Szent László-zarándoklatot tartottak Nagyváradon
Szent László-zarándoklatot tartottak vasárnap Nagyváradon a városalapító király szentté avatásának a 825. évfordulóján. Az eseményre Nagyváradra hozták a szent király győri ereklyéjét. A nagyváradi székesegyházban tartott ünnepi szentmisén Erdő Péter bíboros a Szent István-i mű kiteljesítőjének nevezte Szent Lászlót. Megemlítette: a Nagyváradon eltemetett király sírkövét olyan próbakőnek tekintették, amely mellett kiderül az igazság. „Mátyás királyról azt őrzi az emlékezet, hogy igazságos király volt, de amikor meghalt, odalett az igazság. Szent László halála után is igazságot tett” – jelentette ki a bíboros. A mise után mondott ünnepi beszédében Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a kereszténység, a magyarság és az európaiság egységének a szimbólumaként jellemezte Szent Lászlót. Szerinte a szent király alakja azt példázza, hogy „a nemzeti elkötelezettség és a kereszténység nemhogy nem áll szemben egymással, de egymásra utalt”.
MTI; Népújság (Marosvásárhely)

Túlcsorduló szívek tánca
Májusfa néptánctalálkozó Udvarfalván
Szombaton, május 13-án tartották Udvarfalván a Májusfa néptánctalálkozót, amelyen Maros és Hargita megyei néptánccsoportok és anyaországi hagyományőrző együttes is fellépett.
A negyedik alkalommal szervezett Májusfa néptánctalálkozó szervezője a közigazgatásilag Marosszentanna községhez tartozó udvarfalvi Aranykalász néptánccsoport, amelyet a település Kicsikút Egyesülete és helyi vállalkozók támogattak. Az eseményen kilenc néptáncegyüttes vett részt, vendégmeghívott az anyaországi testvértelepülés, Györköny német néptánccsoportja volt. A kitartó májusi eső „belezuhogott” a szervezők ötletébe, a falu központjától a szabadtéri színpadig tartó ünnepi felvonulás látványától ezúttal megfosztotta a jelenlévőket. A borongós, hűvösre forduló esős idő azonban nem nyomta rá bélyegét az együttestagok hangulatára, a viszontlátás örömével köszöntötték egymást, életvidám bemutatkozásukat a helyi művelődési otthonban tartották meg, a jó hangulatú együttlétet pedig táncházzal zárták.
„Ha a szíved csordultig telt, akkor már nem beszélsz – hanem énekelsz. És ha a szíved túlcsordul, akkor már nem énekelsz – hanem táncolsz”– köszöntötte alkalomhoz illő idézettel a művelődési házat zsúfolásig megtöltő táncosokat és közönséget László Ildikó alpolgármester, aki egyben a szervező Aranykalász néptánccsoport fáradozását méltatta. Örömét fejezte ki amiatt, hogy negyedik alkalommal is megszervezhették a néphagyományukat éltető tánccsoportok találkozását, bemutatkozását és ismerke-dését. A helyi református lelkipásztor, Szabó Árpád áldásában arra kérte a találkozó résztvevőit, hogy vidámítsák fel a közönséget a szomorkás, esős idő ellenére, egy bibliai idézettel élve: „aki mást felüdít, az maga is felüdül”.
A közönség kedvencei – a picurkák
Mintegy vezényszóra üdítette fel a zsúfolásig telt kultúrotthont az első fellépő csoport, az udvarfalvi óvodások előadása. A háromévesektől nagycsoportosokig terjedő gyermeksereg korosztályukat meghazudtoló önbizalommal adta elő népi gyermekjátékokkal tűzdelt előadását. Az őket követő gyermekegyüttesek és pedagógusaik munkáját is elismerés illeti, nemkülönben a felnőttcsoportok profizmusát, helyszűkében nehéz volna mindeniket méltatni. De az a huszonhat óvodás – akik közül egyeseken a pelenkát a szépen keményített tenyérnyi magyar népviselet rejtette csak el, de nem hiányzott az alkalomhoz illő parányi fekete vagy fehér lakkcipő és fehér harisnya sem az arasznyi hurkákról – mosolygó napsütést varázsolt a terembe odaadásukkal, szívből és tele torokból énekelt népi gyermekdalaikkal. Amint a három óvónő – Kónya Sebe Emőke, Domahidi Melinda és Kelemen Ilona – kérdésünkre kifejtette, erre a néptáncfesztiválra kimondottan nem kellett készülniük. Azokat a népi gyermekjátékokat mutatták be a színpadon, amelyeket az óvodai program keretében naponta eljátszanak. „Ezekkel a gyermekjátékokkal a mozgékonyabb gyerekek figyelmét is le lehet kötni, és a legtöbb tevékenységbe bevisszük az éneklést. Tele van az életünk énekkel” – nyilatkozták a megszólított óvónők.
Böndör Tibortól, a Tolna megyei Györkönyből érkezett Glöckner János Német Nemzetiségi Tánccsoport vezetőjétől megtudtuk, hogy húsz éve alakult hagyományőrző csoportjuk sváb és német táncokat ad elő. A tizenöt fős néptánccsoport a legváltozatosabb korosztályokból tevődik össze, vannak tizennégy évesek, de idősek is, akik továbbadják hagyományaikat az ifjaknak. A fiatalabb nemzedék sem ódzkodik a néptánctól, nyolc-tizenkét évesek is csatlakoznak, esetenként az anya a fiával táncol. A tánccsoportot a Györkönyi Hagyományőrző Egyesület működteti, ugyanakkor a német kisebbségi önkormányzat is támogatja tevékenységüket, melynek célja a német identitás megőrzése.
A házigazda Aranykalász néptánccsoport vezetője, Mezei Károly elmondta, hogy a tíz párból álló udvarfalvi néptánccsoport hat éve alakult, a tagok önerőből tartják fenn. A Májusfa néptánctalálkozót saját és a lelkes helyi vállalkozók anyagi támogatásával sikerült megrendezni. Hangsúlyozta a hasonló találkozások fontosságát a hagyományőrzés terén, azt, hogy ismerkedhetnek és egymás táncait, kultúráját is megismerhetik a csoportok. Demeter József, a helyi tánccsoport tagja kiemelte, hogy a Májusfa néptáncfesztivál névválasztása nem véletlen, a tavasz hírnökeként döntöttek e jelképes név mellett. A néptánccsoport tagjai negyven-ötven éves házaspárok, meghívott oktatóktól sajátítják el a különböző tájegységek táncrendjét. A településen nincs hagyománya a májusfaállításnak, de a szabadtéri színpad elé felállították a természet újjászületését jelképező májusfát, az ifjúság Európa-szerte ismert szimbolikus kellékét.
SZER PÁLOSY PIROSKA / Népújság (Marosvásárhely)

