Régi idők hangulatában (Kőrösi Csoma Sándor-emlékház)
Az 1997-ben Csomakőrösön felépített zsindelytetős emlékházban a fotókat, Kőrösi Csoma Sándor életéről és munkásságáról szóló dokumentumokat felváltották 19. század eleji bútorok, ládák, edények, a hagyományos tárló különböző darabjai, amelyek olyan érzést kölcsönöznek a látogatónak, mintha a nagy keletkutató nemrég innen indult volna útjára. Az új alapkiállítás törzsanyaga a zabolai helytörténeti és néprajzi múzeum gyűjteményéből származik, de környékbeli családok is hozzájárultak tárgyadományokkal, mesterek meg munkával. A megújult emlékházat a múlt héten tartott 28. Kőrösi Csoma Sándor Napokon nyitották meg.
Tekintettel arra, hogy Csoma Sándor elszegényedett katonacsaládból származott, a hagyományos beosztású középereszes ház korábbi tárlatát váltó új kiállítás a háromszéki katonarendi székelyek lakáskultúráját idézi. Kőrösi Csoma Sándor (1784–1842) korból kevés bútor, szőttes és használati tárgy maradt fenn a térség néprajzi gyűjteményeiben, ezért a kiállítás szervezői – Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár és Kinda István néprajzkutató, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársa – a korabeli lakások hangulatát az eredeti darabok mellett korhű rekonstrukciók által idézték fel. Az épület három belső teréből a hátsó helyiségben konyhát/lakószobát, az utca frontján lévő teremben tisztaszobát, a kettő közötti szűk helyiségben pedig gabonást/éléskamrát alakítottak ki. A kiállítók munkáját Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának vezetője szakmai tanácsadóként segítette, de a kiállításhoz számos magánszemély és intézmény is hozzájárult. Kinda István lapunknak elmondta, a legrégebbi darabok a 18. századból származó óntányér, ónfedeles habán kancsó, hutában készült üvegtárgyak, a tisztaszobában felépített kandallós tüzelőszerkezet zöld mázas csempemásolatai pedig szintén 18. századi eredetiek alapján készültek László Károly kézdivásárhelyi keramikus műhelyében. A tűzhely fából készült, faragott szerkezeti elemeit az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum mellett működő népfőiskola műhelyében készítette Bagoly Zoltán, Haszmann Lajos és Haszmann László. Felépítése Hegyeli Győző és Hegyeli Huba zabolai kályharakó mesterek munkája. A lakószoba kemence-rekonstrukciójának fából készült elemeit Kosztándi Árpád csomakőrösi asztalosmester készítette el. Tárgyadományokkal és hosszú távú kölcsönzésekkel dr. Bíró Gábor, Biszak Mária, Bogdán Zoltán és Debreczi Tamás segített, a kiállításra kerülő műtárgyak tisztítását és állagvédelmét a zabolai múzeum munkatársa, Gál Judit végezte el, az emlékházat gondozó Teleki Gabriella, Magyari Mária Márta és Teleki Attila tárgyadománnyal és kétkezi munkával is hozzájárult a megvalósításhoz. A megnyitó napjára a papolci református egyházközség kölcsönadta a tulajdonában lévő 1798-as datálású festékes úrasztali terítőt. Bende Tamás csomakőrösi református lelkipásztor a munkálatok összehangolásától kezdve a berendezésig mindenből derekasan kivette a részét – hangsúlyozta Kinda István. A Kőrösi Csoma Sándor szülőházának feltételezett helyén álló emlékház új berendezése hűen idézi a kor lakáskultúráját, de a közeli emlékszobával – amit szintén a Csoma-rendezvényre újítottak fel – együtt sem helyettesíthet egy Csoma-múzeumot, amelynek alapítását már az 1990-es évek első felében kezdeményezte Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke. A múzeumalapítás mindeddig eredménytelen története ellenben nem kedvetlenítette el Gazda Józsefet, tovább lobbizik azért, hogy a Makovecz Imre-tanítvány Csernyus Lőrinc által készített eredeti terv alapján a múzeum felépüljön. Tapasztalva az eddigieket, azt is elfogadhatónak tartja, hogy a terv egyszerűsített változata valósuljon meg. Több ízben kapott ígéretet a kovásznai önkormányzattól, a múzeum ugyanis a helyi református egyház telkén épülne, Tamás Sándor megyeitanács-elnök is támogatásáról biztosította, egy időben gyűjtés is indult a célra, de előrelépés nem történt – mondotta. Gazda József mégis hisz a múzeumépítésben, amely egyben Kőrösi Csoma Sándor dokumentációs központ is lenne, ahol a nagy keletkutató munkái egy helyen összegyűjtve közkinccsé válhatnak.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az egykori város: Pálffy János emlékezete
Huszártiszt, államtitkár és forradalmár volt, halálra ítélték, kegyelmet kapott. Nem sok március 15-én esik szó róla. 160 éve hunyt el.
