"A székelyudvarhelyi Székelység, a "Székelyföldet és népét ismertető folyóirat" 1931 és 1944 között jelent meg. Most újraindult /júliusban/ a Székelység Székelyudvarhelyen, szerkesztői Hermann Gusztáv Mihály, Gyöngyössy János, Zepeczáner Jenő és Bíró Gábor. Kiadja a Haáz Rezső Kulturális Egyesület /Haáz Rezső Múzeum/, a székelyudvarhelyi Infopress Kft. betűivel. Az új folyamot Kisgyörgy Zoltán ismertette. /Kisgyörgy Zoltán: Köszöntjük a Székelység új folyamát. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 15./"

Első alkalommal lát vendégül erdélyi képzőművészt a Parlament Galéria Budapesten: okt. 31-én nyílt meg Biró Gábor /sz. 1955, Székelyudvarhely/ székelyudvarhelyi festőművész tárlata. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 4./

Erdélyi tárlat címmel nyílik csoportos kiállítás dec. 3-án Budapesten, a Vármegye Galériában. A tárlaton tíz - közöttük székelyudvarhelyi, marosújvári, csíkszeredai, kolozsvári, szovátai, marosvásárhelyi, korondi, valamint nagybányai - alkotó munkáját tekinthetik meg az érdeklődők. A bemutatóra Bíró Gábor festő; Botár Edit díszlettervező, textilművész, festő; Botár László festő; Kádár T. Tibor festő-szobrász, Kusztos Endre festő-grafikus; Orbán Sándor festő; Páll Lajos festő-keramikus és költő; Pócsai András festő; Szilágyi Géza festő, valamint Tőrös Gábor szobrász hozta el műveit. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./ Az erdélyi művészek fővárosi galériája több mint hat esztendővel ezelőtt nyitotta meg kapuját, az V. kerületi Vármegye utca 11. szám alatt.

Jún. 20-án Kolozsváron, a Soros Alapítvány előadótermében tartotta meg közgyűlését az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság. Az árvíz miatt öt fiókszervezet küldöttei nem lehettek jelen. Bíró Károly elnök vázolta a társaság célkitűzéseit és az elért eredményeket. Az EMT jelenleg több mint nyolcszáz taggal, kilenc szakosztállyal és hat fiókszervezettel működik. Több éves előkészület után a napokban került nyomdába Műszaki Szemle című szakfolyóiratuk első két száma. Az EMT évente hat tudományos konferenciát szervez. Tisztújítás történt, a választás eredményeként Bíró Gábor maradt az elnök, Köllő Gábor a tudományos elnökhelyettes, Nagy Károly a gazdasági elnökhelyettes, Égly Károly kiadói elnökhelyettes, Szalma-Győrfi Noémi ügyvezető főtitkár. /Ördögh I. Béla: Tisztújító EMT-küldöttgyűlés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

Székelyudvarhely jelenlegi kulturális életét mutatta be Farkas Wellmann Endre. Egykoron nagyobb volt a könyvtár szerepe, állapította meg Györfi József, a városi könyvtár igazgatója. 1990-ben fordulat állt be, 18 000 könyv és folyóirat érkezett a könyvtárba, magyarországi adományként. Székelyudvarhely iskolaváros, 12 ezer diák tanul itt, az olvasóközönség háromnegyede közülük kerül ki. A város hetente kétszer megjelenő lapja az Udvarhelyi Híradó. Pintér D. István főszerkesztő megjegyezte, hogy kellően képzett művészeti szakíró híján lapja nem tudja alakítani a helyi kulturális életet. A Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Középiskola a Művelődési Házzal közösen évente zenei hetet rendez Bárdos Lajos Fesztivál néven. A város képzőművészeti életének az Udvar alkotócsoportról kell beszélni, Bíró Gábor festőművész asztaltársaságáról /Bencze László, Lakatos Gabriella, Öllerer András, Siklódi Zsolt grafikusművészek/. A Zepeczaner Jenő vezette Haáz Rezső Múzeumban képzőművészeti kiállítások, történésztalálkozók zajlottak. Jelentős múzeum mellett működő képtár. A Székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtárat Róth András történész vezeti, Erdély egyik legpatinásabb könyvgyűjteménye. 1996 decemberében alakult meg az Alterego Irodalmi Kör és folyóirat. Az Alterego lapnak végül 1997-ben csak négy száma jelent meg. 1997 szeptemberében szólalt meg Székelyudvarhely első rádióállomása, a Príma, főszerkesztője Szőke László. Aktív közösségformáló ereje van az Udvarhelyi Fiatal Fórumnak /UFF/, elnöke Nagy Pál. Elsődleges céljuk kulturális-szórakoztató programok szervezése. - Baloga Sándor, a Székelyudvarhelyen működő Digital 3 TV stúdióvezetője ellentmondásosnak látja a kábeltévék szerepét a kulturális élet alakításában. - A régi rendszerben minden kulturális esemény a városi Művelődési Ház szervezésében zajlott, állapította meg Kolozsi B. Ilona szakirányító. Manapság sokminden megváltozott. A színházak ritkán jönnek el, amatőrök és magyarországi együttesek is föllépnek, de csekély az érdeklődés. Rendszeresen szerveznek kiállításokat. /Farkas Wellmann Endre: Kábel vagy kultúra. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 21./

Biró Gábornak az elmúlt évben jelent meg Középkori templomok című nagysikerű munkája, a szerző most újabb kötettel jelentkezett: Erdélyi magyar népi építészet és hagyományainak továbbéltetése /Impress, Marosvásárhely, 1999/. Elmondta, hogy az 1970-es évek elején kezdte el gyűjteni a népi építészeti emlékeket. A könyv értékét növeli igen gazdag rajz- és képanyag. /Az Impress Kiadó új könyve. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./

"Hargita megye kultúráját két alapvető összetevő - a népművészet és a képzőművészet - határozza meg. Vitathatatlan, hogy a vidék huszadik századi csúcseredményeit leginkább a képzőművészet eredményezte állapította meg Szatmári László. A Barabás Miklós Céhen kívül Erdélyben jelenleg csupán néhány hivatalos formában működő, bejegyzett művészcsoportosulás létezik: a székelyudvarhelyi Udvar, amely Bíró Gábor festőművész kezdeményezésére jött létre; a Csíkszeredában bejegyzett Grund 2000 Művészeti Alapítvány és az 1999-ben megalakított Hargita Visual Art, a Hargita megyében élő, tevékenykedő képző- és iparművészek egyesülete. Ez utóbbi szándékai között szerepel a középfokú művészeti oktatás támogatása, a szakmai kapcsolattartás a romániai, anyaországi és külföldi egyesületekkel, megyei jellegű, illetve időszakos csoportos, egyéni és vendégtárlatok rendezése és kortárs képzőművészeti gyűjtemény létrehozása. Csíkszereda Városi Tanácsa a Hargita Visual Art Egyesület használatára engedte át a csíkszeredai Virág utcai galériát. Példamutató Siklódy Ferenc fiatal grafikus kezdeményezése, aki a székelyföldi képzőművészeti múlt közismert és kevésbé ismert alakjainak rajzolt és írott portréival egy majdani erdélyi képzőművészeti lexikon alapjait veti meg. A közel 300 nevet felölelő listából több mint száz portré el is készült. - Az erdélyi magyar művészet legújabb kori történetében a szobrászat a lassú, csendes változások terepe volt. Elég említeni a Szervátiuszék farkaslaki Tamási-emlékművét, Kulcsár Béla (és Hunyadi László meg Kiss Levente) agyagfalvi szoboregyüttesét, Márkos András székelykeresztúri Petőfijét, a gyergyószárhegyi szoborpark néhány ténylegesen kiemelkedő alkotását, vagy a jelenben Hunyadi László, Bodó Levente, Székely József, Burján Gál Emil munkáit. Csíkszereda nem foglal el tekintélyes helyet a köztéri szobrok lelőhelyeinek lajstromán. (Elkészült viszont Nagy Ödön alkotása, Gál Sándor honvédezredes mellszobra; felállították Vetró Andrásnak Zsögödi Nagy Imrét mintázó szobrát, s a közelmúltban Nagy Ödön és Ercsei Ferenc közös művét, Petőfi Sándor mellszobrát.) És milyen köztéri szobrok vannak még Csíkszeredában? A Felszabadító román katona emlékszobor (Marius Butunoiu alkotása), a Mikó-vár előtt a Petőfi- (Szobotka András műve) és Balcescu-szobor (Doru Popovici műve), a Jégpalota előtti Hokizók (Tőrös Gábor alkotása), Bodó Levente Márton Áron-mellszobra, Nagy Ödönnek egy térplasztikája. - Szatmári hangsúlyozta, hogy a köztéri szobrászat megakadt valahol negyven-ötven évvel ezelőtt. Szobrokat erdélyi magyar művészektől alig (vagy egyáltalán nem) rendelt a közület, s ha 1990-től a tiltás oka megszűnt, a közigazgatási intézmények vagy az ún. civil szférához tartozó közületek, egyesületek, alapítványok stb. elsősorban emlékszobrokat rendelnek a szobrászoktól, ezeket is hagyományos formában, kívánják. - Ideje lenne a képzőművészet működéséhez és kibontakozásához nélkülözhetetlen stratégiát megtervezni. Kezdetben az ezen a vidéken élő/tevékenykedő alkotók munkásságát kellene bemutatni (katalógusok, tanulmánykötetek, bibliográfiák készítése, vándorkiállítások szervezése). Közületi támogatással kell feltárni a vidékről elszármazott jeles képzőművészek életműveit. Szatmári kifejtette, hogy szükséges az előttünk járó alkotók habitusának, képzőművészeti attitűdjének a megismerése, "hiszen csak akkor számolhatunk biztos jövővel, ha múltunkat ismerjük és megbecsüljük. Ideje volna már elkészíteni az erdélyi képzőművészeti lexikont, melyben a székelyföldi alkotóknak élenjáró szerep jutna." /Szatmári László: Vidékünk képzőművészetének szubjektív megközelítése. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 21./ A Székelyföld 2000 konferencián elhangzott előadás rövidített változata"

Kassay Péter, a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont helyettes igazgatója elmondta, hogy a Magyar Kulturális Örökség Minisztériumánál pályázatot nyertek a kastély restaurálására. Összesen 31 rendezvényt terveztek az idei évre, a legközelebbi május 1-10 között egy régésztábor. Május 14-23 között lesz a székelyudvarhelyi képzőművészek Udvar csoportjának alkotótábora, a csoport vezetője Bíró Gábor. Írótábort is szerveznek június 16-25 között. Elkészültek a kastély falkép-restaurálási tervei, ezért szerveztek egy falképrestauráló tábort, amelyre Bartos Jenő, a iasi-i képzőművészeti főiskola volt rektora elhozza csoportját. Van egy alegységük Homoródszentmártonon, ahol eddig évente egy alkotótábort szerveztek, az idén kettőt. Népfőiskolát is fognak indítani. /Tervek a szárhegyi alkotóközpontban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./

Júl. 13-án Csíkszeredában megnyílt a székelyudvarhelyi képzőművészek, Bencze László, Bodó Judit, Bíró Gábor, Siklódi Zsolt és Török Ferenc munkáinak tárlata. Az alkotók, az Udvar művészcsoportosulás tagjai. /Kultúrházban a Várudvar. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 15./

Homoródszentmártonon a több mint két évtizede folyamatosan működő nyári festőtábor mellett szept. 3-án megnyílt újabb tábor Homoródmente építészeti és tárgyi-szellemi életformája által kínált lehetőséggel kíván élni. A gyergyószárhegyi Alkotóközpont által finanszírozott, szeptember 17-ig tartó közös munka tájalakításként, tájberendezésként határozható meg. A táborvezető Bodó Judit ötletét Banner Zoltán művészettörténész elemezte: Valamennyi résztvevő - olvashattuk a közös alkotásra invitáló levélben - egy gyakorlatban kinyilvánított szellemiség képviselőjeként kapcsolódhat be a közös mű megteremtésébe, megfogalmazva egyéni élményanyagának mitológiáját. (A személyes lét, élettörténet, emlékek, kulturális történelmi- és művészettörténeti idézetek, felidézések stb. motívumaiból.) Nem illúziókat, hanem a valóság által megszentelt anyagokat, köveket, gerendát, boronát, deszkát, géproncsokat, habarcsot, rögzítő, szigetelő masszákat, festéket, vásznat stb. használnak az "építkezéshez". A homoródmenti tábor meghívottjai: Bencze László, Bíró Gábor, Bott Mária (Szlovákia), Siklódy Zsolt, Suhajda Zita (Kis-Jugoszlávia), Szemán Ferenc (Ungvár) és Török Ferenc. Az egészet filmen rögzítik Imets Márton és Nagy P. Zoltán segítségével. /Tájberendező alkotótábor. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 4./

"Budapesten, a Vármegye Galériában okt. 17-én nyílik a Magyar Millennium égisze alatt rendezett képzőművészeti kiállítás, a Kárpát-medencében élő képzőművészek tárlata. Németh Zsolt államtitkár nyitja meg a tárlatot, amelyen a Hargita megyei képzőművészeket Antal Imre (Gyimesközéplok), Bíró Gábor (Székelyudvarhely), Fekete Miklós (Csíkszereda), Imets László (Csíkszereda) képviseli; továbbá jelen lesznek munkáik által, többek között olyan jeles képzőművészek, mint Gyurkovics Hunor (Szabadka), Kákonyi Csilla (Marosvásárhely), Kovács Géza (Segesvár), Kusztos Endre (Szováta), Miholcsa József (Marosvásárhely), Miklóssy Mária (Sepsiszentgyörgy), Páll Lajos (Korond), Torok Sándor (Szabadka), Zolcsák Sándor (Marosvásárhely). /Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 13./"

"A Géniusz (Kolozsvár) ifjúsági ismeretterjesztő szemle legújabb számában is helyet kapott a honismeret, helytörténet, vallástudomány és az irodalom is, jelezte Józsa István főszerkesztő. Ebben a számban - többek között - Dukrét Géza írt a Szent Jobbról és Szentjobb község történetéről, Bíró Gábor az Udvarhely környéki építészeti emlékekről, Kőhalmi Zoltán a romániai magyarságának kilátásairól, Józsa István Kempelen Farkasról írt, dr. Bartha Zoltán a tavaly nov. 15-19-én Szabadkán és Újvidéken lezajlott Kárpát-medencei magyar nyelvű gyermek- és ifjúsági lapok III. találkozójáról számolt be. /Ördög I. Béla: Formájában és tartalmában színes Géniusz. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./ "

"A kommunista diktatúra áldoztaira emlékeztek márc. 9-én Csíkszeredában. A tavaly májusban felállított emlékműnél az egyházak képviselői mellett jelen voltak a volt rabok is. Megemlékező beszédében dr. Csedő Csaba István polgármester megállapította: egyre kevesebb a szemtanú, akik emlékezhetnek és emlékeztethetnek, viszont még mindig élnek olyanok is, akiknek nem érdekük az igazság feltárása, ezért a meghurcoltak névsora valószínűleg már sosem lesz teljes. A polgármester kitért a rendszer csíki áldozataira is: Orbán István, Tamás Imre, Tamás Dezső, dr. Boga Alajos, Bíró Gábor, P. Boros Fortunát, Böjte Sándor, Györpál Antal, Szájvárt László, Szopos Albert néhány név a több száz áldozatból, akik nem érhették meg a békés öregkort. A központbeli megemlékezés után a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szervezetének tagjai a csíkszeredai régi temetőben is megkoszorúzták a csíkszeredai börtönben elhunyt - jeltelen sírban nyugvó - női politikai foglyok 1994-ben állított emlékművét. /(Daczó Dénes): Áldozatokra emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./"

"Máj. 16-án nyílt meg Biró Gábor székelyudvarhelyi festőművész kiállítása Csíkszeredában, a Petőfi utcai Golden Gallery kiállítótermében. Szatmári László méltatása szerint Biró Gábor művészete példázhatja az absztraktból való kitörést. Biró Gábor /sz. Székelyudvarhely, 1955/ a kolozsvári Ioan Andreescu Képzőművészeti Intézetben végzett, kiállított Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Budapesten és Győrben, csoportos tárlatokon is részt vett. /Biró Gábor székelyudvarhelyi festő tárlata nyílt meg Csíkszeredában. = Krónika (Kolozsvár), máj. 18./"

"Nyolc egykori udvarhelyszéki országgyűlési képviselő portréját és életútját tartalmazza az a kiadvány, amely nemrég jelent meg az SZ-Madisz és az Udvarhelyszéki RMDSZ kiadásában, Fecső Zoltán történészhallgató szerkesztésében, összesen száz példányban. Wesselényi Miklós, Orbán Balázs, Pállfy János, Ugron Gábor, Tibád Antal, Daniel Gábor, Balogh Artúr, Paál Árpád mind olyan személyek, akiknek életéről, munkásságáról egy-két kivétellel keveset tud az utókor. Fecső Zoltán elmondása szerint rengeteg levéltári anyagot kellett feldolgozni ahhoz, hogy az életrajzi adatok hitelesek legyenek. Az arcképeket eredeti fényképek után Biró Gábor festőművész készítette. /K. Z.: Országgyűlési képviselők arcképei. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 16./"

"Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület /EMKE/ Kőváry László Honismereti Köre dec. 8-án, a Györkös Mányi Albert Emlékházban megtartotta a III. Honismereti Napot, melynek témáit a népművészet szolgáltatta. Kiss Margit, a honismereti kör vezetője, emlékeztetett arra, hogy közel tíz éves tevékenységük során nemrég tizedik tanfolyamukat indították be. Bíró Gábor műépítész az erdélyi népi építészetről beszélt. Orbánné Forrai Erzsébet és Zsakó Erzsébet, a kolozsvári unitárius egyház kézimunkakörének vezetői, az erdélyi népi varrottasokról tartottak előadást. Dr. Gazda Klára egyetemi előadótanár az erdélyi magyar népviseletek sajátosságait vette számba. A rendezvény végén Péntek László, a Rákóczi Kultúregylet elnöke röviden ismertette ötéves fennállásuk alatt végzett munkájuk eredményeit. /Ördög I. Béla: III. Honismereti Nap Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./"

"Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumban megnyílt Bíró Gábor festőművész kiállítása. /K. B. B.: Egyéni kiállítás. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 24./"

Székelyudvarhelyen a Haáz Rezső Múzeum Képtárában október 27-én kiállítás nyílt az I. Homoródfürdői Művésztábor anyagából. Az alkotások Bíró Gábor, Gergely Edit, Karácsony Ernő, Schnitz Ildikó, Siklódi Zsolt és Török Ferenc munkái. A tárlatot az Udvarhelyszék Jövőjéért Egyesület szervezte, a kivitelezéshez hozzájárult a Haáz Rezső Múzeum, valamint az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület. /(bb): Stílusok találkozása. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 28./

Megnyílt Bíró Gábor festőművész legújabb kiállítása Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumban. Bíró Gábor kiállítása jelentős képzőművészeti esemény. Azzá teszi Bíró Gábor rangja, tehetsége. Absztrakt festő, de nem absztrakt festőként kezdte. /Lőrincz György: Színekben gazdag, absztrakt. Bíró Gábor meg-megújuló festészete. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 11./

Az Aradi Napok első napján átadták a Kiválósági oklevelet. A magyar kitüntetettek: Nagy Etelka, a városi önkormányzat osztályvezetője, Török Zsolt hegymászó, Lovas Zoltán színművész, Bíró Gábor egykori labdarúgó és post mortem dr. Kovách Géza történész. /J. Gy. : Kitüntetések az Aradi Napokon. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 24./

Id. Biró Gábor nyugdíjas építész mindössze egy éve él Háromszéken, Marosvásárhelyről költöztek ide. 89 éves kora ellenére sem tétlenkedik, hanem rajzol, tervez, közösségi kérdések foglalkoztatják. Egyebek mellett faluház-elképzelésének jövője, sorsa. Kiállításra készül, életművének egy töredékét szeretné közszemlére állítani Sepsiszentgyörgyön, hogy megismertesse Erdély épített örökségét. Nagyobbik fia ― Biró Gábor követte apja szakmáját, és építészmérnökként sikeres vállalkozó ― kérésére költöztek Sepsiszentgyörgyre. Szívesen mutatja meg erdélyi középkori templomokról készült rajzait, városrendezési elgondolásait, közben megjelent, építészeti tárgyú köteteiről (Sóvidék népi építészete, Szentendre, 1992, Középkori templomok, Impress, Marosvásárhely, 1998.; Erdélyi magyar népi építészet és hagyományainak továbbéltetése, Impress, Marosvásárhely, 1999) is beszél. „Az erdélyi magyarság népi építészetének emlékeiről sok fényképes kiállítást rendeztem, ugyanezt tettem az erdélyi középkori templomokról készített rajzos gyűjteményemmel. Műemlékeink, váraink, népi építészeti emlékeink, középkori templomaink sokasága bizonyítja, hogy már a középkorban európai volt itt a kultúra. Mostanság újabb veszély fenyegeti nemzetünket, mégpedig a globalizmus, mely megsemmisíti a kis népek kultúráját…” – írta levelében. Id. Bíró Gábor Kolozsváron született 1919-ben, ott is érettségizett, majd Budapesten szerezte meg a mérnöki diplomát. Munkához jutott Marosvásárhelyen, az akkor létrehozott Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben, majd a vásárhelyi tervezőintézetben dolgozott. Érett építészként, 35–40 éves korban kezdte gyűjteni a népi építészeti emlékeket, több kiállítást rendezett ebben a témakörben. Évtizedek óta foglalkoztatja a faluház gondolata.,,Meg kell teremtenünk a lehetőséget, hogy olyan közösségi életformát tudjunk élni, hogy hazánknak érezzük szülőföldünket” – mondta. /Mózes László: Faluházak megálmodója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 16./

Biró Gábor Székelyudvarhelyen élő festőművésznek decemberben nyílt kiállítása a helyi Haáz Rezső Múzeumban. A művész a kolozsvári egyetem és néhány évi sepsiszentgyörgyi kitérő után 1985-ben tért vissza szülővárosába, amikor sokan Budapestre, Bécsbe vagy még távolabb mentek, menekültek. Képeit absztrakt alkotásokként definiálják. /Kovács Csaba: Tárlat ösvényjáróknak. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./

Biró Gábor festőművész hagyományos év végi kiállításának képei láthatók a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban. Munkái között tíz korpusz látható. A művész szerint a korpuszban benne van kétezer év történelme, de akár a tízparancsolat is. /Kovács Csaba: Jel és kép között. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./

Magyar állami kitüntetéseket adtak át a főkonzulátuson
A magyar nemzet közösségének szolgálatáért, a magyar identitástudat megőrzéséért, erősítéséért, a magyar–román barátságért tett fáradhatatlan munkájuk elismeréseként több művész, pedagógus vagy lelkész vehetett át magyar állami elismerést a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusán.
A meghívottakat Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a kitüntetett személyek önzetlenül járultak hozzá a magyar nemzet szolgálatához, bizonyítva ezzel, hogy magas szinten él a magyar kultúra Erdélyben.
Biró Gábor festőt, restaurátort munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Szarka Gábor csíkszeredai konzul laudációjában elhangzott, Biró Gábor mint a Székelyföld egyik legjelentősebb festője értékteremtő munkájával, nevelési tevékenységével segíti az erdélyi magyar közösség identitásának megtartását, ugyanakkor műveivel hozzájárul az erdélyi magyar alkotóközösség támogatásához és a szülőföldhöz való ragaszkodás erősítéséhez is. Gazda József pedagógust, irodalom- és műkritikust, esszéírót szintén a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
„Mindenképp figyelemreméltó, és a mai magyar társadalomra vonatkoztatva tanulságos Gazda József azon megállapítása, amely szerint a magárahagyottság és a veszélyeztetettség az erdélyi magyarságban azt tudatosította, hogy addig marad meg egy nép, egy nemzet, amíg kultúrája van, és kultúrát teremt” – hangzott el a laudációban, míg maga az író szerényen úgy vélekedett, ő csupán a dolgát végezte az évek folyamán.
A Magyar Köztársasági Érdemrend ezüst érdemkeresztjét vehette át Monica Ioniţă, aki a moldvai Lészped település általános iskolájának volt igazgatója, itt találkozott először a csángóföldi magyar nyelvoktatás problematikájával. Elősegítette a magyar nyelvtanulás lehetőségét, állandó szaktermet biztosított a tanároknak a magyar nyelvoktatásra, ezek a „műhelyek” a hagyományos kulturális tevékenység otthonául is szolgáltak.
A Magyar Köztársasági Érdemrend arany érdemkeresztjét vehette át Boros Károly esperes, aki több mint 20 éve az Ezer Székely Leány Napja rendezvény kuratóriumi elnökeként tevékenykedik, és hosszú évekig szolgált a szórványvidékeken is. Szintén kitüntetésben részesült Haáz Sándor, a szentegyházi Mártonffy János Általános Iskola igazgatója, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia megalapítója, a zenekar „megváltoztatta egy egész vidék zenei műveltségét, zenei hagyományokhoz és kultúrához való hozzáállását” – hangzott el a laudációban.
Haáz Sándor a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. Farkas Miklós, a segesvári művelődési élet egyik főszervezője a Magyar Köztársasági Érdemrend arany érdemkeresztjét vehette át. A rendezvény keretében Vargha Mihályt is elismerésbe részesítették: a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Pro Cultura Hungarica emlékplakettjét vehette át.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)

