A börtönből szabadult Nagy Zsolt nem térne vissza az aktív politikába, de adhat tanácsokat
Nem kíván politikai tisztségeket vállalni, de tanácsokat továbbra is adna a politikusoknak Nagy Zsolt, a börtönből október elején szabadult volt romániai távközlési miniszter.
Az RMDSZ korábbi politikusa egy pénteki kolozsvári sajtóbeszélgetésen beszélt terveiről, és tekintett vissza az elmúlt évek vele kapcsolatos történéseire. Kijelentette, hogy tovább fog harcolni az igazáért. Romániában minden jogorvoslati lehetőséget kihasznált, de a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága asztalán van egy beadványa, amelyben a méltányos igazságszolgáltatáshoz való jogának a sérülése miatt panaszolta be a román államot.
A volt politikus elmondta: úgy töltötte le a rá kirótt börtönbüntetést, hogy a mai napig nem ismerhette meg az ellene használt bizonyítékok némelyikét, a bíróság nem hallgatta meg az általa javasolt tanúk egy részét, rosszul fordították románra a más nyelven folytatott beszélgetések leiratát. Hozzátette, hogy míg büntetését töltötte, négy olyan határozatot hozott a román alkotmánybíróság, amelyek gyakorlatilag azt igazolták, hogy nem lett volna szabad volna őt elítélni.
Nagy Zsolt elmondta, hogy nem kíván visszatérni az aktív politikába. Úgy vélekedett, hogy a jelenlegi romániai közhangulatban az RMDSZ-nek sem tenne jót, ha visszatérne a szövetségbe. Tanácsaival azonban ezután is segíteni szeretné a szövetséget.
Hozzátette, hogy névleg jelenleg is elnöke az Erdély Televíziót működtető alapítványnak, és megtörténhet, hogy valamikor ismét el fogja látni az ezzel járó feladatokat.
Nagy Zsolt az üzleti szférában is szabadúszó tanácsadóként dolgozott az elítélése előtt, és az egykori partnerei közül többen is jelezték, hogy továbbra is számítanak a munkájára.
A volt távközlési minisztert 2014 januárjában egy postaépület jogtalan elidegenítése miatt hivatali hatalommal való visszaélés miatt ítélték négy évi felfüggesztett börtönbüntetésre. 2015 januárjában a 2005–2006-os stratégiai privatizációk ügyében kapott újabb – ezúttal már letöltendő – négyéves börtönbüntetést.
Az összevont büntetésekből 982 napot töltött le, amikor a jó magaviselete miatt szabadulhatott.
A vádhatóság szerint Nagy Zsolt stratégiai privatizációs ügyekben adott ki bizalmas információkat külföldieknek magánosításra váró állami vállalatokról. Az ügyészség hazaárulással is vádolta a minisztert, ezt a vádat azonban ejtette a bíróság. Az RMDSZ volt politikusa ártatlannak vallotta magát, és azt hangoztatta: nincs közvetlen bizonyíték ellene, az ügyészség csak mások lehallgatott telefonbeszélgetései alapján következtetett bűnösségére. Az RMDSZ politikai leszámolás áldozatának tekintette Nagy Zsoltot, és szolidaritást vállalt vele. A román Legfelsőbb Bírói Tanács határozatban marasztalta el Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét, amiért a politikus a széles nyilvánosság előtt minősítette ártatlannak a jogerősen elítélt Nagy Zsoltot. MTI; Krónika (Kolozsvár)

1956-ra emlékeznek Nagykárolyban
A Nagykárolyi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség templomában vasárnap, azaz október 29-én 1956-os megemlékező ünnepséget szerveznek.
Az alkalom ökumenikus vesperás istentisztelettel kezdődik, mely keretén belül Illyés Sándor – evangélikus lelkipásztor, Ilyés Csaba – római katolikus főesperes, Erdős Csaba – református lelkipásztor fognak szolgálni. Díszőrséget fog állni és tisztelegni fognak az 56-os hősökre emlékezve a 151. Gr. Károlyi Gyula Cserkészcsapat, valamint a Történelmi Vitézi Rend.
Kovács Jenő Nagykároly városának polgármestere köszöntésében fogja megosztani ünnepi gondolatait az ünneplőkkel. Majd dr. Geréb Miklós – irinyi ref. lelkipásztor – „56-os visszatekintés„ címmel fog előadást tartani. Az alkalom szeretetvendégséggel fog zárulni. A szervezők nagy szeretettel hívnak mindenkit a közös megemlékező ünnepségre. szatmar.ro

Trendfüggő anyanyelvhasználat – pénzügyi és jogértelmezési gondok nehezítik a törvény alkalmazását
Számos kérdést vet fel az RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok esetében is a helyi közigazgatási törvény kisebbségi anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásainak gyakorlatba ültetése, ezen az eltérő jogértelmezés sem segít.
„Az RMDSZ azt várja el a szövetség képviselői által vezetett önkormányzatoktól, hogy mindent, amit a törvény előír kivitelezzen, és ültessen gyakorlatba” – mondta Horváth Anna a Krónikának, amikor arról kérdeztük, hogy a szövetség hogyan felügyeli saját választottjai körében a helyi közigazgatási törvény jelenlegi előírásainak gyakorlatba ültetését. Az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökét annak kapcsán kérdeztük, hogy több magyar többségű, magyar választottal rendelkező település honlapján szembeötlő nyelvhelyességi és helyesírási hibákat fedeztünk fel.
A helyi közigazgatási törvény jelenlegi előírásainak gyakorlatba ültetése sokszor az RMDSZ-es önkormányzatok esetében is számos kérdést vet fel – hívta fel a figyelmet részletekbe menő válaszában Kolozsvár volt alpolgármestere.
Kis községeknél a pénzhiány lehet a legfőbb akadály, az, hogy sikerül-e rávenni a többséget arra, hogy anyagi forrást különítsenek el a szűkös költségvetésből a törvény előírásainak teljesítésére, mint a tanácsülések napirendjének lefordítására, tanácsi határozatok lefordítására stb.
„Sok esetben azzal találkoztunk, hogy ezt nagyon nehéz átvinni a román többségen, hiszen szórványönkormányzatokról beszélünk” – mondta Horváth Anna. Szerinte arra is volt példa, hogy ahol ez megtörtént, később a Számvevőszék emelt kifogást, és per lett az ügyből.
Ezért is szerepel az RMDSZ közigazgatási törvényt módosító tervezetében, hogy a szükséges pénzt előírt költségvetési tételként vagy pályázati alap, vagy valamilyen többletszorzó formájában kapják meg az önkormányzatok. Ahogy például az oktatásban nagyobb a fejkvóta szorzója a magyarul tanuló diákoknál, mert a magyar órák stb. pluszköltséget jelentenek. „Ilyenszerű megoldást kell találni ahhoz, hogy a jog ne csak előírt jog legyen, hanem annak a gyakorlati alkalmazása se ütközzön ellenállásba, és ne pillanatnyi politikai alkun vagy annak a be nem tartásán múljon” – fogalmazott Horváth Anna.
Magyar nyelvismeret mint kritérium
Horváth Anna emlékeztetett, hogy a törvény jelenleg előír bizonyos jogokat, de az alkalmazásának a mikéntjét nem követi le. „Ebben a pillanatban például nem tudsz egy köztisztviselői vizsgát meghirdetni – és ezt számtalan példa mutatta az elmúlt néhány évben –, hogy a magyar nyelv ismerete kötelező kritériumként szerepeljen” – mutatott rá az illetékes emlékeztetve, hogy számos per is indult emiatt, és az önkormányzatok vesztettek. Újabb példaként említette, hogy bár a magyar anyanyelvűeknek – százaléktól függetlenül – joguk van a magyar esketéshez, az anyakönyvi hivatalnál nem lehet olyan álláshirdetést megfogalmazni, amelyben kötelező előírásként szerepelne a magyar nyelv ismerete.
Az is elképzelhető, hogy személyzet hiányában nem érvényesül a törvény, ismerte el Horváth Anna – legutóbb Nagyvárad önkormányzata hivatkozott erre. Hozzátette, ha van rá akarat, erőforrás, ez áthidalható azzal, hogy külsős szerződéssel oldják meg a fordítást, ami idő- és pénzigényes. „Ennek az elejétől a végéig végiggondolt, jól működő rendszerét kell kidolgozni” – jelentette ki az RMDSZ politikusa, aki szerint számon kérni lehet ugyan – és elmondása szerint a szövetség is ezt teszi –, de vannak olyan vonzatai a problémának, amelyektől nem lehet eltekinteni.
Formanyomtatványok és törvényértelmezés
Kolozsvár volt alpolgármestere szerint a tanácsi határozatok magyar fordításán túl még fontosabb, hogy a magyar közösség tagjai magyar nyelven is kommunikálhassanak a hivatallal.
Rámutatott, ennek a megsegítésére született meg az a program a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet égisze alatt, amelynek keretében lefordították a helyi és megyei önkormányzatoknál, dekoncentrált intézményeknél használatban lévő összes formanyomtatványt, és ezek kétnyelvű formában elérhetők az intézmény honlapján. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Bemutatták Marosvásárhelyen Fodor János Bernády Györgyről írt kötetét
Az idén 25. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, és 20. évfordulójához érkezett az idén először egy hetesre bővített Bernády Napok.
1938. október 22-én hunyt el Marosvásárhely legnevesebb, városépítő polgármestere, akit október 24-én temettek el a református temetőben. Ennek tiszteletére szervezi meg minden évben a polgármester nevét viselő alapítvány a Bernády Napokat.
A több napos, idén először egyhetes sorozat célja Bernády György emlékének ápolása, kultuszának felelevenítése – mutatott rá Borbély László, az alapítvány elnöke péntek este Fodor János könyvbemutatóján.
Az eseménysorozat a fiatalok számára sportvetélkedővel kezdődött hétfőn, amelyen a Szász Adalbert Sportlíceumban százhúsz 5–8. osztályos magyar és román diák mérkőzött meg. Borbély arról is beszélt, hogy sokszor esik szó arról, hogy Marosvásárhelyen két párhuzamos társadalom létezik, egy román és egy magyar, de a sport által sikerült a román és a magyar fiatalokat közelebb hozni egymáshoz. A Bernády Napok egyik célja ugyanis a fiatalok megszólítása, bekapcsolása az események sorába. „Ha egy román gyerek Bernády György nevével és arcképével ellátott oklvelet visz haza, talán felkelti a család, a szülők érdeklődését és utána olvasnak, hogy ki is volt Bernády” – mutatott rá az alapítvány elnöke.
A rendezvénysorozat keretében csütörtökön Fülöp Gellért fotóiból nyílt kiállítás a Bernády Ház emeleti kiállítótermeiben, pénteken Fodor János Bernády György. Politikai életrajz című kötetét mutatták be. Szombat délelőtt a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány megkoszorúzza az egykori városépítő polgármester síremlékét a református temetőben, majd a köztéri szobrát. Szombaton az ünnepi esten átadják a Bernády-plakettet, majd a Ránki-család – Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Rudolf – zongoraestje zárja az eseménysorozatot.
Mielőtt Fodor János könyvének ismertetésére tértek volna, Fülöp Gellért egy zászlót adományozott az alapítványnak Bernády György portréjával.
Fodor Jánost és kötetét Novák Zoltán méltatta pénteken. Kiemelte a szerző befektetett munkáját, aki közel tíz éves kutatása eredményeként egy hiánypótló könyvet tett az olvasók asztalára. Tavaly ugyan megjelent egy monográfia Bernádyról, azt megelőzően pedig tanulmányok láttak napvilágot, de a polgármester politikai életrajza kevésbé volt ismert a marosvásárhelyiek számára. Fodor Bernády György politikai állomásait, politikai pályafutását ismerteti a kötetben, megmagyarázza ennek összefüggéseit. A szerzővel készített interjúnkat itt olvashatja.
Arra a kérdésre, hogy az elöljáró milyen személyiség volt, milyen volt a problémamegoldó készsége, elmondta: tehetsége volt ahhoz, hogy felmérje, kikkel érdemes szövetkezni, hogy abból a kapcsolatból eredmények szülessenek. Nem az ideológia, hanem a gyakorlat irányította tetteit, mindig az éppen aktuális politikai helyzettől függött, hogy barátjának, vagy ellenségének érdemes lenni. Az is elhangzott, hogy azok közé a kevés politikusok közé tartozott, aki képes volt megszólítani bármelyik társadalmi réteget. A két világháború között is ezt a vonalat követte, hogy a politika ne csak egy kiváltságos rétegé legyen, próbálta a munkásosztályt is megszólítani.
A kutatás folyamatáról Fodor János elmondta: már középiskolásként, de főleg elsőéves egyetemistaként kezdte érdekelni Bernády György élete. A Bernády Alapítványtól kapott sok segítséget, illetve elkezdett levéltárazni.
Az esten továbbá versszavalás következett, Kilyén László Bernády 70. születésnapjára írt Gagyi László költeményét, majd egy csípős, ironikus verset adott elő, amelyet nagyon valószínűséggel a Rakéta című szatírikus lap főszerkesztője írt Anonymus névvel. Antal Erika / maszol.ro

Románia elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát
Románia határozottan és visszavonhatatlanul elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát – közölte a bukaresti külügyminisztérium szombaton.
Spanyolország fontos stratégiai szövetségese Romániának, amely továbbra is határozottan kiáll Spanyolország szuverenitása és területi épsége mellett – olvasható a közleményben. A bukaresti szaktárca leszögezi: egy állam belső rendjének megváltoztatása csak akkor lehet legitim, ha tiszteletben tartja az alkotmányt és a jogrendet.
„Románia következetesen kiáll a nemzetközi jog tiszteletben tartása mellett, amely nem tesz lehetővé területmódosítást az illető ország beleegyezése nélkül. A Katalóniában kialakult helyzet Spanyolország belügye és reméljük, sikerül mielőbb visszatérnie az alkotmányos rend keretei közé” – zárul a bukaresti külügyminisztérium közleménye.
A katalán parlamenti függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában megszavazták a független „Katalán Köztársaság" létrehozását célzó javaslatot, ezután a spanyol kormány este bejelentette a katalán kormány és törvényhozás feloszlatását, és azt, hogy előrehozott parlamenti választást írnak ki december 21-re Katalóniában.
Romániában fokozott figyelemmel követték a madridi tiltás ellenére október elsején megszervezett katalán függetlenségi népszavazást és a referendum után kialakult helyzetet. A bukaresti médiában rendszeresen visszatérő katalán-székely párhuzamot Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke korábban határozottan elutasította. Szerinte egyáltalán nem lehet egyenlőségjelet tenni a katalán függetlenségi törekvések és a székelyföldi autonómiaigény közé, ahogy azt a szakadár törekvések európai térhódításától tartó román média sugallja.
Kelemen Hunor október 6-i aradi sajtóértekezletén kifejtette: a katalánok sosem állították magukról, hogy kisebbség lennének, nincsen anyaországuk, ők nemzetnek nevezik magukat. Ezzel szemben a romániai magyarok, amikor kulturális vagy regionális autonómiát javasoltak, azt a román államon belül tervezték megvalósítani. A romániai magyarok parlamenti eszközökkel, párbeszéddel próbálják kivívni azokat a jogokat, amelyek lehető teszik nemzeti önazonosságuk megőrzését szülőföldjükön – szögezte le az RMDSZ elnöke. MTI; itthon.ma/nagyvilag

Facebookon csatározik egymással az RMDSZ és a CEMO
Éles, néhol személyeskedésbe torkolló vita alakult ki a csütörtökön elfogadott kétnyelvű utcanévtáblákról szóló határozatok kapcsán a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) és a marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöke között.
Közben a marosvásárhelyi román közösséget tömörítő csoportban Iosif Simon szavazást kezdeményezett arról, hogy a tagok akarják-e, hogy az utcanévjegyzék kétnyelvűsítése megtörténjen, s ők kénytelenek legyenek a személyes iratok cseréjére. Rendhagyó módon a csütörtöki soros marosvásárhelyi tanácsülésen két, a magyar utcanévtáblákra vonatkozó határozatot fogadtak el. Kétnyelvű táblák ügye: okos politizálással érték el a várt eredményt Közös asztalhoz ültek, megegyeztek, majd a marosvásárhelyi városi tanácsülésen megszavazták a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó határozatokat az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártjának (POL) tanácsosai. A többi román tanácsos tartózkodott. A CEMO az elfogadásról szóló hírek után rögtön egy közleményt adott ki, amelyben részletesen elemzi mindkét határozatot. Az RMDSZ határozata az utcanévjegyzék megváltoztatásáról szól, s ez a CEMO szerint törvénybe ütközik. A civil jogvédők kikérték többek között az Országos Kataszteri Hivatal véleményét az utcanévjegyzék kétnyelvűsítése kapcsán, és a válasz szerintük azt tartalmazza, hogy a hivatalos jegyzék csak román nyelvű lehet, mert az állam hivatalos nyelve a román.
Ezzel szemben a CEMO életképesnek minősíti a POL határozatát, amely a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről szól, s ugyanazokra a törvényekre hivatkozik, amelyek alapján kitették a kétnyelvű táblákat Erdély több városában. Korábban Szigeti Enikő, a CEMO vezetője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hogy a POL-os határozattervezetet átnézték, s javaslatokat fogalmaztak meg, amelyek bekerültek a tervezetbe. A CEMO közleményére reagált Kali István, a marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöke, aki sérelmezi, hogy a magyar jogvédő szervezet nem várta meg a prefektus hivatalos válaszát.
Számítottunk arra, hogy az elfogadott határozattervezetünk kivitelezése nem lesz zökkenőmentes. Azzal is számolunk, hogy egyes hatóságok majd megfogalmazzák kifogásaikat azzal kapcsolatosan, hogy marosvásárhelyi magyar közösséget miért nem illeti meg a magyar utcanevek kihelyezése, de arra sosem gondoltunk, hogy az elfogadott határozattervezetünk ellen egy magát magyar jogvédő szervezetnek titulált csoport fog elsőként kifogást emelni. Nem értjük, hogy mire jó ez, de magyarázatot nyer a mondás, miszerint magyar magyarnak farkasa – olvasható Kali levelében, amelyben többek között cáfolja a CEMO állításait. Szerinte a kataszteri hivatal válaszában nem mondja ki, azt hogy az RMDSZ határozata törvénytelen, s azt, hogy innovatív, az támasztja alá, hogy az országban még sehol nincs ilyen utcanévjegyzék.
Válaszlevelében a CEMO élesen bírálja a marosvásárhelyi RMDSZ-t, amely szerintük 25 év alatt egyetlen, a kétnyelvűségre vonatkozó döntést sem ültetett életbe, sőt beleegyezett, hogy a város iskoláinak nagy részét román személyiségekről nevezzék el. A CEMO csapata kiemeli:
A marosvásárhelyi városi tanács október 26-án megszavazott RMDSZ kétnyelvű utcanévtábla határozattervezete nem innovatív, hanem törvénytelen, kötelességünk volt erről a marosvásárhelyi és az erdélyi magyar közösséget tájékoztatni.
A válaszlevében, amely személyeskedéseket is tartalmaz, támadják Kali Istvánt, s felszólítják, hogy ő és Vass Levente mondjanak el, amennyiben a prefektusi hivatal nem fogadja el az RMDSZ innovatívnak nevezett határozatát.
A marosvásárhelyi román közösség sem maradt ki ebből a vitából, ugyanis az Esti din Targu-Mures Facebook-csoportban Iosif Simon szavazást indított arról: egyetértenek-e a lakók azzal, hogy megváltoztassák az utcák elnevezését (az utcanévjegyzéket), ami nem azonos a kétnyelvű utcanévtáblákkal. Az utcanévjegyzék megváltoztatása ugyanis a hivatalos iratok – személyazonossági igazolvány, gépjárművezetői engedély, stb. – cseréjét is jelenti. A szavazáson vasárnap délelőttig több mint ezren vettek részt, nagy többségük nemmel szavazott, s a kommentekben háborogtak a magyar feliratok, az utcanévcsere és sok más ellen. Nem érte el a százat azon csoporttagok száma, akik igennel szavaztak.
A csütörtökön elfogadott határozatokat a prefektúra jogászai fogják megvizsgálni, s harminc napon belül véleményezik azt. Ha megkapják a törvényességi engedélyt, akkor Dorin Florea polgármesteren múlik, hogy életbe ülteti-e vagy sem. Simon Virág / Székelyhon.ro

Kőbe vésett hazugságok
Huszonhét hazug és silány kőszobor szomorú története. Szilágyi Aladár írása.
Évtizedek óta ott komorkodik egy, a román történelem panteonjának szánt szoborcsoport a nagyváradi Barokk palota hátsó udvarában. A funkciójában inkább panoptikumnak beillő, 27 mellszoborból álló sorozat egyáltalán nem válik egykori megrendelője: a püspöki rezidenciából jelenleg kifelé hátráló Körösvidéki Múzeum dicsőségére. Mintha futószalagon gyártották volna a silány anyagból készült, összhatásukban is giccses büsztöket: a méltóságteljesnek szánt történelmi alakok fizimiskája alig különbözik egymástól. Ugyanaz a tekintélyt sugalló arckifejezés, bősz tekintet; legfeljebb egy-két, a fejükön elhelyezett, jelzésszerű kellék illusztrálja, hogy a következő talapzatra helyezett történelmi hős nem ugyanaz a figura, mint a szomszédja… Azonosításukat a talapra rögzített, erősen oxidálódott fémtáblák szinte olvashatatlan szövegei hivatottak elősegíteni. – Még jó, hogy az idő kíméletlen kritikája patinával vonta be ezeket a történelmi hamisításoktól hemzsegő feliratokat, melyek annak idején a panoptikum megrendelőjétől – tehát a múzeum szakembereitől! – származhattak.
Íme, a legbeszédesebb példa: A szoborsor közepe táján fedezhető fel Vezérlő Fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc alakja, a következő felirattal:
FRANCISC RAKOCZI al II.-lea
PRINCIPE AL ŢĂRII ROMÂNEŞTI
TRANSILVANIA
(1704-1711) CONDUCĂTORUL MIŞCĂRII
ANTIHABSBURGICE
Summa summárum: a múzeumi tájékoztatónak köszönhetően ennek a bizonyos Francisc Rakoczinak – az utókorral együtt – végre a tudomására juthatott, hogy Őurasága egy Transilvania nevű román ország uralkodója volt…
Ez a motívum – mármint az Erdély román ország besorolás – többször is előfordul. Például a Roland Borşa néven szereplő Borsa nembeli Rolandról („aki felvette a küzdelmet a Magyar Királysággal a Kárpátok közötti román vajdaság függetlensége érdekében”) épp úgy kiderül, mint a Iancu de Hunedoara névvel feltüntetett Hunyadi Jánosról is, hogy mind a ketten ennek a bizonyos Transilvania nevű román országnak a vajdái voltak. Ami pedig Mihai Viteazul történelmi érdemeit illeti: neki köszönhető az egységes, centralizált, szuverén és független román állam első restaurációja. – Mintha Románia jelenlegi Alkotmányát idéznék, hát nem csodálatos???
Persze, egyéb pikáns mazsolázni való is bőven akad a géta-dák királyokkal kezdődő, Traianus császárral folytatódó, 27 főre duzzasztott panteon alján. Még olyan el nem hanyagolható részletek is kiderülnek, mint hogy a mócföldi Horia, Cloşca meg Crişan alkotta triumvirátus épp úgy forradalmár volt, akár az oltyánok hőse, Tudor Vladimirescu.
Nem folytatom a fölsorolást, akit érdekel, még megtekintheti a Barokk palota udvarában… Nem tudom, hogy megálmodói milyen sorsot szánnak ezeknek a történelmi torzóknak. Talán magukkal hurcolják a múzeum új székhelyére, a hajdani Magyar Királyi Honvéd Hadapródiskola környékére? Ott bőven van hely, csak legalább a hazugságokat tüntetnék el a szobrok talapzatáról. erport.ro

Magyarellenes lapot indított egy román újságíró-szervezet
Certitudine (Bizonyosság) címmel vadnacionalista hetilapot indított a 2018-as centenárium közeledtével a Romániai Hivatásos Újságírók Egyesülete (UZPR). Egyik munkatársa a székelyföldi Nagy Attila „Puli”.
Fejléce szerint a lap „spirituális és erkölcsi irányítója” Mihai Eminescu, és a szellemisége a nagy román költő nacionálsoviniszta politikai publicisztikájából merítkezik. Szó szerint is, mert a Certitudinea nulladik, illetve első számának „vezércikke” Eminescu egy-egy írása 1882-ből, illetve 1870-ből. Utóbbiban például a költő azt fejtegeti, hogy a magyarok semmit nem tettek hozzá az emberiség fejlődéséhez.
A hetilap az első számában két oldalon ismertet egy alkotmánymódosító tervezetet, amely többek között betiltaná az etnikai pártokat és a melegházasságot Romániában, illetve fenntartaná a román nép jogát arra, hogy a határok békés megváltoztatásával felszámolja a második világháború következményeit.
Egy másik írás „az 1945 utáni korszak legrománellenesebb törvényének” nevezi a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképeket tiltó 2015/217-es törvényt, mert előírásai a legionárius mozgalomra is vonatkoznak. A hetilap egy oldalt szentel az 1919-es budapesti eseményeknek, amikor „a román bocskort felaggatták a magyar parlament épületére”.
A Certitudinea munkatársai között találhatjuk a nacionálkommunista költő és politikus Adrian Păunescu fiát, Andrei Păunescut, Dorel Vișan kolozsvári színészt, a „mélyromán” gondolatairól ismert Dan Puric rendezőt. De felbukkan egy magyar szerző is: Nagy Attila, aki korábban azzal vált ismertté, hogy sorra bepanaszolta a Kovászna megyei prefektúrán a székely zászlót kitűző önkormányzatokat.
A palástjogától megfosztott volt unitárius lelkésszel korábban a Maszol interjút is készített. Ebben Nagy Attila „Puli” kijelentette, „amilyen magyar ügynek csak lehet, keresztbe tesz”, a románság iránt komoly kulturális szimpátiát érez. A kökösi férfit egyébként a környezete különcnek, notórius pereskedőnek ismeri, a lapunk által kérdezett politikusok pedig egyenesen „félnótásnak” nevezték.
A Romániai Hivatásos Újságírók Egyesülete (UZPR) amúgy az egyetlen hazai újságíró szervezet, amelyet a román állam közhasznúnak ismer el, és mint ilyen, tagjai pótnyugdíjban részesülnek. Az UZPR és a mögötte álló újságírók tevékenységéről Marian Petcu sajtótörténész itt írt részletes ismertetőt. maszol.ro

A Magyar Tudomány Ünnepe Kolozsváron
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából konferenciát szervez Kolozsváron. A 2017. november 2-4. között tartandó rendezvény előadói olyan erdélyi származású kutatók, szakemberek, akik a világ nagy egyetemein és kutatóközpontjaiban végzik munkájukat.
Az előadók hat országból érkeznek: Magyarország, Svájc, Ausztria, Svédország, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok. Előadásaik a matematika, fizika, biológia, földrajztudomány és történelemtudomány területeit érintik. A rendezvény célja az, hogy a tudomány élvonalának számító tudományos eredményeket népszerűsítse, hogy az erdélyi szakmai közösségek és a világ különböző pontjain élő kutatók szakmai kapcsolataikat erősítse, illetve hogy rámutasson a tudománynak a mindennapi életében betöltött szerepére és fontosságára.
Társszervező a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. sapientia.ro

A Magyar Unitárius Egyház zsinatának állásfoglalása a házasság és a család tárgyában
A közelmúltban több társadalmi, közjogi és erkölcsi témájú vita tárgyát képezte a házasság és a család kérdésköre. A Magyar Unitárius Egyház Zsinata az alábbiak szerint foglalja össze a házasságról és családról vallott többségi felfogását, természetesnek tartva az egyháztagok szabad véleménynyilvánításhoz való jogát.
Magyar Unitárius Egyház keresztény egyházként éli meg hivatását: Isten és ember szolgálatát. Az Egyház házassági megáldásban a közjogilag érvényes házasságkötést részesíti, amelyet egy nő és egy férfi önként vállalt szeretetközösségének tekint.
A család alapja a házasság, valamint a szülők és a gyermekek szeretetközösségi kapcsolata. A családban Isten teremtői szándéka és gondviselése nyilvánul meg.
A család a társadalom, a nemzet és az egyházi közösség legfontosabb megtartó intézménye, és mint ilyen, megkérdőjelezhetetlen alapérték. A család keresztény eszményének megóvása és értékeinek érvényesítése egyházi kötelességünk.
Az Egyház küldetésének tekinti a házasságkötés és a házasságon belüli gyermekvállalás szorgalmazását, a gyermekek megfelelő családi nevelésének a támogatását, a családon belüli szeretetviszony fennmaradásának az elősegítését.
A társadalomban tevékenykedve az Egyház tudatában van annak, hogy a családi együttélés társadalmi valósága szélesebb a fenti meghatározásnál: sokan más formájú szeretetközösségben élnek kényszerűségből vagy szabad választásból. Az Egyház – hivatásának megfelelően – mindenki felé szeretettel és segítő szándékkal fordul.
A Zsinat a gondviselő Isten áldását kéri a házasságokra, a családok életére, egyházunkra, nemzetünkre és minden emberre!
Ürmös, 2017. október 28.
A Magyar Unitárius Egyház Zsinat

Működjünk Együtt! (Nagyszeben)
Működjünk együtt! címmel megtartotta első tanácsadó-segítő módszertani foglalkozását Mátyás Csilla pedagógus. A segítő beszélgetések célja megérteni saját gyermekünket életkori sajátosságai alapján, valamint hasznos tanácsok, módszerek megismertetése a szülőkkel, amelyek gyermekeik nevelését oly módon segítik, hogy az a fejlődő lélekben nem okoz negatív visszacsatolást.
Az est során Csilla egy adott probléma megoldására hozott fel példákat, amelynek mentén mi is megpróbáltuk hasznosítani az elhangzottakat, próbáltuk az általunk berögzült nevelési sémákat korrigálni.
Nem volt unalmas ez a másfél óra, hiszen a hasznos tanácsok mellett játékra is sor került, és feladatokat is kaptunk, amelyeket ott helyben megbeszéltünk.
Természetesen minden gyermek más és más, mint ahogy a szülők is különböznek, és a helyzetek, az életkörülmények, minden változik… A beszélgetések során ne várjuk azt, hogy egy tuti receptet sajátíthatunk el, amelyet alkalmazva minden gyermek bármely időben, és helyzetben azonnal kezesbáránnyá változik.
Varázspálcát nem kapunk, viszont a gyermekek életében előforduló rengeteg problémára, pl. rossz érzés, csalódás… kezelésére kaphatunk megoldásokat. Fontos a gyermekekkel szembeni határok felállítása, úgy hogy a gyermekek szabadsága sértetlen maradjon. Rosszallásunkat hogyan mutassuk ki a gyermekünk felé, anélkül, hogy bántóak legyünk. Ezekre, és még számos – minden családban előforduló – problémákra kaphatunk lehetséges jó válaszokat.
Ha kedvet kaptak, lehet csatlakozni, hiszen a foglalkozás folytatódik november 30-án, csütörtökön 18:00 órától a HÍD Egyesület – Nagyszebeni Magyar Központban. (Sörház utca 2. szám, II.emelet, 550173 – Sibiu, Berăriei, nr. 2) Simon Andrea / Szeben.ro; Erdély.ma

Gátat vetni az uszításnak!
Romániában a tévécsatornákon, rádióállomásokon, nyomtatott és elektronikus sajtóban a fasizmus határát most már nem csak súroló, hanem itt-ott át is lépő magyarellenes uszítás folyik hónapok óta.
Az ellene fellépni hivatott állami hatóságok, szervek pedig szemet hunynak felette, és bűnös hallgatásukkal táplálják az egyre jobban elharapódzó gyűlölet lángját.
De ezen nincs amiért csodálkozni, hiszen az őket jelenleg irányító vagy majd irányítani akaró, levitézlett, hatalmon lévő vagy éppen felfelé törekvő román politikusok egymást túllicitálva szidnak minket. Ideológiai beállítottság, illetve párthoz való hovatartozás nélkül. A magyarok elleni gyűlöletkeltés terén ugyanis egységes a román politikum, és egyazon álláspontot képviseli.
A felsoroltak következtében kialakult helyzetet, érzelmi állapotot és gondolkodásmódot tekintetbe véve viszont már csak idő kérdése volt, hogy a mesterségesen felkorbácsolt indulatok mikor fogják a széles tömegek lelkét is megmérgezni. Így hát megbotránkozhatunk és felháborodhatunk rajta, azonban ne csodálkozzunk azon, hogy napjainkra a magyargyűlölet helyenként már nem csak szóbeli támadássá, hanem tettlegességgé is fajult. És nem csak az úgynevezett szórványban, hanem a magyar többségű Székelyföldön is, amint ezt az elmúlt napok történései is bizonyítják. Gondoljunk csak a román nemzetiségű nő Sepsiszentgyörgy központjában nyíltan elkövetett és büszkén vállalt aljas cselekedetére. A piros-fehér-zöld szalag koszorúról történő letépése, valamint kukába dobása ugyanis a magyar nemzet meggyalázását jelképezi.
A történelem ismétli önmagát, hiszen a fasizmus kibontakozása és térnyerése a két világháború közötti időszakban is a másság elutasításával és a többségtől eltérő nemzetiségűek szidalmazásával vette kezdetét. A jelképeik meggyalázásával és használatuk betiltásával folytatódott, majd fizikai bántalmazásukkal, valamint megsemmisítésükkel fejeződött be Európa-szerte. A vége pedig egy újabb világégés és soha nem látott pusztulás lett.
Éppen ezért szembe kell szállni a gyűlöletkeltőkkel, és gátat vetni az uszításnak, amíg ez különösebb áldozatok nélkül megtehető. Közös erővel ugyanis erre még képesek vagyunk. Bodor Tünde / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Egyesület alakult a Dan Tanasă által indított perek kivédésére
A Dan Tanasă által indított perek elleni szervezett jogvédelemben biztosítana segítséget az önkormányzatoknak a Romániai Magyar Jogvédő Egyesület, amely az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének pénteki küldöttgyűlésén mutatkozott be.
Mint azt Szilágyi István, az egyesület elnöke elmondta, nagyon fontos az összehangolt és hatékony reakció a ma már járványként terjedő probléma orvoslására. Szerinte nyilvánvaló, hogy a jelenlegi kaotikus jogrendszerben az érintett polgármesteri hivatalok önállóan képtelenek hatékonyan megvédeni magukat.
Fel kell ismernünk – magyarázta Szilágyi –, hogy a bíróságok részéről kialakult egy joggyakorlat, amit a későbbiekben egyre nehezebb lesz visszafordítani. Ennek következtében a magyarlakta települések polgármesteri hivatalainak nyelv- és szimbólumhasználati lehetőségei súlyosan korlátozódnak, amennyiben nem történik meg az összefogás. A középületekre kifüggesztett székely zászlókat el kell majd távolítani, eltűnnek a magyar „Polgármesteri Hivatal”, „Községháza”, „Városháza” feliratok, amelyek sok esetben történelmiek, így műemlék épületek sérülhetnek.
Felháborító, hogy a törvényesség és méltányosság leple alatt támadásnak tegyék ki a magyarságot – fogalmazott.
Az egyesület azt ígéri, hogy hatékonyan veszi fel a harcot a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Tanasăval, és alternatív módszereket dolgoz ki a támadások megakadályozására. Terveik közt szerepel az is, hogy felveszik a kapcsolatot az udvarhelyszéki polgármesteri hivatalokkal az együttműködés érdekében. Elsőként azokat keresik meg, amelyek ellen már indult zászló- vagy feliratper, a későbbiekben pedig azokat, amelyek ellen még nem, de a hivatalokra ki van tűzve a székely zászló és magyar nyelven van kiírva az intézmény neve. Az egyesület képviselői elmondták, nem csak az udvarhelyszékieknek biztosítanak védelmet, bármely önkormányzatnak szívesen segítenek, amely hasonló helyzetben van.
Szilágyi István hangsúlyozta, szervezetük pártfüggetlen, hisz a magyarság értékeinek megvédése közös cél, és ezért arra kér minden polgármestert, ne utasítsák el a kapcsolatfelvételt és támogassák őket kezdeményezésükben. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a későbbiekben más jogvédelmi problémákban is jogsegélyt biztosítanak a magyarok lakta települések önkormányzatainak. Fazakas László / Székelyhon.ro

Hitvalló nappal zárta a reformáció emlékévét a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye
Bocskai István fejedelem szobrának leleplezésével és faültetéssel avatták fel Felsőboldogfalván a Reformációi emlékparkot, majd az udvarhelyi belvárosi református templomban úrvacsorai istentiszteleten adtak hálát a reformáció emlékévéért a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye hívei és vendégeik.
Sűrű sorokban érkeztek szombaton az egyházmegye kis és nagy gyülekezeteinek képviselői a felsőboldogfalvi református műemlék templom körül kialakított Reformációi emlékparkba. Nyitányként elhangzott a 90. Zsoltár majd Reményik Sándor Csendes csodák című versét szavalta el Lajos Ágnes.
Munka, melléállás
Eddig ha elmentek is az átutazók a műemlék templom mellett, most munkával, melléállással új megvilágításba került, és megállásra késztet – összegezte Moldovan Radu helyi református lelkipásztor.
A közösségi térbe érkezőt a nagy tettekről való elmélkedésre hívják a pannókon összefoglaltak, és végigkísérik a reformáció európai, magyar és erdélyi évszázadain. Ugyanakkor bepillanthatunk általuk a reformátorok és az erdélyi református fejedelmek életútjába. A szövegek létrehozásában közreműködött Bekő Anna, Benedek Tünde, Capcalo Dániel, László László, Fehér János, Sógor Géza, Magyari Hunor és Magyari Tünde – hangzott el az avatón. A munka nem ért véget, a gyepesítés tavasszal folytatódik, és két újabb szobor elhelyezését is tervezik. Az emlékpark feladatot is jelent: továbbvinni a reformációi örökséget.
Reformációi mérföldkövek
Dr. Bekő István Márton székelyudvarhelyi lelkipásztor címszavakba és lelkesítő gondolatokba foglalta mindazt, amire rátekintettek és amiért az 500. jubileumi évben hálát adtak: a világot megváltoztató reformációért. Kiinduló dátuma 1517. október 31-e volt, helyszíne a németországi Wittenberg, személye Luther Márton, irata a 95 tétel.
„A reformációt Isten Lelke továbbvitte.
Ezért aki Luthert mond, Kálvint, Zwinglit és Bullingert is mondania kell. Aki Wittenberget emlegeti, nem feledheti Genfet és Zürichet.
A reformáció megváltoztatta a magyarságot. Történelmet és jövőt formáló tényező lett a bibliás és zsoltáros hit – mondta Bekő István Márton. Történelem, nyelv, hit, kultúra, felemelkedés, jelen és jövendő, mindezek együtt benne vannak a reformációban. Az esemény és annak hatása összetartozik: megújította a 16. századi egyház hitbeli és teológiai életét, és évszázadokra meghatározta azt. Isten igazságosságának gondolata hozzájárult a felszabadulás, a megbocsátás és a kegyelem átéléséhez, amely teljes mértékű hitbeli-lelki változást eredményezett. A reformáció eredményezte az egyén Isten színe előtti személyes felelősségvállalását. Az egyetemes papság elve kihatott a kegyességre, az oktatásra, a politikára, a családra és az egyén életének változására. A Biblia kiemelt helyre került. Már nem pusztán forrása a kegyes életnek, hanem egyben mérőzsinór az egyház és hívő számára, hogy hite és cselekvése megfelel-e küldetésének.”
A bibliafordítások által a reformáció alapvetően hozzájárult a nyelv alakulásához, ezért nyelvesemény is.
Továbbvinni
Teljesen új, bibliai alapú egyházszervezet jött létre. Az iskolák alapítása is elválaszthatatlan a reformációtól. A reformáció mentén államszövetségek alakultak, amelyek egymás segítségére siettek veszedelmek és háborúk esetén. Hathatós politizálást és választ eredményezett az Oszmán Birodalom terjeszkedése idején. A református hit megtartó erőnek bizonyult a megszállások ideje alatt. „Magyarság és erdélyi lét tekintetében bátran állítjuk, hogy a reformáció egyházai mindenkor a nép megmaradásának szolgálatában álltak. Mit kezdünk ezzel az örökséggel ma? Amiképpen az egykoron megreformált keresztyén hit választ adott az emberek kérdésére és bibliai megoldást nyújtott égető problémáikra, azonképpen ma is. (…) Hűek maradunk a Krisztusban megjelent örömhírhez, a bibliai alapokhoz, és folyamatosan meg akarunk maradni és megújulni azon az örökségen, amelyet elődeink nekünk hátrahagytak. Alázatosan kérünk Istentől további kegyelmi időt és jövendőt e népnek. Mert tudjuk, hogy ma is igaz az apostol vallomása, amely Bethlen Gábor hagyatéka s egyházunk jelmondata: ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?
Szoboravatás
A visszaemlékezés után Farkas Balázs szavalt, majd Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke összefoglalta a jubileumi év lelki és hitéleti megvalósításait. Együttléteinkben erő van – nyomatékosította. A múlt és jövő határmezsgyéjén a park- és szoboravató áldásban kérte, tegyünk tanúságot a szüntelenül Istent kereső lelkületről.
Majd az egyházkerület és az egyházmegye főgondnoka leleplezte Bocskai István szobrát, Zavaczki Walter Levente székelyudvarhelyi művész alkotását. Zilinszki Nóra éneklése után köszöntőbeszédek hangzottak el. Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Erdélyi Osztályának vezetője a kilencszáz éves templom udvarának csendjében a reformáció öt tétele alapján az önmagunkra találást emelte ki. Nem a bezárkózás, hanem a jelenlét és a közösség felemelését jelentő cselekedetek teszik múlhatatlanná azt, amit elődeink megteremtettek. Köszöntőbeszédet mondott továbbá Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok, Sándor József polgármester, Verestóy Attila szenátor, Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja és Borbély István, Felsőboldogfalva község alpolgármestere.
Örömlakoma
A Református Diákotthontól az egyházmegye új zászlaja alatt vonult a sokaság a székelyudvarhelyi belvárosi református templomba. Az úrvacsoraosztásos istentiszteleten közreműködött a Fundamentum zenekar és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kórusa. Kató Béla püspök Ámosz prófétától választotta a reformáció alapigéjeként ismert isteni ígéretet: „felemelem Dávid leomlott sátorát, és kijavítom repedezéseit, és felemelem omladékait, és megépítem azt, mint volt hajdanán”. Eme sátor tartóoszlopa számunkra Krisztus – további építkezéseinknek erős és végleges megoldása. Az igeközpontú templomból kell kiáramolnia a hitvalló életnek a gyülekezetre, a családokra, a fiatalokra és mindenik közösségünkre, munkánkra. Szembe kell néznünk ugyanakkor a repedésekkel, betömnünk azokat, és az omlásokat Isten kőműveseiként kell újraraknunk. Erőt adó, fészekmelegű közösség tudja magához emelni a didergőt. Azért imádkozott, hogy új erőre kapjunk, adjuk át örökségünket, tudjunk közösen cselekedni az 501. évben is.
Úrvacsorai beszédében Pitó Zsolt bögözi lelkipásztor az örömlakomáról mint hálaadási alkalomról szólt. Azért, amit Isten tett ötszáz évvel ezelőtt, és hogy a jubileumon ennyien együtt emlékezhettek rá. Az öröm gyökere pedig, amit Isten mond és mutat az Úrasztalánál. Igaz életet ad. Amit tovább kell adnunk a családban és közösségeinkben, mert ott van a jövő, ahol Krisztus van.
Az istentisztelet után László Judit karnagy bemutatta a jubileumra készült lemezt, amelynek dalanyagát az új énekeskönyv alapján a gyülekezetek dalosainak közreműködésével a nyáron rögzítettek a székelyszenterzsébeti református templomban. A szeretetvendégség előtt mindent részvevőt megajándékoztak az egyházmegye templomait madártávlatból bemutató leporellóval, amely tartalmazza a református lét legfontosabb tudnivalóit is. Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Szent László kultusza került a középpontba Székelyudvarhelyen
A sziklahitű király címmel rendezett Szent László Emlékkonferenciát a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az Orbán Balázs Akadémia szombaton a székelyudvarhelyi Városháza Szent István-termében.
Mára már majdnem minden információs felület beszámolt róla, hogy a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította a nemzetpolitikai államtitkárság, a lovagkirálynak is nevezett első László magyar király trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. Mivel környékünkön található a lovagkirály kultuszához köthető legtöbb fennmaradt falkép és legendáit sok településen ismerik, őrzik, idén számos tudományos, ismertető, valamint turistacsalogató projekt zajlott a témában.
Egyebek közt ezekről is szó volt a konferencián.
Nálunk van a legtöbb falkép
A szombat kora délelőtti regisztráció után köszöntőbeszédek hangoztak el az esemény szervezői, illetve a város képviseletében Gálfi Árpád polgármester részéről. Majd a szent király egyházpolitikájától a modern eszközökkel újraélesztett kultuszon és művészettörténeti barangoláson át a korabeli viseletekig számos érdekességet sorakoztattak fel az előadók. Nemrég egy kisebb csoport hozzáfogott a Szent László-legenda falképeinek nemzetközi digitalizálásához, jó minőségű fotókkal, a témával kapcsolatos kutatássokkal, szakirodalommal egybefogva – erről számolt be a projekt egyik koordinátora, Sashalmi-Fekete Tamás. A projekt lenyomata egy folyamatosan frissülő honlap, a szentlaszlo.com, melyet a konferencia részvevőinek volt szerencséjük megismerni.
A legenda tovább él
Ezt követően a Székelyföldi Legendárium csapata és Gyöngyössy János mérnök-grafikus által készített, a tervek szerint idén karácsonykor megjelenő Szent László Kárpát-medencei legendáriuma – A sziklahitű király című kiadvány bemutatója következett. A térképpel is ellátott könyv mesei keretbe foglalja a Kárpát-medencében fellelhető legendák, irodalmi alkotások egy részét. A kötetet Gyöngyössy János mutatta be, mindazoknak ajánlva, akik gyermeki kíváncsisággal és kis humorral fordulnak a témához. A kiadványon a Székelyföldi Legendárium csapata mellett freskóértelmezők, építészek, művészettörténészek és Muszka Sándor író is dolgozott. A legendák világán Szőrmanó és Zete vezeti végig az olvasót.
A bemutatót Szabó Károly fotós, filmes képes beszámolója követte a Szent László-freskók felkereséséről, majd Hidán Csaba László, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora tartott történelmi előadást. Az eseményen középkori hadi viseleti bemutatót is láthattak az érdeklődők, illetve állófogadáson vehettek részt, majd Szőcs Barna zongorajátékával zárult a nap. Dávid Anna Júlia / Székelyhon.ro

Viharban is fellobbant a remény lángja (Székelyföld autonómiájának Napja)
Kiolthatja a gyertyákat, fáklyákat, akadályozhatja az őrtüzek fellobbanását a viharos szél és eső, de lelkünkben az autonómia és szabadság lángját nem tudja kioltani – hangzott el tegnap Sepsiszentgyörgyön Székelyföld autonómiájának napján a turulszobornál tartott rendezvényen. A zuhogó eső, erős szél dacára mintegy kétszázan hallgattak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívó szavára és vonultak ki gyertyákkal, fáklyákkal, székely zászlóval kinyilvánítani autonómiaigényüket.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke felidézte, hogy az elmúlt években október végén az SZNT kezdeményezésére került sor a székelyek nagy menetelésére, a következő esztendőkben pedig Székelyföld határait világították ki, így született döntés, hogy ezentúl október utolsó vasárnapja legyen Székelyföld autonómiájának napja. „Idén délelőtt imádságokkal, este pedig gyertyákkal, fáklyákkal, őrtüzekkel hoztuk a román hatalom és a nagyvilág tudomására, hogy nem mondunk le jogos követelésünkről, Székelyföld autonómiájának eléréséről, és nem hagyjuk, hogy a közigazgatási átszervezés leple alatt feldarabolják Székelyföldet” – fogalmazott Gazda Zoltán. Véleménye szerint az elmúlt időszak nemzetközi eseményei is jelzik Románia kormányának, ha nem indítják el a tárgyalásokat Székelyföld képviselőivel, súlyos helyzet alakulhat ki. „Nem lehet, nem szabad a népek önrendelkezésével játszani” – hangsúlyozta. Egy katalán függetlenségi harcos szavait idézte: a szabadság nem száll le a néphez, a népnek kell felemelnie magát hozzá. Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott nem lehetett jelen a sepsiszentgyörgyi rendezvényen, üzenetét Ferencz Csaba olvasta fel. Fontosnak nevezte az őrtüzek gyújtását, a figyelem felkeltését, hogy a székelység is elérhesse azt, ami más európai népeknek jár. Európának és az érintett államoknak rá kell eszmélniük végre, hogy nem hunyhatnak szemet az őshonos kisebbségek jogos önigazgatási törekvései fölött, mivel hosszú távon az autonómia a békés megoldás, a biztonság záloga. Szili Katalin üzenetében kiemelte: nagyon fontos a belső egyetértés, hogy a tárgyaló felek egységben lássák a magyarságot. „Aki nem tudja, merre hajózik, annak nincs jó szél. Mi tudjuk, hová hajózunk, céljaink közösek: a magyarság megmaradása, boldogulása, biztonsága, önigazgatása elérése” – mondotta, üzenete végén pedig reményét fejezte ki, hogy egyszer ezen őrtüzek gyújtását majd az autonómia ünnepeként tartják számon. Izsák Balázs, az SZNT elnöke kiáltványukat olvasta fel. Ebben leszögezik: a Székelyföld autonómiájának napján összegyűlt székelyek ismételten kinyilvánítják akaratukat Székelyföld területi autonómiája iránt. Szükségesnek tartják a párbeszédet, és elégedetlenek a román kormány ezt elutasító magatartása miatt. „Európában megmozdult a föld. Egyre több régió vagy önálló állammal nem rendelkező közösség fejezi ki az önrendelkezés iránti akaratát. Legyen szó akár függetlenségről, akár államon belüli önrendelkezésről, a nemzetközi közösségnek felül kell vizsgálnia az önrendelkezési jog merev és elavult értelmezését, amely szerint ez a jog kizárólag csak az államok népességét illeti meg” – áll az elhangzott kiáltványban. Imádságot az autonómiáért Kovács István unitárius lelkész mondott. Jelképesnek, küzdelmünkhöz hasonlónak nevezte a gyertyákat kioltó, ernyőket kicsavaró viharos szelet. „Megállíthatatlan az élni akarás, a hit teremtő erő, és autonómiánk is a reményünk, a hitünk által válik valósággá – mondotta. Ezt a hitet nem tudja elvenni tőlünk senki, ez az a bennünk lévő láng, amely kiolthatatlan, és ezért állunk itt ilyen ellenszélben is. Imádkoznunk, cselekednünk kell, hogy ez a lelkünkben lévő remény a talpunk alatt, ezen a földön valósággá, autonómiává váljék.” Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytatódik az egyenlőtlen harc (Székelyföldi terrorvád)
A bukaresti Legfelső Semmítő és Ítélőszéken folytatódik a székelyföldi terrorvádként elhíresült Beke–Szőcs-ügy, az első tárgyalást pénteken tartották. Mint ismeretes, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt terrorizmussal vádolják, alapfokon felmentették, petárdák miatt viszont elítélték (ugyanannyi letöltendő börtönbüntetésre, mint amennyit már előzetes letartóztatásban töltöttek – szerk. megj.). A mostani tárgyaláson Beke István és ügyvédje is jelen volt, Szőcs Zoltánt csak védőügyvédje képviselte. A történtekről Beke István írásban tájékoztatta lapunkat, az alábbiakban közleményéből idézünk. A következő tárgyalást december 8-ra tűzték ki.
A tárgyalás közel egyórás késéssel kezdődött, majd ismét halasztottak fél órát, hogy a bíróság által igényelt fordító is jelen lehessen. „A fordító jelenléte ebben az esetben szükségtelen volt, hiszen én az eltelt közel két év alatt soha nem igényeltem fordítót. Amikor letartóztattak, és másfél napos folyamatos kihallgatásnak és meghurcoltatásnak vetettek alá, nem volt fontos, hogy a hullafáradt, szellemileg kifárasztott embernek biztosítsák ezt a jogát!” – véli Beke. Szőcs Zoltán nem jelent meg a pénteki tárgyaláson, távollétét ügyvédje franciaországi munkáltatója által kiállított irattal igazolta. A bíró megkérdezte Bekét, kíván-e újabb nyilatkozatot adni, amire ő közölte, nem, mert fenntartja eddigi vallomását, amelyet a Bukaresti Táblabíróság előtt tett. Ugyanezt erősítette meg Szőcs Zoltán védőügyvédje is. Ezt követően az ügyész kapott szót – magyarázza Beke –, elfelejtve közölni, hogy a másodfokon javasolt bizonyítékok listáját a tárgyalás időpontjáig nem tették le, ellentétben a védelemmel. Beszédét azzal kezdte, hogy új nyilatkozatokat remél a vádlottaktól, mivel az eddigiek ellentmondásosak, majd kérte az alapfokú döntés felülvizsgálatát, „a helyzet újraértelmezését” az általuk bizonyítottak alapján. Kérte Hodor István újbóli kihallgatását, az ő nyilatkozatait is ellentmondásosnak minősítve, „ellenben nem kérte Bandi Szabolcs kihallgatását, mert az övét az egyetlen őszinte vallomásnak tartják október 10-ére vonatkozóan”. Az ügyész közölte, a következő tárgyaláson bemutatja a bizonyítékot, hogy Szőcs Zoltán befolyásolni próbálta a tusnádi tanúkat (ezt már alapfokon megtették), és egy független fordítót megbíznak azzal, hogy megfelelő fordítást végezzen.
Az ügyész beszéde után Beke István ügyvédje a védett tanú (aki a védelem és a bíróság egyetlen kérdésére sem válaszolt), illetve Bandi Szabolcs (B. Sz.) újbóli kihallgatását kérte, illetve azt is, hogy a bíróság ellenőrizze, azonos-e a védett tanú egy bizonyos tanúval, mert ha igen, ismételten sértik jogaikat. Az ügyvéd azt is kérte, hogy az ügyészség végre bocsássa rendelkezésre az eredeti vevőeszközt, az eredeti hanganyagot, határozzák meg a beszélgetés valódi időpontját. A védőügyvéd kérte továbbá „az eredeti hanganyag kriminalisztikai elemzését, a résztvevők azonosítását (akiket a nyomozóhatóság fordítója és Bandi Szabolcs azonosított, több esetben helytelenül)”, valamint a nyomozóhatóság fordítójának kihallgatását, hiszen a hanganyag csak töredékeiben érthető. Szőcs Zoltán ügyvédje közölte: elfogadhatatlan, hogy egy ilyen ügyben az ominózus beszélgetés résztvevőit egy tanú és egy fordító azonosítsa, és hogy a fordítás hiányos és hibás legyen.
Miután az ügyész újra szót kapott, „folytatta a torzítások sorát – állítja Beke István. – Szerinte mi, vádlottak elismertük a beszélgetést, nem érti, miért kellene foglalkozni vele, vizsgálni a beszélők azonosságát, hiszen ahhoz nem szükséges semmiféle szakmai képzés, hogy egy beszélgetésen (három és fél órás hangzavar) részt vevő tanú (B. Sz.) azonosítson öt hangot.” Ezután az ügyész védelmébe vette a védett tanút és Bandi Szabolcsot, mondván, hogy „kihallgatásukkor mindketten válaszoltak a kérdésekre, és a védett tanú nyilatkozata teljes mértékben megegyezik a felvett hanganyaggal, nem kell őket újból kihallgatni, főként azután, hogy B. Sz-t nyilatkozatai miatt megfenyegette a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom”.
„Nagyon érdekes – zárja közleményét Beke István – és sokat eláruló magatartás: a vád koronatanúit nem akarják, hogy újból kihallgassák, egyetlen »bizonyítékukkal«, a hanganyaggal pedig nem kell foglalkozni! Üljünk csak szépen, örüljünk, hogy jelenleg is követnek, a főtéren fényes nappal filmeznek, éjszakai telefonálásokkal zaklatnak.” Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Isten ajándékával a templomban (Háromszéki Kamarakórusok Találkozója)
Pénteken a kovásznai belvárosi református templomban tartották a Háromszéki kamarakórusok találkozóját. A rendezvényt tizenharmadik alkalommal szervezte meg a helybeli Pastorala Kamarakórus.
A házigazdák mellett még hat kórus lépett fel a templomban, a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus, a kézdivásárhelyi Cantus, az udvarhelyi Psallite, a szombatfalvi, illetve alsórákosi református vegyes karok és a pákéi református dalkör. Az esemény jó alkalmat nyújtott a kórusok, kóristák közötti ismerkedésre, a meglévő barátságok elmélyítésére, egymás munkásságának megismerésére, szakmai tapasztalatcserére is. A találkozó bűnbánati istentisztelettel kezdődött, igét hirdetett Balogh Zoltán, a kovásznai belvárosi egyházközség lelkésze, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese. A kóristákat, a jelenlévőket a Pastorala Kulturális Egyesület vezetője, Vén Erzsébet Ibolya köszöntötte. Luther Márton Asztali beszélgetéseiből merítve húzta alá: a zene nem emberi dolog, hanem Isten ajándéka. A fellépő kórusok munkáját emléklappal köszönték meg a szervezők. A Pastorala nevet 1996-ban vette fel a kovásznai kórus, amely korábban, 1994 őszétől vegyes karként, majd női kórusként működött egészen 2000-ig, amikor férfi tagokkal bővítették. Jelenlegi karnagya Szántó Emese. A Pastorala Kulturális Egyesületet 1998-ban jegyezték be, ez biztosítja a kórus működésének jogi keretét. A Pastorala testvérkórusa a szigetvári Tinódi vegyes kar. A kórus tagjai fontos feladatuknak tekintik az utánpótlás nevelését, az új tehetségek felkutatását és pártolását, ugyanakkor minden lehetséges alkalmat megragadnak, hogy zenei élményt nyújtsanak a közönség számára. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jakabos Ödön-emléktáblát avattak (Kézdivásárhely)
Vetró András szobrász által készített domborműves emléktáblával jelölték meg tegnap a kézdivásárhelyi Bem József utca 2. szám alatti ház homlokzatát, ahol Jakabos Ödön élt, illetve megírta Indiai útinaplóját. Az emlékjelállítást a CsomóPont Egyesület egyik alapembere, ifj. Hodor Levente kezdeményezte, a csomópontos fiatalok anyagi támogatókat kerestek, így készülhetett el az emléktábla. Terveik szerint a jövőben újabb helyi hírességeknek szándékoznak emléket állítani azért – miként Erőss Sándor megfogalmazta –, hogy „emlékük ne menjen feledésbe”.
A zord időjárás ellenére mintegy százan vettek részt az eseményen, jelen voltak a Jakabos család tagjai is. Elsőként Jakabos Ödön fia, a Tatabányán élő Zoltán szólt az egybegyűltekhez. Kezében édesapja – az alig harminckilenc évet élt Jakabos Ödön – 1983-ban a Kriterion Könyvkiadónál megjelent Indiai útinaplóját tartotta. Elmondása szerint édesapja a nagy út végén is szerény és elégedett ember volt. Azt javasolta, tanév végén a több nyelvet beszélő, kiváló tanulókat egy-egy Kőrösi Csoma Sándor- vagy Jakabos Ödön-jelvénnyel, illetve más helyi híres emberről készített kitűzővel lehetne jutalmazni, hogy a mai fiatalok továbbvigyék a Jakabos Ödön által is képviselt szellemiséget, szerénységet és akaraterőt.
A nagy utazó emlékét a család kérésére egykori barátja, Czegő Zoltán költő méltatta, arra emlékeztetve, hogy mielőtt elment volna Indiába, kerékpárral bejárta Európa egy részét, amihez „valami megkapó és megható lelkierő kellett, és vállalta a koldulást a szó igazi értelmében egy-egy vízumért, hogy átmehessen a határon. Soha nem a kalandvágy serkentette arra, hogy megtegye a nagy utat. Autóstoppal, teveháton, gyalogosan, hajón egyenesen ment a cél felé. Sok Jakabos Ödönre és ilyen jellemre van szüksége ennek a népnek.”
Deák Ferenc magyartanár arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy a márványtáblára Magyari Lajos egyik ismert versének a két sora – „Az utat én akartam, mert engem akart az út” – került fel, mert nagyon lényeges, hogy mindig legyenek olyan emberek, akik tudják vállalni a küzdelmet. A domborműves emléktáblát dr. Jakabos Sára, Jakabos Ödön húga és Jakabos Zoltán leplezte le. A rendezvény a Jakabos-porta udvarán kötetlen beszélgetéssel és szeretetvendégséggel zárult. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyarmathy János a kitüntetett
Ünnep Bernády szellemében
A városépítő polgármester nyughelyénél gyülekeztek szombat délelőtt a Bernády-örökség ápolói, éltetői. A marosvásárhelyi temetőben zajló emlékezés, koszorúzás a Bernády Napok hagyományos mozzanata, amelyet ezúttal is a rendezvénysorozat zárónapjára – a korábbi években péntekre – időzített a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriuma.
Borbély László kuratóriumi elnök az idei év különlegességére, a 25 éves alapítvány és a 20 éves rendezvénysorozat jubileumára emlékeztette a jelenlevőket.
– Ezen a helyen mindig elgondolkozom azon, mit jelent nekünk Bernády, és hogyan tudjuk ezt megjeleníteni. A Bernády Napok szervezésekor igyekszünk minden évben valami újat hozzátenni a Bernády-kultuszhoz, és mindig rájövök arra, hogy van még mit felmutatni – tette hozzá a kuratóriumi elnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőben lesz Bernády György halálának 80. évfordulója, és mivel a hajdani polgármester Marosvásárhely hitéletében is fontos szerepet töltött be, egyházi főgondnok volt, 2018-ban az egyházzal közösen szeretne erről megemlékezni az alapítvány.
„Mintha az egész város...”
Bernády sírjának megkoszorúzása után az együttlét a városépítő szobránál folytatódott.
– Ha nem is vagyunk sokan, lélekben úgy vagyunk itt, mintha itt lenne az egész város – mondta a koszorúzás előtti percekben
Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának alelnöke. Borbély László az 1994-es szoboravatót idézte fel, amikor akkora volt a tömeg, hogy a Sáros utcáról nem lehetett látni a végét. A rendkívüli eseményt Bálint Zsigmond fotóművész úgy örökítette meg, hogy fényképén a tizenötödik sorban állók is felismerhetők, az alkotás jelenleg is megtekinthető a Bernády Házban – hallhattuk az alapítvány kuratóriumi elnökétől, aki szerint Bernády öröksége iránt az évek során sem lanyhult az érdeklődés, ezt jelzi az is, hogy 1995-től – amióta a nyilvántartást vezetik – a Bernády Ház 2642 rendezvénynek adott otthont, és azok nagy része a hajdani polgármester alakjához kapcsolódott.
– Bernádynak számomra ma is ugyanaz az üzenete, mint eddig bármikor: fogjunk össze mi, romániai magyarok, és tegyünk le valamit közösen az asztalra. Ha van ehhez hit és akarat, sok év múlva is fogunk itt találkozni – zárta beszédét Borbély László, végül azt is megjegyezte, nem baj, hogy a megemlékezés alatt a közelben éppen egy jegyespárnak muzsikáltak, ez is a város hangulatához tartozik, az viszont fontos, hogy a város igazi hangulatát ne hagyjuk megváltoztatni.
Az elkövetkező percekben a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi tagjai, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul, a megyei és városi RMDSZ képviselői, az RMDSZ marosvásárhelyi Nőszervezete, a MAG (Mai Generáció Ifjúsági Szervezet), illetve a Szovátai Bernády Közművelődési Egyesület illetékesei helyezték el koszorúikat a városépítő polgármester szobránál. Az ünnepi pillanat után rövid ideig még együtt maradtak az emlékezők. Bulyovszky Loránd, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi titkára ekkor idézte fel a szobor születésének jelképerejű körülményeit, azt, hogy Bocskay Vince alkotása sok maroknyi bronzból, a marosvásárhelyiek által felajánlott kilincsekből, lakatokból, kulcsokból öltött testet 23 évvel ezelőtt.
Alkotójához tért vissza az emlékplakett
Délután a zsúfolásig telt Kultúrpalotában folytatódott az ünnepség. Borbély László az elmúlt negyedszázad megvalósításait körvonalazta: 262 képzőművészeti tárlatot, 15 fotókiállítást szervezett a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány a Bernády Házban, amelynek gyűjteménye 250 képzőművészeti alkotással és 150 fotóval gazdagodott az évek során, 26 kiadványt publikáltak a 25 év alatt, és az elmúlt három évben több mint kilencezren látogatták meg a volt Baross utcai Házat. Az alapítvány kuratóriumi elnöke az elmúlt idők Bernády Napjaira is visszatekintett.
– Mindig fontosnak éreztük megszólítani a fiatal nemzedéket. Fantasztikus volt látni, ahogy versenyeznek, esszéírásban, filmezésben mérik össze tehetségüket a diákok. Két éve sportvetélkedőket szervezünk nekik, és ezekre a versenyekre sok román iskolai osztály is benevez. Minden résztvevő Bernády-emlékéremmel tér haza, így a román gyermekek, fiatalok is találkoznak a hajdani polgármester nevével, örökségével.
Az idei rendezvénysorozatból Borbély László a slam poetryt is kiemelte, majd az egyik fiatal alkotásából idézve tette fel a költői kérdést hallgatóságának:
– Eleget tettünk annak, hogy ez a hely jó legyen nekünk?
Végezetül a kuratóriumi elnök köszönetet mondott a marosvásárhelyieknek az elmúlt 25 évért, a közönség támogatása, jelenléte nélkül ugyanis nem élte volna meg a negyedszázadot a városépítő nevét viselő rendezvénysorozat.
A gálaműsor kiemelkedő pillanata a Bernády-emlékplakett, Gyarmathy János szobrászművész bronzplasztikájának átadása volt, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal ítélt oda az alapítvány kuratóriuma.
Az idei kitüntetett maga az emlékplakett alkotója volt. A szobrászművészt laudáló Nagy Miklós Kund beszéde elején Bernády György hitvallásnak is beillő szövegét idézte, amelyet a polgármester 1913-ban a Kultúrpalota felépülésekor tett közzé: „…Célomat elértem. A város közönsége egyetlen adófillérének igénybevétele nélkül (...) megépítettük Maros-Vásárhelyen a magyar közművelődés templomát, megteremtettük a legnemesebb értelemben vett népházat”. Ezt az „alkotó, teremtő vágyat, az emberség, az érték és szépség kiterjesztésének szándékát” vonatkoztatta a méltató Gyarmathy János életművére, a négy évtizede töretlenül felfelé ívelő alkotóművészetre és a művészpedagógusi tevékenységre egyaránt.
– Művészete önmagáért beszél, lélekbe hatolva szólítja meg a szemlélőt, bravúros formai megoldásokkal ejti ámulatba a nézőt. Bronz kisplasztikái egy olyan sajátos világot képviselnek, amelyet joggal tekinthetünk gyarmathys köznapi mitológiának, groteszk misztériumnak. Térszobrai olyan eszmét megtestesítő személyiségeket, jelképeket hoznak elénk, akik mindannyiunknak nagyon sokat jelentenek: Kós Károly, Bartók Béla, Petőfi Sándor, Aranka György, Szent László, Árpád nagyfejedelem... Több kis szobra németországi városokban, Iserlohnban, Halternben, Ratingenben teljesedhetett ki monumentális méretűvé – hallhattuk a méltatótól, aki a továbbiakban a szobrászművész egyetemi mesteréről, Korondi Jenőről is említést tett, majd megbecsült alkotóvá vált tanítványai közül is felsorolt párat, végül kitüntetéseiről szólt.
– A művészi munkáját díjazó elismerések mellett, amelyekből az elsőt még egyetemistaként 1980-ban érdemelte ki, majd két évtized teltével a Barabás Miklós Céh Nívódíját is magáénak tudhatja, pedagógusi tevékenységét is jelentős kitüntetések honorálják: az államelnöki érdemérem (1994), a kormányfőtől, majd az oktatási minisztériumtól kapott kiválósági oklevél 2004, 2005-ben.
Laudációját a kuratóriumi alelnök Ernst Gombrich huszadik századi művészettörténész gondolatával zárta, amelyet a kitüntetett is magáénak vall: „A művészettel kell élnünk ahhoz, hogy emberségesek legyünk”.
Gyarmathy János elárulta, furcsa helyzet, különös érzés számára, hogy ő vehette át azt az emlékplakettet, amelyet két évtizede készít. A kitüntetett örömét fejezte ki, amiért a marosvásárhelyiek szeretik a szobrait, majd azt is megjegyezte, külön öröm számára, hogy az a kis tér, ahol az általa alkotott Aranka György-szobor áll, a vásárhelyiek fontos gyülekezőhelyévé, a magyar dráma napjának ünnepi helyszínévé vált.
A továbbiakban a gála egy izgalmas pillanata, Sz. Kovács Géza segesvári művész festményének kisorsolása következett. Az alkotást a helyjegyet igénylők valamelyike vihette haza, a szerencse a marosvásárhelyi Csáki Jolánnak kedvezett.
Az estet Ránki Dezső, Klukon Edit és Ránki Fülöp világhírű művészek ünnepi zongorajátéka koronázta meg. Különleges koncertjével a művészcsalád Liszt Ferenc születésnapja és Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója előtt tisztelgett. A rendkívüli zenei élményt vastapssal köszönték meg a marosvásárhelyiek. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

Románia elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát
Románia határozottan és visszavonhatatlanul elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát – közölte a külügyminisztérium szombaton.
Spanyolország fontos stratégiai szövetségese Romániának, amely továbbra is határozottan kiáll Spanyolország szuverenitása és területi épsége mellett – olvasható a közleményben. A szaktárca leszögezi: egy állam belső rendjének megváltoztatása csak akkor lehet legitim, ha tiszteletben tartja az alkotmányt és a jogrendet. „Románia következetesen kiáll a nemzetközi jog tiszteletben tartása mellett, amely nem tesz lehetővé területmódosítást az illető ország beleegyezése nélkül. A Katalóniában kialakult helyzet Spanyolország belügye és reméljük, sikerül mielőbb visszatérnie az alkotmányos rend keretei közé” – zárul a külügyminisztérium közleménye.
A katalán parlamenti függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában megszavazták a független „Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot, ezután a spanyol kormány este bejelentette a katalán kormány és törvényhozás feloszlatását, és azt, hogy előrehozott parlamenti választást írnak ki december 21-re Katalóniában.
Romániában fokozott figyelemmel követték a madridi tiltás ellenére október elsején megszervezett katalán függetlenségi népszavazást és a referendum után kialakult helyzetet. A bukaresti médiában rendszeresen visszatérő katalán-székely párhuzamot Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke korábban határozottan elutasította. Szerinte egyáltalán nem lehet egyenlőségjelet tenni a katalán függetlenségi törekvések és a székelyföldi autonómiaigény közé, ahogy azt a szakadár törekvések európai térhódításától tartó román média sugallja.
Kelemen Hunor október 6-i aradi sajtóértekezletén kifejtette: a katalánok sosem állították magukról, hogy kisebbség lennének, nincsen anyaországuk, ők nemzetnek nevezik magukat. Ezzel szemben a romániai magyarok, amikor kulturális vagy regionális autonómiát javasoltak, azt a román államon belül tervezték megvalósítani. A romániai magyarok parlamenti eszközökkel, párbeszéddel próbálják kivívni azokat a jogokat, amelyek lehető teszik nemzeti önazonosságuk megőrzését szülőföldjükön – szögezte le az RMDSZ elnöke. MTI; Népújság (Marosvásárhely)

Házasság MOGYE-módra
A két éve tartó jegyesség után esküvőre készül a közeljövőben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a Petru Maior Egyetemmel – erősítette meg a hírt a két felsőoktatási intézmény rektora. Jövőjüket a konzorciumot, azaz társulási kapcsolatot követően az egyesülésben képzelik el. Az új egyetem rektori tisztségére a jelek szerint a MOGYE jelenlegi vezetője készül, aki két mandátum után csak egy új intézmény élén folytathatná a rektori teendőket.
Mintha már az új tisztséget töltené be, a sajtóértekezleten nagyon határozott hangnemben ismertette elvárásait a helyhatóságok döntéshozó tényezői, a megyét képviselő politikusok iránt, akik véleménye szerint felnőhetnének a polgári érettség szintjére, és a szép szavakon túl megkérdezhetnék a két egyetemet, hogy mire van szükségük. Ami magyar részről nagyon tiszta és világos, csak éppen a végrehajtását tagadták meg.
Nagyszabású tervei közül a rektor a MOGYE campusának egy multikulturális intézettel való bővítéséről beszélt, aminek a létrehozását az egyetem vezetősége elfogadta, és a terv eljutott a polgármesteri hivatalba is. Már-már fenyegető hangnemben tett ígéretet, hogy kitálalja majd a sajtónak azoknak a nevét, akik nem fogják megszavazni, mert nem vállalják a politikai felelősséget, és ily módon a város érdekei ellen dolgoznak.
A multikulturális központban, amely állítólag a korábban tervezett bentlakások helyén az erdőben épülne fel, elmondása szerint helyet kapna több európai ország (Nagy-Britannia, Kína, Franciaország, Spanyolország és Magyarország) kulturális és nyelvoktatási intézete. Egyelőre a MOGYE ernyője alatt, és kezdetben az egyetem épülete, majd a nagyon gyorsan elkészülő új épület lenne a székhelye, amihez mindkét egyetemnek hozzá kell járulnia. A központtal szeretné ugyanis feléleszteni a város művelődési életét a MOGYE rektora. A felvetésre, hogy a két egyetem egyesülésének nem örülnek a magyar „vonal” oktatói, akiknek szava egy egyesített egyetem szenátusában már-már a nullára csökkenne, a rektor válasza szerint az új helyzetben kell megtalálniuk az identitásukat, és megőrizni a jelenlegi oktatási szerkezetet. Ami világossá teszi, hogy a MOGYE a jövőben sem szándékozik az érvényben levő oktatási törvénynek a magyar nyelvű felsőoktatásra vonatkozó előírásait betartani.
A nagy tervet illetően, el kell ismernünk, valóban hasznos lenne egy multikulturális nyelvoktató központ létesítése, ahol az egyetem végzősei, akiknek a többsége az említett európai országokban képzeli el a jövőjét, le is tehetné már itthon az elhelyezkedéshez szükséges nyelvvizsgát, és az egyre szaporodó és magabiztosabb külföldi hallgatóknak is szórakozási lehetőséget biztosítana. Ezen túlmenően, ha a város lakosságát megkérdeznék, akik kulturális rendezvényekben jelenleg sem szenvednek hiányt, az orvosi egyetemtől elsősorban az egyetemi kórházban folyó ellátás színvonalának növelését, bővítését, az ehhez szükséges, ma még hiányzó új klinikák létrehozását, a felszerelés korszerűsítésének támogatását, fokozott szakszerűséget várnának el. A hallgatók pedig számuk állandó bővülésével a civilizált lakhatósági feltételek biztosítását elsősorban. Nagyszabású tervekről pedig hallottunk már, mint például a MOGYE németországi kirendeltségének a megnyitása, amiről mostanában nem szól a krónika. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

Minden erdélyi magyar nő írja alá a MSPI kezdeményezést!
A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés európai törvényt jelent, európai védelmet biztosít jogainknak. Egy olyan erős eszköz a kezünkben, amellyel kötelességünk élni, hisz a mi feladatunk és felelősségünk is, hogy elég hangosak és érthetők legyünk ahhoz, hogy reális képet fessünk helyzetünkről.
Mi, magyarok ezer éve élünk Erdélyben. Szent István király óta Európát gazdagítjuk, kultúránkkal színesebbé tesszük. Talpon maradtunk mindvégig, minden próbálkozás ellenére nem tudtak asszimilálni bennünket.
Most sem akarunk kevesebbet, mint egyenlő bánásmódot a román többséggel, Európa más népeivel, hisz az erdélyi magyar közösség akkor tud boldog, kiegyensúlyozott életet élni a szülőföldjén, és akkor van biztosítva a jövője, ha közösségünk jogait európai törvények is védik.
Ezt a célkitűzést támogatva az RMDSZ Nőszervezete a hétvégi elnökségi ülésén döntött arról, hogy novemberben minden, általa szervezett rendezvényen is aláírásokat gyűjt. A szervezet vezetősége ezúton is felkér minden erdélyi magyar nőt arra, hogy aláírásával támogassa ezt a családjaink, közösségünk számára is létfontosságú kezdeményezést! RMDSZ Nőszervezet; Nyugati Jelen (Arad)

Tízéves az Aradi Kamaraszínház
2007. szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján játszotta első bérletes előadását az Aradi Kamaraszínház. Az elmúlt tíz év alatt kialakult társulat mintegy húsz saját előadást mutatott be, több mint ötven szakmai díjjal értékelték produkcióikat romániai és magyarországi fesztiválokon. A színház arculatát fontos találkozások határozták meg, amelyek jelentős színházi előadásokban teljesedtek ki: Harsányi Attila a kezdetektől a társulat tagja és meghatározó színészi egyénisége az Aradi Kamaraszínháznak. Tapasztó Ernő alapító igazgatóval és rendezővel olyan emblematikus előadásokat hozott össze az évek során, mint a Rudolf Hess tízparancsolatavagy a Sex, drugs, gods & rock ‘n’ roll, ha csak a monodrámákat említjük. Éder Enikő színészként és zeneszerzőként is jelentőset alkotott az Aradi Kamaraszínházzal, 2011-ben a Kvartett című előadásban a Legjobb női alakítás díját, az előadás pedig a Zsűri különdíját hozta el a Nemzetiségi Színházi Kollokviumról. Balog József, a szegedi MASZK Egyesület elnöke, a nemzetközi THEALTER fesztivál igazgatója szintén fontos találkozás volt az aradi színház életében, rendezőként jegyzi a Kvartett című előadást és a Tótékat, amelyet az Aradi Kamaraszínház ötéves évfordulóján láthatott a közönség. A békéscsabai Jókai Színház több előadásban is partnere volt az aradi színháznak, közös munka eredménye a Tündéri című musical, amely legutóbb a Zsűri különdíját hozta el a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljáról.
Minden újabb találkozás, minden beszélgetés, próbafolyamat, közös utazások, egy kávé melletti ötletelés építi és erősíti ezt a színházi műhelymunkát, amely Aradon folyik. Csatlakoznak új alkotók és visszatérnek a régiek. Egy inspiráló út ez, amely a színházhoz vezet.
Tízéves az Aradi Kamaraszínház. Mi lehet méltó ünneplése egy társulatnak? Eljátsszák néhány fontos vagy éppen a legfontosabb előadásaikat, amelyek többet mondanak színházi gondolkodásukról, mint bármely elemzés, kritika. Elmondhatjuk, kezdeti céljukat elérték: újra van hivatásos magyar színház Aradon, előadásaikat színházi berkekben ismerik és elismerik. Nem csak magyar előadások vannak Aradon, hanem igazi, hamisítatlan, élő színház!
Ebből az alkalomból november 5-én és 6-án három emblematikus előadást láthat az aradi közönség az Aradi Kamaraszínház repertoárjából: november 5-én, vasárnap, 19 órakor a többszörösen díjazott Rudolf Hess tízparancsolatát Harsányi Attilával a főszerepben az Aradi Kamaraszínházban (a Bábszínház épületében), november 6-án, hétfőn, 17 órakor a Sex, drugs, gods & rock ‘n’ roll című monodrámát szintén Harsányi Attilával a főszerepben ugyanott, majd 20 órakor a nagyszínház stúdió termében a Tündéri című minimal-szürreál musicalt, amelyben Éder Enikő, Harsányi Attila és Tege Antal játszanak, zenéjét Éder Enikő és Borsos Pál szerezték.
Valójában minden színházi előadásnak egy mértéke van: a néző. Hadd álljon itt végezetül egy nézői levél:
„…kapunk jót, sőt olyan borzasztót is, mint tegnap, hogy szó nélkül mentünk ki az előadás után, egy tessék-lássék taps után, vettünk kint egy mély lélegzetet, hiszen hála a sorsnak, nem Rudolf Hess szörnyű birodalmában voltunk már. Sajnálom, hogy nem tapsoltam jobban, nem fejeztem ki jobban az elismerésem – nem tudtam megszólalni sem, nem hogy ovációval éltetni a különleges színművész produkcióját!
Ez a totális színház, a művész mindent elhitet veled, úgy, hogy meg sem moccansz a székeden! Harsányi Attila előző esti előadása, s Sex, drugs, gods & rock ‘n’ roll már előre vetített valamit a következő előadás, a Rudolf Hess tízparancsolatából, különleges aspektusaival, megosztó gondolataival és ha tovább gondolom, ha a múltat és napjaink jelenét összefűzöm a közel 2000 éves keresztény Európa napi tetteivel...
Az tért vissza az életembe, amit egy SZÍNHÁZtól várok, napokon át készülök, hogy színházba megyek, ott olyan előadásokat látok, amelyekről napokon át gondolkodom, beszélgetek, nem nagy szavakat emlegetek, mint boldogság, katharzis, psychodráma, egyszerűen egy nagyon jó Színházban voltam.”
Ünnepeljen együtt az Aradi Kamaraszínház társulatával!
Az előadásokra a belépés ingyenes. Aradi Kamaraszínház, sajtóiroda; Nyugati Jelen (Arad)

Bensőséges ünnepség a dezsőházi temetőben
Felszentelték az I. világháborús hősök felújított emlékművét
A dezsőházi temetőben álló, az I. világháborúban elesett helybeli hősök tiszteletére emelt emlékművet a Pro Move Arad Egyesület újította fel Kocsis Rudolf aradi szobrászművész, restaurátor szakvéleménye alapján és irányításával. A magyar kormány támogatásával, a Bethlen Gábor Alapnak Az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetételének, felújításának, helyreállításának támogatása című pályázat jóvoltából.
Tegnap, vasárnap 10 órától a dezsőházi temető központi keresztjénél, a falu nagy számú hazalátogatott szülöttének a részvételével megtartott mindenszentek-napi liturgián ft. Petar Stojanovics seléndi plébános a hit, az Isten szeretetében megvalósuló egységnek a fontosságáról beszélt, Mert jaj annak a népnek, egyháznak vagy családnak, mondta, amelynek a tagjai nem egységesek. A mindenszentek-napi litániában kérjük arra az Urat, hogy segítsen megtartanunk a hitünket, a nemzetünket és a családunkat egyaránt. A halála előtt mindenki megérzi, hogy van lelke, nélküle nem lett volna érdemes élni e világban. A hit adja nekünk a reményt, hogy Isten velünk van és megfizet minden jóért, amit életünkben tettünk. Manapság ugyanis anyagilag nem vagyunk olyan szegények, mint a két világháború után voltak az elődeink. Manapság anyagiakban gazdagabbak, lelkiekben azonban sokkal szegényebbek vagyunk náluk, hiszen ők segítették egymást, mi viszont azt keressük, hogyan árthatunk egymásnak. Amikor én idekerültem, horvát létemre minden tőlem telhetőt megtettem a szegény magyar híveimért, mert azt vallom: aki magyar, az legyen magyar, aki katolikus, az legyen igaz katolikus. Most éppen azokra emlékezünk, akik életüket áldozták a hitükért és a nemzetükért. Krisztusban meghalt testvéreinknek az Úr adjon örök nyugodalmat!
A dezsőházi asszonyok kórusa vezette a közös éneket, a tagok felolvastak az evangéliumból. Az együtt elmondott könyörgést követően románul is imádkoztak, majd a plébános megszentelte a temetőt és a híveket.
Ezt követően Pataky Lehel Zsolt, az emlékmű felújítását felvállaló Pro Move Arad Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Magyarország Kormánya által meghirdetett, az országhatárokon kívül található I. világháborús emlékművek felújítását célzó pályázatról beszélt. Az Egyesület sikerrel pályázta meg a dezsőházi emlékmű felújítását, amelyet a helybeliek eddig is ápoltak, de Kocsis Rudolf szobrászművész irányításával azt sikerült felújítani. Nem véletlenül írták ki a pályázatot, hiszen az I. világháború centenáriumán tudatosítani kell mindenkiben: a nemzet hatalmas területi veszteségei mellett az óriási emberi áldozatokról sem feledkezhet meg, hiszen nagyon sok hőse idegen földben, talán jeltelen sírban nyugszik, ezért a szülőhelyeiken kell emlékműveket állítani számukra. Azok erősítik az identitástudatot, és jövőbe mutatnak.
A továbbiakban Faragó Péter parlamenti képviselő, RMDSZ megyei elnök szólt a tömeghez. Jóleső érzéssel nyugtázta, hogy egy ilyen kis létszámú magyar közösségnek, mint a dezsőházinak az elődei ilyen szép emlékművet állítottak a hőseiknek. Ilyenkor, mindenszentek táján a legtöbben kilátogatunk a temetőbe elhunyt szeretteiknek a sírjaihoz, Dezsőházán azonban egy közösség emlékezik a száz évvel ezelőtt Európa-szerte elhunyt hőseire, akik egy olyan harcban haltak meg, ami nem a mi népünknek volt a háborúja. Az ország azonban mégis belekeveredett, és népünk négy év alatt több mint 600 ezer magyar fiatalt veszített. Európa számos frontján haltak meg, talál jeltelen sírokban alusszák örök álmukat. Nemzedékünknek kötelessége emlékezni rájuk. A közös emlékezés megtartó erejében bízva azt kívánta, hogy utódaink a következő 100 évben is emlékezzenek a hazáért elhunyt hőseinkre. Ezen a vidéken is legyenek, akik továbbviszik az ezeréves magyar identitást – zárta beszédét Faragó Péter parlamenti képviselő.
Koszorúzás
Ezt követően Pataky Lehel felolvasta a tetején kereszttel ékesített obeliszk feliratát: „Hőseink emlékére 1914–1918.” Alatta 28 dezsőházi hősi halált halt honvéd nevével, illetve egy 1942-ben az emlékműre szerelt márványtáblán az II. világháborúban elhunyt 6, ugyancsak dezsőházi fiatalember nevével.
Alul, egy újabb kicsiny táblán olvasható a felújító Egyesület, a Magyar Kormány, illetve a Bethlen Gábor Alap neve.
A plébános a hívekkel közösen elmondott ima után megszentelte az emlékművet, majd Pataky Lehel Zsolt a felújító Egyesület, Faragó Péter parlamenti képviselő és Szabó Mihály aradi tanácsos az RMDSZ nevében koszorúzta azt meg, de a jelen lévő dezsőháziak is elhelyezték rá az emlékezés és a kegyelet virágait. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Ars Hungarica: kis magyar oázis a nagyszebeni fesztiválrengetegben
Tizenkettedik alkalommal szervez Ars Hungarica kulturális fesztivált Nagyszebenben november 5-12 között a HÍD – Szebeni Magyar Egyesület, amelyen évről évre a városhoz – és nemcsak – kapcsolódó magyar vonatkozású értékekre, személyiségekre hívja fel a figyelmet, miközben a más etnikumú városlakók számára is színvonalas kulturális programokat kínál. Sikerességét és népszerűségét az is bizonyítja, idővel a városvezetés felvette a hivatalos, általa is támogatott fesztiválprogramok sorába, ami évről évre arra kötelezi a szervezőket, hogy minőségi közösségi alkalmakat kínáljanak Nagyszeben lakossága számára. Az idei programról és a fesztivál közösségi életben betöltött szerepéről faggattuk a szervezőket, önkénteseket. A fesztivál elsődleges célja a nagyszebeni magyar közösség kulturális sokszínűségének bemutatása.
„Kiemelt fontosságot tulajdonítunk a Nagyszebenhez kapcsolódó magyar személyiségeknek, a helyi kulturális műsoroknak, de általában az éppen időszerű magyar kulturális élet programjaiba kapcsolódunk be. Nagyon hasznos az eltelt években szerzett tapasztalat, hogy a programot a közönség igényeihez igazodva állítsuk össze” – beszélt az általános elképzelésről Takács Gyöngyi, a HÍD egyesület alelnöke. „Idén Borsos Miklós szobrászművésszel indítunk, a Visszanéztem félutamból című könyvének Nagyszebenről szóló részét sikerült németre fordítani, és ezt mutatjuk be. Így próbálunk valami maradandót is hagyni magunk után. Ezt követik a nemzetközi tearituálék, azaz az erről szóló kiállítás és kóstoló, ami nemzetközi ízekkel tarkítja a fesztivált és azt bizonyítja, hogy a magyar kultúra egyetemes. Palya Bea is a fesztiválon fog első alkalommal Nagyszebenben fellépni, és a Sárik Péter – Falusi Mariann duó is kitűnő zárókoncertnek ígérkezik” – sorolta a hangsúlyosabb programpontokat Takács Gyöngyi. Hozzátette: ezúttal is kiemelkedő szerep jut a gyerekműsoroknak, hiszen a kisebbek szórakoztatása is ugyanolyan fontossággal bír.
Klasszikustól a dzsesszig, pop-funktól a diszkózenéig több műfajban és stílusban igyekeznek értéket felmutatni, hogy a közönség különféle kulturális igényeinek eleget tegyenek. Az esti könnyűzenei koncerteket a város különböző szórakozóhelyein szervezik, így azokat a más nemzetiségűek is élvezhetik. „Kiemelném a fesztivál bálját és táncházát, amely részben a hagyományos szüreti bál szerepét tölti be élő magyar népzenével és tánccal. Ezúttal a magyarlapádi Gyöngypárta néptáncegyüttes és a Pirospántlikás zenekar, valamint a budapesti Kalangya együttes lesznek a vendégeink. Színház terén érzékeny kisebbségi témákat boncolgatunk az Udvari Kamaraszínház Halottak napjától virágvasárnapig című előadáson, illetve az Osonó Színházműhely Piknik egy japán szőnyegen című interaktív produkcióján. De nem feledkezünk meg 2017 fontos évfordulóiról sem, irodalmi műsorokkal és előadásokkal emlékezünk Arany Jánosra, Szent Lászlóra és a reformáció jubileumi évére” – részletezte a programot az alelnök.„A fesztiválszervezés függőséget okoz, és figyelem, ragályos! Talán, mert nem pénzért dolgozik az ember, hanem valami fontosabbért, hogy másoknak örömöt szerezzen. Egy erős közösségérzetű faluban gyerekeskedtem, ahol a lakosságnak a kalákában végzett munka töltötte ki mindennapjait, így nem is számított munkának az együttlét, hanem inkább közösségépítésnek. Korunk virtuális világában igazi kihívás versenybe szállni a képernyőkkel, és meggyőzni az embereket a közös együttlét fontosságáról” – beszélt arról, hogy mit jelent számára a fesztiválszervezés. „Éppen ezért hálás vagyok a fellépőknek amiatt, hogy szívesen jönnek Nagyszebenbe, és minden alkalommal itt hagynak egy darabkát magukból, s ezzel is hozzájárulnak magyarságunk megéléséhez. Hiányzik ugyan az én nemzedékem csapata, de nagyon hálás vagyok az önkénteseinknek, akik szívvel-lélekkel, legjobb tudásuk szerint, viszik tovább a fesztivált. Az önkéntesség egyfajta életmód, sokat lehet belőle tanulni (és főleg sok kedves embert lehet élőben „like”-olni). Nem utolsósorban, hálás vagyok Serfőző Levente fesztiváligazgatónak, hogy minden furfangos körülmény ellenére összetartó- és hajtóereje a szervezésnek. Hála az égnek, él néhány ilyen ember Erdélyben, aki számára tényleg a közösségépítés a fontos, a kulturális forradalom, ha úgy tetszik. Jó volna megbecsülni és támogatni őket” – fogalmazott Takács Gyöngyi. „Hogy kihívás-e a szervezés, naná, hogy az. Mi más lehetne vonzó ezekben a közösségi fesztiválokban, ha nem az együtt átélt élmény ereje, amikor kiszakadunk a mindennapok rutinjából. Kihívás és egyben öröm is ezt a szervezőgépezetet működtetni. Az Ars Hungarica a szebeni magyar közösség hangja! Ezen keresztül fejezzük ki kulturális identitásunkat és nemzeti önazonosságunkat” – összegezte.
Hogy Nagyszeben és az Ars Hungarica fesztivál híre minél messzebbre eljusson, idén is meghirdették vendégkereső kezdeményezésünket. Várják olyan író-utazó, riporter, blogger, fotós jelentkezését, aki szívesen töltene Nagyszebenben pár napot a fesztivál ideje alatt, és beszámolna a szebeni fesztiválos élményeiről. Lehet bátran jelentkezni a hid@szeben.ro címre.
Páll Ákos a HÍD egyesület alelnöke a fesztivál mindenese és technikusaként számtalan teendőt ellát egy-egy Ars Hungarica fesztivál lebonyolításakor, mégis évről-évre állandó tagja. Őt arról faggattuk, hogy mit jelent számára az Ars Hungarica. „Közel kilenc éve veszek részt a fesztivál előkészítésében, lebonyolításában. Amikor 2009-ben első alkalommal lehettem tagja az önkéntes csapatnak elsőéves egyetemistaként, nagyon tetszett, hogy részese lehetek egy olyan munkaközösségnek, amely másoknak és ugyanakkor nekem is magyar kulturális programokat biztosít Nagyszebenben. Akkor még nem voltak nagy feladataim, kávét főztem a fesztiválon fellépő művészeknek, segítettem a különböző helyszínek előkészítésében és hasonló, aprónak tűnő, de mégis fontos dolgokat bíztak rám. Évről-évre nőtt a feladataim száma és a velük járó felelősség is, és én természetesen örültem, hogy egy kulturális fesztivál az én munkámnak is köszönhetően valósulhat meg minden évben. Így lett a fesztivál apránként az én fesztiválom, az én Ars Hungaricám is, ami minden évben egy kis magyar oázis a nagyszebeni fesztiválrengetegben – fogalmazott az alelnök. „Amikor Csíkszeredából Nagyszebenbe költöztem, két-három hónapig meg voltam győződve arról, hogy soha nem találok magyar embert ebben a városban, persze ezt megcáfolta az élet. Teljesen más egy tömbmagyar területről érkező fiatal elképzelése a magyar közösségről, mint egy kisebbségben élőnek, és olykor nehéz elfogadni ezt a különbséget. De miután sikerül ezt a másfajta elképzelést feldogozni, akkor rádöbben az ember, hogy a kisebbségi közösségi lét ereje a más kultúrák elfogadásában, és mindezek mellett a saját kulturális értékeink ápolásában, megőrzésében áll. Ezért is szeretnék minden évben kortárs színházi produkciókat, népzenére, néptáncra épülő programokat, és a fiatalságot megmozgató koncerteket látni az Ars Hungarica programjában” – mutatott rá Páll Ákos. Az állandó parányi szervezőcsapat mellett számos önkéntes kapcsolódik be a fesztivál lebonyolításába, hogy minden zökkenőmentes legyen. A csapat idén új taggal bővült, a sepsiszentgyörgyi Leonard Katyi Kolozsvárról érkezett Nagyszebenbe, de már a városba érkezése előtt hallott az Ars Hungarica fesztiválról, amikor a magyar események után kutakodott.
„Arra gondoltam, jó lenne bekapcsolódni a szervezésbe, és miután megismerkedtem az egyesület tagjaival, beálltam én is az önkéntes csapatba” – magyarázta, hogyan lett a csapat legfrissebb tagja, aki szerint a fesztivál leginkább a helyi magyar közösség mozgósítása szempontjából fontos. „Mivel az egyik hobbim a fotózás, így a fesztivál képanyagának összeállításában segítek. Emellett apróbb feladatok vagy helyszín-előkészítés vár rám. A munkahely mellett annyi munkát vállaltam be, amennyit rendesen el tudok végezni” – beszélt a rá váró feladatokról. Arra vonatkozóan, hogy sikerült-e beilleszkednie a helyi magyar közösségbe, elmondta: az első hónapok elkeseredettségét követően sikerült megtalálnia a helyét a nagyszebeni magyar társaságban. „Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is aktívan néptáncoltam, de ez itt sajnos abbamaradt, és először úgy tűnt, hogy mindkét város közösségében hamarabb sikerült megtalálnom a helyem, mint itt. De pár hónap után rájöttem, hogy ezt inkább csak a hirtelen költözés, nem pedig a város miatt érzem. Most már úgy érzem, hogy sikerült beilleszkednem” – fogalmazott. Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Emléktáblát avattak Csiha Kálmán püspöknek
Halálának tizedik évfordulója alkalmával a Kolozsvári Református Kollégium belső falán a tanintézet emléktáblát helyezett el az iskola újraindulásában elévülhetetlen érdemeket szerző Csiha Kálmánnak (1929-2007), az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) 44. püspökének. Az alkotást, Nemes Csaba kolozsvári képzőművész munkáját Székely Árpád, a kollégium igazgatója és Gáll Sándor EREK-tanácsos leplezte le. Ezt megelőzően az erdélyi református kollégiumok kórusainak hangversenyére és Csiha Kálmán életéről szóló könyvet mutatták be a Farkas utcai református templomban. A kórusok bevonulása után Nagy Tibor Sándor lelkész-tanár igehirdetésének központjában a gyermekien őszinte, tiszta éneklés fontossága állt. Székely Árpád igazgató kifejtette: tíz éve hunyt el Csiha Kálmán, aki rengeteget tett a kollégium újraindításáért.
A kórushangversenyen a Szatmárnémeti Református Kollégium (karnagy: Mátyás Erika), a Marosvásárhelyi Református Kollégium (karnagy: Enyedi Márton Csaba), a Zilahi Református Kollégium (karnagy: Fazakas István Levente) és a házigazda énekkar (karnagy: Székely Árpád) lépett fel. Közreműködött Varga Balázs színművész.
Ősz Sándor Előd egyháztörténész mutatta be Heumann Erzsébet Katalinnak Csiha Kálmánról írt ... és mégis fennmaradunk című könyvét. Az egyháztörténész a volt püspök igehirdetési tevékenységére összpontosított. A három részes könyv a Csiha-család történetét, a püspök és a könyv írója személyes találkozásait, illetve Csiha Kálmán életének utolsó heteit mutatja be. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

SZÉKELYFÖLD Száz székelyföldi helyszínen égtek az őrtüzek az autonómiáért
A viharos széllel és esővel dacolva tüntettek vasárnap este Székelyföld-szerte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására a térség területi autonómiájáért.
A sepsiszentgyörgyi turulszobor előtti téren a tüntetés szervezői mécsesekből rakták ki Székelyföld körvonalát, és többen fáklyát gyújtottak, de a viharos szél és a sűrű eső eloltotta a nyílt lángokat. A sepsiszentgyörgyi helyszínen Izsák Balázs SZNT-elnök székely és katalán zászló mellett olvasta fel a tüntetés kiáltványát, amely valamennyi tüntetési helyszínen elhangzott. A dokumentum szerint Európában „megmozdult a föld”, egyre több régió, vagy önálló állammal nem rendelkező közösség fejezi ki az önrendelkezés iránti akaratát. „Legyen szó akár függetlenségről, akár államon belüli önrendelkezésről, a nemzetközi közösségnek felül kell vizsgálnia az önrendelkezési jog merev és elavult értelmezését, amely szerint ez a jog kizárólag csak az államok népességét illeti meg” – olvasható az MTI által ismertetett dokumentumban.
A tüntetéseken összegyűltek nevében fogalmazott kiáltvány ismét kinyilvánította a Székelyföld területi autonómiája iránti igényt.
A dokumentum révén a tüntetők elégedetlenségüknek adtak hangot a román kormány párbeszédet elutasító magatartása miatt, és megerősítették ragaszkodásukat a nyolc székely széket és a 149 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
A párbeszéd szükségességét hangoztatta beszédében Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke is, megjegyezvén, hogy míg az olasz kormány késznek mutatkozott a tárgyalásokra a nagyobb autonómiát kérő és ezt népszavazással nyomatékosító Veneto és Lombardia tartományokkal, addig a spanyol kormány elzárkózik attól, hogy párbeszédet folytasson a katalán nép képviselőivel. Tanulságként üzente a román kormánynak, hogy a párbeszéd elutasítása az indulatok felkorbácsolását eredményezi. A turulszobor mellett mondott imájában Kovács István unitárius lelkész megállapította, ha a szél el is oltotta a mécseseket, a mostoha körülmények nem olthatják el a szabadságvágy lángját, amelyet magukban hordoznak a székelyföldi emberek.
A megmozduláson felolvasták Szili Katalin levelét, amelyben a miniszterelnöki megbízott arra figyelmeztetett, hogy Európa nem tekinthető valódi értékközösségnek, míg egyes európaiakat megillet az autonómia, másokat pedig nem. Szili Katalin reményét fejezte ki, hogy az október utolsó vasárnapján gyújtandó őrtüzek valamikor a már kivívott autonómia ünnepei lesznek. Az SZNT közlése szerint mintegy száz székelyföldi helyszínen gyűltek össze vasárnap este őrtüzeket gyújtani, és kinyilvánítani a székelység autonómiaigényét. Krónika (Kolozsvár)

Krónika, küldetés
Tizennyolc éves a Krónika. Bár jól nevelt ember nem szívesen ünnepelteti magát, a jelképes évfordulónak számító születésnap mindenképp megér egy misét.
Rohanó világunkban megannyi téma – például a valamennyiünk pénztárcáját érintő adóügyi elképzelések vagy a formálódóban lévő katalán állam kilátásai – kívánkozna tollhegyre most ezeken a hasábokon, ám ebben a pillanatban nekünk is kijár a „hazabeszélés”. Különös tekintettel arra, hogy közéleti napilapunk 1999-es alapítása óta intézménnyé nőtte ki magát, amely szerény véleményünk szerint beírta magát az erdélyi magyar sajtó történelemkönyvébe.
Persze annak idején nem erre vállalkoztak az egykori tulajdonosok és alapítók, akiknek ezúton is kijár a tisztelet a nem mindennapi médiavállalkozásért. Ami elsősorban már akkor sem pénzügyi (bár persze akadtak, akik így tekintettek rá), hanem szakmai vállalkozásnak számított, olyan hiánypótló zöldmezős médiabefektetésnek, amelyre sem azelőtt, sem azóta nem volt példa az erdélyi magyar nyomtatott sajtóprérin.
Lapunk az eltelt tizennyolc év során külalakjában, szerkesztőségi összetételében is sokat változott, alapvetésünk lényegi elemei azonban maradandóak. Ma is azt valljuk első számú feladatunknak, hogy a szakma írott és íratlan szabályait tiszteletben tartva tájékoztassuk az olvasót, összefoglalót nyújtsunk számára elsősorban az erdélyi magyar közösségben, továbbá a román társadalomban, az anyaországban, a nagyvilágban végbemenő folyamatokról.
És persze azt is küldetésüknek tekintik a krónikások, hogy hozzájáruljanak célközönségük magyar identitásának megőrzéséhez. Ehhez ugyanúgy hozzájárultak az egykori kollégák, akik közül sajnos többen eltávoztak már az élők sorából, mások új szerkesztőségekben, esetleg más ágazatban folytatták. Tisztelet és köszönet jár mindannyiuknak. Természetesen a nyomtatott sajtót sújtó nehézségek a Krónikát sem kerülik el, egyre nehezebb nekünk is felvennünk a versenyt a világhálót megtöltő ingyenes, azonban legtöbbször ellenőrizetlen forrásból származó információkkal, sőt álhírekkel. Ilyen körülmények között nagyobb szükségünk van az olvasóra, mint valaha, csak vele együtt kerülhetjük el, hogy a többi papíralapú kiadvánnyal együtt a Krónikából is „luxustermék” váljék.
Nem érjük be annyival, hogy túléltünk és létezünk, hogy szakmaiságunkat, hitelességünket közel két évtized alatt is sikerült megőriznünk. Meggyőződésünk, hogy az eltelt tizennyolc év csak a kezdet, és a krónikások küldetésére még sokáig szükség lesz. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Nem a technika teszi a művészt – interjú Pethő Ágnes filmes szakemberrel
Soha nem akart a „kamera másik felére” állni, mindig is közelebb érezte magához a filmről való gondolkodást, mint a filmkészítést
Pethő Ágnes egyetemi tanár, a Sapientia filmművészeti szakának tanszékvezetője, akit az idei Filmtettfeszten Sárga Csikó díjjal tüntettek ki az erdélyi filmes műhely és a fiatal alkotók pályája alakulásának érdekében végzett munkájáért. A szakember a Krónikának adott interjúban arról is beszélt: az erdélyi filmezés újjáélesztését célzó törekvések sikeréért elsősorban azon kell elgondolkodni, milyen típusú filmgyártást „képzelünk el magunknak”.
– Mikor került „közelebbi kapcsolatba” a filmmel, filmművészettel? – A filmművészet iránti szeretetem már gyerekként, illetve középiskolás koromban elkezdődött, de már akkor sem a film alkotói oldala érdekelt, hanem sokkal közelebb állt hozzám a filmről való gondolkodás. Az egyetemen akkor még nem lehetett filmtudományt tanulni, de a filológián lehetőségem volt arra, hogy kutatási témaként foglalkozzak az irodalom és a filmművészet kapcsolatával.
Szabó Zoltán professzor kezdettől fogva bátorított ebben az érdeklődésemben. Egyetemista koromban is írtam már filmkritikákat, tanulmányokat. Később az ő irányításával doktoráltam, és az ott kezdett kutatási irányt tulajdonképpen azóta is folytatom, szűkebb szakterületem a filmtudományon belül a film és a többi médium viszonyának, az úgynevezett intermedialitás jelenségeinek vizsgálata. Pethő Ágnes filmszakember, egyetemi tanár A középiskolát szülővárosában, Csíkszeredában végezte el, majd 1985-ben magyar–angol szakos diplomát szerzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), ahol 1999-ben a doktori fokozatot is megszerezte. 1988 és 1994 között a csíkszeredai Zene- és Képzőművészeti Líceumban (ma Nagy István Művészeti Líceum) tanított, majd 1994-től 2009-ig a BBTE Magyar Nyelvészeti Tanszékén dolgozott. Ő kezdeményezte és kivitelezte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán 2003-ban hiánypótló programként indult filmművészet, fotóművészet, média szakot, amelynek jelenleg tanszékvezetője.
– Az egyetem elvégzése után mégis tanári pályára lépett.
– Igen, ahogy akkoriban a magyar szakot végzett hallgatóval megtörtént, az idegen nyelv mellékszakkal román nyelvű iskolába, Bákó megyébe helyeztek ki. Az állásról azonban helyszíni látogatásomon kiderült, hogy csak papíron létezik, a valóságban nem, így sok sorstársammal ellentétben én nem mentem Moldvába tanárnak, három évig gyakorlatilag munkanélküli voltam. Magánórákat adtam, angolnyelv-oktatásból tartottam el magam, 1988-ban pedig sikerült helyettes tanári állást szereznem szülővárosomban, Csíkszeredában, majd 90-től kineveztek az ottani művészeti gimnáziumba, ahol aztán még négy évig tanítottam. 1994-ben kerültem ismét Kolozsvárra. Az angol és a magyar nyelvészeti tanszéken is biztattak volt tanáraim, hogy pályázzak meg egy épp meghirdetett állást.
Rövid vacillálás után végül a filmes érdeklődésem miatt döntöttem úgy, hogy a magyar nyelvészeti tanszéket választom, Szabó Zoltán irányításával lehetőségem nyílt folytatni az ezzel kapcsolatos kutatói munkámat.
2009-ig tanítottam a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán stilisztikát, választható kurzusként filmpoétikát, illetve az újságírás szakon filmszemiotikát és filmológia címmel filmtörténeti és filmesztétikai alapismereteket. Közben 2003-ban elindult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a filmes szak, és egy ideig párhuzamosan tanítottam a két intézményben. A filológusi múlt jó műveltségi alapokat adott, és a kényszerű kitérők ellenére a filmművészet iránti érdeklődés valójában kezdettől fogva meghatározta a pályámat. – Hogyan tudott közel kerülni a filmekhez, amikor fiatalként olyan korszakban élt, amely nem kifejezetten a kultúra terjesztésére helyezte a hangsúlyt?
– Ez igazából tévhit, hiszen abban a – jogosan rettenetesnek kikiáltott – korban sokkal könnyebben lehetett a filmkultúrával találkozni, mint ma, noha ezt a mai fiatalok nehezen tudják megérteni. Az utolsó években valóban napi néhány órára szűkítették a tévéműsort, de azt megelőzően a televízióban kiváló filmeket, a filmkultúrával kapcsolatos ismeretterjesztő műsorokat sugároztak. Abban az időben nem volt választék, az internet és a videó sem létezett még, így az egyetlen tévécsatorna, ami volt, az felértékelődött.
Mindent megnéztünk, ami jó volt benne. És volt mit nézni. Például keddenként nagyon jó színházi előadásokat közvetítettek, a román színházművészet pedig kiváló minőségű volt. Szerdánként sugározták a Telecinemateca című műsort, amely révén meg lehetett ismerni a filmművészet nagy alkotásait. Voltak tematikus, egy-egy rendezőnek, színésznek, műfajnak szentelt sorozatok. A vetítést megelőzően pedig tartottak egy rövid felvezetőt, amelyben egy-egy filmesztéta ismertette az alkotást. Tudor Caranfil filmkritikusnak is volt egy éveken át futó filmtörténeti sorozata, a Vârstele peliculei.
– Ezzel párhuzamosan milyen volt a filmszínház-politika, mit kínált a szélesvászon?
– Azt sem mondhatjuk igazából, hogy akkor kevesebb filmet vetítettek, mint manapság, hiszen a mozik műsora hetente kétszer változott, és a kisvárosokban is működött legalább egy filmszínház. Így akit érdekelt, hetente megnézhetett akár két filmet is, ezek között nemcsak kommersz alkotások voltak, hanem művészfilmek is. Amikor egyetemista voltam, a kolozsvári Művész mozi erre szakosodott, és rendszeresen volt olyan vetítéssorozat a Diákművelődési Házban is, ahová a bukaresti filmarchívumból hoztak el klasszikusokat, és egy filmesztéta vezette fel ezeket. Nagy hatású, fontos alkotásokat lehetett így megnézni, és óriási tömegeket vonzottak a filmek.
A minőségi kultúra egyfajta menekülés volt, a művészet gazdagsága, a gondolat szabadsága szemben állt mindazzal a hazug, nyomasztó világgal, ami körülvett. És mindez nemcsak a nagy, egyetemi városokban volt jellemző, a kisebb településeken is szerveztek klasszikusfilm-vetítéseket. Hol látunk ma már moziban Tarkovszkijt, Godard-t vagy Antonionit? Esetleg fesztiválokon, ha felújítanak egy-egy régi kópiát, vagy retrospektív vetítést tartanak egy-egy híresebb régi rendező tiszteletére, akkor találkozhatunk filmtörténeti alkotásokkal. Vagy megszerezhetjük elektronikusan, és nézhetjük lekicsinyítve, számítógépen.
A Sapientián éppen ezért indítottunk el egy olyan, mindenki számára nyitott filmklubot, a Sapi-Mozi-Tékát, ahol hagyományos mozikörülmények között, széles vásznon lehet megnézni kéthetente a filmművészet nagy alkotásait, beszélgetéssel kísérve. Ezen a héten Fellinitől volt Az édes élet, a következő filmünk éppen Tarkovszkijtól lesz az Andrej Rubljov.
– Manapság jár moziba?
– Persze, egy jó filmet mindig érdemes a moziban megnézni, abban a formában, ahogy az alkotói elképzelték. Az is igaz azonban, hogy a mozik maguk is megváltoztak, a plázák és mobiltelefonok világában nem ugyanaz az élmény, mint régebb, és válogatni is nehezebb. Sokkal több médiumban fogyasztjuk a filmeket (tévében, számítógépen, moziban) és sokkal felületesebben. A YouTube-on azonnal nézhető klipek élménye a meghatározó, ebbe is belenézünk, abba is, nem igazán megy eseményszámba egy film megtekintése. Régen nem lehetett elveszni, nem állt fenn a bőség zavara, a néhány színvonalas filmes szakfolyóirat eligazító szerepe is erősebb volt. Ma sokkal több információs forrásunk van, de előbb meg kell tanulni hatékonyan keresni is.
– Visszatérve a kilencvenes évekre: hogyan fogadták a filológián a filmesztétika tantárgyat?
– A diákok rendkívül nyitottak voltak, hiánypótlónak érezték. Nemcsak azért, mert betekintést nyertek egy másik művészetbe, hanem mert ráéreztek arra, hogy a művészetek vagy a kultúra területén nagyon fontosak a kapcsolatok az egyes szakterületek között.
A kultúra nem úgy működik, hogy az írók vagy irodalmárok nem néznek filmeket, a filmkészítők pedig nem olvasnak irodalmat: a művészetek szimbiózisban léteznek. Az egyes szakterületeket mesterségesen lehet csak igazán szétválasztani. A huszadik századtól kezdődően nem lehet nem tudomást venni arról, amit a mozgóképkultúra jelent.
– A filmes képzés viszont most is csak egyetemi szinttől érhető el.
– A középiskolai oktatás tantárgyrendszeréből valóban teljesen hiányzik. És nemcsak a moziról van szó, hiszen a mozgóképkultúra sokkal több mindent magába foglal. A mozgóképek ma már az ember életének minden területén jelen vannak, ennek pedig csak egy szelete a film mint művészet. Mindannyian már nemcsak százféle képet nézünk nap mint nap, hanem rendszeresen készítünk filmfelvételeket is.
A középiskolai oktatásnak nagy hiányossága nemcsak az, hogy a képzőművészeti vagy művészettörténeti ismeretek oktatásának háttérbe szorulásával egyidőben nincs igazán szervezett formája annak, hogy a diákok felfedezhessék a film művészi lehetőségeit, hanem az is, hogy a mozgóképkultúrának a rendkívül változatos megnyilvánulási formái között sem ad eligazítást.
Minden tiszteletem azoké a lelkes pedagógusoké, akik felvállalják a művészeti oktatás ügyét bármilyen formában. A magyartanár például rávilágíthat a mozgókép és a nyelv különbségeire, a film és irodalom közötti összefüggésekre, ráébresztheti a diákokat, hogy létezik más is a tévésorozatokon túl, a film is lehet művészet.
–A Sapientia kolozsvári karán 2003-ban, az ön kezdeményezésére és munkája révén indulhatott el a filmművészet, fotóművészet és média szak. Miért látták szükségét akkor az új képzés elindításának, milyen cél vezérelte az ötletgazdákat?
– Magyar nyelvű, filmmel kapcsolatos képzés – sem gyakorlati, sem elméleti vonatkozásban – akkor egyáltalán nem volt Erdélyben. Ahhoz képest, hogy mennyire fontos a mozgóképkultúra az életünkben, semmilyen képzés nem volt, ami ehhez kapcsolódott volna. Induláskor nem az volt a cél, hogy ugyanaz legyen, mint a bukaresti színház- és filmművészeti egyetem, csak magyarul, vagy hasonlítson a budapesti filmművészeti egyetemre, de működjön Kolozsváron. Ehelyett a Sapientia új szakja gyakorlati és elméleti téren is szeretett volna hiánypótló lenni.
Budapesten például a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a szakma gyakorlati részébe lehet belekóstolni, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pedig elsősorban filmesztétikát oktatnak. Mi a kettőt próbáltuk ötvözni. Addig, amíg nálunk nincsenek ilyen módon elkülönülő, többféle filmes szakkal működő egyetemek, a mi feladatunk lehetőséget nyitni azoknak is, akik filmeket akarnak készíteni, és azok számára is, akik bármilyen más minőségben akarnak ezzel foglalkozni.
– Hogy látja, jellemző a Sapientia filmművészet szakára iratkozó diákokra, hogy inkább filmkészítők szeretnének lenni, vagy nagyjából ugyanakkora hányadukat érdekli az elméleti képzés?
– Erre elsősorban életkori választ lehet adni: kevés olyan diák van, aki érettségi után már tudja, hogy mi akar lenni. Inkább valamiféle kíváncsiság dominál bennük. Mivel kevés diák olyan szerencsés, hogy a magyarórán filmeket is megvitattak, és hozzászokott volna ahhoz, hogy a filmet nemcsak nézni, hanem arról gondolkodni is lehet, általában kevesebb az, akit a filmtudomány érdekel indulásból. Kőrössy Andrea / Krónika (Kolozsvár)