Kimozdítani a pálfalviakat a hétköznapi kerékvágásból
Összehozni a falubelieket, és kimozdítani őket a hétköznapokból – ezzel a céllal szervezik meg évről évre a Csíkpálfalvi Falunapokat. A háromnapos programsorozattal a szervezők – Pálfalva Egyesület és a helyi önkormányzat – igyekeztek megszólítani kicsiket és nagyokat egyaránt.
A hetedik alkalommal megtartott rendezvényen jól bejáratott és új eseményekkel is várták az érdeklődőket. A falunapok kiemelkedő eseményének számított a pénteki megnyitón az a fotókiállítás, amelyet a felújított kultúrotthonban mutattak be Csíkpálfalvi arcok és helyek címmel. „Századeleji fotókat, levelező- és képeslapokat gyűjtöttünk össze a faluból, mintegy negyvenöt képet. Érdekes volt mindenki számára, voltak, akik felismerték a rokonaikat, ismerőseiket. Sok érdekesség került elő, régi történetek, a falu életének egy-egy szelete” – fogalmazott Bakó Zoltán, az egyik főszervező. Hozzátette, a kiállítás anyagát szeretnék tovább bővíteni.
A kézműves foglalkozások és a nagy érdeklődésnek örvendő Pálfalva-kupa focimérkőzések mellett főzőversenyt, gyerekeknek és felnőtteknek szóló ügyességi vetélkedőket is tartottak szombaton.
Első alkalommal hirdették meg ugyanakkor a Falu sütije versenyt, amelyet ezután is szeretnének megtartani a programok között.
Este a Csíkszentgyörgyi Székely Góbék szórakoztatta a közönséget, majd Szőcs Renáta, a Star Academy győztese koncertezett. Aztán tábortűz és szabadtéri buli várta a kikapcsolódni vágyókat.
Vasárnap reggel lovas felvonulással egybekötve rezesbanda ébresztette a falut, fél tíztől pedig szentmisét tartottak. Délután a sportpályán községi fogathajtóverseny volt, majd a néptánccsoportok előadásait lehetett megtekinteni. „Annak idején azért kezdtük el megszervezni a falunapokat, hogy kicsit összehozzuk a falubelieket, akár az őslakosokat az újonnan kiköltözöttekkel.
Pálfalvának érdekes népessége van, nehéz kimozdítani őket a hétköznapi kerékvágásból. De évről évre azt tapasztaljuk, hogy egyre többen érdeklődnek a rendezvény iránt, egyre többen vesznek részt, és van értelme megszervezni” – összegzett Bakó Zoltán.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Megmutatta értékeit Alfalu
A négynaposra tervezett Gyergyóalfalvi Falunapok rendezvényét idén úgy állították össze, hogy minden korosztálynak élményt nyújtsanak. A sportrendezvények mellett képzőművészeti kiállítás, népdal- és néptánctalálkozó, hajfonatkészítés és táncház is volt műsoron, a téren pedig helyi termékekkel és koncertekre várták a helyieket, illetve vendégeiket. Ezúttal is volt főzőverseny, valamint a lelket is tápláló búcsús szentmise.
Az idei falunapokon újdonságnak számított, hogy Alfalu testvértelepüléseinek találkozóját a hétvégi rendezvénysorozat keretében ejtették meg. A küldöttségek a tájegységek főzőversenyére is beneveztek, jellegzetes gasztronómiájukból adva ízelítőt. Kilenc csapat készült a szombati nagy főzőversenyre, de nemcsak a vendégek főztek, hanem a helyiek is, cégek, baráti társaságok, utcák fogtak össze, hogy ebéddel kínálják meg az érdeklődőket.
Az idei rendezvényen a testvértelepülések igazi ínyencségekkel kínálták az alfalviakat, a hajdúböszörményiek – polgármesterük felügyeletével – kétféle ételt is főztek. Mangalicazsírban készítettek marhapörköltet, és szerepelt az étlapon a mifelénk újdonságnak számító slambuc is, a hagyományos, egyszerű pásztorétel. Száraz tészta, mangalicaszalonna és só – ez rotyogott a hajdúböszörményiek nagy üstjében.
Vegyes pörkölt a balatonszárszói polgárőrök kedvence, így ezt főzték meg az alfalviaknak, mint mondták, minden van benne. A helyiek is próbálkoztak halászlével, a tavalyi ígéretet váltották valóra, de halászlevet főztek a faddiak is. A küldöttség fakanalát Fülöp János polgármester forgatta.
„Halászhagyományokkal rendelkező településről érkeztünk, az 1800-as évek közepéig a folyó a falu szélén folyt, aztán a folyamszabályozást követően helyében egy holtág lett, ám a halászat mint foglalkozás és kenyérkereseti lehetőség megmaradt. Éppen ezért egy vegyes halászlevet főztünk pontyból, törpeharcsából és kárászból.
A kisebbik bográcsot hoztuk, nem tudtuk, hogy fog-e ízleni a székely barátainknak.”
A csapat főszakácsa elmondta, az általuk hozott hozzávalókból és az alfalvi vízből igazi finomság készült, olyannyira, hogy kiderült, a nagyobb üstöt kellett volna felpakolniuk.
Az alfalvi napokat koncertekkel, népzenei előadással zárták, kikapcsolódási lehetőséget nyújtottak az idősebb korosztálynak ugyanúgy, mint a fiataloknak, gyerekeknek.
Bővült az alfalvi képzőművészek képtára
Bővült a látnivaló szombattól az Alfalvi Képzőművészek Galériájában. A művészetek otthonának avatásakor a Márton Árpád- és Sövér Elek-kiállítás anyaga volt túlsúlyban, mostanra azonban a huszonhárom alfalvi képzőművésztől kapott munkák is megtekinthetők. A Sövér Elek Alapítvány elnöke, Gál Mihály elmondta, számít arra, hogy hamarosan a még hiányzó alkotók is hazahozzák műveiket, ezzel is jelezve, büszkék alfalvi szülőhelyükre, életterükre. Balázs József festőművész, aki élő szóban biztatta, biztatja erre alkotótársait, a távolmaradás okát abban látja, hogy nem értékelik az alfalviak annyira magukat, mint amennyit érnek. A biztatást igyekszik pótolni, mint ahogy a kiállítást megtekintők is elismeréssel szóltak a tárlat nívójáról. A szombaton nyílt kiállítás a Pünkösd 450 nevet viseli, azt a közel fél évezredet jelenítve meg, amióta az alfalviak, az egykori István pap seregének leszármazottjai hálát adnak minden pünkösdkor Csíksomlyón. A búcsúba járást, a Szentlélek eljövetelének ünnepét jelölte meg mint gyakran megjelenő témát. Ezt igazolják a címek is, melyet a 33 kiállított munkának adtak alkotóik.
Balázs Katalin , Baricz Tamás Imola Székelyhon.ro

Egyház és lakosság Erdély falvaiban – Konferencia Nagyszebenben
Társadalom, nemzet, egyház és politika a reformáció évszázadában, a recepció feltételei és keretei alcímmel szerveznek szakmai konferenciát az Institut für EvangelischeTheologie der Universität Koblenz-Landau, a Román Akadémia (Institut de Cercetări Socio-Umane Sibiu) és a Societatea de Studii Transilvane Sibiu együttműködésben.
A Wittenbergben Philipp Melanchthon tanítványai közé tartozó Damasus Dürr (ca. 1535-1586) Erdélybe való kihelyezése után lelkipásztorként szolgált Nagyszebenben és Kisapoldon. Kéziratban fennmaradt prédikációs kötete a 16. század európaszerte egyedulálló forrásanyagát örökíti meg: a reformáció idejének falusi predikációit. A prédikációs kötet kiadását a németországi Thyssen Alapítvány támogatja.
A konferencia célja, a prédikációs kötet kiadását kísérő vita kialakítása, megvilágítva, a kutatás legújabb álláspontjára támaszkodva, a 16. század második felét jelző korszak erdélyi társadalmi, politikai, jogi, egyházi és mentalitástörténeti, nemzeti és politikai rendi keretfeltételeit. Ezáltal, az interdiszciplinaritás és komparatisztika jegyében, a konferencia a reformáció térhódításának és a felekezetiség kialakulásának feltételeit kívánja megvizsgálni Erdélyben és a Partiumban (valamint az ezzel határos területeken), hangsúlyt helyezve főképpen arra a kérdésre, hogy milyen következménnyel volt a reformáció a «közember»(«der gemeine Mann») és a «falu» életére, általában a falusi társadalomra.
A latin rítusú nyugati egyház meghatározta erdélyi struktúrák és intézmények, amelyek a reformáció mozgalmát különböző mértékben fogadták be, a 16 század folyamán többé vagy kevésbé mélyreható átalakuláson mentek át, ám ugyanakkor a folytonosság hiánya jellemezte őket. A gazdasági cserekapcsolatokon túl, a helyi viszonyokra befolyással volt a kulturális és egyházi összeurópai kontextus is, amely a maga során nemcsak meghatározta és előmozdította, hanem be is határolta a reformáció mozgalmát. A konferencia első szekciója az ezekkel a változásokkal kapcsolatos új kutatási eredményeket mutatja be. A püspöki székek, a városok és a királyi udvar beilleszkedtek a jellemzően humanista közegbe és részt vettek a kor vitáiban.
A nyugati egyház perifériáján elhelyezkedő Erdély, az oszmán uralom védelme alatt a vallásszabadság előőrsévé vált. A politikai védelem alatt álló többfelekezetiség, valamint a négy vallási gyülekezet mind politikai, mind pedig a jogi nyilvánosságban megvalósuló együttélése tartósnak bizonyult. A konferencia második és harmadik szekciója azt próbálja megvizsgálni, hogy a többfelekezetiség és vallási együttélés milyen következményekkel jártak a politikai elit számára és miként írták át e társadalmi csoport cselekvési terét. Hogyan rendezték át, a valláspolitika, de a rendi struktúrákon túlmutató stratégiák révén is, a helyi erőviszonyokat, megteremtvén a felekezetiség kereteit az ország három kiváltságos rendje számára, a nem privilegizált román lakosságra is kiterjesztve azt. Ebben az összefüggésben felmerül a kérdés, hogy a régió, azaz az Erdélyi Fejedelemség társadalmi és jogi meghatározottságai, tekintve a «közember» problémáját, milyen mértékben vizsgálhatóak a közép-európai társadalomtudományi kutatás témakörein belül, ez utóbbi eredményei alkalmazhatóak-e a Kárpát-medence viszonyaira. Ez a kérdésfeltevés a leginkábbakkor merül fel, amikor a wittenbergi teológia, illetve a reformáció közép-európai irányzatát akarjuk értelmezni az erdélyi viszonyok feltételei között, úgy az elit, mint falusi lakosság szempontjából. Az ezen a területen várható új eredmények igen jelentősnek ígérkeznek.
A területi és a helyi viszonyoknak megfelelően, falu és egyházi gyülekezet gyakran egymásra tevődnek. Peter Blickles «kommunalizmus» elmélete az elmúlt években nagy népszerűségnek és elismerésnek örvendett. Ahogyan azt számos kutatás is alátámasztja, a késő középkori fejlemények feltételei között, az egyházi viszonyok kommunalizálása falun is tetten érhető, lévén, hogy „a közösségek vallásitámogatása éppen olyan központi szereppel bírt, akárcsak a mindenki számára hozzáférhető egyház és a tizedfizetés eredeti szerepének a visszanyerése, mivel mindez az Evangéliumban és ezáltal a «jus divinumban» gyökerezik“.[1]
Ezt az argumentációs struktúrát találjuk mindenekelőtt a Német-római birodalom délnyugati részén és a vele szomszédos területeken zajló felkelés során a parasztok követeléseiben vagy a német parasztháború eseményeiben: a «közemberek forradalmában». A konferencia további célja körüljárni azt a kérdést, hogy a kommunalizálás elmélete milyen mértékben alkalmazható Erdélyben, illetve milyen politikai és társadalmi körülmények játszanak szerepet abban, ahogyan a «közemberek» sorában a reformáció visszhangra talált.
Az ötödik szekció a felekezetek kialakulásának feltételeit vizsgálja meg a különböző joghatóságokban. A szekciót indító vita mindenekelőtt abból indul ki, hogy a kezdetben Erdélyben még nem világos vallási mozgalom először a fejedelemség politikai megszilárdulása folytán, az oszmán uralom befolyása alatt vezetett a felekezetek egymástól való szétválásához és vallási rivalizáláshoz. A szekció célja, hogy új források feltárásával bemutassa, milyen kihívást jelentett a reformáció térhódítása a falvakban, illetve, hogy ez a kérdés, a mindenkori belső viszonyok mellett, hogyan vizsgálható az interetnikus és interkonfesszionális kontextus keretei között.
szeben.ro Erdély.ma

Madéfalván volt a legalacsonyabb a részvétel a vasárnapi időközi választásokon
Az országban a legalacsonyabb részvételi arányt Madéfalván mérték a vasárnapi időközi polgármester-választásokon. A Hargita megyei településen a szavazásra jogosultak mindössze 14,65 százaléka adta le voksát.
Az este kilenc órai urnazárásig a község két szavazóirodájában összesen 335 személy adta le voksát a szavazásra jogosult 2286-ból – írja az Agerpres hírügynökség a Központi Választási Hatóság adataira hivatkozva. A rendkívül alacsony érdeklődés azzal is magyarázható, hogy a polgármesteri tisztségre egyetlen személy jelöltette magát, Csibi József az RMDSZ színeiben. A madéfalvi elöljárói szék azt követően üresedett meg, hogy a bíróság jogerős döntéssel összeférhetetlenséget állapított meg a korábbi polgármester, Szentes Csaba (RMDSZ) esetében.
Országos szinten a szavazásra jogosultak 33 százaléka voksolt
A szavazásra jogosult, körülbelül 630 ezer választópolgár mintegy 33 százaléka adta le voksát az este kilenc órai urnazárásig vasárnap az időközi helyhatósági választásokon – írja még az Agerpres. A legnagyobb részvételi arányt Szilágy megyében mérték (81,53 százalék), ezt követi Fehér (77,32 százalék) és Krassó-Szörény megye (78,27 százalék.
Alacsony volt a részvétel Craiován, ahol mindössze a választók 19,02 százaléka adta le voksát. Târgu-Jiu új polgármesterének megválasztása sem keltett nagy érdeklődést a lakosságban, mindössze 31,92 százalékuk élt szavazati jogával urnazárásig.
Románia 32 megyéjében, összesen 49 településen választottak polgármestert vasárnap. Az időközi helyhatósági választásokat egyrészt az tette indokolttá, hogy egyes elöljárók a 2016. decemberi parlamenti választások eredményeként Románia törvényhozó testületének tagjaivá váltak. Másrészt bizonyos polgármesterek jogerős törvényszéki ítéletek, összeférhetetlenségek miatt nem tölthetik be a tisztségüket. Székelyhon.ro

Elhunyt Nagy Ödön képzőművész
Tragikus hirtelenséggel hunyt el Nagy Ödön képzőművész hétfőn kora délután Csíkszeredában. Leginkább szobrairól ismerték, de szívesen rajzolt, festett, dolgozott üveggel, kerámiával, textillel.
A Millenniumi templom rézangyalai, a Márton Áron Főgimnázium festett üvegablakai, több tucat mesterien megformált köztéri szobor juthat róla eszünkbe – vagy az utóbbi éveire jellemző kisebb méretű égetett fa munkái, amelyek az elmúlás folyamatát megragadó, egyszerre lírai és erőteljes, elmélyült, mégis heves gesztusokkal teli plasztikai játékok.
Néhány egyéni kiállítása mellett a Studio 9 csoportosulás tagjaként az utóbbi tíz évben gyakran láthatta a közönség képeit, kisebb méretű szobrait. Pedagógusként generációkat vezetett be a szobrászat és grafika világába. Barátságos, jókedélyű, mindig közvetlen természete, közismert anekdotái tették szerethetővé és emlékezetessé művészete mellett személyét is – véli Túros Eszter művészettörténész. Néhány évvel ezelőtt, Dimenziók című egyéni kiállítása előtt, amelyet Ady költészete ihletett, így vallott saját művészetéről: „Ő a kedvenc költőm a magyar irodalomból. Talán azért is van, hogy állandóan csapongok, egyik technikából a másikba, s talán ezért ilyen mélyek a színek is. (…) Ez uralja munkáimat. Az elmélyülés. (…) Próbálok mélyebbre hatni az emberek szívébe. Kihozni valami olyasmit, amit nem tudok kimondani. Úgy érzem, az a kiteljesülés egy képzőművész számára, ha nem reked meg egy anyagban, hanem az ötletei, meglátásai határozzák meg anyagválasztását, technikáját. Kísérletező vagyok. Szeretem a szobrászatot, mert nagyon szeretem a formát, de pont úgy szeretem a színvilágot, a vonalvilágot, még textíliát is készítettem. (…) Ez a kiállítás vallomás, de eddig, s nem tovább. A következő már egy másik vallomás, mert tovább akarok lépni. Nem akarok lemerevedni. Mert mondják, hogy a képzőművésznek van stílusa – nekem nincs stílusom, tovább akarok lépni. Stílusról ne beszéljünk, mert nincs. Azt majd esetleg az utókor eldönti.”
Nagy Ödön szobrász, festő, grafikus Nagyercsén született 1957-ben. A kolozsvári Képzőművészeti Főiskola üveg-kerámia szakán folytatott művészeti tanulmányokat. 1984-ben a medgyesi üveggyár tervezőjeként dolgozott. 1991-től szobrászatot és rajzot tanított a csíkszeredai Nagy István művészeti iskolában. Szobrászat és ipari formatervezés mellett festéssel, grafikával is foglalkozott. Számos köztéri alkotása látható a Kárpát-medencében, ő készítette többek között a Makovecz Imre által tervezett csíkszeredai templom kupoláján álló négy rézangyalt, Gál Sándor honvéd tábornok csíkszeredai mellszobrát, Szent István csíkszentkirályi szobrát, Cserei Mihály csíkrákosi szobrát, valamint Ercsei Ferenccel közösen Petőfi Sándor mellszobrát, amely a költő nevét viselő csíkszeredai általános iskola udvarán áll. Számos általa megformált emlékplakett került fel különböző intézmények, iskolák falára, emlékművek alkotójaként is ismert – Csíkszeredában a volt politikai foglyok emlékműve és a csatószegi háborús hősök emlékműve is az ő munkája. Székelyhon.ro

Ezerszázan ropták a táncot (XII. Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozó)
Szombaton verőfényes napsütésben tizenkettedik alkalommal tartották meg a Kézdiszentlélek fölötti szent hegyen a XII. Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozót a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala közös szervezésében. A találkozó célja lehetőséget teremteni a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyütteseknek a megmutatkozásra, a kapcsolatteremtésre, hogy megélhessék a magyar néptáncörökség gazdagságát és sokszínűségét.
Nyolc megyéből 39 gyermek- és ifjúsági tánccsoport több mint ezerszáz – Kovászna, Hargita, Maros, Fehér, Brassó, Szeben, Kolozs és Bákó megyei – gyermek és ifjú táncos érkezett a Perkő hegyére, és ropta a táncot egész nap a kőszínpadon, három csoport objektív okok miatt nem tudott részt venni. A legtöbb táncossal, húsz csoporttal Háromszék képviseltette magát. A Bertis cég munkatársai – Tribel Sándor szakavatott irányításával – ezúttal sem kis feladatra vállalkoztak, amikor ennyi éhes szájnak egy 650 literes üstben ízletes sertéshúsos babgulyást készítettek, amelyet a jó szervezésnek köszönhetően rövid idő alatt fel is szolgáltak. A néptánctalálkozó a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Ludas Matyi című mesejátékával kezdődött, majd a tánccsoportok bemutatkozása következett. A huszárok megérkezése után házigazdaként Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgármestere köszöntője hangzott el, majd a perkői néptáncseregszemlét Pál Ferenc kézdiszentléleki római katolikus plébénos áldotta meg. Délután folytatódott a gyermek- és ifjúsági tánccsoportok fellépése, este pedig a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes bemutatta Táncoljatok című műsorát. Az előadás során gyimesi, nyárádmagyarósi, gyergyói, szentbenedeki, szatmári, mérai, buzai és vajdaszentiványi táncokat lát­hattak a nézők. 20 órától tábortűz melletti táncház zárta az egész napos programot, ugyanakkor Füzesi Albert és Ivácson László táncpedagógusok közreműködésével az együttesek vezetői értékelték a bemutatott műsorokat. A nap folyamán a nyeregben kézművesvásár, népi játékok és kézműves-foglalkozások zajlottak, a tevékenységeket a Guzsalyas Alapítvány és a Bodvaj Egyesület munkatársai, valamint Péter Kinga és Gáspár Hanna vezette. A résztvevők egészségügyi ellátását a megyei Vöröskereszt és a Salvatore Egyesület önkéntesei biztosították.
 Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Széchenyi-bál a Kálnoky-kastélyban
Új helyszín, a miklósvári Kálnoky-kastély adott otthont a huszonharmadik alkalommal megtartott Széchenyi-bálnak. A Mikes Kelemen Elméleti Líceum diáktanácsa által szervezett, szombat délutáni rangos eseményen közel kétszázan vettek részt. A kastély arisztokrata kisugárzásához illő, stílszerű viseletben jelentek meg a diákok, tanárok, szülők, meghívottak. Az összkép tökéletesen idézte a gróf Széchenyi István emlékére rendezett, a reformkor utáni Magyarország fényes táncmulatságainak hangulatát. A bálban a zenét a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósegyüttese biztosította.
Pontban hat órakor oldották el a kastélykert gesztenyesétányának selyem zárszalagját, a vendégek hosszú sorban vonultak az épület elé, mindnyájukat személy szerint jelentette be a hopmester. A bál „szabályzata” szerint fantázianeveket kellett választaniuk a résztvevőknek, rengeteg volt a német, francia, angol, orosz nevű főnemes, kevesebben képviselték a magyar arisztokrata családokat.
A vendégeket gróf Kálnoky fogadta nejével, Annával és fiá­val, Miklóssal. A gróf rokonaiként köszöntötte a bálozókat. „Nagyon boldog vagyok, hogy a felújított miklósvári kastély épp a háromszéki fiatalok által rendezett bál helyszínévé vált” – mondotta Kálnoky gróf, jó mulatást kívánva mindenkinek. 
Kis Imre főtanfelügyelő a bál fővédnökeként első alkalommal vett részt a színpompás eseményen. „Ez a rendezvény híd a múlt, a jelen és a jövő között. A reformkor nagystílű, fényűző, de ugyanakkor szép és gazdag világát a jelenben kell megörökítenünk és megélnünk ahhoz, hogy a jövőben utódaink hasonlóképpen tudják ünnepelni” – mondta köszöntőbeszédében.  A Mikes-líceum igazgatója, Már István a bál történetét vázolta. A kilencvenes évek elején indult a mozgalom, az ötlet a ma már Magyarországon élő Daragics Éva történelem szakos tanárnőé. Az első bált az iskola dísztermében tartották, majd a megyei könyvtár Gábor Áron Termében, az árkosi Szentkereszty-kastélyban, a zabolai Mikes-kastélyban, most pedig a miklósvári Kálnoky-kastély ad helyet a rendezvénynek. Daragics Éva üdvözlőlevelét is felolvasta az igazgató. „A célom az volt, hogy a mi kis székely miliőnkben is legyen egy polgári esemény, ahol mindenki nemcsak jól érzi magát, hanem megismerkedik egy korszakkal, erkölcsi és viselkedési normáival” – tolmácsolta Daragics Éva üzenetét. A diáktanács vezetője, Konrád András László köszönetet mondott diákoknak, tanároknak, az igazgatóságnak, támogatóknak, mindenkinek, aki valamivel hozzájárult az esemény megvalósításához. Időközben a kastélyhoz érkezett gróf Széchenyi István megtestesítője, Dimény Árpád Bernád. A pókerhez sok szerencsét, a tánchoz kedvet, az egész eseményhez szép időtöltést kívánt szűkszavú beszédében, majd ahogyan érkezett, ugyanolyan gyorsan el is tűnt a bálozók forgatagában. A díszbeszédek után került sor a nyitó táncra, a kastély előtti rögtönzött parketten nyolc pár mutatta be, fellépésüket vastapssal jutalmazta a közönség.
Számos szórakozási lehetőséget biztosítottak a szervezők a jelenlévőknek. A svédasztalos vacsora után megnyílt a kaszinó, azonnal elfoglaltak minden széket a pókerasztal körül, az urak semmit nem kímélve csapkodták a lapokat. Volt, aki hosszú órákon át bírta, más rövid idő alatt kiürítette pénztárcáját, távozott az asztaltól. Lehetett sakkozni, römizni, más társasjátékokat játszani. Időközben – a bálokban meg nem szokott történésként – Magyarósi Imola művészettörténész vetített képes előadásban mutatta be a Kálnoky-kastély történelmét, felújításának mozzanatait.
Az est legvártabb eseménye a bálkirálynő-választás volt. Öt jelölt szállt versenybe: Tribel Renáta, Serbán Andrea, Simon Edith, Dundler Kata és Fazakas Noémi. Bemutatkozásuk, a párjukkal való tánc után Fazakas Noémi vihette el a koronát. A férfiak megmérettetésére csupán ketten jelentkeztek. Szilágyi Áronnak és Máthé Attilának kvízkérdésekre kellett válaszolnia, majd tánctudásukat is bemutathatták. A párbajból Máthé került ki győztesen.
Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csak bátorságból születik győzelem (Huszártoborzó Kézdiszéken)
A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében, Kovászna Megye Tanácsa és az esemény útvonalába eső háromszéki települések önkormányzatainak fő támogatásával nyolcadik alkalommal tartottak huszártoborzót szombaton és tegnap, ezúttal ismét Felső-Háromszéken, immár harmadik alkalommal.
A nyolcadik háromszéki huszártoborzót az 1809-ben Papolcon született Kiss Sándor huszárezredes, a 11. Székely Határőr Huszárezred legendás hírű parancsnoka emlékének szentelték. A múlt hét végi rendezvényen százötven katonai hagyományőrző részvételével tíz kézdiszéki településen mutatták be, hogyan zajlott annak idején a huszárok verbuválása. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület alsó- és felső-háromszéki huszárjai mellett a huszártoborzón Marosszékről, Udvarhelyszékről és Csíkszékről érkeztek résztvevők, a Vass László hagyományőrző ezredes vezetésével szegedi tüzérek, a 15. Székely Határőr Gyalogezred kézdivásárhelyi és gelencei ütegének tagjai, valamint málnásfürdői és zalánpataki tüzérek is részt vettek a rendezvényen. Összesen nyolcvan lovas huszár, negyven gyalogkatona, valamint a mikóújfalusi Nagykürt 95 Egyesület fúvószenekara tette meg a huszártoborzó útvonalát, utóbbiak öt kísérő szekéren és többször gyalogosan. A fúvósok az alkalomhoz illő harci indulókat és Kossuth-nótákat fújtak.
Az idei toborzás szombat reggel a kézdiszentléleki Porondon kezdődött, ahol nagyszámú érdeklődő jelenlétében mutatták be a huszártoborzást a Perkő Néptáncegyüttes táncosai, akiknek a talpalávalót Ábri Béla és zenekara húzta. A toborzás a Kossuth Lajos kormányzó által aláírt kiáltvány felolvasásával kezdődött. A sorozási ceremóniát Vass László hagyományőrző ezredes vezényelte le. A toborzó résztvevőit házigazdaként Balogh Tibor polgármester köszöntötte, majd engedélyt kért Tamás Sándortól, a megyei önkormányzat elnökétől, a toborzó aktív résztvevőjétől a szalag feltűzésére a nyolcadik huszártoborzó címeres zászlójára. A Fecske lován ülő Tamás Sándor arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy a huszármozgalom a kilencvenes évek elején Kézdiszékről indult el idős dr. Kádár Lászlónak, Miholcsa József szobrásznak, huszár őrnagynak és néhai Tóth Ferencnek köszönhetően a dálnoki ménes lovaival, majd kisebb szünet után, 2010-ben indították újra huszártoborzóként immár ifj. Kádár László huszár őrnagy kezdeményezésére. „Kevesen tudják, hogy a Tömösi-szorosi csatában Kiss Sándor ezredes megsebesült, de hősiesen a végsőkig kitartott. A huszártiszt, mivel lóra már nem tudott ülni, katonáival emeltette fejük fölé magát a sánc tetején, hogy minden katonája lássa, a vezér még él, és kivont karddal vezényelte a védelmet – amíg mindent el nem söpört az oroszok végső, huszonötszörös rohama” – mondotta többek között a megyei önkormányzat vezetője, aki azt is kiemelte, hogy „gyávaságból nem születik győzelem, vagy szebben fogalmazva: csak bátorságból születik győzelem”. A szalagtűzés után Tamás Sándor a hűségről szóló emléklapot és egy-egy üveg szilvóriumot adott át két háborús veteránnak, a 92 éves Bara Andrásnak és a 94 éves Mátyus Gyulának. Szervezési hibából a harmadik háborús veteránt és volt hadifogolyt, a 93 esztendős Gáll Antalt nem hívták meg a rendezvényre. Miután a helybeliek köményes pálinkával és kürtőskaláccsal kínálták a toborzó résztvevőit, azok Kézdikővárra indultak, ahol nem tartottak toborzást. Kézdikővárról Kiskászonba mentek, a kis faluban ismét toboroztak, majd a kiközölt programtól eltérően másfél órás késéssel a Perkőre érkeztek, ahol több száz fős tömeg várta őket. A toborzást a kőszínpadon mutatták be, majd a huszárok és kísérőik elindultak Kézdiszentkereszt felé, ahol folytatták a toborzást és megebédeltek. Délután Bélafalván és Esztelneken elevenítették fel a régi katonai szokást. Este Esztelneken éjszakába nyúló huszárbált tartottak. Tegnap Csomortánban, Kézdialmáson, Felső- és Alsólemhényben lehetett megtekinteni, hogy hajdanán miként verbuválták a huszárokat.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több milliárd dolláros barátság (Iohannis–Trump találkozó)
Klaus Iohannis külpolitikai sikereként könyvelték el a szombaton megjelent bukaresti sajtókommentárok azt, hogy Donald Trump amerikai elnök fogadta a román államfőt, és az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Romániát, ugyanakkor megjegyzik: aligha nyílt volna meg a Fehér Ház ajtaja Iohannis előtt, ha Románia nem vállalta volna, hogy dollármilliárdokat költ amerikai fegyverekre.
Az Adevărul liberális lap vezércikkírója a két elnök közös sajtóértekezletének legfőbb üzeneteként értékelte, hogy Trump – egy román újságírói kérdésre válaszolva – megnyugtatta az Oroszországtól tartó kelet-európai NATO-szövetségeseket, az Egyesült Államok betartja a NATO-szerződés kollektív védelemről szóló 5. cikkelyét, vagyis nem hagyja magukra őket egy külső támadás esetén. 
Mind a román elnök fogadását a Fehér Házban, mind Trump azóta bejelentett lengyelországi látogatását úgy értelmezik Bukarestben, hogy az Egyesült Államok meg akarja erősíteni kelet-európai pozícióit. Az Adevărul egy másik véleménycikke szerint ez már csak azért is sürgőssé vált Washington számára, mert elvesztette bizalmát „az Oroszország felé kacsingató”, kiszámíthatatlan, Erdogan vezette Törökországban, így Románia maradt az egyedüli szövetségese a Fekete-tenger térségében, amelyre támaszkodhat a NATO délkelet-európai szárnyának védelmében.
A jobboldali Evenimentul zilei vezércikkírója szerint azonban „Trump Iohannishoz intézett szép szavai” hatmilliárd dollárjába kerülnek Romániának. Ennyibe kerül ugyanis az, hogy Románia hét hosszabb és 21 rövidebb hatótávolságú légvédelmi rakétarendszert szerezzen be az Egyesült Államokból – tette hozzá a szerző. Felidézte: közös sajtóértekezletükön – ahol sok szó esett arról, hogy Románia azon ritka NATO-tagállamok közé lépett elő, amelyek a GDP legalább két százalékát fordítják védelmi kiadásokra – Iohannis nem is titkolta, hogy a korszerű katonai felszerelésekre szánt pénzt „Trumppal közösen” akarja elkölteni. Cserébe a román elnök nem kapott semmit: a vízumkötelezettség eltörlése még csak szóba sem került – jegyzi meg a lap.
A Hotnews.ro konzervatív hírportál helyszíni tudósításában azt emelte ki, hogy a találkozónak – mindkét oldalon – belpolitikai üzenete is volt. Trump számára jó alkalom volt arra, hogy az európai NATO-szövetségesek melletti kiállással, a terrorizmus elleni harc tematizálásával megpróbálja elterelni a szót az elbocsátott FBI-igazgató előző napi szenátusi meghallgatásán elhangzottakról, Iohannis pedig értékes muníciót kapott a Fehér Háztól az otthoni korrupció elleni harc folytatásához. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar kézben a román /?/ bank
Az OTP Bank Románia a kolozsvári Transilvania Bankkal áll versenyben a hazafias nevű, ám görög tulajdonban levő Banca Românească megvásárlásáért, és piaci források szerint az OTP lesz a befutó, ugyanis mostanáig a legjobb ajánlatot tette. A Banca Românească jelenlegi tulajdonosa a National Bank of Greek csoport, amelynek az Európai Bizottsággal kötött, a válságba jutott görög bankok megmentését célzó megegyezés értelmében kell megválnia romániai leányvállalatától.
A Banca Românească 14. a hazai bankok rangsorában 1,6 százalékos piaci részesedéssel. Az OTP piaci részesedése jelenleg 2,2 százalék, ami a Banca Românească felvásárlása esetén 3,8 százalékra nőne, ezzel pedig bekerülne a 10 legnagyobb hitelintézet közé. A magyar tulajdonban levő pénzintézet az elmúlt években már felvásárolt két konkurenst, 2004-ben a Robankot, 2014-ben pedig a Millennium Bankot. (Maszol)
A FALU MÉGSEM LESZ MAGÁNTULAJDON. A legfelsőbb bíróság jogerősen leállította az Arad megyei Zarándnádas falu teljes területének és a körülötte levő erdőknek a visszaszolgáltatását. A 8700 hektáros terület – amelyen a nyolcszáz lelkes falu is található – egykor Grósz József birtokához tartozott, aki fakereskedőként vásárolta meg a térség erdőit. A területet az utolsó tulajdonos örököseként fellépő egyik aradi család perelte vissza. 2006-ban a borosjenői bíróság megállapította az igénylők jogosultságát, és ezt az Arad megyei törvényszék is megerősítette, így 2009-ben a Colteu család tulajdonosként betábláztatta a többnyire erdő borította területet. Két évvel később Zarándnádas lakóinak a tiltakozását váltotta ki, hogy az új tulajdonos megpróbált kilakoltatni a területről egy családot. Ekkor a korrupcióellenes ügyészség is átvizsgálta az örökösödési dossziét, és egy általa elkészíttetett szakértői vizsgálat megállapította, hogy nem hitelesek azok az iratok, amelyek alapján a terület visszaszolgáltatása történt, a Grósz-vagyon utolsó tulajdonosa ugyanis 1939-ben eladta a területet, így a kommunista állam már nem a Grósz családtól vette el a birtokot. A korrupcióellenes ügyészség keresete nyomán 2016 decemberében a temesvári táblabíróság megsemmisítette a visszaigénylés alapját képező örökösödési bizonylatot, és mindazokat az iratokat, amelyeket ez alapján állítottak ki. Ez az ítélet emelkedett jogerőre a legfelsőbb bíróság most hozott határozata által. (MTI)
A RENDŐR VISSZAÜTÖTT. Közzétette a bukaresti közlekedési rendőrség a Cristian Boureanu volt parlamenti képviselő és a járőreik között történt incidensről készült teljes felvételt. Ebből kiderül, hogy a politikus által ágyékon rúgott rendőr vissza­ütött. Boureanut előzetes letartóztatásba helyezték szombat reggel, miután egy nappal korábban egy közúti ellenőrzés során megfenyegette és bántalmazta az őt igazoltató járőröket. Az ittas politikust megbilincselve kísérték be a rendőrségre, ám kihallgatása közben rosszul lett, kórházi kezelésre szorult. Kiderült, hogy fejsérülései vannak, és eltörött az orrcsontja. Az incidensről készült felvétel a bizonyíték arra, hogy Boureanut az ágyékon rúgott járőr ütötte meg, nyilvánvalóan önvédelemből. A letartóztatott politikus időközben fellebbezett a kényszerintézkedés ellen. (Maszol.ro) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi közösséget erősítő nemzedék
A tizenharmadik végzős generációt búcsúztatták szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán, s ezzel idén is a legszebb, legfelemelőbb és a hallgatók számára a legemlékezetesebb napját élte meg az intézmény. Az ünnepélynek részesei voltak a végzősök virágcsokrokkal érkező szülei és hozzátartozói, akik hittek és bíztak abban, hogy gyermekeiket a boldoguláshoz szükséges legjobb tudással tarisznyálták fel. 
Legyetek nyitottak, bölcsek és befogadók a jóra!
Hogy kivétel nélkül minden diák mennyire fontos volt az egyetemnek s a közösségnek, jelzi, hogy miközben az ünneplőbe öltözött aulába szakonként érkeztek a ballagó évfolyamok, minden végzős neve elhangzott. Ki tapssal, ki könnyező szemmel fogadta a legnagyobb kincset jelentő ifjakat. A történelmi magyar egyházak képviselői tanévzáró istentiszteletet tartottak, imában köszönték meg azokat az áldásokat, amelyek a hallgatókat végigkísérték, s amelyek hozzájárultak a gyarapodáshoz, a tudáshoz, a bölcsességhez, a tökéletesebb emberré váláshoz. Ugyanakkor hálájukat fejezték ki az imádságos háttérért, a családért, amely feltétele volt a tanulásnak, a diákévek alatt felhalmozott emlékeknek, megélt szerelmeknek, az együtt töltött emlékezetes perceknek. A bukások, a csalódások, a sikertelenségek is részei voltak a diákéveknek, az áthidalásukra és leküzdésükre hitre, bizalomra és reménységre volt szükség. Arra kérték Istent, hogy a nagy kihívások és az út elején álló fiatalok nyitottak legyenek és befogadók minden jóra, hogy ne szégyelljék Istenhez fordulni segítségért, bölcsességért.
Az összegyűjtött téglákból épül katedrális
Dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja köszöntötte a végzősöket és hozzátartozóikat, majd felkérte a hallgatóságot, hogy némán emlékezzenek meg a nemrégiben elhunyt dr. Kovács Lóránt egyetemi docensről, a kertészeti tanszék vezetőjéről és Márk András hallgatóról. A dékán megköszönte a tanári kar áldozatos munkáját, a diákoknak, hogy a Sapientiát választották, a szülőknek, hogy rájuk bízták gyerekeik felsőfokú oktatását. Ha valamit ki kellene emelni a végzősök teljesítményéből, az mindenképpen az általuk elért számtalan szakmai siker lenne. A dékán szólt arról, hogy nehéz tanévet zárnak, de ha eszébe jut az a csíki mondás, hogy nincs is hideg, csak gyenge ember, akkor erős emberek vehetik az akadályokat. A dékán egy személyes élményét osztotta meg a hallgatósággal, elmondta, hogy egyszer egy kellemetlenség folytán este későn hagyta el az egyetem udvarát, és felajánlotta a buszmegállóban várakozó hallgatónak, hogy autóval beviszi a városba. Megkérdezte tőle, hogy miért ilyen későn megy haza az egyetemről. Mert kertészmérnök-hallgatóként mikroszkopikus metszetet kellett készítenie, ami nem nagyon sikerült, de a tanár úr biztatására addig próbálkozott, amíg jó lett. Kiderült, hogy a lány Böjte atya házában lakik a Tudor negyedben. – Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mi az egyetem célja, akkor biztosan állíthatom, hogy ez, pont ez! – fogalmazott a dékán, aki elmondta, a mai ifjúság legnagyobb „betegsége”, hogy egyre inkább elveszíti optimizmusát, egyre borúlátóbb a jövőt illetően, de bizodalmát fejezte ki, hogy a végzősök az itt szerzett tudással megállják a helyüket az életben, kitartó munkával, a tanárok folytonos támogatása és irányítása mellett, a kényelmes megoldások kerülésével sikerük lesz a pályán, s az optimizmus mindig olyan mozgatórugó lesz, ami jó, megbecsült szakemberekké teszi őket. A dékán Böjte Csaba gondolataival zárta beszédét, melynek lényege, hogy Istennek célja van az emberekkel. Mert ő a téglákat nem szétdobálja, hanem bölcs szeretettel összegyűjti, és építkezik. „Belőletek épít katedrálist!” 
Higgyetek magatokban, tietek a jövő!
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy rendkívül látványos fejlődést tudhat magáénak az egyetem. Az elmúlt évek bizonyítják, hogy az itt folyó képzés színvonalas, a végzősök versenyképes tudással hagyják el az intézményt. Elmondta, sok fiatalt ismer, aki itt végzett, komoly szakmai tudással rendelkezik, cégeknél vezető tisztségeket töltenek be, vagy saját vállalkozást vezetnek. Az elnök azt kívánta, hogy minél többen maradjanak szülőföldjükön, találjanak munkahelyet a régióban, s alapítsanak családot, hiszen az erdélyi magyar közösségnek szüksége van rájuk. Szükség van a fiatalos lendületre, a jól képzett szakemberekre, az új látásmódra, az ötletekre. A ballagás napja legyen a hála és a köszönet napja is azok iránt, akik segítettek, a szülőknek, akik anyagi erőfeszítést tettek azért, hogy gyermekeik tovább tanulhassanak. Végül a fiataloknak szólt a bátorító szó: Higgyetek magatokban, és legyetek bátrak, mert tietek a jövő! – fogalmazott az elnök.
Köszöntések és himnuszok
A ballagási ünnepségen a tanszékvezetők és oktatók köszöntötték a hallgatókat és hozzátartozóikat: dr. Forgó Zoltán, a Gépészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Fazakas Csaba, a Kertészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Kupán Pál, a Matematika–informatika Tanszék oktatója, dr. Domokos József, a Villamosmérnöki Tanszék vezetője, dr. Tőkés Gyöngyvér, az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék vezetője, dr. Imre Attila, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék vezetője.
Nagy sikerrel lépett fel a Sapientia EMTE néptánccsoportja, amely györgyfalvi táncokat adott elő. Megható momentuma volt a ballagásnak Nyitó Anetta informatikushallgató előadásában Ambrus Ádám gitárkíséretével elhangzó Kell még egy szó című dal, melyet hosszas tapssal, az emberi nagyság és kitartás előtti főhajtással üdvözölt a hallgatóság. 
A ballagó diákok nevében Kovács Szabina Zsuzsanna búcsúzott a tanároktól és a diáktársaktól, míg Ferencz Katalin a hallgatói önkormányzat nevében mondott búcsúbeszédet. 
A hagyományhoz híven, a végzős évfolyamok felelősei búzakalászokat adtak át a következő generációnak. 
A ballagási ünnepség a magyar, a székely és a régi székely himnusz eléneklésével zárult. 
MEZEY SAROLTA Népújság (Marosvásárhely)

Állásfoglalás
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum vezetősége az intézmény körül kialakult vitában a következő pontokban szeretné kifejteni álláspontját:
Az iskola jogi helyzetével kapcsolatban még nem született végleges, megfellebbezhetetlen bírósági, törvényszéki végzés. Amíg ilyen nincs, addig nem lehet kijelenteni, hogy az iskola törvénytelenül működik.
Az iskola cikluskezdő osztályainak beiskolázását megtiltó 70-es rendelet érvényben van. Azok a cikluskezdő osztályok, amelyeket a tanfelügyelőség jóváhagyott a Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak, illetve a Pedagógiai Líceumnak, NEM a Római Katolikus Teológiai Líceumból átvett osztályok. Éppen ezért nem is lehet őket majd „visszakérni.” Az történt, hogy a tanfelügyelőség engedélyezte az általuk már korábban kért előkészítő természettudomány illetve társadalomtudomány osztályokat. Ez azt is jelenti, hogy ezeket az osztályokat ők iskolázzák be, és ők is fogják majd végigvinni.
A római katolikus teológia osztály indítására Maros megyében csak a Római Katolikus Teológiai Líceumnak van akkreditációja. Eszerint ezt a típusú osztályt csak itt lehet indítani.
Iskolánk helyzetét nem oldja meg, hogy más intézményeknek jóváhagynak osztályokat. Nyilván, a nyolcadikos diákok, illetve az előkészítőbe iratkozó diákok számára lehetővé teszik, hogy magyarul folytassák tanulmányaikat, és ezt mi is fontosnak tartjuk, viszont nem látjuk esélyét annak, hogy az általuk választott osztályok akár a jogilag helyreállított intézményünk, akár egy újonnan alapított katolikus iskola részei lehetnének majd a jövőben.
Úgy látjuk, hogy az optimális megoldás első lépése a cikluskezdő osztályok indítását tiltó 70/2017-es számú tanfelügyelőségi határozat visszavonása lenne. Ez szavatolná az iskola működésének folytonosságát egy esetleges bírói döntésig, a tanári kar megmaradását, a diákok számára a választás lehetőségét. Nyilván, ennek esélye az idő haladtával egyre csökken, de ettől függetlenül rövid és középtávon ezt tekintjük jó megoldásnak.
Nem tartjuk azt sem jó megoldásnak, hogy az iskolánkat strukturálják arra az időre, míg vele kapcsolatban valamilyen döntés nem születik. Nem látunk garanciát arra nézve, hogy a strukturálás esetén újra össze lehetne szedni a megmaradt osztályokat egy új katolikus iskola megalapításához.
Tiszteljük, nagyra értékeljük és köszönjük a szülők erőfeszítését, amit iskolánk megmentése érdekében kifejtettek az ügy kirobbanása óta. Ugyanakkor azt is ki kell jelentenünk, hogy a szülők véleménye nem mindig tükrözi a Római Katolikus Teológiai Líceum vezetőségének az álláspontját.
A Római Katolikus Teológiai Líceum vezetőségének nevében
Székely Szilárd-János 
megbízott igazgató
Marosvásárhely,
2017. június 6. Népújság (Marosvásárhely)

Engedd hazámat értenem
Június 14-én, szerdán délután 5 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban (Horea u. 6. sz.) mutatják be Lengyel László és Markó Béla nemrégiben megjelent közös könyvét. A budapesti Helikon Kiadó gondozásában megjelent kötetben Lengyel László közgazdász-politológus és Markó Béla költő, politikus beszélget Erdélyről, nacionalizmusról és patriotizmusról, a magyar és a román rendszerváltásról, a parlamenti demokráciák kiépítéséről, működtetéséről, majd elapadásáról. A Kós Károly Akadémia Alapítvány által szervezett eseményen a könyvről Kelemen Hunor, Lengyel László, Markó Béla és Tibori Szabó Zoltán beszélget. Népújság (Marosvásárhely)

Magyar zeneszerzők halhatatlan műveit szólaltatta meg a Prelude Kórus
Délvidéki koncertkörútja keretében június 9-én, pénteken a temesvári evangélikus templomban lépett fel a budapesti Corvinus Egyetem vegyes kara, a Prelude Kórus, dr. Kabdebó Sándor vezényletével. A nagy kórusversenyeken szép sikereket elért vegyes kar magyar zeneszerzők halhatatlan műveivel, köztük nagy magyar költők megzenésített verseivel ajándékozta meg a temesvári közönséget.
A Prelude Kórus többek között Kodály Zoltán, Bartók Béla, Farkas Ferenc, Bárdos Lajos, Orbán György zeneszerzők műveit szólaltatta meg a koncert során. Áhítattal hallgattuk Nagy László Ki viszi át a szerelmet című, talán leghíresebb versének megzenésített változatát, amelynek zenéjét Beischer-Matyó Tamás kortárs zeneszerző komponálta a kórus felkérésére. A Prelude Kórus Kodály Zoltán Esti dalával fejezte be rendkívül színvonalas koncertjét. A viszonylag kevés számú, de annál lelkesebb temesvári közönség vastapssal honorálta a budapesti vegyes kar produkcióját, amely ráadásként egy megzenésített József Attila-verssel is megajándékozta a hallgatóságot. A világhírű magyar kórusművészetet népszerűsítő rendezvényre a Temesvári Magyar Nőszövetség szervezésében került sor a temesvári evangélikus templomban.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Bogdánffy Szilárd Ignác vértanú (1911–1953)
Az egyik házkutatás során a római katolikus püspöknél „szegeket és különféle csavarokat tartalmazó készletet találtak; a börtönparancsnokhoz vitték, ahonnan piros arccal tért vissza, vagyis felpofozták.”
Bogdánffy Szilárd Ignác 1911. február 21-én született, a Torontál vármegyei Feketetón (ma Crna Bara, Szerbia). Elemi iskoláit Temesváron végezte, az állami iskolában, majd tanulmányait, a IV. osztálytól, 1929-ig, a temesvári Piarista Főgimnáziumban folytatta. Érettségi után előbb a műszaki egyetemre jelentkezett, majd ugyanazon év őszén felvételét kérte a nagyváradi teológiára, ahol már az első két évben kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését.[1] Teológiai tanulmányait később a Budapesti Központi Papnevelő Intézetben folytatta. 1934 nyarán hazatért Nagyváradra, ahol, június 29-én, az újonnan épített várad-őssi Lisieux-i Szent Teréz plébániatemplomban, Fiedler István püspök pappá szentelte.[2] Életének következő másfél évtizedét a katolikus ifjúság oktatásának és lelki nevelésének szentelte. Felszentelésének évében püspöke a szatmári papneveldébe helyezte helyettes tanárnak és tanulmányi felügyelőnek. Egy évvel később hittanári kinevezést kapott a nagyváradi Gozsdu-líceumba, egyidejűleg pedig a helyi püspöki konviktus, a Szent József Intézet tanulmányi felügyelője és lelki vezetője lett. Három évvel később az Orsolya-rend Tanítóképző Intézetének hittanári és lelkészi teendőit is elvállalta. Ezzel gyakorlatilag a nagyváradi katolikus diákság zömének szellemi és lelki gyarapodását irányította, beleértve a város területén szétszórtan tanuló és a Szent József Intézetben elhelyezett váradi kisszeminaristákat is.[3] 1939 végétől, kilenc hónapon át, Magyarországon, a Ranolder Intézet hitoktatójaként és spirituálisaként működött, majd 1940 szeptemberétől 1943. augusztus 31-ig a Hittudomány Főiskola tanára és lelki igazgatója volt Nagyváradon.[4] Mindeközben 1936 és 1943 között több alkalommal is szigorlatot tett a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán, majd 1943-ban megvédte A szinoptikus apokalipszis című doktori értekezését.
 A második világháború vége fele, a szemináriumi katedrája mellett, Bogdánffy Szilárd a nagyváradi katolikus középiskolai oktatás újraindításán dolgozott. Részt vett a Premontrei Gimnázium és az Orsolya-rendi leánygimnázium újjászervezésében. A háborúban elhurcolt tanárok helyett, 1945 és 1947 között, nemcsak hittant, de szükség esetén latint, franciát és matematikát is tanított. 1945 őszén, az Orsolya-rend lelki vezető nélkül maradt növendékei számára, pápai jóváhagyással megalapította a Merici Szent Angéla harmadrendet.[5]
Scheffler János püspök kérésére, 1947 tavaszán, tanári működését félbeszakítva, Szatmárra költözött, ahol tanácsosi és püspöki titkári minőségben a püspöki aula sokoldalú és nélkülözhetetlen tagja lett. A papneveldék 1948. évi államosítását követően, a papi utánpótlás biztosítására, Felsőbányán és Színfaluban titkos szemináriumot szervezett. 1947 áprilisától püspöki vikárius volt, 1949 elején (február 14-én) pedig Nagyvárad-Szatmár titkos segédpüspökévé szentelték.
A hatóságok gyanakodtak rá, hogy részt vett az Erdélyi Önvédelmi Szervezet[6] tevékenységében, ezért első alkalommal 1939 októberében tartóztatták le, és a Kolozsvári Börtönben tartották fogva. 1939. december 21-én, a román állampolgárságának megvonása után Magyarországra száműzték, ahonnan 1940 szeptemberében, Észak-Erdélynek a második bécsi döntéssel történt visszacsatolása után tért vissza.[7]
A második világháború utáni, 1949. április 5-én bekövetkezett letartóztatásakor, Bogdánffy Szilárdot azzal vádolták, hogy „tudomása volt Scheffler János püspöknek a Vatikán javára végzett kémtevékenységéről, és e célból segítette őt”.[8] Egyes tanúvallomások szerint, a vonatról szedték le, Nagyvárad előtt, miközben egyik kárpátaljai papnak az ottani egyházüldözésekről szóló jelentését vitte Bukarestbe, a nunciatúrára. Amikor észrevette, hogy követik, megpróbálta összetépni a levelet, de ez nem sikerült neki. Ezért csak kidobta az ablakon. A legközelebbi állomáson aztán leszállították, és visszamentek a bűnjelet megkeresni.[9] Ezt mások is így vélték, hozzáfűzve azt, hogy Bogdánffy püspököt régóta figyelhették már, és a kárpátaljai pap jelentésén kívül más fontos iratok is lehettek nála. E tanúságok szerint, amikor észrevette, hogy követik, összetépte a dokumentumokat, és kidobta azokat az ablakon. Nagyváradon pedig leszállt, bement a kanonoksorra, és ott tartóztatták le.[10]
A Nagyváradi Szekuritáté fogdájában töltött nyolc hónapnyi vizsgálati fogság után, 1949. december 14-én, a bukaresti belügyminisztérium (Ministerul Afacerilor Interne – M. A. I.) fogdájába költöztették.[11] Onnan pedig, 1950. október 26-án, a Máramarosszigeti Börtönbe szállították.[12] Vasile Ciolpan, a szigeti börtön igazgatója, 1950. október 26-án, a szekuritáté vezérigazgatóságának (Direcția Generală a Securității Poporului –D. G. S. P.) jelentette az újabb katolikus elöljáróból és papból álló csoport fogadását, amelynek tagjai Ioan Suciu, Rafael Haag, Ion Ploscaru, Ion Raţă-Tarcisius és Constantin Bogdanfi (értsd: Bogdánffy Szilárd) voltak.[13] Ioan Ploscaru püspök ekképpen írta le a Szigetre történő átszállítás pillanatát: „Adott pillanatban bejön egy milicista, aki vakszemüveget viselő reverendás papot ráncigált maga után. Amikor a szemüvegét levették, megismertem a balázsfalvi Ioan Suciu püspököt. Bőröndjei voltak és több holmija, mert a lágerből hozták ide. Vele tisztelettudóbban bántak. Meghagyták a reverendáját, és a mellén viselt keresztjét. A motozás végén bilincsbe vertek, és kettesével egymáshoz kötöttek bennünket. Egyedül Suciu püspök maradt bilincs nélkül. Terepjárókba ültettek, és az Északi Pályaudvarra szállítottak. Itt a vasútállomás milíciájára vittek. Az állomásban tartottak mindaddig, amíg a szatmári személyvonat betolatott. Miután valamennyi utas beszállt, bennünket is elvittek a számunkra fenntartott másodosztályú fülkébe. Szatmárnémetibe 1950. október 26-án este érkeztünk meg. Itt a szekuritátéra vittek, s másnap reggelig mindegyikünket külön cellában helyeztek el. A helyi szekuritáté lefoglalt egy tehergépkocsit, arra pakoltak fel bennünket. A gépkocsit ponyvával letakarták, így tehát a sötétben ültünk. Ioan Suciu püspök urat is megbilincselték. Őt nem láncolták a többiekhez, hanem két kezén hordta a bilincset. A kamion számunkra ismeretlen úti céllal elindult.  Egy idő után éreztük, hogy a hideg a csontjainkig hatol. Már a máramarosi erdős vidéken jártunk. Amint Máramarosszigetre érkeztünk, szintén a szekuritáténál hagytak bennünket. Egy garázsban, vigyázban állva vártunk néhány órát, amíg besötétedett. Este elvittek a börtönbe. Kíséretünk megkapta az átadási-átvételi aláírásokat, és eltávozott. Bennünket, valamennyiünket együtt, a bejárattól balra nyíló második szobába vittek. Itt saját matracaink és ágyaink voltak. Másnap elvittek a ruharaktárba. Egyenként engedtek be, hogy leadjuk civil ruháinkat, és felöltsük a csíkos rabruhát.”[14]
Úgy tűnik, hogy Bogdánffy Szilárdot Máramarosszigetről Szatmárnémetibe vitték, a püspöki levéltár archívumában tartott házkutatás idejére, hogy a terhelő okiratok megtalálásában, lefordításában és megfejtésében segédkezzen. A bukaresti hatósági emberek egész éjszaka azzal foglalatoskodtak, hogy az archívum anyagának egy részét átnézzék, és ezáltal a Bogdánffy küszöbön álló peréhez anyagot keressenek.[15]
Kilenc hónappal később, 1951. július 31-én, személyes tárgyai is Máramarosszigetre érkeztek: „egy 5686 lejes CEC (takarékpénztári) letéti jegy, egy Omega márkájú zsebóra és egy bőrtárca különféle iratokkal”.[16] Egykori szigeti cellatársa, Ioan Ploscaru görög katolikus püspök, így jellemezte: „Mindannyiunk közül ő volt a legtestesebb. Emiatt őt vitték a nehezebb robotmunkára. Mindent összegyűjtött, amit talált: cigarettacsikkeket, bár ő maga nem dohányzott, de odaadta másoknak; egy szeget, egy ceruzát. Szelíd és alázatos ember volt. Kiváló lélek volt, ám úgy tűnik, óvatlanságából sok baja származott”.[17] 1951. november 19-én átszállították a D. G. S. S. (a D. G. S. P. 1951. március 30-án kapott új nevet: Direcția Generală a Securității Statului – D. G. S. S.) fogdájába kivizsgálásra,[18] majd 1952. április 11-én a Zsilávai Börtönbe küldték.[19] A nyomozás lezárása után,[20] 1952. augusztus 15-i keltezésű jelentésében, Matusei Andreescu szekuritáté őrnagy „a Vatikán javára végzett kémtevékenység” miatti perbe fogását javasolta.[21]
1953. február 24-én, az előzetes letartóztatottak közé helyezték át, a Nagyváradi Tartományi Katonai Bíróság pedig, „hazaárulás vádjával”, kiállította nevére a 44/953. számú letartóztatási parancsot.[22] A Nagyváradi Katonai Bíróság 1953. április 8-án kérte a Zsilávai Börtöntől a katolikus elöljárónak az áthelyezését a Nagyváradi Börtönbe.[23] A Scheffler János püspök ellen indított perben, érintettként, 1953. április 24-én, 12 évnyi kényszermunkára ítélték, „hazaárulás bűntettében elkövetett részesség” miatt.[24] Április 30-án visszafogadták Zsilavára, majd május 12-én áthelyezték Capul Midiára.[25] A Duna‒Fekete-tenger Csatorna munkálatainak 1953 nyarán történt felfüggesztésekor, 1953. július 20-án, Nagyenyedre helyezték át, és ott hunyt el, 1953. október 1-jén, 42 éves korában, „tüdőgyulladásban”.[26]
A Szentté Avatási Ügyek Kongregációja 2010. március 27-én kapta meg XVI. Benedek pápa jóváhagyását Bogdánffy Szilárd püspök mártíromságára vonatkozó rendelet kihirdetésére. A Romániai Római Katolikus Egyház mártíromságot szenvedett első egyházi személyének boldoggá avatására 2010. október 30-án került sor.
Az alábbiakban korabeli dokumentumok fordítását közöljük.
NAGYENYED VÁROS NÉPTANÁCSÁNAK
VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA                                                Csak az állami szervek használatára.
NAGYENYED RAJON, KOLOZS TARTOMÁNY             
145. sz. HALOTTI KIVONAT
Családneve          BOGDANFI     Keresztneve        CONSTANTIN
Apja család- és keresztneve          BOGDANFI IGNAT
Születési helye és időpontja  JUGOSZLÁVIA, TARNA-VARA, 1911. február 21.
Életkora      42 év       Neme        férfi
Halálának időpontja        1953. év október hó 1. nap
Halálának oka       TÜDŐGYULLADÁS Utolsó lakhelye       SZATMÁRNÉMETI I. C. FRIMU utca 2. szám
A halálesetet bejegyezték a NAGYENYEDI anyakönyvi hivatal nyilvántartásába, 145. számmal
1953. év október hó 3. napon
Haláleset helyszíne:  a NAGYENYEDI börtönben
Augusztus 23. utca 7. szám
Kiállítva ma, 1961. szeptember 30-án, 1299. számmal
MEGJEGYZÉSEK
(nincsenek)
Tanúsítjuk jelen kivonat pontosságát
Anyakönyvi hivatal megbízottja,
M. Curdoș, pecsét, aláírás
-
JELENTÉS
Dr. Bogdánfy szatmárnémeti pap, akit a Szekuritáté megfigyelt és el is fogott a vonaton, miközben kereste a pénzt, amit állítólag segélyként kapott olaszországi közvetítéssel az angloamerikaiaktól, de a Szekuritáté által keresett pénzösszeg nem került elő, ugyanis a pénz egy másik papnál volt a vonaton, éppen a szóban forgó vonaton.
Nevezett pap nagyváradi illetőségű, kapcsolatai vannak Szatmárnémetiben más személyekkel is, akik állítólag államellenes és kémszervezet tagjai, s akik az angloamerikaiak javára, Olaszországon keresztül, kémkednek. /NEMECSEK plébános Nagyváradról/
(géppel áthúzott szöveg)
RNK [Román Népköztársaság]
TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK                              236/1953. sz. üi.
NAGYVÁRAD
RNK [Román Népköztársaság]
TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK                              236/1953. sz. üi.
NAGYVÁRAD
259/1953. sz. ÍTÉLET
            Ma, 1953. április 24-én, a NAGYVÁRADI TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK, amelynek tagjai:
ELNÖK:          LAZAR TUDORACE igazságügyi százados
TAGOK:         KASZA STEFAN főhadnagy
                                    COLCERIU SIMION hadnagy
KATONAI ÜGYÉSZ: MARCEL OLTEANU igazságügyi hadnagy
JEGYZŐ: ELENA SPIRIDON
Nyilvános ülésre összegyűltek, a katonai törvénykönyv (C. J. M.) 253. cikkelyének előírásai szerint, az esküjüket is a törvényben meghatározott formában tették le, az alábbi vádlottak ügyének tárgyalása céljából:
 1/ BOGDANFI CONSTANTIN, született 1911. február 21-én Târnabara községben, Jugoszláviában, Ignație és Aurelia fia, szakmája szerint római katolikus pap, a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség volt titkára, vagyontalan, társadalmi származása szerint középosztálybeli földműves, a múltban és jelenleg politikailag nem elkötelezett, magyar nemzetiségű, román állampolgárságú, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Szatmárnémeti, I. C. Frimu utca 2. sz. ‒ az ellene felhozott vád a hazaárulásban való bűnrészesség, amelyet büntetőjogilag a 191. cikkellyel kiegészült 121. cikkely ír elő és büntet.
            2/ SZEMES FRANCISC, született 1908. december 19-én, Csanáloson (Urziceni), Nagykároly rajonban, Nagybánya tartományban, Francisc és Emma fia, román állampolgár, magyar nemzetiségű, nőtlen, szakmáját tekintve római katolikus pap, társadalmi származása szerint kispolgár, vagyontalan, a múltban és jelenleg politikailag nem elkötelezett, 1949-ben 4 /négy/ hónap szabadságvesztésre ítélték tiltott határátlépési kísérlet miatt, utolsó lakhelye Máramarossziget, Libertății [Szabadság] tér 19. sz. ‒ az ellene felhozott vád a hazaárulásban való bűnrészesség, amelyet büntetőjogilag a 191. cikkellyel kiegészült 121. cikkely ír elő és büntet.
            3/ SIPOS FRANCISC, született 1916. október 8-án, Ioan és Emilia fia, társadalmi származását tekintve szegény földműves, szakmáját tekintve római katolikus pap, román állampolgár, magyar nemzetiségű, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Máramarossziget, I. C. Frimu utca 2. sz., az ellene felhozott vád feljelentés elmulasztása, amelyet büntetőjogilag a Büntető Törvénykönyv 228. cikkelye ír elő és büntet, a Btk. 1. cikkelyének alkalmazásával.
            4/ STRAFCIK ALEXANDRU, született 1902. október 26-án, Gheorghe és Sofia fia, szakmáját tekintve könyvelő, társadalmi származását tekintve kispolgár, magyar nemzetiségű, román állampolgár, büntetlen előéletű, politikailag nem elkötelezett, utolsó lakhelye Máramarossziget, Gh. Doja [Dózsa György] utca 49. sz., az ellene felhozott vád a hazaárulásban való bűnrészesség, amelyet büntetőjogilag a Büntető Törvénykönyv 123. cikkelyével kiegészült 121. cikkely ír elő és büntet, a Btk. 191. cikkelyéhez viszonyítva.
            5/ SCHEFFLER IOAN, született 1887. október 29-én, Mihai és Elena fia, szakmáját tekintve római katolikus püspök, társadalmi származását tekintve szegény földműves, vagyontalan, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Körösbánya, Brád rajon, Vajdahunyad tartomány, az ellene felhozott vád hazaárulás, amelyet a Büntető Törvénykönyv 191. cikkelye ír elő és büntet (...)
(…) a Szocialista Állam védelmének szükségességéből a forradalomellenes bűncselekményekkel szemben, ami lehetővé tette és teszi, hogy Népi Demokratikus Államunk fellépjen az osztályharc új formáiból született bűncselekmények ellen, lehetőséget biztosítva a bíróságoknak arra, hogy teljes szigorral alkalmazzák a büntető törvényeket az országunk proletáriátusa által kiharcolt forradalmi megvalósítások fejlesztése és megszilárdítása érdekében.
            Mivel a vádlott tudomással bírt Scheffler János vádlott forradalomellenes tevékenységéről, a Vatikán szolgálatába állított kémhálózat létrehozói és működtetői minőségéről, amelyhez passzívan viszonyult, és mivel a főbűn magas veszélyességi fokú, a törvényhozó úgy látta jónak, hogy azokat is megbüntesse, akik ilyen magatartást tanúsítanak, a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy e vádlott javára semmilyen enyhítő körülmény nem szól.
            Következésképpen:
A TÖRVÉNYSZÉK
A NÉP NEVÉBEN
ELHATÁROZZA:
 Egyhangúlag és az enyhítő körülmények figyelembe vételével elítéli a vádlottakat:
1/ BOGDANFI CONSTANTIN [Bogdánffy Szilárd – ford. megj.], aki született 1911. február 21-én, Ignație és Aurelia fia, szakmája szerint római katolikus pap, társadalmi származása szerint középosztálybeli földműves, vagyontalan, politikailag nem elkötelezett, magyar nemzetiségű, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Szatmárnémeti, I. C. Frimu utca 2. sz.
            ‒ 12 /tizenkét/ év kényszermunkára hazaárulásban való bűnrészesség miatt, amelyet bü

Madaras Nap a falu­múzeumban
Számos tevékenységgel várta az érdeklődőket a Román Madártani Egyesület kolozsvári irodája szombaton, a Romulus Vuia Néprajzi Múzeumban megtartott Kolozsvár madarai a zene és hagyományok tükrében projekt keretében megszervezett eseményen. A programok középpontjában a madarakkal összefüggésbe hozható tevékenységek álltak, mint a madárhatározás, odúkészítés. Utóbbiról a szervezők elmondták: ezek nem etetőként funkcionálnak, hanem a természetes odúkat helyettesítik. Emellett főleg kézműves foglalkozásokon, fazekas műhelyen, ékszer- és kitűzőkészítésen, festésen vehettek részt az érdeklődők.
A szervezők megpróbáltak minden tevékenységet madarakkal összefüggésbe hozni, így például különböző, környezetünkben élő madarakat ábrázoló képeket festhettek ki a gyerekek, madárképeket jelképező kitűzőket készíthettek.
A rendezvényen részt vettek a Salvamont Salvaspeo Vlădeasa Cluj Hegyimentő Bázis munkatársai is, ők három próbával színesítették a programot. – Megközelítőleg 300 ember látogatott el az eseményre, többnyire családok, gyerekek szüleik társaságában. Inkább 14 év alatti gyermekeket érdekelt a rendezvény, de megfordultak a nap folyamán egészen fiatal résztvevők is – mondta el Cîmpan Kinga, a Román Madártani Egyesület munkatársa, a szombati rendezvény főszervezője. A madarak mellett a hüllőkkel is összeismerkedhettek az érdeklődők, a Babeş–Bolyai ­Tudományegyetem Viváriumá­nak munkatársai tarantulákat,  gekkókat, kígyókat vittek ki a rendezvényre, ezeket nézhették, simogathatták meg kicsik és nagyok. – A vivárium programja volt talán a legnépszerűbb, hiszen ez volt a legizgalmasabb, érdekelte a fiatalokat, ahogy az állatok mozogtak. Egyesek bátrabbak voltak, ők meg is simogatták a hüllőket, míg mások rögtön távolabb mentek, ha egy kígyót kivettek a terráriumból – mesélte a főszervező. Az esemény célja, hogy a résztvevők megismerjék a környezetükben élő állatokat, és megtanulják, hogyan viszonyuljanak ezekhez. Păun Georgiana, a BBTE Biológia és Geológia Karának mesteris hallgatója, aki néhány éve foglalkozik hüllőkkel, magyarázta el az érdeklődőknek, mi a különbség egy vipera és egy közönséges sikló között. – Nem minden kígyó harap, nem kell mindegyiket megölni. Ezt kell megtanulnunk – erősítette meg Cîmpan Kinga is.
Sarány Orsolya Szabadság (Kolozsvár)

Dragnea örülne, ha az RMDSZ kormányon lenne a „nagy egyesülés” centenáriumán
MTI - Ismét az RMDSZ kormányra hívása mellett érvelt Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki szerint a „sebek gyógyulását” szolgálná, ha a magyar érdekképviselet kormányon lenne 2018-ban, amikor az ország „a Román Királyság és Erdély nagy egyesülésének” centenáriumát ünnepli.
A pártelnök a România TV hírtelevízióban vasárnap este azt mondta: nem zárkózik el attól, hogy felkérje az RMDSZ-t a kormányzati részvételre – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség magyar kiadása. Dragnea kifejtette: egyelőre nem tárgyaltak erről Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnökkel, a kisebbik kormánypárt a szabadelvű ALDE elnökével, erre csak a kormány tevékenységének kiértékelése után kerül sor.
„Az RMDSZ-esek mindig jól felkészült, hatékony, komoly és szorgalmas embereket javasoltak a kormányzati tisztségekbe.
Akárhány kormányban részt vettek, soha nem emlékszem olyasmire, hogy teljesítményhiánnyal lehetett volna vádolni őket” – mondta Dragnea a România TV-nek adott interjúban. A PSD elnöke kifejtette, hogy azért is pozitív lépésnek tartaná az RMDSZ felvételét a kormánykoalícióba, mert 2018-ban a „nagy egyesülés” centenáriumát ünnepli az ország. „Azt hiszem, hogy jövőre lehetőségünk kínálkozna több seb bekötözésére. Jó megoldás lenne, de még nem beszéltem velük. Talán tévedek, talán egyesek megharagszanak, talán egyeseknek gondjuk van ezzel, de mindannyian románok vagyunk. (...) Én azt mondom, hogy jót tesz, ha kevesebb köztünk a feszültség és több a híd, így, a románok között. Persze, ez kényes téma. Én nem zárom ki, nem utasítom el a gondolatot, hogy az RMDSZ kormányon legyen. Biztos, hogy jó megoldás volna, de sem nekem, sem Tăriceanu úrnak nem volt velük komoly, megfontolt beszélgetésünk erről” – idézte a szociáldemokraták vezetőjét az Agerpres.
Liviu Dragnea először az RMDSZ májusi kongresszusán hívta burkoltan a kormánykoalícióba a magyar szövetséget, amellyel a decemberi választások után parlamenti együttműködésről – az előre egyeztetett törvénytervezetek kölcsönös támogatásáról – állapodott meg a PSD-ALDE koalíció.
A román sajtó most azért vette ismét elő a témát, mert feszültségek támadtak Sorin Grindeanu szociáldemokrata kormányfő és a PSD vezetősége között. A kormány politikai összetételének megváltozásához (az RMDSZ bevonásához) a parlament bizalmi voksára van szükség, ami jó alkalom lehet Dragneának egy nagyszabású kormányátalakításra. Krónika (Kolozsvár)

Kisebbségvédelem Európában: nyári egyetem határon túli fiatal jogászoknak
A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2017-ben is megrendezi a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet, melyre elsősorban határon túlról származó joghallgatók, fiatal jogászok, ügyvédek jelentkezését várják, de indokolt esetben más tudományterületek hallgatóinak, képviselőinek is lehetővé teszik a részvételt derül ki a szervezők felhívásából. 
A nyári egyetemet 2017. július 30–augusztus 5. között rendezik meg Gödöllőn és Budapesten. A rendezvényre előadóként várják Potápi Árpád Jánost, Dr. Navracsics Tibort, Kalmár Ferencet, Dr. Kardos Gábort, dr. Elek Zsófiát. A rendezvényen szabadidős programokat is terveznek: beszélgetés és közös éneklés Sebestyén Márta előadóművésszel, parlamenti látogatás, QuizNight, nemzetpolitikai vetélkedő, kastély- és templomlátogatás, városnézés.
A hallgatók számára ösztöndíj biztosított, amely magában foglalja a képzést, a szállást, a napi háromszori étkezést, a rendezvény keretében megszervezésre kerülő utazások költségét, valamint a belépődíjakat. Az ösztöndíj nem tartalmazza az oda- és hazautazás költségét. A jelentkezési határidő június 30. Részletek a Kji.hu honlapon, illetve a jogvedo.intezet@kji.hu e-mail címen is igényelhetők. A Kisebbségi Jogvédő Intézet 2012-ben jött létre azzal a céllal, hogy a külhoni magyarság jogvédelmét elássa. Tevékenységük két alappillére a Kárpát-medencei jogsegélyszolgálati helyek fenntartása, illetve nyári egyetemek szervezése a külhoni magyar joghallgatóknak. Krónika (Kolozsvár)

Ünnep a gálospetri gyerekotthonban
Napsütéses idő, lufikkal díszített kapu- és épületbejárat, szépen rendben tartott kert fogadta mindazokat, akik szombaton részt vettek Gálospetriben a Szentháromság Kollégium idei jótékonysági napján.
Ezt az ünnepet már évek óta megtartják június elején és valójában egy találkozó mindazokkal, akik egész évben támogatják, segítik a dévai Szent Ferenc Alapítvány nagy családjához tartozó gyerekotthon működését. A hívó szót most is sokan meghallották, a hajdani Fráter kúria udvara, de az előtte lévő utcácska is megtelt parkoló autókkal. Nagy vonzerőt jelent ilyenkor Böjte Csaba atya jelenléte, aki idén is szabadtéri szentmisét tartott az épület nyitott, árkádos tornácán. Örvendetes, hogy most is sokan eljöttek a ház ünnepére, kezdte a maga sajátos, élvezetes stílusában mondott beszédét Böjte Csaba. (Nem csak az Érmellékről, de a Hegyközből, Magyarországról, sőt, a Felvidékről is érkeztek vendégek.) Mondanivalója középpontjában a közösségi összetartás, a tiszta és egyszerű szeretet ereje állt. Jézus legnagyszerűbb kinyilatkoztatása a Szentháromság, hiszen ez is azt mutatja, hogy “egy csapatban játszunk”, fejtette ki az atya, utalva az otthon nevére, hozzátéve: az egyháznak “nem szabad úgy viselkednie, mint egy vénlánynak, aki a sarokban ülve várja, hogy táncra kérjék, majd aki megszólítja, azt kiosztja”.
A jó szó ereje
Emlékévében Szent Lászlót állította példának, aki “polgárháborús időkben” lett királlyá, sérelmei megbosszulása helyett újjászervezte az országot és az egyházat, békét és testvériséget teremtve. “Nem lehet senkit veréssel jobbá tenni, de a jó szó közösségeket menthet meg”, figyelmeztetett Böjte Csaba, akinek imája a gyerekotthonért, lakóiért, támogatóiért szólt. Egy keresztelésnek is tanúi lehettünk, a – talán – 3-4 éves Krisztofer keresztségi fogadalmát az egész gyülekezet ismételte. Böjte Csaba az alkalmat kihasználva mintegy megígértette a jelenvoltakkal, hogy további életükben megbocsátóak, békülékenyek lesznek, amit derültséget kiváltva így fogalmazott meg: mossuk egymás lábát, fejét ahol érjük. Az atya szolgálatát és a vendégek egybesereglését Kosza Erzsébet otthonvezető köszönte meg, akit neveltjei virágcsokorral köszöntöttek.
Nem adják fel…
Míg a gyerekek felkészültek műsorukra, a Budapestről érkezett Nem adom fel együttes adott koncertet. Ennek tagjai mozgás- és/vagy mentálisan sérültek, előadásuk pedig nem hagyott kétséget, hogy közösségük elnevezése igen találó, sok egészséges(nek tűnő), ám életével elégedetlen példát vehetne életigenlésükről, lelkesedésükről, hitükről, miközben, ha valakinek, nekik talán igazán lenne okuk perlekedni a sorssal… Mint minden évben, az otthon támogatóinak a gyerekek műsorral viszonozzák a segítséget, idén egy rendhagyó Hófehérke mesefeldolgozást és két nem kevésbé humoros jelenetet láthattunk. A mosolygós jókedv egyébként az egész együttlétre és a nap további részére is jellemző volt, amikor ebédre várták a vendégeket, később a zenéé, a szórakozásé, a barátkozásé lett a főszerep.
Rencz Csaba erdon.ro

Elhallgatott háborús bántalmazásokról lebben fel a fátyol
Kiskorúak halállistán
A történelmet mindig a győztesek írják ugyan, de az ilyen könyvek kellenek ahhoz, hogy az igazságot is megismerjék az utódok – fejtette ki Kopacz Attila, a második világháború hátországában végbemenő atrocitásokat tárgyaló legújabb dokumentumkötet bemutatóján. Szén Lenke visszaemlékezéseit arról, hogyan hurcolták őket Dél-Erdélyből a besszarábiai frontra gyermektúszként B. Kovács András írta és szerkesztette könyvbe, Kovács István lelkész pedig a tanúságtevő fiaként beszélt a könyv megszületésének körülményeiről tegnap, az istentisztelet után, az unitárius templom tanácstermében.
A míves kivitelezésű, szép, családi fényképekkel illusztrált könyv a fénykorát élő (Nobel-díjjal is értékelt) tényirodalmat gazdagítja. „A kibeszélés időszakát éljük” – fogalmazott B. Kovács András újságíró-riporter, akinek már 12 kötete jelent meg a székely, elsősorban a háromszéki múlt olyan történéseiről, amelyet leghitelesebben az azt meg- és átélők magnóra mondott vallomásaiból lehet megismerni. Arra, hogy Kovácsné Szén Lenke is megtegye a maga tanúságát, elég sokat kellett várni fia, Kovács István lelkész elmondása szerint. Bár ő sokszor hallotta édesanyjától ezeket a történeteket, amelyek lelkesítették, meghatották, felkavarták, és ugyanolyan sokszor kérte is a mesélőt arra, hogy örökítsék meg őket, élete tapasztalatai visszatartották az édesanyját attól, hogy ezt megtegye. Kilencvenedik születésnapja közeledtével azonban hirtelen sürgető késztetést érzett arra, hogy ezt az igazságot az utódoknak hátrahagyja: arról, hogyan hurcolták el a 17 éves Lenkét 67 gyermekkorú sorstársával együtt túszként a besszarábiai frontra. Ismerve a rendszeresen templomba járó újságírót és eddigi dokumentarista tevékenységét, így találta meg Kovács István és a téma a szerző-szerkesztő B. Kovács Andrást.
A bécsi döntés és az új határvonal meghúzása után a Kovács család Romániában maradt a Brassó megyei Datkon, nagyon közel a határhoz. Akkoriban megszokott volt, hogy vélt és valós atrocitásokra a Dél-Erdélyben maradt félmillió magyarral, illetve az Észak-Erdélyben élő 900 ezer románnal szemben a másik fél is igyekezett bosszút állni. Egy ilyen esetre – zálogként, túszként – tartották három hónapig fogságban a 68, Várad, Arad, Brassó környékéről elhurcolt 14–16 éves gyermeket arra az esetre, hogyha Magyarországon meglőnék az ott összeszedett román ifjakat – erről értesítették ugyanis az őket fogva tartó román tisztet –, akkor majd a románok is viszonozzák az akciót, nyilván az orosz front közelségével takarva a gyilkosságokat. Szerencsére erre nem került sor, három hónap után gyakorlatilag elcsapták őket, és viszontagságos úton hazakerültek az elhurcoltak.
Lenne, van mit kutatni még a 1940–45 közötti erdélyi történelemről, de olyan sok érzelmet, indulatot kavar, hogy erre nagyon kevés a vállalkozó történész – mondta Kopacz Attila, ezért azokat, akik beszélni, mesélni hajlandóak, meg kell hallgatni, és leírni vallomásaikat, az úgy lesz jó. Majd kerül hozzá szerkesztő is valamikor…
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ajándékként született alkotások
Kós-örökség
Kós András szobrászművész örök érvényű ajándékai címmel nyílt kiállítás az Árkosi Művelődési Központ Olt utcai székhelyén, Sepsiszentgyörgyön. A nagy érdeklődésnek örvendő eseményt megtisztelte jelenlétével az alkotó lánya és egyben hagyatékának örököse, Kós Katalin is.
Kopacz Attila házigazda köszöntő szavai után Gál Hajnalka, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa Kós András személyes rendeltetésű szobrairól és faragványairól megfogalmazott gondolatait osztotta meg a szép számú hallgatósággal. A tárlatot megnyitó Vargha Mihály szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója az általa nagyra tartott művész méltatása mellett kitért a család, valamint a kolozsvári Farkas utcai református gyülekezet tulajdonában lévő életművet fenyegető veszélyekre is. Nem megfelelő tartósítás esetén ugyanis a túlnyomórészt fából készített szobrok tönkremehetnek. Éppen ezért ennek megelőzéséhez felajánlotta az általa vezetett intézmény segítségét.
Kós Katalintól megtudhattuk, hogy a jelen kiállítás anyagának túlnyomó részét azon ajándéktárgyak alkotják, mellyel édesapja egy-egy ünnep vagy évforduló alkalmából megörvendeztette szeretteit. Köztük található az a fa kottatartó, melyet annak idején zenei középiskolába járó lánya számára készített.
Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának kurátorszerepét is betöltő vezetője a művész néhány gipszmintában maradt alkotására hívta fel a figyelmet, melyek ércbe öntése az utókorra vár. Az elhangzottakat Stan Katalin, Bukarestben élő zenekritikus román nyelven is összefoglalta, Constantin Muşat hegedű és Ioana Ionescu zongorajátéka pedig az eseményhez méltó hangulatot teremtett.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Nyári Egyetemet szervez a Kisebbségi Jogvédő Intézet
A Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) július 30- augusztus 5. között a Nemzetpolitikai Kutatóintézettel közösen megrendezi a Nyári Egyetemét, melyre külhoni magyar egyetemi joghallgatók jelentkezését várják.
A rendezvény résztvevői hasznos ismereteket szerezhetnek a jogvédelem/kisebbségvédelem területén. Minderre változatos programok keretében nyílik lehetőségük, így többek között ügyvédek mutatnak be egy-egy ügyet, elméleti képzést biztosítank, valamint nemzetpolitikai vetélkedőben vehetnek részt a hallgatók.
Jelentkezési határidő: június 30. További információ a KJI honlapjántalálnak vagy a +36 1 79 86 530 telefonszámon érdeklődhetnek.
A KJI 2012-ben jött létre azzal a céllal, hogy a külhoni magyarság jogvédelmét elássa. Tevékenységének 2 alappillére a Kárpát-medencei jogsegélyszolgálati helyek fenntartása, illetve nyári egyetemek szervezése a külhoni magyar joghallgatóknak. maszol.ro

Holokauszt-tagadó felirat jelent meg a kolozsvári neológ zsinagóga falán
Antiszemita feliratok jelentek meg a kolozsvári neológ zsinagóga falán. Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke arról tájékoztatta az Agerprest, hogy a rendőrségen és más illetékes hatóságoknál is panaszt tesz ez ügyben.
Schwartz Róbert elmondta, a zsinagóga (amely egyben a haláltáborokban elpusztult észak-erdélyi zsidóság emléktemploma is) utcára néző falán holokauszt-tagadó felirat és egy áthúzott Dávid-csillag jelent meg. „Nagyon súlyos, ami történt” - tette hozzá a zsidó hitközség elnöke.
„Holocaust never happened” - olvasható a zsinagóga falán, valamint a fekete festékkel áthúzott Dávid-csillag alatt ez a felirat: „Toate cele bune” (Minden jót).
Kolozsvárról 1944-ben mintegy 18 ezer zsidót deportáltak, akik közül csak kevesen élték túl a haláltáborokat. A tragikus esemény hetvenedik évfordulóján a városban emlékművet avattak a holokauszt áldozatainak. Az 1887-ben épült kolozsvári neológ zsinagóga jelenleg az egykor elhurcolt zsidók emlékházaként is működik. maszol.ro

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Nagy Ödön csíkszeredai szobrászművész
Június 12-én, Hétfő délután elhunyt Székelyföld egyik legnevesebb szobrászművésze, a Csíkszeredában élő Nagy Ödön. A művészt a Petőfi utcában, hirtelen érte a halál.
Információink szerint a Majláth Gusztáv-Károly tér és a Petőfi utca találkozásánál váratlanul összeesett a művész. Két mentőautó is a helyszínre sietett, újraélesztést alkalmaztak nála, hosszú perceken keresztül küzdöttek az életéért, de nem sikerült megmenteni. Feltehetően szívinfarktus okozta a halálát, a kórbonctani vizsgálatokat kedden végzik el.
Nagy Ödön 1957-ben született Marosercsén, Marosvásárhelyen végezte a művészeti líceumot, majd Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán a kerámia-üveg szakon tanult. Haláláig a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum tanára volt.
Számos köztéri alkotást készített. Munkáit nemcsak a Székelyföldön, hanem Magyarországon több településén is megtekinthetik. Csíkszeredában a legismertebb művei a Gál Sándor-szobor, a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán található Petőfi-szobor, az angyalok a Milleniumi Templom üvegkupolája mellett, valamint a volt politikai foglyok emlékműve.
K. B. maszol.ro

Hungaria Archiregnum – Száz év magány
Bogár László (sz. 1951) magyar közgazdász, politikus, volt országgyűlési képviselő, egyetemi oktató, publicista írása egy új könyv kapcsán jelent meg a Magyar Hírlapban. Érdemes elolvasni.
Amint a politikai hatalom kiszabadul a szent uralma alól, megszűnik a törvényesség és a rend, eluralkodik az anarchia és a káosz.
A magyar nemzet nevű emberi közösség belépett a Trianon nevű nemzeti tragédia lezajlásának századik évébe, és ez egyúttal az ugyanebben a történelmi alapkonfliktus-sávban lezajló első összecsapás, a pozsonyi csata 1110. évfordulóját is magával hozza majd. És ha hozzátesszük, hogy 2026-ban a mohácsi csata ötszázadik évfordulójára emlékezünk, akkor mindnyájan érezhetjük, hogy megrendítő erejű szakrális tér-időbe készülünk belépni.
Most ehhez a belépéshez, és az azt követő úthoz ajánlanék szellemi útravalót. A Két Hollós Könyvkiadó nyilván e szakrális tér-időbe való belépés szellemi segítésére jelentette meg a Hungaria Archiregnum című kötetet, amely nyolc szerző egy-egy kiváló tanulmányát tartalmazza. A könyv bemutatása reménytelen feladatnak látszik, mégis erre tennék kísérletet, elsősorban nagy történelmi tragédiáink, Mohács és Trianon szemszögéből megítélve. Amely tragédiákra hajlamosak vagyunk mint évszámokra tekinteni, lezárt történelmi eseményeknek látjuk őket, pedig ezek folyamatok.
Olyan folyamatok, amelyek konkrét megjelenésük előtt is hatottak már, és hatásuk sok évszázaddal lezajlásuk után is „dolgozik” majd a magyarság lelki, erkölcsi, szellemi mélyszerkezetében, és e könyv elsősorban ezt segíti megérteni. Azt, hogy a nagy történelmi tragédiáink azért következhettek be, mert „eloldottuk” magunkat a szakralitástól, és az ezt számunkra megtestesítő Szent Koronától. A címben jelzett száz év magány a szakrális gyökerei-től önmagát megfosztó magyarság „magányossága”, de egyúttal a Szent Koronáé is, méghozzá kettős értelemben is.
Mert mind a pozsonyi csata óta eltelt ezeregyszáztíz év, mind az európai emberiség szépreményű szakrális kísérlete a kora keresztény szakrális univerzum felépítésére, amelyről Vass Csaba kötetbeli ragyogó elemzése minden eddiginél pontosabb képet nyújt, és amely nagyjából ezerháromszáz éve tart, e nagy ívű folyamat közepén kettéválik.
A hatalmas időív második fele mindkét esetben a deszakrális hanyatlás kora. Ez a hanyatlás az európai szakralitás egészében az 1300-as években kezdődött el, és 1513-ban, amikor az első „kufár pápa” ült (Giovanni di Medici, X. Leó néven) a pápai trónra, már visszafordíthatatlanná is vált. A magyarság esetében egy évszázaddal később a Hunyadiak elpusztításával az utolsó esély is elenyészik, és az elmúlt ezeregyszáz év második része (Mátyás halála után) már a visszafordíthatatlan hanyatlás korszaka.
A kötet szerzői arra a drámai kérdésre keresik a választ, hogy mi is ennek a végzetes „átfordulásnak” a legmélyebb oka, a magyarság esetében miért marad magára a Szent Korona, és a Szent Korona szellemi oltalma alól önmagát kivonva miért hullik szét a magyarság. Molnár Tamás kötetbeli dolgozata a Szakralitás és legitimáció címet viseli, és ez önmagában is sugallja, hogy minden evilági időbeli hatalom csak akkor képes a felelősségére bízott közösséget a „jó gazda gondosságával” igazgatni, ha felhatalmazását az „örök időből” nyeri.
Ezt jelzi, hogy a szakrális tér-időben minden uralkodó akaratának kinyilvánítását azzal a formulával kezdi, hogy „Isten kegyelméből… ura”. E szakrális felhatalmazás helyét, amely mögött az emberen túli és az ember által meg nem ítélhető transzcendens lényeg húzódik meg, a nyugatias modernitás globális diktatúrája alatt álló világban a „népfelség” mesterségesen összetákolt hamis és életveszélyes mitológiája vette át. A nyugatosodó emberiség így önmaga hamis és tökéletesen önkényes létfelélő és végső soron önpusztító „istenévé” válik. Ahogy Molnár Tamás írja, „meg akar szabadulni a világegyetemben megnyilvánuló isteni »gyámkodástól«, ezért eleve tagadja a szent szükségességét a társadalmi valóságban”.
Amely társadalmi valóságot mindezek után már nem szellemi, hanem anyagi konstrukciónak tekinti. Ennek álságos képtelenségét Vass Csaba szellemesen ábrázolja kötetbeli dolgozatában, amikor arra utal, hogy a magyar „anyag” és a latin „materia” fogalma arra az „anya” szóra épül, amely mögött nyilvánvaló módon a szakrális ősanya, a legősibb időkben is már a mindenség szakrális szülőjének tekintett őslényeg áll. Vagyis a nyugatias modernitás tudományának az „anyagra”, a „materiális” alapokra hivatkozó tudósa nem akar szembesülni azzal, hogy amiről beszél, az egy ősi szakrális megközelítés legmélyebb szellemi talpazatát a nyelvben máig is hordozó összefüggés. „Amint a politikai hatalom kiszabadul a szent uralma alól, megszűnik a rend és a törvényesség, eluralkodik az anarchia és a káosz” fejezi be gondolati ívét Molnár Tamás.
A világ mai és jövőbeli állapotát aligha lehetne ennél pontosabban leírni. S hogy mi volna a teendő? A könyv szerzői különböző értelmezési keretbe ágyazva és más-más fogalomkészlettel leírva, de ugyanarra a következtetésre jutnak. Tóth Zoltán József kötetbeli dolgozata megrendítő pontossággal mutat rá arra, hogy a Szent Korona a magyarság létenergiáinak legfőbb hordozója, és így a magyarság mindenkori állapota pontosan tükrözi a szakralitáshoz és a számára azt megtestesítő Szent Koronához való szellemi viszonyát.
 Végül álljon itt Vass Csaba dolgozatának és egyben az egész kötetnek is talán a leginkább „lélekemelő” üzenete a „száz év magány” kietlenségéből való kilábalásra.
„A magyarság létfeladata, hogy mintát nyújtson a világ népeinek arra, hogy miként lehet az egyetemes szeretet időtlen ős-forrásából táplálkozó szakrális közösségét egy adott anyagi-fizikai térben megszervezni és működtetni mindenki üdvére.”
Hinnünk kell, hogy így is lesz. http://itthon.ma/szerintunk 

Aki lenácizta Trianont
Az Osztrák–Magyar Monarchia inkább szolgálta a térség békéjét, mint a kreált államalakulatok
Marius Diaconescu román történész szerint ha a magyarok megemlékeznek Trianonról, az olyan, mintha a németek Hitlerről és Nagy-Németországról emlékeznének meg: „Vajon hogyan reagálnának az európai politikusok, ha Angela Merkel kancellár május 9-én kijelentené, hogy megemlékeznek Hitlerről és Nagy-Németországról, valamint a német élettér programjáról, és igazságtalannak nevezné az 1945-ös békeszerződéseket?”.
A neves történész, az Adevarul című legolvasottabb román napilap publicistája ezzel a szellemi bűvészmutatvánnyal a trianoni diktátumot Hitlerhez és a nemzetiszocialista programhoz hasonlította, pedig már azt hittem, az aljasság retorikája véges, ha a történeti anakronizmusoké kimeríthetetlen.
Mindezt azért tette, mert Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter – akit ő akkurátusan kabinetminiszternek titulált – a nemzeti összetartozás napján, Szarvason azt merte mondani: ,,Itt az ideje, hogy a szomszédjaink, Európa vezetői kimondják, elismerjék és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyarság, a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője”, és az utódállamok elnökeitől is elvárhatjuk, hogy bocsánatot kérjenek vagy részvétet nyilvánítsanak Trianonért.
De Marius Diaconescu, aki Budapesten doktorált, karakánul kijelenti: 24 órát sem maradhatna hivatalában az a román elnök, aki ezt megtenné, a magyarok állandóan jajveszékelnek, siránkoznak és siratják siratni való történelmüket. Diaconescunak különben eszébe sem jutott volna erről bármit is írni, ha egy különös helyen meg nem találja Lázár János beszédét: nem máshol, mint Eva S. Balogh amerikai történész Hungarian Spectrum nevű szenny­blogján, ahol a Yale nyugdíjas Kelet-Közép-Európa-szakértője az apokaliptikus Egy új hadüzenet: Igazságot Magyarországnak! címmel kommentálta a horthysta, fasiszta, revizionista, irredenta beszédet.
Megállapította: ,,Úgy látszik, az Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy új frontot nyit az Európa (sic!) elleni háborújában, ezúttal a trianoni békeszerződés újraértelmezéséért. Egy komoly fordulóponthoz értünk, ami baljós jel a térség békéjét tekintve.”
Pedig a térség békéje a párizsi békerendszer miatt borult fel, mert egy olyan sárkányfogat ültettek akkor el, amibe egy újabb világháborút is kódoltak, majd később egyik szörnyállamának szétesésekor egy pusztító és embertelen balkáni háborút. Késő bánat eb gondolat, de az Osztrák–Magyar Monarchia inkább szolgálta a térség békéjét, mint a helyébe kreált államalakulatok.
Eva S. Balogh az az ’56-os emigráns, aki az archetípusa annak a nyugati balliberális értelmiségnek, amelyik azzal üti agyon az időt, hogy Magyarország ellen hangolja az angolul olvasó közvéleményt, persze csak akkor, ha jobboldali kormány regnál a honban. Az utóbbi időben azzal font újabb balos babért a feje köré, hogy lenácizta a vitézi rendet Gorka Sebestyén jelvénye kapcsán. Ezért nem véletlen, hogy a román újságírók szívesen árulnak vele egy gyékényen, ha magyargyűlöletről van szó. Lapjaik sokszor szemlézik az írásait, mert ezek szerint magyar ügyben ő az illetékes.
És ebben a két írásban nőnek össze az álságos és félvállról papírra vett nácizások: immár nemcsak a vitézi rend – amelynek különben zsidó származású vitézei is voltak –, hanem Trianon emlékezete is azzá vált. Most pedig térjünk vissza a derék történészünkre, a román egységes nemzetállam szellemi őrebére, Klió balkáni cerberusára, aki rögtön revizionizmust ugat, ha Trianont neszel a közelben, pedig Lázár János egyértelműen kijelentette, hogy nem a területi revízió­ra gondol.
Diaconescu úr!
Az ön üldözési mániája akkor tetőzik, amikor azt állítja, hogy Lázár János állami propagandát végez, amikor külföldi ismerőseinek, barátainak elmondja a véleményét Trianonról. Utána – mint fentebb részleteztem – rögtön sikerül egy szellemi alvilágba alámerülnie az imádott Eva S. Baloghjával, amikor kiderül, hogy Trianon ugyanolyan rémséges dolog, mint Hitler és a Harmadik Birodalom.
Ön igazat mond, amikor azt írja, hogy a gyulafehérvári népgyűlésen az erdélyi románok döntöttek arról, hogy Romániához csatlakoznak, hiszen az erdélyi magyarok ezzel sohasem értettek egyet. Az 1918. december 1-jei gyűlés csak a román történettudományban számít jogforrásnak, a határkérdést a trianoni diktátum szabályozta, hisz nemzetközi szerződésként felülír minden lokális döntést, jóllehet részben ez utóbbi követeléseit érvényesítette. De mit szól ön ahhoz az agyonhallgatott, másik nagygyűléshez, amelyik szintén 1918 decemberében volt Kolozsváron, még mielőtt a román katonák bevonultak volna a városba. Ekkor ugyanis az Erdélyi Magyar Kormányzó Bizottság kiáltványában önrendelkezési jogot követelt az erdélyi magyarságnak.
Idézzünk Mikó Imre Huszonkét év című könyvéből:
,,December 22-én Kolozsvárra tódultak a magyarság kiküldöttei, már akiket a román hatóságok nem tartottak vissza az elfoglalt részeken, és önrendelkező nemzetgyűlést rögtönöztek, válaszként a gyulafehérvári határozatokra (…) A gyűlés a Mátyás király téren zajlott le, huszonnyolc vármegye kiküldöttei, mintegy félszázezernyi tömeg részvételével. Apáthy elnöki megnyitójában klasszikus szavakkal fejezte ki a közhangulatot: Legyőzve ellenségeink túlereje által, be kell ismernünk, hogy levertek bennünket! De annyira nem győztek le, hogy a körülöttünk lakó bármely nemzetnek joga volna rendelkezni felettünk. (…) Gyulafehérváron a román nemzeti komité kinyilvánította, hogy Magyarország 26 vármegyéjének románsága egyesül Romániával, és így a 26 vármegye területén lakó összes népesség Romániához tartozik. Ezen a területen csaknem négymillió nem románnal szemben csupán kétmillió-kilencszáznyolcvanezer-száznyolcvanhat román él. Ezeknek a velük szemben álló többség felett nincsen joguk határozni. A magyar nemzet nem fogja tűrni 26 vármegye elszakítását.”
Ezután Vincze Sándor felolvasta a nagy lelkesedéssel elfogadott határozati javaslatot, ami így szólt, és most jól figyeljen: „Keletmagyarországnak Kolozsvárt 1918. december 22-én összesereglett különböző vallású és fajú népei kijelentik a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján, hogy Magyarországgal egyazon népköztársasági állami közösségben kívánnak élni és az egységes és csonkítatlan Magyarország keretein belül követelik minden itt lakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot.”
Erről az eseményről miért nem szól a dicsőségmámoros román történettudomány? Vigyázzon, mert Wilson kétélű fegyver, nehogy megvágja a kezét. Ha a wilsoni önrendelkezési pontokra hivatkozik, gondoljon arra, mi lett volna, ha minden közösség – mert a szubszidiaritás szép eszme, nemde? – eldönthette volna, hová szeretne tartozni. Erre hivatkozott a magyar békeküldöttség is, de a döntőbírák vétkesek közt cinkosan és némán ültek, hiszen mindenki tudta, ha elfogadnák ezt a jogos és a korszellem diktálta kérést, akkor a Magyar Királyságnak legalább a harmada, ha nem a fele egyben maradna.
Gondoljunk csak az 1921-es soproni népszavazásra, amelyben egy német többségű település és környéke Magyarországra szavazott. Játsszunk el bátran a gondolattal: mi lett volna, ha Szatmárnémetin, Nagyváradon, Aradon vagy éppen Kolozsváron és Kalotaszegen is szavazhattak volna?
Jegyezze meg, hogy Trianon nem a fantomfájdalmunk, mert addig valódi, amíg a Kárpát-medencei magyarokat másodrendű állampolgárként kezelik az utódállamokban, ameddig ellehetetlenítik az őshonos kisebbségek kollektív jogainak érvényesítését. Ön nyögvenyelősen olvashat forrásokat, ha a miniszter beszédéből kihagyta azt a lényeges részt, miszerint nem akarunk határrevíziót, majd az egész cikkét az újonnan meghirdetett revíziós propaganda elleni keresztes hadjáratra fűzte fel.
Ez inkább nevetséges, mint felháborító, de az, hogy ön megszabná, miről emlékezhetünk meg, és egy történelmi eseményről hogyan gondolkodhatunk, csak nagyképű és arrogáns.
Pataki Tamás Magyar Idők (Budapest)

Eggyel több kilencedik és előkészítő osztályt indíthat a Bolyai Vásárhelyen
A marosvásárhelyi katolikus iskola helyzetének ellehetetlenítése miatt nem indulnak cikluskezdő osztályok szeptembertől a felekezeti tanintézetben. Ez azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb magyar osztály indulhatott volna Marosvásárhelyen. A Bolyai-gimnázium a tanfelügyelőség kérésére viszont eggyel több kilencediket indít ősztől.
Továbbra is érvényes a Maros Megyei Tanfelügyelőség abbéli határozata, amellyel megtiltja a cikluskezdő osztályok indítását a Római Katolikus Teológiai Gimnázium számára, azaz nem indíthat előkészítő, ötödik és kilencedik osztályokat ősztől. A tanfelügyelőség arra kérte a Bolyai Farkas Gimnázium vezetőségét, hogy vállalja el még egy kilencedik osztály elindítását, így ősztől a két természettudomány profilú kilencedik helyett három fog indulni. A Bolyai vezetősége arra is ígéretet kapott, hogy még egy előkészítő osztályt indíthatnak, így két nulladikkal kezdhetik el a jövő tanévet – tudtuk meg a gimnázium igazgatójától, Mátéfi Istvántól. Tavaly a régi iskolavezetés nyolc kilencedik osztályt kért a beiskolázási tervben, de akkor csak hetet hagytak jóvá, így a mostani döntéssel gyakorlatilag jóváhagyták mind a nyolcat.
A Bolyai előkészítőjébe negyven hatévest írattak a szülők, ezért a vezetőség úgy döntött, hogy kér még egy előkészítőt. A tanfelügyelőség most hagyta jóvá a kérésüket, megígérve, hogy ősztől két nulladik indulhat, noha az iskola még nem kapott írásbeli megerősítést ezzel kapcsolatban – nyilatkozta Mátéfi István. Az új előkészítő újabb kihívások elé állítja a Bolyait, hiszen még egy pedagógust és még egy osztálytermet kell biztosítaniuk a gyerekek számára. A beiratkozottakat pedig úgy kell elosztaniuk a két osztály között, hogy ne legyen diszkriminatív. Az igazgató azt is elmondta, helyszűke miatt nem tudták elvállalni a betervezett ötödik osztály mellett még egy cikluskezdő osztály indítását.
Egyelőre marad a két magyar szakosztály a tanítóképzőben
Noha felröppent a hír, miszerint a Mihai Eminescu Pedagógiai Szakgimnáziumban is eggyel több magyar kilencedik osztály indul szeptembertől, az iskola vezetősége erről semmit nem tud. Nem kaptak semmiféle hivatalos átiratot a tanfelügyelőségtől arra nézve, hogy a betervezett két magyar szakosztály mellett elindítanának egy harmadikat is – mondta lapunknak Szilágyi András, a tanintézet aligazgatója. Noha pozitívan állnának hozzá, egyelőre nem indul pluszba még egy magyar kilencedik a meglévő tanítóképző, illetve szabadidő-szervező szakosztályokon kívül – tette hozzá az iskolavezető.
Hajnal Csilla Székelyhon.ro

Konduktorképzés indul Ilyefalván
A magyarországi Pető András Főiskola szakemberei konduktor alapképzést indítanak az illyefalvi Kida Központban.
„Szeretnél-e minden nap csodát tenni? Mozgásukban korlátozott embereket mozgásra bírni? Részt venni egy teljes életvitelt átformáló munkában? El tudod-e fogadni a sérült gyermeket is úgy, ahogy született – meglátni benne annak a lehetőségét, hogy mi mindent lehet még kihozni belőle? Élethivatásodnak tartod-e a mozgássérült személyek nevelését, a teljes emberi életre való felkészítésüket? Ha igen, akkor jelentkezz az illyefalvi KIDA Központban szeptemberben induló első erdélyi konduktor alapképzésre, amelyet a budapesti Pető András Főiskola szakemberei tartanak” – olvasható a az ilyefalvi KIDA alapítvány által működtetett Konferencia és Továbbképző-központ vezetője által szerkesztőségünknek küldött közleményében.
Mint írják, dr. Pető András az 1940-es években hozta létre a konduktív pedagógiai módszert, amely elsősorban azokkal a központi idegrendszeri sérültekkel foglalkozik, akiknél szülés közben oxigénhiányos állapot lépett fel, vagy később, gyermek, illetve felnőtt korban ért károsodás. A módszer alapgondolata, hogy a központi idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépítésének lehetőségével, amelyek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. „A képzés sajátossága, hogy egyidejűleg valósul meg az oktatás, illetve a sérült gyermekek és felnőttek rehabilitációja, a komplex konduktív nevelési rendszerben. Elsősorban óvodapedagógusi vagy tanítói oklevéllel rendelkező szakemberek jelentkezését várjuk” – olvasható a közleményben. Székelyhon.ro

Nemzetünk sorsa – Eszmecsere a magyar identitás 21. századi őrzőivel
A fenti címmel jelent meg Csóti György könyve az idei Ünnepi Könyvhétre. A szerzőt a Vörösmarty téren, egy könyvsátor előtt kerestük fel, ahol egy órán át dedikálta kötetét. Utána szívesen beszélt róla olvasóinknak.
Eléggé mellbevágó címet választott, mert mindenki, aki egy kicsit is érzékeny arra, hogy hol él, milyen kultúrában született és milyen nyelven beszél, annak fontos nemzetünk sorsa. Nyilván sokan követték néhány éve az Unio című tévéműsort, amelyben Csóti György a riporter szerepét vállalva beszélgetett az általa meghívott személyiségekkel.
Hat év: 2005 és 2011 között volt 207 adás, abból válogattam ki 41-et. Nehéz volt kiválasztani, mert annyi kitűnő emberrel beszélgettem, de így is örülök, hogy megjelenhetett közülük a könyvben negyvenegy. Három témakör köré csoportosítottam a válogatást: az értelmiség felelőssége, a másik a politikus kötelessége és a harmadik a kultúra nemzetmentő szerepe.
A megszólaltatottak között vannak, akik kétszer is szerepelnek…
Sőt! Csoóri Sándor, Duray Miklós és Szörényi Levente háromszor is.
Szörényin kicsit csodálkozom.
Az István a király miatt egyértelmű volt, hogy szerepel a műsorban, aztán a Holdvilág-árok kutatásai miatt lett újból szereplő, ő sok izgalmas témát előhoz a régi történelemből, például a pozsonyi csatát, amelyről alig esik szó. Egyáltalán, a honfoglalás és István közti időszakot nagyon elhanyagolja a történetírásunk. Pedig a Pozsonyi Csata, 907-ben, voltaképpen a honfoglalás befejezése volt.
És állítólag tananyag a West Point Akadémián, nálunk talán nincs is a tankönyvekben.
Most már jelent meg róla könyv, beszélünk róla, mert jó tudni, hogy 907-ben a frank uralkodó vezetésével összeurópai hadak indultak el a magyarok ellen, hogy kisöpörjék innen. A Duna két partján vonultak fel, a folyón pedig a hajók a lőszerekkel, élelmiszerrel megrakodva. A magyarok talán tizedannyian voltak, mégis súlyos csapást mértek rájuk, úgyhogy menekültek innen, óriási volt a veszteségük, aztán 70 évig nem merészkedtek a környékre.
A pozsonyi csatáról érdemes lenne hosszabban beszélgetni, hiszen egyik meghatározó eseménye volt az Árpád-kornak, de azért is, hogy hogyan foglalkozunk ma a történelmünkkel, és mit tartunk fontosnak belőle, illetve mit nem. S ezzel máris visszakanyarodtunk a könyvéhez, amelyben az Értelmiség felelőssége fejezetben van egy beszélgetése a Kanadában élő Magyaródy Szabolccsal a nemzet propaganda kérdéséről. Hát ez a gond az interjú óta sem oldódott meg.
Sajnos, nemzetpropaganda száz éve nincs Magyarországon. A hiba és a mulasztás a 19-20. század fordulójáig megy vissza. Az okainak elemzése meghaladná ennek a beszélgetésnek a kereteit, de azt le kell szögeznem, hogy a nemzetpropaganda hiánya nagyon súlyos mulasztása a magyar politikának, külpolitikának, hiszen kedves barátaink északon és délkeleten, csehek, románok – a szlovákok később kerültek a képbe – hihetetlenül nagy propagandát fejtettek ki a magyarokkal szemben – hazugságokkal, történelmi hamisításokkal. Magyaródy Szabolcs egy igazi szürke eminenciás, közel 90 évével óriási energiával dolgozik, kanadai, egyesült államokbeli nyugdíjas magyarok pénzén adnak ki könyveket, újságot, szerkeszt honlapot, amelyekben a történelmi igazságot, másrészt a jelenlegi helyzetet tárja fel. Önfeláldozóan végzi fontos munkáját, sajnos nem eléggé ismert a neve, de ő nem is azért dolgozik, hanem hogy a magyarság jó hírét keltse a nyugati világban.
Egyik páratlanul fontos akciója, hogy a szomszédos országok nyelvén megjelentette a Kárpát-medencében együtt élő nemzetek, nemzetiségek hiteles történetét.  Egyébként miért jobb az ő nemzetpolitikájuk?
Egyrészt mert van, mert csinálják. Ilyen egyszerű. Hogy jobb-e, abban nem vagyok biztos, mert amikor kiderülnek a hamisítások, hazugságok, az visszaüt. Sajnos, olyan alattomos módszerekkel dolgoztak a 20. században, lehet, hogy még ma is, hogy például kilopják a nyugati egyetemi könyvtárakból, nagy közkönyvtárakból azokat a könyveket, amelyek a magyarságot kedvező színben tüntethetnék fel, mert a valóságot írják. Úgy értem a kilopást, hogy kikölcsönzik és nem viszik vissza. Kifizetik az árát, mondván, hogy elveszett. Ezt ügynökök csinálják. De az sem ritka, hogy a csak helyben olvasható munkákból, például kódexekből kimetszik azokat a lapokat, amelyek a középkori Magyarországról hiteles képet adnak. Ezzel párhuzamosan saját könyveikkel elárasztják a világot, nem is eladásra szánva, hanem ajándékként. Ha az ember bemegy egy amerikai könyvtárba és beüti, mondjuk Masaryk nevét, akkor a gép rögtön 250 címet kidob, de ha beírja, hogy Bethlen István vagy akár Antall József, akkor nulla a találat, esetleg egy.
Ön azt mondta, hogy a hamisítás visszaüt. Ne haragudjon, de ezzel vitatkoznom kell. Lehet, hogy nyugati egyetemek professzori köreiben mosolyognak például a dákoromán elméleten, bizonyára cáfolják is, de ez a nagyközönséghez nem jut el.
Ennél is rosszabb a helyzet. Gál Kingával beszélgetek a Politikus felelőssége című fejezetben, s ő mesélte, hogy egy képviselőtársa az Európai Parlamentben pár éve azt kérdezte tőle, hogy a magyarok mikor települtek át Szlovákiába, milyen politikai, gazdasági okból? Kérdezte ezt 2006-ban! Ehhez képest az én élményem régebbi, tőlem 1991-ben egy londoni hivatalos vacsorán a közép-európai térséggel foglalkozó brit külügyi referens kérdezte ugyanezt, csak Romániával kapcsolatban. Szóval a helyzet katasztrofális, de talán ma már az Európai Parlamentben Gál Kingáéknak és másoknak köszönhetően kezd tisztulni a kép legalábbis azokban a képviselőkben, akik külügyekkel foglalkoznak. Nem biztos, hogy a többiekben is, és így persze hogy nem tudunk támogatókat találni fontos nemzeti ügyeink megoldásában.
Mi az, amivel most foglalkozik, természetesen azon kívül, hogy a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójaként van tennivalója elég, de hasonló műsorra, vagy könyvre készül-e?
Írok most is, őszre jelenik meg új könyvem „Magyarok Kárpát-medencében” címmel, de fő tevékenységem most az intézetünk. Vagy 27-28 évig dolgoztam külpolitikai, ezen belül nemzetpolitikai területen, s ebben legfőbb törekvésem az, hogy az elszakított területeken élő nemzetrészeknek autonómiát kell teremteni. Személyelvű, kulturális vagy területi autonómiát, illetve ezek kombinációját, teljes körűen. És eltelt negyedszázad, s még mindig nagyon messze van az autonómia. Csíráit láthatjuk a Vajdaságnak nevezett Bácskában, de ez még csak a kezdet. A székelyek is harcolnak érte, ez napirenden van nálunk, de a bukaresti parlamentben még nem. Sajnos, rövid időn belül nem látom a lehetőséget, hogy megvalósuljon. Ugyanakkor rohamosan fogy a magyarság az elcsatolt területeken. Ezért az a felismerés vezetett a Kisebbségi Jogvédő Intézethez, hogy tűzoltó munkát kell végeznünk, addig is, amíg megvalósul az autonómia, amelyről mint célról nem mondunk le. Két dologra kell koncentrálnunk: megélhetés és jogbiztonság. Tehát, hogy legyen munkájuk, emberi élethez való jövedelmük a magyaroknak a szülőföldjükön. Ez nagyon komplex probléma, ebben a magyar államnak, magyar vállalkozóknak is segíteniük kell.
Ez túl nagy terület egy ilyen kis civil szervezetnek mint a miénk, de a jogbiztonság ügyét vállalni tudjuk. Azt, hogy minden magyarnak legyen jogbiztonsága, ha magyarsága vagy vélhetően magyarsága miatt – gondolom, értik, mire utalok – jogsérelem éri, akkor ne maradjon védtelenül. Ezért intézetünk keretein belül az elszakított területeken körben a Kárpát-medencében ingyenes jogsegély szolgálatot biztosítunk. Ez azt jelenti, hogy bárki, akit sérelem ér, bemehet irodánkba, ahol tanácsot, segítséget kap térítésmentesen. És ha bírósági ügy lenne, akkor a jogi képviseletet – szintén ingyenesen – az ott élő ügyvédeink biztosítják. Nyári egyetemeken képezzük tovább a joghallgatókat, kezdő jogászokat a feladat ellátására. És itt hadd mondjam reklámként, hogy a www.kji.hu honlapon minden további információ rendelkezésre áll.
Visszatérve a most megjelent könyvére, amelynek televíziós interjúi óta hét-tizenkét év telt el, ez kinek hosszú, kinek rövid idő személyesen is, a körülmények változásához képest is. Mikor befejezte az összeállítást, mit érzett, mennyit változtatott az idő múlása az akkor elhangzottakon? Megmaradtak-e az akkori problémák, vagy megoldódtak, megőrizték vagy elveszítették aktualitásukat?
Ezt döntsék el az olvasók. Abban segítem a tájékozódást, hogy minden beszélgetés végén megjelölöm az időpontját. Mert csak úgy lehet értékelni, ha visszagondolunk, hogy akkor ki volt kormányon, milyen politikai, gazdasági, társadalmi viszonyok voltak az országban. Nyilván néhány dolgon már túl vagyunk, amit akkor nagyon sötéten láttunk, de fontos, hogy az olvasó bele tudjon helyezkedni abba az időbe, világba, amiben a beszélgetés készült. Az ítéletet, értékelést rábízom az olvasóra.
Cservenka Judit - Felvidék.ma

Megtartó kapcsok
Öröm az egykor egy önkormányzat irányította hármas településnek, Sepsikőröspataknak, Kálnoknak és az azóta önálló utakon járó Árkosnak, hogy nem fogyó baráti szeretettel ápolja azt a testvértelepülési kapcsolatot, amely negyedszázada jött létre a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúr városa és a mi három sepsiszéki falunk között.
Az alföldi erdőtelepítés atyja, Kaán Károly (1867–1940) születésének 125. évfordulója és a negyedszázados baráti viszony volt az, ami miatt tőlünk is egy küldöttség utazott a kettős évfordulón abba a városba, amelyet többszálú régi kapcsolatok is fűznek Háromszékhez. Kaán Károly munkásságában mondhatni hasonmása volt az erdőtörvény atyjának, a sepsikőröspataki és kálnoki Bedő Albertnek. „Azt tekintem feladatomul, hogy tájékoztatást nyújtsak a természet kultusza mindenrendű művelőjének, felköltsem az érdeklődését a természetvédelem és a természeti emlékek gondozására, természeti kincseink védelmére” – mondta és írta 1931-ben Kaán Károly.
A mi hármas településünket több emlék köti Mezőtúrhoz. Az ottani református kollégium tanára volt Árkosi Benkő Gyula, az egyik terem az ő nevét viseli. Árkoson a Kaán Károly Alapítvány állított emléktáblát. Mezőtúr történetének kutatói, jelesen levéltárosai a bodoki Fodor fivérek voltak, egykori önkormányzatának „jogtudora” pedig sepsikőröspataki Asztalos György jogász, akinek szép emléktábla örökíti meg nevét szülőfalujában. Történelmi szálak ezek, amelyek serkentői a hármas település jelenlegi kapcsolatainak is. Nem beszélve a lepergett negyedszázad lelki-baráti kötődéseiről, amelyek már mély gyökeret hajtottak!  A XXV. országos természet- és környezetismereti versenyen a mai Magyarország 25 iskolájának tanulócsoportjai vetélkedőn emlékeztek Kaán Károlyra abban a mezőtúri református kollégiumban, amely az ország egyik legrégibb történelmi skólája, hiszen alapítása 1530-ra nyúlik vissza. A kollégium a helybeli református egyházközség tulajdona, a mezőtúri tanulók ez alkalommal is színvonalas emlékműsorral idézték a reformáció félezredik évfordulójának jelentőségét, és dr. Krizsán Józsefné Józsa Piroska, a hármas település kedves Piroska nénije beszélt a verseny 25 éves történetéről és hozadékáról. Túl azon, hogy a vetélkedőn tiszteletét tette a téma számos magyarországi tudós személyisége, számunkra elégtétel volt, hogy – a szabályok miatt ugyan versenyen kívül – a sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskola két ötödik osztályos tanulója, Marhát Apollónia és Bálint Balázs is sikerrel vett részt, bemutatták a községközpont természeti értékeit, azok védelmének fontosságát. Felkészítő tanáruk Gaál Zsuzsa volt.  A jubileum három napra terjedő programjának része volt az a terepgyakorlat, amelynek hozadékára sokáig visszaemlékezünk. A Szabadszállás – a Hortobágy egy részének megtekintése –, Karcag és Tiszaigar települések útvonalán megszervezett terepgyakorlatot az útvonal kitűnő ismerője és idegenvezető szakembere, dr. Tóth Albert vezette. Számunkra az amúgy egyhangúnak hitt Hortobágy marad emlékezetes, nem is gondoltuk volna, hogy annyira változatos és ritka fajokkal bővelkedő növényvilágon legel ott a gulya. Élmény volt a kánikulai árnyékban ismerkedni a szabadszállási Erzsébet liget faritkaságaival, a karcagi, de különösképpen a tiszaigari nagy kiterjedésű arborétummal. Mindvégig madárdal kísért bennünket, a környék madárvilágának jó ismerői intettek mindenhol csendre, hogy hallgathassuk a vidáman éneklők csicsergését-dalait. A Tiszaigari Arborétum a Tisza-tó közelében található. Története 1867-ig vezethető vissza, amikor Széky Péter sétakert építésébe kezdett. A kéthektáros területet lépésenként húszhektárosra bővítették, az év minden napján látogatható. Az arborétum fő funkciója, hogy megőrizze a keményfaligetek megmaradt egyedeit, és azokat a növénykert más hazai és tájidegen fajaival együtt gondozza, fejlessze. Jelenleg több mit 400 növényfaj tekinthető meg benne. Az arborétum természetvédelmi terület. A magyar vendégszeretettel is itt, a csoda világában ismerkedtünk, ahol a tudomány mellett a terített asztalon ízleltük az igazi magyar sertéspörköltet, a lekváros buktát, nemkülönben a homoki szőlők levét. Az arborétum szélén, a Tiszai-hátság változatos vidékén fotózhattuk Mátyás király tölgyfáját. Az évszázados fához itt is monda kötődik. Amikor a király erre járt, ennek a fának az árnyékában pihent meg, itt sütötte meg szalonnáját. Védett fának nyilvánították – tájékoztatott Blaskó Mihály, az egység igazgatója, aki maga is szakember, mint Erdély-ismerő szeretettel fogadott, hiszen néhány évvel ezelőtt a marosvásárhelyi Sapientia egyetemen a fásítási és kertészmérnöki órák előadója volt.  A mezőtúri nagy vetélkedőn a gyermekek remekeltek mind természetismeretből, mind előadó-művészetből. Volt, aki a Verpeléti Várhegyet, más a virginiai holdrutát, lakóhelyét, Zombát, Csepel szépségeit és rémségeit, a Zselici erdő varázslatos vidékét, a rábaközi tájat, a Naszály-hegy természeti értékeit, a szarkát mutatta be.  Képviseltette magát a jubileumon a földművelésügyi minisztérium, a kollégium vezetősége, Mezőtúr önkormányzata, az Ásotthalmi Erdészeti Szakközépiskola, az Országos Erdészeti Egyesület és Sepsikőröspatak önkormányzata Kisgyörgy Sándor polgármester és erdész személyében. A háromszéki három település és Mezőtúr kapcsolatának ünnepi felidézésére július 22-én a Kőröspataki napok alkalmával kerül sor, ahol jelen lesznek mindazok, akik ennek ottani és helyi megteremtői-fenntartói voltak és azok ma is.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)