A magyar kultúra napja – Programok Erdélyben és a Partiumban
Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
- Egyhetes rendezvénysorozattal emlékeznek meg az erdélyi és partiumi magyarok január 22-ről, a magyar kultúra napjáról; a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnuszt.
Kelemen Hunor romániai kulturális miniszter a magyar kultúra napja alkalmából csütörtökön kiadott üzenetében kifejti: a Himnusz ünnepe az értékteremtés ünnepe is. "Azt az alkotómunkát kell ma értékelnünk, amely megtartja közösségünket, továbbélteti anyanyelvünket, és amelynek köszönhetően környezetünk folyamatosan alakul, változik, gazdagabb és színesebb" - áll az üzenetben.
"A kultúra az igényesség mércéje, a romániai magyarság számára pedig a tolerancia és a befogadás közege is" - állapítja meg Kelemen Hunor, aki jelentős eredménynek tartja, hogy a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete, a fennállásának huszadik évét ünneplő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) először látja el Románia kulturális minisztériumának vezetését.
Az évforduló tiszteletére szervezett rendezvények sorába illeszkednek Esterházy Péter felolvasói estjei is, amelyeken Dés László zeneszerző szaxofonon kísérte őt. A Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön zajló esteket a Látó szépirodalmi folyóirat a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központjával és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen szervezte.
Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Központban (LEK) Biró Rozália alpolgármester és Muraközi István, Berettyóújfalu alpolgármestere mondott köszöntőt – a Hajdú-Bihar megyei város ugyanis az ünnepségek társszervezője. A Partiumi Keresztény Egyetemen a nagyszalontai fotóklub tagjainak munkáiból nyílik kiállítás, előadást tart a Bihar megyei és nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke, Fleisz János, valamint Pomogáts Béla irodalomtörténész. Pénteken Aczél Endre Amit megírhatok című kötetét mutatják be a városháza nagytermében, este pedig a gálára kerül sor a filharmónia dísztermében. Szombaton a LEK-ben Pomogáts Béla erdélyi magyar irodalomról szóló kötetét mutatják be, vasárnap pedig nagyváradi költők matinéjára kerül sor az újvárosi református templomban.
Csütörtökön Nagyálmos Ildikó új, immár negyedik verseskönyvét mutatják be a Várad című folyóirat szerkesztőségében. A pozsonyi AB-Art Kiadó és a Várad kulturális folyóirat közös gondozásában megjelent, Randevú című könyvet a szerkesztő, Kinde Annamária ajánlja az érdeklődők figyelmébe.
Megemlékeznek az ünnepről Háromszéken is: Sepsiszentgyörgyön bemutatták Sas Péter Kós Károlyról szóló művét. A városi művelődési házban pénteken Cseh Tamás-emlékestet tartanak, pénteken pedig a Tamási Áron Színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar lép fel.
Hasonló rendezvényekre számíthatnak a csíkszeredai érdeklődők is. A hargitai megyeszékhelyen bemutatták a helyi Pallas-Akadémia Kiadó 550 kötetét. Egész hetes rendezvénysorozat várja a székelyudvarhelyieket is. Diákok számára szerveznek népdalvetélkedőt, lesz kerámiakiállítás, tárlat gyermekek alkotásaiból, Fülöp Áron szobraiból, a székelykeresztúri táborban készült fotókból, előadások hangzanak el az udvarhelyszéki díszítőművészetről. A Quartetto vonósnégyes és meghívottai világhírű slágereket adnak elő, fellép az Udvarhely Táncműhely, az Udvarhelyszéki Fúvószenekar és a Székelyföldi Filharmónia. A Tomcsa Sándor Színház a Magyar a Holdon című előadását adja elő.
Négynapos rendezvénysorozat színhelye Gyergyószentmiklós, ott is megtartják a Cseh Tamás-emlékkoncertet, megnyitják Simó Ádám Történelmi arcképcsarnok című dombormű-kiállítását, bemutatják Jánossy Alíznak, az erdélyi Krónika munkatársának Szárhegyi beszélgetések című interjúkötetét.
Pénteken Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere adja át a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Ezt követően a Figura Stúdió Színház legújabb produkcióját, a Kövesdi István rendezte Minden jó, ha a vége jó című Shakespeare-darabot láthatja a közönség. A marosvásárhelyi Yorick Stúdió Színház Emlékszel még...? című produkcióját láthatják a helyi művelődési ház színháztermében.
Ünnepi műsort szervez a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda is. Csütörtökön a Hungarica Központban mutatkozik be a vajdasági Híd folyóirat a társszervező, Hargita Megye Tanácsának Kulturális Központja által szervezett Irodalmi Karaván keretén belül, amelyet a magyarországi Oktatási és Kulturális Minisztérium támogat. Vendégként vesznek részt a vajdasági Híd folyóirat képviselői, Faragó Kornélia irodalomkutató, egyetemi tanár és főszerkesztő, Végel László regény- és drámaíró, esszéista, Maurits Ferenc grafikus, festőművész, költő, valamint Virág Gábor prózaíró. Forrás: MTI

Akinek megérintette a lelkét Erdély
Beszélgetés Sas Péter irodalom- és művelődéstörténésszel
Olyan gazdag és olyan lebilincselő az erdélyi művelődés, a transzszilván kultúra, hogy én azon a »lelketlen« emberen csodálkoznék, akinek a lelkét mindez nem érinti meg”. –
„Ez az életem” – mondta Sas Péter, amikor minap munkájáról faggattam. A magyarországi irodalom- és művelődéstörténész legújabb kötetének, a Kós Károly képeskönyv című munkájának bemutatója alkalmával tartózkodott Erdélyben, így Kolozsváron is. Az 1954. október 1-jén Budapesten született művelődéstörténész középiskolai tanulmányait a Kossuth Lajos Gimnázium orosz–latin tagozatán végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem szakán szerzett diplomát. Első munkahelye az Országos Széchényi Könyvtár, majd a Corvina Könyvkiadó, utóbb a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézete volt. A későbbiekben szellemi szabadfoglalkozásúként folytatta az Erdéllyel kapcsolatos kutatói és feldolgozói tevékenységét. Jelenleg az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, fő kutatási területe a 20. századi erdélyi magyar művelődéstörténet. Portré- és dokumentumfilmet készített a Duna Televíziónak Kelemen Lajosról, Imreh Istvánról, Kós Andrásról, a kolozsvári ferencesekről és az erdélyi piaristákról. Kós Károly életműve kutatásért 2003-ban a debreceni KLTE Történelmi Intézetének Erdélytörténeti Alapítvány díjasa, 2007-ben – az indoklás szerint – „az erdélyi műveltségre, ezen belül különösen Kós Károly munkásságára összpontosuló tudományos kutatói és irodalmi tevékenysége elismeréséül” Kós Károly-díjat kapott.
- Sokan és sokat írtak az elmúlt évtizedekben Kós Károlyról. Eddigi kutatásai során ön is nagy figyelmet szentelt az erdélyi magyar író, építész, grafikus, könyvtervező és -nyomtató, politikus életművének a feltárására. Hiánypótló értékű például a 2003-ban napvilágot látott ön által összegyűjtött, sajtó alá rendezett és szerkesztett, Kós Károly levelezését tartalmazó kötet. Ezen munkák sorát folytatja a csíkszeredai Pallas-Akadémia kiadásban tavaly év végén megjelenő Kós Károly képeskönyv című kötet. Mitől másabb ez a munka, mint a többi, illetve miben nyújt újat az olvasó számára, ami a Kós-életmű feltárását illeti?
– Reményik Sándor hallhatatlan mondatainak egyike, hogy mindenkinek megvan a maga Kolozsvárja. Ezt parafrazálva – kis túlzással – gondolhatom, hogy mindenkinek meglehet a maga Kós Károlya. A róla alkotandó képekben váltakozva lehetnek egyezőségek és eltérések. A Kós-i életműnek néhány szelete – főleg az építőművész és az íróművész – jobban kidolgozott, kimunkált sokoldalú tevékenységének más részeinél. A most kiadott könyvet az életmű egészét átfogó, annak történelmi hátterét kiemelő bemutatásnak szántam, mint a róla korábban megjelenteket. Talán jobban kiviláglik, ugyanazon időszakban hogyan alkotott a különböző területeken, sokrétű, egymásból építkező és az egymást erősítő tevékenységei miatt miért kaphatta munkássága a polihisztor jelzőt, melyet inkább a tudományos életben alkotók szoktak kiérdemelni. Arra törekedtem, hogy minél reálisabban, ne a legendák homályában mutassam be Kós Károlynak mindig a valóság talaján álló, a túlbonyolított belemagyarázások ellenére nagyon egyszerűként, lényegre törekvőként jellemezhető munkásságát. Puritán életvitele, gondolkodásmódja mind építészetében, mind írói, mind grafikusi, képzőművészeti alkotásaiban kerülte a sallangot, az értelmetlen, oda nem illő díszítést. Egyik kedves és meghatározó mondását idézve: „Nem elég egyszerű ahhoz, hogy monumentális lehessen.” Ezért hárítom el azokat a nagyon tetszetősnek tűnő, pl. a Varjúvár elhelyezésével, a nap állásával, beverődési szögével s mifenével kapcsolatos elméleteket, melyek – legalább is szerintem – nem találnak Kós Károly sem fiatalkori, sem öregkori gondolkodásmódjával, jelenjenek meg bármilyen tetszetős és vastag, s drága albumokban. Ugyanígy, a leszármazottak – Dr. Kós Károly néprajztudós és Kós András szobrászművész – segítségével a helyére tehető ugyancsak a legendák ködébe emelt származása, nevének egykori sch-val való írásmódja. Az unokai székelyek közül származik a Kós család, akikből házasságok révén a szász társadalom tagjai lettek, s így „torzult el” nevük szerepeltetése. Úgy gondolom a székely származás tudata sem alábbvaló a hugenotta s más hangzatos eredetkutatásnál. Ha valaki a mai korra jellemző szenzációt keresi, azt Kós Károlynál nem találhatja meg. De megkaphatja, hogy mire képes az elkötelezett, a szülőföldön és a szülőföldért végzett munka, mely a legnehezebb időszakban is meghozta a barátokat, a munkatársakat, a továbblépésre, az újabb munkálkodásra serkentő vitapartnereket, az elismeréseket és a közösségért végzett munka jól eső fáradságát, amelytől lehet csak igazán jól aludni. A képeskönyv nemcsak sok, eddig ismeretlen felvételt tartalmaz, utal egy másik Kós-i alapvetésre, a képben való gondolkodásmódra. Saját bevallása szerint először a rajzok születtek meg s utóbb a hozzájuk fűződő szöveg. Lássuk életművét az általa használatos formában, a kép és a szöveg egységében.
– Ezekben a napokban mutatták be Kolozsváron a Lucius Kiadó gondozásában megjelenő Erdély legendás levéltárosa. Kelemen Lajos és az erdélyi magyar tudományosság című könyvét, valamint a Kriterion kiadásában napvilágot látott Művelődéstörténeti tanulmányok 2. kötetét. Tudomásom szerint az ön által összeállított és szerkesztett előbb említett munkák mellett előkészületben van a Kelemen Lajosról szóló monográfia is. Ez doktori dolgozatának a témája is. Miért irányult figyelme a legendás erdélyi levéltáros életművének a feldolgozására?
– Meglátásomban vannak az erdélyi történelemnek, a honi művelődésnek, a kultúrának – összességében az erdélyi magyar népnek – megingathatatlan, kivághatatlan, őserejű fái. Honnan ez a hasonlat? Transilvania, magyarosan Erdőelve, Erdőntúli terület nyilván valamilyen ősrengeteg lehetett, amelyben a többi fától védetten kifejlődhettek vén fa matuzsálemek, díszei és szimbolikus megjelenítői fa-nemzetségüknek. Képletesen szólva efféle emblematikus megjelenítői a magyarság erdélyi szellemi honfoglalóinak a sokat emlegetett Körösi Csoma Sándorok, Bod Péterek, Mikó Imrék, akikről minden jelző használata nélkül, csupasz nevük olvasása során is kötetnyi adat tolulhat az olvasó emlékezetébe. Ezek sorába illesztem én az általam elképzelt Panteonomban Kós Károly – s még sok más csodálatos és újrafelfedezésre váró személyiség mellett – Kelemen Lajos senki mással össze nem téveszthető egyéniségét. Vélekedésem szerint Kelemen Lajos tekinthető a 20. század Mikó Imréjének, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az erdélyi tudományosság megújítójának, továbbélése legmeghatározóbb személyiségének. Ha Erdéllyel kapcsolatos történelmi könyveket, vagy regényeket olvastam, szinte mindig ott volt a segítségét köszönő mondat. Ma már elképzelhetetlen önzetlenséggel segített mindenkit, akár lemondva saját gyűjtéséről is. Nem önmagát, az elvárt eredményt, patetikusnak tűnő szóval az ügyet tekintette és helyezte előtérbe. Tudta, hogy a témában korábban megjelent könyvek összesítő kötetté kompilálása helyett a forráskiadásra, az újabb eredmények elősegítésének kevésbé látványos, de hathatósabb formájára kellene összpontosítani. Sokan tőle várták Erdély története megírását. Ha az általa elképzelt módon akarta volna ezt megtenni, csak a források felhasználásával tehetett volna eleget a felkérésnek. Ehhez azonban először össze kellett gyűjtenie azokat, bevive, bevitetve a tudomány hombárjának különböző rekeszeibe, a levéltárba. Ehhez a feladathoz és az anyag feldolgozásához nem lehetett elegendő az életideje. Arra azonban elég volt, hogy a levéltár kiépítésével, kiteljesítésével megteremtse a lehetőséget a következő korosztály, korosztályok számára a szintetizálás, a tudományos összesítés lehetőségét. Ha Ő nem lett volna, ma nem forgathatnánk Szabó T. Attila Szótörténeti Tárát, s nem örvendhetnénk Jakó Zsigmond erdélyi okmánytárainak sem. Az egyik legnagyobb erdélyi tanítómester volt, aki saját példájával adta a mintát, s tudományos fokozat nélkül is akadémikusokat nevelt az erdélyi tudományosságnak. Kelemen Lajos naplója és levelezése közreadása után két éven belül szeretném monográfiáját összeállítani és egy kegyes kiadó közreműködésével eldönthetővé tenni, hogy – amint Kós Károly esetében – a legenda tetszetősebb-e, vagy a képzeletet is felülmúló valóság.
– Ugyancsak friss munka a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó által kiadott, ön által szerkesztett Dsida Jenő emlékezete című kötet. Dsida és Kolozsvár című tanulmányában, többek között, arra keresi a választ, hogy Kolozsvár miként vált a szatmári születésű költő városává, milyen volt Dsida Kolozsvár-képe. Kutatómunkáját figyelembe véve, ön is sokat tartózkodik a kincses városban. Mit jelent, mit nyújt Sas Péter számára a kincses város, milyen az ön Kolozsvár-képe?
– Kolozsvár képemnek talán legjellemzőbb vonása az, ami nem látható. A belső Kolozsvár, amely nem a homlokzatokban, a megkopott, vagy talán már el is tűnt csillogásban létezett. A falakon belüli, a lelkekben, a viselkedésekben, az életmódban, a világlátásban meglévő város az én városom. A Krisztus rajzolta kultúrkör átmérőjén belüli, keresztény lelkületet sugalló város. A tudomány, a művelődés tette kincsessé ezt a Szamos parti metropoliszt s különböztette meg másoktól, ezáltal lehetett Transilvaniae Civitas Primaria, Erdély első városa. A könyörtelen sors egyszer ennek a városnak sem fog kegyelmezni, ezért kellene legalább virtuális módon a legtöbbet megőrizni múltjából, épületeiből, sírjaiból, tárgyi és szellemi emlékeiből. Addig őrizzük, szeressük és örökítsük meg ezt a romló, omladozó, pusztuló múlt-foszlányt, amíg – Kelemen Lajos megfogalmazásában – „örökre el nem tűnik az idő mindent megőrlő malmában”.
– Ön is azon magyarországi kutatók – lásd Vincze Gábor, Bárdi Nándor vagy Illésfalvi Péter történészek – sorába tartózik, akik óriási elkötelezettséget éreznek Erdély iránt, rengeteg tanulmányt és forrást közölnek Erdéllyel kapcsolatban, és valósággal otthonuknak érzik azt. Önnek személyesen honnan ered Erdély iránti érdeklődése, csodálata, szeretete, illetve mi késztette arra, hogy főleg „erdélyi témák” kutatásával foglalkozzon?
– Erre a kérdésre nem szeretnék hosszasan válaszolni. Ha erdélyi lennék, magától értetődőnek tartanám a nem „bennszülöttek” rácsodálkozó érdeklődését. Olyan gazdag és olyan lebilincselő az erdélyi művelődés, a transzszilván kultúra, hogy én azon a „lelketlen” emberen csodálkoznék, akinek a lelkét mindez nem érinti meg.
– Kós Károlyt parafrazálva az igaz művésznek (írónak, építőnek, képző- és zeneművésznek) a Sors által rendeltetett kötelezettsége volt, van és lesz, hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja és élete munkájával szülőhazáját és annak népét hűségesen szolgálja. E Kós-idézet egyébként a Kós Károly képeskönyvnek is a mottója. Ön szerint napjaink „igaz művészének” mi a feladata, avagy máig érvényesek és igazak Kós Károly évtizedekkel ezelőtt papírra vetetett sorai?
– Úgy gondolom, hogy örök érvényűek Kós Károlynak ezek a szavai, mondatai mindazok számára, akik ezt a fogalomszerű földdarabot vallják hazájuknak, és nem csupán születésük helyének. Nem kötelező mindenkinek – mint Kós Károlynak – a hűség embere fogalmával azonosulnia, de akkor hogyan gondolja egy adott közösséghez tartozónak magát, s az öncélú, a csupán fogyasztásra és nem teremtésre beállt életével mi értelme lehet létezésének?
PAPP ANNAMÁRIA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Nadányi, az elfelejtett költő
Nagyvárad – Csütörtök délután a Szent László Gimnázium egyik osztálytermében szokásos havi összejövetelüket tartották a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai. Ezúttal Bod Péter tartott előadást.
Csütörtökön a Szent László Római-Katolikus Gimnázium egyik osztálytermében szokásos havi találkozójukat tartották a Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai. Vonház Antal titkár üdvözlő szavait követően Zilahy Bertalan köszöntötte a születés-, illetve névnapjukat ünneplőket. Ezután Bod Péter premontrei öregdiák tartott előadást Nadányi Zoltán költőről. Azért döntött így, mivel megitélésében Nagyváradon eléggé feledésbe merült, általában Adyt, Juhász Gyulát vagy Dutka Ákost emlegetik, ha a költészetről van szó.
Elhangzott: Nadányi Zoltán 1892-ben született a Bélfenyér melletti Feketegyörösön. Nyolc éven keresztül járt a Premontrei Főgimnáziumba (1902-1910). Irodalmi érdeklődése már a középiskolában megmutatkozott, magyar szakos tanár akart lenni. Földbirtokos édesapja azonban ellenezte ezt, azt ambicionálta, hogy fiából jogász legyen, mivel egy állami munkahely biztosabb jövőt igért. Kivánsága teljesült: Nadányi elvégezte a váradi Jogakadémiát, majd a Szegedi Egyetemen szerzett diplomát. Időközben több verse is megjelent különböző lapokban, többek közt a Pesti Naplóban is. Tagja volt a Tavasz nevű irodalmi csoportnak, és a Nyugatosok is jóindulattal fogadták, elismerő kritikákat kapott. Szelíd hangú, lírai egyéniség volt, gazdag szókinccsel rendelkezett. Fő témájának aszerelem bizonyult: mivel az érzés pozítiv megnyilvánulási formáit írta le, kortársaimodern trubadúrnak is nevezték. 1917-1945. között tíz verseskötete jelent meg, kettő ezek közül Nagyváradon.
Főlevéltárosként dolgozott
Trianon után Budapestre költözött, ahol újságíróként és szerkesztőként dolgozott. 1926-ban a berettyóújfalui megyeházán vállalt munkát, mint főlevéltáros. Ettől kezdve inkább epikus költeményeket írt. Versciklusának középpontjában egy Piripócs nevű helység állt, melyben az ott élők könnyen ráismerhettek Berettyóújfalura. 1940-től 1944-ig Nagyváradon volt főlevéltáros. Irásaiban elitélte a hatóságok antiszemita, zsidóellenes megnyilvánulásait. Támogatta a fiatal, szárnyaikat bontogató költőket, s a kulturális élet szinte valamennyi területén jelen volt. Jónéhány versét megzenésítették, ezek közül egyet Karády Katalin is elénekelt. A bombázáskor a levéltár értékesebb anyagait kimenekítette egy közeli településre. A világháború után ismét Pestre került, műfordítóként (Burns, Heine, Lermontov stb.) dolgozott 1955-ben bekövetkezett halálig. Hét falu kovácsa címmel egy meseszíndarabot is írt, melyet 1957-ben mutattak be. Napjainkban Nadányi Zoltán nevét viseli a berettyóújfalui Művelődési Központ.
Ciucur Losonczi Antonius. Forrás: Erdon.ro

MAZA-bál ötödszörre
Tízéves a két település – Marosvásárhely és Zalaegerszeg – testvérvárosi kapcsolatát életteli eseményekkel konkretizáló baráti társaság. És jubilál a Cseh Gábor vezette lelkes egyesület egyik legnépszerűbb rendezvénye is. Múlt péntek este ötödször rendezték meg a MAZA hagyományossá vált kosaras farsangi bálját. Ezúttal a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központ látta vendégül a bálozókat.
A maga során a MAZA is vendégeket fogadott, népes zalaegerszegi küldöttség mulatott együtt a vásárhelyiekkel. Nagyszerű hangulatban, természetesen, hiszen a szervezők gondoskodtak mindarról, ami egy ilyen összejövetelt élvezetessé tehet. Így aztán vidáman, pergőn, igazi családias légkörben mindenki valóban nagyszerűen érezhette magát a nem túl nagy, de a táncra is elég teret biztosító teremben. A Brüsszelből majdhogynem egyenesen a Trébely fölötti központba érkezett bálanya, Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök asszony adta meg a könnyed hangnemet, amely az egész estet uralta. A két zenész is mindent megtett, hogy a jelenlevők jól érezzék magukat. De a tréfa, a nevetés jegyében szólt a bálozókhoz a műsorvezetői szerepet felvállaló Nagy Miklós Kund is, meg mindenki, aki a bál folyamán mikrofonhoz jutott. A nagy attrakció persze most is a kosarak versenye, illetve a jelmezesek felvonulása, vetélkedése volt. Sok szellemes ötlet, kacagtató jelenet szerzett kellemes perceket a farsangi gyülekezetnek. A benevezők vonzó díjakban testet öltő jutalma sem maradt el. És felszabadult nóta meg féktelen tánc is jelezte, hogy sokáig emlékezetes lesz ez az ötödik MAZA-bál a résztvevők számára.
(nk) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Tilos a magyar pecsét
Mindig kerül ügyeletes feljelentő, aki árgus szemekkel figyeli, mit tesznek a székelyföldi magyar önkormányzatok, hol, mily módon sértik a román önérzetet, szegik meg a törvényeket. Ha már kimerítették a címerek, zászlók miatti akadékoskodás lehetőségeit, számba veszik, milyen pecsétet használnak a hivatalos intézmények.
A háromszéki ügyeletes feljelentő, Dan Tănasă előbb a Bod Péter Megyei Könyvtárat perelte be kétnyelvű pecsétjéért, legfrissebben pedig a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot támadta meg, amiért Antal Árpád polgármester használni meri a város címerével ellátott, a magyar elnevezésnek is helyet adó pecsétet. A prefektus magyarázkodik, a törvény régi, és több módon értelmezhető. Hivatalos intézményeknél, lásd városháza, a pecsétnek Románia címerét és a hivatal román elnevezését kell és szabad tartalmaznia. Kivétel lehet, ha a név hivatalosan bejegyzett formája mindkét nyelven megtörténik, például Biblioteca Judeţeană „Bod Péter" — Bod Péter Megyei Könyvtár — ez esetben szerepelhet így az elnevezés. S az, hogy Sepsiszentgyörgy polgármesterének három különböző pecsétje van hivatalos, belső és külső, de nem hivatalos használatra, egy másik történet, amíg a prefektúrára érkező dokumentumokon a legális lenyomat szerepel, senki nem köthet bele — mondja a prefektus.
Évek óta hallani arról, mekkora szükség lenne, hogy az önkormányzatok maguk dönthessenek helyi kérdésekről, ne a bukaresti hatalom mondja meg, szerepelhet-e a hetven százalékban magyarokat kiszolgáló könyvtár pecsétjén anyanyelvünkön is az intézmény neve, hogy érvényes-e a városháza levele, felszólítása, ha azt is írja rajta: Sepsiszentgyörgy. Álmodozhatunk autonómiáról, amíg a jelen Romániájában ilyen kézenfekvő dolgok lehetetlenek, amíg ügyeskedő kis mitugrászok a mi adólejeinket költik értelmetlen perekre, és azért kell harcolnunk, hogy ne száműzzék újra anyanyelvünket a hivatalos pecsétekről.
Farkas Réka. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húszéves hazai civil társadalom
„Ne legyünk szerények, mert akkor senki sem figyel ránk” – hangzott el azon a Marosvásárhelyen rendezett konferencián, amelyen a romániai civil társadalom kialakulását ünnepelték.
A romániai civil társadalom kialakulásának huszadik évfordulóját ünnepelték pénteken a marosvásárhelyi Bod Péter Diakónia és Tanulmányi Központban. A civil társadalom szerepe a tolerancia, a szolidaritás és esélyegyenlőség európai értékeinek a képviseletében című értekezlet főszereplői Sógor Csaba EP-képviselő, valamint Smaranda Enache, a Pro Europa Liga (PEL) társelnöke volt.
A rendezvényen többnyire a PEL tagjai, szimpatizánsai gyűltek össze, hogy egy kötetlen beszélgetés keretében megemlékezzenek a PEL fennállásának huszadik évfordulójáról, és arról, hogy húsz éve kezdett kiépülni Romániában a civil társadalom. Sógor Csaba beszédében EP-képviselőtársát, Schöpflin Györgyöt idézte, aki szerint nem véletlen, hogy korábban Kelet-Európában alakultak ki a kommunista diktatúrák, ugyanis itt igen gyenge volt a civil társadalom. Sógor emlékeztetett arra, hogy Európában 2010 a szegénység, 2011 pedig az önkéntesség éve, amikor a civil mozgalmaknak még inkább a társadalom motorjaivá kellene válniuk.
Az Európai Parlamentben épp a napokban tárgyaltak egy olyan kezdeményezésről, amelynek értelmében, ha a testület nem tárgyal egy bizonyos témát, akkor lehetőség legyen arra, hogy az Unió polgárai aláírásgyűjtés nyomán napirendre tűzhessék azt.
Haller István államtitkár, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) tagja, aki a civil társadalmat képviseli a testületben, arra intette a hallgatóságot, hogy „ne legyünk szerények, amikor a jogaink érvényesítéséről van szó, mert akkor senki nem figyel ránk”. Haller felvázolta azt az utat, amelynek során Romániában létrejött a hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölését szavatoló törvény, amely most már összhangban van az uniós direktívákkal.
Az Európa Tanács felkérésére éppen a PEL dolgozta ki annak idején azokat a kritériumokat, amelyek figyelembevételével meg lehet állapítani azt, hogy bizonyos esetekben valóban hátrányos megkülönböztetés ér-e egyes embereket, csoportokat, vagy sem. Ugyancsak az emberi jogi szervezet készítette el a 90-es évek elején az első tanulmányt arról, hogy diszkrimináció terén hol áll Románia. Annak idején a politikusok nem vettek részt ennek a vitáján, mert tabutémának tartották a hátrányos megkülönböztetést.
A Divers Egyesület elnöke, Koreck Mária azt hangsúlyozta, hogy a civil szervezetek csak szívós kitartással maradhatnak fenn, érhetnek el eredményeket. Ugyanakkor azt is elemezte, hogy Romániában még mindig csak látszólag létezik a hatóságok tevékenységének az átláthatósága, sok esetben a helyi önkormányzatok csak mímelik azt, hogy demokratikusan járnak el, és hogy bevonják a döntésekbe a civil társadalmat.
A Maros megyei Nők Fórumának elnöke, dr. Lucia Briscan a nők társadalmi szerepéről, Sárkány-Kiss Endre nyugalmazott egyetemi tanár a civileknek a környezetvédelemben betöltött szerepéről értekezett. A Maros Megyei Tanács főtitkára, Cosma Paul az önkormányzat és a civilek együttműködési modelljeit vázolta.
Smaranda Enache azt vette számba, melyek voltak azok a legfontosabb civil megmozdulások, amelyek során a PEL más társadalmi szervezetekkel együtt konkrét eredményeket tudott felmutatni. Ilyen volt például az, hogy a civilek megakadályozták a Segesvár mellé tervezett Drakula Park felépítését. Emellett már a kezdet kezdetén felemelték szavukat a kolozsvári Caritas pilótajáték ellen. Igen hasznos volt a több évben megszervezett Demokrácia Kollégiuma, melynek keretében sok fiatal ismerkedett meg a demokratikus társadalom alapszabályaival, a tolerancia, szolidaritás fogalmával, értékelte Enache.
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Kevesebb pénz jut a kultúrára, a legtöbb városban leépítések következnek
Eredeti megoldást találtak Szatmár megyében a közintézmények költségcsökkentései miatt szükségessé vált elbocsátások elkerülésére: a Szatmár megyei önkormányzat átadta a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia és az Északi Színház felügyeleti jogát a partiumi megyeközpontnak. Erről tegnap Csehi Árpád Szabolcs, a megyei közgyűlés elnöke tájékoztatta a nyilvánosságot. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere szerint ez az intézkedés mind a város, mind pedig a megye javára válik.
„A hónap elején napvilágot látott egy olyan kormányhatározat, amely megszabja, hogy az önkormányzatoknak a lakosság arányában maximálisan hány alkalmazottja lehet. A város szinte valamennyi kulturális intézménye a megyének van alárendelve, így nekik nagyon sok embert kellene elbocsátaniuk. Mivel hozzánk csak a kultúrház tartozik, átvesszük a színházat és a filharmóniát is, így mindkét önkormányzat belefér az új rendelet megszabta keretbe” – magyarázta Ilyés. A szatmárnémeti színháznak jelenleg 135, a filharmóniának pedig 63 állandó alkalmazottja van. Ilyés információi szerint egyébként a temesvári színháznál leépítések várhatóak, Arad egyik legrégebbi kórusát pedig felszámolják. „Szatmáron minden a régi marad” – tette hozzá a városvezető. A Szatmár megyei önkormányzat hatáskörében a megyei könyvtár, a megyei múzeum, a Művészeti Alkotóház és a Népi Hagyományok Háza marad.
Nagyvárad: fájdalmas lesz
Gavrucza Tibor, a Bihar Megyei Tanács kulturális bizottságának elnöke arra számít, hogy igen érzékenyen érintheti a rendelkezés a megyei művelődési intézményeket. „Attól tartok, nagyon fájdalmas lesz” – fogalmazott a református lelkipásztor. A megyei tanácshoz tartozik a Nagyváradi Állami Színház, a filharmónia, a megyei könyvtár, illetve az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház is. Gavrucza tudomása szerint összesen mintegy hetven embert kellene elbocsátani a művelődési intézményekből – ez anynyi, mint a filharmónia román és magyar néptánccsoportja, a Crişana és a Nagyvárad együttvéve. Ezeket természetesen nem szüntetik meg a rendelkezés miatt, inkább megpróbálnak egyéb megoldásokat keresni.
Maros megyében a Nemzeti Színház a művelődési minisztérium finanszírozását élvezi, a többi 11 művelődési intézmény a megyei önkormányzathoz tartozik. A megyei tanács alelnöke, Szabó Árpád lapunknak elmondta: „Még nem tárgyaltunk külön arról, hogy mi lesz a sorsa a kulturális intézmények alkalmazottainak. A kormánynak, a szaktárcáknak mindenképpen figyelembe kell venniük, hogy kulturális szempontból egyáltalán nem egyformák a megyék. Például nincs mindenütt filharmónia”. Szabó elmondta, a Kultúrpalota, az ifjúsági színház, az állami zenekar és énekkar mellett a megyének két kulturális lapot is el kell tartania: a Látót és a Vatrát, ezenkívül ott vannak a más megyékben is létező intézmények. „Úgy gondoljuk, hogy ha a megyei tanács felvállalta ezeknek az intézményeknek a finanszírozását, akkor ezt folytatni kell. Egyelőre nem foglalkoztunk külön a művelődési intézményekben esedékes létszámcsökkentéssel, és arról sincs szó, hogy a városi önkormányzat átvegyen intézményeket” – mondta Szabó.
Csíkszeredában egyelőre nem sikerült konkrét döntést hozni az önkormányzat alkalmazottainak ügyében, hiszen megnehezítik a helyzetet a város fennhatósága alá tartozó kulturális intézmények: a Csíki Játékszín és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. „Minden területen megvizsgáljuk a helyzetet, és igyekszünk azonosítani azon személyeket, akiknek a munkáját átháríthatjuk teherbíróbb kollégáinkra” – magyarázta a város alpolgármestere, Antal Attila. Amint kiderült, az új törvény miatt komoly bevételkiesésre számíthat az önkormányzat, hiszen a fővárosból előirányzott pénzösszeg nem lesz elegendő arra, hogy a művelődési intézmények alkalmazottait kifizessék, az esetleges leépítések miatt azonban félő, hogy nem lehet fenntartani az intézményeket. „A hivatali apparátusba bőven beleférünk, csupán a kulturális intézmények okoznak fejtörést” – fejtette ki az elöljáró, aki a társulatok vezetőivel és tagjaival is tárgyalt a kialakult helyzetről. Az alpolgármester a Krónikának elmondta: Kelemen Hunor kulturális miniszter tanácskozni szeretne a jelenlegi csíkszeredai helyzetről és arról, hogy hogyan érinti a kormányrendelet a helyi kulturális intézményeket. Erre a beszélgetésre várhatóan jövő hét elején kerülne sor Bukarestben.
Sepsiszentgyörgy: nem átszervezés, pénz kell
A sepsiszentgyörgyi önkormányzathoz tartozó kulturális intézményeknél nincs kényszerhelyzet, az ott dolgozók létszáma beilleszkedik a törvény által megszabott keretbe, így nem kell senkit elbocsátani vagy átcsoportosítani, mondta a Krónikának Sztakics Éva alpolgármester. A város tartja fenn a Tamási Áron és az Andrei Mureşanu színházat, a Kónya Ádám Művelődési Házat és részben a Kovászna megyei önkormányzathoz tartozó Háromszék Táncegyüttest is a város finanszírozza. A város által fenntartott három művelődési intézményben összesen mintegy 130-an dolgoznak, ezzel nem lépik át a törvény által megszabott keretet. Idén a kulturális intézmények költségvetését a tavalyhoz képest 15 százalékkal csökkentette az önkormányzat, a Tamási Áron Színház 2,6 millió lejből, míg az Andrei Mureşanu-teátrum 800 ezer lejből gazdálkodhat. A tanács nem a produkcióra szánt összeget, hanem a béralapot csökkentette. A magyar teátrum dolgozói a költségvetés megnyirbálása miatt három hónapos készenléti szabadságra kényszerültek, június 24-től szeptember 24-éig, ezalatt a fizetésük 75 százalékát kapják, és a munkaadó nem fizeti utánuk a járulékokat és az adókat. Erre a lépésre azért volt szükség, mert különben ősztől nem tudták volna biztosítani a fizetéseket. A béreket így is csak akkor tudják az év végéig kiadni, ha megkapják a megígért 150 ezer lej költségvetés-kiegészítést. A sepsiszentgyörgyi volt az egyik olyan színház, ahol belevágtak az átszervezésbe: a 103 állásból 88 maradt, ebből jelenleg 81 van betöltve. A városi rendezvényszervező iroda létrehozásával sikerült állásokat átcsoportosítani, a nyugdíjas színészek szerződése pedig megszűnt. Ugyanakkor a Tamási Áron Színház sikeresen alkalmazta a színházi törvényben rögzített új értékelési- és bérszámolási módszert. A román színház is takaréklángon működik, Horaţiu Mihaiu igazgató is költségvetés-kiegészítésben reménykedik, számításaik szerint még legalább 25 ezer lejre lenne szükségük ebben az évben.
A Kovászna megyei önkormányzattól és az alárendelt intézményektől a közeljövőben összesen 108 alkalmazottat kell elbocsátani. Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke elmondta, az alárendelt művelődési intézményeket – a Bod Péter-könyvtárat, a Székely Nemzeti Múzeumot, a Háromszék Táncegyüttest, a Népművészeti Iskolát – is érinti a létszámcsökkentés. Egyelőre nem tudják pontosan, melyik intézményben hány munkatárstól lesznek kénytelenek megválni, hogy minimális legyen az átszervezés negatív hatása, hangsúlyozta Tamás. Krónika (Kolozsvár)

Válságban a kultúra Háromszéken (Elbocsátás művelési intézményeknél)
Igen érzékenyen érinti a háromszéki kulturális intézmények — művelődési központok, múzeumok, könyvtárak, színházak — tevékenységét a kormány utasítására az önkormányzatok által végrehajtott létszámcsökkentés.
Szerencsésebb esetben az intézmények a be nem töltött állások felszámolásával oldják meg a helyzetet — mint például a Székely Nemzeti Múzeumban. Másutt azonban számos alkalmazottól kell megválniuk az intézményeknek — például a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola vagy a Bod Péter Megyei Könyvtár esetében —, és ennek következményei riasztóak lehetnek.
A múzeum megússza
Úgy tűnik, különösebb „vérveszteség” nélkül ússza meg a kötelező leépítést a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Vargha Mihály igazgató szerint az előírt tizennyolc munkahelyes leépítést úgy oldják meg, hogy felszámolják a létező, de az alkalmazási tilalom miatt betöltetlen állásokat. Ennek következtében egyetlen munkatárstól sem kénytelen elköszönni a múzeum vezetője. „Szívfájdalommal mondunk le a megfelelő működésünkhöz feltétlenül szükséges posztokról, de így legalább senkit sem kell utcára tennünk” — fogalmazott az igazgató.
A részben szerencsés helyzet előidézéséhez az is hozzájárult, hogy a múzeum 2009 végén már elköszönt attól a tizenkét munkatársától, akik nyugdíjasként tevékenykedtek.
Gondban a könyvtár
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban korántsem ennyire fájdalommentes az átmenet. „Nekünk hét és fél munkahelyet kell megtakarítanunk, amit betöltetlen állások felszámolásával, szerkezeti átalakításokkal, illetve fél munkaidős állás felajánlásával igyekeztünk megoldani — tájékoztatott Szonda Szabolcs igazgató. — Három és fél állást azonban, sajnos, így is csak leépítéssel tudunk felszámolni.” Az intézményvezető jelezte, hogy a könyvtár szakmai és az adminisztratív részét egyaránt érinti a tényleges „karcsúsítás”, konkrétumokat azonban nem mondott, arra való hivatkozással, hogy a döntést elsőként maga szeretné közölni az érintettekkel. Szonda Szabolcs egyelőre nem tudja, de valószínűsíti, hogy a személyzetcsökkentés jövőben a könyvtár nyitvatartási rendjét, az elkezdődött digitalizálási munka ritmusát, az intézmény promóciós tevékenységét is érzékenyen érinti.
A legnagyobb érvágás
A megyei önkormányzati alárendeltségbe tartozó intézmények közül a legnagyobb érvágást a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola kénytelen elviselni. Az elmúlt tanévben 650 hallgatót kiszolgáló iskolában 48 tanár adott órát, közülük 24-en az intézmény teljes körű alkalmazottjaiként. A sürgősségi kormányrendelet nyomán Szilágyi Zsolt igazgatónak 15,5 állás megszüntetését kell kigazdálkodnia, ami a részmunkaidős munkatársak egy részétől való elköszönést jelenti. A várható következmények igencsak riasztóak: megszűnik az iskola kézdivásárhelyi és bodzafordulói kirendeltsége, a baróti pedig erősen szűkíti kínálatát. Az említett városokból származó érdeklődők a sepsiszentgyörgyi iskolában képezhetik magukat, ahol a tanárok 50—100 százalékos óranövekedés és 25 százalékos bércsökkentés mellett igyekeznek majd fenntartani az iskola hírnevét. (Csinta)
Az M Stúdió alkalmazott is
„Gyerekének” elvesztésével, de alkalmazottak elbocsátása nélkül úszta meg a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a leépítési hullámot. Az elmúlt időszakban nagy volt a mozgás az együttesnél, sokan elmentek, adminisztratív személyzet és táncosok egyaránt, az alkalmazások zárolása óta tíz betöltetlen állás gyűlt fel — ezeket írta most le Deák Gyula, a táncegyüttes vezetője. Fájlalja viszont, hogy meg kellett válnia az M Stúdiótól, hiszen a Háromszék Táncegyüttes édesgyermeke volt, együtt dolgoztak, közös műszakkal, közös elképzelésekkel.
Az M Stúdió tizenkét fős személyzetét a Tamási Áron Színház vette át, a háromszéki művelődési intézmények közül ez az egyetlen, amely nem csak megmenekült a leépítéstől, de alkalmazni is tudott. Ami meg úgy lehetséges, hogy nemrég módosították a kötelező létszámcsökkentésre vonatkozó rendeletet olyképp, hogy azokra az önkormányzati fenntartású előadói intézményekre nem vonatkozik, melyeket 1989 előtt alapítottak. A Tamási Áron Színház 1948-ban létesült, tehát megmenekült a leépítésektől.
Nem így az Andrei Mureşanu Színház, melyet ugyan 1987-ben alapítottak a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház román tagozataként, de önálló intézményi státust 1992-ben nyert. A megyeszékhelyi román színháznál a be nem töltött állások megszüntetése mellett még három alkalmazottnak kellett távoznia.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat által fenntartott harmadik kulturális intézménytől, a Kónya Ádám Művelődési Háztól nem kellett senkinek távoznia, ott a három be nem töltött állást számolták fel.
Papíron nagyarányú leépítés történt még a Kovászna Megyei Művelődési Központnál, itt a húszfős keretlétszámot tizenkettőre csökkentették, elbocsátani viszont csak egy alkalmazottat kellett (takarítónő), miután a hét be nem töltött állást felszámolták. (vop)
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalhoz költségvetési szempontból két művelődési intézmény, a Vigadó és a Báró Wesselényi Miklós Könyvtár tartozik. A leépítés egyik intézményt sem érinti különösebben, a Vigadó továbbra is négy egész és egy fél műszakban dolgozó munkatárssal marad, míg a városi könyvtártól egy könyvtáros és egy takarítónő nyugdíjba vonulásával senki mást nem kell meneszteni, a könyvtár öt alkalmazottal működik tovább.
A múlt esztendőben alakult színházat nem érinti a karcsúsítás, mert egyesület működteti. (Iochom)
Orbaiszéken Zágon érintett
A kovásznai művelődési ház és a könyvtár egyetlen alkalmazottját sem bocsátják el — közölte Lőrincz Zsigmond polgármester. Tordai Cecília, a művelődési ház igazgatója szerint jelenleg hatan dolgoznak teljes munkaidőben, ketten részmunkaidőben, de ez nem elég, legalább egy teljes referensi állásra lenne még szüksége az intézménynek.
Zabolán sem bocsátanak el, Barátoson is marad a félnormás könyvtáros, itt nincs is kultúrigazgató, mert az otthont visszakapta az egyház, Nagyborosnyón a szerkezeti felépítésben 22 állás szerepel, de csak 13 és fél betöltött, így egyetlen alkalmazottat sem kell útra tenni.
Az orbaiszéki összképet Zágon „rontja”: a leépítés itt a könyvtárost is érinti, teendőit a következőkben a Mikes Kelemen Kulturális Központ igazgatója látja el. (Bokor)
Új korszak előtt a baróti művelődési ház
A baróti művelődési háztól szeptembertől öt személyt bocsátnak el, a könyvelőnőt a polgármesteri hivatalhoz helyezik át, a Gyulai Líviusz Városi Könyvtár három alkalmazottja közül egynek mondanak fel, a négy falusi kultúrotthonban napi kétórás munkaidőben tevékenykedők mindegyikétől megválnak.
A legnagyobb érvágás a művelődési házat érte, hiszen az elbocsátottak közt van az intézmény vezetője, két műsorszervező, a raktáros és a takarító is.
A még hivatalban levő igazgató, Velencei András szerint a leépítéssel nem érnek el jelentős megtakarítást, hiszen a fizetések amúgy sem voltak magasak, a huszonöt százalékos csökkentés után pedig mindössze 500—600 lej lesz az átlagbér, viszont az ingatlan havi bére és téli hónapokban a fűtésszámla nem változik. „A művelődési ház tevékenysége nem csökken jelentősen, hiszen a megtartott műsorszervező-oktató által végzett tevékenységek folytatódnak, viszont komoly gondot okoz majd a kisegítő személyzet hiánya. Két emberre hárul mindaz a feladat, amit nyolcan végeztünk. Nekik kell átvenniük a raktáros, a kasszás és részben a takarítói feladatokat is, nekik kell elvégezniük a plakátolást is, de ezzel egy időben ott kell lenniük az irodákban, termet is kell rendezniük, kapcsolatot kell tartaniuk a partnerintézményekkel, esetenként pedig délután is vissza kell járniuk. Az az érzésem, nehezebb időszak vár a maradókra, mint a távozókra” — nyilatkozta Velencei András. (Hecser) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

110 munkahely szűnik meg Kovászna megyei művelődési intézményekben
Szám szerint 110 állás szűnik meg a Kovászna megyei művelődési intézményekben, mivel be nem töltött állásokat is felszámoltak, 50 ember marad munkahely nélkül.
Kovászna megye tanácsa megszavazta az alárendelt kulturális intézmények átszervezésének tervezetét. Az elbocsátások csak a Háromszék Táncegyüttest kerülik el, a társulathoz tartozó M Studio művészeit átvette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Az alárendelt intézményekben – a Bod Péter Megyei Könyvtárban, a Székely Nemzeti Múzeumban, a Népművészeti Iskolában, a Kovászna megyei Művelődési Központban, a Háromszék Táncegyüttesben és az Árkosi Európai Tanulmányi Központban – a közalkalmazottak számát szabályozó sürgősségi kormányrendelet értelmében közel 110 állást kellett felszámolni.
Az intézményekben sok betöltetlen állást számoltak fel, így valójában mintegy ötvenen maradnak munkahely nélkül az új rendelet értelmében. A legtöbb állást, 15,5-öt a Népművészeti Iskolában számoltak fel, az iskola megválik a részidős munkatársak többségétől, felszámolják az iskola kézdivásárhelyi és bodzafordulói kirendeltségeit, és összevonják a barótit. A Kovászna Megyei Művelődési Központban nyolc állás szűnik meg, de ebből hét eddig is betöltetlen volt. A Székely Nemzeti Múzeumban is a betöltetlen posztokat szüntették meg.
Az átszervezések vitáján Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt frakcióvezetője kérte, hogy a határozattervezeteket vegyék le napirendről, mert a párt az ombudsmanhoz fordult jogorvoslatért, az pedig az alkotmánybíróságon fellebbezett a közalkalmazottak létszámát szabályozó jogszabály ellen. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök viszont azzal érvelt, az új szervezeti felépítéseket a kormányrendelet megjelenése után 45 napon belül jóvá kell hagyni, ám ha kiderül, hogy a leépítés alkotmányellenes, visszavonják ezeket.
Mint mondta: a leépítéseket nem szívesen hajtják végre, de a törvényes előírásoknak eleget kell tennie a megyei önkormányzatnak. Tulit Attila tanácstag kifejtette, a rendelet ellentmond a decentralizációnak, hiszen a kormány szabja meg a helyi alkalmazottak létszámát. Az MPP-s frakció nem szavazta meg az új szervezeti felépítés tervét.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Felélednek a regionalizmusok - beszélgetés Dávid Gyulával
Idén jelent meg két kötetben a Kányádi Sándor által a „romániai magyar Noé bárkájá”-nak nevezett Romániai Magyar Irodalmi Lexikon utolsó része. A lexikon főszerkesztője, a kolozsvári Polis Könyvkiadó igazgatója, Dávid Gyula bevallotta: elégedetlenséget érez a 42 éves munka végén.
A lexikonnal kapcsolatos gyűjtőmunka Balogh Edgár főszerkesztésével kezdődött, majd a harmadik kötettől önre hárult ez a feladat. Azonban már az első kötettől részt vett a szerkesztésében is. Hogyan kapcsolódott be a munkába?
– A romániai magyar írásbeliséget felölelő lexikon terve negyvenkét évvel ezelőtt, 1968-ban, Bod Péter Magyar Athaenasa megjelenésének 200. évfordulója idején vetődött fel. Balogh Edgár volt az ötletgazda, s az elképzelést Venczel József a szócikkek jegyzékének elkészítésével pontosította. Intézményi háttere eleinte a Korunk volt – annak szerkesztőségében tartottuk a kéthetenkénti lexikonszerkesztési megbeszéléseket –, majd 1970-től a Kriterion Könyvkiadó, 1989 után pedig az Erdélyi Múzeum-Egyesület, amelynek révén a harmadik kötettől az anyagi hátteret biztosítani lehetett pályázatok útján. Ezért szerepel az utóbbi köteteken kiadóként az elvitathatatlan úttörő Kriterion mellett az Erdélyi Múzeum-Egyesület is. Én kezdettől – még abban az időben, amikor a börtönből kiszabadulva szabadúszóként voltam több hazai magyar folyóirat munkatársa – benne voltam a csapatban. 1970-től a Kriterion kolozsvári szerkesztőjeként a kézirat belső szerkesztője lettem, amikor aztán a harmadik kötet megjelent, Balogh Edgár rám testálta a főszerkesztői tisztet is.
Romániai Magyar Irodalmi Lexikon a cím, mégsem csak szépirodalmi művek és szerzők szerepelnek a kötetekben.
– Az alapelképzelés az volt, hogy ne csak a szépirodalom és az irodalomtudományhoz kapcsolódó műfajok kerüljenek be a lexikonba, hanem minden, ami a romániai magyar írásbeliséggel kapcsolatba hozható, tehát például a társadalom- és természettudományok, a műszaki tudományok teljes skálája, azonkívül a művészetek, illetve a színművészetből, a zenéből, a képzőművészetből mindaz, ami az írásbeliséggel kapcsolatba hozható. Tehát nemcsak azok a szobrászok vagy festők kerültek be, akik megírták az életük történetét, hanem azok is, akik egy-egy nagyobb írónak vagy költőnek a portréját megalkották, azok a zeneszerzők, akik irodalmi alkotásokhoz zenét szereztek. Ugyanakkor az is eldőlt már az elején, hogy ebben a lexikonban nemcsak személyi címszavak lesznek, hanem olyan összefoglaló szócikkek is, amelyek egy-egy irodalmi szempontból fontos témakörnek vagy vidéknek a leírását tartalmazzák. Így az első kötetben volt Arad, Brassó, Csíkszereda magyar irodalmi élete, ott volt másrészt az erdélyi magyar intézménytörténet: a könyvkiadókról, a színházakról, az egyesületekről is készült néhány szócikk, és persze voltak irodalomelméleti és műfaji szócikkek is. E miatt a szinte parttalan profil miatt nevezte később Kányádi Sándor ezt a lexikont a „romániai magyar Noé bárkájá”-nak.
Az első kötet még a diktatúra idején, 1981-ben jelent meg. Milyen kifogások érkeztek a cenzúra részéről? Sok szerzőt kellett kihagyni?
– A szócikkek kiválasztásában és megszerkesztésében természetesen érvényesíteni kellett az akkori politikai kritériumokat: akinek kifogásolható volt az életpályája, nem kerülhetett be a lexikonba. Az egyházi személyek munkásságából is csak az kerülhetett be, ami az egyházi irodalom körén kívül esett. (Sikerült ugyan beiktatni összefoglaló szócikkeket a különböző erdélyi magyar felekezetek irodalmáról, de ennek gyakorlatilag csak később volt jelentősége.)
A kiválasztást illetően az volt az elgondolás, hogy mindenki bekerül, akinek legalább egy önálló könyve megjelent. Ez aztán a cenzúra részéről politikai felhangú vádat hozott a fejünkre: azt mondták, azért tettünk be annyi „jelentéktelen írót”, hogy a magyar kultúrfölényt érzékeltessük a románokkal. Az első kötet, amely A-tól F-ig terjedt, s 1981-ben jelent meg, már 1977–78-ra elkészült – ekkor még sokan vettek részt a munkában –, a cenzúrától azonban elég hosszú idő után kaptuk meg a kifogásokat. A kiadó képviselőjeként nekem kellett leülnöm a minisztérium egyik vezérigazgatójával, akivel tételről tételre vettük át a kifogásolt szócikkeket, helyben javítva a szövegeket. Utána azonban még többször is visszakérték a szöveget (olykor a nyomdai munkák előrehaladott fázisában) és kívántak újabb és újabb javításokat. Egy korrektúrapéldányt, amelyre a cenzor egymást követő kihúzásait és megjegyzéseit rávezettem, megőriztem, s amikor néhány éve az Országos Széchényi Könyvtár felvetette, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtárba felvennék a lexikont, az első kötetnek ezt az eredeti példányát adtam oda, ez olvasható náluk, egy eligazító jegyzettel a kötet történetéről.
A második kötet nagyon hamar, ’83-ban elkészült, azonban csak 1991-ben, a rendszerváltás után jelenhetett meg. Mi volt a késlekedés oka?
– Az első kötet 40 ezer példányban jelent meg, és a visszhangja annyira fellelkesítette a közel száz munkatársat, hogy a második kötet anyaga 1983-ra össze is állt. Ez G-től K-ig terjedt volna, azonban Kós Károlyt – az 1940-es, második bécsi döntés után írott egyik cikke miatt – „ellenséges elem”-nek nyilvánították épp születésének centenáriuma küszöbén, és mindenestől kitiltották volna a lexikonból is. Ezért zárul a 2. kötet a „Ke...” kezdőbetűs szócikkekkel. A K betű második felét félretettük, mert bíztunk abban, hogy lesz valami változás. Ilyen, a jövőre számító manőverezések egyébként voltak még: az „evangélikus egyházi irodalom” címszó például az első kötetbe került volna, de Balogh Edgár kitalálta, hogy egy utalószóval („lásd – lutheránus egyházi irodalom”) kikerülünk egy buktatót, így ez átkerült a harmadik kötetbe. Az ilyen ravaszkodásokkal sok mindent ki lehetett védeni. Csakhogy amire a második kötet kézirata kész lett, már ezekkel sem értünk el sokat. Ami a szövegből a cenzúrakifogások végrehajtása után maradt volna, azt sem a kiadó, sem pedig a szerkesztők nem vállalták, így félretettük, azzal a közel száz kézirattal, könyvtervvel együtt, amelyekről Domokos Géza, a Kriterion igazgatója egy ’89-es interjúban beszélt.
A változás után én még a Kriterionnál dolgoztam, és 1990-ben elindítottunk egy sorozatot Tiltott könyvek szabadon szalagcímmel: a lexikon második kötete (az 1983-as változatlan szöveg) is ebben a sorozatban jelent meg ’91-ben. A változás után ugyanis sok korábbi lexikon-munkatárs, aki addig a szerkesztésben és adatgyűjtésben közreműködött, más pályát választott, így nem lett volna, aki a feltétlenül szükséges szövegátdolgozásokat és főleg az azóta eltelt közel egy évtized eseményeit (újonnan jelentkező írókat, új könyveket) bedolgozza.
Nyilván sok minden megváltozott a harmadik kötettől kezdődően. – 1989 után természetesen már nem volt szükség arra az erőltetett ideologizálásra, amelyet korábban gyakran azért kellett alkalmazni, hogy egyes szerzőket elfogadhatóvá tegyünk a hatalom szemében, és bekerülhessenek a lexikonba. Ugyanakkor a munkatársaknak azt a csoportját, akik a fontos szócikkeket megírták volna, már nem tudtuk beszervezni. Ekkor frissen végzett magyar szakosokból és nyugdíjas tanárokból az Erdélyi Múzeum-Egyesület kötelékében alakítottunk ki egy szerkesztői gárdát, az egyesület pedig pályázott ezeknek a kifizetésére, ezt a pénzt azonban csak ösztöndíj formájában számolhatták el, és minden évben újra kellett pályázni. Így aztán az, aki valami biztosabb állást talált, itthagyott bennünket, én pedig kezdhettem elölről a csoport szervezését. A negyedik kötet megjelenése után a támogatási rendszert oly módon alakították át, hogy többé nem lehetett pályázni ilyen célra, így 2005-ben munkatársak nélkül maradtam. Egy időre én is kénytelen voltam félretenni az utolsó kötet anyagát (vállaltam az erdélyi 1956-os bebörtönzöttek életrajzi adattárának összeállítását), és csak 2007-től tudtam ismét komolyabban foglalkozni vele. Ebben az utolsó menetben sikerült aztán bevonni néhány fiatal munkatársat, akik egy-egy nagyobb területet (sajtó, televízió, zeneirodalom) felvállaltak. Ennek ellenére az időközben jócskán kibővült Venczel-féle szócikkjegyzékből sok minden megíratlan (vagy számos régebben megírt szócikk aktualizálatlan) maradt, és nekem el kellett döntenem, hogy várok-e még egy-két évig, hogy teljesebb, pontosabb lehessen az utolsó kötet, vagy megjelenik így, ahogy végül megjelent. Most került némi pénz a kiadásra, nekem pedig – túl a 80-on – számot kell vetnem munkaképességem véges voltával.
Miért nem 5. és 6. kötet jelent meg? Miért 5/1 és 5/2?
– Ennek egyszerű technikai magyarázata van: amikor kiderült, hogy könyvként mekkora lesz ennek az utolsó résznek (S–ZS) a terjedelme, már készen volt az egészet felölelő helységnévmutató, az irodalomjegyzék, s ezt kétfelé kellett volna választani, sőt át kellett volna dolgozni az egész utalószórendszert. Különben az eljárás nem szokatlan: a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent, az 1945–1975-ös időszakot átfogó hatkötetes magyar irodalomtörténet is ezt követi, ugyanúgy, folyamatos oldalszámozással.
Nem tervezik, hogy az első kötetet újra kiadják, kiegészítve mindazokkal, akik akkor nem kerülhettek be, illetve azokkal, akik azóta jelentkeztek kötetekkel?
– Nemcsak az első kötetet kellene kiegészítve újra kiadni, hanem az öszszes korábbit, hiszen 1981 óta 30 év telt el, a második kötet lezárása óta 27, s a harmadik óta is 16. Ami azóta történt, azt mind be kellene gyűjteni egy újrakiadásba. A másik dolog, hogy az 1989 előtt reánk kényszerített szemléleti korlátok miatt az első két kötet értékelő szövegeit is újra kellene írni.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke határokon átívelő nemzetegyesítésről beszél, a nemrég leköszönt köztársasági elnök, Sólyom László pedig elterjesztette a kulturális nemzet fogalmát. Ön szerint az egységes nemzet eszméjével hogy egyeztethetők össze az ilyen régiókat felölelő kiadványok?
– A „kulturális nemzet” fogalma nem mai keletű és nem is köthető politikai koncepciókhoz. Realitás, amely mindig megvolt, gondoljunk akár a török hódoltság idején három részre szabdalt Magyarország vagy az önálló Erdélyi Fejedelemség századaira. Eszébe jutott akkor valakinek, hogy az erdélyi író nem magyar író? A Trianon után más államok fennhatósága alá került magyarságrészek szellemi élete számára egyfajta önvédelemként született a saját kisebbségi körre szorítkozó önszerveződés. De a két világháború között jelentkező erdélyi írókról senki nem mondta, hogy művük nem a magyar irodalom része. Csak a kommunista korszak próbált mesterséges határokat ráerőszakolni külön-külön a hatalma alatt álló egyes kisebbségekre. És nemcsak mi, magyarok voltunk ennek a szenvedő alanyai. Hogy egy kevesek által tudott példát mondjak: miután a korábbi Románia Pruton túli részeit a Szovjetunióhoz csatolták, ott létrehozták a moldovai szovjet köztársaságot, ahol ugyanazon a román nyelven cirill betűkkel lehetett csak írni, ahol a besszarábiai román tájnyelv szókincsét irodalmi nyelv rangjára emelve, s szovjet intézménynevekkel, -terminusokkal felduzzasztva kialakították a „moldován nyelvet”, s az abszurditás odáig ment, hogy képesek voltak még moldován–román szótárt is szerkeszteni, amelyben az egyik oldalon latin, a másik oldalon cirill betűkkel volt leírva az, hogy „om”. Manapság egy ettől teljesen eltérő jellegű folyamatnak, a regionalizmusok feléledésének és kivirágzásának vagyunk tanúi: a nemzetnél kisebb közösségek érzik úgy, hogy valami különösen összeköti őket, s ennek az összetartozásnak megvan a maga külön megtartóereje. De senkinek sem jut eszébe mondjuk székely irodalomról beszélni, székely irodalmi lexikont vagy pláne székely–magyar szótárt szerkeszteni.
Mit érez most, egy közel 50 éves munka végén?
– Őszintén szólva elégedetlenséget: én magam tudom a legjobban, hogy mi minden hiányzik ebből a lexikonból, hogy kedvezőbb külső feltételek mellett mi mindent lehetett volna jobban megcsinálni benne. Ugyanakkor hálát érzek mindenki iránt, aki kitartott e mellett a munka mellett, hiszen bizonyos szempontból ez a lexikon is tükre, dokumentuma annak a kornak, amelyben készült.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Tanévnyitó a tanítóképzőn
A kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőbe kihelyezett tanító-óvónő szakán tegnap délután a Vigadó kistermében tizenkettedik alkalommal nyitották meg az új egyetemi évet.
Bajcsi Ildikó igazgató elmondta: az egyetem az Erasmus csereprogram keretében idén is fogad vendégdiákokat és öt magyarországi vendégtanár előadásokat tart az év folyamán. Ezután Rácz Károly polgármester köszöntötte az első éveseket, kijelentve: a közeljövőben új szakokkal bővül az egyetem, és hamarosan a volt kaszárnya épületében tanulhatnak a hallgatók. Idén a nappali tagozaton huszonegy, a távoktatáson harminchat, a kiegészítő csoportban pedig harminchárom hallgató kezdi meg a tanévet.
(iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdély tájain – Szórványvidéken jártunk – Balázsfalvától Magyarlapádig
Élni akaró, magyarságukat őrizni kívánó közösségeket kerestünk fel, mindennapi életükkel, gondjaikkal ismerkedtünk október 2-ai Fehér megyei barangolásunkon.
Elsőként a Kis- és Nagy-Küküllő egyesülésénél fekvő Balázsfalvára, a húszezer fős kisvárosba látogattunk, ahol 1700 magyar él. A csaknem nyolcszáz éves település legjelentősebb műemléke a 16. században épült várkastély, melynek utolsó magyar tulajdonosa Apafi Mihály fejedelem volt. Itt írta alá 1687 októberében Teleki Mihály, Erdély kancellárja és Lotharingiai Károly a balázsfalvi szerződést, amelynek értelmében Erdély Habsburg fennhatóság alá került. A kastély 1738-tól a görög katolikus püspökség, illetve a később megalakuló érsekség székhelye lett. Azután építették az impozáns, barokk stílusú görög katolikus székesegyházat. A ma is álló református templomot alig több mint száz éve építette a település magyar közössége. A helybéli református lelkész mutatta be a templomot, szívesen kalauzolt a városban is, hiszen, mint mondta, ritka vendég errefelé a turista, de nemcsak a turisták nem jutnak el ide, hanem a magyar sajtótermékek, amatőr színjátszó csoportok sem, pedig a helyiek igénylik a magyar kultúrát.
Utunkat a Kis-Küküllő mentén folytatva érkeztünk el Bethlenszentmiklósra. Az Árpád-kori település eredeti neve Szent-Miklós volt, a Bethlenek megjelenése után vette fel a Bethlen előnevet. Az 1400-as lélekszámú falu lakosságának fele magyar, unitáriusok és reformátusok. A 14. században épült templom ma az unitáriusoké, a reformátusoknak gróf Bethlen Gergely építtetett templomot 1750-ben. Az igazi érték azonban az 1668–1683 között épült kastély, amelyet az olasz hatású erdélyi késő reneszánsz egyik legszebb építészeti alkotásának tartanak. Építtetője Bethlen Miklós (1642–1716) emlékíró, a 17. század második felének egyik legtanultabb főura, Udvarhelyszék kapitánya, 1690 után Erdély kancellárja. Sajnos ma már nagyon leromlott állapotban van az egykor gyönyörű kastély, melyet nemrégiben vásárolt meg a küküllővári Bethlen kastély új tulajdonosa – megtörténhet, hogy rövidesen ezt sem látogathatjuk.
Továbbra is a Kis-Küküllő mentén haladva érkeztünk meg Küküllővárra, a 11. században már létező településre. Földvárát a tatárok pusztították el 1241-ben. Templomtornya is a 11. századból származik, ehhez építették hozzá később a templomot. A település egykor Küküllő vármegye székhelye, első egyháza a küküllői esperesség központja volt. A dombtetőre épült várat Bethlen István építtette át reneszánsz várkastéllyá a 17. század elején, ma a jidvei pezsgőgyár tulajdonosáé, nem látogatható, mi is csak a kerítésen kívülről csodálhattuk meg. Kirándulásunk legtávolabbi pontjáról visszatértünk a Kis-Küküllő, majd a Küküllő mentén, azután a Maros túloldalán látogattuk meg Boroskrakkót és Magyarigent. Mindkettő II. András 1206-ban kiadott, a Rajnán túlról betelepített szászok kiváltságait biztosító oklevelében szerepel először. Mára már szász lakosság egyáltalán nincs, magyar is csak kevés, templomai viszont műemlékek, a magyarigeni református lelkész mutatta be mindkettőt. A boroskrakkói Erdély egyik legrégibb temploma, a 12–13. században épült, román és gótikus stílusjegyeket fedezhettünk fel rajta. A 15. században a török támadások ellen gyilokjárós kőfallal, bástyákkal vették körül, ez részben még ma is megvan. Alapos javításra szorulna, amire a szűkös anyagiak miatt aligha kerül sor.
Magyarigenben a várfallal körülvett középkori templomot 1781-ben lebontották, és olasz mesterekkel újat építtettek helyébe, ez a protestáns barokk építőművészet egyik legszebb emléke. Neves lelkésze volt Bod Péter (1712–1769), az erdélyi művelődés egyik legkiválóbb képviselője, neves irodalom- és egyháztörténész, Árva Bethlen Kata udvari lelkésze. Barokk síremléke, kopjafája és családjának sírköve a templomkertben látható.
Kirándulásunkat Magyarlapádon sajt- és borkóstolóval fejeztük be, a Pirospántlikás zenekar teremtette jó hangulatban. Erdélynek ezen a részén eddig ritkábban jártunk, jelen kirándulásunk során viszont kedvet kaptunk a vidék felfedezésére, ezért tavasszal újból ellátogatunk ide, sőt ez lesz majd a jövő nyári vándortábor egyik honismereti túrájának is az útvonala.
KOVÁCSNÉ DIÓSZEGI ZSUZSA, Szabadság (Kolozsvár)

Boldog népnek nincs stratégiája – Tanügyi zárókonferencia
Balázsfalva, Küküllővár és Nagyenyed után most Gyulafehérvár került sorra a Bod Péter Alapítvány és társszervezői által megrendezett és a Szülőföld Alap által támogatott tanügyi konferenciasorozat utolsó állomásaként, november 20-án. Horvát István plébános és Gudor András református lelkipásztor áldása után Gudor Botond magyarigeni lelkész, a rendezvény főszervezője és moderátora együttes szívdobogásnak nevezte a négyhelyszínű konferenciát, amelynek során nagyon sokat tanultunk egymás tapasztalatából. Ezúttal a kivetítőn az ismert gondok mellett a lehetséges megoldások is megjelentek. Ebben a közös megoldás keresgélésben volt ez a tanácskozás eredeti és más.
A házigazda szerepét ezúttal a Gróf Majláth Gusztáv Károly Szeminárium Líceum és igazgatója, Gál László vállalta magára, valamint az iskola megjelent tanerői (Dimén Erika, Pallai Rita, Köllő Tibor prefektus, Korom Imre spirituális vezető, a tanítók és mások), akik mindent megtettek, hogy a résztvevők jól érezzék magukat az ott töltött órák alatt. Az általános iskola dísztermében mintegy 40-en gyűltek össze. Az ablakból jól látszott Bőjte Csaba atya átadás előtt álló új épülete, amely évente feltölti majd az általános iskola létszámát.
Azon előadók, akik az előző tanácskozáson is részt vettek (Szabó Hajnal tanfelügyelő, Vetési László szórvány előadó, Szőcs Ildikó igazgató), megújított és aktualizált előadásokkal rukkoltak elő. Mellettük azonban megtisztelte a konferenciát Király András György, a Közoktatási Minisztérium államtitkára és Borsos László vezérigazgató, akik úgy gondolták: feltétlenül érdemes eljönni ide, és funkciójukból eredő tájékozottságukkal segíteni, tanácsokkal ellátni a megye tanügyi képviselőit. Az államtitkár elmondta: ahhoz, hogy az iskolák szintjén is minden jól menjen, „hajóinknak egy irányban kell haladniuk”, akik pedig tisztséget vállalnak, álljanak ki az igazuk mellett, amíg eredmény nem születik.
Minden eddigi tanácskozáson kiemelten kaptak szót a helyi képviselők. Nagy figyelmet keltett Gál László előadása, aki a négy tanácskozásból három rendezvényen vett részt. Szóban és vetített képeken mutatta be a katolikus egyház történelmi iskolájának históriáját, a kis szeminárium sorsát. A közelmúlt iskolatörténetéhez tartozik az óvoda felújítása és a mintegy 3 éve a városból felhozott, akkor felszámolás előtt álló magyar tagozat befogadása. Ma a magyar gyermekek együtt vannak Gyulafehérváron (iskolabusszal Vajasdról is bejárnak) a gimnáziumban, ahol vallásuktól függetlenül, jó szaktanárokkal és egyre javuló körülmények között tanulnak. Kialakult tehát egy új mikrorégiós iskolaközpont.
Ehhez társult még egy sikertörténet. Szegedi László református esperes Kőhalmon – amint azt valaki megjegyezte – egy új Magyarigent hozott létre, szórvány internátusával és gyülekezeti központjával. Véleménye szerint elsősorban az emberekbe érdemes befektetni. A romokon emelt épületekben 50 gyermek lakik. – Hit kell hozzá, hogy folytassuk, és nem lehet belőle kilépni – mondta. Kováts Krisztián megyei RMDSZ elnök szerint az esperes eredménye nemcsak példa, hanem lecke is egyben mindenkinek, aki a szórvány tanügy érdekében cselekszik.
A beszélgetések, hozzászólások során arról is szó esett, miként lehetne hitelesen népszerűsíteni ezeket a sikertörténeteket, főként a szülők körében. Hogyan lehet megőrizni a magyar nyelvszigeteket, meggátolni a leépülési folyamatot, a kishitűséget, az olyan téveszméket, hogy a többségi iskolában sikeresebb lesz a gyerek. Balázsfalván szórvány kollégium létrehozása volna a megoldás. Figyelni kellene ugyanakkor az összefogás mikéntjére és minőségére is, különösen a szórványban. Erre vonatkozóan a vadlibák példája hangzott el, akik őszi vándorlásuk során a legerősebbet küldik előre, ha elfárad, cserélnek, de az utánuk repülő csapat minden tagja „gágog” az élen haladónak, bíztatja, a leggyengébbekkel pedig ketten is leszállnak pihenni. Vajon mi, emberek, amikor fontos problémákkal küszködünk, amikor látjuk, hogy valakinek jó ötletei vannak, sokat és jelentőset vállal, tudunk-e „gágogni” neki, vagy csak irigykedve a hibákat feszegetjük. Erre kéne mindenkinek választ találnia. Szőcs Ildikó a szorosabb csapatmunkára hívta fel a figyelmet és arra, hogy a messze elől haladókat egyszer biztosan cserélni kell majd, ez pedig nem könnyű feladat, mert utánuk űr marad, amit nehéz betölteni. Erre történelmi példák is akadnak.
Az északi népek némelyikére szokás mondani: boldog népnek nincs stratégiája. Úgy tűnik, nekünk kellenek az olyan tanácskozások, ahol meghallgatják a sikerembereket, ahol „gágognak” nekik, ahol szárnyalnak az értelmes gondolatok, és a közös gondolkodásból összefogás és stratégia is születhet
BAKÓ BOTOND, Szabadság (Kolozsvár)

Közelmúltunk történelme
Két új kiadvány látott napvilágot a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál, amelyek az erdélyi magyarság közelmúltját dolgozzák fel történelmi szempontból. Az „Aranykorszak? A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája 1965–1974” /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011/ című kötet szerzője Novák Csaba Zoltán, az Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944–1953 /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009/ című munkát pedig Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston jegyzi.
A két kiadvány a Források a Romániai Magyarság Történelméhez sorozatban jelent meg, melyben a korábban nagy visszhangot kiváltó Máthé János-könyv, a Magyarhermány kronológiája is megjelent.
„A határon túli magyarság kutatásában három fő nézőpont létezik. Az egyik a szenvedéstörténeti megközelítés, amely a határon túli magyar közösségek mártír jellegére és sérelmeire fekteti a hangsúlyt. Az úgynevezett konfliktuskezelő nézőpont szerint a térség népei túl keveset tudnak egymásról és a felülről gerjesztett konfliktusok nehezítik meg az etnikumok együttélését. A harmadik típusú szemlélet a különböző (kisebbségi) közösségek változó hatások nyomán történő, minduntalan fel- és megújuló építkezéseként tekint a határon túli magyar közösségek történetére” – véli Novák Csaba Zoltán, az Aranykorszak? szerzője.
Szerinte a 1965– 1974 közötti korszak a maga változó bel- és külpolitikai kihívásaival számos új helyzetet teremtett a romániai magyarság számára. A párt és a nemzeti kisebbségek közötti kapcsolat az említett időszakban többször is átértékelődött.
Az Érdekképviselet vagy pártpolitika? című kiadványban a Magyar Népi Szövegség történetét vázolja fel a megalakulástól az 1953-as „önfeloszlatásig”. „A második világháborút követően az erdélyi magyarság politikai életének megszervezését egyrészt a térségben kizárólagos nagyhatalmi szerepet kivívó Szovjetunió érdekei határozták meg, másrészt az, hogy a kommunista segédlettel megalakított Magyar Népi Szövetség és annak vezetői az ország, a többségi pártvezetés magyarságpolitikáján belül mennyire tudtak érvényt szerezni saját kisebbségpolitikai elképzeléseiknek” – fejti ki Nagy Mihály Zoltán.
Holnap 18 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében mutatják be a két kiadványt. A szerzőkkel Bíró Béla egyetemi tanár és Boér Hunor könyvtáros-muzeológus beszélget. Új Magyar Szó (Bukarest)

Saját lábnyomunkban járva (Könyv a romániai magyarság történetéről)
A legújabb kori romániai magyarságtörténelem szakaszainak ciklikus ismétlődésére döbbenhet rá, aki elolvassa Az Aranykorszak? — A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája, 1965—1974, valamint az Érdekképviselet vagy pártpolitika? — Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez, 1944—1953 című, nemrég megjelent könyvet.
A lényegében kettős kötetet szerda este mutatták be Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban a szerzők, Novák Csaba Zoltán és Nagy Mihály Zoltán jelenlétében, Bíró Béla egyetemi tanár és Boér Hunor könyvtáros-muzeológus értelmező-kérdező részvételével. Kisebbségi sorsunk ugyanazon csapdákban vergődött 1944 és 1949, valamint 1965 és 1989 között, legfeljebb a kor eszközei különböztek — derült ki a könyvbemutatón. Mert a kérdések és vívódások kísértetiesen azonosak: közösségi integráció vagy asszimiláció? A román többséggel való kiegyezés realitásreménye — részünkről, és állandó, stratégiai céllal való lebegtetése — a román hatalom részéről. Mi indokolta a folyamatosan fennálló alkupozíciót? Miért nem valósulhatott meg soha a magyarság egységes érdekképviselete? Törvényszerűen kellett-e ily módon alakulnia a Magyar Népi Szövetség, majd az RMDSZ fejlődésének az identitáspolitika, illetve a pragmatikus célok szorításában? Közösségépítés, szenvedéstörténet, autonómiafogalmak és -lehetőségek bő fél évszázadon át, kollektív jogok és személyes felelősség: izgalmas könyv megannyi izgalmas témáról.
Csinta Samu, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagy idők nagy embereire emlékeztek
Nagyenyed
A tanulni vágyó székely, főként háromszéki ifjak Mekkája, az erdélyi iskolázás fellegvára, a magyar művelődés tűzhelye hosszú ideig a nagyenyedi kollégium volt, ahol „A tudós professzorok tanításai...a nyugat-európai gondolatok világával kötötték össze az ifjúságot” – állapítja meg Vita Zsigmond. Az „enyedi kohóban” ötvöződött nemes „szellem-érccé” a 270, illetve a 200 éve született Benkő József és Barabás Miklós is. Rájuk emlékeztek Nagyenyeden, az Áprily Estek évzáró rendezvényén.
„A századok tanúsága szerint kicsi helységeknek is ezernyi lehetőségük adódik – állapítja meg Benkő Samu, Középajtától Európáig című tanulmányában –, hogy kontinentális hírre tegyenek szert. Az erdővidéki Középajtát egy történettudós és botanikus tehetsége és szorgalma juttatta világhírre.” Egyik, Hollandiában megjelent műve elismeréseként Benkő Józsefet a haarlemi Holland Tudós Társaság tagjai közé választotta. A márkosfalvi Barabás Miklóst rendkívül gazdag festőművészi munkássága tette halhatatlanná.
Dvorácsek Ágoston Bethlen-kollégiumi tanár, a Fenichel Sámuel Önképzőkör megálmodója és egy évtizede irányítója, érdekfeszítő, szemelvényekkel és vetített képekkel illusztrált előadása a hallgatóság elé varázsolta Benkő József középajtai református lelkészt, akit így jellemez gróf Mikó Imre róla írott munkájában: „Előttem Benkő ifjúságában, sőt férfi kora első éveiben is, mint szellemdús férfi, mint egész ember tűnt fel, de... sohasem volt szerencséje.”
Az előadásból megtudtuk, hogy Benkő József 1740. december 20-án született a Háromszék megyei Bardocon, népes lelkészi családban. Tanulmányait Nagybaconban, a székelyudvarhelyi református kollégiumban, majd 1758-tól tógás diákként Nagyenyeden folytatta. A Bethlen Könyvtárban őrzött Matricula studiosorum ezt jegyzi fel róla: „Josephus Benkő, Pastor Közép Ajtensis, senior Erdővidékensis, prof. Udvarhelyensis, pastor Köpetziensis, historicus celeberrimus rerum patriarum”. Legnevezetesebb enyedi tanára a szárazajtai származású Ajtai Abód Mihály történelem professzor, aki ráirányítja figyelmét a múlt titkainak kutatására.
Kazinczy Ferenc az Erdélyi levelek 23. darabjában írja: „Nevezetes, hogy Benkő csak négy esztendős tógátus korában hagyta el Enyedet, s azon igen kevés teológiai s még kevesebb filozófiai tudománnyal, amit az ily rendű ifjú szerezhet, oly helyre mene ki papnak, hol nem vala módja tanulni. De a jó fej maga oktatja magát. Beutazá Erdélyt, kérdezett, hallott, olvasott, s az uraságokat meg tudá nyerni, hogy neki archívumaikat nyitnák meg.”
Bár külföldi tanulmányi útjának tervét nem valósíthatta meg, mint domidoctus, önszorgalommal szerzett hatalmas tudását több tudományágban hasznosította.
1767 áprilisától nagyapja és édesapja utódaként elfoglalja a középajtai lelkészi állást, később az Erdővidéki Egyházmegye esperese lesz. Lelkészi szolgálata mellett bámulatra méltó, sokoldalú tudományos munkát végez, melynek legfontosabb területei a történelem, a botanika (füvészet) és a nyelvészet.
Rövid ideig a székelyudvarhelyi kollégiumban tanít, de kollégái áskálódásai miatt végképp visszavonul Középajtára, ahol folytatja tudományos munkásságát, saját füvészkertjében több mint hatszáz növényt tartott nyilván és tanulmányozott. 1793-ban a köpeci gyülekezet lelki gondozását is elvállalja. Ekkor éri a kitüntetés a császári udvar részéről a Középajtai Szkumpia vagy esmeretes nevén ecetfa és annak kordoványkészítésre való haszna című munkájáért... De itt kezdődnek a nagyobb megpróbáltatások is, amelyek élete végéig kísérik.
Benkő József tudományos munkásságának jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint Kazinczy Ferenc véleménye, amelyet az enyedi kollégiumi könyvtár meglátogatásáról jegyzett fel az Erdélyi levelekben: „A Bod Péter és Benkő József gyűjteménye valóságos kincs... Engem leginkább az vona magához, amit a bibliotéka Benkő Józseftől bír... Valahol régi írásokat talála, nem lele nyugtot, míg azoknak a megtekintésökhez nem eresztetett, s mint juta azon szerencséhez, hogy az ilyet nemcsak láthassa, hanem magáévá is tegye...” Sajnos, az egykori iskolája könyvtárában elhelyezett „kincs” az 1849-es vérengzés áldozata lett.
Fő műve, a latin nyelven írott Transsilvania a korabeli Erdély sokoldalú leírása: művelődéstörténet, néprajztudomány, család- és egyháztörténet, amely ma is nélkülözhetetlen, megbízható kútfő a kutatók számára. Kazinczy is nagyra értékelte e művét: „Én minden munkái közt, melyeket ismerek, ennek adom az elsőséget...” – írja az Erdélyi levelekben.
Benkő József szegényen és elhagyatottan halt meg 1814. december 29-én Középajtán, amelynek mai lakói kegyelettel őrzik emlékét.
Tragikus sorsát gróf Mikó Imre jellemzi legtalálóbban: „Megrázó sors! Dolgozni tudni és akarni, de nem kapni gyümölcsöző munkát; izzadni s nem kapni meg verítékink díját.”
Az évzáró rendezvény második részében felolvasásra került a Barabás Miklós, a festő című önképzőköri dolgozat, amelyet Győrfi Dénes a Bethlen Könyvtárban fellelhető értékes dokumentumok bemutatásával egészített ki. Részletesebben kitért az ott őrzött egész alakos Bethlen portré történetére is.
JÓZSA MIKLÓS, Szabadság (Kolozsvár)

Háromszéki nekigyürkőzés (1989 decemberének megidézése)
Karácsonyi-újévi ajándékozásra készül a sepsiszentgyörgyi Charta Könyvkiadó: Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala résztámogatásával Háromszéki nekigyürkőzés címmel vaskos kötetet jelentet meg az ezelőtt huszonegy esztendővel Háromszéken is bekövetkezett rendszerváltoztatásról, amelyet — utólag — ironikusan vagy cinikusan jópofáskodva nevezhetnek bárminek, tény, hogy az ország sorsának alakulása az 1989. decemberi eseményeket követően az előző időszakhoz képest más irányt vett.
Sylvester Lajos szerkesztésében megjelent a huszonegy évvel ezelőtti decemberi népfelkelés eseményeit felidéző, sokszerzős kötet Háromszéki nekigyürkőzés címmel. Alcíme: Emléktöredékek qz 1989-1990-es rendszerváltás napjaiból. Könyvbemutató ma 17 órakor Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében. Házigazda: Szonda Szabolcs, Sylvester Lajos, Kisgyörgy Tamás, Gajzágó Márton. A kötet a bemutató helyszínén és a Charta könyvesboltban megvásárolható.
A bajok, gondok egy része maradt, a társadalmi elégedetlenség is folyamatosan jelen van és újratermelődik a politikában és a mindennapi életben, de az alapvető emberi jogokat tekintve ma mégiscsak szabadon vehetünk levegőt.
Vagy nagyon ostobának vagy a kommunista diktatúrához valamiképpen kötődőnek kell lennie annak, aki a Kárpátok Géniuszának jogtipró korszakát visszasírja. Szerencsénkre ez ránk, erdélyi magyarokra alapjában véve nem jellemző.
A két évtizeddel ezelőtti háromszéki események idézése és könyvbe foglalásának szándéka, amint köztudottá vált, olyan rendkívüli érdeklődést váltott ki, amely a kezdeményezőket is meglepte. Sorra jelentkeztek az akkori történések résztvevői és szemtanúi, a fiókok mélyéről jelentős fotódokumentáció is előkerült, és két évtized múltán megszólaltak olyan személyek is, akik a barikád másik oldalán élték meg a ’89-es decemberi fordulatot: katonatisztek, a párt és állami adminisztrációban tisztségeket viselők. Olyan tömegben, hogy a könyv szerkesztése során folyamatosan rövidíteni kellett azt az időszakot, amelyet egy kötetbe össze lehet markolni. Végül is 1989 decemberére és január első napjaira összpontosítottunk, az ezt követő időszak eseményeire vonatkozó anyagot tartalékba kellett helyeznünk.
Kötetünk kiadását nemcsak az évek során megkopó emlékek felelevenítése, az események sodrását meghatározó személyek és közösségek természetes fogyatkozása, hanem az is sürgette-indokolta, hogy a háromszékinél nagyobb médiafigyelemben részesülő régiók, városok mellett háttérbe szorult, jelentéktelenné degradálódott mindaz, ami nálunk történt. Ez azért is bántó és bosszantó, mert a háromszéki események visszapörgetése révén érthetőbbé és értelmezhetőbbé válik az, ami az országban történt. A közzétett visszaemlékezések, dokumentumok választ keresnek az olyan kérdésekre, hogy Temesvár, Bukarest hatására egy népfelkelésnek minősülő megmozdulást miként nyergel meg az előző rendszer bizonyos elemeinek és személyeinek átmentésében érdekelt ilyen vagy amolyan csoportosulás. Mindezt a kötetben megtalálható beszédes címek is jelzik: A rendszerváltás előhangjai, A nagy nyúzás, Tankó Vilmos vezérkari ezredes emlékezik, A gyárak megmozdulnak, Karácsonykor a bilincsek lehullnak, Nyíló világ, bezúzott ablakok, Az ellenség fellegvárában, Kétarcú forradalom, Fiúk fegyverben, Volt egyszer egy nap, született egy lap, Forradalom, puccs vagy miegyéb?, Decemberi zűrzavarban, A hatalmi háló szemei, Forradalom, vagy annak elrablása?, A letartóztatott videokazetta, Robot voltam én is — Beszélgetés Rab Ştefannal, Pakkot kaptunk — Veszprémiek Háromszéken, Barót a ’89-es fordulat napjaiban, Vargyas színeváltozása stb., stb.
A Háromszéki nekigyürkőzés című kötet — hinni merjük — arról győz meg, hogy nagy dolgok véghezviteléhez a tömegek felhajtó ereje szükséges. Erről tanúskodik az 1968-as adminisztratív területi átszervezés — a megyésítés — is, ezt bizonyította 1989 decembere, és ezen áll vagy bukik annak a sikere, hogy lesz-e, lehet-e az erdélyi magyarságnak többszintű autonómiája. Tollforgató ember számára az is tanulság, hogy az adott eseményeket minden időkben és többféle műfajban — naplóban, napilapban, folyóiratban, rádióban, tévében, fotóval-filmmel stb. — rögzíteni kell. Másképp a történetek fakulnak, kihullanak az idő rostáján, és tanulságaikkal együtt elvesznek az utókor számára.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kulturális hét Szatmáron
Erdélyszerte ünneplik január 22-én Magyar Kultúra Napját. Szatmáron nem csupán egy napot, hanem egy hetet szentelnek erre, és nem csupán a helyi, hanem az egész kárpát-medencei magyar kultúrát próbálják megmutatni ezen a héten.
„Számunkra sokkal többet jelent a magyar kultúra, semhogy évente csak egy nap emlékezzünk rá. Ezért már korábban úgy határoztunk: egy nap helyett legalább egy hetet szánunk rá, méghozzá úgy, hogy igyekszünk az egész Kárpát-medencei magyar kultúrát megjeleníteni. S ezzel is kifejezni, hogy mindnyájan az egy magyar nemzethez tartozunk, miként ezt heti megemlékezési programunk címe kifejezi!” – mondta el az Új Magyar Szónak Tóth-Pál Miklós színművész, a szatmári Ady Endre Társaság elnöke, az Egycsillagú égbolt címet viselő egyhetes rendezvénysorozat főszervezője.
Az elnök külön kiemelte, hogy a társszervezők – a CulturArt, a Harag György Társulat és a filharmónia – mellett a programhoz igen jelentős támogatást kapnak a református és katolikus egyháztól, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumtól és a többi magyar iskolától is. „Ez a tény önmagában is arra utal, hogy Szatmárnémetiben az egész magyarság fontosnak tartja a rangosabb megemlékezést és erőteljesebb odafigyelést a magyar kultúra egészére” – hangsúlyozta Tóth-Pál Miklós.
A megnyitó január 22-én, szombat este lesz, a budapesti Madárdal együttes Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga? című előadásukkal lépnek fel a színházban. Vasárnap ugyanott gyermekkoncerttel jelentkezik a Madárdal. Vasárnap este a filharmónia nagyterme várja azokat, akik Szvorák Katalin műsorát szeretnék meghallgatni.
Hétfőn Méhes Kati és Nagy Antal énekműsorát a Szárazfa együttes kíséri a színház stúdió-termében. Kedden ugyanitt Laczkó Tekla lép fel önálló előadással. A továbbiakban fellépnek a tasnádi Teletinik, a társszervező Harag György Társulat, a budapesti Misztrál együttes, s végül január 29-én, szombaton a felvidéki Rock Színház zárja a rendezvénysorozatot.
Az emlékezés a szatmáriaknak már a múlt vasárnap megkezdődött. A helyi Kölcsey Kör elnöke, Muzsnay Árpád vezetésével többen részt vettek a Himnusz költőjének nyughelyén, Szatmárcsekén tartott Kárpát-medencei ünnepségen, ahol a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjainak nagyobb csoportja is jelen volt.
Közönségtalálkozó-körúton vesz részt Kányádi Sándor
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb szerzőjével, Kányádi Sándor költővel szervez közönségtalálkozó-körutat A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ.
Holnap 18 órától a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban, csütörtökön 10 órától a kovásznai központi református templomban, 18 órától pedig Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Házban, pénteken 17 órától Baróton, az unitárius templomban, és végül a szombaton 17 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban lép fel Kányádi.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Székelyföldi körúton Kányádi Sándor
Erdélyben és a Partiumban is számos kulturális rendezvénnyel ünneplik a Magyar Kultúra Napját, január 22-ét, sok helyen napokig tart a programsorozat. Nagyváradon és Székelyudvarhelyen például már hétfőn megkezdődött az ünnepi programok sora. A háromszékiek a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kányádi Sándor költővel találkozhatnak, Liszt Ferenc zeneszerzőről hallgathatnak előadást, koncerteken vehetnek részt.
Erdélyben és a Partiumban is számos kulturális rendezvénnyel ünneplik a Magyar Kultúra Napját, január 22-ét, sok helyen napokig tart a programsorozat. Nagyváradon és Székelyudvarhelyen például már hétfőn megkezdődött az ünnepi programok sora. A háromszékiek a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kányádi Sándor költővel találkozhatnak, Liszt Ferenc zeneszerzőről hallgathatnak előadást, koncerteken vehetnek részt.
Magyar Köztársaság Sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb szerzőjével, Kányádi Sándorral szervez közönségtalálkozó körutat.
A népszerű költő szerdán Székelyudvarhelyen, csütörtökön Kovásznán és Kézdivásárhelyen, pénteken Baróton, majd szombaton Sepsiszentgyörgyön találkozik olvasóival. A rendezvényt a Magyar Írószövetség támogatja. Sepsiszentgyörgyön pénteken a színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar koncertezik, a színház kamaratermében pedig a Próba Után Lacikánál Borozunk nevű zenekar mutatja be a Kovács András Ferenc megzenésített verseiből összeállított lírai koncertjét. A sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban vasárnap a 200 éve született Liszt Ferencre emlékeznek.
A zeneszerző Via Crucis című művéről tart előadást Valádi Enikő zenetanár, majd hallható lesz a teljes kompozíció a Snaps Vocal Band és Horváth Zoltán orgonaművész előadásában. A Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében január 22-én a csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnázium aulájában Ruralia hungarica címmel komolyzenei kocertre kerül sor, többek között Bartók Béla-, Dohnányi Ernő-, Hubay Jenő- és Joseph Haydn-művek csendülnek fel. A Szeben megyei Vízaknán pedig vasárnap a Református Gyülekezeti Otthonban Székely panoráma címmel nyílik fotókiállítás a Hargita Megyei Kulturális Központ csíkszentdomokosi fotótáborának anyagából.
A Csíki Játékszín immár másodszor várja ingyenes felolvasó-színházi előadással közönségét. Szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján kortárs magyar drámát olvasott fel a társulat, ezúttal pedig szombaton 18 órai kezdettel a József Attila- és Kossuth-díjas Janikovszky Éva műveiből olvasnak fel a színház művészei, majd Cári Tibor szerzeményeiből kerül sor egy minikoncertre, a zeneszerző és Veress Albert előadásában. Az újabb ingyenes fellépést követően az évad folyamán még egy alkalommal várják díjmentesen a közönséget a színház művészei, a Magyar Költészet Napján.
Kolozsváron a lutheránus egyház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) is szervez programokat a kultúra napján. A lutheránus templomban tegnap kiállítást nyitottak meg, szombaton pedig ökumenikus istentiszteletre és operagálára kerül sor a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek közreműködésével.
A szombati istentiszteletet követően többek között Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Lukács Tamás országgyűlési képviselő mond beszédet. Az EME szervezésében Szegedy-Maszák Mihály, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára tart előadást Babits Mihály nemzetfölfogása és neoklasszicizmusa címmel szombaton 11 órától a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának székházában, délután négytől pedig a társaság székházában az EME debütdíjának átadására kerül sor. Krónika (Kolozsvár)

Léteznie kell a székelyföldi autonómiának (Kádár Gyula történelmi publicisztikái)
A székely hazát Románia határán belül képzelem el, törvényes eszközökkel létre lehet hozni a két és fél megyéből álló Székelyföldet, ami nem jelent veszélyt a román nemezetiségűekre nézve — vélekedett kötetének tegnapi bemutatóján Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész.
A Bod Péter Megyei Könyvtárban tegnap délután mutatták be Kádár Gyula legújabb, Székelyföld határán című kötetét. Demeter Lajos helytörténész köszöntötte a szerzőt, ismertette tudományos munkásságát, majd Szekeres Attila István heraldikus, lapunk újságírója beszélt a könyvről, melyet az autonómiaharc bibliájaként emlegetett, kijelentvén, Kádár Gyula nem a Székelyföld történetéről ír, hanem elsősorban arra összpontosít, hogy a székely autonómia létezett és léteznie kell; ugyanakkor vallja, hogy a székely nép csak úgy őrizheti meg identitását, ha kiharcolja az autonómiát. ,,Írásait történelmi publicisztikának nevezném, mert a szerző megfogalmazza véleményét is, hogy kell nekünk a területi autonómia" — tette hozzá Szekeres.
Kádár Gyula elmondta, minden írását arra hegyezte ki, tenni, küzdeni kell, nem szabad feladni. Arra is emlékeztetett, Sepsiszentgyörgy tíz kilométeres körzetében él egy tizenötezres lélekszámú etnikum (nem nevezte meg, noha utalásából kiderült: romákról beszél — szerk. megj.), melynek tagjai egy évtized alatt megkétszereződnek, s ha bejönnek ide, a ,,betelepedettekkel" együtt átvehetik Sepsiszentgyörgy, a megyei tanács irányítását, ezt pedig el kellene kerülni. Ugyanakkor azt is leszögezte, Székelyföld megteremtése nem jelenti semmilyen más etnikum háttérbe szorítását, a székely területi önkormányzat Románián belüli lenne, s hogy ez az országot is erősítené, a létező európai autonómiák is bizonyítják. A székely haza fogalma benne van a lelkünkben, a Székelyföldet jelenti, ezt megtartani nekünk kötelességünk — vélekedett Kádár Gyula, akinek írásaiból Piroska Klára és Darvas László színművész olvasott fel.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sikeresek az alternatív színtársulatok
Két alternatív társulat is sikeresen működik Sepsiszentgyörgyön a helyi önkormányzat által finanszírozott Tamási Áron Színházon kívül. A Krónika arra volt kíváncsi, hogyan tud megélni a most jubiláló Osonó és az M Studió a „hagyományos” társulat mellett a városban.
Hármas évfordulót ünnepelt a napokban a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely: február első hetére esett ugyanis az alternatív társulat 18. és a Részletek a bolyongás meséiből című előadás 4. születésnapja, ugyanakkor a csapat éppen egy éve Kelet-Európát képviselte Thaiföldön, a Pathumtani Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Ebből az alkalomból kedden este a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében levetítették a Thaiföldön Osonó című dokumentumfilmet, amelyet a háromhetes turné során Erdély András készített. Az Osonó Diákszínház 1993-ban alakult, majd később ebből nőtt ki az Osonó Színházműhely, amelyben a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium, a Művészeti Népiskola színészosztályának és a Mikes Kelemen Főgimnázium Diákszínházának tanulói lépnek fel. A társulat vezetője, Fazakas Misi színész-rendező, a Plugor Sándor Gimnázium drámatagozatának tanára elmondta, az elmúlt 18 év alatt a műhelyben 140 diák tevékenykedett. Összesen 13 bemutatót vittek színre, amelyekre 17 hazai és nemzetközi díjat kaptak. A diákokból verbuvált csapat vezetői sokat pályáznak, a sepsiszentgyörgyi, a Kovászna megyei önkormányzatoktól is nyertek támogatást, ugyanakkor magáncégek, szülők is segítik őket, továbbá intenzíven kampányolnak, hogy minél többen nekik utalják adójuk 2 százalékát. A thaiföldi turné költségeire is az önkormányzatok kulturális alapjaiból hívtak le pénzt, és mecénások támogatták őket. „A színház csak ürügy” motívumra alapozva az egyik elhagyott sepsiszentgyörgyi kazánházban szeretnének ifjúsági kulturális központot létrehozni, az épületet a sepsiszentgyörgyi tanácstól szeretnék megkapni. Az átalakítást később szintén pályázati forrásokból finanszíroznák. Az Osonó márciusban kéthetes magyarországi turnén vesz részt, majd áprilisban bemutatják új előadásukat.
Az M Studio 2005-ben, a Háromszék Táncegyüttes műhelyeként jött létre, s máig a mozgás- és táncszínház területén alkot. Ekkor még a Kovászna Megyei Tanács finanszírozta. Tavaly azonban a megszorító intézkedések következtében az alternatív társulatot a teljes felszámolás veszélye fenyegette, azért pedig, hogy ezt elkerüljék, átvette a Tamási Áron Színház, és így a sepsiszentgyörgyi önkormányzat fennhatósága alá került. Hogy ezzel a váltással mennyiből gazdálkodhatnak, még nem lehet tudni, ugyanis a tavalyi csonka év volt, az idei költségvetést pedig még nem fogadta el a közgyűlés. Az önkormányzat januárban hosszabbította meg Bocsárdi László színházigazgató szerződését, az elvárások között megfogalmazták, hogy a teátrumhoz tartozó M Studio is köteles évadonként három új előadást színpadra állítani.
A társulat ugyanakkor a büdzsé elfogadásáig sem ül tétlenül: mivel anyagi fedezet hiányában nem tudtak vendégrendezőket szerződtetni, Uray Péter társulatvezető kitalálta a Rendezd magad! projektet, amelynek keretében a társulat színészei rendezőként mutatkoznak be. A sorozat első rendezését Szekrényes László vállalta, február elején a Csehov Medve című darabja alapján készült, MDV nevet kapott huszonöt perces előadást vitte színre, ötvözve a klasszikus és a mozgásszínházi elemeket. Az M Studio egyébként új műfajt teremtett Erdélyben és Romániában, az ország egyetlen hivatásos mozgásszínházi társulataként is elfogadtatták magukat a közönséggel. Nem a gyors siker, hanem a színházépítés volt a fontos, öt év alatt 15 bemutatót tartottak. Az ötödik évben, tavaly a népszerűség terén jelentős előrelépést könyveltek el: 13 hazai és külföldi fesztiválra kaptak meghívást.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Forradalom és iskolamentés a szórványban
Balázsfalva
Egyszerre tartották a magyar iskola és a nagy szabadságharc ünnepét március 12-én este, Balázsfalván, a zsúfolásig telt Művelődési Házban. A környékbeliek lelkébe mindkét mozzanat mélyen befészkelte magát, hiszen sorsunk múlott és múlik ezeken: forradalmunk szellemén és állandó küzdelmünkön iskoláinkért. Gyökerek nélkül nincs igazi jövő, de megteremtéséhez itt, a végvári környezetben elsősorban anyanyelvi iskola szükséges és gyermekek, akik megtöltik. Különösen a szórványban, ahol a napi élethez, a teljes élethez legalább két nyelv tudása nélkülözhetetlen. Ehhez pedig felkészült szülőkre és minőségi iskolára van szükség.
Tanulni, majd ünnepelni gyűlt össze a közönség, köztük balázsfalvi, péterfalvi, tűri, gyulafehérvári, búzásbocsárdi vendégek. Karácsonyi István a Szülőföldünkért Egyesület nevében, házigazdaként üdvözölte a jelenlévőket, kiemelve Vetési László református szórvány lelkipásztort, a Diaszpóra Alapítvány elnökét és Valentin Rotar balázsfalvi polgármestert. A moderátor szerepét betöltő Szakács Júlia, a Bethlen-kollégium véndiákja, jelenleg az Erdélyi Magyar Ifjak szórvány szakcsoportjának vezetője elmondta: olyan rendezvény ez, ahol sorskérdések felvetésére és megvitatására gyűltek össze a résztvevők.
Dr. Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke, a rendezvény eszmei irányítója, szervezője szerint a helyszín megválasztása, ahol ő is született, nem volt véletlen. 1848 márciusában még együtt ünnepeltek a román és a magyar emberek (pl. a nagyenyedi templomban). Családról, iskoláról kell beszélnünk itt ma, mert csak így ünnepelhetünk száz év múlva is ezeken a helyszíneken. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója kiemelte: nem szabad megtagadni az örökséget, hanem tovább kell fejlesztenünk azt, és úgy kell a jelent építeni, hogy közben a jövőt is formáljuk. Örömmel jelentette be, hogy április 2-án Kolozsváron, a felújított Mátyás-szoborcsoport avatási ünnepségén ott lesznek reneszánsz táncukkal az erdélyi színt képviselő enyedi diákok is. Gál László, a Római Katolikus Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója szerint az iskolával erősödött a magyar oktatás, létszámában is emelkedett (jelenleg 200 diákja van), és egyre nagyobb szerepet tölt be a magyar identitástudat erősítésében.
Vetési László előadásában példákkal illusztrálta, miért is történnek téves iskolaválasztások a magyar szülők körében. A többségi befogadó iskola és közösség már többé nem engedi el a magyar fiatalt, aki innen választ felsőbb iskolákat, baráti kört, később élettársat, elhanyagolja anyanyelvét, gyermekeit ugyanabba az iskolába irányítja, ahol ő is járt. Mindez gyakran onnan indul, amikor a szomszédasszony vagy a nagybácsi tanácsa a döntő. A „csak román iskolában érvényesülhet” hamis érve helyett józan ésszel kéne gondolkodni azon, mi is a gyermek valódi érdeke. A választ a szülők ott helyben megkaphatták abban az igényes, színes, kétnyelvű, 12 oldalas alkalmi kiadványban, amelyet a Szülőföld Alap és Kovászna Megye Tanácsának segítségével adtak ki, Milyen iskolát válasszak gyermekemnek? Magyar iskolát program. Dr. Gudor Botond vezércikkében (Miért magyar iskolát?) konkrét válaszokat fogalmazott meg a kérdésre. „… A választás több, mint egy szójáték. A 21. század kihívása, egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy apa és anyanyelvedet jól, ha lehet, tökéletesen megismerd. Lehetőség arra, hogy későbbi munkahelyeden a legjobb állást nyerd el. Lehetőség arra, hogy a templomban megértsd a lelkészt, és nagymamával is elbeszélgethess. A magyar iskola azt a leendő embert jelenti, aki nem fél, hanem boldogul. Magyarul és románul egyformán tud. Ezt kínálják magyar iskoláink Bethlenszentmiklóson, Gyulafehérváron és Nagyenyeden. Nem egyszerű iskolát, hanem olyan iskolát, ahol nyelvet, nyelveket tanul, ahol több lesz, mint az átlag, ahol hitre és reményre nevelik.” A kiadványban helyet kapott még többek között Kémenes Loránt Zoltán plébános, Szőcs Ildikó és Gál László líceumi igazgatók, Veres József tanár és Máté János református lelkipásztor írása.
Az ünnepi műsor keretében a helybéli magyar gyermekek forradalmi verseket és hegedűszólót adtak elő. Boros Erzsébet búzásbocsárdi református tiszteletesasszony a nap szellemének megfelelően válogatta ki forradalmi dalait, nótáit, hatalmas sikert aratva, majd Kossuth Lajos beszédét hallgathattuk fonográf felvételről. Ezt követően fellépett a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, amely 2004-ben alakult a gyermektáncház mozgalom részvevőiből. Jelenleg négy korosztályban több mint 140 gyermek tanul táncolni óvodától a XII. osztályig. 2006-ban a Küküllő menti bokrokra utaltak, amikor nevet választottak. Ezúttal is tematikus táncjátékot mutattak be március 15. tiszteletére, Verbuválás, csatamező, szabadság… címmel. Az énekszámokat Németi László kollégiumi véndiák és Vásárhelyi Mónika adta elő. Többször visszatapsolták őket. Amikor a közönség elhagyta a termet, az egyik idős néni azt mondta: „Ilyen szép ünnep, rég nem volt Balázsfalván. Tudja, az én unokám is magyar iskolába jár!”
Létkérdések megidézése és ünnep volt ez a nap, egyben a szórványösszefogás egyik szép pillanata (támogatók: Szülőföld Alap, Bod Péter Alapítvány, Erdélyi Magyar Ifjak, balázsfalvi, búzásbocsárdi, magyarpéterfalvi református egyházközségek, tűri római katolikus egyházközség). A Fehér megyei magyar szórvány anyagi segítséggel, de saját elképzelésekkel és szellemi erőkkel építette fel ezt a szép és tanulságos ünnepnapot. Önmaga dolgozott saját sorsa irányításán. Folytatása várható Gyulafehérváron április 30-án, Küküllőváron május 21-én, Marosújváron május 28-án. A szórványsegítő civil csapat tehát tovább dolgozik a magyar iskolák megmentéséért.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Több jut műemlékekre
Az elmúlt években hátrányosan megkülönböztették Háromszéket, Székelyföldet, jóval kevesebb pénz jutott műemlék-helyreállításra, mint az ország más régióiban, ezt próbálja most pótolni a művelődési tárca – mondta el sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor miniszter. Beszámolójából kiderült, idén az eddigieknél háromszor több pénzt kap a megye műemlékek felújítására.
A tárcavezető elmondta, 2007-ben négy, 2008-ban három, 2009-ben pedig két műemlék épület szerepelt a kulturális tárca felújítási programjában, többnyire 800 000–900 000 lejt utaltak ki Háromszéknek. A helyzet kiegyensúlyozása már tavaly megkezdődött, Kovászna megyéből 18 műemlék került fel a minisztérium listájára, ezek közül 11 magyar érdekeltségű, és összesen hárommillió lejt utaltak ki. Idén a minisztérium pénzéből finanszírozzák a gidófalvi, feldobolyi, kálnoki, zabolai református templom, az illyefalvi református erődtemplom, a sepsiszentkirályi és a kökösi unitárius templom, a zágoni Mikes–Szentkereszty-udvarház felújítását.
Sepsiszentgyörgyről a székek egykori székháza, ma a Bod Péter Megyei Könyvtár került fel a listára, és az egykori Hungária Szálló, a mai Megyei Postahivatal épülete, de renoválják a nagyajtai községházát, a csernátoni Ika-várat, az imecsfalvi Cserey-udvarházat, a lemhényi Szent Mihály római katolikus templom épületegyüttesét, a vargyasi Szent Arkangyalok fatemplomot, a kézdivásárhelyi egykori katonaneveldét és az uzoni egykori Pünkösti-udvarházat, a mai könyvtárat. Kelemen Hunor ugyanakkor közölte: a kulturális tárca műemlék-helyreállítási különalapjából több mint 1,215 millió lejjel finanszírozzák az egykori sepsiszentgyörgyi Bazár, a mai Gyárfás Jenő Megyei Képtár épületének felújítását. Itt elsősorban a nyílászárókat cserélik ki, korszerűsítik a fűtésrendszert, és megvásárolják azokat a biztonsági, fény- és hangtechnikai felszereléseket, amelyek magas színvonalú kiállítótér kialakításához szükségesek, hogy a képtár bekapcsolódhassék a nemzetközi kulturális körforgásba.
Kelemen Hunor azt is elmondta, Sepsiszentgyörgy polgármestere kéréssel fordult minisztériumához, hogy támogassa a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Bukaresti Nemzeti Színház Szent György-napi vendégszereplését. Felvették a kapcsolatot a két intézménnyel, várják válaszukat, hogy milyen előadást tudnának elhozni, de a kérés támogatható – fejtette ki Kelemen Hunor.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A világ legszorgalmasabb történészei
A marosvásárhelyi Mentor Kiadó két történelmi könyvét mutatták be tegnap este a szerzők jelenlétében a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. Két sorozat ,,új, fontos termékeiről”, ,,időtálló művekről” esett szó: Tüdős S. Kinga történész Erdélyi testamentumok IV. – Erdélyi nemesek és főemberek végrendeletei, 1661–1723 című munkájáról, illetve Pál-Antal Sándor történész, levéltáros Székely székek a 18. században IV. – Háromszék 1701–1722 között című kötetéről.
Míg az Erdély történelmére utaló kiadványok hosszú ideig tabunak számítottak, a Mentor alaposan kivette részét a kéziratok közkinccsé tételében, mindkét, igen termékeny szerző ,,házi kiadójává” váltak – hangsúlyozta Káli-Király István, a Mentor igazgatója. Hozzátette: Pál-Antal Sándor tizenhat kötetét, Tüdős S. Kinga nyolc könyvét jelentették meg, ők ketten ,,a világ legszorgalmasabb történészei”, életüket áldozták a tudományos kutatásra. Pál-Antal Sándor elmondta, e sorozatban sikerült feltérképeznie Székelyföld lakosságát, az itt élők gazdasági helyzetét negyed évszázadban, a névanyag nyelvészek és családfakutatók számára egyaránt fontos. Tüdős S. Kinga a tanulmányozott végrendeletek kapcsán úgy fogalmazott, azok emberközeli képet nyújtanak a vizsgált száz-százötven évről, esetenként még humor is van bennük, olyanok, akár egy mese. A kiadványok megjelentetése egyre nehezebb, Káli-Király István ennek kapcsán keserűen jegyezte meg, senki nem fogja fel a Kárpát-medencében, hogy ezek a könyvek mekkora nagy értéket jelentenek.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

(Erdélyi) magyar történetírók
Korunk, 2011. május
”A nemzeti ábrándokat történetírásunkból zárjuk ki. (…) komoly küldetésű nemzetnek főként a valóra kell törekednie, tudományban és műveltségben szintúgy, mint a politikai és társadalmi életben. (…) míg történeteinek mesés hajdanán és mitológiai képeken kapkod valamely nemzet, nem illeti meg a férfiasultság díszes címe” – hangzik gróf Mikó Imrének, a Magyar Történelmi Társulat első elnökének a szervezet megalakulásakor, 1867-ben elhangzott intése, amely a 21. századra sem vesztett időszerűségéből.
A Korunk legfrissebb lapszámának súlypontját az (erdélyi) magyar történetírás képezi; az összeállítás megkísérli összegezni az erdélyi historiográfia évszázadait, a kezdetektől a 20. századi történészek munkásságáig.
A felvezető tanulmányban Romsics Ignác a magyar – és ezen belül az erdélyi – historiográfia történeti elemzését adja, ezt követően hazai és magyarországi szerzők jóvoltából Szamosközy István, Cserei Mihály, Bod Péter, Mikó Imre, Kőváry László, Jakab Elek, Márki Sándor, Szádeczky Lajos, I. Tóth Zoltán, Makkai László, Pósta Béla és a Kolozsváron kialakult régészeti iskola, valamint Jakó Zsigmond történetírói tevékenységébe kapnak betekintést az olvasók.
”Twitteratúra”: klasszikusok 140 karakterben
Sokak számára a világirodalom egyet jelent vastag kötetekkel, emelkedett nyelvezettel és nagy szerzőkkel, most viszont már a Twitter közösségi portálon is olvashatók lesznek 140 karakteres bejegyzésekben a legjelentősebb művek.
Minderre két chicagói diák vállalkozik. Ők nemcsak Szophoklész Oedipus király, Goethe Az ifjú Werther szenvedései, Shakespeare Hamlet című klasszikusait, hanem modern kori slágereket, többek közt a Harry Potter-köteteket is feldolgozzák.
Az Alíz csodaországban például így kezdődik: “Oh! Egy fehér nyuszi, mint a Mátrixban. Menő film, ha az ember drogokon él”. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése a Twitteren így indul: “A fene ebbe a diákéletbe. Töméntelen munka, ócska szállás, és nekem van a legrondább kalapom az Urálnak ezen az oldalán”.
Ízelítő
2010. november 20-án a Kosztándi házaspár – Katalin és Jenő – képeinek bemutatására, Hegedűs Ferenc vállalkozó kezdeményezésére állandó galéria nyílt Kézdivásárhelyen. A megnyitóra aktualizált közös album jelent meg az Élet-Jelek Pallas- Akadémia sorozatban, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész gondozásában. (Deák Ferenc) * Örök igazság, hogy egy művészről teljes képet csak egy gyűjteményes kiállítás képes nyújtani. Még akkor is, ha az ott bemutatott munkák szinte mindegyike ismerős. Egységükben azonban másként hatnak, mondhatni új minőséget képeznek. (...) A múzeum birtokában lévő 80 metszet mellett Feszt László év elején, nagylelkű gesztussal, újabb 151 alkotását adományozta az intézménynek. (Németh Júlia) * Családi házuk közelében, a Szamos menti dombsághoz tartozó Csicsókeresztúron pár éve szobrot emeltek Torma Károlynak, a régésznek, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjának, Aquincum föltárójának. (Murádin János Kristóf) * Miklóssy Gábor (1912–1999) festőművész Pogány Ö. Gábor művészettörténésznek, a Magyar Nemzeti Galéria ny. igazgatójának írott levelét Zwikl András művészettörténész találta meg Budán, meglehetősen különös, lomtalanítási körülményekben. (...) Keserű és őszinte látlelet, jeremiáda a levél. A késői Ceausescu-korszak egy megmerevített pillanata, a valóság szinte szürreálisnak tűnő elemekkel történő átvilágítása, állapotrajza. (Sümegi György) * Tanárként távolságtartó volt, katonás, szigorú, de nem merev. Diákjai észrevétlenül szerették meg. Huszárkapitány volt – ahogyan Ioan Horváth Bugnariu emlegette, a szó legnemesebb értelmében. (Andrásy Zoltánról – Szuszámi Zsuzsa) * Goethe azt kérdezte, hogy melyik az a műalkotás, amely van olyan fontos, mint egy fa. Valovits László erőteljes vonalaival, kompozícióival az ember és művének útját, az alkotás folyamatát tanulmányozza, az alkotó emberi jelenlét drámáját képszerűsíti. (Józsa István) * Az erdélyi kastélyok életében a vigasságnak nagy becsülete volt. Igen sok nagyúr tartott a XVI–XVIII. században udvari bolondot, markalfit, mint aminőt Bánffy György produkáltatott a gyalui menyegzőn. Báthory Zsigmondot az olasz léhűtők, mimusok, udvari bolondok, tréfacsinálók, mágusok, szellemidézők egész serege vette körül; Bethlen Gábor bolondját Mihály bírónak hívták, ki a fejedelem lakodalmán Balassi Ferenc cserkesz nevű bohócával tört kelevézt. (Biró József) * Erdélyi Művészet, 2011/1.
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)

Egyre kevesebben tanulnak magyarul a Fehér megyei Küküllőváron 
Nemcsak a vegyesházasságban élő szülők körében szokás, hogy a gyereket román osztályba íratják gyermeküket. A szórványban a magyar szülők sem tesznek meg mindent azért, hogy a magyar tannyelvű iskolák ne szűnjenek meg. A gyulafehérvári Bod Péter alapítvány által kezdeményezett, magyar iskolát minden magyar gyermeknek elnevezésű előadássorozat erre az égető problémára irányítja a szórványban élők figyelmét. azt mondják, ha ez így folytatódik, sokan már nem tudnak szótérteni az unokájukkal.
„Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát!” – figyelmeztetett Reményik Sándor, és félő, hogy a szórványban megállíthatatlanul elterjed az a divat, miszerint a szülők elkényelmesedtek, és nem tartják túlságosan fontosnak, hogy a magyar gyerekük magyar osztályban tanuljon. Ha a községben csak román osztály indul, akkor oda iratják a gyereket. Ezenkívül azonban több ok is van, amellyel fel kell venni a gyulafehérvári Bod Péter alapítványnak, A magyar iskolát minden magyar gyermeknek elnevezésű előadássorozatában.
A Maros és Fehér megye határán fekvő Küküllőváron a többség román anyanyelvű, őket a romák követik és a községben mára már a magyarok vannak a legkevesebben. 
Gáspár Botond
Duna tv, Térkép
Erdély,ma

Egy irodalomtörténész műhelyében
Mély meggyőződésem, hogy egy magyar irodalom volt és maradt, mint ahogy egy magyar nemzet van – hangsúlyozta Pomogáts Béla irodalomtörténész tegnap délután a Magyar irodalom Erdélyben című munkájának legújabb, 1968–1989 közötti időszakát bemutató, ötödik kötetének sepsiszentgyörgyi bemutatóján, melyen részt vett Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet is.
A Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott találkozón Kozma Mária, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztője úgy vélekedett, a szóban forgó többkötetes munka Pomogáts fő műve, a szerző jelenléte a magyar köz- és irodalmi életben folytonos, és ennek súlya van. Pomogáts Béla elmondta, 1969 óta folyamatosan foglalkozik erdélyi írókkal, műveikkel, a mostani a százegyedik saját könyve, mintegy harmincban erről a témáról írt. Erdély veszélyeztetett területe a magyar kultúrának, ám ennek ellenére Erdélyben sokkal komolyabban veszik a magyar kultúra ügyét, mint Magyarországon – vélekedett. Szólt továbbá a két Forrás-nemzedékről, az irodalomtörténész csoportosítási kényszeréről, noha “Nagy László és Kányádi Sándor azért a mélyben rokonok”. S bár létezik tájnyelv, székely mentalitás és irodalmi hagyomány, székely nyelv nincs, csak magyar nyelv – tette hozzá Pomogáts Béla.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Darabnyi Magyarország...
Két-három hete aggódva kaptuk fel fejünket a hírre: lakat kerül a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja sepsiszentgyörgyi irodájának ajtajára. Nem véglegesen, csak mintegy fél évnyire. Az ok Magyarország nem épp rózsás államháztartási állapota lett volna, hiszen néhány hónapnyi fizetés, lakbér is spórlás. De aztán megnyugtatott a mandátumát e hónap végén kitöltő intézetvezető, Hadnagy Miklós: legújabb információi szerint nem szakad meg az intézet működése, legfennebb egy hónapnyi kényszerszünet áll be tevékenységében. Utódjáról korai még beszélni – az elmúlt öt-hét évet azonban nem árt felidézni. Mert onnan nézvést sikertörténet az iroda tevékenysége, amennyiben a Székelyföld számos kiemelkedő kulturális rendezvényt fogadhatott az intézet működésének köszönhetően, de hogy ide elérhessen, rögös utat kellett bejárnia.
A zászló maradt
Magyarországi kulturális intézet Székelyföldre telepítésének ötlete nem Budapesten fogalmazódott meg, és ugyanvalóst sok tárgyalást, lobbizást igényelt, míg 2004 őszén bekövetkezett a hivatalos megnyitó – hogy majd két évre lakat kerüljön a Bod Péter Megyei Könyvtár épületében helyet kapó iroda ajtajára. A hivatalos megnyitó időpontjában ugyanis még nem volt Magyarország és Románia által ratifikált egyezmény, amely alapján működhetett volna az intézet, rá másfél évre, 2006 májusában bólintott rá a román parlament a kétoldalú egyezményre. Az év áprilisában már megérkezett Sepsiszentgyörgyre a kétfős “intézet”, Hadnagy Miklós az Illyés Közalapítványt, felesége, Portik Piroska a kulturális tárcát váltotta fel e küldetésre. Fél év előkészítés után végül 2006. november 29-én elkezdhette működését a központ – bár ezt megelőzően is volt még egy mélypont, a második Gyurcsány-kormány alakításakor olyan emberek kerültek pozícióba, akik nem igazán tudták, hová tenni ezt az intézményt. Terényi János akkori bukaresti magyar nagykövet magyarázta el a nemzetközi államtitkárnak, Bogyay Katalinnak, miért lényeges egy Erdélyben működő magyar kulturális intézet, amelynek szimbolikáját aztán az államtitkár az irodaavatáson értette meg igazán, ahol Markó Béla arról beszélt, az erkélyen van egy darab Magyarország, és ez az ország nekünk, erdélyi magyaroknak mennyire fontos. Az akkor kitűzött piros–fehér–zöld lobogó persze “téma” lett a romániai nacionalista közbeszédben, aztán ez is lecsengett, a zászló maradt (azóta a Gábor Áron utca sokak, főként idősebbek kedvelt sétálóhelyévé vált), az iroda megkezdhette működését.
Közel négyszáz rendezvény
Érdemes számokban is felidézni ez utóbbi öt évet: 390 program Erdély harmincegy településén, 117 helyszínen. Túlnyomóan a Székelyföldön, de juttattak a szórványba is kisebb jellegű rendezvényeket, többnyire kiállítást. A nagyobb lélegzetűeket pedig értelemszerűen Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen – és persze Sepsiszentgyörgyön szervezték. Ami a programok szórását illeti: képzőművészeti és zenei rendezvény a legtöbb, mindkettőből 110–120, irodalmi 50–60, közművelődési nagyjából ugyanannyi – a műfaji megosztás, nyilván, tükrözi a programszervezők érdeklődési körét, de partnereikét is. Hadnagy Miklósék ugyanis az iroda működésének első pillanatától a helyi művelődési intézményekkel kialakított kapcsolatukat az egyenrangúságra alapozták, azaz ha felmerült egy ötlet, hogy kit, milyen rendezvényt hívjanak meg, arról kikérték a helyiek véleményét is – no meg anyagi támogatásukat. Így érhették el, hogy minden esztendőben költségvetésükhöz még kétszer annyit hozzá tudtak tenni, ami természetesen a rendezvények számát is jócskán megemelte. Mert azt is tudni kell, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja számára a bőségszaru szádát Budapesten mindig is szűkösen nyitogatták. A világszerte Magyarország által működtetett tizenkilenc kulturális intézetből öt Collegium Hungaricum, ezek mindig is kiemelt helyet foglaltak el a rangsorban, a Balassi Intézet – a kulturális intézetek felügyeleti szerve – ezekre figyel elsőként, másodsorban a nagyobb európai országokban működő központokra, a harmadik kategóriába tartozik a sepsiszentgyörgyi iroda, olyan intézetek társaságában, mint amelyek Tallinban, Helsinkiben, Delhiben találhatóak. Egyértelmű tehát: rivalizálni nem is tudott volna e “nagytestvérekkel” a szentgyörgyi iroda – de nem is akart. Már az elején, néhány hónap után rájöttek munkatársai: nem Budapestnek, a Balassi Intézetnek kell megfelelniük, hanem a helyi közönségnek. És, nyilván, a helyi művelődési intézmények szintúgy felismerték az iroda létében rejlő lehetőségeket, ez a magyarázata annak, hogy jól működő, nem csupán szervezési nehézségeket megosztó, de anyagi terheket is átvállaló partneri kapcsolatok alakultak ki. Mindezekért, vagy mindenek ellenére az intézetek 2009-es évértékelésekor a Balassi főigazgatója a szentgyörgyi iroda nevét legaláb annyiszor említette, mint a nagy intézetekét – ekkortól mondható, hogy kivívta létjogosultságát.
Egy korszak vége
Épp ezért hatott oly lesújtóan a hír, hogy anyagi meggondolásból “jegelnék” az iroda működését. Hadnagy Miklós azonban megkeresésünkre elmondta, legfrissebb értesülése szerint csupán adminisztratív akadálya van a folytonosságnak, utódja, Lakatos Mihály kettős – román és magyar – állampolgár, diplomáciai feladatkört csak akkor vállalhat, ha a románról lemond. Hogy mi lesz a jövője a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának? Hadnagy Miklós szerint mindig is politikai döntés kérdése, hogy határon túli területen is működjék ilyen iroda, még ha nem is illeszkedik a klasszikus intézeti struktúrába. Bár – teszi hozzá – soha nem fog a klasszikus intézeti hálózaton belül kiemelkedő szerepet betölteni. De nem is ez a feladata. Idén, a második negyedévre, a sepsiszentgyörgyi kulturális intézet költségvetését rendkívül szűkösre szabták. Jószerint csupán egyetlen kiadvány megjelentetésére futotta belőle. Ez az Egy darab Magyarország Erdély szívében címet kapta, nyolcvan oldalon bőséges képillusztrációval a kulturális központ öt évét mutatja be. A könyv Hadnagy Miklós “hattyúdala”, egyféle köszönet is annak az Erdély-szerte mintegy száz partnernek, kikkel/melyekkel az elmúlt öt év során együtt dolgoztak. És ezzel le is zárult a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja létének első korszaka.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tömeges bukás az érettségin
Minden eddiginél gyengébb eredményt értek el a háromszéki diákok, a tegnapi előzetes kihirdetés szerint az érettségizők 55 százaléka megbukott a vizsgákon. Az átjutási átlag tíz százalékponttal kisebb az országosnál, az iskolák teljesítménye közötti különbség is hatalmas, a sikerességi arány 0,99–91,59 százalék között mozog.
A vizsgákon megjelent 1978 érettségizőből 876-on érték el a hatos általánost, a legnagyobb átjutási arányt (91,59 százalék) a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban jegyezték. Második a sorban a Székely Mikó Kollégium (89,91), a harmadik a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium (88,62). Még egyetlen iskolában, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Szakközépiskolában volt 80 százalék fölötti a siker (81,55), és csak két iskola (a bodzafordulói Mircea Eliade és a kézdivásárhelyi Református Kollégium) diákjai jutottak át 70–80 százalék közötti arányban. A megyeközponti Gámán János- és a Puskás Tivadar-iskolát egy-egy sikeres érettségizővel jegyzik, a Constantin Brăncuşi-iskolában kilencvenhétből ketten mentek át. Idén a legnagyobb meglepetést a Bod Péter Tanítóképző okozta csupán 58,18 százalékos átjutási arányával, de a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium sem érte el a 60 százalékot. Nem csak a bukottak száma nagy, alacsony jegyekből is csúcsot döntöttek az idei érettségizők, a megyében csupán hatvanhaton érték el a kilences általánost. A fellebbezéseket ma délig (12 óráig) lehet benyújtani, lapzártáig még nem derült ki, itthon vagy más megyében javítják újra a megóvott dolgozatokat. A végleges eredményeket pénteken függesztik ki.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Leváltani kényszerülnek a könyvtárigazgatót (Pert nyert a prefektúra)
Végleges és visszavonhatatlan ítéletben érvénytelenítette a brassói ítélőtábla a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói székére 2008-ban kiírt versenyvizsgát.
A döntés a hét végén született, vasárnap hajnalban e-mailben küldte szét a hírt a Spanyolországban élő Dan Tănasă. Hivatalos értesítés még nem érkezett.
2008 végén Dan Tănasă az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, kifogásolva, hogy a sepsiszentgyörgyi könyvtár igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgánál feltételként szabták meg a magyar nyelv ismeretét. A diszkriminációs ügyekkel foglalkozó testület 2008. december 16-án határozatban fogalmazta meg: hátrányos megkülönböztetés történt, korlátozták valamely román állampolgár jogát ahhoz, hogy egy közintézményben munkát vállaljon. Tamás Sándor megyeitanács-elnök bíróságon támadta meg a testület döntését, érvelése szerint ugyanis jogos elvárás a megyei könyvtár igazgatójával szemben, hogy beszéljen magyarul, hiszen Háromszék lakosságának háromnegyede magyar. A választások után, 2009 elején Codrin Munteanut nevezték ki Kovászna megye prefektusának, Dan Tănasă áprilisban hívta fel a figyelmét az általa diszkriminatívnak ítélt könyvtárigazgatói versenyvizsgára. Az új kormánymegbízott a Kovászna megyei törvényszéken kérte a vizsga és összes következményének érvénytelenítését. A megyei törvényszék elutasította a prefektúra kérését, de a brassói ítélőtábla elfogadta a kormányhivatal fellebbezését, és július elsején, pénteken meghozta az ítéletet: érvénytelenítette a versenyvizsgát. Dan Tanasă szerint a megyei önkormányzat kénytelen lesz felbontani Szonda Szabolcs könyvtárigazgató szerződését, és új versenyvizsgát kell kiírni. Tănasă azt is tudni véli, hogy Szondának vissza kell fizetnie az elmúlt majd három évben "jogtalanul" kapott bérét. György Ervin prefektus (aki "örökölte" a pert) elmondta: még nem kaptak értesítést a bírósági döntésről, furcsállta azonban, hogy a Spanyolországban élő Tănasănak hamarabb tudomására jutott az ítélet, mint a felperes intézménynek. Nem ismeri a bírói indoklást, így nem nyilatkozhat, de nem tartja elképzelhetőnek, hogy Szonda fizetését visszakérjék, hiszen megdolgozott azért a pénzért, a törvény védi őt – mondotta. Szonda Szabolcs sem akart nyilatkozni, hivatalos értesítést még ő sem kapott, így nincs, amit kommentálnia. Elismerte, rosszul érinti, ha felbontják szerződését, hosszú távú terveket készített, elindított egy munkát, melyet kár lenne megszakítani – vélte. A megyei tanács vezetői közül tegnap senkit nem sikerült utolérnünk.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)