Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. február 16.
Nem hamisítvány a Csíki székely krónika?
Sántha Attila szerint a Csíki székely krónika tényleg 1533-ban született, mint ahogyan írója is állítja, és a székelyek történetét követi Attila birodalmának felbomlásától 1500-ig. Attilától a magyarok megjelenéséig csupán a székely rabanbánok (világi és egyházi vezetők) névsorát nyújtja, ennek első fele görög, második fele latin betűs. A jeles szakember több alkalommal is bemutatta kutatásai eredményét, a múlt év utolsó hónapjaiban pedig (szeptember és december között) négyrészes tanulmánysorozatot publikált a Székelyföld című folyóiratban. Beszélgetésünk a székelyudvarhelyi előadás előtt készült.
- Honnan származik a Csíki Székely Krónika iránti érdeklődésed? Régi vagy újabb keletű?
- Szegeden végeztem a doktori iskolát irodalomtudományból az 1990-es évek végén, amennyire emlékszem, akkor kezdtem foglalkozni a Csíki székely krónikával. Ugyanis szemináriumot készültem tartani Szádeczky Lajos művéből, amelyben hamisnak ítéli meg a krónikát – akkor megállapítottam volt, hogy Szádeczky műve, legalábbis a szerző detektívi képességeit tekintve, csapnivaló.
- Többen is azt mondták, írták az elmúlt kétszáz évben erről a munkáról, hogy hamisítvány. Szádeczky 1905-ben “végleg” a “helyére tette”, mint hamisítványt.
- Igen, csak az a baj, hogy érvei helytelenek, nem állják ki a próbát. Például hosszan bizonygatja, hogy nem létezett az a kastély, vár, amelyben a krónikát állítólag megírták – nos, a krónika legmegbízhatóbb másolatában nem is vár, hanem ház szerepel (aedis az arx helyett), ráadásul a régészek nemrég feltártak ugyanott egy nagyon tekintélyes kőházat. Bizonygatja, hogy azok az emberek, akik a krónika „1695”-ös lemásolásában részt vettek, nem is léteztek – amikor pedig szembesül azzal, hogy bebizonyítják neki az ellenkezőjét, azt mondja, hogy mindez mellékes, és azt mutatja, a hamisítók létező személyekkel takaróztak.
(Az 1695-öt azért tettem idézőjelbe, mert a krónikamásolatok összehasonlításából kiderül, azt nem is akkor, hanem 1691-ben másolták le.) A nagy baj az, hogy hasonló kaliberű, és egyenként cáfolható érvek alapján Szádeczky levonja azt a következtetést, hogy a Csíki székely krónika hamis.
- Nem helytálló Szádeczkynek az a megállapítása, hogy a hamisítványt 1796-ra keltezi, s hogy csupán azt szolgálta, hogy igazolja a csíkszentmihályi Sándor család származását?
- Nem bizony, és a tanulmányomban azt mutatom be, hogy ugyan a krónika csak másolatokban maradt fenn, ám azt legkésőbb a 16. században írhatták. Tudásanyaga alapján megállapítható, hogy ekkor készült: ugyanis ez az a kor, amikor az emberek még emlékeznek bizonyos régi dolgokra (és ezt a tudást fényesen alátámasztják az 1700-as évek közepétől felbukkanó magyar krónikák: az Anonymusé, a Kézai Simoné), másrészt jócskán tartalmaz olyan információkat, melyek a krónika 1796-os felbukkanása után 100-200 évvel váltak ismertté, például a Tarih-i Üngürüsz nevű, török nyelvű iratból. Egyébként is, az 1796-os hamisításnak ellentmond az, hogy a krónika magyar fordítása két példányban is megvan, az egyik 1770-ből, a másik 1776-ból. Emellett úgy vélem, hogy az itt, Udvarhelyen található Becze Gábor-féle latin nyelvű másolat is 1790-91-ben már megvan.
- Korábban történetileg és filológiailag végeztek-e szövegelemzést?
Igen, például Szádeczky. Vele az a baj, hogy ugyan történész volt, ám filológus nem, és nem veszi észre azt, hogy az 1796-os, elsőnek gondolt másolat igazából egy harmad- vagy negyedfokú átírás, míg például az 1797-es, melyet az akkori osztrák „közjegyzőség” hitelesít is, az 1691-es átírás betű szerinti, nagyon megbízható mása. Az igazság az, hogy Szádeczky mellett mások is foglalkoztak a krónikával, például elődje, a székely történetírás nagy alakja, Szabó Károly, aki hitelesnek fogadja el a krónikát. Szabó és Szádeczky után egyetlen nagyobb kaliberű írás született a krónikáról, a Hermann Gusztáv Mihályé, aki már pedzegeti, hogy baj van Szádeczky írásával.
- Milyen újdonságokat találtál, amelyekre eddig nem bukkantak?
- Nagyjából azt látom, hogy mindazt, amit a krónikáról eddig tudtunk, félre kell tennünk, és elölről kezdenünk a róla való gondolkozást. Például úgy tudtuk, a krónika felbukkan 1796-ban, és pár hónapon belül Aranka György lefordítja – kiderítettem, hogy Aranka bizony csak egy már rég meglevő fordítást vet össze a latin szöveggel, és végez rajta stilisztikai javításokat.
Aztán folytatnám azzal, hogy még a krónika védelmezői is annak első két szavát félreértették: „Dacia Alpestris Attila birodalmának felfordulása után foglaltatott el a legvitézebb emberektől, a székelyektől”, mondván, hogy Dacia Alpestris az bizonyára Székelyföld. De bizonyosan mondom én, hogy nem: Dacia Alpestris az mindig és kizárólag a Kárpátok havasain túli területet jelentette, Havasalföldet és Moldvát. És így tovább…
- Négy részben jelent meg a tanulmányod a Székelyföldben (2013, aug.-dec.). Ez egy lezárt kutatás? Vagy még dolgozol rajta? Könyv lesz belőle?
- Én lennék a legboldogabb, ha magam tudnám a témát, ugyanis az azt jelentené, hogy magam számára megnyugtató magyarázatot találtam minden kérdésben.
Ám ez távolról sincs így, naponta újabb és újabb adatokra bukkanok, amelyek egyrészt azt világítják meg, mit is mond a krónika, másrészt a keletkezés- és utótörténetét írják újra. Úgyhogy a megjelent tanulmányomat máris sok helyen javítanom kell, pontosítanom, bővítenem – ezekről szó van a mostanában elhangzós előadásaimon is. Remélem, hogy hamarosan könyvalakban is megjelennek a kutatási eredményeim, habár, mint a munkával általában, én is úgy vagyok a krónika tanulmányozásával, hogy abbahagyni lehet, de befejezni nem. Igazából csak most kezdem felfogni, mekkora fába is vágtam a fészit: csupán a krónika latin és magyar nyelvű kritikai kiadásához egy öttagú, interdiszciplináris csoport kellene, melyik a ezzel kel és fekszik egy-két éven keresztül.
Meggyőződésem szerint ekkor (és csakis ekkor) fény gyúlna a székelyek őstörténete ügyében – ám nem úgy látom sem a magyar, sem a román államot, hogy egy ekkora kaliberű kutatást finanszíroznának, székely virtuális államunkról nem is beszélve.
A Csíki székely krónika
Egy 1533-ban született dokumentum, amely a székelyek történetét írja le Attila birodalmának felbomlásától 1500-ig. Attilától a magyarok megjelenésééig csupán a székely rabanbánok (világi és egyházi vezetők) névsorát nyújtja, ennek első fele görög, második fel latin betűs. A székelyek 888-ban vérszerződést kötnek a magyarokkal, ezt 1000 körül megújítják. A székelyek a 10-12. század között lakják be Székelyföldet (amelynek eredeti neve Hét erdők földje/Terra Septem Silvarum), először csak a főemberek, aztán a köznép is megtelepszik. A nyugati kereszténység felvételekor polgárháború dúl a székelyek között, a rabanbáni tisztséget ezután örökletes módon a Sándor család tölti be. Az új vallás csak 1063 után szilárdul meg. Részletesen ismerteti a székelyek törvénykezését, 1200-tól kezdve azonban a krónika egyre inkább a Sándorok történetévé csupaszul.
Simó Márton
Készült az Udvarhelyi Híradó Kft. és a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány együttműködési megállapodása keretében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
Székelyhon.ro,
Sántha Attila szerint a Csíki székely krónika tényleg 1533-ban született, mint ahogyan írója is állítja, és a székelyek történetét követi Attila birodalmának felbomlásától 1500-ig. Attilától a magyarok megjelenéséig csupán a székely rabanbánok (világi és egyházi vezetők) névsorát nyújtja, ennek első fele görög, második fele latin betűs. A jeles szakember több alkalommal is bemutatta kutatásai eredményét, a múlt év utolsó hónapjaiban pedig (szeptember és december között) négyrészes tanulmánysorozatot publikált a Székelyföld című folyóiratban. Beszélgetésünk a székelyudvarhelyi előadás előtt készült.
- Honnan származik a Csíki Székely Krónika iránti érdeklődésed? Régi vagy újabb keletű?
- Szegeden végeztem a doktori iskolát irodalomtudományból az 1990-es évek végén, amennyire emlékszem, akkor kezdtem foglalkozni a Csíki székely krónikával. Ugyanis szemináriumot készültem tartani Szádeczky Lajos művéből, amelyben hamisnak ítéli meg a krónikát – akkor megállapítottam volt, hogy Szádeczky műve, legalábbis a szerző detektívi képességeit tekintve, csapnivaló.
- Többen is azt mondták, írták az elmúlt kétszáz évben erről a munkáról, hogy hamisítvány. Szádeczky 1905-ben “végleg” a “helyére tette”, mint hamisítványt.
- Igen, csak az a baj, hogy érvei helytelenek, nem állják ki a próbát. Például hosszan bizonygatja, hogy nem létezett az a kastély, vár, amelyben a krónikát állítólag megírták – nos, a krónika legmegbízhatóbb másolatában nem is vár, hanem ház szerepel (aedis az arx helyett), ráadásul a régészek nemrég feltártak ugyanott egy nagyon tekintélyes kőházat. Bizonygatja, hogy azok az emberek, akik a krónika „1695”-ös lemásolásában részt vettek, nem is léteztek – amikor pedig szembesül azzal, hogy bebizonyítják neki az ellenkezőjét, azt mondja, hogy mindez mellékes, és azt mutatja, a hamisítók létező személyekkel takaróztak.
(Az 1695-öt azért tettem idézőjelbe, mert a krónikamásolatok összehasonlításából kiderül, azt nem is akkor, hanem 1691-ben másolták le.) A nagy baj az, hogy hasonló kaliberű, és egyenként cáfolható érvek alapján Szádeczky levonja azt a következtetést, hogy a Csíki székely krónika hamis.
- Nem helytálló Szádeczkynek az a megállapítása, hogy a hamisítványt 1796-ra keltezi, s hogy csupán azt szolgálta, hogy igazolja a csíkszentmihályi Sándor család származását?
- Nem bizony, és a tanulmányomban azt mutatom be, hogy ugyan a krónika csak másolatokban maradt fenn, ám azt legkésőbb a 16. században írhatták. Tudásanyaga alapján megállapítható, hogy ekkor készült: ugyanis ez az a kor, amikor az emberek még emlékeznek bizonyos régi dolgokra (és ezt a tudást fényesen alátámasztják az 1700-as évek közepétől felbukkanó magyar krónikák: az Anonymusé, a Kézai Simoné), másrészt jócskán tartalmaz olyan információkat, melyek a krónika 1796-os felbukkanása után 100-200 évvel váltak ismertté, például a Tarih-i Üngürüsz nevű, török nyelvű iratból. Egyébként is, az 1796-os hamisításnak ellentmond az, hogy a krónika magyar fordítása két példányban is megvan, az egyik 1770-ből, a másik 1776-ból. Emellett úgy vélem, hogy az itt, Udvarhelyen található Becze Gábor-féle latin nyelvű másolat is 1790-91-ben már megvan.
- Korábban történetileg és filológiailag végeztek-e szövegelemzést?
Igen, például Szádeczky. Vele az a baj, hogy ugyan történész volt, ám filológus nem, és nem veszi észre azt, hogy az 1796-os, elsőnek gondolt másolat igazából egy harmad- vagy negyedfokú átírás, míg például az 1797-es, melyet az akkori osztrák „közjegyzőség” hitelesít is, az 1691-es átírás betű szerinti, nagyon megbízható mása. Az igazság az, hogy Szádeczky mellett mások is foglalkoztak a krónikával, például elődje, a székely történetírás nagy alakja, Szabó Károly, aki hitelesnek fogadja el a krónikát. Szabó és Szádeczky után egyetlen nagyobb kaliberű írás született a krónikáról, a Hermann Gusztáv Mihályé, aki már pedzegeti, hogy baj van Szádeczky írásával.
- Milyen újdonságokat találtál, amelyekre eddig nem bukkantak?
- Nagyjából azt látom, hogy mindazt, amit a krónikáról eddig tudtunk, félre kell tennünk, és elölről kezdenünk a róla való gondolkozást. Például úgy tudtuk, a krónika felbukkan 1796-ban, és pár hónapon belül Aranka György lefordítja – kiderítettem, hogy Aranka bizony csak egy már rég meglevő fordítást vet össze a latin szöveggel, és végez rajta stilisztikai javításokat.
Aztán folytatnám azzal, hogy még a krónika védelmezői is annak első két szavát félreértették: „Dacia Alpestris Attila birodalmának felfordulása után foglaltatott el a legvitézebb emberektől, a székelyektől”, mondván, hogy Dacia Alpestris az bizonyára Székelyföld. De bizonyosan mondom én, hogy nem: Dacia Alpestris az mindig és kizárólag a Kárpátok havasain túli területet jelentette, Havasalföldet és Moldvát. És így tovább…
- Négy részben jelent meg a tanulmányod a Székelyföldben (2013, aug.-dec.). Ez egy lezárt kutatás? Vagy még dolgozol rajta? Könyv lesz belőle?
- Én lennék a legboldogabb, ha magam tudnám a témát, ugyanis az azt jelentené, hogy magam számára megnyugtató magyarázatot találtam minden kérdésben.
Ám ez távolról sincs így, naponta újabb és újabb adatokra bukkanok, amelyek egyrészt azt világítják meg, mit is mond a krónika, másrészt a keletkezés- és utótörténetét írják újra. Úgyhogy a megjelent tanulmányomat máris sok helyen javítanom kell, pontosítanom, bővítenem – ezekről szó van a mostanában elhangzós előadásaimon is. Remélem, hogy hamarosan könyvalakban is megjelennek a kutatási eredményeim, habár, mint a munkával általában, én is úgy vagyok a krónika tanulmányozásával, hogy abbahagyni lehet, de befejezni nem. Igazából csak most kezdem felfogni, mekkora fába is vágtam a fészit: csupán a krónika latin és magyar nyelvű kritikai kiadásához egy öttagú, interdiszciplináris csoport kellene, melyik a ezzel kel és fekszik egy-két éven keresztül.
Meggyőződésem szerint ekkor (és csakis ekkor) fény gyúlna a székelyek őstörténete ügyében – ám nem úgy látom sem a magyar, sem a román államot, hogy egy ekkora kaliberű kutatást finanszíroznának, székely virtuális államunkról nem is beszélve.
A Csíki székely krónika
Egy 1533-ban született dokumentum, amely a székelyek történetét írja le Attila birodalmának felbomlásától 1500-ig. Attilától a magyarok megjelenésééig csupán a székely rabanbánok (világi és egyházi vezetők) névsorát nyújtja, ennek első fele görög, második fel latin betűs. A székelyek 888-ban vérszerződést kötnek a magyarokkal, ezt 1000 körül megújítják. A székelyek a 10-12. század között lakják be Székelyföldet (amelynek eredeti neve Hét erdők földje/Terra Septem Silvarum), először csak a főemberek, aztán a köznép is megtelepszik. A nyugati kereszténység felvételekor polgárháború dúl a székelyek között, a rabanbáni tisztséget ezután örökletes módon a Sándor család tölti be. Az új vallás csak 1063 után szilárdul meg. Részletesen ismerteti a székelyek törvénykezését, 1200-tól kezdve azonban a krónika egyre inkább a Sándorok történetévé csupaszul.
Simó Márton
Készült az Udvarhelyi Híradó Kft. és a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány együttműködési megállapodása keretében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
Székelyhon.ro,
2014. június 5.
„Magyarabb” vásárhelyi színházat szeretnének
Hiába próbál érvényt szerezni a valós és teljes kétnyelvűségnek a marosvásárhelyi származású, Kolozsváron élő Hints Miklós, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház homlokzati feliratával kapcsolatos észrevétele vagy megválaszolatlan maradt, vagy elutasításban részesült.
A szerkesztőségünket is megkereső nyugalmazott vegyészmérnök arra próbálta felhívni a hatóságok figyelmét, hogy a marosvásárhelyi magyarok számára nem helyénvaló, hogy az egykori Székely Színház utódjának számító Nemzeti Színház bejárata fölött csak a Teatrul Naţional megnevezés jelenik meg. Magyarul csak oldalt és lényegesen kisebb betűkkel tüntették fel az intézmény, illetve a társulat nevét.
„Nem természetes, hogy egy olyan városban, mint Marosvásárhely, ahol maga a színház létesítése is a magyarsághoz kötődik, az anyanyelvű feliratnak csak mellékesen legyen helye. Ezt már jeleztem Kelemen Hunor miniszternek, Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkárnak, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD), a színház igazgatójának, de mindenünnen csak elutasító választ kaptam vagy még olyant sem” – panaszolta el lapunknak Hints, kiemelve, hogy ő és ismerősei csupán az RMDSZ tárcavezetőjének legalább tíz levelet jutattak el az elmúlt hónapokban, de egyikre sem kaptak választ.
A kifogásoltakról és a levelekről Gáspárik Attila, a színház igazgatója is tud, azonban a ’89 előtti világra emlékeztető feljelentésekhez hasonlítja ezeket. „Ahelyett, hogy felkeressen és előadja a panaszát, ez az ember – aki nem is tudom, hogy egyáltalán valós személy-e vagy csak e név mögé bújik – mindenütt feljelentett, ahol csak tehette” – sérelmezte Gáspárik.
Gáspárik: fűrészeljem le?
„Akkor most kimegyek, veszek egy vasvágót, és lefűrészelem a már meglévő feliratot. Vagy építek még egy kis falat, hogy férjen el a magyar felirat is. Esetleg kiteszem a székely zászlót is, meg az Árpád-sávost” – reagált a Krónika megkeresésére a színház vezérigazgatója, aki rendkívül bosszantónak nevezi Hints Miklós hadjáratát.
Szerinte az illető személynek előbb meg kellene számolnia, hány kétnyelvű felirat van a rendőrségen vagy a kórházakban, és csak utána támadja a színházat. „Amióta átvettem az intézmény vezetését minden egyes külső és belső felirat a Nemzetiben három-, azaz román, magyar és angol nyelvű. A román nyelvű előadásainkat magyarul feliratozzuk. Kétnyelvűsítettük az intézmény fejlécét, a jegyeket, bevezettük a Sütő András, Molter Károly, Köteles Sámuel, Aranka György nevét viselő bérleteket. Két éve tanulmányozzuk, miként lehetne az épületet, többek között annak a főhomlokzatát rehabilitálni, már perre is jutottunk az építővel. Kell még ennél több?” – sorolta érveit Gáspárik.
Az igazgató úgy érzi, az ő lelkiismerete tiszta, mert a Teatrul Naţional felirat jóval a kinevezése előtt, Kárp György gazdasági igazgató regnálása alatt jelent. Úgy tudja, a kisebb, magyar nyelvű feliratot néhány évvel később, Béres András akkori társulatvezető helyeztette ki. A jelenlegi intézményvezető ugyanakkor értelmetlennek tartja egy, a magyarellenes politikusokkal vívott harcban újabb front megnyitását. Emlékeztetett, Marius Paşcan, a szenátus művelődési bizottságának az alelnöke így is számtalanszor támadta és kérte a leváltását, mert úgymond elmagyarosította a vásárhelyi színházat.
CNCD: a törvény nem a méretről szól
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács még februárban tárgyalta Hints Miklós panaszát, azonban semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy az épület homlokzatán nagy betűkkel csak románul írja az intézmény nevét. Haller István, a testület tagja azzal indokolta lapunk megkeresésére a bizottság döntését, hogy Romániában nem létezik olyan törvény, amely szabályozná a különböző nyelveken használt feliratok méretét.
„Megértettem Hints urat, de amennyiben neki adunk igazat, és a színház vezetősége beperel, nincs az a bíróság ebben az országban, amely ítéletében kimondaná, hogy használjanak egyforma méretű betűket” – vélekedett Haller István.
A jelenlegi állás ellenére is Hints Miklós reméli, hogy az illetékesek belátják tévedésüket és előbb-utóbb eltávolítják vagy kétnyelvűsítik az egyébként engedély nélkül kihelyezett egynyelvű feliratot.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
Hiába próbál érvényt szerezni a valós és teljes kétnyelvűségnek a marosvásárhelyi származású, Kolozsváron élő Hints Miklós, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház homlokzati feliratával kapcsolatos észrevétele vagy megválaszolatlan maradt, vagy elutasításban részesült.
A szerkesztőségünket is megkereső nyugalmazott vegyészmérnök arra próbálta felhívni a hatóságok figyelmét, hogy a marosvásárhelyi magyarok számára nem helyénvaló, hogy az egykori Székely Színház utódjának számító Nemzeti Színház bejárata fölött csak a Teatrul Naţional megnevezés jelenik meg. Magyarul csak oldalt és lényegesen kisebb betűkkel tüntették fel az intézmény, illetve a társulat nevét.
„Nem természetes, hogy egy olyan városban, mint Marosvásárhely, ahol maga a színház létesítése is a magyarsághoz kötődik, az anyanyelvű feliratnak csak mellékesen legyen helye. Ezt már jeleztem Kelemen Hunor miniszternek, Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkárnak, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD), a színház igazgatójának, de mindenünnen csak elutasító választ kaptam vagy még olyant sem” – panaszolta el lapunknak Hints, kiemelve, hogy ő és ismerősei csupán az RMDSZ tárcavezetőjének legalább tíz levelet jutattak el az elmúlt hónapokban, de egyikre sem kaptak választ.
A kifogásoltakról és a levelekről Gáspárik Attila, a színház igazgatója is tud, azonban a ’89 előtti világra emlékeztető feljelentésekhez hasonlítja ezeket. „Ahelyett, hogy felkeressen és előadja a panaszát, ez az ember – aki nem is tudom, hogy egyáltalán valós személy-e vagy csak e név mögé bújik – mindenütt feljelentett, ahol csak tehette” – sérelmezte Gáspárik.
Gáspárik: fűrészeljem le?
„Akkor most kimegyek, veszek egy vasvágót, és lefűrészelem a már meglévő feliratot. Vagy építek még egy kis falat, hogy férjen el a magyar felirat is. Esetleg kiteszem a székely zászlót is, meg az Árpád-sávost” – reagált a Krónika megkeresésére a színház vezérigazgatója, aki rendkívül bosszantónak nevezi Hints Miklós hadjáratát.
Szerinte az illető személynek előbb meg kellene számolnia, hány kétnyelvű felirat van a rendőrségen vagy a kórházakban, és csak utána támadja a színházat. „Amióta átvettem az intézmény vezetését minden egyes külső és belső felirat a Nemzetiben három-, azaz román, magyar és angol nyelvű. A román nyelvű előadásainkat magyarul feliratozzuk. Kétnyelvűsítettük az intézmény fejlécét, a jegyeket, bevezettük a Sütő András, Molter Károly, Köteles Sámuel, Aranka György nevét viselő bérleteket. Két éve tanulmányozzuk, miként lehetne az épületet, többek között annak a főhomlokzatát rehabilitálni, már perre is jutottunk az építővel. Kell még ennél több?” – sorolta érveit Gáspárik.
Az igazgató úgy érzi, az ő lelkiismerete tiszta, mert a Teatrul Naţional felirat jóval a kinevezése előtt, Kárp György gazdasági igazgató regnálása alatt jelent. Úgy tudja, a kisebb, magyar nyelvű feliratot néhány évvel később, Béres András akkori társulatvezető helyeztette ki. A jelenlegi intézményvezető ugyanakkor értelmetlennek tartja egy, a magyarellenes politikusokkal vívott harcban újabb front megnyitását. Emlékeztetett, Marius Paşcan, a szenátus művelődési bizottságának az alelnöke így is számtalanszor támadta és kérte a leváltását, mert úgymond elmagyarosította a vásárhelyi színházat.
CNCD: a törvény nem a méretről szól
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács még februárban tárgyalta Hints Miklós panaszát, azonban semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy az épület homlokzatán nagy betűkkel csak románul írja az intézmény nevét. Haller István, a testület tagja azzal indokolta lapunk megkeresésére a bizottság döntését, hogy Romániában nem létezik olyan törvény, amely szabályozná a különböző nyelveken használt feliratok méretét.
„Megértettem Hints urat, de amennyiben neki adunk igazat, és a színház vezetősége beperel, nincs az a bíróság ebben az országban, amely ítéletében kimondaná, hogy használjanak egyforma méretű betűket” – vélekedett Haller István.
A jelenlegi állás ellenére is Hints Miklós reméli, hogy az illetékesek belátják tévedésüket és előbb-utóbb eltávolítják vagy kétnyelvűsítik az egyébként engedély nélkül kihelyezett egynyelvű feliratot.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
2014. augusztus 22.
Hetvenedik évad, színes kínálat a Nemzetiben
Interneten is bérletet lehet váltani a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásaira. A 2013−2014-es évad bérlettulajdonosai szeptember 5-ig újíthatják meg bérleteiket.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának 70. évadját a klasszikusoktól kezdve kedvenc regényeink, közkedvelt operett előadások és válogatott drámák alkotják. Az előző évek és a számos hazai és nemzetközi fesztiválon elért siker tapasztalataira építve, az idei évadban a Tompa Miklós Társulat figyelembe vette a nézők véleményét és igényeit a bérletrendszer kialakításakor, olvasható a színház szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. Az új évadtól a bérletek sajátosságát a kezdési időpontok adják meg.
A hetvenedik évadot kezdi a társulat. A Bernády György mecénás bérlet 700 lejbe kerül, a Kemény János bemutató bérletet továbbra is 100 lejért lehet kiváltani. Az eddig Szabó Ernő és Kovács György nagytermi felnőtt bérletek összevont formában Kovács György felnőttbérlet néven igényelhetők 60 lejes áron, és négy nagytermi előadásra érvényesek. A Petelei István kistermi felnőttbérlet a nagytermihez hasonlóan ettől az évadtól 60 lej értékű lesz, és tulajdonosa négy kistermi előadást tekinthet meg. Mindkét bérlettípus online vásárlás esetén kedvezményesen 55 lejért váltható szeptember 11-ig a www.biletmaster.ro honlapon. A kedvezményes bérletek: Harag György, Bolyai János, Aranka György, Molter Károly diákoknak és egyetemistáknak szólnak, és 25 lejbe kerülnek, míg a nyugdíjas bérleteket – Kántorné, Delly Ferenc, Sütő András, Karácsony Benő – idén 30 lejért lehet megvásárolni. A pedagógusok a Köteles Sámuel nevű, 35 lejért váltható bérletükkel négy nagytermi előadást nézhetnek meg.
A teljes értékű színházjegyek 20 lejbe, míg a kedvezményes (egyetemista, diák, nyugdíjas) jegyek 10 lejbe kerülnek. Idén is lehet szabadbérletet váltani, ami a bemutató előadások és a vendégjátékok kivételével bármikor felhasználható az évad során, és lehetővé teszi, hogy több személy is megtekintsen egy előadást. Tulajdonosának azonban egy nappal az előadás előtt helyet kell foglalnia. A négy egységes szabadbérlet 50 lejbe, a hat egységes szabadbérlet 70 lejbe, míg a nyolc egységes szabadbérlet 90 lejbe kerül.
Betervezett előadások
Nagyterem William Shakespeare: Szeget szeggel, rendező: Tadeusz Bradecki Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, rendező: Vidovszky György Szirmai Albert: Mágnás Miska, rendező: Harsányi Zsolt Alfred Jarry: Übü király, rendező: Sorin Militaru.
Kisterem Albert Camus: Caligula F. M. Dosztojevszkij–Richard Crane: A Karamazov testvérek Radu Afrim: 2. meglepetés előadás Molière: Tartuffe.
Ezeken kívül a Szegedi Kortárs Balett és a Miskolci Balett, lengyelországi színtársulatok, valamint a Kolozsvári Magyar Opera művészei is fellépnek Marosvásárhelyen.
Simon Virág, Székelyhon.ro
Interneten is bérletet lehet váltani a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásaira. A 2013−2014-es évad bérlettulajdonosai szeptember 5-ig újíthatják meg bérleteiket.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának 70. évadját a klasszikusoktól kezdve kedvenc regényeink, közkedvelt operett előadások és válogatott drámák alkotják. Az előző évek és a számos hazai és nemzetközi fesztiválon elért siker tapasztalataira építve, az idei évadban a Tompa Miklós Társulat figyelembe vette a nézők véleményét és igényeit a bérletrendszer kialakításakor, olvasható a színház szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. Az új évadtól a bérletek sajátosságát a kezdési időpontok adják meg.
A hetvenedik évadot kezdi a társulat. A Bernády György mecénás bérlet 700 lejbe kerül, a Kemény János bemutató bérletet továbbra is 100 lejért lehet kiváltani. Az eddig Szabó Ernő és Kovács György nagytermi felnőtt bérletek összevont formában Kovács György felnőttbérlet néven igényelhetők 60 lejes áron, és négy nagytermi előadásra érvényesek. A Petelei István kistermi felnőttbérlet a nagytermihez hasonlóan ettől az évadtól 60 lej értékű lesz, és tulajdonosa négy kistermi előadást tekinthet meg. Mindkét bérlettípus online vásárlás esetén kedvezményesen 55 lejért váltható szeptember 11-ig a www.biletmaster.ro honlapon. A kedvezményes bérletek: Harag György, Bolyai János, Aranka György, Molter Károly diákoknak és egyetemistáknak szólnak, és 25 lejbe kerülnek, míg a nyugdíjas bérleteket – Kántorné, Delly Ferenc, Sütő András, Karácsony Benő – idén 30 lejért lehet megvásárolni. A pedagógusok a Köteles Sámuel nevű, 35 lejért váltható bérletükkel négy nagytermi előadást nézhetnek meg.
A teljes értékű színházjegyek 20 lejbe, míg a kedvezményes (egyetemista, diák, nyugdíjas) jegyek 10 lejbe kerülnek. Idén is lehet szabadbérletet váltani, ami a bemutató előadások és a vendégjátékok kivételével bármikor felhasználható az évad során, és lehetővé teszi, hogy több személy is megtekintsen egy előadást. Tulajdonosának azonban egy nappal az előadás előtt helyet kell foglalnia. A négy egységes szabadbérlet 50 lejbe, a hat egységes szabadbérlet 70 lejbe, míg a nyolc egységes szabadbérlet 90 lejbe kerül.
Betervezett előadások
Nagyterem William Shakespeare: Szeget szeggel, rendező: Tadeusz Bradecki Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, rendező: Vidovszky György Szirmai Albert: Mágnás Miska, rendező: Harsányi Zsolt Alfred Jarry: Übü király, rendező: Sorin Militaru.
Kisterem Albert Camus: Caligula F. M. Dosztojevszkij–Richard Crane: A Karamazov testvérek Radu Afrim: 2. meglepetés előadás Molière: Tartuffe.
Ezeken kívül a Szegedi Kortárs Balett és a Miskolci Balett, lengyelországi színtársulatok, valamint a Kolozsvári Magyar Opera művészei is fellépnek Marosvásárhelyen.
Simon Virág, Székelyhon.ro
2014. szeptember 20.
Szeptember 21. – a magyar dráma napja
Évről évre mind több rendezvény köszönti a magyar dráma napját. Mindenütt, ahol magyarok élnek, szeptember 21-én a szokásosnál is jobban megpezsdül a színházi élet, és valamilyen formában megemlékeznek Madách Imre drámai költeménye, Az ember tragédiája 1883. szeptember 21-i ősbemutatójáról. Ez a nap a magyar drámatermés népszerűsítésére, feledésbe merült színpadi alkotások, kevéssé ismert életművek népszerűsítésére is jó alkalom. Többfelé felolvasó-színházként visznek közönség elé arra érdemes színműveket, másutt nyitott kapukkal igyekeznek becsalogatni az érdeklődőket a színházba, illetve a kulisszák mögé, és különféle ötletekkel próbálják felhívni a figyelmet drámairodalmunk értékeire.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 18 órai kezdettel Molter Károly Tank című darabját szólaltatja meg ősbemutatóként felolvasó-színházi változatban. A kistermi produkció rendezője Gáspárik Attila. A sokszereplős színmű a száz éve kitört első világháborút követő válságos időszakot idézi fel. Cselekménye emberpróbáló időszakban, 1919 őszén bonyolódik. A dráma elhangzása után a szerző, Marosvásárhely egykori szellemi életének egyik vezéregyénisége és emblematikus alakja, Molter Károly munkássága, hagyatéka kerül terítékre a Demény Péter vezette kerekasztal-beszélgetésen.
Akárcsak az előző években, a színházban zajló események előtt, délután 5 órakor Aranka György köztéri szobránál koszorúzási ünnepségre várják a közönséget. A társulat vezetősége egy hazai írót is felkért, hogy erre az alkalomra fogalmazza meg ünnepi gondolatait. Ezúttal Visky András köszönti a magyar dráma napját. Üzenetét a megemlékező összejövetelen olvassák fel.
A másfelé zajló drámanapi rendezvények sokaságából kiemeljük a nagyváradit, ahol a Szigligeti Színház a Várad folyóirattal és az Erdélyi Riporttal közös szervezésben ugyancsak felolvasó-színházi formában adja elő a Bodega teremben Székely Csaba, marosvásárhelyi színműíró trilógiájának Bányavíz című darabját.
Budapesten a Nemzeti Színház nyílt napot szervez vasárnap. Számos érdekességgel, szórakoztató megnyilvánulással fogadják a nézőket. Külön figyelmet érdemelnek a Bánffy Miklóshoz kapcsolódó események. A Bánffy-torony című kiállításon az OSZMI-gyűjteményből válogatva felvillantják a polihisztor írói, látványtervezői, grafikusi életművét Szebeni Zsuzsa kurátor és Bakos Ildikó szobrászművész koncepciója alapján. Két film, a Magyar grófnő Tangerben és az Egy nyughatatlan ember is megtekinthető Bánffy munkásságáról, életéről. Felolvasó-színházi bemutatóra is sor kerül. Az író Naplegenda című művét Rideg Zsófia dramaturg és Nagy Péter rendezőgyakornok feldolgozásában tolmácsolja két alkalommal a társulat.
Népújság (Marosvásárhely)
Évről évre mind több rendezvény köszönti a magyar dráma napját. Mindenütt, ahol magyarok élnek, szeptember 21-én a szokásosnál is jobban megpezsdül a színházi élet, és valamilyen formában megemlékeznek Madách Imre drámai költeménye, Az ember tragédiája 1883. szeptember 21-i ősbemutatójáról. Ez a nap a magyar drámatermés népszerűsítésére, feledésbe merült színpadi alkotások, kevéssé ismert életművek népszerűsítésére is jó alkalom. Többfelé felolvasó-színházként visznek közönség elé arra érdemes színműveket, másutt nyitott kapukkal igyekeznek becsalogatni az érdeklődőket a színházba, illetve a kulisszák mögé, és különféle ötletekkel próbálják felhívni a figyelmet drámairodalmunk értékeire.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 18 órai kezdettel Molter Károly Tank című darabját szólaltatja meg ősbemutatóként felolvasó-színházi változatban. A kistermi produkció rendezője Gáspárik Attila. A sokszereplős színmű a száz éve kitört első világháborút követő válságos időszakot idézi fel. Cselekménye emberpróbáló időszakban, 1919 őszén bonyolódik. A dráma elhangzása után a szerző, Marosvásárhely egykori szellemi életének egyik vezéregyénisége és emblematikus alakja, Molter Károly munkássága, hagyatéka kerül terítékre a Demény Péter vezette kerekasztal-beszélgetésen.
Akárcsak az előző években, a színházban zajló események előtt, délután 5 órakor Aranka György köztéri szobránál koszorúzási ünnepségre várják a közönséget. A társulat vezetősége egy hazai írót is felkért, hogy erre az alkalomra fogalmazza meg ünnepi gondolatait. Ezúttal Visky András köszönti a magyar dráma napját. Üzenetét a megemlékező összejövetelen olvassák fel.
A másfelé zajló drámanapi rendezvények sokaságából kiemeljük a nagyváradit, ahol a Szigligeti Színház a Várad folyóirattal és az Erdélyi Riporttal közös szervezésben ugyancsak felolvasó-színházi formában adja elő a Bodega teremben Székely Csaba, marosvásárhelyi színműíró trilógiájának Bányavíz című darabját.
Budapesten a Nemzeti Színház nyílt napot szervez vasárnap. Számos érdekességgel, szórakoztató megnyilvánulással fogadják a nézőket. Külön figyelmet érdemelnek a Bánffy Miklóshoz kapcsolódó események. A Bánffy-torony című kiállításon az OSZMI-gyűjteményből válogatva felvillantják a polihisztor írói, látványtervezői, grafikusi életművét Szebeni Zsuzsa kurátor és Bakos Ildikó szobrászművész koncepciója alapján. Két film, a Magyar grófnő Tangerben és az Egy nyughatatlan ember is megtekinthető Bánffy munkásságáról, életéről. Felolvasó-színházi bemutatóra is sor kerül. Az író Naplegenda című művét Rideg Zsófia dramaturg és Nagy Péter rendezőgyakornok feldolgozásában tolmácsolja két alkalommal a társulat.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 23.
A magyar dráma napja Marosvásárhelyen
Molter Károly: Tank – felolvasó- színházi ősbemutató
Ősbemutatóval és a hozzá kapcsolódó többmozzanatos rendezvénnyel ünnepelte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2014-ben a magyar dráma napját.
Az ünneplés az elmúlt évek hagyományához híven Aranka György író, felvilágosodás kori gondolkodó szobránál kezdődött. Moldován Orsolya színművész, műsorvezető felkérésére Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Tollas Gábor színművész olvasta fel Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének üzenetét, melyet a Tompa Miklós Társulat felkérésére írt a magyar dráma napjára a színházi szakember. Bordi Teréz, a Bolyai Farkas Líceum tanulója Kovács András Ferenc Theatrum Mundi című versét szavalta. Végezetül a szobor talapzatán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a marosvásárhelyi RMDSZ, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület és az EMKE, a Sütő András Baráti Egyesület, valamint a Székely Színház Egyesület küldöttségei helyezték el tisztelgő koszorúikat.
Molter Károly Tank című színművét a Kisteremben felolvasó- színházi ősbemutatóként vitte színre a társulat, Gáspárik Attila rendezésében. A szereposztás tagjai: Balázs Éva, Béres Ildikó, Kiss Bora, B. Fülöp Erzsébet, Varga Balázs, Kilyén László, Csíki Szabolcs, Gáspárik Attila, Henn János, Barabási Tivadar, Bartha László Zsolt, Gecse Ramóna, Galló Ernő, Bányai Kelemen Barna és Korpos András. Dramaturg: Keresztes Franciska, szakmai tanácsadó: Fodor János. A darab cselekménye 1919 őszén, a román karhatalom Marosvásárhelyre való bevonulása előtti napokban indul, és a bizonytalan idők emberi gyengeségeit állítja pellengérre, sajátságos humorral.
A bemutató után zajló beszélgetés során a drámaíró Molter Károlyról emlékeztek meg a jelenlevők. A moderátor szerepét Demény Péter író töltötte be, a társalgás résztvevői Marosi Péter, az MTVA szerkesztője – Molter-unoka, Fodor János és Novák Zoltán történészek, Kovács András Ferenc költő, Láng Zsolt író, valamint a szereposztás tagjai voltak. A drámák "marosvásárhelyiségéről" vagy általános érvényességéről, az impériumváltással járó sorsfordulatokról, a történelmi hűségről és az emberi értékekről szóló diskurzust élénk figyelemmel, néhol tapsos tetszésnyilvánítással követte a színház ünnepében ezúttal is osztozó "nagyérdemű"
Népújság (Marosvásárhely)
Molter Károly: Tank – felolvasó- színházi ősbemutató
Ősbemutatóval és a hozzá kapcsolódó többmozzanatos rendezvénnyel ünnepelte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2014-ben a magyar dráma napját.
Az ünneplés az elmúlt évek hagyományához híven Aranka György író, felvilágosodás kori gondolkodó szobránál kezdődött. Moldován Orsolya színművész, műsorvezető felkérésére Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Tollas Gábor színművész olvasta fel Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének üzenetét, melyet a Tompa Miklós Társulat felkérésére írt a magyar dráma napjára a színházi szakember. Bordi Teréz, a Bolyai Farkas Líceum tanulója Kovács András Ferenc Theatrum Mundi című versét szavalta. Végezetül a szobor talapzatán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a marosvásárhelyi RMDSZ, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület és az EMKE, a Sütő András Baráti Egyesület, valamint a Székely Színház Egyesület küldöttségei helyezték el tisztelgő koszorúikat.
Molter Károly Tank című színművét a Kisteremben felolvasó- színházi ősbemutatóként vitte színre a társulat, Gáspárik Attila rendezésében. A szereposztás tagjai: Balázs Éva, Béres Ildikó, Kiss Bora, B. Fülöp Erzsébet, Varga Balázs, Kilyén László, Csíki Szabolcs, Gáspárik Attila, Henn János, Barabási Tivadar, Bartha László Zsolt, Gecse Ramóna, Galló Ernő, Bányai Kelemen Barna és Korpos András. Dramaturg: Keresztes Franciska, szakmai tanácsadó: Fodor János. A darab cselekménye 1919 őszén, a román karhatalom Marosvásárhelyre való bevonulása előtti napokban indul, és a bizonytalan idők emberi gyengeségeit állítja pellengérre, sajátságos humorral.
A bemutató után zajló beszélgetés során a drámaíró Molter Károlyról emlékeztek meg a jelenlevők. A moderátor szerepét Demény Péter író töltötte be, a társalgás résztvevői Marosi Péter, az MTVA szerkesztője – Molter-unoka, Fodor János és Novák Zoltán történészek, Kovács András Ferenc költő, Láng Zsolt író, valamint a szereposztás tagjai voltak. A drámák "marosvásárhelyiségéről" vagy általános érvényességéről, az impériumváltással járó sorsfordulatokról, a történelmi hűségről és az emberi értékekről szóló diskurzust élénk figyelemmel, néhol tapsos tetszésnyilvánítással követte a színház ünnepében ezúttal is osztozó "nagyérdemű"
Népújság (Marosvásárhely)
2014. október 4.
Magyar Nyelvőr Díj Péntek János professzornak
A Kultúrpalota kistermében első alkalommal adták át pénteken a Magyar Nyelvőr Díjat, melyet Péntek János nyelvészprofesszornak ítéltek oda. A határon túli magyar nyelvet oktatóknak kiosztott díjakban a kolozsvári nyelvészprofesszor egykori tanítványai részesültek.
A Magyar Nyelvőr Alapítvány célja a magyar nyelv megőrzését, kutatását, ápolását szolgáló törekvések támogatása. Hagyományteremtő jelleggel pénteken olyan személyeket díjaztak, akik a legtöbbet tettek a magyar nyelv ápolásáért. A határon túli magyarok közül a Magyar Nyelvőr Díjat, az aranytalapzaton álló gravírozott tollat és a díjjal járó háromszázezer forintot Péntek János nyelvészprofesszor vehette át ünnepélyes keretek között. Amint Kiss Róbert Richard kuratóriumi elnök, az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékének előadója méltatásában jelezte, az nem volt kérdéses, hogy a határon túliak munkáját elismerő idei nagydíjban a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke részesüljön, akinek tudományos munkássága kiterjed a nyelvtudomány több ágára, de interdiszciplináris nyitottsága révén más tudományok területére is. Az anyaországi díjazottak között dr. Balázs Géza professzor és dr. Tóth Etelka főskolai docens neve hangzott el, számukra majd ott szerveznek díjátadási ünnepséget.
Az alapítványt olyan tenni akaró emberek hozták létre, akiknek meggyőződésük, hogy a magyar nyelv az kincs. Életrehívói és támogatói mindenekelőtt a határon túli magyarokat szeretnék támogatni, mint többször is elhangzott, a díjak mellett fontosnak tartják az anyagi támogatást, mely a tudományos kutatások területén elengedhetetlen. A magyartanároknak járó Fáy András- emlékérmet harmincezer forint kíséretében Sikó Olgának, Murvai Évának és Soós Katalinnak nyújtották át.
Szörényi Péter kuratóriumi tag bemutatta Kiss Róbert Richard nyelvészeti kézikönyvét, A fantasztikus nyelv címűt, melynek egy-egy példányával a jelenlévők is gazdagodhattak. Dobos Imre pedig könyvcsomagokat adott át a magyarul tanuló diákoknak.
Az alapítvány munkatársai nevében megköszönték Tuzson Bence országgyűlési képviselő támogatását, de elhangzott Hídvégi Balázs és Keszler Borbála professzor neve is az anyagi, illetve szakmai segítségnyújtás kapcsán.
A kuratóriumi elnöktől megkérdeztük, hogy miért választották a díjátadó színhelyeként a marosvásárhelyi Kultúrpalotát. Kiss Róbert Richard elmondta, hogy a szívükhöz igencsak közel álló szép szecessziós épületre a díjazottak személyétől, illetve lakhelyétől függetlenül esett a választás.
Péntek János nyelvészprofesszor köszönőbeszédében hangsúlyozta, hogy több évtizedes munkássága során – az 51. tanévet kezdte az idén nyugdíjasként – az anyanyelvápolást, a tanári pályát, a közösség és szakma iránti elkötelezettséget tartotta elsőrendűnek, valamint az anyanyelv erdélyi történeti értékeinek megtartását. Fontosnak nevezte a marosvásárhelyi díjátadó helyszínét is, mely Aranka György nevével társítható az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság kapcsán.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
A Kultúrpalota kistermében első alkalommal adták át pénteken a Magyar Nyelvőr Díjat, melyet Péntek János nyelvészprofesszornak ítéltek oda. A határon túli magyar nyelvet oktatóknak kiosztott díjakban a kolozsvári nyelvészprofesszor egykori tanítványai részesültek.
A Magyar Nyelvőr Alapítvány célja a magyar nyelv megőrzését, kutatását, ápolását szolgáló törekvések támogatása. Hagyományteremtő jelleggel pénteken olyan személyeket díjaztak, akik a legtöbbet tettek a magyar nyelv ápolásáért. A határon túli magyarok közül a Magyar Nyelvőr Díjat, az aranytalapzaton álló gravírozott tollat és a díjjal járó háromszázezer forintot Péntek János nyelvészprofesszor vehette át ünnepélyes keretek között. Amint Kiss Róbert Richard kuratóriumi elnök, az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékének előadója méltatásában jelezte, az nem volt kérdéses, hogy a határon túliak munkáját elismerő idei nagydíjban a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke részesüljön, akinek tudományos munkássága kiterjed a nyelvtudomány több ágára, de interdiszciplináris nyitottsága révén más tudományok területére is. Az anyaországi díjazottak között dr. Balázs Géza professzor és dr. Tóth Etelka főskolai docens neve hangzott el, számukra majd ott szerveznek díjátadási ünnepséget.
Az alapítványt olyan tenni akaró emberek hozták létre, akiknek meggyőződésük, hogy a magyar nyelv az kincs. Életrehívói és támogatói mindenekelőtt a határon túli magyarokat szeretnék támogatni, mint többször is elhangzott, a díjak mellett fontosnak tartják az anyagi támogatást, mely a tudományos kutatások területén elengedhetetlen. A magyartanároknak járó Fáy András- emlékérmet harmincezer forint kíséretében Sikó Olgának, Murvai Évának és Soós Katalinnak nyújtották át.
Szörényi Péter kuratóriumi tag bemutatta Kiss Róbert Richard nyelvészeti kézikönyvét, A fantasztikus nyelv címűt, melynek egy-egy példányával a jelenlévők is gazdagodhattak. Dobos Imre pedig könyvcsomagokat adott át a magyarul tanuló diákoknak.
Az alapítvány munkatársai nevében megköszönték Tuzson Bence országgyűlési képviselő támogatását, de elhangzott Hídvégi Balázs és Keszler Borbála professzor neve is az anyagi, illetve szakmai segítségnyújtás kapcsán.
A kuratóriumi elnöktől megkérdeztük, hogy miért választották a díjátadó színhelyeként a marosvásárhelyi Kultúrpalotát. Kiss Róbert Richard elmondta, hogy a szívükhöz igencsak közel álló szép szecessziós épületre a díjazottak személyétől, illetve lakhelyétől függetlenül esett a választás.
Péntek János nyelvészprofesszor köszönőbeszédében hangsúlyozta, hogy több évtizedes munkássága során – az 51. tanévet kezdte az idén nyugdíjasként – az anyanyelvápolást, a tanári pályát, a közösség és szakma iránti elkötelezettséget tartotta elsőrendűnek, valamint az anyanyelv erdélyi történeti értékeinek megtartását. Fontosnak nevezte a marosvásárhelyi díjátadó helyszínét is, mely Aranka György nevével társítható az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság kapcsán.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 10.
Ünnepelt a marosvásárhelyi Református Kollégium
A vallási oktatás újraindításának 20. évfordulójára emlékeztek kétnapos rendezvénysorozat keretében. Szombaton a Nemzeti Színházban ünnepi műsort szerveztek, ahol beszédek hangzottak el, visszatekintettek az ősi iskola múltjára, felelevenítették az újrakezdés nehézségeit, mindezt a gyermekek, növendékek eladásaival fűszerezve. Vasárnap a Vártemplomban tartottak ünnepi istentiszteletet.
MI vagyunk a kollégium, építjük, formáljuk az iskolát
Az ünnepséget Kovács Szabolcs egykori iskolalelkész áhítata kezdte, majd sorra következtek a díszbeszédek, amelyek közé a Református Kollégium jövőjét szavatoló kis óvodások, valamint az elkészít és első osztályos kisgyerekek műsorát ékelték, ezzel színessé és hangulatossá tették az estét.
– 457 éve indult el útjára Marosvásárhelyen a református felekezeti oktatás. Mégis a 20 éves refit ünnepeljük. Az iskola 391 éven keresztül volt a marosvásárhelyi magyar oktatás fellegvára. Annyi éven át állt a magyarság szolgálatában, és nevelt, oktatott. Tette ezt hittel, szeretettel, odaadással. Nemcsak neveket, hanem személyiségeket adott Marosvásárhelynek és a nagyvilágnak. Tette a dolgát mindenki: tanár és diák egyaránt. Tette a dolgát a két Bolyai, Bernády György, Köteles Sámuel, Molter Károly, Gecse Dániel, Vályi Gyula, Aranka György, Koós Ferenc, Borsos Tamás, Török János és még sokan mások. Értékeket kaptak és ugyanazt adták tovább a jövő nemzedékének. A közel négy évszázadon keresztül kivívta a tiszteletet és az elismerést.
1948-ben ezt a dics múltat az akkori rendszer egy tollvonással megszüntette, porba tiporta. Nehéz időket élt át a Református Kollégium, de előretekintett, s a múltban kivívott tiszteletet továbbadta az új iskolának. Ez lett később a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, amely méltón vállalta fel a jogutód szerepét az egykori kollégium épületében. Színvonalas oktatás, eredmények. Ez az iskola is tiszteletet vívott ki magának Marosvásárhelyen és nem csak. De ez az iskola már nem a kollégium volt… A kommunista rendszer is, mint bármelyik rendszer az idők folyamán, megbukott. Új szelek kezdtek fújdogálni az egykori Református Kollégium épületében. A régi iskola újraindításáról kezdtek suttogni, de csak nagyon halkan. Hiszen nagyon sokan voltak azok, akik hallani sem akartak erről. Még most is sokan vannak... 46 évi szünet után, egy lelkes csapatnak köszönhetően újraindult az oktatás. És most MI vagyunk a kollégium, mi építjük, formáljuk a régi iskolát. Tiszta lelkiismerettel és örömmel jelenthetem ki, hogy jól csináljuk. Diákok, szülők és tanárok egyaránt. A Református Kollégium ismét elismert iskola, az eredményeink vizsgákon és versenyeken magukról beszélnek. Az új kollégiumnak van azonosságtudata, van jelleme és szellemisége – mondta ünnepi beszédében Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik az iskola ügye mellé álltak, a szülőknek, akik bíztak az iskolában és gyermekeiket ebbe az iskolába íratták.
Kész a leltár
Székely Emese volt igazgatót, aki több mint egy éve köszönt le, hosszan megtapsolták. Elmondta, hogy a 12 évet – süti megfogalmazásban – a felelősségviselés jellemezte. Ahogy lehetett! Sokszor fogalmazódott meg benne, hogy két úr szolgája. Az egyház és az állam között kellett úgy lavírozni, hogy megmaradjanak, megerősödjenek, gyarapodjanak, és közben a köz megelégedésére tegyék a legfontosabb dolgukat: az oktatást és a nevelést.
– Az egyházkerülettel, a tanfelügyelőséggel és a tanügyminisztériummal való állandó egyeztetés, a szakok akkreditálása körüli bonyodalmak, a minőség biztosítása, pályázatok, ösztöndíjak, a szülőkkel való kapcsolattartás, a tanárok kiválasztása és alkalmazása, a városi tanáccsal való – többnyire kérések formájában történ – kommunikáció, az esti tagozat létrehozása, fegyelmi kérdések, elbocsátások, külföldi iskolákkal létrejött közös projektek, jelentések, csendes napok, versenyek, a holland támogatókkal való tervezgetés az iskola bővítéséről mind- mind olyan dolgok, amik miatt egy állandó készenléti működésre kellett beállítanom az életem. Nem mondom, hogy nehéz volt, és azt se mondom, hogy könnyű volt. Nem volt unalmas. Csodálatos embereket ismertem meg, csodálatos emberekkel dolgozhattam együtt. Sokan közülük már nem lehetnek közöttünk. Főtiszteletű Csiha Kálmán egykori püspök, Tőkés Elek tanügyi tanácsos, nagytiszteletű Sárpataki János esperes, László Zoltán lelkész igazgató, Csíki Ágnes zenetanár, Gáspár Mónika tanárnő… Emlékük legyen áldott! – mondta Székely Emese, majd köszöntötte az iskolát, amely már meg tudja határozni önmagát és helyét a vidék oktatási intézményei körében. – Van kivívott helye és van elismertsége, amelyikben úgy próbáltunk hatni diákjaink éntudatára, hogy ne kiszolgáltatottjai, hanem alakítói legyenek a jövőnek. Itt a köszönet ideje is. Köszönöm a Jóistennek, hogy adta nekem ezt a munkát, köszönöm azoknak, akik annak idején bíztak bennem és kiválasztottak erre a feladatra, köszönöm azoknak, akik szerettek és köszönöm azoknak, akik nem fogadtak el. Így lettem gazdagabb. Én iskolám, köszönöm most neked! Kész a leltár! – fejezte be beszédét Székely Emese volt igazgató.
A beszédek során Kirsch Attila, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke, Illés Ildikó főtanfelügyel-helyettes, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szólalt fel. Fellépett a Quintet együttes, az After 5, az István, a király rockoperából csendültek fel részletek, volt zongora- és szaxofonjáték, szavalatok hangzottak el Nagy Hajnalka Zsuzsanna és Vas Márton eladásában.
A rendezvényen részt vettek az Erdélyi Református Kollégium küldöttségei, a mezőcsáti küldöttség.
Tegnap a Vártemplomban Szegedi László generális direktor hirdetett igét, majd szavalatok hangzottak el, a kollégium kórusa énekelt.
Az ünnepi alkalomra egy emlékkönyvet adtak ki, amelyben igazgatók, tanárok, öreg- és jelenlegi diákok beszámolói, vallomásai láttak napvilágot.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
A vallási oktatás újraindításának 20. évfordulójára emlékeztek kétnapos rendezvénysorozat keretében. Szombaton a Nemzeti Színházban ünnepi műsort szerveztek, ahol beszédek hangzottak el, visszatekintettek az ősi iskola múltjára, felelevenítették az újrakezdés nehézségeit, mindezt a gyermekek, növendékek eladásaival fűszerezve. Vasárnap a Vártemplomban tartottak ünnepi istentiszteletet.
MI vagyunk a kollégium, építjük, formáljuk az iskolát
Az ünnepséget Kovács Szabolcs egykori iskolalelkész áhítata kezdte, majd sorra következtek a díszbeszédek, amelyek közé a Református Kollégium jövőjét szavatoló kis óvodások, valamint az elkészít és első osztályos kisgyerekek műsorát ékelték, ezzel színessé és hangulatossá tették az estét.
– 457 éve indult el útjára Marosvásárhelyen a református felekezeti oktatás. Mégis a 20 éves refit ünnepeljük. Az iskola 391 éven keresztül volt a marosvásárhelyi magyar oktatás fellegvára. Annyi éven át állt a magyarság szolgálatában, és nevelt, oktatott. Tette ezt hittel, szeretettel, odaadással. Nemcsak neveket, hanem személyiségeket adott Marosvásárhelynek és a nagyvilágnak. Tette a dolgát mindenki: tanár és diák egyaránt. Tette a dolgát a két Bolyai, Bernády György, Köteles Sámuel, Molter Károly, Gecse Dániel, Vályi Gyula, Aranka György, Koós Ferenc, Borsos Tamás, Török János és még sokan mások. Értékeket kaptak és ugyanazt adták tovább a jövő nemzedékének. A közel négy évszázadon keresztül kivívta a tiszteletet és az elismerést.
1948-ben ezt a dics múltat az akkori rendszer egy tollvonással megszüntette, porba tiporta. Nehéz időket élt át a Református Kollégium, de előretekintett, s a múltban kivívott tiszteletet továbbadta az új iskolának. Ez lett később a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, amely méltón vállalta fel a jogutód szerepét az egykori kollégium épületében. Színvonalas oktatás, eredmények. Ez az iskola is tiszteletet vívott ki magának Marosvásárhelyen és nem csak. De ez az iskola már nem a kollégium volt… A kommunista rendszer is, mint bármelyik rendszer az idők folyamán, megbukott. Új szelek kezdtek fújdogálni az egykori Református Kollégium épületében. A régi iskola újraindításáról kezdtek suttogni, de csak nagyon halkan. Hiszen nagyon sokan voltak azok, akik hallani sem akartak erről. Még most is sokan vannak... 46 évi szünet után, egy lelkes csapatnak köszönhetően újraindult az oktatás. És most MI vagyunk a kollégium, mi építjük, formáljuk a régi iskolát. Tiszta lelkiismerettel és örömmel jelenthetem ki, hogy jól csináljuk. Diákok, szülők és tanárok egyaránt. A Református Kollégium ismét elismert iskola, az eredményeink vizsgákon és versenyeken magukról beszélnek. Az új kollégiumnak van azonosságtudata, van jelleme és szellemisége – mondta ünnepi beszédében Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik az iskola ügye mellé álltak, a szülőknek, akik bíztak az iskolában és gyermekeiket ebbe az iskolába íratták.
Kész a leltár
Székely Emese volt igazgatót, aki több mint egy éve köszönt le, hosszan megtapsolták. Elmondta, hogy a 12 évet – süti megfogalmazásban – a felelősségviselés jellemezte. Ahogy lehetett! Sokszor fogalmazódott meg benne, hogy két úr szolgája. Az egyház és az állam között kellett úgy lavírozni, hogy megmaradjanak, megerősödjenek, gyarapodjanak, és közben a köz megelégedésére tegyék a legfontosabb dolgukat: az oktatást és a nevelést.
– Az egyházkerülettel, a tanfelügyelőséggel és a tanügyminisztériummal való állandó egyeztetés, a szakok akkreditálása körüli bonyodalmak, a minőség biztosítása, pályázatok, ösztöndíjak, a szülőkkel való kapcsolattartás, a tanárok kiválasztása és alkalmazása, a városi tanáccsal való – többnyire kérések formájában történ – kommunikáció, az esti tagozat létrehozása, fegyelmi kérdések, elbocsátások, külföldi iskolákkal létrejött közös projektek, jelentések, csendes napok, versenyek, a holland támogatókkal való tervezgetés az iskola bővítéséről mind- mind olyan dolgok, amik miatt egy állandó készenléti működésre kellett beállítanom az életem. Nem mondom, hogy nehéz volt, és azt se mondom, hogy könnyű volt. Nem volt unalmas. Csodálatos embereket ismertem meg, csodálatos emberekkel dolgozhattam együtt. Sokan közülük már nem lehetnek közöttünk. Főtiszteletű Csiha Kálmán egykori püspök, Tőkés Elek tanügyi tanácsos, nagytiszteletű Sárpataki János esperes, László Zoltán lelkész igazgató, Csíki Ágnes zenetanár, Gáspár Mónika tanárnő… Emlékük legyen áldott! – mondta Székely Emese, majd köszöntötte az iskolát, amely már meg tudja határozni önmagát és helyét a vidék oktatási intézményei körében. – Van kivívott helye és van elismertsége, amelyikben úgy próbáltunk hatni diákjaink éntudatára, hogy ne kiszolgáltatottjai, hanem alakítói legyenek a jövőnek. Itt a köszönet ideje is. Köszönöm a Jóistennek, hogy adta nekem ezt a munkát, köszönöm azoknak, akik annak idején bíztak bennem és kiválasztottak erre a feladatra, köszönöm azoknak, akik szerettek és köszönöm azoknak, akik nem fogadtak el. Így lettem gazdagabb. Én iskolám, köszönöm most neked! Kész a leltár! – fejezte be beszédét Székely Emese volt igazgató.
A beszédek során Kirsch Attila, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke, Illés Ildikó főtanfelügyel-helyettes, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szólalt fel. Fellépett a Quintet együttes, az After 5, az István, a király rockoperából csendültek fel részletek, volt zongora- és szaxofonjáték, szavalatok hangzottak el Nagy Hajnalka Zsuzsanna és Vas Márton eladásában.
A rendezvényen részt vettek az Erdélyi Református Kollégium küldöttségei, a mezőcsáti küldöttség.
Tegnap a Vártemplomban Szegedi László generális direktor hirdetett igét, majd szavalatok hangzottak el, a kollégium kórusa énekelt.
Az ünnepi alkalomra egy emlékkönyvet adtak ki, amelyben igazgatók, tanárok, öreg- és jelenlegi diákok beszámolói, vallomásai láttak napvilágot.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2014. december 24.
Múzsák vonzásában
Igen, a Népújság eltelt negyedszázadának egyik fő jellemzője, hogy a lap mindvégig hű maradt a múzsákhoz, folyamatosan érdeklődése előterébe helyezte a kultúrát. A mindenkori szerkesztők jól tudták, ezzel szembemennek az árral, hiszen hamar kiderült, pénzcentrikus, botránykedvelő, bulvárorientált világba csöppentünk, és ehhez igazodott az érvényesülni igyekvő média is, mégis programszerűen felvállaltuk, hogy az igazi szellemi, művészi értékeket népszerűsítük, a valóban rangos, igényes kulturális rendezvényeket ösztönözzük. Akkor is, ha más a trend (noha induláskor ez a szó még nem is volt divatban), annak dacára is, hogy ez anyagiakban meg nem térülő erőfeszítések, többletköltségek elé állítja az újságot, a szerkesztőséget. Alapállásunk azóta sem változott. Erre kötelez Marosvásárhely, a megye hagyományos kultúraszeretete és az is, hogy a térségben mindig voltak olyan példás, a mércét magasra emelő egyéniségek, akikhez igazodni illett, lehetett. Tisztában voltunk azzal is, hogy a bukott rendszerben legnyomasztóbban talán szellemi nyomorúságunk telepedett ránk, ezen a téren volt a legtöbb pótolnivalónk. Annál is inkább, mivel a hatalom éppen e rendkívül érzékeny, képlékeny területen próbálta elérni, hogy identitásunkat minél gyorsabban elveszítsük. Bármennyit léptünk is előre, bármennyire tapasztalható kulturális megújulás, ilyen vonatkozásban ma is folyton résen kell lennünk. Érdemes ezt is tudatosítani közösségünkben. És még sok egyebet, mert azt is tapasztalhatjuk lépten- nyomon, hogy az értéktelen, a talmi állandó offenzívában van, könnyebben befogadóra talál, mint a minőségi irodalmi, művészi, szellemi kínálat. A kultúra emiatt sem hiányozhat egyetlen lapszámból sem. Nem is hiányzott az elmúlt huszonöt esztendő során. Naponta helyet adtunk neki a Népújságban, ezenfelül kiemelten is a hétvégeken. 1989. december 31-én már külön oldalt kapott, rövidesen pedig duplájára bővült az Irodalom és Művészet. Az újság terjedelmének ütemes növelése utóbb lehetővé tette, hogy 1991. április 5-én megjelenjék a négy újságoldalnyi Múzsa, amely immár 1159 alkalommal nyújtott érdekes, változatos, épületes és színvonalasnak remélt olvasmányt, művészi eligazítást az olvasóknak. Sokan megbecsülik, nem kevesen az összes Múzsa-számot egybegyűjtve meg is őrizték. Irodalmi antológia is született belőle a beszédes Volt jövőkbe nézve címmel. Jó néhány kötet születhetne még mindabból, ami a melléklet több mint négy és fél ezer oldalán napvilágot látott. Ezek is gazdagíthatnák azt a könyvtermést, aminek az olvasóközönség a Népújság, illetve az Impress Kft. könyvkiadói tevékenységének köszönhetően örülhetett. Amíg tehette, a lap ekképpen is kiteljesedve próbált eleget tenni hivatásának.
A megtett út mindegyre adatok sorolására, mérlegkészítésre késztetné a visszatekintőt. Álljunk ellen a késztetésnek. Annyit azonban engedjünk meg magunknak, hogy kijelentsük: az újjászületett Népújság mindannak hű tükre, ami a város, a régió kultúrájában az utóbbi negyed évszázad folyamán végbement. Mindenekelőtt az újító törekvéseket igyekeztünk bátorítani. És ne tűnjék dicsekvésnek, de jó érzés arra gondolnunk, hogy némi részünk nekünk is van fontos kezdeményezések helyi, országos és nemzetközi felfuttatásában. Olyanokéban, mint például az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, a határokon túl is ismert vásárhelyi zenei és színházi fesztiválok, új társulatok, játékterek létrejötte, a képzőművészeti kiállító-tevékenység rendkívüli megpezsdülése, a Bolyai Alkotótábor és a többi hasonló alkotó összejövetel, az Ariadne textilművészeti seregszemlék, a Bernády-napok, a Félsziget fesztivál, utóbbi időben a Marosvásárhelyi Forgatag. És még sok más ilyen szívügye volt a lapnak, amiket rendszeresen felkarolt. Nem hagyható ki közülük Marosvásárhely eltüntetett köztéri magyar szobrainak a visszaállítása, a Petőfié, Rákóczié, s az újabbak térre helyezése, a Borsos Tamásé, az Aranka Györgyé, a Bernádyé. Az is megemlítendő, hogy a Népújság közbenjárására került vissza régi helyére, a Kultúrpalota nagytermének bejárati ajtaja fölé a sok évtizeddel ezelőtt eltávolított nagyszerű dombormű. Az sem hiányozhat, hogy a képtárban ismét megcsodálható az egykori városépítő polgármester nagy értékű festménygyűjteménye. Hogy a Kultúrpalotában egymást érik a látogatók a Bernády-emlékszobában, s hogy a helyi magyarság egyik legjelentősebb művelődési hajlékává válhatott a Bernády Ház. Hogy tömegeket vonzanak az emlékidéző marosvécsi helikoni találkozók, s ha lassan is, de valami megmozdult az épített örökségünk védelme, felújítása terén is, hogy… Hadd folytassa Ön, kedves olvasó, szerencsére nem merül ki egykönnyen a sorolnivaló. Ami talán valamikor jó irányba billentve a mérleget, meghaladja azokat a hiányosságokat, amik a negatív oldalon sorolhatók. Szerkesztői, újságírói munkánkban ezt a tendenciát szeretnők erősíteni, felgyorsítani, továbbra is zöld utat biztosítva a múzsák ihlető, szabad csapongásának. Ha lehet, még eredményesebben, ösztönzőbben, hosszú évtizedeken át.
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)
Igen, a Népújság eltelt negyedszázadának egyik fő jellemzője, hogy a lap mindvégig hű maradt a múzsákhoz, folyamatosan érdeklődése előterébe helyezte a kultúrát. A mindenkori szerkesztők jól tudták, ezzel szembemennek az árral, hiszen hamar kiderült, pénzcentrikus, botránykedvelő, bulvárorientált világba csöppentünk, és ehhez igazodott az érvényesülni igyekvő média is, mégis programszerűen felvállaltuk, hogy az igazi szellemi, művészi értékeket népszerűsítük, a valóban rangos, igényes kulturális rendezvényeket ösztönözzük. Akkor is, ha más a trend (noha induláskor ez a szó még nem is volt divatban), annak dacára is, hogy ez anyagiakban meg nem térülő erőfeszítések, többletköltségek elé állítja az újságot, a szerkesztőséget. Alapállásunk azóta sem változott. Erre kötelez Marosvásárhely, a megye hagyományos kultúraszeretete és az is, hogy a térségben mindig voltak olyan példás, a mércét magasra emelő egyéniségek, akikhez igazodni illett, lehetett. Tisztában voltunk azzal is, hogy a bukott rendszerben legnyomasztóbban talán szellemi nyomorúságunk telepedett ránk, ezen a téren volt a legtöbb pótolnivalónk. Annál is inkább, mivel a hatalom éppen e rendkívül érzékeny, képlékeny területen próbálta elérni, hogy identitásunkat minél gyorsabban elveszítsük. Bármennyit léptünk is előre, bármennyire tapasztalható kulturális megújulás, ilyen vonatkozásban ma is folyton résen kell lennünk. Érdemes ezt is tudatosítani közösségünkben. És még sok egyebet, mert azt is tapasztalhatjuk lépten- nyomon, hogy az értéktelen, a talmi állandó offenzívában van, könnyebben befogadóra talál, mint a minőségi irodalmi, művészi, szellemi kínálat. A kultúra emiatt sem hiányozhat egyetlen lapszámból sem. Nem is hiányzott az elmúlt huszonöt esztendő során. Naponta helyet adtunk neki a Népújságban, ezenfelül kiemelten is a hétvégeken. 1989. december 31-én már külön oldalt kapott, rövidesen pedig duplájára bővült az Irodalom és Művészet. Az újság terjedelmének ütemes növelése utóbb lehetővé tette, hogy 1991. április 5-én megjelenjék a négy újságoldalnyi Múzsa, amely immár 1159 alkalommal nyújtott érdekes, változatos, épületes és színvonalasnak remélt olvasmányt, művészi eligazítást az olvasóknak. Sokan megbecsülik, nem kevesen az összes Múzsa-számot egybegyűjtve meg is őrizték. Irodalmi antológia is született belőle a beszédes Volt jövőkbe nézve címmel. Jó néhány kötet születhetne még mindabból, ami a melléklet több mint négy és fél ezer oldalán napvilágot látott. Ezek is gazdagíthatnák azt a könyvtermést, aminek az olvasóközönség a Népújság, illetve az Impress Kft. könyvkiadói tevékenységének köszönhetően örülhetett. Amíg tehette, a lap ekképpen is kiteljesedve próbált eleget tenni hivatásának.
A megtett út mindegyre adatok sorolására, mérlegkészítésre késztetné a visszatekintőt. Álljunk ellen a késztetésnek. Annyit azonban engedjünk meg magunknak, hogy kijelentsük: az újjászületett Népújság mindannak hű tükre, ami a város, a régió kultúrájában az utóbbi negyed évszázad folyamán végbement. Mindenekelőtt az újító törekvéseket igyekeztünk bátorítani. És ne tűnjék dicsekvésnek, de jó érzés arra gondolnunk, hogy némi részünk nekünk is van fontos kezdeményezések helyi, országos és nemzetközi felfuttatásában. Olyanokéban, mint például az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, a határokon túl is ismert vásárhelyi zenei és színházi fesztiválok, új társulatok, játékterek létrejötte, a képzőművészeti kiállító-tevékenység rendkívüli megpezsdülése, a Bolyai Alkotótábor és a többi hasonló alkotó összejövetel, az Ariadne textilművészeti seregszemlék, a Bernády-napok, a Félsziget fesztivál, utóbbi időben a Marosvásárhelyi Forgatag. És még sok más ilyen szívügye volt a lapnak, amiket rendszeresen felkarolt. Nem hagyható ki közülük Marosvásárhely eltüntetett köztéri magyar szobrainak a visszaállítása, a Petőfié, Rákóczié, s az újabbak térre helyezése, a Borsos Tamásé, az Aranka Györgyé, a Bernádyé. Az is megemlítendő, hogy a Népújság közbenjárására került vissza régi helyére, a Kultúrpalota nagytermének bejárati ajtaja fölé a sok évtizeddel ezelőtt eltávolított nagyszerű dombormű. Az sem hiányozhat, hogy a képtárban ismét megcsodálható az egykori városépítő polgármester nagy értékű festménygyűjteménye. Hogy a Kultúrpalotában egymást érik a látogatók a Bernády-emlékszobában, s hogy a helyi magyarság egyik legjelentősebb művelődési hajlékává válhatott a Bernády Ház. Hogy tömegeket vonzanak az emlékidéző marosvécsi helikoni találkozók, s ha lassan is, de valami megmozdult az épített örökségünk védelme, felújítása terén is, hogy… Hadd folytassa Ön, kedves olvasó, szerencsére nem merül ki egykönnyen a sorolnivaló. Ami talán valamikor jó irányba billentve a mérleget, meghaladja azokat a hiányosságokat, amik a negatív oldalon sorolhatók. Szerkesztői, újságírói munkánkban ezt a tendenciát szeretnők erősíteni, felgyorsítani, továbbra is zöld utat biztosítva a múzsák ihlető, szabad csapongásának. Ha lehet, még eredményesebben, ösztönzőbben, hosszú évtizedeken át.
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)
2015. február 10.
Hiteles 10. századi adatok? – A csíkszentmihályi Sándor család genealógiája
A múlt héten a Kolumbán család 17. században készült genealógiájáról írtunk, most következzen a csíkszentmihályi Sándoroké, 1724-ből. Ez annál is érdekesebb, hogy volt, aki azt tartotta róla, a közvélekedés által hamisnak tartott Csíki székely krónika alapján állították össze, így maga is hamis, mások pedig azt, hogy a krónikát írták a családfa alapján.
1914-ben Sándor Imre kötetben adja ki a csíkszentmihályi Sándor család levéltárát, ebben találunk egy nagyon érdekes dokumentumot, amiről a kötet szerzője így ír: „A XVII. sz. végén, avagy a XVIII. sz. elején ismeretlen feljegyző összeállította a család leszármazását, melyet aztán Bocskor Sámuel csíki assessor 1724. jan. 5-én hitelesített. Ez a leszármazás kétségtelenül egyez a Csíki székely krónikával, tehát csakis annak alapján készülhetett. (…) Minden lehető tévedés elkerülése végett ezt az iratot nemcsak pontos és hű másolatban adom, hanem ezenkívül facsimiléjét is. Dr. Szádeczky Lajos a Csíki székely krónikáról írt munkájában arra az eredményre jut, hogy azt 1796 nyarán Sándor Zsigmond koholta. Állításait ezen egyetlen irat véglegesen megcáfolja, mert látjuk, hogy a krónika már 1724-ben, sőt még előbb is megvolt (...). Nem lehet vita tárgya, hogy a mi készen volt 1724-ben, azt mi szükség sem volt koholni 1796-ban.”
Magának a dokumentumnak is eléggé érdekes utótörténete van. 1797 nyarán Aranka György – a Csíki székely krónika eredetije után nyomozván – eljut a Sándor család egyik tagjához, Sándor Ignáchoz, aki azt mondja neki, hogy „az 1533-ban költ, és 1695-beli kézírás” (a Csíki székely krónika – szerk.) Sándor Zsigmondnál van, ezért nem tudja kiadni neki, viszont egy másik dokumentumra, a Sándor család genealógiájára hívja fel a figyelmet, amit Gyulafehérváron őriz Burján (Burián) Mihály kanonok, 1794-ig csíkrákosi plébános. Aranka hiába kéri az iratot a kanonoktól, az megtagadja annak leküldését a kolozsvári tudóshoz. Az irat után később nem érdeklődik senki, teljesen elfeledve hever először Gyulafehérváron, majd Budapesten, ahová a gyulafehérvári anyagot átszállították. Az 1910-es években Sándor Imre fedezi fel újra, az 1930-as években Endes Miklós még látja. Az 1956-os forradalomkor tűzvész pusztít az országos levéltárban, a Sándor családra vonatkozó anyag megég, szinte teljesen megsemmisül. Amikor két éve kerestem a genealógiát, nem találtam meg, így arra gondoltam, a tűzben ez is tönkrement – szerencsére Csutak Bodroghy Attila történész nagyobb szerencsével járt, és megtalálta.
Az eredeti dokumentum alapján megállapítható, hogy annak 1724-es datálásához nem fér kétség, ugyanis a hitelesítő Bocskor Sámuel kézírása több, az 1720–1730 közötti időből származó okiraton megmaradt, a kézírás ugyanaz.
A családfa egészen Taksony vezér idejéig, a 10. századig megy vissza. A törzsök Sándor Ippolito a Csíki székely krónika Upoletével azonosítható, Zandirhám főrabonbán fiával, nála található az egyetlen mesés elem is, miszerint 136 évig élt. Több követ is van a családban, az egyik a Szent István küldöttje a pápához, a másik Aba Sámuelt képviseli Lengyelországban stb. Vannak benne teljesen reálisnak tűnő részek, amelyek elmondják, az illető leány mennyi pénzt, mit kapott perefernumként (teljesen elképzelhető, hogy a családi levelesládában éppen ilyenfajta dokumentumok maradtak fent, amikből a családfát összeállították). Regényes egy táblázat, az szent, első ránézésre azt mondhatjuk, az 1724-es összeállító nagyon a hasára ütött, kivált, mikor nyolcszáz évvel azelőtti személyekről ír.
Van viszont benne egy mondat, ami megváltoztat mindent. A „truncus”, a „törzsök” Sándor Ipolito, Toxus főkapitánynak (Taksonynak) ítélőmestere volt hadakban, mondja a genealógia, aki nem egyebet csinált, mint a „lopókat, tolvajokat ketté meczette”. Ugyanezt mondja az 1533-ban született, 1796-os másolatból fennmaradt Csíki székely krónika is, miszerint a rabonbán feladata, hogy „a közönség végezéseit kihirdesse, azoknak általhágóit megbüntesse, s ezek az ő lakhelyében előtte ketté vágattassanak” (3. vers).
Ennek a kettémetszésnek viszont nagyon is történelmi alapja van. Erdélyi László – nem ismerve az 1724-es genealógiát – szépen kimutatja, hogy a Csíki székely krónikát azért nem írhatták 1533-ban, sőt 1746 előtt, mert beszél a kettévágásról. A kora középkori krónikákat már rég elfelejtették, mondja Erdélyi, és újrafelfedezésük később történik: „1746-ban adta ki Schwandtner Thuróczy krónikáját, Horányi pedig 1782-ben kétszer nyomatta ki Kézai krónikáját, melyekben megvan az, hogy a hunn község rectort választott főbíróul és kettévágatta azt a hunnt, ki méltatlanul viselkedett”. Azaz Erdélyi szerint – és igaza van – 1746 előtt nem lehetett a kettévágásról beszélni, mert nem tudhatott arról senki.
Nos, az 1724-es genealógia és a Csíki székely krónika mégis szólnak erről – minderre egyetlen lehetséges magyarázat van: az, hogy valamilyen régi, eszerint hiteles irattal rendelkeztek erről. És ha a genealógia egyik, méghozzá legkorábbi, 10. századi adata hiteles, akkor miért ne lehetne valós a többi is? Szerintem semmi okunk a Sándorok családfáját hiteltelennek tekintenünk, mi több, azt akár hasznosítani is lehetne a székelyek történetének kinyomozása közben.
A Sándor család leszármazása
10. század
Truncus [törzsök] Sándor Ipolito. Vixit annos 136 [élt 136 évet]. Ez Toxus [Taksony] főkapitánynak itélőmestere volt hadakban. Lopókat, tolvajokat ketté meczette. Uxor [felesége] Foelicita Ország de Gibárt. Filii [fiai] Sándor István,* Sándor Péter, Sándor Gáspár,** ez a Dunántúl telepedett meg. Filiae [lányai] Sándor Marina, Sándor Apolonia. Ezek apáczák lettek.
** Sándor Gáspár. Ez pogányból megkereszteltetik keresztények első (fejedelme?) Géza, Toxus főkapitánynak fia idejében.
11. század
* Sándor István. Uxor Magyar Victoria. Filii Sándor Mihály. Uxor Catharina, német leány, sine semine deficialt [magtalanul halt el]. Sándor István.*** Sándor Albert Szt. István király követje volt Rómába a pápához. Sándor Sámuel. Filiae Sándor Christina, Sándor Mária. Sándor Magdaléna. Ezek sine semine. [magtalanok]
*** Sándor István. Ez Aba negyedik magyar királytól Lengyelországba követül küldetett a királyhoz Erdély részéről. Lengyelországban házasodván meg, a felesége parafernumába adatott húszezer hatszázhatvan lengyel forintok. Uxor Francisca Mechtilda de llvo ex Polonia. Filius unus Sándor László.
Sándor László. Uxor Kamuti Anna. Filii Sándor Gergely.
(...) 13. század
* Sándor István. Ez volt legelső vicekirálybirája Felcsikszéknek. Addig Udvarhelyszékre jártak ki törvényre. Uxor Ugrón Kata, filius unus Sándor István.
Sándor István. Uxor Apor Anna. Filii Sándor Péter.** Sándor Mihály. Ez egy Franciscanus barátot ölt volt meg Borsua mellett, lakodalmi solemnitasban, beléje garáználkodván a barát. Kinek is Rómába kellett menni a pápához propter excommunicationem [kiátkozás terhe alatt]. Onnan megjővén esztendeig Görgényben raboskodott maga jóakaratjából, pro poenitentia [bűnbánatért]. (…) 15. század
Sándor Péter. Fuit viceiudex regius sedis Siculicalis superioris Csik. [Felcsík alkirálybírája volt] Uxor Nemes Borbála, Nemes Balázs leánya. Filii Sándor István. Ez váltatott meg tatárrabságból 4000 tallérokkal. Sándor Mihály.*** Sándor János *
*** Sándor Mihály. Fuit viceiudex regius sedis Siculicalis superioris Csik [Felcsík alkirálybírája volt] . Uxor sz. miklósi Gurzó Anna. Filius Sándor Mihály +. Filia Sándor Borbála, mely is költ Mihács Miklóshoz.
Sándor Mihály. Uxor Miko Judit, sine semine. Itt leányágra szakadott a szt. mihályi jószágnak fele.
(…) 17. század
** Sándor István. Uxor Imecs Borbála. Filiae Ágnes és Kata. Katát vette ilyefalvi Bialis János.
*** Sándor Péter. Uxor Székely Julia kilyéni. Filii Sándor Ferencz, János, Péter, Pál.
Székely Hírmondó
Erdély.ma
A múlt héten a Kolumbán család 17. században készült genealógiájáról írtunk, most következzen a csíkszentmihályi Sándoroké, 1724-ből. Ez annál is érdekesebb, hogy volt, aki azt tartotta róla, a közvélekedés által hamisnak tartott Csíki székely krónika alapján állították össze, így maga is hamis, mások pedig azt, hogy a krónikát írták a családfa alapján.
1914-ben Sándor Imre kötetben adja ki a csíkszentmihályi Sándor család levéltárát, ebben találunk egy nagyon érdekes dokumentumot, amiről a kötet szerzője így ír: „A XVII. sz. végén, avagy a XVIII. sz. elején ismeretlen feljegyző összeállította a család leszármazását, melyet aztán Bocskor Sámuel csíki assessor 1724. jan. 5-én hitelesített. Ez a leszármazás kétségtelenül egyez a Csíki székely krónikával, tehát csakis annak alapján készülhetett. (…) Minden lehető tévedés elkerülése végett ezt az iratot nemcsak pontos és hű másolatban adom, hanem ezenkívül facsimiléjét is. Dr. Szádeczky Lajos a Csíki székely krónikáról írt munkájában arra az eredményre jut, hogy azt 1796 nyarán Sándor Zsigmond koholta. Állításait ezen egyetlen irat véglegesen megcáfolja, mert látjuk, hogy a krónika már 1724-ben, sőt még előbb is megvolt (...). Nem lehet vita tárgya, hogy a mi készen volt 1724-ben, azt mi szükség sem volt koholni 1796-ban.”
Magának a dokumentumnak is eléggé érdekes utótörténete van. 1797 nyarán Aranka György – a Csíki székely krónika eredetije után nyomozván – eljut a Sándor család egyik tagjához, Sándor Ignáchoz, aki azt mondja neki, hogy „az 1533-ban költ, és 1695-beli kézírás” (a Csíki székely krónika – szerk.) Sándor Zsigmondnál van, ezért nem tudja kiadni neki, viszont egy másik dokumentumra, a Sándor család genealógiájára hívja fel a figyelmet, amit Gyulafehérváron őriz Burján (Burián) Mihály kanonok, 1794-ig csíkrákosi plébános. Aranka hiába kéri az iratot a kanonoktól, az megtagadja annak leküldését a kolozsvári tudóshoz. Az irat után később nem érdeklődik senki, teljesen elfeledve hever először Gyulafehérváron, majd Budapesten, ahová a gyulafehérvári anyagot átszállították. Az 1910-es években Sándor Imre fedezi fel újra, az 1930-as években Endes Miklós még látja. Az 1956-os forradalomkor tűzvész pusztít az országos levéltárban, a Sándor családra vonatkozó anyag megég, szinte teljesen megsemmisül. Amikor két éve kerestem a genealógiát, nem találtam meg, így arra gondoltam, a tűzben ez is tönkrement – szerencsére Csutak Bodroghy Attila történész nagyobb szerencsével járt, és megtalálta.
Az eredeti dokumentum alapján megállapítható, hogy annak 1724-es datálásához nem fér kétség, ugyanis a hitelesítő Bocskor Sámuel kézírása több, az 1720–1730 közötti időből származó okiraton megmaradt, a kézírás ugyanaz.
A családfa egészen Taksony vezér idejéig, a 10. századig megy vissza. A törzsök Sándor Ippolito a Csíki székely krónika Upoletével azonosítható, Zandirhám főrabonbán fiával, nála található az egyetlen mesés elem is, miszerint 136 évig élt. Több követ is van a családban, az egyik a Szent István küldöttje a pápához, a másik Aba Sámuelt képviseli Lengyelországban stb. Vannak benne teljesen reálisnak tűnő részek, amelyek elmondják, az illető leány mennyi pénzt, mit kapott perefernumként (teljesen elképzelhető, hogy a családi levelesládában éppen ilyenfajta dokumentumok maradtak fent, amikből a családfát összeállították). Regényes egy táblázat, az szent, első ránézésre azt mondhatjuk, az 1724-es összeállító nagyon a hasára ütött, kivált, mikor nyolcszáz évvel azelőtti személyekről ír.
Van viszont benne egy mondat, ami megváltoztat mindent. A „truncus”, a „törzsök” Sándor Ipolito, Toxus főkapitánynak (Taksonynak) ítélőmestere volt hadakban, mondja a genealógia, aki nem egyebet csinált, mint a „lopókat, tolvajokat ketté meczette”. Ugyanezt mondja az 1533-ban született, 1796-os másolatból fennmaradt Csíki székely krónika is, miszerint a rabonbán feladata, hogy „a közönség végezéseit kihirdesse, azoknak általhágóit megbüntesse, s ezek az ő lakhelyében előtte ketté vágattassanak” (3. vers).
Ennek a kettémetszésnek viszont nagyon is történelmi alapja van. Erdélyi László – nem ismerve az 1724-es genealógiát – szépen kimutatja, hogy a Csíki székely krónikát azért nem írhatták 1533-ban, sőt 1746 előtt, mert beszél a kettévágásról. A kora középkori krónikákat már rég elfelejtették, mondja Erdélyi, és újrafelfedezésük később történik: „1746-ban adta ki Schwandtner Thuróczy krónikáját, Horányi pedig 1782-ben kétszer nyomatta ki Kézai krónikáját, melyekben megvan az, hogy a hunn község rectort választott főbíróul és kettévágatta azt a hunnt, ki méltatlanul viselkedett”. Azaz Erdélyi szerint – és igaza van – 1746 előtt nem lehetett a kettévágásról beszélni, mert nem tudhatott arról senki.
Nos, az 1724-es genealógia és a Csíki székely krónika mégis szólnak erről – minderre egyetlen lehetséges magyarázat van: az, hogy valamilyen régi, eszerint hiteles irattal rendelkeztek erről. És ha a genealógia egyik, méghozzá legkorábbi, 10. századi adata hiteles, akkor miért ne lehetne valós a többi is? Szerintem semmi okunk a Sándorok családfáját hiteltelennek tekintenünk, mi több, azt akár hasznosítani is lehetne a székelyek történetének kinyomozása közben.
A Sándor család leszármazása
10. század
Truncus [törzsök] Sándor Ipolito. Vixit annos 136 [élt 136 évet]. Ez Toxus [Taksony] főkapitánynak itélőmestere volt hadakban. Lopókat, tolvajokat ketté meczette. Uxor [felesége] Foelicita Ország de Gibárt. Filii [fiai] Sándor István,* Sándor Péter, Sándor Gáspár,** ez a Dunántúl telepedett meg. Filiae [lányai] Sándor Marina, Sándor Apolonia. Ezek apáczák lettek.
** Sándor Gáspár. Ez pogányból megkereszteltetik keresztények első (fejedelme?) Géza, Toxus főkapitánynak fia idejében.
11. század
* Sándor István. Uxor Magyar Victoria. Filii Sándor Mihály. Uxor Catharina, német leány, sine semine deficialt [magtalanul halt el]. Sándor István.*** Sándor Albert Szt. István király követje volt Rómába a pápához. Sándor Sámuel. Filiae Sándor Christina, Sándor Mária. Sándor Magdaléna. Ezek sine semine. [magtalanok]
*** Sándor István. Ez Aba negyedik magyar királytól Lengyelországba követül küldetett a királyhoz Erdély részéről. Lengyelországban házasodván meg, a felesége parafernumába adatott húszezer hatszázhatvan lengyel forintok. Uxor Francisca Mechtilda de llvo ex Polonia. Filius unus Sándor László.
Sándor László. Uxor Kamuti Anna. Filii Sándor Gergely.
(...) 13. század
* Sándor István. Ez volt legelső vicekirálybirája Felcsikszéknek. Addig Udvarhelyszékre jártak ki törvényre. Uxor Ugrón Kata, filius unus Sándor István.
Sándor István. Uxor Apor Anna. Filii Sándor Péter.** Sándor Mihály. Ez egy Franciscanus barátot ölt volt meg Borsua mellett, lakodalmi solemnitasban, beléje garáználkodván a barát. Kinek is Rómába kellett menni a pápához propter excommunicationem [kiátkozás terhe alatt]. Onnan megjővén esztendeig Görgényben raboskodott maga jóakaratjából, pro poenitentia [bűnbánatért]. (…) 15. század
Sándor Péter. Fuit viceiudex regius sedis Siculicalis superioris Csik. [Felcsík alkirálybírája volt] Uxor Nemes Borbála, Nemes Balázs leánya. Filii Sándor István. Ez váltatott meg tatárrabságból 4000 tallérokkal. Sándor Mihály.*** Sándor János *
*** Sándor Mihály. Fuit viceiudex regius sedis Siculicalis superioris Csik [Felcsík alkirálybírája volt] . Uxor sz. miklósi Gurzó Anna. Filius Sándor Mihály +. Filia Sándor Borbála, mely is költ Mihács Miklóshoz.
Sándor Mihály. Uxor Miko Judit, sine semine. Itt leányágra szakadott a szt. mihályi jószágnak fele.
(…) 17. század
** Sándor István. Uxor Imecs Borbála. Filiae Ágnes és Kata. Katát vette ilyefalvi Bialis János.
*** Sándor Péter. Uxor Székely Julia kilyéni. Filii Sándor Ferencz, János, Péter, Pál.
Székely Hírmondó
Erdély.ma
2015. március 5.
Ki kért városi pénzt szociális munkára, rendezvényekre?
Közel 13 millió lejt oszt ki a Kolozsvári Városi Tanács idén sportkluboknak, civil szervezeteknek, szociális alapítványoknak: sportra 4,5 millió lejt, általános jellegű tevékenységekre 7,9 millió lejt, míg szociális védelemre 500 ezer lejt.
Többek között a következő intézmények, rendezvények támogatására érkezett javaslat (zárójelben az összeg, ezer lejben): Csemete Alapítvány (15), VI. Kolozsvári Magyar Napok (300), Szivárvány folyóirat (15), Korzó Egyesület (20), Minerva Kulturális Egyesület (A kolozsvári Minerva története és bibliográfiája kiadására; 20), X. Szarkaláb Néptáncfesztivál (7), Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (22), XVIII. Szent István Nemzetközi Folklórfesztivál (18), Visszhang Diákénekkar és Zenekar (10), XX. Aranka György Országos Anyanyelvművelő Verseny (9), Korunk (20), XV. Filmtett Fesztivál (10), Kolozsvár Társaság (16), Játéktér (10), KMDSZ (Diáknapokra, 60), Helikon (20), Bogáncs Néptáncegyüttes fennállásának 30. évfordulós ünnepsége (18) stb.
Szabadság (Kolozsvár)
Közel 13 millió lejt oszt ki a Kolozsvári Városi Tanács idén sportkluboknak, civil szervezeteknek, szociális alapítványoknak: sportra 4,5 millió lejt, általános jellegű tevékenységekre 7,9 millió lejt, míg szociális védelemre 500 ezer lejt.
Többek között a következő intézmények, rendezvények támogatására érkezett javaslat (zárójelben az összeg, ezer lejben): Csemete Alapítvány (15), VI. Kolozsvári Magyar Napok (300), Szivárvány folyóirat (15), Korzó Egyesület (20), Minerva Kulturális Egyesület (A kolozsvári Minerva története és bibliográfiája kiadására; 20), X. Szarkaláb Néptáncfesztivál (7), Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (22), XVIII. Szent István Nemzetközi Folklórfesztivál (18), Visszhang Diákénekkar és Zenekar (10), XX. Aranka György Országos Anyanyelvművelő Verseny (9), Korunk (20), XV. Filmtett Fesztivál (10), Kolozsvár Társaság (16), Játéktér (10), KMDSZ (Diáknapokra, 60), Helikon (20), Bogáncs Néptáncegyüttes fennállásának 30. évfordulós ünnepsége (18) stb.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. március 21.
Mondók és hallók közös műhelyében
A romániai magyar audiovizuális média nyelvhasználati sajátosságairól
Többéves médiafigyelésből született munkát, a Nyelvi norma és nyelvhasználati sajátosságok a romániai magyar audiovizuális médiában című tanulmánykötetet mutatták be kedd délután a Sapientia marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának campusában. Az egyetem marosvásárhelyi kara Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének második kötetét, amelyaz Ábel Kiadó gondozásában jelent meg, dr. Albert Mária, a Művészeti Egyetem oktatója ismertette.
– Ez a könyv egy igen összetett nyelvészeti kutatómunka része. Aranka György örülne, hogy ilyen szintű nyelvművelés zajlik a városában – jegyezte meg a méltató, majd a szerkezetileg két részből – az elméleti alapok, nyelvi normák lefektetéséből, illetve izgalmas nyelvi jelenségek körvonalazásából – felépülő kötet tartalmát ismertette. Albert Mária a munkát nyelvtanárként, valamint gyakorló rádiósként is megközelítve kiemelte, hogy a kötetből leginkább a dialógikus viszony érdekelte, amely nemcsak a beszédaktus, hanem a tudományok jellemzője is kell legyen.
– Az egyetemen egy tudományos műhely alakult ki. Az első kötet a 2010-2011-es médiafigyelés eredményeire épül, a második mű a 2011-14 közötti időszak munkáját mutatja be. Ez a munka akkor igazán értékes, ha beépül egy dialógikus viszonyba, alkalmazható, hasznosítható. (…) Ez a tanulmánykötet egy fontos állomás a mondók és hallók közös műhelyében – tette hozzá, majd dr. Pletl Ritával, a kötet szerkesztőjével, illetve néhány szerzővel kezdeményezett párbeszédet.
– Hogy képzeli el a könyv ideális olvasóját? – hangzott el a szerkesztőhöz intézett kérdés. Pletl Rita Széchenyit idézte, aki a Hitel című, korszakalkotó művének útra indításakor, felmérve, hogy a korabeli társadalomban nem alakult ki a tudományos munkákra vevő olvasóréteg, elsősorban türelmes, másodsorban előítéletmentes, harmadsorban pedig olyan olvasót kívánt, aki vállalja a szellemi erőfeszítést, hogy megküzdjön a szöveggel, amelyet a maga teljességében szeretne megérteni.
– Párbeszédet igyekszünk kialakítani a médiában dolgozókkal, akik valóban alkalmazzák a nyelvészetet. Nem ajánlásokat kívánunk megfogalmazni, hanem velük együtt szeretnénk gondolkozni arról, hogy milyen nyelvi mintákat halljon, lásson a rádiót hallgató, televíziót néző – foglalta össze Pletl Rita a munka talán legfőbb célkitűzését.
Dr. Suba Réka, a tanulmánykötet egyik szerzője a szerkesztő gondolatait támasztotta alá.
– A román médiafigyeléssel ellentétben itt nem a helytelen formák keresésén van a lényeg, nem hibákat, hanem jelenségeket, tendenciákat igyekeztünk feltárni.
Suba Réka arra is felhívta a figyelmet, hogy minden év új felfedezésekkel járt. A szórványvidék médiacsatornájának számító Temesvári Rádióban, a kulturális összefoglalókban, évfordulós megemlékezésekkor például gyakran hangzott el, hogy valaki egy bizonyos évben "megszületett" vagy "elhunyt", míg a székelyföldi rádiós kollégák elválasztják az igekötőt az igétől: "x évben született meg".
– Ebben a tanulmányban arra is kerestem a választ, hogy hogyan viszonyulnak a rádióban beolvasott szövegek a hétköznapokban elhangzó szövegekhez. A rádiós munkatársakra óriási feladat hárul azáltal, hogy olyan szövegeket kell hangosítaniuk, amelyek nem a fülnek szólnak. Minél tagoltabb a szöveg, annál könnyebb a megértése – tette hozzá Suba Réka.
Dr. Sárosi-Márdirosz Krisztina a szaknyelvek és intézménynevek román nyelvből magyarra fordítási, illetve értelmezési lehetőségeiről beszélt.
Dr. Fazakas Noémi a gondolkodásmódbeli gazdagságot közvetítő tájnyelvekről szólt, amelyek véleménye szerint a közeljövőben nem épülhetnek be a hír- vagy egyéb műsorok szerkesztőinek beszédmódjába.
– Valóban nem a "helyes – helytelen" meghatározása a cél, hanem a sokszínűség felvillantása – tette hozzá a nyelvész a kötetben ismertetett kutatásokra visszatérve.
A könyvbemutató végén Pletl Rita a soron következő, harmadik kötettel kapcsolatos elképzeléseket körvonalazta.
– A terjedelmes archivált anyag birtokában most már időben kibontakozott folyamatokat is lehet követni. Az eddigi tanulmányok állapotokat mérnek fel egy-egy időpontban, amelyeket az időben is érdemes lenne végigkísérni – vélte a szerkesztő.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
A romániai magyar audiovizuális média nyelvhasználati sajátosságairól
Többéves médiafigyelésből született munkát, a Nyelvi norma és nyelvhasználati sajátosságok a romániai magyar audiovizuális médiában című tanulmánykötetet mutatták be kedd délután a Sapientia marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának campusában. Az egyetem marosvásárhelyi kara Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének második kötetét, amelyaz Ábel Kiadó gondozásában jelent meg, dr. Albert Mária, a Művészeti Egyetem oktatója ismertette.
– Ez a könyv egy igen összetett nyelvészeti kutatómunka része. Aranka György örülne, hogy ilyen szintű nyelvművelés zajlik a városában – jegyezte meg a méltató, majd a szerkezetileg két részből – az elméleti alapok, nyelvi normák lefektetéséből, illetve izgalmas nyelvi jelenségek körvonalazásából – felépülő kötet tartalmát ismertette. Albert Mária a munkát nyelvtanárként, valamint gyakorló rádiósként is megközelítve kiemelte, hogy a kötetből leginkább a dialógikus viszony érdekelte, amely nemcsak a beszédaktus, hanem a tudományok jellemzője is kell legyen.
– Az egyetemen egy tudományos műhely alakult ki. Az első kötet a 2010-2011-es médiafigyelés eredményeire épül, a második mű a 2011-14 közötti időszak munkáját mutatja be. Ez a munka akkor igazán értékes, ha beépül egy dialógikus viszonyba, alkalmazható, hasznosítható. (…) Ez a tanulmánykötet egy fontos állomás a mondók és hallók közös műhelyében – tette hozzá, majd dr. Pletl Ritával, a kötet szerkesztőjével, illetve néhány szerzővel kezdeményezett párbeszédet.
– Hogy képzeli el a könyv ideális olvasóját? – hangzott el a szerkesztőhöz intézett kérdés. Pletl Rita Széchenyit idézte, aki a Hitel című, korszakalkotó művének útra indításakor, felmérve, hogy a korabeli társadalomban nem alakult ki a tudományos munkákra vevő olvasóréteg, elsősorban türelmes, másodsorban előítéletmentes, harmadsorban pedig olyan olvasót kívánt, aki vállalja a szellemi erőfeszítést, hogy megküzdjön a szöveggel, amelyet a maga teljességében szeretne megérteni.
– Párbeszédet igyekszünk kialakítani a médiában dolgozókkal, akik valóban alkalmazzák a nyelvészetet. Nem ajánlásokat kívánunk megfogalmazni, hanem velük együtt szeretnénk gondolkozni arról, hogy milyen nyelvi mintákat halljon, lásson a rádiót hallgató, televíziót néző – foglalta össze Pletl Rita a munka talán legfőbb célkitűzését.
Dr. Suba Réka, a tanulmánykötet egyik szerzője a szerkesztő gondolatait támasztotta alá.
– A román médiafigyeléssel ellentétben itt nem a helytelen formák keresésén van a lényeg, nem hibákat, hanem jelenségeket, tendenciákat igyekeztünk feltárni.
Suba Réka arra is felhívta a figyelmet, hogy minden év új felfedezésekkel járt. A szórványvidék médiacsatornájának számító Temesvári Rádióban, a kulturális összefoglalókban, évfordulós megemlékezésekkor például gyakran hangzott el, hogy valaki egy bizonyos évben "megszületett" vagy "elhunyt", míg a székelyföldi rádiós kollégák elválasztják az igekötőt az igétől: "x évben született meg".
– Ebben a tanulmányban arra is kerestem a választ, hogy hogyan viszonyulnak a rádióban beolvasott szövegek a hétköznapokban elhangzó szövegekhez. A rádiós munkatársakra óriási feladat hárul azáltal, hogy olyan szövegeket kell hangosítaniuk, amelyek nem a fülnek szólnak. Minél tagoltabb a szöveg, annál könnyebb a megértése – tette hozzá Suba Réka.
Dr. Sárosi-Márdirosz Krisztina a szaknyelvek és intézménynevek román nyelvből magyarra fordítási, illetve értelmezési lehetőségeiről beszélt.
Dr. Fazakas Noémi a gondolkodásmódbeli gazdagságot közvetítő tájnyelvekről szólt, amelyek véleménye szerint a közeljövőben nem épülhetnek be a hír- vagy egyéb műsorok szerkesztőinek beszédmódjába.
– Valóban nem a "helyes – helytelen" meghatározása a cél, hanem a sokszínűség felvillantása – tette hozzá a nyelvész a kötetben ismertetett kutatásokra visszatérve.
A könyvbemutató végén Pletl Rita a soron következő, harmadik kötettel kapcsolatos elképzeléseket körvonalazta.
– A terjedelmes archivált anyag birtokában most már időben kibontakozott folyamatokat is lehet követni. Az eddigi tanulmányok állapotokat mérnek fel egy-egy időpontban, amelyeket az időben is érdemes lenne végigkísérni – vélte a szerkesztő.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 3.
„Szavakból virág, táguló világ”
Huszadik alkalommal rendezték meg március 19–22-én Kolozsváron az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny országos szakaszát, a sátoraljaújhelyi és győri versenyek erdélyi elődöntőjét.
SZÉMAN E. RÓZSA
Szabadság (Kolozsvár)
Huszadik alkalommal rendezték meg március 19–22-én Kolozsváron az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny országos szakaszát, a sátoraljaújhelyi és győri versenyek erdélyi elődöntőjét.
SZÉMAN E. RÓZSA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 22.
Eltűnő Sütő
Ma már csak néhány idős ember emlékezett Sütő Andrásra Marosvásárhelyen a hétvégén, arra az íróra-politikusra, aki nélkül elképzelhetetlenek a rendszerváltás előtti és utáni évek. Miért, és hogyan nem megy az emlékezés? Meddig tart a tisztelet és hol kezdődik a tiszteletlenség? Parászka Boróka a Sütő-ünnep benyomásairól.
Kilenc éve halott, 88 éves lenne idén, két évtizede ő volt a frontember, a legismertebb erdélyi magyar értelmiségi. Most mégis arról szól a megemlékezés, ha a hétvégi beszédek üzenetét, hangulatát szeretnénk összefoglalni: miért hiányzik Sütő András a köz- és kulturális életből. A Sütő András Baráti Társaság kétnapos rendezvénysorozattal idézte fel alakját, munkásságát a hétvégén Marosvásárhelyen, valamint szülőfalujában, Pusztakamaráson. Hasonló üzenettel tavaly ősszel tudományos konferenciát szervezett a Művészeti Egyetem szintén Marosvásárhelyen. A Sütő-életmű különös sorsára bizonyos értelemben magyarázatot ad az, ahogyan a legutóbbi megemlékezés is zajlott.
A Sütő András Baráti Társaság által a Bernády-házban rendezett emlékesten az író pályafutásának két fontos tanúja szólalt fel: Kincses Előd és Markó Béla. A két (egykori, jelenlegi?) politikus munkássága annyira eltért egymástól, hogy mára már hírértéke van annak, hogy közösen lépnek fel, és tudnak közösen emlékezni, emlékeztetni. Mindketten a marosvásárhelyi jelen és közelmúlt legfontosabb pontjához, 1990-hez nyúltak vissza ahhoz, hogy Sütő András hagyatékát érthetővé és követhetővé tegyék.
A beszédek nem alakultak át beszélgetéssé, vitává, pár mondatos eszmecsere volt csak arról, kell-e Sütő „kultuszt” ápolni, vagy más módja van a megemlékezésnek. Markó Béla felszólalása kitágította ennek a fogalomnak az értelmét: Sütő András életműve kontextust kapott, modellként jelent meg, amely „kultiválható”, követhető. Ugyanúgy, mint Király Károlyé, Domokos Gézáé, vagy a korábbi nemzedékekből Kós Károlyé és Bánffy Miklósé. Ők a különböző módon, körülmények közül induló emblematikus erdélyi magyar közéleti és kulturális figurák, akik mind ugyanahhoz a szerephez értek el: a közéletet alakító, aktív értelmiségiekként írtak, alkottak.
Sütő – fogalmazott Markó Béla – „radikalizmust” képviselt, ám ehhez a radikalizmushoz (amely a mai magyar közéletben sajátos konnotációt, értelmet nyert) „mérsékelt” eszközöket keresett és talált. Markó áttekintette az irodalmi életmű legfontosabb tételeit, címeit, ezekhez is aktuálpolitikai üzenetet keresett-talált. A sütői felismerés az, hangsúlyozta, hogy a demokratikus jogrend” és a kisebbségi jogigények nem állhatnak szembe egymással.
A kimért érvelő-értelmező emlékezés nem volt zavartalan. Három idősebb úr a felszólalás közepén felállt és hallható magyarázat nélkül elhagyta a termet: jeleként annak, hogy a még emlékezni akaró idősebb nemzedék sem tud, akar immár konszenzust találni
(csak belőlük állt az ötven fő körüli ünneplő közönség) , köztük is vannak olyanok, akiket elragadnak a nehezen követhető indulatok. A kis intermezzo ellenére az aktuális fogódzókat kereső felszólalás rendben véget ért.
A marosvásárhelyi színházi életet egyetlen ember, Szélyes Ferenc képviselte, aki viszont szatmári emlékeit elevenítette fel a Sütő-előadásokkal kapcsolatban. Hol vannak azok a dramaturgok, akik ma is színpadra tudnák alkalmazni ezeket a drámákat? – tette fel a kérdést Szélyes Ferenc, amelyre ezen a vita és beszélgetésmentes napon nem született válasz. Talán születhet, ha megjelenik a tavalyi konferencia gyűjteményes kötete: ennek szerkesztőjét, Lázok Jánost a Sütő András Baráti Társaság emlékplakettel jutalmazta a hétvégén.
Most azonban csak azt firtatták a rendezők, és a műsort moderáló Demeter József egyesületi elnök, hogy mikor állítható fel a sokszor megígért Sütő-szobor Marosvásárhelyen. Ez a kérdés is nyitott, mint ahogy az is: ha lesz Sütő András emlékmű, elevenebbé válik-e általa a mára halványuló, egyre kevéssé és egyre nehezebben értelmezett életmű?
Sajátos választ a rendezvény után e sorok írója a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mögött kapott arra járó kamaszoktól, akiket arról faggatott, tudják-e a helyi elit gimnázium tanulói, kicsoda Aranka György, akinek szobra ott bújik meg a városi parkoló és a tömbházak között. „Igen, tudjuk – felelték a fiatalok – a színházbérletünk hátán írja, ki Aranka György”.
Tán mégis kell a szobor, és pláne a színházbérlet – ez lehet hát a következtetés, távolodva a Sütő-rendezvénytől.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
Ma már csak néhány idős ember emlékezett Sütő Andrásra Marosvásárhelyen a hétvégén, arra az íróra-politikusra, aki nélkül elképzelhetetlenek a rendszerváltás előtti és utáni évek. Miért, és hogyan nem megy az emlékezés? Meddig tart a tisztelet és hol kezdődik a tiszteletlenség? Parászka Boróka a Sütő-ünnep benyomásairól.
Kilenc éve halott, 88 éves lenne idén, két évtizede ő volt a frontember, a legismertebb erdélyi magyar értelmiségi. Most mégis arról szól a megemlékezés, ha a hétvégi beszédek üzenetét, hangulatát szeretnénk összefoglalni: miért hiányzik Sütő András a köz- és kulturális életből. A Sütő András Baráti Társaság kétnapos rendezvénysorozattal idézte fel alakját, munkásságát a hétvégén Marosvásárhelyen, valamint szülőfalujában, Pusztakamaráson. Hasonló üzenettel tavaly ősszel tudományos konferenciát szervezett a Művészeti Egyetem szintén Marosvásárhelyen. A Sütő-életmű különös sorsára bizonyos értelemben magyarázatot ad az, ahogyan a legutóbbi megemlékezés is zajlott.
A Sütő András Baráti Társaság által a Bernády-házban rendezett emlékesten az író pályafutásának két fontos tanúja szólalt fel: Kincses Előd és Markó Béla. A két (egykori, jelenlegi?) politikus munkássága annyira eltért egymástól, hogy mára már hírértéke van annak, hogy közösen lépnek fel, és tudnak közösen emlékezni, emlékeztetni. Mindketten a marosvásárhelyi jelen és közelmúlt legfontosabb pontjához, 1990-hez nyúltak vissza ahhoz, hogy Sütő András hagyatékát érthetővé és követhetővé tegyék.
A beszédek nem alakultak át beszélgetéssé, vitává, pár mondatos eszmecsere volt csak arról, kell-e Sütő „kultuszt” ápolni, vagy más módja van a megemlékezésnek. Markó Béla felszólalása kitágította ennek a fogalomnak az értelmét: Sütő András életműve kontextust kapott, modellként jelent meg, amely „kultiválható”, követhető. Ugyanúgy, mint Király Károlyé, Domokos Gézáé, vagy a korábbi nemzedékekből Kós Károlyé és Bánffy Miklósé. Ők a különböző módon, körülmények közül induló emblematikus erdélyi magyar közéleti és kulturális figurák, akik mind ugyanahhoz a szerephez értek el: a közéletet alakító, aktív értelmiségiekként írtak, alkottak.
Sütő – fogalmazott Markó Béla – „radikalizmust” képviselt, ám ehhez a radikalizmushoz (amely a mai magyar közéletben sajátos konnotációt, értelmet nyert) „mérsékelt” eszközöket keresett és talált. Markó áttekintette az irodalmi életmű legfontosabb tételeit, címeit, ezekhez is aktuálpolitikai üzenetet keresett-talált. A sütői felismerés az, hangsúlyozta, hogy a demokratikus jogrend” és a kisebbségi jogigények nem állhatnak szembe egymással.
A kimért érvelő-értelmező emlékezés nem volt zavartalan. Három idősebb úr a felszólalás közepén felállt és hallható magyarázat nélkül elhagyta a termet: jeleként annak, hogy a még emlékezni akaró idősebb nemzedék sem tud, akar immár konszenzust találni
(csak belőlük állt az ötven fő körüli ünneplő közönség) , köztük is vannak olyanok, akiket elragadnak a nehezen követhető indulatok. A kis intermezzo ellenére az aktuális fogódzókat kereső felszólalás rendben véget ért.
A marosvásárhelyi színházi életet egyetlen ember, Szélyes Ferenc képviselte, aki viszont szatmári emlékeit elevenítette fel a Sütő-előadásokkal kapcsolatban. Hol vannak azok a dramaturgok, akik ma is színpadra tudnák alkalmazni ezeket a drámákat? – tette fel a kérdést Szélyes Ferenc, amelyre ezen a vita és beszélgetésmentes napon nem született válasz. Talán születhet, ha megjelenik a tavalyi konferencia gyűjteményes kötete: ennek szerkesztőjét, Lázok Jánost a Sütő András Baráti Társaság emlékplakettel jutalmazta a hétvégén.
Most azonban csak azt firtatták a rendezők, és a műsort moderáló Demeter József egyesületi elnök, hogy mikor állítható fel a sokszor megígért Sütő-szobor Marosvásárhelyen. Ez a kérdés is nyitott, mint ahogy az is: ha lesz Sütő András emlékmű, elevenebbé válik-e általa a mára halványuló, egyre kevéssé és egyre nehezebben értelmezett életmű?
Sajátos választ a rendezvény után e sorok írója a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mögött kapott arra járó kamaszoktól, akiket arról faggatott, tudják-e a helyi elit gimnázium tanulói, kicsoda Aranka György, akinek szobra ott bújik meg a városi parkoló és a tömbházak között. „Igen, tudjuk – felelték a fiatalok – a színházbérletünk hátán írja, ki Aranka György”.
Tán mégis kell a szobor, és pláne a színházbérlet – ez lehet hát a következtetés, távolodva a Sütő-rendezvénytől.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2015. július 16.
Versírásra ihlet a kertben a meggyfa, vagy akár az egresbokor is”
– Beszélgetés Székely-Benczédi Endre nyugalmazott matematika tanárral, költővel –
Székely-Benczédi Endre nyugalmazott matematika tanár, hivatalos elfoglaltsága mellett a magyar költészet művelésével is foglalkozott élete során. Ezt a tevékenységét nyugdíjba vonulása után is folytatja. Versei jelentek meg különböző lapokban, két antológiában és egy saját kötetben, de internetes oldalakon is olvashatók. Székely-Benczédi Endrét nyárádszentmártoni otthonában kerestük fel és kérdeztük költői pályájáról, munkásságáról.
–Kérem, beszéljen először iskolai éveiről. – 1949. február 2-án születtem Csókfalván, de hároméves koromtól már Makfalván éltünk. Ott jártam az I-VI. osztályt, majd a hetediket Karácsonfalván. Középiskolai tanulmányaimat Szovátán végeztem, ott érettségiztem 1967-ben. Ezt követően a Marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola matematika szakát végeztem el és kerültem1971-ben Csíkfalvára tanítani. Innen jöttem nyugdíjba 2011-ben. „Ösztönző ereje volt ennek a tevékenységnek"
– Mikor kezdett el verselni? Hol jelentek meg első költeményei?
–Verset írni már középiskolás koromban elkezdtem, első versem 1968-ban, a Vörös Zászló Szőcs Kálmán által szerkesztett mellékletében, a Figyelőben jelent meg, Kicsi Antal közvetítésével. Ettől kezdve aztán Kicsi Antalt tartottam mentoromnak, ő egyengette azután, a költői kibontakozásom. A Figyelőben pedig folyamatosan jelentek meg a verseim 1974-ig.Ezen kívül a főiskolának volt egy Atheneum című lapja, ebben is rendszeresen közöltem. 1969-ben megalakult a Szakszervezetek Házában az Aranka György Irodalmi Kör, Nagy Pál szervezésében, ennek is tagja voltam. A kör felolvasóesteket tartott, amelynek során lehetőséget adott egy-egy alkotócsoportnak a kibontakozásra. Ösztönző ereje volt ennek a tevékenységnek, mozgatórugóként hatotta fiatal tollforgatókra. Sok embert ismertem ott meg, akik aztán később ismerttéváltak.1970-ben egy vers-, prózaíró pályázaton is részt vettem, I. díj nem volt, a második díjon Nászta Katalinnal osztoztam. Ez a nyeremény, amelyhez még 700lej tiszteletdíj is társult, nagyon feldobott, nagyot lendített rajtam. Ebben a periódusban, még főiskolásként a kolozsvári Gaál Gábor Kör is meghívott egy felolvasóestre. Ezen Mózes Attilával ketten vettünk részt.
Az ön költői tevékenysége három időszakra tagolható. Mi volt az oka annak, hogy egy időre letette a tollat?
– 1971-ben már nősemberként kerültem Csíkfalvára tanítani, eleinte albérletben laktunk szerény körülmények közt. Nem sokkal ezt követően megkerestek a Securitate emberei, hogy beszervezzenek, de engem nem vonzott a lehetőség, ezért kutakodni kezdtek utánam. Bekérték a kézirataimat, elvették a kedvem az írástól, így 1974-től nem írtam semmit egészen 1985-ig. „Felgyűlt bennem egy csomó mondanivaló”
–Ez volt tehát az első alkotói korszaka. Hogyan alakult tovább a pályafutása?
– 1985-ben újra írni kezdtem, eleinte csak úgy magamnak, az íróasztal fiókjának. Abban az időben történt aztán megint valami, ami kedvet adott. Az Igaz Szó szerkesztői vidékre jártak népszerűsíteni a lapot, itt jártukkor engem is megkerestek ez ügyben. Megragadtam az alkalmat és átadtam Székely Jánosnak néhány versem. Később közölték is, sőt Székely János bíztatott, bátorított, hogy írjak és aztán rendszeresen megjelentek a verseim az Igaz Szóban. Még a legutolsó számába is írtam, ami ugyan még annak indult, de közben a rendszerváltás hajnalán átalakult Látóvá. Időközben küldtem verseket az Ifjúmunkásnak és az Utunknak is, ami aztán szintén átalakult Helikonná. 1993-ban aztán megint letettem a tollat egyidőre.
–Mikor kezdett el újra írni és mi késztette erre?
– 2004-ben kezdtem el ismét írni, egyszerűen csak azért, mert rám jött az írhatnék, felgyűlt bennem egy csomó mondanivaló. Ezek közül küldtem néhányat Bölöni Domokosnak, amiket aztán a Népújság általa szerkesztett Múzsa mellékletében közölt. 2005-ben alakította meg a Súrlott Grádics Irodalmi Kört, amelynek első estjén én mutatkozhattam be.
– Hol jelentek még meg versei? Van-e önálló kötete?
– Költeményeim ezt követően jelentek meg a Versben és az Erdélyi Tollban is. Egyetlen önálló verseskötetem látott nyomdafestéket Kökényvár a senkiföldjén címmel, 2007-ben. De közöltek a verseimből két 2011-ben megjelent antológiában, Az eltérített felvonóban és a Közös útonban. „Most magamnak írok, a magambúját-baját írom”
–A magyar költők közül kiket szeret olvasni?
– A jelenlegiek közül Elekes Ferenc írásai tetszenek nagyon. A múlt hónapban a feleségem vásárolt egy Radnóti Miklós kötetet, hát ez nagyon megragadott. Olyan verseket olvastam, amelyekről nem is hittem volna, hogy ő írta. De sokat olvastam és olvasom Farkas Árpád, Molnos Lajos, Magyari Lajos, Király László verseit is.
– Mi az, ami mostanában, nyugdíjasként versírásra ösztönzi? Van-e kötete előkészületben?
– 1977-től lakunk saját lakásban itt, Nyárádszentmártonban, hát ez a környezet az én inspirációs területem. Ha hajnalban kimegyek a kertbe, látom a Bekecs mögül felkelő Nap első sugarait, hallom a közeli Nyárád csobogását, de versírásra ihlet a kertben a meggyfa, vagy akár az egresbokor is. Múlt, jelen és jövendő mind versírásra ösztönöz, legtöbb költeményem kissé filozofikus, vagy afelé hajlik. Mostanában meg haikukat is írok, lenne is belőlük már egy kötetre való, de egyelőre nem gondolkodom a kiadásukon. A könyvkiadás nem olcsó mulatság, megvannak és kész, ez az én örömöm. Már több mintegy éve nem küldtem sehova verseimből közlésre. Szóval most magamnak írok, a magam búját-baját vetem papírra.
Nemes Gyula
kozpont.ro
– Beszélgetés Székely-Benczédi Endre nyugalmazott matematika tanárral, költővel –
Székely-Benczédi Endre nyugalmazott matematika tanár, hivatalos elfoglaltsága mellett a magyar költészet művelésével is foglalkozott élete során. Ezt a tevékenységét nyugdíjba vonulása után is folytatja. Versei jelentek meg különböző lapokban, két antológiában és egy saját kötetben, de internetes oldalakon is olvashatók. Székely-Benczédi Endrét nyárádszentmártoni otthonában kerestük fel és kérdeztük költői pályájáról, munkásságáról.
–Kérem, beszéljen először iskolai éveiről. – 1949. február 2-án születtem Csókfalván, de hároméves koromtól már Makfalván éltünk. Ott jártam az I-VI. osztályt, majd a hetediket Karácsonfalván. Középiskolai tanulmányaimat Szovátán végeztem, ott érettségiztem 1967-ben. Ezt követően a Marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola matematika szakát végeztem el és kerültem1971-ben Csíkfalvára tanítani. Innen jöttem nyugdíjba 2011-ben. „Ösztönző ereje volt ennek a tevékenységnek"
– Mikor kezdett el verselni? Hol jelentek meg első költeményei?
–Verset írni már középiskolás koromban elkezdtem, első versem 1968-ban, a Vörös Zászló Szőcs Kálmán által szerkesztett mellékletében, a Figyelőben jelent meg, Kicsi Antal közvetítésével. Ettől kezdve aztán Kicsi Antalt tartottam mentoromnak, ő egyengette azután, a költői kibontakozásom. A Figyelőben pedig folyamatosan jelentek meg a verseim 1974-ig.Ezen kívül a főiskolának volt egy Atheneum című lapja, ebben is rendszeresen közöltem. 1969-ben megalakult a Szakszervezetek Házában az Aranka György Irodalmi Kör, Nagy Pál szervezésében, ennek is tagja voltam. A kör felolvasóesteket tartott, amelynek során lehetőséget adott egy-egy alkotócsoportnak a kibontakozásra. Ösztönző ereje volt ennek a tevékenységnek, mozgatórugóként hatotta fiatal tollforgatókra. Sok embert ismertem ott meg, akik aztán később ismerttéváltak.1970-ben egy vers-, prózaíró pályázaton is részt vettem, I. díj nem volt, a második díjon Nászta Katalinnal osztoztam. Ez a nyeremény, amelyhez még 700lej tiszteletdíj is társult, nagyon feldobott, nagyot lendített rajtam. Ebben a periódusban, még főiskolásként a kolozsvári Gaál Gábor Kör is meghívott egy felolvasóestre. Ezen Mózes Attilával ketten vettünk részt.
Az ön költői tevékenysége három időszakra tagolható. Mi volt az oka annak, hogy egy időre letette a tollat?
– 1971-ben már nősemberként kerültem Csíkfalvára tanítani, eleinte albérletben laktunk szerény körülmények közt. Nem sokkal ezt követően megkerestek a Securitate emberei, hogy beszervezzenek, de engem nem vonzott a lehetőség, ezért kutakodni kezdtek utánam. Bekérték a kézirataimat, elvették a kedvem az írástól, így 1974-től nem írtam semmit egészen 1985-ig. „Felgyűlt bennem egy csomó mondanivaló”
–Ez volt tehát az első alkotói korszaka. Hogyan alakult tovább a pályafutása?
– 1985-ben újra írni kezdtem, eleinte csak úgy magamnak, az íróasztal fiókjának. Abban az időben történt aztán megint valami, ami kedvet adott. Az Igaz Szó szerkesztői vidékre jártak népszerűsíteni a lapot, itt jártukkor engem is megkerestek ez ügyben. Megragadtam az alkalmat és átadtam Székely Jánosnak néhány versem. Később közölték is, sőt Székely János bíztatott, bátorított, hogy írjak és aztán rendszeresen megjelentek a verseim az Igaz Szóban. Még a legutolsó számába is írtam, ami ugyan még annak indult, de közben a rendszerváltás hajnalán átalakult Látóvá. Időközben küldtem verseket az Ifjúmunkásnak és az Utunknak is, ami aztán szintén átalakult Helikonná. 1993-ban aztán megint letettem a tollat egyidőre.
–Mikor kezdett el újra írni és mi késztette erre?
– 2004-ben kezdtem el ismét írni, egyszerűen csak azért, mert rám jött az írhatnék, felgyűlt bennem egy csomó mondanivaló. Ezek közül küldtem néhányat Bölöni Domokosnak, amiket aztán a Népújság általa szerkesztett Múzsa mellékletében közölt. 2005-ben alakította meg a Súrlott Grádics Irodalmi Kört, amelynek első estjén én mutatkozhattam be.
– Hol jelentek még meg versei? Van-e önálló kötete?
– Költeményeim ezt követően jelentek meg a Versben és az Erdélyi Tollban is. Egyetlen önálló verseskötetem látott nyomdafestéket Kökényvár a senkiföldjén címmel, 2007-ben. De közöltek a verseimből két 2011-ben megjelent antológiában, Az eltérített felvonóban és a Közös útonban. „Most magamnak írok, a magambúját-baját írom”
–A magyar költők közül kiket szeret olvasni?
– A jelenlegiek közül Elekes Ferenc írásai tetszenek nagyon. A múlt hónapban a feleségem vásárolt egy Radnóti Miklós kötetet, hát ez nagyon megragadott. Olyan verseket olvastam, amelyekről nem is hittem volna, hogy ő írta. De sokat olvastam és olvasom Farkas Árpád, Molnos Lajos, Magyari Lajos, Király László verseit is.
– Mi az, ami mostanában, nyugdíjasként versírásra ösztönzi? Van-e kötete előkészületben?
– 1977-től lakunk saját lakásban itt, Nyárádszentmártonban, hát ez a környezet az én inspirációs területem. Ha hajnalban kimegyek a kertbe, látom a Bekecs mögül felkelő Nap első sugarait, hallom a közeli Nyárád csobogását, de versírásra ihlet a kertben a meggyfa, vagy akár az egresbokor is. Múlt, jelen és jövendő mind versírásra ösztönöz, legtöbb költeményem kissé filozofikus, vagy afelé hajlik. Mostanában meg haikukat is írok, lenne is belőlük már egy kötetre való, de egyelőre nem gondolkodom a kiadásukon. A könyvkiadás nem olcsó mulatság, megvannak és kész, ez az én örömöm. Már több mintegy éve nem küldtem sehova verseimből közlésre. Szóval most magamnak írok, a magam búját-baját vetem papírra.
Nemes Gyula
kozpont.ro
2015. július 31.
„A zsoboki tábor menedék, kedvesség, szeretet”
VII. Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor
„A nyelv nem lehet »egyszerű«, mert az ember nem »egyszerű«, aki beszéli.” – olvashatjuk Kosztolányi Dezső idézetét a hetedik zsoboki tábor programján.
Az első ízben egy teljes hétre szervezett táborban a Georgius Aranka Társaság fiatal csapata (Antal Orsolya, Barazsuly Viktória Adrienn, Ecsedy-Baumann Brigitta, Oláh Csilla, Tasnádi István, valamint jómagam, Széman Emese Rózsa), a Kosztolányi-idézet szellemében, ismét olyan programot igyekezett összeállítani, amelyben mindenki megtalálhatta az érdeklődésének megfelelő előadást, foglalkozást. Az előadók, (előadásaik sorrendjében) Péntek János akadémikus, nyelvészprofesszor (Kolozsvár), Kerekes Barnabás Kazinczy- és Lőrincze-díjas gimn. tanár, az Anyanyelvápolók Szövetségének (ASZ) alelnöke (Budapest), Wacha Imre Kazinczy- és Lőrincze-díjas főiskolai docens (Budapest), Demény Péter író, költő, szerkesztő, egyetemi oktató (Kolozsvár–Zilah), Széman Rózsa játszóházvezető, művelődésszervező (Szilágysomlyó–Kolozsvár), Bordi András Kazinczy-díjas rádióbemondó (Budapest), Sipos Gábor történész-levéltáros, egyetemi oktató (Kolozsvár), Juhász Judit, az ASZ elnöke (Budapest), Katona Szabó Erzsébet textilművész (Budapest), Szabó-Reznek Eszter doktorandusz (Kolozsvár), Albert Júlia színművész, egyetemi oktató (Kolozsvár), Szebeni Zsuzsa színháztörténész (Budapest), Tóth Orsolya operatőr, gyártásvezető, egyetemi oktató (Kolozsvár), valamint Sediánszky Nóra dramaturg, rendező, fordító (Budapest) a nyelvészettől a szép kiejtésen és színház-, valamint irodalomtörténeten keresztül a textilművészetig, animációs film készítéséig és drámajátékokig számos témát lefedtek. Munkánkat segítették az Anyanyelvápolók Szövetsége képviselői (Muszka Ágnes és Terjéki Tamás), valamint Kerekes Barnabás szakmai táborvezető.
Az együtt töltött egy hétről a 25 táborozó egyike, Nagy Izabella számol be.
Széman E. Rózsa
Július 13-án több tucat turista, lelkes kiránduló, jókedvű gyerek nyüzsgése honolt a kolozsvári állomás főbejárata előtt. A tömegben mindenki a saját kis csapatát, az ismerős arcokat kereste; így történt ez az erdélyi anyanyelvápoló fiatalokkal is, akik végül, a szervezőket megpillantva egy csoportba gyűltek. Hova indultunk? Az úti cél nem más volt, mint a Kalotaszeg szívében található Zsobok, ahol immár hetedik alkalommal rendezték meg az Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábort. Érkezésünk után Ősz Előd levéltáros, segédlelkész, a zsoboki templomban tartott áhítattal ünnepélyesen megnyitotta a tábort, majd Péntek János nyelvész, akadémikus Helyzetek és ideológiák a nyelvművelésben. Lőrincze Lajosra emlékezve című előadását hallgattuk meg. Idén is voltak első bálozók és visszatérő diákok, tehát, a csapat összerázódásának érdekében, az est hátralevő részét játékos ismerkedéssel töltöttük.
A zsoboki reggelek rendszerint szakmai előadásokkal indultak, ámde ezek nemcsak anyanyelvhez fűződő témákat vonultattak fel, több művészeti ágat is felkaroltak, mint például a textilművészet, színház.
Kedden Kerekes Barnabás a Te döntesz kérdéskörrel kapcsolatos gondolatait fejtette ki. Ezt Wacha Imre Nyelvzavar és nyelvértés, szót-értés. Babilon–Pünkösd című előadása követte. Az előadások sorát pedig Demény Péter Szeretem a Facebook-ot. Léleklájkolások című korszerű, a közösségi oldalak pozitív és negatív attribútumait latolgató fejtegetés zárta.
A következő napirendi pontként a kézműves foglalkozás volt feltüntetve. Kedvünk szerint gyöngyöt fűzhettünk, sőt még a tűnemezelés csínját-bínját is eltanultuk Széman Rózsa játszóházvezetőtől. Ha már Kalotaszegen tartózkodtunk, kihagyhatatlan volt a jellegzetes tisztaszoba és a népviselet megtekintése, melyet páran, nagy örömükre magukra is ölthettek. A tábor második napját Bordi András rádióbemondó meghitt, hangulatos gitárestje, és az általa vezetett drámajátékok zárták.
Nagy Izabella, XII. oszt. tanuló, Apáczai Csere János Elméleti Líceum
Szabadság (Kolozsvár)
VII. Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor
„A nyelv nem lehet »egyszerű«, mert az ember nem »egyszerű«, aki beszéli.” – olvashatjuk Kosztolányi Dezső idézetét a hetedik zsoboki tábor programján.
Az első ízben egy teljes hétre szervezett táborban a Georgius Aranka Társaság fiatal csapata (Antal Orsolya, Barazsuly Viktória Adrienn, Ecsedy-Baumann Brigitta, Oláh Csilla, Tasnádi István, valamint jómagam, Széman Emese Rózsa), a Kosztolányi-idézet szellemében, ismét olyan programot igyekezett összeállítani, amelyben mindenki megtalálhatta az érdeklődésének megfelelő előadást, foglalkozást. Az előadók, (előadásaik sorrendjében) Péntek János akadémikus, nyelvészprofesszor (Kolozsvár), Kerekes Barnabás Kazinczy- és Lőrincze-díjas gimn. tanár, az Anyanyelvápolók Szövetségének (ASZ) alelnöke (Budapest), Wacha Imre Kazinczy- és Lőrincze-díjas főiskolai docens (Budapest), Demény Péter író, költő, szerkesztő, egyetemi oktató (Kolozsvár–Zilah), Széman Rózsa játszóházvezető, művelődésszervező (Szilágysomlyó–Kolozsvár), Bordi András Kazinczy-díjas rádióbemondó (Budapest), Sipos Gábor történész-levéltáros, egyetemi oktató (Kolozsvár), Juhász Judit, az ASZ elnöke (Budapest), Katona Szabó Erzsébet textilművész (Budapest), Szabó-Reznek Eszter doktorandusz (Kolozsvár), Albert Júlia színművész, egyetemi oktató (Kolozsvár), Szebeni Zsuzsa színháztörténész (Budapest), Tóth Orsolya operatőr, gyártásvezető, egyetemi oktató (Kolozsvár), valamint Sediánszky Nóra dramaturg, rendező, fordító (Budapest) a nyelvészettől a szép kiejtésen és színház-, valamint irodalomtörténeten keresztül a textilművészetig, animációs film készítéséig és drámajátékokig számos témát lefedtek. Munkánkat segítették az Anyanyelvápolók Szövetsége képviselői (Muszka Ágnes és Terjéki Tamás), valamint Kerekes Barnabás szakmai táborvezető.
Az együtt töltött egy hétről a 25 táborozó egyike, Nagy Izabella számol be.
Széman E. Rózsa
Július 13-án több tucat turista, lelkes kiránduló, jókedvű gyerek nyüzsgése honolt a kolozsvári állomás főbejárata előtt. A tömegben mindenki a saját kis csapatát, az ismerős arcokat kereste; így történt ez az erdélyi anyanyelvápoló fiatalokkal is, akik végül, a szervezőket megpillantva egy csoportba gyűltek. Hova indultunk? Az úti cél nem más volt, mint a Kalotaszeg szívében található Zsobok, ahol immár hetedik alkalommal rendezték meg az Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábort. Érkezésünk után Ősz Előd levéltáros, segédlelkész, a zsoboki templomban tartott áhítattal ünnepélyesen megnyitotta a tábort, majd Péntek János nyelvész, akadémikus Helyzetek és ideológiák a nyelvművelésben. Lőrincze Lajosra emlékezve című előadását hallgattuk meg. Idén is voltak első bálozók és visszatérő diákok, tehát, a csapat összerázódásának érdekében, az est hátralevő részét játékos ismerkedéssel töltöttük.
A zsoboki reggelek rendszerint szakmai előadásokkal indultak, ámde ezek nemcsak anyanyelvhez fűződő témákat vonultattak fel, több művészeti ágat is felkaroltak, mint például a textilművészet, színház.
Kedden Kerekes Barnabás a Te döntesz kérdéskörrel kapcsolatos gondolatait fejtette ki. Ezt Wacha Imre Nyelvzavar és nyelvértés, szót-értés. Babilon–Pünkösd című előadása követte. Az előadások sorát pedig Demény Péter Szeretem a Facebook-ot. Léleklájkolások című korszerű, a közösségi oldalak pozitív és negatív attribútumait latolgató fejtegetés zárta.
A következő napirendi pontként a kézműves foglalkozás volt feltüntetve. Kedvünk szerint gyöngyöt fűzhettünk, sőt még a tűnemezelés csínját-bínját is eltanultuk Széman Rózsa játszóházvezetőtől. Ha már Kalotaszegen tartózkodtunk, kihagyhatatlan volt a jellegzetes tisztaszoba és a népviselet megtekintése, melyet páran, nagy örömükre magukra is ölthettek. A tábor második napját Bordi András rádióbemondó meghitt, hangulatos gitárestje, és az általa vezetett drámajátékok zárták.
Nagy Izabella, XII. oszt. tanuló, Apáczai Csere János Elméleti Líceum
Szabadság (Kolozsvár)
2015. szeptember 19.
Új ősbemutató a magyar dráma napján
Szeptember 21-én, Az ember tragédiájának egykori ősbemutatója apropóján, idén 31. alkalommal ünneplik a magyar színházak a magyar dráma napját.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata immár hagyományos módon felolvasó-színházi ősbemutatóval ünnepli és kívánja népszerűsíteni a magyar drámairodalmat. Idén is egy kortárs szerző új darabja, a nagyváradi Varga Gábor Kályhabúcsúztató című drámája kerül műsorra Gáspárik Attila rendezésében.
A magyar dráma napi ünnepséget szeptember 21-én, hétfőn 17.30-kor Aranka György szobrának megkoszorúzásával nyitja meg, ahol elhangzik Demény Péter író erre az alkalomra, a színház felkérésére írt köszöntőbeszéde. Varga Gábor drámájának felolvasó-színházi ősbemutatójára 18 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében. Az előadás után a szerzővel Demény Péter beszélget.
Varga Gábor nagyváradi vegyészmérnök, publicista, író. Végzettségének megfelelően vegyészmérnökként dolgozott a '70-es és '80-as években, emellett azonban prózaírással is próbálkozott. Több ízben jelentek meg mind publikációi, mind prózai művei az országos magyar sajtóban, így a Szabad Szó, Fáklya, Utunk, Igaz Szó, Kelet-Nyugat, de a Bihari Napló és a Látó című folyóiratokban is. Közéleti és kulturális szerepvállalásához tartozott irodalmi körök, társaságok működtetése, megszervezése. Az ő nevéhez fűződik a nagyváradi Ady Endre Társaság létrehozása is 1992-ben.
Drámái a ’70-es évek végén az Igaz Szóban, majd önálló kötetben is megjelentek. A Tábornokok című történelmi drámáját 1999-ben a nagyváradi színház Szigligeti Társulata mutatta be.
A Kályhabúcsúztató tulajdonképpen rekviem a régen letűnt erdélyi magyar polgári lét emlékéért. A drámai szituáció tétje egy köznapinak tűnő konfliktus: a napjainkban eladósodott értelmiségi család jutányos áron meg kellene váljon a "lakás díszétől", a már régen nem használt, "csak porfogó" csempekályhától. A valódi problémát nyilván a csempekályha eszmei értéke jelenti. Egy paradigmaváltás nyomait viselő nappaliban vagyunk, ahol az "Aranykor" lázongásait őrző újságkötegek, roskadásig pakolt könyvespolcok közé már belopta magát a televízió, a laptop fénye, a wireless internet. Ám a technika egyszer csak felmondja a szolgálatot... A pusztán emlékeket őrző, de funkciójukat vesztett tárgyak egy csapásra szerephez jutnak, a nappaliban ráadásul feltűnik egy idegen… A döntés nem egyszerű. A történet azonban már régen nem (csak) a kályháról szól…
Szereplők: dr. Novák Sándor, nyugalmazott kutatómérnök: NAGY ISTVÁN; Piroska, a felesége: LŐRINCZ ÁGNES; Anikó, Novákék lánya: SIMON BOGLÁRKA; Arnold Feldmann, régiségkereskedő: KORPOS ANDRÁS; Dumitru, Novákék szomszédja: TOLLAS GÁBOR; Rendőr: GALLÓ ERNŐ. Rendező: GÁSPÁRIK ATTILA. Térberendezés: HUSZÁR GÁBOR. Dramaturg: KERESZTES FRANCISKA.
Az előadásra szimbolikus áron, 1 lejért lehet jegyet váltani a kultúrpalotai jegyirodában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon.
Népújság (Marosvásárhely)
Szeptember 21-én, Az ember tragédiájának egykori ősbemutatója apropóján, idén 31. alkalommal ünneplik a magyar színházak a magyar dráma napját.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata immár hagyományos módon felolvasó-színházi ősbemutatóval ünnepli és kívánja népszerűsíteni a magyar drámairodalmat. Idén is egy kortárs szerző új darabja, a nagyváradi Varga Gábor Kályhabúcsúztató című drámája kerül műsorra Gáspárik Attila rendezésében.
A magyar dráma napi ünnepséget szeptember 21-én, hétfőn 17.30-kor Aranka György szobrának megkoszorúzásával nyitja meg, ahol elhangzik Demény Péter író erre az alkalomra, a színház felkérésére írt köszöntőbeszéde. Varga Gábor drámájának felolvasó-színházi ősbemutatójára 18 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében. Az előadás után a szerzővel Demény Péter beszélget.
Varga Gábor nagyváradi vegyészmérnök, publicista, író. Végzettségének megfelelően vegyészmérnökként dolgozott a '70-es és '80-as években, emellett azonban prózaírással is próbálkozott. Több ízben jelentek meg mind publikációi, mind prózai művei az országos magyar sajtóban, így a Szabad Szó, Fáklya, Utunk, Igaz Szó, Kelet-Nyugat, de a Bihari Napló és a Látó című folyóiratokban is. Közéleti és kulturális szerepvállalásához tartozott irodalmi körök, társaságok működtetése, megszervezése. Az ő nevéhez fűződik a nagyváradi Ady Endre Társaság létrehozása is 1992-ben.
Drámái a ’70-es évek végén az Igaz Szóban, majd önálló kötetben is megjelentek. A Tábornokok című történelmi drámáját 1999-ben a nagyváradi színház Szigligeti Társulata mutatta be.
A Kályhabúcsúztató tulajdonképpen rekviem a régen letűnt erdélyi magyar polgári lét emlékéért. A drámai szituáció tétje egy köznapinak tűnő konfliktus: a napjainkban eladósodott értelmiségi család jutányos áron meg kellene váljon a "lakás díszétől", a már régen nem használt, "csak porfogó" csempekályhától. A valódi problémát nyilván a csempekályha eszmei értéke jelenti. Egy paradigmaváltás nyomait viselő nappaliban vagyunk, ahol az "Aranykor" lázongásait őrző újságkötegek, roskadásig pakolt könyvespolcok közé már belopta magát a televízió, a laptop fénye, a wireless internet. Ám a technika egyszer csak felmondja a szolgálatot... A pusztán emlékeket őrző, de funkciójukat vesztett tárgyak egy csapásra szerephez jutnak, a nappaliban ráadásul feltűnik egy idegen… A döntés nem egyszerű. A történet azonban már régen nem (csak) a kályháról szól…
Szereplők: dr. Novák Sándor, nyugalmazott kutatómérnök: NAGY ISTVÁN; Piroska, a felesége: LŐRINCZ ÁGNES; Anikó, Novákék lánya: SIMON BOGLÁRKA; Arnold Feldmann, régiségkereskedő: KORPOS ANDRÁS; Dumitru, Novákék szomszédja: TOLLAS GÁBOR; Rendőr: GALLÓ ERNŐ. Rendező: GÁSPÁRIK ATTILA. Térberendezés: HUSZÁR GÁBOR. Dramaturg: KERESZTES FRANCISKA.
Az előadásra szimbolikus áron, 1 lejért lehet jegyet váltani a kultúrpalotai jegyirodában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 5.
A Látó 2015-ös nívódíjai
2015-ben huszonnegyedik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. Huszonhárom év alatt több mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést.A nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad keretében kerül sor Marosvásárhelyen 2015. december 12-én, szombaton 18 órától a Kultúrpalota kistermében. 2015-ben Aczél Géza (vers), Murvai Béla (debüt), Szilágyi Júlia (próza) és Tibori Szabó Zoltán (tanulmány) veheti át a Hunyadi László képzőművész tervezte Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. Laudációt mond: Demény Péter, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt és Vida Gábor.
A Látó-nívódíjat először 1992- ben osztották ki, az előző Látó-évfolyam legjobbnak ítélt szerzőit tüntetve ki az elismeréssel. Az 1991–2013 közötti időszak díjazottjai: André Ferenc, Balázs Imre József, Bálint Tamás, Benedek Szabolcs, Bodor Ádám, Bogdán László, Burus János Botond, Demény Péter, Dimény Lóránt, Domokos Géza, Egyed Emese, Farkas Wellmann Éva, Ferenczes István, Fekete J. József, Fekete Vince, Gagyi József, Gulyás Miklós, Hajdú Farkas-Zoltán, Hatházi András, Horváth Előd Benjámin, Jakabffy Tamás, Jánk Károly, Jánosházy György, Karácsonyi Zsolt, Kelemen Hunor, Kenéz Ferenc, Kincses Réka, Kinde Annamária, Király Kinga Júlia, Király László, Kisgyörgy Réka, László Noémi, a Láthatatlan Kollégium hallgatói, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Lövétei Lázár László, Márton László, Máté Angi, Mihály Emőke, Mihálycsa Erika, Molnár Vilmos, Mózes Attila, Nagy Attila, Papp Sándor Zsigmond, Romhányi Török Gábor, Salat Levente, Szakács István Péter, Sebestyén Mihály, Selyem Zsuzsa, Simonfy József, Székely Csaba, Szepesi Attila, Szilágyi Júlia, Térey János, Tóth Mária, Vallasek Júlia, Varga Illés, Varga László Edgár, Váradi Nagy Pál, Vári Csaba, Veress Dániel, Vermesser Levente, Visky András, Visky Zsolt, Zalán Tibor, Zoltán Gábor.
Megjegyzendő, hogy a díj történetének első évében (1991) a romániai magyar szellemi élet műhelyei, a média jelentős intézményei és személyiségei iránti megbecsülésként Látó-díjban részesült a Balogh Edgár vezette Romániai magyar irodalmi lexikon munkaközössége, a Marosvásárhelyi Rádió kulturális szerkesztősége, Jászberényi Emese személyében és Makkai János, a Népújság főszerkesztője rangos publicisztikai tevékenységének elismeréseképpen.
A rendezvény támogatói: a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, az Aranka György Alapítvány.
Népújság (Marosvásárhely)
2015-ben huszonnegyedik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. Huszonhárom év alatt több mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést.A nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad keretében kerül sor Marosvásárhelyen 2015. december 12-én, szombaton 18 órától a Kultúrpalota kistermében. 2015-ben Aczél Géza (vers), Murvai Béla (debüt), Szilágyi Júlia (próza) és Tibori Szabó Zoltán (tanulmány) veheti át a Hunyadi László képzőművész tervezte Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. Laudációt mond: Demény Péter, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt és Vida Gábor.
A Látó-nívódíjat először 1992- ben osztották ki, az előző Látó-évfolyam legjobbnak ítélt szerzőit tüntetve ki az elismeréssel. Az 1991–2013 közötti időszak díjazottjai: André Ferenc, Balázs Imre József, Bálint Tamás, Benedek Szabolcs, Bodor Ádám, Bogdán László, Burus János Botond, Demény Péter, Dimény Lóránt, Domokos Géza, Egyed Emese, Farkas Wellmann Éva, Ferenczes István, Fekete J. József, Fekete Vince, Gagyi József, Gulyás Miklós, Hajdú Farkas-Zoltán, Hatházi András, Horváth Előd Benjámin, Jakabffy Tamás, Jánk Károly, Jánosházy György, Karácsonyi Zsolt, Kelemen Hunor, Kenéz Ferenc, Kincses Réka, Kinde Annamária, Király Kinga Júlia, Király László, Kisgyörgy Réka, László Noémi, a Láthatatlan Kollégium hallgatói, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Lövétei Lázár László, Márton László, Máté Angi, Mihály Emőke, Mihálycsa Erika, Molnár Vilmos, Mózes Attila, Nagy Attila, Papp Sándor Zsigmond, Romhányi Török Gábor, Salat Levente, Szakács István Péter, Sebestyén Mihály, Selyem Zsuzsa, Simonfy József, Székely Csaba, Szepesi Attila, Szilágyi Júlia, Térey János, Tóth Mária, Vallasek Júlia, Varga Illés, Varga László Edgár, Váradi Nagy Pál, Vári Csaba, Veress Dániel, Vermesser Levente, Visky András, Visky Zsolt, Zalán Tibor, Zoltán Gábor.
Megjegyzendő, hogy a díj történetének első évében (1991) a romániai magyar szellemi élet műhelyei, a média jelentős intézményei és személyiségei iránti megbecsülésként Látó-díjban részesült a Balogh Edgár vezette Romániai magyar irodalmi lexikon munkaközössége, a Marosvásárhelyi Rádió kulturális szerkesztősége, Jászberényi Emese személyében és Makkai János, a Népújság főszerkesztője rangos publicisztikai tevékenységének elismeréseképpen.
A rendezvény támogatói: a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, az Aranka György Alapítvány.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 7.
Egyetemépítés Marosvásárhelyen
Érdemek és elismerés
Hogyan lehet és hogyan nem lehet egyetemet építeni? – hangzott el a fő kérdés a Kemény Zsigmond Társaság múlt heti ülésén, amelynek dr. Hollanda Dénes egyetemi tanár volt a meghívottja. Nem véletlenül, hiszen Hollanda professzor több mint fél évszázada oktatja a műszaki értelmiségi pályára készülő fiatalokat, s minden nehézség, gáncsoskodás ellenére rendkívüli szívóssággal, kitartással és következetességgel egyetemet álmodott és épített Marosvásárhelyen. Csíky Boldizsár zeneszerző vendégeként fontos és kényes kérdésekre adott konkrét válaszaival ezúttal is megnyerte nemcsak tisztelői, hanem a rendezvényen kíváncsiságból részt vevők tetszését is, akik közül többen fontosnak tartották, hogy kezet szorítsanak vele.
Beszélt ifjúkoráról, a brassói iskolás, majd az egyetemi évekről, a marosvásárhelyi műszaki egyetem létrehozásáról, arról, hogy egy felsőoktatási intézmény alapításához ismerni kell és be kell tartani a törvényeket, elmondta véleményét az orvosi egyetemen kialakult helyzetről, és úgy értékelte, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen esik a színvonal. Mivel szerinte ez a vezetőktől is függ, fontosnak tartja, hogy ne fentről nevezzék ki őket, hanem a tanári kar véleménye érvényesüljön. Elmondta, hogy tapasztalata szerint a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi karán jó a hangulat, a hallgatók munkára ösztönzik egymást. Kijelentette: bízik abban, hogy eljön az idő, amikor a külföldre távozott fiatalok visszatérnek Erdélybe – foglalhatnánk össze dióhéjban a beszélgetés lényegét.
Ennek végén Csíky Boldizsártól azt kérdeztem: miért tartotta fontosnak, hogy meghívja Hollanda professzort, és nyilvánosan is elbeszélgessen vele?
– Az értékes embereket azért kell megbecsülni, mert nem vagyunk annyian, hogy mellőzhetnénk őket, csupán azért, mert számunkra nem tetsző politikai nézeteket vallanak. Vannak olyan politika fölött álló dolgok, amelyek esszenciálisan szolgálják a magyar nemzetiség ügyét, s nagyobb távlatokban hasznosabbak lehetnek, mint egy közvetlen politikai eredmény, amelyet el tudtunk érni.
Véleményem szerint Hollanda professzor érdemei az egyetem létrehozásában sokkal nagyobbak annál, mint amennyi elismerésben részesül, ez a gondolat képezte a meghívás alapját. Mivel a találkozót a Bernády Házban tartottuk, amely az RMDSZ egyik kifogástalanul működő intézménye, elkerültem minden olyan kérdést, amelynek politikai rezonanciája lett volna. A célom az volt, hogy kimondottan szakmai alapokra helyezzem a beszélgetést. Valójában az egyetempolitikai ügy izgatott, arra kerestem a választ, hogy miképpen lehet Romániában véghezvinni azt a munkát, aminek az eredménye egy magyar egyetem. Az is foglalkoztat, hogy vajon hiba volt-e lemondani a kolozsvári egyetemi központról. Vajon egy magyar intézményben nem áll-e fenn a belterjesség veszélye, ami a szakma rovására, a leépüléshez vezethet, ahelyett hogy a versenyképesség kerülne előtérbe?
– Hogyan lehet tehát egyetemet építeni? – kérdeztem a beszélgetést követően Hollanda professzortól, akivel már korábban is beszélgettünk erről a témáról.
– Ahhoz, hogy az ember egyetemet építsen vagy bármit is tegyen, az első fontos dolog: tudja, hogy mit akar, a második fontos dolog: tudja, hogyan lehet a kitűzött célt megvalósítani, a harmadik: bízzon abban, hogy igyekezete sikerrel jár. Minél nehezebb célt tűzünk ki magunk elé, annál több munkára, odaadásra, bizakodásra van szükségünk.
1986 novemberében, egy éjszakai elkeseredés pillanataiban fogalmazódott meg bennem a magyar egyetem építésének a gondolata. Mondják, hogy az embereknek küldetése van. Nem tudom, hogy valaki rám bízta-e ezt a feladatot, de 1990. január elsején, amikor brassói kollégám, Benkő József matematikadocens meglátogatott, már erről a tervről beszélgettünk, és a továbbiakban ez a volt az én nagy célom. Mivel akkoriban attól féltem, hogy szándékomat szembeállítják a Babes-Bolyai Tudományegyetem szétválasztására vonatkozó kezdeményezéssel, lemondtam róla. Most úgy gondolom, hogy hiba volt.
1994-ben, amikor ismét felerősödött bennem az egyetem építésének a gondolata, Béres András az Aranka György Egyetem létrehozásának a tervével állt elő, amit a Szövetségi Képviselők Tanácsában meg is szavaztak. Kezdetben bosszantott, hogy más valósítja meg az elképzelésem, majd arra gondoltam: nem az a fontos, hogy ki alapítja, csak az, hogy legyen magyar egyetem. Sajnos az említett elképzelés nem valósult meg.
2000-ben fordult a helyzet. A magyar kormány támogatásával már könnyű volt egyetemet alapítani, csak akarni kellett. Amíg csak beszélünk egy dologról, addig abból nem lesz semmi. Kell valaki, aki képes kézbe venni és véghezvinni a kitűzött a célt.
– Kolozsvár vagy Vásárhely?
– Az volt az eredeti elképzelés, hogy Kolozsvár legyen a központ, a többi városban kihelyezett szakok működjenek, amivel akkor sem értettem egyet és most sem. Minden városnak meg kell adni a lehetőséget, hogy hozza létre azt, amire képes. Az a tény, hogy Csíkszeredában egyetem működik, fölemeli a Székelyföldet, viszont Vásárhelyt azért tartottam fontosnak, mert úgy gondoltam, hogy ezt a várost nem adhatjuk fel.
1990 januárjában, amikor visszaválasztottak intézetvezetőnek a Petru Maior Egyetemen, sikerült elérni, hogy az almérnöki képzés helyett indítsunk be mérnökképzést román és magyar nyelven. Mivel késett a válasz, a minisztériumban személyesen érdeklődtünk, ahol közölték, hogy a magyar nyelvű műszaki felsőoktatás kizárt dolog Marosvásárhelyen. Miután beindítottam a román nyelvű mérnökképzést, leváltottak, és attól kezdve világos volt számomra, hogy a magyar nyelvű műszaki képzést csak magánegyetem keretében indíthatjuk el. Most, hogy megvalósult, továbbra is abban reménykedem, hogy a Sapientia Tudományegyetem marosvásárhelyi kara egyre jobb eredményeket fog elérni.
– A beszélgetés során szó esett a nagy tervről is.
– Ahhoz, hogy a házam befejezzem, sok mindent eladtam, s megtörténhet, hogy megmarad egy kevés pénzem, ebből szeretném a tervezett kutatóközpont csíráját létrehozni. Önrészként ezzel az összeggel pályázni lehetne. Elképzeléseim szerint a kutatóközpontban világújdonságokat lehetne megvalósítani, de az alkalmazott kutatás keretében, ami pénzt is hoz az egyetemnek. Nagyszerűnek tartom az elméleti kutatást, de valamiből meg is kell élni, és ez csak úgy lehetséges, ha van bevétel is, amiből fejleszteni lehet.
– A belterjesség veszélyét a magyar intézményekben valóságosnak látja?
– Nyolcévi dékánságom alatt (2001–2009 között) nem néztem el semmit – válaszolta Hollanda professzor.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Érdemek és elismerés
Hogyan lehet és hogyan nem lehet egyetemet építeni? – hangzott el a fő kérdés a Kemény Zsigmond Társaság múlt heti ülésén, amelynek dr. Hollanda Dénes egyetemi tanár volt a meghívottja. Nem véletlenül, hiszen Hollanda professzor több mint fél évszázada oktatja a műszaki értelmiségi pályára készülő fiatalokat, s minden nehézség, gáncsoskodás ellenére rendkívüli szívóssággal, kitartással és következetességgel egyetemet álmodott és épített Marosvásárhelyen. Csíky Boldizsár zeneszerző vendégeként fontos és kényes kérdésekre adott konkrét válaszaival ezúttal is megnyerte nemcsak tisztelői, hanem a rendezvényen kíváncsiságból részt vevők tetszését is, akik közül többen fontosnak tartották, hogy kezet szorítsanak vele.
Beszélt ifjúkoráról, a brassói iskolás, majd az egyetemi évekről, a marosvásárhelyi műszaki egyetem létrehozásáról, arról, hogy egy felsőoktatási intézmény alapításához ismerni kell és be kell tartani a törvényeket, elmondta véleményét az orvosi egyetemen kialakult helyzetről, és úgy értékelte, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen esik a színvonal. Mivel szerinte ez a vezetőktől is függ, fontosnak tartja, hogy ne fentről nevezzék ki őket, hanem a tanári kar véleménye érvényesüljön. Elmondta, hogy tapasztalata szerint a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi karán jó a hangulat, a hallgatók munkára ösztönzik egymást. Kijelentette: bízik abban, hogy eljön az idő, amikor a külföldre távozott fiatalok visszatérnek Erdélybe – foglalhatnánk össze dióhéjban a beszélgetés lényegét.
Ennek végén Csíky Boldizsártól azt kérdeztem: miért tartotta fontosnak, hogy meghívja Hollanda professzort, és nyilvánosan is elbeszélgessen vele?
– Az értékes embereket azért kell megbecsülni, mert nem vagyunk annyian, hogy mellőzhetnénk őket, csupán azért, mert számunkra nem tetsző politikai nézeteket vallanak. Vannak olyan politika fölött álló dolgok, amelyek esszenciálisan szolgálják a magyar nemzetiség ügyét, s nagyobb távlatokban hasznosabbak lehetnek, mint egy közvetlen politikai eredmény, amelyet el tudtunk érni.
Véleményem szerint Hollanda professzor érdemei az egyetem létrehozásában sokkal nagyobbak annál, mint amennyi elismerésben részesül, ez a gondolat képezte a meghívás alapját. Mivel a találkozót a Bernády Házban tartottuk, amely az RMDSZ egyik kifogástalanul működő intézménye, elkerültem minden olyan kérdést, amelynek politikai rezonanciája lett volna. A célom az volt, hogy kimondottan szakmai alapokra helyezzem a beszélgetést. Valójában az egyetempolitikai ügy izgatott, arra kerestem a választ, hogy miképpen lehet Romániában véghezvinni azt a munkát, aminek az eredménye egy magyar egyetem. Az is foglalkoztat, hogy vajon hiba volt-e lemondani a kolozsvári egyetemi központról. Vajon egy magyar intézményben nem áll-e fenn a belterjesség veszélye, ami a szakma rovására, a leépüléshez vezethet, ahelyett hogy a versenyképesség kerülne előtérbe?
– Hogyan lehet tehát egyetemet építeni? – kérdeztem a beszélgetést követően Hollanda professzortól, akivel már korábban is beszélgettünk erről a témáról.
– Ahhoz, hogy az ember egyetemet építsen vagy bármit is tegyen, az első fontos dolog: tudja, hogy mit akar, a második fontos dolog: tudja, hogyan lehet a kitűzött célt megvalósítani, a harmadik: bízzon abban, hogy igyekezete sikerrel jár. Minél nehezebb célt tűzünk ki magunk elé, annál több munkára, odaadásra, bizakodásra van szükségünk.
1986 novemberében, egy éjszakai elkeseredés pillanataiban fogalmazódott meg bennem a magyar egyetem építésének a gondolata. Mondják, hogy az embereknek küldetése van. Nem tudom, hogy valaki rám bízta-e ezt a feladatot, de 1990. január elsején, amikor brassói kollégám, Benkő József matematikadocens meglátogatott, már erről a tervről beszélgettünk, és a továbbiakban ez a volt az én nagy célom. Mivel akkoriban attól féltem, hogy szándékomat szembeállítják a Babes-Bolyai Tudományegyetem szétválasztására vonatkozó kezdeményezéssel, lemondtam róla. Most úgy gondolom, hogy hiba volt.
1994-ben, amikor ismét felerősödött bennem az egyetem építésének a gondolata, Béres András az Aranka György Egyetem létrehozásának a tervével állt elő, amit a Szövetségi Képviselők Tanácsában meg is szavaztak. Kezdetben bosszantott, hogy más valósítja meg az elképzelésem, majd arra gondoltam: nem az a fontos, hogy ki alapítja, csak az, hogy legyen magyar egyetem. Sajnos az említett elképzelés nem valósult meg.
2000-ben fordult a helyzet. A magyar kormány támogatásával már könnyű volt egyetemet alapítani, csak akarni kellett. Amíg csak beszélünk egy dologról, addig abból nem lesz semmi. Kell valaki, aki képes kézbe venni és véghezvinni a kitűzött a célt.
– Kolozsvár vagy Vásárhely?
– Az volt az eredeti elképzelés, hogy Kolozsvár legyen a központ, a többi városban kihelyezett szakok működjenek, amivel akkor sem értettem egyet és most sem. Minden városnak meg kell adni a lehetőséget, hogy hozza létre azt, amire képes. Az a tény, hogy Csíkszeredában egyetem működik, fölemeli a Székelyföldet, viszont Vásárhelyt azért tartottam fontosnak, mert úgy gondoltam, hogy ezt a várost nem adhatjuk fel.
1990 januárjában, amikor visszaválasztottak intézetvezetőnek a Petru Maior Egyetemen, sikerült elérni, hogy az almérnöki képzés helyett indítsunk be mérnökképzést román és magyar nyelven. Mivel késett a válasz, a minisztériumban személyesen érdeklődtünk, ahol közölték, hogy a magyar nyelvű műszaki felsőoktatás kizárt dolog Marosvásárhelyen. Miután beindítottam a román nyelvű mérnökképzést, leváltottak, és attól kezdve világos volt számomra, hogy a magyar nyelvű műszaki képzést csak magánegyetem keretében indíthatjuk el. Most, hogy megvalósult, továbbra is abban reménykedem, hogy a Sapientia Tudományegyetem marosvásárhelyi kara egyre jobb eredményeket fog elérni.
– A beszélgetés során szó esett a nagy tervről is.
– Ahhoz, hogy a házam befejezzem, sok mindent eladtam, s megtörténhet, hogy megmarad egy kevés pénzem, ebből szeretném a tervezett kutatóközpont csíráját létrehozni. Önrészként ezzel az összeggel pályázni lehetne. Elképzeléseim szerint a kutatóközpontban világújdonságokat lehetne megvalósítani, de az alkalmazott kutatás keretében, ami pénzt is hoz az egyetemnek. Nagyszerűnek tartom az elméleti kutatást, de valamiből meg is kell élni, és ez csak úgy lehetséges, ha van bevétel is, amiből fejleszteni lehet.
– A belterjesség veszélyét a magyar intézményekben valóságosnak látja?
– Nyolcévi dékánságom alatt (2001–2009 között) nem néztem el semmit – válaszolta Hollanda professzor.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. március 22.
Aranka-verseny az Apáczaiban
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Kolozsváron az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban a XXI. Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Versenyt, négy versenyformában. Szabadság (Kolozsvár)
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Kolozsváron az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban a XXI. Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Versenyt, négy versenyformában. Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 24.
Anyanyelvünk ünneplőben
Gondolkodva, játékosan a helynevekről
A helyi közösséggel való szolidaritás, a kölcsönös bátorítás jegyében tartották meg Marosvásárhelyen az elmúlt hét végén A magyar nyelv napjait, amely három fontos eseményt foglalt magában: a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos döntőjét, a Nyelvőrzés Sütő András Díjának átadását és az erdélyi magyar helységnevekről szóló szakmai konferenciát.
Székely ruhába öltözött kisiskolások sorfala fogadta pénteken délután a Kultúrpalota előcsarnokában a hármas eseményre érkező kis- és nagyobb diákokat, akik Erdély szinte minden vidékét képviselték, az őket kísérő pedagógusokat, a meghívottakat, a konferencia előadóit. A nagyteremben a műsorvezető Molnár Hajnal bátorította a résztvevőket anyanyelvünk szépségnek és gazdagságának felfedezésére, tudatos megőrzésére, védelmére.
A költészet nyelvén Kilyén Ilka színművésznő vallott anyanyelvünkről. Nem véletlenül volt a meghívott, hiszen ebben az évben az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége neki ítélte a Nyelvőrzés Sütő András Díját.
Kilyén Ilka sokat tett azért, "hogy minden ellenkező törekvés dacára éljen és visszhangozzék a szép szó…, hogy élő valóságában találkozzunk azzal a gyönyörű nyelvvel, amelynek szolgálatára oly sokan felesküdtünk, és amelynek a rontására oly hihetetlen és érthetetlen irigységgel törnek mások" – hangsúlyozta laudációjában Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője. A díjat vastaps közepette Ördög Gyárfás Lajos, a szövetség ügyvezető elnöke adta át.
Marosvásárhely lakóitól függ, hogy anyanyelvünkre milyen évek, idők következnek a vendéglátó városban – hangzott el dr. Péntek János, a Babes- Bolyai Tudományegyetem nyelvészprofesszorának köszöntőjében. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke elmondta: nyelvi ügyekben közösségünk legnagyobb gondja a magyar nyelvnek a demográfiai, asszimilációs és migrációs apadás miatti térvesztése egy olyan időszakban, amikor sok provokáció éri: a nyelvhasználat korlátozása, tiltása, a nyelvi alapon történő hátrányos megkülönböztetés. Ezért nemcsak ősszel és tavasszal kellene ünnepelni, hanem minden napot anyanyelvünk napjának kellene éreznünk. A civil bátorságot kell a fiatalokban látnunk és erősítenünk ahogy önmagunkban is" – zárta nyitóbeszédét Péntek professzor.
A következőkben Borsos Károly László minisztériumi tanácsos tolmácsolta kollégái üdvözletét az oktatási minisztériumból.
Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le, de velük együtt érdemes újratanulni a magyart annak minden szépségével és gazdagságával. A megmaradást szolgálja továbbá, hogy jól kell tudni az ország nyelvét is. Beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy az újabb módszertanok, kiírások, törvény-kiegészítések tömkelege borítja el az oktatásvezetőket. Követésük szinte lehetetlen, ezért segítséget kért a pedagógusoktól és szülőktől, hogy jelezzék idejében azokat az eseteket, amikor a magyar nyelvű oktatást hátrányos megkülönböztetés éri.
A megyei tanfelügyelőség részéről Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, a helyhatóság részéről Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket.
A magyar nyelv használatával kapcsolatos mindennapi kihívásra akkor születik megnyugtató válasz, ha második hivatalos nyelvként országosan vagy legalábbis regionálisan hivatalossá válik. Mindannyiunk felelőssége, hogy a hétközna-pokban milyen intenzitással használjuk – jelentette ki az alpolgármester.
Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok főszerkesztőjének, a szövetség vezetőségi tagjának szavai után a Művészeti Líceum valamint a Kővirág együttes műsora zárta az ünnepélyes megnyitót.
Miközben a részt vevő diákok városnézésen és egyéb alternatív tevékenységeken vettek részt, a Kultúrpalota kistermében három előadás hangzott el a helynevek témakörében.
A konferencia vendége, dr. Hoffmann István professzor, aki a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékét vezeti,Levédiától Dunaújvárosig. A magyar településnevek változástörténete címmel tartott előadást e nevek történetéről, osztályozásáról, jellegzetességeiről, fontosságáról és változásairól.
Különösen a helybeliek, de a vendégek számára is tanulságos, színes előadásban számolt be Spielmann Mihály történész Marosvásárhely mostohán kezelt helyneveiről, amelyek az impériumváltásoknak megfelelően változtak a város története során.
Amint Csomortáni Magdolna előadásából kiderült, a székelyföldi településnevek esetében a névadás hasonlóan történt, mint a magyar nyelvterület más részein, előfordulnak a személynevekből alakult településnevek, katolikus vidéken a templom védőszentjének nevét kapta a helység is. Az előadások lejártával a résztvevők megkoszorúzták Aranka György szobrát.
Szombaton tartották a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőt, amelyen a helynevekkel kapcsolatos meggondolkoztató, töprengésre, véleményalkotásra késztető, játékos feladatokon keresztül bizonyították a negyedikes, az általános iskolák felső tagozatára járó és a középiskolás diákok, hogy mennyire árnyaltan ismerik anyanyelvünket, hogyan tudnak a napi iskolás tananyagtól elrugaszkodva kreatívak lenni, s mennyire jártasak a helynevek világában.
Az értékelő tanárok szerint szinte minden szempontból felkészült volt a 90 résztvevő. Zsigmond Emese, aki a megnyitón szóvá tette, hogy a diákok egy része a műsor alatt sem tudott elszakadni a mobiltelefonjától, a díjkiosztó ünnepségen örömmel jelentette be, hogy a Bolyai János városában szervezett háromnapos együttléten a párhuzamosok találkoztak, sikerült megtörni őket, és összegyűjteni gyermeket és felnőttet a vetélkedő élményközösségében. Elgondolkodtató írásos dokumentumok születtek az árvákról, a katonákról, a felnőttek társadalmáról, a vetélkedőről, tanítónőjükről és arról is, hogy a magyar szülőnek miért kell magyar tagozatra íratnia a gyermekét – tette hozzá. Ezt követően köszönetet mondott a szervezőknek, a Fejes Réka vezette tanítói közösségnek és a Kiss Tünde tanfelügyelő vezette magyartanárok közösségének, akik a gazdag, színvonalas, megható program során pontos, szép szervezéssel olyan mércét állítottak fel, "amit nem lehet felülmúlni".
Mind a 16 részt vevő negyedik osztályos csapat díjat, dicséretet kapott. Első helyen a marosvásárhelyi Művészeti Líceum IV. B osztályának csapata végzett. Második helyezést a Gyulakutai Általános Iskola negyedikes kisdiákjai értek el, a Dr. Bernády György Általános Iskola IV. E osztályának tanulói dicséretet kaptak.
Az általános iskolák felső tagozatára járó diákok teljesítményét Demeter Ignác magyartanár, zsűrielnök értékelte. Első helyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata végzett. Marosvásárhelyről az Európa Általános Iskola csapata kapott dicséretet, a Liviu Rebreanu Általános Iskola csapata pedig különdíjban részesült.
A középiskolások teljesítményéről Iszlai Enikő magyartanár számolt be. Az első díjat a Bolyai Farkas Elméleti Líceum csapata nyerte, második a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata lett, harmadik helyezést a Bolyai líceum másik csapata ért el.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Ördög Gyárfás Lajos ügyvezető elnök mondott köszönetet a versenyzőknek, a kiváló házigazdáknak, a diákokat felkészítő pedagógusoknak, a forgatókönyv összeállítóinak és levezetőinek.
A tartalmas, szép három napot, amelybe egy gernyeszegi kirándulás és a Maros Művészegyüttes előadásán való részvétel is belefért, a Művészeti Líceum diákjainak műsora nyitotta és zárta.
A háromnapos rendezvényt az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Napsugár gyermeklap, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a Marosvásárhelyi Református Kollégium szervezte. Társszervezők a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Gondolkodva, játékosan a helynevekről
A helyi közösséggel való szolidaritás, a kölcsönös bátorítás jegyében tartották meg Marosvásárhelyen az elmúlt hét végén A magyar nyelv napjait, amely három fontos eseményt foglalt magában: a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos döntőjét, a Nyelvőrzés Sütő András Díjának átadását és az erdélyi magyar helységnevekről szóló szakmai konferenciát.
Székely ruhába öltözött kisiskolások sorfala fogadta pénteken délután a Kultúrpalota előcsarnokában a hármas eseményre érkező kis- és nagyobb diákokat, akik Erdély szinte minden vidékét képviselték, az őket kísérő pedagógusokat, a meghívottakat, a konferencia előadóit. A nagyteremben a műsorvezető Molnár Hajnal bátorította a résztvevőket anyanyelvünk szépségnek és gazdagságának felfedezésére, tudatos megőrzésére, védelmére.
A költészet nyelvén Kilyén Ilka színművésznő vallott anyanyelvünkről. Nem véletlenül volt a meghívott, hiszen ebben az évben az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége neki ítélte a Nyelvőrzés Sütő András Díját.
Kilyén Ilka sokat tett azért, "hogy minden ellenkező törekvés dacára éljen és visszhangozzék a szép szó…, hogy élő valóságában találkozzunk azzal a gyönyörű nyelvvel, amelynek szolgálatára oly sokan felesküdtünk, és amelynek a rontására oly hihetetlen és érthetetlen irigységgel törnek mások" – hangsúlyozta laudációjában Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője. A díjat vastaps közepette Ördög Gyárfás Lajos, a szövetség ügyvezető elnöke adta át.
Marosvásárhely lakóitól függ, hogy anyanyelvünkre milyen évek, idők következnek a vendéglátó városban – hangzott el dr. Péntek János, a Babes- Bolyai Tudományegyetem nyelvészprofesszorának köszöntőjében. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke elmondta: nyelvi ügyekben közösségünk legnagyobb gondja a magyar nyelvnek a demográfiai, asszimilációs és migrációs apadás miatti térvesztése egy olyan időszakban, amikor sok provokáció éri: a nyelvhasználat korlátozása, tiltása, a nyelvi alapon történő hátrányos megkülönböztetés. Ezért nemcsak ősszel és tavasszal kellene ünnepelni, hanem minden napot anyanyelvünk napjának kellene éreznünk. A civil bátorságot kell a fiatalokban látnunk és erősítenünk ahogy önmagunkban is" – zárta nyitóbeszédét Péntek professzor.
A következőkben Borsos Károly László minisztériumi tanácsos tolmácsolta kollégái üdvözletét az oktatási minisztériumból.
Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le, de velük együtt érdemes újratanulni a magyart annak minden szépségével és gazdagságával. A megmaradást szolgálja továbbá, hogy jól kell tudni az ország nyelvét is. Beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy az újabb módszertanok, kiírások, törvény-kiegészítések tömkelege borítja el az oktatásvezetőket. Követésük szinte lehetetlen, ezért segítséget kért a pedagógusoktól és szülőktől, hogy jelezzék idejében azokat az eseteket, amikor a magyar nyelvű oktatást hátrányos megkülönböztetés éri.
A megyei tanfelügyelőség részéről Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, a helyhatóság részéről Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket.
A magyar nyelv használatával kapcsolatos mindennapi kihívásra akkor születik megnyugtató válasz, ha második hivatalos nyelvként országosan vagy legalábbis regionálisan hivatalossá válik. Mindannyiunk felelőssége, hogy a hétközna-pokban milyen intenzitással használjuk – jelentette ki az alpolgármester.
Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok főszerkesztőjének, a szövetség vezetőségi tagjának szavai után a Művészeti Líceum valamint a Kővirág együttes műsora zárta az ünnepélyes megnyitót.
Miközben a részt vevő diákok városnézésen és egyéb alternatív tevékenységeken vettek részt, a Kultúrpalota kistermében három előadás hangzott el a helynevek témakörében.
A konferencia vendége, dr. Hoffmann István professzor, aki a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékét vezeti,Levédiától Dunaújvárosig. A magyar településnevek változástörténete címmel tartott előadást e nevek történetéről, osztályozásáról, jellegzetességeiről, fontosságáról és változásairól.
Különösen a helybeliek, de a vendégek számára is tanulságos, színes előadásban számolt be Spielmann Mihály történész Marosvásárhely mostohán kezelt helyneveiről, amelyek az impériumváltásoknak megfelelően változtak a város története során.
Amint Csomortáni Magdolna előadásából kiderült, a székelyföldi településnevek esetében a névadás hasonlóan történt, mint a magyar nyelvterület más részein, előfordulnak a személynevekből alakult településnevek, katolikus vidéken a templom védőszentjének nevét kapta a helység is. Az előadások lejártával a résztvevők megkoszorúzták Aranka György szobrát.
Szombaton tartották a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőt, amelyen a helynevekkel kapcsolatos meggondolkoztató, töprengésre, véleményalkotásra késztető, játékos feladatokon keresztül bizonyították a negyedikes, az általános iskolák felső tagozatára járó és a középiskolás diákok, hogy mennyire árnyaltan ismerik anyanyelvünket, hogyan tudnak a napi iskolás tananyagtól elrugaszkodva kreatívak lenni, s mennyire jártasak a helynevek világában.
Az értékelő tanárok szerint szinte minden szempontból felkészült volt a 90 résztvevő. Zsigmond Emese, aki a megnyitón szóvá tette, hogy a diákok egy része a műsor alatt sem tudott elszakadni a mobiltelefonjától, a díjkiosztó ünnepségen örömmel jelentette be, hogy a Bolyai János városában szervezett háromnapos együttléten a párhuzamosok találkoztak, sikerült megtörni őket, és összegyűjteni gyermeket és felnőttet a vetélkedő élményközösségében. Elgondolkodtató írásos dokumentumok születtek az árvákról, a katonákról, a felnőttek társadalmáról, a vetélkedőről, tanítónőjükről és arról is, hogy a magyar szülőnek miért kell magyar tagozatra íratnia a gyermekét – tette hozzá. Ezt követően köszönetet mondott a szervezőknek, a Fejes Réka vezette tanítói közösségnek és a Kiss Tünde tanfelügyelő vezette magyartanárok közösségének, akik a gazdag, színvonalas, megható program során pontos, szép szervezéssel olyan mércét állítottak fel, "amit nem lehet felülmúlni".
Mind a 16 részt vevő negyedik osztályos csapat díjat, dicséretet kapott. Első helyen a marosvásárhelyi Művészeti Líceum IV. B osztályának csapata végzett. Második helyezést a Gyulakutai Általános Iskola negyedikes kisdiákjai értek el, a Dr. Bernády György Általános Iskola IV. E osztályának tanulói dicséretet kaptak.
Az általános iskolák felső tagozatára járó diákok teljesítményét Demeter Ignác magyartanár, zsűrielnök értékelte. Első helyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata végzett. Marosvásárhelyről az Európa Általános Iskola csapata kapott dicséretet, a Liviu Rebreanu Általános Iskola csapata pedig különdíjban részesült.
A középiskolások teljesítményéről Iszlai Enikő magyartanár számolt be. Az első díjat a Bolyai Farkas Elméleti Líceum csapata nyerte, második a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata lett, harmadik helyezést a Bolyai líceum másik csapata ért el.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Ördög Gyárfás Lajos ügyvezető elnök mondott köszönetet a versenyzőknek, a kiváló házigazdáknak, a diákokat felkészítő pedagógusoknak, a forgatókönyv összeállítóinak és levezetőinek.
A tartalmas, szép három napot, amelybe egy gernyeszegi kirándulás és a Maros Művészegyüttes előadásán való részvétel is belefért, a Művészeti Líceum diákjainak műsora nyitotta és zárta.
A háromnapos rendezvényt az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Napsugár gyermeklap, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a Marosvásárhelyi Református Kollégium szervezte. Társszervezők a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 25.
Táborozó – „Mi egy vérből valók vagyunk”
Nyolcadik alkalommal szervezték meg az Aranka-tábort Zsobokon
Immár nyolcadik alkalommal szervezték meg Zsobokon az Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábort, amelyben idén huszonnyolc diák vett részt. Az Erdély különböző pontjairól érkezett táborozók többsége a Kolozsvári vonatállomáson találkozott, ahonnan pár kézszorítást és ölelést követően nevetve indultak Zsobokra.
Az egyórás út után megérkeztünk a zsoboki Bethesda Gyermekotthonba, ahol gyorsan berendezkedtünk, majd a helyi műemlék templomba vonultunk át. Itt Kelemen Csongor Kolozsvári lelkipásztor tartott áhítatot, kitérve többek között a „mindannyian egy test tagjai vagyunk” gondolatra, amit egyhetes együttlétünk vezérigéjének is tekinthettünk. Később Péntek János Kolozsvári nyelvész, akadémikus tartott előadást a Moldvai magyar tájnyelvről és beszélőiről. Tisztázta ezáltal a csángó elnevezés etimológiáját, valamint közelebb hozta a hallgatókhoz a moldvai magyar tájnyelvet, dialektusokat. Játékos ismerkedéssel zárult az első nap, illetve a már hagyományossá vált angyalka-bárányka játékkal, ami még inkább fokozta együttlétünk pozitív hangulatát.
A második nap szakmai előadásai sorában Farmati Anna egyetemi oktató, a Georgius Aranka Társaság elnöke a versről, mint multimediális kommunikációs lehetőségről beszélt, majd Wacha Imre tanár úr jól strukturált gondolatmenetét hallgattuk a nyelvművelésről, a nyelv és a nyelvhasználók műveléséről. Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke Foci–média–morál című előadásában az aktuális Eb kapcsán hangzottak el vélemények a 21. századi labdarúgásról. Az ebédet követően betekintést nyerhettünk az Anyanyelvápolók Szövetsége Ifjúsági Szervezetének világába, majd kézműves foglalkozásokon vettünk részt. Ezúttal sem mAradt ki a kalotaszegi szoba és népviselet megtekintése, Zsobok népi értékeivel való megismerkedés. Vacsora után Bordi András játékos anyanyelvi foglalkozásokkal várt bennünket, a csodás esemény közös énekléssel kezdődött és zárult. Felcsendültek ismert dalok akkordjai, de tanultunk új énekeket is.
Szerdán Korzenszky Richárd perjellel ismerkedtünk meg, akivel együtt léptünk ismét a versek világába, majd Ősz Előd levéltáros, segédlelkész előadását hallottuk a zsoltárfordító Szenczi Molnár Albert életéről és munkásságáról. Az önismeret és hanghasználat közötti összefüggésekről Albert Júlia Kolozsvári színművész és egyetemi oktató tartott érdekes bemutatót, ezt követően pedig akadályversenyen vett részt hat kisebb csapat. Az idei akadályverseny tematikáját a honfoglalás képezte, több érdekes, a fantáziát és egyben a tudást tesztelő próbát teljesítettünk, amelyek által közelebb kerülhettünk egymáshoz. A napot Marosán Csaba színművész Dsida estje zárta.
A csütörtöki nap kirándulással telt: ellátogattunk Tordaszentlászlóra, ahol a helyi tájházban a kalotaszegi kulturális értékeket ismerhettük meg, majd a tordai sóbánya világa, illetve a Tordai- hasadék magasra törő bércei vártak bennünket. Este ketyeréztünk és liciteztünk Kerekes Barnabás tanár úrral, az anyanyelvi játékok véget nem érő sorozata elűzte a napi fáradtságot, ami a túrázással együtt járt.
Füstös Paul, a Kolozsvári Református Kollégium 11. osztályos tanulója
Szabadság (Kolozsvár)
Nyolcadik alkalommal szervezték meg az Aranka-tábort Zsobokon
Immár nyolcadik alkalommal szervezték meg Zsobokon az Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábort, amelyben idén huszonnyolc diák vett részt. Az Erdély különböző pontjairól érkezett táborozók többsége a Kolozsvári vonatállomáson találkozott, ahonnan pár kézszorítást és ölelést követően nevetve indultak Zsobokra.
Az egyórás út után megérkeztünk a zsoboki Bethesda Gyermekotthonba, ahol gyorsan berendezkedtünk, majd a helyi műemlék templomba vonultunk át. Itt Kelemen Csongor Kolozsvári lelkipásztor tartott áhítatot, kitérve többek között a „mindannyian egy test tagjai vagyunk” gondolatra, amit egyhetes együttlétünk vezérigéjének is tekinthettünk. Később Péntek János Kolozsvári nyelvész, akadémikus tartott előadást a Moldvai magyar tájnyelvről és beszélőiről. Tisztázta ezáltal a csángó elnevezés etimológiáját, valamint közelebb hozta a hallgatókhoz a moldvai magyar tájnyelvet, dialektusokat. Játékos ismerkedéssel zárult az első nap, illetve a már hagyományossá vált angyalka-bárányka játékkal, ami még inkább fokozta együttlétünk pozitív hangulatát.
A második nap szakmai előadásai sorában Farmati Anna egyetemi oktató, a Georgius Aranka Társaság elnöke a versről, mint multimediális kommunikációs lehetőségről beszélt, majd Wacha Imre tanár úr jól strukturált gondolatmenetét hallgattuk a nyelvművelésről, a nyelv és a nyelvhasználók műveléséről. Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke Foci–média–morál című előadásában az aktuális Eb kapcsán hangzottak el vélemények a 21. századi labdarúgásról. Az ebédet követően betekintést nyerhettünk az Anyanyelvápolók Szövetsége Ifjúsági Szervezetének világába, majd kézműves foglalkozásokon vettünk részt. Ezúttal sem mAradt ki a kalotaszegi szoba és népviselet megtekintése, Zsobok népi értékeivel való megismerkedés. Vacsora után Bordi András játékos anyanyelvi foglalkozásokkal várt bennünket, a csodás esemény közös énekléssel kezdődött és zárult. Felcsendültek ismert dalok akkordjai, de tanultunk új énekeket is.
Szerdán Korzenszky Richárd perjellel ismerkedtünk meg, akivel együtt léptünk ismét a versek világába, majd Ősz Előd levéltáros, segédlelkész előadását hallottuk a zsoltárfordító Szenczi Molnár Albert életéről és munkásságáról. Az önismeret és hanghasználat közötti összefüggésekről Albert Júlia Kolozsvári színművész és egyetemi oktató tartott érdekes bemutatót, ezt követően pedig akadályversenyen vett részt hat kisebb csapat. Az idei akadályverseny tematikáját a honfoglalás képezte, több érdekes, a fantáziát és egyben a tudást tesztelő próbát teljesítettünk, amelyek által közelebb kerülhettünk egymáshoz. A napot Marosán Csaba színművész Dsida estje zárta.
A csütörtöki nap kirándulással telt: ellátogattunk Tordaszentlászlóra, ahol a helyi tájházban a kalotaszegi kulturális értékeket ismerhettük meg, majd a tordai sóbánya világa, illetve a Tordai- hasadék magasra törő bércei vártak bennünket. Este ketyeréztünk és liciteztünk Kerekes Barnabás tanár úrral, az anyanyelvi játékok véget nem érő sorozata elűzte a napi fáradtságot, ami a túrázással együtt járt.
Füstös Paul, a Kolozsvári Református Kollégium 11. osztályos tanulója
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 21.
Erdélyben így ünnepeljük a magyar dráma napját
A Kolozsvári, a Marosvásárhelyi, a Sepsiszentgyörgyi, a Székelyudvarhelyi és a Csíkszeredai színház is megünnepli szerdán a magyar dráma napját, amelynek alkalmából több előadást és rendezvényt tartanak. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a tíz éve elhunyt Sütő András íróra emlékezik. Szerda délután két előadás lesz, előbb Farkas Ernő értekezik arról, hogy milyen 2016-ban az író drámáinak recepciója, majd Buzogány Dezső beszél a Csillag a máglyán című Sütő-dráma üzenetéről. Az előző évek hagyományához híven a színház munkatársai megkoszorúzzák Aranka György erdélyi nyelvművelő, költő és művelődésszervező szobrát, este felolvasószínházi előadás keretében mutatják be Sütő Andrásnak A szúzai menyegző című drámáját. Az előadást Sebestyén Aba rendezi. A Csíkszeredai Csíki Játékszín a Szemenszedett igazság című bűnügyi komédiát játssza Parászka Miklós rendezésében. A magyar dráma napja köré szervezett, és ezen a héten zajló Székelyudvarhelyi 8. dráMA kortárs színházi találkozón szerdán Székely Csabának a Bányavakság című művét mutatja be a Sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely és az Andrei Mureşanu Színház. Kolozsváron éjszakai drámaírással ünnepelnek a sétatéri teátrumban. A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 130 évvel ezelőtti, 1883. szeptember 21-ei ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg.
kronika.ro
Erdély.ma
A Kolozsvári, a Marosvásárhelyi, a Sepsiszentgyörgyi, a Székelyudvarhelyi és a Csíkszeredai színház is megünnepli szerdán a magyar dráma napját, amelynek alkalmából több előadást és rendezvényt tartanak. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a tíz éve elhunyt Sütő András íróra emlékezik. Szerda délután két előadás lesz, előbb Farkas Ernő értekezik arról, hogy milyen 2016-ban az író drámáinak recepciója, majd Buzogány Dezső beszél a Csillag a máglyán című Sütő-dráma üzenetéről. Az előző évek hagyományához híven a színház munkatársai megkoszorúzzák Aranka György erdélyi nyelvművelő, költő és művelődésszervező szobrát, este felolvasószínházi előadás keretében mutatják be Sütő Andrásnak A szúzai menyegző című drámáját. Az előadást Sebestyén Aba rendezi. A Csíkszeredai Csíki Játékszín a Szemenszedett igazság című bűnügyi komédiát játssza Parászka Miklós rendezésében. A magyar dráma napja köré szervezett, és ezen a héten zajló Székelyudvarhelyi 8. dráMA kortárs színházi találkozón szerdán Székely Csabának a Bányavakság című művét mutatja be a Sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely és az Andrei Mureşanu Színház. Kolozsváron éjszakai drámaírással ünnepelnek a sétatéri teátrumban. A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 130 évvel ezelőtti, 1883. szeptember 21-ei ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg.
kronika.ro
Erdély.ma
2016. szeptember 21.
Drámaünnep Erdély-szerte
A Kolozsvári, a Marosvásárhelyi és a Csíkszeredai színház is megünnepli ma a magyar dráma napját, különböző rendezvényekkel várják az érdeklődőket.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a tíz éve elhunyt Sütő András íróra emlékezik. Délután két előadást tartanak, előbb Farkas Ernő értekezik arról, hogy milyen 2016-ban az író drámáinak recepciója, majd Buzogány Dezső beszél a Csillag a máglyán című Sütő-dráma üzenetéről. Az előző évek hagyományához híven a színház munkatársai megkoszorúzzák Aranka György erdélyi nyelvművelő, költő és művelődésszervező szobrát, este felolvasószínházi előadás keretében mutatják be Sütő András A szúzai menyegző című drámáját Sebestyén Aba rendezésében.
Szabadság (Kolozsvár)
A Kolozsvári, a Marosvásárhelyi és a Csíkszeredai színház is megünnepli ma a magyar dráma napját, különböző rendezvényekkel várják az érdeklődőket.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a tíz éve elhunyt Sütő András íróra emlékezik. Délután két előadást tartanak, előbb Farkas Ernő értekezik arról, hogy milyen 2016-ban az író drámáinak recepciója, majd Buzogány Dezső beszél a Csillag a máglyán című Sütő-dráma üzenetéről. Az előző évek hagyományához híven a színház munkatársai megkoszorúzzák Aranka György erdélyi nyelvművelő, költő és művelődésszervező szobrát, este felolvasószínházi előadás keretében mutatják be Sütő András A szúzai menyegző című drámáját Sebestyén Aba rendezésében.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 24.
A magyar dráma napján
Kísérlet az üzenet dekódolására
A magyar dráma napját ünnepelte szeptember 21-én a világ magyarsága, Marosvásárhelyen a hagyományos eseménysorozatot ez esztendőben egy további évfordulóval is összekapcsolták: tíz éve, 2006. szeptember 30-án hunyt el Sütő András, a honi drámairodalom kimagasló alkotója. Sütő és a színházművészet viszonyát bemutatni, ismertetni szükségtelen, e két évforduló – Madách Imre Az ember tragédiájának 1883-as bemutatója és Sütő András tíz évvel ezelőtti halála – nívós tiszteletadást eredményezett.
A szerdai eseménysorozat délben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum – Református Kollégiumban kezdődött, amelynek dísztermében Farkas Ernő tartott előadást Sütő műveinek 2016-os recepciójáról, 17 órától pedig a Bernády Házban, telt házas közönség jelenlétében folytatódott a műsor. Itt Demeter József református lelkipásztor, friss nyugdíjas köszöntötte a jelenlévőket, aki elmondta: Nagy Pál után ő vette át a Sütő András Baráti Társaság elnöki tisztjét. – Tíz nap múlva lesz 10 éve annak, hogy elhunyt Sütő András, és egy éve távozott közülünk Nagy Pál. Amikor elkezdtük szervezni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal közösen ezt a napot, Gálfalvi Zsoltot kértük fel előadást tartani, de betegsége miatt nem jöhetett el. 1982-ben azonban nagyon szépen írt Sütőről, írása ma sem elavult – mondta a házigazda, majd Kilyén Ilka színművésznő olvasta fel Gálfalvi Zsolt szóban forgó írását: Sütő két drámáját, a Perzsákat és Szuzai menyegzőt magába foglaló, a Kriterion könyvkiadónál megjelent kötethez írt fülszövegét.
A Domahidi kvartett fellépését követően Demeter József mutatta be a délutáni előadót, dr. Buzogány Dezső teológiai tanárt.
– 1957-ben született, 1981-ben végezte el a teológiát, tíz évig lelkipásztor, később teológiai tanár, 2001-től a Bolyai Tudományegyetem tanára, számos más egyetemen vendégtanár. Kálvin Institúciójának mai magyar nyelvre fordítója, ezért aranygyűrűs kitüntetést kapott a magyarországi zsinattól. Közkedvelt tudós-lelkész. Most következő tanulmányában olyan üzeneteket próbál megfejteni, melyek a Csillag a máglyán című Sütő-dráma kapcsán elevenednek meg: mit mondott Kálvin Sütőnek 420 év után, és mit mondhat Szervét liberalizmusa ma nekünk?
A Csillag a máglyán – kísérlet az üzenet dekódolására című értekezése során dr. Buzogány Dezső elmondta: hosszú évekig élt benne a Kolozsvári premier után a teológián szervezett fórum emléke. – A fórum hangulata mAradt meg bennem, miszerint Kálvint súlyos támadás érte. Ezzel az előérzettel olvastam újra nemrég a drámát. Nem Sütő teljes életművét próbálom értékelni és a drámairodalomnak sem vagyok szakembere. A mű nagy tehetséggel megírt munka, hihető és valószerű mindaz, amit írója a szereplők szájába ad. Sütő beismeri, hogy dramaturgiai megoldásai nem mindig egyeznek a valós történelmi helyzettel, de ezt szerzőként nyilvánvalóan megteheti, nem történelmi szaktanulmányt írt. Emiatt a dráma nem veszíti hitelét, üzenete nem csorbul. A jellemrajzok azonban bekerültek a közgondolkodásba, és nem mindegy, hogy milyen nyomot hagynak a társadalom emlékezetében. Meglehet, hogy emiatt a főszereplőkről torz kép alakul ki. A szerző elképzelt párbeszédekkel megteremti a dramaturgiai helyzetet – például a kezdetekben Szervét agyondicséri Kálvint, hogy a végén Kálvin máglyára küldje őt. Más párbeszédek reálisak, például azok, amelyek a máglyahalált tárgyalják – elég, ha a hugenották példáját nézzük. Kálvin és Szervét párbeszéde tárgyszerű, de nem valószerű – Kálvinnak nem volt hatalma Genfben házkutatást elrendelni, és senkit sem végeztek ki azért, mert gúnyiratot írt ellene. Sütő jól ismerte a történelmi helyzetet, kimondatja, hogy Kálvin csak látszólagos ura a városnak – amelynek törvényeit a nagytanács és a polgárokból álló közgyűlés hozta, a törvényeket pedig a közösség önként fogadta el. A párbeszédekből úgy tűnhet, hogy Genfet a konzisztórium vezette, de ennek a valóságban nem sok beleszólása volt a város vezetésébe. Az egyik jelenetben említett gályarabokat az ellenreformáció vetette rabságba a drámákban történtek után 150 évvel – ez a momentum sem kimondottan érthető. Az üzenet megpróbál ugyan eljutani a nézőhöz, de a színpadi játék elhomályosítja az áthallásokat és burkolt üzeneteket, amelyek egy helyre gyűjtve igen ütőképes koncentrátumot képeznek. "A falak is besúgók", házkutatás utólagos parancslevéllel, "még a templomok is alá vannak ásva a besúgók patkányi állataival", "a szabadság tökéletes állapota az emberi álom – az egyetlen jog, ami megmAradt". Az első felvonásnak az 1970-es, ’80-as évekhez intézett üzenete direkt és nem félreérthető. A második és harmadik felvonás ezeknél sokkal kifinomultabb rejtett üzeneteket tartalmaz. Itt a kulcsszó a tévelygés. Már nem az arctalan diktatúra kiszolgálói igyekeznek csörtetve – Kálvin és Szervét párbeszéde tűnődés, igazságkeresés: mindkettőnek igaza van a maga rendszerében. Akár három értelmiségi típust is el tudunk különíteni. A diktatúrát kiszolgáló: Fárel. Az elveihez hűséges, konzervatív idealista: Kálvin. A minden tekintélyt elvető szabadelvű: Szervét. És a recepciók, kritikák szerzőiként előléptek azok az értelmiségiek, akik a ’70- es, ’80-as években kiszolgálták a rendszert, avagy ellene lázadtak – szerintük Kálvin máglyára küldi Szervétet, így inkvizítor lesz: a műről végtelenül leegyszerűsítő írások jelentek meg. A korabeli kritika a történelmi helyzet köldöknézéséből nem tudott kilépni. Szerzőik ezért is hallanak – talán szándékosan – egyházellenes üzenetet ki belőle. Talán sokan a rendszer iránti lojalitásukat azzal akarták hangsúlyozni, hogy a dráma ezen vonását erősítették és szándékosan félretájékoztattak, ezzel a nézőt az egyházellenesség felé terelték. De milyen kérdéseket vet fel ma a Kálvin- jelenség? Ma a vallás magánügy, a főhős korában azonban a legégetőbb közügy volt. Ezt a mai társadalom nagy része nevetségesnek tartja, ma már nem létkérdés. Akkoriban a hit, a vallás, a felekezet nélkülözhetetlen részei voltak az üdvözülésnek. A mai és akkori kor társadalmi rendje között nincsen átjárhatóság. Ami a korszellemet és történelmi tényeket illeti, Kálvin Genfben nem érvényesíthette az akaratát. A politika akkor is politika volt. A hatalmon lévő libertinusok Szervét megítélésével Kálvint akarták lejáratni. Sütő abban téved, hogy egy nyugati polgári demokratikus intézményre ráhúzza egy balkáni ország parancsuralmi rendszerének a mezét. A svájci demokráciát feláldozza, hogy a romániai diktatúra jellemrajzát elkészítse. A két rendszer szubsztanciája nem azonos, és a szerző nem utal arra, hogy e kettő alapjaiban különbözik egymástól. Dramaturgiailag ezt nyilván nem tehette meg, mert akkor odavész az üzenet. De találhatott volna ennél sokkal találóbb analógiát a hazai, akkori viszonyok érzékeltetéséhez.
Kérdés, hogy a műnek van-e ma aktualitása? Az önkritika a diktatúra idején elvárt polgári gesztus volt, de egyéb kritika már nem. Az üzenet kommunikálása az összekacsintásra épül, mert ez a rendszer vette körül a nézőt nap mint nap. De a helyzet azóta megváltozott, és ezzel odalett az üzenet megfejtésének a kulcsa. Kérdés, hogy ennek hiányában a mai néző vagy olvasó milyen üzenetet kap a drámában? Ebben nagy szerepe van az éppen aktuális előadásnak, hiszen az előbbiek okán ma már akár a félretájékoztatás veszélyét is hordhatja a dráma. Ha ma kerülne bemutatásra, mindenképpen hozzá kellene kapcsolni a kort, amelyben született, mert a valós üzenet csak így juthat el a mai nézőhöz. A dráma annak a helyzetnek a része, és részeként kell mAradnia, mert csak vele együtt van mondanivalója – mondta történelmi, drámairodalmi részletekben gazdag előadása során dr. Buzogány Dezső, majd a Domahidi kvartett játéka zárta a rendezvényt.
Este fél héttől Aranka György szobránál vette kezdetét a hagyományos koszorúzás, amelynek keretében Berekméri Katalin színművésznő olvasta föl a Sütő András színházi üzenete a mának című szövegösszeállítást, este 7 órától pedig premierre került sor – a Nemzeti Kistermében Sütő András A szuzai menyegző című drámájának Sebestyén Aba által rendezett felolvasószínházi bemutatóján vett részt a nagyérdemű.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
Kísérlet az üzenet dekódolására
A magyar dráma napját ünnepelte szeptember 21-én a világ magyarsága, Marosvásárhelyen a hagyományos eseménysorozatot ez esztendőben egy további évfordulóval is összekapcsolták: tíz éve, 2006. szeptember 30-án hunyt el Sütő András, a honi drámairodalom kimagasló alkotója. Sütő és a színházművészet viszonyát bemutatni, ismertetni szükségtelen, e két évforduló – Madách Imre Az ember tragédiájának 1883-as bemutatója és Sütő András tíz évvel ezelőtti halála – nívós tiszteletadást eredményezett.
A szerdai eseménysorozat délben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum – Református Kollégiumban kezdődött, amelynek dísztermében Farkas Ernő tartott előadást Sütő műveinek 2016-os recepciójáról, 17 órától pedig a Bernády Házban, telt házas közönség jelenlétében folytatódott a műsor. Itt Demeter József református lelkipásztor, friss nyugdíjas köszöntötte a jelenlévőket, aki elmondta: Nagy Pál után ő vette át a Sütő András Baráti Társaság elnöki tisztjét. – Tíz nap múlva lesz 10 éve annak, hogy elhunyt Sütő András, és egy éve távozott közülünk Nagy Pál. Amikor elkezdtük szervezni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal közösen ezt a napot, Gálfalvi Zsoltot kértük fel előadást tartani, de betegsége miatt nem jöhetett el. 1982-ben azonban nagyon szépen írt Sütőről, írása ma sem elavult – mondta a házigazda, majd Kilyén Ilka színművésznő olvasta fel Gálfalvi Zsolt szóban forgó írását: Sütő két drámáját, a Perzsákat és Szuzai menyegzőt magába foglaló, a Kriterion könyvkiadónál megjelent kötethez írt fülszövegét.
A Domahidi kvartett fellépését követően Demeter József mutatta be a délutáni előadót, dr. Buzogány Dezső teológiai tanárt.
– 1957-ben született, 1981-ben végezte el a teológiát, tíz évig lelkipásztor, később teológiai tanár, 2001-től a Bolyai Tudományegyetem tanára, számos más egyetemen vendégtanár. Kálvin Institúciójának mai magyar nyelvre fordítója, ezért aranygyűrűs kitüntetést kapott a magyarországi zsinattól. Közkedvelt tudós-lelkész. Most következő tanulmányában olyan üzeneteket próbál megfejteni, melyek a Csillag a máglyán című Sütő-dráma kapcsán elevenednek meg: mit mondott Kálvin Sütőnek 420 év után, és mit mondhat Szervét liberalizmusa ma nekünk?
A Csillag a máglyán – kísérlet az üzenet dekódolására című értekezése során dr. Buzogány Dezső elmondta: hosszú évekig élt benne a Kolozsvári premier után a teológián szervezett fórum emléke. – A fórum hangulata mAradt meg bennem, miszerint Kálvint súlyos támadás érte. Ezzel az előérzettel olvastam újra nemrég a drámát. Nem Sütő teljes életművét próbálom értékelni és a drámairodalomnak sem vagyok szakembere. A mű nagy tehetséggel megírt munka, hihető és valószerű mindaz, amit írója a szereplők szájába ad. Sütő beismeri, hogy dramaturgiai megoldásai nem mindig egyeznek a valós történelmi helyzettel, de ezt szerzőként nyilvánvalóan megteheti, nem történelmi szaktanulmányt írt. Emiatt a dráma nem veszíti hitelét, üzenete nem csorbul. A jellemrajzok azonban bekerültek a közgondolkodásba, és nem mindegy, hogy milyen nyomot hagynak a társadalom emlékezetében. Meglehet, hogy emiatt a főszereplőkről torz kép alakul ki. A szerző elképzelt párbeszédekkel megteremti a dramaturgiai helyzetet – például a kezdetekben Szervét agyondicséri Kálvint, hogy a végén Kálvin máglyára küldje őt. Más párbeszédek reálisak, például azok, amelyek a máglyahalált tárgyalják – elég, ha a hugenották példáját nézzük. Kálvin és Szervét párbeszéde tárgyszerű, de nem valószerű – Kálvinnak nem volt hatalma Genfben házkutatást elrendelni, és senkit sem végeztek ki azért, mert gúnyiratot írt ellene. Sütő jól ismerte a történelmi helyzetet, kimondatja, hogy Kálvin csak látszólagos ura a városnak – amelynek törvényeit a nagytanács és a polgárokból álló közgyűlés hozta, a törvényeket pedig a közösség önként fogadta el. A párbeszédekből úgy tűnhet, hogy Genfet a konzisztórium vezette, de ennek a valóságban nem sok beleszólása volt a város vezetésébe. Az egyik jelenetben említett gályarabokat az ellenreformáció vetette rabságba a drámákban történtek után 150 évvel – ez a momentum sem kimondottan érthető. Az üzenet megpróbál ugyan eljutani a nézőhöz, de a színpadi játék elhomályosítja az áthallásokat és burkolt üzeneteket, amelyek egy helyre gyűjtve igen ütőképes koncentrátumot képeznek. "A falak is besúgók", házkutatás utólagos parancslevéllel, "még a templomok is alá vannak ásva a besúgók patkányi állataival", "a szabadság tökéletes állapota az emberi álom – az egyetlen jog, ami megmAradt". Az első felvonásnak az 1970-es, ’80-as évekhez intézett üzenete direkt és nem félreérthető. A második és harmadik felvonás ezeknél sokkal kifinomultabb rejtett üzeneteket tartalmaz. Itt a kulcsszó a tévelygés. Már nem az arctalan diktatúra kiszolgálói igyekeznek csörtetve – Kálvin és Szervét párbeszéde tűnődés, igazságkeresés: mindkettőnek igaza van a maga rendszerében. Akár három értelmiségi típust is el tudunk különíteni. A diktatúrát kiszolgáló: Fárel. Az elveihez hűséges, konzervatív idealista: Kálvin. A minden tekintélyt elvető szabadelvű: Szervét. És a recepciók, kritikák szerzőiként előléptek azok az értelmiségiek, akik a ’70- es, ’80-as években kiszolgálták a rendszert, avagy ellene lázadtak – szerintük Kálvin máglyára küldi Szervétet, így inkvizítor lesz: a műről végtelenül leegyszerűsítő írások jelentek meg. A korabeli kritika a történelmi helyzet köldöknézéséből nem tudott kilépni. Szerzőik ezért is hallanak – talán szándékosan – egyházellenes üzenetet ki belőle. Talán sokan a rendszer iránti lojalitásukat azzal akarták hangsúlyozni, hogy a dráma ezen vonását erősítették és szándékosan félretájékoztattak, ezzel a nézőt az egyházellenesség felé terelték. De milyen kérdéseket vet fel ma a Kálvin- jelenség? Ma a vallás magánügy, a főhős korában azonban a legégetőbb közügy volt. Ezt a mai társadalom nagy része nevetségesnek tartja, ma már nem létkérdés. Akkoriban a hit, a vallás, a felekezet nélkülözhetetlen részei voltak az üdvözülésnek. A mai és akkori kor társadalmi rendje között nincsen átjárhatóság. Ami a korszellemet és történelmi tényeket illeti, Kálvin Genfben nem érvényesíthette az akaratát. A politika akkor is politika volt. A hatalmon lévő libertinusok Szervét megítélésével Kálvint akarták lejáratni. Sütő abban téved, hogy egy nyugati polgári demokratikus intézményre ráhúzza egy balkáni ország parancsuralmi rendszerének a mezét. A svájci demokráciát feláldozza, hogy a romániai diktatúra jellemrajzát elkészítse. A két rendszer szubsztanciája nem azonos, és a szerző nem utal arra, hogy e kettő alapjaiban különbözik egymástól. Dramaturgiailag ezt nyilván nem tehette meg, mert akkor odavész az üzenet. De találhatott volna ennél sokkal találóbb analógiát a hazai, akkori viszonyok érzékeltetéséhez.
Kérdés, hogy a műnek van-e ma aktualitása? Az önkritika a diktatúra idején elvárt polgári gesztus volt, de egyéb kritika már nem. Az üzenet kommunikálása az összekacsintásra épül, mert ez a rendszer vette körül a nézőt nap mint nap. De a helyzet azóta megváltozott, és ezzel odalett az üzenet megfejtésének a kulcsa. Kérdés, hogy ennek hiányában a mai néző vagy olvasó milyen üzenetet kap a drámában? Ebben nagy szerepe van az éppen aktuális előadásnak, hiszen az előbbiek okán ma már akár a félretájékoztatás veszélyét is hordhatja a dráma. Ha ma kerülne bemutatásra, mindenképpen hozzá kellene kapcsolni a kort, amelyben született, mert a valós üzenet csak így juthat el a mai nézőhöz. A dráma annak a helyzetnek a része, és részeként kell mAradnia, mert csak vele együtt van mondanivalója – mondta történelmi, drámairodalmi részletekben gazdag előadása során dr. Buzogány Dezső, majd a Domahidi kvartett játéka zárta a rendezvényt.
Este fél héttől Aranka György szobránál vette kezdetét a hagyományos koszorúzás, amelynek keretében Berekméri Katalin színművésznő olvasta föl a Sütő András színházi üzenete a mának című szövegösszeállítást, este 7 órától pedig premierre került sor – a Nemzeti Kistermében Sütő András A szuzai menyegző című drámájának Sebestyén Aba által rendezett felolvasószínházi bemutatóján vett részt a nagyérdemű.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 12.
500 éves a reformáció
Protestáns Marosvásárhely
Amikor ötszáz évvel ezelőtt a Wittenberg nevű német városból elindult a világtörténelem egyik legnagyobb lelki, szellemi mozgalma, a reformáció, városunkban – amit akkor Székelyvásárhelyként ismertek – két nagy egyházi intézmény, központ létezett: a város hivatalos plébániája a mai Bolyai tetőn, és a Ferenc-rendi barátok temploma meg kolostora a vár területén. Az egykori Szent Miklós-egyház helyén ma a református kollégium működik, az akkori ferences templomot pedig református Vártemplomként emlegetik a marosvásárhelyiek. Közben felépült a városban harmincnál is több templom, jelezve az idők változását, nyelvek és kultúrák találkozását, mutatva másnak és a nagyvilágnak, hogy több vallásfelekezet békésen megfér egymás mellett.
Marosvásárhely reformációjának első megbízható adata 1556. augusztus 6-a, amikor a szerzetesek távozni kényszerülnek a ferences kolostorból és templomból. A kolozsvári országgyűlés az üresen maradt kolostor épületében megengedi az iskolaalapítást, s így 1557-ben indul el ott a schola particula, amely az ide menekült sárospataki kollégiummal egyesülve (1718) a Székelyföld első református kollégiuma, főiskolája lesz.
Marosvásárhely távol esett a nagy hitviták helyszíneitől, itt sokkal csendesebben, majdhogynem észrevétlenül zajlott a hitújítás eseménysorozata. Krónikások feljegyezték, volt olyan időszak a város életében, amikor – egy férfit kivéve – a lakosság teljesen reformátusnak vallotta magát. Természetesen az idők folyamán sokszor változott a város vallásos, felekezeti összetétele, de a magyarság túlnyomó része mindmáig református. Ezt igazolja az a mai vallásos életkép, hogy a város húsz magyar templomából tíz református, kettő unitárius, egy evangélikus és egy baptista.
Egyháztörténeti feljegyzések szerint városunkban a reformáció századában három zsinatot tartottak, melyek közül az első (1559) döntő jelentőségű volt az erdélyi, sőt az egész magyar reformáció szempontjából. Alapjában véve itt, ezen a zsinaton dőlt el végérvényesen az erdélyi szász egyház és a magyar gyülekezetek hitvallásos szétválása. Az erdélyi hitújítás forrongó éveiben még tartottak városunkban két zsinatot: 1566. május 19- én, amelyen már az unitarizmus felé hajlottak, és 1567. szeptember 1-jén, amikor egészen antitrinitárius (a szentháromság elvetése) szellemű megegyezés született. Dávid Ferenc halála, majd a katolikus Báthoriak és a későbbi református fejedelmek kora nem kedvezett az unitárius tanok terjedésének, és Marosvásárhely egy erdélyi református régió, a Mezőség, Székelyföld, Küküllő és Fehér vármegyék találkozásánál református vallási központtá fejlődött.
A marosvásárhelyi református egyház súlyát és fontosságát igazolja az a történelmi tény, hogy Erdély 45 református püspöke közül nyolc városunkban volt lelkipásztor, a sor Göcsi Mátéval kezdődik, majd folytatódik Zágoni Aranka Györgyön (az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság megalapítójának apja), Antal Jánoson keresztül Csiha Kálmánig. Az erdélyi református egyház történetében volt egy időszak a 18. században, amikor minden második évben itt tartották közgyűlésüket vagy zsinatukat. Ugyancsak az itteni református egyház jelentőségét igazolja, hogy 1720-ban a református kollégiumban elindítják a teológiai tanszéket, ami – Nagyenyed és Kolozsvár mellett – az erdélyi református lelkipásztorképzést jelentette. Ez a teológiai tanszék 1854-ben szűnik meg bágyi Török János székely vértanú kivégzésével.
Pál-Antal Sándor Marosvásárhely történetében állapítja meg: "a marosvásárhelyi református egyházközség Erdély egyik legnépesebb és legerősebb gyülekezete a 18. században is". Majd a következő században felépül a második református templom, a Kistemplom. Ma városunkban kilenc református templom található és egy gyülekezeti ház, és ehhez a tíz egyházközséghez több mint 30.000 egyháztag tartozik – a város teljes lakosságának egynegyede. A 19. században szerveződik a másik két protestáns egyházközség, az evangélikus és az unitárius, sőt utóbbi az ezredfordulón felépíti második templomát is a Kövesdombon. A protestáns felekezetek legifjabbika Marosvásárhelyen a baptista közösség, amely – egyedüliként – törvényesen épített templomot itt a kommunizmus idején.
Egy ötödfél évszázados egyház múltját és súlyát, szellemi és lelki értékét, kulturális és művelődési fontosságát nemcsak a templomok és az ezekben végzett vallásos tevékenységek mutatják, hanem közvetve és közvetlenül beleépül hatása a helység életébe. Így gazdagította a város szellemi és tudományos életét a több mint 450 éves református kollégium messze földön híres tanáraival és itt végzett tanulóival, majd az egykori leányiskolával.
Sorozatunkban igyekszünk ezeket a protestáns gyülekezeteket és templomaikat részletesebben is bemutatni, s akkor majd neves vagy kevésbé ismert nevek kerülnek elő a feledés homályából, olyanok, akik hozzájárultak e város lelki, szellemi, kulturális életének gazdagításához. Példaként csak a kisebbségi létben eltöltött század protestáns egyházi személyiségeire emlékeztetek, akik ott élnek emlékeinkben: Bernády György, Farczády Elek, Ágoston Albert főgondnokok, Tóthfalusi József református lelkipásztor (a Képes Szent Biblia kiadója, a Kemény Zsigmond Társaság elnöke), Csiha Kálmán református esperes, püspök, Kolcsár Sándor unitárius esperes, közéleti ember, Fülöp G. Dénes iskola- és intézményalapító lelkipásztor. De itt élt, szolgált és küzdött Tolnai Lajos író, vártemplomi lelkipásztor, Antal János kollégiumi tanár, püspök.
Ha csak érintőlegesen is, szólnunk kell az egyházak egyik nagyon fontos lelki, szellemi és nemzeti neveléséről – a zenéről. Ma Marosvásárhelyen a Kultúrpalota koncertorgonája mellett csak a templomokban vannak orgonák, amelyeken színvonalas orgonakoncerteket tartanak, és ahol felekezettől vagy akár nemzetiségtől függetlenül együtt vannak a város lakói. Csak a Vártemplomnak 2016-ban három olyan énekkara van – Psalmus vegyes kar, Musica Humana női énekkar és Vox Angelica gyerekkórus – amelyek külföldi szerepléseik mellett hetente négyszer tartanak próbát. Aligha van ma itt élőbb közösség, mint azoknak a különböző korosztályokhoz tartozó énekkari tagoknak a találkozása, akik heti rendszerességgel együtt énekelnek vallásos és más műveket. Mindezek felemlegetése nem véletlen, hiszen az egyház egyik legnagyobb küldetése és szolgálata, lelki ereje a közösség megélése. Ennek bibliai alapja van, és egyben nemzetmegtartó hivatása. Ezért is él ma itt, ebben a városban egy tucatnál is több protestáns egyházközség békésen egymás mellett a nem protestáns vallásfelekezetek gyülekezeteivel, egyháztagjaival.
Ötvös József Népújság (Marosvásárhely)
Protestáns Marosvásárhely
Amikor ötszáz évvel ezelőtt a Wittenberg nevű német városból elindult a világtörténelem egyik legnagyobb lelki, szellemi mozgalma, a reformáció, városunkban – amit akkor Székelyvásárhelyként ismertek – két nagy egyházi intézmény, központ létezett: a város hivatalos plébániája a mai Bolyai tetőn, és a Ferenc-rendi barátok temploma meg kolostora a vár területén. Az egykori Szent Miklós-egyház helyén ma a református kollégium működik, az akkori ferences templomot pedig református Vártemplomként emlegetik a marosvásárhelyiek. Közben felépült a városban harmincnál is több templom, jelezve az idők változását, nyelvek és kultúrák találkozását, mutatva másnak és a nagyvilágnak, hogy több vallásfelekezet békésen megfér egymás mellett.
Marosvásárhely reformációjának első megbízható adata 1556. augusztus 6-a, amikor a szerzetesek távozni kényszerülnek a ferences kolostorból és templomból. A kolozsvári országgyűlés az üresen maradt kolostor épületében megengedi az iskolaalapítást, s így 1557-ben indul el ott a schola particula, amely az ide menekült sárospataki kollégiummal egyesülve (1718) a Székelyföld első református kollégiuma, főiskolája lesz.
Marosvásárhely távol esett a nagy hitviták helyszíneitől, itt sokkal csendesebben, majdhogynem észrevétlenül zajlott a hitújítás eseménysorozata. Krónikások feljegyezték, volt olyan időszak a város életében, amikor – egy férfit kivéve – a lakosság teljesen reformátusnak vallotta magát. Természetesen az idők folyamán sokszor változott a város vallásos, felekezeti összetétele, de a magyarság túlnyomó része mindmáig református. Ezt igazolja az a mai vallásos életkép, hogy a város húsz magyar templomából tíz református, kettő unitárius, egy evangélikus és egy baptista.
Egyháztörténeti feljegyzések szerint városunkban a reformáció századában három zsinatot tartottak, melyek közül az első (1559) döntő jelentőségű volt az erdélyi, sőt az egész magyar reformáció szempontjából. Alapjában véve itt, ezen a zsinaton dőlt el végérvényesen az erdélyi szász egyház és a magyar gyülekezetek hitvallásos szétválása. Az erdélyi hitújítás forrongó éveiben még tartottak városunkban két zsinatot: 1566. május 19- én, amelyen már az unitarizmus felé hajlottak, és 1567. szeptember 1-jén, amikor egészen antitrinitárius (a szentháromság elvetése) szellemű megegyezés született. Dávid Ferenc halála, majd a katolikus Báthoriak és a későbbi református fejedelmek kora nem kedvezett az unitárius tanok terjedésének, és Marosvásárhely egy erdélyi református régió, a Mezőség, Székelyföld, Küküllő és Fehér vármegyék találkozásánál református vallási központtá fejlődött.
A marosvásárhelyi református egyház súlyát és fontosságát igazolja az a történelmi tény, hogy Erdély 45 református püspöke közül nyolc városunkban volt lelkipásztor, a sor Göcsi Mátéval kezdődik, majd folytatódik Zágoni Aranka Györgyön (az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság megalapítójának apja), Antal Jánoson keresztül Csiha Kálmánig. Az erdélyi református egyház történetében volt egy időszak a 18. században, amikor minden második évben itt tartották közgyűlésüket vagy zsinatukat. Ugyancsak az itteni református egyház jelentőségét igazolja, hogy 1720-ban a református kollégiumban elindítják a teológiai tanszéket, ami – Nagyenyed és Kolozsvár mellett – az erdélyi református lelkipásztorképzést jelentette. Ez a teológiai tanszék 1854-ben szűnik meg bágyi Török János székely vértanú kivégzésével.
Pál-Antal Sándor Marosvásárhely történetében állapítja meg: "a marosvásárhelyi református egyházközség Erdély egyik legnépesebb és legerősebb gyülekezete a 18. században is". Majd a következő században felépül a második református templom, a Kistemplom. Ma városunkban kilenc református templom található és egy gyülekezeti ház, és ehhez a tíz egyházközséghez több mint 30.000 egyháztag tartozik – a város teljes lakosságának egynegyede. A 19. században szerveződik a másik két protestáns egyházközség, az evangélikus és az unitárius, sőt utóbbi az ezredfordulón felépíti második templomát is a Kövesdombon. A protestáns felekezetek legifjabbika Marosvásárhelyen a baptista közösség, amely – egyedüliként – törvényesen épített templomot itt a kommunizmus idején.
Egy ötödfél évszázados egyház múltját és súlyát, szellemi és lelki értékét, kulturális és művelődési fontosságát nemcsak a templomok és az ezekben végzett vallásos tevékenységek mutatják, hanem közvetve és közvetlenül beleépül hatása a helység életébe. Így gazdagította a város szellemi és tudományos életét a több mint 450 éves református kollégium messze földön híres tanáraival és itt végzett tanulóival, majd az egykori leányiskolával.
Sorozatunkban igyekszünk ezeket a protestáns gyülekezeteket és templomaikat részletesebben is bemutatni, s akkor majd neves vagy kevésbé ismert nevek kerülnek elő a feledés homályából, olyanok, akik hozzájárultak e város lelki, szellemi, kulturális életének gazdagításához. Példaként csak a kisebbségi létben eltöltött század protestáns egyházi személyiségeire emlékeztetek, akik ott élnek emlékeinkben: Bernády György, Farczády Elek, Ágoston Albert főgondnokok, Tóthfalusi József református lelkipásztor (a Képes Szent Biblia kiadója, a Kemény Zsigmond Társaság elnöke), Csiha Kálmán református esperes, püspök, Kolcsár Sándor unitárius esperes, közéleti ember, Fülöp G. Dénes iskola- és intézményalapító lelkipásztor. De itt élt, szolgált és küzdött Tolnai Lajos író, vártemplomi lelkipásztor, Antal János kollégiumi tanár, püspök.
Ha csak érintőlegesen is, szólnunk kell az egyházak egyik nagyon fontos lelki, szellemi és nemzeti neveléséről – a zenéről. Ma Marosvásárhelyen a Kultúrpalota koncertorgonája mellett csak a templomokban vannak orgonák, amelyeken színvonalas orgonakoncerteket tartanak, és ahol felekezettől vagy akár nemzetiségtől függetlenül együtt vannak a város lakói. Csak a Vártemplomnak 2016-ban három olyan énekkara van – Psalmus vegyes kar, Musica Humana női énekkar és Vox Angelica gyerekkórus – amelyek külföldi szerepléseik mellett hetente négyszer tartanak próbát. Aligha van ma itt élőbb közösség, mint azoknak a különböző korosztályokhoz tartozó énekkari tagoknak a találkozása, akik heti rendszerességgel együtt énekelnek vallásos és más műveket. Mindezek felemlegetése nem véletlen, hiszen az egyház egyik legnagyobb küldetése és szolgálata, lelki ereje a közösség megélése. Ennek bibliai alapja van, és egyben nemzetmegtartó hivatása. Ezért is él ma itt, ebben a városban egy tucatnál is több protestáns egyházközség békésen egymás mellett a nem protestáns vallásfelekezetek gyülekezeteivel, egyháztagjaival.
Ötvös József Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 8.
Erről jut eszembe
Szobra áll, sírhelye jeltelen. Furcsa helyzet, különös utóélet. Aranka György, Marosvásárhely közmegbecsülést érdemlő jelese, a felvilágosodás eszméinek kitartó híve és mindenese 200 esztendeje, 1817. március 11-én hunyt el. Nyolcvan évvel korábban, 1737-ben született. Idén kettős évforduló is arra késztet tehát, hogy a vásárhelyiekben felfrissítsük az emlékezetét. A Nemzeti Színház épülete mögött, a járókelők és az ide látogató turisták szeme elől kissé eldugva, a főtérhez mégis közel, magához vonz cselekvést sugalló bronzmása, Gyarmathy János impozánsan is emberközeli, 2008-ban avatott, megnyerő alkotása. Az egykori fáradhatatlan művelődésszervező, író, történész, filozófus, a magyar akadémiát megelőző tudós testület, az Erdélyi Nyelvmívelő Társaság létrehozásának fő szorgalmazója egyik kezében könyv és fénysugárzó gyertya. Másikkal – igazi magvetőként – betűket szór maga köré. Kis dombocskán örökítette meg a szobrász, kemény kockakövek formázzák a halmot, a magyar ábécé véletlenszerűen szétszórt, bronzból mintázott betűit szorítják magukhoz a szikladarabok szerves összetartozásban. Aranka György jól elvan a kis parkban. Lábainál né- hány viharvert, őszi koszorú még a tavalyi drámanapi tisztelgést juttatja eszünkbe, karján vidáman lengeti a vékony piros-fehér-zöld szalagocskát a tavaszi szél. A református temetőben, ahova halála után két nappal temették, a nyughelyét hiába keresem. A sírkert ravatalozója, Erdély legrégebbi és legszebb cinterme oldalfalán márványtábla hirdeti, hogy Zágoni Aranka György, az EMNYT alapítója itt lelt örök nyugalmat. Halálával kapcsolatos információkban nem bővelkedünk, a krónikák többnyire beérik azzal, hogy jeltelen sírba temették. Hogy „Erdély Kazinczyja” miért nem kapta meg a kellő megbecsülést utódaitól, követőitől a távozása utáni években, évtizedekben, nehéz megmondani. Talán a nagy kortárs, a költő Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versében találunk rá magyarázatot? „Múzsák, most oly helyen elmélkedem, amely/a Világ abroszán legkritikusabb hely”... Vásárhely már akkor is olyan volt! Noha a szándék, hogy maradandó jel emlékeztessen az emberre és értékes életművére, időnként fel-felmerült. A Kemény Zsigmond Társaság például 1934-ben mozgalmat indított, hogy emlékművet állítsanak Aranka György jeltelen sírjára. Születésének 200. évforduló-ján is külön előadás foglalkozott a kérdéssel. De a reformátustemetőről megjelentetett tanulmányok, amelyekhez hozzáfértem, ilyen vonatkozásban konkrétumot nem tartalmaznak. Azt reméltem, ha nincs is kő, a temetőben mégiscsak rátalálok a sírra. Meddő próbálkozás. Az új gondnok igyekezett minden ide vonatkozó adatot előkeríteni, a régi is segített, ő talált rá végül is egy gépírásos dolgozatra, amelyben az áll, hogy az Erdélyi Kéziratkiadó Társaságot is létrehozó Arankát a sírkert I-es parcellájába, a mai 36-os sírba temették. Talán igen, talán nem. A megnevezett helyen gondozott, szép síremlék található. A sírkő mindkét oldalán nevek, az ott nyugvóké. Egyik sem utal Aranka Györgyre. Nyilván a leszármazottak, ha ők vették át a nyughelyet, minderről többet tudhatnak. Ha mások, akkor már csekély az esély, hogy valaha is tisztázódjanak a dolgok. De jó volna, ha egyszer mégis kiderülne, anyanyelvünk e megszállott pallérozóját hova helyezték végső nyugalomra. Nyomtatásban közzétett, illetve kéziratban maradt több mint félszáz munkája és műfordítása figyelemre méltó hagyaték. A tanulmánycímek közt tallózva ma az egyik kevésbé ismert külön is kiemelendő: „Hogy a’ nemzeti nyelvnek kipallérozása és kimívelése egy hazában igen hasznos és a’nnak minden jó hazafira ‘s léányira nézve érzékeny dolog légyen, azt az Europai Keresztény Nemzeteknek szembe tünö példái bizonyitják.” A helyesírás persze mára elavult, de a több mint két évszázad teltével megfogalmazott szándék, hogy az oktatásba, képzésbe a lányokat is vonják be, csakis dicséretet érdemel. Ennek alapján is bátran kijelenthetem, ha élne, Aranka György lelkesen köszöntené a szebbik nem képviselőit ma, a nőnapon. Én is ezt teszem. Hölgyeim, csakis a legjobbakat!
(N.M.K. )
Népújság (Marosvásárhely)
Szobra áll, sírhelye jeltelen. Furcsa helyzet, különös utóélet. Aranka György, Marosvásárhely közmegbecsülést érdemlő jelese, a felvilágosodás eszméinek kitartó híve és mindenese 200 esztendeje, 1817. március 11-én hunyt el. Nyolcvan évvel korábban, 1737-ben született. Idén kettős évforduló is arra késztet tehát, hogy a vásárhelyiekben felfrissítsük az emlékezetét. A Nemzeti Színház épülete mögött, a járókelők és az ide látogató turisták szeme elől kissé eldugva, a főtérhez mégis közel, magához vonz cselekvést sugalló bronzmása, Gyarmathy János impozánsan is emberközeli, 2008-ban avatott, megnyerő alkotása. Az egykori fáradhatatlan művelődésszervező, író, történész, filozófus, a magyar akadémiát megelőző tudós testület, az Erdélyi Nyelvmívelő Társaság létrehozásának fő szorgalmazója egyik kezében könyv és fénysugárzó gyertya. Másikkal – igazi magvetőként – betűket szór maga köré. Kis dombocskán örökítette meg a szobrász, kemény kockakövek formázzák a halmot, a magyar ábécé véletlenszerűen szétszórt, bronzból mintázott betűit szorítják magukhoz a szikladarabok szerves összetartozásban. Aranka György jól elvan a kis parkban. Lábainál né- hány viharvert, őszi koszorú még a tavalyi drámanapi tisztelgést juttatja eszünkbe, karján vidáman lengeti a vékony piros-fehér-zöld szalagocskát a tavaszi szél. A református temetőben, ahova halála után két nappal temették, a nyughelyét hiába keresem. A sírkert ravatalozója, Erdély legrégebbi és legszebb cinterme oldalfalán márványtábla hirdeti, hogy Zágoni Aranka György, az EMNYT alapítója itt lelt örök nyugalmat. Halálával kapcsolatos információkban nem bővelkedünk, a krónikák többnyire beérik azzal, hogy jeltelen sírba temették. Hogy „Erdély Kazinczyja” miért nem kapta meg a kellő megbecsülést utódaitól, követőitől a távozása utáni években, évtizedekben, nehéz megmondani. Talán a nagy kortárs, a költő Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versében találunk rá magyarázatot? „Múzsák, most oly helyen elmélkedem, amely/a Világ abroszán legkritikusabb hely”... Vásárhely már akkor is olyan volt! Noha a szándék, hogy maradandó jel emlékeztessen az emberre és értékes életművére, időnként fel-felmerült. A Kemény Zsigmond Társaság például 1934-ben mozgalmat indított, hogy emlékművet állítsanak Aranka György jeltelen sírjára. Születésének 200. évforduló-ján is külön előadás foglalkozott a kérdéssel. De a reformátustemetőről megjelentetett tanulmányok, amelyekhez hozzáfértem, ilyen vonatkozásban konkrétumot nem tartalmaznak. Azt reméltem, ha nincs is kő, a temetőben mégiscsak rátalálok a sírra. Meddő próbálkozás. Az új gondnok igyekezett minden ide vonatkozó adatot előkeríteni, a régi is segített, ő talált rá végül is egy gépírásos dolgozatra, amelyben az áll, hogy az Erdélyi Kéziratkiadó Társaságot is létrehozó Arankát a sírkert I-es parcellájába, a mai 36-os sírba temették. Talán igen, talán nem. A megnevezett helyen gondozott, szép síremlék található. A sírkő mindkét oldalán nevek, az ott nyugvóké. Egyik sem utal Aranka Györgyre. Nyilván a leszármazottak, ha ők vették át a nyughelyet, minderről többet tudhatnak. Ha mások, akkor már csekély az esély, hogy valaha is tisztázódjanak a dolgok. De jó volna, ha egyszer mégis kiderülne, anyanyelvünk e megszállott pallérozóját hova helyezték végső nyugalomra. Nyomtatásban közzétett, illetve kéziratban maradt több mint félszáz munkája és műfordítása figyelemre méltó hagyaték. A tanulmánycímek közt tallózva ma az egyik kevésbé ismert külön is kiemelendő: „Hogy a’ nemzeti nyelvnek kipallérozása és kimívelése egy hazában igen hasznos és a’nnak minden jó hazafira ‘s léányira nézve érzékeny dolog légyen, azt az Europai Keresztény Nemzeteknek szembe tünö példái bizonyitják.” A helyesírás persze mára elavult, de a több mint két évszázad teltével megfogalmazott szándék, hogy az oktatásba, képzésbe a lányokat is vonják be, csakis dicséretet érdemel. Ennek alapján is bátran kijelenthetem, ha élne, Aranka György lelkesen köszöntené a szebbik nem képviselőit ma, a nőnapon. Én is ezt teszem. Hölgyeim, csakis a legjobbakat!
(N.M.K. )
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 20.
A magyar nyelv őrzőinek kolozsvári „hűségesküje”
A jövőben is kiemelt céljának tekinti az együttműködést az erdélyi és magyarországi anyanyelvápolók szövetsége, amelynek vezetői az erre vonatkozó szerződés meghosszabbítását írták alá a hétvégén Kolozsváron.
Továbbra is közösnek tekintik céljaikat és munkájukat az erdélyi és magyarországi anyanyelvápolók: Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke és Péntek János, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke a két szervezet között 2001-ben megkötött szerződés meghosszabbítását írta alá szombaton Kolozsváron.
Az aláírásra a 22. alkalommal megrendezett Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny keretében került sor az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban, ahol erdélyi középiskolás diákok szép magyar beszéd, édes anyanyelvünk és versben bujdosó elnevezésű kategóriában mérték össze tudásukat. Az erdélyi művelődésszervező, történész halálának március 11-én volt a 200. évfordulója, a róla elnevezett verseny szép magyar beszéd és az édes anyanyelvünk kategóriájának győztesei a magyarországi döntőkre jutnak tovább.
Magyarországon 27 évvel ezelőtt alakult a szövetség Bánffy György elnökletével, 1992-ben pedig létrejött az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Közös céljuk a magyar nyelv használatának védelme és értékeinek felmutatása. Az együttműködés egyik legfontosabb területe az anyanyelvi versenyek szervezése. Eleinte az erdélyi versenyzők külön kategóriában szerepeltek az anyaországban, de kérésükre végül eltekintettek az úgynevezett pozitív diszkriminációtól, és egyforma megmérettetésben van része minden versenyzőnek, függetlenül származási helyétől.
„A szerződés megkötésének másik célja, hogy szakmai együttműködés alakuljon ki a szervezetek között, ezt közös konferenciákon, rendezvényeken keresztül valósítjuk meg. Fontos célkitűzésünk, hogy a fontos dolgok immár nem külön-külön, hanem egy kicsit közösen történjenek. Az együttműködés a mozgalom nemzeti keretben megvalósuló összefogását szolgálja" – nyilatkozta lapunknak Juhász Judit elnök.
Rámutatott, a gyakorlati együttműködés megmaradt, és továbbfejlődött, mindazonáltal a szövetségek vezetői úgy gondolták, dokumentumokban és a nyilvánosság számára is meg kell erősíteni az összetartozás tényét. Juhász Judit elmondta: a szerződés nem egy bizonyos időtartamra szól, de ha az utódok majd úgy érzik, hogy újra „hűségesküt" kell tegyenek, a jövőben erre ismét sor kerülhet.
Kétszáz éve hunyt el Aranka György
Aranka György művelődésszervező, történész, író, költő, filozófus, esztéta 1737. szeptember 17-én született a Kolozs megyei Széken, 1817. március 11-én hunyt el Marosvásárhelyen. Aranka György táblabíró, a királyi táblán szolgáló jogász volt, aki a nagyszebeni és kolozsvári szabadkőműves páholyok tagjaként kezdeményezte az Erdélyi Nyelvmívelő Társaság létrehozását.
Nagyszabású szervezőmunkát folytatott, élnék levelezésben állt kora összes jelentős tudósával, azzal, hogy létrehozta a társaságot, gyakorlatilag az első magyar akadémiai intézmény felállítását vívta ki, amelyhez csatlakoztak Döbrentey Gábor (Erdélyi Múzeum) és Kazinczy Ferenc kezdeményezései. Hivatali tevékenységein túlmenően nyelvműveléssel, történelemmel, irodalommal, filozófiával foglalkozott. Egész működése a felvilágosodás jegyében zajlott; az ember fő feladatát az elme művelésében látta. Aranka György sírjának helye ismeretlen, Marosvásárhelyen, a színház épülete mögött róla készült szobor őrzi az emlékét.
Nánó Csaba
Krónika (Kolozsvár)
A jövőben is kiemelt céljának tekinti az együttműködést az erdélyi és magyarországi anyanyelvápolók szövetsége, amelynek vezetői az erre vonatkozó szerződés meghosszabbítását írták alá a hétvégén Kolozsváron.
Továbbra is közösnek tekintik céljaikat és munkájukat az erdélyi és magyarországi anyanyelvápolók: Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke és Péntek János, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke a két szervezet között 2001-ben megkötött szerződés meghosszabbítását írta alá szombaton Kolozsváron.
Az aláírásra a 22. alkalommal megrendezett Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny keretében került sor az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban, ahol erdélyi középiskolás diákok szép magyar beszéd, édes anyanyelvünk és versben bujdosó elnevezésű kategóriában mérték össze tudásukat. Az erdélyi művelődésszervező, történész halálának március 11-én volt a 200. évfordulója, a róla elnevezett verseny szép magyar beszéd és az édes anyanyelvünk kategóriájának győztesei a magyarországi döntőkre jutnak tovább.
Magyarországon 27 évvel ezelőtt alakult a szövetség Bánffy György elnökletével, 1992-ben pedig létrejött az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Közös céljuk a magyar nyelv használatának védelme és értékeinek felmutatása. Az együttműködés egyik legfontosabb területe az anyanyelvi versenyek szervezése. Eleinte az erdélyi versenyzők külön kategóriában szerepeltek az anyaországban, de kérésükre végül eltekintettek az úgynevezett pozitív diszkriminációtól, és egyforma megmérettetésben van része minden versenyzőnek, függetlenül származási helyétől.
„A szerződés megkötésének másik célja, hogy szakmai együttműködés alakuljon ki a szervezetek között, ezt közös konferenciákon, rendezvényeken keresztül valósítjuk meg. Fontos célkitűzésünk, hogy a fontos dolgok immár nem külön-külön, hanem egy kicsit közösen történjenek. Az együttműködés a mozgalom nemzeti keretben megvalósuló összefogását szolgálja" – nyilatkozta lapunknak Juhász Judit elnök.
Rámutatott, a gyakorlati együttműködés megmaradt, és továbbfejlődött, mindazonáltal a szövetségek vezetői úgy gondolták, dokumentumokban és a nyilvánosság számára is meg kell erősíteni az összetartozás tényét. Juhász Judit elmondta: a szerződés nem egy bizonyos időtartamra szól, de ha az utódok majd úgy érzik, hogy újra „hűségesküt" kell tegyenek, a jövőben erre ismét sor kerülhet.
Kétszáz éve hunyt el Aranka György
Aranka György művelődésszervező, történész, író, költő, filozófus, esztéta 1737. szeptember 17-én született a Kolozs megyei Széken, 1817. március 11-én hunyt el Marosvásárhelyen. Aranka György táblabíró, a királyi táblán szolgáló jogász volt, aki a nagyszebeni és kolozsvári szabadkőműves páholyok tagjaként kezdeményezte az Erdélyi Nyelvmívelő Társaság létrehozását.
Nagyszabású szervezőmunkát folytatott, élnék levelezésben állt kora összes jelentős tudósával, azzal, hogy létrehozta a társaságot, gyakorlatilag az első magyar akadémiai intézmény felállítását vívta ki, amelyhez csatlakoztak Döbrentey Gábor (Erdélyi Múzeum) és Kazinczy Ferenc kezdeményezései. Hivatali tevékenységein túlmenően nyelvműveléssel, történelemmel, irodalommal, filozófiával foglalkozott. Egész működése a felvilágosodás jegyében zajlott; az ember fő feladatát az elme művelésében látta. Aranka György sírjának helye ismeretlen, Marosvásárhelyen, a színház épülete mögött róla készült szobor őrzi az emlékét.
Nánó Csaba
Krónika (Kolozsvár)
2017. április 25.
Megnyílt a magyar nyelv hete
Az 1967-ben indult magyar nyelv hete sorozat célja a tudományos alapú, egyúttal élményszerű anyanyelvi ismeretterjesztés elsősorban művelődési otthonokban, iskolákban. Az áprilisi „nyelvhetet” az 1869-ben alakult Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal közösen szervezi az 1989-ben alakult Anyanyelvápolók Szövetsége.
Az idén immár 51. alkalommal kerül sor a magyar nyelv hetére, mégpedig április 24–30. között, a nyitókonferenciát a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságával karöltve elsőként tartották meg Magyarország határain túl, mégpedig Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen.
A reformáció nyelvi hatásai című, április 25-i tanácskozás Tőkés László püspöknek, az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriuma elnökének köszöntőbeszédével kezdődött. Az európai parlamenti képviselő Brüsszelből küldött üzenetét sajtótanácsosa tolmácsolta a konferencia részvevőinek, az alábbiakban tesszük közzé.
*
A Partiumi Keresztény Egyetem Alapítói nevében örömmel és elégtétellel köszöntöm Önöket és mondok köszönetet azért, hogy éppen itt, Nagyváradon nyitják meg a magyar nyelv hetét, fél évszázad után első ízben Magyarország határain túl. Az Anyanyelvápolók Szövetsége mellett külön is köszöntöm az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségét megalakulásának jeles 25. évfordulóján. A Bolyai Tudományegyetem felszámolását követő időszakban elsőként létrejött és akkreditált romániai magyar egyetemünk, a Partiumi Keresztény Egyetem kivételes megtiszteltetésnek tartja, hogy nyelvtudós vendégtanára, Balázs Géza alelnök úr hathatós közreműködésével házigazdája lehet rangos tanácskozásuknak. Kazinczy Ferenc és Arany János szülőföldjén, a 200 esztendeje született költőfejedelmünkről elnevezett egyetemi kollégium szomszédságában, a nevezetes Váradi Bibliával a kezünkben kívánunk mi is méltóképpen hozzájárulni az 500 éves reformáció jubileumának a megünnepléséhez, valamint a reformáció anyanyelvi örökségének az értékeléséhez és éltetéséhez. Legutóbb 2009-ben, a magyar nyelv évében nyílott alkalmunk hasonló anyanyelvi és nyelvtudományi események és ünnepi alkalmak megrendezésére, amikor isÉrsemjén nagy szülöttjének az emlékéve keretében – egyebek mellett – Kazinczy-emlékkonferenciát tartottunk, emléktáblát állítottunk és a Kazinczy Ferenc Társaság közreműködésével, Fehér József és Kováts Dániel szerkesztésében egy Kazinczy-breviáriumot adtunk ki.
Miért ez a nagy öröm, minek szól az édes anyanyelvünk iránti szentséges elköteleződésünk, miért valóságos ünnep számunkra, valahányszor a magyar nyelv ügye kerül figyelmünk központjába? A herderi jóslat és a nemzethalál víziójának már-már filozófiai elvontságán túlmenően kisebbségi létünk kényszerű meghatározottságában keresendő erre a kérdésre a válasz. „Dúlt otthonom rég összedőlt, / Kifordult alólam a föld” – írja Wass Albert, aki „láthatatlan lobogó” gyanánt az isteni Ige rangjára emeli „utolsó jussát, a Szót”, melyről vallásos áhítattal szól: „Ereklyém. Kincsem. Fegyverem. / Magasra tartom s lengetem. /…/ kitűzöm fent az ormokon, / s a csillagoknak meglobogtatom.” Történelmünk és kisebbségi sorsunk végzetes veszteségei közepette számunkra a szó szoros értelmében vett valósággá vált az a közismert irodalmi textus, hogy: „nyelvében él a nemzet”.
Az önmagában igencsak fájdalmas hétköznapi nyelvromlás a külhoni magyarok számára: „csekélység”. Erdély, a süllyedő Atlantisz népe számára az anyanyelv több ennél: élet-halál kérdés.
Múlt szombaton egy walesi európai képviselő volt a vendégünk Székelyudvarhelyen. Ők már szinte teljesen elveszítették a nyelvüket. Igaz ugyanakkor, hogy e nélkül is erős és autonóm az önazonosságtudatuk. Éppen ezért aligha értik meg azt az anyanyelvi politikai diskurzust, mely az Erdélyi Magyar Néppárt kongresszusán hangzott feléjük a tiltakozás erejével.
„Isten megtanult magyarul” – olvassuk nagy erdélyi költőnk versében. A magyar bibliafordítás rendkívüli értékét kifejező megfogalmazásban anyanyelvünk istenes – transzcendentális – dimenziót nyer. A teremtő és a Krisztusban testté lett Ige magát az életet és a feltámadást jelenti számunkra. Anyanyelvünknek ez a szakralitása kölcsönöz neki olyan jelentőséget, amelyhez foghatóval talán csak az Ószövetség népének szent könyve iránti tisztelete esetében találkozhatunk.
A reformáció – konferenciájuk tárgyát képző – nyelvi hatásai vonatkozásában külhoni magyarságunk, de végső soron egész megcsonkított nemzeti közösségünk számára ezt jelenti, de ha nem így volna, akkor hadd jelentse ezt Sylvester János Új Testamentuma (1541), Károlyi Gáspár Vizsolyi (1590), Köleséri Sámuel és Szenczi Kertész Ábrahám Váradi (1661), valamint Misztótfalusi Kis Miklós Aranyas (1685) Bibliája!
Erdélyi fiataljaink a márciusi Aranka György Nyelvművelő Versenyen anyanyelvünk „versben bujdosó” gazdagságát tárták elénk. A magyar igékkel ékes reformáció esztendejében „a szántóföldben elrejtett kincshez” (Mt 13,44) hasonlóan a Szent Bibliában is találjuk meg és vegyük birtokba anyanyelvünk „napfényre hozott kincseit”!
Ezzel a jókívánsággal kérem Isten áldását a magyar nyelv 51. hetére és nagyváradi tanácskozásukra!
Tőkés László / tokeslaszlo.eu/cikk
Az 1967-ben indult magyar nyelv hete sorozat célja a tudományos alapú, egyúttal élményszerű anyanyelvi ismeretterjesztés elsősorban művelődési otthonokban, iskolákban. Az áprilisi „nyelvhetet” az 1869-ben alakult Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal közösen szervezi az 1989-ben alakult Anyanyelvápolók Szövetsége.
Az idén immár 51. alkalommal kerül sor a magyar nyelv hetére, mégpedig április 24–30. között, a nyitókonferenciát a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságával karöltve elsőként tartották meg Magyarország határain túl, mégpedig Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen.
A reformáció nyelvi hatásai című, április 25-i tanácskozás Tőkés László püspöknek, az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriuma elnökének köszöntőbeszédével kezdődött. Az európai parlamenti képviselő Brüsszelből küldött üzenetét sajtótanácsosa tolmácsolta a konferencia részvevőinek, az alábbiakban tesszük közzé.
*
A Partiumi Keresztény Egyetem Alapítói nevében örömmel és elégtétellel köszöntöm Önöket és mondok köszönetet azért, hogy éppen itt, Nagyváradon nyitják meg a magyar nyelv hetét, fél évszázad után első ízben Magyarország határain túl. Az Anyanyelvápolók Szövetsége mellett külön is köszöntöm az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségét megalakulásának jeles 25. évfordulóján. A Bolyai Tudományegyetem felszámolását követő időszakban elsőként létrejött és akkreditált romániai magyar egyetemünk, a Partiumi Keresztény Egyetem kivételes megtiszteltetésnek tartja, hogy nyelvtudós vendégtanára, Balázs Géza alelnök úr hathatós közreműködésével házigazdája lehet rangos tanácskozásuknak. Kazinczy Ferenc és Arany János szülőföldjén, a 200 esztendeje született költőfejedelmünkről elnevezett egyetemi kollégium szomszédságában, a nevezetes Váradi Bibliával a kezünkben kívánunk mi is méltóképpen hozzájárulni az 500 éves reformáció jubileumának a megünnepléséhez, valamint a reformáció anyanyelvi örökségének az értékeléséhez és éltetéséhez. Legutóbb 2009-ben, a magyar nyelv évében nyílott alkalmunk hasonló anyanyelvi és nyelvtudományi események és ünnepi alkalmak megrendezésére, amikor isÉrsemjén nagy szülöttjének az emlékéve keretében – egyebek mellett – Kazinczy-emlékkonferenciát tartottunk, emléktáblát állítottunk és a Kazinczy Ferenc Társaság közreműködésével, Fehér József és Kováts Dániel szerkesztésében egy Kazinczy-breviáriumot adtunk ki.
Miért ez a nagy öröm, minek szól az édes anyanyelvünk iránti szentséges elköteleződésünk, miért valóságos ünnep számunkra, valahányszor a magyar nyelv ügye kerül figyelmünk központjába? A herderi jóslat és a nemzethalál víziójának már-már filozófiai elvontságán túlmenően kisebbségi létünk kényszerű meghatározottságában keresendő erre a kérdésre a válasz. „Dúlt otthonom rég összedőlt, / Kifordult alólam a föld” – írja Wass Albert, aki „láthatatlan lobogó” gyanánt az isteni Ige rangjára emeli „utolsó jussát, a Szót”, melyről vallásos áhítattal szól: „Ereklyém. Kincsem. Fegyverem. / Magasra tartom s lengetem. /…/ kitűzöm fent az ormokon, / s a csillagoknak meglobogtatom.” Történelmünk és kisebbségi sorsunk végzetes veszteségei közepette számunkra a szó szoros értelmében vett valósággá vált az a közismert irodalmi textus, hogy: „nyelvében él a nemzet”.
Az önmagában igencsak fájdalmas hétköznapi nyelvromlás a külhoni magyarok számára: „csekélység”. Erdély, a süllyedő Atlantisz népe számára az anyanyelv több ennél: élet-halál kérdés.
Múlt szombaton egy walesi európai képviselő volt a vendégünk Székelyudvarhelyen. Ők már szinte teljesen elveszítették a nyelvüket. Igaz ugyanakkor, hogy e nélkül is erős és autonóm az önazonosságtudatuk. Éppen ezért aligha értik meg azt az anyanyelvi politikai diskurzust, mely az Erdélyi Magyar Néppárt kongresszusán hangzott feléjük a tiltakozás erejével.
„Isten megtanult magyarul” – olvassuk nagy erdélyi költőnk versében. A magyar bibliafordítás rendkívüli értékét kifejező megfogalmazásban anyanyelvünk istenes – transzcendentális – dimenziót nyer. A teremtő és a Krisztusban testté lett Ige magát az életet és a feltámadást jelenti számunkra. Anyanyelvünknek ez a szakralitása kölcsönöz neki olyan jelentőséget, amelyhez foghatóval talán csak az Ószövetség népének szent könyve iránti tisztelete esetében találkozhatunk.
A reformáció – konferenciájuk tárgyát képző – nyelvi hatásai vonatkozásában külhoni magyarságunk, de végső soron egész megcsonkított nemzeti közösségünk számára ezt jelenti, de ha nem így volna, akkor hadd jelentse ezt Sylvester János Új Testamentuma (1541), Károlyi Gáspár Vizsolyi (1590), Köleséri Sámuel és Szenczi Kertész Ábrahám Váradi (1661), valamint Misztótfalusi Kis Miklós Aranyas (1685) Bibliája!
Erdélyi fiataljaink a márciusi Aranka György Nyelvművelő Versenyen anyanyelvünk „versben bujdosó” gazdagságát tárták elénk. A magyar igékkel ékes reformáció esztendejében „a szántóföldben elrejtett kincshez” (Mt 13,44) hasonlóan a Szent Bibliában is találjuk meg és vegyük birtokba anyanyelvünk „napfényre hozott kincseit”!
Ezzel a jókívánsággal kérem Isten áldását a magyar nyelv 51. hetére és nagyváradi tanácskozásukra!
Tőkés László / tokeslaszlo.eu/cikk
2017. szeptember 20.
Ősbemutatókkal ünneplik a magyar dráma napját az erdélyi színházak
Erdély-szerte megünneplik a teátrumok a magyar dráma napját annak emlékére, hogy szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját 1883-ban.
Kolozsváron drámaírás-műhellyel, Sepsiszentgyörgyön Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából szervezett programokkal, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában pedig magyar írók műveiből készült produkciókkal ünneplik a színházak a magyar dráma napját.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház már szerdán ünnepel, hiszen a szeptember 21-ére kitűzött magyar dráma napja szinte egybeesik a színház névadójának, Tamási Áron író születésének 120. évfordulójával. A jubileumon a Dresch Quintet Tamási Áron-tiszteletkoncertjén vehet részt a közönség.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2011 óta ünnepli rendszeresen a magyar dráma napját, amelynek alkalmából egy-egy erdélyi szerző drámájának felolvasószínházi ősbemutatóját tartják, írta az MTI. A program szerint csütörtökön megkoszorúzzák a magyar nyelvű színjátszást szorgalmazó Aranka György művelődésszervező és nyelvújító marosvásárhelyi belvárosi szobrát, majd Kincses Elemér Karácsony Benő Pjotruska című novellájából készült előadását mutatják be. A produkciót a színházi adaptációt készítő Kincses Elemér rendezi.
A csíkszeredai Csíki Játékszín csütörtökön és pénteken két magyar szerző művét játssza repertoárjából, Szép Ernő Vőlegény című színművét, majd Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját. A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 29-én ünnepli a magyar dráma napját. A korábban kétszer nagy sikerrel megszervezett egyéjszakás drámaírás-műhelyre bárki jelentkezhet egy rövid, általa megírt jelenettel, amelyet a társulat színészei a Drámai útvesztőnek elnevezett műhelyen adnak elő. A résztvevőknek egy-két oldalas, két szereplős jelenetet kell írniuk, ezeket a színház színészei a teátrum különböző helyszínein keltik életre.
A magyar dráma napja a magyarországi és a külhoni magyar drámairodalom ünnepe. Azért tűzték ki szeptember 21-re, mert 1883-ban ezen a napon tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a Nemzeti Színházban.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)
Erdély-szerte megünneplik a teátrumok a magyar dráma napját annak emlékére, hogy szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját 1883-ban.
Kolozsváron drámaírás-műhellyel, Sepsiszentgyörgyön Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából szervezett programokkal, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában pedig magyar írók műveiből készült produkciókkal ünneplik a színházak a magyar dráma napját.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház már szerdán ünnepel, hiszen a szeptember 21-ére kitűzött magyar dráma napja szinte egybeesik a színház névadójának, Tamási Áron író születésének 120. évfordulójával. A jubileumon a Dresch Quintet Tamási Áron-tiszteletkoncertjén vehet részt a közönség.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2011 óta ünnepli rendszeresen a magyar dráma napját, amelynek alkalmából egy-egy erdélyi szerző drámájának felolvasószínházi ősbemutatóját tartják, írta az MTI. A program szerint csütörtökön megkoszorúzzák a magyar nyelvű színjátszást szorgalmazó Aranka György művelődésszervező és nyelvújító marosvásárhelyi belvárosi szobrát, majd Kincses Elemér Karácsony Benő Pjotruska című novellájából készült előadását mutatják be. A produkciót a színházi adaptációt készítő Kincses Elemér rendezi.
A csíkszeredai Csíki Játékszín csütörtökön és pénteken két magyar szerző művét játssza repertoárjából, Szép Ernő Vőlegény című színművét, majd Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját. A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 29-én ünnepli a magyar dráma napját. A korábban kétszer nagy sikerrel megszervezett egyéjszakás drámaírás-műhelyre bárki jelentkezhet egy rövid, általa megírt jelenettel, amelyet a társulat színészei a Drámai útvesztőnek elnevezett műhelyen adnak elő. A résztvevőknek egy-két oldalas, két szereplős jelenetet kell írniuk, ezeket a színház színészei a teátrum különböző helyszínein keltik életre.
A magyar dráma napja a magyarországi és a külhoni magyar drámairodalom ünnepe. Azért tűzték ki szeptember 21-re, mert 1883-ban ezen a napon tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a Nemzeti Színházban.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 20.
Ezekbe az erdélyi színházakba térhetünk be a magyar dráma napján
134 évvel ezelőtt, 1883. szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a budapesti Nemzeti Színházban. Ennek emlékére csütörtökön a romániai magyar társulatok is megünneplik a magyar dráma napját. Mutatjuk a programokat.
Csíkszereda
A Csíki Játékszín két magyar szerző művét játssza repertoárjáról a magyar dráma napján, valamint a következő napon: Szép Ernő színművét, a Vőlegényt, valamint Egressy Zoltán Portugál című vígjátékát. A Vőlegénynek nem csak a csíkszeredai közönség örülhet, az előadás ugyanis szerda este Székelykeresztúrra, vasárnap délután pedig Gyimesközéplokra is eljut.
Kolozsvár
A 2016-os egyéjszakás drámaírói műhelyt a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén Drámai Útvesztővé alakítja. A program úgy módosul, hogy az előzőleg beküldött kétszereplős jeleneteket a társulat tagjai elő is adják a színház különböző helyszínein. Amennyiben valaki szeretné kipróbálni a drámaírást, még semmiről sem késett le, a beküldési határidő ugyanis szeptember 25., az eseményt pedig szeptember 29-én, pénteken szervezik meg.
Marosvásárhely
Aranka György művelődésszervező szobrának hagyományos megkoszorúzása mellett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata egy színpadra kevésbé alkalmazott kolozsvári író szövegéből készült előadást mutat be: Karácsony Benő Pjotruska című regényéről van szó.
Nagyvárad
A nagyváradi Szigligeti Színház olyan drámát tűzött műsorra csütörtökön, amely nem csak fiatalokhoz szól, hanem szerzője is pályakezdő drámaíró: a 2016-os dráMÁzat Debüt-díjasa. Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című szövegét Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében csütörtökön este hét órától láthatjuk.
Sepsiszentgyörgy
A Tamási Áron Színházban szerdán zajlik a 120 éve született névadó író tiszteletére szervezett rendezvénysorozat, amelynek csúcspontja a Tamási-novellák felolvasása, illetve a Dresch Quintet koncertje.
Szatmárnémeti
A Harag György Társulat rendhagyó felolvasószínházi előadással lakja be a színház büféjét csütörtök délután, miközben az épület amúgy sem kihalt, hiszen vasárnapig zajlik a Tranzit Feszt. Pintér Béla Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című drámájának felolvasásával a fiatal rendezőket és drámaírókat is bevonó Havi Dráma sorozat indul Szatmárnémetiben.
Székelyudvarhely
A szombatig tartó dráMA9 fesztivál csütörtöki napját a magyar drámaírás ónneplésének szenteli a Tomcsa Sándor Színház. Délután négy órától Az égig érő fa című bábelőadást adják elő a színház előtti téren, este hat órától pedig Visky András Pornó című előadását tűzték műsorra, miközben a darab szerzője és rendezője éppen Szép Ernő-díját veszi át Budapesten. A dráMa9 csütörtöki napja az Evilági együttes Pilinszky-koncertjével zárul.
Temesvár
A Csíky Gergely Állami Magyar Színház a magyar dráma napjára időzítette az évad első bemutatóját. Görgey Gábor kortárs magyar szerző krimi-vígjátékának, a Wiener Walzernek színpadi változatát Szász Enikő jegyzi. A temesvári társulat hat színésze (Kiss Attila, Borbély B. Emília, Tar Mónika, Aszalos Géza, Molnár Bence, Mátyás Zsolt Imre) mellett két vendégművész is fellép az előadásban: Balázs Éva, aki nyugdíjazásáig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja és a Művészeti Egyetem tanára, illetve Bicskei István vajdasági származású színész, aki pályája során Szabadkától Párizsig több színházban is dolgozott már.. maszol.ro
134 évvel ezelőtt, 1883. szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a budapesti Nemzeti Színházban. Ennek emlékére csütörtökön a romániai magyar társulatok is megünneplik a magyar dráma napját. Mutatjuk a programokat.
Csíkszereda
A Csíki Játékszín két magyar szerző művét játssza repertoárjáról a magyar dráma napján, valamint a következő napon: Szép Ernő színművét, a Vőlegényt, valamint Egressy Zoltán Portugál című vígjátékát. A Vőlegénynek nem csak a csíkszeredai közönség örülhet, az előadás ugyanis szerda este Székelykeresztúrra, vasárnap délután pedig Gyimesközéplokra is eljut.
Kolozsvár
A 2016-os egyéjszakás drámaírói műhelyt a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén Drámai Útvesztővé alakítja. A program úgy módosul, hogy az előzőleg beküldött kétszereplős jeleneteket a társulat tagjai elő is adják a színház különböző helyszínein. Amennyiben valaki szeretné kipróbálni a drámaírást, még semmiről sem késett le, a beküldési határidő ugyanis szeptember 25., az eseményt pedig szeptember 29-én, pénteken szervezik meg.
Marosvásárhely
Aranka György művelődésszervező szobrának hagyományos megkoszorúzása mellett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata egy színpadra kevésbé alkalmazott kolozsvári író szövegéből készült előadást mutat be: Karácsony Benő Pjotruska című regényéről van szó.
Nagyvárad
A nagyváradi Szigligeti Színház olyan drámát tűzött műsorra csütörtökön, amely nem csak fiatalokhoz szól, hanem szerzője is pályakezdő drámaíró: a 2016-os dráMÁzat Debüt-díjasa. Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című szövegét Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében csütörtökön este hét órától láthatjuk.
Sepsiszentgyörgy
A Tamási Áron Színházban szerdán zajlik a 120 éve született névadó író tiszteletére szervezett rendezvénysorozat, amelynek csúcspontja a Tamási-novellák felolvasása, illetve a Dresch Quintet koncertje.
Szatmárnémeti
A Harag György Társulat rendhagyó felolvasószínházi előadással lakja be a színház büféjét csütörtök délután, miközben az épület amúgy sem kihalt, hiszen vasárnapig zajlik a Tranzit Feszt. Pintér Béla Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című drámájának felolvasásával a fiatal rendezőket és drámaírókat is bevonó Havi Dráma sorozat indul Szatmárnémetiben.
Székelyudvarhely
A szombatig tartó dráMA9 fesztivál csütörtöki napját a magyar drámaírás ónneplésének szenteli a Tomcsa Sándor Színház. Délután négy órától Az égig érő fa című bábelőadást adják elő a színház előtti téren, este hat órától pedig Visky András Pornó című előadását tűzték műsorra, miközben a darab szerzője és rendezője éppen Szép Ernő-díját veszi át Budapesten. A dráMa9 csütörtöki napja az Evilági együttes Pilinszky-koncertjével zárul.
Temesvár
A Csíky Gergely Állami Magyar Színház a magyar dráma napjára időzítette az évad első bemutatóját. Görgey Gábor kortárs magyar szerző krimi-vígjátékának, a Wiener Walzernek színpadi változatát Szász Enikő jegyzi. A temesvári társulat hat színésze (Kiss Attila, Borbély B. Emília, Tar Mónika, Aszalos Géza, Molnár Bence, Mátyás Zsolt Imre) mellett két vendégművész is fellép az előadásban: Balázs Éva, aki nyugdíjazásáig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja és a Művészeti Egyetem tanára, illetve Bicskei István vajdasági származású színész, aki pályája során Szabadkától Párizsig több színházban is dolgozott már.. maszol.ro