Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Albert Álmos
395 tétel
2010. november 15.
Albert Álmos: Magyarul előnyösebb
Nem élünk megfelelően kivívott jogainkkal sem, vagy mert nem ismerjük ezeket, vagy mert félünk, hogy hátrányt szenvedhetünk ezért.
Albert Álmos szenátor arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a 2007 novemberében életbe lépett Kisebbségi és regionális nyelvek Chartájának szellemében jogunkban áll anyanyelvünket használni a törvényszéken vagy a polgármesteri hivatalban, beadványainkat írhatjuk magyarul, és elvárhatjuk, hogy ugyanígy válaszoljanak rá, ezért semmilyen többletköltséggel nem terhelhetnek bennünket. A szenátor eldöntötte, figyelemfelkeltő feliratokat helyez el a körzetébe tartozó hivataloknál, hogy mindenki láthassa, mire jogosítja a törvény. Albert Álmos úgy véli, sokan azért nem beszélnek magyarul a bíróságon, mert tartanak attól, hogy hátrány éri őket emiatt, hatékonyabbnak vélik a román felszólalást még akkor is, ha nem uralják megfelelően a nyelvet. Meg kell értetni velük: élniük kell a lehetőséggel, hasznukra válik, ha jobban meg tudják értetni magukat. A tájékoztató feliratok készülnek, tömören, érthetően igyekeznek majd elmagyarázni a legfontosabbakat, napokon belül kitűzik majd a polgármesteri hivatalokban, törvényszékeken.
Farkas Réka, Háromszék, Erdély.ma
2010. november 16.
Árvíz után, újjáépítés közben
Három egymást követő csapást — június 28-án, július 18-án és augusztus elsején — szenvedett el Bölön. Sok esetben évtizedek munkája ment tönkre, mert a domboldalakon lezúduló csapadékot nem tudták befogadni a patakmedrek, a kibukó víz pedig elemi erővel söpört végig udvarokon, gazdaságokon, életeken. Már három hónapja történt, de a község ma is mint nyílt seb: a központi hídon csak fokozott óvatossággal lehet átkelni, a patak martja rendezetlen, számos helyről hiányzik a kerítés, a házak falán még ott a vastag, sárlé által húzott csík. Folyik az újjáépítés, ám még nem látni a végét. Erdélyből és Magyarországról is érkezett segítség, de az emberek azt mondják, ők azt kevésbé érezték, kézzelfogható támogatást nem, vagy csak alig kaptak. Kifogásolják, az RMDSZ-esek, az unitáriusok többet kaptak, mint a cigányok, katolikusok és a szövetségtől távolabb állók. Sikó Imre polgármester azt mondja, néhányan azért érezhetik magukat mellőzöttnek, mert a kárfelmérés közben érkezett az újabb áradás, ezért az összesítés abbamaradt, most pedig csak az a negyven család jogosult a segélyre, akikhez addig eljutottak szakembereik. Állítja, igyekeznek a csorbát kiköszörülni, s minden árvízkárosult megkapja az őt megillető segélyt Sok a tennivaló
Az önkormányzat egyik legfontosabb megoldásra váró feladata volt megállítani a földcsuszamlást a bölönpataki óvoda és iskola épületénél. Sikerült. Három hét munkáját követően (ötven helyi segédmunkást is alkalmaztak) kimondható, a tanintézmények megmenekültek. Megerősítették a Bölönpatak felé vezető hidat és a mellette futó út támfalát is: már nemcsak gyalog és szekérrel lehet közlekedni, szükség esetén akár mentő- és tűzoltóautó is könnyen haladhat. A központi híd műszaki terve elkészült, így helyreállításához is hozzákezdhetnek. Nem lesz teljesen új, de ha a jó idő kitart, még idén befejezik ― ígérte a polgármester. A községháza helyreállítása még várat magára, a hivatalnokok továbbra is a volt termelőszövetkezet épületében kénytelenek dolgozni. A hely szűkös, messze is a községközponttól, a szociális támogatásra jogosultakon kívül mások nem is nagyon keresik fel. Kényszermegoldás mellett kellett dönteniük a bölöni óvoda esetében is. A polgármesteri hivatallal együtt tönkrement épület menthetetlen, újat kellene építeni, pénzhiány miatt viszont az általános iskola tanrendjét szervezték át úgy, hogy az óvodások és az elemisták délelőtt, az V―VIII. osztályosok pedig délután használják a tantermeket.
Összefogás a bajban
A június végi áradást követően az első jelentősebb segítséget a megyei tanácstól kapták a bölöniek. A nyolcvanezer lejt a Nagybölön-patak medrének mélyítésére fordították. Utóbb, a harmadik áradáskor kiderült, jelentős vagyoni védelmet jelentett, sőt, az sem kizárt, életeket mentett, hogy legalább részben elvégezték ezt a munkát. Szintén a megyei tanács kezdeményezésére az RMDSZ széki elnökségei gyűjtésbe kezdtek, abból pedig ötszáz zsák cementet vásároltak és adományoztak a lakóknak. Erdővidék-szinten gyűjtést szervezett a szövetség baróti szervezete, s nagyobb összeget áldozott a bardoci és baconi önkormányzat is. A zágoni polgármesteri hivatal 31 köbméter fát, a Temes megyei óteleki tanács ― mintegy viszonzásul a hat éve a bölöniektől kapott segítségért ― ruhát és tartós élelmiszert, gabonát küldött, a tápiószentmártoniak pedig négy hídelemmel járultak hozzá az újjáépítéshez. A Vöröskereszt élelmet, tisztítószereket és másfél tonna cementet, a bukaresti központi postahivatal vizet, cukrot, lisztet és ruhaneműt, a Rompetrol üzemanyagot, Albert Álmos szenátor borvizet és ruhaneműt, Kovács József ruhát, Erdőfüléből a Gazdabolt tulajdonosa, Csog Dénes pedig tíz köbméter építőanyagot vitt, s autót bocsátott bérmentesen az értékeiket mentők rendelkezésére. Legutóbb a kormánymegbízotti hivatal révén érkezett segítség. 42 tonna cementet, 2,3 tonna vasazatot, 1,4 tonna meszet, 31 köbméter nagyméretű téglát, 40 köbméter faanyagot, 76 köbméter fűrészárut, 158 köbméter homokot, 132 köbméter kavicsot, 34 négyzetméter hullámlemezt várnak. Egyelőre csak a fűrészáru érkezett meg, de hamarosan a többi is ideér ― mondja bizakodóan a polgármester. Kérdésünkre, hogy ez nincs-e túl későn, Sikó Imre azt mondja, a jó idő kitart, így a pénzükből egyre inkább kifogyó embereknek éppen jól jött a támogatás, zömét még az elkövetkező időszakban felhasználják. Az egyház ereje
Az unitárius egyházközség már az első, június végi áradás másnapján a közösség segítségére sietett. Saját pénzükből vásároltak nagy teljesítményű szivattyút, Vajda Sándor Zoltán jószágigazgató pedig oda ment, ahol segítséget kértek. Fiatal unitáriusok önkéntes csoportjai érkeztek Homoródalmásról, Csíkszeredából, Vargyasról, Ürmösről, Nagyajtáról, Sepsiszentgyörgyről, Kökösből, Magyarsárosról, Székelyudvarhelyről, Kobátfalváról, Székelykeresztúrról, Barótról és Jászberényből, amelyeknek elszállásolásáról és étkeztetéséről is gondoskodtak. Fogadták a felsőfehéri egyházkör, az unitárius közösségek, az apácai és barcasági evangélikusok gyűjtéseit, a brassói gyermekkórház angol és hazai munkatársainak adományát. Felhívásukra bekapcsolódott a mentésbe az egyház Gondviselés Segélyszervezete is, amely élelmiszercsomagokat hozott. Nekik köszönhetően érkezett Bölönbe Tőkés László, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége jelentős, közel hatvanötezer lejes támogatása. A pénzből mindenkinek azt vásároltak, amit elvesztett, amire szüksége volt, hogy a nehéz pillanatokat túlélje: deszkát, mosógépet, ágyat, paplant, hidrofort, porszívót, az olthévízi cementgyártól 4,6 tonna cementet és 1,2 tonna vakolóanyagot szereztek be. A legnagyobb veszteséget szenvedő, a nejét elvesztő Benkő Aladárnak és gyermekeinek az új ingatlanhoz építőanyagot vittek, félárván maradt, Kolozsváron tanuló lányának ingyenes szállást és ösztöndíjat biztosítottak. Kudarcba fulladt a faosztás
Nem mindenben sikerült célt érniük. Az egyházközség úgy döntött, saját erdejéből 88 köbméter fát vágat ki s oszt szét a kerítésüket, gazdasági épületeiket újjáépítők közt. Megbeszélték Komporály Viktor baróti vállalkozóval, hogy a kivágást fele pénzért vállalja ― így segítvén a károsultakat ―, a polgármesteri hivatal pedig a különbözetet rendezi. A barótiak el is végezték becsülettel a munkát, ám a polgármester arra hivatkozván, hogy az önkormányzatnak nincs pénze, megtagadta a kitermelési költségek megtérítését, így az egyház kénytelen volt a legszebb törzseket felajánlani fizetség gyanánt. A megcsappant famennyiségből keveset félretettek saját használatra, a többiből pedig csak két családot, a Benkő Aladárét és a Kisgyörgy Zoltánét tudták segíteni. „Őszinte volt szándékunk, de sajnos, mivel Sikó Imre felrúgta a megegyezést, többet nem tehettünk. Megjegyzem, csak a kibélyegzés és az újjátelepítés mintegy tizenhatezer lejes kiadást jelentett az egyházközség számára” ― mondotta ifjabb Kozma Albert tiszteletes.
Mellőzöttnek érzi magát
A Tana utcában kis termetű öregasszony állít meg. Nem ismerjük egymást, de árulkodó lehet az átlagosnál nagyobb fényképezőgépem, invitál, fényképezzem csak le, micsoda kárt is okozott az árvíz. Filtermeister Anna (képünk) korát meghazudtolóan mozog, beszédes, hangja viszont elcsuklik, ha a nemrég elhunyt lányáról beszél. A kert végében most békésen csörgedez Nagybölön pataka, de az öklömnyi kődarabokkal vastagon szórt mart, a kidöntött kerítés és a kicsit messzebb álló, de még helyenként nedvesnek tűnő csűr arról tanúskodik, nincs ez mindig így. „Vízzel és iszappal telt meg a csűr, az istálló, a kút és a két pince, egészen eddig voltunk elöntve — mutat a patak partjától mintegy húsz méterre levő pontra —, jóformán mégsem kaptunk semmi segítséget a tanácstól. Az egyik ismerősömnek szóvá tettem, hogy az egész utcából hármunkat kihagytak, erre egyszer érkeznek, s lenézően azt mondták, »itt van a reklamált csomag«, azzal itt is hagytak. Hogy mi volt a csomagban? Tíz liter borvíz, két húskonzerv, két liter olaj, rizs, cukor, liszt és puliszkaliszt. A legtöbbet az unitárius egyház segített, ahonnan elég deszkát kaptam, hogy kerítésemet újból rakassam, de sajnos, hiányoznak a sasok, ezért várnom kell. Bezzeg, a cigányoknak Bölönpatakán mindent megadnak, mindent felépítenek, nagy urak lettek azok” — mondotta az öregasszony hangjában keserűséggel. A cigánynak nem jár?
Hogy Bölönpatakán mennyit költöttek a romák által elszenvedett károk enyhítésére, nem tudni, de Filtermeister Anna házától néhány száz méternyire Ioan Boeru biztosan nem ért egyet az idős hölgy megállapításával. A jól karbantartott, rikító rózsaszínűre festett kis ház környékén sokan dolgoznak. A ház ura nem is akar nyilatkozni, de ismerősei meggyőzik, mondja csak el, milyen nehezen megy bennvalójának újjáépítése, milyen kevés támogatást kapott az illetékesektől, mennyire éreztetik cigány mivoltát. „Nézze, itt valamikor nyárikonyha volt, az udvar ki volt kövezve, ebből mára semmi sem maradt. Bejött a víz a házba, a bútor és a padló annyira megszívta magát, hogy használhatatlanná vált, a hidrofor, a mosógép tönkrement, ki kellett dobnom. Volt valami kevés megspórolt pénzem, azt költöm el most. Közel ötvenmillió lejre vannak számláim, s még távol állok a befejezéstől. És mivel segített a hivatal? Öt zsák cementtel akkor, amikor a magyaroknak tízet adtak. Mivel nem vagyok magyar, nem kaptam sem az RMDSZ-től, és az unitárius egyháztól sem. Magamra hagytak a bajommal, a nyomorúságommal” ― fakadt ki a gazda.
Tavaszra is marad munka
A Boeruval szembeni portán Tana Ottmár (képünk)épp betont kever, a kapu elejét próbálja jobbá, csinosabbá tenni. Feleségével és annak szüleivel egy fedél alatt élnek, együtt vészelték át az áradások borzalmas pillanatait. Nem szívesen idézi fel azt a sok tekintetben kegyetlen napot. Nem csoda, hiszen a víz térdig ért a házban, nem lehetett sem a bútorokat, sem az elektronikus felszereléseket megmenteni, kint az alig két hete letett csöveket takarta ki a hirtelen jött ár, beomlott a pince bejárata, az udvarról eltűnt tíz méter fa, a huszonöt tyúkból és tizenöt vágni való csirkéből mindössze négy tyúk és egy kakas maradt meg. Az elmúlt hetekben, amit lehetett, kicseréltek, megjavítottak, újra lakhatóvá vált a ház, de úgy véli, tavaszra is marad elég tennivaló. „Hálát adok a Jóistennek, hogy mindez a nyomorúság nappal történt, s nem éjszaka. Így legalább a katasztrófát sikerült elkerülnünk” ― mondotta a fiatalember.
Fiuk segítségével
Kisgyörgy Árpád és Borbála azt mondja, ezer-ezer lejjel segítette őket az RMDSZ, az unitárius egyház is, Tőkés Lászlón keresztül pedig egy franciaágyat kaptak. A tönkrement padló helyett csempét tettek, kerítést emeltek, a házat levakolták. „A fiam kőműves, ő segített sokat. Nem itthon dolgozik, de amikor tehette, két-három napra hazajött, így valahogy a leglényegesebb dolgokkal elkészültünk. Ahogy lejár a tél, az első szobát tesszük rendbe” ― avatott be terveibe az idős házaspár.
A keserűség hangja
A polgármesteri hivatallal szemben Lázár Zsigmond és a családhoz közelálló Oláh Áron javítja a kaput. Amikor az általuk kapott segítség kerül szóba, emeltebb hangon kezdik szidni az illetékeseket. Úgy érzik, igazságtalanul bántak velük. „Az ár mindent átszakított, s az udvarról elvitt minden mozdítható tárgyat, jó bőven került víz a házba, mégsem kaptunk semmi segítséget. Minket, egyszerű embereket csak hitegetnek” ― mondja Lázár Zsigmond, majd a fiatal nemzedékhez tartozó Oláh Áron folytatja a panaszáradatot: „Édesapámat szinte elragadta a víz, alig tudtuk kimenteni, s kárunk is hatalmas. Amikor elkezdték hozni a csomagokat, mi nem kaptunk, csak édesapámék, azt mondták, lehet, hogy két család vagyunk, de egy helyen lakunk, így egynek számítunk.”
Átkísérnek a második szomszédba, Lázár Csaba portájára. Friss deszkából készült a kerítés, a csűr eleje, kész a disznóól alapja, s állítják, az ár elvonulása után a házban is akadt munka bőven, és mindent saját erőből, saját összefogásuk révén kellett megoldaniuk. „Mi már nem megyünk sehová, nem kérünk senkitől semmit, sőt, ha az erőm úgy fogja engedni, azt a néhány zsák cementet is visszaviszem a hivatalba, nehogy azt merjék mondani, hogy adtak valamit. Megelégszem annyival, hogy hálát adhatok a Jóistennek, mert mindannyian megmaradtunk, s a családdal és barátokkal van még annyi erőnk, újjáépíthetjük mindazt, amink volt” ― fogalmazott Oláh Áron.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 14.
Hát én immár kit válasszak? (Háromszéki RMDSZ-esek a tisztújításról)
Sem Kelemen Hunor, sem Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-elnökjelölt mellett nem foglaltak állást a szövetség háromszéki elöljárói, abban azonban egyetértés mutatkozik, hogy markánsabb Székelyföld-politizálást várnak el a leendő vezetőtől. Markó Béla visszavonulását várhatónak minősítették, ugyanakkor azonban újabb elnökjelöltek jelentkezését sem tartják kizártnak. A sajtó korábban az elképzelhető jelentkezők közé sorolta Olosz Gergelyt is, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője nem zárta ki a lehetőséget, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke szerint az elmúlt időszak történéseit látva nem volt meglepő Markó Béla szombati bejelentése, miszerint nem vállalt újabb elnöki mandátumot. Az élet nem áll meg, nem okozhat ez fennakadást az RMDSZ életében, hiszen lesz a szövetségnek új elnöke. Olyan vezetőre van szükség, aki az önálló erdélyi magyar politizálást viszi tovább, elsősorban Bukarest irányába, hogy ne váljék egyetlen román párt csatlósává sem a szövetség. Mindamellett szükséges szövetkezni velük, de nem ideológiák, hanem etnikai kérdések mentén. Nem az a fontos, kivel szerződünk, hanem az, hogy mire — magyarázta, hangsúlyozva: az RMDSZ célja a kisebbségi jogok bővítése, a magyarok lakta régiók fejlesztése. Markánsabb Székelyföld-politizálást várnak el az új elnöktől, ennek hangsúlyosabban kell megjelennie a programban, éppen ezért jó néven is veszik, örülnek, hogy Kelemen Hunor személyében székelyföldi jelölt is megméretkezik a kongresszuson. Bár a területi szervezetben szó esett arról, hogy kit támogatnak, döntés még nem született. Óvatosabban nyilatkozott lapunknak Albert Álmos szenátor, aki korábban több éven át vezette az RMDSZ alsó-háromszéki szervezetét. Mint mondta, meg kell várni a jelentkezési időszak végét, hiszen a két jelöltön kívül mások is versenybe szállhatnak, programjaikat sem ismerni még teljességben. Nehéz, de inkább jó időszak következik az RMDSZ életében, új politikai kihívásokra kell válaszolnia a leendő elnöknek — vélekedik Albert Álmos, aki örvendetesnek tartja a versenyhelyzetet. Szerinte az RMDSZ-nek olyan vezetőre van szüksége, aki eléggé erős ahhoz, hogy nem csak az RMDSZ-t, hanem az egész romániai magyarságot összefogja, ugyanakkor a tömbmagyarság, a régiók kérdését is kezelni tudja. Ő is Székelyföld hangsúlyosabb megjelenítését várja el az új szövetségi elnöktől. Várható volt Markó Béla visszavonulása, meg kell újulnia a szervezetnek, vissza kell fordulnia a választók felé — vélekedett lapunk kérdésére Olosz Gergely felső-háromszéki képviselő. A szövetség alsóházi frakciójának vezetője azonban fenntartásainak adott hangot az SZKT-n elhangzott retorikával szemben. Meglepőnek tartja, hogy mind Markó Béla, mind Kelemen Hunor a független, önálló politizálást hangsúlyozta, szerinte ez nem jelenthet bezárkózást, a párbeszéd elutasítását, de egyenlő távolságtartást sem, hiszen nem lehet ugyanúgy viszonyulni Gyurcsány Ferenchez, mint Orbán Viktorhoz. Szorosabb kapcsolatra van szükség az anyaországgal, az összmagyarság vonatkozásában pedig nem újabb frontokat kell nyitni, hanem megoldásokat kell találni az RMDSZ-en belül — fűzte hozzá. Jó, hogy van alternatíva, választási lehetőség, meg kell nézni a jelöltek programját, de nem lehet kizárni újabb jelentkezőket sem, a legfontosabb, hogy az új elnök integratív személyiség legyen, és megtalálja az utat az RMDSZ összetartására. Kérdésünkre, hogy ő maga versenybe száll-e, Olosz kitérő választ adott, nem is erősítette meg és nem is cáfolta azokat a sajtóinformációkat, melyek szerint megpályázná az elnöki tisztséget. Az elnök személyénél azonban fontosabb a csapat — szögezte le.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. január 15.
Székely szimbólumok nyomában
Nemrég jutott el hozzám a fenti címet viselő, szépen illusztrált tanulmánykötet. Az ízléses, könnyen áttekinthető és melléklettel ellátott, kemény táblás kiadvány megjelenését Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Zetelakáért Alapítvány tette lehetővé.
A címlapon székely címer látható abban a formában, ahogy a 16. század elején a csíkcsobotfalvi szárnyas oltáron ábrázolták. A hátlapon a székelydályai templomfreskón található székely címer néz ránk. A kötetet Mihály János állította össze, a borítót Kolumbán Zsuzsanna tervezte. A Tipographic nyomdában készült kiadvány a maga nemében hiánypótló, úttörő jellegű, mivel a címertan mint önálló tudományág a kommunista parancsuralom idején háttérbe szorult. Tulajdonképpen négy tudományos kutató közös könyvéről van szó. A többszerzős tanulmánykötet szerves egységet alkot, mert a témakörök kiegészítik egymást. A könyv szükségletet elégít ki. Ezek egyike a székely nép azon igénye, hogy önmagát megjelenítse. Az elmúlt húsz évben szervezett nagyszámú ünnepi rendezvényen egyre inkább megszokottá vált a magyar zászló mellett a székely zászló is. Ugyanakkor "sajnálatosan kevés azoknak a településeknek a száma, amelyek a címertan követelményeinek megfelelő címerrel", zászlóval rendelkeznek. Egyre nyilvánvalóbb az, hogy alapos címertani ismeretek nélkül nem szabad címert tervezni, mert annak évszázados hagyományai, szabályai vannak. Eddig a szimbólum használatának kérdését inkább politikai síkon, mint szakmai szinten tárgyalták, a szakma véleményét nem nagyon kérték ki. Ilyen körülmények között alakult meg a Hargita Megye Tanácsának támogatásával működő Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport, amely olyan szakembereket tömörít, akik hosszú évek óta kutatják a székely jelképeket. A tanulmánykötet célkitűzéseit Mihály János így fogalmazta meg: "Tudatában vagyunk annak, hogy munkánk gyümölcse csak akkor érik be, ha a megmaradás útjára lépve sikerül az együtt megálmodott ― gazdaságilag erős ― Székelyföldet megteremteni. Egy olyan Székelyföldet, amely az utánunk jövő nemzedéknek biztos menedéke. Mert csak a jövőbe vetett hittel érdemes dolgozni, kutatni, bízva, hogy jelképeinket mindig lesz, aki magasba emelje." A munkacsoport a különböző vándorkiállítások alkalmával rendszeresen jelentet meg katalógusokat, népszerűsítik, és szakmai tájékozottsággal mutatják be a székely szimbólumokat. Ilyen katalógus a Székely történelmi zászlók, a Címer és pecsét Székelyföldön. Külön értéket jelentenek a gyönyörű illusztrációkkal bemutatott címerek és zászlók. Az elmúlt hónapokban nagy sikerű kiállításokra került sor Címer és pecsét a Székelyföldön címmel Csíkszeredában, a Megyeháza Galériájában és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Lovagtermében. Sorrendben az első tanulmány szerzője Pál-Antal Sándor akadémikus, tizennyolc önálló kötet és 230 tanulmány szerzője, aki az 1848 előtti székely helyhatósági címeres pecsétekről ír. Zepeczaner Jenő muzeológus, történész, a 17―19. századi Székelyföld kutatója, több kötet szerzője a heraldikus Orbán Balázst mutatja be. Mihály János történész, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont tudományos szakreferense, a már említett munkacsoport koordinátora a régi székely címer udvarhelyszéki emlékeit ismerteti. Végül a könyv törzsanyagát, a nyolc dolgozat felét Szekeres Attila István heraldikus, a címertudomány doktorandusza, a Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottsága által akkreditált címergrafikus, újságíró, a Háromszék szerkesztője írta. E témakörben közreadott tanulmányai: A közigazgatási címerek fajtái székelyföldi példákkal, Sepsiszentgyörgy címere, Kézdivásárhely címere, valamint A címer útja a tervezéstől az elfogadtatásig. Ez utóbbi dolgozatában Szekeres Attila István arra keresi a választ, hogy milyen a jó címer. Szerinte "a jó címer egyszerű és nem túlzottan tarka. Minél kevesebb címerképet vigyünk fel a pajzsra, hisz a cél az, hogy könnyen felismerhető legyen a jelkép. Ugyanez a helyzet a mázak alkalmazásával. A szakma nem ismer szép címert, csak jó címert. A címer feladata az azonosítás és megkülönböztetés. A közigazgatási címer ugyanolyan fontos, mint a helységnév, sőt, fontosabb, mert egyben az önigazgatás jelképe." Sajnálatosnak tartom azt, hogy Szekeres Attila István szakmai munkásságát jobban ismerik, értékelik Nagyszebenben, illetve Jászvásáron, mint itthon. Szekeres írásai számunkra azért is fontosak, mert többségük Háromszékhez kötődik. Mindnyájan emlékszünk még azokra a vitákra, amelyek a sepsiszentgyörgyi tanácsban zajlottak. Az elmúlt két évtizedben az utcanevek, a megyetáblák, a település címerének tervezetei gyakran váltottak ki heves vitákat. Gondoljunk csak a Petőfi Sándor utcanévre, a Şaguna, a Horea, Cloşca és Crişan nevekre. Egyik tanácsülésen egyik képviselő nem restellte Sepsiszentgyörgy fél évezredes címerét gúnyolni, mondván, hogy a városi pecséten látható szakállas férfiarc a polgármestert, Albert Álmost ábrázolja. Mindezt akkor, amikor köztudott, hogy a hajdani, az 1509-ben kiadott városi pecsét férfiarca a település védőszentjét, Szent Györgyöt ábrázolja. Íme, miért kell alaposan ismernünk népünk történelmét, a címerkészítés csínját-bínját. Nem lehet Románia közepén egy székely embernek felkészületlenül címert tervezni, mert még egy olyan megnevezés is, mint Székelyföld neve, dührohamot válthat ki, mert a székely nép hiába élte évezredeken át külön népként életét, hiába vívta évezredes szabadságharcát, nem rendelkezhet az autonómia korlátozott szuverenitásának oltalmával sem. E 76 százalékarányban székely többségű történelmi régióban még az alaposan dokumentált szimbólumhasználat is vihart kavarhat. E könyv tartalma számunkra ezért is fontos. Nekünk, a "másodrangú" állampolgároknak csak alapos ismeretek birtokában lehet reményünk arra, hogy érvényesítsük hagyományos jelképeinket. Csak magas szintű szakmai ismeretek birtokában mondhatjuk ki és védhetjük meg igazunkat. Csak pontos, jól dokumentált címertervekkel rukkolhatunk a nyilvánosság elé. Ebben útmutató segítséget nyújtanak Szekeres Attila István dolgozatai, amelyek alapos objektivitással és érthetően vezetnek be a közigazgatási címerek elkészítésének, megtervezésének világába, mutatják meg a címerek elismertetésének hivatalos útját is. E kiadványt túlzás nélkül nevezhetjük a székely szimbólumok, címertan bibliájának, mely nélkül nem szabad Székelyföldön címerkészítéshez fogni.
Kádár Gyula
2011. január 27.
72 honatya 258 millió eurós üzletben
A parlamenti politikai pártok 72 szenátora és képviselője van különböző jellegű üzleti kapcsolatban az állammal, a nevük alatt futó szerződések összértéke eléri a 258 millió eurót – derült ki a honatyák nyilatkozataiból.
Majdhogynem a mandátumok arányában oszlik meg azon honatyák száma, akik üzleti kapcsolatban vannak a kormánnyal: a demokrata-liberálisok (PD-L) alakulatából 24, a szociáldemokraták (PSD) táborából 20, a nemzeti-liberális oldalról (PNL) 15, míg az RMDSZ részéről 9 szenátor vagy képviselő érdekelt különböző állami megrendelések teljesítésében. A szerződések prominens politikusok nevéhez köthetők, közöttük szerepel páldául Elena Udrea, Sorina Plăcintă, Silviu Prigoană, Valeriu Tabără, Verestóy Attila, Dan Nica vagy Dan Voiculescu. Az utóbbi kivételével azonban a legnagyobb üzleteket nem ők, hanem kevésbé ismert kollégáik kötötték: a PD-L-s Petru Başa például egymaga 617 szerződésben érdekelt, amelyek az utóbbi két évben köttettek. Ion Toma PSD-s szenátor érdekeltségei elérik a 22,5 millió eurót, párttársa, Florin Constantinescu 13,5 millió euróra szerződött az állami struktúrákkal. A képviselők közül Constantin Mazilu (PSD) 13,5 millió euróval vezeti a listát, Florin Anghel (PD-L) 11,7 millió eurós, Ana Gheorghe (PSD) 10,4 millió eurós, Horia Teodorescu (PSD) cégei 9 millió eurós szerződésekben érdekeltek. A honatyák 5–20 millió eurós szerződéseiben partnerként legtöbbször a helyi vagy központi hatóságok, állami, illetve közhasznú társaságok szerepelnek.
72 honatya cégei összesen 258 millió euróra rúgó üzletet bonyolítanak le az állammal: 24 szenátor érdekeltsége összesen 33,4 millió euró, míg 48 képviselő neve alatt 224,8 millió eurót összesítő állami szerződések futnak – tájékoztat a cursdeguvernare.ro internetes oldal. Az RMDSZ képviselői közül Derzsi Ákos, Édler András György, Korodi Attila, Lakatos Péter, Máté András Levente és Olosz Gergely érdekelt különböző szolgáltatásokban, az általuk kötött szerződések a 10 000–300 000 lejes intervallumban vannak.
A szenátorok közül az Albert Álmoshoz (25 000 euró), Frunda Györgyhöz (meghatározatlan), illetve Verestóy Attilához (558 000 lej) köthető cégek kötöttek üzletet a helyi vagy a központi közigazgatás különböző szereplőivel. Hargita Népe (Csíkszereda)
2011. február 3.
Magyar ügyintézést (Népszerűsítik az anyanyelvhasználat jogát)
Több éve jogunkban áll anyanyelvünk használata a helyi közigazgatásban, de bizony gyakran előfordul, hogy kényelemből, tudatlanságból sem a hivatalok, sem a hozzájuk fordulók nem élnek a lehetőséggel. Gyakran szembesülhetünk azzal, hogy színmagyar településen a magyar tisztviselő románul veszi át a szintén magyar ügyfél kérését, a hivatal pedig románul válaszol a nyelvet alig bíró polgárnak.
Több kezdeményezés is indult, melynek célja tudatni az emberekkel: a közigazgatásban, igazságszolgáltatásban joguk van anyanyelvüket használni, adott esetben a fordításért sem kell fizetniük. Albert Álmos szenátori irodája szórólapokat osztogat, így kívánják tájékoztatni a háromszékieket arról: jogunkban áll magyarnak lenni, magyarul beszélni, hagyományainkat ápolni és magyarságunkat szabadon vállalni, illetve magyarul és magyarként gondolkodni, véleményünket szabadon kinyilvánítani. Több ezer példányban nyomtatták ki azt a szórólapot, amely tételesen felsorolja a magyarok anyanyelv-használati jogait. Azt kívánják elérni, hogy mindenki ismerje meg, mire teremtenek lehetőséget a jogszabályok, és ne féljen élni ezzel. Hasonló szellemben intézkedett a Kovászna megyei önkormányzat, a Szülőföld Alapnál elnyert pályázat segítségével bevezetik az intézményben a magyar űrlapok használatát, s ígérik, különböző kiadványokkal, valamint a lehetőségeket felmérő szakmai fórum megszervezésével is igyekeznek népszerűsíteni és gyakorlatba ültetni a magyar nyelvű ügyintézést.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. február 7.
Szórólap az anyanyelvhasználatról
Szórólapokkal tudatosítják Székelyföldön, hogy mindenkinek joga van anyanyelvét használni a közigazgatásban. Azt szeretnék elérni, hogy mindenki tisztában legyen jogaival, és ne féljen élni azzal.
Albert Álmos szenátori irodájának munkatársai szórólapokon tájékoztatják a háromszékieket: jogukban áll magyarul beszélni, hagyományaikat ápolni, és magyarságukat szabadon vállalni. Háromszéken a román anyanyelvűek nagy része nem lát kivetnivalót abban, hogy az állam hivatalos nyelve mellett magyarul is érvényesülhessenek a helybeliek. Furcsamód épp az érintettek félnek törvény szavatolta joguk használatától.
A kiadványt több ezer példányban nyomtatták ki. A legapróbb részletekig ismertetik az anyanyelvhasználathoz való jogot. Kovászna megye önkormányzata a Szülőföld Alaptól kapott támogatásból bevezeti a magyar űrlapok használatát, és népszerűsíti a magyar nyelvű ügyintézést.
Simon József
Duna Televízió. Erdély.ma
2011. február 11.
Névtelen diverzió, nemtelen vádaskodás (Nem csitul a Mikó-botrány)
Folytatódik a diverzió a Mikó-ügyben, az érintettek félretájékoztatással, álnéven írt levelekkel próbálják megvezetni a közvéleményt. Az elmúlt napokban szerkesztőségünkbe is eljutott az az iskolában tanuló diákok szüleinek nevében megfogalmazott levél, melyben Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert azzal vádolják, hogy a város pénzét bérleti díj formájában átjátssza a református egyház zsebébe.
A Kacsó Árpád e-mail címéről érkezett, de alá nem írt levél feladóját nem sikerült azonosítanunk, hiába jeleztük, hogy csak akkor közölhetjük álláspontját, ha a tiltakozó szülők névvel vállalják véleményüket, nem válaszolt megkeresésünkre. Utóbb kiderült, a Székely Mikó Kollégium negyvenöt tagú szülői választmányában nincs ilyen nevű apuka. A megvádolt polgármester sajnálja, hogy ilyen nemtelen eszközökhöz folyamodtak a gáncsoskodók, megjegyezte azonban, nem jól felkészültek, akik irányítják ezt a kampányt, a megfogalmazott kifogások nem állnak a lábukon. Bemutatta azt a 2008-ban még elődje, Albert Álmos által aláírt szerződést, amelyből kitetszik, az önkormányzat 2020-ig nem fizet bérleti díjat a Székely Mikó Kollégium használatáért az egyháznak. Azért született ez az egyezség, mert abban az évben készült el az 1,2 millió lej értékű pályázat a Mikó épületének felújítására, amelynek kétszázalékos önrészét az önkormányzat fedezi. Antal Árpád szerint minden tisztességes ember hasonlóan járt volna el, szomorú azonban, hogy vannak, akik önző érdekből semmilyen eszköztől nem riadnak vissza.
Első alkalommal említette a polgármester a gáncsoskodók között a már jól ismert, tanári lakások megvétele miatt pereskedő Benedek és Fejér család mellett az iskola szomszédságában lakó Nemeséket is, akik a polgármester szerint az önkormányzat nevére telekkönyvezett udvaruk egy darabkáját féltik. ,,Az iskoláé lenne az a terület, de nem engedik a kerítés lebontását, s mivel egy MPP-s politikus, Nemes Tibor családjának házáról van szó, én sem erőltethettem, nehogy politikai ügyet kovácsoljanak belőle" — állítja a polgármester. Nemes Tibor elismeri, hogy vitáznak az önkormányzattal a kétszáz négyzetméteres udvar sorsáról, s tiltakozik amiatt, hogy politikai nyomásgyakorlással próbálják elvenni tőlük azt, amit 54 éve használnak. ,,Az épületben két család lakott, édesapám (Nemes Antal — szerk. megj.) és Salamon Sándor 1990-ben felajánlotta, hogy elköltözik onnan, ha adnak másik lakást, Orbán Árpád akkor azt mondta, nincs rá szükség, így amikor lehetőség adódott, megvásárolták a lakásokat, de a lakás körüli területet valóban nem" — mondja Nemes Tibor. Ragaszkodnak ahhoz a részhez, tárgyalnak, s ha muszáj, bíróságon is keresik majd igazukat, ám névtelen leveles lejárató kampányhoz, aljas diverzióhoz semmilyen módon nem folyamodnának. ,,Sértő még a feltételezés is, én mindig vállaltam a véleményemet" — mondotta.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. május 4.
Interpelláció Vasile Blaga belügyminiszterhez
Írásban kért magyarázatot Vasile Blaga belügyminisztertől Albert Álmos Kovászna megyei RMDSZ-szenátor. Az elöljáró azért intézte kérdését a belügyminiszterhez, mivel semmilyen eljárás sem indult a csendőrök ellen, akik súlyosan bántalmaztak két ünneplő fiatalt a Szent György-napokon.
Mint ismeretes, április 24.-ére virradólag több csendőr az utcán, majd a csendőrségszékházán vert meg brutálisan két gidófalvi fiatalt. Az esetről jegyzőkönyv nem készült, sőt, azóta semmilyen előrelépés sem történt a két áldozat ügyében.
„Nem ellenzem azt, ha felelősségre vonják azokat, akik tévedtek. Bilincseljék meg őket és vigyék be a rendőrségre, de semmi szín alatt ne bántalmazzák őket ily módon. Sajnálattal kell tudomásul vennem, hogy egyes rendfenntartók ilyen brutális megnyilvánulásokkal szeretnének rendet és fegyelmet teremteni a városokban” – fogalmazott interpellációjában Albert Álmos. A megyeszékhelyi szenátor kiemelte azt is, hogy az egészben a legmeglepőbb az, hogy a bántalmazó csendőrök megtarthatják állásukat, annak ellenére, hogy nem az első eset, hogy ilyen történik Kovászna megyében. Az interpellációban Albert arra kéri a belügyminisztert, hogy mentse fel tisztségükből a szóban forgó csendőröket.
erdon.ro
2011. augusztus 25.
Elhunyt Birtalan Ákos
2011. augusztus 24-én Sepsiszentgyörgyön elhunyt Birtalan Ákos volt turisztikai miniszter. A volt háromszéki parlamenti képviselőt 49 éves korában érte a halál, azt megelőzően nyolc évvel ezelőtt agyvérzést kapott, súlyos betegsége miatt 2003-tól nem folytathatta munkásságát
Birtalan Ákos 1992-től 2004-ig volt az RMDSZ háromszéki képviselője, elismert gazdasági szakembere. 1996 és 1998 között a Ciorbea-kabinetben turisztikai miniszter lett, de tevékenykedett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi főiskolájának adjunktusaként, majd docenseként.
Alapító tanszékvezetője volt a Sapientia EMTE csíkszeredai gazdaságtudományi tanszékének, tagja volt a Sapientia Alapítvány kuratóriumának, meghatározó szerepe volt a csíkszeredai egyetemi helyszín létrehozásában. Alapító tagja volt a Romániai Magyar Közgazdász Társaságnak, a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Tudományos Társaságnak pedig alapító elnöke volt.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke lapunkhoz elküldött közleményében kifejti: „Birtalan Ákos elkötelezetten küzdött Székelyföld, Erdély felemelkedéséért, munkásságát a közösségünkért érzett felelősség határozta meg”. Markó Béla miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: „Birtalan Ákos nemzete iránti elkötelezettsége példa marad mindannyiunk számára”.
Márton Árpád háromszéki RMDSZ-képviselő lapunknak kifejtette: „Birtalan Ákos kiváló szakember, nagyon hasznos és képzett képviselő volt, aki általános elismerésnek örvendett, a parlamentben még ellenfelei is adtak a szavára.”.
Albert Álmos háromszéki RMDSZ-es szenátor lapunknak kifejtette: nagy veszteségként élte meg Birtalan Ákos nyolc évvel ezelőtti tragédiáját, és mostani halálát is. „Birtalan Ákos hatalmas munkabírású, vérbeli politikus volt, aki szakmaiságával elérte, hogy ő lett az RMDSZ első minisztereinek egyike. Hiánya hatalmas veszteség” – mondta Albert Álmos.
Birtalan Ákos Sepsiszentgyörgyön élt, nős volt, két gyermeket nevelt. Lapunk úgy tudja, temetése Kolozsváron lesz.
Kovács Zsolt
Birtalan Ákos /Székelyvécke, 1962. július2. – Sepsiszentgyörgy, 2011. augusztus24./ Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. október 6.
Újabb zászlóügy – újabb bírság
Miután jónéhány évvel ezelőtt Albert Álmos volt városvezetőt pénzbírsággal sújtotta a bíróság, amiért a sepsiszentgyörgyi városháza tornyáról levetette a román nemzeti zászlót, most Antal Árpádon a sor. Ezúttal a sepsiszentgyörgyi ügyészség azért rótt ki ezerlejes büntetést a polgármesterre, mert levetette a Lábas Házról az épületben helyet kapott egyik román civil szervezet által kirakott trikolórt.
A Mihai Viteazul Alapítvány tavaly októberben "ünnepélyes keretek között“ tűzte ki a Lábas Ház homlokzatára Románia és az Európai Unió zászlaját, elégtelennek találták ugyanis, hogy az épületen csupán Sepsiszentgyörgy lobogója lengett. A polgármester másnap le is vetette a két zászlót, azzal érvelve, ha bárki bármit ki szeretne tenni az épületre, előbb a tulajdonos beleegyezését kellene kérnie. "Mondják el, mit szeretnének, elemezzük kérésüket, de az nincs rendjén, hogy odatámasztunk egy létrát, és bármilyen zászlót kifüggesztünk. Ez anarchia, holnap, holnapután jön másvalaki, kitesz egy másik zászlót“ – mondta akkor, az alapítvány azonban nem elégedett meg ennyivel, feljelentést tett az ügyészségen. A hatóság pedig a polgármestert "a nemzeti jelképek megsértéséért“ és "egyes jogok korlátozását eredményező hivatali visszaélésért“ bűnösnek találta, ezerlejes bírság kifizetésére kötelezve. A büntetőjogi eljárás kezdeményezését viszont elvetette a testület. A Mihai Viteazul Alapítvány nem elégszik meg ennyivel, Maria Peligrad, a szervezet elnöke a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta, a polgármestertől "az állam zászlaja iránti tisztelet jeleként“ elvárja, saját kezűleg tegye ki azt a Lábas Házra, "így mutatva meg, nem nézi le Románia szimbólumait és a román népet“. A Háromszék megkeresésére Antal Árpád úgy értékelte: ez a köszönet a Mihai Viteazul Alapítványtól, amiért a város ingyen odaadta egyik irodáját. "Ha korrekt módon akartak volna eljárni, kérik az önkormányzattól, hogy kitehessék a zászlót. Továbbra is az a véleményem, mi tehetünk ki vagy vehetünk le zászlót a város tulajdonát képező épületekre, hiszen nem a Lábas Házat adta oda nekik a város, hanem annak egy helyiségét. Úgy értékelem, ezzel az akcióval – amivel engem börtönbe akartak juttatni – köszönik meg, hogy ingyen használhatják a Lábas Ház egy részét“ – fejtette ki.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. november 18.
Veszélyben a magyar dokumentumok?
A szenátor elmondta, hogy a felsőházban rengeteg értelmetlen vita zajlik, néhány politikus csak azért terjeszt elő különböző javaslatokat, hogy javítsa a statisztikai mutatóit, ám ezek átgondolatlanok és nyilván kivitelezhetetlenek
Elkeserítő, hogy nem sikerült elérni az állami levéltárak decentralizációját – jelentette ki a csütörtöki sajtótájékoztatón Albert Álmos. Az RMDSZ háromszéki szenátora emlékeztetett: a levéltárak decentralizációjára vonatkozó javaslatot csak az RMDSZ kilenc szenátora szavazta meg, négy honatya tartózkodott és százan ellene voksoltak. A levéltáraknak mindenképpen a megyei önkormányzatok fennhatósága alá kellene tartozniuk, hiszen az egyházi dokumentumok visszaszolgáltatásával a magyar iratok csak egy része kerül biztonságba. Albert Álmos hangsúlyozta, az erdélyi levéltárakban rengeteg magyar dokumentumot őriznek, például a több száz éves önkormányzati iratokat, és félő, hogy a román igazgatóknak, szakembereknek nem fontos, hogy ezeket biztonságban megőrizzék, annál inkább, mert közülük sokan még mindig a teljes nemzetállam létrehozásáról álmodoznak.
A politikus szerint furcsa, hogy például a kataszteri hivatalt a belügyminisztériumtól a fejlesztési minisztériumhoz akarja áttenni a kormány, holott azt is inkább decentralizálni kellene, hiszen a helyi tulajdonviszonyokkal foglalkozik. Az RMDSZ minden esetben a központosítás megszüntetése mellett kardoskodik, az egészségügy, a tanügy, sőt a rendőrség vonatkozásában ért el eredményeket e téren, de a levéltár és a kataszteri hivatal decentralizációját nem tudják megoldani. A szenátor ugyanakkor elmondta, hogy a felsőházban rengeteg értelmetlen vita zajlik, néhány politikus csak azért terjeszt elő különböző javaslatokat, hogy javítsa a statisztikai mutatóit, ám ezek átgondolatlanok és nyilván kivitelezhetetlenek.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2011. november 19.
Elutasított levéltári decentralizáció
A szenátus elutasította az RMDSZ frakciójának a levéltárak decentralizációjára vonatkozó módosító indítványát – közölte pénteken az MTI-vel Albert Álmos szenátor. A parlament felsőházában a levéltárak átszervezéséről szóló törvénytervezet volt napirenden, amelynek kapcsán az RMDSZ-frakció javasolta az állami levéltárak megyei önkormányzati tulajdonába való áthelyezését. Ezt a javaslatot azonban csak kilenc RMDSZ-es szenátor támogatta, százan ellene szavaztak, négyen pedig tartózkodtak.
Az RMDSZ szenátora szerint elkeserítő, hogy a román politikum húsz évvel a rendszerváltás után sem gondolkodik a levéltárak decentralizációján, és azok továbbra is a belügyminisztériumnak vannak alárendelve.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. november 29.
Központosított levéltárak
Nem szavazta meg a szenátus a levéltárak decentralizációját, csak kilenc RMDSZ-es honatya támogatta, hogy ezek átkerüljenek a megyei tanácsok fennhatósága alá.
Albert Álmos RMDSZ-es szenátor szerint mindez jelzi, nagy munkára van szükség, míg változás következik be a fejekben, és a román honatyák nemcsak szavakban, de a valóságban is a központosítás felszámolását akarják. Ugyanez a helyzet a kataszteri hivatalokkal, azok esetében is sokkal jobb megoldás lenne, ha a megyei önkormányzat alárendeltségébe utalnák, és nem egyik minisztériumtól a másikhoz tologatnák – fejtette ki a szenátor.(-kas)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. augusztus 27/.
Hazatért a nagy bujdosó
Egy kis Magyarország, egy kis Erdély sereglett össze Mikes koporsója körül, emlékezni a nagy bujdosóra, II. Rákóczi Ferenc íródeákjára, a törökországi levelek szerzőjére – mondta prédikációjában Szőcs László kézdi-orbaiszéki református esperes szombaton Zágonban Mikes Kelemen jelképes temetésén. A Mikes hamvait helyettesítő, feltételezett rodostói sírjáról származó földet Incze Sándor nyugalmazott esperes, Kis József polgármester és a Rodostó Alapítvány képviselői tavaly hozták haza Zágonba, a jelképes temetésre a helyhatósági választások miatt nem került sor korábban, a szervezők el akarták kerülni, hogy a rendezvénynek politikai indíttatást tulajdonítsanak.
A szombati eseményen jelen volt Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Harrach Péter országgyűlési képviselő, Csige Sándor konzul, a Rodostó Alapítvány képviselői, Zágon testvértelepüléseinek, a magyarországi Kocsér és Kisköre, valamint a lengyelországi Namyslow delegációi, lelkészek, Albert Álmos RMDSZ-es szenátor, a megye vezetősége, szomszédos települések polgármesterei, számos zágoni polgár.
Kis József zágoni polgármester megnyitóbeszédében így fogalmazott: nagyjaink tárgyi elmékeinek, munkásságának felkutatása, emlékének ápolása mindannyiunk kötelessége ugyanúgy, mint az utódoknak való átadása. Mikest többszörösen ki kell emelni, a hűség emberi megtestesítőjeként, a történelem megörökítésében szerepet vállaló íróként is – mondta. Rosszallását is megfogalmazta: tizenkét évnyi próbálkozás után sem tudta elérni, hogy újjáépüljön a rodostói Mikes-ház és annak hű másolata Zágonban. „Többet nem tudok ígérni, s az ígéretekben sem hinni. A magyar kormány segítségét vártuk, a zágoniak tartják ígéretüket, faanyaggal és ácsmestereinkkel tudunk az ügy mellé állni. A magyar nemzet kötelessége Mikes emlékének ápolása, hátha három-négy év múlva mégis elkezdhetjük az építkezést.”
Mikes búcsúztatási szertartása a Mikes–Szentkereszty-kastély udvarán kezdődött. A zágoni magyar templomok harangzúgásával kísérve indult a gyászmenet a Mikes-kert felé, ahol egykori szülőházának helyén tért végső pihenésre a bujdosó. A Mikes-koporsót díszruhás huszárok vitték, majd elhelyezték a Mikes-emlékmű előtti sírba. A sírjáról hozott föld itt vegyült az anyafölddel – ez a felirat áll a most állított Mikes-emléktáblán.
A szülőháznál Márk Sándor református lelkész mondott imát, ismertette röviden Mikes életútját. A sírt Balázs Imre plébános áldotta meg, mondván: „szívünkbe zártuk, őrizzük, ennek látható jele a Mikes-emlékmű”. Harrach Péter ünnepi beszédében az esemény üzenetét „a téren és időn átnyúló nemzeti összetartozásban” fogalmazta meg. Füzes Oszkár a magyar köztársasági elnök, a kormány, egész Magyarország szívből jövő háláját tolmácsolta, köszönetet mondott mindazoknak, akik megszervezték az ünnepséget. Veres Miklós irodalomtörténész a Rodostó Alapítvány, a Magyar Tudományos Akadémia nevében köszöntötte a jelenlevőket. Tamás SÁndor megyeitanács-elnök románul is szólt, Mikes a magyarok számára ugyanolyan, mint a románoknak Constantin Brâncoveanu – vonta meg a párhuzamot.
Az emlékkoszorúk elhelyezése előtt fellépett a zágoni ifjúsági fúvószenekar, a Mikes Vegyes Kar, majd Beder Melinda tanítónő vezetésével a Mikes Kelemen Általános Iskola tanulói mutattak be rövid műsort. A rendezvényt a Mikes Kelemen Kultúrotthonban felszolgált közös ebéd zárta.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 4.
Nem lehet az igazságért féligazságokkal harcolni!
SZNT-vélemény arról, ami Sepsiszentgyörgyön nem hangzott el
– Úgy gondolom, hogy a megoldás a Mikó Kollégium és a közösségi ingatlanok ügyében az autonómia. A megoldás az, hogy törvényes, demokratikusan megválasztott saját intézmények döntsenek a mi ügyeinkben. Ez fog megoldást hozni, nem pedig a kulisszák mögötti megegyezések, amelyek magukban hordozzák újra és újra az elhallgatásokat, a féligazságokat. Nem lehet az igazságért féligazságokkal harcolni! Aki csak félig mondja ki az igazságot, az hazudik – nyilatkozta tegnap sajtótájékoztatón Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Ezért néhány olyan, általa fontosnak nevezett dolgot mondott el, ami nem hangzott el szombaton Sepsiszentgyörgyön, és azt megelőzően sem.
– A teljes igazsághoz hozzátartozik, jelentette ki, hogy a visszaszolgáltatás alapja Romániának nemzetközi vállalása. Amikor az országot fölvették az Európa Tanácsba, akkor a 176. számú ET- véleményezés feltételként szabta az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. A véleményezés 8-as pontja kimondja: különös tekintettel az egyházi iskolákra, lehetővé téve, hogy a felekezeti iskolákban a nemzeti kisebbségekhez tartozó gyermekek az anyanyelvükön tanulhassanak. Erről nem volt szó szombaton, sem azt megelőzően. A hallgatás okát Markó Béla kijelentésében találta meg, aki pár évvel ezelőtt úgy fogalmazott: "Nem panaszolhatjuk be az Európa Tanácsnál azt a kormányt, amelynek mi is tagjai vagyunk".
– A másik, amit elhallgattak, az, hogy Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy akkori polgármestere, jelenleg RMDSZ- szenátor és Olosz Gergely, akkoriban az Ingatlankezelő Vállalat vezetője, jelenleg parlamenti képviselő, a 112-es törvény alapján 4 millió lejért eladta azt a bizonyos elállamosított tanári lakást, amely visszaszolgáltatási folyamat alatt volt, azoknak a bérlőknek, akik utóbb feljelentették az egyházat.
Emlékeztetett, hogy Marosvásárhelyen Fodor Imre minden egyes alkalommal megtagadta az egyházak által visszaigényelt, visszaszolgáltatás alatt álló ingatlanoknak az eladását a 112-es törvény alapján. Szerinte ezért "felejtették el" Fodor Imrét, akinek 75. születésnapjára senki sem emlékezett, miközben a két előbb említett politikus a román parlamentben ülhet.
Véleménye szerint azt is igyekeznek elfelejteni, hogy hasonló dolog már volt: a zilahi Wesselényi Református Kollégiumnak is megtörtént a visszaállamosítása Seres Dénes szenátor kezdeményezésére. Az egyetlen, aki kiállt az iskola védelmében, az Tőkés László volt, akit ezért váltottak le s szüntették meg a tiszteletbeli elnöki tisztségét. Az Igazság napján erről sem beszélt senki, maga Tőkés László sem, mondta az SZNT elnöke. – Úgy gondolom, a megoldás a Mikó Kollégium és a közösségi ingatlanok ügyében az autonómia. A megoldás az, hogy törvényes, saját, demokratikusan megválasztott intézmények döntsenek a mi ügyeinkben. Ez fog megoldást hozni, nem pedig a kulisszák mögötti megegyezések, amelyek magukban hordozzák újra és újra az elhallgatásokat, a féligazságokat. Nem lehet az igazságért féligazságokkal harcolni! Aki csak félig mondja ki az igazságot, az hazudik, vonta le a következtetést Izsák Balázs.
Bíró Zsolt, a Marosszéki Székely Tanács elnöke elmondta, az SZNT Marosszékről hét autóbusszal volt jelen Sepsiszentgyörgyön az igazság napján, de minden egyes székely székből jelen voltak az SZNT küldöttei, úgyhogy 800-1000 ember is összegyűlt a Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székháza előtt, és onnan szervezetten vonultak be a tüntetés helyszínére egy Autonómiát Székelyföldnek! feliratú óriásbannerrel.
– Fontosnak tartottuk, hogy ezen az eseményen is felemeljük szavunkat az autonómiáért, hiszen az autonómia lehet az egyedüli megnyugtató megoldás a Mikó- ügyhöz hasonló, a magyar közösséget érintő problémák megoldására, jelentette ki Bíró Zsolt. Véleménye szerint, "a szereposztásból" egyértelmű volt, hogy az RMDSZ kampányrendezvénynek szánta az igazság napját, ezért történhetett meg, hogy Sánta Imrét is csak a tömeg követelésére hívták fel a színpadra.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)
2012. szeptember 10.
Parlamenti pályázók Háromszéken – Képviselő lehet Markó Attila
Az RMDSZ háromszéki szervezetéhez ma 14 óráig tehetik le pályázataikat mindazok, akik képviselő- és szenátorjelöltekként szeretnének megméretkezni a december 9-i parlamenti választáson. A kézdivásárhelyi szervezet már eldöntötte, kinek az indulását támogatja.
Az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének pénteki választmányi ülésén döntés született arról, hogy Olosz Gergely jelenlegi parlamenti képviselőt a szenátori, Fejér László Ödön megyei tanácsost pedig a képviselői tisztség megszerzésében támogatják.
Információink szerint ezzel a párosítással a péntek reggelre Kézdialmásba összehívott felsőháromszéki polgármesterek is egyetértenek. Korábban Hegedűs Ferenc neve is felmerült mint képviselőjelölt, de ő végül úgy döntött, helyi szintű tervei megvalósításán dolgozik.
Tamás SÁndor megyei elnök kizárta annak lehetőségét, hogy az RMDSZ bárkivel is választási szövetségre lépne, és esélyt lát mind a hat (négy képviselői, két szenátori) háromszéki mandátum elnyerésére. Az eddigi jelentkezőkről nem kívánt nyilatkozni, a kérdésben a végső szó a szeptemberi 25-re időzített széki küldöttgyűléseket illeti meg, akkor áll össze az RMDSZ megyei jelöltlistája.
Mi úgy tudjuk, az orbaiszékiek Thiesz János kovásznai alpolgármestert látnák szívesen a képviselőházban, Márton Árpád minden bizonnyal újabb mandátumra pályázik, míg a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöki székét nemrég elfoglaló Édler András jelenlegi parlamenti képviselő „helyére” Markó Attila, a Mikó-ügyben börtönbüntetésre ítélt korábbi államtitkár indulhat. A másik szenátori hely sorsa feltehetőleg Albert Álmos jelenlegi szenátor és Demeter János, a megyei tanács alelnöke között dől el.
Székely Hírmondó
2012. szeptember 10.
Az összefogás elmarad
Minden jel arra mutat, az RMDSZ a következő négy évben sem készül az erdélyi magyarság érdekképviselőjeként az autonómiaküzdelem élére állni, megmarad afféle kisszerű véd-, dac- és érdekszövetségnek, mely elsősorban saját vezetői gazdasági céljait szolgálja, és további pancsikolást a Dâmboviţa-parti politika mindig zavaros vizeiben.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke rátartian ismételgeti: eszük ágában sincs az erdélyi magyar kis pártokkal közösködni. Ráadásul nem átallja úgy beállítani Tőkés László RMDSZ-színekben történt indulását az európai parlamenti választásokon, mintha nem lenne köztudott, hogy akkoriban a szövetségnek volt szüksége a népszerű jelöltre, nem fordítva. Az RMDSZ a képviselő- és szenátorjelölésekkel most is ugyanazt játssza, mint utóbb mindig, úgymond pályáztatja a helyeket. Az jelentkezik tehát, aki akar, de főképp aki tudja, a kemény mag támogatását élvezi. Marosvásárhelyen például újra pályázik Markó Bélától Kelemen Attilán át Frunda Györgyig mindenki a régi gárdából, holott évtizedes uralgásuk alatt Maros megyében mindent elveszítettek, amit el lehetett, még a helyi szervezeteiket is. Nálunk Albert Álmos jelentette be, hogy szenátora maradna Erdővidéknek és Alsó-Háromszéknek, Felső-Háromszéken a Vegeta- és Piros Arany-osztogató Olosz Gergely készül újrázni. Márton Árpád hetedszer is nekivágna, hogy újabb négy évig koptassa a képviselőház egyik bársonyszékét, s hallani, Markó Attilát is innen indítanák abban a reményben, hogy a Mikó-ügyben elszenvedett vesszőfuttatását szavazataikkal hálálják meg a háromszékiek, esetleg Barót népe, akikkel az előző négy évben igencsak megszenvedtették, hogy ellenzéki polgármestert merészeltek választani. Sajnos, nemcsak a kackiás bajszú tanácselnök bosszúját érezte négy kerek esztendeig e közösség, de parlamenti képviselőjük, szenátoruk is némán ministrált e népveszejtő, megosztó, bosszú vezérelte folyamathoz. Az ellenzék soha nem könnyítette meg egy-egy pártként működő, hatalomra törő politikai szerveződés életét. Demokráciában azonban léte nélkülözhetetlen, s a mi esetünkben ennél több: önrendelkezésbe vágó lehetőség egy nemzeti minimumot jelentő új szövetség alakítására, mely hatékonyabb nemzetpolitikát eredményezne. Olyan konstrukciót lehetne megtervezni és létrehozni, mely felrázná, lazán ugyan, de összefogná a magyar választókat, s főként újraélesztené bizalmukat. Az autonómiáért ugyanis csakis együttesen lehet és szabad fellépni. A szövetség e merev, gőgös, külön utas politikája a remény sárba tiprását is jelenti.
Simó Erzsébet, Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2012. szeptember 10.
Markó Attila indul a parlamenti választásokon
Háromszéken tíz RMDSZ-es politikus szállt versenybe a négy képviselői és két szenátori mandátumért. Tamás Sándor, a Kovászna megyei szervezet elnöke ezt sajtótájékoztatón jelentette be, miután lezárult a jelöltségek fogadása.
Mint kiderült, a sepsiszentgyörgyi képviselői körzetben az RMDSZ kisebbségügyi szakpolitikusa, a Mikó-per vádlottja, Markó Attila indulna. Az államtitkár gyakorlatilag már hivatalos jelöltnek tekinthető, ugyanis ebben a körzetben más nem jelezte indulási szándékát.
Szeptember 27-ig rangsorolnak
A kézdiszéki körzetben Fejér László Ödön, vállalkozó jelentkezett. A Sepsiszék és Erdővidék körzetben Márton Árpád hetedszerre újrázna, de ugyanitt indulna Pál Szilágyi Zoltán is. Az Orbaiszék-Bodzavidék képviselői körzetben Thiesz János, Kovászna város alpolgármestere méretkezik meg a román pártok jelöltjeivel szemben.
A felsőháromszéki szenátusi kerületben egyetlen RMDSZ-es jelölt, Olosz Gergely indul, viszont az alsóháromszéki körzetben erős belső verseny várható, hiszen itt újrázna Albert Álmos, de ellene indul Demeter János volt tanácselnök, Kerekes Jenő orvos és Klárik László volt megyemenedzser is.
Tamás Sándor elmondta: ezelőtt négy évvel úgy szervezték meg a Kovászna megyei szervezetet, hogy a széki szervezetek határai egybeesnek a képviselői körzetek határaival, így szeptember 27-ig a széki szervezetek döntenek arról, hogy ahol verseny van, melyik jelöltet támogatják.
Antal kérte fel, vállalja a jelöltséget
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke rámutatott: maga kérte fel a Brassóban élő Markó Attilát, hogy vállalja ezt a jelöltséget, és a sepsiszentgyörgyi választmány egyöntetűen támogatta a jelöltséget. „Fontos jelzés mindenki irányába, hogy szolidárisak vagyunk Markó Attilával, aki egyébként alkalmas arra, hogy megjelenítse a székely-szórvány programot, illetve előre viszi azt a projektet, hogy a Brassó környéki magyarokat kulturálisan Sepsiszentgyörgyhöz csatoljuk” – magyarázta Antal Árpád.
A sepsiszentgyörgyi elnök szerint a Brassó megyei magyarok számára kevés a helybéli kulturális kínálat, de a két város közti kis távolság miatt a kulturális eseményekben gazdag Sepsiszentgyörgyre csábítanák őket. „Valószínű lesznek, akik kifogásolják, hogy Markó Attila nem helybéli, de fontos politikai jelzés az, hogy a sepsiszentgyörgyi RMDSZ-szervezet felül tudott emelkedni a platformok közti vitán, és olyan jelöltet támogat, aki a várost és az erdélyi magyar ügyet szolgálja” – mondta Antal.
Éles kampánytól tart Kelemen Hunor
A jelöltbemutató sajtótájékoztatón jelen lévő Kelemen Hunor szövetségi elnök kifejtette: örvend annak, hogy sok helyen új arcok, új emberek szálltak versenybe, ugyanakkor örül a sepsiszentgyörgyi szervezet döntésének, miszerint Markó Attila indulását támogatják. „Ez jó döntés volt, remélem a sepsiszentgyörgyiek rá szavaznak” – mondta a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor szerint az ország minden régiójában élnek magyarok és az RMDSZ szimpatizánsai. Az arányos választási rendszernek köszönhetően minden leadott szavazatot mandátumra lehet váltani, így a visszaosztásnál lehetőség van akár a Kárpátokon túli megyékben, vagy a külföldi választókerületekben is mandátumot szerezni. „Célunk, hogy a tapasztalatot, szakmai hozzáértést, az elköteleződést és az új szemléletet ötvözve olyan RMDSZ frakció legyen, amely megfelel a következő időszak kihívásainak” – mondta a politikus.
A szövetségi elnök éles kampányra számít, szerinte a román pártok közti harc miatt várhatóan magas lesz a románok választási részvétele, ezért lesz fontos a magas magyar részvétel is, mert csak így lehet megtartani a romániai magyarok arányos képviseletét. Úgy véli: a magyar-magyar verseny nem lesz olyan kiélezett, mint ami a román politikai pártok között zajlik.
Kelemen az önkormányzati választások eredményeit ismerve nem tart attól, hogy a többi magyar politikai párt nehézséget okozna az RMDSZ-nek. Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy a magyarországi politikusok kampányban való jelenléte befolyásolja-e a parlamenti választások eredményét, Kelemen Hunor kijelentette: „Erdélyben sok hely van még, ahová fenyőfát lehet ültetni, de az nem hoz szavazatot”.
Maszol.ro
2012. szeptember 26.
Sógor Csaba az autonómia-tervezet elutasításáról: nem szabad feladnunk
Nem szabad feladni, a tervezetet újra meg újra be kell nyújtani a parlamentben – kommentálta a Krónika érdeklődésére Sógor Csaba európai parlamenti képviselő azt, hogy a parlament kedden elutasította a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet.
Sógor Csaba EP-képviselő, egykori parlamenti képviselő – aki 2005-ben Becsek-Garda Dezsővel együtt benyújtotta a törvénytervezetet – a Krónika kérdésére rámutatott: az elutasított törvényhozási javaslat sorsa is azt bizonyítja, hogy a romániai demokrácia malmai továbbra is lassan őrölnek. „Nem szabad itt feladni, ezt a tervezetet újra és újra be kell hozni a román törvényhozás köztudatába, mivel egyáltalán nem alkotmányellenes és egy tömbben élő kisebbség jogos igényéről tesz tanúbizonyságot” – kommentálta az RMDSZ-es politikus.
Sógor Csaba továbbá rámutatott: egy ilyen törvénytervezetet sehol a világon nem fogadtak el első körben. Párhuzamot vont az olaszországi ladin és a székely autonómia-problematika között, és példaértékűnek nevezte a ladin közösség egységes hozzáállását, amellyel a többségi olaszokat is megnyerte ügyüknek. Kiemelte annak jelentőségét, hogy a ladinok az olasz alkotmány és törvények adta lehetőséggel élve, több éves munkával, tizenegyedik alkalommal sikerre vitték referendumukat.
„Ma már az olaszországi Dél-Tirol autonóm tartományban élő olaszok is örülnek a régió önrendelkezésének, mivel sokkal jobban élnek, mint az ország más régióiban élő nemzettársaik. Bízom benne, hogy türelemmel és kitartással, és megfelelő szintű lobbival sikerül elérnünk a célunkat” – mondta az EP-képviselő. Sógor nevetségesnek nevezte, hogy a jogszabály-tervezetnek a magyar nemzeti jelképek szabad használatával kapcsolatos cikkelyét is alkotmányellenesnek minősítették.
(Albert Álmos: az RMDSZ-nek meg kell erősödnie
Albert Álmos RMDSZ-szenátor a Krónikának azt nyilatkozta, a szavazati arány híven tükrözi az erőviszonyokat a jelenlegi román törvényhozásban (a felsőház plénuma 54 nem, öt igen szavazattal, két tartózkodás mellett utasította el a tervezetet).
„A cél most az, hogy az RMDSZ megerősödve kerüljön be a parlamentbe decemberben, és kerüljön olyan helyzetbe, hogy például a régióátszervezési elképzeléseinkről egyáltalán tárgyalni tudjunk a román politikummal. Enélkül egy ilyen kezdeményezést soha nem lehetne átvinni a plénumon” – mutatott rá.)
Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 28.
Fegyelmezett jelöltállítás (Választásokra készül az RMDSZ)
Győzött a papírforma, azaz az elnökség akarata, és az RMDSZ négy képviselő-, két szenátorjelöltje az lett, akit Tamás SÁndor megyei elnökék legalkalmasabbnak találtak, a több mint 350 fős küldöttgyűlés igazodott az előzetes forgatókönyvhöz.
Sepsiszentgyörgyön Markó Attila, Kézdiszéken Fejér László, Kovásznán Thiesz János, Erdővidéken pedig Márton Árpád lesz az RMDSZ képviselőjelöltje, szenátusi helyre Kézdi- és Orbaiszéken Olosz Gergely, Sepsiszéken és Erdővidéken Klárik László pályázik. Bár igen meggyőző beszédet mondott, nem nyerte el a kellő támogatást az erdővidéki képviselői helyre Pál-Szilágyi Zoltán, és alulmaradt a szenátori helyért vívott csatában Albert Álmos és Kerekes Jenő is. Népes küldöttgyűlésen rangsorolta szenátor- és képviselőjelöltjeit az RMDSZ, több mint 350 helyi küldött döntött arról, hogy kik indulhatnak a szövetség színeiben a december 9-i választáson. Tamás Sándor megyei elnök korábban több ízben hangsúlyozta, minden szék maga nevesítheti jelöltjét, ha több jelentkező van, a helyiek eldönthetik, kit tartanak esélyesebbnek. Ezt erősítették meg a jelöltállítás lezárultával szeptember 10-én, Kelemen Hunor szövetségi elnök jelenlétében is. Tegnap azonban Tamás Sándor már sajnálatosnak nevezte, hogy nem igazodhattak az eredeti elképzeléshez, mint mondotta, a szövetség alapszabályzata nem teszi azt lehetővé, „lehetséges lett volna, de csak ott, ahol nincs vita”, fejtegette. Így minden küldött voksolhatott minden jelöltről, a kézdiszékiek döntöttek a sepsiszentgyörgyiek képviselőjelöltjéről, és fordítva, a kovásznaiak szavaztak arról, ki legyen szenátor Erdővidéken, a barótiak pedig voksoltak a kézdi jelöltről. Elégedetlenséget valóban ott szült a módszer, ahol többen jelentkeztek egy helyre, szóvá is tette ezt a Márton Árpáddal szemben induló Pál-Szilágyi Zoltán, aki alapos érveléssel igyekezett meggyőzni a jelenlevőket, hogy újításra van szükség, de Albert Álmos is aránytalannak és furcsának nevezte, hogy „a vezetőség nyíltan egyik jelölt mellett kampányolt”. Az ülés egyébként hosszas volt, de zökkenőmentesen zajlott, bevezetőjében Tamás Sándor az önkormányzati választásokon elért eredményekről beszélt, Székely István az RMDSZ főtitkárságának nevében vázolta a decemberi voksolás legjelentősebb kihívásait. A küldöttgyűlésen elhangzottak részleteire holnapi lapszámunkban visszatérünk.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 27.
Az erdélyi önrendelkezési küzdelem állomásai (Autonómiát!) – dokumentum
1989. december 25.
A december 25-i Kiáltvány „egy új nemzetiségi Statútum” kidolgozását szorgalmazta, ugyanakkor megfogalmazódik benne a „kollektív jogok” alkotmányos szavatolása iránti igény, valamint az, hogy az RMDSZ „az önrendelkezési jog elvi alapján” áll, vagyis a dokumentum tartalmaz az autonómiatervezetek irányába mutató megfogalmazásokat.
1990. április 21–22.
Az RMDSZ első, nagyváradi kongresszusán elfogadott program általános utalást tartalmaz az önrendelkezésre nézve, azaz célként olyan jogi keretek kialakítását jelöli meg, „amelyek szavatolják nemzetiségi viszonyaink rendezését az európai demokráciában megvalósult legjobb modellek szerint, biztosítják az egyéni és kollektív nemzetiségi jogok szabad érvényesítését, az önrendelkezést”. A program ezen elvi kijelentését a 13. pont konkretizálja: „különféle személyi és kollektív kisebbségi jogok gyakorlásának legmegfelelőbb biztosítéka a helyi önkormányzati rendszer kialakítása.” 1991. május 24–26.
Az RMDSZ II. (marosvásárhelyi) kongresszusán Szőcs Géza bemutatja Nemzetiségi törvénytervezet-csomagját, amely definiálja az autonómiaformákat is. A tervezet nem vált az RMDSZ hivatalos dokumentumává. 1992. október 25.
Az RMDSZ Küldöttek Országos Tanácsának (KOT) ülésén elfogadják a Nyilatkozat a nemzeti kérdésről című dokumentumot, amely az úgynevezett Kolozsvári Nyilatkozatként lett ismert. A határozat a „belső önrendelkezés” koncepciójára alapozó autonómiastratégia felülkerekedését jelentette a kisebbségjogi és a helyi önkormányzatokra alapozó felfogással szemben. 1992. december 31.
December 31-i dátummal teszi közzé Csapó József a Memorandum a romániai magyar nemzeti közösség önrendelkezéséről című tervezetét, amely bár a Kolozsvári Nyilatkozatra alapoz, még nem vált az RMDSZ hivatalos dokumentumává. E tervezet a „belső önrendelkezés” koncepciójának első megalapozási kísérleteként megpróbálta összefoglalni és hasznosítani a legfontosabb nemzetközi dokumentumokat. 1993. november 14.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elfogadta a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről szóló törvénytervezetet, amelyet a román parlamentben törvényjavaslatként iktattak. A tervezet mind a kisebbségi jogokat, mind a közösségi autonómia három formáját (személyi elvű autonómia, a sajátos státusú önkormányzatok autonómiája és a regionális autonómia) megjelöli, azonban – kerettörvényként – nem kodifikálja azt. 1994. március
Szilágyi N. Sándor a Korunkban közzéteszi Törvény a nemzeti identitással kapcsolatos jogokról és a nemzeti közösségek méltányos és harmonikus együttéléséről című törvényjavaslatát. A tervezet inkább nyelvi rezsimet szabályoz, de bevezeti „az önadminisztráló nemzeti közösségek” fogalmát is. 1994. május 13–14.
Román–magyar szakmai tanácskozás a közösségi jogokról és az autonómiáról Tusnádfürdőn. Résztvevői: Gabriel Andreescu, Renate Weber, Valentin Stan, Smaranda Enache, Biró Annamária, Kolumbán Gábor, Bakk Miklós, Bodó Barna, Fábián Ernő, Varga Attila, Balázs Sándor, Horváth István, Eckstein-Kovács Péter és Nagy György. 1994. szeptember 28.
Csapó József az Erdélyi Naplóban közzéteszi javaslatát a három autonómiaforma kodifikálásáról. Ezek címei: A sajátos státusú helyi önkormányzat statútuma; A Romániai magyar nemzeti közösség személyi autonómiájának statútuma és A sajátos státusú helyi önkormányzatok regionális társulásának autonómia-statútuma. 1994. november
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának határozata alapján szakbizottság jön létre az autonómiastatútumok véglegesítésére. Tagjai: Csapó József, Tokay György, Varga Attila, Béres András, Bodó Barna, Balázs Sándor, Bakk Miklós, Papp Előd, Hajdú Gábor, Katona Ádám, Madaras Lázár, Markó Attila, Szabó István, Szilágyi N. Sándor. A bizottság Csapó József tervezeteit vette alapul.
1995. április
Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének Főosztálya két tervezetet bocsát belső vitára: A romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiájának statútuma (kidolgozói: Bodó Barna, Bakk Miklós, Szász Alpár Zoltán); Törvénytervezet a személyi elvű önkormányzatokról (kidolgozója: Bakk Miklós). 1995. április 7–8.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése a szakbizottság javaslatai alapján megvitatta az alternatív tervezeteket, de nem hozott döntést róluk. Csupán az a határozat született, hogy az autonómiavita eredményeit bele kell foglalni a közelgő kongresszus programtervezetébe. 1995. május 26–28.
Az RMDSZ negyedik, kolozsvári kongresszusa programba foglalt néhány elvi tézist az autonómiáról (ezek szerint az autonómia egyaránt jelent elvet a jogállam kiépítésében, a nemzeti közösség jogát, melyet identitása megőrzése érdekében gyakorol, eszközt a romániai magyarság gazdasági és kulturális fennmaradásának megalapozásához és stratégiai célt, melyet az RMDSZ politikai tevékenységében és a civil társadalom szervezeteivel kialakított kapcsolataiban követ), és rögzítette azt a három autonómia-formát, amelynek jogi megfogalmazására és a törvényhozás útján való érvényesítésére az RMDSZ törekedni fog. E három autonómia-forma: a személyi elvű autonómia, a sajátos státusú helyi önkormányzatok, valamint a területi autonómia, mely „a helyi önkormányzatok társulásával érdekszövetségként jön létre”. 1995. szeptember
Csapó József közzéteszi a Magyar Kisebbségben (1995/2. szám) Székelyföld autonómia-statútuma című tervezetét, mely Székelyföld autonómiájának megfogalmazására irányul, a belső önrendelkezés elvére alapozva. Ez a koncepció később a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tervezetének alapjául szolgált. 2003. április 23.
Megalakul az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete, amely az RMDSZ programjában is szereplő autonómiaformák megvalósítását tűzi ki célul. A Tőkés László püspök és Fejes Anzelm premontrei főapát elnökletével megalakult testületnek 31 tagja volt, köztük parlamenti és önkormányzati képviselők, polgármesterek, RMDSZ-tisztségviselők, vállalkozók, civil társadalmi szervezetek vezetői.
2003. július 7.
Gyergyócsomafalván megalakul az EMNT KT székelyföldi tagjainak részvételével, önálló testületként a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete azzal a céllal, hogy Székelyföld autonómiaigényének közképviseletére, illetve megvalósítására létrehozza a Székely Nemzeti Tanácsot. A kezdeményező testület tagjai nyilatkozatban üdvözlik az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2003/1334-es számú, Andreas Gross jelentése alapján elfogadott határozatát. 2003. október 26-án Sepsiszentgyörgyön, a Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében megalakul a Székely Nemzeti Tanács. Elnökké egyhangúlag dr. Csapó Józsefet választják. Alakulásakor meghirdetett célja, hogy a Székelyföld autonómiáját a jog és a demokrácia eszközével vívja ki, alkalmazva a nemzetközi jog kínálta lehetőségeket. 2003. október 29-én a román parlament felsőházának jogi bizottságában Antonie Iorgovan kormánypárti szenátor Románia alkotmánya elleni támadásnak nevezi a Székely Nemzeti Tanács megalakulását, kérve, hogy a testület forduljon az ország legfőbb ügyészéhez „a Székely Nemzeti Tanács akcióival kapcsolatban”. A szenátus ülésén megjelent Ilie Botos, Románia legfőbb ügyésze, és biztosította a testület tagjait, hogy az általa vezetett intézmény az ügyben „már teljesíti kötelességét” – közölte a román közszolgálati rádió. 2003. november 13-án a Székely Nemzeti Tanács elnöke, dr. Csapó József közzétette a Székely Nemzeti Tanács által közvitára bocsátott Székelyföld-statútum román nyelvű változatát, és kijelentette, hogy a román változat alapján konszenzusra szeretnének jutni a székelyföldi románsággal. 2003. november
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által felkért szakértői csoport (koordinátora: Bakk Miklós, tagjai: Bodó Barna, Borbély Imre, Biró Gáspár, Komlóssy József, Kovács Péter) elkészíti az ún. Autonómia-csomagtervet (mely három összefüggő tervezetet tartalmaz a regionális autonómiára vonatkozóan: Kerettörvény a régiókról, Törvénytervezet Székelyföld különleges jogállású régió létrehozásáról, Székelyföld különleges jogállású régió autonómiájának statútuma). Később a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vitatta e tervezet legitimitását, ezért nem vált az EMNT hivatalos dokumentumává. 2003. december 10.
Miután az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Állandó Bizottsága a román és a magyar parlamenti pártok frakcióvezetőitől személyes találkozót kért, hogy tájékoztassa őket a Székely Nemzeti Tanács célkitűzéseiről, Ioan Solcanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt szenátusi frakcióvezetője fogadta az SZNT küldöttségét. A találkozó után Solcanu újságíróknak kijelentette: elfogadhatatlannak tartja a székelyföldi autonómiatervét. 2004. január 17.
Sepsiszentgyörgyön ülésezett a Székely Nemzeti Tanács, véglegesítette és elfogadta a Csapó József tervezetén alapuló Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. A tanács arról is döntött, hogy a statútumtervezettel Románia parlamentjéhez fordul. 2004. február 25.
Birtalan Ákos, valamint az RMDSZ-frakció polgári szárnyának képviselői, Kovács Zoltán és Szilágyi Zsolt Bihar, Pécsi Ferenc Szatmár, Toró T. Tibor Temes és Vekov Károly Kolozs megyei képviselő Románia parlamentje elé terjesztette Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. 2004. március 30.
A Képviselőház elutasítja Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. 2004. június 18.
Négy magyar képviselő és egy szenátor aláírásával iktatták a képviselőház állandó bizottságában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által kidolgozott személyi elvű autonómia kerettörvényét, valamint a romániai magyarság személyi elvű autonómiájának statútumát, melyet Bakk Miklós és Toró T. Tibor dolgozott ki. 2004. június 29.
A szenátus elutasítja Székelyföld autonómiájának statútumát. 2004. szeptember 9.
Alkotmányellenességre hivatkozva a képviselőház közigazgatási bizottsága elutasította a romániai nemzeti kisebbségek személyi elvű autonómiáját szabályozó kerettörvényt, valamint a romániai magyarság személyi elvű autonómiájának statútumát, melyet június 18-án nyújtott be négy magyar képviselő és egy szenátor. 2004. december 23.
Az új kormány megalakításáról szóló parlamenti megbeszéléseken az RMDSZ a kisebbségek jogait magában foglaló és biztosító törvény megalkotását javasolta. 2005. január 18.
A Magyar Rádiónak adott interjúban Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök megállapította: a határon túl már van kulturális autonómia. 2005. február 8.
Az RMDSZ sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a többi kisebbség képviselőivel közösen dolgoznak a kisebbségi törvényen, mely kerettörvény jellegű lesz, és azt közvitára bocsátják. 2005. február 18.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint a kisebbségi törvény megalkotása aláássa az autonómiát. 2005. március 17.
Toró T. Tibor Temes megyei képviselő bírálta a tervezetet, mert az a kisebbségi szervezetek létrehozására vonatkozóan ugyanazokat a diszkriminatív kritériumokat tartalmazza, amelyeket a romániai választási törvényben több nemzetközi szervezet is kifogásolt. 2005. március 18.
Nyilvánosságra hozták az RMDSZ által kezdeményezett kisebbségi törvény tervezetének szövegét. 2005. március 21.
A Magyar Polgári Szövetség háromszéki egyeztető tanácsa bírálta a nemzeti kisebbségekről szóló törvény tervezetét, és széleskörű konzultációsorozat beindítását kezdeményezte az autonómiáról. 2005. március 22–25.
Toró T. Tibor képviselő benyújtotta a kisebbségi törvény tervezetéhez készített módosító csomagot, mely 15 indítványt tartalmaz, és az EMNT 2004-ben iktatott személyi elvű kerettörvény-tervezetéből indul ki.
2005. március 30.
Az erdélyi protestáns egyházfők Markó Bélához intézett nyílt levelükben kifejtik: nem célszerű jelen formájában a parlament elé terjeszteni a tervezetet, mert azt nem előzte meg széles körű szakmai és társadalmi vita.
2005. április 9.
A Székely Nemzeti Tanács ismét az igazságügyi minisztériumhoz fordult a népszavazásról szóló törvény módosításáért annak érdekében, hogy a székelyföldi helyi önkormányzatok által az autonómia kérdésében kiírt népszavazások ne legyenek megtámadhatóak a közigazgatási bíróságon. 2005. április 15.
Puskás Bálint szenátor bejelentette: az RMDSZ háromszéki törvényhozói népszavazási törvényt módosító tervezetet nyújtottak be a parlamentben annak érdekében, hogy váljon lehetővé a Székelyföld autonómiájáról szóló referendum kiírása. 2005. április 21.
A kormány úgy döntött, a kisebbségi törvény tervezetéről kéri a Velencei Bizottság és az EBESZ kisebbségi főbiztosának véleményét. 2005. április 23.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös nyilatkozatban bírálja a kisebbségi törvényt, mely „a magyar autonómia kijátszására és letörésére szolgál”. 2005. május 19.
Többszöri halasztást követően a kormány elfogadta az RMDSZ kisebbségitörvény-javaslatát. 2005. június 2.
A kisebbségi törvény tervezete eljutott a szenátus emberjogi, illetve közigazgatási bizottságának asztalára. 2005. június 3.
A kisebbségi törvénytervezet támogatását kérte az Európai Néppárttól Markó Béla. 2005. június 8.
Az RMDSZ frakciói úgy döntöttek, nem támogatják a Székely Nemzeti Tanács parlament elé terjesztett autonómiastatútumát. 2005. június 9.
Negatívan véleményezte a szenátus kulturális bizottsága a kisebbségi törvénytervezetet. 2005. június 30.
A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét másodszor is a parlament elé terjesztik; ezúttal a beterjesztők: Sógor Csaba szenátor és Becsek Garda Dezső képviselő. A tervezet a 2004. március 1-jén benyújtott változathoz képest módosításokat tartalmaz, többek között a parlament törvényhozási bizottságának észrevételei alapján. A tervezetet a képviselőház 2005. október 12-én elutasította. 2005. július 7.
A szenátus közigazgatási és területrendezési bizottsága kedvezően véleményezte a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet. 2005. október 8.
A Székely Nemzeti Tanács összegzése szerint a tanács felkérésére 11 helyi önkormányzat határozott a helyi népszavazás megszervezéséről Székelyföld autonóm közigazgatási régió törvény általi létrehozásának tárgyában. A közigazgatási bíróságokon megsemmisítették a tanácsi határozatokat. 2005. október 12.
A képviselőház 188–16 arányban elutasítja a Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonómiájára vonatkozó, másodszor is a parlament elé terjesztett törvénytervezetét. 2005. október 14.
A Székely Nemzeti Tanács autonómia-statútuma felvállalhatatlan – jelentette ki sajtótájékoztatón Márton Árpád parlamenti képviselő. Arra a kérdésre válaszolva, hogy ha az RMDSZ felvállalhatatlannak tartja az SZNT tervezetét, akkor miért nem nyújtotta eddig be saját javaslatát, Márton Árpád azt válaszolta: az RMDSZ nem tartja jónak a mostani időpontot. 2005. október 21.
A Velencei Bizottság soros ülésén úgy értékelte a kisebbségi törvénytervezetet, hogy az lehetőséget teremt majd Romániában a kisebbségi jogok megerősítésére és kiszélesítésére. Ugyanakkor a jelentés bírálta a tervezet kisebbségi szervezetek bejegyzésére és választási részvételére vonatkozó, korlátozó előírásait. 2005. október 24.
A szenátus elutasította a kisebbségek jogállásáról szóló törvényjavaslatot. 2005. október 26.
A képviselőház házbizottságában leszavazták a kormánykoalíció azon kérését, hogy az alsóház sürgősségi eljárással tárgyalja meg a kisebbségi törvényjavaslatot. A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) közleményben kérte az RMDSZ csúcsvezetőinek lemondását, a kisebbségi törvénytervezet visszavonását és egy másik, az autonómiáról szóló tervezet előkészítését. 2005. november 2.
A székelyföldi román civil szervezetek memorandumot tettek közzé, amelyben az európai követelményekkel ellentétesnek nevezik a kisebbségi törvényt. 2005. november 30.
Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök kolozsvári sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kisebbségi törvénytervezet „nem tartalmaz túlzásokat”. Mint mondta, nem hiszi, hogy félni kellene a kulturális autonómiától vagy a kisebbségeknek biztosított jogoktól. 2005. december 4.
Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke kijelentette: pártja jelenlegi formájában nem támogatja a kisebbségi törvényt. 2005. december 7.
A képviselőház szakbizottságaiban megkezdődött a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet vitája. 2005. december 12.
Eugen Nicolăescu, az NLP–DP (D. A.) pártszövetség szóvivője bejelentette, hogy a két párt vezetői megállapodtak, kiiktatják a kisebbségi törvényből a kulturális autonómia-tanácsokra vonatkozó cikkelyeket. Az autonómiatanácsok hatáskörét, javaslatuk szerint, a Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) venné át. Markó Béla RMDSZ-elnök szószegőknek nevezte a román kormánypártok azon politikusait, akik nem támogatják, vagy ki akarják üresíteni a kisebbségi törvénytervezetet. 2005. december 13.
Az RMDSZ frakciója megszavazta, hogy Toró T. Tibor Temes megyei parlamenti képviselő vonja vissza módosító indítványait. Toró a szavazás után is megerősítette a Szabadságnak, hogy ennek a kérésnek nem fog eleget tenni. 2005. december 15.Az EP megszavazta a Romániáról szóló jelentést. A Pierre Moscovici francia EP-képviselő által készített dokumentumban az áll, hogy az EP „elégedetlenségét fejezi ki a kisebbségi törvény folyamatos késése miatt”. 2006. január 12.
A Ziua című lap révén ismertté vált Valeriu Tabără kisebbségi törvénytervezete. 2006. március 21.
A képviselőház jogi, emberjogi és tanügyi szakbizottsága folytatta a kisebbségi törvénytervezet vitáját; a vita a harmadik cikkelyig jutott. 2006. április 20.
Tabajdi Csaba (MSZP) és Szent-Iványi István (SZDSZ) EP-képviselő közös levélben hívta fel Olli Rehn figyelmét, hogy Románia többszöri ígérete ellenére a mai napig nem fogadta el a kisebbségekről szóló törvényt. 2006. május 17.
A kisebbségek jogállásáról és a pártfinanszírozásról szóló törvények elfogadását szorgalmazta Bukarestben José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke és Olli Rehn bővítési biztos. 2006. június 7.
Wilfried Martens, az Európai Néppárt (EPP) elnöke kijelentette: fontosnak tartja, hogy a román parlament elfogadja a kisebbségi törvényt, és hogy a romániai pártok támogassák ezt az ügyet. 2006. július 5.
A képviselőház plénuma elutasította az RMDSZ javaslatát, hogy tűzzék napirendre a kisebbségi törvénytervezetet. 2006. augusztus 2.
Antal Árpád Kovászna megyei RMDSZ-képviselő a Háromszék című lapnak nyilatkozva kifejtette, jobb lett volna, ha egy évvel korábban az RMDSZ azt kéri a kormánytól, vállaljon felelősséget a jogszabályért. Akkor frakció-kollégái nem támogatták ötletét. Meglátása szerint azért is kedvezőbb lett volna a másik utat választani, mert elutasítás vagy siker esetén az RMDSZ más fontos célkitűzésekre – például az önálló magyar egyetem létrehozására – összpontosíthatott volna. 2006. augusztus 31.
Frunda György Maros megyei szenátor kifejtette, nem hiszi, hogy a parlament a kormány által benyújtott formában elfogadja a kisebbségi törvénytervezetet. Emiatt viszont a magyar érdekvédelmi szervezetnek nem kell kilépnie a kormányból. 2006. november 3.
Az erdélyi magyar egyházak vezetői közös nyilatkozatban álltak ki az erdélyi magyar közösség önkormányzati jogai mellett, kinyilvánítva, hogy támogatják az autonómia kialakítására irányuló jogos igényét, beleértve „Székelyföld területi önrendelkezésének ügyét” is. 2006. november 23.
Az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága, a román csatlakozás helyzetéről készült állásfoglalásában a kisebbségi törvény mielőbbi elfogadását szorgalmazta. 2006. december 10.
A Nemzeti Liberális Párt (NLP) és a Demokrata Párt (DP) fel kívánja gyorsítani a kisebbségi törvény parlamenti elfogadását. Markó Béla RMDSZ-elnök szkeptikusan fogadta ezt, kijelentvén: „Cinikusan úgy is lehetne fogalmazni, hogy miután kisebbségbe került a kormány a parlamentben, az RMDSZ partnerei megkönnyebbülten eldöntötték, hogy támogatják a kisebbségi törvényt.” 2006. december–2007. március
Az SZNT  kezdeményezésére Székelyföld számos településén nemhivatalos népszavazást szerveztek Székelyföld autonómiájáról. A nemhivatalos népszavazást annak nyomán szervezték meg, hogy a helyi népszavazási határozatokat a hatóságok (prefektúrák) jogi úton érvénytelenítették. 2008. február 21.
Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere, a Német Demokrata Fórum elnöke kijelentette, hogy az erdélyi szászok nem kérnek autonómiát. 2009. június–2010. január
A 2009 áprilisában megalakult Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében 2009 júniusában létrejött az EMEF autonómia-munkacsoportja (két társelnöke Márton Árpád képviselő és Bakk Miklós politológus). A munkacsoport 2009 júniusa és 2010 januárja között háromszor ülésezett, azonban határozatai nem valósultak meg. 2009. július 18.
Traian Băsescu román államfő megismételte a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közönsége, Tőkés László és Orbán Viktor előtt korábbi, számtalanszor már hangoztatott álláspontját, miszerint az autonómia minden közösséget egyformán megillet Romániában, és ugyanolyan mértékű önrendelkezés képzelhető el Székelyudvarhelyen, mint például Caracalban vagy Tulceában. 2012. szeptember 25.
A román szenátus elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben terjesztett a törvényhozás elé Sógor Csaba és Garda Dezső. Az SZNT által megfogalmazott, Székelyföld autonómia-statútuma című tervezetet 2005. október 12-én a román képviselőházban 188–16 arányban leszavazták. A szenátusban érdemi vitát nem tartottak, 54 szenátor a jogszabály ellen szavazott, öten mellette, ketten tartózkodtak. Az RMDSZ-esek közül jelen volt, és igennel szavazott Albert Álmos, Cseke Attila, Fekete Szabó András, Günthner Tibor, de egyikük sem szólalt fel a tervezet mellett, ugyanakkor igennel szavazott Marcu Gheorghe SZDP-s honatya is. Hiányzott: Markó Béla, Frunda György, Verestóy Attila.
(Bakk Miklós politológus összeállítása alapján)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. december 3.
Éleződik a választási viszály Sepsiszentgyörgyön
Eldurvulni látszik az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki képviselői és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, helyi RMDSZ-elnök közötti választási csörte. Pénteken a román nemzeti ünnep adott újabb okot friss viszályra.
Az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezete közleményben fejezte ki felháborodását annak kapcsán, hogy szerintük Antal Árpád, érthetetlen ügybuzgalommal, három nappal december elsejét megelőzően, román zászlókkal aggatta tele a megyeszékhelyet. A néppártiak kiemelik, hogy még Albert Álmos (Antal Árpád elődje a polgármesteri székben – szerk megj.) idején sem voltak így telezsúfolva román szimbólumokkal Sepsiszentgyörgy közterei.
A Néppárt képviselői ugyanakkor felróják, hogy a november 24-én lezajlott, a Néppárt által meghirdetett, a Székelyföld területi autonómiáját hirdető tüntetésen a hatóságok megtagadták a szervezőktől, hogy kitűzzék a székely zászlót. Ugyanők figyelmeztetnek, hogy december elseje a székelyek számára nem ünnep, ráadásul magyarként sértő, hogy a nemzet eme tragikus évfordulóján minden alkalommal katonai csinnadrattával vonulnak fel a városban. Az állásfoglalásukban a néppártiak keserűen állapítják meg: tudomásul veszik. hogy a román karhatalom nincs tekintettel a székelyek érzékenységére, de az végképp elfogadhatatlan, hogy a magyar polgármester is hasonlóan nyilvánul meg.
„Öröm az ürömben, hogy a választási kampányban az RMDSZ választási pannói és a román nemzeti trikolórok meglepő harmóniában kiegészítik egymást" – zárul az állásfoglalás.
Szintén pénteken nyilvánosságra hozott másik állásfoglalásukban az EMNP megyeszékhelyi szervezetének képviselői érthetetlennek nevezik Antalnak a Néppárt jelöltjeit illető csütörtöki bejelentéseit. A néppártiak úgy értékelik: meglepő Antal pálfordulása, hiszen a tavaszi önkormányzati voksoláson a magyar összefogás jegyében élvezte és elfogadta a Néppárt bizalmát, aminek következtében elsöprő többséggel választották újra.
Antal Árpád a Székelyhon.ro megkeresésére rámutatott, ez a támadás újabb jele annak, hogy az EMNP politikusai nem hajlandóak, vagy nem tudnak pontos választ adni arra, hogy december 10-én milyen felelőséget vállalnak, amiért félrevezették az embereket. Ezért inkább ilyen gesztusokhoz folyamodnak. Ami a román zászlók elhelyezését illeti, a városvezető rámutatott, hogy a törvény értelmében minden önkormányzat köteles december elsején ezeket kitűzni. Egyébként idén egy fokkal sincs több zászló, mint tavaly, vagy tavalyelőtt, tehát ilyet csak olyan ember állíthat, aki nem Sepsiszentgyörgyön él. Az elöljáró hozzátette: érdemes összehasonlítani, hogy március 15-én hogyan van feldíszítve a város, illetve most.
Végül Antal Árpád keményen kritizálta az autonómiatüntetés szervezőit, akik annyira „balfékek" voltak, hogy nem kérelmezték egy zászlórúd felállításának engedélyezését az önkormányzattól, amikor a megmozdulásra benyújtották a kérésüket. Ha megtették volna, a hivatal jóváhagyja és akkor a román karhatalmi erők sem tudták volna megtiltani a székely zászló felhúzását – zárta mondandóját Antal.
Nagy D. István
Székelyhon.ro
2015. június 1.
Ismét lesz megyezászló Háromszéken
Kovászna megye az országban elsőként fog lépni a megyezászló elfogadása érdekében – jelentette be pénteken Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke.
„Az egész országban volt lehetőség megyezászlók elkészítésére. Ez Kovászna és Hargita megyén kívül nem jelentett problémát, ebben a két megyében megtámadták a prefektusok, és el is lehetetlenítették azok használatát. Az új törvény lehetőséget teremt arra, hogy zászlónk legyen: természetesen lesz is” – mondta a háromszéki politikus.
Az ülésen részt vett Márton Árpád parlamenti képviselő is, aki hangsúlyozta: a székely zászló használatára nincs semmilyen vonatkozó jogszabály, így annak használatát sem tiltja semmi.
Ezzel egy időben a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ülésén a városháza tornyára korábban kitűzött román trikolór sorsa iránt érdeklődött Mădălin Guruianu. A liberális képviselő rákérdezett, hogy miután elkészült a polgármesteri hivatalnak otthont adó egykori bérpalota felújítása, az eredeti tervek szerint készült csúcsdíszek is a helyükre kerültek, a kivilágítást is megoldották, mi lesz a korábban a torony tetején lobogó román zászlóval.
Antal Árpád polgármester válaszában leszögezte: az érvényben lévő törvény értelmében a polgármesteri hivatal homlokzatára tűzik ki a zászlókat a város lobogójával együtt. Az elöljáró kifejtette, reméli, a törvény értelmében minden tanintézet homlokzatán megjelenik majd a város zászlója. A Constantin Brâncuşi-iskolának is üzent, amelynek igazgatója, Rodica Pârvan szociáldemokrata városi tanácsos sem a kétnyelvű táblát, sem a városzászlót nem hajlandó kitenni.
A városháza tornyára évekkel korábban arra hivatkozva tetették ki a román zászlót, hogy 1944 szeptemberében a bevonuló román hadsereg is oda tűzte ki elsőként a lobogóját. Albert Álmos korábbi polgármester mandátuma idején levetette a zászlót, mert tönkrement, de beperelték, és bírságot kellett fizetnie emiatt. A zászlót a felújítási munkálatok kezdetén eltávolították.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 11.
Elhunyt Albert Álmos
Az erdélyi és a székelyföldi közélet kiemelkedő személyisége, Albert Álmos hosszan tartó betegség után kedden délután elhunyt.
Albert Álmos 1954. május 25-én született Sepsiszentgyörgyön, tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd a brassói műegyetemen szerzett diplomát. Mérnöki pályáját a sepsiszentgyörgyi gépgyárban kezdte, majd 1992 tavaszától Sepsiszentgyörgy polgármestereként önkormányzati feladatot vállalt 16 éven keresztül, eközben az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke is volt.
2008 és 2012 között az RMDSZ szenátoraként tevékenykedett. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kegyelettel emlékezik mindarra, amit Albert Álmos több évtizedes munkássága jelentett az erdélyi, székelyföldi magyarság számára – olvasható a szövetség részvétnyilvánításában. Temetéséről később intézkednek – közölte szerkesztőségünkkel Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Albert Álmos (Sepsiszentgyörgy, 1954. május 25. – 2015. augusztus 11.)
Székelyhon.ro
2015. augusztus 13.
Biztos, hogy tudtad... (Búcsú Albert Álmostól)
A felém villanó pillantásokból, a körülöttem lebegő hangulatból úgy érzem, nekem is meg kell szólalnom, pedig most magamba zárkózva szeretném feldolgozni távozásodat, kedves Álmos. Tudom, hogy megérted vergődésemet, mert te mindig megértettél.
A kilencvenes évek elejének zavaros, ám reményekkel teli történései állítottak kettőnket egymás mellé. Városigazgatás útjait sohasem járt műszakiként hihetetlennek tűnt e kihívás számodra is, tudom. Sokszor elmondtad. Erősebbnek bizonyult viszont a tenni akarás és a remény, hogy talán most az vezetheti városát és annak népét, aki nem fürdőzött, sőt még csak meg sem mártózott az 1989 előtti évtizedek kedvezményezettjeit tápláló szennylében. Teljesen új utat kellett járni úgy, hogy végre eljussunk a polgárhoz, és lehetőleg minden polgárhoz. Éreztem, hogy tudod, ez nem mindig sikerül(t). Nehéz volt eligazodni, megoldást találni és alkotni valamit olyan légkörben, amilyen akkor körülvett. Látod, ez ma sincs másképpen.
A sikerélmény váratott magára, ám gyakran megjelent. Ez pedig nem engedett téged lankadni, léptél tovább bátran. Én sokszor aggódtam érted.
Tizenhat évig tartó hivatalos szövetségünk és huszonhárom esztendős barátságunk alatt soha nem veszekedtünk, nézeteltérésünk sem akadt. Másokkal is csak ritkán „kaptál össze”. Nemzetünkkel kapcsolatos kérdésekben voltál a leghatározottabb, jogaink megvédésének porondján érezted magad legjobban. A színpadon, mikrofon előtt is megálltad a helyed, de – láttam – nem imádtad a fényszórókat. Szerettem melletted dolgozni, barátságoddal kitüntettél, szabadidőben is tudtunk lazítani együtt. Tudom, hogy nagyon sokan mások így voltak veled.
Nehezen sikerült összeraknom e gondolatokat a fejemben. Ott voltak, de soha nem mondtam el neked. Tudom, hogy tudtad!
Nyugodj békében, Polgármester Úr!
Czimbalmos-Kozma Csaba

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 2.
Ne dicsérjetek, szerény ember voltam életemben
Ezekkel a szavakkal hárította a méltatást dr. Szőts Dániel, aki január 31-én töltötte be 91. évét, és akit tegnap a Háromszéki Vitézi Rend is felköszöntött. Dani bácsi élete nyitott könyv, hogy mi mindent tett közösségéért, a magyarságért általában, közismert. És hogy életével, tetteivel kiérdemelte a megbecsülést – vitathatatlan. Amit tegnap, a Kelemen Tibor törzskapitány által kezdeményezett bensőséges kis ünnepségen magáról elmondott, annak bizonysága: Dani bácsi a kilencvenkettőbe lépve sem tagadhatja meg önmagát, elveit.
– Elismerem, az úz-völgyi emlékművet én kezdeményeztem, de mellém állott Sylvester Lajos, és neki köszönhetjük, hogy ma zarándokhellyé vált az úz-völgyi katonatemető, mondta Dani bácsi. Elismerem, 1983-ban én találtam ki a Vártemplom tövében a mikós diákok emlékkopjáinak állítását, ma már nyolcvan van belőlük. Elismerem, a Mikó másfél százados évfordulóján az iskola udvarán az emlékmű állítását én kezdeményeztem, de nem az én érdemem, hogy áll, azt a mikóujfalusiak ajándékozták, és Urszuly Samu egykori úz-völgyi frontharcos faragta ki ingyen. Mindig kaptam becsületes segítőket magam mellé, és ezt köszönöm a Jóistennek. Összeírtam a második világháború sepsiszentgyörgyi áldozatainak névsorát, azt odaadtam Albert Álmos néhai polgármesterünknek, ebből született aztán a belvárosi református templom udvarán az emlékmű. Ezekre vagyok büszke, de még inkább arra, hogy a magyar hadseregben tűzkeresztséget kaptam, hogy a magyar hazáért megsebesültem. Köszönöm, hogy a Jóisten megsegített, ami fontos volna még, hogy a vitézi rend egyesüljön, nekem ez volna egyetlen vágyam, mert egységben az erő, és ez vonatkozik minden szempontból ránk, magyarokra is, ha azt akarjuk hogy fennmaradjunk. Akad-e, ki meghallgassa Dani bácsit?
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 12.
Pârvant mérgezik?
Pro Urbe díj Szilágyi Zsoltnak
A sepsiszentgyörgyi helyi tanács hétfői rendkívüli ülésén döntött arról, hogy idén ki kapja meg a Pro Urbe díjat. A határozat értelmében a Pro Urbe díj kitüntetettje 2016-ban Szilágyi Zsolt előadóművész, karmester, és posztumusz Pro Urbe díjjal ismerik el Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy volt polgármestere munkásságát.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 1997-ben hozta létre a Pro Urbe díjat, és a kitüntetést egy olyan személy kaphatja meg, aki munkásságával öregbítette a megyeszékhely hírnevét „pénz és taps nélkül”. 2014 óta négy helyett évente egyetlen Pro Urbe díjat adományoz Sepsiszentgyörgy városa az arra érdemes személyiségnek, a román tanácsosok szerint ezzel kizárták annak lehetőségét, hogy román díjazott is legyen.
Rodica Pârvan szociáldemokrata képviselő szerint „mérgezett” döntés volt, hogy évente csak egy díjat adományoznak, ezért két éve a román közösség nem javasol senkit. Reményét fejezte ki, hogy a júniusi választások után az új tanács majd visszatér az eredeti változathoz, majd leszögezte, hogy semmi ellenvetése sincs Szilágyi Zsolt személye ellen, de elvből tartózkodik a szavazástól. Pârvan ugyanakkor emlékeztetett, hogy a román civil közösség létrehozta saját Pro Urbe díját, és idén is nyolc személyiséget tüntetnek ki ezzel.
„Nem értem, miért erőlteti a »mi és ti« szintagmát? Nagyon nehéz ezt megérteni”, válaszolt Miklós Zoltán, az RMDSZ-frakció vezetője, miközben Sztakics Éva alpolgármester megjegyezte, hogy a román közösség részéről nem érkezett egy javaslat sem. József Álmos is leszögezte, hogy az kapja ezt a díjat, aki megérdemli, és a tanács képes objektíven dönteni ebben a kérdésben.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. április 25.
Főhajtás a szolgálattevők előtt (Pro Urbe díj)
Egykori Pro Urbe díjasok, testvértelepülések képviselői, meghívottak, a város elöljárói és érdeklődők jelenlétében adták át tegnap, Szent György napján a Pro Urbe díjakat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Szilágyi Zsolt magánénekes, karnagy, pedagógus és post mortem néhai Albert Álmos egykori polgármester munkásságát, szolgálatát ismerték el a kitüntetéssel, amelyet huszadik alkalommal ítélt oda Sepsiszentgyörgy megyei jogú város önkormányzata.
Az ünnepséget a Szilágyi Zsolt Herbert vezényelte Vox Humana kamarakórus nyitotta meg a Szózattal. Sztakics Éva alpolgármester köszöntötte Veszprém, Kiskunhalas, Cegléd, Kecskemét, Mosonmagyaróvár, Királyhelmec, Ferencváros, Balatonszentgyörgy, Sárpilis és Alsónána testvérváros küldöttségeit, nekik és értük is szólt Huzella Elek Szomszédaink dalai című műve a kórus előadásában, majd Orbán György Ave Mariája csendült fel a mindenkori díjazottak elismerésére. Csak együtt tudjuk teljesíteni küldetésünket, a haza szolgálatát mi, erdélyiek, partiumiak, szórványbeliek, csak közösen az anyaországgal, Felvidékkel, Délvidékkel, Kárpátaljával – foglalható össze Antal Árpád polgármesternek a díj átadását felvezető gondolatsora, aki szerint a Pro Urbe díjasok közösségünk lelkei.
Szilágyi Zsolt laudációját Ferencz Csaba, lapunk munkatársa, a Vox Humana kamarakórus vezetőségi tagja fogalmazta meg és olvasta fel, néhai Albert Álmos városépítő tevékenységét Czimbalmos Csaba városgazda méltatta, aki tizenhat évig dolgozott együtt a tavaly elhunyt Albert Álmossal mint alpolgármester. A díszoklevelek szövegét Antal Árpád olvasta fel, eszerint: Szilágyi Zsolt „nemzetközi hírnévre szert tevő előadói, karnagyi, művészi, pedagógusi és fáradságot nem ismerő szervezői múltjáért, Sepsiszentgyörgy sajátos zeneművészeti értékeinek folyamatos újrateremtése és átörökítése terén hivatástudattal végzett tevékenységéért, valamint a jövő nemzedék zenei mentorálásáért” kapott Pro Urbe díjat, Albert Álmos pedig „sokrétű városfejlesztői munkájáért, az általa vezetett település történelmi arcélének megóvása mellett egy korszerű, polgári élettér megteremtése érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, identitásunk és nemzeti öntudatunk erősítéséért, kizárólag a köz szolgálatába állított, két évtizeden is túlmutató fáradhatatlan hitéért” részesült posztumusz elismerésben, a neki adományozott oklevelet és plakettet özvegye vette át. Szilágyi Zsolt személyesen köszönte meg a díjat az önkormányzatnak, az együtt elért eredményekért pedig a korábban általa vezetett Vox Humana kamarakórusnak és fiának, a jelenlegi karnagynak mondott köszönetet. Meglepetésként egy régi videofelvételről elhangzott a megzenésített Miatyánk Szilágyi Zsolt előadásában.
Az ünnepség végén a kórus előadta Kodály Zoltán–Sík Sándor Te Deumját, az önkormányzat képviselői kezdeményezésére délután koszorút helyeztek el Albert Álmos sírjánál a közös temetőben. (Mindkét laudációt lapunk holnapi számában közöljük.)
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 25.
Pénz és taps nélkül
Pro Urbe díj Szilágyi Zsoltnak
A Szent György Napok keretében adták át tegnap az idei Pro Urbe díjakat, amit a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 1997 óta évente olyan személyiségeknek ítél oda, akik munkásságukkal „pénz és taps nélkül” öregbítették a megyeszékhely hírnevét.
A helyi tanács határozata értelmében a Pro Urbe díj kitüntetettje 2016-ban Szilágyi Zsolt előadóművész, karmester, és posztumusz Pro Urbe díjjal ismerik el Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy volt polgármesterének munkásságát. „A mi küldetésünk ugyanaz: életünkkel valami magunknál nagyobbat, magasabb rendűt, valami fontosabb ügyet szolgálni. A mi közös küldetésünk szolgálni a hazát”, idézte Orbán Viktor magyar miniszterelnököt ünnepi beszédében Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint a kulcsszó a „közös küldetés”.
Szilágyi Zsolt személyében olyan művészt és fáradhatatlan szervezőt köszönthetünk, ismerhetjük el érdemeit, aki országos, sőt európai karrierépítés helyett a kulturális értelemben is perifériának tartott kisvárosban alkotva lett a színvonalas, világraszóló művészi megvalósítások kovácsa. Az azóta térségi vagy éppen európai kulturális fővárosi ambíciókkal is kacérkodó város most a legmagasabb elismeréssel köszöni meg ezt a bátorságot, mondta laudációjában Ferencz Csaba újságíró. Hozzátette, Szilágyi Zsolt, világracsodálkozó ifjúként, a huszadik század talán legnagyobb erdélyi személyisége, Márton Áron püspök mellett „eszmélődhetett”. „Génjeiben hordozott adottsága, tehetsége így olyan szellemi és erkölcsi batyut kapott ajándékul, amiből soha nem fogy ki az „elemózsia”. Így válhatott az előadóművészet valóságos intézményévé a vidék mindmáig leghíresebb kamarakórusa, a Vox Humana lelkévé, a felnövekvő generációk zenei mentorává”, fogalmazott a méltató.
Az erdélyi és székelyföldi közélet kiemelkedő személyisége, Albert Álmos 1992-ben lett Sepsiszentgyörgynek a forradalom után első szabadon választott polgármestere. Tizenhat éven keresztül szolgálta a közösséget, a várost, mondta Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser. Hangsúlyozta: Albert Álmos városvezetése alatt Sepsiszentgyörgy új utakat keresett és talált, elindult a fejlődés útján. Legkiemelkedőbb eredményeihez hozzátartozik a Lábas Ház visszaszerzése és restaurálása, a tömbházak hőszigetelési programjának, valamint a lakásépítési programoknak a beindítása, a Vadász utcai sportcsarnok megépítése, valamint a szabadtéri futópálya korszerűsítése.
Szintén polgármestersége alatt került sor a központi park rendezésére, a szolgáltató cégek új rendszerben történő beindítására, a szépmezői lakópark és farm megvásárlására. 2008-tól 2012-ig folytatta a közösség szolgálatát azáltal, hogy parlamenti munkát vállalt, és szenátorként tevékenykedett. 2007-ben politika-közélet kategóriában Albert Álmos kapta az Erdélyi Riport Aranyalma-díját. Székedi Ferenc közíró laudációjában akkor azt emelte ki, hogy „a közösségi összefogáshoz nélkülözhetetlen az a pontosan tervező, konok mérnökember, aki nem a délibábok, hanem a mindennapi gyakorlat útját járja”.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)