Tőkés László breviáriumát mutatták be Kolozsváron
Tőkés László Hit és nemzet című breviáriumát mutatták be kedden délután Kolozsváron a magyar napok keretében.
A Magyar Napló kiadó által megjelentetett könyvet a kisvárdai Tőkés László Alapítvány kurátorának, Szabó Ferencnek a felkérésére Jánosi Zoltán állította össze Tőkés László által írt, illetve róla szóló szövegekből, az életutat idéző képekből és illusztrációkból és Ady Endre találó verseiből. Amint Tőkés László elmondta, némiképp számára is meglepetés volt a kötet, hiszen – bár tudott az előkészületeiről – nem avatták be a tartalmi kérdésekbe. Ő maga is a kinyomtatott könyvet vehette kézbe, és lapozhatta megelégedéssel.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke azért tartotta fontosnak a művet, mert Tőkés László életútját megvillantó könyv még nem jelent meg.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ünnepi beszédében magyar értékmentőnek nevezte Tőkés Lászlót. Úgy vélte, a lelkész-politikus Temesváron megfogalmazott programja ma is érvényes: ennek kulcsszavai a román-magyar megbékélés és a keresztény Európa.
A politikus arról a lelki rokonságról is beszélt, amely családjaikat évtizedeken át összekapcsolta. Mint fogalmazott: ennek a nyitja az volt, hogy természetességgel kapcsolódott össze életükben a keresztény és a nemzeti küldetés. Folyamatosan reflektált egymásra a hit és a magyarság, és ezek egymást erősítő adottságok voltak. Németh Zsolt megjegyezte: ha Tőkés László előtt valamikor diákkorában megvillan a jövő, biztos hihetetlennek tűnt volna számára mindaz, ami később megtörtént vele. A politikus azt kívánta, hogy az élete hátra levő része legyen ugyanilyen váratlan pozitív fordulatokban gazdag.
Balaton Zoltán, Tőkés László egykori temesvári harcostársa elmondta: a könyv olyan olvasmány, amelyet akkor vehetünk a kezünkbe, amikor elfáradunk, amikor fogytán a lelkesedésünk. „Eligazítás a zűrzavaros világban" – jellemezte. Úgy vélte, a breviárium mindazt tartalmazza, amit Tőkés László felvállal, amiből nem enged.
Tőkés László felszólalásában köszönetet mondott a könyv készítőinek. A reformáció fél évezredes évfordulója kapcsán elmondta: a reformáció és a mindennapi hívő ember számára is kulcskérdés a hatalomhoz való viszony. Felidézte: amikor Temesvárra került, a lelkészi hivatalt Nicolae Ceausescu kommunista diktátor képe díszítette. Ez ellen lázadt, mert úgy érezte: „Isten hatalmát senki nem rabolhatja meg". Megjegyezte: csak azért érez keserűséget, mert azt látja, hogy „bizonyos fokig visszatértünk a szolgaság igájába, és hajlamosak vagyunk újból megalkudni". Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

A nemzettudat mint megtartó erő (Kolozsvári Magyar Napok)
Hétfőn este ünnepélyes keretek között nyitották meg a 8. Kolozsvári Magyar Napokat. A nyitógálán elsőként Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke állt mikrofon elé, majd Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke és Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke szólalt fel, üdvözölvén a rendezvényt, melyből lehet és érdemes is példát s erőt meríteni.
Gergely Balázs, a rendezvény főszervezője úgy vélte, a Kolozsvári Magyar Napok az elmúlt hét év alatt kiérdemelte a Transylvanicum jelzőt, és a románság elismerését is kivívta. Kijelentette: közösségépítő, közösségerősítő folyamat zajlik e rendezvény során Kolozsváron. Szerinte a rendezvény létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, de fontos észrevenni, hogy a magyar közösség csakis a többséggel való kommunikáció által vívhat ki magának tiszteletet. „Azok a közösségek, amelyek rejtőzködnek, titkolóznak, elbújnak, soha nem megbecsülést keltenek maguk iránt, hanem ellenszenvet vagy félelmet” – fogalmazott. Hozzátette: a magyarság továbbra is a robbanásszerűen fejlődő Kolozsvár aktív, építő közössége akar lenni, ehhez pedig nemcsak teremteni kell, hanem közszemlére kell tenni az értékeket. „A Kolozsvári Magyar Napok mára nemcsak egy a sok kulturális program közül, hanem egy brand, vagy még annál is több. Mágia, varázslat, ragadós példa” – kezdte ünnepi beszédét Kelemen Hunor a rendezvény megnyitóján, majd arról beszélt, hogy 1987-ben, amikor a kincses városba költözött, felszámolódóban volt minden, ami nem román. A kommunizmusban, de az elmúlt száz évben is a magyar közösség többnyire olyan dolgokat kapott, amelyeket nem kért, és nem érdemelt meg, de nem szabad azt hinni, hogy mindez egyetlen ember műve volt, mint ahogy egyetlen diktátor sem lenne képes egyedül arra, amit tesz – mutatott rá. Elmondta: minden kedvezőtlen körülmény ellenére neki meggyőződése volt, hogy a magyar közösségnek van esélye talpon maradni, és ma is így gondolja, mert a város nyitottsága, erős kulturális jellege, befogadókészsége jelenleg is ezrével, tízezrével vonzza az erdélyi magyar fiatalokat. Van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban, de szerinte a jövőt úgy kell kitalálni, hogy a román és magyar jövőképek egymásba érjenek, és ne egymás ellen épüljenek. Ennek az alapja pedig csakis az őszinte beszéd és kölcsönös tisztelet lehet. „Ünnepelni gyűltünk össze, örülni egymásnak és közös sikereinknek. Miután nyolc évvel ezelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szellemi műhelyében – Gergely Balázs főszervező irányításával – megszületett e rangos rendezvény ötlete, példaértékűvé vált, és azóta Nagyváradon, Temesváron, Marosvásárhelyen és Brassóban is hasonló fesztiválokat kezdtek szervezni” – mondta Toró T. Tibor, a Néppárt ügyvezető elnöke. A politikus szerint e fesztiváltengelyen Kolozsvár zászlóshajó tudott maradni, mely a normalitást, a kulturális sokszínűséget és az együttélés örömét hirdeti. Klaus Johannis államelnök legutóbbi kijelentései nyomán az elmúlt napokban többször is felmerült a Kolozsvár és a Nagyszeben közötti párhuzam – mondta Toró, kijelentve, mi nem szeretnénk a szászok sorsára jutni, nem szeretnénk, ha elöljáróink az egyszerűbb érvényesülés érdekében elrománosítanák neveiket, nem szeretnénk, ha néhány tízezres közösséggé válnánk Erdélyben. A Kolozsvári Magyar Napokat az „élni akaró közösség” rendezvényének nevezte, mely ha Bukarestből nem is így látszik, Erdély fővárosában ez mégis valóság. Beszéde végén kijelentette: „A modern, 21. századi transzilvanizmus megoldást jelenthet a magyar közösség gondjaira, mely képes nemet mondani a gyűlöletre és intoleranciára, mely ellen a bukaresti politika nem akar fellépni.” Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke szerint a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, hogy „az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite”. Németh László 1941-ben Kolozsváron elmondott gondolataiból kiindulva a 21. századi hadviselés részének tekintette, hogy az alávetésre szánt közösségeknek először nem a területét, hanem a tudatát igyekeznek megszállni. E tudattorzítás részének tekintette annak a sulykolását, hogy a nemzeti identitás és a nemzeti államok kora lejárt Európában. „Mi, magyarok azt kívánjuk minden szomszédunknak, amit önmagunknak: nemzetközi együttműködésre képes, erős, szuverén nemzetállamot, amely nem a nemzeti kizárólagosság gondolatára épül, hanem a különböző nemzetekhez tartozó polgárai méltóságának egyenlő tiszteletére; amely nemcsak a területén élő többségnek, hanem a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeknek is biztosítja identitását” – fogalmazott Kövér László. Úgy vélte, a Kárpát-medence Európa megújulásának egyik hajtóerejévé válhat, ha az itteni államok túl tudnak lépni a nemzeti felsőbbrendűségre, kizárólagosságra irányuló 20. századi törekvéseiken. A térség államainak szerinte azt kell felismerniük, hogy úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is. Az Országgyűlés elnöke a kolozsvári magyarság józan nemzettudatát olyan megtartó erőnek nevezte, amelyből „nemcsak Budapesten és Bukarestben, hanem mindenhol Európában lehet és érdemes is példát s erőt meríteni”.
Könyv Tőkés Lászlóról
Tőkés László Hit és nemzet című breviáriumát mutatták be tegnap délután Kolozsváron a magyar napok során. A Magyar Napló Kiadó által megjelentetett könyvet a kisvárdai Tőkés László Alapítvány kurátorának, Szabó Ferencnek a felkérésére Jánosi Zoltán állította össze Tőkés László által írt, illetve róla szóló szövegekből, az életutat idéző képekből és illusztrációkból és Ady Endre találó verseiből. Amint maga Tőkés elmondta, némiképp számára is meglepetés volt a kötet, hiszen – bár tudott az előkészületeiről – nem avatták be a tartalmi kérdésekbe. Ő maga is a kinyomtatott könyvet vehette kézbe, és lapozhatta megelégedéssel. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke azért tartotta fontosnak a művet, mert Tőkés László életútját megvillantó könyv még nem jelent meg. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ünnepi beszédében magyar értékmentőnek nevezte Tőkés Lászlót. Úgy vélte, a lelkész-politikus Temesváron megfogalmazott programja ma is érvényes: ennek kulcsszavai a román–magyar megbékélés és a keresztény Európa. Balaton Zoltán, Tőkés egykori temesvári harcostársa elmondta: a könyv olyan olvasmány, amelyet akkor vehetünk a kezünkbe, amikor elfáradunk, amikor fogytán a lelkesedésünk. „Eligazítás a zűrzavaros világban” – jellemezte. Úgy vélte, a breviárium mindazt tartalmazza, amit Tőkés László felvállal, amiből nem enged. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Művészek és művészetek szimbiózisa
Megzenésített Ady-versekkel emlékeztek a 140. éve született Ady Endre (1877-1919) költőre a 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében. Három zeneszerző: a magyarországi Reinitz Béla (1878-1943) és az erdélyi Bretan Miklós (1887-1968) és Eisikovits Mihály (1808-1983) által megzenésített Ady-verseket hallgathatott meg – az elviselhetetlen meleg ellenére szép számban összegyűlt – közönség Laczkó Vass Róbert színművész (ének és szavalat) és Nagy Gergő zongoraművész előadásában, a Művészeti Múzeum Tonitza-termében vasárnap délután.
Úgy tudom, évtizedek óta nem adtak elő Kolozsváron megzenésített Ady-verseket, pedig Eisikovits Mihály (Miksa) és Bretán Miklós (Nicolae Bretan) kolozsvári zeneszerzők voltak, ám úgy tűnik, mára ők is feledésbe merültek. Pont ezért dicséretes a produkció ötlete is.
Laczkó Vass Róbertnek színészként és dalénekesként sikerült újrateremteni az Ady-versekre jellemző különleges, édes-bús, szomorkás, melankolikus hangulatot. Előadása szuggesztív, magával ragadó volt. Hangszíne is teljes mértékben alkalmasnak bizonyult a daléneklésre. A megzenésített versek esetében az érthető szövegmondás alapkövetelmény, amelynek Laczkó Vass Róbert természetesen eleget is tett. A szavalatok és az éneklés között másdopercnyi szünet sem volt, ennek ellenére az egyórás produkciót – A legjobb ember. Átok, panasz, zsoltár és ének – a közönség lélegzetvisszafojtva követte. Az előadásnak volt ugyan egy kronologikus jellege, ám sokkal fontosabb a költő által megélt és versbe foglalt érzések, lelkiállapotok megfelelő tükrözése. Mindhárom zeneszerzőnek – minden bizonnyal egymástól függetlenül – sikerült egységes zenei nyelvezetet kialakítani, ahol a legfontosabb a vers hangulatisága és annak zenei megnyilatkozása volt.
Annak ellenére, hogy az Ady-versek több mint száz, a zeneművek pedig több mint félszáz évvel ezelőtt keletkeztek, még mindig időszerűek, hasonlatosak a mai ember érzéseihez, félelmeihez, örömeihez. Mondhatni: ma is átkozódunk, panaszkodunk, zsoltárt énekelünk, pont úgy, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt élt elődeink.
Zárszóképpen emeljük ki Nagy Gergő előadóművészt, aki muzikálisan, a vers és a zene lényegét átérezve látta el a zongorakísérő szerepét.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

A székely zászlóról szakértői szemmel
Címertani és pecséttani szakember, zászlószakértő, újságíró és számos kitüntetés birtokosa. Londonban nagy érdeklődés övezte előadását a székely zászlóról. Dr. Szekeres Attila István heraldikussal, a Háromszék napilap szerkesztőjével beszélgettünk.
– Nemrég Londonban jártál a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson. Kiket szólít meg egy ilyen nemzetközi tudományos fórum? – Száz résztvevővel zajlott augusztus 7–11-e között a Zászlótudományi Világkongresszus, amelyet kétévente szerveznek. 2015-ben Ausztráliában volt – oda is hívtak, de túl sokba került volna –, 2019-ben Texasban lesz, 2021-ben pedig Szlovéniában. A résztvevők zöme zászlókutató, kisebb hányada heraldikus vagy a címerek mellett zászlótörténettel is foglalkozó szakember. Voltak ott az egész világból, hogy csak a legtávolabbiakat említsem: Ausztráliából, Szingapúrból, Indiából, Kínából a Dél-Afrikai Köztársaságból, Brazíliából, az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, s természetesen Európából. A résztvevők közül 43-an tartottunk előadást.
– Volt-e Romániából más szakember is?
– Rajtam kívül más nem volt Romániából, magam az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökeként, erdélyiként jelentkeztem be, a kitűzőmön is ez állt: Transylvania. Megjegyzem, én voltam az egyetlen magyar. – A székely zászlóról tartott előadásodnak milyen volt a fogadtatása?
– Nagy siker volt ez a zárónapon, augusztus 11-én. A székely zászló alakulása az utóbbi négy évszázadban című előadásomat olyan figyelemmel kísérték, hogy még a légyzümmögés is hallatszott volna. Természetesen kérdések is akadtak, amelyekre válaszoltam. Történelmi háttérrel is szolgáltam, hogy a világ minden tájáról érkezett embereket képbe helyezzem Erdélyt, azon belül a Székelyföldet illetően. Ismertettem a székelyek régi és új címerét, majd felvázoltam a székelyek zászlóhasználatának utóbbi több mint négy évszázadát. Igyekeztem ismertetni a romániai magyarság helyzetét és a székelyföldi autonómiatörekvések gáncsolását, a jelképhasználat tiltását. Végezetül leszögeztem: kezdetben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által az önazonosság jeleként használni kezdett zászlóból annak tiltásaival a román hatalom – szándéka ellenére – egy széles körben elterjedt székely zászlót kreált, amely mára a romániai magyar nemzeti közösség autonómiaharcának szimbólumává vált.
– Mennyire hiteles a ma használatos székely zászló a heraldikusok számára?
– Amint azt Londonban is elmondtam, ezt a székely zászlót a népakarat szentesítette. Ugyanakkor a szakemberek előtt rá kellett mutatnom két hibájára. Az egyik apró, csupán szerkesztésbeli, de szembetűnő: a hold nincs egy szinten a másik égitesttel. A másik hiba viszont nagyobb. Az, hogy egy szervezet, jelesül az SZNT saját jelképeként ezt használja, az a saját joga. Ám ha Székelyföld jelképéről beszélünk, akkor mindenképpen be kellene tartani a címertani és pecséttani hagyományt! Ugyanis az erdélyi országgyűlés az 1659. június 15-én zárult, Szászsebesen tartott ülésén törvénybe foglalta, hogy a székelyeket a nap és félhold jelképezze, ezt a jelképpárost véssék pecsétjébe. A címertan (heraldika) a történelem segédtudománya. A segéd előtag nem valami másodrendűségre utal, hanem arra, hogy a maga tudományával segíti a történelmi kutatást. A zászlótan (vexillológia) a címertan alága volt, 1958-tól jegyzik külön segédtudományként. Tehát ez is tudomány. Londonban többen is megfogalmazták: sajnos a mai zászlók többsége azután kerül a szakemberek elé, miután már elfogadták azokat. A székely zászló is mai zászló, noha négyszáz éves előképei vannak. Visszatérve a kérdésre: szakmailag ha nyolcágú csillagot ábrázolunk, sugarainak a szélrózsa irányába kellene mutatniuk. Magyarázzák a politikusok, hogy két lábon biztosabb állni, mint egy lábon, így a csillag is biztosabban áll két sarkán. Az ám, csak a csillag nem áll, hiszen nincs alátámasztva, szakkifejezéssel élve lebeg. – Ezek szerint mégis hibás a mai székely zászló?
– A hagyományra támaszkodva a székely zászlóban napnak kellene lennie, nem csillagnak! Jeleztem, hogy jó lenne az ezután készítendő zászlókban észrevétlenül, fokozatosan, de tudatosan kicserélni a csillagot napra. Ezt valóban így gondolom, de nem indítottam hadjáratot a székely zászló ellen, mint ahogyan egyesek szemében én váltam a legnagyobb ellenséggé. Azáltal nem veszít értékéből, sőt, ha a szakszerűséget tekintjük, inkább nyer. Amúgy is aranysávval vágott kék téglalapként írják le a zászlót, néhol még hozzáteszik: székely jelképekkel. Akkor már a nap és a hold a legmegfelelőbb székely jelkép. Különben az SZNT úgy határozta meg, hogy a csillag nyolc sugara az SZNT mai széki szervezeteinek számát jelképezi. De hát Székelyföld ennél mégiscsak több! Londonban be is mutattam a székely zászló magammal vitt, helyes változatát, amelyet nagyra értékeltek, mintegy félszázan le is fényképeztek. Tehát tetszett a szakembereknek.
– Tudjuk, hogy a román és magyar történészek között mekkora nézeteltérések vannak bizonyos történelmi korszakok, illetve a történelmi kutatások értelmezése terén. A heraldika mennyire „békésebb” terület ennél?
– Sokkal békésebb. Heraldikusok között – nagyon kevesen vagyunk –, ha nézeteltérés akad, megtárgyalható. A címerek világában a politikusok meg a „nemzetvédők” okoznak galibát, amikor ahhoz szólnak hozzá, amihez nem értenek.
– Újságíróként kezdted a pályafutásod, de néhány éve heraldikusként egyre többet hallatsz magadról. Miként fér meg ez a két hivatás egymás mellett?
– Pontosítok: mérnökként kezdtem, mert a régi rendszerben nem végezhettem történelem szakot. 1993-ban szegődtem el újságírónak, szerkesztőnek. Előbb a kolozsvári Művelődés folyóiratnál, utóbb a Háromszék napilapnál. 1995-ben elvégeztem az Ady Endre Sajtókollégiumot. A címertan már 15 éves korom óta foglalkoztat, de szakirodalomhoz csak a rendszerváltás után jutottam hozzá. Öt könyv elolvasása után azt gondoltam, mindent tudok. Ötven-hatvan könyv után már tudom, hogy még mit nem tudok. Közben Kolozsváron elvégeztem a történelem szakot, természetesen címertanból írtam az államvizsga-dolgozatot, majd a Román Akadémia kolozsvári történelemtudományi intézetében doktoráltam, szintén címertanból. Jelzem, a heraldikát nem az iskolapadban lehet megtanulni. Ahhoz rengeteg szakirodalom, terepen szerzett tapasztalat szükséges, és jó, ha az ember ki is próbálja a címerrajzolást. Itthon főleg újságíróként ismernek, de más megyékben, Bukarestben, Jászvásárban, Budapesten, Kelet-Európában, Londonban, Kanadában, Ausztráliában heraldikusként tartanak számon… Néha zavar, amikor egy újságíró kolléga úgy tudósít, hogy Szekeres Attila újságíró címertani előadást tartott, hiszen azt heraldikusként tartottam. – Az újságírás mellett milyen mértékben foglalkoztat a heraldikai szakirodalom bővítése? – Hét önálló kötetem jelent meg, köztük a legjelentősebb a Kovászna megye címerkincsét feldolgozó könyvem, ami doktori tézisem is volt, ez egyelőre románul. Van egy nemesleveleket feldolgozó, magyar és román nyelven megjelent kötetem, a többi magyarul került ki a nyomdából, például Keöpeczi Sebebestyén József, a címerművész című. Még vagy tíz tanulmánykötet társszerzője vagyok, számos konferenciakötet társszerzője, tanulmányaim jelentek meg szakfolyóiratokban. Magyarul, románul és angolul is, hisz címerkincsünket nemcsak nekünk kell ismernünk, hanem meg kell ismertetni másokkal is. Tehát teljes mértékben foglalkoztat a heraldikai szakirodalom bővítése. Ki sem látszom az önként vállalt feladatokból, de ez nem panasz. – Hogyan látod az erdélyi magyar újságírás helyzetét, kiútkeresését, a nyomtatott sajtó folyamatos zsugorodását?
– A pénzhiány sajnos rányomja bélyegét a sajtó minőségére. Általában optimista vagyok, de a nyomtatott sajtó jövőjét realistaként igen sötétnek látom.
– Több évtizedes újságírói pályafutásodban mit tartasz fontos, kiemelendő részletnek? Milyen műfajokat kedvelsz igazából?
– A tényfeltáró riport a kedvencem. Lehet azért is, mert kedvelem a történelmet, a kutatást. Sajnos időigényessége miatt most már kevésbé művelem. Fontos elismerés volt, hogy elsőként kaptam meg a tényfeltáró riportokért járó Oltyán László-díjat. No meg úgy gondolom, igényes szerkesztéssel magam is hozzájárultam a Háromszék színvonalának fenntartásához.
– Kicsoda a magánember, Szekeres Attila?
– Tősgyökeres mezőmadarasi – habár Marosvásárhelyen születtem a kórházban –, református lelkipásztorok leszármazottja, nős, két gyerek apja. Rengeteget járok-kelek az országban, néha a világban is. Újságíróként riporttáborba, heraldikusként meg szakkonferenciákra. A magánéletben is címerekkel álmodom. Előadtam címertudományi világkongresszuson, európai címer- és zászlótudományi konferencián, nemzetközi pecséttani konferencián. Összesen hét országban tartottam előadást. Meghívás lenne, de ez mind költséggel jár. Valaki meg is kérdezte: mennyit keresek egy ilyen úton? Hát ez anyagilag mind veszteség, még az utolsó két világkongresszus is, amit pályázat útján támogattak. De hát ilyen a hivatástudat: belülről fűt, a gőzt ki kell ereszteni… Aztán tanulmányokat írok, címert, zászlót tervezek közigazgatási egységeknek, adományozok egyházaknak, iskoláknak. Egyszóval, nem unatkozom, sőt, utol se érem magam...
Dr. Szekeres Attila István
Heraldikus, a történelemtudomány doktora, szerkesztő. Marosvásárhelyen született 1965. augusztus 1-jén. A Bolyai Farkas Líceumban érettségizett, elvégezte a Kolozsvári Műegyetemet, az Ady Endre Sajtókollégiumot, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen a történelem szakot, a Román Akadémia kolozsvári történelemtudományi intézetében doktorált. 1993-tól újságíró, előbb a Művelődés folyóirat, majd a Háromszék napilap szerkesztője. 2003 óta címertervező, 2005-től hiteles címergrafikus. 2006 óta heraldikusként számos nemzetközi, országos és regionális konferencián tartott előadást, több címertani kötet szerzője, több szakkönyv és konferenciakötet társszerzője. Újságíróként 2000-ben Méray-díjat, 2007-ben Oltyán László-díjat kapott, címertani munkássága elismeréseként 2011-ben a romániai Kulturális Érdemrend Lovagkeresztjével, 2014-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Az RMDSZ-nek nem lesz hozzáférése a pénzforrásokhoz”
Szokatlanul éles és nyílt ellenségeskedésbe torkollott a tegnap délutáni nagyváradi helyi tanácsülés, ami azzal kezdődött, hogy a testület RMDSZ-frakciója javaslatokat fűzött ahhoz a határozat-tervezethez, amely Románia nemzeti ünnepének jövő évi, száz éves évfordulójára elkészítendő szoborcsoport elkészítésére vonatkozik.
Kirei Melinda tanácsos felvetette: amennyiben figuratív elemei lesznek a szoborcsoportnak, akkor az egyik alak ábrázolja Szent Lászlót, illetve a szoborkompozíción valahol valamilyen formában fel kellene tüntetni a Gyulafehérvári Nyilatkozatban elfogadott hat alepelvet. Erre reagálva Ilie Bolojan polgármester visszafojtott méreggel a hangában megjegyezte: „bizonyos esetekben nem ártana, ha a helyi tanácsosok illendőséget tanúsítanának, amikor javaslatokat fogalmaznak meg”. Válaszában Kirei Melinda elmondta, hogy nem tartja illetlennek a javaslatot, hiszen Szent László alapította Nagyváradot, és az ő történelmi tette nélkül amúgy nem lehetne ünnepelni semmit itt.
Nem lesz Szent László
Az eredeti határozattervezetet egyébként a liberális frakció igen szavazataival fogadta el a helyi tanács, az RMDSZ-frakció tartózkodott, a szociáldemokrata tanácsosok nemmel szavaztak. Az elfogadott határozat értelmében felújítják és közúti híddá alakítják át a Principatelor Unite és az Emilian Mircea Chitul utcákat összekötő gyalogos hidat, mely az átalakítás után a Centenárium Hídja elnevezést kapja majd. Az új hidat, valamint a szintén e történelmi eseményre emlékeztető, hat elemből álló szoborkompozíciót 2018. december 1-jén akarják majd átadni. A kompozíció hat eleméből négy a híd két hídfőjénél helyezkedik majd el, egy másik az Ady Endre, az András apostol és a Szigligeti Ede utcák kereszteződésében kialakítandó körforgalomban, egy pedig a Tímár (Plevnei), a Lovas (Călăraşilor) és a Principatele Unite utcák kereszteződésében kialakítandó körforgalomban fog állni. A szoborkompozíció kialakítására versenypályázatot hirdet a város, a beérkezett terveket egy hét tagból álló zsűri fogja elbírálni. A polgármestert felzaklathatta az RMDSZ-es tanácsos felvetése, hiszen a későbbiekben, egy másik napirendi pont vitáján tőle egyébként szokatlan módon a nyilvánosság előtt tett gúnyos megjegyzést Kirei Melindára, aki mint általában, ez alkalommal is papírról olvasta fel a javaslatát. A polgármester, miután elmagyarázta, miért nem ért egyet az RMDSZ-es helyi tanácsos javaslatával, megjegyezte: „mi történne akkor, ha nem lenne leírva az, amiket felolvas…” „Azért olvasok papírról, mert izgulok, és mert másképp dadognék” – hozta a polgármester tudomására a plénum előtt Kirei Melinda azt, hogy miért olvassa fel a javaslatait.
Tiszteletlenség
A Bolojan-RMDSZ csörte a tanácsülés végén folytatódott. Pető Dalma tanácsos kifogásolta azt, hogy az önkormányzat turisztikai egyesületének igazgatója, Mihai Jurca nem tiszteli a helyi tanács intézményét, ugyanis illetlen hangnemben, ráadásul érdemi információt nem szolgáltatva válaszolt az ő beadványára. Az eset előzménye az, hogy a váradi Szigligeti Színház idén márciusban benyújtott egy kérvényt a polgármesteri hivatalhoz, amelyben támogatást kért a különböző rendezvényeinek a lebonyolításához. A kérés átkerült a város turisztikai egyesületéhez, amelytől a színház azóta sem kapott választ. Pető Dalma július 10-én fordult írásos kérdéssel Mihai Jurcahoz, hogy megtudja, mi lett a Szigligeti Színház beadványával. Erre már érkezett válasz augusztus 10-i keltezéssel, amelyben Mihai Jurca tárgytalannak minősíti Pető Dalma kérését, lévén, hogy Jurca megítélése szerint a tanácsos jól ismeri a finanszírozási eljárást, illetve azért, mert a „Szigligheti” Színház nem nyújtott be finanszírozási pályázatot. Az RMDSZ-es tanácsos a testületi ülés végén leszögzete: megengedhetetlen az, hogy a polgármesteri hivatal egyik intézményvezetője egy hivatalos megkeresére, hivatalos válasz helyett magát a kérést minősíti, és arra kérte az egyébként az ülésen jelen nem lévő Mihai Jurcat, hogy a jövőben tartózkodjon az effajta megnyilvánulásoktól. Hozzászólt az esethez Kis Gábor RMDSZ-es tanácsos is, megjegyezve, hogy a színházakat nem kellene a civil szervezetekkel egy kalap alatt kezelni.
Színházak is belekeverve
Ilie Bolojan természetesen nem hagyta szó nélkül az elhangzottakat. Elmondta: az RMDSZ-nek hozzá kell szoknia ahhoz, hogy nem fér többé hozzá azokhoz a pénzforrásokhoz, amelyekkel az önkormányzat a városban megrendezésre kerülő eseményeket támogatja. „A polgármesteri hivatal az elkövetkező években is fog a város lakosainak szóló rendezvényeket szervezni bizonyos arányossági elvek alapján. Ha az RMDSZ is akar a városban eseményeket szervezni a magyar közösségnek, vagy minden váradinak, hát csak tessék, de néha ez már kínossá válik: egymásnak ellentmondó közlemények látnak napvilágot, egymásra szerveznek sajtótájékoztatókat”. Kis Gábor válaszában arra hívta fel a polgármester figyelmét, hogy a városnak két színháza van, és ezen intézmények egyike sem az RMDSZ, vagy Szociáldemokrata Párt kulturális intézménye. Hozzátette:ebben az egész ügyben az is nagyon zavaró, hogy a Szigligeti Színház négy hónap alatt egyáltalán nem is kapott választ. Bolojan erre reagálva megjegyezte: „nem tudom, hogy konkrétan mire utal a tanácsos úr, de a színházakat a Bihar Megyei Tanács tartja fenn, és tudomásom szerint a Szigligeti Színház költségvetése az idén nagyobb volt a Mária Királyné Színházénál.”
Pap István / erdon.ro

Internátust szeretne a Művészeti Líceum számára
Szeptembertől új aligazgatója van a nagyváradi Művészeti Líceumnak. Nagy Gabriella történelem-hittan szakos tanár több éven át az oktatási minisztériumnál dolgozott. Meglátásairól, terveiről kérdeztük.
Küldetésként és hivatásként fogja fel, hogy a művészeti líceum aligazgatójaként dolgozhat – bocsátotta előre Nagy Gabriella – s úgy látja, hogy a kollégák is támogatják, hiszen az, hogy a sikeres versenyvizsga nyomán négy éves mandátumot kezdhetett el, biztonságérzetet nyújt, így már tervezni is lehet. Az eddigiek során, mivel a versenyvizsgákra nem jelentkezett senki, mindig csak egy- egy évre neveztek ki aligazgatót.
Személyes kötődése is van a művészetekhez, ő maga is képzőművészeti általános iskolába járt, kántori családból származik, kórusban is énekelt. „Meggyőződésem, hogy a képzőművészeti nevelés személyiségfejlesztési szempontból felbecsülhetetlen” – vallja.
Korábbi évek
„Kezdetben három évig a kolozsvári Báthory István elméleti líceumban tanítottam, 2008-tól Bukarestben, az Oktatási Minisztérium Országos Tanterv- és Vizsgaközpontjának (CNEE) munkatársa voltam. Két csodálatos gyermeket szültem, s a szülési szabadságom lejártát követően áthelyezéssel kerültem a Nagyváradi Művészeti Líceumba, ahol 2013-tól címzetes tanérként dolgoztam” – mondta el Nagy Gabriella.
Fél év után, mivel a férje Bukarestben maradt, ő is visszaköltözött, s az ottani Ady Endre Elméleti Líceum történelem és hittan szakos tanáraként dolgozott, majd 2014 őszétől visszakerült az Oktatási Minisztérium kisebbségi osztályához, ahol az ember és társadalom műveltségi területhez tartozó tantárgyakért felelt, ezen belül három országos tantárgyversenyért. „Büszke vagyok rá, hogy beindítottam a magyarságtörténeti tantárgyversenyt hajdani tanáraimmal, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemről. Közben tanítottam is, s most, aligazgatóként is felvállaltam a kötelező hat óra mellett további négyet is. Fontos számomra, hogy kapcsolatban maradhassak a gyerekekkel, figyelemmel követhessem fejlődésüket.”
A minisztériumban eltöltött évek során statisztikai adatokkal, stratégiákkal is foglalkozott, de egyebek mellett tankönyveket is fordított – például egy kollégájával közösen ő fordította le a Románia történelme tankönyvet a magyar tagozatos nyolcadikosok számára; reméli, hogy a minisztériumnál szerzett kisebbségügyi tapasztalatai a jövőben is segítségére válnak. Már akkor észrevette, hogy az általános iskolai tantárgyversenyeken a művészeti iskolák diákjai is legalább annyira jeleskednek, mint az elméleti iskolák tanulói, s az is nyilvánvalóvá vált számára, hogy a magyar ajkú diákok a legtöbb díjat a művészeti tantárgyak területén tudják felmutatni. „Számomra ebből az következik, hogy a mi erősségünk a művészet, s egyúttal nagy kiugrási lehetőség a magyar diákok számára” – mondta el az aligazgató. Egyúttal – tette hozzá – az idén, mivel Kodály emlékév is van, feltétlenül hangsúlyozni kell, hogy Kodály népéhez tartozunk.
Bentlakás
Egyik fontos terve, hogy sikerüljön megszólítani a vidéki tehetséges gyerekeket, s ennek megvalósítása érdekében meg kell oldaniuk a bentlakás és az ellátás kérdését. Jelenleg az iskolának nincs bentlakása, pedig a tanintézet 758 diákjának egy jelentős hányada más településekről jött. Vannak, akik ingáznak, mások pedig kint lakók, azaz más iskolák internátusában, vagy albérletben laknak. Már elkezdte a tárgyalásokat iskolaigazgatókkal, valamint az RMDSZ-szel, s ha minden jól halad, jövő ősztől internátusa is lesz a művészeti líceumnak. A versenyvizsga során, a megbeszélésen is ezt hangsúlyozta ki: az a hivatásunk, hogy segítsük kibontakoztatni a tehetségeket, s melléjük álljunk – ebben kell az iskolának segítséget nyújtania.
A tendencia amúgy az, hogy az oktatás kompetencia alapú legyen, s mi más lehetne kompetencia alapúbb, mint a művészeti képzés, ahol a tehetségen kívül ismeretekre, motivációra, személyes kötődésre van szükség.
Bár a művészeti líceum diákjai eddig is jelen voltak a város és a megye életében (például kiállításokon vettek részt, együttműködtek a filharmóniával), de ezt szeretné hangsúlyosabbá tenni – például aktívabb részvétellel a történelmi ünnepeinken. További tervei: szeretné újraindítani az építészeti képzést mindkét tagozaton, úgy véli, jó alapot biztosít mindazoknak, akik ilyen egyetemi szakra szeretnének jelentkezni. Egyúttal szorosabb kapcsolatot szeretne kialakítani a történelmi magyar egyházakkal, amelyeknek a képviselői az közeli tanévnyitóra is hivatalosak. Eddigi tapasztalata egyébként az, hogy a kollégák bíznak benne, s abban, hogy a minisztériumi tapasztalatait itt is kamatoztatni tudja majd. „fontos, hogy tudják, van kihez fordulniuk” – tette hozzá Nagy Gabriella.
Még jelentkezhetnek
A tehetségfelmérő ugyan már megvolt, de még várják az ötödikeseket a líceum magyar tagozatú osztályába, hiszen a metodológia lehetővé teszi, hogy áthelyezéssel akár szeptember 11-ig is feliratkozhassanak. Még vannak helyek, de annak ellenére, hogy egyelőre kicsi a létszám, az osztály így is működhet egy minisztériumi engedéllyel, hiszen az egyedüli magyar tagozat nemcsak Bihar, de Szilágy és Arad megyéből is, mely művészeti képzést biztosít. A most induló magyar tagozatos ötödik osztály képzőművészeti, illetve zenei képzést biztosít. A magyar tagozatú külsős osztályokba egyúttal az idén is sokan jelentkeztek.
Előnyök
A szülők úgy gondolják, hogy a művészeti képzés miatt háttérbe kerül az elméleti oktatás – de ez csak részben igaz, vallja az aligazgató. Tény, hogy napi több óra gyakorlás mellett a gyereknek kevesebb idejük marad az elméleti tantárgyakra, másfelől a művészeti oktatás nagyobb rálátást biztosíthat minden egyébre is. Például a tantárgyköziséget itt lehet a leginkább megvalósítani. Mondjuk, maikor a A walesi bárdok című verset tanulják, meg is festhetik, s a korszak zenei műveivel is megismerkedhetnek. Ebben az iskolában megoldható, hogy sok oldalról közelítsék meg a témát. Persze nem minden gyerekből lesz művész – vannak, akik például a divattervezést, vagy a lakberendezést választják hivatásuknak. A lényeg, hogy feltárják számukra azokat a szakterületeket, ahol el tudnak helyezkedni és érvényesülni tudnak – ezt pedig az itt megszerzett tudás könnyíti meg számukra.
Neumann Andrea / erdon.ro

Tamásira és Dsidára emlékeznek Budapesten
Két nagy erdélyi író, költő, Tamási Áron és Dsida Jenő, valamint Mária Sándor felesége, Lola alakját is megidézi a budapesti Várkert Bazár irodalmi sorozatának őszi programja.
A 120 éve Farkaslakán született Kossuth-díjas íróra, Tamási Áronra és a 110 éve, Szatmárnémetiben született Dsida Jenő erdélyi magyar költőre szeptember 14-én emlékeznek irodalmi esttel. Ennek vendége Sipos Lajos, Láng Gusztáv és Fűzfa Balázs irodalomtörténészek és Basilides Alíz, Tamási Áron volt felesége lesz, a szerzők műveit Mátyássy Bence színművész tolmácsolja a közönségnek.
Október 4-én Márai Sándor, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjának feleségéről, Matzner Loláról fog szólni a Várkert Irodalom estje, amelyen Ötvös Anna kassai történész-könyvtáros, a Lola könyve című kötet szerzője és Mészáros Tibor irodalomtörténész, a Márai-hagyaték gondozója fog beszélgetni az irodalmi sorozat házigazdájával, Juhász Annával.
Ötvös Anna könyvében először dolgozta fel Matzner Lola fotóalbumának anyagát, levéltári és sajtóforrások, levelek, naplók, interjúk segítségével felderítve a képeken látható figurák családi viszonyrendszerét.
Szemgödrünkben kihűlt ezüst címmel október 7-én verses-színházi zongoraestet rendeznek József Attila és Ady Endre verseivel
Erik Satie és Frédéric Chopin zenéjére hangolva. Fóris Szilárd zongoraművész és Menszátor Héresz Attila színművész az előadás összeállításakor olyan belső ívre törekedett, amely a születés, a felfedezés, a kamaszkori lázadás, a szerelem-elengedés, a ráeszmélés, a forradalmi elbukás, valamint a meghasonlás, a megbocsátás és a világtól elvonulás útjait járja be.
Szeptemberben három alkalommal, 11-én, 15-én és 25-én lesz látható a Várkert Irodalom sorozat részeként.
Hámori Gabriella színésznő előadása, amelyet Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935 és 1946 között írt naplója alapján készített.
A darab 2015-ös bemutatása óta több mint 50 teltházas előadás élt meg.
Szeptember 22-én pedig Ugron Zsolna Hollóasszony kisregényének rendhagyó színpadi változatát láthatja újra a fővárosi közönség Hámori Gabriella, Farkas Franciska, Lukáts Andor, Trill Zsolt és a szerző tolmácsolásában, áll a Várkert Bazár tájékoztatásában.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

Ötvenéves a csucsai múzeum: folytatódik a pereskedés az Ady által is lakott Boncza-birtokért
Érintőlegesen Ady Endre és múzsája, Csinszka alakját is megidézi az a rendezvénysorozat, mellyel a csucsai Octavian Goga-emlékmúzeum 50 éves fennállását ünneplik a napokban. A jubileumi évet beárnyékolja a kastély visszaszolgáltatásáért folyó pereskedés.
Többnapos rendezvénysorozattal ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a csucsai Octavian Goga-emlékmúzeum. Ennek keretében csütörtökön délután Kolozsváron nyílt fotókiállítás az egykori Boncza-birtokról – ahol feleségével, a verseiben Csinszkaként emlegetett Boncza Bertával Ady Endre is sok időt töltött –, az intézmény fél évszázados tevékenységéről.
A kolozsvári művészeti galériában megnyitott tárlat méltatói a múzeumnak otthont adó Boncza-kastély történetéről szólva rámutattak: ez a magyar és román nép közötti jó kapcsolat szimbóluma, hiszen, azáltal, hogy az első világháború után Octavian Goga román költő, későbbi miniszterelnök megvásárolta Ady Endre özvegyétől, megmentette az utókornak, nem jutott más nemesi birtokok sorsára. Hangsúlyozták, a zűrzavaros évtizedekben – például a szovjet csapatok átvonulásakor – Goga politikai befolyásának köszönhetően maradt meg az értékes berendezés, melyet újabb darabokkal bővített.
A kommunizmus idején özvegye, Veturia Goga csak úgy tudta megmenteni az értékes gyűjteményt, hogy 1966-ban odaadományozta a román államnak azzal a kikötéssel, hogy Goga-emlékmúzeumot működtetnek benne. Ez meg is nyitotta kapuit a látogatók előtt, azonban az özvegy halála után az épület sanyarú sorsra jutott, mivel 25 évig nem volt benne fűtés, gombásodás állt be, melyet a későbbi felújítás során csak nagy nehezen tudtak leküzdeni.
A Kolozs Megyei Tanács fennhatósága alá tartozó intézmény az Octavian Goga- és Ady Endre-emlékkiállítások mellett a Tudor Jarda Népművészeti Főiskola tevékenységének is otthont ad.
A rendezvénysorozat szeptember 14-én 12 órától Csucsán folytatódik, ahol a Goga-gyűjtemény értékeiből, illetve a népművészeti főiskola tevékenységéről nyílik kiállítás, majd másnap ugyanitt folklórműsor lesz.
Tovább tart a pereskedés
A Kolozs megyei önkormányzat mindent megtesz az intézmény fenntartása érdekében, anyagi támogatással is próbálja segíteni az intézményt, hisz a pár lejes belépőkből még a működtetést sem tudnák fedezni, nemhogy a fejlesztését – jelentette ki a Krónikának a kiállításmegnyitón jelen lévő Vákár István alelnök.
„Az épület a két nép közötti barátság jelképe, óriási érték van benne” – mondta az elöljáró Goga és Ady korábbi barátságára utalva, melynek végül a zsidókérdés miatti szembenállás vetett véget. Bízunk benne, hogy a jogi helyzete is megoldódik” – jelentette ki Vákár arra utalva, hogy Veturia Goga távoli rokonai bíróságon támadták meg az adományozási dokumentumot azt állítva: az özvegy kényszerítő körülmények hatására mondott le a birtokról.
Sajtóbeszámolók szerint az özvegy távoli rokonainak, az oldalági örökösödési pert indító Florin Mureşannak és Marius Pompiliu Mureşannak 2015 októberében sikerült elérni, hogy a legfelsőbb bíróság érvénytelenítette a dokumentumot, de visszaszolgáltatási kérésüket ugyanazon év decemberében elutasították, így tavaly májusban újabb pert indítottak az ügyben.
Vákár István lapunknak elmondta, a kolozsvári Bánffy-palotáéhoz hasonlatos perben bizonyítéknak számít, hogy az 1966-os adományozási dokumentummal nagyjából egy időben Veturia Goga végrendeletet írt, melyben nyomatékosította: az államnak hagyta a birtokot emlékmúzeum működtetése céljából.
Ady-emlékmúzeum a fehér házban
A többnyire a múzeum népnevelő tevékenységét, illetve Veturia Goga múzeumépítő szerepét hangsúlyozó kolozsvári kiállításon Ady Endrére és Csinszkára is történik utalás, egy-egy kép erejéig a nekik otthont adó fehér ház, valamint az előtte pózoló pár alakja is megjelenik.
A Boncza-kastély melléképületében 1968-ban nyílt Ady Endre-emlékkiállítást 2014-ben a csucsai múzeum és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum közötti együttműködés révén a magyar kormány támogatásával újították fel.
A nagyszabású tárlat megnyitóján Balog Zoltán, Magyarország emberi erőforrások minisztériumának vezetője hangsúlyozta: Ady Endre és Octavian Goga barátsága, majd a két költő későbbi szembenállása hasonlít a magyar–román viszony alakulására, mégis közös az emlékhelyük. Azon reményének is hangot adott, hogy az Ady-ház gyakran felkeresett zarándokhelyévé válik a Budapest és Kolozsvár között utazó magyarországi és erdélyi magyaroknak.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

KISEBBSÉGBEN: Az erdélyi magyar oktatás néhány jellegzetessége
1. Általános vonatkozások
Az átfogó képhez én az erdélyi magyar nyelvű közoktatás néhány sajátos jellegzetességét szeretném hozzáilleszteni. Olyanokat, mint a törvényhozás, az iskolahálózat és a beiskolázás mutatói vagy az oktatás szervezésének tartalmi vonatkozásai.
Induljunk ki abból, hogy az erdélyi magyar nyelvű oktatás szerkezete nagyjából megegyezik a román nyelvű oktatáséval, de a tanítás nyelve a magyar. Ez a lényeges különbség a két oktatási forma között. Sajátos tantárgyai pedig az anyanyelv, a kisebbségi történelem és hagyományok, az ének—zene és az állam nyelvének az oktatása (Lásd erről bővebben az 5671/2012-es miniszeri rendeletet. Monitorul Oficial al României. Partea I. /Románia Hivatalos Közlönye. Első rész/ 657/2012). Ezeket a tantárgyakat sajátos, magyar nyelvű tantervek alapján tanítják, amelyeket erdélyi magyar szakemberek dolgoznak ki. Csak a román nyelv és irodalom tantervek koncipiálói között vannak román ajkú pedagógusok is. A sajátos tantervek alapján sajátos tankönyvek látnak napvilágot, amelyeket az iskolák számára, akárcsak a többi tankönyvet, az oktatási szaktárca biztosítja. A többi tantárgyat (matematika, fizika, földrajz stb.) egységes,román nyelvű tantervek alapján tanítják. A tankönyvek ez esetben lehetnek anyanyelven írottak vagy a román nyelvű könyvek fordításai. A tantervek és tankönyvek kérdéskörére később még visszatérünk.
2. A törvény és vonzatai
Ez az oktatási forma a Kárpát-medencében a versailles-i békediktátum közvetlen hatásaként jött létre. A törvényhozást Románia államiságának kialakulásától, azaz Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülésétől számíthatjuk. Az első román tanügyi törvény 1864-ben jelent meg.
Az oktatási szerkezet kialakulását időben a XX. század második—harmadik évtizedére tehetjük. A román oktatási törvényhozásban a nemzeti kisebbségi oktatás szabályozásáról először Az állami elemi iskolai és az elemi szintű pedagógiai oktatás 1924-ben kihirdetett törvényében olvashatunk hét szakaszt. Lényeges, hogy a törvény engedélyezi a kisebbségi iskolák létrehozását és működését az ország azon területein, ahol nemzeti kisebbségek (is) élnek. A két világháború közötti időszakban, abban a négy kihirdetett oktatási törvényben, amely a kisebbségi oktatást szabályozta, az engedményeket csak a tiltások múlják fölül. Példának okáért: iskolákat lehet indítani, de kötelező a román nyelv tanítása, bizonyos tantárgyakat csak románul szabad tanítani. Széleskörű negatív hatást fejtett ki az a szabályzó, amely a magyar pedagógusok kötelező román nyelvvizsgájáról rendelkezett (1/7-es cikkely). Eszerint, azok a magyar pedagógusok, akik nem tettek sikeres román nyelvvizsgát, elvesztették állásukat. Ennek a rendelkezésnek az eredményeként sok pedagógusnak búcsúznia kellett a tanügytől, sőt Erdélytől is. Hányan tudtak/tudhattak a húszas-harmincas években pl. a székelyföldi vagy a pártiumi pedagógusok közül olyan szinten románul, hogy sikeres nyelvvizsgát tehessenek? Legtöbben az első román szavakat az érkező román állami alkalmazottaktól hallották.
Az 1944-es hatalmi változás után az ország oktatásának „szocialista” átalakítását az 1948-ban kihirdetett Dekrétum (Decret nr.175 pentru reforma învăţământului, 1948. - a 175-ös Dekrétum, a tanügy megreformálására, 1948.) tartalmazta. Az 1989-es rendszerváltásig még 1968-ban, illetve 1978-ban hirdettek ki új oktatási törvényt. Demokratikus fejlődési folyamatot egyik sem indukált. Ellenkezőleg: a tanügyre ideológiai és politikai nyomást gyakoroltak. Főleg az 1978-ban kihirdetett törvény az oktatás erőltetett politechnizálását szorgalmazta. 1948-tól 1977-ig a romániai középiskolai oktatás nagyobb méretű átszervezést nem szenvedett. Azonban ettől az évtől kezdve a reál és a humán gimnáziumok sorra ipari, technikai iskolákká alakultak anélkül, hogy az anyagi alapjuk, humán erőforrásaik erre megfelelőek lettek volna. 1977-ben a szaktantárgyak tanítására még tankönyvek sem voltak. A Tankönyvkiadó a szakprofiloknak megfelelő politechnikai egyetemek tanárait kérte föl a tankönyvek megírására. A fölkért mérnök tanárok, természetesen a saját „egyetemi” jegyzeteiket „alakították át” tankönyvekké. Így készültek a 400—500 lapos „szaktankönyvek” a szakközépiskolások számára. Természetesen tele olyan elméleti ismeretekkel, amelyeket nem az iskolában tanítanak. 1977 szeptember 15-én úgy indult a tanév, hogy több középiskolában csak a cégtábla változott.
Az általános trend érvényesülésén túl a sajnálatos vonatkozás ebben a periódusban az volt, hogy az ötvenes évek végén a magyar tannyelvű középiskolákba egy, sőt esetenként két párhuzamos, román tannyelvű IX. osztályt telepítettek, amelyek aztán szép lassan, de biztosan mind az iskolán belül, mind országos viszonylatban, gyarapodtak. Ez azt jelentette, hogy a tanórákon kívül a legtöbb iskolai vagy iskolán kívüli tevékenységet román nyelven kellett szervezni, mert azokban román és magyar tanulók egyaránt részt vettek. Az előbbiek viszont általában csak románul értettek.
1968-ban a csak magyar tannyelvű középiskolák újra zöld utat kaptak. Az 1965-ben kinevezett diktátornak ekkor még bizonyítania kellett, többek között a kisebbségi kérdés megoldásában is. Pontosabban nem minden magyar nyelvű iskola nyert zöld utat, mert Aradon, Brassóban, Marosvásárhelyen és Zilahon a helyi vezetés nem engedélyezte azokat. Az indok erre általában az volt, hogy a helyi lakosok egy része jogainak megsértését véli fölfedezni ezekben az iskolákban. Az sincs kizárva, hogy a “helyi ellenállásra” szintén felülről jött az utasítás.
Maradtak a román és magyar tagozattal működő iskolák. Pozitívum volt viszont, hogy 1977-ig még mind a tíz alapprofilú középiskolában folyt magyar nyelvű oktatás. Aztán, pár éven belül előbb a magyar tannyelvű osztályok száma csökkent, majd a filológiai, az egészségügyi, a közgazdasági, a képzőművészeti vagy a zenei profilú magyar osztályok teljesen eltűntek.
Egyetlen kivétel akadt. Mivel Romániában ebben az időben a pedagógus képzést középiskolai fokon szervezték (Lásd erről bővebben Murvai László: Kulcsok és zárak. Corvin kiadó. Déva, 2005. 190—198.), ezt a profilt magyar nyelven sem lehetett megszüntetni, mert ez a magyar tanítóképzés végét jelentette volna. A diktatúra ezt nem vállalta be. Viszont a beiskolázási számok az oktatás igényeitől messze elmaradtak. A nagyenyedi és a marosvásárhelyi tanítóképző osztályok a beiskolázási számok megvonása miatt fokozatosan megszűntek. Maradt a székelyudvarhelyi és a nagyváradi képzőben egy-egy sor magyar osztály. Pedig, még a folyamatos lemorzsolódás ellenére is, az1988—1989-es tanévben 929 óvodában és 408 elemi iskolában szerveztek magyar csoportokat, illetve osztályokat. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a szakminisztériumi statisztika a fent említett tanévben 44 837 magyar óvodást, illetve 74 000magyar elemistát tartott nyilván (Forrás: a szakminisztérium archívuma.). Ekkora igénynek a kielégítése az évi 90—100 végzőssel különös gondot jelentett.
A szomorú időszaknak (1978—1989.) az lett az „eredménye”, hogy az 1968-ban újraalakított, csak magyar nyelvű középiskoláink sorra tagozatokká zsugorodtak vagy eltűntek. Az 1988—1989-es tanévre Romániában csak 107 magyar nyelvű középiskolai osztályokkal is rendelkező tagozatunk maradt.
Elgondolkodtató, de még inkább a nemzeti memóriánkba vésendő ez a folyamat: ilyen többet ne történhessen! Az is érdekes, hogy a diktatúrában ezeket a diszkriminatív intézkedéseket az akkori törvények nem tartalmazták. Azokban az állt, hogy a magyarok által is lakott területeken szervezhető magyar nyelvű oktatás, hogy a kisebbségi kérdés megoldása Romániában példaértékű. Viszont a törvényeknél erősebb hatásúak voltak a pártdirektívák. Ha azok kimondták, hogy példának okáért, Romániában „a nemzet homogenizálódása” az egyik legfontosabb feladat, a pártszervek, mind országos, mind megyei, mind helyi szinten, tették a dolgukat.
Az 1989-es változás új hatalmat és új törvényhozást jelentett. Az oktatást 1990 és 1995 között kormányrendeletek mentén szervezték, amelyeket évente adtak ki. Természetesen, ezek az egész román oktatást szabályozták., mert, amint már említettük(lásd az 1-es alcímbe foglaltakat), a magyar nyelvű oktatás szerkezeti szempontból megegyezik az országos struktúrával. A „reformok” mindkettőt érintették. A foganatosított intézkedéseket én inkább reparatórikusaknak nevezem, mert a tanügy alapvető megreformálása csak az átfogó társadalmi reform keretében teljesedhetett (volna) ki. Erre pedig a kilencvenes évek Romániájában sem politikai akarat, sem idő, de főként pénz nem volt. Ez utóbbi mintha ma is egyre kevesebb lenne. Ezekkel együtt vagy ezek ellenére a törvényes keretekbe iktatott változtatások az 1989 előtti oktatáson sokat javítottak. Ami nem volt különösebben nehéz.
Melyek voltak ezek a változtatások? Megszűnt a pedagógusok röghözkötöttsége. Azaz már nem az állam akarata szerint helyezték ki őket, hanem a munkahelyüket önmaguk választhatták meg. Hátrányai ennek az előre mutató intézkedésnek is voltak, hiszen az emberek a nehezebb körülményektől igyekeztek szabadulni. Ebből kifolyólag számos vidéki iskolában azon mód pedagógus hiánnyal lehetett/kellett számolni. A tanárok kötelező heti óraszámát 22-ről 18-ra írták át. Az egyébképp pozitív intézkedés szintén a humán erőforrás biztosítását nehezítette meg, mert egyik napról a másikra több tanárra lett szükség. Kisebbek lettek az osztálylétszámok. Ezek 1989 előtt - főként a keresett, városi középiskolákban - 38 és 41 között mozogtak, de az általános oktatásban sem volt sokkal jobb a helyzet. Az új kormányrendelet a középiskolákban az oszálylétszámot 25-ben határozta meg. Az alacsonyabb oktatási fokozatokon az osztálylétszámok ennél kevesebb gyereket jelentettek (10 és 20 között). Reformintézkedések feszegették a hermetikusan zárt, régi oktatási szerkezetet. 1990-től újra lehetett magánoktatást vagy egyházi oktatást szervezni és működtetni. Megjelentek a posztliceális osztályok, alternatív oktatást is lehetett indítani. A lehetőséget a leggyorsabban a Waldorf oktatás használta ki, de a Step by step vagy a Montessori is gyorsan követte a Waldorfot. Történelmi egyházaink is hamar léptek (Lásd Murvai L. (2008). The Place of Denominational Schools in the Hungarian Education of Romania. In Pusztai G. (ed.): Education and Church in Central and Eastern Europe at First Glance. Debrecen, Center for Higher Education Research and Development, 105–115.).
A magyar nyelvű egyházi iskolákkal volt egy sor gond, mert az ortodox középfokú oktatás vidéki papokat képez, a magyar egyházi középiskolák pedig csak az egyházi nevelés szempontjából különböznek a világi társaiktól. Ezt mind az egyházi, mind az állami vezetők sokáig nehezen tudták vagy akarták megérteni.
A pozitív változásokból a magyar oktatás is hasznot húzott. Mindenek előtt a régi jogok visszaszerzését emeljük ki: a magyar nyelvű, évszázados történelmi háttérrel rendelkező középiskoláink újra alakulását, a szintén nagy hagyományokkal rendelkező egyházi iskoláink újra indítását. Emellett viszont egy sor diszkriminatív szabályzó maradt a rendszerben. Ezeket most nincs terünk részletezni, mert az egy másik tanulmány tárgya lehetne.
Régi-új iskoláink, kisebb-nagyobb erőfeszítések eredményeként, többnyire működni is kezdtek. Azonban a kilencvenes években is voltak olyan fékező hatások, amelyekről már a hatvanas—hetvenes évek elemzésekor említést tettem. Így például a marosvásárhelyi Bolyai, szintén igen kemény politikai ráhatás eredményeként, a kétezres évek elején alakult fokozatosan egynyelvűvé úgy, hogy a román osztályok nem kaptak IX-iket. Így a romántagozat fokozatosan felszámolódott. Az RMDSZ és az akkori tanügyminiszter(nő) hosszas kötélhúzása heteken keresztül híranyaggal szolgált a román és magyar sajtó számára. Az aradi magyar középiskola is csak a kilencvenes évek végére indult újra. Vagy 1990-ben a bukaresti magyar iskola visszaszerzése nyílt konfrontációhoz vezetett a magyar tanügyminiszter helyettes és az elhíresülten román nacionalista, bukaresti szenátor és pártvezér között. Azok számára, akik nem ismernék/ismerhetnék ezt az „incidenst”, fölelevenítem, hogy Demény Lajosról és Corneliu Vadim Tudorról van szó. A dolgok jobb megértéséhez szükség van némi háttérismeretre. A bukaresti magyar iskola és óvoda, amelyet ma Ady Endre neve fémjelez, olyan épületben működik, amelyben civilizált körülmények között csak az óvodai csoportok és egy sor I—XII. osztály fér el. A nyolcvanas évek végén ennek ellenére még bezsúfoltak nyolc román középiskolás osztályt. Nem annyira a bukaresti gyerekek túlnépesedése, mint okult politikai és ideológiai szempontok miatt. Ilyen körülmények között a román tanulók is rosszul érezték magukat. Nemkülönben a magyar osztályok tanulói. Vagyis 1990-ben jogos volt az az igény, hogy a román tagozat más iskolába kerüljön. A politikai közbeavatkozás sem a román, sem a magyar diákoknak nem használt. Olyannyira, hogy ez utóbbiak egy ideig, amíg a felkorbácsolt hullámok el nem símultak, a bukaresti Calvineumba voltak kénytelenek “iskolába” járni. Viszont a konfliktust másként nehezen lehetett kezelni.
Ennek az időszaknak az a jellegzetessége tehát, hogy az 1989—1999-es időszak végére visszaszereztük nagymúltú iskoláinkat. A 107 magyarul is beiskolázó középiskolánkból 136 lett. Ezeknek több, mint a fele csak magyar osztályokkal szerveződött. Magyar nyelvű képzésben részesülő óvodásaink és iskolásaink összlétszáma 231 893-ra növekedett. Tanulóink a következő tanévre még többen lettek. A statisztikák 236 708 magyarul tanuló ifjút mutattak, annak ellenére, hogy az országos diáklétszám az 1990—1991-es tanévre 5,3 millióról 4,8 millióra csökkent.
Sajnos, pár év elteltével a magyarul tanuló fiatalok száma is csökkenő tendenciára váltott. Az 1998—1999-es tanévre már csak 197 279 tanulót tartottunk nyilván. (Lásd erről bővebben Murvai László: A számok hermeneutikája. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága kiadásában. Budapest, 2000. 180—183.)
(Folytatjuk)
Murvai László / maszol.ro

Mit ér az ember, ha demokrata?
Szeptember 13-án, szerdán a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban mutatták be a Lengyel László közgazdász-politológus és Markó Béla költő-politikus beszélgetéseit rögzítő könyvet, amely Engedd hazámat értenem címmel jelent meg a Helikon kiadó gondozásában. A „Mit ér az ember, ha demokrata?” jelmondattal meghirdetett kötetbemutatón Szűcs László és Szabó Ödön beszélgetett a két szerzővel a műről, az őszi kulturális idény megnyitójaként..
Mint elhangzott a „beszélgetős könyv” műfaja egyik féltől sem idegen, hiszen több ilyen jellegű kötetük is megjelent már. A szerdán bemutatott, vaskos kiadvány pikantériáját az adta, hogy a beszélgetőtárs nem csak kérdez, hanem válaszol és néhol vitába is száll Markó Bélával, s sok helyen terjedelemben is egyenlő partnere az alanynak. A tematikát részben előre, részben pedig beszélgetés közben határozták meg.
A kötetbemutató bevezetőjeként, a születésnapját alig néhány nappal azelőtt ünneplő Markó Béla tiszteletére Mátyás Zsolt, a Temesvári Állami Magyar Színház művésze, adta elő Markó Béla Bocsáss meg, Ginsberg című költeményét, amely keményen ráolvasva a kortárs nemzedékre, kiváló előszava volt a később kibontakozó, önkritikát sem mellőző beszélgetésnek.
A kötetben, ahogy a bemutatón folyó beszélgetés során is, szó esett többek közt Erdélyről, nacionalizmusról, a magyar és a román rendszerváltásról, a parlamenti demokráciák kiépítéséről, működtetéséről, majd elapadásáról, a disszidált erdélyiek hontalanságáról, az Európai Unió jövőképéről, Románia és Magyarország jelenlegi helyzetéről Európában, valamint olyan aktuális külpolitikai kérdésekről is, mint az ukrán nyelvtörvény.
A cél az volt, hogy egy ugyanahhoz a generációhoz tartozó magyarországi értelmiségi és erdélyi értelmiségi közösen reflektáljanak az elmúlt több mint negyed évszázad politikai érdekképviseleti megvalósításaira és kudarcaira. „’89-ben ez a nemzedék kapta a legnagyobb jogosultságot arra, hogy végrehajtsa a rendszerváltást, hiszen megvolt hozzá a kellő tapasztalata, ugyanakkor a diktatúra még nem morzsolta föl” – hangsúlyozta Markó Béla.
Mint hozzátette, manapság egyre kevesebben hisznek az olyan tágabb értelemben vett liberális értékekben, mint az egyéni jogok, kollektív jogok, magántulajdon, vagy magánélet, s ennek következtében úgy Magyarországon, mint Romániában fellángolt a nemzetállamiság eszméje – ezért is volt indokolt és aktuális átgondolni és átbeszélni az elmúlt több mint negyed évszázad változásait.
Romániában nem elég erős a demokrácia, ezért továbbra is küzdeni kell olyan jogokért, amelyeket már egyszer kiharcolt a magyarság, Magyarországon pedig a liberális értelmiség azt hitte, hogyha eléggé érvényesítik a demokráciát, az feloldja majd a nemzeti frusztrációt – vélekedett a hibákról Markó Béla. Lengyel László ugyanakkor hiányolta, hogy a magyar értelmiségben nincs erdélyi vita és nincs erdélyi dialógus sem. Beszélt ugyanakkor az erősen polarizálódott magyarországi politikai közéletről is, amelyben a felek konfliktushelyzetben, mindennapos szinten kiátkozzák egymást.
A rendezvény végén a szerzők a helyszínen dedikálták a kötetet. A bemutatott könyv mellett megvásárolhatók voltak még ugyanakkor Lengyel László Új magyar bestiárium és Halott ország című kötetei is.
Sz. G. T / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Támogatják a tehetségeket
Két ösztöndíjpályázatot és egy tehetségazonosító programot hirdetett meg a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács. A 7,5 millió forint értékű Ady Endre-ösztöndíjalapot az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja, a székelyföldi tehetségprogram 40 ezer lejes keretét a Háromszéki Közösségi Alapítvány helyi forrásokból utalja át kezelésre a tehetségtanácsnak.
A negyedik alkalommal meghirdetett Ady Endre-ösztöndíjra VI–XII. osztályos tanulók pályázhatnak, akik valamilyen területen különösen tehetségesek, de a család anyagi korlátai miatt nincs lehetőségük a fejlődésre. Idén hetvenöt, egyenként százezer forint értékű ösztöndíjat osztanak ki a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SzTT) által kezelt keretből, amelyre Kovászna és Brassó megyei, bukaresti és moldvai magyar diákok pályázhatnak. Bereczki Kinga, az SzTT elnöke lapunknak elmondta, korábbi években az irodalom, természettudományok, történelem, sport, népzene, néptánc területéről érkezett a legtöbb pályázat, meglepő, hogy rajzban és hangszeres zenében tehetséges gyermekek kevesen jelentkeztek. Egy felmérés szerint Székelyföldön mintegy kétszáz kimagaslóan tehetséges diák van, és közel kétezer átlagon felüli, a pedagógusok és szülők felelőssége, hogy ne hagyják őket elveszni – szögezte le Bereczki Kinga. A pályázatokat október 22-ig kell benyújtani, eredmény decemberre várható, az ösztöndíjakat februárban utalják át a nyertes pályázóknak. A Háromszéki Közösségi Alapítvány helyi forrásokból támogatott székelyföldi tehetségprogramjának ösztöndíjalapját is a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács kezeli, ez idén negyven, egyenként ezerlejes ösztöndíjat jelent, amelyre kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű székelyföldi diákok (minden korosztály elemitől XII. osztályig) és egyetemisták pályázhatnak. A pályázat benyújtásának határideje október 16., az elbírálás és folyósítás év végéig, legkésőbb jövő év elejéig lezárul. A HKA a közösségikártya-használatból befolyt összegekből különít el egy részt az ösztöndíjalapra, egyéni támogatók is hozzájárulnak az alap bővítéséhez, valamint a hagyományos mesterségeket bemutató DVD megvásárlásával is lehet közvetett úton támogatni a tehetséges diákokat. Tekintve, hogy az ösztöndíjprogram kiterjed egész Székelyföldre, az alapítvány számít Hargita és Maros megyei támogatókra is. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is támogatja a Székelyföldi Kincskereső csapatversenyt II–XII. osztályos diákok számára, amelyre korosztályonként meghatározott témakörökben lehet benevezni. Az én falum/városom helytörténeti gyűjtést/kutatást II–IV. osztályosok és V–VIII. osztályosok számára írták ki, a forrás-kincsünk témakörben VII–XI. osztályosok vetélkedhetnek. Ezenkívül fotó- és játékpályázatot hirdetnek gimnazistáknak és középiskolásoknak. A részletes leírás awww.tehetsegpont.ro honlapon olvasható, a vetélkedőre való benevezés előfeltétele egy szándéknyilatkozat beküldése október 9-ig arról, hogy a négy-öt főnyi csapat és vezetőjük részt kíván venni a kincskeresőn. Az áprilisig tartó programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma egymillió forinttal támogatja, amelyből a nyertes csapatok értékes könyvjutalmat kapnak, a kategóriaelsők egyhetes jutalomtáborozáson vehetnek részt Sepsibesenyőn.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A gyaloglástól a lovaskocsiig
Péntek este az Ady Endre Líceumban folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia Mindennapi történelem elnevezésű modulja. A közlekedés volt a téma.
Az érdeklődőket Tőtős Áron történész köszöntötte, majd a modul idei évadja második felének nyitányaként Paládi-Kovács Attila Széchenyi-díjas etnográfus, a Néprajzi Intézet nyugalmazott főigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást Közlekedés címmel, mely expozé az ókortól a kapitalizmus beköszöntéig tartó történelmi időszakot ölelte fel.
Arra hívta fel a figyelmet: a személyi közlekedés legősibb formája a gyaloglás, mely a kezdetekben gyalogosan valósult meg, majd megjelentek az olyan lábbelik, melyek napjainkban is ismertek, vagy éppen használatosak, mint például a saruk, fapapucsok, facipők, csizmák, bakancsok. A járást ugyanakkor olyan segédeszközök segítették, mint a bunkós-, kampós-, lápi- vagy ugróbotok, a különféle lábtalpalávalók, a gólyalábak, vagy a télen nélkülözhetetlen jégpatkók, sílécek, korcsolyák, szánok- magyarázta az előadó.
Ironga és kereplye
Érdekes módon, hosszú ideig a magyarok többsége nem tudott úszni, még a 19. században is életveszély jelentett, ha valaki beleesett a Balatonba, ezért ladikon közlekedtek a vízen, vagy a ló farkába, nyakába kapaszkodva. Komolyabb eszköz volt a tutaj és a hajó.
A tömegközlekedés első formái a taligák, szekerek voltak, később a lőcsös szekerek. A lovaskocsi és a hintó pedig magyar találmányok, hungarikumok. A közlekedési eszközök felsorolásán túl Paládi-Kovács Attila etnográfus a végzettségéhez hűen az egyes szavak eredetére is kitért, mint például a pacsker, az ironga, vagy a kereplye.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Országos tankönyvmizéria
Nem kezdődött zökkenőmentesen a tanév az ötödik osztályos diákok számára. Nincsenek tankönyveik, ráadásul az akkreditált tankönyvek között is van olyan, amelyik nem jó.
Megváltozott az ötödik osztályos tanmenet, aminek velejárója többek között az is, hogy az új tanmenethez igazodó tankönyveket kellett kiadni. Mivel azonban a tanügyminisztérium által elfogadott tankönyveket sorra megfellebbezték a konkurens kiadók, addig nem használható semmiféle tankönyv, míg a fellebbezéseket el nem bírálják. Az így előállt patthelyzetet egy olyan, ún. kompendiummal próbálta áthidalni a szaktárca, amelyben több tantárgy első nyolchetes tananyaga van egybefoglalva. A magyar tannyelvű osztályokat különösen hátrányosan érinti ez a probléma, hiszen ezt a kivonatot sebtében kellett lefordítani magyarra. A nagyváradi magyar tannyelvű iskolák képviselői lapunknak elmondták, hogy nagy gondot okoz nekik a segédanyagok betiltása, valamint az ötödik osztályos tankönyvek hiánya. Bár azt mindannyian elmondták, hogy megkapták a kompendiumot, valamint a román, a magyar és a katolikus vallás tankönyvet, de Cseresznyés Dorottya, az Ady Endre Líceum könyvtárosa lapunknak jelezte, hogy az iskola romántanárainak a véleménye szerint az ötödikes román tankönyv nagyon rossz, holott létezik olyan tankönyv is, amiből sokkal könnyebben lehetne tanítani a román nyelvet a nem román anyanyelvű diákok számára is; azt a tankönyvet azonban nem akkreditálta a minisztérium…
A hazai oktatási rendszer egyik legnagyobb gondját a most elkezdődött tanévben az ötödik osztályos tankönyvek biztosítása jelenti. Ennek kapcsán Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes lapunk kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a tankönyveket helyettesítő kivonatot, a hírhedt kompendiumot Bihar megyei pedagógusok lefordították és Kovászna megyei pedagógusok lektorálták, ez azonban csak elektronikus változatban van meg, ezt a változatot már elküldték minden iskolának. „A már létező és elbírált tankönyvek (az ötödikes román, magyar és katolikus vallás tankönyvek – szerk. megj) az iskolákba jutottak, újabb elbírálásról egyelőre nem kaptunk jelzéseket” – fogalmazott a főtanfelügyelő-helyettes. Mint mondta, vannak még elbírált, de fellebbezés alatt álló tankönyvek, és amíg le nem zárul a fellebbezés, addig nyomdába sem kerülhetnek ezek a tankönyvek, amelyek ráadásul csak román nyelven vannak meg, tehát azokat is le kell majd fordítani a magyar tannyelvű osztályok számára. Kérdésünkre válaszolva Kéry Hajnal aláhúzta: „megvan a veszélye annak, hogy letelik a nyolc hét és nem lesz idő az elbírált és elfogadott tankönyvek kinyomtatására és lefordítására. A minisztérium azt mondta, hogy ha eltelik a nyolc hét, és nem tudják a meglévő könyveket kinyomtatni, akkor meg fog jelenni egy újabb kompendium”.
Körkép
A nagyváradi magyar tannyelvű iskolák mindegyike küzd a tankönyvproblémával. Zsíros Anikó, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium igazgatónője kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy hozzájuk megérkezett az ötödik osztályos román-, magyar-, és katolikus hittan tankönyv, ugyanakkor tájékoztatást kaptak arról, hogy megrendelhetik az angol tankönyvet. A kompendium magyar fordítását már megkapták, úgyhogy a tanév első nyolc hetében most abból tanítanak a tanárok. Elmondta továbbá, hogy harmadik és negyedik osztályban az angol tankönyvön kívül nincs egyetlen magyar nyelvű tankönyv sem, de ez már több éve fennálló probléma a kis osztályokban. A felsőbb osztályok tankönyvellátásával összességében nincsenek gondok, ezzel szemben nagy probléma az, hogy segédanyagokat nem lehet használni. „A minisztérium még a több mint száz éves Gazeta matematica folyóiratot is betiltotta” – jelezte Zsíros Anikó, aki elmondta, hogy egyes tantárgyak esetében a tanárok úgy próbálják áthidalni ezt a problémát, hogy kivetítőn közvetítik az információkat, vagy az interneten mutatják meg a gyerekeknek azt, mit szükségesnek látnak, de mindez nem pótolhatja a megfogható, nyomtatott információforrásokat.
No segédanyag
Konrád Katalintól, a nagyváradi Szent László Teológiai Líceum igazgatónőjétől azt tudtuk meg, hogy a közgazdaság, valamint a közélelmezés profilú középiskolai osztályokban és a szakosztályokban egyáltalán nincsenek szaktankönyveik, például könyvelés tankönyvnek híre hamva sincs, ami persze nagyon megnehezíti a tanárok, diákok dolgát egyaránt. A román nyelvű kompendium megérkezett a Szent László Teológiai Líceumba. A felsőbb osztályokban általában nincs gond a tankönyvellátással, hacsak annyiban nem, hogy az elhasznált tankönyvek helyett nem kapnak annyi új könyvet, amennyit az iskola kért. Viszont „nagyon hátráltat bennünket az, hogy nem használhatunk segédanyagokat. Vannak munkatársaink, akik szerzői ilyen munkafüzeteknek, és mégsem használhatják azokat, mert visszavonták az akkreditációt, és most mindent újra kell akkreditálni. Reméljük, hogy újra akkreditálják ugyanazokat a munkafüzeteket, és nem kérnek módosításokat” – fogalmazott Konrád Katalin.
Salátakönyv
Cseresznyés Dorottyától, a nagyváradi Ady Endre Líceum könyvtárosnőjétől megtudtuk: „minden ötödikes megkapta a salátakönyvet – azaz a kompendiumot –, igaz, csak a román nyelvű változatot, valamint a román és a magyar tankönyveket, és azóta kiosztottuk a katolikus vallásúaknak az ötödikes katolikus valláskönyvet”. A könyvtárosnő elárulta, hogy az iskola romántanárai elégedetlenek az akkreditált román ötödikes tankönyvvel, hiszen van annál sokkal jobb román tankönyv is, amelyben huszadik századi, érthető, rövid szövegek vannak, míg az akkreditált, magyar tagozatos diáknak szóló tankönyvben nagyon nehezek az olvasmányok. Tőle megtudtuk azt is, hogy zene tankönyve nincs egyik évfolyamnak sem, rajz tankönyv van az általános iskolai évfolyamokban és a tizedik osztályban. „A Technológiai ismeretek tankönyvből csak az 5. és a 6. osztályos könyv létezik, a 7. és a 8. osztályos tankönyvet elfelejtették lefordítani magyarra” – mondja a könyvtárosnő. Az Adyban is gondot okoz a segédanyag-tilalom. „Ez nagyon hátráltatja az iskolát, mert a tankönyvek általában nem megfelelőek, a munkafüzetek pedig szakmailag felkészült csapat által készültek, és pontosan követik a tantervet. Nagyon jó lenne, hogyha használhatnánk ezeket, mert a tankönyvekben nem elégséges a feladatok száma, a munkafüzetekben pedig igen. Az iskolából senki nem rendelt munkafüzetet, pedig a hatodik és hetedik osztályos fizika munkafüzet, a matematika munkafüzetek nagyon fontosak lennének, és ezek magyarul is vannak” – sorolja a problémákat Cseresznyés Dorottya.
Csak félig kivétel
A Mihai Eminsecu Főgimnázium csak annyiban kivétel a fentebb említett iskolák közül, hogy ott nincs általános iskolai oktatás, tehát őket nem érinti az ötödik osztályban jelentkező tankönyvprobléma. Hochhauser Enikő aligazgatónő kifejtette, hogy a segédanyagok tilalma sem okoz akkora fejtörést számukra, mivel általában nem használnak ilyesmit az iskolában. Etekintetben kivételt képez az angol és a német tantárgy, annál is inkább, mert nincs is a minisztérium által akkreditált német nyelv- és irodalom tankönyv. Hozzátette, hogy eddig Németországból rendelt tankönyveket használtak a magyar tagozaton, de most ezek ezeket is félre kell tenni, amíg nem dől el a segédanyaghasználat ügye. Azokban az osztályokban, ahol gondot okoz a tankönyv-, vagy segédanyag-hiány, a tanárok munkalapok készítésével hidalják át a problémát. Az aligazgató jelezte, hogy a legfőbb problémát számukra az jelenti, hogy jelenleg nincs olyan matematika tankönyv, ami megfelelne a tananyagnak. „De évek óta ezzel küszködünk, ez nem mostani probléma. Megszoktuk mi már a tanügyben a felfordulást, ha nem a tankönyvek körül, akkor egyéb körül van gond” – fogalmazott Hochhauser Enikő.
Pap István / erdon.ro

Múlt és jövő együttléte
Könyvvásár – körvonalak
November derekán újra a könyves világ középpontjává válik Marosvásárhely. A nemzetközi könyvvásárt idén huszonharmadik alkalommal szervezi meg a Romániai Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ. A részletekről a szerdai sajtótájékoztatón az írott szó ünnepének évről évre otthont adó Nemzeti Színház előcsarnokában számoltak be az illetékesek.
Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója elsősorban arra emlékeztetett, hogy Erdély legnagyobb könyves szemléje nem jöhetne létre a marosvásárhelyiek nélkül, akik szeretik a könyvet, áldoznak rá, és ezáltal eltartják a rendezvényt. Az idei könyvünnep mottója – Ahol a múlt és a jövő... – egyrészt az eddigi irodalmi történésekre, alkotásokra, évfordulós szerzőkre, másrészt az új nemzedékre való odafigyelést érzékelteti. A három pont pedig arra ad lehetőséget, hogy ki-ki maga fejezze be a gondolatot, azt, hogy a két idődimenzió találkozásáról, érlelődéséről, élete részévé válásáról szól-e a nemzetközi könyvvásár.
A főszervező a legfőbb újdonságként azt emelte ki, hogy a Romániai Magyar Könyves Céh ezúttal két körben – először a kiadóknak, majd a könyvkereskedőnek – küldte ki a meghívókat, így a standot bérlők 84 százalékát a kiadók teszik majd ki. Új kiadói arculatok bevonzására is törekedtek, ezt képviseli a Jelenkor Kiadó, amelynek szerzői a könyvünnep első irodalmi estjén, november 16-án, csütörtökön mutatkoznak be a nagyérdeműnek. Első alkalommal vesz részt a könyvvásáron, standot nem állít fel, de gazdag kínálattal jön a Kossuth Kiadó, a Zrínyi Kiadó pedig külön standdal lesz jelen. A Magvető Kiadó idén nem bérel standot. A könyvkereskedők közül főként a helyieknek biztosítanak teret a színház előcsarnokában – tette hozzá Káli Király István.
A múlt és jövő azért is kap nagyobb hangsúlyt a 23. könyvvásáron, mivel idén több marosvásárhelyi szerzőnek van kerek évfordulója – 75 éve született Szőcs Kálmán, 90 éve Sütő András, 25 éve hunyt el Székely János. A beszélgetőtermek egyike Sütő nevét fogja viselni, a másikat – erdélyi jelentőségű könyvünnepről lévén szó – a 120 éve született Tamási Áronról nevezik el. Emellett Kassák Lajosnak, Ady Endrének is emléket állítanak a rendezvénysorozat egy-egy programjával, hogy a felnövő nemzedék, a jövő megismerhesse szűkebb, tágabb otthona alkotóinak értékeit.
Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója Marosvásárhely gazdag, változatos kulturális életéről szólt – amely véleménye szerint sok esetben nincs megfelelő súllyal jelen a köztudatban –, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az olyan eseményeket, mint a nemzetközi könyvvásár, nagyon meg kellene becsülni, hiszen egyetlen emberen, a kezdeményezőn múlik, hogy évről évre megrendezésre kerül-e.
Szerdától vasárnapig
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ 2012-től társszervezője a könyvünnepnek, az arculati elemekért, illetve a vásárhoz kapcsolódó kulturális kínálatért felel. Szepessy Előd ez utóbbiról tájékoztatott.
A színes programsorozat összeállításakor a szervezők minden korosztályt igyekeznek megszólítani. A könyvvásár határait már tavalyelőtt elkezdték feszegetni – akkor nőtt négynaposra, és zárult vasárnap az írott szó ünnepe –, idén pedig újabb növekedés észlelhető, a program ugyanis már november 15-én, szerdán megkezdődik. A csütörtöki megnyitó előtti estén a Lelkemben gyermekkórusok című Szőcs Kálmán-emlékelőadásra várják a nagyérdeműt. A kiemelt csütörtöki programok között szerepel Elise Wilk Papírrepülők című, fiataloknak szóló kortárs színházi előadása Sebestyén Aba rendezésében, illetve a WH zenekar és Nádasdy Ádám közös produkciója, Shakespeare megzenésített szonettjei.
Péntek délután A mai magyar női próza című irodalmi estre kerül sor, ezt követően a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadását mutatja be.
A szombat délelőtt rendszerint a legkisebb vásárlátogatóké, így lesz ez idén is. A szervezők bábelőadásra, majd a Kaláka együttes és Lackfi János Kutyából szalonna című közös előadására várják a gyermekeket. Délután Arany János ma címmel zajlik irodalmi beszélgetés, majd a Kaláka és Lackfi János Arany János-estjét hallgathatja meg a felnőtt közönség.
Vasárnap délelőtt Kovács András Ferenc Ady. Olvasó. Próba című felolvasóestjére kerül sor, majd A kulcs című, Kosztolányi-novella alapján készült monodrámát mutatják be. (A részletes, órákra lebontott programra időben vissz- atérünk.)
Kis olvasók játéka
Makkai Kinga öt éve szervezi a könyvvásár gyermekprogramjait. Mint mondta, a korábbi vásárokhoz hasonlóan ezúttal is délelőttönként iskolás csoportokat várnak író-olvasó találkozókra és felolvasásokra, délutánonként és hétvégén családok jelenlétére számítanak.
Az író-olvasó találkozókkal az a cél, hogy a gyermekek az élő irodalommal találkozzanak, megtapasztalják mű és szerző egységét – fejtette ki a szervező, majd azt is elmondta, hogy ezúttal az erdélyi alkotók, illetve az erdélyiséghez kapcsolódó művek kerülnek előtérbe.
A vásár olvasójátéka már másfél-két hónappal az esemény előtt segít ráhangolódni a kis- és nagyobb iskolásoknak a könyves ünnepre. Makkai Kingától megtudtuk, hogy ezúttal több mint 120 csapat jelentkezett a három korcsoportban – III–IV.-esek, V–VIII.-osok és középiskolások számára – meghirdetett játékra, így – akárcsak tavaly – októberben megtartják az előválogatót. A versenyzőknek Az év gyermekkönyve díjat elnyert művek közül kell a megjelöltet elolvasni, és ha bejutnak a döntőbe, értékes könyvajándékokban részesülnek.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)

Múlt és jövő bűvöletében fog telni a 23. marosvásárhelyi könyvvásár
A Jelenkor Kiadóval és szerzőivel, irodalmi estekkel, Julius Caesarral, Shakespeare szonettekkel, koncertekkel, gyerekprogramokkal, olvasójátékkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket november 16 és 19-e között a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Erdély legnagyobb és legrangosabb könyves szemléjének programját sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők, Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke, illetve Makkai Kinga, a vásár gyermek- és ifjúsági programjainak szervezője. – áll a szervezők által kiküldött közleményben.
Az idei vásár mottója ahol a múlt és a jövő… egyrészt utal arra, hogy idén több marosvásárhelyi, illetve erdélyi szerző is kerek évfordulós, így Szőcs Kálmán, Sütő András, Székely János, Bajor, Andor, Tamási Áron, Aranka György, Ady Endre, Arany János . Ennek jegyében kerül sor több irodalmi beszélgetésre, vagy előadásra is. Káli Király István ugyanakkor elmondta a vásár nemcsak a múltra tekint vissza, hanem a jövőbe is néz, immár öt éve gyerekprogramokat szerveznek, évről évre nagyobb sikere van az olvasójátéknak, és a vásár kiemelt programjait is úgy állítják össze, hogy minden korosztály, így a fiatalok is találjanak kedvükre valót. Ugyancsak Káli Király István beszélt az idei könyvkínálatról is, hangsúlyozva, hogy az idei díszmeghívott a Jelenkor Kiadó és szerzői: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba.
A négy naposról öt naposra bővülő vásár több, mint 100 programpontja közül Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője a nagyobb érdeklődésre számot tartó eseményekre hívta fel a figyelmet. Így a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadására, amely már dél-koreai turnéja után nemzetközi sikernek örvend, a Márkos Albert, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor és Dagadu Veronika Sena alkotta és Nádasdy Ádámmal kiegészült WH Együttes Shakespeare’s Sonnets&Songs produkciójára, valamint a Kaláka együttes és Lackfy János gyerek, illetve felnőtt koncertjére. Ezek mellett több irodalmi estre is sor kerül. November 16-án a Jelenkor szerzői ülnek egy asztalhoz (Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa, Szabó Róber Csaba), 17-én a mai magyar női prózáról értekeznek (Szvoren Edina, Selyem Zsuzsa, Király Kinga Júlia, Péntek Orsolya, Márton Evelin), a költők kerekasztalán (Egyed Emese, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nádasdy Ádám) pedig Arany János kerül terítékre.
Idén is egész napos gyerekprogramokkal várja a legfiatalabb olvasókat a vásár, minden program a könyvhöz, olvasáshoz kapcsolódik idén is. A programok célja, hogy a gyerekek úgy tekintsenek az irodalomra, mint élő valóságra, amelyben a mű, a szerző és olvasó szerves egységet alkotnak. Így több író-olvasó találkozóra is sor kerül majd, főként idén megjelent kötetek szerzőivel válthatnak szót a legkisebbek. Az évek óta nagy érdeklődés övezte Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték kapcsán elmondta, eddig 120 csapat jelentkezett (szeptember 29.én zárul a jelentkezés). A könyveket elolvasó gyerekeket, fiatalokat különlegesen szeretnének megajándékozni a szervezők. A III-IV-sek az olvasásra kijelölt kötet szerzőjével, a többször is díjazott Kertész Erzsivel találkozhatnak november 18-án, az V-VIII. osztályosok Kosztolányi Dezső A kulcs című novellájának feldolgozását tekinthetik meg november 19-én, a IX-XII-sek pedig a feladott olvasmány tematikájához kapcsolódó Papírrepülők című színházi előadással mélyíthetik el olvasmányi élményeiket november 16-án.
Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Színház igazgatója Románia legszínvonalasabb könyves személéjének nevezte a vásárt, felhívva a figyelmet a sajtó, a városvezetés felelősségére. Meglátása szerint számos értékes esemény – könyvvásár, zenei fesztiválok, filmfesztivál, színház – vesz körül minket, amelyek nincsenek megfelelő súllyal jelen a köztudatban. (közlemény)
Transindex.ro

Isten megmutatta szeretetét (Rád is szükség van)
Szép, különleges nap volt 2017. szeptember 20-a. Ünnepeltünk, piknikeztünk, örvendeztünk, hogy ismét együtt lehetünk „hőseinkkel”, szüleikkel, kísérőikkel a Rád is szükség van! programsorozat második próbatételén az ikafalvi művelődési otthonban és annak udvarán.
Az idő is kedvezett, a Jóisten ezáltal is megmutatta szeretetét, hiszen előtte esett és utána zuhogott, de míg a hősök főztek, derült volt az ég, és jól vizsgáztunk mindannyian. A verses köszöntő után érdekesnél érdekesebb játékok mélyítették az ismerkedést, az összehangolódást. Volt móka, mozgás, vidám hangulat, valódi összekovácsolódás a tevékenység fő részére, a főzőcskézésre. Három konyhatündér köré csoportosultak a kukták. Mindenki aktívan részt vett a munkában. Kinn, a szabadban három üstben főtt a háromféle – gombás, kolbászos, húsos – pityókatokány. Finom, étvágygerjesztő illatok és hangok terjengtek a levegőben... Aki nem fért a konyhaasztalhoz vagy az üst mellé, kézműveskedett, az asztaldíszítéshez, terítéshez szép, színes szalvétákat hajtogatott, szalvétatartó gyűrűket, ajándékdobozokat készített. Piros, fehér bogyóból, piros, sárga, zöld levélből ikebana is készült díszletnek. Szépen megterített asztal mellett fogyasztottuk el az ételt és ünnepeltük meg Attila születésnapját, aki 21 évet töltött pontosan ezen a napon. Anyukája finom kézműves házi csokoládéval ajándékozott meg mindenkit. Attila is kapott ajándékot, emléklappal, amelyre felírtuk nevünket. Szó volt a következő rendezvényekről, a ReforMaratonról, ami által októberben ismét találkozhatnak a Hősök, és még egy ünnepi évfordulós, icipici irodalmi zenés megemlékezés is belefért (Arany János 200, Ady Endre 140, Kodály Zoltán 135, Tamási Áron 120 éve született). Szívélyes köszöntéssel, sok puszival, öleléssel váltunk el a következő viszontlátásig.
Nagyoláh Ilona nyugdíjas tanítónő / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

MAGYAR ÉS ROMÁN DIÁKOK TÖLTÖTTÉK EGYÜTT A HÉTVÉGÉT HOMORÓDFÜRDŐN
Magyar és román anyanyelvű középiskolás diákok vettek részt az elmúlt hétvégén a Hargita Megyéért Egyesület – melynek egyik alapítótagja Hargita Megye Tanácsa – által szervezett háromnapos programon a homoródfürdői hatos villában.
A rendezvény témája az etnikumközi kapcsolatok volt a fiatalok szemével, ezzel kapcsolatosan hallgattak meg előadásokat, megtekintették a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely előadását, amely a román-magyar együttélés témáját dolgozza fel.
A szeptember 29-től október 1-ig tartó rendezvényen előadást tartott Cristian Cristinoi ortodox lelkész, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője, valamint Tomonicska Ingrid, a Sapientia EMTE tanára, majd műhelymunkán vettek részt a tanulók. A rendezvényre ellátogatott Ion Proca megyei tanácsos is.
A programot az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatja, a hétvégi rendezvényre tíz román anyanyelvű tanuló érkezett a csíkszeredai Octavian Goga Elméleti Líceumból, a magyar anyanyelvű diákok pedig a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumból és a Nagy István Művészeti Líceumból.
A pénteki érkezés után az egyesület igazgatója, Bálint-Miklóssy Enikő irányításával bemutatkoztak a diákok, majd Cristian Cristinoi, Ferencz Angéla és Tomonicska Ingrid előadását hallgatták meg.
A más anyanyelv és a más kultúra mellett közös platform a barátság, mondta az ortodox lelkész, illetve Ferencz Angéla is arról a közegről beszélt, amelyben mi, erdélyi magyarok és románok együtt élünk. Tomonicska Ingrid az irodalmi vonatkozásokról beszélt, többek között Octavian Goga és Ady Endre barátságáról.
Az Osonó Színházműhely előadása és csapatépítő műhelymunkája után Lőrincz Csaba, az egyesület munkatársa emberi kapcsolatok és konfliktuskezelés témában tartott foglalkozást a diákoknak, akik a következő alkalomra konkrét tervekkel érkeznek közös programok szervezésére.
A tanulók elmondásuk szerint jól érezték magukat és hasznosnak tartották az előadásokat. A program folytatásaként októberben ifjúsági vezetőknek és önkormányzati képviselőknek szerveznek találkozót, illetve ismét találkoznak egy hétvégére a diákok is, ahol hasonló előadások és foglalkozások zajlanak majd. Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye; Erdély.ma

Legyünk hős elődök méltó követői
Verssel, énekkel, imával, az 1848–49-es szabadságharc legfőbb momentumainak felidézésével tisztelegtek tegnap délután Sepsiszentgyörgyön az aradi vértanúk emléke előtt. A Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren a tiszteletükre felállított kopjafáknál a mikósok mellé pécsi diákok is felsorakoztak, a Székely Mikó Kollégium testvériskolájának növendékei saját műsorukkal csatlakoztak a sepsiszentgyörgyi megemlékezéshez.
A pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulói – akik a Határtalanul program révén érkeztek városunkba – csütörtökön Aradon koszorúztak, tegnap pedig itt is lerótták kegyeletüket a nemzeti gyásznapon. Az intézményt képviselő Bús Éva a megtorlássorozat tetőpontjaként említette az aradi tábornokok kivégzését. Katonai méltósággal, hazafiúi önérzettel vállalták az ítéletet, ahogyan a nemzeti ügy mellé álltak a harcok idején is, a nemzethez való tartozásukat pedig vértanúsággal koszorúzták meg – mondta. Márton Árpád, az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselője beszédében egyebek mellett a világosi fegyverletétel utáni kegyetlen megtorlássorozatról is szólt. Kifejtette, bár a forradalmat sikerült ugyan legyőzni, Petőfi álma azonban megvalósult, hiszen ma már Európa-szerte alkotmányos monarchiák vagy köztársaságok léteznek, a volt osztrák birodalom széthullt részeinek mindegyikéből eltűnt a királyság intézménye. „Sajnos, a szolgalelkűség napjainkig sem tűnt el közösségeinkből, valószínűleg ennek köszönhető, hogy míg a német, szerb, horvát, örmény tisztek vállalták a kivégzést a magyar forradalom ügyéért, napjaink német, szerb, örmény, lengyel nemzeti kisebbségek képviselői saját nyelvi jogaik ellen szavaznak, és fontosnak tartják hangoztatni, hogy ők lojálisak Romániához, mert itt példaértékűen megoldott a kisebbségek sorsa” – összegzett zárásként. Elsősorban a hűségben, az adott szóban, a feladat megvalósításában, a haza szolgálatában voltak hősök az aradi vértanúk, s akkor is hűségesek maradtak, amikor ezért életükkel fizettek – hangsúlyozta tegnap ft. Szabó Lajos római katolikus kanonok, plébános. „Szemlélve emberi és lelki nagyságukat, meg kell hogy érintsen bennünket is, mint jövőt építő és formáló emberek a hős elődöknek hős fiaivá, utódaivá kellene válnunk” – fogalmazott. Áldását követően az emlékezők együtt imádkoztak, majd a koszorúk és virágok elhelyezésével, nemzeti himnuszaink eléneklésével tisztelegtek a vértanúk előtt. „Ki más állítson emléket azoknak, akik a mieink, rajtunk kívül?” – intézte kérdését tegnap a megemlékezőkhöz Balázs Antal nyugalmazott tanító, a kopjafák faragója, adományozója. Beszédében kitért arra is, az Aradon kivégzett tábornokok által bizonyított „kimondhatatlan bátorság és a szabadságszeretet” késztette részben arra, hogy tiszteletükre kopjafát készítsen, a pécsi fiataloknak pedig azért mondott köszönetet, hogy „eljöttek hozzánk, hogy szabadságot tanuljanak, kitartást, bátorságot, hazaszeretetet”. A megyeszékhelyi rendezvény ezúttal is az Erzsébet parkban zárult, ide vonult át a mintegy háromszáz résztvevő – az 1848–49-es honvédemlékműnél ismét koszorúztak a város elöljárói, különböző szervezetek képviselői, Ady Endre Október 6. című versét a Református Kollégium diákja, Végh Kriszta mondta el. Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csendes emlékezés
Október 6-i gyásznap a Postaréten
Az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete október 6-án, pénteken délután a Székely vértanúk emlékoszlopánál, a marosvásárhelyi Postaréten tartott megemlékezést az aradi tizenhárom vértanú kivégzésének 168. évfordulóján.
Kossuth Lajos 1890-es beszédében Aradot a magyar Golgotának nevezte, ahol a magyar hadsereget vezető katonai elit – magyar, szerb, német, örmény – tagjai Jézushoz hasonlóan vértanúhalált szenvedtek – hangzott el Lőrincz János református esperes beszédében is. A Magyarország első miniszterelnöke, Batthyány Lajos, valamint az Aradon 1849. október 6-án kivégzett vértanúk – Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Lenkey János, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József és Török Ignác – mellett az egybegyűltek arra a több tízezer katonára és civil áldozatra is emlékeztek, akik a magyar forradalom és szabadságharc során vesztették életüket.
Rendkívüli alkalommá mindenekelőtt az tette a megemlékezést, hogy az RMDSZ-vezetők úgy döntöttek, ezúttal legyen a polgároké, a marosvásárhelyi magyaroké a főszerep, ezért a civil szféra tagjainak adták meg azt a lehetőséget, hogy megemlékező beszédeiket elmondják. Bálint Örs műsorvezető elsőként a csíkszeredai főkonzulátus képviselőjét, Soós Zoltán konzult mutatta be az egybegyűlteknek, aki beszédében arra emlékeztetett, hogy 2001 óta Magyarországon hivatalosan is nemzeti gyásznappá nyilvánították október 6-át. Kiemelte a különböző származású és hátterű vértanúk etnikai sokféleségét, akiket az áhított szabadság helyett kivégeztek, de akik annak reményében haltak meg, hogy a vérrel öntözött földből új élet fakad, ezáltal vértanúhaláluk az utókor számára példakép marad.
Az RMDSZ beszédpályázatot hirdetett közép- és főiskolások számára, a beérkezett pályázatok közül a legjobbnak ítélt szónoklatot a Bolyai Farkas Elméleti Líceum XII.-es diákja, Hamar Márk Roland mondta el. Költői kérdéssel indította beszédét: Miért vagyunk itt? – tette fel a retorikai kérdést, amelybe szervesen ékelődött annak felvetése, hogy mások miért nem jöttek el, ünnepi beszédében pedig az őt és a kortársait foglalkoztató gondolatokat és érzelmeket feszegette.
Magyarok és nem magyarok
Hajdu Zoltán történelemtanár a magyar forradalom és szabadságharc elfojtásáról és a forradalom utáni könyörtelen megtorlás áldozatairól beszélt. Az Európán végigsöprő 1848-as szabadságharc a megsemmisítő katonai fölény következtében bukott meg. 1849 őszén az Aradon végrehajtott katonai elit kivégzése mellett – mellyel példát akartak statuálni – közel százhúsz embert végeztek még ki. A szabadságharc ugyan elbukott, de a nemzet áldozata nem volt hiábavaló, mert a jobbágyfelszabadítás, a közteherviselés, a törvény előtti egyenlőség kivívását nem lehetett meg nem történtté tenni, ami végül 1867-ben valósulhatott meg. A mártírok a történelem igazi győztesei, mert 168 éve rájuk emlékezik az utókor, nem pedig az akkori legyőzőiket dicsőítik – hangzott el a tömör összefoglaló végkövetkeztetéseként. Az orosz intervenciós csapatok előtti világosi fegyverletétel sértés volt az osztrák császári oldal számára, ugyanis ha nekik adták volna meg magukat a magyarok, annak üzenete egyértelműen az lett volna, hogy a szabadságharc elbukott. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy a bécsi udvar a tiszteket megillető lőpor és golyó helyett kötél általi halálra ítélte őket.
A megemlékezés színvonalát Szabó Előd, a Titán zenekar szólistájának előadása emelte, aki az alkalomhoz szervesen illeszkedő Magyar jakobinus dala című vers megzenésített változatát adta elő: „Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz/Végül egy erős akarat?/Hiszen magyar, oláh, szláv bánat/Mindigre egy bánat marad./Hiszen gyalázatunk, keservünk/Már ezer év óta rokon./Mért nem találkozunk süvöltve/Az eszme-barrikádokon?” – tolmácsolta Ady Endre örök érvényű sorait az előadó.
A megemlékezésre többnyire középkorúak és az idősebb korosztályt képviselők gyűltek össze. A Marosvásárhelyi Művészeti Szaklíceum tizedik osztályosai, akik pedagógusaik kíséretében érkeztek, üde színfoltot jelentettek a postaréti borongós-szomorkás délutánban, akárcsak Köllő Magor, a Bolyai Farkas középiskola tizenkettedikes diákjának előadása. A közösen elmondott Miatyánkot követte a koszorúzás, a méltóságteljes rendezvény pedig a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. Szer Pálosy Piroska / Népújság (Marosvásárhely)

Tizenkét év pereskedés után múzeum marad a csucsai Boncza-kastély
Köztulajdon marad az egykor Ady Endre által is lakott csucsai Boncza-birtok, miután a bíróság jogerősen az Octavian Goga Emlékmúzeumot működtető Kolozs Megyei Tanácsnak ítélte azt a Goga özvegyének rokonai által indított perben.
Tizenkét év pereskedés után véglegesen eldőlt, hogy múzeum marad az Ady Endre által is lakott csucsai Boncza-birtok. Az itt működő Octavian Goga Emlékmúzeumot felügyelő Kolozs megyei önkormányzat ugyanis jogerősen megnyerte a román költő feleségének örökösei által indított pert, számolt be a megyei önkormányzat. A kommunizmus idején Veturia Goga úgy tudta megmenteni a kastélyban található értékes gyűjteményt, hogy 1966-ban odaadományozta az ingatlant a román államnak, azzal a kikötéssel, hogy Goga-emlékmúzeumot működtetnek benne.
2005-ben azonban az özvegy távoli rokonai bíróságon támadták meg az adománylevelet azt állítva: Veturia Goga kényszerítő körülmények hatására mondott le a birtokról.
Az oldalági örökösödési pert indító Florin Mureşannak és Marius Pompiliu Mureşannak 2015 októberében sikerült elérni, hogy a Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette a dokumentumot, de visszaszolgáltatási kérésüket elutasították, így újabb pert indítottak az ügyben.
Alin Tişe tanácselnök közleményében emlékeztet, bár a bíróság érvénytelenítette az adománylevelet, a mostani ítélettel a végrendelet alapján a megyei tanácsot nevezte meg jogos örökösnek.
Vákár István, a megyei tanács alelnöke korábban a Krónikának elmondta, hogy a kolozsvári Bánffy-palotáéhoz hasonlatos perben bizonyítéknak számít, hogy az 1966-os adománylevéllel egy időben Veturia Goga végrendeletet írt, melyben nyomatékosította: az államnak hagyja a birtokot emlékmúzeum működtetése céljából. A bíróság most ez alapján ítélte jogerősen az önkormányzatnak az értékes gyűjteményt és ingatlant.
Tișe közleményében kifejtette, a régvárt döntés lehetőséget ad az önkormányzatnak arra, hogy különböző beruházásokat hajtson végre az E60-as főút mentén található birtokon, melyekre eddig a pereskedés miatt nem volt lehetőség. A következő lépés a terület újbóli telekkönyvezése lesz.
A csucsai kastélyt Boncza Miklós építette feleségének, aki kilenc nappal azután, hogy világra hozta gyermekét, Boncza Bertát – Ady Endre későbbi, Csinszkaként emlegetett feleségét –, meghalt, így a férfi Budapestre költözött és bezárta a kastélyt.
Miután 1914-ben Ady feleségül vette Csinszkát, Csucsán éltek, a főépület melletti fehér házban, mely ma Ady-emlékkiállításnak ad helyet.
A birtokot a trianoni döntést követően Adyék eladták akkori barátjának, Octavian Goga román költőnek, későbbi miniszterelnöknek.
A Boncza-kastély melléképületében 1968-ban nyílt Ady-emlékkiállítást 2014-ben, a csucsai múzeum és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum közötti együttműködés révén, a magyar kormány támogatásával újították fel. Az állandó tárlatnak otthont adó két szoba Ady Endre és Boncza Berta kapcsolatát, a Boncza-kastélyt és a családot mutatja be.
A kiállítás tárgyai között olyan versek kéziratai is láthatók, amelyeket Ady Csucsán írt, de magyar nyelven és román fordításban tíz költeményét is meghallgathatnak a látogatók.
A csucsai Octavian Goga Emlékmúzeum egyébként idén ünnepli felállásának 50. évfordulóját, a jubileumi év keretében több rendezvénnyel hívják fel a figyelmet az intézmény félévszázados tevékenységére. Az épület a Goga- és Ady-emlékkiállítás mellett a Tudor Jarda Népművészeti Főiskolának is otthont ad. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Átadták Bencze Mihály iskolaigazgatónak az Európai Polgár Díjat
Átadták szerdán Brüsszelben Bencze Mihály bukaresti iskolaigazgatónak, a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny alapítójának az Európai Polgár Díjat, amelyre Tőkés László EP-képviselő terjesztette fel.
Az Európai Parlament olyan személyeknek vagy egyesületeknek adja át minden évben az elismerést, akik/amelyek határokon átnyúló vagy nemzetek közötti kulturális együttműködéssel járó tevékenységeik során kivételes teljesítményeket mutattak fel, nagymértékben hozzájárulva az európai szellemiség megerősítéséhez. Jelölést benyújtani kizárólag a parlament tagjai jogosultak, képviselőként évente egyet-egyet. A díj odaítélésével felhatalmazott testület az Európai Polgári Díj kuratóriuma. A földrajzi és a nemek közötti egyensúly elvének figyelembe vételével a testület legfeljebb ötven jelöltet választ ki a javasoltak közül minden évben. Idén Tőkés László és Bocskor Andrea fideszes képviselők Bencze Mihály négyfalusi (Brassó megye) születésű matematikatanárt, a bukaresti Ady Endre Líceum igazgatóját jelölték. Tőkés László közleménye szerint a jeles közéleti ember – költő, szakíró, szerkesztő és könyvkiadó –, aki az 1989-es változásokban is aktív szerepet vállalt, huszonöt évvel ezelőtt alapította meg az Erdélyi Magyar Matematikaversenyt, majd egy évvel később ezt az egész Kárpát-medencére továbbterjesztve létrehozta a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt. Ennek fő célja a matematikában tehetséges diákok felfedezése és képességeiknek fejlesztése.
„Ily módon a verseny egyben a tudásalapú társadalom és a kisebbségi magyarság ügyét is szolgálja; ezen túlmenően a határok fölötti békés nemzetegyesítést is elősegíti. Idén a nemzetközi verseny atyját a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki” – emlékeztet az EP-képviselő. Az Európai Parlament brüsszeli székhelyén szerdán megtartott díjátadó ünnepségen a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny alapítójának kitüntetése mellett Cristian Pantazit, a bukaresti Hotnews hírportál főszerkesztőjét is díjazták, Monica Macovei román konzervatív képviselő felterjesztésére. Az ünnepségen Sylvie Guillaume, a díj kuratóriumának elnöke, az EP tájékoztatási politikájáért és a polgárokkal fenntartott kapcsolatokért felelős alelnöke köszöntötte a díjazottakat. Az előző években Tőkés László kezdeményezésére az Európai Polgári Díjat Smaranda Enache emberjogi harcos (2011), Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (2012) és Nyisztor Ilona csángó népdalénekes (2013) is megkapták. Krónika (Kolozsvár)

Zilah református magyarsága hetven évvel a felépítése után vehette birtokba oktatási művelődési központját
Az erdélyi Zilah város református magyarsága hetven évvel a felépítése után vehette igazán birtokba a Kálvineum oktatási és művelődési központot és kollégiumot.
A második világháború idején nagy erőfeszítések árán, közadakozásból felépített épületet egy évvel az átadása után államosították, részleges visszaszolgáltatására és birtokba vételére a magyarságnak 2011-ig kellett várnia. A magyar állam támogatásával felújított épületet vasárnap avatták fel.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az épület felavatása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten megrendítőnek, fájdalmasnak, de mégis örömtelinek nevezte a zilahi magyarság harcát. Hozzátette: „azért örömteli is, mert mégiscsak győztünk, a Kálvineum egy részét visszavettük”. Azt tartotta a történet tanulságának, hogy háborúban is lehet építkezni, csak sokkal nehezebben.
A miniszter úgy vélte, hogy a reformáció óta eltelt ötszáz év, de az utolsó száz év is arra tanít, hogy jobbnak kell lenni másoknál, és így közép távon győzelmeket lehet aratni. Mint pontosította a Németh László által meghirdetett „minőség forradalma” nem azt jelenti, hogy másokat legyőzünk, de „azt jelentheti, hogy felülmúljuk mások teljesítményét”. A gondolatot folytatva a miniszter kijelentette: az a legjobb, ha a tehetség és a magyarság összetartozik.
Balog Zoltán szerint a magyarságnak az a feladata, hogy minden erejét összeadja az újabb győzelmek érdekében. Elmondta: a magyar állam ez évtől két ütemben 40 milliárd forintot szán arra, hogy Magyarország határain kívül bölcsődéket, és óvodákat építsen. Hozzátette, olyan minőségi intézményeket létrehozását akarják támogatni, amelyek vegyes házasságban élő magyar szülők számára is vonzóak.
A miniszter arra is kitért, hogy 2018-tól a világ bármely pontján születő magyar gyermeket megilleti a magyar állam által biztosított babakötvény, és édesanyját az anyasági támogatás. Mint elmagyarázta, a babaköltvény értéke a gyermek felnőtté válására akár néhány százezer forintra is felduzzadhat.
Hozzátette: a kötvény pénzügyi fogalom, de egyben köteléket is jelent a felnövekvő gyermekek és a magyar állam között. A gyermekek és családjaik minden évben levélben fognak tájékoztatást kapni a kötvényük helyzetéről, és ezáltal is tudatosul bennük, hogy számon tartják őket Budapesten.
Megemlítvén, hogy Zilahon már a 2. századtól római őrtorony állt, Balog Zoltán annak a szükségességéről beszélt, hogy legyen a városban magyar őrtorony. „Ha a fiataljaink ott lesznek az őrtornyok körül, akkor lesz jövője mindenkinek aki a magyar életet óvja és gyarapítja” – fogalmazott a miniszter.
A központi református templomba gyűlt három zilahi gyülekezet hívei számára Szász Bálint Róbert esperes prédikált a vasárnapi hálaadó istentiszteleten, a Kálvineum történetét pedig Püsök Sándor Csaba lelkész elevenítette fel. Amint felidézte, az államosított épületet 1979-ben két részre osztotta, és külön-külön telekkönyveztette a román állam, a visszaszolgáltatás pedig csak a romos állapotba került kulturális központra vonatkozott.
A szolgálati lakásokból álló épületrészt továbbra sem vehette birtokba az egyház. A vissza nem adott épületrészt – a falán levő hirdetmény szerint – 550 ezer euróért (170 millió forint) árulja egy ingatlanügynökség. Amint a lelkész megjegyezte: megérett az idő arra, hogy perújrafelvételt kezdeményezzenek a maradék vagyon visszaszerzésére.
Az ingatlanfelújítás történetét ismertető Oláh Mihály lelkipásztor elmondta: 2014 óta az emberi erőforrások minisztériuma 194 millió forinttal támogatta a zilahi reformátusságot.
Ebből az összegből nemcsak felújították és korszerűsítették a kulturális központot, hanem 40 gyermek ellátására alkalmas szórványkollégiumot is létrehoztak mellette. Ebből a támogatásból épült orgona is az egyik zilahi református templomban.
Amint a templomi történeti áttekintésből kiderült, a zilahi református közösség öröme azért sem lehet teljes, mert a Református Wesselényi Kollégium épületét – melyben egykor Ady Endre tanult – továbbra sem szolgáltatta vissza az egyháznak a román állam.
A templomi beszédek után a mintegy ezer fős gyülekezet átvonult a Kálvineumba, ahol a szalagvágást követően kóruselőadást hallgathatott. Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

Írásbeliség, tanulás és oktatás a magyaroknál
Csütörtök este folytatódott a Bihar Megyei RMDSZ által életre hívott Szacsvay Akadémia modulja. Romsics Ignác professzor, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást, Tanítás, tanulás és iskolák címmel.
Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében megjelent érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Expozéjában Romsics Ignác történészprofesszor több részre korszakolva követte nyomon a tanítás, a tanulás, az írás és az olvasás alakulását a magyar történelemben, egészen napjainkig. Arra hívta fel a figyelmet: a sztyeppéken élő (fél)nomád ősmagyarokról semmilyen megörökített információnk nincs arról, hogy miként kommunikáltak egymással, vagy a Fennvalóval. A honfoglalás korából a mai Magyarország területén egyetlen eddig ismert jel maradt fenn, a homoknégyhalomi rovásírás. Amikor aztán később az eleink a Nyugat felé orientálódtak, a rovásírásos kultúrát felváltotta a latin betűs kultúra elterjedése, melynek első nagy központja a pannonhalmi apátság volt, mely Géza fejedelem idejében kezdett el épülni. Néhány tucat szerzetes élt ott eleinte, majd világi értelmiségieket is képeztek, 100 év elteltével pedig körülbelül 80 kötetet tartalmazott a könyvtára. Az első írásos emlék 1055-ből, I. András korából datálódik, mely nem más, mint a tihanyi bencés apátság alapítólevele, ami azt bizonyítja, hogy már le tudták írni a beszélt magyar nyelvet latin betűkkel. A 12. század végén fontos mozzanat volt, hogy III. Béla kulturális központot, kancelláriát hozott létre Esztergomban, ahol Anonymus (P. mester) is dolgozott. Ebből a korból származik ugyanakkor az első összefüggő magyar nyelvemlék is, a 26 soros Halotti beszéd és könyörgés. Az első teljes magyar nyelvű lírai költemény, az Ómagyar Mária-siralom pedig a 13. század végén keletkezett.
Egyetemek
Miközben Nyugat-Európában már léteztek, Magyarországon hosszú időn keresztül nem voltak egyetemek. Az elsőt 1367-ben Nagy Lajos alapította Pécsen, majd Zsigmond király tette ugyanezt 1395-ben Óbudán, később Mátyás király 1476-ban Pozsonyban (ennek Vitéz János volt a rektora), de ezek nem tudni milyen okok miatt, de csak rövid ideig működtek. Ebből a korból feltétlenül említést érdemel Mátyás könyvtára, mely fénykorában több mint 2000 kötetet számlált, a Corvinákból azonban sajnos nagyon kevés maradt meg. 1473-ban Budán is megkezdte működését az első nyomda, Hess András vezetése alatt, és ekkor, vagyis a 15. század végén látott napvilágot az első nyomtatott kiadvány a magyarok addigi történelméről, a Budai krónika. A szabad királyi és a mezővárosokban körülbelül 150 iskola működött, ahol papok, igricek, az egyházból kilépett személyek tanítottak vallásos szemléletet, latint és elsősorban olvasást.
Az anyanyelvi kultúra elterjedésében a reformáció hozott nagy változást, az első magyar nyelvű könyvek a 16. század közepén, 1541-ben és 1559-ben jelentek meg, 1590-ben pedig eredetileg 700-800 példányban a Vizsolyi Biblia. Említeni kell Johannes Honterus brassói és a szintén német származású Heltai Gáspár kolozsvári nyomdáját. A protestáns felekezetek is közép- és felső intézményeket kezdtek el alapítani: református kollégiumok működtek Pápán, Sárospatakon, Debrecenben és Erdélyben, unitárius kollégium Kolozsváron, valamint lutheránus líceum Brassóban, Nagyszebenben és Pozsonyban. A királyi Magyarországon a katolikus oktatás a jezsuitáknak köszönhetően újult meg, akik az ellenreformáció élharcosai voltak. Báthory István támogatásával 1581-ben létrejön a negyedik egyetem, azonban ez is rövid időn belül megszűnt. Pompás volt Bethlen Gábor fejedelem könyvtára, de ebből sajnos egyetlenegy példány se maradt. Egyetempótlóként 1622-ben Gyulafehérváron kezd el működni egy kollégium. Az első olyan egyetem, amely azóta folyamatosan működik, Pázmány Péter nevéhez fűződik: 1635 – Nagyszombat, napjainkban Budapesten, mint ELTE.
Felvilágosodás
A következő nagy lépés a felvilágosodás volt. 1746-ban Mária Terézia Bécsben megalapította a ma is létező Thereziánumot, 1763-ban pedig létrehozta a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémiát. Az oktatási reformokat 1777-ben a Ratio Educationis koronázta meg.
A 19. század első felében a magyar nyelv megújulása, fejlődése adott lendületet a közművelődésnek. Nemcsak a romantikus magyar irodalom teremtődött meg, de a népies művek első darabjai is megjelentek. Jellemző, hogy míg 1800-ban 115 művet adtak ki, addig 1848-ban már közel 800-at, és a latin nyelvi kultúrát a magyar és a német váltotta fel. A neoabszolutizmus korát negatív jelzőkkel szoktuk illetni, de valójában támogatta, fenntartotta a polgári átalakulás főbb vívmányait, Graf Leopold von Thun oktatási reformja 1945-ig hatott.
Egy újabb változást a dualizmus hozott, köszönhetően báró Eötvös József és Trefort Ágoston erőfeszítéseinek. Megnőtt a népiskolák száma, fejlődtek a középiskolák, hangsúlyt fektettek az elitképzésre. 1872-ben magyar nyelvű tudományegyetemet alapítottak Kolozsváron, 1871-72-ben a magyar fővárosban műszaki egyetem kezdte meg működését.
A 20. században
A Horthy-korszak kiemelkedő szakemberei Klebensberg Kunó és Hóman Bálint voltak, és Magyarországon oktatásra arányosan soha annyit nem költöttek, mint a két világháború közti békeidőben. A nemzeti, vallásos ideológiai tanítást 1945-ben az internacionalista szemlélet váltotta. Az egyházi iskolákat államosították, a latint és a németet szinte teljesen kiiktatták az orosz nyelv javára, és strukturálisan is módosult az oktatási rendszer. Újabb változást 1990 hozott, és jelenleg egy hibrid oktatási rendszer van érvényben, „ami hungarikum és a maga nemében páratlan”. Kormányoktól függetlenül, az utóbbi 25 év módszerei nem voltak hatékonyak, a felnövekvő generáció nyelvi tudása és problémamegoldó képessége romlott a nemzetközi felmérések alapján- magyarázta a meghívott. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Beszélgetés dr. Vajda Sándor borosjenői ny. főorvossal
„Mindig arra ügyeltem, hogy senkinek se okozzak fájdalmat” (I.)
– Székelyhídon születtem, Bihar megyében. Szüleim és minden felmenőm váradiak. A házunk közel volt az állomáshoz. 1942-ben, amikor kezdődtek a bombázások, a család elmenekült Székelyhídra. Anyám a nyolcadik hónapban volt velem. Így én ott láttam meg a napvilágot. Kicsi gyermek koromban visszamentünk Nagyváradra, úgyhogy szülőfalumból semmi sem maradt meg emlékezetemben.
–Hol végezted az iskolát?
– Elemi és gimnáziumi tanulmányaimat Nagyváradon végeztem. A Sánc utcai fiúiskolába jártam. Akkor vezették be a kötelező hét osztályt. Azelőtt négy osztály után lehetett menni inasiskolába. Abban az iskolában egy eléggé bunyós társaság gyűlt össze, a fegyelemmel bizony több probléma is volt. A tanár azzal kezdte az órát, hogy kettőt-hármat felpofozott, s kizavarta őket az osztályból. Aztán csend lett. Megtanítottak minket ott a fegyelemre. Matematikatanárunk egy pálca segítségével kényszerített, hogy megjegyezzük a képleteket. Magyartanárunk igen alapos ember volt; megszerettette a fiúkkal az olvasást.
–Hova jártál középiskolába?
– A színház mögött levő, volt Orsolya-zárdába kerültem. Azelőtt ez leányiskola volt, mi voltunk a második fiú-széria. Jól éreztem ott magamat. Nagyon jó tanáraink voltak. Földrajztanárunk katonaemberként valamikor a fronton sebesült meg, húzta a lábát, történelemtanárunk azelőtt előadott a Bukaresti Katonai Akadémián. Ezek az emberek nemcsak tanítottak, hanem neveltek is bennünket. Kikeményített ingben, élére vasalt nadrágban, mindig frissen borotválva jöttek be az osztályba. Péter bácsinak, földrajztanárunknak a közeledtét messziről elárulta arcszeszének illata. Egyik kedvencem volt magyartanárnőnk, aki kötelezett bennünket, hogy hazafias kötelezettségként tanuljuk meg a Himnuszt és a Szózatot. Később gondjai lettek emiatt…
–Szerettél iskolába járni?
– Szerettem az iskolát. Jól tanultam. Nem voltam első, de a legjobb ötbe mindig bekerültem. Kedvvel tanultam. Örömet szerzett, ha valamit elolvastam, megtanultam és tudtam.
–Melyek voltak a kedvenc tantárgyaid?
– Elsősorban a magyar irodalom. És foglalkoztatott a történelem is.
„… értem is eljött egyszer a lefüggönyözött, fekete autó”
– Középiskolás voltam, amikor begyűrűzött Nagyváradra is az ’56-os forradalom hatása. Kialakult egy diáktársaság. Szervezkedtek, de inkább csak tárgyalták a magyarországi eseményeket. Engem is próbáltak bevonni. Egyik haverommal nagyon jól el tudtunk beszélgetni, mert őt is érdekelte a történelem. Séta közben a Körös-parton próbált meggyőzni, hogy csatlakozzam ehhez a csoporthoz. Sikertelenül… Aztán jöttek a letartóztatások. Érettségi után értem is eljött egyszer a lefüggönyözött, fekete autó, és vittek a szekuritátéra. Ott tartottak egy ideig egy beton magáncellában, amely akkora volt, mint egy szekrény. Csak állni lehetett benne, és kötelezően az ajtóval szemben. Néha benéztek a figyelőablakon, hogy lássák, nem estem-e össze. Egy idő után megbilincseltek, lekötötték a szememet, és elvezettek a kihallgatótiszt elé. Felolvasta mindazt, amit beszéltünk a haverommal a történelemről, a kisebbségi létről, ugyanis a havert, aki már hónapok óta bent volt náluk, megdolgozták, és leírta beszélgetései tartalmát. Én nem tudtam sok újdonságot mondani nekik.
–Hogy bántak veled ott, bent?
– Nagyon durvák voltak. És amikor kiengedtek, alá kellett írnom egy nyilatkozatot, hogy senkinek nem beszélek a történtekről. Egy alkalommal, amikor vittek szemellenzővel, egy egyén (a hangját ma is megismerném), aki rettentően ki volt borulva valamiért, minden ok nélkül tetőtől talpig összevissza vert, rúgta a sípcsontomat, s azzal fejezte be, hogy beletalpalt a vízhólyagomba. Szerencsére fiatal voltam, és nem robbant fel a hólyagom. Mert, ha felrobbant volna, egész életemre nyomorékká válok…
„Kedvenc sportom a vitorlázórepülés volt”
–Iskolán kívül foglalkoztál-e még valamivel?
– Tagja voltam az Ady Endre Irodalmi Körnek, írogattam különféle tudósításokat a diákéletről a helyi újságba, a Fáklyába. Egyébként VI. osztályos korom óta minden nyáron dolgoztam. Kertészetben, kőműveseknél, a festékgyárban a festékfinomításnál, aztán egyetemistaként a gyár laboratóriumában.
–Sportoltál?
– Hogyne! Télen síztem, nyáron pedig repültem a repülőklubban. Kedvenc sportom a vitorlázórepülés volt. Nagyon jó társaság fonódott össze ott. Egymás segítése, az egymásra figyelés vezérelt minket. Sikerült megszereznem az A, B, C kategóriákat.
–Mennyi ideig jártál a klubba?
– 1961-ig, négy évet. Terveztem, hogy Bukarestbe megyek egyetemre aeronautikára. Készültem keményen matematikából, fizikából. Ezen az egyetemen viszont megköveteltek bizonyos társadalmi eredetet stb. Meg biztosan bekerült a dossziémba a kalandom a szekuval…
–Felidéznél egy érdekesebb történetet diákkorodból?
– Tizenegyedikes voltam, amikor a Korunk rendezett Váradon egy versenyt középiskolások részére. A magyar iskolák közötti megmérettetés döntőjében második helyezést értem el. Osztálytársnőim egy tornaórán az öltözőben megmérték az ingemnek a nyakát, és nagy meglepetésemre kaptam az osztálytól egy dupla mandzsettás, fehér puplininget. Annyira örültem annak az ajándéknak! A szeretet szimbólumának tekintettem. Nem hiszek a kabalákban és a szerencsetárgyakban, de ezzel az inggel érettségiztem, ezzel felvételiztem az egyetemre, ezzel mentem a félévi vizsgákra, ezzel nősültem.
„Kitűnő közösség volt a teológián”
–Végül melyik egyetemre kerültél?
– Mindig szerettem a természetrajzot, szegény anyámnak meg örök álmát teljesítettem: elmentem Kolozsvárra az orvosira. Öt tantárgyból volt írásbeli és öt tantárgyból szóbeli. Bejutottam ösztöndíjjal az általános orvosira. Hamarosan hívtak a rektor irodájába, ott volt az egyetem párttitkára meg a szekusa is, és tudatták, hogy nem vagyok jó elvtárs, és nem jogosulok az ösztöndíjra. Akkor a rektor mellém állt, félrehívott, és megsúgta, hogy lenne egy fogorvosi ösztöndíj Brassó tartományban. S én átmentem a fogorvosira. Nem bántam meg!
–Ez az ösztöndíj megmentett anyagilag?
– Az egyetemi évek alatt tanítványaim voltak, felvételire készítettem fel gyerekeket, fizikából, kémiából, anatómiából. Az is sokat számított.
–Jól érezted magad az egyetemen?
– Eleinte nehéz volt, mert nem ismertem a román szakkifejezéseket. De belejöttem. A kollégák elfogadtak, bár elég sok nyelvtani hibát vétettem.
– Miért nem iratkoztál magyar tagozatra?
– Csak Marosvásárhelyen volt magyar orvosi, meg Kolozsvár közelebb volt az otthonomhoz.
– Szereztél barátokat Kolozsváron?
– Amikor elvették az ösztöndíjamat, egy lelki jó barátom elvitt a teológiára, ahol hozzájutottam egy-egy tál meleg ételhez. Soha senki nem kérdezte, miért vagyok ott. Nagyon jó társaságra találtam a teológián, mindig megünnepeltük március tizenötödikét vagy október hatodikát. Lementünk páran egy osztályterembe, ahol volt harmónium, elmondtunk néhány verset, énekelgettünk nagyon jó hangulatban. A teológián jártam nyilvános bibliaórára is. A professzor, aki ezeket tartotta, megmondta, hogy senkinek nem kell bemutatkoznia, nem kell elárulnia a nevét, ha rákerülne a sor, senki se adhassa ki társait… Kitűnő közösség volt a teológián, sokáig tartottuk a kapcsolatot.
– A református teológiáról beszélsz?
– Református vagyok. Kolozsváron van a protestáns teológia: református, unitárius és evangélikus.
– Egyetemista éveid idején is írogattál?
– Igen, főleg a Korunknak. Nagyon jól fizettek. Egy-egy cikkért adtak 100-150 lejt, míg egy havi ösztöndíj kb. 300 lej volt, egy pár cipő meg 60 lejbe került. Jól jött az a pénz, mert így meg tudtam venni a bérletet a Magyar Színházba, a Magyar Operába, meg a vasárnap délelőtti koncertsorozatra, az Egyetemisták Házába… Nem engedtek el otthonról túl sok zsebpénzzel, de sohasem nélkülöztem. Igazán jóllakni a húsvéti locsolások alkalmával sikerült. Mentünk a magyar lányokhoz, és náluk sonkával, tojással, süteményekkel fogadtak.
–Milyen cikkeket írtál?
– Általában orvosi témájú cikkeimet közölték. Például: „A kozmobiológia és fiziológia kérdései”, „A neuron nem relé”, „Kolozsvári fiziológusok tevékenysége”, „Orvosi deontológia”.
„Disszertációmat az arc- és szájsebészet témaköréből választottam”
– Államvizsga után elkerültél Brassó tartományba?
– Mivel megszüntették a tartományi ösztöndíjak rendszerét, bevezették a tanulmányi átlagok szerinti kihelyezést. 9,75-tel végeztem, jó elöl a listán, mégis Borosjenő (Ineu) községet választottam.
– Miért?
– A feleségem odavaló volt. Sosem éltem azelőtt vidéken, gondoltam, kipróbálom ezt is egy-két évig. Feleségem szülei befogadtak a családba, feleségem kérte áthelyezését Temesvárra, hogy közelebb legyünk egymáshoz.
– Mikor esküdtetek meg?
– 1966-ban. Feleségem akkor végezte a másodévet, én pedig az ötödévet. Egy évet laktunk Kolozsváron albérletben.
– Nem próbáltál visszakerülni Nagyváradra?
– Gondoltam rá, de végül Borosjenőben vettem egy telket, és arra később építettünk egy házat.
– Hol kaptál állást?
– A poliklinikán dolgoztam, és kijártam vidékre, Csermőre, Ternovára; a törvény megengedte… 1972-ben szakvizsgáztam Bukarestben arc- és szájsebészetből, majd felvételiztem a doktorátusra 1974-ben. Disszertációmat is az arc- és szájsebészet témaköréből választottam. Tíz évig voltam az egészségügyi dolgozók szakszervezeti elnöke, 1987–1990 között a járóbeteg-intézet igazgató főorvosa és a kórház helyettes igazgatója. Több mint 40 szakdolgozatomat mutattam be hazai és nemzetközi kongresszusokon, konferenciákon, vagy közöltem szaklapokban. 1968-ban felkértek a Vörös Lobogó szerkesztői, hogy írjak az Orvosi tanácsok rovatba; mai napig folytatom ezt. Több cikkemet közölte aradi kulturális szemlénk, a Szövétnek, meg a Művelődés.
–Meddig dolgoztál a kórházban?
– ’90-ben lemondtam tisztségemről, és aztán megnyitottam a magánrendelőmet.
–Működik most is?
– Ez év március végén bizonyos egészségügyi komplikációk miatt be kellett zárnom.
–Élnek még magyarok Borosjenőben?
– Szórványvidék. A lakosság 7,2%-a magyar. Amikor odakerültem, még volt 7 osztályos magyar iskola. Jelenleg sem óvodai, sem iskolai oktatás nem folyik magyar nyelven. Készítettünk egy kimutatást a beiskolázandó, magyar nevű gyermekekről, mindegyik családot felkerestük, próbáltuk meggyőzni őket, hogy kérvényezzék egy magyar osztály indítását, sajnos eredménytelenül. Ezelőtt öt évvel sikerült beindítanunk egy magyar nyelvű óvodáscsoportot, de megszüntették, tanügyi átszervezés és leépítés miatt. Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Cserkészet régen és ma: nem az egyenruha a lényeg
Kirándulás, portyázás, a természetjárás alapjainak elsajátítása, a néptánc, népdalok és hagyományok megismerése, sport, sok-sok barát, valamint játék, játék és játék. Annak ellenére, hogy egyre nehezebb bevonzani a gyerekeket a sok más elfoglaltságuk miatt, mégis sokan igénylik, hogy mindebben részük legyen. A cserkészet – akárcsak régebb – ma is az életre nevel, játékosan.
Egy életforma volt – emlékszik vissza a csíkszeredai Ajtony Gábor, amikor felkeresem, hogy a cserkészettel kapcsolatos emlékeiről meséljen. A 85 éves férfi a kicsi magyar világban volt kiscserkész, nem is akárhol, a magyar cserkészet „fővárosában” Gödöllőn. Gödöllőn tartották ugyanis a IV. Dzsemborit, azaz a cserkészek négyévenként megszervezett világtalálkozóját 1933-ban (azóta sem volt Magyarországon dzsembori), amelyen személyesen Bi-Pi, azaz lord Robert Baden-Powell, a cserkészet megalapítója, valamint a magyar tiszteletbeli főcserkész, gróf Teleki Pál is részt vett. 1939-ben pedig ugyancsak Gödöllő volt a színhelye az első Leánycserkész Világtalálkozónak, a Pax Tingnek. Ezek az események pedig nagy lendületet adtak a cserkészmozgalom kibontakozásának.
Amikor Ajtony Gábor mintegy tíz évvel a gödöllői dzsembori után a premontrei egyházi iskolába került, érződött még a világtalálkozó hatása. Mint mesélte, kitüntetés volt, ha valaki jelentkezhetett cserkésznek. Bizonyítani kellett, hogy magaviselete és a tanulmányi eredményei jelesek, majd az osztályfőnök javasolhatta, hogy jelentkezhet, ugyanakkor mindehhez a szülői beleegyezés is szükséges volt. „A sors úgy hozta, hogy a jó szüleim egy kicsit távolabbi gimnáziumba küldtek, így kerültem Gödöllőre a premontreiekhez. Felvettek kiscserkésznek, úgynevezett farkaskölyöknek. Akkor 11 éves voltam, voltak a kiscserkészek, a cserkészek, a felnőtt cserkészek és az öreg cserkészek. Külön élmény volt felvenni a khakiszínű inget, a rövid nadrágot, a térdharisnyát. A vállán pánt volt, azért, mert a próbázások alkalmával attól függően, hogy hogy sikerült-e, oda egy-egy piros-fehér-zöld szalagot kaptunk.
A külvilág számára ez volt a »rangjelzés«, és ezt örömmel viseltük” – emlékezett elérzékenyülve az öregcserkész.
Közben egy kis könyvecskét vesz elő, mint mondja, valószínű az egyetlen példány ez Csíkban. A gödöllői világtalálkozó alkalmából kiadott könyvből részletes képet kapunk arról, hogy hogyan is zajlott a magyarországi találkozó: a részletes program, leírások, résztvevők névsora is olvasható benne. A dzsemborit szervezők között pedig ott találjuk a premontrei iskola tanári karát is, az igazgatóval együtt.
„Ők irányították nagyon okosan és körültekintően a tevékenységünket. Játékosan tanítottak meg sok mindenre. Például, hogy hogyan viselkedjünk a társadalomban, a természetben, az utcán, a járművön stb.
A tíz cserkésztörvény tökéletesen lefedi az egész emberi tevékenységet, tisztességes, becsületes, pontos, fegyelmezett életmódot követel.
De megtanítottak tüzet gyújtani, oltani, tájékozódni, az elsősegély alapjaira, arra, hogy hogyan kell két cserkész összefogja a kezét, hogy a másikat el tudja vinni az ölébe. Ilyen praktikus dolgokat” – mesélte Ajtony Gábor.
Mint mondta, sajnos nagyon rövid ideig lehetett kiscserkész, de így is életre szóló élményeket szerzett a táborozások és a tevékenységek alkalmával. Ám jött a háború, haza kellett jönnie. A kommunizmusban aztán betiltották a cserkészetet. Gabi bácsi szerint a pionírszervezet sok mindent átvett a cserkészettől.
„Természetesen egészen más töltelékkel, mert a cserkészelvek alapja az Isten, haza, ember. A struktúrát vette át, az egyenruhát, a nyakkendőt, a négyszöget, a zászlófelvonást, a tábort stb. Később, amikor 1990-ben újjáalakult a cserkészet Romániában, a szülők részéről volt egyfajta távolságtartás, mert nagyon nagyon benne volt az emberekbe, a tudatuk alatt a pionír szellem, és az azzal kapcsolatos kellemetlen emlékek. Ugyanúgy, mint a falusi embereknél a kollektivizálás, hogy nem akarnak szövetkezni. Ez a régi beidegződéseknek a megcsontosodása, hogy nem tudnak ezektől a rossz emlékektől szabadulni. Volt, aki azt mondta, hogy ez egy fasiszta, félkatonai szervezet. Nem! A félkatonai szervezet a leventék voltak. De ez nem volt az, fegyvert soha nem adtak a kezünkbe” – nyomatékosította.
Új idők jöttek
Amikor a rendszerváltás után 1990-ben többen is összefogtak, hogy újjáalakuljon a romániai magyar cserkészet, Ajtony Gábor is ott volt. „1990 februárjában a gimnázium (ma Márton Áron Főgimnázium) tanári szobájában megalakult a Romániai Magyar Cserkészszövetség Eigel Ernő igazgató elnökletével. Engem is meghívtak oda, mint öregdiákot. Megalakítottuk a szövetséget, amely aztán nagy tortúrának volt kitéve, mert be akarták tiltani. Törvényszéki ügy lett a dologból, Hajdú Gábort kérték fel, hogy képviselje a szövetséget.
„Ez egy hosszas huzavona volt, mert azt mondták, akik támadták, hogy ez egy irredenta, fasiszta szervezet. Később kiderült, hogy a románoknak is volt cserkészszövetségük” – elevenítette fel az öregcserkész. Szintén februárban újjáalakultak a cserkészcsapatok Székelyudvarhelyen és Kolozsváron is. Májusban Szárhegyen pedig megtartották az RMCSSZ alapító közgyűlését és lefektették ennek a szabályzatát, országos elnökséget választottak.
„Más volt a cserkészet akkor és más most. Az idők változnak, a feltételek, a közgondolkodás megváltozott. A cserkészet egy életre nevelő ifjúsági intézmény volt. Szellemileg, fizikailag neveltek az életre. Megtanítottak viselkedni, beszélni, a pontosságra, az igazmondásra. Valláserkölcsi szempontból is és fizikálisan is jót tett az ifjúságnak a cserkészet” – összegzett Ajtony Gábor.
Régi kalandjaim
Kik ezek, hogy ennyi gyereket össze tudtak szedni? – tette fel a kérdést egy ismerősöm, amikor szeptember végén a csíkszeredai központi parkban egy nagy csoport – különböző korosztályú – kipirult arcú gyereket figyeltem, akik önfeledten merültek el a csapatjátékban. Régi kalandok jutottak eszembe, éjszakai túrázások, felderítő akciók, tábortűz melletti éneklések, hideg patakban fürdések, combközépig érő hóban való gyaloglások, pityókástokány-főzések, métázások, számháborúzások.
Az őrsünket, amelynek vezetője voltam, Margarétának hívták, meg kellett tanuljuk felhímezni a nevet az ingünkre, azt, hogy pontosan jelenjünk meg a foglalkozásokon és számtalan, akkor játéknak vett dolgot, amelyeknek aztán a nagybetűs életben bizony gyakran hasznát vettem. Például tudok biztonságosan tüzet gyújtani kiránduláskor, utazáskor csak a legszükségesebbet összepakolni, és a kullancskiszedő tudásomat is volt, hogy be kellett mutassam. Noha azt mondják, hogy akit egyszer felavattak cserkésznek, az élete végéig az marad, ma már nem vagyok aktív cserkész. Nosztalgiával és enyhe irigységgel néztem csíkszeredai 104. Ady Endre Cserkészcsapat toborzóján a jelentkezőket, akiknek még csak most kezdődik a nagy kaland. Azóta már egy táborozáson is túl vannak.
Kicsivel többek lenni
A Csík-körzeti cserkészcsapatok találkoztak és tartottak három napos regös tábort Csíkrákoson, ahol a regös hagyományokat szerették volna megmutatni, és a hagyományos mesterségeket megismertetni a cserkészekkel, kiscserkészjelöltekkel. Itt beszélgettünk néhány vezetővel arról, hogy mit tud ma nyújtani a cserkészet.
„A kilencvenes évek elején ténylegesen nem volt nagyon más, sokan lehetőséget láttak benne, hogy ennek keretében az ifjúsággal foglalkozzanak, egyengessék. Nagyon sok csapat alakult akkor, ennek a lendülete eltartott a kilencvenes évek végéig. Megvolt a lelkesedés, de nem tudtuk, hogyan kéne csinálni. Magyarországról jöttek cserkészek, mutatták meg a mintát. Bele kellett tanuljunk és ki kellett alakítsuk, hogy Erdélyben mi a sajátosságunk, ami az itteni nevelő munkát elő tudja segíteni.
A legfontosabb, hogy ez egy példa és egy szolgálat. Jelenleg – főleg városon – a cserkészet más tevékenységekkel is versenybe kell szálljon.
Nehezebb megszólítani a fiatalokat és ez érződik a csapatoknál is. Amit mi kínálunk a cserkészpedagógiában, az egy hosszú távú elköteleződést jelent. A munkát képzett vezetők irányításával végezzük, akik hosszú éveken keresztül készülnek fel erre” – magyarázta Borka Botond, a 104-es Ady Endre Cserkészcsapat vezetője, a Csík-körzeti csapatok ügyvezetője, aki 1998-ban csatlakozott a mozgalomhoz.
Szőcs Szilveszter, a madéfalvi 134-es Tamás András Cserkészcsapatnak a vezetője és a Csík-körzet vezetője 2002-ben ismerkedett meg a mozgalommal. Úgy véli, akkor teljesen más volt a cserkészet, mint ma, ami nem változott, az a Bi-Pi által is hangsúlyozott: Isten, haza, embertárs. „Amikor felvesszük a cserkészinget, a cserkésznyakkendőt feltesszük, egy kicsivel többek kell legyünk. Megvan a célunk, hogy emberebb emberek, magyarabb magyarok kell legyünk mi, cserkészek.
Orvosnak, pedagógusnak, szakmunkásnak a gyermeke itt mind egyforma” – fogalmazott. Szerinte az a jó a cserkészetben, hogy nincs megkülönböztetés. „Lehet, hogy rosszul hangzik több helyen is, hogy egyenruha, mert hozza a régi rendszerből, hogy egyenruhában jártunk iskolába, de nem ez a lényeg. Nem azt idézzük, hanem hogy mindenki egyenlő. A cserkésztörvényekben is benne van: a cserkész minden cserkészt testvérének tekint” – hangsúlyozta.
Az úgynevezett középcsíki falvak csapatainak kialakulásában Fodor Csaba személye meghatározó volt. „Annak idején, amikor itt elindult Rákoson a cserkészkedés, nem is volt toborzás. Csaba bácsi megemlítette a szülőknek, ők pedig küldték, hogy menjünk, mert ez egy jó lehetőség számunkra, hogy ki tudjunk törni a mindennapokból, hogy ne csak iskolába járjunk, vagy nyáron ne csak takarni menjünk. Akkoriban nem volt anyagi lehetőségünk kirándulni az országba, vagy akár külföldön. Nyaranta mindig azt vártuk, hogy mikor lesz cserkésztábor, az volt nekünk a legnagyobb élmény” emlékezett Fodor Eszter, a csíkrákosi Csíkrákosi Zöld Péter cserkészcsapat segédvezetője.
Szerinte vidéken talán még mindig több motivációt éreznek a gyerekek arra, hogy bekapcsolódjanak a cserkészéletbe, mert a szülők nem érnek rá, hogy foglalkoztassák őket.
„Mi az idén úgy toboroztunk, hogy kerettörténetként egy népmesét választottunk. Meg kell találni a módját annak, amivel rá lehet vezetni arra a gyerekeket, hogy induljanak el ezen az úton és hogy a cserkészet jó dolog” – vélte a cserkészlány. Mindhárman úgy gondolják, hogy noha változnak az idők, és egyre több intelligens kütyü vesz körül, de az az alapvető igényük a gyerekeknek, hogy játszanak, megmaradt.
A cserkészvezetők hangsúlyozták: a cserkészet egy életre szóló kaland, amely minden cserkésznek alakítja a sorsát. „A cserkész egy munkaközösségben is cserkészként tud dolgozni. Az őrsi foglalkozásokon kialakul egy csapat, tudják, hogy ők összetartoznak.
„Biztos vagyok abban, hogy amikor egy cserkész elkerül egy munkahelyre, akkor tud kommunikálni az emberekkel, tud csapatban dolgozni.
A cserkészetben mind csapatban dolgozunk, mindenkinek megvan a feladata, hogy mit kell csináljon. Önállóságra, pontosságra, rendre nevel. A mai világban az egyik legfontosabb dolog a pontosság, amikor rohanunk ide-oda, nem érjük utol magunkat, hogy az időnket osszuk be és másnak az idejét ne raboljuk. És ha tudom, hogy az életem egyenesben van, tudom, hogy mikor mi következik egymás után, teljesen másképp lehet reagálni a kihívásokra” – mutatott rá Szőcs Szilveszter.
Csíkban tíz csapat működik, körülbelül háromszáz cserkészt foglalkoztatva, Erdélyben kilenc körzet van, több mint hatvan csapattal, mintegy 2500 aktív cserkésszel. És ezek az emberek mind azon dolgoznak, amit Bi-Pi utolsó levelében ajánlott: igyekeznek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban maguk mögött hagyni, mint ahogy találták. Péter Beáta / liget.ro

Népszerű lett a Magyar Ének
Egyre népszerűbb a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskola diákjainak zenés-irodalmi énekes műsora. Az eddig egyházi rendezvényeken bemutatott előadásra a média is felfigyelt.
Szerda este Mezőkölpény és Szabéd református gyülekezeteinek volt vendége a nyárádszeredai iskolás zenecsoport, amelyet Imreh Jenő lelkész, a szeredai Bocskai István középiskola volt vallástanára kért fel előadásra. A vendégszereplésnek az 500 éves reformáció alkalmából szervezett e heti ünnepségsorozat nyújtott keretet a székely-mezőségi falvakban – tudtuk meg Ferencz Örs zenetanártól, a diákcsoport felkészítőjétől, karnagyától.
A 19 felső tagozatos diákból álló csoport hangszeres énekműsorát a nyár végi parajdi táborozáson készítették elő, és az ott töltött egy hét intenzív munkája meg is látszik – vélik a szeredai pedagógusok. A diákok műsora nemcsak a helyiek tetszését nyerte el, most már televíziós felvétel készítésére is meghívást kaptak, és további terveik is vannak, mert hirtelen népszerű lett a produkciójuk. A műsort egy hónapja a szeredai unitárius templomban is előadták, akkor az őszi hálaadás alkalmából szervezett ünnepi esték keretében léptek fel. A diákok műsora a magyarországi Illés Lajos énekes népszerű Cantus Hungaricus (Magyar Ének) című művének részleteit adja vissza, tulajdonképp megzenésített versek a hazáról, hitvallásról Tárczy Andor, Utassy József, Horváth Sándor, Ady Endre, Áprily Lajos, Reményik Sándor megzenésített költeményei tolmácsolásában – mondta el Ferencz Örs. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)

XXIV. Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedő
A brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület meghirdeti Ady Endre születésének 140. évében a XXIV. Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedőt „Szeretném magam megmutatni” mottóval.
A versenyre november 9-e és 12-e között kerül sor Brassóban, a Reménység Házában (Moldovei u. 2. sz.).
A vetélkedőre két kategóriában lehet jelentkezni:
* Versmondó
* Énekelt vers (megzenésített vers, hangszeres kísérettel). Ugyanaz a versenyző jelentkezhet mindkét kategóriában. A két kategóriát nem lehet összevonni!
A vetélkedő irodalmi anyaga, mindkét kategóriában:
* egy szabadon választott vers/megzenésített Ady Endre-vers
* egy szabadon választott kortárs magyar költő verse/megzenésített verse
Egy-egy vers előadási ideje nem haladhatja meg az 5 percet!
Részvételi tudnivalók: a versenyen részt vehet minden, 16. életévet betöltött versmondó/énekmondó (felső korhatár nincs), aki nem hivatásos színművész vagy előadóművész.
Jelentkezési lap tartalma: versenyző neve, lakhelye, személyazonossági igazolvány/útlevél száma, személyi száma (CNP), foglalkozása, munkahelye (diákok esetében az oktatási intézmény neve), e-mail-címe, telefonszáma, a kötelező Ady Endre-vers címe, illetve a szabadon választott vers szerzője és címe. A jelentkezési lap elküldhető:
hbeszter@index.hu, hbe10.18@gmail.com
e-mail-, illetve a 500168 Braşov, str. Gen. Dumitrache, nr. 20, bl. 257, ap. 9, (Házy Bakó Eszter) postacímre.
A szervező visszaigazolja a jelentkezést és közli a további tudnivalókat. A versenyzőnek rendelkeznie kell egy művelődési/oktatási intézmény/civil szervezet ajánlásával, amit a jelentkezési lap mellé kell csatolni! Egy ajánló intézményt/civil szervezetet max. három versenyző képviselhet!
A versenyzők a rendezvény ideje alatt teljes ellátásban részesülnek (szállás, étkezés). Utazási költséget nem térítenek meg. Kísérőket csak kivételes esetben fogadhatnak.
Minden versenyzőt könyvcsomaggal jutalmaznak. Az első három helyezett, mindkét kategóriában, a pénzjutalom mellett jelentős ajándékcsomagban is részesül. Az elért eredmények sorrendjében számos különdíjat osztanak ki, intézmények, egyesületek, magánszemélyek adományait. Népújság (Marosvásárhely)

Egy a sokféle Kinde-arc közül – Demeter Zsuzsa irodalomkritikus új kötetéről
A 2014-ben elhunyt Kinde Annamária költészetéről írt kötetet Demeter Zsuzsa irodalomkritikus, aki a nemsokára megjelenő, Szandra May a hóhullásban című könyvről, a költőnek az erdélyi lírában betöltött helyéről is beszélt.
– Most jelenik meg Szandra May a hóhullásban – Kinde Annamária költészete című köteted a vásárhelyi Lector Kiadónál, a kiadvány már kapható lesz novemberben a Marosvásárhelyi Könyvvásáron. Mi indított arra, hogy Kinde Annamária költészetével foglalkozz egy nagyobb lélegzetű kötetben, ahogy te nevezted, „olvasónapló-szerű” kiadványban? Halála után nem látott napvilágot ilyen igényű összegzés, ezért hiánycikknek számított, de ezen túl személyesen mi fűz az ő költészetéhez?
– Kinde költészetére a kétezres évek elején-közepén kezdtem felfigyelni, Helikon-szerkesztőként is óhatatlanul kezembe kerültek kötetei, olvastam a különböző folyóiratokban verseit. S bár nem voltunk közeli viszonyban, egy-egy, a könyveiről megjelent kritika, a vele készítetett Helikon-interjú kapcsán sokat leveleztünk, kedvelte a Helikon szerkesztőségét, az akkor még főszerkesztő Szilágyi Istvánt különösen. Egy-egy levelében nemcsak saját szövegeit csatolta, de felhívta a figyelmünket tehetséges diákjaira is, s ha recenziós példányt küldött frissen megjelent kötetéből, mellékelte kollégái új köteteit is.
Halála után váradi kollégái szerveztek egy kerekasztal-beszélgetést: a Kinde-életmű gondozásáról, utóéletéről tanácskoztak, azóta elkészítették síremlékét, illetve róla elnevezett díjat is alapítottak váradi kollégái. A Helikonban Egyed Emese írt Kinde Annamária halálakor nagyon szép, összegző jellegű tanulmányt, amelyről Emesével sokat beszélgettünk. Egy ilyen beszélgetés alkalmával született a gondolat, ha már Sigmond Istvánról írok monográfiát, nem lenne-e kedvem a Kinde-költészettel is alaposabban foglalkozni.
Kinde Annamária
Kinde Annamária költő, műfordító, szerkesztő
1956. június 10-én született Nagyváradon, 2014. január 5-én hunyt el. Az érettségit követően Brassóban, erdőmérnöki szakon folytatta tanulmányait, majd Nagyváradon szerzett újságírói diplomát. 1990-ben a Majomsziget című ifjúsági lap főszerkesztője. 1992–1996 között az Erdélyi Napló munkatársa. 1996 és 2002 között a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium igazgatója, 2002-ben az aradi Nyugati Jelen főszerkesztője, 2003-tól az Erdélyi Riport szerkesztője, 2006-tól a Várad című irodalmi hetilap versrovatának vezetője, az Erdélyi Magyar Írók Ligája vezetőségének tagja is volt. Verseskötetei: A hiúzok természetéről (1997), Egy másik arc (2000), Szandra May kertje (2002), Szandra May a sivatagban (2004), Mondhatatlan (2006), Rózsavér (2009), Szandra May és Tom Vanguard igaz története (2010), Hóbanévad (2011), Húzódhatsz közelebb (2013). – Miért az „olvasónapló” műfaját választottad, már ha ezt lehet külön műfajnak nevezni?
– Célja szerint a kötet monográfiának készült, de kizárólag a költészetére fókuszált, a Kinde-verseskötetek együttes olvasatából próbáltam a sokféle Kinde-arc közül kiolvasni és elmondani a saját olvasatomat, azért szerencsésebb afféle olvasónaplónak tekinteni. De mindez folytatható, hiszen nem foglalkoztam Kinde folyóiratbeli publikációival, nem érintettem a különböző, közéleti és kulturális sajtóban végzett munkásságát. És ami a legfontosabb, nem ismerem a hagyatékát, anélkül azonban igencsak nehéz teljes monográfiát írni.
– A kortárs irodalomtörténet-írás nem csupán Kinde költészetét nem méltatta kellő figyelemre, bizonytalanság mutatkozik e költészet helyének kijelölésében is. Miután behatóan foglalkoztál az életművel, te magad hogyan határolnád be a helyét az erdélyi líratermésben?
– Nem vagyok benne biztos, hogy szükséges besorolnunk Kindét az egyes Forrás-nemzedékek közé. Az irodalomtörténet-írás a harmadik Forrás-nemzedékhez sorolja költészetét, de nem szerepel abban az antológiában (az Ágoston Vilmos szerkesztette Kimaradt szó címűben), amelyet hagyományosan a harmadik Forrás-nemzedék antológiájának szoktak nevezni. Ennek sok oka van, amiről beszélek is a könyvben. De ha a Kindével készült interjúkra hagyatkozunk, akkor inkább szellemi és költőtársakról beszél, Király László és Farkas Árpád költészetéhez érzi rokoníthatónak líráját, motivikájában, világlátásában egyaránt.
– Lezárt életműként olvasható a több mint három éve elhunyt költőé. Írtad, hogy igyekeztél felfedni valamiféle lírai narrációt, amelyre kötetei, versei felfűzhetők. Mi lehet ez a vonal, vonulat, hogyan fogalmaznád meg?
– Sokféle Kinde Annamária olvasható ki a kilenckötetnyi versből: provokatív, harcos, elégikus és a sort még folytathatnám. Az én olvasatom az utóbbi, szövegtörténést és személyiségjegyeket, kiadástörténetet és (vallomásos) életrajzot együtt vizsgálok benne, s ezt a személyes megközelítést vállalom is. Tom Vanguard, Szandra May, a Másik K (Kinde alakmásai) szervesen összetartoznak, még ha más-más kötetekben is jelennek néha meg. Számomra leginkább a kolumbiai Alvaro Mutis hajósának, Maqroll árbocmesternek a kalandjait idézik – hangulatiságukban mindenképp – a Kinde-hősök bolyongásai, utazásai. Persze, nem tengeren, hanem hólepte tájban, a versnyelv keretei között.
– Mint írod, Kinde maga is mondta, hogy költészetében elsősorban a második Forrás-nemzedék tagjainak, Farkas Árpádnak, Király Lászlónak a gondolatiságához igazodik – s talán nem véletlen, hogy szellemi elődöket, mestereket, lírájának rokon hangjait, s nem mellesleg mindennapi, a közéleti költészetének fontosabb témáit épp az erdélyiség jelölte ki. Farkas Árpád, Király László versei talán nem ismeretlenek a magyarországi közönség számára, viszont Kinde Annamáriáé jószerével az maradt. A kötetednek az is a célja, hogy nemcsak az erdélyi, hanem a magyarországi olvasókhoz is közelebb hozza az életművet?
– Egy monográfia nem csinál tavaszt. S abban sem vagyok biztos, hogy Király László vagy Farkas Árpád költészete (bár utóbbiról egyébként nemrég jelent meg egy kiváló monográfia Magyarországon, Cs. Nagy Ibolya készítette) ismert lenne a magyarországi olvasók körében, vagy ne lenne bőven tennivaló ezen a téren. De azt hiszem, itthon is bőven van bepótolni való: ha csak az elmúlt huszonhét évre gondolok, hány írói hagyaték maradt gazdátlanul, amelyeknek a sorsáról semmit sem tudunk. Alig vannak folyóirat-repertóriumaink, szerzői monográfiák is csak elvétve. Vagy hogyan várjuk el, hogy a magyarországi olvasók ismerjék például Mózes Attilát vagy Lászlóffy Aladárt, ha könyveik nem elérhetők?
Demeter Zsuzsa kötetének bemutatója
Demeter Zsuzsa Szandra May a hóhullásban – Kinde Annamária költészete című, a marosvásárhelyi Lector Kiadónál megjelenő kötetét a Marosvásárhelyi Könyvvásáron november 7-én délután 6 órától, valamint a november 24-én kezdődő Nagyváradi Könyvmaratonon is megismerheti az olvasóközönség. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Refo500 Nagyenyeden: testvériskolai megállapodás, kiállítás, könyvbemutatók és előadások
Testvériskolai szerződést írtak alá a Hajdúnánási Református Iskola és a Bethlen Gábor Kollégium között
A refomáció 500 éves múltjának ünnepe a Maros parti kisvárosban kiemelt jelentőségű. Ennek egyháztörténeti előzményei vannak, hiszen 1564 áprilisában az enyedi országos zsinaton itt alakult meg az Erdélyi Református Egyház, és ugyanitt választották meg az első püspököt, Dávid Ferencet.
Ekkor napokig tartó, vitáktól sem mentes zsinati napok voltak, miközben az enyediek hitet tettek vallásuk mellett. A templomot akkor még közösen használták a szászokal. Nagyenyed 70 évig volt püspöki székhely, az erdélyi református egyház központja (1780–1849 között). Közben 11 országgyűlésnek és 49 zsinatnak adott otthont. Templomtornya 778 éves, építését 1239-ben fejezték be, őrtoronynak épült, de 537 éve templomtorony. Az alapító Bethlen Gábor nevét viselő, az egyházához – a kommunizmus áldatlan időszakát kivéve – mindig szorosan kapcsolódó Református Kollégiumnak is jelentős szerep jutott a hitben, a tanításban, a kultúra terjesztésében, először Gyulafehérváron (1622), majd később Nagyenyeden (1662).
A fent említett egyházi és iskolatörténeti tények alapozták meg a háromnapos (október 22–24 közötti) ünnep programját, mozgósítva a városi és a környékbeli református közösséget. A színhely kettős volt: a templom és az iskola. Az ünnepi megemlékezés fő mondanivalója a „könyv, oktatás és reformáció” címszavakban foglalható össze. A protestáns oktatás csodálatos évszázadairól beszélhetünk, miközben nem feledkezünk meg arról, hogy mindez az egyház és az iskola összefogásából született.
Az első ünnepnapi események vasárnap délután zajlottak a Vártemplomban. Igét hirdetett Kántor Csaba püspök-helyettes, prédikációja központi eleme a „győzedelmes hit”. Az enyediek és vidékiek teljesen megtöltötték a templomot. Fellépett Marosán Csaba színművész, aki Luther Márton ún. „asztali beszélgetéseiből” elevenített fel részleteket, amelyek a mai fülnek és elmének is fontosak lehetnek, például: „a szeretet a halhatatlanság jele”, „aki énekel, az kétszeresen imádkozik”, „nem siránkozni kell, hanem építkezni.” A művészi programban az Oláh testvérek – akik nem először jártak Enyeden – Kodály művek előadásával arattak szép sikert.
Gudor Botond református esperes beszédében a reformációval kapcsolatos kérdésre adott választ. Üdvözlő beszédet mondott Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója, Lőrincz Helga alpolgármester, tanfelügyelő, a helyi RMDSZ elnöke, és Mucsi László a presbiteri szövetég nevében. Szabó Zsombor karnagy, a kollégium új zenetanára irányításával sikerrel lépett fel a gyülekezeti kórus. Délután az újjászervezett gyülekezeti házban a művészeté volt a főszerep, amely az idők folyamán jelentősen összekapcsolódott az egyházi élettel. A tartalmas kiállítás bemutatóját Lőrincz Konrád felenyedi református lelkész tartotta magas szintű szakértelemmel. A három teremben kiállított alkotások több erdélyi művész munkái: Orth István (Nagyszeben), Szabó László (Marosvásárhely), Adorjáni László (Kolozsvár), Horháth Miklós (Lőrincréve), id. Lőrincz Zoltán (Nagyenyend), Legendi Géza (Zalatna) és Horháth Kund (Kolozsvár). A kiállított olajfestményekben, ceruzarajzokban, linómetszetekben nagyon sokan és hosszasan gyönyörködtek. Marosán Csaba, Ady Endrének az „Intés az őrzőkhöz” című, aktuális gondolatot sugalló versét szavalta.
Hétfőn a Bethlen kollégium Apafi-termében, méltó helyen folytatódott az ünnepi megemlékezés. Gudor Botond elnökletével előadások hangzottak el a kollégiumi reformációs emlékműsorokról (Győrfi Dénes, Nagyenyed), a református oktatás helyéről Észak-Erdélyben (Bekker Norbert, Budapest, ELTE), Tolnai Dali József oktatási reformjairól (Simon János, Amszterdam), tárgykultúra vagy könyvkultúra (Hegyi Ádám). Könyvbemutatók következtek Turzai Melán kollégiumi aligazgató irányításával: Kada Erika szerzőként mutatta be (tanár és teológus) a „Tündér-határon túl” című Áprily-kötetét, amely Áprily Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulója alkalmával jelent meg Kecskeméten, Bella Rózsa Pilinszky-díjas grafikus illusztrálásával. Idézünk Bertha Zoltán irodalomtörténész, egyetemi docens ajánlásából: „Brassó, Parajd és Udvarhely, Kolozsvár és Nagyenyed, Duna-kanyar Visegráddal és Szentgyörgypusztával: lélegző szent tájak annak számára, aki különleges természetáhítattal érezte egybe a Kárpát-haza igézetes teljességét.” Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)

Magyar szórványnapi rendezvények Arad megyében
Az Arad megyei magyar szórványnapi rendezvények sorozata A mi forradalmunk, amely megrengette a világotcímű tárlat megnyitásával indít, november 11-én, szombaton 16 órától az RMDSZ-székházban. Ez Székely Kornél grafikusművész ünnepi munkáiból tevődik össze, 16 roll-up pannó, összesen 14 méteres felületen, nagyon látványos és igényes kidolgozással eleveníti fel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit több mint 60 év távlatából. A kiállítás meghívottja Tóth Péter Lóránt Radnóti-, Latinovits- és Dudás Kálmán-díjas versmondó, aki 56-os versekkel színesíti a megnyitót. Az eseményt támogatja a Magyar Nemzeti Kereskedőház aradi irodája.
Szintén november 11-én, szombaton Borossebesen, az Onix panzióban szórvány bál lesz, a hangulatot a Meteor zenekar biztosítja, a bált megelőzően 19 órától Tóth Péter Lóránt Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott címmel Arany János- és Szent László-versekkel szórakoztatja a borossebesi közönséget.
A szentleányfalviak november 12-én, vasárnap 16 órától élvezhetik Arany János balladáit a református imaházban, Tóth Péter Lóránt előadásában.
Nem mondhatom el... címmel november 13-án, hétfőn 11 órától a Csiki Gergely Főgimnáziumban a csikys diákoknak és tanáraiknak Hajvert Ákos Radnóti-díjas délvidéki versmondó és Tóth Péter Lóránt közös produkciójára kerül sor.
Délután 18 órától az Aradi Bábszínházban az aradi közönség ingyenesen tekintheti meg a két neves versmondó előadását.
Az előadás témája Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Nemes Nagy Ágnes, Karinthy Frigyes, Arany János, Petőfi Sándor, Utassy József, Faludy György, Kányádi Sándor és Domokos István versei, hiszen úgy érzik az előadók, hogy a nyolcvan-száz éve megélt és megírt szövegek a XXI. század embere számára is időszerűek. A verseket flashmob vetítések színesítik. A közel félszáz bemutatónál tartó versszínházi estet láthatták már Szabadkán, Zentán, Újvidéken, Szegeden, Gyöngyösön, Budapesten és a Szarvasi Vízi Színházban is.
Szapáryligeten november 18-án, szombaton 20 órától a helyi kultúrotthonban bál lesz, ahol a talpalávalót a Royal Team zenekar húzza.
Végül november 26-án, vasárnap 17 órától Református Szórványnap Lippán.
A reformáció 500. évfordulója alkalmával az Aradi Református Egyházmegye emléktáblát avat a lippai református templomban, a vidék reformátorának, Szegedi Kis Istvánnak. Szegedi Lippán tanult, később a lippai református iskolának tanára is volt. Az egyházmegyei Reformáció 500-as rendezvénysorozat méltó záróakkordja kíván lenni e rendezvény, amelynek a mindössze 20 lelket számláló lippai református gyülekezet ad otthont.
A rendezvény programja:
17 órakor istentisztelet – igét hirdet nt. Módi József az aradi református egyházmegye esperese. Az istentiszteleten ünnepi énekszolgálatok hangzanak el, valamint köszöntések.
18 órakor előadás: Ősz Előd (az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa): Szegedi Kis István és a magyar reformációcímmel.
19 órától a Szegedi Kis István-emléktábla leleplezése, a gyülekezet megáldása.
19.30 órától szeretetvendégség. Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete; Nyugati Jelen (Arad)