Politikai nyomásgyakorlásra panaszkodik a román köztelevízió elnöke
Politikai nyomásgyakorlásra panaszkodik Stelian Tanase, a román köztelevízió elnök-vezérigaztgatója, aki szerint az intézmény azért nem rendelkezik életképes stratégiával, mert “ki van szolgáltatva a politikusok kénye-kedvének”.
A Román Televízió (TVR) elnök-vezérigazgatóját szerdán a képviselőház kulturális bizottságában hallgatták meg, miután a nyilvánosság előtt politikai nyomásgyakorlással vádolta meg a kormányt, mindenekelőtt Victor Ponta miniszterelnök kabinetjének szóvivőjét. A parlamenti bizottság előtt fenntartotta korábbi állításait.
Stelian Tanase szerint a román köztelevízió sürgősen belső szerkezeti átalakításra szorul, amit 2014-ben azért halasztottak el, mert választási év. Romániában novemberben tartják az államfő-választást. Tanasét 2013 decemberében választották meg a köztelevízió élére. A liberálisok javasolták a tisztségre, akik akkor még kormányon voltak. Az idén februárban felbomlott a liberálisok és a szociáldemokraták alkotta, kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL), Tanase szerint azóta politikai támogatás nélkül maradt reformterve.
Kifejtette, az elmúlt hetekben erősödött a politikai nyomásgyakorlás, amikor Corneliu Calota kormányszóvivő – aki a televízió igazgatótanácsának is tagja volt – arra kérte Tanaset, vegye le műsorról két újságíró, Cornel Nistorescu és Sorin Avram adását. Tanase ezt megtagadta, de a nyilvánosságra hozta a nyomásgyakorlási kísérletet.
Victor Ponta miniszterelnök a botrány kitörése után jelentette be, hogy az ő kérésére Calota lemondott a televízió igazgatótanácsából, és a kormányt egy másik személy fogja képviselni a köztelevízió vezető testületében. Ponta elhárította a nyomásgyakorlási szándékot, mint mondta, azért kérte Calota lemondását, hogy ne vetüljön a gyanú árnyéka a kormányra. A román köztelevízió meglehetősen nehéz anyagi helyzetben van. Adósságai elérik a 800,6 millió lejt (55,2 milliárd forint). Tavaly 619 embert bocsátottak el, s az alkalmazottak száma 2535-re csökkent, de ez nem elegendő az intézmény pénzügyi helyzetének stabilizálásához. Tanase javaslatára májusban megkísérelték csökkenteni 20 százalékkal valamennyi alkalmazott bérét, de ez tüntetést váltott ki a dolgozók körében, és a parlamenti pártok sem értettek egyet ezzel a lépéssel, így elmaradt a megszorító intézkedés alkalmazása.
erdon.ro

Gyónások és lemondások
Az egész román közvéleményt sokkolta az ismert televíziós szerkesztő-műsorvezető Robert Turcescu vallomása. A román újságíró a blogján tette közzé, hogy a román hírszerzés titkos ügynöke volt alezredesi rangban. Államelnök-választási helyzetkép a jelentkezés hajrájában.
Nem éltem meg felszabadítóbb érzést, nagyobb ünnepet, nem hallottam szebb dolgokat a lelkemben annál, mint miután megszabadultam ettől a tehertől. Rájöttem: becstelenséget művelek Istennel, önmagammal, a családommal – valamint mindannyiatokkal szemben. Nem tudok tovább hazudni, el kell mondanom, be kell vallanom, függetlenül attól, mivel kell fizetnem érte – írta blogbejegyzésében Robert Turcescu. Jelezte, aláveti magát az igazságszolgáltatás ítéletének, amire könnyen sor kerülhet, hiszen az új büntető törvénykönyv értelmében államtitoknak minősülő adatok nyilvánosságra hozataláért kettőtől hét évig tartó szabadságvesztéssel sújtható az önleleplező. Államtitoknak minősülő dokumentum nyilvánosságra hozataláért pedig három hónaptól két évig terjedő szabadságvesztés vagy bírság róható ki. Márpedig Turcescu nemcsak mesélt, blogján nyilvánosságra hozta katonakönyvének fénymásolatát, valamint néhány fizetési bizonylatot is annak igazolására, hogy valóban titkos ügynök volt.
Miután az önleleplezést követően néhány órán át elérhetetlen volt, az újságíró megjelent a B1 televízió egyik vasárnap esti adásában, ahol láthatóan zaklatott állapotban megerősítette a közzétett dokumentumok hitelességét, majd elmondta: azért leplezte le magát, mert elviselhetetlen terhet jelentett a titkolózás. Közölte: nem folytatja a Traian Băsescu államfőhöz, illetve a jobbközép ellenzékhez közel álló B1 hírtelevízión sugárzott műsora szerkesztését. Aztán az adás vége előtt elhagyta a stúdiót.
Az egyértelműnek látszó bizonyítékok ellenére a román sajtóban olyan vélemények is napvilágot láttak, amelyek megkérdőjelezik Turcescu állításait. A Hotnews portálnak nyilatkozó források szerint katonakönyvvel csak a tartalékos tisztek rendelkeznek, a tényleges egyenruhások szolgálati igazolványt kapnak, a hírszerzőknek pedig nincs katonakönyvük. Emellett a nyilvánosságra hozott katonakönyvben az újságíró blogján szereplő fénykép látható. A védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta érdemben a hírt, a kibocsátott kommünikében mindössze annyi szerepelt, hogy a hasonló üggyel ártanak a hadsereg presztízsének. Victor Ponta miniszterelnököt állítása szerint nem lepte meg a bejelentés, „aki szelet vet, vihart arat” fogalmazott, és ezt az állítását érvényesnek nevezte más, Traian Băsescu államelnökhöz közel álló személyek esetében is. Ugyanakkor ellenzéki oldalról szorgalmazták Mircea Dusa honvédelmi miniszter parlamenti meghallgatását az ügyben.
Félmilliós csomag
Az államelnök-választásra való jelentkezések benyújtásának folyamata kedden éjfélkor, lapzártánk után zárult. Előtte egy nappal Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is benyújtotta a Központi Választási Irodához az államelnök-választáson való indulásához szükséges iratokat, és a jelöltségét támogató csaknem 270 ezer aláírást. Az aláírások iktatása után Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, hogy Romániának az oktatásra, kultúrára, kutatásra és infrastruktúrára kell kiemelt figyelmet fordítania, hogy megerősödjék és meghatározó szerepet játszhasson a térségben és az Európai Unióban. Hozzátette: a kampányban a romániai magyarság sajátságos érdekeit is fel akarja mutatni „Mindenhol az unióban, ahol a 20. század második felétől kezdődően stabil gazdaság, jólét, biztonság alakult ki, rendezték a többség és kisebbség viszonyát. Mindig a többség felelős a kisebbségért. A kisebbségnek képesnek kell lennie megmutatni, mit akar, hogyan akarja, ezt mi a párbeszéd útján, az érvek erejével kívánjuk megmutatni és kialakítani az előítéleteket lebontó párbeszédet” – jelentette ki Kelemen Hunor. A politikus ugyanakkor elhárította azt az újságírói kérdést, hogy kit támogat a választás második fordulójában. „Azt a kishitűséget kell legyőzni, hogy a második fordulóba az RMDSZ jelöltje nem juthat be. Ha mégsem sikerül, lesz időnk kialakítani az álláspontunkat a két forduló között” – fogalmazott az RMDSZ államfőjelöltje.
A határidő lejárta előtt néhány órával az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is benyújtotta a közel 220 ezer támogató aláírást tartalmazó csomagot annak érdekében, hogy Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök is elindulhasson az elnökválasztáson. „Mi, magyarok máris nyertünk az összesen mintegy félmillió aláírás összegyűjtésével – mondta az Erdélyi Naplónak Szilágyi Zsolt elnökjelölt. – Ha nem is megy el ennyi ember választani, a támogatók félmilliós száma már Bukarestben is komoly tételnek számít. Az EMNP számára az elnökválasztás elsődleges tétje az Erdély-központú politika megjelenítése a kampányban. Ezért vállaltuk, s ezért örülünk az első sikernek, a szükséges számú aláírás összegyűjtésének.”
Ponta: Băsescu a Szekuritáté tisztje volt
Traian Băsescu államfő a Szekuritáté tisztje volt – vádolta meg az államelnököt Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje. Ponta egy vasárnap esti televíziós műsorban azt mondta: azért nem szavazott Băsescura, mert tudta róla, hogy 1989 előtt a hírhedt kommunista titkosrendőrség tisztje volt. Mint ismeretes, Băsescu nemrég közölte, tudomása van arról, hogy az államfőjelöltek között egy jelenlegi vagy volt titkosügynök is szerepel. Az államfő sejteni engedte, hogy Pontára célzott. A kormányoldal nyomására elhalasztották az ellenzék által az ügy kivizsgálása céljából létrehozni kívánt bizottság megalakítását.
Bujkáló aláírások
A Băsescu által az elnökjelöltek hitelesítésének hajrájára jelzett látványos visszalépések és leleplezések sorába illeszthető Teodor Melescanu, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatójának tisztségből való lemondása. Meleşcanu 2012 februárja óta vezeti a SIE-t, amikor az államfő Mihai-Răzvan Ungureanu akkori igazgatót jelölte miniszterelnöknek. A 73 éves Meleşcanu 2012-ben az akkor ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátori tisztségéből került a külföldi hírszerzés élére, korábban védelmi és külügyminiszter is volt. 1995-ben a magyar–román alapszerződés előkészítése és aláírása idején ő vezette a román diplomáciát.
Bár Meleşcanu már nyár elején jelezte, hogy nem utasítaná el, ha felkérnék az elnökválasztáson való indulásra, a román média mégis váratlan fordulatként értékelte a bejelentést. Az is felmerült, hogy vajon nem törvénybe ütköző-e, ha egy kémfőnök egyik napról a másikra aktív politikai szerepet vállal. Azt is kíváncsian várják, honnan kerül majd elő az államfőjelöltséghez szükséges 200 ezer aláírás, hiszen eddig elvileg senki sem gyűjthetett Meleşcanut támogató aláírásokat, míg a jelölt a SIE igazgatója volt.
Az elnökválasztási kampányt már a SIE-igazgató lemondása előtt is ügynökbotrányok tarkították. A leköszönő államfő nemrég közölte, hogy az elnökjelöltek között korábbi titkosügynök is van, akit felszólított, hogy fedje fel magát, ellenkező esetben személyesen lesz kénytelen „kiegészíteni” az illető önéletrajzát.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Statútumok, választások, minőségek
Az elmúlt héten két jelentős bejelentés történt az erdélyi magyar közéletben. Mindkettő a közeljövőnek ugyanahhoz az eseményéhez kapcsolódik: az elnökválasztáshoz. Az RMDSZ közvitára bocsátotta a székelyföldi autonómiastatútumát, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke pedig bejelentette, hogy sikerült összegyűjteni a Szilágyi Zsolt elnökjelölti indulásához szükséges 200 ezer aláírást.
Geocentrikus világkép
Az autonómiastatútum – amellyel kapcsolatban már súlyos bírálatok is elhangzottak – minőségétől függetlenül a kampány része, bár ezt az illetékesek tagadják. Az RMDSZ az 1996-os kampány idején, amelyet a kormányzati szerepvállalás áldásos mivoltára hegyezett ki a választás várható győztesének kilététől függetlenül, teljes mértékben kiemelte kommunikációjából az autonómiát. Csak 2004-ben élt annak mozgósító erejével, amikor a Magyar Polgári Szövetség a Népi Akció színeiben indított vele szemben jelölteket.
A téma a kisebbségi törvényen keresztül még évekig a szövetség politikai propagandájának része volt, bár a törvény elbukott a román fél irracionális ellenállásán. Irracionális, mondom, hiszen az etnokratikus, homogenizáló, centralista, etatista román érdek is azt diktálta volna, hogy a látszatpolitizálás eme szemfényvesztő elemét az RMDSZ-szel közösen emeljék be a román közjogi rendszerbe, s arassák le annak presztízshasznát belföldön és külföldön egyaránt. A szólamokkal ellentétben ugyanis a jogszabály semmiféle közjogi jogosítvánnyal nem ruházta volna fel a Kulturális Autonómiatanácsot, lényegében az RMDSZ önbebetonozását szolgálta az erdélyi magyar társadalomban. Mivel a „kulturális autonómia” szerepelt benne címszóként (az érdemi szabályozást a beláthatatlan jövőbe tolva ki), sulykolással sikerült elhitetni a politika iránt érdeklődő magyar közvélemény tekintélyes részével – beleértve egyes konzervatív anyaországi politikusokat is –, hogy a jogszabály biztosítaná az erdélyi magyar nemzeti közösség kulturális autonómiáját.
Valamivel jobb a helyzet a tervbe vétel után 21 esztendővel, az 1993-ban megszabott kétéves határidő letelte után 19 esztendővel tető alá hozott statútum esetében. Nem mintha nem lennének vele koncepcionális gondok. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a tervezet szerint a Ceauşescu-féle 1968-as megyésítés által létrehozott területi egységek, Hargita, Kovászna és Maros megye képezi Székelyföldet, mely terület nem azonos a történelmi Székelyfölddel. Az is problematikus, hogy a nyelvoktatást feltétlenül az adott nyelvet anyanyelvként magukénak tudó tanárok által rendezné, vagyis a székelyföldi magyar anyanyelvű román tanároknak át kellene képezniük magukat, vagy mehetnének Erdély más részeibe tanítani. Az sem túl szerencsés szabályozás, hogy azokon a településeken, ahol a cigány lakosság eléri a lélekszám 20 százalékát, a cigány nyelv tanítását is kötelezővé tennék a magyar és a román iskolákban. Tény azonban, hogy a tervezet – a kisebbségi törvénnyel ellentétben – nem luftballon. A benne foglaltak megvalósulásának esetén kétségkívül előrébb tartanánk. Némi arroganciára vall viszont, hogy a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumának alapul vétele helyett teljesen új tervezetet alkotott a szövetség. De ez része a sajátos RMDSZ-es gondolkodásnak, amely emlékeztet az évezredekig uralkodó geocentrikus világszemléletre. Eszerint az erdélyi magyarság azonos az RMDSZ-szel: aki az RMDSZ ellen indul, az erdélyi magyarság ellen indul, az RMDSZ maga az erdélyi magyar nemzeti közösség egysége, aki rá szavaz, az egységet erősíti. Ami ugyan fogalmi nonszensz, de választási szlogennek eddig mindig bevált.
Gellert kapott RMDSZ-elképzelés
És már ott is vagyunk a második bejelentésnél. Meglátjuk, elég lesz-e ennyi, ha a román hatóságok indulni engedik Szilágyi Zsoltot. Mert összegyűjtött aláírások ide vagy oda, Románia nem az a hely, ahol ne lehetne elgáncsolni egy jelöltet, aki az egységes nemzetállam tabuját a föderalizmus gondolatának népszerűsítésével döntögeti. Láttunk itt már olyat, hogy legitim, az önkormányzati választásokon demokratikus felhatalmazottságot nyerő szervezet bejegyzését szüntette meg a román állam egyik bírói fóruma egy másik bírói fórum mulasztása miatt, a megválasztott tanácsosokat pedig a szemben álló párt, történetesen az RMDSZ, kizárta a tanácsból.
De induljunk ki abból, hogy két magyar elnökjelölt áll majd a rajthoz. Kelemen Hunor felkötheti a felkötni valót, s aligha alapozhat arra, hogy az egységféltő retorika elég lesz az elsöprő győzelemhez. A nagy kérdés inkább az, hogy a választói bázis veszi-e magának a fáradságot, hogy végiggondolja a két jelölt programját, és voksát adja az egyikre, vagy otthon marad, netán valamelyik román jelöltre szavaz. Annyi biztos, hogy az RMDSZ elképzelése – miszerint Kelemen Hunor összegyűjti a magyar szavazatokat, majd azokat igyekszik átcsoportosítani a magyarellenességét számtalanszor bizonyított Victor Pontához, akivel látványosan együtt kampányol az utóbbi időben – gellert kapott. S az EMNP-nek már csak ezért is érdemes volt belevágni ebbe a kockázatos vállalkozásba.
De ha hozzávesszük ehhez annak a kéznyújtásnyira levő lehetőségét, hogy a rendszerváltás utáni erdélyi magyar történelemben első ízben kap jelentős médiafelületet egy olyan magyar jelölt, aki az autonómiát (és a föderalizmust) nemcsak a saját bázis mozgósítására használja, hanem megfelelő szakmai színvonalon a román fél irányába is artikulálja, nem kétséges, hogy ez volt a néppárt történetének egyik legjobb lépése.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sírva járnak a román diákok magyar iskolába”
A Kolozs megyei tanfelügyelőségtől kért kétségbeesetten segítséget a Ziua de cluj szerint több györgyfalvi román szülő, aki kénytelen magyar osztályba járatni gyerekét, mert a Kolozsvár melletti faluban az elemi osztályokban nincs román oktatás.
A portál szerint összesen hét román kisdiák tanul a két összevont, első-második, illetve harmadik-negyedik magyar osztályba. Szüleik pedig arra panaszkodnak, hogy gyerekei sírva jönnek haza az iskolából, mert nem értenek semmi az órákon. „A magyar gyerekeknek megtartják az órát, a román diákokat pedig a sarokba küldik játszani” – mesélte állítólag az egyik román elemista nagymamája.
A szülők a tanfelügyelőségtől román osztály indítását vagy pedig egy iskolabuszt kértek, amellyel a gyerekeket kolozsvári iskolába lehet szállítani. A főtanfelügyelő végül megígérte: román pedagógust küldenek a faluba, az erről szóló döntést pénteken hagyják jóvá. „Úgy tudom, hogy jövőre már kilenc román gyerek lesz iskoláskorú, így két román osztályt lehet indítani” – magyarázta a portálnak Valentin Cuibus.
Erdőfelek alpolgármestere: felfújt történet
A györgyfalvi iskola Erdőfelek iskolájához tartozik. A községközpont alpolgármestere a maszol.ro-nak „felfújt történetnek nevezte” a kolozsvári portál cikkét. Jakabffy Samu szerint nem hét, hanem öt vagy hat kisdiákról van szó, akiknek egy része vegyes családban él.
Az alpolgármester azt nem érti, hogy az érintett szülők miért nem járatják Kolozsvárra gyerekeiket. Emlékeztetett arra, hogy Erdőfelek önkormányzatának korábbi döntése értelmében a község állja a diákok utaztatását a megyeszékhelyre, ha megfelelnek bizonyos kritériumoknak.
„Napi 12 buszjárat van Kolozsvárra. Ha diáknak nincs sok hiányzása és jó a magaviselete, akkor az önkormányzat fizeti a bérletét. Nem értem, miért lett hirtelen ez olyan nagy probléma” – mondta Jakabffy Samu. Emlékeztetett arra is, hogy jelenleg Györgyfalván két „kiváló tanítónő” oktat, és az ottani iskola a legjobb eredményeket érte el a megyében a nyolcadikosok kisérettségijén.
Az alpolgármesternek semmi kifogása nincs, ha a tanfelügyelőség román pedagógust küld a faluba. „Csak azt nem tudom, hogyan lehet majd egy osztályban megoldani az különböző életkorú gyerekek oktatását” – jelentette ki.
Cs. P. T.

Kertész Melinda
KÉNYSZERPÁLYÁN Salat Levente: az RMDSZ tervezete az autonómia látszatát próbálja kelteni
A politológus szerint az autonómiastatútum olyan jogi megoldásokat javasol, amelyeknek az elfogadtatása és a kivitelezése egyaránt nagyon problematikus.
– Az RMDSZ eddig a kampányban használta az autonómia gondolatát, fontos mozzanat, hogy most előállt a saját tervezetével – A tervezet arra törekszik, hogy a létező jogi keretet és adminisztratív funkciókat maximálisan kihasználva adjon tartalmat az autonómiaelképzelésnek – A tervezetből hiányzik az, ami az autonómiaberendezkedésnek a lényege, éspedig a hatalommegosztás gondolata – A tervezet a románokkal azt akarja elhitetni, hogy az autonómia nem is olyan nagy dolog az ő szempontjukból, a magyarokkal pedig azt, hogy ez az autonómia Az RMDSZ a múlt héten mutatta be az egy éve készülő autonómiatervezetét. Salat Levente politológus a tervezet tartalmát értékelte kérésünkre, emellett a dokumentum elkészülésének körülményeiről és lehetséges fogadtatásáról beszélt.
Salat Levente: – Igen fontos mozzanat az erdélyi magyar autonómiatörekvések történetében ennek az autonómiatervezetnek a nyilvánosságra hozatala, nem annyira a tartalmi vonatkozásai miatt, mint inkább annak okán, hogy az RMDSZ végre elérkezettnek látta az időt, hogy előálljon egy saját, Székelyfölddel kapcsolatos autonómiatervezettel.
Ez azért lényeges, mert eddig a román közgondolkodásban az a szemlélet uralkodott, hogy az autonómiatörekvések nem az RMDSZ-hez köthetők, hanem a magyarságon belül az ellenzéket képviselő kis pártok és egyéb szervezetek karolták fel azokat.
A román megítélés szerint az RMDSZ felismerte a hatalomból való részesedés, illetve az erőforrások elosztásában való részvétel előnyeit, ezekre helyezte a hangsúlyt az utóbbi bő másfél évtizedben. Az autonómia kérdését kizárólag a kampányok idején vette elő, rendszerint nem túl koncepciózusan, többnyire a választói viselkedéssel kapcsolatos megfontolásokból, és a kérdést rögtön el is felejtette azt követően, hogy a választások lezajlottak. Ehhez képest igen jelentős változás az, hogy az RMDSZ előállt a maga tervezetével, amelynek megalkotási folyamatát nagy figyelem követte mind a rivális politikai szereplők, mind a szélesebb nyilvánosság részéről.
Miért most döntött az RMDSZ amellett, hogy saját autonómiatervezetet dolgoz ki?
– Az ügy ezúttal sem választható el teljességgel a választási kalkulációktól, és az RMDSZ bizonyos értelemben előre menekült, illetve kényszerpályán mozgott ebben a történetben. A szervezet székelyföldi vezetői ismerték fel az utóbbi két-három esztendőben – valószínűleg helyesen –, hogy amennyiben az RMDSZ nem lép a székelyföldi autonómia kérdésében, akkor végveszélybe kerülhet az egyre inkább lemorzsolódó RMDSZ-es szavazóbázis, aminek a tömbjét mégiscsak a Székelyföld biztosítja. Erre vezethető vissza, hogy a legutóbbi csíkszeredai RMDSZ kongresszuson döntés született arra vonatkozóan, hogy ez a tervezet el fog készülni, közvitára bocsátják, majd a parlament elé terjesztik.
Túl azon, hogy a tervezet elkészülte és nyilvános fölvállalása a romániai közvélemény előtt elvben pozitív lépésként értékelhető, a romániai magyar autonómiatörekvések története szempontjából van vele egy nagy probléma. Nevezetesen az, hogy akárcsak a korábbi autonómiastatútumok kidolgozói, ennek a tervezetnek a megalkotói sem azzal kezdték, hogy az autonómiaelképzelés elfogadásához szükséges politikai akarat létrehozására törekedvén megpróbálják meggyőzni a közvéleményt és a román politika meghatározó szereplőit a törekvés jogosultságáról.
Arról, hogy az autonómia indokolt, jogos igénye az erdélyi magyarságnak, és hogy annak vannak olyan formái, amelyek valóban nem összeegyeztethetetlenek a Román Alkotmány 1. cikkelyének az egységes és oszthatatlan nemzetállamra vonatkozó kitételeivel. Abból kifolyólag, hogy mindenféle autonómiaalakzat lényege a hatalommegosztás, vagyis a különböző területeket érintő állami hatáskörök átruházása valamilyen testületekre, annak semmilyen formája nem képzelhető el a szükséges politikai akarat nélkül.
Ez a tervezet milyen eséllyel viszi előbbre az autonómiatörekvés ügyét?
– A kérdés szerintem inkább az, hogy a tervezet viszi-e előbbre egyáltalán az autonómiatörekvést, növeli-e az esélyeit annak, hogy a román társadalmat, közvéleményt és a politika meghatározó szereplőit meg lehessen győzni arról, hogy Románia semmit nem kockáztat azzal, ha egy megfelelően eltervezett intézményi, államszerkezeti reform keretében teret enged az autonómia bizonyos formáinak. Noha világos jelei vannak annak, hogy a tervezet kidolgozói komoly erőfeszítéseket tettek ennek érdekében, véleményem szerint ezt a funkciót ez a tervezet nem tudja ellátni. Tudom, hogy a tervezet kezdeményezői úgy érvelnek: ahhoz, hogy a román féllel a párbeszéd elkezdődhessen, szükség van valamilyen kiindulópontra, amelyhez viszonyulni lehet. Előfordulhat, hogy igazuk lesz, és a tervezet által kiváltott – egyelőre maradéktalanul elutasító – reakcióknak végül az lesz az eredménye, hogy elkezdődhet az érdemi vita a kérdés lényegéről. Ahhoz azonban, hogy ilyen irányú reményeket lehessen táplálni, az RMDSZ részéről igen szakszerű kommunikációs teljesítményre lesz szükség, sokkal szakszerűbbre, mint ami eddig jellemezte az RMDSZ politikusait. Ugyanakkor látni kell, hogy amennyiben a dolgok valóban eljutnak odáig, hogy az érdemi egyeztetések elkezdődhetnek, ezt a tervezetet maradéktalanul el lehet majd felejteni, hiszen esélye az elfogadásra csak olyan tervezetnek van, amelyet a román fél aktív részvételével, a politikai akarat terjedelmének és tartalmának megfelelően dolgoznak ki.
Tartalmi szempontból hogyan értékeli ön a tervezetet?
– Őszintén meg kell mondanom, hogy ahhoz képest, hogy milyen komoly szakértői munkáról beszéltek az RMDSZ képviselői az elmúlt majdnem egy esztendőben, a tervezet számomra csalódást okozott.
A tervezet szemmel láthatólag arra törekszik, hogy a létező jogi keretet és adminisztratív funkciókat maximálisan kihasználva adjon tartalmat az autonómiaelképzelésnek, ami elvben érthető és méltányolandó törekvés. Az eredmény azonban egészében véve lehangoló, mind a koncepció, mind a szerkezet, mind a fogalmi-nyelvi megformálás szempontjából.
Mennyire nevezhető ez a tervezet egy sajátos, kimondottan a Székelyföldre alkalmazható autonómiatervezetnek, és nem egy bármilyen régióra „ráhúzható” javaslatcsomagnak, amely a hatalommegosztást a decentralizáció révén látja megvalósíthatónak? – Ez a kérdések egyik lényege szerintem is, legalább két vonatkozásban. Egyrészt a tervezet anélkül használja a különleges jogállású megye és régió fogalmát, hogy az létezne a romániai jogrendben. Nehéz elképzelni, hogy ezt így, egy lépésben meg lehetne oldani, ráadásul úgy, hogy a különleges jogállás csak a tervezetben megnevezett megyékre, illetve régióra legyen érvényes. Másrészt az RMDSZ egy maga számára nagyon szűkre szabott mozgástéren belül próbál megoldást találni egy olyan problémára, amelyre politikai akarat nélkül nincs megoldás. Innen nézve, a tervezet tulajdonképpen fából vaskarika. Az autonómia látszatát próbálja kelteni olyan jogi megoldások révén, amelyeknek egyrészt az elfogadtatása, másrészt a kivitelezése is nagyon problematikus.
Ezért aztán nagyon nagy árat fizet az a szakértői csoport, amely ezt a dokumentumot létrehozta. Van benne ugyanis egy olyan kompromisszum, amiről sajnos azt kell mondanom, hogy a magyarokat és a románokat egyidejűleg próbálja meg félrevezetni. A románokkal azt akarja elhitetni, hogy az autonómia nem is olyan nagy dolog az ő szempontjukból, a magyarokkal pedig azt, hogy ez az autonómia.
A dokumentum a Székelyföld Autonóm Régiót jogi személyként nevezi meg az 1. cikkben, de nem teszi egyértelművé, hogy közjogi, vagy magánjogi értelemben.
„Az egységes és oszthatatlan Román Államon belül, Kovászna, Hargita és Maros megyei közigazgatási egységekből, a helyi autonómia Alkotmányban lefektetett elve és jelen Statútum alapján létrejön a jogi személyiséggel rendelkező, Székelyföld Autonóm Régió.” 1. cikk
A dokumentum elkészítői feltehetően stratégiai megfontolásból hagyták nyitva ezt a kérdést, arra gondolva, hogy az ügy annak függvényében fog eldőlni, hogy a politikai tárgyalások milyen irányban alakulnak. A közjogi változathoz értelemszerűen államszerkezeti reformra van szükség, ami alkotmánymódosítást feltételez; ha pedig erre nézvést nem sikerül megegyezni, akkor a magánjogi változat is megfelelő lehet. Ez utóbbi esetben a régió egyesületi alapon jöhetne létre, például a megyei tanácsok határozatai alapján. Az így létrehozott egyesület a törvény előírásai szerint automatikusan megkapná a közhasznú egyesületi státust, és ennek alapján az állam által delegált hatásköröket láthatna el.
Ennek a kérdésnek a lebegtetése azonban igen komoly következményekkel jár. Amennyiben magánjogi változatra gondoltak a tervezet elkészítői, akkor nehéz elképzelni, minek alapján tartják elvárhatónak, hogy a román állam egy, a magánjog előírásai szerint bejegyzett testületre ruházza át mindazt a vagyont, amit a régió végrehajtó testületének kellene a tervezet előírásai szerint (60. cikk) kezelnie.
„(1) A régióban található állami tulajdonú erdők, bányák, az országos érdekeltüek kivételével, kőbányák, tőzegbányák, ásványvíz kitermelések, melyeket tulajdonosuk ilyen céllal nem használhat, a regionális közszolgálatok működését szolgáló épületek, valamint a bennük lévő bútorok és hozzájuk tartozó egyéb javak a régió elidegeníthetetlen tulajdonát képezik. (2) A régióban található állami tulajdonú ingatlanok a régió közvagyonába kerülnek át. (3) Az állami javak fent előírt áthelyezésének folyamatát a jelen jogszabály alkalmazásának rendszabálya írja elő.” 60. cikk
Ha pedig nyíltan fölvállalják, hogy ahhoz, amit a tervezet feltételez, elengedhetetlen a közjogi státus, akkor ezzel tulajdonképpen az egész tervezet öncélúságát ismerik el, hiszen az államszerkezeti reform azon az úton, amelyen ennek a tervezetnek remélnek – a nyilatkozatok alapján legalábbis – érvényt szerezni, nyilvánvalóan kivitelezhetetlen.
Transindex.ro

Kányádi Sándor és Kallós Zoltán is Nemzet Művésze díjat kap
Mások mellett Törőcsik Mari, Rubik Ernő, Jókai Anna, Szabó István, Kocsár Miklós, Korniss Péter, Kányádi Sándor, Melocco Miklós, Sebő Ferenc, Marton Éva, Kallós Zoltán és Novák Ferenc részesül a Nemzet Művésze díjban. Az elismerést tíz kategóriában összesen 69 Kossuth-díjas, a táncművészek kivételével 65 év feletti alkotó kapja meg.
"Nagyon alapos, hosszú válogatás alapján, vitákkal, összehasonlításokkal történt a döntés, amely egyöntetű volt, meghozatalakor a szociális szempont is számított" - mondta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a Nemzet Művésze díjban részesülő művészeket bejelentő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Az Országgyűlés a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére tavaly döntött az életjáradékkal járó elismerés megalapításáról, az MMA-törvény módosításával. Az életjáradék összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 23-szorosa, jelenleg 655 ezer 500 forint. A díjakat várhatóan november elején adják át. A díjazottak teljes listáját a MMA honlapján lehet megtekinteni. (mti, hírszerk.)
Transindex.o

Honosítás: Németh Zsolt cáfolja a visszaéléseket
A magyar állam hatékony védelmet tud biztosítani az állampolgársággal való visszaélésekkel szemben, jogszabály-módosításra nincs szükség – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön.
A képviselő azután nyilatkozott a sajtónak, hogy részt vett az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, valamint nemzetbiztonsági bizottsága együttes, zárt ülésén, amelyen az egyszerűsített honosítási eljárás nemzetbiztonsági, rendészeti vonatkozásairól kaptak tájékoztatást a résztvevők.
Németh Zsolt kiemelte: teljesen megalapozatlanok azok az – először az Index hasábjain megjelent – híradások, amelyek szerint több tízezren szereztek volna hamis állampolgárságot, oroszok, ukránok, szerbek.
Az elmúlt négy évben 660 ezer kérelmet adtak be, és 630 ezer állampolgárságot adtak ki, mintegy 22 ezer kérelmet utasítottak el – ismertette. Ez utóbbi szám alapvetően azt bizonyítja, hogy a magyar állam, a magyar belügyi, külügyi szervek képesek arra, hogy hatékonyan kiszűrjék a visszaélőket – mondta. Ahol pedig valamilyen módon mégis visszaélés történt, feljelentést tettek; az ilyen ügyek száma száz és kétszáz között van, és eddig 22 esetben már vissza is vonták az állampolgárságot – közölte.
A külügyi bizottság elnöke elmondta: az érintett szervek komoly szakértői munkát végeznek, az okmányokkal és a nyelvtudással kapcsolatban is komoly vizsgálatot folytatnak le. A Fidesz úgy ítéli meg, hogy nem szükséges a jogszabályok szigorítása, módosítása, hanem folyamatosan biztosítani kell a jogalkalmazás feltételeit, hogy a belügyi, illetve a külügyi szervek képesek legyenek ellátni munkájukat. Németh Zsolt határozottan kijelentette: nincs tízezres nagyságrendben hamis állampolgárság, a probléma az, hogy bizonyos politikai erők a határon túli magyarok ellen próbálják hangolni a közvéleményt.
A fideszes politikus kiemelte: folytatni akarják a nemzetegyesítés folyamatát, hogy a külhoni magyaroknak több évtizedes álmuk valósulhasson meg azáltal, hogy magyar állampolgárságra tehetnek szert.
A bizottsági ülés után a sajtónak is kiosztottak egy, a Belügyminisztérium tájékoztatóját, amelyben a 2011-ben bevezetett egyszerűsített honosítási eljárás statisztikái, tapasztalatai olvashatók. Az egyszerűsített honosítási kérelmek ügyében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal – szoros együttműködésben valamennyi társszervvel – következetes és szigorú ellenőrzést folytat annak érdekében, hogy kiszűrje a visszaéléseket, és az esetek döntő hányadában a jogsértésnek következménye van.
A hatóságoknak vannak információi arról, hogy egyes közvetítők és ügyvédek a ügyfeleket megtévesztve, pénzért állampolgárságot ígérnek, azonban ezek a kérelmek el sem jutnak a hatósághoz, mivel azokat csak személyesen lehet benyújtani – olvasható a tájékoztatóban.
Kárpátaljára, majd Kolozsvárra látogat Orbán Viktor Orbán Viktor kormányfő pénteken részt vesz a beregszászi magyar főiskola tanévnyitó ünnepségén, és tárgyalást folytat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségével, a programokon részt vesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár csütörtökön az MTI-vel. Elmondta: a magyar kormány segítségével felújított főiskola tanévnyitó ünnepélyét a beregszászi református templomban tartják a kárpátaljai magyar közösség vezetőinek, tagjainak részvételével. A miniszterelnök és helyettese külön megbeszélést is folytat Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével és alelnökeivel. A tárgyaláson a kárpátaljai magyarság helyzetéről lesz szó, valamint arról, Magyarország milyen további segítséget tud nyújtani az Ukrajnában élő magyaroknak – közölte Havasi Bertalan. Orbán Viktor jövő héten Kolozsvárra látogat. A kormányfő csütörtökön érkezik Kolozsvárra, ahol pénteken felavatja a Református Kollégium új épületét, melyben tanévkezdéskor indult el a magyar nyelvű szakoktatás. Orbán Viktor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is felkeresi, és magyar politikai szervezetek vezetőivel találkozik

Sors és vállalás
Növekszik mögöttünk a múlt és fogy előttünk a jövő. Ahogy Ilia Mihály, hamarosan magam is nyolc évtizedre tekinthetek vissza, és aki akár csak felületesen ismeri a magyarság történetét, tudja, hogy ezek az évtizedek inkább megpróbáltatásokat és nem kevésszer kudarcokat hoztak, mintsem sikereket és örvendezést. Valójában csak akkor lehetett elviselni ezt a közel évszázados múltat, ha valakinek egyértelmű és célszerűen megvalósított személyes életstratégiája volt. Annak idején, közel négy évtizede, midőn a budapesti televízió megbízásából beszélgethettem vele, Szabó T. Attila, a kolozsvári nyelvtudós mondta nekem a következőket: Egy férfinak valamilyen nagyszabású és a hazája érdekeit szolgáló életcélt kell kitűznie maga elé, és ezt következetesen, akár áldozatok árán is meg kell valósítania, vagy legalább a megvalósulás közelébe hoznia. Mindenesetre változatos sorsom jutalmának tekintem, hogy számos olyan barátom, pályatársam akadt, aki nehéz munkával, személyes áldozatokkal, de sikeresen tudta vállalni és beteljesíteni ezt az életstratégiát.
Közéjük tartozik a most nyolcvanadik születésnapját ünneplő Ilia Mihály. Nem ennek a köszöntőnek a feladata, hogy akár csak címszavakban is felidézze a mögöttünk maradt nyolc évtized sorsfordulóit, tapasztalatait, drámai helyzeteit. Világháború, országos vereség, átalakulások, remények és a remény elvesztése, forradalom és ennek eltiprása; erőfeszítések annak érdekében, hogy a folyamatosan próbatételeknek kiszolgáltatott nemzet és nemzeti kultúra ne csupán fennmaradjon, hanem teret is adjon a benne rejlő lehetőségeknek, értékeknek – nos, mindez megszabta azt az emberi és szakmai pályát, amelyet nemzedékemnek és ennek tagjaként Ilia Mihálynak be kellett futnia. Nem volt könnyű pálya, nagy erőfeszítésekre kényszerültünk, voltak kínzó és megalázó vereségeink is, így az ötvenhatos forradalom leverése utáni esztendőkben, amikor a hallgatás, a visszavonulás volt az egyetlen tett, ami a szabadságvágyból következhetett. Az egyéni pályák, az életművek azonban a kényszerűségben is épültek, és mihelyt lehetett, tehát nagyjából a hetvenes évek elejétől, a nyilvánosságot is meggyőzték arról, hogy a magyar irodalom, a magyar értelmiség nem adta fel azokat a morális és stratégiai célokat, amelyek a levert forradalmat is történelmi magaslatra emelték.
Ezeknek a stratégiáknak a szolgálatában telt el Ilia Mihály élete – nemzedékünk élete, hiszen mellette olyan költőkre, írókra hivatkozhatom, mint Nagy László, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár – és olyan irodalomtörténet-írókra, tudós szerkesztőkre, mint Czine Mihály, Béládi Miklós, Bodnár György, Domokos Mátyás, Tüskés Tibor, Görömbei András, Láng Gusztáv, Kántor Lajos – és Ilia Mihály. Egyetlen törzs hajtásai ők, bármilyen irányba térítette is növekedésüket a változó idő és a mindig érvényesülő kényszerűség. Egyszer majd valakinek, remélhetőleg egy budapesti vagy szegedi, vagy kolozsvári ifjú történésznek (doktorandusznak) meg kell írnia ennek a „történelemlátott” és „történelemviselt” nemzedéknek (több nemzedéknek) a történetét. Ott rejlik benne a közelmúlt magyar históriája, a maga sikereivel és kudarcaival, célkitűzéseivel és eredményeivel, ott rejlik benne a nemzeti közösség és a nemzeti kultúra megtartásának, védelmének, gondozásának, gazdagításának bizony nem könnyű késő huszadik századi története.
Ilia Mihálynak ebben a történetben nélkülözhetetlen és méltó szerep jutott. A nemzedéknek, amelyhez ő is tartozik, voltak költői, szépírói, tudósai, szerkesztői, tanárai. Ilia Mihály sorsát és életét több ilyen feladat is meghatározta: évtizedeket töltött a szegedi egyetem katedráján; ugyancsak hosszú éveket a korszak egyik meghatározó és mindig a nemzeti felelősségtudatot képviselő szellemi műhelyének, a szegedi Tiszatájnak az élén. Már ez a két sorsvállalás is megérdemli, hogy születésnapján úgy emlékezzünk meg róla, mint nemzeti irodalmunk és tudományosságunk egyik kiválóságáról. Mégsem ezeket szeretném most méltatni, hanem azt a közvetítő és organizátori munkát, amelyet a magyar irodalmi élet gondozásában, országhatárokon átívelő kapcsolatainak létrehozásában, szervezésében betöltött. Vagy három évtizede történt, hogy közös barátunkkal, Bata Imrével (és feleségeinkkel) felkerestük Ilia Mihályék újszegedi lakását. A nem túl nagy terjedelmű panellakást mindenütt könyvespolcok töltötték meg, és a könyvállványok legfelső sorában ott helyezkedett el házigazdánk nagy dobozokba gyűjtött és gondosan rendszerezett levelezésének hatalmas anyaga. Talán csak Kazinczy Ferenc közismert és legendás levelezése (huszonhárom kötetben!) múlja fölül az övét. Látogatásunk alkalmával néhány dobozba bele is tekinthettünk, mondhatom, minden valamire való magyar író és irodalmár képviselve volt a hatalmas gyűjteményben – Budapesttől Kolozsvárig, Pozsonytól Újvidékig, Ungvártól Münchenig. Irodalmi közelmúltunk egyik legterjedelmesebb és leginkább imponáló korpusza volt ott a szemünk előtt, s gondolom, a mögöttünk maradt vagy három évtized során a gyűjtemény legalább a duplájára növekedett. Ez a levélgyűjtemény önmagában is méltó és meg nem kerülhető szerepet biztosít Ilia Mihály számára modern irodalmunk életében. Gondolom, későbbi nemzedékek ifjú kutatói fogják majd learatni a termést, tulajdonképpen egy egész irodalomtörténeti kutatóintézetet lehetne működtetni annak a levélanyagnak a feldolgozására, amely Ilia Mihály szegedi otthonában összegyűlt.
„Sors és vállalás” – írtam e méltatás fölé címnek. Valóban: Ilia Mihály egy sorsot vállalt, és ezt mindig hűségesen, lelkiismeretesen, nagy ügyszeretetet mutatva teljesítette be. Voltak idők, midőn a szegedi folyóirat élén, a szegedi katedrán ő kötötte össze a máskülönben mindig szétszakítottsággal küszködő magyar irodalom szálait. Mindig szellemi hidakat tudott építeni Szeged és Kolozsvár, Szeged és Pozsony, Szeged és Újvidék, Szeged és Ungvár, Szeged és München között. A magyar művelődés történetében szinte mitikus szerepet kapott a „hídépítő” ember fogalma. Ilyen volt, hogy csak néhány példára hivatkozzam, Babits Mihály, Illyés Gyula, Németh László vagy közelebbről Nagy László és Kányádi Sándor. Olyan vállalás és sors az övéké, és természetesen Ilia Mihályé, amelyen sohasem ronthat az idő.
Pomogáts Béla, Helikon (Kolozsvár)

Pert nyert a CEMO munkatársa a marosvásárhelyi Helyi Rendőrség ellen
A közelmúlt eseményei alapján kijelenthetjük, hogy a marosvásárhelyi karhatalmi intézmények tagjai a magyar közösséget érintő ügyek – tiltakozások, tüntetések, rendezvények – esetén elfogultak és előszeretettel osztogatják túlkapás-gyanús büntetéseiket.
A CEMO munkatársait sem kerülte el ez a jelenség, a rendőri intézkedések nyomán bírósághoz fordultunk, és minden egyes, a Helyi Rendőrség ellen kezdeményezett perünket megnyertük. A legutóbbi perünk ezen a héten zárult sikerrel, ez már a második bírósági döntés, amely a CEMO munkatársának adott igazat, és mindkét esetben a marosvásárhelyi Helyi Rendőrség által kirótt pénzbírság törlésre került.
Bemutatjuk röviden az ügyeket
A legutóbbi sikeres kimenetelű per a Kétnyelvű kaputáblák Marosvásárhelyen kampányunkhoz kötődik. Az akció során a CEMO önkéntesei kétnyelvű kaputáblákat adományoztak a város lakóinak. Tavaly áprilisban a CEMO egyik önkéntes, kaputáblákat osztogató csapatát egy román nemzetiségű személy feljelentette, ennek következtében a marosvásárhelyi Helyi Rendőrség az akció koordinátorát, Horváth Kovács Ádámot, törvénytelen reklámanyag-osztogatás jogcímen 1500 lej bírsággal sújtotta. Noha a jegyzőkönyvet nem közölték ki, 2013 decemberében munkatársunk végrehajtó levelet kapott a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Adóbehajtó osztályától, amelyben megjelent az 1500 lejes pénzbírság.
Munkatársunk megóvta a Marosvásárhelyi Bíróságon a büntetést, amely 2014. szeptember 23-án helyet adott az óvásnak, így a bíróság a 2014/3882-es Határozatával eltörölte az 1500 lejes bírságot. Kollegánk nem fordult ügyvédhez, a tárgyalások során saját maga érvelt, és a peranyagok előkészítésében egy fiatal lelkes joghallgató segített neki.
A másik ügy egy régebbi kiemelt akciónkhoz kötődik, azért említjük meg, mert ez is sikerrel zárult, és a tárgyalások során munkatársunk sajt maga képviselte álláspontját. Szervezetünk tagját 2012-ben is megbírságolta a Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség. A marosvásárhelyi, akkor még Kettes számú Általános Iskola (jelenleg Dr. Bernády György) igazgatója 2012 februárjában rendőrökkel vitette el az iskola épületéből Horváth-Kovács Ádámot, az iskola szülői munkaközösségének tagját, aki magyar nyelvű beadványt szeretett volna benyújtani a két-tannyelvű intézményben. Az iskolában a magyar tagozaton tanuló gyermekek szüleinek egy csoportja korábban kétnyelvű feliratokat helyezett ki. A magyar nyelvű dokumentum – amelynek iktatását az igazgatónő megtagadta – a feliratok adományozásáról szóló irat volt. Codruta Băciuţ iskolaigazgató arra hivatkozva utasította el a dokumentum iktatását, hogy Romániában a hivatalos nyelv a román.
Riasztása nyomán hat rendőr érkezett az iskolába, akik kollégánkat bekísérték a Rendőrségre és illetéktelen behatolás jogcímen ötszáz lej bírságot róttak ki rá. Munkatársunk megóvta a jegyzőkönyvet, és a törvényszék megállapította, hogy a büntetés súlya nem volt összhangban a „tett” súlyával, ezért törölte a pénzbüntetést. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács ugyanakkor nyelvi diszkrimináció jogcímen figyelmeztetésben részesítette a marosvásárhelyi 2-es Általános Iskola akkori igazgatóját.
A fentiek fényében a CEMO munkatársai úgy vélik, hogy a mostanában gyakorivá vált rendőri túlkapások ellen érdemes fellépni, nem hátrálhatunk meg, hiszen jogos követelésekről van szó, a rendőri eljárások megkérdőjelezése és elutasítása sikerrel végződhet.
Az általunk bemutatott esetek mutatják, bebizonyíthatjuk igazunkat. Reméljük, hogy egyre többen élnek majd ezzel a lehetőséggel, és nem fogadják el a karhatalmi túlkapásokat. Sok sikert kívánunk a legutóbbi villámcsődületen megbírságolt személyeknek.
Civil Elkötelezettség Mozgalom
Erdély.ma

Az autonómia nem szeparatizmus – Interjú Kelemen Hunorral
Autonómiatervezetet mutatott be az RMDSZ. Sokak szerint rosszkor, a nemzetközi hangulat most nem kedvez ilyen törekvéseknek. Államfőválasztásra készül Románia, az egyik államfőjelölt az RMDSZ elnöke. A Fidesz-RMDSZ viszály a múlté, az erdélyi magyarság liberális társadalomszervezési modellhez való viszonyát nem változtatja meg az Orbán-beszéd. Kelemen Hunort kérdeztük.
– Meglepődve olvastam az RMDSZ autonómiatervezetének bemutatása kapcsán született kormánypárti nyilatkozatokat. Bár nem örülnek neki, de „beszéljünk róla", mondták olyanok, akik korábban hevesen ellenezték. Mi történt a román politikában? – Hogy mi történt a román politikában azt nehezen tudnám körbeírni, de el kell fogadni azt, hogy egy uniós tagállamban nyíltan lehet bármiről beszélni, akár az autonómiáról is. – Elfogadta ezt most a román politikai élet, a kormánypárt, a PSD? Victor Ponta miniszterelnök azt mondta, ha az autonómia decentralizációt jelent, lehet róla tárgyalni… – A lett volna a legnagyobb hiba, ha ezt a kérdést nem úgy kezelik, mint a romániai magyarság egyik célját, hanem mint az egyik román pártnak az ügyét. Nem kértük a PSD támogatását, amely párttal együtt kormányzunk és nem kértük a liberálisok és demokraták támogatását sem, amelyekkel egy pártcsalád, az Európai Néppárt tagjai vagyunk. Azt gondolom, a román társadalomban kell lebontani azokat a falakat, amelyek a magyarokkal és az autonómiával kapcsolatban emelkednek. Ha a román társadalomban az elutasítottság nem lesz olyan nagy, mint amilyen most, akkor a román politikusok is könnyebben tudnak egy ilyen ügyet támogatni.
Általában a politikus nem támogatja azt, amiről azt látja, hogy választói félnek tőle. Először a társadalmi vitát kell lefolytatni a román társadalommal, civil szervezeteivel és azután kell keresnünk ehhez a pártok között partnereket. Azt hiszem, ez a helyes sorrend. Az eddigi nyilatkozatok azt sugallják: a normális, demokratikus pártok elfogadják azt, hogy erről vitázzunk. Nem azt mondják: erről konszenzusra fogunk jutni, nem azt, hogy támogatják, hanem azt, legyen erről egy nyitott, tisztességes vita.
– Mennyire segíti vagy nehezíti az autonómiatörekvéseiket a jelenlegi nemzetközi helyzet, a kelet-ukrajnai válság, skóciai és katalán függetlenségi referendum.
– Aki megpróbálja rávetíteni Erdélyre a skót, katalán vagy ukrajnai helyzetet, az nem érti, vagy nem akarja érteni a dolgoknak a lényegét, vagy rosszindulatú. A kilencvenes években ugyebár a jugoszláviai háború dúlt. Mindig van valami, amiért nem alkalmas a pillanat. De minden pillanat alkalmas lehet, ha az ember megrajzolja a kereteket és elmondja, hogy az ő törekvései mit jelentenek és mit nem. Ha mi azt mondjuk, az autonómia nem jelent szeparatizmust, területi különállóságot, hogy nem sérti Románia területi integritását, mint ahogy ezzel kezdjük ennek a törvénynek a felvezetését is, ha olyan nemzetközi dokumentumokra hivatkozunk, amelyek ezeket a kérdéseket leírják, akkor nem lehet ezt másképpen értelmezni, csak ha valaki feszültségkeltésre használja ezt.
– Mi lesz a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés sorsa, amelyet elindítottak az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) égisze alatt, de az Európai Bizottság, mint nem hatáskörébe tartozó kérdést, elutasított? – A luxembourgi bíróságtól függ. Ha a bíróság a Bizottságnak ad igazat, akkor ez így, ebben a formában érvényét veszti. Ha viszont nekünk ad igazat, akkor megkezdődhet az európai aláírásgyűjtés. – Van más elképzelésük arra miként érhető el egy általános érvényű európai szabályozása a kisebbségi kérdésnek? Lehet más formában ehhez elegendő európai támogatást szerezni? – Épp az átfogó európai keretszabályozás volt a szándékunk. Nem magyar, hanem összeurópai kisebbségi ügyként kezeltük a Minority Safe Packet, ezért is kerestük a partnereket az Északi-tengertől az Adriáig, és hoztuk létre azt a kisebbségi szolidaritást, amire még nem volt példa az unión belül, hiszen a németországi dánoktól a dániai németekig, a görögországi törökökig, dél-tiroliaktól a frízekig mindenki partner volt ebben a kezdeményezésben. Arra törekszem, s a FUEN elnökének szándéka is ez, hogy ez a kisebbségi szolidaritás ne essen szét, függetlenül a bírósági döntéstől, mert ha a Bizottságot erősíti meg a bíróság ebben a kérdésben, az nem jelenti azt, hogy nem kell újrakezdenünk a folyamatot.
De azt is látni kell, hogy ez sem olyan történet, ami egyik napról a másikra megoldódik, mégis hiszek abban, hogy az EU-nak ezt a kérdést előbb-utóbb rendeznie kell. Mert ha hosszú távon békét és stabilitást akar, akkor rendeznie kell és rendezni is fogja. Ha az a 70 millió ember, aki emögött van, nem lesz annyira fontos, mint az uborka mérete és hajlata, akkor az EU-nak is vége lesz.
– Romániában választás közeleg. Nyugalmasabb időszak várható ezután a politikában? Az utóbbi évek romániai történéseit meghatározta a politikai társbérlet, az államfő-kormányfő viszálya. A kormánykoalícióra lehet hatása? Hiszen volt már példa erre. – Normális társadalomban ennek a koalíciónak folytatnia kellene a munkát akkor is, ha Victor Ponta elveszíti a választást, akkor is ha megnyeri. Ám egy időszak mindenképpen véget ér, az a 10 éves Basescu-éra, ahol az államelnök az alkotmányos jogosítványaival mindig elment a falig és feszegette a kereteit ennek az alkotmányos rendszernek anélkül, hogy szétpattintotta volna. Azt remélem, olyan időszak következik, amelyben erre a tapasztalatra építve kiegyensúlyozott viszony lesz a végrehajtó hatalmi ágak és törvényhozás között még akkor is, ha kohabitálni kell.
– Állandóan felmerül, van-e értelme magyar jelölt indításának? Az RMDSZ mégis mindig vállalja. Tárgytalan választás ez, miért csinálják mégis minden alkalommal végig? – Erről sok vitánk van, de mindig arra a konklúzióra jutunk, nem szabad egy választásból kimaradni, nem szabad hozzászoktatni a választóinkat ahhoz, hogy nincs a szövetségnek saját jelöltje. Nem szabad kihagyni azt e lehetőséget, hogy bemutassuk, van elképzelésünk nemcsak az erdélyi magyarságról, hanem az egész társadalomról és akár jobb is mint a többieké, s vannak olyan politikusaink, akik ezt az országot el tudnák vezetni. Ezeket ilyenkor lehet felmutatni, rá lehet irányítani a figyelmet olyan kérdésekre, amelyekre máskor talán kevésbé. Ettől nem lehet félreállni.
– A második fordulóra beáll valaki mögé az RMDSZ? Általában meg szokta nevezni, hogy kit támogat. – Az első forduló előtt nem fogunk a második fordulóról beszélni. A helyes sorrend az, hogy előbb van november 2. és rá két hétre 16. A kettő között van időnk ezt eldönteni.
– Igen, csakhogy november 2. előtt is az egyik jelölt, aki biztos, hogy második fordulós lesz, az a koalíciós partner, Victor Ponta.
– A koalíciós szerződésben nincs semmilyen az államfőválasztásra vonatkozó kitétel. – Az utóbbi időben úgy tűnt, hogy a romániai magyar belső viták lecsengtek, s az EMNP gyakorlatilag eltűnt miután Tőkés Lászlót kiiktatták azzal, hogy Fidesz-képviselővé vált. Az MPP-vel pedig fegyverszünetet kötöttek. Most megint feléledni látszik ez a harc. – Nekem soha nem tűnt úgy, hogy ez a vita megszűnt volna. Mindenki végezte a dolgát, mi a miénket, a versenypártok a magukét, ezek közül az MPP-vel érvényben van egy stratégiai megállapodásunk a nemzetpolitikai ügyekre vonatkozóan, a másikkal nincs. Az ő munkájuk kimerül a mi bírálatunkban. Korábban is így volt, most is így van.
– A román-magyar kormányközi viszony kívülről úgy tűnik, mintha nem is létezne. Az utolsó látványos közös projekt a kolozsvári Mátyás-szobor felújítása volt. 2011-ben avatták fel, több év munka után. Újra kormányon van az RMDSZ, várható valami elmozdulás?
– Létezik olyan uniós program, amely összértékében nagyobb. Utakat építettünk, templomokat, iskolákat újítottunk fel, nyilván mindez a Mátyás-szobor szimbolikus erejét nem múlhatta felül. Közös kormányülés nem volt, mint ahogy sok minden más sem az elmúlt években, a tárcaközi kapcsolatokra és az uniós határmenti együttműködésre fókuszálódott az együttműködés. Ez nem helyettesítheti az államfői, kormányfői szintű együttműködést. Remélem, eljön a pillanat, amikor ez a négy éves szünet véget ér. Kampányról kampányra bukdácsoltunk, hol mi, hol Magyarország. Azt remélem, hogy a magyarországi önkormányzati és romániai elnökválasztás után ez a helyzet változni fog. Biztos, hogy lesz ajánlata a román kormánynak és bízom abban, hogy a magyarnak is, ha túl leszünk ezeken a választásokon.
– Az előző Orbán-kormány a magyar-magyar együttműködési rendszert is átírta. A külhoni magyar szervezeteket azóta nem vonják be a képviselt közösségét érintő döntésekbe, nem konzultálnak velük a támogatáspolitika alakulása kapcsán sem. Kezdetben nagy volt a felháborodás a külhoni magyar sajtóban is, aztán szép lassan elhalt. Lett valami Önök által is elfogadott megoldás, vagy egyszerűen beletörődtek?
– Nem foglalkoztunk ezzel, nem akarjuk, hogy a magyar-magyar kapcsolatrendszer kapcsán az legyen a benyomás, hogy csak a támogatásokról szól. Fontosabb volt, hogy a KMKF mellett a MÁÉRT is elkezdett dolgozni, az RMDSZ viszonylatában az is jelentős, hogy 2012-től újra van közvetlen konzultáció a magyar kormánnyal. Mi az elmúlt négy évben támogatást nem kértünk és nem is kaptunk. Az RMDSZ persze nem is kérhetett, a hozzánk közel állónak tartott civil szervezetekre gondolok. Most viszont újra kell gondolni ezt a támogatáspolitikát, ki kellene találni a rendszer új kereteit, oktatásra-kultúrára kell nagyságrendileg több pénzt fordítani, a gazdasági támogatásnak pedig más formát találni, mert néhány tízmillió forinttal nem lehet gazdasági kapcsolatokat építeni. Az önkormányzati választások után vélhetően lesz újra MÁÉRT, KMKF, akkor meglátjuk, mit tervez a magyar kormány, mert április óta erről még egyáltalán nem volt egyeztetés, nem ismerjük az új kabinet elképzeléseit.
– Látszólag véget ért az évtizedes háború. Milyen most a Fidesz-RMDSZ viszony, milyen az Orbán-Kelemen viszony?
– Mindketten azon voltunk 2012-től, hogy a helyzetet javítsuk. Olyasmi nem történt, ami végérvényesen befagyasztotta volna az RMDSZ-Fidesz kapcsolatát. Azt hiszem, normalizáltuk ezt a viszonyt. Azon leszünk, hogy ezt a normális kapcsolatot fenntartsuk, nem vagyunk érdekeltek abban, hogy vitázzunk. Az Európai Parlamentben ugyanabban a frakcióban ülünk, a nemzetpolitikai kérdésekben pedig megkerülhetetlen az RMDSZ. Aki megpróbálta megkerülni, az idővel rájött arra, hogy nem érdemes.
– Akkor most az RMDSZ is stratégiai partnere lett az Orbán-kormánynak vagy még mindig csak Tőkés László EMNP-je az?
– Ez az a kérdés, aminek nem látom értelmét. Az RMDSZ-nek a stratégiai partnere az erdélyi magyarság. Pont. Mi nem írtunk alá stratégiai partnerséget soha senkivel, csak az erdélyi magyarsággal. – Ha már ilyen szépen rendeződött a korábbi viszály, Tusnádon miért csak Tőkés László ül Orbán Viktor mellett, Ön nem?
– Elsősorban nem rajtam múlik, hogy ott vagyok-e, az erdélyi szervezők bonyolítják a programot. Orbán Viktorral találkozunk, amikor Tusnádra jön, szűkebb, tágabb keretek között.
– Szeretett volna ott ülni a pódiumon, amikor az elhíresült beszéd elhangzott?
– Én a saját helyemen ülök, függetlenül attól, hogy kinek a társaságában.
– Ez a beszéd azóta is téma az európai sajtóban is. Külön érdekessége, hogy épp ott mondta el Orbán Viktor, ahol önök autonómiát akarnak, ahol nemzetállamot szeretnének lebontani, ahol épp az ellenkezőjét próbálják megvalósítani, mint amit Magyarországra vonatkozóan meghirdetett. Hogyan látja ezt?
– Romániában a mi álláspontunk 25 év alatt nem változott és nem is fog változni, függetlenül Orbán Viktor tusnádfürdői beszédétől. Én továbbra is azt gondolom, hogy a nemzetállam az erdélyi magyarság számára nem megoldás, kizárólagosságot jelent, Romániában legalábbis mindig ezt jelentette. Aki nemzetállamról beszél Romániában az arra törekszik, hogy ne legyenek kisebbségek, mi pedig azon vagyunk, hogy a román társadalmat meggyőzzük, ez nem egy monolit nemzetállam.
– És a liberalizmushoz való viszonyuk?
– Kérdés, hogy a liberalizmuson mit értünk – ideológiát vagy társadalomszervezési modellt? De azt gondolom, hogy a liberális demokráciának, mint társadalomszervezési modellnek nincs alternatívája, és minden, amit annak alternatívájaként mutatnak fel, az valami olyasmi, amit én nem kívánok a magunk számára.
Gál Mária
nepszava.hu, Erdély.ma

Bernády György lenyűgöző épülete: a marosvásárhelyi Városháza (2.)
A tornyos Városháza, a város egyik szimbóluma, a város központjában álló reprezentatív középület, mely híven tükrözi polgárságának szellemi életét, lelkületét, áldozatkészségét, és nem utolsó sorban öntudatát. Amint azt már a múlt heti lapszámunkban is említettük, az épület a város lakosságának pótadójából épült 1906 és 1907 között.
Ezen a héten még Bernády lenyűgöző épületről írunk a Központ olvasóinak.
Az épület előkelő stílusa meghatározza Vásárhely képet
Nagyon fontos tudni azt, hogy az impozáns és a kor igényeit kielégítő tornyos Városháza építését dr. Bernády György már polgármestersége első éveiben terve vette.
Amint azt Keresztes Gyula Marosvásárhely szecessziós épületei című könyvében is leírja, Bernády és Vásárhely tanácsa, valamint a város polgársága tudatában volt annak, hogy a tervbe vett városházának művészinek, a város legszebb épületének kell lennie, amely előkelő stílusával, tömegével és reprezentatív elhelyezésével meghatározza a város képét.
A magyar stílus hangulata
A város első számú középülete nemes külsőt kívánt, olyant, amelyre a város akkori és későbbi polgársága is büszke lehessen. Ugyanakkor kifejezője legyen saját korának, amikor az építészek éppen a magyar építészeti stílus létrehozásán fáradoztak.
A tornyos Városháza tehát a szecesszió jegyében, a Lechner Ödön által létrehozott magyar stílus hangulatában terveztetett és épült fel a fent már említett időszakban.
A Városházát a Széchenyi tér déli végében lévő sétatér, az úgynevezett allé végében, a nyugati oldalon elnyúló földszintes házak helyére építették.
Ha figyelembe vesszük, hogy néhány emberöltővel azelőtt azon a helyen téglavetőhely-, és a téren végigfolyó Nagyárok mentén marhafürösztő volt, akkor döbbenünk rá, hogy a városépítés terén mit jelentett a Városháza új épületének felépítése…
A Székhely terv nyertese budapesti építészpáros
A pályázatra számszerűen tizennégy terv érkezett be, és 1905. május 24-25-én már ki is hirdették a győztest. Egy budapesti építészpáros, Komor Marcell és Jakab Dezső Székhely jeligéjű terve tetszett a leginkább a zsűrinek. Amúgy a verseny második és harmadik helyezettje is budapesti volt, nevezetesen Sebestyén Arthur, illetve Bobula János. Rajzaik egy része máig fennmaradt.
Mivel azonban a javaslatok egyikével sem volt maradéktalanul elégedett sem Bernády, sem pedig az ítélőbizottság, végül három tervet vásároltak meg.
Ezek egyike a harmadik helyezett Bobula Jánosé volt, és ennek alapján került sarokra a torony.
Komor és Jakab terveiben a torony középen volt, egészen pontosan az előcsarnok fölött, de Bernády és a zsűri néhány tagja azonban ragaszkodott a sienai- illetve a firenzei modellt idéző oldalsó elhelyezéshez, azzal érvelve, hogy így a legkihangsúlyozottabb a kompozíció.
Az irányvonalak határozzák meg a végső tervet
A jelenleg a kormánybiztosi hivatalnak helyet adó egykori városháza tehát több terv ötvözéséből jött létre.
A város meséi című könyv szerzője tudni véli még azt is, hogy a zsűri meghatározta a főbb irányvonalakat, a pályázat nyerteseinek pedig ezek követésével kellett elkészíteniük a végső tervet. Az első változatokat 1906-ban mutatták be.
Kezdetben két belső udvara volt az épületnek. Ez azzal magyarázható, hogy az eredeti tervek szerint a közigazgatási székhely mellett egy bírósági terem, fogda, sőt a rendőrség is helyet kapott volna benne. Utólag azonban ezeket törölték, és ezzel együtt felszámolták a második udvart.
Jeligék: Székház – Őrtorony – Bem apó – Tornakert – Hármaskör
Az érdekes elnevezések végett maradjunk még egy kicsit a pályázatoknál.
A Városháza tervpályázati hirdetményét egészen pontosan 1905. február huszonharmadikán tették közzé, és április harmincadikáig több mint tíz tervet mutattak be.
Amint azt már említettük a nyertes Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti műépítész Székház jeligés terve volt. A második díjat ugyancsak budapesti műépítész nyerte el, Sebestyén Arthur Őrtorony jeligés tervével.
További három tervet vásárolt meg a bírálóbizottság: Bobula János budapesti műépítész Bem apó, Schneider Iván budapesti és Várady Árpád marosvásárhelyi építész közös tervét Tornakert jeligével, és Tóásó Pál budapesti műépítész Hármaskör jeligés tervét.
A határozott törekvés és a Városházajelleg
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból még az is kiderül, hogy a díjazott tervekben lévő ötletek alapján a kiviteli tervek elkészítésével Komor és Jakab műépítészeket bízta meg a tanács.
A végleges tervek elkészítésével határozott törekvés nyilvánult meg a városházajelleg kidomborítására, mely szerint a székházat karcsú, magas torony uralja – ez különben egy középkori hagyomány –, és városképileg hangsúlyozott beállításban álljon.
A leírtak szerint az építkezést 1906 nyarán kezdték el, és bármennyire is hihetetlen, 1907 végén az egyes ügyosztályok már használatba is vették az épületet.
Bernády pótló kiegészítése
Ugyanakkor Keresztes Gyula még azt is megemlíti, hogy az épületet eredetileg földszinttel és egy emelettel terveztette a tanács.
Az építkezés ideje alatt Bernády György pótlólag rendelte el a főhomlokzat hosszán, a második emelet építését, vagyis az épület nagyobbítását, felismervén azt, hogy: „… a jövendő még számtalan hivatalt hord méhében…”.
A polgármester rendkívüli lokálpatriotizmusa
1906 nyarán tehát megtartották a kivitelezési versenytárgyalást, és július huszonnegyedikén alá is írták a szerződést a nyertessel.
A munkálatokkal ifj. Csiszár Lajos marosvásárhelyi szakembert bízták meg. Bernády ekkor rendkívüli lokálpatriotizmusáról tett tanúbizonyságot. Ezt mondta: „…uraim, most emelünk egy városházát, aztán következnek más épületek is, de a kivitelezést minden esetben helyiekre kell bízni… Az rendben van, hogy a tervezők máshonnan jönnek, de a mesterembereknek helyieknek kell lenniük. „.
És ez, így is történt. Aláírták a szerződést a fővállalkozóval, majd kiadták a munkát több helyi építőmesternek, és így a helybéliek által befizetett adókat végül gyakorlatilag szintén marosvásárhelyi vállalatokba fektették, amelyek fellendültek ezen építkezések révén. És ez, nagyszerű dolog volt.
Azonban volt is kire alapoznia Bernádynak. Az ebben az időszakban eszközölt befektetések révén ezek a mesteremberek bátorságra kaptak, tovább képezték magukat, és kitűnő szakemberekké váltak. Valóban értették a dolgukat.
A Városháza a kor egyik legreprezentatívabb épülete
Mivel nagyon rövid volt a kivitelezési határidő, a munkálatokkal nagyon gyors ütemben kellett haladni. A szakemberek gyorsan, de nagyon jól dolgoztak.
Így 1907-ben már be is költözött a hivatal a kor egyik legreprezentatívabb épületébe, amelynek végső formájához a budapesti művészvilág krémje is hozzájárult – akárcsak a Kultúrpalota esetében. A festett üvegablakok Róth Miksa keze munkáját dicsérik, a díszítésekben pedig gödöllői művészek dolgoztak. Az 1908-ban kiállított átadási jegyzőkönyv szerint 700 ezer koronába kerültek a munkálatok, ami elfogadhatónak számít a költségelőirányzathoz képest.
A homlokzat, a nagy tanácsterem és az előcsarnok nagyon gazdag díszítésekben, de ha továbbmegyünk az oldalfolyosók és az irodák felé, egyértelműen meglátszik, hogy spóroltak.
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor, Erdély.ma

Új megegyezés, új alkotmány kell (Antal Árpád a román–magyar viszonyról)
Új megegyezésre van szükség a román többség és a magyar kisebbség között, és ezt csakis egy új alkotmány szentesítheti – nyilatkozta tegnap Antal Árpád, aki szerint a jelenlegi geopolitikai helyzetben csak mások nyernek, ha nincs egyetértés a románok és a magyarok között. Romániában most lejárt egy tízéves Băsescu-korszak, új időszak kezdődik, és ez jó alkalom a román állam reformjára, és arra, hogy munka-, nem segélyalapú társadalmat építsünk. Az alkotmány mellett a román–magyar viszonyt is újra kell gondolni – állítja a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke.
„Ha nem vagyunk elég okosak, ha a többség megtartja arroganciáját a kisebbséggel szemben, ha folytatódik a cinikus hozzáállás és semmibevétel a többség részéről a magyar közösség iránt, nem fog nyerni Románia sem, a románok sem, a magyarok sem, hanem mások, akiket nem akarok megnevezni” – jelentette ki. Hangsúlyozta: a magyar közösség képviselete óriási felelősség Romániában, és nem szabad a román állammal szembeni ellenzékbe taszítani a magyarokat, mivel ez nagyon nagy sebezhetőséget jelentene. „Nem akarom azt mondani, hogy a magyarság képviselőinek mindig kormányon kell lenniük, de meg kell találni azokat a megoldásokat, amelyek által a közösség maga rendezheti az ügyeit. (...) Vagy folytonosan kormányon kell tartani képviselőit, hogy megoldhassák a gondjaikat, bár ez kormányzati pozícióból sem mindig sikerül, vagy autonómiát kell biztosítani a közösség számára, hogy a központi kormányzatban való állandó részvétel nélkül rendezhesse az ügyeit” – magyarázta. Antal Árpád szerint célravezetőbb lenne teljesen új alkotmányt létrehozni, mint a régit javítgatni. Az új alaptörvényről elmondta: az első cikkelyben meghagyná az „egységes, szuverén és oszthatatlan” Romániát, csak a nemzetállami jelzőt venné ki az ország jelenlegi önmeghatározásából. Hozzáfűzte: az állam „nagyon szuverén akkor, amikor egy kisebbséget kell szájba verni”, de korántsem olyan határozott, amikor az erősekkel, például a Nemzetközi Valutaalappal szemben kellene érvényesítenie érdekeit.
Demeter J. Ildikó, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az autonómiatörekvéseket is képviseli (Kolozsváron fejezte be forradalmi emlékfutását Juhos Gábor)
Kolozsváron fejezte be tegnap este a Via Revolutiae elnevezésű, közel 540 kilométeres romániai emlékfutását Juhos Gábor hosszútávfutó.
A maratonfutó szeptember 14-én indult a temesvári forradalom első áldozatának tekintett Újvárossy Ernő sírjától, és Arad–Nagyvárad–Székelyhíd–Érmihályfalva–Szatmárnémeti–Szilágymenyő–Zilah útvonalon jutott el Kolozsvárra. Emlékfutása mind a 12 napján a maratoni 42 kilométeres távnál nagyobb távolságot tett meg. Juhos Gábor elmondta, a romániai forradalomban elesettek emlékére vállalta az erőpróbát, de minden erdélyi futásával az erdélyi autonómiatörekvéseket is képviselni kívánja. A Kolozsvár főterén álló forradalmi emlékmű mellett Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte a hosszútávfutót. Elmondta, jó lenne, ha sokan követnék példáját, és különböző polgári kezdeményezésekkel állnának elő. „Akkor leszünk sikeresek, hogyha mindannyian cselekvő módon részt vállalunk a közösség küzdelmeiben” – jelentette ki Izsák Balázs.

Kádárképzés is indul
Amatőr színjátszó csoportoknak és színjátszással foglalkozó csoportvezetőknek kíván szakmai segítséget nyújtani a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola a mostani tanévben induló tanfolyamokkal, de a hagyományápoló irányvonalat folytatva újabb népi mesterség, a kádárképzést is elindítja.
Az amatőr színjátszókkal és rendezőkkel Fazakas Mihály színész, rendező, színházpedagógus; Prezsmer Boglárka dramaturg, dráma-, és színházpedagógus, illetve Fehérvári Péter színművész, koreográfus foglalkozik, a kádár mesterséget a haralyi Szőke Tibor Barnától tanulhatják meg a mester falujában, ahol megismerhetik a fenyőfa edények elkészítésének folyamatát, és együtt készíthetnek dézsát, kútvedret, kádat vagy csebret. A tanfolyamokról érdeklődni és jelentkezni a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában lehet, a Szabadság tér 9. szám alatt naponta 8 és 18 óra között október 10-ig, illetve a 0267 351 560-as telefonszámon. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldi példaképeket ismert el Magyarország
A magyar államalapítás, augusztus 20-a alkalmából öt jeles székelyföldi személyiséget tüntetett ki Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. Az elismeréseket a lakhelyükhöz legközelebbi, a csíkszeredai főkonzulátuson vehették át a díjazottak Zsigmond Barna Pál főkonzultól, szeptember 24-én.
Páll Rozália keramikusművész, Vargha Mihály Béla, a Székely Nemzeti Múzeum vezetője, dr. Péter H. Mária nyugdíjas egyetemi adjunktus, gyógyszerésztörténész, Kovács Géza szobrászművész, illetve dr. Hermann Gusztáv Mihály egyetemi adjunktus vehetett át magas rangú magyar állami kitüntetést Csíkszeredában.
Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntőjében elmondta, maradandó élményt, kellemes emléket jelent minden alkalom, amikor magyar állami kitüntetést adnak át a csíkszeredai főkonzulátuson, a kitüntettek példája erőt, bátorságot ad, eddigi életútjuk inspiráció lehet számunkra.
Páll Rozália jelentős hagyományőrző tevékenységet végez: szembemenve a piaci igényekkel, ragaszkodik az autentikus szín- és motívumvilághoz, megőrizve és továbbörökítve ezáltal az ősi székely jelképeket, a sajátos sóvidéki motívumkincset. Ezen a téren végzett tevékenysége elismeréseként vehette át a művésznő a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét az államalapítás alkalmából.
Vargha Mihály Bélát eddigi szobrászművészeti alkotótevékenysége mellett a magyar állam az erdélyi művészeti élet szervezése és népszerűsítése érdekében végzett munkájáért ismeri el: a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, az Erdélyi Művészeti Központ kuratóriumának elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át. "Ezt az elismerést a három családomnak ajánlom fel: a kis családomnak, aki elkísért ide, feleségemnek és gyermekeimnek, a nagy családomnak, vagyis a Székely Nemzeti Múzeum csapatának, és a legnagyobb családomnak, az erdélyi képzőművészeknek" – mondta.
Számos díj, elismerés birtokosaként Péter H. Mária úgy fogalmazott: a magyar államtól kapott kitüntetés megkoronázza az eddigieket, és segíteni fogja további útján – a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végzett kiemelkedő tanári és kutatói tevékenysége elismeréseként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta neki.
Kovács Géza szobrászművésznek 106 műve 84 közgyűjteményt gazdagít a világ különböző országaiban, Japántól az Amerikai Egyesült Államokig. 2007-ben a magyar állam Pro Cultura Hungarica emlékéremmel ismerte el, az államalapítás ünnepe alkalmából idén a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át különlegesen eredeti alkotómunkája, valamint a magyar képzőművészet külföldi népszerűsítése terén elért eredményei elismeréseként.
Fő kutatási területe a székelység újkori története, különös tekintettel a 18. századra és a 19. század első felére. Szakmai hozzáértésének, szervezői és szerkesztői tevékenységének kimagasló eredményeként 2012-ben megjelent A székelység története című tankönyv és kézikönyv – Hermann Gusztáv Mihály a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át a történelemtudomány átörökítése és népszerűsítése érdekében történészként, könyvtárigazgatóként és muzeológusként végzett munkája elismeréseként. Hermann Gusztáv megköszönve a kitüntetést szerényen azt mondta: eddig a munkáját végezte, a jövőben azonban arra fog törekedni, hogy rászolgáljon az elismerésre.
Népújság (Marosvásárhely)

Várfelújítás városházi módra
Lassan három éve tart a marosvásárhelyi vár európai uniós alapokból történő felújítása, több-kevesebb sikerrel. A közvélemény jogosan háborog és kéri számon a várostól az eredményeket és a munkálatok elhúzódását. Természetesen ilyenkor megindul a bűnbakkeresés, és miért ne lenne jó egy magyar múzeumigazgatót támadni, még akkor is, ha semmi köze a múzeumnak a vár felújításához. Talán inkább egyebekre kéne választ adjon a polgármester. Ha 2007-ben Lokodi Edit elnök asszony közbenjárására a megyei tanács nem adja át a múzeumnak a várban levő egykori sorozóközpontot, ma nem lenne a Kultúrpalotában román és magyar művészeti galéria, mert azok a kiállítótermek raktárként szolgáltak. A megyei tanács jóvoltából van Marosvásárhelynek régészeti és történelmi múzeuma, és a jelenlegi várfelújítással ellentétben itt szakszerű feltárás és restaurálás zajlott. Ennek eredménye, hogy előkerült a marosvásárhelyi 17. századi városháza, hogy restauráltuk az egykori tiszti szalont, és számos sikeres kiállításnak helyt adott az épület (lásd Leonardo da Vinci zseniális találmányai, Funeraria praehistorica, Necropolis Porolissensis, Keszthely – Fenékpuszta késő római erődje, Dák csonttárgyak –, a Gyámolító gyógyír, kúráló pirula című gyógyszertörténeti kiállítás, számos képzőművészeti – pl. Vida Árpád, Nagy Pál – kiállítás, hogy csak a jelentősebbeket említsem). Ennek ellenére továbbra is a város szégyene, hogy nincs egy várostörténeti vagy céhtörténeti kiállítás sehol a megyeszékhelyen.
A megyei múzeum igyekezett támogatni a vár felújítását és a szakmai szempontból számos mulasztást és hibát tartalmazó felújítási tervet sikerült utólagos régészeti feltárásokkal valamelyest javítani. Persze, ha a tervezés több mint tíz éve alatt figyelembe vették volna a múzeum kérését a kötelező régészeti tanulmányokra vonatkozóan, akkor sokkal gördülékenyebb lenne a felújítás, de sajnos, szükségtelennek tartották a feltárásokat. A vár, illetve városunk történelme és hagyományai csak azért nem tűntek el nyomtalanul a felújítások és a munkálatok alatt, mert a törvény kötelezte a várost a régészeti feltárások elvégzésére, és szerencsére a polgármesteri hivatal és a városi tanács megértették a feltárások fontosságát, és támogatták a munkánkat. Sajnos, továbbra sincs a városnak stratégiája Székelyföld legjelentősebb késő gótikus műemlék együttesének, a Vártemplomnak a felújítására, amit csendben kihagytak a projektből, és utólag nehéz pótolni.
A sajtónyilatkozatok helyett arra kérném a polgármesteri hivatalt és a polgármester urat, hogy a múzeummal közösen dolgozzunk ki a vár hasznosítására vonatkozó stratégiát, kiállításokat, turistaprogramokat, hiszen ez közös érdek, és ebben bármikor partnerek lehetünk. A városháza nem rendelkezik szakemberekkel, a múzeum viszont szívesen hozzájárulna a vár működtetéséhez, és meggyőződésünk, hogy csak a párbeszéd és a szakmaiság teremt értékeket, lássunk tehát munkához!
Köszönettel,
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, városi tanácsos
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar–román együttműködés a klímainnováció területén
Szeptember 25–26-án 22 magyarországi, „zöld” technológiák iránt érdeklődő magyar cég képviselői látogattak el Temesvárra Climate KIC nemzetközi program keretében. A Climate-KIC az Európai Innovációs és Technológiai Intézet által létrehozott Tudás- és Innovációs Közösség (Knowledge and Innovation Community), célja, hogy széles körben elérhetővé tegye a klímaváltozás negatív hatásainak csökkentéséhez szükséges szaktudást és elősegítse az ökoinnovatív termékek, szolgáltatások piacra jutását.
Szeptember 25-én, tegnap a magyar delegáció részt vett a Temes Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában megtartott konferencián, amelynek előadói bemutatták a Climate-KIC programot, a globális felmelegedés várható következményeit és az ezeknek a csökkentésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, valamint a Temesvár fenntartható fejlesztésére irányuló stratégiát. A konferencia egyik előadója Virág Annamária, a budapesti IFKA Iparfejlesztési Nonprofit Kft munkatársa, aki Climate KIC program céljáról és a program keretében megvalósuló magyar–román együttműködésről nyilatkozott a Nyugati Jelennek.
– Az IFKA Iparfejlesztési Nonprofit Kft 2012-ben csatlakozott a Climate-KIC Középmagyarországi Régió tevékenységéhez. Ez egy fiatal európai szervezet, amely eredetileg 6 régióban fejtette ki a tevékenységét, elsősorban klímainnovációs céllal. Megpróbálnak egyetemeket, kutatóintézeteket, nagyvállalatokat, KKV-ket, nonprofit kft-ket és közszféra-szervezeteket is bevonni egy közös gondolkodásba, amelynek a célja az lenne, hogy az üvegházgáz-kibocsátások csökkentése, az energiahatékonyság növelése és a hulladékcsökkentés érdekében tegyünk, a fenntarthatóság irányába mozduljanak el az európai országok, a városvezetések, a kis- és nagy közösségek.
– Hogyan kerültek kapcsolatba a Temes Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával?
– A közép-kelet-európai országok közül először Magyarország és Lengyelország csatlakozott Climate-KIC programhoz, amelyek az idén kiterjesztették a tevékenységüket az ún. outreach régiókra is, mint amilyen a Nyugat-Romániai Régió Temesvár központtal. A fő célunk, hogy bemutassuk a román cégeknek a magyarországi Climate-KIC működését, azt, hogy hogyan valósul meg ez a gyakorlatban. Idén júniusban 25 román cég jött Magyarországra tanulmányútra, bemutattuk nekik, milyen folyamatokon keresztül valósulnak meg ezek a tevékenységek: van inkubációs, oktatási és innovációs tevékenység, ami pályázatok beadását és projektek finanszírozását jelenti. Ennek a második fordulója zajlik most. Magyar cégeket rekrutáltunk a Közép-Magyarországi Régióból arra, hogy jöjjenek el Temesvárra tanulmányozni, milyen módon tudnánk együttműködni az itt aktív cégekkel.
– Milyen területen működnek ezek a magyarországi cégek?
– Elsősorban a hulladékgazdálkodás terén, de vannak közöttük az analitika, tudomány területén működő kutatóintézetek, a logisztika, az anyagtudományok és az életciklus-elemzés, környezetmenedzsment kérdéseivel foglalkozó cégek is. A közszféra és a nonprofit szektor képviselői is jelen vannak a 22 résztvevő között.
– Milyen együttműködési lehetőségek vannak a magyar és a román cégek között az klímainnováció területén?
– Közös pályázatok beadása lehet az egyik vonal, illetve technológiáknak az exportja Magyarországról Romániába vagy fordítva. A magyar cégek elsősorban arra kíváncsiak, hogy a hulladékkezelési technológiákból tudnak-e esetleg olyasmit átvenni, amit otthon hasznosíthatnak.
A magyar delegáció tagjai a tanulmányút keretében meglátogatták a Műszaki Egyetem megújuló energiaforrások hasznosításával foglalkozó Kutatóintézetét, valamint a Smithfield cég temesvári vágóhídját és a Timişoreana sörgyárat, ahol a hulladékgazdálkodás és energetikai hatékonyság növelése területén alkalmaznak innovatív technológiákat.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

Márki Sándor-díjak – 2014
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Arad megyei vezetősége odaítélte az idei Márki Sándor-díjakat, illetve a Márki Sándor-életműdíjakat. Ezek kiosztására kétévenként, a páros években kerül sor az Aradi Magyar Napok keretében.
A felsorolás nem rangsor, hanem – akárcsak az iskolában – ábécérendben történik
Márki Sándor-díjazottak:
ALMÁSI VALÉRIA ANNA a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola tanítója, megyénk magyar oktatásának egyik szerény, de határozott pedagógusa. Nagyon különböző körülmények között élő családok gyermekeit neveli, irányítja szülőfalujában, számos megyei versenyen szerepel eredményesen tanulóival.
MÓDI KINGA az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola angol nyelv és református vallás tanára. Évek óta a faluközösség életének, társadalmi és művelődési tevékenységének egyik meghatározó személyisége, pályázik, szervez, segít és oktat. Tanít az iskolában, a templomban, de akár az utcán is.
SIME JUDIT a kisjenői Erdőhegyi Általános iskola igazgatója, történelem-földrajz szakos tanára. Amikor még kevesen hittek a magyar iskola önállósodásában, csendesen, de határozottan állt a közösség élére. Kiváló koordináló tevékenysége révén ma a Körösvidék ismert és keresett intézménye az erdőhegyi iskola.
Márki Sándor-életműdíjjal tüntetik ki a következő pedagógusokat:
CSÁKY APOLLÓNIA és CSÁKY BARNA nyugalmazott zerindi tanárokat. Csáky Apollónia évtizedekig tanított román nyelv és irodalmat a Zerindi (ma Tabajdy Károly nevét) viselő iskolában. Mint magyar anyanyelvű pedagógus, jól ráérzett azokra a nehézségekre, amelyekkel a nyelvileg izolált helységben a gyermekek küzdöttek, ezért is volt eredményes munkája. Férje, Csáky Barna fizika-kémia szakos tanár hosszú ideig volt a zerindi iskola igazgatója. Ott volt mindenhol, amikor a faluban történt valami – művelődési csoportokat szervezett, fogadott, a képtár megalapításának egyik alapembere volt. A kilencvenes évek elején, a magyar pedagógusok szakszervezetének alapító tagjaként, sokat segített a megye magyar oktatási intézményeinek megerősödésében.
DANI ROZÁLIA a nagyiratosi iskola nyugalmazott tanítója, a község egyik mindenese. Gond esetén elhangzik a „Majd Rózsi tanító néni megoldja” jelszó, s ez nem csak szólam. Ha szükség van rá, most is ugrik, segít az iskolában, a faluban, a családban. Ő az aktív nyugdíjas pedagógus.
Az RMPSZ Arad megyei szervezete ugyanezen alkalommal tiszteletbeli pedagógus címet adományoz dr. VAJDA SÁNDOR borosjenői fogorvosnak, aki két évtizede szervezi a Horváth Béla-szavalóversenyt, elsősorban magyar iskola nélküli szórványban élő magyar gyermekeknek.
A díjak ünnepélyes átadására az Arad megyei magyar pedagógusok napján, október 2-án, csütörtökön 17 órától kerül sor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk a kitüntetendők igazgatóit, kollégáit, mostani vagy egykori tanítványaikat, tisztelőiket.
Azok a magán- vagy jogi személyek, akik a díjakhoz hozzá szeretnének járulni, megtehetik ezt Kiss Annánál vagy a főgimnáziumban Rogoz Marianna tanárnőnél szerdáig (október 1.).
Matekovits Mihály, az Arad megyei RMPSZ elnöke
Nyugati Jelen (Arad)

A 85 éves Albert professzor köszöntése
Tanítás, alkotás, szolgálat
A temesvári Új Ezredév Református Központ konferenciatermében szeptember 24-én, szerdán este barátai, tisztelői, tanítványai bensőséges ünnepség keretében köszöntötték fel a 85 éves dr. Albert Ferenc professzort, a nemzetközi hírű szociológust és közéleti személyiséget. A Szórvány Alapítvány – amelynek Albert professzor alapító tagja – és a Csíky Gergely Állami Magyar Színház rendezvényén részt vett dr. Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke bevezető előadásában Albert Ferencet, a közéleti embert mutatta be, aki miután „piros diplomával”, végig jelesként végezte el tanulmányait, 1953 és 2012 között 59 évet tanított! Albert professzor a rendszerváltás után részt vett a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség és a Szórvány Alapítvány létrehozásában, mindkettőnek alapító tagja, utóbbinak máig meghatározó személyisége, alelnöke. Dr. Papp Z. Attila budapesti szociológus, akinek karrierje Temesvárhoz is kötődik, Albert Ferenc szociológusi pályafutásáról beszélt: az eredetileg mezőgazdasági egyetemet végzett Albert Ferenc a szabadidő szociológiájáról írt dolgozatával már 1974-ben világhírnevet szerzett, és részt vehetett a Szociológiai Világkongresszuson! Dr. Daróczi Csaba, a Temes Megyei Állategészségügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese volt tanárát köszöntötte, akinek előadásait öröm volt végighallgatni és diákja melletti kiállásával döntő módon befolyásolta dr. Daróczi Csaba állatorvosi pályafutásának alakulását. A majláthfalvi származású Somogyi Levente vállalkozó, akit Albert professzor védőszárnyai alá vett, mentorát köszöntötte fel, aki „felnyitotta a szemét a falu iránt”.
Megható pillanatok következtek, amelyek megríkatták a 85 esztendős professzort. Dr. Bodó Barna és dr. Erdei Ildikó díszoklevelet adtak át a professzornak – amelyet a teremben levők közül sokan kézjegyükkel láttak el – az alábbi szöveggel:
Mi, Temesvár és Temes megye magyar polgárai, elődeink iránti tiszteletünk valamint a jövő iránti felelősségünk jegyében, az értékmegőrzés gondolatával és szándékával, az alkotó élet iránti tisztelet jeleként, közös akaratunk kinyilvánításával Albert Ferenc társunknak a kisebbségi sorsban, tanárunknak a szellemiek világában, elöljárónknak a közösségi ügyek vitelében a
TEMESVÁR IGAZ POLGÁRA OKLEVELET adományozzuk.
Oklevelünk általános akaratot jelenít meg, melynek értelmében azok, akik életükkel, munkásságukkal, szerepvállalásaikkal, példaadásukkal közösségünket szolgálták, a közösségünk által elismertessenek.
Temesvárott, 2014. szeptember 24-én.
A könnyekig meghatódott Albert professzor lépett a pulpitushoz, aki személyes vallomásnak is felfogható, de egyetemi előadásnak is beillő beszédet intézett az egybegyűltekhez. Egy árva gyerekről mesélt, aki elektromérnöknek készült, de végül agrármérnök lett belőle, mert „magyar agrármérnökökre volt szükség” 1949-ben és akkoriban „hittük, hogy lehet itt magyar jövő”. Kiderült, hogy az agrártudományokban minden benne van, az ásványoktól a genetikán keresztül az építészetig (utóbbi tantárgyat Kós Károlytól tanulta Kolozsváron Albert Ferenc). Úgy látszik, a szociológiai is az agrártudományok közé tartozik, mert a „kis agrármérnökből” később világhírű szociológus lett. A professzor félórás előadása során beszélt tanári hitvallásáról, közéletről, kisebbségi és szórványsorsról. „A Bánságban a török kiűzése után 150 évig tilos volt a magyaroknak letelepedni, így lettünk mi ősi földünkön jöttmentek” – mondta keserűen Albert Ferenc professzor, aki időskori közéleti szerepléseinek motivációját így sommázta: „a közéletből nem lehet nyugdíjba menni”. Az est befejező részében Éder Enikő, a Csíky Gergely Magyar Színház művésznője Az alkotó élet című zenés versműsorával ajándékozta meg Albert professzort, Kiss Attila (gitár) és Borsos Pál (harmonika) kíséretével.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

Húszéves a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
Járd ki lábam, járd ki most!
Vidám csujogatások, dalolás és tánc közepette ünnepelte huszadik évfordulóját a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület.
Hunyad megye legmagyarabb falujában „mióta a világ, világ”, azaz a bukovinai székelyek múlt század eleji betelepedése óta mindig is pezsgett a közösségi élet, a kommunizmus éveiben is megtartották a bálokat, a karácsonyi katonajátékot, és dalárda, tánccsoport, színjátszókör működött a településen. – Az utóbbi évtizedek rohanása azonban talán mindezt felemésztette volna, ha húsz esztendővel ezelőtt nem látogat a faluba Kóka Rózália bukovinai származású néprajzgyűjtő, és nem hívja fel a figyelmünket arra, hogy milyen drága kincset őrzünk. Ő bíztatott, hogy jogi formát adjunk hagyományőrző csoportunknak, az ő kezdeményezésére fogtunk neki tájházat alakítani. Személyesen vitte el pályázatunkat az Illyés Alapítványhoz és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a csernakeresztúri hagyományok életben maradhassanak – emlékszik vissza a kezdetekre Szabó Julianna, az egyesület elnöke.
A helyiek közül is sokan felkarolták az ötletet. Az idősebbek, de fiatalok is lelkesen kapcsolódtak be a munkába.
– Egész nyáron dolgoztunk, hogy a tájháznak megvásárolt ingatlannak visszaadjuk eredeti jellegét és berendezzük. Édesanyám, Rókay Zena, aki akkoriban a 70-es éveit taposta, még pontosan tudta, minek hol a helye a házban, és a tárgyak begyűjtésében is sokat segített. Ő tanította a hagyományos tánclépéseket is. Korábban is volt tánccsoportunk, de a bukovinai gyökerekre kevésbé fordítottunk figyelmet. Kóka Rózália biztatására tudatosan kezdtük felderíteni, ápolni mindazt a hagyományt, ami még élt a faluban – meséli Szabó Julianna.
Az évek során a hagyományos táncok mellett újra felelevenítették a májusfaállítást is, a szüreti szekeres felvonulást, a bukovinai mesemondást és számtalan más régi szokást. A tánccsoportba eredetileg idősek és középkorúak is bekapcsolódtak. – Édesanyám nyolcvanéves korában még szerepelt a színpadon. Később a felnőttek már háttérbe vonultak, hiszen egyre több fiatal kapcsolódott be a hagyományőrzésbe. Az évek folyamán közel 150-en fordultak meg a tánccsoportunkban. Az első táncoktató Kelemen János volt, az egyesületi elnök pedig Tamás Ferenc – emlékszik Szabó Julianna, aki immár több mint egy évtizede vette át az egyesület vezetését Kelemen Ilonával és Blozsné Rókay Annával karöltve.
A húszéves évforduló alkalmával valamennyi hajdani táncos és családja hivatalos volt az ünnepségre.
– Megemlékezéssel indítottuk az évfordulós rendezvényt. A Tájházban elevenítettük fel azok emlékét, akik már örökre elköltöztek. Blozsné Rókay Anna sok évig tanította a fiataljainkat, egészen eredeti koreográfiákat dolgozva ki. Sajnos, ő sincs már közöttünk. Tavaly a Főnix Somogyi Nagyasszonyok kitüntetését nyerte el. Ezúttal utóbbiak egy emléktáblát hoztak Csernakeresztúrra, amit a tájház falán helyeztünk el. Egy hálaadó szentmisén is részt vettünk közösen – számolt be az évfordulós ünnepségről Szabó Julianna. A rendezvény vidámabb részére másnap került sor, amikor a fiatal táncosok a helyi kultúrotthonban mutatták be a 20 év munkájának gyümölcsét, bukovinai táncokban bővelkedő műsort adva elő. A rendezvény meghívottja volt a dévai Szivárvány nyugdíjasklub énekkara is, szintén bukovinai dalokkal léptek föl. Az előadásokat követően pedig elkezdődött a hajnalig tartó mulatság. – Közel kétszázan voltunk. A 2010-es nagy bukovinai székely találkozó óta még nem volt ennyi ember együtt a kultúrházban. Nagyszerű volt a hangulat: régi és mai táncosok egymást túlszárnyalva ropták a táncot, pattogtak a hagyományos csujogatások, közben fogyott az ízletes gulyás, melyet a tánccsoportunk újházasai: Nisztor Sándor és felesége, Annamária készített. Támogatóink jóvoltából még egy díszes ünnepi tortára is tellett – mondta a főszervező, hálásan említve az egyesületet ezúttal is támogató Communitas Alapítványt, Corvin Kiadót, RMDSZ-t és külön Dézsi Attila kormánytisztviselőt, aki az előbbiekhez hasonlóan az évek folyamán mindig bátorította, támogatta a csernakeresztúri hagyományőrzést.
Gáspár-Barra Réka, Nyugati Jelen (Arad)

Kopjafát avattak Szombati Szabó István emlékére
Amint arról év elején már beszámoltunk, 2014. január 19-én Budapesten posztumusz a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki az egykori lugosi református lelkipásztort, Szombati Szabó Istvánt, dr. Higyed István javaslatára, aki a neves előd irodalmi és műfordítói munkásságát gyűjtötte össze, és szerkesztette kötetekbe közel ezer oldalon.
A Budapesti Gálára eljött a költő-lelkipásztor Angliában élő unokája is, aki a többi unokával egyetértésben a kitüntetést felajánlotta a Lugosi Református Egyházközségnek, aki a Szombati Szabó örökséget őrzi és ápolja.
A kitüntetéssel járó Oklevelet és lovagi bronzplakettet május 17-én a Szombati Szabó István neve által fémjelzett Nemzetközi szavalóverseny díjkiosztó gáláján adta át Higyed István-Levente és Higyed János Mátyás a lugosi gyülekezet lelkipásztorának, Gáll Zoltánnak, az angliai unoka, Szombati Szabó Ildikó üdvözletével együtt, aki betegség miatt nem lehetett jelen ezen az eseményen.
Szeptember 20-án a Felső-Tisza Völgyében fekvő Aranyosapátiban, a Kultúra Lovagjainak Emlékparkjában, halálának 80-ik évfordulóján kopjafát avattak Szombati Szabó István emlékére.
Az ünnepség délelőtt a helyi református templomban vette kezdetét, ahol a kultúra lovagjainak ünnepélyes bevonulását követően az üdvözlő szavak után az erre az alkalomra meghívott Szatmári Református Egyházmegye Lelkipásztor Kórusa adott egyórás téma-koncertet, „Nemzedékről-nemzedékre” mottóval.
Az istentiszteletet követően a jelenlevők átvonultak a lovagok emlékparkjába, ahol Nick Ferenc, a Kuratórium elnöke köszöntötte a megjelenteket.
Fazakas Csaba a Temesvári Református Egyházmegye esperese köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy talán nincs is a világon még egy olyan ország, amelynek annyi hármas határa lenne, mint Magyarországnak. A délen fekvő Bánság és az Északkelet-Magyarországgal szomszédos Kárpátalja szórványvidékeinek nagy közös kincse és megtartó ereje a kultúra. Szombati Szabó István Trianon után választhatta volna szülővárosának, Debrecennek vagy Sátoraljaújhelynek a karriert és kényelmet ígérő meghívását is, de Lugoson maradt. Fazakas Csaba, aki dr. Higyed István után egy ideig maga is lugosi lelkipásztor volt, büszkén és egyben örömmel tette fel a kérdést: „Vajon van-e még egy olyan gyülekezet ahonnan két lelkipásztornak is kopjafája áll az aranyosapáti emlékparkban? És talán az sem véletlen, hogy pont egymás mellé került a két egykori lugosi lelkipásztor kopjafája”.
Gáll Zoltán Szombati Szabó István egyik olyan versét szavalta el, amely Trianon után, 1922-ben született, és amelyért államellenes izgatás vádjával tíz hónapig tartó meghurcolás következett a lelkipásztor életében. Kereken 33 évvel azután, 1955 őszén, egy egész napos ünnepségen, amelyen a néhai lelkipásztor-költőre emlékeztek Lugoson, az akkor nagybodófalvi lelkipásztor, Higyed István ismertette az ominózus vers születésének és utóéletének körülményeit és következményeit. 1956 után ezért neki is számolnia kellett a következményekkel. Akkor érte is eljött a fekete autó...
Szombati Szabó Ildikó erre az alkalomra eljött Angliából, és miközben az emlékezés harangja megkondult, a két palástos lelkipásztor kíséretében elhelyezte a lugosi templomkertből hozott hazai földet a harangláb talapzatába. Azt a földet, amelyben nagyszülei nyugosznak, akiknek hamvait annakidején ő maga hozta haza Lugosra, a budapesti Farkasréti temetőből.
A kopjafák megszentelése és felavatása után, amely római katolikus, görög katolikus és református szertartás szerint történt, a hozzátartozók elhelyezték az emlékezés koszorúit a kopjafákon. A kórus éneke zárta a szertartást: „Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját.”
Szombati Szabó István és dr. Higyed István kopjafája egy olyan tizenkettes körben áll egymás mellett, amelynek közepén a „Megmaradás” nevet viselő hársfa mélybe ereszkedő gyökereivel és égre kapaszkodó ágaival az elmúltak és az eljövendők határán mintha azt üzenné:
„Csak álljatok, mint elő-őrsök itt,
Didergő posztján egy új kikeletnek:
Új ég lesz majd itt, föld is, lomb is új
És más dalok születnek.”
(Szombati Szabó István: Beszélgetés hervadt, őszi kerttel – a betiltott vers utolsó szakasza)
H. I., Nyugati Jelen (Arad)

Muhi András kapja a Sárga Csikó Díjat
Idén Muhi András producernek ítélte oda az első erdélyi magyar játékfilmről elnevezett életműdíjat a Filmtett Egyesület. A díjat 2012-ben alapították, és évente adják át egy-egy olyan filmes személyiségnek, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.
Szabadság (Kolozsvár)

1944, ahogyan emlékszem
Elsötétítés
1944 elején nem sokan lehettek, akik ha nem is tudták, de legalább gyanították, hogy az arcvonal még az év vége előtt átvonul rajtunk. Napjaink akkoriban csendesen, vagy inkább viszonylag csendesen teltek. Bár gyermek voltam, a háborúról én is tudomást szereztem. Esténként be kellett sötétíteni az ablakokat, nehogy a kiszűrődő fényről az ellenséges repülők, amelyek a város fölött szállnak, így észrevegyék, egy esetleges célponttá váljék. Késő este hallani lehetett a magasban szálló gépek moraját. Mint mondták, viszik Tito partizánjainak az utánpótlást.
Asztalos Lajos
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)

Feltámadna a madéfalvi turulmadár, ha lenne hozzá pénz
Most Kolozsi Tibor szobrász udvarán várja a szebb jövőt
A madéfalvi veszedelem történelmünk egyik tragikus epizódja, amelyről napjainkban sok anyaországi, sőt kolozsvári magyarnak sincs tudomása.
A Rákóczi-szabadságharc leverése után a Habsburgok az abban részt vevő székelyeken is megtorolták a lázadást: az adókötelezettség mellett eltörölték régi kiváltságaikat. Később Mária Terézia, a külpolitika kedvezőtlen szorításában úgy akarta őket ismét határőrzésre kényszeríteni, hogy közben megmaradjon az adóztatásuk. Ez ellen tiltakozó mozgalom indult, amit az osztrák haderő vert le: 1764. január 7-én a csíkszéki Madéfalvát, ahol az ellenállás küldöttei gyűltek össze, ágyútűz alá vette, és kétszáz embert ölt meg. A gyászos esemény mementójaként 1905. október 8-án avatták fel a Tamás József tervezte emlékművet, amelynek központi díszeleme a Köllő Miklós szobrász által kivitelezett turulmadár. Ennek felújítása Kolozsváron zajlana, ha lenne miből…
Szabadság (Kolozsvár)

„Mea culpa, mea culpa…”
Óriási port kavart fel Robert Turcescu tévés műsorvezető töredelmes vallomása és önostorozása, miszerint ő tulajdonképpen a hadsereg hírszerzésének rangrejtett ügynöke, alezredese volt, s „szakterülete” az újságírás, az újságírói társadalom megfigyelése volt. A tegnap még a demokrácia bajnokaként, az igazszólás és a visszaélések leleplezőjeként tetszelgő tévés lovag hirtelen lelkiismereti válságba jutott, s az Isten, a nép és a független bíróság ítéletére bízta kettős életének minősítését.
Valahogy nem nagyon értem, miért is tette ezt ily hirtelen és ily drámaian. Nálunk annyiféle titkosszolgálat van, hogy már eligazodni is bajos, s az ismertebbek, a SRI, a SIE és a katonai elhárítás mellett majd minden minisztériumnak van saját külső és belső „kémhálózata”, s ha összeszámolnánk, akkor az ügynökök népes tábora akár a lakosság egyharmadát is megközelítheti.
Azt sem értem, mely földi bírákra bízná magát Turcescu, s főleg milyen törvényekre, hiszen egyetlenegy jogszabályról sem tudok, ami megtiltaná a titkosszolgálatokban való tevékeny ügyködést. Továbbá az sem fér a fejembe, hogy mi a csudát keres az újságírás eléggé zűrzavaros vizein a katonai hírszerzés, az elhárítás, mert ott az égadta világon semmiféle keresnivalója nincs.
Ám mindezeket összevetve, ki kell mondanunk, hogy Robert Turcescu – saját lelkiismeretén kívül – elsősorban a közvélemény és az újságírói társadalom ítéletére kárhoztatható, hiszen az előbbit hosszú ideig képmutatóan hülyítette, utóbbit pedig becsapta, és elárulta, s ezek igazán főbenjáró vétségek, még akkor is, ha kies hazánkban semmiféle paragrafus nem foglalkozik velük. Vétkét tetézi még az is, hogy titkosügynöki ténykedéséért valószínűleg szép summácskákat húzott a hadsereg különben szegényesnek mondott költségvetéséből, mert az bizonyos, hogy a besúgókat ott is jól megfizetik. Főleg, ha már ezredesi magasságokig lépkedett felfelé.
Szó, ami szó, a román újságírás egy újabb „legendával” lett szegényebb, mert ki is hinne többé Turcescu nagy demokrata, igazságosztó hőbörgéseinek? Ezzel le is zárhatnánk az ügyet, de „nem oda, Buda!”, a politikum rögtön rácsapott a csemegére, s már parlamenti bizottságok kajtatnak, vizsgálódnak. Miben és miről?
Magyari Lajos, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Állásfoglalás
A romániai magyar újságírói szakma hitelének és tekintélyének megőrzéséért a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) etikai testülete, a Becsületbíróság, a közelgő államfő-választásokra való tekintettel megerősíti az újságírók politikai szerepvállalásáról szóló, 2004-ben elfogadott és 2008-ban meg 2012-ben is közzétett ajánlását, mind tagságának, mind a hazai írott és elektronikus médiában dolgozó valamennyi újságírónak, hogy politikai szerepvállalása idejére függessze fel újságírói tevékenységét.
A MÚRE politikai szerepvállalásnak tekinti a média munkatársainak a jelöltek kampánystábjában betöltött szerepét és tevékenységét.
Jelen ajánlást annak tudatában tesszük, hogy az újságíró szabad véleménynyilvánítási joga nem korlátozható, de az új, ideiglenes munkakörrel járó politikai érdek összeegyeztethetetlen és összeférhetetlen az etikai kódex által is előírt, pártatlan, kiegyensúlyozott újságírás elvével. Amennyiben a politikai szerepet vállaló újságíró közölni szeretne a sajtóban, azt minden esetben politikai tisztségének megjelölésével és kizárólag a média véleményrovatában tegye.
A MÚRE Becsületbírósága a médiafogyasztók pontos és hiteles tájékoztatása érdekében szükségesnek érzi megismételni azt a szerkesztőségeknek tett javaslatát is, hogy amint egy munkatársuk bekapcsolódik a választási kampányba, illetve politikai szerepet vállal, ezt a tényt kiemelt közleményben tudassák az olvasókkal/hallgatókkal/nézőkkel. Amennyiben a választások lejárta után az újságíró a szerkesztőségbe való visszatérés mellett dönt, ezt is hasonló körülmények között hozzák nyilvánosságra.
MÚRE-közlemény
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Funar, te disznó”
Vadim Tudor ismét formában van
Hajdani cimborájával, Gheorghe Funarral mosta fel a padlót élő tévéadásban. Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke a Romania TV-ben telefonon üvöltözve pocskondiázta a műsorba szintén telefonon bekapcsolt Gheorghe Funart szerdán – tudósít az „eseményről” a főtér.ro.
A műsorban felmerült, hogy a Központi Választási Iroda elutasíthatja Vadim Tudor államfőjelöltségét a támogató aláírások körüli problémák miatt. A politikus persze határozottan elutasította ezt a lehetőséget, de annyira felpaprikázódott, hogy nem tudott uralkodni magán, amikor Funar telefonon bejelentkezett a műsorba, és megköszönte, hogy több PRM-szervezet is gyűjtött neki aláírásokat. Funart ugyanis – miután korábban a PRM főtitkára és elnöke is volt – Vadim kezdeményezésére kirúgták a PRM-ből, így függetlenként indul az államfő-választáson.
„Ez egy semmirekellő, akit még ma beperelek. Melyik PRM-szervezetek segítettek neked, te gyengeelméjű? Miért használod most is »a PRM elnöke« címet, te kolozsvári disznó? Nem szégyelled magad? Én vagyok a párt elnöke. (…) Szerencséd, hogy nem vagy itt, mert lekevernék neked két pofont! Nem fejeznéd be végre ezt az agybajt? Menj, kezeltesd magad, te marha!” – fogalmazott Vadim. „Milyen minőségedben kaptál támogató aláírásokat a PRM-től, te idióta?” – kérdezte hajdani párttársát.
Válaszul Funar azt mondta: ő függetlenként indul, de több PRM-szervezet is gyűjtött neki aláírásokat. Azt is elmondta, hogy csütörtökön megtámadja az Alkotmánybíróságon Vadim Tudor elnökjelöltségét.
Vadim a citynews.ro portálnak azt nyilatkozta: Funar „felébresztette az alvó oroszlánt”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kallódó hagyaték
Még sok a tennivaló épített örökségünk körül
Épített örökségünkről, műemlékvédelemről esett szó a baróti Tortoma Önképzőkör e heti előadásán, melyen a meghívott előadó, Ferenczi Z. Sámuel építészmérnök a Hereditatum online műemlék-adatbázist is ismertette.
Az Erdélyben fellelhető, több mint ötezer műemlék közül csaknem kétezernek a leírása, adatai fotókkal együtt megtalálhatók már a hereditatum.ro honlapon – mondta Ferenczi, kifejtve, az adatbázis létrehozásának célja az volt, hogy épített örökségünkről az internet segítségével bárki ismereteket szerezhessen. A honlap bemutatóját követő beszélgetésen felvetődött azonban néhány, az erdővidéki műemlékvédelmet is érintő sarkalatos probléma: elhangzott, a védelemre érdemes helyi épületeknek talán még 15%-a sincs rajta az országos műemlékvédelmi listán, amely jegyzék nemcsak hiányos, de hibákkal is tarkított. Egy érdeklődő arra kérdezett rá, hogy ugyan milyen érdeke lehet egy tulajdonosnak, hogy házát például műemlékké nyilváníttassa, illetve ezt hogyan teheti meg, és milyen szempontokat vesznek alapul?
Ferenczi válaszában kifejtette, hogy a műemlék épület adómentességet élvez, felújítására elvileg kedvezményes hitelt is kellene adjanak a bankok, de ha a felújítási szándék megvan, a megyénkben működő LEADER-egyesületek is kínálhatnak erre pályázati alternatívát. A műemlékké nyilvánítási eljárás pedig azzal kezdődik, hogy a tulajdonosnak előbb meg kell keresnie egy szakembert, aki miután eldönti, hogy valóban védelemre érdemes épületről van-e szó, felterjesztik a kérelmet az Országos Műemlékvédelmi Hatósághoz. A kritériumokat, hogy mitől műemlék egy épület, még a múlt század hatvanas éveiben állították össze, ezek szerteágazóak lehetnek. Például, ha egy híres ember lakott benne, az is lehet érv a műemlékké nyilvánítás mellett.
Az előadó véleménye szerint műemlékeink történelmünk részét képezik, ha közülük egy is elvesz vagy tönkremegy, az annyi, mintha egy oldalt kitépnénk a történelemkönyvünkből. Fölöttébb szükséges lenne a hivatalos felfogás megváltozása is, fel kellene kutatni a még fellelhető építészeti emlékeket, értékeket – ebben a megyei tanács is segíthetne egy ilyen célt szolgáló program elindításával.
Épített örökségünk pillanatnyi állapotát néhány beszédes kép által is szemléltette Ferenczi, végül szó esett arról a szerepről is, melynek az épületek megőrzését, védelmét, feljavítását illetően a helyi önkormányzatokra, tanácsosokra kellene hárulnia. Jó példa erre itthon és külföldön is akad (például egységes falu- vagy városkép kialakítására való törekvés), már csak az hiányzik, hogy elöljáróink ezeket észrevegyék, és kövessék is – hangzott el. Az est keretében Szőts-Papp Zsuzsa és Simon Réka Ágnes a Kulturális Örökség Napok háromszéki programjáról számoltak be, a rendezvény Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében zajlott.
Böjte Ferenc, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nemzetmegtartók és hiterősítők
Kilenc erdélyi és partiumi református kollégium tartotta szeptember 21-én közös tanévnyitóját a kézdivásárhelyi református templomban.
Igét hirdetett Szegedi László generális direktor, aki a kollégiumok nemzetmegtartó és hiterősítő szerepét emelte ki.
„A bűn szörnyűsége mindnyájunkat kikezd, nincs ember, aki önerőből ellenálljon ennek. Sokszor elfelejtjük az örökséget, a szülők, a nagyszülők Bibliáját. Ebben is nagy szerepet játszanak a református kollégiumok, meg kell mutatniuk, hogy az almának nem szabad messze esnie a fától. Nem szégyelljük az igét, Kálvin János tanítását, aki mindig felmutatott és visszamutatott Istenre, mondván, hogy egyedül övé a dicsőség!” – hangsúlyozta Szegedi László, aki szerint fontos, hogy mivé lesznek a gyermekeink, fontos, hogy milyen iskolában milyen lelkiséget, milyen oktatást kapnak, részesednek-e olyan hitbeli nevelésben, amely megtartja őket.
Az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora Manassé példáját hozta fel, aki amikor nagyon mélyre csúszott, akkor elkezdett imádkozni, megalázta magát Isten előtt. „A történelemben példátlan esetről olvasunk, a királyt, aki a babiloniak fogságában volt, visszahelyezték a trónra. Istennél semmi sem lehetetlen, nem juthatunk olyan messze Istentől, hogy ne lehetne mindent újból kezdeni. Aki nem hiszi, hogy a kutyából is lehet szalonna, sőt szalonnából is kutya, az a hit dolgait vétózza meg. Istennél sok minden lehetséges, amit a népi bölcsesség másképpen tanít. A kegyelem csodát cselekszik, azonban nem érdemes ekkora árat fizetni azért, hogy visszakerüljünk Isten közelébe” – mondta Szegedi László.
Az igehirdető szerint Manassé története nemcsak az évet kezdő gyermekekhez szól, hanem Isten a lelkészeket, oktatókat, pedagógusokat is megszólítja, tőlük is megkérdi, hogy mi az, amit elfelejtettek? „Ha az Istennel való viszonyunkat nem hozzuk helyre, ha a feledés generációja leszünk, akkor elveszünk. Figyelmeztetni kell népünket, hogy Isten az Ő Fiának drága vérével váltott meg bennünket. Azon senki sem csodálkozott, hogy Manassé bűnös emberként hova jutott, de Isten kegyelmén mindenki elképedt” – emelte ki.
Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy ez a nap örömünnep, hiszen a kollégium fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli. Beszédében kiemelte, hogy a kollégium elsősorban nem intézmény, hanem szeretetközösség.
Kiss Gábor, Krónika (Kolozsvár)

Kivándorlásról, „amerikázásról” a Kós Károly Akadémia előadásán
A Kárpát-medence népei történelmi sorozat csütörtök esti rendezvényének rendkívüli módon nem a bevándorlás, hanem ennek ellenkezője, a kivándorlás volt a témája. A Kós Károly Akadémia meghívottja Gyáni Gábor akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének kutató-professzora az „amerikázásról” tartott előadást.
A 19-ik században Európában elkezdődik egy olyan kivándorlási folyamat, amely száz évig tart és amely által 50 millióan hagyják el szülőföldjüket, folyamatosan feltöltve az amerikai kontinenst, amely várja, befogadja őket. Ez a folyamat az írekkel kezdődik, őket követik a németek, a skandináv országok lakói, az Osztrák-Magyar Monarchia népei, a Balkán, majd Oroszországból az első világháború után a zsidók. Ennek az exodusnak különféle okai vannak: az egyik az a népesedésrobbanás, ami a 19-ik században következett be és amellyel a gazdaság modernizálása nem volt képes lépést tartani. A jogegyenlőség, az, hogy semmiféle korlátja nem volt az utazásnak, útlevél és vízum nélkül mehetett mindenki oda, ahová akart, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek, az elszegényedés, a tömeges éhínség, a gazdasági ellentétek kiéleződése is odavezetett, hogy az emberek elhagyják megszokott helyeiket. A politikai elit ezt nemhogy nem akadályozta, de inkább segítette is – magyarázta Gyáni Gábor.
Magyarország területéről nem mindenhonnan mennek az emberek Amerikába, úgynevezett szigetszerű gócok léteznek, például a vegyes nemzetiségű települések, a Felvidéken, Délvidéken, Erdélyben, illetve a mélyszegénységgel jellemezhető Székelyföld, ahol kezdettől fogva nagy a kivándorlás és az nem is lankad. Nem feltétlenül a magyarok távoznak – hangsúlyozta a történész, a Felvidéken például az akkor tótoknak, ma szlovákoknak nevezett népcsoport indult először, akikre a csehekről terjedt el és akik a magyaroknak továbbították a kivándorlási lázt. A példa viszont hamar ragadóssá vált, hiszen a fejlesztésekből kimaradt, gazdaságilag elszigetelt területek, az iparosodás, a városiasodás, az infrastruktúra hiánya, a kevés termőföld taszítóerőnek számított, a cél, Amerika viszont olyan húzóerőnek, amely következtében egy „láncmigráció” jött létre. Ez azt jelenti, hogy a szegény magyarok Amerikában sikert érnek el, pozitív tapasztalatokat szereznek, azonnal munkahelyet és szállást találnak, bár ott a legalacsonyabb, de az óhazában mesésnek számító javadalmazást és visszajeleznek az otthonmaradottaknak, sok esetben hajójegyet küldenek, hívó szót, hogy érdemes felkerekedni. Létezik egy Amerika-propaganda is, a száz év kedvező imázsa, a szabad ország képe, erre alapoznak azok az ügynökök is, akik ellepik el Magyarországot, megkeresik a településeket, utazási lehetőségről, vonat- és hajójegyről gondoskodnak, „kipárnázzák” az utat Amerika felé. Ez a szállítócégek számára óriási profitot hoz, verseng egymással a két nagy hajótársaság, a német és az angol. Az előbbi a magyarokat Hamburgból, Brémából szállítja az ígéret földjére, míg az utóbbi Fiuméból.
Azzal kapcsolatban, hogy hányan mentek ki Magyarországról ez alatt az idő alatt Amerikába, nehéz pontos számadatokat mondani – fogalmazott az előadó. A hajóutas listák, az amerikai bevándorló hivatal nyilvántartása és a magyar statisztika adatait figyelembe véve másfélmillióra tehető azok száma, akik elhagyták az országot. 1900 és 1910 között, de főleg 1905, ’06, ’07 és ’08-ban hág a tetőpontjára a kivándorlás, százezrek kerekednek fel, a magyar szaporulatnak mintegy 75 százaléka. Ennek ellenére mégsem fogyatkozott meg Magyarország népessége, mert a bevándorlás, a magas szaporulat ellensúlyozta a kivándorlást. Sokan hazajönnek, vannak akik többször is megfordulnak az óhazában, sokan viszont életük végéig készülnek, addig amíg kitör az első világháború, utána pedig az akadályozza meg a hazatelepülést, hogy gyerekeik beilleszkednek az amerikai társadalomba, egyre kevesebben beszélik a magyar nyelvet, sőt az sem ritka, hogy a második-harmadik generáció gyerekkorában sem beszéli anyanyelvét.
A társadalmi hozzáállásról a történész elmondta, az állam tolerálja a kivándorlást, felelőtlen módon hagyja, hogy a munkaerő, a 30-40 éves, életerős férfiak, majd a nők is elmenjenek. Vannak törvények, amelyek ezt próbálják szabályozni, de nem akadályozzák, ahogyan az 1908-ban hozott, egy kicsit szigorúbb törvény is, amely azt szabályozza csupán, hogy a távozóknak a külügyi és a hadügyminisztériumtól engedély kell kérniük, de továbbra is útlevél és vízum nélkül lehet utazni. Mindez részben a liberalizmussal magyarázható, amely tiszteletben tartja azt az alapvető emberi jogot, amely az egyén szabad helyváltozatására vonatkozik. Ugyanakkor az is szempont, hogy az állam így akarja pozitív irányba elmozdítani a magyar ajkúak lélekszámát. Míg korábban 50 százalék fölött van a nem magyarok száma, ez kivándorlás során változik. A közvélemény zöme közömbös, nem érdekel senkit, hogy egy-egy távolabbi helyen, mint például a Székelyföldön milyen nyomorban élnek az emberek.
A kivándorlók zöme az elején férfiakból állt, 1905 körül ez az arány kiegyenlítődik, ugyanannyi nő megy el, mint férfi. A foglalkozás szempontjából a többség mezőgazdasági napszámos, őket követi a cseléd és a kisiparos, vagy a kisegzisztenciájú társadalmi réteg. Valamennyien New Yorkba érkeznek, ahol a képzettebbek találnak munkahelyre, gyári munkások lesznek. A többiek Ohio, New Jersey, New York, Penssylvania államokban telepednek le, az ettől nyugatabbra eső államokban nem jellemző a magyarok jelenléte. Mivel egész közösségek települnek ki, nem idegenek közt élnek, saját rokonaik, ismerőseik, szomszédaik közösségében, magyar iskolába járatják gyerekeiket az elején, illetve magyarul gyakorolják vallásukat is. Az etnikai identitásuk megőrzésében nagy szerep jut az egyháznak, ezért ezt megszervezik, hogy az óhazából papokat küldjenek ki. Az identitás megőrzése ellenben csak az első generációra jellemző, a kivándoroltak gyermekei, unokái sok esetben már meg sem tanulnak magyarul, amerikaiakká válnak, beolvadnak.
Antal Erika , maszol.ro