Trianonról szakszerűen: egy vitatott projekt perspektívái
Beszélgetés Ablonczy Balázs történésszel
Ioan Aurel Pop akadémikus, a BBTE rektora múlt héten Bukarestben, majd azt követően hivatalos Facebook-oldalán is súlyos vádakat fogalmazott meg a Magyar Tudományos Akadémia által 2016-ban elindított öt évre szóló, Trianon 100 Lendület Kutatócsoporttal kapcsolatban. A román történész szerint a trianoni békeszerződést első alkalommal feldolgozó grandiózus projekt súlyosan veszélyezteti Románia nemzetközi hírnevét, torzítja a román történelmet és beárnyékolja a Román kormány által 2018-ra tervezett Nagy Egyesülés centenáriumi ünnepségsorozatát. A román és magyar sajtót egyaránt felkorbácsoló nyilatkozatra hivatalos nyilatkozatban reagált a Magyar Tudományos Akadémia oldalán és a projekt Facebook-lapján is Ablonczy Balázs történész, aki lapunknak beszélt a Trianon 100 elnevezésű projektről, annak céljairól és perspektíváiról.
– Román akadémiai közegben és a román sajtóban is óriási visszhangot keltett Ioan Aurel Pop akadémikus, történész nyilatkozata, amely szerint az Önök projektje súlyosan árt Románia nemzetközi hírnevének és az 1918-as centenáriumi ünnepségsorozat sikerességének. A Magyar Tudományos Akadémia honlapján magyarul, míg a közösségi médiában két nyelven, a magyar mellett románul is válaszoltak a vádakra. Volt-e eddig bármilyen jellegű együttműködése a Román Akadémiával vagy annak történész-tagjaival?
– Nem vagyok még most sem biztos benne, hogy a szemrehányás nekünk szólt. Nálunk nincs titok, ez egy tudományos műhely, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia finanszíroz, nem a kormányzat. Nem szeretném magamra venni az elhangzott vádakat: a Trianon 100 viszont kétségtelenül a mi elnevezésünk. Nekem személyesen elég kevés találkozóm volt a román tudományossággal: elszórt találkozók tudományos konferenciákon, de a munkatársaimnak annál több. Vannak románul beszélő kutatók a közösségben, többen román vagy román-magyar témákban írták a doktori munkáikat.
– A projekt kétnyelvű, magyar és angol nyelvű honlapján részletesen bemutatják a trianoni békeszerződéssel eddig foglalkozó magyar és nemzetközi szakirodalmat. Felhasználják-e a román kutatás irodalmát is és milyen jellegű együttműködést terveznek a romániai magyar és román kutatókkal?
– Természetesen felhasználjuk, Zahorán Csaba kollégám például odaadóan követi a román szakirodalmat és a népszerűsítő történelmi munkákat és időnként felhívja a figyelmünket egy-egy újabb darabra. A mostanihoz hasonló afférok sohasem jönnek jól, mert a kutatástól vonnak el időt: hónapok óta készítünk elő egy workshopot román és szlovák történészekkel. Nem tudom, hogy ennek így mennyi vonzereje lesz Romániában, ki látja jobbnak, hogy távol maradjon egy tudományos eszmecserétől, csak azért mert hangulatkeltés zajlik a szervezők ellen.
– Az ötéves projekt négy fő témára összpontosít: a békeszerződés nemzetközi kontextusára és írott forrásaira, az összeomlásra és a korabeli magyar társadalomra, a békerendszer megszilárdulására és Trianon utóéletére. Milyen nehézségek és várható eredmények elé néz egy ilyen nagyméretű és 22 főből álló 5 éves projekt?
– A nehézség ilyen nagy létszámnál a munkák összehangolása, az eredményes csapatmunka kialakítása és az adminisztráció. A legfontosabb, hogy művek szülessenek, és új utakon indíthassuk el a történeti kutatást.
– Ön számos munkájában, így a Trianon – legendák című 2010-es kötetében is foglalkozott már ezzel a témával, de a műveltebb nagyközönség a televízióból is jól ismerheti, ahol több műsorban és ismeretterjesztő filmben igyekezett az ún. Trianon-szindrómához kötődő legendákat, tévhiteket feloszlatni. Hogyan látja most Trianon megítélését a magyar társadalomban és milyen hatást remél a projekt nagyközönségre gyakorolt hatásától?
– A békeszerződés történeti körülményei, a háborús összeomlás változatlanul érdekli az embereket. A célunk, hogy a történések társadalmi arcát mutassuk be: a menekültkérdést, a közellátást, az erőszak elszabadulását, a gazdasági következményeket, és hogy közép-európai összefüggésekbe helyezzük az akkor történteket. Szándékaink szerint ez egy múltfeltáró, ugyanakkor új, érvényes tudást adó, jövő nemzedékeknek erőt és ismeretet adó projekt. Régi küzdelmeket nem szeretnék újrajátszani.
Portré: Dr. habil. Ablonczy Balázs (szül. 1974, Budapest) történész, egyetemi docens, a 20. századi magyar történelem, diplomácia és művelődéstörténet elismert kutatója. Párizsi és budapesti tanulmányait követően számos tudományos intézet munkatársa volt, jelenleg az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársaként és az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének docenseként dolgozik. 2011 és 2015 között a Párizsi Magyar Intézet igazgatója volt. Művei közül kiemelendő a Teleki Pálról szóló 2005-ös monográfiája, a Trianon legendák (I és II. kötet) szóló művei valamint a két kiadást megért Visszatért Erdély (1940–1944) című monográfiája. 2016 óta a Magyar Tudományos Akadémia által öt éven át 150 millió forinttal támogatott Trianon 100 Lendület kutatócsoport vezetője.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Meleşcanu a kisebbségvédelemről
A nemzeti kisebbségek jogainak szavatolása szükséges ahhoz, hogy a térségben biztosítható legyen a regionális stabilitás, biztonság és a jószomszédi viszony. Ezt Teodor Meleșcanu külügyminiszter nyilatkozta tegnap egy konferencián.
Kifejtette, Románia valószínűleg azon európai országok egyike, ahol a legfejlettebbek a nemzeti kisebbségek védelmét biztosítani hivatott szabványok. Úgy vélte, hogy a kisebbségi jogok betartása az érettség jele Európában, ahol túlteng az intolerancia szelleme, ezért többször pusztított már etnikai vagy vallási többség és kisebbség közötti konfliktus. Meleşcanu aláhúzta, hogy a múlt tanulságait ma sem szabad elfelejteni a globalizáció és a társadalmi-gazdasági problémák okozta nyugtalanság közepette. Megállapította, hogy az utóbbi időben fokozódott az intolerancia által generált gyűlöletbeszéd, amit állami és nem állami entitások táplálnak többé-kevésbé finom mechanizmusokkal a kollektív mentalitás ellenőrzésére irányuló stratégiai kommunikációval és információs háborúval. Ezért Románia elköteleződése az egységes Európa és az erős transzatlanti kapcsolat mellett nemcsak a kormány külpolitikai célkitűzése, hanem a társadalom egészének a stratégiai választását is jelenti, mondta a külügyminiszter. Szabadság (Kolozsvár)

Tanári és művészi munkájában egyaránt örömét lelte
Orbán István gyűjteményes kiállítása a Minerva-házban
Sok jó művész, író, pedagógus van, olyanok azonban, akiket mindhárom kategóriában számon tartanak, jóval kevesebben vannak. Orbán István „az ő táborukat gyarapítja”, jegyezte meg Németh Júlia műkritikus a 2016 áprilisában elhunyt képzőművész-tanár gyűjteményes kiállításának szerda délutáni megnyitóján Kolozsváron. A Minerva Művelődési Egyesület és a Művelődés Galéria szervezésében létrejött eseményen ugyanakkor bemutatták a Művelődés Egyesület által megjelentetett, A szépművészet hármas útján című, Orbán István munkásságát összegző albumot.
A kiállítást méltató műkritikus szerint Orbán István grafikái összetéveszthetetlenek, „a fehér és a fekete ellentétét békévé oldja a szürkék megannyi variációja, az éles vonalbeszédet pedig a folthatásos fogalmazás variálja”. Németh Júlia felhívta a figyelmet arra is, hogy a tavaly elhunyt művész az évek során a Barabás Miklós Céh tevékenységében is részt vállalt, minden csoportos kiállításon szerepelt munkáival, ugyanakkor egyéni kiállítással is jelentkezett, de tanárként bemutatta báthorys diákjainak a rajzait is.
Művészek ritkán jó tanárok, a jó tanár nemcsak tanít, tudást ad át, hanem nevel is, kezdte beszédét Timár Ágnes, a Báthory István Líceum igazgatója, aki Orbán István tanári munkásságát méltatta a megnyitón. – Ahhoz, hogy jó nevelők legyünk, nyitott szemmel kell járnunk a földön, figyelnünk, meglátnunk és megértenünk az emberi természetet és az emberi lelket – jegyezte meg az igazgatónő. Úgy vélte, nehéz a tanári és a művészi hivatást összegyeztetni, de Orbán István ebben is kivételt jelentett, egész tanári pályafutása alatt soha nem érezték „a művész türelmetlenségét, aki a nebulók tanítására, nevelésére pazarolja tehetségét és idejét”. Az igazi nevelők figyelmével és szeretetével fordult diákjai felé, és betegségében sem hagyta cserben őket, fűzte hozzá. – Ugyanakkor, mint a Báthory-líceum tanára, felelősségének érezte, hogy feltámassza a nagy múltú iskola, a piarista gimnázium rajziskolájának hagyományát, nemcsak felkutatva és megőrizve annak tárgyi örökségét, de bekapcsolva intézményünket az iskolai képzőművészet egyetemes vérkeringésébe. Orbán Istvánnak köszönhető a Klubgaléria újraindítása is, több mint húsz kiállítást szervezett négy év alatt, közben pedig évente megszerkesztette a Báthory-naptárat, megszervezte a Báthory-napok hagyományossá vált kiállítását, és számtalan versenyre benevezte diákjait. Örömét lelte munkájában, büszke volt iskolájára, diákjaira – sorolta a képzőművész-tanár érdemeit Timár Ágnes igazgató.
A szépművészet hármas útján című, Orbán István munkásságát összegező monografikus albumról Szabó Zsolt, a kötetet megjelentető Művelődés Egyesület munkatársa beszélt, megemlítve, hogy a kiadványban igyekeztek mindenben a művész által leírt, elmondott vagy inkább csak szuggerált szándékát követni, ebben a munkában pedig óriási részt vállalt Orbánné Balaskó Erzsébet, aki a legapróbb részletket is igyekezett kideríteni, tisztázni az utalásokat.
A kiállítás május 18-ig tekinthető meg a Minerva-ház emeleti termeiben (Napoca/Jókai utca 16 szám), munkanapokon, 11 és 16 óra között.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Emberközelbe hoznák Kolozsvár történelmét
Könnyen megismerhetővé, megszerethetővé akarja tenni a kincses város történelmét a fiatal művészettörténészek által működtetett Korzo Egyesület. Újvári Dorottya, a szervezet tagja a Krónikának elmondta, szombattól kezdődően egészen szeptember végéig minden hétvégén szerveznek tematikus, a város épített örökségét és történelmét népszerűsítő, a figyelmet a műemlékek védelmére felhívó sétákat.
Emberközelbe akarja hozni, könnyen megismerhetővé és megszerethetővé szeretné tenni a kincses város történelmét a Korzo Egyesület, amely május elejétől egészen szeptember végéig tematikus városnéző sétákkal várja hetente az érdeklődőket – mondta el a Krónikának Újvári Dorottya művészettörténész, az egyesület tagja.
Mátyás királytól a szocialista örökségig
A 2014-ben alapított egyesület és a város történelmének, a műemlékek védelmének népszerűsítését célzó projekt egyik ötletgazdája úgy fogalmazott, eddig szétszórtan, különböző eseményekhez kapcsolódóan tartottak tematikus sétákat, mostantól azonban rendszeresen, minden szombat délután bemutatják az érdeklődőknek a kincses város történelmének egy-egy szeletét.
A másfél-két órás tematikus séták keretében az érdeklődők megtudhatják többek közt, hogy hol működtek az első mozik, milyen szórakozási lehetőségekkel kecsegtetett a kincses város a 19. században, vagy milyen módon emlékeztek meg Mátyás királyról az eltelt évszázadokban. A régiek mellett új séták is indulnak majd, amelyek többek közt a reformáció korszakának „lenyomatát” mutatják majd be, valamint a Mărăşti és Györgyfalvi negyed szocmodern épített örökségét.
A reformáció 500 éves jubileuma apropóján azt szeretnénk bemutatni az érdeklődőknek, hogy Kolozsvár mennyire fontos helyszíne volt a hitújítás korszakának. A nyáron sorra kerülő tematikus séta keretében a korszak ma is látható emlékeit mutatjuk be, valamint azt is, hogy miként hatott a város életére, hogy új vallások jelentek meg a katolikus mellett. Megismertetjük a hitújításnak a templomokban látható nyomait, azt, hogy miként alakult át a berendezés, hogy a Farkas utcai templom miként lett katolikusból reformátussá, de kitérünk a korabeli felekezeti iskolák megjelenésére is. Azt is ismertetjük, hogy miként hatottak egyes történelmi korszakok a város lakosságára, szeretnénk felfedeztetni az érdeklődőkkel az egyes épületek, terek mögött rejlő történeteket. Az egyesület projektjeinek ugyanakkor természetesen az is a célja, hogy a műemlékek emberközelbe hozásával, megismertetésével, megszerettetésével elérjük: ne rongálják az emberek az épületeket, rá szeretnénk irányítani a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára” – fogalmazott a Újvári Dorottya.
A gyalui várkastély korszakai
A Korzo Egyesület, amelyet öt fiatal művészettörténész működtet, a tematikus sétákkal elsősorban a kincses városi lakosokat célozza, de a Kolozsvárra látogató turistáknak is tartanak általános városismertetőt. A séták elsősorban felnőtteknek szólnak, de megkeresésre diákcsoportokat is beavatnak a város történelmébe, a gyerekek számára munkafüzetet jelentettek meg, A 700 éves város címmel. Ezen a héten, szombaton 5 órától a Kiváltság teszi a várost? – Igaz-hamis történetek a középkori Kolozsvárról című tematikus sétán lehet részt venni, amely a középkori, koraújkori városi életet eleveníti fel a közönség bevonásával, a találkozót a Karolina téren, a ferences templom előtt tartják. A jegy 12 lejbe, diákoknak, nyugdíjasoknak 8 lejbe kerül. A 700 éves város című munkafüzet is ugyanezt a korszakot mutatja be játékosan a kisebbek számára.
Újvári Dorottya kiemelte, a Kolozsvártól 17 kilométerre fekvő Gyalu várkastélyát, a 15. századi épületegyüttest is részletesen bemutatják az érdeklődőknek május 27–28-án a Várkert Fesztivál keretében. „Építészettörténeti szempontból különleges és bonyolult a gyalui kastély, többek közt azt szeretnénk megismertetni a közönséggel, hogy az egyes korszakokban mit tettek hozzá az épületegyütteshez, hogyan változtattak rajta” – fogalmazott a szakember.
A kastély első írásos említése 1428-ból való, kezdetben a nagyváradi, majd a gyulafehérvári római katolikus püspökség tulajdonát képezte, az évszázadok során több ízben gazdát cserélt. A kastélytól nyugat és északnyugat felé az 1970-es évektől végzett ásatások során római falak kerültek felszínre. A tematikus sétákról, programokról bővebb információ a Korzo Egyesület honlapján található.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Határátkelés: felfüggesztették a szigorítást a magyar oldalon
Felfüggesztette a magyar kormány a szigorított határellenőrzésre vonatkozó előírásokat, így megszűnhetnek az elmúlt hónap során kialakult hosszú sorok. A labda a román térfélen pattog.
Visszaállhat a rend a román–magyar határátkelőkön, miután a magyar kormány határozatban felfüggesztette az áprilisban hatályba lépett szigorításokat – jelentette be Vitányi István fideszes országgyűlési képviselő a csütörtökön Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján. A berettyóújfalusi honatya rámutatott: a rendelet a Magyar Közlönyben való megjelenés pillanatában lép érvénybe, így már csak a román fél azonos intézkedésére lesz szükség ahhoz, hogy ismét gyors és zökkenőmentes legyen a határátlépés.
Vitányi leszögezte: a magyar hatóságok eddig is igyekeztek biztosítani a zökkenőmentes határátlépést, a román kormány korábban mégis úgy értékelte, hogy a „labda a magyar oldalon pattog” – ezt most visszapasszolták.
Vásárhelyi-Nyemec Réka / Krónika (Kolozsvár)

Bánsági Magyar Napok a kettősség jegyében
Immár 22 éves hagyomány, hogy május első felében ünnepel a bánsági, azon belül a temesvári magyarság. A Szász Enikő színművész, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke által megálmodott Bánsági Magyar Napokat a Kettősség című, magyar képzőművészeket felvonultató képzőművészeti kiállítás nyitotta meg csütörtökön délután.
Szász Enikő főszervező szerint a tárlat címe olyan téma, amibe számos dolog, akár a kettős identitás is belefér. „Köztudott, hogy a Bánság többnemzetiségű vidék, nagyon sokan vegyes házasságban élnek, és úgy élik meg a saját identitásukat, kultúrájukat, mint aminek két összetevője van: a többségi és a kisebbségi” – fűzte hozzá Szász Enikő. Bár az egyetlen közös nevező az etnikai hovatartozás – miközben a minőség sem elhanyagolható –, vegyes házasságban élő vagy vegyes házasságból származó, román nevű személyek is jelentkeznek a tárlaton. Sőt egy olyan román anyanyelvű művész is jelen van, aki évek óta ragaszkodik ahhoz, hogy kiállíthasson a magyar képzőművészek között, amit azzal indokol, hogy a felesége magyar, gyerekei magyar iskolába járnak, és ezáltal ő is szorosan kötődik a magyar kultúrához. Többek között kiállítottak jól ismert képzőművészek, valamint a temesvári Képzőművészeti Egyetem neves tanárai, de olyanok is jelen voltak, akik nemrég végezték el felsőfokú tanulmányaikat. Utóbbiak között szerepel Pataki Annamária szobrász, aki már tavaly is kiállított, idén pedig két újabb alkotással lépett a nagyközönség elé. Mindkettő natúr fából, épített technikával készült, és egyikhez sem készített vázlatot; a pillanatnyi hangulatára és a fantáziájára hagyatkozott. „Jó lehetőség számomra, mivel magánkiállítást még nem engedhettem meg magamnak, egyrészt nincs annyi munkám, amivel megtöltsek egy galériát, másrészt pedig anyagilag is elég nagy dolog egy kiállítást lebonyolítani” – mondta Annamária, aki mindezek mellett annak is örül, hogy más képzőművészekkel is találkozhat, és szakértőktől hallhat véleményt a munkájáról. A huszonöt képzőművész egyike a magyarul is kiválóan beszélő Christina Manderscheidt, aki másodszor vett részt ezen a tárlaton. Ő mesterképzős hallgató a Képzőművészeti Egyetemen, grafika szakon. Második alkalommal vesz részt ezen a közös kiállításon, idén egy fapáccal színezett grafikával készült. „A kiállítás jó lehetőség arra, hogy minél többen megismerjenek, és én is számos tehetséget ismerjek meg” – mesélte Christina. A kiállított munkákat Szekernyés János műkritikus, a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezetének elnöke méltatta. A május 14-én záruló Bánsági Magyar Napokon fotókiállítást, koncertet, színházi előadást, néptáncgálát is rendeznek, a rendezvénysorozat nemcsak a temesváriakat, hanem számos település lakóit is mozgósítja a térségben. Sőt a határokon is átnyúlik, mivel a Hagyománykeresőben című néptáncgálán a Szeged Táncegyüttes is fellép, a zenei aláfestést pedig a szabadkai Juhász Zenekar szolgáltatja. A sokszínű programmal a szervezők lehetőséget adnak a nagyvárosi, illetve a vidéki környezetben tevékenykedő civil szervezeteknek, hagyományőrző csoportoknak a megismerkedésre, kapcsolattartásra, tapasztalatcserére. Emellett szeretnék felhívni a figyelmet a magyar etnikum létezésére, kulturális megvalósításaira, miközben a más nemzetiségűeket is megszólítják, mintegy jelezve, hogy az itteni magyarság minőségi módon járul hozzá a térség szellemi életéhez.
Farkas-Ráduly / Krónika (Kolozsvár)

A határig meghosszabbított M3-as autópályáról is egyeztettek Orbán Viktorral
román-magyar határ átjárhatóságát, illetőleg a közlekedés gyorsabbá és biztonságosabbá tételét érintő projektről egyeztettek RMDSZ-es helyi politikusok Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel csütörtök délelőtt Csengerben, a kistérségi tanuszoda átadását követően. A miniszterelnök beszédébe is belefoglalta a határ két oldalán élők életének megkönnyítését jelentő projektek egy részét.
„Éppen az elmúlt időszakban fordultam Románia belügyminiszter asszonyához azzal a kérdéssel, hogy mit kívánnak tenni a magyarországi határrészen kialakult kilométer hosszú autósorokkal és az emiatt tűrhetetlenül hosszúra nyúló várakozási idővel, s máris megérkezett a válasz, Magyarországról. A magyar fél kormányhatározatot fogadott el a témával kapcsolatban, mely szerint megszüntetik a szigorított ellenőrzést” – újságolta Magyar Lóránd parlamenti képviselő, majd elmondta, hogy ez jelentősen csökkenteni fogja a várakozási időt, amely miatt a torlódások kialakultak. Ez örömhír azok számára, akik csak időnként lépték át a határt, de főleg azoknak, akik a magyarországi lakhelyük vagy munkahelyük miatt naponta kénytelenek voltak több órát is várakozni. A bukaresti törvényhozó a meglévők mellett ideiglenesen megnyitott határátkelőhelyekkel kapcsolatban is kérdezett a belügyminisztertől. Ám ehhez a témához is érkezett jó hír Magyarországról.
„Azt az ígéretet, miszerint Magyarország kormánya indítványozni fogja egy Csengert és Óvárit összekötő határátkelő megnyitását, több szempontból is hasznosnak látom. Egy újabb határátkelő alternatívát biztosít és tehermentesíteni tudja meglévőket, ugyanakkor Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdaságát is szorosabbá tudja fűzni”– nyilatkozta Pataki Csaba, Szatmár megye tanácsának elnöke az Orbán Viktorral folytatott megbeszélést követően. A megbeszélés azonban nem csak a határátlépőknek hozott pozitívumot, egy korábbi ígéret is megvalósulni látszik.
„Az utóbbi egy hétben két kiemelkedően fontos hírt is kapott Szatmárnémeti. Az egyik ugye a terelőút megépítéséhez szükséges ingatlan kisajátításokról szóló kormányhatározat, most pedig annak az ismételt ígérete, hogy a magyar kormány az M3-as autópályát meghosszabbítja a határig, s a tervezést már idén meg is oldják. Ez azt jelenti, hogy nem csak tehermentesítjük a megyeközpontot, de az eddiginél gyorsabban is rákapcsolódhatunk majd Európa autópálya-hálózatára, már rögtön, ahogy átlépünk majd a határon” – nyilatkozott két, mindenki számára igencsak örvendetes hírről Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor. szatmar.ro

Újabb, közel fél milliárd forintos támogatást kap a Kölcsey Ferenc Főgimnázium a magyar kormánytól
A jó hírt Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár jelentette be péntek délelőtt a Szent László történelmi verseny nyitányaként.
Magyarország kormánya tavaly tavasszal 250 millió forintos támogatást utalt át a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak otthont adó épület nyílászáróinak cseréjére. Az újabb, 455 millió forintból (6,622 millió lej, 1,45 millió euró) újjászületik majd az épület homlokzata.
„Magyarország kormánya 2010 óta kiemelt figyelmet szentel a külhoni magyarság támogatására. Hogy ez nem csak üres frázis, bizonyítja a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a térség szimbolikus tanintézményének támogatása”, fogalmazott Szilágyi, aki kiemelte: a siker kulcsa az a remek együttműködés, amelyet a megyei tanácselnökkel és a polgármesterrel folytatni tudnak. Pataki Enikő igazgatónő meghatottan köszönte meg az újabb támogatást.
Pataki Csaba a dán és német kisebbségtámogatási modellt nevezte követendőnek. Dánia és Németország között létezik ugyanis egy megállapodás: amennyi támogatást utal a gazdaország a dán, illetve német kisebbségnek, ugyannyit fizet az anyaország is. A Kölcsey épületét pedig az intézmény szellemi szintjéhez kell emelni, tette hozzá.
„Magyarország kormányának helytállása a mai Európában a keresztény értékek védelme mellett példamutató. Ehhez csak gratulálni lehet. A Kölcsey példája pedig bizonyítja, hogy Budapest a nemzeti összefogás mellett is elkötelezett”, fogalmazott Kereskényi Gábor. Szatmárnémeti polgármestere hozzátette, a Kölcseyben mintegy 1100 diák tanul és közel száz pedagógus tanít. Emlékeztetett arra, hogy önkormányzati támogatással sikerült már modernizálni a fűtési rendszert, a bentlakást. „Az előző négy év után viszont bőven van mit bepótolnunk, az előző városvezetés – hogy úgy fogalmazzak – nem támogatta fejlesztési elképzeléseinket”, mondta Kereskényi.
Kocsis Zoltán / szatmar.ro

Lövéte ma, képekben
Tavaly tavasszal Lövétén és környékén készültek azok a fotók, amelyekből kiállítás nyílik holnap Székelyudvarhelyen, a Hagyományőrzési Forrásközpontban. Akkor volt a 33-dik alkalom, amikor néhány fotós Orbán Balázs szemével figyelte és örökítette meg a Kis-Homoród völgyének legnépesebb községének mindennapjait.
Lövétei hétköznapok címmel fotókiállítás nyílik Székelyudvarhelyen. A megyei önkormányzat és a Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében az Orbán Balázs nyomdokán Lövéte községben elnevezésű 2016-os dokumentációs fotótábor válogatott anyagát mutatja be a tárlat. A megnyitó holnap 17 órakor kezdődik a Forrásközpont kiállítótermében, Róth András Lajos könyvtárőr mond beszédet, és népdal-összeállítással lépnek fel a lövétei iskolások. A kiállítás anyaga Lövéte és környékének hétköznapjaiba nyújt betekintést. Az évente más-más tájegységen szervezett fotótáborok elsődleges célja a még meglévő, múltat idéző építmények, tárgyak, motívumok, mesterségek, élethelyzetek, a változó és tünékeny emberi arcok, tájak megörökítése. A 33. fotótáborban Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Csíki Csaba (Csíkszentdomokos), Egyed József (Lövéte), Erős Zoltán (Gyergyószárhegy), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kerekes István (Kazincbarcika – Magyarország), Kibédi Sándor (Székelyudvarhely), Szabó Béla (Öttevény – Magyarország), Tordai Ede (Marosvásárhely), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), és Vitos Hajnal (Csíksomlyó) vett részt, és „hagyományukhoz híven átfésülték a falut” tavaly tavasszal, 2016. április 22–29. között, miközben vizuális értékmentést végeztek, mivel a megörökítésre érdemes pillanatokat, a múló jelent fényképezőgépeik segítségével rögzítik, ugyanakkor nem maradhatnak ki a sorból a jelenkor ízlésvilágát, vívmányait reflektáló képek sem.
Lövéte az egykori Udvarhely vármegye egyik legszínesebb természeti és néprajzi kistájának, a Homoródmentének, ezen belül pedig a Kis-Homoród völgyének legnépesebb községe. A föld megmunkálása mellett a helybéliek számára az állattartásból származó jövedelem és az erdőgazdálkodás, a vasbányászat, bizonyos időszakokban pedig a mészégetés, szekeresség és a sóbányászat nyújtott alapot a megélhetéshez. A foglalkozás terén két évtizede még a vasipar és a bányaipar volt a meghatározó, ugyanis a férfiak többsége a szentkeresztbányai vasüzembe és a hargitafürdői kaolinbányába járt dolgozni. 1990 után általánossá vált a Magyarországon való munkavállalás – foglalja össze a település történetét a Forrásközpont közleménye. Lövéte és környéke az év bármely szakában kiválóan alkalmas turizmusra, minden évszaknak megvan itt a maga varázsa és szépsége. Nemcsak a táj lenyűgöző szépsége, sajátos klímája, az üdülésre alkalmas helyek, a nádasszéki gyógyfürdő, a község sajátos népi építészete vagy a több mint 15 borvízforrás lehet vonzó, hanem az a hagyományos vendégszeretet is, amely a község székely-magyar lakosságát határainkon kívül is ismertté tette.
A holnap megnyíló, a község mindennapjait, épületeit, a mesterségeket, tájat, embereket bemutató tárlat egészen július 31-ig tekinthető meg Székelyudvarhelyen. Hargita Népe (Csíkszereda)

Beszélgetés Kisné Portik Irén néprajzkutatóval – Budapesten a gyergyói hímzések
A Gránátalma Egyesület varróasszonyainak hímzéseit sokan ismerik Gyergyószentmiklóson, kiállítások alkalmával is megtekinthette a különleges kézimunkákat a közönség. Most azonban Magyarországon is bemutatták munkájuk gyümölcsét a gyergyói asszonyok: az április elején megnyitott kiállítás május 18-ig tekinthető meg a Hagyományok Házában, ahol az egyesület vezetője, Kisné Portik Irén Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte című kötetét is bemutatták. A néprajzkutatóval a budapesti kiállításról és a jövőbeni tervekről beszélgettünk.
– Mik a budapesti kiállítás előzményei?
– Tavaly, a Budapesti Székely Napok alkalmával keresett meg a Hagyományok Háza munkatársa, és tolmácsolta Kelemen László igazgató úr meghívását, az úrihímzések vándorkiállítása és legutóbbi kötetem bemutatása kapcsán. Időközben a Gránátalma Egyesület munkáit több magyarországi és hazai szakember tekintette meg. Valamennyien elismerően szóltak a látottakról, talán ez is befolyásolta, hogy munkáink a székely értéktár részévé váltak, és felkérést is kaptam, hogy legyek a Székelyföldi Értéktár Bizottság tagja. Összeválogattunk 80 kézimunkát, ezeket már a székely értéktár részeként mutattuk be Budapesten. Az anyagot március végére előkészítettük és Pölös Andrea delegátusnak adtuk át, aki munkatársaival egy gyönyörű kiállítást valósított meg április 6-ára. Mi magunk is elámulva szemléltük munkáinkat, amelyeket a fővárosi környezet még szebbé varázsolt.
– Milyen volt a fogadtatás Magyarországon?
– Az a néhány varróasszony, aki el tudott jönni – mert egészségi állapota többeket megakadályozott ebben, a minap éppen eltemettük egyik testvérünket, – meggyőződhetett arról, hogy szabadidejüket a lehető legértékesebben használták fel, ugyanis a kiállítást nagy elismerés fogadta. Nagy volt az érdeklődés és sokan csodálkozva kérdezték: „Agyongépesített, eltorzult világunkban valóban létezik még egy ilyen szigete az odaadásnak, az önzetlenségnek, mert ez az aprólékos munka másképp meg nem születhet?” Azt is el kell mondjam, hogy nekünk ez sok-sok feladatunk mellett önkéntes munkánk és jó érzés volt látni, hogy megállják helyüket a hivatásos hímzők alkotásai viszonylatában. Ami engem illet, nekem a hetedik szakterület, amivel a néprajzon belül foglalkozom, ezek szerint nem eredménytelenül. Természetesen jólestek mind vendéglátóink, mind hímzéscsodálóink elismerő szavai, de valamennyit megkoronázott a dr. Pocsainé Eperjesi Eszter és Rádainé Bodnár Katalin hozzáállása úrihímzés-újraélesztő munkánkhoz. Mi ugyanis útvonalunkat úgy terveztük meg, hogy Sárospatak is benne legyen, ahol a legtöbb úrihímzést őriznek, tanulmányoznak, restaurálnak. Ez volt az első fogadtatás, ami könnyeket csalt szemünkbe, ugyanis hat tekintélyes kötettel ajándékozták meg egyesületünket, ami jó ideig terített asztala lesz hímző igyekezetünknek. Utunk Egerben a Dobó István vármúzeumban folytatódott, majd Budapesten, kiállításunk helyszínén. Jövet haza a Kecskeméti Ráday Múzeumba is ellátogattunk, hiszen míg az előző a tiszántúli, ez utóbbi a dunamelléki református kegyszerek gyűjteménye, ezért nem hagyhattuk ki. Itt pedig tekintélyes számú hímzés fotójával lettünk gazdagabbak.
– Mi a jelentősége annak, hogy az anyaországban is bemutatkozhatott az egyesület?
– Az előbbiekben elmondott anyaországi elismeréseket megtoldva, ki kell hangsúlyozzam, hogy ma már magánemberi kapcsolatokkal is be lehet mutatni kézművestermékeket Magyarországon. Több gyergyói példája is van ennek. A régmúlt néprajzi kincseinek legfőbb tárháza a Néprajzi Múzeum, ahová a magamfajták úgy lépnek be, mint a szakma Panteonjába. Az újjáélesztett hagyományoknak pedig a legfelsőbb intézménye a Hagyományok Háza. Ide meghívást kapni önmagában minősíti a kiállított anyagot. Ez a mi legfőbb kitüntetésünk. Ennek a kisugárzását arra fogom felhasználni, hogy ebbe a nemzeti értékeket megtartó, újranépszerűsítő munkába minél több lelkes embert bevonjak, mindenekelőtt hímzőket.
– Mik az egyesület tervei a jövőre nézve?
– Minden elkészített kézimunkát én magam rajzolok ki, kezdem el az öltéseit, ez jellemzi az eddigieket és amíg erőm engedi, az ezutániakat is. Eddig nagyon sok időmet felemésztette a nem eredeti méretben közölt fényképekről való mintakirajzolás. Ebben most nagy könnyebbséget jelentenek az ajándékba kapott kötetek, melyekben többek közt közel háromszáz méretarányos rajz is van. Saját gyűjtéseinkkor erre külön figyelmet szentelünk. Reméljük, hogy sikeres lesz az a pályázatunk, aminek célja legalább hatvan új tag felvétele az egyesületünkbe. Ha csak évi két kézimunkát számolok, de ennél több lesz, olyan mozgalommá nő majd ki az úrihímzés magyar specifikuma – ami közelebbről hungarikum lesz –, hogy érdemes lesz tájainkra látogatni. Népiskolai tanítványaim is ezen vannak, és jövőre mindenki még hoz egy társat magával, akit majd odagyámolít a hímzési követelményekhez. Ezzel a három székely megyére ki fog terjedni hímzőtevékenységünk.
– A hímzőasszonyok keze alól kikerülő értékes hímzéseket érdemes minél szélesebb körben bemutatni. Miképpen lenne ez megvalósítható?
– Erre is van elképzelésem. A Szárhegyi Lázár-kastély Európa legkeletibb reneszánsz műemléke. Ezek a reneszánsz és barokk hímzések itt kell otthonra találjanak. Természetesen, amit csak lehet, a maga hajdani rendeltetésében kell bemutatni. Megvan már a baldachinos vetett ágy, idén – ugyancsak pályázati segédlettel – elkészül egy fésülködőasztal a maga hímzésszükségleteivel. Ezeket pedig folytatni lehet. Élővé lehetne tenni az udvart régi foglalkozások korhű viseletben való bemutatásával. A régészeti leleteknek is itt volna a helye. Ehhez persze a jogtulajdonosok és jogbitorlók „testvérharca” kellene lezáruljon. Ami pedig a hozzávetőleg 2500 műalkotást illeti, Kelet-Európa legnagyobb kortárs képzőművészeti gyűjteményét, fölösleges egy 500 évvel korábbi kastélyban értékeikben törpíteni. Ez nemcsak ellentmondásos, de groteszk is, és hol van a méltányossági kérdés? A nagy értékű gyűjtemény megérdemelne itt – ahol az első valahányszáz remekmű önkéntességből teremtett példát a későbbi gyarapodáshoz – egy modern épületet és parkot, ahol kellő szakszerűség segítené a művészi üzenetek megértését. Az országtól nincs mit várni, nekik csak az adóink kellenek. Ebben az ügyben csak a mi elkötelezettségünk, a helyi székelyek akarata jelenthet megoldást. Valaki példájával elöl járva és másokat is tettekre sarkallva meg kell építse a szárhegyi képzőművészeti pavilont. Mi pedig mozgósítjuk a székelyföldi szorgos kezeket, és azzá tesszük a kastélyt, amivé már rég kellett volna válnia. Bárhogy is lesz, „Én és az én házam népe, az Úrnak szolgálunk!”
Nagy Levente / Hargita Népe (Csíkszereda)

Écsi Gyöngyi: A népmese világában mindig van feltámadás
Az ízes népi nyelv időtálló
A felvidéki Écsi Gyöngyi két meseelőadással érkezett a Szent György Napokra. Mindkét produkcióban a zenének, az ízes népi nyelvnek, a mozgásnak és a kellékeknek, eszközöknek egyforma súlyuk, szerepük van. Meséi nemcsak a gyerekekhez szólnak, hanem a felnőttek számára is fontos üzenetet hordoznak, utat mutatnak. Az előadóval a bábszínházzal való találkozásáról, a népmesék időtálló üzenetéről beszélgettem.
– Szerencsés embernek mondhatom magam, mert megtalált a népmese, a bábszínház. Már kisiskolás koromban néptáncoltam, énekeltem. Az egyetemi éveim alatt népzenét is gyűjtöttem, aztán népdalköröket vezettem. Egyszer úgy adódott, hogy az éneklés kibővült néhány mozdulattal, bábbal, és így alakult ki ez a mesemondós, bábos, énekes, táncos műfaj – magyarázta.
A népmese egészben látja, láttatja a világot, minden eleme valahová beilleszthető, valamire jó, a zuhanás éppúgy, mint az emelkedés. A népmese világában mindig van feltámadás, a halál legyőzhető. Van benne humor, mindenre van szófordulat, tele van sorok közötti gondolatokkal. A mesemondás mosolyokkal előadott üzenetközvetítés. Ez egy titokzatos gyönyörűséges világ. Szeretem előkeresni a régi történeteket és másokkal is megosztani. A mese számomra egy lélekvirágzás – teszi hozzá.
Mesélés közben a közönséggel kezdeményezett párbeszéddel, szerepjátékokkal igyekszik fenntartani az érdeklődést.
– Nagy öröm számomra, hogy a jelen lévők bekapcsolódnak a játékba, válaszolnak a kérdéseimre, beülnek a királynak a koronája alá, vagy magukra vállalják Jancsi szerepét. Jó azt gondolni, hogy minden történet, ami valami üzenetet át akar adni, arra tényleg szüksége van a közönségnek. Hangokat is utánozok, énekelek, mondókázok, mert ezekkel elérem, hogy figyeljenek rám. A díszletet a padláson fellelhető régi tárgyakból – motolla, guzsaly, prés – és természetes anyagokból építem fel – mondta.
Meglátása szerint a népmese sokkal magasabb fejlettségi fokon álló üzenetet hordoz és közvetít, mint a rajzfilm. A népmese több száz év összesűrített tapasztalata, és a mai kor emberének, gyermekének pont ilyen magas rangú üzenetre van szüksége.
– Kortól függetlenül bennünk van a tisztaságra való igény. Amikor nagyvárosokban játszom, s megszólal a népmese, a gyerekek először kiakadnak, mert nem értik a tájszavakat. Amikor megszólítom, látja, hogy neki beszélek, akkor válaszol, bekapcsolódik a játékba. A gond akkor lenne, ha én felkínálok egy párbeszédet, és azt mondja: bocs, de én ebből nem kérek. De ez még sose történt meg. Rájön, hogy az idegensége, a furcsasága ellenére, ez a párbeszéd értelmes. Már előre vetítődik, hogy itt különös dolog fog történni. Megértjük egymást. A mese örök érvényű és útmutató – szögezte le.
Écsi Gyöngyi a mátyusföldi Vágsellyén született 1965-ben. Az általános iskolát szülővárosában végezte, majd a galántai magyar tanítási nyelvű gimnáziumban érettségizett. A pozsonyi egyetemen újságírónak tanult, de nem államvizsgázott, inkább jelentkezett a komáromi református teológiára, annak elvégzése óta lelkészként tevékenykedik.
Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Falunapok Kézdiszentkereszten
Ismét lesz népdaltalálkozó
Szokás szerint idén is Kézdiszentkereszt nyitja a falunapok sorozatát Felsőháromszéken. A népünnepély szombaton és vasárnap zajlik.
A rendezvény szombaton 10 órakor a megnyitóval kezdődik, amit az iskolák között zajló futballbajnokság követ. A gyerekek után délben az öregfiúk mérik össze tudásukat a község futballpályáján. Délután négy órakor kezdődik az ötödik felsőháromszéki népdaltalálkozó: az értékőrző rendezvényen a környékbeli gyerek- és felnőttkórusok lépnek fel, évről évre olyan népdalokat adva elő, amik már-már feledésbe merültek. Az előző években a találkozók anyagát rögzítették, ily módon mentve át az utókor számára. Szombaton 20 órától Angie lép színpadra, majd a JaniDuo zenekar közreműködésével utcabál kezdődik.
Vasárnap fél tizenegytől jubileumi szentmisét celebrálnak, ami után az iskola udvarán virággal és műsorral köszöntik a házassági évfordulót ünneplő községbelieket. Délután három órától Pászka Lehel lovasíjász tart bemutatót, 16 órakor kezdődik a favágó- és sörivóverseny, amit a kézdiszentkereszti iskolások fellépése követ, majd 18 órakor a Tisztás Néptáncegyüttes veszi birtokába a színpadot. Este kilenctől a Dupla Kávé koncertezik, a falunapot 10 órakor tűzijáték és utcabál zárja.
Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Soros és Csurka István
Sajnos, nem kell már magyaráznunk Soros György nemzeteket romboló munkásságát, afrikai meg ázsiai koldusmilliók bedédelgetését Európába, mindenüvé. Soros ma már nyíltan dolgozik, és súlyos pénzekért dolgoztat, szerveztet őrjöngő tüntetéseket a beözönlés érdekében.
Sajnossal folytatom. Ma is vannak, akik Soros György zsidó származású dollármilliárdos pénzén – az ő legényei, leányai –zsoldosok. Létezik hallgatólagos, de abban a halotti csendben egyezményes ítélő bizottság a magyar irodalomban is. A római arénában a legyőzött gladiátor halálát jelentette, ha a császár hüvelykujjával lefelé mutatott: recipe ferrum! Azaz: fogadd be a vasat. A mostani középnemzedék még emlékszik Csurka István (1934–2012) magyarországi, igen jelentős próza- és drámaíróra, politikusra. Sepsiszentgyörgyön is játszotta darabját a színház. Csurka István a magyarországi rendszerváltás hajnalán nagy sikerű beszédeket mondott a monori erdőben, majd Lakiteleken. Egyik alapítója volt a Magyar Demokrata Fórum nevű rendszerváltó és első kormányalakító pártnak.
Nem kanyarodunk vissza Soroshoz, mert el se hagytuk őt. Soros már hintette az ösztöndíjakat, támogatásokat szerte – a ’80-as években Csurka is kérte, és nem kapta meg. Sorosék ismerték nemzetmentő irányulását. Nos, ezt a „kérését” is szemére vetették a rendszerváltás után, mint annyi mást. 1998 februárjában így írt Csurka István: „Végső cél a magyarság kipusztítása pénzügyi politikával. (…) Az a kor, ami ránk következik a jövendő században, a népvándorlás kora. A színes bőrű, mérhetetlen szegénységű, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak. (…) A magyar nyelvből egy vartyogás marad.”
Az ember, különösen, ha író, figyelemmel él, és valamennyit a jövőbe is lát. Csurka Istvánt már életében letiltották Magyarországon a színpadokról, kitiltották az irodalomból. Egyedül a Püski Kiadó adta ki rendszeresen a műveit. Gyurkovics Tibor (1931–2008) költő, író kiáltott bele, tova a ’90-es évek végén a magyar világba: tulajdonképpen mikor kap Csurka is Kossuth-díjat?!
Sosem kapott. És sokan kapnak ma is a Soros-oldalon.
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hit the road – egy hosszú út közepére ért az európai kisebbségek ügye
Mérföldkőhöz érkezett az európai nemzeti kisebbségek ügye azáltal, hogy az Európai Bizottság bejegyezte a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést. A hamarosan kezdődő petíciós kampány célja világossá tenni az EU döntéshozói számára, hogy az uniós szintű jogalkotás nem kerülhető meg a kisebbségvédelem területén – hangzott el csütörtökön a Hit the Road – a Minority Safepack (MSPI) európai polgári kezdeményezés és az Európai Parlament című konferencián.
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által szervezett rendezvény házigazdái Winkler Gyula és Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselői voltak, meghívottai pedig az MSPI kezdeményező bizottságának tagjai – köztük Kelemen Hunor RMDSZ-elnök –, a FUEN vezetői, az EP kisebbségi ügyekkel foglalkozó frakcióközi munkacsoportjának (Intergroup) tagjai, kisebbségi jogi szakértők. A konferenciát az EP elnöke, Antonio Tajani fővédnökségével tartották meg. Ennek jelentőségét több felszólaló is hangsúlyozta.
Egy kis nosztalgia
A moderátor Winkler Gyula felvezetőjében felidézte, hogy öt éve éppen az EP épületében rakták le – az RMDSZ javaslatára – az európai polgári kezdeményezés alapjait. Ebben a munkában szavai szerint sorsdöntő volt a Intergroup tagjai közötti együttműködés. A luxemburgi bíróság döntésének mérföldkövét elhagyva, a MSPI kezdeményező bizottsága már készülhet az egymillió aláírás összegyűjtésére az EU legkevesebb hét tagállamban. Ez a feltétele ugyanis annak, hogy az Európai Bizottság elindítsa a jogalkotási folyamatos a kisebbségvédelem területén – emlékeztetett Winkler.
Nils Torvalds finn EP-képviselő, az Integroup társelnöke is nosztalgiázva indította beszédét. Felidézte, hogy tömött volt az a terem, amelyben a MSPI alapjait papírra vetették, és mekkora hidegzuhanyként érte a kezdeményezőket az Európai Bizottság 2013-as elutasító döntése. A luxemburgi bíróság döntését történelminek nevezte, mert esélyt jelent a kisebbségvédelem jogi keretének megteremtésére. „Lesz mit hátrahagynunk a gyermekeink, unokáink számára. Biztos vagyok abban, hogy összegyűjtjük az aláírásokat, de sok munka vár ránk, de nem 7, hanem 28 tagállamból kellene ezeket összegyűjteni” – fogalmazott a képviselő.
Vincze: Let`s hit the road
Vincze Loránt FUEN-elnök szerint is történelmet írt döntésével a luxemburgi bíróság. Emlékeztetett arra, hogy a MSPI volt a első európai polgári kezdeményezés, amelyet az Európai Bizottsággal kötött kompromisszum alapján jegyeztek be. Felidézte, hogy 2012 április 15-én fogant vetették papírra az első elképzeléseiket a kezdeményező bizottság tagjai.
„Sok-sok órát dolgoztunk a csomagon. A kisebbségi szolidaritás egyre nőtt a kezdeményezés körül. Szomorúak voltunk az elutasításkor, de nem csüggedtünk el. Elhatároztuk, hogy fellebbezzünk, mert biztosak voltunk igazunkban. Meggyőződésünk, hogy a kisebbségek védelme nem mond ellent az európai értéknek. Ma már egy erős koalíció körvonalazódik az ügyünk körül” – mondta a FUEN elnöke. Megjegyezte, csupán a pereskedéssel elvesztett négy évet sajnálja.
Vincze elmondta, a következő hónapokban az aláírásgyűjtésre, a petíciós kampányra összpontosít a kezdeményező bizottság. Kampányt szimbolikusan május 21-én, a FUEN kolozsvári kongresszusán indítják el, és néhány héten belül az online aláírásgyűjtés is elkezdődhet. A „papír alapú”, hagyományos aláírásgyűjtést várhatóan szeptemberben kezdik el a FUEN tagszervezetei.
A kezdeményező bizottságnak szándékában áll felhívást intézni az EU döntéshozóihoz, európai politikai pártok vezetőihez, hogy legyenek a partnerei a kisebbségi javaslatcsomagnak. „Semmi mást nem akarunk, csak elérni azt, hogy a kisebbségi jogok az emberi jogok részei legyenek. A folyamatos jogsértések azt bizonyítják, hogy a tagállamok önállóan nem tudják kezelni ezt a kérdést” – fogalmazott a FUEN elnöke. „Történelmet írtunk, remélem, hogy az uniós szintű törvényalkotás is beindul. Let`s hit the road” – zárta beszédét a FUEN elnöke.
Kelemen Hunor: ez a többség ügye is
Kelemen Hunor beszédében elmondta, az MSPI több szempontból is fontos az RMDSZ számára. Szavai szerint a FUEN tagszervezetei olyan szolidaritásról tettek és tesznek tanúbizonyságot, amely nélkül az európai őshonos kisebbségek közösségként nem lehetnek sikeresek az európai politika közterein.
„Ugyanakkor a Minority SafePack nemcsak a mi ügyünk, hanem a többség ügye is. Mi, kezdeményezők valami pluszt szeretnénk hozzáadni a kontinens népeinek jövőjéhez, olyan értékeket kívánunk a középpontba helyezni, amelyek minden demokratikus és szabadságszerető közösség életét vezérlik: a jogállamiságot, a törvénytiszteletet és az emberi, közösségi jogokat. Párbeszédet javasoltunk, és ezt a párbeszédet, úgy érezzük, hogy elfogadta az Európai Bizottság, amikor regisztrálta kezdeményezésünket” – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
A politikus elmondta, a romániai magyar nemzeti közösség, az EU legnagyobb őshonos kisebbsége közel száz esztendeje küzd azért, amit minden szabadságszerető közösség értéknek tart: megőrizni és továbbadni nemzeti identitását, biztonságban élni szülőföldjén. „Úgy véljük, hogy az Európai Unió nem lehet megosztott, nem maradhat szétszakított állapotban, egységessé kell válnia az őshonos kisebbségek jogainak érvényesítése tekintetében is” – tette hozzá Kelemen Hunor. Szerinte az EU erősebb, sikeresebb, versenyképesebb és stabilabb lesz akkor, ha odafigyel a 60 milliós, „egy nagyobb országnyi” őshonos kisebbséghez tartozó polgárára.
A politikus fontos eredményeként nevezte, hogy a luxemburgi bíróság a Minority SafePack kezdeményező bizottságának adott igazat az Európai Bizottsággal folytatott vitában. Szerinte legalább ennyire fontos előrelépés az is, hogy a Bizottság tárgyalásra hívta a kezdeményezőket, illetve hogy bejegyezte a Minority SafePacket.
„Ezzel megtörtént az első lépés annak irányába, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek ügye formálisan is az Európai Unió döntési körébe jusson. Tudom, hogy még hosszú út áll előttünk, hogy az egymillió aláírás összegyűjtése még nem jelenti azt, hogy megnyertük a csatát, de ez egy igazán fontos következő lépés” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke elmondta: a romániai magyar közösségről a román diplomácia gyakran azt terjeszti, hogy szeparatista, hogy „el akarja szakítani Erdélyt Romániától.” Mint kiemelte, a mindennapi gyakorlat azt mutatja, hogy az elmúlt években gyakran az anyanyelv-használat és a közösségi szimbólumok korlátozására irányultak a többség kezdeményezései.
„Tulajdonképpen azokat a törvényes kereteket, amelyeket a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején Románia európai uniós és NATO-s csatlakozása előtt sikerült kialakítani, hatósági és igazságszolgáltatási eszközökkel megváltoztatják, átértelmezik. Korlátozzák az anyanyelv-használatot, azt, ami az identitásunk megerősítésének egyik legfőbb eleme” – részletezte a politikus.
Emlékeztetett: a washingtoni külügyminisztérium legutóbbi országjelentése pontszerűen sorolja fel, hogy az emberi jogokat, a kisebbségi jogokat, a vallásszabadság gyakorlásának a jogát milyen módon és hol sérti Románia. Nagyon fontosnak nevezte, hogy az elmúlt két-három évben az Egyesült Államok ismét figyel a kisebbségi közösségekre. „A mi országunk olyan, ha elvárásokat fogalmaznak meg vele szemben, akkor teljesíti azokat. Amikor nincsenek elvárások, megfeledkezik az alapértékekről, azok gyakorlatba ültetéséről” – tájékoztatta hallgatóságát az RMDSZ elnöke.
Határokon átívelő közös cél
A konferencián szót kapott Hans Heinrich Hansen, a FUEN korábbi elnöke is. Az idős politikus felelevenítette az elmúlt évek történéseit, és kitért a németországi dánok problémáira is. Hansen hangsúlyozta, az európai őshonos kisebbségeknek önbizalomra van szükségük, és ezt törvényekkel lehet bátorítani. „A FUEN nagyon erős, amikor a tagszervezetek szolidaritásáról van szó. Szükségünk van külső támogatásra is, hogy növelni tudjuk a nyomást az EU döntéshozóira” – mondta a szervezet volt elnöke.
A szlovákiai Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának volt elnöke áttekintette az európai nemzetközi intézmények viszonyulását a kisebbségek jogaihoz. Mint mondta, a kilencvenes évek voltak a legkedvezőbbek a kisebbségek számára ezen a téren.
Szavai szerint az EU-nak meg kell védenie az eltűnőfélben lévő etnikai közösségeket. Példaként említette Szlovákiát, ahol 1981-ben még 580 ezer magyar élt, 2001-re pedig számuk 468 ezerre csökkent. „Húsz év alatt elveszítettünk 100 ezer embert, az asszimiláció pedig az EU kereteiben történik” – emlékeztetett. Szerinte ezt az asszimilációt csak úgy lehet megállítani, ha az Európai Bizottság megfogalmazza az uniós szintű kisebbségvédelem jogi normáit.
Daniel Afreider olasz képviselő, a FUEN alelnöke is arról beszélt, hogy mérföldkőhöz érkezett az európai nemzeti kisebbségek ügye. „Az MSPI azt bizonyítja, hogy közös, határokon átívelő célunk van. Ez az egyik legfontosabb üzenet” – mondta a politikus. Szerinte a FUEN keretet teremt arra, hogy az Európában élő kisebbségek tapasztalatokat cseréljenek és a legjobb gyakorlatra alapozva keressenek megoldást a helyzetük uniós szintű rendezésére.
A konferencia kisebbségjogi szakértők előadásaival folytatódott, a nap tapasztalatait Sógor Csaba foglalta össze zárszavában.
Munkavacsorával kezdődött
A kisebbségi polgári kezdeményezésről szóló kétnapos rendezvény egy munkavacsorával kezdődött szerda este. Sógor Csaba köszöntőjében úgy értékelt: elérkezett az idő, hogy a civil társadalom felmutassa az erejét a következő hónapokban, nemcsak az egymillió aláírás összegyűjtésében, hanem az EB meggyőzésében is, hogy elkezdődhessen az uniós jogalkotás a kisebbségek védelmében.
Karl Heinz Lambertz, a belgiumi parlament szenátora, a Régiók Bizottsága alelnöke szerint a Minority Safepack kezdeményezés 2012-es elindítása óta Európa sokat változott, és most a legfontosabb az, hogy elmagyarázzák az uniós állampolgároknak: ez a kezdeményezés nem egy újabb ok lesz a széthúzásra, és a sokszínűség továbbra is Európa egyik legfontosabb értéke, nem pedig egy probléma.
„Meg akarjuk változtatni Európa arcát, azt akarjuk, hogy a kisebbségi kérdés kerüljön napirendre, és végre úgy tűnik, ez sikerülni fog. A dolgok számunkra is meglepően pozitív alakulását követően optimista vagyok, hogy sikerre visszük kezdeményezésünket” – fogalmazott Vincze Loránt, a FUEN elnöke, aki történelmi esélynek nevezte a Minority Safepack bejegyzését.
„Elértünk valamit nemcsak a kisebbségek, hanem a teljes Európa és a civil társadalom számára” – mondta Heinz Heinrich Hansen, a FUEN volt elnöke, a polgári kezdeményező bizottság tagja, aki szerint az MSPI sikeres bejegyzése az Európai Bizottságnál utat nyitott más polgári kezdeményezések előtt is, és reményt nyújt a civil társadalomnak, hogy beleszólásuk lehet az EU működésébe.
Valentin Inzko, az ENSZ bosznia-hercegovinai főmegbízottja, a karinthiai (Ausztria) szlovénok szervezetének elnöke elmondta: „Szeretem az Európai Uniót, de kritikusnak kell lennem vele: erőteljesebbnek kellene lennie, és ki kellene töltenie az űrt. Európa már most sokkal jobb hely, mint volt, de még mindig nem sikerült megfelelnie azoknak az elvárásoknak, amelyeket polgárai támasztanak vele szemben, és a polgári kezdeményezés egy nagyon jó eszköz ennek megvalósítására.”
Csáky Pál EP-képviselő szerint az az igazi kérdés, hogy nyertesek leszünk-e a folyamat végén. „Ezért kérek mindenkit, hogy aktív legyen ebben az ügyben, mert ez nemcsak az európai kisebbségek számára egy nagy kihívás, hanem Európa minden demokratája számára. Együtt, és csak együtt sikerülhet” – fogalmazott a szlovákiai magyar politikus.
Winkler Gyula munkavacsorát záró hozzászólásában rámutatott: a tömbben, vegyes környezetben, illetve szórványban élő romániai magyarság az EU összes lehetséges kisebbségi helyzetét lemodellezi, és erdélyi magyarként az a tapasztalata, hogy a szolidaritás a megmaradás kulcsa. Európai szinten is szolidaritásra van szükség a kisebbségek közt, így vihető sikerre a kezdeményezés – tette hozzá.
Cseke Péter Tamás, Brüsszel / maszol.ro

Ismerjük meg a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom aktivistáit, akiktől a Musai-Muszáj is sokat tanult
A Maszol tudósítója saját szemével győződhetett meg arról, hogy nyelvhasználati kérdésekben sok tekintetben hasonló cipőben járnak az erdélyiek és a felvidékiek. A témát Kovács Balázzsal, a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom (KDSZ) egyik munkatársával jártuk körül.
Hasonlóképpen Romániához, a szlovák hatóságok nem, vagy csak nagyon nehezen adják be derekukat a magyar közösség kérésére, ezért a civil szervezetek, bátor aktivisták feladatuknak érezték, hogy megzavarják az állóvizet.
A legprofibbak ebben a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom (KDSZ) aktivistái voltak, akik 2011-es megjelenésükkel „helyzetet teremtettek”, akcióikra Pozsonyban, Budapesten, de még Kolozsváron is felkapták az emberek a fejüket. A fiatalok évekig névtelenségbe burkolózva matricázták végig a dél-szlovákiai településeket, helységnévtáblákat, vasúti táblákat kétnyelvűsítettek. Az anonimitásból tavaly egy olyan akció végén léptek ki, amikor a szlovák rendőrség igazoltatta több tagjukat.
Kovács Balázzsal, a KDSZ munkatársával a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumban ültünk le beszélgetni. Érdeklődésünkre, hogy milyen tisztséggel nevezhetjük meg, azt a választ kaptuk, hogy a mozgalom bázisdemokratikus alapon működik, tehát mindenki „tag”.
- Kérlek, mutasd be egy pár mondatban az erdélyi olvasóknak a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalmat. Mikor, hol, milyen célokkal alakult?
- A KDSZ alapjai 2011-ig nyúlnak vissza, amikor több, fiatalokból álló csoportosulás elkezdett a nyelvhasználati téren aktivizálódni. Az egyik ilyen első kezdeményezés a matricázás volt, amikor számon kérő matricákat helyeztünk el azokon a közintézményeken, ahol hiányoztak a magyar feliratok. Volt ezekből bőven. Egy másik csoportosulás felmérte a magyar nyelvhasználat állapotát a közszférában, részletesen dokumentálták a helyzetet. Ebben a kezdeti időszakban, a Radicsova-kormány alatt voltak kényes ügyek a helységnévtáblák körül, mert továbbra sem lehetett kihelyezni a magyar helységnévtáblát azokon a településeken, amelyek valamilyen szlovák nemzetébresztő vagy szlovák nemzeti nagyságról kapták a nevüket. Sztálingrádhoz hasonlóan személyről kapták a nevüket, ezek mind a második világháború utáni reszlovakizációnak voltak az eredményei, azoknak a személyeknek egyébként semmi közük nincs az adott településhez. Így lett például Párkányból Stúrovo vagy Stúrváros (Ludovít Stúr a 19. századi szlovák nemzeti ébredés egyik központi alakja volt – szerk. megj.). A KDSZ ezeken a településeken gerillaakciók keretében helyezett ki helységnévtáblákat.
Ami a tagságunkat illeti, a KDSZ keltető fészke a különböző ifjúsági mozgalmak, elsősorban a Diákhálózat volt, ami egy fiatal, magyar, értelmiségi, egyetemista ernyőszervezet. Gyakorlatilag, aki aktív tagja a KDSZ-nek, annak döntő többsége ebből a közegből került ki.
A KDSZ elsősorban abban különbözik az eddigi érdekérvényesítő módszerektől, hogy azt a logikát próbálja megvalósítani, hogy ne reaktívak legyünk, ne csak akkor lépjünk fel, amikor valamilyen veszteség éri a közösséget, amikor offenzívában van a szlovák nemzetállam a maga teljes súlyával, hanem mi magunk vessünk fel témákat, nyissunk új frontokat, agendákat, és legyünk kezdeményezőek, proaktívak.
- Miért volt szükség a KDSZ-re? Miért nem tagozódtatok be valamelyik politikai szervezet, párt ernyője alá, váltatok annak az ifjúsági szervezetévé?
- Alapvetően tudni kell, hogy a 2008 utáni szlovákiai magyar politika bipolárissá vált, két oszlopúvá. Nyilván ez számos összeveszéssel járt, meg általános közéleti apátiát váltott ki, ami egyébként tovább súlyosbodott.
Egyrészt van feszültség a politika és a civilszféra között, de talán a döntő okot én inkább abban tudnám látni, hogy a nyelvhasználat egy pártok feletti ügy, közösségi magyar ügy, és ez olyan embereket is cselekvésre sarkall, akik nem feltétlenül pártos keretek között képzelik el magukat. A másik dolog, amiért fontos volt a civil alapozás, hogy a nyilvánosság számára hitelesebb így, nem vádolhatnak minket azzal, hogy csak azért csináljuk, mert politikai tőkét akarunk kovácsolni ebből. Ez egy eléggé fontos szempont volt, meg akkor valóban nem voltak ilyen megfontolások, hogy kirakunk néhány táblát és indulunk a választásokon, és milyen jó lesz. Ami pedig a pártokat illeti, ott is látszanak különböző diszfunkcionális zavarok, ami miatt a pártpolitika a vonzerejét is elvesztette, de ezt szerintem erdélyinek nem kell bemutatni.
- Miért a névválasztás? Miért Dél-Szlovákia és nem Felvidék? Nem akartátok fölöslegesen irritálni a szlovákokat?
- Ha megfigyeled a kommunikációnkat, akkor láthatod, hogy mi ezt a kettőt szinonimaként használjuk. Nem volt mögötte olyan megfontolás, hogy ez a píszíbb, és hogy ne provokáljunk vele senkit, tényleg egyenértékű fogalmaknak tartom a kettőt. Nagyon nem értünk egyet azokkal a véleményekkel, amelyek azt mondák, hogy csak az egyik a fogalmat kell használni, és a kettő kizárja egymást, és ebből ilyen ideológiai vitát folytatnak. Ezekbe az ideológiai vitákba nem megyünk bele. Annak, hogy a magyar nyelvhasználatnak mekkora a tere a Felvidéken, egyáltalán nem azon fog múlni, hogy most egy szervezet, ami ezért kiáll, konkrétan milyen névvel illeti magát.
- A mozgalom mögött kik állnak? Kik az alapítók, a „nagy bölcsek, a tagok?
- Ez egy mozgalom, nem hierarchikusan megszervezett a tagság. Nyilván van egy keménymag, akik a kezdetektől ott vannak. Mindenki 35 év alatti, a KDSZ gyakorlatilag bázisdemokratikus alapon működik, van egy levelezőlistánk, ott zajlik a folyamatos kommunikáció. Harminc-negyven ember van benne. Teljesen ad-hoc alapon működik, nem hierarchizált szervezet, nincs szóvivője, nincs vezetője, nincs elnöke, nincsenek alelnökei. Van egy tagsága, és amióta nem vagyunk anonimek – ez 2016-os fejlemény –, ha valaki nyilatkozik a szervezet nevében, akkor az illető tagként van aposztrofálva.
- Mit tesztek akkor, ha jelentkezik nálatok egy fiatal, hogy „tetszik a munkátok, szeretném én is kitenni a falumban a magyar helységnévtáblát”? Hogyan toboroztok tagokat?
- Ez informális csatornákon működik, azokat, akiket be szoktunk szervezni projektekbe, általában már ismerjük. Az egyik ilyen gyűjtőhelye a felvidéki fiataloknak a Gombaszögi Nyári Tábor, ahol ezek a fontos kapcsolatok kiépülhetnek.
Nyilván vannak olyanok, akik felajánlják a segítségüket, nekik matricákat küldünk postai úton. Vagy vannak olyanok, akik anyagilag járulnak hozzá a projektek sikerességéhez, Pay Pal-on keresztül is lehet támogatni a KDSZ-t.
- Egy normál év mennyibe kerül, mekkora a mozgalom költségvetése?
- Változó. Idén például még semmilyen nagyobb szabású projektet nem vittünk véghez. Az idei tevékenységünk nagyjából abból állt, hogy a közlekedési minisztériummal levelezünk a vasúti kétnyelvűség kapcsán. Nyilván, hogy egy-egy nagyobb akciónak anyagköltségei vannak, ezekhez természetesen megfelelő intézményi háttér kell, a táblákat profik állítják elő, olyan cégek, amelyek ezzel foglalkoznak. Így például az ekeli vasútállomás felújításakor, ahol építőanyagot, szerszámokat kellett beszerezni
- Személy szerint évek óta figyelem a munkátokat, ezért pár évvel ezelőtt, amikor nálunk Erdélyben megjelentek a Musai-Muszáj és az Igen, tessék! mozgalmak, akkor számomra a hasonlóság szembeötlő volt. Volt, van kapcsolat a két mozgalom között? Fordultak hozzátok tanácsért?
- Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy igyekszünk a tudást, amit megszereztünk átadni másnak. Az első kapcsolatfelvétel diákszervezeti szinten történt, és ennek keretében én is néhány hónapot töltöttem Kolozsváron 2014-ben.
- Ekkoriban jelent meg a város határában az első, gerillaakció keretében kitett háromnyelvű helységnévtábla. Volt köze hozzá?
- Igen.
- Értem. Milyennek látszik a Felvidékről most az erdélyiek munkája?
- Mind az Igen, tessék!, mind a Musai-Muszáj magas fokú professzionalitásról tesz bizonyságot nap, mint nap. Elképesztő energiákat ölnek bele a munkájukba, és ami nagyon fontos, hogy szakmailag is alátámasztott a tevékenységük. Látszik, hogy van mögötte egyfajta jogászi látásmód, ami elengedhetetlenül fontos, hogy amikor a hatóságokkal szemben érvelsz, akkor az megalapozott legyen, és kellő jogi alapja legyen annak, amit te mondasz és ne csak a levegőbe beszélj.
A másik, ami szerintem az Igen, tessék!-nek a hatalmas előnye, hogy képes volt struktúrát kialakítani maga köré. Van egy iroda, ahol alkalmazottak dolgoznak, ahova az önkéntesek bejárhatnak, és a munkájuk piaci alapon is működőképes. Tehát nem arról van szó, hogy valamilyen külső forrásokból felduzzasztott akármi lenne, ami ún. társadalmi missziót valósít meg. Azt valósít meg, de képesek voltak ezt piaci alapokra helyezni, ami szerintem példátlanul jó és mintaszerű dolog.
- Térjünk vissza rátok. Gondolom, hogy a munkátokat nem nézik jó szemmel a szlovák hatóságok. Érzitek a „megkülönböztetett figyelmüket”?
Évekkel ezelőtt volt egy projektünk Kelet-Szlovákiában, amelyben a hiányzó helységnévtáblákra hívtuk fel a figyelmet. Az egyik tagunk nem a megfelelő helyen parkolt és ennek apropóján behívták a rendőrségre, ahol arról kezdték el faggatni, hogy mi köze van a táblák kihelyezéséhez, és hogy kiket ismer a mozgalomból. Egy idő után komikussá vált a dolog, mert a tagunkat elkísérte a rendőrségi kihallgatásra egy jogász-munkatársunk, aki a jegyzőkönyv felvétele után elkérte azt és a rendőrök által hibásan írt szlovák szöveget elkezdte kijavítani. Piros tollal. Aztán arra is figyelmeztette a rendőröket, hogy ha szándékukban áll még benntartani a munkatársunkat, akkor kezdhetik melegíteni a vacsorát, mert a törvényben elő van írva, hogy ha valakit beviszel kihallgatásra, és eltelik egy bizonyos idő, akkor vacsorát kell neki adni. A rendőrök életükben először hallottak erről, és akkor elengedték. Nem volt az ügynek következménye, de próbáltak minket felmérni, tapogatóztak.
- Mikorra tehető a lelepleződés dátuma?
- Kifejezetten nem vágyik arra az ember, hogy a rendőrséggel meggyűljön a baja, mert ennek komoly anyagi következményei vannak, amit senki sem vállalna szívesen. 2016-ban, közvetlenül a választások előtt Dunaszerdahelyen egy közlekedési táblát helyeztünk ki, amikor a rendőrök tetten értek minket a helyszínen.
Érdekes módon nem abba kötöttek bele, hogy illegálisan állítottunk fel egy – jogi értelmezés szerint megtévesztő – közlekedési táblát, hanem abba, hogy túlságosan közel álltunk meg az autókkal az út széléhez. Közlekedési bírságot szabtak ki ránk, amit abból az 50 euróból fizettünk ki, amit percekkel korábban kaptunk egy családtól, amely megállt mellettünk. Az apuka megörült nekünk, hogy mi vagyunk azok, akik állítják ezeket a táblákat, kinyitotta a pénztárcáját és a kezembe nyomott 50 eurót.
A rendőrségnek mi szóltunk, hogy állítottuk ezt a táblát, és kérdeztük, nincs ezzel probléma? Ott a helyszínen és később se mondtak semmit. Azt gyanítom, hogy a választások előtt nem voltak érdekeltek abban, hogy a magyar választókat mobilizálják.
- Mi változott azt követően, hogy kiléptetek az anonimitásból?
- Gyakorlatilag a taktika az nem változott. Az anonimitás több okból sem volt tartható. Egyrészt egyre szélesebb körben lett nyilvánvaló, hogy kik csinálják ezt, és egyfajta ilyen kétarcúság volt a dolog, a sajtónak gyakorlatilag az összes képviselője már tudta, és ez maliciózus megjegyzésekre adott okot, hogy játsszák itt az anonimet, miközben nem is azok. Másfelől, 2016-ban négy tagunk indult a választásokon a Magyar Közösség Pártjának (MKP) színeiben, egy külön formációt alkotva. Ezt lehetővé teszi az úgynevezett preferenciaszavazatos választási rendszer. Ebben a helyzetben azt mérlegeltük, hogy ne hamis ígéretekkel, hanem olyannal kampányoljunk, amit letettünk az asztalra. Nincs ebben a politikai megmérettetésben semmiféle szégyellnivaló, sőt büszkék vagyunk tagjainkra, akik egyébként szépen is szerepeltek.
- Ha már a magyar pártokkal ápolt viszonyra terelődött a szó… Kikérik a KDSZ véleményét kétnyelvűségi kérdésekben?
- A véleménykikérés talán túlzás…. De a viccet félretéve, van, illetve lennie kell egy egészséges feszültségnek a pártok és a civilszféra között leginkább abból kifolyólag, hogy a pártokat folyamatosan szembesíteni kell ígéreteikkel és kihívások elé kell őket állítani. Tipikus példája ennek a vasúti kétnyelvűség ügye, ami ugye Romániában már 25 éve megoldott kérdés, legalábbis, ami az állomásneveknek kihelyezését illeti. Nálunk ez is hiányzott. És meg vagyok győződve arról, hogy soha nem került volna a szlovákiai magyar érdekérvényesítés középpontjába ez a kérdés, ha a civil szféra – nemcsak a KDSZ – nem karolja fel az ügyet és egyfajta szinergiaként nem érzik a pártok, hogy foglalkozni kell a kérdéssel.
2017. április 21-én magyar nyelvű vasúti helységnévtáblákat lepleztek le Dunaszerdahely és Révkomárom vasútállomásain. A szlovák kormány döntése értelmében további 52 felvidéki, zömében magyarok lakta település vasútállomását kétnyelvűsítik a következő időszakban. A szlovák vasúti helységnévtáblák magyar nyelvű megfelelőinek kihelyezéséről egy miniszteri rendelettel idén februárban hozott döntést a szlovák szaktárca. A döntés alapján 55 szlovákiai település vasútállomására helyeznek ki magyar - illetve egy esetben ruszin - nyelvű helységnévtáblát a szlovák mellé. A mostani táblakihelyezés az első látható eredménye annak az évek óta tartó küzdelemnek, amelyet különböző felvidéki magyar szervezetek folytatnak a közlekedési kétnyelvűség megvalósítása érdekében Szlovákiában. Érsek Árpád, a szlovák kormány közlekedésügyi minisztere a dunaszerdahelyi vasútállomáson tartott ünnepélyes táblaleleplezésen rámutatott: a magyar nyelvű táblák kihelyezése annak köszönhető, hogy az ezzel kapcsolatos tervek a kormányprogram részévé váltak. Hozzátette: reményeik szerint a kétnyelvűsítés folyamata folytatódni fog.
- Akkor most elégedettek vagytok azzal, hogy 54 vasútállomásra kikerül a magyar helységnévtábla is?
- Foglalkozni ugyan foglalkoznak a kérdéssel, de nem mindegy hogy hogyan. Szembetűnő a kormányban levő Most-Híd megfelelő szakmai felkészültségnek a hiánya. Például a második Fico-kormány alatt kétszer terjesztettek be a törvénymódosítást a vasúti kétnyelvűség érdekében: mind a kétszer nagyon rossz volt a törvény, mert nem kötelező jelleggel írta volna elő a kétnyelvű táblák kihelyezését, hanem lehetőséget biztosított volna rá. Márpedig ti is tudjátok a Kolozsvár magyar helységnévtáblája körüli cirkuszból, hogy ami lehetőség, az gyakorlatilag az is marad.
Áttörés most azért tudott történni, mert a harmadik Fico-kormányban magyar személy került a közlekedési tárca élére és bár a törvényi keret azóta sem változott, és egy meglehetősen veszélyes precedenssel a miniszter rendeletet adott ki arra, hogy márpedig kiteszik ezeket a táblákat. Ez a Híd kampányígérete volt és bekerült a kampányprogramba is.
- Nem verte ki a biztosítékot a döntés a szlovák nacionalista körökben? Akik ugye most ott ülnek a hídasok mellett a kormányban.
- Az a kompromisszum született közöttük, hogy a Most-Híd nem kommunikálja hangosan és látványosan a táblák kihelyezését, mert a Smer és a Szlovák Nemzeti Párt törzsválasztóit ez eléggé irritálja. Egyébként ennek ellenére az SNS-es kötődésű hírportálokon azzal riogatták az olvasókat, hogy visszajönnek a Horthy-idők, és a Horthy-korszakbeli elnevezések kerülnek ki újra a szlovák állomásokra. Szóval, volt egy fajta nacionalista retorika. De ahova ki akarok lyukadni: a törvény azt tartalmazza, hogy a vasútállomásokra lehet kihelyezni magyar nyelvű táblákat, viszont nem rendelkezik a vasúti megállókról. A kettő között az a különbség, hogy az állomás egy nagyobb fajta egység, ahol több sín van egymás mellett, és képesek a vonatok sínt váltani. A megállók esetében egy kisebb egységről beszélünk, ezeket nem tartalmazza a törvény.
További problémát okozott, hogy nincs központi minisztériumi lista arról, hogy melyek az állomások és melyek a megállók. Mi összeírtuk, hogy melyek az érintett állomások, ahová ki lehetne tenni a táblát jelen keretek között, de ők nem tudják megerősíteni, hogy ezek valóban állomások-e vagy sem. Van erre egy belső norma, hogy mi az állomás, a vasúti normarendszerben, de nincs definitív lista, vagy nem találják, vagy nem akarják megtalálni. Mindenesetre látszik, hogy próbálják szűkíteni, hogy minél kevesebb helyre kelljen kitenni. A közlekedésügyi miniszter büszkén nyilatkozik arról, hogy 54 magyar állomásnevet lehet most kitenni, miközben jóval többet lehetne, de nem voltak képesek A-tól Z-ig végigvinni. Mi ezt a munkát elvégeztük, el is küldtük több mint egy hónapja, választ nem kaptunk rá.
- Uniós szinten próbáltok-e a támogatókat szerezni?
- A vasúti kétnyelvűség ügyében a állásfoglalást kértünk az Európai Bizottságtól, napirendre vették a Petíciós Bizottságban. Tartottunk is erről egy prezentációt Brüsszelben, ez egy jó eszköz lett volna arra, hogy a nyomást növeljük a szlovák hatóságokra, de az uniós döntési procedúra annyira lassú, hogy időközben a dolog meghaladta önmagát, mert most már látszik, hogy állami szinten elindult valami. A vasúti kétnyelvűséget az utóbbi idők nagy áttörésének tartom, azzal együtt is, hogy vannak különböző fogyatékosságai, de ezeket meg kell próbálni egyszerűen kiküszöbölni, mert hogyha csinálunk valamit, akkor csináljuk meg rendesen.
- A kétnyelvű feliratok terén komoly tapasztalattal rendelkeztek, de dolgoztok-e például azon, hogy a magyar nyelvet a közhivatalokban is használni lehessen?
- Szlovákiában adhatsz be kérvényt magyarul, nyilván egyfajta jogtudatosság is kell ehhez. De ezek csak a helyi jellegű ügyekre vonatkoznak, mert amikor magasabb szinten zajlik az ügyintézés, például megyei szinten, akkor már nem lehet. A megyei központok mind északon vannak, ott a magyar nyelvi küszöb nem érvényes, ott nem éri el a magyarság számaránya a 20 százalékot. Szintén nem működik közvetlenül az állammal szembeni magyar ügyintézés. Hosszú távon az lenne a megoldás, ha a magyar nyelv egyenrangú státust nyerne, és hivatalos nyelv lenne ott, ahol a magyarok számottevő arányban élnek.
- A felvidéki magyarlakta települések mondhatni csak egy köpésnyire vannak Magyarországtól, amely könnyű menekülési útvonalat biztosít a szlovák nyelvvel küszködők számára.
- Magyarország valóban perverzül közel van, és ez veszélyes, még azzal együtt is, hogy gazdaságilag rosszabb helyzetben van Szlovákiánál. Sokaknak problémájuk van a szlovák nyelvtudással, mert – hasonlóan Romániához – olyan módszerrel tanítják a magyar iskolákban, amivel nem tudják elsajátítani. S ha nincsenek meg ezek a nyelvi készségek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a munkaerőpiacon érvényesülni tudjanak, akkor az nagy hátrányt jelent, és nyilván az is abba az irányba vezeti őket, hogy Magyarországon próbáljanak szerencsét.
Moldován Árpád Zsolt / maszol.ro

Erdélyi középiskolások jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium
Erdélyi magyar diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja. Az iskolaidőn túli ingyenes, lexikális tudást átadó és készségfejlesztő képzésekre június 18-ig pályázhatnak az ambiciózus fiatalok, olvasható a pályázati felhívásban.
A felvételt nyert tanulók magyarországi nyári tehetségtáborban is részt vehetnek. „Több mint 300 erdélyi magyar diákunk van a Programban. A képzések nemcsak az érettségi és az angol nyelvvizsga sikeres teljesítéséhez nyújthatnak segítséget a tanulóknak, hanem a legnépszerűbb kurzusainknak köszönhetően – mint többek között a pszichológia, a nemzetközi kapcsolatok vagy a jog – a későbbi pályaválasztáshoz is támogatást kaphatnak. A tanulás mellett mindig nagyszerű közösség alakul ki a Programban résztvevők között és ehhez mi táborok szervezésével is igyekszünk hozzájárulni. Így a júniusi felvételi után az újaknak szeretnénk kedvezni azzal, hogy nyári tehetségtáborba invitáljuk őket, ezzel is segítve a beilleszkedésüket” – mondta Wittmann Zsolt, az MCC Középiskolás Programjának megbízott vezetője.
A tehetséggondozásban húszéves tapasztalattal rendelkező MCC négy éve kínál hagyományos oktatást kiegészítő, ingyenes, magyar nyelvű képzéseket Erdélyben. A Középiskolás Program azoknak a diákoknak nyújt kiváló lehetőséget, akik tudatosan készülnek a pályaválasztásra és a társadalomtudományok több szakterületébe is szívesen betekintenének.
A képzések a négy- és nyolchetes rendszerben működő e-learning kurzusokon és a havi egy személyes képességfejlesztő tréningnapon alapulnak. Ez utóbbiakat szombati napokon Kolozsváron és Székelyudvarhelyen tartják felváltva.
Annak érdekében, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű, nagy távolságból érkező diákok is részt vehessenek a hétvégi alkalmakon, az intézmény utazási támogatást biztosít, valamint egy meghatározott útvonalon MCC-s busz is közlekedik.
A diákok érdeklődési körüknek megfelelően a legkeresettebb társadalomtudományi területek közül választhatnak, úgymint a közgazdaságtan, a jog, a pszichológia, a nemzetközi kapcsolatok vagy a modern kori történelem, ami most egy újdonsággal, az angol B2 nyelvvizsga-felkészítő kurzussal is kiegészül. Az Angloville nyelvi szigettel való együttműködésnek köszönhetően idéntől a diákok a szervezet Junior nyári táborába is jelentkezhettek, ahová az MCC-vel közösen két főnek költségmentesen biztosítják a részvételt. Ez a lehetőség jövőre is nyitott lesz valamennyi programtag számára, így a legjobbak nyelvtudásukat anyanyelvi környezetben is fejleszthetik.
A Középiskolás Programba sikeresen felvételt nyert tanulók augusztusban egy magyarországi Nyári Tehetségtáborban is részt vehetnek, amelyen a szakmai előadások mellett a program magyar és erdélyi diákjaival is megismerkedhetnek. A képzésről és a felvételiről bővebb információ az intézmény honlapján, a Középiskolás Program menüpontban olvasható. maszol.ro

Felújítják az ákosi református templomot
Európai alapokból újítják fel Szatmár megye legrégebbi épületét, Ákos református templomát.
Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke a testület pénteki ülésén azt mondta, az önkormányzat felhívást intézett minden, A kategóriás műemlék épület tulajdonosához, hogy jelezzék támogatási igénylésüket, de tavaly csak az ákosi református templommal kapcsolatban érkezett válasz a felhívásra.
A 2014–2020-as Regionális Operatív Program keretében megvalósuló projekt értéke 2,3 millió lej, ebből a tulajdonosnak, azaz a református egyháznak csak két százalékot kell állnia. Az összegből felújítják az épületet, a tetőzetet, az elektromos hálózatot, és népszerűsítő segédanyagokat is készíttetnek.
Ákos település református temploma 1175-ben épült, eredetileg római katolikus kolostor volt, majd a reformáció után a református egyház tulajdonába került. Legutóbb 1980-ban restaurálták. maszol.ro

Találkoztam a boldogsággal én, kisebbségi volt és optimista
Brüsszelben konferenciázott május 3-4-én az európai őshonos kisebbségek ernyőszervezete, a FUEN. Mit konferenciázott, ünnepelt. Na jó, meg készült a munka folytatására.
Ennyi otimista kisebbségivel még soha sehol nem találkoztam, mint most Brüsszelben, komolyan. Se egyszerre, se eddig úgy összesen. És milyen jó ez így. A sztori röviden: az Európai Unió 2013 óta lehetővé teszi állampolgárai számára, hogy európai polgári kezdeményezéssel éljenek, azaz olyan javaslatokat fogalmazzanak meg, amelyekkel aztán foglalkoznia kell az Európai Bizottságnak. Ezzel a lehetőséggel élt az RMDSZ kezdeményezésére a FUEN is, amely 11 pontba csomagolta Minority SafePack (MSPI) néven azokat a javaslatait, amelyek uniós szinten garantálhatnák az őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek jogvédelmét.
Csakhogy az EB nem volt hajlandó befogadni a csomagot, arra hivatkozva, hogy annak több pontja sem kompetenciája. A kezdeményezők (akik egyébként magánemberek, és nem az ernyőszervezet – elvégre POLGÁRI kezdeményezésről van szó) azonban nem hagyták ennyiben az ügyet, és az EU luxemburgi bíróságához fordultak. Eközben, mint a mesében, teltek-múltak az évek, de aztán idén egyszerre nagyon sok minden történt (lásd még: ünneplés): a luxemburgi bíróság az MSPI kezdeményezőinek adott igazat, aztán rá pár hétre, áprilisban az EB is beadta a derekát, tárgyalásra hívta a kezdeményezőket, amelynek az lett a vége, hogy az eredeti 11 pontból kilencet elfogadott (azoknak, akik azt szokták nézni, hogy a pohár félig üres: kettőt nem fogadott el).
Ha ez egy mese volna, akkor itt már a hetedhét országra szóló lakodalomnál és a boldogan éltek, míg meg nem haltaknál tartanánk, de a FUEN még nem ihat a medve bőrére, mert ez még csak a kezdet. Vagy egy mérföldkő, ahogy a konferencián mondták (pedig a kontinentális Európa méterben számol). Ugyanis ahhoz, hogy az EB érdemben is foglalkozzon a javaslatokkal, először össze kell gyűjteni egymillió aláírást, minimum hét uniós tagállamból, aztán, ha ez sikerült, még meg is kell győzni az EB-t, hogy ne csak foglalkozzon a javaslatcsomaggal, hanem szülessenek is jogszabályok belőle (lásd még: a munka folytatása).
Szóval kettős szerepe volt a brüsszeli találkozónak. Mivel a kezdeményezők, támogatók, jóakarók most találkozhattak először ekkora számban a MSPI befogadása óta, elkerülhetetlen volt az ünneplés, de bőven volt itt szó a munka folytatásáról is. Amely munka egyébként két hét múlva Kolozsváron folytatódik, a FUEN május 17-21. között tartó kongresszusán, és lesz benne ünneplés is, ugyanis szimbolikusan itt fog elkezdődni az egymillió aláírás összegyűjtése. Azért csak szimbolikusan, mert az uniós szintű aláírásgyűjtés szeptemberben indul, hogy lehessen rendesen előkészíteni, reklámkampánnyal, tudatosító akciókkal, helyi szervezetek bevonásával. Egyébként az aláíráshoz szükséges, országonként változó űrlapok elkészültek az EU 27 hivatalos nyelvén, és pár hét múlva az online aláírást lehetővé tevő rendszer is elindul.
De ezeknél a technikai részleteknél sokkal fontosabb dolgok is történtek Brüsszelben. A legeslegfontosabb, hogy az Európai Parlament nem is olyan régen megválasztott elnöke, Antonio Tajani elvállalta a konferencia védnökségét, és még jól meg is üzente, hogy teljes mellszélességgel támogatja a kezdeményezést, és bármikor kopogtassanak bátran az ajtaján. Azt hiszem, uniós szinten ennél komolyabb támogatót nem igazán lehet szerezni, és azért ez előrevetít egy-két dolgot, meg jó kis jelzés lehet az EB-nek is, hogy tessék már komolyan venni ezt a dolgot. A másik fontos dolog, ami történt, az a kezdeményezőkből, résztvevőkből áradó őszinte (ha nem lenne pejoratív egy politikusra nézve, azt mondanám, már-már naiv, gyermeki) lelkesedés, amely ellen nem igazán lehet védekezni, és amely, ha egy pillanatra is megérint, egyértelművé válik számodra, hogy az MSPI szlogenjéül szolgáló You are not alone nem egy Michael Jackson, Olive vagy ATB dal (attól függően, ki éppen mikor ért a popzenehallgatós korába), hanem egy teljesen igaz üzenet. Ezek az emberek, akiket talán csak annyi köt össze, hogy kisebbségiek, őszintén szeretik egymást, és hisznek a közös célban. A munkavacsorán mellém ült egy késve érkező szakállas, középkorú dániai német, és pár perc múlva már úgy csevegett velem, mintha évtizedek óta ismernénk egymást.
Furcsa lehet ez az áradó optimizmus egy kelet-európainak, aki leginkább ahhoz van szokva, hogy a kisebbségek csak akkor szólalnak meg, ha a többség bántja őket. Erre eljön Brüsszelbe, és rinyakórus helyett csupa ragyogóan optimista embert talál. És milyen szép az, amikor valaki nem feltétlenül azért optimista, mert esetleg neki jobb lesz ezután (a nyugat-európai kisebbségek elég szép aránya köszöni szépen, jól van), hanem azért, mert tudja, hogy egy uniós szabályozás segíthetne azokon a kisebbségeken, akik nála rosszabb helyzetben vannak. Ez tényleg szolidaritás.
No, de biztosan vannak olyanok, akik kíváncsiak arra is, mi hangzott el Brüsszelben, nekik bemásolom a közleményt, én sem írhattam volna meg szebben (ez most egy belső poén, úgysem értitek):
Támogatja a Minority Safepack kezdeményezést az Európai Parlament elnöke
Minden európai polgárnak egyenlő jogokat kell élveznie, ezért messzemenően támogatja az őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek európai polgári kezdeményezését az Európai Parlament elnöke – derült ki a FUEN május 4-i brüsszeli konferenciáján. Az EP-elnök tanácsadója, Marcus Warasin tolmácsolta Antonio Tajani üzenetét, amelyben támogatásáról biztosította az MSPI kezdeményezőit. „Európa elsősorban az európai polgárokról, és nem a tagállamokról szól. Ezért fontos a polgári kezdeményezés intézménye. Európában nem lehetnek elsőrangú és másodrangú európai állampolgárok: minden uniós állampolgárnak joga van ahhoz, hogy képviselve legyen az EP-ben, és hogy azonos jogokat élvezzen” – üzente az Európai Parlament elnöke, hozzátéve: a sokszínűség elfogadása nélkül nem létezik egység sem. Ha segítségre van szükségük, ne tétovázzanak kopogtatni az ajtaján – üzente a kezdeményezőknek.
Öt éve ugyanitt, az Európai Parlamentben indult útjára a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés, a Kisebbségi Intergroup és a FUEN megbeszélésén – nyitotta meg Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő a FUEN brüsszeli konferenciáját. Az esemény házigazdája szerint a Minority Safepack egy hosszú út után győztesként tér vissza az EP-be, miután az Európai Bizottság egy hosszadalmas jogi procedúrát követően idén áprilisban befogadta a kezdeményezést.
A csütörtöki, Hit the Road – a Minority Safepack és az Európai Parlament című konferenciát szerda este egy munkavacsora előzte meg, Winkler ennek egyik gondolatát is felidézte: „szolidaritásra van szükség, és ha folytatjuk a FUEN ernyője alatt elkezdett összefogást, nemcsak az aláírások lesznek meg, hanem széles körű támogatást tudunk szerezni kezdeményezésünknek.” Nils Torvalds EP-képviselő, a Kisebbségi Intergroup társelnöke szerint „ez egy nagyszerű pillanat, amelyre a gyerekeink és az unokáink is emlékezni fognak. Sok munka van még hátra, de minél többet dolgozunk, annál hosszabb távú lesz a hatás is” – fogalmazott, hozzátéve: a MSPI-re nem elég 7 országból gyűjteni aláírásokat, hanem 28 országból kell, hiszen minden tagállam polgárait meg kell szólítani. Vincze Loránt FUEN-elnök szerint az MSPI történelmet írt azzal, hogy az első olyan polgári kezdeményezéssé vált, amely pert tudott nyerni az EU bíróságán az Európai Bizottsággal szemben. Az MSPI körüli kisebbségi szolidaritás folyamatosan erősödött, és mára az Unió nemzeti kisebbségeinek és nyelvi csoportjainak közös céljává vált – mondta a FUEN elnöke a kezdeményezés történetét felelevenítő előadásában.
„Kezdeményezésünk nem árt senkinek, nem vesz el semmit a tagállamoktól és a többségtől. Ellenkezőleg: hozzájárul a többség és kisebbség közti jobb megértéshez. Ez az EU 60 milliónyi kisebbségének felajánlása, amely megoldásokat kínál, és amellyel párbeszédet kezdeményezünk” – üzente Vincze az MSPI ellenzőinek.
„Azt akarjuk, hogy a kisebbségi jogok váljanak az emberi jogok részévé, esélyegyenlőséget akarunk elsősorban anyanyelvünk használatában. Csak akkor fogadhatnánk el, hogy a kisebbségi jogok kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartozzanak, ha nem tapasztalnánk nap mint nap a kisebbségi jogok megsértését, a közösségi szimbólumok használatának tiltását, egyes kisebbségek létezésének tagadását, közösségek számbeli csökkenését és az anyanyelv diszkriminálását több tagállamban. Ezek a történések megerősítenek bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy az EU-nak kell a védelmezőnek és támogatónak lennie" – szögezte le. Hans Heinrich Hansen, a FUEN volt elnöke szerint az ernyőszervezet közel száz tagszervezete szolidáris közösséget alkot, amelyben senki nem érezheti magát kisebbségben. Az MSPI kapcsán a kezdeményező bizottság elnöke elmondta: a kisebbségben élőknek is ugyanazok a vágyai, mint a többségieknek. „Önbizalomra, megbecsülésre vágyunk, és arra, hogy jól érezzük magunkat otthonunkban. Ebben sokat segíthet a jogalkotás is, de arra is szükség van, hogy empatikusak és szolidárisak legyünk, és merjük felvállalni különbözőségünket. Az egységet a sokszínűségben kell keresni” – vélekedett.
„A FUEN tagszervezetei arról a szolidaritásról tettek és tesznek tanúbizonyságot, amely nélkül az európai őshonos kisebbségek közösségként nem lehetnek sikeresek az európai politika közterein” – mondta el a brüsszeli konferencián Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Az MSPI kezdeményező bizottságának alelnöke hozzátette: „a Minority SafePack nemcsak a mi ügyünk, hanem a többség ügye is. Mi, kezdeményezők valami pluszt szeretnénk hozzáadni a kontinens népeinek jövőjéhez, olyan értékeket kívánunk a középpontba helyezni, amelyek minden demokratikus és szabadságszerető közösség életét vezérlik: a jogállamiságot, a törvénytiszteletet és az emberi, közösségi jogokat. Párbeszédet javasoltunk, és ezt a párbeszédet, úgy érezzük, hogy elfogadta az Európai Bizottság, amikor regisztrálta kezdeményezésünket.”
Berényi József, az MKP volt elnöke szerint az MSPI arról szól, hogy az Európai Unió térjen vissza ahhoz a kilencvenes években alkalmazott logikához, amely fontosnak tartja a veszélyeztetett kisebbségek védelmét. Meglátásában ennek az ügynek az Európai Parlament kell a zászlóvivője legyen, mert az Európai Bizottság eddig nem a nyitottságáról tett tanúbizonyságot - utalt arra, hogy az EB első körben elutasította az MSPI bejegyzését. Daniel Alfreider, a dél-tiroli néppárt alelnöke, olaszországi parlamenti képviselő elmondta: „a különböző helyzetekből adódóan nem létezik egyetlen megoldás a kisebbségek problémáira, de most először van egy közös célunk, határok nélkül. A kezdeményezés lehetőséget nyújt az egyéni tapasztalataink megosztására és a jó gyakorlatok átemelésére” – vélekedett.
A polgári kezdeményezések jogi megközelítéséről szóló panelt követően a rendezvény másik házigazdája, Sógor Csaba foglalta össze zárszavában a konferencia tapasztalatait. „A Minority Safepack európai polgári kezdeményezés a civil társadalom szerepéről, annak erőteljes megjelenítéséről szól, hiszen a politika nem létezhet civil társadalom nélkül. Az út, amely előttünk áll, nem lesz sima, nehézségekre lehet számítani, de biztosak vagyunk abban, hogy ezeket a csatákat meg lehet és meg kell vívni, hiszen a mi felelősségünk és hivatásunk, hogy egyenlő jogokat biztosítsunk az EU minden polgára számára. Erős háttérországunk van: a FUEN ernyője alatt, Antonio Tajani elnök úr támogatásával, az EU-s intézmények segítségével ezt a célt el tudjuk érni” – mondta el az RMDSZ EP-képviselője. A konferencia zárásaként a házigazdák meghívták a résztvevőket a FUEN kongresszusára, amelyre május 17-21. között Kolozsváron kerül sor.
Balázsi-Pál Előd / Transindex.ro

Épületkutatási nyári gyakorlatot szerveznek a bonchidai Bánffy-kastélyban
A Transylvania Trust Alapítvány a Román Kulturális Alap támogatásával két hetes épületkutatási nyári gyakorlatot szervez a bonchidai Bánffy-kastélyban 2017. augusztus 14.– 20-a, illetve 2017. szeptember 25 – október 1. között. A kutatások két műhelyben zajlanak: régészet és falkutatás. Elsősorban régész és művészettörténész egyetemi- és mesterképzős hallgatókat várunk, de szívesen látunk építész-, történész-, restaurátor-, turisztika szakos vagy más szakokon tanuló diákot is. A két műhelyben 15-15 hely van, a régész csoportot dr. Csók Zsolt, a kolozsvári Erdély Történeti Múzeum régésze, a művészettörténész csoportot dr. Weisz Attila, a kolozsvári Művészeti és Design Egyetem adjunktusa irányítja. A nyári gyakorlat ingyenes, és kiegészül egy szakmai kirándulással, amelynek költségeit szintén a szervezők állják. A nyári gyakorlat idején a kastélyról, és annak művészettörténeti meg történeti kontextusáról szóló előadások is lesznek. A kutatási és dokumentálási munkák elsősorban a kastély főépületét érintik. A műemlék-régészet új irányzat, a műhelyek által ezt a trendet próbáljuk továbbfejleszteni, és beilleszteni az erdélyi kutatásba. A párhuzamos feltárásokkor olyan új információkkal gazdagodunk, melyeket követni, ellenőrizni lehet a másik műhely munkájában is. Minden felszínre hozott adat vagy lelet többletértéket képez a műemlék számára, ugyanakkor segíti a műemlék felújítási folyamatát, ezáltal munkaerő piacot is teremt a fiatal szakembereknek. A műhelyekben való részvételt a BBTE Művészettörténet szakán és a MDE Művészettörténet és Művészetelmélet szakán elismerik kötelező nyári gyakorlatként. A műhelyek a - falkutatás - épületdokumentálás - régészeti feltárás és -dokumentálás - kőtár-felmérés - előre megadott könyvészet alapján kidolgozott turisztikai vezetés terén nyújtanak szakmai tapasztalatot a résztvevő diákoknak. Jelentkezni az office@transylvaniatrust.ro címre 2017. május 30-ig lehet. Transindex.ro

Ismét a határon túli magyarok ellen uszított Gyurcsány
Történelmi távlatokban Magyarország sikeresebb lesz az „Európai Egyesült Államok" részeként, mint amilyen ma – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csütörtökön, szolnoki lakossági fórumán mintegy száz rajongója előtt.
Gyurcsány Ferenc „megrögzött Európa-pártinak" nevezte magát. Azt mondta: jobban bízik Angela Merkel német kancellárban, mint Orbán Viktor miniszterelnökben, az Európai Központi Bank elnökében, mint az „egyenes tekintetű” Matolcsy György jegybankelnökben, az európai központi ügyészségben, mint Polt Péter legfőbb ügyészben.
A DK elnöke szerint nem véletlen, hogy a magyar kormány nem hajlandó elfogadni az európai központi ügyészséget, mert akkor lenne egy olyan vádhatóság, amely „Orbán akaratától függetlenül keresi a bűnt és a bűnöst”- mondta. Beszédében felidézte, hogy szerinte Oroszország információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető „törvénytelen pénzmozgásokról”.
Emlékeztetett, hogy a közelmúltban Orbán Viktort felszólította: vagy tisztázza magát, vagy 72 órán belül perelje be őt azokért az állításaiért. Szavai szerint ha a miniszterelnök perelt volna, egyből a bírósághoz fordulhatott volna, kikerülve az ügyészséget.
Gyurcsány kitért e a kettős állampolgárságra. Nem ismeri el – jelentette ki -, hogy „pusztán azért kell valakinek kettős állampolgárságot adni, mert az üknagyapja magyar volt”. Szerinte „egyedileg kell értékelni” azt, aki nem osztozik a magyar politikai közösség mindennapjaiban. Aki nem itt adózik, ne is szavazzon!" – mondta, hozzátéve, „Székelyudvarhelyen, Sydneyben vagy Los Angelesben nem kell megmondani, hogy milyen legyen a nyugdíjpolitika”
MTI; itthon.ma/karpatmedence

Több ezer erdélyi diák akar magyar osztályba járni
A beiskolázási adatok alapján mintegy kilencezer magyar anyanyelvű gyerek iratkozott be idén magyar tannyelvű osztályba Erdélyben. Megnyugtató tény, hogy a nagyobb városokban növekedett a lakónegyedi iskolákba beiratkozó gyermekek száma, és reménykedni lehet, hogy teljes osztályok indulhatnak Tordán, Szászrégenben, Désen, illetve Besztercében, anélkül hogy más, közeli településekről vonzanának el gyerekeket.
Zárult a beiratkozások első két szakasza Romániában, így már csak azokba az osztályokba lehet jelentkezni, ahol maradtak üres helyek, ide viszont szeptemberig fogadják az érkező gyerekeket. Sok helyen ezt az időt lehet felhasználni arra, hogy a törvény által előírt minimális tizenkét gyereket meg lehessen találni, amivel elindulhatnak a kisebbségi tannyelvű osztályok. Marosvásárhelyen, mint az összes nagyobb városban, természetesen nincs ilyen gond a belvárosi iskolákban, sőt ott helyenként még túljelentkezés is van, viszont a lakótelepeken már nem ilyen egyértelmű a helyzet.
„Utoljára négy évvel ezelőtt volt az, hogy két magyar osztályt terveztünk, és sikerült is megvalósítani, azóta a gyerekek létszáma sorozatosan csökken, a beiratkozók száma csökken, és ezt a statisztikai adatok is alátámasztják, hogy a negyedben kevesebb gyerek van, mint az elmúlt években. Nekünk sikerült ezt az osztályt megvalósítanunk, jelenleg huszonkét gyerek van beiratkozva az előkészítő osztályba” – mondta el a marosvásárhelyi 7-es számú iskola igazgatója, Körtesi Sándor Gábor.
Az iskolába egyébként nem túl nagy létszámban, de azért a környező falvakból is érkeznek diákok, ugyanakkor ide járnak azok is, akiket a szüleik nem tudtak vagy nem akartak belvárosi iskolába íratni.
Tekintettel arra, hogy az RMDSZ-nek nemrégiben zárult a „Minden magyar gyerek számít” kampánya, viszonylag jó rálátása van a kényesebb helyzetekre, hiszen a kampány éppen azokon a településeken volt élénk, ahol veszélyben volt a magyar osztályok beindítása, és sok helyen sikerrel is jártak, viszont végérvényes megoldásra nincs lehetőség.
„Erdély viszonylatában körülbelül kétezer oktatási intézményben van magyar (vagy magyar nyelvű is) oktatás és ennek egy olyan 10-15 százaléka a közvetlen megszűnés határán van, tehát 2020-ig valószínű, hogy 200-250 iskola, zömében falusi iskola be fog zárni, ez már elkerülhetetlen” – nyilatkozta Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke.
Az igazsághoz egyébként az is hozzátartozik, hogy ma már a román osztályok helyzete sem feltétlenül felhőtlen. A beindításhoz szükséges, törvény által előírt 15 gyereket megtalálni egyre több helyen jelent kihívást, és nem ritkán csak iskolák összevonásával lehet az összes évfolyamot megtartani.
Hír TV; tiszanews.org.ua

Nagyot ünnepelt a Szentegyházi Gyermekfilharmónia
Egykori és jelenlegi tagjaival, vendégeivel, segítőivel ünnepli fennállásának 35-ik évét a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Pénteken este a régi tagokból verbuválódott Öregfilisek, valamint a híres formáció jelenlegi tagjai adtak felejthetetlen koncertet a teljesen megtelt szentegyházi Gábor Áron Művelődési Otthonban. A koncert alatt többen is köszöntötték a születésnapját ünneplő Szentegyházi Gyermekfilharmóniát. Molnár Tibor, Szentegyháza polgármestere és Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának megbízott vezetője mellett Nagy Eszter tanárnő és több, civil szervezet képviselője is méltatta Haáz Sándor karnagyot, a Gyerekfili vezetőjét és alapítóját és a száznegyven tagú egykori és mostani együttest, akik felejthetetlen koncerttel örvendeztették meg a közönséget. Többek között felcsendült a repertoár örökös részének számító Parasztkantáta, Händel: Győzelmi kórusa, de a kanadai, valamint a székely himnuszok is elhangzottak a Fili előadásában.
Tamás Attila / Székelyhon.ro

Kiállnak a hívek a felfüggesztett pap mellett
Felfüggesztettek tisztségéből Botoşani megyében egy ortodox papot, aki nem volt hajlandó engedelmeskedni feletteseinek, és nem foglalta miséibe Moldva és Bukovina metropolitáját, Teofant.
A Schit Orăşeni moldvai település műemlék fatemplomában szolgáló ortodox pap, Ioan Ungureanu idézést kapott az egyházi bíróság elé többek közt hitszakadás, engedetlenség, az egyház tanainak nyilvános megkérdőjelezése, sértegetés, rágalom és a szentségek szabályellenes kiszolgáltatása vádjával – tudósít az Agerpres hírügynökség. A Teofan metropolita által vezetett moldvai és bukovinai metropólia megvonta Ioan Ungureanutól parókusi tisztségét és misézési jogát, felszólítva, hogy adja át a templom kulcsait. A hívek azonban nem engedték be a metropólia képviselőit a település műemlék fatemplomába. Ioan Ungureanu azt mondta, valóban megtagadta, hogy miséibe foglalja Teofan nevét, mert a metropolita tavaly aláírta a krétai zsinat nyilatkozatát, amely szerinte „eretnek, ökumenista” dokumentum. A tisztségétől megfosztott pap szerint nem ő az egyetlen az egyházban, aki nem ért egyet az ökumenizmus tanaival. Mi tiszteljük a többi egyházat és vallást, de nem vegyülhetünk velük. Nem eskethetek össze egy ortodox lányt a falumból egy muzulmánnal, csak azért, mert a metropolita megengedi – jelentette ki Ungureanu. A moldvai és bukovinai metropólia vikáriusa, Marian Timofte szerint a Schit Orăşeni település ortodox hívei azért nem engedték be az egyházmegye képviselőit a templomba, mert papjuk „megmérgezi az agyukat” radikális eszméivel: például csak azoknak szolgáltatta ki a szentségeket, akik tűzbe dobták az egészségügyi kártyájukat. Székelyhon.ro

Andrei Luca Popescu: Oroszországot és Magyarországot fordított távcsővel nézik Bukarestből
A Román Akadémia létrehozta az „információs háborút” elemző boszorkánykonyháját. Sikerült kifőznie – többek között –, hogy hát persze, Erdély kell a magyaroknak.
A Román Akadémia szerdán indította útjára az Információs Hadviselést Elemző és Stratégiai Kommunikációs Laboratóriumot (LARICS), amelynek keretében egy Dan Dungaciu professzor által koordinált és a nemzetbiztonsági és kommunikációs területekhez közel álló több szakértőt is maguk között tudó kutatókból álló csoport fogja megvizsgálni azokat az üzeneteket és propagandastratégiákat, amelyeket Oroszország és – ahogy Ioan Aurel Pop akadémikus rámutatott – Magyarország is alkalmaz a román és az európai térségben. A Román Akadémián tartott bemutatón felszólaló akadémikusok és szakértők Moszkvát tartják az információs hadviselés fő mozgatójának, míg Budapestet olyan közvetítőnek, amely ugyanazokat a taktikákat használja Erdélyre vonatkozó céljai érvényesítésére. Rámutattak, hogy Románia mintha figyelmen kívül hagyná a tényt, hogy a propagandát egyre gyakrabban alkalmazzák háborús fegyverként, amely a legjobban olyan terepen működik, ahol a lakosság már nem bízik a vezetőkben és az intézményekben. A LARICS nem kíván szigorúan csak az álhírforrásokra (ami amúgy még túl homályos és nehezen meghatározható fogalom) vagy az agresszív propagandára összpontosítani, hanem a „bizalmatlanság geopolitikáját” elemezné – azokat a társadalmi környezeteket, ahol ezek a leginkább meggyökeresedhetnek, és ahol akut bizalmi és értékválság van – magyarázta Dan Dungaciu. Ezzel összefüggésben a Román Akadémia főtitkára, Victor Voicu akadémikus nyíltan a „putyini Oroszország” propagandájának agressziójáról beszélt, de az egészet összezagyválta, amikor nekiállt megvédeni az akadémikusok nagy vitát kiváltó nacionalista lépését, amelyet pont ő kezdeményezett az elmúlt télen lezajlott kormányellenes tüntetések idején, majd egy állítólagos „román–román háborúra” hivatkozott, amely az Oroszország által gyakorolt információs hadviseléshez hasonlóan a Román Ortodox Egyház, az akadémia, a hagyományos család, a román értékek vagy akár Eminescu ellen is irányul. De az akadémikus nem magyarázta el, hogy ki állhat e „belső hibrid háború” mögött, csak annyit sugallt, hogy ez Oroszországnak használna, és így beleillik a kontextusba. A Román Akadémia létrehozta tehát az Információs Hadviselést Elemző és Stratégiai Kommunikációs Laboratóriumot, amely az intézmény Dan Dungaciu professzor által vezetett Ion I. C. Brătianu Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének koordinálásával működik. A bevont kutatók és szakértők a Románia és az Európai Unió ellen elsősorban Oroszország és Magyarország által folytatott információs hadviselésben használt módszerek és stratégiák elemzésével foglalkoznak majd, azokra a térségekre és környezetekre összpontosítva, ahol ezek a Romániát destabilizálni képes propagandaüzenetek a leginkább gyökeret verhetnek, vagyis ahol a legalacsonyabb az intézményekbe és a vezetőkbe vetett bizalom – magyarázta Dan Dungaciu. Dungaciu arról beszélt a Román Akadémia aulájában, hogy a LARICS kezdetben nem a propagandacélokra felhasználható álhírekre összpontosít, ahogy azt már sok más szervezet teszi az egész világon, mégpedig azért nem, mert ez a fogalom egyelőre túlságosan ködös: „Két lépésben közelítenénk az információs hadviseléshez. Elsősorban nem az álhírekkel foglalkoznánk, főleg azért, mert egyelőre nem tudjuk, hogy mit is fed a fogalom. Ha szó szerint vesszük, akkor több millió ember – muzulmánok, zsidók és sokan mások – számára Jézus születése is álhír. Ez annyira bonyolult kérdés, hogy inkább bele sem megyünk. Majd oda is eljutunk, de nem ezzel kezdjük.” A LARICS kezdetben a társadalmi környezetek és az intézményekkel és vezetőkkel szembeni bizalmatlanság mechanizmusaira fog összpontosítani, amelyek alapján az információs hadviselés nemcsak Romániában, de az EU-ban is sikeres. „Amivel kezdeni akarunk, az a társadalmak – a nemzeti vagy az európai közösség – iránti bizalom. Thomas elmélete szerint egy valóságosnak tekintett hamis valóság a következményei révén valóságossá válik. És ezt egy híressé vált példával ábrázolta – ha egy közösség megtudja, hogy egy bank csődbe megy, és ez a hír hamis, de siet kivenni a megtakarításait a bankból, akkor a hír a következmények révén igazzá válik abban az értelemben, hogy a bank valóban csődbe megy. Az információs hadviselésben a társadalmon belül terjedő hamis információk következményekkel járnak. Ez a Thomas elméletében szereplő hír, ha egy szilárd bankrendszerre vonatkozóan jelenik meg, amelyben az emberek bíznak, akkor nem fogják másnap gyorsan kivenni a pénzüket a bankokból. Léteznie kell egy előzetes bizalmatlanságnak a pénzügyi rendszerrel szemben, hogy egy ilyen szóbeszédnek hatása legyen. És ezzel kapcsolatosan kétfajta elemzés létezik: egyeseket az érdekli, hogy ki indította útjára a pénzügyi rendszer válságáról szóló hírt, bennünket viszont az a társadalmi környezet, amely megbízik a bankokban, vagy nem. Két síkot kell lefednünk, a túlzásba esés pedig káros: ha szigorúan csak a hamis híreket elindítókkal foglalkozunk, de nem értjük meg azt a környezetet, amelyben elindítják a hírt, akkor lemaradunk a teljes kép legalább feléről, és valószínűleg a fontosabb feléről. Ezért az intézményekkel szemben a kérdéses közösség társadalmi szövetén belül kialakult bizalmatlanság érdekel bennünket. Az intézményi bizalmatlanság egyenesen arányos az információs hadviselés hatékonyságával” – magyarázta Dan Dungaciu. A Román Akadémia által a LARICS-ba bevont szakértők a nemzetbiztonsághoz, a kommunikációhoz közeli területekről származnak, de az akadémiai körökből és a sajtóból is. A bemutatkozó lap szerint a LARICS tagjai között van Cristian Diaconescu és Sergiu Celac volt külügyminiszter, Dan Dungaciu professzor, Iulian Chifu professzor (volt nemzetbiztonsági ügyekért felelős elnöki tanácsadó), Antonia Colibăşanu elemző (a Stratfor elemzőügynökség volt alkalmazottja), Dan Dima (volt nemzetbiztonsági ügyekért felelős elnöki tanácsadó), Mihaela Nicola (a The Group kommunikációs ügynökség alapítója, amely egy bizonyos arculatváltás folyamatában a Román Hírszerző Szolgálattal is együttműködött), Bogdan Ficeac, Ion M. Ioniţă, George Damian, Marcela Tuscă és Valentin Buda újságírók (az utóbbi kettő Moldova Köztársaságból), George Scarlat volt diplomata és újságíró, Petrişor Peiu tanácsadó, de Darie Cristea, Tatiana Cojocari és Lucian Dumitrescu kutató is. „Jónak tartom azt az elgondolást, hogy a Román Akadémián belül legyen egy ilyen laboratórium. Mert a világszinten tudatosult és egyértelművé tett információs hadviselést Romániában politikai szempontból nem tartom elfogadottnak. Az ilyenfajta információs hadviselés finanszírozása, az abban való részvétel a politikai vektorra tartozik. Romániában a politikum hallgat ezzel kapcsolatban. E passzivitásra két magyarázat van: vagy a romániai politikumban nem tudatosul a veszély és a hosszú távú sebezhetőség, vagy megvannak az okai a hallgatásának, ami rendkívül érdekes és bonyolult ügy lenne. Az egyik amerikai jégkorongozótól megkérdezték, miként tud folyamatosan formában maradni. A következőt válaszolta: a többi jégkorongozóval ellentétben, akik állandóan oda szaladnak, ahol a korong van, én oda szaladok, ahol lesz a korong. Az információs hadviselés nagyon is kidolgozott, rugalmas, egyszerű és olcsó eszközökkel folytatott agressziós forma, amelyhez a polgárok, az intézmények, a kormányok is hozzáférhetnek” – magyarázta Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, LARICS-tag is. A Román Akadémia főtitkára: a putyini Oroszország információs hadviselésétől a Román Ortodox Egyház, az akadémia és Eminescu elleni „román–román” háborúig. Victor Voicu akadémikus, az akadémia főtitkára nyíltan beszélt arról a fenyegetésről, amit Oroszország jelent Romániára és az EU-ra nézve, amelyet az információs hadviselés fegyvereivel és az orosz titkosszolgálat által koordinált kremli „trollhadseregen” keresztül folytat, s amelybe Oroszország hétmillió dollárt fektetett be. „Egyes szomszédaink részéről megnyilvánuló agresszivitás potenciális veszélyt jelent mind Romániára, mind az EU nagylelkű projektjére. Naivak is lennénk – de nem vagyunk azok –, ha azt hinnénk, hogy ezek a szomszédaink nem az európai család szétesését akarják, hogy elérjék politikai és expanziós céljaikat – nem feltétlenül területi terjeszkedésről beszélünk. Még akkor is, ha ezeknek a szomszédoknak a primitívsége – itt Putyin Oroszországára utalok – a történelmi hagyománynak megfelelően még csak nem is álcázza diplomácia mögé fegyveres fenyegetését. Egy leplezett, jól szervezett, európai és globális terjesztésű és lefedettségű propagandáról van szó, amelynek keretében álhírekkel, rágalmazásokkal, Putyin nagyságáról szóló propagandával manipulálják polgárok nagy tömegeit, támogatnak egyes jelölteket” – magyarázta Victor Voicu akadémikus (az eredeti szöveg rendkívül rossz, értelmiségihez méltatlan fogalmazású, a fordítás ezt csak részben tudja kijavítani – a szerk.). Voicu arra is kitért, hogy miként ismertette, torzította el az orosz propaganda az elmúlt télen lezajlott romániai kormányellenes tüntetéseket: „Az orosz sajtó a Győzelem (Victoriei) téren zajlott tüntetésekkel kapcsolatosan, az orosz Külügyminisztérium rövid üzenetét átvéve kialakította azokat a célpontokat, amelyekkel illusztrálható, hogy mi történik abban az országban, amely arról álmodott, hogy egyesül a szomszédos Moldovával. Az orosz propaganda jól irányzott és célzott volt. A kialakított célpontok: e tüntetések erőszakossága (ami nem igaz), az ország megosztottsága (nem igaz), a román Majdan, a gazdasági helyzet, az oroszellenes érzelmek, az EU nem támogatja Romániát, az a veszély, amit Románia jelent Oroszországra nézve. Nyilvánvaló a különbség az események valósága és az orosz propaganda között.” Victor Voicu akadémikus nem szalasztotta el az alkalmat, hogy elítélje a Román Akadémia ellen a 2017 februárjában, a Grindeanu-kormány elleni nagyszabású tüntetések kellős közepén közzétett „kiáltvány” alkalmával indított támadást, amely kiáltványt nacionalistának és kormánypártinak értelmeztek, mert a tüntetéseket összefüggésbe hozta Románia és a jogállamiság destabilizálásának veszélyével. Különben utólag több aláíró és akadémikus elhatárolódott ettől a „kiáltványtól”. Voicu azonban szerdán egy „román–román háború” egyik epizódjának minősítette, amelynek állítólag a Román Ortodox Egyház vagy a hagyományos család a célpontja, de nem pontosította, hogy ki állhatna egy ilyenfajta „háború” mögött – ugyanis a fentiek általában nem tartoznak Oroszország kedvenc célpontjai közzé, éppen ellenkezőleg. „Figyelembe kellene vennünk a belső, román–román hibrid háborút is. Szeretnék szóba hozni néhány szempontot, amelyekre a média is ki szokott térni – a Román Ortodox Egyház, a Román Akadémia, a hagyományos család, a román értékek, a múltbéli vagy élő kultúremberek, például Eminescu, a román nemzeti identitás ellen irányuló kampányok a médiában és az interneten. A román akadémikusok felhívására is láttam nem megfelelő, agresszív reakciókat. Felmerül a kérdés: ezek az agresszív kampányok spontánok, vagy előzetes felkészülés alapján robbantják ki őket? Mi hajtja őket harcba? Ne feledkezzünk meg egyes pszeudo-véleményvezéreknek az akadémikusok üzenetére adott reakciójáról. Szerintük véleménybűnt követtünk el. (…) Kitartóan igyekeznek kikényszeríteni a kisebbségek dominanciáját, típusuktól vagy relevanciájuktól függetlenül, az etnikai kisebbségeket is beleértve – Székelyföld statútuma megjelent a Hivatalos Közlönyben. Nem egyenlőséget akarnak kikényszeríteni, hanem a kisebbségek dominanciáját” – vélekedett Victor Voicu akadémikus. Ioan Aurel Pop akadémikus arról beszélt, hogy Magyarország információs hadviselésben használt arzenáljával szemben az új nemzedékek tabula rasa agya áll. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora, Ioan Aurel Pop akadémikus rámutatott arra, hogy miközben a világokat „az igazság kritériumai mentén építik újra” – amely igazság ma attól függ, hogy mit gondol bárki jónak vagy rossznak –, fennáll annak a veszélye, hogy olyan nemzedékek jönnek, amelyeket ismerethiányuk miatt bármilyen információval lehet bombázni: „A mai befogadó több, mint ami hajdanán a tabula rasa volt. Emlékeznek a szlogenre, hogy »nem ismeretek felhalmozására van szükség, hanem know how-ra«. Óriási lehetőséget teremt, hogy ezen a világon minden kétélű: olyan nemzedékek jönnek, amelyeket – mivel nem halmoznak fel ismereteket a jelenleg létező legjobb számítógépben, az emberi agyban – bármivel bombázni lehet. Ha a kommunikátor tudja, hogyan tegye ezt intelligensen.” Pop példaként számos olyan diskurzust és „igazságot” említett, amelyeket Magyarország egy Románia ellen folytatott igazi „kommunikációs és tájékoztatási háborúban” alkalmaz. Miközben Románia a Nagy Egyesülés 2018-as centenáriumának megünneplésére készül, Magyarország létrehozott egy állami főosztályt (valójában az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportjáról van szó – a szerk.) a mai Magyarország határait kijelölő trianoni szerződés centenáriumának 2020-as megszervezésére. „Magyarország olyan ország, ahol egy jobboldali kormány szélsőjobbos együttműködésekkel erősíti identitását, de nem az egyetlen a térségben, amely így jár el, ugyanezt csinálják a csehek, a szlovákok, a lengyelek is. Jelenleg olyan aspektusokat használnak fel, amelyek Erdély identitására vonatkoznak – az erdélyiséget és egy új ország történelmi alapokra történő felépítésének lehetőségét, Erdély autonóm fejedelemségének létezésére hivatkozva. Ezen gondolatok közül néhány megdöbbentett”, mutatott rá Ioan Aurel Pop, aki többet is felsorolt azok közül a fogalmak közül, amelyeket Budapest egyre kitartóbban használ fel Romániával szemben ebben az „információs hadviselésben”: • Az autonómiák történelmi alappal rendelkeznek, és ezeket a nemzetállamon túlmenően kell hirdetni, de Magyarországon kívül, a történelmi Magyarország ugyanis szent föld – a másik szlogen, amely megjelent, és amelyet politikailag fel kell éleszteni. • A románok történelme új történelem, a románok a történelem nélküli népek közé tartoznak, amelyek részben a Habsburg, majd az Osztrák–Magyar Monarchia részét képezték. • A vlach kifejezés nem a román szinonimája, s gyakorlati szükségletek miatt a szomszédos Szerbia is kölcsönvette. • Erdély nem Románia, mert kevesebb mint 100 éve Románia része, míg Magyarországnak egy egész történelmen keresztül a része volt, a történelmi kapcsolatok pedig erősebbek Magyarországgal, mint Romániával. • A történelmi Magyarországon 1990 után általam figyelemmel kísért történelemtankönyvekben szereplő címek (Bevezetés általános iskolás diákok számára): A történelmi Magyarország szent földje (előszó); A magyarok, a Kárpát-medence civilizátorai (egyik fejezet). • A Iancu de Hunedoara (Hunyadi János – a szerk.) helytelen, őt Ioannak kellene nevezni (románul – a szerk.), mert Ianoş volt. Ez teljesen hamis. • A román kulturális életből egyesek az állami himnusz megváltoztatását kérik. Ezt ők (értsd: a magyarok – a szerk.) is átveszik, és azt mondják, hogy a himnuszt meg kell változtatni, mert a kultúránktól idegen személyiségekre hivatkozik, például az a részlet, hogy „Mihai, Ştefan, Corvine”. A Corvinokat kellene kivenni a himnuszból, ők pedig azt állítják, hogy ezért kell megváltoztatni a szöveget. • Cluj-Napoca (Kolozsvár – a szerk.) neve: egy bukaresti kolléga (Lucian Boia – a szerk.) egyik állásfoglalása alapján Magyarországon megjelent az az elképzelés, hogy a Napoca egy ceauşescui, 1974-ben kitalált kifejezés, és el kellene távolítani. Valójában ez több mint 2000 éves kifejezés, már abból az időből is vannak forrásaink, amikor még dák falu volt, majd Napoca lett, a legrégebbi municípium Románia területén, Hadrianus uralkodásának elején alapították, és rendben vannak a papírjai. A mi információink arzenáljából vesznek át, megcsonkítva és jól irányítva. • Végül, hogy az erdélyiek 1918-ban nem akarták az egyesülést. Ezt azonnal átvették, és több idegen nyelvre is lefordították 2018-ra készülve, amikorra a németországi, franciaországi és az angol ajkú államok közvéleményét fel kell készíteni, hogy az egyesülés aktusa az erdélyi román lakosok akarata ellenére történt. A kolozsvári rektor azt magyarázta, hogy e propagandisztikus manipulálások kivédésére egyetlen megoldás van: „Mindezek a nyilvánvaló ismerethiány, a töredékes olvasottság nyomán nyernek körvonalat. Annak érdekében, hogy válaszolni tudjunk ezekre a kihívásokra, gondoznunk kell a legfontosabb dolgot, ami rendelkezésünkre áll, nevezetesen az emberi agyat. Ehhez komoly nevelésre, a nevelésre való odafigyelésre van szükség, amivel mi, úgy tűnik, már nem rendelkezünk”. A bizalmatlanság geopolitikája. Dan Dungaciu: Miért hatásos Európában az orosz propaganda, miközben Oroszországba képtelen behatolni a nyugati narratíva. Dan Dungaciu professzor azt magyarázta, hogy a LARICS kezdetben főleg a „bizalmatlanság geopolitikájára” fog összpontosítani, vagyis azokra a területekre, ahol kismértékű a társadalom bizalma: „Ha megnézzük ezeket a területeket, azt tapasztaljuk, hogy ott nagyon is lehetséges egy hatékony információs hadviselés. A közösségek, kiterjedt területek, mint például az EU, most egyfajta válságban vannak, amelyet például abban is megnyilvánulni látunk, hogy Franciaországban a szavazók fele a szélsőségességet választotta. (…) Ez olyan kisülés, amelyen keresztül valamiképpen kitörhet egy mélyreható válság. Az európaiak már nem bíznak a saját vezetőikben, innen fakad egyesek készsége, hogy elfogadjanak bizonyos üzeneteket. Nem azért szavaznak Le Pen asszonyra, mert az oroszok fizetik, hanem az oroszok azért fizetik Le Pen asszonyt, mert ők rá szavaznak. Európában a bizalom hiánya oda vezet, hogy ez a térség nyitottá válik az ilyenfajta behatolásokra.” Dungaciu részletesen elmagyarázta, hogy Oroszország miért olyan sikeres az információs hadviselés terén Európában, de Romániában kevésbé, és miért ne lehetne Oroszország is hasonló típusú válasz célpontja Európa részéről, holott, ahogy azt Cristian Diaconescu volt külügyminiszter állította, nagyon nagy erő lenne egy ilyenfajta háborúban. „Miért nem tudjuk megérteni, hogy egy gazdagabb, erősebb, tájékozottabb Nyugat nem működik az Orosz Föderáció számára? Oroszország ma pontosan ellentéte az 1989 előtti Romániának. Milyen volt akkor, miért hallgattuk mindnyájan szinte vallásos áhítattal a Szabad Európát, hogy Romániáról kapjunk információkat? Két alapvető feltétel létezett: nem bíztunk a saját vezetőinkben, nem szerettük őket, és bíztunk a forrásban, a Nyugatban. Ez rendkívül nyitottá tett minket. A mai Orosz Föderáció nem bízik a Nyugatban, és szereti a vezetőit. Nem bízik a Nyugatban, bármit is mondana neki. És még mindig szereti a vezetőit, következésképpen bármilyen Orosz Föderáció felé küldött propagandaakció jelenleg hatástalan. (…) Amikor meginog a Putyinba vetett bizalom, akkor a lakosság nyitottabb lesz arra, hogy elfogadjon bizonyos nyugati üzeneteket. Amikor felmerül majd, hogy Putyin hibázik, vagy ezeknek a nyugatiaknak van igazuk, akkor Oroszország áthatolhatóvá válik az ilyenfajta üzenetek számára” – magyarázta Dan Dungaciu. A LARICS koordinátora rámutatott arra, hogy Románia egyszerű ok miatt képes tartani magát ebben a háborúban, bár vannak kockázatok: „Az Orosz Föderációval és a nyíltan onnan érkező üzenetekkel szembeni bizalom hiánya a magyarázata annak, hogy az Orosz Föderáció inkább csak marginálisan képes behatolni a román sajtóba. De létezik a romániai társadalmi, politikai intézményekkel szembeni bizalmatlanság. Ez nem azt jelenti, hogy nincs vagy nem lesz konfrontáció Oroszországgal. Közvetítőkön keresztül lesz. A következő években szembesülni fogunk az ilyenfajta csatával, amelyben Budapestről és Moszkvából származó üzenetek is jelen lesznek.”
Gândul; Főtér; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Európa és a kisebbségek
Kevésbé hangzatos, mégis fontos: csütörtökön Brüsszelben az Európai Parlamentben két fronton is az őshonos kisebbségek jogairól, pontosabban jogsérelmeiről esett szó. Egyrészt a FUEN konferenciáján az öt éve útjára indított Minority SafePack nevű aláírásgyűjtő, polgári kezdeményezés kapcsán, másrészt egy közmeghallgatáson, amelyen az EU tagországaiban észlelhető, nemzeti közösségeket érintő diszkrimináció került terítékre.
Nem gyakori, hogy az erdélyi magyarság politikai és civil képviselői ugyanazon a napon szóljanak kisebbségi jogsérelmeinkről, a közösségi szimbólumok használatának tiltásáról, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumról és a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumról. S bár igen bürokratikus az európai intézményrendszer, mégis érdemes alapelvként rögzíteni, hogy minden nehézség, akadályozás ellenére az erdélyi, székelyföldi magyarság Európához tartozva és Európa segítségével kíván megoldást találni régi és jól ismert problémáira. Hiszen, ha valaki figyeli a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek irányából érkező jelzéseket, s van füle a hallásra, tisztában lehet azokkal a nemzetiségi gondokkal, ha úgy tetszik, közösségi megalázásokkal, amelyek évek, évtizedek óta szinte változatlanok. Bár semmi konkrétumot nem ígér, figyelemre méltó Antonio Tajani EP-elnök üzenete, amelyet a FUEN konferenciája alkalmából tanácsadója révén tolmácsolt – erőteljesebb és jobban hangzó lett volna, ha ő maga mondja el –: támogatja a polgári kezdeményezés intézményét. „Európa elsősorban az európai polgárokról és nem a tagállamokról szól – hangsúlyozta a néppárti politikus; Európában nem lehetnek elsőrangú és másodrangú európai állampolgárok.” Ez persze egy szép körmondatnak is tekinthető, de idézhető és számon kérhető. Az uniós politikusok egy tekintélyes részét ugyanis a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek iránti érzéketlenség jellemzi, s hogy ez valamelyest változzék, a végtelenségig kell ismételni gondjainkat. Néppárti körökben jobb vagy alakíthatóbb a helyzet, s egyszer talán a szocialista, a zöld és a liberális képviselőkben is tudatosul majd: az őshonos és a betelepülő közösség nem azonos. És igen, az erdélyi magyarok szemszögéből előbbiek fontosabbak, mint utóbbiak. De az is elég lenne, ha tudatosulna bennük, hogy az erdélyi magyarokat saját országukban még mindig másodrangúnak tekintik, s ha ez a nézet elfogadottá válna, talán a brüsszeli bársonyszékekben üldögélők is értőbben, emberibben viszonyulnának a romániai nyelvi jogok, az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának kérdéséhez. És ha már az egyetemek sorsa iránt is érdeklődnek, akkor – miként Sógor Csaba EP-képviselő minapi tömör felszólalásában is emlékeztetett – a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának tudatos elsorvasztásának ügye miatt is háboroghatnának. S mert Brüsszelben és Strasbourgban mindez hosszú, embert igénylő és fárasztó, majdhogynem reménytelennek tűnő küzdelem, szükséges minden halkan és hangosan kimondott szó.
Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszonnyolc éve a kultúráért (Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület)
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület kedden délután tartotta közgyűlését a városi művelődési házban. A tagságból csupán heten tartották érdemesnek ott lenni a megnyitón – igaz, az összejövetel végére megtelt a nagyterem a népfőiskola soros előadásának hallgatóival. Mint elhangzott: aki itt van, azért jött, mert dolgozni akar. Gazda József, az egyesület elnöke a szervezet tevékenységi beszámolójának nyitányában megjegyezte: nem számított az érdektelenségre. Ugyanakkor a távollévők érdemeit értékelte, mondván, rendszeresen részt vesznek az eseményeken, de a gyűlést nem szeretik.
A közgyűlés legfontosabb pontja a tisztújítás volt. A fentiek szellemében a munkát továbbra is vállalta elnökként Gazda József, maradtak az alelnökök is, Molnár János, Czilli Balázs, valamint t. Bende Tamás csomakőrösi református lelkész, a könyvelést Demes Éva folytatja. A Fábián Ernő Népfőiskolát továbbra is nt. Balogh Zoltán református lelkész-esperes vezeti, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klubot Gödriné Molnár Márta. Gazda József a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület munkáját értékelve elmondta, óriási feladatot vállalt a szervezet, nemcsak Kovászna, hanem az egész Kárpát-medence magyarságának megmaradásán, életben tartásán dolgozik a kultúra jóvoltából. Az egyesület legfontosabb rendezvénysorozataként említette a Kőrösi Csoma Sándor Napokat. Idén 28. alkalommal szervezték meg, a visszajelzések szerint ez a magyarságkutatás legnagyobb rendezvénye. 30–40 kutató vesz részt, az elhangzott előadásokat immár 23. alkalommal könyvbe is foglalták – mondta Gazda. Összegzésként elmondta: Kovásznán élő kultúra van, és ez nem létezne az egyesület nélkül. A tagok között a terhek megoszolhatnak, sokan vállalnak részfeladatokat. Név szerint említette Gödriné Molnár Mártát, Szabó Etelkát, Balogh Zoltánt, Demes Évát, Konnáth Ritát, Bende Tamást, Molnár Jánost. A Csoma-napok történetében idén fontos változás következett be, a szervezésben eddig részt vevő entitások mellett a megyeháza, a Balassi-intézet, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is bekapcsolódott – hangoztatta. Kiemelte, hogy a kovásznai városháza és a megyei tanács részéről konkrét ígéret is elhangzott, hogy közreműködnek az évek óta csak tervként létező kovásznai Csoma-múzeum létesítésében, amely dokumentációs központként is működne. „A szülőföld állította kutatóközpont lehetne”, az intézményvezetést elkötelezett Csoma-kutatóra bíznák – nyomatékosított.
Molnár János a Csoma-napok kulturális programjainak szervezőjeként elmondta, jó ötlet volt, hogy öt évvel ezelőtt bevezették a gálaestet. Helyi és meghívott, a testvérvárosokból érkező együttesek, csoportok lépnek fel változatos programmal, mindig telt ház előtt. Hangsúlyozta: várják a városvezetés részéről, hogy időben egyeztessenek a testvértelepülésekkel, ezzel segíthetik a szervezést. Molnár Márta az egyesület fiókintézményeként működő Ignácz Rózsa Irodalmi Klub tevékenységéről számolt be. A tavaly szeptemberben kezdődött idényben számos rendezvényt szerveztek, amelyeken szakavatottak értekeztek a magyar irodalom nagyjairól, több könyvbemutatóra is sor került. Külön kiemelte, a rendezvényeken állandó fellépők a Diákszínpad tagjai, a Boldog Apor Péter Gyermekotthon lakói is. Negatívumként fogalmazta meg, hogy az irodalmi kör tevékenységében nem vesz részt a városi könyvtár. Balogh Zoltán a Fábián Ernő Népfőiskola tevékenységét összegezte. Számára életre szóló feladat lett a népfőiskola vezetése, pedig nehéz a szervezés, a tudományos értekezések sokszor száraznak tűnhetnek. Ennek ellenére nagyon sokan látogatják az előadásokat – mondta. Demes Éva pénzügyi beszámolójában kiemelte, működésük pénzügyi alapját a pályázatokon elnyert vissza nem térítendő összegek jelentik, de kapnak támogatást hazai és magyarországi közintézményektől is. A könyvelő nem felejtette el kihangsúlyozni: egyre csökken az adományok értéke, tavalyelőtt 1750 lej folyt be magánszemélyektől, tavaly csak 1000 lej.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A „szalonképtelenség” élő erdélyi klasszikusa (Beszélgetés Orbán János Dénes költő-irodalomszervezővel)
A kilencvenes évek kultuszköltője volt, egyetemi tananyag, egy időre mégis kiszállt a mindennapi irodalomból. A mai magyar irodalom legvisszhangosabb szervezője, Orbán János Dénes újra ifjonti tűzben ég, a partvonalon elfoglalt helyéről pedig előbb-utóbb regény születik.
– Soha nem számított tájba simuló típusnak, de azért aligha arról álmodott, hogy egyszer ön ellen tüntet a magyar irodalom egy része…
– Kis híján felröhögtem, amikor meghallottam az ellenem, illetve az általam irányított íróakadémia ellen készülő tüntetés hírét. Vajon mit mondott volna megboldogult édesapám, hogy fia akkora hatást gyakorolt a kortárs magyar irodalomra, hogy tüntetnek is ellene – futott végig bennem. Amikor belevágtam ebbe, tudtam, mi vár rám, biztos voltam benne, hogy lesznek, akik ekkora projektet, illetve a rá szánt pénzösszeget nem hagyják szó nélkül. A mai világ amúgy is arra tart, hogy ha valaki a teljes vagyonát egy árvaházra hagyná, a nyilvánosság tíz százaléka akkor is valami sanda szándékot vélne a háttérben. Számítottam a támadásokra, a karaktergyilkossági kísérletekre, a digitális gyűlölet megnyilvánulásaira.
– Fel lehet készülni egy ilyen harcra?
– Nem először vívok hasonló csatát. Akkor is heves ellenkezések voltak, amikor a kilencvenes évek második felében az Előretolt Helyőrség berobbant az erdélyi magyar irodalomba. Néhai Tempfli József püspök kiátkozott bennünket az egyházból Sántha Attilával együtt az ifjúság irodalom útján való megrontásáért. Ma is tartom: adná az Isten, hogy az ifjúság az irodalom által romoljon meg. Amikor 1995-ben ellentét alakult ki Markó Béla – akkor a Mentor Kiadóban és a Látó folyóiratban volt érdekelt – és az Erdélyi Híradó Kiadó vezetője, Szőcs Géza között, többedmagammal utóbbihoz csatlakoztam. Sokan politikai állásfoglalásként kezelték, holott arról volt szó, hogy Szőcs Géza kínált a fiatal íróknak rokonszenvesebb ajánlatot. Úgy, hogy kormánytámogatás sem volt.
– Mi volt a gond akkoriban?
– A nevünkhöz fűződő irodalmi paradigmaváltás része egyféle irodalmi-szexuális forradalom volt, ami az erdélyi közönség konzervatívabb részének nem tetszett, bár az ifjúság rajongott értünk. Ez aránylag hamar megváltozott, amint konszolidálódtunk, megkerülhetetlenné váltunk, kiderült, hogy nem csak a szájunk nagy, de műveket is leteszünk az asztalra. Épp az idősebb írók álltak a pártunkra Szilágyi Istvántól Kányádi Sándorig, ezt követően ritka hosszú irodalmi béke „tört ki” Erdélyben. A másik konfrontálódás az L. Simon László által kitalált Fiatal Írók Szövetsége 1998-as megalakulásához köthető. Tehetséges, de akkor még névtelen fiatal írók tömörültek köréje, ő megkeresett, hogy társuljak, mert az Előretolt Helyőrség akkor olyan befutott fiatal írókkal dicsekedhetett, mint Sántha Attila, László Noémi, Fekete Vince, Lövétei Lázár László, György Attila és Molnár Vilmos. Amúgy akkor is a József Attila Kör lobogtatta legfőképpen a politikai térnyerés és favorizálás veszélyét.
– A lázadó, polgárpukkasztó, pár évre kocsmárosba is átcsapó Orbán János Dénesen fogtak az idők, vagy elmentek mellette?
– Húsz év alatt változik az ember. Általában az szokott bekövetkezni, hogy az ifjonti tűz kihuny, az ember professzionálisabb, egyre kevésbé lelkes. Volt néhány évem, amikor csömört éreztem az irodalmi életben zajló dolgok iránt, ezért is vágtam bele a vendéglátásba. Talán azért is, mert addig túl könnyen pottyant az ölembe a siker, s bár nem akarom letagadni a tehetségemet, jó adag szerencse is kellett a kilencvenes évek díj- és elismerésözönéhez. Amit a kilencvenes évek első felében véghezvittünk, azt a bizonyos irodalmi-szexuális forradalmat, más is megcsinálta volna előttünk, csakhogy őket nem hagyta a cenzúra. Mi viszont leírhattunk bármit, és le is írtuk. Ehhez mind-mind szerencse is kellett. Most viszont újra azt az ifjúi tüzet érzem magamban, a polgárpukkasztó attitűd nem múlt el belőlem.
– A Swedenborg kávéház vagy a Janus Pannonius-apokrifek „szalonképtelensége” valóban ezt jelzi. Nem gondolt arra, hogy többnyire másként nyilvánul meg egy húszesztendős fiatal, és másként egy konszolidált negyvenéves?
– A huszonéves feladata, hogy lázadjon és végrehajtsa az irodalom legnagyobb forradalmait, lásd Janus Pannonius, Petőfi, Ady. Olyat kell tenniük, hogy utánuk már ne lehessen visszatérni a megelőző korok gyakorlatához. Sajnos, mi, a kilencvenes évek nemzedéke voltunk a legutóbbi paradigmaváltó generáció. Azóta megszelídült az irodalom, és ez nem jó, mert ha állóvízzé alakul, unalmassá válik.
– A legvadabb patak is megszelídül néha, s ha újabb akadály kerül az útjába, megint „megmérgelődik”… – Szőcs Géza kifejezésével élve: ezt a jelenséget figyeljék a hidrokurtizánok.
– Nem szembesült azzal a jó szándékú intelemmel, hogy negyvenévesen ideje megkomolyodni? – Nem, de ne feledjük, hogy én Faludy György tanítványának számítok, aki még kilencvenen túl is fenegyerekeskedett. Szívesen konszolidálódnék, csak lenne már kinek átadni a stafétabotot. Mert szomorú, de még mindig a mi nemzedékünknek kell időnként felháborodottan felbukkannia, hogy megmozduljanak az irodalom állóvizei. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek tehetséges és jó írók, de olyanok nem jelentkeztek, akiknek színre lépésekor azt érezzük: megváltoztatják a világot. Amióta a polkorrektség az irodalmi prérit is dominálni kezdte, a fiatalok nem mernek leírni bizonyos dolgokat, attól tartva, hogy az irodalomhatalmat birtokló – publikációk, díjak és ösztöndíjak fölött rendelkező – idősebbek az útjukba állnak. Ez az öncezúrára kényszerítés pedig gyilkos tud lenni. Bár én adott pillanatban kultuszköltőnek számítottam, és egyetemi tananyagnak, olvastam későbbi visszhangokat, miszerint szexista vagyok. Ez a polkorrekt terror oda vezetett, hogy ma nem nagyon találunk merész erotikus lírát felvonultató fiatalt, pedig a nemiség a mai fiatalok életének is központi témája. Ugyanez érvényes a közéleti, filozófiai, lélektani témákra is. Olyan fiatalok érzik máris, hogy veszíteni valójuk van, akiknek egyelőre még semmijük sincs.
– A harmadik, éppen aktuális csatája honnan eredeztethető?
– Már egészen fiatalon foglalkoztatott a tehetségkutatás, a kolozsvári egyetemisták Bretter György irodalmi körének elnökeként pedig feladatom volt keresni költészettel kacérkodó tehetséges fiatalokat. Az irodalmi jövőre érdemeseket pedig felkarolni, hozzásegíteni az első publikációkhoz, debütkötethez, „így járt” például az egyik legjegyzettebb költőnk, Szálinger Balázs. Ugyanakkor sok olyan írói, művészi sorsot láttam, amely az anyagiak hiánya miatt ment félre. Mindezt mélységesen igazságtalannak éreztem. Ezen helyzetek felszámolását célozza az a javaslatcsomag, amelyet a magyar miniszterelnök kulturális főtanácsadója – akinek munkaköri leírása, hogy előremutató tervezeteket közvetítsen a Miniszterelnöki Hivatal felé –, Szőcs Géza elé vittem. Közel másfél év után alakult meg a Kárpát-medencei Tehetséggondozó, annak első elemeként pedig az Előretolt Helyőrség Íróakadémia. Tényleges tevékenységünk 2016 júniusában kezdődött.
– Milyen megoldásokat kínál ez a csomag?
– Például a kárpátaljaiaknak szánt külön pályázati rendszert, amely a helyi jövedelmek többszörösét jelentő ösztöndíjak elérését teszi lehetővé. Figyelünk azokra az ismertté vált, de egzisztenciális értelemben támogatásra szoruló fiatalokra is, akik eddig ilyen-olyan munkahely mellett „félállásban” hozták létre alkotásaikat. Egy egyéves ösztöndíjért még nagyon kevesen adják fel állásukat, de egy hároméves ösztöndíj már elég lehet ahhoz, hogy ne kényszerüljenek újra visszahúzó állásokba. Ezeket a mentorokat azért is képezzük, hogy egy idő után a legjobbak átvegyék a helyünket, munkaszerződéses oktatóként illeszkedjenek a rendszerbe.
– Megpróbálták megismertetni célkitűzéseiket, netán érdekeltté tenni a projektben azokat is, akik ma hangosan kifogásolják a KMTG létét? Akár az „urambátyámozás” vádját is kivédendő... – Muszka Sándor barátom és írókollégám mondta: ezekkel vitatkozni olyan, mint ha a rádióval beszélnél. Mi mindenkit, mentort és pályakezdőt egyaránt pályázati úton vettünk fel, az első körös pályázati feltételeknek pedig a fiatal írószervezetek szinte valamennyi tagja megfelelt. Arról nem tehetek, hogy egyesek úgy érezték, feltétlenül bojkottálniuk kell a kezdeményezést.
– Van e tevékenységnek mérhető, számon kérhető dimenziója?
– A tavaly karácsony előtt megjelent Enumeráció című antológiában közel 700 oldalon már az íróakadémia valamennyi mentora és pályakezdője szöveggel jelentkezett. Ennyi idő alatt senki sem várhatta el, hogy debütkötetek sokaságával dobbantsunk, ahhoz esetenként három év tanulás sem elegendő. Ennek ellenére idén ősszel kettővel előrukkolunk, jövőre pedig további négy-öttel. Mentoraink és oktatóink írásra is szerződtek, így karácsonyig húsz körüli lesz a könyvtermésünk, ami tárgyszerűen is bizonyíthatja az íróakadémia létjogosultságát. Idei projektünk irodalmi-kulturális melléklet előállítása, amelyet azokhoz a napilapokhoz kívánunk csatolni hétvégi mellékletként, amelyek igényt tartanak rá. Igényes irodalmi portál létrehozása is szándékunkban áll.
– Mindezt egy szinte teljes egészében Erdélyből származó csapat irányítja. Találkozott már az „erdélyi maffia” bélyeggel?
– Csak félig szánom viccnek: nem tehetek róla, hogy rendkívül tehetséges emberekkel barátkozom. Az is diszkrimináció lenne, ha azért szorulna ki valaki egy kezdeményezésből, mert történetesen a projektvezető barátja. Ők nélkülem is megállnák a helyüket. Persze nem vitás, egy ilyen csatába csak akkor megy bele az ember, ha vannak harcostársai. Mi nyitottak voltunk, másokat is szerettünk volna bevonni az oktatásba, de visszautasítottak. Vagy mert kétségeik voltak, vagy ki akartak maradni egy esetleges politikai balhéból. Igyekszem egyfajta erdélyi felsőbbrendűséggel nézni a folyamatot, és időnként hüledezem, miként lehetséges ilyen mértékű megosztottság, hogy vérre menőnek kezelnek dolgokat, amelyek amúgy nem vérre mennek. Létünk, művészetünk lényegét ugyanis nem ezek határozzák meg, még ha a minőségét részben igen is. Nézelődöm, és időnként beszólok a partvonalról, ahonnan a legjobb a rálátás a terepre. Még az is lehet, hogy egyszer egy regény születik belőle.
Orbán János Dénes
Költő, prózaíró, irodalomszervező. Brassóban született 1973. július 4-én. Iskoláit szülővárosában járta, Kolozsváron szerzett magyar–angol szakos diplomát, majd bölcsésztanulmányait Szegeden és Bécsben egészítette ki. 1994–1998 között a Bretter György Irodalmi Kör elnöki tisztségét töltötte be. Egyetemi oktatói munkája mellett az Előretolt Helyőrség főszerkesztője (1995–2000), az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője és ügyvezetője (1995–1998), 1998–2014 között igazgatója. 2006–2012 között az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke. A kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávézó alapítója (2002) és tulajdonosa 2014-ig. A Magyar Idők napilap kultúrrovatának vezetője. Több műfajban is publikál: vers, próza, paródia, kritika, esszé, tanulmány, szín- és bábdarab, műfordítás, publicisztika. Díjak, kitüntetések: a Romániai Írók Szövetségének debütdíja (1996), Faludy György-díj (1999) és Petőfi-díj (2000) a Hivatalnok-líra című kötetért (1999), Budapest Költőversenyének Fő- és közönségdíja (2000), Herder-ösztöndíj (Kertész Imre jelölésére, 2000), József Attila-díj (2002), a Romániai Írók Szövetségének Koós Károly-díja (2007), Magyarország Babérkoszorúja díja (2014).
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A monumentális faszobrászat fővárosa (Bálványosfürdő)
Tegnap kezdődött és május 15-ig tart a Bálványos Resort szervezésében a Transylvania Monumentális Szobrászati Szimpózium a négycsillagos bálványosfürdői szállodában, melynek keretében alkotás közben megfigyelhetők a Kanári-szigetekről, Japánból, Oroszországból, Törökországból, Magyarországról, Lengyelországból, Ausztriából, Bulgáriából, Németországból és Belgiumból érkezett művészek.
Szarvadi-Téglás Loránd, a szálloda társtulajdonosa tegnap arról tájékoztatott, hogy a Bálványos Resortnál az utóbbi két évben lezajlott intenzív fejlesztés során, más művészeti és kulturális projektek mellett született meg egy magánforrásokból finanszírozott, de a nagyközönség részére nyitott monumentális szoborpark ötlete, amely kiegészíti és folytatja az idén 8. kiadásához érkező nyári művésztáborok hagyományát. A szálloda tulajdonosai pozitívan válaszoltak Cosmin Hiristea szobrász, az olaszországi székhelyű Monumentális Szobrászati Események Nemzetközi Egyesülete romániai vezetőjének javaslatára egy, a tölgyfa monumentális szobrászati megmunkálására szakosodott nemzetközi szimpózium megszervezésére vonatkozóan. A monumentális szobrászat iránti szenvedély mellett Cosmin Hiristea a hegyek szerelmese, 2007 óta Bálványos rendszeres vendége. 2017-ben a vidék hírneve és presztízse, a közelmúltbeli átalakítások, amelyek egy igazi üdülőhelyet eredményeztek, valamint a szervezők elhivatottsága több mint száz jelentkezést vonzottak a világ minden tájáról. Egy nehéz kiválasztási folyamat eredményeképpen, amely során a javaslatok kiválóságát, összetettségét, szakszerűségét és eredetiségét értékelték, tizenhárom mű terve nyerte el a lehetőséget, hogy a gyönyörű erdélyi tölgyfát felhasználva megalkossák. Ily módon a fa évszázados nemessége a művészek fantáziáján keresztül lényegül át és válik az örökkévalóság részévé. A nemzetközileg elismert művészeket szabadon ihlették a környék vadregényes tájai, a gyógyító vizek, az emberi test örök szépsége, valamint az emberiség a maga lenyűgöző sokszínűségében. A művészek mindegyike a monumentális szobrászat szakértője, a láncfűrész, a sarokcsiszoló, a véső és a kalapács virtuóza, a közvetlenül a fa rostjaiban tükröződő szépség vizuális kutatója. Tapasztalatuk a világ minden táján szervezett szimpóziumokon való részvétel során edződött, melyet a számos díj, kitüntetés és a szaksajtó kedvező kritikája, valamint az egészséges életmódot, a sportot és a természetbeni művészetet értékelő közönség szavazata bizonyít. A műveket folyamatosan kiállítják és elérhetőek lesznek a Bálványost látogató, szépet szerető közönség számára. Az üdülőhely ideális körülményeinek és a technikai személyzet elhivatott szerepvállalásának köszönhetően, de főleg a helyiek méltán híres emberségessége és vendégszeretete folytán a szimpózium erdélyi kiadása igazán különlegesnek ígérkezik, amely a művészetet a városi múzeumok kizárólagosságából az erdélyi természet közepébe emeli át. A kultúra a nagyközönség számára hozzáférhetővé válik. Így betekintés nyerhető a hely jellegzetes, gyógyító jótéteményeibe. A következő napokban a látogató közönségnek lehetősége lesz közvetlenül megfigyelni, amint egy farönkből monumentális mű születik, a helybeli művészeknek pedig alkalmuk lesz összebarátkozni a távoli tájakról érkezettt művészekkel, mint Vasilisa Chugunova (Oroszország), Simone Carole Levi (Németország), Kristina Yosifova (Bulgária), Martina Kretmeier (Németország), Cagdaș Ercelik (Törökország), Jóka Lukács (Magyarország), Piotr Zbrozek (Lengyelország), Robert Canev (Bulgária), Hermann Gschaider (Ausztria), Nakamura Kei (Japán), Daniel Perez (Spanyolország), Christian Deman (Belgium). Jövő szombaton 11 órától bográcsgulyásozással összekötött nyílt napot tartanak, amelyre meghívják a helyi művészeket és kritikusokat, valamint a kortárs szobrászat kedvelőit.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Fölösleges” az anyanyelvhasználat
A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma szerint „vaskos törvényhozási hiba” volt elfogadni az egészségügyi anyanyelvhasználatot elősegítő törvényt. A fórum azokkal a törvénymódosításokkal kapcsolatban fogalmazta meg álláspontját, amelyeket az RMDSZ beterjesztése nyomán április 11-én egyhangúan fogadott el a parlament. A 36 székelyföldi román civil szervezetet egyesítő fórum tegnapi közleményében kijelentette: a törvény alkotmányellenes, diszkriminatív, „haszontalan luxus”, amely fölösleges bürokráciával és indokolatlan költségekkel terheli az egészségügyet és a szociális ellátást. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„A hatalom nem szereti a közösséget”
Gálfalvi György 75 éves
A neves és közkedvelt marosvásárhelyi szerző, a Látó szépirodalmi folyóirat nyugalmazott főszerkesztője, József Attila-díjas író idén áprilisban ünnepelte életének hét és fél évtizedét, de nem egyedül – e hét szerda délutánján a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában teljes telt házas közönség tette tiszteletét a Látó és a Romániai Írók Szövetségének Marosvásárhelyi Fiókja által szervezett születésnapi ünnepségen: irodalmi találkozón, beszélgetésen és könyvbemutatón egyaránt.
Az eseményen Gálfalvi Györgyöt az évforduló és a frissen megjelent könyve, a Beszélgetéseink kapcsán Markó Béla és Kovács András Ferenc faggatta, a megjelenteket KAF üdvözölte, majd Markó Béla olvasta fel Húsvéti fény című köszöntőversét és mondta el méltatását.
– Gálfalvi György az utóbbi időben megjelent írásaiban többször is számot vet azzal, hogy hogyan éltük végig az életünket, és ezzel nekünk is alkalmat ad a számvetésre. A Beszélgetéseink. Emlékirat interjúkban elbeszélve című kötet első fele az általa, a második fele a vele készített beszélgetéseket tartalmazza. Bizonyos értelemben revideáltam a műfajjal kapcsolatos nézeteimet. Az interjúról, riportról szokás volt azt gondolnunk, hogy mulandóbb műfaj, mint a széppróza. Ez a gyűjtemény azért is rendkívül fontos, mert éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Például a Marad a láz című interjúkönyve, amely rendkívül nagy visszhangot váltott ki annak idején, most újra olvasható e kötetben. Ugyanakkor e könyv cáfolata is annak, hogy ne lenne maradandó az interjú – mert ezek szépírói szövegek. Dokumentumprózát nagy izgalommal olvasok, és Gálfalvi György emlékiratai egyre jobban kezdenek élni. Idestova 50 esztendeje ismerjük egymást, száguldó és bátor riporterként kezdte írói pályáját. Igen nehéz és kényes kérdésekhez nyúlt hozzá. Engem, akkor tizenegyedik osztályos diákot, az Ifjúmunkás riportereként keresett meg, mert felfigyelt a leveleimre, verseimre, amelyeket a lapnak küldtem. Az a generáció tudatosan kereste azokat, akik utána jöhetnek. Te, aki annak idején elkötelezettje voltál a szociográfiának, a riportnak, ma hogy látod ennek a műfajnak a sorsát, értelmét? Hiszen egyik legfontosabb műfajunk lehetne – tette fel első kérdését Markó Béla.
– Köszönöm mindenki ittlétét, a kollégáimét is, akiket évtizedek óta ismerek, Markó Bélát tizenhét, Kovács András Ferencet már nyolcéves korától – mondta Gálfalvi György. – Nagyon fontos, hogy közöttük ülök itt: mert ez is igazolja, hogy nemzedékek, korosztályok összefoghattak és ugyanazokért a célokért, erkölcsi és irodalmi eszményekért dolgozhattak. Életem nagy szerencséjének tartom, hogy ez a kapcsolat megszületett, működött, megmaradt és a mai napig is vállalható. Ami a kérdést illeti, én az első pillanattól kezdve a valóságirodalom elkötelezettje voltam. Balázs Ferenc volt rám sorsdöntő hatással. A valóságirodalmat módszeresen integráltam magamba, mindent elolvastam, ami számomra elérhető volt. Ez az én pászmám, a szociográfia, forrófejű fiatalként bele akartam szólni a világ dolgaiba. Kiművelt fők az interjút az irodalmi élet perifériájára akarták szorítani, de a műfajokat nem lehet osztályozni. Mindig úgy éreztem, hogy ha egy írás jelenséget és lényeget markol egybe, akkor azt az esztétikum hatókörébe vonja, és ha az ember a maga mondataival meg tudja fogalmazni a világról való véleményét, akkor azt szépirodalmi mércével lehet mérni. Letesszük a magunk műveit az asztalra, és azt vagy elfogadják, vagy nem. Én jó írásokra próbáltam és próbálok törekedni.
– Nagyon szívesen jöttem az Igaz Szóhoz – tette hozzá KAF. – ‘77-ben találkoztuk először mindhárman, akik ennél az asztalnál ülünk. Verseket írtam akkoriban, gyengécskéket, még Szatmárnémetiben. Az én Marad a láz című kötetem nagyon sokat segített a ti nemzedéketek – Király László, Farkas Árpád és a többiek – megismerésében. Alapkönyv volt. A Találkozásaink című kötetben nem csak veled egyidős, hanem nálad idősebb emberekkel is beszélgetsz. Mennyire léteznek nemzedékek és különálló kezek, amelyek után lehet nyúlni? A nemzedék számomra nagyon sok jót és sok rosszat is jelenthet, én nem hiszek a generációkban. Hogy lehet mégis közöttük közlekedni?
– Abban az időben is volt egy ellenérzés a nemzedéki kérdés felvetésével kapcsolatosan, ugyanakkor megvan mindenkinek a szíve joga, hogy elmondja erről a véleményét – válaszolta Gálfalvi György. – Márai Sándor 1938-ban papírra vetett gondolata szerint az irodalom nemzedékekkel lép előre, ha egyáltalán lép. A hatvanas években mi is azt szerettük volna, hogy előre lépjen az irodalom, és úgy gondoltuk, mi leszünk az a nemzedék, amelynek sikerül ezt elérnie. Ugyanakkor folyamatosan azzal a felfogással állunk szemben, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan generáció, amely az őszinteség híve. Minket annyi hamisság vett körül, hogy ezt mindig el akartam „izgágogni”. A Gaál Gábor-körben a szokásosnál jobban kötődtünk egymáshoz. Ahogyan mi bandáztunk, az egészen különleges volt. Órákon keresztül tudtunk beszélgetni a padon vagy a járdaszegélyen, nem tudtunk elszakadni egymástól. A ragaszkodásunk egymáshoz nagyon erős volt. Verseket mondtunk, prózai szövegeket is tudtunk kívülről, és ezek a szövegek belénk ivódtak, a vérünkké váltak. Ez nyilvánvaló ellenérzést keltett: kiderült, hogy mások másképpen értették az őszinteséget, meg is mondták, hogy a bőrünket és a bőrüket kockáztatjuk. De mi nem tartottuk egészségesnek a párttal való kapcsolatot. Szőcs István ,,sikerbandának” nevezte a nemzedékemet. Sok mindent tanultunk tőle, az indulatot szerencsére nem. Szőcs Kálmán barátomban a nemzedéki tudat még hamarabb kicsírázott. Idén ő is 75 éves lenne, kár, hogy méltatlanul elfeledték. Utánunk jött a Forrás harmadik nemzedéke, amelynek Markó Béla az egyik képviselője, ha tetszik neki, ha nem. Ha bárkit besoroltak egy nemzedékbe, visíthatott és kapálózhatott, úgyis ott maradt – ilyen az irodalom természete.
– Az alkotás magányos cselekvés, de ennek nem ellentéte, hogy nemzedékekbe verődnek a fiatal alkotók – fűzte hozzá Markó Béla. – A generációs összetartozás a hatalommal szembeni fellépés is volt: másfajta közösséget képezel a társadalmon belül, mint amit a hatalom akar. A második Forrás-nemzedék, a Gálfalvi Györgyék generációja sokszínű nemzedék volt, amely a közösségszervezés ezen üzenetét közvetítette. Az én harmadik Forrás-nemzedékem elképzelt dolog, az övéké valós, ők tényleg együtt voltak. Engem pedig megérintett annak a generációnak a közösségi ereje. Mi az irodalmi életet elsősorban intézményépítésként és közösségi szellemként fogtuk fel egy olyan rendszeren belül, amely minden mást, mint amit ő propagál, szét próbált verni. Megváltozott azóta az írói szerep, illetve az irodalmi intézmény szerepköre?
– Nyilvánvaló, hogy a hatalommal szemben fogalmaztuk meg magunkat és a politika is magunkkal szemben kötelezte el magát, de ő kezdte – árulta el az ünnepelt. – A hatalom nem szereti a közösséget, miközben folyton közösségépítésről papol. Nagyon fontos, hogy a nemzedékem valóban sokszínű volt, kívülről is igyekeztünk ezt megmutatni. A nagyságrendeket is tudtuk már akkor, azt, hogy közülünk kinek hol a helye. Az alkotók ezt külön is érezték, és akik gyengébben voltak eleresztve talentum dolgában, meghúzták magukat. Az irodalmi intézményekkel kapcsolatosan én mindvégig rendkívül csökönyös voltam abban, hogy a lapot meg kell tartani. Mindketten tanúi voltatok annak a ‘89 utáni ámokfutásnak, amikor pénzt kellett találni. Belecsöppentünk egy teljesen más világba, és szkeptikusakká váltunk. Nagyon sok mindent ki kellett védeni, és szerencsére megtaláltuk ennek a módját, elrendeződtek a dolgok. Markó Béla a kapcsolataival, Lezsák Sándor anyagiakkal nagyon sokat segített, és sikerült egy modus vivendit teremteni. A szemléletem annyiban változott, hogy néha felmerül bennem a kétely: az utánunk következőknek nem megy annyira vérre a játék, mint nekünk. Tudtam, ha valami egyszer nálunk megszűnik, azt újrateremteni nagyon nehéz. Az intézményeink szerencsére állnak, a Látó, a Helikon megjelenik, és úgy vélem, egy ideig ez működni fog – hallottuk Gálfalvi Györgytől a versfelolvasásokban, visszaemlékezésekben gazdag, jó hangulatú születésnapi találkozón.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely),