Elhunyt Andor László kivételes műszaki tehetség. Ha lehetősége lett volna műszaki főiskolát végezni, talán Kolozsvár legjobb mérnökévé válik. Munkásként a szakma azon kiválóságaihoz tartozott, akiknél a gyakorlati ismeretek hihetetlen mértékű kreativitással párosultak. Az Unirea gépgyár műszaki állományának egyik alappillére volt. A mérnökök gyakran fordultak hozzá gyakorlati tanácsért, ötletekért. És mindig volt elképzelése, megoldása. Egy ilyen ember váratlan távozása mindig megrendítő. /László F. Csaba: Egy ezermester halálára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./

Január 26-án Marosvásárhelyen tartotta ülését az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa, melyen elfogadták az önkormányzati választásokon alkalmazandó jelöltállítási és rangsorolási kritériumokat. A helyi RMDSZ-szervezetekre bízzák, hogy titkos (álló- avagy mozgóurnás) szavazással vagy pedig küldöttgyűlésen rangsorolják a helyi és a megyei tanácsosjelölteket. A jelölteknek nyilatkozniuk kell múltjukról, vállalniuk kell, hogy az RMDSZ-előválasztások után, a helyhatósági választásokon, sem függetlenként, sem pedig más párt vagy szervezet színeiben nem indulnak, RMDSZ-ellenes tevékenységet nem folytatnak, jövedelmük egy részét a szövetség kasszájába befizetik. Az SZKT jóváhagyta a Szövetség Állandó Tanácsának (SZÁT) november 30-i határozatát, amelynek értelmében Toró T. Tibor képviselőtől a politikai bizalmat megvonják. Az SZKT-ülés kezdetén adta át Markó Béla a szervezeti és közösségi tevékenységet elismerő Ezüstfenyő-díjakat. A hatodik éve kiosztott díjat az idén huszonöten kapták meg, köztük Borsos K. László, a szövetség bethleni szervezetének ügyvezető alelnöke, Józsa Miklós nagyenyedi nyugalmazott tanár és Molnos Lajos kolozsvári városi tanácsos. Eckstein-Kovács Péter szenátor javasolta, hogy a 2008–2013 időszakra vonatkozó RMDSZ önkormányzati stratégia megvitatását és elfogadását a testület halassza el más alkalomra, mert a néhány nappal korábban kézhez kapott tervezetet a képviselőknek nem volt idejük alaposan tanulmányozni. A javaslatot elvetették. A fórum elfogadta az SZKT módosított működési szabályzatát, majd megválasztotta az SZKT Állandó Bizottságának a tagjait. Az SZKT alelnökei lettek Birtalan József, Olosz Gergely, Erdei István, Péter Ferenc. A testület két titkári posztjára Bölöni György és Budai Richárd került, a szövetségi szabályzat-felügyelő bizottság tagjai pedig Dósa Szilárd, Biró Enikő és Botházi Nándor lettek. A megalakult SZKT-szakbizottságoknak a közeljövőben kell vezetőiket megválasztaniuk. Markó Béla elnök kijelentette, a legfontosabb politikai feladat az idei két választáson (helyhatósági és parlamenti) való minél sikeresebb részvétel. Elmondta: az RMDSZ két EP-képviselője már dolgozik, fontos feladatokat kaptak az Európai Néppárt (EPP) frakciójában és az EP szakbizottságaiban. Winkler Gyula felvetette a bizottságában a romániai gazdasági fejlesztési régiók kérdését, és jelezte, hogy ezt a problémát az RMDSZ mielőbb meg szeretné oldani. Miközben tehát az RMDSZ EP-képviselői dolgoznak, a másik EP-képviselő, Tőkés László „egyelőre harcol”. Egyelőre azért, hogy tagja lehessen az EPP-frakciónak. Markó szerint tanulságos, hogy Tőkés László a román állam elnökéhez és a demokratákhoz fordul támogatásért. Markó úgy vélte, tragikomikus, hogy a romániai politikai elit micsoda rövidlátásban szenved, amikor az ország prioritásai helyett vakon egymással harcol. A kisebbségi törvényről nem esik szó, de a többségi lakosság problémáiról sem. Ilyen körülmények között az RMDSZ-nek szem előtt tartania a közösség valós prioritásait. A szövetségi elnök értékelte, hogy közvita bontakozott ki fontos kérdésekről, például a Székelyföld jövőjéről, a tanügyi törvénycsomagról. A frakciók nevében Lakatos Péter (Partium), Magyari Nándor László (Liberális Koalíció), Kereskényi Gábor (Tulipán), Tánczos Barna (Székelyföld), László Attila (Közép-Erdély) szólalt fel. Bakk László (Kézdivásárhely) ezúttal is élesen bírálta a szövetség vezetőségét, akik szerinte „tévútra terelték az RMDSZ-t”, súlyos belső válságot idéztek elő. Szabó Ödön (Nagyvárad) azért bírálta Markó Bélát, mert szerinte beszámolójában az elnök elhallgatta, hogy Tőkés László január elején kijelentette: az államfő kérésére lemondott az autonómia képviseletéről Brüsszelben, viszont folyamatosan támadja az RMDSZ-t, miközben most azzal érvel, azért illeti őt meg az EPP-frakciótagság, mert ő RMDSZ-tag. Az SZKT leszavazta a nők és a 35 éven aluli fiatalok kötelező 15 százalékos részarányára vonatkozó javaslatot. Vita volt arról is, hogy bukás esetén a szövetségi elnöknek, az ügyvezető elnökségnek vagy esetleg az egész SZKT-nak is le kellene mondania. Markó Béla leszögezte: ahol gyengék lesznek az eredmények, ott vállalni kell majd a felelősséget, s ebben a szövetség vezetőinek is lesz majd részük. Felszólította a székelyföldi képviselőket, hogy mielőtt a szövetségi vezetők menesztését követelnék, „nézzenek mélyen magukba”. Vita volt Toró T. Tibor képviselő elmarasztalása ügyében. Többen javasolták, hogy az ügy megtárgyalását a testület ismét napolja el, mert Torónak feltörték a gépkocsiját, és ezért nem lehetett jelen az ülésen. A halasztásra vonatkozó javaslatot elutasították. Kelemen Hunor ügyvezető elnök hangsúlyozta, Toró T. Tibor az RMDSZ ellen dolgozott, ezért meg kell vonni tőle a politikai bizalmat. Ez az RMDSZ „szövetségi filozófiája” szerint elfogadható – magyarázta. Markó Béla emlékeztetett arra, hogy a képviselőházi frakció próbálta Torót „jobb belátásra bírni”, de nem sikerült. Bárányi Ferenc is úgy vélte, hogy Toró elárulta az RMDSZ-t. A testület végül 6 ellenszavazattal, 12 tartózkodás mellett elfogadta, Toró T. Tibortól megvonják a politikai bizalmat. /Tibori Szabó Zoltán: RMDSZ-dilemmák választások után, választások előtt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./ Megszavazta az SZKT, hogy az RMDSZ helyhatósági jelöltjeinek ki kell tölteniük a felekezeti hovatartozást jelölő adatlapot, annak ellenére, hogy a liberális frakció tagjai ezt ellenezték. Eckstein-Kovács Péter, a Szabadelvű Kör elnöke szerint „teljesen privát ügy”, hogy a kérdőívvel megszólított személy melyik egyház tagja. /Lokodi Imre: Vallás mint „kritérium” = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./ / „Az RMDSZ novemberben azért kampányolt, hogy a szövetség képviselői bejussanak az Európai Parlamentbe, Tőkés László pedig ne jusson be” – jelentette ki Markó Béla elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsa január 26-i ülésén. Az elnök azt kérte az SZKT-tól, hogy vonja meg a politikai bizalmat Toró T. Tibor képviselőtől, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökétől. A képviselők padsoraiban tapasztalható ellenérzések miatt Markó kétszer is kiment a szónoki pulpitushoz, elismételve, a feladat kellemetlen, de nem halasztható el. A bizalommegvonás ellen csak Antal Árpád képviselő érvelt. Bárányi Ferenc, Kelemen Hunor és Lokodi Emőke voltaképpen Markó Béla érveit ismételték meg. „Azt jelzi, hogy a szövetség konfrontatív stratégiával kíván nekivágni a helyhatósági választásoknak” – értelmezte a döntést Toró. /Gazda Árpád: SZKT: kipipált feladatok. = Krónika (Kolozsvár), jan. 28./ / Markó Béla hangsúlyozta, hogy nem hagyják abba a tárgyalásokat az RMDSZ-en kívüli politikai csoportosulásokkal, hozzátéve: ,,amíg ezek a szerveződések a konfrontáción kívül egyebet nem tudnak elképzelni az erdélyi magyar politikai életben, nehéz velük párbeszédet folytatni”. Az elnök beszámolóját ezúttal nem követte vita. Az ülésen célként határozták meg: a 2004-es választási eredményeknél jobbat kell elérni. Az előzetes napirenden nem szerepelt, és sokakat váratlanul ért, hogy vitára került Toró T. Tibor képviselő decemberben elhalasztott megrovása. Markó Béla ragaszkodott a politikai bizalom megvonásához, láthatóan idegesen követelte ,,egy minimális politikai és morális kritériumrendszer” alkalmazását. Az SZKT-n bemutatták az RMDSZ következő öt évre szóló önkormányzati stratégiáját, módosították a testület alapszabályzatát, és megválasztották az állandó bizottságot. /Farkas Réka: Döntöttek a jelöltállítás módjáról (Ülésezett az SZKT). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 28./

Az erdélyi magyar kulturális életben is megkezdődött a Magyarországon már sok év óta tartó egymás ellen fordulás, a liberális értelmiségiek aláírásgyűjtésbe kezdtek György Attila ellen, aki Liberálisok /Hargita Népe, márc. 4./ címen a liberálisok elítélő cikket írt. A Transindex internetes portálon Kelemen Attila Ármin, a Transindex portál igazgatója, Gáspárik Attila és mások tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdtek György Attila írása ellen, felszólítva Kozán Istvánt, a Hargita Népe főszerkesztőjét, hogy március 15-ig „markánsan határolódjon el” a cikktől és tegyen ígéretet arra, hogy a Hargita Népe elővigyázatosabb lesz. /Civil állásfoglalás. = Transindex, márc. 11./ Sokan aláírták ezt az állásfoglalást, az Új Magyar Szó napilap, az Erdélyi Riport hetilap több szerkesztője, Parászka Boróka, továbbá egyetemi oktatók /Selyem Zsuzsa, Pásztor Gyöngyi, Könczei Csilla, Néda Zoltán, Magyari Nándor László például/, azután Eckstenin-Kovács Péter, Czika Tihamér, több doktorandusz és mások. Borbély Zsolt Attila kiállt György Attila védelmében, ő az író mellett kezdett aláírásgyűjtést. Kifejtette, hogy az SZDSZ hadjáratot indított a magyarság szent jelképei és szimbólumai ellen. A Szent Korona micisapka vagy tökfödő az ő víziójukban, Szent István jobbja „tetemcafat”, a magyarság „bűnös nemzet”, „utolsó csatlós”, a magyar történelem „téves döntések terepe”, a turul „dülledt szemű tojószárnyas”, Jézus „zsidó fattyú” az Árpád ház zászlaja pedig „nyilas” jelkép. /Borbély Zsolt Attila: György Attila védelmében. = Erdély.ma, márc. 12./ Mindhárom írást /György Attila cikkét, az ellene megfogalmazott állásfoglalást és Borbély Zsolt Attila írását/ együtt hozta: Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 16.

Ma ünnepli megalakulásának 18. évfordulóját a Szabadelvű Kör
Az RMDSZ liberális platformja, a Szabadelvű Kör fennállásának 18. évét ünnepli. Ma délután 18 órától Kolozsváron, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos, a Szabadelvű Kör elnöke, és Egyed Péter egyetemi tanár, a Szabadelvű Kör alelnöke beszélget az 1992-es alakulás körülményeiről, a Reform Tömörüléshez fűzött kapcsolatokról, az 1997-es oktatási vitáról, a 2001-es kettős állampolgárság vitáról, a 2004-es autonómia-konferenciáról, a PNL-vel és az SZDSZ-szel ápolt kapcsolatokról, az RMDSZ-en belüli ellenzéki szerepről, a jelenről és a jövő perspektíváiról. A beszélgetést Magyari Nándor László egyetemi tanár, a Szabadelvű Kör alelnöke moderálja. (hírszerk.)
Transindex.ro

Nagykorú lett a Szabadelvű Kör
Kerekasztal-beszélgetéssel ünnepelte a hétvégén nagykorúsítását a Szabadelvű Kör. A liberális platform megalakulásának körülményeit az RMDSZ Majális utcai székházában idézték fel, ahol Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos, a Szabadelvű Kör elnöke és Egyed Péter egyetemi tanár, a Szabadelvű Kör alelnöke beszélgetett Magyari Nándor László moderálásával.
„Bár nem volt kész programunk, néhány dolog már az elején tiszta volt, az, hogy az RMDSZ belső ellenzékeként szeretnénk a nyilvánosság elé lépni, és nem különálló pártként vagy politikai alakulatként és hogy közvetlen kapcsolatot akartunk ápolni a társadalom tagjaival” – mondta el Egyed Péter.
Két évvel később, 1994-ben érkezett el egy fordulópontjára a szervezet, amikor egyes hangok aktívabb ellenállásra buzdítottak, azonnali politikai határozatokat akartak hozni. Ők rövid időn belül kiváltak a Szabadelvű Körből és megalapították a Reform Tömörülést (RT). Köszöntőbeszédében Takács Csaba, az RMDSZ megbízott ügyvezető elnöke úgy jellemezte a két platform közötti különbséget, hogy a RT mindig át akarta venni a vezetést az RMDSZ-en belül, míg a Szabadelvű Kör soha nem törekedett erre.
„A liberalizmus szót nem lehet egyes számban használni, csak liberalizmusokról beszélhetünk. De lehetséges-e Közép-Kelet Európában egyáltalán a liberalizmus?” – tette fel a kérdést Magyari Nándor László.
A Szabadelvű Körben újabban elindult a fiatalok beáramlása, ez annál is örvendetesebb, hogy ezáltal a kör tevékenysége nagyobb nyilvánosságot kaphat, hamarosan honlap készül, máris működik levelezőlista, különböző tagok blogokat működtetnek, nyári tábort terveznek
Baló Levente
Új Magyar Szó (Bukarest)

Elkészült a székelyföldi roma-magyar konfliktusokról szóló jelentés
Mintegy 85 oldalas tanulmány készült a tavaly májusban a Székelyföldön, Csíkszentmártonban és Csíkszentkirályon kirobbant magyar–roma konfliktus okairól, következményeiről, illetve a rendezési stratégiáról, ennek egy részét csütörtökön mutatták be Marosvásárhelyen.
Mint ismeretes, az események után több civil szervezet, politikus és emberjogi harcos konferencia keretében foglalkozott a történtekkel. Munkájukat segítette, hogy anyagi támogatást kaptak a Nyílt Társadalomért Soros Alapítványtól. Több hónapos kutatómunka után a Magyari Nándor László, Koreck Mária, Fosztó László és Toma Stefánia alkotta kutatócsoport elkészítette az előtanulmányt, amelyet csütörtökön, Marosvásárhelyen mutattak be első ízben a roma szervezetek képviselőinek, míg pénteken Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is ismertetik.
Magyari Nándor László szociológus szerint a kutatásnak az volt a fő célja, hogy projekteket kezdeményezzenek a konfliktusok feloldására, s a hasonló jellegű helyzetek megelőzésére. A Csíkszentkirályon és Csíkszentmártonban végzett kutatás kiegészítéseképpen, összehasonlítási alapot teremtve a Kovászna megyei Nagyborosnyó községet is górcső alá vették, ahol – bár a lakosság zöme roma nemzetiségű – nem alakult ki soha etnikai konfliktus. „A borosnyóiak sokkal nyitottabbak egymás iránt, sőt a kevés román anyanyelvű lakos iránt is. Ez sokat elmond” – sommázta Koreck Mária. Magyari Nándor László szerint mindenekelőtt arra van szükség, hogy a székelység tudatosítsa önmagában azt, hogy a Székelyföld lakosságának a 6,5 százaléka roma. „Ez a népcsoport a maga súlyos problémáival sehol nem jelenik meg például az igen dicséretes székelyföldi stratégiákban” – figyelmeztetett a szociológus. A kutatók, szakértők számára világossá vált, hogy három kérdéskör mentén lehet elindulni a helyzet javítása érdekében: tisztázni kell a tulajdonjogokat, meg kell oldani a beiskolázás kérdését, és munkahelyeket kellene teremteni a romáknak.
A jelentést összeállítók számtalan szempontból vizsgálták a két szóban forgó település életét. Úgy vélik: Csíkszentmártonban sokkal súlyosabb, nehezebben kezelhető a helyzet, mint Csíkszentkirályon. Ennek a fő okát abban látják, hogy Szentmártonban a magyar közösség is igen megosztott: a tanács öt RMDSZ-es és öt magyar polgári párti (MPP) képviselőből áll. Utóbbiak mellé sorakoznak fel a tehetősebb vállalkozók, ezek a hangadók. Ők nem akarják, hogy megoldódjék a konfliktus, egyetlen célt látnak maguk előtt, azt, hogy elüldözzék a községből a romákat, állítják a kutatók. Magyari Nándor László kérdésünkre elmondta: a két községből a roma közösségek nem tűntek el, és közben zajlanak a perek: a Romani Criss szervezet hat székely férfit perelt be a romák zaklatása miatt, a hatóságok pedig a romák illegálisan épült viskóinak az eltüntetése mellett érvelnek. Immár tíz roma otthon lebontásáról született jogerős ítélet. Az egyik ilyen, egyetlen, 15 négyzetméteres helyiségből álló viskóban például egy olyan asszony lakik kilenc gyermekével, akinek a férje börtönben ül. Nem tudni, hogy mi lesz a sorsuk.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

„Mindannyian Isten gyermekei vagyunk”
„Mindannyian Isten gyermekei vagyunk és ebben a szellemben kell tanácskoznunk” – jelentette ki Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke ma, Brüsszelben az európai Vallási Vezetők Találkozóján.
2010. július 19-én az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európa Tanács elnökei – José Manuel Barroso, Jerzy Buzek és Herman Van Rompuy –, valamint közvetlen munkatársaik, köztük Tőkés László, az EP egyházakkal való kapcsolattartásért felelős alelnöke, a szegénység és társadalmi kirekesztettség elleni hatékony küzdelemről egyeztettek Brüsszelben kontinensünk vallási vezetőivel. Hozzávetőleg húsz magas rangú keresztény, zsidó, muzulmán, illetőleg szik és hindu vallási vezető fogadta el José Manuel Barroso elnök meghívását az egyeztető tárgyalásra.
Mint ismeretes, 2009. december 1-jén életbe lépett a Lisszaboni Szerződés, amelyben – az intézményes reformokon túlmenően – az EU elismeri az egyházak önazonosságát és autonómiáját, valamint Európa történetében, illetve a társadalmi életben betöltött sajátosan fontos szerepüket. Az Európai Unióról szóló szerződés 17. cikkelye előirányozza, hogy azUnió intézményei „nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet” tartsanak fenn az európai egyházakkal és egyházi szervezetekkel. A keretszerződés ezen kitétele új minőséget kölcsönöz az uniós–egyházi párbeszédnek, hiszen mind ez ideig jobbára az európai vezetők személyes nyitottságán és jóindulatán múlott a kapcsolattartás.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta: „Sokmillió európai polgár él társadalmi kirekesztettségben, holott Európa a világ egyik legtehetősebb régiója.” Leginkább az idősebb, illetve a fiatal korosztályok érintettek ebben a tekintetben – mondotta, majd kijelentette: „Az egyházak és a vallási közösségek fontos társadalmi szolgálatot végeznek tagállamainkban. Ha le akarjuk küzdeni a szegénységet, elengedhetetlenül fontos nagy múltú és széleskörű tapasztalataikra építenünk.”
Jerzy Buzek EP-elnök felvezetőjében bemutatta az Európai Parlament vallási és egyházi ügyekkel megbízott alelnökét, Tőkés László erdélyi képviselőt, akit a diktatúrák elleni küzdelem, illetve tágabb értelemben az emberi jogokért való következetes kiállás élharcosaként jellemzett. Az ő példájából, egyházának a Ceaușescu-rezsim megbuktatásában vállalt szerepéből, valamint több más, hasonló esetből is kitűnik, hogy az egyházak társadalmi szerepvállalása minő fontossággal bír – mondotta, majd így folytatta: „Világiaknak és egyháziaknak valamennyi – helyi, országos és európai – szinten együtt kell működniük, hogy véget vethessünk a szegénységnek és a társadalmi kirekesztettségnek. Elsőbbségi célkitűzésünk, hogy helyreállítsuk a társadalmi és gazdasági biztonságot. Az egyházaknak ebben döntő szerepük lehet, hiszen a közösségek és egyének életében végzendő szociális munka terén hatalmas tapasztalatra tettek szert. Tapasztalatuk és tudásuk talán sohasem volt értékesebb, mint a jelenlegi válsághelyzetben.” Buzek elnök ugyanakkor bejelentette, hogy idén szeptemberben, az Európai Parlamentben kezdeményezésére e témakörben konferenciát szerveznek, amelyre konkrét javaslatokat vár. „Mindannyian Isten gyermekei vagyunk” – zárta beszédét a lengyel – protestáns – elnök.
Herman Van Rompuy, az Európai Unió elnökearra hívta fel a figyelmet, hogy amikor szegénységről beszélünk, akkor nem struktúrákról, hanem emberekről van szó, akik mindezt közösségben élik meg, következésképpen emberközpontúan és közösségben kell gondolkoznunk – mégpedig a legfontosabb transzcendentális elemre, „a szeretetre” alapozva.
Ehhez kapcsolódva Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke a szeretetből fakadó átfogó cselekvési stratégia megalkotását sürgette, és rámutatott: nem a szegényeket, hanem a szegénységet kell legyőznünk.
Tudnivaló, hogy az Európai Vallási Vezetők Csúcsértekezletére ez alkalommal immár hatodízben került sor, Brüsszelben. Idén, A Szegénység és a Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Évében – 2010 a Szegénység Elleni Európai Platform létrehozása céljából az EU-intézmények széles körű párbeszédbe kezdtek, melybe az ebben leginkább illetékes egyházakat, illetve vallási közösségeket is bevonták. A körvonalazódó stratégia alapelemei:emelni kell a foglalkoztatás szintjét, konkrét célokat szükséges kitűzni a készségek elsajátítását ösztönző és a szegénységelleni küzdelmet elősegítő ún. „inkluzív növekedés” területén, biztosítani kell a gazdasági, társadalmi és területi kohéziót azáltal, hogy segítjük a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élőket, és képessé kell tenni őket arra, hogy aktív társadalmi szerepet játsszanak. A konkrét célkitűzések között szerepel, hogy azEU 2020-as Stratégiája keretében 20 millióval csökkenjen a nélkülözésnek kitett lakosok száma;az iskolából kimaradók arányát10% alá kell levinni, és el kell érni, hogy az ifjú nemzedék legalább 40%-a részesüljön felsőoktatási képzésben.
A jelen lévő, 14 tagállamból – Franciaország, Egyesült Királyság, Németország, Belgium, Olaszország, Hollandia, Görögország, Románia, Bulgária, Ciprus, Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Dánia – érkező egyházi vezetők támogatásukról biztosították azEurópa2020 Stratégia társadalmi és oktatási célkitűzéseit. Javasolták, hogy az európai intézmények erősítsék meg kapcsolatos stratégiáikat, különösképpen a munkapiaci lehetőségek, a célirányosabb tagállami szociális szolgáltatások és az oktatási-képzési esélyegyenlőség terén. Az egyházi képviselők hangsúlyozták, hogy továbbra is elkötelezetten végzik társadalmi szolgálatukat a szociális kohézió, a szolidaritás és az európai civil elkötelezettség erősítése érdekében. Kiemelték, hogy a jelenlegi nemzetközi válság csak úgy győzhető le, hogyha az ember és a társadalmi igazságosság marad az európai politika figyelmének középpontjában.
A magas rangú vallási vezetők valamennyien szóhoz jutottak a tanácskozáson, illetve a találkozót záró munkaebéden. A felszólalók között szerepeltek – többek között –Christopher Hill anglikán püspök, a canterbury érsek képviselője, Bernhard Felmberg, a Német Protestáns Egyház (EKD) küldöttje, Emmanuel franciaországi metropolita, az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) elnöke, II. Ieronymos, Görögország érseke, Adrianus van Luyn rotterdami püspök, az Európai Közösség Püspök Konferenciája Tanácsának (COMECE) elnöke, valamint a zsidó és a muzulmán vallási közösségek képviselői. Első ízben vettek részt a találkozón a hindu és a szík közösségek vezetői, akik szintén építő módon szóltak hozzá a közös „európai projekthez”.
A tanácskozást sajtótájékoztató követte, melyen a három európai elnök foglalta össze a csúcstalálkozó tanulságait és következtetéseit. Tőkés László alelnök külön és kiemelten hívta fel a figyelmet a volt vasfüggöny túloldalán élők nyomorúságos helyzetére, mely nem csupán a jelenlegi általános gazdasági válságnak tulajdonítható, hanem egyben a kommunista korszak egyenes következménye és öröksége. Erdélyi képviselőnk Európa fokozott mértékű szolidaritását kérte a volt szovjet tömb országainak „szegényei és kirekesztettjei” iránt – köztük is különösképpen az elnyomatást szenvedő nemzeti kisebbségek, valamint a mélynyomorban élő cigányság védelmében.
Az MTI-nek adott nyilatkozatában a volt királyhágómelléki püspök – kérdésre válaszolva – a keleti kommunista ateizmus, ezzel párhuzamosan pedig a nyugati szekularizmus és vulgáris materializmus egymást erősítő romboló hatására mutatott rá, mely súlyos értékválságot idéz elő az egész kontinensen. „Ár ellen úszva”, az egyházaknak ezen sokrétű – emberi és erkölcsi – válság leküzdésére kell szövetkezniük.
A csúcstalálkozó befejezéseképpen sorra kerülő munkaebéden gyakorlatilag tovább folytatódott a reggel elkezdődött felszólalások sora. Tőkés László alelnök köszöntő beszédében az uniós–egyházi párbeszéd hagyományának kialakulására tekintett vissza, felidézve Jaques Delors volt Európai Bizottság-i elnök ’80-as évekbeli kezdeményezését a tudományos, a kulturális és a vallási élet képviselőivel való párbeszéd beindítására. Akkor, a kommunizmus bukásának történelmi pillanatában nyílt meg a lehetőség „öreg kontinensünk” újraegyesítésére, és az egyesülés útjának jelentette újabb fontos állomását Manuel Barroso bizottsági elnök hagyományteremtő kezdeményezése a vallási vezetők csúcstalálkozójának megalapítására – hangsúlyozta Tőkés László, ugyanakkor javaslatot téve arra, hogy az Európai Parlament Elnöki Hivatala mellett önálló hivatal alakuljon az egyházakkal fenntartott kapcsolatok és párbeszéd intézményesítése céljából.
A munkaebéd során az egyházi képviselők mellett az Európai Bizottság több meghívott biztosa is felszólalt, nevezetesen Vivienne Redding, Antonio Taiani, Maros Sefcovic és Andor László EB-tárcavezetők.
Záróösszegzésében Jerzy Buzek elnök az együttműködés rövid-, közép- és hosszútávú feladatait vázolta. Herman Van Rompuy a nap legfontosabb eredményének magát a találkozó létrejöttét nevezte. José Manuel Barroso – frappáns módon – „az Államot” és „a Piacot” két olyan „istennek” – bálványnak – nevezte, melyeket Európa nem követhet. erdon.ro

Andor Băsescunál
Az egységes európai uniós romastratégia kialakításának lehetőségéről tárgyalt tegnap Bukarestben, hivatalában Andor Lászlóval Traian Băsescu államfő. Az Európai Bizottság foglalkoztatási, szociális és felzárkóztatási biztosa a romák uniós alapokból történő felzárkóztatásáról rendezett konferencián vett részt és szólalt fel a román fővárosban.
Az egységes európai uniós romastratégia kialakításának lehetőségéről tárgyalt tegnap Bukarestben, hivatalában Andor Lászlóval Traian Băsescu államfő. Az Európai Bizottság foglalkoztatási, szociális és felzárkóztatási biztosa a romák uniós alapokból történő felzárkóztatásáról rendezett konferencián vett részt és szólalt fel a román fővárosban.
A tegnapi találkozón az államfő megköszönte a biztosnak azt a figyelmet, amelyet Brüsszel szentel a romák helyzetének, ugyanakkor megkérte Andor Lászlót, látogasson meg olyan romániai vidékeket, ahol sikeres volt a romák felzárkóztatása – tudtuk meg Eckstein-Kovács Pétertől, Traian Băsescu kisebbségügyi tanácsosától.
Andor László Bukarestben az MTI kérdésére elmondta: arra kell számítani, hogy az Európai Unión belül továbbra is jellemző lesz a hátrányos helyzetűek, így a romák migrációja, fogadásukra és integrálásukra fel kell készülni azokban az országokban is, ahol ezek az emberek lakni szeretnének.
„A franciaországi események felgyorsították azt a munkát, amely a romák felzárkóztatását és a társadalomba való integrálódását tűzi ki célul” – jelentette ki. Romániában él a legnagyobb lélekszámú cigány népesség az Európai Unió országai közül, ennek következtében itt a legnagyobbak a kihívások – tette hozzá a magyar biztos. De általános szinten is igaz – fejtette ki –, hogy minden gazdasági válság súlyosbítja a szociális problémákat.
A cigányság helyzete már hosszabb idő óta súlyos volt, nemcsak szociális, hanem politikai anomáliák melegágya is – állapította meg Andor László.
Szerinte a válság időszakában, amikor a szokásosnál is nagyobb mértékben veszíthetik el a reményt az eleve hátrányos helyzetben lévő emberek, a migráció mértéke is növekszik.
„Mi nem gondoljuk azt, hogy európai állampolgárok nagy számban való kitoloncolása a jövőben bármilyen formában gyakorlattá válhatna vagy elfogadható lenne” – mondta a biztos. A konferencián a biztos arról is beszélt, hogy várhatóan még az év vége előtt előterjeszti első jelentését az a munkacsoport, amely a roma integrációt elősegíteni hivatott EU-források felhasználását ellenőrzi. Új Magyar Szó (Bukarest)

Diverzánsok
„Amikor egy alapvető nemzetpolitikai célkitűzés a megvalósulás küszöbén áll, valahogy mindig akad határon innen és/vagy túl olyan diverzáns erőcsoport, mely kísérletet tesz annak megtorpedózására. Így volt ez 1992. október 25-e után is, amikor az RMDSZ eladdig az adott kérdésben ismételten egymásnak feszülő döntéshozó grémiuma soha nem látott egységben fogadta el a Kolozsvári Nyilatkozatot, mely először mondta ki egyértelműen és félreérthetetlenül, hogy közösségünk központi célkitűzése a belső önrendelkezésen alapuló autonómia kivívása. (Mi több, a parlamenti frakciók tagjai még esküt is tettek e gondolatkörhöz való hűségükre.) Egy kolozsvári, SZDSZ-es bekötöttségű, magukat liberálisnak mondó értelmiségiekből álló csoport – Cs. Gyímesi Éva, Magyar Nándor László, Szilágyi N. Sándor, Bányai Péter, Eckstein-Kovács Péter és mások – aláírásgyűjtést szervezett a döntés ellen, azt követelve, hogy a már lezárt kérdést bocsássák társadalmi vitára. Akciójuk nem járt sikerrel, két évig zajlott a bátortalan, de autonómia-elvű önépítkezés, addig, amíg Markó Béla 1995-től újabb mandátumot kapva a legfontosabb határidős programpontok teljesítése nélkül (!) át nem állt teljes mértékben a nómenklatúra-építésre s nem tette naftalinba az autonómiaprogramot” Erdélyi Napló (Nagyvárad)

Tudományos rasszizmus?
Kikéri magának Borboly Csaba Hargita megyei önkormányzati elnök, hogy rasszista lenne az RMDSZ Szövetségi Képviselői Tanácsának szombati ülésén tett kijelentése a Székelyföld „elcigányosodásáról”. A marosvásárhelyi Kultúrpalotában elhangzott beszédről és a beszéd által kiváltott reakciókról lapunk is beszámolt; mint arról hírt adtunk, Borboly Csaba felszólalása után Bognár Zoltán, a Szabadelvű Kör elnöke tiltakozott a Hargita megyei politikus rasszistának minősített fogalomhasználata ellen.
Nem baj, csak…
A Hargita megyei önkormányzat elnöke levélben fordult szerkesztőségünkhöz, hogy tisztázza a vitatott kifejezést. Borboly a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnek a térségre vonatkozó demográfiai előrejelzését idézte, amely szerint Keresztúr térsége „elcigányosodik”.
A Hargita megyei tanácselnök felvetésével kapcsolatban Kiss Tamás szociológus lapunk megkeresésére hangsúlyozta: az „elcigányosodás” kifejezést nem pejoratív értelemben használták, a magyar nyelvű szakirodalomban a fogalom a romák arányának növekedése mellett a terület ezzel járó társadalmi és gazdasági leértékelődését jelenti. „A leértékelődésre pedig – teszi hozzá a társadalomkutató – részben a romákkal szembeni előítéletek miatt kerül sor.”
„A szóban forgó kifejezést abban az értelemben használtam, ahogyan a fenti idézetben Kiss Tamás szociológus” – hangsúlyozta lapunkhoz eljuttatott levelében Borboly Csaba, akit marosvásárhelyi felszólalása után is arra kértünk, pontosítsa a beszédében mondottakat. Akkor a politikus úgy nyilatkozott: az „elcigányosodás” azt jelenti, hogy „az elnéptelenedő falvakba a cigány közösség tagjai költöznek be, ami nem baj, csak nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás”.
A Hargita megyei roma közösségekkel való együttműködést és párbeszédet a politikus példaértékűnek nevezte, de arra a kérdésre, hogy mit szólnak az érintettek ahhoz, hogy a megyei önkormányzat vezetője tart az „elcigányosodástól”, Borboly Csaba kitérő választ adott. Az elöljáró annyit fűzött hozzá, „erről őket kellene megkérdezni”.
Vitatható többértelműség
Kiss Tamás szociológus lapunk kérésére pontosította a fogalom tudományos tartalmát. „Ezt a kifejezést valóban társadalmi folyamatok leírásához használtam. Látni kell, hogy 1989 után új, addig nem létező marginalitásba került a romák egy része. Míg a múlt rendszerben állandó jövedelmük volt, munkát találtak maguknak a termelő szövetkezetekben, a rendszerváltás után kiszorultak a munkaerőpiacról, és ezzel párhuzamosan megkezdődött a területi szegregáció. Az elcigányosodást nem én használom először, ez a fogalom azt jelenti, hogy bizonyos falvakban, kistérségekben a romák aránya nő” – nyilatkozta a társadalomkutató, aki elismerte, hogy a vitathatóan többértelmű a kifejezés.
„Lehet, hogy van Borboly szavaiban kétértelműség, és az is lehet, hogy nem szerencsés az elcigányosodás fogalmának a használata. De tény, hogy maga a szegénység etnicizálódik” – egészítette ki mondanivalóját Kiss. A szakértőt arról is kérdeztük, mennyire tartja eredményesnek a Hargita megyei önkormányzat romapolitikáját a két évvel ezelőtti csíkszentkirályi és csíkszentmihályi konfliktusok óta.
„Nem látom a megyét aktív szereplőnek, nem látom, hogy jelentős előrelépés történt volna” – mutatott rá a szociológus, aki hozzátette: a hazai önkormányzatok sikertelensége ezen a területen általános.
Nem tudományos és félrevezető
Tavaly Fosztó László, Magyari Nándor László és Koreck Mária mutatott be terjedelmes tanulmányt a székelyföldi roma–magyar konfliktusokról. Magyari Nándor László az ÚMSZ-nek úgy nyilatkozott: a helyi etnikai konfliktusokat is figyelembe véve nem szerencsés kifejezés az elcigányosodás. „Ez a fogalom nemcsak, hogy nem tudományos, de politikailag sem korrekt, ráadásul félrevezető” – cáfolta kollégája érveit a kolozsvári társadalomkutató, aki hangsúlyozta: szakmai körökben a „demográfiai stressz” kifejezést tartják elfogadhatónak.
„Ezzel a fogalommal aszimmetrikus demográfiai folyamatokat lehet leírni: például az elöregedő és a jelentős gyereklétszámot magáénak tudó közösségek együttélését. A társadalmi lecsúszást, elszegényedést a gettósodás, illetve a slummosodás kifejezésekkel szokták jellemezni” – figyelmeztetett Magyari, aki úgy véli, ezek a kifejezésekk a faji, etnikai szempontokat is láttatni engedik, mégsincs rasszista, pejoratív, megbélyegző jellegük.
Parászka Boróka
Új Magyar Szó (Bukarest)

Helytörténet – A két honvéd vértanú kivégzőhelye, sírja
A Világos utáni véres megtorlás Kolozsvárt sem kerülte el. Az utókor a Szamosfalvi út elején, közvetlenül a vasútvonal fölötti híd után jobboldalt, a vaspálya közelében állított emlékművet a közelben kivégzett két vértanúnak, Tamás Andrásnak és Sándor Lászlóak.
A kivégzést az országúttól délre, egy kis halmon hajtották végre. A kortársak szerint Szamosfalva határdombján, a határkő közelében. Ma már nehezen meghatározható, hol. Lénárt Dénesnek és Parajdi Józsefnek köszönhetően azonban gyaníthatjuk a helyet. A Bali nevű szomszéd által mondottakból is sok mindent megtudhattunk.
Az emlékoszlopot nem itt, ezen a félreeső, sem az országútról, sem a vasútról, nyáron a fák lombja miatt nem látható helyen, hanem az országút melletti emelkedőn állították föl. A sír a kivégzőhely közelében, az emlékoszloptól néhány száz lépésre, körülbelül 170 méterre, a mai Tóköze nyugati szélén, a vasút jobb oldalán volt. 1896-ban Kelemen Mihály földjén. Szerinte itt, a sírgödör kiásása miatt, kavicsosabb volt a föld.
Az emlékoszlop felállításakor ezt a helyet feliratos sírkővel jelölték. Valószínűleg nem pontosan, hiszen a kivégzés után, az önkényuralom idején nem volt lehetőség sírkő elhelyezésére. Orosz Ferenc 1933. évi városismertetőjében ez olvasható: „Az emlékoszlop mögött távolabb, a vasúti töltés túloldalán [jobb oldalán], felirattal ellátott kőoszlop jelzi sírjukat.” [OF 61.]. Ennek ma nyoma sincs.
1949-ben, a két honvéd vértanú, Tamás András és Sándor László kivégzésének századik évfordulójára emlékezve, megkoszorúzták a vasútvonal nyugati oldalán, a kivégzésük helyén – a mostani Selgros bevásárló központ közelében – álló sírját. A szamosfalvi tanító és a református lelkész vezetésével az iskolások is részt vettek a megemlékezésen és virágot helyeztek el a nagy kőtömbre, a feliratos sírkőre. Lénárt Dénes iskolásként részt vett a megemlékezésen. A feliratot látta ugyan, de szövegére nem emlékszik. Az 1960-as években a területet parcellázták. Az 1960-as évek vége felé épültek itt az első kis házak. Valószínűleg ekkor tüntették el a síremléket [Lénárt Dénes közlése]. Mint nemrég kiderült, később, 1995 után.
Lénárt Dénes ma is emlékszik arra helyre, ahol annak idején a kő állt. Idén májusban járt ott. Többszöri beszélgetésünk után, augusztus 3-án ketten fölkerekedtünk, hogy Tamás András és Sándor László kivégzésének helyét és sírját, pontosabban mindezek egykori helyét, fölkeressük. A Tóköze nyugati szélén, a vasútvonaltól légvonalban mintegy 220–230 méterre, a Zsilvölgyi (Jiului) utca végén, az 58A. szám alatti ház Bali nevű lakója, 1992-ben vásárolta meg a telket. Melyen most a háza áll. Innét, az utca végéről, a kb. 4 méteres magaslat széléről, gyaloglépcsőn lehet leereszkedni a Lófő (Oargă) utcára.
Bali úr, a tulajdonos, 1995-ben kezdte el háza építését. Mint mondta, előzőleg el kellett távolítani a telekről azt a követ, amit ő a város határkövének gondolt. Arra nem emlékszik, volt-e rajta felirat. Először a mostani udvarra tolták, majd az utca végének a túlsó oldalára. Az ottani tulajdonos nemrég keríttette be telkét. Mikor május végén Lénárt Dénes ott járt, a kerítés még nem létezett. Erre az ugyancsak a Lófő utcára szakadó telekre tolták a követ. Innét a ház építésekor a szakadásba taszították. Most ott van, a bokrokkal részben benőtt omlásban, ahol föld meg gyom borítja.
A Zsilvölgyi utca egyik régi lakója másképp emlékszik a kőre. A 47. szám alatti Parajdi József 1960-tól lakik itt. Akkoriban, gyermekkorában a mai utca végén, akkor még puszta területen, a mostani úttestnek majdnem a közepén, nagy, faragott, négyszögű kőtömb állt, rajta egy kisebb, ugyancsak négyszögű kő. Arra nem emlékszik, volt-e rajta felirat vagy sem. Ekörül játszottak, kergetőztek a gyerekek. A Zsilvölgyi utca akkor még nem ért idáig, csak a Kőmíves Kelemen (Meşterul Manole) utcáig. A Lófő utca helyén füves terület volt, itt rúgták a labdát.
A kisebbik kő egy idő után eltűnt. Parajdi József nem emlékszik, mikor. A nagy követ valóban eltoltál helyéről, majd letaszították a szakadásba. Minden bizonnyal, most is ott van.
1995-ben az utca végén, a Lófő utcára ereszkedő lépcsőtől néhány méterre, hozzáláttak Baliék háza alapjának ásásához. Amint Parajdi József mondta és mutatta, a két vértanú sírja fölötti kettős kő ettől néhány, akár tíz méterre, majdnem az úttest közepén állt. Az alapnak kiásott gödör az esőtől megázott, s a széle beomlott. Ekkor a földből egy koponya, majd több csont került elő. Egyik gyerek, amint Parajdi József mondja, kezében a koponyával szaladgált az utcában. Kiszállt a rendőrség, majd a házépítő szomszéd, Bali szerint, a régészek is kijöttek. Feltárták a sírt. Ecsettel, óvatosan takarították le a csontokat. Parajdi József határozottan két csontvázra emlékszik. Bali szomszéd csak egyre. Nem tudja, kitől származott. Szerinte a második világháború idején lövészárok húzódott a telkén, s az ott elesett katona csontváza került napvilágra.
Az emberi maradványokat végül műanyagzsákba csomagolták és elvitték. Valószínűleg a Régészeti Intézetbe. Jó lenne megtudni, mi lett a sorsuk. Gergely Balázs régész szerint kevés a valószínűsége, hogy megőrizték őket.
Minden jel arra utal, hogy 1849. október 18-án itt volt a kivégzőhely, ahol Tamás András és Sándor László életét vesztette. És itt a két kővel megjelölt sírjuk, melyet Orosz Ferenc 1933-ban megjelent könyvében említ.
Az áldozatokról hosszú évekig nem lehetett megemlékezni. De az elnyomatás ellenére emlékük elevenen élt. 1868-ban, egy évvel a kiegyezés után, a csíki honvédegylet a kivégzés helyéről a Házsongárdi temetőbe akarta vitetni Tamás András hamvait.
„A vértanúhalált szenvedett Tamás András honvédezredes teteme nyughelyéről reméljük, hogy közelebb biztos adatokat fogunk nyerni. A hulla annak idején koporsóba tétetett, s így nyomai könnyebben lesznek feltalálhatók. Az ünnepélyes eltakarítás alkalmával a csíki honvédegylet küldöttség által fogja magát képviseltetni. Azon esetben, ha az átszállítás a köztemetőbe már lehetetlen volna, a csíki honvédegylet folyamodni kíván, engedtessék meg mostani nyugvóhelyen állítani fel az emlékoszlopot s egyúttal kérni fogja nemes Kolozs megyét, hogy az esetben szüntessék meg a gonosztevők vesztőhelyéül használt ama helyet és környékét. Az obeliszket képző emlékrajzon a következő sorok olvashatók: »Kik becsület, honszerelem székely vitézzé avatták / Tamás András honvédezredes hős csontjai nézd itt porladnak / Koszorút a hősnek sírhalmához. Tűzz rá honti babérkoszorút / Emléke legyen örökre áldva. Áldva legyen ő, a vértanú! 1849«
Megragadjuk az alkalmat felhívni a Kolozs megyei és kolozsvári honvédegyletet az emlék felírását eszközölni s munkásságával oda törekedni, hogy a Székelyföld vértanúinak porai minél előbb a vesztőhelyről eltakaríttassanak. Az egyletnek ez gyöngéd és hazafias kötelessége, hogy felszólításunk bizonyosan nem fog siker nélkül maradni.” (Magyar Polgár, 1868. május 1.)
Tervük nem sikerült, Tamás András földi maradványai a kivégzés helyén maradtak. Ennek ellenére 1869-ben, a csíkszéki honvédegylet, több lelkes kolozsvári polgár támogatásával a Házsongárdi temetőben, sír nélküli követ állíttatott Tamás András emlékére. Van, aki ezért tévesen azt állítja, hogy itt is nyugszik. Felirata nem az egy évvel korábban, a Magyar Polgárban közölt lett.
A csíki honvédegylet a kivégzőhelyet gonosztevők vesztőhelyeként említi. Több mint valószínű, a kivégzés után szárnyra kelt alaptalan híresztelésnek köszönhetően. És Kolozsvár ismeretének hiányában. Mert a vesztőhely nem itt volt. A halálra ítélteket 1848-ig az Akasztófa-dombon, a Holdvilág utca (Marinescu) végéhez közeli Gödrös utca (Gropoasă, Colibiţa) végében, a Hajnal utca (Zorilor) elején, a Gyep utca (Pajiştei) fölötti, másképp Agyagdombon végezték ki. A császári hatóság 1849 októberében valószínűleg azért választotta ezt a várostól akkor távoli, a szamosfalvi országúttól délre, félreeső kis magaslatot, mert ez messze volt minden lakott helytől. Itt elkerülhető volt bármilyen zavargás. Ezt a jól áttekinthető, ellenőrizhető helyet senki sem közelíthette meg észrevétlenül, a katonaság tudta nélkül, s itt zavartalanul végrehajthatták az ítéletet.
Az itteni vesztőhelyről szóló híresztelést azután mások is átvették. Egy román szerző például azt állítja, hogy a két vértanú négy román foglyot végeztetett ki ezen a helyen, majd az osztrák császári tábornok, Urban, „háborús bűnösként” ítéltette el és ugyanitt akasztatta fel őket. Állítása téves, mert Tamás András és Sándor László Székelyföldön harcolt. A szabadságharc vérbefojtása után hurcolták őket Kolozsvárra.
Tamás András a forradalom kitörésekor elvállalta, hogy csíkszeredai térparancsnok legyen. 1849. március 7-én Segesvárt Bem alezredesnek nevezte ki. Lándzsás csapatot szervezett, s ennek élén részt vett a sepsiszentgyörgyi csatában. A fegyverletétel után hazatért. Elfogták, Kolozsvárra szállították, ahol a forradalomban való részvétele miatt, felségsértés vádjával halálra ítélték.
Sándor Lászlót gyilkosság vétkéért ítélték halálra. A vád szerint 17 pálosit, akit Székelyudvarhelyre kellett kísérnie, az úton agyonlövetett. Udvarhely felé fegyveres csapat támadt rájuk, hogy a foglyokat kiszabadítsa. Sándor László tüzet vezényelt, s a foglyok meghaltak. A kortársak szerint ezek kegyetlen gyilkosok voltak, akik nőket nyúztak meg elevenen, földobott kisdedeket lándzsával fogtak ki. Sándor Lászlót a szabadságharc bukása után Csíktaplócán fogták el és „a lehető legkíméletlenebb módon hurcolták Kolozsvárra”.
Tehát egyikük sem járt Kolozsvárt, míg ide nem hurcolták és ki nem végezték őket.
Ideje volna földi maradványaik hollétének kiderítése, végső nyughelyre való tétele, továbbá kivégző- és sírhelyük ismeretében ezek illő megjelölése.
Asztalos Lajos. Szabadság (Kolozsvár)

Mára aligha lehet kétséges, hogy az Orbán vezette Magyarországon és a Băsescu-féle Romániában a demokratikus alapjogok megnyirbálása, a hatalmi fékek és ellensúlyok felszámolása, a közintézmények politikai megszállása, a klientelizmus legvadabb formáinak nyilvános intézményesítése gőzerővel folyik. Senkit nem téveszthet meg, hogy az előbbi nagyfőnök parlamenti szavazógéppel, az utóbbi pedig kormányrendeletekkel és felelősségvállalással mellőzi a parlamentarizmust, az eszmék és törvénykezés nyilvános ütköztetésének demokratikus gyakorlatát. Nincs puccs és nincsenek véres utcai ütközetek, de amikor kiépül a rendszer, csak szellemtelen holt betű marad a törvények helyén. Vigyázat, akkor aztán zsarnokság lesz!
Magyari Nándor László
Népszava

Hibát hibára halmoztak a népszámlálók – vélik a szakemberek
Kolozsvári szakértők szerint hibát hibára halmoztak a romániai népszámlálás szervezői, ennek ellenére nem lehet eltekinteni a cenzus eredményeitől, és a borúlátásra sincsen ok.
Nem biztos, hogy reálisak a 2011 októberében végzett romániai népszámlálás nem rég közzétett előzetes adatai, de a politikusoknak ezekkel kell az elkövetkező időszakban dolgozniuk. Több romániai magyar napilap is ezt a megállapítást emelte ki a Számmisztika és számháború című kolozsvári fórumról szóló beszámolójában. A fórumon erdélyi szakértők elemezték a népszámlálás nyilvánosságra hozott adatait.
Magyari Nándor László szociológus, egyetemi oktató a rendezvényen arról beszélt, hogy a népszámlálás nyilvánosságra hozott, ám egyelőre nem végleges adataiban vannak olyan torzítások és hibák is, amelyeket nem lehetett kiszűrni, de szerinte rengeteg olyan hiba is akad, amelyet el lehetett volna kerülni, ha jobban előkészítik a folyamatot, ha odafigyelnek, vagy ha az állam egyáltalán kíváncsi lett volna arra, hogy milyen demográfiai folyamatok játszódtak le az utóbbi tíz évben.
Magyari úgy vélte, nem kell tragikusan értelmezni a magyarság fogyását, ami történt, előre látható volt. Székely István politológus, A Magyar Kisebbség főszerkesztője azt hangsúlyozta, a népszámlálási adatok pontatlansága és viszonylagossága ellenére ez a legpontosabb eszköz, amely a jövő szakpolitikai megtervezéséhez adott. Hozzátette: a szórványmagyarság apadását nem lehet kizárólag külföldi emigrálással és az asszimilációval magyarázni, ebben a belső migrációnak is szerepe van. A szakember ugyanakkor ijesztőnek nevezte, hogy gyakorlatilag az ország aktív lakosságának egyharmada eltűnt.
Míg 2002-ben 1 millió 432 ezer magyar nemzetiségű személyt számláltak Romániában, ez a szám 2011-ben 1 millió 238 ezerre csökkent. Így a jelenleg mintegy 19 milliós Romániában a magyar nemzetiségűek aránya 6,5 százalék.
MTI

Erdély.ma

Megszámoltak, elszámoltak, felszámolnák a számlálókat
Kolozsváron folytatta a népszámlálás tematikájában tartott vitaestjeinek sorát a Szabadelvű Kör. A Népszámlálás 2011–2012. Számmisztika és számháború címmel meghirdetett szerda esti kerekasztal-beszélgetésre Magyari Nándor László, Veres Valér és Péter László szociológusokat, egyetemi oktatókat, valamint Székely Istvánt, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetőjét hívta meg az RMDSZ-platform. A beszélgetést Bognár Zoltán politológus, a Szabadelvű Kör elnöke moderálta, és az eseményen jelenlévő népes hallgatóság között megjelent László Attila alpolgármester, valamint Eckstein-Kovács Péter korábbi RMDSZ-es szenátor is.
A vitaest a tavalyi népszámlálásról és előzetes eredményeiről kívánt szakértői összképet formálni, a prók és kontrák párbeszédében pedig elég nagymértékben a kontrák kerültek túlsúlyba. Felhasználhatóságról, manipulációról, inkompetenciáról, gyászos fogyásról és borúlátás elleni szikrákról egyaránt szó esett a Minerva Művelődési Egyesület előadótermében.
Minél több helyszínen szerveznek vitaestet, annál nagyobb az igény az ilyen jellegű rendezvényekre – közölte Bognár Zoltán politológus, a Szabadelvű Kör elnöke, a beszélgetés moderátora. Az elhangzottak alapján megállapíthattuk: nem meglepő, hogy magas rá az igény, hiszen a számtalan buktató és a manipulatív rendszerfelépítés, ezek mellett pedig a puszta számrengetegből levonható tanulságok olyan mértékben tágítják a népszámlálás és vonatkozásainak kereteit, amelyeket egyhamar nem lehet kimeríteni.
„Minden szerkezetében recseg-ropog”
Magyari Nándor László szociológus a népszámlálási folyamat kritikus értékelését szorgalmazta. Vitaindító beszédében rávilágított arra, hogy a demográfiai, szociológiai és politikai vonatkozásokon kívül számos más vetülete volt a népszámlálásnak, és forráskritikai vonalon igyekezett körvonalazni a tavaly októberben véghezvitt számbavételt. Magáról a folyamatról, a számok felhasználásáról és kisebbségi szempontból vázolta a következtetéseket.
„Nagy kérdőjelekkel és fenntartásokkal kezelem az előzetes eredményeket. A kérdőívek összeállítása, a kérdezőbiztosok felkészültsége és a feladat végrehajtása számos apró hibát szült, ezek összessége pedig hiteltelenné tette a népszámlálást” – fogalmazott a szociológus, aki többek között a lebonyolításra előírt rövid időszakot is kifogásolta. A megjelentek egyetértően bólogattak megjegyzésére, amely szerint az adatok személyes közlése, tehát az autoidentifikációsnak tervezett eljárás is nagy mértékben kifogásolható, az időszakosan és a végleg elköltözöttek száma ugyanis rendkívül képlékeny csoportot képez, amelyet nem kezeltek kellő óvatossággal az illetékesek.
Magyari Nándor László szerint „minden szerkezetében recseg-ropog a népszámlálás”, és nagy bajban lesznek a szakaemberek mintavételkor – például a választói lista összeállítása kapcsán –, ha milliós nagyságrendben nem tudjuk, hol vannak a lakosok.
Nemsokára reális lesz a kimutatás
Veres Valér szociológus hangsúlyozta, hogy a közzé tett adatok ideiglenesek, a végleges számadásban – nem jelentős mértékben ugyan, de – változni fognak a számok. Szerinte a jelenlegi adatok relevánsak ugyan, de nem annyira fontosak, mint amekkorának sokan beállítják.
„A lakhelyváltoztatás terén súlyos elmaradásaink vannak” – mutatott rá az egyik legfontosabb tanulságra a szociológus. A nyilvántartások elavultsága elkeserítő, a megyénkénti lebontásban például helyenként nevetséges adatokkal találkozhatunk, mert „az emberek turistaként távoznak”, és akár néhány hetes külföldön tartózkodás esetében is torzulnak a statisztikák. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nemzetiségi hovatartozásukat be nem vallók csoportja sosem látott magas értéket mutat: tíz évvel ezelőtt mintegy kétezren hallgatták el etnikai identitásukat, 2011-ben viszont közel 60 ezren – hangsúlyozta Veres Valér és Magyari Nándor László.
Veres Valér szerint a ma még túlzó számokról tanúskodó előzetes adatokat komolyan vehetjük bizonyos szempontból: „A migráció olyan mértékű, hogy hamarosan tényleg valósak lesznek a számok”.
„Adatkonstrukciós gyakorlat”
Péter László szociológus nem demográfiai, hanem inkább társadalmi reflexiók vonalán értekezett a tavalyi népszámlálás kapcsán. Négy pilléren lépegetve vázolta kifogásait, észrevételeit. Elsőként a szuburbanizációs folyamatra hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy érdekes lenne egy arról szóló tanulmány, amely például a Kolozsvár 40 km-es körzetében megfigyelhető népességmozgásról szolgál adatokkal. Kiemelt szempont a vendégmunka kapcsán tapasztalt külföldön tartózkodás, és ugyancsak érdekes tény, hogy – bár emelkedett – a becslésekhez képest még mindig jóval alacsonyabb a romák száma. Vitatható az Országos Statisztikai Intézet (INS) hozzáállása, annak ténykedése is.
Péter László szerint nemcsak standardizálni kell a külföldön tartózkodást ellenőrző rendszert, hanem kompatibilissá is kell tenni a célországok ugyanezt vizsgáló rendszerével.
„Szociológiai felmérések alapján olyan országban élünk, ahol óriási a bizalmatlansági index. Tízből kilenc ember nem bízik a másikban” – mutatott rá a szociológus. Ez a tény is kétségeket ébreszt annak tekintetében, hogy mi mehetett végbe, amikor nem személyesen kérték az egyes polgártól annak adatait. A szociológus szerint a tavalyi népszámlálás inkább nevezhető adatkonstrukciós gyakorlatnak, mintsem a népesség profi szintű számbavételének. Meglátása szerint a módszerek összekeverése helyett az összeszámolásra meghatározott időtartamot kellett volna meghosszabbítani akkor, amikor látták, hogy súlyos szervezési problémákkal szembesülnek a kérdezőbiztosok és az adatfeldolgozók. Veres Valér szerint az anyagi vonzat miatt nem tolták ki az időkorlátokat.
A nagy szám a kelet-európai szándék
Székely István, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője a népszámlálás intézményének védelmére sietett a szerdai beszélgetésen. „Fogadjuk el, hogy közös Európai Unióban nem lehet a külföldön tartózkodókról pontos számot kapni, és ebből kell kiindulnunk” – szólít fel a szakember. Székely István elismeri, hogy nem volt alkalmas az a módszer, amellyel az ország határain kívül tartózkodó állampolgárokat akarták összeszámolni, de hangsúlyozta, hogy e mögött nem hátsó szándék húzódik meg, mindössze a fent említett tényező az oka.
Székely István azt is hangsúlyozta, hogy utolsó száz métereken változott az eljárás azokra vonatkozóan, akik külföldön tartózkodtak a számbavétel idején. Az EU meghatározta, hogy aki 12 hónapnál hosszabb ideje él az ország határain kívül, azt a célországban számolják össze, tehát a tartósan külföldön tartózkodók nem sorolhatók Románia lakosságához. Végül azonban úgy döntöttek, hogy aki az utolsó naptári évben egyszer is hazajött, azt romániai lakosként számolhatják el.
A szakember szerint Kelet-Európában az a szándék, hogy minél nagyobb legyen a lakosság száma. László Attila alpolgármester szerint jelentős erőfeszítéseket tettek egyes kérdezőbiztosok annak érdekében, hogy minél több személyt számoljanak össze azok közül is, akik nincsenek itthon.
„Ki kéne rúgni az egészet”
Parázs vita nem alakult ki a beszélgetésen, de azt sem mondhatjuk, hogy a meghívottak simogatták volna az érintetteket ott, ahol inkább „szópofozkodás” kívánkozott ki. „Nem lennék elnéző a népszámlálás intézményével, sem azokkal szemben, akik lebonyolították. Ez egy zárt, »szekus« intézmény még mindig, és a politikumnak mihamarabb be kellene avatkoznia. Ki kéne rúgni az egészet és felsózni a helyüket. Szükséges az Országos Statisztikai Intézet teljes átszervezése” – mondta Magyari Nándor László, figyelmeztetve arra is, hogy sürgető a bevándorlási politika gatyába rázása, ugyanakkor a romák integrációjának is a fontos feladatok listájára kell kerülnie.
Korábbi népszámlálások közzé nem tételével, illetve a jelenlegi adatok körüli „titoktartással” kapcsolatban Székely István megjegyezte, hogy a titokban tartott adatok az OSH „dugipénzét” képezik. Elszomorító szerinte is, hogy nem biztosítottak az ország egyes alapinformációi.
Kolozsvári vonatkozások
Több szempontból világítottak rá a kolozsvári magyarság számbeli és aránybeli csökkenésére is, és felemás véleményeket hallhattunk annak tekintetében, hogy mit jelent a 16 százalékos részarány. Mindenki egyetértett abban, hogy Kolozsvár a csökkent létszámmal és aránnyal is „magyarabb” város, mint korábban, Funar idejében.
A nyelvtörvény által biztosított feltételek veszélyeztetettségéről is szó esett. Ennek kapcsán Székely István arról a felvidéki precedensről beszélt, amely alapján Szlovákia az EU kérésére 20-ról 15 százalékra csökkentette azt a kisebbségi lakossági küszöböt, amelynél kötelező a kisebbségiek anyanyelvének használata a közigazgatásban. Románia lassan két és fél éve késik ezzel a jelentéssel, így „védekezve” az EU-s intézkedés ellen. Veres Valér arra hívta fel a figyelmet, hogy több országban is bevett eljárás, hogy a kisebbség arányától függetlenül egy meghatározott abszolút szám – 10 000 lakos – fölött a helység nevét többnyelvű tábla jelzi.
Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos szerint az abszolút szám megállapításához és gyakorlatba ültetéséhez nem volt meg a kellő politikai akarat Romániában, de bízik benne, hogy a közeljövőben ez is megoldódik.
László Attila alpolgármester elmondta, 360–400-as nagyságrendben stabilizálódott a magyar nevet viselő gyermekek születésének száma Kolozsváron, egy korábbi – lapunknak adott – nyilatkozatában pedig rámutatott, hogy évente 400–500 magyar fiatalt kellene nyernie a kolozsvári magyarságnak a fogyás megállításához – nemcsak születésekből, hanem ide „csalogatott” egyetemisták soraiból is. Az alpolgármester szerint az ingatlanok és a lakások fejezete megbízható a népszámlálási adatok közül, a többihez azonban rengeteg torz szám került be.
Eckstein-Kovács Péter korábbi RMDSZ-es szenátor drámának éli meg a 10 ezres fogyást, de meglátása szerint minőséget kell rendelnünk a szám mellé, és ha 14 százalékra csökken a magyarság aránya, akkor is meg kell őrizzük „láthatóságunkat”.
Ugyanezt állapította meg Székely István is a romániai összmagyarság kapcsán: „Nem szabad azon gondolkodnunk, hogy ki kapcsolja le utoljára a villanyt, de újra kell gondolnunk a közpolitikákat. Ki kell dolgoznunk a nyugdíjkorhatár nem folyamatos, hanem drasztikus emelését, gyermekjárulékokat kell biztosítanunk, adójóváírást eszközölnünk, részmunkaidőt bevezetnünk” – vallja a politológus. Ellenkező esetben – ahogyan többek szájából is elhangzott – „mi” már nem fogunk nyugdíjt kapni.
Magyari Nándor László szerint nincs miért kétségbeesni, ehelyett ki kell józanodnunk, és ki kell dolgoznunk olyan politikai módszereket, amelyek visszaszorítják, majd pedig megállítják a népességfogyást.
KOVÁCS HONT IMRE
Szabadság (Kolozsvár)

Orbán Viktor videón üzent EMNP küldöttgyűlésnek
Videóüzenetben köszöntötte az Erdélyi Magyar Néppárt első országos küldöttgyűlését Orbán Viktor Miniszterelnök.
Orbán Viktor a Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt és a magyar kormány nevében köszöntötte a küldöttgyűlést. Elmondta, olyan emberek gyülekeznek a teremben, akikkel régről ismerik egymást, és olyanok, akikkel régi beteljesületlen álmaik vannak. “Olyan álmok, mint az autonómia, mint az egész Kárpát-medencére kiteljesedő magyar állampolgárság, és a végrehajtás előtt álló Mikó Imre-terv” – jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor azt kívánta az EMNP küldötteinek, állják meg a helyüket a gyorsan változó Kárpát-medencei politikai életben, hogy maradhassanak egymásnak jó bajtársai, a közös álmokat, közös célokat közösen vihessék sikerre.
Tőkés László Erdély-központú politizálást kért
Erdély-központú politizálásra biztatta az első országos küldöttgyűlését tartó Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) a párt védnöke, Tőkés László.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az erdélyi magyar közösség erdélyiségét és magyarságát egyaránt hangsúlyozta.
”Ragaszkodunk szülőföldünkhöz, hagyományainkhoz, kultúránkhoz, és soha semmilyen körülmények között nem tagadjuk meg nemzetünket. (...) Szülőföldünk fontosabb mint Bukarest” – jelentette ki Tőkés. Úgy vélte, a közösség felelőssége abban áll, hogy értékeit továbbörökítse az utódoknak. Márton Árontól és Kós Károlytól vett idézetekkel támasztotta alá, hogy a célokért mindenki munkájára szükség van. “Dolgoznunk kell, ha élni akarunk. Élni akarunk, tehát dolgozni fogunk” – idézte Kós Károlyt a volt püspök.
Tőkés László a magyar kormánnyal szemben megmutatkozó európai közhangulatról is említést tett. A hazaárulással rokon megnyilvánulásnak tekintette, hogy Andor László, az Európai Bizottság magyar tagja nem vett részt a bizottság ülésén, amikor Magyarországról tárgyaltak, élesen bírálta az Európai Parlament magyar képviselőit, akik országuk ellen szólaltak fel a strasbourgi vitában. A védnök arról is beszélt, hogy nem szeretik hazájukat, akik “muníciót szállítanak” az ostromlók számára. Tőkés László úgy vélte, amiként Románia népét sújtja, hogy a korrupció miatt az ország mindeddig nem csatlakozhatott a schengeni térséghez, úgy Magyarország népét sújtja az EU által indított kötelezettségszegési eljárás. “A haza szolgálatára kell szövetkezni” – vonta le a következtetést Tőkés. Úgy vélte, a románok és a magyarok egymás stratégiai partnerei lehetnek ebben a régióban. Megemlítette, Romániát a korrupcióval átszőtt kormányai vitték csődbe, ennek az árát azonban az állampolgárokkal fizettetik meg. “Nem mehet ez így sokáig tovább” – jelentette ki. Azt is hozzátette, “drága mulatság” a központosított homogén román nemzetállam fenntartása. Románia állami szerkezete versenyképtelen, polgárai nem érzik magukénak azt, hiszen úgy látják, a megkérdezésük nélkül döntenek róluk. Az EMNT elnöke arra is kitért, hogy élni kell az Európai Unióban a polgári kezdeményezés lehetőségével, és el kell érni, hogy az unió lépjen fel a tagállamaiban élő kisebbségek védelmében.
Toró T. Tibor letette ideiglenes elnöki mandátumát
Ideiglenes elnöki beszámolója végén letette mandátumát Toró T. Tibor, és bejelentette, újabb mandátumot kér a küldöttgyűléstől. Toró T. Tibor egy kronológia áttekintésével idézte fel az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megalakulása, életre hívása történetét. Amint emlékeztetett, több mint egy évvel ezelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) határozott a pártalapításról. „Romániában nehéz pártot alapítani, főleg, ha azt erdélyinek, magyarnak és néppártnak hívják” – mondta Toró. Mint fogalmazott, a bürokratikus jogrendszer sokat hátráltatta a munkát, ráadásul két újság is sajtókampányt indított a születő párt ellen.
Megemlítette, hogy a pártbejegyzés óta közel száz helyi szervezet és 12 megyei szervezet alakult, és további 76 helyi szervezet megalakulása van folyamatban. “Nyugodt lelkiismerettel állhatok itt önök előtt” – jelentette ki az ideiglenes elnök majd letette az ideiglenes mandátumát.
Hozzátette, készen áll folytatni a munkát. “Száz nap áll a rendelkezésünkre, hogy az első vizsgát, a helyhatósági választásokét sikerrel vegyük, és fél évünk van a másodikig, a parlamenti választásokig” – foglalta össze a párt előtt álló feladatokat Toró T. Tibor.
Németh Zsolt: megérett az idő a román-magyar stratégiai szövetségre
Az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai országos közgyűlésén részt vevő Németh Zsolt egy rögtönzött sajtótájékoztatón kijelentette, megérett az idő a román-magyar stratégiai szövetségre. A magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Tőkés Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, új helyzet alakult ki a térségben. “Úgy értékeljük: megérett az idő arra, hogy stratégiai szövetségként értelmezzük a magyar-román kapcsolatokat” – jelentette ki. Hozzátette, nem csupán taktikai, átmeneti egymásrautaltság mutatkozik a két ország között. Szerinte mind a közép-európai építkezés szempontjából, mind a közös Európa-politika szempontjából fontos, hogy sikerül-e megvalósítani a stratégiai szövetséget. Az államtitkár úgy értékelte, a két kormányban megvan az erre irányuló politikai akarat. Azt is hozzátette, az őszre esedékes romániai parlamenti választások legfontosabb kérdése, hogy megmarad-e a választások után is a politikai akarat a román oldalon.
Németh Zsolt utalt arra, hogy Mihai Razvan Ungureanu román miniszterelnök a napokban levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, és ő is ugyanebben a szellemben látja a román-magyar együttműködést. Újságírói kérdésre azt is megemlítette, a két ország kapcsolataiban megkerülhetetlen a romániai magyarság kérdése, de ebben a vonatkozásban is biztatóak a bukaresti jelzések. Hozzátette, Cristian Diaconescu román külügyminiszter meghívására március 8-án Bukarestbe utazik Martonyi János külügyminiszter.
Újságírói kérdésre Németh Zsolt úgy vélekedett, az EMNP hozzájárulhat ahhoz, hogy megújuljon az erdélyi magyar politika. Hangsúlyozta, az erdélyi magyar politikát az összefogás kell hogy jellemezze. “Úgy érzékelem, az új RMDSZ-elnök (Kelemen Hunor) megválasztása óta az együttműködési hajlandóság erősödött” – jelentette ki Németh Zsolt.
Tőkés László az erdélyi magyarság aggasztó fogyására figyelmeztetett. Megemlítette: 25 év alatt félmillióval apadt a romániai magyar közösség. Tőkés buta propagandának tartotta annak a hangoztatását, hogy a románok fogyásával arányos volt a magyar közösség fogyása. “Nem vigasztal, hogy a románok is rosszul állnak” – jelentette ki az EMNP védnöke.
Ma.hu

Toró T. Tibort választotta elnökévé az Erdélyi Magyar Néppárt
A korábbi ideiglenes elnököt, Toró T. Tibort választotta elnökévé szombaton, első országos küldöttgyűlésén az Erdélyi Magyar Néppárt. Toró – akinek nem volt ellenjelöltje – a szervezet előtt álló legelső két vizsgájának a közelgő helyhatósági és parlamenti választásokat nevezte meg. A küldöttgyűlés elfogadta a párt keretprogramját, amely a „Megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek” címet viseli. Az ülésen Tőkés László Erdély-központú politizálásra biztatta a pártot. Orbán Viktor videóüzenetében köszöntötte a küldöttgyűlést.
Noha az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első országos küldöttgyűlésén kiemelt helyen szerepelt az idei romániai választásokra való felkészülés, a tanácskozáson érdekes módon kevés szó hangzott el a rivális magyar alakulatokról. A Csíkszeredában szombaton rendezett pártkongresszusra leginkább az volt a jellemző, hogy a tavaly ősszel bejegyzett alakulat egyelőre inkább önmagával, a szervezetépítéssel van elfoglalva, semmint a „politikai konkurencia” bírálatával.
Védnöki nyitóbeszédében – nem kis meglepetésre – eltekintett ettől Tőkés László is, aki a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából először is a bukaresti hatalomba „visszaszivárgó” utódkommunistákra, a romániai korrupcióra, a Boc-kormány foganatosította megszorító intézkedésekre zúdított össztüzet. A néppárt létrehozását több mint egy éve szorgalmazó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Erdély-központú politizálásra biztatta a fiatal alakulat politikusait. „Új alapokra kell helyeznünk a politikánkat. Először is szögezzük le: szülőföldünk fontosabb, mint Bukarest. Ne azt magyarázzák nekünk Bukarestből, hogy valamit éppen miért nem lehet megcsinálni, hanem azt fogadtassuk el Bukarestben, hogy Erdélyt miért akarjuk mi saját döntéseink alapján, saját erőnkből, saját munkánk révén megépíteni. Csakis így hozhatjuk létre autonómiánkat” – szögezte le a Csíki Játékszínben összesereglett több mint háromszáz küldött előtt az európai parlamenti képviselő.
Tőkés arra figyelmeztette őket, csalóka remény volna abban bízni, hogy a júniusi helyhatósági és őszi parlamenti választások alkalmával nagyot fog változni a világ. „Nem az a lényeg, hogy hány tanácsosunk, polgármesterünk vagy képviselőnk lesz, mert láthattuk, hogy a kicsinyhitű emberekből a sok is elégtelen. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít” – jelentette ki a volt református püspök, hozzátéve: akkor fog változni a világ, ha a következő négy évben az EMNP politikusai állhatatosan, fáradhatatlanul és a közösség szolgálatában elkötelezik magukat a munkára. Tőkés egyébként a hazaárulással határos megnyilvánulásnak nevezte, hogy Andor László, az Európai Bizottság magyar tagja nem vett részt a bizottság ülésén, amikor Magyarországról tárgyaltak, továbbá hogy az EP magyar szocialista képviselői országuk ellen szólaltak fel a strasbourgi vitában.
„Képletesen ki kell tiltani őket Erdélyből” – jelentette ki a politikus, kiváltva hallgatósága egyetértését. Miután Sándor Krisztina, az EMNT nemrég megválasztott ügyvezető elnöke hitet tett a nemzeti tanács és a néppárt közötti stratégiai partnerség folytatásának szükségessége mellett, Orbán Viktor videoüzenetben szólt a küldöttgyűléshez. A magyar kormányfő helytállást, a közös álmokból fakadó célok közös sikerre vitelét kívánta az EMNP küldötteinek, akiket jó bajtársaknak nevezett. Felszólalásában Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikai államtitkárság helyettes államtitkára az öngondoskodás képességét emelte ki, fontosnak nevezve, hogy a közösségnek legyen lehetősége az önálló cselekvésre, más szóval az autonómiára.
Répás leszögezte, a magyar kormány nem a kettős mércében, hanem az egyenlő elbírálásban hisz, ugyanakkor továbbra is támogatni fogja a külhoni magyar közösségeket, az intézményépítést. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke beszédében úgy vélekedett, a Székelyföldet az erdélyi magyarság belső anyaországává kell tenni, míg Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora az értelmiség támogatásának fontosságát hangsúlyozta. Mircea Toma, az Active Watch médiafigyelő ügynökség vezetője vázolta a választási csalások és az etnikai gyűlöletre felbujtó politikai diskurzusok megelőzésére vállalkozó civil paktumot, majd újfajta autonómiaküzdelemre, a korrupciótól mentes autonóm Erdély megteremtésére biztatta az új alakulatot.
Keretprogram eszmékkel és tervekkel
Toró T. Tibor, az EMNP ideiglenes elnöke az elmúlt egy év tevékenységéről szóló számadásában elmondta, a 12 megyei mellett közel száz helyi szervezet alakult (a Székelyföldön 42, Közép-Erdélyben 10, a Partiumban 35), a következő időszakban pedig további 70 helyi szervezet létrehozását tervezik. „Száz nap áll a rendelkezésünkre, hogy az első vizsgát sikerrel vegyük, és még fél évünk van a másodikig, a parlamenti választásokig” – összegzett Toró. Az általa, később pedig a programalkotó munkabizottság vezetője, Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár által bemutatott keretprogram hét fejezetben határozza meg az alakulat eszmerendszerét, tisztázza kitűzött céljait, és elhelyezi tevékenységét a romániai, erdélyi és európai közéleti-politikai közegben. A Megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek című dokumentum alapvetésében a program leszögezi: bíznak benne, hogy az erdélyi magyarok megfogyatkozva is képesek saját sorsuk alakítására. „A nemzetállami kormánynak való szolgai kiszolgáltatottság helyett Erdély-központú politizálást akarunk folytatni” – áll a dokumentumban, amely az erdélyi magyarokat a különböző autonómiaformákban részesülő, hagyományaira és értékrendjére támaszkodó, az egységes Kárpát-medencei magyar nemzet szerves részeként élő közösségként írja le.
Az EMNP politikai irányvonalát az európai jobbközép pártok családján belül alakítja, elődjének pedig a két világháború közötti Országos Magyar Pártot tekinti. A formáció által legfontosabbnak tekintett értékek a szabadság, a család, az erdélyiség, a nemzet és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia. A romániai államreform sarkalatos elemeit rögzítő fejezetben az EMNP a túlburjánzó bürokrácia leépítését és a legmélyebb szintekre kiterjedő regionalizációt hangsúlyozza, a választásokon bevezetné az etnikai arányosság elvét a kisebbségek számára, s ennek alapján a megfelelő számú elkülönített mandátumért egy nemzeti közösség politikai szervezetei egymással mérkőznének meg. Az erdélyi régiókról szóló programrész a Székelyföldet önálló történelmi és kulturális hagyományai alapján sajátos jogállású önkormányzati jogkörökkel ruházná fel, ugyanakkor a régióban helyi kisebbséget alkotó románság számára biztosítaná a kulturális autonómiát.
A dokumentum Kolozsvárt Erdély fővárosának tekinti, ahol olyan magyar nyelvű felsőoktatást kell megvalósítani, amely az erdélyi magyar magaskultúrát az európai szellemi és tudományos értékek vérkeringésében tartja. A dokumentum a Partiumot a nyugati integráció elősegítőjének, a román–magyar határ mindkét oldalát átfogó kulturális és gazdasági tér megteremtőjének nevezi. Az erdélyi magyar politikában egy, a verseny és az együttműködés viszonyára vonatkozó, hoszszabb távot szolgáló „erdélyi stabilitási egyezmény” megalkotását szorgalmazza, a kormányzati szerepvállalásról pedig kijelenti: csak szigorúan betartott koalíciós programok alapján tartja elképzelhetőnek, de a parlamenti képviseletet és az önkormányzati politikát fontosabbnak tekinti a hatalomban való öncélú részvételnél.
Verseny és együttműködés
A küldöttgyűlés közben rendezett sajtótájékoztatóján Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy vélekedett, az EMNP hozzájárulhat ahhoz, hogy megújuljon az erdélyi magyar politika, ezt a politikát pedig az összefogás kell hogy jellemezze.
A fideszes politikus reményének adott hangot, miszerint az idei választásokon az erdélyi magyarság megerősödik az önkormányzatokban és a bukaresti törvényhozásban egyaránt, továbbá leszögezte: a budapesti kormány az erdélyi magyar közösségre bízza, mely alakulatokat támogatják szavazataikkal a helyhatósági és parlamenti megmérettetésen. „Úgy érzékelem, Kelemen Hunor új RMDSZ-elnök megválasztása óta az együttműködési hajlandóság erősödött” – jelentette ki Németh Zsolt.
Ugyanezen a rögtönzött sajtótájékoztatón Tőkés László már nem kímélte az RMDSZ-t, amelyet olyan posztkommunista pártnak nevezett, amely szerves részét képezi a román posztkommunista rendszernek. Szerinte a szövetség azért szállt be az Ungureanu-kormányba, hogy a kormányzati pozícióban a kezében tudja tartani az önkormányzati választásokat. „Úgy gondolkoznak, hogy le kell radírozni bennünket a politikai térképről, de tévednek. Erdélyben megérett a helyzet a politikai rendszerváltozásra, amit az RMDSZ eddig megakadályozott, az EMNP mostani küldöttgyűlése ennek a magyar politikai rendszerváltásnak a nyitánya” – mondta Tőkés.
Eközben a küldöttgyűlés megválasztotta az EMNP elnökségét: a 312 leadott szavazatból az elnöki posztért egyedül induló Toró T. Tibor kutatófizikus 309 voksot kapott, és a kongresszus megerősítette az elnökség többi tagja, Gergely Balázs, Papp Előd, Szilágyi Zsolt és Zatykó Gyula mandátumát is. Megválasztása után Toró elmondta, hamarosan Bukarestbe és Budapestre indulnak ismerkedési körútra, és miközben valamennyi romániai parlamenti párttal tárgyalnának, Budapesten csak a Magyar Szocialista Párttal nem látják az együttműködés lehetőségét.
Bejelentette, az EMNT-vel közösen elindítják az Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetemet, amely a párt önkormányzati képviselőjelöltjeit készíti fel a választásokra és az önkormányzati munkára, kezdeményezik ugyanakkor az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum újraélesztését. Toró megismételte, hogy a választásokon a verseny és az együttműködés egészséges ötvözésére törekednek a többi magyar párttal – ilyen megegyezésre törekszenek például Marosvásárhelyen –, önálló jelöltjeiket a következő hetekben tárják a nyilvánosság elé, ugyanakkor még nem állítottak fel mércét a tekintetben, hogy hány mandátumot kívánnak megszerezni a júniusi megmérettetésen. Toró hangsúlyozta azt is, semmi alapja nincs annak a „riogatásnak”, miszerint a romániai magyarság kieshet a parlamentből.
„Ezt ki kell törölni az emberek fejéből, tudatosítani kell, hogy 17 olyan választókerület van, ahol a magyarság többségben él, nem beszélve a hat képviselői és három szenátori mandátumot jelentő alternatív küszöb meglétéről” – mutatott rá az elnök. Szilágyi Zsolt külügyekért és a nemzetpolitikáért felelős alelnök elmondta, az EMNP felvételét kéri az Európai Néppártba, másrészt folytatja harcát a Verespatakra tervezett ciántechnológiás bányaprojekt ellen.
A küldöttgyűlést köszöntve Németh Zsolt úgy vélekedett, az a feladat hárul az EMNP-re, hogy megállítsa a magyarságot a zuhanásban. „Ma az látszik, hogy az EMNP nélkül nincsen megállás a lejtőn” – fogalmazott a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, hozzátéve: a fiatal alakulatnak a demográfiára, a magyar–román kapcsolatokra és a romániai magyar politika többi játékosára kell tekintettel lennie. Németh megállapította azt is, hogy a megkapaszkodás csakis az RMDSZ-szel együttműködve, az együttműködésre törekedve lehetséges.
(Toró: verseny és együttműködés a választásokon: Megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor elmondta, hamarosan Bukarestbe és Budapestre is ismerkedési körútra indulnak. Bukarestben valamennyi parlamenti párttal tárgyalnának, Budapesten csak a Magyar Szocialista Párttal nem látják az együttműködés lehetőségét. Toró bejelentette, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen elindítják az Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetemet, amely a párt önkormányzati képviselőjelöltjeit készíti fel a választásokra és az önkormányzati munkára. Kezdeményezik ugyanakkor a magyar politikai szervezetek Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumának az újraélesztését. Elismételte, a választásokon a verseny és az együttműködés egészséges egyvelegére törekednek a többi magyar párttal. Mint megemlítette, a színmagyar Székelyudvarhelyen jelölteket állítanak, Marosvásárhelyen a megegyezést keresik a többi magyar politikai szervezettel.)
Rostás Szabolcs, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Az Orbán-kormány sem tart örökké
A szlovákiak parlamenti választások újra ráirányították figyelmet a külhoni magyar pártok alapvető problémájára, arra, hogy ez etnikai képviselet fenntartása hosszú távon tarthatatlan. Az Orbán-kormány nem fogadja el a szlovák-magyar Híd-Most pártot, mint a felvidéki magyarok képviseletét. A Magyar Koalíció Pártjának parlamenten kívülre rekedését sokan az orbáni nemzetpolitika csődjeként értelmezik.
A transzetnikus párt gondolata nem népszerű egyetlen szomszédos ország magyar politikai elitje számára sem. Dr. Magyari Nándor László, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára, szociológus nemrég egy tanulmányt adott közzé egy erdélyi transzetnikus párt szükségességéről, miközben három magyar párt indul nemsokára versenybe a magyarok voksaiért. Magyari állítja: kellene egy új párt, a civil mozgalmak nem képesek a problémák orvoslására.
- Van-e köze a Híd 2010-es sikerének ahhoz, hogy 2011 végén romániai viszonylatban is felvetette a transzetnikus párt szükségességét?
-Tanulmányomban abból indultam ki, hogy a romániai politikai viszonyok és közélet jelenlegi helyzetében a változtatás szükségessége egyre nyilvánvalóbb. Azt fogalmaztam meg, hogy az elmúlt húsz évben lezajlott rendszerváltás romániai viszonylatban is csődhöz vezetett, a globális válság hatásai mellett mindenekelőtt a demokrácia intézményeinek gyengesége, a mindent felülíró korrupciós láncolatok, hiteltelenné és népszerűtlenné tették mind a román, mind a romániai magyar politikai formációkat, és végül magát a politikai mezőnyt is lejáratták. Azt kezdtem vizsgálni, vajon milyen módon lehetne elképzelni a politikai és közéleti rendszer szanálását, mi lehetne a kiút a jelenlegi helyzetből? Úgy látom, hogy az az etnonacionalista keret (és itt ez alatt minden meglevő romániai magyar párt vagy formáció alapvető doktrínáját értem), amelyben a régióbeli kisebbségi politizálás kialakult, és amelybe immár egy új politikusnemzedék beleszocializálódott, nem folytatható.
Arra a következtetésre jutottam, hogy azok a gazdasági, politikai, társadalmi és környezeti stb. problémák, amelyeket az utóbbi időben láthattunk felmerülni, mind a szélesebb régió, mind a romániai magyar társadalom szintjén, a domináns etnonacionális keretben nem megoldhatóak. Más keretet és más megoldásokat kell keresnünk a válság, a globális kihívások, a környezeti problémák, a jóléti állam intézményeinek fenntartásában stb., ezért kell(ene) radikálisan átalakítani a kialakult intézményi rendszert. Ezért gondolom úgy, hogy a Híd-Most egy fél lépéssel előttünk jár, amennyiben sikerült nem csak etnikum-specifikusan elgondolni a pártépítés lehetőségét. A legfőbb érvet a transzetnikus párt mellett abban látom, hogy lehetőséget teremt az etnikai törésvonalak mentén való politizálás meghaladására, arra, hogy a szimbolikus politizálástól a probléma-megoldó politizálás felé mozdítsa el a színteret, próbálja újragondolni a közélet működését, és lépjen túl az etnikailag szegmentált politikai kultúrán.
- Lát annyi együttműködési hajlandóságot a romániai felek között, hogy a politikai gyakorlat szintjén is működőképessé váljon ez az eszme?
- Az eddigi kísérletek (melyek nem pártalapítást, hanem értelmiségi műhelyeket, a kulturális elit párbeszéd-kísérleteit jelentették, és civil társadalmi mozgalmakat céloztak, mint például a kolozsvari Provincia kétnyelvű lap, vagy a temesvári Interkulturális Társaság, körül kialakult értelmiségi csoportok) kudarca, vagy legalábbis háttérbe szorulása okot ad a pesszimizmusra. Hiszem, hogy új pártra van szükség, mert a civil társadalmi mozgalmak rendre csődöt mondanak, vagy legalábbis kiszámíthatatlanná és instabilakká válnak, ha behatolnak a politika kényszerű, fölé- és alárendeltségekkel, hatalmi pozíciókkal és “önkéntes alávetettségek” által strukturált világába. A társadalom versus állam szembenállás civil társadalmi oldala – legalábbis Európának ezen a térfelén – alulmarad a politikai kényszerek, a politikai hatalommal való megmérkőzésben, ezért a politikai mezőnyön belülről, de a rendszer átstrukturálását célként megfogalmazva lehet újragondolni a politikai (köz)életet, lehet hatékonyan tenni a fennálló viszonyok átalakításáért. Ezért gondolom, hogy van igény, és van esély egy működőképes interetnikus párt létrehozására Erdélyben (is).
A jelenlegi politizálás paradigmáiból való kiábrándultság olyan méretű (a szavazók mintegy felének nincs pártpreferenciája, nem is venne részt a szavazáson, stb.), hogy biztosan helye lenne egy olyan pártnak, mely új problémafelvetéseket követve próbálna meg pragmatikusan közelíteni a régió sajátos kihívásaihoz, újra végiggondolva “közös ügyeinket”. Ráadásul én egy regionális, azaz Erdély-centrikus transzetnikus párt lehetőségét feszegetem, amely a nemzeti elköteleződést egy regionálisra, egyfajta erdélyi közös “patriotizmusra” cserélné. Ez utóbbi biztosan gyengébb kötődést jelent a nemzeti szolidaiításnál, azaz emocionálisan, szentimentálisan kevésbé erős töltetű, de több helyet hagy a racionális, sőt újító gondolkodásnak és cselekvésnek.
- A demográfiai viszonyok eleve behatárolják az etnikai pártok távlatait. Szlovákiában a magyar közösség 9 százalékos, Romániában 6,1, a többiben meg eleve mélyen parlamenti küszöb alatt van. Emellett ott van a természetes igény az ideológiai alapú választásra – mert jelenleg ugyebár csak szavaznak, nem választanak a külhoni magyarok, ha meg kívánják őrizni parlamenti képviseletüket. És ott van az a sajátos abszurd is, hogy minden sikeres etnikai párt eredményeivel maga alatt vágja a fát, az ifjú generáció már nem is tudja, milyen volt nyelvi-kisebbségi jogok nélkül, egyáltalán nem tekinti az RMDSZ/MKP/VMSZ, stb. nehezen kiharcolt eredményének. Elég egy jól kiötlött választójogi törvénymódosítás és máris képviselet nélkül van a közösség, még akkor is, ha egyetlen pártot indít. Mi következik: transzetnikus párt, vagy a kisebbség szépen betagozódik a többségi pártok mentén?
- Én is arra gondolok, hogy “normális körülmények között” az etnikai pártok, miután eredményeket érnek el, elvesztik mozgósító képességük jórészét. Az eredmények pedig annál törékenyebbek, minél inkább csupán egy-egy kisebbségi párt védelme alatt állnak, nem intézményesen és szervesülten épülnek be a demokratikus intézmények rendszerébe. Annyiszor mondták már, hogy az RMDSZ politikájának garanciája a romániai magyarság, hogy a legfőbb partner a romániai magyar szavazó, hogy az emberek elfelejtik: a kisebbségi jogok legfontosabb garanciája a demokratikus jog- és intézményrendszer. Éppen a politikai rendszer törékenysége mutatja, hogy a jogok megtartásának garanciái a “románok”, azaz a többség kezében vannak, mint ahogy az ország demokratikus intézményeit az itteni magyarok hitelesítik, és adott esetben védik meg. Erre kellene, illetve lehetne alapozni a transzetnikus pártot. Jól látszik – többek között -, hogy a ma aktuális MOGYE-ügy (a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának létrehozása körül kialakult konfliktus) azért jelent különös problémát, mert nem alakult ki konszenzus az oktatási törvény kapcsán (a kormány és benne az RMDSZ, felelősségvállalással, parlamenti vita nélkül erőltette át a törvényt). Másrészt pedig nincs mögötte az akadémiai közösség megegyezése, illetve a legtöbb kívülállónak fogalma sincs, hogy miről is folyik a vita. Nos ebben a helyzetben könnyű etnikai konfliktust szítani, itt lenne mit keresnie egy erdélyi transzetnikus pártnak, az interkulturális kommunikációs készségnek
- Az Orbán-kormány álláspontja szerint az egyetlen üdvözítő, magyar szempontból elfogadható képviselet az etnikai alapú magyar párt, vagyis a két világháború között és rendszerváltás utáni sikeres modell, ami úgy túnik, nem éltethető sokáig. Ki téved: az Orbán-kormány vagy azok akik állítják, hogy előbb-utóbb el kell fogadniuk, hogy Bugár Béla ugyanolyan magyar, mint Duray Miklós, Markó Béla és Kelemen Hunor sem kevésbé magyar, mint Tőkés László?
- Az Orbán-kormány múlékony (sőt míg fennáll is erősen változékony), a paradigmaváltás szükségessége nem függ a pillanatnyi politikai- vagy pártpreferenciáktól. A váltás szükségessége a társadalmi folyamatok, a gazdasági kihívások a válságból való kilábalási esélyek, a megújulás kérdése.
- Véleménye szerint ebben a válaszút helyzetben mi lenne a magyar kormány feladata, a nemzetpolitika célja? Tudna-e, és ha igen miben, segíteni az egyre nehezebb helyzetben lévő külhoni magyar kisebbségi közösségeknek?
- Tudna, ha éppenséggel nem a meglevő intézmények szétdúlásával, a politikai bosszúval, a kicsinyes kliensrendszer kiépítésének kisded játékaival lenne elfoglalva. Képzeljük el ezzel szemben, hogy mennyire más lenne, ha minden területen – így az intézményépítés, azaz érdekképviseleti ténykedés területén is – a szükségszerű innovációra adna támogatást. Miért ne járhatnának a kisebbségi magyar értelmiségiek és szakértők az élen a krízis meghaladása stratégiájának kidolgozásában, regionális szinten? Én a kialakult válságban az értelmiségiek restségét, a dolgok végiggondolását elódázni akaró, értelmiségi nyavalygást is fontos tényezőnek gondolom, hát ezt kellene meghaladni. Ehhez jól jönne a támogatás, de hát....
- Minek tulajdonítja, hogy minden külhoni magyar párt jobboldalinak vallja magát csak egyeseket az ellenfél és Budapest lekommunistáz, de attól mind néppártiak? Romániában most három jobboldali párt küzd meg a választók kegyeiért. Budapest közülük egyet segít. És Híd sincs, amely nevető negyedikként befuthatna.
- Nincs itt a helye annak, hogy részletesen kifejtsem a kelet-európai baloldal elutasításának történeti hátterét, de mindenesetre ez a negatív sztori még mindig marginalizálja (ha nem éppen partvonalon kívülre helyezi) az egyenlőség, és a társadalmi szolidaritás eszméjét. Nem szükséges időben sokkal hátrább menni ahhoz, hogy belássuk: a rendszerváltásban szerephez jutó, magukat szocialistának mondó, de például romániai vonatkozásban többnyire neoliberális politikát, nacionalista és populista diskurzust folytató újgazdagokkal teletűzdelt párt, nagyban hozzájárult a baloldaliság lejáratásához. Másfelől pedig, és a romániai magyar politikai mezőny azért billent végletesen jobbra, mert az etnonacionalista politizálási keret egyedüliként való elterjedése és megerősödése mást nem tett lehetővé. Mi szociológusok két évtizede mérjük azt, hogy a romániai magyarok legfontosabb problémái a gazdasági és szociális kérdéskörbe sorolódnak, és ahelyett, hogy ezekre az igényekre válaszolnának a politikai formációk, “autonómia-versenyt” folytatnak.
Olyan retorikai elemekkel élnek, melyek a hétköznapi emberek számára nem relevánsak, sok a benne a “nemzeti” és “magyar” és “székely”, és “haza”, és “dicső múlt”, stb. és nagyon kevés a pragmatikus elem. Ez a szellemi restséggel is kapcsolatos, mert mindig könnyebb a dolgokat nacionalista retorikával elfedni, mint azokat racionálisan végiggondolni. Aztán jönnek a pofonok, most például a népszámlálás kapcsán is, mert ugyan, józanésszel gondolkodva, ki ne tapasztalhatta volna a fogyásunkat? Ha a politikai elit nem teszi kampánytémává az ügyet, akkor talán racionálisan beszélgethetnénk, vitatkozhatnánk a népfogyatkozásról, talán még segíthetnénk is annak mérséklését, pragmatikus programokkal (nota bene, nem csak mi fogyunk, íme egy nem csak etnikum-specifikus kérdéskör, mely minden itt élőt érint).
Szóval gyakorlati meggondolásokból is, hosszú távon elfogadhatatlannak vélem, a politikai paletta végzetes jobbra billenését, én egy transzetnikus baloldali-liberális párt létrejöttében bízom, mely képes lenne kiegyenlíteni, vagy visszabillenteni az elcsúszott mezőnyt.
Gál Mária
Népszava

Könyv az egykori püspök botrányos magánéletéről
Tőkés: van-e tovább?
„Két ember kezében van Tőkés László sorsa: Orbán Viktoréban és Kelemen Hunoréban.” Így összegezte a napokban megjelent új Tőkés-kötet következményeit Kelemen Attila, a kolozsvári Transindex kiadója, aki vitairattal reagált a kiadványra. PARÁSZKA BORÓKA írása.
A Tőkés László magánéletéről szóló könyv nem érte váratlanul az erdélyi magyar közösséget. Nem is lepte meg, hiszen olyan információkat tartalmaz, amelyek évek óta ott éltek a köztudatban. Az egykori püspök vitákkal, botrányokkal kísért válása majdnem teljesen a nyilvánosság előtt zajlott. Az ahhoz vezető konfliktusokról, a későbbi EP-alelnök viselkedéséről válófélben lévő felesége, Joó Edith juttatott el feljegyzéseket a sajtónak, egyházi elöljáróknak. Ezeknek jelentős része az Andrassew-könyv törzsanyaga, s évek óta fent van a világhálón, érintőlegesen cikkezett azokról a romániai magyar sajtó is.
Mindaz, amivel most szerkesztett, rendszerezett formában szembesült az olvasó, ismert, de sokak által, sokféle megfontolásból mellőzött információ volt. A kötet megjelenése annyiban teremtett új helyzetet, hogy tartalma immár nem tekinthető semmisnek, lényegtelennek: a könyv a boltokba került, megrendelhető, terjeszthető. Nagyon sokan meg is rendelik, terjesztik: ez lett az első erdélyi magyar politikai botránykönyv.
A Tőkés mögött álló Erdélyi Magyar Néppárt öt nappal a kötet megjelenése után sajtónyilatkozatban tiltakozott a kiadvány és annak „liberális gyűlöletimportja” ellen. A néppárti szöveget Sándor Krisztina az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként ellenjegyzi, és úgy fogalmaz, hogy a szerző, illetve a kötetet Budapesten bemutató Kuncze Gábor „hazugságkampányt folytat az erdélyi magyarok ellen, Andrassew és Kuncze ismét bizonyítja, hogy a hazugság az ő igazi otthonuk, s mert Magyarországon már senkinek sem kellenek, ezért most másutt próbálkoznak. Joggal tehető fel a kérdés: ugyan miért most, kampányban folyamodnak a Securitate által kedvelt eszközhöz, a hazugság fegyveréhez? Ki volt a megrendelőjük? Kitől kapta Andrassew és Kuncze a megbízást? Ki pénzelte őket? Kinek az érdekeit képviselik a förtelmes, erkölcsileg minősíthetetlen munkájukkal? Ki fizetett azért, hogy Erdélyben minden lelkészhez, paphoz, polgármesterhez eljusson postai úton a szerény számítások szerint is több ezer kötet – ismeretlen feladótól?” – sorolja a vádló kérdéseket a kommüniké.
Tőkés László személyesen érdemben nem reagált a könyvre, de pert indított a szerző, illetve a romániai terjesztők ellen. Romániában azért, mert rontja a hitelét a május eleje óta tartó választási kampányban a kiadvány. Szembesült azonban azzal, hogy milyen következményei lehetnek a dokumentumok megjelentetésének. Három nappal a kötet budapesti bemutatója után, Szilágy megyei kampánykörútján két fiatal lépett hozzá, és dedikáltatni akarta vele a róla szóló kötetet. Szemtanúk szerint Tőkés úgy reagált: „farizeusok”, és feldúltan visszavonult az őt kísérő EMNP-s csapat körébe. Nem kommentálta egyelőre az RMDSZ sem az ellenzékének kampányoló Tőkés László botrányos ügyét. A szövetség láthatólag igyekszik távolságot tartani, hiszen deklaráltan nem kíván negatív kampányeszközökhöz folyamodni az idei választási harcban.
Demeter Szilárd, Tőkés sajtóközpontjának irányítója úgy tudja, ismeretlen feladó több ezer ingyenpéldányt küldött szét a könyvből lelkészeknek és olyanoknak, akik részt vesznek a romániai magyar közéletben. Ilyen „terítés” tényét egyelőre nem bizonyították, Demeter azt állítja, szúrópróbaszerűen kérdeztek meg embereket, és többektől kapták azt a választ, hogy érkezett hozzájuk a könyvből. Az EMNP-ből többen tudni vélik: nem az országos RMDSZ-kampány része a kötet, azt csupán a Tőkéssel éles ellentétben álló Bihar megyei tagszervezet támogatta és terjeszti.
Andrassew Iván nem zárja ki annak lehetőségét, hogy valakik kampánycéllal terjesztik a művét, de az ismeretlen feladókról semmit sem tud, mint ahogyan azt is hangsúlyozza: dokumentumkötetét nem a romániai kampányra időzítette, eredetileg azért írta, mert felmerült: esetleg Tőkés László lehet Schmitt Pál utódja. Szintén EMNP-s vélemény azonban, hogy az időzítés azért történt, hogy „megakasszák” az RMDSZ ellenzékének a kampányát.
Demeter Szilárd úgy tudja: a kötet előkészítéséről és megjelenéséről tudott a Kövér László által támogatott Szász Jenő, aki mögött a romániai magyar szavazatokért az EMNP és az RMDSZ mellett harmadikként ringbe szálló Magyar Polgári Párt áll. Szász – ugyancsak Demeter Szilárd szerint – maga terjesztette a Joó Edith által rendelkezésére bocsátott, leleplezőnek szánt dokumentumokat a sajtónak. Az utóbbi hetekben élesedik a konfliktus nemcsak az RMDSZ és az ellenzéke kötött, de a két ellenzéki párt is egymásnak feszült: a Tőkés körüli botrányra – amelyet közvetve tehát Szász Jenő és Kövér László gerjeszt – ezért is irányul most rendkívüli figyelem.
A könyv megjelenésének fontosságát sem a bírálók, sem a támogatók nem vitatják. Andrassew Iván korábbi nyilatkozataiban azt hangsúlyozta, Tőkés tulajdonképpen „karakter-öngyilkosságot” követett el, mert bár tudomása volt a magánéletéről szóló információk terjedéséről, azokra nem reagált. Demeter Szilárd azt mondja: az egykori püspök, EP-alelnök készült a magánéletét érintő „coming outra”, de ennek lehetőségét elvette tőle a most megjelent kötet. A könyvet ismertető vagy bíráló szerzők, mint például a Kolozsváron élő szociológus-politológus, Magyari Nándor László úgy fogalmazott, a munka „fércmű”, és így valójában alkalmatlan a Tőkés életművével, politikai-közéleti felelősségével kapcsolatos szembesítésre. Ugyanakkor megsért egy olyan, két évtizede általánosan elfogadott erdélyi magyar közéleti normát, amelyet eddig pártállástól függetlenül mindenki tiszteletben tartott: a politikai vita részévé emeli a politikus magánéletét.
Kelemen Attila szintén azt hangsúlyozza: egy jobban átgondolt, alaposabban megírt munkával, amely tényleg látni engedi Tőkés László valódi személyiségét, környezetét, a közéleti szereplései mögötti magánéletét, hatékonyabb lehetett volna ez a vállalkozás. Andrassew Iván a felvetésekre úgy reagált: ezt a könyvet igazából egy erdélyi szerzőnek kellett volna megírnia, erre a feladatra azonban a romániai nyilvánosságban dolgozók – jelentős részben az Erdélyben tapasztalható öncenzúra, továbbá a Fidesz miatti, határon átszivárgó félelem miatt – nem vállalkoztak. Kelemen Attila viszont úgy látja: míg Magyarországon már majdnem mindent lehet, ha politikai vitákról, érdekekről van szó, hiszen szétestek a normarendszerek, addig Erdélyben még tartja magát néhány elv, ezért bírálja Andrassew könyvét tulajdonképpen az erdélyi baloldali-liberális elit is.
Függetlenül az Andrassew-kötet megítélésétől, tény: a szellem kiszabadult a palackból. Tőkés László politikai jövője több szempontból is megkérdőjelezhetővé vált. Nemcsak azért, mert rávetül a családon belüli erőszak árnyéka, hiszen a gyanú szerint méltatlanul bánt feleségével és gyermekeivel. Megítélése azért romlik érezhetően napról napra, mert a kirobbant botránnyal sem tud mit kezdeni: a radikalizmusáról, határozott fellépéséről ismert politikus egyre bizonytalanabbnak, politikai szempontból egyre erőtlenebbnek mutatkozik. Láthatóan kicsúszott a kezéből saját magánéletének az irányítása. Eddig egyetlen nyilatkozata volt az Andrassew-kötettel kapcsolatban. „Nem olvastam. Nem méltó, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Hányingerem van az olyan politikai támadásoktól, amelyek belegázolnak az ember magánéletébe” – fogalmazott Tőkés. Aki, úgy tűnik, még nem tudja, van-e tovább élet számára a kötet után – politikán innen és magánéleten túl. 168 Óra

Ki ütött először vissza?
Mi okozta a negatív fordulatot a román–magyar államközi kapcsolatokban? Mi az esélye és a feltétele annak, hogy Budapest és Bukarest viszonya normalizálódjék? A kérdésekre Cseke Péter Tamás két kolozsvári társadalomkutató, MAGYARI NÁNDOR LÁSZLÓ és VASILE DâNCU segítségével kereste a választ az Erdélyi Riport 2012/23. számában.
A magyar–román kapcsolatok a 20. században egyszer sem voltak olyan jók, mint az elmúlt két évben, és a „baljós jelek ellenére” remélhetőleg a továbbiakban sem szenvednek komolyabb sérelmet. Az értékelés Martonyi János magyar külügyminiszteré, és a romániai választási kampány vége előtt néhány nappal hangzott el, amikor a bukaresti sajtó még Kövér László magyar házelnök újabb erdélyi látogatásától volt hangos. A Martonyi által emlegetett „baljós jelekből” bőven akadt az elmúlt hetekben: a politikusi nyilatkozatok szintjén a bukaresti kormányváltás után és különösen a választási kampány előrehaladtával naponta egy-egy fokkal hidegült a viszony a két ország között.
MOGYE, Nyirő, Kövér Elsőként a magyar miniszterelnök éreztette a negatív fordulatot az államközi kapcsolatokban, néhány nappal a szociál–liberális Ponta-kabinet beiktatása után. Orbán Viktor május elején egy rádióinterjúban úgy fogalmazott: „Új helyzet van Magyarország keleti határainál magyarügyben, és egész Európának figyelnie kell, nehogy itt, a közép-európai térségben hirtelen nemzeti ellenségeskedések irányába forduljon az élet”. A politikus arra reagált, hogy az új román kormány első intézkedéseivel megakadályozta a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának a létrehozását, majd az új román hatalom nyilvánvalóvá tette, hogy a parlamentben 2005 óta elakadt kisebbségi törvényt a kulturális autonómia fejezete nélkül kívánja elfogadtatni. Két héttel később, a romániai választási kampány kellős közepén Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetési kísérlete már nyílt román–magyar diplomáciai konfliktushoz vezetett. A bukaresti külügyminisztérium bekérette a magyar nagykövetet, mert az író hamvai Romániába hozatalának egyik szervezője a Magyar Országgyűlés Hivatala volt. A román kormány és személyesen a miniszterelnök nyilvánvalóvá tette: ellenzik és elítélik az általuk románellenesnek, antiszemitának és fasisztaszimpatizánsnak tartott Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet. A hatóságok el is követtek mindent, hogy a szertartást megakadályozzák: a prefektus megtámadta a közigazgatási bíróságon az újratemetéshez szükséges városházi okmányt, a székelyudvarhelyi eseményre érkező magyarországi autókat pedig – a hamvakat keresve – a rendőrök átkutatták. Ekkor hallatta hangját először Kövér László magyar házelnök, az újratemetés védnöke, aki a történtek után azt mondta: „derült égből villámcsapásként jött az új román kormánynak ez a meglehetősen barátságtalan, civilizálatlan, barbár viselkedése”, miszerint egy halottól akarják megtagadni azt a jogot, hogy saját szülőföldjében nyugodhasson. Victor Ponta román miniszterelnök válaszul arra szólította fel Orbán Viktort, határolódjon el a magyar házelnök Romániával kapcsolatos kijelentéseitől, s kérjen bocsánatot Magyarország nevében Bukaresttől. A bocsánatkérés elmaradt, a magyar kormányfő sajtófőnöke révén közölte: Budapest kegyeleti kérdésnek tekinti Nyirő újratemetését. Orbán Viktornak egyébként alkalma lett volna személyesen is beszélni a történtekről Victor Pontával, ugyanis éppen abban az időszakban Bukarestben tartózkodott egy konferencián. Azonban csak Traian Băsescu államfővel tárgyalt a román fővárosban, Ponta kormányfővel csupán egy kézfogás erejéig került kontaktusba. A Nyirő-ügyben tett nyilatkozatai után Bukarest már nyíltan ellenezte, hogy Kövér László a választási kampány finisében újra Erdélybe látogasson, ezúttal a Magyar Polgári Pártnak kampányolni. A román parlament két házának elnökei levélben kérték, álljon el szándékától, s miután a magyarországi politikus mégis megérkezett a marosvásárhelyi repülőtérre, Victor Ponta közölte: akár nemkívánatos személlyé is nyilváníthatják, ha nem tartja be a törvényeket. Utóbb a román kormányfő kijelentette, Kövér László „nem barátja” Romániának, nem lett volna mit keresnie egy uniós tagállamban választási kampány idején, és látogatásával megsértette a tisztelet és a jószomszédi viszony normáit. A magyar házelnökről mindez lepergett. Erdélyi kampánykörútja végén kijelentette: a román politikusok bíráló nyilatkozatai ellenére reméli, hogy a kampány elmúltával a magyar–román kapcsolatok visszatérnek a bukaresti kormányváltást megelőző mederbe.
Dâncu: ez csak tűzijáték Vasile Dâncu kolozsvári szociológus, az IRES közvélemény-kutató cég vezetője szerint a magyar–román kapcsolatokat nem a bukaresti, hanem a budapesti kormányváltást megelőző mederbe kellene visszaterelni, mert úgy véli, a román–magyar viszony elhidegülése Orbán Viktor hatalomra kerüléséhez köthető. „Emlékezetes, hogy annak idején a Fidesz-kormány első lépéseit megütközéssel fogadták Brüsszelben. Szinte általánossá vált az a vélemény, hogy Orbánék vezetésével Magyarország kisodródik Európából, s e percepció hatására Bukarestből is más szemmel kezdték nézni Budapestet” – magyarázta az Erdélyi Riportnak. Ennek ellenére Dâncu úgy látja, hogy a két ország kapcsolatai az Orbán-kormány első két évében, 2010-ben és 2011-ben sem voltak rosszak, a negatív fordulat az idei romániai helyhatósági választási kampány kezdetével esett egybe. „Ekkor hangzottak el az első, Bukarestet bíráló megjegyzések Budapesten. Következett a magyar házelnök erdélyi látogatása a kampány kellős közepén, és ez már jelentősen terhelte a két ország viszonyát” – jelentette ki. Felvetésünkre a szociológus elismerte: a bukaresti kormányváltásnak is volt szerepe a román–magyar államközi kapcsolatok elhidegülésében. „Nem tekinthetünk el attól, hogy Romániában baloldali kormány került hatalomra. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az új bukaresti vezetők alkatilag másként viszonyultak a jobboldali budapesti kormányhoz” – vélekedett. Dâncu nem hinné, hogy Budapest és Bukarest viszonya egyhamar normalizálódni fog. „Ne feledjük, Romániában alig ért véget a kampány, máris újabb választások következnek. Nem hiszem, hogy ebben az évben a feszültségek csökkennének, ám azt sem gondolom, hogy a két ország viszonya teljesen elmérgesedne” – fogalmazott. Összegzésképpen leszögezte: a román–magyar viszony nem alapjaiban romlott meg. „Amit ezekben a hetekben, hónapokban látunk és látni fogunk, az csak tűzijáték. Zajos és látványos, de nincs végzetes hatása a két ország viszonyára” – jelentette ki.
Magyari: manipulációk, provokációk Vasile Dâncuhoz hasonlóan Magyari Nándor László szociológus is úgy véli, hogy a két ország kapcsolatában a magyar kormányváltás hozott fordulatot. „Azóta nincsenek közös kormányülések. Ezzel Orbán elsősorban az akkor kormányon levő RMDSZ-nek küldött erős üzenetet arról, hogy nem ők a favoritok, más Erdély-politika következik, mint addig volt, a Fidesz új erdélyi magyar partnereket keres és hoz létre, akikkel együttműködjön” – mondta az Erdélyi Riportnak.
A szociológus emlékeztetett: a román–magyar viszonyt a közös nemzetközi intézményrendszerhez (NATO, EU) tartozás határozza meg, nem a kampányban tapasztalható provokációk. „Olyan provokációk, amelyeket a magyar kormány, mellesleg egy nem kormánytag pártvezér, kihívóan arrogáns viselkedésének eltűrésével támogat” – jegyezte meg. A román kormány szerinte belpolitikai meggondolásokból, de a pozitív külföldi megítélés reményében is civilizáltabban kezeli a kérdést.
Magyari „műbalhénak” tartja a két ország vezetői közötti üzenetváltásokat a romániai választási kampány ideje alatt. Szerinte a magyar kormányzat, illetve a román külpolitikai vezetés és a román államfő eltérő belpolitikai érdekei „szennyezik” az államközi viszonyt. „Közrejátszik ebben a magyar kormánypártoknak az erdélyi magyarság megosztását célzó, az egyik versengő felet preferáló magatartása, cinikus és alig leplezett kampányolása az MPP-EMNP oldalán, egyszóval a magyarországi pártok megváltozott Erdély-politikája” – tette hozzá. A szociológus Orbán Viktor és Traian Băsescu „voluntarista, kiszámíthatatlan politikai magatartásával”, kettős nyelvezetével magyarázza a vitákat. Szerinte sem Orbán, sem Băsescu nem képes államférfiként viselkedni, és a kormányközi kapcsolatokat a személyes viszonyaiknak rendelik alá. „Az egyik fél elnézi, sőt támogatja is, hogy az erdélyi magyar társadalmat és politikai mezőnyt szétdúlja a másik. Közben Orbán segédkezet nyújt Băsescunak a Ponta elleni belháborújában” – magyarázta. Ezért Magyari szerint a román–magyar viszony nem alapjaiban mérgezett, csak a manipuláció és provokáció teszi feszülté. „Megjavítható” – szögezte le.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Magyari Nándor László
A SZŐCS ISTVÁN ÜGY
Szekus bűz és Stockholm-szindróma
(Az árulás olyan, mint egy vihar, archetipikus dimenziók – de van felelősség. Az áruló felelőssége, hogy vállalja az árulást. Apám nem vállalta. Esterházy Péter, Javított kiadás)
Fontosnak tartom az üldözöttek és üldözők megkülönböztetését még akkor is, ha jól tudom, egyesek felváltva (vagy akár párhuzamosan – igen, a besúgókat is besúgták, feljelentették) voltak üldözöttek és üldözők.
Talán éppen jókor robbant ki a legutóbbi “szekus-ügy” a rommagyar médiában, és aztán a Stefano Bottoni vitaindítója nyomán, az értelmiségi közokoskodásban is ahhoz, hogy közhaszna legyen, hiszen a politikában és a közéletben éppen egy “új kezdetnél” tartunk és jó lenne összegezni, értékelni és komolyan venni a “rendszerváltás bukását” és az értelmiség ebben viselt felelősségét. Márpedig egy ilyenfajta kijózanodás a szekusmúlthoz való viszonyunk tisztázása nélkül ismét tévútra vezethet, a sötét rengetegben való bolyongás egy újabb generációra is kiterjedhet, anélkül, hogy a miértekhez és a hogyanokhoz jottányit is közelebb kerülnénk.
Hozzászólásomban én a leginkább két dolgot követek, egyfelől, hogy a. megpróbálom a magam módján értelmezni a szekusmúlt egynéhány, mondjuk úgy értelmiségi, a közélettel kapcsolatos vonatkozását, és másfelől b. kitágítva a horizontot, összekapcsolni a jelenségnél szélesebb társadalmi-közéleti kontextussal, mely viszont – legalábbis olvasatomban – nagyon is kapcsolódik a szekus-ügyhöz és bűzhöz egyaránt. Ja, és el ne feledjem, a végére hagytam néhány provokatív kérdést és kommentárt, már csak azért is, hogy az elvontabb és távolságtartóbb felvetéseim ne keveredjenek a konkrét kritikai megjegyzésekkel, és persze azért is, hogy fejtegetéseim nehogy puszta monológgá legyenek. (Aki személyes vallomást szeretne olvasni „üldöztetésemről”, illetve a témában elkövetett gyér kutatásaim eredményeiről, annak most csalódást fogok okozni, nem fogok erről módszeresen vagy történetmondásszerűen semmit szólni – work in progress.)
Aktuális gondolatok a létezett szekuról és kiszolgálóiról
Nincs az a tapasztalat vagy elméleti tudás, mely egyszer s mindenkorra meghatározhatná a Romániában létezett, szovjet mintára alapított kommunista politikai rendőrség célját, jellegét, sőt végső értelmét. Lehetetlen kifürkészni egy olyan totalitarista intézmény árnyalt és eligazító raison d’etre-jét (ha értelmes dologról beszélünk egyáltalán), mely több évtizeden át termelte ugyan a félelmet, a kollektív rettegést, de amely a ’89-es gyors változásokat követően hirtelen megszűnt (illetve sokak szerint csak átalakult).
Mindenesetre a szekuritáté által épített piramis, hál’istennek torzóban maradt, végkifejlete nem ismeretes. A szekuritáté olyanfajta totális intézmény volt, annak mindenféle működési és hierarchizált intézményi kultúrájával együtt, melyről a legelfogulatlanabb elemzők is csak azt mondják, hogy ez volt a kommunista párt és rezsim “felfegyverzett karja”, a legfőbb erőszakszervezet, vagy legalábbis az első a sok között (rendőrség, munkásőrség, stb.).
Érdekes viták folynak arról, hogy például a párt parancsolt-e a szekunak vagy (legalábbis egyes helyzetekben) ez éppen fordítva történt, vagy hogy valójában a szervezetnek köszönhető-e, hogy a Ceausescu rendszer az utolsó volt Közép-Kelet-Európában, mely nem lépett a (mérsékelt vagy radikálisabb) szocialista reformok útjára, és bukásához véres harcok vezettek, vagy sem?
Az viszont világos – és én csak erről a legutolsó szakaszról, a Ceausescu-rezsim szekujáról szólok most -, hogy az intézmény mindenben követte a pártvezér utasításait, a “kondukátor” hatalmának, a nacionál-kommunista diktatúrának a legfontosabb eszköze volt. A szeku olyan elnyomó szerv volt, mely nemcsak a jelenleg érvényes nemzetközi emberjogi szabályozások és előírásoknak nem felelne meg, hanem a legtöbbször a létezett szocialista rendszerben érvényben levő alkotmányos és egyéb törvényes előírásoknak sem.
Aki a szekuval együttműködött – akár belsősként, akár külsősként, akár jól megfizetett pribékként, akár részmunkaidőben kis pénzért, jelentéktelen besúgóként, akár ingyenes, hazafias elkötelezettségből, meggyőződéses kommunistaként, vagy megzsaroltsága, megfenyegetettsége okán, stb. – az a rendszer kiszolgálója, fenntartója és újratermelője, az elnyomó hatalom cinkosa volt. Különbséget kell tenni a részvétel mélysége és praktikus vonatkozásai alapján a szekuval közreműködők között, hiszen nem mind voltak egyformák, sem morális, sem semmilyen más szempontból, de mindannyian láncszemek voltak, kisebb-nagyobb fontosabb vagy kevésbé fontos fogaskerekei, vagy transzmissziós szíjjai, a nacionál-kommunista rendszernek.
Ezért demarkációs vonalat kell(ene) húznunk köztük és az üldözöttek – legyenek azok egyszerű megfigyeltek, igazi disszidensek, el nem kötelezettek, ésatöbbi, ésatöbbi – között. Fontosnak tartom az üldözöttek és üldözők megkülönböztetését még akkor is, ha jól tudom, egyesek felváltva (vagy akár párhuzamosan – igen, a besúgókat is besúgták, feljelentették miegymás!) voltak üldözöttek és üldözők, vagy megfordítva, üldözöttekből lettek jelentők, stb.
Ha a különbségtételt elmulasztjuk, ha a demarkációs vonalat felfüggesztjük, értelmetlenné válik a szekuról való bármilyen fajta narratíva, felesleges időfecsérlés a besúgó-vita, de biztosan elmarad a “megtisztulás” is. Természetesen helye van és értelmes minden olyan elemzés, árnyalás, adat- és információgyűjtés-, és közlés, és végül nyilvános értelmezés, mely segít világosabbá tenni a jelenséget. De hangsúlyoznám, hogy csak akkor, ha az üldözötteket üldözötteknek, az üldözőket pedig akként nevezzük meg (és ez milyen jól klappol a formállogika arisztotelészi tételére, nemde?). Ugyanezen ráció révén különbséget kell(ene) tennünk a leleplezett együttműködők (ismét csak bármelyik intézményes részvételi formáról legyen szó) és az őket leleplező áldozatok között, minden összemosás nemcsak morálisan megengedhetetlen, de a formállogika szabályainak felfüggesztését eredményezi: téves ítélet.
Mielőtt kiterjeszteném a kontextust, hadd szóljak a rommagyarság és a szeku kapcsolatának felettébb speciális vagy legalábbis partikuláris voltáról. Úgy vélem, Katherin Verdery (Lásd. Katherine Verdery, National Ideology under Socialism: Idenity and Cultural Politics in Ceauşescu's Romania, University of California Press, 1991.) a cseusiszta rendszer leglényegesebb elemét, ha úgy tetszik központi magját (hard core) ragadta meg, bemutatván, hogy a már akkor is anakronisztikus kommunista és a nacionalista eszmék és indulatok hogyan, és mennyire sikeresen fonódtak össze a cseusizmusban. Ebből pedig egyenesen következett a nacionalizmus-ellenes, vagy nem román nacionalizmust fenntartó, stb. “elemek” kíméletlen üldözése, a “magyar anyanyelvű román állampolgárok”-kal szembeni alapvető bizalmatlanság, a rommagyar értelmiség fokozott üldöztetése és változatos eszközökkel való kivéreztetése.
Ez a szándék világosan megmutatkozott abban, hogy a szekun belül külön ügyosztály foglalkozott az ”irredenta, sovén és magyar nacionalista” kérdéskörrel, és az is logikusnak látszik, hogy szinte minden rommagyar értelmiségi “megfigyelt” vagy üldözött volt, vagy besúgó, vagy eltérő időpontokban, vagy párhuzamosan mindkettő. Rommagyarnak, meg pláne értelmiséginek lenni különösen nagy kitettséget jelentett a szekus-kapcsolatok létrejöttére, elsősorban az üldöztetésre, megfélemlítésre, rettegésben tartásra, stb., de persze az informátorrá válásra is, hogy cinikusan fogalmazzak, égető nagy igény volt ezen az oldalon is a “jó”, “megbízható”, hálózati emberekre.
b. Értelmiségi zombijaink
A tágabb összefüggéseket keresve, amelyekben a szekus-jelenség értelmezhető, sőt ami azzal kecsegtet, hogy megértsük, miért is fontos erről gondolkodni vagy vitázni manapság, abból érdemes kiindulni, hogy a létezett szocializmusok kudarcának társadalmi oka mindenekelőtt az volt, hogy bizalmatlanságra, félelemre és általános fenyegetettségre, és a legkevésbé sem a bizalomra épültek.
Ez a jelleg, nagyon rövid szakaszoktól eltekintve, végigkísérte a rendszer történelmét, és ebben az összefüggésben a szovjet típusú elnyomó szervek legfőbb hivatása a közbizalom, sőt a magánéleti bizalom minden áron és válogatatlan eszközökkel való felszámolása volt. Nem tudhatjuk, hogy a cseusiszta terror végül hová vezetett volna, szerencsénkre a végkifejlet előtt kimúlt, ezért a szeku intézményi története is egy vége nincs történet. Azt hiszem, hogy a legtöbb megfigyelési és üldözési dosszié végül sehova nem vezetett, viszonylag keveseket hurcoltak meg, a kiterjedt besúgói, informátori, tartótiszti hálózat kiterjedtségéhez képest, mint ahogy az “igazi” disszidens is kevés volt. Társadalmi léptékben viszont a szeku áldatlan tevékenységének köszönhetően példátlanul elmélyült és kiterjedt a személyes, és különösképpen a közéleti bizalmatlanság.
Csak sejtéseink és esetleg vitáink vannak arról, hogy a volt szeku tényleg felszámolódott, vagy “tovább él”, intézményileg átalakulva, de mentalitásában ugyanúgy, vagy esetleg hálózatai a jelenleg működő gazdasági és politikai korrupciós hálózatokká metamorfozálódtak, stb. Ez utóbbi jelenség részben megmagyarázza, hogy milyen óriási ellenállás alakult ki a szeku és szekusok leleplezésével szemben, hogy mennyire elhúzódott a lusztrációs szabályozás, hogy későn indult az átvilágító bizottság, és továbbra is átláthatatlanok az adatlehívási eljárások, hiányosak a mappák, kampányszerűek és célzatosak a leleplezések, hallatlanul nehézkesek és hosszantartók az “igazolási” procedúrák, stb., stb. És igaz lehet az is, hogy a leleplezést az önmagát túlélt szekus struktúrákkal, az átvett (resapált) szekustisztekkel és a hivatásos besúgókkal kellett volna kezdeni, de persze a védettséget éppen ők élvezik, ha másként nem, hát gazdasági hatalmuknál fogva.
Az viszont meglehetősen világos, hogy a közbizalom szintje társadalmunkban hallatlanul alacsony, a bonyolult és sokszintű bizalmatlanság a posztszocialista társadalom, azaz a rendszerváltás bukásának egyik központi előidézője, másfelől pedig a kudarc biztos markere. A szekusok (ide értek ismét minden rendű és rangút) leleplezése, módszereik feltárása pedig éppen azért korparancs, mert enélkül egy helyben topogunk a közbizalom visszaépítésével.
Van a kérdésnek újfent egy rommagyar értelmiségi vonatkozása. Úgy tűnik, hogy a leleplezésekkel szembeni ellenállás és a leleplezők időről-időre való aposztrofálása (üldözött és üldöző összetévesztése), csak szűkebb, pszichológiai értelemben kollektív Stockholm-szindróma. Ha csak a túszejtővel való nehezen magyarázható szolidaritási pszichózisról lenne szó, ezt poszttraumatikus kezeléssel már kezelni lehetett volna.
De van itt egy másik vonatkozás is, a jelenség szociológiai értelemben azzal függ össze, hogy társadalmunk megmaradt úgynevezett “státus társadalomnak”, különösen az értelmiségi osztályunk hordozza és őrzi ezt a jelleget. Teszi ezt azon az áron is, hogy minduntalan elvtelen szerecsenmosdatásra kényszerül, amikor “köztiszteletnek örvendő” volt besúgókat védelmez. Erre utal – meglátásom szerint – Könczei Csongor cikkében, amikor a “senkik” és “valakik” metaforával illeti az értelmiségi szcéna résztvevőit, de ezt próbálja leírni a “fent” és “lent” jelzővel illethető társadalomra tett javaslat, melyet még a nyolcvanas években alkalmazott az akkori csíkszeredai “antropológus csoport” és amelyet Bíró A. Zoltán máig hangsúlyoz (Lásd. KAM, Közösség és társadalmi környezet, Janus, 1990, VII.).
A leleplezés ellenesek (már akiknek nincs félnivalója, vagy nem az utódhálózatok tagjai) valójában nem az egyes informátorokat, vagy más kollaboránsokat, vagy azok tetteit védik, hanem azt a feudális rendet, melyet egyedül elfogadhatónak tartanak, a társadalomnak a “valakikre” és a “senkikre” történő eredendő elosztását, annak újratermelését végzik. Jó húsz éve ezt Konrád és Szelényi tárgyilagosan úgy fogalmazták meg, hogy nálunk a mainstream “értelmiség társadalmi és politikai jellege ‘etatista’ vagy ‘káder’ maradt” (Konrád György-Szelényi Iván, Értelmiség és dominancia a posztkommunista társadalmakban, Politikatudományi Szemle 1992).
Azt hiszem, a további elemzést és a vita keretét ebben az irányban kellene és lehetséges bővíteni, az értelmiség és a rommagyar társadalom posztkolonialista típusú kölcsönös zombifikációját lenne célszerű megállítani. Mbembe az ilyen jellegű zombifikációval a posztkoloniális társadalmakat jellemzi, mondván, hogy a hatalmasok és a kiszolgáltatottak az állami kényszer folytán kénytelenek egyazon élettéren osztozni, egymást kölcsönösen elfogadni, mert nincs más választás.
Ebben a megkettőzöttségben és kényszerű összezártságban végül mind a felsőbbség (a „valakik” osztálya) mind az alattvalók (a „senkik”) kölcsönösen tehetetlenné válnak, zombifikálódnak, és hozzájárulnak az általános tehetetlenség és bizalmatlanság fenntartásához, illetve újratermeléséhez. Sem a főnökségnek, sem az alattvalóknak nincs önálló akarata, csak a kölcsönös zombifikáció aktorai (Mbembe Achille, On the Postcolony, Berkeley UP, 2001).
A mi kis rommgyar társadalmunk, a maga egyre fokozódó bezártságával és marginalizálódásával, ilyen kényszerű és kölcsönös zombifikáció szcénájává válhat. A leleplezésellenesség, illetve a szelektív leleplezés hívei, (már akiknek nincs félnivalója, vagy nem az utódhálózatok tagjai), az említett “káder” értelmiségi éthosz hordozói (a megszólalók közül Dávid Gyula, de ilyesmit olvasok ki a szép emlékű Gyimesi Éva vonatkozó könyvéből, és besúgók nevének nyilvánosságra nem hozatala gesztusából is) (Gyimesi Éva, Szem a láncban. Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába, Komp-Press, Kvár, 2009.), státusvédők, (osztály)privilégiumaik védelmezői, csoda-e ha nem értenek szót a már úgy-ahogy polgárosult társadalmi közeggel, vagy különösen az új generációval?
(De)konstruktív provokációk
Ami a szekusmúlt feldolgozását és nyilvánosságra hozását illeti, messzemenően Könczei Csilla módszerével és szövegeivel értek egyet. Meglehet nincs itt az ideje (mert elhalasztottuk, elszalasztottuk a rendszerváltás pillanatában megtenni) a “hermeneutikai elemzésnek” és az ügy lezárásának, de az önmagunkkal való társadalmi léptékű szembenézésnek mindenkor ideje van. A jelenség bonyolultsága valóban elrettentheti az embert a róla való beszélésről, hiszen attól tarthat, hogy figyelmetlenségből, mert nincs elég adata, vagy mert olyan területre lép, mely leginkább mozgóhomokra emlékeztet, stb. esetleg jogos érzékenységeket sért. De azért az is világos kell(ene) legyen, hogy nincs morális felmentés azoknak, akik mások meghurcoltatásához, kiszolgáltatottságához, üldöztetéséhez, stb. hozzájárultak.
Akik azt mondják, hogy a leleplezők a szekus módszerek és célkitűzések “beteljesítői”, nemcsak tárgyi tévedésben vannak, hanem morális értelemben nullák (hogy erősebb, de indokolt kifejezést ne használjak), aki magánbeszélgetésben azt mondja “igen, besúgtam, jelentettem, de ezt nyilvánosan nem vállalom”, az hitvány, semmirekellő ember, és nem lehet ”egyébiránt köztiszteletnek örvendő” személy.
Az apja bűneit megváltani szándékozó Szőcs Géza cinikus megjegyzése apja jelentéseinek paródiába illő jellegéről és általában arrogáns és úrhatnám allűrjei az apai “káder” arisztokrata gesztusok és magatartás folytatása, kereshetnénk itt megbánást naphosszat.
Akik pedig a múltbeli státuszok, az értelmiségiek feudumának érdekében ellenzik a leleplezéseket és a pellengérre állítást, jól gondolják meg, mit tesznek. Mert egyébiránt ők is azt fájlalják, hogy nincsenek igazi pozitív példaképek társadalmunkban, vajon a volt ügynökök, minden rangú és rendű besúgók, jelentők, tisztek és szekus tevékenységben az üldözők kollaboránsaiként érintettek, lehetnek példaképek? A némelykor spontán, máskor céltudatos (ön)felmentő élettörténetekből nem áll össze történelem, a szekusmúlt történelme sem. Történelem csak történetírás útján keletkezik, történészre van szükség tehát, ki megírja a történelmet.
Természetes követelmény az árnyalt, mérlegelő, lehetőség szerint minden információt ellenőrző és körültekintő feldolgozása a közelmúltnak, és ezen belül a szekusmúltnak is, az erkölcsi értelemben is működő józan eszünket azért nem hagyhatjuk szunnyadni a dossziék fölött. Aki Stockholm-szindrómában szenved, azt kezelni kell, aki érdekelt, és azért ferdít, elhallgat és manipulál, azt pedig le kell leplezni, mi másra építhetnénk közbizalmat, még a teljes zombifikáció előtt? Kolozsvár, 2013. január 7.
Transindex.ro,

Miért „székelykedik” a háromszéki RMDSZ?
Az RMDSZ háromszéki szervezete személyes szálakon is a Fideszhez köthető, ilyen értelemben egyre inkább sziget a szövetségen belül – jelentette ki a Népszabadságban csütörtökön megjelent interjúban Magyari Nándor László szociológus.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének adjunktusa szerint ez a magyarázata annak, hogy az RMDSZ Kovászna megyei politikusai elutasítják az MSZP székelyföldi jelenlétét, ellentmondva ezzel a szövetség országos vezetőségének.
A RMDSZ Szabadelvű Kör platformja alelnöki tisztségét is betöltő szociológus megállapítja: a háromszéki szervezet két vezetője, Tamás Sándor megyei és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök kettős játékot játszik.
„Miután erős pozíciókat építettek ki maguknak, elsősorban az államelnökkel és a Băsescu-párt befolyásos vezetőivel ápolt jó kapcsolatok révén, igyekeznek maguk alá gyűrni a >>gyengekezű<< központi vezetést. Népnemzeti retorikában és szimbolikus politikai attitűdökben jobbra húznak, sőt olykor jobbról próbálják előzni a Fidesz-nyúlvány populista formációit” – magyarázta Magyari Nándor László.
Mindezzel összefüggésben az elemző úgy vélekedik, a zárt székelyföldi közösség mentálisan is egyre zárkózottabb lesz, ami intoleranciát eredményez. „Az elmúlt jó húsz esztendőben >>beültetett<< jobboldaliság olyan gondolkodásbeli paneleket hozott létre és erősített meg, amelyeknek előterében az intolerancia minden formája virágzik. Ebben benne van az úgynevezett kommunistaellenesség, a populista nagyotmondás az autonómiáról, sőt a >>rendkívüliség<< és a kiválasztottság mítosza is. Az örökös sündisznóállás, amibe a székelyföldi helyi elitek hangadói merevedtek (tisztelet a kivételnek), kirekesztő mindenfajta mássággal szemben” – fogalmazott Magyari Nádor László.
Antal Árpád: autonomisták vagyunk
Antal Árpád értetlenkedve fogadta és elutasította a szociológus kijelentéseit. A maszol.ro-nak elismerte, hogy személyes kapcsolatok is fűzik a Fideszhez, ám nem lát semmiféle kettős játékot abban, hogy az MSZP-látogatás kapcsán Tamás Sándorral együtt azt hangoztatták, amit eddig is: a szocialisták nemzetpolitikáját Székelyföldről nehéz pozitívan értékelni.
„Ugyanakkor azt is mondtuk, hogy fel van dobva a labda az MSZP-nek. Mi azt várjuk a szocialistáktól, hogy bizonyítsák be: tényleg változtatattak a nemzetpolitikájukon. Szólíttassák meg és állítsák mellénk az európai baloldali szövetségeseiket az ügyeinkben” – mondta Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Antal megjegyezte, fenntartásai vannak a jelenlegi magyarországi kormányzat nemzetpolitikájával szemben is. „Nem értékelem pozitívan azt, hogy a legnagyobb magyar gazdasági szereplők Romániában, az OTP és a MOL székhelyei Bukarestben, és nem Székelyföldön vannak” – jelentette ki.
A politikus elutasította azt a feltételezést, hogy a háromszéki RMDSZ „maga alá gyűrné” az országos vezetőséget. „Mi Kelemen Hunor szövetségi elnökkel egy csapatban játszunk, nem akarjuk magunk alá gyűrni, és nem is tudnánk ezt megtenni” – fogalmazott Antal.
A háromszéki RMDSZ vezetői Magyari által jobbosnak nevezett retorikájáról és szimbolikus politikai attitűdjéről a polgármester kijelentette: „Mi autonomisták vagyunk, ezt mindig is vállaltunk. Ebben sem látom a kettősséget, hiszen az autonómia szerepel az RMDSZ programjában, mi ezt a programot akarjuk megvalósítani Háromszéken”.
Hozzátette, az RMDSZ sokszínű szervezet, vannak, akik a magyarországi pártok egyik részével, mások a másik részével szimpatizálnak. „A Bihar megyeiekről szokták mondani, hogy az MSZP-hez közel állnak, Eckstein-Kovács Péter és Magyari Nándor László a valamikori SZDSZ-hez állt közel, és ez teljesen rendben van” – szögezte le.
Antal azzal sem ért egyet, hogy a székelyföldi közösség zártabb, mint régebb volt, vagy egyre zártabb lenne. „Tény, hogy jellemző a székelységre a zártság. Ez normális, hiszen egy nagy román tengerben élünk, ha nem zárunk össze valamilyen formában, nem tudunk megmaradni” – állapította meg.
Másfelől hangsúlyozta, nem tartozik azok közé, akik fenntartják, hogy a székelyeknek nem kell megtanulniuk az ország nyelvét. „Tamás Sándorral ott voltunk a parlamentben, senki nem szégyenkezett, amikor románul beszéltünk. Folyamatosan azt mondjuk mindenkinek, hogy igen, minden székelyföldi gyereknek tisztességesen meg kell tanulnia románul” – fogalmazott a politikus.
Szerinte a háromszéki RMDSZ vezetőinek „székelykedései” (az autonómiatüntetéseken való részvétel, a székelytábla és a székelyzászló kitűzése) nem az intolerancia jelei. „Az, hogy kiállunk a székely szimbólumok mellett, nem jelent intoleranciát. Mi a saját érdekeink mellett állunk ki, a saját régiónk mellett, mert ez a mi szülőföldünk, ezzel mi nem bántunk senkit” – jelentette ki.
Arra a felvetésünkre, hogy Sepsiszentgyörgyön a „székelykedős” hangulatban ismeretlenek megrongáltak egy román zászlót, Antal Árpád leszögezte: a zászlóhasogatás nem biztos, hogy hasogatás volt. „A zászló ki volt feszítve, lehet, magától szakadt el. Ki fog derülni, mert hat kamera van a környéken” – jegyezte meg. Emlékeztetett arra, hogy Tamás Sándorral együtt többször hangoztatták: elítélik a nemzeti szimbólumok minden fajta rongálását, függetlenül attól, hogy melyik nemzet szimbólumaikról van szó.
Cseke Péter Tamás
Maszol.ro,

Tolerancia mint megalkuvás
A külhoni magyarsággal kapcsolatos kérdésekben mindig némi fenntartással kell kezelni, amit a Népszabadság ír – ismerjük a „történelmi” okokat. Most sem tennék másképp: a „bukaresti” Szőcs Levente a kolozsvári Magyari Nándor László szociológust kérdezte a „székelyföldi politikai mentalitásról”. A Burjánzik az intolerancia című írás a világhálós kiadásban (Nol.hu) épp csütörtökön jelent meg. Bár egyáltalán értékelendő, hogy a Népszabadság hajlandó leírni azt a kifejezést, hogy Székelyföld, a címadásban is tetten érhető tendenciózus következtetést azért jócskán vitathatónak érzem. Az MSZP-vezérkar közelmúltbeli kolozsvári látogatása kapcsán például azt mondja Magyari Nándor László: az RMDSZ egy hibrid vezetésű párt lett, azaz ötvöződik benne a karizmatikus, „fideszes” modell, amelyben a „főnöknek mindig igaza van”, illetve a „racionális”, „demokratikus” modell, amelyben mindenki tartja magát a belső döntési mechanizmusokhoz. A szociológus szerint ezzel magyarázható, hogy míg Markóék Kolozsváron Mesterházyékkal tárgyalnak, székelyföldi RMDSZ-esek az MSZP itteni jelenlétét is kifogásolják. Ugyanis, s most megpróbálom egyszerűsíteni a magyarázatot, az RMDSZ-es központ a kormányból való kipottyanás után elveszítette az ellenőrzést a területek felett, a „helyi hatalom erős emberei egyre inkább a pártközpont fölé kerekednek”. Háromszéken például az ottani „karizmatikus” pártvezetők az RMDSZ-en belüli „szigetté” váltak azzal, hogy nyíltan hangoztatják Fidesz-közeliségüket, jobboldaliságukat, s nem egyszer „jobbról előzik” a „Fidesz nyúlvány populista formációit”. Félretéve azt a tényt, hogy az állítólag a hatalomból kipottyant RMDSZ mégiscsak helyet kapott a kormány hátsó kamrájában, nézzük, hogy Magyari szerint miért annyira jobboldaliak a székelyföldiek. „Egy egyre zártabb közösség, amilyen a székelyföldi, mentálisan is egyre zárkózottabb lesz. Az elmúlt jó húsz esztendőben »beültetett« jobboldaliság olyan gondolkodásbeli paneleket hozott létre és erősített meg, amelyeknek előterében az intolerancia minden formája virágzik. (...) Az örökös sündisznóállás, amibe a székelyföldi helyi elitek hangadói merevedtek (tisztelet a kivételnek), kirekesztő mindenfajta mássággal szemben” – fejtegeti Magyari. Néha az olyan hipotéziseknek, amelyek több, egyenként is igencsak vitatható állításra támaszkodnak, elég egyetlen lábát kiütni, s összeomlanak, mint egy kártyavár. Valóban el kell hinnünk azt, hogy a székelyföldiek azért jobboldaliak, mert zárkózottak, s azért intoleránsak is? A Markó-féle vonal meg demokratikusabbá és toleránsabbá válik azzal, hogy a Székelyföldön nemzetárulóként nyilvántartott szocialistákkal hajlandó leülni tárgyalni, egyezséget kötni, s ezzel az MSZP-t megpróbálja Erdélyben legitimálni?
A másik bajom ezzel az elmélettel, hogy ismét a „haladottabb szellemiségű, kulturált, toleráns” Kolozsvár versus az „elmaradottabb, konzervatívabb, intoleráns” Székelyföld kommunikációs sablont vélem felfedezni benne, amelybe hanyagul elmerülve, közben a román többségbe lassan beleolvadva a kolozsvári, marosvásárhelyi értelmiségiek még mindig hajlamosak lenézni Székelyföldet és a székelyföldieket. Mintha az MSZP-sek kolozsvári felvonulásán nem fogadták volna őket ugyanúgy a tiltakozók, mintha Csíkba vagy Udvarhelyre tették volna be a lábukat. A „tolerancia hívei” aztán persze rendőri segítséggel csak azokat az embereket engedték be a „nyilvános fórumra”, akiket ők jónak láttak, s akikre az RMDSZ-es szervezők rámutattak: az ellenvéleményekre, úgy tűnik, nem voltak kíváncsiak. De még így is volt incidens: az általunk oly „szeretett” MSZP-s vezéralak, Szanyi Tibor a fórumon elhangzottakat időnként kommentáló idős férfinak egy adott pillanatban odavetette, hogy „leverem a fejed, te takony!” (Krónika, 2013. január 23.). Később a képviselő a Facebookon „zsigeri barmoknak” nevezte a kolozsvári tiltakozókat, a bejegyzését kommentálókat pedig folyamatosan sértegette, sőt egyiküket felszólította: „Most már eleget verted itt a taknyodat, úgyhogy bátran eldugulhatsz”.
Ez az a „toleráns” MSZP, amiről a „szakértő” újabb jól hangzó, de a valósággal köszönőviszonyban sem levő sablont elsütve úgy vélekedik, hogy „a jelenleginél (kormánynál – szerk. megj.) sokkal korrektebb és átláthatóbb támogatáspolitikát folytatott a határon túl, sokkal érzékenyebb volt a politikai autonómiájukra”. Átláthatóbb támogatáspolitika? Kinek? Az RMDSZ-elitnek? Politikai autonómia tisztelete? Hogyan? A külhoniak magyarságának megtagadásával? Ha a „tolerancia” szoclib értelmezésben azt jelenti, hogy „megalkuvás”, „nemzetárulás”, „beolvadás”, „gerinctelenség”, „tiszteletlenség”, akkor a székelyek, remélem, még jó ideig nem kérnek belőle.
Rédai Attila
Székelyhon.ro,

Tiltakozó aláírásgyűjtés Szász ellen
A Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) zárt ajtók mögött tartott pénteki üléséről naponta szivárognak ki információk. Az Országházra ez alkalommal kitűzött székely zászló a magyar-román államközi viszonyt feszítette pattanásig.
Az erdélyi magyar közhangulatot viszont azt háborította fel leginkább, hogy a tavaly ősszel bejelentett Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője, Szász Jenő a nemzetstratégia céljai között a szórványban élő magyarok irányított kitelepítésének gondolatát is felvetette. A tiltakozó aláírásgyűjtés kezdeményezőjét, Magyari Nándor szociológust, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanárát kérdeztük.
- Mi elleni tiltakozásképpen indította ezt az aláírásgyűjtést? Az intézetet, az elképzelést vagy a személyt kifogásolja?
- A miért mögött kettős indíték van. Egyfelől úgy gondolom, hogy a szakmai tiltakozás a társadalomtudományos kutatásokért vállalt felelősség része kell hogy legyen. Megértem én sok kolléga hallgatását, hiszen a jelenlegi magyar kormányt valamelyest is ismerve a tiltakozás munkahelyek, kutatói állásokat és erőforrások megvonását vonhatja maga után, és ezért nem kockáztatnak. De meggyőződésem, hogy az a gesztus, amivel a miniszterelnök egy szakmán kívüli, kétes hírnevű, lényegében bukott erdélyi politikust, egyfajta - a társadalomkutatási területet felügyelő - komisszárnak nevezett ki, megalázó a szakmára nézve és nemcsak arra. A miniszterelnök egyszemélyes döntése olyan területet juttatott Szász felügyelete alá, amin egyébként érdemes kutatóintézetek, hiteles és a tudós közösség által elismert kutatók dolgoznak évtizedek óta, nemcsak Magyarországon, de határon túl is. Ráadásul nagyon nehéz anyagi körülmények között. Miközben a felsőoktatásból pénzeket vonnak ki, állásokat szüntetnek meg, egy kalandorra és az általa gründölni próbált áltudományos intézetre, kétes kimenetelű projektjei finanszírozására komoly költségvetési pénzeket fordít a kormányzat. A másik, ennél általánosabb vonatkozás, ami ellen a tiltakozás irányul az a mérhetetlen farizeizmus, vérlázító manipuláció, ami a mai magyar kormány "nemzetpolitikáját illeti", és amiről Szász Jenő - zárt ajtók mögött - szólt az KMKF ülésén. És itt nem csak arra a rossz emlékű és tarthatatlan "ötletre" gondolok, hogy "kontrollált területfeladás", vagy szórványkitelepítés (akár Magyarországra, akár a Székelyföldre), hanem arra is hogy például a könnyített honosítást is a "szülőföldön való megmaradás" eszközeként tüntetik fel. Ha a magyar kormányzat eldöntötte, hogy határonkívüli magyarokkal akarja pótolni a népességhiányt azt tegye nyíltan és átlátható módon, s ne áltasson bennünket a "szülőföldön való boldogulás maszlagjával", igaz hogy lehetőségeink korlátosak, de nem vagyunk hülyegyerekek.
- Mit szeretne elérni: Szász leváltását, az intézet felállításának mellőzését, netalán gyakorlat módosítását? -Nem gondolom, hogy tiltakozásunk cselekvésre, az intézmény felállításának meggondolására, vagy Szász Jenő eltávolítására, és főként nem a nemzetpolitika megváltoztatására, fogja ösztönözni a kormányt. Nincsenek illúzióim. Viszont úgy vélem, hogy fontos megmutatnunk, nem manipulálhatnak demagóg szövegekkel, nem vagyunk megvezethetők sem a kormányzat sem bábja által. Eszünknél vagyunk még és pontosan látjuk, hogy ki és milyen módon próbál megvezetni. Legvérmesebb reményem - amennyiben sokan csatlakoznak az állásfoglaláshoz - az, hogy végre elindul határon kívül és határon belül egy nyilvános vita arról, hogy elfogadható-e az a "nemzetpolitika", mely a szórványmagyarság "feladását" , a kisebbségi magyarok tömeges Magyarországra való telepítését, vagy országhatárokon belüli, békés (netán erőszakos) áttelepítését tűzi ki célul. Számomra ez a politikai törekvés elfogadhatatlan és szemmel láthatóan mind a történeti tapasztalatra épülő józan ész, mind a európai szabványok ezzel ellentétes megoldásokat támogatnak. Meggyőződésem, hogy nagyon sokan egyetértenek velem, a felhívás pedig lehetőséget teremthet, hogy egy ilyen meg nem spórolható nyilvános vitába bekapcsolódjanak.
A cáfolat cáfolata
Vasárnap még cáfolta, hétfőn már elismerte a romániai magyar sajtónak Szász Jenő a Nemzetstratégiai Intézet felkért elnöke, hogy a zárt KMKF ülésen "kontrollált visszavonulás" és az "önkéntes területfoglalás" lehetőségéről beszélt a szórványközösségek megmaradásának alternatívájaként. A politikus azután ismerte el mindezt, miután az ülésről tiltakozásképpen kivonuló RMDSZ-es képviselő, Márton Árpád vállalta a sajtónyilvánosságot az ügyben. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor hétfőn még azt mondta, az RMDSZ rosszindulatúan félreértelmezi Szász szavait, de tegnap Tőkés László sajtótitkára révén közölte: még elméleti lehetőségként sem ért egyet azzal, hogy a szórványmagyar közösségek számára a helyben maradás ösztönzése helyett a kitelepítés jelentené az alternatívát.
Pártelnökként jön Budapestre Ponta
Március 9-én, az MSZP meghívására Budapestre látogat Victor Ponta. A román kormányfő, aki egyben a Bukarestben kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, a magyar szocialisták évértékelő rendezvényére érkezik. Ezt maga jelentette be egy televíziós műsorban, amelyben a székelyzászló-ügy kapcsán kérdezték. Ez alkalommal Ponta hangsúlyozta, nem akar a politikai nyilatkozatok csapdájába esni, mert azzal csak "Orbán Viktor miniszterelnöknek és Németh Zsolt külügyi államtitkárnak szerezne örömet". Egy nappal korábban viszont kemény politikai nyilatkozatot tett a román miniszterelnök, amikor azt mondta, hogy szerinte semmilyen probléma nincs Románia és Magyarország között, csak a Fidesznek fűződik belpolitikai választási érdeke a székelyzászló-ügyhöz. "A Fideszt lényegében nem érdekli, mi történik Romániában, az sem, hogy mit tesz vagy nem tesz a romániai magyar közösség, őket az érdekli, hogy szavazatokat nyerjenek a magyarországi választásokon - mondta
A budapesti látogatás kapcsán a román politikus úgy fogalmazott: "Március 9-én az MSZP meghívására Budapesten leszek, hogy arról beszéljünk: a magyar, a román, a szlovák és a szerb nép között nincs valódi probléma, annál is inkább, mert mindannyian európai polgárok vagyunk. Csak a szélsőséges és demagóg politika - és nem is a Fidesz a legszélsőségesebb, ott van nekik a Jobbik -, valójában az használja ezeket a hamis provokációkat". Információink szerint Victor Ponta nem miniszterelnökként, hanem pártelnökként érkezik hazánkba, programjában más találkozó nem szerepel. Ponta tavaly májustól Románia miniszterelnöke, a decemberi parlamenti választáson a mögötte álló Szociál-Liberális Unió kétharmados többséget szerzett. Orbán Viktor miniszterelnökkel még nem találkozott. A magyar kormányfő 2010-es hivatalba lépése óta csupán tusnádi magánprogramja keretében tárgyalt Traian Basescu államfővel, de Ponta elődjeivel - Emil Boc és Mihai Razvan Ungureanu néppárti miniszterelnökökkel - sem találkozott. Kabinetje a közös kormányülések gyakorlatát megszüntette, a román fél és az RMDSZ többszöri szorgalmazása ellenére. Visszavág a román parlament
Noha több párt is kezdeményezte, hogy a román parlament fogadjon el nyilatkozatot a magyar Országházra kitűzött székely zászló miatt, a törvényhozók elvetették az ötletet. A képviselőház házbizottsága egyhangú, elvi döntést hozott arról, hogy a román parlament elé Románia valamennyi megyéjének zászlaját, így a székely lobogót is kitűzzék. A javaslat Valeriu Zgonea házelnöktől származott, aki így kívánt válaszolni Kövér László magyar házelnöknek. Nem egyszerre tűzik ki a lobogókat (Romániában 41 megye van), hanem naponta más megyéé kerül fel a román nemzeti lobogó mellé. Így két székely zászlót is kitűznek, a Hargita és a Kovászna megyéét. A Magyarországon székelyzászlóként használt lobogó Hargita megye hivatalos zászlója.
Gál Mária / Népszava
A tiltakozás támogatói ezt a facebook oldalt hozták létre.
Tiltakozunk Szász Jenő és intézményének eszméi ellen
ÁLLÁSFOGLALÁS A romániai magyar társadalomkutatók és tudósok értetlenséggel és megdöbbenéssel követik az úgynevezett Nemzetstratégiai Kutatóintézet és kinevezett vezetőjének ténykedését, melyről csak nagyon keveset lehet tudni, de ami tudható, az alapvetően sérti a társadalomkutatók deontológiai érzékenységét és végső soron hitelét rontja.
Nem tartjuk szerencsésnek egy új kisebbségi kutatóintézet létrehozását, a meglevő magyarországi és határontúli kutatóintézetek mellett, vagy inkább fölött, különösen nem, amikor kinevezett vezetőjének, mint volt marginális politikusnak semmi köze nincs a társadalomkutatáshoz: politikai komisszár, aki viszont szokatlanul nagy pénzek fölött rendelkezik és zavaros, nem körvonalazott és tudományos értékkel nem bíró projekteket kezdeményez. Következésképpen, Szász Jenő, mint a legfelsőbb magyarországi politikai vezető pártfogoltja, valójában – akarva akaratlanul – kijelentéseivel, felelőtlen ötletelésével kinevezőjét minősíti, illetve neki a szóvivője. Tevékenysége a tudományos közösség szempontjai szerint nem értékelhető, ezért vele semmiféle közösséget nem vállalhatunk. A sajtóban legutóbb megjelent két megnyilvánulása – a Duna-tv interjú, melyben arról mond ítéletet, hogy a határontúli társadalmakban miről nincs tudás, és a kitelepítés egyfajta „gyöngyhalász-elv” szerinti megvalósításának felvázolt terve, melyet a KMKF ülésén, zárt ajtók mögött, ismertetett –, a szélesebb közönség, a határontúli magyar közvélemény felháborodását is kiváltotta. Javasoljuk, éppen ezért a még ki sem alakított intézet felállításának elnapolását, vezetője visszahívását és a rá szánt költségvetési összegek átirányítását a tudományos kutatóintézetek tevékenységének támogatására, nemcsak az anyaországban, hanem a határon túliak számára is. Meggyőződésünk, hogy tudományos kutatások révén megalapozott nemzetstratégia csak az elismert és legitim intézetek és kutatók munkája eredményeként alakítható ki, a politikai komisszárok, csak rontják mindnyájunk esélyeit.
Magyari Nándor László
Kvár, 2013 február 18.
Mária Gál, Ferenc Gróf, Balint-Pataki József és még további 9 személy kedveli ezt.
Népszava,

A Nagy Benedek-ügy
Egyre közelebb került 1994 decemberére az RMDSZ a brassói kongresszus által megszabott kétéves határidőhöz, ameddig meg kellett volna tenni azokat a létfontosságú, az autonómia irányában mutató önépítő lépéseket, amelyek nem ütköztek az etnokratikus román törvényi előírásokba.
Az RMDSZ-t több alkalommal is érte az a jogos vád román részről, hogy nem hajlandó megmondani, mit is ért autonómia alatt, s csak játszik a szavakkal. E vád élét vette volna el, ha a III. kongresszus határozatainak megfelelően elfogadásra kerülnek az úgynevezett autonómiastatútumok, melyek jogszabályi nyelven fogalmazzák meg nemzeti közösségünk emancipációs közakaratát, szuverenitásunk követelt szintjét: a több szintű autonómia formájában megfogalmazódó önszerveződési igényünket.
Az autonómiastatútumok előkészítése és elfogadtatása akár az SZKT-val, akár a következő kongresszussal, akár mindkettővel kizárólag a magyar politikai akarat függvénye volt, azon belül az RMDSZ vezetőségének elhatározottságától és következetességétől függött. Az RMDSZ vezetése viszont valamilyen oknál fogva nem tartotta eléggé fontosnak e dokumentumok véglegesítését, pedig akkor – s ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni – minden együtt volt ehhez. A balliberális ellenzéket „pacifikálták” az RMDSZ struktúráján belül elnyert pozíciók (a Kolozsvári Nyilatkozat ellen annak konszenzusos elfogadás után leghangosabbak ágálók közül Cs. Gyimesi Éva oktatási alelnök lett, Magyari Nándor László pedig önkormányzati alelnök), a sajtó, az egyházak, a civil szféra pedig egyöntetűen támogatta a hatalmas többséggel elfogadott brassói dokumentumokat. Hasonlóan fontos lett volna az erdélyi magyar nemzeti kataszter összeállítása, valamint az erdélyi magyarság saját „parlamentjének” megválasztása belső választásokon a kataszter választói névjegyzékként való működtetésével.
Puccskísérlet
E kulcsfontosságú stratégiai lépésekből semmi nem valósult meg azóta sem. Talán nem független ettől, hogy 1994 decemberében a brassói menetrend betartása mellett a leghangsúlyosabban kiálló, egyben a legmagasabb, tiszteletbeli elnöki pozíciót betöltő Tőkés László ellen példátlan támadást indított egy parlamenti képviselő, Nagy Benedek, akinek akcióját minden jel szerint a Markó-párti fősodor támogatta.
Nagy Benedek 1994. december 20-án rövid röpiratot osztott szét képviselőtársai között, amelyben átvéve a román sajtó abszurd, azóta leleplezett rágalmát, Tőkés Lászlót szekus ügynökként tüntette fel, az „Ördög szolgájának”, „gátlástalan puhánynak”, „az igazságot elhallgatónak”, „hűtlen kezelőnek” nevezte, aki „fülelő lelkiismerettel” szolgálja embertársait. Nagy Benedeknek az adta az apropót a röpirat megírásához, hogy a magyar rádióban elhangzott egy olyan tudósítás, mely szerint Tőkés László elismerte volna együttműködését a Szekuritátéval, „mint mindenki más”. E nyilvánvaló rágalmat, amely mögött minden bizonnyal az MSZP-SZDSZ-es kriptokommunista hatalom titkosszolgálata állt, Nagy Benedek készségesen „elhitte”, s ahelyett, hogy az érintettel – s egyben elöljárójával – tisztázta volna a kérdést, akcióba lendült. A röpirat szövege alatt nem olvasható aláírás szerepelt, annak megfogalmazása pedig arra utalt, hogy szerzője aláírásokat kívánt gyűjteni a képviselőtársai között Tőkés László ellenében. Ezért talán nem indokolatlan Nagy Benedek akcióját puccskísérletnek nevezni.
Kizárás és honorálás
Borbély Imre Hargita megyei képviselő a szóban forgó frakcióülésen javasolta a probléma azonnali megtárgyalását és testületi elhatárolódást Nagy Benedektől. Tokay György frakcióvezető pozíciójával visszaélve azonban megakadályozta a politikai bomba azonnali hatástalanítását. Tőkés László néhány nappal később összehívta tanácsadó testületét, és úgy döntött, a nyilvánossághoz fordul. Markó Bélát 1994. december végén 29 magas rangú RMDSZ-tisztségviselő, zömmel képviselők és szenátorok, levélben szólították fel azonnali állásfoglalásra, Markó viszont kivárt, majd válságstábot – az RMDSZ Operatív Tanácsát – hívott össze az ügy megtárgyalására. Ezzel egyrészt azt sugallta, hogy válság van, másrészt időt adott arra, hogy a kognitív méreg minél mélyebbre hatoljon az erdélyi magyar társadalom tudatába, a tiszteletbeli elnök hitele minél jobban csorbuljon. Az Operatív Tanács az Etikai Bizottság elé utalta az ügyet.
Az is szabályos összeesküvésre utal, hogy Tőkés az RMDSZ megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából összehívott ünnepi gyűlésre az utolsó pillanatban kapott meghívót annak dacára, hogy személyével egyedül képviselte az RMDSZ élén a kontinuitást. A gyűlés szervezői vélhetően arra számítottak, hogy január közepére sikerül a tiszteletbeli elnököt erkölcsileg-politikailag annyira ellehetetleníteni, hogy távol tartása az eseménytől természetesnek hasson.
Az ügy kivizsgálása után az Etikai Bizottság Nagy Benedeknek az RMDSZ-ből való kizárását javasolta az SZKT-nak, amely elfogadta a bizottság álláspontját. Nagy Benedek a kongresszushoz fellebbezett, a kongresszus pedig visszavette akizárt politikust, szankcióképpen megvonva az SZKT-tagságát. Két évvel később, az RMDSZ első kormányzati szerepvállalásának idején Nagy Benedeket a vallásügyi államtitkárságon láthattuk viszont.
Szertefoszló álmok
A Nagy Benedek-ügy bebizonyította: az autonómia ellenfelei és a román hatalom RMDSZ-en belüli szövetségesei a legdurvább, legetikátlanabb eszközöktől sem riadnak vissza, ha le akarnak számolni valakivel. 1994 végéig még elképzelhető volt, hogy az eladdig a két tábor között látszólag egyensúlyozó Markó Béla elnyerje az autonomista oldal támogatását, de gyászos részvétele a Tőkés-ellenes akcióban lehetetlenné tette ezt. Hogy fél évvel később mégis elnökké választották, az egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy 1995 májusában már nem az elvszerűség, a programhűség, a politikai következetesség jelölt valakit az RMDSZ elnöki tisztségének betöltésére, hanem a nyers hatalomtechnika, a gátlástalan machiavellizmus.
A Nagy Benedek-üggyel és annak a fősodor általi támogatásával a közös autonomista önépítkezés álma szertefoszlani látszott, új korszak kezdődött, amelyet a politikatörténet az „abszurd kuriózumok” rovatban fog feljegyezni.
A folytatást ismerjük: kormányzati szerepvállalás, engedménymorzsák, ismételt becsapatás, ultimátum az önálló állami egyetem ügyében, majd annak visszavonása a mindmáig létre nem hozott Petőfi-Schiller egyetem ürügyén, protokollum-politika, majd 2003-ban az RMDSZ pártosítása és leszámolás a belső választások eszméjével. Ez volt az a pont, amikor az autonomisták saját szervezetek megalakításába fogtak, mert értelmetlennek látszott az RMDSZ-en belül bármiféle autonomista utóvédharc. Ez viszont már egy mába hajló másik történet, amelyet a jelen szereplői írnak.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Gyűlöletimport Erdélyben: az erkölcsi ejnye-bejnyén túl
Az utóbbi években mind a magyarországi, mind a romániai nyilvánosságban gyűlöletkeltő megnyilvánulások elburjánzásának lehettünk tanúi. Mégis elmondható, hogy mások hibáztatása evolúciósan kialakult, velünk született ösztön, a jogszabály pedig féken tartó erő, de hathatós megoldást nem kínál. A társadalmi normák és a gazdaság ingataggá válása, információs társadalmunk új kommunikációs formái eddig ismeretlen válsághelyzetek elé állítottak – összegezhetjük a meghívottak magyarázatait. A cél világos: a gyűlöletszító eszmék eszkalálódásának megfékezése. De hogyan is orvosoljuk a problémát? A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) platformja, a Szabadelvű Kör (SZK) Szélsőséges eszmék és kirekesztő beszédmódok a társadalmi nyilvánosságban címmel tartott kerekasztal-beszélgetést péntek délután a Minerva-házban, ahol a különböző társadalomtudományok képviselői érdekes válaszkísérleteket fogalmaztak meg.
A meghívott előadók Síklaki István szociálpszichológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Társadalomtudományi Tanszékének vezetője; Eckstein-Kovács Péter jogász, az SZK alelnöke, Románia volt kisebbségügyi minisztere; Fosztó László szociálantropológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) munkatársa, az Európai Romakutatási Hálózat (European Academic Network on Romani Studies) titkára és Kozák Gyula szociológus, ugyancsak az NKI kutatója. A beszélgetés moderátora Bognár Zoltán politológus, az SZK elnöke.
Közelebbről nézve a beszélgetés apropója, hogy az elmúlt hónapokban Erdélyben is egyre inkább olyan panelekkel találkozunk a Facebook és más sajtóorgánumok felületein, amelyek Magyarországon az elmúlt két évben a mainstream médiában is gyökeret vertek – ismertette az SZK-elnök.
A beszélgetést jól felépítve, először az emberi pszichére kérdeztek rá. Síklaki István szociálpszichológust kérték arra, hogy bevezetésképpen azon igényünk neurológiai és pszichológiai alapjairól beszéljen, amelyek a történések megmagyarázására késztetnek bennünket.
A professzor azt a fajta tudattalant említette, amely a mindennapi életünk társas érintkezéseit irányítja. Ennek a(z adaptív) tudattalannak köszönhetően tudunk jól alkalmazkodni a bonyolult világhoz, és maradt életben az ember az evolúció során. E mechanizmusok megismerése a mi szempontunkból azért olyan fontos, hogy a szélsőséges mozgalmak agresszióját megértsük, és válaszokat dolgozzunk ki rájuk. A háttérben zajló folyamatok figyelmen kívül hagyása oda vezethet, hogy például egy szabadelvű reakció nem más mint olaj a tűre. A szociálpszichológus néhány éve kiadott, Előítélet és tolerancia című könyvétől ugyancsak az ilyen típusú, hibás lépések kivédését reméli.
Bognár Zoltán ezt követően e gondolkodás- és beszédmód internetes portálokon való megjelenésére terelte a szót.
Síklaki István legfőbb kérdésként azt fogalmazta meg – a téma szisztematikus kutatására bíztatva –, hogy az ilyen tömegpszichológiát meglovagló médiamegnyilvánulások miért elsősorban a szélsőjobb által vannak kiaknázva? Másrészt, hogyan ellensúlyozhatnánk őket? Mind Eckstein-Kovács Péter, mind Fosztó László a közvélemény humorérzékére apellálva, e gesztusok nevetségessé tételét vélik fegyvertényezőnek. Fosztó László antropológus a morális alapokra helyezett, klasszikus, liberális válaszreakciók átütő erejét hiányolja. A heroikus „vér és pajzs jellegű” diskurzusokat említve egyrészt a fenyegetettség nevetségessé tételét, másrészt a dehumanizált lenézés kifigurázását ajánlotta. A dolog lényege, hogy rádöbbentsük használóit a helyzet asszimetrikusságára.
Síklaki István egy melegekkel kapcsolatos tréningre hivatkozva, hasonló logikára építő érdekes példát említett. A kérdőív a homoszexuálisokkal szembeni sztereotip megfogalmazások „átírása” heteroszexuálisoknak címezve. A koncepció a másik szerepébe való belehelyezkedést célozza. A kérdések közül néhány: miért gondolja azt, hogy önnek heteroszexuálisnak kellene lenni? Lehet, hogy az ön heteroszexualitása csak azért van, mert még nem töltött el egy jó éjszakát egy azonos nemű jó partnerrel? Miért kell beszélni a heteroszexualitásáról? Miért nem tartja meg magának? A professzor a módszer döbbenetes hatásáról beszélt, továbbá egy internetes szerepjáték kifejlesztését vizionálta, ahol bármilyen stigmatizált kisebbség szerepeit fel lehetne venni. Kérdés azonban, hogy ki játszana e játékokkal? A mechanizmus mindazáltal zseniális és továbbgondolásra vár – zárta gondolatait a professzor.
A jelenséget szélesebb perspektívából nézve Fosztó László a világtörténelem három nagy forradalma felől közelítette meg a kérdést. Eszerint beszélhetünk agrár-, ipari-, és a közelmúlt információs forradalmáról. Az antropológus hangsúlyozta, hogy a technológiai változásoknak nem az a legfőbb hatásuk, hogy átalakította a termelési módunkat, hanem hogy új társadalmi formákat és olyan kommunikációs helyzeteket teremtett, amihez nincsenek megfelelő képességeink. Kissé karikírozva úgy érzékeltette, hogy az információs társadalomban mi egy „kőkorszaki aggyal” élünk. E gondolat mentén azt mondhatjuk, hogy a beszélgetés témáját adó ösztönös, önvédelmi gesztusok az emberiség fennmaradásához szükségesek voltak, és ugyanúgy hasznosak ma is, de jelenleg új képességek kialakítására van szükség.
A jogász és a szociálpszichológus álláspontja között meglehetős ellentmondás volt érzékelhető. Síklaki István igencsak pesszimista módon a szabályok pár száz évig történő szigorú betartása mellett érvelt – a hagyománytiszteletükről híres britek történelmét citálva –, minek következtében védelmet kaphatunk saját evolúciós örökségünkkel szemben. Eckstein-Kovács Péter némileg pragmatikusabb megközelítésben Románia joggyakorlatának következetlenségeire (ti. a rendeletek alkalmazásának hiányára) mutatott rá, világossá téve a gondolat illuzórikusságát. De véleménykülönbség mutatkozott az Eckstein-Kovács Péter által 2000-ben beterjesztett 137-es kormányrendelet kapcsán is, amely az emberi méltóságot sértő bűncselekményeket pénzbírsággal bünteti. Síklaki István szerint „az összes piti náci ellen kiválóan működik”, azonban a módszer azokra már nem terjed ki, akik egy vállalkozó beszervezésével könnyűszerrel kiegyenlítik a büntetést.
Az állam szerepével kapcsolatban Kozák Gyula szociológus hozzáfűzte, hogy a multikulturális társadalmakban az állam legtöbbször a „címzetes nemzet” állama, következésképpen nem pártatlan. Az állam asszimiláló gyakorlata továbbra is él, a másságot vagy megpróbálja kirekeszteni, vagy bekebelezni. Így a válsághelyzetek napjainkban is kitermelik ezeket a „morális közösségeket tisztító” gyakorlatokat. Hisz a másság a magát morális közösségként meghatározó nemzetnek egyfajta tisztátalan eleme.
Zárásképpen érdemes hangsúlyozni azt a közönség soraiból is elhangzó megjegyzést, amely a magyarországi szélsőjobb honlapjainak hihetetlen kreativitását és toborzóképességét emelte ki, melynek logikájából van mit tanulnunk. Magyari Nándor László szintén lényeges fenyegetettségre hívta fel a figyelmet, aggodalommal figyelve a szélsőjobb Erdélyben is elszaporodó nyári táborait. Példaként a Kézdivásárhely környékén táborozó magyarországi betyársereg törekvését hozta fel, ahol jelentkezési feltételként határozzák meg a büntetett előéletet. Legnagyobb megdöbbenésére a tájékozatlan helyi szülők partnerséget mutatnak, gondolván, hogy „biztos valami nemzeti dolog, így rossz nem lehet”. De az is elgondolkodtató, hogy sokszor helyi pedagógusok együttműködésével bonyolítják a szervezést.
A probléma adott, a társadalomkutatók a kutatások kiterjesztését és a közösségek összefogását sürgetik.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Brüsszelbe utaznak az RMDSZ parlamenti frakciói
Brüsszeli megbeszéléseken vesznek részt szerdán és csütörtökön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciói, és ott tartják soron következő együttes frakcióülésüket is.
Az RMDSZ hétfői hírlevele szerint a szövetség képviselőházi és szenátusi frakcióját Sógor Csaba és Winkler Gyula európai parlamenti képviselők hívták meg az unió fővárosába.
A romániai magyar képviselők és szenátorok szerdán az Európai Bizottsághoz látogatnak el, ahol Dacian Ciolos mezőgazdasági biztossal, Andor László foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztossal, valamint Johannes Hahn regionális politikáért felelős biztossal folytatnak megbeszéléseket. Az RMDSZ parlamenti frakciói csütörtökön tartják kihelyezett ülésüket, majd magyarországi és romániai európai parlamenti képviselőkkel találkoznak.
MTI
Erdély.ma

Ifjúsági garanciát Erdélyben is
Az úgynevezett ifjúsági garancia uniós források bevonásával Erdélyben is megvalósulhat – jelentette ki tegnap Andor László foglalkoztatáspolitikáért és társadalmi befogadásért felelős uniós biztos, miután az RMDSZ parlamenti frakcióival és európai parlamenti képviselőivel találkozott Brüsszelben.
Az ifjúsági garancia, ha a tagállamok és az EP is elfogadja, azt írná elő, hogy minden 25 év alatti fiatal a munkanélkülivé válást vagy az iskola elhagyását követő négy hónapon belül további képzésben részesülhetne, gyakornoki helyet vagy állást kaphatna. Az RMDSZ-es politikusok brüsszeli kihelyezett tanácskozásukon a következő, 2014-től 2020-ig terjedő pénzügyi időszak fejlesztési lehetőségeiről egyeztettek az uniós biztossal. Andor László szerint Erdély számára kiemelkedő lehetőséget jelent az ifjúsági garancia megvalósítására létrehozott új pénzügyi alap. A jövő januárban induló hatmilliárd eurós ifjúsági munkahely-teremtési eszköz forrásaiból Románia három régiója részesülhet, köztük a székelyföldi megyéket magában foglaló központi régió is. Az ifjúsági munkanélküliség Románián belül ebben a régióban a legmagasabb: 31,7 százalék. Andor a megbeszélésen külön kitért az erdélyi szociális problémák kezelésére is, hangsúlyozva, hogy az Európai Szociális Alap forrásainak hatékony felhasználásával többek között a romák munkaerő-piaci integrációját, a korai iskolaelhagyást megelőző programokat is segíteni lehet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kihelyezett parlamenti frakcióülés Brüsszelben
Európai biztosokkal tárgyaltak az RMDSZ-es honatyák
Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója a múlt héten kihelyezett ülést tartott Brüsszelben, az Európai Bizottság épületében. Az RMDSZ-es honatyák Dacian Ciolos mezőgazdasági, Andor László szociális ügyekért felelős európai biztossal, valamint Johanes Hahn regionális politikáért felelős biztos kabinetjének tagjaival tárgyaltak.
A megbeszélés bevezetőjében Kelemen Hunor szövetségi elnök röviden vázolta a hazai aktuálpolitikai helyzetet és ismertette azokat a nagy témákat, amelyek kiemelt fontosságúak a romániai magyar közösség számára.
Dacian Ciolos egyebek mellett a közös agrárpolitika várható változásait és azok romániai vonatkozásait ismertette és kijelentette: az elkövetkezendőkben nagyobb hangsúlyt fektetnek a kistermelők, a fiatal gazdák és a hátrányos helyzetű területeken lakók támogatására. Kitért a LEADER program folytatására is, amely kapcsán számos negatív tapasztalat gyűlt fel Romániában, és biztosította az RMDSZ képviselőit, hogy a program gyakorlatba ültetése kapcsán találkozókat fog kezdeményezni a romániai döntéshozókkal.
Andor László vázolta az Európai Szociális Alap nyújtotta lehetőségeket, beszélt a fiatalkori munkanélküliség jelenségéről, amelyre az EB már konkrét válaszlépéseket is előkészített. Ugyanakkor elmondta, hogy európai szintű roma kezdeményezés alakult, amely tartalmazza az EU-s roma stratégia elemeit és a tagállamok integrációs stratégiáit.
Johannes Hahn kabinetjének tagjai a kohéziós politika jövőjéről, valamint a romániai regionalizációs folyamat európai megítéléséről tájékoztatták az RMDSZ-es képviselőket. Elmondták, hogy a romániai politikai retorikával ellentétben nem létezik EU-s határidő az adminisztratív régiók kialakítására, illetve az európai uniós pénzek lehívása nem függ az adminisztratív régiók létezésétől.
Az RMDSZ ismertette álláspontját a regionalizációval kapcsolatosan, és tájékoztatta az uniós tisztségviselőket azokról a szakmai kérdésekről, amelyek a régióátszervezési folyamat ellen szólnak.
Doris Pack-kel, az Európai Néppárt női tagozatának elnökével Biró Rozália Bihar megyei szenátor és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő találkozott. Biró Rozália tájékoztatta az EPP női tagozatának elnökét, hogy az RMDSZ XI. kongresszusán a képviselők alapszabályzatba foglalták a Nők Szervezetének megalakulását. Doris Pack támogatásáról biztosította az RMDSZ képviselőit, valamint az EPP női tagozatának idén sorra kerülő kongresszusára meghívta a nők szervezetét. Ugyancsak a kihelyezett frakcióülésen mutatták be az RMDSZ által kezdeményezett európai szintű kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést, ismertették a kezdeményezés szabályozását, bemutatták a polgári bizottság tagjait, illetve a Minority SafePack Initiative csomag tartalmát.
Rendkívül fontos politikai jelzés
A kihelyezett frakcióülés konklúzióit a Népújság kérdésére Markó Attila képviselő foglalta össze röviden. – A véleményem, és most a magam nevében beszélek, az, hogy az Európai Unióval való kommunikálásunk ebben a fázisban még nem egyértelműsíthető: hol fehér, hol fekete. Az unió eddig mereven elzárkózott az etnikai kérdésektől nem mert nyilvánosan állást foglalni olyan ügyekben, amelyek közösségi érdeket tartalmaznának, úgyhogy ebből a szempontból nem könnyű a dolgunk.
Másrészt viszont rendkívül fontos az, hogy az RMDSZ-frakció testületileg, az RMDSZ teljes parlamenti képviselete három európai biztossal, több európai parlamenti képviselővel találkozott. Ez egy olyan politikai jelzés, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni sem itthon, sem Európában. Dacian Ciolos meg is jegyezte, hogy soha nem volt még egy politikai alakulat parlamenti képviselete testületileg nála, ami azt jelzi, hogy a lobbitevékenység rendkívül hasznos lehet. Az EU működése egyébként is nagymértékben a lobbin alapszik, hiszen országok érdekei feszülnek egymásnak időnként, illetve különböző politikai érdekek. Az Európai Parlament a politikai csatározások színhelye, amelyek mögött a politikai csoportosulások érdekei mellett a tagállamok érdekei is fellelhetők, és e mögött a sok érdek, meg nagy háló mögött borzasztó erős lobbira van szükség. Tehát ilyen szempontból is nagyon fontos volt az RMDSZ jelenléte, és szerintem az ilyen találkozókat meg kell még ismételni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar Napokon avatnák a Sárkányölő restaurált szobrát
Nyár végére felújítják a szamosfalvi obeliszket is
Az idő múlása és a történelem viszontagságai alaposan kikezdték a Farkas utcai református templom előtti Szent György-szobrot. Kolozsvári Márton és György kolozsvári alkotása másolata a Nagy Lajos király által 1373-ban Prágában készíttetett eredeti műnek, a kincses várossal kapcsolatos idegenforgalmi kalauzban szerepel, „kötelező” turistalátványosságként. Szamosfalva határán 117 évvel ezelőtt avatták fel az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc itteni honvéd vértanúinak, a megtorló osztrák hatalom által 1849. október 18-án kivégzett Tamás András alezredesnek és Sándor László őrnagynak az emlékművét – amely az utóbbi évtizedeket nagyon romos állapotban vészelte át. Jelenleg mindkét helyen alapos felújítási munkálatokat végeznek, a hatóságok, a szakemberek és a civil társadalom összefogásának eredményeként. Több kolozsvári műemlék vár hasonló beavatkozásra.
Szabadság (Kolozsvár)

In memoriam Sándor László
(Arad, 1927. júl. 26. – Kolozsvár, 2013. jún. 28.)
Sándor László gépészmérnök, nyugalmazott egyetemi tanár, műszaki szakíró, tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Kolozsváron folytatta. 1951-ben Magna Cum Laude minősítéssel szerzett gépészmérnöki diplomát a kolozsvári Műszaki Egyetemen (az egykori Politechnikai Intézetben) hőerőgép szakon. Utána tanársegéd a Politechnika Intézetben, 1953-tól adjunktus, 1966–1970 között tanszékvezető volt. Doktori dolgozatát a kolozsvári Politechnikai Főiskolán 1983-ban védte meg, melynek témája a fémek plazmavágása. Töretlenül látta el oktatói feladatait 1993-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig, több generációnyi mérnöknek adva át tudását a műszaki mechanika, mechanizmusok, belső égésű motorok, hegesztéstechnológia, autók-traktorok, automatizálás a mezőgazdaságban tantárgyak által.
Korán felismerte, hogy csakis az lehet jó mérnök-oktató, aki a mérnöki kutatásban és ipari tevékenységekben, fejlesztésekben egyaránt jártas. Az egyetemi oktatással párhuzamosan 1951–1954 között a kolozsvári Géptervező Intézet (IPROM) mérnöke, osztályvezetője, majd főmérnökhelyettese volt. 1960–1976 között a Sinterom gyárban a gyújtógyertyagyártás minőségi és gyártási technológiája korszerűsítésének vezetője, majd közreműködője. Ez a kettős tevékenység az oktatás és kutatásban, illetve az ipari fejlesztésekben tette lehetővé – természetesen a kitartó, szívós munkaerejének is köszönhetően –, hogy szakmai pályája során kimagasló eredményeket érhessen el.
Az ipari tevékenységei közül említésre méltóak a Triumf gyújtógyertyagyár részére végzett kutatások, a marosújvári szódagyárban és a borgóprundi papírgyárban végzett munkája, valamint a kolozsvári cipőgyár erőtelepein működő Diesel motorok javításának technikai irányítása. Szakmai tapasztalatait külföldi tanulmányutakkal kamatoztatta: Prágában (1964), Drezdában (1968–1969), majd 1972–1974 között a Renault (Párizs), a Fiat (Torino), s az Oerlikon (Zürich) üzemeiben tett látogatásával.
Kutatási tevékenységét számos újítás, találmány és szabadalom fémjelzi, melyek közül a jelentősebbek: önzáró differenciál (1970), lánctalpas jármű kormányszerkezete (1975), plazma gazdaságos gázkeverékből (1975), hidrosztatikus vezérlésű tengelykapcsoló (1988). Több mint ötven tanulmányban teszi közzé kutatási eredményeit, főleg a gépkocsi-mechanika és hidraulika témában. Az Autotehnica sorozatban, illetve az Igazság és a TETT hasábjain is jelennek meg tudománynépszerűsítő írásai. A színvonalas oktatás érdekében 1973–1990 között több egyetemi jegyzetet jelentet meg. Szakkönyveket, értékes kézikönyvet is írt magyar és román nyelven, így vált ismertté, értékké mindaz a tudás és tapasztalat, amit egybegyűjtött egy-egy szűk témában a szakterületén. Jelentősebb művei: A gépkocsivezető kézikönyve (1960, 1962), Gyújtógyertyák, illetve a román nyelven kiadott Transmisii hidromecanice, valamint Cuplaje şi variatoare hidrostatice de turaţie című könyvei.
Kiváló kutató- és mérnök-oktatóként több elismerésben részesült. 1960 óta az Igazságügyi Minisztérium közútiforgalom- és autószakértője. Munkaéremmel 1957-ben tüntették ki, a Tanügyminisztérium II. oszt. elismeréseit 1963-ban és 1965-ben vehette át. 2000-től a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2009-ben az EME Gr. Mikó Imre-emlékéremmel tüntette ki, 2011-ben az EME közgyűlése tiszteleti taggá választotta.
Nyugdíjasként 1991–2000 között különböző szervizvállalatoknál az automata gépkocsi-sebességváltók javítását vezette és látta el szakvéleménnyel. Alapító tagja volt az Erdélyi Műszaki Tudományos Társaságnak és az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek is. Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának választmányában szorgalmazta a szakmai előadássorozatokat. Az ipartörténeti kutatások előadássorozatának beindításakor elsőként mutatta be többéves tapasztalatait, emlékeit, A Triumf (gyújtógyertyagyár) története címmel. Sándor László sajátjának tekintette a kutatást, a fejlesztést, s a tudás átadását diákjainak. Negyven évig oktatta a mérnökhallgatókat.
Emlékét örökre megőrizzük!
Bitay Enikő
Szabadság (Kolozsvár)