Díjazták Gálfalvi Györgyöt
A 2016-ban megjelent Kacagásaink című kötetéért díjazta Gálfalvi Györgyöt a Romániai Írók Szövetsége. Az írószövetség nemzetiségi díját Bukarestben a Nemzeti Színház Média termében vett át a díjazott Nicolae Manolescutól. A díjazottat Markó Béla, az írószövetség maros megyei szervezetének elnöke méltatta.
A tavaly megjelent kötetek közül egy titkos zsűri döntötte el, hogy melyek azoknak a műveknek a szerzői, akiket díjban részesítenek. Így például debüt-díjat kapott Dragoş Silviu Păduraru egy irodalomkritikai kötetéért, továbbá Teodor Tihan az irodalomtörténeti munkájáért, Daniel Cristea-Enache publicisztika kötetéért, Vasile Dan, az Arca folyóirat főszerkesztője, valamint a nemzeti kisebbségek nyelvén írt munkájáért Gálfalvi György mellett Myhailo Hafia Traista, ukrán nemzetiségű író. Gálfalvi György Kacagásaink című kötete 2016-ban a nagyaváradi Holnap és a budapesti Noran – Libro Kiadó gondozásában jelent meg. Az 1974. januárjától 1989. december 15-ig tartó megfigyeléseket, lehallgatásokat rögzítő szekuritátés jegyzőkönyvekből, beszámolókból válogatott Gálfalvi György, az egykori Igaz Szó, majd a Látó szépirodalmi folyóirat volt szerkesztője, főszerkesztője, aki nem csupán azokat az iratokat tette közzé, amelyek életének mindennapjait rögzítették, hanem megjegyzésekkel és kiegészítésekkel is ellátta azokat. Az írót, irodalmi szerkesztőt, az erdélyi magyar művelődési élet kiemelkedő alakját 15 évig folyamatosan figyelte a román titkosszolgálat, telefonbeszélgetéseit lehallgatta, utazásait, kirándulásait nyomon követte, baráti beszélgetéseit nyilván tartotta. Ezen felül lakásáról pontos alaprajzot készített, megjelölve abban a berendezést, a telefon, vagy a televízió, a rádió, az íróasztal helyét is.
Gálfalvi György 2008-ban jutott hozzá a „szekus dossziéihoz”, amelyek nem kevesebb, mint hatezer oldalt, tizenöt kötetet tesznek ki. A május végén átvett díjról Gálfalvi György a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, örömmel fogadta, megtiszteltetésnek vette a díjat, hiszen a nemzetiségi kategóriában nem ítélnek díjat minden évben.
De azért is örvendett, mert legutoljára 1975-ben kapott díjat a Romániai Írók Szövetségétől Gálfalvi György, akit akkor az 1974-ben, a Forrás-sorozatban megjelent kötetéért díjaztak. Ahogy a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, Domokos Géza javaslatára az eredeti tervtől eltérően nem debüt-, hanem KISZ-díjat kapott, ami a későbbiekben megvédte őt a kötettel szembeni szekuritátés támadásoktól.
Antal Erika Székelyhon.ro

Novák Csaba Zoltán kötetét mutatták be Marosvásárhelyen
Az 1974 és 1989 közötti korszakot kutatta hét éven át Novák Csaba Zoltán történész, annak is a Román Kommunista Párt (RKP) kisebbségpolitikájára vonatkozó dokumentumait. A kutatásokból megszületett a Holtvágányon című kötet, amelyet a héten Marosvásárhelyen, a Bernády Házban Gagyi József és Fodor János ajánlott az olvasók figyelmébe
A kötet folytatása az előző korszaknak, amelyet Aranykorszak címen foglalt össze Novák Csaba Zoltán, és amely hét évvel ezelőtt jelent meg, ugyancsak a csíkszeredai Pro-Print kiadó gondozásában. A szerző arról beszélt a könyvbemutatón, hogy nagyon erősen meg kellett válogatnia a dokumentumokat, ugyanis egyrészt az iratok bőségével állt szemben, másfelől viszont voltak olyan levéltári archívumok, amelyek még nem hozzáférhetőek, különösen azok, amelyek a Román Kommunista Párt magyarságpolitikájának külpolitikai vonatkozásait érintették.
A Szekuritáte leváltára mellett  a történész az RKP levéltárát használta, és ezekből is a magyar vonatkozású anyagokat emelte ki. A nemzetiségpolitika többi vetületei ebben a kötetben nem kaptak helyet. Azért választotta 1974-et korszakhatárnak – magyarázta a könyvbemutatón –, mert ekkor történt egy jelentős fordulat az RKP magyar nemzetiségpolitkájában. Ez a folyamat már 1971-ben, az úgynevezett júniusi tézisekkel megkezdődött, miután Nicolae Ceaușescu pártfőtitkár hazatért Kínából, és az ott tapasztalt kulturális forradalmat Romániában is próbálta bevezetni.
Ekkor megerősödött a diktatúra és erőteljes elrománosítás, erőszakos elnemzetlenítés, homogenizáció kezdődött. A könyv címe, a Holtvágányon jól jelképezi azt, hogy hogyan fulladt kudarcba a párt egész nemzetiségpolitikája – hangzott el.
A kötet dokumentumainak kilencven százaléka román nyelvű volt és ennek a fordítása sem volt könnyű feladat, ugyanis a korszak bükkfanyelvét kellett feloldani érthető formába. A szerző arról is beszélt hogy kutatásai során nem akadályozták, sőt mindenütt nagy segítőkészséggel találkozott, a román kollégái részéről is.
A kötetben tanulmány olvasható a Ceaușescu-korszak második felében tapasztalható nemzeti kérdés újraértelmezéséről, annak előzményeiről, az etnokratikus államszocializmus és a diktatúra válságáról, a gazdasági válság kihatásáról a nemzetiségpolitikára, a nemzetiségi kérdés megjelenéséről a román-magyar kétoldalú kapcsolatokban, a kisebbségpolitikáról, mint állambiztonsági kérdésről.
A dokumentumok között található például az 1976. szeptember 28-án keltezett a magyar irredenták cselekedeteinek ellensúlyozásáról című feljegyzés, részletek a Nicolae Ceaușescu és Kádár János 1977-es találkozóján készült román nyelvű jegyzőkönyvből, adatok a Romániában élő nemzeti kisebbségekről, a magyar nagykövet tájékoztatója a Domokos Gézával folytatott beszélgetéséről, a magyar nagykövetség jelentése Sütő András darabjának betiltásáról, Hajdú Győző beszéde a Magyar és Német Nemzetiségű Dolgozók tanácsainak közös plenáris ülésén, a magyar nagykövetség jelentése Tőkés László ügyéről, intézkedések a Magyarországról érkező nacionalista és irredenta személyek ellenőrzésére vonatkozóan, különböző ügynökök jelentései, feljegyzések Sütő András pártellenes magatartásáról. 
Antal Erika
Novák Csaba Zoltán: Holtvágányon. A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája II. 1974-1989. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2017/
előző kötet:
Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2010./
maszol.ro

A görgényszentimrei Rákóczi–Bornemisza-kastélyban jártunk
A Maros megyei múzeum 4. alkalommal szervezte meg pénteken Görgényszentimrén a Rákóczi-Bornemisza kastélyban a Nyitott kapuk napját, ahol gyermekfoglalkozások, kiállítások, kastélytúra, kamarakoncert és filmvetítés tette érdekessé a napot. Annál is inkább, hogy a kastély kertje és dendrológiai parkja egész évben látogatható, de az épületegyüttesbe csak a múzeum által szervezett rendezvényeken lehet belépni.
Az idei Nyitott kapuk napja rendezvényt a barokk kor jegyében szervezték meg, a gyerekek kézműves foglalkozásai is erről szóltak, maszk- és legyező-készítés, papírmerítés, tánctanulás szerepelt a programban. Ahogy Pánczél Szilamér történész, a Maros megyei múzeum munkatársa elmondta, az egyik fő célja a rendezvénynek az, hogy a kastély, mint kulturális–épített örökség visszakerüljön a helyiek tudatába. Ez az idegenforgalom fellendítését is szolgálhatná, hiszen a Szászrégen közelében, Marosvásárhelytől 45 kilométerre található Görgényvölgye, az egykori Rákóczi-Bornemisza kastély, a Rákóczi-vár igazi turisztikai paradicsom megalapozásának a lehetőségét is jelenthetné.
Erdély egyik legnagyobb műemlékegyüttese – 70 helyiséggel – műemlékvédelmi szempontból is nagy kihívást jelent annak, aki ezzel szeretne foglalkozni – mondta a muzeológus. Több mint 10 falu, az egész Görgény-völgye hozzátartozott egykor az uradalomhoz, ahová Európa uralkodói jártak vadászni. A 19. században erdészeti szakiskolát létesítettek benne, amely a magyar királyságnak az egyik legrégebbi, szakoktatást biztosító tanintézménye volt, ahogyan az impériumváltást követően Romániában is az egyetlen ilyen jellegű iskolának számított.
Az iskola – amely 1893-tól 2000-ig működött ott – egy modern, új épületbe költözését követően jelenleg a Maros megyei múzeum a megyei önkormányzat hozzájárulásával folyamatos restaurálási, állagmegőrzési munkálatok végez, mint például a kapuépületet sikerült már felújítani, illetve a cserepeket kicserélni az épületegyüttesen. A teljes restauráláshoz 9 millió euróra volna szükség.
A felújítás terve elkészült Karácsonyi István művészettörténész, a múzeum munkatársa szerint. A szükséges engedélyeket is beszerezték, most egy olyan európai uniós kiírásra van szükség, ahol megpályázhatják a szükséges összeget, amelyből az épületegyüttest, a dendrológiai parkot, a kastély előtti parkot is restaurálhatják teljes egészében. A terv szerint az épületegyüttes felújítása mellett kiállítótermek és egy konferenciaközpont létesítése is szerepel, illetve a dendrológiai park rendbetétele, amely terjedelem szempontjából Romániában a második ilyen jellegű park.
A pénteki kastélynap alkalmából Márton Krisztina és Weisz Szidónia, a Teleki Téka munkatársai tanították meg a merített papír készítésére a gyerekeket, Ritziu Ilka Krisztina a barokk tánc lépéseit oktatta a kicsiknek. Délután a Tiro Estate kamarazenekar játszott barokk-zenét, majd levetítették a Görgényszentmiréről, annak kastélyáról Simonffy Katalin televíziós szerkesztő, egyetemi tanár és tanítványai által készített dokumentumfilmet is.
Antal Erika maszol.ro

Interetnikus feszültségkeltés miatt tüntet a koronkai iskola szülői közössége
Elítéli a koronkai általános iskola szülői közössége Marius Pașcan parlamenti képviselő interetnikus feszültségkeltését. A szülői közösség közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a község tanintézményének rendkívül fontos eseményét, a tanévzáró ünnepséget pártpolitikusok sajátították ki, és mondvacsinált eszközökkel megpróbáltak etnikai feszültséget kelteni.
Azzal vádolják a szülők a szenátort, hogy az a június 20-i Facebookos bejegyzésében több téves, hamis állítást tartalmazó bejegyzést tett közzé, azt állítva, hogy az iskola tanévzáróján a román anyanyelvű gyermekek nem vehettek részt, sőt néhány fénykép segítségével azt sugallta, hogy minden gyermek kizárólag magyar nyelven kiállított oklevelet vehetett kézbe.
„Mi, szülők értetlenkedve fogadtuk a képviselő lépését, hiszen az iskolában sosem volt interetnikus feszültség az itt tanuló magyar, román és roma gyerekek és pedagógusok között” – hangsúlyozták a sajtónak elküldött közleményben a szülők, akik a Maros megyei főtanfelügyelőhöz fordultak, hogy vizsgálja ki az ügyet.
 szülők szerint a szenátor fellépése mögött az egyik román nemzetiségű pedagógus állhat. A szülői közösség szeretné, ha a tanfelügyelőség fegyelmi eljárást indítana a „pártpolitikust kiszolgáló pedagógus ellen” és „hatékony lépéseket tenne annak érdekében, hogy a szavazatszerzésért ezentúl pártkatonák ne alakíthassák hadszíntérré a község tanintézményét”.
Az iskolájukat ért hamis vádak miatt a koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskola szülői közössége péntek délelőtt 11 órától villámcsődületet szervezett a tanintézmény előtt, így fejezve ki nemtetszését a kialakult helyzettel szemben. Ennek folytatásaként a jövő hét folyamán, hétfőn, kedden és csütörtökön, szintén 11 órától, tüntetést szerveznek ugyanott.
Antal Erika maszol.ro

Katolikus gimnázium: a tanfelügyelőség nem vette figyelembe a szülők kérését
Döntött a tanfelügyelőség: Maros megyében 53 magyar tannyelvű 9.osztály indulhat, a Római Katolikus Teológiai Líceum által kért három osztály viszont szétoszlik a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Constantin Brâncuşi építészeti- és a faipari szakközépiskola között. A szülők értetlenül állnak a döntés előtt, az RMDSZ lemondásra szólította fel a főtanfelügyelőt.
A katolikus gimnázium szülői csoportja csütörtökön azzal a kéréssel fordult a polgármesteri hivatalhoz, a prefektúrához és a tanfelügyelőséghez, hogy az iskolájuk a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolt struktúraként működhessen a 2017/2018-as tanévben. A szülőket képviselő Csíky Csengele a Maszolnak elmondta, az egyeztetés során a kérésüket elfogadta a városháza, a prefektúra, valamint a katolikus iskolát működtető Státus Alapítvány is.
A tanfelügyelőséget azonban ezt nem vette figyelembe a jövő tanévi iskolahálózatot összeállításakor. Csíky Csengele szerint ezzel a magyar gyerekeknek a tanuláshoz és a szabad iskolaválasztáshoz való joga csorbult, hiszen a három osztályból csupán egy elméleti, a másik kettő vegyes tannyelvű szakközépiskolai osztály.
Az egyetlen megoldás volt
Arra a kérdésünkre, hogy két nappal ezelőtt még nem volt szó a katolikus gimnáziumnak a Bolyaiba történő besorolásába és ezt mindkét tanintézmény vezetője megerősítette, Csíky Csengele azt mondta: ezt az egy megoldást látták elfogadhatónak, amíg a katolikus iskola jogi helyzete tisztázódik.
„Ha a Bolyai struktúrájaként működne tovább a katolikus gimnázium, akkor lehetőségében állna cikluskezdő osztályokat indítani” – magyarázta a szülői csoport szóvivője, aki szerint a Bolyai vezetősége rosszul döntött, amikor elzárkózott a katolikus iskola „átvételétől”.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum aligazgatója, Hajdú Zoltán és a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója, Székely Szilárd arról tájékoztatta a sajtót, hogy egyelőre fel sem merült megoldásként a katolikus iskola besorolása a Bolyaiba, mert a felekezeti intézmény önállóságának megőrzése a cél. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy ha arra szükség lesz, természetesen segítenek, befogadják a katolikusokat.
Maros megyében 4837 azoknak a száma, akik a 2016/17-es tanévben elvégezték a nyolcadik osztályt, közülük 3936-an iratkoztak a kisérettségi vizsgára.1325-ön magyar, 64-en német tannyelvű osztályban végeztek.
„Csúfot űztek a magyar közösségből”
A Maros megyei tanfelügyelőség csütörtök délutáni döntését döbbenten fogadta Novák Csaba Zoltán szenátor is, aki szerint „a tanfelügyelőség nem megoldást keresett, hanem szabadulni akart az ügytől, és a gyerekek érdekeit, valamint a szülők és pedagógusok kéréseit figyelmen kívül hagyva megkérdőjelezhető, törvénytelen döntést hozott”.
A tanügyi kérdésekkel foglalkozó szenátor a Maszolnak elmondta, mivel közeledik a nyolcadik osztályt végzett tanulóknak a kilencedikbe való beiratkozásának ideje, a minisztérium is sürgette az ügy megoldását. Végre több hónapi tárgyalás után született egy konszenzusos megoldás, „a tanfelügyelőség azonban a döntésével csúfot űz a magyar közösségből”.
RMDSZ: mondjon le a főtanfelügyelő!
Lemondásra szólítja Maros megye főtanfelügyelőjét csütörtökön Novák Csaba Zoltán szenátor, aki elfogadhatatlannak tartja a döntést, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum három 9. osztályából kettőt két gyenge tanintézménybe sorolt. „Úgy vélem, hogy gúnyt és csúfot űznek a Maros megyei és marosvásárhelyi magyar közösségből, hiszen a tegnap úgy is dönthettek volna, hogy az építészeti és faipari líceum helyett a pedagógiai vagy Elektromaros Líceumban indítják ezt a két osztályt” – hangsúlyozta a politikus.
Novák szerint a döntés nemcsak elvi és erkölcsi szempontból elfogadhatatlan, hanem oktatásügyi szempontból is kérdéses, hiszen tudomása szerint a faipari líceumban például nincs elegendő magyar szaktanár. Ezekbe az iskolákba még a román szülők sem szívesen iratják be gyerekeiket – mutatott rá a szenátor, aki szerint a magyar közösség számára elfogadhatatlan és teljes mértékben diszkriminatív, ha a magyar gyerekek számára a szakmai tantárgyakat román nyelven oktatják. .
A Római Katolikus Teológiai Líceum jogi helyzetének tisztázásáig az RMDSZ azon az állásponton van, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha a katolikus iskola a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolódna, mint oktatási struktúra – olvasható a sajtónak kiküldött közleményben.
„Az RMDSZ rendkívül aggasztónak tartja, hogy a tegnapi tanfelügyelőségi döntés értelmében ősztől nem indulna római katolikus profilú osztály. Ennek indítására csak a Római Katolikus Teológiai Líceumnak lenne joga. Az általunk is elfogadott konszenzusos megoldás szavatolhatta volna ennek az osztálynak az indulását. Érthetetlen számunkra, hogy azt követően, hogy több hónapja mind a szaktárca, mind a tanfelügyelőség azt javasolta, hogy a katolikus iskola oktatási struktúraként működjön tovább, mára ezt a megoldási lehetőséget is elutasítják. Bízunk benne, hogy ez nem egy újabb megnyilvánulása a hét elején és több napja tartó magyarellenes megnyilvánulásoknak” – olvasható a közleményben. 
Antal Erika maszol.ro

Befejeződött Marosvásárhelyen a Magyar film története sorozat
Vasárnap este a Művészeti Egyetem vetítőtermében Bereményi Géza kult-filmjével, az Eldorádóval zárult a magyar filmtörténeti vetítéssorozat.
A 120 éves a magyar film címmel 11 alkotásból álló filmtörténeti sorozat indított a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel, a Maros megyei MADISZ-szal, a K’Arte Kulturális Egyesülettel és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettel közösen Marosvásárhelyen. A vasárnap végződő sorozat a némafilmes korszakból indulva egy-egy rendező, filmtörténeti korszakot meghatározó alkotását mutatta be.
A magyar film története 120 évvel ezelőtt kezdődött, amikor 1896-ban a Lumiére testvérek filmjeit a Royal Szálló kávéházában levetítették, majd ezt követően, két úttörő testvér, Sziklai Arnold és Zsigmond az Andrássy úton megnyitották az első magyar filmszínházat, az Ikonográfot, ahol francia gépeken Lumière filmeket vetítettek a közönségnek. Ennek jegyében a magyar filmtörténeti sorozatban a Magyar Nemzeti Digitális Archívummal (MaNDA) együttműködve, minden hónapban bemutattak egy jelentős filmes alkotást, mely a maga nemében és idejében mérföldkőnek számított a magyar film történetében. A sorozatot Bukarest után Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon, Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is bemutatták.
A sorozatban bemutatták a magyar filmművészet olyan kiemelkedő alkotásait, mint például a némafilmek közül Uher Ödön: Mire megvénülünk című 1916-os, Janovics Jenő: Az utolsó éjszaka című 1917-es és Korda Sándor: Az aranyember című 1918-as filmjét. Ezeket követte Székely István: Hyppolit, a lakáj (1931), Ráthonyi Ákos: Szarajevó (1940), Szőts István: Emberek a havason(1942), Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr (1956), Jancsó Miklós: Szegénylegények (1965), Makk Károly: Szerelem (1970), Gothár Péter: Megáll az idő (1981) és végül Bereményi Géza: Eldorádó(1988) című filmjével ért véget a sorozat. 
Antal Erika

Iskolahálózat nincs, a katolikus iskola helyzete függőben
Csütörtök délután tartja rendes havi ülését a marosvásárhelyi önkormányzat, amelynek legfontosabb napirendi pontja az iskolahálózat megszavazása, illetve a Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetének tisztázása lesz.
A tanácsülést megelőző napon tárgyalások folynak a római katolikus gimnázium megmaradása érdekében. Szülők, jogászok, RMDSZ-képviselők, a prefektúra és a városháza alkalmazottai keresik azt a megoldást, amely végre tisztázhatná, melyik az a járható út, hogy ne szűnjön meg az iskola.
​Csíky Csengele, a Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport szóvivője a Maszolnak arról számolt be, hogy nagy nap lesz a csütörtöki, hiszen ekkor dől el, megmarad-e az iskolájuk, vagy felszámolódik. Azt is elmondta, kérték az RMDSZ-frakciót, hogy azt a határozattervezetet, amelyet negyven nappal ezelőtt nyújtottak be a városházára – és amely a katolikus iskola új alapítására vonatkozik –, vonják vissza. Erre ígéretet kaptak, a visszavonást csütörtökön megtörténik.
„Azóta azt a tanfelügyelőségi határozatot, amely az iskolaalapításhoz szükséges volt, megsemmisítették, a körülmények megváltoztak, a jogi viszonyok is, tehát más formában kell gondolkodni” – magyarázta Csíky Csengele, aki szülőtársaival együtt azt kérte, hogy az iskolájukat sorolják a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz, legyen annak az alegysége, mert akkor megmaradhatna az a struktúra, ami ma is létezik és ami biztosíthatná a folytonosságot.
Az iskolahálózatnak sűrgősen meg kell születnie, hiszen a június 30-án kifüggesztett kisérettségi eredmény után a diákoknak tájékozódniuk kell, hogy milyen középiskolába folytatnák a tanulmányaikat, és egy hetük van beiratkozni. Abból azonban nem hiányozhat a katolikus iskola, mint önálló struktúra.
A szülők javaslatát Horațiu Lobonț, a polgármesteri hivatal oktatásért felelős igazgatóságának vezetője is tanulmányozta, majd szakvéleményt is kiadott a katolikus iskola szülők által javasolt formában történő további működtetéséről. „Az nem volt rossz, de attól függetlenül holnap másképp is dönthet” – fogalmazott Csíky Csengele, aki szerint kérdéses, hogy egyáltalán megszületik-e a sokat emlegetett és sürgetett, számos határidőt átlépő iskolahálózat és benne lesznek-e a katolikusok is.
„Mi a Bolyait kérjük változatlanul, hogy segítsen, vegyen át bennünket, mert úgy véljük, csak így menthető meg az iskolánk” – mondta, hozzátéve, hogy részben érthető a Bolyai vezetőségének is az álláspontja, akik kijelentették, hogy amíg nem létezik hivatalos papír arról, hogy a katolikus gimnázium elveszítette a jogi személyiségét, addig nem akarják kérni azt. Pedig – tette hozzá a szülő – sokkal könnyebb lenne, ha megtennék ezt a lépést.
Antal Erika maszol.ro

Tiszta vizet a pohárba – a katolikus gimnázium helyzetéről kérdeztük Magyari Tivadart
„Románozhatunk, dénéázhatunk, mutogathatunk egymásra – egy állami iskolát (ha felekezeti profilú is) úgy alapítanak, mint például a tavalyelőtt Szamosújváron: egy megszavazott helyi tanácsi döntés szövege, kifejezetten, határozatként kimondja az iskola megalapítását, nem csak utal rá, nem csupán javasolja megalapítását” – jelentette ki a Maszolnak Magyari Tivadar. Az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökét a marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetéről kérdeztük.
– Hogyan látja, azzal, hogy a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolják a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot, az intézmény teljesen elveszíti az önállóságát? És ha igen, mekkora esélye van azt visszaszereznie? Mit lehet tenni, mit tehet az RMDSZ ennek érdekében?
– Előre el kell mondanom, hogy ebben a témában nekem és az oktatási főosztálynak, a nekünk jutó feladatunknál fogva egy meglehetősen száraz, technikai ismeretem és mondanivalóm van, de természetesen az ügy érzelmi részével is azonosulok. És határozottan egyetértek azzal, hogy szükség van egy ilyen iskolára. Azt is el kell mondanom, hogy ennek az iskolának a témájában naponta megjelenő sajtóanyagok sokszor túlnyomó részükben nem fogalmazzák meg pontosan azt, ami történik, történt. Ennek az oka az, hogy a helyzet bonyolult, és a róla szóló beszédet még jobban elbonyolították.
A kérdésére válaszolva: a katolikus iskolának eddig sem volt önállósága, abban az értelemben, hogy az oktatási rendszer nem ismeri el ezt a jogi önállóságot, mióta (tavaly nyár vége óta) kiderült, hogy az iskola alapításáról – mint költségvetési, közintézmény megalapításáról – nem hozott a marosvásárhelyi városi tanács döntést. Márpedig Romániában, kinek tetszik, kinek nem, így alapítanak állami iskolát: helyi képviseleti testületi döntéssel (speciális iskolákat megyei tanácsi döntéssel).
Magunk között lelkesen vagy csüggedten évekig megbeszélhetjük, hogy szerintünk milyen egyéb döntések, papírok, mellékletek, szerződések, engedélyek, tanulmányok helyettesíthetnék ezt a döntést, de ezzel nem érünk semmit. Románozhatunk, dénéázhatunk, mutogathatunk egymásra – egy állami iskolát (ha felekezeti profilú is) úgy alapítanak, mint például a tavalyelőtt Szamosújváron: egy megszavazott helyi tanácsi döntés szövege, kifejezetten, határozatként kimondja az iskola megalapítását, nem csak utal rá, nem csupán javasolja megalapítását, nem valami más döntés kontextusában emlegeti. Marosvásárhelyen tulajdonképpen ez történt, ha jól meghámozzuk, lefejtjük az ügyet: egy sor döntés, lépés révén – aminek azonban a közös jogalapja, az alapításról szóló határozat sajnos hiányzott – működésbe hoztak egy iskolát. Az iskola ellátta a feladatát, a tanárok tették a dolgukat, az iskola minden reggel 8-kor becsengetett, folyt az oktatás, ahogy kell. Viszont, miután kiderült, hogy ennek éppen az alapja hiányzik, a minisztérium nem fogja új osztályok beiskoláztatását elvégezni.
Miután a tavasz és a nyár egy része eltelt abban a reményben, hogy mégsem igaz, amit az előbbiekben megfogalmaztam, ezután várhatóan ez történhet: a már bent levő osztályokat vagy ki fogják vinni, végzésig, tehát negyedikig, illetve nyolcadikig, tizenkettedikig - ennek vannak jelei, hiszen a de facto létező iskolát elfogadták, finanszírozták –, vagy ezeket az egyházi épületben működő osztályokat egy másik iskola „leányvállalatának” fogják tekinteni. A városi tanács ezt az utóbbit választotta azáltal, hogy ezeket az osztályokat úgy szerepeltette a város iskoláit tartalmazó listán (ezt hívják városi iskolahálózatnak), mint a Bolyai Farkas líceum „leányvállalatát”. Egyébként az ország iskoláinak több, mint fele ilyen: más iskolák része, de külön épületben van, és ez faluhelyre jellemző, ahol a kisebb falusi iskolák a maguk épületében működnek, de a községközpont vagy a közeli város iskolájához tartoznak. Nagyobb városokban ez a módszer ritkábban jellemző, inkább óvodákat érint.
Ahhoz, hogy saját jogi személyiségű, állami, katolikus iskola létezhessen Marosvásárhelyen, a városi tanácsnak döntést kell hoznia, nyilván az RMDSZ kezdeményezésére. A mindenkori hatályos, oktatási jogszabályok behatárolják ezt a döntést, de ezeknek a jogszabályoknak az alakításban is van szerepe, feladata az RMDSZ-nek. Tudom, hogy az iskola a jogi személyiség számos kellékével rendelkezik, ám ezeket most már majdnem egy éve vitatják, hibás folyamat következményének tartják. Sokan azt mondják, hogy bíróság tudná kimondani, hogy mi a tényleges állapota az iskolának, viszont jelenleg egyetlen bírósági per sem kifejezetten az iskola státusáról szól.
– Lát-e hajlandóságot az új kormányban arra, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyének megoldásában segítsen?
– Súlyos problémának, megengedhetetlen nagyvonalúságnak tartom, hogy a minisztérium majdnem egy éve érzékelte a jogi hibát, de nem foglalkozott saját kezdeményezéséből azzal, hogy ennek az iskolának a helyzetét megoldja, attól a pillanattól kezdve, hogy ezt a hibát felfedezte. A minisztérium eddig annyit tett, hogy az iskola időközben kialakult osztályait vitte, viszi tovább – s még jó, hogy ezt megtette. Azzal nem foglalkozott, hogy a jogi helyzetét tisztázza, ebben együttműködjön a helyi tanáccsal, áthidaló megoldásokat keressen, pótolja azt, ami elmaradt. Szinte csak akkor foglalkozott az üggyel, ha szülők vagy politikusaink ezzel „zavarták”. Szülők és politikusok nélkül is, saját kezdeményezéséből napirendre kellett volna tűzni a problémát, és addig nem venni le róla, amíg megoldás nem születik. Terheli az ügyet az is, hogy a vásárhelyi román politikusok zöme nem szeret semmiféle magyar iskolát, sehol az országban, ők erre vannak nevelve, szocializálva, tehát nekik jól jön ez a felfordulás az egész körül.
– Szándékszik-e az RMDSZ nemzetközi fórumokhoz folyamodni ez ügyben?
– Igen. Antal Erika / maszol.ro

„Hazahozza” Veress Sándort a Segesvári Akadémia
Augusztus első két hetében 24. alkalommal szervezik meg a Segesvári Akadémia elnevezésű klasszikus zenei fesztivált, ahová 67 országból várnak zene szakos egyetemi hallgatókat. Ők Bázelből, Bécsből, Stuttgartból, Münchenből, Kolozsvárról és Bernből érkező előadóművészektől tanulhatnak.
A rendezvénysorozat ötletgazdája és főszervezője Alexandru Gavrilovici, Svájcban élő, romániai származású hegedűművész a Maros Megyei Néprajzi Múzeumban ismertette a kedden kezdődő programot.
Veress Sándor 1901. február 1-én született Kolozsváron, ahonnan 16 évesen költözött szüleivel Budapestre. Kodály Zoltán tanítványa volt a budapesti Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés főtanszakán, majd a zongora főtanszakon tanult Hegyi Emánuelnél és Bartók Bélánál. A kommunista rendszerváltást követően 1949-ben Svájcba távozott, ahol kimagasló zenei karriert épített. Az ő művészete, illetve Dinu Lipatti állnak az augusztus 1-én kezdődő kéthetes rendezvénysorozat fókuszában.
Alexandru Gavrilovici a kolozsvári születésű zeneszerzőről elmondta, Romániában gyakorlatilag ismeretlen a neve, holott Nyugat-Európában és Amerikában nagy elismerésnek örvend, rendszeresen játsszák műveit. Most itt az alkalom, hogy az erdélyi közönség is megismerje Veress Sándor nevét és művészetét, amely Kodály Zoltán és Bartók Béla nyomdokait követi – hangsúlyozta Gavrilovici.
A két hetes sorozat keretében 67 diáknak tartanak mesterképzést és workshopokat. A romániai hallgatók mellett Németországból, Kanadából, az Amerikai Egyesült Államokból, Svájcból, Izraelből, Koszovóból várnak résztvevőket. Közösen dolgoznak, ötleteket cserélnek és a zene nyelvén beszélgetnek művészetről, előadásmódról, zenei stílusról, technikáról – mondta a szervező, hozzátéve, hogy mindez csak úgy jöhetett létre éveken át és valósulhat meg most is, hogy összefognak a művészek, együttműködnek, illetve nem utolsósorban támogatást kapnak a segesvári önkormányzattól is.
A rendezvény két hete alatt minden este hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget. A belépés valamennyi koncertre ingyenes, a helyszín a legtöbb alkalommal a segesvári városháza díszterme, illetve augusztus 8-án a segesvári zsinagóga.
Antal Erika / maszol.ro

A történelem egy képzeletbeli asszony sorsa által bemutatva
Aki nem látta, még bepótolhatja, és a hónap végéig megnézheti a kivitelezésében és mondanivalójában is egyedi kiállítást, Anna történetét Marosvásárhelyen.
Az erdélyi lány valamennyi rendszert végigélt, volt boldog szerelmes, de csalódott is, családja által kitagadott, a falu után a városban kereste a szerencséjét, majd visszatért falura egy új rendszer elfogadtatása érdekében, hogy aztán idősen, egy városi egyenlakás egyenbútorai között csodálkozva fogadja a szocialista rendszert megdöntő próbálkozások híreit.
A múlt évi, illetve az idei Múzeumok éjszakáján nézték meg a legtöbben az Anna című kiállítást. Tatai Orsolya, a múzeum munkatársa a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, a visszajelzések szerint.
az üveghal, a csipketerítő, a zöld konyhabútor, a szobaberendezés keltette a legnagyobb érdeklődést a látogatókban.
Valamennyien ráismertek azokra a tárgyakra, amelyek egykor otthonaikat, vagy szüleik, nagyszüleik lakását díszítették. Sokan mondták, nem is gondoltak volna arra, hogy ezek a tárgyak egykor múzeumba kerülnek. De igazából nem is a tárgyak az érdekesek – figyelmeztetett a muzeológus –, hanem azok a történetek, amelyeket ezek hordoznak.
A tárgy inkább segédeszköz a történelem elmesélésében, megértésében – mondta a múzeum munkatársa, aki mint antropológus a tárgyak történetére próbálja felhívni az érdeklődők figyelmét.
A kiállítás megálmodói – Kolumbán Zsuzsánna, Kinda István, Miklós Zoltán, Salló Szilárd, Szőcs Levente és Vajda András, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársai – nem ragaszkodtak a néprajzi kiállítások szokásos sorsfordulóihoz, inkább az emberi élet egyes pontjaira, a történelem egyes szakaszaira nyitnak rálátást egyetlen személy szemszögén keresztül. Nem válaszokat kínál a tárlat, hanem kérdésekre ösztönöz. Merre menjek, hova tovább, mi lesz velem? Továbbá döntést követő kérdéseket tesz fel: merre mentem, miért ezt választottam, mi lett belőlem? Miért vagyok az, ami vagyok, és miért történt mindez velem?
Választhattunk volna konkrét személyt, akinek életútját bemutatjuk, a lehető legvalószerűbben, leghitelesebben. Most nem ezt tettük, hanem olyat alkottunk, amilyet amúgy nem szoktunk. Megalkottunk egy fiktív személyt, Annát, aki sohasem élt. Úgy akartuk megalkotni, hogy önök végül elmondhassák: bár Anna sosem élt, de akár élhetett is volna – olvasható a kiállítás ismertetőjében.
A tárlat nem mindennapi módon vezet végig a képzeletbeli Anna életén, általa ismertetve a történelmet 1920 és 1989 között.
A múzeum udvarából, a földszintről indul a látogatás, egy csűrnek berendezett térből, ahol román és magyar nyelven meséli a narrátor a fiatal, falusi lány életét. Anna fő szórakozása vasárnaponként a tánc, ahogy másoknak is a hagyományos erdélyi falusi társadalomban. Ott ismerkedik meg a fiúval, akibe szerelmes lesz és akitől gyereket vár, de aki magára hagyja. Mivel ez nagy szégyent jelent a falusi környezetben, valamint a családja is kitagadja, Annának el kell hagynia a szülőfaluját, és a városba megy szerencsét próbálni.
Egy jómódú zsidó családhoz szegődik cselédnek, csakhogy a családot deportálják, senki nem tér vissza a haláltáborokból. Véget ér a háború, új lehetőség nyílik a fiatal nő számára: belép a pártba, és mint ifjú kommunista tér vissza a falujába, ahol még mindig úgy tekintenek rá, mint a megesett, szégyenben maradt lányra. Nem akarják észrevenni és megérteni, hogy ő „egy jobb jövőért fáradozik”. A falusi környezet, majd a városi zsidó család polgári otthona után egy jellegzetes pártirodába lépünk, komor és barátságtalan szobába, ahol a csupasz falon a pártot éltető szlogen olvasható, kopott íróasztal, szék és vasszekrény jelenti a berendezést.
Aztán következik a kiállítás utolsó állomása, a városi tömbházlakás. A szobában a szocialista bútoripar egyenszekrénye, televíziókészülék és rádió, csipketerítő és azon üveghal. A szűk kis konyhában a berendezés valamennyi erdélyi látogató számára családtag: zöld konyhaszekrény, mosogatókagyló, gáztűzhely, a kis ablakon pedig egy másik szürke tömbházra nyílik kilátás. És közben halljuk, hogy Anna mesél: „talán lehetett volna boldogabb az életem” – mondja, majd hozzáteszi, hogy most már így van jól, ahogy van, életében nem hibázott, csak egyszer.
Nincs gondja a tüzelőre, meleg vízre, „új és szép blokkban” tölti az életét, cukrot, olajat, lisztet „tikettre” kap, nyugdíjas, nézi a televíziót és hallgatja a rádiót. Úgy érzi, mindent megtett a pártért, nem is érti, hogy vannak olyanok, akiknek „még ez az élet sem tetszik” – és míg beszél, Temesváron már készülődik a forradalom. Az is a kiállítás érdekességei közé tartozik, ahogy az ötletgazdák multimédiás megoldásokkal segítenek abban, hogy az eseményeket, vagy akár egy-egy időszak hangulatát jobban megértsük, átéljük. Baróti Hunor látványtervező ötlete alapján a táncosokat vetítve látjuk, ahogy a falusi asztalon is a terítéket, a jellegzetes ebédet, azt ahogy tálalják, vagy a városi családnál a másfajta, polgáriasabb terítéket, a húslevest, a levesben az aranyló galuskát ahogyan kimerik a tányérokba.
A kiállítás hétfő kivételével hétköznaponként délelőtt 9 és délután 4 óra között augusztus végéig látogatható, szombaton 9 és 14. míg vasárnap 9 és 13 között Marosvásárhelyen a főtéren, az egykori Toldalagi-palotában. Felnőtteknek 8 lej a belépő ára, nyugdíjasoknak 3, gyerekeknek és tanulóknak 2 lej.
Antal Erika / Székelyhon.ro

Esszékötetet mutattak be a „szerepvivő emberről”, Sütő Andrásról
Szász László Szerepvivő emberré lettem című Sütő Andrásról szóló esszékötetét mutatták be kedd délután Marosvásárhelyen, az unitárius egyház Bolyai-téri tanácstermében. A marosvásárhelyi származású, közel negyven éve Magyarországra telepedett szerzőt Lázok János irodalomtörténész faggatta többek között az erdélyi irodalom magyarországi megítéléséről, és a két marosvásárhelyi alkotó, Sütő András, illetve Székely János életművének fogadtatásáról.
Szász László három nagyesszéjét jelentette meg a kötetben, amit fontosnak tartott szülővárosában is bemutatni. Ahogy a könyvbemutatón fogalmazott, bár soha nem lett hűtlen Erdélyhez, úgy érzi, hogy most fogadta vissza őt Marosvásárhely. Magyarországon főleg arra törekedett, hogy az ott kevésbé ismert erdélyi írókat népszerűsítse. Ennek jegyében Páskándi Gézáról, Székely Jánosról és Sütő Andrásról is írt monográfiát, illetve számos tanulmányt. „A három szerző életműve olyan megfontolás alapján is összevethető, miszerint hármójuk dráma- és prózaíró munkásságát mintegy hermeneutikai-értelmezői gesztussal fonja körül a gazdag gondolati, reflektív, leginkább esszének minősíthető prózai termés” – fogalmazott.
Rájött arra is, hogy az irodalomszociológia, illetve a szociálpszichológia felől kell megközelíteni az erdélyi irodalmat, annak bemutatását, a kevésbé ismert háttér-információkat is fel kell tárni, amelyek érthetőbbé teszik egyik-másik romániai magyar író életművét. A beszélgetés során a szerző többször is kitért arra, hogy szerinte más az erdélyi és a magyarországi értelmiség hivatástudata, ugyanis míg Erdélyben ez a szolgálatot jelenti, Magyarországon elsősorban a professzionalizmus válik fontossá, az egyéni érvényesülés a közösségi célokkal szemben.
Tudós vagy értelmiségi az irodalmár? – teszi fel a kérdést esszékötetében Szász László. „A tudósi státusz és az értelmiségi attitűd egyáltalán nem zárja ki egymást, csakhogy én szerepkörökről, mégpedig alapvetően eltérő, társadalmilag prejudikált funkciókról beszélek” – adja meg a választ, amit saját személyes tapasztalataival illusztrál.
A kötet bemutatóján beszélt a kutatásairól, például arról, hogy Páskándi Géza olyan életérzéseket szólaltatott meg a romániai magyar irodalomban, amelyeket senki más előtte, de amelyek az erdélyi közérzet fontos látleletei voltak. Páskándi életművében jól észlelhető a változás, amely 1970-ben, Magyarországra való távozásakor következett be – mutatott rá Szász László.
Székely János életművét posztumusz kezdte kutatni és elemezni, amihez nagy segítséget nyújtott az író özvegye, Varró Ilona, akitől számos fontos információt megtudott. Nem irodalmi életrajzot akart szerkeszteni, hanem sokkal inkább az irodalmi jelenségek érdekelték, hangsúlyozta. Székely János egész életében olyan szerepet játszott, amiben igyekezett magától eltávolítani a rendszert és annak ideológiáját, egy percig sem tudott vele azonosulni. Mégis ő volt az, aki 1990 után elsőként vallott arról, hogy a szocialista rendszerben bűnös irodalmat szerkesztett, ami miatt bűnösnek érzi magát.
Ezzel szemben Sütő András mindig azonosult azokkal a szerepekkel, amelyekben hitt is, mondta Szász. Akár a szocializmusban, akár az azt követő korszakban vállalt szerepekről volt szó, Sütő ezeket nem eltávolította magától, hanem ellenkezőleg, magához ragadta. Soha nem tett bűnbánó vallomást előző, kommunista korszakával kapcsolatban, ellenben a drámáiból egészen másféle beszéd olvasható ki, amely élesen bírálta az akkori rendszert. Ez elsősorban a Csillag a máglyán című drámában érhető tetten, magyarázta.
A továbbiakban Szász László arra vállalkozott, hogy kibontsa Kálvin alakját az irodalom és a teológia köréből, hogy rámutasson arra, melyek voltak Sütő számára a Kálvin életrajzhoz a források. Például erős párhuzamot fedezett fel Stefan Zweig Kálvin-esszéjével: Kálvin ugyanis Zweignál a diktátor alteregója, már 1934-ben, amikor még szó sincs a nácizmus teljes kifejlődéséről, vagy a holokausztról.
Sütő András naplóira is kitért a szerző a beszélgetés során: véleménye szerint ezek úgy születtek, hogy az író az utókorra pillantott, mindvégig szerepet alakított, csak nagyon ritkán lépett ki belőle, és vált magánemberré. Ilyen eset például, amikor az unokája végleg Magyarországra távozott.
Magyarországon úgy tartották, hogy Székely János az urbánus író, míg Sütő András a népi, holott ez egyáltalán nincs így, hangsúlyozta az irodalomtörténész. „Sütő politikai szerepet kap, amelynek igyekszik megfelelni, míg Székely mindvégig távol tartva magát, a kétkedő értelmiségi álláspontjára helyezkedik” – mondta.
Antal Erika
Szász László Szerepvivő emberré lettem /Felsőmagyarország Kiadó, 2017/
Szász László: Egy szerencsés kelet-európai - Székely János /Új Mandátum Kiadó, 2000/
Szász László: A bizarr valóság írója. Esszék Páskándi Gézáról /Kortárs Kiadó, 2003/ maszol.ro

A magyar kultúra ünnepe: hivatalosan is megkezdődött az 5. Vásárhelyi Forgatag
A magyar kultúra ünnepének nevezte köszöntőbeszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Vásárhelyi Forgatag szerda megnyitóján a marosvásárhelyi rendezvénysorozatot. A Kultúrpalota nagytermében úgy fogalmazott, hogy a Forgatag értékekről, értékteremtésről, értékmentésről, újról és régiről, azok szintéziséről szól. A megnyitó ünnepségen jelen voltak a meghívott testvértelepülési küldöttségek mellett a város és a megye előljárói, helyi és országos, romániai és magyarországi politikusok.
Elsőként a két főszervező, Portik Vilmos és Soós Zoltán lépett a színpadra, hogy köszöntse a Kultúrpalota nagytermét megtöltő közönséget. „A szervezőcsapat tagjai valamennyien hittel és meggyőződéssel dolgoztak, hogy ötödik alkalommal is megvalósuljon a Vásárhelyi Forgatag” – mondta köszöntőjében Portik, aki szerint az a legnagyobb értelme a Forgatagnak, hogy nagyon sok sokféle ember képes leülni egymás mellé és együtt ünnepelni.
Pirosbetűs napokról, vagyis pirosbetűs hétről beszélt Soós Zoltán, aki az 500 éve Mátyás király által Marosvásárhelynek adományozott vásárjogról beszélt, illetve arról is szólt, hogy milyen nagyszerű, hogy a Kárpát-Medence más-más vidékeiről érkező magyar küldöttségekkel együtt ünnepelhetnek a vásárhelyi magyarok. „Mert Marosvásárhelynek volt múltja, van jelene és van jövője is” – hangsúlyozta.
Vitorlát kell bontani
Portik Vilmosnak és Soós Zoltánnak, valamint szervezőtársaiknak gratulált Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, amiért immár ötödik alkalommal szervezik meg a Forgatagot, általában komoly ellenszélben. „Azok, akik hosszú ideje vitorláznak, pontosan tudják, hogy a szélcsendnél még az ellenszél is jobb. Nekünk pedig a történelem azt tanította, különösen az elmúlt száz esztendőben, hogy vitorlát kell bontani, mert szél vagy ellenszél, az mindig akad.
Azt kívánom, hogy még sokáig legyetek képesek vitorlázni itt, Marosvásárhelyen, és legyen hozzá jó szél, de néha legyen kedvező időjárás is. Azt gondolom, rég megérett az idő arra, hogy tudjunk és képesek legyünk haladni” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ-elnök ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a Forgatag mindenek előtt a magyar kultúra ünnepe, és ez így van rendjén. Ünnep, mert értékekről, értékteremtésről, értékmentésről, újról és régiről, azok szintéziséről szól. Ugyanakkor számvetés is, felmutatása annak, amit a különböző műfajok és művészeti ágak alkotói „asztalra” tettek.
„Jó látni azt, hogy szellemiekben gazdagodunk, hogy évről-évre többek leszünk. Ezért is jöttem örömmel” – hangsúlyozta, köszönetet mondva az alkotóknak, akik lehetővé teszik az ünnepet. Mert nekünk ünnep, de az ő teljesítményük mögött – legyen az irodalom, színház, zene, tánc, vizuális művészetek, film vagy bármi más – rengeteg munka van, nappalok és éjszakák, keményen átdolgozott hónapok, gyakran esztendők. Elsősorban őket kell ünnepelnünk és megbecsülnünk.
Vásárhely centrum szerepe
Arról is beszélt Kelemen, hogy a nyolcvanas években, amikor Marosvásárhelyre érkezett, ahol aztán négy évet töltött, arról a helyről, ahonnan jött, a város sok szempontból centrumnak számított. De nemcsupán akkor, hanem évszázadokon át. Hogy mitől lesz valami centrum, mi kell ahhoz, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig centrumnak számítson? – tette fel a kérdés a politikus, majd válaszolt is rá: mindenek előtt befolyás, vonzó erő, ami a tekintetet abba az irányba fordítja. Ami a helykereső embernek otthont ad, mert odavonzza valamilyen látható, de inkább láthatatlan erő által. Ahol élni nemcsak lehet, nem a túlélés helye, hanem egyszerűen jó, mert pluszminőséget biztosít, versenyképes és motivál.
„A mi 21. századunkban nem egyszerű kihívás ennek eleget tenni. Talán nem is lenne jó, ha csak egyetlen centrum lenne. Talán ez ma már lehetetlen elvárás. Ám úgy gondolom, hogy Vásárhelynek meg kell őriznie azt a helyét és szerepét ebben a régióban, Székelyföld szélén, de nem csak Székelyföld számára, amellyel rendelkezett. És ha vannak olyan területek, ahol elveszítette, ott vissza kell azt szereznie. Kultúrában, gazdaságban, társadalmi folyamatokban egyaránt. Ez pedig azokon múlik mindenek előtt, akik itt élnek. A vásárhelyi polgárok akaratán és döntésein” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy ezért nemcsak szurkol, hanem szerény lehetőségeivel és eszközeivel készen áll arra is, hogy segítsen.
Hogyan lesz holnap?
Kelemen továbbá arra is kitért, hogy a Forgatagot úgy emlegetik, mint a marosvásárhelyi magyar napokat. „Az itt élő magyar embereknek minden nap magyar nap. Az Erdélyben élő magyar emberek életében két ünnep között a magyar hétköznapok állnak. Persze, ezek kicsit mindig másabbak, mint a budapesti, ráckevei, nyitrai, újvidéki vagy munkácsi magyar napok. És mégis van valami közös bennük: a nyelv, a kultúra, a történelem, az identitásunk alapjai. A közös alapra pedig rendszeresen rá szoktunk kérdezni, mindenki a saját társadalmi környezetében a kihívásait látva és láttatva. Hogyan lesz holnap? És holnapután? Hát azután? Lesznek-e transzilván magyar hétköznapok és magyar ünnepek? Itt is bátran kell mondanunk és vállalnunk: ez is csak rajtunk múlik! A mi döntéseinken, a mi választásainkon” – szögezte le a politikus.
Arra is kitért ünnepi beszédében Kelemen Hunor, hogy az elmúlt hetekben találkozott olyan felvetéssel mind román, mind magyar oldalról, hogy ezt a kérdést feltenni ma színtiszta nacionalizmus. „Ugyanis román részről azt állítják, hogy nekünk még soha ilyen jól nem ment dolgunk. Példaértékű kisebbségpolitikáról beszélnek, s közben korlátozzák az anyanyelv használatát, és csakis a mi közösségi szimbólumaink sértik a szemüket, senkit és semmit nem kímélve, eszközökben nem válogatva próbálnak nyomni a megszűnés szélére egy magyar katolikus iskolát itt, Marosvásárhelyen” – emlékeztette hallgatóságát.
Nem akarunk összeveszni senkivel
Felidézte azt is, hogy több mint öt éve nem alkalmazzák a tanügyi törvényt a MOGYE esetében. „És közben kioktatnak, hogy hogyan kell éreznünk magunkat ebben az országban, és csodálkozva háborognak azon, hogy nem akarjuk, mert nem tudjuk ünnepelni velük együtt a centenáriumot. Kitessékelnek az országból, s azt a látszatot keltik, hogy minden bajnak mi vagyunk az okozói, és ha mi nem lennénk, akkor ez az ország lenne a mennyei haza” – fogalmazott.
Ugyanakkor magyar oldalról egyesek azért nyafognak, hogy „miért akarunk összeveszni a románokkal”. Holott Kelemen szerint „nem akarunk összeveszni senkivel, ám azt szeretnénk, hogy ezer év után Erdélyben és száz év után Romániában arra a kérdésre, hogy lesznek-e holnap, holnapután és azután magyar hétköznapok és magyar ünnepek Erdélyben, a válasz egyértelmű legyen: az állam, amelynek polgárai vagyunk, valóban mindent biztosít ahhoz, hogy ez csak és kizárólag a mi döntésünkön múljon. Ma ettől még távol vagyunk”.
Végül a két nemzet közötti párbeszédre, a kényes és kellemetlen, fájó dolgok megbeszélésére, a közös jövőhöz szükséges lépésekre is felhívta a figyelmet Kelemen.
Nehéz év áll előttünk
A Vásárhelyi Forgatag a marosvásárhelyi közösség legnagyobb rendezvénye, amely remélhetőleg ahhoz is hozzájárul, hogy a román és magyar közösség békében éljen egymás mellett – mondta Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke, aki a jövőre várható nehézségekre is figyelmeztetett, arra, hogy az 1918-as centenáriuma kapcsán már most mennyi támadás éri a magyarságot. „Holott mi itthon vagyunk, és nem mondunk le otthonunkról, ugyanakkor a román és a szász közösség is itthon van és ezt tiszteletben tartjuk” – jelentette ki.
Az ünnepi szónokok sorában továbbá Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, parlamenti képviselő lépett mikrofonhoz, őt követte Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Seszták Miklós fejlesztési miniszter, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye országgyűlési képviselője, valamint Kovács Ferenc, a díszvendég Nyíregyháza polgármestere.
Zsedényi Adrienn, népszerű nevén Zséda koncertjével folytatódott az 5. Vásárhelyi Forgatag nyitóönnepsége.
Antal Erika / maszol.ro

Egy fontos színháztörténeti adattár – és szakmai tanulságai 1
Örvendetes fejleménye a szakmának az erdélyi magyar színházi kiadványok megjelenésének szaporodása az elmúlt másfél évtizedben. A nagyváradi színház 1948–1960 közötti történetét Nagy Béla közel 600 oldalas munkában dolgozta fel (2009), és egy év múltán jól illusztrált dokumentumtárban adta közre a színház építéstörténetének levéltári iratait (2010). A 2011-es esztendő Marosvásárhelyen a bőség éve volt: Kozsik Ildikó kötete a marosvásárhelyi Állami Bábszínház történetének első negyedszázadát dolgozta fel, és ugyanebben az évben jelent meg az az intézménytörténeti tanulmánygyűjtemény is, amelynek hat szerzője (Albert Mária, Balási András, Csép Zoltán, Kovács Levente, Lázok János, Ungvári-Zrínyi Ildikó) a marosvásárhelyi felsőfokú magyar színészképzés történetének első időszakát vizsgálta más-más megközelítésből. A temesvári színház fél évszázados jubileumára jelent meg Darvay Nagy Adrienne könyve a temesvári magyar színészetről (Állandóban változékonyan, Temesvár, 2003), és gondosan dokumentált, emlékalbum jellegű adattár örökítette meg a színház alakulásának 55. évfordulóját is (2008). Kiemelkedő szakmai teljesítmény a szatmárnémeti magyar társulat történetéhez írt kétkötetes adattár, Csirák Csaba 1250 oldalas munkája (Hatvan év krónikája. Szatmárnémeti, 2013). Bodó Ottó 2011-es keltezésű doktori értekezése az erdélyi magyar színházak művészi profiljának alakulását követi nyomon az 1990–2010 közötti időszakban (A rendszerváltás utáni erdélyi magyar színház). A szerző vizsgálódásának körébe bevonta az 1990 után alakult három székelyföldi színházat is (Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely). Értekezését a vizsgált színházak játékrendje, illetve az elnyert szakmai díjak számbavétele egészíti ki. Két évtized fesztiválszereplésre válogatott erdélyi elő- adásairól, az elnyert társulati és egyéni díjakról tájékoztat Darvay Nagy Adrienne 2008-ban megjelent könyve (A kisvárdai fesztivál 1989– 2008). 2 A szűkebb szakmának és a szélesebb olvasóközönségnek most egy új kiadványt kell elhelyeznie az erdélyi magyar színháztörténeti munkák sorában. A mutatós kiállítású, különleges formátumú kötet 3 alcíme szerint a Marosvásárhelyi Állami Színház magyar tagozatán 1961–1978 között bemutatott elő- adások történetének legfontosabb adatait tartalmazza. A mű kiadója a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kutatóközpont, amelynek – eddigi nyilatkozatai és a kötethez írt bevezető tanulmány alapján – Gáspárik Attila igazgató a meghatározó alakja. Erre utal az a tény is, hogy a könyv bemutatója alkalmával ő helyezte el az új kiadványt a szakma és az erdélyi magyar kultúra kontextusában – meglehetősen tájékozatlanul: „Színházkutatás nem történt ebben az országban, mert nem létezik alapkutatás és nincsenek színháztörténészek” – idézi a könyvbemutatón elhangzottakat Antal Erika beszámolója (Székelyhon.ro portál. 2017. jún. 29), míg egy másik forrás szerint a szakma lesújtó véleményét így „árnyalta” a nyilatkozó: „Erdélyben az elmúlt 25 évben nagyon sok történelmi kutatás jelent meg, de színházkutatás nem történt, mert nincs alapkutatás, nincsenek alapforrások”. (K. Nagy Botond beszámolója. Népújság, 2017. júl. 1). Úgy gondolom, a recenziót bevezető felsorolás szükségtelenné teszi e kijelentések megbízhatóságának vizsgálatát. Kezdjük a könyv fellapozását a szerzői/szerkesztői előszóval. „Kötetünk méltó hivatkozási alap kíván lenni, amelyben alapvető információkat talál a színháztörténeti kutató” – szól az előszó utolsó mondata. Ezzel csak egyetérteni lehet, hiszen minden adattár szerkesztőjének ez a legfőbb ambíciója, de egy adattár méltó voltának leghitelesebb fokmérője a pontossága. Az a pontosság, amely időben kiszűri az olyan banális hibákat, mint amilyent a bevezető tanulmány szerzője követ el: „a vizsgálandó 12 évről” beszél az „1961–1978” című írása második sorában. Sajnos, ugyanez a hiba ismétlődik a szöveg angol és a román fordításában is. E bevezető tanulmány történelmi tablóvázlatának leegyszerűsítő szemléletéről sokat mond az összegező utolsó bekezdés. A szerző, Gáspárik Attila itt a vizsgált időszak abszolút jellemzőjeként a „kettősséget” [értsd: kettős beszéd4 ] határozza meg, s ezt így írja körül: „Egy párt működött és minden az ő kezében futott össze. A színházakat és általában a művészeteket az ideológia eszközének tekintették. A nézők nagy része azonban nem. Miközben a hatalom azt hitte, hogy az a sok ember a színházban éppen átalakul ideológiailag, az a sok ember valójában közösséget alkotott, önbizalmat kapott.” Hasonlóan banális leegyszerűsítéssel találkozunk a gondolatmenet befejező mondatában is: „Sok rosszat lehet elmondani arról a korról [1961–1978], de ne higgyük azt, hogy a szocializmus dolgait intéző emberek egytől-egyig gonosz, rossz ízlésű, ostoba alakok lettek volna” (14. oldal). Végiglapozva a könyvet, leginkább a gazdag képanyag ragadja meg az ember figyelmét. A kiváló minőségű, szépen tördelt képi illusztráció a kötet legnagyobb erőssége: jól érzékelhető, hogy a szerkesztési koncepciónak ez volt a középpontjában, hiszen a nagyközönséget feltehetően ez a jól lapozható színházi képes album jelleg fogja leginkább vonzani és vásárlásra csábítani. A tizenhét évad százhét produkciójának előadóit 329 felvétel villantja fel, és itt külön ki kell emelni a digitális képfeldolgozás (Vidám Horváth Beáta, Huszár Gábor) és a tördelést végző szerkesztő, Para István munkáját. A bemutatott darabok zömét sikerült olyan felvételekkel illusztrálni, amelyek érzékeltetik a színészi játék, az adott előadás atmoszféráját. Ez a gazdag képanyag azonban filológiailag nincs kellőképpen megtámogatva, s talán leginkább ebben lehet tetten érni a kötet szerkesztési koncepciójának bizonytalanságait. Egy nagyközönségnek szánt albumban megengedhető, hogy a képaláírásokban a színészek neve mellett nem jelenik meg a zárójeles szerepnév. Kutatói munka esetén azonban már zavaró, hogy a szerepneveket képenként kell visszakeresni az adott előadás szerep-osztásában. Súlyosabb probléma, hogy a képanyagban lehetetlen a színészek neve szerinti visszakeresés, a kötet névmutatója csak a szereposztásokban előforduló neveket jelzi. A statisztikai fejezet sűrű adathalmaza évadonkénti bontásban, műsorrétegek szerinti besorolásban adja meg az előadások, illetve a nézők számát, és ezeknek az adatoknak a százalékos arányát egy-egy évadban grafikailag (kördiagramokban) is megjeleníti. Ez a fejezet nyilvánvalóan nem a nagyközönségnek szól, de sajnos, a kutatás számára is csak részlegesen hasznosítható: a közölt adatokból nem rajzolódik ki átfogó kép a vizsgált időszak mutatóinak változásairól, a jellegzetes tendenciákról – ehhez nyilván a részadatokat függvénybe foglaló grafikus ábrázolásra, illetve az erre épített minimális értelmezésre lett volna még szükség. A szerkesztői munkában jobban kellett volna figyelni a műsorfüzetekben megjelent anonim előadás-ismertetések túltengő felhasználására: a kötet ezáltal a kelleténél nagyobb arányban, a szükségesnél több példát nyújt a vizsgált periódus hivatalosan „ajánlott értelmezésére” (idézőjelben a szerkesztői kifejezés). A korszak vezető színészeit bemutató Prospero-sorozat köteteiből, A Hét 1982-es, Színjátszó személyek c. évkönyvéből, a Harag György, Kovács György, Erdős Irma, Illyés Kinga emlékének szentelt interjú- és kritikagyűjteményekből, portrévázlatokból ennél sokkal élőbb, színész- és színpadközeli szövegillusztrációkat lehetett volna kiválogatni. Végül néhány megjegyzés a kötet könyvészeti apparátusáról. Tudnivaló, hogy a bemutatott darabok sajtóvisszhangja, az összegyűjtött sajtó- és fotóanyag – előadások szerint rendszerezve – évad végén az egyes produkciók archívumi gyűjtőborítékjába kerül. További kutatások kiindulópontja és támasza (lehet), ha az ily módon rendszerezett dokumentáció könyvészeti adatai szakmai nyilvánosságot kapnak. Nehéz és aprólékos filológiai munka egy ekkora terjedelmű anyag sajtó alá rendezése, de rendkívüli módon megemelte volna a kötet felhasználhatóságát (és presztízsét), ha az egyes előadásokról írt kritikák, méltatások, a színrevitelhez kapcsolódó interjúk, műhelyvallomások, előadásfotók adatait, illetve a sokkal ritkább hang- és videó-felvételek elérhetőségét is feltüntette volna az adattár. Kézenfekvő példaként kell itt jeleznem egy kihagyott lehetőséget: a marosvásárhelyi rádió archívumának színházi hangfelvételeiről deklaráltan a kutatás céljaira készült egy bibliográfiai számbavétel – összeállítója, Tompa Enikő szerkesztő felkérés esetén bizonyosan közreműködött volna, hogy munkája szakmai nyilvánosság elé kerüljön. Terjedelmi okokból hiánylistámat csupán vázlatpontokban tudom folytatni – a következő adattár megszületését és jobbítását célzó konstruktív szándékkal. Amit hiányolok: betűrendes címtár az előadások és fotók cím szerinti visszakeresésére; díjak és szakmai elismerések kronologikus felsorolása; a műszaki-adminisztratív személyzet betűrendes névsora, a társulatvezetők, igazgatók és vezérigazgatók kronologikus felsorolásával együtt; a vizsgált periódus turnéállomásainak és kiszállásainak betűrendes adattára – ez utóbbi nélkül például lehetetlen a marosvásárhelyi színház regionális kisugárzásának felmérése. A felhasznált szakirodalmat felsoroló szegényes – négy (!) címet tartalmazó – bibliográfiából érthetetlen módon kimaradtak a Szabó Duci, Mende Gaby, Lohinszky Loránd, Farkas Ibolya életútját bemutató Prospero-könyvek, a Harag György, Kovács György, Erdős Irma, Illyés Kinga emlékének szentelt interjú- és kritikagyűjtemények, illetve a színház alapításának 25. évfordulójára megjelent jubileumi kiadvány adatai. Legjobban Kovács Levente intézménytörténetét (2001) hiányolom, ebben ugyanis több fejezet foglalkozik a Székely Színház utóéletével. A forrásművek közül a Tompa Miklóssal készült életútinterjú (Bérczes László, 1996) kimaradása a leginkább szembetűnő. Minden megjelent adattár olyan közös szellemi tulajdona egy szakmának, egy-egy intézménynek, amely a jéghegy vízből kiálló csúcsaként jelzi az archívumot összegyűjtő és „felépítő” elődök nem látható, ám jóval nagyobb terjedelmű rendszerező munkáját. A kötetet bemutató Gáspárik Attila a színház eddigi irodalmi titkárainak, és kiemelten Székely Ferencnek mondott köszönetet az itt végzett áldozatos munkáért. Egy tizenöt évvel ezelőtti kutatás vezetőjeként szeretnék magam is megnevezni öt „archívumépítő” embert a közelmúltból. Egyetemi kollégáimmal, Albert Máriával és Balási Andrással, valamint Ferencz Éva, Fodor Zeno és Horváth Beáta volt és jelenlegi színházi alkalmazottakkal A marosvásárhelyi Székely Színház (1946–1962) – színháztörténeti adattár és tanulmányok című kétéves színháztörténeti projekt keretében működtem együtt a 2002–2004 közötti időszakban, a Sapientia–Kutatási Programok Intézete finanszírozásának köszönhetően. Közös munkánk részeként indult, de végül ettől függetlenített formában jelent meg a Székely Színházban bemutatott elő- adások történetének legfontosabb mutatóit összegező adattár (Horváth Bea, 2006). A kutatás végső eredményeként az adattári részt egy előadáscímek szerint visszakereshető fotó- és cikkgyűjtemény kataszterrel, valamint egy időrendben összeállított, 325 tételt tartalmazó plakátkatalógussal egészítettük ki. A projekt befejezésekor természetesnek vettem, hogy az elkészült tanulmányok és katalógusok másolatban a színház irodalmi titkárságán is ott maradnak, és szabadon felhasználhatók. Nem volt alkalmam eddig nyilvánosan köszönetet mondani a projekt résztvevőinek, most pótolom ezt. Számomra kutatásvezetői elégtételt és szakmai visszaigazolást jelent, hogy egykori munkánk alapkoncepcióját és néhány adatfeldolgozási megoldását viszontláttam nemcsak az előző, hanem ebben a frissen megjelent adattárban is.
Lázok János
1 Ferencz Éva–Keresztes Franciska: Marosvásárhelyi Állami Színház 1961–1978. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház-Kutatóközpont, Marosvásárhely, 2017.
2 A felsorolás terjedelmi okokból nem tartalmazza a megjelent életútinterjúk, színészi és rendezői pályarajzok, alkotói önéletírások (közel harminc kiadvány) könyvészeti adatait.
3 Keménykötésű, A/4 közeli formátum, 311 oldal. Az ízléses borítóterv Hodgyai István munkája.
4 A fogalom árnyalt értelmezését lásd D. Lőrincz József írásában, A kelet-európai ambivalens diskurzusról. Elérhető: http://epa.oszk.hu/00000/00036/00044/pdf/10.pdf (2017. júl. 25) Népújság (Marosvásárhely)

Az a fontos, hogy együtt vannak – a megszüntetett katolikus gimnázium tanévnyitóján jártunk
Bár most már hivatalosan „bolyaisoknak” számítanak, továbbra is katolikus gimnazistáknak tartják magukat a megszüntetett marosvásárhelyi magyar iskola diákjai. Hétfőn délelőtt a tanévnyitójukon vettünk részt.
Becsengettek hétfőn a megszüntetett marosvásárhelyi katolikus gimnázium diákjai számára is. A gyerekek ettől a tanévtől hivatalosan a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz tartoznak, de továbbra is az egyház tulajdonában lévő iskolaépületbe járnak. A tanévnyitót azonban a Belvárosi keresztelő Szent János plébániatemplomban tartották.
„Mindannyian diákok vagyunk, egy nagy-nagy feladat megoldásában vagyunk érdekeltek, amit mások készítettek elő nekünk” – fogalmazott Balla Imre iskolalelkész az ünnepségen. Arra is felhívta a figyelmet, hogy hiányoznak az új arcok, most is ugyanazokkal telt meg a templom, akik a tavalyi évkezdőn is jelen voltak.
Az iskolalelkész arról is beszélt, hogy a talentummal, amit mindneki Istentől kap, gazdálkodni kell, és nem szabad a félelemtől indíttatva elásni, kamatoztatni kell azt. „Nem lehetünk a félelem, a meghunyászkodás alakjai. Ne mások mondják meg, hogy hogyan éljünk, ne kívülről határozzák meg a mottónkat, hanem mi belülről éljük meg azt” – hangsúlyozta.
Ezt követően felolvasta a Római Katolikus Egyház Státusának a szeptember 10-én megfogalmazott sajtónyilatkozatát arról, hogy bár a diákok tanuláshoz való joga nem sérült, a szabad iskolaválasztásé igen, mivel az oktatási minisztériumban nem talált meghallgatásra a az egyház és a szülők kérése. Mivel az iskola jogilag megszűnt, a Státusnak az önkormányzattal kötött szerződése is hatályát veszíti, az Unirea Főgimnáziumnak pedig ki kell költöznie az épületből – emlékeztetett. A templomi ceremónián részt vett és a szószékhez lépett Tamási Zsolt is, akit a korrupcióellenes ügyészség eltiltott igazgatói feladatának végzésétől.
A templomból a Római Katolikus Teológiai Líceum zászlajával az élen a diákok és tanáraik, illetve az őket kísérő szülők a volt katolikus gimnáziumba vonultak, és az épület udvarán folytatták a tanévkezdő ünnepséget. Ott elsőként Mátéfy István, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója mondta el biztató szavait, hangsúlyozva, hogy 362 diáknak, aki egy héttel ezelőtt még azt sem tudták, hol kezdik az iskolát, megoldódott a helyzete. Székely Szilárd tanár, a gimnázium volt igazgatója a végén arra kérte a diákokat, hogy menjenek haza, az első iskolai nap ezzel véget ért. Kedden az osztályfőnökökkel kezdik a napot.
„Ebbe belenyugodni nem lehet”
„Csalódottak vagyunk, nem erre a megoldásra számítottunk” – mondta Székely Szilárd a Maszolnak. Szavai szerint abban bíztak, hogy az iskolájuk struktúrája megmarad és a Bolyai fiókintézményekként folytatják, nem osztályonként széttagozódva. Ez azzal jár, hogy ha az iskola újraalapításáról lesz szó, a mostani osztályokra nem lehet alapozni, hiszen azok mostantól a Bolyai osztályai – magyarázta a volt igazgató.
A tanórákat továbbra is a régi helyükön, az eddigi osztálytermekben tartják, az igazgatóság viszont a Bolyaiban működik. A tanárok viszont holnap kapják meg újból tantárgyaikat, akkor tudják meg, hogy ki hol tanít, de az is elképzelhető, hogy a cikluskezdő osztályok hiányában egyes tanerőknek más iskolákban is munkát kell vállalniuk.
Vass Levente parlamenti képviselől, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke érdeklődésünkre úgy értékelte a jelenlegi helyzetet, hogy a tanügyi minisztériumban nem volt politikai szándék a helyzet megoldására. „Ebbe a helyzetbe belenyugodni nem lehet” – hangsúlyozta a politikus, hozzátéve, hogy újra kell indítani az iskola jogi besorolását. Az RMDSZ-szervezet a jogászokkal tanácskozik arról, hogy jogilag megszűnt a katolikus iskola, vagy sem.
Megmaradt a közösség
A gyerekeket nem nagyon érdekli, hogy az igazgatóság éppen hol működik, vagy hogy adminisztrációs szempontból hová tartoznak – mondták a szülők közül többen is érdeklődésünkre. Számukra az a fontos, hogy együtt vannak, megmaradt a közösség, amelynek tagjai. „Szerettünk volna békésebb, nyugodtabb hangulatban készülni, de végül is sínen vagyunk. Nekünk, szülőknek az volt a fő cél, hogy a közösség megmaradjon a tanító nénivel, felvehessék a gyerekeink az egyenruhát, amit büszkén viselnek” – válaszolta Maszolnak Kovács Edina édesanya.
„Sajnos ilyen nyomásgyakorlásra volt szükség ahhoz, hogy ez a döntés is megszülessen, de ez az ami még jobban összetartja ezt a közösséget” – mondta egy másik édesanya. „Mi bízunk abban, hogy helyreáll minden és a katolikus gimnázium diákjaiként fogják befejezni az iskolát ezek a gyerekek” – erősítette meg a szülő, aki gyermekét hetedik osztálytól íratta be az iskolába, hozzátéve, nem tartott attól, hogy megszűnik, vagy felszámolják a közösséget.
Antal Erika / maszol.ro

Minél többet adunk, annál többet kapunk
Sajó Norbertet valamikor a Rádió GaGa hullámhosszáról ismerhettük. Előbb színésznek tanult, majd teológiát végzett, néhány vargabetű után hivatása pedig az lett, hogy a szegényeken segít. Ő alapította immár nyolc éve a Telefonos Szeretetszolgálatot, hogy segíthessen a rászorulókon. Hogy miért? Mert ő is megtapasztalta, milyen rászorulónak lenni, s így nem tud félrenézni, ha azt látja, valakinek nincs amit megennie. Egy ilyen segítő projekt volt az is, hogy a Vásárhelyi Forgatagon szilvalekvárt főztek a szegényeknek. Lekvárkavargatás közben beszélgettünk vele.
– Több mint nyolc éve alakult meg Kolozsváron a Telefonos Szeretetszolgálat, 2011-től pedig Marosvásárhelyen is működik. Sikertörténet ez? Vagy voltak hullámvölgyek is, amelyekkel meg kellett küzdeni?
– Vannak folyamatosan hullámvölgyek, az ember nagyon sokszor érzi azt, hogy nehéz és egyre nehezebb. Amennyire szigorodnak az életkörülmények, annál inkább nehezebb mozgósítani az embereket. Folyamatosan meg kell küzdeni ennek a gondolatával, de mindig kapunk visszajelzést, hogy erre szükség van, s addig, amíg a munkánkra szükség van, addig a nehézségeket is túl lehet élni.
– Volt olyan érzése vagy olyan pillanat ez alatt az időszak alatt, amikor úgy érezte, hogy nem megy tovább?
– A Telefonos Szeretetszolgálattal kapcsolatban nem, de volt egyéb program, amikor azt éreztem, hogy egy kicsit erőltetett, kicsit nehezen megy, tolni, húzni kell. De még egyszer mondom, mielőtt feladtuk volna, mindig jött valami, ami továbbsegített. Ami nem feltétlenül egy nagy dolog, nem egy megnyert pályázati pénz vagy egy nagy adomány, hanem egy biztató visszajelzés. Mondok egy példát. A betelefonálóink közül is bevonunk néhány embert a székhelyünk felújításának a munkálataiba. És van egy úriember, Gyárfás Elemérnek hívják, aki nagyon ügyes kétkezi munkás, és vállalta, hogy jön segíteni. Megkérdeztük tőle, hogy mivel viszonozhatnánk, és mondta, hogy egy kétszemélyes ágyra volna szüksége. Megígértük, hogy ahogy tudunk valamit, azonnal szólunk. Rá nemsokára felhívott egy ismerősöm, a telefonos szolgálatnak egy betelefonálója, hogy van neki egy kétszemélyes ágya. Ezek a történetek azok, amik igazolják, hogy jó úton járunk.
– Az ötlettől a megvalósításig milyen hosszú volt az út?
– A lehető leghosszabb, mert elég mélyről jött ez az ötlet. Igazából a rászoruló megtapasztalása a szorult helyzetekben való jártasság. Saját tapasztalat. Ez teszi az embert fogékonnyá, érzékennyé arra, hogy rájöjjön, meghallja és meglássa azt, hogy vannak gondok. Van jólét is. Azt hiszem, mindenki valamelyik oldalra született. Vagy arra az oldalra, hogy azt látja, hogy a garázskapu távirányítóval nyílik, vagy arra, hogy azt látja, nincs kenyér otthon. És aki erre az oldalra született, az nem fog tudni szerintem soha szemet hunyni afölött, hogy vannak emberek, akiknek nincs mit enni. Tehát ez az alaphelyzet. Nekem pedig megadatott még az a ráadás, hogy valamit még mozdíthatok, segíthetek is. Mert olyan embereket ismerek, olyan embereket tudok megszólítani és olyan emberek vesznek körül, akik segítenek. Mert megszólítani bárkit meglehet, de nem mindenki fog bekapcsolódni. Pedig egyszerű: kavargatni a lekvárt, egy befőttes üveg ára 1 lej, ha nem tud kavargatni, betesz egy egylejest, ha nem akar betenni egy egylejest, mert bizalmatlan, odatesz egy kiló szilvát. Tényleg már csak az megy el itt a standunk előtt és valamilyen formában nem áll meg, nem vesz részt, aki nem akar segíteni. Megszólítani mindenkit lehet, mégsem engedi mindenki, hogy megszólítsuk. A soron következő eseményünk, ahol 450 embernek szeretnénk asztalt teríteni, és amikor ezt egy támogatónk meghallotta most a nyáron, ő vállalata 150 embernek a vacsoráját a 450-ből. Na ez az érthetetlen mechanizmus, amiben látom és érzékelem, hogy az emberek fogékonyak, megszólíthatók. A kérdés az, hogy hiteles-e, van-e olyan személy, aki elmondja, hogy én is voltam ilyen helyzetben, és most segíteni szeretnék. Nálunk több ilyen munkatárs van, aki törleszt a szolgálatban. Ehhez még hozzájön a harmadik pillér, az önkéntesek és támogatók mellé a betelefonálók, akik pedig bizalmat kell nyerjenek, hogy elmondják, hogy bajban vannak.
– Konkrétan mikor született a döntés, hogy létrehozza a Telefonos Szeretetszolgálatot? – Marosvásárhelyen éltem, 2007-et írtunk, amikor utolsó éves voltam a színművészeti egyetemen, és azzal a javaslattal kerestem meg az itteni Máltai Segélyszolgálatot, hogy szeretnék egy telefonos vonalat, ami hívható, ami elérhető, amire beérkeznek kérések, felajánlások, és ez a szolgálat ezeket koordinálja, a helyére teszi. Annak akkor az volt a neve, hogy SegítŐ iroda, meg is hirdettük a telefonszámot. Befejeztem a színit, Kolozsvárra kerültem a teológiára, hagytam magam után egy embert, nagyon lelkes, fiatal embert a Máltainál. Valamiért ez a segítőiroda aztán leállt, megfeneklett, de valójában az volt a prototípusa annak, amit aztán a teológián kezdtem el a másodév alatt: a Kolozsvári Református Telefonos Szeretetszolgálat. Ami aztán megint átment egy fejlődési szakaszon, és maradt a Telefonos Szeretetszolgálat. Most ért oda, hogy gyakorlatilag a kitalálástól nyolc éven belül saját lábon álló, önálló háttérrel rendelkező szolgálat legyen, a háttérben a Solidaris Egyesülettel, amit létrehoztunk, ennek a vezetőivel, az elnökség tagjaival, akik a legidősebb, legrégebbi munkatársaim. Egy alkalmazottja van, illetve egy kollégánk két órával, de az új adózási törvény miatt őt már nem tudjuk alkalmazásban tartani. Tényleg teljesen alulról építkeztünk, és amikor kellett, mindig időben gondoltuk újra ezt az egész munkát ahhoz, hogy jó legyen, élő legyen, működőképes legyen, és tényleg pont oda hasson, ahol szükség van rá. – Van egy fajta koncepció, hogy miképpen működik? Hiszen vállalkozás ez is, nem anyagi hasznot, de erkölcsit, elégtételt hoz, vagy hozhat. Nem elég a napi problémákra koncentrálni, tervezni is kell, mint egy üzleti vállalkozásban? – Külön szeretném hangsúlyozni, hogy a Telefonos Szeretetszolgálatnak van egy támogatója, egy helyi gyógyszergyár, a Bioeel, neki köszönhetően sikerült az egyik hosszútávú elképzelésünket megvalósítani, ugyanis egy saját stabil székhelyhez juthat a szolgálat nekik köszönhetően az elkövetkező 15 évben. Úgy, hogy már beköltözhetünk. Ez mindenképpen egy óriási lépés. A másik nagy lépés az az, hogy hosszú távon elkezdtünk építeni a magánszemélyekre is. Meghirdettünk egy havi 10 lejes támogatási csomagot, amit azokra céloztunk, akik kisnyugdíjasok, tehát nem üzletemberek. Ez megint egy olyan dolog, mint most a lekvárfőzés. Havi 10 lej, ami 150 ember esetében már egy jelentős szám, amivel már van mit a tejbe aprítani, és például egy székhely árát lehet törleszteni, több rászorulót lehet segíteni. Hiszen a központ létrehozásával szállásolni tudunk, főzni tudunk más szervezetek számára is. Mi nyolc évig küszködtünk székhelygondokkal, de most már helyet tudunk biztosítani egy megbeszélésnek, találkozónak, csapatépítő jellegű eseménynek. Tehát alapjában véve nagy marketingterveink nincsenek, imádkozunk, és azt látjuk, hogy minél többet adunk, annál többünk lesz, és ez egy rendkívül megfontolandó és jól járható út. Egy áldás, egy csoda, amit érzünk és érzékelünk. Nekünk nagy áldás, hogy keresztény szolgálatként végezhetjük, nem azért, mert valamelyik egyház égisze alatt végezzük ezt a munkát, bár nagyon jó kapcsolatunk van a történelmi egyházakkal, hanem azért, mert a tagok egyenként keresztények, gyülekezetbe járók, hívő emberek. – Említette, hogy elvégezte a színit, utána teológiára járt. Hallom, hogy többen is tiszteletes úrnak szólítják. Szolgál valahol lelkészként? – Szolgálok ott, ahol szükség van rám, ahol a lelkipásztor elutazik, szabadságra megy. A jelenlegi egyházi vezetés nem tette lehetővé számomra, hogy egyházi megbízást kapjak, a telefonos szeretetszolgálatot nem tartotta összeegyeztethetőnek a lelkipásztori szolgálattal, én ezt elfogadtam, ez ellen fellebbeztem a legfelsőbb fórumokig, most már közel két éve várom az ítéletet. Addig pedig, ha szükség van rám, megyek és szolgálok. Azok a lelkipásztorok, akik szolgálattal bíznak meg, azok helyben a gyülekezetükben döntenek arról, hogy nekik szükségük van-e besegítő emberre, és ha igen, rám-e vagy másra. – A színművészeti egyetemet is elvégezte, annak mi volt a jelentősége? – Vargabetű volt bizonyos értelemben, bár utólag megértettem, hogy rengeteget tanultam és megvolt a helye ennek a vargabetűnek is. A teológiára felvételiztem, de első körben nem vettek fel, egy álmodozó, fellegekben járó embernek tituláltak, és arra kértek, menjek haza és szálljak le a fellegekből, és majd próbálkozzam újra később. De azért, hogy ne essek ki egy évet a tanulás fázisából, elmentem a színművészetire, és bizony tényleg nagyon sok és nagyon jó dolgot tanultam ott, amit már a színin megértettem és megéreztem, hogy még használható a jövőben, akár a lelkészi pályán is.
– Családja van, három gyereke is...
– Ez egy nagy öröm számomra, hogy ők is most már egyre több mindenbe bevonhatók. Van egy egyéves fiúnk Dániel, a három éves Benjámin és az öt éves Nóra. A feleségemről csak a legjobbakat tudom mondani, nagyon sokszor hátrányos helyzetet kreált számunkra a szeretetszolgálat mellett adódó feltétel nélküli kitartás, de minden helyzetben a feleségem olyan mértékű biztatását, bátorítását és mellém állását érzékeltem, ami a legnagyobb szelekkel is szembeállított, mert szembeállhattam, mert mellettem volt ő. És így, ebben a családban próbálok most már együtt is szolgálni egyre több mindenben. Nélkülük ezt a volumenű munkát nem tudnám végezni, az biztos.
– Hallottam egy olyat, hogy aki akar és a közepesnél valamivel értelmesebb, az bármilyen célt elérhet az életben. Ennek ellenére azt látom, hogy bár mindenki szeretne jól élni, a társadalom egy nagy részére mégsem a jólét a jellemző, a többség nem úgy él, ahogy szeretne. Nem is lehet mindenkin segíteni, de van-e valami, amitől az emberek önmaguktól képesek felemelkedni, előre lépni, haladni a jólét irányába?
– A szilvaíz alá szenet szórtam be az előbb, de nem a földre, hanem a parázsra. És én inkább ebben látom, hogy valakiben van-e parázs, izzó parázs, vagy nincs. Az a kérdés, hogy van-e valakiben erő küzdeni, nem az, hogy elég értelmes-e. Sőt azt látom, hogy bizonyos értelemben a buták vezetnek bennünket, ha megnézzük, rengeteg olyan ember van, akinek az IQ-ja messze alulmarad, és olyan vezető pozícióban van, különböző méltóságok, illetve elöljárók, hogy döbbenet. De azt gondolom, hogy benne sokkal inkább van valamiféle tűz, ami őt pályán tartja a nehézségek ellenére. Ez szerintem sokkal fontosabb, mint az IQ-szint, hogy tud-e az ember akkor is fölállni és továbblépni, amikor már tényleg minden szétesett alatta, és tud-e tovább harcolni, akkor amikor már a környezete sem látja annak értelmét. Ezek az erős emberek jutnak el nagyon messzire. Veszélyes is, mert kiéghet, de én ezt látom a Telefonos Szeretetszolgálatnál.
– Ezt át lehet adni valamilyen formában? Például egy olyan embernek, akiből ez kihalt, vagy lehet, hogy nem is volt soha benne.
– Nem lehet. Azt gondolom, hogy nagyon sokszor pont ezzel hibázunk, hogy azt mondják az üzleti világban, hogy mindenki pótolható. Én ezzel vitatkoznék. Azt gondolom, ez alapvető teológiai kérdés. Mert Isten a maga hasonlatosságára alkotott bennünket, egyedivé, különlegessé. Ha én azt mondom, hogy bárki pótolható, akkor én pont ezt cáfolom meg. Ilyen értelemben úgy gondolom, hogy kell valamiféle külső tényező, egy szikra, egy tűz vagy egy szél, ami lehet, hogy összeborít körülöttem mindent, de segít az izzásban, de nyilván az életkörülmények is nagyon meghatározók.
– Akár az is, ha hirtelen megváltoznak?
– Akár az is. Szerintem ez titok is, hogy ki milyen pályára született. Kinek Isten mit enged meg és mit nem enged meg. Harcolhat körömszakadtáig és mégsem jön össze, másoknak nem mondom, hogy könnyen, de sikerül. A másik, hogy két dologról beszélünk: valaki feltör a csúcsra, meg arról, hogy megtart valamit. Lehet, hogy feltör a csúcsra, de a kérdés, hogy kik azok, akik meg tudnak maradni ott, és kik azok, akik csak egy napig, fél napig, fél óráig, és valami miatt elalusszák, eltékozolják a lehetőséget. Szerintem mindenki megkapja egyszer a lehetőséget, azt, hogy a legjobb festő, a legjobb tanár, a legjobb üzletember legyen.
Antal Erika / liget.ro

A civilszférából érkeznek a marosvásárhelyi RMDSZ új alelnökei
Gáspár Botond újságíró a kulturális-turisztikai, Ferencz Katalin egyetemi hallgató az ifjúsági alelnöki tisztséget pályázta meg az RMDSZ marosvásárhelyi szervezeténél. A meghirdetett funkciókra csak ketten jelentkeztek, Vass Levente elnök azonban így is elégedett, mert saját területükön tapasztalt jelentkezőkről van szó.
Vass Levente csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján mutatta be a vásárhelyi szervezet elnökségének két új tagját, a két alelnök pedig röviden ismertette a tisztséggel járó feladatkörét, illetve azokat az ötleteket, amelyeket szeretnének megvalósítani.
A civilszférából érkező alelnökök
Gáspár Botond a Vásárhelyi Hírlap munkatársa, elmondta, mielőtt megpályázta volna a politikai szerepkört, egyeztetett feletteseivel, azok beleegyezésüket adták, így nem érzi, hogy összeférhetetlen lenne az újságírói tevékenység az alelnöki tisztséggel.
Tervei között Marosvásárhely és más városok, települések közötti kapcsolatok erősítését hangsúlyozta az új alelnök, illetve olyan terveket vázolt fel, amelyek a megye, illetve Erdély részletesebb megismertetését célozzák.
Elmondta, szakirányú képzettséggel is rendelkezik, és több éves tapasztalata van a gasztronómiai turizmus, a turisztikai menedzsment terén. A várost, környékét és szélesebb körben Erdélyt szeretné népszerűsíteni nem csak a turisták, de a helyiek számára is, illetve olyan, elsősorban magyarországi településekkel szeretné, ha szorosabb partnerségre lépne a város, amelyek a Vásárhelyi Forgatagon már megfordultak.
Ferencz Katalin a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának számítástechnika szakos negyedéves hallgatója, aki szintén kikérte az egyetem vezetőségének beleegyezését, mielőtt elvállalta volna az ifjúsági alelnöki szerepet az RMDSZ városi szervezetében.
Elmondása szerint szeretné bevonni a marosvásárhelyi ifjúságot a közéletbe, megkérdezni őket, hogy mik a céljaik, milyen kérdések foglalkoztatják őket, mi az, amivel kevésbé elégedettek. Véleménye szerint jelenleg akadályba ütközik az az ifjú, aki megpróbálja hallatni a hangját, vagy elmondani, hogy mi az ami a fiatalokat leginkább érdekli. Az ifjúsági alelnök Csíkszentgyörgyről érkezett Marosvásárhelyre és szülőfalujában is hasonló kérdésekkel foglalkozott. Az ott szerzett tapasztalatát ezentúl Marosvásárhelyen kamatoztatná.
Körzeti elnök-választások
Vass Levente, mint a városi RMDSZ elnöke arról is beszámolt, hogy az elkövetkezendő három évet a helyhatósági választásokra való felkészüléssel szeretné eltölteni az általa vezetett szervezet. Marosvásárhelyen jelenleg 8 RMDSZ-körzet működik, de remélhetőleg hamarosan létrejön a 9. is.
A körzetekbe olyan embereket várnak, akik helyismeretükkel és tenniakarásukkal segítenek a következő választásokra felkészülni – mutatott rá az elnök, aki elmondta, Soós Zoltán visszatért az RMDSZ-be és elvállalta az Egyesülés negyed körzetének elnöki tisztségét. Portik Vilmosnak is feljánlott hasonló szerepkört Vass, de ő elfoglaltságára hivatkozva nem vállalta. „Ezzel is a nyitottságunkat, a befogadókészségünket szeretnénk hangsúlyozni, azt hogy várunk mindenkit, aki visszatér, vagy betér a szervezetbe” – fogalmazott Vass Levente.
Feltérképezni a mobiltelefon nélküli településeket
Sajtótájékoztatóján Vass Levente új parlamenti kezdeményezését is ismertette. Elmondta, a kormány olyan sürgősségi telefonvonalat szeretne létrehozni, amely minden településről hívható, azzal viszont nem számolt, hogy még nagyon sok az olyan lakott település, ahol nem működnek a mobiltelefonok térerő hiányában.
Mielőtt a sürgősségi elérhetőségről gondoskodnának, fel kell ezeket a helységeket térképezni, és megoldani a telefonos lefedettséget. „Ne a szekeret fogjuk a lovak elé” – fűzte hozzá az RMDSZ-es parlamenti képviselő, akinek már korábban is volt ilyen jellegű kezdeményezése. Ennek érdekében most a telekommunikációs miniszterhez és a prefektúrához, valamint a szolgáltatókhoz szeretne fordulni. Ugyanakkor ahhoz, hogy teljes kép alakuljon ki, melyek ezek a hátrányos helyzetű falvak, felhívást intézett valamennyi érintett lakoshoz, hogy amennyiben olyan területen él, ahol nincs mobiletelefonos szolgáltatás, jelezze a község polgármesterének, illetve a képviselői irodának.
A jelentéseket a kabinet@vasslevente.ro címre várják, illetve hétköznaponként 9 és 16 óra között, kedden és csütörtökön 9 és 17 óra között Vass Levente parlamenti képviselői irodájában, a megyei önkormányzatnak és prefektúrának is helyet adó közigazgatási palota 89-es számú szobájában.
Antal Erika / maszol.ro

Egy megszűnt közösség nyomában
Rendkívülinek is mondható fotótárlat nyílt a Bernády Ház emeleti galériájában, ahol Vajda Ferenc Attila által, egy napjainkra teljesen megszűnt szász település utolsó emlékeit megörökítő fényképei láthatók.
Üzenetértékűnek, figyelmeztetésnek nevezték a megnyitón azokat a vászonra nyomtatott nagyméretű fényképeket, amelyek két hétig tekinthetők meg a Bernády Ház emeleti kiállítótermében, ahol Vajda Ferenc Attila mutatkozott be az éveken át készült alkotásaival. A fotográfus, ahogy elmondta, dobrudzsai vándorlásai során 2007-ben olyan helyet fedezett fel, amely megváltoztatta számára a közösség fogalmának jelentését.
A Duna-delta szélén fekvő településről, a németül Malkotsch, románul Malcoci nevű faluról van szó, amelyet 1843-ban 25 német család odatelepítésével alapították. Az első katolikus német település volt Dobrudzsában, ahonnan azonban 1940-ben Hitler parancsára a Heim ins Reich mozgalom kapcsán 1100 személyt telepítettek ki Németországba. A faluban ott maradt minden: a házak, a templom, az iskola, a temető.
Ma már csak a katolikus templomon és a temetőn látszik a német múlt, minden mást „átvett” a román közösség. Vajda Ferenc Attila, mikor felfedezte ezt a falut és fotózni kezdte, legfőképp az a kíváncsiság hajtotta, hogy hogyan születik meg egy közösség, hogyan él, majd mi módon tűnik el és mi marad utána. Mindezt éveken át kutatta, járta a falu utcáit, temetőjét, míg 2015-re elkészült a kiállítása, amelyet először a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézetben mutattak be. Azt követően több helyen is találkozhattak vele a fotográfia iránti érdeklődők: Temesváron, Budapesten, Pécsett, most pedig a marosvásárhelyi nézők is megtekinthetik. A képeken az egykori német temetőben fennmaradt keresztek, a romhalmazzá vált templom külső és belső részletei láthatók, egykor egy életerős közösség által lakott, mára elfeledett közösségi terek. A megnyitón Vajda Ferenc Attila arról beszélt, hogy annak ellenére, hogy Románia Európai Uniós tagállamként számos vállalást tett, továbbra sem figyel az értékeire, templomok, paloták, történelmi értékek válnak semmivé, omlanak össze a nemtörődömség miatt. Amióta ezeket a fotókat készítette, tovább romlott a helyzet – hangsúlyozta.
A kiállítást és az alkotót Kósa András László, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatója, Borbély László, a Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, valamint Both Gyula, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elnöke méltatta. A tárlat naponta 10 és 16 óra között látogatható. A belépés ingyenes. Antal Erika / Székelyhon.ro

Nyolcvanezer euróból gazdagítanák a múzeumi képtár állományát
Műkincs-akciót szervez, illetve gyűjtést hirdet, hogy újabb műalkotásokat vásárolhasson a Maros Megyei Múzeum. Ennek érdekében november 2-án egy aukciós eseményt szerveznek, illetve a november 7-ei palotabálon is gyűjtenek.
Soós Zoltántól, a Maros Megyei Múzeum igazgatójától megtudtuk, a nemzetközi műkincspiacon tájékozódva három olyan műalkotást foglaltak le, amelyet még az idén szeretnének megvásárolni. Nicolae Tonitza, Hegedűs László és Albrecht Dürer műveiről van szó, ezekért összesen nyolcvanezer eurót fizetnek, és az intézmény képtárának a gyűjteményét gazdagítják majd.
Ezt az összeget részben a Maros megyei önkormányzat állja, ugyanakkor aukciót és gyűjtést is szerveznek, s a befolyt összegek alapján határozzák meg, hogy az önkormányzatnak pontosan mennyit kell a műkincsekre áldoznia – tájékoztatott az igazgató.
Három művész, három műalkotás
A 17. századból származó Dürer-metszet a korban sajátos technikával készült, Szent Jeromost ábrázolja. Hegedűs László Herkulest ábrázoló műve a magyar klasszikus gyűjteményt gyarapítja majd. Nicolae Tonitza (1886–1940) Odaia Copiilor című festménye a román modern művészeti galériába kerül. Mindhárom alkotás eredetiségét szakemberek ellenőrizték. A Kultúrpalotában látható Magyar Klasszikusok Képtár műalkotásainak nagyobb részét letétbe kapta a város 1913-ban Bernády György közbenjárására a budapesti Szépművészeti Múzeumtól. Ezeket az 1920-as hatalomváltást követően az eredeti tulajdonos már nem kapta vissza, a tulajdonjogot pedig nemrég tisztázták, a képtárban őrzött műalkotások végérvényesen Marosvásárhelyen maradnak, a múzeum tulajdonát képezik. Bordi András festőművész, a képtár egykori igazgatója volt az, aki nem engedte, hogy a második világháború alatt „kimenekítsék” a képtárat, megmentve ezáltal a gyűjteményt a megsemmisüléstől, hiszen az a vonat, amely például a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tárgyait is szállította, bombatalálat áldozatává vált. A három műalkotás megvásárlásáról a továbbiakban tájékoztat a múzeum vezetősége – mondta érdeklődésünkre Soós Zoltán, hozzátéve, hogy az intézményt fenntartó megyei önkormányzat partner a műtárgyak, illetve múzeumi tárgyak vásárlásában. Mint korábban írtunk róla, a megyei múzeum feltett szándéka, hogy folyamatosan gazdagítsa az állományát, újabb és újabb műtárgyakat vásároljon. Antal Erika / Székelyhon.ro

Mozgalommá nőtte ki magát a könyvvásár vetélkedője
Rekordszámú jelentkező, 717 gyerek és fiatal, azaz 239 csapat vesz részt idén a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Olvasd el, és játssz velünk! irodalmi vetélkedőjén.
A legtöbben Maros megyéből jelentkeztek, de Hargita és Kovászna megye is szép számmal képviselteti magát. Az évente visszatérő iskolák diákjai mellett idén több új csapat is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az elmúlt évek során összesen 1845 gyerek olvasott a könyvvásárral.
„Nagy örömmel tölt el, hogy a három évvel ezelőtt a könyvvásár keretében elindított Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték mára már – úgy is mondhatnánk – »olvasó-mozgalommá« nőtte ki magát a fiatalok körében” – idézi a Marosvásárhelyi Kulturális Központ közleménye Makkai Kingát, az olvasójáték főszervezőjét, aki hangsúlyozza, a verseny kigondolásakor az olvasóvá nevelés célja lebegett a szeme előtt. Hiszem azt, hogy izgalmas, friss és jó kortárs könyvekkel fel lehet kelteni az olvasókedvet a fiatalság körében, illetve kortól függetlenül meg lehet szerettetni az irodalmat. Úgy gondolom, hogy az olvasóvá nevelés össztársadalmi feladat. Nem csak a szülő vagy a pedagógus feladata, hanem mindazoké, akik fontosnak tartják a fiatal nemzedék művelődését, kultúrába való beavatását.
A kategóriánkénti első 15 jelentkező csapat már megkapta az ajándékköteteket, így már el is kezdődött az elődöntőre való készülés. A csapatok október 23-án kapják kézhez az elődöntő feladatlapjait, amelyeket október 30-ig kell a megadott email-címekre kitöltve visszaküldeniük. A döntőbe jutó első nyolc csapat névsorát ugyancsak e-mailben közlik a szervezők november 6-án.
A döntőre a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 1-es számú próbatermében. A 3–4. osztályosok november 18-án délelőtt 10 órától találkoznak egy újabb játékra, ezt követően pedig 12.30-tól az olvasásra kijelölt kötet szerzőjével, Kertész Erzsivel is találkozhatnak a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében. Az 5–8. osztályos döntős csapatokat 19-én délelőtt 10 órára várják, az ő jutalmuk az ugyancsak 19-én 12.30-tól kezdődő A kulcs című Kosztolányi Dezső novella feldolgozása. A középiskolások november 16-án mérik össze tudásukat délután 4 órától, majd este hat órától a Sebestyén Aba rendezte Papírrepülők című kortárs színházi előadást tekinthetik meg. A Kertész Erzsivel való író-olvasó találkozóra, A kulcs, illetve a Papírrepülők című előadásokra minden vetélkedőre jelentkező diákot várnak. Antal Erika / Székelyhon.ro

Tolongtak a vásárhelyiek a Bernády Napokat megnyitó Gyarmathy-kiállításon
Bronzvilág a címe a marosvásárhelyi Bernády Házban megnyílt Gyarmathy János kisplasztikai kiállításának. Ezzel a rendezvénnyel kezdődtek el hétfő este a 20. alkalommal megszervezett Bernády Napok. Ahogy Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke fogalmazott, a képzőművészet, irodalom, zene és költészet találkozott egymással a rendezvényen. Az üzenete pedig az, hogy „fogjuk meg egymás kezét, és őrizzük meg értékeinket” – hangsúlyozta.
A tárlatnyitó rengeteg embert vonzott. A bejárat előtt is rengetegen álltak, hogy bemehessenek és megtekinthessék a nem mindennapi kiállítást. A megnyitón Bogdán Zsolt kolozsvári színművész szavalt, Nagy Miklós Kund és Markó Béla méltatta a marosvásárhelyi szobrászművészt és a kiállított műveit, majd a Márton László által az Erdélyi Magyar Televízió számára készített Gyarmathy Jánosról szóló kisfilmet is levetítették.
A 25. egyéni tárlata ez Gyarmathynak – mutatott rá Nagy Miklós Kund, aki elmondta, gyakran látogat el a szobrász műtermébe, és mindig lát új munkát kikerülni a kezei közül. Látásmódja, egyéni stílusa annyira rá jellemző, hogy bárhol állít ki, mindehol felismerik a munkáit.
Az anyag legyőzéséről, a határok átlépéséről, térről és időről beszélt Markó Béla költő, aki a kiállított szobrok által elmesélt, vagy elmesélhető történetekre hívta fel elsősorban a figyelmet. A tárgyak, mint például a harang, a pohár, a rács a mellkasban, mind olyan dolgok, amelyek gondolatokat, érzéseket fejeznek ki, szenvedésről, szeretetről szólnak, továbbgondolkodásra serkentenek.
„Ha látni is megtanulunk, nem csak nézni, megtudhatjuk, hogy lezuhan-e a kardélen táncoló ember” – hozta fel a példát a költő, aki számára a leglenyűgözőbb alkotás a Szarvassá vált fiúk című alkotás, amelyben a múlt és a jövő is tetten érhető. A kemény bronz Gyarmathy János keze alatt finoman érzékelteti a mondanivalót – mondta Markó, aki Bartók Béla zenéjét, Salvador Dali festészetét említette a kiállított szobrok kapcsán.
Ez várható a Bernády Napokon
Az idén 25. évfordulóját ünnepli a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és 20. évfordulójához érkezett a Bernády Napok is. Az eseménysorozat a fiatalok számára sportvetélkedővel kezdődött, hétfőn a Szász Adalbert Sportlíceumban az 5-8. osztályosok méretkeztek meg, kedden a 9-12. osztályosoké lesz a terep. Kedd este a G-caféban Slam poetry versenyt szerveznek.
A műsorkínálat további részében Fülöp Gellért fotókiállítása nyílik meg csütörtök este 6 órától a Bernády Ház emeleti galériájában, pénteken este 6-tól Fodor János: Bernády György – Politikai életrajz című kötetét mutatják be. Szombaton megkoszorúzzák a Bernády sírját a református temetőben, majd köztéri szobrát. Szombat este 6 órakor kezdődik a Kultúrpalota nagytermében az ünnepi est, ahol átadják a Bernády-plakettet, majd a Ránki-család – Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp – zongoraestje zárja az eseménysorozatot. Antal Erika / maszol.ro

Bemutatták Marosvásárhelyen Fodor János Bernády Györgyről írt kötetét
Az idén 25. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, és 20. évfordulójához érkezett az idén először egy hetesre bővített Bernády Napok.
1938. október 22-én hunyt el Marosvásárhely legnevesebb, városépítő polgármestere, akit október 24-én temettek el a református temetőben. Ennek tiszteletére szervezi meg minden évben a polgármester nevét viselő alapítvány a Bernády Napokat.
A több napos, idén először egyhetes sorozat célja Bernády György emlékének ápolása, kultuszának felelevenítése – mutatott rá Borbély László, az alapítvány elnöke péntek este Fodor János könyvbemutatóján.
Az eseménysorozat a fiatalok számára sportvetélkedővel kezdődött hétfőn, amelyen a Szász Adalbert Sportlíceumban százhúsz 5–8. osztályos magyar és román diák mérkőzött meg. Borbély arról is beszélt, hogy sokszor esik szó arról, hogy Marosvásárhelyen két párhuzamos társadalom létezik, egy román és egy magyar, de a sport által sikerült a román és a magyar fiatalokat közelebb hozni egymáshoz. A Bernády Napok egyik célja ugyanis a fiatalok megszólítása, bekapcsolása az események sorába. „Ha egy román gyerek Bernády György nevével és arcképével ellátott oklvelet visz haza, talán felkelti a család, a szülők érdeklődését és utána olvasnak, hogy ki is volt Bernády” – mutatott rá az alapítvány elnöke.
A rendezvénysorozat keretében csütörtökön Fülöp Gellért fotóiból nyílt kiállítás a Bernády Ház emeleti kiállítótermeiben, pénteken Fodor János Bernády György. Politikai életrajz című kötetét mutatták be. Szombat délelőtt a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány megkoszorúzza az egykori városépítő polgármester síremlékét a református temetőben, majd a köztéri szobrát. Szombaton az ünnepi esten átadják a Bernády-plakettet, majd a Ránki-család – Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Rudolf – zongoraestje zárja az eseménysorozatot.
Mielőtt Fodor János könyvének ismertetésére tértek volna, Fülöp Gellért egy zászlót adományozott az alapítványnak Bernády György portréjával.
Fodor Jánost és kötetét Novák Zoltán méltatta pénteken. Kiemelte a szerző befektetett munkáját, aki közel tíz éves kutatása eredményeként egy hiánypótló könyvet tett az olvasók asztalára. Tavaly ugyan megjelent egy monográfia Bernádyról, azt megelőzően pedig tanulmányok láttak napvilágot, de a polgármester politikai életrajza kevésbé volt ismert a marosvásárhelyiek számára. Fodor Bernády György politikai állomásait, politikai pályafutását ismerteti a kötetben, megmagyarázza ennek összefüggéseit. A szerzővel készített interjúnkat itt olvashatja.
Arra a kérdésre, hogy az elöljáró milyen személyiség volt, milyen volt a problémamegoldó készsége, elmondta: tehetsége volt ahhoz, hogy felmérje, kikkel érdemes szövetkezni, hogy abból a kapcsolatból eredmények szülessenek. Nem az ideológia, hanem a gyakorlat irányította tetteit, mindig az éppen aktuális politikai helyzettől függött, hogy barátjának, vagy ellenségének érdemes lenni. Az is elhangzott, hogy azok közé a kevés politikusok közé tartozott, aki képes volt megszólítani bármelyik társadalmi réteget. A két világháború között is ezt a vonalat követte, hogy a politika ne csak egy kiváltságos rétegé legyen, próbálta a munkásosztályt is megszólítani.
A kutatás folyamatáról Fodor János elmondta: már középiskolásként, de főleg elsőéves egyetemistaként kezdte érdekelni Bernády György élete. A Bernády Alapítványtól kapott sok segítséget, illetve elkezdett levéltárazni.
Az esten továbbá versszavalás következett, Kilyén László Bernády 70. születésnapjára írt Gagyi László költeményét, majd egy csípős, ironikus verset adott elő, amelyet nagyon valószínűséggel a Rakéta című szatírikus lap főszerkesztője írt Anonymus névvel. Antal Erika / maszol.ro

Az évfordulós szerzőkre összpontosít az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Ahol a múlt és a jövő a mottója a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak, amelyet november 16. és 19. között tartanak, és amely a szervezők ígérete szerint nagyon színes és színvonalas lesz. A rendezvénynek ez alkalommal is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont.
Az évfordulós szerzők közül a 120 éve született Tamási Áron és a 90 éve született Sütő András nevét viselik idén a színház előcsarnokában berendezett kisebb termek, de megemlékeznek Szőcs Kálmánról, Székely Jánosról és Aranka Györgyről is a vásárhelyiek közül, illetve a 132 éve született Kassák Lajosról, vagy Ady Endréről is, akinek 140 éves évfordulója van az idén.
Bár a hivatalos megnyitót november 16-án, csütörtök délelőtt 10 órakor tartják a Színház-téren, a könyvszemlének lesz egy úgynevezett nulladik napja is. November 15-én, szerda este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében Király István rendezésében tartják a Lelkemben gyermekkórusok – Szőcs Kálmán emlékestet, Sebestyén Aba és Tóth Jess közreműködésével. Szőcs Kálmán 75 éve született Marosvásárhelyen, költőként az első Forrás-nemzedékhez tartozott, első versei 1962-ben jelentek meg az Utunkban. A magánytól való félelem, a világ rosszaságának, a közelállók elmúlásának elsiratása, az önvád, a boldogtalan szerelem, a sértett, meg nem értett ember verseinek témája.
Ahogy korábban már írtunk róla, a szervezők az „ahol a múlt és a jövő...” mottóval elsősorban arra utalnak, hogy Marosvásárhelyen számos jeles szerző élt és él, az idén több évfordulóra is emlékezhetünk, ezeket az írókat és költőket pedig szeretnék, ha a fiatal nemzedék is megismerné.
Tehát a múlt találkozik a jövővel, a könyvvásár résztvevői találkozhatnak a múlt nagyjai mellett a jelenlegiekkel is. A csütörtök délelőtti megnyitót követően fél 10-től a Dedikálósarokban Gálfalvi György: Beszélgetéseink című, az Antológia Kiadó gondozásában megjelent kötetével kezdődnek a dedikálások. Ugyanabban az időpontban a klubteremben Szabó Róbert Csaba: Vajon Nagyi és az aranyásók című, a Gutenberg Kiadónál megjelent könyve kapcsán a szerzővel és az illusztrátorral, Orosz Annabellával Burus János Botond szerkesztő és Makkai Kinga, a Gyermekklub házigazdája beszélget. A kisteremben a Jelenkor Kiadó szervezésében versmatiné kezdődik fél 10-kor – Kemény Zsófi, Peer Krisztián és Térey János olvas fel verseiből. Délelőtt 11-tól a Bolyai Farkas Gimnáziumban a Mentor Könyvek Kiadó író-olvasó találkozót szervez, ahol Soós István: Cincen Ficc – egy kisegér kalandos utazásai című kötetéről a szerzővel Pop Ágnes tanítónő beszélget. Demény Péter: Városi állatok című kötetét a színház klubtermében mutatja be Makkai Kinga, fél 2-től ugyanott Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama című kötet szerzőjével és Kürti Andreával, a kötet illusztrátorával Burus János Botond szerkesztő beszélget. November 16-án, csütörtök délben fél 1-kor a színház irodalmi kávéházában kiállítás nyílik Szélcitera címmel. Kürti Andrea gyermekkönyv-illusztrációiból – Lackfi János: Kutyából szalonna, László Noémi: Bodzabél, Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama – rendezett tárlatot Szabó Róbert Csaba nyitja meg.
A kiemelt programok között szerepel a csütörtök délután 5 órakor kezdődő Jelenkor Kiadó szerzőinek estje – A hely varázsa címmel, amelynek meghívottjai: Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Térey János. Az est házigazdája Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó főszerkesztője. A helyszín a színház kisterme. Este 7 órától kezdődik a nagyteremben a Shakespeare’s Sonnets & Songs című, a WH együttes és Nádasdy Ádám koncertje a A K & KaArt produkciós iroda szervezésében.
November 17-én, péntek délután 5 órakor a kisteremben A mai magyar női próza címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést Király Kinga Júlia, Márton Evelin, Selyem Zsuzsa, Szeifert Natália részvételével. Az est házigazdája Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője. Este 7 órától a nagyteremben a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégelőadása látható: W. Shakespeare: Julius Caesar, Silviu Purcărete rendezésében.
November 18-án, szombaton délután 5 órától a színház kistermében a Költők Kerekasztala: Arany János ma című rendezvény meghívottja: Demény Péter, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Lackfi János, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla – akikkel Mészáros Sándor beszélget.
A Kaláka együttes és Lackfi János koncertje – Arany János-est szintén november 18-án, szombaton lesz, 19 órától a nagyteremben a K & KaArt produkciós iroda szervezésében. Antal Erika / Székelyhon.ro

Konferencia Maros megye múltjáról
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete és a marosvásárhelyi történészek Borsos Tamás Egyesülete a Magyar Tudomány Napja alkalmából november 18-án délelőtt 10 órai kezdettel a Kultúrpalota kistermében tudományos ülésszakot szervez Maros megye és Marosvásárhely egyháztörténetéből.
A rendezvényen Maros megye és Marosvásárhely történetéhez és egyháztörténetéhez kapcsolódó legújabb kutatásokból lehet tizennégy előadást meghallgatni. A rendezvény a nagyközönség számára is nyitott.
Előadók és témáik
Simon Zsolt: Katolikusok és protestánsok a 16. századi Marosvásárhelyen, Ősz Sándor Előd: Adatok a marosvásárhelyi és marosszéki reformátusság 16. századi történetéhez, Bányai Réka: Igazság vagy gazság? Pázmányt olvasó prédikátorok, Farkas Noémi Tünde: Szomorú halotti predikátzio: Amaz egy szükséges dologrol valo tanitás. 18. századi református halotti beszédek a Teleki Téka állományában, Kimpián Annamária: A könyv mint jutalom az egykori marosvásárhelyi református kollégiumban, Tóth Levente: László Gergely erdőszentgyörgyi lelkész feljegyzései – egy 19. századi református pap hétköznapjai, Berekméri Árpád Róbert: A Marosi Református Egyházmegye papi és mesteri értekezletének korai jegyzőkönyvei, Nemes Gyula: Jenei Sándor (1871–1944) nagyernyei református lelkész élete és munkássága, Szolláth Hunor: Az első szovátai sósfürdő a helyi református egyházközség tulajdonában, Sárándi Tamás: Mezőpanit Gessler kalapja. Adalékok a ’templomrombolás’ jelenségéhez, Szekeres Attila István: Maros-Torda vármegyétől Moszkváig – Szent László alakja címerekben, pénzérméken, Pál-Antal Sándor: Képviselőválasztások Maros-vásárhelyen 1848 júniusában, Sebestyén Mihály: Portrévázlat Bürger Albertről. Antal Erika / Székelyhon.ro

A tehetség ott is megmutatkozik, ahol nem is gondolnánk
Első alkalommal szervezett tehetségkutató versenyt a marosvásárhelyi Talentum Alapítvány a Maros megyei állami gondozott gyerekek számára. Az eseményt telt házas érdeklődés kísérte a nyárádszeredai művelődési otthonban.
A tehetséggondozással foglalkozó marosvásárhelyi Talentum Alapítvány havonta 130 gyereknek tart rendszeres foglalkozásokat, személyiségfejlesztő tevékenységet – mondta Kacsó Erika pszichológus, az alapítvány vezetőségi tagja. Hozzátette, első alkalommal szerveztek olyan vetélkedőt, amelyen bárki színpadra léphetett, hogy bemutassa tehetségét.
Az eseményt Nyárádszeredában tartották a művelődési otthonban, ahol zsúfolásig telt a nézőtér, a színpadra pedig énekkel, tánccal és különféle ügyességi játékokkal léptek a vállalkozóbb kedvű gyerekek, kezdve a legkisebbektől a legnagyobbakig. A Talentum Alapítvány felhívást intézett azokhoz a gyerekekhez, akik állami gondozásban élnek, családi típusú házakban, nevelőszülőknél laknak és valamilyen rendkívüli adottságuk van, jól énekelnek, táncolnak, bűvészmutatványokat tudnak, rajzolnak, kézügyességgel rendelkeznek. Kacsó Erika a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, főként énekkel és tánccal jelentkeztek, ugyanis ezek a legnépszerűbbek, de volt egy kisfiú, aki görkorcsolyás mutatvánnyal lépett fel és elnyerte a zsűri tetszését.
Az első díjat egy fogyatékkal élő gyerekekből álló tánccsoport kapta, amelyben a nevelők együtt táncoltak a kiskorúakkal. A pszichológus elmondta, nagy eltérést tapasztalt, azok között, akiket a felnőttek készítettek fel, illetve azok között, akik saját maguk tanulták meg a bemutatott táncot, éneket. „Ez utóbbiaknak nyilván sokkal nehezebb volt a felkészülés, hiszen a tévéből, videóról sajátítottak el egy-egy érdekes mutatványt, de nem kaptak senkitől irányítást, nem tudták például, hogy mire kell összpontosítaniuk, vagy mennyit tarthat a produkciójuk” – magyarázta a programfelelős, hangsúlyozva, hogy ha a felnőttek jobban a gyerekek mellé állnak, a tehetség is jobban kibontakozik. A tehetség sokszínű, ma már nem csupán a szokásos táncra, vagy énekre gondolnak, akik tehetségről beszélnek, hiszen az bármi lehet, amihez a gyereknek, kicsinek, vagy nagynak adottsága van. Ha erre figyel a környezet, a szülő, vagy a nevelő is és támogatást nyújt a fejlesztésében, akkor nő a gyermek önbizalma, fontosnak tartja saját magát, könnyebben elviseli a kudarcokat is.
– Sok a tehetséges gyerek és egy ilyen verseny lehetőséget nyújt a kibontakozásra, ösztönöz, hogy érdemes színpadra állni – tette hozzá Kacsó Erika, aki elmondta nem csak a legjobbakkal szeretnék folytatni a foglalkozásokat, de mindenkivel, aki erre igényt tart, vagy akit a nevelő segítenek ebben. Antal Erika / Székelyhon.ro

Ma nem lehet azt a színházat játszani, amit ötven évvel ezelőtt
Milyen a kortárs dráma és milyen a modern rendezés? Mire figyeljen, mit gondoljon, hogyan viszonyuljon a mai néző egy olyan előadáshoz, amely eltér a „szokásostól”? Ezekre és az ezekhez hasonló kérdésekre is választ kaphat az, aki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által meghirdetett programban részt vesz.
Sokszor elhangzik az a mondat egy-egy színházi produkcióval kapcsolatban, hogy „ez túl modern, ezt nem értem”. Ezért, hogy érthető legyen, hogy a néző beletekinthessen a kortárs drámákba, a most születő előadásokba, felnőttképzést hirdetett a színház, amelyre szombat délután, illetve hétfőn várta a nézőket, az idős-, vagy a középgeneráció képviselőit főleg, akik szívesen emlegetik a „régi szép időket”, amikor még minden olyan „érthető volt”.
Szombat délelőtt a színház Underground termében tartotta a Tompa Miklós Társulat Jon Fosse: Szép című darabjának felújító próbáját Adi Iclanzean rendezésében. A produkciót a kisteremben játssza a társulat, a próbának viszont ez az alagsori terem adott helyet.
Gáspárik Attila színházigazgató elmondta, a színházi kezdeményezés célja, hogy a nézőt bevezesse a kortárs művészetekbe, azon belül a kortárs színházba.
Ettől nagyon meg szoktak ijedni, de ma nem lehet olyan előadásokat tartani, mint 20–30, vagy 50 évvel ezelőtt. Ötven évvel ezelőtt ugyanúgy nézett ki a színház Bukarestben, Bécsben, és Budapesten is, ma már egy városon belül nem ugyanolyan. Shakespeare-ről annak idején, amikor bemutatták a darabjait, mindenki tudta, mit gondol, ma már nem tudjuk, egyik vagy másik drámaíró mire gondolt, amikor megírta a darabját.
Jon Fosse szövege is eleve már úgy van megírva dramaturgiailag, hogy a nézőnek felvillant bizonyos gondolatokat, amelyeket aztán mindenki a saját tapasztalata, élménye szerint értelmez, vagy illeszt be a történetbe. Brechttel szólva, az előítéleteket a ruhatárban kell hagyni, mikor színházba megyünk – figyelmeztetett Gáspárik. Hiszen a szobor létezik, elkészült és ott áll, mindig ugyanúgy, a vers is, az irodalom is. A színház azonban mindig az éppen jelenlevő nézőnek jön létre.
Fosse szereplői zavartságba, bizonytalanságba, csendes kétségbeesésbe ragadt figurák. Túl sok ki nem mondott dolog, beteljesületlen remény, elszalasztott lehetőség halmozódott fel bennük, ami nem robban, hanem alattomosan felőrli őket. Életüknek azon kiábrándult pillanatában vannak, amikor úgy tűnik, a jövő már semmit nem kínál. Számukra a világ egyre szűkebb lesz, egyre kevesebb lehetőséggel. A távoli múlt az egyetlen hely, ami még az értelmes, örömteli élet illúzióját kelti – olvasható a darabról a színház közleményében.
Az előadás története ezeknek az embereknek a próbálkozásai köré szerveződik: a múlt újraélése által visszatérni egy olyan helyre, korba, ahol és amikor minden szép volt. Ez nem egy tudatos vagy felvállalt folyamat, csupán a megszűnni nem akaró rosszra adott erőltetett reakció. Törekvésük azonban erőtlen és tartalmatlan, nem vezet célra: amaz bizonyos „Szép illúzió” marad.
Gáspárik Attila azt is elmondta, azok a próbák, amelyre a közönséget is meghívták az Éjszaka a színházban elnevezésű rendezvényen, nagyon népszerűnek bizonyultak, az emberek kíváncsiak voltak, hogy hogyan próbálnak a színészek, mi a feladata a rendezőnek, hogyan születik meg az előadás. Remélhetőleg ez a kezdeményezés is ilyen sikeres lesz, hiszen a szombat délelőtti és hétfő délutáni események után folytatni kívánják a képzést. Antal Erika / Székelyhon.ro

SZKT-ülés Marosvásárhelyen: így készül az RMDSZ a centenáriumi évre
Kelemen Hunor szerint 2018 az igazságosság éve kell, hogy legyen az erdélyi magyarság számára. Az RMDSZ elnöke Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) csütörtöki marosvásárhelyi ülésén elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére.
„Legyen 2018 az igazságosság éve!” – jelentette ki csütörtökön Marosvásárhelyen Kelemen Hunor a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén tartott politikai beszámolójában. A szövetségi elnök elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére.
Hozzátette: azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni. „Ehhez a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út” – jelentette ki Kelemen Hunor. Szerinte az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója és Mátyás király trónra lépésének 560. évfordulója teremt alkalmat. Antal Erika / maszol.ro

Erdélyért Életműdíjat kapott Csíky Boldizsár zeneszerző
Csíky Boldizsár marosvásárhelyi zeneszerzőt, a város kulturális életének egyik legmeghatározóbb személyiségét köszöntötték péntek este a Kultúrpalota kistermében. Az RMDSZ, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Communitas Alapítvány Erdélyért Életműdíjban részesítette a művészt, aki idén októberben ünnepelte 80. születésnapját.
Elsőként Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, az RMDSZ volt szövetségi elnöke mondott köszöntő beszédet. Elmondta, az Erdélyért Életműdíjat harmadik alkalommal adja át az RMDSZ. Első alkalommal 2015-ben Kántor Lajost, azt követően 2016-ban Egyed Ákost díjazták, most pedig Csíky Boldizsárt jutalmazták mindazért, amit Erdélyért, illetve Marosvásárhelyért tett.
„Erdélyben úgy alakult a sorsunk, hogy az erdélyi magyar alkotó nem engedhette meg magának, hogy a dolgozószobájába bezárkózzon” – fogalmazott Markó, utalva arra, hogy a művészei alkotás mellett Csíky Boldizsár is közéleti szerepet vállalt város művelődési és közéletében.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkára volt 40 éven keresztül, a rendszerváltást követően pedig igazgatója. Két mandátumot töltött ki a a városi önkormányzatban a rendszerváltás után. Sokat tett azért, hogy oldja a román és magyar közösség között a ’90 márciusában kialakult feszültséget, hogy működjön a párbeszéd a két közösség között.
Csíky Boldizsár eddigi életműve épp olyan sokrétű és gazdag, mint személyisége – kezdte a méltatást Selmeczi György, aki többféleképpen is jellemezte a marosvásárhelyi zeneszerzőt. Az erdélyi szellem arisztokratájának nevezte például, ugyanakkor az erdélyi szellemi élet plebejusának is. A tehetség, a moralitás és a stílus a művész szentháromsága – mondta a méltató, az erdélyi kultúra szolgálójának nevezve az ünnepeltet, aki az erdélyi és marosvásárhelyi önbecsülést szolgálja, a közönséget is ugyanakkor, aki a kortárs zeneszerzésnek az utolsó mohikánja, őrző a vártán, nagy művész, akinek érzéke van a nagysághoz.
Gyarmathy János Magvető című kisplasztikáját végül Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke adta át Csíky Boldoizsárnak Markó Béla és Takács Csaba jelenlétében. A díjazott megköszönte a méltató szavakat, majd azokról az évekről beszélt, amikor a Kultúrpalota színpadán és próbatermein a Székely Színházzal kellett osztoznia a Filharmóniának, amikor egy-egy előadásra a második emeletről a földszintre kellett hetente lecipelniük a 700-800 kilós zongorát.
Végül Csíky Boldizsár-műveket adott elő zongorán ifjabb Csíky Boldizsár és Selmeczi György, Molnár Mária énekes, valamint a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Fúvósegyüttese. Antal Erika / maszol.ro

Marosvásárhelyről Budapestre csak átszállással
Megszűnt az egyetlen közvetlen vonatjárat, amely Marosvásárhelyről Budapestre tartott. A vonat-összeköttetés ezután kizárólag úgy lehetséges, ha az utasok Kolozsvárra mennek, és ott szállnak át a budapesti járatra.
A Magyar Állami Vasutak (MÁV) kommunikációs igazgatósága érdeklődésünkre közölte, azért döntöttek a Marosvásárhely–Budapest közvetlen járat megszüntetéséről, mert a román személyszállító vasúti társaság, a CFR Călători, a rendszeres nemzetközi konferencia keretében tájékoztatta a MÁV-START képviselőjét, hogy mozdonygondokkal küzd. Ennek következtében a Budapest–Marosvásárhely közötti kocsikra saját hálózatán csak olyan dízel-vontatójárművet tudna biztosítani, amely nem alkalmas a személykocsik megfelelő energiaellátására.
Ennek figyelembe vételével a román vasút a közvetlen kocsik továbbítását lemondja, a decemberi menetrendváltozástól megszűnik a közvetlen eljutási lehetőség Budapest–Marosvásárhely között – válaszolta a Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága. A Marosvásárhelyen is áthaladó Déda–Székelykocsárd közötti vasútvonalon nincs elektromos felsővezeték, emiatt dízelmozdonyok vontatják a szerelvényeket. Ez többek közt azzal is jár, hogy ezeken az állomásokon a szokásosnál többet időznek a vonatok, hiszen minden alkalommal mozdonyt kell cserélni. A Marosvásárhely–Budapest közötti közvetlen járat érdekében néhány évvel ezelőtt Kerekes Károly parlamenti képviselő szólalt fel. Néhányan a parlamenti képviselők közül megkeresésünkre korábban elmondták, az újabb megszüntetés kapcsán javaslatot tesznek le a szállításügyi minisztériumban, a Marosvásárhelyt is érintő vasútvonal használhatóvá tételéről, illetve fejlesztéséről. Csép Andrea RMDSZ-es parlamenti képviselő tájékoztatott, hogy a szllításügyi miniszterhez fordult kérdéseivel. Arra kért választ, hogy mikor szándékoznak korszerűsíteni a Déda–Székelykocsárd közötti vasúti szakaszt, a peronokat, illetve mikorra tervezik a vagonok akadálymentesítését is elvégezni. A Román Vasúttársaság elnökével is fogok találkozni, neki is felteszem ezeket a kérdéseket – mondta érdeklődésünkre a képviselő, aki a minisztertől egyelőre nem kapott választ. Antal Erika / Székelyhon.ro

Marosvásárhely: az aránytalanul állított szobrok városa
Szoborból nincs hiány Marosvásárhelyen. A dömping oka, hogy egy magyar személyiségnek emléket állító alkotás köztéri megjelenítéséért „cserébe” a román közösség is szobrot emel egy történelmi vagy politikai személyiségnek. A mennyiség a minőség rovására megy, ráadásul a város főterét nem a kiegyensúlyozott arányok, hanem a román szobrok uralják.
Azt vettük számba néhány szakember, képzőművész bevonásával, hogy milyen Marosvásárhely szobortérképe ma, miután a korábban felállított történelmi és politikai személyeket megjelenítő művek, illetve a város díszítését szolgáló figuratív és nonfiguratív köztéri alkotások mellé a rendszerváltást követően újabbakat állítottak, s napjainkban is újabb szoborállítási tervek várnak megvalósításra.
Jobbra Iancu, balra a katona
Ha a Bolyai utcán leereszkedünk a főtérre, tavasztól késő őszig a virágórát látjuk, decemberben az óriási karácsonyfát. A városi önkormányzat elfogadott néhány éve egy határozatot, ami szerint arra a helyre állítanák fel az egykori Bodor-kút mását. A terv kivitelezését állítólag az akadályozta többek közt, hogy akkor nem lenne hová állítani decemberben a karácsonyfát.
Ha leértünk a főtérre, jobbra tekintve Avram Iancu lovasszobrát látjuk, balra az ismeretlen román katonáét, attól pár lépésre a Latinitás emlékműve áll, egy kicsit tovább Emil Dandea volt polgármester egész alakos szobra, majd az 1989-es forradalom áldozatainak emlékhelye után a sort Nicolae Bălcescu mellszobra zárja. A főtérhez közeli helyen áll egy Bartók Béla mellszobor, a színház háta mögött Aranka György egészalakos szobra.
A főtérre nem kerülhetett be, így a vár alatt, a Petőfi-téren kapott helyet Bernády György szobra, a várfal mellett Borsos Tamás, a vársétányon II. Rákóczi Ferenc és Kőrösi Csoma Sándor, illetve a főtértől kissé távolabb, a Kossuth- és Arany János utcák találkozásánál Petőfi Sándor, a következő – a Kossuth- és Malom utcák érintkezésében – a Holokauszt-emlékmű.
Román párra várva
A tervek között egy Sütő András- és egy Bethlen Gábor szobor szerepel, de különféle okok miatt késik a felállításuk. Keresztes Géza műépítész szerint azért, mert nem született megegyezés, hogy ki legyen ezeknek a román „párjuk”.
Merthogy Marosvásárhelyen így megy ez, ha egy magyar szobrot állítana a közösség, azt nem lehet a román „megfelelője” nélkül megvalósítani. A szakember szerint előbb egy tereprendezési tanulmányt kellett volna készíteni, hogy hogyan kerül oda az erdélyi fejedelem egészalakos szobra, az Avram Iancu lovasszobra és az óriás román katona közé. Talapzaton fog állni, vagy csak az úttesttel egyszintben, esetleg, mint egy törpe, olyan lesz a két hatalmas méretű alkotás között? Keresztes Géza a Mihai Viteazul mellszobrot is megemlítette, mint negatív példát, amely félig-meddig törvénytelenül áll az egészalakos Bernády-szoborral átellenben, miután évekig állt illegálisan, egy hevenyészett, ácsolt talapzaton a megyeháza előtt.
Hivatalos lajstrom helyett
Bár többször is kértük a polgármesteri hivataltól a marosvásárhelyi köztéri szobrok névsorát, még nem kaptuk meg. Ezért egy nem teljes listát állítottunk össze a köztereken elhelyezett alkotásokról. A rendszerváltást követően Marosvásárhelyen Bernády György, Aranka György, Petőfi Sándor, II. Rákóczi Ferenc, Vályi Gyula, Borsos Tamás, Károli Gáspár, Kálvin János, Bolyai Farkas és Bolyai János, Márton Áron kapott köztéri szobrot, de emlékművet állítottak a holokauszt áldozatainak, Bolyai János matematikai elméletének, a pszeudoszférának, a kommunizmus áldozatainak, az 1989-es decemberi forradalom elesetteinek is. A román közösség igényének eleget téve állították fel Emil Dandea, Petru Maior, Mihai Viteazul, Aurel Filimon szobrát, a latinitás emlékművét. Korábban helyezték ki Eminescu, Bălcescu, Alexandru Papiu Ilarian, Avram Iancu, az ismeretlen román katona szobrát. A múlt rendszer óta áll Bartók Béla, Szentgyörgyi István mellszobra, a két Bolyai szoborkompozíciója, Kőrösi Csoma Sándor egész alakos szobra. A történelmi és politikai eseményekhez nem kapcsolódó, csupán esztétikai élményt nyújtó szobrok közül – Kolozsvári Puskás Sándor és Bálint Károly alkotásai – például a Kárpátok sétányán, a Párkány-negyedben, az egykori Tornakert mellett, a régi szülészettel szembeni parkban, valamint a színház előtt művészi alkotások – Kulcsár Béla és Zagyva László művei – láthatók. A temetőkben is található néhány, Marosvásárhely kiemelkedő személyiségét megörökítő emlékmű, például Simó Géza politikusé, vagy a Nyilka Róbert festőművészé.
Marosvásárhelyen az első felállított emlékmű a Székely Vértanúk Emlékoszlopa volt, ami a mai napig áll, illetve amely az egyetlen volt abban a rövid korszakban, amikor – a szobordöntögetős időszakok után – egyetlen szobor sem állt a városban.
ét századdal lemaradva Bartha József képzőművész a rendszerváltást követően felállított szobrok közül Bocskai Vince alkotását, Bernády György egészalakos szobrát tartja a legjobbnak, amely „mesterségileg valamilyen szinten meg van csinálva”, de annál is problémának tartja az elhelyezését, a rálátást. Hogy milyen egy szobor ideális elhelyezése, azt Keresztes Géza műépítésztől kérdeztük, aki elmondta, fontos, hogy legyen hely körülötte, a tér arányaihoz viszonyuljon, lehessen megkoszorúzni.
Az, hogy Marosvásárhelyen egy magyar szoborra, azonnal születik egy román szobor, senki nem ért egyet. Csak azért, hogy megmaradjon az egyensúly, ha megszavaznak egy magyar személyiségnek egy emlékművet, azonnal létre kell hozni annak a román párját is. Ha van rá kulturális igény, rendben van, meg kell csinálni, de csak azért, hogy párban legyenek, az furcsa – fogalmazott az építész.
De miért is állítunk szobrot? Azért, hogy esztétikai élményt nyújtsanak, vagy, hogy egy-egy történelmi és politikai eseménynek és személyiségnek emlékművet hozzanak létre? A másik kérdés, ami felmerül, hogy a felállított alkotásoknak van-e művészi értékük? Bartha József úgy értékelte lapunknak, hogy „minden korszaknak volt egy kortárs művészeti terméke, ami azt jelenti, hogy a 19. században 19. századi szobrokat állítottak. Most a 21. században is 19. századi struktúrában gondolkodni szerintem nagyon rossz” – fogalmazott, pozitív példaként említve Chicagót, ahol az 1960–70-es években kortárs művészi szobrokat állítottak fel, például Picassónak van ott szobra, meg sok más alkotónak. Vagy hozzánk közelebb, Prágában áll Franz Kafkának egy olyan kortárs szobra, David Cerny cseh művész alkotása, amely szeletekből áll, forog és egy nap csak egyszer áll össze Kafkába, absztrakt forma, kinetikus, mozog és nagyon érdekes.
Nincs hely a művészetnek
Én azt mondom, hogy Erdélyben az utolsó komoly szoborállítás – és ez nagyon kemény vélemény – az a Fadrusz János Mátyás király szobra volt, ami egy szecessziós szobor, ami akkori kortárs szempontból is és művészetileg is állja a helyét – fogalmazott Bartha, aki nem tartja szobornak például a Pszeudoszférát, illetve úgy véli, a Vályi Gyula szobra is „egy borzalmas” alkotás, „egy vicc”. Ami viszont elfogadható, az a Kőrösi Csoma Sándoré, amely felállításakor szintén kortárs szobornak számított.
A Bethlen Gábor egészalakos szobrának felállítását is politikai húzásnak tartja, ami nem jelenti azt, hogy Bethlennek nem lehet emléket állítani Marosvásárhelyen. „De az, hogy kiírják, hogy Bethlen Gábor egészalakos, stb. azt kétlem. Igazából nem abból kéne kiindulni, hogy hogy nézzen ki, hanem abból, hogy egy emléket kell állítani neki. Ami bármi lehet, absztrakt, elvont, konceptuális, mindenféle” – magyarázta Bartha József, hozzátéve, hogy Kelet-Európa, vagy méginkább Románia, és Erdély, annyira tele van rakva politikával, történelemmel, hogy a közterek mind politikai, történelmi terek, ahonnan igazából nincs hely a művészet számára, az ki van szorítva onnan.
Amit viszont értékes művészi alkotásnak tart Marosvásárhely korábbi szobrai közül, az a színház előtti téren Kulcsár Béla alkotása, amelynek a koncepciója és az elhelyezése is jó szerinte, ahogy a szintén a téren kihelyezett Zagyva László alkotásai is megfelelőek.
Érdeklődésünkre, hogy a mostanában, más városokban egyre gyakrabban látható figurális szobrok mennyire értékesek, Bartha József elmondta, azok a macskás, kutyás alkotások, vagy amelyek mellé le lehet ülni, az már a giccskategóriába tartozik. Hallottam, hogy valaki azt akarta, hogy Molter Károlynak kéne csinálni egy olyan szobrot, hogy ami mellé lehet ülni, ahogy ő ült itt a Bolyai-parkban. Baromság, nem csak hogy baromság, de ízléstelen szerintem – fogalmazott. Antal Erika / Székelyhon.ro

A segítő emberek és a gondviselés jóvoltából mindent sikerült túlélni
A Szent Erzsébet Egyesület Pál atya vezetésével harminc árva vagy félárva gyerekről gondoskodik, akiknek az adományozó marosvásárhelyiek jóvoltából sikerült gondtalan, szép karácsonyi ünnepséget rendezni. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház átadta a gyűjtésből származott adományokat és még egy erre az alkalomra készült műsorral is meglepte a gyerekeket.
A legkisebb 5, a legnagyobb 17 éves Pál atya gondozottjai között, árvák és félárvák, akik számára a színház kezdeményezésére összegyűlt tartós élelmiszer – liszt, cukor, olaj, száraz tészta, konzervek – a tapasztalatok szerint egy fél évig is kitart az ésszerű gazdálkodás mellett. De tisztító- és tisztálkodó szereket is hoztak az adakozók, a nagytermi és kistermi bejáratoknál és a Merkúr üzletházakban kihelyezett gyűjtőládákba pedig játékok, tanszerek, háztartási felszerelések is kerültek.
Az idei adománygyűjtés mennyiségben és minőségben is felülmúlja az eddigieket – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak Pál atya, aki azt is kiemelte, hogy az anyagi segítség mellett ugyanolyan fontos a morális támogatás.
Sokat jelent, ha érezzük, hogy van mögöttünk egy lelki támasz, egy olyan erkölcsi háttér, amelyre mindig lehet számítani. A segítő emberek adománya szeretetből fakad, mi pedig minden adományozónak azt kívánjuk, hogy ez a szeretet megmaradjon és éljen tovább – fogalmazott az atya.
Pál atya árvái valamennyien szeretetben élnek, a nevelőknek, gondozóknak egyformán szeretetre vágyó gyerekek, akiknek odafigyelésre, biztonságra, állandó támaszra van szükségük. A színház által szervezett ünnepi eseményen a Tompa Miklós- és Liviu Rebreanu Társulatok művészei – Benő Kinga, Alexandra Țifrea, Ciugulitu Csaba, Korpos András és Luchian Pantea – készültek egy meglepetés-műsorral, interaktív előadással, amelybe a színészek a kicsiket, de még a jelenlevő gondozókat is bevonták.
A közös játék megkezdése előtt Gáspárik Attila színházigazgató köszöntött mindenkit, majd elkezdődött az éneklés, tánc, beszélgetés. A hangulat oldotta Ciugulitu Csaba közvetlen bemutatkozása, aki valamennyi jelenlevőt megszólított, kihívott, kezet fogott vele. A zene ritmusára kezdődött a tánc, az ének, magyar, román és angol nyelvű slágerek, karácsonyi dalok, vidám szövegek hangzottak el. Majd mindenki nagy meglepetésére megérkezett a Mikulás is, ami azért is okozott nagy-nagy örömet a kicsik között, mert az idén nem sikerült személyesen is találkozniuk a nagyszakállúval. A Mikulásnak – Korpos Andrásnak – a Manócska – Benő Kinga – segédkezett, hiszen a Nemzeti jóvoltából az adományok mellett, mindenki személyes ajándékcsomagot is kapott egy-egy hatalmas szatyorban. Antal Erika / Székelyhon.ro