Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ara-Kovács Attila
62 tétel
2000. április 14.
"Ara-Kovács Attila kirohant Tőkés László ellen - nem először. "Másfél hónapja Tőkés László egész estét betöltő RMDSZ ellenes kirohanásait közvetítette a Hét órában a Magyar Televízió." Ez kortesmegnyilvánulás, Ara-Kovács Attila kijelentette, hogy Tőkés vádjai alaptalanok. A cikkíró szerint a Fidesz támogatja a Reform Tömörülést és Tőkés Lászlót. A jelenlegi magyar kormány - Ara-Kovács Attila szerint - nem bocsátotta meg Markó Bélának, hogy egyenlő távolságot tart valamennyi magyarországi párttól. A cikkíró vádolja a magyar kormányt. /Ara-Kovács Attila: Reformkortesek. = Népszabadság, ápr. 14./"
2000. április 29.
"A Pro Print Kiadó /Csíkszereda/ és Bárdi Nándor, a budapesti Teleki Intézet kutatója gondozásában májusban megjelenik az Ellenpontokról szóló könyv. Szőcs Géza kifejtette, hogy ők maguk nem akartak "nevezetes históriát alkotni" magukról, "már csak szerénységből sem." Molnár János rosszhiszemű, pontatlanul megírt könyvén kívül az Ellenpontok szamizdatról nagyobb terjedelmű írás nem jelent meg. Szőcs Géza szerint az elmúlt tíz évben elkezdődött az ellenpontosok politikai indíttatású elhallgattatása. Ara-Kovács Attila határozott álláspontot képviselő publicista, az őt elismerő olvasótáboron kívüliek ellenszenvvel figyelik működését. Tóth Károly Antal "sértődötten vonult ki a szellemi életből és a közéletből". Magyarországra települve keserűen vette tudomásul, hogy "azok a magyar értékek, amelyekért az életét is kockára tette, nem annyira fontosak" a mindennapokban. Tóth Károly Antal nyugatra távozott és most is ott él. A megjelenő könyv az Ellenpontok szamizdat összes hajdan megjelent számát, továbbá három szerzőjének, Szőcs Gézának, Tóth Károly Antalnak és Ara-Kovács Attilának a visszaemlékezését tartalmazza. /Jakab Lőrinc: Beszélgetés Szőcs Géza költővel a nevével jelzett szamizdatról. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./ Az interjú kiegészíthető azzal, hogy 1994-ben megjelent Tóth Károly Antal: Hogyan tovább? Az Ellenpontok dokumentumai, esszék tanulmányok /Magyar Ökumenikus Önképzőkör, Stockholm, Savaria University Press, Szombathely/ című összegezése."
2000. május 23.
"Az SZDSZ /Szabad Demokraták Szövetsége/ küldöttsége /Magyar Bálint pártelnök, Szent-Iványi István, a parlament Külügyi Bizottságának elnöke, Rajk László országgyűlési képviselő, Ara-Kovács Attila, a Szabaddemokrata Hírlap főszerkesztője és Udvarvölgyi Zsolt, az alakulat külügyi referense/ erdélyi körútra indult. Első állomásuk Nagyvárad volt, találkoztak Kapy István alpolgármesterrel, az RMDSZ megyei elnökével, majd a Bihari Napló szerkesztőségének vendégei voltak. Magyar Bálint kifejtette, hogy sok tekintetben elégedetlenek Orbán Viktor kabinetjének működésével. Szerinte a kormány egyre több hatáskört próbál megszerezni, nem egy esetben úgy, hogy személycserék révén igyekszik saját álláspontját érvényre juttatni. Említette a Surányi György jegybanki elnök ellen a szakminiszter által indított támadást. Szent-Iványi István a státustörvény kapcsán azt mondta, hogy a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottságaiban távolról sem zajlott le olyan mértékű munka, mint amilyenről a magyar kormánykörök beszámolnak; szerinte teljesen kidolgozatlan még a jogszabálytervezet, és a bizottsági munkában inkább a határon túli magyar szervezetek s a magyarországi ellenzéki pártok képviselői vesznek részt, a kormányalakulatok reprezentánsai viszont kevésbé. Az SZDSZ szerint a Fidesz a határon túli magyar szervezetekkel fenntartott viszonyában megosztó módszerekkel él, kialakította saját klientúráját. A szabad demokraták is Románia mihamarabbi uniós csatlakozását látnák a legüdvösebbnek hosszabb távon, a korábbi magyar csatlakozás számunkra negatív következményeit (schengeni egyezmény alkalmazása) pedig a Romániával szembeni vízumkényszer mihamarabbi eltörlésével vélik semlegesíthetőnek. /SZDSZ-vezérkar a Naplónál. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 23./ Markó Béla szövetségi elnök máj. 22-én, Marosvásárhelyen fogadta az SZDSZ küldöttségét. A megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón Markó Béla szövetségi elnök elmondta: a találkozó során a felek megállapították, jók, zavartalanok az RMDSZ és az SZDSZ közötti kapcsolatok. A közeljövőben, a magyarországi parlamenti pártokkal sorra kerülő találkozók célja megerősíteni ezeket a kapcsolatokat, ennek szellemében kerül majd sor a Független Kisgazdapárt küldöttségének látogatására is. A megbeszéléseken az RMDSZ képviselői a szövetség választási előkészületeiről tájékoztatták a vendégeket, majd eszmecserét folytattak a készülő státusztörvényt érintő kérdésekről. Magyar Bálint, az SZDSZ elnöke elmondta: az SZDSZ számos politikusa ápol szoros kapcsolatokat az RMDSZ-szel és erdélyi magyar személyiségekkel. Az SZDSZ nagyra értékeli az RMDSZ vezetésének felelős és bölcs politikáját. A státusztörvénnyel kapcsolatban Magyar Bálint kijelentette: szerencsésebb lett volna, ha a jelenlegi magyar kormány előre kidolgozott volna egy konkrét, megvalósítható intézkedéseket tartalmazó tervet, ezáltal elkerülve azt, hogy a magasfokú érdeklődés nyomán túlzott illúziókat keltsenek a határon túli magyarságban. A magyar állam támogatása elsősorban a kisebbségi magyarok életkörülményeinek javítását kellene hogy szolgálja, annak érdekében, hogy a határon túli magyarok otthon találják meg a boldogulásukat - mutatott rá. Az SZDSZ álláspontja ugyanakkor az, hogy a támogatásokat érintő döntésben ne a magyar kormány, hanem az illető magyar kisebbség legitim szervezetének álláspontja legyen a meghatározó. Ezt kell maximálisan tiszteletben tartanunk - mutatott rá Magyar Bálint. Az SZDSZ küldöttsége találkozott Fodor Imrével, Marosvásárhely polgármesterével, majd értelmiségi találkozón vett részt a Bernády Házban. RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 23. - 1727. sz./"
2002. november 20.
"Nov. 20-án kezdi meg erdélyi látogatását Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, a felesége és Ara-Kovács Attila (Külügyminisztérium). A küldöttség Nagyváradra érkezik, ahol sajtóreggelin vesznek részt az Erdélyi Riport székhelyén, majd a helyi RMDSZ vezetőivel találkoznak. A küldöttség Kolozsvárra utazik, ahol megbeszélést folytatnak Takács Csabával, az RMDSZ ügyvezető elnökével, Eckstein-Kovács Péter szenátorral és másokkal. A küldöttség további útja: Marosvásárhelyre és Szováta. /Erdélyi látogatáson Kuncze Gábor. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./"
2002. november 21.
"Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) elnöke pártküldöttség élén nov. 20-án hivatalos látogatásra érkezett Romániába. A pártelnököt felesége és Ara-Kovács Attila külügyminisztériumi helyettes államtitkár kísérte el erdélyi útjára. Kuncze Gábor Nagyváradon az Erdélyi Riport hetilap munkatársaival és a helyi RMDSZ vezetőivel találkozott, majd Kolozsváron Takács Csabával, az RMDSZ ügyvezető elnökével és Eckstein-Kovács Péter szenátorral, a szövetség Szabadelvű Kör platformjának elnökével tárgyalt. Szóba került az erdélyi magyarság létszámának csökkenése. Kuncze Gábor elmondta: megvizsgálják, hogy az SZDSZ irányította tárcák miképpen járulhatnak hozzá az RMDSZ és az erdélyi magyarság célkitűzéseinek megvalósításához. Eckstein-Kovács Péter hangsúlyozta, hogy liberális pártként az SZDSZ természetes partnere az RMDSZ Szabadelvű Kör platformjának. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke Kuncze Gábornak címzett - szerkesztőségünkbe is eljuttatott - levelében adott hangot elégedetlenségének amiatt, hogy a kolozsvári szervezők nem tették lehetővé az SZDSZ elnökével való találkozását. Konya-Hamar ebben "azt a fajta megosztó szándékot" vélte felismerni, amely "nemcsak az erdélyi, de a kolozsvári magyarságot" is célba vette. /T. Sz. Z.: Gyakorlatias kapcsolatokra törekszik az SZDSZ. Kuncze Gábor pártelnök megkezdte erdélyi látogatását. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./"
2004. május 15.
Magyarország EU-csatlakozása új helyzetet teremt, új dimenzióba helyezi a román-magyar kapcsolatokat, nyilatkozta máj. 14-én Szent-Iványi István /SZDSZ/, az Országgyűlés integrációs bizottságának elnöke, aki Csőzik László és Ara-Kovács Attila diplomata társaságában érkezett Marosvásárhelyre, majd Kelemen Atillával, az RMDSZ polgármesterjelöltjével, illetve értelmiségiek egy csoportjával találkozott a Bernády Házban. Szent-Iványi István hangsúlyozta: nem kíván beavatkozni az RMDSZ belső életébe, pártja mindig a megválasztott vezetőkkel tartja a kapcsolatot és nem helyesli, hogy a magyar belpolitikai megosztottságot bárki exportálja. Az SZDSZ-es politikus szerint a nemzeti jelző fosztóképző a liberális politikában. Szent-Iványi István kifejtette, pártja nem ért egyet a kettős állampolgársággal. /Mózes Edith: SZDSZ-küldöttség Marosvásárhelyen. Lehet-e a róka vegetáriánus? = Népújság (Marosvásárhely), máj. 15./
2005. december 16.
Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-képviselő meghívására kétnapos látogatásra Nagyváradra érkezett Kuncze Gábor SZDSZ-elnök. Útjára elkísérte a váradi származású diplomata, Ara-Kovács Attila. Kuncze a kisebbségi törvényről cserélt eszmét Eckstein-Kovács Péter szenátorral, az RMDSZ Szabadelvű Platformjának vezetőjével. Az SZDSZ elnöke tisztelgett a holokauszt nagyváradi áldozatai emléke előtt: Koppelman Félix hitközségi elnök, valamint Ara Kovács Attila és Eckstein-Kovács Péter társaságában egy követ helyezett az emlékműre. Ezt követően Kuncze ellátogatott a hajléktalanok szociális központjába, melyet közösen működtet az Ecclesia Mater Alapítvány, Nagyvárad város önkormányzata és a Romániai Máltai Szeretetszolgálat, és húszmillió lejt adományozott az intézménynek. Az SZDSZ elnöke találkozott Bogdan Olteanuval, a kormány és törvényhozás közötti kapcsolatokért felelős miniszterrel. A két liberális politikus tárgyal a kisebbségi törvényről. /Simon Judit: Kuncze Nagyváradon. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./
2007. február 2.
A határon túli magyarság számára nyújtott támogatásoknak a versenyképességet kell erősíteniük – mondta Eörsi Mátyás, a magyarországi Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) ügyvivője, aki beszámolt arról, hogy az SZDSZ Kóka János magyar gazdasági miniszter vezette delegációja február 1-jén Kolozsváron az RMDSZ országos és a román liberálisok helyi vezetőivel tárgyalt. A küldöttségben Eörsi Mátyás ügyvivő, valamint Ara-Kovács Attila, az SZDSZ külügyi irodájának vezetője vesz részt. Eörsi elmondta: a felek megállapították, hogy nagyon jó a kapcsolat a két párt között, különösen azóta, hogy Calin Popescu-Tariceanu liberális pártelnök tölti be a miniszterelnöki posztot. Az SZDSZ olyan üzenetet próbál megfogalmazni, miszerint az a belpolitikai háború, amely Romániában folyik, sokat árt annak az országnak. A küldöttség február 2-án tárgyal Markó Béla RMDSZ elnökkel. /Kolozsváron az SZDSZ küldöttsége. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./
2007. október folyamán
A romániai totalitarista rendszerben nem alakulhatott ki a demokratikus politikai ellenzék, a szamizdat reménytelen vállalkozásnak tűnt. Ennek ellenére Nagyváradon 1982 elején megjelent az Ellenpont, az első szamizdat Romániában. 1982-ben nyolc száma jelent meg Nagyváradon, majd a Magyarországra átcsempészett anyagokból még egy lapszámot adtak ki. Az Ellenpontok a kommunista rendszerek politikája ellen tiltakozó mozgalmak részeként lépett fel; célja az volt, hogy ismertesse a kelet-európai jogfosztottságot s ezen belül az erdélyi magyarság politikai, kulturális és gazdasági elnyomását. A Szabad Európa Rádió 1982 augusztusában ismertette az első három szám tartalmát, majd októberben Hanák Tibor Nyitott szemmel című műsorában olvasott fel jegyzetet a kiadványról. 1982. novemberében letartóztatták a szerkesztőket, Ara-Kovács Attila, Tóth Károly Antal és Szőcs Géza egyetemlegesen vállalták a felelősséget az illegális kiadvány megjelentetésével és terjesztésével kapcsolatban. 1983 májusában a vizsgáló szervek lezárták a szamizdat ügyét, és arra kényszerítették a szerkesztőket, hogy elhagyják az országot. 1988-ban Balázs Sándor kezdeményezésére született meg az Erdélyben szerkesztett, viszont biztonsági okokból Magyarországon sokszorosított Kiáltó Szó. A Kiáltó Szó szamizdat célja a párbeszéd kialakítása, az elszigeteltség feloldása, a magyarság helyzetének ismertetése és a román demokratikus erőkkel való szövetkezés volt. A szamizdat történetéről első ízben Balázs Sándor írt a Korunk 1990. évi első számában. /Győrffy Gábor: Két erdélyi szamizdat kiadványról. = Korunk (Kolozsvár), 10. sz. /
2008. január 31.
A schengeni határok életbeléptetése környékén különféle rendezvényeken emlékeznek arra, milyen sanyarú, tragikus volt a sorsuk azoknak, akik nyugatra szerettek volna utazni – Magyarországról. Nem emlékeztek azonban azokra az utakra, a megalázó határát(nem)lépésekre, amelyek Magyarország keleti határain zajlottak, de még inkább zajlottak volna. Jó néhányról tudunk. Vajon hányról nem? Például arról, hogy a Magyarországról kiutasított – P. – osztrák újságíró Nagyváradon találkozott kedvesével és Eörsi Istvánnal 1980-ban vagy 81-ben. Eörsi ezt az alkalmat használta fel arra, nem kevés szamizdatpéldányt magához ragadva ellátogasson Nagyváradra. Kőrössi P. József összehozna egy konferenciát, amelyen mesélnének egykori keleti határsértők. Azokat hívná meg, akik ma már közéletivé magasztosulak, és olyanokat, akiket elfeledtek. A szellem, a szellemi élet, a gondolkodás és a gondolat csempészeit. Talán és első körben: Adonyi Nagy Mária költő, Ara-Kovács Attila filozófust, Balla D. Károly írót, Balla Zsófia költőt, Barna Imre írót, műfordítót, Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanárt, publicistát, Csaplár Vilmos írót, Füzi László írót, szerkesztőt, Gellért Gyöngyi szerkesztőt, Grendel Lajos írót, szerkesztőt, Huszti Péter színművészt, Jávor István képírót, S. Nagy Katalin művészettörténészt, Kányádi Sándor költőt, Kukorelly Endre költőt, Lászlóffy Aladár költőt, Radnóti Sándor esztétát, egyetemi tanárt, ifj. Rajk László építészt, Sáska Géza szociológust, Szendrei Lőrinc újságírót, Szőcs Géza költőt, TGM filozófust, Tőzsér Árpád költőt, Udvardy Frigyes ötvenhatos utazót, Zirkuli Péter költőt, egyetemi tanárt. És mindenki hozhatna magával még három, talán tíz másvalakit. Meghívná a déli háború katonaszökevényeit, dr. Máriást, Bozsik Pétert, a határsértőket, Tolnai Ottót, Domonkos Istvánt, Maurits Ferencet, Benes Jóskát. Határmese-konferenciájára meghívná a névházasságokba beszármaztatott feleségeket és férjeket, a nyolcvanas évek névtelen könyv-, szamizdat- és kéziratcsempészeit, Ilia tanár urat és az akkori Széchényi Könyvtár egyetemista könyvfutárjait. Bodor Ádám (A börtön szaga), Kornis Mihály (Kádár János utolsó beszéde) és Dragomán György (A fehér király) könyve szól már csak arról az örökségről, amiben élünk. /Kőrössi P. József: Határsértők – Schengen előtt, Schengen után Gyermekeimnek. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), jan. 31./ (Az Élet és Irodalom hetilapban megjelent anyagnak a szerző által szerkesztett, kiegészített változata)
2010. február 17.
Az értelmiség erkölcsi felelősségét vitatták meg Kolozsváron
Követhet-e el egyáltalán árulást az írástudó? – tette fel a kérdést Demeter Szilárd író az Írástudók árulása? című kolozsvári kerekasztal-beszélgetés bevezetőjében. A hétfő este az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában rendezett eszmecsere vendége Szőcs Géza és Egyed Péter volt. A moderátor szerepét betöltő Demeter elmondta, szerinte a 70–80-as évek Erdélyében a legnyomasztóbb az értelmiség számára a gondolat szabad áramlásának hiánya volt.
Az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller férje, Richard Wagner egyik írásából idézett, aki feleségével együtt megtapasztalta a romániai kommunizmust. Wagner szerint az egyetlen komolyabb magyar nyelvű szamizdat Erdélyben az Ellenpontok című folyóirat volt, amely csupán kilenc lapszámot érhetett meg (ezeket írógéppel, majd stencillel sokszorosították) 1981 decemberétől, ’82 novemberében azonban a Szekuritáté letartóztatta a lap szerkesztőit, többek között Szőcs Gézát, és csak a Nyugat nyomására tették lehetővé számukra az emigrációt. „Ezt követően mély depresszióba zuhant az erdélyi értelmiség” – áll Wagner írásában.
Igény az értelmiségi diskurzusra
Szőcs Géza elmondta: a lap nem volt előzmények és következmények nélküli. Az alapító Ara-Kovács Attila személyes kapcsolatban állt olyan magyarországi lapok szerkesztőivel, mint a Beszélő vagy a Demokrata, amelyek ötletet adtak az Ellenpontok létrehozásában, majd a lap megszüntetése után létrejött a Kiáltó Szó, amelyet Magyarországon jelentettek ugyan meg, de erdélyiek szerkesztették. „Voltak próbálkozások, számos magányos kísérletről tudunk, de a legfontosabb az volt, hogy éreztük: igény volt rá, hogy egy értelmiségi diskurzus tárgya legyen a diktatúrában senyvedő Erdély helyzete. Az Ellenpontok inkább abban volt egyedülálló abban az időben, hogy viszonylag sok ember szervezett együttgondolkodásának adott keretet” – fogalmazott Szőcs Géza.
Egyed Péter Demeter Szilárd kérésére a Bretter-iskoláról is beszélt, arról, hogy Bretter György irányításával hogyan indulhatott el egy magasabb filozófiai gondolkodás a diktatúrában. Demeter Szilárd rákérdezett, hogy milyen igényt is szolgált ki a Bretter-iskola és az Ellenpontok. „Ez nem elvárás kérdése, sokkal inkább arról van szó, hogy az emberi morál előbb-utóbb feltör, akármilyen vastag vasbeton fedi” – fogalmazott Szőcs Géza.
Egyed Péter hozzátette: türelmetlenség, általános várakozás jellemezte az értelmiséget, tudták, hogy történnie kell valaminek, és ez a hangulat szülte az ilyen kezdeményezéseket. Egyed Péter arról is beszélt, hogy később egyre erőszakosabban akarta a hatalom a kezében tartani a kultúrát. Visszaemlékezett arra, hogy ’85-ben egy héten át ellenőrizte a Kriterion Könyvkiadó munkáját egy felügyelőbizottság, melynek nyomán több regényt visszavontak.
Demeter Szilárd visszaterelte a beszélgetést a fő témához, és feltette a kérdést: volt-e az értelmiségnek erkölcsi felelőssége a diktatúrában?
„A közösség által kiválasztott elit kell hogy meghozza azokat a döntéseket, amelyek az egész közösség túlélését biztosítják” – fogalmazott Szőcs Géza, hozzátéve, hogy ez az elit nem csak a politikai vezetőket jelenti, az írástudóknak is van felelősségük. Példaként az erdélyi szászokat hozta föl, akik évszázadokon át ragaszkodtak vezetőikhez, követték azok útmutatását, ami a történelem során segítette is túlélésüket.
Egyed Péter szerint is volt felelőssége az értelmiségnek, példaként többek között Márton Áron püspököt említette, akinek útmutatásait nagyon sokan követték.
A beszélgetés folytatásában Demeter Szilárd azt kérdezte a meghívottaktól, hogy a rendszerváltást követően és a demokrácia kialakításában milyen szerepe volt az írástudóknak Erdélyben. Szőcs Géza elmondta, a rendszerváltást követően a frissen megalakult RMDSZ-ben sokféle ember volt: írók, humán értelmiségiek, mérnökök, csak olyanok nem, akik tudatosan készültek volna erre a politikai szerepre. „Akkor azt gondoltam, hogy ez most lesz, ahogy lesz, majd ezt a sok hályogkovácsot felváltja a következő generáció, akik már tudatosan készülnek erre a szerepre. Sajnálatos módon azt kellett tapasztalnom, hogy az elmúlt 20 év alatt nem változott semmi. Azok, akik a rendszerváltás után vállalták ezt a politikai szerepet, cseppet sem voltak felkészületlenebbek, mint a mostaniak” – értékelt Szőcs.
Az értelmiség „piaca”
Egyed Péter arról beszélt, hogy a ’90-es években a szabad légkörben elkezdtek létrejönni a civil szervezetek, és az értelmiség nagyon gyorsan és mohón próbálta visszaszerezni mindazt, amit évtizedekig elvettek tőle. „Nagyon sokan mentek Budapestre tanulni, hogy kiegészíthessék hiányos ismereteiket, ez az út azonban nem volt könnyű, elég ha arra gondolunk, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben négy bányászjárás is volt” – mutatott rá. Ugyanakkor Bibó István Értelmiség és szakszerűség című tanulmányának gondolatát idézte, miszerint a rendszerváltás utáni első generációs értelmiségi csak akkor független az őt létrehozó hatalomtól, ha nagyon magas szinten képviseli szakirányát, jó az önértékelése, így nincs kiszolgáltatva a politikának. Egyed Péter szerint az erdélyi értelmiség elindult ezen az úton, próbálja elég magas színvonalon művelni szakmáját, a feladat az, hogy megfelelő piacot teremtsenek ezen értelmiség munkái számára, ahol a „szakszerűséget értékén lehet eladni”.
Szőcs Géza az 1940-ben kiadott Írók a viharban című kötetet vette elő, amelyben 13 magyar író közölte gondolatait azzal kapcsolatban, hogy Magyarország mire számíthat, ha belép a háborúba. Szőcs Kassák Lajos írásából idézett gondolatokat, amely szerint az írónak egyetlen erkölcsi feladata, hogy létrehozza a művet. Szőcs kifejtette: nem akkor követ el az írástudó árulást, amikor nem vállal politikai szerepet, hanem akkor, ha nem hozza létre a műveit.
A beszélgetés végén az egybegyűltek tehették fel kérdéseiket. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet azon írókkal, akik tehetségesek voltak ugyan, de egyben besúgók is, Szőcs azzal válaszolt, hogy különbséget kell tenni egy író magánéleti árulása és a közösség elárulása között. Kifejtette: volt rá példa, hogy valaki magánemberként makulátlan, de közösségi szerepében áruló volt, és fordítva is. „Szét kell választani a két szerepet” – hangsúlyozta Szőcs.
Varga László. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. március 17.
Az értelmiség erkölcsi felelősségét vitatták meg Kolozsváron
Követhet-e el egyáltalán árulást az írástudó? – tette fel a kérdést Demeter Szilárd író az Írástudók árulása? című kolozsvári kerekasztal-beszélgetés bevezetőjében. A hétfő este az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában rendezett eszmecsere vendége Szőcs Géza és Egyed Péter volt. A moderátor szerepét betöltő Demeter elmondta, szerinte a 70–80-as évek Erdélyében a legnyomasztóbb az értelmiség számára a gondolat szabad áramlásának hiánya volt.
Az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller férje, Richard Wagner egyik írásából idézett, aki feleségével együtt megtapasztalta a romániai kommunizmust. Wagner szerint az egyetlen komolyabb magyar nyelvű szamizdat Erdélyben az Ellenpontok című folyóirat volt, amely csupán kilenc lapszámot érhetett meg (ezeket írógéppel, majd stencillel sokszorosították) 1981 decemberétől, ’82 novemberében azonban a Szekuritáté letartóztatta a lap szerkesztőit, többek között Szőcs Gézát, és csak a Nyugat nyomására tették lehetővé számukra az emigrációt. „Ezt követően mély depresszióba zuhant az erdélyi értelmiség” – áll Wagner írásában.
Igény az értelmiségi diskurzusra
Szőcs Géza elmondta: a lap nem volt előzmények és következmények nélküli. Az alapító Ara-Kovács Attila személyes kapcsolatban állt olyan magyarországi lapok szerkesztőivel, mint a Beszélő vagy a Demokrata, amelyek ötletet adtak az Ellenpontok létrehozásában, majd a lap megszüntetése után létrejött a Kiáltó Szó, amelyet Magyarországon jelentettek ugyan meg, de erdélyiek szerkesztették. „Voltak próbálkozások, számos magányos kísérletről tudunk, de a legfontosabb az volt, hogy éreztük: igény volt rá, hogy egy értelmiségi diskurzus tárgya legyen a diktatúrában senyvedő Erdély helyzete. Az Ellenpontok inkább abban volt egyedülálló abban az időben, hogy viszonylag sok ember szervezett együttgondolkodásának adott keretet” – fogalmazott Szőcs Géza.
Egyed Péter Demeter Szilárd kérésére a Bretter-iskoláról is beszélt, arról, hogy Bretter György irányításával hogyan indulhatott el egy magasabb filozófiai gondolkodás a diktatúrában. Demeter Szilárd rákérdezett, hogy milyen igényt is szolgált ki a Bretter-iskola és az Ellenpontok. „Ez nem elvárás kérdése, sokkal inkább arról van szó, hogy az emberi morál előbb-utóbb feltör, akármilyen vastag vasbeton fedi” – fogalmazott Szőcs Géza.
Egyed Péter hozzátette: türelmetlenség, általános várakozás jellemezte az értelmiséget, tudták, hogy történnie kell valaminek, és ez a hangulat szülte az ilyen kezdeményezéseket. Egyed Péter arról is beszélt, hogy később egyre erőszakosabban akarta a hatalom a kezében tartani a kultúrát. Visszaemlékezett arra, hogy ’85-ben egy héten át ellenőrizte a Kriterion Könyvkiadó munkáját egy felügyelőbizottság, melynek nyomán több regényt visszavontak.
Demeter Szilárd visszaterelte a beszélgetést a fő témához, és feltette a kérdést: volt-e az értelmiségnek erkölcsi felelőssége a diktatúrában?
„A közösség által kiválasztott elit kell hogy meghozza azokat a döntéseket, amelyek az egész közösség túlélését biztosítják” – fogalmazott Szőcs Géza, hozzátéve, hogy ez az elit nem csak a politikai vezetőket jelenti, az írástudóknak is van felelősségük. Példaként az erdélyi szászokat hozta föl, akik évszázadokon át ragaszkodtak vezetőikhez, követték azok útmutatását, ami a történelem során segítette is túlélésüket.
Egyed Péter szerint is volt felelőssége az értelmiségnek, példaként többek között Márton Áron püspököt említette, akinek útmutatásait nagyon sokan követték.
A beszélgetés folytatásában Demeter Szilárd azt kérdezte a meghívottaktól, hogy a rendszerváltást követően és a demokrácia kialakításában milyen szerepe volt az írástudóknak Erdélyben. Szőcs Géza elmondta, a rendszerváltást követően a frissen megalakult RMDSZ-ben sokféle ember volt: írók, humán értelmiségiek, mérnökök, csak olyanok nem, akik tudatosan készültek volna erre a politikai szerepre. „Akkor azt gondoltam, hogy ez most lesz, ahogy lesz, majd ezt a sok hályogkovácsot felváltja a következő generáció, akik már tudatosan készülnek erre a szerepre. Sajnálatos módon azt kellett tapasztalnom, hogy az elmúlt 20 év alatt nem változott semmi. Azok, akik a rendszerváltás után vállalták ezt a politikai szerepet, cseppet sem voltak felkészületlenebbek, mint a mostaniak” – értékelt Szőcs.
Az értelmiség „piaca”
Egyed Péter arról beszélt, hogy a ’90-es években a szabad légkörben elkezdtek létrejönni a civil szervezetek, és az értelmiség nagyon gyorsan és mohón próbálta visszaszerezni mindazt, amit évtizedekig elvettek tőle. „Nagyon sokan mentek Budapestre tanulni, hogy kiegészíthessék hiányos ismereteiket, ez az út azonban nem volt könnyű, elég ha arra gondolunk, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben négy bányászjárás is volt” – mutatott rá. Ugyanakkor Bibó István Értelmiség és szakszerűség című tanulmányának gondolatát idézte, miszerint a rendszerváltás utáni első generációs értelmiségi csak akkor független az őt létrehozó hatalomtól, ha nagyon magas szinten képviseli szakirányát, jó az önértékelése, így nincs kiszolgáltatva a politikának. Egyed Péter szerint az erdélyi értelmiség elindult ezen az úton, próbálja elég magas színvonalon művelni szakmáját, a feladat az, hogy megfelelő piacot teremtsenek ezen értelmiség munkái számára, ahol a „szakszerűséget értékén lehet eladni”.
Szőcs Géza az 1940-ben kiadott Írók a viharban című kötetet vette elő, amelyben 13 magyar író közölte gondolatait azzal kapcsolatban, hogy Magyarország mire számíthat, ha belép a háborúba. Szőcs Kassák Lajos írásából idézett gondolatokat, amely szerint az írónak egyetlen erkölcsi feladata, hogy létrehozza a művet. Szőcs kifejtette: nem akkor követ el az írástudó árulást, amikor nem vállal politikai szerepet, hanem akkor, ha nem hozza létre a műveit.
A beszélgetés végén az egybegyűltek tehették fel kérdéseiket. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet azon írókkal, akik tehetségesek voltak ugyan, de egyben besúgók is, Szőcs azzal válaszolt, hogy különbséget kell tenni egy író magánéleti árulása és a közösség elárulása között. Kifejtette: volt rá példa, hogy valaki magánemberként makulátlan, de közösségi szerepében áruló volt, és fordítva is. „Szét kell választani a két szerepet” – hangsúlyozta Szőcs.
Varga László. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. június 10.
Szőcs Géza pályája és tervei - A meglepetésember
A legfontosabb parlamenti és kormányzati kultúrpolitikusi pozícióra is szépírót delegált a Fidesz-KDNP: az Országgyűlés kulturális bizottságát L. Simon László vezeti, és Szőcs Géza lesz a kulturális államtitkár. Külön érdekesség, hogy a magyar irodalmi hagyománytudatban periferikus neoavantgárd mindkettejüket megihlette (akárcsak az Országgyűlés egy másik íróját, Kukorelly Endrét). A jelek szerint a mozgalomnak összehasonlíthatatlanul jobbak a politikai, mint az irodalomtörténeti pozíciói.
Az új kormány tisztviselői közül alighanem Szőcs Géza életpályája a legfordulatosabb, az ő személyisége a legbonyolultabb, s kinevezése, noha voltak jelei, politikai értelemben a legmeglepőbb. És minden bizonnyal ő az, akinek alkatával a legkevésbé fér össze a közhivatalnoki státusz. Fontos politikai versek írója, bátor politikai ellenálló, mi több, gyakorló politikus is volt, ez utóbbi azonban nem Magyarországon, hanem Romániában, az RMDSZ alelnökeként és szenátoraként.
Kolozsvári évek
1953-ban született Marosvásárhelyen. "Egy ideig marosvásárhelyi nagyszüleim neveltek, olyan családban, ahol rengeteg természetjáró ember volt. Én meg valahogy belenőttem ebbe. Ilyen szempontból nem számítok urbánusnak" - meséli egy interjújában. Szocializációjának és egész későbbi életének azonban Kolozsvár a meghatározó színhelye. Gyermek- és kiskamaszkorát intenzív olvasással-tájékozódással múlatta, 15 éves korában már határozott véleménye volt a prágai tavasz eltiprásáról. A Heti Válaszban megjelent visszaemlékezése szerint az erdélyi magyar közhangulat messze nem állt egyértelműen Csehszlovákia mellett: haragudtak az "utódállamokra", különösen Csehszlovákiára a Benes-dekrétumok, a deportálások és a kitelepítések miatt. Azt, hogy Ceausescu Romániája kimaradt a katonai akcióból, a félelemmel magyarázták, és abban reménykedtek, hogy Hruscsov tankjai Romániába is ellátogatnak, és Dubcek után a román főtitkár következik. A kiskamasz bizarr és gyorsan múló reménykedése annyiban feltétlenül fontos, hogy megérteti a Szőcsöt és nemzedékét felnevelő szörnyű romániai évtizedek döntési szituációit. Kolozsvárott végezte el az egyetemet magyar-orosz szakon, tanulmányai közben diáklapot szerkesztett, majd az Igazság című Kolozs megyei pártlapnál helyezkedett el, a szombatonként megjelent Fellegvár című ifjúsági melléklet szerkesztőjeként. Tagja lett annak az értelmiségi baráti körnek, amelybe Balla Zsófia, Cselényi László (a Duna Tv jelenlegi elnöke), Tamás Gáspár Miklós, Orbán György zeneszerző is tartozott; többnyire Cselényiéknél találkoztak. A fiatal magyar bölcsész-értelmiségre nagy hatást gyakorolt Bretter György filozófus, az ő jelmondata, az "itt és mást" szellemében járt el lehetőségeihez képest Szőcs Géza is szerkesztőként. "Csak a (...) kultúra maradt meg utolsó bástyának, amely a hatvanas-hetvenes években egy utolsó - hatalmas és emlékezetes - túlizgatott tevékenységgel, jelentékeny teljesítmények egész sorával zárja le az erdélyi magyarság történeti egzisztenciáját" - írja Tamás Gáspár Miklós 1988-ban a Beszélő hasábjain. A fiatal Szőcs Géza szerkesztőként és kivált költőként e nagy teljesítmények egyikét nyújtotta. Gintli Tibor és Schein Gábor világirodalmi összefoglalója az erdélyi magyar költészet megújítójaként tárgyalja: "költészetéből (...) hiányoznak (...) a nemzeteszme romantikus közhelyeihez tartozó erkölcsi világszemlélet nyomai. Ez teszi lehetővé a fantasztikum és az abszurditás betörését." A Párizsi Magyar Műhelyben és a Vajdaság legendás lapjában, az Új Symposionban megjelenő széles intellektuális horizont, a kísérletező kedv rendkívüli hatással volt rá. Utóbbi egyébként közölte is Szőcsöt, ami 1983 elején ürügyet is szolgáltatott Sziveri János főszerkesztő és társai eltávolítására, az Új Symposion szerkesztőségének szétverésére; mint ahogyan egy országgal arrébb, a Ceausescu-diktatúrában előbb-utóbb Szőcs mellékletének, a Fellegvárnak is el kellett esnie. Sütő András 1979-ben Herder-díjban részesült, és a díjjal járó lehetőségként Szőcsöt jelölte ösztöndíjasnak, aki "beutazta a világot": Ausztriában, Svájcban és az Egyesült Államokban is megfordult, kapcsolatokat épített. A Fellegvár megfojtása után egy darabig az Igazságnál dolgozhatott a visszatért szerkesztő, aztán arra kényszerült, hogy tanári állást keressen. Ekkortájt döntött úgy, hogy csatlakozik az ötletgazda Ara-Kovács Attilához, és részt vett az Ellenpontok című szamizdat előállításában. A szerkesztők között volt Tóth Károly Antal és felesége, Tóth Ilona, az akkor 18 éves Keszthelyi András pedig a közreműködők között. Az Ellenpontok az egyetlen komolyabb magyar nyelvű erdélyi szamizdat kiadvány: 1981 decemberében indult, kilenc lapszámot ért meg, kisebbségi jogokkal, a magyar kisebbség brutális elnyomásával foglalkozott. A magyar demokratikus ellenzékkel Ara-Kovácson keresztül jó kapcsolatokat építettek ki, és Szőcsnek sok kapcsolata máig is fennmaradt abból az időből. Az Ellenpontok terjesztése a lebukás kockázata miatt igen nehéz volt, ezért csak kevesekhez juthatott el.
A laptól távol állt az izolacionizmus, foglalkozott a többi román nemzeti kisebbség problémáival is. Memorandumukat és a hozzá csatolt programjavaslatot, Tóth Károly Antal munkáját eljuttatták az 1982-ben Madridban rendezett Helsinki Utókonferencia résztvevőinek. "E vonatkozásban meggyőződésünk, hogy a programjavaslatunk, mely 'egyesek' számára a románok ellen irányulónak tűnhet, valójában a románság érdekeit is magában hordozza, hiszen a jogszerűség biztosítása az ő jogaikat is szükségképpen bővítené." Amennyiben elfelejtjük, milyen körülmények hívták életre a memorandumot, úgy találhatjuk, szövege billeg az univerzalista emberi jogi retorika és egyfajta szoft-nacionalizmus között. Szőcs végső soron az előbbi elképzelést választotta, a szamizdat Beszélőnek adott 1986-os nyilatkozata azzal a mondattal zárult, hogy "minden kisebbségnek, a románnak is pont azokat a jogokat szeretném, mint a magyar kisebbségnek".
Az Ellenpontok azonban nem csak a hatalom szemében lett vörös posztó, fellépett ellene a Szabad Európa Rádió román adása is. Viszont mellette foglalt állást az országot később elhagyni kényszerülő nagy tekintélyű román költő, Dorin Tudoran. Az Ellenpontok segített felhívni a külföldi közvélemény figyelmét a romániai kisebbségek, elsősorban a magyarság helyzetére, de a lap a nagy létszámú romániai cigányság helyzetéről is tájékoztatott. 1983 novemberében a Securitate (a román titkosrendőrség) rájött a szerkesztők kilétére, és letartóztatta őket. Szőcs, miután kijött, eltűnt egy időre, és amíg a Securitate kereste, Zalán Tibor verset írt hozzá (Táviratok Szőcs Géza ismeretlen címére), amit Magyarországon nem tudott publikálni, így az az Új Symposionban jelent meg. Ez lesz az utolsó cseppek egyike, a Szőcs melletti politikai kiállás után a rendszer lecsapott a Symposionra, Szőcsöt pedig ismét megtalálták. A tortúrák miatt embólia lépett fel szervezetében, kórházba került. Ezekben az években kritikus-művelődéstörténész édesapja tartotta el, mígnem kevéssel emigrációja előtt álláshoz jutott az Irodalomtörténeti Intézetben. 1986-ban hagyta el Romániát, Svájcba távozott, családja nem sokkal később követte.
Az Ellenpontok példásan bátor, nem pusztán egzisztenciájukat, de szabadságukat és fizikai létüket is kockára tevő munkatársainak a későbbi sorsa szinte példázatszerű. A Göteborgban élő, sértett Tóth Károly Antal, az Ellenpontok egykori motorja úgy érzi, Szőcs ki akarja sajátítani a kiadvány történetét. Néhány évvel ezelőtti levélváltásuk apropója, hogy Tóth antiszemita klisék egész sorát felvonultató cikket tett közzé a Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imréről, amit Szőcs visszautasított, és a múlttal való szembenézés szükségességét hangsúlyozta. Szőcs válaszlevele a Népszavában látott napvilágot, az újság Tóth viszontválaszát nem kívánta közölni, a Magyar Nemzet azonban teljes terjedelmében helyt adott a sértett denunciálásnak. Tóth írásai azóta is feltünedeznek, többnyire másodközlésként: a választási kampányban Bayer Zsolt ellenében állt ki a Jobbik mellett, és védelmébe vette a Raj Tamás halálát ünneplő kuruc.infót. Forrásaink szerint Tóth szerepe meghatározó volt a szamizdat kiadvány arculatának kialakításában, akkori erkölcsi integritása imponáló volt. Szőcs szereti színezni a saját szerepét, de e szerep ojektíve is igen fontos volt, mint ahogyan valódi és nagy volt a költő által vállalt kockázat is.
A bolyongás évei
Genfi tartózkodása idején Szőcs újságírásból élt, és segítette a magyar emigráció is. Sokat utazott, elsősorban az Egyesült Államokban, ahol egy alkalommal felkereste például Wass Albertet. Szőcs Géza ókonzervatív fantasztának, lényegében beszámíthatatlannak tartja Wasst, de nem elvetemültnek, íróként pedig hullámzó színvonalúnak; de első regényei némelyikét, főként A funtineli boszorkányt vállalható irodalmi teljesítménynek gondolja. Szintén az Egyesült Államokban ismerkedett meg Faludy Györggyel, akivel mély és szoros, Faludy haláláig tartó barátságot kötött. Hasonlóan rajongott a Faludynál is idősebb és hosszabb kort megért burgenlandi Takács Jenő zeneszerzőért. Mindhármójukban közös a világpolgári érzület, a klasszikus műveltségű, a humánkultúra egészét egységben látó reneszánsz ember iránti vonzalom, és a "száműzöttség" miatti rokonszenv egymás iránt. Budapestre azért tért vissza, hogy a Szabad Európa Rádió itteni irodavezetője legyen; svájci útlevelét ekkor visszaadta. Az 1989. decemberi forradalom után úgy döntött, repatriál Romániába, és kisebbségi politikusként dolgozik. Magas pártfunkciókat viselt az RMDSZ-ben, a bukaresti törvényhozás szenátora lett, ám konfliktusba került a pártbéli pragmatikus vonallal. 1993-ra marginalizálódott a párton belül, és a visszavonulás mellett döntött. Úgy érezte, hátba szúrták azok, akiket elvbarátainak hitt. Sokrétű és bonyolult sértettségei közül az "eremdéeszes" talán a legkomolyabb: ha az RMDSZ vezetését támadja, elveszíti minden humorérzékét. Elkötelezett autonomistaként Tőkés Lászlót támogatta, és úgy látta, hogy a magyar párt kormányzati részvétele öncél. Kudarca után többször megfogadta, hogy végleg szakít a politikával, mi több, még politikai publicisztikát is csak kivételes esetben ír. Mostani államtitkári megbízatását hivatalnoki munkának tekinti. Az RMDSZ lejárató kampányának tartja nehezen átlátható pénzügyeinek felszínre kerülését. A 90-es években könyv- és lapkiadással foglalkozott, a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány elnökségi tagjaként ingatlant vásárolt a Bem rakparton a kisebbségi magyarság céljaira a Magyar Hitel Bank által adományozott összegből. Saját kiadói vállalkozása, az Erdélyi Híradó budapesti képviselete működik itt. Állítása szerint szabályosan, előzetesen rögzített szerződéses feltételekkel és rövid ideig bérelte csak az ingatlan egy részét az Erdélyi Híradó, az ügyről hírt adó Népszabadság birtokába viszont olyan adatok jutottak, amelyek szerint a kiadó hosszú éveken át használta az ingatlant.
Szőcs lapjaiban állami cégek nagy összegű hirdetéseket helyeztek el, amit a példányszám korántsem indokolt volna, és a korabeli sajtóhírek szerint a költő nem számolt el megnyugtatóan a Duna Tv erdélyi tudósítói hálózatának kiépítésére felvett pénzekkel sem. A sajtóhírek ezenkívül hasonló célokra szánt, az amerikai emigrációtól származó, Szőcs Géza kezén szintén átmenő, bizonytalan sorsú pénzösszegekről is tudnak. Forrásaink egy része Szőcsöt "adminisztratív analfabétának" tartja, úgy véli, pusztán ez volt csak az oka a nyomában járó pénzügyi káosznak, mások viszont "hajmeresztő pénzügyi machinációkról" beszélnek.
Vissza a közéletbe
A felhasznált összegek látható eredménye az Erdélyi Híradó legfontosabb sorozata, az Előretolt Helyőrség könyvszéria, aminek szerkesztője Szőcs kolozsvári jobbkeze, tanítványa és barátja, Orbán János Dénes. Annak idején ő maga is ebben a sorozatban indult, ahogyan például Lövétei Lázár László, Nagy Koppány Zsolt vagy Szálinger Balázs. Az imponáló névsor ellenére is fel szokták vetni, hogy Szőcs és Orbán János Dénes intézményhálózata (a könyvkiadó és az Erdélyi Magyar Írók Ligája) lényegében monopolizálja Kolozsvár magyar irodalmi életét. Szőcs a 2000-es években viszonylag ritkán szólalt meg, elsősorban különc és szellemes ötletekkel hívta fel magára a figyelmet alkalmi politikai publicisztikái mellett. Kétlaki életét él, gyakran megfordul Magyarországon, lassan ide helyeződik élete súlypontja, de mindvégig sűrűn visszajár Kolozsvárra. A 2002-es választások idején azt nyilatkozta, hogy nincsen szavazati joga, idén már arról tudósított, hogy román-magyar kettős állampolgár. A harmadik évezred első évében folyóiratot alapított A Dunánál címmel, ami egy ideig "a Duna Tv folyóirataként" üzemelt, aztán a tévé magára hagyta, és lassan elsorvadt. Szőcs ezért talán legközelebbi ifjúkori barátját, Cselényi Lászlót hibáztatja elsősorban, bár kapcsolatuk ezt az ügyet jóval megelőzően is kimondottan ellenséges volt már. A költő egyébként a Duna kuratóriumának fideszes delegáltja lett az évtized második felében. A 2009-es EP-választásokon szóba került képviselői jelölése, amit azzal hárított el, hogy nemsokára nagyobb feladat vár rá. Ebben az évben Orbán Viktor kulturális stratégia kidolgozására kérte fel, feltehetően ebből láttunk mutatványokat az utóbbi hetekben. Tavaly októberben a Magyar Hírlapnak nyilatkozva fontosnak tartotta a kultúrpolitika kiemelt kezelését, az önálló minisztériumot, éppen az első Orbán-kormány mintájára, ahol az oktatásügytől is elválasztották a területet. A jelenlegi csúcsminisztériumi szisztéma végül a szociális rendszerrel és az egészségüggyel is összeterelte, igaz, a közben eltelt fél évben Szőcs rájött, "téves premissza" abból kiindulni, hogy az eredményes munkához, a hatékonyabb érdekérvényesítéshez önálló tárcára volna szükség. Államtitkári kinevezése ennek ellenére sem volt lefutott ügy, sokan sokféle irányból támadták párton belül, és ezek a harcok nem is maradtak meg a színfalak mögött. ' maga is utal rá, hogy személyéhez Orbán ragaszkodott eltökélten, de a kormányközeli sajtó szerint Csoóri Sándor például élesen ellenezte a jelölését. Szőcs kultúrpolitikai elképzeléseit nagyszabású zavarosság jellemzi, hol jobb, hol rosszabb ötletek meglehetősen inkoherens kavargása. Mint a Nagyítás c. hetilapban közölt programtervezetében is olvasható, elsősorban a filmművészet érdekli, egyrészt azért, mert ennek van a legnagyobb társadalmi hatása, másrészt azért, mert ez a művészeti ág igényli a legtöbb pénzt. Úgy véli, e területen idáig nem esztétikai szempontok, hanem lobbiérdekek döntöttek az állami pénzek sorsáról. Lapunk kérdésére közölte, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítványnál "mostanáig elvégzett kis belső átvilágítás" komoly tanulságokat hordozott, megerősítette feltételezését a minőség szempontját felülíró csoportérdekről. Állítása szerint a Nagyításban közölt szavait félreértették, ő nem javasolta a három "F" (finanszírozandó, felejthető, felejtendő) kultúratámogatási elvét, hanem éppenséggel ezt akarja megtörni a pluralizmus nevében. Programtervezetében jelzi, hogy fontosnak tartja a kultúrateremtők anyagi biztonságának szavatolását - de koncepció helyett be kell érnünk a nehéz helyzetet illusztráló példákkal és a megütközéssel, hogy miért nincsen még Temesi Ferencnek Kossuth-díja. (Ezen L. Simon is meglepődött nemrég a Heti Válaszban; a Por szerzőjének díjazása, úgy tűnik, a Fidesz kultúrpolitikájának fundamentuma.) A kulturális termékek hozzáférhetővé tételét prioritásként kezeli Szőcs, de a kérdésre, hogy miként tervezi ezt megoldani, a Nagyításnak adott interjújában azt feleli: kulturális kohézió nélkül nincs nemzet. A további spekulációk helyett egy kutatócsoportnak "föl kellene térképeznie a mai magyar népesség genetikai kapcsolatrendszerét mindazon népekkel, amelyekkel a történelemben vélelmezhetően (vagy csak egyesek vélekedése szerint) vérségi kapcsolatba került" - hangzik a programtervezet következő ötlete, amely a megbékélési politikával is foglalkozik. "Azt gondolom, a jövendő miniszter, illetve államtitkár egyik első feladata az legyen, hogy kezdeményezzen... dialógusokat azzal a céllal, hogy párhuzamosan ismerhessük meg a történelemmel, a mai helyzettel és ki-ki jövőképével kapcsolatban a magunk álláspontját, s a meghatározó zsidó, cigány, román, szlovák és szerb gondolkodók, közösségi vezetők, történészek és társadalomtudósok álláspontját."
De Szőcs Géza nemcsak ezekkel keltett előzetesen figyelmet, hanem tiltakozó levelével is, amit Orbán Viktorhoz intézett a Balassi Intézet ügyében, helytelenítve azt a tervet, hogy átkerüljön a kulturális tárcától Navracsics Tibor közigazgatási minisztériumába. A levelet, amiben leendő államtitkársága hatókörének szűkítése ellen lobbizott, mint mondta, civilként írta, nem politikusként, ám akcióját a kormányzaton belüli érdekérvényesítés bevett módjának tekinti. Meglepő ötletekből valószínűleg a későbbiekben sem lesz hiány.
Vári György
Magyar Narancs (Budapest)
2010. július 30.
[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Tőkés szerencsétlen példázata – Koszovó árnyéka Erdélyre vetül
Ügyek igaza
Ara-Kovács Attila, hvg.hu
Tőkés László Európa-parlamenti képviselő – az intézmény egyik néppárti alelnöke – a tusnádfürdői találkozón ismét autonómiát követelt a Székelyföldnek. Koszovó példáját emlegette – a hágai Nemzetközi Bíróság a napokban visszamenőleg legalizálta az albán terület kiválását Szerbiából.
A románság, ha autonómiáról hall, az ország feldarabolását vizionálja, ezért Tőkés szavai inkább visszariasztó hatásúak: a jogosan elvárt autonómia megvalósulása még messzebbre tolódott ki.
Pedig az eddigi fejlődés reménykeltőnek bizonyult. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormányzati szerepvállalása egyre jobban tágította a lehetőségek körét, ráadásul épp abban a szférában, mely történelmileg a legfontosabb egy közösség fennmaradása, illetve társadalmi prosperitása szempontjából.
Az erdélyi magyarság ma már ismét számottevő középosztállyal bír, tehát pont az a réteg gyarapodott, amelyet szisztematikus jogfosztással 1920 – vagyis Trianon – óta minden román kormányzat ellehetetleníteni igyekezett. Az egykori államosítások, az értelmiség időnkénti lefejezése, majd az emigrációs hullámok az erdélyi magyarságot gyakorlatilag megfosztották legfőbb támaszától, a polgárias középosztálytól.
Ám azóta, hogy az RMDSZ kormányzati erőként szívós munkával és csendben, fokról-fokra haladva elérhette céljait, Erdély-szerte feltűntek és gyökeret vertek a komoly vállalkozások, megjelentek fiatal szakemberek, akik nyelveket beszélnek és élő európai kapcsolatokkal, illetve ottani tudással rendelkeznek. Ők nem csak önmagukat képesek ma már eltartani, de munkát és perspektívát nyújtanak honfitársaiknak is.
Az RMDSZ számos törvényjavaslattal igyekszik a helyi kezdeményezéseknek lendületet adni és az önkormányzatiság határát kitágítani, kitartó küzdelmet folytat az új oktatási törvényért, amelyből száműznének mindent, ami a románság félelem-szülte fóbiái miatt az elmúlt nyolcvan évben dogmává vált és mélyen sérti az emberi jogokat.
A Markó Béla vezette párt azon van, hogy meggyőzze kormányzati szövetségeseit: az 1998-ban meghatározott nyolc romániai eurórégiót szabják újra úgy, hogy azok ne tagolják szét a magyarok által többségben lakott megyéket, amelyek így egységes gazdasági-kulturális „térként” pályázhatnának brüsszeli forrásokért. Az ügyben döntés még nem született, ám a kilátások eddig nem voltak rosszak. Mi ez, ha nem elmozdulás az autonómia felé?
Az idei tusnádfürdői találkozón Tőkés politikai szövetségese, Toró Tibor egy „új” tervezettel állt elő, mely három lépésben követeli Bukaresttől az autonómia megteremtését. Véleménye szerint elsőként a központi eurórégiós zóna átalakításának kell érvényt szerezni, hogy a magyar megyék attól elkülönülő egységet képezhessenek.
Második lépésként a Székelyföldön meg kell teremteni egy új típusú horizontális területi adminisztrációt, mely később példával szolgálhatna a teljes romániai adminisztráció reformjához. Harmadik lépésként létre kell hozni egyfajta vertikális adminisztrációt, mely mintegy területi kormányzatként funkcionálna, széleskörű függetlenséget élvezve Bukaresttől.
Az előadott elképzelésekkel nem is lenne különösebb baj, leszámítva a tényt, hogy az RMDSZ pont ugyanezekre törekszik már évek óta, ám olyan formában, hogy azt Bukarest – tehát gyakorlatilag a románság – ne tekintse eleve ellenséges lépésnek. Toró, Tőkéshez hasonlóan azért szorult ki egykoron az RMDSZ-ből, mert saját megvalósítható politikai ötletei sohasem voltak, ám időnként rátelepedett korábbi pártjának egyik-másik programjára, radikálisra hangolva, azaz kompromittálva azokat.
Most is ez történt. Ettől persze még naiv erdélyi bennszülöttnek is tekinthetnénk, elnézve neki, hogy ennél sokkal többre nemigen képes, ha közben nem kínálná tálcán az amúgy is rosszhiszemű román politikai elitnek az ellenérveket.
Toró és Tőkés duója nem zárult le ezzel, hisz ez utóbbi – a nagyobb nyomaték kedvéért – már fel is szólította az RMDSZ-t, hogy álljon a Toró által előadottak élére, azonnal hagyja el a kormányt és ellenzéki pártként igyekezzen azt saját programjaként megvalósítani. Az erdélyi magyarságot pedig arra biztatta, hogy menjen az utcákra és tiltakozásaival kényszerítse meghátrálásra Bukarestet.
Ez megtette hatását, nincs olyan romániai párt, amely azonnal ne ugrott volna Tőkés biztató szavára, s ne ítélte volna el újfent az autonómiát. Rég nem látott egységbe forrott kormánypárt és ellenzék, úgyhogy ma már nem csak az autonómia fogalma kapcsolódik elválaszthatatlanul össze román fejekben a Koszovó-szindrómával, hanem úgy általában a kisebbségi kérdés és a magyarság emberjogi ügye is. Volt már persze példa hasonlóan kritikus helyzetre, az erdélyiek ezt is túlélik majd, miként a korábbiakat, ám nem túl nagy ár ez néhány ostoba szóért, némi üres fontoskodásért?
Tusnádfürdőn ott volt az egész fideszes politikai elit, demonstrálandó kiállásukat Tőkésék mellett és hangsúlyozandó kitartó ellenérzéseiket az RMDSZ-szel szemben. Orbán Viktor Traian Băsescu elnökkel is találkozott, ám nem tudni, mit mondhatott Orbánnak Tőkésről, aki Koszovó példájának követésére biztat, és aki azt követeli az RMDSZ-től, hagyja faképnél Băsescu kormányát. Ez a kabinet összeomlását jelentené, ami elkerülhetetlenné tenné az előrehozott választásokat.
Beteljesülni látszik a trianoni erőltetett menet aktuálpolitikai végzete: addig mondogatjuk magunkban, hogy „egyedül vagyunk”, amíg tényleg szemben találjuk magunkat mindenki mással. Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. december 5.
Heltait a magyar ellenzék ellen is be akarta vetni a Securitate
Magyarországon is be akarta vetni a „Hegel” nevű informátorát a nyolcvanas évek végén Ceausescu hírhedt titkosszolgálata. A Securitate Szőcs Géza baráti társaságára akarta ráállítani a forrását, hogy zavart keltsen a budapesti ellenzéki társaságban. Egy csütörtökön nyilvánosságra került okirat szerint Heltai Péter volt „Hegel”, ám a neves tévés személyiség szerint – aki elismerte, hogy Romániában kapcsolatban állt az állambiztonsággal – ő soha nem teljesítette a rá kirótt feladatokat.
„A ’Hegel’ fedőnevű volt informátorunkat (…) bevetjük budapesti ellenzéki körökbe, mint például Ara-Kovács Attila, Toth Károly, Keszthelyi András és „SABOU” valamennyi kapcsolatához, aki az úgynevezett Erdélyi Magyar Hírügynökséggel működhetnek együtt, hogy kompromittálja őt, és hozzájáruljon a hiteltelenítéséhez és az elszigeteléséhez” – olvasható egy belső használatra készült román állambiztonsági jelentésben, hogy mivel akarta megbízni a Securitate (Secu) korábbi forrását.
Egy csütörtökön nyilvánosságra került – a Ceausescu-diktatúra hírhedt titkosszolgálatának iratait kezelő levéltára (Consiliul National pentru Studierea Archivelor Securitatii - CNSAS) által kiadott – 2010. november 25-i keltezésű hivatalos értesítés szerint Heltai Péter, az MTV korábbi főszerkesztője a Securitate „Hegel” fedőnevű informátora és forrása volt.
A leleplező (szakszóval: dekonspiráló) iratot a kolozsvári származású, Berlinben élő képzőművész, Gáll Tibor bocsátotta a rendelkezésünkre, akinek a CNSAS-től kikért – a nyolcvanas években az állambiztonság által róla vezetett – dossziéja két olyan jelentést is tartalmazott, melyet a Securitate tisztjei készítettek 1985-ben „Hegel” beszámolói alapján.
A Hírszerző szombaton részletesen ismertette a jelentések tartalmát, melyekből kiderül, hogy a Secu informátora az ellenzéki barátaival folytatott beszélgetéseiről legalább két alkalommal is biztosan beszámolt az állambiztonságnak.
A „Sabau-ügy” állása
Az 1987. szeptember 21-én – kizárólag belső használatra készült – „helyzetjelentés” szerint a Securitate azután sem akart lemondani informátoráról, hogy „Hegel” végleg áttelepült Magyarországra. A dokumentumot a kolozsvári filharmónia jelenlegi vezetője, egykori román ellenzéki, Marius Tabacu találta meg a saját, CNSAS-től kapott dossziéjába és bocsátotta a Hírszerző rendelkezésére.
A jelentés lényegében egy összefoglaló, amely vélhetően a Securitate felső vezetésének számol be a „Sabau” ügy állásáról. A különféle utalásokból (helyszínek, események, dátumok, illetve a dokumentumban szintén feltűnő feleség nevéből) arra lehet következtetni, hogy a „Sabau” név Szőcs Gézát, az Orbán-kormány jelenlegi államtitkárát takarja, akit az 1980-as évek eleje óta folyamatosan megfigyelt az állambiztonság.
Kijelölt feladatok
Heltai Péter – aki a román levéltár adatai szerint „Hegel” néven a Secu informátora volt – 1987-ben költözött át Magyarországra, majd MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa lett. Átköltözése után rendszeres kapcsolatban állt a Romániából időközben áttelepült Szőcs Gézával és baráti társaságával, az 1981-1982 között működött nagyváradi szamizdat újság, az Ellenpontok szerkesztőivel, így Ara-Kovács Attilával és Keszthelyi Andrással.
Az 1987-es jelentés szerint „Hegel” már nem volt a Securitate informátora, de további feladatokkal akarták megbízni. Az állambiztonság az eddig nyilvánosságra került jelentések szerint az ügynökeivel, forrásaival folytatott egyeztetések után rendszeresen kijelölt további feladatokat. Így „Hegel”-t már 1985-ben is arra próbálták rávenni, hogy magyarországi utazásai során vegye fel a kapcsolatot a Romániából áttelepült Tamás Gáspár Miklós filozófussal, illetve a szintén átköltözött Ara-Kováccsal, és tudjon meg minél többet a tevékenységükről.
Az 1987-es helyzetjelentés szerint „Hegel”-nek az lett volna a feladata, hogy az állambiztonságtól kapott információk elhintésével diszkreditálja és szigetleje el a Ceausescu-dikatúrát Magyarországon és Nyugat-Európában folyamatosan bíráló Szőcsöt.
„A legérdektelenebb dolgokról hadovált”
Heltai Péter – aki a Hírszerzőnek szombaton elismerte, hogy az 1987-es kiköltözéséig kapcsolatban állt a romám állambiztonsággal –, azt mondta, ezekről a Secu által kijelölt feladatokról most hallott először, soha nem teljesített ilyen kéréseket.
Névjegy
Heltai Péter 1962-ben Kolozsváron született. A Babes-Bolyai Egyetemen filozófia-történelem szakos tanárként végzett, majd egy évre rá, 1987-ben áttelepült Magyarországra. Még ebben az évben az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa lett. Az Országgyűlési Tudósítások alapító szerkesztője volt, majd az Magyar Televízióhoz került, ahol 2000-ig műsorigazgatóként, főszerkesztőként dolgozott. Ebben az évben részt vett az InfoRádió, majd a Budapesti Kommunikációs Főiskola megalapításában.
Jelenleg a Duna Tv reggeli műsorának kreatív menedzsere. Különböző kiadványokban megjelent fordításai, tanulmányai mellett önállóan is jegyez egy könyvet. 2009-es alakulása óta a Class FM-et működtető Advenio Zrt. igazgatósági tagja, idén július óta pedig felügyelőbizottsági tagja az RTL Klubot és számos más tévécsatornát működtető Magyar RTL Zrt.-nek. Heltait az utóbbi cégbe ugyanaz az Infocenter.hu Zrt.”delegálta”, amelynek igazgatója az Advenio többségi részvényese is.
Heltai azt mondta, ő soha nem írt alá beszervezési nyilatkozatot, nem volt ügynök, ám egy székelyföldi táborozás után – ahol a résztvevők elénekelték a székely himnuszt és magyar zászlót lobogtattak – őt is megfigyelték, és rendszeresen beidézték a rendőrségre. A Secu tisztjei ilyenkor elbeszélgettek vele, és ezekről a kikényszerített találkozókról készültek azok a jelentések, amelyek most nyilvánosságra kerültek.
Heltai azt is mondta, előfordult, hogy ő is leírt dolgokat az eléje tett papírra, de ilyenkor „a legérdektelenebb dolgokról hadovált”, és a fizikai fenyegetés hatása alatt tette ezt. Heltai a Hírszerzőnek azt állította, ezeken a találkozókon igyekezett olyasmiket mondani, amit a Secu már egyébként is tudott, hogy ne okozzon kárt a barátainak, ismerőseinek.
„Jó minőségű munka”
Úgy tűnik, ennek némileg ellentmond az 1987-es helyzetjelentés, mely szerint az áttelepült „Hegel”-lel azért kell továbbra is tartania a Secunak a kapcsolatot, mert korábban „jó minőségű tájékoztató munkát végzett”.
„Jó minőségű tájékoztató munkát végzett”
Heltai szerint ez hazugság, az 1985-ös jelentések is arról tanúskodnak, hogy a jegyzetelő tisztek mindenféléket „hozzáköltöttek” az általa mondottakhoz, kiforgatták a szavait, és olyasmiket adtak a szájába, amiket ő soha nem mondott. Szerinte, akik ezt a jelentést írták, esetleg „felvágni” akartak a feletteseik előtt, hogy milyen jó munkát végeznek.
Az Ellenpontok rövid története
Az Ellenpontok egy magyar nyelvű szamizdat folyóirat volt, amely Nagyváradon jelent meg 1982-ben. A lapot Ara-Kovács Attila, Tóth Károly, Szőcs Géza és Keszthelyi András szerkesztette. A sokszorosítást az első hat szám esetében írógéppel végezték, a további számok stencillel készültek. Az egyes lapszámok terjedelme általában 50-70, sűrűn gépelt oldalt tett ki. A lap eleinte szűk, értelmiségi körben terjedt, de megjelenéséről és a közölt cikkekről több alkalommal beszámolt a Szabad Európa Rádió is, így nemzetközi ismertségre tett szert - kiválta a Securitate haragját.
A román titkosrendőrség 1982. november 7-én tartóztatta le az Ellenpontok szerkesztőit. Többhetes, brutális kihallgatás után házi őrizetbe helyezték őket, de a nemzetközi tiltakozás hatására végül valamennyiük számára lehetővé tették az emigrációt. Ara-Kovács Attila és Keszthelyi András Budapesten él, Tóth Károly Antal és Tóth Ilona Svédországban. Szőcs Géza Svájcba távozott, de az 1989-es romániai változások után hazatért Erdélybe, május óta a második Orbán-kormány kulturális államtitkára.
Furcsa ellentmondást véltünk felfedezni abban is, hogy Heltai egy pénteki telefonbeszélgetésben azt mondta a Hírszerzőnek, hogy 1987-es átköltözése előtt nem is ismerte Szőcsöt, ám a kulturális államtitkár lapunknak azt nyilatkozta, az ő megfigyelései dossziéjában is rendszeresen feltűnik a „Hegel” fedőnevű informátor. Szőcs még nem kapta meg az álnevet felfedő okiratot, de „végtelenül szomorú és csalódott" lenne, ha a román állami hivatal a neki megküldött levélben Heltaival azonosítaná a róla jelentéseket készítő „Hegel"-t.
M. László Ferenc, Hírszerző
2010. december 8.
Lemondott a szekus Heltai
Lemondott a Class FM-et tulajdonló cég igazgatóságában betöltött tagságáról Heltai Péter, azonban nem ismerte be, hogy a Szekuritáté ügynöke lett volna.
„Az elmúlt napokban szárnyra kelt Heltai Péter körüli sajtóhíresztelések negatívan befolyásolják a társaságnál végzett munkáját” – áll a magyarországi Class FM-et tulajdonló Advenio Zrt. hétfő esti lapzártánk után kiadott közleményében, melyben jelezték, hogy az Erdélyből származó médiaszemélyiség annak érdekében, hogy elkerüljék, hogy „jelenléte a társaság terhére váljon”, nem kívánja betölteni pozícióját „a híresztelések tisztázódásáig”.
Prima(díjas) ügynök
Heltai Péter filozófus-újságíró, a Prima Primissima-díjra jelölt, Prima-díjas médiaszemélyiség Hegel fedőnéven a Szekuritáté ügynöke volt. Ezt bizonyítja legalábbis az a napokban nyilvánosságra hozott dokumentum, amelyet Gáll Tibor, Berlinben élő erdélyi magyar képzőművész megkeresésére adott ki a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS). A pár soros, internetre is felkerült szöveg azonosítja a Hegel fedőnevű ügynököt: „megállapította a Hegel fedőnevű ügynök személyazonosságát Heltai Péter András (...) személyében”.
Hírszerző információi szerint a Szekuritáté Magyarországon is be akarta vetni Hegel nevű informátorát a 80-as évek végén. A besúgót Szőcs Géza baráti társaságára akarták ráállítani, hogy „zavart keltsen” a budapesti ellenzéki társaságban.
Az internetes portál megkeresésére Heltai Péter úgy nyilatkozott: Romániában kapcsolatban állt ugyan az állambiztonsággal, de soha nem teljesítette a rá kirótt feladatokat. Hozzátette ugyanakkor: „előfordult, hogy leírtam dolgokat az elém tett papírra”. A Népszava megkeresésére elmondta: „semmilyen alapja nincs annak, hogy ő besúgó volt és jelentéseket írt volna”. Szerinte inkább fordított a helyzet, hiszen annak idején őt hurcolták meg a román szervek.
Támadás a „leleplezés”?
A Népszavának nyilatkozó Heltai úgy vélte, ez „egy időzített támadás ellene”. A médiaszemélyiség azt gyanítja, hogy egyesek így akarják megvétózni a Prima Primissima díj-ra való jelölését – amelyet a magyar sajtó kategóriában meg is kapott. Közölte: fontolgatja, hogy pert indít CNSAS ellen.
Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a hirszerzo.hu-nak azt mondta, az ő megfigyelési dossziéjában is rendszeresen feltűnik egy Hegel fedőnevű ügynök neve. Úgy fogalmazott: ugyan még nem kapta meg az álnevet felfedő okiratot, de „végtelenül szomorú és csalódott” lenne, ha Heltaival azonosítanák a róla jelentéseket készítő Hegel-t.
Egy 1987-es jelentés szerint Hegel már nem volt a Szekuritáté informátora, de további feladatokkal akarták megkeresni. Többek között a„célpontjai” között szerepelt még Ara-Kovács Attila, Tóth Károly, Keszthelyi András és Tamás Gáspár Miklós is.
Heltai 1987-ben települt Magyarországra, 1987-től az MTA Szociológiai Intézete munkatársaként, 1990-től 2000-ig a Magyar Televíziónál műsorigazgatóként, főszerkesztőként dolgozott. Nyár óta felügyelőbizottsági tagja a Magyar RTL Zrt.-nek. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. február 18.
„Banális témák": mit jelentett Heltai Péter a Szekunak?
A kihallgatásokról készült jelentésekből kitűnik, hogy a most Magyarországon élő médiaszemélyiség kerülte a kényes témákat, több alkalommal mentegette a barátait.
Öt év alatt 17-szer rendelte be a későbbi tévés személyiséget, Heltai Pétert elbeszélgetésre a Securitate (Szeku), amiből a nyilvántartás szerint 28 jelentés született, ám ebből csak 15-öt találtunk meg a bukaresti levéltárban. A kihallgatásokról készült jelentésekből kitűnik, hogy Heltai kerülte a kényes témákat, több alkalommal mentegette a barátait, és érdektelen dolgokat mondott a tartótiszteknek. Ám továbbra sem lehet tudni, hogy a Heltaitól kapott információkat mire és hogyan használta fel a Securitate. „Nem tudom, hogy miért tette ezt. Még azt sem tartom kizártnak, hogy megzsarolták, és nem önként jelentett, de a rendszerváltás után egyszer sem keresett meg azzal, hogy ez volt, nem mondta el, miért tette” – mondta decemberben a Hírszerzőnek Gáll Tibor Berlinben élő képzőművész, hozzátéve: nagyon elkeserítette, amikor kiderült, hogy az 1980-as években régi ismerőse, Heltai Péter jelentett róla a román állambiztonságnak.
A Magyar Televízió korábbi főszerkesztőjéről, az InfoRádió alapítójáról november végén derült ki, hogy a rendszerváltás előtt kapcsolatban állt a Securitatéval. A botrányt a Berlinben élő, kolozsvári származású képzőművész, Gáll Tibor robbantotta ki, aki az 1980-as években róla készült jelentéseket tartalmazó dossziéban bukkant a „Hegel” fedőnevű informátorra, majd kérte a román állambiztonság iratait kezelő bukaresti levéltártól (Consiliul Naţional pentru Studierea Arhivelor Securităţii – CNSAS) a fedőnév feloldását. A 2010. november 25-i keltezésű okirat szerint a Hegel név Heltai Pétert takarta.
Az iratokban „informátornak” illetve „forrásnak” (románul: informator, sursă) nevezett Hegel kilétét felfedő (szakszóval: dekonspiráló) levéltári nyilatkozat nyilvánosságra kerülése után a Hírszerző magyarországi hírportál és a Transindex a CNSAS-hoz fordult, hogy tisztázza, milyen viszonyban is állt Heltai az 1980-as években a román állambiztonsággal. A bukaresti archívumtól megkapott hálózati dossziéban szereplő jelentések szerint a későbbi tévés személyiség 1982 és 1987 között állt kapcsolatban a Securitatéval. A két tartótiszt, Rusu Valer és Gavril Neciu az öt év alatt 17 alkalommal találkozott Heltaival, a beszélgetésekről a Szeku nyilvántartása szerint 28 beszámoló készült, igaz, ezekből csak 15 lelhető fel a hálózati dossziéban. Számos jel utal arra, hogy Heltai óvakodott attól, hogy a barátairól terhelő információkat szolgáltasson: rendszerint kerülte a politikailag kényes témákat, az államvédelem szempontjából érdektelen eseményekről számolt be, sőt gyakran megvédte az ismerőseit, hangsúlyozva, nincs kapcsolatuk az ellenzékkel.
„Civilizáltan bántak vele”
„Nagyon nehéz megítélni Hegel tevékenységét, csak a Securitate 1980-as évekbeli működését feltáró történeti kutatás deríthet fényt arra, hogy mire és hogyan használta fel a Hegel révén szerzett információkat” – mondta Piros Simona, a román állambiztonság tevékenységét kutató történész. A CNSAS által őrzött „hálózati dossziéban” fellelhető, a tartótisztek által készített összefoglalók szerint Heltait 1982. szeptember 29-én azért szervezték be, hogy egy „Kant” néven nyilvántartott célszemélyről – akinek kilétéről még nem tudni –, a romániai szamizdat újság, az Ellenpontok szerkesztésében 1982-ben részt vett Keszthelyi Andrásról, illetve egyetemi évfolyamtársairól szerezzenek minél több információt. A belső használtra készült jelentések arra is utalnak, hogy az elsőéves egyetemistát vélhetően zsarolással – egy 1981-es magyar zászlós, „nacionalista” székelyföldi bulin való részvételre hivatkozva – vették rá az együttműködésre. Furcsa, hogy miközben 1982 nyarán, ősz elején a Securitate kétségbeesetten próbálta kideríteni, hogy kik szerkesztik az Ellenpontokat – Keszthelyit többedmagával novemberben le is tartoztatták – a szeptemberben beszervezett, de korábban is kihallgatott Heltait csak a következő év januárjában rendelik be először jelentéstételre. A januári beszámolóhoz fűzött kommentár szerint „a forrás alaposan ki lett képezve arra, tudja meg Keszthelyiről, mivel foglalkozik, mik a szándékai, milyen a környezete”. A jelentésből annyi derül ki, hogy Keszthelyi és ifjabb Kányádi Sándor (a kolozsvári költő fia – a szerk.) meglátogatta Heltait, akivel filozófiáról és irodalomról beszélgettek. Keszthelyi távozáskor beszámol neki arról, hogy gondjai voltak az állambiztonsági szervekkel, azonban civilizáltan bántak vele. A jelentés így végződik: „Keszthelyi nem tett említést a szamizdattal kapcsolatos szerepvállalásáról, ezt a forrás más személyektől tudja”.
A forró kása
Visszatérő elem a jelentésekben, hogy Heltai igyekezett elterelni a szót a politikai témákról. Amikor 1983-ben egy évfolyamtársnőjéről kérdezik, azt mondja, a diáklány jelen volt 1981-ben azon a Szent Anna-tó melletti táborozáson, ahol az úgynevezett „nacionalista” megnyilvánulás történt, azonban Hegel szerint a politikai jellegű demonstráción nem vett részt. Amikor egy évfolyamtársáról faggatják, azt válaszolja: úgy tudja, a pszichológia iránt érdeklődik, politikai nézeteit nem ismeri. A tartótiszt megjegyzéséből kiderül, a diák iránt azért érdeklődnek, mert „nacionalista-irredenta” anyagokat hozott külföldről.
Keszthelyiről többször is azt jelenti, hogy nincs kapcsolata az Ellenpontok Magyarországra költözött szerkesztőivel, az esküvőjére készül, könyveit árusítja. Kiköltözése után néhány héttel, 1985 februárjában Heltai meglátogatja Budapesten – erről az utazásról készült a leghosszabb, 15 kézzel írott oldal kitevő jelentés, melyet nem Hegel írt saját kezűleg, hanem a tartótiszttel való beszélgetés alapján készült egyfajta összefoglaló az elhangzottakról. Úgy tűnik, hogy a tervezett útról előre tudott a Securitate, erre egy korábbi jelentésben utalás történik. A budapesti út előtti találkozón született jelentés végén a tartótiszt megemlíti a budapesti utat és feladatként jelöli meg egy találkozó előkészítését Tamás Gáspár Miklóssal, valamint Ara-Kovács Attilával. A jelentés szerint Keszthelyi folytatja a tanulmányait, ösztöndíjat kap, és egy szociológiai vagy néprajzi szótár összeállításán dolgozik. Egy „kisebb buli” során, Heltai szóba hozta a román állambiztonságnak sok bosszúságot okozó – a romániai magyarok elnyomásáról rendszeresen beszámoló, a Ceauşescu-rendszert bíráló – Erdélyi Magyar Hírügynökséget is. A témát Heltai úgy vezette fel Keszthelyi számára, hogy a hírügynökségről a Szabad Európa Rádióból hallott. A barátja szerint elképzelhető, hogy a hírügynökség a már Budapesten élő egykori Ellenpontok-szerkesztő, Ara-Kovács Attila ötlete volt. Ám Heltai szerint Keszthelyi nem ismeri azokat a romániai személyeket, akiktől a hírek származnak, mivel azokat Ara-Kovács rendszeresen, szinte havonta cseréli. Heltai szerint barátja az Ellenpontok másik szerkesztőjével, Szőcs Gézával (az Orbán-kormány jelenlegi államtitkára – a szerk.) sem tartja már a kapcsolatot, mert Szőcs „viselt dolgai korábban kihatással voltak rá”. Heltai kétszer is összefutott Ara-Kováccsal Budapesten az utcán, de csak „általános, banális” témákról beszélgettek. A megbeszélt harmadik találkozóra a hírügynökség szerkesztője már nem ment el, mert megbetegedett. Ebben a jelentésben szóba kerül az Ellenpontok-ügyben 1982-ben letartóztatott, de később szintén Magyarországra költözött Józsa Márta (jelenleg az Magyar Televízió szerkesztője) is, akiről Heltai megjegyzi: ártatlan volt, őt Ara-Kovács, Szőcs és Keszthelyi „csak kihasználta”. A szintén kivándorolt Kiss Csabáról, Heltai egykori albérlőjéről és barátjáról a jelentés annyit tartalmaz: anyagi nehézségei vannak, éppen válik, egy biztos, hogy a politika iránt már nem érdeklődik (a román hatóságok 1981-ben őt is kihallgatták a Szent Anna-ügyben).
TGM utópisztikus gondolatai
A budapesti látogatás során Keszthelyivel együtt meglátogatták a magyar fővárosban élő kolozsvári származású filozófust, Tamás Gáspár Miklóst is. A filozófus hidegen fogadta kettejüket: Heltaihoz egyetlen, romániai eseményekkel vagy személyekkel kapcsolatos kérdést sem intézett, mint ahogy Keszthelyi iránt sem mutatott érdeklődést. A jelentésben Heltai kitér arra, hogy Tamás Gáspár Miklós munkáinak közlésétől elzárkóznak a kiadók, nyíltan kijelentve, hogy ellenzéki akciói miatt nemkívánatos személy. Heltai elmesél egy érdekes történetet a filozófusról: egy 6-7 oldalas recenzióért a szokásos 6-700 forint helyett szokatlanul sok pénzt, 10 ezer forintot kapott – amit Tamás Gáspár Miklós úgy értelmezett, hogy a hatóságok azért segítik, hogy „befogják a száját”. Ám TGM-et nem lehet eltántorítani: bár igen magas szintű beszélgetésre hívták, ahol felajánlották, hogy hagyja el az országot, a filozófus ezt elutasította, azt mondván, ő jól érzi magát Magyarországon.
TGM jellemzésekor Heltai Keszthelyit idézi: a filozófust utópisztikus gondolatok foglalkoztatják egy határok nélküli Európáról, egyetemi kurzusai ugyanakkor nagy népszerűségnek örvendenek.
Kockázatos információk
A román állambiztonság számára vélhetően nem túl izgalmas, legfeljebb háttérként használható adatok – melyik fiúnak melyik lánynál van esélye, milyen jó előadó Steiger Kornél filozófus, Ara-Kovácsnak vannak butikos, csencselő barátai, Kiss Csaba a fizika helyett inkább a színházzal foglalkozik – mellett két olyan jelentés van, melyre a beszámolókhoz fűzött kommentárok szerint a tartótisztek felkapták a fejüket. A Valer Rusuval való első találkozóján Hegel beszámolt egy Józsa Mártával folytatott beszélgetéséről. Józsa egy magyarországi, féllegális szamizdatról mesélt neki, és azt is elárulta, hogy Romániában is voltak ilyen irányú próbálkozások kolozsvári és nagyváradi fiatalok részéről. Józsa név szerint Szőcs Gézát és Kertész Attilát említette, majd kitért arra, hogy a Securitate ez ügyben már kihallgatta. Heltai hozzáfűzi, Józsa és Kertész nagyon jó barátok. (Az Ellenpontok-ügyet erre az időszakra már felderítette a Securitate, az említett személyek szerepe is világos volt.) Ezt követően Rusu megjegyzi: mivel Józsa Márta folytatja az Ara-Kovács Attilával és Kertész Attilával való „gyanús kapcsolatát, ugyanakkor segíti az előbbiek kapcsolattartását Szőcs Gézával és Keszthelyi Attilával (a szekus rosszul tudta a nevet, helyesen: András), azt javaslom, hogy engedélyezzék Józsa Márta nagyon komoly figyelmeztetését az egység székházában”. Józsa a Hírszerzőnek azt mondta, ebben az időszakban számos alkalommal idézték be és hallgatták ki. Úgy emlékszik, 1983 januárjában is volt ilyen figyelmeztetésben része.
Szőcs Géza, a Securitate embere?
A másik jelentés, amire felkapta az állambiztonság a fejét, a Gáll Tiborról szóló 1985. decemberi keltezésű dokumentum, mely szerint Heltai és Gáll egy szegedi egyetemi hallgatók által tervezett történeti folyóiratról beszélgettek. Az egyik tiszt által összeállított dokumentum szerint Gáll a találkozón azt mondta, hogy a szegedi fiatalok szeretnének romániai írásokat is közölni, és ehhez szerzőket keresnek a kolozsvári egyetem történelem szakos hallgatói között. Mivel ennél többet Gáll nem mondott, a tartótiszt arra utasította Heltait, hogy vegye fel ismét a kapcsolatot képzőművésszel, és kérdezze meg, milyen profilú lesz a szegedi történeti folyóirat. Ám erről több jelentés nem született.
A jelentésekhez fűzött kommentárok szerint a tartótisztek újabb és újabb feladatokat róttak ki Heltaira. Többnyire megelégedtek azzal, hogy továbbra is figyelje Keszthelyit, próbáljon minél többet megtudni Ara-Kovácsról vagy TGM-ről. Ugyanakkor 1985-től egy újabb feladat is megjelenik a megjegyzésekben: terjeszteni kell ellenzéki körökben, hogy Szőcs Géza és Keszthelyi a román hatóságok ügynöke. Heltai például Budapesten megkérdezte Keszthelyitől, hogy vajon nem azért hagyják Szőcsöt békén a hatóságok, mert a Securitate embere? Keszthelyi azt válaszolta, nem hisz benne, csak arról lehet szó, hogy Szőcs egy ismert, Herder-ösztöndíjas költő.
„Értem jöttek”
„Felütötték, kiszínezték ezeket a beszámolókat. Soha semmiféle felkészítés nem volt, nem állítottak rá senkire. Pontosan tudták, hogy mikor hol voltam, kivel beszéltem, ez alapján időnként – meg kell mondanom, elég szertelenül – beidéztek és kihallgattak. Ha nem mentem, ők jöttek értem, nem tudtam megszabadulni tőlük” – mondta Heltai a Hírszerzőnek, hangsúlyozva, hogy átköltözéséig nem is ismerte Szőcs Gézát.
„Amikor 1987-ben áttelepültem Magyarországra, magam mögött akartam hagyni az egész borzalmat. Nem volt egy könnyű pillanat, amikor 2009-ben belenézhettem a hálózati dossziémba” – magyarázta Heltai, hogy az elmúlt 23 évben miért nem beszélt arról, milyen viszonyban állt a Securitatéval. „Miután megnéztem az anyagomat, úgy gondoltam, hogy nekem tisztáznivalóm csak az egykori és jelenlegi barátaimmal van, velük meg is beszéltem a dolgot.” Heltai szerint ő a szekusokkal való találkozókon csakis olyan dolgokat mondott, ami köztudomású volt, amit előzőleg hallott a rádióban, továbbá igyekezett érdektelen dolgokról „fecsegni”. „Tudom, hogy senkinek nem ártottam, senkinek nem okoztam kellemetlenséget. Azokért a saját kezűleg írt kihallgatási jegyzőkönyvekért vállalom a felelősséget, a szekusok beszámolói és kommentárjai az ő írói munkásságuk része. Amennyiben az anyag csak arról szól, amit én magam írtam, a szekusok magyarázatai nélkül bizonyosan egészen más megvilágításba kerül” – hangsúlyozta Heltai Péter.
„Információértéke nagyon csekély”
„Nem feltétlenül a Szeku műve, hogy Heltai ismeretlenül is felkeresett ismert erdélyi embereket budapesti utazása alatt” – mondta Keszthelyi András, miután megmutattuk neki az őt is emlegető beszámolókat. „Aki kijött látogatóba, igyekezett minél többekkel találkozni, akár ismeretlenül is, cserében meg mesélt arról, hogy mi van otthon. Ez szerintem jellegzetes emigráns szindróma, nem kell hozzá feltétlenül a Szeku.” Keszthelyi azt mondta, az egyik kihallgatása alatt a szekusok egy olyan információval álltak elő, amit csak barátja, Heltai tudhatott róla. „Megkérdeztem Pétert, aki azt válaszolta, hogy őt is kihallgatták az állambiztonságiak, és muszáj volt valamit mondania. Onnantól kezdve óvatosabb voltam vele” – mondta. Kiss Csaba színházi rendező Heltai barátjaként, későbbi lakótársaként több jelentésben is név szerint szerepel. Kiss szerint a CNSAS-től megkapott, a Heltaival való szekus találkozókról készült beszámolók, valójában jegyzőkönyvek információértéke nagyon csekély, közismert tényeket, sajtóban is megjelent, mindenki számára hozzáférhető információkat tartalmaznak – mintha olyan személytől származnának, akit megzsaroltak valamivel, de semmilyen igazán fontos dologról nem tud vagy nem akar beszélni. Ezek a jegyzőkönyvek tartalmilag Heltai Péter mellett tanúskodnak. „Ha végigelemezzük a ’jelentéseket’, azt tapasztaljuk, hogy Hegel sok barátját lebuktathatta volna, ha készülő ’kitelepülési’ névházasságuk fiktív voltát felfedi. Heltai tudta ezeket, de nem tett még csak célzást se” – mondta Kiss Csaba. Szerinte hasonló „stratégiával próbálták megúszni a beidézett vagy, erőszakkal bevitt erdélyi fiatalok a Securitate kihallgatásait. „Ez vonatkozik a leghosszabb, kézzel írt 15 oldalas budapesti jelentésre is, amelyből egyetlen épkézláb terhelő információ sem olvasható ki senkire nézve, ami eléggé furcsa egy ellenzékiekre ’ráállított’, fedőnévvel ellátott, ételjegyekkel és kínai tollakkal honorált ’informátortól’ – mondta Heltai egykori lakótársa. Kiss meg van győződve, hogy amikor a „jelentések” birtokosai végre nyilvánosságra fogják hozni a náluk lévő teljes szövegét – és nem csak kontextusból kiragadott, tendenciózusan értelmezett mondatokat ismerhet meg a közvélemény– akkor ez utólag Heltainak is igazságot fog szolgáltatni.
-
Ami a Szekut is meglepte Piros Simona történész szerint a Securitate működésében jelentős változás következett be az 1980-as évek elején. A kisebbségi-nemzetiségi intézményrendszer visszavágása ellen ugyanis korábban a baloldali nézeteket valló, a Román Kommunista Pártban tevékenykedő magyar értelmiségiek és politikusok inkább a Ceauşescuhoz vagy a Központi Bizottsághoz küldött levelekben tiltakoztak. Az 1980-as évek elején viszont feltűnt egy új generáció, amely a nyílt tiltakozást választotta. Az állambiztonságot meglepte az Ellenpontok nevű nagyváradi szamizdat újság jelentkezése, amely szűk körben terjedt ugyan, de a nemzetközi szervezeteknek és a Szabad Európa Rádiónak köszönhetően viszonylagos ismertségre tette szert.
Az Ellenpontok nyíltan bírálta a rendszert, a Ceauşescu-diktatúra kisebbségpolitikáját, az emberi jogok betartását követelte. Az állambiztonság viszont hónapokig tehetetlen volt, nem tudta, hogy kik szerkesztik, írják. A román titkosrendőrség végül 1982. november 7-én tartóztatta le az Ellenpontok szerkesztőit; többhetes, brutális kihallgatás után házi őrizetbe helyezték őket, de a nemzetközi tiltakozás hatására végül valamennyiük számára lehetővé tették az emigrációt.
Ezt követően a román állambiztonság szorosabb felügyelet alá vonta a társadalmat, a megelőzés lett a kulcsszó. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a különböző értelmiségi körökben legyenek forrásaik, a legjelentéktelenebb információmorzsákra is odafigyeltek. Ugyanakkor jelentős nyomás volt a vezetőség felől az alacsonyabb rangú tisztekre, hogy produkáljanak eredményeket, akik igyekeztek is megfelelni az elvárásnak: időnként kiszínezték a jelentéseket, felnagyították a különféle információk jelentőségét.
M. L. F., S. Z.,Erdély.ma
2011. május 27.
Különös utazás egy képtelen világba
Egyre távolabb a demokráciától
Ara-Kovács Attila, Élet és irodalom
Egy román napilap – a WikiLeaks nyomán – a bukaresti amerikai nagykövetségről származó, a 2008-as választásokat megelőző politikai fejlődéssel foglalkozó táviratokat tett közzé. (...) A táviratokat jegyző nagykövet, Nicholas F. Taubman több esetben is érzékelteti, hogy az RMDSZ egyfajta királycsináló helyzetben van, ám azok a romániai magyar politikusok, akik bőséges információkkal látták el az amerikai diplomatákat, már jó előre jelezték Washingtonnak: a romániai magyar pártnak ebben rejlik fő gyengesége is.
Ugyanis Traian Băsescu államfő, aki 2008-ban végre kiragadhatta az irányítást az általa annyira gyűlölt – mert nagyszerűen és ráadásul tőle függetlenül működő – liberális kormányfő, Călin Popescu-Tăriceanu kezéből, mindent megtesz majd annak érdekében, hogy a 2008-as választások után felálló új kormányzatot teljes ellenőrzése alatt tarthassa. Ehhez persze nélkülözhetetlen volt az RMDSZ segítsége; a párt végül hátat fordított a liberálisoknak, és Băsescu populista Demokrata Liberális Pártjával (PDL) kötött koalíciót. Az akkor még Markó Béla irányítása alatt álló párt persze maradhatott volna ellenzékben.
Ám aki ismeri a kelet-európai állapotokat, az tudhatja, egy etnikai szervezet – szemben a magukat ideológiák vagy osztályképviseletek alapján meghatározó pártokkal – csak akkor képes politikai tényező maradni, ha része a kormányzó pártok koalíciójának. Illékony etnikai támogatottságát is csak ezen az úton tudja maradéktalanul megőrizni. Az RMDSZ helyzetét tovább komplikálta, hogy miközben a pártot Traian Băsescu a legvonzóbb ígéretekkel invitálta a hatalomba, mindent elkövetett, hogy aláássa a vele kapcsolatos választói bizalmat.
Egy pillanatig sem jött zavarba, hogy a legradikálisabb – sőt olykor a legszélsőségesebb – magyar csoportoknak tett hangzatos ígéretekkel próbálja ezeket egy olyan formációba átterelni, amelyet nem Erdélyben, hanem a Fidesz budapesti pártirodáiban találtak ki – és jobb híján Magyar Polgári Pártnak kereszteltek el. Eközben az MPP, a Fidesz segédletével, igyekezett csokorba gyűjteni azokat a célokat, amelyeket az RMDSZ tizenegy évnyi kormányzati jelenléttel sem tudott maradéktalanul megvalósítani – többnyire az olyan politikusok miatt, mint Băsescu.
Mindenekelőtt a „belső autonómia” követelését hangsúlyozták a „magyar polgári” radikálisok, s agyaltak ki ehhez újabb és újabb elvárásokat és feltételeket, miközben az RMDSZ miniszterei olyan távlatokat nyitottak meg a romániai magyar érdekérvényesítések előtt, amelyekről azelőtt az érintettek még csak nem is álmodhattak. Hogy beteljesült volna minden álom? Ugyan. Számos akadályt állított ezek elé az a politikus is, aki a választási kampány hevében oly könnyen ígért meg bármit befolyásolható hallgatóságának; azaz maga a román államfő.
Jelentős akadályokat görgetett a romániai magyar politikai, kulturális és gazdasági önérvényesítések elé a többségi, azaz román nacionalista hangulat is, amit nem utolsósorban épp Magyarországról korbácsoltak fel minduntalan, amint az lankadni látszott. Kiváló alkalmat szolgáltatott ezekhez az erdélyi Tusnádfürdőn évente megrendezett fideszes nyári tábor, ahonnan Orbán Viktor és Németh Zsolt nemcsak hazaüzent, de azoknak a román nacionalistáknak is, akik kárörvendve azonosították velük és tusványosi „szellemükkel” az egész erdélyi magyarságot; sőt, alkalmasint az egész magyarságot.
2008-ban, közvetlenül a június 1-jén megtartott romániai önkormányzati választások előtt a Fidesz és erdélyi szatellitpártja igencsak elszámította magát. A most közzétett amerikai diplomáciai iratokból kiderül: „még csak nem is törekedtek a megegyezésre az RMDSZ-szel, hogy egyedül indulva lemérhessék támogatottságukat” – tekintet nélkül arra, hogy ez több száz fontos önkormányzati poszt, polgármesteri szék elvesztését jelentheti –, és „ennek az erőnek a tudatában tervezzék majd meg stratégiájukat a 2008-as őszi parlamenti választásokra”.
Az akkori politikai jóslatok – írja az egyik idézett távirat – „arra számítottak, hogy az erdélyi magyarság mintegy kétharmada áll majd az RMDSZ mögé, egyharmaduk viszont a Magyar Polgári Pártra szavaz, ami komoly erődemonstráció lett volna ez utóbbi részéről”. Nos, nem így lett: a Fidesz által támogatott politikusok mélyen alulmúltak minden várakozást, szereplésük az őszi törvényhozási választásokon pedig még szánalmasabbra sikeredett.
Kiderült ugyanis, hogy a Fidesz hívó szavára csak olyan politikusok voltak fogékonyak Erdélyben, akik az 1989 és 2008 közötti közel húsz évben a feltétlen pártfegyelmen kívül sohasem tudták politikai képességeiket, közéleti elhivatottságukat, szavahihetőségüket bizonyítani, viszont így könnyen megérinthette őket a hívó hatalmi szó, érkezzék az Băsescutól, Bukarestből vagy Orbántól, Budapestről. Ám egyáltalán nem számíthattak azok bizalmára, akiktől a rájuk leadott voksokat remélhették.
A „polgári” manővernek azonban más következményei is voltak; az őszi választásokon számos olyan RMDSZ-es politikus is kiesett a parlamentből (illetve a szenátusból), aki korábban megpróbálta „középre” pozicionálni magát, azaz ha nem is egészen egyenlő, de majdnem egyenlő távolságot tartani a Fidesz-báb MPP és az RMDSZ Markó Béla által megtestesített főiránya között. Vagy fogalmazhatnánk úgy is: igyekeztek megőrizni az RMDSZ addigi reálpolitikáját, kiegészítve azt a Fidesz-elvárások által szentesített nacionalista-klerikális populizmussal.
Hogy mi áll mostanság a bukaresti amerikai nagykövetség távirataiban, azt persze nem tudjuk, de a 2008-as választás eredményei és az azóta – főként Budapesten – lezajlott események komoly óvatosságra inthetnének minden politikust a populizmus célszerűségét illetően. Markó múlt évben leköszönt az RMDSZ elnöki tisztségéről, az új vezetés pedig – tisztelet a kivételnek – rohant megdicsérni az épp berendezkedő Orbán Viktor minden valós és feltételezett lázálmát. A kisebbségi társadalmaktól korántsem idegen szolgai élvezettel üdvözölték a Trianon-törvényt, a kettős állampolgárság és a magyar szavazati jog megadásának perspektívájától pedig egészen megrészegültek.
Ha megfeledkeztek volna arról, mi történt 2008-ban, most eljött az alkalmas pillanat, hogy ismét felfrissítse memóriájukat a WikiLeaks! Vagy ha ez sem lenne számukra világos példázat, úgy okuljanak a néhány brosúrával előrébb járó Bugár Bélától, aki már megtanulta, hogy ne ugorjon be Orbán minden provokációjának, még ha azok első látásra oly mézédesnek tűnnek is, akár a Marica grófnő a kolozsvári operában. Bugár megértette a leckét: Orbánnak nem a határon túli magyarság politikai céljai a fontosak, hanem csakis azok, amelyek garantálják számára a hatalom minél autokratikusabb kiterjesztését. Azaz, hogy egyedül ő „képviselhesse” a határon túli magyarok ügyét, nem pedig azok demokratikusan megválasztott szervezetei.
Nem véletlen, hogy a 2010 májusa óta megszületett valamennyi budapesti politikai lépés időzítése olyan pozsonyi és bukaresti törvényhozási vagy önkormányzati döntést keresztezett vagy egyenesen lehetetlenített el, amelyek az ott élő magyarságnak kedveztek volna. A Trianon-törvény majdnem megtorpedózta a magyarok számára rendkívül előnyös romániai oktatási törvényt. A kettős állampolgárság provokatív erőltetése kivetette a szlovák parlamentből a Fidesztől egyébként vazallusi kegyeket, azaz pénzt és politikai támogatást kolduló Magyar Koalíció Pártját. A szavazati jog kiterjesztésével kapcsolatos harsány budapesti propaganda a szlovákiai nyelvtörvény, majd kisebbségi nyelvhasználati törvény vitájában erősítette a magyarellenes érveket.
Orbán és Băsescu politikai légyottjai olyan perspektívákkal terhesek, amelyeket nemcsak azoknak tanácsos elutasítani, akik komolyan veszik a demokráciát, de azoknak is, akiket csak néhány praktikus megfontolás vezet. Az említett két politikus nem áll egyedül térségünkben; számos olyan potenciális vezető van még itt, akinek hatalmát nem céljai legitimálják, hanem egyedül a hatalom legitimálja céljaikat.
Băsescu nemrég – igaz szűk párthívei körében – igencsak dicsérte a magyar médiatörvényt; ilyenre vágyna szerinte Románia is, ahol túl sok a szöveg és az okvetetlenkedés. Az sem véletlen, hogy – megint csak nem túl tág körben – Băsescu utalást tett egy új román alkotmány mihamarabbi megalkotására. Mikor történt ez? Április 17-én, azaz egy nappal az új magyar Alaptörvény parlamenti elfogadása előtt. Az, hogy egyelőre csak szűk körben került sor e témák felvetésére, azt jelzi, a román politikus elirigyelte ugyan Orbántól a hatalommaximalizálás eme remélt lehetőségeit, ám riasztja, sőt láthatóan egyelőre vissza is riasztja az a mód, ahogyan a nemzetközi közösség reagál a magyarországi fejleményekre.
Nemcsak az amerikai diplomaták küldözgetnek elemző táviratokat, de román kollégáik is, és ez utóbbiaknak sem kerülheti el figyelmét az a példátlan megvetés és viszolygás, amit a demokratikus világ minden mérvadó politikusa – egyre inkább ideológiai nézetre való tekintet nélkül – maradéktalanul oszt Orbánnal szemben.
Európa egyik legnívósabb, ennélfogva igen nagy befolyással rendelkező konzervatív-jobboldali lapja, a Berlinben megjelenő Die Welt a napokban ezt a címet adta egyik cikkének: Fidesz über alles – Ideológia diktálta törvény, hétköznapi fasizmus: Miként veszélyezteti az új magyar alkotmány a demokráciát – pillantás egy országra, ahol tombol a képtelenség. A baloldali érzelmekkel szintúgy nem vádolható Economist Intelligence Unit pedig az „alkotmányosság ledózerolását” emlegeti a húsvéthétfői parlamenti események – és persze az előzmények – kapcsán.
Mivégre ezek az erőteljes kijelentések – kérdezhetnénk –, hisz Orbán végül is egy jelentéktelen kis ország helyiérdekű vezetője. Nos azért, hogy elijesszék azokat, akik szívesen eveznének ugyan a Fidesz farvizein egyre távolabb a nyugati demokráciáktól, ám szeretnék elkerülni, hogy meg is kelljen fizetniük azt az árat, amit a Fidesz, Orbán és nem kevésbé Magyarország e különös utazásért már most fizet. Az intés persze nemcsak Băsescunak szól, akinek egyébként leáldozóban van politikai napja, de mindenki másnak is, aki e térség lakója.
[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. július 23.
Vándorgyűlés Kunszentmiklóson
Kunszentmiklóson, a Varga Domokos Általános Művelődési Központban tartotta meg huszadik vándorgyűlését a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ). A rendezvényen – amely egyben tisztújító ülés is volt – Medvigy Endre leköszönő elnök és Németh Ágnes tiszteletbeli elnök javaslatára Kovács Attila Zoltán irodalomtörténészt, könyvkiadót, műfordítót, a Hírhatár lapcsoport munkatársát választották meg elnöknek. A Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körét Kovács Sándor Pál és Kovács István József képviselte az összejövetelen. Kovács Sándor Pál előadást is tartott, a kunsági népszokásokról, a kunok életéről szólt a jelenlevőkhöz. Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus, a KITÁSZ ügyvezető elnöke, a kecskeméti Katona József Emlékház vezetője A Duna-Tisza köze és a Kiskunság címmel tartott előadást. A vándorgyűlés résztvevői ellátogattak a szalkszentmártoni Petőfi Emlékmúzeumba is. Itt megkoszorúzták a 2004-ben elhunyt Majsai Károly múzeumigazgató emléktábláját.
A KITÁSZ számos szervezetet tömörít, határon innen és túl, a teljesség igénye nélkül: Berzsenyi Társaság, Erdélyi Könyv Egylet, Erdélyi Szövetség, Arany János Művelődési Egyesület, Ignácz Rózsa Irodalmi Klub, a Kárpátaljai Szövetség, a Kassai Magyarok Baráti Társasága, Katona József Emlékház, Kazinczy Ferenc Társaság, Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület, Madách Kör, Magvető Irodalmi Klub, Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, Németh László Társaság, Pro Universitate Partium Alapítvány, Tormay Cécile Kör, Vörösmarty Kör.
Az Irodalmi Társaságok Szövetsége megálmodója, kigondolója és első elnöke (1993-1998) Varga Domokos, kuszentmiklósi születésű, Kossuth-díjas író volt, akinek emléktábláját szintén megkoszorúzták. A megtisztelő címet később Réthei-Rikkel Lajos is kiérdemelte. 1998- tól dr. Medvigy Endre irodalomtörténész a szervezet elnöke. A KITÁSZ bejegyzett szervezet, 1997-től közhasznú szervezetként működik. Jelenleg 50 magyarországi, határon túli, aktív tagszervezetet egyesít, melyek fő tevékenysége az irodalmi, művészeti és kulturális élet, az irodalompártolás és az olvasáskultúra ápolása.
(Forrás: Kecseméti Lapok) Népújság (Marosvásárhely)
2011. november 23.
Oktatás a szórványban
Szegedi tanárok önkéntes órái
Újabb sikeres hétvégi oktatást könyvelhetett el Resicabányán a Templom és Iskola Szórványegyesület. Idén szeptembertől havonta egy alkalommal szegedi tanárok önkéntes munkával történelemórát, magyarórát és higiénia kultúrát oktatnak a resicabányai gyerekeknek és fiataloknak. 
Oláhné dr. Szűcs Katalin magyarórán a magyar nyelvet szerettette meg a diákokkal, Dóra Gabriella higiénia kultúrát oktatott, míg Kovács Attila az Árpád-házi királyokról beszélt a november 19-i alkalmon, amikor is mintegy 30 fiatal vett részt az érdekes és tanulságos programon. Megcsodálták a szegedi gatyát és cifra szűrt is. A program néptánctanítással gazdagodott, első alkalommal a magyar csárdás alaplépéseit tanulgatták a magyar népzenét kevésbé ismerő fiatalok. A tánctanulás igen jó hangulatban zajlott, jelezték a résztvevők. Délután 17 órától a Magyar Művelődési Házban folytatódott a program, Megyasszai Attila, a Szórványegyesület elnökének javaslatára Kovács Attila szegedi önkéntes előadást tartott a honfoglalásról és az Árpád-házi királyokról. Az előadás alatt elhangzott kérdések is jelezték, hogy minden résztvevő számára érdekes és tanulságos volt a történelmi előadás. A felnőttek is megtekintették, valaki fel is próbálta a cifra szűrt és a szegedi gatyát, melynek érdekessége, hogy akár sovány, akár kövér volt annak viselője, mindenképpen belefért. Januártól havonta egyszer kerül sor hiánypotló ismeretek bővítésére mindazoknak, akik nem magyar tagozaton tanultak: történelmi előadásra a Magyar Művelődési Házban, melyre minden resicabányai magyart szeretettel várnak.
Megyasszai Bíró Júlia
Nyugati Jelen (Arad)
2011. december 12.
Sok cinkos áldozat vár még leleplezésre
Beszélgetés Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével, volt református püspökkel szekuritátés dossziéjáról és a vontatottan haladó átvilágításról
- A rendszerváltás óta huszonegy év telt el, és a volt kommunista állambiztonság, a szekuritáté viselt dolgai jórészt ma is tisztázatlanok. Miben látja ennek okát? – A romániai rendszerváltozás felemásságából származó rendkívüli gond az volt, hogy a kilencvenes években a szekuritáté üldözöttei és a rendszerváltoztatók kerültek hátrányos helyzetbe. Olyan posztkommunista, szekurista társadalom váltotta a Ceauşescu-rendszert, ahol a szekuritáté rövid időn belül láthatatlan hadosztályként tért vissza a társadalmi, politikai életbe képviselői és információs hálózata révén. A múlttal való szembenézés elmaradt, hiszen a volt titkosszolgálat és a volt nomenklatúra uralta a közéletet, ők szabták meg az érvényesülő irányt.
– Ez miben nyilvánult meg? Mennyire lehetett a kilencvenes évek első felében szóba hozni az átvilágítás szükségességét?
– Ahelyett, hogy mi kértük volna számon a bennünket üldöző titkosszolgák dicstelen tevékenységét – magának a szekuritáténak a tevékenységét –, az átkeresztelt, de valójában újjáalakult román titkosszolgálat lendült kemény ellentámadásba: kikezdte azokat, akiket a kommunizmus idején üldözött. Magam is abba a helyzetbe kerültem, hogy védekeznem kellett a nemtelen vádakkal szemben: megpróbáltak besározni és kollaboránsnak kikiáltani. A megtisztulás folyamata, az igazságtétel defenzív helyzetből indult. A láthatatlanul továbbélő szekuritáté a lejáratás, a kompromittálás, a megfélemlítés és a zsarolás módszereit használta, akárcsak 1989 előtt: ő felügyelte a levéltári anyagokat, az információs kapcsolatokat, ő rendelkezett a HÁLÓZATOKKAL. A kilencvenes években lehetetlen helyzetbe kerültem, mert nem tudtam védekezni, nem állt rendelkezésemre semmilyen eszköz, a titkosszolgálati levéltárakhoz nem lehetett hozzáférni. Akármit ragadtak ki dossziémból, nem volt védekezési lehetőségem, semmilyen dokumentummal nem tudtam az ellenkezőjét bizonyítani. E fonák helyzetnek tulajdonítható, hogy tíz évig kellett várni az átvilágítási, vagyis az úgynevezett Ticu-törvényre. – A törvényalkotó eredeti elképzeléséhez képest az elfogadott Ticu-törvény a vártnál vérszegényebbre sikeredett. Ez mennyire jelentette a múlttal való szembenézés kezdetét? – A Ticu-törvénynek óriási jelentősége volt, mert hosszú évek után valamilyen mértékben végre megvalósult a titkosszolgálati levéltárakhoz való hozzáférés. Ekkor kezdődhetett el a titkosszolgálati múlt átvilágítása. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület az elsők között élt a lehetőséggel: innentől kezdve már nem csak elméleti, politikai követelés volt az átvilágítás, hanem a gyakorlatban is lépéseket tudtunk tenni a megvalósításáért. – Ön is hozzájutott egykori szekuritátés dossziéjához. Miként szembesült a benne leírtakkal? A dossziéjában azt találta, amire számított?
– Ha jól emlékszem, húsz kötetre terjedő, tizenvalahány ezer oldalnyi irathalmaz került két-három részletben a kezembe. A dosszié vegyes képet mutat: sok benne az olyan fajta salátairat, mint a lehallgatási jegyzőkönyvek magyarul és románul, vagy csak román fordításban, amelyek szinte napi részletességgel mutatják be a diktatúrában megélt hétköznapjaimat. Ezek számomra érdekes anyagok: megtudom belőlük, hogy mivel foglalatoskodott a feleségem a konyhán, milyen csínytevései voltak a kicsi Máté fiamnak, mikor mentem be a szobába, mikor jöttem ki a konyhába, milyen hangulatban volt a család. A krumplipucolástól az összeszólalkozásig minden aprólékos pontossággal szerepel a jegyzőkönyvekben. Családi dokumentumkönyvet lehetne ezek alapján írni, függetlenül a titkosszolgálati információktól. Sajnos nem volt még időm elmélyülni benne. A többi anyag egy-egy nagy kampányakció köré csoportosul.
– Tudna-e egy-két ilyen akciót említeni, amit a szekuritáté felgöngyölített? – Többek között az Ellenpontok nevű szamizdat folyóirat körüli szekuritáté-akcióról készült egy igen részletes titkosszolgálati anyag. Az Ellenpontokban az egyházi cikkek jelentős részét én írtam. Szőcs Géza, Molnár János volt lelkészkollégám, jelenleg szegedi egyháztörténész, Tóth Károly és Ara-Kovács Attila szerepeltek benne. Az akciót teljes részletességgel tükrözi a titkosszolgálati iratanyag. Hasonlóan a dési egyházi szolgálatom, az ifjúsági tevékenységem is részletekbe menően szerepel a szekuritáté feljegyzéseiben. A besúgók tájékoztatása alapján áll össze a kép: a dosszié lapjairól kirajzolódnak a dési magyar kapcsolatok egyházi és városi vonatkozásai egyaránt. – Egy ilyen dosszié bizonyára hemzseg a besúgók jelentéseitől, hiszen a titkosszolgálati munka nélkülözhetetlen „kellékei” voltak. Kíváncsi volt arra, hogy környezetéből ki jelentett önről? – A szekuritáté elég jól fedezte a besúgóit. Valójában azonban nem volt tétje a Biblia-körökön és a kulturális rendezvényeken elhangzó beszélgetéseknek. A szekuritátét professzionális voluntarizmus jellemezte: nagy mennyiségű iratot kellett gyártani, fékezni kellett az emberi kapcsolatok kiépülését, gátat akartak szabni az ifjúság gyülekezeti életbe való bekapcsolódása elé. Inkább a vergődő kisemberi kapcsolatok, a kollégák, a barátok kínjai tükröződnek a dosszié lapjain. Kisstílű besúgói voltak a szekuritáténak, hiszen igazából nem is volt mit besúgni. Környezetemből mindenkit behurcoltak, mindenkinek a szájába adták, hogy mit írjon le. Nem voltak kiemelkedő, nagy besúgóim: akiket meghurcoltak, mindenki mondott valamit, aztán amikor elengedték őket, mindenki mindent elmesélt a többieknek. Egy bizalmi rendszer alakult ki közöttünk, mindig figyelmeztettük egymást. De a dosszié sok fejezetéről beszélhetnék. Érdemes kiemelni a teológiai életről szóló részt, hiszen a megfigyelésem már diákként elkezdődött. Molnár János ezt feldolgozza a Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvében. A teológián komoly besúgói rendszer működött: a megfigyelés szűk rétegre terjedt ki, emiatt könnyebb munkája volt a titkosszolgálatnak. Nem kellett Dés, Brassó vagy Temesvár nagyságú körben szétszóródni: egy szűk körre koncentrálva valósággal rávetette magát az egyház jövendőbeli papjaira. – A szekuritáté célkeresztjében tehát kiemelt helyen szerepelt a teológia. Sok lelkészt már itt beszerveztek? – Sajnos elég jelentős számú kollégám vált besúgóvá: évfolyamonként legalább négy-öt ember dolgozott a kommunista titkosszolgálatnak, akiket később le is lepleztünk. Egy részükre a rendszerváltás után, püspökként bukkantam rá: róluk átvilágítási jegyzőkönyvek készültek, amelyeket közzé is tettük. Többjük már elmenekült az országból. A szekuritáté kiemelt figyelemmel dolgozott a teológián, sok teológust megkörnyékeztek. Ez is bizonyítja az egyház kiszolgáltatottságának drámai lenyomatát. „Verd meg a pásztort és szétszéled a nyáj” – ez a bibliai példázat érvényesült a szekuritáté és az egyház kapcsolatában. A lelkipásztorok lejáratása, beszervezése által próbálták aláaknázni, meggyengíteni a gyülekezetet. A kommunista időkbeli püspök ahhoz is hozzájárult, hogy hatalmas lelkészhiány alakuljon ki. Amikor 1990-ben püspök lettem, több mint száz lelkészi állás volt betöltetlen. Az egyház elleni támadás két fronton bontakozott ki: egyfelől a hatalmas lelkészhiány, másfelől a kölcsönösen gerjesztett félelem és bizalmatlanság próbálta aláásni az egyházat.
– A rendszerváltás után ön kezdeményezte elsőként az egyházi átvilágítást. Hogyan fogadták ezt az egyházban? – Az a legnagyobb baj, hogy nem csak a szekuritáté utódszervezeteivel, illetve ezek nacionalista köreivel találtuk szembe magunkat, hanem a magyar egyházakban, az erdélyi magyar közéletben sem tisztázódott az átvilágítás fontossága. Nem pusztán arról van szó, hogy kíváncsiak vagyunk egykori besúgóinkra. Az átvilágítás nem egy steril, becsületbeli kérdés: elmaradása a rendszerváltozás és a mindennapi társadalmi élet folytonosságában jelentett problémát. Azzal, hogy a titkok nem derültek ki és a besúgók nem vallottak színt, a bizalom nem állt helyre.
– Az emlékezet mindig megszépíti a múltat. Van, aki lezárná ezt az időszakot: sokan úgy vélekednek, hogy ma már nincs gyakorlati haszna az átvilágításnak… – Engem is kevésbé érdekel, hogy kik voltak a hetvenes, vagy nyolcvanas évek magyar besúgói, az viszont érdekel, hogy egyházamban, a lelkészi társadalomban, a presbitériumokban, az egyházkerület vezetőségében, az egyházmegyék szintjén hányan vannak még, akik őrzik a titkot, akik zsarolhatók, vagy akik ma is folytatják ezt a tevékenységet. Aktuálpolitikai, egyház-politikai és nemzetpolitikai fontossága van annak, hogy kiderüljön az igazság. Amíg ez nem derül ki, az olyan, mint az elgennyesedő seb, amit nem takarítanak ki, így tovább fertőződik, és nem gyógyul meg. Sőt életveszélyes fertőzés kiindulópontja lehet. Az erdélyi magyar közélet, az egyházi élet megtisztítása a gyógyulás előfeltétele. Ezt kevesen látták be, erről hosszú ideig nem akartak beszélni. – Volt olyan időszak, amikor úgy érezte, hogy az átvilágítás ügyével egyedül maradt? – Igen, volt ilyen időszak. A múlt feltárásának igazából nem volt támogatottsága. Noha sok idevágó határozatot szavaztak meg, utána a „fogjuk meg és vigyétek” magatartás lett a jellemző... Gyakran egyedül maradtam. 2001-ben, amikor vége lett a Csiha-korszaknak – Csiha Kálmán püspök ellene volt minden átvilágításnak –, és Pap Géza lett az erdélyi egyházkerület új püspöke, a zsinatban elindult a múlt feltárására irányuló munka. Nagy hibának tartom azonban, hogy a 60:40 százalékos erdélyi-királyhágómelléki összetételű zsinatban az általunk előterjesztett keményebb átvilágítási szabályt a többség leszavazta. Helyette egy enyhébb, semmitmondó szabályozást fogadtak el, amely magvában elhalt, ahogy megszavaztuk. Legalább öt-hat év telt el, és nem történt semmi. Létrejött valami Öregek Tanácsa, ahova bemegy a vádlott, bevallja, hogy bűnös, és ennyi – jóhiszemű, ugyanakkor elég steril szabályozás volt.
– Mikor következett be a fordulópont az átvilágítás felgyorsításában?
– Az átvilágítás ügye akkor mozdult ki a holtpontról, amikor Pap Géza püspök úr rádöbbent, hogy a múlt folytonosságának súlyos jelenkori következményei vannak. Rájött, hogy ettől nem függetleníthetjük magunkat, mert a volt besúgók itt járnak közöttünk, és ők ma is fogva vannak. A felismerés új lendületet adott a két egyházkerületben elkezdődött átvilágításnak. Többen kivették dossziéjukat, én magam is akkor kaptam meg az iratcsomókat. Néhány meghatározó egyházi emberre olyan mély hatást tett a tényanyag, amivel szembesült, hogy ez felgyorsította az átvilágítást: azóta az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület fej fej mellett halad.
– Volt református püspökként mennyire elégedett a munka menetével? – Amióta nem vagyok püspök, a Királyhágómelléken lelassult az átvilágítás üteme. Az átvilágítást valószínűleg Bukarestből manipulálják, de feltehetően az egyházban meghúzódó volt besúgók is lassítják a folyamatot. Mielőtt leköszöntem volna a püspöki tisztségről, megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a kilenc esperesből öt volt érintett, holott az évek során kicserélődtek az esperesek... 1990 óta több választás volt, és minden jelölés előtt nyilatkozatot kellett tenni, hogy az illető nem volt a régi rendszer kiszolgálója. Megdöbbenésemre mégis sokan megmaradtak. Ma általános dermedtség jellemzi a kialakult viszonyokat. – Ezek szerint még sok az olyan egyházi szolga, aki súlyos múltja ellenére továbbra sem akar szembenézni az átvilágítás tényével… – Azt is mondhatnám, hogy ők a cinkos áldozatok. Noha megszenvedték a múltat és a jövendőt, megalázták, sárba tiporták őket, tönkretették pályájuk egy részét, mégis hallgatnak, és fedezik egymást. Ahelyett, hogy legalább tíz évvel ezelőtt kiálltak volna a nyílt színre, hogy elmondják, ez az igazság! Még az is jobb volna, mint ebben a megfoghatatlan, kaffkai ködben, szorongásban, bizonytalanságban élni. Amikor két évvel ezelőtt lelepleztünk közel háromszáz volt szekus tartótisztet, és kinyomtattuk névjegyzéküket, az érintett egyházi szolgáknak nem ugrott be, hogy ilyen előzmények után bármikor lebukhatnak. Még ez sem késztette a cinkos áldozatot arra, hogy megtörje a csendet, és segítsen a társadalmi-erkölcsi-egyházi megújulás előrelendítésében.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2012. július 20.
Az erő nyelvén
„Nem hiszem, hogy 2014-re megvalósul az RMDSZ egyes középvezetői által elképzelt magyarországi „határon túli” pártalapítás. Ám ez semmit sem von le az ötlet horderejéből, minthogy az egyszerre tükröz egyfajta – a magyar politikai életből már egy ideje kikopott – kreativitást, és ugyanakkor mindannyiunkat szembesít azzal, hogy az erdélyi magyar politika nagykorúvá vált. E nagykorúvá válás persze nem ma kezdődött, hanem akkor, amikor először beléptek egy bukaresti kormánykoalícióba; ha emlékezetem nem csal, egy tárca nélküli miniszteri poszttal s egy-két államtitkárival kellett beérniük, ami persze az állampolgári számkivetettség évtizedei után igazi, autentikus emancipációs élménynek számított. Senkit sem foglalkoztatott, hogy a megszerzett pozíciók merőben szimbolikusak. Azaz mégis; de akkor épp erre a szimbolikára volt szüksége az erdélyi magyarságnak – miként később a szlovákiainak, illetve a vajdaságinak, valahányszor az ottani szervezetek is kormányzati tényezővé váltak. Aztán csendben, a demokratikus kibontakozás következményeként az RMDSZ megkerülhetetlen kormányzati tényezővé vált. Politikusai nem egy kulcstárcát vezettek az évek során, elnöke pedig, miniszterelnök-helyettesi pozícióban, gyakorlatilag az ország harmadik legfontosabb hatalmi tisztségét töltötte be – az állam- és a kormányfő után. Az erdélyi magyar pártnak már régen, nagyon-nagyon régen nincs szüksége Budapest segítségére. Azok az állami anyagi források ugyanis, amelyek a magyar fővárosból jönnek, óhatatlanul olyan – bár fontos – helyi nemzetiségi-kulturális intézményteremtésre vagy fenntartásra mentek el eddig, amely egyáltalán nem érintette az RMDSZ működésének országos fontosságát. Igaz, befolyásolni bizonyos fokig tudták, hisz az említett nemzeti intézményekbe főként azok a kisebbségi értelmiségiek – vagy felekezeti tényezők – húzódtak be, akik idegenkedéssel nézték az RMDSZ politikusainak – az ő szemükben ellenséges, azaz nem magyar – közegben elért sikereit. Ez a réteg sokáig nem ismerte fel, hogy saját érdekeit nem Budapest, hanem a román – és európai – politikai közegben egyre otthonosabban mozgó RMDSZ tudja igazán képviselni, s így megvédeni…” Ara-Kovács Attila
Élet és Irodalom
2013. január 7.
A romániai rendszerváltás és a kolozsvári események
Kolozsvár és az itt élő magyar értelmiség kulcsfontosságú szerepet játszott a forradalom napjaiban és az azt követő hónapokban.
A rendszerváltás idején Kolozsvár kulcsfontosságú szerepet töltött be az erdélyi nagyvárosok közt: itt volt a forradalom során nagy szerepet játszó erdélyi hadsereg központja valamint magyar és román szempontból is Erdély kulturális központjának számított. A '70-es és '80-as évek végén a kolozsvári magyar elit tiltakozása a román hatalom nemzetiségpolitikája ellen több síkon zajlott. Ide sorolhatók azon tiltakozások, amelyek a „szocialista szabályok szerint” fogalmazták meg a nemzetiségi sérelmeket, elsősorban azon bukaresti román ismerőseiknek, akik valamilyen fontos funkcióban voltak, vagy hatalmuk révén befolyásolhatták a diszkriminatív kisebbségpolitikát.
Ide sorolható Balogh Edgár, Demeter János, Takács Lajos. A másik tiltakozási forma az ellenzéki mozgalmakhoz köthető. A nagyváradi Ellenpontok szamizdathoz hasonlóan, az ellenállás, politikai tiltakozás formái Kolozsváron is jelentkeztek.
Ezek elsősorban azokhoz a disszidensekhez köthetőek, akik részt vettek a Limes-körben folytatott vitákban. Bár a Limes-kör elsősorban nem Kolozsvárhoz köthető, de Kolozsváron élő résztvevői meghatározó szerepet töltöttek be az itteni szellemi életben. A Limes-kör megszűntével, Kolozsváron Balázs Sándor kezdeményezte a Kiáltó Szó című szamizdat létrehozását. A temesvári eseményekről a kolozsvári napilapok december 21-ig hallgattak, azonban informális csatornákon keresztül többen is értesültek az ott történtekről. A bukaresti tüntetések megkezdéséről szóló hírek a kolozsvári lakosság egy részét cselekvésre buzdította.
A városban tömegtüntetésekre került sor. A katonai vizsgáló bizottság szerint 26 halott és 84 sebesült civil áldozata volt a december 21-i kolozsvári tüntetéseknek. A továbbiakban nem került sor sortűzre, a katonaság visszavonulásra kapott parancsot. A politikailag fontosnak tartott (de még mindig a karhatalom ellenőrzése alatt álló) épületeket őrizték, továbbá a postát, a vasútállomást, az I.R.E-t, a Gaz Metant és a rádióstúdió épületét. A párt székházába reggel, december 22-én hatolt be a tömeg, ahol elsősorban Ioachim Moga megyei első titkárt keresték.
A tüntetőkkel az épületbe behatoló értelmiségiek (Iosif Zăgrean, Ioan Căpuşan és Chindiraş ügyvéd) tárgyaltak a párttitkárral a kialakult helyzetről. Miután nem sikerült lemondásra bírni, Moga az erkélyről próbált a tüntetőkhöz beszélni, kevés sikerrel. Dorel Vişan és Victor Rebengiuc érkezésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front ad-hoc tanácsa, melyben az egyedüli magyar Vincze János volt. A megyeszékház, valamint a pártközpont hadsereg általi védelme december 22-én, 11 és 13 óra között szűnt meg, amikor a televízió és rádió közölte a nemzetvédelmi miniszter öngyilkosságát, a szükségállapot kihirdetését. A Ceaușescu-házaspár menekülésének bejelentése után a hadsereg többé nem működött együtt az RKP megyei vezetésével. A Securitate, valamint a pártszékház épületében lévő a személyzetnek nem esett bántódása, őket továbbra is a katonaság felügyelte, esetenként menekítette. Mogát az épület hátsó ajtaján, az éjszaka leple alatt egy hordágy segítségével menekítették ki. A Securitate fegyverállományát szintén a hadsereg foglalta le. A katonaságnak a továbbiakban is fontos szerep jutott az új hatalmi struktúra megszervezésében. Iulian Topliceanu vezérezredes részt vett a Nemzeti Megmentési Front ülésén, ahol politikai funkciót kapott. Ugyanebben a periódusban történt hasonló módon a Városháza elfoglalása is, melynek következtében megalakult az NMF városi tanácsa. A testületnek leginkább a rend megőrzésében, valamint az adminisztráció újraindításában volt szerepe. Az NMF harmadik tanácsát december 29-én választották meg, amelyben már magyarság (KMDT) képviselői is hivatalosan helyet kaptak. Azelőtt, december 24-én, egy gyorsülésen, valószínűleg Cornea nyomására, az NMF éléről leváltották Dorel Vişant, helyére Octavian Buracut választották. A kolozsvári események politikai szereplői, szónokai, amíg a hírek nem erősítették meg a Ceauşescu-házaspár menekülését, vigyáztak arra, hogy egy esetleges fordulat után ne vonhassák őket felelősségre. A tüntetések napján a kolozsvári magyar értelmiség szűkebb köre szintén találkozóra gyűlt össze Gáll Ernő lakásán, Balázs Sándor és Nagy György kezdeményezésére. Ennek apropója az „autonómia problémájának tárgyalása” volt. Minden valószínűség szerint a temesvári fordulat utáni időkre próbáltak meg egyfajta irányvonalat kialakítani. A találkozó híre több értelmiségihez eljutott, így telefonon, vagy személyes úton megkeresték a későbbi közös nyilatkozat, a Hívó szó aláíróit. A kolozsvári magyar értelmiség következő lépése a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács létrehozása volt a karácsony szombatjára szervezett gyűlésen. Erre már egy „központi” helyen került sor, a Szabadság szerkesztőségében, ami a nagyszámú hallgatóság miatt kicsinek bizonyult. Már a gyűlés elején megjelentek az első súrlódások, nézeteltérések a szervezkedés mikéntjével kapcsolatban. Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, Balázs Sándor a két világháború közt működő Országos Magyar Párt mintáját tekintette mérvadónak. A polémiát végeredményben azon értesülés zárta le, miszerint Bukarestben Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet.
Ezután a Kolozsváron jelenlevők megegyeztek abban, hogy a továbbiakban a helyi ügyekre koncentrálnak. A jelenlevők elfogadták a KMDT nyilatkozatát és megválasztották annak vezetőségét: Kántor Lajos elnök, Pillich László titkár. Szó esett az alakulóban levő román ideiglenes bizottsággal való kapcsolatfelvételről is. A KMDT első gyűlései során kialakultak bizonyos nézeteltérések, amelyekben egyes tagok a múlt rendszerhez való viszonyulásuk miatt lettek megbélyegezve, illetve a szervezet megalakulását és addigi akcióit is többen támadták. A kolozsvári magyarság napilapjának átszervezése december 22-én kezdődött el, Tibori Szabó Zoltán kezdeményezésére. Az átszervezés nyomán kiutasították a régi szerkesztői gárdát. Az első lapszám megjelenéséhez a lap külső munkatársai, Kántor Lajos, Cs. Gyímesi Éva, Kányádi Sándor, Kiss János, Csép Sándor segítségével gyűjtötték össze az anyagot. Az átszervezés fontos mozzanatának számított a román kulturális közeggel való kapcsolatfelvétel. Az új lap címének eldöntésére az összegyűlt „spontán” szerkesztő-csoport éjféltájt kerített sort. A rengeteg ötletből válogatva végül a Szabadság név mellett döntöttek. A Korunk kulturális havilap átszervezésére is ebben az időszakban, hasonló módon került sor. Gáll Ernő javaslatára (aki korábban főszerkesztő is volt), a Kezdeményező Bizottság gyűlésén Kántor Lajost választották meg főszerkesztőnek. Ugyanekkor döntöttek a név (Korunk) megtartása mellett is. Az iskolásoknak szánt Napsugár gyereklap továbbra is ugyanezen a néven jelent meg. Az óvódások lapjának, A haza sólymainak nevét Szivárvány-ra változtatták. Mindkét lapot Murádin Jenő szerkesztette. A decemberi események után a kolozsvári diákság, az egyetemisták is szervezkedésekbe kezdtek. A vakációzó diákok visszatérése után jelent meg az első ifjúsági szervezet, a MADISZ. Programjában önmagát a magyar ifjúság politikai, gazdasági és kulturális érdekvédelmi és képviseleti szervezeteként határozta meg. Kulturális rendezvényei már január elkezdődtek. Január 25-én megalakult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, amely már egy célzott csoportot szólít meg, a kolozsvári magyar felsőoktatásban tanuló diákokat. Szándéknyilatkozata szerint az RMDSZ-szel és a MADISZ-szal kíván együttműködni. A vizsgált időszakban át is vette a MADISZ szerepét, képviselői helyet kaptak az RMDSZ megyei küldöttgyűlésében, valamint a Vatraval való márciusi tárgyalásokon is delegáltak képviselőt. Olykor személyi átfedés volt a MADISZ és a KMDSZ között. Március 13. és 15. között, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjaival szolidaritást vállalva, a KMDSZ tagjai ülősztrájkot rendeztek. A diákságnak fontos szerepe volt az egyetemeken a múlt rendszert kiszolgáló tanárok kiszűrésében is. A vizsgált időszakban más magyar ifjúsági szervezetek is alakultak, szűkebb célcsoportok számára, mint pl. az Ifjúsági Keresztény Egyesület.
A Kolozsváron megrendezett, január 7-i küldöttgyűlésig a KMDT hivatalosan is felvette az RMDSZ megnevezést. Bár a megyei RMDSZ alakuló ülésére csak február 18-án került sor, az említett januári küldöttgyűlés után a sajtó sem használta a KMDT megnevezést. A küldöttgyűlésen a Bukarest-Kolozsvár rivalizálás is jelen volt. Az első nagyszabású tanácskozást a magyarországi politikai élet is érdeklődéssel követte. Az anyaországi küldötteknek Domokos Géza nyomására nem sikerült bejutniuk az ülésre, ezért később tárgyaltak az RMDSZ vezetőségével. A visszaemlékezések szerint jelen volt Antall József, Csoóri Sándor, Andrásfalvy Bertalan (MDF), továbbá Kovács-Ara Attila a Szabad Európa Rádiótól, valamint a FIDESZ küldöttsége is. Az iskolaügyel (az önálló magyar iskolák létrehozása) kapcsolatosan három tényezőnek volt köszönhető a magyarság számára elért, pozitívnak mondható eredmény: jól sikerültek a tárgyalások a főtanfelügyelővel, Stoica Marianával; az NMF Kolozs megyei elnöke (Octavian Buracu) és az ügyet támogató tagok szintén hajlottak a költöztetésre; sikerült találni egy olyan megfelelő iskolát, amelybe a románok is hajlandóak voltak átköltözni. A román szülők, diákok és tanárok által szervezett tüntetések ellenére az Oktatásügyi Minisztérium január végére jóváhagyta a három, magyar tannyelvű középiskola létrehozását. A kompromisszum az RKP egykori, jól felszerelt továbbképző iskolájával volt kivitelezhető, amelyet a tanfelügyelőség átadott a kiköltöztetett román diákoknak. A Bolyai Egyetem visszaállításával kapcsolatban nem sikerült hasonló eredményt elérni. A probléma komplexitását jelzi, hogy a román tagozatok, valamint az egyetemen tanuló magyar tanárok és diákok között sem volt egyetértés. A líceumok esete után az egyetem ügyében a román körökben jóval nagyobb ellenállás mutatkozott. Az RMDSZ felsőoktatással foglalkozó munkacsoportja, a Bolyai Bizottság, Balázs Sándor elnökletével konkrét célokat fogalmazott meg. A Bolyai Egyetem visszaállítását illetően két változaton gondolkodtak.
A szélesebb körű megoldás magába foglalta volna a Bolyai Egyetem teljes struktúráját. Ezek szerint az újjászervezett egyetemhez csatolták volna a műegyetemi mérnökképzést, a Mezőgazdasági Főiskolát és a Képzőművészeti és Zeneművészeti Főiskola magyar nyelvű oktatási hálózatát. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar nyelvű kihelyezett tagozata lett volna a Bolyai Egyetemnek, ugyanígy a Színművészeti Főiskola is. A Nagyszebenben megalakuló német nyelvű felsőfokú tanintézmény szintén a Bolyai Egyetem keretében működött volna. A Bolyai Bizottság ezt a változatot támogatta és küldte el a Tanügyminisztériumhoz. A Bizottság egy minimálisabb váltiozatot is felvetett, ami szerint a Bolyai Egyetem megtartotta volna a klasszikus tudományegyetemi struktúráját, a többi oktatási intézményben pedig létrehozták volna a magyar nyelvű oktatási vonalat. Január végén, február elején egyre nagyobb teret kapott az ún. nemzetiségi kérdés, felerősödtek a szélsőséges megnyilvánulások. Az RMDSZ központi vezetése országos tüntetésekre adott utasítást a megyei szervezeteknek. A kolozsvári magyar szervezetek párbeszédet kezdeményeztek a román kultúrkörök képviselőivel, így próbálva megfékezni a szélsőségeket. Ilyen kezdeményezés volt a Híd-Puntea című lap létrehozása, amely információs csatornaként szolgált a kolozsvári RMDSZ-ről, elsősorban az iskolaügyek tisztázása érdekében. A román nacionalizmus a forradalmi események után Kolozsváron először a segélyek, majd az iskolaügyek rendezésekor vált érzékelhetővé. A Vatra Românească Kolozsváron egy februári nagygyűléssel jelentkezett először. A március 15-i ünnepségig a Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselői között folyamatos nyilatkozatháború zajlott. A Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselőit végül a marosvásárhelyi események kényszerítették tárgyalóasztalhoz. A cél, amit végül sikerült megvalósítani Kolozsváron az volt, hogy a városban elejét vegyék egy esetleges etnikai konfliktus kirobbantásának. Ehhez hozzájárultak azon civil és magánszervezetek is, amelyek a marosvásárhelyi események után tiltakozásukat fejezték ki az erőszakos cselekmények ellen. A történelmi pártok újjáalakulásának hatására, valamint az NMF-nek a közeledő választásokon való indulása miatt, 1990 februárjában országos szinten átszervezték az NMF megyei tanácsait. Az új szervezetben, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsaiban a Front képviselői mellett helyet kaptak a politikai pártok és az RMDSZ képviselői is. Ebben az időszakban a kolozsvári RMDSZ-nek sikerült székházat szereznie. A szervezet a Deák Ferenc utcában levő úri kaszinó épületét szerette volna, végül a Fürdő (Pavlov) utcai Moga-villát kapta meg. Az RMDSZ-el párhuzamosan, ugyancsak a választásokra készülve, Kolozsváron is alakultak magyar szervezetek, pártok. Az egyik ilyen szervezet a Vincze János által létrehozott Független Magyar Párt volt. Mivel bebizonyosodott, hogy Vinczét korábban befolyással való üzérkedés miatt elítélték, pártja megfosztotta vezetőségi tisztségétől. Bár a Vincze eset egyedinek tekinthető, a kolozsvári politikai életben a választások előtt jelentkeztek egyéb politikai tömörülések is. Ilyen volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, amely március 29-én tette közzé hivatalos programját. A pártot jobboldali értelmiségiek alapították már korábban. Mivel nem volt komolyabb politikai háttere és végeredményben Tőkés László támogatását sem sikerült elérni, nem indultak az országos választásokon, platformként az RMDSZ-be tagolódva folytatták tevékenységüket. Egy másik kezdeményezés, bár ez nem pártként lett bejegyezve, azonban az RMDSZ részleges jóváhagyásával működött, a Magyar-Román Demokrata Szövetség volt. Vezetője Váradi-Goia János volt, aki a NEIT-ben is tevékenykedett. A szervezet a románokkal kereste a kapcsolatot, elsősorban a Demokrata Párttal. Fontos szerepet játszott a Vatra és az RMDSZ márciusi tárgyalásainak megszervezésében is. A február 18-án megrendezett Kolozs-megyei RMDSZ küldöttgyűlésen a szervezet végre megszabadult az „ideiglenes” jelzőtől, új vezetőséget választott magának, amely a Kongresszuson képviselhette a helyi érdekeket. Elkezdődött a választásokra való felkészülés, aminek egyik hozadéka az volt, hogy sok helyen a kezdeményező értelmiség helyét egy újonnan kialakult politikus csoport (Szőcs Géza, Eckstein-Kovács Péter, Pillich László, Kónya Sándor stb.) vette át.
Fodor János
Transindex.ro,
2013. augusztus 22.
Ellenpontokról Kolozsváron
Harminc év távlatából tekinthettek vissza a Ceauseşcu-rezsim utolsó, legvadabb éveinek történéseire Az Ellenpontok szamizdat folyóirat kolozsvári vonatkozásai címmel szervezett kerekasztal-beszélgetés meghívottjai, Marius Tabacu és Józsa Márta. Mindketten aktív résztvevői voltak azoknak a többé-kevésbé szervezetten működő ellenállási mozgalmaknak az erdélyi magyar értelmiségiek körében, amelyek a Romániában zajló durva emberjogi visszaélésekről, az erdélyi magyarság marginalizálásának veszélyéről igyekeztek tájékoztatni itthon és külföldön egyaránt.
Ez az igény hívta életre 1982-ben az Ellenpontok szamizdat folyóiratot is, amelynek rövid, alig egyesztendős élete alatt nyolc szám jelent meg. A Securitate 1982 novemberében tartóztatta le a kiadvány „kemény magját”: Tóth Károly Antalt, Tóth Ilonát Szőcs Gézát, Ara-Kovács Attilát és Keszthelyi Andrást. A lapban névvel, álnévvel vagy névtelenül több erdélyi értelmiségi is közölt, nagy részük az állambiztonsági szervek zaklatásának következtében emigrálni kényszerült.
Ez a sors várt a „hagyományosan illegalista” családból származó Józsa Mártára is. A ’80-as években alig húszéves fiatal lány részt vett az Ellenpontok terjesztésében, a Securitate retorzióinak 1983-as emigrálása vetett végett. Az elmúlt időszakban a Magyar Televízió egyik sikeres szerkesztőjeként vált ismertté.
A ’80-es években zenei pályája kezdetén álló Marius Tabacu számára a Lăncrănjan-ügy volt az, ami világossá tette a bukaresti hatalom magyarságpolitikájának vonalvezetését. Ion Lăncrănjan Cuvânt despre Transilvania (Vallomás Erdélyről) című durván magyarellenes könyvének megjelenése felháborodást váltott ki az erdélyi magyarok körében, és nem csak! Két, egymástól független tiltakozó memorandum is született, az egyiket Szőcs Géza és Marius Tabacu kezdeményezte. Tabacu személyesen vitte Bukarestbe, a Központi Bizottság titkárságára a beadványt, ahol iktatták. A Lăncrănjan-ügy miatt is a hatóságok figyelmébe kerülő Tabacu-családnak hosszú évekig kellett a zaklatásokat elviselni: több mint tízszer volt nála házkutatás, folyóiratokat, könyveket, leveleket, kéziratokat koboztak el, megfigyelték, telefonját lehallgatták. Szekus dossziéja 6000 oldalt tesz ki.
A zord időket felelevenítő kedd délutáni beszélgetést furcsa derűs hangulat lengte be: nem volt szó dekonspirációról, szenvedés-történetekről, „hősképzésről”, két olyan ember beszélt, akik – bevallásuk szerint – nem tettek mást, mint „igyekeztek egyenesbe hozni magukat saját lelkiismeretükkel”. (Talán innen a nyugodt derű, az önmagukkal „egyenesben” levő emberek nyugodt derűje…) A felidézett történetek az állambiztonsági szervek „hétköznapjaira”, működésére mutattak rá, annak minden abszurditására, embertelenségre. A megfigyeltek életének legintimebb pillanatait rögzítő, az életükbe gyakorlatilag „beleköltöző” spiclik jelentéseiből derült fény arra a gépezetre, amit 1989 előtt a Securitate jelentett. És amely ma is érezteti jelenlétét, cinikusan ma is üzen.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. november 8.
Nacionalista provokáció kontra kiemelkedő nemzetépítő gesztus?
Közvetlenül a rendszerváltás után a nemzetben gondolkodó magyarok többsége még komolyan vette azok érvelését, akik arra intettek, hogy „meggyőzéssel” kell próbálkozni az erdélyi magyar érdekek érvényesítésében, nem tüntetéssel. Hogy előbb demokráciát kell teremteni Romániában, s majd utána jöhetünk elő mi, magyarok sajátos nemzeti követeléseinkkel. Ha viszont megnézzük, hogy kik voltak ők, azt látjuk: kevés kivétellel épp azok, akik képesek voltak az ellenszavazat nélkül elfogadott Kolozsvári (autonómia-)nyilatkozat ellen támadni, s annak visszavonását követelni 1992 novemberében. De ők léptek fel 1997 elején a Bolyai egyetem megteremtésének ugyancsak konszenzusos nemzetstratégiai követelése ellen. Szerintük Wass Albert „immorális”, „gyűlölködő” és „ízléstelen” írásai „ellenségképző sztereotípiákat teremtenek újra”, akiknek Nyirő fasiszta, akik számára giccs a csíksomlyói búcsú és az István, a király – leszámítva, gondolom, az Alföldi-féle verziót.
Anyaországi elvbarátaik léptek fel a kollektív jogok ellen a kilencvenes években, máig őrzök egy fénymásolatot, amelynek eredetijét az SZDSZ terjesztette be a Liberális Internacionálé 1995 végi gyűlésén, amelyben a kollektív jogok helyett az egyéni jogok hangsúlyozását szorgalmazzák – e tényt egyébként simán letagadták az ügyből kiinduló sajtópolémiában. Megpróbálták elméletileg megmagyarázni, hogy nem kell foglalkozni a kollektív jogokkal, mert azok „alanya” meghatározhatatlan, ők forgalmazták a „republikánus”, az anyaországtól elszakított magyar nemzeti közösségektől elszakított magyarokat a nemzeti közösségből „kidefiniáló” nemzetfogalmat az „etnicista” kultúrnemzet fogalmával szemben.
Ellenpontos „elvhűség”
A Székelyek Nagy Menetelése kapcsán ismét hallatták hangjukat a szellemi métely e magyar nyelven kommunikáló képviselői. Ara-Kovács Attila – aki a nyolcvanas években még életét kockáztatva szerkesztette a nemzeti gondolatkörben megmaradt, azóta is hiánypótló lényeglátó tanulmányokat író Tóth Károly Antallal és a nemzeti polgári oldal későbbi politikus költőjével, Szőcs Gézával közösen az Ellenpontok című szamizdatot – a kilencvenes években az autonomista politika harsány ellenfelévé vált, s a minap immár sokadjára támadt annak képviselőire. Ezúttal elhatárolta magát az Együtt 2014 nevű, Bajnai Gordon neve által fémjelzett szerveződéstől is, miután az támogatta a Székelyek Nagy Menetelésével szolidarizáló, a Hősök terétől a román nagykövetségig tartó menetet. „Kaptam egy sajtómeghívót, amiben bejelentik: az Együtt-PM Szövetség támogatja a nagy székely menetelést. A helyük tehát ott van a CÖF mellett. Úgy teszik magukévá a Fidesz nacionalizmusát, amiként a Fidesz a Jobbik rasszizmusát. Forog a gyomrom. Azért írtam e sorokat, nehogy valaki azt higyje, bármi közöm is lenne Bajnai Gordonhoz a jövőben. És szégyellem, hogy a múltban volt valamilyen szinten közöm” – áll Ara-Kovács Facebook-bejegyzésében.
Érthető, ugye? Aki támogatja a székely autonómia melletti nyílt kiállást, „nacionalista”. Kell nekünk Ceauşescu, Iliescu, Năstase, Ponta, hogy középkorinak, szélsőségesnek vagy nacionalista provokációnak bélyegezze jogos törekvéseinket? Ugyan! Itt van a hajdani ellenálló Ara-Kovács, aki ezt megteszi helyettük ingyen és bérmentve, s bizonyára még büszke is „elvhű” kiállására. A Jobbik pedig rasszista, ugye, annak dacára, hogy nem közösségek ellen támad, hanem bizonyos közösségeken belül tapasztalható társadalmi jelenségek ellen.
De Ara-Kovács rávetíteti a rasszizmus rágalmát a Fideszre is, s attól sem riad vissza, hogy a Facebook-bejegyzése alatt kialakult polémia keretében „kompromittált” szervezetnek nevezze a Székely Nemzeti Tanácsot. Mert ezt ma meg lehet tenni a saját táborbeli presztízsveszteség nélkül. A magyar nemzeti oldal bármely képviselője alaptalan rágalmakkal illethető, mert ez megengedett az ellenféllel szemben. Bele lehet beszélni tartalom nélkül a levegőbe, hangulatot lehet kelteni, rágalmazni, hitelt rontani. Már a tárgyszerűség látszatára sem kell ügyelni. Rouchefoucaud szerint „a képmutatás a bűn tisztelgése az erény előtt.” Mára már a nemzetellenes baloldalnak erre sincs belső késztetése. Kálmán C. György még tömörebben fogalmazott az Együtt lépése kapcsán. „Kiaf.szt akarnak ezek nyalogatni? Na, viszlát, Együtt-PM, elment a maradék eszetek.” Persze azok után, hogy Ara-Kovács és Kálmán C. György elvbarátai kitüntették a 2006-os rendőrterror, szemkilövetések és rituális kínzások fő felelősét, Gergényi Pétert, nincs mit csodálkozzunk.
Érdekes viszont az Együtt 2014 kiállása a szolidaritási menet mellett, mint ahogy az MSZP erkölcsi-politikai támogatása is. Csak a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció határolódott el az akciótól. Világos üzenet: akinek a nemzeti elkötelezettségnek legalább a halvány látszata egy parányi mértékben is számít, az melléállt az ügynek.
Lelepleződés garantálva
A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése azért is zseniális, mert lelepleződés nélkül magyar ember aligha szólhatott ellene bármit. Az sajnálatos módon bebizonyosodott az utóbbi évtizedekben, hogy sok kis engedményből nem lesz az erdélyi magyar szuverenitást körülbástyázó közjog, hogy autonómiát nem lehet titkon elérni, hogy a követelés elrejtése a program egyik zugában nem segíti elő a megvalósítást. Ahhoz minden fórumon a leghatározottabban fel kell lépni, minél több kényelmetlenséget okozni a többségi hatalomnak. A tüntetések alkotmányban biztosított jogával még az RMDSZ is élt, nem egyszer, legutóbb a Magyar Igazság napján, amikor – akárcsak most – a teljes magyar konszenzus épült ki a tüntetés célja körül.
A székely meneteléstől azok határolódtak el, akik zsigerileg ellenszenveznek a magyar büszkeség, a magyar méltóság megnyilvánulásaival és ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy hangot adjanak e zsigeri ellenszenvnek – akár politikai érdekeikkel szemben is. A nemzeti oldalon is vannak, akik azt mondják, hogy minél rosszabb, annál jobb, hogy a Fidesz nemzeti álcába bújtatott globalista erő, s mint ilyen, veszélyesebb az MSZP-nél. Éppen ezért minél előbb és minél inkább lejáratódik, annál hamarabb emelkedik fel egy igazi nemzeti erő. Érdekes, hogy e gondolatmenet mentén halad a Jobbikot jobbról előző, s párttá alakulást is bejelentő Magyar Hajnal, amely mindent megtesz a Jobbik hiteltelenítése érdekében, azzal a jelszóval, hogy majd ők győzelemre viszik az igazi radikalizmust. A kérlelhetetlen valóság ezzel szemben az, hogy a Magyar Hajnal még a Jobbikot ellenségnek tekintő jobb- és baloldali média hátszelével együtt is legfeljebb egy-két százalékot kap, és kizárt, hogy parlamenti erő legyen. A Jobbik pedig, amelynek országgyűlési szerepe több okból is igen jelentős nemzetpolitikailag – egyrészt bizonyos mértékben mentesíti a Fideszt attól, hogy a globalista sajtó szemében ő jelenítse meg a paletta jobbszélét, másrészt egyfajta nemzeti kontrollt jelent a kormány politikája felett, harmadrészt a Jobbik és Fidesz együtt jóval nagyobb szeletet tud kivágni magának a választói tortából, mint a Fidesz egyedül –, belátható időn belül aligha kerül kormányra.
Úgyhogy marad a Fideszen belüli nemzeti szárny, mint a nemzetépítésben gondolkodó magyarok fő reménysége. Ők pedig mindig autonómiapártiak voltak, s ezúttal is a budapesti tízezres székely menet fő erejét képezték. Bár néhány nappal korábban, október 23-án már tartottak egy nagy erődemonstrációt nemzeti ünnepünk alkalmából, 27-én ismét sikerült jelentős tömeget az utcára vinniük. Egyelőre minden jel arra vall, hogy nekik áll a zászló. Jó érzés arról olvasni a balliberális sajtóban Tamás Gáspár Miklóstól, hogy miért fog győzni Orbán. Már előre magyarázzák a bizonyítványukat. Hát csak magyarázzák!
Folytatása következzen
Ami pedig a Székelyek Nagy Menetelését illeti, a címbeli költői kérdésre a válasz egyértelmű. A fontos azonban, hogy az akciónak legyen folytatása, nemcsak a szó szoros értelmében demonstratív együttműködésnek, hanem a politikai stratégia kivitelezésének is. A menetelés nemzetpolitikai haszna akkor lenne igazán kiaknázva, ha visszatérnénk a Székely Önkormányzati Nagygyűlés székely előparlamentkénti működtetésének gondolatához, amelybe az RMDSZ-t vagy annak egy részét is bele kell vonni. Mert az ellendrukkerek állításával szemben, miszerint ez csak egy választási akció volt, a cél a székely önigazgatás, önszerveződés, önkormányzat. Az autonómia. A lényeg, hogy a mi sorsunkról ne Bukarestben döntsenek magyargyűlölő román politikusok, hanem mi magunk. Ehhez pedig a székely politikai akaratképzés intézményesítésére van szükség.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. december 10.
Konstruált perek ott, cinkos hallgatás itt
Martonyi hevesen tiltakozott, amikor Tőkéstől megvontak egy román kitüntetést, miközben egy másik politikai kitartott, Böjte Csaba állampolgári felkenése kész nemzeti bolhacirkusszá magasztosult. Arra viszont nincs idő és energia, hogy a szisztematikusan kibontakozó magyarellenes fellépéseknek fontosságot tulajdonítsanak.
Nagy Zsoltot, a román kormány egyik volt miniszterét, aki az RMDSZ színeiben állt a Távközlési és Informatikai Minisztérium élén 2004 és 2007 között, november 19-én első fokon öt évre ítélték. Minden idők egyik legfiatalabb politikusaként került be a román kabinetbe, ráadásul egy olyan időszakban, amikor a társadalom vitális érdekévé, a továbblépés, a modernizáció elementáris feltételévé vált a szektoron belüli privatizáció. Az ítélet indoka: „egy adott bűnözői kör morális, szellemi támogatása”. Mi is áll a háttérben?
Hét évvel ezelőtt, 2006 novemberében indult ellene eljárás, már akkor tudhatóan Traian Băsescu államelnök személyes kezdeményezésére. Két szálon futott a nyomozás; egyrészt kémkedés volt a vád, mert a privatizációban részt vevő egyes külföldi személyekről a titkosszolgálat azt feltételezte, egyébként máig nem igazolt módon, hogy kémtevékenységet folytatnak. A másik vád szerint a miniszter beavatkozott volna a minisztériuma alá tartozó Rádiókommunikációs Vállalat, valamint a Román Posta privatizációjába, jogtalan előnyben részesítve egy adott érdekeltségi csoportot.
Csakhogy Nagy Zsolt minisztersége idején egyetlen privatizáció sem zajlott, ezzel szemben valóban kinevezést kapott egy tanácsadó, aki a Rádiókommunikációs Vállalat állami részvényeinek már rég esedékes tőzsdei jegyzését és majdani privatizációját segítette volna. Ami a Román Postát illeti, ott sem történt meg a privatizáció, hanem egy modernizációs tanácsadó alkalmazása valósult meg, ami pedig a szintén javasolt privatizációs tanácsadó kiválasztását illeti, azt épp Nagy állította le.
Amikor a volt miniszter ellen 2009-ben végül vádat emeltek, ezt olvasták a fejére, s a bíróság még csak nem is volt hajlandó meghallgatni azt az érvelést, hogy milyen „morális, szellemi támogatás” is valósulhatott volna meg, ha egyszer az inkriminált folyamatok még csak be sem indultak. Az ügyiratok ráadásul vagy ezer telefonlehallgatásra épültek, amelyek közül a vádlott és ügyvédje mindössze 254-et ismerhetett meg, a többit nem bocsátották rendelkezésükre. Ám ezekből is egyértelműen kiviláglott a formálódó per tendenciózussága, hisz a szövegeket számos helyen meghamisították, illetve a fordítások is pontatlanok voltak.
Bár a nyomozás kezdetén egy államelnöki bizottság meghallgatta Nagy Zsoltot, s az erről született jelentés gyakorlatilag teljes egészében tisztázta őt, az államfőt ez sem győzte meg, s továbbra is szorgalmazta az általa dróton rángatott ügyészségnél az eljárás folytatását. Igaz, a vádak közül ekkorra már kikerült a kémkedés.
A háttérben nyilvánvalóan az a politikai szándék munkált, hogy Băsescu ott ártson az akkor épp rendkívüli teljesítményeket elérő, Călin Popescu Tăriceanu vezette kabinetnek, ahol tud. A kérdéses időszakban a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ által alkotott koalíció lényegi konfliktusok nélkül vitte az ország ügyeit, ráadásul nem csak a belső magyar–román viszony volt kiváló, de Magyarország és Románia kapcsolata is.
Ugyanakkor sem Băsescunak nem volt ez így jó, sem pedig az akkor még ellenzéki Fidesznek – ne feledjük, 2006-ot írtunk! Orbánék megkezdték az RMDSZ-szel szembeni politizálás szisztematikus felépítését, és az RMDSZ elleni politikai tényezők nagyvonalú pénzelését. Băsescu ugyanezt tette, politikai előnyöket juttatva mindenkinek, aki kész volt a párttal, illetve a jól teljesítő koalícióval szemben fellépni, és gyakorlatilag üldözte azt, aki erre nem volt kapható.
Mindez hét évvel ezelőtt teljesedett ki, s még ma is tart, azzal a nem csekély különbséggel persze, hogy Orbán és Băsescu barátságának vége. De közös – az erdélyi magyarság érdekeivel szembeni – politikai elkötelezettségük azért maradéktalanul megmaradt.
Ezt példázza az is, hogy a roppant nemzeti célok mögött valahogy elveszett Nagy Zsolt ügye; a magyar állam mintha az ő becsületének, sőt szabadságának védelmét nem tekintené morális kötelességének; mintha ő valahogy kimaradt volna az „újraegyesített” nemzeti egészből. Martonyi hevesen tiltakozott, amikor Tőkéstől megvontak egy román kitüntetést, miközben egy másik politikai kitartott, Böjte Csaba állampolgári felkenése kész nemzeti bolhacirkusszá magasztosult. Arra viszont nincs idő és energia, hogy a szisztematikusan kibontakozó, láthatóan konstruált magyarellenes fellépéseknek fontosságot tulajdonítsanak. Mert nem csak Nagy Zsoltot ítélték már el, nyilvánvalóan alaptalanul, de hasonlóképpen Markó Attila államtitkárt és másokat is, bizonyíthatóan azért, hogy a román államfő alááshassa az RMDSZ politikai hitelét. Nincs szándék, nincs akarat, mert Orbán alantas érdekei messzemenően egybevágnak a kibontakozó romániai nacionalizmuséval.
Ara-Kovács Attila
Magyar Narancs (Budapest)
2014. június 18.
Gyurcsány Ara-Kovács Attilára bízza a külügyeket
A Demokratikus Koalíció elnöksége elfogadta a pártelnök javaslatát, hogy a párt újonnan felálló külügyi kabinetjének vezetésére Ara-Kovács Attilát kérjék fel - tájékoztatta lapunkat közleményben a párt.
Ara-Kovács Attila Nagyváradon született, a Kolozsvári Egyetem filozófia, pszichológia és történelem szakán végzett.
1980-1982 között az Ellenpontok című szamizdat folyóirat alapító főszerkesztője volt. 1982-ben letartóztatták, majd 1983-ban kitoloncolták Romániából. 1984 és 1992 között az Európa Könyvkiadó felelős szerkesztője volt. Az EuroConnect elemzőjeként Párizsban és Hongkongban dolgozott 1993 és 1998 között.
1998-tól 2002-ig az SZDSZ külügyi irodavezetője volt, 2002 és 2008 között a Külügyminisztériumban volt a Stratégiai Tervező és Elemző Főosztály helyettes, majd megbízott vezetője.
2008 óta szabadúszó újságíróként az Együtt-PM szövetség tanácsadója volt. Népszabadság
2014. augusztus 16.
A DK szerint Orbán árt az erdélyi magyarságnak
A DK az autonómiát a liberális demokrácia egyik alapértékének tekinti s ezért támogatja, ám az Orbán-kormány megismétli ezt a hibát, amikor bátorítja a "székely" – egy tipikusan etnikai alapú – autonómia követelőit - írja Ara-Kovács Attila.
A román külügyminiszter az 1996-ban aláírt magyar-román alapszerződés megsértésével vádolta a magyar kormányt, amire a külügyminisztérium úgy reagált: Budapest támogatja ugyan az autonómiát, de nem az etnikai alapút, így a román kifogásoknak nincs alapjuk - olvasható abban a közleményben, amelyet Ara-Kovács Attila, a DK külügyi kabinetének vezetője juttatott el az Országos Sajtószolgálathoz.
A Demokratikus Koalíció úgy látja, az Orbán kormány először akkor szegte meg az alapszerződést, amikor politikai és anyagi támogatást nyújtott a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel szemben politizáló pártoknak, veszélyeztetve az erdélyi magyarság parlamenti képviseletének érdekérvényesítő képességét, ráadásul beavatkozott a szomszédos állam politikai életébe.
Ara-Kovács Attila szerint az Orbán-kormány megismétli ezt a hibát, amikor bátorítja a "székely" – egy tipikusan etnikai alapú – autonómia követelőit. A Fidesz egyik szélsőjobboldali tagja volt múlt ősszel a budapesti székely autonómia-tüntetés vezérszónoka, s e témáról értekezett Orbán Viktor az idei tusnádfürdői tanácskozáson. E követelések célja nem az erdélyi magyarság autonómiája, hisz az, ha megvalósulna, kirekesztené az erdélyi magyarság nagyobbik, nem a Székelyföldön élő részét az autonóm jogokból.
A DK az autonómiát a liberális demokrácia egyik alapértékének tekinti s ezért támogatja. Az RMDSZ, kormányzati pozícióban, számtalan autonóm jogot vívott ki az ott élő magyarságnak. Ezek bővítése a feladat, nem pedig az erdélyi magyarság bevonása a magyarországi politikai harcokba - zárul a közlemény.
Népszabadság
2015. május 26.
A Magyarországra menekült romániai magyar államtitkár üldöztetése
A papok keze messzire ér. De az igazi vádak mégis a mohó és gátlástalan egyházi vezetők fejére kellene hulljanak, s a mindenáron a kisebbik rosszat választani akaró RMDSZ-re.
Romániában valami alapvetően megváltozott. Akár alulról szemléli valaki a társadalmi folyamatokat, akár felülről, egy új világgal szembesül; hol félelem tölti el, hol reménykedés. Furcsa módon, ma inkább azok félnek, akik fenn vannak, s azok bizakodnak – nagyon sokszor kárörvendőn szemlélve a politikai-gazdasági elit vergődését –, akik mindig is csak elszenvedői voltak az eseményeknek. A Caţavencu című szatirikus lapban olvastam nemrég, hogy Bukarestben fogadóiroda működik, ahol téteket lehet tenni arra: legközelebb melyik politikust viszi el a korrupcióellenes ügyészség. Lehet, hogy igaz a Caţavencuban leírt, igen szórakoztató történet, lehet, hogy csak élelmes ötlet, de ha valakinek lenne energiája megvalósítani, rövid úton biztosan milliomossá válna.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály – tulajdonképpen egyfajta ügyészség; rövidítése DNA (Direcția Națională Anticorupție) – rövid története a következő: 2002-ben, amerikai nyomásra és európai biztatás mellett, még Ion Iliescu elnöksége alatt jött létre, munkássága azonban elsősorban Traian Băsescu alatt teljesedett ki igazán, aki élt is az alkalommal, így az intézmény elsősorban az ő ellenzékének viselt dolgaira vetette rá magát. 2014-ben Băsescu távozott a hatalomból, s azóta a szövetségesei sem számítanak érinthetetlennek. A jelenlegi elnök, Klaus Johannis vagy nem tud (még), vagy nem akar közvetlen befolyást gyakorolni a DNA-ra, így az az utóbbi időben önálló életre kelt, s immáron nincs az a politikus, aki biztosra veheti: másnap nem épp az ő letartóztatása jön.
A DNA eléggé nagy hibaszázalékkal dolgozik
Úgy tudni, bizonyítottan egyetlen olyan bírósági ítélet született egy lefolytatott nyomozása során, mely teljesen alaptalannak bizonyult. Egy volt miniszter, történetesen magyar, immáron hónapok óta tölti négyévnyi büntetését. De számos más alkalommal állt már elő a DNA olyan abszurd vádakkal, melyeknek valóságtartalma utóbb többé-kevésbé kérdésessé vált. E nyomozások teljes tisztességét az is megkérdőjelezi, hogy az őrizetbe vételek után furcsa és persze alaptalan rágalmak szivárognak ki a legszélsőségesebb médiákhoz. Úgy tűnik, mintha a DNA egyre gyakrabban hagyná figyelmen kívül a rá vonatkozó jogszabályokat.
„Félő – nyilatkozta nemrég egy mérvadó politikus –, hogy a DNA a fürdővízzel együtt kiönti a gyereket is, s az a pozitív yamat, amelyet elindított, megreked, mert egyszer az ügyészségnek is el kell majd számolnia számos olyan tévedéssel – ha nem épp törvénysértéssel –, melyeket maga követett el.” Egy másik – szintén mérvadó és az elszámoltatásokban egyáltalán nem érintett politikus még élesebben fogalmazott, azt állítva: „A DNA egy sor valós korrupciós bűntettben járt már eddig is el, mégis sikerült úgy fellépnie, hogy azok kimerítsék a klasszikus koncepciós perek minden kritériumát. Minden eddigi eljárásban komoly korrupciós ügyek kerültek szóba, mégsem túlzás valamennyi eljárást koncepciósnak minősíteni.”
Az efféle érvelésekkel, ellenzéki és kormánypárti politikusok, románok és magyarok egyaránt a messzemenőkig egyetértenek.
Ugyanakkor egyelőre a DNA-nak nagy nemzetközi és belső, úgymond „köznépi” támogatottsága van, s ez mindaddig meg is marad, amíg a román kormányzat nem vetemedik arra, hogy magyar – azaz fideszes – módra teljesen átszabja a belső játékszabályokat, vagy amíg a társadalom belső fejlődése ki nem kényszeríti, hogy a DNA profibb munkát végezzen, módszereit pedig alárendelje a törvényeknek.
Nagy általánosságban megállapítható tehát: a DNA is a mai romániai rendszer része: a társadalommal szembeni elvárásai immáron egy demokratikus állam feltételeihez igazodnak, módszerei viszont pont olyanok, mint amilyenekkel az általa megvádoltak, eléggé el nem ítélhető módon, élnek. Ha sikerül még idejekorán ez utóbbi vonatkozásban is felzárkóznia a demokratikus normákhoz, úgy a DNA lesz a román demokratikus átalakulás egyik legnagyobb sikere. Ha nem, akkor a korrupcióellenes harc hiábavalónak bizonyul, s minden visszahull arra a balkáni szintre, ahonnan az országot kiemelni szándékozott az ügyosztályt valaha létrehívó politikai és közjogi szándék.
Markó Attila Magyarországon
Ha a DNA-ról beszélünk, nem hagyhatunk figyelmen kívül egy, Magyarországot is közelről érintő aktuális ügyet. Az RMDSZ egyik képviselője, volt államtitkára, Markó Attila jelenleg Magyarországon tartózkodik, s a hírek szerint nem akar eleget tenni a román hatóságok abbéli akaratának, hogy visszatérjen s feleljen a DNA által ellene megfogalmazott vádakra. Már az említett anomáliák miatt is Markó Attilának ezer oka van kételkednie abban, hogy a vele szemben majdan lefolytatandó eljárás minden vonatkozásban tisztességes lesz. Ám a legnagyobb hibát követné el, ha a nemzetközileg elszigetelt magyar kormányzat segítségét kérné.
Azért, mert:
a) e segítségnyújtás nemzetközileg (jogilag és politikailag) tarthatatlan;
b) súlyosbítja, sőt alátámasztja a vele szembeni vádakat, ha nem legális megoldást választ;
c) megtagadva a visszatérést, szerepet vállal egy olyan politikai játékban – Orbán-kormány versus unió és Románia –, amelyben ő nemcsak mellékszereplő, hanem eleve elrendelt áldozat.
A mai magyar nacionalizmusnak pont efféle konfliktusokra s e konfliktusokon rajtavesztő áldozatokra van szüksége, hogy itthon fokozni tudja a szélsőjobboldal felé tolódás, illetve a ki nem kényszerített, de politikailag jól felhasználható konfrontációk dinamikáját.
Egy efféle fordulat megfosztaná Markó Attilát attól a tisztességtől, amelyet eddig senki sem kérdőjelezett meg, leszámítva a – mint tudjuk – gyakran tévedő és olykor alaptalanul rosszhiszemű DNA-t.
A vele szemben megfogalmazott vádak az erdélyi magyar egyházak (katolikus, református, unitárius) egykori ingatlanainak visszaszármaztatásával állnak kapcsolatban. Egyrészt számos, történetileg is súlyos következményekkel terhes jogsértésről van szó, melyeket az egykori kommunista állam követett el, másrészt olyan eljárásbeli hibákról, melyek a visszaszolgáltatás során történtek, s amelyek alapján a DNA ma gátolni próbálja a történeti igazságtételt, egyben rács mögé kívánja juttatni az eljáró – és adminisztratív hibákat elkövető – köztisztviselőket. Ám, amikor ezekről az adminisztratív hibákról beszélünk, nem feledkezhetünk meg arról a politikai nyomásról sem, mely ezekre a köztisztviselőkre nehezedett. Az erdélyi magyar egyházakat érintő eljárásokban az RMDSZ Markó Attilát bízta meg az ügyintézői feladatokkal, aki – mint tudjuk – már csak ezért sem térhetett ki ezek elől az ügyek elől, még ha a lefolytatott eljárások olykor vitatható vagy eltérő módon értelmezhető jogalapra épültek is.
A vádak kereszttüzében
Mi is történt ezekben az ügyekben? Az adott egyház vezetői rátelefonáltak az RMDSZ-re, hogy „intézze el” nekik ennek vagy annak az ingatlannak a visszaszármaztatását. Ha a párt vonakodott, akkor emlékeztették rá: ne akadékoskodjanak túl sokat, mert papjaik keze messzire elér. Az RMDSZ tehát nem tehetett más, mint felszólította Markó Attilát: intézze el az adott ügyet. Minthogy Romániában a háttéralkuknak igen nagy hagyománya van, az államtitkár mind közösségének, mind pártjának, mind pedig az igazságosságnak tett szolgálatként értelmezve az eljárást, megkötötte ezeket az alkukat. Többnyire egy olyan múlt örökségét dolgozva le ezzel, melynek közel sem döglött aknái még ott maradtak szerteszét, amerre csak az államtitkár megfordulni kényszerült.
Már emiatt is az igazi vádak tulajdonképpen a mohó és gátlástalan egyházi vezetők fejére kellene hulljanak, nem kevésbé a mindenáron a kisebbik rosszat választani akaró politikai pártra, s természetesen a román politikai elitre, mely képtelen túllépni saját múltján. De nem ez történik. Helyettük ma Markó Attila áll e vádak kereszttüzében.
Ara-Kovács Attila
A szerző a DK elnökségi tagja.
Magyar Narancs (Budapest)
2015. május 28.
Bunkó cikk a Mikó-ügyről
Biztosítjuk a napi idegesség-adagot
A Budapesten megjelenő Magyar Narancsban Ara-Kovács Attila, az Erdélyből elszármazott, jobb napokat megélt filozófus, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökségi tagja mondja el eget rengető, harminc év témán kívüliségével fűszerezett gondolatait, méghozzá a Mikó-ügyről.
Ara-Kovács egy viszonylag elfogadható helyzetelemzéssel kezdi, rámutat, hogy az utóbbi időben az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) elkezdett dolgozni, önálló életre kelt, s immáron nincs az a politikus, aki biztosra veheti: másnap nem épp az ő letartóztatása jön. Ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a DNA eléggé nagy hibaszázalékkal dolgozik, számos alkalommal állt már elő olyan abszurd vádakkal, melyeknek valóságtartalma utóbb többé-kevésbé kérdésessé vált. E nyomozások teljes tisztességességét az is megkérdőjelezi, hogy az őrizetbe vételek után furcsa és persze alaptalan rágalmak szivárognak ki a legszélsőségesebb médiákhoz.
Most jön az érdekesebb. Szerinte Markó azonnal hagyja el Magyarországot, mert csak rosszat tesz az országnak, ha meg kell tagadni Markó kiadatását. Szerinte az erdélyi magyar egyházakat érintő eljárásokban az RMDSZ Markó Attilát bízta meg az ügyintézői feladatokkal, aki nem térhetett ki ezek elől, még ha a lefolytatott eljárások olykor vitatható vagy eltérő módon értelmezhető jogalapra épültek is. Mi is történt ezekben az ügyekben? Az adott egyház vezetői rátelefonáltak az RMDSZ-re, hogy „intézze el” nekik ennek vagy annak az ingatlannak a visszaszármaztatását. Ha a párt vonakodott, akkor emlékeztették rá: ne akadékoskodjanak túl sokat, mert papjaik keze messzire elér.
Erre mondják: ilyen barátok mellett kinek van szüksége ellenségre?
Kiegészítés: Ara-Kovács Attila cikkének címe: A Magyarországra menekült romániai magyar államtitkár üldöztetése, Magyar Narancs, 2015. máj. 26.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)