Már csak egy család maradt – búcsú az elnéptelenedett tanyavilágon
Egyetlen tanya, a Köllő családé maradt fenn Cengelléren. Abban a Gyergyóditróhoz tartozó tanyavilágban, ahol egykoron templom, iskola és 50–60 ház volt. A hajdan ott lakóknak jó lenne emléket állítani – vetette fel az ötletet Baróti László Sándor, a Szent Gellért-napi búcsús szentmisén.
Szent Gellért ünnepén a ditrói egyházközség minden évben búcsús szentmisét tart Cengelléren. Autóbusszal és személygépkocsikkal, de még motorkerékpárral is sokan érkeznek ilyenkor a Ditrót Hágótővel összekötő út mentén lévő kápolnához. Az idősebbek ez alkalommal visszaemlékeznek azokra az időkre, az 1950–1960-as évekre, amikor ezt a helyet legalább százötven ember nevezte otthonának. A kommunizmus és államosítás vetett véget a település életének, és egyre kevesebben vannak életben, akik tudnak arról, hol voltak a házak, hogy a mirtuszbokrok alatt német katonák jeltelen sírjai vannak. Baróti Sándor László plébános javasolta, jó lenne valaki kezébe vegye a cengelléri történelmet, felkutassa, hogy az egykori kis településen hol állt az iskola, hol volt kovácsműhely és egyéb mesterek otthona, és legalább egy-egy kővel, márványtáblával jelöljék meg a helyüket. A javaslatot legalább kétszázan hallották, mint ahogy a tanácsot is: az ötletet adják tovább, hátha szándékkal és a kivitelezés lehetőségével találkozik. Nevelni önmagunkat is A szombati szentmisére érkezők Lőrincz Barnabás remetei segédlelkész prédikációját hallhatták Szent Gellértről, az első magyar keresztény tanítóról, aki Imre herceget tanította jóra, szépre, igazra és szentre. „Az a család, amelyik együtt imádkozik, a nehéz körülmények között is együtt fog maradni. A jó átadása a feladatunk gyermekeinkkel szemben, de magunk irányában is: csiszolnunk, nevelnünk kell önmagunkat. Ne tanítsuk meg a gyermeket aggódni és félni, sokkal inkább bízni Istenben, az embertársakban és önmagában” – javasolta a segédlelkész Szent Gellért szellemiségét idézve. A vértanú szentre énekkel emlékeztek a ditrói cserkészek is, akik Bardocz Erzsébet vezetésével minden esztendőben jelen vannak a cengelléri ünnepen.
Amikor letérdelnek a motorosok Szentmiséken szokatlan öltözetű vendégei is vannak ennek a búcsúnak, immár kilenc esztendeje: a galgahévízi motorosok. Idén huszonhárman érkeztek, és Dallos Ferenc e szokás eredetéről is szólt. Kilenc éve annak, hogy a Ditró végében lévő panzió parkolójában az endurós csapat tagjai összetalálkoztak a plébánossal. Ők túrázni, a lelkipásztor a cengelléri búcsúra igyekezett. Viccesen megkérdezte: nem kerülne a poros-sáros öltözékű csapatból pár ember, mert ministránshiány van. Ő lepődött meg legjobban, amikor igent mondtak a meghívásra, szolgáltak, és azóta minden évben visszajárnak. „Mindig van közöttünk nyolc-tíz ministráns. Olyan életet élünk, hogy gyakoroljuk a vallásunkat, és amíg jöhetünk Erdélybe, addig nem kérdés, hogy az őszi endurózásnak ez az utolsó momentuma. Vannak a csapatban nem vallásos emberek is, de ez a búcsú mindenkit megérint. Szégyen, nem szégyen, negyvenévesek vagyunk, de egy-egy könnycsepp mindig kiugrik a szemünkből.” Ajándékot is hoztak a magyarországi motorosok: az egyikük édesanyja két cipős doboznyi zserbót küldött a búcsúsoknak. Ez volt a desszert, előtte pedig a plébános bárányainak egyikéből készült tokány háromszáz főre. Ingyen volt a tálétel, a kenyérért viszont egy lejt kellett fizetni. Abból a pénzből – szokás szerint – a ditrói rászorulóknak vásárol kenyeret Baróti László Sándor lelkipásztor.
Balázs Katalin / Székelyhon.ro

Premier és Vastaps díj
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata a színház nagytermében szombaton országos premierként mutatta be a Dés László, Geszti Péter és Békés Pál által szerzett A dzsungel könyve című musical román nyelvű változatát, Oana Leahu rendezésében.
Rudyard Kipling világhírű regényének adaptációja a Maugli nevű kisfiú kalandjait meséli el, akit a dzsungelbeli farkasok neveltek fel. Barátai: Balu, a medve, Bagira, a párduc és Ka, a piton segítségével Maugli megtanul a dzsungel törvényei szerint élni. Ám fokozatosan felismeri nemcsak az állatok törvényeit, hanem az emberekét is. A történet az életről szól, a túlélésről, a barátságról, a magányról, és egyúttal egy fiú sajátos életútjáról a gyermekkortól a felnőttkorig, egy olyan helyszínen, ahol a dolgok nem a megszokott módon zajlanak – áll a színház közleményében.
Maugli szerepében Claudiu Banciu és Lucian Banciu lépett színpadra, a szereposztás további tagjai: Ciugulitu Csaba, Luchian Pantea, Elena Purea, Costin Gavază, Mihai Crăciun, Rareş Budileanu, Georgiana Ghergu, Ion Vântu, Cristina Holtzli, Alexandru-Andrei Chiran, Cristian Iorga, Sergiu Marocico, Ştefan Mura, Tiberius Vasiniuc, Gabriela Bacali, Loredana Dascălu, Anca Loghin, Laura Mihalache, Delia Martin, Raisa Ané színművészek, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói, továbbá gyerekszereplők.
A hangszerelés Zeno Apostolache-Kiss munkája, a díszlet- és jelmeztervezésért Rodica Arghir felelt, az előadás koreográfusa Cristina Iuşan és Ruszuly Ervin; a művet Sándor László fordította románra, a light design Daniel Klinger munkája, a video designt Lucian Matei jegyzi, a zenei felkészítésért Teodora Sântean felelt. Díszlet- és jelmeztervező-asszisztens: Sikó Dorottya és Huszár Katalin; Video design asszisztens: Adrian Matei, ügyelő: Ilarian Varga, súgó: Laura Moldovan, hang: Jancsó Levente, fények: Kászoni Attila, felvétel és hangkeverés: ifj. Kacsó Tibor. A musicalt a Proscenium Szerzői Ügynökség közvetítésével mutatták be, az előadás magyar nyelvű felirattal követhető.
További, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal kapcsolatos hír, hogy az idei, immár 73. évad első premierje – Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája (Harsányi Zsolt rendezésében) – alkalmával átadták az előző év színészi teljesítményeit elismerő Vastaps díjakat.
A Vastaps díj többéves hagyományra tekint vissza, a legtöbb előadást játszott, valamint legtöbb próbán részt vett színésznő, illetve színész jogosult rá. Az idén Nagy Dorottya és Csíki Szabolcs vehette át az elismerést – a Tompa Miklós Társulat két színművésze a 2016/2017-es évadban 431, valamint 508 alkalommal lépett színpadra.
A díjak átadásakor Gáspárik Attila kihangsúlyozta: ezt a díjat azok kapják, akik számszerűen a legtöbbet dolgoztak.
– Az évad első bemutatójának ideje alatt a társulat másik fele Újvidéken játssza a Sirály című előadást egy nemzetközi színházi fesztiválon. Azért, hogy ez megtörténhessen, bizony sokat kell dolgozni – mondta a vezérigazgató.
A díjazottak az elismerő oklevél mellett a marosvásárhelyi Bioeel gyógyszer- és kozmetikai gyár, valamint a Kárásztelek Pezsgőpincészet által felajánlott ajándékcsomagokat vehették át. A díjazott Csíki Szabolcs legközelebb október 13-án, pénteken William Shakespeare Macbeth című tragédiájában, míg Nagy Dorottya 17-én, szerdán Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadásában lép közönség elé. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Kolozsvári Nyilatkozat: eskü az autonómiára
Huszonöt évvel ezelőtt fogadta el az RMDSZ a Kolozsvári Nyilatkozatot. Az erről szóló konferencián az előadók nyomatékosították: a magyar érdekképviseleti politika csak akkor lehet eredményes, ha ennek szellemiségéhez kanyarodik vissza.
Politológusok, szociológusok és jogászok minden bizonnyal még hosszú ideig fognak azon vitatkozni, hogy 1989 decemberében mi történt: lehet-e rendszerváltásnak nevezni azt a folyamatot, amelynek során a korábbi elit önátmentése mellett alapjaiban újraszabták a hatalomgyakorlás játékszabályait? Annyi biztos, hogy mind egyéni, mind közösségi szinten kitágult a világ, ami alatt nemcsak a mozgásszabadságot értjük, hanem a formális, szervezeti alapra támaszkodó közösségi érdekképviselet lehetőségét is. Az erdélyi magyarság már a Ceauşescu bukása előtti napokban, 1989. december 20-án és 21-én megalakította a későbbi érdekképviseleti szövetség első csíráit jelentő szerveződéseket Temesváron, Kolozsváron és Bukarestben. December 22-e után a bukaresti mag, azon belül Domokos Géza és köre határozta meg az új szervezet politikai arcélét és a nevét is. Amint azt Szőcs Géza 1994-ben a Korunk hasábjain zajló koncepcionális vitában leszögezte, hiba volt a csángókra való hivatkozással és a bukaresti funkcionáriusok kedvéért magát romániaiként meghatározó szervezetet alapítani, sokkal szerencsésebb és előremutatóbb lett volna az erdélyi önmeghatározás, ami az e tájon eltöltött ezeregyszáz évünkre utalt volna.
Kollaboránsok és autonomisták
Az a szembenállás, amely a névhasználat kapcsán már januárban megjelent, később meghatározóvá vált szervezeti szinten is. A két tábor, a helyzetteremtő, távlatokban gondolkodó, a cél érdekében akár konfliktusokat is vállaló autonomisták, valamint a tájba simuló konfrontációkerülő, a román érzékenységet a magyar érdekeknél fontosabbnak tartó kollaboránsok első ízben az 1990-es nagyváradi kongresszuson sorakoztak fel egymással szemben. A magukat mérsékeltnek mondó kollaboránsok nem kis része megpróbálta az elvi különbségeket kisebbíteni, a pozícióharcra fogni a szembenállást. Nem kétséges: a két tábor elöljárói jól megjelenítették a két eltérő gondolkodásmódot, de ebből eredt az egymásnak feszülés és nem fordítva.
Az autonomisták vezéralakja ekkortájt Szőcs Géza volt, az Ellenpontok egyik szerkesztője, aki a Szabad Európa Rádió munkatársaként jól fizető állást hagyott ott, hogy szükség esetén Erdélyben élére álljon a frissen megalakult érdekképviseletnek.
Aki szamizdat folyóirat szerkesztésébe fogott Ceauşescu uralmának idején, az számot vetett életével, és többre tartotta a politikai cselekvést egy kilátástalan helyzetben is, mint saját létbiztonságát. A mai fiatalok elképzelni sem tudják, hogy akkor valóban embereket vertek agyon csak azért, mert például irredenta dalokat énekeltek a kocsmában.
A kollaboráns szárny vezetője Domokos Géza, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának egykori póttagja volt, akiről találóan állapította meg Katona Ádám a Kolozsvári Nyilatkozatra emlékező konferencián, hogy hatalmas érdemei voltak az 1989 előtti időkben, amikor a Kriterion Könyvkiadó élén állt, de ugyanolyan hatalmas károkat okozott 1989 után RMDSZ-elnökként. Domokos Géza maga is elismerte, hogy lojalitás szempontjából kettős kötődésű ember. Az első kongresszuson elmondott beszédében kijelentette: szerinte az erdélyi magyarok feladata, hogy nem egy, hanem két nemzetben gondolkozzanak. Gondolkodásának román befolyásoltságát mi sem jeleníti meg jobban, mint amikor a második bécsi döntés félévszázados évfordulója alkalmából 1990. augusztus 30-án kiadott nyilatkozatában felmondta az összes történelemhamisító román toposzt, és román szóhasználattal diktátumnak nevezte azt a formálisan a románok által kért, mindkét fél által elfogadott és végrehajtott döntést, amelyet a jogi egyetemeken a nemzetközi döntőbíráskodás iskolapéldájaként lehetne tanítani.
Elhallgatott autonómiakövetelés
A két szárny közötti kötélhúzás határozta meg az RMDSZ történetének első három esztendejét. Az elvi, értékrendi különbségeken alapuló szembenállás stratégiai síkon az autonómiához és az önrendelkezéshez való eltérő hozzáállásban nyilvánult meg.
Domokos Gézáék mindent elkövettek, hogy erről a kérdésről lehetőleg szó se essék, míg a másik oldalon állók – Szőcs Géza, Borbély Imre, Patrubány Miklós, Toró T. Tibor, valamint a Székelyföldi Politikai Csoport Katona Ádámmal az élen – újra és újra érdemi vitát kezdeményeztek. Tőkés László ekkor tiszteletbeli elnökként megpróbált jóhiszeműen egyensúlyozni a két tábor között. A radikálisok vezéralakjává azt követően vált, hogy az 1992 nyarán történt Hargita megyei listahamisítás kapcsán megtapasztalta: a magukat mérsékeltnek nevezők képesek átgyalogolni írott és íratlan normákon, amennyiben vezetőik nem kerülnek fel a képviselő- és szenátorjelölti listákra.
Az autonómiaprogram iktatására már az első kongresszuson kísérlet történt. Végül a program megfogalmazói az autonómia ismérveit a helyi önkormányzati rendszer címszava alá gyömöszölték be.
A második, 1991-ben Marosvásárhelyen megtartott kongresszuson bekerült a programba a kulturális autonómia, amiről azonban olyan konok és elkötelezett bátorsággal hallgatott a Domokos-féle vezetés, hogy nemhogy a románok, de még az RMDSZ politikájában részvevők zöme sem tudott.
Ezen a kongresszuson került be a társnemzeti önmeghatározás az RMDSZ hivatalos dokumentumaiba, miszerint a romániai magyarság államalkotó tényezőként, a román nemzet egyenjogú társaként határozza meg magát. Ugyanakkor azt sem hallgathatjuk el, hogy Domokosék hátba támadták az 1991-es agyagfalvi autonómiakezdeményezést (az érintettek, Katona Ádám és Domokos Géza, visszaemlékezései e ponton ellentmondanak egymásnak, de minden okunk megvan arra, hogy az előbbinek adjunk hitelt). Csapó József autonómiaelvű memorandumát pedig a vezetés titkosította arra való hivatkozással, hogy ne gyengítsék a román ellenzék pozícióit az 1992-es választások előtt. A választás után viszont elérkezett a pillanat, amikor már semmilyen érv nem volt az autonómia ügyében való határozott kiállás elodázására.
Eskü a Szent Mihály-templomban
A Küldöttek Országos Tanácsának 1992. október 24–25-i ülésén Borbély Imre javasolta egy autonómianyilatkozat elfogadását. A javaslat hatalmas vitát kavart, amelynek keretében az autonomisták – élükön Tőkés Lászlóval, aki teljes mellszélességgel, erkölcsi és politikai tekintélyének teljes súlyával kiállt a nyilatkozat mellett – szabályosan szétzúzták a másik oldal elvi és gyakorlati ellenvetéseit. A nyilatkozatot végül ellenszavazat nélkül, egyetlen tartózkodás mellett fogadta el a testület, majd a benne foglaltak kivívására az RMDSZ képviselői és szenátorai esküt tettek a Kolozsvári Szent Mihály-templomban.
Nem sokkal később egy balliberális, kozmopolita, a nemzetszeretetet újkollektivizmusként megbélyegző, SZDSZ-es ihletettségű politikai kommandó – élén Cs. Gyimesi Évával, Magyari Nándor Lászlóval, Bányai Péterrel és Fey Lászlóval – szabályos sajtóháborút indított a nyilatkozat és annak elfogadtatói ellen.
Mégsem tudta megzavarni az RMDSZ minden politikai irányzatát magában foglaló Egyeztető Kerekasztal munkáját, amelynek eredményeképpen elkészültek a nyilatkozat elvi tartalmának megfelelő program- és alapszabályzat-módosítások. Ezeket az 1993 januárjának közepén ülésező brassói kongresszus fogadta el. Itt az autonomisták nem indítottak jelöltet a másik oldallal, Markó Bélával szemben. Tőkés László csak azért vállalta a jelöltséget az utolsó pillanatban való visszalépés szándékával, hogy meglegyen a vészforgatókönyv arra az esetre, ha a kollaboránsok végül nem hajlandóak elfogadni az autonómiaelvű alapszabályzat- és programmódosításokat.
Neptun-logika
Amint azt a konferencián többek között Szilágyi Zsolt is elmondta, hiba volt szemérmeskedni, hiba volt bízni a másik oldal jóhiszeműségében, programhűségében és elvszerűségében. A koncepcionális győzelem után csakis a pozicionális győzelem garantálhatta volna, hogy az RMDSZ autonomista politikát fog folytatni, hogy a Kolozsvári Nyilatkozat szellemében tevékenykedik majd.
Ehelyett mi történt? Kecskére bíztuk a káposztát. Markó Béla vezetésével egy négyéves Janus arcú korszak következett, amely felmutatott nemzetelvű, helyzetteremtő lépéseket (pl. az állammodell mentén való önépítkezés megkezdése, memorandum az Európa Tanácshoz Románia felvételének ügyében), de mulasztásokat is, mert nem került sor a kongresszus által megszabott kétéves határidő dacára a nemzeti kataszter összeállítására, az autonómiastatútumok elfogadására, és nem írták ki a belső választásokat, ugyanakkor önsorsrontó politikai bűnöket (Neptun-ügy, Nagy Benedek-ügy) is. Mindezt tetézte az 1996. november 28-án való kormányra lépés, amellyel az RMDSZ hátat fordított a négy évvel korábbi nyilatkozat szellemének és betűjének.
A Neptun-logika lényege az, hogy a román és az erdélyi magyar csúcsvezetés egymás hátát védi. A románok biztosítanak az RMDSZ vezetés számára annyi – a lényeget nem érintő – engedményt, amit eredményképpen felmutatva urnákhoz lehet szólítani az erdélyi magyar közösséget. A magyar fél pedig tartózkodik a román diplomácia nyomás alá helyezésétől, nem használja a külpolitika fegyverét, cinkos a modellértékű román kisebbségpolitika hazug mítoszának terjesztésében.
Az eredmény közismert: ma még az is veszélyben van, amit ezzel a kuncsorgó, konfliktuskerülő politikával eddig sikerült elérni.
Az RMDSZ magatartását jól jellemzi az, amit Szilágyi Zsolt emelt ki az előadásában: Kelemen Hunor elmegy tüntetni a magyar oktatásért a kormány ellen, majd Bukarestbe visszatérve a kormányoldallal együtt szavaz.
Így aligha lehet egységes magyar érdekképviseleti politikát folytatni, az autonómia kiharcolásáról nem is szólva. Az erdélyi magyar érdekképviselet megújítása elképzelhetetlen az RMDSZ önfeladó, szolgalelkű politizálása mellett, a hivatalosan mindenki által áhított magyar összefogás elvi alapját csakis a 25 évvel ezelőtt elfogadott nyilatkozatban foglaltak képezhetik. Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Soós nyílt levele László Attilához: az RMDSZ által is megszavazott rendelet veszélyezteti Verespatakot
Magyarázatot kér Soós Sándor László Attilától, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke felszólítja az RMDSZ-es szenátort, mondja el, miért szavazott meg egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi a védett természeti területek határainak módosítását, az alattuk található altalaj kincsek kibányászását.
Hétfőn a szenátus, köztük az RMDSZ hat szenátora, 66 igen szavazattal fogadta el az említett tervezetet, áll az EMNP-közleményben. Soós szerint a rendelkezés – melyet a képviselőház is jóvá kell hagyjon – egyértelműen veszélyezteti Verespatakot, és zöld utat adhat az oda tervezett káros, ciántechnológiás bányaberuházásnak. Soós azzal vádolja a politikai vezetőket, hogy a választók akarata ellenére „kiskapukat biztosítva igyekeznek legféltettebb kincsünket, természeti környezetünket, kiárulni.”
László Attila a Szabadságnak úgy nyilatkozott: az RMDSZ szenátusi frakciójának nem volt közös álláspontja ebben a kérdésben, mindenki saját belátása szerint szavazott. Azt ugyan nem tudta pontosan megmondani, hogy a rendelet mennyiben jelent veszélyt Verespatakra nézve, de minden jel arra vall, hogy a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) bányanyitásának terve halott dolog, mondta. A rendelet arról szól, hogy azokon a területeken, ahol altalaj kincsek kitermelése kezdődött el, akkor is folytatni lehessen a munkát, ha időközben a kitermeléssel foglalkozó cég saját tulajdonát képező területet védett területnek nyilvánították. Mindezt persze az érvényben levő környezetvédelmi szabályok tiszteletben tartásával – tette hozzá.
– Személyes véleményem az, hogy ideje némi racionalitást bevinni a környezetvédelembe, állatvédelembe. Amikor ugyanis az emberek megélhetése, mi több élete múlik bizonyos rendelkezéseken, lásd a medvék kilövési engedélyének kibocsátását, az autópályák megépítésének blokkolását, vagy épp a már elkezdett beruházás folytatásának lehetővé tételét, akkor az embernek, a közösség érdekének kell elsőbbséget élveznie – mondta a szenátor. Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Veszélyben az erdélyiek szavazati joga?
Mára a fősodorhoz tartozó közéleti szereplők is eljutottak oda, hogy belássák, a felszíni politikai pártcsatározások mögött van egy mélyebben húzódó törésvonal, amely gyakran pártokat is keresztbe metsz: a globális háttérhatalomhoz való viszony. Amikor e kérdést olyan lényeglátó politikai elemzők tematizálták a kilencvenes évek közepén, mint Csurka István, Bogár László, Tellér Gyula, Pokol Béla vagy Borbély Imre, és figyelmeztettek a globalizmus veszélyeire, a politikai színpad szereplői még az EU-csatlakozás vágyának lázában égtek. Vélhetően akadt közöttük olyan, aki naivan úgy vélte: az unió megvédhet bennünket a globalista tendenciákkal szemben és az európai értékrend bástyájává válhat a globalizmus fellegvárával, az Egyesült Államokkal szemben. Arra is sokan felhívták már akkor a figyelmet, hogy a kommunista utódpárt, az MSZP a globalista erők szekértolója koalíciós társával, az SZDSZ-szel együtt.
Orbán Viktor is már a kilencvenes évek második felében figyelmeztetett: a globalisták számára Magyarország csak telephely, míg a nemzeti pártok számára haza. Azt is ki merte mondani, hogy ezen erők zászlóshajója, az SZDSZ tudatosan törekszik a magyarság szellemi és lelki erejének gyengítésére. Az MSZP-n belül még volt egyfajta gyenge ellenállás az idegen beavatkozással szemben, de a párton belüli SZDSZ-esek többnyire erősebbnek bizonyultak.
Álvita a státustörvényről
Miután az SZDSZ elfoglalta méltó helyét a történelem szemétdombján, első számú szellemi örököse a Gyurcsány Ferenc által megalakított Demokratikus Koalíció lett. Emlékezzünk, ez volt az egyetlen párt, amely még a státustörvényt sem szavazta meg. De nem elégedett meg parlamenti elutasításával: értelmiségi holdudvarát felhasználva megpróbálta a jogszabályt minden tekintetben ízekre szedni. Lásd az Élet és Irodalom hasábjain lezajlott álvitát, amelyben a párt erdélyi támogatója, a Kolozsvári Nyilatkozat és a Bolyai Egyetem ellen támadó Magyari Nándor László is tévedésekkel, tendenciózus beállításokkal és rágalmakkal tarkított szöveget közölt. Az sem véletlen, hogy egyik fő ideológusuk, Bauer Tamás – aki fontosnak látja, hogy időről időre kifejtse, miszerint Trianon igazságos volt – idén márciusban büszkén kérkedett azzal, hogy a 2004-es népszavazáson nemmel szavazott, és Gyurcsány mellett talált új politikai otthonra.
Markó Béla nem okoz meglepetést
Gyurcsány Ferenc nemcsak az ország mesterséges eladósítására és a maradék szuverenitás felmorzsolására törekedett, hanem arra vetemedett, hogy a határon kívül élő magyarok ellen uszítson. Ő maga dicsekedett el monográfusának, Debreczeni Józsefnek azzal, hogy Kovács László emlékezetes 23 millió román munkavállaló beözönlésével riogató kampányának ötlete bizony tőle származik. 2004-es népszavazási kampánybeli dicstelen szereplését mindannyian ismerjük, most pedig aláírásokat gyűjt azért, hogy vonják meg a határon túli magyarok szavazati jogát. Megvan annak a pikantériája, hogy mindeközben ő és pártja két erdélyi politikusra hivatkozik más-más értelemben és céllal: két olyan politikusra, akik legalábbis nyílt színen soha nem kerültek egymással szembe. Egyikük Markó Béla, aki tavaly ősszel az eszmeileg hozzá igencsak közel eső Népszavának adott interjúban minden alap nélkül „felelőtlen gyűlöletkeltéssel” vádolta a kormányt migránsügyben, helytelenítette a különutas orbáni politikát. Szerinte ugyanis „nem helyes olyasmiről szavazni, aminek nem érzi a következményeit a saját bőrén valaki”. A másikuk Tamás Sándor Kovászna megyei RMDSZ-es tanácselnök, akit elrettentő példaként idéznek Gyurcsányék, s aki Markóval szembe menve nyíltan állt ki az Orbán-kormány mellett.
Állásfoglalásával Markó Béla nem okozott meglepetést, hiszen épp ő volt Kárpát-medencei szinten az egyetlen politikai vezető Gyurcsány mellett, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen emelte fel a szavát, s a nagy port kavart figyelemfelkeltő autonomista akció kapcsán az ötvenes évek felvonulásait emlegette. Ugyancsak Markó volt az, aki paradigmatikus és jövőbe mutató elvi állásfoglalásai kapcsán ismételten támadta Orbán Viktort a nemzetellenes sajtó egyik legfontosabb műhelyének, az Élet és Irodalomnak a hasábjain – lásd a magyar nemzetállam, az illiberális demokrácia elleni megszólalásait. Markó még a kerítést is kifogásolta figyelmen kívül hagyva azt, hogy a muszlim invázió elleni hatékony védekezés nélkül egész Európa elvész.
Erdélyi magyar egyetértés
Markónak a szavazati joggal kapcsolatos álláspontjával mindössze két komoly probléma van. Az egyik, az erdélyi magyar igenis érzi, hogy ki van kormányon Budapesten, másrészt, ez az érvelésmód szembe megy az egységes magyar nemzet, a határon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatkörével.
Tamás Sándornak Gyurcsányék által idézett állásfoglalásáról pedig csak annyit mondhatunk: örömteli, hogy vannak kérdések, amiben az erdélyi magyar pártok egyetértenek. Az egyik az, hogy az erdélyi magyarság érdeke, ha Orbán Viktor jövőre újabb mandátumot kap a választóktól. Ebből a szempontból még az is szerencsés, hogy nem az SZDSZ-hez húzó, ideologikus Markó irányítja ma az RMDSZ-t, hanem a pragmatikus, érdekvezérelt Kelemen Hunor.
Gyurcsány egyedül maradt
Gyurcsány egyedül maradt a politikai arénában a maga akciójával. A határon kívül élő magyarok ügyét az utóbbi időben lényesen kevesebbet emlegető és egyik túlzottan szabad szájú politikusa révén a hírekbe került Jobbik sem követi. A MÁÉRT minap lezárult ülése után Vona Gábor leszögezte, pártja nem kívánja megvonni a határon kívül élő magyarok szavazati jogát. (Az utóbbi napokban attól volt hangos a sajtó, hogy a Jobbik portálján a hozzászólók moslékozzák, patkányozzák, románozzák azokat, akik szerint helyénvaló, hogy minden magyar állampolgár szavazhasson akkor is, ha történetesen Csíkszeredában vagy Szabadkán él. Nyilvánvaló, hogy egyetlen párt sem felelős a portálján közzétett írások hangneméért. Azért viszont igen, ha ezek a minősíthetetlen mocskolódások napokig ott díszelegnek az oldalon, és megfogalmazójukat nem tiltják le. Ezt megelőzően a párt szolnoki elnöke azzal örvendeztette meg rajongótáborát, hogy az erdélyi magyarokat „elhülyülésre fokozottan hajlamos társadalmi masszának” nevezte.)
Behegedt sebeket téphet fel, de változást nem hozhat
Gyurcsány Ferencet aligha zavarja, hogy egyedül maradt, sőt, az aláírásgyűjtés felvezető szövegében ki is emeli: pártja az egyetlen politikai erő, amely szeretné megvonni a szavazati jogot a határon kívül élőktől. A szándék világos: minél nagyobb népszerűségre szert tenni, bármi áron, s ha ennek érdekében ismét magyart a magyar ellen kell uszítani, akkor az sem gond. Gyurcsány a maga szempontjából jó lóra tett, az aláírásgyűjtés jól halad, mivel e kérdés eldöntése mögött tulajdonképpen egy értékrendi választás áll.
Mi a fontosabb: az életforma-sovinizmus, a kádári féltékenység, a kormány elleni irracionális gyűlölet vagy a nemzeti egység szimbolikus megjelenítése a választásokon. A fogyasztói társadalom viszonyulási mintái, a globalista médiadömping, a pusztító világerő propagandája mind az előbbi oldalon áll.
Feltehetjük a kérdést: veszélyben van a határon kívüli magyarok szavazati joga? A válasz nemleges. Akkor is nemleges, ha a jogdogmatika hatalma véges, és a politikai elit, ha egységes, akkor átgyalogolhat a saját maga által megfogalmazott alkotmányos elveken. Viszont az anyaországi politikai elit ebben a kérdésben éppenséggel nem Gyurcsány oldalán mutat egységet. Így bármennyi aláírást gyűjt össze Gyurcsány Ferenc, abból nem lesz törvénymódosítás.
Az akció arra jó, hogy hangulatot keltsen elsősorban az erdélyiek ellen, hisz a legtöbb szavazat 2014-ben is innen érkezett. Arra, hogy sokak magyarságképe csorbuljon, hogy feltépjen behegedt sebeket, de arra nem, hogy változást hozzon a közjogi rendszerben. Legfőképpen persze arra jó, hogy egy nemzeti szempontból totálisan gátlástalan kalandor politikus bevigye pártját a törvényhozásba. Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár)