Fehér könyv a fekete márciusról
Az 1990-es marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatos évfordulós megemlékezéseket rendeztek a hét végén.
Március 19-én az RMDSZ vezetősége megkoszorúzta Sütő András síremlékét, majd a szövetségi elnöki hivatalban Markó Béla az összetűzés kárvallottjaival, az áldozatok hozzátartozóival: az események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán családtagjaival, az egykor börtönbe zárt Cseresznyés Pállal, a súlyosan bántalmazott Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával találkozott.
Markó kifejtette: annak idején a vásárhelyi és a környékbeli magyarság egyfajta szabadságharcot vívott a letűnt rendszer retrográd erőivel szemben, akik a háttérből irányították az eseményeket. Úgy véli: húsz évvel ezelőtt ellenforradalmi kísérlet történt, amelyet a magyar közösség bátorsága meghiúsított.
Ellentmondásos vallomások
A művészeti egyetem stúdiótermében vetítették azt a 12 órás dokumentumfilmet, amely a húsz évvel ezelőtti eseményeknek állít emléket. Szerzője, Miholcsa Gyula, az RTV munkatársa a Krónikának elmondta: hároméves munka eredményét láthattuk. A film megrendelője a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány volt, amelyet Borbély László miniszter, parlamenti képviselő vezet. Miholcsa szerint a legértékesebb anyag a néhai Schnedarek Ervintől származott. Ő és munkatársai szinte percről percre megörökítették mindazt, ami 1989 decemberének utolsó napjaitól kezdve Vásárhelyen történt.
A többi, nem kevésbé értékes anyag a Román Televíziótól, a Magyar Televízió Fekete Doboz című műsorából, és a temesvári forradalmárok egyesületétől származik, a film alapötlete pedig az volt, hogy rekonstruálják a helyes és pontos kronológiát. „Rengeteg meglepő dologgal szembesültem. Egyesek önmaguknak mondtak ellent különböző pillanatokban: általában román megszólalókkal fordult ez elő, mert ők akarták elkerülni, hogy a valóságot kimondják” – mesélte Miholcsa.
A legvérmesebb, 1990 februárjában szervezett vásárhelyi Vatra Românescă rendezvényről nincs felvétel, oda annakidején nem engedték be a magyar újságírókat, az RTV archívuma sem őriz erről dokumentumot. A Fekete Doboz munkatársaitól valóságos harctéri jeleneteket kaptak, kameráikkal egészen közel kerültek a verekedő csoportokhoz – ezek a szerkesztők szólaltatták meg március 19-én a cigányokat is, akik a magyarság mellé álltak.
Profi provokáció volt
„Nekem erkölcsi kötelességem volt Sütő Andrással szemben az, hogy a filmet elkészítessem. Három év munkája van benne. Most is végigfut a hátamon a hideg, ha megnézem. Ne feledjük: az események a jugoszláviai folyamat előtt zajlottak. Mindenki számára egyértelmű ma már az, hogy profi provokációról volt szó – akik kirobbantották, azoknak a tervei között talán az is szerepelt, hogy Romániában, Erdélyben katonai diktatúrát vezessenek be. Annak idején a tankok egy hónapon át a város határában állomásoztak” – fejtette ki lapunknak Borbély László, aki a film vetítése előtt köszönetet mondott azoknak, akik fényképeket, videofelvételeket, dokumentumokat vittek be az alapítványhoz.
„1500 dokumentum van a birtokunkban, ezek húsz év alatt gyűltek össze. Jó részüket már 1990-ben átadtuk az ügyészségnek, és azok alapján fel lehetett volna göngyölíteni az ügyet” – tette hozzá Borbély, aki bejelentette, hamarosan elkészül az átfogó Fehér könyv a húsz évvel ezelőtti eseményekről. A filmvetítés kezdetén Tőkés László is jelen volt, viszont az RMDSZ vezetősége, a szövetségi politikusok távol maradtak az EMNT által szervezett, péntek esti tüntetéstől. Tőkés László a Krónikának elmondta: „Nem kaptam meghívást a filmvetítésre, de erre nem is volt szükség, hiszen a sajtóban többször megjelent, hogy erre sor kerül. Úgy gondolom, hogy a megemlékezésben együtt kell lennünk.”
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Március fekete fehérben
A magyarok Marosvásárhelyen emlékeztek, a románok Maroshévízen gyűléseztek
A párhuzamosság jegyében szervezett megemlékezéseket a hétvégén az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a véres marosvásárhelyi események húszéves évfordulója alkalmából. Markó Béla RMDSZ-elnök előbb megkoszorúzta Sütő András sírját, majd fogadta az áldozatokat és hozzátartozóikat.
„Sokkal kevesebben vagyunk most, mint húsz évvel ezelőtt” – sajnálkoztak március 19-én, Marosvásárhelyen a Tolerancia és igazság címmel meghirdetett fáklyásmenet résztvevői. Ők azért vonultak fel tömött sorokban az egykori összecsapások helyszínén, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek a két évtizeddel ezelőtti eseményekre.
Fegyelmezetten indult útra a másfél ezer felvonuló a Kultúrpalota elől, hogy a Bolyai utca és a törvényszék érintésével végül a református temetőig, Sütő András sírjáig jusson el. A menetet végig szakszerűen kísérte a csendőrség, a nézelődők is csendben figyelték a menetelőket, nyoma sem volt a húsz évvel ezelőtti feszültségnek. Bár több százan érezték úgy, hogy gyertyafénnyel kötelességük emlékeztetni az egykori agresszióra, mégis feltűnő volt a távolmaradók aránya.
Párhuzamos emlékek
Az egyik lehetséges magyarázat az lehet, hogy míg az utcán Tőkés László és az EMNT felhívására demonstráltak, addig a Színművészeti Egyetemen az RMDSZ szervezésében Miholcsa Gyula és Simonffy Katalin dokumentumfilmjét, Az én márciusomat tekinthették meg az érdeklődők.
„Nem demonstrálni akarok, hanem emlékezni, ezért számomra ez a dokumentumfilm, és az, hogy sok-sok kortársammal, szemtanúval és áldozattal együtt nézhetem meg, többet jelent, mint az, hogy utcára vonuljak” – magyarázta választását egy idős filmnéző. A békésnek szánt fáklyás felvonulás hamar politikai hangsúlyt kapott: Kincses Előd törvényszék előtt rögtönzött beszédét egy bekiabáló zavarta meg.
Kincses zavartan hagyta el a helyszínt: „Köszönöm, hogy megőrizte a megemlékezés méltóságát, és hogy meghallgatott” – vetette oda a rendbontónak a távozó. A rend a református temetőig tartó séta alatt helyreállt, az emlékező civilek között a magyar gárda tagjai, valamint több EMNT-hez közeli politikus képviselte.
Közös szempontok
Markó Béla az RMDSZ elnökeként marosvásárhelyi irodájában fogadta a két évtizeddel ezelőtti összecsapásokban meghalt Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet, illetve Juhász Ilonát. A találkozón átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az ügyvezető elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak és hozzátartozóiknak.
„Egyre inkább meggyőződésem: nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének része volt mindez, hanem ellenforradalmi kísérlet is, melynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult” – nyilatkozta az eseményekkel kapcsolatban Markó, aki a nap folyamán megkoszorúzta a húsz évvel ezelőtti véres események során fél szemét vesztett Sütő András író sírját is.
Tőkés László az EMNT által szervezett kerekasztal-beszélgetésen egyébként Markóhoz hasonlóan fogalmazott: a politikus szerint a fekete március eseményeinek feltárása elengedhetetlenül hozzátartozik a rendszerváltás befejezéséhez. A találkozón az eseményeken részt vevő romák számára átadták Bajnai Gordon miniszterelnök és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök üzenetét is. A kerekasztal-beszélgetésen részt vett és felszólalt Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, valamint az események több szemtanúja is.
„Fehér könyvet” ígérnek
„Azt gondolom, csak akkor fogjuk tudni teljes egészében látni és feldolgozni, hogy mi történt, ha egy vegyes, román–magyar tudományos bizottság dolgozik majd együtt” – vélte a lapunknak nyilatkozó Novák Csaba Zoltán történész, akit a Bernády Házban szervezett állófogadáson kérdeztunk meg. Az ismert marosvásárhelyi kulturális központban a házigazda Borbély László miniszter szervezett állófogadást azoknak az érintetteknek, akik közösen nézték végig a Bernády György Közművelődési Alapítvány által életre hívott maratoni dokumentumfilmet.
Borbély László, az alapítvány elnöke is egyetértett azzal, hogy adós még a magyar közösség a történtek feldolgozásával, és ígéretet tett a márciusi események szakmailag megalapozott, és teljes körűen dokumentált „fehér könyvének” összeállítására. Arra a kérdésre, hogy miért nem sikerült közösen emlékezni a teljes közösséget érintő eseményekre, Borbély László egyértelmű választ adott: „Ez itt Marosvásárhely, aki a helyiek múltjára akar emlékezni, az a helyiekkel közös összefogásban teheti azt meg, a párhuzamos rendezvények szervezői pedig ezért nem léptek időben”. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Forrásközelből hangyaszorgalommal
Jó érzés volt vásárhelyinek lenni kedden délután a Kemény Zsigmond Társaság estjén, amelynek vendége Pál-Antal Sándor nyugalmazott főlevéltáros volt. A szerző egy régen hiányolt és valószínűleg hamar népszerűvé váló könyvet, Marosvásárhely történetének első kötetét, Marosvásárhely története, I. kötet. A kezdetektől 1848-ig, mutatta be, amely a kezdetektől 1848-ig követi településünk múltját. A műhöz illő zenéről a vendéglátó Csíky Boldizsár zeneszerző gondoskodott, aki a szerzőt azzal a reménnyel ajánlotta a közönség figyelmébe, hogy várjuk a kötet folytatását.
A történetírás nagyon adós volt ezzel a kötettel, amelyet egy olyan hangyaszorgalmú ember írt meg, aki hiszi magáról, hogy köze van a "közhöz", szereti ezt a mi kis városunkat. Pál-Antal Sándor, a történelemírás nagymestere, hajnaltól késő estig dolgozva az elmúlt másfél évtized alatt, tizenöt történelemmel kapcsolatos könyvet írt, amelyek a Mentor Kiadónál láttak napvilágot – hangzott el Káli Király István, a kiadó vezetőjének ajánlásában.
Az1989-es fordulat és az utolsó húsz év irodalma nélkül, amikor több könyv jelent meg, mint korábban együttvéve, Pál-Antal Sándor műve nem születhetett volna meg. Ahogy az éveken át tartó magányos levéltári kutatómunka nélkül sem, amelynek során új dokumentumok kerültek elő. A hét évszázad történelmét felölelő anyag egybeszerkesztése nem volt egyszerű dolog. Pál-Antal Sándor nem lineárisan mutatja be a történelmet, hanem témakörök – gazdaság, politika, művelődés – szerint fogalmazza meg a lényeget arról a fejlődési folyamatról, amelynek során a város a Székelyföld keretéből kilépve Erdély negyedik településéve vált – méltatta a könyvet Spielmann Mihály főkönyvtáros, aki a két világháború közötti próbálkozások bemutatására is kitért.
Majd a szerző lépett a Kultúrpalota kistermének pódiumára, s beszámolt arról, hogy csíki születésű fiatalemberként hogyan vált igazi, vitathatatlan marosvásárhelyivé. A kolozsvári egyetem történelem szakának végzős hallgatójaként, 1963-ban az Állami Levéltár marosvásárhelyi fiókjához helyezték, ahol 42 éven át dolgozott. Fél évszázada él fogadott szülőföldjén, amelynek történelmét a legtermékenyebb erdélyi történészként az említett 15 kötet mellett száz tanulmányban és újságcikkek sokaságában dolgozott fel. Mivel tevékenysége első felében olyan írásokat kértek tőle, amelyeket az olvasó könnyen megért, ezt a stílust vitte át a szakdolgozatokra és a könyvekre is.
Helyzeti előnyét kihasználva, történészként a levéltárban arra törekedett, hogy a források tiszta vizéből ihletődjön. Kezdetben alkalomszerűen foglalkozott a város történelmével, elsősorban olyan cikkek helyesbítése kapcsán, amelyek nem a történelmi hűséget tükrözték. S bár 1989-ig alig jelent meg néhány tanulmánya, a levéltári dokumentumok rendezése és leltározása kapcsán elraktározta az emlékeket, s amikor lehetőség adódott, csak a pontos forrásokat kellett megkeresnie. Tófalvi Zoltán ajánlására fordult a Mentor Kiadóhoz, amellyel azóta is tart az állandó munkakapcsolat.
Bernády György 1916-ban egy történészcsoportot kért fel Vásárhely történetének megírására, s a hetvenes években egy 22 tagú munkacsoportot bíztak meg ezzel a feladattal, de számottevő eredmény egyik próbálkozásból sem született. Pál-Antal Sándorban egy évtizeddel ezelőtt merült fel egy Marosvásárhely történetéről szóló, hozzáértéssel megírt tanulmánykötet összeállításának gondolata, amihez résztanulmányokra volt szükség. Ebben volt segítségére két, Marosvásárhely történetére vonatkozó tanulmánykötet, a város történetéről szóló kisebb tanulmányok, valamint az a négy könyv, amelyek a történelem különböző vonatkozásait dolgozták fel. A már készen levő forrásanyagot újabb levéltári munkával kiegészítve született meg az átfogó mű, amelyre ezentúl lehet majd hivatkozni, részleteiben kiegészíteni – mondta a szerző, aki ígéretet tett, hogy a folytatás sem marad el. Majd hozzátette, hogy résztanulmányok hiányában sok időt felemésztő kutatómunkához az eddiginél jelentősebb támogatás, anyagi fedezet szükséges, hogy ne csak az erkölcsi elégtétellel maradjon a könyvespolcot megtöltő kiadványok nyomán.
A továbbiakban a marosvásárhelyi boszorkányüldözéssel valamint a levéltárral kapcsolatos kérdésekre válaszolt.
A rendezvény hangulatához illő zenét, Metz Albert Vonósnégyesét a filharmónia művészeiből álló együttes, Láni Oszkár dalait Tróznerné Szabó B. Kincső adta elő Ávéd Éva zongorakíséretével.
A szerző előtt pedig hosszú sor állt, hogy dedikáltassa a kötetet. Mert ahogy Spielmann Mihály mondta, "ezt a könyvet jó beilleszteni a könyvespolcra, asztalra tenni, forgatni". Tegyük hozzá, hogy minden vásárhelyi családban.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Civil szervezetek vására nyílik Marosvásárhelyen
Együtt a közösségért jelszóval immár nyolcadik alkalommal szervezik meg a hétvégén Marosvásárhelyen a civil szervezetek vásárát. „Az eddigi vásárok során 30–35 szervezet nevezett be a vásárra, szombaton délelőtt mintegy ötven sátor lesz a Rózsák terén, és a délelőtti felvonuláson mintegy 600 résztvevőre számítunk” – közölte a vásárhelyi Alpha Transilvania Alapítvány vezetője, Andreia Moraru.
A másik főszervező, a Divertis Egyesület vezetője, Koreck Mária úgy véli: talán a válsághelyzet miatt a civil szervezetek úgy érzik, hogy többet kell tenniük embertársaikért, a nehézségek leküzdéséért.
Pénteken délután a Bernády-házban kerekasztal-beszélgetés előzi meg a szombati, nyílttéri rendezvényt. Ennek keretében főként arról lesz szó, hogy a krízishelyzet közepette hogyan alakíthatják a civil szervetek a jövőképüket, miként őrizhetik meg, teljesíthetik ki küldetésüket.
Ezen belül a Maros Megyei Múzeum igazgatója, a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány vezetőségi tagja a térség művelődési eseményeiről értekezik, majd szó lesz a vásárhelyi kerékpárutak kialakításának szükségességéről, a megye gazdasági fejlesztési perspektíváiról, és a civileknek e téren betölthető szerepéről.
A szombati rendezvény keretében az összes civil szervezet bemutatkozik. A résztvevők kerékpár-, futó- és sakkversenyen, ügyességi próbákon mutathatják meg tudásukat. Közben a téren mindenféle zenei stílus felhangzik a különböző együttesek jóvoltából. Délelőtt vérnyomásmérés, vércukorszintmérés is lesz, és az elsősegély-nyújtási bemutatók sem maradnak el. Ezenkívül a Talentum Alapítvány kreatív műhelyt működtet. A ROTARACT crash-szimulátort szerel fel a központban. A Habakuk standnál folyamatosan zajlanak majd a bábszínházi előadások, az Alpha Transilvania Alapítvány standjánál az 1–3 éves gyerekeket várják a játszóházba. A Málnássy László Gombászegyesület gombafelismerő versenyt szervez, míg a Pro Biciclo Urbo szervezet kerékpár-ügyességi vetélkedőre invitálja az érdeklődőket.
Máthé Éva
Krónika (Kolozsvár)

Megoldás a kulturális autonómia?
Beszélni lehet, előre lépni már nehezebb
Vajon megoldás-e a kulturális autonómia? Az egyrészt bizonytalanságot sugalló, s talán ráerősítést váró címmel erre a kérdésre próbált választ keresni az a kisebbségi konferencia, amelyet a múlt hét végén szervezett a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. A rendezvényen dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke és a házigazda Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket.
A nemzeti kisebbségek a korábbi évekhez képest kevesebben vettek részt a szemináriumon, amelyen Frunda György szenátor a kulturális autonómiáról mint a nemzeti identitás megtartásának eszközéről tartott előadást. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, A nemzeti kisebbségek kulturális autonómiája az európai kulturális sokféleség megőrzésének eszköze című eszmefuttatásában tovább szélesítette a témát, végül Varga Attila képviselő a kulturális autonómiáról mint az állam korszerűsítésének lehetséges eszközéről beszélt.
Románia nem rózsakert
Frunda György szerint az államnak, a szubszidiaritás elve alapján a kisebbségeknek kell delegálnia a jogot, hogy maguk döntsenek saját kulturális problémáikban. Elismerte, hogy a rendszerváltás óta történtek pozitív lépések ebbe az irányba az anyanyelvhasználatban, illetve a kétnyelvű feliratok ügyében vagy az anyanyelvű oktatás terén.
Egy állam annál gazdagabb, minél több nemzeti kisebbség él a területén, ilyen szempontból Románia "nem rózsakert, hanem virágos rét, amelyben 20 nemzeti kisebbség él, s ezek közül 19-nek képviselete van a parlamentben, jelentette ki a szenátor, hozzátéve, hogy "egyre jobban kezdjük magunkat érezni egymás mellett, hiszen lassan nem csupán a kisebbségek ismerik a többség kultúráját, hanem a többség is egyre negyobb érdeklődést tanúsít a kisebbségek kultúrája iránt. Itt az ideje, hogy megírjuk a román többség és a nemzeti kisebbségek valós történetét, le kell bontani azokat a sorompókat, amelyek elválasztanak, és hidakat kell építeni, amelyek összekötnek bennünket, jelentette ki Frunda.
A demokratizálódás leállt 2007. január 1-jén
Smaranda Enache szomorúan állapította meg, hogy a rendszerváltás után húsz évvel is erősen centralizált államban élünk, ma sem hajlandó egyetlen kormány vagy koalíció sem elismerni a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját. Erre esélyt sem lát mindaddig, amíg az alkotmány szelleme nem lesz európai, s amíg maga az állam nem lesz lojális saját kisebbségeivel szemben, nem csupán egyoldalú lojalitást vár el azoktól. Véleménye szerint a demokratizálódás folyamata 2007. január elsején leállt, s egy teljesen európaiatlan tárasadalmat építettek ki a kormányok, amelyeknek, sajnos, az RMDSZ is tagja volt és az ma is. Hangsúlyozta: Románia ma már jogi szempontból is Európa része, így bármely kisebbség elvesztése Európa számára is veszteség. Abszurdumnak nevezte, hogy ennyi évvel a diktatúra bukása után is lobbizni kell egy, a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját biztosító törvénytervezet elfogadásáért.
Szemantikai szempontból az új tanügyi törvényt "teljesen kompatibilisnek" nevezte a Ceausescu-féle törvénnyel, s kijelentette: ha például Belgiumban vezetnének be kulturális vagy nyelvi megszorításokat, maguk a szülők perelnék be az iskolákat jogcsorbítás címén.
Az egyén ne alattvaló legyen, hanem partner
Varga Attila szerint a kulturális autonómia megoldás, de nem egyedüli, mert nem azt jelenti, hogy ha ez megvan, le lehet mondani a területi autonómiáról. Arról beszélt, hogy szükség van az állam modernizálására, és az autonómia része lehet ennek. Az autonómia, mondta, elv, minőség, morális érték, s elvárásként mind az egyén, mind a közösség szintjén megjelenik, tehát mindkét szempontból fontos. Egyrészt tehát elvként, másrészt az államhatalom megszervezésének alapelveként kell megfogalmazzuk olyan értelemben, hogy az autonómia képességet jelent, azt, hogy egy közösség tud önállóan dönteni, ennek szükségét érzi, másfelől meg hatásköröket is jelent a különböző autonómia-intézmények szintjén.
Ha ez működik, korszerűsíti az államot, és hatékonyabbá teszi az állam működését. Nem az az állam erős, amely teljes körű döntési jogkörrel rendelkezik, hanem az, amely képes kölcsönös bizalmi légkört teremteni, lemondani bizonyos hatáskörök gyakorlásáról a közösségek javára. Ha ez megtörténik, új alapokra lehet helyezni egy államot.
Véleménye szerint most vagyunk talán a legtávolabb ettől a helyzettől. Arra kellene törekedni, hogy az egyén ne alattvaló, hanem partner legyen.
Moca Rudolf, a roma kisebbség képviselője, de az ukránok képviselője, illetve egy szucsávai magyar is arról beszélt, hogy komoly problémák vannak ebben az országban a kisebbségi jogok terén, és – utalva a népszámlálások adataira, amelyeket egyes vélemények szerint nem hivatalosnak, hanem inkább opcionálisnak kellene nevezni – kijelentették: sokan azért nem vallják be nemzetiségüket, mert "nem mutat jól" és esetleg hátrányukra válhat abban a közösségben, ahol élnek.
Általános véleményként fogalmazódott meg, hogy nem a kisebbségek problémája a kisebbségi kérdés, hanem a kormányoké, és bár sokat beszéltek ezekről a kérdésekről, nagyon nehezen lehet előrelépni a törvényhozásban, illetve a gyakorlatban.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

A város meséi
Ránézésre is tekintetmarasztaló, tetszetős könyv. Ha megfordítom, ugyanaz a régi marosvásárhelyi látkép ragad meg a főtér szépiaszerűen patinázott fotós látványával, középen egy látszólag oda nem illő, a montázsból mégsem kilógó mai mikrofonnal. Ebből a nézetből ez a kötet főoldala, és a címe: Povestile orasului. Vagyis kétnyelvű – román, magyar – a kiadvány. Természetesen egyazon szerző neve szerepel mindkét fedőlapon: Sorina Bota.
Nem csak ezért különleges ez a kiadói újdonság, az Ardealul Kiadónál az Agenda 2009 egyesület támogatásával napvilágot látott szép kötet. Azért is fel kell figyelnünk rá, mert CD is társul hozzá igen gazdag anyaggal, így tehát tulajdonképpen hangoskönyvnek is beillik, ami még eléggé ritkaság mifelénk. A Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió munkatársa és interjúalanyai ily módon is megszólítják az olvasót. Ezzel azt is jeleztem már, hogy beszélgető- könyvnek örülhetünk. Huszonnégyen mesélnek a városról, a megszólalók fele román, másik fele magyar. Nem mindannyian helybeliek, mint ahogy azok sem mind itt laktak, akiket a beszélgetőtársak megidéznek, de valamennyien kötődnek valamiképp az egykori illetve mai településhez. Jeles emberei határozzák meg a hely szellemét, adják meg hírét, nevét, s ha netalán az vitatható lehetne, hogy ez a vállalkozás miért éppen a most bemutatott személyiségeket állította figyelmünk központjába, az pillanatig se kérdés, hogy ők beillenek-e a válogatásba. Igen, mindannyian főszereplőkké válhatnak egy ilyen kiadványban. Persze nem csak ők, a város szerencsére olyan gazdag valamikori és jelenlegi meghatározó egyéniségekben, hogy még több köteten át folytathatnák a beszélgetéseket. Amelyek egyébként rádiós interjúk voltak, a stúdió aranyszalagtárát gazdagítják. Nyilván más munkatársak sok-sok hasonlóan fontos felvétele mellett. Most azonban Sorina Botának jutott eszébe ez a lehetőség, és kitartó, következetes munkával meg is valósította.
Marosvásárhely több évszázados múltja elevenedik meg a könyvben, de felvillan a jelene is, hiszen azok, akik a nagy elődök életéről, életművéről, pályájuk sorsdöntő eseményeiről, megvalósításairól, gyakran akár jelentéktelennek tűnő, mégis rendkívül fontos cselekedetekről, történésekről mesélnek, mai követőik, az illető közéleti jelenségek, szakterületek alapos ismerői, kutatói, s ily módon olyan kapcsolat, szerves összefüggés rajzolódik ki a régi és a kortárs nemzedékek között, amely egyben magyarázza is, miért vált ez a város a nyugati világ határán századokkal ezelőtt a kultúra és a tudományok, egyszóval a múzsák fellegvárává, és őrizte meg ezt a minőségét a mai napig. Ezt a rendkívüli érdeklődéssel övezett, várbeli könyvbemutatón a kiadvány és szerzőjének méltatói – Mirela Moldovan, a rádió igazgatója, az előszót író Nagy Miklós Kund és Adriana Saftoiu, valamint Cristian Stamatoiu és Haller Béla tanárok – is hangsúlyozták múlt csütörtökön. Érthetőbb azonban mindez, ha felsoroljuk, kikről meséltet, kihasználva az élő beszéd varázsát, Sorina Bota. Íme a nevek: Al. Papiu Ilarian, Aranka György, Aurel Filimon, Avram Iancu, Bartók Béla, Bernády György, Bodor Péter, Bolyai Farkas, Bolyai János, Borsos Tamás, Elie Câmpeanu, Emil Dandea, George Enescu, Gheorghe Sincai, Ion Vlasiu, Köteles Sámuel, Mátyus István, Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Nagy Szabó Ferenc, Petőfi Sándor, Petru Maior, Romulus Guga, Teleki Sámuel. És a "titkok tudói", az interjúalanyok: Ioan Chindris, Egyed Emese, Dimitrie Poptamas, Csíky Boldizsár, Marosi Barna, Pál-Antal Sándor, Peteley Klára, Weszely Tibor, Spielmann Mihály, Zeno Vancea (hangszalagról), Cornel Sigmirean, Ilarie Opris, Ungvári Zrínyi Imre, dr. Péter Mihály, Vasile Netea (hangszalagról), László Márton, Szabó Miklós, Mihai Sin. Embermeséik, városmeséik kaleidoszkópszerű mozaikká állnak össze, diáknak, tanárnak, lokálpatrióta vásárhelyinek és az ide látogatóknak is hasznos helyi "panteonnal" szolgál ez a könyv.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Megalázó felújítás: nem állítják helyre a magyar emlékeket Marosvásárhelyen
Nem állítják vissza a magyar történelmi személyiségeket ábrázoló vitrailokat a régi marosvásárhelyi városházára, és a megyei önkormányzatnak, illetve a prefektusi hivatalnak otthont adó épületet elcsúfító, magyarellenes szövegeket tartalmazó márványtáblákat nem távolítják el a javában zajló restaurálás során. Az egymillió lejre rúgó munkálatokat az tette elkerülhetetlenné, hogy az épület kocsifelhajtója és előcsarnoka egy öt évvel ezelőtt szakszerűtlenül elvégzett munkálat következtében megrongálódott.
Jelentős, egymillió lejt érő restaurálási munkálatokba kezdtek Marosvásárhely régi, tornyos városházán. A részleges helyreállítási munkálatok során az előcsarnokban és a lépcsőházban kicserélik a villanyhálózatot, kijavítják a plafonon megjelent repedéseket, majd sablonok segítségével festik újra a szecessziós motívumokat.
Megtisztítják továbbá a csillárokat, kijavítják a csempeburkolatot, felcsiszolják a márványpadlót. A bejáratnál ezzel párhuzamosan megerősítik a megsüllyedt boltíveket, illetve megjavítják a fölötte található erkélyt. A szakemberek szerint a hat hónaposra tervezett beavatkozást az idő és egy néhány évvel ezelőtt elkövetett hanyag felújítás tette szükségessé. Akkor úgy padlózták újra a díszteremből nyíló erkélyt, hogy az esőlevezetőket eltömítették, a magának egérutat nyerő víz pedig lényegesen megrongálta az épület szerkezetét.
A régi, szecessziós stílusban épült városháza Marosvásárhely szimbólumának számít, amely a múlt század elején Bernády György városépítő polgármester idején készült a lakosság pótadójából. A szecessziós épületet két budapesti műépítész, Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte. Ottjártunkkor szorgos fiatalok ifj. Molnár Dénes, Kiss Lóránd és Pál Péter irányításával éppen az előcsarnok falait és plafonjait tisztították.
A helyreállítási tervet készítő marosvásárhelyi Proiect Rt. műépítésze, Keresztes Géza elmondta, az idei restaurálási szakaszban két fontos dolgot kell megoldani. „Az esővíz beszivárgása miatt a kocsiáthajtó egyik lába megsüllyedt, emiatt a boltív megrepedt. Mivel az a falat is húzza előre, az előcsarnok plafonján is megjelentek a repedések, mindez egy korábban, szakszerűtlenül végzett munkálatnak köszönhetően” – vélekedett a tervező. Építőmérnök kollégája, Csákány Dezső mára sem derítette ki, ki lehetett az, aki a boltívek fölötti erkélyen úgy cserélte ki a kőpadlózatot, hogy elzárta a vízlevezetőket. „A szakszerűtlen és engedély nélkül végzett munkálatnak nincs gazdája. Pedig alig néhány évvel ezelőtt végezték el” – tette hozzá.
Eredetiség – már csak az emlékezetben
A főbejárat feletti szecessziós vonalvezetésű attikafal díszítése több ízben is változott. Eredetileg a város régi címere színes majolika virágdíszek közé került, a Marosvásárhely szabad királyi város székháza felirattal. Ezt még Trianon után a bevonuló román hatalom lecserélte, majd Erdély visszafoglalása után néhány esztendeig semmiféle felirat nem ékesítette a falat. Az 1950-es évek végén a virágdíszek eltűntek, de felkerült a város új címere.
Ez sem bizonyult hosszú életűnek, mert 1965-ben az épületet átvevő Román Kommunista Párt jelvénye váltotta. Ekkor a főbejárat előtti kocsifelhajtó és nyitott terasz felépítményének kőből faragott mellvédjéről a város és a vármegye címerét is lefaragták. Hasonló sorsra jutott az előcsarnok oldalfalában lévő nagy emléktábla is, melyet összetörtek. A város egykori színes címere a főlépcső berakásos üvegablakából is kikerült, megürült helyét az ólomkeretben közönséges üveggel pótolták. A lépcsőpihenő két oldalán díszes keretben egy-egy rózsaszínű márványtáblát helyeztek el, melynek felirata örökítette meg a székház tervezőinek és kivitelezőinek nevét.
A kommunisták hatalomra kerülése után a két márványtáblát kalapáccsal törték darabokra. Nem úszta meg a magyarellenesség tombolását az emeleti gyűlésterem sem. Az öt színes ólomberakásos üvegablak közül valamikor a középső Ferenc József királyt ábrázolta Szent István palástjával, a többiekben Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Deák Ferenc és Kossuth Lajos portréi voltak. Ezeket még 1921-ben kiszedték. A vitrailok egy része néhány éve közszemlére került a megyei múzeumban. Állapotuk azonban lehetővé tenné, hogy bármikor visszakerüljenek a helyükre.
A sértő táblák maradnak
Kérdésünkre, hogy mi lesz a főbejárat körüli homlokzatra összezsúfolt, magyarellenes szöveget tartalmazó márványtáblák sorsa, sem Bartha József, sem Márton Katalin nem tudott pontos választ adni. A megyei önkormányzat gazdasági, illetve beruházási igazgatója nem tudnak arról, hogy a főbejárat restaurálása alkalmával szó lenne a táblák leszereléséről. Annak ellenére, hogy már évek óta felmerült valamennyi tábla eltávolításának lehetősége, erre nem valószínű, hogy az idei helyreállítási munkálatok alkalmával sor kerül.
„A táblák nem illenek egy ilyen jellegű épület főbejáratához. Ezt már többször is hangoztattam, és szorgalmaztam az eltávolításukat, de mindmáig nem találtam meghallgatásra. Ha jól tudom, annak idején még csak építkezési engedéllyel sem rendelkeztek azok, akik a feliratokat kifüggesztették” – nyilatkozta lapunknak a megyei önkormányzat gazdasági igazgatója. Kolléganője, Márton Katalin sem tud arról, hogy a restaurálás során a bejáratot visszaállítanák eredeti formájába. „Úgy tudom, nem volt szó a táblák eltávolításáról” – mondta. A pontos választ Lokodi Edit Emőkétől szerettük volna megtudni, ám a munkálatok leszerződtetését aláíró megyei tanácselnök nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre. „Most nincs időm nyilatkozni, mert dolgozom” – fizetett ki kurtán-furcsán.
Az 1990 után, a kolozsvári Funar-modell szerint felkerülő román nyelvű márványtáblák a Maros megyét a „horthysta terror alól felszabadító” 15 ezer román hős halottnak, a trianoni döntést megelőző balázsfalvi nagygyűlés résztvevőinek, az első világháborúban elesett román katonáknak és a ’89-es forradalom helyi áldozatainak állítanak emléket. A forradalmárszervezetek már évekkel ezelőtt elkészíttettek egy kétnyelvű táblát is, de annak felszerelését a mindenkori prefektus akadályozta, mondván, hogy a régi városháza nem karácsonyfa, ahova mindenki kiaggathatja a tábláját. A feliratos márványdarab sokáig a kabinetfőnök irodájában rostokolt. Egy ötödik tábla, amelyet 2000 után a prefektúra hallgatólagos beleegyezésével és a megyei önkormányzat asszisztálása mellett, szintén a román nacionalista szervezetek a torony talapzatára helyeztek, azokról az állítólagos bebörtönzött román embereknek állít emléket, akiket a torony alatti pincében a magyarok tartottak fogva és kínoztak meg.
„Elvonatkoztatva a táblák szövegétől, ezeknek akkor sem lenne helyük a bejáratnál, főleg a jelenlegi, összezsúfolt formában. Kifüggesztői nem is kaptak rá engedélyt. Eltüntetésükhöz sajnos nem elegendő a műemlékvédelmi hatóságok véleményezése, politikai akaratra is szükség lenne” – fejtette ki Keresztes Géza. Megítélésében a márványlapokat múzeumban kellene közszemlére állítani.
A vitrailokról szó sem lehet
Míg a magyarságot sértő táblák valószínűleg a helyükön maradnak, sem az előcsarnok falára festett címerek, sem a lépcsőházi díszes ablakok ólomkristályos vitrailjai hatvan év után sem kerülnek vissza. A nacionalista-kommunista hatalom által eltávolított magyar történelmi címerek, illetve Kossuth Lajos, Deák Ferenc, II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor arcképei és Ferenc József koronázást ábrázoló képe továbbra is múzeumi tárgy marad.
„Műemlék jellegű épületről lévén szó, mi szerettük volna valóban eredeti állapotában visszaállítani, de a prefektúra közbenjárására a művelődési minisztérium nem hagyta jóvá a címerek visszahelyezését” – sajnálkozott Márton Katalin. Az üvegfestmények már korábban a helyükre kerülhettek volna, amikor egy magyarországi szakembercsoport elvégezte az összes díszablak restaurálását és a hiányzó elemek kiegészítését. A művelődési minisztérium azonban akkor is negatívan véleményezte a teljes helyreállítást. Kelemen Hunor kulturális tárcavezetőt lapzártánkig nem sikerült elérnünk, azonban a felújítási munkálatokat még elődje, Theodor Paleologu engedélyezte ebben a formában.
Főbejárat csak főbejáróknak
A fél év múlva elkészülő munkálatokat a nagyközönségnek aligha lesz alkalma megcsodálni. Az épületben működő két intézmény, mellőzve a civilizált államok gyakorlatát, húsz évvel a diktatúra megdöntése után is mindössze az oldalsó mellékbejáratot tartja nyitva az ügyfelek számára. A főbejárat a mai napig is csak a kiváltságos helyzetet élvező intézményvezetők, alkalmazottak és politikusok előtt áll nyitva.
„Bárhol Európában a személyzet az oldalsó vagy hátsó bejáratot használja, a főbejárat az adófizető állampolgároké. Úgy látszik, nálunk megrekedt az idő, vagy csak az épületben dolgozó vezetők cserélődtek, a pórnépet lenéző mentalitás maradt a régi” – panaszolta el lapunknak a város egyik jó hírnévnek örvendő nyugdíjas pedagógusa, akit ottjártunkkor éppen a szolgálatot teljesítő őr ellentmondást nem tűrő hangon a kiskapuhoz küldött át. Hasonló véleményt képvisel Keresztes Géza is, mondván, hogy ebből is kitűnik, mennyire tiszteli a politikai hatalom adófizető szavazóbázisát.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Nekünk főképp a nyelvi türelmetlenséggel van gondunk!
Egy Énlakához, akár Lövétéhez hasonló településen, ahol csak székelyek élnek (több száz ilyen települése van a Székelyföldnek), olyan szabadon szárnyal a magyar nyelv, mint Magyarország bármelyik településén. A rendőrség, csendőrség, törvényszék, prefektúra és egy-két hivatal kivételével így van ez a Székelyföld többségében székelyek lakta városaiban is. Így van, de csak addig, míg többségbe nem kerül a románság. 1992-ig így volt ez Marosvásárhelyen is, és még így van Sepsiszentgyörgyön. De már nem sokáig.
Nekünk nem a román emberek, hanem a tömeg az ellenségünk. Az a sok emberből összeverődött amorf tömeg, amelytöbbségbe kerülve úthengerként söpri el a nyelvi jogokat. Velük a harcot csak a tömbbe szerveződött székelység képes felvenni olyanformán, ha megtartja lakhe- lyének többségi arányát, sőt növeli is azt és ragaszkodik a nyelvéhez. Minden más próbálkozás csak lassítja de nem állítja meg ezt a folyamatot.
Megvalósítható igaz történet
A történet színhelye a Székelyföld hajdani szép fővárosa, Marosvásárhely. Ezt a várost Bethlen Gábor, Erdély magyar fejedelme emelte városi rangra 1616-ban. Legimpozánsabb történelmi épületei a trianoni döntés előtt épültek, Bernády György magyar polgármester építtette ezeket. Az sem mellékes, hogy egészen a 2002-es népszámlálás időpontjáig a Székelyföld hajdani szép fővárosában az itt élő székely magyarok száma minden időkben meghaladta a betelepedő románok lélekszámát.
Ma az utcán elvétve hallani magyar beszédet, és a román feliratok mellett elenyésző számban van magyar. A kereskedelmi egységekben és az intézményekben szinte egyedülállóvá vált a román nyelv használata. Már-már úgy tűnik, mintha egy számunkra teljesen idegen városban tartózkodnánk. Pedig a város lakosságának fele még mindig magyar.
De meddig? – fogalmazódott meg a magyarok pártjának egyik vezetője fejében a kérdés. Aztán a közeledő március 15-ére gondolva merész tervet eszelt ki. Mi lenne ha ezen a napon…, és sürgősen munkához látott.
Először a szervezet vezetőivel beszélte meg, aztán sorra kapcsolódtak be a cselekvő magyarok, és egy hónap alatt a hírvivők eljutottak minden magyarhoz a városban. Már csak pár nap volt hátra az ünnepi napig, melyet izgatottan várt a város magyar része. Sokan, bár az elején nagyon nehezen ment, ki is próbálták. Volt, aki a munkahelyén, mások egy-két hivatalban vagy a bevásárlóhelyeken próbálkoztak. Többségük megrettent, amikor meghallotta saját hangját és meglátta a rámeredő szemeket. Aztán, amikor a közelükben mások is próbálkoztak, bátrabbakká váltak. Pedig az elején úgy tűnt, hogy az ég is leszakad. De nem szakadt rájuk.
Aztán elérkezett az ünnep napja, március 15. Reggeliben egymást érték a kérdések és a biztatások a családi közösségekben. Egyfolytában működtek a telefonok. Akkor abban maradunk, ahogy megbeszéltük?! És ehhez tartsuk magunkat egész nap?! – kérdezték egymástól és biztatták egymást. De voltak olyanok is, akiknek inukba szállt a bátorságuk és otthon maradtak. Nem akartak kockáztatni, na meg úgy érezték, hogy ehhez ők nem elég bátrak.
Óriási, eddig még nem látott számban gyűltek egybe a város főterén, ahol az ünnepséget tartották. Az ünnepség a szokásos forgatókönyv szerint zajlott le, felvonulás, beszédek, műsor, majd a két himnusz, a magyar és a székely eléneklésével zárult. Eddig még simán ment minden, most kezdődött az, amire már egy hónapja készültek. Aztán elindultak a családok, barátok, ismerősök, az összeverődött csoportok a vendéglők, a piac, a bevásárlóközpontok irányába. Sokuknak a homloka izzadt, másoknak a szíve vert jobban, és voltak olyanok is, akiknek a lába botladozott. De úgy mentek, mint Hunyadi János magyarjai a nándorfehérvári csatába. Itt csak előre lehetett menni, akárcsak a csata idején.
Ugyanis az egész város magyarsága felfogadta, hogy a mai nap csak magyarul szólal meg, bárkivel is találkozik, lett légyen az akár maga a prefektus is.
A vendéglőkben és más szolgáltató egységekben az elején arra gondoltak, hogy magyarországi turisták lepték el a várost, akik nem értik a román nyelvet, aztán gyorsan magyarul tudókat kerítettek, akik a tolmács szerepét töltötték be. Aztán az egyik román ajkú kiszolgáló felismerte panellakásbeli magyar szomszédját, és örömmel üdvözölte, majd megkérdezte, honnan jött ez a vendégsereg. Nagy meglepetésére szomszédja magyarul válaszolt kérdésére, mire ő megkérdezte, persze ismét románul, hogy nem ismer rá? Dehogynem, volt a válasz, de ma mi, marosvásárhelyi székelyek csak magyarul vagyunk hajlandók beszélni. Még sok ehhez hasonló eset után a románság is tudomást szerzett erről a furcsa elhatározásról. Az elején csak vonogatták a vállukat. Megjön majd az eszük, mondogatták és egy legyintéssel elintézték.
Az utóbbi húsz év legszebb napját élték meg a vásárhelyiek. Ma igazán otthon érezték magukat abban a városban, melyet székely őseik alapítottak. Bátraknak és hősöknek érezték magukat. Győztek! Egyenes tartással kiálltak a nyelvhasználati jog és a valódi kétnyelvűség mellett. Nem kellett ehhez konferencia, kongresszus meg parlamenti szereplés, az egyénekre lebontott közös cselekvés hozta meg a sikert.
Aztán nemsokára az egyházi ünnepeken, karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor is tartottak "Csak magyarul" napokat a "Csak románul" napok ellensúlyozására. Aztán a rákövetkező év minden hónapjának első napja, majd első hete, első két hete, végül minden napja magyar nappá vált. Aztán a város román lakossága is lassan elfogadta, hogy a város magyarságának is joga van saját nyelvét használnia, saját városában. Egyre többen tanultak meg magyarul, megszokottá és gyakorlattá vált, hogy a román románul, a magyar magyarul beszélt egymással, de olyan is előfordult, hogy a román magyarul, a magyar románul társalgott egymással. Marosvásárhely példája követőkre talált Tordán, Kolozsváron és Erdély minden olyan városában, ahol magyarok éltek.
Ennek következménye, hogy napjainkra a Kárpát- medence területén a magyarság legközelebbi barátja a román nép és tűzbe mennének egymásért.
A történet álomszép. Csak azért nem tudott még valósággá válni mert…
Csíkszerda, 2010. július 29.
Beder Tibor

Dacolva sorssal, idővel
Könyvbemutató a Bernády-napokon
Október 21-én, csütörtökön délután 6 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban kerül sor az idei Bernády-napok nyitórendezvényére.
Az egykori városépítő polgármester tiszteletére rendezett emlékünnepség-sorozat jó alkalom egy-egy jelentős kiadvány megjelentetésére is. Ez a hagyomány ezúttal sem szakad meg, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány 2010- es kötete fotóalbum. A Dacolva sorssal, idővel című könyv Maros megyei műemlék templomokat és templombelsőket mutat be, Bálint Zsigmond fotóművész évek során készített és összeválogatott színes felvételeit. A kötetben a templomokról hasznos tudnivalók is olvashatók Ötvös József református, Baricz Lajos római katolikus és Nagy László unitárius lelkészek tollából.
Az albumbemutatón az immár tizenharmadik emlékrendezvényről és a Bernády-napok jelentőségéről Borbély László, a kuratórium elnöke beszél. A kötetet annak szerkesztője, Nagy Miklós Kund ajánlja a jelenlevők figyelmébe. Megszólalnak a szerzők is. A Bernády Ház emeleti galériáiban pedig kiállítás nyílik a könyvben szereplő templomfotókból.
Az est folyamán az alapítvány és a Bernády Ház magyar és román nyelvű bemutatkozó füzete valamint a napokra elkészült bemutatkozó CD is a közönség elé kerül.
Október 22-én, pénteken 10 órától folytatódik a rendezvénysorozat. A református temetőben sor kerül Bernády György sírjának megkoszorúzására. 10.30 órakor a szervezők a Bernády téri szobornál tartandó koszorúzási ünnepségre várják a város lakóit. 12 órakor a Bernády Házban a hagyományos diákvetélkedő kiértékelése és a díjkiosztás zajlik le.
Délután 6 órakor a Kultúrpalota nagytermében ünnepélyes keretek közt adják át a Bernády-emlékplakettet. A kitüntetett, a város egyik jeles személyiségének kilétét akkor fedi fel a kuratórium elnöke. Az idei Bernády-napokat Kovács Kati rendkívüli koncertje zárja. Népújság (Marosvásárhely)

A könyvek szeretete megmarad
November 11–13. között tartották meg a XVI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amelyen jelen voltak a jelentősebb romániai magyar kiadók képviselői. Az eseménynek néhány váradi vonatkozása is volt.
Marosvásárhely egyik legjellegzetesebb és legrangosabb őszi eseményének alkalmából benépesült a Nemzeti Színház előcsarnoka. Sokféle rendezvény zajlott, folyamatosan voltak programok. A Kultúrpalotában, a vártemplom diakóniai központjában, a Bernády György Közművelődési Központban is tartottak összejöveteleket.
A teátrum előcsarnokában könyvek garmadájából lehetett válogatni. A könyvkiadók elhozták újdonságaikat. A nagyváradi Mákvirág, Riport, Várad és Europrint kiadóknak közös standja volt. A kiadók mellett néhány könyvüzlet is hozott érdekes olvasmányokat. A váradi Hobby Libri könyvesbolt munkatársai is részt vettek a könyvfesztiválon. Harmadízben állítottak föl standot a könyvvásáron.
Sajnos lehetett érezni a gazdasági válság hatását. Szeretettel, érdeklődéssel nézegették az emberek a nóvumnak számító köteteket, ám nem vásároltak úgy, mint az előző esztendőkben.
Fontos a könyv szeretetére való nevelés. E gondolat jegyében a könyv ünnepére jó néhány iskolákból is érkeztek gyermekcsoportok pedagógusok kíséretében. A könyvkiadók egyébiránt szép kivitelezésű, gazdagon illusztrált gyermekkönyvekkel jelentkeztek. Az egyik irodalmi estnek A gyermek az új magyar irodalomban volt a témája. A meghívottakkal, Lackfi Jánossal és Háy Jánossal a moderátor szerepét betöltő Láng Zsolt beszélgetett. Kányádi Sándor is megtisztelte jelenlétével a fesztivált, dedikált is a Kossuth-díjas költő. Két váradi költőnek is volt könyvbemutatója. A közönség megismerkedhetett Szűcs László új verseskötetével, a Bolondok a parton cíművel és Kinde Annamária Szandra May és Tom Vanguard című verses regényével.
A könyvfesztiválon mindig nagyon jó hangulat uralkodik, nem volt ez másként az idén sem. A vásáron az irodalombarátok találkozhatnak a kiadók reprezentánsaival, mindenféle könyvújdonsággal, már csak ezért is érdemes ellátogatni. A könyvkiadók részéről is megvolt az érdeklődés. A Polis Könyvkiadó képviselője is hangsúlyozta, hogy e rendezvény nagyon jó reklámozási lehetőség (róluk például azt hitték, hogy már nem is léteznek). Az viszont szomorú, hogy nincsen elegendő pénzük az embereknek könyvre, pedig egy új kötet megjelenése és megvásárlása mindig öröm azoknak, akik szeretnek olvasni, irodalommal foglalkozni.
T. H. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Egyetemi jegyzet, másként
Amint az olvasó is értesülhetett róla, a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem hatvanötödik életévét is betöltötte. Ebből az alkalomból átadták az egyetem jelentősen átépített új könyvtárát, amely egykor a tanárok lakása volt.
Tanúsíthatom, hogy azokban a lakásokban egykor rengeteg (jó) könyv volt, sőt az egyetemi könyvtár sok-sok kötete és jegyzete éppen ebben a házban született az elmúlt hatvanöt év során.
Illett volna egy közös emléktáblát tenni ama régi kiváló orvosdoktoroknak, akik itt tengették életüket, sokszor közös konyhával és fürdőszobával (!), akik nélkül elképzelhetetlen volna az intézmény. De mit tehetünk, ha a múlt nem a mai száguldó buldózerek elvárásai szerint alakult? Legfennebb csúsztatunk itt-ott. Kisebbítjük az elődöket, hogy annál szebben sziporkázzon a digitális jelen...
A híradások szerint az ünneplés során alig esett szó arról, hogy azért van Marosvásárhelyen orvosi egyetem, mert Kolozsvárról kénytelen volt elköltözni az egykori Ferenc József Tudományegyetem, a magyar orvosi kar. Mert a Nagyszebenből visszatérő (1945), bosszúra éhes tanári kar, a hippokrátészi esküt tett humanizmus nem tűrte, hogy kétféle, kétnyelvű orvosképzés működjön a kincses Clujvárott.
Az ünneplés során a román egyetemi vezetés fél szájjal említette, hogy magyar nyelvű oktatás is buzg azon az egyetemen, amelyet a romániai magyar hallgatók számára hoztak létre, telepítettek át a kisvárosi Vásárhelyre. Sőt hozzáteszem, a város intellektuális fejlődését éppen ez a grózapéteri gesztus indította el, ugyanolyan lökést adott neki, mint Bernády a századfordulón az európai civilizációs építkezéseivel. Marosvásárhely az orvosi egyetem betelepülésével és működésével vált sokszínű kultúrvárossá, magyar és román művelődési centrummá.
A mai rektor a muszáj-magyarnál sokkal fontosabbnak tartja, hogy angol nyelvű képzés folyik az univerzumban, ami elsősorban az egyetem (hírének) fenntartásához szükséges devizaalapokat teremti meg, mert a rosszakaratú városi vélekedés szerint ide jobbadán azok iratkoznak be, akiknek nincs pénzük megfizetni az angol, svéd, francia vagy német tandíjakat.
Az épületek, amelyekben manapság a három nyelvű oktatás folyik. Egykor a város tulajdonát képzeték, Bernády György polgármestersége alatt épültek katonai alreáliskolának, Marosvásárhely polgárainak adógarasaiból (s egy kis pesti bankhitelből). Egy vesztes háború kellett ahhoz, hogy az üres épületeket a honvédelmi minisztérium kibocsássa kezéből és azokat a tanügyi átvehesse. Beköszöntött a béke.
Sebestyén Mihály, Új Magyar Szó (Bukarest)

KZST +20
Ünnepel a Kemény Zsigmond Társaság. Az ötödszörre újjászületett, nagy múltú marosvásárhelyi közművelődési egyesület húsz évvel ezelőtt, 1991. január 17-én tartotta első összejövetelét a Bolyai Farkas Középiskola zsúfolásig megtelt dísztermében. Nagy esemény volt az akkor a város magyarsága számára, értékes hagyomány továbbvitelét, megújítását, a korigényekhez való igazodását vállalták fel a társaság alapító tagjai és a frissen választott vezetők. Tudatában voltak, hogy a megújuló társadalomban komoly szerep hárul rájuk, a KZST a megváltozott körülmények közt is fontos tényezővé válhat Marosvásárhely szellemi életében. És az is lett, az eltelt két évtized ezt igazolja.
Berde Mária, akit Dávid Gyula irodalomtörténész ezen a nyitóesten idézett, kiragadva az írónő egyik 1928-ban megfogalmazott gondolatát, tudta, hogy a több mint nyolc évtizeddel korábban megfogalmazottak az újraindulást szorgalmazó értelmiségiekre is érvényesek. "... mindenkire bízatik valami, kicsire kisebb, nagyobbra nagyobb, reánk itt e helyen az esett, hogy a háború után járó fájdalomnak, gyűlölködésnek, közönynek és anyagiasságba süllyedt életfelfogásnak az esztendőiben lomha és mégis örvényes folyón mentsük át a feléledő új munkakedv partjaira az önzetlen, másra soha rá nem törő, önértékében boldogan kiteljesülő szellemi munka fehér glóriás géniuszát." Nagyjából hasonló körülmények között kellett a követőknek is végezniük a maguk értékmentő tevékenységét. És majdnem mindenki tette azt, amit becsületbeli kötelességének érzett. Egyesek azóta elhunytak, mások kissé eltávolodtak a KZST-től, de mindig akadtak olyanok, akik átvegyék a stafétabotot. Ennek köszönhető, hogy húsz év múltával itthon és jóval távolabb is számos híve van a társaságnak, elismerés övezi munkásságát, és szívesen jönnek rendezvényeire a honi és anyaországi jeles irodalmárok, művészek, tudósok, előadók.
Lapozgatom a 91-es Népújság-kollekciót, böngészem a sárguló oldalakat, keresgélem a KZST akkori eseményeiről szóló tudósításokat, interjúkat. Van elég. Álljunk meg Gergely Géza Egy régi-új Társaság köszöntése című cikkénél. A színházi rendező már rég nincs közöttünk, mint ahogy a megújult KZST első elnöke, Oláh Tibor irodalmár, egyetemi tanár, alelnöke, Tonk Sándor történész is végleg eltávozott. Íme egy jellegzetes részlet a szövegből: "A legnagyobb élmény számomra: az újrakezdés feletti öröm, az együttlét boldogsága. Az, hogy olyanokkal is találkozom, akikkel több mint négy évtizeddel ezelőtt ugyanebben a teremben össze-összegyűltünk... És mint akkor régen, kialusznak a fényes csillárok, ünnepi csend üli meg a termet. Csakhogy Sényi Laci bácsi helyett, aki időközben az elíziumi mezőkre költözött, ez alkalommal fáradhatatlan jó barátunk és közírónk, Oláh Tibor jelenik meg a rivaldafényben. Alakulás-e vagy újraalakulás ez a mai rendezvény? – teszi fel az elnöki megnyitóbeszédében a főbenjáró kérdést. "Megválaszolása sokban függ attól, hogy a közeljövőben mivé válik, fejlődik – s remélhetőleg terebélyesedik – a most beinduló marosvásárhelyi társaság: márpedig ezt csak az egyesülethez önként csatlakozó tagság és a szabadon választott vezetőség hivatott eldönteni." Eldöntötték. A KZST-nek, amely a két évtized folyamán többnyire Bernády György nagyszerű megvalósításában, a Kultúrpalota kistermében gyűjtötte egybe az érdeklődőket, hűséges törzsgárdája alakult ki. Inkább korosnak mondható, mint fiatalnak, de az ifjak felé megmutatkozó folyamatos nyitás előbb-utóbb meghozza gyümölcsét, nyilvánvaló lesz a közönség-utánpótlás jelenléte az összejöveteleken. Legyünk optimisták ezen az évfordulón. Oláh Tibor is így állt és tevékenykedett az egyesület élén, és ugyanez az őt követő elnök, Csíky Boldizsár zeneszerző alapelve is. És titkárként Fülöp Géza vegyész-informatikus is azonos derűlátást, következetességet és nyitottságot tanúsított a KZST eddigi két évtizede során.
A jubileum számvetésre is alkalmat ad. A tizedik évfordulón Fülöp Géza már számos beszédes adatot felsorakoztatott, többek között közel 100 előadást és 69 előadót említett. Ezt bizonyára a január 25-i ünnepi összejövetelen is megteszi, látványos gyarapodással szemléltetve az elért eredményeket. De talán nem is a konkrétan mérhető sikerek a leglényegesebbek. Hanem az, hogy ebben a valós értékeket háttérbe szorító, emberségéből kivetkőzött társadalomban és korszakban, ahol mindenekelőtt a pénz az úr, anyagiak nélkül, szinte a semmiből sikerült a KZST-nek a szellemet és humanizmust olyan hőfokon éltetnie, hogy abból havonta vagy még gyakrabban egész közösség biztosíthatott magának lelki meleget, tartós élményeket. A társaság mellé a szóban forgó időszakban hála Istennek több más hasonló alakulat sorakozott föl, mindenik igyekszik becsülettel végezni a maga munkáját. És mindenikükre szükségünk is van. A KZST azonban a tradíció zászlóshajójaként mindig is megkülönböztető figyelemre tarthat számot. Éltetőinek ezt tudniuk kell. Csak így tovább, Kemény Zsigmond Társaság!
N.M.K. Népújság (Marosvásárhely)

Iskolapélda
Évekkel ezelőtt sokatmondó tényekre hívta fel a figyelmet egy, az Európai Bizottság által megrendelt tanulmány, amely az Erdélyben élő kisebbségek helyzetét vizsgálta három területen, kiemelten foglalkozva a tanüggyel is.
Non-Discrimination Review nevű program keretében Renate Weber az Alapítvány a Nyílt Társadalomért, Eugen Crai az UNICEF, Haller István pedig a Pro Európa Liga képviselőjeként kutatott éveken keresztül Szatmárnémetire és Marosvásárhelyre összpontosítva, a jelentésből pedig kiderült, a diszkrimináció szinte minden téren jelen van, a kisebbségeket még mindig hátrányosan különböztetik meg. A vegyes tannyelvű általános iskolákban igazi multikulturalitásról nem lehet beszélni: ritkák a kétnyelvű feliratok, a falakon nagyrészt csak a román kultúra nagyjainak képei lógnak, a vallásoktatásnak helyet adó termekben csak ortodox jelképek díszelegnek, a betűvel megjelölt magyar osztályok rendszerint a román osztályok után kapnak besorolást az ábécében. A kutatók kiemelik, ezek mind-mind a kisebbségi komplexusok kialakulásához vezethetnek, és közvetetten kiváltó okai lehetnek annak, hogy a kisebbségiek tanulmányi eredményei rendre rosszabbak, mint a többségieké. A jelentést egyébként éppen az idő tájt tették közzé, amikor Marosvásárhelyen a jól irányzott összevonások nyomán az általános iskolák magyar tagozatai mindenütt kisebbségbe kerültek. S hogy azóta mi változott? Jelenleg egyetlen általános iskola sem viseli magyar személyiség nevét a majd fele arányban magyarlakta városban. Ez nehezen, de érthető lenne, ha a helyi közösség nem igényelné ezt, de hát Marosvásárhelyen évek óta küzdenek azért, hogy például az iskolákat alapító egykori polgármesterről, Bernády Györgyről nevezzenek el egy tanintézetet. Hiába a szülők összefogása és a tanárok kilincselése, a kezdeményezést már az adott oktatási intézményen belül elfojtják a román kollégák, akik nem véletlenül vannak többségben: rendre leszavazzák a névváltoztatási kérelmeket. A kisdiákok esetében még csak komplexusokról beszélünk, de a vásárhelyi példa egy sokkal felháborítóbb tényre emlékeztet: a hivatalosságok szintjén egyre inkább erőltetett közeledés ellenére a kulisszák mögött még mindig tudatosan próbálják ellehetetleníteni Erdélyben a magyar identitás nyilvános felvállalását.
Páva Adorján, Krónika (Kolozsvár)

Elmaradt az iskolák kétnyelvűsítése Marosvásárhelyen
Még nem készült el az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD) a marosvásárhelyi általános iskolák nyelvtérképével kapcsolatos jelentése. Amennyiben a testület illetékeseinek sikerül a napokban véglegesíteniük a dokumentumot, annak megvitatására leghamarabb a jövő héten kerülhet sor. A vizsgálótestület látogatását megelőzően a szülők által feljelentett iskolák vezetői különféle módszerekkel próbálták kicselezni a hatóságot. A szülők nyomására egyébként eddig csupán az Unirea Gimnázium vezetősége volt hajlandó kétnyelvűsíteni a homlokzati tábláját.
Amennyiben a kollégák úgy érzik, hogy a kivizsgálásba más intézményeket is be kell vonnunk, akkor elhúzódhat az ügy lezárása” – fejtette ki lapunknak Haller István, a CNCD tagja. Haller István leszögezte: az ellenőrzésen szerzett benyomásairól sem ő, sem kollégái mindaddig nem nyilatkozhatnak, amíg a jelentésről döntés nem születik. „Csak annyit mondhatok, hogy nem igaz, amit az egyik országos sajtóorgánum leírt, azaz hogy én elégedett lennék a marosvásárhelyi iskolákban tapasztaltakkal” – reagált Haller a neki tulajdonított nyilatkozatra.
A vizsgálótestület látogatását megelőzően a szülők által feljelentett iskolák vezetői különféle módszerekkel próbálták kicselezni a hatóságot. Az intézmények igazgatói még az év elején fényképekkel igyekeztek bizonyítani az iskolákban megvalósult kétnyelvűséget. Úgy fotóztatták a magyar osztálytermek falait, hogy a képről nem derült ki, hogy az lényegében egy zárt, kimondottan csak a magyar közösség által használt helyen, és nem a folyosón készült. Hasonló módszerhez folyamodott a tanfelügyelőség is. A Dacia nevű, volt 10-es és 14-es számú, egyesített általános iskola vezetősége pedig nyilatkozattételre utasította a magyar nemzetiségű tanítónőket. „Egy olyan levelet írattak alá a magyar tanítónőkkel, amelyben ők kijelentik, hogy az iskolában harmónia uralkodik a két etnikum között. Ehhez képest az igazgató állandóan fenyegeti a magyarokat, sőt a tanévnyitóra még a rendőrséget is kihívta” – számolt be lapunknak az ügyet felvállaló Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ügyvezető igazgatója, Szigeti Enikő. Gyerekeik folyamatos megalázásáról számoltak be a magyar szülők is, akik közül többen más iskolába költöztették csemetéiket. Annak ellenére, hogy a két iskolaépületet magában foglaló intézmény vezetője, Saveta Evi szerint a folyosókon megvalósult a nyelvi egyensúly, csütörtöki látogatásunk időpontjáig ennek alig-alig volt nyoma. Az igazgatónő szerint a homlokzatra a kilátásba helyezett tatarozás miatt nem került fel a kétnyelvű tábla.
Kolléganőjénél sokkal nyíltabban vállalta fel a 2001/215-ös törvénnyel való dacolást Alexandru Todea, a kövesdombi Liviu Rebreanu (volt 15-ös és 17-es összevont) általános iskola igazgatója. A volt helyettes főtanfelügyelő a diszkriminációellenes testület tagjainak is kijelentette: az épületben semmi szükség a kétnyelvű feliratokra, hisz a magyar gyermekeknek kötelességük ismerni az állam nyelvét. A szülők beadványa mindössze a Dózsa György utcai 2-es számú általános iskolában tette meg a hatását. Márton Imre aligazgatónak köszönhetően a folyosókon számos magyar nyelvű felirat jelent meg. Ma már a kétnyelvűség jellemzi szinte az egész épületet, amelyet száz évvel ezelőtt a város hajdani polgármestere, Bernády György építtetett. A művelet nem is került sokba, az aligazgató megtalálta annak módját, miként lehet saját zsebből vagy külső támogatással érvényt szerezni a törvénynek. „Ez a magyar pedagógusokon is múlik, hiszen az ő feladatuk megtölteni tartalommal a faliújságokat, ismertetőtáblákat, plakátolókat. Sajnos nem mindenütt élnek a lehetőséggel” – állapította meg Szigeti Enikő.
A szülők nyomására egyébként eddig csupán az Unirea Gimnázium vezetősége volt hajlandó kétnyelvűsíteni a homlokzati tábláját. A római katolikus egyház által visszakapott épületben működő iskola igazgatója, Cristina Branea azonban félmegoldást hozott. A táblára, melyet a kérelmezőkkel fizettetett ki, magyarul csak az iskola szó került fel. A város nevét, akár a Ceauşescu-diktatúra utolsó, legkegyetlenebb éveinek sajtóorgánumaiban csak Târgu Mureşként tüntették fel, és lemaradt a szaktárca nevének a fordítása is.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Vásárhely: „cenzúrázott” városházi restaurálás
Újra az országos műemlékvédő bizottsághoz fordult Marosvásárhely egykori városházának restaurálása ügyében Lokodi Edit Emőke.
A megyei önkormányzat elnöke azt szeretné elérni, hogy a munkálatok során vissza lehessen állítani a kőbe vésett magyar királyi koronát, valamint az Árpád-ház és erdélyi történelmi családok és uralkodók – Bethlen Gábor, Rákóczi György, Borsos Tamás – címerét is. A 2008-ban kezdődött felújítás első szakaszában ugyanígy nem kerültek a helyükre a gyűlésterem 1921-ben eltávolított festett üvegablakai sem, melyeket – köztes megoldásként – a Kultúrpalota szecessziós szobájában állítottak ki. Ugyanez a sors vár a címerekre is, melyeket a budapesti Roth Miksa Múzeum munkatársai által restaurált üvegablakok mellett állítanak ki a nagyközönség számára.
A hiányosságokkal kapcsolatban a munkálatokat finanszírozó megyei tanács elnöke, Lokodi Edit Emőke elmondta, hogy még Kelemen Hunor művelődési miniszter mandátuma előtt kérték a tárca illetékeseitől a díszítőelemek visszaállítását, azonban a műemlékvédő bizottság tagjai akkor úgy vélték, hogy „még nem jött el az ideje, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idejére emlékeztető személyiségek portréját visszahelyezzék”. Lokodi szerint elég szomorú, hogy még mindig akadnak olyan kultúremberek, akik félnek a múlttól.
„Remélem, hogy az uniós tagság elhozza majd azt az időt is, amikor nem kell rettegnünk egymás történelmétől, és akkor mind a vitrálisok, mind pedig az ősrégi címerek visszakerülhetnek a helyükre” – adott hangot reményének a tanácselnök, aki második beadványára még nem kapott választ. Az 1908-ban, Bernády György polgármestersége alatt épült, a város jelképének számító műemlék teljes restaurálása ügyében a prefektúra is gáncsoskodott. Annak ellenére, hogy Marius Paşcan prefektus is büszkeségének adott hangot, mivel egy ilyen csodálatos szecessziós épületben dolgozhat, nem engedélyezte a főbejárat eredeti visszaállítását. A prefektus megtiltotta a 90-es években, építkezési engedély nélkül kihelyezett, magyarellenes szöveget tartalmazó márványtáblák eltávolítását. Így a múlt héten befejezett részleges restaurálás során mindössze az előcsarnok falának szecessziós díszeit festették újra, az előtér díszmárványlapjait állították helyre, megerősítették a kocsifeljáró köveit, és megtisztították az épület homlokzatát.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Számvetés naplóban
Beszélgetés Virág György mérnökkel, a Maros megyei önkormányzat volt elnökével
Beszélgetőtársunk szülei Kolozsvárról költöztek át Marosvásárhelyre a Székely Színház megalapításakor, mindketten a társulat műszaki munkatársai voltak. Gyermekkorát, de további életútját, érdeklődési körét is meghatározta a színház, az irodalom, a klasszikus kultúra. Közel másfél évtizedet töltött a Maros megyei önkormányzatban, életének mindennapjait 1988-tól 2004-es nyugdíjbavonulásáig naplóban örökítette meg, amely a közelmúltban jelent meg.
Mikor kezdett naplót írni?
- Kisebb-nagyobb kihagyásokkal 1988 óta vezettem naplót. Amit akkor nem írtam le, utóbb emlékezetből rekonstruáltam, de csak egy ilyen nagyobb lélegzetű kihagyás volt a tizenöt és fél év alatt, a 2000-es év. Amikor ennek az évnek a történéseit néhány napos-hetes összefoglalásban 2001. január elsején rögzítettem, úgymond a szabadnapomon, viszonylag friss emlékezetből írtam.
A többi évben, ’88. december 1-jétől kiindulva, napi rendszerességgel írtam, vagy éjszaka vagy nappal, ahogy időm akadt, tehát akkor jegyeztem fel a gondolatokat. Természetesen a szerkesztés során, amit nyugdíjazásomkor kezdtem el, 2004-ben, már bőven került szabad percem, de így is a szerkesztés három évig tartott. Ez alatt mérlegeltem, hogyan fogalmazzam elfogadhatóvá azokat a szövegeket, amelyek egyáltalán nem közlésre szánt írások voltak, hiszen nem azzal a szándékkal ültem le naplót írni, hogy majd valamikor kiadom, de az évek során egyre inkább gyűlt ez a fajta felismerés, szándék, tapasztalat, hogy majd meg kellene írnom a szerkesztett változatot is. Mert nyilvánvaló, hogy egy napi bejegyzés nem lehet olyan kerek, a gondolatokat úgy rögzítve, ahogyan az utóbb a könyvben megjelenik.
Hogy senki ne vádolhasson azzal, hogy mást írtam akkor és más jelenik meg a nyomtatásban, minden kutatónak rendelkezésére fog állni az eredeti kézirásos anyag fényképmásolata, amit teljes egészében átadtam a kolozsvári Jakabffy Elemér Alapítványnak. A számítógépes változatot 2004 őszén kezdtem beírni és 2007 decemberében fejeztem be. Nagyon nagy munka volt, hihetetlen erőfeszítés – eredetileg 800–900 oldalt tett ki a kézi változat.
A szerkesztett forma feszesebbé vált annak ellenére, hogy a szerkesztés során bizonyos, korábban leírt eseményekről vagy személyekről amennyiben véleményem megváltozhatott és megváltozott, megengedtem magamnak, hogy 2005-ben kommentárt fűzzek ezekhez – ami utóbb eszembe jutott vagy ami éppen aktuálissá tette a dolgot. És milyen érdekes, miként ismétlődnek a helyzetek, így vagyunk állandóan az észak-afrikai helyzettel, az Öböl-háborúval, már akkor is, ’88-ban volt Öböl-helyzet, a világpolitika mai szereplői már akkor is ott voltak a világ színpadán, forog a világ, de mintha makacsul visszatérne egy-egy pontra.
Mi késztette arra, hogy naplóírásba kezdjen?
– Ha poénkodni akarnék, azt mondhatnám, itt kezdődött, ahol beszélgetünk, a Bolyai Farkas Líceumban, ahol érettségiztem. 1961-ben végeztem – éppen ötven évvel ezelőtt – , kortársaim számára én írtam meg az év krónikáját, és én olvastam fel az érettségi ünnepségen: volt tehát némi előzménye a naplóírásnak. 1988. december 1-jén volt 70 éves a gyulafehérvári román nemzetgyűlés, és annyira elfogott a keserűség, hogy még mindig ugyanazokkal a hazugságokkal, történelmi hamisításokkal, csúsztatásokkal élnek, ugyanazt szajkózzák, hogy elkezdtem írni, azt mondtam magamnak, nem lehetetlen, nem vágyálom csupán: biztos, hogy közel van a Ceauşescu-rendszer bukása.
Nem akarom belemagyarázni, hogy a dolgok állásából következően logikus volt az előérzetem, hiszen nem mertem így leírni az első lapra. Féltem. Már jócskán benne jártunk a Gorbacsov-féle nyitásban, a peresztrojkában, tehát ez is közrejátszott. Hozzájárult a naplónyitáshoz az is, hogy a Kossuth rádiót hallgatva az ember sokkal több információhoz is hozzájutott, mint az átlag romániai, elsősorban a román ember.
De engem felháborított december elseje ünneplése, nekünk azóta sem, és soha nem is lesz ünnep. Annyira sértett, hogy miután hivatali kötelességem lett volna megjelenni a december 1-jei ünnepségeken, koszorúzásokon, úgy sikerült intéznem az évek során, hogy soha nem tartózkodtam Romániában december 1-jén. Úgy adódott, hogy az eurórégiók közgyűlését mindig erre az időszakra szokták összehívni. Togănel, a főnököm nem tudott idegen nyelveket, mindig engem küldött, én pedig kapva kaptam a lehetőségen.
Így sikerült elkerülnöm az elkerülhetetlent. Ilyformán megmentettem magam attól a kínos helyzettől is, hogy kifütyüljenek, amikor koszorúzom, mert ez is megtörtént. Ugyanis kénytelen voltam többször, nem december 1-jén, más alkalommal koszorút elhelyezni és kifütyültek. Számomra ez roppant kínos volt. Másoknak is. Tehát kerültem, ha lehetett, de itt jegyzem meg, hogy sokan megróttak ezért az RMDSZ-es vezetők közül. Én ezt így rendeztem. Nem tüntető módon, nem harsányan nyilvánítottam ki különvéleményemet, hiszen mint román törvényekre felesküdött köztisztviselő, nem is tehettem volna büntetlenül.
’88 végén kezdte írni, akkor ez mit jelentett, veszélyes volt?
– Annyira veszélyes, hogy december 15-én házasodott a volt padtársam, és nem mertem leírni a nevüket. A vártemplomban volt az esküvő, és csupán annyit írtam, hogy P és A esküvője a vártemplomban. A feleségem tudta, hogy naplót írok, de nem nézett bele soha, és nem is foglalkoztatta a dolog. Én elmondtam neki, látta, hogy későig fennmaradtam vagy hajnalban keltem. A naplóírás is beépült a mindennapi életem tevékenységei közé. Később lazítottam ezen.
Amikor a Kossuth rádióban 1989-ben már elhangzott, majd január végén Pozsgay Imre kijelentette, hogy népfelkelés volt ’56, és a hasonló nagy horderejű történések kortársa lehettem, mindezek arra sarkalltak, hogy folytassam a dolgot, és egyre kevésbé figyeltem arra, mit szabad és mit nem leírni, hogy ne törődjek sokat a veszélyesnek tartott gondolatokkal. ’88-ban nagyon lényeges dolog történt, néhai Balogh Csaba barátom lakásán megismerkedtem egy fiatal magyar történésszel, aki ’87-ben diplomázott Szegeden. Bárdi Nándornak hívják, ő lett később a könyvem szerkesztője.
Többször is, szinte kéthavonta találkoztunk titokban Csaba lakásán. Mindig hozott könyveket, folyóiratokat Magyarországról, és elvitte azokat a leveleket, amelyeket Csaba megjegyzéseivel fűszerezve mi fogalmaztunk meg Füzi Miska barátommal közösen. Nándi eljuttatta a Magyar Rádióhoz, Pozsgay Imréhez és más helyekre. De ez nem valami ellenállás volt, egyszerűen úgy éreztük, hogy valamit tenni kell. Így alakult 1989 decemberéig a naplóírás.
Hogyan indult a politikai karrierje?
– 1989 decemberében a véletlen úgy hozta, hogy Király Károllyal újra találkoztam. Király négy és fél évig, ’73 és ’78 között hivatali főnököm volt, és több mint tíz éven át eljártunk tekézni a valamikori Voinţa-pályára, a Ligetbe. Mivel munkatársaim a Nemzeti Megmentési Frontba delegáltak, akkor Király Károly engem meglátott, és javasolta, hogy vállaljam el a megye gazdasági ügyeit, feleljek én azokért a Front bürójában, én ugyanis igazán ismerem Maros megyét, hiszen a megyében rengeteg kisipari szövetkezet volt.
’90 január 3-án elvállaltam, onnantól kezdve március 20-ig, a rosszemlékű etnikai konfliktusig voltam pozícióban. Eredeti munkahelyemen állásomat felfüggesztették, zárolták, és pontosan az ominózus 20-án megválasztottak a kisipari szövetkezetek elnökének, ezért aznap bent sem voltam a tanácsnál, csak este tudtam meg az eseményeket. Másnap bementem és bejelentettem, hogy abbahagyom a politizálást. Erre jött Voican Voiculescu és kinevezett alelnöknek. Leváltották Kincsest, Királyt.
Meg voltam győződve, hogy semmi dolgom nem lesz szövetkezeti elnökként. Fel voltam szabadulva, hiába mondtam a tanácsnál, hogy három napja húszezer embernek vagyok a főnöke, hiába mondtam volna akármit is, megszavazták, hogy én legyek a magyar alelnök: belecsöppentem ebbe. Egy fizetésért dolgoztam három és fél hónapig, el akartam búcsúzni, otthagyni a politikát.
Naplóírás közben a kultúrával is foglalkozott a napi politika mellett, maradt erre is ideje. A köztudat általában úgy tartja: a mérnököt nem érdekli a színház.
– Két alapvető dolgot kell megjegyeznem: én eleve irodalomi beállítottságú voltam és vagyok, nagyon szerettem az irodalmat. A másik, hogy színházban, az egykori Székely Színházban éltem le a gyermekkoromat, az meghatározta az érdeklődésemet. Villamosmérnök vagyok, büszke vagyok arra, hogy Temesváron végeztem, de én folyamatosan, a naplón ez is végigvonul, hetente színházba jártam, ha jött egy társulat vendégelőadással, azt megnéztem, és nagyon sokat olvastam. Nyitott voltam a világra.
Virág György (1944, Kolozsvár)
Mérnök, politikus. A temesvári műszaki egyetemen villamosmérnöki diplomát szerzett, Marosvásárhelyen a Kisipari Szövetkezetek Megyei Szövetségének volt irodavezetője, majd energetikusa, termelési és műszaki osztályvezetője. A rendszerváltást követően vállalt politikai feladatot a Maros megyei önkormányzatban, ahol előbb alelnök, majd elnökként irányította a megye ügyeit, szívügyének tekintve a kulturális intézmények működését, a repülőtér fejlesztését. A megyei tanács éléről vonult nyugdíjba 2004-ben.
– Van még egy hobbim, a sportstatisztika, több mint ötven éve vezetem, a magyar válogatott játékosait, összes mérkőzését feljegyeztem, hányszor és kikkel játszott, hány gólt rúgott, az olimpiai szerepléseket is számon tartom, a mai napig vezetem. A román válogatottal ugyanez a helyzet. Ezt is ki lehetne adni. Szándékomban állt kiadni, de azután a munka után, ami a napló megjelentetésével járt, meggondoltam magam.
A műveltséggel kapcsolatosan hadd jegyezzem meg, a mi korosztályunk kulturális szemhatára tág, abban benne foglaltattak nemcsak a műszaki ismeretek, hanem az alapvető irodalmi művek is, tehát egy-egy idézet hallatán nem sokat kell gondolkozzunk, honnan is van ez, latin-e vagy francia. Sokat köszönhetünk tanárainknak, manapság ez ismeretlen. Mi úgy tudunk beszélgetni egymással, hogy bár húsz évig nem találkoztunk, már két mondat után ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.
Sok éve, amikor a színház körül bajok támadtak, ön a társulat mellé állt. Ha ön nem humán beállítottságú, akkor is így tesz?
– Nos, akkor megszüntettük volna a filhamóniát, a népi együttest, a bábszínházat. A megyei tanácsosoktól szinte hetente kaptam a pofonokat a repülőtérért és a kulturális intézményekért, mondták, inkább javítsuk fel a közutakat. Tizenkét művelődési intézményt finanszíroztunk a megyei tanács költségvetéséből: Ez nem valami kegy volt, hanem csak így működhettek. A Látó folyóiratot is azért szerkeszthetik saját székházában, mert azt mondtam, hogy a lap a megyei tanács tulajdona. Ha már kirakta a Kereskedelmi Kamara a Toroczkai-Wiegand Ede-féle palotából, akkor legalább legyen egy tisztességes helye a szerkesztőségnek. A könyvtár, a képtár, a múzeum....
Most is figyeli, hogyan működik a megye.
– Fenntartom, hogy különösen itt, Marosvásárhelyen abban a helyzetben, amelyben élünk nincs más mód, mint nagyon pontos célokat kitűzni és azokért dolgozni, de nem tűzzel-vassal, sebbel-lobbal, hanem alaposan, szépen. És demokratikus módon. Amikor végre ismét kiírták a Kultúrpalotára magyarul is az intézmény nevét, egy nappal előtte a prefektus még bosszankodott ezen. Én azt szerettem volna kiírni, hogy dr. Bernády György Művelődési Palota, de nem ment. Nem ment át.
Keserűen tekint vissza?
– Ezzel a könyvkiadással túl vagyok a keserűségen. Restellem, hogy nem tudtam többet tenni, de csalódott nem vagyok. Nézze, úgy érzem, ha másképp csináltam volna a dolgokat, akkor az már nem én volnék. Nem tudtam én hasonulni ahhoz a közeghez, amiben mozognom kellett, és örvendek, hogy hatvan évesen önszántamból vonultam vissza. Nem akartam folytatni.
Jól érzi magát, amikor hazatér Vásárhelyre?
– Nem. A tavaly eldöntöttük, hogy kiköltözünk Budapestre, ott él a fiam, a menyem és két unokám. 2007-ben lettem magyar állampolgár, holott én annak születtem, akár kérhettem volna tíz évvel ezelőtt is, nem kértem, holott akkor megvolt az ideje; 2005-ben kértem, és két év múlva meg is kaptam, fizettem érte, rendesen. Nem kellett a protekció. Korábban azt hittem, hogy soha nem tudnék elszakadni lélekben Vásárhelytől. Nem állítom, hogy elszakadtam tőle, de amikor látom, hogy mi történik, hiszen interneten naponta olvasom az újságot, akkor azt gondolom, hogy Vásárhelyen már nem azt találom, amiért én a várost úgy szerettem.
A vonzalom gyakorlatilag nem 1990. március 20-án bicsaklott meg, ez egy hosszabb folyamat. Akkor súlyos csapás ért, és azóta tart ez a hosszabb folyamat. Menthetetlenül. Én mondhatok szépeket, mégis ezt érzem. Hiszen ha már Budapesten új lakást rendezünk be, jól vagyunk, jól érzem ott magam, akkor... Marad az írás és az utazások.
Az önéletrajzi regényemet tizenöt éve megírtam, de rossz. Háromszáz oldalasra tervezem, most csak száz van megírva, de az sem fényes. Ahogy Szőcs István mondja, ha valaki Vásárhelyen kívül elolvassa, nem érti meg. Ez még egy előttem álló cél, ha tényleg lesz elég ambícióm és futja a lelkesedésből, tán elkészül.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

Smaranda Enache nem lép vissza
Semmiként nem tesz le Smaranda Enache arról, hogy 2012-ben függetlenként versenybe szálljon Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért. „Legyen tiszta: nem lépek vissza egyetlen magyar jelölt vagy az őt támogató politikai alakulat kedvéért sem. Még akkor sem, ha a hetek óta folyó érzelmi zsarolás fokozódik. Bizonyos személyek ugyanis azt próbálják elhitetni velem és a választókkal, hogy én megosztanám a magyar közösséget. Ez egyszerűen politikai infantilizmusra vall” – utasította vissza a vádakat a Krónika megkeresésére az ismert emberjogi harcos, aki már néhány hónappal ezelőtt bejelentette indulási szándékát.
Annak ellenére, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt már több nevet felemlegetett, Jakab István EMNT-elnök pedig egyenesen kizártnak nevezte, hogy leendő pártja egy román nemzetiségű jelöltet támogasson, a város magyarsága nem feledkezett meg arról a személyről, aki 1990-től errefelé, számos magyar politikust megszégyenítő módon, kiállt a kisebbségek jogaiért. „Nagyon sokan Smaranda Enachéban látjuk azt a személyt, aki képes legyőzni a jelenlegi polgármestert és az általa képviselt és felkarolt klikkrendszert” – jelentette ki a Krónikának Kincses Előd. Az ügyvéd-politikussal azonos véleményt képvisel jó néhány magyar értelmiségi, olyanok, akik az elmúlt hetekben különböző, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, majd az EMNT által szervezett nyilvános fórumon hallatták hangjukat.
„Azt szeretném, ha a magyar politikai pártok összefognának és támogatnának. Azt is el tudnám képzelni, hogy a jelenlegi városvezetés leváltásában érdekelt Nemzeti Liberális Párt is mögém sorakozzon fel” – adott hangot reményeinek a Pro Europa Liga társelnöke. Románia egykori finnországi nagykövete belátta, hogy normális körülmények között teljesen természetesnek tűnik, hogy minden párt ragaszkodjon a saját jelöltjéhez. „A demokráciában tökéletesen megérteném a politikusok makacsságát, azt, hogy mindenik ragaszkodik a saját jelöltjéhez. De lehetetlen nem észrevenni, hogy Marosvásárhely esete teljesen rendhagyó” – szögezte le. Kérdésünkre, hogy a kisebbségi jogokért folytatott húszéves küzdelme után nem érte-e hideg zuhanyként a magyar szervezetek és főként az EMNT ellenállása, Smaranda Enache nemmel válaszolt. Szerinte a jövő évi helyhatósági választásokig mindhárom párt kinövi „a mostani politikai infantilizmusát”, és belátja, hogy az ő személye jelenti a legnagyobb garanciát a polgármesteri szék visszaszerzésére.
„Évekkel ezelőtt a kolozsvári RMDSZ-ben is volt annyi bölcsesség, hogy amikor Gheorghe Funar megbuktatása volt a tét, nem indított saját jelöltet. Én nem mondom, hogy Dorin Florea egy Funar lenne, de mind gazdasági, mind művelődési vagy társadalmi szinten pontosan úgy lezüllesztette ezt a várost, akár Kolozsvár volt polgármestere” – vélekedett a nemrég Európai Polgár díjjal kitüntetett PEL-elnök.
Felvetésünkre, hogy ellendrukkerei leginkább azzal támadják, hogy semmiféle közigazgatási tapasztalattal nem rendelkezik, Smaranda Enache azzal érvelt, hogy a városházán több száz szakember dolgozik, akinek pontosan az a feladata, hogy igazgassa a települést. „Tapasztalatom nincs, de egy tiszta, a mostani maffiózó típusú városvezetéstől teljesen eltérő vízióm van. Olyan polgármester szeretnék lenni, mint egy évszázaddal korábban volt Bernády György. A város nagyköveteként járni a világot, pénzt szerezni, és öregbíteni Marosvásárhely hírnevét. Nem akarok tizenvalahány órákat a hivatalban tölteni, és politikai intrikákat szőni” – fejtette ki lapunknak Smaranda Enache. Példaként a szintén civilként pályára lépő Klaus Johannist hozta fel, akit matematikatanárként választottak meg, és aki Európa kulturális fővárosává futtatta fel a ma is rendkívül dinamikusan fejlődő Nagyszebent. Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, az EMNT az RMDSZ-es Vass Leventét indítaná a polgármesteri tisztség megszerzéséért folyó küzdelemben, az egészségügyi minisztériumi tanácsost az MPP is hajlandó lenne támogatni. Az RMDSZ még nem nevezett meg egyetlen potenciális jelöltet sem, mint nyilatkozták, a választmány fog ebben a kérdésben döntést hozni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Magyar–magyar művésztalálkozó Marosvásárhelyen
Íme egy újabb ígéretes kezdeményezés, amelynek reális esélye van arra, hogy gyökeret eresszen a Bolyaiak városában. Három napon át jeles magyarországi és erdélyi magyar képzőművészek találkoztak itt, és kötetlen párbeszédet folytatva ismerkedtek egymás munkájával, lehetőségeivel, latolgatták, miként járulhatnának hozzá hivatásuk népszerűsítéséhez és ahhoz, hogy az általuk alkotott értékek méltóképpen illeszkedjenek a köztudatba, közösségeink életébe. 
A Magyar Művészeti Akadémia és a Maros Megyei Tanács támogatásával szervezett rendezvénysorozaton pénteken, szombaton és vasárnap rendkívül gazdag és változatos program során dialogizált közös dolgaikról a meghívott félszáznyi művész. Az MMA ügyvezető elnöke, Fekete György és a megyei önkormányzat elnöke, Lokodi Edit Emőke védnökségével zajló eseménysorozat augusztus 5-én délben kezdődött a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében és augusztus 7-én késő este zárult Székelyvéckén.
A vendégeket, akik között Erdélyből elszármazott alkotók is voltak, például Péterfy László szobrász, Simon Endre festő és Katona Szabó Erzsébet textilművész, Farkas Ádám szobrászművész, budapesti egyetemi tanár vezette és mutatta be a jelenlevőknek. A találkozó megnyitóján hangsúlyozta, hogy szakmai testületük, amely több mint negyven erdélyi tagot is számlál, ily módon is szeretné segíteni az itteni képzőművészek közérzetének, érvényesülési lehetőségeinek javítását. Egyben az anyaországi művészeket is közelebb kívánják hozni Erdélyhez, a térség magyarságához. Ezt tanárként úgy is szorgalmazza, hogy nyaranta elhozza ide egyetemista tanítványai egy-egy csoportját dokumentálódni, élményeket gyűjteni. 
A lehetséges élmények egy részét Péterfy László villantotta fel, nem kis nosztalgiával idézve meg egykori vásárhelyi jelenlétének felejthetetlen mozzanatait. Simon Endre a város nagyhírű képtárát, ennek történetét ajánlotta a látogatók figyelmébe, a létesítmény helyszínén is méltatva a dr. Bernády György polgármester által létrehozott és azóta látványosan gazdagodott rangos gyűjteményt. Másnap délelőtt Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész beszélt Marosvásárhely egyik nagy nemzetközi visszhangú művészi mozgalmáról s az ezt megteremtő MAMŰ-ről. Farkas Ádám a művészet mai állásáról, a fenntartható fejlődés viszonylatrendszerében kirajzoló- dó távlatairól értekezett, majd az összejövetel résztvevői is elmondták ennek kapcsán gondolataikat.
Miután a Kultúrpalota földszinti galériáiban megtekintették a textilművészek XV. alkalommal megrendezett Ariadne kiállítását, szombat délután a magyarországiak és a több erdélyi központból érkezett művészek műterem-látogatásokon kaptak ízelítőt a Vásárhelyen zajló pezsgő alkotómunka színes, változatos kínálatából. Barabás Éva, Haller József, Fekete Zsolt, Bandi Kati, Kolozsvári Puskás Sándor, Kákonyi Csilla műhelyeinek újdonságait láthatták. Vasárnap pedig kirándulva, kötetlen eszmecsere során ismerkedhettek a környék műemlék épületeivel, helyi sajátosságaival, népművészeti kincseivel, a táj szépségeivel. Körútjukon eljutottak Nyárádszentsimonra, Erdőszentgyörgyre, Szovátára, Parajdra, Énlakára, végül Székelyvéckére, ahol Lokodi Emőke elnök asszony és Fekete Pál polgármester is csatlakozott a társasághoz, amely immár baráti közösségként ismételte meg a végkövetkeztetést: ilyen hasznos, tanulságos és kellemes rendezvényeket minél gyakrabban érdemes szervezni.
Nagy Miklós Kund
Népújság. Erdély.ma

Önálló magyar karokat az egyetemeken
A többségnek meg kell adnia a lehetőséget a kisebbség számára, hogy maga dönthessen saját ügyeiben – hangzott el tegnap azon a romániai kisebbségi felsőoktatásról szervezett konferencián, amelyet a Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezett Marosvásárhelyen. Markó Béla miniszterelnök-helyettes a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetre utalva leszögezte: az oktatási minisztérium nem fogadhat el olyan egyetemi chartát, amely nem biztosítja az önálló karok létrehozásának lehetőségét, ugyanis az új oktatási törvény egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatás számára önálló karokat hozzanak létre.
A marosvásárhelyi tanácskozáson részt vettek a magyar nyelvű oktatást biztosító állami és magánegyetemek vezetői, oktatási szakemberek, a romániai nem magyar kisebbségi szervezetek képviselői, valamint az RMDSZ vezetői. A konferencián felmerült a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzet. Ott a román többségű egyetemi szenátus a nyár elején olyan egyetemi chartát fogadott el, amely nem teszi lehetővé a magyar tagozat megalakulását, annak ellenére, hogy az oktatási törvény előírja ezt az olyan multikulturális egyetemek esetében, mint amilyen a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmény. Nagy Örs, a marosvásárhelyi egyetem rektorhelyettese úgy értékelte: a magyar nyelvű oktatás megerősítése szempontjából létkérdés a magyar tagozat létrehozása a marosvásárhelyi egyetemen.
Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, az RMDSZ frissen kinevezett oktatási főtitkárhelyettese kifejtette: a kolozsvári felsőoktatási intézményben a magyar nyelvű oktatás szempontjából sokkal jobb a helyzet a marosvásárhelyi egyetemhez képest, a korábbi tanszékek helyett most megalakulhattak a magyar nyelvű intézetek, és ez nagyobb fokú önállóságot biztosít az eddigiekhez képest a magyar tagozat számára.
A Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja által ismertetett statisztika szerint Romániában évente körülbelül nyolcezer diák érettségizik magyar nyelven, csak 25 százalékuk folytatja anyanyelven egyetemi tanulmányait, további 25 százalékuk pedig román nyelven tanul tovább. Az érettségizők ötven százaléka nem vesz részt felsőoktatásban. Markó Béla kifejtette: az elmúlt húsz évben fokozatosan sikerült leépíteni az előítéleteket és ellenérzéseket az oktatás nyelvét illetően, most újabb problémacsomagot kell megoldani: az anyanyelvű oktatást érintő döntési jogkörök kérdését. Az egyetem előtti oktatásban ma már a helyi közösségek és maguk az iskolák döntenek az őket érintő kérdésekben, a felsőoktatásban azonban továbbra is viták alakulnak ki, különösen a kisebbségi nyelvű egyetemi vonalak, karok létrehozását illetően. A kisebbségek számára megfelelő megoldások kialakítása azonban csak idő kérdése, ugyanis az új oktatási jogszabály egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű, úgymond "multikulturális" egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatási vonalak számára önálló karokat hozzanak létre. Ezért az oktatási tárca sem fogadhat el olyan egyetemi chartát, amely megtagadja az önálló egyetemi karok létrehozását – mutatott rá Markó Béla, utalva a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetre. Leszögezte: a felsőoktatásban érdekelteknek meg kell érteniük azt, hogy a kisebbségi oktatás esetében az önálló döntés kérdése alapvető jog, amelyet nem lehet elvitatni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kihasználni az esélyeket
Nehéz a törvényt alkalmazni
Az anyanyelvi oktatás esély és szükségesség. Élünk-e a lehetőséggel? E kérdés köré szerveződött az a tanácskozás, amelyet a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kezdeményezett a romániai kisebbségi oktatás képviselőivel. A marosvásárhelyi Bernády Házban tartott szemináriumon az alapkérdésre Tonk Márton egyetemi docens, a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának dékánja adott választ: véleménye szerint az esélyeket nem tudtuk kellőképpen kihasználni. Ugyanakkor ő fogalmazta meg, hogy egy ernyő alá, egy konzorciumba kellene összefogni a különböző egyetemeken folyó magyar oktatást, ami számottevő előnyökkel járna. A kérdés az, hogy ki teszi meg ennek érdekében az első lépést.
A teljes körű anyanyelvi felsőoktatás mindenképpen megilleti az 1,6 milliós romániai magyar közösséget, amely az anyanyelvi oktatás és felsőoktatás terén évszázados hagyományokkal rendelkezik Erdélyben – hangzott el a tanácskozást vezető Borbély László miniszter beszédében, aki ismertette az új tanügyi törvény nyújtotta lehetőségeket az anyanyelvi oktatásban. Ezt hangsúlyozta a későbbiekben Markó Béla miniszterelnök-helyettes is, aki szerint a közoktatási törvény az eddigi jogszabályok közül a legjobb, mivel kizár mindenféle hátrányos megkülönböztetést. Ugyanakkor, mint minden reform esetében, gyakorlatba ültetése nehézségekkel, ellenkezéssel jár, és fontos szempontot jelent, hogy sikerül-e a többség támogatását megnyerni. A többség viszonyulása azonban nem jelentheti azt, hogy az egyetemi charták kidolgozásakor el lehet tekinteni a törvény előírásaitól. Az egyetemi szenátusnak – és itt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre utalt – azt kell eldöntenie, hogy hány intézetet (főtanszéket hoz létre) és nem a visszautasítását annak, amit a jogszabály világosan leszögez.
Annál is inkább, mivel a MOGYE 1945-ben éppen a magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti oktatás érdekében jött létre – hangzott el Nagy Örs rektorhelyettes beszédében, aki a magyar tagozat fokozatos elsorvasztásának történetét vázolta fel, továbbá azt a folyamatot, ami a rendszerváltás után kezdődött és pozitív eredményekkel járt a helyek számát illetően, de nem oldotta meg az oktatói utánpótlást. A rektorhelyettes hivatkozott a törvényre és arra a szándéknyilatkozatra, amelyben a magyarországi orvosi egyetemek vezetői a hiányzó tanszemélyzet pótlására és a tudományos munka támogatására ígértek segítséget. Csakhogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészet Egyetemen nincsenek akkreditálva a magyar magyar oktatási programok, ez az egyik szempont, amiért a szenátus nem szavazta meg, hogy az új működési szabályzatban szerepeljen az önálló magyar oktatási vonal – jelentette be Brânzaniuc Klára tudományos rektorhelyettes, aki nem tudott válaszolni Borbély László azon kérdésére, hogy mi akadályozta meg az egyetem szenátusát abban, hogy a törvény értelmében létrehozzák a magyar vonalat alkotó főtanszékeket.
Mint később kiderült, a másik két multikulturálisnak nyilvánított egyetem, a kolozsvári Babes-Bolyai és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem idejében elindította a magyar szakok akkreditálására vonatkozó folyamatot. Ez Magyari Tivadar rektorhelyettes szerint lehetővé tette a BBTE magyar tagozatának oktatásszervezési önállóságát, csakhogy szétszórttá, sérülékennyé vált a felaprózódott magyar vonal.
Hogy valóban nem egyszerű a közoktatási törvény előírásainak gyakorlatba ültetése, ezt erősítette meg Béres András, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára. Bár idejében felkészültek a törvény alkalmazására, s az egyetem új felépítésére két változatot is kidolgoztak, az új chartát visszautasította a közoktatási miniszter.
A Sapientia egyetem a MOGYE-val ellentétben előkelő helyen áll a kutatásban elért eredmények terén, de intézményi akkreditációját egy év elteltével sem foglalták törvénybe, ami egy sor előnytől fosztja meg az felsőoktatási intézményt – hangzott el Székely Gyula dékán beszámolójában.
Az előadásokhoz sokan hozzászóltak, s a tanácskozás alatt a Romániai Magyar Orvosképzésért Egyesület tagjai tüntettek a Bernády Házban.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Felsőoktatási körkép: legrosszabb Marosvásárhelyen a helyzet
A hazai kisebbségi felsőoktatásról tanácskoztak Marosvásárhelyen az új oktatási törvény biztosította lehetőségek tükrében. A magyar nyelvű oktatást biztosító állami és magánegyetemek vezetői az intézményeikben tapasztalt helyzetet ismertették. Kiderült, hogy egyértelműen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a legrosszabb a helyzet a magyar nyelvű oktatás szempontjából.
– Mi is elégedetlenek vagyunk, de ezek után csak azt mondhatom, hogy nálunk mennyország van – állapította meg a hallgatóság körében helyet foglaló Magyari Tivadar, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese, miközben a MOGYE vezetőinek helyzetjelentését hallgatta.
A Bernády György Közművelődési Alapítvány által szervezett tanácskozáson Nagy Örs, a MOGYE rektorhelyettese felidézte: az egyetem szenátusa a magyar nyelvű oktatás számára hátrányos egyetemi chartát fogadott el. A charta ugyanis nem teszi lehetővé az önálló magyar intézetek (főtanszékek) alapítását. Történik mindez azon az egyetemen, amely 1945 és 1962 között magyar nyelvű felsőoktatási intézményként működött, a román tagozatot csak a hatvanas évek elején alapították, azóta viszont a magyar nyelvű oktatás háttérbe szorult. A rektorhelyettes szerint rendszerváltás óta voltak kedvező folyamatok, így sikerült biztosítani, hogy a tandíjas helyeket fele-fele arányban osszák el, a tandíjmentes helyekért viszont már folyamatosan alkudni és vitatkozni kell. Az orvosi egyetemen ugyanis egyáltalán nem létezik önálló magyar tagozat, még a BBTE egykori úgynevezett magyar vonala formájában sem.
Nehéz az akkreditálás
A román többségű egyetemi vezetőség azzal a fő érvvel utasította el a magyar oktatók kérését, hogy a magyar tagozat külön nem rendelkezik akkreditált szakokkal, ugyanis az egyetem három kara, az orvosi, a gyógyszerészeti és a fogorvosi közösen van akkreditálva a román és a magyar nyelvű oktatás számára. Nagy Örs elismeri, hogy a magyar tagozatot ebben a pillanatban nem is tudnák létrehozni, még akkor sem, ha az egyetem szenátusa ezt megengedné. Viszont távlatosan teljesíthető cél, ezért kellene már a mostani chartában rögzíteni a magyar főtanszékek létrehozását. A magyar tagozat létrehozása érdekében a magyar nyelvű szakokat ugyanis külön kellene akkreditálni, az új oktatási törvényben rögzített szigorú feltételeket viszont jelenleg nem tudják teljesíteni. Az egyetem magyar tagozatának létrehozása szempontjából az egyik legnagyobb gond a tanárutánpótlás, amit elsősorban a nagyfokú elvándorlás miatt nem sikerült biztosítani. Nagy Örs szerint voltak olyan magyar végzős évfolyamok, amelyeknek a 70–80 százaléka külföldre telepedett a jobb megélhetés reményében.
Magyarországiak kellenek
Emellett az új oktatási törvény szerint összesen 11 professzort kellett nyugdíjaztatni, hiszen a jogszabály előírja, hogy a 65. életévüket betöltött oktatók már nem taníthatnak, a nyugdíjazott professzorok közül pedig kilenc a magyar tagozaton tanított. Így jelenleg az orvosi karon 12 professzor, a fogászat karon két professzor tanít magyarul, a gyógyszerészeti karon pedig egy magyar professzor sem maradt a nyugdíjazás következtében.
A tervezett magyar tagozat akkreditálása érdekében az egyetemen jelentősen növelni kellene a magyar nyelven tanító főállású professzorok számát, ezt viszont csak úgy lehet biztosítani, ha a magyarországi professzorok a magyarországi főállásuk mellett a marosvásárhelyi egyetemen is állandó alkalmazásban lennének. A rektorhelyettes szerint a debreceni, a pécsi a szegedi és a Semmelweis Egyetem oktatói jelezték, hogy hajlandók támogatni ily módon is az erdélyi magyar orvosképzést. Ez csak ideiglenes megoldás lenne addig, amíg saját erőből biztosítani tudják a magyar oktatói utánpótlást. Ennek azonban még magyarországi törvénykezési akadályai vannak, és azt sem lehet tudni, hogy mit szólna az egyetem román többségű vezetősége egy ilyen lépéshez.
Egynegyed tanul magyarul
Magyari Tivadar, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese előadásában is kifejtette, hogy a kolozsvári felsőoktatási intézményben a magyar nyelvű oktatás szempontjából sokkal jobb a helyzet a marosvásárhelyi egyetemhez képest, hiszen Kolozsváron már az 1990-es évek végén megalakultak a kisebbségi, a magyar és a német tanulmányi vonalak Szilágyi Pál volt rektorhelyettesnek és csapatának köszönhetően. Az új oktatási törvény nyomán azonban most megalakulhattak a magyar nyelvű intézetek, ami nagyobb fokú önállóságot biztosít az eddigiekhez képest a magyar tagozat számára. Magyari közölte, hogy eddig 18 ilyen magyar intézet jött létre, még kettőnek kell megalakulnia.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja által ismertetett statisztika szerint évente körülbelül 8 ezer diák érettségizik magyar nyelven, akiknek csak a 25 százaléka folytatja anyanyelven egyetemi tanulmányait, másik 25 százalékuk román nyelven tanul tovább. Az érettségizők 50 százaléka pedig nem vesz részt felsőoktatásban.
B. T. Szabadság (Kolozsvár)

