Együtt dobbantak a magyar szívek (Könyvbemutató: ’56-os estek Háromszéken)
Négy 1956-os témájú könyvet – kettőt a nagyajtai Moyses Mártonról – mutattak be kedden Baróton, szerdán Sepsiszentgyörgyön, csütörtökön Kézdivásárhelyen szerzőik, akik mindannyian kiemelték: az 1956-os magyar forradalom olyan pillanat volt, amikor együtt dobban a magyarok szíve határon innen és túl. Elhangzott az az igény is, hogy Moyses Mártonról utcát nevezzenek el Sepsiszentgyörgyön.
A bemutató körutat a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte, a háromszéki rendezvényeket követően Csíkszeredába és Székelyudvarhelyre látogatnak. Az estek házigazdája Bedő Zoltán közíró volt.
A négyből három könyvet a Pongrátz Gergely ’56-os Közhasznú Alapítvány adott ki, egyet a Magyar Szív Magyar Szó Alapítvány. Utóbbi címe: Nem hiába haltatok meg!, alcíme: Tercsi naplója 1956-ból. Tercsi, azaz Vajda Jenőné Németh Terézia elmondta, 1956-ban 14 éves volt, szeptember 1-jén kezdett naplót írni, eleinte semleges dolgokról, aztán amikor kitört a forradalom, és következtek a megtorlások, megírta az általa Veszprémben tapasztaltakat, és azt, amit a felnőttek beszélgetéséből kihallgatott. Következő év március 12-éig vezette a naplót, addig, amíg szülei rábukkantak s elvették, mondva, ennél kevesebbért is lógtak már emberek. Felnőtt korában visszaadták. Tercsi néni hangsúlyozta, a forradalom minden magyaré volt. Pataki Barbara, a könyv szerkesztője közölte, tavaly került kezébe a napló, érdekesnek, tanulságosnak találta, főleg olyan szempontból, hogy a fiatalok vigyék tovább az ’56-os lángot. A szövegben a kislányos báj ötvöződik a magyar virtussal – tette hozzá. Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész Dobai István nemzetközi jogászt idézve mondotta: akkor minden magyar egyformán érzett. Több, a tavalyi 60. évforduló alkalmából megjelent könyvet, valamint saját, ’56-os témában írt öt könyvét is felmutatta. Részletesen a legfrissebbről, a Moyses Márton tűzhalála címűről értekezett. Moyses Márton élete az egyik legfelkavaróbb sors, erdélyi tragédia – mondotta a történész, aki hőse szenvedéstörténetének bemutatásán túl forrásokat is közölt Moyses Márton követési dossziéjából. Arról a Moyses Mártonról van szó, aki 16 évesen három baróti iskolatársával nekivágott a román–magyar határnak, hogy a pesti srácok segítségére siessen, ám neki s egy társának nem sikerült átszöknie. Két évig sínylődött börtönben, kivágta nyelvét, hogy ne tudjanak belőle vallomást kicsikarni, majd 29 évesen Brassóban a pártszékház előtt benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát. Tófalvi Zoltán hangsúlyozta, a becsületesség mintaképe, ő az, akire tényleg emlékezni kell.
Benkő Levente Kolozsváron dolgozó, de mint kihangsúlyozta, Háromszéken „élő” baróti történész, lapunk volt szerkesztője szintén Moyses Mártonról szóló könyvét mutatta be. Jelezte, a 2002-ben kiadott Bűn volt a szó című könyvének azonos című, javított változata ez. Alcíme: Moyses Márton és 1956. Hangsúlyozta, míg Tófalvi Zoltán Moyses szenvedéstörténtét dolgozta fel, ő meghurcoltatásán kívül arra a környezetre is igyekezett rávilágítani, amelyben Moyses élt. Kötete háromféle forrásanyagra támaszkodik. Egyrészt a kolozsvári katonai törvényszéken talált nyomozati anyag, másrészt a korabeli sajtó, főként a Kossuth rádió, mert csak az jött át a határon, de a hazai sajtó is, amelyet rengeteg ferdítés jellemzett, harmadszor a Moyses Márton iskolatársaival, tanítóival, hozzátartozóival készített interjúi. Benkő Levente kiemelte, 1956 az a pillant volt, amikor a magyarság szíve együtt dobogott, Erdélyben egy akolba terelte a magyarokat és románokat, a Magyarország határain kívül élő nemzetrészek újra találkoztak saját kultúrájukkal, a szovjet agymosás után előkerült a Himnusz és a Nemzeti dal. Benkő Levente elhozta még Volt egyszer egy ’56 című, bővített, javított változatban a kolozsvári Exit Kiadónál tavaly újra megjelentetett könyvét is. Mindkét történész hangoztatta, Sepsiszentgyörgyön emléket kell álltani Moyses Mártonnak, aki itt született 1941. április 20-án, s egy évet itt is dolgozott: emléktáblát állítani, utcát vagy teret elnevezni róla.
Nahimi Péter történész, a Pongrátz Gergely ’56-os Közhasznú Alapítvány elnöke az általa összeállított Világ Csodája ’56 című, visszaemlékezésekből ollózott, korabeli fényképekkel gazdagon illusztrált kötetet mutatta be. Hangsúlyozta, 1956 forradalma egyetemesen minden magyaré, ám valami hiányzik mai megítélésében. Míg az 1848-as forradalomról mindenki tud, 1956 nincs benne kellőképpen az emlékezetben, pedig akkor az egész ország sajátos emelkedett állapotban volt, valami olyasmi történt, mint amikor egy nemzet nemzetté válik. Nahimi Péter jelezte, Kiskunmajsán áll Pongrátz Gergelynek, a Corvin közi felkelőcsoport második főparancsnokának emlékhelye, a Magyarországon egyetlen kimondottan ’56-os múzeum, vele szemben a Szomosújváron született Pongrátz Gergely (1932–2005) által emelt Kapisztrán Szent János ’56-os Emlékkápolna, ahol saját és testvére sírja is található, valamint ott működik az ’56-os Ifjúsági Tábor, ahova háromszéki középiskolás fiatalokat is várnak. Az est végén Nahimi Péter Pongrátz Gergely-emlékpakettet adott át Török Józsefnek, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki elnökének és a szintén jelen lévő Jancsó Árpád Csabának, akinek Moyses Mártontól eltérően sikerült kijutnia Magyarországra. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elítélik a gyűlöletkeltést
Tiltakozását fejezte ki szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében a volt politikai foglyok háromszéki szervezete az 1956-os emlékkopjánál történtek miatt.
Mint arról beszámoltunk, Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban az október 23-ai megemlékezéskor elhelyezett koszorúkról szerdán egy román nemzetiségű hölgy – aki egyébként 38 éve él Sepsiszentgyörgyön – letépte a piros-fehér-zöld szalagokat, majd a szemeteskosárba dobta azokat.
Az eset kapcsán a volt politikai foglyok szervezete azt írta: „nincs annál embertelenebb cselekedet, mint amelyet az ostobaság és a gyűlölet határoz meg”. Szóvá teszik, hogy az elkövetőt nem érdekelte, kikért helyezték el a koszorúkat az emlékjelnél, amelyről az évek során nem olvasta el „a számára ismeretlennek maradt szöveget. Azt sem akarta tudni, hogy van egy nemzet, egy nép, amely bárhol éljen, ezzel a három színnel tudatja a világgal jelenlétét, s amelynek tagjai most gyászolnak. Gyászolják a kommunista önkény ellen harcoló és a szabadságért életüket adó hősöket” – fogalmaznak. A szervezet tiltakozik a halottak emlékének meggyalázása, az együtt élő magyar és román polgártársak közötti gyűlöletkeltés szándéka ellen, „az ostobaság és tudatlanság ellen, amely folyamatosan meggátolja a békés együttélést a két etnikai közösség között”. Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A romániai magyar politizálás mózesi kőtáblája (Beszélgetés Bodó Barna politológus-egyetemi tanárral)
A kolozsvári Szent Mihály-templomban negyedszázaddal ezelőtt esküdtek fel a romániai magyar politikai képviselet tagjai a hazai magyarság autonómiaigényét első ízben megfogalmazó Kolozsvári Nyilatkozatra. Emlékidézés a ma már történelminek számító esemény egyik fontos szereplőjével, Bodó Barna politológussal.
– Bár huszonöt év nem túl hosszú idő, az emlékezés okozhat néha meglepetéseket. A Kolozsvári Nyilatkozatra valamennyi szereplő egyformán emlékezik? – Amikor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett emlékkonferencia rendezői emlékezésre kértek fel, tudtam, hogy egymagamban aligha leszek képes a feladat teljesítésére. Természetesen vannak emlékeim, de korántsem az egészről. Az azóta az örökkévalóságból visszanéző Bárányi Ferenc „bátyánk” valamennyi összesereglésünkre papírral, írószerrel érkezett, szorgalmasan jegyzetelt. Mondogatta is, hogy egyszer feldolgozza sok ezer oldalas jegyzethalmazát, de erre nem került sor. Somai József a határidőnaplójába jegyezte le a legfontosabb események történéseit, sajnos, épp az 1992. októberi feljegyzései között van két üres oldal – ide biztosan be kívánt írni valamit.
– Saját emlékein túl milyen forrásokból igyekezett meríteni?
– Fellapoztam például Domokos Géza Esély című háromkötetes munkáját, különös alapossággal az 1992-es eseményekről szóló harmadik kötetet. Ebben a Teremtő politika című fejezet szól a Képviselők Országos Tanácsa, a KOT nevezetes gyűléséről, ahol a testület elfogadta a Kolozsvári Nyilatkozat szövegét. Az eseménysornak azonban sok más leírása is létezik. Ilyen Tóth Károly Antal Borbély Imrével készített, Harc a nemzet érdekében című életútinterjú-kötete. A Domokos-leírás és a Borbély-interjú viszont mintha nem egyazon eseményről szólna. És akkor itt vagyok jómagam, aki szerepet kaptam a nyilatkozat végső szövegének elkészítésében, az én változatom pedig nem egyezik teljes mértékben a Borbély Imréével sem. Miközben sok egykori kollégával, eszmei harcostárssal hosszan szálaztuk a huszonöt éve történt eseménysor emlékfonalait, az egyik visszatérő válasz így hangzott: negyedszázad hatalmas idő, eltelt, az emlékezet szerencsére töröl, hanem hova jutnánk...
– Milyen folyamatok vezettek e dokumentum megszületéséhez?
– Egy hónapokon át tartó, feszültséget kiváltó politikai vita érkezett el egyfajta végkifejlethez. Az erdélyi magyarság vezetőinek jelentős része már 1991 végére azon az állásponton volt, hogy az RMDSZ-ben véget kell vetni a Domokos Géza-érának. Ő 1992 nyarán fel is kínálta a lehetőséget, hogy visszavonják tőle az elnöki tisztséget, parlamenti szerepet sem készült vállalni az őszi választásokon, visszavonulási szándéka egyértelmű volt. Minden bizonnyal ezért nem váltották le, és maradt az RMDSZ elnöke az 1993. januári, brassói kongresszusig. Kezdjük tehát az ő változatával. Az Esélyben közzétett visszaemlékezései szerint az 1992. október 24–25-i KOT-ülés napirendjének fontos kérdése a kongresszusi helyszín eldöntése volt, de az ötödik napirendi pont, az elnökség munkájának elemzése a két csoport, a „mérsékeltek” és „radikálisok” összecsapását ígérte. Ehelyett, írja Domokos Géza, „az este fénypontját, totális nyilvánosság előtt, a magyar és a román sajtó jelenlétében lezajlott fő eseményt a Kolozsvári Nyilatkozatként ismertté vált dokumentum előterjesztése, vitája, újrafogalmazása, majd egyetlen tartózkodó szavazattal történt elfogadása” jelentette. – Ilyen körülmények között hogyan írná le, mi is történt az akkori Brassai Líceum dísztermében? – Megtisztelő volna, de fontosnak tartom tisztázni, hogy nem vettem részt a nyilatkozat eredeti szövegének előkészítésében – mivel ilyen szöveg nem is volt. A szövegező csapatot Domokos Géza szerint három jogász és két újságíró-szerkesztő alkotta: a „belső önrendelkezés” szintagmát ott először kimondó Eckstein-Kovács Péter, az alkotmányosság kérdését boncolgató Varga Attila és a törvényes keretek közötti politizálás mellett kardoskodó Tokay György, illetve Magyari Lajos és jómagam. Tokay korábban újságíróként is dolgozott, gyakorlott szövegszerkesztőnek számított. A jogászok valóban tárgyaltak külön, közös véleményük el is hangzott a KOT-ülésen, miszerint kezdeményezésünk nem alkotmányellenes. Ez azért fontos részlet, mert a tanácskozás közben – erre mindannyian jól emlékszünk – Tokay a rá jellemző hevességgel a román alkotmány szövegét tartalmazó füzettel a kezében a pulpitust verve állította: provokáció, amire a KOT készül, és vér fog folyni. – A nyilatkozat egyik atyjaként Borbély Imrét emlegetik. Mettől meddig húzódik az ő szerepe? – Borbély Imre úgy fogalmazott az emlékirataiban, hogy a Kolozsvári Nyilatkozat megfogalmazását és elfogadását is ő javasolta. A gyűlésen kialakult polémiában már nem vett részt különösebben, mert az autonomista álláspontot teljes meggyőző erejével képviselte Tőkés László, aki többször is szót kért, szabályosan porrá zúzta az autonómia ellen szólók érveit. Elmondta, hogy nemcsak etnikai asszimiláció létezik, hanem politikai asszimiláció is, amely az RMDSZ-t is elérte. Ez meggátolja az éleslátást, annak lényeglátását, hogy az erdélyi magyarságnak nincs jövője, ha nem tűzi maga elé politikai célként az autonómiát. Mert ez célként erőket koncentráló módon hat, a cél elérését követően pedig létkeretet biztosít a megmaradáshoz, a békés gyarapodáshoz. Majd Domokos Géza felé fordulva mondta: te vagy a politikai asszimiláció vezetője ebben a szervezetben, a követőid rajtad keresztül asszimilálódnak. Az én emlékeimet, miszerint nem volt szöveges előterjesztés, később Tőkés is megerősítette: nem készített ilyet, s arra sem emlékezik, hogy bárkitől szövegjavaslatot kapott volna. A vita során egy idő után különösebb konkrét cél nélkül jegyzetelni kezdtem, s mivel a hozzászólásokat, javaslatokat, kritikát az ülés azonnal kezelte, kezdett kibomlani, miről is kellene szólnia a nyilatkozatnak. Természetesen szükség volt egy koherens szöveg kialakítására, ami a létező elemek logikus rendbe illesztését, a szöveg elleni esetleges politikai támadások lehetőségeinek csökkentését célozta. A KOT-ülés szavazattal döntött a szövegező csapat létrejöttéről: Tőkés László, Domokos Géza és Szőcs Géza jelöl egy-egy személyt a szövegező csapatba. Domokos Tokayt, Szőcs Géza Borbély Imrét, Tőkés László engem jelölt. Az első ülésnap végén Borbély Imrével ketten elvonultunk egy osztályterembe. Egy ideig vártunk Tokayra is, hiába. Megbeszéltük a szöveg szerkezetét, a mottókat, azt is, hogy egy oldalnál ne legyen hosszabb. Akkor Imre kijelentette, talán nem pontosan ezekkel a szavakkal: „neked írás a kenyered, a szöveget készítsd el te”. Nekiláttam, egy órai munkával elkészült a szöveg. Nem emlékszem, hogy a Tamási Hitvallásából kiválasztott részt kitől kaptam, a Gyulafehérvári Nyilatkozat idézett passzusa pedig közkézen forgott köreinkben. Reggel egyeztettünk Imrével, mert az önrendelkezési résznél volt egy passzus, amelyről feltételeztük, hogy a román oldalon politikai vitát válthat ki. Tőkés Lászlónak és Szőcs Gézának is jeleztük az említett részt, eljuttattuk a szöveget Tokay Györgynek is. A KOT a dilemmatikus passzus kihagyásával szavazta meg a nyilatkozatot. A KOT-ülés folytatása előtt meglepetéssel láttam az egyik sarokban a sajtósokkal beszélgető Tokayt, azt a szöveget mutatta be, amelynek az elkészítésében nem vett részt.
– A kolozsvári Szent Mihály-templomban tett ünnepélyes eskü különleges dimenzióba emelte a dokumentumot. Ennek történetére is különbözőképpen emlékeznek a szereplők?
– Tőkés László indítványozta: a parlamenti frakció esküdjön fel a Szent Mihály-templomban, hogy a megszületett döntést méltóképpen képviseli a román parlamentben. Így került sor a hivatalos esküre a lehető legfelemelőbb környezetben és hangulatban. Isten és ember előtt tett esküjüket szegték meg azok, akik soha egyetlen lépést nem tettek az autonómiáért, és még inkább azok, akik ellene cselekedtek. Ez az esküszegő társaság felelős azért, hogy a mai napig semmi nem lett abból, amit az autonómia vonatkozásában a Kolozsvári Nyilatkozat alapján az 1993-as brassói kongresszus határozatokba is öntött.
– Milyennek ítéli meg a dokumentum utóéletét?
– Domokos Géza idézett könyvében egy 1995-ös Székely Ervin-cikkre való hivatkozással írja le véleményét: „a Nyilatkozat mindmáig holt betű”. Ha 1995-ig, három év alatt nem sikerült az autonómiát megvalósítani, az egész holt betűnek tekinthető? Miközben a brassói kongresszust követően az általam vezetett Politikai Főosztály révén módszeres tevékenység kezdődött, ahol az autonómiához kapcsolódó olyan kérdéseket elemeztünk, mint a nemzeti kataszter, a belső választások és az autonómiamodellek kérdései. A kisebbségi jogokról magyar–román konferenciát szerveztünk 1994-ben Tusnádfürdőn, megjelentettük a Szövetség című kiadványt. Ebben nyugati autonómiamodelleket közöltünk, felidéztük az erdélyi előzményeket, a világháborúk között kidolgozott törvénytervezeteket mutattunk be, és több új modell első leírása is itt jelent meg. Az erdélyi magyar szellemi világban erőre kapott az autonómiával kapcsolatos alkotó munka, néhány év alatt több koncepció született – a téma élt és a gyakorlatot kötelező módon megelőző elméleti munkába mind többen kapcsolódtak be. Ez volna a „holt betű”? A nyilatkozat máig az erdélyi, romániai magyar politizálás zsinórmértéke, az a politikai lakmusz, amely tévedhetetlenül megmutatja, jó-e vagy sem a politikai képviselet, politikusaink által választott irány. Politizálásunk mózesi kőtáblája.
Bodó Barna
Politológus, író, szerkesztő, a Sapientia Tudományegyetem európai tanulmányok tanszékének egyetemi docense, a Sapientia EMTE tiszteletbeli professzora. Sepsiszentgyörgyön született 1948. július 29-én, iskoláit a Székely Mikó Kollégiumban végezte. Kutatási területei: kisebbségpolitika, helyi közigazgatás, regionalizmus, identitáspolitika. Főbb munkái: Talpalatnyi régiónk (2003); Politica regională şi dezvoltarea teritoriului (Regionális politika és területfejlesztés, 2003); Az identitás egyetemessége (2004), Szórvány és nyelvhatár (2009), Civil szerepek – civil szereplők (2014). A Romániai Magyar Évkönyv 2000–2009 közötti szerkesztője, 2013 óta az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv szerkesztője. Díjak, kitüntetések: Írószövetségi elsőkötetes-díj a Feleúton–útfélen című kötetért (1984), az Írószövetség Temesvári Társasága díja a Talpalatnyi régiónk című kötetért (2004), Wass Albert-díj (Sepsiszentgyörgy, 2006), Julianus-díj (Csíkszereda, 2006), Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2014). Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ötvenhat Brassóban
Épeszű ember nem rajonghat a forradalomért. Nem, nem kívánhatja, mert emberéletek, teremtett értékek esnek áldozatul a forradalom okozta felfordulásnak. Mégis voltak forradalmaink, szabadságharcaink, amelyekre ma büszkeséggel, kegyelettel és tisztelettel emlékezünk.
Éppen ezért fontosnak tartom, hogy tisztázzunk két jelentős kérdést ebben a témakörben. A forradalmat nem a forradalmárok idézik elő, váltják ki, hanem a mindenkori élősködő, elnyomó hatalom, amely rosszul értékeli, számítja ki a tömegek, a nép tűrőképességét, és a végtelenségig fokozza az elnyomást. Népünk jellemzően elég „rosszul áll” tűrőképesség dolgában. Az ’56-os forradalom is elindította a kétszínű, embertelen és idegen érdekeket szolgáló kommunista rendszer bukását. A magyar forradalmat – közvetlenül – az a katonai parancs váltotta ki, amelyre a mezőgazdasági minisztérium ablakából géppisztolysorozatot zúdítottak a Kossuth téren békésen tüntetőkre.
Erdélyben nem volt kimondottan forradalom, sortűz, mégis számos áldozattal járt. A forradalom anyaországi leverése és megtorlása után beindult a bosszúhadjárat minden olyan ember ellen, aki nem úgy viszonyult viselkedésével az eseményekhez, ahogy azt a hatalom elvárta volna. A be sem következett, csak a Securitate által elképzelt forradalmat Erdélyben is vérbe fojtották. 17 erdélyi magyar embert ki is végeztek ártatlanul (románok közül ennek a többszörösét). A Securitate minden helységben és intézményben felsorakoztatta az embereket egy elképzelt barikád két oldalára. A barikád securitatés oldalán voltak azok, akik hajlandóak voltak együttműködni velük, magukévá téve az égbekiáltó hazugságokat ’56-ról a kommunista hatalom elvárása szerint, másik oldalán éltek az igaz emberek, akik nem voltak hajlandóak a fenti szerepet vállalni, elhinni, hirdetni katedráról, szószékről a sok hazugságot ’56-ról és mindenről, ami a kommunizmussal, a szovjet barátsággal és a kollektivizálással volt kapcsolatos. Ilyen igaz emberek voltak Brassóban Opra Benedek és Szikszai Jenő középiskolai magyartanárok. Még azok is veszélyes ellenségnek számítottak, akik hallgattak, és nem lehetett tudni, hogy a Securitate által elképzelt barikád melyik oldalán állnak. Az ilyen semlegesekre ráküldték a provokátorokat, hogy valahova besorolhassák őket is. Tüzetesen átvilágítottak mindenkit, és az „aki nincs velünk, az ellenünk” jelszó szellemében a legártatlanabbakat is perbe fogták „a szándékot is tettként büntetjük” elv alapján. A szándékot a Securitate találta ki, s ürügyén embereket végeztek ki. Kegyetlenebbül elbántak az erdélyi, úgynevezett forradalmárokkal (hivatalosan ellenforradalmárok), mint az anyaországi ávósok azokkal, akik fegyveresen harcoltak a magyar haza becsületéért a sokszoros túlerővel szemben. A szeku által szerkesztett, elképzelt barikád azon oldalán, amelyre minket, brassói diákokat EMISZ-identitásunk megőrzését és nemzeti öntudatunk ébrentartását célzó szervezkedés miatt felsorakoztattak, a kommunista rendszer elleni tevékenységért járó „bűneinkért” 15-25 év közötti büntetésekre ítéltek, kiegészítve azt vagyonelkobzással és tízévi jogvesztéssel. A vagyonelkobzást a kollektivizálás felgyorsítása érdekében gyakorolták. A kényszermunkát és nehéz börtönt a hírhedt román Gulag börtöneiben töltöttük embertelen körülmények között. Ahol ma már – végre annyi év után ismeretes – elpusztításunkat tervezgették. Ma is rejtély, biológiai csoda, miként sikerült túlélnünk hatból az első négy esztendőt. Túlélésünknek négy fontos feltétele volt. A vallásos hit, a közös imádkozás – lelkészekből nem volt hiány, a büntetést, a megtorlást is vállalva teljesítették hivatásukat. Hála és köszönet. Megtartott a tudat, hogy igaz ügy érdekében cselekedtünk, és azért tartanak fogva. Megtartott humorérzékünk: a legborzalmasabb órákban is tudtunk derülni, viccelni, mosolyogni, egymást vigasztalni és segíteni, valamint a vágy, hogy csakazértis haza kell térnünk, mert otthon várnak. Ha a négy túlélési feltételből (technikából) hárommal rendelkeztél, esélyed volt, hogy életben maradj, és viszonylag egészségben, vagy akár súlyos betegen, de hazakerülj. Mi, fiatal EMISZ-esek egy nagyon nehéz és súlyos katonáskodásnak tekintettük az egészet. Úgy gondoltuk, hogy a hidegháború hadifoglyai vagyunk. Állandóan vártuk az amerikaiakat, s Nagy Imre képzeletbeli önkéntes katonáinak éreztük magunkat. 16, 17, 18 évesek voltunk, nem sokat tudtunk a bonyolult nemzetközi feszültségekről. Mi csak azt tudtuk, hogy magyarok vagyunk, és Magyarországon ártatlan embereket gyilkolnak, csak mert ki merik mondani az igazat! Olyannyira azonosultunk vélük, elszántságunk annyira erős volt, hogy nem érdekelt bennünket a civil élet semmilyen formája kommunista keretek között. Rendszerváltásról és szabad, Nyugat-Európához tartozó, az ottanihoz hasonló életformáról álmodtunk. Tulajdonképpen mi is történt és hogyan?
Egy képzeletbeli, kitalált barikád szekus oldala a kommunista párttal együttműködve harcba parancsolta aktivistáit, megfigyelőit, besúgóit, provokátorait, és segítségükkel összeállította az ellentétes oldalon állók névsorát. A fekete autók éjjel-nappal kezdték behordani az embereket a Securitatéra. Ártatlant és „bűnöst” egyaránt, ám odabent aztán mindenkiből bűnöst faragtak. Akkoriban a központi intézkedés így szólt: inkább száz ártatlan bűnhődjék, minthogy egy vétkesnek mondható büntetlenül szabaduljon. Válogatott módszerekkel, verőlegények közreműködésével megszülettek a hírhedt dossziék, vádiratok. Utána azonnal következtek a koncepciós perek.
Románia nagy városaiba, így a nagy erdélyi városokba is: Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Szebenbe, Brassóba haditörvényszékek szálltak ki, s tanúkként használva a provokátorokat, besúgókat (ezeknek is szép bérezésük volt), megszülettek az ítéletek. A legtöbb elítélt 15-től 25 évig terjedő büntetést kapott. Legtöbb esetben az ügyész halálbüntetést kért. Nagyon sok vádlottat halálra is ítéltek, majd megváltoztatták az ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre. Minden a KGB forgatókönyve szerint zajlott. A romániai kommunista „igazságszolgáltatás” igyekezett még túl is tenni a szovjet elvtársakon.
Szüleink négy évig azt sem tudták, élünk-e vagy elhurcoltak Szovjetunióba. A „szabadon” maradt családtagokat rendszeresen zaklatták, rémhíreket terjesztettek rólunk. A negyedik év után külföld felfigyelt az országunkban történő szörnyűségekre. Az ENSZ nyomására kénytelenek voltak megváltoztatni a megsemmisítésünket célzó bánásmódot, majd kétévnyi fokozatos enyhítés után, ugyancsak a külföld nyomására, hazaengedtek. Mi, EMISZ-esek nagyjából hat évet ültünk, és valamennyien élve kiszabadultunk. Bár több EMISZ-tag volt súlyos beteg, csodával határos módon minden kezelés nélkül újra talpraálltak és hazakerültek. Lay Imre, ’56-os elítélt, a brassói ’56-osok ügyvivője / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelet Kapuja 2. (Megjelent)
Megjelent a Kelet Kapuja őstörténeti folyóirat október–decemberi, második száma. A baróti Tortoma Kiadó és a szórvánnyal való kapcsolattartást felvállaló Kún Kocsárd Egyesület kiadásában nyomdafestéket látott folyóirat főszerkesztője Obrusánszky Borbála történész, mongolista, Kelet-kutató, felelős kiadója Demeter László történész, muzeológus, a Tortoma Kiadó vezetője, a Kún Kocsárd Egyesület elnöke.
A folyóirat évente négy alkalommal jelenik meg, az első számon 2017. július-szeptember keltezés volt olvasható. A tudományos folyóirat a magyarság eredetkérdésével foglalkozik magyar és külföldi szakértők tanulmányai segítségével. Igyekeznek bemutatni saját és rokonnépei nyelvi, szellemi és tárgyi örökségét a kezdetektől napjainkig. Mindehhez figyelembe kívánják venni a különböző tudományágak magyar és nemzetközi kutatásainak eredményeit, köztük a történeti, régészeti, nyelvészeti, néprajzi, embertani, népzenei, genetikai tudományok képviselőinek munkáit. A folyóiratban nemcsak a tudóstársadalom szűk köréhez kívánnak szólni, hanem az érdeklődő közönséghez is. A lapszám tartalmából: Neparáczki Endre–Török Tibor: A honfoglalók genetikai származásának és rokonsági viszonyainak vizsgálata archeogenetikai módszerekkel; Obrusánszky Borbála: Jugra, Jugria és a magyar őstörténet; Erdélyi István–Benkő Mihály: A xiongnuk régészeti kutatása Mongóliában a legújabb eredmények tükrében; Harangozó Imre: Kelj, Szent István, mer’ megvirradott; M. G. Dzsanasvili: Nimród Könyve; Ajbolat K. Kuskumbajev: A magyar (madjar, madzar) etnonim kérdéséhez közép-ázsiai források alapján; Czeglédi Katalin: Csuvasok és böszörmények; Mubariz C. Helilov: Sabran és a szabírok; Baldzsignjam Bajancagán: A hun–kínai háború felirata; Harangozó Imre: Kalugarény – Az utolsó szó jogán. A 128 oldalas folyóirat kapható a Háromszék kiadója, a H-Press lapterjesztő standjain, a baróti Tortoma könyvüzletben (12,50 lej). Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sógor Csaba: rendezzék az uniós joghézagot a kisebbségvédelem terén
A kisebbségvédelem terén mutatkozó uniós joghézagok jelenleg több millió európai polgár életét hátrányosan érintik, ezért ezek kezelése legalább olyan fontos, mint az uniós jogszabályok életbe ültetésének vizsgálata – érvelt Sógor Csaba az Európai Parlamentben. Az RMDSZ-es politikus az uniós jog alkalmazásának ellenőrzését értékelő jelentés csütörtöki vitájában mutatott rá az európai kisebbségvédelem hiányosságaira.
Sógor Csaba üdvözölte, hogy számos korábbi jelentés, így a jelenlegi is kiemeli, hogy az EU a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának elvén alapszik, egy olyan közösség, amely alapszerződésében ismeri el a kisebbségek védelmének, valamint a kulturális és nyelvi sokszínűség támogatásának és előmozdításának szükségességét. Az erdélyi képviselő szerint az is fontos, hogy a jelentés rámutat: a Bizottságnak amellett, hogy nyomon követi a tagállamok szintjén az uniós szabályozások megsértését és gyakorlatba ültetésének hiányosságait, a szerződések rendelkezéseinek érvényre juttatása érdekében arra is figyelnie kell, hogy jogilag olyan területeket is szabályozzon, amelyeket eddig nem fedett le uniós törvénykezés.
„Hadd emeljem ki azt, hogy még nem létezik uniós keretszabályozás a nemzeti kisebbségek jogainak védelme és biztosítása érdekében, annak ellenére, hogy ezen a területen az EU nagyon aktív a harmadik országokat illetően” – utalt az európai kisebbségvédelem terén tapasztalható jogi hiányosságokra a képviselő. Sógor Csaba Bruno de Witte akadémikus professzor szavait idézve úgy fogalmazott: úgy tűnik, a kisebbségek védelme az EU-ban még mindig exportra szánt, és nem belföldi fogyasztásra alkalmas termék.
Sógor Csaba nyomatékosította: ha nem volna elég az, hogy egyes tagállamok folyamatosan megszegik a vonatkozó nemzetközi egyezmények előírásait, az uniós polgárok petíciókban is jelzik a gondokat, és jelenleg az RMDSZ és a FUEN a Minority SafePack polgári kezdeményezés keretében is vázolja a lehetséges megoldásokat.
„A helyzetet tekintve felettébb sajnálatos, hogy az Európai Bizottság csak akkor fogadta be kezdeményezésünket, a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, amikor az Európai Unió Bíróságának döntése erre kényszerítette” – mondta a képviselő. Majd arra emlékeztette képviselőtársait, hogy a kezdeményezők mindössze azt kérték az EU-tól, hogy fogadjon el egy sor olyan jogi normát, amelyek arra hivatottak, hogy javítsák a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmét, és erősítsék az unióban a kulturális és nyelvi sokszínűséget, vagyis nem egyebet, mint az unió alapértékeit. (közlemény) Népújság (Marosvásárhely)

Új előadás a Stúdió Színházban
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara október 27-én mutatta be És akkor én most elengedlek, és felnövök!című előadását Hatházi András rendezésében.
Hatházi András Jászai Mari-díjas, többszörös UNITER-díjas romániai magyar színész, rendező, drámaíró, író, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem professzora. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban felhagyott munkálatai után szabadúszó színészként, rendezőként többször dolgozott már együtt a kolozsvári Váróterem Projekttel. Ezúttal a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészosztályával dolgozott egy rendhagyó előadáson.
Hét színészhallgató, néhány téma, számtalan történet, millió mondanivaló. A múltjuk, a jelenük és a jövőjük ötvöződik ebben az előadásban. Kérdések, amelyeket feltehet bárki, problémák, amelyekkel önszántunkból aligha foglalkozunk. De ők most foglalkoznak, ők most megkérdezik, és próbálnak választ találni önmagukban vagy épp társaikban. A produkció érdekessége, hogy a rendező által dramatizált, a szereplők, valamint évfolyamtársaik, Dőry Brigitta, Fekete Róbert, Nagy Norbert és Szabó J. Viktor által írt szövegek, monológok hangzanak el tömör másfél órában.
A „játékban” részt vesznek, a megszólalás sorrendjében: Szilágyi Míra, Jáger Simon, Zsenák Lilla, Erős Brigitta, Mesés Gáspár, Bajkó Edina, Lukács Ivett Andrea végzős színészhallgatók. Díszlet- és jelmeztervező: Sós Beáta másodéves látványtervező szakos hallgató; zene: Fekete Hunor harmadéves zenepedagógia szakos hallgató; produkciós munkatárs: Kelemen Roland másodéves teatrológia szakos hallgató.
Az előadás október 31-én újra látható lesz. A Stúdió Színház műsoráról bővebb információt a www.studioszinhaz.ro onlapon találnak.
A jegyek megvásárolhatók a Stúdió Színház jegypénztárában. Népújság (Marosvásárhely)

XXIV. Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedő
A brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület meghirdeti Ady Endre születésének 140. évében a XXIV. Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedőt „Szeretném magam megmutatni” mottóval.
A versenyre november 9-e és 12-e között kerül sor Brassóban, a Reménység Házában (Moldovei u. 2. sz.).
A vetélkedőre két kategóriában lehet jelentkezni:
* Versmondó
* Énekelt vers (megzenésített vers, hangszeres kísérettel). Ugyanaz a versenyző jelentkezhet mindkét kategóriában. A két kategóriát nem lehet összevonni!
A vetélkedő irodalmi anyaga, mindkét kategóriában:
* egy szabadon választott vers/megzenésített Ady Endre-vers
* egy szabadon választott kortárs magyar költő verse/megzenésített verse
Egy-egy vers előadási ideje nem haladhatja meg az 5 percet!
Részvételi tudnivalók: a versenyen részt vehet minden, 16. életévet betöltött versmondó/énekmondó (felső korhatár nincs), aki nem hivatásos színművész vagy előadóművész.
Jelentkezési lap tartalma: versenyző neve, lakhelye, személyazonossági igazolvány/útlevél száma, személyi száma (CNP), foglalkozása, munkahelye (diákok esetében az oktatási intézmény neve), e-mail-címe, telefonszáma, a kötelező Ady Endre-vers címe, illetve a szabadon választott vers szerzője és címe. A jelentkezési lap elküldhető:
hbeszter@index.hu, hbe10.18@gmail.com
e-mail-, illetve a 500168 Braşov, str. Gen. Dumitrache, nr. 20, bl. 257, ap. 9, (Házy Bakó Eszter) postacímre.
A szervező visszaigazolja a jelentkezést és közli a további tudnivalókat. A versenyzőnek rendelkeznie kell egy művelődési/oktatási intézmény/civil szervezet ajánlásával, amit a jelentkezési lap mellé kell csatolni! Egy ajánló intézményt/civil szervezetet max. három versenyző képviselhet!
A versenyzők a rendezvény ideje alatt teljes ellátásban részesülnek (szállás, étkezés). Utazási költséget nem térítenek meg. Kísérőket csak kivételes esetben fogadhatnak.
Minden versenyzőt könyvcsomaggal jutalmaznak. Az első három helyezett, mindkét kategóriában, a pénzjutalom mellett jelentős ajándékcsomagban is részesül. Az elért eredmények sorrendjében számos különdíjat osztanak ki, intézmények, egyesületek, magánszemélyek adományait. Népújság (Marosvásárhely)

A reformáció 500. évfordulója Aradon
Az arad-belvárosi református gyülekezetben október 31-én, kedden, a belvárosi evangélikus-lutheránus hívekkel közösen emlékeznek meg a reformáció 500. évfordulójáról. A program szerint a belvárosi református templomban 10 órakor kezdődő istentiszteleten igét hirdet Jakab István evangélikus lelkipásztor. Kulcsár-Székely Attila színművész: A remények hajója – ünnepi előadás – emléktábla-avatás. 12.30 órától a Jelen Ház nagytermében kiállítás-megnyitó: Brittich Erzsébet linómetszetei az Arad megyei református templomokról. 15 órakor az evangélikus templomban kezdődik istentisztelet, igét hirdet Módi József református esperes – kamarazene – úrvacsoraosztás. Nyugati Jelen (Arad)

23. Nemzetközi Vegyészkonferencia
Biotechnológiák és informatikai alkalmazások a kémiában
Beszélgetés dr. Majdik Kornéliával, az EMT Vegyész szakosztályának vezetőjével
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Kémia Szakosztálya immár 23. alkalommal szervezte meg a Nemzetközi Vegyészkonferenciát, melynek helyszínéül idén Hunyad megyét, illetve Dévát választották. A megyei tanfelügyelőség termeiben október 25–28. között zajló eseményen 160 kutató, vegyészmérnök, előadótanár, doktorandus és egyetemi hallgató vesz részt.
A konferencia első napját a megyével való ismerkedésre szánták a szervezők. Alkalom nyílt megismerni a marosillyei Bethlen Gábor szülőházat, a brádi Aranymúzeumot, Déva város nevezetességeit, a Szent Ferenc Alapítványt.
A helytörténeti kirándulás alkalmával beszélgettünk a konferencia elnökével, dr. Majdik Kornéliával, az EMT Vegyész szakosztályának vezetőjével.
– 1995 óta minden esztendőben megszervezzük a Nemzetközi vegyészkonferenciát, mely lefedi a kémia és vegyészmérnöki szakterületeket és magyar nyelvterületen a legjelentősebb ilyen jellegű tudományos rendezvényként tartják számon. Általában 150-160 résztvevővel számolunk. Ez a szám nagyjából fele-fele arányban oszlik meg erdélyi és magyarországi érdeklődők között. Az évek folyamán Kanadából, Hollandiából, Németországból, Szlovákiából is voltak előadóink. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél tágabb körben meghirdessük a rendezvényt és alkalmat kínáljunk az egyetemi oktatóknak, kutatóknak, vegyészmérnököknek, egyetemi hallgatóknak, doktoranduszoknak, közép- és általános iskolai tanároknak, a találkozásra, a szakmán belüli újdonságok megismerésére, csúcstechnológiák, különböző kutatási irányzatok bemutatására. 23 éves múlttal a hátunk mögött örömmel tapasztalom, hogy már olyan előadóink is vannak, akik évekkel ezelőtt diákként voltak jelen a konferenciákon, most pedig egyetemen dolgozó oktatóként folytatják a kutatómunkát. És az is biztató jel számomra, hogy nagyon sok a visszatérő vendégünk.
– Idén milyen témákra összpontosít a konferencia?
– A megnyitót követően 4-5 plenáris előadás lesz, amely egyfajta kitekintést nyújt új kutatási eredményekre, majd következik a doktorandusz-plénum, ahol az ifjú kutatók mutathatják be 10 percben munkáikat, végül pedig szekcióelőadások lesznek. Idén a plenáris előadások tematikája a polimér kémiához, a kromatográfiás mérési lehetőségekhez, az élelmiszer-kémiához kapcsolódik. Utóbbi témában például a borhamisításról és a hamisítás kimutatásában alkalmazott analitikai módszerekről hallhatunk érdekesnek ígérkező előadást. De szó lesz prebiotikumok előállításáról, vércukorszint-csökkentő gyógynövények hatásának vizsgálatáról, fanedvminták elemanalitikai vizsgálatáról, illetve számos más rendkívül érdekes téma kerül terítékre.
– Romániában, illetve Magyarországon mennyire támogatott jelenleg a vegyi kutatás?
– Itt két síkot különböztethetünk meg. Van az ipart közvetlenül kiszolgáló kutatómunka és van a kifejezetten tudományos célú kutatás. Ez utóbbi hozzátartozik az egyetemek tevékenységi köréhez. Általában minden egyetemen van kutatócsoport, melyben tanárok, diákok, doktoranduszok, de hivatásos kutató vegyészek is részt vesznek. Van néhány kutatóintézet is az országban Bukarestben, Iaşi-ban, sőt Kolozsváron is van egy analitikai kutatóintézet. Az egyetemeken történő kutatómunkát a minisztérium projekteken keresztül támogatja. Ezen kívül vannak bel- és külföldi pályázatok, akár EU-s lehetőségek is. Ezeket meg lehet pályázni. Nem könnyű, de aki kutatni akar, annak van rá lehetősége. Amennyire rálátásom van, hasonló a helyzet Magyarországon is.
– Melyek azok a szakterületek, amelyekre nagyobb az igény pillanatnyilag? Merre tart a vegyi kutatás?
– Sokáig a BBTE kémia- és vegyészmérnöki karának dékánjaként dolgoztam és azt láttam, hogy megnőtt az érdeklődés a vegyészmérnöki képzés iránt. Keresettebbek lettek, jobban el tudnak helyezkedni Európában és a világon mindenütt. Úgy tapasztalom, hogy a biotechnológia és az automatizálás, az informatika alkalmazása a vegyi tudományban – ez az a két terület, ami robbanásszerűen fejlődik, amire óriási igény van. A mindennapi életben a biotechnológia nagyon tág fogalom. A vegyészethez kapcsolódva az élelmiszeriparban, környezetvédelemben, gyógyszeriparban válik jelentőssé. Persze a köztudatban a biotechnológiát gyakran társítják a génsebészettel, és sokaknak rögtön a klónozott juh, Dolly jut eszébe. De ennél sokkal tágabb fogalmat jelent és a biotechnológiai lehetőségek skálája hihetetlen iramban növekszik. Mint említettem, idei konferenciánk előadásainak sorában is gyakori az ehhez kapcsolódó kutatás bemutatása. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a szakmában dolgozók minél szélesebb körben megismerjék ezeket az újdonságokat, a hozzá kapcsolódó szaknyelvet és élő kapcsolat alakuljon ki egyes kutatók és kutatócsoportok között, amely a folytonos tapasztalatcserét biztosítja. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

Egymás elfogadásáért
Közösségépítő hétvégét tartottak a Csiky Gergely Főgimnázium bentlakásában november 20–22. között, melynek főszereplői IX. osztályos diákok voltak, összesen 69-en.
A Pro Schola Csiky Gergely Egyesület a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatának köszönhetően tudta megszervezni az eseményt, a felhívás Arad megye szórvány magyarságának fiataljainak (15–19 éves korosztály) szólt.
A diákokon kívül pedagógusok, valamint a szegedi Nagyító Alapítvány szakképzett trénerei vettek részt a programokban. A házigazda-szervező Tóthpál Renáta, a Csiky Gergely Főgimnázium aligazgatója és Rudolf Anna nevelési tanácsadó volt.
A jelentkező diákok osztályfőnökeik kíséretében három napra beköltöztek az iskola bentlakásába, ahol teljes ellátásban részesültek. A közösségépítő hétvége programjai, a foglalkozások helyszíne az iskolában volt, ahol hat osztályteremben max. 15 fős csoportokban „dolgoztak” a diákok.
A foglalkozásokat a szegedi Nagyító Alapítvány szakképzett trénerei, szám szerint tizenöten vezették.
Az alapítvány elsősorban középiskolásoknak tart iskolán kívüli személyiség- és közösségfejlesztő képzéseket. Tréningjeik témái: önismeret, kommunikáció, szerelem–párkapcsolat, tolerancia, pályaválasztás, közösségfejlesztés, szenvedélyek és függőségek. Tréninggyakorlataikon, játékaikon keresztül a társas készségeket fejlesztik kisebb és nagyobb csoportos keretek között.
„Voltak szabadtéri foglalkozások/játékok, és benti elfoglaltságok, melyek az elmélyülésről, az egymásra és önmagukra figyelésről szólt. A célunk az volt, hogy a diákok jobban megismerjék egymást, megtanulják egymást elfogadni, valamint az osztályok közötti összhang, összetartás megerősítése. Ez jól megvalósult, hiszen esténként a programon kívüli szabad foglalkozáson igazán jól összehangolódtak a diákok, együtt játszottak, beszélgettek, nyíltan, közvetlenül kommunikáltak egymással” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Tóthpál Renáta.
A kisebb csoportokban történő tréningeken kívül esténként az iskola tornatermében nagy csoportos találkozóra is sor került, amikor a három kilencedikes osztály együtt játszott, közös foglalkozásokon vett részt. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

Nagy Zsolt: rengeteget tanultam a szolidaritásról
„Rengeteget tanultam a szolidaritásról, az emberi viszonyokról, a toleranciáról. A börtönben, az elzártságban felértékelődik minden, teljesen más jelentőséget kapnak az apró dolgok” – így összegezhetők Nagy Zsolt gondolatai, amelyet egy tegnap délutáni, a Minerva Egyesület székházában tartott zártkörű beszélgetésen osztott meg a sajtóval. A börtönből október elején szabadult volt RMDSZ-es távközlési miniszter beszélt a fogdában eltöltött közel három év történéseiről, jövőbeni terveiről, elképzeléseiről. Egyebek mellett elmondta: nem kíván aktív politikai tisztségeket vállalni, a közéletből azonban nem vonul ki, segítségére, tanácsaira és szakmai tudására bármikor számíthat a szövetség, és az igazságért a végletekig harcolni fog. Úgy töltötte le a rá kirótt büntetést, hogy a mai napig nem ismerhette meg az ellene használt bizonyítékok egy részét – tudtuk meg Nagy Zsolttól.
Míg a börtönben volt, négy olyan határozatot hozott az Alkotmánybíróság, amelyek szerint gyakorlatilag nem lett volna szabad őt elítélni. „Milyen jogállam az, amely nem tartja tiszteletben az Alkotmánybíróság döntéseit?” – tette fel a kérdést. Megtudtuk: miután Romániában minden jogorvoslati lehetőséget kihasznált, az Emberi Jogok Európai Bíróságnál panaszolta be a román államot.
Az RMDSZ volt miniszterét 2014 januárjában egy postaépület jogtalan elidegenítése miatt hivatali hatalommal való visszaélés vádjával ítéltek négyévi felfüggesztett börtönbüntetésre. 2015 januárjában a 2005–2006-os stratégiai privatizációk ügyében kapott újabb – ezúttal már letöltendő – négyéves börtönbüntetést. Az összevont büntetésekből 982 napot töltött le, amikor a jó magaviselete miatt szabadulhatott. A vádhatóság szerint Nagy Zsolt stratégiai privatizációs ügyekben adott ki bizalmas információkat külföldieknek magánosításra váró állami vállalatokról. Az ügyészség hazaárulással is vádolta, de ezt a vádat ejtette a bíróság. Az RMDSZ volt politikusa ártatlannak vallotta magát, és azt hangoztatta: nincs közvetlen bizonyíték ellene, az ügyészség csak mások lehallgatott telefonbeszélgetései alapján következtetett bűnösségére. Szabadság (Kolozsvár)

Akiktől van mit tanulni…
Kolozsvári Zenei Ősz
Telt ház, vastaps fogadta a kolozsvári Arcadia vonósnégyest a Zenei Ősz keretében a kolozsvári zeneakadémia stúdiótermében csütörtök este megtartott koncerten.
Több mint tíz évvel ezelőtt négy kolozsvári zeneakadémiai hallgató alapított egy vonósnégyest, amely azóta a világ számos rangos színpadán sikert aratott, több versenyen ért el dobogós helyezést. Kolozsváron is több sikeres hangverseny van a hátuk mögött, fellépésük garancia a sikerre.
A mostani koncert újdonsága az volt, hogy hozzájuk méltó, tehetséges és sikeres hangszeres előadók működtek közre: Sebastian Tegzesiu és Vlad Răceu (hegedű), Marcel Camenită (brácsa) és Diana Ligeti (cselló). Franz Schubert kvintett két csellóval C-dúr D.956 és George Enescu Vonós oktett című művét tolmácsolták tökéletesen. Örvendetes, hogy egy ilyen tökéletes produkció alkalmával megtelt a stúdióterem, még a lépcsőkön is ültek a fiatalok, akik feltehetően zeneakadémiai hallgatók lehettek. Volt kitől tanulniuk, az Arcadia etalon lehet számukra. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Tankönyvgond: partnerséget kínál az Erdélyi Tankönyvtanács
Új székhelyen a kolozsvári Gál Kelemen Oktatási Központ
Partnerséget kínál a romániai magyar tankönyvgond megoldására az oktatási minisztériumnak a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) égisze alatt működő, újjászerveződés alatt álló Erdélyi Tankönyvtanács. Péntek János, a tankönyvtanács kuratóriumának elnöke kifejtette: készek segíteni mind a magánkézben levő kiadóknak, illetve az átalakuló Didaktikai és Pedagógiai Tankönyvkiadónak (EDP), hogy a romániai magyar gyerekeknek szóló tankönyvek megfelelőek legyenek. A készülő tankönyvtörvényre nézve már eljuttatták a javaslataikat a minisztériumba. A szaktárca azt tervezi, hogy a tankönyvkészítés feladatát csakis az EDP-re ruházza át. Péntek János és csapata ettől sem tart, amennyiben az EDP keretében lesz magyar szerkesztőség is. A fentebbi bejelentések a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) égisze alatt működő Gál Kelemen Oktatási Központ székhelyavatóján hangzottak el.
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) égisze alatt működő, jelenleg újjászerveződés alatt álló Erdélyi Tankönyvtanács már eljuttatta a közvitára bocsátott tankönyvtörvény-tervezetre vonatkozó javaslatait a szaktárcához. Ennek értelmében a tankönyvtörvénynek nemcsak a tankönyvek kisebbségi nyelven való megjelenését kell biztosítania, hanem azok minőségét is. Azt javasolják, hogy hozzanak létre külön magyar anyanyelvű bíráló bizottságot, amely képes megítélni a magyar nyelven benyújtott tankönyvpályázatok szakmai színvonalát, a Didaktikai és Pedagógiai Tankönyvkiadónak (EDP) pedig legyen kihelyezett magyar szerkesztősége Kolozsváron megfelelő számú alkalmazottal, továbbá a románról lefordított tankönyv esetén magyar nyelvi és szaklektor ellenőrizze a tankönyv javaslatot. Megtudtuk: a szaktárca sürgősségi rendeletet bocsátana ki, amely szerint a tankönyvkiadással kizárólag az Didaktikai és Pedagógiai Tankönyvkiadót bízná meg. Ezzel a magánkézben levő kiadók, akik tankönyveket is kiadtak az elmúlt tizenegynéhány évben, kikerülnek a versenyből, és egyfajta államosítás, központosítás következne be. Péntek János nyugalmazott egyetemi professzor hangsúlyozta: az Erdélyi Tankönyvtanács kész szakmai segítséget nyújtani mind a magán, mind az állami kiadóknak azért, hogy a romániai magyar gyermekek szakmailag és tartalmilag is kiváló tankönyvekből tanulhassanak. A tankönyvgondokra vonatkozólag Péntek János elmondta: jó pár éve a tankönyvkiadásban összefonódott a szakmaiság és az üzlet, szerinte ezeket a területeket szét kell választani. Fóris-Ferenczi Rita, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója azt kifogásolta, hogy a tankönyvszerzésben nincs előre tervezés, hatásvizsgálat. A minisztérium kiadja, hogy 200 nap alatt meg kell írni egy-egy tankönyvet, és a nemzeti kisebbségek esetében még le is kell fordítani román nyelvre. – A tankönyvekkel országos szinten is probléma van, a nemzeti kisebbségek esetében a problémák sokasodnak. Diszkriminatívnak és a kisebbséggel szembeni bizalmatlanságnak tartom, hogy a kisebbség nyelvén írt magyar irodalomtankönyvet románra kell lefordítani – hangsúlyozta az oktató. A fordítás gondolata nem új: a jelenlevők meg is mutatták a jelenlegi ötödikes magyar irodalomtankönyvet, amelyet Köllő Zsófia, az Erdélyi Tanykönyvtanács ügyvezetője állított össze, és amelyen a könyv címe románul is szerepel, az első oldalon pedig Románia himnusza áll.
Brendus Réka: a kisebbségi pedagógusok nehezebb helyzetben vannak
Új székházba költözött az RMPSZ keretében működő Gál Kelemen Oktatási Központ (GKOT): az RMPSZ megvásárolta a Szappany/Tipografiei utca 21. szám alatti, közel 70 négyzetméteres ingatlant, miután a régi, Rudolf/Decebal úti székhelyét eladta, a különbözetet pedig magyar kormány támogatásból pótolták. Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke kifejtette: a több mint két évtizede működő GKOT a közép-erdélyi pedagógusok számára biztosít évközi továbbképzést, szakmai programokat. Brendus Réka, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese elmondta: tisztában vannak azzal, hogy a kisebbségben élő pedagógusok még nehezebb helyzetben vannak, mint az anyaországban élő kollégáik. Ennek ellenére meg kell felelniük a pedagógus nemes hivatásának. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főosztályának ügyvezető alelnöke az RMPSZ, az RMDSZ, a kolozsvári iskolák és egyetemek közti partnerséget hangsúlyozta, ugyanakkor üdvözölte az Erdélyi Tankönyvtanács újjáalakulását, mivel ő is tapasztalta, hogy a tankönyvek fontos kérdése sokszor kiesik az illetékesek látómezejéből. Virág Erzsébet, az RMPSZ országos alelnöke szerint a pedagógus tevékenységére a tradíció és az innováció kettőssége a jellemző. Szőcs Judit, az RMPSZ volt országos alelnöke, a GKOT volt vezetője arra emlékeztetett: két évtizeddel ezelőtt bármiféle tapasztalat nélkül hozták létre a GKOT, az alapcél most sem változott: a pedagógusok, gyermekek segítése. Irsai Mónikától, a központ egyik vezetőjétől megtudtuk: az új központban is évközi pedagógus-továbbképzéseket, szakmai fórumokat stb. szerveznek majd, a könyvtár délután várja az érdeklődőket. Irsai munkáját Oláh Márta, a kolozsvári Református Kollégium informatikatanára segíti. A székhelyavatón közreműködött Oláh Boglárka (zongora) és Oláh Mátyás (cselló). Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Kiválósági Médiadíjakat adtak át Kolozsváron, 14. alkalommal
Idén immár tizennegyedik alkalommal került sor Kolozsváron a „Médiadíj a kiválóságért” elnevezésű rendezvényre: pénteken este ismét a Román Nemzeti Színház és Operaház adott otthont – második alkalommal – a rangos esemény lebonyolítására, a díjak átadása közben az opera zenekara és énekesei adtak elő operarészleteket.
A Kiválósági Médiadíjakat a helyi médiaorgánumok – írott és online sajtó, rádió, televízió – szokták odaítélni olyan helyi személyeknek, szervezeteknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, akikről illetve amelyekről a sajtósok úgy vélik, hogy tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a város fejlődéséhez. Egyfajta elismerés tehát ez a díj a helyi közösség érdekében kifejtett, végzett tevékenységért. A díjak átadásának helyszíne az évek során állandóan változott, amint a lebonyolítása is, a szervezők igyekeznek minden alkalommal valamilyen program-meglepetéssel szolgálni. Idén első alkalommal kiterjesztették ezt a díjazási programot országos szintűre, erről Cristina Szasz, a rendezvény szervezője, az Amprenta Advertising menedzsere nyilatkozott: első év, hogy túlléptek Kolozsvár határain a díjazás tekintetében, és az országos média részéről is nagy volt az érdeklődés a rendezvény iránt. Többek között jelen volt díjazottként Ion Cristoiu publicista és díjátadóként Teo Trandafir műsorvezető. Meghívottak és a rendezvény házigazdái Laura Cosoi (színésznő) és Dragoș Bucurenci (tanácsadó, aktivista, műsorvezető) voltak.
Díjakat több kategóriában (kultúra, oktatás, vállalkozás, társadalom, sport, egészségügy) szoktak osztani. A Szabadság szerkesztősége (egyetlen magyar nyelvű média-képviselőként) idén Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnökének munkáját, kapcsolattartását és együttműködését, a helyi közösség, szervezetek tevékenységében való folyamatos részvételét értékelte. A jelenleg külföldön tartózkodó Vákár István díját munkatársa, Debreczeni Mária Magdolna vette át. Újvári Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Előhívás: amikor a képek ismeretlen életekről is mesélni tudnak
Rendhagyó kiállítás az audiovizuális örökség világnapjára
„Fedezd fel, emlékezz, oszd meg” – jelmondattal buzdította idén az UNESCO az audiovizuális örökség világnapja alkalmából a világszerte működő archívumokat, hívják fel a figyelmet az általuk őrzött értékekre. A felhívásnak maradéktalanul eleget tett a Sapientia EMTE média tanszéke és az Erdélyi Audiovizuális Archívum, az Előhívás című, nem mindennapi kiállításával. A fotó és a film közegéből építkező tárlat bizonyosságául szolgál annak, hogy egy kidobott családi fotógyűjtemény is információkat hordoz, hogy ismeretlen emberek emlékeit őrző fényképeket is értelmezni, sőt azokhoz különböző szálakkal kapcsolódni lehet, és méltó kontextusban örökséggé, a közös emlékezés részeivé válhatnak. Bár a fotók történetét senki nem mesélhette el nekik, a Kerekes Emőke és Balla Zoltán által megalkotott tárlat mégis mesél – két kolozsvári ember életéről.
Az október 27-i világnap kiváló alkalom arra, hogy a figyelem az audiovizuális dokumentumokra, ezek megőrzésének, kutatásának fontosságára irányuljon – hangsúlyozza honlapján közzétett felhívásban az UNESCO. Az emberi életekről, kultúrákról mesélő archívumok felbecsülhetetlen, a kollektív emlékezetet erősítő örökséget képviselnek, a világban élő emberi közösségek kulturális, társadalmi és nyelvi változatosságát tükrözik, segítenek megérteni közös világunkat.Az UNESCO felhívása folytán világszerte foglalkoznak az archív képek és filmek sorsával, felhasználási, kutatási lehetőségeivel; mindenki csatlakozhat a meghirdetett tematika szellemében kidolgozott rendezvényével, feltöltheti honlapjukra annak leírását, mint ahogyan mi is megtesszük – mondta lapunknak Blos-Jáni Melinda, az Erdélyi Audiovizuális Archívum egyik alapítója, a Sapientia EMTE média tanszékének oktatója. – Mi egy kicsi archívum vagyunk, egyelőre évente a saját kutatásainkat, a bejövő képanyagokat próbáljuk láthatóvá tenni. Törekszünk arra is, hogy megmutassuk, hol tartunk, mivel foglalkozunk, hogyan gondolkodunk a képekről, jelezve, hogy milyen új megközelítésekkel gazdagodtunk – magyarázta.Az Előhívás cím alatt, a Sapientia EMTE média tanszékén pénteken délután megnyitott kiállítást megtervező és megalkotó művészek egy méltatlan sorsra jutott családi fotógyűjtemény képeivel dolgoztak; a fotó és a film eszközeivel teremtettek kapcsolatot, egyfajta emlékezési szférát olyan emberekkel, akikkel nem lehettek közös emlékeik.A tárlat létrejötte egy nagyon emberi, és nagyon megható szálon indult el: a házaspár, akiknek fényképei a szemétben landoltak, a kiállítás alkotóinak tömbházbeli szomszédjai voltak. „Közvetlen falszomszédaink voltak, de a városi, elidegenedett élet folytán, soha nem találkoztunk. Láttuk, amint a fényképgyűjteményt a lakás új tulajdonosai a hölgy halála után kidobták” – magyarázta a fotóművész, Kerekes Emőke. Elmondta, nagyon meghatotta őket, hogy mennyire erős manapság is a fényképek mágiája: ezek az ember létezésének legfőbb bizonyítékai, mindenekelőtt ezeket dobják ki. Szükségtelen, hasznosíthatatlan dolgoknak tekintették őket, hiszen az apróbb tárgyakat felkínálták a szomszédságnak is…
A fotókat kivették a szemétből, elemezni kezdték, és a képek sok mindent elmeséltek: többek között azt, hogy nem volt gyermekük, és a két ember rendkívül fontos volt egymásnak. „Hosszabb ideje dolgozom archívumokkal, de soha nem találkoztam még ennyire fókuszált anyaggal, amelynek kilencven százaléka arról szól, hogy férj és feleség egymást fényképezi” – mondta a fotóművész. A fényképek valamikor az 1950-es évektől kezdve készültek, nagy részük a házaspárnak a volt szocialista országokban tett útjai, kirándulásai alkalmával. Mindamellett, bárhova mentek, soha nem a helyszín volt a fontos, mindenekelőtt egymást fényképezték – magyarázta Kerekes Emőke. A fotókból azt is leolvasták, hogy a férj feltehetőleg középosztálybeli értelmiségi, mérnök, vagy tanár lehetett, a feleség háztartásbeli. A férj maga is amatőr fotós volt, a sötétkamrai előhívás során alakítgatta, nagyítgatta a képeket. A fotógyűjtemény erről a két emberről, az ő kapcsolatukról szól, és mivel egymást fényképezték, állandóan jelen van a női és a férfi tekintetcsere rajtuk – részletezte a művész. Elmondta, a tárlat fotográfiai anyagában ennek a nagyon erős kapcsolatnak az értelmezésére törekedett, a hangsúlyt a tekintetekre helyezte. Néhány montázsképpel az adott kornak a miliőjét is megpróbálta kiemelni. A másik művész, Balla Zoltán a képek vizualitására, az amatőr fotós férjnek a képalkotási módjára összpontosított A végső mosás című kisfilmjében. Ez a megjelölés egyrészt a fotográfiák mosására, az utolsó vizestálcára utal, de arra is, hogy a két alkotó ezt a fotóarchívumot annak képletes utódaiként magáévá tette, kortárs koncepcióba helyezte. Világszerte létezik és terjed már az arra irányuló mozgalom, hogy az audiovizuális archívumokat használni kell, kutatásra, művészetre, különben elhalnak, elsikkadnak – emelte ki Kerekes Emőke.
Az október 27. és november 12. között, a Sapientia EMTE Tordai út 4. szám alatti, B épületének I. emeletén látogatható kiállítás a média tanszék Intermedialitás a kortárs filmben: a köztesség változó formái című kutatási programjához is kapcsolódik. Amint arról beszámoltunk, az audiovizuális örökség világnapja alkalmából az Erdélyi Audiovizuális Archívum egy közösségi projektet is indított, melynek keretében Kolozsváron vagy kolozsváriakról 2000 előtt készült, a téli ünnepkörhöz kapcsolódó fényképeket és az ezekhez kapcsolódó történeteket gyűjtenek.
Az UNESCO kezdeményezésére 2007-ben ünnepelték először október 27-ét az audiovizuális örökség világnapjaként. A világszervezet szerint, ennek az örökségnek a megőrzése, elérhetőségének biztosítása az emlékezéssel kapcsolatos valamennyi intézménynek, de a nagyközönségnek is alapvető célja kell legyen. Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)

Kemény Jánosról szülővárosa kapcsán
A Szabadság adott hírt arról, hogy Szabó Csaba, kolozsvári újságíró kezdeményezésére a pennsylvaniai Pittsburgh-ben, szülővárosában emléktáblát avattak Kemény János (1903–1971) író, irodalom- és színházszervező emlékére. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, miként vált amerikai szülötté egy erdélyi főúri család sarja.
A magyargyerőmonostori Kemény család Erdély egyik legrégebbi nemzetségéből ered, tagjai évszázadokon át jelen vannak a történelemben, hadvezetésben, politikában. Szinte valamennyi arisztokrata családdal rokonságba kerültek. Volt a családnak bárói és grófi ága is. A báróiból származott a híres politikus és regényíró, Kemény Zsigmond, a grófiból pedig Kemény József és Kemény Sámuel, akik 1842-ben értékes gyűjteményeik felajánlásával megvetették az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapjait. A család legismertebb leszármazási vonalát Kemény János (1607–1662) erdélyi fejedelem és emlékíró alapította. II. Rákóczi György fejdelem vitéz hadvezére volt, s ő hagyta rá végrendeletileg a hatalmas marosvécsi uradalmat várkastélyával együtt. Kemény fejedelemsége mindössze egy évre terjedt, 1661 januárjában választották meg, s egy év múlva, január 22-én elesett a törökökkel folytatott nagyszőlősi csatában. De leszármazottai közel három évszázadon át birtokolták Marosvécset. Ez a birtok hitbizomány volt, mindig csak a család legidősebb, vagy arra legrátermettebb férfitagja örökölhette, s nem adhatta el, nem oszthatta fel utódai között.
A 19. század második felében Kemény György (1812–1896) főispán volt a birtok ura. Gróf Bethlen Máriával kötött házasságából hat gyermek született. A legidősebb volt Ödön (1837–1921), aztán következett Kálmán (1838–1918), azután pedig Mária (1844–1884). Az utóbbi báró Bánffy Dezsőnek, Magyarország későbbi miniszterelnökének lett felesége. A hagyomány szerint Ödön lett volna a vagyon örököse, de őt főleg az irodalom, bölcsészet érdekelte, visszavonuló természetű volt, s ezért a fess katonatisztet, Kálmánt választották szülei az uradalom örököséül. Bánffy Polixénával kötött házasságából azonban egyetlen felnőtt kort megért gyermek sem származott. Ödönnek viszont éppen hat gyermeke született feleségétől, Káli Nagy Gizellától (1839–1898). A hölgy Káli Nagy Lázár, a kolozsvári kőszínház építtető biztosának unokája volt, s örökölte annak alsójárai udvarházát és birtokát. Úgyhogy Kemény Ödön is oda költözött. Ödön legidősebb fiát, Istvánt (1863–1904) illette volna a nagy örökség. A jó megjelenésű Bécsben szolgáló főhadnagy azonban szégyent hozott a családra.
Kemény Istvánt parancsnoka, egy herceg felkérte, hogy egy váltóját ellenjegyezze. Ezt nem lehetett megtagadni, különben is a herceget gazdag emberként tartották számon. Egy idő elteltével azonban Kemény Istvánon akarták behajtani a meglehetősen nagy összeget. A hercegnek nyoma veszett. (Kemény János utólagos nyomozása szerint beállt a francia idegenlégióba.) Kemény Istvánnak, de még szüleinek sem állt rendelkezésére a követelt összeg. Márpedig egy tiszt, ha nem tudott fizetni, akkoriban vagy főbe lőtte magát, vagy „meglógott”, távoli országba ment, de akkor elvesztette becsületét, szégyent hozott családjára is. Kemény István kénytelen volt nagybátyjához folyamodni a tartozás rendezéséért. Kemény Kálmán valóságos belső titkos tanácsos, főrendiházi tag, a „kegyelmes úr”, csak úgy volt hajlandó a tartozást kiegyenlíteni, ha István lemond minden örökségről, s kivándorol Amerikába. Így nem ő, hanem öccse, Kemény Ákos (1866–1922), Kis-Küküllő vármegye főispánja vált az örökössé, akinek azonban a Zeyk Cecíliával kötött házasságából nem született gyermek.
Kemény István Amerikában a legalantasabb munkákkal kereste kenyerét: volt dokkmunkás, mosogatólegény, liftesfiú. Végül az osztrák–magyar külképviseleten kapott szerény állást. Washingtonban feleségül vette, Ida Berenice Mitchell (1871–1956) különleges szépségű színésznőt, akinek az előző házasságából már volt egy fia. Kettejüknek három gyermeke született: Gizella (1898), Berenice (1900) és János (1903). Az apa hirtelen halálát követően a művésznő nem tudta eltartani gyermekeit, de hallott róla, hogy férjének Erdélyben gazdag rokonai volnának. Így felkerekedett, áthajózott Európába, s a négy gyermekkel megérkezett Alsójárába, Kemény Ödön nagyapához. Bár ez a két pártában maradt húgával együtt nem túl fényes anyagi jólétben élt, befogadta a „kakukkfiókákat” (ahogy önéletrajzi regényében nevezi magukat élete végén Kemény János).
Alsójára Kemény „fogadott szülőföldje” lett, hiszen itt kezdett eszmélkedni, gyerekkora ide kötődött. A falu gyermekeivel játszott, legjobb barátja Ferenczi Sándor volt, aki később az Unitárius Kollégium neves természetrajztanára lett. Nagy hatással volt rá az állandóan olvasó, folyóiratokat járató nagyapja. Itt szerette meg a természetet, ismerte meg a vadászat és halászat fortélyait. A nyarakat hol Nagyenyeden a Zeyk-rokonságnál, a „Burgban” töltik, hol pedig a „szelídlelkű” Ákos nagybácsinál, a dicsőszentmártoni főispáni lakban. Tízéves korában a kis Jánost beíratják a kolozsvári Református Kollégiumba. Nagy Jenő latintanárnál kap szállást és kosztot. Osztálytársa a későbbi orvos-író Jancsó Béla.
1916 nyarán Dicsőszentmártonban éri a román betörés, s a családdal együtt menekül Budapestre. Több hónapig tartózkodnak ott. Szemtanúja a Ferenc József halála okozta gyász megnyilvánulásának, majd az új király, IV. Károly koronázásának is.
A kollégium diáklapjában, a Reményben jelennek meg első versei. 1920-ban ki is ad egy kis kötetet Költemények címmel. Az új írónemzedéket szárnyra bocsájtó, Jancsó Béla szerkesztetteTizenegyek antológiájában már 12 verssel szerepel. 1921-ben az Unitárius Kollégium diákjaként tesz érettségit, s a család kívánságára Bécsbe megy erdészeti főiskolára, mert ekkor már sejthető, hogy a gyermektelen Ákos halálát követően ő lesz a marosvécsi uradalom örököse. Különben is szereti a természetet, a havasokat. Bécs aztán lehetőséget ad neki a művészetek, de különösen a színházi-zenei élet alapos megismerésére. Ákos nagybátyja szívszélhűdés okozta hirtelen halálát követően tényleg Kemény Jánosra száll a birtok. Igaz, ekkorra a román földreform a földek közel 70%-át kisajátítja, de még mindig hatalmas erdőségek társulnak a vécsi várkastélyhoz.
A mindössze 20 éves Kemény János 1923-ban veszi át Marosvécset. Ebben az évben meg is nősül. A Görögországban régészkedő William Roger Paton angol–skót archeológus lányát, Augusta Patont veszi nőül. Úgyhogy nemcsak édesanyjával, hanem feleségével is otthon „anyanyelvén”, vagyis angolul beszél. E házasságból is – a családban már hagyományos – hat gyermek születik. Közülük többen is a művészet felé tájékozódnak. Ezután Kemény János Marosvécs mellett Marosvásárhelyen és Kolozsvárt is lakást tart.
Még csak kezdő író, amikor 23 évesen szétküldi meghívóleveleit a 27 legnevesebb erdélyi írónak, akik 1926. július 15-én gyűlnek össze Marosvécsen néhány napos tanácskozásra, megteremtve az erdélyi irodalom félhivatalos parlamentjét, a Helikont.
Kemény János a 20-as évek végére válik tényleges íróvá. Első regénye, a Kákoc Kis Mihály címszereplője szegényparaszt a „kegyelmes úr” birtokán, vagyis Marosvécsen. Aztán kitör a világháború, elviszik katonának. A háborút és az őszirózsás forradalmat az avantgarde eszközeivel jeleníti meg a regény. Hazakerülve Mihály a kisvárosban próbálkozik megélhetést keresni. Egy évre besorozzák a román hadseregbe is. Végül szülőfalujában talál rá párjára, s itt alapít családot. Azután egymást követik a havasok életét bemutató regények és novelláskötetek, s egy déltengeri utazás élményeit összegző kötet, a Kokó és Szókratész (1940).
Mint mecénás is számottevő. Őt választják a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság, majd az Erdélyi Irodalmi Társaság elnökévé. Mindegyiket a tetszhalálból kell feléleszteni. Különösen jelentős színházpártoló tevékenysége. Mikor a kolozsvári színtársulat csődbe jut, 1931-ben megalakul a Thália Magyar Színházi Rt., s ennek elnök-igazgatójául választják. Sok száz hold erdejét áldozza fel a színház talpra állítására és fenntartására. 1941-ben aztán a Hunyadi téri színházépületben megnyíló Magyar Nemzeti Színház főigazgatói tisztségével is kitüntetik. Ebbe a társulatba nem veszik be a zsidó színészeket, úgyhogy ők Kemény támogatásával külön társulatot alapíthatnak Fekete Mihállyal az élen, Concordia elnevezéssel, s a Vasas klub színpadán tartják előadásaikat.
A második világháború végén a marosvécsi kastélyt feldúlják, kirabolják. Majd az egész birtokkal együtt államosítják. Kemény még részt vehet 1945-ben a marosvásárhelyi Állami Székely Színház megszervezésében, pár évig dramaturg is. De aztán – mint „osztályellenség” – csak fizikai munkát végezhet, úgyhogy mészégetéssel keresi kenyerét. 1954-től a Kolozsvárról Vásárhelyre költöző Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben kap könyvtárosi állást. 1958-ban innen is kiteszik származása miatt. Végül Sütő András alkalmazza az Új Élet című képeslap színházi rovatának szerkesztőjeként, s ezután tud újra az irodalomnak élni. 1957-ben jelenik meg novelláskötete: A havas dicsérete. Szó van benne a mészégetők nehéz munkájáról is. Aztán meglepetésszerűen sorra hozzák ki köteteit a kiadók. A gyermekvers-könyvek és novella-gyűjtemények mellett három regénye jelenik meg: Vadpáva (1958), Farkasvölgy (1963),Víziboszorkány (1965). Az 1830-as évektől 1914-ig a havason élő románok és magyarok életvitelét egy bátor, vállalkozó szellemű asszony történetével kapcsolatban bemutató utóbbi regény kétségtelenül érett munka. 1970-ben románra is lefordítják.
Legsikeresebb műve azonban csak halála után látott nyomdafestéket, a Kakukkfiókák (1972). Ez önéletírása. Főleg az alsójárai éveket ábrázolja megkapóan. Sajnos, 1918 karácsonyával zárul, az „idegen egyenruhások” bevonulásával. A tüdőrák nem hagyott időt a további kötetek megírására, pedig kordokumentummá válhattak volna sorai.
Kemény János gyakran emlegette: „Pennsylvaniában születtem, Transzilvániában fogok meghalni”. Jóslata bevált, a marosvécsi kastély kertjében nyugszik 1989-ben elhunyt feleségével együtt. Gaal György / Szabadság (Kolozsvár)

A börtönből szabadult Nagy Zsolt nem térne vissza az aktív politikába, de adhat tanácsokat
Nem kíván politikai tisztségeket vállalni, de tanácsokat továbbra is adna a politikusoknak Nagy Zsolt, a börtönből október elején szabadult volt romániai távközlési miniszter.
Az RMDSZ korábbi politikusa egy pénteki kolozsvári sajtóbeszélgetésen beszélt terveiről, és tekintett vissza az elmúlt évek vele kapcsolatos történéseire. Kijelentette, hogy tovább fog harcolni az igazáért. Romániában minden jogorvoslati lehetőséget kihasznált, de a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága asztalán van egy beadványa, amelyben a méltányos igazságszolgáltatáshoz való jogának a sérülése miatt panaszolta be a román államot.
A volt politikus elmondta: úgy töltötte le a rá kirótt börtönbüntetést, hogy a mai napig nem ismerhette meg az ellene használt bizonyítékok némelyikét, a bíróság nem hallgatta meg az általa javasolt tanúk egy részét, rosszul fordították románra a más nyelven folytatott beszélgetések leiratát. Hozzátette, hogy míg büntetését töltötte, négy olyan határozatot hozott a román alkotmánybíróság, amelyek gyakorlatilag azt igazolták, hogy nem lett volna szabad volna őt elítélni.
Nagy Zsolt elmondta, hogy nem kíván visszatérni az aktív politikába. Úgy vélekedett, hogy a jelenlegi romániai közhangulatban az RMDSZ-nek sem tenne jót, ha visszatérne a szövetségbe. Tanácsaival azonban ezután is segíteni szeretné a szövetséget.
Hozzátette, hogy névleg jelenleg is elnöke az Erdély Televíziót működtető alapítványnak, és megtörténhet, hogy valamikor ismét el fogja látni az ezzel járó feladatokat.
Nagy Zsolt az üzleti szférában is szabadúszó tanácsadóként dolgozott az elítélése előtt, és az egykori partnerei közül többen is jelezték, hogy továbbra is számítanak a munkájára.
A volt távközlési minisztert 2014 januárjában egy postaépület jogtalan elidegenítése miatt hivatali hatalommal való visszaélés miatt ítélték négy évi felfüggesztett börtönbüntetésre. 2015 januárjában a 2005–2006-os stratégiai privatizációk ügyében kapott újabb – ezúttal már letöltendő – négyéves börtönbüntetést.
Az összevont büntetésekből 982 napot töltött le, amikor a jó magaviselete miatt szabadulhatott.
A vádhatóság szerint Nagy Zsolt stratégiai privatizációs ügyekben adott ki bizalmas információkat külföldieknek magánosításra váró állami vállalatokról. Az ügyészség hazaárulással is vádolta a minisztert, ezt a vádat azonban ejtette a bíróság. Az RMDSZ volt politikusa ártatlannak vallotta magát, és azt hangoztatta: nincs közvetlen bizonyíték ellene, az ügyészség csak mások lehallgatott telefonbeszélgetései alapján következtetett bűnösségére. Az RMDSZ politikai leszámolás áldozatának tekintette Nagy Zsoltot, és szolidaritást vállalt vele. A román Legfelsőbb Bírói Tanács határozatban marasztalta el Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét, amiért a politikus a széles nyilvánosság előtt minősítette ártatlannak a jogerősen elítélt Nagy Zsoltot. MTI; Krónika (Kolozsvár)

1956-ra emlékeznek Nagykárolyban
A Nagykárolyi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség templomában vasárnap, azaz október 29-én 1956-os megemlékező ünnepséget szerveznek.
Az alkalom ökumenikus vesperás istentisztelettel kezdődik, mely keretén belül Illyés Sándor – evangélikus lelkipásztor, Ilyés Csaba – római katolikus főesperes, Erdős Csaba – református lelkipásztor fognak szolgálni. Díszőrséget fog állni és tisztelegni fognak az 56-os hősökre emlékezve a 151. Gr. Károlyi Gyula Cserkészcsapat, valamint a Történelmi Vitézi Rend.
Kovács Jenő Nagykároly városának polgármestere köszöntésében fogja megosztani ünnepi gondolatait az ünneplőkkel. Majd dr. Geréb Miklós – irinyi ref. lelkipásztor – „56-os visszatekintés„ címmel fog előadást tartani. Az alkalom szeretetvendégséggel fog zárulni. A szervezők nagy szeretettel hívnak mindenkit a közös megemlékező ünnepségre. szatmar.ro

Trendfüggő anyanyelvhasználat – pénzügyi és jogértelmezési gondok nehezítik a törvény alkalmazását
Számos kérdést vet fel az RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok esetében is a helyi közigazgatási törvény kisebbségi anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásainak gyakorlatba ültetése, ezen az eltérő jogértelmezés sem segít.
„Az RMDSZ azt várja el a szövetség képviselői által vezetett önkormányzatoktól, hogy mindent, amit a törvény előír kivitelezzen, és ültessen gyakorlatba” – mondta Horváth Anna a Krónikának, amikor arról kérdeztük, hogy a szövetség hogyan felügyeli saját választottjai körében a helyi közigazgatási törvény jelenlegi előírásainak gyakorlatba ültetését. Az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökét annak kapcsán kérdeztük, hogy több magyar többségű, magyar választottal rendelkező település honlapján szembeötlő nyelvhelyességi és helyesírási hibákat fedeztünk fel.
A helyi közigazgatási törvény jelenlegi előírásainak gyakorlatba ültetése sokszor az RMDSZ-es önkormányzatok esetében is számos kérdést vet fel – hívta fel a figyelmet részletekbe menő válaszában Kolozsvár volt alpolgármestere.
Kis községeknél a pénzhiány lehet a legfőbb akadály, az, hogy sikerül-e rávenni a többséget arra, hogy anyagi forrást különítsenek el a szűkös költségvetésből a törvény előírásainak teljesítésére, mint a tanácsülések napirendjének lefordítására, tanácsi határozatok lefordítására stb.
„Sok esetben azzal találkoztunk, hogy ezt nagyon nehéz átvinni a román többségen, hiszen szórványönkormányzatokról beszélünk” – mondta Horváth Anna. Szerinte arra is volt példa, hogy ahol ez megtörtént, később a Számvevőszék emelt kifogást, és per lett az ügyből.
Ezért is szerepel az RMDSZ közigazgatási törvényt módosító tervezetében, hogy a szükséges pénzt előírt költségvetési tételként vagy pályázati alap, vagy valamilyen többletszorzó formájában kapják meg az önkormányzatok. Ahogy például az oktatásban nagyobb a fejkvóta szorzója a magyarul tanuló diákoknál, mert a magyar órák stb. pluszköltséget jelentenek. „Ilyenszerű megoldást kell találni ahhoz, hogy a jog ne csak előírt jog legyen, hanem annak a gyakorlati alkalmazása se ütközzön ellenállásba, és ne pillanatnyi politikai alkun vagy annak a be nem tartásán múljon” – fogalmazott Horváth Anna.
Magyar nyelvismeret mint kritérium
Horváth Anna emlékeztetett, hogy a törvény jelenleg előír bizonyos jogokat, de az alkalmazásának a mikéntjét nem követi le. „Ebben a pillanatban például nem tudsz egy köztisztviselői vizsgát meghirdetni – és ezt számtalan példa mutatta az elmúlt néhány évben –, hogy a magyar nyelv ismerete kötelező kritériumként szerepeljen” – mutatott rá az illetékes emlékeztetve, hogy számos per is indult emiatt, és az önkormányzatok vesztettek. Újabb példaként említette, hogy bár a magyar anyanyelvűeknek – százaléktól függetlenül – joguk van a magyar esketéshez, az anyakönyvi hivatalnál nem lehet olyan álláshirdetést megfogalmazni, amelyben kötelező előírásként szerepelne a magyar nyelv ismerete.
Az is elképzelhető, hogy személyzet hiányában nem érvényesül a törvény, ismerte el Horváth Anna – legutóbb Nagyvárad önkormányzata hivatkozott erre. Hozzátette, ha van rá akarat, erőforrás, ez áthidalható azzal, hogy külsős szerződéssel oldják meg a fordítást, ami idő- és pénzigényes. „Ennek az elejétől a végéig végiggondolt, jól működő rendszerét kell kidolgozni” – jelentette ki az RMDSZ politikusa, aki szerint számon kérni lehet ugyan – és elmondása szerint a szövetség is ezt teszi –, de vannak olyan vonzatai a problémának, amelyektől nem lehet eltekinteni.
Formanyomtatványok és törvényértelmezés
Kolozsvár volt alpolgármestere szerint a tanácsi határozatok magyar fordításán túl még fontosabb, hogy a magyar közösség tagjai magyar nyelven is kommunikálhassanak a hivatallal.
Rámutatott, ennek a megsegítésére született meg az a program a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet égisze alatt, amelynek keretében lefordították a helyi és megyei önkormányzatoknál, dekoncentrált intézményeknél használatban lévő összes formanyomtatványt, és ezek kétnyelvű formában elérhetők az intézmény honlapján. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Bemutatták Marosvásárhelyen Fodor János Bernády Györgyről írt kötetét
Az idén 25. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, és 20. évfordulójához érkezett az idén először egy hetesre bővített Bernády Napok.
1938. október 22-én hunyt el Marosvásárhely legnevesebb, városépítő polgármestere, akit október 24-én temettek el a református temetőben. Ennek tiszteletére szervezi meg minden évben a polgármester nevét viselő alapítvány a Bernády Napokat.
A több napos, idén először egyhetes sorozat célja Bernády György emlékének ápolása, kultuszának felelevenítése – mutatott rá Borbély László, az alapítvány elnöke péntek este Fodor János könyvbemutatóján.
Az eseménysorozat a fiatalok számára sportvetélkedővel kezdődött hétfőn, amelyen a Szász Adalbert Sportlíceumban százhúsz 5–8. osztályos magyar és román diák mérkőzött meg. Borbély arról is beszélt, hogy sokszor esik szó arról, hogy Marosvásárhelyen két párhuzamos társadalom létezik, egy román és egy magyar, de a sport által sikerült a román és a magyar fiatalokat közelebb hozni egymáshoz. A Bernády Napok egyik célja ugyanis a fiatalok megszólítása, bekapcsolása az események sorába. „Ha egy román gyerek Bernády György nevével és arcképével ellátott oklvelet visz haza, talán felkelti a család, a szülők érdeklődését és utána olvasnak, hogy ki is volt Bernády” – mutatott rá az alapítvány elnöke.
A rendezvénysorozat keretében csütörtökön Fülöp Gellért fotóiból nyílt kiállítás a Bernády Ház emeleti kiállítótermeiben, pénteken Fodor János Bernády György. Politikai életrajz című kötetét mutatták be. Szombat délelőtt a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány megkoszorúzza az egykori városépítő polgármester síremlékét a református temetőben, majd a köztéri szobrát. Szombaton az ünnepi esten átadják a Bernády-plakettet, majd a Ránki-család – Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Rudolf – zongoraestje zárja az eseménysorozatot.
Mielőtt Fodor János könyvének ismertetésére tértek volna, Fülöp Gellért egy zászlót adományozott az alapítványnak Bernády György portréjával.
Fodor Jánost és kötetét Novák Zoltán méltatta pénteken. Kiemelte a szerző befektetett munkáját, aki közel tíz éves kutatása eredményeként egy hiánypótló könyvet tett az olvasók asztalára. Tavaly ugyan megjelent egy monográfia Bernádyról, azt megelőzően pedig tanulmányok láttak napvilágot, de a polgármester politikai életrajza kevésbé volt ismert a marosvásárhelyiek számára. Fodor Bernády György politikai állomásait, politikai pályafutását ismerteti a kötetben, megmagyarázza ennek összefüggéseit. A szerzővel készített interjúnkat itt olvashatja.
Arra a kérdésre, hogy az elöljáró milyen személyiség volt, milyen volt a problémamegoldó készsége, elmondta: tehetsége volt ahhoz, hogy felmérje, kikkel érdemes szövetkezni, hogy abból a kapcsolatból eredmények szülessenek. Nem az ideológia, hanem a gyakorlat irányította tetteit, mindig az éppen aktuális politikai helyzettől függött, hogy barátjának, vagy ellenségének érdemes lenni. Az is elhangzott, hogy azok közé a kevés politikusok közé tartozott, aki képes volt megszólítani bármelyik társadalmi réteget. A két világháború között is ezt a vonalat követte, hogy a politika ne csak egy kiváltságos rétegé legyen, próbálta a munkásosztályt is megszólítani.
A kutatás folyamatáról Fodor János elmondta: már középiskolásként, de főleg elsőéves egyetemistaként kezdte érdekelni Bernády György élete. A Bernády Alapítványtól kapott sok segítséget, illetve elkezdett levéltárazni.
Az esten továbbá versszavalás következett, Kilyén László Bernády 70. születésnapjára írt Gagyi László költeményét, majd egy csípős, ironikus verset adott elő, amelyet nagyon valószínűséggel a Rakéta című szatírikus lap főszerkesztője írt Anonymus névvel. Antal Erika / maszol.ro

Románia elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát
Románia határozottan és visszavonhatatlanul elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát – közölte a bukaresti külügyminisztérium szombaton.
Spanyolország fontos stratégiai szövetségese Romániának, amely továbbra is határozottan kiáll Spanyolország szuverenitása és területi épsége mellett – olvasható a közleményben. A bukaresti szaktárca leszögezi: egy állam belső rendjének megváltoztatása csak akkor lehet legitim, ha tiszteletben tartja az alkotmányt és a jogrendet.
„Románia következetesen kiáll a nemzetközi jog tiszteletben tartása mellett, amely nem tesz lehetővé területmódosítást az illető ország beleegyezése nélkül. A Katalóniában kialakult helyzet Spanyolország belügye és reméljük, sikerül mielőbb visszatérnie az alkotmányos rend keretei közé” – zárul a bukaresti külügyminisztérium közleménye.
A katalán parlamenti függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában megszavazták a független „Katalán Köztársaság" létrehozását célzó javaslatot, ezután a spanyol kormány este bejelentette a katalán kormány és törvényhozás feloszlatását, és azt, hogy előrehozott parlamenti választást írnak ki december 21-re Katalóniában.
Romániában fokozott figyelemmel követték a madridi tiltás ellenére október elsején megszervezett katalán függetlenségi népszavazást és a referendum után kialakult helyzetet. A bukaresti médiában rendszeresen visszatérő katalán-székely párhuzamot Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke korábban határozottan elutasította. Szerinte egyáltalán nem lehet egyenlőségjelet tenni a katalán függetlenségi törekvések és a székelyföldi autonómiaigény közé, ahogy azt a szakadár törekvések európai térhódításától tartó román média sugallja.
Kelemen Hunor október 6-i aradi sajtóértekezletén kifejtette: a katalánok sosem állították magukról, hogy kisebbség lennének, nincsen anyaországuk, ők nemzetnek nevezik magukat. Ezzel szemben a romániai magyarok, amikor kulturális vagy regionális autonómiát javasoltak, azt a román államon belül tervezték megvalósítani. A romániai magyarok parlamenti eszközökkel, párbeszéddel próbálják kivívni azokat a jogokat, amelyek lehető teszik nemzeti önazonosságuk megőrzését szülőföldjükön – szögezte le az RMDSZ elnöke. MTI; itthon.ma/nagyvilag

Facebookon csatározik egymással az RMDSZ és a CEMO
Éles, néhol személyeskedésbe torkolló vita alakult ki a csütörtökön elfogadott kétnyelvű utcanévtáblákról szóló határozatok kapcsán a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) és a marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöke között.
Közben a marosvásárhelyi román közösséget tömörítő csoportban Iosif Simon szavazást kezdeményezett arról, hogy a tagok akarják-e, hogy az utcanévjegyzék kétnyelvűsítése megtörténjen, s ők kénytelenek legyenek a személyes iratok cseréjére. Rendhagyó módon a csütörtöki soros marosvásárhelyi tanácsülésen két, a magyar utcanévtáblákra vonatkozó határozatot fogadtak el. Kétnyelvű táblák ügye: okos politizálással érték el a várt eredményt Közös asztalhoz ültek, megegyeztek, majd a marosvásárhelyi városi tanácsülésen megszavazták a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó határozatokat az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártjának (POL) tanácsosai. A többi román tanácsos tartózkodott. A CEMO az elfogadásról szóló hírek után rögtön egy közleményt adott ki, amelyben részletesen elemzi mindkét határozatot. Az RMDSZ határozata az utcanévjegyzék megváltoztatásáról szól, s ez a CEMO szerint törvénybe ütközik. A civil jogvédők kikérték többek között az Országos Kataszteri Hivatal véleményét az utcanévjegyzék kétnyelvűsítése kapcsán, és a válasz szerintük azt tartalmazza, hogy a hivatalos jegyzék csak román nyelvű lehet, mert az állam hivatalos nyelve a román.
Ezzel szemben a CEMO életképesnek minősíti a POL határozatát, amely a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről szól, s ugyanazokra a törvényekre hivatkozik, amelyek alapján kitették a kétnyelvű táblákat Erdély több városában. Korábban Szigeti Enikő, a CEMO vezetője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hogy a POL-os határozattervezetet átnézték, s javaslatokat fogalmaztak meg, amelyek bekerültek a tervezetbe. A CEMO közleményére reagált Kali István, a marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöke, aki sérelmezi, hogy a magyar jogvédő szervezet nem várta meg a prefektus hivatalos válaszát.
Számítottunk arra, hogy az elfogadott határozattervezetünk kivitelezése nem lesz zökkenőmentes. Azzal is számolunk, hogy egyes hatóságok majd megfogalmazzák kifogásaikat azzal kapcsolatosan, hogy marosvásárhelyi magyar közösséget miért nem illeti meg a magyar utcanevek kihelyezése, de arra sosem gondoltunk, hogy az elfogadott határozattervezetünk ellen egy magát magyar jogvédő szervezetnek titulált csoport fog elsőként kifogást emelni. Nem értjük, hogy mire jó ez, de magyarázatot nyer a mondás, miszerint magyar magyarnak farkasa – olvasható Kali levelében, amelyben többek között cáfolja a CEMO állításait. Szerinte a kataszteri hivatal válaszában nem mondja ki, azt hogy az RMDSZ határozata törvénytelen, s azt, hogy innovatív, az támasztja alá, hogy az országban még sehol nincs ilyen utcanévjegyzék.
Válaszlevelében a CEMO élesen bírálja a marosvásárhelyi RMDSZ-t, amely szerintük 25 év alatt egyetlen, a kétnyelvűségre vonatkozó döntést sem ültetett életbe, sőt beleegyezett, hogy a város iskoláinak nagy részét román személyiségekről nevezzék el. A CEMO csapata kiemeli:
A marosvásárhelyi városi tanács október 26-án megszavazott RMDSZ kétnyelvű utcanévtábla határozattervezete nem innovatív, hanem törvénytelen, kötelességünk volt erről a marosvásárhelyi és az erdélyi magyar közösséget tájékoztatni.
A válaszlevében, amely személyeskedéseket is tartalmaz, támadják Kali Istvánt, s felszólítják, hogy ő és Vass Levente mondjanak el, amennyiben a prefektusi hivatal nem fogadja el az RMDSZ innovatívnak nevezett határozatát.
A marosvásárhelyi román közösség sem maradt ki ebből a vitából, ugyanis az Esti din Targu-Mures Facebook-csoportban Iosif Simon szavazást indított arról: egyetértenek-e a lakók azzal, hogy megváltoztassák az utcák elnevezését (az utcanévjegyzéket), ami nem azonos a kétnyelvű utcanévtáblákkal. Az utcanévjegyzék megváltoztatása ugyanis a hivatalos iratok – személyazonossági igazolvány, gépjárművezetői engedély, stb. – cseréjét is jelenti. A szavazáson vasárnap délelőttig több mint ezren vettek részt, nagy többségük nemmel szavazott, s a kommentekben háborogtak a magyar feliratok, az utcanévcsere és sok más ellen. Nem érte el a százat azon csoporttagok száma, akik igennel szavaztak.
A csütörtökön elfogadott határozatokat a prefektúra jogászai fogják megvizsgálni, s harminc napon belül véleményezik azt. Ha megkapják a törvényességi engedélyt, akkor Dorin Florea polgármesteren múlik, hogy életbe ülteti-e vagy sem. Simon Virág / Székelyhon.ro

Kőbe vésett hazugságok
Huszonhét hazug és silány kőszobor szomorú története. Szilágyi Aladár írása.
Évtizedek óta ott komorkodik egy, a román történelem panteonjának szánt szoborcsoport a nagyváradi Barokk palota hátsó udvarában. A funkciójában inkább panoptikumnak beillő, 27 mellszoborból álló sorozat egyáltalán nem válik egykori megrendelője: a püspöki rezidenciából jelenleg kifelé hátráló Körösvidéki Múzeum dicsőségére. Mintha futószalagon gyártották volna a silány anyagból készült, összhatásukban is giccses büsztöket: a méltóságteljesnek szánt történelmi alakok fizimiskája alig különbözik egymástól. Ugyanaz a tekintélyt sugalló arckifejezés, bősz tekintet; legfeljebb egy-két, a fejükön elhelyezett, jelzésszerű kellék illusztrálja, hogy a következő talapzatra helyezett történelmi hős nem ugyanaz a figura, mint a szomszédja… Azonosításukat a talapra rögzített, erősen oxidálódott fémtáblák szinte olvashatatlan szövegei hivatottak elősegíteni. – Még jó, hogy az idő kíméletlen kritikája patinával vonta be ezeket a történelmi hamisításoktól hemzsegő feliratokat, melyek annak idején a panoptikum megrendelőjétől – tehát a múzeum szakembereitől! – származhattak.
Íme, a legbeszédesebb példa: A szoborsor közepe táján fedezhető fel Vezérlő Fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc alakja, a következő felirattal:
FRANCISC RAKOCZI al II.-lea
PRINCIPE AL ŢĂRII ROMÂNEŞTI
TRANSILVANIA
(1704-1711) CONDUCĂTORUL MIŞCĂRII
ANTIHABSBURGICE
Summa summárum: a múzeumi tájékoztatónak köszönhetően ennek a bizonyos Francisc Rakoczinak – az utókorral együtt – végre a tudomására juthatott, hogy Őurasága egy Transilvania nevű román ország uralkodója volt…
Ez a motívum – mármint az Erdély román ország besorolás – többször is előfordul. Például a Roland Borşa néven szereplő Borsa nembeli Rolandról („aki felvette a küzdelmet a Magyar Királysággal a Kárpátok közötti román vajdaság függetlensége érdekében”) épp úgy kiderül, mint a Iancu de Hunedoara névvel feltüntetett Hunyadi Jánosról is, hogy mind a ketten ennek a bizonyos Transilvania nevű román országnak a vajdái voltak. Ami pedig Mihai Viteazul történelmi érdemeit illeti: neki köszönhető az egységes, centralizált, szuverén és független román állam első restaurációja. – Mintha Románia jelenlegi Alkotmányát idéznék, hát nem csodálatos???
Persze, egyéb pikáns mazsolázni való is bőven akad a géta-dák királyokkal kezdődő, Traianus császárral folytatódó, 27 főre duzzasztott panteon alján. Még olyan el nem hanyagolható részletek is kiderülnek, mint hogy a mócföldi Horia, Cloşca meg Crişan alkotta triumvirátus épp úgy forradalmár volt, akár az oltyánok hőse, Tudor Vladimirescu.
Nem folytatom a fölsorolást, akit érdekel, még megtekintheti a Barokk palota udvarában… Nem tudom, hogy megálmodói milyen sorsot szánnak ezeknek a történelmi torzóknak. Talán magukkal hurcolják a múzeum új székhelyére, a hajdani Magyar Királyi Honvéd Hadapródiskola környékére? Ott bőven van hely, csak legalább a hazugságokat tüntetnék el a szobrok talapzatáról. erport.ro

Magyarellenes lapot indított egy román újságíró-szervezet
Certitudine (Bizonyosság) címmel vadnacionalista hetilapot indított a 2018-as centenárium közeledtével a Romániai Hivatásos Újságírók Egyesülete (UZPR). Egyik munkatársa a székelyföldi Nagy Attila „Puli”.
Fejléce szerint a lap „spirituális és erkölcsi irányítója” Mihai Eminescu, és a szellemisége a nagy román költő nacionálsoviniszta politikai publicisztikájából merítkezik. Szó szerint is, mert a Certitudinea nulladik, illetve első számának „vezércikke” Eminescu egy-egy írása 1882-ből, illetve 1870-ből. Utóbbiban például a költő azt fejtegeti, hogy a magyarok semmit nem tettek hozzá az emberiség fejlődéséhez.
A hetilap az első számában két oldalon ismertet egy alkotmánymódosító tervezetet, amely többek között betiltaná az etnikai pártokat és a melegházasságot Romániában, illetve fenntartaná a román nép jogát arra, hogy a határok békés megváltoztatásával felszámolja a második világháború következményeit.
Egy másik írás „az 1945 utáni korszak legrománellenesebb törvényének” nevezi a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképeket tiltó 2015/217-es törvényt, mert előírásai a legionárius mozgalomra is vonatkoznak. A hetilap egy oldalt szentel az 1919-es budapesti eseményeknek, amikor „a román bocskort felaggatták a magyar parlament épületére”.
A Certitudinea munkatársai között találhatjuk a nacionálkommunista költő és politikus Adrian Păunescu fiát, Andrei Păunescut, Dorel Vișan kolozsvári színészt, a „mélyromán” gondolatairól ismert Dan Puric rendezőt. De felbukkan egy magyar szerző is: Nagy Attila, aki korábban azzal vált ismertté, hogy sorra bepanaszolta a Kovászna megyei prefektúrán a székely zászlót kitűző önkormányzatokat.
A palástjogától megfosztott volt unitárius lelkésszel korábban a Maszol interjút is készített. Ebben Nagy Attila „Puli” kijelentette, „amilyen magyar ügynek csak lehet, keresztbe tesz”, a románság iránt komoly kulturális szimpátiát érez. A kökösi férfit egyébként a környezete különcnek, notórius pereskedőnek ismeri, a lapunk által kérdezett politikusok pedig egyenesen „félnótásnak” nevezték.
A Romániai Hivatásos Újságírók Egyesülete (UZPR) amúgy az egyetlen hazai újságíró szervezet, amelyet a román állam közhasznúnak ismer el, és mint ilyen, tagjai pótnyugdíjban részesülnek. Az UZPR és a mögötte álló újságírók tevékenységéről Marian Petcu sajtótörténész itt írt részletes ismertetőt. maszol.ro

A Magyar Tudomány Ünnepe Kolozsváron
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából konferenciát szervez Kolozsváron. A 2017. november 2-4. között tartandó rendezvény előadói olyan erdélyi származású kutatók, szakemberek, akik a világ nagy egyetemein és kutatóközpontjaiban végzik munkájukat.
Az előadók hat országból érkeznek: Magyarország, Svájc, Ausztria, Svédország, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok. Előadásaik a matematika, fizika, biológia, földrajztudomány és történelemtudomány területeit érintik. A rendezvény célja az, hogy a tudomány élvonalának számító tudományos eredményeket népszerűsítse, hogy az erdélyi szakmai közösségek és a világ különböző pontjain élő kutatók szakmai kapcsolataikat erősítse, illetve hogy rámutasson a tudománynak a mindennapi életében betöltött szerepére és fontosságára.
Társszervező a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. sapientia.ro

A Magyar Unitárius Egyház zsinatának állásfoglalása a házasság és a család tárgyában
A közelmúltban több társadalmi, közjogi és erkölcsi témájú vita tárgyát képezte a házasság és a család kérdésköre. A Magyar Unitárius Egyház Zsinata az alábbiak szerint foglalja össze a házasságról és családról vallott többségi felfogását, természetesnek tartva az egyháztagok szabad véleménynyilvánításhoz való jogát.
Magyar Unitárius Egyház keresztény egyházként éli meg hivatását: Isten és ember szolgálatát. Az Egyház házassági megáldásban a közjogilag érvényes házasságkötést részesíti, amelyet egy nő és egy férfi önként vállalt szeretetközösségének tekint.
A család alapja a házasság, valamint a szülők és a gyermekek szeretetközösségi kapcsolata. A családban Isten teremtői szándéka és gondviselése nyilvánul meg.
A család a társadalom, a nemzet és az egyházi közösség legfontosabb megtartó intézménye, és mint ilyen, megkérdőjelezhetetlen alapérték. A család keresztény eszményének megóvása és értékeinek érvényesítése egyházi kötelességünk.
Az Egyház küldetésének tekinti a házasságkötés és a házasságon belüli gyermekvállalás szorgalmazását, a gyermekek megfelelő családi nevelésének a támogatását, a családon belüli szeretetviszony fennmaradásának az elősegítését.
A társadalomban tevékenykedve az Egyház tudatában van annak, hogy a családi együttélés társadalmi valósága szélesebb a fenti meghatározásnál: sokan más formájú szeretetközösségben élnek kényszerűségből vagy szabad választásból. Az Egyház – hivatásának megfelelően – mindenki felé szeretettel és segítő szándékkal fordul.
A Zsinat a gondviselő Isten áldását kéri a házasságokra, a családok életére, egyházunkra, nemzetünkre és minden emberre!
Ürmös, 2017. október 28.
A Magyar Unitárius Egyház Zsinat

Működjünk Együtt! (Nagyszeben)
Működjünk együtt! címmel megtartotta első tanácsadó-segítő módszertani foglalkozását Mátyás Csilla pedagógus. A segítő beszélgetések célja megérteni saját gyermekünket életkori sajátosságai alapján, valamint hasznos tanácsok, módszerek megismertetése a szülőkkel, amelyek gyermekeik nevelését oly módon segítik, hogy az a fejlődő lélekben nem okoz negatív visszacsatolást.
Az est során Csilla egy adott probléma megoldására hozott fel példákat, amelynek mentén mi is megpróbáltuk hasznosítani az elhangzottakat, próbáltuk az általunk berögzült nevelési sémákat korrigálni.
Nem volt unalmas ez a másfél óra, hiszen a hasznos tanácsok mellett játékra is sor került, és feladatokat is kaptunk, amelyeket ott helyben megbeszéltünk.
Természetesen minden gyermek más és más, mint ahogy a szülők is különböznek, és a helyzetek, az életkörülmények, minden változik… A beszélgetések során ne várjuk azt, hogy egy tuti receptet sajátíthatunk el, amelyet alkalmazva minden gyermek bármely időben, és helyzetben azonnal kezesbáránnyá változik.
Varázspálcát nem kapunk, viszont a gyermekek életében előforduló rengeteg problémára, pl. rossz érzés, csalódás… kezelésére kaphatunk megoldásokat. Fontos a gyermekekkel szembeni határok felállítása, úgy hogy a gyermekek szabadsága sértetlen maradjon. Rosszallásunkat hogyan mutassuk ki a gyermekünk felé, anélkül, hogy bántóak legyünk. Ezekre, és még számos – minden családban előforduló – problémákra kaphatunk lehetséges jó válaszokat.
Ha kedvet kaptak, lehet csatlakozni, hiszen a foglalkozás folytatódik november 30-án, csütörtökön 18:00 órától a HÍD Egyesület – Nagyszebeni Magyar Központban. (Sörház utca 2. szám, II.emelet, 550173 – Sibiu, Berăriei, nr. 2) Simon Andrea / Szeben.ro; Erdély.ma

Gátat vetni az uszításnak!
Romániában a tévécsatornákon, rádióállomásokon, nyomtatott és elektronikus sajtóban a fasizmus határát most már nem csak súroló, hanem itt-ott át is lépő magyarellenes uszítás folyik hónapok óta.
Az ellene fellépni hivatott állami hatóságok, szervek pedig szemet hunynak felette, és bűnös hallgatásukkal táplálják az egyre jobban elharapódzó gyűlölet lángját.
De ezen nincs amiért csodálkozni, hiszen az őket jelenleg irányító vagy majd irányítani akaró, levitézlett, hatalmon lévő vagy éppen felfelé törekvő román politikusok egymást túllicitálva szidnak minket. Ideológiai beállítottság, illetve párthoz való hovatartozás nélkül. A magyarok elleni gyűlöletkeltés terén ugyanis egységes a román politikum, és egyazon álláspontot képviseli.
A felsoroltak következtében kialakult helyzetet, érzelmi állapotot és gondolkodásmódot tekintetbe véve viszont már csak idő kérdése volt, hogy a mesterségesen felkorbácsolt indulatok mikor fogják a széles tömegek lelkét is megmérgezni. Így hát megbotránkozhatunk és felháborodhatunk rajta, azonban ne csodálkozzunk azon, hogy napjainkra a magyargyűlölet helyenként már nem csak szóbeli támadássá, hanem tettlegességgé is fajult. És nem csak az úgynevezett szórványban, hanem a magyar többségű Székelyföldön is, amint ezt az elmúlt napok történései is bizonyítják. Gondoljunk csak a román nemzetiségű nő Sepsiszentgyörgy központjában nyíltan elkövetett és büszkén vállalt aljas cselekedetére. A piros-fehér-zöld szalag koszorúról történő letépése, valamint kukába dobása ugyanis a magyar nemzet meggyalázását jelképezi.
A történelem ismétli önmagát, hiszen a fasizmus kibontakozása és térnyerése a két világháború közötti időszakban is a másság elutasításával és a többségtől eltérő nemzetiségűek szidalmazásával vette kezdetét. A jelképeik meggyalázásával és használatuk betiltásával folytatódott, majd fizikai bántalmazásukkal, valamint megsemmisítésükkel fejeződött be Európa-szerte. A vége pedig egy újabb világégés és soha nem látott pusztulás lett.
Éppen ezért szembe kell szállni a gyűlöletkeltőkkel, és gátat vetni az uszításnak, amíg ez különösebb áldozatok nélkül megtehető. Közös erővel ugyanis erre még képesek vagyunk. Bodor Tünde / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Egyesület alakult a Dan Tanasă által indított perek kivédésére
A Dan Tanasă által indított perek elleni szervezett jogvédelemben biztosítana segítséget az önkormányzatoknak a Romániai Magyar Jogvédő Egyesület, amely az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének pénteki küldöttgyűlésén mutatkozott be.
Mint azt Szilágyi István, az egyesület elnöke elmondta, nagyon fontos az összehangolt és hatékony reakció a ma már járványként terjedő probléma orvoslására. Szerinte nyilvánvaló, hogy a jelenlegi kaotikus jogrendszerben az érintett polgármesteri hivatalok önállóan képtelenek hatékonyan megvédeni magukat.
Fel kell ismernünk – magyarázta Szilágyi –, hogy a bíróságok részéről kialakult egy joggyakorlat, amit a későbbiekben egyre nehezebb lesz visszafordítani. Ennek következtében a magyarlakta települések polgármesteri hivatalainak nyelv- és szimbólumhasználati lehetőségei súlyosan korlátozódnak, amennyiben nem történik meg az összefogás. A középületekre kifüggesztett székely zászlókat el kell majd távolítani, eltűnnek a magyar „Polgármesteri Hivatal”, „Községháza”, „Városháza” feliratok, amelyek sok esetben történelmiek, így műemlék épületek sérülhetnek.
Felháborító, hogy a törvényesség és méltányosság leple alatt támadásnak tegyék ki a magyarságot – fogalmazott.
Az egyesület azt ígéri, hogy hatékonyan veszi fel a harcot a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Tanasăval, és alternatív módszereket dolgoz ki a támadások megakadályozására. Terveik közt szerepel az is, hogy felveszik a kapcsolatot az udvarhelyszéki polgármesteri hivatalokkal az együttműködés érdekében. Elsőként azokat keresik meg, amelyek ellen már indult zászló- vagy feliratper, a későbbiekben pedig azokat, amelyek ellen még nem, de a hivatalokra ki van tűzve a székely zászló és magyar nyelven van kiírva az intézmény neve. Az egyesület képviselői elmondták, nem csak az udvarhelyszékieknek biztosítanak védelmet, bármely önkormányzatnak szívesen segítenek, amely hasonló helyzetben van.
Szilágyi István hangsúlyozta, szervezetük pártfüggetlen, hisz a magyarság értékeinek megvédése közös cél, és ezért arra kér minden polgármestert, ne utasítsák el a kapcsolatfelvételt és támogassák őket kezdeményezésükben. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a későbbiekben más jogvédelmi problémákban is jogsegélyt biztosítanak a magyarok lakta települések önkormányzatainak. Fazakas László / Székelyhon.ro