Kelemen Antal öröksége tovább él
Huszonnegyedik alkalommal szervezték meg a rétyi fúvószenekari találkozót. Idén a vendéglátó községből a Kováts András Fúvószenekar, a gyerekfúvósok, mellettük Háromszékről a kézdivásárhelyi és uzoni fúvósok jelentek meg. A magyarországi Vecsésről érkezett zenekar jelenlétének köszönhetően nemzetközi jelleget is kapott a színvonalas rendezvény. A zenei esemény egyben a rétyi fúvószene fennállásának 80. évfordulóját is jelentette. A kétnapos rendezvény kiemelkedő mozzanata volt Kelemen Antal, a rétyi fúvószene meghatározó alakja mellszobrának megkoszorúzása.
Szombat délben a résztvevők megemlékező istentiszteleten gyűltek össze a Feketeügy menti faluban. Később a Vecsési Hagyományőrző Egyesület fúvószenekara a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban lépett fel nagy sikerrel. A szombati napot a rétyi sport- és kulturális központban megtartott szabadtéri táncmulatság zárta. A vasárnapi program a 2011-ben elhunyt, a rétyi fúvószenekart 1979-től haláláig vezető, a rétyi fúvósmozgalom legnagyobb elismeréseit kivívó Kelemen Antal karnagy mellszobrának megkoszorúzásával kezdődött. A zeneterem előtt a helyi fúvósok fújták a toborzót, a vendégzenekarok mellett a helyi zenekedvelők, Kelemen Antal emlékének áldozók jelentős tömege is ott volt. A jelen levő zenekarok mellett a tótkomlósi fúvószenekar – a rétyiek régi ismerősei – képviselői is koszorút helyeztek el.
A megemlékezést követően a részt vevő fúvósegyletek a köz­ség központján keresztül a helyi sport- és kulturális központba vonultak, ott került sor a zenekarok fellépésére. Dálnoki Lajos, a rétyi fúvószenekarban is sok évig játszó polgármester érdeklődésünkre elmondta: Rétyen nagy fontossága van a fúvószenének, a zenekart 1935-ben alapította Kováts András református lelkész. Azóta kinőtte magát, és az erdélyi fúvószene egyik fellegvárává lépett elő – húzta alá az elöljáró.
„Kelemen Antal megjelenése ’79-ben fordulatot hozott a zenekar életében. Az értékes, igényes fúvószene irányába tolódott a hangsúly. Ezt a kodályi szellemet követi most is a zenekar, a Kelemen-örökség tovább él, élteti, továbbviszi a zenekart” – fogalmazta meg Dálnoki Lajos.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cserkésztábor az Ika-várnál
Csütörtökön kezdődött és vasárnap ért véget Ika váránál, a csernátoni polgármesteri hivatal tulajdonában lévő faházikós táborhelyen a gelencei 141-es számú Nagyboldogasszony Cserkészcsapat által szervezett hetedik tábor, melyen ötven kiscserkész és húsz rover, illetve öregcserkész vett részt.
Ilyés Botond cserkészparancsnok elmondása szerint a tevékenységek gyermekközpontúak voltak, de szerepeltek a tábor programjában kézműves-foglalkozások, megismerkedtek a cserkészszimbólumokkal, és túlélési próbák is zajlottak. Az idei tábor témája Vuk, a kis róka meséje volt. Azt is megtudtuk, hogy a közeljövőben a gelenceiek torjai és kézdivásárhelyi cserkészekkel közösen szerveznek éves nagy tábort Bálványoson, ahol mintegy kétszáz cserkész lesz jelen. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tinédzser lett a gyerekből
A 17. jobbágytelki népzene- és néptánctábor
Akkor, amikor egyre inkább elborít a globalizált világ kulturális Bábelje, jó tudni, hogy vannak még olyan lelkes emberek, akik a magyar népzene és néptánc gyökereibe kapaszkodnak, és évente legalább egyszer egy kis szigetet hoznak létre erről Erdély szívében.
A marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány azért jött létre, immár közel két évtizede, hogy a diktatúra béklyóiból kiszabadulva erősítse magyar népi identitásunkat, kultúránkat, amely nem tűnt el ugyan, de a hatalom ördögi politikája miatt csak mutatóban, takaréklángon "üzemelt". Néhány fiatal 1989-et megelőzően táncházakban, dacolva a tiltásokkal, kóstolt bele abba, hogy mit jelent máshova tartozni, mint amit akkor kijelöltek nekünk. Aztán jött a kapunyitás. A ki- és beözönlő áramlatok közepette verődött össze az a társaság, amely immár nyíltan – városiként – szervezhetett táncházat, és beindult a jobbágytelki tánctábor. Soha jobb helyen. Ott, ahol a néhai Balla Anti bácsi felvállalta, hogy a kommunista diktatúrával dacolva megőrzi a néptáncba, dalba zárt örökséget. Tizenhét év alatt könyvnyi élmény gyűlt össze a táborból, ahol – valahogy úgy, ahogy hajdanában – a tánc, a dal mezsgyéjén szerelmek szövődtek, életsorsok fordultak meg, emberek jöttek, mentek határon innen, de még az Óperencián is túl, és hűsöltek abból a forrásból, amelyet évente egyszer feltöltöttek a szervezők.
Puskás Attilával, az alapítvány alelnökével megállapítottuk, hogy nem az a nehéz, amikor valaki kitalál egy rendezvényt és először megszervezi, hanem az, amikor azt hosszú távon fenn kell tartani, emberi és anyagi erővel, az ellenvélemények és kritikák áradatával szemben, a segítő szándékúak elgyengülő hátszelével. S hogyan lehet mindezt tenni – a Jobbágytelkén szervezett marosszéki népzene- és néptánctábor esetében – tizenhét évig? Válasza egyszerű: szívből. "Olyan ez, mint a gyerek: szép vagy csúnya, buta vagy okos – nem számít, a tiéd, és ezért ragaszkodsz hozzá" – mondja a táborszervezők egyike. És mindig kell valami apró újdonság, amiért egy kicsit más az egész.
Az előző években a népi kultúrához kötődő tudományos előadások, vetítések voltak, az idén egy kicsit a környék történelmi múltjába tekintettek be a táborlakók. Eljött Novák Ferenc Tata, A magyar tánc évszázadai címmel tartott érdekes előadást, amit a Rendhagyó történelemórán is bemutatott. Dr. Kálmán Attila történész a Teleki család történetét ismertette. Az előadáson jelen voltak a gernyeszegi kastély tulajdonosai, Teleki Kálmán és nővére, Teleki Erzsébet, Kádár Elemér a "botos táncok" múltjába tekintett be az őskortól szinte napjainkig, ismertetve a hajdútáncok szimbolikáját. Az RTV magyar adásának köszönhetően pedig alkalom volt arra is, hogy az 1970-es években Jobbágytelkén készült riportfilmből visszaköszönjön Balla Anti bácsi vagy dr. Sólyom Péter, a megye elismert mezőgazdásza, állattenyésztője.
A helyi, jobbágytelki táncok mellett a táborlakók az idén is mezőkölpényi, zselyki, gernyeszegi táncokkal ismerkedhettek meg, amelyeket a haladóknak Fazakas János és Emese, László Csaba, László Zsolt és László Ildikó, az "ínyenceknek" Kádár Elemér és Molnár Rozália, a gyerekeknek Balázs Bécsi Csaba és Fekete Orsolya oktattak. A zenét is "igazi" prímások húzták reggeltől napestig: a marospéterlaki Szapora banda tagjai, Csiszár Aladár, Lunka Albert, Ötvös János, de besegítettek a Maros Művészegyüttes zenészei és az Öves együttes tagjai is, s fellépett az Üver és a Magos zenekar is. A zeneoktatás sem maradt el, ennek a szakirányítója Sinkó Ádám, szintén a péterlaki zenekar tagja volt. A gyönyörű szép népdalokat Kásler Magdától lehetett megtanulni, aki immár több esztendeje jelen van oktatóként a táborban. A gyerekekkel mindennap játszóházban foglalkoztak, és volt kézműves-tevékenység is, ezt Szakács Mikes Júlia vezette. A fiúk a hagyományos magyar íjazást is kipróbálták, ezt a foglalkozást a Reflex Íjászklub tagja (Szakács Mikes István György) vezette.
Az idén is fotókiállítás egészítette ki a kínálatot, ezúttal Fekete Kristóf (Chris Black) Amerikában élő fotós – aki immár több esztendeje rendszeresen visszatérő vendége a tánctábornak – az előző esztendők krónikáját mutatta be a nosztalgiázók örömére. Most is hagyományőrző tánccsoportok mutatták be műsoraikat a kultúrház színpadán, amelynek deszkái néha óceánjáró hajó padlójaként vették át a ritmust. Mert sajnos azt is tapasztaljuk, hogy az idegenforgalmi vonzerővel is bíró rendezvény nem igazán mozgatja meg a helyi hatóságokat. A fő helyszín, a kultúrotthon évek óta egyre rosszabb állapotban van. Pedig 2016-ban nagykorú lesz a rendezvény. Megérdemelne a helyi önkormányzattól egy szép születésnapi ajándékot – mondják a főszervezők.
Mielőtt elbúcsúznék a szervezőktől, a jövő évi programokról is szót ejtenek. Bár ez még nem jubileumi, hiszen van még a kerek, 20. rendezvényig, valami különlegeset szeretnének a főszervezők. Akik, bár városi srácok, a "civil életben" sem állnak távol a népi kultúrától. Az egyesület elnöke Ferencz Zsolt, aki bőrdíszművesként alkalmazza az évezredes motívumokat, Czerán Csaba pedig az Öves együttes vezetőjeként a moldvai csángó zenét tolmácsolja együttesbeli társaival. Ígérik – ameddig tudják, tovább "nevelik" a közös gyereket: a marosszéki népzene- és néptánctábort.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Kárpát-medencei magyar bölcsességek könyve Nagygécen
Napokon belül az utolsó emlékoszlop is a helyére kerül Nagygécen, a felújított és restaurált Megmaradás templomamellett. Az emlékparkba a Kárpát-medencei magyar településekről 2596 üzenet érkezett, Csángóföldtől Drávaszögig,Temestől Délvidékig.
A beküldött gondolatok által az az üzenet teljesedik ki, amelyet Nagygéc és XIII. századból fennmaradt temploma képvisel. A település ugyanis 1970-ben elnéptelenedett, a Szamos pusztítása után a hajdani lakosok nem költözhettek vissza otthonaikba, így a házak zöme végleg az enyészeté lett. A 1200-as évek végén épített templom állapota is rohamosan romlott – de megmaradt, és most megújult: így válhatott a falu a nemzet megmaradásának szimbólumává. A befejezéshez közeledő turisztikai fejlesztés során a Megmaradás temploma körül emlékpark épült, itt kapott helyet – Kárpát-medencei őshonos gyümölcsfák ligetében – a 200 márvány emlékoszlop a Kárpát-medencei magyarok lakta települések üzeneteivel.
Az üzenetek gyűjtése 2014 augusztusában indult. Az első üzenet szinte azonnal megérkezett, Háromszékről, Sepsiszentkirályról: "Magyar, ne csak nézz, hanem láss is! A szíveddel, és jobb lesz a világ…" A következő hónapokban egészen idén június végéig csaknem 310 ezer karakternyi Kárpát-medencei bölcsességet küldtek be a települések polgármesterei, jegyzői, lelkipásztorai és papjai, lakosok, leszármazottak és elszármazottak.
Az üzenetek főként az összetartozás, az összefogás, a nemzet fennmaradása, a határtalan magyarság, az emberiesség fontosságának, a szeretet erejének gondolatvilágát testesítik meg. Pár száz lelkes falutól a milliós nagyvárosig mindenféle település elküldte üzenetét a Kárpát-medence teljes területéről. Szám szerint a legtöbb üzenet – 1004 darab – Erdélyből érkezett. A többség saját gondolatát írta meg, de sokan például Wass Albert, Széchenyi István, Babits Mihály vagy Kölcsey Ferenc sorait tolmácsolták. Tamási Áron ("Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne") és Tompa Mihály ("Szívet cseréljen az, aki hazát cserél!") egy-egy versrészlete többeket is megérintett. A magyar költészet és irodalom remekei mellett azonban olyan bibliai idézetek, ókori bölcsességek, dalszövegrészletek is érkeztek, amelyek mind értékes útravalóval láthatják majd el a Nagygécre látogatókat.
Nagygéc ikonikus lakója, Bözsi néni saját szavaival üzent: "Senki nem akart innen elmenni, sírva mentek el az emberek".
Az üzenetek összegyűjtése során két pályázatot is meghirdettek a projekt gazdái, így a Kárpát-medencei könyvtárak a Legszebb kulturális üzenet, az egyházi szervezetek pedig a Legszebb egyházi üzenet címre pályázhattak. A könyvtárak megmérettetésén a székelyföldi kistelepülés, Csíkdánfalva üzenete bizonyult a legszebbnek: "A nép szikla, melyre egy nemzet élete biztosan épül" (Márton Áron), az egyházak számára kiírt pályázaton pedig egy dunántúli, a Takácsi Református Egyházközség üzenete nyerte el a legtöbbek tetszését: "Abban a percben megszűnik nyomorúságunk, amelyikben megérik rá a szívünk" (Ravasz László).
Az emlékpark és a felújított Megmaradás temploma mellett hamarosan a Megmaradás Háza, a Schwartz-porta és a Makovecz-kilátó is várja a látogatókat a román–magyar határ menti Nagygécen.
Népújság (Marosvásárhely)

II. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor
Magyar örökség
Erdővidék Múzeumában, Baróton Magyar örökség címmel másodízben szervezték meg az Erdővidéki Honismereti Szabadegyetemet és tábort. A Székely–Szórvány partnerség során született közvetlen kapcsolatoknak köszönhetően a dévai Renaissance együttes tagjai is részesei lehettek a rendezvénynek. A négy napot felölelő, változatos programot kínáló rendezvényt a két fő szervező, dr. Obrusánszky Borbála történész, néprajzkutató, orientalista és Demeter László, az erdővidéki Múzeum igazgatója nyitotta meg. Utóbbi elmondta: a rendezvénnyel új színfoltot kívántak bevinni az erdélyi szabadegyetemek és táborok életébe. – Vannak a nagy rendezvények, mint Tusványos meg az EMI-tábor, de úgy gondoltuk, hogy más jellegű találkozásnak is helye van itt, Székelyföldön. Jó barátságba kerülve néhány nagy tudományú történésszel, néprajzkutatóval, biztattuk egymást, hogy rendezzünk egy fórumot, tudományt népszerűsítő jelleggel, ahol kutatásai eredményeiket ismertethetnék erdővidékiekkel és távolabbról érkezőkkel. Itt nem kizárólag a „dogmatikus” elméletek bemutatására figyelünk, hanem alkalmat kívánunk biztosítani a hivatalos magyar történetírás által háttérbe szorított, ám jelentős méretű és mélységű tudományos kutatásokra épülő magyarságtörténeti elméletek bemutatására is – fogalmazott Demeter László múzeumigazgató, aki helytörténeti jellegű kiállítással indította a rendezvényt. – Kevesen tudják, hogy Erdővidék olyan szellemóriásokat adott a magyarságnak, mint Apáczai Csere János, Benedek Elek, Kriza János és sorolhatnám, hiszen közel száz olyan személyiség látott napvilágot e vidéken, akik jelentős mértékben alakították a magyar kultúrát és történelmet – mondta a rendezvény házigazdája, a Híres erdővidékiek címen megnyitott kiállításra utalva.
A továbbiakban a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkező előadók osztották meg az érdeklődőkkel a magyarságtörténeti kutatásaik eredményét történelmi, nyelvi, néprajzi, zenei síkon.
Dr. Darkó Jenő budakeszi történész, Jordanes 6. századi gót történetíró két fennmaradt munkájára alapozva a szkíta hun–magyar gyökerekről szólt, szokatlan megvilágításba helyezve a dákok történetét is. A székelyeket említő 6–12. századi bizánci forrásokról Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, kutató beszélt.
Nagy érdeklődésre tartott számot dr. Benkő Mihály történész, keletkutató előadása is a kipcsak-magyarokról. – Dr. Benkő Mihály közel húsz alkalommal járt Kazahsztán, Üzbegisztán földjén, ahol rátalált a kipcsak-magyarokra, akikről Julianus-barát annak idején említést tesz, de akikről az a hír járta, hogy a tatárjárások során kipusztultak. Közben kiderült, hogy több tízezres kipcsak-magyar közösség él mai napig e területeken. Nyelvük már jelentős mértékben átalakult, illetve háttérbe szorult, de díszítőmotívumaik, mondaviláguk nagymértékben alátámasztja a közös gyökerekről szóló elméletet. Körükben ma is él a monda miszerint hajdanán két testvér üldözött egy csodálatos szarvast Nyugat felé. Az egyik továbbjött, a másik visszatért. A továbbjövők lennénk mi, a visszatérők a kipcsak-magyarok – mesélte a dr. Benkő Mihály által is fellelt mondát Demeter László.
A szkíta–hun gyökereket, rokonságot támasztotta alá dr. Czeglédi Katalin nyelvész–szlavista turkológus is, akiTársadalmi címnevek a földrajzi nevek tükrében címmel tartott előadást, megkérdőjelezve a 18–19. században felépített nyelvcsalád-rendszer helytállóságát. E rendszer ugyanis a magyar, illetve szkíta–hun nyelveket három különböző (uráli, altáji és indoeurópai) nyelvcsaládba tagolja. A témához szorosan kapcsolódott dr. Obrusánszly Borbála történész, néprajzkutató, orientalista előadása Attila államáról.
A középkori Magyarország határán kiépült tatár államról dr. Alexandar Uzelac, belgrádi történész értekezett, Tóth Zoltán Henrik őstörténész pedig a Kárpát-medencében fellelt honfoglalás kori határsáncok jelentőségéről beszélt.
A magyarság keleti gyökerei kerültek előtérbe dr. Tallós Emilnek a Szent Koronáról tartott értekezése során, illetve Papp Endre kutató előadásában is. Utóbbi távol keleti készítésű mongol és kínai citerákat mutatott be, párhuzamot vonva a magyar és keleti népzenei kultúra között.
Első hallásra ugyan az alaptémától eltérőnek ígérkezett dr. Kovács J. Attila Budapesten oktató, erdélyi származású biológus előadása az özönnövények székelyföldi terjedéséről, de kiderült környezetünkben éppúgy vigyázni kell az őshonos növényekre, mint nyelvünkre, történelmi forrásanyagaink tisztaságára. Hiszen a kertészeti divathullámokkal, illetve a globalizálódó világgal betörő növényfajok némelyike valósággal elözönli térségünket: kertjeinket, legelőinket, szántóinkat. Ezért fontos odafigyelni a hagyományos gazdálkodásra és arra, hogy földjeink ne maradjanak parlagon, hiszen így könnyen válhatnak a káros özönnövények táptalajává.
A rendezvénynek külön színfoltja volt dr. Thiele Ádám budapesti egyetemi adjunktus és kovács előadása a honfoglaló magyarok vaskultúrájáról, nevezetesen a damaszkolt pengékről. A jobb szemléltetés végett a fiatal előadó egy honfoglalás kori kohó másolatát is megépítette a múzeum udvarán és a közeli Katicabányából hozott ércből ki is alakított egy jókora bucavas kockát. A szabadegyetem résztvevői szívesen segédkeztek a fújtatásban. Amúgy a szervezők sokféle kézműves tevékenységbe is bevonták az érdeklődőket. Tordai Iluska bibarcfalvi népművész, Hoffmann Edit baróti muzeológus és Egyed Edit tanítónő vezetésével agyagozásra és nemezelésre is kínálkozott alkalom, amit felnőttek és gyerekek egyaránt kihasználtak. Utóbbiak lelkesen kapcsolódtak be a kőleves főzésbe is, ami szinte akkora sikernek örvendett, mint Bágyok Károlynak a Szabadtűzi Lovagrend főkancellárjának és lovagjainak főztje: a borjúhúsból készült savanyú vetrece.
A muzsika, tánc sem maradhatott el. Ségercz Ferenc sepsiszentgyörgyi népzenész és hangszerkészítő a rendezvény egyik főszereplőjeként vezette be az érdeklődőket a népzene világába, a dévai Renaissance együttes pedig 17. századi táncelőadással szórakoztatta a közönséget.
Tekintettel a szabadegyetem témájára, a rendezvény minden napján alkalom kínálkozott a rovásírás gyakorlására. Rumi Tamás, a budapesti Rovás Alapítvány képviseletében szívesen osztotta meg tudását a különböző korosztálybeli érdeklődőkkel.
Az estéket néprajzi témájú dokumentumfilmek vetítése, táncház és tábortűz zárta.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Kihirdetett választási és adóeljárási törvények
Aláírta Klaus Johannis államelnök az új választási törvényt, amelynek alapján szervezik meg 2016 őszén a legközelebbi parlamenti választásokat.
A megyei pártlistás, arányos választási rendszert előíró új jogszabály a 2008-ban bevezetett egyéni választókerületes arányos rendszert váltja fel. A képviselőház június végén szavazta meg az új törvényt. Az új jogszabály alapján a képviselőháznak várhatóan 330, a szenátusnak 136 tagja lesz. A parlamenti küszöb ötszázalékos marad. A regionális pártok képviselethez jutását alternatív küszöb könnyíti, így azok az országosan öt százalék alatt teljesítő politikai alakulatok is bejutnak a parlamentbe, amelyek négy megyében megszerzik a voksok legalább 20 százalékát.
Szabadság (Kolozsvár)

Közösségi teszt
Olvasom, hogy a Kolozsvári Magyar Napok szervezői az idén a város lakosságára bízzák az idei rendezvénysorozat népszerűsítését azáltal, hogy a plakátok szabadon elvihetők, és mindenki kifüggesztheti háza kapujára vagy egyéb alkalmas helyre.
Az elképzelés érdekes és egyben hasznos, mert megteremti a ma oly divatos interaktivitás lehetőségét. A szervezők számára és nemcsak, értékes felmérés készül arról, hogy a kolozsvári magyarok mennyire érzik magukénak azt a fesztivált, amely az elmúlt hat évben az első számú erdélyi magyar seregszemlévé nőtte ki magát. Sikere annyira átütő volt, hogy létjogosultságát nem kérdőjelezhette meg egyetlen józan román ember sem, különben a nevetségessé válást kockáztatta volna.
Ma már így lenne szabad eseményeket szervezni, hiszen az internet és a televíziós túlkínálat mellett csak nagyon színvonalas programokkal lehet kicsalogatni az embereket a virtuális világból vagy éppen a házak szűk falai közül. A szervezők idei rendhagyó plakátolási kezdeményezése is ilyen kicsalogatási teszt lesz. Mert ha a kolozsvári magyarok valóban magukénak érzik a fesztivált, akkor a plakátoknak nagyon hamar el kellene fogyniuk.
Borbély Tamás
Szabadság (Kolozsvár)

Faluünnep, ahol a vendég is lapádivá változik
Évfordulós népzene- és néptánctábort szerveztek, immár 18. alkalommal Magyarlapádon július 12. és 19. között: idén ugyanis 30 éves a helyi Piros Pántlikás Zenekar, amely 1985-ben alakult meg, Sipos Ferenc és Szilágyi András kezdeményezése nyomán.
A Piros Pántlikások nélkül nem lett volna a faluban népzenei és népi tánctábor, amely olyan igazi faluünnepség, ahol mindig a vendégek is kicsit lapádivá változhatnak. A Piros Pántlikások névadó „keresztanyja” egy olyan pedagógus, aki férjével együtt egy életen át teljes odaadással kapcsolódott a faluhoz, nemcsak a tanulókhoz, hanem a kulturális életen keresztül a helyi ifjúsághoz, a település egész népéhez: Szakács Ida ma özvegyen él Nagyenyeden családi házában. Az idei tábornak díszmeghívottja volt a 81 éves nyugalmazott tanítónő, aki elmesélte a zenekar névadásának is a történetét, és megújította a pántlikákat.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

„Csak beszélünk a fordítások fontosságáról” – Interjú H. Szabó Gyulával
Klaus Johannis államelnök a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a 45 éves Kriterion Könyvkiadót, amely többnyelvű kiadóként a kisebbségek irodalmának kiadásával, számos fordításkötet megjelentetésével segítette elő a kulturális párbeszédet. H. Szabó Gyulával a rendszerváltás utáni változásokról, a fénykorról és Domokos Gézáról is beszélgettünk.
– 1977-től dolgzik a Kriterion Könyvkiadónál, 1990-től pedig igazgatja azt. Az utóbbi 25 esztendőben elég nagy változásokon ment keresztül a kiadó. Milyen folyamatok játszódtak le, és mik voltak ezek hátterében?
– Elsősorban a környezetünk változott elég nagyot, ennek következtében természetesen a kiadónak is át kellett alakulnia. Hosszú, nehézkes folyamat volt a privatizáció. Az hamar természetesnek látszott, hogy a könyvkiadók nem maradhatnak állami intézmények, de sajnos volt egy visszarendeződés. Iliescu’93-ban vagy ’94-ben létrehozott egy cultura naţională azaz nemzeti kultúra nevezetű mamutintézményt, amelyben az addig minisztériumi alárendeltségű hat vagy hét kiadót megtartotta majdnem a korábbi állapotok közepette, magyarán a gazdasági önállóság csak formális volt. Az egyetlen előnye az volt, hogy nem szóltak bele abba, mit adunk ki – a cenzúra valóban megszűnt a rendszerváltással.
De nem voltunk sem a bevételeink, sem a kifizetéseink urai, ez pedig abban a meglehetősen korrupt környezetben nagyon nagy hátrány volt. Végül csak ’98-ban alakult át a kiadó gazdasági társasággá, és 99-ben történt meg a tényleges privatizáció. Az addig eltelt tíz évben azonban minden megvásárolt szerzői jogunk elévült, mivel az addigi bizonytalan gazdasági helyzetünkben nem tudtunk újakat vásárolni. Persze az Iliescu-féle nagyvállalat adott azért állami szubvenciókat, aminek köszönhetően elég sokáig meg tudtuk őrizni azt a vonalat, ami lényegében az alapja volt a Kriterionnak: több nyelven, a romániai kisebbségek nyelvein jelentetünk meg könyveket.
– Ez mára eléggé beszűkült. Kevesebb támogatást kapnak erre?
– Nem igaz, hogy kilencven után kizárólag magyar könyveket adtunk ki, csak kevesebb címet jelentettünk meg, mint addig – mellesleg magyar könyvekből is. Továbbra is sok könyvet adtunk ki ukrán, szerb, török, tatár, szlovák és persze román nyelven is. Azt mondhatom, hogy a rendszerváltás utáni első tíz évben töretlenül folytattuk az addigi politikánkat. Az, hogy ez végül leolvadt rólunk, nemcsak a gazdasági természetű dolgok következménye volt, hanem annak a szintén egészséges folyamatnak is, hogy létrejöttek a különböző önálló kisebbségi érdekképviseletek, nemzeti szövetségek, amelyeknek nyilván egyik első dolguk volt saját kezükbe venni a könyvkiadásukat, már csak azért is, mert nagyrészüknek kiforrott szerzőgárdája és szerkesztőgárdája nevelődött ki a Kriterion első húsz évében. Az például, hogy a nagylaki szlovákok már nagyon korán, 94-től, 95-től kezdve jól látható kiadói tevékenységet folytattak, annak volt köszönhető, hogy kis területen élő erős közösségről van szó, nagyon erős kulturális determináltsággal, és azt mondták, hogy mért adná ki más a könyveiket, amikor ők jobban ezt tudják.
Természetesen a németek is hamar „önállósodtak”. Ez a helyzet ugyanakkor megteremtett nekünk egy másik lehetőséget, amelyet elég jól ki is tudtunk használni egy ideig: az alternatív kiadó lehetőségét. Nyilván minden nemzeti közösségben – nemcsak a magyarban – erős belső feszültségek vannak, a koncért, másért tülekednek az urak, és aki nem fért oda, az eljött hozzánk, és kiadta nálunk a könyvét. Sajátosan jó kapcsolat alakult ki például a lipovánok szövetségével, akiknek noha szintén volt egy jól működő csapatuk, a könyveikkel sokáig hozzánk jöttek. De rajtuk kívül is sok olyan könyv jelent meg nálunk, amely az illető közösségek számára fontos volt. Az első húsz év nekem éppen azért volt fontos, mert kifejlesztett bennem egyfajta empátiát, megerősített abban, hogy a mások értéke ugyanolyan fontos, mint a mienk.
Büszke vagyok arra, hogy 2005-ben megjelentettünk a Moldva északi részén élő huculok (ukrán népcsoport) népművészeti albumát három nyelvű, román, ukrán és angol szöveggel. Tavaly például a dobrudzsai tatár zenei folklórt összegyűjtő kiadványt jelentettünk meg. Azzal, hogy eljöttünk Bukarestből Kolozsvárra, elszakadtunk egy nagyon fontos műhelytől, a bukaresti egyetemtől, ahol nagyon sok kisebbségi – török, tatár, szerb, szlovák – korábbi szerzőnk, munkatársunk dolgozik, vagy dolgozott, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ma már kevesebben keresnek meg minket. Mi mindig is eredeti állapotában akartuk megtartani a kiadót, úgy, hogy a kultúrák közötti közeledést szolgálja, még akkor is, ha manapság csak beszélünk arról, hogy a fordításirodalom mennyire fontos. Ez nemcsak nálunk, de egész Kelet-Európában így van. Állandóan arról beszélünk, hogy tanulnunk kellene egymástól, miközben nem ismerjük egymás irodalmát, kultúráját. Igaz lassan a sajátunkat sem.
– Klaus Johannis államfő éppen a kultúrák közötti párbeszéd megteremtéséért tüntette ki a 45 éves kiadót a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával.
– Eljött az idő, amikor Romániában a kisebbségi ügyek iránt determináltan érzékeny ember került vezető funkcióba, és eszébe jutott vagy valaki eszébe juttatta, hogy azt a munkát, amit a Kriterion végzett és végez, legalább ennyivel meg kell köszönni. Johannisnak személyes okai is lehettek erre, valószínűleg ő is a Kriterion német nyelvű könyveinek olvasója volt annak idején nagyszebeni tanárként, hiszen mintegy ezer német címet jelentettünk meg.
– Egyed Péter, a Kriterion egykori szerkesztője, legutóbbi könyvbemutatóján egyebek mellett felelevenítette, milyen hatalmas fordítói munkát végzett a kiadó. Sok kisebbség jelentős művei jelentek meg románul, és román művek is magyarul és németül. Kinek a feladata lenne felvállalni ma ezt a munkát?
– Valóban óriási fordítói munkát végzett a Kriterion főleg az erdélyi magyar és német irodalom románra fordítsa terén. A Biblioteca Kriterion sorozatot Domokos Géza személyesen szerkesztette, nemcsak a címek és fordítók kiválogatásában volt fontos szerepe, de minden megjelent kötet elé előszót is írt, hogy a magyarul, németül nem tudó olvasót bevezesse az adott kultúrába, a mű hátterébe. Az is igaz, hogy nagyon sok jó magyar fordítás jelent meg a román irodalomból, az pedig, hogy román műveket németül is megjelentettünk, különösen erős aduja volt a kiadónak, hiszen minden román író esett kétségbe azért, hogy a nyugati kapu megnyíljon előtte.
Hogy ma kinek kéne ezt a munkát felvállalni? Erre lett volna jó például a Kriterion Alapítvány, főleg ha Bukarestben marad, amely pályázhatna erre a programra, és irányítaná az egészet, hiszen erre már egyetlen kiadó kicsi. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 1990-ben rengeteg adománykönyvet juttatott Erdélybe, amelyet olcsón árusítottak, azzal a feltétellel, hogy az ebből befolyt összeget a Kriterion kapja meg. Akkor ugye még állami tulajdonban voltunk, el lehet képzelni, hogy mi lett volna abból, ha a román állam begyűjti ezt a pénzt – ugyanúgy eltűnt volna, mint a többi. Ezért jött létre a Kriterion Alapítvány, hogy kezelje ezt a pénzt, és képviselje a kiadó érdekeit. ’92-ben azonban Domokos Géza elköltöztette a kiadót és az alapítványt Bukarestből.
– A Biblioteca Kriterion könyvei egyébként mennyire fogytak? Számszerű adatokra emlékszik?
– Fogytak. A Biblioteca Kriterion példányszámai 3–4 ezresek voltak, ami mai szemmel óriási. Volt olyan román fordításkötetünk, amit után kellett nyomni, emlékszem nagy sikere volt például a Szibériai garnizonnak vagy a Fekete Kolostornak. Nem a raktárnak nyomtattuk ezeket a köteteket, ma is ott vannak a könyvtárakban és az emberek polcain. Az előszókat ezekhez legtöbbször húzónevek írták, akiknek a szavára adtak a román olvasók.
– Ejtsünk néhány szót az alapító igazgatóról, Domokos Gézáról. Milyen vezető volt, milyen embernek ismerte meg annak idején?
– A kiadó sikerének egyik nagy titka nyilvánvalóan Domokos személyisége volt. Ez a látszólag egyszerű – ma úgy mondanánk, hogy laza – ember derűsen, könnyedén dolgozott. Nem volt az a nemzetmentő típus, én legalábbis nem hallottam tőle nagy szónoklatokat ilyen téren, úgy beszélt a kisebbségi jogokról, mint ami természetes, magától értetődő dolog, függetlenül attól, hogy az ukrán kisebbségről volt szó, vagy éppen a magyarról. Nagy erénye volt, hogy teljesen megbízott az embereiben, legalábbis ezt éreztette velünk. Engem például 12. magyar szerkesztőnek arra vett fel, hogy a képzőművészeti és zenei témájú könyvek felelőse legyek. Azt hiszem kétszer vagy háromszor láttuk egymást, mielőtt felvett, de amint munkába álltam, azt éreztette velem, hogy az illető területre nekem kell gondom legyen. A bizalom nagyon fontos minden fiatal munkavállalónak, engem arra sarkallt, hogy elmélyüljek a rám bízott témákban.
Rádöbbentem például, hogy az erdélyi magyar képzőművészet legalább annyira jelentős, mint az irodalom. Domokos nem tudta, hogy mi kell a szerb, az ukrán vagy a német piacra, de ott voltak a szerkesztői, akik tudták. Az volt a mi nagy szerencsénk, hogy Domokos par excellence politikus alkatú ember volt. Nagyon erősen kihasználta azt, hogy a kiadó Bukarestben van. Nagyon jól ismerte a román kultúrát, sok román barátja volt, a velük folytatott beszélgetésekből ismerte a bennfentes dolgokat, és nagyon szépen, választékosan beszélt románul. Meg tudta győzni a döntésképes embereket arról, amit akart. Géza központi bizottsági titkárokkal, miniszterekkel, alminiszterekkel beszélgetett, és sok vitát döntött el a pillanatnyi helyzetfelismerése, érvelése, így a dolgok mindig tovább zökkentek, vagy legalább kiderült, hogy hol akadtak meg, hol lehetett még próbálkozni. Nem volt összeesküvő alkat, nem konspirált, és nem titkolt semmit.
A Szekuritáté harminc évig figyeltette, de az az érzésem, hogy a rá állított tartótisztek hiába vették fel a fizetésüket, mert azt, amit a jelentéseikben leírtak, mi mind tudtuk. Emlékszem, egyszer egy KB-titkár felelősségre vonta, hogy miért nyilatkozott a vegyes házasságok ellen. Erre azt mondta, hogy általánosságban természetesen semmi kifogása nincs ellene, el kell viszont fogadni azt, hogy a családban az a nyelv megy tovább, amelyik praktikusabb, és nem örülne annak, ha az unokájával nem tudna majd magyarul beszélgetni. Ebbe nem nagyon lehetett belekötni.
– A kis erdélyi magyar könyvpiacon ma csaknem 15 magyar könyvkiadó működik. Fontos a versenyhelyzet, de nem sok ez egy kicsit?
– Sok, de nem igen lehetne, és nem is szabad ezt felülről szabályozni. Nekem nagyon kellett vigyáznom annak idején arra, hogy a frissen megjelent magánkiadók ne érezzék úgy, hogy hatalmi vagy erőpozícióból beszélünk velük – még akkor is, ha tudtam, hogy egyik másik kiadó Pesten azt próbálta eladni, hogy mennyivel jobbak ők, mint a Kriterion, és elég nemtelen dolgokat csináltak. Én is érzem, hogy elforgácsolódnak az erők, de így, hogy többen vagyunk, talán nagyobb eséllyel találunk rá a kiútra. A nyomtatott könyvnek meg vannak számlálva az évei, és több szem többet lát. Hátha kigyöngyöződik az az irány, ami fele el kell indulnunk.
A digitális platform – amire át kellene váltanunk – maga is nagyon gyors változásban van: tíz éve még a DVD-re esküdtünk, ma pedig már legyintenek rá. Az is befolyásolja ezt a folyamatot, hogy nagyon sok nyomdász van a magyar kiadói érdekeltségben, ők nyilván a nyomda érdekeit is szem előtt tartják. A legnagyobb problémánk azonban a terjesztés, amelyet 25 éve nem sikerül megoldani.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Nagyromán álmok
A nyári uborkaszezon egyik vezető témájává vált Romániában a Moldovával való egyesülés. A kérdést a téma egyik fő szószólója, Traian Băsescu volt államfő vetette föl ismét, a hozzá közel álló Népi Mozgalom Párt egyik fő célkitűzéseként nevezve meg Moldova Románia általi bekebelezését.
Emellett unionista moldovai szervezetek egy csoportja az egyesülést támogató tüntetést hívott össze Chişinăuban, majd egyesülési menetet szerveztek Bukarestbe. Băsescu számára már államfőként is inkább csak amolyan hálás kampánytéma volt az egyesülés kérdése. Jól hangzik ugyan a „Nagy-Nagy-Románia”, és ő is minden bizonnyal szívesen tetszelegne az „új nemzetegyesítő” szerepében, de a geopolitikai és gazdasági realitások továbbra sem az ő oldalán állnak. Európa legszegényebb országa, a Moldovai Köztársaság jelenleg a Moszkva és a Washington által vezetett Nyugat közötti geopolitikai vetélkedés egyik legforróbb pontján található. Ha nem lenne elég, hogy Kelet-Ukrajna zömében orosz ajkúak lakta régióiban a Moszkva által támogatott szeparatisták szabályos háborút vívnak a Kijev-barát erőkkel, akkor magának Moldovának is van olyan régiója – Transznisztria –, ahol jelenleg is orosz „békefenntartók” védelmezik a Chişinău uralmát el nem ismerő, mintegy félmilliós, zömmel szintén orosz ajkú népességet. Ennek a problémának a rendezéséig az EU részéről még Washington esetleges unszolására is őrültség lenne a határain belülre „importálni” a konfliktust. Márpedig – hacsak Moldova, illetve Románia le nem mond Transznisztriáról – Moszkva gondoskodik arról, hogy a probléma fennmaradjon. Persze az sem utolsó rangú szempont, hogy a moldovaiak nagy része sem szeretné az egyesülést, ezt jelzi a legutóbbi választás eredménye is. Ennek fényében pedig az oroszpárti propaganda továbbra is destabilizáló erőként hatna a régióban. És akkor még nem beszéltünk a gagauz autonómiáról, ami Bukarest számára álmatlan éjszakákat okozna, hiszen precedens az erdélyi magyarok számára is. Úgyhogy a moldovai–román egyesülés továbbra sem több a nyári témaínség csillapítását szolgáló, minden realitást nélkülöző, de a fennálló konfliktusok mélyítésére alkalmas revizionista vágyálomnál.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Erős férfiak kellenek!
Apa–fia kör alakult Kézdivásárhelyen
A kezdeményezők szerint egy, a sarkából kifordult világban szükség van a férfiasság eredeti értékeire, a felelősséget vállaló édesapákra, és a fiúknak is meg kell adni a lehetőséget, hogy ilyen férfiakkal találkozzanak.
A mozgalom megálmodója a csíkszeredai származású, Budapesten élő Bedő Imre, aki úgy véli, napjainkban a férfi szerepe leértékelődött a társadalomban. A kétgyerekes üzletember két éve a férfiak önbecsülése visszaállításának missziójával alapította meg a Férfiak Klubját azzal a céllal, hogy a férfiak életében a tartást ne váltsa fel a puhaság és a tunyaság.
– A klub keretében szerveződnek az apa–fia körök, amelyek arról szólnak, hogy havonta egy szombat délelőtt, amikor az édesanyák az ebédfőzéssel vannak elfoglalva, az apák és fiaik összegyűlnek, és olyan gyakorlati tudásra próbálnak szert tenni, ami az önbizalmukat is növeli. Önbecsülésük attól épül, amit megtesznek – mondta el lapunknak Bedő Imre, a kézdivásárhelyi kör alakuló ülése után.
A vállalkozói inkubátorházban megtartott megbeszélésen arról is döntés született, hogy augusztusban „apás-fiús” sátorozást szerveznek a Szent Anna-tónál, a további tervek között közös favágási akció, barkácsolás és kerékpárjavítás is szerepel.
Kertész Tibor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hazát kaptak, népsorsot vállaltak
– interjú dr. Száva Tibor Sándorral –
Valóban így volt és ma is így van. Az üldözött, ma is üldözés alatt álló s élő örmények a magyar nép sorsát vállalták rezzenéstelenül, panasz nélkül. A Fogolyánok, Gajzágók, Szávák, Patrubányok s annyi más család, nemzetség magyarrá, székelymagyarrá vált, jó részük ma is őrzi katolikus vallását. Ismeretlen viszonyulásokat és ismeretlen megaláztatásokat ismerhetünk meg dr. Száva Tibor Sándor) könyveiből. De az is igaz, hogy sokkal könnyebb volt a török, Habsburg elnyomatásban magyar–örményként élni, mint a románokéban. Beszélgetésünket közöljük, hogy örök tanulságul szolgálna s figyelmeztetőként.
– Ismerhetünk olyan írót, néprajzost, orvost, akinek második hivatása volt az írás. Hiszen a hivatást nem lehet egy-egy diplomához kötni. Hogyan kezdte a „mellékállást”?
– Kisgyerekként a könyv szerelmese voltam, és mindent elolvastam, ami a kezembe került. Azonban a tényleges írásra egyetemista koromban került sor, amikor az anyagi gondok miatt kényszerültem beszállni.
– Tudom: Brassóban a Brassói Lapok elődjéhez, az Új Idők egyik rovatához, amelynek témája a „magyar műszaki nyelv” megtartása volt.
– Az egyetemi ösztöndíj mellett semmilyen jövedelmem nem volt, de özvegy édesanyám is csak 40 lejt kapott a kollektívtől. Így hát ő is rászorult a támogatásra. Így kezdtem írogatni az újságnak, ahonnan kapogattam 80 vagy 100 lejt a beadott írásokért. Az egyetemistákat ilyen tekintetben Madaras Lázár támogatta igen önzetlenül. A későbbiekben valóban a foglalkozásom és a műszaki írásaim mellett a családkutatási írások töltötték ki életem egy jó részét. Már gyermekként sokat olvastam, aztán egyre többet hallottam az apai ághoz kötődő örményekről, de róluk, főként a székelyföldi örményekről könyvekből keveset lehetett megtudni. Közben a gondviselés akaratából nálam egyre gyűltek és gyűltek a székelyföldi magyar-örményekre vonatkozó értékes dokumentumok, és rájöttem, hogy ezek írásos közlés nélkül elvesznének a népközösség számára. Lelkiismereti kérdésnek tartottam kiadásukat. Sajnos, a szocializmus éveiben Erdélyben erre nem is lehetett gondolni, így csak 1995-ben sikerült kiadnom az első ilyen tárgyú könyvemet. A későbbi köteteim forrásanyagát sok éven keresztül gyűjtöttem szerencsével és nagy kitartással, miután már hazalátogathattam Bécsből. Könyveim dokumentáltságát a semmiből kellett előbányászni, mert például Csíkszépvíz esetében sosem készült hivatalos összeírás vagy demográfiai felmérés a családokról. Itt a vezérlő elv az volt, hogy hagyjunk valami értelmes dolgot az utánunk következő nemzedékre, és eltűnésünk után ne mondhassák, hogy na, ez is hiába élt.
Feltáratlan múlt
– Igaz, a Romániához odaloccsantott magyar területeken még az is politika, ha egy magyar gyerek megszületik. És itt az örmény–magyarok, a székellyé vált örmények is osztoznak a sorsunkban!
– A Kárpát-medencei magyarság felszámolása csak idő kérdése, hiszen a gyerekszületések olyan arányban csökkennek, hogy ennek hatása eltűnésünkhöz vezethet. Ennek kiinduló pontja az a politika, amely a határon túli magyarságot érinti. A székelységet megalázó módon kisebbségként tüntetik fel még a jelenlegi erdélyi magyar pártok is, de mások is, ahelyett, hogy az őshonos nép megnevezést használnák, mert ezzel már egész másként lehetne érvelni a nemzetközi fórumokon. A székelység őshonos nép a Kárpát-medencében, és ha ez így van, akkor az ENSZ alapokmánya szerint joga van az önrendelkezéshez és a saját nyelvhasználathoz. Jelenleg csak erre a mindenki által elfogadott két alapokmányra lehet hivatkozni (sajnos erre a legkevesebbet hivatkoznak az elhivatottak, pedig jogilag az egyetlen járható út lenne), amely a megmaradást és a jövőt jelentené az erdélyi s benne a székelyföldi családok számára.
– Örménységi kutatásaiban milyen területeken találkozott eddig ismeretlen adatokkal, irányulásokkal?
– A családnevünket tekintve magyarörmény családban születtem, de ebből 350 év távlatából csak a származástudat maradt meg. Én székelynek tartom magam, hiszen a négy nagyszülő közül csak egy volt örmény származású. Édesanyám családja, a csíkdánfalvi Albert család 1638-ban I. Rákóczi Györgytől nyert felvételt a székely lófők rendjébe. Az erre vonatkozó dokumentumot maga Rákóczi és Márkosfalvi Márton szertartásmester látta el kézjegyével. Balázs Teréz apai nagyanyám szintén „primor“ székely családból származott. Amíg gyermek voltam, egyáltalán nem tudtam az örmény felmenőkről, ez a kérdés csak 1959-től, apai nagyapám halála, de mélyebben főleg az apám halála után, az 1960-as évek közepétől kezdett foglalkoztatni. Bizonyos korok történelmének tisztánlátására idő kellett, hogy kialakulhasson egy szilárd kép a jó irányú meggyőződés felé. A mindenkori hivatalos történelmi szemlélet és irodalom felületesen nyújt ismereteket az avatatlan szemlélőnek. Elfelejtett erdélyi nagy történészek munkái ritkán kerülnek nyilvánosságra, munkásságuk homályban marad a mai fiatalság számára. Csak példának említem a szépvízi Balás Bélát, akiről szülőfalujában nem is hallottak, pedig kiemelkedő munkássága volt a két világháború között. Nem ismeretes pl. a Cziráky-féle összeírás sem, amely 1821-ben jelent meg, pedig ez olyan ismereteket adott Erdélyről, amelyeknek napjainkban is figyelemreméltó helyet kellene adni. A gyergyói és a szépvízi örmény családok kutatását nem lehet elvonatkoztatva, külön vizsgálni. Sőt, a kutatások sajátos részterületén a diaszpóra-kutatásban mind az erdélyi, mind a galíciai örmény diaszpórák is, mint katolikus vallásra áttért újkori örmény diszpórák, lényegében azonos kutatási egységet alkotnak. Ehhez hasonlóan ugyanígy nem lehetne az erdélyi örmények történetét se elkülönítve vizsgálni pl. a galíciai örmények hagyatékától, vagy a Moldvában maradt hagyatéktól sem.
Az eltüntetett temető
– A brassó–bolonyai könyve ismét mérnöki pontosságú, nemzetiségi és egyben népességüldözési és bűnözési könyv, szintén Romániában.
– Néprajzi, népességrajzi is. Ez több mint tisztelet egy szintén üldözött népesség, istenhit el-kiirtásáról. 1995-ben jelent meg nyomtatásban az első könyvem, és most, 2015-ben a nyolcadik, amelynek címe Az eltüntetett brassó–bolonyai evangélikus temető. Az internetes oldalakat böngészve sok brassói vonatkozású egyháztörténeti írás van közölve, viszont egyetlen sort sem találtam a Brassó központjában 1987-ben megsemmisített magyar evangélikus temetőről. Pedig ez a kommunizmus egyik legnagyobb bűne volt egy magyar egyházi közösség ellen, és nem is magyarázható ez a szörnyű tett, mert a mai napig nem építettek semmit az eltüntetett temető helyébe. És akkor feltevődik a kérdés: miért is kellett eltüntetni ezt a régi pantheon temetőt? Csak! Csak úgy. Mert most magyarok nyugszanak itt a föld alatt ismeretlenül, meggyalázva holtukban is. Ezért tartottam fontosnak megírni az elhunytak neveit, hogy az utókor neveiken keresztül méltón emlékezhessen rájuk! A könyv felhozta 100 év elhunytainak neveit, mikor és hol születtek, foglalkozásaikat, Brassó régi utcaneveit, mikor és milyen betegségben haltak el. Közvetlenül is érintett vagyok itt, hiszen a feleségem édesanyja és nagyszülei is itt nyugszanak jeltelenül, valahol.
– Hogyan látta és látja az örménység sorsát, jövőjét ma?
– Az Erdélybe betelepült örmények mai utódai már nem örmények, és ez minden kulturális, szellemi és nyelvi argumentummal alátámasztható. Ami megmaradt, azt úgy hívják, hogy származástudat, de ezen kívül semmiről sem lehet beszélni. Az idegen területen töltött 700 év, amely embert próbáló önfenntartó küzdelmekkel járt, az anyanyelv feladásával is párosult. Erre lehet mondani: népek sorsa! A jövőt illetőleg valósnak kell elfogadnunk azt a visszafordíthatatlan folyamatot is, amely szerint az erdélyi magyarörmények a kunok, besenyők és jászok sorsára jutottak az élő közösségi hagyományok feladásával. Ami pedig utána bekövetkezett, azt úgy nevezik, hogy teljes asszimiláció.
– És a magyarságét ugyanitt?
– Az erdélyi magyarság jövőjére vonatkozólag lényeges megállapítás lenne, hogy csatolt területeken élő etnikai népcsoportoknak területi önrendelkezést és nyelvhasználatot kell biztosítani. Ez igazságosabban oldaná meg a sokat emlegetett autonómia fontos kérdéseit. Mit jelent a székelységnek a jövő a Kárpát-medencében, s benne a székelyföldi családoknak? Pillanatnyilag a legnagyobb kihívás a megmaradás, és ebben nagy szerepet játszik az a tény, hogy az elkövetkező évek népességi adatai hogyan alakulnak. Ha ez igen nagy negatív elmozdulás lesz, akkor a jövő egészen másképp alakul. A számszerű fogyatkozás következményeit előrevetíteni igen tragikus dolog lenne egy nép számára!
Czegő Zoltán
Száva Tibor Sándor /sz. Csíkszereda, 1944. jún. 14./ ma Bécsben élő gépészmérnök, műszaki szakíró, helytörténész, az MTA köztestületi tagja. Könyvei:
A csíkszépvízi Száva család - erdélyi családtörténet (Győr, 1995; új, bővített kiadása Csíkszereda, 2000); Szépvízi magyarörmények nyomában (Győr, 2003); Magyarörmények az első világháborúban (Budaörs, 2004); Erdélyi magyarörmények az első világháborúban (Csíkszereda, Alutus, 2005); Gyergyói és szépvízi magyarörmények nyomában (Csíkszereda, Alutus, 2008), Székelyföldi magyarörmény családok /Csíkszereda, 2012/,
Biblioteca Barcensis - Az eltüntetett brassó-bolonyai evangélikus temető
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

In memoriam Kacsó Albert
Nekrológokat általában csak híres emberekről (no meg politikusokról) szoktak írni, pedig jóval szélesebb azok köre, akik legalább egyszer, halálukkor megérdemelnék, hogy méltassák őket. Ilyen ember volt Kacsó Albert is. Látszólag nem tett semmi különöset, ám aki Kézdivásárhelyen élt és újságot olvasott az utóbbi huszonhat évben, holtbiztosan találkozott vele: 1989. december 23-án ő vitte ki az elsők közt a friss, ropogós Székely Újságot a nyomdából, és élete végéig ennek is maradt: újságárusnak. Ő volt ugyanis az igazi, békebeli, szakmáját szerető, azt magas szinten űző szakember, aki köré az újságolvasók összegyűltek, hogy megvitassák az eseményeket.
Berci ugyanis egyvalamihez nagyszerűen értett: úgy beszélt (sokat, nagy kedvvel), hogy azzal megtermékenyítette a hallgatók gondolatait, akik ezután meg is vásárolták az újságot. A Szabadság és a Dózsa György utcák kereszteződésénél így jött létre egy székely Hyde Park, ahol az emberek meghallgatták Bercinek egy-egy klienshez intézett beszédét, amibe nyilván joguk volt beleszólni is. A sorban állásért, a lassúbb kiszolgálásért, a negyedórás vitatkozásért senki sem méltatlankodott, hiszen végső soron ezért vásároltak nála. Nyilvánvaló, hogy a Székely Hírmondó indulásakor annak eladását is felkarolta, a beszéd sokszor éppen lapunk egy-egy információjára alapult.
Viszonylag kevesen tudták, hogy Berci emellett nagy természetjáró is volt, az utóbbi években pedig a régi Săcuieni megyére (a mai Buzăura és Prahovára) koncentrált. Ezt eléggé különösnek tartottam mindaddig, amíg saját kutatásaim arra nem vezettek, hogy ott kell keresni székely őseinket. Csak ezek után mondta el, mit keresett ő arrafelé: a rovásírás kitűnő ismerőjeként rájött, hogy számtalan emléke maradt fenn a székely rovásnak sziklavéseteken, ortodox kolostorok, templomok eldugott sarkaiban. A közös út ezekre a helyekre végül valahogy elmaradt, hiszen kellett hajtani a pénzt a megélhetésért... Talán számítógépe memóriájában lapulnak azok az információk, amelyek fényt derítenek régi történelmünkre, talán nem. De nélküled sokkal nehezebb lesz azokat megtalálni, Berci!
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tizenegyedik Dálnok-nap
Értékteremtő könyv- és textilkiállítás
Szombaton ünneplőbe öltözött Dálnok apraja-nagyja, és nem hiába, a tizenegyedik alkalommal rendezett egynapos faluünnepre méltán lehetnek büszkék. Nemcsak a kulturális és gasztronómiai kínálat gazdagsága volt lenyűgöző, hanem a mindenkor jellemző családias hangulat is. A jelenlévők jóllakottan, élményekkel gazdagon távoztak, ahogyan a krónikás is, aki az alábbiakban a részletekbe avatja be az olvasókat.
A 6 órai ébresztőt „megúsztuk”, amikor a gidófalvi fúvósok kimuzsikálták a későn ébredőket az ágyból, hogy le ne késsék a nemsokára kezdődő főzőversenyt, amelyre 7 csapat sorakozott fel: a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cserszegtomaj, valamint a helyi vadásztársaság csapata.
Falumonográfia-bemutató
Az ünnepséget Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg, név szerint megköszönve a rendezvény színvonalát biztosító helyi önkéntesek munkáját. Bartha Gábor, Cserszegtomaj és Bóta Géza, Noszvaj polgármestere átadták ajándékaikat, majd Fejér László Ödön képviselő méltatta a helyiek összefogását.
Ezután díszpolgárrá avatták Gocz Elvirát és Balogh Sándort, laudációjukban hangsúlyozva a helyi közösséget és a rászorulókat támogató gesztusaikat. Sajnos, Balogh Sándor egészségügyi gondjai miatt nem lehetett jelen az ünnepségen, neki a későbbiek során személyesen adják át a megtisztelő címet.
A községben már hagyománya van a település történetét feldolgozó könyvek kiadásának, ezúttal a sorban ötödik kötetet, Dálnok monográfiáját Nagy Balázs, Tóth Szabolcs és Zsigmond Győző mutatta be a református templomban, kiemelve azokat a tényeket, amelyek a települést egyedivé tették mind a múltban, mind a jelenben. A kötet társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt és Zsigmond Júlia. A bemutatón elhangzott, az elkövetkezőkben nagymonográfiát is kiadnának a településről.
Székelykapu-avatás és dínomdánom
A továbbiakban az önkormányzatiság tízéves jubileumát megtisztelő falukaput avatták fel a település bejáratánál. A 9,50 m széles és 6,5 m magas, 18. századi helyi díszítőmotívumok felhasználásával készült mestermű a torjai Pethő Sándor faragómester munkáját dicséri. Az avatás ünnepélyes pillanataiban Bartók Ede Ottó felkérésére az egybegyűltek egy perc megemlékező csendet tartottak Veres István néhai tanácsos emlékére, aki évek óta szívügyének tekintette a kapuállítást. Az avatóünnepség hangulatát a gidófalvi rezesbanda és a kézdivásárhelyi mazsorettek bemutatója, valamint Marti Orsolya szavalata fokozta. A falu új büszkeségét Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg.
Ezt követően folytatódott a dínomdánom, csapra verték a testvértelepülések által hozott boros hordókat, jóllaktak az üstökben készült finomabbnál finomabb ételekből. Később a meghívott előadók mellett Fésűs Adél, Andrási Ágota, Balogh Erika és Nyircsa Klára pedagógusok, valamint Fakó Alpár táncoktató irányításával a helyi óvodások és iskolások népi gyerekjátékokkal, valamint modern és néptáncokkal szórakoztatták a résztvevőket.
Az RMDSZ helyi nőszervezete eredeti ötlettel rukkolt elő, a faluban készített több száz textil kézimunkát gyűjtötték össze, feltüntetve a tulajdonos vagy éppen a készítő nevét, valamint a készítés évét. A falu asszonyainak jóvoltából a kultúrotthon nagytermét zsúfoltságig megtöltötték szebbnél szebb darabokkal, amelyeket Barna Jolán Mária szakszerűen értékelt, mi több, egyes kézimunkák kapcsán személyes élményeket, történeteket is felelevenített.
Ezt a kiállítás követendő példaként érdemes emlegetni, lám, mennyi kincs rejlik még a ládafiákban, amelyeket ily módon a nagyvilág elé lehet és érdemes tárni, ezzel is öregbítve a településhez kapcsolható értékek tárát.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Stop a kétnyelvűsítésnek
Lehet valami szép és jó Vásárhelyen?
A marosvásárhelyi Iskolákért Felelős Igazgatóság aligazgatója múlt héten arról tájékoztatta az összes marosvásárhelyi iskola vezetőségét, hogy a jövőben iskolán kívüli, külső fél kezdeményezésére semmilyen típusú feliratot, tájékoztató anyagot az intézményben nem szabad kifüggeszteni – közölte a Civil Elkötelezettség Mozgalom.
A felszólítás a CEMO azon közlése után érkezett az iskolákhoz, hogy a szervezet kétnyelvű iskolai feliratokat – osztálytermek feliratai, titkárság, igazgatói iroda, orvosi rendelő, könyvtár, szaktermek, biztonsági és egyéb feliratok – adományozott az Alexandru Ioan Cuza Általános Iskola részére, a kétnyelvű táblákat pedig a szervezet aktivistái szerelték fel az iskola belső tereiben. (Minderről pénteki lapszámunkban számoltunk be – szerk.)
A CEMO szerint a 2010 óta működő Iskolákért Felelős Igazgatóság alulteljesít, például a szülőkre hárítja az osztálytermek felújítását, taneszközök beszerzését. „Az Iskolákért Felelős Igazgatóság ugyanakkor levelében elismeri, hogy ők a városban működő összes iskola belső tereinek kizárólagos tulajdonosa, mint ilyen, minden egyes feliratért az Igazgatóság felel, következésképpen 2010 óta a törvénytelen és magyar közösséggel szemben diszkriminatív egynyelvű feliratokért őket terheli felelősség” – áll még a közleményben.
A CEMO az Iskolákért Felelős Igazgatóság levelére válaszul első lépésben közérdekű adatigénylés formájában megkérdezte az érintett Igazgatóságot, hogy milyen formában alkalmazza a 2001/215-ös törvény kisebbségek nyelvhasználatára vonatkozó cikkelyeit a város tanintézményeiben. A választ követően az Igazgatóságot feljelentik az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, és beperelik az intézményt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

HOME JOGOK
MACHIAVELLI ÉS AZ AUTONÓMIA
Már nem éri meg a minőségbe fektetni. Trükközni, az éri meg. Ez a legnagyobb romániai magyar tabu.
Nemrég hozta a Transindex idei tabulistáját. Ebben 11 újságíró mondja el nekünk, hogy szerinte melyek a mi nagy tabuink. Ezeket az asszerciókat összegezve tettük közzé. Ugyanezt a felmérést bő egy évtizede is megcsináltuk. A listának akkor is, ma is bizonyos utóélete kerekedett, az emberek egymásnak küldözgették, sajtóanyagok készültek belőle, talán kisebb vitákat is gerjesztett, stb.
Az idei lista, néhány pozitív tanulsága ellenére, három okból is csalódást okozott. Az egyik, hogy nagyjából ugyanolyan, mint a korábbi, vagyis vagy semmi nem változik, vagy már egyenesen tabukliséink lettek.
A másik, hogy ostobán politikus/politikumellenes. Véleményem szerint semmi sem banálisabb már, mint a politikusok anyagi helyzetét piszkálni, semmi sem banálisabb már, mint egykori minisztereket börtönbe zárni, viselt dolgokat teregetni. Aki szerint ez ma tabu, valószínűleg nem sokat ért abból, ami meghatározza az utóbbi pár évet. Vannak, akik a politikusok melletti szolidaritási akciókat bírálják, ami szerintem már súlyos lényegvakság. Összegezve: a tabu nem a politikusok anyagi helyzete. Talán inkább az, hogy ezek a korrupcióellenes erődemonstrációk hogyan történnek, és miért történnek. A nagy tabu pont a korrupcióellenes harc cél- és eszköztára. Biztonságosabb és több elismeréssel is jár, ha egy romániai magyar újságíró a politikusok kiváltságait sérelmezi, és nem a három betűs inkvizíciós intézményeket bírálja. Tabuklisésedés, politikus-para ide vagy oda, nem ez a legnagyobb problémám a kialakult listával, hanem az, hogy a listáról hiányzik a nagy tabu. A legnagyobb tabu. Ami annyira sikeresen álcázza magát, hogy hipnotikus kegyeleti állapotban tarja újságíró kollégáimat. De erről kicsit később, előbb Machiavelli.
Machiavelli különféle – hibásan, vagy részben hibásan neki tulajdonított – sátáni aforizmáival maradt a köztudatban. A fejedelem című, szélsőségesen józan politikai management kézikönyve pont azzal sokkol, hogy még naivan és szinte jóindulattal fogalmazza meg azt, ami a modern corporate világ csúcsragadozóinak cselekvéskultúrájában már ösztönös és magától értetődő. Machiavelli esetében hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ez az ember a maga nemében hazafi volt, például szerinte semmilyen védelmet nem nyújtanak Firenze számára a minden elkötelezettség nélküli zsoldos hadseregek, és katonai reformot sürgetett. De nem ez az, ami miatt fontosnak tarom a jó öreg tanácsadó nevét szóba hozni. Hanem egy metaforája miatt.
A fejedelemnek – és bizonyos értelemben a népnek is – rendelkeznie kell valamivel, ami egyféle érték minden érték felett. Ami koherenciát ad tetteinek, de gyors adaptációs ösztönt is, ha arra van szükség. Ami kondiban tart. Ez a virtú. A vírtú összetevője egyféle méltóság, akár egyféle szép- és arányérzet is, de sok minden más is. Akár ambivalens tulajdonságokat is összegezhet, de a legfőbb jellemzője, hogy cselekvő. A virtú egy olyan fantasztikus kompozit, ami a vezetőt és népét über-életképes kondiban tartja. A virtú az, amitől tudsz élni a lehetőségekkel és adaptálódni, ha a lehetőségek Fortunája elkerül. A virtúnak nincs vegyértéke, Machiavelli is óvatos, amikor a virtúról beszél. De abból, amit a bölcs politikai tanácsadó mond, nyilvánvaló, hogy a fejedelem és népe nem szarakodik hülyeségekkel, nem magyarázza meg, hogy miért nem lehet, és nem retteg a kudarcoktól. És: szeret élni, mert elképzelni nem tudja, milyen lehet nem szeretni élni.
És most vissza a romániai magyar tabutárhoz. Hogy áll most a romániai magyar virtú az akár 11 évvel ezelőttihez képest? Hogy állunk általában a teljesítménnyel? Hogy állunk a minőséggel? Vajon a politikai lehetőségeink önmegvalósítási korlátaink is egyben, mint ahogy az újságírók nagy része remélni szereti? Nem inkább az van, hogy már nem tudunk élni a nyilvánvaló lehetőségeinkkel sem?
Annak idején, 1991-ben, Machiavelli könyve nagyon rossz minőségű barna papíron jelent meg nálunk, a Téka sorozatban. Rossz megfogni, alig olvasható. A logika az lehetett, inkább jelenjen meg sok minden gyenge hordozón, de legalább kaphassa kézbe a tanult világ. Létezik még ez, mármint a nyugtalan felelősségérzet, hogy a romániai magyar elit kapjon meg mindent, ami szellemi gyarapodásához szükséges? Vajon Horváth Andor, aki a Téka sorozatot szerkesztette, és többek között ezt a Machiavelli kötetet csinálta, gondol-e arra most, hogy az értelmiségi dolga, hogy atmoszféraként óvja a virágzó romániai magyar bolygót? Hát, nem hiszem. Mert nem hiszem, hogy józan ember gondolhat hasonlóra anélkül, hogy kicsit nevetségessé váljon önmaga előtt.
Mert már nem éri meg a minőségbe fektetni. Trükközni, az éri meg. Keresni egy biztonságos szerepet, pár biztonságos gondolatot és egy kis közösséget, amely kibúvót biztosít tagjainak, az éri meg. És ez a legnagyobb romániai magyar tabu: hogy már nem éri meg minőséget gyártani, mert sok munka, sok pénz, sok frusztrációt szabadít fel, akár buta támadásokat provokál, és kevés közösségi elégtételt nyújt. Lehet kicsit jó, lehet nagyon szórakoztató, de alapjában véve már nem éri meg. És ez nem (csak) politikai fejlemény.
Hogy megfordítható-e a “nem éri meg” trend? Valószínűleg igen, de előtte el kell jutnunk magáig a kérdésig. Klisévé kell tenni ezt a szerintem meghatározó tabunkat. És innen válik a kérdés politikaivá is. Mert ez az a pont, ahol a politizálást meg lehet tisztítani a fétisektől – és igen, a régiek paródiáiként működő fiataloktól, azoktól a bénító érdekcsoportoktól is, amelyek Szatmártól Marosvásárhelyig ügyeltek arra, hogy még a szótárból is eltűnjön a cselekvés meghatározása.
Kelemen Attila Ármin
Transindex.ro

Kihirdette a választási törvényt a román államfő
Kihirdette Klaus Johannis román államelnök az új választási törvényt, amelynek alapján szervezik meg 2016 őszén a legközelebbi parlamenti választásokat Romániában.
A megyei pártlistás, arányos választási rendszert előíró új jogszabály a 2008-ban bevezetett egyéni választókerületes arányos rendszert váltja fel. A román képviselőház június végén szavazta meg az új törvényt. Romániában azt követően módosították most ismét a választási törvényt, hogy a legutóbbi parlamenti választáson 120 fővel, 588-ra nőtt a törvényhozók száma.
„Romlott a parlament összetételének minősége”
Az egyéni választókerületes rendszer 2008-as bevezetésétől a román politikai rendszer megreformálását remélték, de az egyéni rendszer legfőbb támogatója, Traian Basescu volt elnök is beismerte, hogy alkalmazása hiba volt, mert – mint mondta – „romlott a parlament összetételének minősége” azáltal, hogy számos üzletember és közismert személyiség került be a törvényhozásba. A parlament tekintélye a választók körében jelenleg a legalacsonyabb az állami intézmények közül.
Marad a parlamenti küszöb
Az új jogszabály alapján a képviselőháznak várhatóan 330, a szenátusnak 136 tagja lesz. A képviseleti norma szerint 73 ezer állampolgárra jut egy képviselő, és 168 ezerre egy szenátor. Várhatóan 18 nemzeti kisebbség egy-egy képviselője jut kedvezményesen mandátumhoz, a külföldön szavazó román állampolgárok négy képviselőt és két szenátort küldenek a kétkamarás bukaresti törvényhozásba.
A parlamenti küszöb ötszázalékos marad. A regionális pártok képviselethez jutását alternatív küszöb könnyíti, így azok az országosan öt százalék alatt teljesítő politikai alakulatok is bejutnak a parlamentbe, amelyek legalább négy megyében megszerzik a voksok minimum 20 százalékát.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, Márton Árpád szerint az új választási törvény sem teszi lehetővé, hogy két magyar párt jusson be a román parlamentbe. Márton kifejtette, az alternatív küszöb a választási szövetségekre nem alkalmazható, az pedig szerinte kizárt, hogy két egymással versengő magyar párt is átlépje az alternatív választási küszöböt.
mno.hu

Magyar feliratok sorsáról dönthet a helyi rendőrség Marosvásárhelyen
Az alárendeltségébe tartozó helyi rendőrségre bízta Marosvásárhely polgármesteri hivatala, hogy az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóin maradhatnak-e vagy sem a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) által felszerelt kétnyelvű táblák. A Valentin Bretfelean vezette intézmény döntése borítékolható: a magyarellenességéről elhíresült rendőrfőnök ezúttal is megtalálja a módját annak, hogy leszereltesse a magyar feliratokat.
Miután a CEMO aktivistái a Facebook-oldalukra feltöltött képek és kisfilm által kürtölték világgá, hogy az iskolaigazgató beleegyezésével kétnyelvűsítették az Egyesülés lakótelepi tanintézetet, a városháza, mint az épület tulajdonosa – amely eddig soha nem avatkozott abba, mi kerül ki a folyosók falára vagy az ajtók fölé – a magyar feliratok megjelenésére vehemensen reagált. Az iskolaigazgatóknak kiküldött, csúsztatásokkal, ferdítésekkel és durva hazugságokkal teletűzdelt fenyegető körlevelében a marosvásárhelyi önkormányzat nevében Horaţiu Lobonţ nemlétező törvénycikkelyre hivatkozva próbálja betiltani a tantermek és folyosók kétnyelvű feliratozását.
„A 2001-ben megjelent 215-ös számú törvény határozottan megtiltja az efféle feliratozásokat” – ezzel a mondattal teszi fel a pontot az i-re a körlevelet megfogalmazó, az iskolaépületekért felelős városházi aligazgató. A csupa ferdítésből álló, fenyegetés ízű utasításözöne végére egy olyan törvényt is beiktat, mely nem hogy tiltaná a közintézmények kétnyelvűsítését azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, hanem ellenkezőleg, kötelezővé teszi. Erről különben az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) már több ízben is rendelkezett, a törvényt a felszólítás után is megszegőket bírsággal sújtotta. Marosvásárhely polgármesteri hivatala több feljelentés és hosszas huzavona után volt hajlandó az iskolák homlokzatára kihelyezni a kétnyelvű táblákat – azokat sem minden egyes tanintézményre, és helyenként helytelen magyarsággal.
Lobonţ azok után helyezett pénzbüntetést kilátásba, miután a múlt héten a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistái örömmel újságolták, hogy az Alexandru Ioan Cuzaról elnevezett volt 8-as számú általános iskola belsejét, az igazgatóság beleegyezésével, sikerült kétnyelvűsíteniük. A városházi aligazgató szerint viszont a civil aktivisták törvénytelenséget követtek el, amikor magyarul is feltüntették az ajtók fölé a magyar kabinet, az illemhely vagy a tanári nevét.
Portálunk megkeresésére Lobonţ tagadta, hogy körlevelének köze lenne a volt 8-as iskolában történtekhez. Több ízben is hangsúlyozni kívánta: ő nem egy sovén személy, és az általa irányított igazgatóság már két évvel ezelőtt kihelyezte az épületek homlokzatára a kétnyelvű táblákat. Ezzel szemben a július 16-án kibocsátott közleményében az állampolgárok közti harmónia állítólagos destabilizálására hivatkozik. „A CEMO-sokban annyi jóérzés sem volt, hogy megkérdezzenek vagy legalább szóljanak nekünk, hogy az épületben táblákat akarnak szerelni” – sérelmezte Horaţiu Lobonţ, aki szerint a civilek túlléptek hatáskörükön. Kérdésünkre, hogy az efféle helyzetek elkerülése végett nem éppen az általa vezetett igazgatóságnak lett volna a kötelessége az iskolát két nyelven feliratozni, az aligazgató leszögezte: a törvény értelmében csak a közérdekű információkat kell két nyelven feltüntetni, az illemhely vagy a kémiai laboratórium viszont nem számít annak.
„Az iskolák számára küldött körlevél bevezetője egyértelműen elárulja a levél célját, pontosan megjelöli, hogy milyen típusú feliratok tiltását rendeli el az Igazgatóság. A levélben az áll, hogy az elmúlt időben a városban megjelentek olyan anyagok, amelyeknek célja az »állampolgárok közötti harmónia és jó egyetértés destabilizálása, jelen esetben a város gyerekei között«” – olvasható a CEMO reakciójában. Szigeti Enikő, az egyesület elnöke arra is felhívja a figyelmet, hogy levelében Lobonţ elismeri, hogy az általa irányított igazgatóság a városban működő összes iskola belső tereinek kizárólagos tulajdonosa, tehát, minden egyes feliratért lényegében ő felel. Következésképpen 2010 óta, amióta a városháza megalakította ezt az igazgatóságot, a törvénytelen és magyar közösséggel szemben diszkriminatív egynyelvű feliratokért Lobonţékat terheli a felelősség.
Kérdésünkre, hogy leszerelteti-e az adományokból készített táblákat, a városházi illetékes elmondta, ez nem tartozik az ő feladatai közé, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az ügyet átadta az önkormányzati fennhatóság alatt álló helyi rendőrségnek, hogy jogászai által vizsgálja ki a Cuzában kialakult helyzetet. Ismerve Valentin Bretfelean rendőrfőnök számos magyarellenes intézkedését és olvasva a városháza nem hivatalos internetes újságjában, a tirgumureseanul.ro-n megjelent Atenţie – iredentismul maghiar intră în şcolile din Tîrgu Mureş (Figyelem – a magyar irredentizmus belép a marosvásárhelyi iskolákba) című cikket, a vizsgálat eredménye már most borítékolható.
„Marosvásárhelyen idén minden egyes kétnyelvűséghez kötődő kezdeményezésünk esetén a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményei megfélemlítő és büntetésekkel fenyegetőző akcióval válaszoltak. Ilyen volt márciusban a polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség lépése, amely több ezer eurós büntetéssel fenyegette meg azokat a marosvásárhelyi lakosokat amelyeknek magánházaira, ingatlanjaira a CEMO által adományozott kétnyelvű feliratok kerültek” – mutat rá közleményében a Civil Elkötelezettség Mozgalom.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Moldován József szerint Borboly Csaba csak ígérget
Nyílt levélben tett szemrehányó kijelentéseket Borboly Csaba megyei önkormányzati elnöknek Moldován József RMDSZ-es parlamenti képviselő. A Nagy szavak a levegőben című levéllel arra utal, hogy számos beígért beruházás és egyéb kezdeményezés csak szavak szintjén maradt, nincs előrelépés. Konkrétan a borszéki kezelőbázis ügye borította ki a képviselőt.
„Eljutottunk arra a pontra, amikor már a keserű pirula maradt, a ígéretekről és nagy szavakról bebizonyosodott, hogy légből kapottak, és nincs mögöttük tartalom, sem pedig valós megvalósítás” – fogalmaz Moldován. A képviselő felrója, hogy Borboly Csaba hónapokig tartott terepszemléket, több tucatszor emelte fel hangját a borszéki kezelőközpont érdekében, ígért kölcsönt, pénzalapokat, hogy a részben megépült komplexumot folytatni lehessen. Leszögezi, kiderült, mindezek alaptalanok voltak, mert nem történt konkrét előrelépés. A nyílt levél szerint Borboly Csabának tudnia kellett volna, hogy mivel jár és melyek a jogi feltételei a borszéki beruházás finanszírozását illetően, az erre vonatkozó megyei tanácsi határozat meghozatala előtt köteles lett volna átvizsgálni a buktatóit és aszerint cselekednie. De ez nem így történt meg, emiatt ismételten áll a projekt.
Moldován megjegyzi, több ízben felhívta a figyelmet arra, hogy Borboly Csaba ígéretei elhamarkodottak, jogilag megtámadhatóak vagy egyszerűen kivitelezhetetlenek. Rámutatott, a megyei tanács továbbra is ragaszkodott az elképzeléseikhez, amelyek már a legelején kudarcra voltak ítélve.
Moldován József) utópisztikus álomnak nevezi a megyeitanács-elnök számos elképzelését, említi a borzonti villamosítási projektet, amelyből éppen azok maradtak ki, akiknek a megélhetése függhet tőle. Szintén utópiának nevezi a szárhegyi Lázár-kastély esetét, mondván több évi hibás kommunikáció vezetett oda, hogy lakat van az épületen. Egy másik ilyen felsorolt példa a székelykeresztúri tejüzem sorsa, ami megalakulásáig a tanácselnök támogatását élvezhette, utána pedig csak vergődik, hogy a több tucat gazda befektetése ne vesszen kárba, ezzel is veszélyeztetve a gazdaságok fenntarthatóságát.
„Hargita Megye Tanácsa ismételten bebizonyította, hogy gyorsabban regél, mintsem alaposan átvizsgálná a lehetőségeit és a jogi szabályozást, hamarabb ígérget és fordul a nyilvánosság fele, mintsem megalapozott oka lenne ezt megtenni. Ez a szintű elkapkodott mohóság az elnök meggondolatlanságát, inkompetenciáját támasztják alá, sokadjára. És ez alkalommal már nem elegendő mosnunk kezeinket és más, felsőbb hatalmakra ruházzuk át a felelősséget a csődbe ment elképzeléseink miatt” – fogalmaz Moldován.
A képviselő leszögezi, a polgárokat bocsánatkérés illeti meg a mulasztásért. Ugyanakkor felkéri a tanácselnököt, hogy vizsgálja felül, apparátusából kik okolhatók a halmozott mulasztásokért és nyilvánosan is vállalja a felelősséget a kudarcaiért.
A Moldován József nyílt levelében megfogalmazottakkal kapcsolatosan a Gyergyói Hírlap reagálásra kérte Borboly Csabát, Hargita Megye önkormányzatának elnökét, és az érintettség okán Mik Józsefnek, Borszék polgármesterének is kérdéseket címeztek, cikkünk publikálásáig azonban még nem kaptak választ.
Borboly Csaba Borszéken
Moldován József parlamenti képviselő nyílt levele közzétételének napján Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának elnöke épp a borszéki önkormányzat ülésén vett részt. Az erről szóló sajtószolgálati közlemény szerint a borszéki napirendi pontok között szerepelt annak az összegnek a költségvetésbe vétele, amelyet a megyei önkormányzat utalt ki a tartalékalapjából a wellnessközpont munkálatainak konzerválására. A borszéki wellnessközpont munkálataira 396 350 lejt utalt ki tartalékalapjából Hargita megye önkormányzata júniusi tanácsülésén, ebből az összegből konzerválják az eddig megvalósított beruházást. Miután a megyei önkormányzat elfogadta, hogy ezt az összeget folyósítja Borszéknek, a prefektúra a határozat kiegészítését kéri bizonyos iratokkal, amelyek bizonyítják a munkálatok elvégzésének sürgősségét és a kialakult helyzet súlyosságát – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

A katolikus hittanárok Udvarhelyen akadémiáznak
A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán témájú 23. Bolyai Nyári Akadémián a Nagyváradi és Temesvári Egyházmegyéből, illetve a Gyulafehérvári Főegyházmegyéből érkezett negyven hittanár csütörtökig a római katolikus dogmatika és fundamentális teológiai témák feldolgozásáról hallgat előadásokat és készít kreditpontos portfóliót.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban a huszonnyolc tanítási és két óra értékelő foglalkozás mellett tíz óra szakmai kirándulást, illetve a záró értékelésre egyéni felkészülési időt biztosítanak számukra – tudtuk meg Gál László programszervező, főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettestől, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatójától.
Hétfőn Veni Sancte-szentmisén vettek részt a Szent Miklós-plébániatemplomban. A szentbeszédet Horváth István kanonok, főegyházmegyei főtanfelügyelő mondta a képzésen részt vevő, az iskolai hitoktatásban működő szakképzett hittanároknak, katekétáknak. Akik ezekben a napokban felkészültségüket szeretnék gyarapítani, új és korszerű tanítási-tanulási módszereket, stratégiákat megismerve gyakorlatba ültetni és kommunikációs kompetenciákat fejleszteni, a hitoktatás, keresztény katolikus nevelés hatékonyságának emeléséért. Délután pedig Derzsi András öregdiák Élő történelem – élő hit mottóval udvarhelyi sétára invitálta a részvevőket.
A képzés célja a hittanos tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, személyiségfejlesztés, a tantervi és szaktárgyi tudás integrálása; a didaktikai folyamat tervezése és irányítása, valamint a szakmai együttműködés és kommunikációfejlesztés. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Fakultásának adjunktusai, Jitianu Liviu dogmatika-filozófia előadótanár és Vik János, a fundamentális teológia előadótanára, valamint Horváth István főtanfelügyelő témacentrikus katekétikai előadásait kommunikációs gyakorlatok, viták és önálló munka egészíti ki. Kedden előadások hangzottak el a szakrális kommunikációról. Szerdán az Egyház és politika téma mellett Jitianu Liviu az egyéni és közösségi identitás kommunikatív vonatkozásairól beszél, amit csoportmunka követ, hogy a tanult módszerek alkalmazásával egy kommunikációfejlesztő hittanórát tervezhessenek meg, amit végül bemutatnak a csoport előtt is. Csütörtökön 12 órától kerül sor az ünnepélyes záró szentmisére a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Tusványos: berendezkedés izzasztó hőségben
A nulladik nap komótosságával, de folyamatosan érkező résztvevőkkel hangolódik Tusnádfürdő a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborra. A szervezők újításait üdvözlik a táborlakók.
A kedd délutáni órákban még tumultus nélkül, kisebb sorban várták a regisztrációs pont előtt a szálláshellyel rendelkezők és autóbehajtási engedélyt kérvényezők, hogy megkapják a szükséges papírokat.
A táborba vezető fő útvonal elején a hatóság vigyázza a rendet. Útbaigazítják a távolról érkezőket, készséggel válaszolnak a kérdésekre.
Behajtás csak engedéllyel. A főszínpad előtt délután egyelőre több volt az autó, mint résztvevő – az arány folyamatosan változik, kisebb-nagyobb csoportokban már szivárognak a hivatalosan szerdán délelőtt kezdődő, szombaton záruló Tusványosra a fiatalok.
Beléptetőrendszer. Hat helyen ellenőriznek, így nem lehet „belógni”. Az idei Tusványos egyik legnagyobb újdonsága, hogy valamennyi belépő karszalagot kap. Belépéskor mindenkinek igazolnia kell magát, ki amivel tudja: személyazonosságival, útlevéllel, gépjárművezetői engedéllyel, útlevéllel. Kiszűrik a kiskorúakat is, akiknek a szabadegyetem területén nem jár alkoholos ital.
Minden nap más. Az érkezők kedden világoszöld, szerdán lila, csütörtökön aranysárga, pénteken ezüstszürke, szombaton pedig világoskék szalagot kapnak. A 16 óra előtt érkezőknek ingyen feldobják a csuklójára a beugrót, a később bekapcsolódók 10 lejes áron válthatnak „napijegyet”. A hetijegy negyven lejbe kerül. Aki spórolna, annak érdemes minden nap 16 óra előtt felkeresnie egy beléptetőpontot, ahol az aznapi karszalagot megkaphatja.
Aszfaltúton, pormentesen. A sátraikat, csomagjaikat cipelők elégedetten summázzák, hogy a vasúti átkelőtől egészen a nagyszínpad melletti részig frissen terített aszfaltréteg várja őket. Állítólag még tegnap is dolgoztak az útfelületen. A szervezők köszönik Albert Tibornak, Tusnádfürdő polgármesternek a „meglepetést”.
Figyelmeztetés. Előző években gyakran lehetett pancsoló fiatalokat látni az Oltban. Idén már a nulladik napon „komolyabbnak”, „erélyesebbnek” tűnik a biztonsági szolgálat, mint előző években, így valószínűleg hamar nyakon csípik azt, aki a folyóba készül egy hűsölésre. Apropó: úgy tudjuk, a hódok vették birtokba a vizet.
A vöröskereszt önkéntesei is figyelemmel követik az eseményeket. Sátruk állandó jelleggel működik, ha baj van, hozzájuk kell rohanni.
Naprakész infók – androidosoknak. A Tusvapp ingyen letölthető a Google Áruházból, helyettesítve a programfüzetet. Megtalálható rajta minden programpont, lehet előadósátrakra és felszólalókra szűrve keresni. Már csak azért is érdemes letölteni, mert a szerdától elérhető nyomtatott programfüzetért fizetni kell.
Kedden délután még foghíjas sátortáborba húzhatták fel ideiglenes otthonaikat a fiatalok. Az elkülönített terület folyamatosan telik meg, szerdára várhatóan már „telt ház” lesz.
Hangol a Magashegyi Underground. Fél hatkor a viszonylagos némaságot megtörték a bandák hangszerei. Innen már csak rövid szünetekkel lesz csend – egészen vasárnap hajnalig.
Az időjárás-előrejelzések szerint tikkasztó hőség, igazi rövidnadrágos politizálásra alkalmas napok várnak Tusnádfürdőre. A tavalyi sártenger után azért érdemes bepakolni a gumicsizmát. Ha nincs ahová pakolni, használható az értékmegőrző – 54 rekesz áll az igénylők rendelkezésére. Befér pénztárca, laptop, fényképezőgép – a már említett gumicsizma mellett.
Szerdán délelőtt tíz órától a Lőrincz Csaba-sátorban hivatalosan is elrajtol Tusványos. Előtte kedd este még Szalonna és Bandája, Ferenczi György és a Rackajam, illetve a Magashegyi Underground segít „berodálódni”.
Pinti Attila
Székelyhon.ro

Ráduly Tusványoson: csak magunkra számíthatunk
Csíkiakként már nem biztos, hogy otthon vagyunk Csíkszeredában – jelentette ki a város becsületből lemondott polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán szerdán Tusványoson, az integrált városfejlesztési stratégiákat körüljáró fórumon.
A volt városvezető csípős kritikái nem kímélték sem a központi hatalmat, sem Hargita megye vezetőjét, a Lőrincz Csaba-sátor zsúfolásig meg is telt a felszólalására.
Turizmusra épülő stratégia
Az előadás témájával kapcsolatban először Albert Tibor, Tusnádfürdő jutott szóhoz: mint fogalmazott, az integrált városfejlesztési stratégia – amelynek megléte követelmény az európai uniós pénzek pályázatokon keresztüli lehívásához – egy kistelepülés esetében is „a nagyobbakéval azonos fontossággal bír”. A fürdővárosnak a turizmus a fő gazdasági tevékenysége, így szerinte a stratégiát is erre kell beállítani.
„Munka- és tudásalapú közösséget kell kialakítani. A fiataljainknak a helyi igényeknek megfelelő szakmát kell választaniuk, ha itthon akarnak maradni. Hiába tanulnak harmincan jogásznak, ha csak egy-kettőre van szükség” – húzta alá Albert Tibor. Borboly Csabához, Hargita Megye Tanácsa elnökéhez fordulva azt mondta, „most már ideje, hogy a magyar politikusok jobban lobbizzanak Bukarestben Székelyföld és Csík fejlődése érdekében”. A gazdaságot, civil szférát, városfejlesztési terveket, kultúrát összehangoló integrált stratégia egyik – polgármester szerinti – nagy negatívuma is szóba került: a felnőtt romaképzés. „Kimondom: ez ablakon kidobott pénz. Nem a roma felnőtteket kell képezni, hanem a gyermekeket, hogy idővel meglegyen az átalakulás” – hangsúlyozta.
Társadalmi párbeszéd polgármester nélkül
Jakab Attila székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő meglehetősen kritikusan állt a témához. „Mindenkinek van stratégiája, de ezeket bedobják a fiókba, kevesen használják” – osztotta meg. A képviselő úgy látja, nem a fontossági sorrendet szem előtt tartva történnek „fejlesztések” az egyes településeken, hanem az számít, hogy mire lehet uniós pénzt lehívni. Szerinte így történhet meg, hogy van olyan udvarhelyszéki község, ahol híre-hamva sincs a turizmusnak, mégis felhúztak egy új, kihasználatlanul álló turisztikai információs központot, vagy máshol pályázati pénzből úgy építtettek sporttermet, hogy utána évekig nem vezettette be a községvezetés a vizet. Hozzátette, számos helyen épül uniós pénzből szennyvízhálózat, fektetődnek le a vezetékek – ezek azonban nem csatlakoznak semmire, nincsenek bekötve, „tulajdonképpen se elejük, se végük”, az embereknek semmi hasznuk belőle. Eközben például – egészítette ki – az integrált fejlesztéshez elengedhetetlen, Hargita megye egyik legfőbb turisztikai célpontjának számító, Szent Anna-tó irányába vezető, katasztrofális állapotban lévő megyei úton évek óta nem történt semmilyen javítás.
Az integrált városfejlesztési stratégiák „használhatóságáról” Jakab elmondta, ezek rengeteg községben úgynevezett „copypaste”, betűről betűre lemásolt, csak a település megnevezésében eltérő szövegek. A közönséggel az önkormányzati képviselő ismertette, Székelyudvarhelyen készülőben van egy stratégia, amely társadalmi párbeszéddel, a prioritások feltérképezésével kezdődik – ezeken viszont a polgármester nem vesz részt.
Térségfejlesztésre van szükség
„Nálunk integrált városfejlesztésről nehéz beszélgetni, hiszen itt minden mindennel összefüggésben van. Integrált székelyföldi fejlesztésekben kell gondolkodni” – fejtette ki véleményét Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. „Székelyföld a periférián van, és azt is láthattuk az elmúlt 25 évben, hogy sem Bukarestből, sem Budapestről nem lehetett ezt a térséget fejleszteni. Az látszik egy-egy megoldásnál, hogy a helyi összefogás az, ami működhet” – egészítette ki. Szerinte egy sikerrel működő régió megoldásainak átvétele nem biztos, hogy jó ötlet, mivel „az adott helyhez adott szabályrendszerre van szükség”. A megyei önkormányzat elnöke a románokkal való párbeszéd fontosságát is említette. „Többször elmondtam az elmúlt években, hogy a románsággal való párbeszéd hiányában nem tudunk menni előre. Együtt kell valahogy jövőképet kitaláljunk, amit a sajátjuknak is tudnak érezni” – emelte ki Borboly.
Ráduly: stratégia csak azért van, mert kell
A volt csíkszeredai elöljáró felszólalásában azonnal ellentmondott a mellette ülő Borboly Csabának, mivel szerinte „ezek a szavak, mint Bukarest, Budapest, meg össze kell fogni, jól hangzanak, csakhogy Bukarest nemhogy nem oldja meg a gondjainkat, hanem teljes mellszélességgel Székelyföld ellen dolgozik”. A 2007–2013-as uniós költségvetési ciklusban integrált városfejlesztésre lehívható uniós pénzekkel kapcsolatban elmondta, míg Hargita és Kovászna megyét „kikerülték”, „alanyi jogon” Brassó, Marosvásárhely és Nagyszeben is jelentős eurótízmilliókat kapott, „amit arra költhettek, amire akartak”. A közép-romániai fejlesztési régió további több száz városának összesen mindössze 40 millió jutott, ezért kellett versenyezni, és ebből sikerült Csíkszeredának „egy jó és jól megírt pályázattal nagyobb összeget megszereznie”. Szerinte a jelenlegi védelmi miniszter „nagyon sokat próbált tenni azért, hogy Csíkszereda pályázatát kibuktassa”, de ez végül nem sikerült neki. Ezen a vonalon továbbhaladva Ráduly kifakadt, hogy „Afganisztánban, Irakban sincs annyi rendőr, katona, mint Székelyföldön”. A fejlesztési stratégiáról úgy vélekedik, „az csak azért van, mert kell”.
„Külcsín tekintetében sok minden változott Csíkszeredában, van sportarénánk, uszodánk, de mi csíkiak otthon vagyunk-e benne?” – tette fel a kérdést. „Az volt a legfontosabb feladatunk, hogy a városnak a székely-magyar jellegét tudjuk hangsúlyosabban megjeleníteni, mint korábban. Ez az ellenségeink miatt kezd leépülni. Téved, aki azt gondolja, hogy a románokkal karöltve kell fejlődjünk. Saját magunkra kell támaszkodnunk” – közölte. Kitért arra, hogy Hargita megyében „tehetetlenül végig kell nézzük”, hogy 161 tanügyest leépítenek. „Merénylet zajlik, központilag nélkülünk döntenek, nem tudunk beleszólni” – mondta.
Az integrált városfejlesztési stratégiára térve elismerte, hogy „Csíkszereda önmagában semmit sem ér, csak a térséggel közösen fejlődhet” – ezért hozták létre a regionális vízszolgáltatót és indították el a térségi szemétszolgáltatást is.
Pinti Attila
Székelyhon.ro

Verespatak: perelik Romániát a kanadaiak
Beváltotta fenyegetését a kanadai Gabriel Resources társaság, és nemzetközi választottbíróság elé vitte a Verespatakra tervezett színesfémbánya ügyét. Bár a cég nem közölte, mekkora kártérítést követel Romániától, becslések szerint a kárigény több milliárd dollárra rúghat.
A Világbank által létrehozott Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) kezdeményezett eljárást Romániával szemben a verespataki aranybányát megnyitni tervező kanadai Gabriel Resources. A vállalat szerdai közleményében bejelentette, amiatt tett feljelentést a román állam ellen a washingtoni székhelyű intézménynél, hogy nem engedélyezte a ciántechnológiás bányaprojekt megvalósítását. (Az országok és államok közötti beruházási viták megoldására alakult, pártatlan nemzetközi fórumként működő ICSID kiegyezés vagy bírósági eljárás útján biztosítja a felek közötti jogi viták megoldását). A tengerentúli társaság azzal vádolja a bukaresti hatóságokat, hogy az eljárási szabályokat megsértve megakadályozták verespataki beruházási tervét, és nem fizettek kártérítést sem, annak ellenére, hogy a cég szerint a román állam megfosztotta őket a beruházás teljes értékétől. A Gabriel Resources nyolcvan százalékos részesedést birtokol a Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat részvénypakettjében, a fennmaradó rész a román gazdasági minisztériumé. Az RMGC tizenöt éve próbálja megszerezni a kitermelési engedélyt az Erdélyi-érchegységben rejlő, 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt tartalmazó lelőhely kiaknázása érdekében. A terv Verespatak jelentős részének ledózerolását vonná maga után, a kanadaiak pedig a helyi ingatlanok jelentős részét már felvásárolták.
A Gabriel Resources szerint Románia olyan bánásmódban részesítette, amelyek sértik a befektetésekre vonatkozó nemzetközi kétoldalú szerződéseket, és jelentős veszteségeket okozott a cégnek. Jonathan Henry, a Gabriel vezérigazgatója egyébként már tavaly májusban jelezte: mivel nem remél előrelépést a bányaberuházás engedélyezésében, a román állam ellen kártérítési perre készül. Bár a társaság ezúttal nem nevezte meg, mekkora kártérítést követel a román államtól, bukaresti kormányilletékesek korábban arról beszéltek, hogy a kanadai fél kártérítési igénye négymilliárd dollárra tehető. Mint ismert, a cég által javasolt ciántechnológia megosztotta a hazai közvéleményt, a Román Tudományos Akadémia, az ortodox egyház, az erdélyi magyar történelmi egyházak, számos civil szervezet és Magyarország is tiltakozott a nagyszabású terv megvalósítása ellen. A jelentős társadalmi nyomás hatására a bukaresti parlament tavaly júniusban elutasította a beruházást elősegítő törvénytervezetet, az engedélyezési folyamat pedig teljesen megakadt. A Gabriel Resources ezért az év elején levélben fordult Klaus Johannis államelnökhöz és a kormányhoz, amelyben a tárgyalások újrakezdését sürgették a bányaprojekt elindításáról. Azt kérték az illetékes román hatóságoktól, hogy vegyenek részt a bányaprojekt megnyitásáról szóló konzultációs sorozatban, ellenkező esetben nemzetközi kereskedelmi bírósági eljárást és kártérítési követelést helyeztek kilátásba.
Szerdai közleményében a kanadai vállalat azt állítja, hogy áprilisban és májusban újabb megkeresést küldtek a bukaresti hatóságoknak, de ezek is válasz nélkül maradtak, ezért fordultak a bírósághoz. A társaság jelezte, hogy a pereskedés ellenére továbbra is hajlandóak tárgyalni a beruházásról a román állami szervekkel. A bányaprojektet ellenző verespataki Alburnus Maior egyesület tegnap úgy értékelte, feljelentésükkel a kanadaiak gyakorlatilag elismerték romániai projektjük meghiúsulását. Eugen David, a szervezet elnöke a pofátlanság netovábbjának nevezte, hogy a társaság kártérítést követel egy visszautasított, ezáltal pedig meg sem valósult beruházás miatt.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro

Tusványos titka
Mert valami titka mégiscsak van, hogy évről évre képes odavonzani ezreket, tízezreket Székelyföldről, Erdély minden tájáról, Magyarországról, a Kárát-medence egészéből.
Valami rejtett varázsa mégiscsak kell hogy legyen, ha történjék bármi a nagyvilágban, javuljon bár jottányit vagy forduljon rosszról még rosszabbra a világ országaiban élő magyarság helyzete, a legkülönfélébb helyeken élő magyar közösségek vezetői fontosnak érzik, hogy jelen legyenek e szabadegyetemen, ki-ki beszámoljon arról, miként is élünk most, milyen kihívásokkal kell szembenéznünk. Valami titkot csak rejteget Tusványos, ha néhány napra a világ közepévé lesz.
Még akkor is, ha régen kinőtte már szabadegyetemi és diáktábor jellegét, amivel indult, és mára nagyszabású tömegrendezvénnyé duzzadt. Akkor is, ha az eredeti célkitűzések között szereplő magyar–román párbeszéd erősítése évek óta háttérbe szorult, sőt, mára már az erdélyi magyar–magyar vitáknak sem igazán ad helyet. Nincs kíváncsi egymás felé fordulás román és magyar politikusok, értelmiségiek, civilek között, nincs érvekre alapozott párbeszéd RMDSZ és ellenzéke között, nincs immár parázs vita Tusványoson, és ettől bizony szegényebb lett a rendezvény.
Sokrétű okai lehetnek ennek, leginkább talán az, hogy Tusványos nem különálló sziget, távol, elkülönítve mindattól, ami az erdélyi, romániai társadalomban történik, hanem együtt lélegzik azzal, maga is folyamatosan mozog, alakul. Márpedig 25 évvel a rendszerváltozás után Romániában valós magyar–román párbeszéd továbbra sem nagyon alakult ki. A bukaresti pártoknak a dialógus nem jelent mást, mint az RMDSZ-szel kötött alkut, ha érdekeik ezt kívánják, a magyarellenes szólamok és megnyilvánulások pedig ma is több voksot hoznak, mint a nyitott, értelmes párbeszéd.
És romlott a helyzet az erdélyi magyar–magyar viszonyban is: ma már inkább csak üzengetnek, tárgyalóasztalig sem nagyon jutnak el a felek, nemhogy közös álláspontot alakítsanak ki fontos nemzeti ügyekben. Csodák pedig Tusványoson is igen ritkán történnek, így aztán évről évre egyhangúbb, egyszínűbb lett a rendezvény. Jelentősége mára leginkább a nemzetpolitikában mutatkozik meg: maradt a Kárpát-medencei magyarság vezetőinek találkozóhelye, az autonómiatörekvések megismerésének, megvitatásának fóruma, az anyaország és a külhoni magyarság közötti kapcsolatok erősítésének műhelye. És ez így sem kevés.
Mert Tusványos egyik titka pedig alighanem éppen az, hogy megtapasztalhatjuk: nem vagyunk egyedül.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Másfél ezren a magyar himnuszért
Ezerötszáz petíciót iktattak tegnap a Kovászna megyei prefektúrán a magyar himnusz védelmében. A magyar pártok háromszéki vezetői június 24-én jelentették be, hogy a magyar himnusz eléneklése miatti büntetés és az alapfokú bírósági ítélet megfellebbezése miatt közösen kezdeményezik: levéláradattal hívják fel a kormány helyi megbízottjának figyelmét eljárása helytelenségére.
Az elmúlt egy hónapban nemcsak az MPP és az RMDSZ, de az EMNP és az egyházak is segítettek az akció népszerűsítésében, tegnap több dossziéba fogva vitték iktatásra az összegyűjtött ezerötszáz magyarul megfogalmazott levelet, amelyben minden csatlakozó adatait, lakcímét feltüntetve a román alkotmányra, az Emberi Jogok Európai Egyezményére és a himnusztörvényre hivatkozva kérik a prefektust, ha eljárásának célja nem az etnikai konfliktus keltése, ismertesse az okokat, amiért megtámadta a sepsiszentgyörgyi bíróság alapfokú ítéletét.
A törvény értelmében a kormánybiztos harminc napon belül köteles – szintén egyenként – válaszolni az összes beadványra. Többen e-mailen küldtek levelet, erről nem készülhetett összesítés, számuk nem ismert.
Kulcsár-Terza József, a himnuszéneklésért megbüntetett MPP háromszéki elnöke a prefektúra előtt rögtönzött sajtótájékoztatón megköszönte a támogatók segítségét. „Odajutottunk, hogy Erdélyben, Székelyföldön a román hatalom üldöz az igazságért. Egy civilizált országban nem szabadna megtörténnie annak, hogy himnuszunkért, anyanyelvünkért meghurcoljanak.
Mi vállaljuk ezt a harcot, vállaljuk az igaz­ság képviseletét” – mondta. Kitért annak jelentőségére is, hogy a magyar pártok együtt vállalták mindezt, meglátása szerint csak a közös fellépésnek lehet eredménye. Elmondta azt is, hogy a Kovászna megyei törvényszék szeptember 15-én tárgyalja a himnuszpert a prefektúra fellebbezése nyomán, szándékában áll az összesített 1500 petíciót ott is bemutatni. Csak a közös fellépésnek lehet eredménye
Bedő Zoltán, az EMNP megyei önkormányzati képviselője Kulcsár-Terza szavait erősítendő kiemelte: nem méltó, hogy erdélyi magyar politikus legyen az, aki nem látja, hogy a román hatalom egyetlen célja a magyarság felszámolása, ha a pártok egymásnak feszülnek, nem találják meg a közös hangot legalább nemzeti ügyekben, „akkor sok jövőnk nincs Erdélyben” – hangsúlyozta.
Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke kitért arra, hogy az ezerötszáz petíciót egyenként iktatják a kormányhivatalban, ők maguk június 24-én az első leveleket már leadták, ám majd egy hónap elteltével sem kaptak választ. „Megmondom őszintén, nem táplálok nagy reményeket, hogy ettől az akciótól megváltozna a Kovászna megyei kormányhivatal vagy a bukaresti kormány mentalitása Székelyfölddel kapcsolatban. Egy korábbi prefektus úgy fogalmazott, feladata, hogy kézifék legyen e térségben, és ez nap mint nap látszik tevékenységükben” – hangsúlyozta.
Kiemelte, megengedhetetlen, hogy 2015-ben egy EU-ország himnusza miatt bárkit megbüntessenek, az RMDSZ ezért állt már decemberben az MPP mellé, amikor a prefektúra előtt „énekórákat” szerveztek. Egyebek mellett felidézte a megyezászló körüli cirkuszt is, a többéves hercehurcát, amely rengeteg időt, alkotó- energiát emésztett fel.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely kapu Nagybacon főterén
Elkészült a napokban az újratervezett nagybaconi főtér újabb éke, a Német utca sarkán felállított székely kapu. Bardocz István faragásának minden része hagyományainkról és történelmünkről szól, egyaránt üzenet a jelennek és a jövőnek.
A nagybaconi közbirtokosság által felajánlott tölgyfából készült, lábtól lábig öt méter széles, a belvilágáig 4,50 méter, a kupájáig pedig 5,70 magas kapu sapkafájába a Szózat első sorát, Hazádnak rendületlenül feliratot vésték, a bal kaputükröt a székely, a jobb oldalit pedig Erdély címere ékesíti. A kapulábakra az ég és föld közötti kapcsolat jelképeként négy életfa került, a galambdúcot pedig nem zsindelyes, hanem baconi hegyes cseréppel fedték. Ez a megoldás nem mindenkinek nyerte el a tetszését, de a helybeli faragó azt mondja, a cserépvetésnek olyan nagy a hagyománya, az ott készült darabok annyira tájjellegűek, hogy felhasználásukat kötelezőnek érezte.
A kompozíció még nem teljes: része lesz a magyarság egyik legrégebbi jelképét, a kettős keresztet mintázó és a Szózat második sorának szavaival díszített, 4,50 méter magas alkotás is. A Bardocz István és barátai által a községnek adományozott műtárgyat még a községnapok előtt, jövő szombaton felavatják. A két művet azért avatják külön, mert augusztus elsején Baróton szerveznek honvédtalálkozót, amelyre olyan, anyaországból érkezőket várnak, akiket szeretnének ezen az eseményen is vendégként látni.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Életbe lép az új adóeljárási törvény is
Aláírta hétfőn Klaus Johannis elnök az adóeljárási törvény közzétételére vonatkozó dekrétumot, tájékoztatott az államelnöki hivatal.
Az adóeljárási törvényt döntéshozóként június 24-én fogadta el a képviselőház, ugyanaznap, amikor az adótörvénykönyvet. A döntést 316 "igen", két "nem" szavazattal és egy tartózkodással fogadták el.
Elsőként a szenátus fogadta el az adóeljárási törvényjavaslatot, április 28-án, 67 "igen" szavazattal, 5 tartózkodással és 17 ellenszavazattal.
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter még akkor, a szenátusban azt nyilatkozta, az új adóeljárási törvény célja "az adminisztratív eljárások egyszerűsítése, a kintlévőségek behajtása, a felek, tehát az adófizetők és az adóhatóságok jogainak és kötelezettségeinek egyensúlyba hozása, illetve a többféleképpen értelmezhető adóintézmények tisztázása".
A törvény másik célja "az átírásra javasolt szabályok hosszú távú stabilitásának és előreláthatóságának biztosítása". A törvény célja ugyanakkor az adóhátralékok kezelési eljárásának egyszerűsítése, "tisztaság és átláthatóság a kétértelműségek kiküszöbölésével", a jelenlegi adótörvénykönyv és adóeljárási törvény, valamint más speciális törvények közti ellentmondások kijavítása.
Teodorovici hozzátette: a törvény prioritása "a hatékonyság az adók és illetékek kezelésében".
Klaus Johannis államelnök pénteken visszaküldte a parlamentbe újraelemzésre az adótörvénykönyv tervezetét, rámutatva, a jogszabályt csak azt követően lehet hatályba léptetni, hogy "szigorúan elemezték", milyen következményekkel jár a büdzsére nézve.
Népújság (Marosvásárhely)

Több mint 54 ezer menedékkérőt osztanak szét egymás között az uniós tagállamok
Az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei hétfőn abban állapodtak meg, hogy a tagállamok önkéntes alapon összesen 54 760 menekültet és menedékkérőt fogadnak be a konfliktuszónákból, illetve abból a két uniós tagállamból, ahová a legtöbben érkeznek – közölte a miniszteri tanács soros elnökségét ellátó Luxemburg uniós képviselete.
A nagykövetség az egyik közösségi oldalon azt tette közzé, hogy a belügyminiszterek a tervezett 20 ezer helyett 22 504 menekültet fogadnak be az unión kívülről, konfliktuszónákból, menekülttáborokból, Irakból, Szíriából, Eritreából és Szomáliából. Viszont az elvárt 40 ezer helyett egyelőre 32 256 menedékkérőt vesznek át a két uniós "frontországból", Olaszországból és Görögországból.
Magyarország az egyetlen olyan EU-tagállam, amelyik jelezte, hogy nem kíván befogadni egyetlen menekültet és menedékkérőt sem.
A miniszterek tanácsának tájékoztatása szerint az unión kívülről a legtöbb menekültet, 3500-at Norvégia fogad majd be, mert ugyan az EU-nak nem tagja, de a projektben részt vesz. Ahogy Izland, Liechtenstein és Svájc is, ez utóbbi is több mint 500 menekült letelepítését vállalja. Szintén 2200 ilyen menekült letelepítését vállalják a britek.
Olaszországból és Görögországból Németország vállalja a legtöbb, 10 500 menedékkérő befogadását. Franciaország 6752 embert fogad majd be. A többi ország vállalásaiban nagy a szórás. A legkisebb Málta mindössze 60 embert fogad be, egyes országok néhány száz menedékkérőt vállalnak majd át. Ezer fölötti menekültet fogad be Belgium, Csehország, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Spanyolország és Svédország is.
Jean Asselborn, Luxemburg bevándorlási minisztere a tanácskozást követően emlékeztetett, hogy az állam-, illetve kormányfők döntése értelmében két év alatt kell a tagállamoknak önkéntes alapon 40 ezer embert átvenniük Olaszországtól és Görögországtól. "Nagyon közel a cél" – fogalmazott Asselborn, kitérve arra is, hogy az első évben megkezdődhet az áttelepítés, a második év célszámaihoz van még szükség további erőfeszítésre a tagországok részéről. Elmondta azt is, hogy a luxemburgi elnökség célja, hogy az év végéig lezáruljon az a folyamat, amelyben a tagállamok önként vállalásokat tesznek.
"Az önkéntes alapú szolidaritásnak nyilvánvalóan megvannak a maga korlátai" – húzta alá a politikus, hozzátéve, nem akarja, hogy a tanácskozás számháborúvá silányuljon.
"Egy ponton rájöttem, hogy a hiányzó, maradék 5-6-7 százalékot nem lehet erővel kikényszeríteni" – magyarázta sajtótájékoztatóján a miniszter, aki említést tett arról is, hogy Magyarországnak és Ausztriának is sajátos problémája van ezen a téren.
"Egy olyan ország van, amely dupla nullát mondott. Meg kell érteni, hogy megvannak a maguk problémái, de azt is tudni kell, hogy ez milyen képet sugároz kifelé" – mondta Jean Asselborn.
A luxemburgi miniszter elmondta, hogy szeptembertől Olaszországban és Görögországban is létrejönnek az úgynevezett "hot-spotok", amelyekben uniós szakemberek segítségével az illegális bevándorlók közül kiszűrik azokat, akik valóban jogosultak menekültstátusra.
Az első áthelyezés októberben történhet meg – mondta a miniszter. Asselborn egyúttal emlékeztetett, hogy ezzel a menedékkérelmek elbírálása és a jogosulatlan menedékkérők visszaszállítása is felgyorsul majd. A miniszter arra is kitért, hogy ettől Európa nem válik erőddé, ugyanis a legális csatornákat is meg fogják erősíteni.
Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos elmondta: csalódott, hogy nem sikerült elérni a kitűzött negyvenezres célt, de bízik abban, hogy az év végéig ez is megvalósul. A biztos ismét emlékeztetett, hogy a bizottság szerint önkéntes alapon ezt nehéz megvalósítani, ezért a brüsszeli testület új vészhelyzeti mechanizmus kidolgozására tesz majd javaslatot.
Népújság (Marosvásárhely)

Egy hétig a kasza, kapa mellett…
Kilenc-tíz magyarországi fiatalt várnak a jövő héten a Nyárádmentére. A nagyvárosi fiatal értelmiségiek egy hétig a nyárádmenti gazdák életét élik, hajnalban kelnek, naphosszat dolgoznak a mezőn, rendezik az állatokat, saját bőrükön tapasztalják meg, mennyi fáradságos munka áll az asztalunkra kerülő élelem mögött. A Vidék Kaland című programot a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA 2011-ben szervezte meg először, célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdaság működését, a vidéki gazdák mindennapi életét. A térség a Nyárádmente Kistérségi Társuláson keresztül kapcsolódott be a programba, amelynek részleteiről Antal Zoltán ügyvezetővel beszélgettünk.
– Tudomásom szerint nem először fogadnak magyarországi fiatalokat a vidéki gazdák…
– Tavaly volt az első alkalom, amikor a Nyárádmente bekapcsolódott a Vidék Kaland programba. Ez egy többéves program, amit a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége szervez, a legelején, az első két- három évben csak Magyarországon, azután kiterjesztették a Székelyföldre, majd tavaly a Nyárádmente is bekapcsolódott. Tavaly öt fiatalt, úgynevezett kalandort vártunk Magyarországról, mind budapestiek voltak, idén 9-10-en vesznek részt.
– Hogyan zajlik a munka?
– A fiatalok eljönnek, és egy hétig részt vesznek a nyárádmenti gazdák mindennapjaiban, úgy, hogy a gazdák lehetőleg semmit ne változtassanak a napi programjukon, a teendőiken. Ha reggel 5-kor kezdik a munkát, a kalandor is velük kel, azt eszi, amit a háziak, azt a munkát végzi, amit ezek az emberek. Mindig hangsúlyozzuk a gazdáknak, hogy ezek a fiatalok nem vendégek, a programnak csakis úgy van értelme, hogy ha ez idő alatt ugyanaz történik a gazdaságban, mint általában. A programnak valójában turisztikai üzenete is van, az életmód, ami a Nyárádmentén a félreeső falvakra jellemző, túlmutat a mezőgazdasági tevékenységen, azon, hogy a vidék arra való, ahogyan ezelőtt negyven évvel meghatározták, hogy a városnak élelmiszert biztosítson. Régóta többet jelent. Ökológiai, esztétikai értéket, ahol csendre lelnek azok, akik az urbanizálódott világban élik mindennapjaikat, normális emberi kapcsolatokat lehet megélni, szomszédságot, ami városon teljesen elhalt. Ezek az emberek idejönnek egy hétig önkéntesen, túljelentkezés esetén felvételiznek azért, hogy ők legyenek azok, akik a gazdák mellett eltölthetnek egy hetet. 18-35 év közötti fiatalok, akik érdekes módon zömében értelmiségiek, már sok mindent megvalósítottak az életben, például van köztük tőzsdei kereskedő, aki rengeteg mindent megtapasztalt, de ezt még nem.
– Milyen benyomásokkal távoznak a fiatalok?
– Nagyon élvezik, 70-80 százalékuk visszajön családostól mint turista, és emiatt a Nyárádmente szempontjából turisztikai projekt is, hiszen elviszik a hírét a vidéknek. Valójában őket a kíváncsiság vezérli. Ez számukra túlélőprogram, ami ma divatos, egy igazi valóságshow. Én azt mondom, ez az igazi valóságshow, a paraszti valóság mindennapjai. Minden egyéb, amit látunk a televízióban, meg van rendezve. Itt ha valaki próbál valamit megrendezni, azonnal lefújjuk. Ezek a fiatalok arra kíváncsiak, hogy képesek-e túlélni itt egy hetet. Számítógép mellett éljük az életünket, nem mozgunk eleget, nem tudják, honnan származik az egészséges élelmiszer, ami még elérhető, nem ismerik ennek az előállítási folyamatát. Csak hallják, hogy ezt kellene fogyasztani. Ezért minden olyan fiatalnak ajánlom, aki nagyvárosban él, elszakadva a vidéki valóságtól: egy hetet az életéből szánjon erre.
– Mennyire vevők erre a nyárádmenti gazdák?
– Próbálunk folyamatosan új gazdákat is bevonni, de sajnos, vonakodnak ettől, nem szeretik a kamerát, a fényképezőgépet, rögtön mindenki át akar öltözni és mást mutatni, mint ami valójában. Nem értik, hogy úgy értékes ez az életforma, ahogy van, és úgy érdemes bemutatni. Az itt töltött idő alatt minden egyes nap médianyilvános, a szervezők stábja állandóan filmez. Egy-két nap múlva feloldódnak, megbarátkoznak a kamerával is, és valójában nekik is új élmény, hiszen a mindennapi mezőgazdasági munka, piacozás mellett megtapasztalják, milyen a média világa.
– Igyekeztetek inkább a félreeső falvakban élő gazdákhoz irányítani a fiatalokat?
– Van ilyen is, olyan is. Például bekapcsolódott a programba a nyárádszeredai tejfeldogozó tulajdonosa, Csizmadia György, akinek rendkívül szerteágazó a tevékenysége: a tehéntartástól a tejfeldolgozásig és a tejtermékek előállításáig, értékesítéséig. Ugyanakkor vannak csíkfalvi gazdáink, többnyire zöldségesek, és idén jelentkeztek a remetei gazdák, juhászok, szarvasmarha-tartók, mindhárman kint élnek a természetben, eléggé vad helyen. Tehát az ide érkező fiatalok, a tőzsdei kereskedő, a teológus, a közgazdász elhagyja a nagyvárost, kiköltözik egy hétre a Bekecs-oldalba, a medvék közé, ott alszik, ott eszik, úgy tisztálkodik, ahogyan a lehetőségek engedik, hajtja a teheneket. És mindezt szívesen teszik.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Történelemhamisítás a filmekben
Minap egy küldeményt kaptam a világhálón, amelyben felsorolnak az elmúlt fél évszázadban forgatott tíz román történelemhamisító filmet. Kezdve az 1963-as Tudortól a Dákokon és Burebistán, Mirceán és Mihai Viteazulon át egészen a Moldovan rendőrfelügyelő sorozatig. A hamisítást igazoló állítások román történészek tudományos folyóiratokban megjelent munkáira támaszkodnak, azokat idézik.
A történelmet egy kicsit is ismerők régóta felfigyeltek ezekben a filmekben a vászonra vitt csúsztatásokra, hazugságokra. Csakhogy Sergiu Nicolaescu és társai a kommunista diktatúrában, de az utána következő felfokozott nacionalista időkben is a mindenkori nacionalista áramlat szimpátiáját, anyagi támogatását élvezték. Nem az számított, hogy mi a történelmi igazság, hogy egyáltalán megtörtént-e az esemény, volt-e valójában csata, s abban ki győzött, hanem az, hogy hősnek állították-e be a néptömeget, jó hazafinak, nemzetegyesítőnek az uralkodót, szabadságharcosnak az útszéli rabló betyárokat, robbantgató, felforgató kommunista „hősöket”, vérszopó kizsákmányolóknak, hazaárulóknak a gazdagokat.
Jó, hogy a végre valakik meg merték tenni a lépést, tükörbe nézetik a történészeket, forgatókönyv-írókat is. Csak az a baj, hogy a történelmi igazság (talán) csak évtizedeken keresztül megy bele a köztudatba. Addig a televízióban még Isten tudja, hányszor levetítik a népbutító hamisításokat, a nemzeti büszkeséget növelő filmeket.
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad)