Április 4-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében rendezte meg évi közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Először szakmai fórumot tartottak, azt követte a közgyűlés, végül ünnepélyes keretek között kiosztottak tizenhárom EMKE-díjat mindazon személyek között, akik különböző területeken kifejtett munkájukkal, művészeti pályafutásukkal Erdély-szerte jelentősen hozzájárultak a hazai magyar kulturális élet gazdagításához. A szakmai fórum keretében vetítették Páskándiné Sebők Anna és a Tofilm Stúdió Memento 1959 című tizenkilenc perces kisfilmjét, amely Sógor Csaba EP-képviselő felkérésére készült a Bolyai Egyetem felszámolásáról. Tavaly megalakult a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal, amely konkrét feladatokat fogalmazott meg erre az évre: információs rendszer kialakítását helyi kulturális honlapok alapján, eseménynaptár elkészítését, kutatómunkát, képzés- szervezést, közös fesztiválok lebonyolítását. Elnöki beszámolójában Dáné Tibor Kálmán, többek között, kiemelte a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus által nyújtott segítséget, amely a 71 társszervezettel és 17 fiókszervezettel rendelkező EMKÉ-t védőszárnyai alá fogadta. /Ördög I. Béla: Évi számadás kulturális értékeinkről az EMKE-nél. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./

A gyalui várkastély és a hozzá tartozó kert visszaszolgáltatása a Barcsay családnak, évek óta nehézkesen zajló folyamat. Nemrég kedvező változás állt be: visszaadják a család örökösének, a Kanadában élő Barcsay Tamás professzornak a tulajdonjogot a kastély és a kastélykert fölött. Az elmúlt évtizedekben a gyalui várkastélyban fogyatékos és árva gyerekek intézete működött, 2002-ben az ingatlan a Kolozs Megyei Tanács felügyelete alá került. Művészettörténészek szerint az épületkomplexum helyreállítása összesen kb. 25 millió euróba kerülne, a kastélyparké pedig további 25 millió euróba. Maga a karbantartás is évente fél milliót emészt fel. Ennyi pénzzel nem biztos, hogy rendelkezik Barcsay Tamás. /Ördög I. Béla: Visszaszolgáltatják a gyalui várkastélyt és kertet. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./

Kolozsváron (és Erdély-szerte) az utóbbi években rengetegen panaszkodnak arra, hogy alig, vagy egyáltalán nem fogható az anyaországgal valamikor egyetlen élő kapcsolatot jelentő Kossuth Rádió műsora, amelyet mára MR1-nek neveztek át. Az okok többnyire műszaki eredetűek, bár sok esetben nem kizárt a más indíttatású zavarás sem. Bokor Barna tévé-rádiószerelő elmondta, a középhullámú rádiózás az utolsókat rúgja. A magyarországi rádiózás is az URH-sávban különböző helyi érdekeltségű és helyi szórású adókra korlátozódik. Ha valaki tökéletes rádióvételt akar élvezni, akkor műholdvevő rendszert kell üzembe helyeznie, és azzal leválaszthatja a rádióműsort anélkül, hogy nézné a képet. Kossuth Rádió, az MR1 ott van az internethálózaton, ez nagy segítség. /Ördög I. Béla: Rádiózás műholdvevő rendszerrel. Mivel válhat hallgathatóbbá az MR1 (Kossuth Rádió)? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./

Az elmúlt hétvégén Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem Történelem-Filozófia Szakán az 1954-ben, az utolsó nemzedékként végzettek találkoztak, és elevenítették fel közös emlékeiket. A tapasztalatok birtokában valamennyien kijelentették: a romániai magyarság soraiban manapság hiánycikk az akkor tapasztalható ún. Bolyai-szellemiség. A Szabadság kérdésére hét történelem-filozófia szakos volt bolyaista diák mondta el gondolatait. Boros Mihály (Szatmárnémeti) emlékeztetett, 1954-ben a szakon nyolc fiú és két lány végzett, közülük hárman már elhunytak. A többiek viszont rendszeresen megrendezték emlékező találkozóikat. Sztranyicki Gábor filozófia professzorként dolgozott Kolozsváron. Ha nem lett volna Bolyai Tudományegyetem, a romániai magyar oktatás óriási veszteségeket élt volna át, vallja. Az egyetem vezetősége lándzsát tört az akkori társadalmi átalakulás – látásmódjuk szerint – pozitív vonatkozásai mellett. Czucza István (Bánffyhunyad) üdvözli a fiatalokat, akik igyekeznek ébren tartani a tüzet, ha nem is tudnak eredményt felmutatni. Szabó Sándor (Bukarest) szerint a Bolyai Egyetem visszaállítására tett eddigi kísérletek nagyon erőtlenek voltak, a magyarországiak teljesen „impotensek” az erdélyi magyarok ügyeinek rendezése terén. Erdélyben még mindig érződik a tömeges félsz. Antal Margit (Kolozsvár) állítja: azt a Bolyai Tudományegyetemet, amely az ő és mások emlékében él, ebben a megváltozott világban már nem lehet visszaállítani. Ma csak magyar-angol egyetemről lehetne szó. Bartha Zoltán (Kolozsvár) a Tinivár Kiadó igazgatója szerint a Bolyai Tudományegyetem feltámasztása a politikum részéről hiú ábránd, azonban a civil társadalom többet tehet az ügy érdekében. /Ördög I. Béla: Gyújtópont – Volt egyszer egy Bolyai Tudományegyetem. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

A kincses városban elhúzódik az RMDSZ kezdeményezte aláírásgyűjtés. A cél: összegyűjteni a törvény által előírt támogató aláírást annak érdekében, hogy a műemlékek és a település bejáratánál elhelyezett helységnévtáblákon magyarul és németül is szerepeljen a felirat. (Mellesleg ennek magától értetődő kellene lennie a magát multikulturálisnak tartó erdélyi fővárosban.) Kolozsváron még mindig túl sok a fenntartás, kényelem, vagy a közömbösség. /Ördög I. Béla: Magyar összefogás hetei. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) megalapításának 150. évfordulóját köszöntő kiadványsorozat első kötetét mutatták be Kolozsváron, az egyesület székhelyén: Gyúljanak meg közöttünk is új oltártüzei az ismereteknek. Gróf Mikó Imre beszédei és felhívásai. Összeállította Egyed Ákos történész, az EME elnöke. Dávid Gyula irodalomtörténész kiemelte, hogy Mikó Imre életművének értékelése Egyed Ákos munkásságának egyik célkitűzése. /Ördög I. Béla: Erdély Széchenyijéről, háromszáznegyvenöt oldalon. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 9./

Újraindította az Egyetemi esték előadássorozatot a Sapientia EMTE Európai Tanulmányok Tanszéke Kolozsváron. Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul tartott előadást a magyar–román kapcsolatok alakulásáról az elmúlt húsz évben. A Trianon óta fennálló rendezetlen viszonyok 1989 decembere után is továbböröklődtek. A mai Magyarország minden harmadik állampolgárát rokoni szálak fűzik Erdélyhez, ezért a határon túli magyarokkal való törődés politikája rányomja bélyegét a két ország kapcsolatára. A rendszerváltás utáni új magyar alkotmány előírja: az állam felelős a külhoni nemzetrészekért. Szilágyi Mátyás elmondta: 2001-ben beindult a határon túli magyarok számára a gazdasági támogató és fejlesztési rendszer. /Ördög I. Béla: Magyar–román kapcsolatok az elmúlt 20 év tükrében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17., Helyesbítés. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./

November 13-án megnyílt Kolozsváron a Lucian Blaga Egyetemi Könyvtárban az alapításának hamarosan 150. évfordulóját ünneplő Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) emlékkiállítása. A megnyitón Doru Radosav, a könyvtár főigazgatója hangsúlyozta annak a gyűjteménynek a fontosságát, amely egykor az EME tulajdona volt. Az intézmény vezetősége beadvánnyal kíván a helyi önkormányzathoz fordulni, hogy a Clinicilor utca nevét változtassák vissza Mikó Imrére. Sipos Gábor, az EME alelnöke röviden áttekintette az egyesület múltját, a Kemény Józseftől kapott adománnyal való indulástól napjainkig. Felelevenítette az EME könyvállományának gyors fejlődését: a megalapítást követően Erdély-szerte nagy közadakozásból több mint húszezer kötet gyűlt össze. Ez alkotta az 1872-ben létrehozott Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem bázisát. Az EME 1950-es erőszakos felszámolásával annak teljes vagyona, gyűjteményei más kezekbe kerültek. 1990 után az újjászületett EME fokozott figyelemmel követi hagyatékának sorsát. /Ördög I. Béla: Ünnepi kiállítás a másfél évszázados EME tiszteletére. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./

Hosszabb ideje megromlott a viszony, és hiányzik az együttműködés a Kolozs Megyei Tanácsban. A tanács november 27-én tartott ülésén Alin Tise elnök lezárta a megbeszélést, miután a tanácsosok többsége azért nem szavazta meg az idei megyei költségvetést kiegészítő határozattervezetet, mert annak dokumentációját csak formálisan, az utolsó percekben kapták kézhez. Alin Tise megyei elnök berekesztette az ülés munkálatait, és megfenyegette a testület – szerinte – felelőtlen, bűnös tagjait: a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ és Nagy-Románia Párt (PRM) tanácsosait. Fekete Emőke megyei elnök-helyettes elmondta, Alin Tise kirakat-együttműködésre törekedett a többi párt embereivel. Az ülések napirendjét önkényesen állapította meg, és senkivel sem konzultált. Néhány hónapja, a fejlesztési támogatások elosztásakor az RMDSZ-nek 13 százalékot terveztek, ezzel nem értettünk ezzel egyet, mondta el Fekete Emőke. Egyrészt, mert Kolozs megye lakosságának 20 százaléka magyar, másrészt pedig a magyar települések a kommunizmus idején módszeresen kevesebb támogatást kaptak, mint a többiek. Tise folyamatosan nyirbálta helyettese, Fekete Emőke hatáskörét. /Ördög I. Béla: Fekete Emőke: „Elérkeztünk türelmünk határához” = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

December 18-án Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székhelyén könyvbemutatóval egybekötött karácsonyi könyvvásárt tartottak. Egyed Ákos elnök arra emlékeztetett, hogy a fennállásának 150. évfordulóját nemrég ünneplő tudományos intézmény a tartalmas könyvkiadásokra helyezte a megemlékezés hangsúlyát. Ezúttal négy új kiadványt ajánlottak az érdeklődők figyelmébe. A Kovács Kiss Gyöngy által szerkesztett Hivatás és tudomány: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiemelkedő személyiségei című kötetet Sipos Gábor ismertette. Kovács Kiss Gyöngy a Sipos Gábor által szerkesztett Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményei című munkát mutatta be. Újvári Mária szerkesztésében jelent meg Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadványainak bibliográfiája 1859–2008. Az Erdély reneszánsza I–II. kötetek (szerkesztői: Gábor Csilla, Luffy Katalin, Sipos Gábor) a tavalyi reneszánsz év alkalmából megrendezett konferencia anyagát, harminchárom tanulmányt tartalmaznak. A bemutató után emlékérmeket adományoztak EME tiszteleti tagoknak, volt és jelenlegi választmányi, szakosztályi vezetőségi, szerkesztőségi tagoknak, belső és külső tudományos munkatársaknak, volt és jelenlegi munkatársaknak. December 19-én a Kolozsváron az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya közgyűlésének bevezetőjeként bemutatták a Műszaki Tudományos Füzetek sorozat idén megjelent újdonságait /Bagyinszky Gyula–Bitay Enikő: Felületkezelés, Forgó Zoltán: Bevezetés a mechatronikába, Tolvalyos-Rosca Ferenc: A számítógépes tervezés alapjai – AutoLISP és Autodesk Inventor alapismeretek/. Ezek a kiadványok több egyetem keretében a műszaki tudományok terén nyújtanak segítséget a mester- és doktorképzésben, valamint a kutatómunkában. /Ördög I. Béla: Jubileumi könyv-kavalkád az EME-nél. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./

Itt az ideje, hogy Kolozsvár visszakapja saját nevét
Javallott az indokolatlan Napoca utónév elhagyása
Kolozsvár jelenlegi hivatalos elnevezését a kommunista időkből örökölte. A kincses város akkoriban kapta a Cluj-Napoca változatot azzal a szándékkal, hogy így elfogadhatóbbá tegyék a helybeliekre vonatkozó dáko–római elmélet dogmáit. A történelemhamisításnak ez a változata azért is veszélyes, mert az agymosás szintjén szinte észrevétlenül settenkedve hat a tömegekre, gyökeret ereszt, és a szokás hatalmával szemben nagyon nehéz eredményesen fellépni. Húsz év múltán, az ún. rendszerváltással járó gyakorta zűrzavaros események közepette most felerősödött azoknak a hangja, akik szerint értelmetlenség tovább ragaszkodni a mesterkélten kéttagú városnév használatához, s ideje végre elhagyni ezt az összefüggésben indokolatlan, szégyenteljes Napoca toldalékot. A kérdéssel kapcsolatban témában jártas történészt, valamint városi tanácsosokat kérdeztünk.
Pap Ferenc, az Erdélyi Történeti Múzeum nyugdíjas történésze szerint a Napoca elnevezés először Ptolemaiosz leírásában tűnik fel, Napuca változatban. Felirat formájában egy Ajtonynál felfedezett, Kr. u. 107–108-ból származó távolságot mérő „kilométerkövön” találtak rá. Egy másik leleten (kb. 118–124-ből) a municípium szót fedezték fel. A második század végén a várost colonia rangra emelték. Aztán a rómaiak kivonulása után a település visszafejlődött, de a népvándorlás idején sem halt ki.
A középkorból ránk maradt legrégibb városnévforrás 1173–1177-ből származik: bizonyos Thomas comes Clusiensis, azaz Clusból való Tamás került elő egy oklevélben. 1213-ből feltűnt Cristofor comes de Cluj, és két Clus-i castrenses (településrész), majd a Clwsuar, Culuswar és más variánsok is fel-felbukkannak. A XIV. században már Colosvar, Clusenburg, Clussenberch (a sárkányölő Szent György szobrán), 1405-ben a Clausenburk, Clausenburg elnevezés tűnik fel. A humanizmus idején a latin Claudiusból származtatják a Claudiopolist, ami tulajdonképpen a magyar és német névváltozat latinosított alakja, de van, aki a szláv Kluč (= kulcs) szóval hozza összefüggésbe. Mások a latin clusae (=megerősített hely) vagy clusa (= szűk hely) mellett törnek lándzsát. Többen a német Klause (= szoros) vagy clusa (= vámpont) magyarosított formáit tartják kiindulópontnak. A leghihetőbb azonban a Nicolaus, Mikluš, Kluš, Kolos, Clus gróf nevétől származtatott elnevezés. A fentieket megerősíti Márki Sándornak 1904-ben a Földrajzi Közleményekben közölt munkája. A középkorban a Napoca nevet tehát teljes homály borította, csupán némelyik ókorra vonatkozó írásban tűnt még fel.
Az „átkeresztelést” 1974-ben valaki, a politikából hasznot húzni kívánó személy javasolta a diktátornak, a város fennállásának 1850. évfordulóját használva ürügyként: akkor történt a Napoca név felvétele. Történész szempontból a „kerek évforduló” is sántít, mert bizonytalan az erre vonatkozó forrás. A változtatás nemcsak nehézkessé tette a város nevének kiejtését, de sok pénzbe is került, mert ki kellett cserélni a közigazgatásban használatos összes eszközt (pecsétet, címert, nyomtatványokat, cégtáblákat stb.). A város lakossága sosem szerette ezt a formát, és csendben mellőzte a Napoca toldalékot. Ugyanilyen nevetséges lenne ennyi erővel napjainkban, például, Párizst Paris-Lutetianak vagy Strasbourgot Strasbourg-Argentoratumnak nevezni. Itt az ideje, hogy Kolozsvár, ez a kultúrközpontú város végre visszakapja igazi nevét – mondta lapunknak a történész.
Molnos Lajos RMDSZ-es városi tanácsos azon a véleményen van, hogy civil kezdeményezésről van szó, amelynek jelentőségét növeli, hogy román emberektől származik. Ezért, éppen a siker érdekében, kell hagyni, hogy ők járják ki ennek az ügynek a megoldását. Csoma Botond jogász, városi tanácsos szerint az interneten már hónapok óta folyik az aláírásgyűjtés ebben a kérdésben. Úgy gondolja, hogy a politikát távol kell tartani ettől a hatalmi összezördülésekre alkalmat szolgáltatni képes témától.
Azzal kapcsolatban, hogy miként lehet megváltoztatni egy település nevét, Csoma Botond kifejtette: nem könnyű eligazodni az ide vonatkoztatható jogszabályokban, de volt már precedens ilyen esetekre. Például az 1990-as évek elején Ocna-Şugatag is úgy kapta vissza eredeti elnevezését, amit annak idején a Ceauşescu-korszak Ocna-Maramureşuluira változtatott, hogy a helyi közösség számára népszavazást szerveztek, majd a parlament törvényt bocsátott ki ezzel kapcsolatban. A jogász-politikus véleménye szerint hasonlóképpen kell eljárni Kolozsvár esetében is.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár),

Transzszilvanizmus, középútkereséssel
Korunk magyar és világirodalmának legszorítóbb kérdéseit kívánta közönség elé tárni nemrég, egy Felvidékről érkezett alkotócsoport. Az első, ami felmerült, a kulturális hagyományokhoz fűződő „túlzott” kötődésünk. Anakronisztikus manapság az erdélyi magyar irodalom bezárkózottságát folytatni, és ráadásul káros is, mert az utóbbi két évtized alatt épp elég hátrányt jelentett számára önként vállalt „gettósodása” – hangzott el a vitaindító vád. És enyhítő mellékkörülményként tették még hozzá: nem kell figyelmen kívül hagyni, hogy az évszázadok alatt Erdélyben a magyar nyelv gyökerei mélyebbre ereszkedtek, mint más peremvidékeken.
De hamar megszületett rá a frappáns válasz: a hagyomány nem holmi múzeumi tárgy, amit erőszakkal vagy csalafintasággal el lehet tőlünk tulajdonítani, hanem identitásunk része. Ezért kell ragaszkodnunk hozzá, ezért él jelen idejű értékként bennünk. Viszont fontos, hogy vele ne zárjuk ki a kreativitást. A hagyománytisztelet ne váljék merev, szoborszerű fétistárggyá, a megszokás, a sznobok és a politikusok sablonos munkaeszközévé, mert ezzel csak elidegenítő hatást gyakorol épp azokra, akiknek szánják.
Hozzátenném, hogy senkinek sem tartozunk magyarázattal hagyományaink ápolásának kérdésében. Nem valamiféle intellektuális gőggel való szembefordulás kedvéért, inkább önvédelemből. Mert megtagadásuk bárhol a Földön egyenlő a nemzetiségi önfeladással, a beolvadási hajlandósággal. A jelenkori civilizáció amúgy is már jócskán kitermelte a maga tömegbolondító technológiáját, az elektronikus kommunikáció kétélű fegyverként terjeszti az értékest és a giccset. Utóbbit talán nem véletlenül, hanem tudatos politikai stratégiából, egyszerűen, mert a Föld állandóan növekvő számú lakosságának döntő részét, társadalmi rendszertől függetlenül, csak félrevezetéssel, figyelemeltereléssel, a gondolkodásról való következetes leszoktatással lehet kézben tartani, és szükség esetén manipulálni.
Ennek megfelelően a szennysajtó, a portálok és a kereskedelmi tévéadók zöme az olvasásról való leszokásra ösztönöz, mindent képekkel, olcsó, ízléstelen és tartalmatlan bulvárral, idétlen amerikanizálással akar elérni. Anélkül, hogy figyelembe venné: mára befellegzett a fogyasztói társadalom fénykorának. Ha az anyagiakban a takarékosság, a költekezés megfontolása előkelő helyre lépett elő, akkor ugyanezt kell követniük a szellemieknek, sőt, az etikai értékeknek is.
Az erdélyi magyar kulturális hagyományokban pedig a megújulást ésszerűen és mértékletesen kell ötvözni a modernnel, az érdekessel, ami nem jelenti feltétlenül a minőség elhanyagolását, a közhelyes stílus térhódítását. Csupán arról van szó, hogy az alkotást újabb, mai szemmel nézve vonzóbb mederbe kellene terelniük az erre hivatottaknak. Változatlan mércével, de ízléses, emberközeli csomagolással.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Emlékezzünk egy emberbarátra!
Tizenöt éve ezen a napon hunyt el Kolozsvár és az ország egyik legtiszteletreméltóbb közszereplője, Octavian Buracu. Manapság sokan objektív okokból nem emlékezhetnek rá, de még többen vannak olyanok, akik ellenségeskedésből vagy a majd’ mindent beborító közöny miatt felejtették el ezt az embert. Aki egy szörényvári ortodox pap fiaként 1989 után képes volt felülkerekedni megannyi dogmán és előítéleten, hogy Kolozsváron a román–magyar megbékélés, általában a nemzeti kisebbségek egyenjogúsítási törekvésének legfőbb többségi szószólójává, gyakorlati támogatójává váljék.
Pályafutását kommunistaellenes geológusként kezdte, és ama bizonyos decemberi politikai események nyomán az akkori Ideiglenes Nemzeti Egységtanács (CPUN) Kolozs megyei elnökeként (a tisztség későbbi megfelelője: prefektus) vállalta a sokak szemében „nemzetáruló” szerepet, amikor még a forradalmi hangulat hátszelében véghez vitte a nagy múltú kolozsvári magyar középiskolák visszavételét, a magyar főkonzulátus visszahelyezését, a főtéri Securitate-székhely felszámolását a plébánia épületében, az 1990. március 15-i marosvásárhelyi pogrom városunkra való átterjesztésének megakadályozását, később a nacionalista funári önkény által fizikai megsemmisítéssel fenyegetett Mátyás-szoborcsoport megvédelmezését, és még sok mást.
Emlékét a hivatalosságok méltatlanul mellőzték. A kolozsvári Közigazgatósági Palota egyik előcsarnoki falán sorakoznak a megye eddigi prefektusainak portréi és azok névjegyzéke, de az 1990 óta ezt a tisztségek betöltő tizenegy mellől hiányzik a tizenkettedik, a legelső: Octavian Buracu.
Az általa létrehozott Dialog Social Interetnikus Társaság, amely a Jókai utca 12. szám alatt székelt, a Dialog Interetnic című időszakos lap utolsó, 15. számában közölte 1995 szeptemberében a gyászhírt. Ha ma közöttünk lehetne, és közben a világ rendje nem fordult volna ki rendes kerékvágásából, akkor az ő személye révén a kolozsváriak talán egy béke Nobel-díjassal lennének gazdagabbak.
Ördög I. Béla. Szabadság (Kolozsvár)

Ösztönzött kollektív ösztön
Néhány napja már megírtuk, de manapság a jó hírt megismételni igazán nem számít véteknek: Kolozsvár magyarsága pozitív demográfiai változások elé néz. Polgármester-helyettesünk szerint jelenleg az állami iskolákban tizenhárom magyar nyelvű első osztály működik, de jövőre várhatóan tizennégy, két-három év múlva tizennyolc, 2014-re már huszonkét osztályra elegendő iskolakezdő korú gyermeke lesz közösségünknek. És akkorra igazolódik majd be, hogy érdemes volt harcolni a külvárosi magyar tagozatok életben tartásáért, mert egy ilyen méretű számbeli fejlődést belvárosi nagy iskoláink fizikailag sem lennének képesek „megemészteni”. Ami arra jogosít fel, hogy reméljük: Kolozsvár ismét Erdély legnagyobb magyar népességű városává nőheti ki magát, miután évtizedeken keresztül tartotta ezt a megtisztelő és példás, kollektív magatartási elvárásokkal járó címet.
Jól tudjuk, hogy mikor és miért indult süllyedésnek létszámbeli ittlétünk: a Ceauşescu „aranyérában” az erőszakos iparosítás hátsó, és a valóságban tökéletesen bevált célja az etnikai arányok megváltoztatása volt. Erre ráadásként a nyugatra irányult illegális elvándorlási hullám is nagyobb részt harapott ki – arányait tekintve – a kolozsvári magyarság „testéből”, mint a többségiekéből. Utána pedig, a Funar-korszak tizenkét esztendeje kifejezetten az etnikai tisztogatást viselte zászlaja hegyén. Talán éppen az utóbbi hadviselésnek tulajdonítható, hogy működésbe lépett a tudat alatti közösségi ösztönünk (bárhogyan is szeretnék egyesek, ez még nem veszett ki belőlünk), és mostanra érte el az iskolás kort a „mentőövnek” született magyar gyermekek nemzedéke.
Természetesen jóval többen lennének, ha a „megszámláltak” közé azokat is bevehetnék, akiket szüleik román tannyelvű iskolába terelnek, amiből törvényszerűen következik az önazonosság elvesztése, felcserélése. A mindennapi keserű tapasztalatok szerint, az ilyen janicsárságból csak nagyon ritkán van visszatérés a saját táborba.
2011 küszöbén próbáljunk meg újból hatni ezekre a szülőkre, megmagyarázni nekik, hogy milyen gazdagságtól fosztják meg csemetéiket, amikor – éppen az anyagiak elérhetőségére hivatkozva, tévesen – a beolvadás útjára viszik őket. Egy ilyen szervezett (meggyőzési) akció is része lehetne annak a bizonyos kollektív ösztönnek, amely fennmaradásunkat szavatolhatja.
ÖRDÖG I. BÉLA, Szabadság (Kolozsvár)

Húsz éve küzd hiába a galonyai vadászházért Kemény János báró leszármazottja
Vásárolja az erdejéből lopott fát Kemény János báró leszármazottja, és azzal fűt a családtól elorzott galonyai Auguszta Vadászházban, amelyet ma is bérel jelenlegi tulajdonosától, mivel húsz év alatt sem sikerült kiharcolnia az ingatlan restitúcióját, mint ahogy a környéken található erdejét sem szolgáltatták vissza. Nagy Géza nem adja fel, de már nem hisz a román igazságszolgáltatásban.
Kétnyelvű cégtábla, magyar címeres postaláda, nemzetiszínű zászló és egy szelíd kutya fogad a Szászrégent Maroshévízzel összekötő országúttól kissé félreeső, galonyai Auguszta Vadászház előtt. A felsőmarosmenti színromán faluban Kemény János báró egykori vadászháza jelenti a térség magyar szigetét. A család ugyan nem kapta vissza az ingatlant, a perben is vesztésre áll, mégis a helikonista és színházi mecénásságáról ismert nemes unokája lakja és kezeli. A Magyarországról hazatelepedett Nagy Géza már a kapuban egyértelműsíteni szeretné a látogatóban, hogy tulajdonképpen hol is jár. „Ezt a nyaralót a kommunisták államosították, és a Kemény család húsz éve küzd a visszaszerzéséért, a demokráciáért” – áll a nagykapura kiakasztott feliraton.
Mindenki bízott a restitúcióban
A galonyai vadászházat a marosvécsi várkastély tulajdonosa és a környékbeli erdők birtokosa, Kemény János báró és skót–görög származású felesége, Auguszta építette. A nem sokkal Trianon után, a múlt század 20-as éveiben felhúzott épületet az államosítás után különböző célokra használták. A kommunizmus és az azt követő rendszer évtizedeiben működött itt óvoda, erdészeti hivatal, kocsma, vendégház, cégiroda. „Többnyire a kommunisták pártkuplerája volt itt” – fogalmaz a helyiek elbeszéléseiből kiindulva Nagy Géza. Állítását aligha cáfolhatja valaki, a sokat látó és halló környékbeli lakók számos regével toldhatnák meg.
Az épület még jóval ’89 előtt tulajdonost váltott, amikor az állam eladta a fogyasztási szövetkezetek megyei szervezetének. „Én a dédai szövetkezettől bérelem idestova öt esztendeje – meséli Nagy Géza. – Akkor azért vettem bérbe, mert biztos voltam abban, hogy a család visszaszerzi. Hittem a logikában, a törvényekben és a demokráciában. Érdekes, hogy a szövetkezet vezetősége is azért adta ki nekem, mert biztos volt abban, hogy visszakerül a Kemények nevére. Igaz, más ki sem vett volna egy lelakott, per tárgyát képező ingatlant.” A bérlői státusba „előlépett” Kemény unoka kezdetben havi 200 eurót fizetett a szövetkezetnek. A válságnak köszönhetően most már „csak” valamivel több mint száz eurót fizet azért, hogy nagyszülei vadászházában lakhasson.
További paradoxon, hogy Nagy Géza nemcsak szerződéses viszonyban áll a szövetkezettel, hanem perben is. Azt szeretné elérni, hogy a vitathatatlan tulajdonjog elismerése mellett természetben kárpótolják. Mint mondja, azzal, ha ő megkapja a házat, az állam meg kifizeti a szövetkezetet, mindenki jól jár.
Pozitív ítéletek után tagadták meg a restitúciót
A visszaszolgáltatási perben egyébként alapfokon a szászrégeni bíróságon a család nyert, de azzal a kitétellel, hogy fizessen tetemes kártérítést a szövetkezetnek. „Negyvenmillió forintnak megfelelő összeget ítéltek meg olyan állítólagos munkálatokért, amit a szövetkezet az évek során végzett. Tudván, hogy humbug az egész, hisz ennyi pénzért új palotát lehet építeni, megfellebbeztük az ítéletet. Másodfokon a Maros megyei törvényszéken már úgy nyertünk, hogy semmiféle kártérítést nem kellett volna fizetnünk” – idézi a jogi útvesztő első lépéseit Nagy Géza, aki szerint a szövetkezet is jobban örülne az államtól remélt anyagi kártérítésnek, mint magának az épületnek.
S hogy ezt az alperes is így gondolja, kiderül, amikor szóba állunk Valer Ţifrea szövetkezeti elnökkel. „Mi már az első pillanatban beleegyeztünk, hogy a család kapja vissza a házát, a román állam meg fizesse vissza nekünk annak ellenértékét meg az évtizedek során eszközölt javításokat” – fejtette ki lapunknak Ţifrea. Az elnök nem felejti el nyomatékosítani, hogy az általa vezetett Consum Coop 1969-ben jóhiszemű vásárlóként vette meg az ingatlant az államtól. „Erről a miniszteri tanács döntött” – teszi hozzá. Azonban mint kiderült, a Kemények öröme korainak bizonyult. A következő lépésben a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék újratárgyalásra visszautalta az ügyet Szászrégenbe.
„Veszítettünk, majd ismét fellebbeztünk, újból Bukarestbe kerültünk, ott egy, a felperesek körében történt haláleset miatt halasztást kértünk, nem kaptuk meg, és végérvényesen elveszítettük a pert” – kesereg Nagy Géza, aki nem várja karba tett kézzel a március 3-án hozott ítélet indoklásának kiközlését. Most a családtagok kihagyásával újabb pert indított. Tudja, hogy a vesztes esélyével indul, de valamit mégiscsak remél. „Egyelőre időhúzást” – válaszolja. Szerinte még ez is jobb, mint az állam „értéktelen értékpapírjaiba csomagolt kárpótlás”. „Így legalább, amíg a per tart, az ingatlan eladhatatlan” – mondja cinkos mosollyal. A Consum Coop elnökét sem boldogítja kimondottan az ítélet. Kérdésünkre, hogy amennyiben mégis megmaradnának az épülettel, mihez kezdenének vele, nem tud választ adni. Belátja: egyelőre fogalmuk sincs.
Szeretettel fogadja a betérőket
Jelenlegi állapotában az egyszerre akár húsz-huszonkét fős csoport elszállásolására alkalmas vadászház nem sokat hoz Nagy Géza konyhájára. Ráférne egy komoly tatarozás, de honnan pénz, amikor a perek mindent felemésztettek. Volna még a pályázati lehetőség, az uniós források felkutatása és lehívása, de az csak a tulajdonosnak adatik meg. A bérlőnek meg sem érné. Ezért a vadászház fizetővendégnek hivatalosan lényegében nincs is nyitva. Aki veszi a túrabakancsot, mert az Istenszékére vagy a funtineli boszorkányok tanyájára kíváncsi, és nem kimondottan kényeztető hétvégére vágyik, azt nem érdeklik az efféle apróságok, annak megfelel az Auguszta úgy, ahogy van.
Főleg akkor, ha a fárasztó nap után, egy pohár bor vagy egy üveg sör mellett a házigazdával hányhatja-vetheti meg az összmagyarság sorsát. A búcsúestén Nagy Géza szinte kötelező módon fel szokta tenni a kérdést: „Ki az, aki egyáltalán nem szavazott, vagy elutasítóan voksolt december 5-én?” Bár azt állítja, hogy ősei vadászházába ő csak magyar érzelmű magyarországiakat fogad, egy-két alkalommal kiderült, hogy vendégei közé olyan is vegyült, aki hat évvel ezelőtt az anyaországi munkapiacot ellepő 22 millió romántól rettegve húzta be az x-et. „Az ember tévedhet. Az ilyennek megadom a lehetőséget, hogy itt, a hallban, a társaság előtt kérjen bocsánatot. Ha megteszi, megbocsátok neki” – mondja, majd elárulja, hogy legutóbb egy középkorú férfi szórt hamut a fejére. A filmekbe illő jelenet díszleteként a falon lévő fényképről mosolygó báró és felesége, Erdély címere, a székelyek zászlója, Nagy-Magyarország térképe, számos vadásztrófea és Wass Albert „A víz szalad, a kő marad” idézete szolgált.
Lopott fa, saját erdőből
A vadászház mögötti erdőkből a Kemény család még egyetlen szál fát sem kapott vissza. Pedig csupán a Galonya-völgyén 3600 hektárra nyújtottak be igényt. Amint Nagy Géza mondja, a család emiatt is pereskedik. Bérelt vadászházában ő meg a negatív hőmérséklettel volt kénytelen dacolni a hosszú tél folyamán. „Borzasztó volt az idei tél, négyszer annyi fát tüzeltem el, mint egy évvel korábban. És még így sem volt elég. Pedig egyetlen szobát fűtöttem, s olykor-olykor a hallt” – mondja az ingujjra vetkőzött férfi, aki az elmúlt hónapokban annyira hozzászokott a hideghez, hogy neki már fel sem tűnik, amint beszélgetés közben vacogunk. Pedig a kinti hőmérő higanyszála alig éri el a 9 Celsius-fokot, ami pedig csak egy picivel több, mint amennyit a vadászkastélyban mérhetnénk.
Kérdésünkre, hogy télen miért sanyargatta magát, Nagy Géza a tűzifa árát hozza fel. „Nem olcsó, sőt drágább, mint a tavaly. Még akkor is, ha azok, akiktől veszem, lopják. Nagyszüleim erdejéből, amit, mint említettem, még nem kaptunk vissza. Jönnek éjjel a furgonnal, egy-kettő, ledobják a tuskókat, aztán mennek tovább” – magyarázza a lehető legtermészetesebben. Elvégre innen ment el, ide jött vissza: ismeri Romániát.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Kisvárosi világszenzáció a kommunizmusban
Kerek negyven esztendővel ezelőtt akciófilmbe illő sztoritól volt hangos Margitta. 1971. május 27-én hat margittai fiatalember olyat tett, ami világszenzációnak számított, amivel rendesen odapörköltek a kommunista rezsimnek. Hónapokig tartó egyeztetés és szervezés után sikerült külföldre szökniük, ám nem akárhogy. Repülőgépet térítettek el a nagyváradi repülőtérről. Az akció kieszelője és vezére Moka Béla volt. 
A ma 71 éves „fiatalemberrel” margittai otthonában ülünk le beszélgetni. Béla bácsi csillogó szemmel eleveníti fel a múltat, nem sokat kell kérdezni, megy a nosztalgia. „Elegem volt a komcsik uralmából, a munkáspardicsomból. Elkezdtem a külföldre való kiszökés gondolatával foglalkozni. De hát rokkant létemre, egyedül?” – mondja Béla bácsi, akinek 18 évesen egy traktorbalesetet követően amputálni kellett a jobb lábát. Néhány barátjával megosztotta terveit, ám nem mindenki volt olyan lelkes. Volt, aki egyenesen őrültnek nevezte. Aztán mégiscsak akadt pár vakmerő jó barát, akikkel Bécset szemelték ki úti célnak. Miheller Sándor, Papp János, Papp József, Weiser János, Vámos Róbert és persze a bandavezér Moka Béla. A társaságban Moka volt a legidősebb: 32 éves. A legfiatalabb Vámos Róbert akkor még 19 éves diák volt. Mivel több próbálkozás is kudarcba fulladt, a fiúk úgy döntöttek, hogy nem várják meg a felszállást, hanem kívülről támadják meg a gépet. A Nagyvárad–Bukarest menetrend szerinti járatot szemelték ki. Moka elcsente otthonról vadász édesapja puskáját, valamint elhappolták az egyik jóbarát fegyverét is. A két vadászpuska mellé szereztek egy harmadikat is, valamint késekkel szerelték fel magukat. 
Belsö Alc. Próbálkozás és siker
Május 27-én reggel autóval vitették magukat a nagyváradi repülőtérre. A géphez hajtottak. Az utasok éppen szálltak befelé a gépbe, amikor a fiatalemberek elővették a fegyvereket és eldördült néhány lövés. Az emberek menekültek, miközben Papp József és Vámos Róbert likvidálta a gépen lévő fegyveres szekust. Mivel a pilóta is menekülőre fogta, erőszakkal vitték a gépre a másodpilótát, a fedélzeti műszerészt és a rádióst. Közben a katonaság már lövéseket adott le a gépre. A fiúk azonban nem hátráltak, és a gép a magasba szállt. A másodpilóta az utolsó pillanatban emelte fel a gépet. A kifutót ugyanis egy ciszternával és egy terepjáróval zárták el.
Alc. Út és úti cél, szabadság
A másodpilótát ugyan rádión utasították, hogy Aradra vigye a gépet, ám szerencsére a fiúk tudtak tájékozódni. „Muszáj volt megütnöm a műszerészt, hogy tudomásul vegyék, nem viccelünk. Miután Magyarország felett jártunk, a rádiós szólt, hogy le kell szállnunk Ferihegyen tankolni. Mivel Bécs körülbelül akkora távolságra van Váradtól, mint Bukarest, tudtuk, hogy nem kell tankolni. Ekkor a rádióst vágtam fejbe. Többet nem akadékoskodtak”. Miután túljutottak a magyarországi szovjet vadászrepülők támaszpontjain, a gép Bécsben landolt. A fiúk itt megadták magukat. Odakint fejenként két év börtönre ítélték őket, csak Moka kapott két és fél évet, mint a csapat vezére. Bécsben a büntetés mellett azonban nagy tiszteletnek örvendtek, miközben idehaza szinte teljes egészében lecserélték a megyei és margittai szekuritátét. A bécsi börtön kápolnájában külön magyar nyelvű istentiszteletet tartottak számukra. A legtöbb segítséget Mindszenty József bíborostól és az általa irányított szeretetszolgálattól kapták. Mivel a világsajtót bejárta a hír, hogy a gépeltérítők erdélyi magyarok voltak, a Kanadai Erdélyi Magyarok Szövetsége is felkarolta a fiúk ügyét. A szervezet elnöke, gróf Teleki Béla élelmiszer- és könyvcsomagokat küldött nekik. A szabadulás után a traiskircheni menekülttáborban kaptak menedéket. Moka Béla megtanult németül, géplakatosként dolgozott jó fizetésért, s ami a legfontosabb volt: az, hogy szabadon élt. Valaki azonban nagyon hiányzott neki. A felesége, Irénke. Moka Béla új terven törte a fejét. Végül a feleség nem tudott kimenni, hanem Moka került vissza a kommunista Romániába. Egy Szerbiába való kiruccanás alkalmával Mokát elfogták, majd átadták a román hatóságoknak. 
Alc. Bűnhődés és szabadulás
Míg a fiúk Bécsben ültek, addig itthon fejenként 23 év börtönbüntetést kaptak, családjaikat meghurcolták. Miután Mokát elfogták, két hónapig a szekuritáté bukaresti székhelyén földalatti cellákban tartották, majd 1975 decemberében áthelyezték a szamosújvári börtönbe. Amíg oda nem került, nem volt dupla páncélozott ajtó a börtönben. 1987-ben áthelyezték Craiovára. Orvosi ellenőrzésre, fürödni, beszélőre, mindenhova bilincsben és lábbilincsben vitték. Mindenki csodálkozott, hogy mit tehetett az a féllábú, akire ennyire vigyáznak. A szocialista Románia legveszélyesebb és leghíresebb bűnözőjeként tartották számon. Saját bevallása szerint soha nem adta fel a reményt. A szabadság számára soha nem volt kérdés. Bár voltak nehéz időszakok, azokat átvészelte. Amikor a feleségét válásra kényszerítették, amikor meghalt az édesapja, és nem kapott kimenőt, hogy részt vehessen a temetésén, akkor eléggé kiborult, de mindig talpra tudott állni. A sok megpróbáltatás után, 12 évi börtönt követően meglepetésszerűen érte a szabadulás 1988. január 26-án, Ceauşescu 70. születésnapján. Moka Béla amnesztiát kapott. Hazatérhetett, azonban ez a szabadulás nem volt Kánaán. Bár feleségét újra elvette, rendszeresen ellenőrzésre kellett járjon. Hetente jelentkeznie kellett a rendőrségen, és nem hagyhatta el a várost. Közben a szekusok szüntelenül próbálták beszervezni, hiába. Az általános hiányban külön ételjegyeket kapott, nehogy ismét fellázadjon. „Mikor hazajöttem, nem ismertem meg a saját sógornőmet. Felső utasításra ugyanoda kellett visszamennem dolgozni, ahol azelőtt voltam. Rendszeresen figyeltek. Még azt is tudták, hogy hány tő szőlőt ültettem a kertbe és milyen fajtát” – mondja Moka, akit a munkahelyén elkülönítettek a többiektől. Egyedül kellett étkeznie, és nem beszélhetett senkivel. A rendszerváltás gyökeresen megváltoztatta az életét. Az igazságügy mind a hat gépeltérítőt rehabilitálta. A többiek is hazatérhettek, persze csak látogatóba, mert ők kint telepedtek le.
Moka Béla 2001-ben ment nyugdíjba. Köztiszteletnek örvendő, „egyszerű” kisnyugdíjasként éli az életét. Ám nem minden nyugdíjas büszkélkedhet azzal, amivel ő. A margittaiak büszkék is rá, hiszen tudják, hogy Moka Béla az igazság elkötelezett híve, aki saját bevallása szerint az igazságért sosem habozott kockára tenni az életét. Negyven év elteltével is élénken él az emberek emlékezetében a gépeltérítés története. A fiatalabb generáció is – persze csak az ősök meséléséből – jól ismeri Moka Béla kalandos történetét. 
Tőtős Norbert
Reggeli Újság
Erdély.ma

SOS, magyar kormány!
A kettős állampolgárság törvényének és a Nemzeti Összetartozás Napjának érvényre juttatásával napjaink magyar kormánya a jelképek nyelvén is letette a garast a határon túli nemzetrészek megőrzése mellett. Viszont a veszélyek egy közösségre gyakran nem kívülről, hanem annak belső érdekellentétjeiből, hatalomvágyból, személyes karrierizmusból adódnak. És az ilyen esetek orvoslása még több megértést, körültekintést igényel a történelem szeszélye folytán távolba szakadt „nevelőszülő” részéről.
Pünkösd ünnepe kiemelt alkalom az egymásra figyelésre. Ezért kell most fokozott mértékben összpontosítani a sebekre vagy a sebezhető pontokra, amelyek akár végzetesekké is válhatnak, ha nem kezelnek idejében. A romániai magyarság esetében ma már (szinte) három önálló politikai pártról beszélhetünk. Mindenki jól tudja (leginkább maguk a közvetlenül érintettek), hogy a jövő évi önkormányzati és parlamenti választások vakvágányra vezethetnek bennünket, ha nem történik valamilyen – legyen bár törékeny és ideiglenes látszat – összefogás a három zászlóvivő között. Mivel úgy tűnik, valójában egyikük sem hajlandó engedni a maga „igazából”, és átadni helyét a másiknak, egyetlen megoldás mutatkozik a láthatáron. Ez pedig a magyar kormány bölcsességétől, pedagógiai adottságától függ. Aki, ha valóban az itteni magyarság érdekeit és megmaradását kívánja támogatni, a kezében levő anyagi eszközökkel, ha úgy tetszik az „árukapcsolás” taktikájával, képes lehet megfelelően időzítve csepegtetni, és a kollektív helytállásnak alárendelt tennivalókat osztani ki a három romániai politikai szervezetnek: oly módon, hogy ezzel ne rendelje feltétel nélküli uralma alá a pártokat (ami nagyfokú önkontrollt is feltételez), azonban egyfajta munkamegosztással valamennyien ugyanazt a közös célt kényszerüljenek szolgálni.
A sakkjátékban, ha valakinek csak a királya, és mondjuk a vezére meg egy gyalogja marad a táblán, azzal már elérhet győzelmet, rosszabb esetben döntetlent is kicsikarhat. Csupán gyarlóság kérdése, hogy a három párt közül ki melyik szerepet vállalja magára ebben a meglehetősen bonyolult és nehezen kiszámítható, ingoványos terepű romániai politikai csatározásban. De bármilyen gyarlóság legyűrhető, főleg, ha az mindenki érdeke. Ezért elvárható az anyaországtól a valós segítség talpon maradásunkban
Ördögh I. Béla
Szabadság (Kolozsvár)

Titkos tusványosi széljegyzet
Július második felét éljük, ami azt jelenti, hogy ismét automatikusan lezajlott, immár huszonkettedik alkalommal, a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A hagyomány kötelez nemcsak az illető rendezvény szellemiségének ápolására, hanem arra is, hogy odafigyeljünk hátterének egyik látszólagos részletkérdésére. Arról van szó, hogy Romániában minden „magyarkodással” összefüggő esemény lépesmézként vonzza a titkosszolgálatokat. Főleg azután, hogy fokozatosan kialakult a szokás: ezen a tusnád-fürdői kiemelkedő vitatalálkozón olykor egy-egy román politikai nagyágyú is tiszteletét teszi. Tehát kétszeres az ügynökök fokozott érdeklődésének a megindoklása, egyrészt szakmai, másrészt állambiztonsági-méltóságbiztonsági okokba kapaszkodva.
Pedig a „rövidnadrágos politizálás” – ahogyan az ifjúsági eszmecserét szervezői elnevezték még mielőtt az turistaipari méreteket öltött volna – csupán az elvek szabad áramoltatását, a szellemi látóhatár szélesítését, közös ügyeink megtárgyalását tűzte zászlajára. Közös ügyeinket, határon innen és túl, magyar–magyar és magyar–román viszonylatban. Annak idején, amikor még Bálványos-fürdőn, alig egy-kétszáz résztvevő előtt rendezték meg a „radikális” magyarországi és erdélyi fiatalok a tábort, nem gondolhatták, hogy néhány kilométerrel odébb, Tusnád-fürdőn ekkora tömegméretű erővé növi majd ki magát, ahol – a szabadon kimondott szó fegyverével – minden Kárpát-medencei magyar a nemzeti egység iránti feltöltődésben részesülhet. Nem csoda tehát, ha a tusványosi sorozat idei láncszemén minden bizonnyal szintén magas volt a spiclik száma.
1990 júliusában, az első bálványosi nyári szabadegyetem idején az Iliescu-rezsim nemzetbiztonsága a régi idők stílusában, erőszakosan járt el: a szabad ég alatt, a Várhegy tövében megtartott előadásokat tankok és más katonai járművek zúgása, jövése-menése zavarta, a megfélemlítés szándékával, ugyanis „véletlenül” éppen abban az időben és azon az üdülővidéken tartottak hadgyakorlatot. Azóta a módszerek minden bizonnyal finomodtak, műszakilag és emberileg profikká váltak. Mert, ugyebár, egy szabad országban akkor is szabad és illik félni, ha nincs mitől.
Pedig a huszonegy év alatt bebizonyosodott, hogy a román állambiztonságiaknak nincs mitől remegniük a Tusnád-fürdőn minden alkalommal elhangzottak miatt, mert senki sem rabolta el Erdélyt. Viszont ténykedéseik felhasználhatóságának módja mindig bizalmatlanságot vált ki. Miért? Hadd idézzek egy szakértői véleményt: „Minden információ, a legártatlanabb is – információ. Adat, ami – túl azon, hogy a szerv létjogosultságát hivatott igazolni – bármikor ártalmas is lehet, hiszen a szerven kívül senki más nem tudja, hogy kiről mi van az ő birtokában, mit, mivel és hogyan kombinál, eszkábál a legártatlanabb, akár félrevezető szándékkal leírt vallomásból olyan fegyvert, amit éppen az ellen vet be, akin segíteni akart az ügynök.” (Élet és Irodalom/Kőrössi P. József)
Az idei Tusványos „bombamondása” alighanem Tőkés László EP-képviselő nevéhez fűződik, aki ott kijelentette: a Trianon után velünk történtek miatt a románságnak nem, mint nemzeti kisebbséggel, hanem egyenlő félként, nemzet a nemzettel felállásban kell tárgyalnia az ország magyarságával, melynek eredményét a kollektív bocsánatkérés jelentené. A várható visszhang nem maradt el: a román sajtó megint habzó szájjal, egymást túllicitálva szidta a „hazaárulót”, sokan ismét kifelé mutogatnak neki utat. Ilyen esetben mindenféle titkosszolgálati munkálkodás fölöslegesnek bizonyul, ekkora nyilvánosság előtt született információn nincs mit eltussolni vagy elferdíteni. Ami pedig a gondolat igazságtartalmát, jogosságát illeti, azt most a többség még nem képes, és nem akarja objektíven megítélni. De ezzel is vélhetően úgy lesz, mint a verespataki aranykitermelő beruházási tervvel: amilyen sokan tiltakoztak kezdetben ellene, mostanában olyan sokan állnak ki mellette, beismerve, hogy a befektető RMGC-re hallgatni aranyat ér.
ÖRDÖG I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)

Hamarosan Kolozsvár kerül a magyarságkutatás figyelmébe
Hungarológiai kongresszust rendeznek a kincses városban
Budapest (1981), Bécs (1986), Szeged (1991), Róma–Nápoly (1996), Jyvaskyla (Finnország, 2001), Debrecen (2006) után a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság augusztus 22. és 27. között Kolozsváron, illetve egy nap erejéig Marosvásárhelyen rendezi meg nagyszabású tudományos kongresszusát, amelyre a világ minden tájáról több mint hatszáz részvevő érkezik. Az idei rendezvény gyűjtőcíme Nyelv és kultúra a változó régióban. A helyszín megválasztása szakmai elismerést jelent az itteni kutatók, de ugyanakkor az erdélyi magyarság számára is. Kolozsvárra és Marosvásárhelyre irányul majd a közvélemény figyelme, a tudósok pedig tucatnyi tudományág hungarológiai vonatkozású kutatási eredményeit teszik közzé. A világ a magyar nyelv, irodalom és kultúra ötévenként ismétlődő legrangosabb seregszemléjét figyelheti majd a kincses városból a különböző szekcióelőadások, szimpóziumok közvetítésével. A szervezők összesen 616 részvevőre számítanak.
A szervezőbizottság egyik társelnökétől, Péntek Jánostól (elnök, Kolozsvári Akadémiai Bizottság) megtudtuk, hogy a nagyszabású rendezvény a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság kongresszusa. Ezt korábban Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak nevezték, 1976-ban létesült, a professzor úr tíz évig volt az alelnöke. Nem mindig magyar az elnök, jelenleg Thuomo Lahdelma finn professzor tölti be ezt a tisztséget. Főtitkára viszont mindig magyarországi, jelen pillanatban Monok István. A magyar nyelv, irodalom, kultúra kutatásának legnagyobb kongresszusát ötévenként tartják meg, váltakozva Magyarországon és más államban. Most egy napra Marosvásárhely lesz a színhelye, amely az erdélyi magyarság életében fontos szerepet játszik. Főszervező a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (Pozsony Ferenc vezetésével), társszervező az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A szervezőmunka már két-három éve folyik, a város önkormányzata is támogatást ígért. Eddig minden kongresszuson, amit nem Magyarországon tartottak, jelen volt mindkét államfő, és remény van arra, hogy Kolozsvárra is eljön Schmitt Pál, illetve Traian Băsescu. A rendezvény védnöke a két tudományos akadémia elnöke, valamint a két művelődésügyi miniszter. Már augusztus 21-én választmányi ülést, a zárónapon, augusztus 27-én pedig tisztújító közgyűlést tart az NMFT. Szakmailag kitüntető Kolozsvárra és Marosvásárhelyre nézve, hogy otthona lehet ennek a nagyszabású eseménynek. Az ünnepélyes megnyitó a Kolozsvári Állami Magyar Színházban lesz, az előadások, szekcióülések egyetemi épületekben.
A szervezőbizottság főtitkára, Szabó Árpád Töhötöm (BBTE, Néprajz Szak) szerint összesen 616 részvevő előadóra számítanak, akik hungarológiában, nyelvészetben, irodalomtudományban, történelemben, néprajzban, képző- és iparművészetben, építészetben, zene-, színház- és filmtudományban, szociológiában, politológiában, demográfiában, filozófiában jeles szakemberek. A vendégek a következő államokból érkeznek: Románia, Magyarország, Szerbia, Szlovénia, Lengyelország, Litvánia, Finnország, Ukrajna, Szlovákia, Oroszország, Franciaország, Olaszország, Bulgária, Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Németország, Nagy-Britannia, Észtország, Hollandia, Norvégia, Japán, Dél-Korea. A főtitkár arra a kérdésre, hogy miért nem időzítették a kongresszust a Kolozsvári Magyar Napokra, azt válaszolta:
– Ekkora méretű rendezvény számára gondot okozhat a város elszállásolási kapacitásának végessége akkor, ha egybeesik valami más eseménysorozattal. Egyébként amikor évekkel ezelőtt elkezdődött a kongresszus megszervezése, még senki sem tudott a Kolozsvári Magyar Napok.
ÖRDÖG I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)

Jelképeinktől a kolozsváriságig
Két héten keresztül tartott az a közvélemény-kutatás, amelyet egy román nyelvű napilap hirdetett meg a kincses város lakóinak azzal a szándékkal, hogy tizenkét „döntőbe jutott jelöltből” kiválasszák: mi tekinthető leginkább Kolozsvár jelképének. Az eredmény logikus, kissé mégis meglepő: a 6915 nyilatkozónak 57,55 százaléka nevezte meg a Főteret, beleértve a Szent Mihály-templomot és a Mátyás király szoborcsoportot, a város szimbólumának. A sorrendben pedig következtek a további, szintén jellegzetesen kolozsvárias helyszínek: botanikus kert, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Ursus sör, kolozsvári káposzta, U és CFR futballcsapatok, Bocskai (A. Iancu) tér, Nemzeti Színház, Fellegvár, Szent György legyőzi a sárkányt szobor, Karolina (Múzeum) tér.
A kialakult rangsor nagymértékben tükrözi a mai kolozsvári átlagemberek látásmódját, ízlését, de tegyük hozzá, figyelembe kell még venni azt is, hogy a véleményt formálók túlnyomó része feltételezhetően román nemzetiségű volt. Számunkra természetes és felcserélhetetlen jelkép a Mátyás-szobor, de a kialakult rangsorból is látszik, hogy mára alábbhagyott a sokáig hallgatólagosan konkurensnek kikiáltott „román főtér” (Bocskai/A. Iancu) túlértékelésébe vetett igyekezet. Városunk lakóinak többsége belátta és elfogadta a világszínvonalú értékű műalkotás uralmát az erdélyi főváros szívében. A jobb később, mint soha elv érvényesülésében az esztétikai érv mellett minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy idegenforgalmi szempontból a régi idők tartalmasságát hirdető Főtér jelenti Kolozsvár legfontosabb vonzerejét. Akkor is, ha az annak idején a Fadrusz János által Mátyás király központúra tökéletesen kigondolt eredeti tér-képet, a huszonegyedik századi globalizált világszemlélet hatására, tágas és silányabb tapstérré, tömeges tomboldává, egyszerűen önkormányzati-bevételi forrássá változtatták.
Amíg ez a helyzet még nem látszott megalapozottan kialakultnak, nyugodtan nevezhettük kolozsváriskodásnak mindazt az energiát és vehemenciát, amivel a többségiek egy része a Főtér lezüllesztésével, mellőzésével párhuzamban próbált valami más jelképet kierőltetni ennek a sokat látott városnak, hogy valamiképpen „elhallgattassák” a múltat. Most azonban megtört a jég és kijelenthető: az itteni lakosság zöme érettségről tett tanúbizonyságot, bölcsességével kiérdemelte a kolozsvári jelzőt. Amit mindenképpen büszkén viselhet akkor is, ha a már említett napilap által meghirdetett országos jelképversenyben, tizenhárom város vetélkedésében, a kolozsvári szimbólum csupán 2,2 százalékos eredményt ért el. Mert az egészséges lokálpatriotizmust nem lehet, nem szabad másokra rákényszeríteni. Benne az a fontos, hogy a Főtér, a Szent Mihály-templom és a Mátyás király szoborcsoport, a nekik kijáró megbecsüléssel, a mienk.
ÖRDÖG I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)

Magyar monográfia Romániáról
Harminc szerző földrajzi, gazdasági és társadalomtudományi szempontból ír az ország átmeneti állapotáról Benedek József Románia. Tér, gazdaság, társadalom című kötetében, amelyet a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Földrajztudományi Szakbizottságának tegnap délelőtti műhelykonferenciáján, a KAB székhelyén mutatta be.
Péntek János KAB-elnök szerint fontos időszerű elemzésről van szó, amely nemcsak múltba tekintést, hanem jövőbe mutató folyamatokat is tartalmaz. „Tizenöt rendszerezett fejezetben mutatnak be egy rendszerezetlen országot” – mondta. Ilyent írni magyarul, a román és az angol nyelv között vergődve, nem könnyű teljesítmény. Arra kell törekedni, hogy stilárisan és terminológiailag megfeleljen a követeleményeknek, és ennek érdekében helyes lenne, ha a lektorálást magyarországi szakember végezné. Ez a monográfia megkönnyíti sokféleségünk megértését, ami sokszor nehezen érthető és kezelhető, mégis jobb, mint az 1990 előtti helyzetünk – hangzott el.
Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője, emlékeztetett arra, hogy az idén megszavazott oktatási törvény lehetővé teszi az anyanyelven történő földrajztanítást. A lefordított tankönyvek azonban sok esetben hiányosak, ezért is fontos, hogy a segédanyagok legyenek elfogadhatóak, mint amilyen a most megjelent kötet is, amelyet mielőbb, minél nagyobb számban kell eljuttatni az iskolákba. Szerinte néhány éven belül bővített kiadásnak kellene követnie ezt a kötetet.
Benedek József, a könyv szerkesztője elmondta, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata első ilyen széles témakörű és méretű monográfiájának következő kiadása remélhetőleg tartalmazza majd az idei népszámlálás adatait is. A „jégtörő” kötet vezérelveként mindent a jellegzetes romániai térben helyeztek el. A gazdasági történelem, Erdély, Bánság és Partium vonatkozásában, külön hangsúlyt kapott.
ÖRDÖG I. BÉLA 
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi pánmagyarságom
Előre bocsátom: semmi esetre sem vagyok híve annak a közhelynek, amely szerint ahol már két ember van, ott az egyiknek feltétlenül uralkodnia kell a másik felett. Helyette azt tartom, hogy hánykolódhatunk akárhányan ugyanabban a hajóban, gyakorlatias munkamegosztásban bizonyos témakörök elvállalása (vagy elvállaltatása) mellett a vezetést bárki gyakorolhatja. Természetesen, ha az érintettek valóban a közös haladást akarják szolgálni, és nem saját, önös céljaikat hajkurásszák. Ehhez azonban ismerni és elismerni kell egymás képességeit, félretéve az önző törtetést és harácsvágyat, a másként gondolkodás iránti ellenszenvet és mindazt a sok káros hatást, ami a pártoskodásból fakadhat.
Az eddigi egyetlen út, amelyen huszonegy éven keresztül, jól-rosszul, de jártunk, nem is olyan rég három irányba ágazott el. Amitől nekem az egyik szemem nevet, hogy végre hivatalosan is van helyük a különféle véleményirányzatoknak, ugyanakkor pedig a másik szemem sír, mert három csak egymással párhuzamban haladva érkezhet ugyanabba a célba. A teljes valóság azonban az, hogy nem tudok és nem is akarok különbséget tenni az erdélyi magyarságot vezetni szándékozó politikai csoportosulások között. Számomra ők valamennyien ugyanazt a kollektív akaratot testesítik meg: fizikailag, szellemileg és lelkileg megmaradni, mi több, fejlődni, gyarapodni ezen a szülőföldön.
Tagja vagyok a Románia Magyar Demokrata Szövetségnek (ami a jelképes tagdíjas támogatásban merül ki) annak megalakulása első napjaitól, mert akkoriban nem volt más választási lehetőség, és nem mondhattam nemet egy olyan szervezetnek, amelynek meghirdetett célja közösségünk éltetése. Azóta azonban már örülhetek, amikor például az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (és azóta újabban a Néppárt) hátterével megrendezik a Kolozsvári Magyar Napokat, de ugyanolyan lelkesen fogadom a Magyar Polgári Pártnak gazdasági helyzetünk javításában kifejtett fáradozását és elért sikereit.
Ha a hónapokkal ezelőtt meghirdetett Magyar Összefogás a hármak között, a pártcsatározások miatt, mára csak üres kirakatrendezéssé silányult, akkor nekünk, nem politikus „civileknek” kell azt ismét feltámasztatnunk. Elvégre mi, romániai magyarok vagyunk annak potenciális haszonélvezői, elvileg értünk történik minden. A százával-ezrével működő, nem ritkán nagyon eredményes önszervező-építő munkát folytató civil szervezeteinknek, valamint történelmi egyházainknak kell sürgősen összeállniuk és követelniük, egyfajta „belső általános sztrájkkal” a politikumtól a kompromisszumos megoldást, különben könnyen felvidéki nemzettársaink feldaraboltságának és politikai mellőzöttségének sorsára juthatunk ebben a választásoktól terhes esztendőben. 2012 szökőév, legalább ilyenkor legyünk képesek mozgósítani szunnyadó tartalékainkat a közös veszéllyel – az asszimilációval meg a parlamenti képviselet elvesztésével – szemben. Éppen a pártoskodás a demokrácia egyik sebezhető pontja, és ezt a tökéletlenségét kell most, legalább átmenetileg, gyorssegélyben részesítenünk. Már körvonalazódik, hogy november tájékán egymenetes összevont helyi és általános választásokat tartanak Romániában, tehát egyetlen pártunk számára sem adatik meg, hogy kísérleti jelleggel előbb a saját szakállára mérettesse meg magát, és annak függvényében taktikázzon tovább. Nem kell dörzsölt politológusnak lenni ahhoz, hogy lássuk: most biztosan beigazolódik az egységben a jövő szlogen.
ÖRDÖG I. BÉLA 
Szabadság (Kolozsvár)

SZKT Marosvásárhelyen: elfogadták a választások előkészítéséről szóló határozatot
Elfogadta a 2012-es önkormányzati választások előkészítéséről szóló határozatot az RMDSZ döntéshozó testülete szombaton, Marosvásárhelyen. A dokumentum a szövetség jelöltállítási módozatait, eljárási rendjét és ütemtervét, illetve a jelölési feltételeket rögzíti. A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ugyanakkor megszavazta Kovács Péter főtitikár kampányfőnökké való kinevezését is.
Kelemen: nem mi akadékoskodunk
Kelemen Hunor elnöki beszédében úgy értékelte, az elmúlt 22 év legnehezebb önkormányzati választása elé néz idén az RMDSZ és az erdélyi magyar közösség, az önkormányzati választások eredményeitől függ az őszi parlamenti választás kimenetele is. „Először fordul elő 22 esztendő után, hogy olyan megméretkezés lesz a Székelyföldön, a Partiumban és a szórványban is, amelyen három magyar szervezet versenyzik majd a szavazatokért. A Magyar Polgári Párt (MPP) indult 2008-ban is, idén indul Tőkés László pártja, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is. Utóbbi élvezi a magyar kormány teljes támogatását, ennek láthattuk már az első jeleit az RMDSZ-ellenes matricák megjelenésében. Tehát egy ilyen versenyből kell nekünk győztesként kikerülnünk. Mi mindig is a párbeszéd, az együttműködés hívei voltunk, ezért mondtuk már hónapokkal ezelőtt, hogy az RMDSZ ajtaja nyitva áll, a kulcsot eldobtuk. Ez volt a mi üzenetünk. Tőkés László pedig ezelőtt néhány nappal leszögezte, nem akarnak együttműködni az RMDSZ-szel. Tehát nagyon határozottan el kell mondani: az összefogást, az együttműködés lehetőségét nem az RMDSZ utasította el” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Kovács: Tőkés lépjen ki az RMDSZ-ből
Kovács Péter főtitkár felszólalásában arra utalt, hogy korábban Tőkés László az RMDSZ-t egy rozoga autóval hasonlította össze, amely letért az útról. Ha ennyire rozoga ez az autó, és ha valóban rossz irányba halad, miért nem száll ki belőle? – vetette fel a kérdést Kovács Péter az SZKT ülésén. A főtitkár emlékeztetett arra, hogy a szövetség színeiben európai parlamenti képviselői mandátumot nyert Tőkés hetente kiadott sajtóközleményeiben kizárólag posztkommunistáknak, neptunistáknak, korruptoknak, tájba simulóknak, bársonyszékhez ragaszkodóknak, az autonómia eszményét feladóknak címkézi az RMDSZ képviselőit.
„Hogy bírja Tőkés László egy ilyen társaságban, miért nem veszi a kalapját, adja vissza az RMDSZ-listán nyert európai parlamenti mandátumát, és megy a megújulást hirdető társaságba?” – fogalmazott Kovács. Véleménye szerint a távozásnak semmilyen akadálya nincs, hiszen, mint mondta, már elküldték a vadonatúj versenyautót. A polgári pártra utalva megjegyezte: igaz ugyan, hogy ez az új autó már a második küldemény, az első hamar bedöglött, de függetlenül ettől Tőkés Lászlónak minden feltétel adott ahhoz, hogy megváljon az általa tehernek elkönyvelt RMDSZ-től, beüljön az igen tetszetős importverdába, és elinduljon azon az úton, amit ő jónak, igaznak és egyenesnek tart. A főtitkár úgy gondolja, becsületes lenne az, ha véget érne a pártok fölötti lebegés, és 22 év után először Tőkés László a kormánykerékhez ülne, nemcsak az anyósülésről osztogatná az utasításokat. Oda viszont nem ülhet, vélte Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, mert nincs is jogosítványa.
Az SZKT-tagok vita nélkül fogadták el a júniusi önkormányzati választások előkészítéséről szóló határozatot. Ennek értelmében a polgármester- és helyi tanácsosjelöltek kiválasztásának módozatairól és az annak megfelelő teljes eljárási rendről minden egyes esetben, a helyi szervezet javaslata alapján, a megyei vagy a területi állandó tanács hoz döntést, erről pedig legkésőbb március 5-éig írásban értesíti az országos kampánystábot.
A jelölteket előválasztások alapján vagy küldöttgyűlések keretében fogják megnevezni. Az SZKT arról is döntött, hogy a szövetség azokon a településeken, ahol a magyarság aránya meghaladja a 15 százalékot, kötelező módon indítson saját polgármesterjelöltet. A határozat azt sem zárja ki, hogy azokon a településeken, ahol az arány ennél kedvezőtlenebb, az RMDSZ-nek ne legyen saját jelöltje. „Mindezt a helyi szervezetekre bízzuk. A más pártokkal való egyezségkötésekre viszont csakis a szövetségi elnökség előzetes jóváhagyásával kerülhet sor” – nyomatékosította Kelemen Hunor.
Vass Levente magyar koalíciót akar
Prioritásként kezeli a „különleges helyzetben lévő Marosvásárhely” visszaszerzését az RMDSZ – derült ki Kelemen Hunor szavaiból, aki azonban a vereség változatát sem zárta ki. Belátta, az is előfordulhat, hogy a szövetség nemcsak a polgármesteri széket nem szerzi vissza, de megtörténhet, hogy kevesebb tanácsost juttat be a 23-as testületbe. Az elnök szerint egy esetleges kudarc esetén Marosvásárhely elvesztése nem a 2012-es, hanem a 2000-es évhez kötődik. Kelemen károsnak tartotta a két kisebb magyar párt konok álláspontját, miszerint a vásárhelyi magyarság érdekében sem hajlandók felsorakozni az RMDSZ jelöltje mögé.
„Sok minden lehetséges, de az nem, hogy Vass Levente ne az RMDSZ színeiben induljon” – üzente a szövetségi elnök azok számára, akik csak függetlenként vagy egy magyar–magyar koalíció jelöltjeként tudnák támogatni a fiatal orvos-politikust. Kelemen Hunor kitért az újabb ellenjelöltre is, az MPP-támogatta Benedek Imrére, a Maros megyei RMDSZ egyik volt alapemberére, akit egy sértődött embernek nevezett.
Mintegy ellentmondva a szövetségi elnöknek, Vass Levente arra próbálta ösztönözni a szövetség vezetőit, hogy kössenek választási szövetséget a másik két magyar alakulattal. Hangsúlyozta, a magyar–magyar koalíciót nemcsak Marosvásárhely visszaszerzéséért, hanem a Maros megyei önkormányzat megőrzéséért is létre kell hozni. Utalva a néppártra, Vass kijelentette: neki kötelessége egyeztetni azzal a párttal, amely az utóbbi nyolc hónapban kiállt mellette. Az egészségügyi miniszter tanácsosa az esetleges előválasztásokon való részvételét sem tartotta kizártnak. „Nem tartom túl jó ötletnek, de állok a kihívás elé. Nem engem, hanem az RMDSZ vezetőit kell meggyőzni” – nyilatkozta lapunknak Vass Levente.
MOGYE mint kormányzási sarokkő
Sem Kelemen Hunor, sem elődje, Markó Béla nem hagyta szó nélkül a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) áldatlan helyzetét. Mindketten az új oktatási törvény maradéktalan betartását kérték, arra figyelmeztetve a nagyobbik kormánypártot, hogy a rendelkezés nem születhetett volna meg az RMDSZ hathatós támogatása nélkül.
„Minket az erdélyi magyarság nem azzal bízott meg, hogy az egyetem rektorától vagy szenátusától kérjünk számon bármit, mi a parlamentben, a kormányban, a törvény révén kell hogy érvényesítsük jogainkat” – reagált azon román álláspontra Kelemen, mely szerint káros az egyetem ügyének túlpolitizálása. Markó Béla a kormányzati szerepvállalás sarokkövének nevezte a MOGYE-t. „Ha nem sikerül érvényesíteni a törvényt és létrehozni az önálló magyar intézeteket az egyetemen, akkor nagyon komoly kérdés, hogy tudunk-e továbbmenni ezzel a kormánnyal és ezzel a koalícióval. Szerintem nem” – szögezte le. Markó szerint elfogadhatatlan, hogy Romániában az oktatási törvényt szelektíven alkalmazzák.
„Ha elfogadjuk ezt, és nehéz reformkérdéseket átgyúrunk ezen az egyébként is nehéz helyzetben lévő társadalmon, és azért, mert egyesek román nemzeti, etnikai elképzeléseit, nacionalizmusát sérti, akkor ez azt jelenti: elfogadtuk, hogy Romániában nincsen törvény, nincsen alkotmány. Megkérdőjeleződik az is, hogy van-e parlamenti demokrácia és vannak-e politikai eszközök számunkra” – szögezte le az RMDSZ volt vezetője.
(Zöld tiltakozók Verespatak megmentéséért: Akárcsak novemberben, szombaton is tüntetők várták a marosvásárhelyi Kultúrpalotában ülésező RMDSZ-politikusokat. A csendőrök ezúttal nem a szakszervezeti aktivistáktól, hanem a verespataki bányaberuházást ellenző, egyébként békés és csendes zöldektől óvták a kormánypárt képviselőit. Borbély László környezetvédelmi miniszter nem kívánt az „RMDSZ – ne áruld el Verespatakot, elveszíted a sok szavazót” vagy „Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó” feliratokkal ellátott transzparenseket emelgető tüntetők követeléseire reagálni. „Nincs mit tárgyalnom, ezt már megtettem akkor, amikor egy hónappal korábban behatoltak a minisztériumba, és valóságos nyílt kapuk napját tartottam számukra. Én nem adtam áldásom a beruházásra, hisz jelenleg a technikai részletek megtárgyalásánál tartunk. A tanácskozáson szakemberekből álló bizottság vesz részt, én személyesen nem. A döntést sem én hozom meg, hanem a kormány” – szögezte le Borbély László. A ciánalapú bányaberuházás ellenzői magyar nyelvű levelet nyújtottak át a miniszternek. A magyar feliratokat lobogtató, de egymás között románul beszélő aktivisták kifejtették: nem tiltakozni jöttek Marosvásárhelyre, mindössze tudatni szeretnék az RMDSZ politikusaival, hogy a verespataki ügyben milyen felelősség terheli Borbély László környezetvédelmi és Kelemen Hunor művelődési minisztert.)
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Egy modell vitája: beolvadásról, beolvasztásról, fennmaradásról
Szórvány és asszimiláció. Egy modell vitája címmel szervezett nagy érdeklődést kiváltó előadást kedd este Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A főkonzulátus udvari előadótermében Bodó Barna politológus (docens, Sapientia EMTE) a strukturális asszimiláció elméletét ismertette, kerülve a politikai ráhatásokat. Részletesen beszélt az amerikai kutatási eredményekről, hangsúlyozva, hogy a beolvadás nem azonos az integrációval (utóbbi esetében a régi énemet magammal viszem az új közegbe). A lényeg, hogy milyen mértékben hagyjuk magunkat befolyásolni. Az egyén válaszút elé kerül: „mi vagyok, és mi nem vagyok” – erről kell döntenie. Strukturális asszimilációkor a személy tudatosan választja magának a többségi intézmények követésének útját. De egy elmélet szerint ez az út nem végleges, mert visszafordítható. Jellemző, hogy maga a szórvány fogalma egyfajta hungarikum (a más nyelvekben használatos diaszpóra az elvándorolt és a helyi kultúrákat nem ismerő, a maradás vagy továbbállás dilemmájával küszködő bizonytalan jövőjű egyedekre vonatkozik). Erdélyben az etnikumközi viszonyok különböznek: beszélhetünk magyarörményekről, magyarcigányokról, de nem beszélhetünk románmagyarokról, utóbbi nálunk elutasító kapcsolatot feltételez, ugyanakkor a Bánságban ez kevésbé tapasztalható. Az asszimilációs modell különböző lépéseket követel meg: az egyénnek választania kell saját eredete és a többség között, beindul a kulturális szétfejlődés (pl. a többségi médiát használja), miközben megmarad származástudata (pl. választáskor magyarokra voksol), és emiatt bizonyos feltételek között előjön a benne lappangó konfliktus. Mindezen lépések sorozata nem politikai hatás, hanem a többséggel szembeni reakció eredménye – állítja Bodó Barna. Személyes negatív élményeit is megosztotta hallgatóságával: pl. jelenleg Temesváron a magyar gyermekek 22 százaléka jár anyanyelvű iskolába.
Bakk Miklós politológus (docens, BBTE) a bemutatott anyagot kommentálva, kifejtette: az asszimilációnak van statisztikai értelemben vett dimenziója, és egyéni nézőpontja. Bizonyos „kapuk” tudatos és nem tudatos átlépésével tükröződik az egyén életében az uralkodó élettér. Például, hazai magyar politikai szereplők soraiban figyelhető meg, hogy a vicceket is inkább román nyelven tudják élvezni, átélni, anyanyelven „csak értik”.
Az est egyik házigazdája, Szilágyi Mátyás főkonzul azt emelte ki, hogy a huszadik századi új politikai világrend mérsékelte a nemzeti közösségek jogait, de a magyarság ez alól kivételt képez, mert közel százévnyi szétdaraboltsága ellenére fennmaradt, miközben mások beolvadtak a többségi nemzetekbe. Az amerikai olvasztótégely nem hasonlítható az európaihoz, itt a beolvadás stagnál, ebben a folyamatban a békés társadalmi kihívások játsszák a főszerepet, de a politikai háttér is jelen van. A magyar–román alapszerződésbe az asszimiláció kérdése nincs kellő mértékben belefoglalva, a folyamat ellenszerei: megfelelő kormánypolitika, a civil társadalom és az egyházak aktivitása. Célunk a fennmaradás és a gyarapodás – jelentette ki Szilágyi Mátyás. A Sapientia EMTE dékánja, Tonk Márton intézményének a főkonzulátussal közösen elkezdett előadássorozat sikerét, és az egyetem tizenegy év utáni működésének hivatalos akkreditálását hangsúlyozta.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Napéjegyenlőségen túl
Kibékíthető-e egymással elmélet és gyakorlat? Hajlamosak vagyunk kapásból rávágni, hogy nem. Pedig mindkettőnek megvan a maga jól meghatározható szerepe és súlya, egészséges aránya, sőt, ideje is, amikor feladatát a legeredményesebben képes betölteni. Lássunk előbb egy elméleti vonatkozást.
A történelem: egy nemzet élete. Minden fának akkora a gyökérzete, amekkora a felszín fölött látható lombkorona. Gyökérzet nélkül, noha láthatatlan, de létezik, nincs fa. Elpusztul. A mi történelmünk – a mi életfánk gyökérzete. Nem látszik már a múlt, de mégis él és táplál, amíg múltunkat bennünk termő férgek szét nem rágják – írta Nemeskürty István 1994-ben.
Tizennyolc év múltán ezek a sorok semmit sem veszítettek érvényességükből, aktualitásukból. Időközben azonban összekuszálódtak tájékozódási pontjaink, hála az egykori barna- és vörösuralom máig érezhető nyomasztó hatásának, erkölcsi értékeink eltorzultak. A napjainkban világhatalomra törő szociálliberalizmus pedig változatlan hévvel igyekszik kiradírozni az emberi agyból olyan fogalmakat, mint nemzeti tudat és kereszténység. Miközben szándékosan olyan fogalmakat mos össze, mint nacionalizmus és sovinizmus, az autonómiát önként vállalt gettósodásként tünteti fel, és az előremenekülés populista szólamával „óv” a saját múltunkba való visszatekintés káros hatásaitól. A gyökértelenek felszabadultságával könnyen megteheti ezt, hiszen hívei számára a beolvadás a történelemben mindig túlélési technikát jelentett. Ami viszont a mi tudatunkban éppen annak fordítottjával ér fel. A magyarság önazonosságához és anyanyelvéhez való ragaszkodásának, a kereszténység tanainak köszönheti megmaradását, különben az avarok, gepidák, hunok vagy más honfoglaló népek sorsára jutott volna.
Ennyit a jelenkori kétpólusú elméletről. Ami a gyakorlati részt illeti, sokkal egyszerűbb a kép: a fentieket pillanatig szem elől veszítve kell megválasztanunk a számunkra elfogadható utat. „Minden fának, melynek koronáját, terebélyes ágait, törzsét csodáljuk, a földalatti gyökerekben rejlik az élete. Innen szívja energiáit, a levelek segítségével felszívott, napfény és levegő adta életerőt pedig részben oda közvetíti vissza” – vallja Nemeskürty István.
Túllépve a napéjegyenlőségen, hamarosan „zöldbe robban” a természet, és a gyakorlat toppan a télidei elmélet helyébe az élet folyásának medrében. Higgyünk neki, és élvezzük annak teljes színpompáját.
Ördög I. Béla
Szabadság (Kolozsvár)

Mérlegen az EME
Múlt héten tartotta meg rendes évi közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület, legjelentősebb hazai magyar tudósintézményünk, amelynek tekintélye, kutatási és tudományszervezői-népszerűsítő eredményeinek köszönhetően, régóta túllépte az országhatárokat.
Az egész Erdély területét lefedő, több mint kétezer taggal rendelkező EME működésének és fejlesztésének biztosítása érdekében évek óta megfontolt költekezésre szorul, munkáját, lehetőségeit nagyvonalakban az anyaországi politikai helyzet határozza meg. Ám az utóbbi két évben az onnan érkező támogatások érezhetőbbekké váltak.
A 2011-es esztendő tanulságait taglaló legutóbbi közgyűlésen kiderült, hogy – talán hosszú évek után először – az EME-nek tavaly sikerült úgy szélesíteni tevékenységének skáláját, hogy közben kedvezőbb pénzügyi mérleget zárt. Költségvetése hat százalékkal haladta meg a tervezett szintet. Érdekes összevetni a hazai támogatásokat az anyaországiakkal, a mérleg egyértelműen az utóbbiak javára dől el: hatvankét százalékban (62%) magyarországi programtámogatásokból, tizenhat százalékban (16%) hazai szponzorizálásból, és huszonkét százalékban (22%) saját erőforrásból állt össze.
Egy másik fontos jellemző, ami elhangzott a közgyűlésen: végre jelentős létszámban kapcsolódtak be fiatal kutatók, diákok az EME munkájába, mert ott olyan újdonságokhoz juthatnak, mint amilyen, például, a tavaly átadott Erdélyi Digitális Adattár, amibe a múlt év végéig hétezerötszáz tétel kerül be, és a feltöltés folyamatosan halad tovább.
Amikor ezeket a megvalósításokat nézzük, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy honnan indult 1990-ben az EME újraszervezése, és milyen nehézségeket kellett eddig, és kell ezután is leküzdenie. Elég, ha a letűnt társadalmi rendszerben elkobzott anyagi javak visszaszerzésének már-már szélmalomharcra emlékeztető szappanoperájára gondolunk. A kolozsvári Főtér 11. szám alatti Wass Otília-ház visszaigénylésére indított per sok éve zajlik, sőt adminisztratív eljárással is próbálkoztak a bukaresti restitúciós bizottságnál és a kolozsvári önkormányzatnál, eredménytelenül. Ennek az elkobzott ingatlannak a visszaszerzése azért is fontos, mert a tervek szerint az egy regionális tudásközpont létrehozásának a feltétele. Mivel azonban a hazai jogállamiság érezhetően csak elméletben létezik, és kevésbé gyakorlatban, a megoldást nem az igazságszolgáltatás révén, hanem feltehetően politikai vonalon kell keresni.
ÖRDÖG I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)

Öt magyar képviselővel megalakult az új megyei tanács
Megvan az együttműködési szándék a megyei önkormányzatban
A nemrég lezajlott helyhatósági választásokon a Szociál-Liberális Szövetség (USL) 16, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) 12, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 5, a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) 3 jelöltet juttatott be Kolozs megye önkormányzatának 36 tanácsosi helyére. Miután Horea Uioreanut, a hajszálnyi előnnyel megválasztott tanácselnököt pénteken tisztségbe iktatták, tegnap ünnepélyes keretek között megtartották az új tanács alakuló ülését. Ezen a tanácsosok letették hivatali esküjüket, megválasztották a tanács alelnökeit, majd véglegesítették a szakbizottságok összetételét. A kezdeti fogadkozások békés optimizmust sugallnak valamennyi párt részéről az eredményes együttműködés megvalósítását illetően. Tény, hogy egyelőre senkinek sem akadhat össze a bajsza a tanácselnökkel, ugyanis Uioreanu egy korábbi, Victor Ponta miniszterelnöknek tett fogadalmát teljesítve tegnap a tanácsülés után megszabadult bajuszától.
A megyei tanács székházának nagytermében lezajlott alakuló ülésen kiderült: a magyar tanácsosok mind a hét szakbizottságban helyet kaptak, sőt, tisztségeket is betöltenek azokban. Így az 1-es számú, a hatóságok és helyi közösségek kapcsolattartásával megbízott szakbizottság titkára Ferencz István (Bálványosváralja), aki az 5-ös számú egészségügyi, szociális, ifjúsági és sportbizottság tagja is. A 2-es számú, költségvetési-pénzügyi és külkapcsolatokért felelős szakbizottságban Németi András (Aranyosgyéres) kapott helyet, aki egyben a 3-as számú, területi- és városrendezési, illetve a beruházási szakbizottság titkára is. A 4-es számú, közvagyon, kereskedelem és turizmus szakbizottság tagja Lőrinczi Zoltán László (Kolozsvár), aki egyben a 7-es számú mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és környezetvédelmi szakbizottság elnöke is. A 6-os számú oktatási, művelődési, vallásügyi szakbizottságban Okos-Rigó Dénes (Kalotaszentkirály) lett az elnök. Az RMDSZ frakcióvezetői tisztségét Lőrinczi Zoltán tölti be. Az eskütételi ceremónia alkalmával egyébként a magyar tanácsosok – ki-ki meggyőződése szerint – a román „jur” szót az „esküszöm”-mel vagy „Isten engem úgy segéljen”-nel toldották meg.
A jogszabály értelmében a tanácselnök két helyettesét titkos szavazással a tanácsosok közül választják meg. Tegnap ketten indultak jelöltekként a tisztségre: a megyei tanács korábbi RMDSZ-es frakcióvezetője, Vákár István, akit 34 igennel és 1 ellenszavazattal választottak meg alelnöknek, valamint Ioan Oleleu (USL), aki 23 igent és 12 ellenszavazatot kapott (mint ismeretes, a megyei önkormányzatban az RMDSZ az USL-vel kötött koalíciós megállapodást).
Az alakuló ülésen jelen volt Gheorghe Vuşcan prefektus, aki minden párt képviselőit összefogásra, a törvényesség és a normalitás betartására szólította fel, példaként hozva fel a civilizált nyugati államokat. Szerinte a közszolgálat érdekében a megválasztottaknak le kell vetniük a pártpolitikai ruházatot.
Lőrinczi Zoltán frakcióvezető közgazdász végzettségű, és eddig a mezőgazdaság, illetve a vidékfejlesztés irányításának területén dolgozott. Mint lapunknak elmondta, bizakodik az új önkormányzat eredményességében, mert nagyjából ismeri a tanács többi tagjait, és így nem tartja lehetetlennek a velük való jó együttműködést.
A tegnapi ülésen egyébként az is véglegessé vált, hogy – amint azt előzetesen már bejelentették – Máté András Levente és Alin Tişe lemondott tanácsosi tisztségéről, előbbi helyét a fentebb már említett Lőrinczi István, utóbbiét Adina Raţiu vette át. Szintén a jelöltlista következő helyezettjei kerültek befutó helyre a PPDD esetében, amely kirúgta a pártból a tanácsosi tisztséget nyert Dorel Matişt és Călin Leontet, akiket Axente Husar és Valentin Pop „helyettesít”. A PDL-nél is történt csere: Dan Gavrea és Marius Mureşan mondott le a tanácsosi székről, amelybe Rareş Rusu és Marinela Marc ül be.
Horea Uioreanu a tanácsülés során bejelentette, hogy a törvény értelmében a napokban lemond parlamenti képviselői tisztségéről. Ezt követően, a tanácsülés végeztével Uioreanu a sajtó képviselői előtt, irodájában borotválta le bajuszát. Mint elmondta, ezt Victor Ponta miniszterelnöknek ígérte meg, még tanácselnökké való megválasztása előtt. Hozzátette: újra bajuszt fog növeszteni, hiszen 14 éves kora óta bajuszos, és attól tart, hogy nélküle sokan nem fogják megismerni.
ÖRDÖG. I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)

Ismét magántulajdonban várja felvirágzását a gyalui palota
Visszaszolgáltatták Erdély legnagyobb lakott várkastélyát
Végre kisütött a nap a jobb sorsra érdemes, nagymúltú gyalui várkastély fölött: örököse, Barcsay Tamás hét évnyi kitartó ügyintézés után, sok akadályt leküzdve nemrég kapta kézhez a tulajdonjogi okmányt, így az épület és a hozzá tartozó ingatlanok sorsáért ezentúl nem az állam, hanem a Kanadában élő történelemprofesszor felel. A 15. századból származó műemlék (első dokumentuma Anno Domini 1439-ből való) gazdái között olyan személyiségeket találni, mint a Kende család, Báthory Gábor, Kamuti Farkas, gróf Losonczi Bánffy Dénes, az 1948-as államosításáig pedig a Barcsay családé volt. Pusztította tűzvész és Mihály vajda serege, sikerrel ostromolták a kurucok, 1960-tól 2005-ig pedig hátrányos helyzetű gyermekek iskolája működött itt. Azóta üres, csak az idő vasfoga kezdte ki. Csütörtökön az új tulajdonos társaságában vettük számba a várkastélyt, és beszélgettünk annak múltjáról, jövőjéről.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Négyszázötvenkét RMDSZ-es jelölt a parlamenti választásokon
Kisebbségvédelmi reform az Európai Néppárt bukaresti kongresszusán
Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) csütörtöki ülésén nagyjából véglegesítette a december 9-i parlamenti választásokon megméretkező képviselő- és szenátorjelöltjeinek a névsorát – jelentette be tegnap, Kolozsváron a sajtónak Kelemen Hunor szövetségi elnök a tanácskozást követően. A 452 képviselői és szenátori választókerület közül 407-ben megszavazták a jelölt személyét, a többnyire Kárpátokon kívüli kerületekben október 20-ig véglegesítik a jelöltállítást. Kolozs megyéből a képviselőházba tíz, míg a szenátusba négy RMDSZ-es jelölt igyekszik bejutni. Kelemen Hunor kitért az október 16–18-án Bukarestben megrendezendő, és nagy nemzetközi érdeklődésnek örvendő európai néppárti kongresszus előkészítésére is. Ezen várhatóan elfogadják az RMDSZ által javasolt módosításokat az EPP alapprogramjába. Ezek az európai őshonos nemzeti kisebbségek számára jelentős előrelépést jelenthetnek.
Ördög I. Béla
Szabadság (Kolozsvár)

Politikai bumeráng
A kormányzóerők részéről kiváltott székelyzászlós tömeghisztériának pozitív hozadékai is vannak.
Először: a többség tudatába (ha eddig még nem sikerült) bekerült egy Erdélyben őshonos népcsoport sajátos múltjának emléke, önazonosságának néhány jelképe. Másodszor: a Bukarestből idezúduló ellenséges hangulatnak köszönhetően végre teljes egyetértést mutatott a hazai három magyar párt (jól érvényesült a közös veszély receptje). Harmadszor: alkalmunk volt felfedezni a román értelmiség soraiban megnyugtatóan higgadt, józan reagálókat, miközben a nyugati határ túloldalán a szanyitiborok ilyen esetekben sem képesek meghazudtolni magukat, és Ponta szocliberálisainak zsoldosaiként nyilvánulnak meg. Negyedszer: az ártatlan ősi zászlónak a pellengérre állítása egybefogta az egész Kárpát-medencei magyarságot is, minden jóérzésű nemzetbelink szolidarizálni akar velünk.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár),