Korond nem szűkölködik hírességekben. Elsősorban korongozói, naiv szobrászai, virágozó asszonyai váltak ismertté. Id. Páll Lajos, Páll Antal, István Lajos, Szász Erzsébet, Györfi Imre, Páll Árpád, Páll Domokos, Babos Miklós, Józsa János, Józsa László, a nők közül Molnos Karolina, Páll Katalin, Páll Antalné Rózsika, Molnos Margit, Györfi Imréné Páll Magdolna és Orbán Judit nevét emlegetik a leggyakrabban. Koronddal köthető össze az ott tanítóskodó Benczédi Sándor szobrász (1912-1998) neve, Svédországban élő művészlánya, Ilona is ott született 1948-ban, innen indult Venczel Árpád szobrászművész, ott él és alkot Páll Lajos, akit festőként és költőként egyaránt nagyra becsül a szakma, és ez a sor most újabb névvel gazdagodott: Józsa Judit szobrászkeramikus mára ismert és elismert tehetség Magyarországon és Erdélyben. Nagyhírű fazekascsalád sarja, Józsa János és Judit leánya, kiskorától kezdett ő is korongozni. Budapestre települt, oklevelet szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet szakán. 1995-ben 73 kisszoborral mutatkozott be a Gellért Szálló halljában. Aztán elkezdte sorozatát Magyarország nagyasszonyairól. Kilencévi aprólékos tanulmányozás, kutatás előzte meg ezt a munkát, táltosokat és szenteket mintázott. A Magyar Kultúra Alapítvány 2004. augusztusában 26 magyar nagyasszonyt mutatott be, amelyek közül az első Emese, a legenda szerint az Árpád-ház ősanyja. Az utolsó személy pedig Árva Bethlen Kata volt. A kiállítás középpontjában a Patrona Hungariae, a Magyarok Nagyasszonya állt. További nagyasszonyok: Sarolta, Boldog Gizella királyné, Árpád-házi Szent Piroska, Árpád-házi Szent Erzsébet, Árpád-házi Szent Kinga, Árpád-házi Szent Margit, Anjou Mária királynő, Rozgonyi Cecília, Szilágyi Erzsébet, Beatrix királyné, Ráskay Lea, Sövényházy Márta, Kanizsay Dorottya, Izabella királyné, Nagykárolyi Károlyi Zsuzsanna, Lorántffy Zsuzsanna, Bedeghi és Berencsi Nyáry Krisztina, Széchy Mária, Báthory Zsófia, Borosjenői Bornemissza Anna, gróf Zrínyi Ilona, Petrőczy Kata Szidónia, Géczy Julianna. Azóta a nagyasszonyok száma 46-ra szaporodott. Józsa Judit budapestiként is székely-magyar maradt. Időnként hazajön, és a Firtos alatti faluban mindig feltöltődik. /B.D.: Egy művészpálya kiteljesedése. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

2005-ben volt tizenöt éves az erdélyi egyházi rádiómisszió. Adorján László lelkész a református műsorokat készítette hosszú időn át. Az első lépés a református rádiózás terén a Kolozsvári Rádióban történt, emlékezett a kezdetre. A rádió akkori vezetősége, élén Csép Sándorral, rendelkezésükre bocsátott heti két, akkor még 30-40 perc között mozgó adásidőt. 1992-től sikerült megfelelő stúdiót berendezniük, a svájci „Glaube in der 2 Welt” jóvoltából. Azután már ezzel a felszereléssel készültek a katolikus, evangélikus és unitárius félórák is. A stúdió 1996-ban költözött át a Bethlen Kata Diakóniai Központba. A hollandiai Emission Egyesület műsoridőt vásárolt a Kolozsvári Rádióban, Nagyváradon, és Marosvásárhelyen. Azóta Váradon és Vásárhelyen már külön csapat készíti az adásokat. Az utóbbi években Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is rendszeresen megszólal az evangélium a helyi rádiókban. Nagy rá az igény. Brassóban is szeretnének református adásokat készíteni. Most karácsonykor volt hároméves a kolozsvári egyházi-közösségi rádió, az Agnus. Amikor 2002-ben megindult Kolozsváron az Agnus Rádió, az ortodox és a szabad egyházak már országos hálózattal rendelkeztek. Az Agnus Rádió úgy indult, hogy 1997-ben a bukaresti Audiovizuális Tanács felajánlotta az egyházi adók számára fenntartott kolozsvári frekvenciát. Azon akkor már napi 6 órát az evangéliumi egyházak szövetsége sugárzott. A történelmi egyházak képviselői megpályázták a fennmaradt 18 órát. Végül a frekvenciát három részre osztotta az Audiovizuális Tanács, 8 órát kapott mindegyik pályázó: az Evangélium Hangja (szabad egyházak), a Reménység Hangja (adventista egyház) és az Agnus Rádió. A misszió a cél, a másik cél a közösségépítés. Az Agnus Rádiót a megszűnés fenyegeti. Szeretnének egy internetes rádiót létrehozni. Megindult már az Erdélyben munkálkodó többi kis csapattal a tervezés, hogy a műsorokat egy közös honlapon tegyék elérhetővé mindenki számára. /Fábián Tibor: A keresztyénség nem templomba száműzött világ. Adorján László református lelkipásztor az erdélyi egyházi rádiómisszióról és a rádiós közösségépítésről. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 17./

Fennállásának fél évtizedét ünnepelte február 22-23-án a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ. Díjazták a Miért leszek asszisztens? című pályázat nyerteseit, előadások hangzottak el Bod Péterről, Árva Bethlen Kata udvari lelkészének munkásságáról, szellemiségéről. Csiha Kálmán ny. püspök beszéde után Spielmann Mihály történész Bod Magyar Athenas című könyvéről, Veress László lelkész Bod Péter olthévízi éveiről, az ott született művekről értekezett. Bálint Zsigmond fotóművész mezőségi fényképeit Barabás László méltatta. /Mészely Réka: Bod Péter szellemiségének őrzése. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete szervezésében tartották meg Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban a VII. Agrofórumot, amely egyúttal az Agráreurópa Faluról-falura nyitókonferenciát is jelentette. A rendezvényt dr. Csávossy György nyitotta meg. A fórumon 220 meghívott vett részt 12 erdélyi megyéből, legtöbben Hargita és Arad megyéből érkeztek. Jelen voltak és előadást tartottak magyarországi vendégek is. Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke elmondta, a fórum célja bemutatni, mihez alkalmazkodjon az erdélyi vidék és agrárium, ismertetni a felkészületlen rendszer csatlakozásának kockázatait, továbbá egy záródokumentumot elfogadni. Dr. Vincze Mária, a Babes–Bolyai Tudományegyetem professzora a vidékfejlesztésről értekezett, Sebestyén Csaba pedig arról a támogatási rendszerről beszélt, amelyhez a gazdák juthatnak a csatlakozás után. A záródokumentumban megfogalmazták, a szakemberek, gazdák, intézményvezetők aggodalmukat fejezték ki a mezőgazdaság és az erdélyi vidék felkészültségi állapotával szemben. Javasolták, hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szaktárcán belül alakítsák meg a mezőgazdasági szakmai szervezetek konzultatív tanácsát és vezessék be az agráregyeztető fórumot, vonják be az RMGE-t a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv 2007–2013 bizottságába. /Barazsuly Emil: Kolozsváron a VII. Agrofórum. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./

Ötödik alkalommal szerveztek Bod Péter Konferenciát az elmúlt hétvégén a Brassó megyei Olthévízen. Veress László református lelkész elmondta, első alkalommal Magyarigenben tartották meg a konferenciát, azon a településen, ahol Bod Péter élete utolsó időszakában szolgált. Veress László kezdeményezésére 1999-ben Olthévíz adott otthont a tudományos ülésszaknak, majd Budapestet követően újra gróf Árva Bethlen Kata falujának egyházközössége szervezte meg a rendezvénysorozatot. A konferencia célja felhívni a közvélemény figyelmét egy olyan református lelkészre, aki életével és művével példaképe lehet a mai embereknek is. „Bod Péter egyike azoknak, akik elsőként írtak szép, tiszta magyar nyelven, akkoriban, amikor még a tudományos műveket németül, latinul írták” – hangsúlyozta Veress László egykori olthévízi lelkész elődjéről. Bod Péter műveinek nagy része kéziratban maradt, holott azok közül sok még ma is élvezetes olvasmány. A mostani konferencián Csizmadia Gabriella bemutatta Bod Péternek egy elveszettnek hitt lexikonát, amelyet a Teleki Tékában talált meg. Gudor Botond, Magyarigen lelkipásztora a történetíró Bod Péterről beszélt. /Antal Erika: Konferencia egy református nyelvőrért. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./

November 3-án kezdődött Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központban a 2. Kisebbségi Felsőoktatási Konferencia, amelyet a Bolyai Kezdeményező Bizottság szervezett, jelentős kül- és belföldi részvétellel. A rendezvényen megjelentek, és ismertették helyzetüket az Európa-szerte működő kisebbségi tannyelvű egyetemek képviselői. A konferencián megjelent többek között Markó Béla RMDSZ szövetségi elnök, Románia miniszterelnök-helyettese, Cseh Áron magyar főkonzul, Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Toró T. Tibor parlamenti képviselő, az EMNT-alelnöke, Pásztor Gabriella oktatásügyi államtitkár és Lisa Heilbronn, az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének kolozsvári irodavezetője. Az ülésen Cseh Áron főkonzul átadta a Sólyom László köztársasági elnök üdvözletét. Többek között elhangzott: az Európai Unióban a kisebbségek képesek kell hogy legyenek ellenállni akár a természetes asszimilációs folyamatoknak is, ezért őket többletjogok illetik meg. Az anyanyelvi oktatáshoz való jog a széles körben elismertek közé tartozik: Európában minden hetedik ember kisebbségben van a saját országában, közülük több mint százezren saját anyanyelvükön végzik az egyetemet. Tőkés László az 1956-os forradalomra, és az azt követő megtorló intézkedésekre emlékeztetett, amelyek között lényeges helyet foglal el a Bolyai Egyetem megszüntetése, illetve beolvasztása a román intézménybe. Smaranda Enache, a Pro Demokrácia társelnöke elmondta: itt most nem csupán a magyar nyelvű felsőoktatás kérdése merül fel, hanem elsősorban az, miként szembesülünk mi, magyarok és románok a közös közelmúlttal. – Ha így folytatjuk, akkor 60–80 éven belül a magyar közösséget is elveszítjük, ugyanarra a sorsra jut, mint a szász vagy a zsidó közösség – figyelmeztetett a polgárjogi aktivista megjegyezve: a Bolyai Egyetem elkobzása fájó pont a közelmúlt történelmében. Markó Béla elmondta: az állami támogatású önálló magyar egyetem már 1989-ben a magyar közösség egyik lényeges célkitűzése volt. Romániában létrejött ugyan a törvényes lehetősége annak, hogy az anyanyelvi felsőoktatás megvalósuljon, de ez nem elég, döntésjogra van szükség, amelyet csak önálló intézmények által lehet biztosítani, a Babes–Bolyai Tudományegyetemen ugyanis nincs a magyar diákoknak és tanároknak döntésjoga – szögezte le Markó. A romániai magyarságot megilleti, hogy az általa befizetett adókból és illetékekből visszakapja a megfelelő részt, egyetem formájában – tette hozzá. A konferencia kiderült, hogy Galíciában (Spanyolország északnyugati csücskében) a galego nyelv hivatalos státusznak örvend, hogy a Santiago De Compostella városbeli galego egyetem létrehozása politikai konszenzus eredménye, amelynek még a nacionalistának számító Spanyol Konzervatív Párt is része volt. Ennek köszönhetően, a Franco-diktatúra tilalmai ellenére, ma már a lakosság jelentős része ismét beszéli és használja XIV. századból eredő anyanyelvét. Cardiffban, a walesi nyelvű intézmény megalapításakor az árral szemben kellett úszni, nagyon sokan úgy vélték: az angol nyelv tökéletesen elég mindenhez, nincs értelme őseik kihalófélben lévő nyelvével foglalkozni. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Nem elég a lehetőség, döntésjog szükséges. Kisebbségi felsőoktatási konferencia Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

November 5-én és 6-án Kolozsváron az AIDRom ökumenikus bizottság szervezésében zajlott az Ökumenikus tájékoztatás az egyházi sajtóban című a tanácskozás. A beszélgetés moderátora a házigazda, Kovács István tiszteletes volt, aki ismertette a tanácskozásnak otthont adó Bethlen Kata Diakóniai Központ működését, a református egyház által működtetett szociális hálót, és természetesen az egyház sajtótermékeit. A görögkeleti egyházat képviselő Nicolae Dima jászvásári diakónus a moldovai egyházrész által működtetett sokrétű tájékoztatási eszközöket mutatta be. Gerhild Cosoroaba az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházat, a Nagyszeben környéki szász evangélikusokat képviselte, és bemutatta a hosszú múltra visszatekintő Kirchliche Blaettert, és a többi egyházi kiadványt. Az ország egyik legjelentősebb ökumenikus kiadványa, a hetente megjelenő Viata Cultelor. A vaskos és tartalmas kiadványt egyetlen ember, a hajlott korú Vera Maria Neagu szerkeszti és terjeszti. A görög katolikus egyház sajtóirodáját és lapját Daniel Avram lelkész mutatta be. A résztvevők egyöntetű elismeréssel nyilatkoztak a www.catholica.ro internetes hírforrásról. /(ercsey): Ökumenikus sajtó-tanácskozás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./

2006. június 25-én, a Bocskai István fejedelem vezette győztes szabadságharc és a bécsi béke 400. évfordulójához közeli vasárnapon avatták, és akkor vette fel a fejedelem nevét is Székelyudvarhelyen a belvárosi református egyházközség közösségi háza. Június 24-én, a vasárnap, Gede Mátyás lelkész beszámolt a közösségi létesítmény elmúlt évéről. Az emeleti vendégszobákat a Bethlen Kata Nőszövetség tagjai díszítették. A Bocskai Házban kapott helyet a lelkészi hivatal, a termekben folyamatosan zajlanak az egyházközségi tevékenységek: bibliaórák, kátéoktatás, vallásórák, ifjúsági foglalkozások, nőszövetségi és családi délutánok, baba-mama klub, ünnepi megemlékezések, és alkalmi összejövetelek. Ugyanakkor kiállítások, koncertek helyszíne is az intézmény. A létesítmény kezelője a BEREK Alapítvány. A mozaik név egyszerre jelenti a Belvárosi Református Egyházi Központot, berek értelemben pihenőhelyet, és a Berek-sétány tájékát. /Egyéves a Bocskai István Közösségi Ház. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 25./

Marosvásárhelyen, a Bod Péter Diakóniai Központban a bonyhai Bethlen család Angliában élő leszármazottja, Bethlen Fruzsina megbeszélést folytatott Pap Géza református püspökkel arról, hogy a család tulajdonába visszakerült bonyhai kastélyt az Erdélyi Református Egyháznak adományozza. Kérése az volt, hogy az egyház közösségi célt szolgáló intézményt rendezzen be a kastélyban. Az adományozó óhaja továbbá, hogy a patrónus család emlékét megőrizzék, hisz közismert, hogy a gótikus-román stílusban az 1500-as években épített kastélyban látta meg a napvilágot 1700. november 25-én Árva Bethlen Kata, akinek tragikus sorsáról önéletírásában számolt be. A megbeszélésen jelen volt Benczédi Albert nyugalmazott református lelkész, aki több mint 40 éven át szolgált a bonyhai gyülekezetben, s aki vállalta azt a rengeteg utánajárást, küzdelmet, amelynek eredményeképpen a kastélyt Bethlen Fruzsina, az államosításkor kiköltöztetett tulajdonosok egyikének, gróf Bethlen Ádámnak az unokája visszakapta. A kastély épületének háromnegyed része hiányzik, a többi romos állapotban van, az elmúlt évben a tetőzet egy részét elvitte a vihar. A kastélyt a Bethlen Ádám Alapítvány fogja kezelni, s rendeltetését a felújítási munkálatok után öntik el. /(bodolai): Az Erdélyi Református Egyházé lesz a bonyhai Bethlen-kastély. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 29./

Július 6-án Brassó megyébe indultak az immár hagyományos nyári közösségépítő regionális szórványmisszióba a kolozsvári Protestáns Teológia hallgatói. Ebben az évben kiválasztott területük Fogarasföld, ahol olyan jelentős magyar szigetek és emlékhelyek vannak, mint a Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony és Árva Bethlen Kata városa, Fogaras, és a vidék olyan kis közösségei, mint Nagymoha, Kóbor, Dombos, Halmágy, Románújfalu és Sárkány. A tíz napig tartó ifjúsági munka központja Kóbor lesz, ahol a fiatalok közmunkával rendbe teszik a vártemplom környékét. Velük a vidékre látogat a marosvásárhelyi fiatalok Bartha Júlia és Bartha Sándor tanárházaspár által vezetett Habakuk bábcsoportja is. A misszió fontos része lesz Fogaras egyik lakótelepének bejárása és felmérése, a magyarság számbavétele. Július 14-én, Fogarason, az egész vidéket átölelő közösségi találkozó is lesz. Délután közönségtalálkozó lesz a Duna Televízió szerkesztőivel, az igen népszerű Kívánságkosár munkatársaival, Banner Gézával és Horváth Mónikával. A Diaszpóra Alapítvány által szervezett, Vetési László és Sipos-Vizaknai Balázs által vezetett szórványgondozó immár a tizenkettedik ilyen jellegű regionális közösségépítő munka. A fiatalok munkacsoportja az előző években már bejárta Erdély és a Regát szinte valamennyi szórványvidékét: a Barcaság, Bánság, Mezőség, a Kis-Küküllő mente, Fehér, Szeben, Maros, Hunyad megye számtalan régióját, felmérte a legnagyobb veszélynek kitett erdélyi nagyvárosok lakótelepeinek magyarságát, és Bukaresten kívül a Regát kiterjedt területeit is. A teológusok missziója ősszel a Kárpátokon kívüli régiókban, Ploiesti környékén és a Duna mellékén folytatódik. /Fogaras. Kolozsvári teológusok fogarasföldi szórványmisszióban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), anyaországi és határon túli magyar kulturális szervezetek közös szervezésében Kolozsváron rendezi meg a XII. Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napokat. Szeptember 20-án az ünnepélyes megnyitón a Bethlen Kata Diakóniai Intézetben Dáné Tibor Kálmán, az EMKE ügyvezető elnöke emlékeztetett: a tizenkét évvel ezelőtt a budai Várban elkezdett rendezvénysorozat három éve már az anyaország határain túli régiókban folytatódik. Felvidék és a Délvidék után idén Erdélyen, Kolozsváron és környékén a sor, most először Magyarországról is érkeztek részvevők. Kálóczy Katalin, a magyarországi Oktatási és Kulturális Minisztérium közművelődési referense, arra emlékeztetett, hogy a népi kulturális értékek művelői egyszerre értékmegőrzők és értékteremtők is. Siflis Zoltán, a vajdasági küldöttség vezetője azt emelte ki, hogy a balkáni háború miatt a világból kirekesztett délvidéki magyarság alkotókedve nem lankadt. Göncz László, a muravidékiek vezetője, a magyar lelkekben fellelhető közös eszmei haza éltetését tartotta fontos célnak. Dr. Kötő József EMKE-elnök rámutatott, mind a tizenkét találkozó legfőbb üzenete az együvé tartozás. A műsorban Krnács Erika előadóművész és Bakos Árpád zeneszerző-muzsikus (Vajdaság), Kardos Endre nótázó (Muravidék) és Érsek Csaba Sándor csángó népdalénekes lépett fel. Szeptember 21-én a küldöttségek képviselői és az erdélyi országos hatókörű magyar szakmai civil szervezetek vezetői tanácskoztak. Megkezdődtek a Kisebbségi Magyar Filmnapok, amelynek során a délvidéki, muravidéki, kárpátaljai filmkészítésbe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők, és bemutatják magyarországi diákfilmesek produkcióit, valamint erdélyi filmes programra is sor kerül. Zágoni Balázs, a kolozsvári Filmtett filmes folyóirat főszerkesztője elmondta: amikor hét évvel ezelőtt a lap indítására vállalkoztak, úgy néztek rájuk, mintha legalábbis az erdélyi magyar banántermesztést akarták volna meghonosítani, azóta azonban nemzetközi filmes fesztiválja is van Kolozsvárnak, létrejött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, ahol magyar filmes szakembereket képeznek. A délvidéki filmesek részéről Siflis Zoltán filmrendező elmondta: a 60-as évektől kezdődően náluk létezett magyar filmgyártás, dokumentumfilmeket, játékfilmeket készítettek. A 90-es évek elejéig Újvidéken néhány alkotó szinte folyamatosan dolgozott, 14 nagyjátékfilm, számtalan tévédráma, több száz dokumentumfilm született, amelyek készítői magyarok, és a magyar kisebbséget érintő tematikákat is feldogoznak. A 90-es évek derékba törték ezt a folyamatot. Az alkotók nem adták fel: a tíz éves kiesést követően anyaországi forrásokból kezdték újra a munkát. Most három vajdasági alkotást vetítettek, két rövidfilmet és egy nagyjátékfilmet. A 2003-ban Iván Attila és Bicskei Zoltán rendezésében készült Alföldi opus című lírai portréfilm Nagy József táncművészt mutatta be. A Tűzút 2005-ben készült, Iván Attila és Bicskei Zoltán munkája, a forgatókönyv Csáth Géza Frigyes c. elbeszélése alapján készült. A harmadik alkotás nagyjátékfilm, Nagyapáti Kukac Péter mennybemenetele (1999), Bicskei Zoltán rendezésében. A hányatott sorsú autodidakta festőművész életútján keresztül a délvidéki ember életérzésébe, valóságába nyújt bepillantást. A délutáni programban a Lakodalom lesz a mi utcánkban – Egy letűnt kor muravidéki magyar lakodalma (2006) c. filmet, illetve kárpátaljai magyar dokumentumfilmeket vetítettek. Szeptember 21-én képzőművészeti- és fotókiállítást nyílt, amelyekhez „társult” a galéria egyik állandó kiállítása, az Erdélyi íróportrék, Paulovics László grafikái. Kepe Lili a szlovéniai művészek Muravidéki reprezentatív képzőművészeti körkép elnevezéssel bemutatott munkái kapcsán elmondta: Lendva az egyik legtávolabbi régió, ahonnan vendégek érkeztek erre a „családi találkozóra”. Győri Lajos a Kárpát-medence képekben című fotókiállítást ismertette. A budapesti kiállításra hét éve gyűjtik össze a magyar fotósok alkotásait, idén a teljes anyag Budapestről Szlovákiába, Felvidékre, majd Erdélybe látogat, tervek szerint Kolozsváron tavasszal lesz látható. Kárpátalja ezredéves népi kincsei címet viseli a harmadik kiállítás, Zubánics László fotóiból, aki elmondta: Kárpátalján 1945 után a magyarsághoz való tartozás tudatának még a csíráját is próbálták kiirtani. Paulovics László grafikusként indult, majd szinte minden képzőművészeti műfajban alkotott, rendkívül sokoldalú képzőművész. A diktatúra elől elmenekült, 1985-ben Németországban telepedett le, de nem feledkezett meg szülőföldjéről. /Ördög Imre Béla, Farkas Imola: XII. Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./

Hagyománya van Erdélyben az önéletrajzi fogantatású memoárirodalomnak. A Mikes Kelemen Törökországi leveleivel mindjárt európai színvonalon jelentkező magyar próza kiemelkedő előzményei a fejedelem kori emlékírók vallomásos művei. Bethlen Miklós, Kemény János fejedelem, Cserei Mihály, Bethlen Kata, Apor Péter, Misztótfalusi Kis Miklós dokumentumértékű írásai azonban csak a kezdetét jelzik az önéletrajzi visszaemlékezéseknek. Rettegi György, Deák Farkas, Jósika Miklós, Barabás Miklós, Teleki Sándor, Koós Ferenc, Tolnai Lajos – meg mások – emlékezései után a közelmúlt nem egy ilyen prózaváltozata született, például Kuncz Aladár, Szántó György, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Kemény János báró, Méliusz József, Kacsó Sándor, Szemlér Ferenc, Nagy István könyvei. Nyírő József önéletrajzi regényei külön fejezetet jelentenek. Az Isten igájában című könyve 1930-ban jelent meg először Kolozsváron az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában, legutóbb pedig Budapesten, a Kairosz Kiadónál látott napvilágot, az Arénába űzve cím alatti önéletrajzi vallomások kötetében. (Szerkesztette és a kitűnően tájékoztató előszót Medvigy Endre írta.) Németh László nagy elismeréssel fogadta a regényt, Benedek Marcell szintén, de szót ejtett a kompozíció gyöngeségéről. Cs. Nagy Ibolya 1999-ben írt tanulmányában a legsikerültebb Nyírő-regénynek nevezte az Isten igájábant. Nyírő ekkor még nem gondolta, hogy majd elkövetkeznek a hontalanság évei, mikor is hazátlanná vált magyar íróként, kényszerű kivetettségben kell tengetnie mindennapjait, majd emigránsként halt meg Spanyolországban, 1953-ban. Életének ebben a szakaszában írta meg önéletrajzi könyveit, az Íme, az emberek!-et és a Zöld csillagot: „az otthontalanság szomorú dokumentumait” – ahogyan Cs. Nagy Ibolya mondta. Két önéletrajzi regény az emigrációról. Magyarországon is, Erdélyben is hosszú évtizedeken hozzáférhetetlen volt Nyírő József munkái. Nyírőnek a Mi az igazság Erdély esetében? című nemzetpolitikai tanulmányát Amerikában, Clevelandben adta ki annak idején (1952-ben) a Katolikus Magyarok Vasárnapja, a közelmúltig hírét sem hallhattuk ennek a röpiratnak, írta Nagy Pál, melyet szerzője a nyugati világ közvéleményének tájékoztatására készített. Nyírő József a távolban is minden idegszálával, gondolatával az otthoni világhoz kötődött. Pomogáts Béla írta az Isten igájában 1990-es kiadásának előszavában: „Nem egyszerűen író, hanem erdélyi író, aki népének, közelebbről a székely népnek a történelmi sorsát kívánta megörökíteni. Ez a szándék jelölte ki azt az utat, amelyet bejárt, s ha irodalmunkat a nemzeti élet krónikásának is tekintjük, méghozzá olyan krónikásnak, amely a magyar világ változatairól ad képet, elkészíti ennek a világnak a kulturális térképét, akkor kétségtelen, hogy – Tamási Áron mellett – Nyírő József volt az, aki maradandó képekben mutatta be a székely nép életét, történetét, hagyományait, észjárását és lelkiségét. ” Szülőfalujában, Székelyzsomborban 2004. július 18-án felavatták Nyírő mellszobrát. Megtörtént az ő „szellemi” hazatérése”. A budapesti Kairosz Kiadó 1997-ben éppen A zöld csillaggal indított sorozatot, s emellett Erdélyben, Csíkszeredában a Pallas- Akadémiánál látnak napvilágot Nyírő írásai. A Kairosznál előkészületben van Nyírő József kiadatlan elbeszéléseinek kötete és Medvigy Endre Nyírő-monográfiája. /Nagy Pál: Az emlékező Nyírő József. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./

Október 31–én van a reformáció emlékünnepe. Idén, ezen az ünnepen avatják Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobrát Szatmárnémetiben, a Szamosnegyedi református templomban. Itt épült egy kis templom 1623-ban, amikor Bethlen Gábor uralkodott, és kialakult a hóstánci egyházközség. Apafi Mihály seregei felégették az egész Hóstáncot. 400 évvel később ismét szükség lett itt egy másik templomra, hogy a reformátusoknak legyen otthonuk. A Szamosnegyedi Református Egyházközség immár több mint tíz éves. Előbb 30-40-en, később már több mint 500-an vettek részt a vasárnapi istentiszteleteken, 1994-ben több mint ezren gyűltek össze az elkészült templomalaphoz, s ma már 4200-an mondják magukénak a szép új templomot. 1990-ben templomépítésre helyet adományozott a városi tanács a reformátusoknak is, és 1992. október 31-én először álltak ki szabadtéri istentiszteletre. Ezzel kezdődött itt az élet, 1999. október 31-én már felépültek a falak, állt a templom és megszólaltak a Németországból kapott harangok. A helyi református gyülekezet igyekezett segíteni ott, ahol csak lehet. 2000-ben alakult meg az Árva Bethlen Kata Nőegylet és azután a református óvoda is. A nőszövetség tagjai látogatják és segítik a nélkülözőket. /Márkus Mónika: Ma avatják fel Bethlen Gábor szobrát. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 31./

Az RMDSZ támogatja a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) kezdeményezését a Bolyai Egyetem újraindításáról – közölte május 15-én Markó Béla szövetségi és Kelemen Hunor ügyvezető elnök. A két politikus arra emlékeztette a BKB-t, hogy a kisebbségi oktatásra vonatkozó külön törvénytervezetét az RMDSZ már 1994 őszén a parlament elé terjesztette, mellékelve a beadáshoz szükséges aláírásoknak közel kétszeresét. Ennek ellenére – „figyelmen kívül hagyva félmillió szavazati joggal rendelkező állampolgár akaratát” – a parlament a kormány tervezetét vitatta meg. „Az RMDSZ parlamenti jelenlétének és kormányzati szerepvállalásának köszönhetően az elmúlt időszakban folyamatosan bővült a képzési kínálat a magyar nyelvű felsőoktatásban is, új képzési központok jöttek létre. Következésképpen számottevően növekedett a magyar egyetemi hallgatók létszáma, így például a Babes–Bolyai Tudományegyetemen, 17 kar 53 alapszakán, több mint 7000 diák tanul magyar nyelven” – áll a közleményben. Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke is támogatásáról biztosította a BKB-t. Tőkés szerint Romániában minden 400 ezer lakosra jut egy államilag finanszírozott egyetem. Számarányát tekintve tehát három vagy négy államilag finanszírozott magyar egyetem illetné meg a magyar közösséget. Tőkés biztosítja a BKB-t: „Szakértőink ott lesznek június 7-én a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban rendezendő értelmiségi fórumon, ahol véglegesül a parlamenthez benyújtandó törvénytervezet”. Hantz Péter, a BKB alelnöke április végén, sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy olyan törvénytervezetet dolgoztak ki, amely az 1959-ben, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) létrehozásával megszüntetett Bolyai Egyetem újraindításáról rendelkezik. /L. I. : Támogatást ad az RMDSZ a Bolyai újraindítására. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 16./

Június elején fennállásának tízéves évfordulóját ünnepli az árkosi tájmúzeum. Bár a Kovászna megyei település csak négy éve lett önálló község, már egy évtizede saját tájmúzeummal büszkélkedhet, melyben mára több mint hatezer darabos gyűjtemény várja a látogatókat. Az ötletgazda és alapító Bálinth Zoltán, a falu szülötte. A fiatalember egyedül gyűjtötte össze a kincseket. A gyűjtemény büszkesége egy 1782-ben kiadott Biblia, és az 1741-ből való Nádudvari Péter Uramnak Predikatzioi című patinás kötet, amit Bethlen Kata adatott ki. Minden évben megnyitnak néhány időszakos és tematikus kiállítást is: kályhákat, hímes tojást, a mindennapi munka szerszámait mutatja be a tájmúzeum. /K. Zs. : Kincsek a templombástyában. = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./

Június 7-én megbeszélést tartott a Bethlen Kata Diakóniai Központban a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB). A zárt ajtók mögött zajlott értelmiségi fórumot követően Kovács Lehel alelnök a sajtónak elmondta: a találkozót, melyre meghívták az RMDSZ, MPP, EMNT, SZNT és minden, a felsőoktatással foglalkozó hazai magyar civil szervezet képviselőit, a román parlamentnek benyújtandó, egy állami magyar nyelvű egyetem újraalapítását szorgalmazó törvénytervezet előkészítésére szánták. Állampolgári kezdeményezésként e hónap végéig véglegesítik a beadvány szövegét, a kezdeményező bizottságot július 15-ig hozzák létre. Az akció támogatására minimum százezer aláírást kell összegyűjteni, de a BKB reméli, ennél sokkal többet sikerül beszerezni, hiszen ugyancsak ebben az ügyben már 1994-ben az RMDSZ fél milliót gyűjtött be. Az őszi választások után felálló új román parlamentnek fogják benyújtani a törvénytervezetet. Kovács Lehel hozzáfűzte: az Európai Unióban a románság is kisebbséggé vált, ami remélhetőleg változtat a parlament szemléletén és a közfelfogáson. A törvénytervezet rövid, alig négy-öt soros lesz, és a szlovák parlament 2003/465-ös számú törvényét veszi alapul, amely a 2004-ben megnyílt komáromi Selye János Egyetem megalapításának jogi hátterét képezte. /Ö. I. B. : Törvénytervezet a Bolyai Egyetemért. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./ Nem lelt egyöntetű támogatásra az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények vezetőinek körében az – az önálló magyar egyetem létrehozását célzó – törvénytervezet, amelynek kidolgozásáról a politikai szervezetekkel a Bolyai Kezdeményező Bizottság. Az ÚMSZ kérdésére, hogy az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények vezetőit bevonják-e a tervezet kidolgozásába, a BKB alelnöke nemmel válaszolt. „Az egyetem megalapítása politikai döntésen, parlament által megszavazott törvényen múlik. Ha a jogszabály megszületik, természetesen be kell vonni a szakmát is a felsőoktatási intézmény létrehozásába” – magyarázta Kovács. „Nem lehet a házat a tetővel kezdeni. Előbb el kell jutnunk oda, hogy a továbblépés egyetlen útja az önálló magyar egyetem létrehozása legyen” – kommentálta a BKB szándékait Gáspárik Attila. A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem nemrégiben kinevezett rektora, szerinte a magyar középiskolai oktatás színvonalán kellene emelni. „Nem biztos, hogy szükség van önálló magyar egyetemre ahhoz, hogy értelmiségieket képezzünk Magyarországnak, Svájcnak, Dániának” – vélekedett a rektor, aki „hazárdjátéknak, az egyetem ügye lejáratásának” nevezte Kovács Lehelék kezdeményezését. Magyari Tivadar, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem tagozatvezető rektor-helyettese nem kívánta kommentálni a BKB kezdeményezését. „Én támogatom a BKB kezdeményezését, és szívesen aláírom a törvénytervezetet” – nyilatkozta Szilágyi Györgyi, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektor-helyettese szerint az erdélyi magyar felsőoktatás ügyében az utóbbi időben számtalan „fals probléma” merült fel, például a párhuzamos oktatás kérdése. „Az erdélyi magyar oktatók egy része nehezményezi, miért kell szociológia szakot létrehozni egyszerre három magyar egyetemen vagy tagozaton. Holott ezeknek a szakoknak megvan a létjogosultságuk, más-más régiót és társadalmi réteget szolgálnak ki, a helyeik pedig mindig megtelnek. ” – magyarázta. A rektor-helyettes szerint az önálló magyar egyetem létrehozása nem veszélyeztetné a PKE működését. /Önálló magyar egyetem: előbb a tető, aztán a falak. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./

Sok-sok zene volt jellemző az idei Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozat kulturális kínálatára, négy napon át szólt a muzsika a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előtti téren felállított ideiglenes színpadon. A megyei könyvtár gyermekrészlegén könyvvásár, a Mészárosok bástyájában könyvbemutató, a várban báb- és színházi előadás, a Maros Művészegyüttes székházában családi hangverseny, az unitárius templomban madrigálkoncert várta az érdeklődőket. A színházban Meister Éva adta elő Kocsis István Árva Bethlen Kata című monodrámáját. /Antal Erika: Muzsikás vásárhelyi napok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 30./

Első ízben tartottak tudomány- és ipartörténettel foglalkozó tanácskozást az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) szervezésében /I. Tudomány- és Ipartörténeti Konferencia/ július 12-én Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Intézetben. A rendezvény társszervezője a Kolozsvári Akadémiai Bizottság volt. A résztvevők erdélyi és magyarországi kutatók, egyetemi tanárok, iparban dolgozó műszakiak. A rendezvény keretében hivatalosan is megalakult az EMT 11. szakosztálya, a Tudomány- és Ipartörténeti Szakosztály, Kása Zoltán és Wanek Ferenc vezetésével. Dr. Köllő Gábor EMT-elnök elmondta: a konferencia célja évenkénti rendszerességgel fórumot teremteni a tudomány- (matematika, műszaki- és természettudományok) és ipartörténettel foglalkozó Kárpát-medencei kutatók számára, ugyanakkor létrehozni egy szervezeti keretet (az interdiszciplináris Tudomány- és Ipartörténeti Szakosztályt) a csatlakozni óhajtó erdélyi magyar kutatók számára, hogy régiós intézményként bekapcsolódjanak a Luxemburg-központú Európai Kultúrutak két tagmozgalmához: a Vaskultúra, valamint az Ipartörténeti Kultúrutak Közép- és Kelet-Európai szervezetéhez. Az EMT által időszakosan kiadott Műszaki Szemle szakfolyóirat egyik száma minden évben tudomány- és ipartörténeti profilúvá válik majd. Dr. Kása Zoltán (Sapientia EMTE a Texas Egyetem egykori matematikaprofesszorának, Georg Bruce Halstednek a Bolyaiak életműve tanulmányozásának kedvéért 1896-ban Kolozsvárra tett útjáról értekezett. Halsted lefordította angolra és kiadta az Appendixet. /Ördög I. Béla: Fórumteremtő szándékkal a Kárpát-medencei kutatókért. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./

Bemutatkozó körútja során Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet Kolozsvárra érkezett, szeptember 19-én a Bethlen Kata Diakóniai Központ termében tartott fogadáson hangsúlyozta: Kolozsvár rendkívül fontos szerepet tölt be az erdélyi magyar kulturális élet terén. Elmondta, a kapcsolatok az utóbbi években töretlenül és jól fejlődnek a két ország között. /(köllő): Kolozsvárra látogatott Füzes Oszkár. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./

Dr. Gudor Kund Botond lelkész Bod Péterről (1712–1769) írt munkája nemrég jelent meg a kolozsvári Mega Könyvkiadó gondozásában román nyelven, mintegy 584 oldalon, 40 oldalas magyar, illetve angol nyelvű részletes tartalomismertetővel. Bod Péter magyarigeni református lelkészt méltán tekinti a szakirodalom a legkiválóbb erdélyi protestáns tudósnak. Eredeti könyvtárrendezési módszert dolgozott ki, és ennek alapján katalogizálta árva Bethlen Kata és Teleki Sámuel sárdi könyvtárát. Bod Péter mintegy 50 művet írt, felhasználta az európai történetírás legújabb eredményeit. Élete végén művei miatt a Habsburg hatalom perbe fogta, de korai halála megmenekítette a letartóztatástól. Sírja a magyarigeni templomkertben található. Dr. Gudor Kund megvilágította kutatásának célját: „Három szempontból vizsgáltuk életművét: a XVIII. sz. erdélyi szász és román történetírással való kapcsolata szempontjából, a magyar művelődés és levelezés, kapcsolattartás szempontjából, és nem utolsósorban Bod peregrinációja és tanulmányainak formatív hatásai szempontjából. ”Gyulafehérváron az egyetem könyvtárában dr. Ana Dumitran muzeológus, aki a román nyelvű korrektúrát végezte, mutatta be a terjedelmes könyvet. Kiemelte, hogy Bod Péter kellő lelki ihletettséggel írt a románokról. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. Bod Péterről román nyelven. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./

Háromnapos nemzetközi ülésszakot szervez március 19–21-e között a Bethlen Kata Diakóniai Központban a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Szociológia Kara tanszékvezetője, Roth Mária professzor vezetésével, melynek fő témája a Balkánon kisebbségben élő gyermekek oktatási joga, illetve a roma kisebbséghez tartozó kiskorúak helyzete, a társadalomba és az oktatási intézményekbe való beilleszkedése. Az ülésszak előadói, illetve résztvevői Szerbiából, Németországból, Bulgáriából érkeztek. /Nagy-Hintós Diana: Évtizedekbe telhet a romák integrációja. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./

Június 27-én az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központban két nemzetközi tanácskozást is rendezett: a Nyomdavilág elnevezésű V. Számítástechnikai Nyomdászkonferenciát, valamint a II. Tudomány- és Ipartörténeti Konferenciát. A közös megnyitón Köllő Gábor elnök arra emlékeztetett, hogy az EMT-nek két éve működik Tudomány- és Ipartörténeti Szakosztálya, és megalakulóban a Nyomdaipari Szakosztálya is. Kása Zoltán (professzor, Sapientia–EMTE) azokat a problémákat ismertette, amelyekkel az egyetem keretében működő Scientia Kiadónak kell megbirkóznia. A II. Tudomány- és Ipartörténeti Konferencián, a legkülönfélébb tudományágak témáiban több előadók szerepelt, így András József és Kovács József (Petrozsény), Makai Zoltán és Mihalik András (Nagyvárad), Bitay Enikő, Hoch Sándor, Kása Zoltán, Majdik Kornélia, Márton László, Máthé Enikő, Sófalvi László, Szőcs Katalin, Wanek Ferenc (Kolozsvár), Dvorácsek Ágoston (Nagyenyed), Talpas János (Bukarest), Oláh-Gál Róbert (Csíkszereda), továbbá magyarországiak. /Ö. I. B. : Kettős EMT-konferencia a gazdasági válság árnyékában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

Templomának építtetőjére, Árva Bethlen Katára emlékezett a fogarasi református közösség. A 700 lelket számláló szórványgyülekezet fel szeretné újítani a 250 éves istenházát. Az erdélyi református templomokat és iskolákat támogató Bethlen Kata 1759. július 19-én halt meg Fogarason, sírja a református templomkertben található. Az ünnepi istentiszteleten Balázs János újságíró Árva Bethlen Kata és Fogaras címmel tartott előadást, majd fellépett a fogarasi és kőhalmi ökumenikus kórus. Fogarason nincs magyar iskola, a nyelv megtartó ereje elsősorban a templomban érvényesül, mondta Szász Tibor lelkész. A szórványsorsnak összetartó ereje is van, az ünnepeket együtt üli meg a magyar közösség, reformátusok, római katolikusok, evangélikusok és unitáriusok egyaránt. A református gyülekezet legnagyobb gondja, hogy kevés a fiatal, a közösséget 80 százalékban idősek alkotják, mesélte a lelkipásztor. A 35 ezer lakossal rendelkező Fogarason a fiatal lakosok jelentős része, mintegy 15 ezer fő külföldön dolgozik. A templom megérett a teljes felújításra. Tavaly új tetőszerkezetet húztak fel. A felújításra kértek támogatást a kultuszminisztériumtól, azonban a bukaresti tárca válaszra sem méltatta beadványukat. /Pap Melinda: Árva Bethlen Kata emléke előtt tisztelgett a fogarasi református közösség. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet és a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság megbeszélést szervezett a romániai magyar civil szervezetek részére egy országos szintű hálózat kialakítása érdekében. Amennyiben ez az elgondolás sikeres lesz, a civil szervezetek a Romániai Magyar Házak keretében tájékozódhatnak a többi tagszervezet munkájáról, illetve együttműködhetnek közös céljaik megvalósítása érdekében. Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központban november 27-én tartott rendezvény megnyitóján felszólaló Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök és Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke az esemény fontosságáról értekezett. „Az elmúlt húsz évben már kialakultak azok a kis magyar autonómiaszigetek, amelyek függetlenek a hatalomtól, de függnek azoktól a közösségektől, amelyek fenntartják őket” – utalt megnyitó beszédében Dáné Tibor Kálmán a romániai magyar civil szervezetekre. Markó Béla emlékeztetett: „Egy közösség, amelynek nincs önálló élete, nagyon hamar szétmorzsolhatóvá válik, és elveszíti önmagát. Az RMDSZ mindig prioritásként kezelte a civil szervezetek kérdését. ” /Nagy-Hintós Diana: Országos hálózatot alakítanának a romániai magyar civil szervezetek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

Újraalakulásának huszadik évfordulóját ünnepli a Kolozsvári Református Kollégium
Szellemi útravalónk a hitvallásos nevelés, becsület, munkatisztelet – vallja Székely Árpád igazgató
Az 1989-es rendszerváltozást követően Erdélyben az első, újraindított felekezeti tanintézet a Kolozsvári Református Kollégium volt. Székely Árpád zenetanár, igazgató már huszonegyedik tanévét kezdi az iskolában.
A kezdeti nehézségek elmúltával mára a tanintézet hírnevet szerzett magának, az iskola kórusa pedig többször vendégszerepelt nem csak Erdélyben, de külföldön is. Kolozsváron is rendszeresen fellépnek a március 15-i, október 6-i és 23-i ünnepségeken, de szívesen tesznek eleget a legkisebb vidéki település egyházközségének felkérésére is. A Kolozsvári Református Kollégiumban jelenleg több mint háromszáz diák tanul és 35 tanár oktat. Két évvel ezelőtt sikerült első és ötödik osztályt indítani, tavalytól pedig az óvodacsoport apróságainak kacagásától hangosak az ódon falak.
Földrajzfüzetből – napló
Hogyan emlékszik vissza a húsz évvel ezelőtti kezdetre?
Már 1990 tavaszán szó volt arról, hogy ősszel újraindul a Kolozsvári Református Kollégium. Én akkor Petrozsényben voltam tanár, mivel a zeneakadémia elvégzése után oda helyeztek ki. Úgy gondoltam, hogy szívesen tanítanék az újralétesített Református Kollégiumban, hiszen mindig szoros szálak kötöttek egyházamhoz: hatodikosként otthon, Alsó- Felsőszentmihályon kántorkodtam, családommal együtt részt vettem az egyházi ünnepeken, Kolozsváron egy ideig a Belvárosi Egyházközség kórusának is tagja voltam. 1990 szeptemberében több zenetanár közül a püspökség engem választott. Sok akadályt gördítettek Petrozsényben elmenetelem elé. Többen azt mondták: miért hagyom ott a biztos állásomat, mert a Kolozsvári Református Kollégiumból „úgysem lesz semmi...” 1990. október 1-jén a Farkas utcai református templomban megtartott évnyitó után tudtuk meg, hogy az ókollégium épületét nem adták vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek, és még nem lehet tudni, hol működik majd a kollégium. Végül a Györgyfalvi negyedi 16-os Általános Iskolában bocsátottak a rendelkezésünkre négy osztálytermet – a nyolc osztálynyi diákságunknak – és itt töltöttünk el 12 évet. Az első tanév naplói nyolc, nagy méretű földrajzfüzet volt, ezeket ma is őrizzük. Akkor 12 megyéből jöttek a diákok. Nem volt ritka az olyan eset sem, hogy a X. vagy XI. osztályt máshol már elvégzett tanuló újrakezdte nálunk ugyanazt az osztályt, mert felekezeti iskolába akart járni. Az öregdiákok és a református leánygimnázium volt növendékei az első pillanattól kezdve mellénk álltak, segítettek. A 16-os iskola vezetőségével mindig jó, kollegiális kapcsolatot tartottunk fenn.
Mi volt a helyzet a tanárokkal?
Az első tanév elején a kinevezett főigazgató Székely József volt. Úgy emlékszem, az első tanári fizetést 1991. telén kaptuk kézhez. Addig minden pedagógus ingyen dolgozott. A már nyugdíjas tanárok, azt hiszem, jó ideig semmilyen pénzbeli juttatást nem kaptak.
A kollégium akkori diákságának többsége nem volt kolozsvári. Hogyan oldották meg az elszállásolásukat?
Az első tanévkezdés után a bentlakó diákokat főleg a belvárosi gyülekezet tagjainál szállásoltuk el. 1991. februárjában a Traian Vuia Líceum bentlakásában utaltak ki számunkra két emeletnyi helyet. Habár az iskola vezetőségével mindig szót tudtunk érteni, azért nem kis gondokkal kellett szembenéznünk 1995-ig, amikor az energetikai líceum bentlakásában helyeztek el minket. Ma is emlékszem a tanfelügyelőség értesítőjére, amelyben felszólítottak, hogy két nap alatt hagyjuk el a Vuia-líceum bentlakását, mivel az ingatlant át kellett adni a BBTE-nek.1996-ban felépült a Bethlen Kata Diakóniai Központ, azóta is ott vagyunk a bentlakásunkkal.
Mikor kerültek vissza az ókollégiumba?
Az Erdélyi Református Egyházkerület soha nem mondott le arról, hogy visszakérje 1948-ban államosított ingatlanjait. Évekig tartó pereskedés eredményeképpen az egyháznak sikerült visszaszereznie az ó- és az újkollégium (a mostani Şincai-líceum) épületét, ám ezek visszatáblázását megvétózta a városháza és a Şincai-líceum. Beperelték az Erdélyi Református Egyházkerületet, és annak ellenére, hogy a kihívott szakértők bebizonyították, hogy a két épület, az udvar, a tornacsarnok egy együttest alkotott, a kolozsvári bíróság ítélete értelmében csak az ókollégiumot és az ahhoz tartozó udvart vehettük újra birtokba. Az újkollégium épületét, a nagyudvart és a tornacsarnokot 2000-ben visszaírták az állam tulajdonába. 2002-ben szerencsés politikai fordulat következett be. A Kolozs megyei RMDSZ akkori elnöke, Kónya-Hamar Sándor mellénk állt. 2002. december 20-án birtokba vehettük az ókollégium egy részét. A második emeleten egy magániskola működött, az étkezdét kibérelte egy cég, a földszinten a Sincai-líceum karbantartó műhelyei kaptak helyet. Két évbe telt, ameddig a teljes épületet birtokba vehettük. Egy tönkrement, lelakott ingatlant kaptunk vissza, amely állandó javításra szorult. Most már kezdjük “kinőni” az épületet. Nagy szükség lenne az újkollégium épületére is. Reménykedjünk, hogy Isten teljesíti ezt az óhajunkat is. Az évek során nagy hangsúlyt fektettünk nem csak az osztálytermek javítására és szépítésére, hanem a felszereltségre is. Ma korszerű informatikai laboratóriumok és szertárak várják diákjainkat. A bentlakók ellátása is megoldódott. Dísztermünk alkalmas az istentiszteletek és ünnepségek lebonyolítására. Mindezért Istennek adunk hálát. Diákjaink többsége egyre jobb eredményeket ér el. Nem csak a városban, hanem Erdély-szerte ismerik az iskolát, és ebben oroszlánrésze van az iskola kórusának.
Jelenleg milyen karbantartási munkálatokat végeznek?
A mostani felújításokat nagyobb mértékben az egyház, kisebb mértékben a városi tanács finanszírozza. Külső javításokat végzünk, az ingatlan északi részét újracserepeztettük. A bejáratot kívül-belül felújítjuk, a csatornák egy részét kicseréljük. Egy új osztálytermet is berendeztünk és bővítettük az óvodát.
Mi az a szellemi útravaló, amelyet a kollégisták az iskolától kapnak?
Elsősorban a hitvallásos nevelés fontosságát emelném ki, amely az Istenbe vetett hiten alapszik. Emellett a becsületet, a munka tiszteletét említeném. A hitvallásos nevelés és a keresztyén értékek birtokában másként állsz hozzá a munkához, más a kapcsolatod embertársaiddal. Diákjaink ezek elsajátításával lépéselőnyben lehetnek a többi iskola diákjaival szemben. Az elmúlt húsz évben több mint 1500 tanuló végezte el a kollégiumot, közel 86 százalékuk egyetemet végzett. Majdnem másfélszázan végezték el a Teológiát. A legfontosabb alapelvünk az, hogy hívő, református, de ugyanakkor jó magyar emberekké váljanak. Úgy vélem, az eltelt húsz év alatt pozitív irányba alakítottuk az erdélyi magyarság jövőjét, jövőképét.
Milyen a kollégium kapcsolata más iskolákkal?
Nagyon jó kapcsolatot tartunk fenn a többi erdélyi református kollégiummal: hagyományszámba mennek bibliaismereti-, népdal- és zsoltáréneklési versenyeink, diáktalálkozóink. Jó a kapcsolatunk a János Zsigmond Unitárius Kollégiummal, illetve a magyarországi református kollégiumokkal. A Kolozsvári Ortodox Szemináriummal évek óta közös karácsonyi koncerteken lépünk fel. Emlékszem: az első közös koncertünkre Cucu Imola, a Brassai-líceum akkori igazgatója biztosította nekünk a helyszínt a líceum dísztermében. Ezt követően a Kétágú, majd a Farkas utcai református templomban és az ortodox katedrálisban léptünk fel. Egyházunk vezetői is részt vesznek ezeken a közös koncerteken, amelyek jól szolgálják egymás hitének és művészetének megismerését és tiszteletét.
Mi az, ami változott az elmúlt húsz év alatt?
Nem hiszem, hogy a romániai közoktatás jó irányba halad. Stabil tanügyi rendszerre, világos törvénykezésre van szükség. Az iskolák tekintélyét vissza kell állítani, a diáksággal pedig meg kellene értetni a tanulás fontosságát és hasznát. A fiatalság körében egyre nagyobb méreteket öltő nemtörődömség, a jövőkép-nélküliség ellen a hitvallásos nevelés hatásosan veheti fel a harcot.
Az iskola kapuja mindenki előtt nyitva áll
Most két ünnepségre készülnek.
Húsz éve, pontosabban 1990. október 1-jén indult újra a Kolozsvári Református Kollégium, hála egyházunk akkori vezetőjének, ft. Csiha Kálmán püspök úrnak és Székely József generális direktornak, az iskola első igazgatójának. Másrészt pedig szeptember 18-án és 19-én Kolozsváron először kerül sor a kilenc erdélyi református kollégium országos évnyitójára.
Az erdélyi meghívottak mellett meg kell említenem a magyarországi testvériskolákat is, amelyek képviseltetik magukat az ünnepségen: a Gödöllői Református Líceum, a Miskolci Református Gimnázium, a Hódmezővásárhelyi Református Gimnázium, a Pécsi Református Gimnázium és nem utolsósorban a Budapesti Lónyai Református Gimnázium.
Meg kell említenem, hogy kollégiumunk létesítésének húszéves évfordulója alkalmával szeretettel várunk minden volt diákot és tanárkollegát. Külön örömömre szolgál, hogy olyan volt növendékeink is elfogadták a meghívást, mint Pataki Adorján és Szilágyi János, a Kolozsvári Magyar Opera énekesei, Várvári Gabriella, a temesvári opera énekese, Nagy Zoltán, a bécsi Staatsoper énekese, továbbá Németi Zsuzsa, a szatmári színház és Varga Balázs, a nagyváradi színház művésze.
Szombaton, szeptember 18-án kollégiumigazgatók konferenciájára kerül sor, amelyen ft. Pap Géza püspök úr is részt vesz, ha ideje megengedi.
A szeptember 19-i vasárnapi évnyitó ünnepségre meghívtuk László Attilát, Kolozsvár alpolgármesterét, aki sokszor segített rajtunk, Kötő József képviselőt, akit több szál fűz iskolánkhoz. Igét hirdet nt. Kató Béla főjegyző úr. A vasárnapi ünnepség a megszokott keretek között zajlik, lesz zászlós bevonulás, áhítat, köszöntőbeszédek hangzanak el, és átadják a Bethlen-díjat is amellyel a két református egyházkerület érdemes oktatókat tüntet ki. Dr. Gubcsi Lajos Magyarországról átadja az Ex Libris díjat minden erdélyi református kollégium számára.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Erdély tájain – Szórványvidéken jártunk – Balázsfalvától Magyarlapádig
Élni akaró, magyarságukat őrizni kívánó közösségeket kerestünk fel, mindennapi életükkel, gondjaikkal ismerkedtünk október 2-ai Fehér megyei barangolásunkon.
Elsőként a Kis- és Nagy-Küküllő egyesülésénél fekvő Balázsfalvára, a húszezer fős kisvárosba látogattunk, ahol 1700 magyar él. A csaknem nyolcszáz éves település legjelentősebb műemléke a 16. században épült várkastély, melynek utolsó magyar tulajdonosa Apafi Mihály fejedelem volt. Itt írta alá 1687 októberében Teleki Mihály, Erdély kancellárja és Lotharingiai Károly a balázsfalvi szerződést, amelynek értelmében Erdély Habsburg fennhatóság alá került. A kastély 1738-tól a görög katolikus püspökség, illetve a később megalakuló érsekség székhelye lett. Azután építették az impozáns, barokk stílusú görög katolikus székesegyházat. A ma is álló református templomot alig több mint száz éve építette a település magyar közössége. A helybéli református lelkész mutatta be a templomot, szívesen kalauzolt a városban is, hiszen, mint mondta, ritka vendég errefelé a turista, de nemcsak a turisták nem jutnak el ide, hanem a magyar sajtótermékek, amatőr színjátszó csoportok sem, pedig a helyiek igénylik a magyar kultúrát.
Utunkat a Kis-Küküllő mentén folytatva érkeztünk el Bethlenszentmiklósra. Az Árpád-kori település eredeti neve Szent-Miklós volt, a Bethlenek megjelenése után vette fel a Bethlen előnevet. Az 1400-as lélekszámú falu lakosságának fele magyar, unitáriusok és reformátusok. A 14. században épült templom ma az unitáriusoké, a reformátusoknak gróf Bethlen Gergely építtetett templomot 1750-ben. Az igazi érték azonban az 1668–1683 között épült kastély, amelyet az olasz hatású erdélyi késő reneszánsz egyik legszebb építészeti alkotásának tartanak. Építtetője Bethlen Miklós (1642–1716) emlékíró, a 17. század második felének egyik legtanultabb főura, Udvarhelyszék kapitánya, 1690 után Erdély kancellárja. Sajnos ma már nagyon leromlott állapotban van az egykor gyönyörű kastély, melyet nemrégiben vásárolt meg a küküllővári Bethlen kastély új tulajdonosa – megtörténhet, hogy rövidesen ezt sem látogathatjuk.
Továbbra is a Kis-Küküllő mentén haladva érkeztünk meg Küküllővárra, a 11. században már létező településre. Földvárát a tatárok pusztították el 1241-ben. Templomtornya is a 11. századból származik, ehhez építették hozzá később a templomot. A település egykor Küküllő vármegye székhelye, első egyháza a küküllői esperesség központja volt. A dombtetőre épült várat Bethlen István építtette át reneszánsz várkastéllyá a 17. század elején, ma a jidvei pezsgőgyár tulajdonosáé, nem látogatható, mi is csak a kerítésen kívülről csodálhattuk meg. Kirándulásunk legtávolabbi pontjáról visszatértünk a Kis-Küküllő, majd a Küküllő mentén, azután a Maros túloldalán látogattuk meg Boroskrakkót és Magyarigent. Mindkettő II. András 1206-ban kiadott, a Rajnán túlról betelepített szászok kiváltságait biztosító oklevelében szerepel először. Mára már szász lakosság egyáltalán nincs, magyar is csak kevés, templomai viszont műemlékek, a magyarigeni református lelkész mutatta be mindkettőt. A boroskrakkói Erdély egyik legrégibb temploma, a 12–13. században épült, román és gótikus stílusjegyeket fedezhettünk fel rajta. A 15. században a török támadások ellen gyilokjárós kőfallal, bástyákkal vették körül, ez részben még ma is megvan. Alapos javításra szorulna, amire a szűkös anyagiak miatt aligha kerül sor.
Magyarigenben a várfallal körülvett középkori templomot 1781-ben lebontották, és olasz mesterekkel újat építtettek helyébe, ez a protestáns barokk építőművészet egyik legszebb emléke. Neves lelkésze volt Bod Péter (1712–1769), az erdélyi művelődés egyik legkiválóbb képviselője, neves irodalom- és egyháztörténész, Árva Bethlen Kata udvari lelkésze. Barokk síremléke, kopjafája és családjának sírköve a templomkertben látható.
Kirándulásunkat Magyarlapádon sajt- és borkóstolóval fejeztük be, a Pirospántlikás zenekar teremtette jó hangulatban. Erdélynek ezen a részén eddig ritkábban jártunk, jelen kirándulásunk során viszont kedvet kaptunk a vidék felfedezésére, ezért tavasszal újból ellátogatunk ide, sőt ez lesz majd a jövő nyári vándortábor egyik honismereti túrájának is az útvonala.
KOVÁCSNÉ DIÓSZEGI ZSUZSA, Szabadság (Kolozsvár)

„Történelmi jelentőséggel bír az EMKE a magyarság életében”
Újraalapításának 20. évfordulóját ünnepelte az egyesület
Társszervezeteit, a 120 évvel ezelőtt alapított Erdélyi Kárpát-Egyesületet (EKE) és a 90 esztendeje létrehozott Romániai Magyar Dalosszövetséget is köszöntötte idei közgyűlésén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). A kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban szombaton tartott rendezvényen egyúttal az EMKE 1991-es újraalakításáról is megemlékeztek. Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke a román Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium közművelődéssel kapcsolatos stratégiájáról, Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetője pedig a NEFMI Kárpát-medencei közművelődésre vonatkozó elképzeléseiről tartott előadást. A közgyűlést követően, a délutáni órákban adták át az erdélyi Oscarként is emlegetett EMKE-díjakat, valamint a tiszteletbeli és a posztumusz tiszteletbeli tagoknak járó okleveleket.
– Együtt ünnepelni és másokat is megünnepelni, ez a mostani, rendhagyó közgyűlés lényege – összegezte köszöntőjében Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke. Utalt arra, hogy az egyesület megalapításának 125. évfordulóján, tavaly áprilisban szervezett nagyszabású program után idén valamivel visszafogottabban, ám mindenképpen ünnepélyes hangulatban emlékeznek: elsősorban arra, hogy 1991. április 20-án Brassóban újraalakult az EMKE. Tisztelegni kívánnak azon személyiségek emléke előtt – Domokos Géza, Balogh Ferenc, Laskay Sándor, Sárkány Ferenc –, akik az elmúlt húsz évben jelentősen hozzájárultak az EMKE hírnevének öregbítéséhez, ma viszont már nem lehetnek közöttünk, egyszersmind együtt ünnepelni társszervezeteikkel, a 120 éves Erdélyi Kárpát-Egyesülettel és a 90 esztendős Romániai Magyar Dalosszövetséggel.
Egyed Ákos akadémikus, az EMKE tiszteletbeli tagja kiemelte: a húsz évvel ezelőtt újraalakult egyesület sikeresen átmentette és megtartotta mindazokat az értékeket, amelyek 1885-ben életre hívták. Ugyanakkor az új történelmi kor elvárásainak megfelelő programokat sikerült megalkotnia a szervezetnek az elmúlt években. – Önmagában véve is történelmi jelentőségű, ami az erdélyi magyarság körében a rendszerváltás után történt, hogy a kommunista diktatúra idején betiltott, vagyonuktól megfosztott intézményeinket – EMKE, EKE, EME, EGE stb. – újra életre tudtuk kelteni. 1885-ben és 1991-ben egyaránt szükségünk volt egy olyan intézményre, amely vállalja a közművelődés hatalmas munkáját, ezáltal védelmébe veszi a közösségeket, s ha úgy adódik, új közösségek alkotására is vállalkozik – mondta Egyed Ákos. Hozzátette: ahogyan 126 évvel és 20 évvel ezelőtt, ma is különösen fontos a közgondolkodás alakítása, a párbeszédet és a tapasztalatcserét előtérbe állító közös kultúra alapjainak fejlesztése. – Az EMKE tevékenysége valamilyen szinten megnyilvánul a legtöbb kulturális rendezvényen: jelen van a kórustalálkozókon, a népfőiskolák működésében, műemlékeink védelmében, az emlékházakban, a könyvtárakban, kisebb és nagyobb régiókban. Korunk bonyolult, ellentmondásokkal teli változásai sem teszik, nem tehetik lehetetlenné az egyesület közösségi munkájának eredményességét, továbbra is erős összekötő kapocs marad. Történelmi jelentőségű szolgálatot tehet és tesz az erdélyi magyarságnak, az összmagyar nemzetnek – mondta az akadémikus.
Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke megjegyezte: amiként az alapítók 1885-ben felismerték, hogy magyarnak megmaradni Erdélyben csakis a kultúrára, az egyházra és az iskolára hangsúlyt fektetve lehet, a rendszerváltás után pedig az RMDSZ is belátta az EMKE létjogosultságát, úgy ma is szükség van a további támogatásra. – A közösségteremtés a lényege ennek a munkának és szerveződésnek, hiszen kisközösségeket kellett teremtenünk, felébresztve bennük a kultúra iránti igényt és a kultúra ápolásának fontosságát. Remélem, az RMDSZ azon az úton, amelyen most elindult, még nagyobb érdeklődést fog tanúsítani a kultúra iránt, annak a szerveződésnek, erőnek a támogatásával, amit a civil szervezetek működése jelent – tette hozzá Dávid Gyula.
Közművelődés támogatása román és magyar alapokból
Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: mindaz, ami a rendszerváltás óta kultúraszervezés terén végbement az erdélyi magyar társadalomban, szorosan összefügg az EMKE működésével. – A romániai magyar társadalom megszervezése, kulturális és civil szerveződések, egyesületek újraindítása és segítése révén az EMKE bebizonyította: hiánypótló intézménye az erdélyi magyar kulturális életnek – mondta a miniszter, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik ebbe a munkába nap mint nap bekapcsolódnak. A Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium közművelődéssel kapcsolatos stratégiájával kapcsolatban kiemelte: a 2000-től 2009-ig tartó időszakkal ellentétben, amikor a román állam a kulturális örökség védelmére szánt összegeknek mindössze a 0,9 százalékát fordította magyar vonatkozású épített örökség felújítására, 2011-re sikerült elérni, hogy ez az arány 20 százalékra emelkedjen.
Az elmúlt közel másfél évben, amióta Kelemen áll a tárca élén, igyekeztek csökkenteni a művészeti intézményeket – Kolozsvári Állami Magyar Színház, Kolozsvári Magyar Opera, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu társulata – érintő hátrányos anyagi megkülönböztetést, a közművelődés különböző területein kiírt pályázatok esetében pedig olyan rendszert építettek ki, amely lehetővé teszi a magyar kultúrát művelő szervezetek anyagi támogatását. Kulturális napok, alkotótáborok, színházi- és filmfesztiválok, valamint egyéb nagyszabású események megszervezését támogatta ez idő alatt saját alapokból az RMDSZ, több mint félmillió lej értékben. Mint mondta, a magyar nyelvű folyóiratok normatív támogatása mellett a könyvtári állományok állami támogatással való bővítése is a célok között szerepel (ez utóbbi keretében, várhatóan május-júniusban közel hárommillió lej értékben kapnak könyveket a könyvtárak).
– Emellett pedig továbbra is azon munkálkodunk, hogy a kulturális autonómia intézményi formáit még ebben a kormányzati ciklusban megteremtsük – tette hozzá Kelemen. Az elmúlt húsz év megvalósításaihoz hasonlóan további sikereket kívánt az EMKÉ-nek, és megígérte: a normatív támogatások révén az RMDSZ továbbra is igyekszik hozzájárulni az egyesület működéséhez.
Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetője beszélt többek között a Márai-programról, amelynek célja az irodalmi művek könyvtárakba való eljuttatása. A program keretében a magyar állam egymilliárd forint értékben vásárol könyveket, amelyeket aztán 640 könyvtár között oszt szét (ebből 48 határon túli, amiből 24 erdélyi könyvtár részesül). Véleménye szerint a Szülőföld Alap általános jogutódjaként működő Bethlen Gábor Alap jelentős segítséget nyújthat a határon túli közművelődés támogatásában. A tavaly lebonyolított irodalmi és filmes karaván mintájára a NEFMI továbbra is fontosnak tartja a Kárpát-medence különböző térségeiben élő magyar művészek kapcsolatteremtését és együttműködését. Lakatos szerint a kultúra ápolása ügyében – a jól képzett szakemberek és a szakmai irányítás mellett – továbbra is nagy szükség van az amatőrök üdeségére és frissességre.
Középpontban az EKE és a dalosszövetség
A világ más tájain élőkhöz hasonlóan az erdélyiek is felismerték a 19. században, hogy „a legújabb technikai vívmányok és a modern politikai berendezkedések nem pótolhatják a természet nyújtotta örömöket”, magyarázta Dezső László, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) elnöke. 1890-ben ennek jegyében küldte az EMKE akkori vezetősége egyhónapos tanulmányútra a Magas-Tátrába Sándor József főtitkárt, a Magyarországi Kárpát-Egyesület létesítményeinek és szervezeti kérdéseinek tanulmányozására. – Nem volt menedékház, üdülőtelep, turistaösvény, pihenőhely vagy kilátótorony, amelyet az erdélyi küldött ne látogatott volna meg. A látottak alapján, valamint a turistalétesítmények szervezésének és működtetésének egyedi jellege miatt Sándor József arra a meggyőződésre jutott, hogy a megalakítandó EKÉ-nek önálló, független egyesületnek kell lennie. Így Sándor Józsefet tekinthetjük az EKE alapítójának – részletezte Dezső László. Az EKE 1891. május 12-én kezdte meg működését, a turistaság népszerűsítését, a természeti értékek óvását és megismertetését, valamint a hagyományok ápolását tűzve ki céljául. Hozzátette: az elődök által kitaposott ösvényen kell járnunk ma is, amikor „az ember hátat fordított a hegyeknek és a domboknak, sőt, még a természet rendjébe is beavatkozott”. Kiderült: a fennállásának 120. évfordulóját ünneplő EKE Sztánán szervezi meg „központi megemlékezését” május 13-a és 15-e között, ennek keretében pedig az egyesület jubileumi kötetét is bemutatják.
Guttmann Mihály a Romániai Magyar Dalosszövetség 90 évét tekintette át. – 1921. november 13-án 30 énekkar küldöttje mondta ki Brassóban a dalosszövetség létrehozásának szükségességét, élére pedig idős Szemlér Ferenc brassói tanárt nevezték ki – részletezte a tiszteletbeli elnök, majd a célokat is vázolta: a magyar dal- és zeneegyesületek országos keretbe tömörítése révén a karének, a dal- és zeneirodalom ápolása, különböző versenyek, karmesteri tanfolyamok, ünnepségek, hangversenyek megszervezése, szaklapok, valamint zeneművek megjelentetése stb. 1930-ban már 130 egyesületet foglalt magába, s ez a szám 1938-ra már elérte a 228-at. A dalosszövetség 1949-ben bekövetkezett megszűnésének és 1994-es újraalakulásának ismertetése mellett Guttmann a zeneoktatás jelenlegi helyzetére is kitért: véleménye szerint ennek terén is elengedhetetlen a megfelelő zenei felkészültség, az a fajta szakértelem, amivel korábban a kántortanítók rendelkeztek. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy a dalosszövetség novemberben tartja ünnepi rendezvényét Kolozsváron.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök, „felbecsülhetetlen természetvédő és honismereti munkássága elismeréseként” díszoklevelet adományozott az EKÉ-nek, majd a dalosszövetségnek „felbecsülhetetlen értékmentő és dalos kultúrát teremtő munkássága elismeréseként”. A folytatásban sor került az elnökségi beszámolóra: ennek keretében Dáné többek között a pusztinai Magyar Ház rehabilitációs munkálatairól és a farkaslaki Tamási-ház (Ágnes néni háza) sorsáról is szólt. Az elnöki jelentést és a pénzügyi beszámolót egyhangúlag elfogadta a közgyűlés, délután fél 3-tól pedig ünnepélyes keretek között adták át az idei EMKE-díjakat. A kitüntetettek: Székedi Ferenc (Spectator-díj), Szabó Éva (Kacsó András-díj), Szőcsné Gazda Enikő (Bányai János-díj), Dávid Lajos (Kun Kocsárd-díj), Gáspár Attila (Nagy István-díj), Tóth-Páll Miklós (Bánffy Miklós-díj), Veress Albert (Kovács György-díj), Halasi Erzsébet (Poór Lili-díj), Kardos Máriusz Róbert (Tompa Miklós-díj), Feszt László (Szolnay Sándor-díj), Hubbes Éva (Monoki István-díj), Asztalos Lajos (Kőváry László-díj), Székely Tibor (gróf Mikó Imre-díj). Posztumusz tiszteletbeli tagjává fogadta az EMKE Balogh Ferencet, Domokos Gézát, Laskay Sándort és Sárkány Ferencet. Tiszteletbeli tagja lett az egyesületnek Deáky András és Pillich László, díszoklevelet vehetett át Könczey Elemér és Máté András Levente (a díjak és az oklevelek indoklását lapunk április 6-i, szerdai számában közöltük).
FERENCZ ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)

Megnyílt Erdély első kastélyszállója
Teljes pompában a marosugrai Haller kastély
Négy évig tartott a marosugrai Haller kastély restaurálása, az épület pénteken délután teljes pompájában várta a meghívottakat. A kastély stílusát megtartották, ugyanakkor a mai kor igényeinek megfelelő komfortot biztosítanak az ide látogató vendégek számára.
A kastélyszállót működtető Abib Kft. igazgatója, Fóris Réka röviden beszélt a XVI-XVII. századi épületről, a Haller családról, majd elmondta, a szinte romos állapotban levő épületet európai uniós alapokból sikerült restaurálni. Nem volt könnyű elsősorban az épület műemlék jellege miatt, négy év kellett ahhoz, hogy visszanyerje a régi idők fényét, hangulatát. Megtartva az építési stílust, a Haller kastélyszálló konferenciatermekkel, antik bútorzatú, minden kényelmet biztosító szobákkal, lakosztályokkal és nem utolsósorban borpincével várja a minőségi borokért rajongó vendégeket. Kálmán Attila történésztől rendkívül érdekfeszítő előadást hallhattunk a Hallerkői gróf Haller család történetéről. A család néhány érdekes, a kastélyt építő-szépítő tagját ismerhettük meg. A Budára telepedő Haller Péter Erdélyben kezd birtokokat vásárolni és jelentős politikai szerepe lesz, Haller I. Istvánnak köszönhetően telepszik le a család Erdélyben, de beszélt az erdélyi fejedelemségek pártharcaiba keveredő Haller Jánosról, a családot az arisztokrácia közé emelő Haller II. Istvánról, Haller Jánosról és feleségéről, Daniel Zsófiáról, Haller Lászlóról és felesége Bethlen Katáról, Haller Gáborról és nejéről, Károlyi Kláráról, de a Haller IV. Gábor és felesége Grassalkovich Anna vagy Haller József és felesége Koháry Mária sem maradtak ki. A család rokonsága a belga, angol, portugál és bolgár királyi családok körében is jól ismert. Kálmán Attila azokról a Hallerekről is beszélt, akik a marosugrai kastély lakói voltak, utolsó birtokos Haller V. István volt. Hangsúlyozta, bár a Fóris család vállalta az épület restaurálását, e kastélyt nem Fóris-kastélynak hívják. „Hallerfüggő, történelemfüggő család és jól teszik ezt. Nehéz volt az elmúlt négy év számukra, de az ezt követő időszakban is nehéz, szép munka vár a Fóris családra” – mondta.
Keresztes Géza műépítész a marosugrai és a szentpáli Haller kastélyok homlokzatának hasonlóságát emelte ki, majd a barokk épületként indult, de klasszicista épületként befejezett kastélyról beszélt. Az épület leromlott állaga miatt számtalan szaktanulmányt kellett készíteni, majd a konszolidálás után a termek kialakítása, a pince rendbetétele következett. „A marosugrai az első erdélyi felújított kastély, de a szentpáli Haller-kastély is rettenetes állapotban van. Borzasztó, hogy engedték így leromlani, tönkretenni, elveszni számunkra” – mondta. Szavai talán meghallgatásra találnak…
A marosugrai, csodálatos park közepén elterülő kastélyszálló a hagyomány, stílus, elegancia jegyében nyitotta meg hétvégétől kapuit a vendégek előtt, éttermében és borospincéjében az erdélyi és nemzetközi konyha remekeit szolgálják fel, termei kongresszusok, konferenciák, esküvők, fogadások rendezésére kiválóan alkalmasak, 19 lakrészéből 2 szoba és két lakosztály korabeli stílusban berendezett.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Oltország fővárosában (Jövőképünk)
Jövőképünket láthatjuk Fogaras, Szeben, Vízakna magyar és szász népének sorsában. Amikor szóban és írásban mondjuk a magunkét, mint Cato a római szenátusban, amikor figyelmeztünk arra, hogy Erdély színmagyar nagyvárosait, magyar többségű régióit alig egy emberöltő alatt elrománosították, tulajdonképpen ébreszteni akarjuk Székelyföld őshonos népét, hogy kötelességünk megtartani szülőföldünket, szülőhazánkat utódainknak.
Évszázadokon át ezt tették elődeink is. Nekünk sincs jogunk arra, hogy a pénzhajsza miatt, valamint történelmünk, kultúránk ismeretének hiányában karba tett kézzel, ütődött gyermek módjára, bambán bámuljuk, amint nap mint nap szorítják vissza nyelvi és közösségi jogainkat. Hogyan nyomulnak a tőlünk idegen kultúra és nyelv bajnokai azon a földön, amely a miénk is! Nemrég néhány dél-erdélyi településen jártamban tapasztaltam, hogy a magyarság és a szászok felszámolása gyors, teljes beolvasztásuk, eltűnésük még néhány év, esetleg néhány évtized kérdése. Az említett városok rövid története, demográfiai változása arra int, hogy a székely megmaradás eszköze a határozott, következetes és nyílt küzdelem az autonómiáért.
Fogaras középkori toleranciája
Brassótól 67 km-re fekszik Fogaras. Besenyő nyelven Fagar šu, azaz kőris (fás) víz jelentésű, amelynek átvétele a magyar Fogaras név. Ez utóbbiból származik a német Fugerschmarkt és a román Făgăraş településnév is. Hajdanán a türk eredetű blakok (nem románok) és besenyők lakták a vöröstoronyi szorostól a tömösi szorosig húzódó határvidéket, ahol határvédő feladatkört töltöttek be. Fogaras várát 1310-ben Apor László vajda parancsára kezdték építeni, majd évszázadokon át állandóan bővíteni. A legjelentősebb várépítő Majláth István (XVI. sz.) erdélyi vajda volt. A fogarasi váruradalom központja Fogaras mezőváros. A váruradalmat 1368-tól kezdve Mátyás király uralkodásáig a havaselvi román vajdák hűbérbirtokként, vazallusi hűségükért kapták. Ez idő alatt Havaselvéről nagyszámú román telepedett ide.
A középkori Fogarason a tolerancia szellemében oldották meg a különböző vallású, nyelvű közösségek részvételét a város vezetésében. A fogarasi varga céh Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben kiadott privilégiuma (is) előírja: a "céhben lévő mesterek kölön-kölön nemzetségekből léjendenek, tehát mindenik nemzetség között ebben az céhben az céhmesterség és atyaság renddel jártassék, minden esztendőről esztendőre". A céhszabályzat egyértelműen arra utal, hogy a tisztségek betöltésében a nemzetiségek évről évre cserélődve képviseltetik magukat. De még az egyik legkorábban alapított román tannyelvű iskola felállítása is Fogarashoz kötődik. Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony – I. Rákóczi György fejedelem felesége – alapította 1657-ben. A váruradalom a fejedelemség korában az erdélyi fejedelmek és fejedelemasszonyok birtoka lett. Így került az osztrák megbízásból Erdélyt (néhány hónapig) kormányzó Mihály vajda tulajdonába is, aki feleségének adományozta. 1661-ben a törökök foglalták el. I. Apafi Mihály uralkodása idején Fogaras vált az erdélyi fejedelemség fővárosává. Itt kötötték meg 1688-ban az osztrákokkal azt a híres fogarasi szerződést, amely alapján Apafi fejedelem halála után Erdély visszakerült a magyar koronához. A várban 1689-től császári őrség vert tanyát, 1715-től 1960-ig börtönként használták. 1892 és 1910 között Mikszáth Kálmán képviselte Fogarast a magyar parlamentben. Fogarason tanított 1908 és 1911 között Babits Mihály. Itt nyugszik Árva Bethlen Kata, a XVIII. század nagy erdélyi mecénása, akinek támogatásával a csernátoni Bod Péter nemcsak külföldön tanulhatott, de nagyszámú könyve is megjelenhetett. Az ő támogatásával építették Fogaras (1715–1740) mai református templomát.
Románosítás mindenáron
A kovásznai születésű írónő, Ignácz Rózsa gyermekként került Fogarasra. Az Ignácz család épp a hatalomváltás idején költözött a városba. Erre így emlékszik: "Mielőtt a románok bejöttek, még végiglátogatták a notabilitásokat, de a város előkelői már búcsúlátogatásként adják vissza a tisztelgő első vizitet". Jött a menekülés, megszüntették az állami magyar iskolát. Ennek helyébe Ignácz Rózsa édesapja, Ignácz László református lelkész a fogarasi magyarok anyagi áldozatvállalásával református gimnáziumot alapít. Azonban a magyarság lélekszáma a trianoni békediktátum utáni években rohamosan csökkent, így a református magyar gimnázium 1926-ban megszűnt. A hajdan magyar többségű városban a – huszonegyedik század első évtizedében – már az általános magyar iskola is bezárta kapuit!
A magyarság gyors fogyását a népszámlálások adatai tükrözik a legjobban. Amíg 1910-ben a magyarok (3359) és a szászok (1000) a népesség kétharmadát alkotják, és a románság alig egyharmad (2174), addig a 2002-es népszámlás már 1643 magyart és 332 szász nemzetiségűt vett nyilvántartásba, ami az összlakosság alig 4,5 százaléka.
Oltország fővárosában, Fogarason a hatalomváltás pillanatától beindult a románosítás. A húszas évek egyik nevezetes fogarasi élményét, amely nyíltan mutatja a helyi hatóságok románosításhoz kötődő gondolkodását, Ignácz Rózsa így meséli el: "A fogarasi nagypiacon beroskadt a föld. Barlang van a fogarasi nagypiac alatt. Barlang? Az is lehet, hogy temető." A hatóság azonnal kivonult. "Két napszámos ember csonka pléhvederrel meregette a sír tartalmát. Az archeológus ott állt a sír szélén, mellette a prefekt, a szigurancafőnök, a rendőrkapitány. Az archeológus azt az utasítást kapta a hivatali uraktól, hogy minden kétséget kizáróan állapítsa meg: ősrégi román temető volt e helyen, román temető, mit századok óta lezártak, s ami éppen ezért örökre eldönti a vitát, kié hát csakugyan Oltország fővárosa. Ki volt Fogarason a városalapító, az őslakó, kié, mely nemzeté a múlt." A sírgödörből azonban a hatóságok nagy csalódására egy XVI. századi magyar sírbolt maradványai kerültek elő. Semmi dák, semmi románságra utaló anyag. A csontok mellett aranyos, piros bársonymellény maradványa, görbe kard és több nyaklánc került a felszínre. A román prefektus és a román archeológus már beérte volna fogarasi szász őslakóval is, de az ásatás csak a magyarok ittlétét bizonyította. Természetesen, így sem volt eredménytelen, mert az ékszerek a prefektus házába kerültek, míg a csontok, a ruhadarabok a református temetőbe, Bethlen Kata ma is álló síremléke mögé. A három magyar egyház még működik, de már a fiatalok, ahogy Beder Tibor írta, az apadó fájdalom eredményeképp, egyre inkább "felekké" válnak, azaz vegyes házasság révén elrománosodnak. E város és e régió néhány, még magyarok által lakott települése megérdemelné, hogy bekerüljenek a szórványprogramba. Jó lenne, ha a két székely megye, Hargita és Kovászna kiterjesztené kapcsolatait Fogarasföld magyar településeire is.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A radnóti kastély az Erdélyi Fejedelemség legépebb, tudományos szempontból felbecsülhetetlen értékű emléke”
– Melyek a radnóti kastély építéstörténetének mérföldkövei? Hogyan alakultak az idők folyamán tulajdonviszonyai?
– A mai kastély előzménye egy udvarház volt, amely a 15. században itt kialakult birtoktest központjaként a Bogáti család tulajdonában őrizte a marosi révhez vezető utat. A 16. század közepén már castrumnak – kisebb várnak tekintik az ágakra szakadozott Maros mocsaras árterületén megbúvó épületet, amelyet hihetőleg Bogáti János és később, 1554 előtt, özvegye, Bánffi Magdolna övezett védőfalakkal. Ezeknek maradványai a 17. század végén még látszottak.
A régi kúriát talán a mai épület északkeleti, Maros felőli szárnyának a földszinti helyiségeiben kereshetjük. Egy (ma másodlagosan elhelyezett) reneszánsz kőkeretére a Bogáti család egyik tagja, a kerelőszentpáli csata (1575) után pártütőként kivégzett Gábor idejében vésték az 1574-es évszámot. Kendi Ferenc fejedelmi tanácsúr beboltoztatta az északkeleti szárny földszinti helyiségeit, s az ő építkezéseinek tulajdoníthatjuk a keleti bástyával szomszédos helyiség triglifes fejezetű pilaszterekkel díszített ajtókeretét is. Hónapokig vendégeskedett itt Petru Cercel havaselvi vajda. Kendi Ferencet 1594-ben kivégezték, a kastély következő ura, Geszthy Ferenc pedig 1596-ban hunyt el.
Nem annyira a kastélyhoz fűződő balszerencse, mint inkább a zavaros idők magyarázzák, hogy erőszakos halál lett osztályrésze a 17. század eleji birtokosok közül Bogáti Menyhértnek és Kornis Boldizsárnak is. Péchi Simon, Bethlen Gábor fejedelem kancellárja tervezte, s 1621 előtt talán el is kezdte a kastély átépítését, amely azután Bethlen Gábor birtoklása alatt, 1626 után ment végbe. A „nagy fejedelem” olasz építésze, Giacomo Resti készíthette el a négy sarokbástyás kastély terveit úgy, hogy abba belefoglalta a korábbi épületeket is. A fejedelem halála (1629) után félbemaradt építkezést az új tulajdonos, Kornis Zsigmond fejedelmi tanácsúr (megh. 1648-ban) is folytatta, immár a saját igényeinek megfelelő szerényebb mértékben. Az épület befejezésére azonban csak azután került sor, miután II. Rákóczi György 1649-ben megvásárolta és feleségének, Báthory Zsófiának ajándékozta a birtokot. A fejedelem velencei származású építésze, Agostino Serena (1648–1653 között) a délnyugati szárny emeleti loggiáját tervezhette, amelynek ma csak a befalazott félköríves árkádjai látszanak az udvar felől, a külső homlokzaton pedig két-két egyszerű ablak világítja meg az egykori árkádnyílások mögött kialakított kisebb termeket. Az építést vezető velencei építész emlékét ma már alig olvasható felirat őrzi az északkeleti szárny kapujának zárókövén: „AVGVSTINVS SERENA ARCHITECTVS VENETVS OPERA REGIT”.
Ennek a kapunak az oromzatát ékesítette az építtetők, II. Rákóczi György és Báthory Zsófia családi címere, amelyet most a loggiás szárny alatt láthatunk viszont. Apafi Mihály fejedelem felesége, Bornemisza Anna II. Rákóczi György bukása után lett a kastély úrnője. Ő az északi bástya emeletét lakta, mellette komornáinak a szobái voltak. A kapu fölötti erkélyes helyiség volt a fejedelem lakószobája, mellette fogadóterem, a kisebbik ebédlő és az ünnepélyes alkalmakkor használt, a délkeleti szárny egész emeletét átfogó ebédlőpalota következett; az utóbbi „előszobája” volt az említett folyosó, amelyet az udvarról felvezető, ma már nem létező díszlépcsőn keresztül lehetett megközelíteni.
A fejedelemség bukása és II. Apafi Mihályné Bethlen Kata halála után a kincstári birtokot gróf Bethlen Gábor kancellár szerezte meg 1758-ban, s egyik méltatlan utóda kártyázta el 1885-ben a család küküllővári és teremi uradalmával egyetemben. A kastély az Erdélyi Római Katolikus Státus tulajdonába került, és gazdasági iskolát hoztak létre benne. Az egyházi javak 1948-as államosítását követően is ilyen jellegű iskola működött a gyakorlóbirtok nélkül maradt épületben is.
– Milyen helyet foglal el ez az együttes az erdélyi épített örökségben? Miben áll művészettörténeti jelentősége?
– A Bethlen Gábor fejedelem olasz építésze által tervezett együttes neves reneszánsz építészek, Baldassare Peruzzi és Sebastiano Serlio elképzeléseit, vagyis az olasz késő reneszánsz építészet elveit valósítja meg. Erdélyben a romos Alvinc, a jóformán teljesen átalakított Balázsfalva, a romjaiból a 18. században újjáépített Csíkszereda, illetve Szárhegy kastélyai és a váradi vár jelenleg restaurálás alatt álló fejedelemi palotája képviselik a közvetlen rokonságát. A velencei Agostino Serena tulajdonképpen a fejedelmi reprezentáció által megkívánt nagy termekkel egészíthette ki és fejezte be az együttest az 1650-es években. A kapukeret és a kastély más faragványai név szerint is ismert kolozsvári kőfaragók munkái. Nagyon fontos lenne a kutatása, mert ezt az együttest – jóformán egyedüliként az említettek közül – nem égették fel az 1658–1660-ban Erdélybe tört török-tatár csapatok; így évtizedek óta reménykedem, hogy nemcsak udvari homlokzatát, hanem a reprezentatív termek díszítését, a 17–18. században emlegetett falfestmények maradványait is fel lehetne tárni. A tűzvészben az egykor Teleki Mihály által is lakott Maros felőli emeleti bástyaszoba sérült meg, a másik, az országút felőli bástya emeleti lakóját nem ismerjük, valószínűnek látszik, hogy 1684-ben az ifjú, tizenkettedik évében járó II. Apafi Mihály lakott ott.
– Mit lehet tudni a kastély jelenlegi tulajdonjogi helyzetéről?
– A két bástya teljesen leégett fedélszerkezete bizonyítja, hogy mekkora károkat okoznak nálunk a visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos rendelkezések bürokratikus ellentmondásai. Az épületben a visszaszolgáltatási eljárás megindulásáig (előző jogos tulajdonosa, az Erdélyi Római Katolikus Státus igényelte vissza – szerk. megj.) iskola és bentlakás működött. A kastély kiürítése azonban nem jelentette a helyzet tisztázását. Tudomásom szerint, a pereskedés tíz éve húzódik valamilyen, a telken a szocializmus éveiben emelt épület miatt. A még mindig tisztázatlan tulajdonviszony ellenére a kastélyt a Római Katolikus Státus őrizteti.
– Miért lenne szükséges, és kinek a felelőssége volna az épületegyüttes mielőbbi helyreállítása? Általában milyen állapotban volt a kastély a tűzvész előtt?
– Egy ilyen teljesen váratlanul bekövetkezett rombolás, mint ez a tűzvész, lavinaszerű romlási folyamatot indíthat el. Nagyon gyorsan kellene lépni, hogy legalább szükségfedél készüljön, amellyel ideig-óráig még késleltetni lehetne a romosodást.
Elgondolható, hogy államunk és törvényhozása most szemét forgatva az egyházra fogja hárítani a helyreállítást, mondván, hogy tehetetlen a hatályos törvényekkel szemben. Én nem vagyok jogász, így csak laikusként tűnődöm el azon, hogy vajon az egyház felelős-e azért, hogy: annak idején „előre megfontoltan” megsemmisítették az általa működtetett mintagazdaságot, amely a parasztgazdákat oktató mezőgazdasági iskoláját és épületeit is eltartotta; azért, hogy több mint hatvan éven át rongálták akarva-akaratlanul az épületet, hogy műemléki státusával szemernyit sem törődve alakítgatták és lelakták, a kilencvenes évek elején pedig még valamilyen kisüzemet is beleköltöztettek, majd végül kiürítették; azért, hogy kibontottak és szétvertek mindent, ami még használható lett volna; azért, hogy sehol az országban nem tartják be a tarlóégetésre vonatkozó törvényi tilalmat; azért, hogy a hatóságok ahelyett, hogy az elképesztő nagyságrendű károkat okozó tarlóégetőkkel foglalkoznának, pereskednek az annak idején kisemmizett tulajdonossal egy általuk emelt, a műemléki környezetet zavaró építmény miatt?
Hogyan vélekedhetünk tehát erről a helyzetről? Szaladjon-e az egyház most külföldi segélyek után? Mondjon-e le a hivatásából adódó, nem kevés pénzbe kerülő szociális feladatok betöltéséről? Vagy esetleg mégis megtörténhet, hogy az állam, amely adóinknak oly nagyvonalú adminisztrátora, talál esetleg valamilyen jogi megoldást és némi aprópénzt arra, hogy ezt a közép-európai szinten jóformán egyedülálló reneszánsz kastélyt, az Erdélyi Fejedelemség még így is legépebb, esztétikailag, de tudományos szempontból is felbecsülhetetlen értékű emlékét megmentse?
Nagyon szeretném, ha találna, és úgy vélem, hogy szavazópolgárként és adófizetőként szót is emelhetek saját és európai múltunk emlékeinek a sorsával kapcsolatban. Balsejtelmek gyötörnek mégis, mert látom, hogy a kastélyról leválasztott 18. századi kapuépület, az úgynevezett Kígyós Ház, amely tudtommal állami kezelésben van, milyen katasztrofális állapotban leledzik. Azt mondhatnám, hogy az a hatóság, amelyik képes éveken keresztül perlekedni egy parazita építményért, pusztulni hagyja a birtokában levő műemléképületet.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)