Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Apáczai Csere János
483 tétel
2006. február 18.
1991. február 21-én alakult meg és március 22-én jegyezték be Kolozsváron az Armenia Örménymagyar Baráti Társaságot. Február 22-én ünneplik 15 éves fennállásukat. A budapesti székhelyű Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesülettel együtt azon munkálkodnak, hogy összegyűjtsék az örménymagyar vonatkozású történelmi adatokat. Konferenciákat rendeztek, az ott elhangzottakat az 1997 márciusától havi rendszerességgel megjelenő Arménia folyóiratukban és önálló kötetekben közreadják. 1998. februárja óta együttműködnek a kolozsvári Piarista Öregdiákok Baráti Körével és az Apáczai Csere János Baráti Társasággal, 1998. augusztusa óta pedig az Erdélyi Kárpát Egyesülettel is. /Bálintné Kovács Júlia, az Armenia Örménymagyar Baráti Társaság elnöke: Az Armenia Örménymagyar Baráti Társaság ünnepe. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./
2006. február 20.
Százhatvanhárom zenész és táncos négy órán át húzta a talpalávalót, illetve ropta a táncot az első Brassó megyei néptánc-találkozón. Az esemény-szervező Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület idén Tatrang községnek, jövőre Apácának ítélte oda a közkedvelt farsangi rendezvény vendéglátásának jogát. A négyfalusi Kéknefelejcs, az apácai Hajnalcsillag, a pürkereci Kikerics, a brassói Bokréta és Búzavirág táncosai, valamint a zajzoni és pürkereci boricás legények sikeresek voltak a néptánc-találkozón. Tatrangon a brassói egyetemisták tánccsoportja, a Bokréta három tájegység – Szék, Háromszék és Mezőség – egymástól eltérő viseletét és táncát mutatta be. /Barabás Réka: Táncoló tatrangi színpad. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./
2006. március 13.
Március 11-én Nagyszebenben a Bartók Béla Országos Ifjúsági Kórustalálkozót a magyar Nobel-díjasokat bemutató kiállítás megnyitója követte, végül pedig felavatták a Nagyszebeni Magyar Kulturális Irodát. A HÍD Szebeni Magyarok Egyesülete, a Romániai Magyar Dalosszövetség és az Erdélyi Magyar Művelődési Egyesület társszervezésében emlékeztek meg a 125 éve született Bartók Béláról. A kórustalálkozón fellépett a nagyszebeni Olajág Ifjúsági Énekkar, a farkaslakai Tamási Áron és a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola egyesített énekkara, a bukaresti Ady Endre Középiskola Lyceum Konsort régizene együttese, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium leánykara, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium énekkara, a kolozsvári Református Kollégium vegyes kara, a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum vegyes kara és a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági vegyes kar. Bartók Bélára emlékezett Guttman Mihály, a Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnöke. A magyar Nobel-díjasokat, valamint Bartók Béla életútját bemutató kiállításról Beke Mihály a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója elmondta, hogy a kiállítás Cseh Áron magyar főkonzulnak és a kolozsvári főkonzulátusnak köszönhető. A Magyar Kulturális Iroda felavatásakor Serfőző Levente, a HÍD Egyesület elnöke kifejtette, az iroda felvállalja a helyi és megyei rendezvények szervezését. Terényi János Magyarország bukaresti nagykövete szerint a nagyszebeni magyar közösség egyszerre van nehéz és könnyű helyzetben. Nehéz a helyzetük, mert kis létszámú a magyar közösség, de könnyű, mert Nagyszeben Románia egyik leggyorsabban fejlődő városa, és ezzel együtt fejlődhet a magyar közösség is. /Dézsi Ildikó: Magyar Kulturális Irodát avattak Nagyszebenben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./
2006. március 22.
1995 novemberében hivatalosan is megalakult az Apáczai Csere János Líceum /Kolozsvár/ néptáncegyüttese Szarkaláb néven. A Szarkaláb Néptáncegyüttes vezetője a kezdetekben Pillich Gyöngyvér volt. Az évek során mind az együttes-vezetők, mind pedig a tagok cserélődtek. 1998-tól a Szarkaláb vezetését Pillich Balázs vette át, az Apáczai Csere János Líceum részéről pedig 1999-től Mihály Béla testnevelés tanár felelt a csapat munkájáért. 1999-ben teljes egészében kicserélődött az együttes tagsága, ez a szakadás egybeesett egy új kolozsvári néptáncegyüttes, az Ördögtérgye megalakulásával. Ettől kezdve a Szarkaláb zömét már nem apáczais diákok, hanem Erdély különböző vidékeiről származó, Kolozsváron tanuló egyetemi hallgatók alkotják. Az új csapat több bel- és külföldi rangos fesztiválon, rendezvényen vett részt. A Szarkaláb fennállásának tíz éve alatt több mint 40 fesztiválnak, falunapnak, kiállításnak, ünnepségnek volt a meghívottja Magyarországon, Felvidéken, Vajdaságban Horvátországban és más országokban. A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány az együttes fenntartó intézménye, turnészervezéssel, támogatásszerzéssel, a teljes infrastruktúrájának használatával nyújtott támogatást. A Heltai Alapítvánnyal való szoros együttműködés eredményeként a Szarkaláb társszervezője az évente megszervezendő „Szent István-napi Néptánctalálkozónak”, melyet a szakmai körök már Erdély legnagyobb nemzetközi kisebbségi fesztiváljaként tartják számon. Az együttesnek saját zenekara nincs, Erdély valamennyi táncház-zenekarával dolgoztank már. Muzsikált már nekik a Palló, Tarisznyás, Tüske, Pirászló zenekar, a Háromszék és a Hargita Együttesek zenekarai és mások is. A Szarkaláb Néptáncegyüttes 2005/2006-ban ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. /Tíz év Szarkaláb – Ünnepi fesztivál március 25–26-án. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2006. június 1.
Május 30-án Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűléstermében, a Mesél a magyar Kolozsvár sorozat második láncszemeként, az Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében vetítették a Corvin Stúdió Szép város Kolozsvár című videókalauzát. A Csép Sándor rendezésében, forgatókönyvével készült háromnegyed órányi alkotás sorra veszi a kincses város múltját, minden nevezetes műemlékét, civilizációs értékét. „Egy város, amely több mint amennyi ma látszik belőle” – jellemzi a film az évszázadok óta Erdély fővárosának szerepét betöltő Kolozsvárt. Történelmünk ide vonatkozó nagyjait eleveníti fel: Heltai Gáspárt, Mátyás királyt, Apáczai Csere Jánost, Bocskai Istvánt, Báthory Istvánt, Bethlen Gábort, Mikó Imrét stb., de utal az évszázadok során itt élt sok-sok névtelen magyarra, akik megépítették, védték, gazdagították a várost. /Ö. I. B.: Filmen is Szép város Kolozsvár. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./
2006. június 2.
Cs. Gyimesi Éva az Élet és Irodalomban kifejtette a magyar egyetemért küzdőkkel szembeni elutasítását. Fennkölt szavakkal írt az egyetemről /”felnézhetek az igazság, a jóság és a szépség minden olyan értékalakzatára, amely egyetemes öröksége az emberiségnek.”/. Őt, aki a magyar tanszék vezetője volt, nem zavarja, “ha egyelőre nincsen a falakon, ajtókon magyar felirat, vagy ha egyik-másik tárgyat románul hallgatom, mert az előadó jobb felkészültségű”. Azzal érvelt, hogy Apáczai Csere János sem magyarul sajátította el a tudást… Nálunk, írta, “még mindig a diszciplínák és az egész intézmény nemzeti és ideológiai körülcövekelése, pártcsatolmánnyá züllesztése zajlik”. Szerinte a szakmai-szellemi színvonal emelését “minduntalan fékezi, meg-megakasztja a védekező nemzeti bezárkózás, amelynek jegyében az értelmiségi elit a honi hagyományt gyűjtögető, megmentő, ápoló „tudományosságra” szorítkozik”. Cs. Gyimesi Éva így írt a Bolyai Kezdeményező Bizottságról: a “BKB szakmailag inkompetens ágensek gyülekezete, nincs mögöttük professzionális tudásgyakorlat, nem alapoznak azokra a pályázási lehetőségekre, amelyek a magyar tanszéktagoknak és hallgatóknak az EU-s programokban már több mint egy évtizede elérhetőek.” A cikkíró szerint a BKB a bezárkózáson dolgozik, “amelyikben máris a kontraszelekció konjunktúrája, a gyorstalpaló doktoripar hódít”. /Cs. Gyimesi Éva: Soliloquium az erdélyi magyar egyetemről. = Élet és Irodalom (Budapest), jún. 2./
2006. június 17.
Lassan szokássá vált, hogy mindhárom nagy kolozsvári magyar líceum a tanév vége felé megtartja iskolanapjait és közreadja évkönyvét. Nem kis teljesítmény egy évkönyv összeállítása, hiszen ezt a tanítás mellett rendszerint egy-két tanár vagy maga az igazgató végzi. Az évkönyveknek, értesítőknek nagy hagyománya: a 19. század második felétől az 1940-es évekig minden tanintézet többé-kevésbé terjedelmes füzetben közölte a tanév adatait, a tanárok tudományos dolgozatait, az ünnepi alkalmakkor elhangzott beszédeket. A kommunizmus évtizedeiben elképzelhetetlen volt ilyen évkönyvek megjelentetése, csupán az 1960-as évek végétől vált lehetővé diákfolyóiratok kiadása, s ebbe csempésztek bele iskolai adattárat, néhol évkönyvi részt. Az 1990-es években az iskolák vezetősége először a diáklapok felújításával kísérletezett. A Báthory István Elméleti Líceum Báthory-évkönyvének 2004–2005-ös kiadása az iskola fennállásának 427. évfordulójának alkalmából jelent meg, szerkesztője Tőkés Elek igazgató. A szerkesztés fő elve az iskola nemzetközi rangjának, országos első helyezettségének bizonyítása. A kötet legrangosabb dolgozata: P. Hell Miksa Rudolf jezsuita szerzetes, a kolozsvári csillagda megalapítója, Angyalosi Csaba, Czilli Péter, Szikszai Attila tanárok munkája. Orbán István az előkerült százéves iskolai zászló történetét mutatja be. Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet nyugalmazott tanárnő cikke azt szemlélteti, hogyan sikerül a Házsongárd Alapítványnak mozgósítania a sírkert gondozására a báthorys diákokat. A Magyar Örökség fejezet a rangos díj 2005. június 25-i átvételének eseményeit eleveníti fel. Bemutatták a Vízi Imre vezette Teodidaktos Humanitárius Alapítvány munkásságát is. A kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum Évkönyve a 2005–2006. tanévről szerkesztője Wolf Rudolf igazgató. Az Apáczaiban tavaly 27 osztály működött összesen 687 diákkal, akik közül 681 sikeresen zárta a tanévet. Az 1557-ben alapított kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum Évkönyve a 2004–2005-ös tanévre című kötet szerkesztője dr. Gaal György. A kiadvány a klasszikus értesítők hagyományait élteti tovább. Hat tanár tudományos jellegű értekezése olvasható az évkönyvben. A múlt tanévben 751 nappali, 399 esti tagozatos, összesen 1150 fiatal tanult a Brassaiban. /Gergely Gyula: Három iskola – három évkönyv. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./
2006. július 3.
A kormány új rendszert dolgoz ki a határon túli magyarok támogatására, miután megszűnnek a közalapítványok. A Határon Túli Magyarok Hivatalának átalakítása után a feladatok nagy része a Miniszterelnöki Hivatal főosztályához kerül. Gémesi Ferenc leendő szakállamtitkár a vele készült beszélgetésben leszögezte, nem osztja azt a nézetet, hogy egy kisebb struktúra nem tud ellátni ilyen feladatokat. A magyar közigazgatásban felkészült emberek dolgoznak. A szakmai kérdések visszakerülnek a szakminisztériumokhoz, így elsősorban az oktatás, a kultúra, az informatika, a sport, nem szabad elválasztani egymástól a határokon belüli és a határokon túli magyarságot. „Ha van egy kulturális találkozó, azt nem külön kell szervezni határon túli magyaroknak és nem külön kell szervezni a hazai magyaroknak, hanem együtt.” Ami a HTMH-ban marad ez után, elsősorban az, hogy a nemzetpolitikai cselekvést koordinálja és lássa el mindazokat a szakmai feladatokat, amik a hivatalban maradnak. Különböző támogatási kérdések, a Szülőföld Alap, és mindazok az ügyek, amelyek mindenképpen több minisztérium hatáskörét is érintik. Az Illyés Közalapítvánnyal, az Apáczai Csere Jánossal és az Új Kézfogás Közalapítvánnyal kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy a Parlament elfogadott erre vonatkozóan törvénymódosítást, így 2007 december 31-ig valamennyi közalapítvány megszűnik. Gondolkodnak azon, hogyan lehet integrálni ezt a támogatási rendszerbe. Ki kell dolgozni egy új támogatási struktúrát. Erről szeretnének beszélgetni az elkövetkezendő időszakban a határon túli magyarság képviselőivel is. /Berek Patrícia: Új rendszer a határon a határon túli magyarok támogatására. = Erdely.ma, júl. 3./
2006. július 11.
A szórványban élő magyar, illetve a székelyföldi V–VII. osztályos gyerekek számára szervezték meg a Kapocs nevű tábort Csíkszeredában június 25. és július elseje között. A táborlakók közül húszan Temes, Beszterce-Naszód, Fehér és Szilágy megyéből érkeztek, tízen helybéliek voltak. A programok az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában zajlottak, Ferencz S. Ajka táborvezető irányításával. A táborban volt számítógép-kezelés gyakorlás, voltak kézműves-foglalkozások, városnézés, helyismereti vetélkedők, múzeumlátogatás, néptánc- és népdaltanulás. A Kapocs szervezője a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. /Borsos Éva tanítónő, kísérő, Detta: Szórványból a Székelyföldre. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 11./
2006. október 24.
Több mint kétszáz személy, zömében tizenévesek vettek részt október 23-án Kolozsváron azon a gyertyás megemlékezésen, amelyet a János Zsigmond Unitárius Kollégium Diákegylete és az Apáczai Csere János Elméleti Líceum Diáktanácsa szervezett az erdélyi 56-os események 50. évfordulója alkalmából. Talpas Botond, az unitárius diákegylet elnöke emlékezett az elítélt ötvenhatosokra, majd a fáklyás-gyertyás menet a Házsongárdi temető felé indult, ahol Dsida Jenő sírjánál Bartis Ferenc Utószó című versét olvasta fel Fóris-Ferenczi Gábor. A megemlékezés gyertyáit azonban már nem mindenkinek volt alkalma elhelyezni: a rendőrség megsürgette a szervezőket, és büntetéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha akár öt perccel is túllépik az eseményre engedélyezett időt, vagyis a 9 órát. A kolozsvári Erdélyi Magyar Ifjak, csatlakozva a Kárpát-medence szerte megszervezett faültetésekhez, a Bethlen-kriptánál elültették a megemlékezés fáját. /(balázs): ’56-ra emlékeztek a diákok is. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./
2006. november 14.
A Magyar Tudományos Akadémia 1997-ben indította el A magyar tudomány napja rendezvénysorozatát. Az idei tematika Evolúció, fejlődés, revolúció. Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Magyar Házban ünnepelték a magyar tudomány napját. Híres véndiákok és tudós tanárok hosszú sora jelzi a Bethlen Gábor Kollégium múltjában a tudomány szerves együttlétét az oktató-nevelő munkával. Örök példaképek maradnak többek között: Apáczai Csere János, Pápai Páriz Ferenc, Kőrösi Csoma Sándor, Fenichel Sámuel, Herepei Károly, Szilády Zoltán, dr. Sáska László, Szabó T. Attila, akik nemzetközi hírnevet szereztek az iskolának. Ma sem veszett ki a Kollégiumból az író-kutató diákok és tanárok sora. Elég a 2000-ben megalakult Fenichel Kör hazai és nemzetközi eredményeire gondolni. Lőrincz László ny. múzeológus Múzsák üdvözlése című bevezetője után Szakács Júlia XII o. tanuló A dohányzástól a tüdőrákig című tudományos dolgozatát vetített képekkel illusztrálva adta elő. Mindezt követte Lőrincz László vetített sejtbiológiai bemutatója. /Bakó Botond: A magyar tudomány ünnepe Enyeden. „Soha tudományi fegyveredet kezedből le ne tedd” = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./
2006. november 28.
November 27-én felszentelték a nagykárolyi Kalazanczi Szent József Katolikus Gimnáziumot. Az iskola idén ősszel költözött be az egykori piarista gimnázium épületébe. Az ingatlan alsó szintjén még a Mezőgazdasági Iskolacsoport működik, az emeleti tantermeket viszont a nyáron felújították, és kicserélték a teljes tetőszerkezetet. A munkálatokat a katolikus egyház és az Apáczai Csere János Közalapítvány finanszírozta, illetve Vida Sándor magyarországi vállalkozó támogatta. A felújított épületrészt Schönberger Jenő megyés püspök szentelte fel. Az ünnepség a nemrég átadott Szent László Közösségi házban folytatódott. Az 1993-ban alapított nagykárolyi Római Katolikus Gimnázium beindulásakor osztályai a Iuliu Maniu Iskolaközpontban kaptak helyet. A szatmári Római Katolikus Püspökség 2004-ben kapta vissza az egykori nagykárolyi Piarista Gimnázium épületét, amelyben a Mezőgazdasági Iskolacsoport működött. /Konglovits Éva: Régi-új épületben a nagykárolyi katolikus gimnázium. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./
2006. december 16.
A Kárpát-medencei Gyermekrajz Fesztiválra invitáló pályázati kiírást a budapesti József Attila Művelődési Központ indított útjára az ősz folyamán, amely az Ezerkilencszázötvenhat címet viselte. A Kárpát-medence számos tanintézetéből, köztük neves művészeti líceumokból, beérkezett pályamunkák közül 119 alkotást tartott a bírálóbizottság érdemesnek arra, hogy kiállítsák és egyben dicsérő oklevélbe részesítsék azok alkotóit. És ebből nem kevesebb, mint huszonnyolc alkotás a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum diákjainak kezemunkáját dicséri, ráadásul úgy, hogy a kiosztott egyenértékű 15 fődíjból kettőt az iskola tanulóinak ítélt oda a zsűri. /Székely Géza: Üröm az örömben. Apáczais diákok képzőművészeti sikere Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./
2007. március 14.
Közzétették a február 22-én lezajlott főtanfelügyelő-helyettesi versenyvizsga eredményét Kolozs megyében. Két jelölt versengett a tisztségért: Péter Tünde magyar szakos tanfelügyelő és Török Ferenc, aki eddig töltötte be ezt a posztot. A vizsgaeredmények alapján az elkövetkezendő négy évben Péter Tünde lett a Kolozs megyében a főtanfelügyelő-helyettes. Török Ferenc továbbra is a tanfelügyelőségen fejti ki tevékenységét. Az új magyar szakos tanfelügyelő Ömböli Irma, az Apáczai Csere János Líceum magyartanára. Péter Tünde több mint tíz éve a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség munkatársa. Elsődleges fontosságú teendői közé sorolta a kolozsvári magyar szakoktatás támogatását, valamint az iskolákkal és a közvéleménnyel való minél hatékonyabb kapcsolattartást. /N. -H. D. : Kinevezték Péter Tündét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./
2007. március 16.
Kolozsváron a Protestáns Teológia hallgatói nyitották a kolozsvári ünnepségeket, a fiatalok Mátyás király szobra előtt a forradalmat és szabadságharcot felidéző dalokat énekeltek, majd magyar zászlókat lobogtatva vonultak be a Szent Mihály-templomba, ahol ökumenikus istentiszteletre került sor. A történelmi egyházak képviselőinek ünnepi beszédei között az Apáczai Csere János Elméleti Líceum kórusának, valamint a János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Pázmány Péter Katolikus Gimnázium egyesített énekkarának előadása csendült fel. Czirják Árpád katolikus érseki helynök után Pap Géza református püspök beszédében azt taglalta, hogyan fér össze egyház és politika. Elmondta: az egység megőrzését a politikum is céljának kell hogy tekintse. Az egyház feladata pedig az, hogy a politikum tudomására hozza: a hatalmat kölcsön kapta csupán. – Az egyház figyelmeztető és imádkozó háttér kíván lenni Isten népe érdekében – magyarázta a püspök. Szabó Árpád unitárius püspök kifejtette, az 1848-as forradalom azt sugallta a világnak, hogy egy kis nép is fel tud lázadni a zsarnokság ellen, ha van erejét megsokszorozó hite a rablánc lerázására. Orbán László lelkész a lutheránus és evangélikus egyház képviselőjeként elmondta: a forradalom által kivívott szabadság csak a szeretet égisze alatt teheti teljessé az ünneplést. A megjelentek a Biasini-szállóhoz vonultak, ahol Tibád Gergely, a Báthory István Elméleti Líceum diákja szavalta el Petőfi Sándor Nemzeti dalát, majd az Apáczai Csere János Líceum kórusának dalai kíséretében mindenki elhelyezhette koszorúit a Petőfi emléktáblánál. /Dézsi Ildikó: Ökumenikus istentisztelet Kolozsvárott. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./
2007. március 27.
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny országos szakaszát Kolozsváron az elmúlt hétvégén. A nagy létszámra való tekintettel idén első alkalommal két napon át zajlott a megmérettetés. Az ünnepi megnyitón Tőkés Erika szervező elmondta: nem véletlen, hogy márciusban szervezik a versenyt, hiszen egyúttal 1848 márciusának eseményeire is emlékeznek. –Az ünnepélyes megnyitót az Adjatok, adjatok, oltó igéket... című irodalmi összeállítás követte kortárs szerzők alkotásaiból a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium és Református Kollégium diákjainak előadásában. A verseny szóbeli részén a diákok az Édes Anyanyelvünk – szövegalkotás, Szép Magyar Beszéd – szabadon választott szövegek felolvasása, Versben Bujdosó – szavalás kategóriákban bizonyíthattak. A szakmai kiértékelést a Georgius Aranka Társaság közgyűlése követte, este pedig a Buhu színjátszókör tagjai szerepeltek. Péntek János az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke kifejtette: nem elég, ha a nyelv változatos és színes. Szükség van az egységre és a helyességre is. /D. I. : Színvonalas Aranka György-verseny. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./
2007. május 29.
Május 28-án adták át a Magyar Művészetért Alapítvány és a Herendi Porcelángyár által adományozott Árpád fejedelem emlékdíjat Kolozsváron az Apáczai Csere János Elméleti Líceumnak. Cselényi László, a Duna Televízió elnöke, az iskola egykori diákjaként felidézte diákéveit, Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke, a Korunk főszerkesztője az iskola múltjának jelentősebb eseményeit vázolta fel. A díjátadást az iskola kórusának fellépése zárta, Szabadi Ildikó vezényletével. (D. I.): Árpád-emlékdíj az Apáczai Líceumnak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./
2007. június 1.
Bodó Levente szentegyházai szobrászművész vallja, hogy kőből, fémből, fából dolgozik. Bodó Levente egyik alkotása az Amerikai Egyesült Államokban, Princetonban 2004-ben került a helyére: a teljes életnagyságban készült Mária-szobor, égerfából készült. A stációk a Balatonlelle melletti Látrány településen sorakoznak, a tizennégy darab tölgyfa dombormű helyben készült el 1995–98 között. Szobrai hírességeket, személyiségeket örökítenek meg: Gábor Áron, II. Rákóczi Ferenc, Baróti Szabó Dávid, Gaál Mózes, Domokos Pál Péter, Márton Áron, Haáz Rezső, Báró Eötvös József, Majláth Gusztáv Károly, Apáczai Csere János, Kossuth Lajos, Wass Albert mellszoborban vagy egész alakosban. Emléktáblákon, domborműveken Tompa László, Nyirő József, Tamási Áron, Gellért püspök láthatóak, és portrésorozat József Attila, Ady, Zrínyi, Erkel, Bartók, Arany, Karinthy, Örkény, Petőfi stb. vonásait mintázta. A millecentenárium, a millennium ugyancsak számos lehetőséget kínált a szobrásznak. Műtermében most monumentális festmény az újdonság: Krisztus mennybemenetele vásznon, olajfestményen. Az oltárképet június 17-én szentelik fel Kecsetkisfaludban, ahol eddig nem volt római katolikus templom, a hetven körüli hívőnek a református közösség segítségével építették meg az új templomot. /Ferencz Imre: Kőből, fémből, fából... = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 1./
2007. július 11.
Közzétették a végleges érettségi eredményeket. A közel kétszázezer érettségiző tanulóból a sikeresen vizsgázók aránya meghaladja a 80 százalékot. Kolozs megyében is a legtöbb fellebbezés a román nyelv és irodalomból kapott osztályzatokat érinti, a sikeresen érettségizők aránya meghaladja a 78 százalékot. Désen 149-en érettségiztek, ebből 28-an magyarok. A 9 megbukott tanuló közül 7-en magyarok voltak. Tordán 197-en érettségiztek, ebből 32-en magyarok. A vizsgázók közül 18-nak nem sikerült az érettségije, 17-en magyar tagozaton tanultak, ők matematikából és románból nem érték el az átmenő jegyet. Bánffyhunyadon 30 magyar diák közül 6-an megbuktak, Szamosújváron 29 magyar közül 3-nak nem sikerült a vizsgája. Kolozsváron a Református Kollégiumban 58-ból 9-et elvágtak, a Pázmány Péter Katolikus Gimnáziumban 30-ból 6-ot, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban 59-ből 13-at, az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban 87-ből 13-at, a Báthory István Elméleti Líceumban 84-ből egyet, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumból 160-ból 17-en nem jelentek meg az érettségi vizsgán. A megjelentek közül 75 diáknak volt sikertelen a vizsgája, a bukottakból 56-an az esti tagozaton tanultak. Beszterce-Naszód megyében 54 magyar diák érettségizett, közülük 11 bukott meg. Szilágy megyében 88 magyar diák érettségizett, közülük 8-at elvágtak. Fehér megyében a magyar líceumok közül Gyulafehérváron a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Szemináriumban 27-en vizsgáztak, 8-an sikertelenül. Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban 97-en iratkoztak be vizsgázni, 20 főt elvágtak, románból. /Nyolcvan százalék feletti a sikeresen érettségizők aránya. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./
2007. szeptember 12.
Európai szabványok szerint, hamarosan elkészül a Romániában élő szerb, cseh, bolgár, szlovák és török kisebbség számára a kisebbségi történelmet és szokásokat ismertető első tankönyv a hatodikos és hetedikes diákoknak – tájékoztatott Matekovits Mihály, az Oktatási Minisztériumi kisebbségekkel foglalkozó osztályának főigazgatója. „Az idén engedélyeztük a magyar kisebbség számára készülő új történelemtankönyvek kiadását” – számolt be a főigazgató, és hozzátette: a jelenleg érvényben lévők is megfelelőek, de a választási lehetőség kedvéért szükségesnek tartották újabb tankönyvek kiadását. A kisebbségitörténelem-tankönyvektől eltérően a világtörténelmet taglaló iskolakönyveket románból fordították. Pócsai Sándor, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum történelem szakos tanára, aki részt vett a magyar kisebbségek történetét tartalmazó tankönyvek megírásában, elmondta: az európai szabványoknak megfelelően készülnek mind az egyetemes, mind a román, mind pedig a magyar történelmet bemutató tankönyvek. Az alapelv az, hogy mind a három tankönyvben leírtak, a tantervnek kiegészítsék egymást. A szintén történelem szakos Imre Zsolt viszont elkeserítőnek tartja, hogy nem létezik magyar fordításban sem tizedikes, sem tizenegyedikes tankönyv, a diákok román nyelven szerzik meg az egyetemes történelemre vonatkozó ismereteket. /Oborocea Mónika: Kisebbségi tankönyv-premier. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 12./
2007. szeptember 18.
Romániában szeptember 17-én elkezdődött a 2007-2008-as tanév. Markó Béla, az RMDSZ elnöke Kézdivásárhelyen ünnepelte a tanévkezdést. Az idei tanévkezdés több kolozsvári iskolában kettős ünnepet jelent, hiszen egyben fennállásuk 450. évfordulóját is ünneplik. A Báthory István Líceumban Tőkés Elek igazgató üdvözlete után Kovács Sándor főesperes köszöntője hangzott el, majd Schuller Hajnal, a Pázmány Péter Római Katolikus Gimnázium igazgatója a keresztény értékek követésére buzdított. Az Apáczai Csere János Líceum megnyitóján a Farkas utcai református templomban Fazekas Zsolt hirdetett igét. Wolf Rudolf igazgató megköszönte, hogy itt tarthatták meg az évnyitói ünnepséget. A Sigismund Toduta Zeneiskolában az új magyar aligazgató, Kállay-Miklós Tünde kétnyelvű beszédet tartott. A Református Kollégium 18. tanévét, fennállásának 450. évfordulóját ünnepli, emlékeztetett Székely Árpád iskolaigazgató. Elmondta, hogy idén 11 osztályban 274 tanuló kezdi a tanévet a kollégiumban. Kató Levente egyházkerületi tanácsos a Kárpát Medencei Iskolák 12. találkozóján elhangzott gondolatokat osztotta meg a megnyitó ünnepség résztvevőivel. A másik két, 450 éves évfordulóját ünneplő iskola, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a János Zsigmond Unitárius Kollégium. A Brassaiban Kósa Mária igazgató szólt a tanulókhoz, a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanévnyitóján pedig Popa Márta igazgató. Gyulafehérváron a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum idei tanévnyitó ünnepségét a székesegyházban tartották. Gál László igazgató az iskola udvarán mondott beszédet. Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban Szőcs Ildikó igazgató beszéde nemcsak a diákokhoz, hanem a kollegákhoz is szólt. A kollégium közel 800 tanulójából és óvodásából idén 25 elsőosztályos, 33 ötödikes és 100 kilencedik osztályos kezdte a tanévet. Lupényban ökumenikus évnyitóra került sor a református templomban, a múlt héten zajlott gyermek-bibliahét záróünnepségeként. A Zsil-völgyének minden zugából összesereglett gyermekek és tanítóik jelenlétében Gall Sándor református lelkész, esperes nyitotta meg a tanévet. Bemutatták Kun Kriza Ilona vajdahunyadi óvónő Pitypang című, gyermekek számára írott verseskötetét. /Vége a nyári vakációnak, megkezdődött az új tanév. Idén több kolozsvári magyar iskola ünnepli fennállásának 450. évfordulóját. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./
2007. szeptember 20.
Szeptember 18-án Kolozsváron, a délutánján a Református Kollégiumban, az Apáczai Csere János Baráti Társaság összejövetelén bemutatták az Emlékkönyv 1990–2007 című kiadványt. Kis példányszámban jelent meg, ezért a kereskedelemben nem forgalmazzák. /Ö. I. B. : Emlékkönyv a Református Kollégiumról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./
2007. szeptember 24.
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium fennállásának 450. évfordulója alkalmával rendezett ünnepségek során hármas könyvbemutató volt. Dr. Fazakas István Erdély nagy pedagógusai neveléstörténeti antológiája /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ hét híres személyiséget – Kereszturi Pál, Apáczai Csere János, Pápai Páriz Ferenc, Kovásznai Sándor, Köteles Sámuel, Bolyai Farkas és Brassai Sámuel – mutat be. A másik két kötet, dr. Rezi Elek Teológia és népszolgálat című könyve és Sánta Ferenc Isten a szekéren című novelláskötete az Erdélyi Unitárius Egyház kiadásában jelent meg Kolozsváron. A Teológia és népszolgálat Ferencz József unitárius püspök életét és teológiai munkásságát mutatja be. Sánta Ferenc műveit több mint húsz nyelvre fordították le, „de a legnehezebben erdélyi magyar nyelvre, mivel az Isten a szekéren című novelláskötet az első Erdélyben megjelenő alkotása” – mondta Krajnik Nagy Károly, a kötet méltatója. /Valkai Krisztina: Az Unitárius Kollégium szélesre tárja a kapuit, és beengedi a történelmet. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./
2007. szeptember 27.
Ezelőtt négy évvel értesült Gyergyóalfalu Sövér Elek Iskolaközpontjának vezetősége arról az országos programról, aminek keretében létrejöhet egy információs és dokumentációs központ. Később megegyezés született a gyergyóalfalvi hivatal, az iskola és a Apáczai Csere János Pedagógusok Házán között. Ilyen működő központ a környéken csak Borszéken van. Ez a központ két teremből áll: az egyik egyéni, míg a másik csoportos munkára kialakítva, számítógépekkel, audiovizuális eszközökkel felszerelve. A diákok, a tanárok, de akár a közösség bármely tagja használhatja majd a számítógépeket, az internetet, a könyvtárat és minden ott található információs-dokumentációs eszközt. A tervek szerint a központ nyolcórás nyitva tartással fog majd működni. Az igazgató beszámolt arról, hogy az iskola könyvtára 950 kötet könyvvel bővült, amit elhunyt Ávéd Anna magánkönyvtárából kapott az iskola adományként. /Rancz Enikő: Jó hírek Alfaluból. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), szept. 27. – 39. sz. /
2007. október 15.
Istentisztelettel és osztálytalálkozókkal folytatódott október 13-án a kolozsvári Református Kollégium alapításának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepség. Székely Árpád igazgató leleplezte a kollégium udvarán lévő emléktáblát, amely a református oktatás 450. évfordulóját hirdeti. Ezt követően került sor a kollégium dísztermében a kiadványok bemutatására. Péntek János akadémikus, nyelvész az Apáczai Csere János Baráti Társaság emlékkönyvét ismertette. „Az emlékkönyv nem csak a társaság munkásságát, hanem a Kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Csere János Líceum, valamint az apácai (Brassó megye) általános iskola életébe nyújt betekintést”, hangsúlyozta a professzor. A kolozsvári Apáczai-líceum már régóta az anyanyelvi mozgalom erdélyi bázisának tekinthető. Tonk István, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka Kolozsvári József: Litteris et pietati sacrum című munkáját mutatta be, amely a kollégium történetét tárja fel olvasmányos formában. Ezt az első kötetet még további kettő követi. A kolozsvári Szabó Dezső Egyesület második évkönyvének bemutatását Molnos Lajos vállalta. „Ez az évkönyv nem csak Szabó Dezsőről szól, hanem magáról a városról és a kollégiumról is” emelte ki Molnos. A kollégium évkönyvét Rácz Melinda magyartanár ismertette, Sipos Gábor levéltáros pedig Benkő Samunak Nagy Géza egykori kollégiumi tanárról írt kiadványáról értekezett. Szőcs Ráchel tanár Kolozsvári József: A világítótorony című munkájáról szólt, majd felolvasta fiának, Szőcs Géza költőnek Zürichben kelt, az ünnepi eseményhez kapcsolódó levelét. A kiadványok bemutatása után a díszteremben további három tanárportrét lepleztek le. Lőrinczy Ferenc torna-, Balázs János magyartanár és Kovács Dezső egykori igazgató arcképe Opra-Tompos Ágota munkáját dicséri. /Nagy-Hintós Diana: Közel fél évezredes áldozatos iskolaépítő munka. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./
2007. október 19.
Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg Kolozsváron a Kőváry László Honismereti Kör. A születésnapi ünnepségnek az Apáczai Csere János Elméleti Líceum díszterme adott helyet. 1992-ben egy pár lelkes ember odaadó munkájából, a szülőföld megismerése iránti szeretetből jött létre a kör. Kiss Margit vezetése alatt színvonalas előadások hangzottak el az évről évre olyan személyiségektől, mint Asztalos Lajos, Dáné Tibor Kálmán és Starmüller Géza. Az évek során 630 hallgató vett részt a tanfolyamokon. Mintegy 50 autóbuszos kirándulást, tanulmányi utat szerveztek, Erdély 16 magyarlakta megyéjébe. A Házsongárdi temetőben nyugvó nagyjaink síremlékeit is rendszeresen felkeresték, továbbá nyolc honismereti napot tartottak. Megjelent az ünnepségen Dr. Csorba Csaba docens, a budapesti Honismereti Szövetség alelnöke is. Dumitriu Anna, a tordai Petőfi Társaság ügyvezető elnöke elmondta, hogy szeretné bővíteni kapcsolataikat a kolozsváriakkal. Az ünnepi találkozón Asztalos Lajos A korai Kolozsvár, az újabb kutatások tükrében, Fazakas István Erdély nagy pedagógusai, Boldizsár Zeyk Imre pedig Kalotaszeg vázlatos képe az elmúlt századok és a jelen tükrében címmel tartott előadást, amelyeket Tóth Orsolya kisfilmje követett, az elmúlt 15 évről. Novemberben különben a honismereti körnél kezdődik az új tanév, amelyre várják az új és régi hallgatókat. /Horváth László: Kamaszkorban a Kőváry László Honismereti Kör. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./
2007. október 31.
Apáczai Csere János-szobrot lepleztek le október 30-án Nagyváradon, a püspöki hivatal előterében. Kós András művének avatóünnepsége, amelyen Tőkés László királyhágómelléki református püspök is részt vett, a Nagyváradi Református Gyülekezeti Szövetség reformációi ünnepélyének részét képezte. /Apáczai-szobor Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), okt. 31./
2007. november 2.
Folyamatosan pusztul az Erdély Pantheonjaként ismert kolozsvári Házsongárdi temető, amelyben legalább 60-70 sírt kellene műemlékké nyilvánítani. A temető történelmi részében körülbelül 400-500 nagyon régi, többnyire magyar sírhely létezik, közülük némelyik több mint 400 éves. Az 1585-ben alapított Házsongárdban nyugszik többek között Brassai Sámuel polihisztor, Apáczai Csere János pedagógus, Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Jósika Miklós írók, Bánffy György, Erdély főkormányzója, Kós Károly építész, Mikó Imre történész, Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász és Szilágyi Domokos költő. Gaal György kolozsvári helytörténész, a Házsongárd Alapítvány elnöke szerint az 1960-as évektől kezdődött a nagyfokú pusztítás a temetőben. A sírkert védetté nyilvánítása érdekében már több próbálkozás történt. A rendszerváltás előtt Balogh Edgár erdélyi magyar író, publicista és Jakó Zsigmond történész próbálta elérni a hatóságoknál, hogy vegyék védelmükbe a sírkertet, de sikertelenül. 1989 után ismét kérték a kolozsváriak, hogy több kripta kerüljön fel az országos jelentőségű műemlékeket tartalmazó listára, de hasztalanul. Gaal György szerint a leghatékonyabb védelmet az nyújtaná, ha a temetőnek már a XIX. század végén kialakult történelmi részét lezárná a kolozsvári polgármesteri hivatal, és megtiltaná az ottani nyughelyek kiváltását. /Folyamatosan pusztul Erdély pantheonja, a Házsongárdi temető. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./
2007. november 7.
Kós András Apáczai Csere Jánost mintázó szobrát avatta fel Tőkés László királyhágómelléki református püspök október 30-án Nagyváradon. Hermann János előadótanácsos a felavatás előtt álló szobrot méltatta. Tőkés László püspök köszönetet mondott az alkotónak, előrebocsátva, hogy az egyházkerület méltó helyén lel hamarosan otthonra a szobor. Ezt követően a püspök Czeglédy György-díjat adott át a nagyváradi gyülekezetek megbecsült presbitereinek. A Nagyváradi Református Gyülekezeti Szövetség és a Nagyváradi Református Presbiteri Szövetség hozta létre a Czeglédy György-díjat. A névadó Nagyvárad reformációjának kiemelkedő alakja, az itteni egyházi élet vezéralakja volt. A díjat minden évben a tíz nagyváradi gyülekezet egy-egy presbiterének osztják ki. Most volt az első díjátadás. A szoboravatás után Nagykárolyban ünnepelte a reformáció évfordulóját Tőkés László október 31-én. Az istentiszteleten a püspök a reformációra emlékezett. Az ünnepség keretében köszöntőbeszédet mondott Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök, aki régi barátjaként üdvözölte Tőkést. Székelyföldi körútra indult november 2-án Tőkés László független európai parlamenti képviselőjelölt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Szászrégenben vett részt közéleti fórumon, majd marosszéki falvakba látogatott el, november 4-én pedig Udvarhelyszéken vett részt fórumon. Tőkést elkísérte Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács elnöke is. Fodor azon véleményének adott hangot, hogy szemléletváltásra van szükség az erdélyi magyar politikában, ezt pedig csak Tőkés László indíthatja el. Nagyernyén Jánosi Ferenc RMDSZ-es polgármester megfenyegette Komáromit István helyi református lelkészt: ha nem mondja vissza a meghívást, bezáratja a templomot és elhelyezteti a lelkészt. Szilágyi Zsolt, Tőkés László kampányfőnöke november 2-án a Duna TV-ben beszélt. Szó esett arról, hogy az RMDSZ tiltakozik Orbán Viktor jelenléte ellen Tőkés kampányában. Szilágyi Zsolt természetesnek tartotta egy európai politikus jelenlétét az európai parlamenti választási kampányban, mint mondta, Wilfried Martens is tiszteletét tette Romániában. Az MSZP és az SZDSZ világossá tette, hogy az RMDSZ-t támogatják az europarlamenti választásokon. Tőkés László mellett állt ki a budapesti Összmagyar Testület elnöksége. Nyilatkozatukban arra kérték az erdélyi magyarokat, hogy az európai parlamenti képviselőválasztáson szavazatukkal Tőkés László támogassák. Budapesten újságírók megkérdezték Orbán Viktortól, nem tart-e attól, hogy Tőkés László támogatásával megoszlanak majd a szavazatok és végül az erdélyi magyarságnak nem lesz képviselete Brüsszelben. A Fidesz elnöke azt mondta, az EP-választás nem belpolitikai, hanem európai kérdésekről szól, ezért a be nem avatkozás gondolata a régi idő rossz reflexe. Hozzátette: a Fidesz erdélyi szerepvállalása is azt célozza, hogy minél több magyar menjen el választani és szavazzon politikai ízlése szerint. /Erdélyi körúton Tőkés László. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 7./
2007. november 19.
Burus Siklódi Botond, a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza igazgatója köszöntötte a hét végén Gyergyócsomafalván az egybegyűlteket, az általuk is támogatott Köllő Miklós Informatikai és Dokumentációs Központ (IDK) átadásakor. Megemlítette, hogy Korondról érkezett, ahol a Kölcsey Ferenc nevét viselő, hasonló központot adtak át. E megvalósításokat nem lehet csak helyi forrásokból létrehozni, ezért társult be intézményük is. Antal Teréz iskolaigazgató elmondta, hogy a 100 ezer lejes beruházással megvalósított Köllő Miklós IDK létrehozásához a helyi önkormányzat 80 ezer lejjel járult hozzá, s a megyei pedagógusok házának 20 ezer leje mellett a holland Die Heltender Hand Alapítvány kilenc számítógépet ajándékozott a központnak. /Bajna György: Informatikai és Dokumentációs Központ Gyergyócsomafalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 19./