A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium adott otthont a XIII. alkalommal megrendezett Aranka György Nyelv- és Beszédművelő versenynek március 28–30-a között. A vetélkedő három versenyformában zajlott: Édes anyanyelvünk, Szép magyar beszéd, valamint Versben bujdosó. A diákokat színházi előadás és a Passamezzo együttes reneszánsz műsora és táncháza szórakoztatta. /Braica Tünde: Országos nyelv- és beszédművelő verseny. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./

Megjelent az Erdélyi Múzeum legújabb (2007/3–4-es) száma, amelyben a Felvilágosodás, Erdély című konferencián elhangzott előadásokat közölték. A kötet szerkesztői három témakörben – Nyelv, olvasás, filozófia; Iskola, alkotásmódok, szövegtípus; Aranka György és köre – csoportosították a konferencia anyagát. Néhány cím a tartalomból: Berki Timea: A polihisztor viselkedéshagyomány erdélyi magyar tudósok körében; Pavercsik Ilona: Az erdélyi könyvkereskedelem magyarországi kapcsolatairól a felvilágosodás idején; Granasztói Olga: XVIII. századi főúri könyvkultúra maradványai egy elfeledett XXI. századi könyvtárban; Dukai Takács Judit-Hubert Ildikó: Tájélmény egyik deákosunknál. /Erdélyi Múzeum 2007/3-4. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./

Május 31-én Marosvásárhelyen a Nemzeti Színház mögötti kis parkban felavatták Aranka György szobrát. Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke elmondta: néhány éve fogalmazták meg, hogy Aranka Györgynek szobrot kellene állítani Marosvásárhelyen, aki kétszáz éve fogalmazta meg azt, ami ma is érvényes: mindannyiunk felelőssége ápolni a nyelvet. Nem véletlenül tart Aranka György szobormása könyvet a kezében. Marosvásárhelyen 1990-ben százezer magyar vonult az utcákra békésen tüntetni. Kezükben könyv és gyertya volt. Borbély László a népviseletbe öltözött széki fiatalok díszőrsége előtt Markó Bélával leleplezte Aranka György szobrát, Gyarmathy János vásárhelyi szobrászművész alkotását. Markó Béla hangsúlyozta, Aranka bebizonyította, hogy lehet a humán tudományosság fellegvárává tenni ezt a Pesttől és Budától távol fekvő kis várost. Hogy központtá lehet tenni a perifériát. Aranka György megteremtette főművét, a Magyar Nyelvmívelő Társaságot. Gyarmathy János szobrászművészt segítői voltak Kiss Levente, Sánta Csaba és Szőcs Zoltán szobrászművészek, illetve Balogh „Cubi” József öntőmestert. /Nagy Botond: Aranka György visszatérte. Szoboravató Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 2./

Marosvásárhelynek van több köztéri szobra. A városépítő Bernády György, a későbbi polgármester, Emil Dandea, aztán Balcescu, Eminescu, Al. Papiu Ilarian, a jeleseink közül a Bolyaiak, Kőrösi Csoma Sándor, Petőfi Sándor, Aranka György... A köztéri szobrok a város éjjeli-nappali „reklámemberei”. Sokan nem tudják, kit ábrázol a szobor. Vannak vidékek, ahol a szobor talapzatának négy oldalán négy nyelven olvasható az ismertető szöveg. Ezt a példát kellene követni itt is. Borsos Tamásról szobra sem mond sokat azoknak, akik a magyar történelemmel csak szöveggyalázatokban találkoztak eddig. Kevesebbet mond a nem magyar turistáknak. A megfelelő szövegek láttán bizonyára nem fog el zsigeri gyűlölet sokakat egy-egy magyar név láttán. Ha előbb kibetűzi, ki is építette a várat, akkor talán másként szemetel az udvarán. /Bölöni Domokos: Költségbe verném. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./

Március 20–22-én a kolozsvári Apáczai-líceum volt a színhelye – ahogy az előző években is – a XIV. Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Versenynek. Erdély minden részéből összesereglett középiskolások vetélkedtek. A verseny megnyitó ünnepségén hangzott el Pomogáts Béla ünnepi beszéde. Ebben kifejtette: „Bevallom, én már régóta nem bízom a politikában, semmiféle politikában. Lenne bizalmam, ha Széchenyi Istvánok, Kossuth Lajosok, Deák Ferencek vagy legalább Bethlen Istvánok és Teleki Pálok kezében lenne a sorsunk. Bízom ellenben a magyar kultúrában, ennek éltető szellemében és ennek a szellemnek mai örököseiben, követőiben, tanítványaiban, azokban, akikre anyanyelvünket, irodalmunkat, nemzeti kultúránkat bízták a századok.” /Pomogáts Béla: Kazinczy parolája. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 25./

Pedagógus-napok címmel tartotta szokásos tanulmányi évzáróját a tudománnyal és művészettel foglalkozó Interkulturali-THÉ egyesület Kolozsváron, június 19-én, ismertetve idei kutatási eredményeit. Bililbók Renáta (BBTE magyar-angol szak, II. év) Aranka György A lélek halhatatlansága című kéziratos filozófiai értekezéséről beszélt, Kasza Zsolt (BBTE magyar-finn szak, I. év) Bod Péter Magyar Athenasának Benkő József által készített kiegészítését, az Additamentát mutatta be. Moritz Kinga, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék irodalom és társadalom mesterképző programjának hallgatója Körmöczi János többnyelvű filozófia-jegyzetéről értekezett. A színháztörténeti kérdésekkel kapcsolatban dr. Bartha Katalin Ágnes egy méltatlanul elfeledett Shakespeare-színész, Szakács Andor alakításait értelmezte a korabeli színpadi jelnyelv szempontjából. Bazaráth Tünde az irodalom és társadalom mesterképző program hallgatójaként készítette el tanulmányát Nóra lányai. Nők, színésznők, női szerepek címmel. Sófalvi Emese (a Gheorghe Dima Zeneakadémia II. éves mesterképzős hallgatója) Bartók nyelvén gyermekeknek címen vetítéssel, hangszeres előadással illusztrálva érvelt a színvonalas művészi alkotásokkal való korai kapcsolat érdekében. Mike Ágnes (BBTE, német-magyar szak, III. év) bécsi és kolozsvári kutatóhelyeken gyűjtött forrásanyagot ahhoz a német nyelven megírt szakdolgozatához. Az estet dr. Kelemen Attila, a BBTE adjunktusa (Skandináv nyelvek és irodalmak tanszéke) A lappok nyelvéről című előadása zárta. /Dr. Egyed Emese, Dr. Tar Gabriella Nóra: Bod Pétertől a lappokig. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./

Tanúvallomást tesz, írta Kuti Márta, ugyanis port kavart az utóbbi időben egy Kuszálik Péter nevű gépészmérnök Sütő Andrásról szóló rágalomhadjárata. Kuszálik szórja a sarat azokra, akik megpróbálták túlélhetővé tenni a diktatúrát, fontoskodik, ezért rúgták ki a Látó folyóirattól, illetve az Aranka György Alapítványtól is. Kár, hogy sok jeles magyar értelmiségi komolyan vette, és bedőlt a provokációjának Kuti Márta 1968 augusztusától az Igaz Szó szerkesztőségében dolgozott korrektorként, majd kép- és tördelő-, meg olvasószerkesztőként, és a Látóban is folytatta ezt a munkát 2003-ig. A földszinten az Új Életet szerkesztették, amelynek főszerkesztője Sütő András volt. A 60-as évek végétől, Az anyám könnyű álmot ígér részleteinek megjelenésétől az Egy lócsiszár virágvasárnapja c. drámán át, a Csillag a máglyán keresztül, a csodálatos esszén, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat felkavaró élményétől Sütő szinte minden ekkor született műve átment Kuti Márta kezén, gondozta szövegeit, észrevételeket tette, és minden apró észrevételért hálás volt, ami egyik jele a tehetségnek és nagyságnak. Sütő András a magyarságot, a nyelvet, a nemzet megmaradását érintő kérdésekben mindig is hajlíthatatlan volt. Ha valamiért kompromisszumot kötött vagy látszólag megalkudott, azért tette, mert úgy vélte, a magyarság és nem utolsósorban a magyar nyelv érdekei ezt kívánják. Sütő jelen volt a magyarság művelődési életében, a 75-80-as években már lélegzethez sem jutott otthon. Magyarországra csempészték ki műveit, egyszer Kuti Márta is postás volt. Legfontosabb írói korszakában Kuti Márta a közelében volt, látta, hogyan jut az üldözöttek sorsára, mint sok más magyar író Romániában. A hatalomnak kifinomult eszközei voltak az ellenállók megalázására. Egy tanárt, orvost kirúgtak az állásából, egy neves, népszerű íróval ezt nem merték megtenni. A legnagyobbat mégis ő zuhant, mert egyrészt csalódnia kellett abban, amit fiatal fejjel annyian megváltásnak véltek a magyar értelmiségiek közül, magas politikai tisztségeit fokozatosan elorozta előle a barátja, Hajdu Győző, az Igaz Szó főszerkesztője, aki árulásával egyre magasabbra emelkedett. A cikkíró úgy véli, szerencsésebb lenne, ha a Sütő András Baráti Egyesület nem Sütőt, hanem az általa képviselt eszméket tűzné zászlajára. Sütő András olyan értékes műveket írt, melyek mindenféle baráti társaság nélkül is megállják a helyüket. /Kuti Márta: Sütő Andrásról szubjektív hitelességgel. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 16./

A magyar nyelv éve alkalmából hirdetett pályázatot iskolásoknak 2009 őszén a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság. Két témakörben várták a pályamunkákat a fiataloktól: egyrészt 5–10 oldal terjedelmű értekezéseket kértek arról, hogy Apáczai Csere János, Bod Péter, illetve Aranka György miként látták Erdély szerepét a magyar nyelv és művelődés történetében, másrészt a magyar nyelvhez írt szonetteket vártak az iskolásoktól. A felhívásra 13 szonett, illetve 7 esszé érkezett. /Máthé Éva: Kiosztották a KZST-pályázat díjait Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), dec. 21./

A város meséi
Ránézésre is tekintetmarasztaló, tetszetős könyv. Ha megfordítom, ugyanaz a régi marosvásárhelyi látkép ragad meg a főtér szépiaszerűen patinázott fotós látványával, középen egy látszólag oda nem illő, a montázsból mégsem kilógó mai mikrofonnal. Ebből a nézetből ez a kötet főoldala, és a címe: Povestile orasului. Vagyis kétnyelvű – román, magyar – a kiadvány. Természetesen egyazon szerző neve szerepel mindkét fedőlapon: Sorina Bota.
Nem csak ezért különleges ez a kiadói újdonság, az Ardealul Kiadónál az Agenda 2009 egyesület támogatásával napvilágot látott szép kötet. Azért is fel kell figyelnünk rá, mert CD is társul hozzá igen gazdag anyaggal, így tehát tulajdonképpen hangoskönyvnek is beillik, ami még eléggé ritkaság mifelénk. A Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió munkatársa és interjúalanyai ily módon is megszólítják az olvasót. Ezzel azt is jeleztem már, hogy beszélgető- könyvnek örülhetünk. Huszonnégyen mesélnek a városról, a megszólalók fele román, másik fele magyar. Nem mindannyian helybeliek, mint ahogy azok sem mind itt laktak, akiket a beszélgetőtársak megidéznek, de valamennyien kötődnek valamiképp az egykori illetve mai településhez. Jeles emberei határozzák meg a hely szellemét, adják meg hírét, nevét, s ha netalán az vitatható lehetne, hogy ez a vállalkozás miért éppen a most bemutatott személyiségeket állította figyelmünk központjába, az pillanatig se kérdés, hogy ők beillenek-e a válogatásba. Igen, mindannyian főszereplőkké válhatnak egy ilyen kiadványban. Persze nem csak ők, a város szerencsére olyan gazdag valamikori és jelenlegi meghatározó egyéniségekben, hogy még több köteten át folytathatnák a beszélgetéseket. Amelyek egyébként rádiós interjúk voltak, a stúdió aranyszalagtárát gazdagítják. Nyilván más munkatársak sok-sok hasonlóan fontos felvétele mellett. Most azonban Sorina Botának jutott eszébe ez a lehetőség, és kitartó, következetes munkával meg is valósította.
Marosvásárhely több évszázados múltja elevenedik meg a könyvben, de felvillan a jelene is, hiszen azok, akik a nagy elődök életéről, életművéről, pályájuk sorsdöntő eseményeiről, megvalósításairól, gyakran akár jelentéktelennek tűnő, mégis rendkívül fontos cselekedetekről, történésekről mesélnek, mai követőik, az illető közéleti jelenségek, szakterületek alapos ismerői, kutatói, s ily módon olyan kapcsolat, szerves összefüggés rajzolódik ki a régi és a kortárs nemzedékek között, amely egyben magyarázza is, miért vált ez a város a nyugati világ határán századokkal ezelőtt a kultúra és a tudományok, egyszóval a múzsák fellegvárává, és őrizte meg ezt a minőségét a mai napig. Ezt a rendkívüli érdeklődéssel övezett, várbeli könyvbemutatón a kiadvány és szerzőjének méltatói – Mirela Moldovan, a rádió igazgatója, az előszót író Nagy Miklós Kund és Adriana Saftoiu, valamint Cristian Stamatoiu és Haller Béla tanárok – is hangsúlyozták múlt csütörtökön. Érthetőbb azonban mindez, ha felsoroljuk, kikről meséltet, kihasználva az élő beszéd varázsát, Sorina Bota. Íme a nevek: Al. Papiu Ilarian, Aranka György, Aurel Filimon, Avram Iancu, Bartók Béla, Bernády György, Bodor Péter, Bolyai Farkas, Bolyai János, Borsos Tamás, Elie Câmpeanu, Emil Dandea, George Enescu, Gheorghe Sincai, Ion Vlasiu, Köteles Sámuel, Mátyus István, Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Nagy Szabó Ferenc, Petőfi Sándor, Petru Maior, Romulus Guga, Teleki Sámuel. És a "titkok tudói", az interjúalanyok: Ioan Chindris, Egyed Emese, Dimitrie Poptamas, Csíky Boldizsár, Marosi Barna, Pál-Antal Sándor, Peteley Klára, Weszely Tibor, Spielmann Mihály, Zeno Vancea (hangszalagról), Cornel Sigmirean, Ilarie Opris, Ungvári Zrínyi Imre, dr. Péter Mihály, Vasile Netea (hangszalagról), László Márton, Szabó Miklós, Mihai Sin. Embermeséik, városmeséik kaleidoszkópszerű mozaikká állnak össze, diáknak, tanárnak, lokálpatrióta vásárhelyinek és az ide látogatóknak is hasznos helyi "panteonnal" szolgál ez a könyv.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

