Felavatták Nagyváradon a holnapos költőket ábrázoló aktív műalkotást
Hosszas huzavona után csütörtökön leleplezték a Holnap irodalmi társaság négy tagját ábrázoló szoborcsoportot Nagyváradon. A sétálóutcára, az Ady Endre Gimnázium bejáratának közelébe elhelyezett műalkotás úgynevezett aktív szoborcsoport: a négy alak között, a kávézóasztaluk mellé elhelyezett, üres székre bárki leülhet és fényképet készíttethet magáról a magyar irodalom nagyjai körében.
Tekintélyes társaság. A szoborcsoportnak turistacsalogató szerepe is lehet
A szoborról Ilie Bolojan polgármester és Biró Rozália, a város korábbi alpolgármestere, a társmegrendelő Partium Alapítvány kuratóriumi tagja rántotta le a leplet. Bolojan a váradi magyar közösség érdemeit méltatta rövid beszédében, amelyek szerinte nagyban hozzájárultak a város kulturális fejlődéséhez. Másfelől a rendhagyó szobor turisztikai potenciálját emelte ki.
Az elöljáró azt is megígérte, hogy két éven belül a szobrot körülvevő terecske is új, a mostaninál tetszetősebb külsőt kap majd. Biró Rozália felidézte: annak ötlete, hogy a Váradon alakult Holnap irodalmi társaságnak valamilyen formában emléket állítsanak, két és fél évre tekint vissza, és ahhoz, hogy végül megvalósult – mégpedig állami költségvetésből –, sokak munkájára volt szükség. Beszéde végén kijelentette: „ma is azon kell munkálkodnunk, hogy egy mindenki számára élhető holnapot hozzunk létre”.
Az elmúlt időszak eseményei miatt politikai feszültségtől sem mentes, rövid szoboravató után előbb a polgármester, majd a volt alpolgármester foglalt helyet az üres széken, mintegy felavatva a szoborcsoportot. Amint arról korábban már beszámoltunk, a Holnaposok szobra már nyáron kész volt, akkor azonban a városvezetőség még nem készítette elő számára a közteret – ennek elsősorban egy ott terpeszkedő, illegális étteremterasz volt az oka, de valószínűleg a helyhatósági választások közelsége sem volt utolsó szempont. A szoborcsoport hónapokig az Ady Endre Emlékmúzeumban volt látható, és csak most kerülhetett ki az őt megillető helyre.
A hivatalos, önkormányzati avatót követően késő délután a váradi magyarok „vették birtokba” a szobrot, a szervezők az érdeklődőket arra kérték, hozzanak egy szál virágot vagy gyújtsanak gyertyát a holnaposok emléke előtt. Szombaton pedig az Ady Endre Emlékmúzeumban szerveznek ünnepi találkozót az alkalomra.
Nagy Orsolya
Kiegészítés: Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos és Emőd Tamás bronzszobra – Deák Árpád szobrászművész alkotása. Egy korábbi felvétel
Krónika (Kolozsvár)

A magyar kultúra őrei (Ex libris- és Színész-díjak)
Október 23-án a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tizenkét oktatási intézménynek, civil szervezetnek, szerkesztőségnek, újságírónak, színművésznek adta át Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Kuratóriumának elnöke az Ex libris-díjat. A kitüntetést azoknak ítélik oda, akik sokat tettek és tesznek a magyar kultúráért. Az alábbiakban a díjazottak laudációinak szerkesztett változatát közöljük.
A bukaresti tévé magyar adásainak szerkesztősége
1969. november 23-án közvetített először magyar nyelvű műsort a Román Televízió. A 70-es évek közepére kialakult háromórás, hétfő délutánonként jelentkező műsor – a magyar adás – a romániai magyar művelődési élet meghatározó tükre, sokszor befolyásoló tényezője is lett. 1985-ben a műsort megszüntették, de az 1989-es fordulatkor újraalakult a magyar szerkesztőség a régi tagokra alapozva és új munkatársakkal bővülve. A kilencvenes években lezajló kommunikációs fordulat után az addig monopolhelyzetben levő magyar adás a sokasodó – és egyre szakosodó – magyar nyelvű tévécsatornák kínálata miatt kizárólag az erdélyi magyarságot érintő témákkal foglalkozik. A belső munkatársak csaknem harmada erdélyi városokban él, onnan járnak terepre, és ott is állítják össze műsoraikat. Bizonyos rovatok külső közreműködők – tévés tudósítók, szakemberek, színészek – segítségével készülnek. A bukaresti magyar szerkesztőség több magyar nyelvű műsort is gyárt a román közszolgálati televízió megmaradt csatornáinak. Az utóbbi években-hónapokban a politikai rövidlátás, a hatalmi elvakultság és a hozzá nem értés a Román Televíziót – és ennek magyar szerkesztőségét is – a csőd szélére sodorta. Műsorgyártási költségvetés nélkül, nagyméretű személyzeti leépítések fenyegetésében, kiszámíthatatlan hatású átszervezés előtt állva, közszolgálati szerepének egyre nehezebben tud eleget tenni.
Civilek Háromszékért Szövetség
A Civilek Háromszékért Szövetség 55 tagszervezettel rendelkezik Kovászna megyében. A szövetség már hetedik éve azon munkálkodik, hogy erősítse, összefogja és segítse a háromszéki civil szervezeteket. Programjai két nagy csoportba oszthatók: egyik a közösségfejlesztést, a közösségért való cselekvést célozza meg, a másik pedig a civil szervezetek tevékenységének erősítésére, valamint reprezentatív érdekképviselet megvalósítására hivatott. A 2006-ban alakult szövetség számtalan képzéssel, előadással, kerekasztal-beszélgetéssel és szakmai tanácsadással segítette tagszervezeteit, melyeknek támogatása kulcsfontosságú egy erős és összetartó közösség építésében. Erre pedig nagy szükség van itt, Székelyföldön, Háromszéken. A díj kiérdemeltje olyan nagyszabású projektekkel tette gazdagabbá az itt élő embereket, mint a Sepsi Zöld Út vagy akár a Civil Napok. Az előbbi mintegy 100 kilométeres bicikliút Háromszéken, amely több településen áthalad, érintve a táj, a hagyomány és a történelem jellegzetességeit. De kisebb, ám épp oly fontos programjairól is érdemes említést tenni, így az I. világháborús hadi sírok gondozása, hagyományőrző rajzpályázatok szervezése diákok számára, vagy a kettős nyelvhasználatért tett erőfeszítései. A Civilek Háromszékért Szövetség a közösségben látja a jövőt, amit együttes erővel kíván alakítani.
Háromszéki Közösségi Alapítvány
Küldetése a helyi erőforrások összegyűjtése, ésszerű és célirányos felhasználása a közösség javára. Lehetővé teszi, hogy különböző konstrukciók révén a pénzeket a lehető legjobban használják fel, és hosszú távon fejlesztési alapot biztosítsanak a közösség számára. Ezzel új szokást és ahhoz fűződő magatartást vezet be, honosít meg Kovászna megyében, éspedig: a felelősséggel adományozás gyakorlatát. A Háromszéki Közösségi Alapítvány másfél éves működése alatt 130 000 lej (közel 30 000 euró) értékben fektetett be a közösségbe, különböző formában: közösségi projektek, tanulmányi ösztöndíjak tehetséges fiataloknak, iskolakirándulások, sporteszközök a városnak, logikai játékcsomagok óvodáknak stb. Ugyanakkor több ízben szervezett adománygyűjtési akciót sporttehetségek számára vagy éppenséggel életmentő gyógyszer vásárlására a közösség megbecsült tagjai számára. Legsikeresebb programja a Közösségi Kártya program, amelynek jelenleg 16 000 felhasználója van Háromszéken, és amely igen hatékony eszköze a helyi értékek védelmének, legyen az szolgáltatás, termék vagy helyi vállalkozás, és amely erősíti a lokálpatriotizmust a helyi közösségben. A Háromszéki Közösségi Alapítvány a közösség részévé vált, annak hasznára és hasznosulására. Neve összefonódik az éltető fejlesztéssel.
Erdélyi Magyar Ifjak
Az EMI-t azzal a céllal hívták életre, hogy a XXI. század magyar nemzetre ható kihívásaira választ keressen, a magyar ifjúságot közösségekbe szervezvén hitében, magyarságtudatában és kultúrájában megtartsa, egyúttal nemzetünk szebb jövőjének szolgálatába állítsa, a magyarságot ezredéves szállásterületén megőrizve gyarapítsa. Az EMI az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása, megerősödése és önrendelkezési jogának kivívása érdekében végzi tevékenységét. Olyan civil szervezet, amely független minden politikai párttól és szerveződéstől. A háromszéki EMI konkrét tettekkel segíti a közös célokat. A megalakulás óta eltelt hat év mérlege több mint száz (elsősorban kulturális) rendezvény mintegy 13 000 résztvevővel. Kiadványaik: a Kavics ifjúsági lap, a Gólyafüzet, a Barangoló helytörténeti játékgyűjtemény, a Kultúra a fiatalok szemében, a Szentgyörgy nevű települések Európában, a Mandula – ifjúsági műsor a Sepsi Rádióban. Rendezvényeik, amelyek jellemzik a szervezet irányultságát: Kultúra a fiatalok szemében, Diákegyüttesek Találkozója, Barangoló helytörténeti vetélkedő, Háromszéki Ifjúsági Fotóverseny, Szent György Lovagja vetélkedő, Székely Március szónokverseny, Szobordöntő Trianon – fotókiállítás, Rendhagyó történelemóra – sorozat, Töredékeink a II. világháborúból – kiállítás, Márai, Jókai, József Attila, Kosztolányi, Dsida irodalmi estek, tüntetések az önálló állami magyar Bolyai Egyetemért, Wass Albert: A Világ és a Vége című színdarabjának bemutatása, Építsünk Hidat! – az Ismerős Arcok zenekar Wass Albert estje. A kézdivásárhelyi EMI jelszava: Míg múltunkból semmi hatalom sem tudhat ki, s míg jelenünk a miénk: van jövőnk is. Aktívan részt vettek a Pro Historia rendezvénysorozatban, már négy témában is tartottak előadást Kézdivásárhelyen. Nagy sikerű programjaik az Adj, király, katonát! vetélkedő, a havonta megszervezett, nagy sikerű táncház, a Magyar Kultúra Napja. Hogy mit akarnak? Egészséges nemzettudatú s ezáltal teljes értékű életet élő erdélyi magyar ifjúságot, elősegíteni olyan kulturális és gazdasági háttér megteremtését, amely alapfeltétele az itthon maradásnak, részt vállalni a magyarság önrendelkezésének elérése érdekében vívott harcban, segíteni az erdélyi magyar egyetemi hálózat létrehozásáért folytatott küzdelemben, felvállalni azon közeg szerepét, mely által a nemzeti érzelmű magyar ifjúság hallatja hangját, kapcsolatrendszert kiépíteni a hozzájuk hasonló elveket valló Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezetekkel.
Haszmann Pál Múzeum
Fennállásának 40. évéhez közeledik a Haszmann Pál Múzeum, melyet idős Haszmann Pál álmodott meg, indított útjára. A múzeumalapító születésének 110. évfordulóján idén májusban erről emlékeztek meg Csernátonban. Az 1977-től, halálának évétől eltelt időszak sem csorbította az iránta érzett tiszteletet, szeretetet. Az ő álmát teljesítették ki gyermekei, Pál, József és Lajos. Ma a csernátoni Haszmann Pál Múzeum a magyar kultúra, a magyar nemzettudat megélésének egyik bástyája. Nem sok ilyen intézmény található a Kárpát-hazában, ahol a múzeum épületei is kiállítási tárgyak, ahol a látogató nemcsak a nemzet múltjával, népművészetével találkozik, hanem mindenekelőtt Haszmann Páltól olyan érzelmi töltetű ismeretanyagot kap, ami nemzettudatát egy életre meghatározhatja. A múzeum törzsanyagát az a magángyűjtemény képezte, amelyet néhai idős Haszmann Pál háromszéki tanítói állomáshelyein gyűjtött nagy szenvedéllyel. A gyűjtemény széles körben ismertté vált, a Haszmann-kúria ugyanis a helyi és a faluba látogató értelmiségiek rendszeres találkahelye volt, Haszmann Pali bácsi jó kedélye, széles körű tudása, felesége, Icuka néni csöndes, meditációra hajlamos úriasszonyi lénye mindig lenyűgözte a látogatóba, összejövetelekre idesereglőket. 1973. február 25-én az 1968–1973 közötti, viszonylag szabadabb romániai politikai légkörben a szomszédos Damokos-kúriában és annak közel kéthektáros telkén felavatták az intézményt. A múzeum 1999-ben vette fel alapítója, Haszmann Pál nevét.
Reménység Háza
A Brassó III. Református Egyházközség temploma, más néven Reménység Háza református keresztyén központ. A komplexum nagyjából külföldi segítséggel, két év alatt készült el, és 1992. október 4-én szentelte fel Csiha Kálmán püspök. A Brassó III. Egyházközség jelenlegi lélekszáma 1079, lelkésze Ménessy Miklós. A Reménység Háza a brassói magyarok közösségi háza, mely rengeteg kulturális, társadalmi és szociális eseménynek ad otthont. Hagyományőrző és közösségformáló ereje a változatos rendezvényeknek köszönhető, melyek lehetőséget adnak a kulturális igények kielégítésére a brassói magyarok számára. Ilyen például a tavaszi és őszi barcasági képzőművészeti tárlat, különböző könyvbemutatók, ismeretterjesztő előadások, havonta Nyugdíjasklub és tárlatmegnyitó, A Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat, húsvét előtti tojásírás-tanfolyam, Sokadalom – kézműves-seregszemle, 1956-os megemlékezés (emléktábla a templom falán), Bartalis János vers- és énekmondó verseny (idén a 19.) és rendezvénysorozat, Adventi sokadalom és koncert, előadóművészek is rendszeresen tartanak egyéni előadásokat, koncerteket. Járt náluk a Muzsikás, a  Kaláka, Lajkó Félix. 1993–2000 között a Reménység Házában működött a brassói egyetemisták színjátszó csoportja is, valamint a Sirülő néptánccsoport.
Sapientia Egyetem – Csíkszereda
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése. Küldetésük nemes: a keresztényi és egyetemes emberi értékek érvényesítése; versenyképes, minőségi oktatás és kutatás biztosítása, az erdélyi magyar oktatás hagyományainak folytatása; az egyetem átlátható, következetes működtetése, a szakmaiság és az akadémiai szellem értékeinek érvényesítése; egységes intézményi keretben hozzáférhető, regionális igényeket kielégítő, korszerű szervezet kialakítása; széles körű kapcsolatok kiépítése. A Gazdaság- és Humántudományok Kara regionális vonzáskörzet igényeihez igazodó, a jövő színvonalának megfelelő és az unióba tömörülő Európa értékeit közvetítő felsőoktatási intézményrendszer részévé kíván válni. A kar által kínált közgazdászképzésben a szaktudás mellett a képesség- és készségfejlesztés különös szerepet kap. A humán képzési ág elsődleges célja a tanárképzés, amellyel a Székelyföld és Erdély magyar nyelvű iskoláinak román–angol szakos tanárhiányát igyekszik pótolni. A Műszaki és Társadalomtudományi Karon zajló mérnöki képzés esélyt kínál arra, hogy a térségben a színvonalas műszaki képzés végérvényesen meghonosodjék. Az alkalmazott társadalomtudományi képzés arra ad esélyt, hogy a végzett hallgatók nem csupán a fejlesztéspolitika területén, hanem a térségi elit megújulásának folyamatában is jelentős szerepet vállalhatnak.
Székely Mikó Kollégium
Az 1850-es évek második felében református lelkészek egy csoportja középiskola létesítésének szándékával lépett a nyilvánosság elé. Megnyerték az ügynek Sepsiszentgyörgy város vezetőségét, gróf Mikó Imrét és Háromszék egész lakosságát. 1859. szeptember 1-jén megkezdte működését az első gimnáziumi osztály a Székely Mikó Kollégium elődjében, a Református Tanodában. A város telkére Háromszék lakói hordták össze az építőanyagot, és dolgoztak, hogy fiaik megfelelő körülmények között tanulhassanak. Az Egyházi Főtanács gondoskodása, gr. Mikó Imre, gr. Teleki Domokos és mások adományai tették gyorsabbá a megvalósítást. 1893-ban tartották a Mikóban az első érettségi vizsgát. Kitört az első világháború, tanárok és tanulók a frontra kerültek, az iskolában apadt a létszám. Majd következett Trianon, amikor a városban az anyanyelvi oktatás került veszélybe. A Mikó – egyházi iskola lévén – megtarthatta nemzeti jellegét, s hogy a többi szentgyörgyi iskola tanulója is anyanyelvén tanulhasson, összehúzódtak; Csutak Vilmos akkori igazgató irányítása alatt befogadták a többi iskola diákjait is a kollégium védőfalai mögé. A második bécsi döntés után alig kezdődött el az új tanév, természeti csapás érte az iskolát: 1940. november 9-ről 10-re virradó éjjel nagy erejű földrengés rázta meg a térséget, a városban a legnagyobb kárt éppen a kollégiumi épület szenvedte. Az 1948-as államosítás után különböző semmitmondó neveket kapott az iskola, de diákjai végig büszkén vallották, hogy ők a Mikóba járnak. Az 1989-es fordulat kétszeresen is változást hozott az intézményben: visszaállt a magyar tannyelvű oktatás, és a gimnáziumi jelleg lehetőséget nyitott a fiataloknak humán értelmiségi pályára is lépni. A 153 éves tanintézmény a történelmi Háromszék egyik legnagyobb és legeredményesebb magyar tannyelvű gimnáziuma, ahol igényes oktató- és nevelő- munka folyik. Az alapítók álma élő valóság.
A Háromszék szerkesztősége
A Háromszék napilap leginkább azzal vívta ki olvasói elismerését, hogy immár több mint két évtizede minden politikai vagy más jellegű hatalmi szférával szemben megőrizte függetlenségét. Ezért ma már nagyon sokan a magyar nyelvterület legbefolyásolhatatlanabb, legfüggetlenebb napilapjának tekintik. Ebből fakadó hitelessége miatt ma is az egyik legnagyobb példányszámban megjelenő erdélyi magyar lap, mely internetes kiadása révén a világ minden sarkán élő magyarokhoz eljut. Valóságos szellemi műhelyként működik, a lap munkatársai mellett számos külső szakértőt, alkotót – történészeket, képzőművészeket, művészettörténészeket, néprajzkutatókat, írókat – megszólítva, bevonva a szerkesztésbe. Nemzeti megmaradást, jövőépítést, a magyarságtudat erősítését célzó eszmeisége értékfelmutatáson alapszik: a magyar sajtóban majdhogynem egyedülálló szombati, Hétvége című melléklete egyebek mellett történelmi, helytörténeti írásoknak, recenzióknak, könyv- és tárlatismertetőknek, népi mesterségeinket, hagyományainkat bemutató riportoknak, többség és kisebbség viszonyát taglaló, az erdélyi magyarság megmaradásának, gyarapodásának útjait kutató publicisztikának ad helyet. A Háromszék következetes elkötelezettje az autonómia eszméjének, mindenkor kész számon kérni azokon is, akik képviseletére vállalkoztak.
Színész-díj: László Károly
Sok tehetséges színészünk van Erdélyben, de kevés az olyan művész, akit nem érdekel a manapság oly divatos celebség, aki képes odahajolni a cipőfűzőjét idegesen babráló kisgyerekhez, az öregotthon lakóihoz, a kórház beteg gyerekeihez. László Károly ilyen művész. Aki ad. Reményt ad, hitet ad, bátorságot ad, utat mutat. Missziót teljesít. Hiszen, az ő szavaival élve, „amikor percenként pusztul el egy futballpálya nagyságú erdő a föld színéről, amikor megállíthatatlanul rozsdásodnak meg a lelkek, szakadnak meg az emberi kapcsolatok, amikor egyre több gyerek dadog, mert nincs, akivel beszélnie, akkor a játékos kedvvel megvert ember nem tétlenkedhet”. László Károly lobog, terjeszti a kultúrát, a szépet, szavai nyomán letörlődnek a könnyek, elviselhetővé válnak a fájdalmak, önfeledt mosoly fakad az emberek arcán. Mert színház az egész világ. László Károly eszerint is él. Színházat varázsol körénk mindenhol. Az utcákon, a tereken, kultúrotthonokban, a kórházakban; neveli a jövő színházközönségét: a gyerekeket. A modern technikai eszközöket nem ellenségnek, hanem partnernek tekinti munkájában. Ezért alapította meg az ország első gyerek-tévészínházát, a Mesekalákát. Hisz az emberben, bennünk. Amatőr, szinte az utcáról behozott színjátszóknak fogta a kezét, egyengette útjukat, színpadi előadásokat rendezett velük. Köszönjük. Köszönjük, hogy bebizonyítottad, nemcsak a mesékben vannak hősök, hanem a való életben is, hogy lobogásod közben van időd rácsodálkozni az emberekre, megszorítani a kezüket. És ezt teszed mindennap, minden ellenszolgáltatás nélkül, hogy közösségedet felemeljed. A mi feladatunk a Pro Urbe-díj, a Jóember-díj és egy tucat más díj kiosztásán kívül, hogy tapsoljunk Neked, mint ahogy tették eleink is, mert kiválóan alakítottál mind a színpadon, mind az életben.
MATEKOVICS JÁNOS ZOLTÁN
Csúcs Mária
Csíkszeredai újságíró, televíziós szerkesztő, rendező, a Duna TV székelyföldi munkatársa. Csíkszeredában született. Férje, Csúcs Péter szintén a sajtóban dolgozik operatőr-vágóként. Három gyermekük: Endre, Péter és István. Endre a stáb tagja is 2010-től. 1984-ben Csíkszeredában, a Matematika-fizika Líceumban (jelenleg Márton Áron Gimnázium) érettségizett, 1990-ben a Brassói Transilvania Egyetem Gépgyártás-technológia Karán szerzett üzemmérnöki diplomát, 1995–1997-ben a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium újságíró szakán tanult és szerzett oklevelet. 2000–2002-ben Budapesten, a Sára Sándor alapította Dunaversitas Mesterkurzuson televízió- és filmrendezést tanult. 2000-től a Román Televízió magyar adásának tudósítója. 1993-ban társalapítója volt Csíkszereda első helyi televíziójának, a Csíki TV-nek. 2001-ig a Csíki TV szerkesztőség állandó munkatársa, szerkesztője és műsorvezetője. 1995-től a Duna Televízió csíkszeredai tudósítója. 2001-től a Magyar Televízió Határon túli műsorainak tudósítója, 2011-től az MTVA tudósítója. Híradós anyagok, tudósítások, riportok mellett számos dokumentumfilmet is készítettek. Jelszavuk: Minden, ami mozog. Emlékezetes tudósításaik a közelmúltból: Húsvéti eledelszentelés Csíkszeredában, Tempfli Imre prédikációja a 445. csíksomlyói búcsún, a Csíki harangszó története, a Kegyszobor története.
Zorkóczy Zenóbia színművésznő
Büszke vagyok arra, hogy a művésznővel évfolyamtársak voltunk a kolozsvári Babeş–Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán működő színházi tanszéken. 1999-ben államvizsgáztunk mindketten: ő Thália papnője lett, én pedig teatrológus, színházkritikus. Kolléganőm szakmai pályafutása nem mindennapi tehetségről, kitartásról, felkészültségről és elhivatottságról árulkodik. Jelen voltam olyan előadásán, amikor a zsúfolásig telt ház miatt csak a terem kitárt ajtaján kívülről tudtam megtekinteni a produkciót. Megnéztem egy-egy előadását olyan falvacskákban, ahol talán évtizedek óta, vagy esetleg még soha nem fordult meg színházi produkció vagy előadóművész. Alkotói, előadói palettája roppant változatos, termékeny, kulturális célkitűzései között jelentős szereppel bír az általa megálmodott és megvalósított egyszemélyes kulturális program, amely esélyegyenlőséget ad a vidéken és a szórványban élő magyar embereknek is a magyar kultúra és irodalom mélyebb, alaposabb megismerésére. Zorkóczy Zenóbia előadói repertoárja 14 műsort tartalmaz, amelyek között akad monodráma, forradalmi és szerelmi líra, magyar sanzonok gyűjteménye, adventi műsor, irodalmi összeállítás, költői est, vidám, zenés bohózat és interaktív gyermekműsor is. Önálló műsoraival fellépett már Erdélyben, Ausztriában, Magyarországon, Németországban, Svájcban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Kanadában. Végezetül, de nem utolsósorban megemlíteném, hogy Zorkóczy Zenóbia nevéhez fűződik a kovásznai székhelyű Laborfalvi Róza Alapítvány létrehozása. A színművésznő által vezetett kulturális, művelődési és hagyományőrző intézmény célja a kultúra szeretete vidéken, az interkulturális tevékenység, valamint a kulturális esélyegyenlőség megteremtése.
K. KOVÁCS ISTVÁN teatrológus
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újságírókat díjaztak a 150 éves váradi magyar sajtót ünnepén
Épp százötven évvel ezelőtt, 1862 októberében jelent meg az első magyar újság Nagyváradon, Bihar címmel. A váradi magyar sajtó születésének évfordulóját a Partium Alapítvány rövid sajtótörténeti előadásokkal, illetve az erre az alkalomra alapított sajtódíjakkal ünnepelte meg a váradi Ady Endre Emlékmúzeumban.
A rendezvényen Péter I. Zoltán helytörténész idézte fel a nagyváradi magyar sajtótörténet fontosabb momentumait. Mint kiderült, a huszadik század elején a városban nem kevesebb mint öt napilap volt, holott akkoriban az összlakosság kevesebb főt számlált, mint a mostani, 25 százalékos váradi magyar kisebbség. Jelenleg mégis csak két megyei, magyar nyelvű napilapot, a Bihari Naplót és a Reggeli Újságot képes fenntartani a közösség.
Akkoriban azonban mindenféle politikai irányzatot képviselő lapok tudtak napról napra megjelenni, a Biharon kívül a Szabadság, amelynél a századelőn Krúdy Gyula és Ady Endre is dolgozott egy ideig, a katolikus Tiszántúl, a Fehér Dezső által főszerkesztett Nagyvárad, végül pedig a szintén általa indított, liberális Nagyváradi Napló. Ady Endre ez utóbbinál vált jelentős ellenzéki publicistává. Tóth János történész, az emlékmúzeum igazgatója néhány érdekességet fűzött hozzá az elhangzottakhoz, majd az újonnan alapított díjak átadására került sor.
A három sajtódíjat a két megyei napilap, illetve a Biharország című, megyei hetilap főszerkesztői ítélték oda kollégáiknak. A díjak névadóiról Meleg Vilmos színművész olvasta fel a tudnivalókat vagy egy, az ő tollukból született írást. A pályájuk elején járó, fiatal újságíróknak odaítélt Iványi Ödön-díjat Freund Emese, a Reggeli Újság szerkesztőségi titkára nyerte el. A Bokor Andrásról elnevezett szakmai díjat D. Mészáros Elek, a Biharország munkatársa vehette át, aki korábban mindkét napilapnál több esztendeig dolgozott, elsősorban riportokat írt. Fehér Dezsőről elnevezett életműdíjat kapott Dérer Ferenc, a Bihari Napló munkatársa, aki a rendszerváltás után létrejött váradi napilap első választott főszerkesztője volt.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Sánta Imre versenybe száll (Bemutatkoztak a néppárti jelöltek)
Sánta Imre lelkész, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje Derzsi Sámuellel, aki az erdővidéki–sepsiszéki körzetben indul és Toró Tiborral, a térség szenátori székét megpályázó pártelnökkel közösen mutatkozott be tegnap délelőtt a háromszéki megyeközpontban. Az EMNP jelöltjei tegnap benyújtották jelentkezési iratcsomójukat a megyei választási irodánál. Felső-Háromszéken Johann Taierling a Néppárt képviselőjelöltje, az Orbaiszék–Bodza-vidéki körzetben pedig Szakács Zoltán, az Ady Endre Iskola igazgatója. Szenátori székre abban a körzetben Kovács István állatorvos pályázik.
Ne legyen kampánytéma a Mikó-ügy
Sánta Imre bikfalvi református lelkész elsősorban a Mikó melletti kiállása miatt vált ismertté, ő volt az, aki a nyáron 57 napig minden délután kivonult, és az időközben hozzá csatlakozókkal közösen imádkozott a nagynevű iskola visszaállamosítása ellen, ő hívta fel elsőként a figyelmet, hogy itt sokkal többről van szó, nem pusztán a Mikó tulajdonjogáról. Következetesen harcolt az autonómiáért, az elmúlt tíz esztendőben részt vett a legfontosabb ilyen irányba mutató kezdeményezésekben, jelen volt a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, majd a Magyar Polgári Szövetség megalapításánál. Hosszas gondolkodás után tett eleget a Néppárt felkérésének – mondotta –, és ebben az is szerepet játszott, hogy a nyáron a Mikó-ügy kapcsán megtapasztalta: az RMDSZ mind jobban próbálta elszigetelni, egész kampányt igyekezett, igyekszik ráépíteni a nagynevű iskola miatti tiltakozásra. Továbbra is fenntartja, a Székely Mikó Kollégium ügyét nem szabad elpolitizálni, „éppen ezért ebben a kampányban most először és utoljára” beszél erről – ígérte. Sánta Imre azért is vállalta az indulást, mert úgy értékeli, szükség van a román parlamentben a székelyföldi autonómia ügyének hiteles képviseletére. Elmondta: tősgyökeres szentgyörgyi, ősei több generáció óta itt élnek, és kérdésre válaszolva kiemelte: a református egyház nem ellenzi, hogy lelkészei induljanak a választásokon, egyetlen megkötés, hogy megválasztás esetén, képviselői mandátuma idejére le kell mondania papi hivatása gyakorlásáról. Elfogadta a Néppárt által felkínált keretet és segítséget, de viszonylagos függetlenséget meg kíván őrizni, nem akar pártpolitikussá válni, és bízik benne, polgári pártos barátai is támogatják majd megválasztását – mondotta. Nemcsak képviselni, szolgálni
Derzsi Sámuel baróti vállalkozó elsősorban a közösségért való tenni akarás miatt vállalta, hogy indul a választásokon, 22 éve tevékeny közéleti ember, de távol tartotta magát a politikától, most úgy érzi, eljött az ideje, hogy többet tegyen, s hisz benne: a Néppárt kínál erre lehetőséget, közösen olyan erős szervezetet építhetnek ki, „amely népi mozgalommá tud fejlődni, és tényleg az emberekről szól”. Tavasszal független polgármesterjelöltként indult Baróton, s bár nem nyert, nem tartja magát bukott politikusnak, hisz ötletei közül többet átvett a nyertes csapat. „Iskolát építünk, és mindjárt nincsenek gyermekek benne, beszélünk az autonómiáról, de szép lassan kivásárolják a földet a lábunk alól, nemzetről beszélünk, és fiataljaink elmennek. Azt látom, mindenütt a világon a föld azé, aki benépesíti, mi meg egyre fogyunk, és nincsenek politikai elképzelések mindennek megváltoztatására” – fejtette ki. „Én azt hiszem, dolgainkat nem lehet Bukarestben balkáni politizálással megoldani, de megoldást jelenthet, ha a paraszt nem a tejet adja el, hanem a tejterméket, ha a húst feldolgozva értékesíti, ha például Brassóban létrehozunk egy üzletet, ahol a székely termékek értékesíthetőek. Nem látom, hogy arra ösztönöznék az embereket, a földeket ne nadrágszíjparcellákban műveljék, hanem társuljanak, hogy erőt képviseljenek. Nem látok közösségépítést” – hangsúlyozta Derzsi Sámuel, aki leszögezte, nem az RMDSZ ellen indul, ő egy ügyért száll harcba, alternatívát kínálnak, másképp gondolkodást, más eszközöket. Nem azon vannak, hogy az RMDSZ ne kerüljön be a parlamentbe, hanem azon, hogy ők is bejussanak, s ráébresszék a szövetséget is: „nemcsak képviselni kellene, de szolgálni is”. Háromszék kötelez
Temesváron született, élt, de erősek a székelyföldi kötődései – mondta el Toró T. Tibor, az EMNP alsó-háromszéki szenátorjelöltje. Nagyszülei Magyarhermányban tanítóskodtak, így közvetlen a kapcsolata Erdővidékkel, de egyébként „a tisztesség, becsület és az emberség nem szülőhely kérdése”. Háromszék mindig zászlóshajója volt az autonómiaküzdelemnek, és ’89 után neki is ez hatotta át politikusi útját, közéleti tevékenységét, éppen ezért érzi úgy, itt a helye. A Néppárt az autonómia hiteles képviselője szeretne lenni a román parlamentben, s ezt tartja saját feladatának is, nem az RMDSZ ellenében indulnak jelöltjeik, s szerencsés helyzetet teremtett az alternatív küszöb, mert esélyt nyújt mindkét szervezet számára, hogy képviselőket, szenátorokat juttasson a román törvényhozásba. Rengeteg a félretájékoztatás az alternatív küszöbbel kapcsolatosan, nincs igazuk, akik azt állítják, hogy rontja a magyar esélyeket, szórványban például nem ezen múlik a majdani képviselet sorsa, a demográfiai mutatók váltak olyan rosszá, a népességfogyás, beolvadás oly mértékű, hogy veszélybe sodródott több képviselői hely – hangsúlyozta Toró T. Tibor, aki elmondta, ennek az is oka, hogy 22 év alatt nem sikerült megfelelő jövőképet felmutatniuk, az erős autonóm Székelyföld vagy Érmellék a szórvány számára is biztos belső anyaországot jelentene. „Visszautasítjuk a megosztás vádját, kampányunk éppen arról szól, hogy a kettő több, mint egy” – fejtette ki Toró T. Tibor.
Az EMNP kampányjelszava: Minden magyar nyer!, és nem ellopták az RMDSZ arculatát, hanem ily módon akarnak tükröt tartani, ez a válaszuk a Minden magyar számít! jelszóra. „Nem elloptuk, kölcsönvettük pedagógiai célzattal” – válaszolt Kelemen Hunor vádjaira Toró T. Tibor. Választási kampányuk lényege: hiteles embereket indítani, eredményük titka: sikerül-e meggyőzni minél szélesebb tömegeket arról, hogy az EMNP-re leadott szavazatuk nem elveszett voks. Derzsi Sámuel üzenetet is megfogalmazott a választópolgároknak: „Ne féljenek elfogadni az új hangot, gondolatokat, mert ha félnek, soha nem lehetnek igazán önmaguk. Egy nemzet akkor válik igazán naggyá, ha nem fél.”
Markó Attila nem törődik ellenfeleivel
Markó Attila nem akar foglalkozni azzal, hogy kikkel kell megmérkőznie a választási versenyben, a kampánya pedig mindenképpen az emberek gondjairól szól majd – nyilatkozta az RMDSZ képviselőjelöltje. Az Etnikumközi Hivatalt vezető államtitkár úgy vélekedett: árt a Mikó-ügynek, hogy egyáltalán felmerül: legyen-e kampánytéma. Hozzátette: nem tudja megígérni, hogy mellőzi a témát, hiszen folyamatban a kollégiumépület visszaszolgáltatói elleni büntetőper, mely az érdeklődés középpontjában áll.(MTI)
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elvettek egy iskolaépületet Nagyváradon
Elvették és a vegyes tannyelvű iskola hatáskörébe utalták a tavaly alakult önálló magyar Szacsvay Általános Iskola egyik épületének ügyvezetését Nagyváradon. Az RMDSZ jogászokkal vizsgáltatja meg, és bíróságon támadná meg a döntést.
A nagyváradi Szacsvay iskola igazgatója azokat az iratokat mutatja, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy az iskolaépület elvétele törvénytelen volt. Az iskola jelenleg három épületben működik. Az egyiket közösen használják a Mihai Eminescu román főgimnáziummal. Ezt most az önkormányzat teljes egészében át is adta a román intézménynek.
- Mi tehát akkor csak azzal a teremszámmal gazdálkodhatunk ami itt a főépületben és a Körös parti épületben áll rendelkezésünkre – mondta Pásztor Gabriella, a Szacsvay Imre Gimnázium igazgatója.
Ez az igazgató szerint nem elég a magyar iskola zavartalan működéséhez, sőt, jövőre az iskolázási tervbe vett további magyar osztályokat sem tudják majd elindítani. Az RMDSZ bíróságon támadja meg a döntést.
- Jelen pillanatban a Szacsvay Iskolában négy olyan osztály van, ahol egy gyerekre 1,1 négyzetméter jut. Ezt úgy értem, hogy a paddal, meg a székkel, meg a gyerekkel együtt, holott a szabványok két négyzetmétert írnak elő minimális felületnek. Ez sem számított semmit a döntés meghozatalakor – mondta Biró Rozália, tanácsos – RMDSZ frakcióvezető, Nagyvárad.
Az önkormányzat szerint a vitatott épületben az Eminescu Gimnáziumnak három, míg a Szacsvay magyar iskolának csak egy osztálya működik, így szerintük jogos, hogy a román intézmény dönthessen az épületről. - Az önkormányzat véleménye szerint az a legmegfelelőbb lépés, hogy a román ügyekben a román iskola vezetősége döntsön, ezért csoportosították át az Eminescu iskolához az említett intézményt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megszüntetik a magyar osztályokat és a magyar osztályok továbbra is a megszokott módon fognak működni – mondta Petri Csilla Nagyvárad Polgármesteri Hivatalának sajtószóvivője.
A városvezetés nemrég az Ady Endre Középiskola bérleti díját nem fizette ki a római katolikus egyháznak. erdely.tv
Erdély.ma

Csak az idén zárult Mindszenty perújrafelvétele
Nagyvárad- Szerda este az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia Történelem és személyiségek modulja keretében Balogh Margit kandidátus, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa tartott előadást Mindszenty Józsefről az Ady Endre Líceumban.
A díszteremben megjelenteket szokás szerint Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. A meghívott Balogh Margit kandidátus előadása kezdetén arra hívta fel a figyelmet: Mindszenty József is megosztó személyiség a magyarság körében, a végletek közt hullámzik az értékelése. Világhírét tulajdonképpen annak köszönheti, hogy 1948. december 26-án a magyar államrendőrség letartóztatta. 1949. február 8-án első fokon életfogytig tartó fegyházra ítélték, melyet félévvel később a másodfokú ítélet is megerősített. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején három és fél napig volt szabad, majd menedéket kért és kapott az Egyesült Államok diplomáciai testületének épületében, ahol tizenöt évig, vagyis 1971-ig volt. A professzor asszony hangsúlyozta: Magyarország utolsó hercegprímásának életét és tevékenységét kritikus szemszögből, a különböző források szembeállításával próbálja bemutatni, az objektív valóság ismertetésére törekedve, mert meglátásában a történészek nem ügyészek, hogy ítélkezzenek.
Zalaegerszegi plébános
A későbbi bíboros 1892-ban született Pehm József néven egy Vas megyei kis faluban, Mindszenten. Szülei átlagos földbirtokosok voltak, akik a helyi plébános javaslatára elhatározták, hogy első fiúgyermeküket taníttatják és nem a földművelő szerepet szánják neki. Mindszentynek tehát tulajdonképpen tíz éves korában dőlt el a jövője, amikor egy nagyvárosba, Szombathelyre került iskolába. Bár származása miatt kisebbségi érzéssel küszködött, konok volt és szorgalmas. 1911-1915 között járt a papi szemináriumba, ahol már megmutatkozott a szépirodalom és a történelem iránti érdeklődése. Felszentelése után, 1916-ban jelent meg először Az édesanya című könyve, melyben a nők társadalmi szerepéről is értekezik. (Meglátásában az asszonyok helye a családi tűzhely mellett van, és gyermekeket kell szüljenek). Két évig egy faluban volt káplán, majd hittantanár lett Zalaegerszegen, az állami főgimnáziumban. Először 1919. februárjában tartóztatták le izgatás vádjával, ugyanis az őszi rózsás forradalom idején röpiratokat terjesztett és a királyság intézménye mellett agitált.
A házi őrizetét szülőfalujában töltötte, majd októberben ismét Zalaegerszegre került, plébánosnak. Az ezt követő negyedszázad meghatározónak bizonyult úgy a saját élete, mint a város történelme szempontjából. Összetett személyiségét alátámasztja, hogy megkerülhetetlen volt a helyi közéletben. Egyházi tevékenysége mellett újságot adott ki, ő volt a dunántúli Hűség Mozgalom vezetője, számos egyesületnek volt a valós vagy a tiszteletbeli elnöke, kulturális rendezvényeket szervezett és szakmai, vagyis egyháztörténeti munkába is belefogott. A prédikációiban nem használt hatásvadász elemeket, sőt, inkább lassan beszélt, és szigorúan ragaszkodott a formákhoz, a kánonjogi szabályokhoz. Amúgy aszketikus, puritán életvitelt folytatott, két gyengesége volt csupán, hogy szerette a dohányt (de azt is takarékosan) és egyszer vett magának egy Alfa Romeót. Összességében elmondható, hogy ezen 25 év alatt annyit fejlődött Zalaegerszeg, mintha püspöki székhelylett volna- magyarázta Balogh Margit.
Veszprémi püspök
A pápa 1944. március 5-én nevezte ki Mindszentyt (1942-ben vette fel ezt a nevet, mert németellenes volt és a Pehm nevet túl németesnek találta) veszprémi püspöknek, Angelo Rotta apostoli nuncius közbenjárásának betudhatóan. Magyar történelemformáló szerepe tulajdonképpen ekkor kezdődött. Horthyt akkoriban nem ismerte el (csak később, az emigrációban), és bár nyíltan nem ítélte el a zsidók deportálását, azért közömbös sem volt a sorsuk iránt. November 13-án személyesen vitte el a dunántúli püspökök memorandumát a miniszterelnök-helyettesnek, ez egy erkölcsi állásfoglalás volt. Irritáló tevékenysége miatt ezúttal a nyilasok tartóztatták le, így másodszorra 1944. november 27. és 1945. április 2. között volt börtönben. Miután Serédi Jusztinián hercegprímás meghalt, ismét némi meglepetésre, a Vatikán őt nevezte ki esztergomi érseknek. Óriási bizonyítási vágy működött benne, az állammal való első konfliktusainak forrása 1945-1948 között abból származott, hogy a királyság híve volt. Nem szervezkedett ellene, de azért nem is tett deklarációkat a köztársaság mellett, a nemzet öntudatának, önérzetének képviselője lett. Második római útja meghatározónak bizonyult a későbbi koncepciós perben (kémkedéssel, valuta üzérkedéssel és összeesküvéssel vádolták).
Mindenre nemet mondott, ami kommunista, baloldali vagy szovjet volt, ezért az államvédelmi hatóság felfigyelt rá, a közeli munkatársai közt is voltak besúgók, mondta a történész asszony. Úgy vélte: büntetőjogi felelősségre vonásba torkolló megfigyelése hátterében nem Moszkva állt, ez a „mi házi kommunistáink önszorgalmának tulajdonítható”. Harmadszor is letartóztatták tehát, 1948. december 26-án került 39 napos vizsgálati fogságba, „mely maga volt a tömény krimi”. A tárgyalás látszólag nyilvános volt, börtönévei alatt pedig különböző naiv módszerekkel megpróbált üzenni a külvilágnak. Egy újabb meghatározó pont a Mindszenty életében és a 20. századi magyar történelemben, amikor 1956. október 30-án kiszabadult, és november 3-án elmondta a rádióban a nemzethez intézett nyugodt, helyzetértékelő szózatát. Mint köztudott, másnap az amerikai nagykövetségen kapott menedéket, ahol 1971-ig volt.
Emlékiratok
Két alkalommal, 1958-ban és 1963-ban kínálkozott arra lehetőség, hogy elhagyja az épületet, ekkor ugyanis meghalt az éppen tisztségben levő pápa, és bíborosként Mindszenty részt vehetett volna a pápaválasztási konklávén, de a külügyminisztérium nem egyezett bele. Teltek az évek, változott a világ, így 1971-ben már inkább Mindszenty akarta elhagyni az országot, Balogh Margit szerint egyrészt azért, nehogy megfeledkezzenek róla, másfelől pedig amiatt, hogy kiadhassa az emlékiratait. Bécsben élt, és külföldi körutazásai során miséket tartott az emigrációban élő magyaroknak. 1974-ben hunyt el. 1990-ben a semmiségi törvény őrá is vonatkozott, de csak az idén zárult le végleg a perújrafelvétele azáltal, hogy a legfőbb ügyészség rehabilitálta őt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Nagyszeben
Ars Hungarica kulturális fesztivál hetedszer
A kultúra magába foglalja egy adott társadalom mindazon ismereteit, értékeit, normáit, melyek a közösség összetartozását és fennmaradását biztosítják. A nemzeti közösségek kulturális önismeretének kiapadhatatlan forrása a művészetek sokszínű és értékekben gazdag világa és ennek bemutatása. Ezt a célt szolgálja a 2005-ben alakult HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete és az általa hetedik alkalommal szervezett Ars Hungarica magyar kulturális fesztivál, amelyet idén november 7. és 11. között tartanak Nagyszebenben.
November 7., szerda
A programsorozat ünnepélyes megnyitóját a Thalia Nagytermében szervezik 19 órakor, ezt követi a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kórus koncertje, 22 órakor pedig a Duola vagyis a Bágyi Balázs és P. Szabó Dániel Duó zenél az Atrium Kávézóban. Bágyi Balázs és P. Szabó Dániel dob és cimbalom duója egyéni szín és egyedülálló produkció az etno-jazz és világzene területén. Mindketten a hazai és a nemzetközi jazz, illetve folk élet szakmailag elismert, meghatározó résztvevői. Játékmódjuk a kamarazenélés legszebb hagyományaira épül. Repertoárjuk javarészt Kárpát-medencei és balkáni népzenei alapokon nyugszik, jazz és szabadzenei elemekkel fűszerezve.
November 8., csütörtök
A Brukenthal Múzeum Kék Házában Incze Ferenc kiállítást nyitnak meg 15 órakor. Incze Ferenc Nagyszebenben élt gyermek- és ifjúkorában. Később gyakran járt vissza alkotni, inspirálódni. Utolsó nagyszebeni tárlata 1985-ben volt ugyancsak a Brukenthal Múzeumban, az akkor kiállított alkotásokat itt is hagyta adományként Nagyszebennek, a múzeum raktárában őrzik. Ezek közül és a Székelyföldön működő képzőművészeti múzeumokból, nem utolsó sorban nevelt lánya, Polonyi Jolán és családja hagyatékából válogattak a kiállítás kurátora, dr. Iulia Mesea nagyszebeni muzeológus és Csergő Tibor, a Gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója. A kiállítás célja bemutatni Incze Ferenc művészi pályáját, sajátos nyelvezetének és világszemléletének kialakulását.
17 órakor Zorkóczy Zenóbia Ady Endre emlékműsorát láthatják az érdeklődők, Szeretném, ha szeretnének... címmel a Habitus Galériában. Zongorán közreműködik Kovács Réka. Ugyanitt 18 órakor könyv- és kiadó bemutató kezdődik. Gudor Kund Botond Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és egyházi közösségei és Az erdélyi-hegyaljai Magyarigen református közösségének története című könyveket mutatják be, Gudor Kund Botond történész, református lelkész és Demeter László történész, a Tortoma Könyvkiadó igazgatójának jelenlétében.
19 órakor Barokk est kezdődik a Habitus Galériában, a csíkszeredai Codex Régizene Együttes koncertezik, majd 20.30-tól táncházba várja az érdeklődőket. 22 órakor Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművész zenés konferansza kezdődik az Atrium Kávézóban, Régi Magyar Cabaret – A pesti dal kultúrtörténete címmel. Zongorán kísér Szép András.
Vízaknán a református gyülekezeti teremben 19 órakor lép fel Zorkóczy Zenóbia az Ady-emlékműsorral, majd 20 órakor könyv- és kiadó bemutató kezdődik, Gudor Kund Botond és a Tortoma kiadó jelenlétében.
November 9., péntek
Demeter Miklós és Petrova Anasztázia Koboz és kubyz című gyerekműsorát láthatják mindazok, akik 13 órakor ellátogatnak a Thália kistermébe, ahol magyar- és udmurt népi hangszereké, nyelvi kapcsolatoké, táncoké és játékoké a főszerep. Petrova Anasztázia udmurt nemzetiségű, képzettsége udmurt–magyar szakos tanár, Demeter Miklós pedig magyar–néprajz szakot végzett Pécsett. Jelenleg kézművességgel foglalkozik (népi- és régizenei hangszereket, fa- és nemez gyermekjátékokat, egyéb használati tárgyakat készítenek természetes anyagokból). Emellett szívesen muzsikálnak magyar és udmurt népzenét.
18 órakor Kis Dániel sepsiszentgyörgyi csont- és fafaragó és Nagy Gábor szintén sepsiszentgyörgyi életpillanat festő kiállítását nyitják meg a Habitus Galériában. Ugyanitt 19 órakor barokk est kezdődik: a dévai Renessaince együttes Széchy Mária című táncjátékát tekintheti meg a közönség. A dévai Renaissance együttes 2006-ban alakult, a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság keretében. A Társaság és az együttes közös célkitűzése történelmi hagyatékunk és épített örökségünk ápolása, népszerűsítése. Széchy Mária című táncjátékuk a XVII. századi Erdély mindennapjait eleveníti meg.
20 órakor a kolozsvári Flauto Dolce Ensamble Édes furulyák muzsikája – Reneszánszból lett a barokk című műsorát láthatják az érdeklődők a Habitus Galériában, 22 órakor pedig Kalapos Band koncertezik az Atrium Kávézóban.
November 10., szombat
A magyarországi Ciráda gyerekkoncertje kezdődik 13 órakor a Thaliában, majd 16 órakor a Szív- motívumok Székelyföldön című kiállítást nyitják meg a Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ Galériájában. 17 órakor filmvetítést szerveznek, a Retropolisz – erdélyi épített örökségünk című filmet lehet megtekinteni. Meghívottak: Keresztes Péter, a film rendezője és Guttmann Szabolcs építész-urbanista, műemlékvédelmi szakember, történész, a forgatócsoport állandó segítsége. A Retropolisz dokumentumfilm-sorozat célja Erdély épített örökségének bemutatása infotainment (information+entertainment) stílusban.
19 órakor a magyarországi Ciráda Vígan élem világom! koncertje kezdődik a Thalia Nagyteremben. A Ciráda zenekar három népzenész/népdalénekes és egy elektronikus zenész/hangfaragó találkozásának közös zenei élménye. Változatos műsorukban magyar népdal és népzenei feldolgozásaikat mutatják be. Dalaikban a hagyományos népi hegedű, furulya, tárogató, klarinét, kaval élő előadás módja és énekesük autentikus ének stílusa remekül illeszkedik az általuk előadott popzenéhez. 22 órakor a kolozsvári Yesterdays zenekar koncertje zárja a napot az Atrium Kávézóban.
November 11., vasárnap
10.45 órakor a Backamadaras képekben című fotókiállítást nyitják meg a református templom galériájában, 12.30 órakor pedig a kolozsvári Flauto Dolce koncertezik a Belvárosi Szentháromság római katolikus templomban Egyházi barokk zene, Erdély és Európa címmel. 19 órakor Koós Éva és a Csíkmadarasi népi zenekar Bokrétát kötöttem című koncertje zárja az idei programsorozatot a Thalia nagytermében.
Szabadság (Kolozsvár)

EMNP-tervek: tehénfejés helyett haladást
Folytatta a december 9-i parlamenti választásokra állított itteni jelöltjeinek bemutatását az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete.
Fejőstehénként kezelnek több ágazatot is Romániában ahelyett, hogy tervszerűen, logikusan használnák a forrásokat – ezen is változtatna az EMNP, ha bejut a parlamentbe. Többek között ezt mondták kedden azok a honatyajelöltek, akik a bemutatkozó sajtótájékoztatók záró eseményén voltak jelen.
Török Sándor szenátorjelölt a Várad déli részét, valamint Szalonta, Tárkány, Várasfenes térségét is magában foglaló szavazókörzetben indul. Az 56 éves politikus energetikus mérnök alapképzettségű, az EMNT megyei elnöke, a Lorántffy központ vezetője. Kiemelte: szenátorként célja lenne bevinni a köztudatba Románia új területi felosztásának szükségességét. „A világ államainak 60 százaléka föderáció. Ennek jó oka van, így ugyanis minden jobban működik, még anyagilag is. Minden olcsóbb, a megtermelt pénz helyben marad, a korrupció is csökken. Ha ezt Románia is meglépte volna 23 éve, már jelentősen előrébb tartanánk. Sokszor az az érzésünk, Erdélyt nem is akarják fejleszteni, csak fejőstehénnek jó, s ezt meg kell változtatni” – mondta. Hangsúlyozta még: fontosnak tartja az idősek méltó ellátásának kiépítését.
Egyéb tervek
A 46 éves Tóth Zoltán jogász és külker-végzettségű, Szalontán, valamint a környékbeli 12 községben és 31 faluban kijelölt 6-os körzet képviselőjelöltje. Ő is a föderalizáció fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy Erdély gazdagabb, mint Románia többi része, mégis innen viszik el a pénzt oda. Hozzátette még: „A legnagyobb magyar pártot nem is érdekli valójában az autonómia, sőt engedtek a magyar ügyekből mindig, hogy kormányzati pozíciókat kapjanak”.
Dr. Balogh Árpád orvos, a 7-es számú körzet képviselőjelöltje az egészségügy szétziláltságát szeretné megszüntetni honatyaként. Az 56 éves jelölt célja törvényjavaslatokkal javítani a rendszeren, kiiktatni belőle a politikát, lebontani a bürokráciát, és helyi szintekre levinni sok döntést. Kifogásolta, hogy az Egészségbiztosítási Pénztár önállóságát soha nem tartják tiszteletben, folyamatosan dézsmálják az ott összegyűlő, 5-6 milliárdnyi befizetéseket. Hangsúlyozta: fontos lenne az egészségügyi alapcsomagot is precízen meghatározni, s a tájékoztatást mindenkinek kiküldeni, évente.
Moldován Lajos 47 éves, teológus végzettségű, az Ady Endre Líceum tanára. Élesd, Belényes, Vaskohsziklás zónájában indul szenátorjelöltként. Ő azt emelte ki, az orvosi ellátást minden faluba be kellene vinni, uniós források bevonásával kiépíteni a víz- és csatornarendszert vidéken, felújítani az úthálózatot. Ideje lenne megoldani az évtizedek óta húzódó, és korrupciótól terhes földügyeket is. Emellett szorgalmazza, hogy a vidék számára hozzanak létre magyar líceumot Belényesben – lehetőleg államit, de ha nem megy, akkor egyházit.
Szeghalmi Örs

erdon.ro

Élőlánc az egyházi javakért
Az egykori premontrei főgimnázium épülete előtt tüntetett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Mindent viszsza! elnevezésű demonstrációsorozatának váradi állomásán. A gimnáziumépületet – melyben ma a Mihai Eminescu Főgimnázium működik – mindmáig nem szolgáltatta vissza az állam a római katolikus szerzetesrendnek, amelynek váradi apátkanonokja, Fejes Rudolf Anzelm a rendszerváltás óta harcol és pereskedik a restitúcióért.
A néma, gyertyás tüntetést megelőzően a premontreiek iskolaépület melletti templomában tartott rövid, ökumenikus áhítatot az apát, illetve Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Fejes Rudolf Anzelm az áhítat elején leszögezte: bár nem a rend szervezte a demonstrációt, az EMNT biztosította őt afelől, hogy nem kampányrendezvényről van szó, mindössze arról, hogy a váradiak figyelmét felhívják a vissza nem adott egyházi ingatlanok problémájára.
Az apát az épület rövid történetét is felidézte, elmondva: a premontrei rend 1807 és 1923 között oktatta itt a különböző felekezetű diákokat, nemcsak magyar anyanyelvűeket. Az épületet 1937-ben vették el, és állítólag ez az egyik ok, amiért nem került még vissza eredeti tulajdonosához: a restitúciós törvény ugyanis csak az 1945 után elkobzott ingatlanokra vonatkozik. Ugyanakkor a rend egészen 1958-ig, felszámolásáig pereskedett épületéért, 1991 óta pedig Fejes Rudolf Anzelm kezdte újra a harcot.
Csűry István református püspök rövid beszédében kijelentette: az államosítás álnokság és gaztett volt, az pedig, hogy felemeljük a szavunkat a magántulajdon védelmében, „Istentől kapott kemény kötelességünk”. Csűry szerint a felekezetek közötti összefogás már többször is eredményes volt, például a római katolikus püspöki palota, illetve az egykori Orsolya-zárda, ma Ady Endre Gimnázium épülete esetében. A Himnusz eléneklése után a mintegy százharminc fős gyülekezet mécseseket gyújtott, majd az iskolaépület kerítésénél állt néma sorfalat. Az EMNT akciója miatt egyébként rendőrségi vizsgálat indult: az Eminescu-főgimnázium vezetősége feljelentést tett, amiért a tüntetés résztvevői ráfestették az iskolaépület előtti járdára, hogy„lopott magyar tulajdon”.
Ezzel egy időben Kolozsváron mintegy tucatnyi helybeli magyar követelte a civilszervezetek elkobozott ingatlanjainak visszaszolgáltatását az Erdélyi Múzeum-Egyesület Wass Ottilia-háza, illetve a kaszinó épülete előtt a Mindent vissza! tüntetéssorozat harmadik állomásán.
Krónika (Kolozsvár)

Kampányízű volt az Ady-ünnepség a költő születésének 135. évfordulóján
Külön szervezett megemlékezést Ady Endre születésének 135. évfordulója alkalmával Bihar megyében az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Míg a szövetség képviselői szombaton délután szervezték meg az érmindszenti zarándoklatot – az eseményen jelen volt többek között Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, valamint Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő –, az EMNP képviselői a délutáni órákban látogattak el a költő szülőházához. Az RMDSZ rendezvényén Sógor Csaba úgy fogalmazott: nem szabad hagyni, hogy az enyészeté legyen az Ady-kúria, hiszen az az erdélyi magyarság egyik jelentős öröksége.
Bejelentette továbbá, hogy sikerült megoldást találni a műemlék megmentésére.
A néppárt megemlékezésén részt vett Szűrös Mátyás, Magyarország első, rendszerváltás utáni köztársasági elnöke, aki beszédében hangsúlyozta: a magyarságnak mindig is történelmi szerepe volt, nem szabad tehát manapság sem elgyengülnünk vagy meghajolnunk. Tőkés László beszédében úgy fogalmazott, a világiasság ma már teljesen háttérbe szorítja a hagyományokat és a hitet.
„Ezért is vágyik vissza mindig lelkünk az Érmellék híres falujába, Érmindszentre, ahol a tisztaság forrásánál lelkünk megnyugodhat” – mondta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. A helybéliekhez szólva rámutatott arra, hogy Ady Endre nem ismerne rá a falujára az itt megtapasztalható szegénységet és pusztulást látva. „Mintha megállt volna az idő az utóbbi egy évszázadban, és ezt a képet kiterjeszthetjük az egész szórványvilágunkra” – hangsúlyozta, majd hozzáfűzte, hogy ebben a helyzetben Ady Endre verseinek nemes üzenete hozhatja el a vigasztalást. Az Érmindszentre álmodott Ady-központtal kapcsolatosan kijelentette: nemcsak Ady szülőfaluja, hanem az egész magyar nemzet a vesztese a 320 millió forint összértékű terv meghiúsulásának.
Szűrös Mátyás egyébként az egy nappal korábban Nagyváradon szervezett Ady-megemlékezésen és az azt követő lakossági fórumon is részt vett az EMNP vendégeként. A volt köztársasági elnök a magyar összefogás fontosságát hangsúlyozta beszédében. Felhívta a figyelmet: a magyarsággal szembeni ellenséges magatartás az utóbbi időben csak erősödött, és amennyiben nem leszünk képesek az összefogásra, nem is fogunk boldogulni ebben a közegben.
Tőkés beszédében megjegyezte: eredetileg a nemrég felállított Holnaposok-szoborcsoportnál tervezték megtartani a megemlékezést, de a helyet „megszentségtelenítették, amikor az RMDSZ Bihar megyei szervezete ott tartotta kampánynyitó rendezvényét”.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

135 éve született Ady Endre
Ady Endre születésének 135. évfordulója alkalmából Szatmárban „Érmindszenti zarándoklatot" szerveztek, amelynek üzenetét Szentmártoni János a költő szülőházának udvarán így fogalmazta meg: Ady 135 éve köztünk van.
A költőóriás emlékének hűséges őrzője, a Szatmárhoz minden erejével ragaszkodó barátunk, Muzsnay Árpád publicista, tanár immár 23. alkalommal kezdeményezője, motorja ennek az eseménynek, a jól bevált program szerint:
A megemlékezés november 16-án, pénteken konferenciával kezdődött Szatmárnémetiben – ahol Ady összesen három napot töltött korteshadjáraton, tudtuk meg a beavatott nagyváradi helytörténész, Péter I. Zoltán érdekes előadásából, aminek aktualitását az adta, hogy éppen a romániai parlamenti választások kampányidőszakában vagyunk. Délután Nagykárolyban, Ady középiskolai tanulmányainak városában, újabb eszmecserével és Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész ragyogó Ady-verses-énekes összeállításával folytatódott. Másnap reggel pedig az ébredező Érmindszenten ökumenikus istentiszteletre gyűltek össze a megemlékezők a csöpp református templomban, végül beszédek, versek, koszorúk sora következett a szülőház udvarán felállított Ady-mellszobor tövében.
Muzsnay Árpádnak lassan negyedévszázada a november 22-e, Ady születésnapja előtti hétvége erről szól. Előtte és utána az év folyamán fáradhatatlanul szervezi a megemlékezéseket olyan személyiségekről, eseményekről, amelyek szűkebb pátriájába, Szatmárra vonzzák a Kárpát-medencei magyarságot: Páskándi, Jakabffy, Petőfi, Kölcsey, Rákóczi és mások emlékének ápolása az egész év során okot adnak arra, hogy találkozásra, eszmecserére gyűljenek össze a hűséggel megáldottak. Felvidékről több visszajáró vándor látogatja a szatmári programokat, igaz, inkább a keleti végekről: például Kolár Péter, Köteles László, Máté László gyakran vendégeskednek Muzsnay Árpádnál, viszonzásul rendre szeretettel várják őt a kassai programokon. Idén Pozsonyból Duray Miklós politikus-közíró volt a meghívott előadó, aki Nagykárolyban „A nemzetnek elkötelezett magyar jakobinus" címmel tartott előadást, majd az érmindszenti szülőháznál is köszöntötte Adyt születésnapja alkalmából.
És most időrendi sorrendben az eseményekről: Az Ady-tisztelők Szatmárnémetiben, a megyei múzeum dísztermében gyűltek először össze, a hallgatóság sorában örvendetesen sok volt a fiatal érdeklődő, akik meghallgatták Muzsnay Árpád főszervezőnek és Szőcs Péter történésznek, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatóhelyettesének köszöntőjét, a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Galiger Barbarának szavalatát, majd az újszerű, élvezetes előadásokat: Jánosi Zoltán, nyíregyházi irodalomtörténész, Pop Felician román költő, Péter I. Zoltán nagyváradi történész, végül Pomogáts Béla irodalomtörténész gondolatait Adyról, az életét alakító társadalmi eseményekről. Délután Nagykárolyban, a felújított Károlyi kastélyban, felejthetetlen kulisszák közt töltöttek fél napot az emlékezők. A Nagykárolyi Múzeum munkatársai nem titkolt büszkeséggel mutatták be a kastélyt, amelyet néhány hónapja adtak át rendeltetésének, kulturális központ és múzeum várja az idelátogatókat, minden szinte a régi fényében ragyog. Köszöntötte a vendégeket Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere és Sróth Ödön költő, a helyi Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke. Németi János nagykárolyi nyugalmazott múzeumigazgató az érmindszenti Ady Endre Emlékmúzeum megalakulásáról, majd a költő születése századik évfordulójának 1977 évi megünnepléséről számolt be.
A Károlyi kastélyba a helyi közönség szép számban jött el, hogy meghallgassa az előadók fejtegetéseit Adyról, koráról, mának is szóló üzeneteiről: Duray Miklós „A nemzetnek elkötelezett magyar jakobinust", Takács Péter történész Nyíregyházáról „Ady áldott és átkozott Érmindszentjét" idézte a hallgatóság elé, Egyed Emese kolozsvári irodalomtörténész pedig Ady Párizsát varázsolta a Károlyi kastély lovagtermébe.
Az igazi varázslat ezután következett: Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész „Szeretném, ha szeretnének" című verses-zenés műsora, Kovács Réka zongorakíséretével. Drámai erejű összeállításban, meggyőző odaadással előadott irodalmi estben volt része a közönségnek. Másnap a zarándokok Érmindszentre – Adyfalvára, vagy ahogy a román felirat hirdeti, „Ady Endrébe" érkeztek. És bizony olyan érzése támadt az embernek, hogy az idő kereke visszafelé forog, hiába a novemberi verőfényes napsütés, a szinte elnéptelenedett kis falu szegénysége ordító. Egy család: fáradt, ráncos arcú, kortalan apa, anya, sovány serdülő fiú gyalogol éppen a faluból kifelé a végtelennek tűnő úton, az érkező autók, buszok sorával szemben. Ilyen forgalom egy évben egyszer van, de láthatóan nem érdekli őket. És amikor az autók, buszok az ünnepség végével elhagyták a falut, a kis családdal újra találkoztak, mentek hazafelé, a kezük ugyanolyan üres, mint reggel a faluból kifelé...
A helybeli lakosok közül Marius Rocával, Érkávás polgármesterével ismerkedtünk meg, akihez közigazgatásilag tartozik a néhány házból álló, inkább tanyára emlékeztető Érmindszent, örültünk magyar nyelvtudásának és annak, hogy tudja, mit jelent Ady Endre szülőfaluja a magyarságnak. Az Ady-ház gondozójának, a negyven év körüli Szilágyi Enikőnek sok volt a tennivalója, teát kínált a népes vendégseregnek, a szoborhoz pedig akkor jött, amikor átvettei Hegedűs Lóránt nyugalmazott püspök ajándékát, Ady vers-elemzéseket tartalmazó négy kötetét, amelyet egészségi állapota miatt a püspök úr nem személyesen, hanem a szatmárnémeti református lelkésszel küldött el Érmindszentre.
Ady szülői háza és mellé épített nagyobb kúria alapos felújításra szorul. Elhangzott a szatmári múzeum igazgatója szájából, hogy a nyíregyházi testvérintézménnyel közösen támogatást nyertek egy  Európai Uniós keretből, amiből modernizálják a szülői házat, a környékét, és az immár 1977-től nem frissített, elöregedett, helyenként idejétmúlt kiállítási anyagot is. A szülőfalu református templomában Balla Árpád lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, igét hirdetett Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Kondé Lajos, a Szeged-Csanádi Római Katolikus Egyházmegye pasztorális helynöke. A szülőház udvarán, Ady Endre mellszobránál, amelyet 1977, a századik születésnapra emeltek, Muzsnay Árpád, Liviu Marta történész, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója, Pataki Csaba mérnök, a Szatmár megyei RMDSZ megbízott elnöke, valamint Marius Roca, a községközpont: Érkávás polgármestere köszöntötte az ünneplőket, majd ünnepi beszédet tartott Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kelemen Hunor író, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke Budapestről ás Duray Miklós közíró, politikus Pozsonyból. A beszédek közt Ady versek csendültek fel, Zorkóczy Zenóbia színművész és a környékbeli iskolák diákjainak előadásában. Debrecenből is érkezett egy autóbusznyi ünneplő, akik hozzájárultak szavalataikkal az ünnepi hangulat emeléséhez.
A távolabbról érkezők nem sokat tudhattak arról, hogy Érmindszentre a 10 órakor kezdett, RMDSZ színeiben megtartott ünnepség végével 13 órakor az ünneplők újabb népes csoportja érkezik. Választási kampány zajlik ugyanis Romániában, december 9-ére készül a magyar szavazatokra számító két párt is, az RMDSZ és a Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppárt. A konfliktus abból adódott, hogy Tőkés László is jelezte, szeretne részt venni az érmindszenti megemlékezésen, amelyet az RMDSZ-t támogató Muzsnay Árpád szervez.
A kívülálló erről nem sokat tudhatott, bár nem új keletű ez a konfliktus, de most a kampányban felerősödött a visszhangja annak, hogy Tőkés Lászlót nem hívták meg előadónak. Duray Miklós Pozsonyban már hónapokkal korábban, májusban kapott felkérést Muzsnay Árpádtól, az EMKE Országos Elnöksége tagjától egy előadás megtartására a novemberi ünnepségen. A felkérést jó szívvel elfogadta, mert úgy érezte van mondanivalója. Némi fejfájást az okozott neki, hogy két nappal a szatmárnémeti program előtt elektronikus postán egy levél érkezett Tőkés László európai parlamenti irodájából, amelyben „Duray urat" magázva, fejedelmi többesben, testvéri jókívánságokkal kísérve „figyelmeztetik", nem kellene Szatmárnémetibe mennie, mert a szervezők kampányrendezvénnyé silányítják az érmindszenti évfordulót, egyeseket kizárnak, másoknak viszont a jóhiszeműségét használják fel.
A figyelmeztetés megjött, meghívó a másik, az EMNP által szervezett érmindszenti ünnepségre nem, mondja keserűen Duray Miklós, miután Szatmárnémetiben megtudta, a két párt hívei kissé teátrálisan, november 17-én, szombaton ugyanazon a napon külön-külön ünnepelnek. Duray Miklós válaszolt Tőkés László levelére, kérte hogy keressenek alkalmat a beszélgetésre, amikor nem csak pártpolitikai acsarkodásról esik szó, hiszen évek óta nem volt erre alkalom. Válasz még nem érkezett.
Muzsnay Árpád szerint bármelyik szervezetnek, csoportosulásnak joga van megemlékeznie bárkiről, s azt kérni fel szónoknak, akit éppen jónak lát. Az általa kezdeményezett és megszervezett emlékezés senkit nem gátolt abban, hogy az év bármelyik másik napján (például november 22-én, Ady születésnapján) ne emlékezhessen méltóan a költőre, és kérdezi: Mi írja elő, hogy Tőkés Lászlót minden évben szónoklatra kell felkérni? Arra nagyon ügyeltek, hogy ne hangozzon el a rendezvényünkön más pártra, kulturális szervezetre sértő megjegyzés. Igazán örömteli persze az lenne, ha november mindegyik napján csoportok sora zarándokolna Érmindszentre, s a magyar nyelvterület akár mindegyik helységében (az Ady Endre életéhez és munkásságához kötődőkben mindenképp) emlékeznének rá, ez a főszervező véleménye. A három nap során nagyon sok elismerő szó hangzik el Muzsnay Árpád címére, biztatás, hogy a szervező munkát folytassa.
Lapozva az öt évvel ezelőtti ünnepség után megjelent kiadványt, azt olvasom, hogy 2007-ben az európai parlamenti választások idején is megismétlődött ugyanez, akkor Pomogáts Béla irodalomtörténész így reagált: „Elég abból, hogy közös ügyeink mögé, amelyek a megmaradásunkat érintik, sohasem tudunk felsorakozni! Mögöttem a szobor hallgat, művei azonban mindennél hangosabban üzennek, ideje lenne odafigyelni Adyra" - figyelmeztetett 2007-ben Pomogáts Béla. Ha figyelnénk Adyra, akkor csak legyintenénk arra, hogy ünnepségek forgatókönyve, időpontja körül nem tudunk közös nevezőre jutni, hiszen a magyar nemzet érdekérvényesülésének látványos gyengülése nem ezeken az ünnepségeken múlik, ezek legfeljebb visszatükrözik a politikai hatalmi viaskodások miatt bekövetkezett súlyos megosztottságunkat, szerte az egész Kárpát-medencében. Ez morzsolja fel megtartó erőnket.
Pogány Erzsébet,
Felvidék.ma

Nemzeti értékeinkről tartott előadást Papp Lajos
Zsúfolásig megtelt szombat este a csíkszeredai Sapientia EMTE Nagy Aulája, ahol Papp Lajos nyugalmazott szívsebész tartott előadást.
A nagy érdeklődés övezte rendezvényre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Identitas Egyesület szervezésében került sor, a Nemzeti Értékeink Akadémiája elnevezésű előadássorozat keretében. Tiboldi László főszervező, az EMNT csíkszéki elnöke, az Identitas Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót az előadónak.
Papp Lajos érdekfeszítő előadásában beszélt a Kárpát-medence csodálatos földrajzi egységéről, rendkívüli gazdagságáról, a magyarság rendhagyó küldetéséről, nyelvének ősiségéről, a rovásírás egyediségéről. Rámutatott arra, hogy nem véletlenül igyekeztek idegen erők eltiporni a magyarságot. A hódítók rájöttek, hogy fegyverrel nem tudják megtörni a nemzetet, ezért valós történelmétől, nyelvétől igyekeznek megfosztani. Mindehhez sajnálatos módon a Magyar Tudományos Akadémia is hathatósan hozzájárul – véli Papp. Megjegyezte: a magyarság hordozza magában a legnagyobb arányban az európai ősgént, annak ellenére, hogy számos néppel keveredett, ugyanis a magyar nemzet mindig befogadó volt, ezért volt gyalázat a 2004. december 5-i népszavazás, amikor saját fajtáját tagadta meg, viszont hangsúlyozni kell, hogy azt a politika okozta. „Senki ne próbáljon magyarságából menekülni, mert nem tud, az európai ősgén ott van benne” – osztotta meg gondolatait az előadó. Megtudhattuk, a magyarság után a többi között a lengyelek, a horvátok, a ruszinok hordozzák magukban jelentős arányban az európai ősgént.
„A magyar nemzet ellenségei nem kívül, hanem belül vannak. Mindig lázadni kell, ha az őseink, a nyelvünk, a nemzetünk, a valós történelmünk ellen támadás indul. Fontos a nemzeti értékeink megtartása és átadása utódainknak” – hangsúlyozta Papp Lajos, aki előadását Ady Endre Az Úr érkezése című költeményének elszavalásával zárta.
Létai Tibor
Székelyhon.ro

Farkas Árpád: Válogatott versek (Székely Könyvtár)
A ritkán megszólaló, „szűken mért” szavú, versben keveset beszélő költőink közé tartozik. Teljesen készen, abszolút teljes fegyverzetben érkezett, „panyókára vetett kabáttal”, kamaszos lendülettel, ám érett férfiúra jellemző komolysággal, komorsággal és felelősségtudattal; a „politikum gerjesztette mámorból” való kijózanodás utáni „másnaposság” érzésének keserű tapasztalatával, összeszorított fogakkal, sziszegve sem szolgáló makacs elhatározással. Talán innen jöhet, a genetikai meghatározottságon túl, az a dacos konokság, ami ennek a költészetnek az egyik alapvető meghatározója.
Alig létezik a korosztályából még költő, aki annyira a székely nép, e föld, e vidék, e táj fia lenne, mint ő. Egy olyan zárt székely világból jött, ahol gyermekkorában még „szalontai nyelven, Arany János nyelvén beszéltek”, szigorú törvények és erkölcsök alapján működő közösségből, a rend és a hagyományok világából. Petőfi-verseket (is) tudó, szavaló apai nagyapja hatására vágott bele a költői mesterségbe, és ezt a gyerekkorban minden pórusával magába szívott világot versbe, költészetbe transzponálva hozta magával az irodalomba. Az ő költői nemzedékének még egészen más volt a viszonya a szülőföldjéhez; még létezett, és nem csak elvétve – olvasom a vele készült interjúkötetben – az úgynevezett transzszilván ember; még értéke volt az emberi szónak, és egyáltalán: érték volt embernek lenni. Mostanában az a kitartás, az a nekifeszülés, együtt cselekvés (és persze: helytállás), közös akarat jut eszembe szinte mindig, amikor Farkas Árpád-verseket olvasok, ami Tompa László Lófürösztés című versében (olyan szépen) benne van: „…ha öröm helyett / tüzes mennykövek szakadnak is itt le, / – Míg gyászosan évek százai húznak el – / Ők örömtelenül is, ha kínba tébolyodottan: / Itt fognak állni, örökké –, hogy Imre szorítja, / Áron pedig… Áron nem hagyja magát!” Ilyenkor – ki tudja, miért – megidéződik bennem a (Nagy) Imre, a (Tamási) Áron alakja mellé harmadiknak a Farkas Árpádé, az ő emberi habitusa is. Úgy érzem, ez az a magatartás, és valahol itt kereshető az a hang is, amit továbbvitt Farkas, amit a nagy elődök, Áprily, Tompa, Reményik hoztak – őseik, felmenőik révén – valahonnan nagyon messziről, az idők mélyéről; csak ezekből ő gyúrt egy sajátosan Farkas Árpádi-t, olyanformán, hogy tett hozzá még egy kis Vörösmartyt, Arany Jánost, Ady Endrét. Így lett aztán az ő sajátosan Farkas Árpád-i hangja, ha hasonlíthatom egyáltalán valamilyen természeti jelenséghez, az égiháborút ígérő, dörgést-villámlást megelőző, fojtott feszültségtől majd szétpattanó, kitörni készülő égzengésé; a fogak között szűrt szóé, ami emelkedett, ünnepélyes, patetikus (a szó jó értelmében), de dörgő, dübörgő is ugyanakkor, olyan, amire nagyon oda kell figyelni, hiszen egy nemzeti közösség lelki sajátosságainak a közvetítője (is). Nézése pedig, világot figyelése: a szűkre húzott, összehúzott szemű tekinteté. A világmegváltás, a jobbítás szándékával érkező hetyke költő aztán s a konok, dacos akarat – természetszerűen – az évek során, a diktatúrák, kormányváltások és új rendszerek ferde tapasztalatai után megkeseredik. Az a világ, melyet Farkas Árpád oly nagy lendülettel, tisztasággal magával hozott, amelyet addig dédelgetett, az erdélyi tájak, az erdélyi emberek zárt világa, a kisebbségbe szorult létezők szülőföldszeretete, embersége, gerincessége jelentős változásokon ment át az utóbbi néhány emberpróbáló, változásos évtized során. Az is lehet, hogy azok a típusok, amelyeket ő felmutatott, kiveszőfélben vannak, ha ki nem vesztek már teljesen. Azonban amikor emberségről, tisztességről, helytállásról, és igen – soha jobbkor, mint most –, megmaradásról szeretnének jó verseket olvasni egy mai, kortárs költő hangján, és egyben erőt gyűjteni emberségükben, magyarságukban, székelységükben, nemzeti hovatartozásukban, akkor – a nagy elődök mellett – Farkas Árpád-kötetekért (is) bátran nyúlhatnak a könyvespolcukra a mindenkori olvasók. Vagy ha – mondjuk – egy kicsit villámokat szóró dörgésben-égzengésben szeretnének állni, dideregni (akár a lét partjain vagy a „semmi ágán”), egymagukban, egy, a Fennvalóhoz közelebbi, s mert költői, hát magasabbacska, világtól elzárt, tiszta levegőjű, még minden szépségét megőrző hegy tetején.
(Könyvbemutató december 21-én, Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban)
Fekete Vince
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A 1989-es romániai népfelkelés huszonharmadik évfordulóján forradalmárok – köztük Tőkés László EP képviselő, a rendszerváltó események kirobbantója – jelenlétében mutatták be Szőczy Árpád kanadai újságíró, filmrendező tényfeltáró kötetét a temesvári Új Ezredév Egyházközség épülő templomában.
A könyvbemutató előtt hálaadó istentiszteletre került sor. Gazdáné Mátyus Melinda lelkipásztor hirdetett igét, aki a terméketlen fügefa példázatával szemléltette, hogy a krisztusi kegyelem miként viszonyul Isten igazságszolgáltatásához és ítéletéhez. Prédikációjában kiemelte: 1989-ben a temesvári református gyülekezet nem volt „terméketlen fügefa”, hiszen bátran kiállt az igazság mellett, és teljesítette a rábízott isteni küldetést. 
Gazda István, az Új Ezredév Egyházközség lelkipásztora az igehirdetést követően Ady Endre A tűz csiholója című versét idézve rámutatott arra, hogy a bátorságból fakadó helytállást nem mindig kíséri általános elismerés és igazságszolgáltatás. A „százszor bátrak és viharvertek” az igazukért küzdöttek Temesváron, és huszonhárom év elteltével újra síkra kell szálljanak azokkal szemben, akik el akarják rabolni a forradalom eseményeinek valóságtartalmát – hangzott el.
Az évfordulós megemlékezés második felében Szőczy Árpád Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története című kötetét mutatták be, amely a Drakula árnyékában című film bővített tartalommal szolgáló könyvváltozata. Antal János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület külügyi előadótanácsosa, az egyházkerület keretében működő átvilágító bizottság vezetője a könyv szerzőjéről elmondta: a díjnyertes filmrendező és újságíró részese volt a temesvári forradalmi eseményeknek, hiszen édesapjával közösen közreműködött abban, hogy a francia-kanadai riporterek titkos felvétele – amelyet a Magyar Televízió Panoráma című műsorában mutattak be – elkészülhessen. Könyvét három nyelven adta ki: angol, magyar és román nyelven. Antal János véleménye szerint napjainkban, amikor megpróbálják meghamisítani történelmünket, és nagy szükség van Temesvár forradalmi szerepének és szellemének a rehabilitációjára, Szőczy Árpád munkássága, és a most megjelent könyvhöz hasonló alkotások „erős barikádot” jelentenek.  A méltatásban az is elhangzott, hogy Szőczy Árpád könyvének megírásakor összesen 65 interjút használt fel, kutatásait három kontinensen végezte. A volt Szekuritáté irattárában, valamint a Magyar Országos Levéltár gyűjteményeiben való alapos kutatómunka eredményeképpen könyvében újabb besúgók személyére derül fény. 
Szőczy Árpád a könyvbemutatón elmondta: nincs még egy olyan református gyülekezet a világon, amely a temesváriakéhoz hasonló történelmi szereppel bírna. A hősökkel szemben viszont ott vannak az árulók, akik együttműködtek a román titkosszolgálattal. A szerző megkülönböztette azokat a besúgókat, akiket kényszerítettek az együttműködésre azoktól, akik meggyőződésből, vagy anyagi érdekből működtek közre a Szekuritátéval. Mint mondotta: könyvének írásakor mindenkinek megadta a lehetőséget, hogy tisztázza magát, és elmondja álláspontját, azonban kevesen éltek a lehetőséggel.
Tőkés László, a Ceausecu-diktatúrát megdöntő forradalom elindítója, volt királyhágómelléki püspök, jelenlegi európai parlamenti képviselő a forradalom meghatározó mozzanatainak felelevenítésekor „isteni koreográfiának” nevezte azt, ahogyan a rendszerváltozásra irányuló, egymással párhuzamosan történő események szálai összefonódtak. „Mindenki tette a dolgát lehetősége szerint, és abból alakult ki ez a végkifejlet” – fogalmazott az egykori temesvári lelkipásztor. Beszédében megemlékezett Újvárossy Ernőről, és mindazokról, akik életükkel fizettek a szabadságért, mondván: a mártírhalált halt temesváriak tudatosan vállalták a sorsukat, és önfeláldozásuk nem volt hiábavaló. Példájuk arra kell indítson bennünket, hogy az ő állhatatosságukkal és lelkesedésükkel folytassuk jogos küzdelmünket a posztkommunizmussal, posztszekurizmussal szemben. Tőkés László ugyanakkor az emlékezés fontosságát emelte ki, annak igazolásaképpen, hogy a küzdelem még tovább tart, mindaddig, amíg igazság nem szolgáltatik, amíg a bűnösök el nem nyerik méltó büntetésüket.  
Az évfordulós ünnepi esemény nemzeti imánk eléneklésével, majd dedikálással zárult.
Nagyvárad,
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
K Ö Z L E M É N Y

„Szeretünk nagy hazugságokban élni” – interjú Farkas Wellmann Endrével (1975. május 22-én született Marosvásárhelyen. A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban érettségizett filológia–idegen nyelv szakon, 1998 júniusában a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium újságíró szakán diplomázott, majd 2007-ben a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–néprajz szakán szerzett tanári oklevelet, majd mesteri fokozatot kultúrakutatásból.
Diákként kezdett publikálni és lapot szerkeszteni, számos sajtóorgánumnak volt a belső és külső munkatársa, de vezetett irodalmi kört, és dolgozott az EMKE-nél és a Kriterion Könyvkiadónál is. Tagja az E-MIL-nek és a Magyar Írószövetségnek, alapító tagja a budapesti Fiatal Írók Szövetségének. Kötetei: A lelkiismeret aluljárói (Versek, Mentor, Marosvásárhely, 1997.), A vágy visszakézből (Versek, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1999.), Kulipendium (Versek, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1999.), Könnyűrulett (Kísérleti regény, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2000.), Lucius Domitius lázbeszéde (Versek, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2009.), L. D. hagyatéka (Versek, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2012.) Tavaly decemberben megkapta az E-MIL oklevéllel és 2000 euróval járó Méhes György-nagydíját.)
„A szeretetről csak akkor érdemes szólni, ha az tartalommal tud telítődni, és úgy érzem, hogy ezt a 21. század hajnalán érdemes volt kimondani. Mindenki mindenhol imád a szeretetről papolni, a hétköznapjaink valóságában pedig ebből gyakorlatilag szinte semmi nem működőképes.”
– Egész eddigi munkája elismeréseként és tavaly novemberben megjelent L. D. hagyatéka című, hatodik önálló verseskötetéért decemberben megkapta az Erdélyi Magyar Írók Ligájának Méhes György-nagydíját. Korábban e könyv kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a továbbiakban vagy legalábbis a következő évtizedben nem kíván több verseskötetet kiadni. Változtatott a díj ezen az elhatározásán?
– Rendkívüli megtiszteltetésnek érzem, hogy kitüntettek, hiszen egy nagy presztízsű díjról van szó, ráadásul ez az első igazán komoly elismerése huszonkét évnyi irodalmi tevékenységemnek. De a világképemet nem módosította, nem érzem, hogy gyarapodna a mondanivalóm a világról. Az L. D. hagyatéka kötet sok mindent tisztázott bennem, olyan dolgokat, amelyeket lehet, hogy csak így sikerült saját magam számára is egyértelművé tenni. Motiváló jellege viszont van a díjnak. Különben nem azt mondtam, hogy mindenféle kapcsolatot megszakítok az irodalommal, hanem azt, hogy verset nem fogok írni egy darabig. Egyébként azt szokták mondani, hogy az én koromban minden valamire való költő vagy halott, vagy halhatatlan... Nem kell nekem feltétlenül verset írnom.
– Immár három esztendeje Gyergyóalfaluban tanít. Menynyire érzi az elismertséget idehaza?
– Semennyire. Nem az elismerés tart itt. Nagyon szeretem a munkámat és a tanítványaimat, nem tudnék tőlük elszakadni. Ezek olyan morális vállalások és kötődések Alfaluhoz, amelyek – bár többször megfordult a fejemben – nem engedtek elmenni. Nem költőként tartanak nyilván Alfaluban, bár a tanítványaim tudnak az irodalmi tevékenységemről. Végül is ehhez kapcsolódik, hogy a baráti kapcsolataim révén – akár a Kimenő Fesztiválon, akár az általunk szervezett irodalmi körökön – elismert kortárs írókkal, költőkkel ismerkedhetnek meg az itteni fiatalok. Azt hiszem, minden máshoz roszszabbul értek, mint a kultúraszervezéshez és a tanításhoz, és úgy érzem, csak a munkámat végzem, semmivel sem többet. Nem várok elismerést, sőt az sem zavar, ha ez időnként egyesek nemtetszését váltja ki.
– Miről szólnak a 2009-es Lucius Domitius lázbeszéde „folytatásaként” megjelent L. D. hagyatéka versei?
– Az alapkérdés az volt: ha Néró sorsa és néhány cselekedete máskor és máshogyan formálódik, hogyan nézne ki a mai Európa? Azt látom, hogy a kereszténység morális válságon megy keresztül, mert bár az elnevezés Krisztus követését jelenti, a keresztény világ nem a krisztusi úton halad. Az vetődött fel bennem, mennyivel lenne másabb a mai Európa, ha az egyház nem úgy intézményesül, ahogyan megtörtént: ha hangsúlyosabb lenne a jézusi tanítás és visszafogottabb a Pál apostoli értelmezés és menedzsment, hogyha a szeretetet nem azért tűzzük zászlóra, hogy lobogtassuk.
Mert ez a szó ma már semmit nem jelent. A szeretetről csak akkor érdemes szólni, ha az tartalommal tud telítődni, és úgy érzem, hogy ezt a 21. század hajnalán érdemes volt kimondani. Mindenki mindenhol imád a szeretetről papolni, a hétköznapjaink valóságában pedig ebből gyakorlatilag szinte semmi nem működőképes. Úgy érzem, hogy a világunk aljas és hazug, rombol, ezzel találkozom nap mint nap, és képtelen az újjáépülésre, de pusztulása közben még megpróbálja vélt értékrendjét valamilyen formában fenntartani és propagálni vagy eladni, ha tetszik. És ezen az eladásgondolaton is érdemes egy picit elmélázni.
– Néró császár, vagyis Lucius Domitius költői hagyatékának rekonstrukciójaként is felfogható a kötet. Mit akar üzenni a költő, és miért éppen e történelmi személyiséget választotta „eszközéül”?
– Tudjuk, hogy Néró sosem akart császár lenni, belekényszerítették ebbe a helyzetbe. Tudjuk azt is, hogy alapvetően művészi ambíciókat dédelgetett magában, de tehetsége még arra sem jogosította fel, hogy középszerű legyen. Egyfajta szegénységnek vagy akár életképes őrületnek is tekinthető, hogy felgyújtotta Rómát, amikor meg akarta írni a Trójáról szóló eposzát, és rádöbbent, hogy addig még sosem látott égő várost. Állítólag az egyik dombról nézte, ahogyan Róma lángokban áll, és rettenetesen élvezte.
Ennek az őrült gesztusnak számomra sokkal mélyebb üzenete van, mert Nérónak ugyanakkor az is volt a célja, hogy újjáépüljön a város. A történelem során sok példa volt nagy égésekre, és a pusztulás mindig valamilyen megújhodást követelt. Miután leégett a züllött Róma, egy kicsit más lett a világ. Az egyik versben éppen azt mondom el, hogy márpedig Róma még egyszer égni fog, mert Európának és az emberiségnek ebben látom az esélyét a jövőre. Hiszek abban, hogy valamilyenfajta erkölcsisége kell legyen a világnak, s itt értsünk egyszerűen egy olyan morális értékrendet, amely hogyha válságba is kerül és megbukik, képes a maga helyére valami újat kitermelni. Valami újat, amitől még egy kicsit megéri embernek lenni a Földön.
– Még kéziratban volt a kötet, amikor megemlítette, hogy sokan fel fognak hördülni ezeket a verseket olvasva...
– Bejött. Érdekes viszont, hogy a felhördülők többsége is egyetértett velem, bár azt mondták, ejnye-bejnye, így nem lehet beszélni. Várható volt, hogy sokak nemtetszését fogja kiváltani, mert szeretünk nagy hazugságokban élni, szőnyeg alá seperni mindent, és úgy gondolni, hogy amivel nem foglalkozunk, az nem is jelent problémát. Ami pedig kényelmetlen, azzal azért nem nézünk szembe. De ott van a szeretet és a megbocsátás mint kínálkozó megoldás bármire... Szent Pál óta kézenfekvő kulcsszó a szeretet, aminek leple alatt bármit el lehet követni.
– Érződik már Róma füstje?
– Számomra igen. Tudom, hogy Rómának égnie kell. Nem peszszimizmus ez, ellenkezőleg. Hiszek abban, hogy az őrület után mindig letisztulás és rend következik. Nem tudom, mi lesz az égés után – lehet, hogy akkor majd újra úgy gondolom, hogy érdemes verset írni. És persze, Róma itt is metafora...
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár),

Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
K Ö Z L E M É N Y
"Az új esztendőben tehát nem nyugodhatunk bele sem az igazságtalanságokba, sem a hazugságba, sem a korrupcióba – (…) nem várhatunk és nem ülhetünk a babérainkon, tétlenül. Komoly munka és nehéz küzdelem vár reánk." – fogalmaz Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke 2013. január 4-én kiadott Újévi Nyilatkozatában.
A Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Szilágyi Zsolt néppárti alelnök társaságában tartott sajtótájékoztatón – melynek keretében a mellékelt Újévi Nyilatkozatot közrebocsátotta – Tőkés László az ez évi célkitűzések közül kiemelte a „kommunizmus perének” folytatását, a plurális egység megteremtését, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum működésének beindítását és kiszélesítését a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében, valamint a huszonhárom évvel ezelőtt már kezdeményezett Román–Magyar Kerekasztal létrehozását. Ez utóbbi megítélése szerint nem lehet „pártpolitikai paktumok” és „háttéralkuk” tárgya – utalt Tőkés László az RMDSZ és a Szociálliberális Unió (USL) még októberben kötetett titkos paktumára, amelyet Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédéhez, valamint a „neptuni áruláshoz” hasonlított. A paktumot megkötő RMDSZ-csúcsvezetők legsúlyosabb bűne Tőkés László szerint az, hogy semmilyen felhatalmazásuk nem volt annak megkötésére sem az erdélyi magyar közösség, sem pártjuk tagjai részéről. A Néppárt védnöke rámutatott arra is, hogy az USL-vel kötött titkos egyezség még az Európai Néppárt bukaresti kongresszusa előtt született, amelyet – mint ismeretes – az RMDSZ és Demokrata Liberális Párt (PDL) közösen szervezett. „Véget kell vetni a hazugságnak és a hamis nemzeti legitimációnak” – hangsúlyozta Tőkés László az ezzel szembeni egységes kiállásra bíztatva.
Az EMNT-elnök ugyanakkor nemcsak a magyar–magyar, illetve magyar–román párbeszéd és összefogás fontosságát hangsúlyozta, hanem a Kárpát-medencei, a kelet- és közép-európai népek összefogását is.
Végezetül bejelentette: nemzeti közösségünk számára az új év, Az Autonómia Éve, amely a Kárpát-medencei önrendelkezés és a föderalizmus gondolatát hivatott népszerűsíteni erdélyi és európai szinteken.
Nagyvárad, 2013. január 4.
ÚJÉVI NYILATKOZAT
– 2013 –
Karácsony után és az új esztendő kezdetén évértékelőt tartani már-már ünneprontásnak számít. Amennyire felemelő és reményteljes volt ünnepet ülni 1989 sorsfordító karácsonyán, és új évet nyitni a Ceauşescu-diktatúra bukása nyomán – közel negyed évszázad elteltével épp oly kiábrándító lett megérnünk az egykori szegénységet és reménytelenséget idéző nacionálkommunista restaurációt a decemberi választások alkalmával. Az erdélyi magyarok jobb híján legfeljebb az RMDSZ 5%-os választási küszöböt éppenhogy súroló eredményének örvendhetnek...
Akaratlanul is Krisztus Urunk tanítványainak „rangvitája” juthat eszükbe affelől, hogy: „ki a nagyobb közöttük” (Lk. 9,46). Jakab és János versengése, hogy a Mester jobb és bal keze felől ülhessenek, az Ő országában. Márpedig „az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért” (Mt. 20,21.28).
Miközben országunk népe egyre mélyülő nyomorban kénytelen élni, erdélyi magyar közöségünk pedig mindenkori történelmének egyik legnagyobb válságát éli át – az időközben kisiklott demokratikus rendszerváltozás politikusai zömének legfőbb gondját a hatalom, a pénz és a bársonyszékek megkaparintása képezi – netalán Victor Ponta és Crin Antonescu „jobb- és baloldalán”...
Elég volt a kommunista típusú „őszödi” hazugságpolitikából! Minekutána minden esetben azt hangoztatták, hogy a választások végeztéig semelyik párttal, semmiféle megegyezést nem kötnek, sőt még azután is, hogy napnál világosabban bebizonyosodott: a mindvégig tagadott alku már közel két hónapja megköttetett – íme, az RMDSZ elnöke még mindig azt szajkózza, hogy a szociálliberális szövetséggel semmiféle titkos paktum nem létezett... Netalán ez az újabb neptuni egyezség volt az ára az 5%-os szavazatarány „elvtársi” biztosításának?
A – nemzeti hovatartozástól független („fără deosebire de naţionalitate”) – korrupciónak is véget kell vetnünk már, hogyha (mellesleg) Románia be akarna jutni Schengenbe. Nem egy politikus vonatkozásában ugyanis találóan állapíthatjuk meg, hogy mindösszesen két lehetőségük volt: vagy a parlamentbe, vagy börtönbe jutni…
Bihari magyar jelöltjeink közül kettő a 320 millió forintos (cca. 1,3 millió euró) vonzatú Ady-központ korrupciós botrányában híresült el. „Ha tolvaj is, magyar” – idézhetjük erdélyi költőnket nagy együttérzéssel annak láttán, hogy egy esetleges elszámoltatás elől ők egyenesen egy bukaresti szenátori és egy képviselői bársonyszékbe avanzsáltak. Mondhatni: igazán jó helyre, hiszen az újan megalakult alsóház egyik első határozatával az Országos Korrupció-Ellenes Ügyészség (DNA) által meggyanúsított Ion Stan szociáldemokrata (PSD) honatya mentelmi jogának a felfüggesztését éppen a minap szavazta le… Ezt nevezik: cinkos szolidaritásnak!
A hamis nemzeti legitimációnak sem lehet többé helye sem a demokráciában, még kevésbé pedig a többszörösen nyomorúságos magyar kisebbségi társadalomban. Nemzeti nagyjaink – Ady Endre, A Holnaposok és Rimanóczy Kálmán – nevével senkinek sincs joga magyar közösségünk kárára visszaélnie! A magyar szabadság mártírja, Szacsvay Imre és Erdély apostola, Kós Károly is forog a sírjában, hogyha a nevükről elkeresztelt „akadémiákat” egy nemzetidegen és korrupt politika szolgálatára használják.
Apropo: Dsida Jenő. Azt is ő írta, hogy: „Krisztusnak és Pilátusnak / egyformán szolgálni nem lehet”. „Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak” – hívja fel a figyelmünket Jézus a Hegyi beszédben (Mt. 6,24). Az „egyenlő távolság elvének” markói doktrínája a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vonatkozásában sem állja meg a helyét. Annak is véget kell vetni már tehát, hogy az RMDSZ történelmi egyházainkkal próbálja igazolni = legitimálni önmagát.
Az új esztendőben tehát nem nyugodhatunk bele sem az igazságtalanságokba, sem a hazugságba, sem a korrupcióba – a versengő és dicsvágyó tanítványok módjára nem várhatunk és nem ülhetünk a babérainkon, tétlenül. Komoly munka és nehéz küzdelem vár reánk. „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és élni akarunk, tehát dolgozni fogunk” – valljuk és vállaljuk Kós Károly szavával.
Isten segítségével folytatnunk kell az 1989-ben elkezdődött rendszerváltoztatás erőnk fölötti munkáját. Ehhez viszont emberi és közösségi, társadalmi és erkölcsi megújulásra van szükség.
Közeledik a kommunizmus bukásának a 25. évfordulója. 2014-ig szabadulnunk kell az isten- és embertelen diktatúra, valamint a titkosszolgálati múlt visszahúzó örökségétől. „Piszkos az a víz, amelyben kéz kezet mos” – tartja egy mondás. A politikai osztálynak, a közéletnek meg kell tisztulnia.
Ebben a folyamatban a szeretetnek és a megbocsátásnak is helye van – olyanképpen, amiként XVI. Benedek pápa kegyelmet adott tolvaj komornyikjának, vagy II. János Pál pápa is megbocsátott bűnbánó merénylőjének. „A múltat azonban be kell vallani…”
Mindenki által áhított összefogásunk sem mehet végbe megtisztulás és -újulás nélkül. A múlttal szembe kell nézni, a „kommunizmus perét” le kell folytatni.
Magyarok és magyarok, románok és magyarok, a Kárpát-medencei, a kelet- és közép-európai népek összefogására van szükség – Európa közösségében.
Ebben az évben „kampánycsend” lesz, nem lesznek választások. Ezt a „békeidőt” használjuk fel a – plurális – új egység megteremtésére.
Szélesítsük ki és hozzuk működésbe az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot.
Építsük tovább a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.
Két évtized után – közös ügyeink rendezésére – kezdeményezzük újból a Román–Magyar Kerekasztal létrehozását.
Nem utolsósorban pedig nemzeti közösségünk számára legyen ez az esztendő Az Autonómia Éve (2013) – Romániában és az egész Kárpát-medencében.
Nagyvárad, 2013. január 4.
Tőkés László
EP-képviselő
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke

Kiszolgáltatottan és üldözötten – A Moldvában élő csángó gyerekek oktatásáról
Bár egyre többet hallhatunk, láthatunk és olvashatunk a Moldvában élő csángó-magyar testvéreinkről, furcsa módon mégsem rendelkezünk elegendő, megfelelő ismeretekkel róluk és környezetükről. Nem tudjuk, hogyan és milyen körülmények között tengetik mindennapjaikat, ők minek tartják magukat, és van-e lehetőségük valamilyen szinten megélni és kifejezni a még mindig jól érzékelhető másságukat?
Minderre jómagam is csak néhány napja döbbentem rá, mikor Fazakas Ildikó pszichológusnő meghívásának eleget téve, elkísértem Kakas Zoltán néprajzkutatót és a sepsiszentgyörgyi Ady Endre Általános Iskola magyar tagozatának néhány tanulóját Moldvába.
Erdély.ma,

Jutalomkirándulás Csángóföldre
Útközben a csángóföldi kirándulás ötletgazdájától megtudtam, hogy bár egyetemistaként már érdeklődött e népcsoport iránt, életmódjuk, mindennapjaik helyszíni tanulmányozására eddig nem adódott alkalma. Éppen ezért kapóra jött a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azon pályázata, mely a székely népi hagyományok népszerűsítését, és megyénk „fővárosának” bemutatását volt hivatott elősegíteni a Székelyföld határain kívül eső településeken. A váratlanul kínálkozó lehetőség útjába már csupán a csángóföldi kapcsolat hiánya állott, de egy Moldvában tanító pedagógusokkal kötött ismeretség jóvoltából, utolsó pillanatban ezt az akadályt is sikerült elhárítani. Így az Ady Endre Iskoláért Alapítvány nevében pályázhatott, a kedvező elbírálás nyomán pedig a jó tanulmányi eredményekkel rendelkező diákok számára megálmodott jutalomkirándulás is megvalósulhatott.
A Felsőháromszéki-medencét az Ojtozi-szoroson át elhagyva, mivel általam jól ismert vidéken haladtunk át, néha-néha kiegészítettem Kakas Zoltánnak, az utunkba eső települések történelmét és nevezetességeit bemutató színes előadását. Felhívtam például a figyelmet arra, hogy az addig Erdélyhez és Háromszékhez tartozó Sósmezőt (Poiana Sărată) az 1968-ban megvalósított megyésítés alkalmával, szülőföldünk területének durva megcsonkítása árán, önkényesen a moldvai Bákó megyéhez csatolták. Pedagógus szüleimmel gyermekkoromban gyakran ellátogattunk a falu keleti végét átszelő Csernika-patak hídjához, ahol abban az időben még láthatóak voltak a magyar–román országhatár vonalát megjelölő kövek, a hajdani vámház és a katonai ellenőrző pont épületének alapjai.
A szitási angyalvárók
A hatvanas években még a túlnyomórészt csángó-magyarok által lakott, de mára elrománosodott Gorzafalván letérve, a téli útviszonyok nehézségeit is alkalmunk nyílt megtapasztalni. A sűrű havazás miatt ugyanis még modern járgányunk is csak többszöri nekifutás után tudott felkapaszkodni a dombtetőn található Szitásra (Nicoreşti). A Tatros mentén, Onyesttől (Oneşti) keletre fekvő település volt utazásunk első állomása. A 946 katolikus lelket számláló, magyar nyelvét napjainkig megőrző faluban ugyanis egy kézdivásárhelyi születésű, de Hatolykán felcseperedő tanítónő, Melzer Médea oktatja anyanyelvükre a gyerekeket. Itt várt ránk, és szegődött mellénk társként a Diószegen tanító Balla Loránd, magyardécsei származású testnevelő tanár is.
Médea nyílt tekintetű tanítványai félénk kíváncsisággal és karácsonyi énekekkel vártak minket az iskolaként használt kis falusi házban, melyet kívülről semmi sem különböztetett meg a többitől, belül viszont a célnak megfelelően át volt alakítva. A sepsiszentgyörgyi gyerekek hamar összebarátkoztak csángó társaikkal, így tudásuk bemutatása és a Székelyföldről hozott ajándékok átadása után a Mennyből az angyalt is elénekelték együtt, ezáltal egy gyönyörű élménnyel ajándékozva meg a jelenlévő felnőtteket.
Később a két csoport közös sétára indult, én pedig ezalatt a helyi viszonyokról és tanítási körülményekről kérdezősködtem a kézdivásárhelyi tanítóképző frissen végzett pedagógusától, aki meglepően nyílt és egyenes válaszokat adott. Így tudtam meg, hogy jelenleg 42, különböző korosztályhoz tartozó, és ennek függvényében négy csoportra osztott gyerek jár az iskolán kívüli foglalkozásként tartott magyarórákra, hogy legalább írni-olvasni megtanulhassanak anyanyelvükön. A falu lakói, bár természetüknél fogva tartózkodóak, befogadták maguk közé az oktatót, a helyi rendőr viszont többször is nekiszegezte a kérdést, milyen jogon tanít magyar nyelvet a román iskola épületében? A háromszéki menyecske kikérte magának a megfélemlítését célzó zaklatást, hiszen a magyar nyelvet köztudottan száműzték az iskolából, oktatása bérelt vagy megvásárolt magánházakban folyik.
Szélmalomharc Diószegen is
Innen az Onyesttől 5 kilométerre nyugatra, a Tatros folyó jobb partján található, közigazgatásilag Tatrosvásárhelyhez (Tîrgu Trotuş) tartozó Diószeg (Tuta) felé igyekeztünk, ahol már várt ránk a szintén testnevelő-tanárképzőt végzett, csíkszentmártoni Szopos Zsuzsánna, aki Loránddal együtt harmadik éve oktatja magyar nyelvre az erre fogékony emberpalántákat. Mivel a gyerekek itt is csak a kötelező iskolai oktatás után látogathatnak el a számukra létrehozott magyar szigetre, érkezésükig bőségesen maradt időm elbeszélgetni a két fiatal pedagógussal, akik úgy döntöttek, hamarosan házaspárként folytatják a csángó-magyarok tanításáért folytatott küzdelmüket. Döbbenettel és mély felháborodással hallgattam őket, mert az általuk elmondottakból a maga teljességében kibontakozott a mindenkori román hatalom azon sunyi magatartása, amely a moldvai magyarság önazonosságtudatának visszaszerzése ellen irányul. Aljas céljuk elérése érdekében a helyi hatalmasságok, vagyis a polgármester, a pap, az iskolaigazgató, olykor pedig a rendőr szolgálataira támaszkodnak. Ezek az emberek, hatáskörükkel és tekintélyükkel visszaélve, az eszközökben sem válogatva próbálják lebeszélni a szülőket gyermekeik magyar nyelvre történő oktatásáról. Van, akit a munkahelyéről való kirúgással, másokat állandó zaklatással, a gyerek bérmálásának megtagadásával, magaviseleti jegyének lehúzásával, több tantárgyból való megbuktatásával, vagy éppen az iskolából való elcsapásával fenyegetnek, illetve igyekeznek „jobb belátásra bírni”. Mindezek hatására az 1–4. osztályosok még nem annyira, de a nagyobb diákok valóban ódzkodnak részt venni a magyarórákon. Ezt a számok is jól mutatják, hiszen míg 39 óvodás és elemi iskolás gyerekkel foglalkozhatnak, addig alig 13 5–8. osztályos diákjuk van, tizedikes pedig csupán egy, vagyis a létszám az életkor növekedésének függvényében csökken. Pedig a két, lelkes és felkészült fiatal színvonalas és árnyalt oktatásban részesíti őket, mely során nem csak a magyar betűvetést és az olvasást sajátítják el, hanem kultúránk több szeletéből is ízelítőt kapnak, sőt még dzsúdóra is oktatják őket.
A jól elvégzett munkájukról később személyesen is meggyőződhettünk, miközben a gyerekek csilingelő hangon, ízes magyar nyelven előadott énekeit és meséit hallgattuk a szintén magánházban berendezett osztályteremben. A háromszéki diákok döbbent figyelemmel és őszinte érdeklődéssel követték a rögtönzött előadást, valamint Kakas Zoltánnak a csángókról tartott rövid ismertetőjét, majd ők is elénekeltek néhány tarsolyukban található népdalt. A Fazakas Ildikó által összeállított kis ajándékcsomagok kiosztása után örömtől csillogó gyerekszemek jelezték és bizonyították, hogy a magyar angyal Moldvában is jó helyen járt. Rajtunk, jobb sorsú nemzettársaikon múlik, hogy jövőben is visszataláljon oda az ajándékozó.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

Látogatóban a Minerva archívumában
Már az év első napjaiban sokan felkeresték a Minerva Művelődési Egyesület archívumát, ahol megannyi lexikon, kötet, folyóirat, tanulmány és tudományos dolgozat várja a média világa iránt érdeklődőket. A 2011 októberében megnyitott Kolozsvári Magyar Média, Tudományos és Kulturális Központ keretében működő intézmény a tudomány valóságos tárházát kínálja az egyetemi hallgatók, a tanárok és a kutatók számára, akik a legfrissebb sajtótörténeti szakkönyvek, enciklopédiák és szótárak mellett a Szabadság napilap és elődje, az Igazság számait is fellapozhatják. A hasznos időtöltést és a munka gördülékenységét – a tudományos anyag mellett – Újvári Mária biztosítja.
Három évvel ezelőtt ismerkedtem meg személyesen Újvári Máriával, aki már akkor nagy szeretettel mesélt életéről, könyvtárosi tevékenységéről: harmincöt éven át volt a kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár munkatársa, ahol elsőként a dokumentumok bibliográfiai leírásával foglalkozott, majd azok tartalmi feltárását végezte. Pályájának legszebb 12 évére, a Soros Könyvtárban eltöltött időszakra is visszaemlékezett, mesélt tanári és kutatói pályájáról, s egy nagy bölcsességet is megosztott: „csodálatos, ha az ember nem kötelességének érzi a munkáját, nem muszájnak, mert meg kell keresnie a kenyerét, hanem mindennapos élménynek, tanulásnak. Ebben az esetben sem belefáradni, beleunni, belekeseredni, sem pedig beleöregedni nem lehet a munkába, az ember ugyanúgy megőrzi az energiáját és a kíváncsiságát, mint tizenéves korában.” Hogy Újvári Mária valóban megőrizte az energiáját és a kíváncsiságát, arról magam is meggyőződhettem az elmúlt időszakban, hiszen a Szabadságot is megjelentető Minerva Művelődési Egyesület berkeiben munkatársak lettünk, s bár ebben a forgatagban, a napilapos taposómalomban csak nagyon kevés időnk jut egymással igazán mélyrehatóan elbeszélgetni, néhanapján bekíváncsiskodom birodalmába.
Így történt ez tegnap délután is, amikor örömmel újságolta: már az év első napjaiban sokan felkeresték az archívumot, végzős diákok mellett egyetemi tanárok, kutatók, valamint olyan szakemberek, akik az évek folyamán publikáltak a Szabadságban és az Igazságban, avagy érdeklődnek valamely téma iránt. Hiszen itt minden megtalálható, ami valaha nyomdafestéket látott a kolozsvári magyar napilapban, és még annál is több: a teljes Korunk-, Látó-, Me.dok és Krónika-gyűjtemény mellett évkönyvek sorakoznak a polcokon (Romániai magyar évkönyv, Hargita kalendárium stb.), valamint olyan kiadványok, didaktikai célú periodikai anyagok, amelyekből szintén sikerült összegyűjteni néhány lapszámot (Irodalmi jelen, Agria, Várad stb.). Mindenbe bele lehet lapozni, ahogyan az Igazság és a Szabadság kézikönyvtárának gyűjteményébe is – könnyen, gyorsan és egyszerűen, ebben könyvtárosunk lelkiismeretessége és segítőkészsége mellett a számítógépes feldolgozottság is segít (a szerző és a cím mellett témák szerint is lehet válogatni).
Az archívum gazdagságát bizonyítja, hogy az érdeklődők az újságírás alapjaival is megismerkedhetnek: a szótárak, lexikonok, tankönyvek és a klasszikus szerzők – Ady Endre, Móricz Zsigmond, Beke György stb. – írásai, tanulmányai, kötetei mellett a legfrissebb szótárak, szakkönyvek (Magyar szókincstár, Rövidítések enciklopédiája stb.) állnak rendelkezésre. – Cseke Péter közbenjárása révén magyarországi könyvkiadóktól is sikerült remek segédanyagot összegyűjtenünk: megtalálhatók itt az újságírói munkához nélkülözhetetlen legújabb szótárak, eligazító lexikonok – magyarázza Újvári Mária, s miközben az újonnan érkezett köteteket vesszük számba, egy érdekes címen akad meg a szemem: Első magyar sznobszótár. Nélkülözhetetlen segédkönyv mindazok számára, akik magyar szavaink helyett beszédjükben, írásukban idegen szókat kívánnak használni. Alkalomadtán hasznosnak bizonyulhat ugyan az idegen eredetű szavak ismerete (csak a példa kedvéért, az otromba szó változatai: rusztikus, prosztó, indiszkrét, triviális, ordenáré), ennél azonban fontosabb, hogy a hallgatók kezükbe vehetik az újságírás és kommunikáció szakokon korábban végzett társaik dolgozatait, részletesen is tanulmányozhatják egyik-másik munka felépítését, tartalmát, szakirodalmát, amelyekből aztán ihletet meríthetnek tudományos szövegeik megírásához.
Az egyetemi kurzusok írott változatai mellett tanárok által ajánlott kötelező könyvészet is megtalálható a gyűjteményben, akik pedig sport témákban kutatnának, azokat a László Ferenc sportújságíró hagyatéka várja, ebben több mint 400 kötet – lexikonok, évkönyvek –, újságok archívumtöredékei, értékes kordokumentumok, kéziratok és Frici bácsi használati eszközei (íróasztal, írógép, tollak, pénztárca stb.) találhatók. A teljesség igénye nélkül tudom csak számba venni az archívum további kínálatát: a Minerva kiadóval és nyomdával kapcsolatos korabeli nyomtatványokat, az 1920 és 1948 között megjelent kötetek több mint 2500 kiadványát tartalmazó bibliográfiai leírást, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében és az épület alagsori galériájában szervezett események plakátjait, a filmes adatbázist, valamint az egyesület birtokában lévő mintegy 30–35 ezer sajtófotó-gyűjteményt, ez utóbbi feldolgozása az elkövetkező időszakban esedékes.
Hogy érzi magát ebben a hatalmas gyűjteményben, érdeklődöm tovább beszélgetőtársamtól, mire ő: „nagyon jól, imádom, amivel foglalkozom, hiszen látom azt, hogy értelme van, a visszajelzések is egyértelműen pozitívak”. Örömét leli abban, hogy eligazíthatja az archívumba betérőket – hogy melyik polcról, honnan kell levenni a keresett kötetet –, vagy hogy melyik kolozsvári könyvtárba érdemes betérni valamely kiadványért. S túl azon, hogy a gyűjteményben otthonosan mozog, az éppen aktuális témákat is körültekintően ismeri: minden reggel végigolvassa a Szabadságot, és a Transindexre is rá-rápillant, hiszen, mint mondja, egy archívum vezetőjének azt is tudnia kell, hogy aznap milyen olvasmányt érdemes ajánlania a betérőknek. Könyvtárosi tevékenysége mellett tudományos kutatásokat végez – a napokban jelenik meg két tudományos ülésszakon elhangzott dolgozatát is tartalmazó kötet –, a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár méltán híres igazgatói közül, Szabó Károly és Erdélyi Pál után pedig ezúttal Ferenczi Zoltánról tervez tanulmányt írni.
Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, hogy tovább faggassa kedves munkatársunkat, és közben a médiatudomány világába is betekintsen, azt munkanapokon reggel 9-től délután 4 óráig várjuk a Minerva archívumába, a Jókai/Napoca utca 16. szám alá!
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár),

Decebalról, Daciáról és a dák királyságról
Nagyvárad- Szerda este az Ady Endre Középiskola dísztermében elkezdődött az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia Erdély a magyar történelemben című modulja. Tóth Endre egyetemi oktató, régész tartott előadást a dák királyságról és Dacia tartományról.
Az érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Bevezetőjében Tóth Endre egyetemi tanár, régész jelezte: Daciával, illetve a dák királysággal foglalkozó történelmi és tudománytörténelmi munkák szerteágazóak, számos véleményt és problémát tükröznek a különböző hozzáállások, ezért az előadásában szelektálni fog, nem tér ki minden részletre Burebistától 271-ig, vagyis a rómaiak kivonulásáig. Arra hívta fel a figyelmet: „a bajok” a 15. század végén kezdődtek, amikor Bonfini arról írt, hogy Erdély területén olyan emberek is élnek, akik az olaszhoz hasonló nyelvet beszélnek. Ugyanakkor akkoriban az utazók is megállapították, hogy ezen a vidéken valaha római provincia volt, de a mai értelemben vett tudományos történetírás és régészet még nem létezett Európában, néhány évszázadot váratott magára. A 18. század második felében kezdtek el Magyarországon komolyabban történetírással foglalkozni, de a honfoglalás előtti idők különösebben nem érdekelték a korabelieket. Figyelemre méltó áttörést Rómer Flóris nagyváradi főpap, tudós munkássága hozott, aki régészeti kutatásai mellett múzeumok és történelmi egyletek alapítására buzdította kortársait, ugyanis felismerte annak jelentőségét, hogy egy nép múltja szempontjából milyen fontos szerepet játszanak a tárgyi emlékek. A fentiek alapján elmondható tehát, hogy előbb alakult ki az ideológia mint a szakmai gyakorlat. Ez jellemző a román történelemkutatásra is, mely két vonulatot különböztet meg. Az álláspontok közös vonása, hogy a román neolatin nyelv, de a 20. században élt Constantin Daicoviciu professzor hívei szerint az itt élő, vagyis az Erdélyben őshonos dákok romanizálódtak, vették át a latin nyelvet és kultúrát, míg a jászvásári iskola követői azt hangoztatják, hogy a román etnogenézis a Dunától délre, az Észak-Balkánon történt.
Burebista és Decebal
A történelmi visszatekintésben a K. e. I. századig ment vissza Tóth Endre, amikor a Római Birodalomban vezető egyéniségek tűntek fel, és a hódítások után kialakult az a rendszer, hogy „a hét dombról” hogyan lehet eredményesen igazgatni az impériumot. Burebista Cesarnak a kortársa volt, és ő egyesítette az Erdély területén élő, a trák nyelvcsoporthoz tartozó népeket, létrehozva a dák királyságot. Az utána következő dák királyok közül néhánynak a neve ugyan ismert, de a sorsukról, életükről nem sokat lehet tudni. Körülbelül Augusztus uralkodásáig viszonylag békés időszak volt, de azért a dák-római kapcsolatokat végigkísérte az ellenséges viszony. Fordulat Domitianus császár idején következett be, amikor a dák törzsek élére egy rátermett vezér, Decebal került. A K. u. 80-as években, nem tudni miért, a rómaiaknak elegük lett abból, hogy a dákok betartanak nekik, és előbb egy sikertelen, majd 87-ben egy sikeres támadást indítottak ellenük. A leszámolás azonban néhány évig nem folytatódott, valószínűleg azért, mert nyugaton szintén háborúztak a rómaiak, 89-ben pedig belső válság tört ki Rómában. 101-ben, immár Traianus császár vezetése alatt indult ismét támadás Dacia ellen, de nem azzal a céllal, hogy provinciává tegyék, hanem azért, mert a birodalom nem tűrt meg semmilyen potenciális veszélyt jelentő államalakulatot a határvonalon. Sajnos nem maradtak fenn folyamatos történeti források a menetelésről és a harcokról, képi anyagként a Traianus oszlopán filmkockaszerűen kialakított domborművek mesélnek a háborús eseményekről nem pontosan, de azért nagyjából hitelesen. Két szakaszban zajlottak a harcok: 101-102-ben kisebb csaták árán a római hadsereg megszállta a dák királyságot, katonai táborok létesültek, fegyverszünetet kötöttek Deceballal, a dákok pedig visszavonultak a váraikba. Egy bizonytalan helyzetet követően végül az újabb háborús lobbi győzött Rómában: a rómaiak elfoglalták Sarmisegetuzat, a dák vezetők pedig öngyilkosok lettek a vár átadása előtt, vagy aki tudott, elmenekült. Decebal halálának körülményei vitatottak, az viszont biztos, hogy a diadalmenetbe nem tudták magukkal vinni a rómaiak.
Dacia provincia
A helyi viszonyok megismerése után 112-ben létrehozták Dacia provinciát, és megkezdődött a tartományokban ilyenkor szokásos munka, vagyis katonailag biztosították a területet és bevezették a polgári közigazgatást. Ezzel együtt a provincia élete első évtizedének alakulása eléggé „nyögvenyelősen” történt. Megalapították az első római várost: Colonia Ulpia Traianat, melyet szintén Sarmisegetuzának neveztek, mivel a meghódított területeken a rómaiak az őslakosok által használt neveket hagyták meg, vagy alakították át. Ezt követte Drobeta és Napoca, a 190-től 235-ig terjedő periódus pedig a provincia fellendülésének, virágkorának tekinthető. A 240-es évektől kezdve azonban bebizonyosodott, hogy Daciának a birodalomban katonai szerepe nincs, ezért megkezdődött a hadsereg kivonása, 271-ben pedig Aurelianus császár feladta a területet, arra a következtetésre jutva, hogy nem érdemes fenntartani, mert sokba kerül.
Dák-román kontinuitás
Tóth Endre arra hívta fel a figyelmet: a dák-román kontinuitás nem bizonyított történetileg vagy régészeti módon, és ugyanakkor nem lehet kimutatni a dákság fennmaradását Dacia területén, illetve a romanizálódásukat, vagyis hogy latinul beszéltek. Ehhez bizonyítani kellene azt is, hogy átvették a római kultúrát, a jobb használati tárgyakat és a viseletet, de erre utaló tárgyi emlékeket vagy leletanyagokat eddig nem találtak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,

A magyar kultúra napja – Romániai magyar programok
Romániában koncertekkel, színházi előadásokkal, szavalóestekkel és maratoni felolvasásokkal ünneplik január 22-őt, a magyar kultúra napját, amelynek keretében Szatmárnémetiben a Magyar Kultúra Hetét rendezik meg.
A Szatmárnémeti Ady Endre Társaság és egyéb helyi közintézmények és alapítványok szervezésében kerül sor a Magyar Kultúra Hetére, amely január 19. és 27. között zajlik a partiumi városban - tájékoztatták kedden a szervezők az MTI-t.
A rendezvény programja szerint egy hét alatt a szatmárnémeti közönség megtekintheti a Nagyvárad Táncegyüttes Bambucördög és Fekete sáfrán című előadását, lesz Dsida Jenő pódiumest, díjnyertes színjátszó csoportok seregszemléje és szavalóverseny. A rendezvény egyik partnere a helyi Északi Színház Harag György Társulata, amelynek művészei egyebek között Kovács András Ferenc megzenésített verseit adják elő Csillagszél címmel. Január 26-án este a magyarországi Misztrál együttes lép fel.
Marosvásárhelyen másodszor szervezik meg január 22-én azt a maratoni felolvasóestet a magyar kultúra napja alkalmából, amelynek a szervezésébe az idén több helyi civil szervezet, egyetem, valamint irodalmi és médiaintézmény is bekapcsolódott.
A felolvasáson nagy szerepet kapnak a marosvásárhelyi szerzők, de a felolvasni vágyók más erdélyi magyar kortárs szerzők írásaiból is válogathatnak. Kiemelt figyelmet szentelnek az évfordulós erdélyi szerzőknek, hiszen idén ünneplik Szilágyi Domokos költő születésének 75., Páskándi Géza író születésének 80. és Karácsony Benő író születésének a 125. évfordulóját, illetve Dsida Jenő költő halálának 75., Nyirő József halálának 60., Csíki László író halálának ötödik és Wass Albert író halálának a 15. évfordulóját.
Január 20-án Székelyudvarhelyen fotókiállítás nyílik a helyi Művelődési Ház koncerttermében, ahol a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által korábban szervezett fotótáborokban részt vett művészek alkotásait teszik közszemlére. Székelyudvarhelyen is több napos rendezvényt tartanak a magyar kultúra napja alkalmából, így lesznek képzőművészeti kiállítások, tánc- és színházi előadások, könyvbemutatók, filmvetítések, de népdalversenyre is sor kerül.
Bukarestben a Balassi Intézet és a Bukaresti Nemzeti Opera közös szervezésében koncertet hallhat a közönség a magyar zeneirodalom jelentős alkotásaiból, szinte valamennyi vokális műfajban, Borsos Edith és Anda Pop énekművész tolmácsolásában.
A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
MTI

In memoriam Csép Sándor
Csép Sándor magunkra hagyott
Nagy lélek volt. Lendületes, indulatos, bölcs és – mert alapvetően jó ember volt – néha naivnak néztük. Mélységesen tudott hinni, szeretni, lelkesedni – gyűlölni nemigen, de megvetni nagyon is. Teológiát és filozófiát végzett, hajlamos volt valaminő történelmi vértanúságra, hősire – mindig ilyes haláltól féltettem. A legjobb (azaz: szónoki, tévés, színpadi, írásbeli) teljesítményei a szereplés- és küldetéstudat megszállottságából bontakoztak ki. A Román Televízió időközben elhunyt, kiváló szociológusától, a közvélemény-kutató Pavel Cimpeanutól tudom, aki a spanyolországi egyetemes szociológiai kongresszusra maga vitte Sándor filmjét, mert lelkesedett érte, hogy mivel az egyik legfogasabb társadalom-tudományi-kisebbségi tematikában, a népességfogyás és szaporulat tárgyában Sándor aggodalmas és mélyen reménykedő filmje egy kalotaszegi magyar községről igazán maradandó érték, a kongresszus ezt a művet tartotta a legjobbnak. A mű Budapestre is eljutott, az MTV-hez, s aki látta, megrendült.
Mindig a misszió volt az igénye! Még ifjúsági vetélkedő-sorozatot is úgy szerkesztett, úgy vezetett végig erdélyi városokon, hogy mindmáig sokezren emlékeznek szellemileg-érzelmileg fölrázó fényére-erejére. Ilyen alkotásokért volt érdemes „megcsinálni” a romániai magyar televíziót. És lehetett volna stílusban, funkcióban jó folytatása, ha ilyen tudattartalmakat ölelnek föl a később itt-ott valahogy megteremtődő további romániai-erdélyi magyar televíziós szerkesztőségek.
Holott a közönség még csak nem is láthatta mindazt, amit Csép Sándor filmmé, műsorrá szentelt. Tudtommal egyedül Ő készített kemény dokumentum-filmet a kolozsvári Hóstát fölszámolásáról. Az akkori kolozsvári városi pártbizottság elsőtitkára (talán Cristea volt a neve) hívott fel engem, akkori főszerkesztőt Bukarestben, és tiltotta le a filmet. Valamivel később, amikor befejeződött Hóstát tragikus históriája, amikor széltében-hosszában már elcsitult mint beszédtéma, és már nem arról beszéltünk, hogy hány hóstáti akasztotta fel magát, hány hóstáti házat bontottak le a hatóságok, milyen mértékben szegényedett a kolozsvári piaci kínálat, miután beszántották a hóstátiak évszázados zöldséges és gyümölcsöskertjeit, kis csirkenevelő, tojástermelő „üzemeit”, és gyorsult fel a város lakosságának változása...
Évekkel később úgy gondoltam, hogy tehetnénk újra kísérletet ezzel a filmmel. Akkor már a tv bukaresti magyar műsorának filmtárát áthelyezték a hajdani zsilávai börtön alagsorában berendezett archívumba. Csép Sándor Hóstát-filmje azonban onnan is eltűnt.
De megmaradt az emlékezetben sok minden abból, amit Csép és társai négy és fél évtized alatt produkáltak. Tudósaink, művészeink portréfilmjei. Színházi, zenei bemutatók sorozata. Megannyi folklórfelvétel, a táncházsorozat. Dokumentumfilmek, riportok, interjúk. Az első romániai magyar könnyűzenei műsorok. A nézők megtanulták tévéseink nevét, arcát... És kezdődik a temetések sora.
Sándorom! Volt egy pillanat az életedben, amikor a szó szoros értelmében harcolni akartál, halálig. Jelentem, minden az akaratod szerint történt. Győztél, és belehaltál. Amíg élünk, el nem felejthetünk.
Bodor Pál (DIURNUS)
Az erdélyi „magyar ugar” reménységével
Nekünk nem „térkép e táj” – mondhatnánk a vértelen harc mezején elesett Csép Sándorral, Radnóti Miklós szavaival. Elvadult tájon gázoltunk: ős, buja földön, melyen dudva, muhar; a föld alvó lelkét lesve – Ady Endre szent haragjával ébresztgetve. Erdély földjén is a feltartóztathatatlanul előrenyomuló elsivatagosodás módjára kiterjedő „magyar ugarral” kellett szembenéznünk. A Viharsarok a Királyhágón innen is „itthon találta magát”. Ezen a meddővé szikkadt, „elvadult” magyar tájékon a csángósodás ritkította tovább az egykézés által megtizedelt, mentségre és váltságra szoruló népünket…
Képletesen szólva: Kalotaszegen találkoztam először Csép Sándorral. „Egyetlenünk” gondja fölé hajolva, „Transzilvánia metamorfózisának” és „világok változásának” közepette hallottuk meg és követtük Kós Károly Kiáltó szóját, embernek próbálván maradni – az embertelenségben; reménnyel kérve és keresve az áldást – a reménytelenségben. Ilyenképpen jutottunk el végül is: Mérából – Désházára, az ébredő reménység forrásvidékére, az Áldás Népesség kiindulópontjára.
Mihez is hasonlíthatnánk kilátástalanságával riasztó, elesett állapotunkat?
Jogállamnak és demokráciának hazudott Nagy-Romániánkban a frissen kikiáltott Kalotaszegi Köztársaság elfogadtatása ügyében Nagyszebenbe utazó küldötteink juthatnak eszünkbe, akik a wilsoni önrendelkezési elvre való hivatkozással, az új román állam iránti lojalitással és bizalommal, meghallgatást kértek és reméltek az Erdélyben berendezkedő Kormányzótanácstól (Consiliul Dirigent). Akkor és ott, a „nemes lelkű román nép” gyulafehérvári határozatai (1918) emelkedett szellemiségének nyomát sem tapasztalták. Kolozsvárra visszatérve pedig, az áldott emlékű Apáthy István kelet-magyarországi főkormánybiztost már börtönben találták…
Csép Sándor Áldást, népességet remélt, és mozgalmat indított érte az erdélyi „magyar ugaron”. Újság- és drámaíróként, valamint korszakos üzenetet hordozó filmek alkotójaként Kós Károly és impériumváltozás utáni nagy nemzedéke nyomába lépve „készítette az Úrnak útját a pusztában” (Márk 1,3). Eredeti – lelkipásztori – hivatásához méltóan hitt „a reménylett dolgok valóságában” (Róm 11,1), és élete során, elkötelezett munkássága rendjén, mindvégig ennek a hitnek és reménynek a jegyében cselekedett. Csak a nemzetet illető „pártosság” eme pártatlanságával járta a legutóbbi időkig is az erdélyi magyar önrendelkezés göröngyös, de egyedül áldásos útját.
Hisszük, hogy ha nem is a szebeni Kormányzótanácsnál vagy a bukaresti főhatóságnál, de jogos követeléseink és terveink Istennél meghallgatásra találnak. Még a jelenlegi meddő magyar élet sem tántoríthat bennünket meghátrálásra. „Vallani és vállalni!” – erre indít és kötelez bennünket közös hitünk és reménységünk, iránta táplált barátságunk és szeretetünk, Csép Sándor szava, műve, üzenete és példája.
Tőkés László, Strasbourg, 2013. január 17.
Pótolhatatlan veszteség érte a romániai magyar újságírást
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete megrendülten értesült, hogy Csép Sándor újságíró, televíziós szerkesztő, az erdélyi közélet meghatározó személyisége súlyos betegség után, január 16-án elhunyt. Csép Sándor Aradon született 1938. május elsején. A lelkészi diploma megszerzése után Kolozsváron, filozófia szakon diplomázott.
Újságírói pályafutását a kolozsvári rádiónál kezdte, majd a román televízió bukaresti magyar szerkesztőségében folytatta. 1985 és 1990 között a Korunk folyóirat munkatársa, 1990-től a kolozsvári rádió és televízió főszerkesztője, majd a két intézmény szétválása után nyugdíjazásáig a televízió magyar szerkesztőségét vezette. Emlékezetes alkotása a kalotaszegi egykézésről készített dokumentumfilmje. Közösségszervező képességét a szakmai és civil mozgalmakban egyaránt kamatoztatta. Egyesületünk vezetőségében közel két évtizedig töltött be különböző tisztségeket, 1999 és 2004 között az elnöki feladatokat látta el. Tevékenysége elismeréseképpen a MÚRE örökös tagjává választotta. Konokul hitte, hogy megállítható az erdélyi magyarság népességfogyása. Elindította az Áldás Népesség Mozgalmat, amellyel a gyerekvállalási kedvet próbálta serkenteni. A Mi, Bethlen Gábor című drámáját a Kolozsvári Állami Magyar Színház tűzte műsorára. Egy másik műve alapján készült a Mátyás a vérpadon című rockopera, amelyet a Kolozsvári Magyar Opera mutatott be. Távozásával a romániai magyar újságírást pótolhatatlan veszteség érte.
Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke
Népét szolgálta politikusként, kezdeményezéseivel
Megrendülten és fájdalommal teli szívvel vesszük tudomásul Csép Sándor, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezete korábbi elnökének halálhírét. A Magyar Polgári Párt országos vezetősége és minden egyes párttársunk nevében búcsúzunk Sándor bátyánktól, és őszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak.
Csép Sándor az erdélyi magyar közélet kiemelkedő alakja volt, távozása egész közösségünk számára fájdalmas veszteség. Drámaíróként, közíróként, rádiós, majd televíziós szakemberként, dokumentumfilmesként egyaránt beírta nevét az erdélyi és az egyetemes magyar kultúra történetébe. A bukaresti, majd a kolozsvári magyar nyelvű televíziózás alapítói között tartjuk számon, de elévülhetetlen érdemeket szerzett az erdélyi magyar televíziózás 1989 utáni újraindításában, felfuttatásában is. Az Erdélyi Magyar Televíziót létrehozó Janovics Jenő Alapítvány szorgalmazója, alapító tagja volt. Televíziós újságíróként a MÚRE elnöki tisztségét is betöltötte. Mindig határozottan felemelte szavát a sajtószabadság érdekében.
Népét szolgálta politikusként és az erdélyi nagycsaládokat támogató kezdeményezéseivel, illetve az Áldás Népesség néven ismertté vált, a gyerekvállalást népszerűsítő mozgalom alapítójaként is.
Érdemei elismeréseként a Magyar Polgári Párt 2011-ben Vasakarat-díjjal tüntette ki Csép Sándort.
A gyászoló család fájdalmában osztozunk, kívánunk vigasztalást a Magyar Polgári Párt nevében. Nyugodj békében, Sándor bátyánk!
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke,
Marosvásárhely, 2013. január 17.
Folytatásra kötelező életművet hagyott ránk
Németh Zsolt államtitkárral és Füzes Oszkár nagykövettel együtt, osztozva a család mély gyászában, őszinte részvétemet nyilvánítom Csép Sándor özvegyének, a hozzátartozóknak, a Magyar Polgári Pártnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, a Magyar Újságírók Egyesületének és az Áldás Népesség Mozgalomnak.
Csép Sándor az erdélyi magyar újságírás és televíziózás atyjaként, irodalomtörténészként, drámaíróként, népességkutatóként és politikusként, a kolozsvári és erdélyi magyar közösség egyik legmegbecsültebb vezetőjeként hagyott ránk örökül folytatásra kötelező életművet, amelyet Magyarország állami kitüntetéssel is megköszönt.
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja
Erdélyi közösségünk lett kevesebb”
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) megrendüléssel vette tudomásul Csép Sándor média-szakember, drámaíró és dokumentumfilm-rendező halálát.
Csép Sándor elvesztésével egész erdélyi közösségünk lett kevesebb. Élete során maradandót alkotott, nem csak a média világában, de a civil szervezeti életben is megkerülhetetlen személyiséggé vált. Munkája példaként szolgálhat mindannyiunk számára, hiszen az elveihez mindig hűen ragaszkodó, céltudatos és felelősségteljes értelmiségi alakjában egyidejűleg nyert testet.
A Magyar Ifjúsági Tanács 2007 májusában indította útjára az Adj, király, katonát! csoportos ifjúsági vetélkedőt a Csép Sándor által kezdeményezett Áldás Népesség Mozgalom keretében. A vetélkedőbe évről évre egyre több kisiskolás kapcsolódott be, számuk idénre jóval meghaladja a 3000-et. Csép Sándor több alkalommal vett részt a vetélkedő döntőjének zsűrijében, illetve időről-időre tanácsokkal látta el a szervezőket.
A gyászoló családnak megbékélést kívánva, örökké őrizzük emlékét!
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöksége
CSÉP SÁNDOR temetési szertartásának menetrendje: szombaton, január 19-én, délelőtt 11 órától fejezhetik ki részvétüket a gyászoló családnak a Farkas utcai református templomban, 12 órától ugyanott istentisztelet keretében búcsúztatják, majd onnan kísérik utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe, ahol 13 órától hangzanak el a búcsúbeszédek.
Szabadság (Kolozsvár),

Átadták a Németh Géza-emlékdíjat
A szászrégeni Böjte Lídia és tanítványa, Bíró Anna vehette át vasárnap délben, a csíkszeredai református templomban megtartott istentisztelet keretében a Németh Géza Egyesület által felajánlott díjat.
A magyar millennium évében alapított díjjal olyan keresztény pedagógust és az általa javasolt tanítványát jutalmazza a Németh Géza Egyesület, aki kiemelkedő tevékenységével hozzájárul a magyar kultúra ápolásához, megmaradásához. Kelemen Csongor volt politikai fogoly szavalata után Csikós Klára, a Németh Géza Egyesület elnöke a szervezet célkitűzéseiről beszélt.
Az egyesületet a csíkszeredai egykori Ady Endre Általános Iskola pedagógusközössége hozta létre a budapesti Reménység Sziget megálmodója és működtetője, Németh Géza református lelkész tiszteletének adózva. Az egyesület évente kiosztja – a Magyar Kultúra Napjához legközelebb eső vasárnapon – a Németh Géza-emlékdíjat, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a pedagógus munkára, a magyar kultúra ápolására. A díj pénzbeli részét idén is Sógor Csaba EP-képviselő, a díjjal járó művészeti alkotást pedig Xantus Géza csíkszeredai képzőművész ajánlotta fel.
A Magyar Kultúra Napjának jelentőségéről Zsigmond Barna Pál Magyarország csíkszeredai főkonzulja osztotta meg ünnepi gondolatait.
Dénes József, a Felfalusi Általános Iskola igazgatója laudációjában a szórványmagyarságnak szentelt életpálya ünnepélyes pillanatának nevezte a díjátadót. Böjte Lídia Zágonban született, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait, majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet. „A szórványban küldetést vállalt és teljesített, kellő alázattal, önfeláldozással szolgálja Szászrégent és vidékét, a térség szórványmagyarságát” – hangsúlyozta Dénes József.
Böjte Lídia tanítványa, Bíró Anna ugyancsak háromszéki gyökerekkel rendelkezik. Kovásznán született, majd Csomakőrösön töltötte gyermekkorát. „Annában serdülőkori önmagamat láttam, és a jövőt – a nagyszerű jellemet, az értelmes igazi nőt” – fogalmazott a díjazott pedagógus.
A díjátadót követően a csíkszeredai unitárius dalkör Csudakórusa ünnepi műsort adott elő, a rendezvény az altemplomban szeretetvendégséggel, szívélyes beszélgetéssel ért véget.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro,

A székely zászló kitűzését kéri a polgármesterektől Tamás Sándor
Tamás Sándor, Kovászna megye elnöke arra kérte a Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely körül elhelyezkedő települések polgármestereit, hogy valamennyi településen tűzzék ki a polgármesteri hivatal homlokzatára a székely zászlót.
Tamás Sándor - aki egyben az RMDSZ megyei szervezetét is vezeti - elmondta: e gesztussal a polgármesterek szolidaritást vállalhatnak azokkal az elöljárókkal, akik ellen a megye prefektusa pert indított a zászló kitűzése miatt.
„Azért kértem ezt a polgármesterektől, mert a Székelyföld iránti elkötelezettség a szívünkben van” - jelentette ki Tamás Sándor. A jogász végzettségű elnök ezúttal is nyomatékosította, hogy a zászló egy nemzeti közösség szimbóluma, és annak kitűzése - megítélése szerint - nem ütközik törvénybe.
Mint ismeretes, a kék alapon hosszanti aranysávot, valamint holdat és csillagot ábrázoló székely zászlót a megye több polgármesteri hivatalának a homlokzatára is kitűzték már; ott lobog a sepsiszentgyörgyi városházán és a Kovászna Megyei Tanács épületén is. A Kovászna megyei törvényszék azonban tavaly novemberben elfogadta Codrin Munteanu prefektus keresetét, és törvénytelennek ítélte, hogy Uzon község polgármesteri hivatalának homlokzatára kitűzték a székely lobogót. Az igazságszolgáltatási fórum alapfokú döntésével jóváhagyta Munteanu keresetét, és elrendelte, hogy a lobogót el kell távolítani, mivel a törvény szerint csak az ország és az EU zászlóját lehet kitűzni a közhivatalok homlokzatára. Ráduly István, Uzon polgármestere akkor lapunknak úgy nyilatkozott, a törvény csak azt írja elő, hogy ki kell tűzni Románia és az EU zászlóját, más jelképek használatát azonban nem szabályozza, tehát nem is tiltja.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a kereset benyújtása után nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a székely szimbólumok ellen harcot hirdető prefektust. Az RMDSZ-es elöljáró felháborítónak tartotta a kereset szövegét, amelyben a prefektus kisbetűvel írta a Székelyföld nevét, a székely jelképet pedig egy futballklub zászlajához hasonlította. A kormánybiztos úgy fogalmazott: az uzoni községháza homlokzatára kitűzött zászló egy nem létező entitást szimbolizál, és éppen annyira törvénytelen, mintha egy futballklub vagy autógyár zászlóját tennék ki a községházára azért, mert a polgármester vagy a tanácsosok kedvelik azt. November 8-án az RMDSZ zászlós tüntetést szervezett a sepsiszentgyörgyi prefektúra előtt, mintegy kétezren vonultak fel székely zászlókkal a székely jelképek védelmében.
Ünnep a magyar kultúra szellemében
Erdély- és Partium-szerte megemlékeznek a magyar kultúra napjáról holnap, egyes településeken már elkezdődtek a rendezvények, néhol többnapos rendezvénysorozat várja az érdeklődőket. Amint arról már korábban beszámoltunk, Bihar, Szatmár, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna megyében, valamint Bukarestben is ünneplik a napokban a magyar kultúrát.
A jeles napról 1989 óta emlékeznek meg január 22-én, kézirata tanúsága szerint ugyanis Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Közös ünneplés Váradon és Berettyóújfaluban
Nagyvárad tizenharmadik alkalommal ünnepli a jeles évfordulót többnapos rendezvénysorozattal a magyarországi Berettyóújfaluval közösen. Ma délután A közösségi művelődés – a nemzet megmaradása címmel tartanak fórumot – a vitaindítót dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész tartja, részt vesznek váradi és magyarországi meghívottak. Délután Meleg Vilmos színművész József Attila-műsorát tekinthetik meg az érdeklődők az Ady Endre Gimnáziumban Kiáltás Istenhez címmel. Holnap, a magyar kultúra napján nyílik meg a világban élő román és magyar fotóművészek 7. nemzetközi szalonja az Euro Foto Art Galériában, a Szacsvay Imre Általános Iskolában pedig két író-olvasó találkozóra kerül sor: az elemi osztályosok Tóth Ágnes költővel, a nagyobbak pedig Markó Bélával beszélgethetnek. Délután a kolozsvári Koinónia Kiadó mutatja be négy könyvét a Szigligeti Színházban, majd a Nagyvárad Táncegyüttes Fekete Sáfrán című produkciójára kerül sor, amely a Magyar Kultúráért díjak és az idén alapított Jakobovits Miklós-díj átadását követi. Szerdán, január 23-án a Bunyitay Vincze Könyvtár a Szemfüles ifjúsági folyóirat író-olvasó találkozójának ad otthont, majd a berettyóújfalui Bihari Népművészeti Egyesület jubileumi kiállítására kerül sor a Tibor Ernő-galériában. A Partiumi Magyar Művelődési Céh ugyanakkor saját rendezvényt is szervez a magyar kultúra napján: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban dr. Pomogáts Béla és más jeles előadók tartanak irodalmi estet, majd Demény Balázs zongoraművész szólóestjére kerül sor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében.
Dsida és Arany a színpadon
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata holnap 18 órától ismét műsorára tűzi a nagy sikerrel játszott „....nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak...” című Dsida Jenő pódiumestet. A produkcióban vendégművészként újra láthatja a közönség Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas érdemes művészt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészét, Csutak Réka szintén kolozsvári színművészt, valamint Kovács Éva Poór Lili-díjas színművészt. Nagyszabású eseménysorozattal készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a magyar kultúra napjára, holnap 14 órától látható a budapesti színház- és filmművészeti egyetem negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztályának előadásában Arany János klasszikusa, a Toldi. Az előadást beszélgetés követi, 18 órától pedig a Peer Gynt című előadást láthatja a nagyérdemű. A Toldit Horváth Csaba rendező-koreográfus osztálya adja elő. Az előadás során a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc a szöveg szerves részévé válik. Az igazi kihívást az jelentette, hogy hogyan tudunk egy klasszikus, veretes művet megszólaltatni a kortárs színház nyelvén, mondta el Horváth Csaba. A rendező-koreográfus 2005-ben Budapesten hozta létre saját társulatát Forte néven. A klasszikus és modern szövegekkel egyaránt foglalkozó társulat, a kortárs tánc és a prózai színház elemeit ötvöző formanyelvvel kísérletezik. Ez a kifejezési mód azóta „fizikai színház” néven vált ismertté. Az egyedülálló világot megteremtő zenét Dresch Mihály, a budapesti dzsesszzenei élet kimagasló szaxofonművésze szerezte. A Csíki Játékszín a jeles nap alkalmából az Isten pénze című kortárs magyar musicalt tűzte műsorára. Az előadás 17 órakor kezdődik, a musicalt 2012 decemberében mutatta be a társulat Charles Dickens születésének 200. évfordulóján, Dickens Karácsonyi ének című kisregénye alapján a musical szövegkönyvét Müller Péter írta. A mű zeneszerzője Tolcsvay László, dalszövegírója Müller Péter Sziámi, rendezője Somogyi Szilárd. Könyvbemutatókkal ünnepli a Kriza János Néprajzi Társaság a magyar kultúra napját. Pávai István Az erdélyi magyar népi tánczene című kötetét Szenik Ilona méltatja, a György V. Imola, Keszeg Vilmos és Tekei Erika szerkesztette Kriza János Néprajzi Társaság évkönyvét Czégényi Dóra mutatja be. A rendezvényre január 23-án 18 órától kerül sor a társaság székhelyén, Kolozsváron az est házigazdája Jakab Albert Zsolt.
Díjaznak a Gyergyói-medencében
A Hargita Megyei Tanács és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ a gyergyói-medencei települések önkormányzataival, kulturális intézményeivel és civil szervezeteivel közösen ünnepli a magyar kultúra napját. Az önkormányzatok és a kulturális intézmények képviselőjéből álló kuratórium a javaslatok alapján dönt arról, hogy idén a Gyergyói-medencéből ki kapja meg az öt évvel ezelőtt alapított Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Újdonság, hogy a medence minden iskolájának 2-3 diákja is elismerésben részesül, akik iskolán kívüli tevékenységük révén hathatósan hozzájárultak a kulturális élethez. Mindkét elismerést a holnapi gálaesten adják át a szervezők a gyergyószentmiklósi művelődési központ színháztermében 18 órakor. A Hargita Megyei Tanács kulturális alintézményeivel karöltve január 17–31. között a megye számos településén kiállításokat, könyvbemutatókat, hangversenyeket és tematikus előadásokat szervez. A Hon a hazában elnevezésű rendezvénysorozatba bekapcsolódtak Hargita megye kulturális intézményei. A Hargita Megyei Művészeti Népiskola kamarazenekarának hangversenyét holnap 18 órától tartják a gyergyóalfalvi művelődési házban. A szerzők jelenlétében mutatják be Ferencz Imre Madárkirakat, Kozma Mária Régiségek Gyergyóból, Kristó Tibor Kárász Karcsi, a csalihal című kötetét január 24-én Gyergyóditróban, Gyergyószentmiklóson január 25-én.
Krónika (Kolozsvár),

Kolozsváron és Nagyváradon is díjakat osztottak ki a magyar kultúra napján
Zenével, díjkiosztással, kiállításmegnyitóval ünnepelték a magyar kultúra napját Kolozsváron, az evangélikus-lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában, amely zsúfolásig megtelt az esemény alkalmával. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök első alkalommal adta át a szövetség által tavaly létrehozott Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat.
A népes közönséget Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntötte, aki elmondta: a rendezvénnyel ki akarnak törni a hagyományos megemlékező klisék, sztereotípiák világából, ezért inkább a kortárs magyar kultúra kap főszerepet. Hozzáfűzte, az eseményre azért került sor a Reményik Galériában, mert elkezdődött a belvárosi templom restaurálása.
A házigazda köszöntőjét követően a Concordia vonósnégyes Orbán György Öt madrigál című szerzeményét adta elő. Kelemen Hunor elmondta: a díjat olyan személyek vagy szervezetek kaphatják, akik a kultúra területén kifejtett alkotó-, építő, szervező tevékenységükkel hozzájárulnak az erdélyi magyar kultúra megőrzéséhez, gyarapításához. Továbbá elmondta, a díj nem csak szimbolikus, tízezer lej pénzjutalom is jár vele, a szövetség ugyanis így kívánja alkotásra ösztönözni az erdélyi magyar művészeket.
Amint arról korábban már beszámoltunk, irodalom kategóriában Székely Csaba drámaíró, képzőművészet kategóriában Részegh Botond festőművész, zene, film, színház kategóriában pedig Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója kapta meg az elismerést. A tízezer lejen kívül Sánta Csaba szobrászművész kisplasztikáját és lapunk munkatársa, Könczey Elemér által tervezett díszoklevelet vehettek át a díjazottak. A rendezvény az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete által szervezett Intermezzo – In memoriam Claude Debussy, Ferenczy Károly és Bálint Tibor című kiállítás megnyitójával ért véget.
Hisznek a kultúrában
Négy kiadványát mutatta be Nagyváradon a kolozsvári Koinónia Könyvkiadó kedden, a magyar kultúra napján. Zágoni Balázs, a kiadó igazgatója bevezetésképpen elmondta: a Koinónia idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Az eredetileg egyetemi közösségből kinőtt kiadónál a kultúra szolgálata és az istenhit együttesen jelentette az irányelvet, és ez mai napig megmaradt. A kiadó ugyanakkor innovatív próbál lenni, erre jó példa, hogy a közelmúltban megjelentették Erdély első elektronikus könyvét.
A kiadó egyébként egy éven át Váradon is működtetett egy könyvesboltot, jelenleg pedig más váradi boltokban találhatók meg könyveik. Bemutatták Gergely Edó meséskönyvét, a Monyómeséket, amely a szerző elmondása szerint nem kizárólag a gyerekeket célozza meg, a kötet egyes meséi ugyanis inkább a szülőknek szólnak. A gyerekkel közös olvasás, verselés és történetmesélés nála és a következő bemutatásra került könyv szerzőjénél, Balázs Imre Józsefnél is nagyon fontos.
A Blanka birodalma című gyermekverskötet tavaly novemberben a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Szép Könyv díját is elnyerte, nem utolsósorban Keszeg Ágnes illusztrációinak köszönhetően. Eginald Schlattner Vörös kesztyű című, történelmi regényét Zágoni Balázs kiadóigazgató mutatta be. A történelmi trilógia második része Zágoni szerint az erdélyi szász sors személyes és lelkiismeretes feldolgozása. Kelemen Attila Ármin Így működik Markó Béla című kötetéről a szerző és a „főszereplő”, vagyis az interjúkötet alanya közösen beszélt. A szerző szerint az, hogy a kötet e-könyv változatban is megjelent, sokat segített abban, hogy külföldiek is megvásárolhassák, akik másképpen nem juthattak volna hozzá. Kelemen Attila Ármin azt mondta, tervei közt szerepel az Így működik... sorozattá való kiterjesztése is, amelyet különböző szerzők írhatnának meg más-más interjúalanyokkal.
Díjözön Nagyváradon
A könyvbemutatók után a már hagyományos kultúranapi díjkiosztásra és gálára került sor a Szigligeti Színházban. Emlékplakettet vehetett át Kovács Rozália érmihályfalvi néprajzkutató, helytörténész, a nagyszalontai Toldi néptánccsoport, illetve Pál Hunor színművész, a Szigligeti Társulat tagja. Magyar Kultúráért-díjjal tüntették ki a váradi Ady Endre Gimnáziumot és a Bihari Napló megyei napilapot
Idén két életműdíjat is odaítéltek: Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, valamint Szilágyi Aladár író, publicista munkásságát ismerték el. Idén először adták át a tavaly elhunyt váradi festőművész emlékére alapított Jakobovits Miklós-díjat, ezt Jovián György festőművész, grafikus vehette át Jakobovits Miklós özvegyétől, Jakobovits Márta keramikustól. Laudációját Ujvárossy László grafikus, egyetemi tanár olvasta fel. Az estet a Nagyvárad Táncegyüttes Fekete Sáfrán című produkciója zárta.
Nagy Orsolya, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Nacionalisták arroganciája
Ady Endre 1905-ben a nacionalizmus alkonyáról írt pamfletet: „Lidércnek mondjuk, de több, mint lidérc. Egyik boldogtalansága az emberiségnek.” Írását azzal kezdi, hogy megjósolja „az örvendetes elmúlást. Öregnek csúfolt, de egyre ifjodó Európánk lehesseget végre egy utálatos lidércet a melléről: a nacionalizmust.”
Ady Endre sok jóslata beteljesedett, ez nem! Históriai gazságokról beszél, de mennyi történt még 1905 után: két háború, lágervilág, kitelepítések. Egy másik író, a német Günter Grass a huszadik századot a kitelepítések évszázadának is nevezi. Uralgott az őrület, a nacionalizmus fantomja kísértett, folytatódott a „népek összeuszítása, a világosság-oltás, szabadságtiprás.” S folytatódik ma is. Nincs megállás.
Mostanság, ahogy elkerülhetetlenül a hazai politika napirendjére kerül az ország területi-közigazgatási átszervezése, az új régiók kialakítása, ismét megjelenik a horizonton, az euró-ázsiai hazugságládák képernyőin a román politika és „közgondolkodás” sokat idézett, elhessegethetetlen mumusa: a területi autonómia. Ha valamiben, ebben aztán egyetértenek a dacos román honfiak, kortól, nemtől, pártállástól, pártdoktrínáktól függetlenül (vannak ilyenek? Mindenesetre beszélnek róla!), hogy a legnagyobb veszély, amely az új évezredben a románságra (így, egészében!) leselkedik, jövőképektől, életeszményektől, sőt, élettapasztalattól is függetlenül, az ország szuverenitását aláásó magyar területi autonómia. Illetve az erre irányuló elképzelések, törekvések, tervek. Láthattuk ezt szerda este az Antena 3 műsorában. Tamás Sándorra – amikor kimondta, hogy igen, fő terv a területi autonómia létrehozása – úgy rontottak rá a tévé állandó munkatársai, szakértői, de prefektusok, sőt, történész és miniszter is, érvelésére nem figyelve, hogy egy pillanatig nem is tudtuk, mégis hányban vagyunk, visszafordult volna az idő szeszélyes kereke? A magát a CNN nevével fémjelzett tévécsaládban elgondoló tévéadó legnépszerűbb és legnézettebb műsorvezetője és vezető munkatársai példát mutattak! No, nem a tárgyilagosságról, melyre az adó, bizonyos műsorai kapcsán joggal rátarti, hanem abból, hogy miként kell frontális támadással ellehetetleníteni a vitapartnert, jelen esetben a háromszéki önkormányzat elnökét. Érvek nincsenek, hiszen a nacionalista, érzelmi alapon megnyilvánuló „vita” nem tűri az érveket, csak a kinyilatkoztatásokat. Persze, az Antena 3 nehéz helyzetbe került, tulajdonosuk, az utolsó mogul, Voiculescu (Felix fedőnéven a Szeku volt ügynöke) lemondott mandátumáról, bírósági eljárás indult ellene, ők pedig, miután elérték céljukat, és hatalomra segítették – az eszközökben nem nagyon válogatva – a szocialista-liberális koalíciót, most bizonyíthatnák azt az alapigazságot, hogy a valamit magára adó média mindég ellenzéki, hisz nem lehet a végtelenségig a tegnapi politika bírálatából megélni. Azt is vizsgálni kellene, mit tesz a kormány. De nem. Még nem. Jöjjön inkább a mindig beváló nacionalista maszlag. A meggyalázott zászlók, megalázott szimbólumok, a retusált tusák, a hősi történelem. Kiállás balszerencsés hazánk másfél millió magyarja autonómiatörekvései miatt végveszélybe kerülő szuverenitása mellett. Arrogánsan és a vitapartnerbe fojtva a szót. Mert ehhez, láthattuk, értenek, miközben ködképek gomolyognak a jövő láthatárán, s nem eltüntetésükben, előidézésükben érdekeltek!
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Túlélés: Erdélyi Lajos visszaemlékezései
Erdélyi Lajos marosvásárhelyi születésű fotográfus visszaemlékezéseit adta ki Túlélés címmel a Zachor Alapítvány; a kötetet tegnap este mutatták be a szerző jelenlétében a budapesti Bálint Házban.
Szőnyi Andrea, a Zachor Alapítvány elnöke elmondta az MTI-nek, hogy Erdélyi Lajossal, akit mindenki Lalónak ismer, először akkor találkozott, amikor interjúkat készítettek az Auschwitz-túlélőkkel. Megragadta, hogy Erdélyi milyen jól mesél és, hogy nem elfogult, pedig az egész családját deportálták Marosvásárhelyről.
Az 1929-ben született Erdélyi a könyvben azt írta meg, hogy milyen hatással volt az életére a koncentrációs tábor, az, hogy édesanyja és húga soha nem került elő, apja túlélte a poklot, de nem tudtak egymásról. Az auschwitzi transzportból a dörnhaui munkatáborba vitték, a helyet a foglyok csak „száraz krematóriumnak” nevezték, mert halálra éheztették őket a kemény munka mellett. A fiatal fiúnak egy kőbányában kellett dolgoznia. Egyik névsorolvasásnál hallotta meg apja hangját, ez erőt adott neki, hogy ott van vele.
Leírt egy történetet, amikor a tábor közelében lakó német nő rendszeresen ruhát és élelmet tett ki a ház elé az arra vonulóknak. A tábor felszabadulása után elment megköszönni a német asszonynak a segítséget és ott találkozott az apjával, aki szintén köszönetet mondani ment a nőhöz. Együtt tértek haza Marosvásárhelyre. Amikor hazaértek, apja rabruhában a főtérre vonult és őrjöngött. Soha nem tudta földolgozni a vele és a családjával történteket, azt, hogy a feleségét és a kislányát megölték a lágerben. Egész életében visszavárta őket, azért sem hagyta el az erdélyi várost. Fiát, Lalót is elkísérte az átélt borzalom, és nagy hatással volt a gyerekei nevelésére. Részletesen elmesélte nekik a túlélése történetét, elvitte őket Auschwitzba, arra trenírozta őket, hogyan kell túlélni.
A visszaemlékezésében részletesen beszámol a II. világháború előtti marosvásárhelyi zsidó életről, a kettős kisebbségi (zsidó, magyar) létről. Erdélyi családja nem volt vallásos, az apa inkább a cionisták mellett állt. Fontos volt a családnak a magyar kultúra, az irodalom, József Attila, Ady Endre költészetének ismerete. Erdélyi Lajos kötődése a magyar zsidósághoz különös – jegyezte meg Szőnyi Andrea – nem vallásos, de egy idő után el kezdte fotózni az erdélyi zsidó temetőket, a képanyag kötetben is megjelent. A fotográfusról Laló címmel dokumentumfilm készült – összegezte Szőnyi Andrea.
Szabadság (Kolozsvár),

Ahol a román iubeste pe magyar
A magyarok egyik barátjaként könyvelheti el magát a bukaresti Sever Ioan Miu, becenevén Olahus, a MaghiaRomânia blog alapítója és szerkesztője. Önkéntes csapatával politikamentesen, a romániai magyarok mindennapjait olvasói elé tárva adja meg a lehetőséget arra, hogy a két közösség megismerje és elfogadja egymást. Kustán Magyari Attila interjúja.
Ön bukaresti születésű, ott is él. Magyarul is beszél, pedig felmenői közt nem találni magyart. Hogyan lett a barátunk?
Gyerekkoromban rengeteg szovjetuniós filmet láttam, így például a Macskafogót, a Csipikét is. Persze, akkor nem tudatosult bennem, hogy magyarok munkájával találkoztam, azt is később értettem meg, hogy keresztapám is magyar volt. Meghatározó élmény, hogy egy alkalommal a marosvásárhelyi kórházban édesapám megkérdezte egy asszonytól, hány óra van, az pedig a számlap megmutatásával válaszolt. Sokáig rossz szájízzel gondoltam erre az esetre, édesapám kommentárja miatt, míg aztán megértettem egy ismerősöm által, hogy a lényeg az: a hölgy válaszolt, nem pedig az, hogy tudott-e románul vagy sem. Tizenegyedik osztályos koromban olvastam a Dilema lap egyik számát, ami a magyarok mások általi megítéléséről szólt. Akkor úgy éreztem, valami köt engem ehhez a nemzethez – ekkor kezdődött a „kisebbségi létem”. Később, 2004-től internetes fórumokon Románia népszerűsítésével foglalkoztam, elsősorban azzal, hogy miként áll hozzá a magyar kisebbségi kérdésekhez, és hogy milyen értékeket rejt magában az erdélyi magyar kultúra. Négy évvel később felfedeztem a Limba Cailor blogot, ahová első román ajkú szerkesztőként szállhattam be. Időközben egy call centerben dolgoztam, ahol megismertem első „magyartanárom”, aki felajánlotta, hogy magánleckéket ad nekem.
A MaghiaRomânia blogot 2009-ben indította útjára. Milyen jellegű írások közlésére fektetnek hangsúlyt, honnan közelítik meg a témát?
Fontosnak tartjuk a magyar kultúra és a fontos személyiségek népszerűsítését, legyen szó többek között például Reményik Sándorról, Jávor Pálról, Fodor Sándorról, de Mihai Eminescu magyarra és Ady Endre románra fordított verseit is közöltük. Emellett sajnos a politikum is bőven ad munkát nekünk, mindkét nemzet részéről. Megemlíthető például Dinu C. Giurescu, aki a román szavazókat azzal a céllal próbálta mozgósítani, hogy az RMDSZ essen ki a parlamentből, de írtunk Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterről is, aki az embereket azzal riogatta, hogy ha kellő számban nem voksolnak, akkor román képviselő jut be a városból. Írtunk az EMNP-s, de Antal által is támogatott autonómiatüntetéséről, ahol az erdélyi függetlenséget hirdető szövegek jelentek meg, illetve Csibi Barna a „Viszlát, Románia” felirattal. A néppárt később elhatárolódott Csibitől, de az erdélyi függetlenséget népszerűsítő szövegekről nem derült ki, hogy mit kerestek a megmozduláson. Bár foglalkozunk a politikum megnyilvánulásaival, függetlenek maradunk, éspedig úgy, hogy mindenkit kritikával illetünk, aki megérdemli.
Van-e képük arról, kik alkotják a MaghiaRomânia olvasótáborát?
Nehéz ezt felmérnünk, mert naponta százak látogatják a blogot, ha viszont azt veszem figyelembe, hogy kik a legaktívabbak, akkor kiderül, hogy két román ajkú fiatalember. A Facebook-oldalunk kedvelői közt több a magyar név, Erdélyből, a hajdani Regát területéről is olvasnak minket. Közel nyolcszázan az országból követnek, elsősorban a fővárosból és Kolozsvárról, sokan a Székelyföldről is, de van több mint száz magyarországi olvasónk, többnyire Budapestről. A jellemző korosztály a 25–34 év közöttieké, de olvasnak minket idősebbek is.
Hogyan látja a blog hatását, sikerül kimozdítani az embereket a régi beidegződéseikből?
Azt gondolom, hogy az írásaink felajánlanak olyan elemeket, amelyek segíthetnek a mentalitásváltásban, de az eredmény már olvasóinknak a hozzáállásán múlik. A legtöbb olyan ember, aki hosszú távon velünk tart, már nyitottabb gondolkodású, és vannak persze, akik sértő és gyűlölködő megjegyzéseket tesznek. Az ilyen megnyilvánulásokat eltávolítjuk, az általánosításokra és klisékre építő gondolatoknak helyet adunk, de ezek megfelelő választ is kapnak az olvasóinktól.
Mit gondol, miért alakulnak ki nemzetek közti feszültségek, miért nem lépnek túl az emberek a sztereotípiákon?
Pszichológus vagy szociológus kellene erre a kérdésre választ adjon, én csak azt tudom elmondani, hogy valószínűleg így működik az emberi elme: általánosításokkal, önmaga megnyugtatására. Amikor találkozunk egy idegen emberrel, a korábbi tapasztalatokra vagy az addig hallott klisékre támaszkodunk, és azt hiszem, kevés ember van, aki megszabadult a sztereotípiákban való gondolkodástól. A sajtó felelőssége is fontos, ahogyan a magyarokról, romákról írnak, a történelemoktatás – legalábbis régen – szintén az általánosítást alkalmazta. Létezik egy szélsőséges réteg minden etnikumban, amelyik nagyon befolyásos, és amelyiknek látszólag a másikkal van baja, de igazából önmagával: családi, munkahelyi elégedetlenségeiből alakul ki a rasszista és soviniszta gondolkodás.
Milyen megoldásokat lát ezekre a jelenségekre?
Én abban hiszek, hogy a társadalmi változásokat alulról kell elindítani, és erre kiváló eszköz az Adevărul blogja, ahová szintén írhatok, és a honlapja, ahol a MaghiaRomânián megjelenő cikkeket népszerűsítik. A magyar civil szervezeteknek is javaslom, kommunikáljanak a román sajtóval, a magánszemélyek pedig beszélgessenek a témáról ismerőseikkel, újságírókkal, és persze írjanak a blogunkra. Az államnak szintén komoly felelőssége van, gondot kellene fordítania az interetnikus ismeretekre, a pszichoterapeuták támogatására, akik tudnának segíteni az embereken. A székelyföldi önkormányzatok ugyanakkor, ha jobban tisztelnék az ország törvényeit és nem igyekeznének politikai tőkét kovácsolni a feszültségekből, hitelesebben képviselhetnék a kisebbségek problémáit. Ami a Székelyföldet illeti, itt gondot okoz, hogy a román nyelvet nem oktatják megfelelően, így sokaknál fellép a nyelvi elszigeteltség.
Mivel nem egyedül írja a bejegyzéseket, hanem idővel szépszámú csapat állt az ügy mellé, szeretném, ha bemutatná őket.
Számos ember segíti a munkánkat, Adrian Szelmenczi például, aki az Active Watch szervezet keretében vizsgálja a sajtóban felbukkanó kirekesztő megnyilvánulásokat, Szilágyi István jogi tudását felhasználva közelítette meg a Mikó-ügyet, de ír nekünk egy Kiwi nevű, Finnországban élő társunk is, aki a svédek és lappok kisebbségi életét szokta ismertetni. Ortenszky Loránd Magyarországról dolgozik nekünk, többek között a hozzászólásokat gyomlálja ki. Tudni kell a MaghiaRomâniát erősítő emberekről, hogy önszántukból, bérmentve áldoznak időt és energiát erre a célra, lelkesen támogatják a kitűzött céljainkat.
Tervezik, hogy az internetes felületből civil szervezet, vagy akár politikai párt nőjön ki?
Természetesen minden projekt fejlődik, egy ideje a csapat tagjai beszélgetnek is erről a témáról, de amíg nem tudjuk konkrétan megfogalmazni, hogy mit szeretnénk, addig erről nem beszélhetek. Amit már most elmondhatok: 99,99 százalékban biztos, hogy politikai pártot nem alapítunk.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Lerománozták Ady Endre és Arany János városainak magyarjait
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetei is képviselték magukat azon a szimpátiatüntetésen, amit a Civil Összefogás Fórum szervezett a Békés megyei Gyulán, a Fidesz–KDNP-frakció ülésének helyszínén.
A nagyváradi csoportot Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, míg a nagyszalontai csoportot Balogh János, a Néppárt helyi elnöke kísérte el.
Mint ismeretes, a Békemenetnek elnevezett demonstráció – mely már többször is kiállt Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya mellett – az ellenzéki pártok tüntetésére volt válaszreakció. Az EMNT és a Néppárt képviselői azzal a céllal vettek részt az eseményen, hogy az Orbán-kormány által meghirdetett határok feletti nemzetegyesítés szellemében támogatásukról biztosítsák a magyar kormányt a hataloméhségükben minden lehetséges eszközt bevető szocialistákkal szemben. „Jelenlétünkkel azt az üzenetet kívántuk tolmácsolni: nem felejtjük el azt, hogy a 2010-ben nemzetpolitikai fordulatot végrehajtó, jelenlegi magyar kormány új Alaptörvényben rögzítette az érettünk való felelősségvállalást, visszaadta magyar állampolgárságunkat, és egyértelműen támogatja önrendelkezési törekvéseinket” – mondta a sajtó érdeklődésére Nagy József Barna az utazás célját illetően.
A Bihar megyéből érkezettek Nagyvárad és Nagyszalonta feliratú táblát emeltek a magasba, mintegy jelképesen a határon túlra szakadt, de a nemzeti kormány jóvoltából magyar állampolgárokká váló erdélyi és partiumi magyarok üdvözletét hozva a Körös-parti városba.
Hazaérkezvén az emelkedett hangulatú, békés demonstrációról a váradiak, illetve nagyszalontaiak felháborodással értesültek arról, hogy az ellenzékiek – az MSZP, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Demokratikus Koalíció és a Kobak Klub – tüntetésén Szanyi Tibor, az MSZP országos elnökségének tagja felszólalása előtt azzal tréfálkozott, hogy románul fogja köszönteni a Békemenet résztvevőit, mert szerinte sokan Romániából érkeztek. Mivel a csoport tagjai azok közé tartoztak, akik határon túlról érkeztek, és ezt táblákkal a kezükben jelezték is, nem kérdéses, hogy Szanyi őket „románozta le”. Ezen kijelentés miatt nemcsak ők érezhetik magukat sértve, méltán érezhet ugyanígy Ady Endre, vagy Szent László, valamint Arany János városának minden egyes magyarja.
Alig néhány héttel Mesterházy Attila botrányos kolozsvári szereplése után – amikor is a Markó Béla ex-RMDSZ-elnök meghívására Erdélyben járó MSZP-elnök bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy a 2004. december 5-i népszavazáson a szocialisták az állampolgárság kiterjesztése ellen kampányoltak – ugyanezen párt képviselője, a miskolci eset megismétléseképpen, nyíltan lerománozza nemzettársait.
Mindezek után jogosan kételkedünk az akkori bocsánatkérés őszinteségében...
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének sajtószolgálata
Nyugati Jelen (Arad),

Kós Károly szellemi örökségének újabb élesztése
Kántor Lajos: Kós Károly figyelmeztetései című írásában (Szabadság, 2013. február 9.) már második elismert írástudóként – s bizonyára nem utolsó hivatkozóként – megtisztelt azzal, hogy a 20. század „erdélyi mindeneséről” megírt monográfiámra utalt. Rendkívüli örömömre szolgált hozzászólása, mert a Kós-vitát egy politikai fogantatású, nem általam kezdeményezett polémia váltotta ki, de írásában legalább irodalmi jellegű érvek és források is elhangzottak. Mint a Korunk volt főszerkesztője, értő kézzel nyúlt az ügyben korábban megfogalmazott álláspontjához és az azt alátámasztó saját forrásához. Kós Károlynak Erdéllyel és a pesti közvéleménnyel kapcsolatos, 1912-ben megfogalmazott véleményét mára értendően, kissé talányos formában erősítette fel: „hát bizony, bizony…” Ezzel éppen az általa vizionált „kultúrharc” részévé téve. A rosszalló hümmögések ellenére megkockáztatom a válasz-hozzászólást, annak reményében, hogy ez nem minősül a belügynek – ez alatt nem a politikai fogalmat értem – tekintett témába való külső beavatkozásnak, s emiatt nem adok alapot újabb, ki tudja meddig fajulható, a láttatás-mód különbsége miatti belső kultúrdiplomáciai jegyzékváltáshoz.
Kántor Lajos hozzászólásának Kós Károly világrendjének, meggyőződésének, szellemiségének kiindulópontjait és azok lényegét kereső megállapításait tekintve, magam is hasonló gondolatokat fogalmaztam meg. Ezek közül kiemelem, felerősítem élete legmeghatározóbb elemét, Erdélyhez való kötődésének kiinduló és nyugvópontját, az eléggé ki nem hangsúlyozható hűsége jelenlétét. Alátámasztva számomra egyik legszebb, nem saját idézetemmel: „Körömszakadtig hűségesek kell legyünk szegény Erdélyünkhöz, nemhogy megtagadjuk – gyáva és önző könnyebbségért, kényelemért és – konjunktúráért, ami önmagunknak való ostoba hazugság.” (Kós Károly levele Babits Mihálynak. Sztána, 1938. szeptember 1.) Ennek az önvizsgálatra késztető, vagy egyenesen kényszerítő mondatnak a hatására adtam egyik munkámnak a Kós Károly, a hűség embere (életművázlat) címet (Bp., Lucidus Kiadó, 2008. Kisebbségkutatás könyvek sorozat). Ki kell térnem az életművel kapcsolatban már eddig többször alkalmazott egyik nem szabatos kifejezés használatára, amely visszaköszönt Kántor Lajos írásában: „hazatért”. Teljes szövegkörnyezetében: „Például az Erdélybe hasonlóképpen hazatért (kiemelés tőlem S. P.) Bánffy Miklóshoz fűződő kapcsolatával”. A kiemelt mondatrész megfogalmazása a mostani Bánffy-reneszánszban érthető, de nem találó. Kós András bácsi mindig erősen felindult, hogyha efféle kifejezést olvasott vagy hallott, majd édesapja sorsához igazítva, átfogalmazva, így használt: ő otthon maradt – ahogy 1919-ben, úgy 1944-ben is – teszem hozzá. Ilyen egyszerűen, magától értetődően, mint általában a nagy dolgok esetében.
Hozzászólása közben Kántor Lajos a témától eltérve, személyeskedve közli, hogy ő nem szeret „hozott anyagból” dolgozni, majd a Budapesti Hírlapban megjelent Kós Károly balázsfalvi levelére utalóan megjegyzi: „Sas Péter bizonyára a Benkő Samu kiadta Kós-beszélgetésekből tud az eseményről.” Születésemet illetően – ahogy ma divatosan mondják – „rosszkor voltam rossz helyen”, ezért nem lehettem 1911-ben Balázsfalván, s a nagy esemény egyik átélője sem oszthatta meg velem élményeit. Emiatt én forrásnak tekintem levélforma nevű írása mellett azt is, amit szerzője Benkő Samunak elmesélt. Annak dacára, hogy Kántor Lajos „rosszul (nagyon hiányosan) emlékezőket” emlegetett. A velem kapcsolatos – honnan tudhatna önmagától Kóssal (nota bene Erdéllyel) kapcsolatos dolgokról – típusú felvetése nagyon hasonló ahhoz, amikor a pestiek az erdélyiek magyar nyelvtudását csodálják. Szívesen elárulom mindenkinek, gyermekkoromban Kós Károly nevét a középiskolában sem hallottam, az őt személyesen ismerők erőfeszítései ellenére, ahogy régebben, ma sem része a magyarországi irodalmi kánonnak. Nagymamám, a háromszéki eredetű pákei Dávid Erzsébet gimnazista koromban adta oda olvasmányul a Varjunemzetséget. A nem egyszeri élménynek az lett a következménye, hogy a – Romániában betiltott – Kós-centenárium alkalmából az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó marosvásárhelyi magyar kiadói részlegének egykori szerkesztője, Keresztesi Éva javaslatára kiadhattam a Kányádi Sándor egyik halhatatlan verssorát kölcsönző „Kőből fából házat… igékből várat” című válogatáskötetet (Bp., Magvető, 1983), többek között a megjelenése után hosszú évtizedekig nem publikált Kiáltó szó röplap Kós-fogalmazta szövegrészével. Már három évtizede megpróbáltam minden írását elolvasni – így a pesti lapban megjelent ominózus balázsfalvi levelet is – a témának idővel egy erdélyi kiadvány lett a végeredménye: A politikus Kós Károly (Bánffyhunyad, Pro Kalotaszeg, 2002).
Kós Károlynak Erdélyben betöltött helyét, szerepét, jelentőségét – Kántor Lajos szerint – „nem most kellene kideríteni”. Ha kiderítették volna önmaguknak, most vita sem lenne. Amennyiben monográfiám láttatás-módja nem felel meg, személyeskedő kritizálás helyett másikat kellett volna írni a „demokrácia” utóbbi közel negyed évszázada alatt. Egyik barátom magyarázata szerint – lelkiismeret-furdalásuk van –, de ezért ne velem próbálják minduntalan eljátszatni Aesopus A farkas és a bárány című meséjéből az utóbbi szerepét. Erről most ennyit. A napi politika aktualitásaira való célzások helyett a magyar nemzet egészének Erdélyben élő tagjai számára kellene a publicista Kós Károly mondataiban a jövővel összefüggő utalásokra rámutatni. A különböző időszakokból származó idézetek között nem lenne ellentmondás, izzadtságszagú magyarázatkísérlet. Írásainak kiváltó okát meghatározta azok időpontja, a korabeli körülmények, melyeket nem lehet a mából, utólag megítélni. Lássuk néhány, egymást követő évtizedben leírt jellegzetes, emblematikus megfogalmazását.
„Régi kötelékek szakadtak el a közelmúltan: országok és országok között, népek és népek között, – de magyar és magyar között is. Régi kötelékek pattantak el nemzeti gondolat és nemzetfenntartó nép között, és a mai napig ezek az elszakadt kötelékek újra össze nem kötődtek még.” (Tanulságok, 1921)
„Intellektusok, képzőművészek és írók, a frissek, a fiatalok, azok, akik előre néztek és láttak és akartak, és akik nem csupán enni és kérőzni születtek, de akik építők voltak, akiket örök keresőknek, mindig előretörőknek, mindig utat mutatóknak rendelt az ő kérlelhetetlen és megvesztegethetetlen sorsuk. Ezek mindnyájan keresték akkor azt, amit Ady Endre: azt a gondolatot, azt a pszichét, mely új életre ébreszti az ájulásra kárhozott magyar életet. És sokan ezek közül – tudom, hogy sokan, Erdélyben keresték akkor ezt a megváltó gondolatot.” (Erdélyi gondolat, 1930)
„Nem értem, miért kellene lemondania Erdély akármelyik népének nemzeti vágyairól, nemzete sorsának vállalásáról? Vagy talán lemondott-e egyetlen magyar is a magyarságáról, a magyar nemzettel való közösségi sorsvállalásról azért, mert erdélyinek mondta és vallotta magát és vállalta erdélyi sorsát is? S vajon Erdély fejedelmei nem tudatosan a közös magyar életet és jövendőt szolgálták-e akkor, amikor Erdélyország Magyarországtól külön, független állam volt?” (Válasz a Termés körkérdésére, 1943)
„Erdély letagadhatatlanul bizonyítéka a sors által ideparancsolt magyarság elhivatottságának. Bizonyítéka, mert európai civilizációt építeni és fejleszteni tudó nemzettársadalmat szervezett, és sajátosan magyar szellemű és jellegű európai keresztény kultúrát tudott teremteni a semmiből itt, tusakodó népek és kultúrák örök hadútjának kereszteződő pontján.” (Számadás, 1946)
„Az én szerény és talán naiv, de őszinte véleményem szerint: az írónak nemcsak néznie kell, de látnia is, szélesebben, részletesebben és mélyebben, mint másnak, nemcsak tapasztalnia kell, de éreznie is, erősebben, intenzívebben, mint másoknak, nemcsak keresnie kell, de találnia is, többet, értékesebbet, mint másoknak. És azt, amit látott, tapasztalt és talált, fel kell tudnia dolgozni és végül formába is önteni: történetté, dallá, színjátékká, a mesemondás, dalolás, drámaírás mesterségének alapos tudásával és egyetlen eszközével egyetlen anyagában: népe, nemzete nyelvével. Egyet kell még tudnia csak: ne hazudjon soha, és csak azt írja meg, amit ő maga is igaznak tud és hisz. Mert az írónak igaz embernek kell lennie.” (Válasz az Utunk körkérdésére, 1955)
„Szelíden süt a haldokló ősz napja, és a szőlőhegyek apró házacskái élesen villannak ki a kopasz gyümölcsfák közül. A templomdombra hatökrös szekér vontatja Fadrusz János Tuhutum-emlékoszlopának darabjait. A magyar legenda emléke most felmenekül a templom mellé, a fenyők alá, ahol ő is közelebb lesz a temetőhöz. És felpillantok búcsúzóul az öreg iskola homlokzatára, és olvasom az új felírást: „Református Wesselényi Kollégium – nyilvánossági jog nélkül…” (Ady Endre szülőföldjén, 1968)
A hozzászólásokat kiváltó, Kós Károly 1944 utáni szó- és írásbeli közszereplése előjelének milyensége eldöntésére a közvélekedést befolyásolni próbáló magyarázatok helyett legalkalmasabbnak saját szövegei szolgálnának. Annál is inkább, mert az eddigi vita lényegét tekintve nem a címében foglaltakról szólt. Én kifejezetten csak a többszörös személyes megszólíttatás okán és jogán ragadtam tollat. A valóban irodalmi jellegű, érdemi vita érdekében születésének 130. évfordulójára felajánlom kiadásra Kós Károly publicisztikai írásainak teljességre törekvő gyűjteményét. Az 1905 és 1974 között megjelent írások megjelentetése után teljes, összefüggő kép válna kialakíthatóvá a különböző évtizedekben és rendszerekben megjelent írások nézőpontjáról. Kiadó és támogató kerestetik…
Ha egyszer megjelenhetne publicisztikai írásainak gyűjteményes kötete, akkor annak összegző zárógondolatául 1973-ban elmondott beszédéből idéznék. Azoknak a tőle megszokott, érdek nélküli őszinte vallomások kései példájából, amelyben 90. születésnapjára a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsától adományozott kitüntetését megköszönte: „A történelem tanúsága szerint az igaz embernek, de mindenekelőtt az igaz művésznek – írónak, építő-, képző- és zeneművésznek – mindenütt a világon, minden időben és minden körülmények között a Sors által rendeltetett kötelezettsége volt, van és lesz, hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja, és élete munkájával szülőhazáját, és annak népét megbecsült hagyományai szellemében, hűségesen szolgálja. Ezt vállaltam és cselekedtem, nem mást és nem többet.”
Ezzel az önmaga által megfogalmazott, önmagára alkalmazott megállapítással talán még a Kós Károly életművének hovatartozását kereső vita is kielégítő állásponttal végződhetne, melyet mindenki, magát a magyar nemzet tagjának valló jobb- és baloldali egyaránt elfogadhatna, a maga életében lehetőségei függvényében alkalmazva. Kós Károly fényképfelvétellé merevült mutatóujja is mindenkit erre int.
SAS PÉTER
A szerző művelődéstörténész, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa.
Szabadság (Kolozsvár),