Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ács Zsolt
525 tétel
2000. október 26.
"A csíkszeredai Pro Democratia Egyesület október 20-án lakossági fórumot szervezett Gyergyószentmiklóson. A találkozót Kovács Zsolt, a Pro Democratia elnöke nyitotta meg. A jelöltek bemutatkozása után kérdések és problémafelvetések sokasága következett. Sógor Csaba református lelkész, a Reform Tömörülés képviselője, azon a véleményen volt, hogy a "házat", azaz az RMDSZ-t belülről kell rendbe tenni, s ebben fontosnak tartja a megújulást, a fiatalok szerepvállalását. A találkozón a Pro Democratia Egyesület A választó útmutatója címmel hasznos kiadványt is osztogatott mindkét nyelven a jelenlévőknek. /Gál Éva Emese: Fórum a Pro Democratia szervezésében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./"
2002. október 21.
"Képzőművészeti tárlat nyílt okt. 18-án Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) alagsori kávézójában. A Partiumi Galéria azzal a célzattal jött létre, hogy lehetőséget teremtsenek fiatalok bemutatkozására. Három fiatal alkotásai tekinthetőek meg a Partiumi Galériában. Molnár Imola a Nagyváradi Egyetem festészet szakán végzett. Álomfa című festménye Budapesten is kiállításra került. Ács Zsolt a PKE filozófia szakos hallgatója. Hobbiból foglalkozik grafikával. A harmadik kiállító, Remus Ilisie a Nagyváradi Egyetem festészet szakos hallgatója. /Tóth Hajnal: Megnyílt a Partiumi Galéria. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 21./"
2003. július 28.
"Júl. 26-án a felszentelték Nyárádszentannán az első és második világégésben odamaradt földiek egykor elpusztult, most felújított emlékművét. A megkoszorúzott oszlop Bács Miklós kőfaragó és fia, Bács Zsolt vésnök munkáját dicséri. Hosszú névsor telne ki a Szentannai Napok sikerét előmozdítókból. A lassan várossá váló Nyárádszereda egyik főutcájává válik Szentanna. /b.d.: "Jó kedvet adj, és semmi mást, Uram!" = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./"
2004. november 17.
Nov. 5-7. között tartották Marosvásárhelyen a II. erdélyi magyar régészeti konferenciát. A tanácskozásról Molnár-Kovács Zsolt, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Ókortörténeti és Régészeti Tanszékének tanársegéde és Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum középkorszakértő régésze nyilatkozott. Emődi Tamás a leglátványosabb középkori leletanyaggal szerepelt, amelyet a gyergyószárhegyi Lázár-kastélynál folytatott ásatások során tártak fel. Botár István a csíksomlyói plébániatemplom régészeti feltárásáról, Soós Zoltán a görgényszentimrei várban feltárt Zsigmond-kori kaputoronyról tartott előadást. Az erdélyi régészeket tömörítő Pósta Béla Egyesület olyan programot szeretne, amely a különböző erdélyi régiók egységes feltárását eredményezné. Szükség lenne egy régészeti folyóiratra. – 1998-ban indult be a régészképzés, azóta megnőtt fiatal szakemberek száma. Ma már 11 romániai kutatóintézetben dolgoznak magyar nyelvű régészek, s az okleveles, a mesteri, doktori képzésen résztvevők száma a 40-et is meghaladja. Időszerűvé vált az anyaországi és az erdélyi intézményesített régészeti kapcsolatfelvétel is. /(bodolai): Régészfórum a kutatási eredményekről. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./
2005. július 8.
A háromszéki Baróton kísérleti jelleggel rádióállomás indult. Ez áttörést jelent, hiszen a háromszéki kisrégió huszonkét helységének egyikében sem volt eddig rádió, csak a marosvásárhelyi, bukaresti és a magyarországi adók műsora volt fogható. Az FM 90-es hullámhosszon jelentkező új rádió jelenleg zenét sugároz napi huszonnégy órán át, de hamarosan óránként hírösszefoglalók is hallhatóak lesznek. „Az 1960–70–80-as évek legjobb slágereit sugározzuk, ezeknek egyharmada magyar, kétharmada nemzetközi. Közelebbről erdővidéki híreket szerkesztünk majd a megyei, országos és külföldi információkat is összefoglaló csomagba, ezeket a világhálón küldjük adásba Barótról” – magyarázta Kovács Zsolt főszerkesztő az Erdővidéki Rádióról. /Benkő Levente: Kísérleti jelleggel sugároz az Erdővidék rádió. = Krónika (Kolozsvár), júl. 8./
2005. november 16.
Kolozsváron a Kőváry László Honismereti Kör immár 13 éve, egyedülálló szervezetként működik, Erdély-szerte nincs hasonló. 1992 október elején kezdték honismereti tevékenységüket, 1993-ban az első évfolyam végzettjei megalakították a Honismereti Kört, felvették a Kőváry László nevét. A kör első emberei közé tartozott Kiss Margit, aki jelenleg az elnök szerepét tölti be és Ács Zsolt, aki 1997-től titkára a szervezetnek. Eddig 38 tanulmányi kirándulást szerveztek, Erdély, Moldva, Al-Duna és Bánát 18 megyéjében jártak. A civil szervezet az EMKE fiókszervezeteként működik. Pályázatokon elnyert összegekből tartják fenn magukat és támogatják a tanulmányi kirándulásokat. A szervezet társszervezete a magyarországi Honismereti Szövetségnek, minden évben részt vesznek a Honismereti Akadémián. A tanuló az iskolában nem kap átfogó képet Erdélyről, jó lenne, ha az iskolákban is bevezetnék választható tantárgyként a honismeretet. A Honismereti Kör minden év októberében elindítja tanfolyamát. A tanfolyam 80 órából áll, az előadásokat hetente egyszer, szombatonként tartják történelem, művészettörténet, néprajz, földrajz, vallástörténet tárgykörökben. A Bánságban működik a Partiumi Műemlékvédő Szövetség hasonló érdeklődési körrel, de nem szervez tanfolyamokat. /Takács Enikő: Új évet indított a Honismereti Kör. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./
2006. július 26.
A tanárok mindössze 35 százaléka érte el a munkahely megszerzéséhez szükséges hetes osztályzatot a kinevezett és helyettes állásokra kiírt versenyvizsgán.Az osztályzatok Dumitru Matei, az oktatási és kutatási minisztérium államtitkára szerint rosszabbak, mint tavaly, mivel a szaktárca megváltoztatta az előre bejelentett javítóközpontok helyét, illetve a tételeket. A tízes osztályzatot mindössze harminchat oktató érte el, ötvenen pedig egyest kaptak a versenyvizsgán. A harminchétezer jelentkező tíz százaléka fellebbezett az eredmények ellen. Kovászna megyében a közel ötszáz vizsgázó pedagógus 67,37 százaléka ért el ötös fölötti osztályzatot. Hargita megyében több mint ezer állást hirdettek meg, de ezeknek felét nem foglalhatják el kinevezett pedagógusok. /Fülöp Noémi, Kovács Zsolt: Rosszabbak a versenyvizsgán elért eredmények, mint tavaly. = Krónika (Kolozsvár), júl. 26./
2006. augusztus 1.
A Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett székelyföldi biciklitúra az autonómia népszerűsítését szolgálja. A több mint egy hete tartó túrán a bicikliseket általában rokonszenvvel fogadták, de Marosvásárhelyen a rendőrség megakadályozta, hogy a városban megálljanak, és szórólapokat osztogassanak. A kerekező ifjakat a közlekedésrendészet és a közösségi rendőrség illetékesei várták a város határában. megtiltották a szórólapok osztogatását. A rendőrök arra hivatkoztak, hogy előzőleg nem kértek engedélyt a szórólapok osztogatására. A rendőrök becsomagoltatták az „Autonómiát!” feliratukat, amelyet rendszerint két kerékpározó kifeszítve vitt a településeken. A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem koronkai campusában tartott sajtótájékoztató sem volt felhőtlen, a jelen lévő román sajtó részéről érzékelhető volt az ellenszenv. Sepsiszentgyörgyön Czimbalmos-Kozma Csaba RMDSZ-es alpolgármester, Antal Árpád RMDSZ-képviselő és Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnöke biciklizett együtt a MIT fiataljaival. A város bejáratánál mintegy 40 sepsiszentgyörgyi csatlakozott a kezdeményezőkhöz, majd „Autonómiát a Székelyföldnek!” kiáltásokkal vonultak végig a városon, és szórólapokat osztogattak a járókelőknek. Sándor Krisztina elmondta: erdélyi körútjuk során a legnépesebb és leglelkesebb fogadtatásban Sepsiszentgyörgyön részesültek. /Jánossy Alíz, Kovács Zsolt: Tiltott „autonómiabiciklizés”. = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./ A Maros megyei rendőrség szóvivője kijelentette: semmit nem tud az autonómiáért biciklizőkről. A közlekedésügyi osztályt vezető Viorel Cazan viszont elmondta: ő ragaszkodott a forgalmi szabályok betartatásához. – Zavarnák a forgalmat, nyilatkozta Cazan. /Szucher Ervin Livia Popa: A forgalmat zavarták a biciklisek? = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./
2006. augusztus 2.
Kató Zoltán lemondása után ideiglenes igazgatót neveztek ki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum élére, Vargha Mihályt, a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Galéria vezetőjét. Kató Zoltán azért nyújtotta be lemondását, mert az intézményben dolgozó szakemberek többsége elégedetlen volt az igazgató vezetési stílusával. A belső vizsgálat elmarasztalta Kató Zoltánt, és megállapította, hogy alkalmatlan az intézmény vezetésére. /Kovács Zsolt: Vargha Mihályt nevezték ki a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes vezetőjévé. = Krónika (Kolozsvár), aug. 2./
2006. augusztus 14.
Elégedetlenséget váltott ki Sepsiszentgyörgyön az RCS kábeltelevízió társaságnak az a döntése, amely felfüggesztette a Discovery és a Hallmark csatorna magyar szinkronos változatának sugárzását, így a két adó műsorainak csak az angol nyelvű, román felirattal ellátott változata hozzáférhető. /Kovács Zsolt: Műszaki gondok miatt hiányzik a magyar szinkron. = Krónika (Kolozsvár), aug. 14./
2006. augusztus 17.
A közelgő tanévkezdés ellenére a háromszéki tanintézetek 25 százaléka nem rendelkezik a működéshez szükséges egészségügyi engedéllyel – közölte Keresztély Irma, Kovászna megyei főtanfelügyelő. A 206 háromszéki tanintézet közül eddig 144-et sikerült fertőtleníteni és kiváltani az egy évig érvényes hatósági engedélyt, egyes iskolák és óvodák pedig később is megkaphatják azt. „Az elmúlt évekhez hasonlóan azonban mintegy 20 tanintézetben valószínűleg egészségügyi engedély nélkül zajlik majd az oktatás” – mondta el a főtanfelügyelő. Főleg a vidéki iskolákból és óvodákból hiányzik a közművesítés, a vízellátás. A vidéki tanintézetek jó részének infrastruktúrája, közművesítése és villanyhálózata több mint 50 éves, javításokat pedig csak elvétve végeztek rajtuk. Helyenként a diákok otthonról viszik magukkal a napi fogyasztásra szánt ivóvizet. /Kovács Zsolt: Egészségügyi engedély nélkül kezdik a tanévet az iskolák. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./
2006. augusztus 31.
A szlovákiai magyarellenes hangulat is azt bizonyítja, hogy az Európai Unió nem képes rendezni az egyes nemzeti kisebbségek problémáját – jelentette ki Antal Árpád András RMDSZ-es képviselő. Egyetért a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) vezetőivel, akik szerint az ország uniós csatlakozása előtt kell megoldást találni a magyar kisebbség lehető legtöbb problémájára. Fontos, hogy a csatlakozásig hátralévő néhány hónapban jöjjenek létre az autonómiatanácsok. Csapó József, az SZNT elnöke és Soós Sándor, az EMI vezetője az Európai Bizottsághoz, az Európai Parlamenthez és az Európai Unió Tanácsához küldött levelet, amelyben többek között a romániai magyarság egyenrangú államalkotó nemzetként való elismerését, magyar önkormányzat létrehozását Erdélyben, Székelyföld területi autonómiájának helyreállítását, a magyar nyelv hivatalos államnyelvvé nyilvánítását kérték. Más véleményt vall Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője, aki szerint nem lenne kedvező sem a román, sem a magyar közösségnek, ha Románia 2007 januárjában nem lenne az Európai Unió tagja. /Kovács Zsolt: Antal: lappangó konfliktust integrál az EU. = Krónika (Kolozsvár), aug. 31./
2006. szeptember 5.
Októberben elkezdődhet a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozata campusának építése. Fazakas József, a főiskola igazgatója elmondta, a kormány elfogadta az előtanulmányt, így a szükséges engedélyek megszerzése után elkezdhetik a munkálatokat. A campus építésének terve hét évvel ezelőtt fogalmazódott meg először; a sepsiszentgyörgyi önkormányzat még abban az évben átadta a főiskolának a Váradi József Általános Iskola szomszédságában lévő 9600 négyzetméteres területet. Az állami támogatás hiánya miatt azonban az építkezés elkezdése mostanáig késett. A kihelyezett tagozat az intézmény megalakulásakor, 1997-ben a Mezőgazdasági Szakközépiskola néhány termében rendezkedett be, amely már akkor is szűkösnek bizonyult a hallgatók számára. A gondok a hallgatók számának növekedésével évről évre súlyosbodtak, a több mint ezer diák eddig négy terembe zsúfolódva hallgatta az előadásokat. A helyi önkormányzat ezért idén a Puskás Tivadar Szakközépiskolába költöztette a Mezőgazdasági Szakközépiskola osztályait, és az utóbbi intézmény épületét öt évre, ingyen átadta a főiskolának. Fazakas József kifejtette, a campus elkészültéig kénytelenek felújítani az ideiglenesen megkapott ingatlant, illetve átalakítani a termeket. A sepsiszentgyörgyi főiskola más településekről származó hallgatóit a középiskolák bentlakásaiban szállásolták el. A főiskolán meghirdetett helyekre másfélszeres a túljelentkezés. Fazakas József közölte, idén öt új tanárt szerződtetnek a főiskolán tanító 62 oktató mellé. /Kovács Zsolt: Campus épül Szentgyörgyön. = Krónika (Kolozsvár), szept. 5./
2006. szeptember 11.
Három hónapos szünet után szeptember 18-ától ismét folyósítják a szociális segélyt a rászoruló sepsiszentgyörgyi családoknak. Tankó Vilmos, a sepsiszentgyörgyi közösségfejlesztési igazgatóság vezetője közölte, a segély folyósítása azért szünetelt, mert az erre a célra elkülönített 7,3 milliárd régi lej nem elég egész évre. Szeptembertől megnyitották az ingyenkonyhát is. Kovászna megyében eddig közel négyezer család kapott szociális segélyt; a rászorulók többsége roma, akik közül csak kevesen végezték el a törvény által meghatározott 72 óra közmunkát. Tankó Vilmos szerint a 620 szociális segélyre jogosult sepsiszentgyörgyi családból alig 30–35 személyt lehetett munkára bírni. /Kovács Zsolt: Közmunka helyett lemondanak a segélyről. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./
2006. október 13.
A Bolyai Tudományegyetem újraindításáért Erdély nagyobb városaiban szervezett tavalyi gyertyás tüntetéssorozat első évfordulóján a magyar magánegyetemek helyzetének rendezését, kulturális autonómiát követel október 13-án kezdődő rendezvénysorozatán a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), valamint erdélyi magyar ifjúsági szervezetek: az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ). Október 12-én Csíkszeredában szerveztek találkozót, amelyen a magyar egyetemi hálózat, illetve a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) helyzete volt a téma. Marosvásárhelyen október 12-én Hantz Péter, a BKB alelnöke, illetve Ajtay Kincses Mária, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanszékvezetője beszél a helybéli magyar felsőoktatás gondjairól. Az utóbbi intézmény egyik fő gondját az évről évre csökkenő magyar helyek száma jelenti. Sepsiszentgyörgyön szintén október 12-én Kovács Lehel, a BKB alelnöke és Sztakics Éva alpolgármester tartanak vitaindítót. A BKB rendezvénysorozata október 17-én, illetve 18-án a magyar egyetemi városokban megrendezendő nyílt napokkal folytatódik: a tervek szerint Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában. /Kovács Zsolt, Kulcsár Andrea: Rendezvénysorozatot tartanak a Bolyai Egyetem visszaállításáért szervezett gyertyás tüntetések évfordulóján. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./
2006. október 17.
A polgármesterek nézeteltérései miatt nem sikerül kistérségi társulásokat alapítani Háromszéken. A tervek szerint a megyében 10–12 mikrorégiót alakítanának, azt azonban a polgármestereknek kell eldönteniük, hogy mely településekkel kívánnak szövetkezni. Demeter János Kovászna megyei tanácselnök közölte, mindeddig csupán a Barót környéki települések határoztak kistérségi társulás alapításáról. Emellett még Gelence, Zabola és Szentkatolna, illetve Torja, Csernáton, Dálnok és Maksa polgármesterei mutatnak hajlandóságot az együttműködésre. Nyáguly Vilmos, Mikóújfalu polgármestere elmondta, a mikóújfalui, sepsibükszádi, bodoki és gidófalvi elöljárók megállapodtak abban, hogy létrehozzák a társulást. Nyáguly szerint eddig azért nem történt előrelépés, mert a megyei tanács azt ajánlotta, hogy minden Olt menti település tömörüljön egy nagy társulásba. Van más gond is, például Nagyborosnyóval egyetlen környékbeli település sem kíván társulni. Bartha László polgármester kifejtette, tárgyalásokat folytatnak Zágonnal és Barátossal, ám egyelőre egyetlen település elöljárójával sem sikerült megegyezniük. – Együttműködési szerződést írtak alá az Európai Régiók Szövetsége és az Árkosi Európai Uniós Képzőközpont képviselői, amelynek értelmében februárban brüsszeli fejlesztési szakértők látogatnak Háromszékre. Az RMDSZ elképzelése szerint többek között Kovászna, Hargita és Maros megyében kellene önálló régiókat kialakítani. – Elkészült a Székelyföldi Önkormányzati Társulás statútuma, legkésőbb jövő hónap közepéig pedig megszervezik az alakuló közgyűlést is – jelezte Demeter János. /Kovács Zsolt: Nem tudnak egyezségre jutni a polgármesterek a kistérségi szövetségeket ügyében. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./
2006. október 24.
A Kovászna Megyei Gyermekjogvédelmi Hivatal adatai szerint 330 kiskorút bíztak a rokonok felügyeletére a külföldön dolgozó szülők. Vass Mária, a hivatal igazgatója szerint több olyan kiskorú is van, aki nem szerepel a nyilvántartásban. Az itthon maradt kiskorúak gyakran rossz társaságba keverednek, nem járnak iskolába. Kovászna városában 105, Bodzafordulón 55, Hídvégen 11, Lemhényben 40 kiskorúról tudnak, akiknek szülei külföldön vállaltak munkát. A hivatalos statisztika szerint Sepsiszentgyörgyön mindössze két család felnőtt tagjai vállaltak munkát a határon túl, hátrahagyva kiskorú gyermekeiket. Bizonyára ennél több „otthon hagyott” gyermek van, de nehezebb őket megtalálni. A bukaresti gyermekjogvédelmi hatóság adatai szerint az év első harmadában 18 754 gyermeket hagytak otthon a vendégmunkások, az otthon maradt kiskorúak jelentős részét pedig szociális és pszichológiai szempontból állandó veszély fenyegeti. Mintegy 3500 gyermeket folyamatos állami felügyelet alá kellett vonni. /Kovács Zsolt: Közel húszezer kiskorút hagynak hátra külföldön dolgozó szüleik. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./
2006. november 13.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete rendezett konferenciát a hét végén Sepsiszentgyörgyön, 150 magyar szakos tanár és könyvtáros részvételével. „Szükség van a munkánkra, mert a mai társadalom hajlamos elfelejteni, milyen kincsek rejlenek a könyvekben” – mondta el Kiss Jenő, a Kovászna Megyei Könyvtár igazgatója. Neves hazai és anyaországi szakemberek tartottak előadást a számítógép, a könyv és az olvasás kapcsolatáról. Péntek János professzor, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke kitért arra, hogy a könyv háttérbe szorulása miatt a mostani generáció sok mindent nem tud a magyar nyelvről. Nagy Attila, a Magyar Olvasás Társaság elnöke megdöbbentőnek nevezte az olvasási szokások változásait. Felmérések szerint 1964-ben a magyarországiak 41 százaléka vallotta azt, hogy egyetlen könyvet sem olvasott el 12 hónap alatt; 2005-ben már a megkérdezettek 60 százaléka nyilatkozta, hogy egy év alatt egyetlen kötetet sem vett a kezébe. A tanácskozás ünnepélyes pillanata a megyei könyvtár névadó ünnepsége volt, amelyen az intézmény Bod Péter református lelkész, irodalomtörténész nevét vette fel. /Kovács Zsolt: Csökkenőben az olvasási kedv. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./
2006. november 28.
Környezetmérnöki és hulladékgazdálkodási szakkal bővül a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi fiókja a következő tanévtől, tájékoztatott Fazakas József, az intézmény igazgatója. Hozzáfűzte, ez ügyben Kovászna megye és a tanintézmény elöljárói a napokban egyeztettek a gödöllői Szent István Egyetem vezetőségével, amely támogatta a két egyetem együttműködését. Fazakas kifejtette, első lépésként a sepsiszentgyörgyi egyetem infrastruktúrájának bővítésére, azaz kémia és biológia laboratóriumok létesítésére van szükség. Hozzátette, a két szakot a tervek szerint 50-50 diákkal indítják be, az oktatók pedig Gödöllőről érkeznek majd. Fazakas úgy vélte, az új szakok elindítása után a sepsiszentgyörgyi egyetem hallgatóinak létszáma pár év alatt 2500-3000 főre emelkedhet. Kijelentette, még idén leteszik a sepsiszentgyörgyi egyetemi campus alapkövét, és elkezdik a terület közművesítését. A munkálatokra a kormány idén egymillió lejt utalt ki az egyetemnek; a becslések szerint a befektetés értéke 20 millió lej. /Kovács Zsolt: Új szakokkal bővül a BBTE fiókja. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./
2006. november 29.
A Maros megyei települések december 7-én nem tudnak csatlakozni a Szövetség a Székelyföldért Egyesülethez, mert tíz önkormányzat erre vonatkozó határozatát megtámadta a prefektus. A dokumentumokban a prefektus csupán formai hibákat talált, ezért az önkormányzati vezetők javított formában újra előterjesztik a határozattervezeteket. A prefektusi intézkedés miatt az alakuló ülésen csak megfigyelőként vesznek részt a Maros megyei települések képviselői. A tervek szerint 32 Maros, 37 Kovászna, 60 Hargita, és 4 Brassó megyei település csatlakozna a Szövetség a Székelyföldért Egyesülethez. /Kovács Zsolt: Csonka szövetség. = Krónika (Kolozsvár), nov. 29./
2006. december 7.
Sepsiszentgyörgyön december 7-én megalakul a Szövetség a Székelyföldért Egyesület. A főügyészségtől kérte a Szövetség a Székelyföldért Egyesület kivizsgálását Nicolae Popa, a Konzervatív Párt alelnöke, aki törvényen kívül helyezné a megalakítandó szervezetet. Popa sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy sem a Román Hírszerző Szolgálat, sem a Legfelsőbb Védelmi Tanács nem foglalt állást a székelyföldi autonómiát előkészítő „nemzetárulás” miatt. Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt szenátora kifejtette: „Kár, hogy az ügyészség nem lát azonnal hozzá a letartóztatásokhoz. Az igazságszolgáltató szervek bármely jogállamban letartóztatnák a hasonló terroristákat, akiknek Románia darabokra szaggatása a céljuk.” Ezzel szemben a Demokrata Pártnak nincs kifogása a szövetség megalakítása ellen, mindaddig, amíg annak céljai a törvényes és alkotmányos előírásokon belül maradnak. Cezar Preda parlamenti képviselő, a Demokrata Párt alelnöke ugyanakkor leszögezte, hogy a Székelyföld „román föld”, és nem hajlandók alkudozni a Románia egységes voltát kimondó alkotmányos előírásokról. /Kovács Zsolt: Önkormányzati atyák. = Krónika (Kolozsvár), dec. 7./
2006. december 8.
Háromrészes produkcióval ünnepli névadását december 11-én a Háromszék Táncegyüttes Mozgásszínházi műhelye. Az egy éve alapított sepsiszentgyörgyi mozgásszínház az M-Stúdió nevet veszi fel: az elnevezés egyaránt utal a magyar mozgás, a román miscare és az angol movement szóra. Deák Gyula, a táncegyüttes igazgatója szerint így könnyebb lesz megkülönböztetni a Háromszék Táncegyüttest a mozgásszínházi műhelytől. Ez lesz a mozgásszínházi műhely negyedik bemutatója. A TeremtÉSéden című, trilógiaként is értelmezhető előadás érdekessége, hogy a három részt más-más rendező állította színpadra, valamennyien magyarországiak. Az előadás Éden című első részét a mozgáskoreográfus Gyöngyösi Tamás rendezte. A Teremtés kísérlet arra, hogyan lehet táncot bábjátékkal kombinálni – mutatta be az előadás második részét Pályi János neves bábszínész és rendező. A bemutató harmadik része a PÁRcipő nevet kapta, ezt a szintén bábrendező Veres András állította színpadra. /Kovács Zsolt: Trilógiával indít az M-Stúdió. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./
2006. december 11.
Jövő év január 31-én bezárják az erdővidéki szénbányászat még működő utolsó fejtését, emiatt 250 személy marad munka nélkül, tájékoztatott Kelemen Tibor, a Kovászna megyei Munkaerő Ügynökség vezetője. A jövedelmező bánya felszámolását, illetve a tömeges elbocsátást a ploiesti-i székhelyű Országos Bányatársaság rendelte el. Fehér Zoltán, az erdővidéki bánya igazgatója elképzelhetőnek tartja, hogy a bezárás után magánosítják a bányát, és az új tulajdonos újraindítja a kitermelést. Az igazgató szerint az erdővidéki bányából még 10 évig lehetne szenet termelni. „Vannak szerződéseink, jövedelmező a bánya. Idén 250 ezer tonna szenet termeltünk ki”– mondta Fehér Zoltán. /Kovács Zsolt: Jövedelmező, mégis bezárják a bányát. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./
2006. december 14.
Nem szól bele a hét végén kezdődő, autonómiáról szóló erdővidéki népszavazás ügyébe György Ervin. „Nem akadályozhatom meg azt, hogy 2-3 ember mozgóurnákkal játszadozik – mondta a Kovászna megyei prefektus. – Ilyen alapon a mozgóárusok ellen is el kellene járnunk, de ez nem a prefektúra hatásköre.” György Ervint korábban a Demokrata Párt (PD) Kovászna megyei szervezete szólította fel, akadályozza meg az autonómiáról szóló népszavazások lebonyolítását. A PD nem ért egyet a Székelyföld autonómiáért szervezendő belső népszavazásokkal, akkor sem, ha azok nem hivatalosak. A Székely Nemzeti Tanács erdővidéki szervezete arról hozott döntést, hogy december 16-23. között belső népszavazást szervez az autonómiáról. A mozgóurnás népszavazás alkalmával 19 településen keresik fel a lakosságot. /Kovács Zsolt: Népszavazás: prefektusi tartózkodás. = Krónika (Kolozsvár), dec. 14./
2006. december 21.
György Ervin Kovászna megyei prefektus is megtámadta a Szövetség a Székelyföldért Egyesülethez való csatlakozásról szóló önkormányzati határozatok egy részét. Miután a Demokrata Párt helyi szervezete, illetve a Kovászna és Hargita megyei románok fóruma is több ízben jelezte a hiányosságokat, György Ervin a tanácsi határozatok felülvizsgálatával bízta meg a prefektúra jogászát. Codrin Munteanu a csatlakozó 37 Kovászna megyei önkormányzatból 16 testület határozatában talált formai hibákat. Az érintett tanácsokat a prefektúra levélben szólította fel a dokumentum kijavítására. György Ervin hiányolta, hogy a csatlakozó önkormányzatok a határozataik elfogadása előtt nem szerveztek közvitákat a témáról, illetve a szavazás előtt 30 nappal nem hirdették meg a sajtóban a határozattervezet szövegét. Korábban a Maros és Hargita megyei kormánybiztosok is ugyanerre a jogszabályra hivatkozva támadták meg a tanácsok társulási határozatát. Demeter János, Kovászna megyei tanácselnök, akit az RMDSZ vezetősége az egyesület létrehozásának előkészítésével bízott meg, elmondta: az érintett önkormányzatok hibája korrigálható. /Kovács Zsolt: Közvita nélküli székelyföldi szövetség. = Krónika (Kolozsvár), dec. 21./
2007. január 12.
Január 13-án lesz a Diploma után című rockmusical ősbemutatója a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. Pozsgai Zsolt–Pinczés István–Apostolache Zénó Diploma után című rockmusicaljében a 60-as, 70-es évek rocklegendáinak dalai először szólalnak meg magyarul. /Kovács Zsolt: Sikerdalok magyarul. = Krónika (Kolozsvár), jan. 12./
2007. január 17.
Új egyetem kezdi meg működését jövő hónapban Háromszéken: az intézmény az országban egyedüliként művelődésszervezőket képez majd – tájékoztatott Imreh-Marton István, a Kovászna megyei Művelődési Központ vezetője. Elmondta, a Pécsi Tudományegyetem Andragógiai Intézetének háromszéki tagozata az árkosi EU-központban kap helyet. Már februártól beindulhat az oktatás. Első lépésként két csoport diákot, összesen 40 személyt vennének fel az egyetemre. Ők a bolognai rendszernek megfelelően három éves képzésben vesznek részt, és a végén művelődésszervezésre, illetve személyügyi szervezésre szakosodhatnak. A tervek szerint a diákokat a Pécsi Tudományegyetem szakemberei hétvégenként – péntektől vasárnapig – oktatnák. Az EU-csatlakozást követően magyarországi egyetem immár könnyen létesíthet tagozatot Romániában. /Kovács Zsolt: Árkoson is lesz egyetem. = Krónika (Kolozsvár), jan. 17./
2007. január 18.
Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester reméli, hogy február második felében elkezdődhet a Szövetség a Székelyföldért Egyesület bírósági bejegyzése. A prefektúra „támadására” felkészültek, elkészítették a kifüggesztendő szövegeket és az új határozattervezet szövegét is. A 30 napos határidő leteltével valamennyi tanács megszavazza a tervezetet, és indulhat a bejegyzés. A Maros megyei önkormányzatok esetében egyszerűbb a dolog mivel nem is írták alá az alapító dokumentumot. Később csatlakoznak az egyesülethez. A vezetőtanácsban mindhárom megye egyforma arányban vesz részt, a megyéket képviselő három-három személynek az lesz a feladata, hogy az adott területen az önkormányzatokkal tartsa a kapcsolatot. /Kovács Zsolt: Albert Álmos készült a „támadásra” = Krónika (Kolozsvár), jan. 18./
2007. január 18.
Nemzeti múzeummá nyilvánította a január 17-én tartott kormányülés a sepsiszentgyörgyi Keleti-Kárpátok Múzeumát. A besorolás a jelentős állománnyal rendelkező, országosan és nemzetközileg elismert intézményeket illeti meg. „A sepsiszentgyörgyi múzeum megérdemelten került ebbe a besorolásba, hiszen tevékenységünk túllép Kovászna megye határain” – jelentette ki Valeri Cavruc igazgató. Arra a kérdésre, hogy milyen kutatások vannak folyamatban, hány állandó kiállítása van, hány személyt foglalkoztat, és mekkora a múzeum látogatottsága, az igazgató nem kívánt válaszolni. Jövő hétfőre ígérte, hogy részletes adatokkal szolgál a Keleti-Kárpátok Múzeuma elmúlt évekbeli tevékenységéről. Az intézményt 11 éve alapították sepsiszentgyörgyi, Gábor Áron utcai székházba tavaly költözhetett be. Az intézmény állományában mintegy 15 ezer leltári tárgy, elsősorban régészeti és néprajzi anyag van, munkatársai kiemelt fizetésért dolgoznak. Sepsiszentgyörgy legnagyobb múzeuma, a 130 éves Székely Nemzeti Múzeum, melyet csak regionális jelentőségű intézményként tartanak nyilván, fenntartója a megyei önkormányzat. A Kós Károly tervezte főépületen kívül hozzá tartozik még a szentgyörgyi képtár, valamint a csernátoni, baróti, kézdivásárhelyi és zabolai fiókintézmény, a hat helyszínen átlagosan 27 ezer látogató fordul meg évente. A múzeum állománya több százezer tárgyat foglal magába, 2002 óta a főépületben 80, a képtárban 60, a csernátoni tájmúzeumban 15, a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeumban pedig 25 állandó, illetve időszakos kiállítást rendeztek – tájékoztatott Vargha Mihály igazgató. A Székely Nemzeti Múzeum munkatársai attól tartanak, hogy a magasabb besorolású román múzeum vezetőségének esetleg beleszólása lehet a tevékenységükbe, és „elvándorolhatnak” a múzeum tárgyai. /Kovács Zsolt, Rostás-Péter Emese: Botcsinálta elitizmus. = Krónika (Kolozsvár), jan. 18./
2007. január 19.
Egyelőre nem kapott választ a csupán román nyelven közzétett érettségi tételek ügyében megfogalmazott tiltakozó levélre Csatlós Mihály, a felső-háromszéki tanügyi szakszervezet elnöke. A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszéki szervezete ugyanakkor az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult az ügyben. Csatlós az RMDSZ vezetőségének, az Oktatási és Kutatási Minisztériumnak, illetve az Európai Uniós fórumoknak kívánja elküldeni a tiltakozást. Az RMDSZ központi és területi vezetői nem válaszoltak a levélre. Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki elnöke kifogásolta, hogy az interneten csak román nyelven jelentek meg a tételek, olyan nyelvismeretet követelnek, amely még a román anyanyelvű diákoknak is gondot okozhat. Csatlós felháborítónak tartja, hogy az RMDSZ nem tett lépéseket az ügyben. /Fülöp Noémi, Kovács Zsolt: Süket fülek tételügyben. = Krónika (Kolozsvár), jan. 19./