In memoriam Páll Lajos
"Csak a perc, csak a perc
nyomorítóan hosszú!"
Egy olyan személyiség elmúlása fölött próbálunk meg gondolatokat megfogalmazni, aki életútjával, művészetével kitörölhetetlen nyomot hagyott az erdélyi, a székelyföldi kulturális örökségünkben. Páll Lajos életteli alkotásain érezni, hogy Erdély, Székelyföld tiszta levegőjébe a megpróbáltatások nyomot hagyó pillanatai is belevegyültek. Megviselt arcok, házak, udvarok, otthonok belsői beszélnek erről a korondi születésű művész színekben gazdag festményein, rajzain, és dallamos verssoraiban. Hangulatos képei, lélekkel teli versei egymástól elválaszthatatlanok, egymást kiegészítik.
Egy korondi fazekascsalád leszármazottja Páll Lajos, aki az átlagosnál élesebb szemű, ügyesebb kezű, érzékenyebb volt. Mást akart, másfele tekintgetett már gyermekkora óta, ezért volt magányos, szótlan, visszahúzódó. Egyszerre kezdett el rajzolni és költeni. Mindez az ötvenes évek elején, indulásának korában elég lett volna a sikerhez, de közbeszólt a történelem. Koholt vádak alapján 1958-ban elítélik. Előbb a szamosújvári börtönbe kerül, onnan pedig a Duna- deltába küldték kényszermunkára. A fogság, a kényszermunka élményeit sugározzák versei, a gyötrelmes képek állandóan visszatérnek. Talán ezért is zárkózott be Páll Lajos szülőföldjébe, önmagába.
"Ha egy kiállításom megnyílik valahol, akkor nagyon rosszul vagyok. Mint amikor tükörbe néz az ember: valahogyan másként kellett volna ezt vagy azt a képet megfestenem. Még a legsikeresebb kiállítások után is így volt ez. Úgy érzem, hogy kiadtam magamat, ettől kezdve túl sokat tudnak rólam. Versben is megírtam ezt: parányok életét próbálnám én élni, de kíváncsiak szeme megaláz. Mindegy. A neheze már eltelt. Már hatvanöt esztendős vagyok, egy évvel öregebb, mint apám, amikor meghalt" – vallott Páll Lajos tíz évvel ezelőtt a Kozma Huba által készített interjúban.
Rangos irodalmi és művészeti díjakat, elismeréseket vett át életpályája során: 1995-ben Aranka György irodalmi díjjal, 1998-ban Pro Cultura Hungarica díjjal, 2002-ben a Magyar Köztársaság Érdemes, 2011-ben a Kiváló Művésze díjjal tüntették ki, 2006-ban az ’56-os aranykeresztet vehette át, 2011 decemberében pedig a Szervátiusz-díjat. Idén májusban a Hargita Megyéért Díjat adományozta számára Hargita Megye Tanácsa, amelyet a Korondon tartott dísztanácsülésen vett át.
Az erdélyi művészet és irodalom öntörvényű alkotójának távozásával az egyetemes magyar kultúrát érte pótolhatatlan veszteség.
Nyugodjék békében!
KELEMEN HUNOR
a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Nem részrehajló a Szülőföld Alap?
Elutasította tegnap a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkársága a Szülőföld Alap pályázati elbírálásait kifogásoló kijelentéseket. Az államtitkárság közleményében Dorosz Dávid országgyűlési képviselő (LMP) a témában a héten tett kijelentéseire válaszolt.
Dorosz Dávid hétfőn arról beszélt: a Szülőföld Alap kollégiuma részrehajlóan döntött, és a napi túlélést jelentő támogatás megvonásával olyan jelentős lapokat hozott kilátástalan helyzetbe, mint az Új Magyar Szó, a Transindex, a Látó vagy a Korunk. Az államtitkárság közleményében kiemelte: a felsorolt sajtótermékek nagy részét a Szülőföld Alap támogatta. Így a Látó című folyóirat az Aranka György Alapítványon keresztül 1 millió forintot, a Korunk című folyóirat összesen 2 millió forint értékű támogatást kapott, a transindex.ro pedig a kolozsvári Media Index Egyesületen keresztül jutott 700 ezer forintos támogatáshoz.
A közlemény azonban nem tér ki arra, miért nem kapott egyetlen forintot sem a Románia egész területére eljutó magyar lap, az Új Magyar Szó. Az államtitkárság hangsúlyozta: az elmúlt évek támogatásából kiindulva most azokat részesítették előnyben, akik régóta nem jutottak forráshoz. Új Magyar Szó (Bukarest)

Téves sajtóhírek a Szülőföld Alapról
Tételesen cáfolta a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikai államtitkársága a Szülőföld Alap pályázati forrásainak elbírálásáról megjelent téves sajtóhíreket. Az MTI-hez eljuttatott közleményében utalt Dorosz Dávid országgyűlési képviselő (LMP) a témában tett kijelentéseire, amelyből a téves sajtóhírek eredtek. Dorosz Dávid arról beszélt, hogy a magyarság megmaradását szolgáló, kiemelkedő jelentőségű határon túli lapok estek el a Szülőföld Alap pályázati támogatásától.
A politikus megfogalmazása szerint az LMP a kivéreztetésre egyelőre nem talál más magyarázatot, mint hogy a kollégium részrehajlóan, a kormányzati szándékoknak megfelelően döntött. A napi túlélést jelentő támogatás megvonásával olyan jelentős lapokat hoztak kilátástalan helyzetbe, mint az Új Magyar Szó, mely az egyetlen, Románia egész területére eljutó magyar lap, a Transindex, amely a leglátogatottabb erdélyi portál, a fiatal magyar értelmiségiek fóruma, a marosvásárhelyi Látó vagy a kolozsvári Korunk. A nemzetpolitikai államtitkárság közleményében kiemelte: az LMP-s politikus által felsorolt sajtótermékek nagy részét a Szülőföld Alap támogatta. Így a Látó folyóirat az Aranka György Alapítványon keresztül egymillió forintot, a Korunk folyóirat — amelynek három pályázata is nyertes volt — összesen kétmillió forint értékű támogatást kapott, a transindex.ro pedig a kolozsvári Media Index Egyesületen keresztül jutott 700 000 forintos támogatáshoz. A nemzetpolitikai államtitkárság közleményében ismét hangsúlyozta: az előző kormányzat nemzetpolitikai felelősei május végéig elköltötték az idei határon túli előirányzatok nyolcvan-kilencven százalékát, és ehhez még részrehajló módon, a legtöbb esetben minden szakmai alapot nélkülözve az általuk kitüntetetten kezelt szervezeteket részesítették abszolút előnyben. A Szülőföld Alap tavaszi pályázatainak elbírálása a korábbi évektől eltérően nem történt meg időben, ezért a helyzetet éppen csak hogy megismerve, az új magyar kormánynak kellett gyorsan összehívnia a döntéshozó kollégiumokat. Tették ezt azért, hogy a határon túli magyar szervezetek számára biztosíthassák a nyári programokhoz szükséges támogatást. Ennek ellenére rengeteg pályázat kifizetését át kellett tolni az őszi kiírásra, hogy a felesleges pénzszórást meg tudják előzni, és az elődeik által rájuk hagyott helyzeten úrrá tudjanak lenni. A nemzetpolitikai államtitkárság közleményében kiemelték: az őszi pályázati fordulóra egyes esetekben nyolc-tízszeres túljelentkezés volt az adott kollégiumoknál. Ezt úgy szétosztani, hogy mindenki igényét ki tudják elégíteni, nem lehet. Viszont az elmúlt évek támogatásából kiindulva most azokat részesítették előnyben, akik régóta nem jutottak forráshoz. Mint írták, most már nem is feltételezik, hogy Dorosz Dávid tudatosan próbálja félrevezetni a közvéleményt, ,,egyszerűen: tájékozatlan". (MTI) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ketten kaptak debüt-díjat 2010-re az EME-től
Kinda István Csaba néprajzkutatónak, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársának, valamint a finnek nemzeti eposzát, a Kalevalát kutató Varga P. Ildikónak ítélte oda 2010-es debüt-díját az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya. Az elismeréssel járó oklevelet és pénzjutalmat szombaton délután, az EME Jókai/Napoca utcai székházában tartott rendezvényen adták át. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepség a délelőtti órákban is tartalmas programmal szolgált az érdeklődőknek: az EME és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) jóvoltából a BBTE Bölcsészkarárak épületébe betérők Szegedy-Maszák Mihály magyarországi akadémikus, egyetemi tanár Babits Mihály nemzetfelfogása és neoklasszicizmusa című előadását hallgathatták meg.
Középiskolai tanárok, egyetemi oktatók, diákok, valamint a kolozsvári kulturális élet személyiségei gyűltek össze szombaton délelőtt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának épületében, hogy Szegedy-Maszák Mihály magyarországi akadémikussal, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagjával találkozzanak. A 2003-ban Széchenyi-díjjal kitüntetett irodalomtörténész a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) tanít, pályája során számos külföldi felsőoktatási intézménynek volt előadótanára (Cambridge King’s College, American Council of Learned Societies stb.). Kolozsváron ezúttal Babits Mihály nemzetfelfogása és neoklasszicizmusa címmel értekezett.
– Tudománnyal ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, ugyanakkor – a jövőbe tekintve – újragondoljuk örökségünket, irodalmi hagyományainkat – magyarázta köszöntőjében Egyed Emese költő, irodalomtörténész. Lévén, hogy Babits Mihály életműve még nem teljesen hozzáférhető, Szegedy-Maszák az értekező prózájára támaszkodva ismertette a témát, a faj és az osztály, a saját és az idegen, a kelet és a nyugat, valamint a történetiség vonatkozásában.
„Én a magyarságban kultúrát láttam; de lehetetlen volt nem éreznem, hogy más nézőpontok is vannak. Az idő végzetes volt, valami készülődött, amit mi még nem sejtettünk”, írta egykoron Babits, Szegedy-Maszák pedig ebből az idézetből kiindulva tárgyalta a huszadik század eleji magyar irodalom jelentős alakjának nemzetfelfogását. Előadásában többek között Széchenyi, Kosztolányi, Ady, Márai és Krúdy neve is szóba került, párhuzamba állítva az általuk képviselt értékeket, kultúra-, társadalom- és nemzetértelmezést a Babits által vallottakkal.
A tehetséggondozás és a fiatalok kutatási eredményeire való odafigyelés jellemezte az ünnepség folytatásaként, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai utcai székházában délután 4 órától tartott programot. Pöllnitz Boróka (fuvola) és Farkas Barabás Szabolcs (gitár) muzsikája után Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár kifejtette: örvendetes, hogy a rendszerváltás után egyetemi és doktori tanulmányait végző generáció jelen van a tudományos életben: keresi a helyét ezen a pályán, alapkutatásokat kezdeményez és végez, konferenciákat, szakmai rendezvényeket szervez, és kutatási eredményeit közzéteszi.
– Ennek az ifjú generációnak a jelenléte tapasztalható az EME konferenciáin, felolvasóülésein, az Erdélyi Múzeum hasábjain. A tudós társadalom újratermelődése egyaránt tapasztalható az irodalom-, a nyelvészet-, a történettudomány területén. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya meg van győződve arról, hogy az új generációnak a romániai magyar tudományos életben helye van, amit felkészültsége és munkája alapján érdemel ki – mondta Keszeg, majd az elsőként 2006-ban kiírt debüt-díj odaítélésének körülményeit ismertette, kiegészítve ezt az elmúlt négy évben pályázott és kitüntetett személyek névsorával. Mint kiderült, az elismerést az EME azon tagjai pályázhatják meg, akik kötet, tanulmány közzétételével, egy bizonyos kiadvány tudományos igényű gondozásával, szakmai rendezvény megszervezésével stb. a közelmúltban beléptek a tudós társadalomba.
2010-ben négy személy jelentkezett az EME debüt-díjára: Bartha Katalin Ágnes, Biró Annamária, Kinda István Csaba és Varga P. Ildikó. Bartha Katalin Ágnes, a Szabédi-emlékház tudományos kutatója, Szabédi László életművének értelmezője és a Szabédi-napok szervezője az Argumentum Kiadó gondozásában tavaly megjelent Shakespeare Erdélyben – XIX. századi magyar nyelvű recepció című kötetével pályázott, Biró Annamária, az EME kiadójának vezetője pedig az általa sajtó alá rendezett Aranka György Erdély-története (EME Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat, 2010.) című kötetet nyújtotta be. Kinda István néprajzkutató, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársa a Mentor Kiadónál 2010-ben napvilágot látott Ellenőrzött közösségek – Szabályok, vétkek és büntetések a moldvai csángó falvakban című kötetével és az Acta Siculica 2009-es kiadványával, a Helsinkiben tartózkodó Varga P. Ildikó pedig Hiisi szarvasától a csodaszarvasig – A Kalevala magyar fordításai (EME Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat, 2010.) című munkájával jelentkezett.
Keszeg Vilmos azt is elmondta, hogy a pályázatokat a szakosztály tagjaiból álló bizottság bírálta el, amely valamennyi jelentkező munkáját elismeréssel értékelte. A bizottság döntése értelmében Kinda István Csabának és Varga P. Ildikónak ítélték oda a debüt-díjat, távollétükben Egyed Emese vette át az ezzel járó oklevelet. A debüt-díjhoz társuló anyagi juttatást Székely Tibor és felesége, Székely Zsuzsa ajánlotta fel a díjazottaknak.
A másik két pályázónak sem kell szomorkodnia: Bartha Katalin Ágnes és Biró Annamária között egy egyhavi Szabadság-előfizetés, valamint egyenként kétszemélyes belépő talál gazdára a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Kolozsvári Magyar Opera egy-egy előadására. A vigaszdíjként szolgáló ajándékokat Egyed Emese a nagyenyedi Papp Péter pincéjéből származó borral toldotta meg.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Nagy Pál vallomásos emlékkönyve
"Valahogyan összefüggőnek, elválaszthatatlannak látom a tollal való munkálkodás valamennyi változatát. Erről tanúskodnak – érzésem szerint – az utóbbi években megjelent köteteim is. (...) Nemigen tudnék az irodalomról elvontan, életkörülményeinktől, örömeinktől – gondjainktól és reményeinktől, örömeinktől és bánatainktól – függetlenül beszélni. Bár az is igaz, egy idő óta – öregen és egyre fáradtabban – publicistaként már csak ritkán tudok szólni közösségi dolgainkról. Itt vannak a tehetséges fiatalok, tőlük várhatunk eligazító, felrázó szavakat..."
Jól kezdődött az esztendő Nagy Pál számára: a tavaly megjelent Betűvetés mezején című könyve után, születésnapja (1924. január 30.) alkalmából máris olvasói asztalára teheti újabb kötetét. Beszédes a címe: Vallomásos emlékek (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2011), a korábban egyebütt már napvilágot látott szövegek voltaképpen egy dolgos irodalmár életének tükörcserepei, indulásától napjainkig. Olvashatunk benne a székely mezőségi szülőhelyről, Mezőkölpényről és környékéről – Falu a Korhány alatt, a világháborús élményekről – Hadifogságom rövid naplója, a diákévek színtereiről – Bolyaiak tere, Volt egyszer egy intézet; emlékezik az Igaz Szó folyóirat egykori, Dózsa György utcai szerkesztőségének gyakori látogatóira, kedves és kedvenc íróira – Amikor még együtt énekeltünk, Felejthetetlen találkozások Tamási Áronnal, Németh László Marosvásárhelyen, Látogatóban a költő emlékénél (Tompa Lászlóról), Tomcsa – lyukas ersernyővel, Tisztelgő főhajtással (Szabédi Lászlóról), Halhatatlan (Sütő Andrásról); beválogatott egy nyelvművelő célzatú kisesszét – "Az anyanyelv a legmélyebb sorsközösség" –, élménybeszámolót egy 2002-es budapesi konferenciáról – Szárszó szellemében, a sóvidéki művelődési életet méltató jegyzetet – Korondi képek; hogy a második szerkezeti egységben aztán Derűs pillanatok, villanatok cím alatt néhány kedves anakdotájával – Mi a helyzet?, Húzzuk az időt, Szemlér javít, Földesékkel utazunk, Kollokvium Jancsónál, Gellértsándorul, Szőcs Kálmán dedikál, Bözödi Bözödön, Bajor foltja – is megajándékozza olvasóit; végül hét rövid interjúval zárja könyvét, szint- úgy beszédes című valamennyi: Kifogyhatatlan a mondanivaló (kérdező: Lokodi Imre), Az út, két gyanakvó gondolat között (Bölöni Domokos), "Csak úgy tudok élni, hogyha dolgozom" (Bölöni Domokos), Nincs időm unatkozni (Szucher Ervin), Épülő szellemi szálláshely (a Sütő András Baráti Egyesület megalakulásáról, Bölöni Domokos), Határtalan hazában (Bölöni Domokos), Tollal, szóval – a szülőföld vonzásában (Zsidó Ferenc). Ez utóbbiból idézünk: "A vásárhelyi Református Kollégium diákjaként egy időben elnöke voltam a Mentovich Ferencről elnevezett önképzőkörnek. Egyetemi hallgatóként Kolozsvárt tagja voltam a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesületnek és a Móricz Kollégiumnak. Vásárhelyt kétszer is titkára voltam az Írószövetség fiókjának. A múlt század hatvanas éveinek végén ugyanitt útjára indítottuk az Aranka György irodalmi kört, s egy ideig ennek is az elnöke voltam. Ugyanekkor elindítottam, szerkesztettem a helyi napilap Figyelő című irodalmi-művészeti mellékletét. Századunk kilencvenes éveinek kezdetén megalapítottuk Marosvásárhelyt a Kollégiumi Öregdiákok Baráti Körét, s ezt vezettem – elnökként – pár esztendeig. Voltam utána az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének alelnöke is. Tagja vagyok a Romániai Írók Szövetségének, a Magyar Írószövetségnek. Mindig szívesen mentem bárhová előadásokat tartani, író-olvasó találkozókon részt venni. Szoktam mondani: nincs időm unatkozni, semmit tenni. Még manapság sem..."
Tizenegyedik önálló könyvéhez gratulálva jó egészséget, kiváló erőnlétet, töretlen munkakedvet kívánunk Nagy Pálnak – és várjuk újabb köteteit!
Damján B. Sándor. Népújság (Marosvásárhely)

Mettől meddig is terjed a Mezőség?
Hiánypótló tanulmánykötetet ismertettek Kolozsváron: harminc néprajzi, művészet-, illetve művelődéstörténeti tanulmányban mutatják be a Mezőséget a szélesebb közönség számára is. A kötetből tizenhét híres mezőségi személyiség életét és munkásságát ismerheti meg közelebbről az olvasó.
Erdély egyik sokszínű, vitatott tájegységéről, a Mezőségről szóló tanulmánykötetet mutattak be Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén. A Mezőség. Történelem, örökség, társadalom című kötet összesen harminc néprajzi, művészet- és művelődéstörténeti tanulmányt tartalmaz. Ugyanakkor az olvasó tizenhét híres mezőségi személyiség (köztük Pápai Páriz Ferenc, Aranka György, Nyírő Gyula, Barcsay Jenő, Wass Albert, Sütő András) élettörténetével és munkásságával is megismerkedhet.
„A mezőségi tájegységről szóló kötet eklektikus, interdiszciplináris jellegű, de a legfontosabb jellemzője talán az, hogy hiánypótló” – fogalmazott Könczei Csongor néprajzkutató a kötet bemutatásakor. Szerinte a könyvnek van néhány hiányossága is, egyrészt a használt fogalmak nem ugyanazt jelentik minden tanulmányban, másrészt: még mindig nincsen egyértelműen behatárolva a Mezőség, mint tájegység.
A könyvbemutatón kialakult baráti hangulatú beszélgetésen Keszeg Vilmos, a kötet egyik szerkesztője elmondta: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a néprajzos szakemberek számára még bőven akad feltárnivaló a Mezőségen, alapos munkát és odafigyelést érdemel ez a tájegység.
„Többszörösen is fontos könyvet tartunk most a kezünkben. Talán a kötet legfontosabb aspektusa, hogy felhívja a közvélemény figyelmét erre a térségre. Ugyanakkor régi adósságunkat róttuk le az egykor idegenbe szakadt mezőségi magyar emberek előtt” – fogalmazott Keszeg Vilmos. Mint kiderült, a Mezőségről szóló feljegyzések a tájegységet 1867-ben mint sárfészket írják le, 1911-ben viszont mint tündérkertről, paradicsomról beszélnek az odalátogatók.
Az 1970-es évektől, a táncházmozgalom elindulásával pedig a mezőségi embereket egyenesen mitikus környezetben szeretik látni a népművészet iránt fogékony utazók. A szakemberek szerint ezek az ellentétes szemléletmódok a környék korábbi földrajzi arculata megváltozásának, később pedig a társadalmi átalakulásoknak tudhatók be.
A kötet a 2006 és 2008 között ugyanebben a témában megtartott néprajzi konferenciasorozat összegyűjtött anyagát tartalmazza. A tanulmányokat korábban a Művelődés című folyóirat közölte, kötetbe gyűjtve is annak égisze alatt láttak napvilágot.
Sipos M. Zoltán , Új Magyar Szó (Bukarest)

Az írók unalmas emberek
Születésnapi beszélgetés Bölöni Domokossal
Bölöni Domokos (Dányán, 1946. augusztus 11.) romániai magyar író, a marosvásárhelyi Népujság művelődési rovatának szerkesztője. Maros megyében (volt Kis-Küküllő vármegye), a közigazgatásilag Bonyha községhez tartozó Dányán nevű faluban született. Dicsőszentmártonban járt középiskolába. 1973-ban román-magyar szakos oklevelet szerzett a marosvásárhelyi Tanárképző Főiskolán, majd 17 éven át a sóvidéki fazekasfaluban, Korondon tanított. Volt községi könyvtáros, iskolaigazgató, irodalmi kör szervezője stb. Nős, három gyermek édesapja és három unoka nagyapja. Első írása 1974-ben jelent meg a kolozsvári Utunk című irodalmi hetilapban. Kisprózái a bukaresti Ifjúmunkás és Előre, a marosvásárhelyi Új Élet és Igaz Szó, a csíkszeredai Hargita, valamint a Brassói Lapok című kiadványokban jelentek meg. Első kötete a bukaresti Kriterion Kiadó Forrás-sorozatában látott napvilágot Hullámok boldogsága címmel 1980-ban, Bajor Andor és Szilágyi István ajánlásával. 1985-ben Hét vége című novellájával elnyerte az Igaz Szó szépirodalmi folyóirat novellapályázatának első díját. (A történet eredeti címével – Parasztnovella – szerepel a szerző egyik kötetében.) 1986-ban szintén Bukarestben adták ki újabb novelláskötetét, A szárnyas embert. 1990 tavaszán visszatért Marosvásárhelyre; a Népujság című napilap munkatársa, a művelődési rovat szerkesztője. 1993-ban két írása elnyerte a Magyarok a Magyarokért Alapítvány pályázatának első díját próza kategóriában. 1998-ban szülőfalujáról írt munkáját nagydíjjal jutalmazta a budapesti Magyar Napló (A magyar társadalom önképe az ezredfordulón címmel meghirdetett pályázatán). A Népujság mellett létesült Impress Kiadó első köteteként adták ki 1992-ben Harangoznak Rossz Pistának című könyvét. További kötetei: Egek, harmatozzatok! (Válogatott novellák, 1995), Dégi Gyurka pontozója (Kisregény, 1998), Bot és fapénz (1999), A próféták elhallgattak (2002), A nevető gödör (2004), Jézus megcibálja Pricskili Dungónak a fülét (2006), Széles utcán jár a bánat (2007), Elindult a hagymalé (2009), Micsobur reinkarnációja (2010), Küküllőmadár (2011).
Ír tévéjegyzetet, glosszát, tárcát, recenziót, karcolatot, novellát. Több száz oldalnyi krónika, riport, művelődési cikk és jegyzet jelent meg neve alatt a Népujságban és más erdélyi lapokban. 1990 óta tagja a Romániai Írók Szövetségének, 1999 óta pedig (ezredikként!) a Magyar Írószövetségnek.
– Kezdjük a gyermekkorral, a szülőfölddel… Írásaiban gyakran tér vissza a dányáni és a Kis-Küküllő menti évekre, emlékekre...
– A gyermekkor meghatározó az ember életében. Legerősebb emlékeim onnan érkeznek, ez a forrás, amelyből mindig meríthetek. Igaz, hogy a forrást mifelénk csorgónak mondják. Hát onnan csordulnak-cseppennek a meséim. Egyszer csak eszembe jut egy név, és a még elérhető személyeket vagy a temetői szellemeiket faggatom: ki volt az illető, miért kapta éppen azt a gúnynevet, amit sosem tudott lerázni magáról, kinek vétett, ha vétett, és mit nem vétett, ha nem vétett. Jaj, de ki nem vétett? Mi volt az erénye? Én magam is sok vétséget követtem el akármiféle életemben…
Segítettem is, akin lehetett. A jóságot kevésbé tartja számon az utókor.
– Ír verset is, prózát is…
– A versről jót vagy Sékszpírt. Mindenki költő szeretne lenni. Félárván nőttem fel, apátlanul, és ez sérültségem fő forrása. Szüleim kétéves koromban váltak el. Asszonyok neveltek, ami nem baj. Érzékenyebbé tettek minden látható és láthatatlan dolog iránt. A család előbb gazdatisztet szeretett volna faragni belőlem, aztán belátták, hogy inkább valami "nadrágos" ember lehetnék, és nem fogtak be, mint társaimat a többi háztartásban, a nehéz fizikai munkára. Csúfoltak is emiatt gyerektársaim, mert "urasan" beszéltem. Az udvarházából kiakolbólított uraság könyvtárának egy része a mi félbemaradt házunk elkészítetlen szobájában kötött ki, arra anyámmal rendesen rájártunk, és mielőtt feljelentettek volna, egy piciny részét el is olvastuk… Aztán egy hajnalon ránk törtek, nagyapámat a szekér elé fogták, egymagában kellett vonszolnia az aranyozott bőrkötésű kötetekkel megpakolt szekeret a községházáig, ahonnan a szebbjét elvitette az akkor éppen grasszáló pisztolyos gazember (később kapusként pusztult el egy vegyigyárban, sav ölte ki a látását, van isten), a többit pedig, amint arról Sütő András is írt egy égbekiáltást: elégették – mint az osztályellenség mocskát.
Verseimet csak az anyám ösmerte és szerette, halála után minden kézzel foghatót elvittek az üresen maradt lakásból, a Rád János készítette 1939- es "csícsős hegedűmet" is, füzetem a rossznál is rosszabb verseimmel valahol kallódik.
Büszke lehetek rá, hogy Arany János és Petőfi Sándor, később Kányádi Sándor lehettek a "mestereim". A Toldiból egész énekeket tudok idézni, a János vitézt betéve tudtam valaha. Aki magyar pennás ember nem ismeri ezeket a remekműveket, vizet sem vihet irodalmunknak. Számomra a költészet az elsődleges, az a világmegismerő forma, amit magammal vinnék a galaktikán kívülre is. A próza is költészet, csak egy kicsit szabadabb, ezért néha nehezebb is. Korán beláttam, hogy nem lehetek költő, mert ahhoz a tehetség töményebb, sűrítettebb változata kelletik. Az ember ismerje meg és "lakja be" önnön korlátait. Nem könnyű "elkönyvelni", hogy nem sikerül, amit szeretnénk. Sokan bele is halnak, mások mindenáron túl akarnak lépni rajta, és fűzfapoétákként cégéreztetik magukat. Mióta irodalmi kört is vezetek, és ez nem ma kezdődött, hanem inasként a Nagy Pál és a Kicsi Antal vezette Aranka György irodalmi körben, utána Korondon, az Ambrus Lajos irányította Firtos körben, később a Hazanéző irodalmi találkozóin, 2005-től pedig a Súrlott Grádics irodalmi összejövetelein, számos élettel és sorssal szembesített az élet, többen mentek el úgy, hogy búcsút sem intettek a széles poétai mezőknek. Elsősorban a világ babrált ki velük, de valójában saját magukkal vívták a csatát, és a saját gégéjüket szorongatva maradtak alul. Alulírott is bűnös vagyok, mert néha, pohár ital mellett keresetlenül közöltem velük – hogy tehetségtelenek. Belátom: nagy baromság volt. Tehetségtelen ember nincsen. Csak kinek-kinek más-más vágányon kell tolatnia, míg a "siker" is megérkezik; volt már olyan, hogy egy fej saláta formájában, vagy egy tetvektől hemzsegő, eltévedt őzgidácska képében, amit az imádott nő hozott feléd az erdei tisztáson…
– Élete fontos szakaszát képezik a Korondon töltött évek. Meséljen erről.
– Korond jelentette számomra a visszatérést megszenvedett anyanyelvemhez. Az én kis falum, Dányán: többnyelvű, hogy finoman fejezzem ki magam. Ott bizony télidőben a macska dezserálódott a kerten, vagyis ráfagyott a kerítésre. Arany János és Petőfi mellett az én külön irodalmi szentem Tamási Áron volt. Még helyi kis színjátékot is írtam az ő modorában. (Tehetségről itt se essék szó.) Amikor 1973-ban kiderült, hogy Korondot választhatom pedagógiai működésem színhelyéül, onnan még Izsák József tanár úr sem tudott kibillenteni, pedig egyik szép tanítványa javára jó lélekkel cserélte volna el velem ezt a falut. Más kérdés, hogy egy üres zsebű csóró, még ha tanár is, mihez tud kezdeni a már akkor is dúsgazdag fazekasfaluban. Olyan kapitalizmust Marx sem ismer, ami akkor már ott virágzott!
Hát én, balfék, kivittem a családomat is, nyomorogtunk eleget. Hat vagy hét albérletet is "meglaktunk". Kiderült: nem is rendes tanárként vagyok ott, hanem az igazgató ideiglenesen üres helyére libbentettek, mint egy pihepárnát. Feleségem tanítónőként egy kerek tanévig szintén a pálya szélén térdepelt. Egyik bajból a másikba tapsintottam, nem vagyok büszke magamra. Úgy utálom a diktatúrának azt a szakaszát, mint Ludas Matyi a pipefost.
– Korond után Marosvásárhely következett, az erdélyi kultúra egyik fellegvára. Volt más lehetőség is?
– Nem volt, mert nem lehetett, mert nem is kívántam. Mindig is Vásárhelyre vágytam vissza, ha megszámolom, életem kisdednyi első részét a falumban töltöttem, majd Vámosgálfalván és Dicsőszentmártonban, de közben mindvégig dányániként. Aztán Marosvásárhelyen a rettenet évei következtek: a Pedáról kétszer is kirúgattam magam, láttak-e már olyan hülyét, aki harmadszorra is ugyanoda felvételizik, megint bejut, előbb harmadiknak, aztán csak közepesnek, végül viszont: elsőnek – és el is végzi?! Akkor már megvolt a fiunk, Attila, és nem nagyon mertünk ugrándozni.
Nem tudom, miért, de Vásárhelyre mindig hazavágytam. Sok Bölöni élt itt az idők során. Nekem ez a szerencsétlen város a szerencsém és a nyomorúságom egyben. Nem féltem soha tőle – amikor visszatértem kilencvenben, éppen sipircelt a gyengébb idegzetűek kisebb serege. Ma büszkén jönnek vissza nosztalgiázni kedves vendéglők exkluzív csöndességébe. Védett állatokként szeretik, ha az ünnepi szónoklat fölidézi azokat az időket, amikor "muszáj volt innen elpucolni" – csak mert éppen jól jött az eltakarodási lehetőség.
(Idézet egy kötetből: "Az úribb társaság levegőt vett, ballonba ült és elspulnizott. Ímé, helló, megint vásárhelyiznek, miközben tudják magukról, hogy mekkora senkik és semmik.")
Minden halott vásárhelyi nevében megsértődöm, ha mindenféle hazaugri menőmanók ugyabugyálják a mai vásárhelyi helyzetet, megmondóemberekként tanítanak semmire. Ezeknek a még mindig gyakor sznob vásárhelyiek körében kerül vevőjük, a libegő lelkűek mindég térdre hullanak a villogó szaremberek előtt.
Sosem hallgattam a félelmeimre. Keveset élek. De azt intenzíven. Pedig az íróembert a félelmei is éltetik. A szorongásai és a rettegései. Nincsenek normális álmaim. Borzalmas az agyam éjszakai élete. Nem látok, nem hallok, nem érzékelek, csak valami homályos, csendben zajló, bicskás, csonka kaszás gyilkosságot, amely nem is olyan régen történt, hol is.
Tudod, milyen egy csonka kasza? Mennyire vág el egy torkot például?
Engem nem küldött senki sehová. Ha egy nem idevaló elküld valahová, azonnal kap tőlem egy kontraexpediálást. De ha ezt a kilencvenes, alkalom kínálta kitakarodott deckanépséget hallom, és egyre gyakrabban hallom, mert jövögetnek haza-haza, és elkezdik "visszavenni" a várost: gyászmisézni afölött, hogy ők milyen szerencsétlenek – akkor az égnél is magasabbra megy föl a pumpám.
– Mit jelent(ett) egy megyei lapnál dolgozni a harmadik évezred fordulóján?
– Megyei lap: megyei lap. Paperla-pap, mondaná Jókai, Mikszáth. Nekem csak bajt jelent, mert képtelen vagyok "belehelyezkedni" egy "megyei lap" lelki tünetegyüttesébe: micsodás megfeleltetési kényszereknek van kitéve a szétcincált, rendkívül heterogén közösség, mekkora nyomás nehezedik rá mindenféle, nálanál nehezebb "portfóliójú" intézmények és hintázmányok részéről – és mi lesz, ha egyszer ezek – egyöntetűleg vagy önegytetűen – úgy döntenek, hogy tovább már nem is leszünk?!...
– Hogy lehet "összehozni" a napi zsurnalisztikát a szépirodalommal?
– Nem lehet, és nem is kell. Amit zsurnalisztikának mondunk, az a cikkírás, nap mint nap. Ha valaki úgy tud a hétköznapok akár jelentéktelen eseményeiről is írni, hogy az, mondjuk, két évtized múltán is olvasható és élvezhető, már enyhén szólván irodalmat művel. Szépirodalom akkor lehet belőle, ha száz év után is beválogatják egy antológiába. Nekem annyi közöm volna mindehhez, hogy jól tudom: mikor valahonnan "tudósítok", például Fehéregyházáról, azt nem fogják szépirodalomként elkönyvelni sehol a kerek világon. Az: dokumentum, akkor is, ha nem mindenben követi a valóságot. Itt inkább a hitelesség a lényeges. Ha nem az a lány mondta el azt a Petőfi-verset, hanem egy másik, kit érdekel? De a Petőfi-vers és az eszmei üzenete: az legyen pontosan megjelölve.
– Kikre büszke, akikkel találkozott élete folyamán, bár lehet, hogy már nincsenek is az élők sorában? Van-e személyes élménye vagy emléke, amit ezektől a szellemóriásoktól kapott, s féltve őrzött kincsként visz tovább?
– Ó, hát hogyne. Gondolom, az Isten azért áldott meg valamiféle kínos fantáziával, hogy néha ragyogó lények is rám mosolyogjanak. Egyszer például Gandhi úr szinte rálépett a bal lábujjamra. Észrevette, bocsánatkérőn sétált tovább. Vannak ilyen kedves vízióim.
De persze ismertem néhány hazai írót is, akikről már nem illik efféle lábtaposó anekdotákat mondani. Sütő András egyszer fél órán át káromolt, ízes nagypénteki delíriummal, a telefonban, míg nagy nehezen végül kiderült, hogy mégsem rólam van szó. És a végén azt mondta, hogy a kurvaistenit, te Domi, mért nem szóltál, hogy nem te vagy az.
Milyen jó, ha az ember nem mindég az elején mondja be a tutit.
Az írók unalmas emberek. Ami nekik fontos, az nekünk rettenetes. Ami nekünk fontos, arra ők rá se bagóznak.
Magam sem tudom igazából: mikor vagyok olvasó és mikor író. Ez a legcsodálatosabb a dologban, a sok sületlenség mellett. Mert az, gondolom, senkinek sem diadalmenet, ha hajnali fél ötkor kipattan a szeme, mint a rugós bicska, és hiába szeretne visszaaludni, hiába próbálkozik a tévécsatornák valamelyikén vígan szökellő pornóval, hiába mondja el többször is az Úr imáját – nem és nem, nem és nem.
Tessék föltápászkodni, halkan mosakodni-budizni, aztán a számítógéphez osonni.
Ne tudja meg senki, hogy írni készülsz, te randa firkász.
És akkor még! Vajon mi sül ki az egészből?!…
Az írók szomorú emberek. Ha véletlenül egyiknek vagy a másiknak sikerül jó művet alkotnia, akkor kezdődik csak igazán a tragédiája.
Az írók belehalnak abba, hogy nem egyebek.
– Ha valamit másként "tehetne" leélt életéből, mi lenne az?
– Nem lennék gyík egy napsütötte kövön. Szabó Lőrinc metaforája az örökkévalóság minden pillanatában érvényes – de például most én beszélek, és nem Szabó Lőrinc. Aki él és prózaíró, annak mindenféle helyzet ideális; szerencsétlenségemben én mindvégig leginkább adószedő lennék. (Egy pompás Mikszáth-elbeszélésben válaszolja a pedellus: – Semmi újság, kegyelmes uram. Szedik az adót mindenfelé.
Ezzel szoktuk köszönteni egymást Nagy Pállal.)
– Mi van a fiókban, mikorra várható új Bölöni-kötet?
– Van és volna. De minek. Évente összeáll egy- egy kisprózai könyvecskének az anyaga. Kiadóm nincsen. A hülyekrízis beálltáig lapom részvénytársasági alapon adhatott némi jutalékot a tagoknak, azokból a szerény összegekből nyomattam ki gyenge munkáimat. Hát ennek is vége. Tértijegy az ablakon túlra című kötetem egy székelyudvarhelyi úrnál várja a rendes feltámadást.
Meghalni percenként kész vagyok, de amúgy nem sietek. Kegyelmi állapot, ha sikerül valami kis akármit össze- ökörmölnöm, ha a rádióban kéthetente felolvashatok, ha…
Ha, ha, ha. Há!
Az írók szörnyetegek. Unalmas fantaszták. Minek kell interjút s mindenféle szamárcsikós semmiségeket közzétenni róluk?
Hagyjátok békén őket!
Kérdezett: Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)

Sovány drámanap Erdélyben
Több erdélyi társulat nem emlékezik meg Az ember tragédiája ősbemutatójáról
Csak néhány erdélyi magyar színház emlékezik meg holnap Az ember tragédiája 128 évvel ezelőtti ősbemutatójáról, a magyar dráma napjáról. A színházbarátokat felolvasóest, irodalomtörténeti előadás, ősbemutató és koncert várja az erdélyi városokban.
Csak néhány erdélyi magyar színház emlékezik meg holnap Az ember tragédiája 128 évvel ezelőtti ősbemutatójáról, a magyar dráma napjáról. A színházbarátokat felolvasóest, irodalomtörténeti előadás, ősbemutató és koncert várja az erdélyi városokban.
Hármasfogat Marosvásárhelyen
Aranka György, az erdélyi magyar közművelődés lelkes előmozdítója szobrának megkoszorúzásával indul a drámanapi ünnepség Marosvásárhelyen, majd Kövesdy István, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója egy fiatal gimnazista színművének felolvasó-előadását mutatja be este 7 órától a Nemzeti Színház kistermében. Lovassy Cseh Tamás VALLE-búcsú című színpadi műve évadnyitónak is számító előadása a Művészeti Egyetem Színháztudományi Tanszéke II. DrámaPálya elnevezésű versenyének nyertes darabja alapján készült, amelyet alig egy hét alatt tanultak be a színészek.
A felolvasó-színházi előadást nyilvános beszélgetés követi, amelynek témája a kortárs magyar drámairodalom. Az Erdélyi Magyar Televízió is megemlékezik a magyar dráma napjáról 20.30-tól a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak két előadását sugározza: Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én című színművének adaptációját és Molnár Ferenc Az ördög című három felvonásos vígjátékát.
Deviancia Temesváron
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 17 órától Németh Ákos Kövérek klubja című drámájának felolvasó-színházi előadását mutatja be, amelyet 18 órától beszélgetés követ a szerző részvételével. Az esemény apropóját Németh Ákos Deviancia című drámája adja, melyet maga a szerző rendez, és melynek bemutatója október közepére várható.
A beszélgetés során szó esik a bemutatott felolvasó-színházi előadásról, a magyar drámáról általában, valamint a Deviancia című előadásról. Ezt követően 19 órától Cári Tibor és az Incanto Quartetto A színház zenéje című koncertjére kerül sor.
Irodalomtörténet Nagyváradon
A nagyváradi Szigligeti Színház egy irodalmi műsorral ünnepli a magyar dráma napját 19 órától a nagyváradi Városi Művelődési Házban (egykori Arlus). Praznovszky Mihály irodalomtörténész Be van fejezve a nagy mű címmel tart előadást, a Szigligeti Társulat művészei – Csepei Róbert, Dimény Levente, Hajdu Géza, Meleg Vilmos, Kocsis Gyula, ifj. Kovács Levente, Körner Anna, Pitz Melinda és Pál Hunor – közreműködésével.
Praznovszky Mihály Mikszáth- és Madách-szakértő irodalomtörténész, legutóbb Mikszáth Kálmán halálának centenáriuma alkalmából tartott előadást Nagyváradon.
Kolozsvár, az igazolt hiányzó
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata igazoltan hiányzik a drámanapot ünneplő erdélyiek közül, Andrei Şerban rendező Suttogások és sikolyok című előadása ugyanis a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál versenyprogramjában (BITEF) szerepel. A darabot holnap és holnapután játsszák Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színházban.
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, Ingmar Bergman filmjének színpadi adaptációja 2010-ben három UNITER-díjat kapott: a legjobb előadásnak, legjobb rendezőnek (Andrei Şerban) és legjobb színésznek (Bogdán Zsolt) járó elismerést. Az 1967-ben alapított, évente szeptemberben megszervezett BITEF a legnagyobb és legfontosabb európai színházi fesztiválok egyike. Célja, hogy a politikai és kulturális határokon túllépve lépést tartson az előadó-művészet viharos fejlődésével.
Csíkszereda korábban ünnepelt
A csíkszeredai Csíki Játékszín tegnap tartotta a drámanapi ünnepet, Victor Ioan Frunză tavalyi rendezését, az elmúlt évad legtöbb közönségszavazatát elnyert előadását, a Finitót játszották. Tasnádi István verses komédiája egyébként a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljáról idén közönségdíjjal tért haza.
A magyar dráma napjáról
A magyar dráma napját 1984-től a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére minden évben megünneplik szeptember 21-én, annak emlékére, hogy 1883-ban e napon volt Paulay Ede rendezésében Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a budapesti Nemzeti Színházban. Az emléknap célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és újabb színpadi szövegek létrehozására ösztönözze az írókat. Új Magyar Szó (Bukarest)

Nyelvőrző – „s midőn az ember érti már / sorsának szent zenéjét, / ajkát szavakra nyitja meg, / hogy mások is megértsék”
Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny, XVII. országos szakasz
Március 23-án, pénteken kezdődött, és egész hétvégén zajlott Kolozsváron az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny XVII. országos szakasza, amelynek mottója a címben idézett Csanád Béla-versrészlet volt, házigazdája pedig hagyományosan az Apáczai Csere János Elméleti Líceum. A versenyt azon iskolák diákjai számára hirdették meg, ahol beszédművelő körök működnek; a felhívás sikeresnek bizonyult, hiszen Erdélyből és a Partiumból 19 beszédművelő kör képviseletében 80, a magyar nyelvet szerető nyelvművelő diák és felkészítő tanára vett részt a vetélkedőn.
Késő délután a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében újra felcsendült a Szivárvány havasán című népdal, az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny ünnepi nyitánya. A gyönyörű, sokakat megható népdalt ezúttal Csüdöm Tímea, az Apáczai-líceum XI. osztályos tanulójának előadásában hallgathattuk meg, majd Adorjáni Zoltán lelkész, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dékánjának áhítata következett. Lászlóffy Aladár Nyelvében él... című írását Szabó Eszter harmadéves bölcsészhallgató adta elő.
A rendezvényt Egyed Emese, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének professzora, a Georgius Aranka Társaság elnöke nyitotta meg, aki a meghívottak köszöntése után a bírálóbizottság tagjait mutatta be. A Nevelési, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium képviseletében Várady Izabella magyar nyelv és irodalom oktatásáért felelős szakreferens méltatta a rendezvényt, kitérve a helyes beszéd fontosságára.
„Az anyanyelv szabaddá teszi a gondolatot”
A vendéglátók nevében Vörös Alpár iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy jó érzés erdélyi magyarnak lenni. Wacha Imre, Lőrincze Lajos-díjas főiskolai docens Pál apostolt idézve arra biztatott mindenkit: szeressük anyanyelvünket, hiszen „szavam lehet zengő érc vagy pengő cimbalom, ha szeretet nincsen én bennem, semmi vagyok”. Az anyanyelv örömet szerez, ha sokféleképpen használják, szabaddá teszi a gondolatot, fűzte hozzá. A megnyitó befejező mozzanataként megzenésített verseket és zsoltárokat adott elő a Református Kollégium kórusa.
Másnap, szombaton reggel 8 órakor vette kezdetét a vetélkedő a vendéglátó líceum három tanteremében. Az Édes anyanyelvünk kategória résztvevői nyelvtani, nyelvhelyességi, helyesírási, illetve stilisztikai feladatokat kaptak; a Szép magyar beszéd versenyzőinek szövegjelöléssel, szövegértéssel és értelmezéssel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk; a Versben bujdosó kategóriában indulók kreatív szöveggyakorlatokkal, versírással próbálkoztak (mindhárom kategória két, illetve három fordulóból, egy írásbeli és egy vagy két szóbeli próbából állt). A feladatok megoldására két óra állt rendelkezésre; ezalatt a tanároknak, meghívottaknak Keszeg Anna és Zörgő Noémi, a BBTE oktatói(Képi retorikák: a vizuális írástudás alapjai), továbbá Virginás Andrea, a Sapientia EMTE adjunktusa (A sztori világa – mindennapi történeteink) tartott előadást, majd elkezdődött a Georgius Aranka Társaság Közgyűlése.
Szóban is helyt kellett állniuk
Az Édes anyanyelvünk versenyzőinek egyet-egyet kellett kiválasztaniuk a megadott témák közül, majd rövid felkészülési idő után a bírálóbizottság és a közönség előtt beszéltek azokról. A Szép magyar beszédben résztvevők egy előkészített, szabadon választott szöveget olvastak fel, majd első olvasatban tolmácsolták Wacha Imre írását. A Versben bujdosókategória versenyzőinek egy-egy előre megtanult verset kellett előadniuk, itt Dsida Jenő és József Attila versei közül válogathattak. Ezt követően a IX–X. osztályos diákok Orbán Ottó Érdeklődő, a XI–XII. osztályosok pedig Somlyó GyörgyA múzsa csókjai – mint isten útjai – kiszámíthatatlanok P. J.-nek című versét szavalták el.
A délelőtti próbák után a versenyzők felszusszanhattak, a bírálóbizottságok tagjai pedig munkához láttak. Délután elhangzott a Táborba hívó szó, és a tavalyi III. Aranka-tábor vetítettképes összefoglalóját is megtekinthettük. Ezután az Édes anyanyelvünk kategória kiértékelésével kezdődött a szakmai elemzés: mint kiderült, az írásbeli nyelvhasználati feladatai okoztak ugyan némi fejtörést a diákok többségének, a nyelvtani résznél azonban jól teljesítettek. A szóbeli kiértékelésénél Keszeg Anna a beszéd közbeni nonverbális kommunikációt emelte ki pozitívumként, illetve a szövegre figyelésre intette a versenyzőket.
A Szép magyar beszéd verseny szövegértelmezési feladatának értékelését Siposné Virág Erzsébet tartotta, majd Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók Szövetségének társelnökeismertette a szövegjelölési példamondatok helyes megoldásait. A Versben bujdosó kiértékelésén megtudtuk, hogy a fiatalok többsége számára az utolsó feladat bizonyult a legnehezebbnek, amelyben Balassi-strófát használva kellett háromszakaszos verset írniuk, kedvenc énekesükről. A szóbeli fordulóról Albert Júlia színművész számolt be, a hanghordozás és a légzés fontosságát hangsúlyozva. A kiértékelő záró mozzanataként Lestyán Attila, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum XI. osztályos tanulója Dsida Jenő Hulló hajszálak elégiája című költeményét szavalta el.
A hosszú versenynapot musical zárta, a Frank L. Baum műve nyomán Zalán Tibor átdolgozásában készült, Puskás Zoltán által rendezett Óz, a nagy varázsló című előadás, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színházban láthattunk.
„Nyisd ki a szemed, s figyelj, nagy erővel…”
Március 25-én, vasárnap reggel került sor a díjak kiosztására és a záróünnepségre. Ferenczes István Szerelmes vers című művét Buchman Wilhelm, a Református Kollégium XI. osztályos tanulója adta elő elsőként. Egyed Emese elmondta: kellemes együttlétet, sikeres versenyt tudhatunk magunk mögött, ami nem csoda, hiszen az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny a szakmai együttlét lehetősége.
A magyarországi küldöttség részéről Kerekes Barnabás méltatta a rendezvényt, kifejtve: napjaink modortalansága, igénytelensége, durvasága ellen kellene összefognunk, hogy megőrizhessük, „ami még emberi ebben a világban”. Szavaira rímelt a két legutóbbi magyarországi anyanyelvi tábor útravalóul idézett jelmondata: „Építsünk hidat, tiszta szavakból, határok fölé” valamint: „Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni”. A tanár úr szavait a díjkiosztás követte; az értékes jutalomkönyvek mellett az Édes anyanyelvünk első kilenc helyezettje és a Szép magyar beszéd első tíz helyezettje részt vehet a Kárpát-medencei döntőn, Sátoraljaújhelyen, illetve a győri Kazinczy-versenyen. Várady Izabella köszönetet mondott a résztvevőknek és szervezőknek, majd kiemelte: a visszatérő versenyzők azt bizonyítják, hogy a diákok magukénak érzik az Aranka-vetélkedőt.
Befejezésül Márai Sándor Figyelj című írását idézte Vörös Alpár: „Ne akarj nagyon szépet, sem különösen meglepőt, sem vészesen egyénit és eredetit mondani. Nyisd ki a szemed, s figyelj, nagy erővel. Aztán hunyd be a szemed, és emlékezz, nagy erővel. Aztán hallasz egy hangot, látsz egy arcot vagy egy tájat, valami dereng… Akkor írjál nagyon lassan, gondosan. A többit bízd Istenre.”
TÖRÖK KAROLA
Szabadság (Kolozsvár)

Jelek, jelképek a Nyárádmentén
Szoboravatással is egyre gyakrabban hallat magáról a Székelyföld e nagy tradíciójú, az eddigieknél valóban sokkal többet érdemlő, szép tájegysége. Ha városokban nem bővelkedik, a falvak, községek mutatják meg, hogy hagyományőrzésben, kincsmentésben, elődeink megbecsülésében, örökségük továbbadásában az itteni magyarok élen járnak. Így aztán már kezdjük úgy érezni, nincs abban semmi rendkívüli, hogy sűrűsödnek errefelé a szoborállító események. Pedig bizony rendhagyó minden ilyen kezdeményezés, komoly összefogást, nagy erőfeszítést igényel helyiektől, támogatóiktól egyaránt. Művész, aki alkalmas legyen a feladatra, az arcmás, az emlékmű megalkotására, szerencsére akad bőven, tájainkon különösen gyakran születik erre hivatott tehetség. És örömmel vállalkoznak a nemes megmérettetésre. A Nyárádmente egyik legismertebb szobrász fiát, Gyarmathy Jánost ismételten is ez a megtiszteltetés érte: köztéri szobrot mintázhatott szűkebb pátriájának. Ma délelőtt 11 órakor Székelyberében avatják fel ünnepélyesen az Árpád nagyfejedelemről készült bronz mellszobrát.
Időrendben a költő Szentiváni Mihály nyárádgálfalvi szobra, Szent László nyárádszentlászlói mellszobra, illetve a deményházi bronzkorpusz után tesz eleget Gyarmathy ennek a megtisztelő megbízatásnak. A marosvásárhelyi Kós Károly és Aranka György, a bukaresti Bartók Béla arc- és alakmásokra, valamint a külföldi hasonló munkáira is hivatkozva kijelenthetjük, hogy a művész életművében nemcsak a míves, karakteres, groteszk kisplasztikák, de a köztéri, monumentális művek is komoly művészi értéket képviselnek. Az Árpád-mellszobor is ezt a vélekedést erősítheti.
(nk) Népújság (Marosvásárhely)

Anyanyelvápoló ifjúsági tábor a kalotaszegi Zsobokon
Erdélyi és magyarországi fiatalok vettek részt egy 10 napos táborban a kalotaszegi Zsobokon, itt rendezték ugyanis az Aranka György Társaság és az Anyanyelvápolók Szövetsége ifjúsági táborát. Az esemény célja a nyelvápolás volt.
Brézai Zoltán, a Kossuth Rádió munkatársa a táborozókat kérdezte.
A nyelvápolás és a más kulturális értékek őrzése mellett a tábor célja még az is volt, hogy a fiatalok egymásra találjanak, szorosabb kapcsolatokat alakítsanak ki egymás között, úgy, hogy az anyanyelv, a viselkedéskultúra, a beszédkultúra köré építsék ki a foglalkozásokat, az előadásokat, és a hétköznapokra is kapjanak a táborozók egy olyan normát, amit érvényesíthetnek, és eszerint alakíthatják az életüket – magyarázta az egyik fiatal.
Egy fiatal magyarországi lány elragadtatással beszélt a tábor helyszínéről, az emberek közvetlenségéről és kedvességéről, majd kifejtette, hogy jövőben is szívesen eljönne ebbe a táborba. Egy másik fiatal a magyar nyelv jövőét illetően elmondta: amíg ilyen közösségek, és ilyen emberek vannak, addig szép jövő vár a nyelvre, mert a nyelv mindig a fiatalokban van. Jó kezdeményezés azon fiatalok összehozása, akik ugyanazon cél, a magyarnyelv megőrzéséért küzdenek – jelentette ki egy lány, aki bekapcsolódott a beszélgetésbe. Az egyik kolozsvári fiú azt mondta, hogy számukra a magyar nyelv ügye a nemzet fennmaradását jelenti. Próbájuk továbbvinni anyanyelvünket, adjuk át utódainknak ezt a szép magyar nyelvet, ne keveredjen a román nyelvvel, fogalmazott egy újabb fiú. Kossuth Rádió
Erdély.ma

Marosvásárhely: látogatás a nemzet nagyjainál
A fiatal történészeket tömörítő Borsos Tamás Egyesület a Halottak napja alkalmával, a nagy elődök tiszteletére körsétát szervezett a marosvásárhelyi református temetőben. A résztvevők jelentős közéleti személyiségekre, tudósokra, városi elöljárókra, színészekre, írókra, képzőművészekre és nem utolsó sorban Borsos Tamásra emlékeztek.
A csoport vezetésére Spielmann Mihály történészt kérték fel, aki a séta elején röviden vázolta a református sírkert történetét. Nagy Szabó Ferenc kertjét 1642 körül vásárolta fel a város, és ez lett a vásárhelyi reformátusok sírkertje. A katolikusok számára 1727-ben a Kálvária hegyen adományozott a város temetőhelyet.
A református temető nem csupán felekezeti sírkert volt, hanem köztemető is, illetve a város kiválóságainak itt adományoztak díszsírhelyet.
Erdély legrégebbi ravatalozója, az 1698-ban, fából épült és zsindellyel fedett cinterem, a Teleki család ajándéka, amelynek a mestergerendája az 1943-as nagy tél következtében megroppant.
A marosvásárhelyi származású, Kelemen Lajos kolozsvári műtörténész gondoskodásának köszönhetően az egyház helyreállította és ezzel igen értékes műemléképületet mentett meg.
A séta során előbb a ravatalozó körül elhelyezett a 17-ik századból fennmaradt sírköveket látogatta meg a társaság.
A Református Kollégium egykori tanárai, a Marosvásárhelyen élt református püspökök, lelkipásztorok, orvosok, az orvosi egyetem egykori orvosprofesszorai, városi elöljárók, a királyi tábla bírái, tudósok, írók, költők, képzőművészek, színészek, művészek sírjainál álltak meg a résztvevők, akik felidézték az elődök szakmai megvalósításait, emberi vonásait, a város közéletében betöltött szerepüket.
A református temetőben nyugszik Bolyai Farkas és Bolyai János, apa és fia, a két nagy matematikus, Bernády György polgármester, Altalffy Endre orientalista, Sütő András író, Hunyadi András rendező és fia Hunyadi László színművész, Oláh Tibor színikritikus, Székely János író-drámaíró, Szőcs Kálmán költő, Molter Károly író, Marosi Péter irodalomkritikus, szerkesztő, Oltyán László újságíró, Péterffy Gyula színművész, Szabó Lajos, a színművészeti főiskola egykori rektora, Szépréti Lilla újságíró, Nyilka Róbert festőművész.
Itt nyugszik az a Simó Géza, akiről Vásárhelyen bútorgyárat neveztek el, Kulcsár Béla szobrászművész, aki a Színház-téri szobrokat készítette, Bustya Lajos a század első évtizedének építkezési vállalkozója, Aranka György, az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság alapítója, Metz Albert, a zeneiskola alapítója, Zoltán Aladár zeneszerző.
A temető távolabbi sarkában fekszik Borsos Tamás egykori városbíró, várépítő, Bethlen Gábor egykori diplomatája, aki jelentős emlékiratot hagyott az utókorra.
Borsos Tamás nevét viseli a marosvásárhelyi fiatal történészek egyesülete, nevükben László Loránd, az egyesület soros elnöke helyezett koszorút a 17-ik századi síremlékre.
Lexikon készül Marosvásárhely egykori elöljáróiról
A temetőséta során a vásárhelyi személyiségek életútja, emberi alakja, a hozzájuk fűződő anekdoták mellett felmerült az az igény, hogy egyre inkább szükség lenne a vásárhelyi személyiségek lexikonára, amelyet jelenleg Fülöp Mária marosvásárhelyi nyugalmazott könyvtáros készít.
A túravezető hangsúlyozta: hatalmas szellemi örökségről van szó, kiváló személyiségek éltek Vásárhelyen, akiket nem szabad elfeledni.
„Menteni kell a régi köveket, amelyek talán utolsó jelei annak, hogy egykor közöttünk éltek, a közösségért fáradoztak” – fogalmazott Spielmann Mihály.
Maszol.ro

Elhunyt Páll Lajos festőművész 
A neves korondi képzőművész és költő életének 75. évében, november 9-én távozott az élők sorából.  „Vidékünkön az ezeregy íratlan törvény közepette úgy él a költő, mint a galamb a tövis között. Hiszem, hogy a dal szüli énekesét, mégsem ment fel semmi. Sem a csorba falvak, a köves, suvadásos oldalak, a csontként kifehéredett gyökerek, a kora ősztől tavaszig párás szemmel hunyorgó házak, sem az ülő-álló emberek, kinek serétre töltött apró szeme kísért" – fogalmazta meg hitvallását a kortárs erdélyi szellemi és képzőművészeti élet egyik legjelentősebb személyisége, Páll Lajos. A „világ korondi festője" fazekascsalád sarjaként, 1938-ban a híres sóvidéki községben, Korondon látta meg a napvilágot. A képzőművészet iránti érzékenysége, tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott, Trózner József tanár javaslatára tanulmányait Marosvásárhelyen, a képzőművészeti iskolában folytatta. Tizedik osztályos volt, amikor verseit közölte az Igaz Szó folyóirat. A korszak kiemelkedő személyiségei, Sütő András, báró Kemény János vették pártfogásukba az ifjú tehetséget, közeli barátság fűzte a tragikus sorsú költőhöz, Szilágyi Domokoshoz, mentorai, mesterei Nagy Pál és Mohy Sándor festőművészek voltak. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben, festészet szakon kezdte el, de nem fejezte be, mert az 1956-os szabadságharccal szimpatizált, ezért 1958-ban bebörtönözték. Kolozsváron, Szamosújváron raboskodott, majd a Duna-deltába vitték kényszermunkára. 1962-ben szabadult.
Korondon élt és dolgozott, itt születtek a szűkebb pátriája és annak tágabbra nyitott környéke ihlette egyéni stílusú, élénk színekben ragyogó, életszeretetet sugárzó festményei és az ezekkel szinte feleselő, sokkal melankolikusabb, borúsabb világlátásról valló költeményei. Első egyéni kiállítása 1965-ben Marosvásárhelyen volt, ezt követően itthon és külföldön is számos tárlaton bemutatkozott, Székelyudvarhelyen is. Alkotásai számos magángyűjteményben és képtárban megtalálhatók, többek közt a Haáz Rezső Múzeum Képtárában, amelynek alapítójával, Maszelka János festőművésszel is jó barátságban volt.
A romániai és magyarországi Írószövetség is tagjai sorába fogadta. Első verseskötetét ( Fényimádók címmel 1970-ben jelent meg a Kriterion Könyvkiadó Forrás sorozatában) akárcsak a következőket (Köves földek, Szárazvillámlás, Partraszállás, Három csűrben, Andromakhé uszályán) saját maga illusztrálta. Munkásságát 1995-ben az Aranka György irodalmi díjjal, 1998-ban Pro Cultura Hungarica díjjal ismerték el. 2002-ben a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, 2011-ben a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díjjal tüntették ki, 2006-ban megkapta az 56-os aranykeresztet. 2011. decemberében vette át a Szervátiusz-díjat.
Páll Lajos festőművész a székelyudvarhelyi kórházban hunyt el november 9-én, pénteken délután. Temetésének időpontja egyelőre nem ismeretes. Távozása nagy veszteség az erdélyi magyar közösségnek, mert nem csupán egy kiváló alkotóművésszel, de egy nagyszerű emberrel is kevesebbek lettünk.
Az uh. ro szerkesztősége tisztelettel és kegyelettel emlékezik rá, családja gyászában osztozik.
„Zöld sehol. A moha itt ezüst, a jég drágakő. Tán szállnom kellene, lassú szárnycsapások nélkül. A hajlaton túl várnak a kertek, Szétszórt hírnökei egy őrült vetkőzésnek. ... És föl kell vennem ezt az inget, Viselni a bizonyosságot, Hogy boldog csillagok nem leszünk." (Téli zuhanás) Lázár Emese uh.ro/kultura
erdély.ma

Elhunyt Páll Lajos költő, festőművész
Elhunyt Páll Lajos költő, festőművész, az erdélyi magyar kultúra kiemelkedő alakja. A 74 éves Páll Lajos pénteken Székelyudvarhelyen, kórházban halt meg, temetése hétfőn Korondon, a római katolikus temetőben lesz.
Páll Lajos egy korondi fazekas család gyermekeként a kolozsvári képzőművészeti akadémián kezdte tanulmányait, amelyeket nem tudott befejezni. Az 1956-os magyar forradalmat követően 1958-ban összeesküvés vádjával bebörtönözték. 1962-es szabadulása után Korondon élt és alkotott. Képeinek témája szülőföldjének tája és népe; lírájában a népköltészeti hagyomány avantgárd stilizálással ötvöződik. Versesköteteit saját képeivel illusztrálta.
Életpályája során rangos irodalmi és művészeti díjakat vett át: 1995-ben Aranka György irodalmi díjjal, 1998-ban Pro Cultura Hungarica díjjal, 2002-ben a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjjal, 2011-ben a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díjjal tüntették ki, 2006-ban az 1956-os aranykeresztet, 2011 decemberében pedig a Szervátiusz-díjat vehette át.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nekrológjában úgy fogalmazott: „Páll Lajos hangulatos képei, lélekkel teli versei egymástól elválaszthatatlanok, egymást kiegészítik”. Értékelése szerint Páll Lajos életútjával, művészetével kitörölhetetlen nyomot hagyott az erdélyi, a székelyföldi kulturális örökségben.

Krónika (Kolozsvár)

Miből él a hazai magyar sajtó?
A hazai magyar sajtó épp csak éldegél. A politikai-közéleti napilapok példányszáma alacsony, reklámbevételeik – mert a megrendelések a példányszám függvényei – csak kiadásaik töredékét fedezik. Napi gondjait a lapok zöme vagy úgy győzte le, hogy teljes fegyverzetével a pénzt osztogató RMDSZ mellé állt, mi több, annak szócsövévé vált, vagy eladta magát magyarországi tulajdonosnak, ritkább esetben olvasótáborára szorítkozva megpróbált függetlenként megmaradni a piacon (lásd: Háromszék).
Végül is a túlélést a Communitas és a Szülőföld Alap biztosítja, mely egyeseket kisebb, másokat jelentősebb összegekkel támogat. A pénzelosztás mikéntjét általános homály fedi, ezért lehet jégtörőnek tekinteni a Tulipédián (tulipedia.info) a magyarországi sajtótámogatások elosztásáról szóló dokumentumokat. A portál a 2005 és 2010 között Magyarországról Erdélybe juttatott médiatámogatásokat vette górcső alá. Kiderült, hogy ez idő alatt a Szülőföld Alap 724 millió forintot utalt az erdélyi magyar sajtónak, s ennek egyharmadát néhány romániai magyar politikus nevéhez köthető médiacsoport nyerte el, kétharmadát több mint kétszáz pályázó között osztották szét. Maguk a szerzők úgy vélik, hogy e megítélés fölött áll néhány alapítvány. Nem pártérdekek és párttámogatók mentén nyert pályázatokat, hanem szakmai tevékenysége miatt a Jakabffy Elemér Alapítvány, a Korunk Baráti Társaság, a Video Pontes Alapítvány, a Napsugár gyermeklap vagy a Filmtett Egyesület. Nagy pályázatnyerőnek hat egyesületet, alapítványt neveznek a dokumentum összeállítói, ők ugyanis a teljes pályázati összeg több mint ötödét kapták, azaz 137 705 000 forintot. A kolozsvári székhelyű EuroTrans Alapítvány támogatása 43 606 000 forintra rúg. A magyarországi Szülőföld Alap romániai lebonyolító szervezeteként pályáztak, de arról már nem lelhető föl információ, hogy az EuroTrans kinek osztotta tovább a pénzeket. Az RMDSZ-es politikusok közül a Tulipédia Biró Rozália és Seres Dénes nevét köti az alapítványhoz, mindketten kuratóriumi tagok. A Média Index Egyesület működteti a Transindex internetes portált. A szervezet 2005 és 2010 között minden évben kapott támogatást, melynek összege 28 500 000 forint. A kiadóban tulajdonos Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is, a portál kiadóigazgatója, Kelemen Attila Ármin pedig az RMDSZ által létrehozott Janovics Jenő Alapítvány által működtetett Erdély TV–Erdély FM projektfelelőse. A Scripta Kiadó Rt. indította újra az egykori Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódjaként  2005-ben a bukaresti székhelyű Új Magyar Szót. Négy évig Verestóy Attila RMDSZ-szenátor tulajdonában volt, ám 2009 májusában a nagyváradi újságírók által alapított Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy tulajdonrészét a Scripta Kiadó Rt.-ben, és négy alkalommal 18 500 000 forint támogatást kapott. A Krónika 2011 decemberében cikkezett arról, hogy a lap megbízott felelős szerkesztője a Távközlési és Informatikai Minisztérium bérlistáján szerepel, és az újság több más alkalmazottja is állami munkaviszony alapján kapja a fizetését. Április 27-én azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a bukaresti kormányhivatalokból elbocsátották az RMDSZ holdudvarába tartozó alkalmazottak többségét. Az Aranka György Alapítvány célja a Látó irodalmi és művészeti lap megjelenésének biztosítása. Emellett fiatal írókat és költőket támogatnak. A Látó főszerkesztője 1989–2005 között Markó Béla volt. Az alapítványnak az említett időszakban 17 305 000 forint támogatást sikerült szereznie. A Janovics Jenő Alapítvány 2004 áprilisában jött létre az erdélyi magyar köz- és művelődési élet jeles személyiségeinek kezdeményezésére. Az Erdélyi Magyar Televízió projektjének gyakorlati megvalósítása 2008 januárjában kezdődött, a kezdeti beruházás a stúdióhelyiségek kialakítására, illetve a műszaki eszközök, felszerelések beszerzésére irányult, a műsorsugárzás július 1-jén indult el. A Medgyessy-kormány több mint 300 millió forintot utalt át tévéalapításra, de a médiatámogatásról sem maradt le, a Szülőföld Alaptól 16 8000 000 forintot kaptak. Az alapítvány elnöke Nagy Zsolt, de a támogatója, mentora Markó Béla volt szövetségi elnök és Kelemen Hunor jelenlegi elnök is. Az Erdély Televízió négyéves működése alatt bizonyíthatóan az RMDSZ szócsövévé vált. Különben az elmúlt húsz esztendőben az RMDSZ-es politikusok nagy kedvvel fektettek be az írott, de főként az elektronikus médiába. Háromszéken több rádiót működtetnek RMDSZ-es politikusok (igaz, a tulajdonlást hivatalosan nem vállalják, bérbe adták vagy átíratták megbízható embereikre) közpénzekből – városi és községi tanácsok pár száz eurós folyamatos hozzájárulásával, a megyei és városi önkormányzatok reklámjainak kizárólagos közlésével támogatják például anyagilag is a Székely Hírmondót. Kolozsváron Eckstein-Kovács Péter Paprika Rádiója, Marosvásárhelyen Frunda György Gaga Rádiója áll az RMDSZ szolgálatában. Mind az írott, mind az elektronikus média jó befektetés az RMDSZ-politikusoknak, ha sok pénzt nem is hoz, politikai céljaikat igen harsányan és hangosan szolgálja – kicsit a demokrácia, a pluralizmus kárára.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Három vendégjáték érkezik májusban Marosvásárhelyre
Kézdivásárhelyi, nagyváradi és nyíregyházi vendégjátékokat láthatnak májusban a marosvásárhelyi színházkedvelők. Ez alkalomból egész hónapban hétfőnként is nyitva tart a Színház jegypénztára (12.00 és 15.00 óra között). Változatlan a Kultúrpalota jegyirodájának órarendje, és valamennyi vendégjátékra jegy váltható online is, a www.biletmaster.ro honlapon.
BUGRISOK – a kézdivásárhelyi Városi Színház bérletes vendégelőadása
Május 7-én, kedden és 8-án, szerdán 19.00 órakor a Nemzeti Színház nagyszínpadán lép fel a kézdivásárhelyi Város Színház Carlo Goldoni Bugrisok című komédiájával. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesteri szakán színész- és rendezőként diplomázott Balogh Attila által színre vitt produkciót május 7-én az Aranka György diákbéreltesek, május 8-án pedig a Bolyai János diákbérletek tulajdonosai tekinthetik meg. A fennmaradó helyekre jegy váltható.
Május 2-án és 3-án a Kultúrpalota jegyirodája – a megszokott órarend szerint – 12.00 és 17.30 között tart nyitva. Ugyanakkor május 6-án, hétfőn is lehet jegyet váltani a kézdivásárhelyi vendégjátékra a színházi jegypénztárban, amely 12.00 és 15.00 óra között tart nyitva. Online jegyvásárlás: www.biletmaster.ro
A NAGY ROMULUS – nagyváradi vendégjáték Szélyes Ferenc főszereplésével
Szélyes Ferenc, a Tompa Miklós Társulat színészének címszereplésével május 14-én, kedden 19.00 órától tekinthető meg a Nagyteremben Friedrich Dürrenmatt tragikomédiája, A Nagy Romulus. Szabó K. István rendezését a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadásában, a Tompa Miklós Társulat meghívására láthatják a marosvásárhelyi színházkedvelők. Jegyek már válthatók online, a www.biletmaster.ro honlapon, valamint a színházi jegypénztárban és a Kultúrpalota jegyirodájában.
NYÍREGYHÁZI VENDÉGJÁTÉK: május 29-én komédia a Nagyteremben
Csokonai Vitéz Mihály egyik legsikeresebb vígjátékával lép fel Marosvásárhelyen a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Társulata. A Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója, Keresztes Attila által rendezett Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című magyarországi produkció május 29-én, szerdán 19.00 órakor tekinthető meg a Nemzeti Színház nagyszínpadán.
A vendégjátékra jegyek már válthatók online, a www.biletmaster.ro honlapon, valamint a színházi jegypénztárban és a Kultúrpalota jegyirodájában.
Maszol.ro

Aranka György-verseny a tordai Jósikában
Jósika Miklós Elméleti Líceum
A tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum adott otthont Kolozs megye V-VIII. osztályos diákjai számára szervezett Aranka György Nyelv-és Beszédművelő Verseny idei fordulójának május 11-én. A versenyre a következő magyar vagy magyar tagozatos iskolák neveztek be: Kolozsvárról az Apáczai-líceum, a Báthory-líceum, a Brassai-líceum, az unitárius kollégium, a Református Kollégium, a Sigismund Toduta Zenelíceum, az Octavian Goga Iskola és a Talentum Református Iskola diákjai, Désről az 1-es számú iskola diákjai, Bánffyhunyadról a Technológiai Líceum tanulói, a körösfői Kós Károly Iskola, a kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola diákjai jelezték részvételi szándékukat a szervező Jósika Miklós Elméleti Líceum diákjai mellett .
mérhette össze helyesírási, nyelvhelyességi, szövegértési, szövegalkotási és versmondási képességeit: Édes anyanyelvünk, Szép magyar beszéd és Versben bujdosó versenyformákban.
A párhuzamosan zajló írásbeli, majd szóbeli megmérettetés után a vendég diákok és kísérő tanáraik városnézésre mentek Szabó Hajnalka magyar szakos tanárnő vezetésével, aminek során a tordai templomokat, Jósika Miklós szülőházát, a Történelmi Múzeumnak helyet adó fejedelmi házat látogatták meg. Ezután az iskolanapok alkalmából Tordára látogató kiskúnfélegyházi vendégdiákok társaságában közös ebéden vettek részt. Az ünnepélyes díjkiosztásra az ótordai Református templomban került sor.
Édes anyanyelvünk V-VI. osztályosok kategóriája:I. díj: Pethő Róbert (Jósika Miklós Líceum), II. díj: Péntek Alíz (körösfői Kós Károly Iskola), III díj: Román Sarolta (unitárius kollégium), dicséret: Kelemen Szabolcs (Octavian Goga Iskola), Boros Péter (unitárius kollégium), Horváth Márton (Apáczai-líceum).
VII-VIII. osztályosok kategóriája: I. díj: Mátó-Székely Orsolya (unitárius kollégium), II. díj: Farkas Anna (unitárius kollégium), III. díj: Nagy-Betegh Kamilla (unitárius kollégium), dicséret: Benő Loránd (Báthory-líceum), Orbán Dávid (dési 1-es számú iskola).
Szép magyar beszéd V-VI. osztályosok kategóriája: I. díj: Lázár Katalin (Sigismund Toduta Zenelíceum), II. díj: Dimény Kristóf (unitárius kollégium) és Péntek Kitti (körösfői Kós Károly Iskola), III. díj: Ilyés Anna-Boróka (Apáczai-líceum), dicséret: Palocsay Johanna (Octavian Goga Iskola),Varga Eszter (Református Kollégium).
VII-VIII. osztályosok kategóriája : I. díj: Kovács Nóra (körösfői Kós Károly Iskola), II. díj: Szallós-Kis Csaba (Brassai -líceum), III. díj: Ilyés Zalán György (Apáczai-líceum), dicséret: Kömöcsi Panna (unitárius kollégium), Simon Eszter Nóra (Báthory-líceum).
Versben bujdosó V-VI. osztályosok kategóriája: I. díj: Gyurka Sára Krisztina (Református Kollégium), II. díj: Vernes Anita (unitárius kollégium), III díj: Czire Orsolya (unitárius kollégium), dicséret: Kerekes Ákos (Apáczai-líceum), Kun Eszter (Református Kollégium).
VII-VIII. osztályosok kategóriája : I. díj: Pánczél Kata (unitárius kollégium,), II. díj: Sánta Orsolya (unitárius kollégium), III. díj: Mihály Renáta (körösfői Kós Károly Iskola), dicséret: Szalma-Győrfi Anna (Báthory-líceum), Benedek Ida (Báthory-líceum)
Mihályfalvi Zsuzsa

Dr. Miskolczy Ambrus történész professzor: A történelem sémákkal manipulál
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem erdélyi származású tanára, az MTA doktora, Felvilágosodás és a reformmozgalom kezdetei Erdélyben címmel tartotta meg első előadását a Szacsvay Akadémián. Az irodalomkutatásban is jeleskedő tudóssal Szilágyi Aladár beszélgetett.
Professzor úr Marosvásárhelyen született. Felidézné néhány mondat erejéig a gyermekkora, ifjúsága éveit?
Ez számomra szép és fájdalmas kérdés… Erre – a kérdés szerint – minél rövidebben kell válaszolni. Szép volt, jó volt, vége volt. Anyám Marosvásárhelyen meghalt, azután eljöttünk Budapestre. Sok szeretettel emlékszem – többek között – Puli barátomra, Nagy Ferencre, együtt jártunk halászni iskola helyett… Úgy tudom, zsoké lett Bukarestben, az élet elválasztott minket. Apám, Miskolczy Dezső neurológus orvosprofesszor volt, 1940-ben került Erdélybe. Akkor ismerte meg anyámat, Béldi Zsuzsannát, és amikor a kolozsvári egyetemet ki akarták telepíteni, ők maradtak, ő volt a rektor. Aztán az illetékes román hatóságoktól biztatást kaptak, hogy az egyetem változatlanul működhet, folytatták a munkájukat. Az orvosi kart áthelyezték Marosvásárhelyre, de amikor keresztapám, Haynal Imre belgyógyászprofesszor meglátta, hogy hova kerültek, azt mondta, ez egy istálló, és elment… Apám viszont ott maradt 1964-ig. Álmaimban persze sok minden előjön, de jó, ha vigyázunk az álmainkkal. (És az már egy rémálom, ha az interneten látom, hogy gyermekkori barátomról, Spielmann Sebestyén Mihályról szélsőjobboldali nímandok miket írnak. És még fájóbb, ha erre itt, Nagyváradon gondolok, ahol Szabó Dezső úgy érezte, hogy „Itt ütött meg, mint egy reveláció a zsidóság csodálatos teremtő ereje.” Ebből az elveszett – ám, ma is biztatással, emberi melegséggel eltöltő – világból láthatunk viszont valamit akkor, ha a sétálóutca Holnapos-szoborcsoportjára tekintünk, és el-eltűnődünk az ott megjelenített írók egy-egy írásán. Kíváncsi lennék, hogy az internetet antiszemita halandzsával teleszemetelő figurák mit is tudnának Adytól és a szoborcsoporton mellette megjelenített barátaitól idézni.) Egyébként hadd jelezzem: apám Juhász Gyulának orvosa volt, írt is egy elemzést a költő agyvelejéről.
Ön még érettségi előtt került Pestre. Akkor már foglalkoztatta a pályaválasztás gondolata, mi determinálta azt, hogy történész legyen?
Azt szokták mondani, hogy aki nem ért a matematikához, abból történész lesz. Nem értettem a matematikához, tehát történész lettem. De nem csak ezért. Egy ellenvilágban nőttem fel. Maniunak az apja mondta, amikor a fia magyar tankönyvekből tanult: „jaj, gyermekem, micsoda hazugságokat kell nektek megtanulni.” Ugyanezt a saját bőrömön éreztem, az emberben van valami igazságkeresési szenvedély, nem tudom, hogy miért, lehet, hogy csak bajnak, de lehet, az viszi előre. Igazából történész úgy lettem, hogy Szabad György professzorom megkérdezte, miről szeretném megírni a szakdolgozatomat, s amikor én közöltem, hogy… semmiről. Akkor azt mondta: ezt nem lehet!
Szinte kínálta magát az eredete is, hogy főleg az erdélyi dolgokkal foglalkozzon. A mítoszteremtéssel, annak az eszmetörténeti vonatkozásaival is. Ugyanakkor történész létére foglalatosságai közül nem hiányzik az irodalomtörténet sem. Egy ideig Ön vezette az ELTE román tanszékét? Ez a megbízatás hogyan jött össze?
Úgy, hogy a román tanszéken kitört némi válság, és nem akadt olyan, aki megfelelő képesítéssel a posztot elfoglalhatta volna. Én akkoriban védtem meg kandidátusi értekezésemet Erdély történetéből, így adódott ez. Az Erdély története című gyűjteményes munkában én írtam a reformkori és az 1848–49-es fejezetet. Meg kell mondanom, én nem vagyok nagy irodalmár, kevés írót szeretek, azokat viszont alaposabban olvasom. Elsősorban Camus-t és Dosztojevszkijt. De azért sokat írtam Kazinczyról, igaz, elsősorban a politikusról, és írtam egy könyvet Bartók nagy költeménye, a Cantata profana geneziséről. Egyébként némileg az erdélyi magyar irodalomban nőttem fel, mert megörököltük egyrészt Sényi Lászlónak, másrészt Bornemissza Karolának az Erdélyi Szépmíves Céh-sorozatát. Abból elég sok kötetet megnéztem, és kialakult valami mély erdélyi illuzionizmus bennem, mert Wass Albert és Nagy István, olyanok, akik nem szerették egymást, és akiket én sem nagyon szeretek most, akkor még egész jól megfértek egymás mellett. Voltak a történelemnek olyan pillanatai, amikor sikerült az embereknek együtt dolgozniuk nemesebb eszmények érdekében. Felemelő, és ez az erdélyi elit-illuzionizmus még most is megvan bennem, időnként ehhez visszatérek, ezzel foglalkozom, holott tudom, hogy amit Tündérkertnek nevezünk, az nem tündérkert vagy nagyon is az. Mert a tündérek nem olyan jóságos, hanem kifejezetten ártó lények, és a kortársak is így értették, ameddig Móricz Zsigmond, illetve előtte Gyarmati Zsigáné ezt a mítoszt ki nem találta. Ezzel, azt hiszem, megérkeztünk a mítoszok világába…
Hadd jegyezzek meg még valamit, ami jó cáfolata annak, hogy Miskolczy Ambrus úgymond „nem foglalkozik az irodalommal”: a Várad folyóirat 2011/8-as számában közölt egy érdekes tanulmányt a Mioriţáról, Ballada, folklór, nemzetkarakterológia címmel…
Igen, a Mioriţáról írtam egy nagyobb értekezést és egy könyvet, ami most vár megjelenésre. Alkalom szüli a tolvajt, még a Ceauşescu-korban bejártam a budapesti román nagykövetségre, ahol könyveket kaptam. Ugye, az ember sok mindenre képes, annak megvolt a gyöngéd bája. Miután megtörtént a rendszerváltozás, az egyik ottani atyafi, aki hálás volt nekem, hogy bejártam, mert már senki nem állt velük szóba, közölte: eljött az ideje, hogy engem is kinyírjanak, mert… régi módon írom a történelmet, amint azt az Erdély története is tanúsítja. Zárójelben megjegyzem: szerintem Erdély történetét senki nem írta meg korszerűbben, mint ahogy mi tettük. Ezek után, amikor kijöttem, pontosan tudtam, hogy nekem egy olyan értekezést kell írnom, amelyben minden benne van: történelem, irodalom, és az, amit ma transzkulturalitásnak és interkulturalitásnak nevezünk. A Mioriţa ilyen szempontból ideális volt, mert valóban bejárta a világot, a modern mítoszképzésnek alanya, tárgya, alfája és omegája ebben a mi térségünkben. Be kell vallanom, ez a téma egyik kedvenc szórakozásom, az egyik dédapám pásztor volt Bácskában, tehát némi aktív atavizmus is munkált bennem.
Milyen a viszonya a román kutatókkal, van, akivel érdemben munkakapcsolatot tud tartani?
A magam módján mindig jó kapcsolataim voltak. Ezt részben annak is köszönhettem, hogy apám a Román Akadémiának is a tagja volt, és mondjuk, az eléggé mindenható Ştefan Pascu kollegával egész jól el lehetett beszélgetni az időjárásról, hogy ne beszéljünk másról… Nota bene, még segítette is egy kicsit a kutatásaimat, amennyire tudta, és átszólt a levéltárba, hogy adjanak valami anyagot. Azokkal a román történészekkel van igazán jó kapcsolatom, akik maguk is kutattak a levéltárban. Kialakul egyfajta szolidaritás, még akkor is, ha tudjuk egymásról, hogy bizonyos kérdésekben a véleményünk nem egyezik. A román történetírás mindig is kétpólusú volt. Részint van egy nagyon magas, európai szintű teljesítmény, és hát az ellenpólus az nem egészen ilyen. Számomra, amikor a Ceauşescu-érában, abban a szellemi sivatagban forgolódtam, Henri H. Stahlnak a munkássága volt a vonzó, ahogyan ő e teljesen átpolitizált, átnacionalizált, hiszterizált táj fölé emelkedve, szociológia címén a legjobb, legnemesebb történetírást művelte. Ma pedig ezt az európai csúcsokkal felérő vonulatot Lucian Boia képviseli.
Akiről professzor úr többször is írt…
Igen, most fog megjelenni egy könyvem, amiben három Lucian Boiáról szóló recenzióm szerepel. Ő pontosan példázza azt, hogy a történelem művészet is, írásművészet. Legutóbb Matei Vişniec nálunk, a Román Tanszéken járt, és arról bölcselkedtünk, hogy az irodalom felől sokkal jobban meg lehet érteni egy országot, mint ha a történetírás felől közelítjük meg. Az irodalom árnyalatokat jelenít meg, a történelem meg sémákkal manipulál.
Hadd térjünk rá előadása egyik témájára. Erdélynek a 18. század végén is megvolt a sajátos státusa, ebben fontos szerepe volt az 1796-os országgyűlésnek. Ennek a rendi alkotmányosság visszaállítása volt az egyik fő követelménye. Jól látom ezt?
Ez teljesen így van. II. József vezette be a legbrutálisabb reformdiktatúrát, mely Erdélyben volt a legkeményebb. Irgalmatlanul fölszámolta a rendi nemzeteket, sőt, a „szász nemzet” kifejezést be is tiltotta, nem ismerte el csak az erdélyieket, Siebenbürgereket. Fel akarta számolni „a nacionalizmusokat”. A józsefi politikában van valami „ördögi”, az, amit programszerűen vallott: a nagyokat megalázni és elszegényíteni. Ilyen programmal nem lehet csak ellenhatásokat kiváltani. Felülről akarta nivellálni a társadalmat, az állam szolgáivá tenni mindenkit. Az ő ideálja a modern katonai jóléti állam volt, amelyik úgy működik, mint egy hadsereg. A cél az is volt, a háború, a balkáni hódítás. Ebbe csak belebukni lehetett. Anyja többször is meg akarta fosztani a trónöröklés lehetőségétől, az öccse, Lipót meg őrültnek tartotta, miután elolvasta a különböző állampolitikai fejtegetéseit. Kazinczy a feljegyzéseiben leírja: „A József felvilágosodottsága hadnagyocskai felvilágosodás volt, s igen gyakran csak pajzánság.” Volt viszont egy ragyogó reformnemzedék, amelyik bizonyos mérsékeltebb reformokra hajlandó volt, mint azt az 1790-es évek fejleményei bizonyítják. A rendi alkotmánynak a visszaállítása kiindulópont lehetett volna a mérsékeltebb reformpolitika számára. Közbejött a francia forradalom, a francia forradalom radikalizálódása, párhuzamosan a reakció elhatalmasodása.
Ami a jakobinus mozgalom elterjedését illeti, Partiumban olyan jeles hívei voltak, mint Kazinczy Ferenc avagy Szentjóbi Szabó László, Erdélyben mennyire volt jelen a jakobinizmus?
Hát ez az, amit nem tudunk, tudniillik Bánffy György gubernátor nagyon bölcsen, nagyon okosan eltűntette a nyomokat. Mentek a feljelentések, hogy Erdélyben is hatalmas összeesküvés készül, megalakult a Diána vadásztársaság, egy erdélyi hadsereg felállításának a tervét dolgozta ki. Valószínűleg arra készültek – ahogy a magyarországi jakobinusok is –, hogy adott esetben, ha megjelennek a francia hadak, akkor itt felfordulás lesz, és annak akarták az elejét venni.
Térjünk vissza ahhoz a bizonyos 1795-ös diétához. Állandó kérdés volt Erdély uniója a Magyar Királysággal, a magyar nyelv és kultúra helyzete is. Aranka Györgynek a Nyelvművelő Társaság létrehozására vonatkozó javaslata mennyire maradt a kezdeményezés szintjén, mennyire vált közkinccsé?
Egy hatalmas fordulatnak vagyunk tanúi. Éspedig a nyelvi nemzet megjelenésének. Hadd idézzük Bessenyeit (ha már Biharban vagyunk): minden nemzetet a nyelve tesz tudóssá. Kialakul az a hangulat, az a meggyőződés, hogy a nyugati kultúrához csak az anyanyelven keresztül lehet fölzárkózni, erre a Nyugat a jó példa, ahonnan a latint száműzték. Azt lehet mondani, a történelmi Magyarországot a latin nyelv tartotta össze, mint „lingua franca”, mert horvátok, szlovákok, magyarok, németek, románok ezen a nyelven értették meg egymást. A nyelvi nacionalizmus radikális fordulat, mely elveti a viszályoknak a magvát is. A kérdés most már az: vajon a magyar nyelvet a latin helyére lehet-e ültetni, és meg lehet-e nyerni a magyar nyelvnek a nem magyarokat? De minden nép a maga nyelvén akar tudós lenni, ezt akarják tenni magyarok, románok, szlovákok, horvátok. Az 1848-49-es forradalomnak az a nagy tanulsága, hogy adott esetben mégis lehet valamilyen kompromisszumot, köztes megoldást elérni. És ami tragikus fejlemény, az, hogy Magyarországot nem sikerült Svájccá alakítani. Lónyai Menyhért azokban a márciusi napokban írja a pozsonyi diétáról: hát igen, elképzelhető, hogy most egy éves polgárháborúnak nézünk elébe, és a végén hazánk valamiféle Svájccá alakul…
Ami a reformkort illeti, ugye, Erdélyben is egyre erősebben érződnek a hatásai ezeknek a törekvéseknek. Hadd szorítkozzak csupán két személyiségre, Wesselényi Miklósra és Bölöni Farkas Sándorra gondolok. Mennyire emblematikus alakjai ők ennek a kornak?
Ők az igazi emblematikus figurái ennek a kornak. Hadd kezdjem Bölöni Farkas Sándorral. Amerikát megjárja, a könyve óriási siker, Gyulay Lajos írja róla, hogy amerikai utazását még a hentesek is olvassák Kolozsvárt. Egy másik világnak az üzenetét hozza. Nagyjából ugyanabban az időben járja meg Amerikát, mint Alexis de Tocqueville, a francia történész. Tocqueville briliáns, gazdag fejtegetésekben írja le elméletileg azt, hogy az egyenlőség olyan eszme, amely előtt nincs akadály, az egyenlőségi vágy szenvedélye miden akadályt el fog söpörni. A világ arra felé megy. Bölöni Farkas Sándor ugyanezt mondja el, de az empíria felől közelíti meg a kérdést. Amerikában az embereknek csak egyetlen útlevelük van: a természetjog, az egyenlőség – többet ilyen cenzúrai viszonyok között Erdélyben nem lehetett megtenni. Elszorul az embernek a szíve, miért nem alakulhatott ki nálunk – már csak a cenzúra miatt is – olyan magas, disztinktív diszkusszió, mint a franciáknál. Bölöninek még egy gondolatát érdemes kiemelni, mégpedig a naplójából. A lelkiismeret gondolatát, amikor egy képzeletbeli bíróság elé idézi magát, és azt mondja, igen, „más nemzetnek a nyelvét el akartam venni”. Tudniillik előszeretettel melengette a magyarosítási törekvéseket. És megjelent írásaiban a tolerancia gondolata. Bölöni Farkas Sándor abban segít, hogy a tolerancia eszményét ébren tartsuk, és ne felejtsük el.
És ami Wesselényi Miklóst illeti, miként sommázná az ő történelmi szerepét?
Wesselényi Miklós romantikus hős, a magyar reformmozgalom alapító egyénisége, Kossuthnak a mestere. Wesselényi jelöli ki a reformmozgalomnak az útját, akkor, amikor szembefordul Széchenyivel. Igen, politikai harcot kell vívni, ha az ország nem akar kiszolgáltatott állapotba kerülni. A reformokat nem lehet csak politikai harc útján elérni. Tudniillik ment egy csúnya játék, amelyet II. József úgy mondott: „ha a paraszt nem akar velünk lenni, akkor nekünk végünk van”. Gyakorlatilag az uralkodói hatalom szövetkezni akart a parasztsággal, hogy sakkban tartsa azt a társadalmi réteget, amelyik korszerű alkotmányos berendezkedést kíván. Ez egy az egész térségünkben lezajló játék, Wesselényi ezt ismerte fel, jobbágyfelszabadítással akarta elejét venni. Kossuth már a harmincas években kimondta: előbb-utóbb ki fog törni az európai forradalom. Az ember szabad akar lenni, joga van hozzá. Vörösmarty írta: „Fölfelé megy borban a gyöngy. Jól teszi.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Szituációs drámák kistotálban – a Magyar Dráma Napja Erdélyben
Erdélyben és a Partiumban is megünnepelték a magyar dráma napját a hét végén – a jeles napot minden évben szeptember 21-én, Madách Az ember tragédiája ősbemutatójának évfordulóján tartják.
Erdélyben és a Partiumban is megünnepelték a magyar dráma napját a hét végén – a jeles napot minden évben szeptember 21-én, Madách Az ember tragédiája ősbemutatójának évfordulóján tartják. „A színdarabokban nem feltétlenül mindig a szöveg a fontos, mint inkább a megjelenített szituációk” – jelentette ki Tasnádi-Sáhy Péter drámaíró szombaton Nagyváradon azt követően, hogy a Szigligeti Színház művészei a magyar dráma napja alkalmából felolvasó-színházi előadás keretében bemutatták első színdarabját, a Kistotált. A Budapesten született, jelenleg Nagyváradon élő szerző krédóját első darabja is tükrözte, amely címéhez méltóan a filmművészetben alkalmazott plánhoz hasonlóan a kortárs budapesti mindennapok egy szegmensét, annak jellegzetes figuráit mutatja be. Az epizódszerű jelenetekből összeálló darabban a felesége által elhagyott, gyerekétől is eltiltott, kilátástalan helyzetű férfitól a sikeres, de neurotikus, zilált magánéletű vállalkozóig és a felnőttek világába éppen csak belekóstoló, félénk diáklányig számos figura megtalálható, történetük a mai, egyre kevésbé emberarcú, egyre kilátástalanabb mindennapokba ágyazódik be.
Felolvasószínházban megelevenedett kortárs darab
A színészek által még egy kis kultúrkávéház miliőjében is szuggesztíven megelevenített darab rovására talán csupán annyi írható, hogy a mindennapi figurák – bár gyakran hangzanak el vulgáris kifejezések, amelyeknek teljes mértékben helyük van a mai magyar közegben játszódó drámában – néha nem annyira egy mindennapi ember, hanem inkább egy amerikai sitcom szereplőjének stílusában szólalnak meg. Élő ember nemigen mond olyat, hogy „úgy néz ki, mint egy mini-Stonehenge, amit lefingott egy dinoszaurusz”, és néha más szereplők is kissé papírízűen szólalnak meg. Mindez azonban nem rontja el végzetesen az élvezeti értékét a darabnak, amelyet a szerző – az azt színpadra alkalmazó Dimény Levente jellemzését kölcsönvéve – szituációs párbeszédek összességeként jellemzett. Az 1981-ben született Tasnády-Sáhy Péter egyébként nem csupán a színház világa iránt érdeklődik, tavaly megnyerte az Élet és Irodalom tárcanovella-pályázatát. Jelenleg a nagyváradi Erdélyi Riport című hetilap újságírója, korábban Temesváron élt, ahol a Csíki Gergely Állami Magyar Színház fiataloknak szóló Virtuális Színház című projektjében dolgozott dramaturgként. 2009-ben 10 hónapig angolt tanított egy szegénynegyedben Indiában, ottani élményeiről 2010 végén Hidd el, ez Delhi! – egy önkéntes naplója címmel írt kötetet. Mint elmondta, apai ágon nagyanyja temesvári, nagyapja pedig nagyváradi, így tulajdonképpen „hazajött” Budapestről a Béga-parti városba, majd onnan feleségével, Tasnády-Sáhi Noémival együtt, aki korábban a temesvári színház színésze volt, idéntől pedig a nagyváradi Szigligeti Színház művésze – a Pece-parti Párizsba.
Társulatok főszerepben
A színháztörténetet nem a szerzők, rendezők, nem is a színészek, hanem a társulatok írják – hangzott el Marosvásárhelyen a magyar dráma napjának legfőbb üzeneteként. Az ünnepség Vásárhelyen pár éve a Nemzeti Színház mögött található Aranka György-szobornál kezdődik. Aranka volt az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság alapítója, de ő volt az is, aki elsőként kérte a guberniumot 1791-ben, hogy engedtessék meg a magyar nyelvű színjátszás – hívta fel a figyelmet a koszorúzáson a színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila. Hozzátette, a magyar dráma napjának ünnepe a számvetésre is jó: végiggondolni, mit valósított meg a színház eddig, és mit nem, valamint mit kell még elvégeznie. A Nemzeti idén elérte a legmagasabb nézőszámot 1989 óta – mutatott rá Gáspárik. Az ünnepségen felolvasták Láng Zsolt marosvásárhelyi író a jeles nap alkalmából írt üzenetét is. „Nem véletlen, hogy a színháznak soha nem kellett cenzúrától tartania, vagy betiltástól félnie. Két ember szavak nélkül, sőt, kézjelek nélkül is el tud küldeni bárkit melegebb éghajlatra. Ki lehet dobni színészeket, felszállnak a buszra, és amíg az állomásra érnek, képesek valami olyasmit eljátszani, amitől a busz utasai megbabonázva szegődnek a nyomukba, vagy megfordítják őket, és visszakövetelik nekik a színházukat” – hangzott el Láng Zsolt üzenetében. A rendezvényen az idén nyolcvan éve született Páskándi Géza íróra, költőre, drámaíróra emlékeztek, felolvasószínház keretében mutatták be Páskándi Kalauz nélkül című darabját, majd a magyar drámáról Demény Péter író beszélgetett Gáspárik Attilával.
Krónika (Kolozsvár)

„Szezontermék” lesz a könyv?
Több erdélyi kiadó is arról számolt be, hogy nőtt az eladások száma idén, igaz, egyre több ráfordítást igényel a piacon való megmaradás.
Veszélyben van-e a Gutenberg-galaxis, a nyomtatott könyv meddig képes versenyre kelni az e-könyvekkel és a technika számos egyéb vívmányával? Egyre gyakrabban hallani ezt a kérdést, főleg nyugati országokban teszik fel újra és újra, ahol az e-könyvek vagy a hangos könyvek már komoly ellenfeleivé váltak a hagyományos könyvkiadóknak.
A nyomtatott könyv jövőjét sokan az igényes kiadványokban látják, a színes, gazdagon illusztrált kötetek megjelentetésében, amellyel plusz esztétikai élménnyel ajándékozzák meg a könyvvásárlót, ennek azonban szó szerint ára van, így – ha folytatódik a verseny – elképzelhető, hogy sokan valóban nem tudják megengedni maguknak a nyomtatott kiadványokat.
Erdélyben egyelőre nem jelent nagy kihívást a kiadóknak az e-könyvekkel való küzdelem, igaz, itt is egyre többen esnek gondolkodóba: lemondjanak-e a nyomtatott könyv nyomdafestékszagáról, a lapozgatás öröméről, és kérjenek-e inkább e-könyv olvasót az angyaltól.
Összeállításunk megszólalói, az erdélyi magyar könyves szakma képviselői bizakodóak, szerintük 2013-ban többen vettek könyvet, igaz, egyre igényesebb kiadványokkal, egyre több plusz ráfordítással – jól kigondolt reklámkampány, író-olvasó találkozók szervezése – tudják csak megfogni a potenciális vásárlókat.
Egy új fogalom is körvonalazódni látszik a szakmában: sokan „szezonkönyvvásárlókká" váltak az utóbbi időben, a legtöbben ugyanis karácsony előtt, vagy könyvvásárok idején áldoznak (csak) kötetekre. Ezt erősítette meg az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár után a marosvásárhelyi Aranka György Könyvesbolt vezetője, Pruzsinszky Katalin is, aki elégedett volt ugyan a könyvvásári stand forgalmával, de hozzátette: „amúgy elkeserítő a helyzet a könyvesboltban, hétköznaponként két-három ember tér be a boltba naponta."
A vásárok mellett az év vége is sokat javít azonban az összképen: a karácsony előtti napokban Kolozsvár egyik legismertebb könyvesboltjában például a hatalmas forgalomra hivatkozva utasították el a válaszadást.
Eljutni az olvasóhoz
A kolozsvári Koinónia Kiadó az elsők között volt az erdélyi piacon, amely felismerte a reklám fontos szerepét, saját könyvesboltot is működtet, amelyben rendszeresen szerveznek programokat kicsiknek-nagyoknak, szerzőik pedig több ízben dedikálnak az év során. Az igazgató, Zágoni Balázs lapunk megkeresésére elmondta: idén nőtt ugyan a forgalom, de nem olyan mértékben, ahogy számítottak rá. „A Koinóniánál növekedtek az eladások az előző év utolsó hónapjaihoz képest, de mégis elmaradtak az elvárásainktól. Idén 15 könyvet jelentettünk meg, közel kétszer annyit, mint tavaly, nagyon kiterjedt médiakampányunk volt, az eladások mégis csak enyhén növekedtek" – fogalmazott Zágoni.
Szerinte is egyre inkább „szezontermék" lesz a könyv, a vásárlók nagy része karácsony előtt tér be hozzájuk, de azért nyár eleje vagy ősz eleje sem elhanyagolható időszakok eladás szempontjából. „Egyértelműen december és november a két legjobb hónap. Néha egy decemberi hét felérhet mondjuk egy tavaszi hónap forgalmával. Nálunk a Miért más Románia?, az Elbűvülő, a Jézus meséskönyve, a Biblia, valamint az Apa, irány a sziget! vitték a pálmát ezekben a hónapokban" – összegzett Zágoni Balázs.
Eljutni az olvasóhoz – ez az új jelszó az erdélyi könyvkiadók és szerzők körében, ennek jegyében alapította meg idén Kolozsváron László Noémi költő, Király Zoltán költő és Szenkovics Enikő fordító a Sétatér Kulturális Egyesületet, amely könyveket is kiad ugyan, de fő feladataként a kortárs szerzők műveinek népszerűsítését tűzte ki célul, a jó könyvterjesztés ugyanis véleményük szerint sok erdélyi kiadónak nem erőssége.
Ez azonban nem igaz a csíkszeredai Bookart Kiadó esetében, amely sikeres évet zárt, hiszen a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron két díjat is nyert: gyermekkönyv kategóriában Markó Béla Hasra esett a Maros, szépirodalom kategóriában Ernst Jünger Homokórák című könyve kapta az idei Szép Könyv-díjat. Hajdú Áron a jövőre tíz éves kiadó alapítója lapunknak elmondta, tévhit az, hogy az emberek nem olvasnak, vagy hogy nincs pénzük könyvre. „Sikeres évet zártunk, az igaz, hogy a nyomtatott könyvek szerepét egyre inkább átveszi az internet, de nem vagyok elkeseredve, nem gondolom, hogy zsugorodik a könyvpiac.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületétől kapott statisztika szerint az elmúlt évhez viszonyítva idén a világpiacon ötmillióval több nyomtatott könyvet adtak el. A Bookart Kiadó eladása is nőtt a tavalyhoz képest. Biztos vagyok benne, hogy az embereknek fontos a nyomtatott könyv, a szépirodalom iránt sem csökken az érdeklődés" – fejtette ki Hajdú Áron. A kiadó tulajdonosa szerint az író-olvasó találkozókon, ahol a szerzőiket mutatják be, egyre több fiatal van jelen.
„Megelégedéssel nyugtázzuk, hogy jó úton vagyunk. Az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is több ízben elhangzott, hogy nem olvasnak az emberek, aztán mégis a legsikeresebb vásárt zárták, a legtöbb eladott könyvvel" – emlékeztetett Hajdú Áron. A szakértő szerint, ha egy kiadó nem a sikeres címeket adja ki, hanem olyanokat, ami iránt nincs érdeklődés, ám hiánypótlónak nevezi azokat, akkor nem kell csodálkozni, ha nem veszik.
„Jó könyveket kell kiadni, azokat biztosan megveszik. Szép könyveket kell kiadni, mert ez az egyik alapeleme a könyvkiadásnak: a szerző és az olvasó iránti tisztelet kötelezi a kiadót, hogy a könyv szép legyen. Az olvasók egyre igényesebbek, a lehetőségek is egyre jobbak, így csak odafigyelésre van szükség a kiadó részéről, hogy ne újságpapírra nyomtassa a kötetet, hanem igényes kiadványt adjon az olvasó kezébe" – szögezte le Hajdú Áron.
A román könyvek beszerzése nehezebb
A sepsiszentgyörgyi Charta Nyomda és Kiadó 1994-ben alakult, több igényes kivitelezésű, reprezentatív könyvet adtak már ki, idén többek között két sepsiszentgyörgyi író posztumusz kötetét, Balogh László Maroknyi Székely című könyvét és Sylvester Lajos Történettekercsek az idő toronygombjában című, Gábor Áron emlékezetéről készült kordokumentumát.
Ifj. Kisgyörgy Tamás, a kiadó ügyvezetője lapunknak elmondta, tapasztalata szerint egyre kevesebben fektetnek könyvkiadásba, a kiadók többségének pedig nincs akkora tőkéje, hogy vállalni tudja az esetleges bukás kockázatát. A járható út, ha a szerzők támogatókat keresnek a kötetük megjelentetésére, pályáznak, sok esetben önkormányzatok, művelődési intézmények sorakoznak fel egy-egy kiadvány mögé.
A kiadók évente csak néhány saját kötetet tudnak bevállalni, kevés olyan kiadó van az országban, melynek van elegendő fedezete arra, hogy több saját kiadást finanszírozzon, szögezte le az ügyvezető. A cég könyvesboltot is működtet, Kisgyörgy Tamás elmondta, a könyv iránt van kereslet, az erdélyi kiadók könyvei ugyanúgy fogynak, mint a Magyarországról behozott kötetek, a szépirodalom, a sikerkönyvek, a gyerekkönyvek iránt egyformán jó érdeklődés mutatkozik. Nagyon jól működik a Bookline internetes könyvforgalmazóval való együttműködésük is: a cég rendelésre postaköltség nélkül leszállítja az igényelt kiadványokat.
Az ügyvezető elmondta, a román nyelvű könyvek beszerzése jelent gondot, hiszen nincs egy román köteteket forgalmazó Bookline méretű nagybani lerakat, a kiadóktól külön-külön megrendelni és leszállítatni tucatnyi kiadványt nagy megterhelést jelent a cégnek. Sepsiszentgyörgyön a Sugás nagyáruházban működik még könyvesbolt, a belvárosi Diákboltban is árulnak könyveket, mindenütt arról számolnak be, hogy újra divatba jött a könyvvásárlás, egyre többen ajándékoznak könyvet.
Bíró Blanka, Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Divatkönyveket olvasunk, ha olvasunk
Van olyan könyvkiadó, amelyik dicséri az elmúlt évet, mások panaszkodnak a 2013-as év eladásaira, az olvasók érdeklődésére. Abban azonban mindannyian egyetértenek, hogy leginkább a gyerekkönyveket vásárolták, azok közül is az úgynevezett „divatkönyveket”.
Az év vége, év eleje a számvetések ideje. Mi a marosvásárhelyi könyvesboltok tapasztalatára voltunk kíváncsiak, s azt is megtudtuk: mit olvasnak leginkább a vásárhelyiek.
Áru, olvasó volt - vevő nem
A több mint húsz éve létező Aranka György könyvesboltban éppen leltároztak, amikor betoppantunk. Ez eltart néhány napig, ugyanis több mint tízezer könyvcím várja itt az olvasókat. Pruzsinszky Katalin üzletvezető azonban elégedetlen az elmúlt évvel. „Nagyon gyenge évünk volt egészen a könyvkiállításig. Az és az utána következő karácsonyi időszak jól ment. Árunk volt, újdonságunk is, éppen csak vevőnk nem volt. A bevétel is körülbelül az előző évi bevételünk felére csökkent” – panaszolta a boltvezető, aki sokadjára tette fel a kérdést: azok az emberek, akik sokat és sok pénzért vásárolnak a könyvvásáron, hol vannak egész évben? Hozzátette: az év utolsó hónapjaiban a könyvesboltban is sokan voltak, de az év többi időszakában átlagosan három-négy ember tér be az üzletbe naponta. Többek közt ez vezetett ahhoz is, hogy a két különböző teremben működő könyvesbolt több mint egy hónapja már csak az egyik helyiségben működik, vagyis fele akkora felületen, mint eddig.
Bogyó és Babóca az abszolút sláger
Az Aranka György könyvesboltban leginkább a gyermekkönyvek fogytak 2013-ban is, valamint az újdonságok. Pruzsinszky Katalin szerint az agyonreklámozott szerzőket s az úgynevezett divatkönyveket vásárolják leginkább az emberek. Ilyenek például Müller Péter, Csernus Imre, Bagdy Emőke és Böjte atya legfrissebb kiadványai, de úgy általában népszerűek a pszichológiával, ezotériával kapcsolatos könyvek. Az év egyik legkeresettebb kiadványa volt Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című könyve, de sokat eladtak Dan Brown új könyvéből, az Infernóból, valamint Nyári Krisztián Így szerettek ők című kétköteteséből is.
Pruzsinszky Katalin elmondja, bizony a gyermekkönyvekre is az jellemző, hogy egy-egy népszerű szerzőt, sorozatot vásárolnak a szülők. Évek óta nagy kedvenc Bartos Erika és az általa írt Bogyó és Babóca, valamint az Anna, Peti, Gergő sorozatok. Jól fogytak Tea Stilton gyermekkönyvei is, valamint a Szent Johanna gimi című ifjúsági regény, a magyar házi olvasmányokat azonban már szinte egyáltalán nem vásárolják a szülők. Pedig míg egy Mikszáth-, Vörösmarty-könyvet 8 vagy 15 lejért lehet megvásárolni, a „divatkönyvekért” 50-60 lejt is elkérnek. A Mentor Kiadó által kiadott, keménykötésű gyerekkönyvek is csupán 25 lejbe kerülnek.
Az Erőss Zsoltról írt könyveket is keresték
Hasonló címekről, de több vásárlóról számolt be a főtéri Gutenberg könyvesbolt eladója, Kalith Katalin. Elmondása szerint egy átlagos nap 40-50 ember tér be vásárolni, karácsonyi időszakban pedig ennek legalább a háromszorosa. A Gutenbergben is a gyerekkönyvek fogytak leginkább a múlt évben, de ott a slágernek számító Bogyó és Babóca mellett Zágoni Balázs Barni könyveit is vitték, mint a cukrot.
Felnőttkönyvek közül itt is Nyáry Krisztián Így szerettek ők 1-2. könyve volt népszerű, továbbá Dan Browntól az Inferno. Idén azonban különösen keresettek voltak az Erőss Zsoltról szóló könyvek is, miután 2013 májusában elhunyt a csíkszeredai hegymászó. „Jól fogytak a mi könyveink is, vagyis a Gutenberg kiadó kötetei. Sokat vettek például a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiából, vagy az Isten segedelmével udvaromat megépítettem című kiadványunkból” – magyarázta Kalith Katalin.
Vevők az élet dolgaira
Jó évet zárt a Kossuth utcai Kulcslyuk könyvesbolt is, ahol főként gyermekirodalmat és a lélek dolgaival kapcsolatos kiadványokat forgalmaznak. A bolt eladója, Fekete Enikő azt mondta, évről évre egyre többen vásárolnak, igaz, egyre több könyvet is forgalmaznak: a 2009-ben nyílt üzletben jelenleg ezerötszáz cím közül lehet válogatni. A boltba amúgy naponta 10-15 ember tér be átlagosan, a karácsony előtti időszakban azonban naponta fogadtak ugyanennyit. A Kulcslyukban is a gyermekkönyvekből vettek legtöbbet, a sláger itt is Bogyó és Babóca – abból havonta eladnak legalább hatvanat. Ezenkívül a Kipp-kopp-sorozatból, Benedek Elek gyűjteményéből is vásároltak, s az ünnep előtt sok karácsonyi meséskönyvet is.
A felnőttek leginkább Müller Péter, Vekerdy Tamás, Böjte Csaba könyveiért tértek be, de rengeteg elfogyott a marosvásárhelyi Kádár Annamária Mesepszichológia című könyvéből is, valamint az eladó szerint egyre inkább érdeklődnek az élet dolgairól szóló könyvek iránt. A Kulcslyukban találtunk hangoskönyveket is, igaz Fekete Enikő szerint évente ötöt adnak el belőle. Legtöbbjét 46 lejért kínálják, de a Müller Péter előadásait összegző hangos könyv a maga 126 lejes árával a bolt legdrágább kiadványa. Az üzletben kettő volt összesen, egyet karácsonyra meg is vettek.
Nő az internetes eladás
Kíváncsiak voltunk a 2011-ben indult Booktime.ro webáruház statisztikáira is. A marosvásárhelyi résztulajdonos, Begidzsán László azt mondta, egyre többen ismerik meg a weboldalt, így egyre többen vásárolnak is, 2013-ban legalább harminc százalékkal többet adtak el, mint előző évben. A vásárlók nyolcvan százaléka marosvásárhelyi.
Az ő dolgukat megkönnyíti, hogy kérhetik egy Kossuth utcai üzlet címére a könyvet, majd onnan át is vehetik, így megspórolják a sokszor borsos kiszállítási díjat. Begidzsán László tapasztalata szerint az interneten is a „divatkönyvek” fogynak, gyerekkönyvek közt a Bogyó és Babóca sorozat, az ifjúsági könyvek közül a Szent Johanna gimit vették a legtöbbet, míg a felnőttek legtöbbször az Inferno című könyvet vásárolták Dan Browntól. A webáruház tulajdonosa elmondta, náluk idén megugrott a hangos könyvek eladása, a vásárlók nem sajnálják rá a 45-70 lejt, és sokszor azért veszik például, hogy autózás közben hosszú úton hallgassák.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro,