZ-ben, és ésszerűtlenek a Szociáldemokrata Pártban és az MPP-ben. Az jelenti a gondot, hogy nehéz megértetni egy párt szavazóbázisának kemény magjával, hogy miért van szükség nyitásra a másik fél irányába” – magyarázta. Guruianu elmondta, Antal Árpádot például egy rendkívül nyitott (elméjű) politikusnak tartja, akivel jól együtt tudtak működni, mégis a választási kampányokban voltak kilengései. „Például amikor azt mondta, hogy ha nem szavaznak a választók RMDSZ-es jelöltre, akkor egy román kerül a parlamentbe” – tette hozzá.
Mădălin Guruianu kilóg a sorból. „Nekem nagy szerencsém volt azzal, hogy úgy kerültem Sepsiszentgyörgyre, hogy egy magyar lányba voltam szerelmes, és családja és barátai révén ismerkedtem meg a magyar közösséggel és igényeivel” – mondta Mădălin Guruianu. Hozzátette, ebben a különbözik azoktól a Székelyföldre költöző románoktól, akik nem kerülnek kapcsolatba a magyar közösséggel. A politikus szerint az lenne nagyon fontos, hogy a két közösség politikai és civil vezetői döntéseik meghozatalakor a másik fejével is tudnának gondolkodni. „Engem sokat segítettek az akadémiai vitaestek (debate), amelyeket diákoknak szerveztünk, és ezek révén megtanultam a másik fél fejével gondolkodni. Amikor liberális párti politikusként nyilatkoztam valamit, mindig meggondoltam, hogy erről vajon mi lesz a magyar barátom véleménye, szégyenkezik miattam, vagy büszke lesz rám. Ez nagyon fontos dolog, ha mindannyian így járnánk el, kevesebb lenne a kisiklás” – jelentette ki Guruianu.
Dumitru Manolachescu szerint az intézményes párbeszéd hiányát a két közösség vezetői, elsősorban a politikusok tartják fenn. „Tudomásom szerint az elmúlt két évtizedben nem voltak olyan találkozók, amelyek hozzájárultak volna a két nemzet közti békés együttéléshez. Az az érzésem, hogy mindkét oldal jobban megél a konfliktusokból” – jelentette ki.
Kik lehetnek a magyar közösség tárgyalópartnerei?
Alanyainkat szembesítettük azzal, hogy a magyar közösség vezetői nem fogadják el partnerként a Maros, Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fórumának képviselőit, sőt a két közösség közeledésének akadályozóiként tekintenek rájuk, ezért inkább a román fiatalokkal, például Mădălin Guruianuval működnek együtt.
Felvetésünkre érthető módon a legvehemensebben Ioan Lăcătușu reagált. „Mădălin Guruianunak sincs erkölcsi alapja, hogy reprezentatívabbnak tekintsék, mint bennünket, öregeket. Igazságtalanság, ahogyan ránk tekintenek, a fórumunkat 33 bíróságon bejegyzett civil szervezet alkotja. 2010-ben ezer képviselővel szerveztünk és román polgármesterek is elfogadják, akkor miért ne lehetnénk reprezentatívak?” – érvelt a románok fórumának elnöke. Lăcătușu szerint a magyar polgármestereknek joguk van megválogatni a partnereket a párbeszédhez, de mivel egyetlen román szervezet, párt se vitatja a fórum reprezentativitását, ha valóban párbeszédet akar, még ha nehéz is, le kell ülniük egy asztalhoz, mert biztos találnak kiindulási pontot. „Minden elismerésem, ahogy a magyar közösség megszervezte magát, és három forrásból szerez finanszírozást a nemzeti identitása megőrzéséhez, így kap pénzt Bukarestből nemzeti kisebbségi szervezetként, az állami költségvetésből és Budapestről is. Nem akarunk privilégiumokat, hanem azt szeretnénk, hogy esélyt kapjunk a projektjeink finanszírozására” – panaszkodott a szervezet elnöke.
Mădălin Guruianu szerint csak a demokratikusan megválasztott román vezetők lehetnek a partnerei a román-magyar párbeszédnek. „A Románok Civil Fóruma soha nem jelentkezett egyetlen választáson sem, habár felszólítottuk, hogy ha a román közösség képviselői szeretnének lenni méretkezzenek meg a választásokon. Én úgy gondolom a román közösség egy része és a magyar sajtó is téved akkor, ha a Románok Civil Fórumát tekinti hangadónak” – vélekedett. Szerinte ha valaki arra vagy kíváncsi, hogyan élnek a románok Székelyföldön, akkor a közösség legitim képviselőit kell megkérdeznie, mert ellenkező esetben olyan irreális, a valóságtól elrugaszkodott válaszokat kap, mint amiket Dan Tanasă szokott adni. „Az elmúlt 12 évet vizsgálva kiderül, hogy az a jelölt akit Dan Tanasă támogatott nevetségesen alacsony számú szavazatot – 100-200 voksot – szerzett, ami azt mutatja, hogy nem képviseli az az itt élő emberek véleményét, mégis a román sajtó őt tartja a Székelyföldi románok hangjának” – mondta a politikus. Guruianu emiatt is sajnálatosnak tartja, hogy a sepsiszentgyörgyi magyar közösség vezetői a választások után visszautasították az alpolgármesteri tisztséget. „Itt nem Mădălin Guruiani személyéről volt szó, hanem arról, hogy együtt történelmet írhattunk volna azáltal, hogy erre a tisztségre egy jóindulatú román embert neveznek ki, aki az elmúlt években konkrét lépéseket tett a magyar-román viszony javítása érdekében” – jelentette ki.
Sebastian Pârvu szerint a román közösségnek is vannak vezetői, a probléma az, hogy nem sikerül kommunikálniuk a magyar vezetőkkel. „Nekem ortodox papként például nincs gondom a magyar lelkészekkel való kapcsolattartásban, rendszeresen találkozunk és tárgyalunk közös dolgainkról. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a Kovászna és Hargita megyei románoknak valóban vannak képviseleti gondjaik, hiszen ha tíz vezető öt pártlistán indul, nem várhatjuk el, hogy képviselőink legyenek a tanácsokban” – mondta Pârvu.
Sebastian Pârvu – a sepsiszentgyörgyi ortodox katedrális lelkésze, a Kovászna és Hargita megyei Ortodox püspökség kulturális tanácsadója, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Fórumát alkotó Andrei Saguna Keresztény- Kulturális Liga elnöke, a Nicolae Colan Egyházi Dokumentációs Központ igazgatója. Sebastian Pârvu doktori dolgozatát a „volt székely székek román közösségének részvétele az 1848-as forradalomban” témában írta.
Dumitru Manolăchescu szerint teljesen természetes, hogy például Antal Árpád polgármester Mădălin Guruianut fogadja el tárgyalópartnerének, hiszen jól ismeri és „intézményesen” közelebb áll hozzá. „Nem fogok más személyeket nevesíteni, de közismert, hogy a román közösségnek is vannak még képviselői, akik nem konfliktusosak. A probléma a politikusokkal van, nem a civil társadalommal, amely már elkezdett együttműködni” – mondta az újságíró.
Sever Ioan Miu úgy véli: a Románok Civil Fóruma nem olyan radikális, mint amilyennek tűnik, de letagadhatatlan Mădălin Guruianu érdeme a két közösség egymáshoz való közeledésében. „Amennyire egy éves ittlétem alatt meg tudtam ismerni a román közösségünket, azt mondhatom, hogy jelenleg senki nincs, aki helyettesítené tudná őt” – jelentette ki a blogger.
Mi a román közösség legégetőbb problémája?
Alanyainkat arról is kérdeztük, hogy szerintük melyek lehetnek azok a témák, amelyekről a két közösség vezetőinek tárgyalniuk kellene, és mit tartanak a székelyföldi román közösség legégetőbb problémájának.
Ioan Lăcătușu szerint a térségben „az alsó szinteken” mindenki jól kijön egymással, léteznek jó szomszédságok, nincsenek viták, vannak vegyes házasságok, van párbeszéd. Gondot az okoz, hogy nincs olyan civil szervezet, amely egymás megismerését tűzte volna ki célul. „Ezen a téren a mi román szervezeteink sem tűnnek ki ezen a téren” – jegyezte meg. Szerinte a Kovászna Megyei Kulturális Központnak rengeteg kiadványa van a székelyek történelméről és hagyományairól, turisztikai látványosságairól, térképek a műemlékekről, de szinte semmi nem jelent meg a románokról, semmi a Keleti Kárpátok Nemzeti Múzeumáról, az első román iskoláról vagy az ortodox katedrálisról. „Tudom miként vélekednek ezekről, de léteznek, itt vannak, miért nem érdemlik meg, hogy megjelenjenek a kiadványokban?” – fogalmazott a románok fórumának elnöke.
Lăcătușu szerint a románok és a magyarok teljesen másként értelmezik a jelent és a múltat. Példaként a nemrég megjelent Székelyföld története című könyvet említette, amely szerinte úgy mutatja be a térséget, mint székelyek földjét, ahová a románok ki tudja honnan érkeztek, és nincsenek jogaik. „Kettős mércével mérnek, jövevényeknek néznek bennünket. Gyarmatosításnak tekintik, ha egy szebeni román költözik ide. Másként látjuk a 1918-at, 1940-et és más történelmi eseményeket. A forradalom után is bármit értünk el, intézményalapítás terén, azt erővel kellett kicsikarnunk, nem találtunk megértésre a magyar elit részéről” – panaszolta Lăcătușu, aki szerint senki nem akadályozza meg a magyarokat a nemzeti identitásuk megőrzésében.
Mădălin Guruianu szerint a térségben olyan témákat kellene kibeszélni és olyan kezdeményezéseket elindítani, amelyek mentén közös platformra helyezkedhet a két közösség. Ezek a nyilvános rendezvényeket azért tartja hasznosnak, mert ilyenkor valóban meg kell hallgatni a mások álláspontját, és azonnali választ kell adni rá. „Nagyon fontos lenne az empátiakészség és az, hogy mi itt helyben jól tudjuk kezelni a román-magyar viszonyt, és sok jó példát tudjunk felmutatni az együttműködésről. Most mindkét fél a másiktól várja a nyitást. Tényleg az a probléma, hogy ki teszi meg az első gesztust a másik irányába?” – fogalmazott a politikus. Magyarázata szerint a magyarok mindig Bukaresttől várják az első gesztust, a térségben élő románok pedig a polgármestertől vagy megyei tanács elnökétől, és sajnos egyik fontos szereplő se vállalja fel, hogy megtegye ezt a lépést.
Sebastian Pârvu a székelyföldi románok legnagyobb problémájának a demográfiai csökkenést nevezte. Kevés a gyermek, ürülnek ki az iskolák és templomok, a román fiatalok pedig a kilátástalanság miatt kivándorolnak a térségből – sorolta. „Ezt a jelenséget mi románok jobban érezzük, mint a magyarok, de a magyar közösség is ott lesz tíz év múlva, ahol mi ma tartunk” – vélekedett. Az ortodox pap az alulfinanszírozottságot is problémának tekinti. Szerint mindkét fél abban a tévhitben él, hogy a másik közösség tud más forrásból finanszírozást szerezni, és ezt kifogásként használják, hogy ne adjanak pénzt. „Például ha az egyháznak kérek, azt mondják, hogy nem adunk, mert kaptok Bukarestből, de fordítva is igaz, amikor azt mondják a magyaroknak, hogy úgyis kaptok pénzt Budapestről. Valójában azonban projektek életképessége alapján kellene megítélni egy egy kérést” – jelentette ki.
Pârvu problémának tartja a Székelyföld megnevezés használatát is. Ezzel szerinte az a gond, hogy a térségről készített népszerűsítő kiadványokban nem jelenik meg a román közösség, és azt sugalják, hogy mind a történelemben, mind a jelenben, ebben a térségben egyetlen közösség él. „Gond az, hogy ezeket a kiadványokat közpénzből finanszírozzák, és az lenne normális, ha ezekben helyt kapna a másik közösség is” – tette hozzá.
Dumitru Manolăchescu szerint a Kovászna megyei román közösségnek ugyanazok a problémái, mint a magyar közösségnek. A románok azt szeretnék, hogy saját országukban ne tekintsenek rájuk megtűrtként, és folyton ne emlegessék, hogy Székelyföld a magyaroké, és nem a kommunisták által Moldovából, Havasalföldről és Dobrudzsából behozott bevándorlóké. „A románok is otthon szeretnék érezni magukat Kovászna megyében, amely Románia része” – jegyezte meg.
„Ha azt kérdezné, hogy mi az én problémám románként, azt mondanám: nem szeretném többé a helyi közigazgatás mostohagyerekeként érezni magamat. Aláhúzom, hogy ezt románként mondom” – válaszolta kérdésünkre Sever Ioan Miu. Kijelentette: románként számára fontosak a nemzeti szimbólumai és ünnepei, ezért fáj neki az, ha Antal Árpád még január 24-én, Moldova és Havasalföld egyesülésének ünnepén sem lép a Mihai Viteazul szobor elé, ahol román politikusok és néhány magyar állami intézményvezető ünnepel. „Azt kérdezném a román és magyar elöljáróktól: vajon egy harmadik nemzetnek kell többséget alkotnia azért, hogy mi tiszteljük egymást?” – fogalmazott a blogger.
Van olyan jog, amit megvonna a magyar közösségtől?
Alanyainkat szembesítettük azzal, hogy a bukaresti döntéshozók szerint Románia minden jogot megadott és kisebbségeknek, és e tekintetben modell értékű Európában, ehhez képest az ország nem teljesíti maradéktalanul a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának ratifikálásakor vállalt kötelezettségeket sem. Ugyanakkor vannak olyan román politikusok, akik szerint a szükségesnél is több joga van a magyar közösségnek.
Ioan Lăcătușu azt tartja túlzottnak, hogy a magyar közösségnek joga van eldönteni: kihelyez

Ciánszennyezés és korrupció
A 17 évvel ezelőtt történt tiszai cianidszennyezés kapcsán tartottak március 11-én konferenciát Szatmárnémetiben. Mint elhangzott, a szervezők – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmári szervezete és a Négy Folyó Egyesület – célja az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet a természetvédelem fontosságára.
A tervek szerint a jövőben rendszeresen tartanak majd hasonló eseményeket annak okán, hogy a Tisza Csernobiljaként is emlegetett, óriási természeti károkkal járó ökológiai katasztrófát okozó, potenciális veszélyt hordozó létesítmények a mai napig is nagy számban találhatóak Erdély bányavidékein – közölte az EMNT sajtóirodája.
A 2000 telén lejátszódott eseményeket Sárkány-Kiss Endre hidrobiológus, a BBTE nyugalmazott docense elevenítette fel. Mint kifejtette, Romániában a hatóságok és a sajtó nagy része igyekezett elbagatellizálni a problémát, olyan jellegű kijelentések is napvilágot láttak, miszerint „Magyarországon is öntöttek még ciánt a vízbe”, illetve hogy „nincs is annyi hal a Tiszában”. (Utóbbi kijelentés az előadó szerint részben magyarázható azzal, hogy a szennyezett erdélyi folyókhoz képest a Tisza igen gazdag volt halban. Megdöbbentő tények is elhangzottak ennek kapcsán: Sárkány-Kiss Endre szerint az általa és kutatótársai által főként az 1990-es években végzett felmérések azt az eredményt adták, hogy az erdélyi folyók alsó szakaszain a halak emberi fogyasztásra nem alkalmasak a túlzott nehézfém-szennyezettség miatt.) A magyarországi híradásokat pedig inkább a kétségbeesés jellemezte, sokan gyertyával a kézben gyászolták a parton az élő Tiszát. A szomorú helyzet ugyanakkor egy ritka alkalmat kínált a kutatók számára: figyelemmel követhették, hogyan áll helyre egy folyó élő közössége szinte a nulláról. A kísérlet azonban nem tartott soká: nem egészen két évvel később az akkor még működő dési papírgyárból indult útjára egy nagy adag szennyeződés, ami nagyobb kárt tett a Szamos élővilágában, mind a cianidszennyezés. Mint elhangzott, a cianidok kapcsán az volt a szerencse, hogy a szennyezés télen történt, január 30-án, amikor a folyóban élő szervezetek túlnyomó többsége az iszapba fúródva, életműködéseit minimálisra csökkentve próbálta átvészelni a hideg időszakot, így lényegében elfolyt a fejük fölött a méregcsóva. Ellentétben az előbb említett dési szennyezéssel, ami viszont nyáron jött, ezért okozott sokkal nagyobb mértékű pusztítást a Szamosban. Végeredményében az érintett folyók élővilága aránylag hamar helyreállt, bár az is elhangzott: a régi helyén ugyanaz az életközösség többé már nem jön létre, esetleg valami ahhoz hasonló.
Lovas Attila, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője a védekezési munkálatokról beszélt: elsősorban arról, hogy miként védték meg a törvényi oltalom alatt álló Tisza-tó gazdag élővilágát a mérgezéstől, illetve hogy miként érték el azt, hogy a Szolnokon és környékén élő körülbelül 120 ezer ember egészsége ne kerüljön veszélybe, a város ugyanis az ivóvizet közvetlenül a Tiszából kapja. Kifejtette: a kiskörei vízlépcső, illetve a tóhoz csatlakozó zsiliprendszer révén felduzzasztották a Tisza-tavat, majd innen hígították a folyón érkező mérgezett vizet. Mint kiderült, a Tisza-tó rendkívüli üzemeltetése azóta tananyaggá vált a szakirányú oktatási intézményekben. Azonban a szakszerű beavatkozások ellenére is több mint ezer tonna hal pusztult el a mintegy 100 ezer köbméternyi toxikus szennyvíz következtében, melynek hatására a Szamosban a cián megengedett határértékének 320-szorosát mérték.
Tőkés László európai parlamenti képviselő az ökológiai katasztrófák mögött álló korrupciós ügyekről is beszélt, a tiszai ciánszennyezés mellett kitért a verespataki tervezett bányaberuházásra, valamint a felsőcsertési kitermelő tervezett újraindításával kapcsolatos problémákra. Mint kifejtette, Áder Jánossal, Magyarország jelenlegi köztársasági elnökével közösen küzdöttek azért, hogy a veszélyes cianidos technológiát tiltsák be Európa teljes területén. Végül 2010-ben sikerült elfogadtatniuk az Európai Parlamenttel a határozatot (melyet elsöprő többséggel, 488 a 48-hoz arányban szavaztak meg), azonban ennek gyakorlatba ültetése az Európai Bizottság által a mai napig nem történt meg arra hivatkozva, hogy a környezetvédelem és a bányászat ügye tagállami hatáskörbe tartozik. „Ez is az egyik jele az Európai Unió válságának. Ha az anyagi érdekeknek, a nagyhatalmak, a nemzetközi tőke érdekeinek valami nem felel meg, lesöprik az asztalról” – jegyezte meg az előadó, hozzátéve: a romániai képviselők is komolyan lobbiztak a határozat ellen. Azonban végül mégiscsak megszületett, ami Tőkés László szerint hozzájárult ahhoz, hogy a verespataki bányaberuházásra végül mégsem került sor. Utóbbit – egy román újságírót idézve – Románia modern kori történelme legnagyobb korrupciós ügyének nevezte.
Felidézte, miként befolyásolt döntéshozókat a beruházó, és miként vásárolta meg a helyi lakosság jó részét, és kitért arra is, hogy a román képviselők hogyan lobbiztak Brüsszelben a beruházás mellett. Kifejtette: sajnálatos módon egyetlen párt sem állt ki következetesen a bányanyitás ellen (melynek során egyébként a 2000-ben Nagybozintán átszakadt tározónál egy negyvenszer nagyobb cianidos ülepítőt akartak kialakítani), és az RMDSZ hozzáállása is „hullámzó” volt: míg Markó Béla akkori elnök a kezdetekkor úgy nyilatkozott, hogy a szövetség ellenzi a veszélyes bányanyitást, később két RMDSZ-es miniszter – Borbély László környezetvédelmi és Kelemen Hunor kulturális tárcavezető – adott zöld utat a beruházásnak. A képviselő sikerként értékelte, hogy a román kormány 2014-ben elutasította a bányanyitási tervet, 2016-ban pedig a kulturális tárca műemlékvédelmi övezetté nyilvánította Verespatakot. Hozzátette: bár nagy érdeklődés övezi a kérdést, mégsem tudni a mai napig sem, hogy a Cioloş-kormány hivatala utolsó napjaiban végül előterjesztette-e vagy sem Verespatakot és környékét az UNESCO világörökségi listájára. Elmondta, érdemes kiállnunk a jogainkért és szembeszegülni a hatalom korrupt, embereket megalázó eljárásával, mert a kitartás meghozza a várt eredményt.
Végül Fülöp Tihamér biológus a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület képviseletében tartott előadást a Szamoson élő hód- és vidrapopuláció jelenlegi állapotáról. A két, vízhez kötődő emlősfaj igen érzékeny a környezetszennyezésre, emiatt vizsgálatuk révén nyomon követhető a környezet állapota. Mint elhangzott, a 19. század derekán – jórészt a vadászat miatt – mindkét faj eltűnt Romániából és Magyarországról egyaránt. A hódot és vidrát az elmúlt 20 év során telepítették vissza, és a jelek szerint jól érzik magukat itt ismét. Az előadó szerint a korábbi természeti katasztrófa hatása nem érzékelhető az állományokon, melyek stabilak, azonban hozzátette: a terület az eddiginél alaposabb kutatást igényelne.
http://itthon.ma/erdelyorszag

Zajlik a tüntetés-sorozatot a marosvásárhelyi katolikus iskoláért
Tüntetés-sorozatot kezdtek hétfőn Marosvásárhelyen a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak szülei.
Hétfőtől március 17-ig délelőtt 10 és 11 óra között Marosvásárhelyen, a Prefektúra előtti téren állnak sztrájkőrséget. A szülők emlékeztetnek: tavaly novemberben és decemberben közérdekű adatigényléseket nyújtottak be az iskolát érintően a Maros Megyei Tanfelügyelőségre, a Polgármesteri Hivatalhoz, a Maros Megyei Főispánsághoz.
A rendelkezésre álló információk alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal felelősséggel tartozik a jelenleg kialakult helyzetért. A tüntetéssorozattal felszólítják Marosvásárhely Megyei Jogú város önkormányzati testületét, a Polgármestert, az Iskolákért Felelős Szakosztályt, hogy a törvényeket tartsák be! Hétfőn délelőtt öten-öten tiltakoztak a prefektúra és a tanfelügyelőség előtt.
Az RMDSZ támogatja a civilek kezdeményezését a Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében – nyilatkozta a szövetség Maros megyei elnöke, Péter Ferenc.
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma

Sógor Csaba az EP-ben: bírálja az USA a román kisebbségvédelmet
Komoly kritikákat fogalmaz meg Romániával szemben a magyar kisebbségek helyzete kapcsán az Egyesült Államok Külügyminisztériumának éves emberi jogi jelentése – erre hívta fel a strasbourgi plénum figyelmét Sógor Csaba. Az RMDSZ-es képviselő szerint megerősítést nyert az a tény, hogy Klaus Johannis román államfő állítása, miszerint Romániában modellértékű a nemzeti kisebbségek védelme, nem felel meg a valóságnak.
Sógor Csaba beszédében ismertette a washingtoni jelentés részleteit, amely kitér arra, hogy az egyházi javak visszaszolgáltatása tulajdonképpen leállt, sőt, egyes esetekben visszaállamosítás is történt. „Megállapítja továbbá, hogy a hatóságok akadályozzák a kisebbségek szimbólumainak, köztük a székely zászlónak a használatát, a meglévő törvények ellenére problémákba ütközik az anyanyelvhasználat a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, de az egészségügyi ellátás során is, valamint kifogásolja, hogy egy egyesületet azért nem jegyzett be a bíróság, mert nevében tartalmazza a jogilag nem létező Székelyföld szót” – fogalmazott Sógor Csaba.
Az EP-képviselő elmondta, számos egyéb bírálat is azt támasztja alá: a Romániában élő nemzeti kisebbségek, az 1 millió 200 ezres magyar közösség gondjai továbbra is figyelmet érdemelnek, mivel a román hatóságok nem partnerként, sokkal inkább potenciális veszélyforrásként tekintenek a közösségre.
Közlemény
Erdély.ma

Elsődíjas kézdivásárhelyi diák
Első díjat nyert a kézdivásárhelyi Mike Bernadett, a kézdivásárhelyi Református Kollégium középiskolás tanulója a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által a magyar zászló és címer emléknapja alkalmából megtartott esszépályázaton. A diáklány második alkalommal ért el első helyezést a megmérettetésen, tavaly dédnagyapja, Laczkó László élettörténetével, idén pedig Igaz mese című, a dédnagyanyjáról írt esszéjével érdemelte ki az első díjat. A magyar zászló és címer emléknapja a Magyar Országgyűlés határozata szerint március 16., a Nemzetstratégiai Kutatóintézet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkárságával közösen hirdet a Kárpát-medencében, illetve a világban élő magyar óvodások, diákok és egyetemisták számára rajz- és esszépályázatot.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Menesztenék a két főügyészt
Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész és Augustin Lazăr legfőbb ügyész tevékenységének „kiértékelésére” készül Tudorel Toader igazságügyi miniszter, aki a két intézményvezető lemondását sem zárja ki, miután egy alkotmánybírósági határozat megállapította: a korrupcióellenes ügyészség túllépte hatáskörét. A tárcavezető nem adott egyértelmű választ arra, hogy kezdeményezni fogja-e a két ügyészségi vezető leváltását – arra is utalt, hogy a Romániáról igazságügyi országjelentéseket készítő, a korrupcióellenes harcot bátorító Európai Unió ezt feltehetően nem nézné jó szemmel –, és hangsúlyozta: csak szakmai és vezetői munkájuk alapos kiértékelése után akar bármilyen döntést hozni. Tudorel Toader Liviu Dragnea SZDP-elnök szerint „jóérzésű” nyilatkozatokat tett, és a lehető legjobban döntött a két főügyész tevékenységének kiértékeléséről.
A miniszter szavaira reagálva Augustin Lazăr legfőbb ügyész tegnap közölte, hogy nem mond le. Codruţa Kövesi nem nyilatkozott, de a korrupcióellenes ügyészség közleményben hangsúlyozza, hogy a 2017/13-as sürgősségi kormányrendelet ügyében folytatott nyomozás a törvényi előírások betartásával, a legfelsőbb bíróság joggyakorlatának szellemében zajlott, az eljárás során pedig olyan tetteket vizsgáltak ki, amelyek a büntetőjog hatálya alá esnek. A közlemény szerint az ügyészeknek kötelességük nyomozást indítani az igazság kiderítésére olyan esetekben is, amikor a Hivatalos Közlönyben megjelent okmány elfogadását érintő panaszról van szó. A vádhatóság azt is hangsúlyozza, hogy az alkotmány és a vonatkozó törvények értelmében az ügyészek által kiállított iratokat, döntéseiket a bírák ellenőrzik, az ügyészek szakmai kiértékelése pedig kizárólag a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács hatáskörébe tartozik.
Visszavonják vagy sem?
Hajlandó visszavonni a közkegyelmi törvénytervezet módosítására vonatkozó javaslatait, ha nem támogatják – jelentette ki tegnap Şerban Nicolae, a szenátus jogi bizottságának SZDP-s elnöke, de hozzátette: csak azután hoz végleges döntést, hogy „minden adatot tisztáztak”. Şerban Nicolae a 13-as sürgősségi kormányrendelet visszavonása után nyújtott be módosító indítványt a közkegyelemi törvénytervezethez, amelyben többek között azt kezdeményezi, hogy engedjenek el minden, három évnél rövidebb börtönbüntetést, és azokat a hét évig terjedő büntetéseket is, amelyeknek letöltését megkezdték, és három évnél rövidebb idő maradt még hátra, illetve részleges kegyelmet adna azokra a hét évig terjedő büntetésekre is, amelyeknek letöltését megkezdték, és négy évnél rövidebb idő maradt még hátra. Şerban Nicolae korábban azt mondta: így mintegy 2700 személy szabadulna a büntetés-végrehajtási intézetekből, tegnap azonban úgy nyilatkozott, hogy nincsenek pontos számításai, és személyes érdekei sem, ezért hajlandó visszavonni a tervezetet, amelyet Liviu Dragnea pártelnök is kifogásol. Vasárnap este ismét több ezren tüntettek Bukarestben és más nagyvárosokban a korrupcióellenes törvények enyhítése ellen.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A római katolikus oktatás folytonosságáért állnak ki
Két fronton tüntettek a szülők
Március 20-a közeledtére, úgy tűnik, hogy az érintett intézmények szándékosan emésztették fel a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumba járó diákok szüleinek türelmét.
Emiatt hétfőn két helyen kezdődött tüntetés az iskola helyzetének rendezése érdekében.
A szülők egy csoportja a prefektúra székhelye előtti parkban tiltakozott amiatt, hogy a polgármesteri hivatal időhúzással akadályozza a Római Katolikus Teológiai Líceumot is feltüntető iskolahálózat-tervezet továbbítását. A szülők másik csoportja a megyei főtanfelügyelővel és az intézmény vezetőtanácsának tagjaival szerette volna tisztázni, hogy miért tiltották meg jogtalanul a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást.
Romulus és Remus szobra előtt feliratos narancssárga pólóban a Civilek a katolikus iskoláért csoport tagjai tüntettek román és magyar táblákkal, amelyeken a következőket olvashatták a kíváncsian megtorpanó járókelők: Városháza, jól figyelj, a mi iskolánk nem enged!, illetve Iskolákért felelős igazgatóság, a szünet rég lejárt! Amint Csíky Csengele, a csoport szóvivője elmondta, az utolsó pillanatban kapták meg az engedélyt a tüntetésre, amelyen felváltva vesznek részt a szülők. Utcára vonulásukkal a járókelők együttérzését szeretnék megnyerni mind magyar, mind román részről, ugyanakkor a városvezetés figyelmét felhívni arra, hogy a beiskolázási terv leadásának határideje január 13-án lejárt, de az iskolákért felelős igazgatóság a tanügyminisztériumból kapott átirat ellenére sem tette a dolgát. Az alapítással kapcsolatos iratokat és lépéseket elemezve a szülők a polgármesteri hivatalt teszik felelőssé a jelenleg kialakult helyzetért, és felszólítják az iskolákért felelős szakosztályt, hogy haladéktalanul állítsa össze a tervezetet, amely önálló jogi személyiségként magában foglalja a katolikus teológiai líceumot, és küldjék el a tanfelügyelőségnek, hogy a helyi tanács minél hamarabb jóváhagyhassa a tervezetet, ahogy azt az ország legtöbb helységében megtették. Az iskolára ugyanis igényt tartanak, és marosvásárhelyi polgárokként elvárják, hogy a hivatal ne játsszon gyermekeik sorsával.
A szülők másik csoportja a főtanfelügyelővel és az intézmény vezetőtanácsának tagjaival szerette volna tisztázni, hogy miért tiltották meg jogtalanul a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást. A jelen levő 22 szülőt a kapus nem engedte be az épületbe, ahol állítólag csak 12 óra után nyílik meg az egyszerű ügyintézők számára az ajtó. Ily módon mindkét félre nézve megalázó helyzetben, az udvaron állt szóba a szülőkkel Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, aki a történtek után hiába bizonygatta, hogy a főtanfelügyelő asszony jóindulatú, és az iskola ügye mellett foglal állást.
A tanfelügyelőség udvarán tiltakozó szülők azt szerették volna tudni, hogy a megye oktatásáért felelős intézmény vezetőtanácsa miért nem tartja be a büntető eljárási törvénykönyv előírását az ártatlanság vélelméről, és végleges bírói ítélet hiányában miért tiltotta meg a cikluskezdő osztályok indítását a katolikus iskolában. Amíg nincs biztosítva a törvényes keret, addig nem tehet mást az intézmény – érvelt ismételten a főtanfelügyelő-helyettes, hozzátéve: személy szerint támogatja az iskola fennmaradását, de a tanfelügyelőség vezetősége sincs könnyű helyzetben, a korrupcióellenes ügyészségen folyó kihallgatások miatt ugyanis állandó feszültségben élnek.
A per évekig elhúzódhat, válaszolták a szülők, akik szeretnék végre beíratni a kisebbik gyerme-küket is a katolikus iskolába, mert a nagyobbik oda jár, és amint elhangzott, 28-an vannak ebben a helyzetben. Beleegyezésükkel az iskola tiltakozott a megszorító határozat ellen, amely hivatali hatalommal való visszaélést jelent és nem biztosítja a folytonosságot a tanintézményben. Emiatt az iskola előzetes panaszt nyújtott be a tanfelügyelőséghez és a kormányhivatal helyi szervéhez, és – ha nem kapnak érdemi választ –, kénytelenek lesznek igazságügyi úton érvényt szerezni a törvényes előírások betartásának.
– Életbevágóan fontos, hogy a következő tanév kontinuitása biztosítva legyen – nyilatkozták a Civilek a katolikus iskoláért csoport tagjai, akik péntekig folytatják tiltakozó akciójukat délelőttönként 10-11 óra között Marosvásárhely főterén.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)

B. Fülöp Erzsébet kapta a Kemény-díjat
Kiemelkedés az óceánból
Múlt héten a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban adták át az idei Kemény-díjat, amellyel ezúttal B. Fülöp Erzsébetet, a kollégák és barátok körében csak Bözseként emlegetett közkedvelt művészt és egyetemi oktatót tüntették ki. A Bioeel kozmetikum és gyógyszergyártó cég anyagi támogatásával létrehozott, az egyik színházalapító, báró Kemény János emlékére elnevezett színházi díjjal (egy jelentős pénzjutalommal) együtt jár Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész kisplasztikája is.
A díj átadására ez év március 10-én, a színház „71. születésnapján” került sor: 1946. március 10-én első ízben gördült fel a függöny a Kultúrpalota színpadán, ahol az akkor alapított Székely Színház első előadását tartotta Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjével. Amint azt a színház közleményében olvashatjuk, az évfordulóra emlékezve és a jelenkori színházi alkotók értékteremtő munkáját elismerve adták át a 2017-es Bioeel–Kemény Díjat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében, Molière Tartuffe című színművének előadását követően.A produkció rendezője Keresztes Attila, aki több sikeres előadásában bízott főszerepet a jeles művésznőre.
– Közel 20 éve vagyok a társulat tagja, és még sohasem kaptam „belső” díjat. Mindig „kívülről” jöttek a díjaim. Annak ellenére, hogy régóta vagyok társulati tag, most éreztem magam igazán „beérkezettnek” a csapatban. Lehet, hogy most jött el az ideje… A díjhoz kötődő érzéseim előzménye az volt, amikor a társulat rám szavazott a Kaszás-díjra való felterjesztéskor, és többségi szavazatot kaptam. Amikor Kiss Éva felhívott, elsírtam magam.
Azután következett a Kemény-díj. Ugyanazt a „bensőségességérzetet” erősítette bennem, hogy tartozol valakikhez, akik ebben a pillanatban ezt gondolják a munkádról.
Persze, tudatában vagyok, hogy minden folyamatosan változik, nem tudhatom, hogy a jövőben mit tudok kihozni magamból, milyen impulzusok érnek és hogyan hatnak vissza rám, hogyan öregszem, hogyan kondícionál a memóriám.
Amit tudok, hogy most, ebben a pillanatban, amikor kérdezel, nagy szeretetet érzek a kollégáim iránt. Tiszteletet és elismerést Keresztes Attila iránt, aki értékteremtő és objektív művészeti igazgatóm. Hálát Gáspárik Attila igazgató iránt, hogy lehetővé teszi a jó rendezőkkel való találkozásainkat, Pál Attilának, aki eltávolítja az akadályokat a munkánkban. És Kemény Jánosra gondolok, aki utolsó vagyonát nem a nehéz sorsban tengődő családjára, hanem a színházra áldozta, hogy támogathassa azt. Albert Attilára, a Bioeel igazgatójára, hogy micsoda fanatikus színházszeretet áll az adományozó gesztusa mögött, hogy a „hasznosra”, a „láthatóra” épülő világunkban ezzel a nagylelkű gesztusával mintegy megállította az időt, és az adott színész munkájára irányítja mindannyiunk tekintetét.
A színész teste az emlékezet és a felejtés bipolaritásában mozog.
Számomra 2017. március 10-én este néhány pillanatra megállt az idő, és az öröm pillanataiban úgy éreztem: egy színész emelkedett ki a felejtés óceánjából – írta nekünk a díjjal kapcsolatos érzései kapcsán Bözse.
B. Fülöp Erzsébet az utóbbi évek egyik legsikeresebb marosvásárhelyi művésze, művészi elismertségét rangos egyéni szakmai díjak fémjelzik: 2000 – Poór Lili-díj – az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díja, 2002 – Legjobb női alakítási díj, Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda (Defoe: Példás történet, rendező: Barabás Olga), 2002 – Női alakítás díj, Stúdiószínházak Fesztiválja, Budapest (Defoe: Példás történet, rendező: Barabás Olga), 2004 – Legjobb női mellékszerepért járó díj, Thalia Open Fesztivál, Marosvásárhely (Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor), 2004 – Legjobb női mellékszereplőnek járó díj, Topfest Országos Színházi Fesztivál, Marosvásárhely (Rózsi szerepében – Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor), 2004 – Legjobb női mellékszerepért járó díj, Stúdiószínházak Fesztiválja, Budapest (Rózsi szerepében – Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor), 2004 – Legjobb női mellékszerepért járó UNITER felterjesztés (Rózsi szerepében – Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor), 2006 – Női alakítási díj, Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda (SEN-TE/SUI-TA – Bertolt Brecht: Valahol Szecsuánban, rendező: Barabás Olga), 2007 – Jászai Mari-díj, 2009 – Közönségzsűri díja, valamint dr. Oláh Albert, Kisvárda város polgármesterének díja, Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda, 2015 – meghívott a 10 pentru film programban – a TIFF szervezésében, 2016 – jelölés a legjobb női főszereplőnek járó UNITER-díjra.
Az immár Bioeel–Kemény díjas B. Fülöp Erzsébetet a közönség legközelebb Csehov Sirály című színjátékának előadásában láthatja március 18-án, szombaton este 8 órától nagytermi stúdiótérben, majd A nyugalom című, Bartis Attila regénye alapján színre vitt, Radu Afrim által rendezett produkcióban március 19-én, vasárnap este 8 órától a Kisteremben.
K. NAGY BOTOND
Népújság (Marosvásárhely)

Gyímesfelsőloki diákkórus járt Déván
Szeretet hatotta át minden éneküket
Nagyböjt második hetében különleges lelki ajándékkal gazdagította a dévaiakat a Felsőgyímesloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum kórusa. P. Főcze Bonaventúra OFM dévai plébános meghívására a népes diákkórusból több mint húszan utazták keresztül Erdélyt, hogy a Szent Antal templomban tartott előadásukkal szebbé tegyék a húsvéti várakozás idejét. A gyermekeket elkísérte dr. Bálint Róbert, a tanintézmény aligazgatója, hittantanára, valamint Berszán Lajos, az Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum alapítója is.
Az előadást felvezető köszöntésből kiderült: a gyímesfelsőloki római katolikus gimnáziumot 1994-ben alapították és azóta folyamatosan bővül, gyarapszik, jelenleg 400 diáknak nyújt tanulási lehetőséget óvodától középiskoláig. Iskolánk névadója Árpád-házi Szent Erzsébet, aki hivatásának tekintette a szegények megsegítését és a gyermekek nevelését, példaértékű az iskolánk minden diákja és tanára számára, hiszen azonos céljaink vannak: a szegény sorból származó, továbbtanulni vágyó gyermekek megsegítése, nevelése – fogalmazott felvezetőjében a kórust bemutató diáklány, majd Szent Erzsébetről szóló énekekkel nyitották meg az előadást. A további egyházi és népi énekek, kórusművek két nagy tematika köré csoportosultak. Szent László év lévén, a nagy magyar király életét, hőstetteit, a hozzá fűződő legendákat mesélték, énekelték a gyímesfelsőloki diákok. Előadásuk második részében pedig a fatimai Szűz Mária jelenések történetét ismertették, szívből előadott Mária-énekekkel töltve be a templomot és jelenlévők lelkét.
Az ékes gyímesi viseletbe öltözött diákok előadását tapssal jutalmazta hallgatóságuk. P. Főcze Bonaventúra OFM pedig hálás köszönőszavakkal fordult a diákokhoz, illetve az őket nevelő és Dévára kísérő Berszán Lajos kanonokhoz és dr. Bálint Róbert aligazgatóhoz. A gyermekekhez szólva úgy fogalmazott: előadásuk során nem csupán énekeltek a szeretetről, de át is élték, tovább is adták azt. Minden elhangzó szónak különleges gazdag töltete volt, amiért köszönet illeti az ifjú előadókat – mondta a dévai plébános.
A gyímesfelsőloki diákkórus a szombat délutáni előadását követően vasárnap a dévai Szent Antal templomban tartott nagymisén végzett zenei szolgálatot.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Március idusára emlékeztek Szászvároson
A közösség megélése jövőbe mutat
Reményteli szép ünnepséggel indult idén a március 15-i megemlékezések sora Hunyad megyében. Vasárnap a szászvárosi református vártemplom tanácstermében Sipos Szabolcs lelkipásztor hirdetett igét, majd köszöntötte az egybegyűlteket, megemlékezve Fülöp Júliáról, aki hosszú évekig a szászvárosi magyarság lelkeként kutatta, ápolta a helyi értékeket és ünnepségek alkalmával mindig tartalmas előadásban osztotta meg tudását. – Idén immár harmadik éve hiányzik a szászvárosiak március 15-i ünnepségéről, de nagy történelmi hőseink mellett rá is emlékezve igyekszünk helyt állni, úgy szervezni közösségi életünket, ahogyan ő is tenné – fogalmazott Sipos Szabolcs lelkipásztor.
Fülöp Júlia közösségépítő munkáját fia, Fülöp Béla, helyi RMDSZ elnök igyekszik folytatni. Ő vállalta idén is az ünnepségen a történelmi felvezetést, felvázolva az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc főbb mozzanatait, politikai hátterét, történelmi vonatkozásait. Előadását követően Kun-Gazda Kinga-Viola megyei és dévai RMDSZ nőszervezeti elnök piros-fehér zöld kokárdával ajándékozta meg a jelenlévőket, majd felcsendült a magyarok Világhimnusza.
A megemlékezésnek üde, reménykeltő mozzanata volt a két helybeli gyermek Petőfi-szavalata. Maniu Noémi A magyar nemzet című verset olvasta fel, az alig öt és fél esztendős Sipos Robert pedig igazi gyermeki elszántsággal szavalta a Nemzeti dalt.
Az ünnepségen meghívottként jelen lévő Winkler Gyula EP-képviselő a gyermekek reménységet sugárzó jelenlétéhez, szavalatához kapcsolódva elmondta: számára a nemzeti ünnepek sorában kiemelt helye van március 15-ének. Mert ez ünnep a reménységről szól, itt a dél-erdélyi szórványban is. – Kétségtelen, hogy a demográfiai mutatók nem túl szívderítőek. Hunyad megyében a kilencvenes évek elején 35 ezres magyar közösségről beszéltünk, aztán 27 ezerről, ma körülbelül 15 ezerről. És aki pusztán tudományosan számol, az pontosan meg szokta mondani, hogy mikor fogyunk el egészen. Én azonban nem hiszek az ilyen lineáris folyamatokban. Tudom, hogy van egy akarat, ami fölöttünk dönt és történelmi példák sora bizonyítja számomra, hogy a tudomány által előrevetített folyamatok egészen váratlan fordulatot vehetnek – mondta az EP képviselő, majd hozzátette: – Hogy hogyan alakul a jövőnk Déván, Piskin, Szászvároson, Vajdahunyadon és megannyi dél-erdélyi településen, az a puszta számokon túl nagymértékben rajtunk múlik. Amíg együtt tudunk emlékezni a szabadságért, anyanyelvért, becsületért életüket áldozó hőseinkre, amíg rájuk tekintve együtt tudunk cselekedni, amíg egyszerre mosolyodik el a szívünk egy-egy kisgyermek szavalatán, addig közösségként többek vagyunk a fogyatkozó számú egyének gyülekezeténél. Ha ennek tudatában éljük meg mindennapjainkat, akkor képesek vagyunk tovább építkezni, és sok szép fejezettel gazdagítani a dél-erdélyi magyarság történetét – fogalmazott a képviselő.
Felszólalását követően Nemzeti imánk eléneklésével zárulté a megemlékezés, majd a gyülekezet jóvoltából szeretetvendégségre került sor.
Vasárnap délelőtt a dévai református gyülekezetben is megemlékeztek a magyar forradalomról és szabadságharcról. A Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjainak műsorát követően a hagyományhoz híven megkoszorúzták a református temetőben álló honvédsírt, illetve emlékoszlopot.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Főhajtás a tudós szerzetes emléke előtt
Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság, valamint a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) ebben az évben is ünnepi szentmisével egybekötött koszorúzással emlékezett meg dr. Károly József Irenaeus premontrei szerzetes, nagyváradi fizikus, a rádiótechnika egyik úttörőjének munkásságáról és a váradi közösségért tett érdemeiről. Az ünnepségre, mint minden évben, most is a váradi premontrei templomban került sor, a szentmisét Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki premontrei prépost prelátus mutatta be. Ezt követően a tudós szerzetes életéről és munkásságáról Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke tartott előadást.
Károly József Irenaeus (Gönc, 1854. március 6.–Nagyvárad, 1929. március 13.) európai hírű fizikus, kutató, a rádiótechnika egyik nemzetközileg elismert úttörője volt. Munkásságának köszönhető, hogy Nagyváradon már a múlt század legelején villanytelep épült, és az áramszolgáltatásnak köszönhetően 1905-ben már villamos is közlekedhetett a város utcáin. Az emlékünnepség a tudós szerzetes síremlékének megkoszorúzásával ért véget.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Újabb jelentős régészeti ásatások a Főtéren
Lapunk számolt be első alkalommal a Főtéren immár két hete zajló régészeti ásatásokról, amelyekre azt követően került sor, hogy az általunk értesített régészek sürgősségi rendelettel leállíttatták a szabályszerűtlenül, régészeti engedély nélkül zajló csatornázási munkálatokat. A Főtér teljes nyugati oldalán zajló munkálatok fő célja egy sétálóutca kialakítása, melyet várhatóan májusban adnak majd át.
A két hete tartó régészeti ásatások során az Erdélyi Történeti Múzeum munkatársai feltárták a Szent Mihály templom előtt álló egykori barokk fogadalmi kapu, valamint az ekörül a XVIII-XIX. században épült és 1898-ban lebontott házak alapjait. A Csók Zsolt és Emilian Bota régészek által vezetett mentőásatás a legnagyobb szabású régészeti feltárás Kolozsvár Főterén a 2000-es évek elején nagy sajtóvisszhangot keltett ásatás óta. Ezek során további értékes leletek, így a Szent Mihály bejáratától északra egy monumentális római fal valamint a Jósika palota bejáratánál feltárt pincehelyiség került elő.
Csók Zsolt, az Erdélyi Történeti Múzeum munkatársa lapunknak elmondta: a jelenleg feltárt monumentális fal a Szent Mihály templom bejáratától északra minden bizonnyal római struktúra, erre utalnak a nagy számban előkerült tegulák (tetőcserepek) és a stratigráfia is. Nagyméretű, faragott római kövek, vélhetően ajtókerethez tartozó építészeti elemek is előkerültek innen. Biztosan keltezhető régészeti leletet, azonban egyelőre nem bukkantak a feltárást végző hallgatók és régészek. A barokk kapu alapjaitól délre talált további két fal kronológiája és pontos funkciója egyelőre még nem ismert. A főtéren zajló ásatások mellett munkálatok zajlanak a Jósika palota bejáratánál is, ahol az 1960-as években bevezetett csatornák alatt boltíves struktúrát találtak a régészek. A mázas kerámiákban gazdag kontextus valószínűleg a Kakas ház vagy a XIX. században kibővített palota pincéjének része. Jelentős római apróleletekre bukkantak a Jósika palota hátsó udvarán megnyitott kisméretű szekcióban is.
Csók Zsolt elmondta: az ásatások tovább folytatódnak a Főtér nyugati oldalán és a Nemzeti Régészeti Bizottság március végi gyűlése dönti majd el az eddig feltárt struktúrák sorsát és a munkálatok további menetét. Az ásatást felügyelő régész lapunknak beszámolt arról is, hogy egy új régészeti szelvényt fognak megnyitni a Szent Mihály templom bejáratánál, amely várhatóan további jelentős adalékokkal fogja bővíteni tudásunkat Kolozsvár római és középkori vagy újkori történetéről.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

Arany kétszáz
Csütörtök volt. Március 2-a. Mint minden olyan reggelen, amikor 8 óra felé már egyedül maradok otthon (mivel a család tanuló, illetve tanító tagjai addigra már elmennek az iskolába), tennivalóim közepette Petőfi rádiót hallgattam. Aznap reggel az a meglepetés ért, hogy a Talpra, magyar! című műsor témájául Arany Jánost nevezték meg.
Azt tudtam ugyan, hogy a közmédia egész napos műsorfolyamot szentelt a bicentenáriumnak (épp elégszer hallottam ezt a megelőző napokban), arra mégsem gondoltam, hogy az egyébként könnyed reggeli műsorban Peller Mariann, Harsányi Levente és Kardos-Horváth János is arról fog beszélgetni, hogy mit jelent számukra Arany János költészete. Pedig ezt történt: kiderült, hogy mindenkinek van egy meghatározó emléke iskolás korából, egy darabka Toldi, egy Ágnes asszony vagy A dalnok búja, amelyet azóta is hord, visz magával. Aztán a műsorba telefonon bejelentkezett a tudósító Nagyszalontáról: elmondta, hogy a szikrázó reggeli napsütésben az ünneplők épp a református templomból sétálnak át a városházára, ahol hamarosan kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia kihelyezett ülésszaka. Ez volt az a pillanat, amikor a kávém kortyolgatása közben kicsit el is érzékenyültem, arra gondolva, hogy igen, most talán egy rövid időre mindenki arra a picike bihari városra figyel, ahol Arany János 200 évvel ezelőtt megszületett.
Hogy mi mindent jelentett és jelent nekünk, szalontaiaknak Arany János, azt nehéz lenne felsorolni. Nemcsak a minden év márciusában felöltött ünneplő ruhákat, nemcsak a beszédeket és koszorúkat a szobornál és az egykori szülőház telkén lévő tájház falán, nemcsak a városban itt-ott megtalálható emléktáblákat és intézményneveket. Illetve dehogynem, de ezeket csak mintegy negyedszázada, amióta már nem tilos, amióta lehet nyíltan és szabadon ünnepelni. Szüleink, nagyszüleink generációja azonban nemcsak akkor tartotta számon Aranyt, amikor már lehetett, hanem azokban az időkben is, amikor még a büszkeséget is titkolni kellett. Valamikor könyvesbolti eladóként dolgozó nagymamámnak köszönhetően családi könyvtárunk polcán elég korán felfedezhettem a három kötetes Arany-összest. Ma is szeretem kézbe venni, lapozgatni némiképp már barnuló oldalait, és bár azóta több újabb kiadás is került a polcokra, nekem ez a régi, patinás, papírszagú az igazi, mert ez őrzi az első szembesülést, az első megtanult verseket, a később már saját érdeklődésből felfedezett, szépséges sorokat. Nekem valamiért mindig Arany volt az a költő, akivel nem lehetett, nem tudtam betelni. Merem állítani, mindig többet tudtam róla, mint egy átlagos iskolás, hiszen abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy középiskolás koromban több éven át rendszeresen összeállítottunk róla szóló emlékműsorokat, ezért alaposan elmélyültünk a versein túl többek között a levelezésében, a fordításaiban, esszéiben, de még azElveszett alkotmányból is simán tudnék idézni néhány szakaszt, holott az nem is volt tananyag. Balladái közül jónéhányat megtanultam, nemcsak azért, mert eljuthattam a nagykőrösi balladamondó versenyre is, hanem mert jól esett tudni az V. Lászlót, a Tengeri-hántást, vagy épp a legnagyobb kedvenc Vörös Rébéket (amelynek két kezdő soráról Moldova György is azt vallja: borzongató hatású, tökéletes remekmű). Mindezek ellenére is valami iszonyatos lázban izgultam végig a magyar szóbeli érettségit, mert híre ment, hogy olyan bizottság jön ki az egyik nagyváradi gimnáziumból, akik különösen érzékenyek arra, hogy ha egy szalontai diák Aranyból húz tételt, akkor tündököljön, és pontosan tudtam, hogy bármennyi tudás sem elég. Mindig van tovább, mindig van az embernek, a költőnek egy olyan oldala, amelyről alig-alig tudunk valamit.
Március 2-a elmúlt, az ünnep azonban nem. Tart egész éven át. Bízom benne, hogy idén sokan felkerekednek, teljesítik az Arany-emléktúrát, végigjárják Nagyszalonta, Debrecen, Nagykőrös, Budapest emlékhelyeit, előveszik a verses köteteteket, akár meg is tanulnak néhány sort, és felfedezik a nyelvnek azt az egyedülálló zamatát, ami csak Aranynak a sajátja. S ha ötlet kell, azt is szívesen adok: mi éppen arra készülünk, hogy április 11-én, a magyar költészet napján néhány száz diákkal és további verskedvelőkkel együtt Baja főterén hangosan elmondunk egy Arany-balladát. Nevezhetnénk ezt villámcsődületnek, de mégsem az, mivel nem lesz meglepetésszerű: előre készülünk rá, hirdetjük, szervezzük, és bízunk benne, hogy messzire száll majd a hangunk. Lehet követni a példát, vagy kitalálni egyebet, a lényeg csak az, hogy ne hagyjuk veszni ezt az örökséget sem, hozzuk minél közelebb a gyerekekhez, hiszen Arany sosem lesz korszerűtlen. Mindig fénylik.
Sándor Boglárka
Szabadság (Kolozsvár)

Földrajztanítás másként, avagy egy vetélkedő tanulságai
A Magyar Természettudományi Társulat a 2016–17-es iskolai évtől a XXV. Teleki Pál Földrajzi Vetélkedőt kiterjesztette az anyaországon kívüli, Kárpát-medencei magyar nyelvű iskolákra is, a 7. és 8. osztályosok számára. A megyei fordulók március 11-én voltak. Fehér megyében a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium volt a gazdája az eseménynek, amelyre öt iskola jelentkezett. A verseny meghirdetője és támogatója a Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége, amelynek megyei szervezete közös ebéddel vendégelte meg a versenyzőket. A Fehér megyei tapasztalatok sok mindenre rávilágítottak, ami tanítással és tanulással is kapcsolatos ezen a szakterületen.
Egy hátrányos helyzetű tantárgy Olyan tantárgy tematikájából versenyeztek a tanulók, amelyet a gyakorló tanárok joggal tartanak hátrányos helyzetűnek a rendszerint heti egyetlen óra miatt. Néha lehet két óra is a megszabott keretből, ha az iskola vezetősége úgy dönt. Például a 8. osztály általában két órában tanulja Románia földrajzát. A tanulók az 5–7. osztályokban ritkán és keveset foglalkoznak földrajzzal ahhoz, hogy a körülöttük zajló természeti-társadalmi folyamatokat mélyebben megértsék. A jövő nemzedék csak földrajzi gondolkodással ébredhet rá például a sokat emlegetett „fenntartható fejlődés” mozgató rugóira. Ezen kívül a mai világban az okos tájékozódás nélkül nehezen boldogulsz. A földrajz iránt mindig volt és mindig lesz érdeklődés, hiszen a turisztika jelentősége egyre nő. Igazi tudás és főleg készségek kialakítása azonban a kis óraszám miatt nem megoldható. A verseny lehetőséget teremtett az órán kívüli földrajztanulásra, amit az amúgy túlterhelt diákok szívesen és önkéntesen vállaltak. A földrajz áldatlan helyzetét az eredmények is igazolták.
Akiről a vetélkedőt elnevezték
Az előkészítők során szó esett gróf Teleki Pálról (1879–1941), a verseny névadójának életéről, a földrajztudományok terén kifejtett értékes szakírói tevékenységéről. Első munkája: A japán szigetek kartográfiájának története, amelyért jutalomdíjat kapott a párizsi földrajzi társaságtól. Akadémiai székfoglalója: A földrajzi gondolat története; másik fontos összegző munkája A gazdasági élet földrajzi alapjai. Az államtudományok doktora címet is elnyerte. Öntudatos, magyar tudós, aki több idegen nyelvet beszélt – a németet, a franciát és az angolt, de értette az olasz és a hollandus nyelvet, valamint a románt is. Elkészítette hazája néprajzi térképét. A magyar tudományos életben egyéni utakon járt, számos tudományos társulat tiszteletbeli tagja volt. 1920 után meghatározó politikusa volt Magyarországnak.
A verseny anyaga és eredményei A verseny Fehér megyei szakaszán önkéntes alapon 13 tanuló vett részt. A Bethlen-kollégiumból 3, a Gr. Majláth Gusztáv Károly Líceumból 5, a Magyarlapádi Általános Iskolából 3, a Torockói Sebes Pál Általános Iskolából 1, a Székelykocsárdi Általános Iskolából 1. Ők mindnyájan úttörők voltak, hiszen először vettek részt földrajzi vetélkedőn, és felkészítésük is sajátos volt. Az eredmények szerények, átlagban 30% körüliek, tehát a megadott feladatoknak átlagban egyharmadát teljesítették. Az érdekes feladatok a hazai tananyag szerint voltak elkészítve, de a vetélkedő eredeti magyar keretében. Eredmények: 7. osztály I. díj Sipos Bálint és Székely Bányai Eduárd, 29 pont (Magyarlapád); II. díj Király Alpár 24 p. (Torockó); III. díj Szakács Imelda (Székelykocsárd); 8. osztály I. díj Bárdi Olivér 34 p. (Nagyenyed); II. Bőjte Ádám 31 p. (Gyulafehérvár) III. Onisor Áron 30 p. (Nagyenyed). Felkészítő tanárok: Székely Erika (szervező), Bakó Irén, Bakó Botond ny. tanárok; Juhász Roland; Szekeres Ildikó.
Egy kis lámpás a végveszélyben A Teleki-vetélkedő Fehér megyei szakasza, de az eddigi tanári tapasztalat is igazolja, hogy új, hatékonyabb utakat kell keresni az oktató-nevelő munkában. Nemcsak a földrajz oktatása van lehetetlen helyzetben, hanem az összes egyórás tárgy. Az időbeliség ennek csak egyik vonzata. Brassai már nagyon rég megmondta: „keveset és jól”. Szerinte az ismétlés mellett ez a tanítás alapfeltétele. A 6. osztályos földrajz tankönyvben (a 8. o. versenyzők számára), egyetlen leckében (Németország 64 old.) kb. 60 fogalmat, megnevezést számoltam össze, amelyek közül egyesek már lehetnek ismertek, de többségük új. Vajon a tankönyvíró az életkori sajátosságokhoz szabta-e az elvárható tudást, vagy csak az oldalszámokat növelte felesleges információkkal? Többen a diákok közül szívesen elmesélik, hogy már jártak Írországban, Angliában, Olaszországban, vagy távolabbi helyeken is.
A tanárnak ma bekapcsolni, tudatosítani, rendszerezni és felhasználni kell az ismereteket. Tudnia kell, hogy mikor mennyit lehet, és mit érdemes. Kemény szelekcióra van szükség. Mindezt heti 50 perc alatt – egyetlen tanórán lehetetlen. Egy hét alatt a tanári munka a diák egyéb zsúfolt programja mellett elhalványodik. Az eredmény a felületes tudás. Persze mindig akadnak különleges érdeklődésű diákok. Aki tanít, a mai iskolában előbb-utóbb észreveszi, hogy elég nagy a gond. Sürgősen változtatni kellene, mert generációk esnek áldozatul a tunya, elavult kereteknek, a hibákkal tarkított, fordított, sokszor értelmezhetetlen tankönyvi szövegeknek.
Szinte azonnal meg lehetne tenni, hogy a heti egy órás tárgyakat félévig, de intenzíven, legalább két órában taníthassák minden osztályban. Csak órarendi kérdés, nem érinti a didaktikai normát, mert több egyórás tárgy van, amelyeket félévenként kombinálni lehetne. A rövidebb idejű intenzív tanulás hatékonyabb. A nyugati iskolákban csak ritkán hallottam heti egy óráról. Elgondolkodtató a kapcsolt tárgyak tanítása, például történelem–földrajz, a művészetekkel együtt. Ausztriában személyesen láttam példát erre. A versenyek sokat jelentenek, mert motiválják a tanulók egy kis hányadát, de nem kötelezőek. Aki nem jelentkezik, kimarad. Márpedig az egész osztályt előbbre kéne vinni, pozitív sikerélményekben részesíteni, hogy élvezze és megtanulja értékelni a tudást.
A Teleki Pál vetélkedő egy jó gondolatébresztő felmérés volt a földrajz oktatásában, népszerűsítésében. Mindenki emléklapot kapott, az elsők diplomát. Az egész csapat meglátogatta a kollégiumban a Benkő Ferenc alapította, majd Elekes Károly és Herepei Károly által 1848–49 után felújított Természettudományi Múzeumot. A vetélkedő egy kis lámpás a végveszélyben! Köszönet a szervezőknek! A Kárpát-medencei döntő 2017. május 12–13–14-én lesz Egerben az Eszterházy Károly Egyetemen, ahol írásbeli, terepgyakorlat és szóbeli feladatok szerepelnek majd.
Bakó Botond
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar Filmtörténeti Klub a Tranzitban
A Tranzit Alapítvány és a Balassi Intézet közös szervezésében magyar filmtörténeti klub indul Kolozsváron a Tranzit Házban.
A vetítéseken március tizennegyedikével kezdődően három hónapon keresztül keddenként este 8 órától a legjelentősebb magyar filmekből mutatnak be válogatást kronologikus sorrendben, a némafilm korszakától Bereményi Géza Eldorádójáig (1988), olyan meghatározó filmeket beleértve, mint a Szerelem.
A klub házigazdája Schneider Tibor rendező, aki a vetítések után filmértőkkel és -kedvelőkkel beszélget. A vetítéssorozatot nemcsak a magyar nézőközönségnek szánják, hanem mindazoknak, akik ismerkedni szeretnének a magyar filmtörténettel. A filmek román felirattal vannak ellátva.
Március 14-én, este 8 órától Uher Ödön: Mire megvénülünk című némafilmje látható (élő zenekíséret: Jakab-Benke Nándor, Váncsa Levente és barátaik). Az est meghívottja Jakab-Benke Nándor.
Részletes program a www. tranzithouse.ro honlapon, vagy a Tranzit Ház facebook oldalán (Tranzit House).
Szabadság (Kolozsvár)

Hősök téri 7 pont Bukarestnek címezve
Hősök téri 7 pont – Mit kíván a székely nemzet 2017-ben? című kiáltvánnyal fordulnak elsősorban magyarországi civil szervezetek Románia kormányához, arra kérve a Grindeanu-kabinetet, hogy legalább annyi joggal illesse az erdélyi magyarságot, mint amennyivel rendelkezik a magyarországi románság.
A kezdeményezők arra kérik Románia kormányát, hogy vegyen példát Magyarország kisebbségvédelmi törvénykezéséről, és biztosítsa azokat a jogokat a területén élő több mint 1,2 millió magyarnak, mint amit biztosítanak a magyar törvények a Magyarország területén élő kisebbségeknek, többek között a 0,36 százalékos románságnak.
A jogkörök bővítését kérik
A kiáltvány megfogalmazói már az első pontban azt kérik a román államtól, hogy az ország területén élő őshonos közösségeket az alkotmányban államalkotó tényezőnek ismerje el. Idézik Magyarország 2011-ben elfogadott alaptörvényét, melyben a következő mondat áll:
„Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők.” Kérik, hogy az állami intézmények biztosítsák az anyanyelv szabad használatát a gyakorlatban, mert ez egyelőre csak papíron érvényesül. „Az állam biztosítsa a szükséges anyagiakat ezen jogok gyakorlatba ültetéséhez, kapjanak célzottan forrásokat azok az intézmények, amelyekben a kétnyelvűséget garantálni kell” – olvasható a dokumentumban.
Felszólítják továbbá a bukaresti hatóságokat, hogy ne használják a bíróságokat a jogcsorbítás legfőbb eszközeiként. Emlékeztetnek, hogy az utóbbi időben futószalagon születnek a városháza és községháza feliratok eltávolításával kapcsolatos ítéletek. A negyedik pontban kitérnek a jelképhasználat engedélyezésére. „Amíg a székely zászlót Romániában pillanatnyilag csak a közintézményekről, közterületekről száműzik, addig például a magyar zászlót Romániában a jelenlegi törvényi értelmezés szerint még magánházra sem szabadna kitűzni. Ezzel szemben Magyarországon a román zászló szabadon loboghat bármelyik közintézmény homlokzatán” – figyelmeztetnek az aláírók.
A civilek azt is el szeretnék érni, hogy a hivatalosan elismert nemzetiségekhez tartozó személyek kétnyelvű hivatalos okmányokat kapjanak. Az anyanyelvhasználati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10-re szeretnék csökkenteni. A hetedik és egyben utolsó pontban azt javasolják, hogy a magyar és román külügyminiszter találkozója után hangoztatott párbeszéd gyakorlatba ültetéseként a román kormány üljön tárgyalóasztalhoz egy székely küldöttséggel, amelyben helyet kapnak a civil szervezetek, egyházak és a politikum, „hiszen jó kapcsolatot csak párbeszéd útján lehet megvalósítani”.
„Románia vegyen példát Magyarországról!”
György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke hangsúlyozni kívánta, a dokumentumot ugyan lehetne követelésnek is nevezni, de az egy agresszív kifejezés, amit a párbeszéd kialakítása miatt kerülnek, ezért egyelőre kérésnek hívnak. Az elnök szerint a Hősök téri 7 pont – Mit kíván a székely nemzet 2017-ben? lényegében azokat a jogokat kéri az 1,2 millió Romániában élő magyarnak, mint amivel rendelkezik a 35 ezer Magyarországon élő román.
„Lehet, hogy minimalistának tűnök egyesek szemében, de én inkább realistának nevezem magam. Évek óta hangoztatjuk az autonómia szlogent, miközben annyit sem tudtunk elérni, mint amennyi a Magyarország lakosságának 0,36 százalékát kitevő románságnak jár. Amondó vagyok, ne kezdjük a ház építését a tetővel, induljunk el az alapoktól, próbáljuk rávenni a párbeszédre a román kormányt” – fejtette ki a gyergyóremetei származású, jelenleg a Budapest melletti Érden élő György-Mózes Árpád. Azért is kezdeményeznek párbeszédet, mert ennek szükségességét az utóbbi időben éppen a román fél vetette fel. A kezdeményezők ugyanakkor felhívással fordulnak a magyarországi románokhoz, segítsenek a párbeszéd létrejöttében, mondják azt, hogy igazunk van, mert, „ha erre mást mondanak, akkor hazudnak”.
A magyar fél le szeretné bontani azt a sztereotípiát, miszerint Románia példaértékűen oldotta meg a kisebbségi kérdést. György-Mózes szerint éppen Magyarország az, amelytől Románia e téren példát vehetne. Az aláírt kérvényt a kezdeményezők minél előbb eljuttatnák a román kormánynak, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatához és a magyar Országgyűlés román nemzetiségi szószólójához. Tájékoztatásképpen elküldenék a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és a Nemzeti Összetartozás Bizottságának. A Székelyföldért Társaság vezetője nem csak a székely vagy erdélyi körök vezetőire, az erdélyi vagy Erdéllyel kapcsolatos egyesületek elnökeire számít: minden olyan civil szervezetet meg szeretne szólítani, amely fontosnak tartja az önrendelkezés ügyét.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Elvásik a veres csillag? Betehet a magyar kormány a Heinekennek
Az Igazi Csíki Sör gyártójával Romániában vitába keveredett holland Heineken lehet a magyar kormány által kidolgozott, az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról szóló törvényjavaslat első számú célpontja.
Megtiltaná a horogkereszt, az SS-jelvény, a nyilaskereszt, a sarló-kalapács, az ötágú vörös csillag haszonszerzés céljából való felhasználását a magyar kormány frissen beterjesztett, részben a büntető törvénykönyvet módosító javaslata. Magyarországi sajtóbeszámolók szerint ha a budapesti Országgyűlés elfogadja a Lázár János kancelláriaminiszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett törvénytervezetet, a jogszabály megakadályozná például a Heineken sörök szokásos címkével való árusítását, mivel vörös csillag látható rajtuk.
A 444.hu portál által ismertetett előterjesztés szerint az önkényuralmi jelképeknek kereskedelmi célból történő felhasználhatósága nem olyan jog, amely – a véleménynyilvánítás szabadságával ellentétben – magasabb rendű lenne az önkényuralmi jelképek tiltásához fűződő közérdeknél. A törvényjavaslat arra is kitér, hogy a kormány egyedileg felmentést adhatna a tilalom alól, ha a kérelmező bizonyítja, hogy „különös méltánylást érdemlő magánérdeke fűződik" a jelkép használatához. Viszont az indoklás szerint „önmagában az a tény, hogy a kérelmező önkényuralmi jelképet tartalmazó védjegy jogosultja, nem minősül sem különös méltánylást érdemlő magánérdeknek".
Lázár János kancelláriaminiszter a hódmezővásárhelyi közgyűlésen februárban Heineken-bojkottra szólította a fel a város lakóit, a vendéglátósoktól és a kereskedőktől pedig azt kérte: ne rendeljenek a holland multicég termékeiből. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt közölte, találkozót kezdeményeznek a Heineken vezetőjével és a holland nagykövettel. „Nyilvánvalóan ki fogunk állni a Tiltott Csíki Sör gyártója mellett, s a Heinekennek tudnia kell, mibe bocsátkozik bele" – mondta Lázár, hozzátéve: két hét múlva elutazik a Heinekennel perben álló Igazi Csíki Sör csíkszentsimoni sörfőzdéjébe, hogy személyesen is biztosítsa támogatásáról annak tulajdonosát.
Miután a Heineken februárban pert nyert Romániában az Igazi Csíki Sört gyártó Hargita megyei cég ellen, tulajdonosa megváltoztatta az Igazi Csíki Sör nevét, és immár Igazi Tiltott Sör néven folytatja a termék forgalmazását. A pereskedés azonban továbbra sem ért véget a Lénárd András vállalkozó tulajdonában lévő Lixid Project Kft. és a holland multi között, a Heineken ugyanis bíróságon támadja meg az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának másodfokú, jogerős döntését is, amely szerint – a marosvásárhelyi táblabíróság ítéletével ellentétben – bejegyezhető az Igazi Csíki Sör védjegy. Az uniós szabadalmi hivatal döntése alapján az Igazi Csíki Sör egy unikális márka és nem összetéveszthető a Heineken Románia által gyártott Ciuc Premiummal.
Krónika (Kolozsvár)

Kokárdát tűz a romániai magyarság
Erdély és a Partium valamennyi magyarlakta városában kulturális műsorok és megemlékezések keretében ünneplik az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörését kedden és szerdán.
Kolozsváron a többnyelvűségért harcoló Musai–Muszáj civil csoport a Facebookon közzétett bejegyzésben arra kéri Emil Boc polgármestert, hogy ha a városháza fellebbezni kíván a többnyelvű várostáblák kihelyezését elrendelő bírósági döntés ellen, akkor ne vegyen részt a március 15-ei ünnepségen „csak azért, hogy magát fölöslegesen tapsoltassa”. „Úgy gondoljuk, a város kulturális örökségének szellemében a Cluj-Napoca és Kolozsvár mellett a Klausenburg feliratnak is szerepelnie kell a városnévtáblákon. A Musai–Muszáj mozgalom ennek a bejelentését várja Öntől” olvasható a háromnyelvű – magyar, román és német – bejegyzésben.
A kincses városban a hagyomány szerint szerdán 12 órától ünnepi felvonulás kezdődik a protestáns teológia épületétől a Szent Mihály-templomhoz, ahol 13 órától ökumenikus istentiszteleten vehetnek részt az ünneplők. Ezt követően a Biasini szállóhoz vonulnak az ünneplők a 14 órakor kezdődő koszorúzási ünnepségre. Ezt követően megkoszorúzzák a Bem József Deák Ferenc (Eroilor) utcai emléktábláját, és a szamosfalvi 1848-as emlékművet is.
Nagyváradon – mint minden évben – az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az RMDSZ külön ünnepséget szervez március 15-én. Az eddigiektől eltérően a néppárt rendezvénye a Szent László téren kezdődik, hagyományőrző néptánccsoportok fellépésével, ezt követően, 17 órakor Szacsvay Imre mártír jegyző ezredévi emléktéri szobránál tartanak ünnepséget.
Az RMDSZ szervezésében kedden 19 órától kerül sor a Márciusi Ifjak Díjak átadására a Szigligeti Színház nagytermében, ahol a Szigligeti Társulat bemutatja Honnan és hová – Arany János költészete című előadását. Mácius 15-én 12 órától megemlékezést tartanak a várad-rogériuszi református templomban, majd 14 órától Rulikowski Kázmér síremlékét, ezt követően pedig Nicolae Bălcescu szobrát koszorúzzák meg. 17 órára ökumenikus imát terveznek a várad-olaszi református templomban, majd 18.15-től Szacsvay Imre szobránál folytatják a megemlékezést, ahonnan a résztvevők huszárok vezetésével vonulnak a Petőfi-szoborhoz.
Nagyszalontán szerdán 16.30-kor ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, 18 órakor pedig a Kossuth-szobor előtt az Arany János Elméleti Líceum diákjainak ünnepi műsorát követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke mond beszédet. A rendezvény 19 órakor fáklyás felvonulással folytatódik, majd 20 órától a Zilahy Lajos Művelődési Házban a Kolozsvári Magyar Opera művészei lépnek fel az ünnepi gálaműsor keretében.
Marosvásárhelyen az 1848/49-es szabadságharc és forradalom emlékére szervezett ünnepség szerdán 16 órakor a Postaréten, a székely vértanúk emlékművénél kezdődik. A kulturális műsor és ünnepi beszédek után, 18 órakor a Könyv és gyertya ünnepi gálával folytatódik a rendezvénysorozat a Kultúrpalota nagytermében. Ez alkalommal átadják a Könyv és gyertya díjat, fellép a Tiberius Quartet és Ritziu Ilka Krisztina színművész. A gálát a neves magyarországi előadó, Herczku Ágnes és a banda koncertje zárja.
A magyar forradalom és szabadságharc emlékének tiszteletére a helyi önkormányzat kétnapos ünnepségsorozatot szervez Csíkszeredában. A rendezvénysorozat kedden a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykarának ünnepi előadásával kezdődik, amelynek helyszíne a Szent Kereszt barokk templom, 17 órától. Szintén kedden 19 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes mutatja be a Táncoljatok! – táncosok a táncról című műsorát a csíki moziban.
A forradalom emléknapján délelőtt 11 órakor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán lévő Petőfi-szobornál emlékeznek meg a szabadságharc eseményeiről. A köztéri ünnepség 16 órakor kezdődik a Gál Sándor-szobornál, ahonnan a himnuszok eléneklése, az ünnepi beszédek elhangzása és a koszorúk elhelyezése után a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovas huszárai vezetésével a résztvevők átvonulnak a Vár térre. A rendezvénysorozat központi eseménye, a Vár téri megemlékezés 17 órától kezdődik a város zászlajának ünnepélyes felvonásával a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület közreműködésével.
Székelyudvarhelyen a központi ünnepség a Márton Áron téren lesz szerdán 12 órától. A huszárok felvonulását és tiszteletadását követően beszédet mond Gálfi Árpád polgármester, Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott követe tolmácsolja. 17 órakor a Haáz Rezső Múzeumban megnyitják az Erdélyi Panoráma – Egy elfeledett körkép című kiállítást, amelynek érdekessége, hogy a Bem–Petőfi-körkép féltve őrzött darabjait most láthatja először az erdélyi közönség. 19 órától a városháza Szent István termében a Székelyföldi Filharmónia ünnepi hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők.
Kézdivásárhelyen 11 órától kezdődik a felvonulók gyülekezője a Gábor Áron téren, 12 órától megemlékező ünnepséget tartanak a főtéri Gábor Áron-szobornál, majd 19 órától gálaműsorra várják az érdeklődőket a Vigadó Művelődési Házban.
Sepsiszentgyörgyön kedden 17 órakor a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja szervezésében megnyílik a Hátrahagyottak emlékezete című kültéri kiállítás a Szabadság téren, amelynek keretében Zákonyi Botond, Magyarország romániai nagykövete mond beszédet. Szerdán 15.15-kor leleplezik Berde Mózes 1848-as kormánybiztos, parlamenti képviselő szobrát az Erzsébet parkban. Az ünnepi lovas felvonulás a főtérre 14.30-kor indul a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától, illetve az eprestetői csata emlékművétől, a központi ünnepi műsor pedig 16 órakor kezdődik.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Március 15-i toborzó a Szent László téren
„Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje”. A nagyváradi március 15-i ünnepi megemlékezések délutáni sora az idei évben először indul a nemrégiben felújított Szent László térről.
Délután, 16 órás kezdéssel magyar dal és tánc fogják fogadni az érkező váradi polgárokat. A hagyomány szerint a berukkoló legények a magyar virtust leginkább kifejező verbunkot járták besorozásuk alkalmával. Toborzó célja főterünk jelképes birtokbavétele, hagyományaink felelevenítése és az ünnep lendületének visszaadása. A magyar nemzet együvé tartozásának kifejezésére a táncokat az egykori Biharország anyaországi feléből érkező berettyóújfalusi Cserbóka, Kökörcsin és Boróka tánccsoportok adják elő, majd közösen, a jelenlévő ünneplő közönséggel együtt vonulnak át a Szacsvay Imre mártír jegyző szobránál 17 órától kezdődő ünnepi megemlékezéshez.
A hagyományteremtés céljával szervezett esemény a Magyar Polgári Egyesület közreműködésével jön létre. A szervezők mindenkit szeretettel várnak. Ünnepeljünk szabadon március 15-én!
Magyar Polgári Egyesület
erdon.ro