Sziszifuszi küzdelem az Apáczai rajzosztályáért
Az Apáczai-líceum közleménye
Különleges színfolt a Kolozsvári, Kolozs megyei magyar oktatási kínálatban az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozata.
A diákok megannyi képzőművészeti technikával megismerkednek, 5–8. osztályban heti hat órában. A képzőművészeti 5. osztályt mégis már tavaly sem engedélyezték, létszámhiányra hivatkozva. Az idén megismétlődött a történet: a minisztérium szerint az iskola csak túl későn (a nyár eleji felvételi vizsgák lebonyolítása után – szerk. megj.) tudta benyújtani azoknak a gyerekeknek a névsorát, akik a képzőművészeti osztályba iratkoznának. Az iskola úgy a minisztériumnál, mint a megyei tanfelügyelőségen már tavasz óta számtalanszor kérte az engedélyezést, illetve igazolta a diákok létszámát. Legutóbb szeptember 14-én, ismét Bukarestben. A küzdelemben mellettük állnak a „megtagadott” osztály 16 diákjának szülei is.
Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatósága, tantestülete és szülői közössége megdöbbenésének szeretne hangot adni, mivel a Kolozs megyei Tanfelügyelőség az év eleje óta immár negyedszer utasítja el kérésünket, hogy iskolánkban a továbbiakban is működhessen a magyar tannyelvű képzőművészeti tagozat. Ugyanakkor a Tanügyminisztériumba is két alkalommal nyújtottunk be kérvényt a képzőművészeti ötödik osztály jóváhagyása ügyében.
A februárban benyújtott kéréseinkre szóban, illetve írásban, mindkét fórum részéről arról biztosítottak, hogy konkrét érvek, vagyis a minimális 12-es létszám teljesítése esetén számíthatunk az osztály jóváhagyására.
Szabadság (Kolozsvár)

Emberi és szakmai hitelességünk útvesztői, avagy az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozatának kálváriája
Oktatásunk vesszőparipája a gyermekközpontú, kreativitásra való nevelés. Ennek jegyében sikerült szülői kezdeményezéssel valamint az RMDSZ szakmai támogatásával, továbbá az RMDSZ közbenjárásával tizenhat évvel ezelőtt létrehoznunk az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban a képzőművészeti tagozatot.
A tanügyminisztérium által is szentesített képzőművészeti tagozat létrehozásának indítékait  a Szabadságban annak idején  megjelent (2001. április 11.) írásában találó módon, Németh Júlia művészeti író  így foglalta össze: „A dicséretes kezdeményezéssel megoldódni látszik azon szülők dilemmája, akik művészhajlamú gyermekeiket kénytelenek voltak román iskolába beíratni. A képzőművészeti líceumban ugyanis nincs magyar nyelvű oktatás. A szeptemberben beinduló ötödik osztály ilyenformán ugyancsak hiánypótló. Annál is inkább, hogy sajnos, közismert a hazai művészeti oktatás távolról sem rózsás helyzete.”
A küzdelmes és megvalósításokban gazdag évek során azonban, nemhogy elnyertük volna a tanügyi hivatalosságok bátorító támogatását, hanem ellenkezőleg: a jelenlegi megszüntetési próbálkozást megelőzően már két alkalommal (2007-ben és 2010-ben) igyekeztek ellehetetleníteni a tagozat létezését. Mindkét alkalommal azonban (aláírásokkal is támogatott) közösségi összefogással sikerült talpon maradnunk. A 2010. február 1-én közreadott tiltakozó felhívásban – máig érvényesen – többek között  ez áll: „Habár a képzőművészeti oktatás országos szinten (még a román tannyelvű iskolákban is) létszámgondokkal küzd, sikerült mindeddig szórvány helyzetben is fennmaradni.  Ezen tagozat színvonalát nyomatékosítja, hogy az évek során sikerült szülői támogatással, pályázati és szponzori támogatás révén a képzőművészeti oktatás speciális elvárásainak megfelelő infrastruktúra létrehozása. A képzőművészeti tagozaton az oktatást olyan szakemberek biztosítják, akik nemcsak szakmai tapasztalattal rendelkeznek, de elismert művészek is.
Székely Géza, képzőművész-tanár, a képzőművészeti tagozat szakirányítója Szabadság (Kolozsvár)

Diákvetélkedő Kolozsvár 1848-as vértanúiból
A Házsongárd Alapítvány hagyományteremtő céllal tartott szombaton Kolozsváron versenyt a Báthory István Elméleti Líceum, Apáczai Csere János Líceum, Református Kollégium, Brassai Sámuel Elméleti Líceum és János Zsigmond Unitárius Kollégium csapatai számára, akiknek a Házsongárdi temetőben nyugvó 1848–49-es hősök sírjait kellett megtalálniuk.
A megmérettetésről Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke lapunknak elmondta, hogy az első ilyen versenyt az október 18-i dátumhoz kötötték, amikor 1848-ban Tamás András honvéd alezredest és Sándor László őrnagyot, a forradalom és szabadságharc kolozsvári vértanúit kivégezték. A diákok dícséretesen helyt álltak, ők az önszerveződés reménységei, és vélhetően most egy igazi kolozsvári közösségi tiszteletadás alapjait sikerült letenni. A magyar főkonzulátuson lezajlott díjkiosztáson tulajdonképpen valamennyien nyerteseknek minősültek.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia
Cél: a transzszilvanizmus megerősödése
Hétvégén a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban ülésezett a Hunyad megyei magyar egyházak, civil- és RMDSZ-szervezetek egyeztető fóruma, a MÁK (Magyar Állandó Konferencia). A rendezvényen részt vett Kelemen Hunor, RMDSZ-szövetségi elnök, valamint Winkler Gyula EP-képviselő is.
Kelemen Hunor felszólalásában hangsúlyozta: Erdélyben a jövőt a bizalomra kell építeni, a bizalom pedig a hagyományos transzszilván eszméken alapul: az egymás iránti tiszteleten, elfogadáson, a közösen vállalt munkán. – Az utóbbi néhány évben többször szembesültünk a ténnyel, hogy a megválasztott képviselőink által jogerőre emelt döntéseket (melyek a teljes román társadalom javát szolgálnák), olyan állami szervek írták felül és semmisítették meg, melyekben a döntéshozatal nem megválasztott, hanem kinevezett személyek kezében van – fogalmazott a szövetségi elnök, példaként említve a 2013-as decentralizációs törvényt, illetve a 2014-es alkotmánymódosítási kísérletet. Elmondta továbbá: meggyőződése, hogy bár a hazai politikai osztály kifulladt, az egyetlen járható út a pártokon belüli megújulás és a parlamentáris demokrácia megőrzése. Az RMDSZ komoly lépéseket tesz ez irányba. A helyhatósági választásokon sikerült megtalálni azt a közel hatszáz hiteles jelöltet, akiknek kiállása, munkája nyomán megerősödött a magyar képviselet a helyi önkormányzatokban. Ez Hunyad megyére is érvényes, ahol Lupényban is sikerült visszaszerezni a mandátumot és Déván is két RMDSZ városi tanácsos képviseli a helyi magyarságot. A szórványvidéki közösségekkel való kölcsönös támogatásra továbbra is számít az RMDSZ, hiszen e körökből több mint 50 000 szavazatot szokott kapni a szövetség. Ezért idén külön befutó helyet biztosítanak a szórvány képviselőjének: Szeben megye magyar jelöltje a befutó negyedik helyen szerepel a Hargita megyei RMDSZ listán. Úgyszintén a Magyar Polgári Párttal történt megegyezés nyomán két befutó helyet biztosítanak ezen politikai alakulat képviselőinek is. Az elkövetkező időszak kihívásaira utalva Kelemen Hunor elmondta: fontos döntések előtt áll a hazai társadalom. A közeljövőben ugyanis meg kell születnie az új közigazgatási törvénynek, 2017-ben új tanügyi törvénytervezet kerül közvitára és az RMDSZ azon lesz, hogy a következő két évben új alkotmánya szülessen Romániának. – A modern román állam 2018-ban ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Az ennek alapjául szolgáló gyulafehérvári nyilatkozatban pontosan leszögezték az őshonos kisebbségek önrendelkezési jogait. Ezeknek be kell épülniük a román alkotmányba – fogalmazott a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor felszólalását követően a konferencia résztvevői áttértek a helyi jellegű közös programok, célkitűzések megvitatására.
Kocsis Attila Levente MÁK-elnök röviden felelevenítette a megye magyar közösségének legnagyobb éves rendezvényének: a Hunyad Megyei Magyar Napoknak történetét, sikereit, a háttérben zajló munkát. Továbbá felkérte a jelenlévőket, hogy nyilvánítsanak véleményt a 2017-es rendezvénysor időpontját és időtartamát illetően. A rövid felszólalások nyomán Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke összegzett: a 2017-es Hunyad Megyei Magyar Napok minden valószínűség szerint ősszel kerülnek megszervezésre, magukba foglalva a jelenleg önállóan szerveződő Zsil-völgyi Magyar Napokat is és helységenként rövidebb időtartamra koncentrálódnak az események. Az EP-képviselő továbbá kitért a Hunyad és Vas megye közötti testvérkapcsolat látványos felvirágzására, melynek részeként a MÁK meghívottjainak soraiban ült Kovács Jenő, a szombathelyi Apáczai Csere János Alapítvány elnöke, aki egy Dávid Ferenc szobrot hozott ajándékba a helyi közösségnek. Winkler Gyula a MÁK elé terjesztette a 2020-ban 700 éven fennállást ünneplő Lozsád falu revitalizációs tervét is, melynek részletes ismertetésére, megvitatására november 15-én, a Magyar Szórvány Napján kerül sor a vajdahunyadi Magyar Házban. A MÁK szombati ülésén jelen volt Széll Lőrinc, Hunyad megyei ifjúsági és sportigazgató, az RMDSZ megyei képviselőlistájának vezetője, aki támogatásáról biztosította a megye valamennyi magyar közösségét és összefogásra buzdította a jelenlévőket. A MÁK külön napirendi pontjaként szerepelt a tavaly Fehér megyével közösen elindított Bethlen Gábor útja elnevezésű terv, melyről Zsargó János, Hunyad megyei református esperes tartott rövid beszámolót, külön kitérve a megyében elnéptelenedett műemléktemplomok sorsára, melyeknek konzerválásához országos szintű támogatást kért.
A konferencia résztvevői a délután folyamán testületileg részt vettek a dévai várban zajló Dávid Ferenc emlékzarándoklaton, valamint a dévai Művészeti Színházban zajló RMDSZ kampányindító rendezvényen.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

XIX. Dávid Ferenc-emlékzarándoklat
Lélektől lélekig – utazás a szeretet szabadságának jegyében
November 5-én, szombaton szervezte meg a dévai várban az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) és a Magyar Unitárius Egyház a XIX. Dávid Ferenc-emlékzarándoklatot, melyhez idén szoboravató ünnepség is kapcsolódott.
Fáklyák, összevillanó meleg tekintetek, gyermekcsacsogás, egymásba simuló idős és fiatal kezek, nagykabátok alól kivillanó ünnepi felöltők, sok-sok biztatás, néma fohász, szívből fakadó dal, egyszerű, tiszta gondolatok – a szeretet és lelki szabadság kézzel fogható jelei váltak megtapasztalhatóvá idén is az évszádos várfalak között, az 1579 novemberében mártírhalált halt Dávid Ferenc egyházalapító unitárius püspök emlékcellájához vezető úton. Erdély és Magyarország számtalan vidékéről érkező zarándokok, lelkészek, Bálint Benczédi Ferenc püspökkel együttesen, méltóságteljes menetben vonultak fel a dévai várhegyre, leróni kegyeletüket Dávid Ferenc emléke előtt, töltekezni az általa képviselt eszméből, az együttlét meghitt öröméből.
Fontos számunkra ez a hely, ahol évről-évre megállhatunk számadásra és feltöltődésre azzal a szellemiséggel, melyet egyházalapító püspökünk képvisel: a megújulást, a nyitottságot, a türelmet, a szeretetet, mellyel Isten minket a világra küldött, hogy Jézus tanítása szerint egymásnak testvérei legyünk – fogalmazott köszöntőjében Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök.
Ennek az eszmének, szeretetnek a megéléséről beszélt továbbá a négy fiatal, szolgálatvégző lelkész is: Bálint Róbert Zoltán mészkői lelkipásztor, Fülöp Júlia, az ODFIE elnöke, Vagyas Attila, a Gondviselés Segélyszervezet központi munkatársa és beszolgáló bukaresti lelkész, valamint Koppándi Benczédi Zoltán, a Délnyugat-erdélyi Szórványegyházközség lelkipásztora. Mindannyian az útról, az úton levésről szóltak, sajátos megközelítésben, egyéni, személyes tapasztalatokat osztva meg a zarándokokkal. A mintegy hetvenezer lelket számláló magyar unitárius közösség lelkipásztoraiként, sok ezer leutazott kilométerrel a hátuk mögött, meggyőződéssel állapították meg: a távolság valójában nem a kilométerekről szól. Erdély kisebb-nagyobb településein valósággal körül ölel minket gazdag történelmi múltunk, hagyományaink, önazonosságunk kézzel fogható jelképei: őseink temetői, szüleink háza, a mi templomaink. Mégis az ezekből szövődő emberi kapcsolataink vászna egyre inkább szakadozik. Egyre több út mutat kifelé. De fontos, hogy amikor útnak indulunk, tudjuk azt, hogy otthonra fogunk találni. És otthon ott van, ahol találkozik ember az emberrel, ember az Istennel. Ahol megélhetjük a szabadságot, a szeretet szabadságát. Ilyen otthonná vált már a 16. században Erdély, amikor Dávid Ferenc eszméit követve, a világon először kimondták a lelkiismereti és vallásszabadságot. Ma is szükségünk van a megújulásra, az igazság kimondására, felvállalására, az egymás iránti türelem, elfogadás megélésére. Dávid Ferenc nagy szellemi utazásra hív bennünket, és utunkon a Gondviselő vezet – biztattak a lelkipásztorok, rámutatva, hogy az úton fontosak a megállók is, a dévai zarándoklatok és ehhez hasonló, lelki felfrissülést hozó alkalmak, amikor megszűnik a távolság és lerövidül az út: lélektől-lélekig.
Az elhangzó gondolatok megerősítéseképp csendült fel a dal az ősi várfalak közt. A Márk Attila vezette árkosi unitárius énekkarhoz csatlakozva több százan énekelték: Hosszú az út menni kell, a szívemet vinni és hagyni kell (...) hagyok magamból egy arcot, viszek magammal százat...
Az istentiszteletet követően került sor a közéleti méltóságok ünnepi köszöntőjére. Mircia Muntean dévai polgármester hangsúlyozta: a város vezetősége tisztelettel adózik annak emléke előtt, aki a történelem viharaiban kiállt az eszméiért. – Számunkra is fontos ez az emlékhely és miden esztendőben szeretettel várjuk, fogadjuk az ide érkező zarándokokat – fogalmazott a polgármester.
Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság osztályvezetője szintén a Dávid Ferenc által képviselt eszme megélésére, az igazság mellett való kiállásra, értékeink megőrzésére, továbbadására biztatott.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a transzszilvanizmusról beszélt és azokról az értékekről, mellyel az erdélyi magyarság már az 1500-az években utat mutatott nemcsak a kortársaknak, hanem évszázadokkal későbbre is. – Mindannyian utazunk. És mi erdélyi magyarok száz esztendeje egy olyan utazásnak vagyunk a részei, melyben keressük a türelmet, a szabadságot, az elfogadást és megértést, ami 500 éve természetes volt. Ezen az úton, Isten segítségével megőriztük a nyelvünket, hitünket, kultúránkat. Ezt az örökséget visszük magunkkal azok irányába, akikkel együtt élünk, akik számos megpróbáltatás elé állítanak, de egymás kezét fogva sikeresen átlépjük ezeket az akadályokat – fogalmazott a szövetségi elnök.
A köszöntőbeszédeket követően a Protestáns Teológia hallgatói által színre vitt rövid várjáték került bemutatásra, majd a zarándokok Dénes Erzsébet és Ilkei Árpád ifjak énekkíséretében, virágok elhelyezésével, gyertyagyújtással rótták le kegyeletüket Dávid Ferenc emlékcellájában.
A zarándoklat hagyományosan a dévai szórványközpontban folytatódott, ahol a helybeliek harapnivalóval, meleg teával fogadták a zarándokokat. Utóbbiaknak alkalmuk nyílt megtekinteni a helybeli Fókusz csoport Színek és utak címet viselő kiállítását is, a szórványközpont közösségi termében. A fiatalok a szomszédos Melite református gyülekezeti házban vehettek részt az ODFIE által meghirdetett Jézus és tanítványai című rajzpályázat kiértékelésén.
Az ünnepi esemény záró momentumaként került sor a dévai szórványközpont udvarán felállított Dávid Ferenc-szobor leleplezésére. A műalkotást adományozó szombathelyi Apáczai Csere János Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kovács Jenő elmondta: közel 45 éve járja Erdélyt és Kolozsváron, illetve Déván találkozott Dávid Ferenc emlékével. – Az unitárius egyház történetét megismerve éreztem rá arra, hogy merőben egyezik a magyarság történetével, melyben szinte állandó jelleget öltött az üldöztetés, elnyomás. Ezért tartottam fontosnak, hogy a magyar–magyar kapcsolatok erősítésére egy Dávid Ferenc-szobrot állítsunk Kolozsváron vagy Déván. A választás ez utóbbi helyszínre esett, így felkérésemre Joó László, Vas megyei szobrászművész egy 1,75 m magas páfrányfenyő törzsbe kifaragta Dávid Ferenc alakját, kezében a Bibliával, mellette az egyházi címerrel és az egyházalapító püspök emlékéhez kapcsolódó bibliai jelmondattal – ismertette a szobrot Kovács Jenő, felemlítve beszédében a magyar kultúra unitárius vallású nagyjait, akiknek emléke előtt való tisztelgésnek is szánta e szobrot. A műalkotást Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Kovács Jenő leplezte le, a helybeli gyülekezet, a zarándokok, valamint Koppándi Benczédi Zoltán lelkipásztor és Dimény József, a Kolozs-tordai egyházkör esperesének jelenlétében. Utóbbi Jakab leveléből kiemelt versre építve rövid felszólalását hangsúlyozta: E szobor legyen jelképe a közelségnek ember és ember, ember és Isten között!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

500 éves a reformáció
Az Erdélyi Református Egyházkerület
Az oldalt szerkesztette: Ötvös József lelkipásztor
Az Erdélyi Református Egyházkerület földrajzi határai kezdettől fogva egybeesnek a történelmi Erdély határvonalával: északon a Lápos- hegység, keleten és délen a Kárpátok hegyvonulata, nyugaton az Erdélyi-szigethegység, a Királyhágó és a Meszes. Ezen a területen a reformáció idején a középkori erdélyi püspökség jogutódjaként két, ágostai hitvallású superintendentia alakult ki az 1550-es években: a magyar és a szász. A magyar superintendentia keretében azonban már az 1550-es évek végén megjelennek a helvét irányú reformáció elveit elfogadó lelkészek és hívek, 1564-re pedig az egész superintendentia református hitvallásúvá vált. Az 1560-as évek végére, Dávid Ferenc, Blandrata György és Heltai Gáspár igehirdetése nyomán a magyar superintendentia lelkészeinek és híveinek többsége a szentháromság-tagadó hit- elveket fogadta el. 1568-ban Tordán az erdélyi országgyűlés kimondta az addig kialakult felekezetek (római katolikus, ágostai evangélikus, református, unitárius) vallásszabadságát.
1574-ben az unitáriusok, a korábbi szervezetből kiválva, külön egyházkerületet alkottak, élén Dávid Ferenc püspökkel. A magyar super-intendentia református lelkészei 1576-ban szintén külön szervezkedtek, püspökké választva Tordai Sándor Andrást. Így Erdély területén két önálló magyar protestáns egyház jött létre, a református és az unitárius.
A 16. század utolsó évtizedeiben a református egyház híveinek száma szerint többségivé vált, és nyolc egyházmegyére tagolódott. Az Erdélyi Református Egyház ebben az időszakban Marosvásárhelyen, Gyulafehérváron, Nagyenyeden, Déván, Kézdivásárhelyen és Fogarason tartott fenn jeles iskolákat.
A 17. században, a református fejedelmek uralkodása idején, a református egyház az uralkodó támogatását is élvezve fejlődött. Új gyülekezet alakult például az unitárius többségű Kolozsváron, amely a hívek számának növekedésével a század végére Erdély egyik legnagyobb eklézsiájává vált. Bethlen Gábor a kolozsvári reformátusoknak adta a Farkas utcai (korábban ferences) templomot, I. Rákóczi György pedig helyreállíttatta azt. Különféle szervezeti változások nyomán az egyházmegyék száma tizennégyre emelkedett.
1622-ben Bethlen Gábor fejedelem Academicum Collegium rangra emelte a gyulafehérvári iskolát. 1662-ben, a tatár pusztítás után Nagyenyeden talált új otthonra a Bethlen Kollégium. Kolozsváron a református egyházközség iskolája Apáczai Csere János professzori tevékenysége (1656-1659) nyomán emelkedett főiskolai rangra. Székelyudvarhelyen Bethlen János kancellár alapított kollégiumot 1670-ben. 1672-ben a jezsuita üldözés elől menekülő sárospataki kollégiumot Apafi Mihály fejedelem Gyulafehérvárra telepítette. Ezek a főiskolák magasabb szintre emelték a hazai lelkészképzést és hozzájárultak az erdélyi értelmiségi réteg számbeli növekedéséhez.
A 18. században a Habsburg-uralom alá került Erdélyben a református egyház védekezésbe szorult az uralkodói támogatást élvező katolicizmussal szemben, az önvédelem és egyházigazgatás legfőbb szerveként alakult ki a Református Főkonzisztórium, a mai Igazgatótanács jogelődje. Bár több templom erőszakos úton katolikus kézre került, és sok egyházközség jövedelmét megnyirbálták, ez az önvédelem eléggé hathatósnak bizonyult az erdélyi hagyományos vallásszabadság fenntartása tekintetében. 1720 körül alakult ki a püspöki igazgatás fontosságát biztosító successio rendszere, amely szerint az elhunyt püspököt azonnal követte hivatalában a helyettese, a főjegyző, a következő zsinat pedig új főjegyzőt választott.
A református kollégiumok száma emelkedett, 1716-ban Marosvásárhelyre költözött a gyulafehérvári kollégium, a szászvárosi pedig a század végén a Főkonzisztórium irányítása alá került. E főiskolák és néhány parókia kiváló tudományos műhelyként szolgáltak az alkotó értelmiségiek számára. E században mindegyik anyaegyházközségben és jó néhány fíliában működött iskola, ahol legalább az olvasást és a református hit alapelemeit a gyermekek elsajátíthatták.
Az erdélyi református egyháznak folyamatosan működő nyomdája volt Kolozsváron, némely évtizedekben kettő is, így állandóan biztosíthatta az énekeskönyvek, prédikációs kötetek, imakönyvek, tankönyvek kiadását.
1848 után a nemesi patrónusoknak az egyházközségek fenntartásában játszott szerepe csökkent, nőtt viszont a hívek – akiknek zöme a jobbágyfelszabadulás után kisbirtokossá vált – egyházfenntartó hozzájárulása.
A kiegyezés (1867) után megindult az egyház szervezetének korszerűsítése, 1872-ben a lelkészi zsinat és a Főkonzisztórium világi tagságának egyesülésével jött létre a legfőbb törvényhozó testület, az Egyházkerületi Közgyűlés, és végrehajtó szerve, az Állandó Igazgatótanács. Az 1884. évi debreceni református zsinat alkalmával ötödik egyházkerületként Erdély is betagolódott a magyarországi református egyházba, sajátos törvényeit továbbra is fenntartva.
Ebben az időszakban egyre több egyházközség és felekezeti iskola részesült állami támogatásban. Szász Domokos püspöksége idején (1885-1899) sok új templom, lelkészi lakás és iskola épült. Ugyancsak az ő kitartó erőfeszítéseinek köszönhető a kolozsvári Református Teológiai Fakultás létrejötte (1895).
1919 tavaszától az Erdélyi Református Egyházkerület Románia fennhatósága alá került, majd a trianoni békediktátum aláírása után (1920) Nagy Károly püspök letette az esküt a király előtt. A kétszeresen (vallási és nemzetiségi szempontból) kisebbségbe került egyház csakhamar megérezte az impériumváltozás nyomasztó súlyát.
A két világháború közötti időszakban lelki újjászületés tapasztalható az erdélyi reformátusságban. Egyházunk karitatív tevékenységét a Makkai Sándor püspök által alapított Református Diakonissza Intézet (1927) fogta rendszerbe. A kolozsvári Református Teológiai Fakultás nagy formátumú tudósokból és kiváló nevelőkből álló tanári kara magas tudományos szintű és a gyakorlati gyülekezeti munkára felkészítő lelkészképzést biztosított.
A bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után egyházkerületünk észak-erdélyi része visszatagolódott a Magyarországi Református Egyházba Vásárhelyi János püspök kormányzása alatt. A kisebbségi elnyomásból fölszabadult egy- házi élet föllendült, a konferenciák és gyűlé- sek tartása akadálytalanná vált. Ekkoriban teljesedett ki a teológushallgatók és a főgimnáziumi tanulók szórványmunkája. A Romániában rekedt dél-erdélyi rész, Nagyenyed központtal, Nagy Ferenc püspökhelyettes irányítása alatt élt.
1945-ben a két egyházkerületi rész újból egyesült, és az erdélyi református egyház egyre erősebben érezte a feltörekvő kommunista diktatúra nyomását. Az 1945-ös földreform az egyházközségi és kollégiumi földbirtokok újabb részét vette el, a maradékot a következő évtizedben a kialakuló termelőszövetkezeteknek kellett átadni. 1948-ban az összes felekezeti iskolát államosították teljes felszerelésükkel és ingatlanvagyonukkal együtt. 1951-ben az egyházközségek régi (1985 előtti) anyakönyveit a helyi néptanácsoknak kellett beszolgáltatni, később ezek az Állami Levéltár megyei fiókjaiba kerültek.
A kommunista hatalomátvétellel a modern történelem egyik legsúlyosabb egyházüldözése vette kezdetét Erdélyben. A politikai titkosrendőrség (Securitate) folyamatosan figyelte a lelkészi kart. 1952-ben és még inkább 1956-ban számos református és más kisebbségi egyházhoz tartozó lelkészt letartóztattak. Különféle, többnyire koncepciós perekben kirótt büntetések következtében sokan megjárták a Duna-csatornát vagy szenvedtek politikai börtönökben. Nagy részük az 1964. évi általános amnesztiával szabadult, amikor Románia először kapott kölcsönt az USA-tól, s a szerződés feltételei között volt a politikai foglyok szabadon bocsátása. A történelem aztán megismétlődött: a megelőző gyászévtized után jött a csendes, majd az egyre erősödő elnyomás ideje, s a Ceausescu-féle diktatúra falurombolási tervei mértek nagy csapást egyházunk életére. Az 1989-es fordulat után újra elkezdődhetett az egyházépítő munka. A jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanok visszaadása alapvető és a mai napig megoldatlan időszerű kérdés. Minthogy református egyházunk szinte valamennyi tagja a magyar etnikai kisebbséghez tartozik, az etnikai kisebbségek jogainak teljesítése közvetlenül érinti. A magyarellenes megnyilvánulások gyakran kényszerítik egyházunkat arra, hogy felemelje szavát az emberi méltóság és a szabad vallásgyakorlás mindennemű megsértése ellen.
A nehézségek mellett természetesen folyamatos a csendes egyházépítés is. A gyülekezeti munka ma már nincs a templom falai közé szorítva. A helybeli hívek, az anyaországi, a nyugati és a tengerentúli testvéregyházak szolidaritásának és támogatásának köszönhetően fokozatosan élednek újjá azon intézményeink, amelyekben egyházunk nevelő, diakóniai és missziói munkáját végezheti.
A trianoni békediktátum következtében felszabdalt magyar református egyháztestünknek a 21. század elején immár tíz református egyházkerülete 2004 nyarától új együttműködési keretek között végzi Isten országa földi építésének munkáját Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent – röviden: Generális Konvent – néven.
Napjainkban az Erdélyi Református Egyházkerületben 15 egyházmegye működik 505 anyaegy- házközséggel, amelyből 84 városi és 421 falusi gyülekezet, 85 leányegyházzal, továbbá 553 szórvánnyal. Összesen 521 önálló egység 1143 településen. Ezekben az egységekben, valamint kórházakban és tanintézetekben összesen 532 lelkész jellegű és 814 nem lelkész jellegű alkalmazott tevékenykedik.
Egyházkerületünk lélekszáma folyó év elején 291.939 volt, 4002 lélekkel kevesebb, mint tavaly. Ez a méretű évenkénti apadás az utóbbi három évben stagnál. A legnagyobb lélekszámú egyházközség Sepsiszentgyörgy I. Vártemplom, 4420 lélekkel, a legkisebb, melyben önálló lelkipásztor szolgál, Székelyföldvár 37, illetve Farnas 33 lélekkel. A legnagyobb református város Marosvásárhely 24.070 lélekkel, következik Kolozsvár 20.963 lélekkel, Sepsiszentgyörgy 13.877 lélekkel, Székelyudvarhely 7.508 lélekkel, Kézdivásárhely 3.595 lélekkel. (Az egyház által nyilvántartottak lélekszáma – szerk. megjegyzése.)
A fentiek alapján Urunk iránti hálával telítődött szívvel állapíthatjuk meg, hogy egyházunk minden erőtlensége, szervezeti meggyengülése, csalódásai és félelmei ellenére, Isten kegyelmének kiáradása következtében mindig akadtak olyanok, akik a hitet képviselték, folytatták a reformátorok hagyományát, hirdették Isten igéjét alkalmas és alkalmatlan időkben. Az Egyház Ura továbbra sem vonta meg kegyelmét és Lelkének áradását az őt tisztelőktől, így az Erdélyi Református Egyházkerület hívő népétől sem. Sőt inkább csodálatos módon táplálta a korlátok közé szorított egyházi életet. Hűséges egyháztagok, presbiterek és lelkészek ezrei őrizték meg a hitet, és amennyire tehették, tovább is adták azt a felnövekvő nemzedékeknek.
"Mindeddig megsegített minket az Úr!" – mondhatjuk együtt Sámuellel (1Sám 7,12), és a jövőre nézve is ez a tántoríthatatlan reménységünk.
Egyedül Istené a dicsőség!
Népújság (Marosvásárhely)

Megszűnt tanév közben a képzőművészeti ötödik osztály az Apáczai líceumban
Tanév közben megszűnik az ötödikes magyar tannyelvű képzőművészeti osztály a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban - írja a Maszol.ro. Vörös Alpár igazgató szerdán jelentette be az érintett szülőknek, hogy az osztály megszűnik, mivel a Kolozs megyei tanfelügyelőség mégsem hagyta jóvá az osztály elindítását. Az igazgató szerda este azt mondta a Maszolnak, az osztályt annak idején szóbeli jóváhagyás alapján indították el, az írásbeli jóváhagyást pedig néhány nappal később meg kellett volna kapniuk, de ez nem érkezett meg, és mindenféle határidőből kifutottak már. Az igazgató arról is beszélt, hogy az osztályba beiratkozott 16 diák egy része az Apáczaiban marad, elsősorban azok, akik negyedikig is ebbe az iskolába jártak. Másik részük vagy visszamegy abba a tanintézménybe, ahonnan jött, vagy más kolozsvári iskolába iratkoznak. Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke a portálnak arról számolt be, hogy Valentin Cuibus megyei főtanfelügyelő első perctől ellenezte a magyar tannyelvű képzőművészeti osztály beindítását, az alacsony diáklétszámra hivatkozva. A nyár folyamán összegyűlt egy 16 fős diáklétszám, ennek ellenére a tanfelügyelőség vezetőtanácsa az iskolakezdés előtt – Valentin Cuibus javaslatára – elutasította az osztály jóváhagyását. A főtanfelügyelő azzal érvelt: 16 gyermekkel sem tudja elképzelni megyeszékhelyen egy osztály elindítását, mert a törvény szerint ehhez 28 fős diáklétszám kell - idézi a Maszol Csoma Botondot. Csoma elmondta, szeptember 16-án az Apáczai és a Kolozs megyei RMDSZ külön-külön megfellebbezte a döntést az oktatási minisztériumban, azzal az érvvel, hogy a kolozsvári magyar gyerekek anyanyelvükön nem tudnak művészeti oktatásban részesülni. A főtanfelügyelő néhány nappal később behívatta őt és Vörös Alpárt is, és közölte velük, hogy továbbra sem ért egyet az osztály beindításával, de a minisztériumtól értesítették, hogy a fellebbezéseket elfogadják, ezért azt mondta az igazgatónak, hogy indítsa be az osztályt, ami meg is történt. A politikus beszámolt arról is, hogy az ügyben múlt héten következett be új fordulat, amikor Valentin Cuibus a főtanfelügyelőség vezetőtanácsával azt közölte: nem terjeszti be jóváhagyásra a magyar osztály beindítását, mert a minisztériumtól továbbra sem kapta meg az átiratot a fellebbezések elfogadásáról. Csoma Botond szerint a minisztérium mulasztott, nem adott választ két hónapon belül sem. Múlt héten újabb beadvánnyal fordult a tárcához. (maszol.ro)
Transindex.ro

Az adott szó hitele, és ami mögötte meghúzódik
Nem lehet felháborodás nélkül viszonyulni ahhoz, ahogyan a Kolozs megyei tanfelügyelőség minden emberi jóérzést mellőzve eljárt: több mint kilenc hónapi huzavona után végül arra kényszerítette az Apáczai Csere János Elméleti Líceum vezetőségét és munkaközösségét, hogy szélnek eressze a képzőművészeti 5. osztályt. Kérdezhetjük: mit vétettek azok a szülői beleegyezést is maguk mögött tudó gyermekek, akik senkitől sem kényszerítve elhatározták, hogy Közép-Erdély egyetlen magyar tannyelvű képzőművészeti tagozatán folytatják tanulmányaikat?
Az ügy háttérindítékaira jól rávilágít a főtanfelügyelő azon cinikus, az ügyben közbenjáró megyei RMDSZ-elnöknek tett ajánlata, hogy az Apáczai-líceumból kényszerű kitoloncolásra kárhoztatott képzőművészeti 5. osztály diákja, ha rajzolni akarnak, menjenek a Romulus Ladea Képzőművészeti Líceumba. Arról nyilván nem beszélt a főtanfelügyelő, hogy ebben a tanintézményben (sajnos) csak román nyelvű oktatás folyik. (A véletlenek különös összjátéka: amikor a kilencvenes évek legelején Kolozsvárra felkerültem – én naiv lélek! –, személyesen fordultam a Ladea-líceum akkori igazgatójához azzal, hogy indítsunk magyar tagozatot, ő azonban erről hallani sem akart).
Miről beszélünk tehát? Egy olyan oktatási rendszerről, amely a jelek szerint leginkább csak szólamokban hirdeti a kreatív gondolkodásra való nevelés követelményét. Egy olyan tanfelügyelőségről, amely az elmúlt tizenhat évben nem talált alkalmat arra, hogy tiszteletét tegye azon tárlatnyitók egyikén sem, amelyre az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozatának rendezésében sor került többek között a hajdani Gy. Szabó Béla Galériában, a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban, az Akadémiai Könyvtár előcsarnokában, a Belvárosi Unitárius Egyházközség gyűléstermében, a konzulátuson, az Apáczai Galériában, a Kolozsvár Társaságnál vagy a Bástya Galériában? A megszámlálhatatlan kiállítás és Aranyecset-rajzverseny, alkotótáborozás, tanulmányi kirándulás, ismeretterjesztő konferencia vagy a tagozat tevékenységét illusztráló albumbemutató alkalmainak sorát tovább folytathatnánk, de mind hiába. A magát gyermekközpontúnak kürtölő oktatásunk képviselete, a megyei tanfelügyelőség nem tartotta fontosnak, hogy jelenlétével bátorítsa, felkarolja az eredményekben gazdag tevékenységet felmutató tagozatot. Vagy lehet, hogy éppen ez, a gyermekek és tanáraik irányából megmutatkozó ügyszeretet aggasztotta az illetékeseket, mivel kisebbségellenes elveikkel nem volt összeegyeztethető ez az alulról jövő, közösségi oktatásunkat árnyaló, tehetségpallérozó kezdeményezés. Merthogy „kuss, mi majd megmondjuk, mi a hasznos és üdvözítő számotokra!” – sokan már a kommunizmus idején is megszenvedtük az ilyenfajta diktatórikus, elnemzetietleníteni akaró, félelemgerjesztő szólam jegyében történő oktatáspolitikát. (Vagy igazán csak ezután?)
A szülők és önzetlen támogatóink, a pályázati lehetőségek biztosította anyagi források hathatós segítsége mellett, az Apáczai-líceum, valamint a közvélemény erkölcsi támogatására támaszkodva folytattuk tehát sziszifuszi küzdelmünket megmaradásunkért olyan körülmények közepette, amelyeket az is súlyosbított, hogy a mostani alkalom immár a harmadik eset, amikor a tanfelügyelőség a biztató segítségnyújtás helyett inkább a tagozatnak oktatásunk amúgy is szegényes színezetű palettájáról való letörlését választotta.
Tette mindezt úgy, hogy áthárította a szóban forgó képzőművészeti 5. osztály megszüntetésének ódiumát az Apáczai-líceumra. Nem kellett tehát részese lennie azon kínkeserves procedúrának, amely során ezen ragyogó tekintetű, tudásra szomjas, tehetségüket pallérozni szándékozó gyermekek arca elkomorul, szája sírásra görbül a szinte hihetetlennek tűnő hír hallatán, miszerint megszűnik a már életterüknek érzett osztályközösségük.
Minduntalan előtolakszik a feleletre váró kérdés: a tanügyminisztérium, illetve a magyar nyelvű oktatásért felelős Király András államtitkár elvi támogatása ellenére miért maradt el, hol akadt el a képzőművészeti 5. osztály indítását szóban megígérő, annak viszont hivatalos, írásos alátámasztását elmulasztó tanfelügyelőségi jóváhagyás? Az a jóváhagyás, amely visszaigazolta volna a főtanfelügyelő-helyettes, Török Zoltán nyilvánosság előtt tett kijelentését, hogyha legalább tizenkét gyermek jelentkezik és felvételt nyer, az osztály indulását legkésőbb tanévkezdéskor a tanfelügyelőség engedélyezi.
És nem utolsósorban miért nem állt ki és áll ki (ismét) nyilvánosan a főtanfelügyelő-helyettes a Kolozs megyei RMDSZ februári MKT-küldöttgyűlésén elhangzott, számunkra biztatást jelentő ígérete mellett, amely azt a látszatot keltette: van még esély! Ezen ígéretre alapozva jelentkezett ugyanis a tehetségfelmérő vizsgára az adott szó erejében bízó azon tizenhat gyermek, akiknek most mégis távoznia kellett!
Egyszóval az illetékes tanügyi szerveknek nem lett volna szabad visszaélnie gyermekeink megelőlegezett bizalmával a számok mögé bújva. Semmi sem igazolja ugyanis azt a képtelen eljárást, amely két hónappal az iskolakezdés után felszámolásra ítélte azt az osztályt, ahova tehetségük folytán felvételt nyertek ezek a mindenféle pedagógiai elvnek ellentmondó procedúrában játékszerként használt gyermekek, akikben ez az eljárás komoly lelki törést okozott. Szinte hihetetlen, hogy mindez mégis megtörténhetett!
Milyen célt szolgált ezen színjáték? Kiknek állt érdekében, hogy ennyi energiát beleölve és beleöletve végigjátszassák velünk, elszenvedőkkel ezt a gyermek- és kisebbségbarátnak semmiképpen sem nevezhető kutyakomédiát? Egy bizonyos: nekünk ez semmiképpen sem szolgálta és szolgálja az érdekeinket!
De ki tudja? Isten nevében, mégis reménykedjünk!
SZÉKELY GÉZA
A szerző képzőművész-tanár, Apáczai Csere János Elméleti Líceum
Szabadság (Kolozsvár)

Feladatainkat nem mi választjuk
Tanárként kezdte, majd az erdélyi magyar falvak szokásértékei után kutatott. Körbejárta a fél világot, írt művészetről, hagyományokról, hányatott sorsú regényhősről. Gazda József kovásznai író az erdélyi magyar kultúra napszámosa, aki a fiatalságnak a nemzeti ügyek iránti érdektelenségét is rosszallja.
– Mi vesz rá egy tanárembert arra, hogy kezében egy magnóval elinduljon erdélyi falvakba szociográfiai helyzetképeket vizsgálni?
– Engem eleinte a művészet érdekelt. Művészettörténeti és kortárs művészettel kapcsolatos írásaim közül már egyetemista koromban publikáltam Kolozsvárott az Utunk folyóiratban és az Igazság című napilapban, de rádiózással is próbálkoztam. Sepsiszentgyörgyön nőttem fel kisvárosi élethez szokva. Első munkahelyem, Székelykocsárd, majd később Kovászna akkoriban még vidéki tempóban mozgott: a népi múlt és a hagyományos értékek ott keltették fel az érdeklődésemet. 1970-ben végre sikerült magnóhoz jutnom, és akkor elindultam Erdélybe megkeresni az öregeket, hogy felkutassam a magyar múlt kincseit. Aztán kitágítottam a határt: elindultam a Kárpát-medencébe, majd a nagyvilág magyarsága után kezdtem kutatni. A 2000-es években sikerült bejárnom Európa mellett a fél világot, Kanadától Dél-Amerikán át Ausztráliáig és Új-Zélandig. Mintegy ötven országban kerestem meg a szétszéledt magyarságot, vizsgálva hogyan élnek, miként őrzik a szokásokat. Ezekből később számos kötet született.
– Miért éppen a népi kultúra rögzítése lett a kezdeti cél?
– Egyszer rádöbbentem arra, hogy a kommunista berendezkedés minden erejével a hagyományos életmód teljes szétzúzásán fáradozott. Kollektivizáltak, üldözték az ősi szokásként kialakult rendet, majd Ceauşescu falurombolása következett. A régi értékekből valamennyit menteni kellett. A hetvenes években olyan öregeket kerestem meg, akik a századfordulót már felnőttként, esetleg fiatalként élték meg. Olyanokhoz indultam el, akik egykor még gyertyaláng mellett fontak, akik emlékeztek, milyen volt a világ autó, mozi, elektromos áram nélkül. Az „állóvíz-világ” embereit kerestem, akiknek a hétköznapjai és a történelem lassabban változott, nem a huszadik század végi, illetve a mai őrült rohamban.
– 1975-től Tamási-darabokat vitt színre diákszínjátszóival. Az írás, a tanítás és a falujárás mellett hogyan jutott idő színművek betanítására is?
– Amikor Székelykocsárdon tanítottam, azt láttam, hogy a fiatalok miként ápolják a karácsonyi és a húsvéti színdarabok hagyományát. A régi falu megélte a maga drámáját a kollektivizálás miatt, így felüdülés volt a régi szokásokhoz nyúlni. Nagyenyeden ünnepi alkalmakkor inkább irodalmi műsorokat rendeztem, mert a régóta ott élő és munkálkodó tanárok színdarabokat vittek diákszínpadra, én pedig nem akartam tolakodni. A diákszínjátszással igazából Kovásznán kezdtem foglalkozni. Hogy hat-nyolchónapnyi próba után – hiszen minőségi előadásra törekedtünk – elhatároztuk, hogy nem csupán a helyi közönségnek mutatjuk be munkánkat. Ezért turnézni kezdtünk, s így váltunk Erdély falujáró színházává. A szórványokban megtartó igékként hatottak kétévenként ismétlődő előadásaink olyannyira, hogy még a hatalom figyelmét is felkeltette, s az ő megbízottjaik is nyomunkba szegültek. Így vált hatalmassá az országjárás öröme és sikerélménye. Tamási Áron Énekes madara például száznégy előadást ért meg.
– Gazdáné Olosz Ella textilművész nevét Erdély-szerte ismerik. Hogyan hatott a művésztárs az ön munkásságára?
– Már főiskolás lányként igazi tehetség volt. Művészeti írói pályámat Gyárfás Jenő író, festő és grafikus életének, munkásságának körbejárásával kezdtem az 1957-es Korunkban A Gyárfás-tragédia címmel megjelent tanulmányommal. Tragédia, hiszen a szupertehetség kimegy vidékre és Ady szavaival élve a dudva, a muhar, a gaz lehúzza, elsekélyesedik, elveszti a tehetségét. Ettől féltettem Ellát, s talán egy picit magamra is gondoltam. Innen született a világ művészete megismerésének, az azzal való lépéstartásnak a gondolata. Aztán a hetvenes években volt egy időszak, amikor a vasfüggönyön egy parányi rés keletkezett, s többszöri visszautasítás utáni tiltakozó folyamodványomra végül mégis kiengedtek az országból. Mi pedig elindultunk, és kétévenként bejártuk Nyugatot. Párizs és London után Róma, aztán Spanyolország, majd Kelet-Ázsia, Törökország, Szíria, Irán, Irak, Pakisztán, Afganisztán, Egyiptom következtek. Velencét – ha tehettük az ottani Biennálékért – beépítettük útjainkba, hogy a modern művészet alakulását is követni tudjuk. Így együtt ismertük meg az egyetemes művészet régi és új vonatkozásait.
– Miként sikerült a tanítás során a nemzeti értékeket és a fennmaradás fontosságát átadni diákjainak?
– Csodálatos irodalmunk kincsesbánya. Életem legcsodálatosabb értelme az volt, hogy azt taníthattam, arra nyitogathattam a lelkeket. Diákjaim nemcsak átvették ezeket, de a színjátszás művelése által hozzá is járultak a vidéki hagyomány kincseinek ápolásához, fennmaradásához. Az is előfordult, hogy egy beszédes, idős embert ajánlottak, akihez elmehettem, és gazdag anyagot gyűjthettem. Az akkori diákok még megértették ennek a fontosságát.
– A Ceauşescu-rendszerben hogyan lehetett a magyar irodalmi és kulturális értékeket fenntartani, és közíróként továbbadni a Szekuritáté megfigyelései közepette?
– Két művészeti monográfiám is az íróasztal fiókjába maradt, miután kényszerűen le kellett állítani közlésüket. A Mindennek mestere – a falusi tudás könyve című írásom 1982-ben készült el, de csak 1994-ben jelenhetett meg. Az Egyiptomi tűnődéseket sem adathattam ki a rendszerváltás előtt. Amikor Csángóföldön jártam anyagot gyűjteni, a Szekuritáté becipelt a bákói központjába. Kísérteties emlék, amikor egy frissen érkezett tagbaszakadt ember már tűrte volna az ingujját. „Tudjuk, hogy ki vagy, te gazember” – mondta, s elindult felém. Észrevettem, hogy az őrnagyként bemutatkozott társa – aki addig „velem foglalkozott” – oldalról intett a kezével, hogy engem nem kell ütni. Mai napig nem tudom, miért állította le a társát.
– 1956-ban egyetemista volt. November elsején elvezette az egyetemi hallgatók egy csoportját a Házsongárdi temetőbe, és ott beszédet is mondott. Mi történt akkor?
– Pesten forradalom volt, sokan meghaltak, s benne volt a levegőben, hogy emlékezni kell rájuk. Fekete szalagot tettünk ki az egyetemen, s arra hivatkoztunk, hogy halottak napja van. Sokan az írók sírjait tették rendbe, s az én évfolyamom virágokkal indult el régi nagyjainkhoz emlékezni. Én – mint aki legjobban ismertem az évfolyamomon a temetőt, s végiggondoltam, hová kell eljutnunk – elöl mentem. Ha jól emlékszem, a Dsida-sírnál kezdtük, én vezettem oda a mintegy 15-18 évfolyamtársamat. Egyszer csak azt vettük észre, mind többen-többen csatlakoznak hozzánk, s több százas tömeggé duzzadtunk. Legalább két-háromszázan – de az is lehet, még többen, mert valósággal hömpölygött utánunk a tömeg. A magyar ’56 csodája ott – a házsongárdi csendben – ebben nyilvánult meg. Látni lehetett a figyelő szemeket is, s kezdtük érezni, hogy egyre veszélyesebbé válik a helyzet. Főleg, hogy miután a hozzánk csatlakozottak közül egy-egy sírnál előállt valaki – talán a helyzet hozta ezt is – elszavalni egy verset, a másik sírnál pedig mindez megismétlődött. Minden spontán módon történt. Elöl mentem, mert tudtam, hogy a közelben kiknek a sírjai vannak, s közben éreztem, ebből baj lehet. Ezért kezdtem a kapu felé vinni a tömeget. Amikor már túl voltunk a legnagyobbakon, Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós s még Józsa Béla sírján is – akit kommunista költőként villámhárítónak szántunk –, Szentgyörgyi István színművész sírjához értünk, már elég közel a kijárathoz. Ott éreztem, hogy „oszlatni” kell. Rövid beszédet mondtam a halottak napjáról, s arról, hogy most új halottaink ezreit is gyászoljuk, és kértem, egyperces néma tisztelgéssel emlékezzünk rájuk. Még némán álltunk, amikor a tömegben valaki elkezdte, aztán már mind együtt énekeltük nemzeti imánkat. Még tartott a döbbenet, bennem is, amikor meg tudtam szólalni, mindenkit felkértem, menjen csendesen haza. Ott álltam a sír peremén, jó félméternyivel a megilletődötten emlékező tömeg fölött, amikor valakik behúztak egy bokorba, a fejemre tettek egy bundasapkát s egy kabátot, s a fülembe súgták: „tűnj el, mert tele vagyunk szekusokkal, s letartóztatnak”, s hogy majd a kabátot tegyem a Józsában – a bentlakásunkat nevezték akkor így – a folyosón levő fogasra. Innen tudtam, hogy diáktársak lehettek. Az a nap életem egyik legszebb emlékévé vált, annak ellenére, hogy ’89-ig kísértett az árnyéka, végig számon tartottak, követték lépteimet.
– Mikor érezhette magát újra biztonságban?
– Az egyetem akkori KISZ-titkára jó tíz évre rá üzent nekem, hogy sikerült elégetnie a dossziémat. Addig csak csodálkoztam, hogy nem tartóztattak le. Talán egy éppen a közelben lévő kályhának és egy ember jóakaratának köszönhetem, hogy akkor megúsztam. Amikor később, a 2000-es években kikértem a dossziéimat, a Szekuritáté velem kapcsolatos feljegyzései valóban csak 1957-től kezdődtek, azelőttről semmi sincs...
– Eltelt hatvan év. Meddig látja átmenthetőnek és bővíthetőnek az erdélyi magyar köz- és kulturális életet?
– Ha a jelenkori fiatalságra gondolok, elégedetlenség tölt el, hiszen sokan nem tudják, hova tartoznak. Kevesen gondolják úgy, hogy a közösségépítés számukra is feladatot jelent. A hovatartozás nem választható meg, így nem is cserélhető le. Ha Isten ennek a népnek a tagjává teremtett, annak felelős tagja vagy, azért tenned is kell valamit. Hiszen a nemzet általad is él.
– Huszonnyolc kötete jelent meg eddig, idén ősszel egy újabb látott napvilágot, rendhagyó módon regény műfajban, A hajótörött címmel. Nincs megállás?
– Ezt nem én döntöm el. A feladatok kívülről vagy belülről, de jönnek, nekem pedig meg kell azokat oldanom. Most az elmúlt hatvan év alatt megírt művészeti tanulmányaimból szeretnék egy válogatást megjelentetni Erdély művészetéért címmel.
Kádár Hanga
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Elismerésözön Kolozs megyei magyar pedagógusoknak
Háromféle díjat vehettek át az arra érdemes Kolozs megyei pedagógusok Tárkányi Erikától, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete elnökétől szombat délelőtt a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében, miután meghallgatták a szemet gyönyörködtető népviseletbe öltözött Kis Evelin, a Református Kollégium X.A. osztályos tanulója által előadott népdalt. Köszöntőjében Székely Árpád, a házigazda intézmény igazgatója azt kívánta: az RMPSZ továbbra is töltse be szerepét, és tudjon még többet tenni a magyar pedagógustársadalomért, mert „megérdemeljük a mindennapi harcért, munkáért, amit teszünk”.
„A pedagógusszövetséghez idén tavasszal érkezett a megkeresés a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről, miszerint Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel szeretnék kitüntetni az anyaország határán túli pedagógusokat. A felkérésben úgy fogalmaztak, hogy erre a díjra olyan pedagógust javasolhatunk, aki idén szeptemberben vonul nyugdíjba. Megyei szövetségünk részéről a javaslattételek megtörténtek, és mindkét pedagógusunkat elfogadták erre a magyar állami kitüntetésre” – közölte Tárkányi Erika, majd átadta Nagy Vilma tanítónőnek és az idén elhunyt Tőkés Erika magyartanár leányának, Tőkés Orsolyának az emlékérmet. Négy pedagógus részesült Apáczai-díjban, amelynek elnyerésére az RMPSZ Tudományos Tanácsa kétévente pályázati lehetőségét hirdet. Ennek célja a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének felmérése, segítése és ösztönzése. A Tudományos Tanács nyilvántartja mindazokat a pedagógusokat, akik valamely területen tudományos értékű munkát végeznek, számba veszi az eddig megjelent munkákat, és lehetőségei függvényében népszerűsíti azokat, hogy az azonos vagy határtudományok művelői kapcsolatokat építhessenek ki egymással, közös projekteket valósítsanak meg. A Tudományos Tanács méltó emléket kíván állítani Apáczai Csere János munkásságának azáltal, hogy létrehozta a róla elnevezett díjat, és kétévenként odaítéli a legjobbaknak érdemesült, önálló kötetben, elismert tudományos szakirányú lapban megjelentetett vagy a világhálón közzétett munkák szerzőinek. Az Apáczai-díj Dicsérő oklevelét vette át Katona Lajos a Látássérültek Kolozsvári Intézetének történetéről szóló munkája, valamint Málnási Ferenc több mint negyven év alatt közzétett publikációinak elismeréseként. Az Apáczai-díj Elismerő oklevelében részesítették Bucur Tünde Csillát tudományos tevékenységének és Plesek Zoltán Ákost Az életmentő orvosi segítség megtagadásának racionalitása című munkájának elismeréseként. Az Érdemes oktató-nevelő díjat idén 15 Kolozs megyei pedagógus vehette át (zárójelben a laudáló neve): Székely Árpád tanár (Rácz Melinda), Bota Ilona óvónő (Bódi Tünde), Darvasi Gyöngyvér tanár (Antal Orsolya), Demeter Zsuzsa tanár (Dózsa Izabella, Kötő Andrea), Gál-Máté Éva óvónő (Komáromi Tünde), Kassay Ildikó tanár (Czondi János), Kató Levente tanár (Márton Zsolt), Kulcsár Margit tanító (Márton Zoltán), Nagy Emese tanár (Vorzsák Milán), Nagy Vilma tanító (Kállay-Miklós Tünde), Ráduly Zörgő-Éva tanár-logopédus (Schuller Hajnal), Szabó Mária tanító (Timsa Ildikó), Tamás Éva tanár (Török Zita), Tárkány Margit tanár (Pávai Erika), Varga György tanár (Szabó Gábor). A tartalmas, nagy gonddal és igényesen összeállított laudációk felolvasása során képet alkothattunk emberi és pedagógusi képességeikről, több évtizedes tevékenységükről. A díjazottak a dicsérő szavak után köszönetet mondtak a kollégáknak és a családtagoknak a munkájukban nyújtott támogatásért. Végezetül Székely-Varga Gyopár XI.A. osztályos kollégista versmondását hallgathatták meg, majd a kórus fellépésével zárult a díjátadó ünnepség.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Emelt hangulatú együttlét
Huszonöt éves a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 
Adventi hangulat és bensőségesség jellemezte a romániai magyar pedagógusszövetség fennállásának 25. évfordulója alkalmából sorra kerülő rendezvényt, amelyben a visszatekintő megemlékezése mellett a szép szó, a költészet, a zene, a tánc is helyet kapott. A Székely Mikó Kollégium konferenciatermét szombaton zsúfolásig megtöltötték a pedagógusok, a rendezvényt számos közéleti személyiség is megtisztelte jelenlétével.
A rendezvény a sepsiszentgyörgyi középiskolák képviselőinek bevonulásával és a Szózat eléneklésével kezdődött. Szabó Margit alsóháromszéki RMPSZ-elnök köszöntötte többek között Potápi Árpád János államtitkárt, a Magyarországi Nemzetpolitikai államtitkárság küldöttét, dr. Maruzsa Zoltán anyaországi miniszteri biztost, Király András kisebbségi oktatásért felelős államtitkárt, Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselőket, az EMNT, MPP jelenlévő elnökeit, a vajdasági, szlovákiai, kárpátaljai, horvátországi és más megyei pedagógusszervezetek, a történelmi egyházak és a helyi önkormányzat képviselőit, a Sapientia-egyetem rektorát, Székely Gyulát, a BBTE rektorhelyettesét, dr. Sóos Annát, és azokat a pedagógusokat, akikért a Mikó régi dísztermében 25 évvel ezelőtt összegyűltek a tenni akaró alapítók. Legnagyobb tapsot (a későbbiekben többször is) az örökös tiszteletbeli elnökké választott, hosszú ideig a szervezet vezetőjeként, a közösségépítő munka kovászaként tisztelt Lászlóffy Pál kapta. 
Burus Siklódi Botond RMPSZ-elnök, Kondor Ágota mint a vendéglátó intézmény igazgatója, Sztakics Éva Antal Árpád polgármester szavainak tolmácsolójaként és Péter Sándor megyei RMPSZ-elnök is szólt a meghívottakhoz. Méltatták a pedagógusszövetséget mint politikamentes, stabil és megbízható szervezetet, amely programjait nem változtatta, mellette kitartott, ugyanakkor odafigyelt a szegény diákokra, a kiemelkedő tehetségekre, a nyugdíjas pedagógusokra és tagjainak lelki életére is.
Potápi Árpád adatokkal szemléltette, hogy a magyar kormány szívügyének érzi az erdélyi oktatást: szakképző iskolák tanműhelyeire, tangazdaságaira 310 millió forintot, a csángó oktatása 95 milliót adományozott az anyaország. S mert születésnapra nem illik üres kézzel jönni – mondta –, 1 millió forintot ígért informatikai fejlesztésre, valamint Péter Sándor már korábban felvetett szoborállítási tervének megvalósítására további 3 millió forintot, ebből a legnagyobb pedagógusnak, Apáczai Csere Jánosnak készülne szobor.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a félig végigvitt dolgok nem hoznak megoldást, intézményes autonómia kell. Az EMNT ez alkalommal Kós Károly-díjjal tüntette ki Lászlóffy Pált.
A továbbiakban emlékplaketteteket és emlékérmeket osztottak ki azon szervezetek, intézmények képviselőinek, akik az évek során támogatták az RMPSZ tevékenységét, az RMPSZ-díj aranyfokozatát post mortem Borbáth Mihály történész kapta meg.
A vendégek méltányolták az ünnepséget produkcióikkal szebbé tevő  Vaszi Levente, Nyisztor Ilona és Stekbauer Hanzi Réka énekeseket, Kilyén Ilka színművésznő és Turbuk Mária diák szavalatát, a Pro Musica-kórus fellépését, vastapsot mégis a mikós diákok néptánccsoportja kapott, majd egyházi áldással és a Himnusz eléneklésével zárult a pedagógusok emelt hangulatú ünnepe. 
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ma a Mátyás-ház előtt tiltakozott Székely Géza
Ezekben a percekben hagyja el a Mátyás király szülőháza előtti teret Székely Géza művész-tanár, aki a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozatos ötödik osztályának megszüntetése ellen tiltakozik.
Az oktató ma 11-12.20 óra között tartózkodott az épület előtt. Holnap, kedden, december 13-án 12:45-14 óra között ugyanott fejezi ki nemtetszését az intézkedés ellen. szabadsag.ro

56-os rajzpályázat legjobbjai a főkonzulátuson
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében nyitották meg hétfő délután azt a tárlatot, amely a Kolozsvár Társaság iskolás diákok számára kiírt 1956 az emlékekben című rajzpályázat legjobb munkáit mutatja be.
Az eseményen Mile Lajos főkonzul azt emelte ki, hogy a megmérettetésre, amely az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójának apropóján szervezett ünnepségsorozat része, a beérkezett 154 alkotás egyaránt a diákok és a tanárok hozzáállását dicséri. A fiatalok meglepően érett módon közelítették meg a témát, annak ellenére, hogy a mai nemzedék keveset tud azokról a véres eseményekről, a történelemkönyvek méltatlanul keveset foglalkoznak a témával. A Kolozsvár Társaság nevében Veress Enikő gratulált azoknak a Kolozs megyei magyar iskolákban vagy magyar tagozaton oktató tanároknak, akik a verseny kapcsán 12-19 éves tanítványaikat felvilágosították 1956-ról. Külön dicséret illeti az aranyosegerbegyieket, akik három pályamunkát küldtek be. A zsűri elnöke, Horváth László elmondta: a 154 beérkezett műből a kiállításon a huszonnégy legjobbnak bizonyult grafika, rajz és festmény látható. A két kategóriában (középiskolások és gimnazisták) meghirdetett pályázat fődíját Nagy Norbert (János Zsigmond Unitárius Kollégium, 11. B oszt.) nyerte el, elsődíjas Asztalos Andrea (Református Kollégium, 10. A) és Marinka Izabell (Apáczai Csere János Elméleti Líceum, 8. A). A huszonnégy munkát január közepéig lehet megtekinteni.
Ördög Béla Szabadság (Kolozsvár)

Sepsiszentgyörgyön ünnepelt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) 25 év az anyanyelv szolgálatában
25 évvel ezelőtt, 1991. december 14- én a Székely Mikó Kollégium régi dísztermében 84 küldött írta alá a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító dokumentumát. Ezt megelőzően a marosvásárhelyi Vártemplomban felröppent gondolattól a ma jól működő szervezetig, amely eredményesen fogja át, szervezi és a megérdemelt elismeréssel jutalmazza a romániai magyar pedagógusok és diákok munkáját, hosszú volt az út. Tele munkával, nehézségekkel, akadályokkal, de eredményekkel, emlékezetes pillanatokkal, ünnepekkel is. Ilyen tartásos, színvonalas, építő gondolatokban és művészi élményekben gazdag rendezvény volt az elmúlt negyedszázadra visszatekintő jubileumi megemlékezés, amelyet az alapítás színhelyén december 9-én világi és egyházi méltóságok, elöljárók, pedagógusok részvételével tartottak.
Ne politizálj, építkezz! Látványos kezdetként Sepsiszentgyörgy középiskolái vonultak be az iskolazászlóval a helybeli Művészeti Líceum fúvós kvintettjének játékára. A tágas konferenciatermet megtöltő több mint háromszáz résztvevő együtt énekelte a Szózatot Lőfi Gellért igazgató tanár orgonakíséretével. Szabó Margit műsorvezető felvezető szövege után a meghívottakat, vendégeket, támogatókat, együttműködő partnereket és a házigazdákat Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke köszöntötte. „Ne politizálj, építkezz! – idézte Bethlen Gábor fejedelem cselekvésre ösztönző szavait, majd kiemelte, hogy az eltelt 25 év a szolgálat, az építkezés, a küzdelem, a magyar nyelvű közoktatás minőségi fejlesztése érdekében végzett munka időszaka volt. Az érdekvédelemre és érdekérvényesítésre összpontosító kezdeti szerepvállalást a sokkal aktívabb, szerteágazóbb cselekvésvállalás évei követték, kínálkozó lehetőségekkel, szakmai kihívásokkal, sikerekkel és kudarcokkal. Mindezt a jubileumi eseményre készített kiadvány és a képernyőn pergő képek bizonyították. A további cél, hogy a romániai magyar gyermekek egy jól működő, fejlődő minőségi oktatási rendszer keretében tanulhassanak. Ennek érdekében minden kínálkozó lehetőséget ki kell használni, az oktatásügy minden szereplőjének minden szinten vállalnia kell mindazt, amit tudása, tehetsége, társadalmi és szakmai helyzete lehetővé tesz – hangsúlyozta az elnök. Más a feladata, a felelőssége, mások a hatáskörei az oktatáspolitika és az oktatási hatóság képviselőinek, az RMPSZnek – mint civil szakmai, érdekvédelmi szervezetnek –, a pedagógusoknak, a diákoknak és a szülőknek. És más a feladata az anyaországnak. E területek folyamatos együttműködését kell megvalósítani a közös ügy, a romániai magyar oktatás megmaradása és fejlődése érdekében. Dr. Kondor Ágota, a vendéglátó iskola igazgatója az embert formáló pedagógus személyiségének fontosságára hívta fel a figyelmet, és kívánt erőt, kitartást ahhoz a munkához, amit Németh László a természet nyers gyémántjának szép vigyázattal való csiszolásának nevezett. Szobor Apáczai Csere Jánosnak Dr. Péter Sándor, az RMPSZ Kovászna megyei elnöke, a szövetség alapító tagja a kezdetekre emlékezett, majd azt javasolta, hogy állítsanak szobrot Sepsiszentgyörgyön az erdővidéki születésű első nagy erdélyi pedagógusnak, Apáczai Csere Jánosnak, ami egyben főhajtást jelentene a mindenkori névtelen tanító előtt is. A vendéglátó város polgármesterének beszédét Sztakics Éva alpolgármester tolmácsolta. Antal Árpád a gondokat vette számba: iskoláinkat visszaállamosítják, az egyházi javakat nem szolgáltatták vissza, a székelyföldi diák, bármennyire is szeretné megtanulni a román nyelvet, a jelenlegi helyzetben képtelen rá, a pedagógusok egyik fizetéstől a másikig élnek, anyanyelvünkön továbbra sem működik önálló fakultás a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Többek között ezekért a megoldandó kihívásokért van szükség az összefogásra és egy olyan megbecsült szakmai szervezetre, ami egy biztos pont és kapaszkodó a pedagógusok életében. Óvodafejlesztési program indul Az elmúlt 25 év alatt az RMPSZ az erdélyi magyarság megmaradásának fontos alappillére tudott lenni, megvalósítva az összefogást az anyanyelvű oktatás ügyéért. Szakmai konferenciákat, továbbképzéseket, versenyeket szervezett, összekovácsolva a pedagógusok által a magyar iskolákat – értékelte a szövetség munkáját Potápi Árpád, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának államtitkára, a rendezvény fő- védnöke. Kiemelte Lászlófy Pál István, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnökének érdemeit, akinek tevékenységét nemrégiben a Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki. A magyar állam és az RMPSZ eredményes partnerségét jelzik a közösen végrehajtott sikeres projektek, mint a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program, amely 29 helyszínen 44 pedagógus bevonásával csaknem 2000 gyermek számára biztosítja az anyanyelvű oktatást, továbbá a szakképzési terv megvalósítása 39 szakképző intézmény tanműhelyének és tangazdaságának kialakításával, felújításával. Potápi Árpád egy újabb nagy projektről szólt, amelyben számítanak a szövetség közreműködésére. A magyar kormány a jövő évtől indítja a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot a bölcsődék támogatásával egyetemben. A program keretében Erdélyben 900 millió forintból 200 játszótér kialakítására kerülhet sor, 300 millió forinttal az óvodák eszközfejlesztését, 227 millió forinttal a módszertani fejlesztésüket támogatják. A 17 milliárdos óvodai programot két hete fogadta el magyar kormány. Beszédének zárómondatában születésnapi ajándékként a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága részéről egy emlékplakettet és a vele járó egymillió forintot ajánlotta fel a szövetségnek informatikai fejlesztésre, további hárommillió forintot pedig az Apáczai Csere János-szobor felállításához. Az egy évszázaddal ezelőtti kiemelkedően jól szervezett, jó teljesítményt nyújtó magyar oktatási erőtér visszaállítására dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságának miniszteri biztosa a Kárpát-medencei pedagógusszervezeteknek, köztük az RMPSZ-nek is az együttműködés lehetőségét ajánlotta fel. Az Európai Unió támogatásával induló hétmilliárd forintos operatív program az emberi erőforrás-fejlesztésre irányul az oktatás területén. Versenyképes oktatás Az RMPSZ ráérzett arra, hogy létünk alapját jelenti a versenyképes anyanyelvi oktatás, és az oktatási hálózat újragondolását, újraalakítását tűzte ki célul, megszervezte az oktatási központokat, a pedagógusok továbbképzését, a tehetséges diákok gondozását és mindazt, ami az oktatási rendszer megerősödését szolgálja – mondta Király András, a román közoktatási minisztérium államtitkára, aki tíz éven át a pedagógusszövetség Arad megyei szervezetének az élén állt. Ma a 117 középiskolából, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, 74 önálló jogi személyiségként működik, 1400 iskolában van valamilyen szintű magyar nyelvű oktatás, és 10.000 pedagógus dolgozik a rendszerben – sorolta az államtitkár, majd a Bethlen Gábor idézet kapcsán kifejtette, hogy az érdekvédelemnek, a politizálásnak és a cselekvésnek össze kell fonódnia. Különösen ma, amikor visszaköszönnek az 1990-es évek, még nagyobb szükség van az összefogásra annak érdekében, hogy jól szervezett oktatási hálózatunk elnyerje a kezdettől óhajtott ön- állóságát. Ha a diák jól érzi magát, nem szorong, magabiztos és életvidám, akkor szívesen jár iskolába. A tanár–diák kapcsolat javításának a feltétele, ha a pedagógusok alkalmazzák a tanulók jogállására vonatkozó szabályzat elő- írásait, és ezáltal befolyásolhatják a jövő nemzedék hozzáállását a munkához – hangzott el a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségét képviselő bolyais diák, Bucur Tamás köszöntőjében. Sajnos nem tudja azt az örömhírt bejelenteni, hogy megszűnik az iskolai tanterv és tananyag, és a diákra szabják az oktatást, mint azokban az országokban, ahol a nemzetközi felmérés a legjobb eredménnyel járt. Ahogy azt a hírt sem közölheti, hogy némely ázsiai országhoz hasonlóan (ahova gyakran küldenek), Romániában is a nemzeti jövedelem 20-24 százalékát fogják az oktatásra fordítani, bár jelenleg a megígért 5-6 százalékot sem teljesítik – mondta Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője. Beszédének végén az Apáczainak tulajdonított szavakkal biztatta a jelenlevőket, miszerint lerombolhatják egy népnek a templomait, megszüntethetik az iskoláit, de ha a lelke erős marad, ismét naggyá lehet. Majd ismertette ajándékát, miszerint Gullyás Beatrix és tanára, Szolláth Hunor egy kétnapos brüsszeli jutalomkiránduláson vehetnek részt. A meghátrálások nem hozhatnak megoldást Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének üdvözletét Sándor Krisztina ügyvezető tolmácsolta. Tőkés László kiemelte a történelmi egyházaknak és a magyar élet legszélesebb pászmáját felvállaló RMPSZ-nek az iskolaügyünk képviseletében és fenntartásában vállalt szerepét a társadalmi visszarendeződés mostoha körülményei között is. Az elmúlt 25 év közös tanulságának nevezte, hogy a félig véghezvitt dolgok, a szépítőleg kompromisszumoknak nevezett meghátrálások nem hozhattak megoldást gondjaikra, az igazi talpra állást és kiteljesedést az intézményes autonómia megvalósulása biztosíthatja. A beszéd végén bejelentette, hogy Lászlófy Pált az EMNT Kós Károly-díjával tüntetik ki januárban Nagyváradon. A nemzetstratégia legfontosabb sarokköve, a mai világ kihívásaihoz igazodó, a használható és felelősséggel párosuló, mindenki számára elérhető minőségi magyar oktatás a közösség boldogulásának a feltétele. A pedagógus tehet azért is, hogy az egyéni érvényesülés csábító lehetőségei ellenére tanítványai az itthon maradást válasszák – hangsúlyozta a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről felszólaló Gáll Hajnalka tiszteletbeli konzul. A jól működő távoktatásos pedagógusképzésben és továbbképzésben, konferenciák szervezésében, az iskolai támogatásokban, a tanulócserékben, tanulmányutak szervezésében nyújtott segítség révén az RMPSZ egyik fontos együttműködő partnere volt az egri Eszterházy Károly Egyetem, amelynek rektora, dr. Liptai Kálmán Csaba a szövetség elnökét és tiszteletbeli elnökét a volt főiskola egyetemmé nyilvánítása alkalmával kiállított emlékéremmel tüntette ki. A Kárpát-medencei társ-pedagógusszövetségek és egyesületek nevében Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke köszöntötte a nagy testvért, a következő szavakkal: „a határokon túl addig van jövője a magyar nyelvnek, amíg beszélői fontosnak tartják az átörökítését szülőről gyermekre, amíg hisznek abban, hogy boldogulásuk eszköze lehet, amíg nem hajlandók sem lelket, sem hazát cserélni”. Jókai Tibor átnyújtotta a szlovákiai pedagógusszövetség díszoklevelét és ajándékát, majd ezt követően a kárpátaljai, vajdasági, észak-bácskai, horvátországi szervezetek is átadták ajándékukat a szövetség vezetőinek. Lászlófy Pál, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnöke végigtekintett az úttörés időszakán, amikor az önálló magyar oktatási rendszer létrehozásának rendelték alá tevékenységüket az alázat és a szolgálat jegyében. Az akarat megvolt, de le kellett győzni az akadályokat. Ezért a kitartó munkáért köszönetet mondott az alapítóknak, a különböző szintű vezetőknek, a szervezet minden tagjának. Megköszönte az anyaország és oktatási intézményeinek támogatását, ami a jövőben is kulcsfontosságú lesz. Beszédét Márton Áron szavaival zárta: „Amint az egyénnek joga van az élethez, a családalapításhoz, a szabadsághoz, a munkához, a becsülethez, a tulajdonhoz, a művelődéshez, a vallás szabad gyakorlásához, ugyanúgy joga van a nemzetiségnek, hogy a maga sajátos életét szabadon élje, kultúráját fejleszthesse, a saját ügyeit a maga alkotta szabályok szerint és saját szervei által a maga felelősségével intézze a vele együtt lakó népek jogos érdekeinek tiszteletben tartása mellett”. Az ünnepségen a vargyasi Borbáth Károly történészt, könyvtárost, pedagógust a szövetség post mortem RMPSZ-díj arany fokozatával tüntették ki, amit a róla elnevezett vargyasi általános iskola igazgatója vett át. Az Örökség mozgalom erdélyi nagykövete, Kelemen Éva bemutatta a mozgalom videoklipjét, és annak népszerűsítésére kérte a jelenlevőket. A 25 évforduló alkalmával az RMPSZ emlékplaketteket és emlékérmeket adott a szövetség támogatóinak, intézményeknek, magánszemélyeknek, politikai pártok és alakulatok vezetőinek, a történelmi egyházak képviselőinek, a megyei és területi szervek vezetőinek és az általuk előterjesztett pedagógusoknak. A díjazottak magas száma miatt – 94 plakett, 500 emlékérem, 2310 emléklap – az ünnepségen az anyaországi és hazai támogató intézményeknek és személyeknek adták át az elismerés és köszönet jelét. A pedagógusok a megyei szervezetek által szervezett rendezvényeken vehetik át az elismerést. Megyénkből Tőkés András alapító társelnök, az RMPSZ megyei szervezetének volt vezetője, Horváth Gabriella jelenlegi elnök és Szolláth Hunor, a szovátai Teleki Oktatási Központ igazgatója kapott emlékérmet, Kilyén Ilka színművésznő, aki Faludy György Óda a magyar nyelvhez című költeményét adta elő vastapsot kiváltó átéléssel, a megyei szervezet javaslatára a támogatóknak járó emlékplakettet és emléklapot kapott, akárcsak e sorok írója, az RMPSZ 25 éves tevékenységét végigkövető tudósításaiért. A beszédek közötti színvonalas műsorban fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, népdalt énekelt SteckbauerHanzi Réka, csángó dalokat adott elő Nyisztor Ilona és Vaszi Levente, verset mondott Incze Melinda és Turbuk Mária, fellépett a Székely Mikó Kollégium kiváló néptánccsoportja. Az ünnepséget Zelenák József esperes, evangélikus püspökhelyettes áldása és a Himnusz zárta
Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely)

Pótolhatatlan szerepet tölt be a képzőművészeti tagozat
Az Apáczai líceum képzőművészeti osztályának megszüntetése ellen tiltakozik több kolozsvári civil szervezet. Valamennyien azt kérik az oktatási ügyekben illetékes szervektől, hogy állítsák vissza az évközben felszámolt V.B.-t, és hogy a következő tanév beiskolázási terveiben is szerepeljen a képzőművészeti V. osztály ezzel biztosítva a tagozat folytonosságát.
BMC: a képzőművészeti osztály engedélyezése nem “szívesség” 
A Barabás Miklós Céh (BMC) az Apáczai líceum képzőművészet tagozatának megalakulásától figyelemmel kísérte azon áldozatos tehetségpallérozó tevékenységet, mely során nemcsak hazai körökben, de nemzetközi viszonylatban is elismerést vívott ki magának ezen nevelési vonal, ezáltal is öregbítve az iskola hírnevét. Nem csoda hát, hogy a képzőművészeti osztály pedagógia- ellenes eljárással történt megszüntetésének lesújtó híre immár túllépte nemcsak Kolozs megye, hanem az országhatárokat is, felháborodást keltve képzőművészeti körökben szintúgy, mint a művészetkedvelő közönség széles táborában! – áll a romániai magyar képzőművészek színe-javát tömörítő szakmai szervezetnek szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
„Igaz ugyan, hogy a képzőművészeti nyelvezet, mint kifejezési forma egyetemes, de a hozzá fűződő szókincsanyag birtokbavételének előfeltétele az anyanyelven való tanulás! Nem is beszélve arról, hogy az általános műveltség megkívánta ismeretanyag megszerzése is csak anyanyelven lehet kellőképpen hatékony!
Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozatának léte tehát nem különleges adomány, hanem nemzetközösségi oktatásunk amúgy is szegényes palettájának speciális színfoltja, amit a tanügyminisztérium, valamint a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség illetékes vezetőinek is tiszteletben kellene tartania!” – fogalmaznak a céh vezetői abban a reményben, hogy az oktatásügyi illetékesek, valamint az RMDSZ  mindent megtesznek a képzőművészeti osztály visszaállítása érdekében a 2016/2017-es tanév második félévétõl. Ugyanakkor elengedhetetlenül fontosnak tartjuk, hogy a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség a következő, 2017/2018-as tanévre szóló beiskolázási tervébe iktasson be egy újabb képzőművészeti V. osztályt, amelynek létrejötte alapvetően fontos előfeltétele az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozata fennmaradásának” - kérik.
RMGYE: Kiváló lehetőséget biztosított a sérült gyerekek számára is 
Hasonló közleményt fogalmazott a Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete (RMGYE). „Döbbenetünk annál is inkább nagyobb, mivel évek hosszú során megtapasztaltuk, hogy ez a tagozat kiváló keretet biztosított a tehetségápolásban résztvevő diákok személyiségfejlesztésén kívül a sajátos nevelési igényű gyerekek integrációjára is” - írják.
Indoklásuk szerint az Apáczai líceum képzőművészeti tagozata az egyetlen magyar tannyelvű ilyen jellegű oktatási forma Közép-Erdélyben, amely rendszeres következetességgel képzőművészeti kiállításokat szervezett és szervez a magyar anyanyelvű sajátos nevelést igénylő gyerekek számára. Rajz- és fotóversenyeken, változatos képzőművészeti műhelyfoglalkozásokon számtalanszor megszólította a sérült gyerekeket, fiatalokat (látás-, és hallássérült, értelmi fogyatékossággal rendelkező, vagy súlyos tanulási- és viselkedészavarral küzdő diákokat).
„A képzőművészeti tagozat a mássággal szembeni elfogadó, illetve támogató magatartásával elősegítette hátrányos helyzetű gyermekeink készség- és személyiségfejlesztését, sőt mi több: szorgalmazta ezen gyermekek pozitív társadalmi megítélését!
A társadalom részéről a hátrányos helyzetűek iránt tapasztalható közöny, netán megvetés ellentéteként, az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozata által szervezett közös alkotó-alakító foglalkozásokon a családias, baráti légkör volt tapasztalható. A speciális bánásmód, odafigyelés erősítette gyerekeink motivációját, önkifejezési igényét, és hozzájárult annak felismeréséhez, hogy ők is egyenrangú szereplői a társadalomnak.  Megelégedéssel nyugtázhattuk az integráció iskolapéldáját: a fogyatékosságból adódó kiszolgáltatottság érzése csökkent, másmilyen gyerekeink ép társaikéval azonos feltételek közt, közösen fejezhették ki érzelmeiket, belső énjüket, világukat, a sok szép eredmény pedig nem váratott magára.
Egy európai és magát demokratikusnak nevezett társadalomban alapvető joga minden egyes gyereknek a képessége, adottsága, tehetsége szerinti nevelésre, oktatási formára anyanyelvén. Szinte közhelynek számít, mégsem elégséges hangsúlyozni: a modern kor pszichológiája és pedagógiája meggyőződéssel vallja: nem a gyereket kell az iskolához szabni, hanem az iskolát a gyerekhez. Ez teszi ugyanis lehetővé, hogy mindenki szabadon kibontakoztathassa önmagát. Az emberi és gyermeki jogok nyilatkozatai, egyezményei is mind-mind ezeket a nézeteket hangsúlyozzák. 
Ezzel szemben, a 21. századi, multikulturális nézeteivel büszkélkedő kolozsvári középiskolai oktatáspolitikában megdöbbentően más valóságot tapasztalunk: szárnyszegett, szegényessé zsugorodó, csupán számkeretek közé szorított oktatási-nevelési palettát, amelyben nem sok hely jut a képességfejlesztő alternatívákra, ami által egyre inkább elsivárosodik nemzetközösségi oktatásunk, amúgy is színszegény nevelési palettája.
Sajnálattal észleljük a helyben toporgás, sőt a visszafejlődés jeleit. Joggal tesszük fel tehát a kérdést: miért nem támogatja a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség a magyar anyanyelven történő képzőművészeti oktatást, noha arra reális igény van? Elképzelhető egyáltalán egy valamire való gyermekközpontúnak nevezhető, korszerű oktatáspolitika, ha abból kiiktatjuk a képzőművészeti nevelést, noha erre nemzetközösségünk részéről igény mutatkozik?
Az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban működő képzőművészeti oktatás hiánypótló, Közép-Erdély egyetlen ilyen jellegű tagozata, s mint ilyen, a jelenkori demográfiai mutatók tükrében, de a tehetségápolás sajátosságait tekintve sem mérhető a tömegoktatás mércéivel. A művészeti nevelés individuumra szabott, egyéni képességeket vesz figyelembe, megítélése és támogatása is speciális odafigyelést igényel. Ennek támogatását, ösztönzését várnánk el egy korrekt, korszerű, gyermekközpontú 21. századi oktatási rendszertől!
A fentiek tükrében, gyógypedagógiai elvként valljuk: pótolhatatlan az a szerep, amelyet betölt a szóban forgó képzőművészeti tagozat.
Kérjük a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséget, hogy a következő tanév beiskolázási tervébe iktasson be egy, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban létrehozandó V. osztályt, amely előfeltételét képezi a képzőművészeti tagozat további fennmaradásának. Nem kiváltság ez, hanem alapvető emberi, gyermeki jog.
Nyilatkozatunkat azzal a jószándékkal fogalmaztuk meg, hogy pozitív elbírálásban részesül a kolozsvári magyar tannyelvű általános iskolai képzőművészeti oktatás jövője, és továbbá is örülhetünk gyerekeink, fiataljaink időkön átívelő alkotásainak, önmaguk és a társadalom lehető legnagyobb hasznára” – érvel a magyar gyógypedagógusok romániai egyesülete.
A Kolozsvár Társaság kiáll a képzőművészeti tagozat mellett 
A Kolozsvár Társaság által szerkesztőségünkbe eljuttatott nyilatkozat értelmében a megszüntetett osztály hiánya súlyos következményekkel járhat a képzőművészeti tagozat megmaradása tekintetében.  „Éppen ezért határozottan kérjük, hogy az RMDSZ magyar oktatásért felelős országos vezetői lépjenek fel az illetékes hatóságoknál, hogy a következő tanév beiskolázási tervébe kerüljön be egy képzőművészeti V. osztály indításának a lehetősége, a mostani tanév folyamán pedig helyezzék vissza jogaiba a megszüntetett osztályt” – fogalmaz a nyilatkozat.
„A Kolozsvár Társaság több kiállítást is rendezett az Apáczais gyerekek rajzaiból, ezeknek szakmai és közönségsikere volt. Felelősnek érezzük magunkat a tehetséges rajzolni szerető és tudó gyerekek jövőjéért, és hogy ezek a gyerekek magyar nyelvű oktatásban részesülhessenek” – áll a közleményben.
Szabadság (Kolozsvár)

Apáczais szülők: diszkriminált a tanfelügyelőség, feljelentettük
Törvénytelenül járt el és diszkriminált a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség, amikor visszautasította az Apáczai Csere János Elméleti Líceum kérelmét a képzőművészeti 5. osztály indítására a 2016–2017-es tanévben – állítja huszonhat apáczais szülő, akik feljelentést is tettek január 12-én az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
A Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult szülők álláspontja szerint Valentin Claudiu Cuibus megyei főtanfelügyelő rosszhiszeműsége egyértelmű, hiszen magánbeszélgetéseken többször kifejtette, hogy a magyar tanulók nyugodtan jelentkezhetnek a román tannyelvű Romulus Ladea líceumba is.
A szülők jogi tanácsadását a kolozsvári AGFI csoport (Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért/Advocacy Group for Freedom of Identity) vállalta, amely 2016 végén alakult kolozsvári jogászokból és civilekből. A csoport célja az emberi, kisebbségi, állampolgári és az identitás szabad megválasztásához való jogok védelme, valamint a jogállamiság megerősítése és a közügyek átláthatóvá tétele.
Mint ismeretes, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum a 2016–17-es tanév előtt kérvényezte egy újabb, képzőművészeti 5. osztály indítását a megyei tanfelügyelőségnél, amit a tanfelügyelőség indoklás nélkül visszautasított. Ezután az iskola Király András  államtitkárhoz fordult levélben, aki nem nyújtott megoldást a helyzetre.  Később ismét a Minisztériumhoz fordultak segítségért  remélve, hogy kivizsgálják a történteket, viszont erre szeptember 14-e óta nem érkezett válasz.
Az oktatási törvény és az új osztályok elfogadására vonatkozó szabályozás szerint minimum 12 tanuló szükséges egy új osztály indításához. Az idei tanév előtt kérvényeztek és hagytak jóvá  a kolozsvári Romolus Ladea Képzőművészeti Líceumban két 5. osztályt 17 és 18 tanulóval és az Octavian Stroia Dráma és Koreográfia Líceumban egy induló 4. osztályt 12 tanulóval. Miután az iskola nem kapott engedélyt a képzőművészeti osztály elindítására, összevont osztályt indítottak, a törvény által meghatározott 30 fős felső létszám határ fölötti 32 fővel, normál tanrenddel.
Szabadság (Kolozsvár)

„Aki megtöri a diót, talál benne finomat”
INTERJÚ – Kocsis Tünde drámapedagógus a színházoktatásról, bibliodrámáról és arról, hogy nem kell félteni a fiatalokat.
– Már harmadik alkalommal, illetve évadban szervezi meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház az ESziK vagy isszák? elnevezésű projektet, amelynek keretében különböző korosztályba tartozó csoportoknak tartanak színházi különórákat. Miben tér el az aktuális kiadás a korábbiaktól?
– Úgy döntöttünk, hogy ezúttal középiskolásokat, egész osztályközösségeket szólítunk meg, mivel a korábbi alkalmakkor nehezen tudtuk mozgósítani ezt a korosztályt azokon a fórumokon, amelyeken meghirdettük. Próbáljuk ugyanakkor sajátos formában megvalósítani a tevékenységet, mégpedig az osztályfőnöki órákkal összhangban. Vannak osztályfőnökök, akik nem tudják, esetleg nem akarják tartalmasan kitölteni ezt a tanórát, holott az oktatási minisztérium számos, a középiskolásokat érintő témát javasol, amelyet különböző módon ki lehet bontani a diákokkal. Persze a projekt nemcsak nekik szól, hanem azoknak a pedagógusoknak is, akik fontosnak tartják, hogy diákjaik a színház világából is gazdagodjanak.
Az ajánlott témák átnézése után – sorra vettük a kolozsvári színház előadásait, és felkínáljuk az osztályfőnököknek a lehetőséget, hogy egy-egy ilyen tanórát ezzel a tevékenységgel töltsenek ki. Sok múlik a pedagógusokon, hiszen ők kezdeményezik a projektet a szülők és a tanulók számára. A szülők úgy jönnek a képbe, hogy a színházi különóracsomaghoz ugyan kedvezményesen lehet hozzájutni, hiszen a tevékenységekért nem kell fizetni, de a színházi előadás jegyét ki kell váltaniuk a résztvevőknek. A foglalkozás szerkezete egyébként nem változott: egy felkészítővel kezdünk, majd megnézzük az előadást, és tartunk egy feldolgozó találkozót – mindezt a közösen kiválasztott téma mentén.
Kocsis Tünde
1983-ban született Marosvásárhelyen, az Unirea Főgimnáziumban érettségizett. Elvégezte a kolozsváriBabeş–Bolyai Tudományegyetem néprajz–magyar nyelv és irodalom szakát, 2010-ben a vásárhelyi Művészeti Egyetem színházrendezői szakán is oklevelet szerzett. Drámapedagógusi és bibliodráma-vezetői képesítéssel is rendelkezik. 2016 elejétől a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozatának irodalmi titkára, 2015-től pedig drámapedagógusi tevékenységeket vezet a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Magyartanárként is dolgozott, bibliodráma-csoportokat vezetett, 2010-ben pedig ŐszinTe versszínház néven alapított társulatot. Írásokat közölt a Korunk, a Művelődés, a Székelyföld és a Látó folyóiratban, recenziókat és kritikákat írt a Játéktérnek, illetve fesztiválriportot az Art Limes művészeti lapnak.
– Mekkora az érdeklődés a diákok részéről?
– A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium és a Báthory István Gimnázium volt nagyon nyitott, de amikor a korábbi évadokban gyerekekkel is foglalkoztunk, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumból érkeztek a legtöbben. Változó, hogy éppen kik érdeklődnek.
A pedagógusok mozgósítóereje azért is fontos, mert a legutolsó projekt során például csak olyan középiskolások jelentkeztek, akik a korábbi években már részt vettek a tevékenységben. Ezért gondoltuk úgy, hogy most egész osztályközösségeket szólítunk meg (a programot a napokban hirdette meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház – szerk. megj.), így nem teljesen önkéntes alapon működik, hanem mondjuk választhatóan kötelező színezetet kap.
Vagyis ha a csapat többsége igent mond, mindenkinek jönnie kell, ami azért is jó, mert így olyanok is eljutnak színházba, akik számára ez a világ még idegen.
– Hogyan zajlanak ezek a foglalkozások?
– Sok technikát vegyítek, összeadódnak az évek során szerzett képzettségeim, és mindig próbálok alkalmazkodni az előadáshoz, az adott korosztályhoz és a közösen meghatározott témához. Különféle drámapedagógiai eszközöket variálok, néha önismereti irányba is elkanyarodunk, de nem merülünk el túlságosan, mert egyszerűen nincs hozzá elég idő. A másfél óra csak annyira elég, hogy – jó hangulatban – megnyíljunk egymás felé, egy téma kapcsán játsszunk és beszélgessünk. Az már nem annyira rajtam és a kollégáimon múlik, hogy egyesek a játék élményével, mások a kibontott témával kapcsolatban vagy az előadást érintő gondolatok némelyikével maradnak, esetleg saját magukkal kapcsolatban fogalmaznak meg valamit.
Mi inkább a keretét biztosítjuk annak, hogy ki-ki a saját módján közelítse meg a témát, és a saját nyelvén bontsa ki a látott színházi előadást. Ha van is a beszélgetéseknek önismereti jellege, csak akkora mértékben, amennyire a résztvevők belemennek. A felkészítőkön, amiket én vezetek, inkább a játék a fontos, majd erről a közös játékról beszélünk – arról, hogy mi történt, hogy érezték magukat, mit gondolnak, miért történt valami úgy, ahogy. A résztvevők összefüggéseket, magyarázatokat keresnek saját megnyilvánulásaikra, és saját élethelyzeteket hoznak kapcsolatba a témával. Előfordul az is, hogy egymásra reagálnak, visszajeleznek, de én inkább azt szeretem, amikor közösen játszanak ugyan, de mindenki csak a saját dolgaira reflektál. Így amikor reagálunk a történtekre, látottakra, akkor senki sem okosabb a másiknál, és ami elhangzik, az az illető személy önmagára érvényes és hiteles véleménye. Ezért van, illetve lehet önismereti hozadéka is ennek a tevékenységnek.
– Mennyire nyitottak a középiskolások az ilyen közös színházi foglalkozásokon?
– Rendkívül nyitottak, de őszintén szólva nincs olyan korosztály, amellyel ne lehetne jól dolgozni. A kisgyerekekkel olyan szempontból nehezebb, hogy az energiájukat úgy kell irányítani, a játékokat úgy kell beosztani, hogy mozgósítva is legyenek, de amikor leülünk beszélgetni, akkor már ne pörögjenek, és legyen türelmük figyelmesen meghallgatni egymást. Tanulják meg, hogy a társakkal nemcsak versengeni lehet, hanem mindenkitől lehet valamit tanulni is, vagy rácsodálkozni egyik ismert kollégára, hogy egy szokatlan helyzetben milyen érdekesen reagált. Nekem inkább ez jelent nehézséget, megtalálni az elemi iskolások és a még kisebbek dinamikáját. Most egyébként a Légy jó mindhalálig című előadás kapcsán ennek a korosztálynak is hirdetünk foglalkozást.
A kisgyerekekkel minimális mértékben kanyarodunk az önismeret felé, számukra főként a játék és az élmény a fontos. De arra azért törekszünk, hogy próbáljanak meg kicsit tudatosabban tekinteni egy előadásra. Ez mondjuk, a felnőttek esetében is igaz, hiszen hajlamosak vagyunk megnézni a produkciót, és nyomban el is engedni. Pedig nem kell sok erőfeszítés ahhoz, hogy egy, akár számunkra nem tetsző előadásnak pozitív hozadéka legyen. Melyek azok a jelenetek, szereplők, amelyek és akik nagyobb hatással voltak rám, vagy amiket ki nem állhattam, milyen típusú üzeneteket találtam, miért pont ezek jutnak el hozzám? − és így tovább, rengeteg kérdést tehetünk fel magunknak. Ez a kisgyerekek számára még túl sok, de bennük is el lehet indítani valamilyen nézőtudatosító „folyamatocskákat”, illetve már az is eredmény, ha meg tudják fogalmazni a véleményüket, tudnak érvelni mellette.
– Ezek a foglalkozások, noha most valamilyen szinten kapcsolódnak az oktatási rendszerhez, nem működnek intézményesített formában, és talán nincs is esély arra, hogy ez egyhamar változni fog, hogy a színházi nevelésnek valahogyan teret engednek a tantervben.
– Nagyon sajnálom, hogy a közoktatás nem ad intézményesített keretet, nem honorálja az ilyen típusú foglalkozásokat. Holott nagy szükség lenne rá. Például úgy tudom, hogy a színművész szakos hallgatók pedagógusi képzettséget is szerezhetnek, tehát azok a végzett fiatalok, akik nem kapnak állást egy színházban, tudnának drámaórákat tartani, előadásokat létrehozni a tanulókkal. Tudom, hogy vannak olyanok, akik ezt szívesen végeznék, de nincs kitalálva ennek a formája, nem lehet alaposan megszervezni. Én is a tanügyben kezdtem ezt a fajta tevékenységet, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban Solymosi Zsolt aligazgató kérésére a diákokkal megrendeztük előbb Háy János A Gézagyerek című drámáját, majd egy kortárs lengyel drámát vittünk színre, ezért viszont a szülők fizettek. Megvolna ennek a törvényes módja is, de annyira bonyolult és meg nem fizetett, hogy annak, aki hivatásszerűen csinálná, nem éri meg.
Mindez azért van, mert az ilyen jellegű oktatásnak nincs meg a státusa, és az is nehézséget jelent, hogy ugyanazoknak a kritériumoknak kellene megfelelni, mint egy hagyományos tantárgy esetében, például egy padokkal túlzsúfolt osztályteremben egy személynek 30 diákkal kellene dolgoznia ötven percen keresztül. Ez így nem működik, legalábbis az én elképzeléseim szerint. Holott úgy érzem, óriási igény lenne erre a diákok részéről, mert egész személyiségüket mozgósítja ez, a hagyományos iskolaitól eltérő tevékenység, amely, mivel egyfajta kreatív tanulás, kiegészíthetné a jelenlegi minimális művészeti oktatást.
Mindez nem is föltétlenül egy előadás létrehozásáról szól. Sokkal fontosabb a közös, felszabadult játék és annak a tudata, hogy ezen a helyen mindenki egyenlő mértékben kap lehetőséget saját véleménye megfogalmazására. Ezek a foglalkozások nagyon sokrétűen fejleszthetik az embert, például az érzékelést, az expresszív kifejezésmódokat, a mozgáskoordinációt vagy az egymásra figyelést. A színházi oktatás ugyanakkor sok mindenhez köthető, kiindulhatunk irodalmi művekből, konkrét személyekből, filmekből, majdnem bármiből, és a legkeményebb témákat is megközelíthetjük.
– Mit gondolsz, valós az előítélet, miszerint a fiatalokat ma már nem vonzza a színház, csak a mozgókép képes lekötni őket?
– Úgy gondolom, hogy a fiatalokat nem kell félteni, nincs velük semmi különösebb probléma, pontosabban a helyükben mi sem lennénk ügyesebbek, jobbak. Adekvátan reagálnak a mai kor kihívásaira és problémáira. Aki pedig megérzi, megtapasztalja a színház – nem akarom azt mondani, hogy katartikus erejét, mert az túl nagy szó, de – lényegét, azt hogy a színpadon is rólunk, akár az egész emberiségről vagy személyesen róla van szó, az előbb-utóbb visszatér. Inkább az a lényeges, hogy egy előadás, lehetőleg az első, amivel a színházban találkoznak, megfogja őket, ezért tartom nagyon fontosnak a jó gyerekelőadásokat.
Nekem is életem egyik legelső színházi élménye tizenhárom évesen egy Légy jó mindhalálig előadás volt Marosvásárhelyen, emlékszem, sírva rohantam haza, hogy milyen kegyetlen és szép az élet. Nehezen lehet kiszámítani, hogy egy gyerek mennyire nyitott vagy érett egy-egy színházi előadásra, de ha a szülők vagy a pedagógusok évente egyszer-kétszer elhozzák őket, nagy valószínűség szerint középiskolásként, majd felnőttként vissza fognak térni.
– A térségben azért elég hiánycikknek számítanak a gyermek- és ifjúsági előadások.
– Valóban, Kolozsváron nagyon sok felnőtteknek szánt, kemény tartalmú előadást rendeznek, viszont ezek az alkalmak pont azt teszik lehetővé, hogy beszéljünk a felvetett nehéz témákról, és feldolgozzuk ezeket. A kimondottan gyermekeknek, illetve fiataloknak szánt produkciók terén nagy űr van, mint ahogy a musicalek szempontjából is, de most éppen úgy látom, hogy mind a kolozsvári opera, mind a színház évente legalább egy-két produkció erejéig kezdi komolyan venni ezt a korosztályt is. Úgy gondolom ugyanakkor, hogy egy tizenegyedikes, tizenkettedikes fiatal már olyan szinten van, hogy a legdurvább tartalmakat is be tudja olyan mértékben fogadni, hogy ne legyen rá veszélyes.
– Tehát a szülőknek, pedagógusoknak nem kell félteniük a tinédzsereket a komolyabb tartalmaktól?
– Már az interneten is ugyanilyen vagy még durvább tartalmak jönnek szembe velük, gondoljunk csak az aleppói harcokkal kapcsolatos megosztásokra. Csak kinyitjuk a szemünket, és már áradnak felénk a borzasztó képek, az pedig a realitás. A színház ugyan a való életből táplálkozik, de azért fikcióról beszélünk. Úgyhogy én nem féltem őket a színháztól ebből a szempontból. Aki megtöri a diót, talál benne finomat és táplálót. Én különben is inkább vagyok híve annak, hogy beszéljünk komoly dolgokról, aztán kacagjunk, minthogy rózsaszín felhőket eregessünk. De nem a komédiák ellen beszélek, a jó kortárs komédia is hiánycikk, egy pár kivételtől eltekintve. Lenne igény arra is, hogy komoly drámákat komédiaként vigyenek színre, Csehov- vagy Ionesco-darabokat például. A remek rendezők mind a mai napig a kemény drámákat is humorosan tálalják.
– Mi a helyzet a bábszínházzal? Lassan egy éve dolgozol a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozatának irodalmi titkáraként, tapasztalataid szerint van igény az ilyen előadástípusra?
– A bábszínház fontos lépcsője és módja a nevelésnek mind esztétikai, mind a nézővé válás szempontjából. Igény is van rá, de a szülők nagyon megválogatják, hogy hová viszik gyermekeiket, a kincses városban pedig rengeteg lehetőség, alternatíva adott. A 2016-os év folyamán a magyar tagozat fele lecserélődött, új világosító, hangosító, díszletmunkások, közönségszervező és tagozatvezető, valamint két új színész került a csapatba, és én is tavaly januártól vagyok bábszínházas. Úgyhogy most egy jó, friss, lelkes csapat dolgozik, igyekszünk építkezni, pályázati forrásokra is támaszkodni, frissíteni mind arculati, mind tartalmi szempontból.
Nekem is vannak terveim és persze kötelezettségeim, például egy félszobányi archívum vár arra, hogy valaki lajstromolja, rendszerezze, digitalizálja. Nagyon szeretném látni azt is, hogy a bábszínházi kritikaírás beindul Erdélyben, ennek érdekében lépéseket is tettünk, és azon vagyunk, hogy egyre több gyermek- és bábelőadásról szülessenek írások. Fontos, hogy némiképp rálátást nyerjünk arra, hogy a különböző helyszíneken, Erdély-szerte milyenek a mai bábszínházi előadások.
– Erdélyben és a Partiumban hol működik magyar bábszínház?
– Nagyváradon ott van a Lilliput Társulat, Temesváron a színház keretében működik egy külön bábszínházi csapat, Marosvásárhelyen működik az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Sepsiszentgyörgyön pedig a Cimborák Bábszínház. Emellett rengeteg magántársulat van, például Gyergyószentmiklóson, Szatmárnémetiben, de Kolozsváron is legalább 4–5 magyar magánbábos alkot rendszeresen, ezek általában egy-két személyes társulatok. Ők többnyire turnéznak, kiszemelnek egy szórványvidéket, megszervezik, körbejárják a településeket. Magánemberként nagyon örülök annak, hogy léteznek, hisz a konkurencia a minőség javára válik, és a bábszínházi paletta is színesebb a sokféle stílusnak és játékmódnak köszönhetően.
– Foglalkoztál versszínházzal is, rövid videókat rendeztél, ez a projekt hogy áll most? És pontosan hogyan kell elképzelni egy ilyen produkciót?
– A koncepció az, hogy valaki mond egy verset, de a néző nem az előadót látja – az a klasszikus versfilm –, hanem asszociatív képeket, amelyek kapcsolódnak az elmondottakhoz, de nem ábrázolják azt. Inkább hangulatokat jelenítünk meg, de az is megtörténik, hogy ellenpontozunk. Adott például egy nagyon szerelmes vers, közben a képeken húst vágnak és potyolnak. A néző elgondolkodhat azon, hogy mi is tulajdonképpen egy kapcsolat, milyen más, árnyékoltabb vetületei vannak a szerelemnek. Az értelmezési sík tágul, teljesebb lesz a kép. A csapattal, amely különböző végzettségű versmondó fiatalokból, verskedvelő színisekből, illetve színészekből áll, eddig 12-13 alkotást hoztunk össze. Sajnos nincs időnk rendszeresen foglalkozni ezzel, mindenkinek sok munkája, családja, akár gyerekei vannak.
Az elején egyébként sokat hibáztunk: vagy nagyon konkrétan ábrázoltuk a verset, vagy túlságosan eltávolodtunk attól. De lassan megtaláltuk a hangunkat. A produkciók többsége egyelőre nem nyilvános, mert terveztük, hogy elküldjük ilyen-olyan fesztiválokra, de azt tapasztaltuk, hogy a szervezők nem igazán tudják hova tenni ezeket a két-három perces felvételeket. Tartottunk viszont egy versfilmes estet Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban, és nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, nemcsak pozitív, hanem építő kritikát is. Egy tanárnő azt is megjegyezte, jó lenne eljuttatni pedagógusokhoz ezeket a felvételeket, hogy lássák: így is meg lehet közelíteni az irodalmat.
Az egyik legközelebbi tervünk tehát az, hogy a videókat feltöltsük az internetre, és oktatási fórumokon jelezzük a tanároknak, hogy létezik ilyesmi, illetve nyitottak vagyunk, mi, név szerint az ŐszinTE versszínház többféle együttműködésre is. Az elmúlt hetekben egy versszínházi előadás terve is megfogant ben

Iskolagond Kolozsváron is
Törvénytelenül járt el és diszkriminált a Kolozs megyei tanfelügyelőség, amikor visszautasította az Apáczai Csere János Líceum kérelmét a 16 fős 5. osztály beindítására a 2016–2017-es tanévben – állítja huszonhat apáczais szülő, akik feljelentést is tettek az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. A szülők jogi tanácsadását a kolozsvári AGFI csoport (Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért/Advocacy Group for Freedom of Identity) vállalta.
A szülők közleménye kiemeli, hogy az oktatási törvény szerint minimum 12 tanuló szükséges egy új osztály indításához. A 2016–2017-es tanévre a Romulus Ladea Képzőművészeti Líceumban két ötödik osztályt hagytak jóvá 17 és 18 tanulóval, az Octavian Stroia Líceumban egy induló 4. osztályt pedig 12 tanulóval. A szülők szerint Valentin Claudiu Cuibus megyei főtanfelügyelő rosszhiszeműsége egyértelmű, hiszen magánbeszélgetéseken többször kifejtette, hogy a magyar tanulók nyugodtan jelentkezhetnek a román tannyelvű Romulus Ladeába is. 2016-ban az iskolakezdés után kellett felszámolni az ötödikes képzőművészeti osztályt az Apáczaiban, miután a szóbeli ígérgetések ellenére mégsem hagyták jóvá a csoportot. Az Apáczai a 2017–2018-as tanévre fél képzőművészeti 5. osztály beindítását kéri. A tanfelügyelőség jövő héten bírálja el a kéréseket. (Maszol)
DRAGNEA BÖRTÖNBE KÉSZÜL. „A legfrissebb híresztelések szerint azt tervezik, hogy idén áprilisban vagy májusban börtönbe zárnak” – jelentette ki Liviu DragneaSZDP-elnök az Antena3 hírtelevízióban. A politikus nem említette, hogy kik tervezik ezt, de célzott arra, hogy a döntés a legmagasabb szinteken történik. Dragneát 2015 áprilisában két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a Traian Băsescu államfői tisztségből való felfüggesztésére kiírt 2012-es népszavazáson elkövetett választási csalás miatt, de egy másik ügyben is bűnvádi eljárás indult ellene, ebben azzal vádolják, hogy még a Teleorman megyei tanács elnökeként közbenjárt két alkalmazott munkaviszonyának meghosszabbításáért. (Főtér.ro)
KIUTASÍTOTT LÁTÁSSÉRÜLT. Egy látássérült lányt kitessékeltek egy kolozsvári pékségből, mert vakvezető kutyájával együtt ment be. Az esetre szemtanú hívta fel a figyelmet, aki az Ochiulclujean portálnak azt mondta, hogy amint a lány belépett az üzletbe, a három elárusító azonnal ráförmedt, hogy nem szabad kutyát bevinni, az ajtóra ki van téve a jel, amely felhívja erre a figyelmet. A lány azonnal elhagyta az üzletet, de volt vele még egy ember, aki elkérte a panaszkönyvet. A vonatkozó törvény szerint a vakvezető kutyákat be kell engedni minden nyilvános térbe, és a közszállításban sem kell viteldíjat fizetni értük. (Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megszüntetett magyar osztály: a pedagógusok szövetsége felajánlotta a segítségét
Aggodalommal kísérte figyelemmel a Romániai Magyar Pegadógusok Szövetségének (RMPSZ) országos elnöksége a kolozsváriApáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti osztályának sorsát - olvasható az RMPSZ szerdai állásfoglalásában. A szövetség emlékeztet, hogy a líceum hiánypótló tevékenységet folytatott az elmúlt 16 évben, ami a tehetséges gyermekek kreativitásának fejlesztését illeti.
A tavaly, az iskolakezdés után megszüntetett ötödik osztály kapcsán az RMPSZ feleleveníti, hogy a pedagógusszövetség 2013-ban a tanügyminisztériumba eljuttatott állásfoglalásában már figyelmeztetett: súlyos hiba az oktatási rendszert teljes mértékben pénzügyi szempontoknak alávetni. "A beiskolázási módszertan előírásai hatványozottan kihatnak a kisebbségi oktatásra. A kisebbségi oktatás finanszírozására vonatkozó korrekciós mutató nem nyújt védelmet a kis létszámból származó fenntartási gondokra. A fejkvóta-rendszer bevezetése óta minden évben az ilyen létszámú oktatási intézmények, tagozatok, illetve osztályok/csoportok fennmaradása és működése külön procedúra, külön alku tárgyát képezi, amely esetenként akár diszkriminatív megoldásokat is hozhat" - olvasható a közleményben.
Mint arról már beszámoltunk, az ötödik osztály beindítását a Kolozs megyei főtanfelügyelőhelyettes kezdetben is azzal utasította vissza, hogy nem elegendő a létszám. Az osztályt viszont azt követően sem hagyták jóvá, hogy elegendő gyermeket sikerült toborozni. Éppen ezért 26 apáczais szülő úgy döntött, a diszkriminációellenes tanácshoz fordul az ügyben.
Az RMPSZ javaslataival kész segíteni a kolozsvári magyar képzőművészeti oktatás újraindítását - olvasható a Burus-Siklódi Botond elnök kézjegyével ellátott dokumentumban.
maszol.ro

RMPSZ: Segíteni kell a magyar képzőművészeti oktatás újraindítását
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Országos Elnöksége aggodalommal kísérte figyelemmel a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti 5. osztályának sorsát már a 2016/2017-es tanév beiskolázási tervével kezdődően.
„Köztudott, hogy a líceum tizenhat éven keresztül hiánypótló tevékenysége révén milyen sokat tett a tehetséges gyermekek kreativitásának, művészi érzékenységének kibontakoztatása, fejlesztése érdekében. Ezt számtalan hazai és külföldi kiállításuk, kiadványaik igazolják” – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
Az RMPSZ országos elnöksége már a 2013 decemberében megfogalmazott és a tanügyminisztériumba eljuttatott állásfoglalásában figyelmeztetett arra, hogy súlyos hiba az oktatási rendszert teljes mértékben pénzügyi szempontoknak alávetni. A beiskoláztatási módszertan előírásai hatványozottan kihatnak a kisebbségi oktatásra, amelynek finanszírozására vonatkozó korrekciós mutató nem nyújt védelmet a kis létszámból származó fenntartási gondokra. A fejkvóta rendszer bevezetése óta minden évben az ilyen létszámú oktatási intézmények, tagozatok, illetve osztályok/csoportok fennmaradása és működése külön procedúra, külön alku tárgyát képezi, amely esetenként akár diszkriminatív megoldásokat is hozhat – figyelmeztet a pedagógusok szövetsége.
„Az RMPSZ a magyar nyelvű oktatást érintő minden intézkedésben fontosnak tartja a kisebbségi oktatásra vonatkozó törvényi előírások betartását (az esetleges formai hibák elkerülése végett is), valamint adott esetben a pozitív diszkrimináció elvének érvényesítését. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség és a tanügyminisztérium együttműködésében bízva, szövetségünk támogatja és javaslataival kész segíteni a kolozsvári magyar képzőművészeti oktatás újraindítását” – fogalmaz az állásfoglalás.
Kérdésünkre, hogy miről szól az RMPSZ javaslata a képzőművészeti oktatás újraindítására vonatkozóan, Burus-Siklódi Botond, a szövetség országos alelnöke a Szabadságnak úgy nyilatkozott: a múltban többszörös és sokoldalú mulasztások történtek, de előre kell tekinteni, és konszenzus kialakításának eredményeképpen az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozatának folytonosságot kell adni, és kiterjeszteni a magyar nyelvű képzőművészeti oktatást a 9–12. osztályra is.
– Ahogy van Kolozsváron magyar nyelvű zenei oktatás, úgy szükség lenne magyar nyelvű képzőművészeti oktatásra is, amit természetesen be kell illeszteni a kolozsvári magyar iskolahálózatba – nyilatkozta az elnök.
Szabadság (Kolozsvár)

Ötven civil szervezet állt ki a megszüntetett kolozsvári magyar osztály mellett
A Kincses Kolozsvár Egyesület kezdeményezésére 50 kolozsvári magyar civil szervezet közös állásfoglalást fogalmazott meg az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának védelmében - olvasható az egyesület közleményében. 
A Kolozs megyei tanfelügyelőségen január 19-én iktatták a Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelőnek, illetve Török-Gyurkó Zoltán főtanfelügyelő-helyettesnek címzett levelet, melyet elküldtek az oktatási minisztériumba Király András György kisebbségek oktatásáért felelős államtitkárnak is.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a líceum ötödik osztályát az iskolakezdés után szüntették meg, miután a szóbeli ígérgetések ellenére nem hagyták jóvá a csoport beindítását. Az ügyről bővebben itt olvashat. 
Az állásfoglalás aláírói határozottan kiállnak a kolozsvári magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás mellett, amely „a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve”.
Felhívják a figyelmet, hogy az anyanyelvi oktatás mind Románia alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Ennek megfelelően kérik az oktatási minisztériumot és a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsák a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Az állásfoglalás teljes szövege:. 
Állásfoglalás az Apáczai Csere János Elméleti Líceum
művészeti tagozatának védelmében
Mi, a kolozsvári magyar civil-szakmai egyesületek és alapítványok aggodalommal tekintünk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának ellehetetlenítésére. A magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás közép-erdélyi bástyája került végveszélybe, mely a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve. Az Apáczaiban tanuló rajzszakosok tehetségét számos kiállítás és kiadvány tanúsítja. A diákok nemcsak kolozsvári, hanem országos és nemzetközi téren is bizonyították a képzés tehetségpallérozó tevékenységének eredményességét.
Az anyanyelvi oktatás mind Románia Alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Nemzeti közösségünk érdekében, a törvény által biztosított jogaink alapján, felkérjük az Oktatási Minisztériumot és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsa gyermekeink számára a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Tekintettel arra, hogy a helyzet megnyugtató rendezése a magyar közösség mellett az Oktatási Minisztériumnak, a tanfelügyelőségnek, valamint mindazoknak érdeke, akik a gyermekekben a kulturális és művészeti élet jövőjét látják, kérjük, vegyék figyelembe az oktatók, szülők, illetve a civil-szakmai szervezetek által felsorakoztatott érveket, és a közeljövőben esedékes beiskolázási időszakban találjanak megoldást a magyar nyelvű kolozsvári alapfokú képzőművészeti oktatás biztosítására.
Kolozsvár, 2017. január 17.
Kezdeményező:
Kincses Kolozsvár Egyesület nevében Gergely Balázs elnök
Aláírók:
Agnus Média Alapítvány nevében Szenkovics Dezső elnök
Amaryllis Társaság nevében László Bakk Anikó tiszteletbeli elnök
Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Péntek János elnök
Apáczai Csere János Baráti Társaság nevében Tamás István elnök
Argo Audiovizuális Egyesület nevében Szántai János István elnök
Armenia Örménymagyar Baráti Társaság nevében Bálint Júlia elnök
Bálint Tibor Baráti Társaság nevében  Bálintné Kovács Júlia tag
Barabás Miklós Céh nevében Kolozsi Tibor elnök
Bolyai Társaság nevében Gábor Csilla elnök
Donát Alapítvány nevében Zsigmond Ilka elnök
Életfa Családsegítő Egyesület nevében Deme Ilona Julianna elnök
Encyclopaedia Egyesület nevében Nagy Péter elnök
Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány nevében Kovács András igazgató
Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület nevében Molnár Attila elnök
Erdélyi Magyar Filmszövetség nevében Lakatos Róbert Árpád elnök
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevében Széman Péter elnök
Erdélyi Múzeum-Egyesület nevében Sipos Gábor elnök
Filmtett Egyesület nevében Zágoni Bálint alelnök
Házsongárd Alapítvány nevében Gergely Erzsébet igazgató
Helikon Kulturális Egyesület nevében Karácsonyi Zsolt elnök
Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány nevében Pillich Katalin elnök
Homo Ludens Alapítvány nevében Vincze László elnök
Igen, tessék! – Da, poftiți! Egyesület nevében Talpas Botond elnök
Innovatív Oktatásért Egyesület nevében Mikó Zsuzsanna elnök
Jakabffy Elemér Alapítvány nevében Székely István elnök
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság nevében Gaal György elnök
Kolozs Megyei Magyar Diáktanács nevében Bács Tímea elnök
Kolozsvár Társaság nevében Kántor Lajos elnök
Kolozsvári Magyar Diákszövetség nevében Lőrincz István Zoltán elnök
Kolozsvári Művelődés Egyesület nevében Szabó Zsolt elnök
Korzo Egyesület nevében Imecs-Magdó Eszter elnök
Kriza János Néprajzi Társaság nevében Jakab Albert Zsolt elnök
Magyar Ifjúsági Tanács nevében Fancsali Barna elnök
Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület nevében Péntek János elnök
Origo Egyesület nevében Márkos Tünde elnök
Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet nevében Fülöp Júlia elnök
PONT Csoport nevében Farkas András társalapító
Pósta Béla Egyesület nevében Bajusz István igazgató
Robert Schuman Egyesület nevében Szenkovics Dezső elnök
Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókszervezetének nevében Guttmann Szabolcs István elnök
Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete nevében Nagy Szilárd elnök
Romániai Magyar Közgazdász Társaság nevében Ciotlaus Pál elnök
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete nevében Tárkányi Erika Tímea elnök
Sapientia Hallgatói Önkormányzat Kolozsvár nevében Andacs Zsolt Levente elnök
Sétatér Kulturális Egyesület nevében Király Zoltán elnök
Studcoop Diákszövetkezeti Egyesület nevében Hunyadi Attila Gábor elnök
Szarkaláb Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
SzINT Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
Tranzit Alapítvány nevében Könczei Csilla elnök
Vigyázó Egyesület nevében Sándor Eszter elnök
maszol.ro

Költözne, de önálló maradna (Kós Károly Szakközépiskola)
A 380 diákkal és a bedolgozó oktatókkal együtt hatvankét alkalmazottal működő sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola egyetértene azzal, hogy kiköltözzön a jelenlegi épületből, ahol most bővében vannak a felületeknek, de nem kívánja feladni önállóságát, nem egyezik bele abba, hogy az önkormányzat a Puskás Tivadar Szakközépiskola alárendeltségébe sorolja. Erről szerda délután azon a gyűlésen döntöttek, ahol a kapustól az iskola vezetőségéig minden alkalmazott jelen volt, és felhatalmazták Komán László igazgatót: javaslataikat tolmácsolja Antal Árpád polgármesternek.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata a szerdai rendkívüli tanácsülésen döntött arról, hogy a 2017–2018-as tanévtől a Puskás Tivadar Szakközépiskola adminisztrálásába helyezi a Kós Károly Szakközépiskolát. Két nappal korábban Antal Árpád polgármester ugyanabban a gyűlésteremben arról tájékoztatta a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum vezetőségét és tanítóit, hogy a Kós Károly-iskola jelenlegi épületébe kívánja költöztetni 2018 őszétől e két iskola elemi osztályait. Ez a szerdai tanácshatározatban nem szerepelt, de Sztakics Éva alpolgármester erről a későbbi szándékról is tájékoztatta a jelenlévőket. Egyértelmű tehát, hogy a Kós Károly Szakközépiskolának, önállósága feladásával együtt, költöznie kell a névadója tervei alapján 1926–1927-ben épült ingatlanból. Érdeklődésünkre Komán László, a Kós Károly-iskola igazgatója elmondta, elismerik, hogy a diáklétszám csökkenése miatt tágasabb számukra az épület, mint korábban, elfogadják az önkormányzat döntését, hogy átadják az ingatlant egy belvárosi elemi iskola létrehozása érdekében, de az intézményi önállóságról nem mondanak le. Épületcserét javasolnak, oda költöznének, ahol most a két elméleti középiskola elemi osztályai működnek, ha ez nem lehetséges, akkor szűkösen, de berendezkednek az iskola Munkás utcai épületébe, ahol jelenleg a műhelyek működnek. Az igazgató szerint ott tíz teremben már most lehetne tanítani, kettőt még kialakítanának, és mivel a diákok szerre gyakorlatoznak, a jelenlegi tizennégy nappali osztály elférne az épületben, öt osztályuk pedig a csökkentett látogatású programot követi délután. Udvar és tornaterem ugyan nincs, de tekintve, hogy a szakiskolák konzorciumban működnek, igényt tartanának a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola sporttermére – tájékoztatott. 
„Átéltünk már házasítást, amikor összevontak a Perspektíva iskolával, tudjuk, hogy minden ilyen lépés leépítéssel is jár, ezért sem mondhatunk le az önállóságunkról” – szögezte le az iskolavezető. Komán László azt is kifogásolta, hogy a tanácshatározat megszületése előtt az iskolának nem volt alkalma megfogalmazni saját álláspontját, kész tények elé állították őket. Tekintve, hogy a szakképzési hálózat átszervezése kérdésében a városvezetés csak kedd délután tanácskozott a négy sepsiszentgyörgyi szakközépiskola igazgatóival, az érintetteknek valóban nem volt alkalmuk a szerdai tanácsülés előtt egyeztetni kollégáikkal, a határozattervezet pedig már elkészült, amelyet szerdán meg is szavaztak.
Lapunk érdeklődésére Sztakics Éva alpolgármester elmondta, kedden a Puskás Tivadar-, a Kós Károly- és a Berde Áron-iskola vezetője elfogadta az összevonást, akár úgy is, hogy a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolával közösen a négy iskola alkosson egyet, utóbbi tanintézmény igazgatója nem nyilatkozott, ezért érthetetlen, hogy a Kós Károly Szakközépiskola később másként döntött. Az általuk felvetett két javaslatról az önkormányzatot még nem tájékoztatták, ezért azokról nem tud véleményt mondani – válaszolta. Kérdésünkre, hogy tervezik-e az egészségügyi technikum átköltöztetését az unitárius templommal átellenben levő épületbe, ahol jelenleg a Mikó- és a Mikes-iskola elemi osztályai működnek, Sztakics Éva elmondta, lehet ez egy későbbi terv, de egyelőre erről nem döntenek. Amit ellenben le kell zárni, az a Kós Károly-iskola helyzete, mert a végső határozatot a megyei tanfelügyelőség jóváhagyása után hozhatja meg az önkormányzat, az pedig sürgős, mert január 25-éig le kell adni a jövő tanévi beiskolázási tervet az oktatási minisztériumban. Lapunk érdeklődésére Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta, a Kós Károly Szakközépiskola diáklétszáma évek óta csökken, amit nem lehet megállítani, köztudott volt, hogy ez nem mehet a végtelenségig, ha a helyzet nem változik, nem maradhat meg önálló iskolaként. Őt személyesen érzelmileg is érinti az intézmény besorolása a Puskás Tivadar Szakközépiskolába, mert megélte, amikor 2001-ben egyesítették a textilipari iskolát az építészeti és faipari szakokat oktató Perspektívával, iskolaalapító igazgatóként akkor építkezett, most az összevonásnál asszisztál, még akkor is, ha ez nem a tanfelügyelőség döntése, de a racionalitás azt diktálja, hogy a szóban forgó átszervezésben az önkormányzat partnerei legyenek. Fontosnak tartja, hogy a Kós Károly-iskola teljes szerkezete megmaradjon, és az új helyzet a szakokat ne érintse. Szerinte a Puskás Tivadar-iskola alárendeltségében akár a nevét is megtarthatná. Kiss Imre a Kós Károly-iskola elköltöztetésének egy másik vetületére is kitért: infrastruktúrájával az épületegyüttes beilleszkedett a város kulturális és sportéletébe, rendezvényeknek adott otthont, illetve szálláshelyet és étkezési lehetőséget biztosított máshonnan érkező csoportoknak, ezt a szerepét pótolni kell.
A létesítendő új belvárosi elemi iskoláról a főtanfelügyelő lapunknak azt mondta, a cél, hogy szabályozható legyen a beiskolázási szám, illetve megteremtsék a lehetőséget minden gyermek számára, hogy IV. osztály után a Székely Mikó Kollégiumot vagy a Mikes Kelemen Elméleti Líceumot válassza, és ha túljelentkezés lesz, említett iskolák válogatást tarthassanak. Szerinte az önálló elemi iskola viselhetné az Apáczai Csere János vagy a Szent György nevet, fontos, hogy minőségi oktatást biztosítsanak, a név csak másodlagos.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hivatalos: két magyar 9. osztállyal indul kevesebb Kolozsváron
A Kolozs megyei magyar gyermekek létszáma jóval nagyobb arányban csökkent, mint a többségi közösségé, ennek következtében két gimnáziumi 9. osztállyal kevesebb indulhat el a következő tanévben – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő. 
Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes ugyanakkor a magyar sajtó képviselőinek elmondta: amint az várható volt, nem indíthatja el kilencedikes természettudomány osztályát a kolozsvári Brassai Sámuel-gimnázium, és az Onisifor Ghibu-gimnáziumban sem indul magyar tannyelvű kilencedik osztály.
Mint korábban megírtuk, az Apáczai Csere János-gimnázium megkapta a kért ötödik osztályt, de nem lesz idegennyelv- és képzőművészeti képzést nyújtó, vegyes profilú osztály, ahogyan azt a vezetőség kérte. A tanintézet viszont lehetőséget kap arra, hogy délutáni foglalkozások keretében tartsanak rajzórákat, amelyekre nemcsak a gimnázium, hanem a többi kolozsvári iskola diákjai is járhatnak – erősítette meg csütörtöki információinkat Török Zoltán.
Valentin Cuibus a sajtótájékoztatón elmondta: tavalyhoz képest 98 gyerekkel csökkent az iskolás korú gyerekek létszáma: 4960-ről 4862-re. Ezért míg 2016-ban 188 osztály indult el, idén ősszel csak 184 fog. Az eddigi 85, elméleti képzést nyújtó osztály helyett csak 80 indulhat idén, a felekezeti oktatásban eggyel csökken az osztályok száma 23-ról 22-re. A műszaki (technikai) osztályok száma is csökken 48-ról 41-re, ellenben nő a szakiskolai osztályok száma 32-ről 41-re. Cuibus azt is kiemelte, hogy a gyereklétszám sokkal drasztikusabb mértékben csökkent a magyar tagozaton.
„Sajnos 78 jövendőbeli magyar kilencedikes diákkal van kevesebb, mint tavaly, miközben a román tagozaton csak 10 fővel csökkent a létszám. Ha megfigyelték, a többségi oktatásban is két osztályt szüntettek meg, pedig csak tízzel kevesebb a gyerekek száma, a magyar tagozaton is csak két osztály nem indulhat el jövőre, a jóval nagyobb létszámcsökkenés ellenére” – magyarázta a tanfelügyelőség döntését később Török Zoltán. Hozzáfűzte, a román osztályok átlagosan véve 26,8 fős lélekszámmal működnek, míg a magyar osztályok esetében 23 gyerek jut egy osztályra. Kiemelte: hosszas tárgyalások előzték meg a döntést, hogy ne csökkentsék még jobban a magyar osztályok számát.
„Úgy érzem, itt nyertünk egy kicsit, mert ha ugyanazoknak a kritériumoknak kellett volna megfelelnünk, mint a többségieknek, akkor most nem lenne 22 kilencedik osztályunk se, hanem csak 20 maradt volna” – részletezte a főtanfelügyelő-helyettes. Újságírói kérdésre elmondta: a döntés előtt valamennyi, objektíven mérhető eredményességi mutatót figyelembe vettek. „Én tudom, hogy fájó ez a döntés, amit meghoztunk, de ezt nyilván valamire alapozni kellett. Nagyon sok javaslat volt, hogy hol kell osztályt felszámolni, de nagyon nehéz egy olyan osztályt megszüntetni, ahol 8-as fölött volt a múlt évben az utolsó általános jegy, amellyel be lehetett jutni, és az érettségizők átmenési aránya 100 százalékos volt” – magyarázta.
A Brassai esetében azért esett a szomorú választás az elméleti képzést nyújtó osztályra, mert a turisztikai szakosztály irány nagyobb volt a szülők és gyerekek érdeklődése. A Krónika kérdésére, hogy mennyire megalapozott az iskola tanári közösségének a félelme, hogy módosulni fog az iskola jogi státusa – vagyis átalakul szakközépiskolává, ennek nyomán pedig nem működtethet elemi (nullától negyedik osztályig tartó), valamint 5–8-as tagozatot sem – Török Zoltán úgy vélte, ettől nem kell tartani. „A román tagozaton valóban volt rá példa, hogy a szakiskolák esetében az 1–8 osztályos oktatást máshová költöztették, de ez nem azt jelenti, hogy a magyar tagozaton meg kell szüntetni az elemi és általános iskolai osztályokat. Szerintem a Brassai esetében nyugodtan maradhat. De ezzel várjunk még egy keveset, ugyanis ha jövőre 20–30 gyerekkel nagyobb lesz a létszám, a két megszüntetett osztályból az egyiket simán visszakaphatjuk. Ez a Brassai esetében azt jelentené, hogy ugyanúgy működhet, mint eddig.”
A magyar szakiskolai osztályok ugyanakkor változatlanul ugyanabban a számban működhetnek tovább a kolozsvári Református Kollégium szakiskolájában, a kincses városban található közlekedési műszaki szakközépiskolában és a válaszúti mezőgazdasági szakiskolában. Ami az ötödik osztályt illeti, idén 98-cal kevesebb a negyedik osztályt befejező magyar diákok száma Kolozs megyében. Az ő esetükben egyedül a Báthory István Gimnázium esetében született kedvezőtlen döntés: a 66, negyediket végző gyerek számára 3 osztályt kértek , de csak kettőt hagytak jóvá.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Féltik a kolozsvári elméleti oktatást
Veszélybe került a kolozsvári Brassai Sámuel-gimnázium elméleti oktatása, a tanfelügyelőség ugyanis úgy döntött, hogy a csökkenő gyermeklétszám miatt ebben a tanintézetben szüntetnek meg a 2017/2018-as tanévtől egy kilencedik osztályt – állítja az iskola tanári közössége. Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes viszont nem érti, honnan származik a pedagógusok értesülése, hiszen – noha az ügyben már döntést hoztak – csak pénteken közlik hivatalosan a változásokkal kapcsolatos információkat.
Veszélybe került a kolozsvári Brassai Sámuel-gimnázium elméleti oktatása, a Kolozs megyei tanfelügyelőség ugyanis úgy döntött, hogy a rohamosan csökkenő gyermeklétszám miatt ebben a tanintézetben szüntetnek meg a 2017/2018-as tanévtől egy kilencedik osztályt – állítja az iskola tanári közössége.
A pedagógusok csütörtöki közleményükben rámutattak: ha megszüntetik a tanintézet egyetlen, elméleti képzést nyújtó osztályát, módosulni fog az iskola jogi státusa, vagyis átalakul szakközépiskolává, ennek nyomán nem működtethet elemi – nullától negyedik osztályig tartó –, valamint általános iskolai – 5–8-as – tagozatot sem. A tanárok úgy vélik, ez egyet jelent a gimnázium felszámolásával, ami szerintük még a Ceauşescu-diktatúra legsötétebb éveiben sem fenyegette a tanintézetet.
Nem történt hivatalos tájékoztatás
Ehhez képest Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának csütörtökön úgy nyilatkozott: nem érti, honnan veszi a tanári kar és a sajtó az információt, miszerint a Brassaiban szüntetnek meg kilencedik osztályt, hiszen erről hivatalos tájékoztatást még senkinek nem adtak. Rámutatott: a tanfelügyelőség vezetőtanácsa szerdán tárgyalt a következő tanévre vonatkozó beiskolázási számokról, változásokról, aznap este pedig valóban meghozták a döntést a leendő ötödikes és kilencedikes tagozatok ügyében, de erről még az iskolaigazgatókat sem tájékoztatták, a beiratkozással kapcsolatos összes információt ugyanis a péntek déli sajtótájékoztatón fogják bejelenteni.
Török Zoltán lapunknak azt is elmondta: ha a Brassai Sámuel-gimnázium – elméleti és turisztikai szakképzést nyújtó – két kilencedik osztálya közül egyet meg is szüntetnek, attól még nyugodtan elindíthatják az ötödik osztályt. A főtanfelügyelő-helyettes leszögezte: mind a két kilencedik osztályt biztosan nem szüntetik meg a kolozsvári belvárosi iskolában. Török ugyanakkor a Szabadság napilapnak csütörtökön úgy nyilatkozott: a Brassai Sámuel-gimnáziumban „egy 9. osztály marad, és megvan a lehetőség, hogy 5. osztály is induljon".
Diszkriminációt kiáltanak a pedagógusok
A Brassai pedagógusai egyébként közleményükben arra is kitértek, hogy az iskola „kálváriája" még 2010-ben kezdődött, amikor az akkor még három párhuzamos, elméleti képzést nyújtó gimnáziumi osztály egyikét megszüntették. A tanintézetnek 2011-ben költöznie kellett, az új épület szűkös befogadóképessége miatt pedig újabb osztályokról kellett lemondaniuk, nem működtethettek két párhuzamos 1–8 osztályt.
A 2013/2014-es tanévtől akaratuk ellenére indíthattak szakképzést nyújtó osztályt a megszüntetett gimnáziumi helyett, az RMDSZ megyei vezetői pedig írásbeli ígéretet tettek, hogy az elméleti oktatás nem kerül veszélybe. Ennek ellenére 2013-ban elveszítették a második elméleti osztályukat is, most pedig – mint panaszolják – az utolsó, harmadik gimnáziumi osztálytól is megfosztják őket, holott a nyolcadikosok közül húszan a kilencedikes természettudományi osztályban szeretnék folytatni tanulmányaikat. Az iskola tanárai szándékos diszkriminációnak tartják, hogy 2010 és 2017 között a kolozsvári magyar iskolák közül csak tőlük vettek el gimnáziumi osztályokat.
Megszűnik a magyar tagozat?
Eközben a Donát negyedben működő Onisifor Ghibu-gimnázium volt aligazgatója, Zsigmond Ilka Facebook-oldalán közölte, hogy tudomása szerint a Ghibuban a következő tanévben már nem indítanak magyar kilencedik osztályt, holott tizenhét éve a magyar tanári kar „megmakacsolta magát", és mindent megtett azért, hogy ne számolják fel a kisebbségi tagozatot, így három év kiesés után újraindították a kilencedik osztályt. „Pedig olyan nyolcadik végez idén nálunk, hogy áldás a tanár életében, amikor ilyen osztályt tanít. Nem értem, miért érdekünk nekünk, kolozsvári magyaroknak felszámolni az iskoláinkat" – írta az angoltanár.
A Kolozs megyei tanfelügyelőség az RMDSZ megyei szervezetének közbenjárására korábban a magyar iskolák igazgatóira bízta, hogy döntsék el, melyik tanintézetben mondanak le osztályokról. Az osztálymegszüntetés elkerülhetetlen, mivel a nyolcadikos és a negyedikes évfolyamon is jóval kevesebb gyermek tanul. Az igazgatók azonban a gyűlésen nem tudtak megegyezni, így a megszűnő osztályokra vonatkozó döntés jogát visszaadták a tanfelügyelőségnek. Csoma Botond képviselő, az RMDSZ megyei elnöke csütörtökön közleményben jelezte: ők megteremtették a közös megállapodás feltételeit, amivel az igazgatók nem éltek, így szerinte a „döntés hatáskörét átruházták a román vezetőségű tanfelügyelőségre".
Török Zoltántól azt is megkérdeztük, milyen döntést hoztak az Apáczai Csere János-gimnázium kapcsán, ahol tanév közben szüntették meg az ötödikes képzőművészeti osztályt. A főtanfelügyelő-helyettes rámutatott: az Apáczai biztosan kap egy ötödik osztályt, de minden bizonnyal nem lesz idegennyelv- és képzőművészeti képzést nyújtó, vegyes profilú osztály, ahogyan azt a vezetőség kérte. A tanintézet viszont lehetőséget kap arra, hogy délutáni foglalkozások keretében tartsanak rajzórákat, amelyre nemcsak a gimnázium, hanem a többi kolozsvári iskola diákjai is járhatnak.
Összevonják a szentgyörgyi szakiskolákat
Meghozta a végleges döntést a sepsiszentgyörgyi önkormányzat arról, hogy a 2017/2018-as tanévtől megszüntetik a Kós Károly Szakközépiskola jogi önállóságát, és alárendelik a Puskás Tivadar Szakközépiskolának. A Kós Károly tanárai és diákjai január 31-én utcai tüntetést tartanak, Komán László igazgató pedig úgy nyilatkozott: a prefektúra segítségét fogja kérni, hogy a kormány állítsa le az iskola-összevonást, és a közigazgatási bíróságon is megtámadja a tanácshatározatot. Az ügy még nem zárult le, a döntésre az oktatási tárcának is rá kell bólintania. Komán László azzal érvelt: a tanintézetben 384 diák tanul, a közeljövőben pedig új, húsfeldolgozó szakosztályt indítottak volna. A városvezetés szerint viszont az átszervezéssel hatékonyabban fog működni az iskolahálózat, az intézkedés miatt pedig nem kell aggódni, hiszen például az óvodák többsége sem önálló jogi személy, de ez nem okoz problémát. Sztakics Éva alpolgármester úgy fogalmazott: egy iskola nem attól teljesít jól, hogy minden 300 gyerekre külön igazgató felügyel – minimálisan egyébként ennyi tanulóra van szükség, hogy egy tanintézet önállóan működhessen. 
Az elöljáró azt is elmondta: a Kós Károly Szakközépiskolának a 2012/2013-as tanévben még 600 diákja volt, így számuk mára szinte a felére csökkent, a fejkvóta alapján az állam által biztosított évi 133 ezer lejes támogatást pedig a helyi önkormányzatnak 138 ezer lejjel kellett kiegészítenie. (Bíró Blanka)
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Szilágysági barangolások
A maga nemében páratlan gazdagságú néprajzi tárlat színhelye néhány napja az Apáczai Galéria, amely évek óta teret biztosít a hasonló, honismereti jellegű megnyilvánulásoknak. Önmagáért beszél, ahogyan fáradságot nem ismerve a kétnapos rendezvényt magától értetődő önzetlenséggel felkarolta az ügyben érdekelt, a szilágyság szellemi-néprajzi javait kutató, azt megőrizni és az elkövetkezendő nemzedékek számára átörökíteni akaró több közismert személyiség.
A fentiekben megfogalmazódó gondolatok jegyében üdvözölte Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum  igazgatója a szilágysági vendégeket és a kolozsvári közönséget, kifejtve azon véleményét, miszerint a líceum életében jelentős szerepet töltenek be az ilyen, immár többéves hagyományra visszatekintő honismereti rendezvények, amelyek erősítik diákjainkban a szülőföld iránti szeretetet és ragaszkodást. Nem is beszélve arról, hogy az évenként megismétlődő hasonló jellegű, ihletadó rendezvények mentén, a programban részt vevő diákok kezenyomán érzékletesen kifejező, ugyanakkor tárgyszerűen  hiteles képzőművészeti alkotások születnek, amelyeket nemcsak az Apáczai Galériában, hanem Kolozsvár és Erdély más kiállító-helyiségeiben is megtekinthetnek alkalomadtán az érdeklődők.
A péntek délután sorra került megnyitó már kezdeti „hangleütésében”sokat sejtetett ezen kétnapos néprajzi esemény jellegének szándékából, miszerint nemcsak elméleti vonalon, hanem érzékletesen hiteles  népművészeti produkciók (néptánc, ének, citerazene) révén is igyekezett mintegy „illusztrálni”a színvonalas, ugyanakkor a nem szakemberek számára is követhetően érdekes, vetítőképes előadásokat.
Mindennek megvalósítása érdekében különösen sokat tett Szabó Attila, a zilahi múzeum muzeológusa, aki az általa meghívott „Zilahi Csuprosok” gyermek citerazenekar, valamint Süle Ádám népdalénekes egyetemi hallgató közreműködését igénybe véve, jelentős részt vállalt a tárlatrendezésben és annak megnyitásában, illetve az aznapi és másnapi ismeretterjesztő konferencián közreműködő előadók névsorának kialakításában.
A  tárlat és a rendezvény egészének kiemelésre méltó komponense a Posta Rozália népművész-oktatónak a szilágysági, és azon belül hangsúlyosan a szilágynagyfalusi varrottasokat és szőtteseket felvonultató rendkívül gazdag gyűjteménye, illetve annak általa történt közvetlen hangnemű, szakszerű bemutatása. Amint megtudtuk tőle, a középkorban a jobbágyoknak nem volt szabad ugyanazt a mintázatot, illetve textíliát használni, mint a főuraknak. Idők múltán viszont ezen tilalom lassanként lazult, és „menetközben” saját maga számára is „kamatoztatta” a falu népe az udvarházakból ellesett tudásanyagot.
Tanulságos volt, amint a megnyitóünnepség alkalmával Rozália néni a tárlaton látható anyagon – az 1800-as évekből eredeztethető daraboktól kezdve, az 1970-es évekkel bezáróan – lépésről-lépésre haladva bemutatta a különböző időszakok szövés- és varrásmódjainak alakulását, illetve ízlésmódbeli változását. Megismerhettük, hogy a szövés-varrás alakulásában milyen fontos szerepet játszott a „kelengye”, mint a lányok férjhezmenetelének elengedhetetlen „tartozéka ”, amelyet ökrös szekérrel, a falu szemeláttára vittek a legényesházhoz. A kelengye  tulajdonképpen a hétköznapi és ünnepnapi életvitelhez szükséges „kellékeket” tartalmazta, mint pl. a komakendők, komatálak, asztalterítők, falvédők,  vőfélykendők, különféle ruhaneműk stb.
Ugyancsak a péntek délutáni megnyitó alkalmával Kovács-Kurucz János történelemtanár előadásában ismerkedhettünk meg Petri Mórral (1863–1945), Ady Endre zilahi magyartanárának a hat kötetben 1901–1904 között megjelentetett  Szilágy vármegye című monográfia szerzőjének életútjával, aki ezen főművével mintegy irányt szabott, hivatkozási alapot biztosítva az utána következő, ilyen irányban elkötelezett történészek számára. Tulajdonképpen maga az előadó, Kovács-Kurucz János is részben Petri Mór nyomdokain haladva állított össze és  készített el kiadásra négy kötetet a Szilágysági magyarok című képes krónika sorozatából, amelynek első darabja, a Szilágysági magyarok című, a Kriterion gondozásában 1991-ben megjelent monográfia, amelynek szerzői között találjuk többek mellett Wolf Rudolfot (az Apáczai-líceum néhai igazgatóját), Egyed Ákost, Sipos Gábort, Szabó Zsoltot, Vicsai Jánost, Gáspár Attilát, Kovács-Kurucz Jánost.
Dáné Tibor, a Művelődés főszerkesztője ismertette a folyóirat Tövishát című,  a Szilágyság ezen karakterisztikus arculatú tájegységét bemutató mellékletét. Néhány, a melléklet tartalmára utaló cím: Népi építkezés a Tövisháton (Sipos Gábor), Etnikai egyensúlyhelyzetek, lokális együttélési modellek (Biczó Gábor), A hagyományőrző szilágysági néptáncmozgalom (Szőke Anna),Hagyományőrzés Szamosardón (Kis Tóth Ilona).
Csepei Mária magyarszakos tanár, a szombati értekezlet nyitányaként a kárásztelki ragadványnevekről értekezve elmondta, hogy ezek alkalmazását az amúgy református környezetű katolikus településen fellelhető kisszámú családnév (Szabó, Kovács, György, Lőrincz, Nagy) tette elsősorban szükségessé. Amint kifejtette a ragadványnevek egy része viselőjének testi tulajdonságára utal: hosszú, kövér, mázsás, szőke. De utalhat az adott személy foglalkozására: asztalos, tejes. Tudásszintjét is jelezheti: „busma” (buta). Becenevek: Palcsi, Kingácska, Katácska.
Oláh Mihály lelkész vetítőképes előadásában a szilágysági középkori templomok közül mutatott be néhányat, szakszerűen élményszerű előadásban. Elmondása szerint az egyik legrégebbi a XIII. század közepe táján épült románkori freskótöredéket őrző, ugyankkor koragótikus jegyeket is (pl. a  nyolcszögletű torony) hordozó somlyóújlaki templom. Különös érdekessége a falba épített oldalkarzata. A továbbiakban szó esett a gótika előhírnökének tekinthető krasznai templomról, a kusalyi kifinomult, eredetileg  ferences kolostortemplomról, amelynek nyugati fekvésű,  szamárhát-íves portáléja Enzt Géza művészettörténész szerint kassai mintaképre utal. Megismerkedhettünk a késő gótika egyik példájával, a méreteiben is impozáns szilágynagyfalusi templommal, valamint a kolozsvári Farkas utcai templom „kistestvérével”, az 1480-as évek után épült magyarkeceli késő gótikus, fatornyos  templommal.
A XIX.–XXI. századi szilágysági néprajzi kutatások eredményeicímmel, Czégényi Dóra egyetemi adjunktus előadásában közelképbe kerültek mindazon néprajzkutatói törekvések, amelyek meghatározták a Szilágyság néprajzi értelemben vett arculatának megrajzolását, feltérképezését. Elmondása szerint mindezt olyan, a Szilágyság iránt elkötelezett személyiségek tartották feladatuknak, akik alapképzettségüket illetően nem tekinthetők néprajzkutatóknak. Úttörőnek bizonyult többek között Kőváry László (1819–1907) Föld-és országtani vázlatok Szilágyságról című műve. Jelentős szerepet játszott Szilágyság megismerése terén Kincs Gyula (1859–1915) polihisztor, a koedukáció egyik előfutára, aki szerint Szilágyság Magyarország kapuja, határ Erdély és az Alföld között. Az előbbiekben már említett Petri Mór a „mezsgye” kifejezést használja Szilágyság földrajzi helyzetére vonatkozólag, fontosnak tartva többek között a szilágysági ünnepkörök, halottkultusz, népgyógyászat, babonák tanulmányozását. A Szilágyság elkötelezett kutatói voltak még többek között Biró Lajos (1856–1931) világhírű zoológus és Boér Miklós (1859–1915), a Magyar Nyelvőr című szaklap elindítója (1872), a Szilágyság népeiről című kétkötetes mű szerzője. A XX. századi szerzők és műveik  közül említésre került Beke György Szilágysági hepehupája (1976), a könyv címét illetően immár emblematikussá vált kötete, továbbá dr.Kós Károly, Szentimrei Judit és dr. Nagy Jenő Szilágysági magyar  népművészet, valamint Almási István Szilágysági magyar népzene című kiadványok.   
Mivel  Gáspár Attila zenetanár és népzenekutató személyes okoból adódóan nem lehetett jelen a szombati értekezleten, az őt helyettesítő Szabó Attila által  „tolmácsolt” szöveg alapján megtudhattuk: a szilágysági népi énekek, népdalok első lejegyzőit, felhasználóit a reformáció évszázadában kell keresnünk. Említésre méltónak találta, hogy olyan jeles költők, mint Balassi Bálint, Ilosvai Selymes Péter vagy a későbbiekben Arany János –, akinek ősei Szilágynagyfaluból költöztek Nagyszalontára –, költeményeiket, verseiket gyakran népdalokra szerezték. Nem is beszélve arról,  hogy Arany János maga is fontosnak tartotta az általa ismert népdalok, énekek, gyermekdalok, diákdalok lejegyzését. Tudni kell viszont azt is, hogy a szilágysági magyar népdalok (talán) első tudatos lejegyzője a szilágyperecsenyi származású Boér Miklós (1857–1905) volt.
A szilágysági népviselettel és néptánccal Lelik Berta néptáncoktató, illetve az általa irányított krasznai Bokréta táncosainak közreműködésével ismerkedhettünk. Az előadó nagyfokú szakértelemmel szólt a tövisháti, illetve a berettyómenti és a krasznamenti viselet sajátosságairól, miközben a közönség „életközelből” figyelhette meg a táncospárok öltözékén, illetve a kiállításon szereplő ruhadarabokon az elmondottakat. Ugyanezen életszerűség jellemezte a különféle szilágysági néptánc változatok ismertetéséhez fűződő előadást is, amely során közelképbe került többek között a tövisháti „kétlépéses csárdás”, a Kraszna- és Berettyó-menti „kettős csárdás”, „gyors csárdás” és „ugrálós”. 
László László történelemtanár a szilágysági személyiségekről tartott előadásában szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a teljesség igénye nélkül teszi mindezt, hiszen rendkívülien gazdag ilyen tekintetben a „választék”. A többi előadó  által is említettek mellett többek között szükségesnek vélte kiemelni a „zsibói bölény” idős Wesselényi Miklós és az „ árvizi hajós” ifjú Wesselényi Miklós személyét vagy a Szilágysámsonon született Szikszai Lajos honvédhadnagyot, aki az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc idején hősiesen harcolt, majd jelentős szerepet játszott a vasúthálózat szilágysági „meghonosításában”, jelentősen hozzájárulva a Wesselény-szobor Zilah főterén  történő felállítása ügyéhez.
Szabó Zsolt, a Művelődés című folyóirat nyugalmazott főszerkesztőjétől megtudhattuk, hogy a Szilágyságot jószerint immár szülőföldjének tekinti, jóllehet csak az idők folyamán került ezen tájegységgel egyre szorosabb kapcsolatba. Érzelemteljes és személyes emlékekben bővelkedő előadásának (és a kétnapos honismereti rendezvénynek is akár!) a mottója lehetne azon gondolat, miszerint létezik egy örök Szilágy és egy felfedezésre váró Szilágy...!
A konferencia záróakkordjaként hangzott el Szabó Attila Szilágysági fazakasság című vetítőképes előadása, amely során –, mint ezen népművészeti ágazat iránt különösen elkötelezett gyűjtő és kutató – kiemelten beszélt a désházi népi kerámiának, mint olyanak a  Szilágyságban (és nemcsak) betöltött kivételes szerepéről. A tárlat anyagában is megtekinthető a komaszilkék, tányérok, csuprok, vizes korsók forma-, motívum- és színvilágának elemzése során, kitért a népi fazekasság olyan helyszíneinek bemutatására is, mint Zilah, Kraszna, Szilágysomlyó, Tasnád.
A rendezvény egyik fő mozgatójaként Szabó Attila szükségesnek vélte megosztani azon gondolatát, miszerint elégtételt jelent számára, hogy hozzájárulhatott a tárlat létrehozásához, valamint  előadóként az értekezlet tartalmasabbá tételéhez. Ugyanakkor kifejezte abbéli reményét, hogy a rendezvény és azon belül a kiállított népművészeti anyag inspiráló ereje megtermékenyítőleg hat az Apáczai-líceum diákjai alkotófantáziájára, amelynek eredményeként olyan minőségi gyermekalkotások születnek, amelyeket alkalomadtán Zilahon és a Szilágyság más településein is  érdemes lesz majd bemutatni.
(A Szilágysági barangolások című, január 27-e és 28-a között lezajlott honismereti rendezvény alkalmával megnyitott tárlat megtekinthető február 20-ig, munkanapokon 14-20 és szombaton 9-20 óra között.
SZÉKELY GÉZA
Szabadság (Kolozsvár)

Negyedik alkalommal rendezték meg a Székely Bált Budapesten
Negyedik alkalommal rendezték meg szombaton a Székely Bált Budapesten, a Várkert Bazárban. Tarlós István főpolgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „összetartozunk, magyarok voltunk, vagyunk és leszünk."
A főpolgármester megköszönte, hogy negyedik alkalommal lehet a bál védnöke, s kitért arra, hogy idén már öt külhoni magyar kedvezményezettje van a rendezvénynek.
A bál célja az összetartozás, a magyar-magyar összefogás, Székelyföld és az anyaország kapcsolatának erősítése, valamint a rászorultak segítése – emelte ki Tarlós István. Rámutatott: Székelyföld több mint 800 ezer lelket számlál, s a székelyek már az államalapításnak is részesei voltak. Ezek mind-mind arra ösztönöznek, hogy az összetartozást természetesnek tekintsék. A magyarság híres székelyeknek lehet hálás – tette hozzá, és példaként említette többek között Benedek Eleket, Tamási Áront, Apáczai Csere Jánost, Kőrösi Csoma Sándort, Puskás Tivadart, Kányádi Sándort, Márton Áront, Gábor Áront, Orbán Balázst. Emlékezzünk rájuk, „összetartozunk, magyarok voltunk, vagyunk és leszünk" – fogalmazott a főpolgármester.
Szász Jenő, a bált szervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke azt mondta: csak az a nemzet képes felemelkedni, ahol a jó ügyek megtalálják a maguk jó embereit. A bál több mint egy hiánypótló társasági esemény, belépőjegyeikkel több jó ügyet tudnak segíteni. Hozzátette: a nemzetegyesítés és a nemzet egysége mellett tesznek tanúságot.
A kutatóintézet elnöke együttérzését fejezte ki a csíki sör meghurcoltatása miatt a manufaktúra tulajdonosai, dolgozói felé. „Mostanság nagyobb a medvék védelme, mint a székely közösségé" – jegyezte meg Szász Jenő.
A rendezvényen az előző évek hagyományainak megfelelően tiszteletbeli székely címeket is átadtak, idén Zsukovszky Miklós kárpátaljai lelkipásztor, Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője, György Géza, az Alföldi Nyomda elnök-vezérigazgatója és Naszvadi György, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány vezetője, a jegybank elnöki tanácsadója részesült az elismerésben.
A szervezők tájékoztatása szerint a korábbi évekhez hasonlóan a bál teljes bevételét – jótékonysági céllal – öt külhoni magyar közösségnek ajánlják fel: az oklándi unitárius közösségnek, a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás árváinak, a Mária Rádió Erdély Egyesületnek, a Beregszászi Református Gyülekezet fenntartásában álló Pulzus Rádiónak, valamint Atyha római katolikus templomának.
Három évvel ezelőtt azzal a céllal indították útjára a Budapesti Székely Bált, hogy a rendezvény sikere, jó hangulata erősítse az összetartozás érzését, szilárdítsa a magyar-magyar összefogást, fejlessze Székelyföld és az anyaország kapcsolatát, és segítse a rászoruló nemzettársakat.
A bál programja és a vacsora menüválasztása egyaránt a székely hagyományokra épített.
A rendezvényen levetítették a Babba Mária című rajzfilmet, majd a Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Erdélyország az én hazám című produkcióját tekinthették meg a vendégek, akiknek a talpalávalót az este során Olti Attila és zenekara szolgáltatta.
Fellépett Keresztes Ildikó előadóművész. A bál fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt, jelen volt Schmitt Pál volt köztársasági elnök.
MTI
Erdély.ma

Székely Bál Budapesten
Negyedik alkalommal rendezték meg szombaton a budapesti Székely Bált a Várkert Bazárban. Tarlós István főpolgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „összetartozunk, magyarok voltunk, vagyunk és leszünk”.
A főpolgármester megköszönte, hogy negyedik alkalommal lehet a bál védnöke, s kitért arra, hogy idén már öt külhoni magyar kedvezményezettje van a rendezvénynek. A bál célja az összetartozás, a magyar–magyar összefogás, Székelyföld és az anyaország kapcsolatának erősítése, valamint a rászorultak segítése – emelte ki Tarlós. Rámutatott: Székelyföld több mint 800 ezer lelket számlál, s a székelyek már az államalapításnak is részesei voltak. Ezek mind-mind arra ösztönöznek, hogy az összetartozást természetesnek tekintsük. A magyarság híres székelyeknek lehet hálás – tette hozzá, és példaként említette többek között Benedek Eleket, Tamási Áront, Apáczai Csere Jánost, Kőrösi Csoma Sándort, Puskás Tivadart, Kányádi Sándort, Márton Áront, Gábor Áront, Orbán Balázst. Szász Jenő, a bált szervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke azt mondta: csak az a nemzet képes felemelkedni, ahol a jó ügyek megtalálják a maguk jó embereit. A bál több hiánypótló társasági eseménynél, a belépőjegyekből begyűlt összeggel több jó ügyet segítenek. Hozzátette: a nemzetegyesítés és a nemzet egysége mellett tesznek tanúságot. Együttérzését fejezte ki a csíki sör meghurcoltatása miatt a manufaktúra tulajdonosai, dolgozói felé. „Mostanság nagyobb a medvék védelme, mint a székely közösségé” – jegyezte meg Szász Jenő.  A rendezvényen az előző évek hagyományainak megfelelően tiszteletbeli székely címet is átadtak, idén Zsukovszky Miklós kárpátaljai lelkipásztor, Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője, György Géza, az Alföldi Nyomda elnök-vezérigazgatója és Naszvadi György, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány vezetője, a jegybank elnöki tanácsadója részesült az elismerésben.  A szervezők tájékoztatása szerint a korábbi évekhez hasonlóan a bál teljes bevételét – jótékonysági céllal – öt külhoni magyar közösségnek ajánlják fel: az oklándi unitárius közösségnek, a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás árváinak, a Mária Rádió Erdély Egyesületnek, a Beregszászi Református Gyülekezet fenntartásában működő Pulzus Rádiónak, valamint Atyha római katolikus temploma újjáépítésére.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

GAAL GYÖRGY A KINCSES VÁROS TEMETŐINEK KRÓNIKÁSAKÉNT TÁRJA FEL A KÖZÖSSÉG TÖRTÉNELMÉT
KALANDOZÁS KOLOZSVÁRI SÍRKERTEKBEN
Az enyhén emelkedő, hullámzó domb oldalán, dús lombú fák közt elterülő kolozsvári sírkert, a Házsongárd a magyar kultúra igazi panteonja. 1585 óta temetkeznek ide a kincses város polgárai. Híres személyiségek nyugszanak itt, köztük a zsoltárköltő Szenczi Molnár Albert, az enciklopédiaíró Apáczai Csere János és holland felesége, Aletta van der Maet, a betűmetsző és nyomdász Tótfalusi Kis Miklós, az orvos és nyelvész Gyarmathy Sámuel, a néprajztudós Kriza János, a múzeumalapító gróf Mikó Imre, a Marianum Leánynevelő Intézet építtetője, Hirschler József, a költő Reményik Sándor és Dsida Jenő, az író és politikus gróf Bánffy Miklós, az építész és író Kós Károly, a színművész Szentgyörgyi István, a grafikusművész Gy. Szabó Béla, hogy csak néhányat említsek.
Sokan és sokat írtak már róla, például Jakab Elek, Herepei János, Lászlóffy Aladár, de a legtöbbet Gaal György publikált a témáról. Saját bevallása szerint az 1960-as évektől járja a sírkertet, és az 1970-es évektől vált krónikásává, de már az 1990-es évektől felmerült az igény, hogy a történelmi temetőn túli részeket, sőt a többi kolozsvári sírkertet is jó volna feltérképezni, hiszen a XX. század második évtizedétől több jeles személyiség itt kapott nyughelyet.
A XIX. század végén egyre inkább szűknek bizonyult a temetkezésre használt terület, ezért már a gróf Béldi Ákos főispán elnökletével 1892. február 26-án megtartott ülés elhatározta, hogy a Házsongárdi temetőt kibővítik, és erre azt a 15 holdnyi területet használják, amely a temetőkert fölött terül el, és amelyet a város erre a célra már korábban megvásárolt. A határozat meghozatalától azonban elég sok időnek kellett eltelnie a tulajdonképpeni használatba vételig.
A Házsongárdi új temető feltérképezésére Gaal György 2013 nyarán vállalkozott, és ugyanebben az évben járta be a Kismezői temetőt is. 2014 nyarán pedig a négy zsidó temető következett. Sok nehezítő körülmény ellenére, alapos és aprólékos gyűjtőmunkával sikerült rögzítenie az adatokat. Minden fontosnak ítélt sír feliratát lemásolta és lefényképezte, folytatólag a legjelesebb személyiségek rövid életrajzát is felkutatta. Erről a feltáró munkáról számol be A Házsongárdtól a Kismezőig című, a Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból alcímű, az Exit Kiadónál tavaly év végén megjelent, számos színes és fekete-fehér fényképpel illusztrált könyvében.
A Házsongárdi új temető szemrevétele során kiderült, hogy a városnak már az 1910-es években gondja volt rá, hogy az új temetőrészt parkosítsa és mérnökileg megtervezze, ugyanis az egyes táblák, köröndök a magyar ábécé betűivel vannak megjelölve. Sajnos azonban, amikor ez az új temető is betelt, az 1980-as években megkezdték az egykori sétányok és utak betemetését. Így az egykori ösvényekről csak a rajtuk hosszában fekvő sírok árulkodnak.
1914 szeptemberében az új temető feletti részben nyitották meg a Hősök temetőjét, ahova az első világháború végéig sok halottat temettek. A Hősök temetője és a köztemető között megmaradt szabad részbe később a szovjet elesettek parcellája került.
A könyv külön és kiemelten foglalkozik a Kismezői vagy más nevén Kalandos temető történetével, felosztásával, első világháborús emlékoszlopával, amelyet a Kolozsvár-hídelvei Református Földész Kalandos Temetkezési Társulat emeltetett 1943-ban. Az emlékmű a városban egyedüliként ma is áll, és magyar nyelvű felirata szerint a magyar királyi 21-es honvéd gyalogezred, a császári és királyi 51-es gyalogezred, valamint a császári és királyi 2-es, 23-as, 82-es ezred hősi halottainak emlékére állították.
Egyébként ez a temető szintén több évszázados múltra tekint vissza, alig két évvel fiatalabb a Házsongárdinál. Az 1587. február 22-én kelt német nyelvű ajándékozási levél szerint Paul Fleyscher városi polgár a hídelvei Kalandos társulatnak adományozza szőlőjét temető céljaira. A kolozsvári hóstáti földművesek jellegzetes szervezkedési formája, a Kalandos társulat gyökere a középkorig nyúlik vissza, amikor is a céhekben dolgozó „kalandosok” egy-egy templom oltárát gondozták, és minden hónap első napján gyűléseztek. Nevüket e nap latin „Calendae” nevének ragozott alakjából (Calendis) alakították ki. Míg e társulatok a XIX. században Európa-szerte kihaltak, a hóstátiak társulatai a XX. század közepén is működtek, tevékenységük a temetések megszervezésére irányult.
A könyv második része a zsidó sírkertek történetét mutatja be széles történelmi kitekintéssel. Előbb a zsidóság kolozsvári megtelepedéséről és a városban betöltött szerepéről, sorsáról, majd a zsidók egyik legismertebb szerveződésének, a Szentegyletnek, héber nevén a Hevra Kádisának a működéséről olvashatunk, amelynek legfontosabb feladata a halottak hagyományok szerinti felkészítése és elhantolása volt.
Kolozsváron négy zsidó temető található. A legrégebbi a XIX. század közepén, a legújabb a XX. század második negyedében jött létre. A legrégebbi a Házsongárdi temető történelmi részéhez kapcsolódik, ezt Balassa utcai temetőként ismerik a helybeliek. Két újabb a XX. században megnyitott Házsongárdi új temető szélein helyezkedik el, ezek közül az egyik a Tordai úti régi ortodox temető, a másik az új neológ temető. A legújabb, a negyedik, az új ortodox temető a Tordai úton kissé távolabb fekszik.
Az újonnan számba vett kertek síremlékei külön-külön és együttesen is kőbe vésett dokumentumai a kolozsvári lakosok és városi közösségük viszontagságoktól nem mentes újabb történetének. A szerző ennek a történetnek a feltárt, értékes adataival az érdeklődő olvasókat a bővülő kolozsvári panteon még részletesebb, még behatóbb megismerésére készteti.
Kabán Annamária
Gaal György: A Házsongárdtól a Kismezőig. Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2016.
Magyar Idők

Lett volna más megoldás a Brassai helyzetére?
Iskolaigazgatókkal, a tanfelügyelőség képviselőivel, diákokkal beszélgettünk a kolozsvári belvárosi iskola egyetlen elméleti 9. osztályának megszűnéséről. Körkép.
A Kolozs megyei főtanfelügyelőség és a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezetőségének nézőpontja hetek elteltével sem közelít. A tanfelügyelőség azt hajtogatja, hogy muszáj volt megszüntetni osztályokat, a Brassai azt fájlalja, hogy miért pont tőlük vettek el egy osztályt, amikor ezzel az egész iskola létét veszélyeztetik. A Brassai elégedetlenségében pedig hosszú évek óta húzódó folyamat is közrejátszik, ami szerint folyamatosan csak tőlük vesznek el osztályokat. És az is érződik, hogy a szakosztályok nem kellenek senkinek, a tanárok is elégedetlenek, a szülők is inkább elméleti osztályba íratnák a gyereküket. De a minisztérium ezt nem szeretné. Végveszélyben a Brassai? Január végén a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum tanárai nyílt levélben bejelentik, hogy végveszélybe került az iskola, mert a Kolozs Megyei Főtanfelügyelőség január 25-i döntése értelmében a 2017/2018-as tanévtől megszüntetik az iskola egyetlen líceumi elméleti osztályát. Ezzel megváltozhat az iskola jogi státusa, szaklíceummá alakíthatják át, amivel elveszítené az alsó tagozatát. A gyereklétszám csökkenésével kezdődik és végződik minden. A drasztikus gyereklétszám-csökkenés miatt a tanfelügyelőségnek nem volt más lehetősége, minthogy megszüntessen két osztályt a városban. Úgy számolnak, a 2017/2018-as tanévben összesen 507 diák kezdi meg magyarul a tanulmányait Kolozs megyében, ami 82 diákkal kevesebb, mint a 2016/2017-es iskolai évben. Ömböli Irma, a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő szerint a beiskolázási tervek módszertana szerint a tanügyi törvényben meghatározott maximális osztálylétszám (középiskolák esetében 28 fő) szerint számolják ki, hogy hány osztályt kaphat a Kolozs megyei magyar közösség. Eszerint 18 osztályt kaphattak volna a magyar oktatási intézmények összesen a megyében, ezt sikerült 22 osztályra növelni. Az sem jelent igazi megoldást, hogy a felekezeti osztályokba például elég gyakran más megyékből jönnének diákok. A tavalyi adatok szerint 62 olyan kilencedikes kezdte meg a megye valamelyik középiskolai intézményében a tanulást, aki korábban nem a megyében tanult. De 40 diák el is ment a megyéből: főleg az Aranyos mentén jellemző, hogy a nagyenyedi Bethlen Kollégiumot választják.
Ömböli Irma szerint a 2017/2018-as tanévben induló 22 kilencedik osztályért is nagyon sokat kellett harcolni, ennél többet egyszerűen képtelenség volt engedélyeztetni. Ez után kellett dönteni, hogy melyik lesz az a két kilencedik osztály, amelyet a jövő tanévtől megszüntetnek. A tordai, a dési, a bánffyhunyadi és a szamosújvári iskolák líceumi osztályait nem akarták elvenni, mert ezzel veszélybe kerülne a magyar oktatás vidéken, emellett abban is megegyeztek, hogy szakosztályokhoz nem nyúlnak. Így választani kellett a Báthory István Elméleti Líceum és az Apáczai Csere János Elméleti Líceum egy-egy reál és humán osztálya, illetve a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum egy-egy természettudományi osztálya közül. Az eredmény ismert, a két utóbbi osztályt megszüntették. "Eddig minden évben valahogy kiharcoltuk az osztályokat, mert a Ghibunak és a Brassainak is megvan a helye a kolozsvári oktatásban. A közepesen felkészült diákoknak adnak otthont, és nagyon jó hangulatú iskolák" - magyarázta a tanfelügyelő. 
A történethez hozzátartozik, hogy a tanfelügyelőség a döntés meghozatala előtt még január 6-ára összehívta az érintett iskolák igazgatóit, hogy döntsenek az osztályok megszüntetésének a kérdésében. Az iskolaigazgatók - érthető módon - nem határoztak, sőt, még csak egy kritériumrendszert sem állapítottak meg, hogy mi alapján válasszák ki a megszüntetésre ítélt osztályt. Érthető, hogy egyetlen igazgató sem akart elveszíteni egy osztályt a saját iskolájában, másrészt nem is nagyon tudtak volna dönteni. Az OM5777/2016-es számú minisztériumi rendelet (Metodologia privind fundamentarea cifrei de scolarizare (2017-2018), 11-es cikkelye szerint nem is lehetett volna az említett találkozón dönteni, és ezért nem is születhetett semmilyen megegyezés, mert az igazgatók egymagukban nem hozhatnak arra vonatkozó döntést, hogy milyen osztályok maradjanak meg. A megkérdezett iskolavezetők azt mondták, hogy az iskola vezetőtanácsának a támogatása nélkül egyetlen igazgató sem vállal be ilyen kockázatot, még csak annak meghatározása kapcsán sem, hogy milyen kritériumokat vagy fogódzókat vegyen figyelembe a tanfelügyelőség. "Ott nem lehetett egyezséget kötni. Egy oktatási stratégia hiányában egyik iskola sem vállalhatja fel azt, hogy olyan dolgot javasoljon a vezetőtanácsának, ami szembemegy az iskola tanárainak az érdekével. Én a január 6-i találkozón is azt kértem, hogy az ilyenszerű döntéseket ne az utolsó percben hozzuk meg, hanem legyen egy átfogó képünk arról, hogy hova alakulnak a diáklétszámok, és mi lenne az az oktatási hálózat, amit ez a diáklétszám fenn tud tartani, és hogyan tudjuk ezt megvalósítani" - mondta a tanácskozásról Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója. A döntést így a tanfelügyelőségre bízták. Miért a Brassai? A tanfelügyelő elmondta, bár jól ismeri és becsüli a Brassaiban folyó munkát, és azzal is tisztában van, hogy nem az eredmények árulnak el mindent, de a beiratkozási adatokat, továbbtanulási mutatókat és a tantárgyversenyeken elért eredményeket is figyelembe véve meghozták a döntést. Tavaly a Brassai elméleti osztályába 5,81-es utolsó médiával lehetett bejutni. Összehasonlításként a Báthory elméleti osztályaiba az utolsó bejutási média 8,09 volt, az Apáczaiba 7,05, míg az Onisifor Ghibu magyar osztályába 5,69. A tanügyminisztérium hivatalos honlapja szerint 2016-ban a Brassai 38 érettségire jelentkező végzőséből 26 diáknak sikerült elérnie az 6-os átlagot (a júliusi, fellebbezés utáni eredményeket számolva), ami 68,42 százalékos arány. 2013-ban 78,08 százalék, 2014-ben 93,47 százalék, 2015-ben pedig 95,34 százalék volt a sikeresen érettségizők aránya az iskolában. 2016-ban a Báthoryban 71 végzősből 5 diáknak nem sikerült az érettségije, míg az Apáczai 82 érettségizőjéből 3 bukott meg a vizsgán. A Brassai álláspontja szerint a viszonylagos sikertelenség azzal is magyarázható, hogy a tavalyi végzősök a 2012-es kilakoltatás után, már az új épületben kezdő új kilencedik osztályosok voltak, akiknek a teljesítményét az is befolyásolhatta, hogy nem tanulhattak tökéletes körülmények között. 
A Brassaiban azt is nehezményezik, hogy az OM5777/2016 számú minisztériumi rendelet, amely meghatározza, hogy a 2017/2018-as tanévben hol és milyen osztályokat indítanak, sehol nem említi az érettségi sikerességi százalékokat, utolsó bejutási médiákat, tantárgyversenyeken elért eredményeket kritériumként. Ehelyett a törvényességet, a gazdasági feltételeket, a demográfiai és a földrajzi adatokat, a társadalmi-gazdasági kritériumokat és a szükségességet kell figyelembe venni. Ömböli Irma szerint épp ezt vették figyelemben, amikor nem szüntették meg a dési magyar osztályt. Mint mondta, nem hagyhatták középiskolai képzés nélkül a 2011-es népszámlálásai adatok szerint valamivel több mint 5000 fős magyar közösséget, még úgy sem, hogyha nagyon gyengén működik, és nemrég a 15 kilométerre lévő Szamosújváron felépítettek és átadtak egy iskolát. Elmondása szerint fogódzókat kellett találni, ami alapján választhattak a Báthory, az Apáczai, az Onisifor Ghibu és a Brassai osztályai közül. A János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Református Kollégium azért nem jött számításba Ömböli Irma szerint az osztályok megszüntetésénél, annak ellenére sem, hogy az állam finanszírozza ott is a képzést, mert felekezeti iskolák, és eddig is csak egy-egy világi osztállyal működtek. Bár a tanfelügyelőségnek beleszólási joga lenne, hogy milyen osztályokat indít a Református Kollégium és a János Zsigmond Unitárius Kollégium, de általános gyakorlat, hogy számításba sem jönnek, ha osztályok megszüntetéséről van szó. 2016-ban a Református Kollégium világi osztályába 6,8 volt az utolsó bejutási média, és minden helyet betöltöttek, míg az JZSUK reál osztályába 8,41. Ott is betelt minden hely. Ha a tavalyi érettségi eredményeket nézzük, akkor a reformátusoknál a 40 érettségiző közül egynek nem sikerült a vizsgája, míg az unitáriusoknál a 61 jelentkező közül mindenki sikeresen érettségizett. 
"Azt sem lehetett figyelmen kívül hagyni a döntés meghozatalában, hogy a Brassai mostani IX. osztályában mindössze 15 gyerek van, ennyien választották tavaly az iskolát, ezeknek is egy része a pótvizsga utáni szakaszban jutott be" - magyarázta Ömböli Irma a tanfelügyelőség döntését. A Brassai igazgatónője, Kósa Mária szerint nem egy évfolyam statisztikájára kellett volna építeni egy ekkora döntést. Elismeri, hogy ez egy rosszabb évfolyam volt, de az előtt voltak 29 fős osztályaik is. Majd azt is megjegyezte, hogy ha valaki 8-as médiával jut be egy iskolába, az nem jelenti azt, hogy ugyanúgy fog érettségizni is. Szerintük túl merev volt a tanfelügyelőség, amikor dönteni kellett. Ömböli Irma azon az állásponton van, ha nem csak egy évnek az adatait nézték volna, akkor is rosszabbul teljesített volna a Brassai a különböző fogódzók szerint. A Brassaisok azt sem tartják méltányosnak, hogy olyan intézmények eredményeit hasonlítják össze, amelyek közül egyesek másfél évtizede viszonylag nyugodt munkakörülmények között, stabil osztályszámmal működhetnek, míg a Brassait kilakoltatták, osztályokat vesztett és a tanári kara is a harmadára csökkent. Mi lesz a mostani nyolcadikos brassaisokkal? "Nem férnek be az elit oktatásba, mert nem teljesítenek úgy a tantárgyversenyeken. Egy tantárgyversenyen öt darab díjat adnak, nem többet. Hogy férjen bele minden iskolának a diákja? Mi lesz ezekkel a gyerekekkel? El fognak menni román tagozatra? Csak elit oktatást akar Kolozsvár? Az a lényeg, hogy az iskola oktatói-nevelői munka, nem feltétlenül csak az eredmények számítanak. Nyilván törekszünk, hogy mindenkinek sikerüljön az érettségije. De én azt sem értem meg, hogy az egész országban az érettségi vizsga az egyetlen kritérium, ami alapján az iskolákat megítélik. Akkor miért kell egyebet csinálni?" - reagált a kialakult helyzetre Iszlai Enikő, a Brassai volt aligazgatónője. A január végi bejelentés óta nem történt lényegi előrelépés. A brassais diákok szülei kompromisszumos megoldásként azt kérték, hogy ha tényleg csak egy osztály maradhat, akkor inkább az elméleti osztály maradjon. A mostani 22 nyolcadikosból 20 kérte, hogy inkább maradjon egy természettudományi elméleti osztály. Ezt kommunikálta az RMDSZ is megoldásként, de ezt végül elvetette a tanfelügyelőség. "Nemcsak a tanfelügyelőség részéről volt negatív a válasz, hanem a minisztériumtól is. A tanfelügyelőség vezető tanácsának gyűlésén - én nem vagyok tagja - döntöttek ebben a kérdésben. Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes komolyan megindokolta, hogy miért is kéri a Brassai az elméleti osztályának a megmaradását, de a szavazáson elvetették a javaslatot" - mondta a tanfelügyelő, aki szerint a legfőbb ellenérv az volt, hogy a magyar középiskolai osztályoknál még így is magasabb az elméleti osztályok aránya a szakosztályokkal szemben, mint a kívánatos 60-40 százalék. "Valamennyit törlesztettünk az elmúlt években a Református Kollégium, a Báthory és a Brassai szakosztályaival, de még mindig nem éri el a kívánt arányt" - tette hozzá. 
Ömböli Irma hozzátette: megérti, hogyha a Brassai nyolcadikosainak nagy része nem a turizmus osztályt szeretné, hanem az elméleti osztályt, és azt is, hogyha az iskola ragaszkodik a saját diákjaikhoz, mert akkor nem kellene arra várni, hogy jön-e máshonnan diák feltölteni a turizmus osztályt. "Ebben a brassaisoknak van igaza, de nagyon sajnálom, hogy nem az elméleti osztályukat tarthatják meg. Mert ezek a gyerekek biztos osztályt jelentenének" - mondta a tanfelügyelő, aki az elmúlt évek tapasztalata alapján nem tart attól, hogy a mostani nyolcadikosok román tannyelvű középiskolát választanak. Mint mondta, a lemorzsolódás nem volt számottevő. A Brassaisok azt is sérelmezik, hogy az elméleti osztályuk elvétele mellett döntők nem vették figyelembe az érvényes oktatási törvény (Legea educatiei nationale nr. 1/2011) 79-es és 80-as cikkelyeit, amely szerint az oktatás haszonélvezői elsősorban a diákok és szüleik, és fontos döntések meghozatalakor kötelező módon konzultálni kell velük is. Ömböli Irma ezzel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy a líceumi osztályokról végső soron a minisztérium dönt, a tanfelügyelőség csak javaslatokat tehet, és ameddig nincs meg a végleges minisztériumi határozat, még van remény. Elmondta, hogy Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettessel egyetemben mindent megpróbáltak, hogy megmaradjon a Brassai elméleti osztálya. A Brassai ellen dolgoznak? "Mi nem csak érezzük a folyamatot ellenünk, hanem az van. Mi vagyunk az iskola, ahonnan folyamatosan vágnak osztályokat. Valahogyan a választás mindig a Brassaira esett, amikor csökkent a gyereklétszám, amikor át kellett szervezni az oktatási formát, amikor stratégiát változtattak. Mindig a Brassai volt az, akinek elmondták, hogy túl sok magyar iskola van Kolozsváron" - mondta Iszlai Enikő azzal kapcsolatban, amikor felvetettük, hogy a nyílt levelük egyik legerősebb része, hogy egyértelmű folyamat tapasztalható az ellehetetlenítésükre. Mint írják, 2010-ben elvettek a Brassai Sámuel Líceumtól egy elméleti osztályt; 2011-ben kilakoltatták az iskolát, ezzel elvesztette osztályainak egy részét, mivel az új épület nem tette lehetővé két párhuzamos I-VIII osztály működtetését. A 2013/2014-es tanévtől kezdődően pedig már csak egy elméleti osztályuk maradt, mert a másik helyett líceumi szakosztályt kaptak. 
A mostani döntéssel pedig a harmadik elméleti osztályát is elveszíti a Brassai, az érintettek szerint mindezt úgy, hogy más kolozsvári magyar iskolák másfél évtizede változatlan elméleti líceumi osztályszámmal működhetnek. A tanfelügyelőség szerint ezzel szemben a folyamatos változás jellemző a kolozsvári iskolarendszerben. Ömböli Irma szerint 2010-ben a Báthorytól is elvettek egy elméleti osztályt, sőt ott is létesíttettek egy szakosztályt épp akkor, amikor a Brassaiban is létrehozták a turizmus osztályt. Emellett pedig más, főleg román többségű iskolákban folyamatosan szűntek meg osztályok, igaz, többségében szakosztályok. "Nem számítottunk erre a döntésre, mert 2013-ban, amikor egy elméleti osztállyal és egy szakosztállyal maradtunk, már elhangzott, hogy nincs ahonnan többet elvenni. Ahhoz, hogy az iskola megmaradjon elméleti líceum státusban, fele-fele kell legyen az arány az elméleti és szakoktatás között. Hogyha logikusan gondolkodunk, akkor az 50-50 százalék már ezzel a döntéssel megbomlik" - mondta keserűen Kósa Mária, aki szerint épp csak azt nem mondták még ki, hogy vége, de 1-2 éven belül ez simán megtörténhet. Ezzel szemben a tanfelügyelőség álláspontja szerint átmeneti állapotról van szó, egy éven belül újra helyreállhat az eddigi rend, és a Brassai újra visszakaphatja az elméleti osztályt, és megőrizheti az elméleti líceum státusát. A kimutatásuk szerint jelenleg 549 magyarul tanuló hetedikes van a megyében, ami 42-vel több, mint amennyi nyolcadikos most van. A brassais tanárok szkeptikusak, mint mondták, egy esetlegre kaptak szóbeli ígéretet, de eddig "az írásbeli ígéreteket sem igen tartották be". "Valószínűleg megkerestem volna azt megoldást, ami nem veszélyezteti egy iskolának sem a létét. Tehát egy olyat, ahol van annyi diák idén, hogy az iskola simán működhet tovább, ha egy évben egy osztállyal kevesebbet indít, a háromból csak kettőt, mert általában három párhuzamos osztály van az iskolákban. Mi voltunk a minimumon, és az Onisifor Ghibuban egyetlen tagozat" - mondta Iszlai Enikő, aki a jóakaratot hiányolja a tanfelügyelőség részéről. 
Állítása szerint idén meglett volna a lehetőség a kompromisszumos megoldásra, például rotációs rendszer bevezetésével, tehát minden évben más iskolától vesznek el egy osztályt úgy, hogy az egyetlen iskolának a létét sem befolyásolja. Ömböli Irma megvalósíthatónak tartja a rotációs rendszert, állítása szerint a tanfelügyelőség részéről semmi akadálya annak, hogy következőkor ne a Brassaiból vegyenek el egy osztályt, hanem az Apáczaiból vagy a Báthoryból. Véleménye sz

A magyar nyelv őrzőinek kolozsvári „hűségesküje”
A jövőben is kiemelt céljának tekinti az együttműködést az erdélyi és magyarországi anyanyelvápolók szövetsége, amelynek vezetői az erre vonatkozó szerződés meghosszabbítását írták alá a hétvégén Kolozsváron.
Továbbra is közösnek tekintik céljaikat és munkájukat az erdélyi és magyarországi anyanyelvápolók: Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke és Péntek János, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke a két szervezet között 2001-ben megkötött szerződés meghosszabbítását írta alá szombaton Kolozsváron.
Az aláírásra a 22. alkalommal megrendezett Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny keretében került sor az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban, ahol erdélyi középiskolás diákok szép magyar beszéd, édes anyanyelvünk és versben bujdosó elnevezésű kategóriában mérték össze tudásukat. Az erdélyi művelődésszervező, történész halálának március 11-én volt a 200. évfordulója, a róla elnevezett verseny szép magyar beszéd és az édes anyanyelvünk kategóriájának győztesei a magyarországi döntőkre jutnak tovább.
Magyarországon 27 évvel ezelőtt alakult a szövetség Bánffy György elnökletével, 1992-ben pedig létrejött az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Közös céljuk a magyar nyelv használatának védelme és értékeinek felmutatása. Az együttműködés egyik legfontosabb területe az anyanyelvi versenyek szervezése. Eleinte az erdélyi versenyzők külön kategóriában szerepeltek az anyaországban, de kérésükre végül eltekintettek az úgynevezett pozitív diszkriminációtól, és egyforma megmérettetésben van része minden versenyzőnek, függetlenül származási helyétől.
„A szerződés megkötésének másik célja, hogy szakmai együttműködés alakuljon ki a szervezetek között, ezt közös konferenciákon, rendezvényeken keresztül valósítjuk meg. Fontos célkitűzésünk, hogy a fontos dolgok immár nem külön-külön, hanem egy kicsit közösen történjenek. Az együttműködés a mozgalom nemzeti keretben megvalósuló összefogását szolgálja" – nyilatkozta lapunknak Juhász Judit elnök.
Rámutatott, a gyakorlati együttműködés megmaradt, és továbbfejlődött, mindazonáltal a szövetségek vezetői úgy gondolták, dokumentumokban és a nyilvánosság számára is meg kell erősíteni az összetartozás tényét. Juhász Judit elmondta: a szerződés nem egy bizonyos időtartamra szól, de ha az utódok majd úgy érzik, hogy újra „hűségesküt" kell tegyenek, a jövőben erre ismét sor kerülhet.
Kétszáz éve hunyt el Aranka György
Aranka György művelődésszervező, történész, író, költő, filozófus, esztéta 1737. szeptember 17-én született a Kolozs megyei Széken, 1817. március 11-én hunyt el Marosvásárhelyen. Aranka György táblabíró, a királyi táblán szolgáló jogász volt, aki a nagyszebeni és kolozsvári szabadkőműves páholyok tagjaként kezdeményezte az Erdélyi Nyelvmívelő Társaság létrehozását.
Nagyszabású szervezőmunkát folytatott, élnék levelezésben állt kora összes jelentős tudósával, azzal, hogy létrehozta a társaságot, gyakorlatilag az első magyar akadémiai intézmény felállítását vívta ki, amelyhez csatlakoztak Döbrentey Gábor (Erdélyi Múzeum) és Kazinczy Ferenc kezdeményezései. Hivatali tevékenységein túlmenően nyelvműveléssel, történelemmel, irodalommal, filozófiával foglalkozott. Egész működése a felvilágosodás jegyében zajlott; az ember fő feladatát az elme művelésében látta. Aranka György sírjának helye ismeretlen, Marosvásárhelyen, a színház épülete mögött róla készült szobor őrzi az emlékét.
Nánó Csaba
Krónika (Kolozsvár)