Egykori pompájában a főtéri plébánia bejárata
Véget ért a kolozsvári Szent Mihály plébánia patinás főtéri épülete 1894-ből származó főbejárati fakapujának teljes restaurálása, amelynek megvalósítása sok szakember támogatásával történhetett meg.
A főtéri plébániaépület fa kapubejáratát most kovácsoltvas díszítéssel gazdagították. A felújítási-tatarozási munkálatokat Balla Barna és csapata végezte. A kapuzat boltíves kőkeretének – amelyen az 1799-es évszám olvasható – felújítását és kerékvető köveinek kicserélését a magyarvistai Barta Levente kőfaragómester és társai végezték. Az átfogó tatarozással egy időben sikerült kijavíttatni és újrafestetni a teljes kapubejáratot, amelynek járószintjén kőlapokat helyezett el a székelyudvarhelyi Benedek Zsolt vállalkozó. A kőlapokat kedvezményes áron szállította György Gusztáv magyarvistai kőfaragó.
(Fodor György)
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarhermányban számvetéskor
Évek fordulóján nagy a kísértése a leltárkészítésnek. Magyarhermány, a régió egyik legfélreesőbb települése szellemi és gazdasági vezetői szerint nem zárt rossz esztendőt, annak dacára, hogy életüket nagyobb kárt okozó esőzés is keserítette. Járhatóvá vált az odavezető út, s remélhető, hogy idén is bővül az infrastruktúra; összefogott az iskola és falu közösségét mozgató egyesület, és ennek hamarosan kézzelfogható eredménye is lesz, a református templomban pedig hosszú hallgatás után újból megszólalt az orgona.
Kátyúk nélkül
Bibarcfalva után letérve a kisbaconi útra, csökkentenünk kell a sebességet: a jó néhány éve húzott vékony aszfaltcsík rég megadta magát, az egyre szélesedő és mélyülő gödröket pedig nehéz kerülgetni. Változik a kép, amint Benedek Elek falujának utolsó házait elhagyjuk. Simon András polgármestertől tudjuk, a nemrég befejezett beruházást kétmillió lejjel támogatta a vidékfejlesztési ügynökség, így most percek alatt meg lehet tenni Magyarhermányig a bő három kilométeres utat. A községvezető szerint sikerének titka, hogy a júniusi esőzéseket követően idejében lépett, dokumentálta az áradás okozta károkat, javaslatokat tett, miként lehetne megakadályozni, hogy az elkövetkezendőkben hasonló megtörténjen, végül pedig nem hagyta magát egyszerű magyarázatokkal elutasítani, lerázni. „Fényképeket készítettem, bizottságot hívtam össze, megjártam a prefektúrát, erőltettem, hogy a kárt segítsenek megtéríteni. Aztán egyszer megjelent a Hivatalos Közlönyben, hogy a megyéből egyedül csak mi kaptunk pénzt. A közel 1,7 millió lejből jutott a hidak és átereszek megjavítására és a támfalak megerősítésére is, így most komolyabb esőzés után is nagyobb biztonságban érezhetik magukat a hermányiak” – mondotta nem kevés megelégedéssel Simon András.
A polgármester azt tervezi, az elkövetkezendőkben a sáncokat alakítják ki, és aszfaltoznak a falu között is. Magyarhermányt is érinti az erdei utak uniós alapból történő aszfaltozása, a nagybaconi részen Súgóban és Peleskében, Kisbaconban a Kisfenyősnél, Szárazajtán az Aranyoson és Hermányban a Feketében készül el 5,6 kilométeren az aszfaltszőnyeg. „Erre célirányosan kapunk pénzt, azaz nem költhető másra – például vízvezetésre – csakis erre. Ezt nagyon nehezen értik meg az emberek” – fejtegette a polgármester.
Tanulj, gyűjts, vásárolj!
A Máthé János Általános Iskola életében újdonság, hogy végre nem csak az udvaron, hűvösebb időben pedig az osztálytermekben tarthatják meg a testnevelés órákat. Évekkel ezelőtt, még Bardocz Csaba polgármestersége idején vásárolták meg az iskola szomszédos területén álló, romos épületet, s fogtak neki a sportterem építésének. A munka lassan ment, mert külön forrásuk nem volt, csak a megspórolt pénzükből gazdálkodhattak. Nem lett nagy, mindössze nyolcvan négyzetméteres, egyelőre hiányzik a bordásfal, s a kisebb felszerelések is, de mégis sikernek érzik az építkezés befejezését. A sportterem megépítése intézményvezetői szemmel számít megvalósításnak, a Hámor Sport- és Kulturális Egyesülettel való együttműködés pedig a pedagógus számára fontos. A jó tanulást, illetve iskolán kívüli tevékenységet díjazó Virgonc tallér program magyarhermányi meghonosítója Komporály Sándor vállalkozó volt. Mint mondja, a Marosvásárhelyi Rádiót hallgatva figyelt fel a bétai kezdeményezésre, s azon nyomban megkereste őket, hogy felhasználhatja-e tapasztalatukat. Úgy vélte, ily módon jobban megszólíthatják, tanulásra ösztönözhetik a gyermekeket, és hatással lehetne a közösségi szellem erősödésére is. Igencsak fontos elem lehetne a magyarhermányi magyarság erejének megtartása szempontjából is: a faluban felnövők nagyobb valószínűséggel térnének haza tanulmányaik elvégzését követően. A példaként szolgáló Béta, Dobó és Vágás fiataljait tömörítő Három Hegy Ifjúsági Egyesület vezetője, Gál Barna szerint, a program tanulságainak, illetve hatásának felméréséhez legalább négy-öt év tapasztalatára lesz szükség, de úgy véli, mindenképpen hasznos a részvevők számára. Tavaly az elemistákat szólították meg, akik igencsak lelkesen fogadták, hogy kézzelfogható tétje is lesz tanulásuknak. A kezdeményezés sikeres volt, némileg meglepően nem a drága ajándékokra, hanem a kis „kincsekre”, a színes ceruzákra és radírokra volt igencsak nagy „kereslet”. A kezdeményezésnek híre ment a környéken, s a székelyderzsiek és székelymuzsnaiak is érdeklődtek a Virgonc tallér iránt. A gyermekek büszkén mesélik más vidékről származó társaiknak, milyen tétje van jó iskolai előmenetelüknek.
A Máthé János Általános Iskola igazgatónője, Dimény Mónika szerint is remek ötlet volt a Virgonc tallér magyarhermányi bevezetése: amióta az évnyitón bejelentették a programot, valósággal felpezsdült az iskolai élet. „A gyermekek fantáziáját nagyon megmozgatta a nyereményalap, többen azt tervezgetik, hogy a húsvéti bárány vagy éppen a jövő karácsonyi disznó az általuk megkeresettből kerül ki. A jobb tanulók számára nem gond, hogy egy-egy feleléskor begyűjtsék a kilencesért és tízesért járó két-három tallért, de a gyengébbek is láthatóan igyekeznek, s nem kevés erőfeszítésükbe kerül, hogy ne csak hatosra, hetesre tudjanak, hanem nyolcasra, s bár egy tallért szerezzenek. Pecsétekkel láttuk el a tánckör, a kézműveskör és fúvószenekar vezetőit, a hegedűoktatót, a vallásórát tartó lelkészt is, hogy a diákjaik, a foglalkozásokon részt vevők jelenlétét igazolják. Ezekért szintén tallér jár. A félév végéig még van néhány hét, de azt hiszem, sok ajándékot kell beszereznünk, hogy minden tallért elkölthetővé tegyünk” – mondotta Dimény Mónika.
Tevékeny reformátusok
A református közösség mozgalmas heteken van túl. Advent harmadik vasárnapján a liturgiát követően a baróti Kájoni Consort régizene-együttes lépett fel. A gyermekek a karácsonyi ünnepekre való rákészülésként jó cselekedetekből „készítették el” – önzetlen, szívből jövő gesztusaik egy-egy szalmaszálat értek – a Jézuska jászolát, majd szenteste kis műsorukkal léptek fel. Másodnapon délelőtt az istentisztelet előtt a hegedűórákra járók léptek fel, délután pedig a kultúrházban színdarabot mutattak be. Karácsonyra immár ötödik esztendeje tanulnak be darabot a fiatalok, a mostani, az Angyalok és démonok közt című, egy válságot átélő házaspár kapcsolatáról szól, de jól tetten érhető benne az Úristen megváltó ereje – sikere is volt az előadásnak. Harmadnapon az időseket köszöntötték, tiszteletükre szavalatok hangzottak el, dalok csendültek fel, és ismét megtelt a templom. Karácsony negyednapja hivatalosan nem ünnep, de a fúvósok fellépésének köszönhetően kis ünnepélyesség jutott arra is.
A reformátusok az óévet éjféli áhítattal és közösségünk két himnuszának eléneklésével, végezetül Dimény Zoltán presbiter rövid, a templomtoronyban előadott trombitajátékával zárták – tudtuk meg Fancsal Zsolt Gerő lelkipásztortól.
Megújult az orgona
A reformáció ünnepén, úrvacsoraosztáskor több év kényszerű némaság után szólalt meg újra a református templom orgonája. A 171 esztendős hangszer felújítását jó kezekre bízták: a Budapesti Zeneakadémián 1994-ben végzett újtusnádi Bors László az elmúlt húsz esztendőben számos, kihívással teli munkát végzett el négytagú csapatával. Kezük munkáját dicséri többek közt a csíkszépvízi Szent László-templom 1324 sípra, 24 regiszterváltozatra és 27 sípsorra bővült orgonája, az elmúlt fél esztendőben pedig Brassóban, Parajdon és Csíkszenttamáson dolgoztak. A rövid mélyoktávos, hatregiszteres, mechanikus, barokk faragással gazdagon díszített orgonát Magyarhermányi Barabás Sámuel készítette 1843-ban. Első javítását a brassói Nagy József végezte az 1890-es években. Az első világháború közepén, 1916-ban az ón-ólom ötvözetből készült homlokzati sípjait be kellett szolgáltatni, helyettük újat – azt is rossz minőségű csatornalemezből – csak 1941-ben kapott. A tavaly elvégzett teljes körű felújítással új homlokzati sípok készültek, motorral látták el, kitakarították, és a sípok új bőrözést kaptak. – Az igazi kihívást az jelentette, hogy esztétikailag és hangzását is az eredetihez minél közelebbi állapotába állítsuk vissza. Úgy érzem, sikerült a feladattal megbirkóznunk. Külön élvezetet jelentett, hogy ilyen szépen megmaradt hangszeren dolgozhattunk – kiváló állapotban, szúmentesen maradt meg a szélláda is –, a felújítást követően pedig hangja is kivételessé vált. Remélem, sokáig szolgálja még a magyarhermányiakat – mondotta az újtusnádi szakember.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A családkutató
Adatforrástárlatot nyitott múlt év decemberében az Erdélyi Genealógiai Társaság Sepsiszentgyörgyön a Köntés Kiállítótérben, és ez év elejéig családkutató információs pontot és családfarajzoló műhelyt működtetett itt Kocs János, a szervezet vezetője. A szűk hónap alatt mintegy száz érdeklődő fordult meg ott, öten tájékozódtak komolyan, s közülük két család kívánja megrajzolni saját ős- és családfáját.
Kocs János 1956-ban született Székelymuzsnán, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum elvégzése után a brassói műegyetemen szerzett villamossági mérnöki oklevelet. A sepsiszentgyörgyi IAME vállalatnál, majd a Selectronik kábeltelevíziónál dolgozott, jelenleg az RCS–RDS szolgáltatónál műszaki felügyelő. Családkutató, 2005-ben megalapította az Erdélyi Genealógiai Társaságot, melynek elnöke. Mostanig mintegy 245 ezer ember adatait dolgozta fel. Vele készítettünk interjút.
– Mikor szeretett bele a genealógiába? – Már kiskorom óta érdekelt a családtörténet, mivel nagyapán Argentínában élt, édesanyám ott született. Nem volt szabad levelezni, de én kíváncsi voltam, mi van vele. Az áttörés 1989 után jött, amikor megjelent az internet, és az egyik levelezőfórumon láttam, hogy valaki egy szomszéd falusi rokonsága – a mátisfalvi Pálhegyiek – felől érdeklődik. Visszaírtam, hogy ismerem Pálhegyi Gábort, testvérét, Bertát, és név szerint felsoroltam hozzátartozóikat: élettársakat, gyermekeket, vejeket, unokákat. Erre öt perc múlva érkezett a válasz, hogy amit én leírtam, az több, mint amit kétéves fizetett kutatómunka után egy magyarországi családkutató iroda küldött neki. Megkérdezte, lenne-e kedvem foglalkozni vele. Kedvem éppenséggel volt, az amerikai hölgy pedig mondta, tudja, hogy ez időt és pénzt igényel. Szerinte a mátisfalvi Pálhegyiek közül a világban mintegy 350 élhet. Ez véges szám, egyenként fel lehet keresni őket, s ha hajlandó vagyok neki ebben segíteni, állja a költségeket. Megvolt a módszer: elő a telefonkönyvet, felhívni minden Pálhegyit, időpontot egyeztetni, aztán elmenni a településekre, a temetőkbe, keresgélni az egyházi család- és anyakönyvekben az állami levéltárban, polgármesteri hivatalokban. 2004-ben már szabadon lehetett a levéltárban kutatni. A hölgy készült haza Erdélybe, megnézni, honnan vándoroltak ki a dédszülei. 2005-ben el is jöttek heten Amerikából. Megszerveztük a családtalálkozót Mátisfalván a kultúrotthonban, 150-en gyűltek össze Pálhegyiek és leszármazottak. Akkorra már 5700 személyt vezettünk fel egy 40 méteres családfára, amit kiállítottam. – Hogyan készítette az óriási családfát? – A hölgy, aki harmadik generációs amerikai, tudta, mivel jár a családkutatás, és felszerelt: küldött digitális fényképezőgépet, laptopot, családfarajzoló programot, riportermagnót, tehát mindent, ami szükséges volt. Mondta, számára ez nagyon fontos, műtétre készül, nem tudja, túléli-e, de azelőtt ezt szeretné lebonyolítani. Az erdélyi utat követően megműtötték, felépült. Utána még egyszer eljött Erdélybe, látszott rajta, hogy megkönnyebbült. Az 1700-as években a székelymuzsnai anyakönyvekben találtam egy Kocs-Pálhegyi házaspárt, szerinte én vagyok a legközelebbi erdélyi rokona, mert velem tud értekezni. Közben kerültek más érdeklődők is. Egy amerikai, aki az öt bukovinai székely faluba telepedett családok eredetét kutatta, az akkor Pesten élő Elisabeth Long kérte a segítségemet. A családnév alapján kikerestük az anyakönyvekből, mely településeken vannak hasonló nevű családok. Neki a DNS-minták levételénél segítettem, és én hordoztam a terepen. A most élő legidősebb férfiaktól vettünk DNS-mintákat (lepedéket). Megjegyzem, ugyanezt tettük a Pálhegyi család esetében is, és nagyon szépen találtak az eredmények. – Hogy indult be a nagyüzem? – Nem volt igazán nagyüzem. Szabadidőmben foglalkoztam családkutatással, és amikor 2007-ben megengedték a levéltári fényképezést, nagy lendületet vett a munka. Előzőleg 2006-ban már lemásoltam a tamásfalvi anyakönyvet, kifizettem az oldalankénti fénymásolási díjat, akkori pénzben egymillió lejt pengettem le az állami kincstárban. Egy magyarországi vegyészmérnök érdeklődött, s megelőlegeztem a kutatását. Amikor át akartam adni, s mondtam, hogy költségek is voltak, nem kellett. Öt év elteltével ismét megjelent, továbbra is ki akarta deríteni, hogy lófők voltak-e az ősei. Akkor rendeztük a régi számlát. – Hogyan kezdte a családfarajzolást? – Próbálkoztam Word- meg Excel-programban. Nem is néztek ki rosszul, de amikor valakinél harmadik feleséggel találkoztam, egyszerűen nem tudtam feltüntetni. Miután az amerikai hölgytől megkaptam a családfarajzoló programot, és megtanultam használni, rájöttem, egész elegánsan ábrázolható ez is. Székelymuzsna kis falu... Megrajzoltam a saját családfámat, a feleségemét, s ezek már sekély mélységben találkoztak: több ős is egyezett. (Felesége szintén székelymuzsnai származású, Gedő lány – szerk. megj.) Rájöttem, hogy az addig külön-külön ápolt családágakat össze kell vonni, mert vannak többön is megjelenő azonos egyének. Az összevonás után derült ki, hogy akkorra már közel 40 ezer személy adatait dolgoztam fel. – A program jelzi az átfedéseket? – Ha talál két azonos nevű, azonos dátumon született egyént, rákérdez, hogy ugyanaz-e. Nagyon meg kell vizsgálni, mert bizony megesett, hogy különbözött. A kilyéni és rétyi Székely családdal volt gondom. Amikor láttam, hogy három-négy hónapra születtek a gyerekek egymás után, gondoltam, hogy valami nincs rendben. Átvizsgáltam, s kiderült, a kilyéni előnevű Székelyek Rétyen éltek, és a rétyi előnevűek Kilyénben. Mindkét családban volt Székely Zsigmond, és mindkettőben Horváth Borbála is, és egy időben születtek gyermekeik. Aztán rájöttem, az egyik Horváth Borbálánál van egy P betű, azaz a Petrichevich-Horváth, a másiknál egy N, s akkor szétválasztottam az ágakat. Kiderült, akik a királybíró Székely Zsigmondtól származtatják magukat, azok valójában nem tőle származnak, és fordítva. – Milyen más érdekességekbe botlott? – Vannak „csapdák”... Nagyon figyelmesen kell böngészni a régi anyakönyveket. Nem egyszerű meglátni a különbséget a Kanyó, Kánya és Kónya, a Bartha és Barthó, Bartos és Bartus hasonló hangzású családnevek között. Egy fórumbejegyzésben írta valaki, hogy őse Bágyon született. Elmentem Csíkszeredába, a levéltárban lemásoltam a bágyi anyakönyveket, de nem találtam a családot benne. Rákérdeztem: Bágyon? Igen, Bágyon, jött a válasz. Amikor küldte a papirost, kiderült, nem a Hargita megyei Bágyon, hanem a Kolozs megyei Bágyonban élt a család. Ott megtaláltam. Vannak olyan helyek, ahova soha nem jutottam volna el, ha nem foglalkozom családkutatással. Gógán, Gógánváralja, Oláhdellő, Kisprázsmár, Szilágyerked, Szinérváralja... Ausztráliából jelezte egy elszármazott, hogy erkediek az ősei. Először mindketten azt hittük, hogy a Székelymuzsnával szomszédos Szászerkedről van szó. Aztán kiderült, Szilágyerked. Elmentem a Szilágyságba. Zilah után, Szatmárnémeti felé már messze bent jártam román vidéken, amikor megérkeztem a faluba, s rákérdeztem az első atyafira – románul –, hol találom a református lelkészt. Nem értette. Kiderült, egyetlen román sem él a faluban, de a szomszéd falu teljesen román. Más. „Anno” könyvtári ügyben levittem Demeter Lajost Uzonba, mondtuk Ungvári Barna tiszteletes úrnak, hogy le kellene másolni a családkönyvet. Igen, tudja, hogy le kellene másolni, de ki fogja azt megtenni. Én. Mikor? Most. Kihozta a nagy családkönyveket, aznap végigfényképeztem. Mondtam, utómunka, dupla felvételek törlése, számozás után viszem a másolatot. A tiszteletes nagyon meglepődött, amikor hónapok múlva átadtam a DVD-t. Annyi mindenki annyi mindent ígért már neki, s nem tartotta be. Megegyeztünk, hogy a magyar állampolgárság igénylése okán friss adatokkal kiegészített családkönyvet újból lemásolom, most már egészen más minőségben. – Milyen gondokba ütközött kutatásai során? – Nem egyértelmű a vonatkozó jogi háttér, de akad nehézség a hivatalokban is. Embere válogatja. Van, aki úgy értékeli, ha információt ad ki, azzal ő szegényebbé válik vagy csorbulnak lehetőségei. Ezt nem értem. Törvény engedélyezi minden száz évnél régebbi dokumentum szabad kutatását. Ennek ellenére gond van a katolikus anyakönyvek kutatásával, mert a plébániákon maradtakat nem engedik egészében lefényképezni. Azt mondják, erre rendeletük van. Kifejtettem, lehetetlenség, hogy egy egyház vagy plébános szerzői jogot formáljon az anyakönyvre, hiszen nem jószántából írta, s még csak nem is ingyen, mert kaptak juttatást. Ez közkincs. Ma már úgy lehet megosztani ezeket, hogy nem szegényedik senki, és nagy segítség lenne, mert vannak idős emberek, akik nem tudnak odautazni. – Hány nap volt a legtöbb, amíg nem foglalkozott családkutatással? – ...nehéz válaszolni. Megesett, hogy két napig, de három nem. – Mikor, hogyan alapította az egyesületet? – Megjelent a jogszabály a személyi jövedelemadó két százalékának felajánlási lehetőségéről, s gondoltam, úgyis annyi pénzt elköltök, próbáljunk meg valamit elszámolni. Párhuzamosan bejegyeztem az Erdélyi Genealógiai Társaságot és egy családkutató irodát. Reméltem, ez utóbbi beindul, s a családomnak lesz munkahelye. Megfuttattam, mekkora lehet az érdeklődés. Arra számítottam, tíz emberből egyet fog érdekelni a családja múltja. Nem jött össze. Megtöltöttük szórólapokkal a várost. Nem volt eredménye. Alább adtam: százból érdekel egyet, ezerből... Az sem jött össze. A valós adat: 100 ezerből érdekel egyet úgy, hogy áldozzon is rá. Erre vállalkozást építeni nem lehet. Tehát a családkutató irodát zároltuk. Maradt a civil szervezet. Családtagok, ismerősök átutalták az adójuk két százalékát, és kerültek támogatók is. Például Derzsi Sámuel baróti vállalkozó, aki hallott munkánkról, megkeresett, hogy fontosnak tartja, és szeretné támogatni. Biztatott, hogy másoljunk le minél több anyakönyvet, amíg nem gondol valaki egyet, és korlátozza a lehetőségeket. Őt elsősorban Erdővidék anyakönyvei érdekelték. El is készítettük. Aztán a Humaret Alapítvány utalt számlánkra. Került Amerikából, Svédországból, Olaszországból érdeklődő. Olaszországból inkább románok. Brassó mellől ortodox anyakönyvekből kellett adatokat gyűjteni. Bizony jól fogott a valamikori orosznyelv-tanulás, mert a görög katolikus és ortodox anyakönyveket cirill betűkkel írták. – Mennyi adatot sikerült eddig összegyűjteni? – Erdély összes anyakönyve a cél... Háromszék levéltárba került anyakönyveit mind lemásoltuk, nagyon sokat Csíkszeredában, Brassóban, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Besztercén, Zilahon. A tavaly felértünk Szatmárra és Nagybányára is. Nagyváradon kellene nyitnia a levéltárnak, ott költözés miatt évek óta zárva az olvasóterem. Azzal igyekszünk foglalkozni, amire igény van. Arad és Temesvár messze van, a vonzáskörükbe eső érdeklődőket átirányítom máshoz. Azzal, hogy egy csomó anyakönyvet lefényképeztünk oldalankét, még nincs vége a folyamatnak. Az utómunka településenként akár három hónapig is eltarthat. 760 adatforrást dolgoztunk fel. Ez nem csak anyakönyv, hanem szakkönyvek, folyóiratok is. Másoltuk a gyászjelentőket a Székely Nemzeti Múzeumból, a marosvásárhelyi Teleki Tékából. Megvannak a Háromszékben megjelent gyászjelentések ezelőtt egy évig. Ma már 14 500 név szerepel. Ennél jóval többen hunytak el a megyében 1990 után, de ennyien jelentettek meg a Háromszékben gyászjelentőt. Idáig 245 ezer személy szerepel az adatbázisban. Ezt befejezni nem lehet… – Melyek a további tervei? – Szép lenne főállásban végezni ezt a munkát, támogatókat kellene találni... Könyvet kellene írni… segítséget nyújtani családkutatóknak. Az anyakönyveket valahogyan jobban hozzáférhetővé kellene tenni. A társaság honlapján csak a másoltak jegyzéke szerepel. A Háromszék gyászjelentőit is kereshetővé kellene tenni. Újra kellene indítani a Genealógiai Füzeteket, még ha csak internetes változatban, akkor is. (Csíkszentmihályi Sándor Imre által kiadott, szerkesztett, 1903–1914 között Kolozsváron megjelenő családtörténeti folyóirat. A Genealógiai Füzetek társszerkesztője, szerzője s főképp illusztrátora volt Keöpeczi Sebestyén József címerművész, heraldikus – szerk. megj.)
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elvesztette Barót az autonómiapert
Alapfokon pert veszített Barót önkormányzata az autonómiahatározat ügyében, a nem jogerős ítélet semmisnek nyilvánítja a júliusban elfogadott tanácsi döntést.
Lázár Kiss Barna polgármester lapunknak elmondta, megfellebbezték a döntést, de felkészültek arra, hogy veszíteni fognak. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, a prefektúra eddig mind a három székely megyében megtámadta a bíróságon az összes autonómiahatározatot, arra hivatkozva, hogy szándéknyilatkozatot nem fogadhatnak el.
„Tudomásom szerint az utolsó ilyen dokumentumot Kovászna fogadta el október végén, de már azt is megtámadta a kormányhivatal” – mutatott rá Gazda. Elmondta, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) minden önkormányzatot arra biztat, hogy fellebbezzen, ehhez jogi segítséget is nyújtanak.
Elmondta, Háromszéken például a 44 önkormányzatnak a fele már igényelte a jogi iratcsomót. Az önkormányzatok esetében a táblabíróságok hoznak jogerős döntést, így véges a fellebbezési lehetőség, mutatott rá Gazda Zoltán, azonban hozzátette: ezek a határozatok akkor is hasznosak, ha a bíróságon kedvezőtlenül döntenek a sorsukról, hiszen ráirányítják a nemzetközi közvélemény figyelmét a székelyföldi autonómia ügyére.
A 153 székelyföldi önkormányzat több mint egyharmada bólintott rá az SZNT által javasolt tervezetre. A háromszéki Torja tavaly novemberben Daragus Attila polgármester javaslatára visszavonta korábbi határozatát, arra hivatkozva, hogy esélytelenek a prefektúra elleni perben. Az SZNT korábban összehangolt megfélemlítési kísérletnek nevezte a prefektusok támadását, és hangsúlyozta: az önkormányzatok a határozat meghozatalával nem követnek el törvénytelenséget.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

Németh Géza-emlékdíjas Haáz Sándor és Dániel Kinga
A Németh Géza Egyesület szervezésében tizenötödik alkalommal adták át vasárnap délben a csíkszeredai református templomban a Németh Géza-emlékdíjat. Az elismerést idén Haáz Sándor tanár, karvezető, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia megalapítója és tanítványa, Dániel Kinga kapta.
„Évek óta szerettem volna itt látni Haáz Sándort, hiszen lenyűgöző számunkra, amit végez. És nem csak a gyermekfilharmóniára gondolok, hanem arra a hatalmas közösségi tevékenységre is, amit Szentegyházán valósít meg” – mondta a díjátadón Csikós Klára, a Németh Géza Egyesület elnöke.
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia sokkal több kulturális jelenségnél – hangsúlyozta ünnepi beszédében Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Úgy véli, „mindazok, akik részesévé váltak a gyermekfilharmóniának, nemcsak a zenére és az egymásra való hangolódást tapasztalták meg, de ez a képesség az életüket, az embertársi kapcsolataikat is meghatározta, illetve meghatározza.”
Nagy Eszter, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola magyar szakos tanárnője laudációjában rámutatott, a gyermekfilharmónia elsődleges célja a hagyományőrzés. Emellett olyan nem titkolt céljuk is van, hogy a muzsikaszó, az éneklés, a népdal erejét felhasználva közösséget teremtsenek. Haáz Sándort hiteles embernek nevezte, aki valamiféle varázslatot űz a gyermeklelkekkel. „Külön tisztelet a tanár úrnak azért, hogy zenei anyanyelvünk, tehát az anyanyelv ápolására, a legnemesebb hagyományaink őrzésére nevel, és nemcsak a gyermekközösséget, hanem annak szűkebb és tágabb környezetét is. Az ő munkája és a gyermekfilharmónia léte nyitotta rá sok ember szemét és szívét arra, hogy nemcsak ténferegnünk kell, hanem dolgunk, feladatunk van ebben a világban itt és most” – emelte ki.
Haáz Sándor Dániel Kingát a megye egyik legjobb énekeseként említette. A 17 éves szentegyházi lány a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola diákja. „Másodikos korában hallottam először énekelni. Azért mondtam, hogy ő a legkedvesebb tanítványom, mert ő okozott a legtöbb lelki turbulenciát az énekeivel az elmúlt években” – mondta Haáz, aki azt is hangsúlyozta, hogy a filharmónia működését számos pedagóguskollégája is segíti.
A Németh Géza Egyesületet húsz éve alapították. A szervezet évente kiosztja – a Magyar Kultúra Napjához legközelebb eső vasárnapon – a Németh Géza-emlékdíjat, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a pedagógusok munkájára, a magyar kultúra ápolására. A díjjal olyan keresztény pedagógust és az általa javasolt tanítványát jutalmazzák, aki kiemelkedő tevékenységével hozzájárul a magyar kultúra megmaradásához. A díj pénzbeli részét idén is Sógor Csaba EP-képviselő, a díjjal járó művészeti alkotást pedig Xantus Géza csíkszeredai képzőművész ajánlotta fel.
Székelyhon.ro

Pályázatokról Alcsíkon, a Kászonokban és a Gyimesekben
Az alcsíki településekre, Kászonba és a Gyimesekbe is ellátogat a héten Tánczos Barna szenátor az általa indított informáló körút keretében. A következő napokban az új vidékfejlesztési program várható kiírásairól számol be az önkormányzatoknak, vállalkozóknak és a mezőgazdasággal foglalkozóknak.
A várható pályázati lehetőségekre való felkészülés érdekében járja be Csíkszéket Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, és az aktualitásokról tájékoztatja az érdeklődőket.
Hétfőn Csíkszentgyörgyön 9 órától a polgármesteri hivatalban került sor az önkormányzati egyeztetésre, majd 10 órától a vállalkozókat tájékoztatták. Csíkmindszenten 11 órától elsőként az önkormányzat érintettjeit, azt követően pedig a helyi vállalkozókat informálták. 13 órától már Csíkpálfalván ismertették az új kiírásokat. A tusnádi és csíkkozmási gazdafórumok a helyi kultúrotthonokban zajlanak délután hat órától, illetve fél nyolctól.
A kászoni önkormányzati és vállalkozói egyeztetés kedden 9 órától lesz a polgármesteri hivatal épületében, 10 órára pedig a gazdákat várják a helyi kultúrotthonba. Az önkormányzatra és a vállalkozókra vonatkozó információkat osztják meg a szakemberek Tusnádon fél tizenkettőkor községházán, egy órakor pedig a kozmási kultúrotthonban. Délután négy órától Gyimesfelsőlokon informálják az önkormányzati munkatársakat, a vállalkozókat és a gazdákat, helyszín ebben az esetben is a községháza lesz. Ezzel szemben Gyimesközéplokon a turisztikai és információs központba fél hatra várják a mezőgazdasággal és nem mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozókat egyaránt, illetve a polgármesteri hivatal munkatársait.
Szerda délelőtt Csíkszentsimonban és Csíkszentimrén tudhatnak meg többet az érdeklődők az önkormányzatoknak és vállalkozóknak szóló kiírásokról, előbbi esetében 10 órára, utóbbi esetében pedig fél tizenkettőre várják az érintetteket a polgármesteri hivatalokba. A csíkszentkirályi polgármesteri hivatalban fél kettőtől az intézmény alkalmazottaival, 14 órától pedig a vállalkozókkal találkozik a szenátor. 18 órakor a csíkszentgyörgyi gazdálkodóknak szolgálnak hasznos információkkal, 20 órától pedig a csíkszentsimoni gazdák tudhatnak meg többet az új kiírásokról a kultúrotthonban.
Csíkszentmártonban csütörtökön délután fél egytől kerül sor a vállalkozói fórumra és önkormányzati egyeztetésre, majd este héttől a gazdák tájékoztatására, valamennyit a Baka János Könyvtárkozpontban tartják. A csíkszentimrei gazdafórum csütörtökön délután fél hattól zajlik a mezőgazdálkodók számára a községházán.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Pro Cultura Hungarica díj Soós Zoltánnak
A magyar kultúra napján Pro Cultura Hungarica-díjjal tüntetik ki Soós Zoltánt. A Maros Megyei Múzeum igazgatója csütörtökön veszi át a kitüntetését Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán.
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán verses-zenés összeállítással köszöntik a magyar kultúra napját. A Lázár-ház dísztermében csütörtök délután 5 órakor kezdődő rendezvényen többek között sor kerül a Pro Cultura Hungarica-díj átadására is. A kitüntetést Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, marosvásárhelyi önkormányzati képviselő kapja, aki mindenekelőtt a térség szellemi és épített örökségének ápolásáért tett erőfeszítéseivel érdemelte ki az elismerést.
A múzeumigazgató érdeklődésünkre elmondta, már tavaly ősszel tudomást szerzett arról, hogy jelölték a díjra, és múlt héten értesítette Zsigmond Barna Pál főkonzul, hogy ő részesül a rangos elismerésben.
„Nagyon örültem a hírnek. A szakma ezen területén nincs sok lehetőség az elismerésszerzésre. Tulajdonképpen számunkra az jelenti az elismerést, ha egy-egy rendezvényünk népszerűségnek örvend, ha a széles közönséget vonz. Az állami kitüntetés azt erősíti meg bennem, hogy nehézségek ellenére, ennek a munkának értelme van” – fogalmazott az igazgató, hozzátéve, hogy múzeumi tevékenysége mellett úgy érzi, hogy a Forgatag szervezésében vállalt szerepéért is kapja a kitüntetést. Soós elmondta: óriási megtiszteltetés, de ugyanakkor felelősség is a díj, amely még nagyobb elvárásokat támaszt majd benne a jól végzett munka iránt.
Az ünnepségen, amelyen fellépnek a Csíki Játékszín művészei és a Nagy István Művészeti Szakközépiskola zenész tanárai, tárlatnyitó is lesz. Kákonyi Csilla marosvásárhelyi festőművész alkotásaiból mutatnak be válogatást. A kiállítást Nagy Miklós Kund méltatja.
A díjról A Pro Cultura Hungarica-díj a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek művelődési kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett külföldi állampolgárok részére adományozható. A kitüntetett Pro Cultura Hungarica emlékérmet és igazoló okiratot kap. Az érem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 7 mm. Az érem első oldala a pannon tájat, a magvető ember alakját, a zeniten álló nappal ábrázolja. Az érem hátoldalát a PRO CULTURA HUNGARICA koszorúba foglalt felirata díszíti.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Nagyvárad magyar utcanevei
Nagyvárad - Kedd este nagy érdeklődés közepette a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) szervezésében bemutatták Kordics Imre Nagyvárad fontosabb utcái 1940-1944 című könyvét.
A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében zajlott esemény A Magyar Kultúra Hete ünnepségsorozat részét képezte. Sajnos a példaértékű emberi nagyságáról, szaktudatásáról és szerénységéről ismert szerzőnek már nem adatott meg, hogy jelen legyen a Megyei Tanács, az RMDSZ Bihar megyei szervezete és Biró Rozália szenátor által támogatott könyvének a bemutatóján, pedig egy olyan kötetet tett le az asztalra- mint ahogy a rendhagyó, szomorkás hangulatú bemutatón többször is elhangzott-, mely ott kellene legyen minden olyan váradinak a polcán, aki lokálpatriótának vallja magát.
A szervező Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevében Kupán Árpád köszöntötte az egybegyűlteket, reményének adva hangot, hogy Kordics Imre más kéziratai is megjelenhetnek egyszer majd nyomtatásban. Mielőtt ismertette volna a kiadványt, Dukrét Géza, a PMBET elnöke tisztelgett Kordics Imre emléke előtt. Többek közt felidézte, hogy 1953-ban született Nagyváradon, itt tanult és élte le egész életét. Az 1980-as években kezdett el érdeklődni a pusztulásra ítélt magyar emlékhelyek, műemlékek iránt, az elsők közt felismerve, hogy az olaszi temető felszámolásával két évszázad magyar vonatkozású emlékei tűnnek el. Fényképeket készített, megörökítve a még meglevő értékeket, mely anyagnak egy része 1998-ban megjelent nyomtatásban. 1997-ben lett a Társaság tagja, Dukrét Gézával és Borbély Gáborral közösen óriási helytörténeti kutatómunkát végzett. Neki köszönhető például, hogy 1998. március 15-én a rogériuszi református templomnál új emlékhellyel gazdagodott az 1848-as forradalom emlékezete. Az utóbbi években a Rulikowszki-temető magyar szempontból értékes síremlékeit térképezte fel, a munka 80 százalékával elkészült. Tevékenységét számos díjjal, oklevéllel ismerték el.
Nincs biztosítva
A Patriumi füzetek sorozatban, gazdag fényképanyaggal megjelent kötet előszavát idézve, Dukrét Géza arra hívta fel a figyelmet: az utcanevek minden esetben az adott település társadalmi és politikai helyzetét tükrözik. Nemcsak a tájékozódás biztosítására szolgálnak, de emlékek felidézői, hagyományt őriznek, és eszmei értékek hordozói. A rendszer- és hatalomváltások esetén a régi utcanevek kicserélődnek, az új vezetés semmibe veszi a kisebbség nemzeti érzéseit. Hagyományos, praktikus utcanevek tűnnek el, az új rendszernek történelmileg és politikailag megfelelőek kerülnek előtérbe. Várad esetében is a 19. század második fele a hivatalos utcanévadás kora volt, amikor a már meglevő hagyományos és praktikus elnevezések mellett a nemzeti érzés került előtérbe. Ekkor az ismert és megbecsült személyiségek és események neveit használták fel. Az utcák egész sorát nevezték el olyan személyiségekről, akik közismertek és tevékenységük révén helytörténetünk megbecsült alakjai voltak. Városunk esetében a román hatalom két esetben szüntette meg a magyar utcaneveket, a trianoni diktátum és a második világháború után. Az 1989-es fordulatot követő 25 év alatt- minden erőfeszítés dacára- Nagyvárad magyar közösségének nem adatott meg az a lehetőség, hogy teljes mértékben éljen a törvény által biztosított jogával, vagyis ma sincs meg a számarányunknak megfelelő magyar utcaelnevezés.
A következő fejezetben a szerző rövid áttekintést nyújt a város történetéről, fejlődéséről, illetve bemutatja a főbb utcákat, régi elnevezésüket és az időközben bekövetkezett változásokat. Ezt követően az 1940-es névcsere utáni- mely visszaadta a magyarok önbecsülését, erősítette nemzeti öntudatukat- 93 jelentősebb utcanevet ismertet, összefoglalta a névadó személyiségek életét, munkásságát is.
Olvashatunk még a lakók és az utca kapcsolatáról, az elorzott utcanevekről, valamint porladó figurális domborművekről is.
Dukrét Géza úgy fogalmazott: míg a néhány évvel ezelőtt Nagy József Barna tollából megjelent Várad lelke- Nagyváradi magyar utcanevek című kötet csupán egy egyszerű statisztikai adathalmaz, felsorolás volt, a Kordics Imre könyve sokkal több ennél, hiszen bővíti helytörténeti tudásunkat, és az emberekről beszél szívhez szólóan.
A rendezvény végén többen megemlékeztek Kordics Imréről, két versajándékkal közreműködött S. Németh Katalin.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

„Összevarrnák” a szálakat Hargita és Maros megye között
„Összevarrnák” az idő és a nem kimondottan magyarbarát rendszerek által elszakított infrastrukturális szálakat Maros és Hargita megye elöljárói. A két megyét jelenleg mindössze három aszfaltozott út köti össze, ezek számát szeretnék növelni, ugyanakkor a kövezett vagy földutakat is járhatóvá tennék.
„Az utóbbi évtizedekben annyira elvágták az infrastrukturális szálakat a két megye között, mintha két külön, egymástól határátkelővel elválasztott ország lenne” – utalt a Maros és Hargita megyét összekötő utakra Borboly Csaba.
A Hargita megyei önkormányzat elnöke elkeserítőnek és ugyanakkor természetellenesnek tartja, hogy a két megyét mindössze három aszfaltozott út köti össze: a Marosvásárhely–Csíkszereda 13A számmal jelzett országút Szovátánál és Parajdnál, a Szászrégen–Gyergyószentmiklós DN15-ös út Csobotfalvánál és Maroshévíznél, valamint a Segesvár–Székelyudvarhely 137-es út Héjjasfalvánál és Újszékelynél.
A negyedik, a bözödújfalusi tó partján kígyózó, Erdőszentgyörgy és Székelykeresztúr közötti út elkészítése még várat magára. A hargitaiak majdnem a megyehatárig eljutottak a korszerű aszfaltszőnyeggel, a Maros megyei 2012-es „hatalomváltás” azonban zsákutcába terelte a túlsó oldalon startra kész projektet. „Mi mindegyre keressük a megoldásokat, de a szándékunk csak akkor erősödhet, ha van viszonzása is. Én azonban nem érzem Maros megyei kollegám, Ciprian Dobre pozitív hozzáállását” – fejtette ki lapunknak Borboly Csaba.
Bözödújfalu felé – csak apránként
A Hargita megyei tanácselnök ezzel arra célzott, hogy bár néhány éve sikerült közös nevezőre jutnia Lokodi Edit Emőkével, a Maros megyei önkormányzat volt elnökével az utat illetően, a 2012-es helyhatósági választások után az új elnök, Ciprian Dobre törölte a prioritási listáról a megyeközi út felújítását.
Mindezt annak dacára, hogy négy évvel ezelőtt, 2011-ben a Maros Megyei Tanács jóváhagyta a műszaki tanulmányt, majd 2012 áprilisában el is kezdte a közbeszerzési eljárást. Azonban a tanácselnöki szék elfoglalása után Ciprian Dobre egyik első intézkedése a bözödújfalusi tavat megkerülő és a Hargita megyei Körispatakra átvezető út törlése volt.
„Végül sikerült megértetnünk az elnök úrral, hogy ez a térség is fontosnak számít, és 2014 vége felé elkülönítettünk 2,8 millió lejt az út megépítésére” – mondta el lapunknak Kelemen Márton, a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke. Számítások szerint az összegből mintegy két kilométernyi aszfaltot lehet teríteni a megye határáig vezető mintegy 13 kilométeres útszakaszra.
Kelemen azt reméli, ha évente egy-egy kisebb szakasszal megtoldják az utat, előbb-utóbb csak sikerül összekötni a két megyét és lerövidíteni a Marosvásárhely és Székelyudvarhely közötti távot. Az útra annál is inkább szükség van, mert nyári idényben lényegesen nő az amúgy is népszerű bözödújfalusi tó idegenforgalmi potenciálja. Az RMDSZ-es politikus annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy amennyiben beindul az aszfaltozás, kormányprojektbe is be lehetne építeni a fennmaradt szakasz elkészítését.
A világörökséget is közelebb hoznák
Mindkét magyar politikus hasonlóan fontosnak tartja a Szederjes–Erked–Székelyderzs 133-as megyei út korszerűsítését is, hiszen ezáltal a Maros vagy Brassó megye felől érkező turisták számára is „megnyílna” a világörökség részét képező székelyderzsi unitárius erődtemplom. „Akkor pályázhatunk uniós alapokra, ha Maros megye vállalja a partnerséget. Eddig erre semmi biztosítékunk nincs” – fejtette ki Borboly Csaba.
A Marosvásárhely és a Gyergyói-medence közötti távolságot a két térség legszebb útja rövidíthetné le: a Szászrégent Gyergyóremetével a Görgény völgyén összekötő vonal. Valamikor ugyanis nemcsak szekerekkel és traktorokkal lehetett átkelni a hegyen, kisautók is jártak. Kelemen Márton szerint ma már a világ pénze nem lenne elég a modernizálására. Maros megyei oldalról a 153C jelzésű úton csak a királyi vadászkastélyáról híres Laposnyáig lehet aszfalton haladni, míg a gyergyóiak számára Remete jelenti a végállomást.
Az elképzelések szerint jó lenne rendszeresen kövezni és karbantartani a Bözöd és Gagy, Sóvárad és Siklód, Szolokma és Küsmöd, valamint Székelyvécke és Újlak közötti megyei vagy községi útszakaszokat is. Kérdésünkre, hogy a szálak „öszszevarrásában” Maros megye miért kullog a szegényebb Hargita megye mögött, Kelemen Márton úgy vélekedett: a szomszéd térség nemcsak kevesebb pénzből gazdálkodhat, de jóval rövidebb az úthálózat is, amelyről gondoskodnia kell.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

A Magyar Kultúra Napját ünnepelték Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán
Ünnepi műsorral és díjátadóval ünnepeltek csütörtök délután Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán. A verses-zenés összeállítás és kiállításmegnyitó mellett az esemény fénypontja a Pro Cultura Hungarica-díj átadása volt.
„Amit örökbe kaptunk, csak annyiban ér valamit, ha kihívásokkal teli világunkban is maradandóvá, nemzeti közösségünk felemelkedését elősegítő hajtóerővé tudjuk tenni. A kultúra nem valamilyen képzeletbeli vitrin mögött megbámulandó örökség, sokkal inkább aktivitás, a jelenben végzett tevékenység, állandó tanulás, befogadás és újrateremtés, amelyért sokszor meg kell dolgozni, sőt néha meg kell érte szenvedni, áldozatot kell hozni. A kultúra nemcsak az eddigi értékek csodálata, tisztelet, hanem a mindannyiunkban ott levő késztetés, hogy a dolgokat felemeljük. Csakis annyiban lehet valóságos jelentése, amennyiben részt kérünk belőle és hozzájárulunk ki-ki a maga képessége és tudása szerint” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja.
A csíkszeredai Lazarus-házban tartott ünnepségen Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, marosvásárhelyi önkormányzati képviselő vehette át a Pro Cultura Hungarica kitüntetést. Az elismerést a térség épített és szellemi értékeinek megőrzéséért adományozta számára Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Zsigmond Barna Pál Soós Zoltánt a kultúra igazi felelősének nevezte. Rámutatott, hogy az elismerésben részesülő múzeumigazgató olyan ember, aki a magyar értékek őrzése mellett a román kultúra értékeit is vigyázza, és folyamatosan azt keresi, ami összeköt, nem azt, ami szétválaszt.
A laudációt Szarka Gábor konzul olvasta fel. Soós Zoltán 2002-től alkalmazottja a Maros Megyei Múzeumnak, annak igazgatójaként az intézmény fellendítője – hangzott el. „Rövid idő alatt nemcsak szakmailag tűnt ki, hanem Marosvásárhely román és magyar kulturális életének megpezsdítéséhez is jelentősen hozzájárult. Munkásságával a város, a Maros megyei magyarság, a Székelyföld olyan jól felkészült, következetes és elkötelezett személyiségévé vált, aki bátran kiáll a magyar ügyek mellett. Ezért is joggal élvezi közössége bizalmát. Kiemelt figyelmet fordít Marosvásárhely épített és szellemi értékeinek megőrzésére.”
Soós Zoltán úgy véli, hogy nagy felelősséggel jár ebben a kitüntetésben részesülni, és még nagyobb hittel kell továbbvinni a munkát. „Az ember egy idő után észreveszi, hogy amit csinál, azt figyelemmel is követik, és ebből kifolyólag is nagy felelősség. Az elején a múzeumi tevékenység kevésbé eredményezett konfliktusokat politikai vagy kulturális téren, aztán a Forgatagban megismertem, hogy tényleg milyen a magyar kultúráért harcolni egy olyan városvezetéssel, amely nem értette, hogy ennek mi a lényege, és ellenrendezvénnyel próbáltak megfékezni. Végül is sikerre jutottunk éppen azért, mert az elhivatottság és a munka meghozta eredményét. És sikerült elérni Marosvásárhelyen, hogy senki ne kérdőjelezze meg, hogy van a magyar kultúrának helye és ennek többnapos rendezvényt is tartson. Akkor van esélyünk, ha össze tudunk fogni. Nagyon hálás vagyok ezért a kitüntetésért, és hajrá, magyarok, menjünk tovább előre ezért a kultúráért, és ki ahogy tudja, szolgálja nemzetét!” – köszönte meg a kitüntetést Soós.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Az űrlap alja
Naptárbemutató
Nagyváradon is bemutatják az Erdély Anno és Most című 2015-ös naptárt. A nagyváradi származású Balázs D. Attila immár évek óta megszerkeszti azokat az igényes naptárakat, amelyek nem csak szemet gyönyörködtetőek, hanem hasznosak is. A 2015-ös naptár azért is figyelemre méltó, mert a borítóján a Szent László teret láthatjuk egykor és most. A bemutatón a naptár szerkesztője képritkaságokat is vetít az érdeklődőknek.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács minden érdeklődőt szeretettel vár január 23-án, pénteken 17.30 órára a Partiumi Keresztény Egyetem (Városháza / Primăriei u. 36. szám) Bartók termébe, ahol a naptárak kedvezményes áron megvásárolhatóak. A bemutató után az érdeklődők részt vehetnek az Egyetem aulájában Éltes Barna szobrászművész kiállítás-megnyitóján, majd 19 órától az Egyetem dísztermében a Téka együttes koncertjén.
A szervezők minden rendezvényre várják az érdeklődőket.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hagyományteremtő kiállítás Gyergyószárhegyről
A tavalyi alkotótáborok munkáiból nyílt kiállítás a Megyeháza Galériában
Hargita Megye Tanácsa az alintézményeivel, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusával és a Balassi Intézettel – Magyarország Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjával partnerségben szervezte meg január 18-23. között a Hon a hazában rendezvénysorozatot a magyar kultúra napja alkalmából.
A rendezvénysorozat záróakkordjaként péntek délután Gyergyószárhegy 2014 címmel nyílt kiállítás Csíkszeredában a Megyeháza Galériában a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ 2014-es alkotótáborainak anyagából.
Czimbalmos Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője köszöntőjében rámutatott arra, bár az elmúlt év gyökeres változásokat hozott az intézmény életében, a kastély körül kialakult helyzet miatt, ennek ellenére sikeres évet zárt a központ: 2014-ben összesen hét alkotótábort szerveztek, több mint negyvenöt művész alkotott Szárhegyen és közel kilencven munkával gyarapodott ezáltal a központ. A menedzser köszönetét fejezte ki, hogy Szárhegy község felismerte az alkotóközpont jelentőségét és egy ingatlant biztosított, amit műteremként használhattak a meghívott művészek.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke házigazdaként köszöntötte a nagy számú tárlatlátogatót. Mint fogalmazott: a gyergyószárhegyi alkotótábornak az elmúlt negyven évben a hatása az egyetemes magyar művészet története tekintetében is hangsúlyos.
– Sikerült letenni a központ kézjegyét, és olyan alkotásokkal gazdagítani az egyetemes magyar kultúrát, amelyre méltán lehetünk büszkék. Mindezért nagy köszönettel tartozunk Gaál Andrásnak, Márton Árpádnak, és a nem rég elhunyt Zöld Lajosnak – fogalmazott a megyeelnök. Fontosnak tartotta azt is megjegyezni, hogy a gyergyószárhegyi alkotóközpontból emelkedett ki a most már harmadik alkalommal megszervezett Székelyföldi Grafikai Biennálénak az ötlete is. A szárhegyi tábornak köszönhetően újult fel a ferences kolostor, vált újra élhetővé a kastély.
– Abban bízom, hogy a nehézségeken túl tudunk lépni, és a lakat lekerülhet a kastélyról! – adott hangot bizakodásának Borboly Csaba.
A kiállítást Túros Eszter művészettörténész méltatta, megítélése szerint a tárlaton felvonultatott munkák „szárhegyisége” még erőteljesebb, mint más években. A kiállítás jól megjeleníti az Alkotóközpont új vezetése által meghatározott és képviselt célokat és irányelveket, amely nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is megtartotta az intézmény negyven évének folytonosságát.
A kiállító művészek: Anca Ciofirla, Aurel Bulacu, Bajkó Attila, Balázs Klára, Boeriu Anca-Constanta, Carmen Paraschivescu, Csernok Tibor, Csillag Imola, Csillag István, Domokos Zsolt, Duma Florin, Éltes Barna-Eduard, Fazakas Barna, Fekete Szabolcs-Sándor, Ferencz Zoltán, Florin Stoiciu, Gidó Szende-Melinda, Hátszegi Zsolt, Horia Cristina, Horváth Erzsébet, Horváth Levente, Kristó Róbert, Matei László, Molnár Anita, Mos Catalina, Murányi-Matza Teréz, Pinczés József, Siklódy Ferenc, Sofia Ovejan, Sólyom Csaba, Szabó Réka, Szentes Zágon, Szőcs Géza és Vorzsák Gyula. A kiállítás a nap huszonnégy órájában látogatható a csíkszeredai Megyeháza Galériában. Közlemény
Erdély.ma

Egy esztendeje tértek vissza Székelyföldre a pálosok
Az elmúlt év − jó értelemben véve − a megfigyelésről szólt, arról, hogy kiderítsük, mire van igényük a székelyeknek − összegzett Balla Barnabás. A Hargitafürdőn szolgáló pálos szerzetessel a letelepedésük óta eltelt egy esztendő tevékenységéről beszélgettünk.
Egy éve szentelte fel Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a Hargitafürdőn alapított pálos kolostort, ahol jelenleg két szerzetes tevékenykedik. „Az elmúlt időszakban figyeltünk, tanulgattuk a helyi szokásokat, főleg az egyházmegyés papoktól, a szerzetesektől. Próbáljuk elsajátítani azt a fajta gondolkodásmódot, mentalitást, amely a székely néppel való kommunikációt megkönnyíti. Szóval az elmúlt év − jó értelemben véve − a megfigyelésről szólt, hogy kiderítsük, mire van igényük az embereknek, hiszen infrastruktúrát nagyon jót kaptunk” − avatott be Balla Barnabás.
A pálos atya kiemelte, a helyiekkel való kapcsolatuk egyre szorosabb, szilveszter éjszakáján például többen segítettek a kolostor elfagyott fűtésrendszerének felmelegítésében. Máskor is kiveszik a részüket a közmunkából: segítenek a templom takarításában, díszítésében, a fahordásban, sőt folyamatosan érdeklődnek, hogy van-e valamire szükségük − sorolta a szerzetes. Hozzátette, a szülők kezdeményezésére indították újra a gyermekkórust, a szentmiséken így az ő hangjuk csendül fel szintetizátor és gitár kíséretében − amelyeken szintén a gyermekek játszanak. A Mária Rádió segítségével a frissen alakult kórus már fellépett a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozón és Tusványoson is.
A korábban Hargitafürdőn helyi plébánosként tevékenykedett László Rezső atya kezdeményezéseit is próbálják újraindítani − tudtuk meg Barnabás atyától. A kórus mellett például újra szerveznek közös filmvetítéseket, e célból első alkalommal novemberben ültek össze a helyiek. A bibliaóra megszervezésére is tettek már próbálkozást a pálos szerzetesek. Augusztusban megtartották a Szent István-búcsút, és sikerült megszervezni a gyalogos zarándoklatot a pünkösdi búcsúba: a hargitafürdőiekhez csatlakoztak a pálosok Magyarországról motorkerékpárral érkezett barátai is. A helyiekkel részt vettek a ferences szerzetesek által szervezett Mária-köszöntőn, illetve tavaly a Fekete Madonnához való zarándoklatba is bekapcsolódtak − összegzett a fehér testvér.
Szentmiséket az év nagy részében naponta egy alkalommal tartanak délután hat órától. A nyári időszakban – amikor működik a mofetta – napi két szentmisét celebrálnak, az egyiket délelőtt, amelyen főként a vendégek, a másikat délután, amelyen elsősorban a helyiek vesznek részt. Az adventi időszakban reggelente rórátét is tartanak a szerzetesek. A templom népessége változó, jelentősen meghatározza, hogy mekkora a turistaforgalom a településen.
A pálos atya kérdésünkre elmondta, az elmúlt évben többen is érdeklődtek a pálos hivatás iránt, egyikőjük pedig konkrét szándékát is kifejezte a rendbe lépést illetően. „Ez is azt mutatja, hogy a hívők imádsága nem marad meghallgatatlanul, hiszen általuk tudtunk mi is itt letelepedni. A jó Isten kegyelméből pedig, ha ő is úgy akarja, biztosan lesz több hivatás is” − fejtette ki nézetét.
„A további úgynevezett tervünk, hogy a jó Isten akaratát tudjuk teljesíteni. Ebbe pedig belefér az Isten országának a hirdetése, hogy ő itt van közöttünk, és mindenkit meg akar szólítani” − fogalmazta meg válaszul a hargitafürdői jövőjüket firtató kérdésre.
Boldog Özséb-szobor Hargitafürdőn
Bátor György, a szombathelyi Markusovszky Kórház Szemészeti Osztályának főorvosa egy Boldog Özséb-szobrot adományozott a hargitafürdői pálos szerzetesek számára, amelyet a hétfőn délután, hat órától kezdődő évfordulós szentmisén áldanak meg a helyi templomban.
Kömény Kamilla |
Székelyhon.ro

Almási István 80 éves
Dr. Almási István erdélyi magyar népzenetudós 1934. december 8-án született Kolozsvárt. Elemi iskolai tanulmányait szülővárosában, a Református Elemi Iskolában végezte 1945-ben. Utána a nagy múltú Református Kollégium diákja, majd a tanügyi reform után a 2. számú Fiúlíceum tanulója volt, ahol 1951-ben érettségizett. Egyetemi tanulmányait 1951 és 1956 között a kolozsvári George Dima Zeneművészeti Főiskolán folytatta, ahol akkor Jagamas János folklórt, Major Ferenc szolfézst és zeneelméletet, Nagy István pedig karvezetést oktatott.
Már diákévei alatt cselekvően bekapcsolódott a Jagamas János által irányított erdélyi terepkutatásokba. A hírneves zenetudós irányításával első ízben, 1953-ban a Nádas menti Türében gyűjtött népdalokat, majd a következő évben közölte első szakcikkét a Művelődési Útmutatóban. Habár már 1956-ban zenetanári és karvezetői oklevelet szerzett, a jól ismert kisebbség- és tudománypolitikai viszonyok miatt végül is csak 1989-ben nyerhette el a zenetudományok doktora címet a kolozsvári zeneművészeti egyetemen. A Romeo Ghircoiaşiu professzor irányításával megvédett disszertáció címe Az erdélyi magyar népzenekutatás kezdeti korszaka (1920-ig).
Almási István fél évszázadon át, 1957-től egészen 2004-es nyugdíjazásáig a Román Akadémia kolozsvári Folklór Intézetében dolgozott. Annak keretében 1957 és 1960 között előbb próbaidős kutató, 1960 és 1969 között szakkutató, majd 35 éven át I. fokozatú tudományos főmunkatárs volt egészen 2004. december 1-ig.
Népzenekutatóként elsősorban olyan tájegységeken gyűjtött, ahol korábban mások kevésbé vagy egyáltalán nem folytattak kutatásokat: például az Érmelléken, a Szilágyságban, a Lápos mentén, Aranyosszéken, a Nyárád mentén, a Kis-Küküllő–Maros közén, a Homoród mentén és Háromszéken. Több mint 130 erdélyi és partiumi faluban végzett rendszeres, szakszerű terepkutatásokat. Összesen 5000 vokális és hangszeres dallamot gyűjtött össze, közülük körülbelül 4000 dallamot és szöveget jegyzett le magnószalagról, azokat pontosan tipologizálta. Szakszerűen összeállított kartotékai a kolozsvári Folklór Intézet aranytartalékát alkotják.
Tudományos kutatásai során elsősorban a népi dallamok osztályozásával, rendszerezésével és tipologizálásával, az etnikai kölcsönhatásokkal, a népdalgyűjtés módszertani problémáival és az erdélyi népzenekutatás történetével foglalkozott. Terepgyűjtéseiből és tudományos kutatásaiból 11 egyéni, részben társszerzőkkel írott könyve jelent meg az Irodalmi, a Kriterion, az Európa Könyvkiadónál, illetve az Európai Tanulmányok Alapítvány kiadójánál. A rendszerváltozás előtt írásait rangos hazai szaklapok (Korunk, Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, Művelődés, Revista de Etnografie şi Folclor) publikálták, majd utána különböző magyarországi és európai tudományos periodikák. Összesen 157 tanulmányt, szakcikket, könyvismertetést közölt elsősorban tudományos és művelődési kiadványokban. Különböző hazai, magyarországi, ausztriai és németországi tudományos, közművelődési és oktatási rendezvényeken 166 előadást tartott a népzenetudomány, a zenetörténet és az egyházi zene kérdéseiről magyar, német, angol és román nyelven. Kiemeljük, hogy idegen nyelvű tanulmányait és előadásait saját maga állította össze, fordította. Különböző folkloristák és muzikológusok 33 tanulmányát és szakcikkét fordította le németből magyarra vagy románra és viszont, illetve magyarból románra és viszont. Az 1989-es rendszerváltozást követő évtizedekben ritka pontossággal és szakmai igényességgel összeállított előadásaival már különböző hazai és külföldi tudományos rendezvényeken is részt vehetett. Számos kiváló népzenei tárgyú műsort készített a kolozsvári és a budapesti rádió hallgatóinak. A kolozsvári bábszínház rendezőinek felkérésére népi dallamok felhasználásával összesen 7 bábjáték kísérőzenéjét állította össze.
Népzenei gyűjtéseit különböző forráskiadványokban adta közre. 1957-ben jelentette meg Szenik Ilonával és Zsizsmann Ilonával közösen A lapádi erdő alatt című nagysikerű gyűjteményét. 1969-ben pedig Olosz Katalinnal együtt adta ki a Magyargyerőmonostori népköltészet című kötetét. Iosif Herţeaval közösen jelentette meg 1970-ben Marosvásárhelyen 245 melodii de joc. 245 népi táncdallam. 245 Tanzmelodien című gyűjteményét. Tudományos igénnyel szerkesztette meg az 1971-ben kiadott Dalosfüzet-ét, valamint az 1972-ben és 1982-ben megjelentetett Tavaszi szél vizet áraszt című nagysikerű népzenei antológiáját. Almási István gondozta a Kányádi Sándor által magyarított Erdélyi jiddis népköltészet (Európa Könyvkiadó, Budapest 1989) című kötet zenei anyagát. Bogdán János 1906-os magyargyerőmonostori gyűjtését Monostori sugár torony című kötetében adta közre 2003-ban, a Kriza János Néprajzi Társaságnál Kolozsvárt.
Nagyfokú igényességgel és szakszerűséggel összeállított tanulmányaiban elsősorban az erdélyi népzenei örökség rendszerezésével, kölcsönhatásaival, gyűjtési módszereivel, valamint a magyar népballadákkal foglalkozott. Almási István egyik kedvelt területe az erdélyi népzenekutatás története. Benkő Andrással és Lakatos Istvánnal együtt készítette kiadásra Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése című nagysikerű kötetet, mely 1974-ben jelent meg. Ő rendezte sajtó alá Jagamas János A népzene mikrokozmoszában című, 1984-ben kiadott tanulmánykötetét. Bartók Béla erdélyi népzenekutatásaival kapcsolatban számos kiváló tanulmányt közölt a Korunkban (1965/10), Zenetudományi írások (1977), valamint a Bartók dolgozatok (1974) című tanulmánykötetekben. A népzene jegyében című, nemrég (2009) kiadott könyvében gyűjtötte, válogatta össze legkiválóbb írásait, tanulmányait és dolgozatait. A magyar népzenekutatás egyik legsikerültebb regionális népzenei szintézisét a Szilágysági magyar népzene (1979) című könyvében valósította meg. Két év múlva, 1981-ben a Román Akadémia a rangos Ciprian Porumbescu-díjjal jutalmazta szakszerű, tudományos monográfiáját.
A rendszerváltozás után Almási István cselekvően bekapcsolódott a hazai, a magyarországi és az európai szakmai életbe. 1990. március 18-án ő is aláírta a Kriza János Néprajzi Társaság alapító okiratát, 1990 és 1992 között annak tiszteletbeli elnöke volt. A Magyar Művészeti Akadémia rendes (2005), a Magyar Kodály Társaság tiszteletbeli (2007), a Magyar Néprajzi Társaság levelező (1989), a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja (2000). Továbbá az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság, a Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Szövetsége, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság cselekvő tagja.
Fiatalabb korában a kolozsvári Kétágú református templom kántora volt, majd éveken át vezette a Farkas utcai református templom dalárdáját. Közvetlenül a hazai rendszerváltozást követő bonyolult években, 1990-1993 között az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka volt.
Almási István három hazai középiskolai zenei tankönyv fordításában működött közre. Az 1990-es években igen jelentős szerepet játszott a Péntek János által alapított néprajzi és magyarságtudományi doktori iskola tevékenységében, melynek keretében számos disszertáció, referátum, vizsga igényes, objektív és szakszerű referense volt. Almási István az 1989-es fordulat után szakszerű előadásokat tartott Nagyváradon, a Partiumi Keresztyén Egyetem Egyházzene, illetve Zenepedagógiai Tanszékén (2001–2005), Kolozsvárt a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Református Teológiai Karának Zenepedagógiai Intézetében (2003–2013), a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén (1993–1994, 2006–2007), valamint Marosvásárhelyen a Színművészeti Egyetem Zeneművészeti Karán (2005–2010). Rendszeres egyetemi előadásaival jelentős szerepet vállalt az erdélyi magyar zenetanári képzésben, egy újabb népzenekutató nemzedék kinevelésében. 2004-ben a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Folklór Tanszékén, 2011-ben pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Intézetében tartott rendszeres egyetemi előadásokat a magyar népzene stílusrétegeiről és a népzenekutatás történetéről. Felkért, hivatalos opponensként összesen 17 véleményezést írt doktori disszertációkról, ugyanakkor 11 végzős egyetemi hallgató diplomadolgozatát irányította. Kivételes szakmai tudását és megbecsültségét tükrözi, hogy ő lektorálta a Magyar Népzene Tára Domokos Mária által szerkesztett XI., valamint a Paksa Katalin által szerkesztett XII. kötetét.
Almási István kórusvezetői tevékenységét 1970-ben Romániában a Kulturális Érdemrenddel jutalmazták. A Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2001-ben Szabolcsi Bence-díjjal tüntette ki zenetudományi munkásságának elismeréseképpen. A Romániai Magyar Dalosszövetség 2004-ben, újraalakulásának 10. évfordulóján, a Jagamas Jánosról elnevezett díjat adományozta Almási Istvánnak. A Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának elnökétől 2007-ben, Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója alkalmával a Kodály Zoltán-emlékdíjat vehette át a budavári Mátyás-templomban. A Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága 2009-ben Arany János-éremmel jutalmazta tudományos eredményeit, munkásságát. A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szenátusa 2010-ben a doctor honoris causa (tiszteletbeli doktor) címet adományozta neki.
Nyolcvanadik születésnapja alkalmával a kolozsvári Folklór Intézet, a Kriza János Néprajzi Társaság, valamint a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék tagjainak nevében Almási Istvánnak jó egészséget, hosszú életet kívánunk.
Művelődés (Kolozsvár)

Falu a végeken – Rava
Alig hét kilométeres út vezet Havadtőről Ravába. Ahogy elhagyjuk a Kis-Küküllő völgyét, dombok között kanyargunk. Egymást érik a magaslesek. Helybéli kísérőnk mondja, igazi vadparadicsom van itt. Aki hajnalban erre jár, biztos, hogy találkozik vaddisznóval, medvével, rókával, nyúllal. Mintha természetvédelmi területen, rezervációban lennénk. Zsákutcába érünk. A település házai nekiszaladnak a dombnak. Az épületek egy kicsit a szász vidékeken látható házak stílusjegyeire emlékeztetnek. A régieknél terméskövet használtak, nem téglát. Némelyiküket felújították, termopán nyílászárók rondították el a hagyományos külsőt. Mások ablakai a semmibe révednek. Sok az üres ház. A falu központjában van minden, ami a ruralis urbae-nak kell: kocsma, iskola, templom, kultúrotthon. Minden rendezett és csendes.
Közmunkával épült ki az út és a villanyvezeték
Az iskola mögötti épületben lakik Nagy János és Gizella, nyugalmazott pedagógus házaspár. Székelyföldről kerültek ide, miután 1955-ben elvégezték a tanítóképzőt. 1960-tól "itt rekedtek".
– Amikor idejöttünk, csak traktorral lehetett járni, olyan volt a Havadtőről idevezető út állapota. Villany sem volt a faluban. Az iskolaépület egyik fala bedőlt. Ezt 1962-ben el kellett bontani, és újat építeni helyette. Volt, amikor hétosztálynyi gyereket tanított 11 oktató. 1978-tól I-IV. osztályos iskola lett. Azóta folyamatosan érződik az apadás. Ma egy óvónő van, 15 óvodás, egy tanítónő és 21 iskolás. És egyre több a cigány. Hajdanában csak a falu felső végében, a cigánysoron volt egy-két ház, ma már a település felét ők foglalták el. Igaz, ha ők nem volnának, osztály sem indult volna – mondják.
Hogy milyen volt régen? Volt közösségi élet, összetartás, pezsgett a falu. Pedig akkor is az Isten háta mögött volt. Az utat önerőből tették rendbe, kalákában. Több mint százan dolgoztak, saját szerszámaikkal, szekereikkel, kézi erővel, hogy legyen buszjárata a falunak. És lett. A villanyt 1967-ben vezették be. Összegyűjtötték a pénzt, majd mikor a szerelési díjra való kikerült, szintén kalákát rendeltek el. A villanyoszlopokat a közeli erdőből vágták ki, szurkozták és állították fel a falusiak. Ma senki nem csinál semmit. Szégyen lett a közmunka – hangsúlyozzák.
– Kiöregedett a falu – állapítja meg Gizella. – Akik az évek során végeztek, a rendszerváltás előtt mind ipari iskolába mentek. Évfolyamonként egy, kettő ha otthon maradt. A többiek Marosvásárhelyre, Székelyudvarhelyre, Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre, Segesvárra s a közeli Erdőszentgyörgyre mentek iskolába, aztán ott ragadtak, letelepedtek. A szülők kihaltak. Az üresen maradt házakat lassan felvásárolták a cigányok – meséli a tovább a történetet a volt tanítónő. Aztán elújságolja, hogy a falu elején jó állapotban levő, háromszobás, fürdőszobás, pincével rendelkező, központi fűtéssel ellátott házat udvarral, kerttel együtt nemrég 30.000 lejért vásároltak meg. Az elköltözöttek közül csak azok jönnek haza, akik már nyugdíjba mentek, és ezért rendbe teszik az ősi fészket. Igaz, inkább csak nyaralónak használják.
A ravai cigányok idénymunkát vállalnak külföldön. Itthon is dolgoznának, de nincsen ahol. Tavasszal elmennek Magyarországra, ahol általában mezőgazdaságban vagy építkezésen dolgoznak, aztán ősszel hazajönnek. Akinek sikerül még a Székelyföldön elkapni a pityókaszezont, egy-két hónapig még dolgozhat. A szorgosabbak autót vásárolnak és hoznak haza, házat vesznek, évente javítgatják, tatarozzák. Az itthon maradottak várják a segélyt a sok gyerek után, abból élnek. Hazajönnek karácsonykor, és akkor csak esznek, mulatoznak. Aztán így tél végére elfogynak a tartalékok, és biza vannak, akik másoktól "szereznek be" ezt-azt.
– Régebb nem kellett bezárni még az ajtót sem. Néhány éve feltörték a tűzoltószínt, és mindent elvittek. Aztán lakat került rá. Ez sem volt elég. Kiszedték a téglákat, és a falon keresztül mentek be. Pedig alig volt valami érték – mondja a Nagy házaspár.
– Pedig van eszük – teszi hozzá Gizella –, volt olyan roma tanítványom, hogy szakmát tanult, városra ment, és úgy kikupálódott, hogy amikor hazajött látogatóba, meg sem ismertem. Igaz, ezek férfiak, mert a lányokat, nőket nem taníttatják. Amúgy "nincs gond velük". Tiszták, szépen öltöztetik a gyerekeiket, aki külföldön dolgozik, az némiképp beilleszkedik. Azért néha a kocsmában összeszólalkoznak, de ez nem ravai jelenség – teszik hozzá.
– Mi lesz a jövő? – kérdem, majd egy idelátogató ismerősüket idézik: nem kell 10 év, és Rava cigány falu lesz.
Mielőtt elbúcsúznánk, Nagy János elkísér a kultúrotthonig. Nemrég tette rendbe a gyulakuti önkormányzat. Kívül-belül meszeltek, mázoltak, új székeket hoztak.
– Már csak cigánybált és tort rendeznek itt – mondja Nagy János. Hogy kik ülnek itt tort, nem mondjuk ki, mindannyian tudjuk…
Állandó lelkész nélkül a falu
Varga József, Gyulakuta polgármestere hivatalában a legutóbbi népszámlálás adatait osztja meg velünk. Ravában a 2011-es népszámláláskor 360-an voltak, ebből 285 unitárius, 12 református, öt katolikus, hat ortodox – 181 férfi, 179 nő, 83 18 éven aluli és 43 özvegyasszony. Hogy ez miként oszlott meg nemzetiségek szerint, nem lehet pontosan megítélni, mondja. Mert sokan a romák közül inkább magyaroknak vallották magukat, de az arány valójában fele-fele. Azt is megtudjuk, hogy azóta több mint hússzal kevesebben laknak itt hivatalosan.
– Bár valóban úgy tűnik, hogy elszigetelt a falu, a helyi tanács és a polgármesteri hivatal a lehetőségekhez mérten igyekszik tenni valamit értük. Leköveztük, kijavítottuk a községi utat, felújítottuk az iskolát – külső és belső festés, mázolás volt, ablak- és ajtófelújítás –, rendbe tettük a kultúrotthont, az iskola körül díszkővel raktuk ki a járdákat. Támogatjuk az egyházat, az idősgondozó-szolgáltatást, amelynek munkatársai rendszeresen kijárnak ide – mondja a polgármester.
Izsák Árpád a ravai unitárius egyházközség presbitere, pénztárosa. Csak azért nem falufelelős, mert nem vállalja. Már senki sem vállalja.
– Marosvásárhelyről költöztünk haza. Egyelőre. Mert a tömbházlakásunkat nem adtuk el. A fiatalok mind elmennek – mondja. – Van három fiatal gazda: Andrási Sándor, Engi Sándor és Adorjáni Ferenc, akik próbálkoznak, de ők is kínlódnak. És a falu bejáratánál ott van a Kedei-farm. A tulajdonos Csíkszeredából költözött haza, állatokat, területeket vásárolt. Nagyban gondolkodik, de egyelőre a kéknyelvbetegség megtorpantatta – ennyi a gazdasági élet. Kultúra nincs, egyház… a papok jönnek, mennek, nincs olyan tiszteletes, aki a szórványgyülekezetben maradna.
Izsák úr elmondja, hogy a korábbi fiatal lelkipásztor, Varró Barna "nagyon ügyes" volt. Eljárta, hogy visszakerüljön az egyházhoz az erdő és a mezőgazdasági terület, rendbe tette az erdőt, a templom kerítését. Kaszált, ha kellett, árkot takarított. Mi több, a papilakot felújíttatta, központi fűtés van benne, internet, kábeltelevízió-szolgáltatás, gyönyörű udvar. Csak most üresen áll. Mert lakója elment.
Azt beszélik, sokan orroltak rá, mert "elvette a földjüket", azok, akik a visszaszolgáltatás előtt használták az egyház ingatlanját. Aztán volt, hogy loptak a papilakból, sőt egy alkalommal a templom közelében levő bodegából kijövet "valami cigányok belekötöttek és megkergették, úgy menekült meg, hogy befutott a papilakra". Izsák Árpád úgy tudja, azért ment el, mert "a kétéves lányának itt semmi jövőt nem biztosíthatott". Azóta kérték az unitárius esperesi hivatalt, hogy helyezzen ki állandó lelkészt, de nem kaptak választ. Nincs végzős. Erdélyben (unitárius) paphiány van – mondja. Pedig a szórványba kellene igazán a jó pap. Jelenleg Balázs Sándor Magyarzsákodon levő tiszteletes a beszolgáló lelkész.
Meg kellene honosítani a falugondnokság intézményét
Balázs Sándor cáfolja mindazt, amit a "falu mond" a korábbi lelkipásztor távozásáról. Egyszerűen arról van szó, hogy Szentgericére ment, ahol nagyobb a közösség, el tudja tartani a lelkipásztorát – mondja. Egyetért azzal, hogy a szórványvidékeken az egyház egyik feladata lenne "elviselhetőbbé tenni az ott lakók életét". Nemcsak lelkiekben, hanem minden téren. Ezért kellene bevezetni a falugondnokság intézményét – mondja, majd érvel.
Az erdélyi unitárius egyház kidolgozta a szórványvidékek támogatását célzó falugondnoksági intézményt, amelynek a lényege az, hogy a Ravához hasonló falvakban a lelkipásztor ne csak az egyházi feladatokat lássa el, hanem világiakat is, egyfajta falugondnok legyen, aki intézi a nagyrészt középkorúak, idősek, a közösség ügyes-bajos gondjait. Gazdaságilag lefordítva: mindez azt jelenti, hogy amennyiben az egyházközség nem tudja eltartani a papot, az önkormányzat kellene pótolja a juttatást, s ezáltal megbízná az egyházi elöljárót, hogy lássa el a "falufelelősi" feladatokat is. Ez vonzóbbá tenné akár a fiatal, pályakezdő lelkipászto- rok számára is az amúgy reményvesztett szórványtelepüléseket – fejtette ki Balázs Sándor, és hozzátette, lassan lecserélődik a múlt rendszer kegyetlenségeit átélő nemzedék, azokra kell alapozni a jövőt, akik megmaradnak, gazdálkodnak, próbálkoznak.
Szép álom az "otthon maradás"
Adorjáni Ferenc András egyike azon ravaiaknak, akik próbálkoznak, gazdálkodnak. Ő sem a legifjabb nemzedékhez tartozik, 37 éves. Házukban négy nemzedék él egy fedél alatt. Nagymamája, Demeter Mária 101 éves. Ravában született, soha nem utazott messze, nem költözött el. Lánya, Olga mellette maradt, fia, András jó állást kapott: "Bukurestben katonatiszt" – mondja Mária néni, aki, bár a múlt történeteit néha összekuszálja, büszkén tekint dédunokájára. Pedig élete tükrözi az egy évszázados erdélyi magyar sorsot. Magyar világban, az Osztrák–Magyar Monarchiában született, és román világban kell meghaljon. Férjét 1945. február 15-én orosz fogságban veszítette el, egyedül nevelte két gyermekét. Amikor édesapjuk meghalt, András öt-, Olga egyéves volt. Demeter Mária egész életében dolgozott. Takarított az iskolában, a kollektívben. 98 éves koráig egyedül tartotta el magát, aztán egy szélütés ágynak döntötte. Most is könnybe lábadt szemmel mondja: azt bánja a legjobban, hogy nem tud dolgozni.
Talán ez a gyökér köti még az ősi röghöz unokáját is, aki kérdésemre büszkén mondja, "ebbe születtem, ezen nőttem fel – állattenyésztéssel foglalkozom, amióta az eszem tudom". Hogy mikor kapott igazán kedvet?
Tizenkét évvel ezelőtt részt vett a sepsiillyefalvi LAM Alapítvány által szervezett gazdaképző tanfolyamon, majd négy hónapot Svájcban gyakorlatozott. Ott látta, hogyan kell igazán gazdálkodni. Hazajövetele után viszont arra is rájött, hogy "a fiatal gazdák támogatása, a falun maradás ösztönzése csak szép álom". Két lóval, öt szarvasmarhával kezdte, majd az állományt 30-ra gyarapította. Minden pluszjövedelmet befektetett, gépeket vásárolt.
– Az idéntől megszűnik a tejkvóta-támogatás; mi lesz a gazdasággal? – teszem fel a kérdést, és nem a várt választ kapom.
– Nem adunk el tejet, mert kevesen vagyunk, és a főúttól eltérő településekre nem szívesen jönnek a begyűjtők. A tejet "megetetjük" a borjakkal, és azokat értékesítjük – mondja, majd kifejti: pár napos, hetes borjakat hoznak, amelyeket 100 kg-os súlyig nevelnek, majd eladják. Egyelőre ez a legjövedelmezőbb. Ha a szarvasmarhát a vágóhidaknak értékesítenék, még a felét sem kapnák meg a borjúként eladott állat értékének. A borjakat ugyanis külföldön adják el a kereskedők.
Szóba kerül az uniós támogatási rendszer.
– Ezeket a támogatásokat, pályázatokat nem az egyszerű gazdálkodó ember számára írták. A bürokrácia miatt elérhetetlenek. Az elért eredményt kellene díjazni, és nem az olyan terveket, amelyeknek még látszatuk sincs. Jó volna, ha a hangsúlyt nem a pénzügyi támogatási rendszerre helyeznék, hanem a helyi piac védelmére – osztja meg tapasztalatait kérdésemre a gazda. – Ettől függ a hazai mezőgazdaság, a vidék jövője! Jelenleg ebből meg lehet élni, de meggazdagodni nem… – teszi hozzá.
– Tervek, jövő? – kérdem.
– A fiamnak már vannak kecskéi, amelyeket ő gondoz. Úgy neveljük, hogy egyszer majd az övé lesz a gazdaság. De addig még nagyon sokat kell dolgozni itt a végeken!
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Nem kell fizetni érte
Februárban lesznek érettségi diplomák
Nyolc hónapot kellett várniuk azoknak a végzős középiskolásoknak, akik ugyan tavaly nyáron sikeresen leérettségiztek, de a diplomájukat nem vehették kézbe. Az eredeti okleveleket várhatóan ebben a hónapban kiadják az iskolák, így a diákoknak már nem kell a tanintézmények által kibocsátott igazolásokat hitelesíteniük.
Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő lapunk érdeklődésére közölte, tavaly az oktatási miniszter úgy döntött, ezentúl nem egy cég kapja meg a diplomanyomtatás jogát, hanem versenytárgyalást írnak ki. Ennek az lett az eredménye, hogy az oklevelek nem készültek el időben, így a végzősök az érettségi befejeztével csak egy ideiglenes igazolást kaptak, azzal a megjegyzéssel, hogy egy éven belül az igazi diplomákat is átvehetik.
A főtanfelügyelő tájékoztatása szerint Kovászna megye december végén kapta meg a diplomákat a minisztériumtól, ki is osztották azokat az iskoláknak, amelyek ezekben a napokban töltik ki az érettségi bizonyítványokat, így mindenik tanuló legkésőbb február közepéig átveheti eredetiben is a hivatalos diplomáját. És mindezt ingyen, hiszen a nyomtatási költségeket most már az állam fedezi.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem kötelező a vallásóra
Az iskolák baját gyűjtheti meg a döntés
Az alkotmánybíróság január 27-én úgy döntött, a jövő tanévtől egyetlen tanuló sem kötelezhető arra, hogy részt vegyen az iskolai vallásórákon. Eddig a szülő kérhette, hogy gyereke ne járjon be az órákra, most fordítva lesz: kérni kell, ha azt akarják, hogy a diákok tanuljanak hitről, bibliai eseményekről.
Szaktanfelügyelőt, katolikus hitoktatót, plébánost és református lelkipásztort kerestünk meg, hogy fejtsék ki véleményüket az üggyel kapcsolatban.
– Egyelőre még semmi gyakorlati előrelépés nem történt ebben az ügyben, tudniillik még érvényes a régi kerettanterv, amely egyértelműen előírja, hogy a diákok órarendjében egy vallásórának kell szerepelnie. Az alkotmánybíróság döntését követően még külön módszertant kell kidolgozni erre vonatkozóan – mondta megkeresésünkre Bokor Attila, a magyar vonal speciális, roma- és vallásügyi szaktanfelügyelője.
Szerinte az új döntés egy sor szervezési problémát vet fel az iskolák esetében, hiszen nem lehet a vallásórákat mindig az utolsó helyre tenni, hogy aki nem jár, hazamehessen, viszont ha egyéb tanórák közé iktatják, akkor megoldást kell találni arra, hogy milyen elfoglaltságot adjanak a vallásoktatást nem igénylő diákoknak.
– Azt javasolom, hogy mielőtt a szülők meghoznák a döntésüket, olvassanak utána, mit is tanítanak a vallásórákon a 7–8. osztályosoknak vagy a középiskolásoknak, hiszen többnyire személyiségfejlesztő tevékenységek szerepelnek a programban, nem kimondottan bibliai ismeretek átadása vagy dogmatikai kérdések felvetése. A kollégák a vallási és világi nézet kialakítására törekszenek, egy sor olyan témát beszélnek meg, ami szerintem nagyon fontos, és akár az osztályfőnöki órákon is fel lehetne vetni – véli Bokor Attila, hozzátéve, a programok teljesen nyilvánosak. A szaktanfelügyelő elmondta: eddig nagyon kevés háromszéki szülő kérte azt, hogy gyereke ne járjon vallásórára.
Biszak Zsuzsa, a Turóczi Mózes Általános Iskola katolikus hitoktatója úgy véli, ez a döntés elsősorban a nagyvárosokban tanító kollégákat érintheti kellemetlenül, mivel a kisebb közösségekben az emberek ragaszkodnak a valláshoz, tudják, hogy a gyerekek rosszat nem tanulnak hittanórán. Azt is biztosítani kellene, hogy ha csak egy gyerek is szeretne vallásórára járni, akkor legyen arra lehetősége.
Berecz István gelencei plébános is úgy gondolja, falun és általában Székelyföldön nagy változást nem fog okozni ez a rendelkezés, ám elvi szinten nem ért vele egyet, mivel nem tartja helyesnek, hogy a vallásórákat úgynevezett lyukasórákra lehessen váltani, mert a gyerekek hajlamosak arra, hogy ezt válasszák, a szülők egy része meg kímélni szeretné csemetéjét a „terheléstől”.
Bardócz Csaba ikafalvi református lelkész reméli, a magyar szülők érdemben fogják kezelni a választás lehetőségét, és felelősségteljesen döntenek, mert a kisebbségi létben a vallásoktatás többet jelent, a megmaradás egyik záloga is. Erdély földjén a hit mindig is összekapcsolódott a nyelvvel, éppen ezért a szórványvidékeken ez a rendelkezés még súlyosabb következményekkel járhat, mint a tömbmagyarság esetében – állapította meg.
Lévai Barna, Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Drága bukta a fejkvóta
Négy év alatt 114 osztályt veszítettünk!
A megyei tanfelügyelőség sajtótájékoztatóján ismét terítékre került, hogy Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely iskolahálózata túlméretezett, ezért előbb-utóbb elengedhetetlen az átszervezés. Keresztély Irma szerint ez nagyon nehéz lesz, mert mindenki harcolni fog a „maga igazáért”. A tanfelügyelő ugyanakkor úgy véli, meg kell szüntetni a fejkvóta-alapú rendszert, ahogyan azt az európai országok többsége már évekkel ezelőtt megtette, mivel az iskolák többsége képtelen beilleszkedni a keretbe.
Keresztély Irma elmondta, az utóbbi öt évben folyamatosan csökkent Kovászna megyében a diáklétszám. A tavalyi tanévhez képest idén összesen 978 gyerekkel kevesebb található az iskolákban, az óvodától egészen a posztlíceumokig. Az azelőtti tanévben 799-cel csökkent a nebulók száma. A 2010/2011-es, valamint az idei tanév között 2855 iskolással apadt a létszám! Ha ezt elosztjuk 25-tel, akkor 114 osztályt jelent – ennyivel van kevesebb jelenleg. A minisztérium pedig – tetszik, nem tetszik – a diáklétszám alapján állapítja meg a fenntartási költségeket, a béreket, azt, hogy hány teljes, kisegítői tanügyi állás lehet, hány fős nem didaktikai személyzetnek lesz fizetése.
A diáklétszám alapján, a fejkvóta-rendszerben Háromszéknek több mint 93 millió lej jutna a béralapra, a tanügyi tárca már indulásból 104 millióra növelte az összeget, de ez is csak ez év novemberéig fedezi a fizetéseket. Ahhoz, hogy 2015-re mindenki megkapja a bérét, megyénknek 114 millió lejre lenne szüksége. Remélhetőleg a nyári költségvetés-kiegészítéskor megkapják a hiányzó 10 millió lejt, mint ahogy ez a korábbi években is történt.
Az oktatásban dolgozók bére azért is emészt fel többet az alapból, mert január 1-jétől megemelték a minimálbért, így például a takarítónők juttatása is nőtt, de a kezdő tanárok is többet kapnak – ez összesen mintegy ezer állást érint. Emellett olyan ígéret is van, hogy a tanárok bére március 1-jétől 5 százalékkal nő, és szeptember 1-jétől további 5 százalékos emelésre számíthatnak.
Keresztély Irma szerint márciusban derül ki, hogy a következő tanévre hány tanügyi állást hagy jóvá a szaktárca. Annak ellenére, hogy majdnem háromezer gyerekkel van kevesebb az oktatási rendszerben, a tanügyi állások száma (4137) három éve változatlan.
– Tavaly kaptunk egy minisztériumi értesítést, amelyben az állt, hogy 197 állást fel kell számolni. Ez nem sikerült. Most várjuk, hogy megint hány helyet kell megszüntetni – mondta Keresztély.
Szerinte bármit is kérjenek, teljesíthetetlen, főleg falvakon, ahol már semmilyen összevonást nem tudnak véghezvinni, viszont Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen a gyereklétszámhoz képest több iskola működik. Itt az önkormányzatoknak kell eldönteniük, miként szervezik át a rendszert. A főtanfelügyelő szerint a fejkvóta nem jó megoldás, ezt már több európai országban felismerték, mivel a kontinens öregszik, kevesebb a gyerek, így az iskolák működtetése ezzel a módszerrel fenntarthatatlan.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

25 éves a HTE
– beszélgetés Deák Gyula intézményvezetővel –
Május 1-jén lesz 25 éve, hogy Sepsiszentgyörgyön megalakult a Háromszék Táncegyüttes. Az autentikus magyar néptánc-előadásokat bemutató együttes célja, hogy tartsa a lépést a folyamatosan változó kulturális világgal. Az intézmény élén, két évet leszámítva, amíg aligazgatói tisztséget töltött be, Deák Gyula állt. Vele tekintettünk vissza az elmúlt negyedszázadra.
– Hogyan értékeli az elmúlt 25 évet?
– Az 1990-es években elsősorban a hagyományos folklórral, néptánccal foglalkoztunk, ami mind a mai napig az anyanyelvünk maradt, ez fontos. Az első táncjátékunkat, ami már a színházi világgal volt összekapcsolható, 1993-ban állítottuk színpadra, és onnantól kezdve előadásaink voltaképpen táncszínházi produkciók, amelyeknek a lényege, hogy az autentikus folklóron kívül van mondanivalójuk. Úgy érzem, a műfaji bővítéssel többet tudunk a nézőnek adni. Ehhez a nyitáshoz csak az kellett, hogy haladjunk mi is a világgal, hiszen akármilyen hagyományról beszélünk, annak meg kell találnia a helyét az új világban. Hamar felismertük, hogy mesejátékokra is szükség van, a gyermekközönséget is meg kell szólítani, hiszen ha csak felnőttként találkozik ezzel a kultúrával, az régen rossz, nevelnünk kell őket, mert az iskolákban nincs néptáncoktatás.
– Melyek voltak a nehézségek? Milyen irányba tart a táncegyüttes?
– Sajnos, sohasem volt saját székházunk. Ez óriási gond egy társulatnak, amely építkezik, próbál kultúrát teremteni. Most ezmegoldódni látszik, jelenleg az új stúdióban vagyunk, szeretnénk, hogy itt legyen az állandó játszóhelyünk. Itt állandó kiállításokat is szervezhetünk, éppen szombaton nyílik egy új tárlat. Évadonként két bemutatót készítünk, lassan közeledik az ötvenedik. Évente 20–25 ezer nézőnk van, ez szép szám. Ma már kevesebb kiszállást vállalunk, mivel csökkent az érdeklődés, a szállítási költségek meg, a jegyárakkal ellentétben, emelkedtek. 1990-ben nem volt egy villanyégőnk sem, ma már egy hordozható infrastruktúrával, gazdag audio-videó, kellék- és díszlettárral rendelkezünk. Erős az együttes munkásságát támogató Lajtha László Alapítványunk is, továbbá az alapítványnak van egy 15 éves lemezkiadója, a Tempó, amely az egyetlen Erdélyben, autentikus magyar népzenét ad ki. A jövőt nehéz meghatározni, nem tudjuk, hogy mi lesz 10 év múlva, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy lépést tartsunk a korral, hogy éljünk azokkal a lehetőségekkel, amelyekkel élni kell.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Kanadai Magyarok Országos Szövetségének nyílt levele az Új Magyar Szó főszerkesztőjéhez
A Maszol – Új Magyar Szó online oldalain 2015. január 21-én Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 14-20.) rovatban jelent meg Bálint-Pataki Józsefnek a legnagyobb magyar gondolataival indított, hosszú eszmefuttatása, miszerint „Kanadában ma is igaz Széchenyi mondása: „A magyar legnagyobb ellensége a magyar.”
Bálint-Pataki úr fogalmazványából azt olvassuk ki, hogy olyan témában mártogatta meg a tollát, amihez másodkézből, „néhány, e közösségből (mármint kanadai magyar) vétetett, nemzetben és nem pártkötődésben gondolkodó közösségi ember” információja juttatta.
________________________________________ Ez a megállapítás már egyből nem állja meg a helyét, hiszen akik véleményét Bálint-Pataki úr magáévá tette – Göllner András és Christopher Adam – egyrészt kivonják magukat a kanadai magyar szervezett közösségek életéből, másrészt pedig a Gyurcsány Ferenc által alapított Magyar Demokratikus Charta (egyébként 5 tagot feltüntető) kanadai fiókszervezetének szóvivőjeként határozzák meg magukat, s mint ilyen, egyértelműen kötődnek egy hazai pártpolitikai mozgalomhoz. Ezen – közösségi embereknek vagy függetlennek nehezen mondható – egyének véleménye alapján nullázta le a kanadai magyarságot és annak legnagyobb ernyőszervezetét, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségét, a KMOSZ-t Bálint-Pataki József.
Megkérdeznők, hogy Önök szerint mi a hitelessége az egésznek, ha Bálint-Pataki úr még nem járt közöttünk – legalábbis nem említi -, tehát nem ismerheti az itteni állapotokat, márpedig anélkül ilyen témában hogy is mer akárki tollat ragadni? Minek alapján jutott el olyan általánosításokra, hogy mi, kanadai magyarok „a 2010 utáni anyaországi tudatos és durva beavatkozás” eredményeként, „a Jobbikkal is kokettáló Fidesz” irányításával nemet mondtunk a véleményszabadságra, véglegesen szétromboltuk a magyar diaszpórát, mikor pedig tudott dolog, hogy „az egész Orbán-rezsimet a velejéig áthatja a korrupció, a miniszterelnök az uniós pénzekből való kibekkelésre játszik…”
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Nekünk, távolra szakadtaknak csak egyéni véleményünk lehet arról, hogy mennyire lehet szűkében a szólás- és véleményszabadságnak, valamint a demokráciának az otthoni világ, ha egy romániai magyar lapban, az orbáni Magyarország szomszédságában, megjelenhet egy ilyen kemény kijelentés. Ezt döntsék el Önök hazai berkekben – egymás között és a magyar kormánnyal.
Arról viszont határozott véleményünk van, hogy Kanadában szó nélkül hagyjuk-e vagy sem azokat a rágalmazásokat, amelyeket egy erdélyi lap jelentetett meg rólunk, akiket egyébként nem ismer. Ráadásul olyan egyének véleményére hagyatkozva, akik a kanadai magyar szervezetek életéből kivonják magukat, egyetlen közösségi eseményen vagy nemzeti ünnepen sem jelennek meg – azaz ők sem ismernek minket! Ennek ellenére örömmel rágalmazzák a 65 (hatvanöt!) kanadai magyar szervezet által alapított ernyőszervezetet, a KMOSZ-t és annak vezetőségét, név szerint az elnököt… és zúdul az átok a többi tisztségviselőre is. Akiket „e közösségből vétetett… néhány” zsigereiben gyűlöl. Hogy miért? Csak.
De hogy még Önök is! Ilyen mesterien, jól kiszámított, de övön aluli ütéssel így belénk vágjanak és éppen Erdélyből?!
A székely autonómiáért, az erdélyi ügyért való eddigi kiállásunk jogán tiltakozunk az ilyen „tényfeltáró” irományok ellen!
Felkérjük Izsák Balázs urat, az SZNT elnökét, hogy emeljen szót az újságnál e durva méltánytalanság ellen, mivel ő bizonyos mértékben hallott és tud rólunk, arról nem is beszélve, hogy a kanadai magyarság már évtizedek óta támogatja nemcsak a székelység, hanem az elcsatolt területeken élő magyarság követeléseit is. De hadd maradjunk a Székelyföldön: talán nem érdektelen megemlíteni azokat a pénzbeli adományokat, amelyeket dolgos, szorgalmas emberek adtak össze – elég, ha csak azt az éveken át befolyt, mintegy 96,000 dollárt említjük, ami Gazda Zoltán elismervényeivel is bizonyítható, és ami semmiképpen nem csupán egy kiemelt fontosságú haver ajándéka volt, hanem a kanadai magyar közösségé -, akárcsak Böjte Csaba előadókörútjához, Veress Sándor könyvkiadásának a költségeihez való jelentős anyagi hozzájárulás, vagy a kézdivásárhelyi plébánia támogatása, az árvízkárosultak javára szervezett gyűjtés. Akkor még nem is KMOSZ-tagságként, hanem csak nemzetben gondolkodó, otthoniakkal együtt érző magyarokként gyűjtögettünk és közben a világ elé tártuk a székelység problémáját.
De, ernyőszervezetté alakulva, a következő, történelmi jelentőségű eredményt is felmutathatjuk:
A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSz) kezdeményezésére immár kanadai politikusok is megismerhették az erdélyi magyarságot érintő emberi jogi problémákat, valamint a Székely Autonómia ügyét. A kanadai parlament 2014 tavaszi ülésszakában ugyanis a három legnagyobb kanadai párt képviselői, névszerint Paul Dewar (NDP), David McGunity (Liberális Párt) és Gordon O’Connor (Konzervatív Párt) képviselők hivatalosan is benyújtották azt az indítványt, amelyben több, mint 700 kanadai magyar arra kéri a kanadai kormányt, hogy gyakoroljon nyomást Romániára az erdélyi magyarok emberi jogainak gyakorlati érvényesítéséért.
Ezzel párhuzamosan a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége országos jellegű, 11 kanadai várost érintő filmvetítést szervezett, amely során Petényi Katalin és Kabay Barna „Szigorúan ellenőrzött életek" c. dokumentumfilm-trilógiájának második része került levetítésre a helyi magyar központokban. A filmbemutatót négy helyszínen két hazai szakértő, az ausztriai Linzből érkezett Dr. Vencser László katolikus lelkipásztor – akit maga Márton Áron püspök szentelt pappá, – valamint Varga Gabriella újságíró, a budapesti Jakab Antal Keresztény Kör elnöke és a dokumentumfilm-trilógia sajtóreferense mutatott be.
A Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyre tervezett tömegmegmozdulást támogatva a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége március 7-én Ottawában felvonulást szervezett, amelyen a metsző téli hideg ellenére a tüntetők az emberi jogok kanadai emlékművétől a kanadai szövetségi parlamentig vonultak. Mindkét helyszínen Dr. Vencser László atya mondott imát, a Parlament előtt pedig felolvastuk a már benyújtott beadvány szövegét a Székely Nemzeti Tanács felhívása a világ közvéleményéhez címmel, valamint David Kilgour volt parlamenti képviselő és Paul Dewar képviselő üdvözlő sorait. A felvonuló tömegben ott volt a kanadai ukránok képviselője is, szolidaritást vállalva az erdélyi magyarság ügyével, aláírásával is támogatva a KMOSz beadványát. A tüntetésről az angol nyelvű média is megemlékezett. Mindezen tettek krónikája megtalálható a weboldalunkon (www.kmosz.ca), amelyet Bálint-Pataki József is könnyedén megtalálhatott volna.
Nincs viszont nyoma annak a világhálón (mi legalábbis nem talaláljuk), hogy a Bálint-Pataki József által felmagasztalt Göllner András és Christopher Adam bármit is tettek volna az erdélyi magyarságért. Vagy akár csak a kanadai magyar szervezetek fenntartásáért. Pedig elkelne az önkéntes munka… Ennek ellenére az Önök újságírója a pártpolitikai motivációtól hajtott „néhányat” magasztalja fel, míg az erdélyiekért oly sokat tevő kanadai magyar szervezeteket és az ezek legtöbbjét tömörítő ernyőszervezetet, a KMOSz-t ostorozza.
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Bálint-Pataki József írása nem más, mint a kanadai magyar diaszpóra legnagyobb, pártpolitikától mentes, aktív ernyőszervezetének, a KMOSZ-nak a szubjektív, frontális támadása. Ez az írás úgy hat a nemzeti összetartozás eszméjét valló, identitásunkhoz, nemzeti kultúránkhoz s az anyanyelvünkhöz ragaszkodó honfitársainkra, mint ama szégyenteljes december 5-i népszavazás!
Önök, erdélyi testvéreinknek hitt magyarok olyan ügyek melletti kiállásunkat csúfolták meg, amit eddig itt, a kanadai magyar szervezetekben mindenki létfontosságúnak hitt, de a Bálint-Pataki-féle szenzációkeltés megélhetési hecckampány szintjére süllyesztett.
Egyszer s mindenkorra kikérjük magunknak az otthonról ide és vissza manipulált nemzeti egység bomlasztását, a magyarság külföldi tekintélyének a bemocskolását.
Tisztelettel, A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége 16-tagú elnöksége
erdély.ma

Márton Áron püspökké szentelésének évfordulóját ünnepelték
Telt házzal ünnepelték Márton Áron püspökké szentelésének 76. évfordulóját vasárnap a csíkszentdomokosi kultúrházban. A rendezvény a Márton Áron emlékév záróeseménye is volt egyben.
„Számunkra, mint a falu fiataljainak fontos, hogy Márton Áron emlékét ápoljuk. Bár nem ismerhettük, példája számunkra is irányadó, a mai világban sem veszítette el értékét” – mondta Bőjte Csongor, a Csíkszentdomokosi Ifjúsági Szervezet elnöke. A helyi művelődési házban szervezte meg vasárnap az ifjúsági szervezet a Márton Áron Múzeummal közösen, Márton Áron püspökké szentelésének 76.évfordulója alkalmából a megemlékező ünnepséget.
A rendezvényen Csíki Dénes nyárádköszvényesi plébános mesélt emlékeiről, hiszen 1973 és 1978 között Márton Áron püspök személyi titkáraként dolgozott. „Márton Áron kegyelmes úrról röviden nehéz beszélni, az az öt év volt számomra a legkedvesebb, amit mellette, mint munkatársa, titkára tölthettem” – osztotta meg szerkesztőségünkkel gondolatait Csíki Dénes. Mint mesélte, amikor Márton Áron kinevezte titkárának, nem akarta elfogadni, mert félt a feladattól. „Én ehhez nem értek, mondtam neki, amire ő azt mondta: nem baj fiam, majd megtanulod, én sem tudtam amikor kineveztek püspöknek, és én is megtanultam. Kedves szavaival bátorított, az emléke áldott számomra” – idézte fel a plébános, egykori titkár.
A megemlékezésen Gál Mihály, a gyergyóalfalvi Sövér Elek Alapítvány elnöke a Kiáltó szó című pódiumműsorának egy részletét adta elő a jelenlévőknek. Gál elmondta, jótékonysági előadásokat tart más községekben is, azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a Márton Áron életéről szóló játékfilm megvalósulásához szükséges pénz gyűjtéséhez. Pap László, a marosvásárhelyi Mustármag Megújulás-szolgálat vezetője a tervezett játékfilm részleteit ismertette a résztvevőkkel. A rendezvényen levetítették a Petényi Katalin és Kabay Barna által rendezett, Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilm Márton Áron püspökről szóló részét is.
A megemlékezés egyben a Márton Áron emlékév zárórendezvénye is volt egyben, ugyanis tavaly február 12-én, Kolozsváron, Márton Áron püspökké szentelésének 75. évfordulójának apropóján emlékévet hirdettek. Ezalatt az egy év alatt Márton Áronnal, szellemiségével összhangba hozható konferenciákat, könyv- és filmbemutatókat tartottak.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Kovásznán a Lakóca Alkotócsoport
A kovásznai Kádár László Képtárban tegnap megnyílt a Lakóca Alkotócsoport kiállítása. A megnyitón a megszokott módon telt ház volt, a tárlatot Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész méltatta. A hat kiállító több műfajban mutatta be alkotásait: Éltes Barna, Hosszú Zoltán, Madaras Péter szobrászként mutatkozott be a kovásznaiak előtt, Nicu Barb festményeit hozta el, Sipos Gaudi Tünde és Dobolyi Tamás grafikákat állított ki.
A Lakóca tarkaságában nagyszerű csoport, közösen állítanak ki, elvi elhatározás is összeköti őket, befogadnak új tagokat, együttműködnek művészettörténészekkel, néprajzosokkal is – mondta Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, aki „jó kis társaság jó kis kiállításaként” határozta meg az eseményt. Heterogén gyűjtemény, absztrakt festmények, akcionista grafikák, egy hasábból faragott, a pop-hippi kultúra jelképeit hordozó vagy éppen puritán szobrok – méltatta az alkotásokat. Külön kiemelte, a művészek – egy kivétellel – mind a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum végzősei, mi több, egy osztályban tanultak. A kiállítás anyaga mutatja, a szellemi befektetésnek beérett a gyümölcse, most a nagyérdemű kóstolgathatja a zamatos termést – mondta Vécsi Nagy Zoltán. A megnyitón zongorán közreműködött Bagoly Norbert és Bejan Norbert, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskola diákjai, felkészítő tanáruk Diaconu Mónika.
A Lakóca Alkotócsoport tárlata március 15-ig látogatható.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvet írtak szülőfalujukról
Kézdiszentkereszt gyöngyszemei
Decemberben mutatták be a kézdiszenkereszti Tréfán Leonárd Általános Iskolában a Szülőfalum gyöngyszemei című könyvet, amelyet az iskola pedagógusai és diákjai írtak, illetve szerkesztettek.
A kiadott könyv Az iskola, a megismerés bölcsője pályázat keretében jelent meg, amelyben a kutatói munka mellett az iskola kisdiákjai honismereti kirándulásokon is részt vettek. A kiadványt Gábor Judit tanítónő szerkesztette, szerzők: Áda Nóra Zelinda, Fülöp Enikő, Gábor Barna, Gábor Judit, Kádár Tünde, Lénárt Piroska, Pál Adél, Pál-Varga Ilona és Szigeti Attila tanítók és tanárok. A könyvbemutatón a falu apraja-nagyja részt vett, a diákok a kötetben megjelenő szövegekből olvastak fel, illetve szavaltak.
A könyv helytörténeti és helyi érdekességek bemutatását célzó írásokat tartalmaz, így szó esik a faluban fellelhető borvízforrásokról, a nagy hagyománnyal rendelkező kőfaragásról, a helyi emlékművekről, régi szokásokról, valamint a falu jeles napjairól.
Írást közölnek a szülőfalu földrajzáról, a Tréfán Leonárd-iskoláról, a helyi néptáncegyüttesről, a népdalkincsről, mondákról és történetekről. Régi ízek a nagymama konyhájából címszó alatt a kiadvány külön fejezetben foglalkozik a helyi asszonyoktól összegyűjtött receptekkel, ételekkel. Nem hiányzik a kavart mézes, az almás-rétes, a pászka, az uzonkai rétes, a diós félhold, a csodahab, a tálbafőtt, a mákos lőnye, a bukta, az almafánk és az árva laska elkészítésének módja sem. A házikenyérsütés, a szappan- és a szilvalekvárfőzés mind olyan tevékenységek, melyeket nagyanyáink tudtak a legjobban.
Érdekes írás született A mi utcánk címszó alatt is, amelyben az iskola diákjai a falu lakóiként mondják el, milyen emlékeik vannak egy-egy utcával kapcsolatban.
„A Felszegben van. Hű de érdekes a neve! Kacagtatós. Ez a legkacagtatósabb utca. Ördög családról keresztelték. Ma ilyen nevű család nincs is a faluban. De ördögök és ördögöcskék vannak! Például mi, amikor rosszalkodunk. Ez az utca egy lik. Kicsike” – ezt mondja Gergely Alpár az Ördöglik utcáról. A fejezetben még sok-sok hasonló „értelmezést” találhatunk a falu utcáiról.
A könyvben külön fejezetet szentelnek a polyáni futballnak is, például megtudhatjuk, hogy az első focicsapatot 1975-ben alapította néhány lelkes fiatal.
A mákos lőnye receptje
A kalácsot vagy kiflit felszeleteljük. Az aszalt szilvát megfőzzük kotyósra, és ebben a lében megáztatjuk, megmártjuk. Őrölt, cukrozott mákba forgatjuk és egymásra rakjuk egy tálba, tetejét bőven megszórjuk cukros mákkal, aszalt szilvával díszítjük. Régen puliszkából is készítették, így is nagyon finom.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Film egy feledésre ítélt festőművészről
Márton Ferenc csíki festőművész életéről szóló dokumentumfilmet mutattak be csütörtök délután Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának Lázár-házi dísztermében. A Feledésre ítélve című film rendezőjét, Becze Zoltánt kérdeztük a témaválasztásról, a művészről, a bemutatott filmről. Becze Zoltán „különös kapcsolata” Márton Ferenccel. Dokumentumfilmet készített a festőművészről
– Több éve kutatja Márton Ferenc /1884-1940/ életét, 1995-ben a Duna Televízióban volt látható róla egy tudósítása, majd 2009-ben Csíkszereda Önkormányzatának megrendelésére egy huszonöt perces dokumentumfilmet is készített a festőművészről.
– Nekem a székelyföldi olimpiai bajnokokkal együtt mindig is témám volt Márton Ferenc. Édesapám a megyei kultúrbizottság elnöke volt 1968-tól 79-ig, és nagyon sokat jártam vele a hetvenes évek elején Csíkszentgyörgyre, ahol akkor még ki lehetett alakítani egy emlékszobát. 1984-ben, amikor elkészült a száz éves emlékkiállítás, rögtön másnap, ahogy felavatták, betiltották és az igazgatót, Szőcs Jánost menesztették az állásából. Édesapám akkor készített diaszonokat (diapozitív sorozatok zenés-, szöveges aláfestéssel) Csíkszeredáról, Csíksomlyóról és Alcsíkról. Ott külön kiemelte Márton Ferenc munkásságát. Akkor láttam először két nagy művét, a Csíki székely gátkötőket és az Erdőirtás Csíkországban címűt. Már akkor tudtam, ha valamikor rendszerváltozás lesz és ha valamikor tévé, vagy mozgókép közelébe kerülök, ezt meg fogom csinálni.
– Mi indokolta a most bemutatott film címadását?
– Mindig is sokat gondolkodtam, hogy nem ismerjük a nagyjainkat. Ha van egy olyan festőnk, aki a két világégés között Magyarországon a legtöbb és legrangosabb díjakat kapta, akkor miért van az, hogy nem tudunk róla. Márton Ferencnek 72 kiállítása volt a két világégés között, 1945 és 2009 között viszont csak kettő. S ez utóbbi kettőn csak azok a művei szerepeltek, amelyek a Tanácsköztársaság alatt készültek. Ő a vörös diktatúra szemében vörös posztó volt, lerajzolta a teljes olasz kormányt, bélyegsorozatot készített Horthyról és első világháborús emlékműveket készített. Nagyon sokat kerestem én is a választ erre a feledésre. A két ismert művén kívül még vannak híres művek, például a Takarodó, vagy a Birkózók. A legtöbb díjat a Birkózók címűért kapta, és azt mondták a Magyar Nemzeti Galériában, mikor ott jártunk, hogy 1945 óta senki se kérte ki ezeket a műveket, sőt a felszabadító orosz katonák sorozatlövése még mindig látható rajtuk. A színek megfakultak, zöldes-sárga-barna lett minden a szép aranyból. Ez az ember a Nemzeti Sírkertben van eltemetve, ahol a legnagyobbak is vannak: Kossuth, Ady, Jókai, Nagy Imre... Márton Ferencnek van a legelhanyagoltabb sírja, egy vaskereszttel csupán, amit a testvére az ötvenes években tett oda. Valami gyűjtést kellene szervezni, a megyei tanács, a város, vagy akár a szülőfaluja is tehetne valamit, hisz július 8-án lesz 75 éve, hogy meghalt, és ha valaki arra jár, akkor nézzen rá, hogy milyen szép kopjafa van ott, vajon kié. Sok szakembertől kérdeztem, hogy miért van az, hogy az aki több díjat kapott, mint Munkácsy, nincs elismerve és nem foglalkoznak vele. Valaki azt mondta, hogy a legkönnyebb volt őt elfelejteni. Nagy Imre írta le a legjobban, hogy ő annak a példája, aki mindennel és mindenkivel mindig harcolt, és ez ráment a művészetére is és talán ezért is halt meg viszonylag fiatalon.
– Tehát annak ellenére, hogy sok díjban részesült, a szakma nem fogadta be?
– Ezt nem lehet mondani, mert például az őszi-tavaszi Nemzeti Galéria tárlatnál egy idő után mindig ő volt az elnök. Tehát a szakma befogadta, de nem tudom, hogy milyen lehetett a viszonya a kollégákkal. Münchenben 3587 festmény közül a Csíki székely gátkötőket találták a legjobbnak. Ezt sportnyelven úgy hívják, hogy nem hivatalos világbajnoki cím. Ilyennel senki nem tud büszkélkedni Magyarországon. De a képeit akkor se nagyon tudta eladni. Egy bizonyos kis klikknek volt a kezében a képzőművészet, akit akartak, futtattak, akit vissza akartak szorítani, arról egyszerűbb volt nem tudomást venni. A temetésén letakarták Munkácsy-lepellel, amit abban az időben egy szobrász, Zala György érdemelt még ki.
– Hogyan strukturálta a filmet?
– Száz éve, hogy elindult a háborús sorozata. Úgy gondoltam, hogy a központban legyen az első világháború. Feledésre van ítélve, de az alcímben az van, hogy a nagy világégés festője. Ezeket a képeket mutatjuk be, ugyanakkor az első világháborús emlékműveiről is beszélünk, ami utána készült. Persze, minden nagyobb művét megemlítjük, mert így normális, ha portréról van szó. A film HD minőségű, olyan mint régebb a széles vásznú filmek. Megcsinálhatta volna más is ezt a filmet, de nekem annyi egyedi dokumentumom van, amit a testvére ajándékozott édesapámnak. Nagyon sok ilyen egyedi felvételem volt, és igenis ez emeli a filmnek a minőségét.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Baráti Esték az Új Ezredév Központban
Az ismeretterjesztés hagyományának újjáélesztése
A temesvári Szórvány Alapítvány február 27-én indítja útjára Baráti Esték című rendezvénysorozatát, amelynek célja a szabadegyetem típusú ismeretterjesztés temesvári hagyományának az újjáélesztése. A havonta megrendezésre kerülő, borkóstolóval egybekötött előadássorozat házigazdája az Új Ezredév Református Központ lesz.
A Baráti Estéket beharangozó sajtótájékoztatón dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke elmondta: szerinte a mai világban is szükség van a legendás magyar nyelvű szabadegyetem, a Kisenciklopédia 1968-ban indult előadássorozatához hasonló ismeretterjesztésre. „A száraz ismeretterjesztést szeretnénk borkóstolással összekötni – mondta dr. Bodó Barna –, hogy a Baráti Estéken mindenki jól érezze magát, miközben megbeszéljük a világ dolgait”.
A Baráti Esték első három előadója már elfogadta a szervezők meghívását. Február 27-én Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke tart előadást Autonómia Európában és Erdélyben címmel. A márciusi rendezvény előadója Magyar Anna, a Csongrád megyei Közgyűlés alelnöke lesz, aki az Európai Régiók Gyűlése monitoring bizottságának is a tagja. Az áprilisi előadó a televíziós nyilatkozataiból közismert dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, közgazdász lesz. A szervezők tervei szerint a Baráti Esték negyedik előadója a focirajongók által jól ismert, volt magyar válogatott labdarúgó, Miriuţa Vasile lesz, aki jelenleg a Győri ETO vezetőedzője.
A rendezvénysorozat résztvevői elsőként az arad-hegyaljai borász, Balla Géza kiváló nedűit kóstolhatják meg. Márciusban a temesrékasi borász, Dózsa Sámuel hozza el borait az Új Ezredév Központba. Áprilisban a kárásztelki Vinca pincészet borait mutatja be Bereczki Csaba. A borkóstolókra és szervezési költségekre való tekintettel 20-25 lejes beugróra számíthatnak a Baráti Esték résztvevői.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Jankó András elnökkel
A Kölcsey Egyesület közgyűlésére várva
Jankó Andrással, az Aradi Kölcsey Egyesület elnökével az elmúlt évi magyar közművelődési tevékenységet értékeljük, az idei terveket, elképzeléseket vesszük számba.
– Dióhéjban milyennek ítéli az elmúlt évi tevékenységet?
– Kissé gyengébbnek tartom a tavalyelőttinél, hiszen 2013-ban 19 rendezvényünk volt, miközben 2014-ben 16 magyar közművelődési programot szerveztünk. Az igazsághoz tartozik, hogy tavaly szándékosan húztuk be kissé azt a bizonyos kéziféket, mert a tavalyelőtti zsúfolt program nem csak a szervezők, hanem a résztvevők tekintetében is kissé fárasztónak bizonyult. Figyelembe kell vennünk, hogy a kultúraigénylő közönség nagyjából ugyanabból a közegből kerül ki. Ha rendszeresen felírnánk, kik vesznek részt rajtuk, meglepődve tapasztalhatnánk az ismétlődő neveket. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy egyre több civilszervezetnek vannak saját programjai, amelyek szintén vonzzák a közönséget, amelynek tagjai hetente 2-3 rendezvény között választhatnak. Megbeszéltük a civilszervezetek vezetőivel, hogy az átfedések kiküszöbölése végett mindenki válassza ki a tevékenységi területét.
– Felelevenítené az önök által tavaly vállalt részt?
– Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján, a hagyományokhoz híven, átadtuk a Kölcsey-díjakat, ezúttal Horváth Tünde és post mortem, Sándor István kapta; január 25-én Ódry Mária képzőművész gyűjteményes kiállítását nyitottuk meg a Klió Teremben; február 5-én tartottuk az évi közgyűlést; március 3-án Földesdy Gabriella Herczeg Ferencről tartott előadását szerveztük; március 5-én a Mentor Könyvkiadó könyvbemutatóval egybekötött vásárát szerveztük; április 3-án a Kölcsey Diákszínpad Szappanopera-bemutatója volt, Szabó Ede rendezésében; március 17-én Galló Géza-est volt; április 2-án Bodó Barna előadására került sor; április 15-én Brittich Erzsébet Seregély az almafán című könyvének a bemutatója volt Simonyifalván; május 30-án Arad, Partium és Bánát határán címmel konferenciát és könyvbemutatót szerveztünk; október 4-én az Aradi arcok kiállítást; október 20-án Prohászka Elvira Mátyás Anna című regényét mutattuk be Aradon, majd Kisiratoson, Kisperegen és Zimándújfalun is; december 11-én a Kölcsey Évkönyv bemutatója; december 19-én kórustalálkozó zárta a tavalyi rendezvényeinket. Az említetteken kívül a Kölcsey vezetősége más rendezvényeken is részt vett. Ilyenek: a Partiumi Műemlékvédő Társaság összejövetele; a Szegedi Hagyományőrző és Városvédő Egyesület rendezvénye; az arad-gáji maratoni felolvasás; az Aradi Könyvnapok; a Nagyvarjasiak Világtalálkozója és könyvbemutató; az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesületének a rendezvényei; a Jelen Házban szervezett események; az Aradi Magyar Napok programjai, illetve a Szabadság-szobor Egyesület programjai. Számos esetben nemcsak nézőként, hanem közreműködőként is részt vettünk. Az említettek mellett a Kölcsey Egyesület folyamatban lévő programjai is működtek: kéthavonta kiadtuk a Havi Szemlét, a Kölcsey Diákszínpad előadásai is folyamatosan zajlottak.
– Ki foglalkozik most a Kölcsey Diákszínpaddal?
– Mivel Faragó Zénó Marosvásárhelyen, Szabó Ede Nagyváradon dolgozik, most Szomorú László és felesége, Mária foglalkozik azokkal a kilencedikes diákokkal, akik kinőttek a Százszorszép Gyermekszínpadról. Minden pénteken próbát tartanak a Főgimnázium valamelyik osztálytermében, ha az idő felmelegedik, mehetnek a minorita kultúrház színpadára. A tizenkettedikes diákokat ugyanis a szülők már nem szívesen engedik mással foglalkozni.
Szakosztályokkal bővíteni a tevékenységet
– Milyen további terveik vannak erre az évre?
– A Havi Szemle kiadásával Berecz Gábor, a kiállításokkal Fekete Károly, míg a könyvkiadással magam foglalkozom. Tavasszal egy kortárs művész kiállítását, őszre Baranyi Ferenc gyűjteményes kiállítását tervezzük. Idén is tervezünk kórustalálkozót, de konferenciát is szerveznénk az aradi várról, két nyelven. Kevés szöveggel, sok képpel, illetve egy jövőkép előrevetítését is tervezzük a várral kapcsolatban. Éppen ezért elmegyünk Komáromba, ahol adatokat gyűjtünk az ottani várnak a hasznosításáról, turisztikai vonzatiról. Erről egy kiadványt tervezünk, amit egy konferencián kívánunk bemutatni, előadással. Más jellegű előadásokat is tervezünk, méghozzá az irodalmi témák mellett tudományos kérdéseket is szeretnénk feldolgozni. Terveink között csillagászattal, de hegesztéssel kapcsolatos előadás is szerepel. Az alapszabályzat értelmében, szakosztályokat kívánunk szervezni. Egy-egy vezetővel az élen, gondolunk kórus szakosztályra, szórványkapcsolatok, műemlékvédő, jogász, ifjúsági, irodalmi, esetleg történelmi szakosztályra. Ugyanakkor a minoritákkal való kapcsolattartást is fel kellene vállalnia valakinek, hogy a megszakadt tárgyalásokat folytathassuk a kultúrház hosszú távú használata céljából. Ugyancsak szükség van a könyvkiadás, a Diákszínpad gondjait felvállaló az Arad, Európa Kulturális Fővárosa 2021. szakosztályra.
– Ki foglalkozna az Ereklyemúzeum újraindításának a kérdésével?
– A műemlékvédő szakosztály, amely a vár visszaszolgáltatásakor fontos szerepet játszhat a kulturális célokra történő berendezésében. A jogi szakbizottságnak fontos feladata lenne az alapszabályzat aktualizálása, illetve az Egyesület jogutódlásának a megoldása. Ha a jogutódlás 5 évvel ezelőtt meg lett volna oldva, az Egyesület megörökölhette volna a solymosi várat, amit időközben Lippa Város Tanácsa magára íratott. Öthalom még mindig a Kölcsey Egyesület nevén szerepel, de mit kezdhetnénk vele? A fent vázolt elképzeléseinket megvitatjuk a Kölcsey Egyesület tisztújító közgyűlésén, amit február 19-én 17 órától tartunk a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében. A beszámolóval egybekötött közgyűlésig gondolkozni lehet a vázolt elképzeléseken, hogy együtt megvitatva, hatékonyabban tudjunk dolgozni az aradi magyarság kulturális örökségének a megőrzése, az utódoknak való továbbadása kérdésein, amelyeket az Egyesület is felvállal. Éppen ezért kívánatos lenne, ha minél többen eljönnének együtt gondolkodni, tervezni a közös jövőnket.
– Köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Temes megyében is elindult a Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programja
„Magyar gyerek számára legjobb döntés a magyar iskola”
A Bánságban is magyar iskolaválasztásra buzdítottak a Rákóczi Szövetség képviselői, akik február 18-án, szerdán Temes megyében is elindították Beiratkozási Programjukat. A Bartók Béla Elméleti Líceum óvodaépületében, az iskola Nyílt Napja keretében, a nagycsoportos óvodások szüleivel találkozott dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, valamint Csáky Csongor főtitkár és Pálinkás Barnabás szervezeti munkatárs. A Szövetség képviselői 200 magyarul beszélő Temes megyei iskolakezdés előtt álló óvodásnak hoztak ajándékot, a szüleiket megszólító levél kíséretében.
Szűknek bizonyult a magyar óvoda terme azon temesvári kisgyermekes szülők számára, akik komolyan érdeklődnek a magyar nyelvű oktatás iránt. A szép számú jelenlevőt és a jeles vendégeket dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója köszöntötte. „A Rákóczi Szövetség képviselői eljöttek megerősíteni bennünket abban a hitünkben, hogy igenis fontos a közösségünknek, nagy érték a magyar nyelvű iskola” – mondta dr. Erdei Ildikó.
Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke hangsúlyozta: „A legfontosabb a számunkra a magyar nyelv és a magyar identitástudat megőrzése a határon túli régiókban, a magyar nyelven történő oktatás, ami úgy érzem, jó úton van afelé, hogy megerősödjék”. Dr. Halzl József ezt két példával igazolta: a Felvidéken, ahol ez a beiratkozási ösztöndíj-támogatás megvalósult, tavaly 110 gyermekkel több iratkozott magyar iskolába, mint az előző évben, ebben az évben pedig 52 gyerekkel több iratkozott be, mint a tavaly. „Ha meggondoljuk, hogy általában a gyereklétszám csökkenő tendenciát mutat, akkor ez az eredmény még inkább örömteli” – mondta a Rákóczi Szövetség elnöke.
Csáky Csongor főtitkár összefoglalta a 2004-ben a Felvidéken elindított Beiratkozási Program eddigi eredményeit. „Azért jöttünk két évvel ezelőtt Bihar megyébe, a múlt évben Désre és most Temesvárra, hogy az itt élő magyar embereknek elmondjuk: magyarnak lenni nem rossz, hanem jó! A magyar iskola egy többlet lehetőség mind a gyermeknek, mind pedig a közösségnek. Mi azt valljuk, hogy aki magyar létére magyar iskolába jár, az a legjobb döntést hozta, nem csak azért, mert a pszichológusok szerint jobban kiteljesedő ember lesz később, hanem azért is mert egy temesvári magyar iskolában mindenki megtanul románul. Egy itteni magyar iskola a román kultúrát is átadja olyan szinten, amit a magyar gyereknek tudnia kell és ez az iskola szavatolja, hogy a gyerek nem fog elfelejteni magyarul. A határ menti régióban a magyar nyelv olyan többlet, ami a gyerek hosszú távú boldogulását is segíti”. Csáky Csongor végezetül elmondta, hogy a Rákóczi Szövetség képviselői ajándékcsomagokat is hoztak a magyar gyerekeknek, amelyek óvodások számára is hasznos ABC-s, számolós könyveket, egy mese CD-t, egy képeslapot és egy levelet tartalmaznak. „A kísérő levélben összefoglaltuk, hogy miért érdemes Temesváron egy magyar embernek magyar iskolát választani, 12 pontban soroljuk az érzelmi és az észérveket a magyar iskola mellett. Van benne egy ösztöndíj-ígéret is, arra az esetre, ha a gyerek valóban magyar iskolában kezdi ősszel a tanévet. Ez a 10 000 forintos ösztöndíj inkább jelképes, a hangsúly azon van, hogy a magyarországi társadalom ilyen formában szeretné kifejezni a szolidaritását” – mondta a Rákóczi Szövetség főtitkára.
Pálinkás Barnabás szervezeti munkatárs azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy a Rákóczi Szövetség nem csak az elsősöket vagy iskolába igyekvő magyar gyermekeket támogatja, hanem ott áll mellettük egészen az egyetem végig. „Általános iskolások részére anyanyelvi táborokat szervezünk – mondta Pálinkás Barnabás –, de a fő hangsúly a középiskolás korosztálynak szóló programokon van. Mindkét temesvári magyar középiskolában működik a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezete, ilyenből több mint 230 van már az Kárpát-Medencében. Az ő számukra szervezünk ingyenes táborokat, képzéseket, diákutaztatási programot, ami lehetőség arra, hogy egy iskola egy másik országban levő magyar iskolához látogathasson. Egyetemisták számára is szervezünk képzéseket, találkozókat, nyári egyetemeket. Remélem, hogy ez a mai találkozás egy hosszú távú kapcsolat kezdete, amely az egyetemi évek végéig tart” – mondta befejezésül Pálinkás Barnabás.
A következőkben Csáky Csongor főtitkár átadta az ajándékcsomagokat az iskolakezdés előtt álló magyar gyerekek szüleinek, abbéli reményét fejezve ki, hogy ősszel ismét találkoznak a beiratkozási ösztöndíj átadása alkalmából. Hasonló találkozóra került sor szerdán délután Újszentesen, ahol a Szövetség elnöke szerint „bíztató képet kaptak a magyar oktatás jövőjét illetően”. A többi Temes megyei településre a Bartók Béla Alapítvány programfelelősei viszik el a Beiratkozási Program hírét és az ajándékcsomagokat.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Szerződéseket hamisított az UIET?
Okirathamisítások európai forrásokért? címmel tartott sajtótájékoztatót Jakab Attila, az EMNP székelyudvarhelyi szervezetének elnöke. Jakab egy olyan pályázati kihágásra hívta fel a figyelmet, amit szerinte az RMDSZ ifjúsági szervezeteként tevékenykedő Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) még 2013-ban követett el.
A Youth in Action Európai Uniós pályázattal a fiatalok mobilitását támogatják, amelynek feltétele, hogy különböző európai országokban bejegyzett civil szervezeteknek kell együttműködniük.
Rossz fényt vet az UIET másokra
Jakab elmondása szerint három eredménylista átböngészése után vált világossá számára, hogy az UIET súlyos kihágást követett el. Még 2013-ban a Youth in Action program keretében, Youth workers: who are you? címen pályáztak és nyertek meg egy 25 ezer eurós támogatást. Romániában a program lebonyolítását az Oktatási és Szakképzési Programok Országos Hivatala (ANPCDEFP) végzi, akikkel megkötötték a szerződést, és megkapták a megpályázott összeg 70 százalékát. Miután a pályáztatónak olyan partnerszerződéseket mutatott be a pályázó, amelyet a partnerek nem ismertek el, a pályáztató úgy vélte, hogy a program nem valósult meg, így kérte az előleg visszafizetsét.
Jakab további kutatásai szerint az UIET az összeg visszafizetése helyett 2014 májusában még egyszer leadta ugyanazt a pályázatot, kissé átírva. 2014 novemberében az UIET újabb programot adott le, ekkor a pályáztató már nyomatékosan felszólította a szervezetet, hogy fizesse vissza az összeget, illetve azt is kilátásba helyezte, hogy az UIET-et kizárja a pályázati rendszerből. „A RO-31-E121-2013-R3 kódjelű pályázat esetében a pályázó súlyosan eltért a szerződésben foglalt kötelezettségeitől. A pályázó olyan partnerszerződéseket mutatott be, amelyeket nem ismertek el, és nem vállaltak a partnerek" – tájékoztatott Jakab, hozzátéve, hogy minden adat fellelhető a pályáztató honlapján.
Jakab szerint a puszta tények vizsgálata arra engedi következtetni, hogy az UIET vezetői partnerszerződéseket hamisítottak, hogy megnyerjék a közel 25 ezer eurós összeget. „A tett súlyosságát a pályáztató ügynökségnek kell ugyan értelmeznie, viszont az UIET magatartása egyértelműen rossz fényt vet az udvarhelyszéki ifjúsági és civil szervezetekre is, hisz végignézve a több száz pályázatot, ilyen súlyos kihágásra nem találtam példát" – fogalmazott Jakab.
Tiszta vezetők kellenek
Jakab Attila ezek után kifejtette, súlyos cselekedetnek tartja ezt, mert az UIET fő céljának az ifjúság érdekképviseletét és képzését tekinti. Az UIET elnökségét az RMDSZ ifjúsági vezetői alkotják, a volt EP képviselő-jelölt, Antal Lóránt elnökletével.
„A fentiek alapján felhívom a hétvégén ülésező UIET küldötteinek figyelmét, hogy amennyiben vissza akarják állítani szervezetük hitelét és tisztségét, válasszanak tiszta vezetőket, akik nem voltak tagjai az elnökségnek a fenti cselekedet elkövetésének idején. (...) Az európai szellemiség alapján elvárható lenne, hogy az UIET jelenlegi elnökségnek a tagjai vonuljanak vissza a közélettől, és mondjanak le választott tisztségeikről" – mondta Jakab kiemelve Bíró Barna Botond, alelnök, megyei tanácsos, Incze Csongor alelnök, Hargita Megye Tanácsának alelnöke és Rátz István alelnök, székelykeresztúri önkormányzati képviselő nevét. „Az elmúlt 25 év példái azt bizonyították, hogy ennél súlyosabb kihágásokat is elnéztek az RMDSZ berkeiben" – summázta véleményét az EMNP-s tisztségviselő.
Antal: visszafizettük az előleget
Antal Lóránt, az ifjúsági szervezet elnöke egyelőre értetlenül áll Jakab Attila mai sajtótájékoztatója előtt. Szerinte Jakab nincsen tisztában a pályázás folyamatával, a felsorolt érveiben semmi szenzáció nincs.
„Mi megnyertünk egy pályázatot, amire kifizették az előleget, mert így szokás ezeknél az ifjúsági pályázatoknál. Nem tudtuk megtartani a pályázatot, ezért 2013 decemberében kértük a dátum esedékességének a módosítását 2014 februárjára, amit szerződéses előírásokra hivatkozva az ügynökség nem hagyott jóvá, és abszolút semmilyen probléma nélkül közölték, hogy nagy szeretettel várnak további pályázatokra, de most erre a pályázatra a szerződést érvénytelenítik, és a szerződésnek megfelelő módon fizessük vissza az előleget. Mi ezt az előleget teljességében, szász százalékban a szerződés előírásának megfelelően visszafizettük" – tájékoztatott Antal Lóránt.
Továbbá elmondta, hogy az ügynökséggel konzultáltak, és az jelezte, hogy nincs semmi gond, pályázhatnak tovább. Mivel ebben a pályázatban ígért feltételeket nem tudták teljesíteni, és több külföldi partnernek kellett visszamondaniuk az utazást, ezért újabb pályázatot adtak le, hogy ismét megszervezzék a programot. Antal azt is cáfolta, hogy olyan partneri szerződéseket adtak volna le, amelyek nem érvényesek, a partneri kapcsolatokat teljesen nyilvános honlapokon, fórumokon közösségi oldalakon ajánlják a szervezetek. Antal szerint esetleg olyan történhetett, hogy a pályázatok leadásához több partnerségi viszony szükséges, amit nem mindig igazol vissza mindenki. Az megeshetett, hogy 20 partnerségi viszonyból csak tizenöt igazol vissza, de ez egy természetes jelenség ebben a rendszerben, ezt nem is nagyon szokták ellenőrizni.
"Amit én sajnálok, az az, hogy Jakec – Jakab Attila, szerk.megj – ennyit értett meg az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanácsnak az elmúlt négy évben kifejtett tevékenységéből" - mondta Antal.
Kakassy Botond
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Aláírásgyűjtés egy új Szent László szoborért
Az interneten szerveződő nagyváradi civilek csoportja aláírásgyűjtésbe kezdett egy új Szent László szobor elkészítése és a váradi főtéren való elhelyezése érdekében. Az EMNT és az EMNP máris felkarolta az ügyet, az RMDSZ még kivár.
Hétfőn délben a nagyváradi Szent László, pontosabban Sf. Ladislau utca nagyvárad-réti református templom felőli sarkán tartott sajtótájékoztató keretében hirdették meg az aláírás-gyűjtési akciót, melynek célja támogatókat gyűjteni a váradiak körében arra, hogy a város közpénzből készíttessen el egy Szent László szobrot, majd helyezze el azt az egykor róla elnevezett főtérre. Sztuflák Gyula, az interneten szervezett civil csoport kezdeményezője az aláírásgyűjtési akcióról szólva elmondta: „A római-katolikus püspökség február elején egy beadvánnyal fordult a polgármesteri hivatalhoz, amiben felajánlotta, hogy a bazilika oldalán található kicsi barokk kőszobrot állítsák fel a főtéren. Mi egy közösségi portálon elindítottunk egy civil szerveződést, és egy közvélemény kutatást is végeztünk, aminek nagyon világosan látszik az eredménye: a váradiak kilencven százaléka a régi bronz szobor mellett áll ki, de mivel a katolikus püspökség elzárkózott, hogy ezt a főtéren állítsák fel, ezért jutottunk ehhez a javaslathoz, hogy egy teljesen új szobrot készíttessen el közpénzből a város, amit majd a felújított Szent László térre helyeznének el az az ott felállítandó három másik szoborral együtt. Ehhez kérjük a váradiak támogató aláírását.” Sztuflák Gyula hangsúlyozta, hogy nemzetiségtől és vallási hovatartozástól függetlenül várják szervezetek és magánszemélyek támogatását is. Mint mondta, egy felajánlás máris érkezett: az Olimpiadei utca 40 szám alatt alá lehet írni a támogatói ívet.
4500
„Ugyanakkor megkeresett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is azzal, hogy ők felajánlják azt, hogy a Demoklrácia-központban is alá lehessen írni ezeket az íveket” - mondta Sztuflák Gyula, hozzátéve, hogy megkeresik az ügyben a római katolikus és református egyházat, valamint más esetleges támogató intézményeket is. Kifejtette, hogy minimum 4500 aláírást szeretnének összegyűjteni, ez a szám a váradi magyarságnak mintegy tíz százalékát teszi ki, és ennyi váradi lakos kívánságát már nem hagyhatja figyelmen kívül a városvezetés. Kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a hónap végéig gyűjtenék az aláírásokat, ezt követően az íveket benyújtják a polgármesteri hivatalhoz. A Szent László szobor esetleges leendő helyszínére vonatkozó kérdésünkre válaszolva Sztuflák Gyula elmondta, hogy el tudnák fogadni a római katolikus püspökség által szorgalmazott helyszínt is (a Szent László templom és a városháza között), de a civilek részéről van egy másik elképzelés is: a mostani Vitéz Mihály szoborral szemben a Fekete Sas-palota főtéri bejáratánál állítsák fel a szobrot.
Támogatók
A sajtótájékoztatón jelen volt Nagy József Barna az EMNT partiumi régióelnöke és Csomortányi István az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke is. Előbbi hangsúlyozta, hogy ők elsősorban nagyváradi polgárokként egy jó ügy támogatóiként vannak itt, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy annak idején ők kezdeményezték a történelmi magyar utcanevek kihelyezését Várad belvárosában, illetve azt, hogy a Szent László teret nevezzék el ismét a városalapító királyról. „Annak a civil kezdeményezésnek az lett az eredménye, hogy tematizáltuk az utcanevek kérdését, de a politika sajnos tévútra vitte azt az ügyet. De mi nem mondunk le arról sem, hogy a történelmi utcaneveket magyarul is kiírják belvárosban, vagy talán az egész városban.” Csomortányi István a maga során leszögezte: „A néppárt az összes eszközével támogatja az aláírásgyűjtési akciót. „Elfogadjuk a katolikus egyház álláspontját, hogy a bronz Szent László szobrot a bazilika előtt kívánja megtartani. De mivel a főtér felújítása kapcsán felmerült három a román közösséghez köthető szobornak a kihelyezése, azt hiszen az arányosság és a méltányosság jegyében a legkevesebb, ami elvárható, hogy a három román közösséghez köthető új szobor mellé egy új Szent László szobrot is kapjon a város” - fogalmazott Csomortányi. Később Sztuflák Gyula arról tájékoztatott, hogy amennyiben megkapják az engedélyeket, akkor a jövő hét folyamán utcai aláírásgyűjtést is tartanak majd. Sztuflák elárulta azt is, hogy a tegnapi nap során vitt az aláírási ívekből az RMDSZ nagyváradi székházába is, ahol átvették azokat, de azt nem jelentették ki, hogy fognak is aláírásokat gyűjteni, mert mint mondták, még konzultálniuk kell a szervezet vezetőségével, konkrétan Szabó Ödön megyei ügyvezető elnökkel.
Pap István
erdon.ro

A délvidéki magyarság kálváriájáról Nagyváradon
kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a délvidéki magyarság kálváriájával ismerkedhettek meg az érdeklődők február 27-én Nagyváradon a Szerbiából érkezett meghívottak előadása nyomán. A Partiumi Keresztény Egyetemen tartott fórumot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi és bihari szervezete, illetve a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezte, derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben, amelyet alább olvashatnak.
Nagy József Barna régióelnök köszöntötte az Újvidékről érkezett vendégeket, akik mindhárman a dél-bácskai kisváros, Temerin fiai – mint azt büszkén hangoztatták. Szót kapva szabadon összegezték a publikum előtt írott dolgozataiknak lényegét, hogy maradhasson idő az érdeklődők kérdéseire, felvetéseire is.
Elsőként Guszton András újságíró, Temerin volt polgármestere beszélt – családi vonatkozású adalékokkal is szolgálva – a Trianon utáni Délvidék történetéről, különös tekintettel az 1944-es szerb bevonulás alatt és azt követően történt magyarellenes megtorlásról, elmondva, hogyan tisztították meg Tito partizánjai az őshonos magyaroktól a Sajkásvidéket, azaz a Bácska délkeleti részén, a Tisza dunai torkolatvidékét.
Csorba Béla író, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke a magyarok és németek ellen folytatott népirtásról beszélt, bemutatva azokat az időket, amikor a kommunista ideológia embertelensége a szerb nacionalizmus gyűlölködésével párosult. Csak 1990 után lehetett – de akkor is és azóta is csak óvatosan – beszélni arról, hogy miként végezték ki ártatlan magyar és német férfiak ezreit a partizánok, miként gyilkolták halomra az „idegeneket”, éheztettek halálra öregeket, nőket és gyermekeket Tito koncentrációs táboraiban, hogyan üldözték el családok tízezreit. Szólni, kutatni, emlékezni évtizedeken át nem lehetett, és máig elmaradt a hivatalos bocsánatkérés, a rehabilitáció és a kárpótlás. Az elszenvedett borzalmakért soha senkit nem vontak felelősségre, noha bebizonyosodott: amit a Délvidéken a szerbek elkövettek, az genocídium volt. A szerbiai magyarság kálváriája ráadásul csak folytatódott az 1991–2006 közötti délszláv konfliktus idején.
Ternovácz István újságíró, az Újvidéki Rádió szerkesztője Az ellenségkép módosulása a kuláküldözéstől az antisztálinista sztálinizmusig vezérfonal mentén igyekezett megvilágítani a szerb nacionalizmus természetrajzát és a történtek ideológiai hátterét, beleértve a mai nehéz örökséget is. A közelmúltig zajló véres folyamatok és a mai propaganda azt jelzi, hogy a szerb nép egyelőre nem hajlandó és nem képes szembenézni a múlttal, bár apró jelei már mutatkoznak a szükséges önátértékelésnek. Az est házigazdája, Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke harcostársaiként üdvözölte és méltatta a délvidéki vendégeket, mindhárman tekintélyes közösségi vezetői, érdemes nemzetpolitikusai és értelmiségijei a Szerbiához került magyar nemzetrésznek. Rámutatott, hogy a kommunizmus magyar áldozatainak emléknapja, február 25-e kapcsán idén különös figyelmet kapott a békeidőben halál- és munkatáborokba deportáltak és elhurcoltak tragédiája, hiszen számukat több százezerre becsülik a szovjetek által megszállt országokban. A magyarság különösen nagy áldozatot hozott ezen a téren is, mert a második világháborút követően nemcsak Sztálinék hirdettek bosszút, hanem a „nemzeti” kommunista rezsimek is kivették részüket a megtorlásból osztályharcos alapon. Tőkés László rámutatott: a fizikailag-szellemileg megnyomorított túlélők is áldozatai a diktatúráknak, rájuk is gondolnunk kell, nemcsak a halottakra. Délvidéken különösen nagy volt és hosszúra nyúlt a pusztulás, s a hallgatás fala nehezen omlik le. Nyomasztó örökségünk tudatában teljes együttérzéssel kell emlékeznünk az elveszettekre, szolidaritással kell viszonyulnunk minden nemzettársunkhoz, mert mindannyian megszenvedtük a kommunizmust – fogalmazott a püspök. A fórumot követően megkoszorúzták az egyetem udvarán található, 2003-ban állított emléktáblát, majd a főhajtás után elénekelték a Szózatot.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája
Nagyvárad, 2015. február 28.
itthon.ma/karpatmedence