Rózsák, könyvek és mosolyforradalom
Katalónia bemutatkozik Európa kisebbségeinek
Som una nació! Vagyis nemzet vagyunk, több mint nemzeti kisebbség, hirdetik büszkén a katalánok. Reményeik szerint hamarosan független országuk is lesz, népszavazást terveznek a Spanyolországtól való elszakadás ügyében, annak ellenére, hogy a madridi hatalom ellenzi azt. A katalánok jelentős része azonban elszántan kitart hazája függetlensége mellett, s ennek nyomatékosítása véget amolyan mosolyoffenzívát indítottak Európa-szerte. Melynek keretében a Diplocat (Katalónia közdiplomáciai tanácsa) meghívására a katalán autonóm tartomány meseszép fővárosában, Barcelonában tartotta meg éves közgyűlését a MIDAS (európai kisebbségi napilapok egyesülete), amelyen a kolozsvári Szabadság és a nagyváradi Bihari Napló mellett a Nyugati Jelen is képviseltette magát, számos egyéb európai kisebbségi napilap mellett. Magyarul azonban nemcsak mi, erdélyiek beszélhettünk egymás között, az újvidéki Magyar Szó és a pozsonyi Új Szó szintén MIDAS-tag, sőt, utóbbi lapigazgatóját, Szlezákné Kovács Edithet újraválasztották MIDAS elnöknek.
Nemzetépítés katalán módra
Katalónia jóformán ismeretlen Spanyolország határain túl. Még a többi európai nemzeti kisebbség körében is, a többségiekről nem is beszélve. Holott nem ártana jobban megismerni, függetlenségi küzdelmük nyomán a következő időkben minden bizonnyal címlapsztori lesz a sajtóban Európa-szerte, hangsúlyozzák egyhangúlag a katalán hatóságok és a – még – MIDAS tag katalán újságok képviselői. Az utóbbi években ugyanis több katalán napilap kilépett a MIDAS-ból, abból a megfontolásból, hogy a katalán nem nemzeti kisebbség, hanem önálló nemzet.
A nyomtatott sajtó sorsa nagyszerűen tükrözi a spanyolországi katalán nemzet sorsát, az elnyomástól a jelentős megerősödésig. Az első katalán nyelvű újságok 1977–78 táján jelentek meg, a Franco diktátor 1975-ös halála utáni liberalizációs időkben, közel 40 év szünet után. Azelőtt szó sem lehetett erről, 1939-től Spanyolország szigorúan egynyelvű spanyol állam volt, ahol még a katalán – és baszk – kisebbségek/társnemzetek létét is tagadták, nemzeti jogaikat durván elnyomták. Semmilyen anyanyelvű oktatás sem volt (még elemi iskola sem!), anyanyelvű sajtóról, közfeliratokról, kultúráról pedig álmodni sem lehetett. A negyvenes-ötvenes években még nyilvánosan égették a katalán (és baszk) könyveket. Az Otto von Habsburg-díjjal kitüntetett Josep Maria Espinas katalán írót például még üldözték fiatal korában, mert katalánul írta műveit. Az idős író mára nemzeti ikonná vált, nemcsak azért, mert ő írta az FC Barcelona himnuszának szövegét, hanem azért is, mert 90 éves korára pont 90 könyvet publikált, s előrehaladott kora ellenére még mindig napi rendszerességgel ír publicisztikát a katalán újságoknak.
Franco idején a katalánt csak otthon, a családban örökítették át egyik nemzedékről a másikra, amolyan „konyhanyelvként”, intézményes formában azonban nem tanulhattak meg írni és olvasni. Ezért a katalán sajtó kezdete roppant nehéz volt, a hetvenes évek végén 4-500-as példányszámmal jelentek meg az újságok, emlékszik vissza Jordi Molet, az El 9nou főszerkesztője. Az akkori kb. 4,5 millió katalán közül csupán pár tízezren (főleg idősek) tudtak anyanyelvükön olvasni. Zárójelben: a kb. 1,5 milliós baszkok nyelvi helyzete még rosszabb volt, náluk hasonló okok miatt az első anyanyelvű napilap csak 1990-ben indulhatott be, s a nyelvismeret máig rosszabb, mint a katalánoknál, magyarázza el Martxelo Otamendi, a baszk Berria főszerkesztője.
Azóta a helyzet lényegesen javult, a katalán nyelvű oktatás beindítása nyomán folyamatosan bővült az anyanyelvet írásban is ismerők száma, olyannyira, hogy manapság a nagyobb katalán napilapok példányszáma jócskán meghaladja a 100 000-ret. Ráadásul manapság a demográfiai folyamat révén a katalán írott sajtó fogyasztói főleg fiatalok és középkorúak, miközben Európa más nemzeti kisebbségeinél az idősebb nemzedékek körében jobb az anyanyelvismeret.
Catalunya dióhéjban
A nemzeti felvirágzást azonban a politika is befolyásolta, Katalónia 1979 óta autonóm tartomány Spanyolországon belül, a katalán és a spanyol egyaránt hivatalos nyelv, melyeket a közigazgatásban, oktatásban, kultúrában és az élet minden területén alkalmazhatják. Sőt, a katalán jelentős fölényre tett szert, ami a tartományi fővárosban igencsak meglepő. Barcelona 1,6 milliós lakossága (külvárosokkal együtt olyan 4 millió) körülbelül fele-fele arányban katalán és spanyol. A közfeliratok nagy része azonban egynyelvű katalán, s csak a fontosabb intézményekre, turisztikai látványosságokra jellemző a háromnyelvűség, vagyis a katalán mellé a spanyol és angol nyelvű felirat. Egynyelvű spanyol felirat nem is létezik, legfeljebb elvétve itt-ott spanyolok tulajdonában lévő kis bolt vagy kocsma esetén fordulhat elő, miközben a katalán egynyelvűség igen elterjedt a magánszférában. Ami a külföldiek számára meglehetősen furcsa képet vázol fel, Katalónia mondhatni a Székelyföld ellentéte: míg utóbbiban a román nyelv köztéri súlya meghaladja a románság ottani arányát, Katalóniában a katalán nyelv köztéri súlya jócskán meghaladja a katalánok népességi arányát, a spanyolé pedig igencsak a népességi arány alá esett.
Manapság Katalónia mintegy 7,5 milliós lakosságából (a tágabb értelemben vett Erdélynek kb. 7 millió a népessége) olyan 5 millió katalán nemzetiségű, 1,5 millió spanyol és 1 millió külföldi. Utóbbiak az ezredforduló után vándoroltak be, mindenekelőtt Marokkóból, Romániából és Dél-Amerikából. A spanyolok aránya a városokban jelentősebb, különösképpen a fővárosban, Barcelonában, vidéken viszont kevesen vannak, s ez ugyanúgy érvényes a külföldi bevándorlókra is. A falvak gyakran színtiszta katalánok.
Mindezek ellenére spanyolul mindenki tud, katalán egynyelvűséggel csupán az óvodáskorú gyerekek körében találkozni. Katalónia lakosságának 94%-a érti a katalán nyelvet, 80%-a beszéli is, de csak 60%-a tud írni katalánul, derült ki Miquel Strubell szociológus és nyelvész előadásából. A katalán nyelv ismerete azonban folyamatosan terjed, mivel a Generalitat de Catalunya (a katalán autonóm tartomány kormánya) ingyenes nyelvtanfolyamokat szervez felnőtteknek, melyekre jelentős túljelentkezés jellemző még manapság is. A nyolcvanas években főleg katalánok vettek részt ezeken, hogy megtanuljanak írni és olvasni az addig csak szóban használt anyanyelvükön, manapság viszont elsősorban a spanyoloknak és a bevándorlóknak szól, a nyelv ismerete ugyanis alapvető követelmény, nemcsak a közigazgatásban, hanem egyre inkább az üzleti szférában is. A spanyolok ráadásul könnyen megtanulják az újlatin rokonnyelvet: némileg sarkítva a katalán amolyan félúton áll a francia és a spanyol között, noha utóbbihoz a portugál közelebb áll, mint a katalán.
Katalán büszkeség betűkkel, virágokkal és nemzeti zászlókkal
Sant Jordi (ejtsd: Szánt Dzsordi) fontos nap a katalánok számára, védőszentjüket, Szent Györgyöt ünneplik. A MIDAS közgyűlését is akkorra időzítették, hadd lássák a többi kisebbség képviselői a katalán nemzeti büszkeség kivirágzását. Kivirágzás a szó szoros értelmében, Sant Jordi amolyan népi ünnep, könyvnap, Bálint-nap és majális egybevéve. A hagyomány szerint ekkor (és nem február 14-én) a férfiak vörös rózsával ajándékozták meg szerelmüket, a nők pedig könyv ajándékozásával viszonozták. Manapság az egyirányúság már csak a rózsákra vonatkozik, a férfiak inkább könyvet és rózsát ajándékoznak a nőknek, utóbbiak viszont csak könyvet a férfiaknak. Ráadásul az ajándékozás már nemcsak a szerelmesekre vonatkozik, hanem családtagokra, munkatársakra, barátokra is, valahogy úgy, mint mifelénk a márciuska. Aligha meglepő ezek után, hogy Barcelona két kilométer hosszú impozáns sétálóútja, a La Rambla szuvenírek mellett ezen a napon könyvstandokkal és a virágárusokkal telik meg. Az óriási tömeg valósággal hömpölyög a vérvörös rózsák és a könyvek között, néhol hangos felolvasást tartanak, helyenként pedig írók dedikálnak – sokan erre a napra időzítik új könyveik bemutatóját. De nem csak a La Rambla van tele könyvekkel és rózsákkal, a nagy köztereken, sugárutakon hasonló a helyzet, virágárussal pedig szinte minden utcasarkon találkozni. Az ünnepi hangulat általános, katalán nemzeti zászlóval mindenütt találkozni. Még a rózsák csomagolására használt celofánon is!
Barcelonára amúgy is a zászlómánia jellemző. A városban járva mindenütt találkozni a sárga-piros vékony csíkos katalán nemzeti lobogóval. Szinte nincs olyan bérpalota, hogy néhány erkélyen ne lógna a katalán zászló. Messziről látszanak, főleg ha magasabb emeleteken tűzik ki. És rengeteg van belőlük, senki se lenne képes megszámolni őket egy akkora metropoliszban, mint Barcelona. Akkora a zászlómánia, hogy talán nem túlzás azt állítani, hogy néhány órás belvárosi séta alatt az ember több katalán zászlóval találkozik, mint ahányat látni egész Romániában, románt, EU-s-t, székelyt vagy egyéb zászlót összesen! Csakis katalán zászlók, spanyol lobogót csak közintézményeken látni, de ott is kizárólag a katalán (és EU-s) mellett, magánlakásokban, autókon, boltok kirakatában viszont sehol. A katalán nemzeti lobogó azonban így sem egyeduralkodó a városban, a híres focicsapat, az FC Barcelona zászlaja szintén állandó látvány. A katalánok szenvedélyesen ragaszkodnak nemzeti ikonjuknak tartott focicsapatukhoz, Franco diktatúrája idején jóformán az volt a nemzeti megnyilvánulás egyetlen lehetősége, a katalanizmus megtestesítője.
A sors ráadásul úgy hozta, hogy éppen látogatásunk idejére esett a nagy rangadó, a Real Madrid és a FC Barcelona összecsapása, melyet utóbbi nyert meg 3-2-re. A mérkőzésre a spanyol fővárosban került sor, így hát csak a tévében nézhettük meg egy sör mellett az egyik – szenvedélyes Barcelona szurkolókkal teli helyi – kiskocsmában. A hangulat így is lenyűgöző volt, a helyiek örömmámorban úsztak minden Barcelona gólnál, nem hiába tartja a hivatalos mottó, hogy Barcelona „mes que un club”, vagyis több, mint egy klub.
Göröngyös, de mosolygós út a függetlenséghez
Házigazdáink megerősítik a nyilvánvalót: a zászlókat kitűzők minden bizonnyal a katalán függetlenség elkötelezett hívei. A függetlenség bonyolult kérdés, a mediterrán vérmérsékletű katalánok körében heves passziót vált ki.
A függetlenség támogatottsága az utóbbi 7 évben erősödött fel, egyrészt a Spanyolországot roppant érzékenyen érintő gazdasági világválság, másrészt a madridi hatóságok ügyetlenkedése miatt. 2010-ben ugyanis a katalán parlament módosította az autonóm tartomány alkotmányát, melyben Katalóniát a katalán nemzet hazájának, államnak minősítette, az ott élő spanyolságot pedig nemzeti kisebbségnek. A lakosság népszavazáson jóvá is hagyta a módosítást, a madridi országos alkotmánybíróság viszont érvénytelenítette.
Ki is csapta a biztosítékot ezzel a katalánok körében, akik felháborítónak tartják, hogy a megválasztatlan fővárosi testület önkényesen megsemmisíti a demokratikusan megválasztott katalán parlament döntését, melyet ráadásul a nép az urnáknál meg is erősített, fokozott legitimitást biztosítva ezáltal. Akkor több mint másfél millió katalán tüntetett Barcelona utcáin az alkotmánybírósági önkény ellen, s elindította a teljes függetlenség iránti – addig jelentéktelen – vágyat. Katalónia ráadásul Spanyolország leggazdagabb tartománya, amely lényegesen többet fizet be a madridi államkasszába, mint amennyit visszakap onnan. Az elhúzódó gazdasági világválság érzékenyebbé tette a pénzelszívás kérdését, egyre többen ellenzik, hogy Katalónia szubvencionálja adóeuróiból az ország többi részeit.
A kettő együtt veszélyes kombináció, egyre több katalánt taszít az elszakadás felé, amolyan „durván sárba tiporják alapvető demokratikus akaratunkat és bónuszként még el is veszik a pénzünket” címen, magyarázza Marc Marcé, a Regio7 katalán napilap főszerkesztője. Azóta több, milliós nagyságrendű tüntetésre került már sor Barcelonában, melyben immár függetlenségi népszavazást követelnek, s a mindenütt jelenlévő katalán zászlók is ennek nyomán szaporodtak el.
Madrid azonban hallani se akar katalán népszavazásról, jogi hercehurcákhoz folyamodva eleve alkotmányellenesnek minősíti azt, illetve bűnügyi eljárást helyez kilátásba a népszavazás potenciális szervezői ellen. Madrid csökönyössége azonban bumerángként üthet vissza, hangsúlyozzák házigazdáink, a demokrácia alapjainak ilyen durva semmibevétele csak hergeli a katalánokat, egyre többen támogatják a függetlenséget. Sőt, akár a Katalóniában élő spanyolokat is Madrid ellen fordítja: már körükben is erősödik a függetlenségpártiság, noha néhány évvel ezelőtt még testületileg, monolitikusan függetlenség-ellenesek voltak.
Főleg, hogy ott van a skót ellenpélda: hasonló helyzetben London a demokráciát választotta az ország területi egységével szembe és jóváhagyta, sőt, hozzájárult a 2014-es függetlenségi népszavazáshoz. Melyen Skócia demokratikusan kinyilvánította véleményét, de nem vált ki Nagy-Britanniából.
Madrid azonban nem mer kockáztatni, s ezáltal csak saját kilátásait kockáztatja. Népszavazáson nem biztos, hogy Katalónia a függetlenségre szavazna, később viszont annál inkább. A legutóbbi (2015-ös) katalán választáson a függetlenségpárti erők 48%-ot szereztek, míg a Spanyolország-pártiak 41%-t, a maradék 11%-et pedig az ingadozó álláspontúak vagy semlegesek gyűjtötték be.
A MIDAS közgyűlés házigazdái – az autonóm katalán kormány képviselői, a Diplocat munkatársai és a katalán sajtó főszerkesztői – illetve a közgyűlésre meghívott civilszervezetek képviselői és művészek többnyire függetlenségpártiak. Nem is titkolják, nyíltan és büszkén hangoztatják véleményüket.
A mosoly forradalmát nem lehet megállítani, bármennyire is próbálja elgáncsolni a madridi vagy – kisebb részben barcelonai – politikum, véli Liz Castro írónő. A függetlenség iránti vágy alulról szerveződik, demokratikusan, a nép köréből: a milliós nagyságú tüntetéseken egyszerű polgárok vesznek részt, fiatalok, kisgyermekes családok, középkorúak és idősebbek is. Valamennyien békések, demokratikus elkötelezettségűek és mindnyájuk arcán mosoly. Lenyűgöző látvány milliós nagyságú derűs, jókedvű embertömeget látni az utcákon, akik mosollyal fejezik ki optimizmusukat. Éppen ezért nevezik mosolyforradalomnak a függetlenségi küzdelmet.
Liz Castro szerint eleinte a barcelonai katalán politikusok sem lelkesedtek a függetlenségért, a hatalmas lakossági nyomásra azonban kénytelenek voltak felkarolni azt. Hasonlóképpen a mosolyforradalom előbb vagy utóbb legyőzi a madridi spanyol politikusok ellenállását és Katalónia kivívja függetlenségét az urnáknál.
Ellenben a katalán sajtó képviselői kevésbé optimisták, szerintük Madrid minden eszközt bevet a függetlenség megakadályozására a katonai beavatkozáson kívül. Spanyolország egyszerűen nem mondhat le leggazdagabb tartományáról.
Madridban annyira tartanának a gazdasági összeomlástól? Vagy miért ellenzik annyira a népszavazást, érdeklődtünk katalán kollégáinknál. Katalónia kiválása kétségtelenül jelentősen fokozná Spanyolország amúgy is komoly gazdasági válságát, de azért a legmélyebb gazdasági válságból ki lehet lábalni előbb vagy utóbb. Katalónia elvesztése azonban akkora morális válságba sodorná Spanyolországot, amilyet csak hatalmas gyarmatbirodalma tizenkilencedik századi elvesztése idején élt át, s amelyet évtizedekig képtelen volt kiheverni, véli Marc Marcé.
Ráadásul Katalónia kiválása alighanem fokozná a szeparatizmust, például az utóbbi években meglepően csendes és visszafogott baszkok körében borítékolhatóan újraindítaná a hagyományosan erős függetlenségi vágyat, vélik egyöntetűen házigazdáink. Akikkel amúgy mindig jó viszonyt ápoltak, a katalánok és a baszkok mindig is egymással rokonszenveztek a spanyolokkal szemben, a baszkok most is erősen szimpatizálnak a katalán függetlenségi erőfeszítésekkel és fordítva is. Egymással azonban spanyolul beszélnek!
Barcelona, Európa
Barcelona kétszer is bajnokok ligás, nemcsak a híres focicsapata tartozik Európa élvonalába, hanem maga a gyönyörűséges város is. A tenger partján, festői környezetben fekvő katalán metropolisz egyértelműen Európa legszebb nagyvárosai közé tartozik, egy súlycsoportba Párizzsal, Béccsel, Budapesttel, Prágával, Londonnal és a nagy olasz városokkal. A város arculatára rányomta a bélyeget Antoni Gaudí, a híres építész, aki egyedi stílusban értelmezte a szecessziót, jellegzetes, mondhatni lenyűgöző arculatot adván ezáltal a városnak.
Barcelona jómódú nagyváros, európai nagyváros. Színes bőrű és muzulmán bevándorlók többen vannak, mint Kelet-Európában, a helyzet viszont távolról sem fajult el odáig, mint Párizs, London, Stockholm vagy Brüsszel esetében, ahol az ember gyakran azt sem tudja, hogy Európában van-e vagy valamilyen arab vagy afrikai országban. A mindennapi békés élet pezsgése s a turisták áradata sokkal erősebb, mint a politikai feszültségek. Utóbbiakra csupán a rengeteg katalán zászló látványa emlékeztet. Amivel a szenvedélyesen EU-párti katalánok nemcsak erős nemzeti önazonosságukat nyilvánítják ki, hanem jelzik is Európa számára, hogy teljesen érett, spanyoloktól önálló nemzetet képeznek, amely függetlenségre törekszik. Végül is jóformán már csak ez hiányzik nekik: Katalónia népesebb, mint jó néhány EU-s tagország, gazdasági teljesítménye meghaladja néhány nála jóval nagyobb országét is, nyelve és kultúrája magabiztosan erősödik, hagyományai egyre népszerűbbek, gasztronómiáját egyre többen értékelik, a lenyűgözően szép Barcelona pedig sárga irigységbe kergetné a legtöbb EU-s tagállam fővárosát. Barcelona és Katalónia katalánként mutatkozik be Európában.
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)

Dragnea az RMDSZ zilahi kongresszusán
„A modern román állam megalapítása után 100 évvel arra kérem fel önöket, hogy dolgozzunk együtt a következő 100 év projektjén” – mondta az RMDSZ zilahi kongresszusán, szombaton Liviu Dragnea. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke emlékeztette a kongresszus résztvevőit, hogy Románia jövőre ünnepli az egyesülés századik évfordulóját. „Túl a mélységesen antidemokratikus rendszerek okozta történelmi sebeken és visszaéléseken, közös történelmünk van, főleg itt, Erdélyben, és ez békés együttélést, barátságot és szolidaritást jelentett az emberek között. Még akkor is, ha a politika viszályt szül, márpedig viszályt szül, főleg a választási kampányok idején, én arra kérem önöket, hogy legyünk racionálisak és gyakorlatiasak, és itthon beszéljük meg, majd együtt oldjuk meg problémáinkat” – mondta Dragnea. Nyugati Jelen (Arad)

Szent László élete és kultusza
A lovagkirálynak is nevezett I. László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója tiszteletére dr. Csorba László egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum volt főigazgatója tartott lebilincselő előadást május 11-én, csütörtökön a Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozat keretében. Az előadásra hatalmas érdeklődés közepette került sor a Gerhardinum Római Katolikus Líceum előadótermében, az eseményen Roos Márton temesvári püspök őexcellenciája is részt vett.
Dr. Csorba László egyetemi tanár, kutató történész, aki közel tíz évet töltött a Római Magyar Akadémián, majd 2010-től a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójává nevezték ki. Kiváló előadó, aki Temesváron is lenyűgözte hallgatóságát enciklopédikus tudásával és szemléletes előadásmódjával. Szent László élete és kultusza című előadását a Képes krónikából kiragadott illusztrációkkal és a Szent László ereklyék fotóival tette szemléletessé., végigvezette a hallgatóságot a frissen kereszténységre tért magyar királyság vérzivataros, a magyar trónért folytatott küzdelem jegyében eltelt XI. századi történelmén. I. István után az 1077-ben trónra került I. László volt a legnagyobb hatású magyar király, aki az általa hozott törvényekkel megszilárdította a magántulajdont, helyreállította az ország belső rendjét, elfoglalta Horvátországot és szentté avattatta az államalapító István királyt, majd annak fiát, Imre herceget, Gellért püspököt és két remetét, Andrást és Benedeket. „I. László idejében a hatalom láthatóságát, a propagandát a szentek biztosították” – mondta dr. Csorba László, aki izgalmas részleteket tárt fel az 1192-ben szentté avatott I. László ereklyéiről. A legismertebb Szent László ábrázolás a győri bazilikában őrzött herma, egy csodálatos középkori ötvösmunka, amelyben a szent király ereklyéit őrzik ma is. I. László koponyája alapján, korszerű eljárással rekonstruálták a király arcát, a rekonstrukcióról készült fotót is láthattuk az előadás során. Szent László és az Árpád-házi szentek, Szent István és Szent Imre kultusza a középkorban messze túlmutatott Magyarország határain, Dél-Itáliában és Nápolyban is vannak olyan templomok, ahol Árpád-házi szenteket ábrázoló szentképeket őriznek. Izgalmas részleteket hallottunk a Szent László legendáról, a testi erejéről és vitézségéről híres László király és a leányrabló kun vitéz párviadaláról, amelyet a Képes Krónika is leír és a magyarországi templomok falfestményei is megörökítették. „Ez a legenda egy ősi eurázsiai mítosz megszentelt változata, a sötétség és a világosság, a jó és a rossz küzdelme”, mondta dr. Csorba László. Végezetül azt is megtudtuk, hogy a középkori lovagok példaképének tekintett I. László lett volna az első keresztes hadjárat vezetője, ha 1095-ben bekövetkezett halála ebben meg nem akadályozza.
A temesvári hallgatóság hosszan tartó tapssal jutalmazta a remek előadást, amelynek létrejöttében nagy érdeme volt Szász Enikő TMNSZ-elnöknek, a Bánsági Magyar Napok főszervezőjének.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Egy jelszó olvasatai
A sajtópáholyból jó rálátás adatik az eseményre, amely ezúttal a zilahi RMDSZ-kongresszus. A tizenharmadik. Bár a fórumon olykor sarkos kijelentések hangzottak el, frappáns videóklipek peregtek a kivetítőn, a terem előtt pedig tárogatózene és pogácsa+házigazdai mosoly járult hozzá a rendezvény show jellegéhez, én elakadtam a jelszónál: Nunquam retro. Nem csatakiáltásnak szánták a szervezők, görcsös tiltakozó lózungnak, de eltökéltséget, egyfajta rátartiságot sugall. Lehetőleg kerüljük a tagadást tartalmazó jelmondatokat – olvastam egykoron az idevágó szakirodalomban; a pozitív üzenet több eséllyel mozgósít, „jobban eladható”.
Esetünkben, tovább tágítva a kijelentés szemantikai-logikai holdudvarát, még az is belefér az értelmezésbe, hogy eddig visszavonulóban-szorulóban voltunk, de most már változik a történet, elérkezett a pillanat, hogy feladjuk a deffenzív magatartást, megvessük lábunkat, és ne engedjünk a további nyomásnak. Szerencsére a magyar nyelv megengedi, hogy másmilyen regiszterben is olvassuk újra a Nem hátrálunk meg! idézetet (melynek valós szövegkörnyezetére, hogy Wesselényi mikor és hogyan használta első ízben, még nem leltem rá). Nem hátrálunk ki a konfrontációt, kudarcokat, dilemmákat is feltételező kisebbségi jogérvényesítő küzdelem kihívásai elől. A romániai magyar közösséget is érintő oktatási-demográfiai-gazdasági-közegészségügyi gondok felismerése és az orvoslással járó fáradozás elől. A jogos belső kritikák és a méltatlan külső támadások elől sem térünk ki – üzeni a reformkori politikus szavaival a Szövetség. A kisebbségi jogállás uniós szintű kezelésének kilobbizásától sem tántorodik el, még akkor sem, ha ez hosszútávfutókra jellemző erőfeszítésbe kerül.
Wesselényi citátuma ugyanakkor arra is késztet, hogy tulajdonosa közéleti-politikai ténykedésének ma is érvényes olvasatát ne csak a tudományos értekezéseken nyújtsuk: színházpártolás, vívókör alapítása, saját nyomda fenntartása, korszerű mezőgazdaságra sarkalló tanfolyamok, szociális érzékenység (robot és dézsma nagy részének elengedése, jobbágyfelszabadítás), az újítás iránti fogékonyság (selyemhernyó-tenyésztés meghonosítása, kisdedóvó rendszer kiterjesztése), tolerancia és párbeszédkészség (a román és szláv népességek irányában), tevőleges önzetlenség (életmentő akciója az 1838-as pesti árvízben). Mindezekhez könnyűszerrel találni korszerű megfelelőt, de leginkább a zsibói arisztokrata egész habitusának példaértéke lehetne katalizátor-jellegű vektor: korának korlátait feszegető haladó gondolkodású közszereplő, aki megtapasztalta renitens-reformer szerepvállalásának árnyoldalait is.
Politikai alakulatként a Szövetség is modernizációs kihívásokkal szembesül: egyrészt a romániai közegben kell megtalálnia-kialakítania újra és újra sajátos szerepkörét, mozgásterét és az ehhez szükséges eszköztárat, másrészt befelé, a hazai magyar társadalom irányában kell megfogalmaznia a változó paradigmák diktálta problémákat, de főként a hatékony válaszokat. Amelyek nem kétéves fesztávban, de a napi cselekvés szintjén igazolhatják/szankcionálják a döntések helyességét.
Rostás Péter István / Szabadság (Kolozsvár)

Átadták az Erdélyi Magyar írók Ligája díjait
Szombaton este adta át az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a Méhes Györgyről elnevezett nagydíját, amellyel Szálinger Balázst tüntették ki 360° című verseskötetéért, míg debütdíjjal Tamás Kincsőt jutalmazták, Csinált-patak állatkertje című novelláskötetéért.
A díjkiosztót megelőző közönségtalálkozón Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke beszélgetett a két kitüntetettel, amely során fény derült arra, hogy popzenész-költők jól megélnek költészetükből, a verseket nem kell pihentetni, míg egy jó regény megírása és megjelentetése között el kell teljen két év.
Mindkét meghívott pályája Kolozsváron kezdődött, Szálinger első két kötetét itt adták ki, és mindkettejük első publikációja is a kincses városhoz köthető. Karácsonyi megjegyezte: Tamás Kincső nem a kitaposott erdélyi utat követte, első publikációja az Irodalmi Jelenben volt, ám utána többnyire Magyarországon publikált. Az írónő elmondta, ezentúl inkább Erdélyben szeretné megjelentetni az írásait.
„A költő írja azt, ami iránt érdeklődik, ne azt kövesse, ami divatos” – jegyezte meg Szálinger Balázs, amikor az E-MIL-elnök a tájköltészet, tájélmény fontosságáról kérdezte a meghívottakat. Szálinger bevallotta: a tájköltészet soha nem érdekelte, viszont taszítja az, hogy köz- vagy magánéleti témákkal foglalkozzon, így már témakeresésben eljutott a botanikáig is. Tamás Kincső diplomás gyógyszerész, emiatt érez kényszert arra, hogy tájleírásai részletesek, szőrszálhasogatók, pontosak legyenek, hisz szakmájából kiindulva szereti nevén nevezni az élőlényeket, állatokat, növényeket és ezek kölcsönhatásait.
Tamás Kincső elmondta, első kötetét önmagáról, saját világáról írta, viszont több ilyen könyve nem lesz, úgy tematizál ezentúl, hogy ne róla szóljon a többi.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsváron vendégszerepel a marosvásárhelyi színház
Kolozsváron vendégszerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata két sikerprodukciójával: Csehov Sirálya (rendező: Keresztes Attila) május 21-én, vasárnap este 7 órától, míg Bartis Attila A nyugalom című regényéből készült előadás (rendező: Radu Afrim) május 22-én, hétfőn, szintén este 7 órától látható a Kolozsvári Állami Magyar Színház színpadára felépített stúdiótérben.
A.P. Csehov Sirály című színjátékát 2016 novemberében, Keresztes Attila rendezésében vitte színre a társulat. Keresztes Attila, aki jelenleg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának vezetője, a kolozsvári közönség által is ismert és kedvelt művészegyéniség, hiszen a „kincses városban” diplomázott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem színházművészeti szakán, 1996-tól több mint egy évtizedig, előbb színészként, majd rendezőként a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, 2002-től a színház művészeti aligazgatója volt. Kiemelkedő díjai közé tartozik a British Council-díj, amelyet 2003-ban, a Kövekkel a zsebében című dráma legjobb romániai előadásáért, továbbá a Złota Maska (Arany Maszk) Díj, amelyet 2011 legjobb lengyelországi rendezéséért kapott (Yvonne, burgundi hercegnő).
A Sirály című színjátékkal Keresztes Attila karrierje újabb jelentős állomásához érkezett, és erről meggyőződhetnek ezúttal a kolozsvári nézők is. Rendező: Keresztes Attila. Díszlet: Fodor Viola.
Bartis Attila: A nyugalom című történetét Radu Afrim rendezésében mutatta be a marosvásárhelyi társulat 2015 márciusában. Az eddig nyolc jelentős fesztiválra beválogatott előadás és alkotói tizenkilenc díjjal büszkélkedhetnek. Ezek közül kiemelkedő a 2016-os UNITER-gálán kapott legjobb rendezés díja, a 2016-os Kisvárdai Fesztivál fődíja, 2016-ban a budapesti Színikritikusok Céhe által odaítélt Legjobb előadás díja. A produkció legutóbb Budapesten, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szerepelt nagy sikerrel.
Radu Afrim a hazai színházi élet egyik legelismertebb, európai hírű alkotója. A Beszterce-Naszód megyei Bethlenben született. Kolozsváron a Babeş–Bolyai Tudományegyetem román–francia szakán 1995-ben, a színház kar rendezői szakán pedig 2000-ben szerzett oklevelet. Eddigi pályafutása során bukaresti színházakon kívül az ország számos teátrumában vitt színre darabokat. Külföldön is több előadást rendezett, 2008-ban a világ egyik legrangosabb színházi fesztiváljának számító Avignon-i Fesztiválon díjazták, 2009-ben pedig az EuroKultur Forum neki ítélte az Európa Kulturális Díjat.
Rendező: Radu Afrim. Díszlet: Adrian Damian. Jelmez: Márton Erika. Szabadság (Kolozsvár)

Utolsó pillanatig kivár a prefektúra a vásárhelyi iskolaügyben
Hétfőn lejár az oktatásügyi minisztérium által a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyének megoldására kiszabott határidő, a prefektúra azonban pénteken a hivatalos munkaidő lejártáig nem küldött jogi véleményezést a helyi tanács határozatai kapcsán.
A Vásárhelyi Hírlap értesülései szerint a kormányhivatal várhatóan az utolsó pillanatban, hétfőn fogja átküldeni a jogászok által átvizsgált, több helyen korrigált dokumentumokat a polgármesteri hivatalnak. Amint arról a Krónika is beszámolt, a helyi önkormányzat legutóbbi rendkívüli ülésén elfogadott három, a katolikus iskola sorsát rendezni hivatott határozatot a Szabad Emberek Pártjának (POL) javaslatára. Az egyik arról rendelkezik, hogy a tanfelügyelőség módosítsa a 2017/2018-as tanévre vonatkozó, a városi iskolahálózattal kapcsolatos tervét, belefoglalva abba az önálló jogi személyiséggel rendelkező katolikus iskolát is. A második határozat elrendeli a sokat vitatott 2014. évi 241-es tanácsi határozat kiigazítását, miszerint a tanács jóváhagyja a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megalapítását. A harmadik határozat egy bizottság létrehozásáról szól, amely nyomon követi az iskola ügyének rendezését. Az RMDSZ-es és POL-os tanácsosok egyöntetűen elfogadták a határozatokat, annak ellenére, hogy a városháza jegyzője, Szövérffi László nem írta alá ezeket, mivel úgy véli, a határozatok törvénytelenek. A határozatokat átküldték a prefektushoz, hiszen az általa vezetett közintézmény jogászai kell döntsenek a dokumentumok törvényességéről.
A procedúra szerint, amennyiben a prefektúra jogászai kifogásokat találnak egy-egy tanácsi határozat kapcsán, először kérik azok kijavítását, az általuk megfogalmazott javaslatok mentén, majd ha ez nem történik meg, akkor támadják meg a döntéseket a közigazgatási bíróságon. Azt nem tudni, hogy a prefektúra milyen módosításokat kért, s hogy ezeket mikor tudja a helyi tanács elfogadni, ha egyáltalán egyetért a javításokkal. Mint ismeretes, május másodikán egy vásárhelyi küldöttség találkozott Pavel Năstase oktatásügyi miniszterrel, aki felszólította az érintett helyi intézmények képviselőit, hogy május 15-éig Marosvásárhelyen rendezzék az iskola ügyét. Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, minisztériumi vizsgálóbizottságot küld a megyeszékhelyre.
Simon Virág / Krónika (Kolozsvár)

Vita nélkül
Ha az RMDSZ hétvégi zilahi kongresszusán már-már zavaróan sokszor megidézett báró Wesselényi Miklós valami csoda folytán a küldöttek közé toppan, bizonyára elcsodálkozik a hallottakon. Azt tapasztalta volna ugyanis, hogy noha megannyi jogtiprás, probléma vár orvoslásra az erdélyi magyarok életében, számtalan kérdésben rendezetlen többség és kisebbség viszonya, a szövetség legfőbb döntéshozó fórumát mintha nem hoznák lázba a megoldáskeresés jelentette kihívások. Szó mi szó, az elhangzottak alapján egészen pontos leltárt lehetne összeállítani mindabból, ami a magyar közösség tagjainak külön-külön és egészében fáj vagy hiányzik, ám a kongresszusi küldöttekből mintha hiányozna a tűz, ami éltetné a kisebbségi jogok kiharcolásához szükséges lelkesedést. Egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány apró kritika, ellenvetés hangzott el szombaton a zilahi sportcsarnokban, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ-ből teljesen kihalt a vitaszellem, az érvek ütköztetése. Holott köztudott, hogy számos kérdésben nincs összhang, egyetértés a szervezeten belül, legyen szó mondjuk a politikai eszközök kihasználásáról, vagy hogy a legaktuálisabb témát említsük: a „mássághoz” való viszonyulás kérdésében, amit néhányan csak burkoltan pedzegettek a család és a házasság intézményéről zajló alkotmánymódosítási folyamat apropóján. Szembeszökő az a kettősség is, ami a román hatalomnak és politikának az RMDSZ-hez való viszonyulását jellemzi. Miközben a román közméltóságok és pártelnökök – ki élő szóban, ki videóüzenetben – a zilahi nagygyűlésen is az egekig magasztalták a politikai alakulatot, az állami intézmények ott tesznek be a magyaroknak, ahol csak tudnak. Jó lenne emlékezni – és emlékeztetni – erre, valahányszor egyeztetésre, tárgyalásra nyílik alkalom a többségiekkel helyi vagy központi megállapodásokról, közös projektekről, országtervekről. Már csak azért is kívánatos lenne kihasználni a mozgásteret, mivel az RMDSZ-nek szemmel láthatóan mind Bukarestben, mind Budapesten megnőtt az ázsiója, és ezt kiváló alkalom lenne az erdélyi magyarok hasznára fordítani. A szövetség hiába ringatja magát abban a tudatban, hogy eleget tett a feladatának a hangzatosan stratégiainak nevezett dokumentum elfogadásával, az ebben szereplő célok és ígéretek csak annyit érnek, amennyi megvalósul belőlük.
Kelemen: nincs itt az ideje kormányralépésnek, autonómiastatútum beterjesztésének Nincs itt az ideje Kelemen Hunor szerint annak, hogy az RMDSZ választ adjon a román szociáldemokraták kormányra hívó felvetésére. A szövetségi elnök a zilahi kongresszus végén elmondta azt is, nem időszerű a területi, illetve a kulturális autonómiáról szóló törvénytervezet beterjesztése.
Nem hátrálnak meg: kvótát kaptak a nők az RMDSZ-ben
Megszavazta az RMDSZ kongresszusa szombaton a női képviselet hangsúlyosabbá tételét célzó alapszabály-módosítást. Az elfogadott változások nem arattak osztatlan sikert, akadt olyan küldött, aki azt firtatta: legközelebb vajon más szexuális kisebbség is kap kvótát a szövetségben?
A küldöttek által megszavazott módosítás egyik leglényegesebb eleme, hogy a szövetség helyi döntéshozó testületeiben egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára. Ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól. Ugyanakkor a területi és országos testületekben 15 százalékos kvótát kell biztosítani az RMDSZ nőszervezete jelöltjeinek. Az új alapszabály ezentúl kimondja, a szövetség választott testületeibe (többek között kongresszus, SZKT, megyei és helyi választmány) a pozitív intézkedések elve alapján kötelező módon nőket és fiatalokat (35 éven aluliakat) is kell választani. Az RMDSZ-szervezetek választmányát a jövőben úgy választják meg, hogy a testület legkevesebb minden harmadik tagja nő legyen.
Rögzítették, hogy amennyiben megfelelő számú női jelölt hiányában az előírt feltételek nem teljesíthetők, a helyi, községi városi szervezet a következő tisztújításig felmentést kér a feltétel teljesítése alól a területi/megyei szervezettől.
A szebbik nem számára nyújtott pozitív megkülönböztetés azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Budai Richárd, az RMDSZ bukaresti szervezetének elnöke a politikai vita során feltette a kérdést: néhány év múlva vajon más szexuális kisebbségnek is 15 százalékot biztosít majd struktúráiban az alakulat? „Lehet, de akkor nem lépjük át az ötszázalékos parlamenti küszöböt” – figyelmeztetett a fővárosi politikus.
Stratégiai dokumentumot is elfogadott az RMDSZ nagygyűlése, a hangzatos elnevezés azonban nem sok konkrétumot tartalmaz. Az erdélyi magyar közösség jogkövetelésein, céljainak, törekvéseinek, óhajainak sorjázásán túlmenően a dokumentum összefoglalja az RMDSZ felelősségét és legfontosabb feladatait, továbbá a tavalyi parlamenti választási kampányban elhangzott ígéreteket is. Határozatot fogadott el ugyanakkor a zilahi kongresszus az erdélyi gazdák, az erdélyi vidék támogatása, a kisebbségi jogok európai kiszélesítését célzó Minority SafePack, valamint a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés témakörében. Ez utóbbi határozat egyébként tartalmaz egy passzust, amelyben az RMDSZ nőszervezete nőknek szóló önvédelmi tanfolyam beindítását is szorgalmazza. Krónika (Kolozsvár)

Kolozsváron is igényelhető a magyar okos okmány
Megkezdődött Magyarország kolozsvári főkonzulátusának ügyfélszolgálatán az elektronikus személyi igazolvány (eSzemélyi, vagy e-Szig) igényléséhez kapcsolatos ügyintézés. Az eljárás és az okmány kiállítása ingyenes.
A diplomáciai képviselet szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében emlékeztet, a magyar állampolgárok már 2016. január 1-jétől igényelhették ezt az igazolványt, de eddig csak magyarországi okmányirodai- és kormányablak ügyfélszolgálatoknál volt beadható a kérelem (függetlenül attól, hogy az ügyfél rendelkezik-e, vagy sem állandó magyarországi lakcímmel). Az eSzemélyi olyan fényképes és biometriai azonosítót is tartalmazó okos okmány, amely a személyazonosság közhiteles igazolása mellett Európában széles körben utazási okmányként is elfogadott, és számos további funkciót is betölthet a jövőben. Az okmányra minden olyan magyar állampolgár jogosult, aki a hivatalos személyiadat- és lakcímnyilvántartásban szerepel, kortól és magyarországi lakóhelytől függetlenül. Az eljárás és az okmány kiállítása ingyenes. A főkonzulátus tájékoztatása szerint a kérelem benyújtásához személyes megjelenés szükséges. A 14 év alatti kérelmezők esetében mindkét szülőnek is jelen kell lennie a kérelem beadásakor.
Ha személyesen csak az egyik szülő jelenik meg, a kérelemhez csatolni kell a másik szülő közjegyző előtt tett hozzájáruló nyilatkozatát, adott esetben hiteles magyar nyelvű fordítással.
A kérelemhez alapvetően szükséges iratok a következők: személyazonosság megállapítására alkalmas, érvényes magyar vagy román, vagy egyéb személyazonosító igazolvány vagy útlevél és lehetőleg magyar lakcímkártya. Célszerű lehet bemutatni a honosítási okiratot, illetve – ha rendelkezésre áll – a magyar anyakönyvi kivonato(ka)t. Az elektronikus személyazonosító igazolvány érvényességi ideje: 18 év alattiak esetében 3 év, 18. életévüket betöltött kérelmező esetében 6 év, a 65. életévet betöltött jogosult kérheti határidő nélküli érvényességi idejű személyazonosító igazolvány kiállítását.
Az igényléshez előzetes időpontfoglalás a (+40) 264-594-300 telefonszámon vagy a kolozsvári főkonzulátus ügyfélszolgálatán (Kolozsvár, Főtér /Piata Unirii/ 23.) történik.
Az eSzemélyiről részletes tájékoztatás található a https://eszemelyi.hu/ web oldalon, valamint tájékoztatás kérhető a hivatalos kormányzati ügyfélvonalon, Magyarországon a 1818, külföldről pedig a +361 550-1858 telefonszámon, vagy e-mailben: 1818@1818.hu A főkonzulátusi ügyintézésről a külképviselet honlapján, vagy Facebook oldalán is tájékozódhatnak az ügyfelek: https://kolozsvar.mfa.gov.hu/; https://www.facebook.com/kolozsvari.fokonzulatus/
Krónika (Kolozsvár)

„Bennünk áll össze a történet” – Gálovits Zoltán a temesvári színházi találkozóról
Jubilál, tizedik születésnapját ünnepli a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT). A május 21-én kezdődő, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház által rendezett fesztiválon a legfontosabb talán az, hogy nyitottak, befogadóak legyünk – fogalmazott a Krónikának Gálovits Zoltán művészeti vezető.
– Milyen szempontok alapján válogatod a TESZT-re meghívott előadásokat, produkciókat?
– Nagyon sok szempontnak kell érvényesülnie a válogatás során, de a megvalósíthatóság, a hozzáférés, az érték, a kapcsolódás és a relevancia mentén lehet a legkönnyebben összefoglalni ezeket. A megvalósíthatóság tekintetében az anyagi, technikai, egyeztetési kérdésekre kell figyelni, a hozzáférés azért fontos, mert egy közintézmény fesztiváljáról van szó, lényeges, hogy gazdag kínálatot nyújtsunk, a lehető legszélesebb körű nézői csoportokat tudjuk megszólítani. Fontos, hogy az előadás értékes legyen, újító, ugyanakkor az is szempont, hogy egy fesztiválon részt venni, megmutatkozni lehetőség, ezért felelősen kell tudnunk dönteni arról, hogy kinek biztosítunk teret. És vannak a koncepcionális kérdések, hogy egy-egy előadás miként működik a program egészét tekintve, mennyire segíti egy tágan értelmezhető történet dramaturgiáját. Rengeteget utazom, sok fesztiválon veszek részt, ugyanakkor sokan segítik a munkánkat – javasolnak, beszélgetünk, vitatkozunk. Végül megközelítőleg kétszáz produkció közül lesz kiválasztva az a húsz-harminc, tehát a látott előadások tíz százaléka, amely bekerül a programba.
– Mire számíthatnak, mire készüljenek a nézők, a fesztiválozók a színházi találkozó jubileumi, tizedik kiadásán?
– A találkozó előtti napon általában azt mondom a kollégáimnak is, hogy amit eddig tudtunk, azt megtettünk, mostantól próbáljunk figyelmesek lenni, ha gond van, oldjuk meg, de ne pánikoljunk, inkább örüljünk annak, aminek lehet, mert ezért dolgozunk. Azt mondják, hogy a TESZT otthonos, ha ezt hallom, arra gondolok, hogy előtte ki kell nyitni az ablakokat, ki kell szellőztetni, elrendezni a teret, pici ajándékokról gondoskodni, pontosan úgy, mint amikor vendégeket fogadunk. A néző is úgy jön, mintha vendégségbe jönne. Van, aki ajándékot hoz, van, aki beesik valahonnan, vagy a kelleténél korábban távozik. Néha vita alakul ki, máskor új barátságok. Meg kell próbálnunk nyitottnak lenni, hagyni, hogy megtörténjen, ami megtörténik, azzal meg hazamenni a saját kis otthonunkba, megosztani másokkal, amit kaptunk. A program nagyon gazdag, mozaikosan szerkesztett, mivel emlékezünk, összegzünk. Számos érzékeny, intim előadás van, felerősödik a jelen pillanat, a részvétel, személyes emlékeket hívhat be, ugyanakkor nagyon sok társadalmi probléma is megjelenik. Találkozhatunk önmagunkkal, egymással, elvonulhatunk egy sarokba, beszélhetünk személyes és közös problémákról, kérdésekről, elővehetünk emlékeket, azokról mesélhetünk, közben újakat gyűjtünk. Jelen lesznek a régió jelentős alkotói újabb és régebbi előadásokkal, de tágabb körökből is válogattunk, olyan produkciók is megjelennek, amelyek már számos jelentős nemzetközi fesztivál programjában helyet kaptak, de hozzánk csak most jutnak el. A már közismert rendezők mellett nagyon sok tehetséges fiatal is jelen van, akiknek fontos, hogy láthatóvá váljanak, így valóban nemzetközi, sokszínű és sokrétű programmal várjuk az érdeklődőket.
– Számos előadásra már elfogytak a jegyek, újabb produkciókkal kellett bővíteni a programot. Mondhatjuk, hogy az idei TESZT-re az eddigieknél nagyobb az érdeklődés?
– Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés, idén az ünnepi kiadás, illetve a gazdag program miatt a korábbiakhoz képest is jelentősen megnőtt a meghívottak száma. Sokan jönnek külföldről, mivel regionális találkozó, leginkább a környező országokból, de egyre több a helyi néző is. Vannak, akik messziről utaznak minden évben Temesvárra, hogy egy hetet együtt ünnepeljünk. Az elmúlt években jelentősen növekedett a nézőszám, néhány százról pár ezerre, így kinőttük a tereinket, a jövőben ennek megoldása lesz az egyik nagy kihívás, ráadásul Temesvár 2021-ben Európa kulturális fővárosa lesz, az érdeklődés minden bizonnyal még inkább nőni fog, ugyanakkor a kínálat is bővül, fontos, hogy a kettő összhangban legyen.
– Idén először lesznek egyetlen nézőnek szóló performanszok. Honnan jött az ötlet, hogy ilyen típusú projektek is helyet kapjanak a programban? Vajon mennyire nyitottak az emberek az ilyen típusú, legalábbis a környéken ritkának számító, intimebb produkciókra?
– A legtöbb ötlet személyes beszélgetések, viták során születik, vagy amikor közösen álmodunk valakivel. Mindig törekszünk az újításra, hogy olyant is láthassanak a nézők, amit eddig nem, illetve, hogy hozzáférést biztosítsunk más esztétikákhoz. Tavaly a részvételiség kapott nagyobb teret, az egyén és közösség viszonyát vizsgáltuk. Az idei kiadásban ezt továbbgondoltuk. A TESZT-re nem az a jellemző, hogy nagyon drága előadások jelennek meg, erre sem terünk, sem költségvetésünk nincsen, de nem is célunk. Inkább azt próbáljuk felmutatni, hogy mennyire gazdag a színház világa, mennyire sokszínű, mennyi minden megfér jól egymás mellett. Jó látni és megtapasztalni, hogy mi minden lehet színház, jó, ha le tudjuk bontani az előítéleteinket, tudjuk értékelni a picit, az egyszerűt, az őszintét, ha az emberi viszonyainkra koncentrálunk, arra, hogy valami megtörténjen.
– Sokan felróják egyes színházi fesztiváloknak, hogy túlságosan bensőségesek, csak a szűk elitnek szólnak, a „civil” néző pedig sokszor be sem jut az előadásra a nagyszámú meghívott, vendég miatt. A TESZT igyekszik a laikusabb, nem napi szinten színházzal foglalkozó nézőt is megszólítani, baráti viszonyt kialakítani közte és a teátrum között?
– A TESZT-et színházi találkozónak nevezzük, egy viszonylag kis színház kis fesztiválja. Már alakulása során fontos volt, hogy ne a versenyszellem határozza meg, ne kirakatrendezvény legyen, inkább egy találkozó, ahol ki tud alakulni párbeszéd, ahol családias tud lenni a hangulat. A résztvevők között nagyon sok a kritikus és a színházi ember, rengeteg gyakorlatozó diákot fogadunk, jelentősen megnőtt az igény a részvételre, mi pedig igyekszünk nem kizárni, nem elutasítani. Fontos, hogy legyen egy olyan hely, ahol együtt lehet tölteni pár napot, ahol megoszthatjuk a tapasztalatokat, ahol láthatóvá válnak értékek, tanulni lehet, vitatkozni vagy egyszerűen csak örülni egymásnak. A TESZT-en nem vagy nagyon ritkán fordult elő, hogy nem jutott be a fizető néző az előadásra. Most is igyekszünk duplázni, amennyiben lehet, de vannak előadások, amelyek esetében ez nem áll módunkban, hiszen nagyon zsúfolt a program, a termek befogadóképessége pedig kicsi. Nem az az elv vezérel, hogy vannak, akik fontosabbak, hanem az, hogy mindenki számára igyekszünk hozzáférést biztosítani, így a beszélgetéseken, közönségtalálkozókon is örömmel fogadunk bárkit. Fel van kínálva egy lehetőség, sokan élnek vele, de nyilván foglalkoztat a kérdés, hogy akik nem, miért nem, és ezen hogyan tudunk változtatni. Természetesen a TESZT-ről is mondják, gondolják, hogy elitista. Azt is, hogy bensőséges, bár ezzel szerintem nincsen baj, csak akkor, ha valaki kívül marad. Az lenne az igazán rossz, ha belterjes vagy külsőséges lenne. Fontosnak gondoljuk a visszajelzést, minden véleményt igyekszünk meghallani, évről évre változtatni, megoldani a felmerülő problémákat, javítani a hibáinkon. Ez a körülmények vagy a mi hiányosságaink miatt gyakran nem sikerül.
– Említetted, hogy a meghívott előadásoknak a program egészét tekintve is szerepük van, mintha egy nagy történet részei lennének, illetve, hogy tavaly az egyén és közösség viszonyának vizsgálata volt a fővonal. Hogyan lehetne összefoglalni a mostani TESZT történetét, milyen alapmotívumra, kérdésre épít? Vagy erről inkább a fesztivál után érdemes beszélni, a folyamat során bontakozik ki igazán egy vagy több történet?
– Többnyire nagyon hasonló dolgokat látunk, mert sokszor csak ismételjük, újrafogalmazzuk a legfontosabb kérdéseinket, ahogy mi is most éppen ezt tesszük, nem sok újat tudunk mondani. A történet mindig bennünk áll össze, mindig az, amit abban a pillanatban látunk, így nehezen lehet megmondani, hogy kiből mit hív elő egy előadás vagy egy programsorozat. Bár láttam már a produkciókat – egy másik térben, más időben, másokkal nézve mást fognak jelenteni nekem is. Az a jó, ha mindenki saját maga fogalmazza meg a látottakat. Számomra ez a pár előadás, ahogy a találkozó is, az időről szól, az együtt és a külön töltött időről, az utazásról, az emlékezés természetéről, a kiegészülésről, arról, hogy kettőből vagy akár nagyon sokból hogyan lesz egy. Olyan utakról, utazásokról, vándorlásokról, amelyek során néha találkozunk, máskor elválunk, van, amikor bátrak vagyunk, felelősek, szabadok, máskor óvatlanok, csetlünk-botlunk, de van szolidaritás, segítenek vagy éppen ellenkezőleg, gátolnak. Van, amikor önszántunkból indulunk el, máskor menekülésre kényszerülünk. Ezekre az utakra mindenki mást csomagol be, mást visz magával, vannak köztük könnyen elfelejthető dolgok, amit megtartottunk, nem dobtunk ki, ami nagyon fontos, vagy kevésbé fontos számunkra, a közös álmainkat, az elfelejtett tartozásainkat is visszük magunkkal. Néha zátonyra futnak kapcsolatok, törések jelennek meg, néha megérkezünk valahova, és nem találjuk a kiutat, van, hogy el sem jutunk a célig, van, amikor megérkezünk, és találkozunk magunkkal, a végén pedig többnyire fáradtak vagyunk. Nagy utat járunk be, ahogy a találkozó is az elmúlt években, ezt persze csak közelről látjuk nagynak, távolról nézve egészen parányi.
Jubilál a temesvári TESZT fesztivál
Tizedik születésnapját ünnepli a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT): a Csiky Gergely Állami Magyar Színház által május 21. és 28. között szervezett fesztiválon tizenhat országból huszonkilenc produkciót láthat a közönség. A szervezők közleménye szerint a TESZT-re meghívott előadások formátuma és jellege is széles palettán mozog. A résztvevők a személyes hangvételű, kifejezetten egy nézőnek szóló, helyspecifikus produkcióktól kezdve a klasszikus formátumú stúdió- és nagyszínpadi előadásokig, dokumentarista előadásoktól és multimédiás performanszoktól koncertig gazdag kínálatból válogathatnak. A TESZT-et a Csiky Gergely Állami Magyar Színház bemutatója, a Schilling Árpád rendezte EXIT című előadás nyitja meg, amely az aradi és a zombori nemzeti színházzal együttműködésben jön létre. A meghívottak között olyan rendezők és előadók jelennek meg, akik különböző műfajokban dolgozva, sajátos esztétikát képviselve a legjelentősebb alkotók közé tartoznak. A találkozó a provokatív és merészen fizikális darabjairól ismert Ivo Dimcsev bolgár performer zenés produkciójával zárul. A találkozó részletes programja a Teszt.ro honlapon érhető el.
Kőrössy Andrea / Krónika (Kolozsvár)

Zarándoklat a kereszténységért
Az elmúlt évtizedek legjelentősebb zarándoklatára került sor tegnap Nagyváradon, ahol a Festum Varadinum rendezvénysorozat legnagyobb tömeget megmozgató és vitathatatlanul legjelentősebb eseményén, a Szent László zarándoklaton vehettek részt az érdeklődők. A Nagyváradot megalapító lovagkirály egyik féltve őrzött fejereklyéje érkezett Győrből erre az alkalomra a városba, így a körmeneten nemcsak a váradi hermát, de ezt is végigvitték.
A fejereklyét egy speciálisan védett autóval hozták a váradi székesegyházba. A begördülő autót katolikus hívek százai várták, akik közös imádsággal fejezték ki tiszteletüket az egykori keresztény uralkodó emléke iránt. A zarándoklat szentmisével kezdődött. Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök köszöntötte a szép számmal megjelent híveket, köztük politikai és közéleti szereplőket.
Erdő Péter bíboros, prímás, Budapest-Esztergom érseke celebrálta a misét, rámutatva arra, hogy Szent László öröksége és szellemi, hitbéli hagyatéka sosem volt annyira üzenetértékű az elmúlt évszázadok alatt, mint napjainkban, amikor a keresztény világot támadások érik, amikor a krisztusi egyházakat idegen erők veszélyeztetik. A Szent Lászlóra jellemző hit, szeretet, bátorság, emberi tartás a ma emberének is olyan példát mutat, amelynek segítségével megtarthatjuk keresztény értékeinket és lelkünkben a szeretetet.
A szentmisét követően Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is köszöntőt mondott. Beszédében kiemelte, hogy a mai értékvesztett világban, amikor Nyugat-Európa látványosan elvesztette keresztény gyökereit, nemzeti identitását, a Szent László-zarándoklat egyfajta erőt adó jelzés, egyfajta üzenet is, hogy a magyarok képesek megtartani magyarságukat és keresztény hitüket. A kereszténység és a magyarság találkozásának ugyanis egyik ékes példája a lovagkirály élete, aminek követése, tisztelete ma igencsak aktuális, hiszen a nagy uralkodóhoz hasonlóan kell védeni hitünket, hazánkat, mutatott rá Semjén. Ezt követően Victor Opaschi, Románia vallásügyi államtitkára mondott üdvözlőbeszédet, melyben hangsúlyozta, hogy ez a Szent László zarándoklat olyan jelentős és példaértékű esemény, mely nemcsak a váradi katolikusoknak, de egész Románia keresztény népének is büszkeségére válik.
A zarándoklat idén első alkalommal a székesegyháztól egész a váradi vártemplomig tartott, több ezernyi hívő kísérte a szent ereklyéket végig a városon, miközben magyar nyelven Szent László-himnuszokat és vallásos dalokat énekeltek. A zarándokmenetet a rendőrség és a csendőrség biztosította, ideiglenes forgalomkorlátozásokra is sor került, ahogy a menet áthaladt a városon.
A zarándoklat a váradi vár ősi falai között ért véget, ahol a vártemplomban a jelenlevő papok és hívők közösen imádkoztak Szent László királyhoz.
Szőke Mária / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bemutatkozott az Alföld
Az Alföldet annak főszerkesztője, Szirák Péter mellett a szerkesztők közül Áfra János, Herczeg Ákos és Lapis József, a szerzők közül Papp András és Térey János képviselte, az est házigazdája Szűcs László, a Várad irodalmi és kulturális folyóirat főszerkesztője volt. Az est kezdetén az Alföld munkatársai a folyóirat példányaival ajándékozták meg a megjelenteket, így ki-ki belelapozhatott a folyóiratba. A beszélgetésből többek között az is kiderült, hogy Szirák Péter szerint például a nyomtatott, print folyóiratoknak máig megvan a szerepük az on-line előretörése ellenére. Szó esett például a kritika rovat és a tanulmánnyal is felérő, hosszabb, elmélyültebb kritikák szerepéről, melyek évek múltán is hivatkozási alapot jelentenek.
z Alföld egyébként a 70 éves Tiszatáj után a második leghosszabb ideje megjelenő lap, elődje 1950-től Építünk néven jelent meg, majd 1954 óta az Alföld nevet viseli a folyóirat. Erős szakmaiságra törekszenek, az Alföld-stúdióban „kinevelik” szerkesztőiket és szerzőiket is, hangzott el. Arra is törekszenek, hogy ismert szerzőik mellett a fiataloknak is teret adjanak, ez nem könnyű, mivel a nyomtatott terjedelem korlátozott, és havonta 400-500 oldalnyi kéziratot kapnak. Készítenek tematikus számokat is, és szeretnék visszahozni a folyóiratba a helyi színházi, képzőművészeti élettel való foglalkozást, hiszen – mint Szirák Péter mondta – „az is provincializmus, ha a saját dolgainkról nem veszünk tudomást”.
A jó hangulatú est felolvasásokkal zárult, Papp András rövidprózát, Áfra János verset olvasott, Térey János pedig készülő,Káli holtak című regényének egy részletével örvendeztette meg a közönséget.
Fried Noémi Lujza / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hagyomány és megújulás a 25. fesztiválon
A hét végén kerül sor Érmihályfalván a 25. Nyíló Akác Napokra. A jubileumi alkalom a fesztivál tartalmában és külsőségeiben is megjelenik, nyilatkozta szerkesztőségünknek Nyakó József polgármester.
A tágabb régióban a nagyváradi Festum Varadinum után az érmihályfalvi Nyíló Akác Napok tekinthet vissza a legjelentősebb múltra, hiszen a hét végén, május 18. és 21. között már a 25. fesztiválra kerül sor. A jubileum megünneplése természetesen megjelenik a programban is. Nyakó József, aki egyike azoknak, akik a kezdetektől ott voltak a szervezésben, idén ötödik alkalommal már mint polgármester vesz részt az előkészítésben, lapunk kérdésére elmondta: az, hogy a fesztivál megérhette nem csak töretlen, de fokozódó érdeklődés mellett a negyedszázados évfordulót, annak köszönhető, hogy a helyi közösség képes volt mindig megújítani, szórakoztatóvá tenni az eseményt. A 25. Nyíló Akác Napokat igyekszenek külsőleg és tartalmilag is méltóvá tenni az évfordulóhoz.
Kiválósági díjak
Például megjelentetnek egy olyan képes kiadványt, mely 52 fotóval igyekszik feleleveníteni 25 év legemlékezetesebb pillanatait. Természetesen ennél sokkal több volt, de a közelmúltban készült és a fiókok mélyéről előkeresett régi, sokszor még fekete-fehér felvételek így is sok kedves emléket, arcot idéznek fel. Azokról sem feledkeznek meg, akik a kezdetektől részt vettek, sőt, máig részt vesznek a szervezésben, a kerek évforduló jó alkalom munkájuk, kitartásuk elismerésére. Hét személy kap évfordulós oklevelet és ugyancsak hét személy vehet majd át úgynevezett Kiválósági Díjat, első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal, a város részéről, azért a teljesítményért, melyet ki-ki a maga szakterületén (oktatás, kultúra, sport, vállalkozás, civil és szociális szféra) nyújt. Ami a „külsőséget” illeti, a szokásos bannerek mellett ez alkalomra készített zászlók hirdetik a 25. fesztivált közeledtét városszerte, a megnyitó ünnepségen az óvodások szokásos felvonulásukkor is kis zászlócskákkal emlékeztetnek ugyanerre, továbbá egy olyan, egyedi baseball-sapka is készült, melyet majd meg lehet vásárolni.
Alapprogramok
Ami viszont nem változott, az a fesztivál kerete, amit az úgynevezett alapprogramok alkotnak (állatkiállítás, lovasbemutató, kispályás focibajnokság, komoly és könnyűzenei koncertek, néptáncgála, főzőverseny, kiállítások), ezekhez jönnek a további programok. Nyakó József hangsúlyozta: a fesztivál sikerének egyik záloga, hogy minden generációból kikerültek, akik felvállalták a szervezést, ugyanakkor a technikai fejlődéssel is lépést tartanak. Hogy ez idén hogyan sikerül, arról bárki meggyőződhet, aki ellátogat a hét végén a 25. Nyíló Akác Napok négy napjának 40 programja közül valamelyikre, vagy akár az egész fesztivál alatt a város vendége lesz.
Rencz Csaba / erdon.ro

Debütált a bivalyos szekér
Márta és Márton voltak idén a borús időben, de nem borús hangulatban megtartott Szejke-fesztivál sztárjai. A Malomfalva mellett nevelt két bivaly végre beérett a feladatra, és sikerült velük megidézni a múltat: hétvégén, akárcsak egykor, bivaly vontatta borvizesszekér járt Székelyudvarhely utcáin. Vizet is hordott, de főleg nézőket toborzott a nagy múltú népi seregszemlére.
Ötvenegyedik alkalommal rendezték meg a Szejke Népzene- és Néptánc-fesztivált, bár a kedvezőtlen idő miatt nem a megszokott helyszínen, a szejkefürdői szabadtéri színpadon, hanem a Művelődési Ház nagytermében tartották meg az ünnepi gálaműsort vasárnap délután. Az intézmény hagyományos rendezvényén az országban élő kisebbségek mutatják be táncaikat, dalaikat, népszokásaikat. Idén 13 csoportot hívott meg a szervező, bolgárokat, ruszinokat, szászokat, szerbeket, ukránokat, görögöket, mellettük több székely néptáncegyüttes (Oroszhegyről, Zetelakáról, Alsósófalváról, Csíkszeredából és Székelyudvarhelyről) is részt vett a fesztiválon. Végül a Kalyna nevű ukrán együttes nem érkezett meg, de a többiek, kiegészülve Vrencsán Anitával és Vaszi Leventével, a Fölszállott a páva tehetségkutató korábbi díjazottjaival, forró hangulatot teremtettek a nagyszínpadon. Ezt megelőzően szombaton már volt alkalmunk összeismerkedni a fesztivál vendégeinek, hiszen a Művelődési Házban este nemzetközi táncházat szerveztek számukra. Ugyancsak szombaton mutatkozott be a nagyközönség előtt Márta és Márton. Mi is megírtuk korábban, hogy Sinka Arnold önkormányzati képviselő kezdeményezésére felelevenedik Udvarhely múltjának egy szelete: a bivalyok vontatta szekér, amellyel cserép-, később műanyag korsókban hordták be a „szejke-vizet” a városba. A bivalyok helyét később traktor vette át, aztán a 80-as években meg is szűnt az egyedi szolgáltatás. Márta és Márton, a bivalypár Nyikómalomfalva mellett nevelkedett, és hosszas idomításnak köszönhetően debütálhatott a hétvégén a régi mintájára elkészült szekeret húzva, amelyen – természetesen – cserépkorsókban szejkei borvíz volt. Jól vizsgáztak a Magyari Imre keze alól kikerült jószágok, vasárnap kora reggel vezetésükkel még sikerült megtartani a hagyományos ünnepi felvonulást, népviseleti parádét is, a fesztivál résztvevői a Tábor lakótelepen, a Városháza és a Művelődési Ház előtt nyújtottak ízelítőt műsorukból. A bivalyos szekeret – a városlakók nagy tetszésére – ünneplő ruhába öltözött malomfalvi fiatalemberek vezették fel. Úgy tudjuk, hogy legközelebb, a május 26.–június 2. között zajló Udvarhely Napok részeként jelentkező I. Legendárium Karneválon láthatjuk Mártát, Mártont és a múlt századi szokást felidéző borvizesszekeret.
Asztalos Ágnes / Hargita Népe (Csíkszereda)

Történeti játék Szent Lászlóról
A Szent László zarándoklat előtt egy nappal, lelki ráhangolódásként történeti játékot adott elő szombat délután a piliscsabai Boldog Özséb színtársulat a Nagyváradi Vár templomában.
Lakatos-Balla Attila történésznek a Nagyváradi Székesegyházról, Szent Lászlóról szóló előadásával kezdődött a Festum Varadinum keretében zajló program. Mint elhangzott, Székesfehérvár után a Nagyváradi Székesegyház a legjelentősebb királyi temetkezési helyként van számon tartva, akkor is, ha Szent László sírját nem tudják felmutatni.
Böcskei László római katolikus püspök vendéglátóként és zarándokként köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, az aznapi esti program ráhangolódás a vasárnapi zarándoklatra, hogy azok, akik zarándokként érkeztek Váradra, ne csak tisztelegjenek a régiek előtt, de meg is erősödjenek a forrásokból. A váradi zarándoklat összefogás eredménye, hiszen a váradi egyházmegye mellett győri és piliscsabai testvérek is évek óta bekapcsolódnak a programba.
Meghiúsul a cselszövés
A bemutatandó színjátékról a darab összeállítója, Medgyesy S. Norbert, a színjátszókör vezetője szólt. Mint elmondta, az egyik legjelentősebb jezsuita drámaíró, Illei László Salamon király, Lászlónak foglya című műve a XVIII. sz. iskolai színjátszás legjobb Szent László darabja, mely arról szól, hogy Árpád-házi Salamon volt király cselt forral Szent László ellen, de cselszövése meghiúsul.
A későbbiekben a diák színjátszók egy érdekes történetet adtak elő arról, hogyan próbált cselt szőni a volt király a nép által választott Szent László ellen, de a küldönc, akit a szerző Szabolcsnak nevez, elárulja a tervet, miután Szent László bekötözi a sebét. A Lovagkirály töpreng, hogy mit tegyen, hiszen szereti unokabátyját, Salamont, és el szeretné kerülni a további viszálykodást. Még a trónt is átengedné Salamonnak, egészen addig, míg fény nem derül a cselre. Végül Szent László a visegrádi várba záratja Salamont, s a zárójelenetben Magyarországot Szűz Máriának ajánlja. A darab során megjelentek a barokk színjátszás nélkülözhetetlen allegorikus figurái, melyek az egyes szereplők tulajdonságait jelenítik meg a színpadon, vagy befolyásolni igyekeznek a szereplőket: Bosszúállás, Csalárdság, Harag, Kevély Irigység, Ravaszság.
Az előadás során régi népdalok, népénekek is elhangzottak, s a záróénekeket – a Szent László Király, Istennek szolgája, valamint a Boldogasszony anyánk című ősi himnuszt – a közönséggel együtt énekelték el a szereplők. Az allegorikus figurák énekeinek dallamát szerezte és citerán kísérte Dömény Krisztián és Debreczeni-Kis Helga, a darab rendezője Horváth-Simon Eszter és Godena Albert.
Az előadás végén Böcskei László különleges kitűzőt adott át a színtársulat tagjainak, melyen a városalapító tervet tartó Szent László látható.
Neumann Andrea / erdon.ro

Kölcseysek a Nemzeti Színházban
Az idei tanévben a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium vezetősége úgy döntött, hogy a budapesti Nemzeti Színház felajánlását elfogadva jutalomkirándulást szervez az eredményes diákok számára. Ennek megfelelően május 11-12-én 49 diák és 5 tanár indult útnak, hogy megtekintse Budapestet. A kirándulásról Képíró Dorottya tizenegyedikes diák írt beszámolót, alábbiakban ez olvasható.
„A határon való gyors átkelés után a busszal történő utazás jó hangulatban telt: nevetgéltünk, csevegtünk, megosztottuk egymással versenytapasztalatainkat. Megérkeztünk Budapest szívébe, hogy a világon minden tekintetben egyedi Duna-parti panorámát megtekintsük. Ezt követően az Országház mellett József Attila és Nagy Imre vértanú miniszterelnök szobránál hajtottunk fejet. Téglás József tanár úr vezetésével megtekintettük a Parlament, majd a Magyar Tudományos Akadémia, aztán a Pesti Vigadó és az egykori MTV-székház épületeinek környékét. A Duna-korzóról a budai oldal szépségében gyönyörködtünk, majd a Deák tér, Vörösmarty tér és a Váci utca következett. A Belvárosban elfogyasztott ebéd után a Fehér holló utcai szálláshelyünkre mentünk. Rövid pihenő, átöltözés után elérkezett a nap fénypontja, a Csongor és Tünde c. mesedráma megtekintése a Nemzeti Színházban.
A Vidnyánszky Attila rendezte darab teljesen új megvilágításba helyezte a művet. Láthattuk megelevenedni magunk előtt a könyvből ismert szereplőket, Csongort, Tündét, a gonosz Mirigyet, az ördögfiakat. A korszerű fény- és hangtechnika, a háromszintű díszlet, illetve a profi színészi előadásmód egyaránt lenyűgözött mindenkit. Különösen meggyőző volt számunkra Nagy Mari Mirígye és Szűcs Nelli Ilmája, de belopta magát szívünkbe a Csongort alakító Fehér Tibor is. Jót derültünk az ördögök burleszkké formált figuráin, s megrendítő volt a legendás Lukács Margit hangján hallani az Éj asszonyának szövegét, amit archív felvételről játszottak be. A színházban elfogyasztottuk az ízletes vacsorát, majd visszatértünk szálláshelyünkre. A hosszú és élményekben gazdag napra való tekintettel mindenki hamar nyugovóra tért.
Pénteken, a reggeli után sétáltunk még a szálláshely környékén. Megnéztük nappali fénynél a Nemzeti Színházat körülvevő parkot, illetve a Művészetek palotáját, végigpásztáztuk a Dunán átívelő hidakat. Ezt követően felültünk a buszra és hazaindultunk. Az úton most sem hagyott alább a jókedv. Véleményt cseréltünk az esti darabról és megtárgyaltuk az előző nap eseményeit. Sűrű és emlékezetes két nap volt mögöttünk. Köszönjük az élményeket!” szatmar.ro

Élhető reformáció – A nagyokról Szatmárgörbeden
A reformáció nagyjai címmel az elmúlt hónapokban előadássorozatot hallhatott Szatmárgörbed református népe. Eme színvonalas epizód záróakkordjaként kolozsvári dékán, esperes és történelemtanár is érkezett a gyülekezetbe, hogy lelki és szellemi feltöltekezésben részesítsen.
Vasárnap délelőtt 11 órától Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye esperese hirdette az Úr szavát János evangéliuma 21. részének első 14 verse alapján. A prédikátor bátorítva elmondta: Jézus tud a semmi élethelyzetekből is áldást kihozni, miképpen azt a tanítványok életében is tette. Ővele újra újat tudunk kezdeni. Ilyen újrakezdési lehetőséget kaptak az emberek ötszáz esztendővel ezelőtt Istentől a reformátorokon keresztül és ezt adhatja Ő ma nekünk is.
Kürti Tamás házigazda lelkipásztor, az eseménysorozat rendíthetetlenül lelkes szervezője köszöntött, majd átadta a szót Dr. Lukács Olgának, aki a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Református Teológiai karának dékánja. Az előadásban a református nagyasszonyokról: Lorántffy Zsuzsannáról, Bornemissza Annáról, Lónyai Annáról esetett szó. A nagy reformátor férfiak mellett nőkre is szükség volt, és ők is sokat tettek a reformációért, a misszióért, a gyülekezeti munkáért. Mitől lesz valaki nagyasszony? – tette fel a kérdést a dékánasszony. Akkor, hogyha kegyes és bölcs, és ezt minden szinten gyakorolja. Ez áldás lehet a „mikroklímánkra”, a mikroorganizmusunkra, azaz a családra és a makroorganizmusunkra, vagyis a gyülekezetre és nemzetünkre, népünkre.
Ezt követően Póti Eduárd történelemtanár vette át a szót, aki már kilencedik alkalommal, összesen mintegy ötszáz percen keresztül beszélt a reformáció ötszázadik évfordulóján. Attól a kérdéstől, hogy mi a reformáció, átvezette a gyülekezetet addig, hogy miként tudják azt a saját életükben hasznosítani. Az elődöktől van mit tanulnunk, éppen ezért fontos, hogy ne csak őseink legyenek, hanem hőseink is, akiknek a példájából erőt tudunk meríteni. – figyelmeztetett az előadó, aki hangsúlyozta továbbá: az igehirdetés nemcsak a szószéken, hanem életvitelünkben is meg kell, hogy nyilvánuljon!
Az igehirdetésben és az előadásokban is kitűnt, nem elérhetetlen a reformátorok életpéldája, hanem igenis élhető, azaz nemcsak a történelem hősei, hanem mi is lehetünk „nagy”-ok. Az istentiszteletet követően Józsefházán szeretetvendégségre került sor. Az eseménysorozatot a Reformáció Emlékbizottsága és a Communitas Alapítvány támogatta. szatmar.ro

Huszonöt éves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
„Magyarul álmodom”
Három napon át – péntektől vasárnapig – tartalmas rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának negyedszázados évfordulóját az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Díjátadók, kiállítás, értekezlet és kirándulások színesítették a programot, amelynek egyik kiemelkedő része volt a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő lebonyolítása. A rendezvény választott témaköre: a reformáció hatása és jelentősége Erdély magyarnyelvűségében.
Pénteken 10 órától a Vigadó Művelődési Házban tartott, Deák Magdolna tanárnő által levezetett megnyitóünnepséggel rajtolt az eseménysorozat, számos neves meghívott, az AESZ erdélyi és magyarországi partnerei, támogatói szólaltak fel és mondták el köszöntőbeszédüket, rengeteg szép gondolat hangzott el.
A külsőségek nem számítanak, mondhatnánk, de a muskátlikkal szépen feldíszített színpad már jelezte: különleges alkalom zajlik, majd a Bod Péter Tanítóképző XI. A osztályos tanulóinak műsora vezette fel az ünnepséget. A lányok iskolájuk névadója, Bod Péter Szent Hilarius című művéből adtak elő részleteket énekkel, gitárkísérettel.
A teljesség igénye nélkül, néhányan azok közül, akik méltatták az AESZ kitartó értékmentő munkáját: Kiss Imre főtanfelügyelő, Péntek János nyelvész, Kőrösi Viktor Dávid konzul, Tóth Attila, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet megbízott igazgatója, dr. Eőry Vilma, az említett intézet szaktanácsadója, Kovács Zsuzsanna a magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége képviseletében, dr. Nagy L. János egyetemi tanár, A. Molnár Ferenc professzor, Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség országos elnöke, Zsigmond Győző, az AESZ alapító elnöke, Zsigmond Emese, a társszervező, 60 éves Napsugár gyermeklap főszerkesztője.
Kiss Imre a házigazdák nevében köszöntötte a résztvevőket, elmondta: „a költők versben, a tudósok értekezésekben fogalmazták meg a magyar nyelv különlegességét, idegen ajkúak is többször rácsodálkoztak elképesztő gazdagságára, eleganciájára, zenéjére. Nyelvünk közösségi és személyes létünk alapja, önazonosságtudatunk meghatározója, szellemi létünk közege. A magyar nyelvet örököltük, és kötelességünk továbbadni, ilyen körülmények között is, hogy jogainkat folyamatosan korlátozzák”.
Péntek János akadémikus, a BBTE nyugalmazott tanára, az AESZ elnöke az esemény ünnepi jellegét hangsúlyozta, dr. Nagy L. János Illyés Gyulát idézte: „Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazánból: jellemkérdés.”
Zsigmond Győző alapítótag, egykori elnök régi fotók, kiadványok kivetítésének kíséretében idézte fel az AESZ indulását, a kezdeti körülményeket, az első nyelvhelyességi versenyek hangulatát, és javaslatokat is tett a további működésre, egyben felajánlva szakmai segítségét is.
Helyszűke miatt nem tolmácsolhatjuk a beszédek sorát, a számtalan megszívlelendő gondolat meghallgatása után is fontos pillanat következett, átadták a Nyelvőrzés Sütő András-díját, amelyet ebben az évben Albert Ernő nyugalmazott magyartanár, néprajzkutató vehetett át. Laudációt Erdély Judit, az AESZ alelnöke mondott, akit egykori diákként az Albert tanár úr órái, hozzáállása győzött meg arról, hogy neki is a magyartanári pályát kell választania. A bronzplakettet (Hunyadi László marosvásárhelyi képzőművész alkotását) Ördög Gyárfás Lajos, az AESZ ügyvezető elnöke nyújtotta át.
Albert Ernő Csíkdánfalván született, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium igazgatója volt. Számos publikáció, könyv, gyűjtés fűződik nevéhez, érdemeit Sepsiszentgyörgy városa 2006-ban Pro Urbe díjjal ismerte el.
A saját megfogalmazása szerint a 80. életév után ráadásba kapott 86.-at taposó Albert Ernő úgy véli, ha valamikor, most igazán szükség van az anyanyelv ápolására. „Csak a fiatalok látnak minket öregnek, hiszen rengeteg még a munka, a tennivaló, amit csak mi végezhetünk el” – fogalmazott. Hozzátette: nagy fájdalom számára, hogy szép magyar nyelvünket sokan úgy használják, hogy egymást érik – szóban és írásban, köznyelvben és médiában – a trágár kifejezések.
Szöllősi Katalin, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákjának A nagy hegyi tolvaj című ballada szívhez szóló előadása után Nagy Éva, az Oktatási Minisztérium kabinetigazgatója tolmácsolta üdvözlő szavait, majd az idén első alkalommal átadott Tüzes Bálint-díj kiérdemlőjét ismerhettük meg. Izsák Arnold Róbert (akinek verseit korábban a Székely Hírmondó hasábjain is olvashatták) prof. Péntek Jánostól vehette át az anyagi támogatással is járó elismerést, a Tüzes Bálint öccse, a Svájcban élő Péter által alapított díj ugyanis az anyanyelvápolás terén kiemelkedően teljesítő diákokat hivatott segíteni.
A három órán át zajló megnyitó ünnepséget a sepsiszentgyörgyi Harai zenekar és Szöllősi Katalin fellépése zárta. Délután a diákok kiránduláson vettek részt, felkeresték az Ika várát, majd kézműves tevékenységekre fogadta őket a csernátoni Haszmann Pál Múzeum.
Ugyancsak aznap 16 órától az Incze László Céhtörténeti Múzeumban nyílt meg A Vizsolyi Biblia 425 éve című kiállítás. Gesztusértékű, hogy a pannókon olvasható tudnivalókból összeállított rövid összefoglalót román nyelven is kifüggesztették.
Dimény Attila múzeumigazgató elmondta: megtiszteltetés az intézménynek, hogy fogadhatják a Budapesti Városvédő Egyesület egyház- és bibliatörténeti kiállítását, amelyet eddig már több mint félszáz helyszínen mutattak be. Különlegesség, hogy itt az alapkiállítás helyi polgárok által rendelkezésre bocsátott darabokkal is kiegészült, mint például a Budapesten 1868-ban kiadott Biblia és egy 1903-as kiadású Újtestamentum, illetve egy 20. század eleji református Biblia.
Balogh Zoltán, a Kézdi–Orbai Református Egyházmegye esperese méltatta a kiállított anyag jelentőségét, végül a Kézdi–Orbai Református Egyházmegye lelkészcsaládjainak kórusa adott elő két kórusművet, Ruszka Sándor karnagy irányításával.
A kiállításmegnyitót szakmai konferencia követte a múzeumban A reformáció hatása és jelentősége Erdély magyar nyelvűségében témával, a következő előadásokkal: Ruszka Sándor (lelkész, Kézdivásárhely): Ha lett volna Luthernek Facebookja; A. Molnár Ferenc (professor emeritus, Miskolci Egyetem, Debreceni Egyetem): A reformáció magyar bibliafordításainak és egyházi éneklésének hatása és jelentősége Erdély magyar nyelvűségében; Máthé Dénes (egyetemi docens, Kolozsvár): A reformáció szerepe irodalmi nyelvünk 16. századi formálódásában; Péntek János (ny. egyetemi tanár, akadémikus, Kolozsvár): A moldvai magyarok anyanyelvűsége az egyházújítás(ok) időszakában.
Szombaton délelőtt kirándulásra mentek a meghívottak és a konferencia résztvevői, ezzel párhuzamosan kezdődött a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő a Gábor Áron Szakképző Líceumban. Városnézés és múzeumlátogatás után, délután a Cimborák Bábszínház szórakoztatta a 4. osztályosokat, illetve Mint a szép híves patakra című koncertjét mutatta be a Codex Régizene-együttes a Vigadóban, este pedig a Harai zenekar húzta a talpalávalót a táncházban, a Gábor Áron Szakképző Líceumban.
Vasárnap délelőtt a Vigadó Művelődési Házban az eredményhirdetéssel és díjazással egybekötött záróünnepséget a Nagy Mózes Líceum diákjainak előadása színesítette.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

26. Erdélyi Magyar Tudományos Napok
A víz maga az élet
Érdekes, jó hangulatú, számos új ismeretet is tartalmazó előadásokat hallgathatott, aki részt vett a 26. EMT-napokon. Nagy kár, hogy az Erdélyi Magyar Tudományos Társaság (EMT) által idén az éltető víz köré szerveződő előadássorozatra alig kéttucat ember volt kíváncsi.
Szakács Zoltán megyei EMT-elnök felvezetőjében említést is tett arról, hogy sikertelenül próbálnak kapcsolatot teremteni az ifjúsággal, mi több, a felnőtt műszaki értelmiség is erősen „kopik”. Makfalvi Zsuzsa, a Székely Mikó Kollégium tanára a Föld vízkészletéről szólva rámutatott arra, hogy – arányait tekintve – nem biztos, helyes az, ha arról beszélünk, hogy mennyi víz van a Földön, sokkal jobban megfelelne a valóságnak, ha azt mondanánk, van néhány (kontinensnek nevezett) sziget a vízben.
– Ha a Földön lévő összvízmennyiséget 100 vedernek vesszük, akkor ebből 99,5 veder a világ-óceánban, a kőzetekben, a jégtakaróban és más, ember által nem elérhető helyen van. Amiből mi élünk, az egy fél veder víz, s ennek is nagy része a felszín alatt van, valójában hozzáférni egy-két decihez tudunk – mutatott rá az előadó az arányokra. A gyógyvizek hasznosítása ivókúra formájában című előadásában dr. Albert István a Benkő-borvíznek a gyomorműködésre kifejtett felette hasznos hatásáról beszélt, és azt mondta: epe-, vese-, hasnyálmirigy-megbetegedésekben önálló orvosságként, vagy gyógyszer kiegészítőként használható.
Ugron Noémi, a sepsiszentgyörgyi vízművek mérnöke azt az utat vázolta, amit a víz a kutaktól a csapig megtesz, és úgy fogalmazott: Háromszéken jó minőségű, ivásra mindenkor alkalmas víz folyik a csapokon. Kérdésre válaszolva leszögezte: semmilyen alapja nincs annak, hogy Sepsiszentgyörgy alacsonyabban fekvő részein gyengébb minőségű víz folyna, mint máshol. Sándor László, a vízművek főmérnöke az árvizekről, azok okairól és a védekezés módozatairól beszélt. Külön kitért a hódokra, akik ugyan „okleveles hidrotechnikai mérnökök” lehetnének, de megkeserítik az árvízvédelmi szakemberek munkáját.
– Szép dolog a környezetvédelem, csak erről nem lesz egyszerű meggyőzni annak a falunak a lakosságát, amelyet – mondjuk – egy hódgaléria mentén bekövetkező gátszakadásban elönt a víz – vélekedett a szakember.
A főmérnök érvekkel cáfolta azt a felvetést, hogy a folyószabályozásra költött eurómilliókból inkább kárpótlást kellene adni az esetleges árvizek károsultjainak.
A mezőgazdasági kultúrák öntözéséről Bartha János mérnök beszélt. Kiderült: ahhoz, hogy a legjobb termőföldnek számító Szépmezőn versenyképes módon lehessen krumplit termeszteni, nagyjából ugyanakkora vízmennyiséggel kell még öntözni a növényt, mint amennyi átlagosan, csapadék formájában, természetes módon lehull. Már, ha lehull, mert az országos meteorológia szolgálat statisztikája szerint az elmúlt 100 évben mindössze 10, csapadék szempontjából normális esztendő volt – fejtegette a szakember.
Puskás Melinda kertészmérnök a szobanövények vízháztartásáról mondott érdekes adatokat.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Büdös-hegy napja Bálványosfürdőn
Figyeljünk kincseinkre!
Szombaton Bálványosfürdőn nyolcadik alkalommal szervezte meg a Tanulj és szórakozz a Büdös-hegy napján! elnevezésű rendezvényt a Vinca Minor Egyesület, a Csomád–Bálványos Natura 2000 terület gondnoksága.
A hagyományteremtő jelleggel bíró, egész napos rendezvény célja idén is az volt, hogy felhívja a figyelmet a Csomád–Bálványos védett terület természeti értékeire alternatív tantárgyversenyek, izgalmas vetélkedők által.
Rengeteg program zajlott párhuzamosan, a gyerekek a délelőtti tevékenységek révén ismerkedhettek a régió madárvilágával, beleshettek a gombák titkaiba, tündérkerti vigadalomban vehettek részt, meghallgatták az öreg bükk meséit és Bálványosvár történetét. Minden foglalkozást lelkes önkéntesek vezettek, az izgalmas elnevezések mögött számtalan ötlet bújik meg, amelyek révén kisebb és nagyobb gyerekek szórakozva, szinte észrevétlenül szerezhettek ismereteket az állat- és növényvilágról, a természetben való viselkedés szabályairól, mondakincsünkről stb. Ebéd után felkerekedtek, erdészeti túrán, tájékozódási futáson vehettek részt, és az elsősegélynyújtás alapjait is megtanulhatták.
Délelőtt szerencsére kitartott az idő, délutánra azonban igencsak nekikeseredett, ám a szervezők és diákok bebizonyították, hogy egy kis eső nem akadály, és a tervezett program szerint lebonyolították a rendezvényt.
Para Zoltán, a Vinca Minor Egyesület elnöke elmondta: mintegy 200 résztvevővel zajlott a nap, ebből 180 tanuló, zömmel Oltfej, Felsőháromszék és Orbaiszék képviseltette magát. A cél, hogy a Csomád-környéki településeket bevonják, hiszen a helyieknek kell felismerniük, megbecsülniük és megóvniuk saját természeti kincseiket, a fiatal nemzedékek ilyen szellemben való nevelése tehát kulcsfontosságú.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egy korhű élet
Közelíteni a legelvontabb fogalmakhoz gyertyánfa ággal?
Az Életnél elvontabb és – a rettenethez közelítve – elvonhatóbb fogalom aligha van számomra. Akkor, amikor három történelmi, politikai korszakot megélt emberrel és most már emberről kell beszélnem, különösen kell a gyertyánfa ága. Abból gúzst lehet facsarni, eltörni viszont nehéz.
Elesett, megöregedett emberre hívta föl figyelmem valaki 48 évvel ezelőtt. A nyomorúság száz változata akkor is érdekelt, ma is. Pincecsend lenn, az emeleten is. Kopogok és bizonyosan a magam megnyugtatására is, szorongásomban. Nagy hang odabentről. Nem erős, de érzem, erőltetett.
Ott ült az ágyon a mérnök úr. A város innenső, szegényebbik fele ismerte, urazta. Úr volt ám a maga portáján, és lehetett volna gangosabb-módosabb úr is Gaál Sándor tudós fizikus az akadémiák közelében, de – ahogy fentebb mondottam – három politikai rendszerben élt, túlélt. Ez nagy szó, az Osztrák-Magyar Monarchia, az első kommunista diktatúra, az úgynevezett Tanácsköztársaság, majd Horthy Miklós 24 évnyi kormányzása. És most itt né, morzsolgatja a maga meg a kommunista rendszer maradék éveit öt négyzetméteres lakásában. Mert lakni kell!
– Annak vágnak fát a hátán, aki odatartja – magyarázza a törvényt. Gépészmérnök, katonai akadémiát végzett, őrnagyi rangot viselt a katonai tengerészet egyik matematikai intézetében. Valami rezsón fő valami, tea is lehet. És ideillan a sok évvel ezelőtti – 1969-et írtunk akkor – teaillat, a csökött asztalkán Biblia-nagyságú könyv, aztán relativitáselmélet, szakkönyvek, egy ágy, egy székforma valami. Az jut nekem. A többi a tudósnak.
Harmincegy évesen akkor azt kerestem, honnan ennyi erő? És az a mosoly? Az 1848-as katonai családtól?
A családról kérdezem. Ő azzal folytatja és ugyanazzal az élő, nem fás, hanem eleven mosollyal, mint az előbbiekben is.
– Enni kell. Dolgozni, amíg eltart az élet.
Őt az élet tartja immár 85 éve? Azt mondanám, s talán elfogadná, hogy ő maga, az ember tartja el az életet. Eltartotta az életet önmagában akkor, az akkorokban, el mindmáig, ahol s amikor azért vágnak fát a hátán az elvtársurak, mert megtartották egymást közösen az élettel. Öt négyzetméteren keresem ma is – a sufniban, ahonnan elszállt 1972-ben – azt az eleven erőt…
Jelen van egy zönge is. Tovaszállt egyszer a szerelem, többet nem próbálkozott „alapítással”. Azért-e, hogy a szinte mindent szétverő időben ne kockáztassa leendő övéit… azért-e, mert elfordult forma tőle a világ? Gaál Sándor sosem fordult el a világtól. Cikóriakávé őrlőt javított a hozzá fordulóknak, meg kést, görbeorrú meg fakorcsolyát. Ha percig megállt volna az utolsó, a sepsiszentgyörgyi 22 esztendő idején, nem éri meg azt a matuzsálemi kort. Tanulmányokat írt.
Azt mondom most magamban, s úgy is dadogva, hogy korhű életet élt. Korhű. Alkalmazkodott két világháború kenyéradagjához, a test meg a tudós elme lélekállományának igényeihez, minden korban. Szolgaság semmi. Megaláztatás, magántulajdon, föld s ház elrablása pártparancsra, csitri mérnöki munka, majd annak is a megvonása, az volt, de marad ez a mosoly.
– Dolgozni akartam, s dolgoztam is, ahogy lehetett.
Írógépeit összetörték, mert nem értették azon a matematikai jeleket. Majdnem bezárták, mint imperialista bérencet. A gyanú az ostobák hatalmához tartozik. Mert mindig fövöget valami a kor egy-egy ócska villanyrezsóján. Miközben nekem 49 esztendő távolából is azt magyarázza, a feje 30 éves, de a test, az megöregedett.
Ha a tudás hatalom – istenem, mennyi aranymondásunk hull pöcegödörbe! –, akkor hatalmas ember bádogágyával szemközt üldögélek, azon tűnődvén ma is, honnan volt annyi erő benne, hogy megválthatna császárságokat, meg egy népet az ő elrekvirált malma körül, honnan? Idő nincs is. Van az, ami megfogható. És van a munka. Talán az lenne. A munka sincs az élet szeretete nélkül! Tudós nem vizsgálja, honnan a tudománya. Hívom a verset, segítsen!
Szárnyak zenéje
Dolgozik minden,
nincs kegyelem.
Fény zaklatja a földeket,
szűköl a táj,
de terem.
(Nagy László)
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vármegyék és székek
A mai jogvédő és jogkiterjesztő autonómiaküzdelmek gyakran hivatkoznak külföldi példákra, s okkal, hiszen a polgári jogegyenlőség kivívása tekintetében a nyugat-európai minták tényleg támpontot nyújtanak. De ha eredetüket kutatjuk, azok is, a székely törekvések is olyan korábbi előzményekkel rendelkeznek, melyekre ma is lehet támaszkodni. Tanulságos összevetni azt, amit a népfelségre hivatkozó önrendelkezés és a népfelség jogát nem ismerő, de mégis a népközösség egészét átfogó rendszer kínált a közigazgatás terén a királyság építésének hajnalán és első századaiban.
A háromkötetes Székelyföld történetében Kordé Zoltán foglalja össze, amit erről tudni kell. A magyar királyi vármegyét a Szent István-i reform egyik fő alkotásaként mutatja be, ennek élén a király által kinevezett ispán állt, aki a termelő munkát végző várnépek és a főleg katonáskodó várjobbágyok fölött rendelkezett hatalommal, de bírói és katonai fennhatósága a várszervezeten kívüli szabadokra is kiterjedt. Erdélyben annyiban volt sajátos a helyzet, hogy itt a király által kinevezett vajda állt a vármegyék tisztségviselői felett, akiket ő nevezett ki. A királyi vármegye idővel a köznemesség testületi megerősödésével nemesi megyévé alakult át, ez megérte az 1848-as forradalmat is, a magyar irodalom alaposan dokumentálja késői működését.
A kiváltságos népelemek – így a kunok, jászok, erdélyi szászok és a mi népünk, a székelyek is – azonban sajátos önkormányzati joggal rendelkeztek, és ez a széki szervezetben öltött testet. Ezek a vármegyéhez hasonlóan területi, közigazgatási, bíráskodási és katonai egységek voltak. Kialakulásuk a népmozgások elcsitulásával a 13. század második felében ért véget, akkor hét székely székkel számoltak, ezekből a következő századokban nagy viták árán fiúszékek szakadtak le. Fölöttük fő tisztségviselő, az uralkodó által kinevezett székely ispán volt, de a többi tisztséget – és ez elvi különbség – a székely szokásjognak megfelelően a nemekre és ágakra tagolódó közösségek sorban töltötték be. A kiváltság tehát abban állt, hogy ősi szabadságuk megőrizhették, ami azt jelentette, hogy a hadnagyot, a székbírót ők jelölhették ki. Előbbit például egy 1324-es okirat említi először. Akkor tűnik fel a királybírói intézmény is, ezt már felülről küldték ki, és ellenőrző szerepe volt. A főtisztviselőket különben a primipilusnak nevezett vezető rétegből választották.
B. Kovács András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Éld az álmaid, ne álmodd az életed
Önazonosság és önkifejezés
Pénteken – a párhuzamosan zajló rendezvények ellenére – telt ház előtt mutatták be a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában Kiss István Éld az álmaid, ne álmodd az életed! című, idén áprilisban megjelent kötetét.
A könyvet ismertető Szakács Gyöngyike a felvezetőben elmondta: a szerző ügyvéd, és két jogi témájú kötete mellett ez az első könyve, amelyben saját életszemléletét tárja az olvasók elé. Nemrég elhunyt édesanyja emlékére állította össze, nem feledkezve meg édesapjáról sem, aki mindig mellette állt. A könyv fő üzenete: vállaljuk fel önmagunkat olyannak, amilyenek valójában vagyunk. István így éli az életét, maximális toleranciával fordul a külvilághoz, amit azonban nem mindig viszonoznak – vezette fel meglátásait, szavait az előszó idézésével nyomatékosította.
A szerző pimaszul és kegyetlenül őszinte, objektív, a valóságot szépítés, átformálás nélkül mutatja meg, ami más-más reakciót vált ki az emberekből: van, akire felszabadító hatású, másokat esetleg felháborít. A történetek, visszaemlékezések pillanatnyi gondolatokat, reakciókat örökítenek meg, amolyan szösszenetek, István ösztönből veti papírra azt, amit érez, gondol. Megadja magának azt a szabadságot is, hogy eltekint a formai keretektől, sémáktól, és az adott témáról annyit és úgy ír, ahogyan azt a benne megszülető gondolatsor, érzelmi reakció megköveteli – vázolta Szakács Gyöngyike.
– Jóanyám előtti tisztelgés ez a könyv, amely hétköznapi történeteket, saját meglátásaimat gyűjti egybe, a kötet címe is az ő egyik megszívlelendő mondása volt – erősítette meg a szerző. Szándéka szerint a könyv egyféle útmutató a fiatal korosztálynak, ugyanakkor tisztelgés közösségünk nagyjai előtt, mint a néhai Kiss Lázár tanár úr, illetve dr. Bíró Géza kórházalapító, akiktől biztos értékrendet, emberi tartást, magyar öntudatot tanulhatott. István azt vallja, csak álmaink adhatnak célt az életünknek, ám azokat valóra váltani csak úgy lehet, ha hiszünk is bennük, és küzdünk értünk.
Célja az volt, hogy tisztán, egyszerűen, érthetően, és nem utolsósorban helyesen írjon (a virtuális felületeken is!), megtisztelve ezzel az olvasóit és anyanyelvét.
A közönség kérdései kapcsán kialakult beszélgetés során a szerző nem rejtette véka alá azt sem, hogy a civil öntudat megerősödését is szükségesnek látja. Választott vezetőinktől joggal elvárhatónak tartja, hogy mélyebben megismerjék a polgárok mindennapi gondjait, és azok megoldására törekedjenek, hogy a szavazóknak ne kelljen csalódniuk minden négyéves ciklus végén, ugyanakkor a mozgássérülteket érő jogtiprásokra is hozott önmaga által megélt példákat.
Hisz abban, hogy az ifjú, „digitális” nemzedéket tartalommal kell feltölteni, egészséges, követhető értékrenddel, magyar, székely öntudattal – írásai révén ehhez is szeretne hozzájárulni, ugyanakkor a kötet minden korosztályhoz szól.
Az első dedikált tiszteletpéldányt dr. Bíró Géza vehette át, a szerző pedig azt is elárulta, hogy már nekilátott a következő könyvnek is.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Öreg fák és fás legelők
Egyedi értéke(in)k
A madarak és a fák napja adott alkalmat Baróton, Erdővidék Múzeumában arra, hogy pénteken, április 12-én, a Kalendárium programsorozat keretében Tamás Rékának, a Pogány-havas Kistérségi Társulás (Hargita megye) biológusának segítségével az érdeklődök betekinthessenek a fás legelők különösen szép világába, melyek, mint előadásán kiderült, csupán öt–hat éve kerültek előtérbe– azóta említik az erdőktől, valamint a legelőktől elkülönített élőhelyként őket.
Előadásának előhangjaiként Hoffmann Edit muzeológus és Egyed Emőke, a Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesület elnöke tettek említést arról, hogy a madarak és a fák napját Magyarországon először Chernel István ornitológus szervezte meg, pontosan 115 évvel ezelőtt, 1902-ben, 1906-ban pedig a kötelező iskolai ünnepek közé is felvették. Ezen a napon a magyarországi elemi népiskolákban „természetvédő” és „erkölcsnemesítő” szellemben kellett méltatni ezt az ünnepet, a tanítónak hagyományosan „szép, emelkedett és beható” előadást kellett tartania a madarak életéről, a természetnek a háztartásokban való jelentőségéről, de az ember gazdaságában és lelkületében játszott szerepéről is. Az emlékezet szerint a második világháború után az ünnep virágkora véget ért, a rendszerváltás után bár új lendületet vett a madarak és fák napjának megünneplése, korábbi népszerűségét már nem érte el.
Tamás Réka először a Románia legszebb fái elnevezésű honlapot ismertette (arboriremarcabili.ro), melynek célja az, hogy az országban található szép, öreg fákat felmérjék, megmutassák azokat az embereknek: jelenleg már 3481 öreg fa adatai szerepelnek adatbázisukban, melyet javarészt önkéntesek hozzájárulásával sikerült tartalommal megtölteniük. A fák egyike a Suceava megyében, Cajvanában található kocsányos tölgy, melyet jelenleg Románia legöregebb fájaként tartanak számon. A legenda szerint az 1241–42-es tatárjáráskor a falu összes férfija odaveszett, tömegsírjuk felé ültették a ma is álló tölgyfát, melynek korát ezek szerint csaknem 800 évesre becsülik. Kerülete 11,1 méter, a legenda szerint valamikor Ștefan cel Mare is megpihent árnyékában, s ha kivágnák, 85 köbméter tűzifa jönne ki belőle.
Hozzánk közelebb található a neves köpeci szilfa, mely 2011-ben az év fája lett Romániában, 2012-ben pedig az Év Fája Európában versenyen a második helyen végzett. Ez a fa 35 méter magas, körmérete 7,3 méter, így átöleléséhez öt felnőtt emberre van szükség.
A biológus fotók segítségével részletesen ismertette aztán a fás legelők ökológiai értékeit, beszélt az itt élő vadállatokról, de ezen legelők gazdasági jelentőségét is szóba hozta. Mint említette, bebizonyosodott, hogy az ott legelő háziállatok teje értékesebb, jobb minőségű: „Ezért is a fás legelőkre, mint egyedi értékekre kell tekinteni, célunk, hogy védetté nyilváníttassuk őket, akár az öreg fákat is” – mondta.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szabálytalanságokra hívták fel a figyelmet a tanúk Borbolyék perében
Tanúvallomásokkal folytatódott hétfőn a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen indult büntetőper tárgyalása a Hargita Megyei Törvényszéken. Több órán át tartott a három tanú kihallgatása, akik a vádhatóság által kifogásolt útfelújítások kapcsán szabálytalanságokra hívták fel a figyelmet.
A 131-es számú, Felsőboldogfalváról Erdővidékre vezető megyei út 2010-ben elkezdett felújítása kapcsán a munkálat műszaki felügyeletét ellátó cég vezetőit és egy alkalmazottját tanúként hallgatta ki a tárgyalást vezető bíró. Az első két tanú, akik ténylegesen részt vettek a műszaki ellenőrzés folyamatában, nyilatkozataikban jelezték, hogy nem a korábban elfogadott tervnek megfelelően történt a felújítás, azaz nem az előírt anyagmennyiséget használták fel, kevesebb aszfaltréteg készült. Egyúttal hiányolták a munkakezdési utasítást, az építési engedélyt, a munkaterület átadását, amelyekre mind szükség lett volna. Az utólag elküldött kezdési utasítás mást tartalmazott, mint a terv, a tervmódosítást viszont csak a tervező végezheti – számolt be a cég ügyvezetője, aki elmondta azt is, több alkalommal kérték a hiány pótlását, és ezek miatt a kifizetésekhez szükséges dokumentumokat sem írták alá. A hiányzó dokumentumokat csak 2011-ben kapták meg – jelezte a cég ügyvezetője, hozzátéve, egy idő után részükről ellenőrizhetetlenné vált a munkálat, később pedig szakértői vizsgálatot is javasoltak a minőség megállapítása érdekében.
Két olyan, hamisnak nevezett műszaki ellenőri jelentésről is szó esett, amelyek közül egyikre az ügyvezető szerint a bélyegzőt és az aláírást másolta rá valaki, a másikat pedig arról másolták le – ezek kedvezően véleményezték az elvégzett munkát.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök ügyvédje arról is kérdezte a tanúkat, tudtak-e arról, hogy 2009-ben az említett úton 7,5 tonnás súlykorlátozást vezettek be, és hogy szerintük ezek után indokolt volt-e a terv által előírt anyagmennyiség.
A tanúk nem emlékeztek, és azt mondták, a változtatás tervezői feladat, helyszíni tanulmányok alapján. „A kiviteli terv autópálya minőségű út építésére készült, ennek megfelelő vastagságú aszfaltrétegekkel, és amit kiviteleztek, az a megyei utakra vonatkozó szabványoknak felel meg. A megyei tanács igyekezett a túlzott anyagmennyiséget a szükségleteknek megfelelően csökkenteni, ez egy politikai döntés volt, és a többi megyei útra is vonatkozott – a terv módosítását a megyei tanács kérte a tervezőtől” – ismertette a tárgyalást követően Sergiu Bogdan, Borboly védője.
A per tárgyalás júniusban folytatódik, újabb tanúk következnek.
Két útfelújítást kifogásoltak
Az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2013-ban a Hargita megyei önkormányzat elnökét a közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel vádolta meg, vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es út felújítása kapcsán több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét.
Kovács Attila / Székelyhon.ro

Székely történetek önjáró szereplőkkel
– A Kéket kékért gerincét a 2001-ben megjelent Tempetőfi naplója című novelláskötetben található írások adják. Mikor döntötte el, milyen indíttatásra, hogy ezeket egy egységes történetté gyúrja össze?
– A negyvenedik születésnapom közeledtén (még mindig borzasztó kimondani ezt a számot, innen kezdve úgy érzi az ember, hogy minden nap ajándék) azon gondolkodtam, mivel tudnám meglepni a szeretteimet. Akkor jutott eszembe a „nem létező könyv”, vagyis hogy összerendezem egy kötetbe eddig megjelent irodalmi munkáimat. És hát nagyon hülyén nézett ki két kisregény mellett egy rakás novella. Elkezdtem úgy olvasni őket, mintha egy nagyobb egész kis részegységei lennének. Ez nem volt nehéz, mert novelláimat a gyermekkori élményanyagom alapján írtam, Székelyföld eleve olyan hely, ami megköveteli a novellát (vagy a balladát, de verset nem tudok írni). A történetek elég hamar összerendeződtek egy kronologikus láncolatba. Onnan kezdve csak ki kell tölteni a hézagokat – hittem én naivan.
A szereplők ezt másként gondolták, elkezdtek élni, önjáró módon átírták a történeteket, alig bírtam velük. A végeredmény egy teljesen más regény lett, mint amit eredetileg elképzeltem.
Ez nem baj, így működik ez a folyamat. Az alkotás egyfajta teremtés, mondják. Véges, tehát elfuserált teremtőkként megpöccintjük a mozgatottjainkat, oszt’ csodálkozunk, hogy nem arra mennek, amerre mi terveztük, saját akaratuk lesz, mi meg futunk utánuk, és próbáljuk az adott világ keretei között tartani őket. Így született meg a Kéket kékért első verziója röpke három hét alatt, digitális nyomdában ki is nyomtattattam a hivatalosan nem létező „összes művet”, jó kis születésnapi ajándék lett belőle. A visszajelzések alapján – mert azért olyanok is akadtak, akik elolvasták – úgy tűnt, nem volt elvetélt ötlet, ezért pár hónapra rá ismét elővettem az „új” kéziratot, hogy javítgassam itt-ott. És már megint elkezdtek mozogni a szereplők, így elég jelentős mértékben átdolgoztam. Picit lassítottam a tempón, az érthetetlenebb részeket kifejtősebbre vettem, árnyaltam, amit kellett, volt, hogy Platónt követelt az egyik szereplő Parmenidész helyett, rémes egy figura. Aztán jött a szerkesztő, Nagy Koppány Zsolt barátom, és a maga finom és udvarias módján tudtomra adta, hogy baromi hosszú mondatokat írok, nincs az az olvasó, aki egy levegővel el tudná olvasni, ezért átszerkesztettük ezt is. Az egyik legrettegettebb kritikusom, a húgom, Demeter Zsuzsa (aki szakmája szerint is kritikus) átjavította a kéziratot, okos megjegyzéseket tett, mertem volna nem elfogadni! Így a végeredmény egy letisztultabb, és, remélem, olvashatóbb szöveg lett.
– Egyszemjankó, egy kisfiú a főszereplő, aki köré felvonultatja a többi szereplőt, történetet – gondosan ügyelve arra, hogy minden szálat elvarrjon. Egyfajta fejlődéstörténet is. A Hargita lábánál játszódik, akár felismerhetők is a helyszínek, mégis egy külön világot teremt. Fikció és valóság felesel egymással, hétköznapi emberekből farag egyfajta mitikus lényeket.
– Az alapszereplők már adottak voltak: a gyermeke anyjának halálába belebolondult doki, aki felviszi kisfiát a hegyre, és ott a nagy magányukban ógörög szövegekkel tömi a fejét, majd a város, illetve a bányatelep lakói, akikkel találkozik ez a kisfiú, miután az apja meghal, és a milicisták visszahozzák a „civilizációba”. Már ha Ceaușescu diktatúráját és annak végnapjait annak lehet tekinteni. Ez egy arctalan massza, a felismerhető karaktereket a regényvilág teremtette magából. A tényleges valósághoz vajmi kevés közük van, bár egy-egy jobban hangzó csúfnevet a gyermekkoromból átemeltem. Ami a mitikusságot illeti: amikor az egyetemen a filozófiai stúdiumaim elején az ógörögöket tanulmányoztuk, akkor a preszókratikus tanköltemények olvasásakor valamiért mindig a székelyföldi életegész jutott eszembe. Nincs okszerű vagy analogikus összefüggés, ez csak egy érzés volt, székelyként ismerősnek tűnt az a világ. Ezért is kezdtem el még az eredeti, magnovellában, az Egérfelügyelőben játszani azzal, hogy preszókratikus szövegeket emelek be egy székelyföldi történetbe, és nekem legalábbis működőképesnek tűnt. Különösen nyers, darabos világ kezdett így kialakulni, valami a nyugati fogalmi gondolkodás kialakulása előttről. A regénybe már fűszerként belekevertem az ószövetségi „szemet szemért, fogat fogért, kéket kékért” elvet is, és még beloptam a gyermekkorom egy-egy élő babonáját, legendáját. Például adta magát a lólábú asszony, mert attól nagyon féltünk, néha kilométereket kerültünk borvízért menet, mert úgy hallotta valaki, hogy a kórháznál látták. Az életben nem találkoztam a lólábú asszonnyal. Ettől még létező személynek tűnt.
– Olyan a regény, mintha egy lendülettel lett volna megírva. Milyen munkamódszerrel dolgozik? Van egy napi penzum, egy szigorú napi program? – Leginkább fejben írok. Teszem-veszem magamban a témát, gondolkodom rajta, egyfajta belső alternatív valóságként él az agyam egyik zugában. Majd egyszer nekifog megírni magát. Érdekes módon legtöbbször a reggeli fürdés/zuhanyzás közben kezd kattogni bennem az első mondat. Ha az megvan, és szerencsés esetben van egy kis időm, hogy írjak is, akkor lendületből begépelem az első pár oldalt. Onnan kezdve bármikor tudom folytatni, vagyis folytatja magát a saját törvényei szerint, én meg lopott időkben, hajnalonta vagy hétvégén zongorázom be a szavakat. Írni számomra eksztatikus állapot, teljesen kikapcsol. Tulajdonképpen nem is én írok, hanem az anyanyelv. Ilyenkor tudomást sem veszek a világról. Hasonló érzés, mint a zenélés, csak itt nem egy nagyobb összhangba illeszkedek, nem kell figyelnem a zenésztársaimra, hanem teljesen feloldódom az írásban. Nagyon jól szórakozom, be kell vallanom, talán ezért sem érdekelt soha például a megjelenés helye, a honorárium vagy a példányszám kérdése. Nekem elég öröm, ha megírhatok valamit. Az, hogy még el is olvassák, már csak hab a tortán.
– Azt tartják, hogy jó, ha van egy „külső szem”, aki az alkotás folyamatában vagy a mű elkészültekor véleményez, utat mutat, lehetőségeket ajánl. Önnél van ilyen külső szem? – Az alkotás folyamatában nincs ilyen. Meg se tudnék állni, hogy meghallgassam a tanácsait, nem is érteném, hogy mit keres egy idegen a mi (a mű meg én) privát világunkban. Miután elkészült valami, akkor persze jól fognak az észrevételek. Kevés embernek mutatom meg a szövegeimet, leginkább a húgomban bízom, nem udvariaskodik, őszinte. Ha az egyébként filozófus bátyám, Demeter M. Attila valamire rábólint, akkor arról tudom, hogy jó, ő sem diplomáciázik. És nagyon ritkán bólint. Néhány író és költő barátomnak is megmutatom olykor a szövegeimet, de a véleményeiket azért kételkedéssel fogadom: ha valamire azt mondják, hogy jó, na, akkor kezdek el gyanakodni.
– Külön érdekessége a kötetnek a függelék, ahol tulajdonképpen a címszavak alatt egy-egy novellát olvashatunk. – Ezt két emberen verje le a tisztelt olvasó: Orbán János Dénes és Nagy Koppány Zsolt a felelősek a törzsszöveghez függelékként hozzácsapott Végszótárért. Ők voltak azok, akik beazonosították azokat a jövevényszavakat, amelyek Székelyföldön mindennaposak, használjuk ezeket (mint például a ’szekus’, ’popor’, ’buletin’, vagy éppen a ’bogyán’), de a magyar nyelvterület más részein nem biztos, hogy értik is, hiába „magyarítom”. Javaslatukra többször nekiugrottam, hogy írjak fogalommagyarázatokat, de rájöttem, hogy majdhogynem lehetetlen. Ezért arra jutottam, hogy igazából történeteken keresztül lehet megvilágítani ezen szavak jelentését. És hát ilyen mikrotörténetet rengeteget megírtam tárcában, publicisztikában, blogon vagy a Facebookon. Talán ezért is tartom magam csapnivaló filozófusnak, hiába van róla diplomám meg másfél évtizedes szakmai múltam. Úgy látszik, hogy nekem nem érvényes gondolataim, hanem elmesélhető történeteim vannak a világról.
- -
Közelebb hozzuk az irodalmat
Új sorozatot indítunk lapcsoportunknál: frissen megjelent köteteket és azok szerzőit ismerhetik meg az olvasók. Kortárs magyar – főként erdélyi – szerzők legújabb és korábbi műveit mutatjuk be, interjúkat közlünk az alkotókkal. De nem csak felvillantjuk az alkotás műhelytitkait, a novellák, versek, naplók, regények világát, kézzelfoghatóvá is tesszük ezeket a könyveket: író-olvasó találkozókat, beszélgetéseket, könyvbemutatókat szervezünk. Ugyanakkor ezek a kötetek webáruházunkból is megrendelhetőek, szerkesztőségeinkben, újságosbódéinkban is megvásárolhatóak lesznek. Tesszük mindezt a kortárs magyar irodalom népszerűsítéséért, és azért, mert olvasni jó!
Péter Beáta / Székelyhon.ro

A Szín-kroné a legjobb előadás díja
A gyergyószentmiklósi Szín-kron csoport hozta el a legjobb előadásért járó díjat a hétvégén Székelyudvarhelyen megtartott XV. Amatőr Színjátszó Fesztiválról.
Ki vagyok én? című előadását mutatta be a gyergyói diákszínjátszó csapat, azt a produkciót, amelyet a magyar költészet napján láthatott tőlük a hazai közönség. A Kolozsi-Borsos Gábor színművész, színjátszócsoport-vezető instruálása nyomán született verses-zenés összeállításban kortárs költők versei kerülnek terítékre színkronosan, azaz zenével, énekkel, ritmussal, jókedvvel.
A székelyudvarhelyi XV. Amatőr Színjátszó Fesztivál öt csapat részvételével zajlott. Szilágycsehből a Berekenye Diákszínjátszó Csoport, Krasznáról a Tinikomédiások, Székelyudvarhelyről a Vitéz Lelkek és az Üvegfigurák, illetve a gyergyószentmiklósi Szín-kron csoport színjátszói léptek fel a Siculus Ifjúsági Házban.
Pethő Melánia / Székelyhon.ro

Dragnea „csak” helyi szintű együttműködést ajánlott Zilahon az RMDSZ-nek
„Csak” helyi szintű együttműködést ajánlott az RMDSZ-nek – pontosított Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök vasárnap a Romania TV hírtelevízióban, amikor neki szögezték azt a kérdést, hogy valóban kormányra hívta-e egy nappal korábban az RMDSZ zilahi kongresszusán mondott beszédében a magyar érdekvédelmi szövetséget.
Ugyanakkor leszögezte: a központi együttműködéstől sem zárkózik el, ha a koalícióban felvetődik ennek a lehetősége.
„A következő lépés a még jobb együttműködés lesz. Már most is együttműködünk a parlamentben, de ez lehetne még szorosabb. A következő lépést a helyi közigazgatásban tehetnénk meg a közösségeink érdekében” – fogalmazott Liviu Dragnea.
A PSD elnöke szerint az RMDSZ múltbeli kormányzati szerepvállalásai az ország javát szolgálták, mert a szövetség felkészült embereket küldött a Victoria-palotába. Többek között ezért sem tartja rossz ötletnek a jelenlegi koalíciós együttműködés kiszélesítését. Hozzátette: mindeddig nem folytattak pontszerű tárgyalást az ALDE-val az RMDSZ kormányra hívásáról.
Mint arról szombati, helyszíni tudósításunkban beszámoltunk, Liviu Dragnea felidézte az RMDSZ-szel kötött együttműködési megállapodás előzményeit. „Lehet, hogy elérkezett az idő a következő lépés megtételéhez” – fogalmazott a politikus, akinek a szavai úgy értelmezhetők, hogy kormányra hívta az RMDSZ-t. „Nem kell erről most a kongresszuson dönteniük” – sietett hozzátenni.
A zilahi RMDSZ-kongresszus végén Kelemen Hunor szövetségi elnök leszögezte, egyelőre nem foglalkoztatja a kormányra lépés kérdése. Hozzátette: az RMDSZ egyelőre azt tekinti céljának, hogy tartalommal töltse meg a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodását. maszol.ro