Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ács János
187 tétel
2004. június 23.
Horváth Arany édesapja Horváth István költő /1909-1977/, akit egy szekus őrnagy halálra gázolt. Horváth Arany 1963-ban a Művelődés folyóirat szerkesztője lett. A Művelődés országos lap volt, így bebarangolhatta egész Erdélyt. Tizenegy éve minden esztendőben megrendezik a Horváth István Fórumot Magyarózdon, az író szülőfalujában. Horváth Arany a népért aggódó, építő irodalomszemléletben nőtt fel. Most már más irányzatok vannak, de hogy Erdélyben a magyarság ezt a 85 évet így kibírta, ezt Benedek Eleknek, Kós Károlynak, Tamási Áronnak, Bánffy Miklósnak és a hozzájuk hasonlónak kell megköszönnie, vallja Horváth Arany. A Művelődés kitűnő főszerkesztője volt András János, majd Kovács János is. Bátor folyóiratunkat megszüntette a diktatúra. Horváth Arany később, a rendszerváltás után az Erdélyi Gazda főszerkesztője lett, majd az Amerikai Erdélyi Szövetség erdélyi tájékoztatójának, a Transylvania című folyóiratnak az európai főmunkatársi tisztségére kérték fel. Most már egyedül végzi a főszerkesztői munkát is. /Sándor Boglárka Ágnes: Nehéz gyönyörűséggel élem a mindennapjaimat – vallja Horváth Arany. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./
2004. június 28.
Kizárta soraiból az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete Szántó Árpád megyei önkormányzati képviselőt. Szántó ugyanis az RMDSZ alelnöki tisztségre javasolt jelöltje helyett a Román Humanista Párt (RHP) emberére szavazott. Ezzel a Nagy-Románia Párttal szövetséget kötő kormánypárt jelöltjét támogatta. A Ziua című ellenzéki napilap szerint Szántó azért támogatta a kormánypárt jelöltjét, hogy a hatóságok engedjék szabadon az előzetes letartóztatásban lévő sógorát, Reman Domocost, a csúszópénz elfogadásával vádolt egykori igazgatót. /Borbély Tamás: Kizárták az RMDSZ-ből Szántó Árpádot. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./ Nehéz elhinni Szántónak Árpádnak, hogy nem kapott semmit a kormánypárttól azért a szavazatért, amelynek köszönhetően ma PSD-s elnöke és PRM-s alelnöke van a Beszterce-Naszód megyei önkormányzatnak. Lassan mindenki árulónak nevezi az RMDSZ-t. A magyar szavazókkal is kötött egy paktumot az RMDSZ, még a választások előtt. És ha egyszer ők is árulást kiáltanak? /Lukács János: Paktumok és árulások. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./
2004. június 29.
Jún. 25-én az Illyés Közalapítvány levélben értesítette a Szabadság szerkesztőségét, hogy szept. 30-ig tudná csak biztosítani a Magyar Távirati Iroda hírszolgálatának eljuttatását 10 határon túli magyar szerkesztőségbe és a hírügynökség képanyagainak az elérhetőségét a két romániai magyar országos napilapnak. Az MTI híreinek a határon túli magyar szerkesztőségekhez jutását 1994-től támogatta a Határon Túli Magyarok Hivatala révén az alapítvány. Azóta most először történne meg a szolgáltatás felfüggesztése, amelyről Draskovics Tibor magyar pénzügyminiszter költségcsökkentési intézkedéseinek következtében döntött az alapítvány kuratóriuma június 7-én. Az MTI szolgáltatásainak határon túlra juttatását eredetileg az év elején kellett volna meghosszabbítani, a kényszer szülte döntésre sok vita után került sor annak a reményében, hogy az Országgyűlés közvetlen úton folytatni tudná a támogatást szept. 30-a után. A határon túli újságok, így a Szabadság számára is, alapvető, nélkülözhetetlen forrásnak számít az MTI. /B. Á.: Megszűnne az MTI hírszolgáltatása. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./ Laborczi Géza, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának titkára elmondta, a tíz évvel ezelőtti helyzet mára gyökeresen megváltozott. „Ma már minden szerkesztőségben van internet, így olcsóbban és gyorsabban hozzá lehet jutni a hírekhez, akár valamelyik hírportállal kötött szerződés alapján is” – fejtette ki az IKA titkára. Pomogáts Béla, az IKA elnöke levélben értesítette a döntésről a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét. Ambrus Attila MÚRE-elnök elmondta, reméli, megvalósul Pomogáts ígérete, mely szerint három magyarországi képviselő beadvánnyal fordul majd a kormányhoz és a képviselőházhoz. Az elképzelés szerint a továbbiakban a határon túlra juttatott MTI-hírfolyam árának külön tételként szerepelnie kellene a magyar állami költségvetésben. Balló Áron, a kolozsvári Szabadság főszerkesztője helytelenítette, hogy a magyar állam elvegye a határon túli magyarság támogatására létrejött IKA pénzét. Medgyessy Péter miniszterelnök a megválasztását követően azt nyilatkozata, hogy a határon túli magyarságnak juttatott támogatás nemhogy csökkenni, hanem növekedni fog. /Lukács János: Elzárul az MTI-csap az erdélyi lapoknak. = Krónika (Kolozsvár), jún. 29./
2004. június 30.
Marosvásárhely legrészletesebb, a város egész történetét átfogó honlap szerzője dr. Flórián Csaba, Marosvásárhely szerelmese. Évtizedek óta a dunántúli Ajka városában él, ma is minden gondolata szülővárosa körül forog. Marosvásárhely honlapja: http://www.medibit.hu/mvhely/mvhelymain.shtml címen található. Flórián Csaba 1952-ben született Marosvásárhelyen, itt szerzett általános orvosi diplomát, 1978 óta orvosként dolgozik a Dunántúlon. Hobbija Erdély, Marosvásárhely, az informatika, az internet, a fotózás és a blues. Virtuális Marosvásárhely címszó alatt bemutatja a város legfontosabb részeit, utcáit, épületeit, keletkezésük, építésük adataival, több száz régi képeslapon és mostani fényképeken is. Minden évben újrafényképezi a legfontosabb épületeket, műemlékeket, hatalmas mennyiségű képanyagot gyűjtve össze. Kronologikus sorrendben megismertet a város történetével. Teljes egészében közli Borosnyai Lukács János kollégiumi professzor versbe szedett városleírását 1837-ből, amihez ma már alig lehet hozzájutni. A Híres polgárok lexikonban több mint 400, Marosvásárhely életében fontos szerepet játszott polgár életét, tevékenységét ismerteti. A bibliográfiában szinte minden – a város történetével foglalkozó – forrásmunka megtalálható (és megnézhető), egészen a fontos eseményeket megörökítő Népújság-cikkekig. Marosvásárhelyi honlapját mintegy kiegészíti az Erdélyi Fejedelemség történetének adattára, Zápolya Jánostól II. Rákóczi Ferencig. Saját fényképeivel illusztrálja a Szent László-legendát ábrázoló székelyföldi templomok freskóit. Kiemelkedő az Erdélyi webtár című oldala, tartalmazza az összes erdélyi portálok, katalógusok, egyesületek, társaságok, alapítványok, intézetek, egyetemek, iskolák, könyvtárak, múzeumok, sajtótermékek, erdélyi helységek honlapjai, irodalmi, művészeti és tudományos honlapok, történelmi, régészeti, művészettörténeti honlapok, egyházak, felekezetek honlapjainak internetes címeit. Érdemes lenne ezt a munkát nyomtatott formában, vagy egy multimédiás CD-ROM kiadványban kiadni, hogy azok is olvashassák, láthassák, akiknek nincs internet-hozzáférésük. /Kádár Lajos: Egy érdekes és értékes Marosvásárhely-honlap. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 30./
2004. július 6.
Júl. 2-án Marosvásárhelyen tanácskozott az RMDSZ Maros megyei Területi Képviselők Tanácsa. A marosvásárhelyi körzetek egyes képviselői azzal vádolták az RMDSZ-t, hogy rossz jelöltet állított a marosvásárhelyi polgármester-választásra, azért nem sikerült visszaszerezni a polgármesteri széket. Heves vitát váltott ki a megyei operatív tanács azon határozata is, amelynek értelmében Benedek Imrét felmentették alelnöki tisztségéből (ezt a határozatot zárt ülésen tárgyalták, és a testület nem erősítette meg az OT határozatát). Dudás Annamária a Romániai Magyar Nők Fóruma nevében bejelentette, hogy visszahívják Kakassy Blankát a TKT-ból, mert a szervezet ellen dolgozott (Dudás Annamária szerint Borbély László támogatásával). Ezt a döntést a testület tudomásul vette. Kelemen Atilla megyei elnök kijelentette: a vereség földhöz csapta. Markó Béla Kelemen Atilla védelmére kelt. /Mózes Edith: Felemás értékelő. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 5./ A megyei operatív tanács határozata értelmében Benedek Imrét felmentették alelnöki tisztségéből. Ezt a kérdést zárt ülésen tárgyalta a testület. A zárt ülés után sem Benedek Imre, sem a megyei szervezet elnöke, dr. Kelemen Atilla, sem a TKT elnöke, nem kívánt érdemben nyilatkozni arról, amiről a zárt ülésen szó esett. Úgy hírlik, Benedek Imre egyelőre marad. Szakács János jelezte: nem merték elmondani, hogy Kelemen Attilát nem akarta senki polgármesternek jelölni. Dudás Annamária azt taglalta, hogy kb. száz ember döntötte el ki legyen Marosvásárhely polgármesterjelöltje. – Kritikát hallottam, de önkritikát nem – figyelmeztetett Markó Béla, szövetségi elnök. /(Bögözi Attila): Milyenre kell festeni a gyereket, hogy a vereség ne csapjon földhöz? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./
2004. július 27.
A gyulafehérvári érsekség Balánbányára vezényelte Nagyenyed eddigi plébánosát, Bálint Emil atyát, aki öt éve szolgál a Fehér megyei településen. A hívek attól tartanak, hogy papjuk távozásával megszakad az a folyamat, amelynek eredményeként megteltek a nagyenyedi templom padsorai. A hívek büntetésnek érzik népszerű papjuk elhelyezését, ezt Jakubinyi György érseknek címzett nyílt levelükben is megfogalmazták. Öt évvel ezelőtt hasonlóan drámai periódust élt át a ma több mint háromszáz lelket számláló nagyenyedi katolikus hitközösség. Akkor Papp László plébános elmenetelét fájlalták, akit igazi építő embernek tartottak. Az ő idejében indult el a Mustármag mozgalom, az ő nevéhez fűződik a Történelmi Családok Castellum Alapítványa is, amelynek keretében rendszeresen működtek az időseknek, házasulandóknak és fiataloknak szánt lelkigyakorlatok. Amikor 1999-ben Papp Lászlót Marosvásárhelyre helyezték, ötszáz aláírással megerősített kérvényben folyamodtak az érsekhez, Papp László maradását kérve. Ilyen körülmények között érkezett Nagyenyedre a fiatal Bálint Emil, akit azután hamar megszerettek. Amíg Papp Lászlót templomépítőnek nevezték, Bálint Emilre közösségépítőként gondolnak az enyediek. A nagyenyediek küldöttséget menesztettek Gyulafehérvárra – eredménytelenül. Bálint Emil plébános fegyelmezetten vette tudomásul az érsekség döntését, de fájlalja, hogy el kell válnia híveitől. /Lukács János: Emil atya távozását fájlalja Nagyenyed. = Krónika (Kolozsvár), júl. 27./ „Túldramatizálják a helyzetet a nagyenyedi hívek” – nyilatkozta Potyó Ferenc általános érseki helynök. Bár az áthelyezésekről minden esetben Jakubinyi György érsek dönt, az ilyen értelmű javaslatokat Potyó Ferenc teszi meg. Indoklása szerint a döntést két szempont szerint hozták meg. Az egyik az volt, hogy idén szokatlanul sok, 17 újmisés végzett a teológián, akiket káplánként el kellett helyezni, másrészt pedig Szabó Dénes maga kérte, hogy szeretne szülőfalujához, a Nagyenyed melletti Türhöz közelebb kerülni. Potyó Ferenc emlékeztetett, öt évvel ezelőtt éppen Bálint Emil odahelyezése ellen ugyanígy tiltakoztak. /D. Balázs Ildikó: Potyó Ferenc: nem történt tragédia. = Krónika (Kolozsvár), júl. 27./
2004. július 28.
Ilyen gyenge lenne a hazai egyetemi oktatás színvonala, ilyen alacsony képességűek volnának a négy-öt évnyi főiskolai képzésben részesült tanárok és tanárjelöltek, hogy megbukott a tanári állásokra pályázók nagy része? Hasonló helyzet az utóbbi időben évről évre előáll, a tanári állásokra meghirdetett versenyvizsgák eredményei között egyre kevesebb az igazán jó osztályzat. Elképzelhető, hogy nem jó a jelenlegi vizsgarendszer. /Lukács János: A lexikon nem ember. = Krónika (Kolozsvár), júl. 28./
2004. augusztus 2.
Nem indul bűnvádi eljárás a februárban megtartott Wass Albert-felolvasómaraton szervezői és résztvevői ellen – döntött a Legfelsőbb Semmítőszéki Ügyészség. A főügyészi indoklás szerint Wass Albertet sem emberiségellenes bűncselekmények, sem pedig háborús bűnök elkövetésével nem ítélték el. Adrian Moisoiu Maros megyei PRM-képviselő és Gheorghe Funar akkori kolozsvári polgármester ugyanis bűnvádi feljelentést tett a felolvasómaraton két védnöke, Vekov Károly és Makkai Gergely képviselő, valamint a rendezvény szervezői ellen. A nagy-romániások érvelése szerint a maratonban aktív szerepet vállalók a háborús bűnösként elítélt Wass Albert kultuszát ápolták, ezt pedig tiltják a hatályos törvények. Wass Albert rehabilitációjának, illetve perújrafelvételének ügye továbbra is napirenden levő kérdés marad. Az Erdélyi Magyar Ifjak és a Kárpátok Népe Egyesület azért szervezte meg idén februárban a 24 órás felolvasómaratont, hogy ezzel is népszerűsítse Wass Albert munkásságát, elősegítse a rehabilitálás folyamatát, és elérje a Wass-műveknek a tantervbe való felvételét. /Lukács János: Vétlen maratonszervezők. = Krónika (Kolozsvár), aug. 2./
2004. szeptember 20.
Felavatták Székelyudvarhelyen a vitatott civil központot. Korszerűen kiépített, kilenc irodából és egy tárgyalóteremből álló irodaépületté alakult a Székelyudvarhelyért Alapítvány által 5,2 milliárd lejért vásárolt, Vánky-házként elhíresült ingatlan. Az alapítvány elnöke, Szász Jenő polgármester bejelentette, a központ inkubátorházként kívánja a helyi civil szféra fejlődését segíteni. „Személyes tapasztalatom azt igazolja, hogy az Illyés Közalapítványhoz a Székelyudvarhelyért Alapítvány által benyújtott pályázat célja megvalósult, és a létrejött Civil Központ és Médiacentrum méltó helyet tud biztosítani a jövőben itt működő szervezeteknek” – nyilatkozta a Krónikának Herényi Károly, az MDF parlamenti frakcióvezetője. Herényi elmondta, a legközelebbi kuratóriumi ülésen arról fog beszámolni, hogy a Székelyudvarhelyért Alapítványnak juttatott, a szóban forgó ingatlan megvásárlására költött adóforintok jól hasznosultak. Szász Jenő polgármester a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnökeként megemlítette azt a botrányt is, amelyet az IKA magyarországi kormányváltás után átalakult kuratóriuma gerjesztett azáltal, hogy túl drágának ítélte az ingatlan vételárát, és kivizsgálást rendelt el. „Politikai megrendelés alapján történt a személyemet és az általam vezetett alapítványt meghurcoló intézkedés” – vélekedett Szász. /Lukács János, Zilahi Imre:­ Révben a Vánky-ház ügye? = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./
2004. szeptember 23.
A Magyar Polgári Szövetség még mindig nem tudja, hogy mit is akar, írta Lukács János. Hol közös előválasztásokat, hol a parlamenti helyek felezését tartották volna megoldásnak. Markó stábja az autonómiáról szóló párbeszédre építi kampányát, vagyis ugyanarra a kulcsszóra, mint az MPSZ. /Lukács János: Eltékozolt szavazótábor. = Krónika (Kolozsvár), szept. 23./
2004. szeptember 29.
Szept. 25-én Maros megyében is lezárult a parlamenti jelölt-állítási időszak. Maros megyéből előreláthatólag 3-4 képviselő és két szenátor kerülhet be a parlament alsó és felső házába. A két szenátori hely közül – az RMDSZ szabályzata szerint – az egyik Markó Béla elnököt illeti meg. A másik szenátori helyért Frunda György jogász és Szakács János vegyészmérnök mérkőzik meg. A képviselőjelöltek száma 14. A névsorban szerepelnek az eddigi képviselők: Borbély László közgazdász, Kelemen Atilla állatorvos, Kerekes Károly jogtanácsos és Makkai Gergely meteorológus. Új nevek: dr. Benedek Imre Sándor szívgyógyász-főorvos; Dávid Csaba mérnök, a marosvásárhelyi RMDSZ szervezet elnöke; Náznán Jenő mezőgazdász; dr. Kakassy Sándor fogorvos, aki korábban képviselő volt; Tatár Béla, a marosvásárhelyi közszállítási vállalat igazgatója; Csata Edit közgazdász (korábban a vámhivatal vezetője); Dudás Annamária közgazdász; Györfi Annamária, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem adminisztratív munkatársa; Orbán László Levente, fiatal mérnök Maroskeresztúrról; Jakab István, fiatal közgazdász. /(Máthé Éva): Előválasztás Maros megyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./
2004. október 13.
Az okt. 10-én lezajlott előválasztásokkal lezárul a Romániai Magyar Demokrata Szövetség őszi előválasztás-sorozata. A következő jelöltlisták alakultak ki: Arad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Király András, Horváth Levente, Nagy István. Szenátorjelöltek: Cziszter Kálmán, Bölöni György Beszterce-Naszód megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kocsis András, Toók Katalin, Szilágyi János. Szenátorjelölt: Koszorús Zoltán Bihar megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Lakatos Péter, Sóki Béla, Székely Ervin, Dérer Ferenc, Bradács Alíz, Sarkady Zsolt, Póti Csaba. Szenátorjelöltek: Pete István, Szentmiklósi Zoltán Brassó megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Kovács Attila, Kovács Csaba, Nádudvary György, Aranyosi István. Szenátorjelöltek: Szente László, Magdó János, Nedeczky László Bukarest, küldöttgyűlés, 2004. október 8. Képviselőjelöltek: Dr. Cihó Miron, Máté Csaba. Szenátorjelöltek: Dr. Kövér György, Kováts László Hargita megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Verestóy Attila, Sógor Csaba, Dézsi Zoltán, Borbáth István, Zsombori Vilmos. Képviselőjelöltek: Kelemen Hunor, Antal István, Garda Dezső, Asztalos Ferenc, Korodi Attila, Melles Előd, Sebestyén Csaba Hunyad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Winkler Gyula, Szőts Lajos. Szenátorjelöltek: Babóczi Imre, Dézsi Attila Kolozs megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Eckstein-Kovács Péter, Szedilek Lenke, Bethlendi István, Váncsa Áron Pál. Képviselőjelöltek: Kónya-Hamar Sándor, Máté András Levente, Mátis Jenő, Vekov Károly, Kovács Péter Kovászna megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: Antal Árpád András, Tamás Sándor, Márton Árpád, ifj. Olosz Gergely, Haszmann Péter Pál, Dimény János. Szenátorjelöltek: Puskás Bálint Zoltán, Németh Csaba, Szabó Ilona, Papp Attila, Török Béla. Maros megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kerekes Károly, Borbély László, Kelemen Atilla, Benedek Imre, Jakab István, Makkai Gergely. Szenátorjelöltek: Markó Béla, Frunda György, Szakács János Máramaros megye: Történelmi Máramaros: küldöttgyűlés, 2004. október 8., Nagybánya terület, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: dr. Bónis István (Nagybánya terület), Béres Ildikó (Történelmi Máramaros), Böndi Gyöngyike (Nagybánya terület). Szenátorjelöltek: Várady László (Történelmi Máramaros), Kádár Miklós (Nagybánya terület) Szatmár megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Varga Attila, Erdei Dolóczki István, Vizsnyai Csaba, Kereskényi Gábor, Antal István, Tóga István, Seres Ferenc, Reha Endre. Szenátorjelöltek: Szabó Károly, Kereskényi Sándor, Günthner Tibor, Kabai István, Juhász Zsolt Szeben megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Jakab Elek, Bándi István. Szenátorjelöltek: Benedek Zakariás, Balázs Béla Attila Temes megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9 Képviselőjelöltek: Toró T. Tibor, Marossy Zoltán. Szenátorjelölt: Bodó Barna A 2000-es választások nyomán az RMDSZ-t 26 képviselő és 12 szenátor képviseli a törvényhozásban. /Az RMDSZ véglegesítette jelöltlistáját. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./
2004. október 29.
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a vele készített interjúban visszatekintett a múltra, kifejtve, hogy Erdélybe nagyon hamar megérkezett a reformáció. Károli Gáspár 1590-ben kiadott bibliafordítása a magyar nyelv fejlődése szempontjából is nagyon fontos határkő lett. – Jelenleg az egyik legnagyobb kihívás az elvilágiasodás. A hatalmas városi gyülekezetekben a szekularizáció sokkal több áldozatot követel, mint amennyit egy szórványban. /Lukács János: Komolyabban vigyázni a ránk bízott nyájra. = Krónika (Kolozsvár), okt. 29./
2004. november 1.
Okt. 29-én tartották Marosvásárhelyen az RMDSZ Maros megyei szervezetének kampánynyitó rendezvényét. Megtelt a sportcsarnok, a megjelenteket Kelemen Atilla, majd Frunda György köszöntötte az Edda-koncerten. Markó Béla, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, mindenkinek el kell menni szavazni. Nagy István kifejtette, Markó Bélát nem kötelező szeretni, de bízni kell benne. Ugyanúgy az RMDSZ-ben is. Bemutatta az RMDSZ megyei szenátor- és képviselő-jelöltjeit. Szenátor-jelöltek: Frunda György, Szakács János, Tatár Béla, Gál Éva. Képviselő-jelöltek: Kerekes Károly, Borbély László, Kelemen Atilla, Benedek Imre, Jakab István, Dávid Csaba, Náznán Jenő, Orbán László, Csata Edit. /Mózes Edith: Fergeteges RMDSZ-kampánynyitó a sportcsarnokban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./
2005. január 27.
Nem foglalkozott érdemben Wass Albert ügyének vizsgálatával a Legfőbb Ügyészség. A Vekov Károly kolozsvári történész, volt parlamenti képviselő által a család nevében benyújtott per-újrafelvételi kérelmet azzal az indokkal utasították el, hogy az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló, tavaly elfogadott törvénycsomag értelmében megszűnt az effajta jogorvoslati elbírálás lehetősége. Wass Albert tehát háborús bűnös marad Romániában. A főügyészség eljárása azért különös, mert Vekov Károly kérelmét tavaly augusztus 17-én iktatták a legfelsőbb bíróság bűnügyi osztályán, a főügyészség által hivatkozási alapként említett törvénycsomag pedig csupán szeptember 1-jei hatállyal szünteti meg a per-újrafelvételi kérelem lehetőségét. Vekov Károly a Szekuritáté levéltárából megszerzett, az ügyhöz tartozó dokumentumokat is mellékelte kérvényéhez. Wass Albert szobrai sem kerülhetnek vissza Vice, Szászrégen és Holtmaros köztereire, s a bögözi és vicei iskola is búcsút mondhat a reménynek, hogy az író nevét viselje. /Lukács János: Nincs kegyelem Wassnak. = Krónika (Kolozsvár), jan. 27./
2005. március 4.
A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban, a hajdani katolikus püspöki palotában a mai napig az egyház számít az első számú közellenségnek. A nagyváradi katolikus püspökség minden szinten megnyerte a palota restitúciójáért folytatott pert, s Tempfli József megyés püspök hét szobát már birtokba is vehetett. A többi száz – egyelőre – másé. Az épület udvarán panteonszerűen állnak egymás mellett a román történelem nagy alakjai, a Krisztus előtti IV. században élt Dromichaitész géta-dák királytól Avram Iancu negyvennyolcas móc vezérig. Furcsák a feliratok. „Hunyadi János nem annyira a magyarok, mint inkább a románok hírnevét öregbítette, mivel közülük származott” – áll a tábla az erdélyi vajda büsztjének talapzatán. Ugyanez a felirat szerepel a múzeum történelmi részlegén a megfelelő helyen, s itt már az is kiderül, hogy az idézet 1501-ből, II. Piusz pápától származik. Igaz, hogy II. Piusz 1464-ben meghalt… A Körösvidéki Múzeum ma is a módszeres történelemhamisítások, magyarság- és egyházellenes indulatok gerjesztésének melegágya. Az 1437-es bábolnai parasztfelkelés például azért robbant ki – állítják –, mert túl nagyok voltak az egyházi dézsmák. A századforduló „elmagyarosító akcióinak” illusztrálására a tanárok járandóságát megállapító, magyar nyelvű törvénycikkely másolatát helyezték az üveg mögé; a román és magyar szövegek közti nyilvánvaló különbséget viszont csak a magyarul is tudók észlelhetik. Az épületből 1948-ban kellett kiköltöznie az egyháznak. A beköltöző görög menekült tönkretették az épületet. Eltüzelték az intarziás parkettát, a stílbútorok lábához kecskéket és juhokat kötöttek. Most az eltűnt tárgyak pótlására nincs esély, és kárpótlásban nem reménykedek. /Lukács János: Lépésenként veszik birtokba a palotát. = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./
2005. március 7.
„Az lenne szép, ha a magyar nemzet adná össze a csángóföldi tanügyi központ létesítéséhez szükséges pénzt” – hangzik Böjte Csaba dévai ferences szerzetes felhívása, aki március 5-én a Bákó megyei Rekecsinben tárgyalt a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének vezetőségével. A dévai Szent Ferenc Alapítvány a rekecsini csángó oktatási központ céljaira 15 hektáros földterületet vásárolt. Az ünnepélyes alapkőletétel május 15-én, pünkösdvasárnapján lesz. Terényi János bukaresti magyar nagykövet két ízben is járt a vidéken, útja során a Bákó megyei prefektussal, valamint a csángószövetség vezetőivel is találkozott. A csángó oktatási központ felépítésébe a Krónika napilap is szeretne aktívan bekapcsolódni. Felkérik olvasóikat, adományaikkal járuljanak hozzá, hogy egy osztálytermet közös erővel felépítsenek. /Lukács János: Április elsejéig véglegesítik a csángó oktatási központ tervét. = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./
2005. április 23.
Április 22-én ülésezett az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Képviselők Tanácsa. Két elnökjelölt indult: Borbély László eddigi elnök és Benedek Imre. Benedek Imrét, a városi tanács RMDSZ frakciójának vezetőjét választották meg a TKT élére. A két alelnök: Nagy András és Szakács János, a TKT titkára Bán Mózes és Török Gáspár lett. Markó Béla politikai tájékoztatójában bejelentette, az autópálya-ügyben a munka megy tovább, igaz, kevesebb pénzzel. Kelemen Atilla megyei elnök elmondta, hogy lezárultak a tárgyalások a megyei tisztségek elosztásáról. Az RMDSZ a 38%-os jelenlét mellett 48%-ot kapott, egyelőre „döcögnek a kinevezések”. Frunda György szerint nem használják ki a jogi lehetőségeket Florea polgármester törvényszegéseivel szemben. Felrótta, hogy a megyei tanács „nem szinkronizál az elnökkel”, hogy a városi tanácsban „egy-kettő mindig másként szavaz”. /Mózes Edith: Benedek Imre a TKT elnöke. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 23./
2005. május 16.
A csángómagyar gyermekek számára felépítendő iskolaközpont alapkövét tették le és szentelték meg ünnepélyes keretek között, romániai és magyarországi közéleti személyiségek jelenlétében május 15-én, Rekecsinben. A Böjte Csaba dévai ferences szerzetes által irányított Dévai Szent Ferenc Alapítvány segítséget nyújt a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) egy iskolaközpont felépítéséhez. Az ünnepségen többek között részt vett Mádl Dalma, a köztársasági elnök jószolgálati úton Romániában tartózkodó felesége és a magyarországi politikai élet számos képviselője. Böjte Csaba az ünnepség előtt felidézte: január elején a csángómagyarok szövetsége a Szent Ferenc Alapítványhoz fordult azzal a kéréssel, hogy segítsen egy olyan iskolaközpont felépítésében, ahol a jövőben a csángómagyar gyermekek anyanyelvükön tanulhatnak majd. Az alapítvány tizenöt hektár földet vásárolt Rekecsinben az iskolaközpont felépítéséhez. A tervek szerint a komplexum iskolát, kollégiumot, étkezdét, tornatermet, játszóteret, sportpályát és több más épületegységet foglalna magában. Egy közeli telken tanári lakásokat is építenének. Böjte Csaba elmondta: első lépésként meg kell szerezni a román hatóságoktól az építési engedélyt, s remélhetőleg 2006 tavaszán meg is lehet kezdeni a központ építését. /Iskolaközpont csángómagyar gyermekeknek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./ Az alapkőletétel és -szentelésen beszédet mondott Benke Pál, az MCSMSZ alelnöke; Ichim Vasile, Rekecsin község polgármestere; Mádl Dalma; Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke; Berca Gabriel, Bákó megye prefektusa, valamint Böjte Csaba, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke. Felolvasták a csángómagyarok ügyéért sokat tevő Tytti Isohookana-Asunmaa volt európa tanácsi képviselő levelét. Magyarországról többek között jelen volt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke; Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az ünnepség meghívottja volt Terényi János bukaresti magyar nagykövet és Beke Mihály András, a bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatója is. Nem jött el ugyan személyesen Petru Gherghel, Iasi püspöke, de elküldte képviselőjét az alapkőletételre. /Alapkőletétel Rekecsinben. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 16./ Gabriel Berca bákói prefektus beszédében kijelentette: „Mindannyian románok vagyunk, függetlenül attól, hogy hol élünk és milyen kultúrában nőttünk fel”. Az ünnepség végén Böjte Csaba és Vladimir Peterca közösen szentelték meg azt a néhány száz követ, amelyet a jelenlevők a saját szülőföldjükről hoztak, mintegy kiegészítve az alapkövet. Az ünnepségen megszólalt a harang, amelyet a magyarországi Farkas Titusz ajándékozott a leendő iskola kápolnájának. Oldalára a Székely himnuszból vett idézetet írtak. /Lukács János: Iskola a Béke Királynője oltalmában. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./
2005. június 7.
Erdélyben is több rendezvényt szerveztek Trianon 85. évfordulója alkalmából. Kolozsváron a határon túli magyar vidékeken lerombolt emlékműveket ábrázoló képeslapokból álló kiállítást mutattak be. A kolozsvári Protestáns Teológia Intézetben a 140 képeslapot tartalmazó gyűjteményt – amint azt a rendezvényt szervező Erdélyi Magyar Ifjak alelnöke, Bagoly Zsolt ismertette – nagy sikerrel mutatták be Nagyváradon, de a sepsiszentgyörgyieknek is lehetőségük lesz majd megtekinteni. Fodor András, a gyűjtemény tulajdonosa szerint összesen 280 teljes mértékben elpusztított vagy részlegesen megrongált határon túli magyar vidéken felállított, Nagy-Magyarországhoz kötődő emlékműről tudnak, de ennek csak a feléről sikerült szerezni képes dokumentumokat az elmúlt négy évben. A gyűjtés ötlete egy Magyarországon kiadott hasonló tematikájú kiadvány megismeréséből származik. Fodor ragaszkodik ahhoz, hogy gyűjteményébe kizárólag postabélyeggel ellátott képeslapok kerülhessenek, hogy senki se vonhassa kétségbe azok eredetiségét. Murádin Jenő művészettörténész előadását távolléte miatt Bagoly Zsolt ismertette. Trianon után a román hatalom két okból pusztította el a magyar vonatkozású emlékműveket, egyrészt a múltat akarta megsemmisíteni, másrészt pedig a szimbolikus térfoglalást tűzte ki célul. Murádin szerint három fázisban zajlott az emlékműrombolás: először a román katonák erdélyi bevonulásakor a lakosság ösztönösen pusztított, másodszor 1920 táján a román hatalom már hivatalosan, rendeletekkel folytatta az emlékművek eltüntetését, a harmadik rombolási hullám pedig a harmincas években a román vasgárdista mozgalom megerősödésének időszakára tehető. A rendezvényen Gali Teréz előadóművész adott elő gitáros kísérettel korabeli dalokat, és Boér Ferenc szavalt szintén e témakörhöz kapcsolódó verseket. Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ és a Magyar Polgári Szövetség vezetői felszólaltak a megemlékezésen. – Nem Magyarországnak akarunk igazságot, hanem a határon túli magyarságnak – mondta Kiss Jenő, a Kovászna megyei könyvtár igazgatója. Este hat órakor a város valamennyi – a magyar történelmi egyházakhoz tartozó – templomában megszólaltak a harangok, jelezve a megemlékezés kezdetét. Gazda Zoltán, a rendezvényt szervező Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszéki szervezetének elnöke mondott beszédet. Hangsúlyozta, a trianoni döntés áldatlan hozadékát orvosolni kell, de „nem a hatalomhoz való folyamatos odasimulással, hanem a történelmi igazságtétel szorgalmazásával, jogaink követelésével”. Tóth Birtan Csaba, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke kifejtette: vannak olyan pillanatok, amikor minden magyar egyformán érintett, amikor el kell tűnniük a politikai nézetek közötti különbségeknek, és rá kell jönnünk arra, hogy közösségi és egyéni létezésünk alakulásának ugyanaz a kiindulópontja. Adrian Cioroianu liberális párti szenátor, a bukaresti egyetem történelem tanszékének docense szerint Trianon emléke jelen van a román köztudatban, a politikában hatnak még ezzel kapcsolatban populista és nacionalista kísértések, de a román történetírásban és az iskolai történelemoktatásban e téma megjelenítése egyre mentesebb a hetvenes-nyolcvanas évek elfogultságaitól. A történész nem tartotta drámai eseménynek például bemutatták Koltay Gábor Trianon-filmjét, sőt, kifejezetten hasznosnak és kívánatosnak ítélte a román közvélemény alakítása szempontjából is. /Trianonra emlékeztek Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./ Kolozsvár egyetlenegy Trianon-megemlékezését az Erdélyi Magyar Ifjak szervezte. A Szabadság, a helyi napilap bojkottálni próbálta a megemlékezést azzal, hogy nem volt hajlandó leközölni az EMI felhívását, mégis mintegy hatvan ember jött össze. Murádin Jenő művészettörténész, Szakács János szakértő és Magyari Levente előadásai közben Gali Teréz előadóművész és Boér Ferenc színművész korabeli költők verseivel idézte fel Trianont. A jelenlevők végük a Teológia udvarán gyertyát gyújtottak az ott álló harangnál. /Bagoly Zsolt: Szobordöntő Trianon Kolozsváron. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 7./
2005. június 28.
A 71 éves Szakács János kutató szenvedélye 1952-ben kezdődött, amikor a fémipari szakiskola diákjaként a kötelező szakirodalom helyett az újsággyűjteményeket kezdte lapozni a könyvtárban. A műszaki egyetem hallgatójaként figyelme a szakmai olvasmányok felé fordult. Minden délután munka után két órát olvasgatott a kolozsvári központi könyvtárban. Amióta nyugdíjas, több ideje jut szenvedélyére. Ez idáig legterjedelmesebb alkotása a Bonchidai Hírek. Öt év alatt 2577 újságcikket gyűjtött össze, ezek összesen 1600 oldalt töltenek ki. Az anyagok 1870 és 2000 között íródtak, s valamilyen szempontból kötődnek Bonchidához. Tűzesetekről, báli beszámolókról, a Bánffy család sorsáról, árvízi tudósításokról szólnak, de statisztikák, rendeletek, helyi hírek is vannak benne. A két kötetet fotók, képeslapok, különböző dokumentumok illusztrálják. A két vaskos kötettel hiába kilincselt a szerző, nem talált támogatókat a kiadásra. Az első kiadás 1997-ben „jelent meg”: a gyűjteményt eddig 28 példányban köttetett be saját költségén a szerző. Alapítványokhoz, művelődési egyesületekhez, könyvtárakhoz juttatta el a dokumentumgyűjteményt, de kedvező véleményt sehonnan sem kapott. Egy példány a Széchényi Könyvtár tulajdonában van. Elkészült újabb munkája: Válaszúti Hírek. A bonchidai kötet is kiegészítésre szorul, „megjelenése” óta még 800 cikk gyűlt össze. Jelenleg a szoborsorozaton dolgozik, de készített összeállítást Wass Albertről is. A ledöntött kolozsvári magyar szobrokról az Erdélyi Magyar Ifjak szervezte Trianon megemlékezésen tartott előadást. Szakács János minden egyes napon bemegy a kolozsvári központi könyvtárba. Amikor a kutatott témához anyagot talál, szó szerint leírja egy kis papírlapra. Otthon pedig lemásolja egy A4-es lapra. /Szentes Szidónia: Régi lapok búvára. Szakács János régi folyóiratokat lapozgat. A ledöntött erdélyi magyar szobrokról szóló sorozatát az olvasók rendszeresen láthatják az Erdélyi Napló hasábjain. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 28./
2005. augusztus 17.
Kizárta soraiból Csuzi István Bihar megyei és Sárközi Zoltán nagyváradi elnököt a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ). A döntés a szervezet augusztus 16-án Székelyudvarhelyen tartott bővített elnökségi ülésén, az érintettek távollétében született. A testület indoklása szerint a két partiumi tisztségviselő rossz fényt vetett a szervezetre, mivel többször bírálta a vezetőséget. Árus Zsolt, az MPSZ gazdasági alelnöke elmondta, Sárközi esetében az általa a szervezet belső levelezőlistáján megjelentetett bíráló levele vezetett a kizáráshoz. Ebben egyébként Sárközi azt írta, ő nem lépne ki az MPSZ-ből, „tessék engem kirúgni”. Csuzi István rendszeresen nyilatkozott a sajtónak az MPSZ belső ügyeiről, és ezzel rossz szolgálatot tett a szervezetnek” – tolmácsolta Árus a bővített elnökségi ülés résztvevőinek indoklását. Sárközi Zoltán kijelentette, nem lepte meg a távollétében hozott döntés, hiszen a Szász Jenő elnökkel ápolt viszonya régóta nem felhőtlen. Sárközi szerint az MPSZ-ben reális a szakadás veszélye. Szilágyi Zsolt, az MPSZ választmányi elnöke helyteleníti, és „politikai leszámolás-ízűnek” tartja két nagyváradi társa kizárását, főleg azért, mert az ítélet megszületése előtt meg sem hallgatták az érintetteket. Szilágyi elgondolkodik azon, hogy milyen formában folytatja a politizálást. „Az MPSZ-nek minél több, az autonómiáért küzdő politikust kellene soraiba fogadjon, és én azt reméltem, hogy ez egy demokratikus, befogadó szervezet. /Lukács János, Rostás Szabolcs: MPSZ: kizárt bihari vezetők. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./
2005. szeptember 13.
Nagy ünnep a dévai és Hunyad megyei szórványmagyarság körében, hogy Déván szeptember 12-én Téglás Gábor nevét viselő önálló magyar iskolában megkezdődött a tanév. Az iskolaépület félkész állapotban van, mégis nagy volt az öröm. – Legyőztük a reménytelenséget, s megszületett a csoda, a várva várt iskola, hangsúlyozta Varga Károly, az iskolát létrehozó Geszthy Ferenc Társaság elnöke. Mindez nem jöhetett volna létre a társadalmi munkát vállaló szülők, egyházak, civil szervezetek, valamint az RMDSZ támogatása nélkül. Idén ugyanis az anyaországi támogatás fele sem jött meg, az építővállalat jóindulatán múlott a munka folytatása. Jelenleg csupán a földszinten és a második emeleten lévő tantermek készültek el, miközben az első emeleti bentlakáson, illetve a harmadik emeleti laboratóriumoknál még folyik az építkezés. Az ünnepségen résztvevő Markó Béla az együttes építést és a magyarság jövőjében való álmodozás szükségességét említette a tavaly novemberben megígért, de meg nem érkezett anyagi támogatás pótlására az összefogásból és a magyar oktatás hitében való kitartásból jelesen vizsgázó dévaiaknak. A magyar oktatási minisztérium képviselője az iskola további anyagi támogatásáról biztosította az egybegyűlteket. – Míg az iskolák rendre épülnek le még a többség körében is, mi, itt, a szórványban új iskolát építünk, hangsúlyozta Kocsis Attila, az iskola meghatódott igazgatója. /Chirmiciu András: Megszületett a várva várt csoda! = Nyugati Jelen (Arad), szept. 13./ A megnyitón megjelent Markó Béla RMDSZ- elnök, Szabó Béla, a Határon Túli Magyarok Hivatalának megbízott elnöke és Mircea Ioan Molot, a Hunyad megyei tanács elnöke is. Markó Béla RMDSZ-elnök rámutatott: „Bizonyára sokan kész épületre, a friss, ragyogó vakolat illatára számítottak, ehelyett építőtelep fogadta az egybegyűlteket”, de az építőtelep a jelképe egyszerre szimbolizálja az eddigi erőfeszítéseket és a hátralevő feladatokat. Déván felépül ez az első, állami alapokból működő színmagyar iskola. Mircea Ioan Molot rendkívül nagyra értékelte az iskola névválasztását. Téglás Gábor ugyanis nemcsak egy dévai iskola igazgatói tisztségét töltötte be, hanem dák leletek után is kutatott a megyében. Az iskolában egyébként elsőtől tizenkettedik osztályig összesen 371 diák, valamint 80 óvodás kezdi meg a tanévet. Kocsis Attila igazgató félbentlakásos rendszert vázolt föl, ahol a diákok a tanórák után különböző foglalkozásokon, szakkörökön vesznek részt, és a házi feladatokat is elkészítik. Szabó Béla, a HTMH megbízott elnöke elmondta, az eddigi években több mint 110 millió forintot szánt a magyar állam a Téglás Gábor Iskola megépítésére, idén pedig újabb 35–40 millió forintra lehet számítani. Böjte Csaba ferences szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke nem vett részt az ünnepségen. Úgy látja, az új iskola nem lesz negatív hatással az egyházi ernyő alatt működő intézményre. Böjte Csaba ugyanakkor természetesnek tartotta volna, ha a létesítmény megálmodóival még a telekvásárlás előtt közösen gondolkodtak volna a dél-erdélyi szórványmagyarság oktatási gondjainak megoldásáról. Téglás Gábor /Brassó, 1848. márc. 23. – Budapest, 1916. febr. 4./ régész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Egyetemi tanulmányai után, 1871-től a dévai főreáliskola tanára, 1883-tól 1904-ig igazgatója. A római kori Dáciát választotta tanulmányai főtárgyául. Felásatta a sarmisegetusai amfiteátrumot, s a dévai múzeumot gazdagította az innen kikerült leletekkel. Hosszú időn át igazgatója volt a Hunyad Vármegyei Történelmi és Régészeti Társulatnak. /Antal Erika. Lukács János: Félkész épületben a Téglás-iskola. = Krónika (Kolozsvár), szept. 13./
2005. szeptember 20.
Inkább ingáznak Petrozsénybe a Zsil-völgyi magyar gyerekek, csakhogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által indított Jézus Szíve Iskolában tanulhassanak. A városban az új tanévtől újraindult a magyar iskola, így egy év alatt több mint tízszeresére nőtt a magyarul tanuló diákok száma. „Ez a szám még nem végleges, hiszen a vasárnapi iskolaszentelést követően naponta két-három újabb gyermeket hoznak a szülők, azzal a kéréssel: vennénk fel az iskolánkba, hogy magyarul tanulhasson” – újságolta Böjte Csaba. Előrelépés, hogy Petrozsényben a Jézus Szíve Iskola újraindításával az óvodától a nyolcadik osztályig immár adott a magyar nyelvű tanulás lehetősége. A Hunyad megyei magyarságnak ugyanis több mint a fele, mintegy 16 ezer lélek él a Zsil völgyében, s míg Petrozsényben 1997-ben még volt egy érettségiző magyar osztály, az elmúlt tanévre már csak egyetlen magyar pedagógus és 12 elemista gyermek maradt hírmondónak. „Most egy ötvenfős óvodai csoport, valamint a hat nevelőcsalád gondozta gyermekek mellett az egész vidékről ingáznak ide a magyar diákok, sőt egy részüknek még bentlakást is tudunk biztosítani” – részletezte Böjte Csaba. /Lukács János: Könyvekre és segédeszközökre van szüksége a petrozsényi magyar iskolának. = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./
2005. szeptember 26.
Az Erdélyi Magyar Bábos Találkozónak sikerült hagyományt teremtenie, a kolozsvári közönség és a szakma egyaránt számít rá – fogalmazott szeptember 23-án a megnyitón Vincze László szervező, a Homo Ludens Alapítvány vezetője. Kolozsváron a rendezvényen részt vesz az erdélyi magyar bábtársulatok zöme, illetve a kolozsvári Puck bábszínház román tagozata is. Teltház előtt zajlott a nyolcvan éves Kemény Henrik bábjátékos produkciója, aki még apjától tanulta a bábozást. /Farkas Imola: A mesék igazságokat hordoznak. Véget ért a hetedik magyar bábos találkozó Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./ A hetedik bábostalálkozót már hitelre szervezte a Homo Ludens Alapítvány. A kolozsvári rendezvényt évről évre kevesebb pénzből kell megszervezni – mondta el Vincze László, a szervező Homo Ludens Alapítvány elnöke. Az elmúlt hét év alatt, amióta a találkozót szervezik, sem a résztvevő csoportok száma, sem a nézősereg érdeklődése nem csökkent; gyerekek és felnőttek szép számban vettek részt az előadásokon. /Lukács János: Szomorú-vidám játék. = Krónika (Kolozsvár), szept. 26./
2005. október 19.
Románia a legkorruptabb ország az Európai Unió tagjai és tagjelöltjei közül – derült ki a Transparency International (TI) közzétett jelentéséből. A globális szinten elvégzett felmérés során 159 országot vizsgáltak meg. Az Igazságügyi Minisztérium aggasztónak nevezte a Románia által elért osztályzatot, és azt ígérte, korrupcióellenes intézkedéseit a jelentés figyelembevételével hozza meg a jövőben. /Lukács János: Románia megbukott a korrupcióellenes vizsgán. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./
2005. november 7.
Kolozsvári székhelyű új egyháztartomány létesítéséről döntött a román ortodox egyház Szent Szinódusa, vezetője az eddigi kolozsvári érsek, Bartolomeu Anania lesz. Az egyházi választótestület Laurentiu Streza karánsebesi püspököt választotta az erdélyi egyháztartomány élére. Streza fennhatósága alá csupán Nagyszeben és Brassó vidéke, valamint a Székelyföld tartozik majd, míg az új egyháztartomány a kolozsvári és gyulafehérvári érsekség, illetve a bihari és szatmár-máramarosi püspökségek területén bír joghatósággal. Romániában eddig öt egyháztartomány volt: erdélyi, bánsági, moldovai, olténiai és al-dunai. Elemzők úgy látják, az ortodox egyházon belül történt fordulat egyrészt eltolja az erdélyi egyházban a hatalmi súlypontot Nagyszebenből Kolozsvárra, másrészt pedig azt is jelenti, hogy Daniel moldovai metropolita elszenvedte első nagy vereségét Teofan olténiai metropolitával szemben. Daniel és Teofan nevét ugyanis gyakran emlegetik úgy, mint Teoctist pártiárka lehetséges utódait; előbbi a haladó, utóbbi a konzervatív vonalat képviseli. /Lukács János: Elégedetlen volt a Szent Szinódus az erdélyi metropolitaválasztás eredményével. = Krónika (Kolozsvár), nov. 7./
2005. november 8.
Országos viszonylatban a tanügyben dolgozók kéttizede nem szolidarizált a sztrájkolókkal. Nagyváradon számos iskola határolódott el a tanügyi dolgozók sztrájkjától. A munkabeszüntetés spontán elmaradását elsősorban az okozta, hogy a tanárokat nem fizetik a tiltakozó megmozdulás ideje alatt. Csíkszeredában csak a Nagy István Művészeti Gimnáziumban volt tanítás. Kovács János igazgató elmondta, hogy november 8-tól ők is sztrájkolnak. A pedagógusok körében felháborodást váltott ki, hogy Hargita megyében a tanfelügyelőség éppen a sztrájk idejére szervezett módszertani napokat. Temes megye egyetlen magyar nyelvű középiskolájában, a Bartók Béla Líceumban a diákokat előre értesítették a „kényszervakációról”. A magyar tagozatot is működtető Gerhardinum Katolikus Líceumban viszont folyt az oktatás. Szabó Péter igazgató elmondta, hogy az intézményben négy megyéből származó diákok tanulnak kollégiumi rendszerben és emiatt nem küldhetik őket haza a sztrájk idejére. A többi temesvári középiskolában és felsőoktatási intézményben sem általános a sztrájk. /Sztrájktörők színesítik az oktatók tiltakozó megmozdulását. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./
2005. november 30.
Nem fogadja el a iasi-i római katolikus püspökség azt a határozatot, melyben az Országos Diszkriminációellenes Tanács elmarasztalta az egyházmegye vezetését a moldvai csángók által kért magyar nyelvű szertartások megtagadásáért. Az egyházmegye vezetői szerint az állami hivatalok nem szólhatnak bele az egyház életébe. Valamennyi egyházmegyében több nyelven folynak az egyházi szertartások, és az észak-moldvai lengyel közösség számára a iasi-i püspökség is biztosítja az anyanyelvi misézés lehetőségét. /Gazda Árpád: Fenntartják a diszkriminációt. = Krónika (Kolozsvár), nov. 30./ A iasi-i püspökség szerint egyházi belügy a liturgia nyelve, a Diszkrimináció-ellenes Tanács határozata semmire sem kötelezi őket. A gyulafehérvári érsekséghez tartozó plébániákon folyik román nyelvű misézés, a csángók esetében viszont nem engedik a magyar nyelvű misézést. Az ortodox egyházat illeti meg – kimondatlanul – az állam az államban státus, a többi egyház közül elsősorban a iasi-i és bukaresti római katolikus püspökség élvezi a hatóságok bizalmát. /Lukács János: Fütyülni az alkotmányra. = Krónika (Kolozsvár), nov. 30./
2006. január 13.
Románia élen jár Európában az abortuszok számát illetően. Évente negyedmillió magzat esik áldozatául Romániában a művi terhesség-megszakításnak, és ez arányosan körülbelül 17 ezer magyar gyermeket is jelent. A művi vetélések száma csökkenőben van, még így is magas, igaz 1990-ben ez a szám elérte az egymilliót. Romániában – állítja a Primul Pas nevű, az élet védelmével foglalkozó szervezet. Minden élve születésre két abortusz jut (más források szerint három), ezzel az aránnyal pedig Románia a legelső helyet foglalja el Európában. A Primul Pas statisztikái szerint emellett a romániai nők 20 százaléka a művi terhesség-megszakítások okozta szövődmények következtében vesztette el termékenységét. A művi vetélést az élet fontosságára való hivatkozással valamennyi egyház elítéli. A református egyház abban az esetben tartja megengedhetőnek, ha az anya élete forog veszélyben, jelezte Ötvös József marosvásárhelyi református esperes, hozzátéve, hogy részletes tanulmányról, amely a református egyház álláspontját képviselné ebben a kérdésben, nincs tudomása. A katolikus egyház – akárcsak az ortodox – gyilkosságnak tartja a művi vetélést, és a papság következetesen ezt az álláspontot képviseli. /Lukács János: Az életet védik az egyházak. = Krónika (Kolozsvár), jan. 13./