Dankanits Ádám nagyenyedi évei (1955–1961)
Üdvös dolognak tartom, hogy a Kolozsvár Társaság nemrég Dankanits Ádám művelődés-, irodalom- és könyvtörténész emlékének fölelevenítésére szentelte egyik ülését, mely alkalommal a fölszólalók részleteiben vázolták a szakember életútjának legfontosabb szakaszait, szakmai, tudományos munkásságának sokoldalú vetületét, tanulmányíróként, egyetemi tanárként, és szerkesztőként egyaránt. Az alábbiakban életútjának enyedi állomását próbáljuk föleleveníteni s ezáltal minél teljesebbé tenni a tudós, a szakember, az igazgató, a könyvtáros alakját, személyiségét.
Feltárt adataim szerint 1955-ben érkezett Enyedre, ahol a Bethlen Kastélyban az alig pár évvel annak előtte, 1951-ben berendezett Történelmi Múzeumban kapott igazgatói állást. Itt jegyzem meg, hogy a beindult múzeumban a Bethlen Kollégiumból kiemelt és áttelepített történelmi állomány képezte az alapkiállítás lényegbevágó részét, s ezáltal kapott illusztrálást az ókor, a középkor, a modernkor, numizmatikai szempontból pedig a gr. Mikó Imre kollégiumi főgondnok éremgyűjteménye, néprajzi vonatkozásban a Fenichel Sámuel-féle Új-Guineai gyűjtemény s nem utolsósorban régészeti szempontból a XIX. sz. végén Fogarasi Albert és Bodrogi János kollégiumi professzorok által Marosgombáson feltárt erdélyi honfoglalás kori magyar sírok állománya. Az általam áttanulmányozott múzeumi irattári anyag alapján elmondhatom, hogy az akkori idők biztosította munkakörülmények, igények, elvárások, ideológiai dogmák stb. közepette Dankanits igen sokrétű teendők, feladatok megvalósítója volt. Fiatalos lendülettel vállalta s tett eleget mind a helyi, mind a tartományi és minisztériumi követelményeknek. Nem könnyű egy cikk keretében fölidézni sokirányú, igen gyakran nem is a szakmájába vágó teendőinek sokaságát. Leltározott, adminisztratív levelezést bonyolított le, kiállításokat szervezett, anyagi, pénzügyi forrásokat igényelt, népszerűsítő és szakmai előadásokat tartott, tudományos levelezést folytatott hasonló intézményekkel és személyiségekkel, régészeti ásatásokat bonyolított le kolozsvári szaktársakkal, melyek eredményeiről tudományos dolgozatokban számolt be, a múzeum alapállományát gyarapította beszerzésekkel és adományokkal, annak tevékenységéről az Igazság és Előre napilapokban számolt be népszerűsítő cikkei keretében. Mindezek mellett ún. házon kívüli megbízatást is vállalnia kellett. E tekintetben csupán egy epizódot említenék, amikor is az akkori rajoni néptanács részéről azon feladatot kapta, hogy intézkedjen és szállítsa haza Fugadra, Ispánlakára és Megykerékre a Kolozsváron megjavított falurádiókat. És Ádám ment Kolozsvárra, és hozta a készülékeket, és gyalogolt aztán tíz kilométereket, hóna alatt a falurádióval esőben, sárban, szélben egyaránt. És ment Torockóra (20 km), csak ő tudja, mivel, hol a helybeli kollektív gazdasággal kötött szerződést a múzeumépület kibővítése s kéttucatnyi, fenyőfából készítendő állvány előállítása végett. Jelenleg a lépcsőház szerepét betöltő melléképület siralmas állapotban vár jobb sorsára. Közben a látogatók ezreit kalauzolta a kiállítótermekben, kiknek száma a fellelhető statisztika szerint ekképp alakult: 1951– 8500 látogató; 1952 – adathiány; 1953 – 4408; 1954 – 10 006; 1955– 5600; 1956 – 7000. Sok, vagy kevés azokhoz az időkhöz viszonyítva: döntse el az olvasó. Itt jegyzem meg, hogy jómagam, mint VII.-es diák léptem át először osztályommal együtt e múzeum küszöbét 1961-ben becses emlékezetű Köble József történelemtanárom vezetése alatt. Jól emlékszem manapság is a kiállított anyag rendkívüli gazdagságára, változatosságára, amelyből napjainkra alig maradt némi látnivaló, a lényeg részben raktáron, de javarészt más hazai intézményekbe – Gyulafehérvár, Nagyszeben, Bukarest stb. – vándorolt, úgymond jobb megőrzés végett. Az intézmény pedig ún. régészeti múzeumként éli mindennapjait, a befogadó Bethlen Kastély viszont minden részecskéjében sürgős és általános felújítást igényel, ami már nagyon régóta esedékes.
Egy pillanatra viszont még időzzünk el Dankanitsnál. 1956. december 15-én kelt, s a Művelődési Minisztériumhoz intézett jelentésében többek között közli, hogy „Az utóbbi két évben Enyed rajon múltjának dokumentációs feltárásán munkálkodtunk. E tevékenység párhuzamosan zajlik: 1) felszíni régészeti ásatások, 2) építészeti kutatások (különösen a népi építészet terén), 3) a kulturális műemlékek kutatása, 4) a rajon társadalmi életére vonatkozó bibliográfia összeállítása. Mindezek mellett a múzeum épületét ábrázoló képeslap megvalósítása, az 1437-es parasztlázadásra vonatkozó kiállítás megszervezése, 3 helytörténeti előadás megtartása Enyeden, Felvincen és Marosújváron és ugyanitt egy állandó jellegű helytörténeti kiállítás megnyitása szerepel napirenden”. Ugyanezen keretben, 1956 májusában Enyed rajon amatőr festőinek alkotásaiból nyitott kiállítást a múzeumban, azon év nyarán a kolozsvári Művészeti Múzeum adott helyet az enyedi karikaturisták alkotásainak, majd decemberben ismételten Enyeden mutatják be festményeiket a helybeli alkotók. 1957 márciusában a helyi művelődési házban szervez képzőművészeti kiállítást, majd azon év decemberében Vass Albert enyedi festő és rajztanár mutatja be alkotásait a múzeum kiállítótermében. S ugyanazon évben a kolozsvári Művészeti Alaphoz fordul egy kétnyelvű: román–magyar feliratos alkotás kivitelezéséért: „Vizitaţi Muzeul raional de istorie Aiud, Látogassa meg a rajoni történelmi múzeumot”.
Dankanits a múzeumban kifejtett tevékenységét 1957. december 11-ével kezdődően a közelben levő Bethlen Dokumentációs Könyvtárban folytatja. Ugyanis akkoriban a rövid ideig a könyvtárban tevékenykedő Lazăr Valeriu – mit sem értvén a magyar könyvekhez, nem ismervén a magyar nyelvet – a helyhatóság döntése szerint, személycsere révén, átvette a múzeumot, Dankanitsot pedig áthelyezték a könyvtárba.
Mielőtt tovább lépnénk azonban, tisztázzuk pár mondatban a Bethlen Könyvtár akkori helyzetét. Mint ismeretes, az államosításig a könyvtár a Bethlen Kollégium szerves részét képezte. A múzeumok, könyvtárak, művelődési intézmények államosításáról szóló, 1951-ben megjelent rendelet értelmében a Bethlen Könyvtár is állami tulajdonba kerül, „Állami Bethlen Dokumentációs Könyvtár” elnevezés alatt, és központi szinten az Oktatási és Művelődési Minisztérium keretében működő Művelődési Intézmények (Aşezăminte Culturale) hatáskörébe, majd a későbbiek során ugyanazon szaktárcánál a Könyvtárak Igazgatóságának felügyelete alá kerül. Helyi szinten az akkori rajoni néptanács a felettes hatóság, mind anyagi, mind személyzeti, adminisztrációs vonatkozásban. Dankanits két új kollégája: Böjthe Jolán, aki 1957. április 15-én kezdi könyvtárosi munkáját, és Vita Zsigmond, aki másodjára 1956. március 15-én kap alkalmazást a Bethlen Könyvtárban. Dankanits tehát 26 évesen foglalja el Turnovszky Sándor igazgató nyugdíjba vonulása után a Bethlen Könyvtár igazgatói székét.
A könyvtár irattárának áttanulmányozása során (amelyet a legnagyobb rendben és szabályszerűen hagyott maga után az 1968. augusztus 31-én nyugdíjba vonuló Vita Zsigmond), Dankanits, mondhatni zökkenőmentesen, ugyanazon stílusban és ritmusban – s minden bizonnyal még nagyobb kedvteléssel – folytatja sokrétű, most már könyvtárosi teendőit. 1958 januárjában már a gyulafehérvári Batthyaneumban érdeklődik az 1788-ban kiadott: Deutsch-Ungarisches Wörterbüchlein zum Gebrauche der Schulknaben c. munka, és egyéb, 1788 előtt Gyulafehérváron nyomtatott szótárak, valamint a püspöki nyomda felállítása iránt. S ugyancsak januárban a kolozsvári antikváriumban keresi hivatalos levele által Báthori István erdélyi fejedelem levelezését, Komjátszeginek Békés Gáspárról írott munkáját s az Erdélyi Múzeum Almanachját. A könyvtári munka megkönnyítése végett a szakminisztériumhoz folyamodik egy írógép biztosítására, mely igényét alábbiak szerint indokolja:
„Könyvtárunk közel 65 000 kötettel rendelkezik. Ezen állomány feldolgozása, katalogizálása, újrakatalogizálása nem nélkülözheti egy írógép biztosítását, melynek napi használata 6-7 órás munkaidőt venne igénybe. S ha tekintetbe vesszük, hogy a városi könyvtár sem rendelkezik írógéppel, akkor az írógépes munka napi 8-9 órát igényelne. Ennek hiányában képtelenek vagyunk feladatkörünket megfelelő módon teljesíteni. Az esetleges juttatás esetén kérjük, szíveskedjenek román–magyar–német billentyűzettel ellátott készüléket biztosítani.” A szaktárcának nem lévén módjában kérését teljesíteni, a helyhatósághoz irányította a kérvényezőt a kérdés megoldása végett. Helyi szinten hosszadalmas várakozás következik, s így 1959. augusztus 28-án újabb beadvánnyal igényli a nélkülözhetetlen munkaeszközt, mely kérésében fenti indoklását alábbiakkal egészíti ki: „Tekintettel arra, hogy könyvtárunkat, az ország egyik legértékesebb intézményét igen gyakran külföldi kutatók is igénybe veszik, tűrhetetlennek tartjuk, hogy manapság is ezt az immár elavult, kéziratos módszert alkalmazzuk a katalóguscédulák elkészítésénél. Ugyanakkor igen gyakran a kutatók által igényelt és részükre eljuttatott dokumentumokat is másolással vagyunk kénytelenek elvégezni, amit kézzel végezve, kezdetleges dolognak minősül. Amennyiben írógéphez jutnánk, azt a másik három intézmény, városi könyvtár, történelmi múzeum és természettudományi múzeum használatára is átengedjük.” Így zarándokolt a továbbiak során az aprócska, kezdetleges munkaeszköz hosszú időn át, amíg fel nem mondta a szolgálatot, egyik intézményből a másikba. Egyébiránt a továbbiak során a könyvtár még 1977-ben, ideérkezésem idején sem rendelkezett írógéppel.
Dankanits könyvtári tevékenysége során olyan jeles kutatókat fogadott, s biztosított számukra értékes forrásanyagot, mint: Kiss József, Benda Kálmán, Gyenes Vilmos az MTA részéről, Skultéti Sándor tudományos kutató és Kulcsár Péter Szegedről, Szőkefalvi Nagy Zoltán vegyészkutató Egerből, továbbá Fazoli Sándor történész, Jakó Zsigmond történész, Benkő András zenetörténész, Hajos József szerkesztő, dr. Izsák Sámuel tudományos kutató, Szabó T. Attila egyetemi tanár, Engel Károly tudományos kutató, Jancsó Elemér egyetemi tanár, és Kántor Lajos Kolozsvárról; Ion Berciu muzeográfus Gyulafehérvárról, Iosif Antohi egyetemi tanár Bukarestből, Ján Misianik kutató Pozsonyból, valamint Jarosievitz Zoltán, Demény Zoltán, Király László, Deák Ferenc, Maxim Éva, Molnár Árpád, Bíró Gábor kollégiumi tanárok Nagyenyedről. Ugyanakkor bibliográfiai adatokkal szolgált a marosvásárhelyi Bolyai Könyvtárnak, az enyedi Történelmi Múzeumnak, Lakatos István és Benkő András zenetörténészeknek, Kós Károly néprajzkutatónak, Jordáky Lajos tudományos kutatónak stb.
GYŐRFI DÉNES
FOLYTATJUK. Szabadság (Kolozsvár)

Húszéves a Pallas-Akadémia könyvkiadó
Beszélgetés Tőzsér Józseffel és Kozma Máriával
Köszöntjük a húszéves Pallas Akadémia könyvkiadót. Tőzsér Józseffel és Kozma Máriával, az alapítókkal és vezetőkkel a kiadó művészeti kiadványairól beszélgetünk.
– Erdélyország az elvándorlás, a gazdasági nehézségek ellenére még mindig hatalmas alkotó potenciál. Ráadásul folyamatosan megújul. A világon mindenhol, minden évezredben, minden században éltek olyan emberek, akik minden körülmények között művészettel foglalkoztak, hát itt is élnek, méghozzá szép számmal.
A Kriterion Könyvkiadó kiadványai színvonalat jelentenek, az országban 1945 óta először Veres Péter Erdélyi Művészetével jelenik meg magyar nyelvű művészeti lap. Mik voltak az előzmények, mik voltak a pótolandó hiányok, mire vállalkozott a Pallas-Akadémia Könyvkiadó, amikor a Műterem-sorozatot kitalálta, elindította?
Kozma Mária: – 1990 elején Erdély egyik jelentős egyházi személyiségének panaszoltuk: Jaj, mi lesz velünk, Erdélyből kitelepedett, elment a magyar értelmiség színe-java. Mosolyogva (hittel) válaszolt: a színe lehet, hogy elment, de a java maradt. Persze, lehet ezzel vitázni, most is, de valahogy jobb érzés, derűlátóbb, ha ezt hisszük.
Kiadói szerkesztőként – és nem utolsósorban gyakorló háziasszonyként – egy régi, népi mondást is idézhetnék: szegény asszony vízzel főz. Sokat gondolkoztam e mondáson, mert nem vitattam a népi bölcsességet. Sejtésem szerint igen mély értelem – lehetséges értelmezés – húzódik meg mögötte: víz van – hát hogyne lenne! – s akkor a szegénység mögött is gazdagság rejtőzhet, csak észre kell venni. Elsőnek a vizet tesszük fel főni, s belevalót, ezt-azt, módunk szerint gyűjtögetünk, észrevesszük és megbecsüljük, amink van, a természet még ma is készséggel adakozik. De nem folytatom, mert nem akarom ellaposítani a gondolatot, hiszen éppen az a csodálatos az ilyen ősi szólásmondásokban, hogy önmagukban többet fejeznek ki, mint a róluk szóló magyarázatok tízei. És remélem, e hasonlattal nem sértettem meg sem a háziasszonyokat, sem szerzőinket, sőt támogatóinkat sem, mindazokat, akik „a vizet” s a belevalót hozzák, adják.
Hiszem tehát, hogy az ember bámulatos túlélő képessége, erkölcsi felelősségérzete, elhivatottsága (ez nem mindig esik egybe a tehetséggel, mert sokkal több annál) olyan többletet hoz létre, amely megküzd a nehézségekkel. És hogy „férfiasabb” bölcsességekkel támogassam ezt az elvet: egy vesztett csata még nem vesztett háború. Ezek a túlélési csaták azért is nehezek, mert nem ellenségekkel vívunk – igaz nem is mindig a barátainkkal, bár az is megesik –, és ma konkurenciának, pályázati lehetőségeknek nevezik.
Mindez természetesen nem vonatkozik az alkotómunkára. A karrierépítési tevékenység „technikáit”, a „hajlik, amerre a szél fúj”-féle festést, szobrászkodást, írást nem sorolom ide. Az egyéni alkotási „láz” legigazibb megfogalmazását Csíkszentmihályi Mihálynál találtam meg (a Flow-ra gondolok): „A festőművészt figyelve munkája során nagy hatást tett rám, mennyire elmerül abban, ami a vászonon formát ölt. Szinte a transz állapotába kerül, miközben azzal küzd, hogy látomását valóra váltsa...” És – teszem hozzá – közben biztosan nem érdekli az elvándorlás, a gazdasági nehézségek és hasonlók. Sőt: az alkotás folyamatának átélésében nem a „siker”-nek, hanem csakis a sikerüljön!-nek van jelentősége. A „sikerült, amit megálmodtam” lesz aztán előzménye a sikernek.
Tőzsér József: – Ha a kiadónk szempontjából a művészeket bemutató könyveink kapcsán sikerről és előzményről beszélünk, akkor kezdetben a ’80-as évekbeli Kriterion Könyvkiadó kortárs művészeket bemutató kismonográfia-sorozata volt a példakép. Megszületett tehát a Műterem-sorozat, amelyben 37 kötet jelent meg. Önmagában egy-egy kötet nem túl vastag, inkább csak katalógusként, mondhatni, jelzésszerűen beszél az adott képzőművészi életpályáról, de sorozatként annál fontosabb, mert egységében képet ad a kortárs erdélyi képzőművészet jellegzetes törekvéseiről, ezek anyagba formálásáról, irányairól, stílusváltásairól, alakjairól. Ide persze, nem illettek a klasszikusaink, mint Nagy Imre, Márton Ferenc, Nagy István, Köllő Miklós, Kós Károly, akiknek lezárult életművéről már nem tízoldalas műelemzést, hanem monográfiát illik írni. E két sorozat mellett aztán elindult a harmadik is, az Élet-Jelek című (eddig 5 kötete jelent meg), amelyben olyan képzőművészek szerepelnek, akiknek életműve még nem zárult le, de jól meghatározhatóan kiteljesedett. Gyorsan hozzáteszem, hogy ez nem jelent valamilyen minőségi megkülönböztetést a két sorozat között. A Műterem-sorozatban szereplők mindegyike lehetne az Élet-Jelek főhőse is.
– Amit „magyar művészetnek’” nevezünk, soha nem volt egységes, külön tárgyalandó, sokszor magukban is nehezen megközelíthető szigetekből épül fel. Hogyan, milyen – helyi és összmagyar – szempontok szerint alakulnak a kiadói tervek?
K.M.: – Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a művelődési intézmények (könyvkiadó, kiállítási galériák, műtárgy- és könyvkereskedelem, könyvtár, színház stb.) legfőbb feladata nem az alkotás, hanem a közvetítés. Másrészt igaz, hogy a modern, igényes közvetítés egyáltalán nem zárja ki, sőt egyenesen feltétellé, kívánatossá teszi a közvetítést segítő alkotómunkát: a könyv nyomdai kivitelezése, reklámozása, egy kiállítás környezete stb. De, ismétlem, elsőrendű feladata a közvetítés alkotó és befogadó között. Ez a munka hasonló elhivatottságot követel, mint maga az alkotás, de bizonyosfajta szerénységet, sőt névtelenséget is jelent. Statisztikai felmérések igazolják, hogy az emberek többsége – kivéve persze a kevés vájt fülűt – ritkán jegyzi meg a kiadó nevét, még kedvenc könyvének kapcsán sem. Talán sok más – legfőképp anyagi – vonzat mellett ezért is szoktak áldozatos munkát emlegetni a könyvkiadással kapcsolatban.
– Mindemellett nagyon nagy célt tűzött maga elé a kiadó: szellemi térképet adni Európának erről a részéről, amelyet több tudomány szakirodalma „etnográfiai csoda”-ként emleget?
K. M.: – Cél és áldozatos munka szorosan összefonódik, fölerősíti egymást. Ilyenkor jó a könyv, sikeres a könyvbemutató, a kiállítás... illetve hát ott van útvonala a szerzőnek azon a bizonyos szellemi térképen. Van azonban úgy, hogy hiába a cél és hiába az áldozat, el kell fogadni a „csatavesztést”: ismert a szerző, jó a könyv, de valamiért nem sikerül elindítani az úton.
T.J.: – Gyergyóalfalviként persze a szülőfalum jut eszembe: valóban „etnográfiai csoda” a gyergyóalfalvi képzőművészek kirajzása. 17 profi képzőművészről tudunk (a jó amatőrökkel ez a szám 20-23-ra emelkedik) és erre a számra, földrajzi határra tulajdonképpen nincs is ésszerű magyarázat.
– A monográfia-írásnak megvannak a maga több évszázados szabályai, a filozófiák, az elemzésmodellek a sajátosság feltárásáról beszélnek – ha egymás mellé tesszük a sorozat köteteit, határozott arcél áll össze. Történt már valamilyen önértékelés?
T.J.: – A sorozatok, elemző, összefoglaló jellegű munkák mindig kiemelt helyet foglalnak el egy kiadó arcélének megrajzolásában. Hogy példát mondjak! Fontos sorozatunk a maga több mint félszáz könyvcímével – ezek közül sok két- vagy háromkötetes – az erdélyi tudományosság (történelem, művelődés-, irodalom-, neveléstörténet, nyelvészet, filozófia, esszé) múltjának és jelenének egy-egy szeletét tárja elénk. A sorozat címe is beszélő: Bibliotheca Transsylvanica. És egy érdekesség az Erdély hegyei-sorozatunkról, amire kiadás, szerkesztés közben döbbentünk rá, de az olvasók is felfigyeltek arra, hogy a turisztikai terep leírása telis-tele van ősi hegy-, völgy-, patak-, erdő-, dűlő- és határnevekkel, ami kiindulópontja lehet nyelvészeti tanulmányoknak, alapul szolgálhat további gyűjtéseknek.
K.M.: – A monográfia-szerzők tolla és képzelete írás közben nem kószálhat szabadon. Fegyelemre szoktatja, határok közé szorítja mind a „tárgya”, mind pedig a felhasznált adatok, tények elemzése. Nem írhat lexikoncímszót, szakmai beszámolót, de életregényt sem. Olykor még az is megesik, hogy nem is írhat meg mindent, amire kutatásai közben rábukkant. És mégis: mindezeknek mind benne kell lennie a műben, mert csak így lesz hiteles, olvasmányos és „életszagú”. Nagyon nehéz műfaj. Híres-neves, kiváló művész-személyiségekről írni már önmagában embert próbáló feladat, csak erős empátiával, mélyreható tudással és szakmai alázattal lehet nekifogni.
– Könyvkiadáshoz nincs pénz, ugyanakkor mindenre lehet szerezni, óriási összegek folynak el badarságokra, tévéhíradók közlik, hogy hatalmas összegek tűnnek el. Ez a három az első premissza, amelyből kiindulhatunk – és mindegyik első. Hogy aztán rögtön semlegesítik egymást, külön történet. Ilyen körülmények között, amikor szerkesztőségek, kiadók szűnnek meg, hogyan lehet fenntartani a reprodukciók miatt különösen költséges sorozatot?
T.J. – Nagyon nehezen. A kiadói munka jó részét a pénzszerzés teszi ki: pályázunk, pályázunk és pályázunk, apránként próbáljuk előteremteni egy-egy kötet nyomdaköltségét. Ami a művészkönyvek esetében nem kis összeg. De azt kell mondanom, hogy bizonyára nem a pénz kevesebb, csak az a hajlandóság csökkent, ami azt a kultúrára szánná. De ha jól megkeressük, találunk forrásokat, még ha azok száma mind kevesebb is, és hozzáférhetőségük is nehézkesebbé vált.
– Min dolgoznak most? Mik a kiadó idei tervei?
T.J.: – Készül a gyergyóalfalvi művészek hosszú sorát megnyitó Ambrus Imre életét és munkásságát bemutató monográfia az Élet-Jelek sorozatban. A kötet szerzője Wagner István, akinek hasonló sors jutott, mint Ambrus Imrének, mindketten elhagyták Erdélyt, Magyarországon keresve boldogulást, szakmai kiteljesedést. Ugyanakkor készül a Fekete József szobrászművészt bemutató monográfia Gazda József tollából, Nagy Miklós Kund tollából Puskás Sándor szobrászművészt bemutató monográfia. A Műterem-sorozatban Nagy Miklós Kund szerkesztésében Sajgó Ilona grafikus, Csutak Levente szerkesztésében Simó Enikő festőművész, Szücs György szerkesztésében pedig Biró Gábor festőművész és Józsa István szerkesztésében Suba László szobrászművész életét és munkásságát bemutató kötetek készülnek.
Idén áprilisban lesz 20 éves a kiadó. Az eseményt már a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozaton megünnepeltük több helyen. S hogy más is részesüljön örömünkben, könyvadományokat nyújtottunk át több városi és községi könyvtárnak. Tehát születésnapunkon mi ajándékoztunk, s folytatjuk az ajándékozást.
JÓZSA ISTVÁN
Szabadság (Kolozsvár),

„Ez tetszik” – Székelyudvarhelyen
2013 októberében a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában egy olyan időszakos kiállítás nyílt meg, melynek anyaga a Korunk Galéria és az intézmény alapgyűjteményének részét képezte, és így számos közismert – néhai és ma is élő – erdélyi képzőművész alkotása került közszemlére.
A tárlaton, többek között, Balázs Péter, Balogh Péter, Barabás Miklós, Benczédi Ilona, Bene József, Biró Gábor, Gy. Szabó Béla, Györkös Mányi Albert, Incze János Dés, Istók János, Jakobovits Miklós, Jecza Péter, Jovián György, Kalló László, Kiss László, Kolumbán-Antal József, Kulcsár Béla, Makár Alajos, Márkos András, Maszelka János, Murányi-Mátza Éva, Nagy Albert, Nagy Imre, Nagy István, Páll Lajos, Pongrácz Antónia, Sükösd Ferenc, Székely József, Tirnovan Ari-Vid, Varga Welther Júlia, Vernes András, Würtz Ádám képzőművészek alkotásai szerepeltek.
Veres Péter muzeológus, Haáz Rezső Múzeum és Képtár
Szabadság (Kolozsvár),

A Gyilkos-tónál ülésezett a Székelyföldi Önkormányzati Tanács
Az RMDSZ székelyföldi önkormányzati tisztségviselői és parlamenti képviselői találkoztak október 10-én a Gyergyószentmiklóshoz tartozó Gyilkostó üdülőtelepen, ahol aktuális közéleti problémákat vitattak meg. A résztvevőket Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke köszöntötte házigazdaként, aki a helyszínválasztást nemcsak a Gyilkos-tó turisztikai fontosságával indokolta, hanem a Hargita és Neamț megye közti tisztázatlan közigazgatási határok helyzetével is, hiszen Gyilkostó ebből a szempontból is jelentős település.
Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese elmondta, hogy fontosnak tartja a regionális önkormányzati tanácsok időszakos találkozóit, hiszen számos olyan együttműködési témakör és kapcsolódási pont van az RMDSZ önkormányzati és kormányzati tisztségviselői között, amelyek megvitathatók a találkozón. A megbeszélésen jelen volt Korodi Attila környezetvédelmi miniszter is, aki a tárca által finanszírozott aktuális székelyföldi beruházások helyzetéről tájékoztatta a résztvevőket. Felszólalt Borbély László politikai alelnök is, aki hozzászólásában hangsúlyozta: az RMDSZ büszke a teljesítményére, az elért eredményekre: a 2014-es év során is jelentős megvalósítások születtek a Szövetség közbenjárására: többek között a pénzügyi amnesztiáról szóló jogszabály, a zászlótörvény elfogadása vagy akár a Székelyföldön különös jelentőséggel bíró Gábor Áron-ágyú hazahozatala, iskolabuszok biztosítása. Kelemen Hunor szövetségi elnök az államelnöki kampány helyzetéről számolt be, és elmondta, meggyőződése, hogy a romániai magyar szavazatok ismét a mérleg nyelvét képezhetik a választásokon, ahogy az már sok esetben előfordult.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a fiatalok elvándorlása, a történelmi egyházakkal való együttműködés, a Sapientia egyetem finanszírozása és az RMDSZ jogszabály-alkotási konzultációs rendszere ügyében foglalt állást. Mint kifejtette, a jogszabályalkotás és -módosítás konzultációs rendszerében nagyobb feladatot kellene kapniuk és vállalniuk a helyi és megyei önkormányzati vezetőknek, tisztségviselőknek, ennek érdekében érdemes lenne az önkormányzati hírlevélhez hasonlóan egy bejáratott rendszert kialakítani, amelyhez a SZÖT tagjai is aktívan hozzájárulnak.
A SZÖT jelen levő tagjai állásfoglalásban összegezték a történelmi egyházakkal való együttműködés fontosságát: a résztvevők úgy látják, meg kell osztani a közösségszervezést, a politikum feladatait történelmi egyházainkkal, a civil szférával, szakmai és egyéb szervezetekkel, ezért az egyházak nagyobb szerepvállalására van szükség az oktatási, szociális, egészségügyi szférában, illetve ezt lehetővé tevő jogszabály-módosításokra, amelyek kidolgozásában az RMDSZ önkormányzati és kormányzati tisztségviselői egyaránt szerepet vállalnak.
Állásfoglalásban fogalmazták meg a résztvevők a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román állami finanszírozásának szükségességét is. Az előterjesztő, Borboly Csaba megyeelnök szerint ez tipikusan olyan kérdés, amely egyfelől nagyon fontos nemzeti közösségünk megmaradása szempontjából, másfelől pedig fenntarthatatlan az az állapot, hogy felsőfokú képzésen részt vevő romániai magyar adófizetők gyerekei felének/harmadának oktatási költségeihez a román állam egy lej támogatást sem ad, és a magyar állam vállalja a száz százalékot. „Ha a jelenlegi magyarországi támogatás mellett a Sapientia megkaphatná a román költségvetési támogatást is mint közhasznú intézmény, akkor nem kétséges számunkra, hogy a Sapientia egyetem Románia egyik legütőképesebb, legnagyobb presztízzsel rendelkező egyetemévé válhatna” – fejtette ki Borboly Csaba, és azt javasolta, hogy már a 2014–2015-ös tanévben rendezzék a közös finanszírozás kérdését, mert az visszafordíthatatlan és nagy segítség lenne a közösség megmaradásának. „Elvárásunkat az idevonatkozó román–magyar államközi egyezmények is alátámasztják” – hangsúlyozta. Ennek kapcsán Bokor Sándor, Parajd polgármestere szintén fontosnak nevezte a Sapientia egyetem támogatását, amely a magyarságé, így közösségi ügy.
Egy másik fontos kérdéskör a fiatalok elvándorlása, erre vonatkozóan Borboly Csaba egy RMDSZ-programcsomag létrehozásának igényét fogalmazta meg, amelyhez az önkormányzatok és civilszervezetek is tudnak társulni, hogy amit nem engednek meg a jogszabályok, azt szövetségi szinten tudják kezelni. A megyeelnök ismertette a Hargita megyei kezdeményezéseket ezen a téren: gyakornokprogram, ösztöndíjprogramok, tehetséggondozás, pályaorientációs tevékenység támogatása, pályaválasztási börzék szervezése tapasztalattal rendelkező magyarországi testvérmegyékkel együttműködve, a megyei tanács ifjúsági pályázati kiírásai vagy akár a diákhitelprogramra vonatkozó előterjesztés. Közlemény
Erdély.ma

Termés – 2015
Az ötödik évadába lépő kiállítás-sorozat a székelyudvarhelyi képzőművészek alkotásainak gyűjteményes bemutatkozását teszi lehetővé. Egy-egy ilyen tárlat célja az is, hogy a kiállító művészek egymás munkáit jobban megismerjék, és a felmerülő szakmai kérdéseket megvitassák. A kiállítás anyagából készített katalógus egy látlelet lesz a jövő számára. A 2015-ös TERMÉS kiállítás megnyitójára hívják a Haáz Rezső Múzeum Képtárába az érdeklődőket, amelyet 2015. május 20-án, szerdán délután 5 órától tartanak. Ugyanekkor kerül sor a kiállítási katalógus bemutatójára is.
A kiállítást megnyitja: Veres Péter muzeológus. Házigazda: Miklós Zoltán múzeumigazgató.
A kiállító művészek: Berze Imre, Biró Gábor, Bíró Mihály, Elekes Gyula, Fülöp György, Gidó Szende-Melinda, Gujuman Uliana, Jakab András, ifj. Jakab András, Kalló László, Kelemen Albert, Kolumbán-Antal Ilonka, Kolumbán-Antal József, Kovács Bori, Kubanek László, Lakatos László, Molnos Zoltán, Nagy Péter, Simon Béla, Török Bíró Erzsébet, Török Ferenc, Vass Mária-Magdolna, Zavaczki Walter, Zsombori Béla.
Médiatámogatók: D3TV, Udvarhelyi Híradó, Udvarhely Napilap, Hargita Népe, Szekelyhon.ro, Mihir.ro, Uh.ro, Maszol.ro, Stár Rádió, Más Rádió, Prima, Rádió, Vox Rádió, Székelyudarhelyi Rendezvények.
HAÁZ REZSŐ MÚZEUM– 535600 Székelyudvarhely, Tel./Fax: 0040 266 218375, Kossuth Lajos u. 29. sz. Pf. 22, info@hrmuzeum.rowww.hrmuzeum.ro.
Székelyhon.ro

Harminc művész termése az udvarhelyi Képtárban
Harminc székelyudvarhelyi képzőművész munkáját tekinthetik meg a látogatók a Haáz Rezső Múzeum Képtárában csütörtök délután megnyitott Termés 2016 című tárlaton. Társadalmi gondok, útkeresés, tájélmény és önelemzés fedezhető fel az alkotásokon.
Színes és változatos tárlat a Termés, amely által évi rendszerességgel léphetünk be az alkotók világába – mondta el a hatodik effajta kiállítás megnyitóján Veres Péter muzeológus. „Az eklektika diszkrét bája lengi körül az udvarhelyi képzőművészet keresztmetszetét” – fogalmazott a festményekről, szobrokról, textilekről, metszetekről, kisplasztikákról, kerámia domborművekről és számítógépes grafikákról.
Bencze László, Berze Imre, Biró Gábor, Bíró Mihály, Elekes Gyula, Gál Boglárka, Gujuman Uliana, Jakab András, ifj. Jakab András, Jakab Hunor, Jakab-Gidó Szende Melinda, Kalló László, Kelemen Albert, Kolumbán-Antal Ilonka, Kolumbán-Antal József, Kovács Bori, Kövecsi-Kovács Imre, Lakatos László, Major Barna, Molnos Zoltán, Nagy Péter, Simon Béla, Szabó Csaba, Szabó János, Tamás Borbála, Török-Bíró Erzsébet, Török Ferenc, Vass Mária Magdolna, Zavaczki Walter és Zsombori Béla alkotásait július 20-áig lehet megtekinteni.
Veres Réka |
Székelyhon.ro