"Végre a tömegből felkelt Pálffy János, arcán a férfias lelkesültség komoly vonásai s azon őszinte bizalom, melyet tőlünk mindig érdemelt és bírt, mély és várakozó csendet varázsolt elő" – írja róla kortársa, a firtosmartonosi Gálfi Mihály újságíró 1848 tavaszán, amikor az akkor 44 éves Pálffy János szólásra emelkedett az események sodrában Székelyudvarhelyen.
A forradalom tíz éves évfordulóját azonban már nem érte meg – addig azonban hosszú volt az útja ennek az alig 53 éves korában elhunyt udvarhelyszéki politikusnak. Lehetett volna nagyobb, de a szabadságharccal együtt bukott.
Az unitárius kollégiumból a huszárezredbe
A Nyikó-menti kis faluban, Tarcsafalván született 1804. január 10.-én, de olyan kutató is van, aki júniust ad meg születési hónapjaként. Nem paraszti sorból származott, mert családja az ősi székely primorok közül való – apja széki alkirálybíró és pénztárnok volt, aki a keresztúri gimnáziumban taníttatta a fiát, majd az ifjú János 1816-ban Kolozsváron, az Unitárius Kollégiumban tanult.
Öten voltak testvérek, Elek bátyja főjegyző volt, Antal öccse katona, aki a Napóleon ellen vonuló huszárok között volt, de lovaglás közben pipája halálra sebezte, Dénes öccse pedig a Nyikó-mente egyik „helytartója" volt, erőszakos ember hírében állt. Három fiútestvére mellett volt egy húga, Anna.
János Kolozsváron eminens tanuló volt, tanulmányai végeztével, 1825-ben belépett a hadseregbe, huszártiszt lett – katonáskodásának állomásairól, tevékenységéről azonban keveset tudunk, tíz év után, 1935-ben főhadnagyként szerelt le, közben Ausztriában és Olaszországban szolgált.
A század harmincas éveiben olaszországi utazást tett, majd hazajött és Küsmödön gazdálkodott. Vidéki életmódjába azonban belefért az írás és az olvasás, kultúrembernek számított, illetve a feljegyzések szerint szerelmes lett Dénes öccse feleségébe – Pálffy Jánosnak azonban nem lett családja, gyermektelenül halt meg.
Aki felelőtlennek tartotta Kossuthot
Pálffy a negyvenes évek elején lépett be a közéletbe, az Erdélyi országgyűlés Küküllő vármegyei követe lett. Egyre többet járt Pestre, ahol a kor nagy alakjaival is megismerkedett, Batthyány Lajossal, Széchenyi Istvánnal – utóbbi akkora hatással volt rá, hogy egyik országgyűlési beszédében tartott az erdélyi gazdasági egyesület és egy erdélyi tudományos akadémia megalapítását is sürgette.
Legtöbbet odahaza tartózkodott, Székelyföldön, de azt is tudjuk róla, hogy 1845. május közepe táján Kolozsváron találkozott Deák Ferenccel és Vörösmarty Mihállyal.
1848. március 25-án Pálffy János Székelyudvarhelyen az események élére állt. Megérkezett már a pesti események híre, s a dolgok itt is felgyorsultak: a május 2-án tartott udvarhelyi teljes székgyűlésen a felvonult tömeg „egyhangú lelkesedéssel" választotta meg Pálffy Jánost és ifj. gr. Bethlen Jánost követnek a kolozsvári országgyűlésbe, majd rövidesen a pesti országgyűlésbe kerül, illetve az uniós törvény szentesítése végett az országgyűlés őt és Weér Farkast küldte Innsbruckba V. Ferdinándhoz.
Kossuth Lajos alakja mára annyira mitizálódott, hogy az utókor nem nagyon tesz fel kérdőjeleket tevékenységével kapcsolatosan – azonban kortársai igen, köztük Pálffy János.
Habár Pálffyt hívták a forradalmi kormányba Kossuthék, ő ezt nem vállalta el, sőt a visszaemlékezéseiben felelőtlen politikusnak tartotta Kossuth Lajost, amiért a fegyveres harcba belerángatta a magyarokat. Az első felelős minisztériumban pénzügyi államtitkár és a képviselőház első alelnöke, a Honvédelmi Bizottmány tagja lett – ám 1849 elején, látva a súlyos belpolitikai, magyar-magyar csatározásokat, lemondott.
„Kimondva röviden: nem érzem magamat azon helyzetben, hogy betölthetném e tisztemet, mellyel felruházni méltóztattak; azért méltóztassanak megengedni, hogy szintúgy az elnökségről, de mindenesetre a honvédelmi bizottmányi tagságból kilépjek." – mondta ekkor. Tüdőbaja is egyre súlyosbodott.
Haynautól kapott kegyelmet
A szabadságharc elbukásakor, a világosi fegyverletételt követően Kolozsváron tartózkodott, a részvétele miatt bujdosni kényszerült – ám néhány hónap múlva, októberben úgy döntött, hogy önként jelentkezik Haynaunál Pesten – bő fél év múlva, 1850. július 4-én halálra ítélték, de a „bresciai hiéna", a vészkorszak és a megtorlás idejének teljhatalmú ura megkegyelmezett neki. Ha ez nem történik meg, ma Pálffyra a forradalom sokadik mártírjaként emlékeznénk.
Végül nem lett az, kényszerlakhelyet jelöltek ki számára, előbb Pesten, majd Sátoraljaújhelyen – csak 1856 őszén, mint súlyos tüdőbetegnek megengedték, hogy hazaköltözzön szülőfalujába, Tarcsafalvára.
Végrendelete 1857. január 20-án kelt, abban vagyonát az Erdélyi Múzeumra hagyta. Egészsége nagyon megromlott és még ugyanazon év április 13-án, pontosan 160 évvel ezelőtt elhunyt. Udvarhelyszék egyik 19. századi politikusát sajnos elfeledte az utókor, a rendszerváltás után azonban jelent meg róla néhány cikk és tanulmány. 1999-ben Gidó Csaba és Fecső Zoltán történészek írták és állították össze az Udvarhelyszéki Országgyűlési Képviselők Arcképei című kiadványt, ebben jelent meg róla egy életrajz, illetve Biró Gábor festőművész portré-grafikája, amit cikkünk illusztrálására is felhasználtunk.
Pálfy János fő műve a Magyarországi és erdélyi urak című munka, amit 1939-ben Kolozsváron az Erdélyi Magyar Szépmíves Céh jelentetett meg (sajtó alá rendezte Szabó T. Attila) – a két kötetes műből a székelyudvarhelyi Református Kollégium könyvtárában is van példány, benne Pálffy kézírásának reprodukciójával, a két kötet anyaga elolvasható.
Erről Egyed Ákos, a kor kiváló ismerője a következőket írja róla:
„...emlékirata nem kis mértékben járult hozzá a forradalom és a szabadságharc történeti képének kialakításához. Érdekes lenne összehasonlítani a forradalom idején elmondott beszédeit emlékiratának szövegével, ami valószínűleg jól szemléltetné azt, hogy egy nagy tehetségű, művelt, becsületes szándékú, nagy nemzeti célok szolgálatára vállalkozó politikus miként lett a nemzeti ideálokról lemondó békepárt híve, majd a forradalom szellemét több tekintetben torzító emlékírója."
Katona Zoltán / Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Biró Gábor újabb kiállítása Udvarhelyen
Biró Gábor székelyudvarhelyi festőművész, restaurátor kiállítása nyílott meg szombaton a székelyudvarhelyi városi könyvtár látvány- és hangzóanyagtárában. A tárlatot Szabó Károly, a könyvtár munkatársa nyitotta meg, az eseményre számos – az alkotó munkásságát követő – műkedvelő látogatott el.
Kilenc képet csodálhatnak meg az érdeklődők, melyek meg is vásárolhatók. A művész 1980-ban végzett a kolozsvári Ioan Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet szakán, egyéni tárlatait nemcsak szülővárosában láthatta már a közönség, hanem Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, sőt a budapesti Parlament Galériában és a győri Városi Képtárban is. A szakirodalom szerint képei expresszív munkák, szürreális kompozíciók, ugyanakkor világa a természethez kötődik, síkok, terek között teremt kapcsolatot és átjárást derűs formavilágával, absztrakt formáival. Bíró Gábort hat éve – alkotói munkája elismeréseként – a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével jutalmazták. A könyvtárban május 5-éig tekinthetik meg képeit az arra járók.
Dávid Anna Júlia / Székelyhon.ro

Új kollégiumot avattak (Sepsiszentgyörgy)
Amikor az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei megalapították a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, arra kötelezték el magukat, hogy minden erejükkel támogatni fogják a magyar felsőoktatást, és ezt tette most is a református egyház, amikor egyetemi kollégiumot épített – hangsúlyozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szombaton Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló avatóünnepségén. Az egykori textilgyári leányszállás jelenleg az egyházkerület tulajdona, megvásárlásának és felújításának másfél millió eurós költségeit magyar állami pályázatokból és az egyház saját forrásaiból fedezték.
A köszöntőbeszédek előtt a jelen lévő egyházi és világi elöljárók, építők, tervezők, kivitelezők, támogatók és meghívottak együtt énekelték a 90. zsoltárt. Elsőként Kató Béla szólt az egybegyűltekhez. Azt mondta, ebben az országban csak akkor érezhetjük magunkat biztonságban, ha saját épületeinkben, saját területünkön vagyunk, ezért is fontos az építkezés. Sepsiszentgyörgyöt, a református egyházat súlyos veszteség érte, amikor elvették a Református Székely Mikó Kollégiumot, és ezért a várost, a reformátusokat kárpótolni kell, így ez az új épület kárpótlás a Mikóért – hangsúlyozta az egyházfő. Kiemelte: „Ez az épület nem készülhetett volna el ilyen formában és ilyen minőségben, ha Göncz Attila munkatársaival együtt nem teszi rá az életét. Nem pénzt akart vele keresni elsősorban, hanem alkotni és teremteni szeretett volna.” A kollégium és szálló nevéről Kató Béla elmondta: az egyházkerület 1991-ben jegyeztette be a Fidelitas Kft.-t gazdasági tevékenység céljából, de mindmáig nem működtette, most ellenben szükség van egy cégre, hogy az új létesítményt a törvényeknek megfelelően tudják működtetni, és ez a Fidelitas Kft. lesz. Az egyház az anyaországtól megkapta azt a támogatást, amellyel átalakíthatták az épületet, amelynek ezután önmagát kell eltartania – mondotta. „Nem vagyongyűjtés a célunk, hanem az oktatás, amely nélkül nincs jövő, nincs egyház, nincs közösség. Ezért mindent megteszünk, hogy a fiatalok jó körülmények között, színvonalas helyen tanulhassanak és szórakozhassanak.” Azt kívánta Sepsiszentgyörgynek, az épületavató váljék hagyománnyá, ezentúl minden Szent György-napon adjanak át egy, a közösség számára fontos új épületet. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora a kollégiumi élet közösségformáló szerepét hangsúlyozta. Úgy véli, a mai világban, amikor az emberek elszigetelődnek egymástól, nagyon fontos, hogy minél korábban erősítsük a fiatalokban a közösséghez tartozás érzését. Nem rejtette véka alá, hogy amikor két évvel ezelőtt a Sapientia sepsiszentgyörgyi épületét avatták, kételyei voltak, hogy az egyetem kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai helyszínei után sikerül-e negyedikként Sepsiszentgyörgyön meggyökereztetni a Sapientiát, de most azt látja, hogy nagyon sokan hisznek ebben, és sokan tesznek is ezért. Megköszönte Kató Bélának, hogy segíti az egyetem fejlődését, és azt mondta: „majdnem minden tálcán jön akkor, ha megérdemeljük, akkor, ha a tanárok és a diákok olyan közösséget építenek, amely a jövő szerves része lesz”. Az épületért köszönetet mondott a református egyháznak Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, és hangsúlyozta: „ez az átadás azt üzeni azoknak, akik igen-igen gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi tudunk építeni akkor, ha összefogunk”. Azt kívánja, minél többen jöjjenek ide tanulni, és az itt szerzett tudás által legyenek hasznos tagjai a közösségnek.
Megőrizték a kézműves jelleget
Az épület történetét, a felújítás tervezői koncepcióját és az alkalmazott műszaki megoldásokat Török Áron építész tervező ismertette. A leányblokk – ahogy a helyiek nevezték – a textilgyár munkásszállójaként épült 1958–59-ben. A szocreál épületet igen szerény építészeti eszköztárral húzták fel, mégis igen értékes – hangsúlyozta. Tervezése – vélhetően szovjet minta alapján – Marosvásárhelyen történt, a kivitelezést helyi munkaerő végezte helyi építőanyagok felhasználásával, az előregyártott vasbeton födémpallók és szarufák a gyártási pecsétek szerint Nyárádtőn készültek. Török Áron mindezért a Magyar Autonóm Tartomány termékének nevezte az épületet. Kiemelte: a leányblokk nem a településszövet rombolása révén jött létre, hanem illedelmesen áll egy hagyományos városi telken, hagyományos telepítési képlet szerint, előkerttel, beépítési vonallal, oldal- és hátsó kerttel. Tréfásan megjegyezte: az épület, amelyben fénykorában kétszáz szövőnő lakott, örökre ráégett a város férfi lakosainak mentális térképére.
Az épületmentés legfontosabb indítékaként Török Áron leszögezte: az egykori leányszállás „az ipari léptékű előregyártás és igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi, kézműves épületek egyike Sepsiszentgyörgyön. Az építkezés minden fázisában kitapintható a korábbi, kézműves építészeti hagyomány szaktudása és hozzáértése a tervezéstől a legapróbb részletek kivitelezéséig.” Székely mesterek tapogatták végig a házat tetőtől talpig, és ezt a kézműves jelleget szeretnék megőrizni és megmutatni – fogalmazott. „Mondanom sem kell, milyen kilátástalan küzdelem volt ez a majdnem teljesen felszámolt helyi építőanyag-gyártás és egy majdnem kizárólag importra támaszkodó, elsősorban szintetikus anyagokat kínáló építőanyag-forgalmazás mellett. Az is fontos szempont volt, hogy ez a szigorú szerkesztésű ház, amelyben a nyílászárókat leszámítva egyáltalán nem használtak fát, ne puhuljon a felismerhetetlenségig. Ez a megfontolás vezetett a látszóbeton felületek és lakatosszerkezetek előnyben részesítéséhez a tervezés során.” Török Áron hangsúlyozta: városképi eszközökkel is jelezni kívánták az épület átalakulását, ezt szolgálja a monumentális előtető, amely az előkertet városi köztérré hivatott varázsolni, és nyáron kávézó teraszaként is szolgálhat. Ismertette a kivitelező csapatot: a projekt menedzsere, generáltervezője és generálkivitelezője Göncz Attila vállalkozó, műszaki igazgató Király Sándor, építésvezetők Kajcsa Martin és Tusa Álmos, víz-csatorna, fűtés-, szellőzéstervezés és -kivitelezés Göncz Attila, Nicolae Drăgan, Ciprian Bobenchi, elektromos tervezés és kivitelezés Tódor Géza, gyengeáramú rendszerek kivitelezése Kilyén Sándor, szerkezeti beavatkozások – előtető, menekülő-lépcsőház, liftakna, tetőtér beépítése – Bíró Gábor, az asztalosszerkezeteket Incze Attila és Incze Levente, a lakatosszerkezeteket Lukács Oszkár, további asztalosmunkát és az alagsori régi kazánházban kialakított wellnessblokk bútorzatát Bagoly Miklós készítette. Szalagvágás előtt Kántor Csaba püspökhelyettes mondott áldást, és azt kívánta, az épület ne csak földi ház legyen, hanem hajlék, ne csak a tudásszomj, hanem a hit belső ereje is formáljon közösséget benne.
A háromezer négyzetméter felületű épületben huszonegy négyágyas kollégiumi és huszonkét kétágyas szállodai szobát alakítottak ki, mindenik saját fürdőszobával, a bentlakási részen hétszobánként konyhával, étkezővel, a tetőtérben konferenciaterem és szórakozóhelyiség van. Ezen a szinten a betonelemeket fával szelídítették, tizenhat kilométernyi léccel burkolták a hatalmas tetőzetet. Az eredeti téglafalból meghagyott és több helyen kibontott részletek díszítőelemként hatnak. Az épület mögött és az északi oldalon tizenhárom parkoló létesült, amely nemsokára további helyekkel bővül. A Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló kulcsrakész, következik személyzet alkalmazása és az épület benépesítése. A különleges építészeti megoldásokkal felújított létesítménnyel nemcsak a Sapientia EMTE nyert, hanem Sepsiszentgyörgy is, mert megmenekült a végső pusztulástól egy fél évszázaddal ezelőtt igényes kivitelezéssel létrehozott épület, a szállodai rész pedig bekapcsolódhat a város turisztikai vérkeringésébe.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A nyárádszeredai alkotótábor zárókiállításáról
Zereda – ötödszörre, hangsúlyosan
Augusztus 8. és 14. között zajlott le Nyárádszeredában az alkotótáborozás. A Tordai Levente és Tordai Sarolta által fenntartott Zereda Art Camp 5. tíz művészt látott vendégül. Munkájukat Ungvári-Zrínyi Kata műkritikus követte nyomon. A bemutatott alkotásokat is ő méltatta az augusztus 14-i zárókiállításon. Az ott elhangzott szövegét adjuk most közre.
Gazdag termésű az idei művésztelep. A munkákon visszaköszönnek találkozások: ember és ember, ember és helyszín, valamint tárgyak és fogalmak között.
Ferencz S. Apor modernista vizualitású mítoszokat teremt. A felidézett emlékek visszafogott személyességgel jelennek meg: bár a téma akár nagyon intenzív is lehetne, a kifejezésmód érzékenyen távolságtartó. A konkrét befoglalóformák mellett a tartalmak is szabályosan lekerekítettek, sematizáltak. A teljes kép így jelentéseket tologató, kissé abszurd társasjátékká válik.
Egyiptomi falfestményekre emlékeztető alakok humoros kompozíciókban. Losonczi Béla figurái ártatlanok, de nagyon igaziak: mintha absztrakt festmények részletei elevenedtek volna meg, Klee, Miró, Kandinsky hatásai jutnak eszünkbe. A munkák szellemesek: stoppoló alakok, kis, kerek szemgolyók vonulnak át a képen, és a formák egymással való találkozása szintén humorforrás. Bár nagyon sajátságos ez a magánmitológia, mégis reagál a Zereda valóságaira.
Sánta Csaba bronzösszeállításán a hármas jelenlét sugallja a család jelenségét. Anya, apa, gyerek – mondhatnánk; de a szereplők karakterei többféleképpen értelmezhetők: a testrészek geometriai poénjai, a méretek és az elemek száma adják az interpretáció támpontjait. Üde viaszmunkáinak örömszínei a munkafolyamat élvezetéből születnek. Zsuzsanna című munkája esetében a díszes forma néző általi szemlélete az, ami kiteljesíti a koncepciót.
Berze Imre munkája vízzel való találkozásból inspirálódik. A torzó kiképzése finom, technikailag bravúros, de nem túlságosan narratív: maga az anyagkezelés is a vízélményt testesíti meg. A test finoman emelkedik ki önnön hullámaiból; az anyag puha, feszes, gondolatfinom burok, amely formai feszültségben érintkezik az alappal – de a látvány mégis harmóniát nyújt. Egy csepp a tóban, egy pillanat a vízszint végtelenségében.
Borgó rajzai mintha Borges kínai enciklopédiájának illusztrációi lennének. A lexikon rendszerezése idegen, nyugati szemszögünk számára irracionális struktúrákat követ. Ha a lapon felsorakoztatott furcsa lényeket szemléljük, ugyanez az érzés fog el: az archetipikus formák kombinációi látszólag megfejthetetlenek, feliratozottak vagy nem, élőlények vagy tárgyak, eszközeik vannak vagy meztelenek – de ez az egymásmellettiség, aszisztematikus gazdagságában, valójában csak asszociációkat teremt, egyre többet és többet.
Kuti Botond festményein a sajátos festékhasználat szürreális felületeket teremt. Nagyobb méretű munkáján a fizikai anyag levegővel és atmoszférával telítődik. A gesztusok feloldódnak egy különös formavilág tömegeiben, amely ismerős-ismeretlen jelenségként tárul elénk. Kuti vizuális világai ismerős alapokon állnak, viszont a végeredmény mégis megfejthetetlen és elvont ábrázolás. A valóság tágul ki és szellemül át ebben a látványban.
Lakatos László talált tárgyainak színgazdag felületei egyszerű érzékletességgel, szuggesztíven hatnak. Félgömb alkotása hangszerként is működik. Intarziás gitárdíszre emlékeztet a geometrikus minta; középen futó húrja felül fiktív vonal, alul bemetszi az anyagot. Egyensúly és gazdag egyszerűség testesül meg benne.
Léstyán Csaba képzelt szcenáriókat láttat: az összekötött vagy átszúrt, manipulált tárgyakra vetül ki az emberi lelkiállapot. A konstrukciók kifejezőek. Tollas, Fado című munkájában ezzel szemben pillanatot örökít meg: a „földhözragadt” tollak viszonyai fejezik ki a munka által megragadott feszült helyzetet. Mind evezőtollak; határozott éleik a végtelen horizont vonalával próbálnak játszani.
Bíró Gábor burjánzó szín- és vonalhálói növényzetet, tájakon való barangolást juttatnak eszünkbe. A felületek nyersek, harsányak és absztraktok, gesztuális szabadságban, őszinte expresszivitással épülnek.
Herman Levente festményinstallációi különös jelenléttel bírnak: a teremben Zereda valóságainak körképe jön létre. A lebegő kő eszmeiségét az egymásra tett valós kövek horgonyozzák le a realitásban, az út széle pedig idillikus tájképpé lesz, a Zereda mérföldköve miatt – itt a képbeállítás is jelzi, hogy helyszínről és nem önmagában vett látványról van szó. Az ajtó-pad- függöny-cső rusztikus környezete pedig a teret, a tábort és egyúttal az egész kiállítást is a lokalitásban helyezi el.
Megkaptuk tehát Zereda koordinátáit, konkrét és hangulati, sajátos és elvont viszonylatokban is. Érzékeljük-értékeljük együtt a kiállítást!
Ungvári-Zrínyi Kata / Népújság (Marosvásárhely)

Az ideggyógyász főorvos anekdotái (Könyvbemutató Kézdivásárhelyen)
Kicsinek bizonyult kedd este a kézdivásárhelyi Vigadó emeleti díszterme dr. Bíró Gábor nyugalmazott ideggyógyász főorvosnak az Ambrózia Kiadónál megjelent, A nevető kórház című könyve bemutatójához. A rendezvényt végül a színházteremben tartották meg mintegy kétszáz érdeklődő jelenlétében, hasonlóra az utóbbi évtizedekben egyszer volt példa, amikor Kányádi Sándorral találkozhattak Kézdivásárhely lakói.
Borcsa János irodalomkritikus, az Ambrózia Kiadó igazgatója köszöntötte a szerzőt és a nagyszámú olvasótábort. Elmondta: a most bemutatott könyv az Ambrózia Kiadó tizenötödik kötete, és több, mint egyszerű anekdotagyűjtemény, a szerző jó fél évszázados orvosi pályájáról ad számot benne, ezért is kapta a Pályakép adomákkal, anekdotákkal alcímet. Mint mondta, az olvasók személyes és hiteles képet kaphatnak a marosvásárhelyi magyar orvosképzés fénykoráról, majd annak fokozatos és tudatos leépítéséről, ugyanakkor szembesülhetnek az orvosi pálya buktatóival és kiteljesedési lehetőségeivel is. A könyv második felében kaptak helyet az anekdoták és adomák. A kiadó vezetője felolvasott egy anekdotát, majd azt is elmondta: a kötet háromszéki nyomdában készült, a rajzokat szintén helyi alkotó, Sárosi Csaba grafikus készítette, a borítót pedig a főorvos fia, Bíró Zsolt tervezte.
Miért is ír könyvet egy ideggyógyász? – tette fel önmagának a kérdést a könyv szerzője, aki arról beszélt, hogy korábban esze ágában sem volt könyvet írni – „ilyesmire vetemedni” –, de barátjának, Borcsa Jánosnak az unszolására nekifogott, és emlékezetből írta le a kötetben szereplő anekdotákat. A találkozó végén Bíró Enikő egyetemi oktató, a szerző leánya tucatnyi anekdotát olvasott fel, majd a szerző válaszolt a hozzá intézett kérdésekre, és dedikálta első könyvét. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)