Saját intézeteibe szerveződik a BBTE magyar oktatása
Szeptember 20-a és október 15-e között választják meg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatán nemrég alakult 18 önálló intézet igazgatóit. A román és a magyar oktatás közös keretei mindeddig a tanszékek voltak, a magyar rész növekvő mértékű, de csak viszonylagos önállósága mellett. Amint korábban az egyetem magyar tagozata hírül adta, a magyar oktatás a román megfelelőivel egyenlő státusú és hatáskörű, a tanszékek helyét átvevő intézetekbe szerveződik a BBTE-n. Az átcsoportosítás során a magyar oktatás saját intézeteibe kerül, ezeket a tervek szerint igazgató vezeti és saját titkársága lesz. Egy tipikus BBTE-karon általában két román, egy magyar, esetleg egy német ilyen intézet alakul.
„.Közel négy évvel ezelőtt, a 2007-es választások előtt azt írtam önöknek (illetve az akkori tagozati vezetőtanács tagjainak és rajtuk keresztül az akkori oktatóknak), hogy mindenhol ragaszkodjanak ahhoz, hogy a magyar tagozati választásokat se beleszólás, se alkudozás ne zavarja, a kari és tanszéki szintű, majd egyetemi szintű képviselők személyéről egyedül a magyar oktatók szavazata döntsön. Most ez kevésbé jelenthet problémát, mivel a magyar egyetemrész intézményes keretei világosabbak. Arra kérem az oktatókat, hogy vállaljanak tisztséget, mindenhol biztosítsák a választási megmérettetés fórumait, a demokratikus szavazáson való részvétel körülményeit!” – hívta fel a figyelmet Magyari Tivadar, a magyar tagozatot vezető rektorhelyettes a magyar oktatók vezetőtanácsának küldött üzenetében.
Kari és egyetemi szintű képviseletet, illetve felső szintű magyar tagozat-vezetőket – így a rektorhelyettesi tisztséget a következő mandátumban nem vállaló Magyari Tivadar utódát is –, később, az alsó szintű választások lebonyolítása után választanak.
Önállóbb, mint valaha
A Bernády György Közművelődési Alapítvány által a magyar felsőoktatás számára szervezett nyilvános értekezleten a tagozatot képviselő Magyari Tivadar hozzászólását Péter András, a BBTE referense összegezte rövid sajtóközleményben. A rendelkezésünkre bocsátott tájékoztatás értelmében a tagozatvezető kifejtette: a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem a szó általános értelmében multikulturális intézménynek minősül Erdélyben. Ezt a kifejezést azonban az egyetem vezetősége az utóbbi másfél évtizede propagandisztikus, politikai szólamokban lejáratta, a valódi problémák takarására használta fel, ezért a magyar tagozat ezt a szót általában nem is használja. A romániai magyar felsőoktatás szempontjából előrelépést jelent az BBTE magyar tagozatának oktatásszervezési önállósága, amit főleg a 2008-ban kezdődő különálló akkreditáció hozott meg, és a mostani önálló intézetekbe való szervezés erősíthet. Viszont jelenleg egy rossz irányba fejlődött, felaprózódott egyetemen működik a magyar tagozat, amely önmagukban szakmailag erős, de szétszórt közösségekből áll. Jelenleg önállóbb, mint valaha, de vékony politikai akarat mellett, sovány finanszírozási kilátások mellett rendkívül sérülékeny – vélekedett Magyari Tivadar.
MAGYARI TIVADAR AZ RMDSZ OKTATÁSI FŐTITKÁRHELYETTESE
Kelemen Hunor szövetségi elnök Magyari Tivadart nevezte ki a Szövetség oktatási főtitkárhelyettesének. A szociológia szakos egyetemi docens, magyar tagozat vezető, illetve a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesi tisztségét betöltő Magyari kinevezésére Kovács Péter főtitkár előterjesztése alapján került sor. A nevesítést a Szövetségi Képviselők Tanácsának is meg kell erősítenie, erre 2011. szeptember közepén kerül sor. Szabadság (Kolozsvár)

Markó: az új oktatási törvény szerint kötelező az önálló karok létrehozása
"Az Oktatási Minisztérium nem fogadhat el olyan egyetemi chartát, amely nem biztosítja az önálló karok létrehozásának lehetőségét, ugyanis az új oktatási törvény egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatás számára önálló karokat hozzanak létre. Mindenkinek meg kell értenie, hogy az önálló döntés lehetősége egy alapvető jog" – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken, Marosvásárhelyen, a Bernády György Alapítvány által szervezett kisebbségi szemináriumon.
Előadásában Markó Béla a kisebbségi oktatás szempontjából lényeges előrelépésnek nevezte, hogy az új oktatási jogszabály révén sikerült felszámolni a kisebbségi oktatást érintő utolsó diszkriminatív rendelkezéseket is. E tekintetben nagy eredmény, hogy az elmúlt hetekben elkészültek a magyar nyelvű történelemtankönyvek, ennek köszönhetően értékelése szerint ma már gyakorlatilag egyetlen olyan tantárgy sincs, amelyet ne lehetne magyarul oktatni.
Mint mondta, az elmúlt húsz évben fokozatosan sikerült leépíteni az előítéleteket és ellenérzéseket az oktatás nyelvét illetően, most egy újabb „problémacsomagot” kell megoldani: az anyanyelvű oktatást érintő döntési jogkörök kérdését. Úgy értékelte, az új oktatási törvénynek köszönhetően az egyetem előtti oktatásban ezen a téren is jelentős előrehaladás van, hiszen ma már a helyi közösségek és maguk az iskolák döntenek az őket érintő kérdésekben.
A felsőoktatásban azonban továbbra is viták vannak, különösen a kisebbségi nyelvű egyetemi vonalak, karok létrehozását illetően. A helyzet tisztázása és a kisebbségek számára megfelelő megoldások kialakítása azonban csak idő kérdése, ugyanis az új oktatási jogszabály egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű, úgymond ”multikulturális” egyetemeket arra, hogy hogy a kisebbségi oktatási vonalak számára önálló karokat hozzanak létre. Így természetszerűen az Oktatási Minisztérium sem fogadhat el olyan egyetemi chartát, amely megtagadja az önálló egyetemi karok létrehozását – mutatott rá Markó Béla, utalva a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetre.
"Lehet ezt a döntést csűrni, csavarni, de az oktatási törvény erre vonatkozó egyértelmű rendelkezéseit kötelező módon be kell tartani" – figyelmeztetett a miniszterelnök-helyettes, aki leszögezte: a felsőoktatásban érdekeltek meg kell értsék azt, hogy a kisebbségi oktatás esetében az önálló döntés kérdése egy alapvető jog, amelyet nem lehet elvitatni, és ennek maradéktalan biztosítása érdekében egy világos, egyértelmű szabályrendszer felállítására van szükség. Ez alapvető feltétele a minőségi kisebbségi felsőoktatásnak, de a jó román-magyar együttélésnek is – hangsúlyozta Markó Béla. (rmdsz-tájékoztató) Transindex.ro

MOGYE-rektorhelyettes: nem tanácsos létrehozni a magyar vonalat
Sokféleképpen lehet értelmezni az egyetemi multikulturalitást – derült ki azon a szemináriumon, amelyet az anyanyelvű oktatás témakörében szervezett a hétvégén a marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Alapítvány. Míg Magyari Tivadar, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem leköszönő helyettes rektora szerint ez a kolozsvári tanintézményben 72 magyar és 16 német szak létrehozását és fejlesztését tette lehetővé, Brânzaniuc Klára, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tudományos rektorhelyettese szerint az etnikai sokszínűség semmiképpen nem jogosítja fel a kisebbségi diákokat a magyar vonal létrehozására.
Az anyanyelvű oktatás esély és szükségesség. Élünk e lehetőséggel? – e címmel szervezett nemzeti szemináriumot a hétvégén a marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Alapítvány. Az előadásokból és a román előadók hozzáállásából egyértelműen kiderült, hogy a kérdésre a válasz egyszerű: mi élnénk a lehetőséggel, amennyiben azt hagynák.
A színe és a fonákja
Erre lehetett következtetni Brânzaniuc Klára, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyettes rektorának a felszólalásából, aki negyed órán keresztül arról beszélt, hogy a magát multikulturális intézménynek tituláló MOGYE-n miért nem lehet és nem is tanácsos létrehozni magyar vonalat.
Míg kollégája, Nagy Örs rektorhelyettes a magyar diákokat és pedagógusokat ért diszkriminációról, az utánpótlás hiányáról, a végzősök külföldre távozásáról beszélt, Brânzaniuc kifejtette, megítélése szerint a multikulturalitás csupán annyit jelent, hogy bárki tanulhatja az elméletet románul, magyarul vagy akár angolul, de a gyakorlati oktatásban és a vizsgákon csakis az állam egyetlen hivatalos nyelvét használhatja. „Mindenki tud románul, így természetes, hogy mindenki így is beszéljen” – szögezte le az amúgy magyar felmenőkkel is rendelkező orvos-professzor asszony.
Brânzaniuc viszonyulása a kisebbségi kérdéshez a teremben lévő több kollégáját is meghökkentette, de a leginkább Benedek Imrét hozta ki a sodrából. A kardiológus professzor meg is jegyezte: egy ilyen szemináriumon nem arról kellene beszélni, hogy miért nem lehet megalakítani a magyar kart. „Ha létezik akarat, bármi megvalósítható. Amikor engem műtöttek és magamhoz tértem, anyanyelvemen kérdezték meg, hogy érzem magam. Már attól jobban voltam, hogy magyarul szóltak hozzám. Én nem tehetek arról, hogy anyanyelvemen jobban érzem magam” – hozta fel saját példáját a MOGYE tanára.
Az 1990-es évek elején a kolozsvári BBTE-n is voltak hasonló viták, ott azonban Magyari Tivadar leköszönő rektorhelyettes szerint már több mint tíz éve sikerült megoldást találni a magyar fél kéréseire. A mintegy negyvenezer diákkal működő tanintézményben 72 magyar és 16 német szak működik.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári karának dékánja egy statisztikát ismertetett. Eszerint Romániában évente körülbelül 8 ezer diák érettségizik magyar nyelven, azonban csak 25 százalékuk folytatja anyanyelvén egyetemi tanulmányait, további 25 százalékuk román nyelven tanul tovább. Az érettségizők 50 százaléka nem vesz részt felsőoktatásban.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem multikulturalitásának kiteljesedését a MOGYE-val ellentétben nem az ott oktató tanárok, hanem az oktatásügyi minisztérium nem hagyta kiteljesedni, derült ki Béres András előadásából. Az intézmény volt rektora elmondta, hogy míg az egyetem vezetősége egyetértett az önálló román illetve magyar struktúrák létrehozásában, a szaktárca elutasítóan viszonyult a kezdeményezéshez.
Szász intés a magyaroknak
A Német Demokrata Fórum képviselője, Hermine Pop mind kisebbségiként, mind pedagógusként arra intette az erdélyi magyarokat, hogy tanuljanak a romániai szászok és svábok esetéből és próbálják megelőzni azt, hogy az ő sorsukra jussanak.
Ebben bíznak a magyar politikusok is; a szeminárium résztvevőjeként Markó Béla miniszterelnök-helyettes például kijelentette, hogy a MOGYE esetében kizártnak tartja, hogy az oktatási minisztérium egy olyan egyetemi chartát fogadjon el, amely nem biztosítja az önálló karok létrehozásának lehetőségét. Megítélése szerint az új oktatási törvény egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatás számára önálló karokat hozzanak létre. „Mindenkinek meg kell értenie, hogy az önálló döntés lehetősége egy alapvető jog, amelyet nem lehet elvitatni” – nyomatékosította álláspontját Markó Béla.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

„Kötelező az önálló magyar egyetemi karok létrehozása”
– Az Oktatási Minisztérium nem fogadhat el olyan egyetemi chartát, amely nem biztosítja az önálló karok létrehozásának lehetőségét, ugyanis az új oktatási törvény egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatás számára önálló karokat hozzanak létre. Mindenkinek meg kell értenie, hogy az önálló döntés lehetősége egy alapvető jog – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken Marosvásárhelyen, a Bernády György Alapítvány által szervezett kisebbségi szemináriumon. 
Előadásában Markó Béla a kisebbségi oktatás szempontjából lényeges előrelépésnek nevezte, hogy az új oktatási jogszabály révén sikerült felszámolni a kisebbségi oktatást érintő utolsó diszkriminatív rendelkezéseket is. E tekintetben nagy eredmény, hogy az elmúlt hetekben elkészültek a magyar nyelvű történelem tankönyvek, ennek köszönhetően értékelése szerint ma már gyakorlatilag egyetlen olyan tantárgy sincs, amelyet ne lehetne magyarul oktatni. Mint mondta, az elmúlt húsz évben fokozatosan sikerült leépíteni az előítéleteket és ellenérzéseket az oktatás nyelvét illetően, most egy újabb “problémacsomagot” kell megoldani: az anyanyelvű oktatást érintő döntési jogkörök kérdését. Úgy értékelte, az új oktatási törvénynek köszönhetően az egyetem előtti oktatásban ezen a téren is jelentős előrehaladás van, hiszen ma már a helyi közösségek és maguk az iskolák döntenek az őket érintő kérdésekben, a felsőoktatásban azonban továbbra is viták vannak, különösen a kisebbségi nyelvű egyetemi vonalak, karok létrehozását illetően. A helyzet tisztázása és a kisebbségek számára megfelelő megoldások kialakítása azonban csak idő kérdése, ugyanis az új oktatási jogszabály egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű, úgymond “multikulturális” egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatási vonalak számára önálló karokat hozzanak létre. Így természetszerűen az Oktatási Minisztérium sem fogadhat el olyan egyetemi chartát, amely megtagadja az önálló egyetemi karok létrehozását – mutatott rá Markó Béla, utalva a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetre. – Lehet ezt a döntést csűrni-csavarni, de az oktatási törvény erre vonatkozó egyértelmű rendelkezéseit kötelező módon be kell tartani – figyelmeztetett a miniszterelnök-helyettes, aki leszögezte: a felsőoktatásban érdekeltek meg kell értsék azt, hogy a kisebbségi oktatás esetében az önálló döntés kérdése egy alapvető jog, amelyet nem lehet elvitatni, és ennek maradéktalan biztosítása érdekében egy világos, egyértelmű szabályrendszer felállítására van szükség. Ez alapvető feltétele a minőségi kisebbségi felsőoktatásnak, de a jó román–magyar együttélésnek is – hangsúlyozta Markó Béla. Nyugati Jelen (Arad)

Aláírásgyűjtés Marosvásárhely első magyar nevű iskolájáért
Kedves Mindenki!
Szeretnénk iskolánkat, a marosvásárhelyi 2-es számú általános iskolát, Bernády György nevére keresztelni. Párhuzamosan sajnos elindult az iskola Adrian Paunescu névre való keresztelése is. Arra kérünk benneteket, hogy támogassatok aláírásotokkal ügyünket, mert Marosvásárhelyen egyelőre tizenhárom általános iskolából egyetlen magyar elnevezésű sincs, de van tíz román és egy nemet. Terjesszétek, hogy minél több ember tudjon róla. Köszönjük!
A kezdeményező szülők nevében,
Horváth Iringó. Erdély.ma

Magyar iskolát, magyar orvosképzést (Tüntetés és petíció Marosvásárhelyen)
Több vonalon folyik a harc a magyar oktatásért Marosvásárhelyen. A helybeli gyermekek szülei és a Civil Elkötelezettség Mozgalom képviselői petíciót indítottak azért, hogy a város 2-es számú általános iskolája Bernády György nevét viselhesse: ez egyfajta számonkérés is, hiszen húsz év alatt egyetlen magyar személyiségről sem neveztek el iskolát az egykori Székelyvásárhelyen.
A szülők minden romániai magyar politikai pártot konkrét lépésekre kérnek, az RMDSZ-től pedig határozottabb fellépést várnak. Emlékeztetnek arra is: az SZDP korábban aláírásgyűjtésbe kezdett azért, hogy az iskolát Adrian Păunescuról nevezzék el. A petíciót október közepén zárják. Az EMNT ugyancsak tegnap jelentette be, hogy október 6-án, az aradi vértanúk napján a magyar orvosképzés "visszaszerzéséért" szervez tiltakozó akciót a Székely vértanúk emlékművénél, és kész kifizetni a bírságot is, ha a városháza nem engedélyezi a megmozdulást. Az önálló magyar tudományegyetem fontosságát hangsúlyozta Markó Béla miniszterelnök-helyettes is a Sapientia egyetem megnyitóján. 1989 után két fontos célért küzdöttünk: az egyik, hogy anyanyelven tanulhassunk, beleértve a felsőoktatást is, a másik, hogy legyenek önálló magyar egyetemeink. Most ezt a jogot kell érvényesíteni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen is – mondotta. Markó szerint az erdélyi magyar közösséget 1959-ben érte a legnagyobb veszteség, amikor elvették tőle a magyar egyetemet, és egyik legnagyobb eredményünk, hogy ma van önálló magyar egyetemünk, a Sapientia. Ehhez szükség volt Magyarország támogatására, az egyházakra, oktatókra és az RMDSZ-re is. Most rajta múlik, hogy kigyűjtse a többséget a román parlamentben ahhoz, hogy az akkreditációról szóló törvényt minél előbb alkalmazhassák. Végül kijelentette: összefogásra van szükség, ez a legnagyobb tanulság, és ez a biztos jövő legfontosabb feltétele is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Etnikai vitát szít az iskolanévadás Marosvásárhelyen
Marosvásárhely múlt század eleji polgármesteréről, Bernády Györgyről kell elnevezni a 2-es általános iskolát – jelentette ki a Krónikának Dorin Florea polgármester. Az elmúlt hetekben a Szociáldemokrata Párt (PSD), majd az RMDSZ is aláírásgyűjtésbe kezdett a tanintézet elnevezése kapcsán. A PSD Ceauşescu tavaly elhunyt udvari költőjéről, Adrian Păunescuról szerette volna elneveztetni a belvárosi iskolát, az RMDSZ viszont szeretné, ha végre egy helyi általános iskola is magyar személyiség nevét viselné.
Lapunk úgy értesült, az etnikai vita elkerülése érdekében a tanintézet vezetősége a semmitmondó Belvárosi Iskola nevet javasolja
A szövetség helyi képviselői szerint a 2-es számú általános iskolát a városépítőként emlegetett Bernády Györgyről kellene elnevezni. Megtudtuk: mindkét szervezet jól halad az aláírásgyűjtéssel. Míg a szociáldemokraták házról házra járnak, a szövetség a körzeti elnökökön keresztül próbál minél több támogatót szerezni. Újabban a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistái és a Dózsa György utcai iskolába járó magyar gyerekek szülei is támogatják a kezdeményezést. A szülők petíciót fogalmaztak meg, melyben arra szólítják fel az RMDSZ helyi és országos vezetőségét, hogy az aláírásgyűjtés helyett határozott politikai lépéseket tegyenek a cél érdekében. A felhívás kezdeményezői úgy vélik, a rendszerváltás utáni iskolai névadások kapcsán rendszerint politikai alapon született döntés, talán ez is az oka annak, hogy a régebben számokkal ellátott, mostanra neveket viselő iskolák között Marosvásárhelyen egyetlen magyar elnevezésű intézmény sem létezik. Jelenleg négy kivétellel valamennyi tanintézetet román személyiségről neveztek el, többnyire olyanokról, akiknek semmi közük nem volt a városhoz.
A többi négy közül az egyiket Európának nevezték el, egy másik, ahol német tagozat is működik, Friedrich Schiller költő nevét vette fel, míg kettőt még mindig számmal jelölnek. „A szülők úgy vélik, hogy az RMDSZ által elindított aláírásgyűjtés nem hatékony politikai lobbi, sokkal inkább civil akciónak tekintik. Az elmúlt két évtized sikertelenségei miatt jelen helyzetben sokkal erőteljesebb politikai lépések megtételére van szükség ahhoz, hogy eredményeket lehessen felmutatni” – áll többek között a szülők által aláírt levélben. Évekkel ezelőtt, a Schiller-iskola névadó ünnepélyén Dorin Florea kijelentette, hogy annak örülne, ha végre egy iskolát magyar személyiségről is elneveznének. Kérdésünkre, hogy most, amikor erre komoly esély mutatkozik, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megyei elnökeként támogatja-e az ötletet politikai vonalon, kitérő választ adott.
Azt viszont elmondta, hogy ha a múlt század elején a belvárosi iskolát Bernády alapította, akkor a tanintézet kétségtelenül az ő nevét kellene hogy viselje. A polgármester viszont hozzátette, Păunescut sem szabad lebecsülni, az ő szobrának is meg lenne a helye a Tudor negyedi ortodox templom előtt. Felettesével szemben a PDL önkormányzati képviselője Dumitru Matei megyei főtanfelügyelő nem támogatja a magyar fél kérését. A politikus-tanár előbb azt nyilatkozta, hogy nem tud a Bernády–Păunescu-vitáról, majd kijelentette, hogy mindez csak sajtóspekuláció. Kérdésünkre, hogy egyetértene-e azzal, hogy egy vásárhelyi iskolát magyar személyiségről nevezzenek el, a főtanfelügyelő nemmel válaszolt. „A tanfelügyelőségnek van egy névadó bizottsága, oda viszont más javaslat érkezett. Nekem azt kell támogatnom” – szögezte le. Lapunk úgy értesült, az etnikai vita elkerülése érdekében a tanintézet vezetősége a semmitmondó Belvárosi Iskola nevet javasolta az említett bizottságnak.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Lomnici: fel kell lépni a magyarellenes megnyilvánulások ellen
Románia számára is presztízskérdés, hogy határozottan fellépjen a magyarellenes megnyilvánulások ellen, amelyek egyik legsúlyosabb példája volt, hogy egy román hetilap Tőkés László meggyilkolására buzdított – mondta pénteken Marosvásárhelyen Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke.
Lomnici Zoltán Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével közösen tartott sajtóértekezletet a városban, amin részt vett Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd is, aki az említett ügyben a sértett nevében emelt panaszt az illetékes hatóságoknál. Az ügyről először egy május 13-i nagyváradi sajtótájékoztatón szerzett tudomást a közvélemény, miután nyilvánosságra hozták: a romániai vasútvonalakon olyan kiadványt terjesztettek, amelyben Tőkés László meggyilkolására uszított egy cikk. Az írás a Stefan cel Mare egykori román uralkodó nevét viselő hetilapban jelent meg. Ezt a lapot a Vocea Ceferistului (A vasutas hangja) című kiadvánnyal együtt terjesztették, állítólag mindkettőnek ugyanaz a személy, Mihai-Florin Nahorniac a főszerkesztője.
A Stefan cel Mare – amely „Románia függetlenségéért, szuverenitásáért, integritásáért és újraegyesítéséért" küzdő kiadványnak nevezi magát – említett cikkében a Romániában meglehetősen durva szitokszónak számító „bozgor" (hazátlan) jelzővel illeti Tőkés Lászlót. Azt veti a szemére, hogy az általa vezetett EMNT a kisebbségek kollektív jogainak törvénybe iktatására törekszik. Idéz egy Tőkésnek tulajdonított nyilatkozatot, amely szerint „a magyarok nem jövevények Erdélyben, hanem elvesztették országukat".
"Nem szégyelli magát ez a szerencsétlen bozgor? Hogy képes meggyalázni azt az országot, ahol született, ahol megkapta mindazokat a jogokat, amelyek minden román állampolgárt megillettek ebben az országban? Miért nem költözöl Magyarországra, miért nem hagyod el ezt az országot, ha nem tetszik neked valami?" – írja a szerző (aki vélhetően maga a főszerkesztő), aki ezután felteszi a kérdést: „Hát senki nincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?".
Tőkés e mondatok miatt emelt panasz ügyvédjén keresztül a Bukarestben működő Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, ezen kívül a bukaresti ügyészségen is feljelentést tett az említett lapot jegyző személy ellen gyilkosságra való felbujtás miatt.
A magyar etnikum egészét diszkriminálták
Kincses Előd pénteken felidézte ezt az esetet a sajtó képviselői előtt. Hangsúlyozta: a cikk szerzője a magyar etnikum egészét diszkriminálta, amit a romániai diszkriminációellenes törvény súlyos kihágásnak minősít. Emlékeztetett, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács június 12-re írta ki az első tárgyalást, de akkor hozzá sem fogott az ügy érdemi megvizsgáláshoz, mert kiderült, hogy Nahorniacot téves lakcímen idézték meg.
A szeptember 13-ra kitűzött újabb tárgyalás már érdemben foglalkozott az üggyel, azon a lap főszerkesztője is megjelent. Egyelőre azonban még nem született meg a testület határozata – tette hozzá Kincses, aki arról is tájékoztatott, hogy az ügyészségen már májusban panaszt tettek, de ott sem született még döntés.
Lomnici Zoltán rendkívül súlyos sérelemnek nevezte, hogy a román hetilap a nemzetközileg leginkább elismert, legnagyobb tekintélynek örvendő magyar személyiség meggyilkolását szorgalmazta. Úgy vélte: Románia számára presztízskérdés, hogy az ilyen magatartással szemben határozottan lépjen fel, és akadályozza meg az ilyen cselekmények megismétlődését.
Tőkés László részben ennek az esetnek a kapcsán is szólt az emberi és a nemzeti méltóság tiszteletben tartásának fontosságáról. Aggodalommal szól arról, hogy a Kárpát-medencében az utóbbi időben rendkívüli mértékben elszaporodtak a magyarellenes megnyilvánulások, amelyek lábbal tiporják az emberek egyéni és nemzeti méltóságát.
Több magyarellenes cselekedet is történt a közelmúltban
Leszögezte: az emberi méltóság alapértéknek számít az Európai Unióban, és ez az elv független attól, hogy egy ember melyik nemzeti vagy vallási közösséghez tartózik. Tőkés a magyarellenes cselekedetek sorában említette a Házsongárdi temetőben elkövetett sírgyalázásokat, valamint azt, hogy a kolozsvári református Kétágú templom közvetlen szomszédságában a Kolozs megyei tanfelügyelőség székhelyet akar építeni a műemlékvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyásával. Nehezményezte azt is, hogy a marosvásárhelyi 2. számú általános iskolát a nacionalista politikusról, Adrian Paunescuról akarnák elnevezni, míg az erdélyi magyarság a polgári társadalom egykori nagy személyiségének, Bernády Györgynek a nevét szeretné adni az oktatási intézménynek. hirado.hu. Erdély.ma

Értesítik az európai államfőket a „Tőkés László megölésére való felbujtásról”
Kincses Előd, az RMDSZ volt Maros megyei elnöke pénteken bejelentette, hogy Tőkés László nevében értesítették az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot és az ügyészséget, miután egy vonatban terjesztett újságban Tőkés László meggyilkolására uszítottak, elmondta, tájékoztatják az európai államfőket.
Kincses Előd ügyvéd egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón mondta el, hogy Tőkés László EP alelnök nevében, aki szintén jelen volt a sajtótájékoztatón, jelezték az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál és a bukaresti ügyészségen, hogy a Bukarest-Marosvásárhely intercity járaton osztogatott Ştefan cel Mare nevet viselő újságban Tőkés megölésére buzdító írás jelent meg, de késik a román hatóságok válasza, tájékoztatott a MEDIAFAX tudósítója.
Kincses átadta a sajtónak az említett újságcikk fénymásolatát, amelyben ilyen részletek vannak: „ Lám, mire képes egy hazaáruló, ez a szerencsétlen bozgor, Tőkés László”, „Senki nem kerül ebben az országban, aki fejbe lőné ezt az árulót?, állítása szerint az idézett cikk diszkriminálja a magyar közösséget és sérti Tőkés méltósághoz való jogát.
Az ügyvéd szerint a román vasúttársaság (CFR) képviselői azt nyilatkozták, nincs semmi közük a Ştefan cel Mare újsághoz, ő pedig ügyfele nevében május 27-én értesítette a bukaresti ügyészséget, a gyilkosságra való felbujtásról és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot .
Kincses elmondta, az ügyészségről semmilyen választ nem kapott, annak ellenére, hogy letelt a törvényes 60 nap.
Kifejtette az Országos Diszkriminációellenes Tanács szeptember 13-án tárgyalta az ügyet, a döntését később közli, ekkor a Ştefan cel Mare újság főszerkesztője, Florin Nahorniac, egykori államelnökjelölt azzal próbált védekezni, hogy ne vonhatja felelősségre egyszerre két intézmény, az ügyészség és az Országos Diszkriminációellenes Tanács.
„Ha nem hozzák meg a megfelelő törvényes döntést, értesítjük az ügyről az európai államelnököket”, fejtette ki Kincses, aki utóbb azt is elmondta, a Tőkés ügyről a tájékoztatást az Emberi Méltóság Tanácsa végzi el, amelynek tíz országban van képviselete.
Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Lomniczi Zoltán ugyanazon a sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2011-ben vizsgálta a „magyarellenes jelenségeket” Szlovákiában, Ukrajnában és Erdélyben is és a Romániában tapasztalt legsúlyosabb ügy a Tőkés ügy.
„Úgy értékeljük az ilyen, fizikai megsemmisítésről szóló fenyegetés nagyon sokat árt Romániának. Felkérünk mindenkit az emberi méltóság kölcsönös tiszteletére. Felhívjuk a nemzetközi közvélemény figyelmét a romániai magyarellenes jelenségre, amely ütközik a román törvényekkel de az EU-s felfogással is”, mondotta Lomniczi.
Tőkés László szerint az Országos Diszkriminációellenes Tanács által vizsgált magyarellenes jelenségek közé sorolható az is, hogy a kolozsvári központi temetőben egyetlen őr sem beszél magyarul, hogy a város központjába, a református templom mellé új épületet akarnak felhúzni, a műemlékvédelmi törvények dacára.
Marosvásárhelyen az elemzett esetek között van az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, ahol „ a magyar részlegnek nem adják meg a lehetőséget, hogy autonóm módon, külön szerveződjék, illetve a 2-es általános iskolában ahol elnevezési viták zajlanak arról, hogy a volt polgármesterről, Bernády Györgyről, vagy Adrian Păunescu költőről, „a kommunista diktatúra egyik képviselőjéről nevezzék el”, mondotta Tőkés.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)