Restitúciós törvénytervezetet nyújtott be az RMDSZ a parlamentben
Restitúciós törvénytervezetet nyújtott be a román parlamentben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely reméli, hogy a bukaresti kormány által elfogadtatni tervezett végleges jogszabályban az RMDSZ javaslatai is helyet kapnak majd.
Az RMDSZ szerdai hírlevele szerint a saját törvénytervezete az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvényt módosítaná úgy, hogy pontosítja a felmerült jogi értelmezési problémákat.
Romániában napirenden szerepel egy új jogszabály elfogadása a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásáról, miután a strasbourgi emberjogi bíróság a vonatkozó törvények felülvizsgálatát kérte Bukaresttől.
Markó Attila parlamenti képviselő korábban a maszol.ro hírportálnak elmondta, hogy azért nyújtják be a tervezetet, mert ennek alapján akarnak tárgyalni a román kormánnyal a várható restitúciós jogszabályról, amelyben remélik, az RMDSZ javaslatai is helyet kapnak.
A képviselő leszögezte, a módosító indítvány megfogalmazásakor azt az elvet követték, hogy a romániai egyházaktól a kommunizmus idején jogtalanul elvett ingatlanoknak mielőbb maradéktalanul vissza kell kerülniük a jogos tulajdonosukhoz.
„A törvénytervezet az egyházak különböző intézményei, alapítványai nevére telekkönyvezett ingatlanok körüli jogi helyzetet tisztázná” – mondta Markó Attila.
Hozzátette: a törvénytervezet elejét venné azoknak a pereknek is, mint amilyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében indult. Az eljárás nyomán tavaly első fokon Markó Attilát és a restitúciós bizottság másik két tagját börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés miatt. A bírósági végzés érvénytelenítette az iskola vagyonának visszaszolgáltatásáról szóló, 2003-ban meghozott döntést, az Erdélyi Református Egyházkerületet pedig kártérítés kifizetésére kötelezte.
MTI
Nyugati Jelen (Arad)

Előadás a kezdetektől napjainkig terjedő időkről
120 éves az aradi ereklyemúzeum
Kedden délután estébe nyúló előadást tartott Puskel Péter helytörténész az aradi ereklyemúzeum létrejöttének 120. évfordulója kapcsán.
Szokatlan helyszínen, a Kultúrpalota egyik – a szimfonikus zenekar által próbateremnek használt – helységében, arra számítva, hogy az előadás után alkalom nyílik a történelmi múzeum meglátogatására. Erre azonban az idő elhúzódása miatt már nem kerülhetett sor.
Az előadás ismertetése előtt engedtessék meg, hogy elmondjak egy személyes élményt.
1990 tavaszán, pár hónappal a romániai fordulat után egy magyarországi (akkoriban az egyik legjelentősebbnek számító lapnál dolgozó) újságíró kereste fel az országot, s első állomása Arad volt. Alulírottnak jutott kísérésének feladata (több nyelvet beszélt, de a románt nem), és sikerült kieszközölni, hogy beengedjenek az aradi múzeum 1848-as relikviákat tartalmazó raktárába. (A kiállításon akkoriban már szinte semmi sem volt kitéve az ereklyékből). Az újságíró kolléga szinte extázisba esett a sok száz (vagy több ezer?) tárgy láttán, élményeit természetesen meg is írta. Hogy cikkeinek mekkora hatása volt a magyar közvéleményre, nem tudom, tény azonban, hogy ezek után került sor az aradi múzeum relikviagyűjteményének első külföldi kiállítására, a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.
De vissza az aradi előadásra.
Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke bevezetőjében arról szólt, hogy a március 15. előtti periódus rendezvény-zsúfoltsága miatt csak március 5-én lehetett időpontot találni az előadás megtartására, ugyanis a tulajdonképpeni 120 éves évforduló március 15-re esik: 1893-ban ezen a napon avatták fel (a köztudatban úgy él: a színház második emeletén) az ereklyegyűjteményt.
Puskel Péter első mondataiban arról beszélt, hogy az idei esztendő nagyon gazdag évfordulókban – száz éves lesz, például, októberben a Kultúrpalota, ahova felavatása után az ereklyemúzeum költözött; áprilisban van Gárdonyi Géza, a magyar irodalom egyik nagyja születésének 150. évfordulója – személye azért is érdekes számunkra, mert rövid ideig Aradon újságíróskodott, nagyapja az aradi várbörtönben raboskodott 1848 után, és 1916-ban felkérték a Kultúrpalota igazgatói székének elfoglalására (nem fogadta el). Aztán tisztázta: az ereklyegyűjteményt nem az akkoriban még újnak számító színház, hanem a mellette lévő két bérház egyikének második emeletén nyitották meg 2000-nél több ereklyével. A város, az egész régió, de az ország számára is hatalmas eseménynek számított az ereklyegyűjtemény – tulajdonképpen az első aradi múzeum – megnyitása, hisz először kerültek nyilvánosságra, bemutatásra az 1848-hoz fűződő tárgyak, dokumentumok. Jó ideig ugyanis, a forradalom és szabadságharc 1849-es bukását követő időkben súlyos büntetés járt volna az ilyen relikviákat őrzőknek, tehát legfeljebb szűk és megbízható baráti körben tudhattak róluk.
A megnyitás utáni években az eleinte minden tudományos osztályozási szempontot nélkülöző gyűjtemény egyre gyarapodott, és 1913-ig, amikor a Kultúrpalota átadásával méltó helyre került, olyan gyűjteménnyé nőtte ki magát, amellyel legfeljebb a budapesti Nemzeti Múzeum vetekedhet.
De hogyan alakult ki egyáltalán egy ereklyemúzeum létrehozásának gondolata?
Az előadó hangsúlyozta: nem tudjuk ma sem egyértelműen egy névhez, egy emberhez kötni az ötletet. Megemlítette Szabados János aradi újságírót (később Szeged alpolgármestereként számos jelentős megvalósítás fűződik nevéhez), aki egy versében arról írt: a Fennvaló megbünteti a szabadságharcot eltiprókat. A helytörténész véleménye szerint ezzel csiholta ki – Tiszti (Reiner) Lajossal együtt (unokaöccse Európa-hírű karmester lett) – azt a szikrát, amelyből aztán a gyűjtési ötlet megszületett. A jóformán ki sem alakult ötletet felkarolták a korabeli „civilszervezetek”, a Kölcsey Egyesület, a Honvéd Egylet, az Asztalos Sándor Társaság stb. – a kovász a Kölcsey Egyesület volt –, és megindult a gyűjtőmunka, és nem csak Aradon. Kolozsváron például egy aradi származású arisztokrata, Aradon Márki Sándor történész, Jancsó Benedek stb. állt az ügy mellé, és számos, ma már kevésbé ismert személyiség. Zichy Mihály, a kor híres festője, aki inkább Oroszországban élt, két rézkarcot küldött az ügy érdekében (sokszorosításukból jelentős összeg folyt be), Ruttkayné Kossuth Lujza a kormányzó számos emléktárgyát juttatta el Aradra, Damjanichné Csernovics Emília kezdetben húsznál több személyes tárgyat adományozott a gyűjtemény számára (néhányat megőrzött, becses személyes emlékként, ezek halála után kerültek a gyűjteménybe). Az adományozók közt volt Bohus János (hatalmas birtokok tulajdonosa Világos, Zimánd környékén, aki 1848-ban az elsők között, még a törvény megszavazása előtt szabadította fel jobbágyait, a forradalom idején főispánja volt Aradnak), Bohusné Szögyény Antónia (aki a forradalom idején adományokat gyűjtött az elesett honvédok családjának, 1849-ben pedig feljegyezte német nyelvű naplójában a világosi kastélyukban a fegyverletételről folyó tárgyalásokkal kapcsolatos eseményeket – naplóját Márki Sándor találta meg és tette közzé). Kevésbé ismert név az utókor számára Lévay Henrik, a dúsgazdag, Pesten élő arisztokrata, az első állami biztosító megalapítója, aki egyrészt 200 arannyal belépett az ereklyegyűjtő egyesületbe, de talán ennél is fontosabb: a Monarchia területén mindenütt jelenlévő ügynökeit emléktárgyak felkutatásával és gyűjtésével bízta meg.
A gyűjtemény kialakulása természetesen sok-sok, ma már kevéssé ismert „kisember” névjegyét is magán viseli. Puskel Péter többükről megemlékezett. Krisztyóri János pékmesterről, az aradi iparkamara első elnökéről, Somogyi József honvéd őrnagyról (eredetileg halálra, majd 16 évi várfogságra ítélték – szabadulása után Garibaldi seregében harcolt, a fogsága alatt faragott sakk-készlete révén is tartjuk számon), Dömötör Bertalan mérnökről (értékes, Kossuth által a turini száműzetésben aláírt okmányt talált a családi levéltárban), Gulya Sándorról, a katolikus gimnázium tanáráról, aki a Nemzeti dal egy 1848. március 15-én nyomtatott példányát juttatta el a gyűjteménybe, Sárossy Gyuláról, az eredetileg halálra ítélt Galsai Kovács Ernőről (elsőként rajzolta le az 1849-es aradi várat és foglyait, naplója később meg is jelent), Kossuth Lajos háziorvosáról, aki a múzeumi gyűjteménynek korbácsot adományozott stb.
Az előadó ezt követően néhány statisztikai adatot ismertetett, amelyek szerint a végül is 17 ezer körüli tárgyból, dokumentumből álló ereklyegyűjteményt 1909-ben 5500-an, 1930-ban (amikor már csak március–október között, heti négy napon volt megtekinthető) 2100-an látogatták, 1942–43-ban, a háborús években szinte csak diákok keresték fel. Az aradi ereklyemúzeumot a történelen viharai közepette sokszor átszervezték (az újabb időkben 1954-ben, ’60-ban, ’64-ben, majd az 1970-es évek közepén), míg végül alig emlékeztet az eredetire.
Előadásának végén Puskel Péter néhány, az 1848–49-es forradalommal kapcsolatos legendákban élő tévhitet cáfolt (például a sörrel való koccintás tilalma, Haynau 1850-es londoni megseprűzése – a seprűnyél egy darabja „ereklyeként” szerepel stb.), majd számos, a vértanúkhoz és a vár foglyaihoz kötődő tárgyat, dokumentumot mutatott be vetített képeken.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Vidám Versek Versmondó Versenye
2013. február 26-án zajlott a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakasza Temesváron, a Bartók Béla Elméleti Líceumban. 41 elemi osztályos tanuló érkezett vidám verssel a tarsolyában, hogy elnyerje a legjobb versmondónak járó díjat.
Szekernyés Irén nyugalmazott magyar szakos tanárnő, Tasnádi-Sáhy Péter újságíró, valamint Farkas-Ráduly Melánia rádióműsor-szerkesztő döntött a díjazásról
Nyugati Jelen (Arad),

Maros megye: leszedették az autonómiaplakátokat
Eltávolíttatta a rendőrség az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) autonómiatüntetésre szólító plakátjait több Maros megyei településen – számolt be közleményben a néppárt.
Mezőmadarason és Nyárádszeredában például nemcsak a közterekről szedték le a plakátokat, hanem a lakosok által a kerítéseken, udvarokban elhelyezett felhívásokat is levetették a hatóságok. Az EMNP szerint a rendőrök mellőzték a demokrácia elveit és a szólásszabadságot, és visszaéltek hatalmukkal. „Az esetek fényében megerősítést nyer a letépett plakátokon is szereplő jelmondat: Az autonómia a megoldás” – olvasható a közleményben. A szervezet arra kéri a lakosokat, hogy ne engedjenek a megfélemlítésnek, és vegyenek részt a vasárnapi tüntetésen.
Krónika (Kolozsvár),

Hírsaláta
ELÉG EGYETLEN TERV. Ahelyett, hogy részt venne a marosvásárhelyi tüntetésen, a Hargita megyei RMDSZ boldogan mutatja be az Új Magyar Szó internetes oldalán A-, B- és C-tervét a Székelyföld régiósításáról.
Ha kisiklik az A-terv, vélik a Hargita Megyei Tanács elemzőcsoportjának tagjai, a B-tervvel kell előállni, mely Maros, Hargita, Kovászna és Beszterce-Naszód megyét sorolná egy régióba, de van egy C-tervük is, miszerint Maros, Brassó, Hargita és Kovászna megye alkotna egy régiót, amelynek Marosvásárhely, nem pedig Brassó lenne a központja. Ha a román hatalom látja a tárgyalókészséget az RMDSZ-ben a B- és C- tervről, sutba vágják az A-tervet, s búcsút inthetünk a Székelyföld Régiónak. ÓVATOSAN, DE FOKOZATOSAN NŐNEK A BÉREK. Idén és a következő években fokozatosan emelkedik majd a havi nettó átlagkereset, a bruttó hazai össztermék (GDP) azonban a korábban becsült 2 százalék helyett csak 1,6 százalékkal növekszik 2013-ban – számolt be az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság. A hivatal ez év végéig a nettó átlagbér 6,8 százalékos növekedésére számít, amely így eléri a havi 1615 lejt, az előrejelzések szerint ugyanakkor 2014-ben további, 5,1 százalékos emelkedés várható. 2016-ra a nettó átlagkereset meghaladja az 1800 lejt. A bizottság a közszférában is növekedést jósol: idén körülbelül 10, jövőre azonban már csak 3 százalékkal nő az állami alkalmazottak bére. (Capital) ÚJABB IMF-HITELT KÉRNEK. A kormány szerdai ülésén eldöntötte, olyan szándéklevelet küld a Nemzetközi Valutataalapnak (IMF), amelyben kéri a most futó hitelmegállapodás lezárásának elhalasztását három hónappal, és a tárgyalások megkezdését egy új, szintén elővigyázatossági hitelmegállapodásról. A kormány leginkább bizonyos állami mamutvállalatok privatizálása, illetve mások élére a magánszférából érkező menedzserek kinevezése terén maradt el, de húzódik a közalkalmazotti szféra reformja is. (Mediafax) EGY ROMÁN DOLLÁRMILLIÁRDOS. A környező országok közül Ausztriának 8, Csehországnak és Lengyelországnak 4–4, Romániának pedig egy dollármilliárdosa van a Forbes magazin idei listája szerint. Ioan Niculae 1,1 milliárd dolláros vagyont halmozott fel az agráriumban, ezzel az 1268. helyet foglalja el az 1426-os listán. A kimutatás szerint az egykori kommunista országok dollármilliárdosai – a dolgok természetéből fakadóan – mind önerőből gazdagodtak meg, szemben a nyugati világ szupergazdagjaival, akik közül sokan őseiktől örökölték hatalmas vagyonukat. (Forbes) KEVÉS, ÉS NEM NÖVELIK. A gyerekpénz összege négy éve változatlan, az infláció nem, az árak és árfolyamok legalább húsz százalékkal emelkedtek. A Szociális Családügyi és Munkaügyi Minisztérium honlapján egy határozat 2009-re 42 lejben állapítja meg a havi támogatás mértékét, azzal a feltétellel, hogy ezt évente kormányhatározatokkal emelik. Ennek dacára azóta sem növelték. 2012 első kilenc hónapjában havonta átlagosan 3 850 310 gyerek kapott állami támogatást, ezeknek 1,6 százaléka fogyatékos.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Mesterházy magyarázza Ponta meghívását
Mesterházy Attila a jószomszédi viszony építése érdekében hívta meg Victor Ponta miniszterelnököt a Magyar Szocialista Párt hétvégi évértékelő rendezvényére, még a „zászlókonfliktus” előtt.
A szocialista pártelnök erről a Heti Válasz és a 168 óra című hetilapokban csütörtökön megjelent interjúkban nyilatkozott. Az ellenzéki pártvezető a Heti Válasznak azt mondta, még a két ország közötti székelyzászló-konfliktus előtt hívta meg a román kormányfőt, akivel nem tudott találkozni Kolozsváron, ahol kihelyezett elnökségi ülésükön nemzetpolitikai fordulatot hirdettek. „A fordulat új nemzetpolitikai gondolkodást jelent, amely a határon túli magyarokkal való szoros együttműködésen és a jószomszédi viszonyon alapul” – fejtette ki Mesterházy. Megjegyezte, hogy Victor Ponta szocialista politikus és a Fidesz rendezvényein is fel szoktak szólalni konzervatív politikusok más országokból. Részletek említése nélkül elmondta, tudja, miről beszél majd a román miniszterelnök, egyértelművé téve: az Orbán-kormány teljesítményét nem Ponta, hanem ő és az MSZP értékeli majd „az emberek véleménye alapján”. A székely zászló kitűzését firtató kérdésre az MSZP elnöke elmondta, nem kérdés, hogy lenghet Erdélyben is. Utalt arra, hogy a szocialista vezetésű szegedi és hajdúdorogi polgármesteri hivatalon is kitűzték a székely zászlót.
Székelyhon.ro,

Antal Árpád: Erdélyi kormányt és Székelyföld autonóm fejlesztési régiót
Erdélyi regionális kormány, és Székelyföld, autonóm státusú fejlesztési régió megalakítását tartaná ideálisnak a háromszéki RMDSZ. Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester és Klárik László szenátor által bemutatott, statisztikai adatokra támaszkodó tanulmány arra mutat rá, hogy az ország regionális átszervezésekor a jelenleginél jóval kisebb – 800.000 – 1.500.000 lakosú – és gazdaságilag homogén régiókat kellene kialakítani.
Antal Árpád rámutatott, hogy 2006-ban a parlament elfogadta azt a kerettörvényt, amely megteremti a jogi keretet az ország decentralizálásához, így a dekoncentrált intézményeket át kellene adni a megyei önkormányzatoknak, a prefektúra hatásköreit drasztikusan meg kellene nyirbálni, és a jelenleginél kisebb régiókat kell létrehozni, és a fuldokló túlközpontosított államigazgatás hatásköreit pedig regionális kormányoknak kellene leosztani.
Antal Árpád szerint ez lenne az ideális változat, arra törekednek, hogy ehhez minél közelebb kerüljenek, ám a szakmai viták lehetőségét nehezíti, hogy az RMDSZ-en kívül még egyetlen romániai párt és a kormány sem készített tanulmányt arról, hogy mire alapozzák az ország regionális átszervezés szükségességét.
A szövetség szakemberei által készített elemzések pedig arra mutatnak rá, hogy a jelenlegi régiós felosztásból az ország veszített. Klárik László szerint a jelenlegi nyolc fejlesztési régió létrehozásával, valójában szőnyeg alá seperték a problémákat, azáltal, hogy gazdag és szegény megyéket egy régióba soroltak, valójában elrejtették a fejlődési különbségeket, így egy statisztikai manőverrel Románia homogénnek mutatkozott. Eközben azonban a gazdag megyék fejlődtek, a szegényebbek pedig lemaradtak. Arról kellene meggyőzni a román politikusokat, hogy az RMDSZ régióátszervezési javaslata nem jelent semmiféle veszélyt, az valójában Románia érdekét szolgálja, mondta Klárik László.
Antal Árpád elmondta, hogy sikerült statisztikai adatokat gyűjteniük, amelyek Székelyföld életképességét és gazdasági erejét mutatják. Ez szerint tavaly a megyei pénzügyi igazgatóságok által begyűjtött és a központi költségvetésbe befizetett egy főre eső összegek alapján az ország 29 megyéje az országos átlag alatt teljesít, és 12 megye teljesít a romániai átlag felett. A jól teljesítő megyék közül kilenc erdélyi, és közöttük vannak a székelyföldi megyék is, mutatott rá Antal Árpád. Hozzátette: Kovászna megye 4,4 százalékkal, Hargita megye 10,1 százalékkal és Maros megye 13,4 százalékkal teljesít az országos átlag felett.
A közkasszába való befizetések tekintetében a legrosszabbul teljesítő tíz megye között nincs egy erdélyi sem, ebből világosan kitűnik, hogy Erdély viszi a hátán az országot, és a székely megyék azok közé tartoznak amelyek előre húzzák az országot és nem fékezik azt. „Semmi okunk nincs arra, hogy kisebbségi komplexusunk legyen”, mondta Antal Árpád, aki szerint a statisztika úgy van felépítve, hogy a központosítást erősítse, hiszen a nagyvállalkozások befizetései nem jelennek meg a megyéknél, azok külön statisztikában szerepelnek, és az energetikai, távközlési, pénzügyi ágazat összes befizetése Bukarestbe csapódik le. Ez is hamis képet mutat, ezért tudják azt mondani, hogy Bukarest tartja el Erdélyt is.
A háromszéki RMDSZ által elkészített tanulmány szerint 1995 óta, romlott a helyzet a megyék fejlettsége közti különbségek tekintetében. Például az ugyanabba a fejlesztési régióba tartozó Vrancea és Konstanca megyék bruttó nemzeti terméke (GDP) között 26 százalékról 72 százalékra nőtt a különbség. Temes és Hunyad megyék között pedig 36 százalékról 63 százalékra emelkedett a különbség. A régiók között, és a régiókon belüli megyék között is látszanak különbségek, hogy a gazdagok fejlődtek, a szegényebbek pedig lemaradtak. Antal Árpád szerint az is gondot jelent, hogy a fejlesztési pólusoknak számító városok verseny nélkül kapják meg a felzárkózásra szánt pénzek nagyobbik részét. Például a Központi Fejlesztési Régióban az integrált városfejlesztési programban Szeben, Brassó és Marosvásárhely verseny nélkül megkapta a rendelkezésre álló pénzalap 80 százalékát, és a maradék 20 százalékért versenyeztek a többi városok.
Klárik László, háromszéki RMDSZ szenátor arra is rámutatott, hogy tavaly Románia GDP-jel 134 milliárd euró volt, és a Regionális Fejlesztési Alapból lehívható EU-s támogatások ennek alig 0,6 százalékát jelentették, és csak 0,2 százalékot sikerült lehívnia az országnak. Klárik László szerint több pénzbe fog kerülni a regionális átszervezés mintha száz százalékkal növelnék az uniós pénzek lehívásának hatékonyságát.
Klárik László szerint a jelenlegi régióknak nincs regionális identitásuk, hiszen Párizsban senki nem úgy mutatkozik be, hogy „a 7-es számú központi régióból származok, hanem azt mondja, hogy erdélyi vagy székelyföldi”.
Ugyanakkor sok hamis információ terjed arról is, hogy milyen elvárásai vannak az Európai Uniónak a régiókkal kapcsolatosan, hiszen a régiók közigazgatási hatáskörrel való felruházása nem uniós kötelezettség. Az viszont uniós ajánlás és a régiók kialakításának szabályzatában szerepel, hogy földrajzi és gazdasági kritériumok mellett érvényesülnie kell a történelmi és kulturális kritériumoknak is.
Antal Árpád leszögezte: a gazdasági teljesítőképességről szóló statisztikai adatoktól függetlenül, a mindenkori román kormány figyelembe kell vegye azt is, hogy az országban van hét olyan megye, ahol jelentős számú magyar közösség él, amelynek akaratát nem szabad figyelmen kívül hagyni.
„Az idei év Székelyföld számára meghatározó”, mondta Antal Árpád, aki arra kéri a szórványban, vagy számbeli kisebbségben élő magyar közösségeket, hogy ezúttal legyenek szolidárisak a székelyekkel, mert ez az átszervezés elsősorban róluk szól. Például a besztercei, vagy máramarosi magyar közösség életét nem befolyásolja olyan mértékben, mint a székelységét, hogyha közigazgatási hatáskörök kerülnek olyan régiókhoz, ahol nincsenek számbeli többségben a magyarok. Emiatt ugyanis Székelyföldön nemzetpolitikai szempontból fontos intézmények jövője foroghat kockán. Például a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumról már nem a Kovászna megyei tanács, hanem egy régiós tanács dönt. „Sok évig szolidárisak voltunk a szórványban, számbeli kisebbségben élő magyarokkal szemben, idén azt kérjük, legyenek szolidárisak velünk, a regionális átszervezés a mi jövőnkről szól”, mondta Antal Árpád.
Az elkövetkező időszakban a kevesebb megyét magába foglaló fejlesztési régiókra van szükség – mondta Tamás Sándor csütörtökön Szebenben, a Központi Fejlesztési Régió soros ülésén. A régiótanács-elnök szerint csak így lehet eredményesebben lehívni a fejlesztésre fordítható EU-s pénzforrásokat. „A legideálisabb megoldás az lenne, ha minden megye a szabad társulás elve alapján maga dönthetne, hogy kivel akar egy régióba tartozni, mert természetellenes, hogy például Vrancea megye Konstancával van egy régióban. Ugyanígy működésképtelen, hogy Kovászna mások mellett Fehér megyével alkosson egy egységet, hiszen a két megye között semmi közös kapcsolódási pont nincsen" – fogalmazott.
A Központi Fejlesztési Régió Tanácsának csütörtöki legfontosabb döntése révén a Régió Fejlesztési Ügynökség átveszi a gazdasági minisztériumtól azt a több mint 750 pályázatot, amelyeket kis- és középvállalkozók Európai Uniós pályázatokra nyújtottak be és évek óta feldolgozatlanul állnak Bukarestben. „Ezzel a döntéssel több ezer munkahely létesítése elől gördültek el az akadályok, hiszen a pályázatokat hamarabb fel tudjuk dolgozni regionális szinten, mint a fővárosban" – mondta Tamás Sándor.
Kovács Zsolt
www.slagerradio.ro
Erdély.ma,

Tőkés: új nemzeti szórványstratégiára van szükség
Új nemzeti szórványstratégiára van szükség mondta Tőkés László európai parlamenti képviselő Nagyváradon. A politikus szerint a szórványmagyarság helyzetén csak úgy lehet javítani, ha összefognak a civil és egyházi szervezetek.
Felmérések szerint az utóbbi kilenc év alatt több mint 30 százalékkal csökkent a szórványban élők száma. Fennmaradásukat az is segíthetné, ha közösségekbe szerveződnének. Tőkés László egy országos szórványügyi értekezlet megszervezését javasolta.
A politikus elmondása szerint a legfontosabb dolgaink egyike a tömbvidékeken élő magyarság önrendelkezésének a kivívása, de legalább ennyire fontos a Közép-Erdélyben és Dél-Erdélyben szórvány körülmények között élő magyarság felemelése.
Duna Tv
Erdély.ma,

Mi a székely?
„Busszal jönnek a zászlósok” ironizál egy rádiós a Transindexen. (Ez egy kicsit Spiró György Jönnek c versére emlékeztet. Az pedig nem jó. Mert abból a versből süt a gyűlölet és az indulat.) Hogy ez káros lesz nekünk vásárhelyi magyaroknak. Mármint az autonómiatüntetés. Mondja a gyepesi, udvarhelyszéki születésű székely. Hasztalan lesz azoknak is akik hisznek benne, mondja.
A székelyekről akartam írni: mit is jelent számunkra vásárhelyiek számára a székelység? Kell-e ide tartozzunk, ide tartozunk-e? Mi köt össze és mi választ el? (Vásárhely felemás...- mondta egy ismerősöm. Sok tekintetben. Se nem székely se nem magyar, se nem székelyföld, se nem szórvány). Székelyföldről kiszakadt értelmiségieknél (is) gyakran megesik, hogy rövid időn belül úgy „hull le róluk” a székely identitás, mint ruha másról a boldog szerelemben. Mert a székely „az gáz”. Bajuszpödrés, áfonya, pálinka, színpadon táncolás, bicskás virtuskodás, és legújabban autonómia. Ennyi. Valóban ennyiben summázni lehet a székely identitást? Ezért „gáz” egy székelynek székelységét vállalni Vásárhelyen?
De valóban ennyi lenne? Egy rosszízű zárvány-identitás, amit mihamarabb el kell felejteni hogy fölolvadhassunk a posztmodern turmixban? Lehet, ezt is jelenti székelynek lenni. De talán lehet más is. Ez is egy nép, népcsoport, mint bármelyik más, melyet egy földrajzi térség, és a történelem körülményei alakítottak olyanná amilyennek ma ismerjük. Nem különb, nem jobb mint más nép, de egyszeri és megismételhetetlen. Mint ahogy minden nép. És ki a székely? A válasz rövid- aki annak érzi magát. Mindenféle bőlájbis kijelentéssel ellentétben ehhez sem születni, hanem érezni kell. Van erre példa bőven, hogy csak a legnagyobb székelyt Orbán Balázst említsem. Érezni és áldozni a tágabb és szűkebb értelemben vett közösségért. Ezt teheti akár román zsidó vagy székely származású, ha a közösségen belül jót, és értéket teremtő egyén tud lenni, akkor helye van ott. Fel kell építeni egy olyan Székelyföldet és egy olyan székely öntudatot, mely nem törzsi, hanem értékteremtő alapon önszerveződik, mely befogad és nem kirekeszt, amellyel a hatvan vagy akár harminc éven aluliak is azonosulni tudnak.
Valamikor bizonyos történelmi körülmények eredményeképpen, Marosvásárhely a Székelyföld szellemi és gazdasági központjává nőtte ki magát. (Egy gazdaságilag fejletlen és tradicionalista közösség kisvárosi jellegű központjává). A századforduló vitézkötéses, bajuszpödrős milleniumi eufóriája közepette mégis volt idő és energia arra hogy Marosvásárhelyt a Székelyföld fejlesztésének bázisává, kiindulópontjává tegyék (Székely Akció).
Marosvásárhely mint a Székelyföld kulturális-gazdasági központjának szerepét még az 50-60-as évek szovjet-román korszakában is evidenciaként kezelték és ezen csak Ceausescu változtatott. Úgy tűnik ma ez már közösségünkön belül egyesek számára nem így áll. Pedig Marosvásárhely minden negatív tendencia ellenére a Székelyföld legnagyobb magyar lélekszámú települése, a leginkább polgárosult közösséggel. És erre a polgárságra a Székelyföldnek szüksége van. Mint ahogy Vásárhelynek is szüksége van egy hátországra, a Székelyföldre. . Vásárhelynek mint regionális központnak csak egy Székelyföldi régió esetében van realitása. Elég jól ráérzett erre a jelenlegi vásárhelyi polgármester, amikor a minap azzal biztatta a székelyföldieket hogy támogassák a vásárhelyi régióközpont c ambícióját. Persze autonómia nélkül.
És itt állunk mi, vásárhelyi magyarok? – székelyek? Vannak akik vehemensen protestálnak hogy csak semmi székelykedés, bajuszpödrés, ágálás, merjünk csak kicsik lenni. De a nagy többség hallgat és sehova sem áll. Hallgat mert elfásult, és igazából a tagadással sem tud azonosulni: Elsöprő többségüknek emlékei vannak székelyföldi szülőkről, nagyszülőkről, szófordulatokról, tájszavakról. És ez nem ördögtől való. Hanem érték. Manapság „hozzáadott értéknek” mondják de valójában hozott, örökölt érték.
Összegezve: ha jövőt akarunk építeni önmagunknak fel kell vállalnunk a múltat, a múltunkat. A röhejes harisnyát, no meg a zászlót. Milyen jövőt? Kérdezhetik...Olyat melybe mindenki belefér. Mert túl kell lépni a sérelmeken, a „csakavízszaladakőmarad” állapoton, el kell fogadni végre a másik Vásárhely jelenlétét, és létjogosultságát, igen, a románokat, és ezzel összhangban építeni kell a székely Vásárhelyt. Azt a Vásárhelyt mely éppúgy felelősen gondolkozik Székelyföld tekintetében mind Kolozsvár Erdély tekintetében. Talán ezért fontos hogy mégiscsak ott legyünk. Igen az autonómiatüntetésen. Mert talán sehol nem érzik annyira hogy nem jó van ez így, mint itt Marosvásárhelyen, a legnagyobb Magyarországon kívüli magyar településen. Mert nagyon nincs az jól, hogy húsz év érdekvédelem nem elég arra hogy egy utca megkaphassa Kossuth Lajos nevét, vagy arra hogy kiírhassuk magyarul a Szabadság szót utca, csak strada Libertatii. És nagyon nincs az jól hogy egyetlen iskola kivételével a magyar közösségek teljesen ki vannak szolgáltatva a román többségű iskolavezetőségeknek. Hogy egyetlen iskola viseli magyar személyiség nevét a városban. Ennyi jár? Mennyire kell kicsiknek lennünk hogy ne legyen baj velünk?
Kiss Loránd
Erdély.ma,

Művelődéstörténeti vetélkedő zajlott
Nagyvárad- Szerda délután a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ), a Várad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság és a Premontrei Öregdiákok Egyesületének szervezésében az Ady Endre Középiskola dísztermében bonyolították le a dr. Károly József Iranaeus premontrei kanonok, tudós, tanár emléke előtti tisztelgő, róla elnevezett művelődéstörténeti vetélkedőt.
Az idén kilenc, 3 fős csapat vett részt ezen, a házigazda tanintézményből, a Mihai Eminescu Főgimnáziumból és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumból.
Első helyen végzett az Eminescu Főgimnázium IX. J csapata: Kecse Dalma, Oltean Franciska és Ternován Dávid. Második lett az Eminescu Főgimnázium IX. I csapata: Costa László, Bara Dávid és Farkas Boglárka, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az Ady líceum IX.E/2 csapata állhatott: Holt-Valentin Dávid, Dudás Norbert és Pántya Gergő. A versenyt értékelte és minden résztvevőnek dr. Károly József Iranaeusról szóló ismertetőt adott Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát, prépost-prelátus.
erdon.ro,

Markó: az RMDSZ nem feküdt le az egyházaknak
„Az igaz, hogy az egyházi vagyon visszaszolgáltatásáért az RMDSZ elkötelezetten munkálkodik, de azzal nem értek egyet, hogy lefeküdtünk az egyházaknak" – jelentette ki a maszol.ro-nak Markó Attila, az RMDSZ egyházi restitúciós törvényének kidolgozója.
A háromszéki képviselőt Czika Tihamér szerdai Facebook-bejegyzésére reagáltattuk. Az RMDSZ liberális platformja, a Szabadelvű Kör volt alelnöke úgy vélekedik: a szövetség az erdélyi magyar egyházlobbi teljes kontrollja alatt van. Szerinte ilyen szempontból az RMDSZ semmivel sem jobb a román pártoknál, amelyek lefekszenek az ortodox egyháznak, „évente 365-ször, ha kell".
Czika Tihamér úgy látja: az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának egyetlen konkrét eredménye a püspökségek átláthatatlan vagyonosodása, a magyar iskolák és egyéb közintézmények utcára kerülése, az egyházak politikát zsaroló pozíciója. „A hála majd a választásokon jön. Prostitutio in integrum" – írta Czika.
Szerinte az RMDSZ legnagyobb hosszú távú stratégiai hibája, hogy nem tette magát függetlenné az egyházaktól, kiszolgáltatottá vált nekik, s ezzel az erdélyi magyarságot is kiszolgáltatottá teszi. „Miközben Európa előre megy, szekularizálódik, mi megyünk vissza a középkorba" – fogalmaz bejegyzésében.
Markó Attila úgy véli, hogy a tulajdonjog rendezése nem lehet vita tárgya. „Az én hozzáállásom a tulajdonjog rendezése szempontjából értelmezendő. Úgy látom: az RMDSZ-nek kutyakötelessége a különböző rendszerek által elkövetett disznóságokat reparálni valamilyen formában, legyen a kárvallott magánszemély, civil szervezet vagy felekezet. Ez morális kötelességünk" – szögezte le a politikus.
Az RMDSZ-es képviselő szerint az egyház megítélése azon múlik, hogy visszaforgat-e közösségi értékként abból a vagyonból, amit visszakapott. „Vagyis lehet Czika Tihamér oldaláról szidni az egyházat amiért vagyonosodik, ha a visszaszerzett vagyonból nem áldoz a közösség érdekében" – jegyezte meg.
Markó emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ által beterjesztett törvénytervezet megnyugtatóan rendezné az egyházi ingatlanban működő állami iskolák helyzetét is. Köztudott ugyanis, hogy a felekezetek által visszaigényelt ingatlanokban sok esetben magyar világi iskola működik, s ezeket az intézményeket az egyház sok esetben megpróbálta kirekeszteni az épületből. „Így történt ez a Kölcsey Ferenc Gimnázium esetében Szatmárnémetiben, vagy a Székely Mikó Kollégium esetében Sepsiszentgyörgyön" – magyarázta a politikus.
Az RMDSZ törvénytervezete azonban arra kötelezi az egyházat, hogy hagyja legalább öt évig működni visszaszerzett épületében a világi iskolát, az öt év elteltével pedig az önkormányzatnak gondoskodnia kell az illető iskola további akadálytalan működéséről. „Az önkormányzat keressen a tanintézménynek új épületet, vagy egyezzen ki az egyházzal, találjon valamilyen megoldást. A lényeg: ne fordulhasson elő, hogy állami magyar iskola megszűnjön azért, mert nincs, ahol működjön" – szögezte le Markó Attila.
Maszol.ro,

Szőcs Levente: Demonstráció
Kétszer is nekifutottam a mondatnak: „A vasárnapra tervezett marosvásárhelyi békés autonómiatüntetés a részvételi demokrácia egyik formája, az a célja, hogy az erdélyi magyarság Románia vezetésének és a nemzetközi közösségnek egyaránt jelezze igényét az autonómia különböző formáira – jelentette ki Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke Bukarestben".
Azonnal arra gondoltam, érdemes a részvételi demokrácia és az utcai felvonulások összefüggéseit kissé szemügyre venni.
Nekimentem a kézikönyves polcnak, s felütöttem előbb a Szókincstárat a tüntetésnél. „Tüntetés (fn): tiltakozás, demonstráció, megmozdulás, manifesztáció (id)". A tiltakozást hanyagoljuk, annyi azért világos, gondolom, hogy a szervezők meg akarnak mutatni valamit. Erre pedig a demonstráció és rokonai alkalmasak. „Demonstráció: 1. bemutatás, szemléltetés. – 2. tüntetés. – 3. kat. erővel végrehajtott, az erőt látványosan szemléltető felvonulás, gyakorlat. A pol.-i fenyegetés eszköze." (Kislexikon)
A definíciókat olvasva adja magát, hogy a demonstrációhoz legalább két dolog kell: erő, amit demonstrálhatunk, és valaki, akit politikailag fenyegetni tudunk. Az első felét inkább kommentár nélkül hagynám (nem akarom kockáztatni, hogy kishitűnek vagy hasonlónak nevezzenek), a másodikkal kapcsolatban viszont kénytelen vagyok felidézni, hogy a bukaresti vezetőkben éppen a napokban keményedett meg jócskán az önérzet. Még Németországnak is odamondogattak – elképzelhető, hogy éppen „maroknyi székelytől" fognak megijedni? (Bizonyoson! – mondaná erre megboldogult nagymamám, akiben szintén székely vér folyt, csak ez a hanglejtéséből nem mindig derült ki, miután az ősei valamelyik tatár- vagy törökjárás után felkerekedtek, és meg sem álltak Kalotaszegig.)
A „demonstráló" kitérő után visszatérünk a részvételi demokráciára, óvatosan, megint csak a szótárra támaszkodva. „Demokrácia : népuralom; a legáltalánosabb értelemben az államok v. kisebb közösségek pol.-i akaratképzésének olyan formája, amelyben a nép v. a közösség az elhatározását az összesség döntését jelentő többségi szavazattal hozza meg. Tört.-ileg számos formája ismeretes".
Félreértés ne essék (mint ahogy gyakran esik): „akaratképzésen" vagy „elhatározáson" nem olyasmit kell érteni, hogy autonómiát akarunk, még kevésbé, hogy szeretnénk, ha autonómiánk lenne – hanem az ezekről való döntést. Ilyenformán: „Székelyföld holnaptól autonóm lesz". Case closed – jöhet a következő! Ahogy például a részvételi demokrácia kapcsán sokat emlegetett Svájcban mindegyre döntenek a népszavazásokon mindenfélékről.
„Münk" is gyakran nyilvánítjuk ki az akaratunkat, de lássuk be, a svájciak jobban csinálják: ugyanarról még egyszer csak akkor nyilvánulnak meg, ha meggondolják magukat. (Megérne egy külön eszmefuttatást, hogy milyen is az, amikor részletekben kiáltják ki az autonómiát...)
Tágabb értelemben persze a részvételi demokráciának része lehet az utcai megmozdulás, erre aktuális példa az Occupy Mozgalom. De nem ez a helyzet az autonómiakövetelésekkel. És feltehetően Toró T. szándéka sem elméleti okoskodás volt, hanem ennek éppen az ellentéte: azt sugallni, hogy a vásárhelyi tüntetésnek praktikus haszna van.
Ha az olvasó mégis úgy gondolja, hogy a március 10-i „demonstráció" ilyen értelemben a részvételi demokrácia része, akkor menjen el Marosvásárhelyre, ott a helye. Azért, még egyszer, az illúzióit jó lesz otthon hagynia. „Akaratképzés" ott legfeljebb arról születik, hogy a résztvevők egyenesen hazamennek, vagy tesznek esetleg egy kitérőt. Természetesen jó mulatság... stb. lesz.
P. S. 1. Vajon Toró T. nem azért szeretett bele a részvételi demokráciába, mert már nem képviselő, és néha frusztrálónak érzi szavazóként részt venni a képviseleti demokráciában?
P. S. 2. (Komolyra fordítva) A lakosság többsége ma elutasítja az autonómiát, a román pártokat pedig csak annyira lehet hibáztatni, amiért nem hajlandók politikai harakirit elkövetni, mint a német vagy a finn politikusokat, amiért nem támogatják a választóik által elutasított schengeni bővítést. És apropó: a részvételi demokrácia valamiképpen ellentéte a képviseletinek. És mióta az utóbbi meggyengült Romániában, a választási rendszer változása nyomán, egyre több a populista képviselő a törvényhozásban. Szóval hajrá, van ezen a pászmán mit keresni: a romániai magyaroknak csak jó lehet, ha mindenféle fundamentalista őrültek rohangálnak a parlamentben!
Maszol.ro,

Székelyföld, az autonóm fejlesztési régió?
Erdélyi regionális kormány, illetve Székelyföld autonóm státusú fejlesztési régió megalakítását tartaná ideálisnak a háromszéki RMDSZ. Az Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Klárik László szenátor által csütörtökön bemutatott, statisztikai adatokra támaszkodó tanulmány arra mutat rá, hogy az ország regionális átszervezésekor a jelenleginél jóval kisebb – 800 000 – 1 500 000 lakosú – és gazdaságilag homogén régiókat kellene kialakítani.
Antal Árpád emlékeztetett arra, hogy 2006-ban a parlament elfogadta azt a kerettörvényt, amely megteremti a jogi keretet az ország decentralizálásához, így a dekoncentrált intézményeket át kellene adni a megyei önkormányzatoknak, a prefektúra hatásköreit drasztikusan meg kellene nyirbálni, a jelenleginél kisebb régiókat kell létrehozni, és a fuldokló túlközpontosított államigazgatás hatásköreit pedig regionális kormányoknak kellene leosztani. A politikus szerint ez lenne az ideális változat, és arra törekednek, hogy ehhez minél közelebb kerüljenek, ám a szakmai viták lehetőségét nehezíti, hogy az RMDSZ-en kívül még egyetlen romániai párt és a kormány sem készített tanulmányt az ország regionális átszervezésének szükségességéről.
Székelyföld életképes
A szövetség szakemberei által készített elemzések pedig azt mutatják, hogy a jelenlegi régiós felosztásból az ország veszített. Klárik László szerint a jelenlegi nyolc fejlesztési régió létrehozásával valójában szőnyeg alá seperték a problémákat, azáltal, hogy gazdag és szegény megyéket egy régióba soroltak, valójában elrejtették a fejlődési különbségeket, így egy statisztikai manőverrel Románia homogénnek mutatkozott. Eközben azonban a gazdag megyék fejlődtek, a szegényebbek pedig lemaradtak. „Arról kellene meggyőzni a román politikusokat, hogy az RMDSZ régióátszervezési javaslata nem jelent semmiféle veszélyt, hanem valójában Románia érdekét szolgálja” – mondta Klárik László.
Antal Árpád elmondta, sikerült statisztikai adatokat gyűjteniük, amelyek Székelyföld életképességét és gazdasági erejét mutatják. Ezek szerint tavaly a megyei pénzügyi igazgatóságok által begyűjtött és a központi költségvetésbe befizetett egy főre eső összegek alapján az ország 29 megyéje az országos átlag alatt teljesít, és 12 megye teljesít a romániai átlag felett. A jól teljesítő megyék közül kilenc erdélyi, és közöttük vannak a székelyföldi megyék is – mutatott rá Antal Árpád. Hozzátette: Kovászna megye 4,4 százalékkal, Hargita megye 10,1 százalékkal és Maros megye 13,4 százalékkal teljesít az országos átlag felett.
A közkasszába való befizetések tekintetében a legrosszabbul teljesítő tíz megye között nincs egy erdélyi sem, ebből világosan kitűnik, hogy Erdély viszi a hátán az országot, és a székely megyék azok közé tartoznak, amelyek előre húzzák és nem fékezik Romániát. „Semmi okunk nincs arra. hogy kisebbségi komplexusunk legyen” – mondta Antal Árpád, aki szerint a statisztika úgy van felépítve, hogy a központosítást erősítse, hiszen a nagyvállalkozások befizetései nem jelennek meg a megyéknél, hanem külön statisztikában szerepelnek, és az energetikai, távközlési, pénzügyi ágazat összes befizetése Bukarestbe csapódik le. „Ez is hamis képet mutat, ezért tudják azt mondani, hogy Bukarest tartja el Erdélyt is” – jelentette ki.
A háromszéki RMDSZ által elkészített tanulmány szerint 1995 óta romlott a helyzet a megyék fejlettsége közti különbségek tekintetében. Például az ugyanabba a fejlesztési régióba tartozó Vrancea és Konstanca megyék bruttó nemzeti terméke (GDP) között 26 százalékról 72 százalékra nőtt a különbség. Temes és Hunyad megyék között pedig 36 százalékról 63 százalékra emelkedett az eltérés. A régiók között és a régiókon belüli megyék között is látszanak különbségek, hogy a gazdagok fejlődtek, a szegényebbek pedig lemaradtak.
Sok a hamis információ
Antal Árpád szerint az is gondot jelent, hogy a fejlesztési pólusoknak számító városok verseny nélkül kapják meg a felzárkózásra szánt pénzek nagyobbik részét. Például a Központi Fejlesztési Régióban az integrált városfejlesztési programban Szeben, Brassó és Marosvásárhely verseny nélkül megkapta a rendelkezésre álló pénzalap 80 százalékát, és a maradék 20 százalékért versenyeztek a többi városok.
Klárik László arra is rámutatott, hogy tavaly Románia GDP-je 134 milliárd euró volt, és a Regionális Fejlesztési Alapból lehívható EU-s támogatások ennek alig 0,6 százalékát jelentették, csak 0,2 százalékot sikerült lehívnia az országnak. A szenátor szerint több pénzbe fog kerülni a regionális átszervezés mintha száz százalékkal növelnék az uniós pénzek lehívásának hatékonyságát. „A jelenlegi régióknak nincs regionális identitásuk, hiszen Párizsban senki nem úgy mutatkozik be, hogya 7-es számú központi régióból származok, hanem azt mondja, hogy erdélyi vagy székelyföldi” – mondta Klárik.
Ugyanakkor sok hamis információ terjed arról is, hogy milyen elvárásai vannak az Európai Uniónak a régiókkal kapcsolatosan, hiszen a régiók közigazgatási hatáskörrel való felruházása nem uniós kötelezettség. Az viszont uniós ajánlás és a régiók kialakításának szabályzatában szerepel, hogy földrajzi és gazdasági kritériumok mellett érvényesülnie kell a történelmi és kulturális kritériumoknak is – hangsúlyozta a politikus.
Antal Árpád leszögezte: a gazdasági teljesítőképességről szóló statisztikai adatoktól függetlenül a mindenkori román kormány figyelembe kell hogy vegye azt is, hogy az országban van hét olyan megye, ahol jelentős számú magyar közösség él, amelynek akaratát nem szabad figyelmen kívül hagyni. „Az idei év Székelyföld számára meghatározó” – mondta a polgármester, aki arra kéri a szórványban vagy számbeli kisebbségben élő magyar közösségeket, hogy ezúttal legyenek szolidárisak a székelyekkel, mert ez az átszervezés elsősorban róluk szól.
Maszol.ro,

Ünnepi hangoló
Szabadságszerető nép vagyunk, ezt igazolja az is, hogy forradalmaink és szabadságharcaink kitörésének napja számunkra nemzeti ünnep. Külön megemlékezés és rendezvény illeti meg mind a 1848-as, mind az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörését. E két ünnephez szorosan kapcsolódik két nemzeti emléknapunk: október 6-án az aradi vértanúkra, június 16-án az 1956-os forradalom mártírjaira emlékezünk. Nemzeti ünnepeink alkalmával a nemzet felemelkedését szolgáló, kimagasló, bátor tettekről szólunk elismeréssel, nemzeti emléknapjainkon kudarcainkat, veszteségeinket, áldozatainkat vesszük számba.
A Székely Nemzeti Tanács tavaly decemberben kezdeményezte, hogy március 10-e, a székely vértanúk emléknapja legyen a székely szabadság napja. E felhívásra reagálva Markó szenátor úr úgy fogalmazott, hogy a székely szabadságnak már van napja, és az nem március 10-e, hanem március 15-e – ez a magyar szabadság napja, vagyis a székelyek szabadságának a napja is. A fenti vélekedés alapján akár október 23-át is lehetne a székely szabadság napjának nevezni. Az ’56-os forradalom kitörésének napja ugyanúgy nemzeti ünnep, mint március 15-e, és mindkét szabadságharcnak vannak erdélyi vonatkozásai és áldozatai is. Nem tartom szerencsésnek azonban a kétféle rendezvény összevonását. A vértanúkra való emlékezés jellemzője a méltóságteljes gyász, a forradalomra valóé pedig a reménnyel teli harsogó lelkesedés.
A magyar szabadság napjáról különben annyit kell tudni, hogy ez az elnevezés már tizenkét éve foglalt, és nem a fenti dátumokhoz kapcsolódik, hanem 1991. június 19-éhez. Ezen a napon fejeződött be a szovjet csapatok kivonása Magyarországról és a magyar Országgyűlés 2001-ben ezt a napot nemzeti emléknappá, valamint június hónap utolsó szombatját a magyar szabadság napjává nyilvánította. Nem kell zavart kelteni az elnevezésekkel az amúgy sem tiszta fejekben!
Március 10-én emlékezni a székely vértanúkra ugyanolyan természetes, mint október 6-án fejet hajtani az aradi tizenhárom előtt, vagy március 15-én felidézni a forradalom követeléseit magába foglaló 12 pontot. A székely vértanúk emléknapjára időzített autonómiatüntetés semmivel sem visszatetszőbb, mint az aradi vértanúk emléknapján, a székely mártírok emlékoszlopánál tavaly elhangzott kortesbeszédek.
Március 15-e, az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe remek alkalom az ünnepi szónoklatokra. A 12 pont kapcsán a korrupcióval gyanúsított exminiszter a törvény előtti egyenlőségről beszélhetne, az alkalmazottait minimálbérért foglalkoztató szenátor az úrbéri viszonyok eltörlését választhatná felszólalása tárgyául, parlamenti képviselőink pedig a közös teherviselésről oszthatnák meg nézeteiket.
Míg erre sor kerül, az alábbi sorokat ajánlom az ünnepre készülők figyelmébe: „Tudd meg: szabad csak az, kinek / Ajkát hazugság nem fertőzi meg, / Aki üres jelszókat nem visít, / Nem áltat, nem ígér, nem hamisít. / Nem alkuszik meg, hű becsületéhez, / Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.” (Heltai Jenő: Szabadság)
Bustya Sándor
Megjelent a Vásárhelyi Hírlap március 8-i számában
Székelyhon.ro,

Noua Dreapta: Amíg román kenyeret esztek, hajtsátok le a fejeteket!
Március 10-én délután 4 órakor, a főtéri Avram Iancu szobornál gyülekeznek azok a román magyargyűlölők, akik a Románia föderalizálása elleni csoportosulás hívására azért jönnek Marosvásárhelyre, hogy megzavarják a 17 órakor kezdődő Székely Szabadság Napja elnevezésű autonómiatüntetést. „Március 10-e legyen a román nacionalizmus újjáéledésének napja, amikor a románok egyesülnek és együttes erővel állnak ellen” – olvasható a Facebookon meghirdetett akcióban.
A kevéssel több, mint 200 követővel rendelkező Facebook-felhívás szélsőségesen magyarellenes kommenteket váltott ki. Többen Avram Iancu emlékét idézik. Annak a mócvidéki forradalmárnak az emlékét, aki 1848-ban 40 ezer dél-erdélyi magyar lemészárolásával jeleskedett. De vannak olyanok is, akik a „hazátlan” szitokszóval szólítják fel az erdélyi magyarokat az ország elhagyására. A magyargyűlölő csoport tagjai a román politikusokat hibáztatják a jelenlegi helyzetért. „Mindent megadtak a magyaroknak, ezért ők most még többet akarnak” – vélik a csoport tagjai. „Amíg román kenyeret esztek, hajtsátok le a fejeteket és csókoljátok meg ROMÁNIA földjét” – parancsol egy másik kommentelő.
Amint arról beszámoltunk a Székely Nemzeti Tanács főszervezésében és az Erdélyi Magyar Néppárt, illetve a Magyar Polgári Párt társszervezésében március 10-én 17 órától autonómiatüntetésre kerül sor a Postaréten, ahol a politikai és civil szervezetek képviselői szólalnak fel. Ezt követően a tüntetők a prefektúra elé vonulnak, és a szervezők átadnak egy petíciót a kormány megbízottjának. Ezután a Kultúrpalotában az SZNT ülésén átnyújtják a Gábor Áron-díjakat az idei kitüntetetteknek.
Az autonómiatüntetéshez csatlakozva tucatnyi országban szerveznek szimpátiatüntetéseket Románia nagykövetségei előtt, így a marosvásárhelyi megmozdulással egyidőben lesznek tüntetések Budapesten, Londonban, Bécsben, New Yorkban, Helsinkiben, Hágában, Torontóban, Ottawában, Münchenben, Zürichben és San Fernandóban.
vasarhely.ro
Erdély.ma,

Mikor hazudtak és mikor nem?
Legutóbbi, Marosvásárhelyen tartott SZKT-ülésén új fejezetet nyitott az RMDSZ. Többsíkú kérdés: miben nyit új fejezetet, mihez képest új, és mi az, amit lezár a most induló fejezet?
„Az önrendelkezés Isten adta jogunk!” – harsogta egykoron Verestóy Attila, a szövetség szürke eminenciása, az RMDSZ Viorel Hrebenciucja. Hiszem azt, hogy őszintén, hittel és meggyőződéssel tette, az egész erdélyi magyarság által akkor még megváltónak hitt RMDSZ-vezérkarhoz hasonlóan, mely az 1992. október 25-én Kolozsvárott elfogadott Nyilatkozatra ekképp esküdött fel a Szent Mihály-templomban: „Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, melynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés.”
Nehéz elfelejteni, kitörölni kollektív memóriánkból, az újságok archívumából vagy a kórházi kórlapokból a kilencvenes évek eleji román nemzetpolitikát és közhangulatot, ami – a székely zászló körüli hisztéria kapcsán újfent kiderült – azóta sem változott számottevően; az erdélyi magyarság – és minden idegen – iránti általános gyűlölködés és intolerancia földjén nem kis merészségre vallott egyhangú politikai nyilatkozatban, teli szájjal kimondani és teljes mellszélességgel vállalni mindazt, amit addig csak elvétve, kizárólag zárt ajtók mögött hangoztattak a szövetség korifeusai, éspedig: az RMDSZ fő célkitűzése egy olyan jogilag garantált közigazgatási és kulturális autonómia kiépítése, mely biztosíthatja az erdélyi magyarság fennmaradását Románia határain belül.
„A romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenrangú társa. (...) Kötelességünk felmutatni azt a megoldást, amely számunkra és az ország számára is kiút ebből a válságból. (...) Állítjuk, hogy ez az út a belső önrendelkezés útja. A belső önrendelkezési elv ugyanakkor egyetemlegesen előre is mutat, hiszen számos, már létrejött vagy most alakuló közösségi önkormányzat utal erre.” (Részlet a Kolozsvári Nyilatkozatból)
1992 októberében létezett tehát egy elvi alap, amire lehetett volna építkezni, ami kiindulópontját képezhette volna az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek, amivel meg lehetett volna kezdeni a renitens román politikum, az értelmiségi elit és a közvélemény meggyőzését az önrendelkezés előnyeiről, és biztosítását afelől, hogy az erdélyi magyarok nem függetlenséget vagy elszakadást akarnak, hanem a román állam keretei között keresik a megoldást gondjaikra.
Mint tudjuk, e magasztos álmok és eszmék sosem valósultak meg, ami egyrészt a szövetségen belüli feszültségek, másrészt a gyógyíthatatlan kisebbrendűségi komplexusaiba valósággal belehabarodó többség (politikusok általi) könnyed manipulálhatóságának vaskos számlájára írható.
Az azóta eltelt és Bukarest bűvöletében töltött huszonegy esztendőben az RMDSZ egy opportunista, nem a jó, arisztotelészi értelemben vett politikai állatokkal tele, balkáni pénzhajhász román párt és egy önérdekhajhász társaság lett, melynek jelenlegi irányítói, meghatározó vezetői bepiszkították magukat, majd a gyors és hatékony tisztálkodás reményében még mélyebbre süllyedtek a politikát százkarú polipként behálózó szürkegazdaság pöcegödrében.
A mindenkori román kormányokban való folyamatos részvétel az RMDSZ hivatalos programjával szöges ellentétben álló, a közember számára érthetetlen, megalkuvó helyzetet teremtett: a szövetség hallgatólagosan elfogadta, hogy Romániában a magyart – és általában a kisebbségeket – másodrendű állampolgárként kezelik. A Markó-érával is új fejezet kezdődött: az „apró lépések politikája”, a „merjünk kicsik lenni” mentalitás, az úgynevezett „markóizmus”.
Egy-két miniszteri vagy államtitkári tisztségért, pár befolyásos állami ügynökség igazgatói székéért, de főként a korrupcióellenes ügyészség által vizsgált magyar politikusok nyugalmáért cserébe a szövetség feladta az autonómiát, elárulta az erdélyi magyarságot.
Jóllehet a központi román hatalom kommunista nómenklatúrában gyökerezett magyarellenes beidegződéseit nehéz kiirtani, az RMDSZ tulipánhervasztó politikusainak némelyike előtt sohasem e nemes, közösségszolgáló érdekek, eszmék és célok lebegtek. Bukarestben töltött éveik alatt ugyanúgy szerves részeivé váltak az okkult román gazdasági életnek, mint román kollégáik, és eszük ágában sincs csodatevő, jótett helyében jót várj aranyhal módjára kidobni magukat a Dîmboviţa zavaros vizéből. Szinte fizikai fájdalmat érez az ember, amikor ezt így leírja, kimondja: az RMDSZ vezető politikusait és meghatározó személyiségeit kötélen rángató bábmesterek sem decentralizációban, sem Románia régiók szerinti felosztásában, sem a székelyföldi autonómiában nem érdekeltek.
Az „Együtt az autonómiáért!”, „Együtt, tovább!” és „Egységben a jövő!” típusú hangzatos, de hamisan csengő választási szlogenekkel felvértezett, orrvérzésig ismételt és a torkunkon legyúrt egységpropaganda megbukott. Azok az idők, amikor az erdélyi magyarság még hitt abban, hogy az RMDSZ képes egyedül megvalósítani a nemzeti minimumot, rég elmúltak.
A decemberi választásokkor, de az azt megelőző kampányban is, világosan látszott, hogy a szövetségnek már nem sikerül egyértelműen az erdélyi magyarság etnikai identitásának megmaradásáért folytatott harc egyetlen és utolsó bástyájaként elfogadtatnia magát a választópolgárokkal. Az RMDSZ-nek kétségkívül vannak érdemei, melyek elvitathatatlanok a magyarság és Székelyföld értékeinek és kulturális entitásának megőrzése terén, és a választói ezt rendre honorálták. Az i-re a pontot azonban huszonhárom év után sem sikerült feltenni. És a választói ezt újonnan azzal „honorálták”, hogy alternatívát kerestek, vagy távol maradtak az urnáktól.
Az SZKT legutóbbi ülésén elhangzott – a székely zászlót megsemmisítő – markói direktívát a politikai önállóság leghalványabb látszatát sem mímelve fogadta el és követte Kelemen Hunor, az egykori elnök gondosan kiválasztott és megfelelően kiképzett utóda. Istennek hála, hogy a nemzeti identitást fáradhatatlanul ápoló és építő közösségek által támasztott barikádokon akadnak olyan RMDSZ-politikusok is, akik elnéznek a magasról jött pártutasítások fölött, és nem puszta képmutatásból hirdetik szimbólumaink használatának jogát – konjunkturális szövetségeseik kongresszusán –, hanem valós cselekedetekkel, a közösséget szolgálva.
Az RMDSZ nem vesz részt a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésen, mert „Kelemen Béla” nem akar az SZNT és az EMNP utánfutója lenni, viszont semmi kifogásolnivalót nem lát abban, hogy a Szövetség két évtizede a román politikai pártok, formációk és koalíciók utánfutójaként „futtatja” magát. „Markó Hunor” nem érti, hogy nem lehet egyszerre örömlány és erkölcscsősz... Amíg az RMDSZ identitászavarban szenved, amíg Székelyföld- és újabban székelyzászló-ügyben kétkulacsos politikát folytat, amíg nem ébred rá, hogy egy közösség ereje az összefogásban rejlik, addig a belső önrendelkezés egy sokszorosan elszalasztott lehetőség, Székelyföld autonómiája pedig egy jobb sorsra érdemes közösség szertefoszlott álma lesz. Hacsak nem tesszük meg mi a döntő lépéseket. Csak egy (Csillag)ösvény áll előttünk, nem téveszthetünk utat és célt. Gyerünk, székelyek, nyissunk mi is egy Új fejezetet!
Kerekes Gyula
Háromszék
Erdély.ma,

Kelemen Hunor Orbán Viktorral tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délután hivatalában fogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét – tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.
Havasi Bertalan közleményében úgy fogalmaz: a Kelemen Hunor által kezdeményezett megbeszélésen áttekintették a romániai magyarságot érintő legfontosabb aktuális kérdéseket, így az alkotmánymódosítás, a régiók átszervezése, illetve a kisebbségi jogok érvényesülésének témakörét.
Orbán Viktor és Kelemen Hunor egyetértettek abban, hogy ebben az új helyzetben, amikor az RMDSZ ellenzékben politizál, fontos a rendszeres egyeztetés, valamint az együttműködés erősítése a magyar kormányzattal.
MTI
Erdély.ma,

Biró Zsolt: addig fogunk tüntetni, míg eredményesek nem leszünk!
Sikertörténet lehet a székely szabadság napja, mert a tüntetéseket addig folytatjuk, míg eredményesek nem leszünk – állítja a Magyar Polgári Párt elnöke. Biró Zsolt a Duna Televízió székelyföldi stúdiójban arról is beszélt, hogy a Marosvásárhelyre meghirdetett autonómia-tüntetés szervezői minden szükséges előkészületet megtettek annak érdekében, hogy a megmozdulás békés jellegét senki és semmi ne zavarhassa meg.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke arról számolt be, hogy a mozgósítás utolsó fázisainál tartanak, célegyenesben vannak a szervezéssel, minden készen áll arra, hogy vasárnap délután Marosvásárhelyen egy sikeres autonómia-tüntetésen vegyünk részt.
Sajnálatosnak nevezte, hogy Markó Béla szenátor arra biztatja a marosvásárhelyieket, hogy ne vegyenek részt a rendezvényen. A kishitűség, az elmúlt huszonhárom év apró lépéseinek politikája nem hozta meg a kívánt eredményeket, ezért úgy tűnik, taktikát kell váltani és ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy utcára kell vinni a politikát, nem azt jelenti, hogy radikálissá kell válnunk, viszont annak tudatában kell lennünk, hogy egy 4%-os parlamenti frakcióval nem tudunk eredményt elérni. Egyértelmű üzenetet kell megfogalmazni, ha úgy tetszik a köztéren és a mindenkori román kormánynak, hatalomnak megüzenni azt, hogy rólunk ne döntsenek nélkülünk – fogalmazott Bíró.
A politikus pozitívumként azt emelte ki, hogy nagyon sok RMDSZ politikus és vezető jelezte, hogy ott lesz a tüntetésen, sőt a mozgósításban is részt vesznek. „Utalhatok a háromszékiekre, a háromszéki polgármesterek a falvaik élén fognak jönni Marosvásárhelyre, vagy a háromszéki tanácselnök, a sepsiszentgyörgyi polgármester, tehát felelős beosztású RMDSZ politikusok ott lesznek Marosvásárhelyen”.
Az MPP elnöke szerint a város hangulatát egyfajta felfokozott várakozás jellemzi. Huszonhárom év telt el a fekete március óta. Változtak az idők, változott a légkör, a marosvásárhelyi románok is egészen másképp viszonyulnak egy ilyen kérdéshez, ha úgy tetszik, sokkal toleránsabbak, sokkal megértőbbek lettek.
Biró továbbra is fenntartja korábbi állásfoglalását, hogy semmilyen szélsőségre nincs szükség a marosvásárhelyi tüntetésen, hiszen a szélsőséges elemek megjelenése eltérít az eredeti célkitűzésektől és támadási felületet biztosít mindazok számára, akik le akarják járatni az autonómia eszméjét. Akik autonómia ellenesek azok ezeket a szélsőséges megnyilvánulásokat fel fogják használni, ha úgy tetszik ellenünk, ha úgy tetszik az autonómia ellen – vázolta a párt elnöke.
A rendezvényt a csendőrség mellett a szervezők saját rendfenntartói is felügyelik majd, akik odafigyelnek arra, hogy semmiféle provokáció ne történjen.
Meg vagyok győződve, hogy sikertörténet lesz március 10-e, – állítja a politikus – hiszen egyre nagyobb és hangosabb lesz a hangunk.
Duna Tv, Közbeszéd
Erdély.ma,

Bugár Bélával és Kelemen Hunorral tárgyalt Bajnai
Bugár Bélával, a Híd-Most párt elnökével és Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével tárgyalt csütörtökön Bajnai Gordon, az Együtt 2014 társalapítója Dunaszerdahelyen.
Nem megosztásra van szükség, nem szabad a belpolitikai problémákat határon túl élő nemzettársaink körébe exportálni – hangoztatta az MTI-nek nyilatkozva a volt kormányfő.
A politikus megjegyezte: az Együtt 2014 mozgalom létrehozásakor meghirdetett korszakváltás egyik eleme, hogy orvosolni kell olyan hibákat is, amelyek az elmúlt húsz évre többé-kevésbé jellemzőek.
E lépések egyike, hogy a határon túli magyarok legitim képviselőinek kell eldönteniük, hogy mi az, ami őket a leginkább segíti megmaradásukban és a boldogulásban hazájukban – jelentette ki Bajnai Gordon.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad),

ELÉG EGYETLEN TERV. Ahelyett, hogy részt venne a marosvásárhelyi tüntetésen, a Hargita megyei RMDSZ boldogan mutatja be az Új Magyar Szó internetes oldalán A-, B- és C-tervét a Székelyföld régiósításáról.
Ha kisiklik az A-terv, vélik a Hargita Megyei Tanács elemzőcsoportjának tagjai, a B-tervvel kell előállni, mely Maros, Hargita, Kovászna és Beszterce-Naszód megyét sorolná egy régióba, de van egy C-tervük is, miszerint Maros, Brassó, Hargita és Kovászna megye alkotna egy régiót, amelynek Marosvásárhely, nem pedig Brassó lenne a központja. Ha a román hatalom látja a tárgyalókészséget az RMDSZ-ben a B- és C- tervről, sutba vágják az A-tervet, s búcsút inthetünk a Székelyföld Régiónak. ÓVATOSAN, DE FOKOZATOSAN NŐNEK A BÉREK. Idén és a következő években fokozatosan emelkedik majd a havi nettó átlagkereset, a bruttó hazai össztermék (GDP) azonban a korábban becsült 2 százalék helyett csak 1,6 százalékkal növekszik 2013-ban – számolt be az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság. A hivatal ez év végéig a nettó átlagbér 6,8 százalékos növekedésére számít, amely így eléri a havi 1615 lejt, az előrejelzések szerint ugyanakkor 2014-ben további, 5,1 százalékos emelkedés várható. 2016-ra a nettó átlagkereset meghaladja az 1800 lejt. A bizottság a közszférában is növekedést jósol: idén körülbelül 10, jövőre azonban már csak 3 százalékkal nő az állami alkalmazottak bére. (Capital) ÚJABB IMF-HITELT KÉRNEK. A kormány szerdai ülésén eldöntötte, olyan szándéklevelet küld a Nemzetközi Valutataalapnak (IMF), amelyben kéri a most futó hitelmegállapodás lezárásának elhalasztását három hónappal, és a tárgyalások megkezdését egy új, szintén elővigyázatossági hitelmegállapodásról. A kormány leginkább bizonyos állami mamutvállalatok privatizálása, illetve mások élére a magánszférából érkező menedzserek kinevezése terén maradt el, de húzódik a közalkalmazotti szféra reformja is. (Mediafax) EGY ROMÁN DOLLÁRMILLIÁRDOS. A környező országok közül Ausztriának 8, Csehországnak és Lengyelországnak 4–4, Romániának pedig egy dollármilliárdosa van a Forbes magazin idei listája szerint. Ioan Niculae 1,1 milliárd dolláros vagyont halmozott fel az agráriumban, ezzel az 1268. helyet foglalja el az 1426-os listán. A kimutatás szerint az egykori kommunista országok dollármilliárdosai – a dolgok természetéből fakadóan – mind önerőből gazdagodtak meg, szemben a nyugati világ szupergazdagjaival, akik közül sokan őseiktől örökölték hatalmas vagyonukat. (Forbes) KEVÉS, ÉS NEM NÖVELIK. A gyerekpénz összege négy éve változatlan, az infláció nem, az árak és árfolyamok legalább húsz százalékkal emelkedtek. A Szociális Családügyi és Munkaügyi Minisztérium honlapján egy határozat 2009-re 42 lejben állapítja meg a havi támogatás mértékét, azzal a feltétellel, hogy ezt évente kormányhatározatokkal emelik. Ennek dacára azóta sem növelték. 2012 első kilenc hónapjában havonta átlagosan 3 850 310 gyerek kapott állami támogatást, ezeknek 1,6 százaléka fogyatékos.
Népújság (Marosvásárhely),

Érdekfeszítő előadás, vita a Főgimnáziumban
Civil szerepek és a helyi világ
Szerdán a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtárában 15 órakor kezdődött a Magyar Civilszervezetek Erdélyi Szövetségének szervezésében az a vitával egybekötött előadás, amelyiken dr. Bodó Barna, a Sapientia Tudományegyetem tanára tartotta meg igen érdekes értekezését, Civil szerepek és a helyi világ címmel.
Bevezetőben az MCESZ eddigi munkáját ismertette: a 2005-ben történt megalapítása fordulópontot jelentett a magyar civilszervezetek életében, tekintve, hogy azok számára képzéseket, tréningeket, rendszeres tanácsadást szervezett, de közreműködött a munkájukhoz szükséges partnerkeresésben is. 2002-ben Erdély-szerte 2000 civilszervezet működött, a számuk azonban 2008-ra 1300-ra zsugorodott. A továbbiakban szakmai szempontból elemezte a civilszervezetek működésének hatékonyságát, a fejlett társadalmak életében betöltött, egyre hangsúlyosabb szerepét, de olyan alapkérdést is részeire boncolgatott, mint „ki vagyok én, a civilszervezet képviselője?” A megfogalmazott 8 lehetséges válaszban az egyéntől az interperszonális szint, a család, a kiscsoport, a helyi közösség, az adott kultúra, a nemzet és az állam lépcsőfokainak érintésével eljutott az egész táradalomig. Annak a felépítését, a típusait ismertetve, eljutott a szórványvidéki szolgálat lényegéhez, a képességmegtartó népesség, illetve a népességmegtartó képesség harmonikus működéséhez. Ami a civilszervezetek felértékelődését példázza, a szubszidiaritás elvét XIII. Leó pápa már 1883-ban megfogalmazta, amikor azt állította: a helyi közösségekre vonatkozó döntéseket a közelükben kell meghozni. Az Aartusi Egyezmény 1998-ban rögzíti, hogy a lényeges döntéseknek a meghozatalába a politikum mellett a civilszférát is be kell vonni. A civil lényege az önkéntesség alapelvből kiindulva ismertette a civilszervezetek sajátosságait, típusait, valamint tevékenységi területeit. A romániai civilszervezetek 70%-ának a tevékenységi területén előkelő helyet foglal el a kultúra, noha manapság eltűnőben van a jóléti állam fogalma, kialakult az új közmenedzsment. Vagyis a közszolgáltatásoktól is elvárják a hatékonyságot, amihez feltétlenül szükség van a felek közötti együttműködésre, a fejlesztésre, a működőképesség biztosítására. 47 perces előadását követően dr. Bodó Barna megköszönte a figyelmet.
Miután az előzetesen bejelentett két előadó kollégáját kimentette, felkérte előadásának megtartására Bognár Erzsébetet, akivel számos továbbképző tanfolyam, pályázat lebonyolításában közreműködött. Bognár Erzsébet előrebocsátotta: maga a moderátor szerepét vállalná, ezért felkérte a jelen lévő civilszervezeteknek a képviselőt, ismertessék a munkájukat.
Kocsik József az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a húszéves tevékenységét, illetve a jövőbeli teveit; Matekovits Mihály az általa képviselt EMKE, valamint RMPSZ megyei szervezeteinek a munkáját; Puskel Emese a Gyöngyház Egyesület újraindításának a lehetőségeit; Nagy Etelka az Alma Mater Alapítvány diáktámogató tevékenységét; Tóth Piroska a tornyai Pro Pir Kult Egyesület hagyományőrző munkáját; Jankó András a Kölcsey Egyesület értékmentő törekvéseit; Regéczy Szabina Perle a Tóth Árpád Irodalmi Kör programjait; dr. Túsz Ferenc a Vállalkozói Központ vállalkozásserkentő törekvéseit; Nagy Zsolt és Pál Norbert az AMISZ ifjúságfoglalkoztató munkáját ismertette, de beszámoló hangzott el a Katalin Egyesület tevékenységéről is. Az előadók serkentésére, a hallgatóság között kialakult vita során számos, értékes, a civilszervezetek munkájának az összehangolására, a programok egyeztetésére, a közöttük szükséges állandó kapcsolat kiépítésére vonatkozó ötlet elhangzott. Reméljük, a hasznos előadásnak, az építő jellegű vitának folytatása is következik.
Nyugati Jelen (Arad),

Autonómiatüntetés: ideje a szólásnak!
Látszólag a székely zászló ügye kavarta fel a csendes politikai vizeket, és egy rövid időre közbeszéd tárgyává tette a székely nép, a Székelyföld és a székely jelképek ügyét, egyszóval a „székelykérdést”. Nem mi, nem a mi politikusaink tették a közbeszéd tárgyává és államok közötti (nemzetközi) kérdéssé.
Mindenekelőtt Bukarestnek, a berendezkedő, az előzőnél is tehetetlenebb és tehetségtelenebb hatalomnak volt, van és valószínűleg lesz rá szüksége a közeljövőben is. Hogy nem minden úgy alakult, ahogyan szerették volna, az sem annyira rajtunk (értsd: politikusainkon, a médiában megszólaló vezetőinken) múlott, mint inkább a különböző médiumokban megszólaló, a soviniszta hangvételre gyorsan ráhangolódó, egymást a butaságban és tájékozatlanságban felülmúló „szakértők” melléfogásain. Egyszóval: jól jöttünk ki ebből az ellenünk szervezett hecckampányból.
Védekezés helyett helyzetteremtés
Na nem azért, mert megszólaló képviselőink nyíltan és határozottan, az igazságnak megfelelően elmondták volna, hogy igenis él Erdélyben, ősi szülőföldjén egy nép, mely több mint ezer éve önigazgatja magát. Melyet saját törvénykezése, törvényei, 500 éves írott alkotmánya, ősi kultúrája alkalmassá tett arra, hogy ezer éven át védje szülőföldjét és Istentől kapott szabadságát, ha kellett a jog és élete árán is. Ezért ragaszkodik szokásaihoz, kultúrájához, ősi jelképeihez. Inkább kínkeservesnek mondható majd mindegyik megszólalása: egyeseké (Frunda György, Borbély László) egyenesen arcpirítóan szánalmas dörgölődzés a „kenyéradó” hatalomhoz, másoké (Tánczos Barna) a székely önismeret teljes hiányáról árulkodott. Mindezek ellenére mégis győztünk. Mi az, amit nyereségként könyvelhetünk el?
Mindenekelőtt azt a tényt, hogy ország-világ felfigyelt jelképeinkre, hogy megszólalt végre Budapest is, és elmondta, hogy az anyaországnak kötelessége támogatni azt, amit a romániai magyar közösség, amit a székelyek akarnak. Most először hallottuk ezt a bukaresti magyar nagykövet, a magyar külügyminiszter szájából. És először hallottuk azt egy székely választott személyiségtől, egy politikustól a román médiában, hogy „területi autonómiát akarunk”! Hát ennyi, amit nyertünk. Hozzászoktunk ahhoz, hogy nem mi osztjuk a lapokat, mi csak védekezünk, reagálunk a minket ért érdemtelen támadásokra. Pedig ideje lenne már megtanulnunk helyzetet is teremteni az örökös defenzíva helyett. Azt hiszem, sőt állítom, hogy eljött ennek az ideje. Itt az idő! Ha életben akarunk maradni közösségként, akkor másként már nem is tehetünk. A 24. órában vagyunk. Nincs már hova hátrálni. Nincs már miben „okos kompromisszumokat kötni”. Nyakunkon az alkotmánymódosítás és a regionalizáció. Teljesen mindegy, hogy a jelenlegi megyéket megtartva vagy pedig szétszabdalva olvasztanak be egy román többségű adminisztratív egységbe. Mindkettő a székely közösség csángósodását, a Székelyföld elszórványosodását fogja eredményezni. A második megoldás csak annyiban „jobb”, hogy még néhány évig alibit biztosít az RMDSZ számára az „okos kompromisszumok” megkötéséhez. Nem egyéb, mint fájdalomcsillapító ópium a haláltusájában vergődő beteg számára.
A helyzetteremtő védelmi küzdelemnek lehetne (lehet) az első állomása a székely vértanúk napjára meghirdetett, marosvásárhelyi tüntetés (székely nagygyűlés?). Itt lett volna az alkalom (azért lett volna, mert az RMDSZ SZKT-ja máris elhatárolódott a részvételtől) megteremteni egy cselekvési egységet, olyat, amelyet létrehoztak ugyancsak az SZNT elnökének vezetésével a 2011-es népszámlálást megelőző kampányban a pártok az egyházakkal karöltve. Ezúttal azonban nem a székelyek ellen, hanem a székely nép önrendelkezési jogának érvényesítése érdekében kellett volna öszszefogni. Ebben a mesterségesen felfűtött, nacionalista indulatokkal telített légkörben természetes, hogy messze felértékelődött Marosszék székely tanácsa által a székely vértanúk napjára, március 10-ére meghirdetett „autonómiatüntetés” tétje! Készülünk, sokan készülünk – pártállástól függetlenül – az autonómiatüntetésre.
Most már az is bizonyosnak látszik, hogy az RMDSZ nélkül, sőt lehetséges, hogy ellenében kell megszervezni a nagygyűlést. Azt is tudjuk már, hogy milyen ruhában, milyen jelképekkel, milyen énekekkel szabad, esetleg nem szabad megjelenni. Azt is tudjuk, hogy a székely vértanúk napját a székely szabadság napjává keresztelték át a szervezők, habár a vértanúkért a legtöbbet azzal tehetjük, ha emlékük ápolása mellett megtanulunk élni azért, amiért ők az életüket adták. Hogy az eszmei előkészítés hol tart (egyeztetések, dokumentumok előkészítése), abba viszont nincs betekintésünk. Hogy milyen üzenetet, eszmei tartalmat szántak a szervezők a megmozdulásnak – azt nem tudhatjuk.
Azt viszont bizton állíthatjuk, hogy az RMDSZ nélkül vagy vele, de a székely népnek el kell indulnia az önrendelkezés útján. Más járható út a székely közösség számára nincs, ha nem akarjuk unokáink átkát, megvetését a fejünkre vonni. Ennek tudatában és felelősségével kell a megmozdulás eszmeiségét megadni. Lejárt a névadó ünnepségek ideje. Nem autonómiaévre, -évekre van szükségünk, hanem valóságos területi autonómiára, a székely nép reális önrendelkező szabadságára van szükségünk. Elég volt a demagógiából!
Bukarest és a „székelykérdés”
Itt az idő. Cselekedni kell, ha nem akarjuk, hogy néhány évtized múltán a Nemzetstratégiai Kutatóintézet akkor már őszülő vezére unokáinkat is „gyöngyhalássza” majd az elnéptelenedett puszta újraélesztésére. Amennyiben nem akarjuk, hogy falvaink pusztán a külföldi néprajzkutatók kedvenc felfedező területévé váljanak. A társadalmi-politikai realitásoktól viszont nem lehet eltekinteni. Számunkra, székelyek számára a legnagyobb jelentőséggel bíró valóság, hogy a román hatalom eltökélt szándéka véglegesen megoldani a „székelykérdést”. Bukarest elérkezettnek és alkalmasnak látja az időt arra, hogy saját belső ellenségeinek viszszaszorítása, azaz saját helyzetének megerősítése mellett végleges megoldást találjon a számára egyre kényelmetlenebbnek mutatkozó „székelykérdésre” is.
Ehhez a lehetőséget és a keretet az alkotmánymódosítás és az ország adminisztratív átszervezése szinte tálcán nyújtja. Nem elhanyagolható kérdés, hogy ehhez számíthat az Európai Unió (EU) hathatós támogatására és az RMDSZ csendes aszszisztálására is. A terv véghezvitelére Bukarestben két forgatókönyv is körvonalazódik. Felszámolni a megyéket, és új közigazgatási egységekbe – melyek egyben fejlesztési régiók is – sorolni be a Székelyföldet feldarabolva, avagy teljes egészében. Továbbá átmenetileg magukat a megyéket csoportosítani nagyobb „fejlesztési régiókba”, melyek adminisztratív egységekként is működnek majd, természetesen egyre bővülő hatáskörökkel.
Mindezekkel szemben, amik a székelység szempontjából a teljes felszámolást jelentik, két stratégia körvonalazódik lehetséges megoldásként. Az első nem más, mint az eddigi folytatása, vagyis a székelyek 80 százalékának szavazatát bíró RMDSZ-re bízni a megoldást. Ez azt jelenti, hogy az RMDSZ fog a román hatalommal tárgyalni, és „okos kompromisszumokkal” megoldást találni. Ennek alapján a történelmi felelősség is ilyen arányban (80 százalék) az RMDSZ és az őt támogató szervezetek és egyházak vállára nehezedik. Milyen szerep juthat nekünk, székelyeknek ebben az RMDSZ vezérelte, „okos kompromisszumokkal” vívott küzdelemben?
A válasz egyszerű: a választásokon adott 80 százalékos felhatalmazás alapján csendben várjuk, majd elszenvedjük az RMDSZ által „kiharcolt kompromisszumos megoldást”, bármilyen is legyen az. Ez talán elfogadható is lenne egy jogállami demokrácián belül jól működő, valódi székely érdekképviselettől. Sajnos a szórványszemléletű és -vezérlésű RMDSZ-től ez nem várható el. Borítékolni lehet, hogy a megoldás – az RMDSZ természetéből fakadóan – nem lenne más, mint saját nomenklatúrájának átmentése, vagyis a megyék ideiglenes megtartásával a Székelyföld beolvasztása egy többségi román régióba. Ez nem más, mint az ópiumos nemzethalál változata.
Az önrendelkezés joga
A másik stratégia a népek önrendelkezési jogára épül. Össztársadalmi akarattal, önrendelkezési jogunk tudatában és birtokában szabjuk meg mi, a székely nép az új helyzetnek megfelelően az elérendő célokat és az elfogadható megoldásokat. Erre történelmi hagyományaink és gyakorlatunk alapján egyetlen fórum jogosult, melynek döntései kötelezőek a székely nép minden tagjára és tisztségviselőjére, vagyis a székely nemzetgyűlés. Ezt hívták össze őseink minden olyan alkalomkor, amikor a székely nép életét befolyásoló fontos döntéseket kellett meghozni, vagy a közösség létére törő, jövőjét veszélyeztető ellenséggel kellett szembeszállni. Jelenleg ebben a helyzetben vagyunk, hiszen a hatalom által felkínált bármelyik lehetőséget is fogadjuk el, az a székely nép közösségi jövőjének feladását, a Székelyföld szórvánnyá alakítását jelenti. A március 10-ére, a székely vértanúk napjára összehívott székely nagygyűlés teheti meg – és az RMDSZ kihátrálása okán –, ennek kell megtennie a folyamat elindítását.
A nagygyűlésnek ki kell mondania, hogy a székely nép ma is létező, szülőföldjén őshonos, a népeket megillető önrendelkezési joggal bíró cselekvő közösség, amely élni akar önrendelkezési jogával, szabadon akar dönteni sorsáról, jövőjéről, ragaszkodik ősi önigazgatási hagyományaihoz, és nem hajlandó a beolvadás, a felszámolódás útját választani. Ennek megfelelően további életét csakis a fejlesztési régióként is elismert, autonóm Székelyföld kereteiben tudja elképzelni, ehhez a végsőkig ragaszkodik, és ennek a megvalósításáért minden eszközzel küzdeni fog.
Románia parlamentjének és kormányának alkotmányos garanciákat kell nyújtania erre vonatkozóan. A nagygyűlés bízza meg a szervezőket vagy egy általa megjelölt szervezetet (kik lennének azok?), készítsék elő a székely nemzetgyűlés összehívását a 2013. negyedik évnegyedére. A székely vértanúk napja akkor válhat igazán a székely szabadság napjává, amikor megvalósítjuk a székely szabadságot, azt, amiért ők életüket adták. Erre tegyünk majd Marosvásárhelyt fogadalmat!
Borsos Géza József
A szerző a Székely Nemzeti Tanács alelnöke
Krónika (Kolozsvár),

Békés autonómiatüntetésre készülnek, mintegy tízezer résztvevőre számítanak
Politikai meggyőződéstől függetlenül mindenkit várnak a vasárnapi marosvásárhelyi autonómiatüntetésre a szervezők, akik a rendezvény békés jellegét hangsúlyozták. Rendbontás nélküli, békében zajló, a demokrácia követelményeinek megfelelő autonómiatüntetésre számít a vasárnapi marosvásárhelyi esemény főszervezője, Izsák Balázs. A Székely Nemzeti Tanács elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott: bár a szervezet és a hatóságok egyaránt felkészültek a lehető legrosszabbra, egyáltalán nem tart az egyesek által előrevetített 1990-es hangulat újjáéledésétől.A Vatra Românească vezetősége cáfolta, hogy ellentüntetést szervezne, és nyugalomra intett.
„Nem értem, egyesek miért hivatkoznak mindegyre 1990 márciusára, amikor rá hét évre, 1997 nyarán egy másik, ezúttal a megbékélést szolgáló eseménynek is a színhelye volt Marosvásárhely. Elfelejtették volna, hogy a város főterén ünnepélyes körülmények között több tízezer ember előtt találkozott Göncz Árpád magyar és Emil Constantinescu román államfő?” – tette fel a költői kérdést Izsák Balázs.
A sebek esetleges felszakításának gondolatát nemcsak a helyi és központi magyarellenes sajtó, illetve a Székelyföld önállósodását ellenző románok, hanem az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete is felemlegette. Csütörtökön kiadott közleményében a szervezet ügyvezető elnöksége rámutat: „Marosvásárhely 23 éve frontváros: legnagyobb arányú és legbékésebb tömegmegmozdulásunk, a könyves-gyertyás tüntetés színhelye, majd az önérzetes, bátor helytállásé, hetek múlva pedig egy megfélemlített, felerősödött kisebbségi komplexusokkal küzdő, tömeges elvándorlást választó magyar közösség városa”. Mindemellett a szervezet új elnöke, Peti András nem kíván senkit lebeszélni a tüntetésen való részvételről, hiszen mint írja, „a politikai racionalitás mellett az érzelmi indíttatás is igen nagy jelentőséggel bír”.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete egyéni megfontolásra bízza tagjai részvételét vagy távolmaradását. Ennél sokkal határozottabbnak látszik Tamás Sándor, a szövetség háromszéki, illetve Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnöke, akik már hetekkel ezelőtt bejelentették, részt vesznek a megmozduláson. Valószínűleg ugyanezt az utat követi Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke, aki a Facebook-oldalán kérdezte meg a választóktól, hogy részt vegyen-e a tüntetésen. Csütörtök estig a legtöbben pozitív választ adtak. Kérdésünkre, hogy miért egy közösségi oldalra beírt válaszok alapján hozza meg döntését, Borboly Csaba a Krónikának kifejtette: azt szeretné, ha végre Romániában is eljönne az az idő, amikor a politikus követi választói óhaját. „Ne csak azzal takarózzunk, hogy a legjobb belátásunk szerint teszszük a dolgunkat, és mindössze négyévente vagyunk kíváncsiak az emberek véleményére, hanem mindig is figyeljünk oda azokra, akiknek a pénzéből élünk” – fejtette ki Borboly.
Izsák Balázs lapunk érdeklődésére elmondta, azontúl, hogy örül egyes helyi és megyei RMDSZ-vezetők csatlakozásának, még boldogabb lett volna, ha a szónokok között Kelemen Hunort is köszöntheti. „Elbeszélgettem az RMDSZ elnökével, akinek személyes érveit elfogadom. Remélem, hogy a jövőben már itt lesz velünk” – nyilatkozta Izsák, hozzáfűzve, hogy az SZNT eltökélt célja hagyománnyá tenni a székely szabadság napját. Arra az újságírói felvetésre, hogyan fogadják a szervezők a Magyar Gárda vagy a Jobbik esetleges megjelenését a székely vértanúk emlékoszlopánál, Izsák Balázs elmondta: ők senkit nem igazoltathatnak a Postarét szomszédságában. Mint ismeretes, a hét elején a társszervező Magyar Polgári Párt (MPP) országos elnöke, Biró Zsolt nemkívánatos személyeknek nevezte a szélsőséges szervezetek képviselőit.
„Ha azok, akik úgy érzik, hogy itt a helyük, nem önmaguk megmutatásáért csatlakoznak hozzánk, hanem a közösségi ügyeink melletti kiállás vezényli őket, akkor mindenképpen sikeres lehet a rendezvény” – szögezte le Izsák Balázs.
Biró: a létszám is fontos
Biró Zsolt csütörtöki székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján elmondta, számos olyan visszajelzést kaptak, miszerint sokan politikai meggyőződésüktől függetlenül ott lesznek vasárnap Marosvásárhelyen. „Az autonómia nem lehet egy pártnak sem a sajátja, ehhez összefogás kell, és üdvözlök minden olyan RMDSZ-es vagy más szervezetbeli politikust, aki részt vesz a megmozduláson” – hangsúlyozta. A fekete márciusra utalva kijelentette: ma már nem lehet úgy megtéveszteni a vásárhelyi románságot, mint 23 évvel ezelőtt.
A szervezők mintegy tízezer személyt várnak a vasárnapi postaréti megmozdulásra. „A tüntetők létszáma is üzenetértékű lesz, ezzel üzenünk a román kormánynak és a világnak arról, hogy a Székelyföld sorsáról nem lehet az ott élők megkérdezése nélkül dönteni” – nyomatékosította Biró. A magyar pártok és szervezetek Kovászna és Hargita megyéből is számos buszt indítanak a rendezvényre, de magánúton is sokan készülnek Marosvásárhelyre. A megmozdulás öt órakor kezdődik a Postaréten, ahol ünnepi beszédek hangzanak el, majd koszorúzás lesz, innen a tömeg a Maros megyei prefektúra elé vonul. Itt este hét órakor az SZNT és a tüntetés társszervezőiből alkotott tíztagú delegáció egy petíciót nyújt át a prefektusnak, amit Victor Ponta miniszterelnöknek címeztek.
„Ebben állást foglalunk a régióátszervezés ellen. Ezek szerint a Székelyföld egy fel nem osztható egységes régió, és a székely népnek mindig volt önrendelkezése. Románia is aláírt egy nemzetközi egyezményt, mely szerint bármilyen adminisztratív változtatás előtt az illető régió véleményét kikérik. A petícióban azt is megfogalmazzuk, miszerint a régiókat nem kijelölni kell, hanem a meglévőket elismerni” – sorolta Biró Zsolt. Hozzátette: mindenkit arra kérnek, vigyen fáklyát vagy gyertyát magával, ezzel is jelképezve a tüntetés békés szándékát.
A vásárhelyi rendezvénnyel egy időben szimpátia-tüntetések szervezését jelezték Budapestről, Szolnokról, Keszthelyről, Sárospatakról, Londonból, Bécsből, New Yorkból, Los Angelesből, Hágából, Helsinkiből, Torontóból, Ottawából, Münchenből, Zürichből és Stockholmból is.
Nyugalmat akar a Vatra Românească
A Vatra Românească szélsőséges szervezet csütörtökön sajtótájékoztatón cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint ellentüntetést szervezne az autonómiamegmozdulással egy időben. Florin Oproiescu elnök elmondta, Marosvásárhely nem szabad újra az etnikumok közötti erőszak színtere legyen, „nyugalomra és egyensúlyra van szükség”. Meggyőződésének adott hangot, hogy a hatóságok mindent megtesznek az alkotmányos rend fenntartása érdekében. Ugyanakkor hangsúlyozta: tudatában kell lenni annak, hogy semmit sem lehet eldönteni Maros, Hargita és Kovászna megyére vonatkozóan anélkül, hogy figyelembe vennék az ott élő románok álláspontját.
Simon Eszter, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Az Uz Bence lapult Szőcs Géza táskájában, Nyírő hamvai Budapesten voltak
„Abban a táskában Nyírő József Uz Bence című könyve volt. Alig vártam, hogy egy rendőr kinyittassa a táskát, és nagyot röhöghessek a képébe” – nyilatkozta Szőcs Géza volt magyarországi kulturális államtitkár a Heti Válasz újságírójának, Stumpf Andrásnak adott interjúban arra a kérdésre, mi volt abban a táskában, amelyet a nagy port kavart Nyírő-újratemetésre vitt magával tavaly pünkösdvasárnap Székelyudvarhelyre.
Mint ismeretes, a tavalyi év elején a Szász Jenő vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány kezdeményezte, a magyar kormány pedig felkarolta a székely népi írók első nemzedékéhez tartozó Nyírő József Madridban nyugvó hamvainak Erdélybe hozatalát és Udvarhelyen történő újratemetését. Végrendeletében Nyírő maga is meghagyta: vagy a kolozsvári Házsongárdi temetőben, vagy egykori iskolavárosában, Székelyudvarhelyen helyezzék végső nyugalomra.
Május elejére már a terv is megvolt: az időközben Budapestre hozott hamvak május 24-én indultak volna a csíksomlyói búcsúba tartó Boldogasszony zarándokvonattal, hogy pünkösdvasárnap, 27-én megtartsák az újratemetési szertartást. A hatalmat időközben átvett balliberális kormány azonban már az elejétől igyekezett megakadályozni az író hamvainak hazahozatalát, mondván, hogy az „időszerűtlen a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetben”.
Eközben több román lap horthystának, fasisztának, irredentának bélyegezte Nyírőt, akinek politikai pályafutása valóban vitatott: a negyvenes évektől képviselő lett a magyar parlamentben, tisztségét az 1944-es nyilas hatalomátvétel után is megőrizte, majd nyugatra menekült, Spanyolországban telepedett le, Madridban halt meg. Bár a szervezők mindvégig hangsúlyozták: nem a vitatott politikus, hanem az író hamvait szeretnék hazahozni, a román politikum végül megakadályozta a tervet: a CFR vezetősége megtiltotta, hogy a zarándokvonathoz csatolják a hamvakat szállító kegyeleti kocsit, a rendőrség pedig Székelyudvarhely felé tartó gépkocsikat – többek között Fráter Olivérét, az újratemetés országgyűlési hivatali megbízottjáét és Szász Jenőét – kutatott át a hamvakat rejtő urnát keresve.
Végül a Hargita megyei prefektúra talált hibát a városháza által kibocsátott újratemetési engedélyben, így a pünkösdi szertartás megemlékezéssé minősült át, amelyen azonban többeknek szemet szúrt, hogy a pódiumra lépő Szőcs Gáza egy fekete bőr aktatáskát helyezett az író fényképe alá, majd beszéde végeztével magával vitte azt. „A táska tartalma egyébként kifejezi a lényeget. Számomra és az olvasóközönség számára ugyanis Nyírő író volt” – tette még hozzá Szőcs a Heti Válasznak nyilatkozva.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),

Martonyi: ostobaság Erdély visszacsatolása
Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása teljes mértékben ostobaság – jelentette ki Martonyi János magyar külügyminiszter a Digi 24 bukaresti hírcsatornának adott interjúban. A tárcavezető inkább az autonómiában látja a megoldást. Mint kifejtette, a kulturális autonómia mellett létezik a területi autonómia is.
„Ezt nevezhetjük akár decentralizációnak is, a fő elv az, hogy egy közösség rendelkezzék a lehetőséggel, a joggal az őt érintő ügyek intézésére legalább egy adott területen. Egyébként létezik egy érdekes európa tanácsi ajánlás, amely kimondja, hogy ha egy helyi közösség kifejezi az akaratát, hogy egy adott területen maga kívánja az ügyeit intézni, akkor a kormánynak megértően kell ehhez az óhajhoz viszonyulnia. Főleg akkor, ha viszonylag nagy közösségről van szó, amely régóta él az adott területen” – mondta Martonyi János. Hozzátette: a magyar kormány egyetlen dolgot tehet: hogy támogassa a határon túli magyar közösségek autonómiaigényeit.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

Siralmas lesz a Vigadó jövője?
A kézdivásárhelyi Városi Színház körül kialakult helyzetről és ehhez kapcsolódó felmondásom okairól nem állt szándékomban nyilatkozni a sajtónak. Egyrészt mert úgy vélem, hogy az eltelt 13 éves közszolgálati tevékenységem elég arra, hogy a jóhiszemű szemlélő meg tudja ítélni a tevékenységemet. Másrészt nem akartam semmiféle olyan vitába keveredni bárkivel is, ami árt(ana) a Városi Színháznak, a Vigadónak, munkatársainak.
Az utóbbi napokban azonban számos olyan sajtónyilatkozat jelent meg, amelyekre, úgy érzem, reagálnom kell.
Politikai előzmények
A 2000-ben rendezett helyhatósági választások idején a lakosság szavazatával kerültem olyan előkelő helyre a választási listán, hogy az RMDSZ javaslatára a város alpolgármestere lehessek. Munkámat becsülettel, pártom iránti „alázattal”, de elsősorban a lakosság érdekében végeztem egészen 2008-ig. Ennek ellenére, a választásokat megelőző periódusban már feketebárány lettem, mivel engedély nélkül szót emeltem, rámutatva a városi kultúra megengedhetetlen hanyatlására. A 2008-as választásokon újabb mandátumra pályáztam, célkitűzésem Kézdivásárhely kulturális életének fellendítése volt. Az végképp nem az én hibám volt, hogy az RMDSZ úgymond rossz lóra tett, és elvesztette a megmérettetést. A választások után a város új MPP-s polgármestere felkért, jelöltessem magam a Vigadó megüresedett igazgatói tisztségére. Úgy gondoltam, nem térhetek ki a feladat elől. A várost, és ezen belül a kultúrát szívügyemnek tekintettem, nem egyszerű RMDSZ-es választási szlogennek. Döntésemről tájékoztattam az egyik RMDSZ-es vezetőt is, aki tudtomra adta: „el tudod végezni, értesz hozzá, de tudod, hogy ez mivel fog járni.” Árulónak nyilvánítottak azért, mert az MPP-s polgármester mandátuma alatt vállaltam munkát.
Én ennek ellenére kitartok amellett, hogy nem pártot, hanem a várost szolgáltam azzal, hogy ezt a munkát elvállaltam. Teljes munkabírással, lelkesedéssel és pártoktól független, kultúra iránti elkötelezettséggel végeztem a munkámat, feláldozva szabadidőmet, sokszor családomat a Vigadóért és a Városi Színházért. A Vigadóban eltöltött időszak szép élményekkel gazdagított, és ma sem bánom, hogy elvállaltam. Bízom abban, hogy az elkezdett tevékenységek számát, színvonalát gazdagítani fogja utódom.
Úgy gondolom, a 2008–2012 közötti időszak eredményeit nem nekem kell kiértékelnem. Ezért csupán a számok tükrében világítok rá a Vigadó művelődési ház tevékenységeire. Több mint 400 rendezvényre került sor évente, tánccsoport alakult két korosztályban, több mint 70 gyerek részvételével, színjátszás működik 3 korosztályban, társastáncra, komolyzenei és más koncertekre került sor az újonnan létrehozott Art Caffe klubban és a Vigadó színháztermében. A Vigadó kiállítótermeiben rendszeresen fogadtunk hivatásos és műkedvelő kiállítókat. Rendszeresen helyet adtunk díjmentesen a város civil szervezeteinek, szintén díjmentesen fogadtuk az iskolák rendezvényeit.
Az egyre sokasodó munka új munkatársakat követelt volna, ám az országos megszorítások nem tették ezt lehetővé, mint ahogyan a túlórák kifizetését sem. 2012 nyarán távozott a programszervező kollégánk, de helyét az immár újra RMDSZ-es városvezetés nem engedélyezte betölteni. Elveszítettük a Vigadó és a színház honlapjait is egy előzetesen megkötött szerződés felbontása miatt. A Vigadó működésében keletkezett űrt feleségem önkéntes munkájával oldottuk meg 2012 őszétől, aki az iskolai teendői mellett alakulásától kezdve segítette a színházat is. Eközben a város nagy rendezvényeit – mint például az őszi sokadalom – más városok rendezvényszervezőire bízták. A Vigadó lassan már-már kezelhetetlen helyszíne lett az ingyenes, kintről irányított rendezvényeknek, saját rendezvényeink száma egyre csökkent. Felmondásomat azért kezdtem el fontolgatni, mert a szűkre szabott személyzeti kerettel egyre nehezebben tudtunk helytállni az egyre sokasodó, külső irányítású rendezvénynek, a házi rendszabályzatot semmibe vevő szervezők elvárásainak, melyeket a 4 teljes és egy félmunkaidős alkalmazottal nehezen tudtunk kiszolgálni.
Megtört a kezdeti lendület
A színházalapítás már a Vigadóba kerülésem előtt foglalkoztatott. Sajnos színvonalas színházi előadások befogadására a színpad mérete és a hiányos technikai felszereltség miatt nem nagyon volt lehetőség. Ekkor jött a színház alapításának ötlete az akkori városvezetés, illetve Rácz Károly polgármester részéről, amit örömmel fogadtam és kezdettől felvállaltam. A kezdeti lendület akkor tört meg, amikor pár sikeres saját produkció színrevitele után megtapasztaltuk, hogy meghívott vendégszínészekkel produkcióink 4-5 előadásnál többet nem érnek meg. Márpedig a Városi Színház kezdetektől fontosnak tartotta azt is, hogy színházat vigyen olyan településekre, ahová más, nagy társulatok nem jutnak el. Ekkor döntött az akkori színházvezetés egy olyan működési forma mellett, amely a projektszínház és az önálló társulat között mozog.
Néhány állandó szerződéses színész mellett olyan színészeket igyekeztünk produkciókra leszerződni, akik ha nem is társulati tagok, de számítani lehet a jelenlétükre, könnyebben egyeztethetőek. Ez a működési forma bevált, ezt igazolják a felmutatott és egyre fennebb ívelő eredmények, a folyamatosan növekvő nézőszám is. A színház idei évadában már 6500 néző tekintette meg előadásainkat, kiszállásainkon (Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Brassó, Szászrégen) mindenütt telt ház fogad, mi vagyunk az egyetlen színház, mely olyan városokba is elviszi előadásait, ahová semmilyen más hivatásos társulat nem jár.
A színház gazdasági igazgatását 2010 óta látom el, kapcsolatom jó volt valamennyi művészeti vezetővel. Szívesen emlékszem vissza a Csapó Györggyel végzett közös munkára, neki nagy érdeme volt a Vigadó Kulturális Alapítvány létrehozásában. Sajnos ő sem tudta kikerülni azt a politikai csapdát, melynek eredményeképpen előbb a marosvásárhelyi társulat élére csábították, hogy pár hónap múlva állás nélkül maradjon...
Anyagi terhek
A Vigadó Kulturális Alapítványt azért hoztuk létre 2010-ben, hogy enyhítsünk a városra háruló anyagi terheken. Segítségével lehetőség nyílt pályázati és egyéb külső források bevonására, s idéntől kellő támogatással be lehet indítani közhasznúvá nyilvánítását, amivel állami alapokból is pénzt lehetne szerezni a színháznak. Két éve Kolcsár Józseffel vezetjük a színházat. Bár Kolcsárnak a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban betöltött színészi elfoglaltsága miatt több munka hárult rám, még magasabbra tudtuk emelni a mércét művészi és gazdasági szempontból egyaránt. Saját bevételünk folyamatosan nőtt, két fő támogatónk teljes hozzáállásával szponzorizálásból is lényegesen több pénzt tudtunk szerezni a színház számára. Az alapítvány működésének 3 éve alatt átlagban évi 120 ezer lejes hozzájárulást biztosítunk nem csupán a színháznak, hanem a Vigadó más kulturális tevékenységeinek működéséhez is. Jegybevételi forrásaink évente meghaladták a 130 ezer lejt. Tehát a színház évi 300 ezer lejes önkormányzati támogatásához évente átlag 250 ezer lejt tudtunk hozzátenni. Nem kell különösebb szakértelem ahhoz, hogy utána számoljunk, hogyan lehet ennyi pénzből évi 4-5 saját produkciót és több mint 50 előadást kivitelezni nyolc főállású és egy félmunkaidős alkalmazott segítségével.
Mivel fennállása óta a Városi Színház soha nem élvezte az RMDSZ támogatását, a választások után meghallgatást kértem a város RMDSZ-es vezetőitől. Ők határozottan cáfolták a színház bezárásával kapcsolatos híreszteléseket, biztosítva, hogy színház lesz, de mivel spórolni kell, ezután fog kiderülni, milyen formában. Erről a más formáról aztán már nem velem, hanem többnyire Kolcsár József művészeti vezetővel konzultáltak.
Átszervezés
Fontos tudni, hogy a kézdivásárhelyi Vigadó művelődési ház a polgármesteri hivatal irodájaként működik, nem önálló jogi személy. Bár költségvetése önálló tételként szerepel a városi költségvetésben, a Vigadó főutalványozója a polgármester. A Vigadó vezetője nem igazgató, hanem a polgármester beosztott irodavezetője. Azzal, hogy a Városi Színház és a Vigadó működését összevonják, a színház autonómiája is csorbulni fog. Akkor hoztam meg a végleges döntést a Vigadó irodavezetői tisztségéből való felmondásról, amikor nyilvánvalóvá vált: a színház terén tervezett változások azzal fognak kezdődni, hogy összevonják a művelődési ház tevékenységével, az alkalmazottak számát csökkenteni fogják, a színház gazdasági irányítását pedig a Vigadó irodavezetőjére bízzák. Ez azt jelentette, hogy a színház tervezett átszervezésével beosztottként magam is egyet kell értsek, magyarán saját kezemmel kell lerombolnom azt, amit kitartó munkával felépítettünk az elmúlt négy évben. A művelődési házzal való teljes összevonást egyrészt jogilag kivitelezhetetlennek tartom, másrészt a színházi feladatokat végző alkalmazottak más tapasztalattal, felkészültséggel kell rendelkezzenek.
Az átszervezéssel nem értettem egyet, főképp, hogy az időközben megújult kuratórium annak a működő színháznak az átszervezéséről tárgyalt, amelyik az idei évben még semmilyen városi támogatást nem kapott, de saját bevételeiből és szponzorok segítségével mégis tudott működni. Az átszervezést olyan intézkedések követik, amelyek a színház identitásának elveszítéséhez, ennek következményeképp a pályázati és saját bevételi források elapadásához is vezetnek, ami már nem a teátrum javát szolgálja. A jelenlegi rendszer felépítése hosszú, nehéz folyamat volt, de kezdte meghozni a gyümölcsét. Előadásainkat már a szakma is figyeli, meghívásokat kapunk rangos színházi fesztiválokra. Egy működő struktúrát felrúgni egy újabb kísérleti struktúra érdekében nemcsak kár, de veszélyes is a színház jövőjét tekintve.
Továbbá kérdéses, hogy a Kolcsár József által lelkesedéssel felvállalt, teljes embert kívánó vezetői beosztás mennyire egyeztethető a Tamási Áron Színház programjával. Kérdéses az is, miként teljesíthető városvezetőink abbéli igénye, hogy nívós nagyszínházi, nagyszínpadi előadásokkal pótolják a hiányzó saját produkciókat a jelenlegi technikai, színpadi adottságokkal rendelkező Vigadóban, s ez mennyibe fog kerülni. Én is úgy gondolom, hogy egy gazdaságilag eladósodott (?) városnak természetesen spórolni kell, de sajnálattal veszem tudomásul, hogy ez elsősorban a kultúrán csapódik le, és egy olyan színházon, amely jól működik a lehető legkisebb költségvetésből.
A Vigadó lemondott irodavezetőjeként, a Vigadó Kulturális Alapítvány kuratóriumi tagjaként és tisztségében meg nem erősített gazdasági igazgatójaként egyaránt úgy látom, nem azt kellene keresni, hogy honnan lehet pénzt spórolni az amúgy is minimális színházi költségvetésből, hanem hogy a már létezők mellett milyen más forrásokból lehet pénzt szerezni. Személyesen semmiképp nem tudok egyetérteni a kísérleti évnek szánt átszervezéssel, de sok sikert kívánok hozzá. Remélem, lemondásommal segíthetek a Vigadó és a Városi Színház további zavartalan működésén, további munkám során pedig külső szemlélőként és, ameddig tehetem, a Vigadó Kulturális Alapítvány tagjaként javaslataimmal próbálom támogatni Kézdivásárhely kulturális életét, a Városi Színházat.
Ferencz Attila
Krónika (Kolozsvár),

Háromszéki RMDSZ: Erdélyi régiót, autonóm Székelyföldet
A háromszéki RMDSZ regionális, közigazgatási átszervezési javaslatait ismertette tegnap Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök és Klárik László szenátor. Elképzelésük szerint Romániában a központi hatáskörök decentralizációjára van szükség, ezeket átruházhatnák a közigazgatási hatáskörökkel is ellátott történelmi régiókra, ilyen lenne Erdély is, regionális kormánnyal. A jelenlegi fejlesztési régiók a jövőben kisebbek és gazdaságilag egységesek lennének, Erdélyen belül pedig autonóm státuszt nyerne Székelyföld. Az RMDSZ-es politikusok dokumentumokkal, számokkal, statisztikákkal támasztották alá javaslatukat.
Az első bemutatott adatsor azt igazolta, 2012-ben a megyei pénzügyi igazgatóságok által begyűjtött és Bukarestnek továbbított egy főre eső összegek rangsorolásában Kovászna megye a 13. helyen áll, az országos átlag fölött, előtte van Hargita és Maros megye is – tehát gyakorlatilag Székelyföld az országos átlag fölött teljesít – összegezte Antal Árpád. Az is kiderül, az éllovas megyék közül kilenc erdélyi, azaz gyakorlatilag Bukarest mellett Erdély tartja el Romániát. Klárik László a regionális felosztásra vonatkozó romániai és uniós jogszabályokat ismertette, melyekből kitetszik, az EU nem kéri a fejlesztési régiók közigazgatási egységgé alakítását, néhány ország megtette ezt, de nincs erre vonatkozó kötelezettség. Az is kiderült: Románia a NUTS II-es régiók kialakításánál a hárommillió fős felső határt vette alapul, pedig közelíthetett volna a 800 ezer lakosú alsó határhoz is, s az elmúlt tizenöt év alatt bebizonyosodott, a fejlett és gyengén fejlett megyék egy régióba sorolása nem vezetett utóbbiak felemelkedéséhez, a gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények pedig fejletlenebbek. Klárik László cáfolta azokat az érveket is, melyek szerint Románia gazdasági visszaesésének oka, hogy nem sikerült lehívni az uniós pénzeket, kiderült: éves átlagban az ország nemzeti össztermékének (GDP) alig 2,6 százalékát teszi ki az EU által rendelkezésünkre bocsátott összeg, a régiók pedig csupán a Regionális Fejlesztési Alapról rendelkeznek, az pedig nem több, mint a GDP 0,6 százaléka. Tehát kevéssé hihető, hogy Románia minden gazdasági gondját megoldja, ha a fejlesztési régiókat közigazgatási régiókká alakítják, ez csak felfordulást okoz, és többe kerül a működtetés – fejtette ki Klárik László. Az sem valószínű, hogy jobban működik majd Románia, ha olyan régiókra bíznak komplex közigazgatási feladatokat, melyek még egy egyszerű hatáskört sem voltak képesek ellátni – érvelt. A felsorolt indoklások után fogalmazta meg a háromszékiek javaslatát: a történelmi régiókat alakítsák közigazgatási hatáskörökkel ellátott NUTS I-es régiókká, ezeknek legyen regionális kormányuk, a NUTS II-es régiók legyenek a jelenlegieknél jóval kisebbek és gazdasági szempontból egységesek. Ezen belül megfogalmazzák az igényt: Erdélynek legyen regionális kormánya, Székelyföld pedig váljék autonóm státusú fejlesztési régióvá. (Az elképzelés részleteit szombati lapszámunkban ismertetjük.)
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Vagyunk!
A „zászlóháború” némiképp a székely-magyarságra irányította a figyelmet. Ezt a hozamot fel lehet erősíteni vagy le lehet nullázni. Tovább bizonyíthatjuk, hogy vagyunk, de ha nem megyünk el az autonómiatüntetésre, azzal azt bizonyítjuk, hogy nem vagyunk.
Egyéni és nemzeti sorsoknak is vannak vízválasztó pillanatai. Ez a mostani ilyen. A nemzet egyénekből áll, kinek-kinek felelőssége felvállalni a hovatartozását. Lehet fásultnak, közömbösnek lenni, lehet sunyítani, lehet tükörbe nézni vagy nem nézni, de aki mégis úgy dönt, hogy felvállalja hovatartozását, az iratkozzon fel valamelyik autóbuszra (költségmentesen is el lehet jutni Marosvásárhelyre), mert ha az utolsó percben határozzuk el magunkat, lehetetlen helyzetbe hozhatjuk a szervezőket. Figyelem, ez több, mint „zászlóháború”. Székelyföld feldarabolásával („régiósítás”) teljesen kihúzhatják lábunk alól a talajt. Tiltakoznunk kell ellene! Jelenlétünkkel kell demonstrálni, hogy Székelyföld nemcsak történelmi, hanem jelenlegi entitás (behatárolt, önálló tartalmú egység). Ha „érdekvédelmi szervezetünk” csúcsvezetése nem int be, hogy a jobb vagy a bal lábunkra álljunk, akkor már állni sem tudunk? Fogjuk hát egymás kezét, és kiállásunkkal hirdessük: vagyunk, és itt akarunk élni, jókedvvel és békében. Örök pártonkívüliként, tisztelettel:
KÖLLŐ MARGIT, Sepsiszentgyörgy
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Mikor hazudtak és mikor nem?
Legutóbbi, Marosvásárhelyen tartott SZKT-ülésén új fejezetet nyitott az RMDSZ. Többsíkú kérdés: miben nyit új fejezetet, mihez képest új, és mi az, amit lezár a most induló fejezet?
„Az önrendelkezés Isten adta jogunk!” – harsogta egykoron Verestóy Attila, a szövetség szürke eminenciása, az RMDSZ Viorel Hrebenciucja. Hiszem azt, hogy őszintén, hittel és meggyőződéssel tette, az egész erdélyi magyarság által akkor még megváltónak hitt RMDSZ-vezérkarhoz hasonlóan, mely az 1992. október 25-én Kolozsvárott elfogadott Nyilatkozatra ekképp esküdött fel a Szent Mihály-templomban: „Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, melynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés.” Nehéz elfelejteni, kitörölni kollektív memóriánkból, az újságok archívumából vagy a kórházi kórlapokból a kilencvenes évek eleji román nemzetpolitikát és közhangulatot, ami – a székely zászló körüli hisztéria kapcsán újfent kiderült – azóta sem változott számottevően; az erdélyi magyarság – és minden idegen – iránti általános gyűlölködés és intolerancia földjén nem kis merészségre vallott egyhangú politikai nyilatkozatban, teli szájjal kimondani és teljes mellszélességgel vállalni mindazt, amit addig csak elvétve, kizárólag zárt ajtók mögött hangoztattak a szövetség korifeusai, éspedig: az RMDSZ fő célkitűzése egy olyan jogilag garantált közigazgatási és kulturális autonómia kiépítése, mely biztosíthatja az erdélyi magyarság fennmaradását Románia határain belül. „A romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenrangú társa. (...) Kötelességünk felmutatni azt a megoldást, amely számunkra és az ország számára is kiút ebből a válságból. (...) Állítjuk, hogy ez az út a belső önrendelkezés útja. A belső önrendelkezési elv ugyanakkor egyetemlegesen előre is mutat, hiszen számos, már létrejött vagy most alakuló közösségi önkormányzat utal erre.” (Részlet a Kolozsvári Nyilatkozatból) 1992 októberében létezett tehát egy elvi alap, amire lehetett volna építkezni, ami kiindulópontját képezhette volna az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek, amivel meg lehetett volna kezdeni a renitens román politikum, az értelmiségi elit és a közvélemény meggyőzését az önrendelkezés előnyeiről, és biztosítását afelől, hogy az erdélyi magyarok nem függetlenséget vagy elszakadást akarnak, hanem a román állam keretei között keresik a megoldást gondjaikra. Mint tudjuk, e magasztos álmok és eszmék sosem valósultak meg, ami egyrészt a szövetségen belüli feszültségek, másrészt a gyógyíthatatlan kisebbrendűségi komplexusaiba valósággal belehabarodó többség (politikusok általi) könnyed manipulálhatóságának vaskos számlájára írható. Az azóta eltelt és Bukarest bűvöletében töltött huszonegy esztendőben az RMDSZ egy opportunista, nem a jó, arisztotelészi értelemben vett politikai állatokkal tele, balkáni pénzhajhász román párt és egy önérdekhajhász társaság lett, melynek jelenlegi irányítói, meghatározó vezetői bepiszkították magukat, majd a gyors és hatékony tisztálkodás reményében még mélyebbre süllyedtek a politikát százkarú polipként behálózó szürkegazdaság pöcegödrében. A mindenkori román kormányokban való folyamatos részvétel az RMDSZ hivatalos programjával szöges ellentétben álló, a közember számára érthetetlen, megalkuvó helyzetet teremtett: a szövetség hallgatólagosan elfogadta, hogy Romániában a magyart – és általában a kisebbségeket – másodrendű állampolgárként kezelik. A Markó-érával is új fejezet kezdődött: az „apró lépések politikája”, a „merjünk kicsik lenni” mentalitás, az úgynevezett „markóizmus”. Egy-két miniszteri vagy államtitkári tisztségért, pár befolyásos állami ügynökség igazgatói székéért, de főként a korrupcióellenes ügyészség által vizsgált magyar politikusok nyugalmáért cserébe a szövetség feladta az autonómiát, elárulta az erdélyi magyarságot. Jóllehet a központi román hatalom kommunista nómenklatúrában gyökerezett magyarellenes beidegződéseit nehéz kiirtani, az RMDSZ tulipánhervasztó politikusainak némelyike előtt sohasem e nemes, közösségszolgáló érdekek, eszmék és célok lebegtek. Bukarestben töltött éveik alatt ugyanúgy szerves részeivé váltak az okkult román gazdasági életnek, mint román kollégáik, és eszük ágában sincs csodatevő, jótett helyében jót várj aranyhal módjára kidobni magukat a Dîmboviţa zavaros vizéből. Szinte fizikai fájdalmat érez az ember, amikor ezt így leírja, kimondja: az RMDSZ vezető politikusait és meghatározó személyiségeit kötélen rángató bábmesterek sem decentralizációban, sem Románia régiók szerinti felosztásában, sem a székelyföldi autonómiában nem érdekeltek. Az „Együtt az autonómiáért!”, „Együtt, tovább!” és „Egységben a jövő!” típusú hangzatos, de hamisan csengő választási szlogenekkel felvértezett, orrvérzésig ismételt és a torkunkon legyúrt egységpropaganda megbukott. Azok az idők, amikor az erdélyi magyarság még hitt abban, hogy az RMDSZ képes egyedül megvalósítani a nemzeti minimumot, rég elmúltak. A decemberi választásokkor, de az azt megelőző kampányban is, világosan látszott, hogy a szövetségnek már nem sikerül egyértelműen az erdélyi magyarság etnikai identitásának megmaradásáért folytatott harc egyetlen és utolsó bástyájaként elfogadtatnia magát a választópolgárokkal. Az RMDSZ-nek kétségkívül vannak érdemei, melyek elvitathatatlanok a magyarság és Székelyföld értékeinek és kulturális entitásának megőrzése terén, és a választói ezt rendre honorálták. Az i-re a pontot azonban huszonhárom év után sem sikerült feltenni. És a választói ezt újonnan azzal „honorálták”, hogy alternatívát kerestek, vagy távol maradtak az urnáktól. Az SZKT legutóbbi ülésén elhangzott – a székely zászlót megsemmisítő – markói direktívát a politikai önállóság leghalványabb látszatát sem mímelve fogadta el és követte Kelemen Hunor, az egykori elnök gondosan kiválasztott és megfelelően kiképzett utóda. Istennek hála, hogy a nemzeti identitást fáradhatatlanul ápoló és építő közösségek által támasztott barikádokon akadnak olyan RMDSZ-politikusok is, akik elnéznek a magasról jött pártutasítások fölött, és nem puszta képmutatásból hirdetik szimbólumaink használatának jogát – konjunkturális szövetségeseik kongresszusán –, hanem valós cselekedetekkel, a közösséget szolgálva. Az RMDSZ nem vesz részt a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésen, mert „Kelemen Béla” nem akar az SZNT és az EMNP utánfutója lenni, viszont semmi kifogásolnivalót nem lát abban, hogy a Szövetség két évtizede a román politikai pártok, formációk és koalíciók utánfutójaként „futtatja” magát. „Markó Hunor” nem érti, hogy nem lehet egyszerre örömlány és erkölcscsősz... Amíg az RMDSZ identitászavarban szenved, amíg Székelyföld- és újabban székelyzászló-ügyben kétkulacsos politikát folytat, amíg nem ébred rá, hogy egy közösség ereje az összefogásban rejlik, addig a belső önrendelkezés egy sokszorosan elszalasztott lehetőség, Székelyföld autonómiája pedig egy jobb sorsra érdemes közösség szertefoszlott álma lesz. Hacsak nem tesszük meg mi a döntő lépéseket. Csak egy (Csillag)ösvény áll előttünk, nem téveszthetünk utat és célt. Gyerünk, székelyek, nyissunk mi is egy Új fejezetet! Kerekes Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Változtak a magyar honosítási szabályok
Több ponton is változott a könnyített honosítási ügyintézés rendje, a számos határon túli által várt módosításra, az egyszerűbb és konzuli illetéktől mentes, utólagos anyakönyveztetésre viszont, úgy tűnik, még várni kell.
A március elsejétől hatályba lépő változások értelmében Magyarország külképviseletein kívül csak a magyarországi járási hivatalokban és azok kirendeltségein lehet könnyített eljárással magyar állampolgárságért folyamodni – tájékoztatott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi demokrácia-központja. Nagy József Barna irodavezető csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt héten többen jelezték, hogy az önkormányzatoknál, például Debrecenben már nem akarták elfogadni az igényléshez szükséges irataikat. Nagyváradon és a Partium más területein, a határhoz közel jellemző, hogy az állampolgárságot igénylők nem a főkonzulátusokon, hanem a földrajzilag jóval közelebb fekvő magyarországi önkormányzatoknál nyújtották be okmányaikat – mostantól ez csak a járásoknál, illetve a kormányablakoknál lehetséges. Nagyváradhoz legközelebb Berettyóújfaluban műkődik járási hivatal, illetve az EMNT egy korábbi kérése alapján a határhoz sokkal közelebb található Biharkeresztesen létrehoztak egy kirendeltséget is, ahol szintén lehet állampolgársági ügyeket intézni.
Új formanyomtatványok
A hónap első napjától ugyanakkor a szükséges formanyomtatványok is változtak, egyszerűsödtek – tudtuk meg Nagy József Barnától. Mint kiderült, törvény szerint a két nyomtatványnak két hónapos átfutási ideje volna, ám sok járási hivatalban már most nem fogadják el a régi űrlapot, célszerű tehát a legfrissebbet elkérni, és azt kitölteni. A demokrácia-központokban bárkinek segítenek az okiratok összeállításában, hogy aztán a mappát már csak benyújtani kelljen a külképviseleten, kormányablaknál vagy járásnál. Az állampolgárság felvétele után a magyarországi anyakönyvi kivonatok a kolozsvári főkonzulátusra érkeznek, egy tavaly hatályba lépett módosítás nyomán viszont meghatalmazással a demokrácia-központok alkalmazottai elvihetik azokat az igénylő településére. Ugyanakkor az ország több településén a demokrácia-központokban mintegy havi rendszerességgel szerveznek konzuli napot, ilyenkor le is lehet adni az okiratokat.
Egyelőre maradt a drága anyakönyvezés
Egy, korábban a magyarországi hatóságok által is fontolóra vett módosításra viszont máig nem került sor. Mint arról a Krónika szeptemberben cikkezett, sok friss magyar állampolgárnak okoz gondot az, hogy miközben a honosítási folyamat egyszerű és viszonylag kevés pénzbe kerül, addig az eskü letételét követő anyakönyvi események – születés, házasságkötés, válás, elhalálozás – regisztráltatása nemcsak hogy drága, de nagyobb utánajárást is igényel. Elsősorban az okoz gondot, hogy magyarországi lakcím híján csak a külképviseleteken lehet intézkedni, ahol a lényegesen olcsóbb romániai hivatalos fordítók által fordított és hitelesített dokumentumot nem fogadják el, így a kifizetendő összeg a konzuli illetékkel együtt elérheti az 55 eurót.
A demokrácia-központok illetékesei már tavaly jelezték a magyar kormány felé, hogy akárcsak a honosítás esetében, itt is eltekinthetnének az illetéktől. Szeptemberben Wetzel Tamás, Magyarország közigazgatási és igazságügyi minisztériumának a magyar állampolgársági törvény végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa a Krónikának ígéretet tett, hogy egyszerűbbé és olcsóbbá tennék az új magyar állampolgárok anyakönyvi eseményeinek magyarországi regisztráltatását. Mint rámutatott, már korábban javaslatot tettek az illetékesek felé a magyarországi anyakönyveztetéshez szükséges illetékek módosítására, s akkor még abban bízott, hogy az új díjszabások már idén januártól életbe lépnek. Erre azonban máig nem került sor. Csütörtökön az ügyben ismét megkerestük Wetzel Tamást, az illetékes azonban csak péntekre ígért választ.
Nemes Előd, a sepsiszentgyörgyi demokrácia-központ igazgatója egyike volt azoknak, akik szorgalmazták a módosítást. A Krónika megkeresésére csütörtökön elmondta, javaslatukat napirenden tartják. Mint részletezte, a csíkszeredai konzulátus képviselőinek figyelmét a napokban is felhívta arra, hogy az illeték miatt fennáll annak a veszélye, hogy a születendő gyerekeket nem anyakönyvezik. A magyar állam a honosítási ügyintézésre vonatkozó illetéket is eltörölte – emlékeztetett Nemes Előd –, aki abban bízik, az is megoldódik, hogy a könnyített eljárással honosítottak vagy visszahonosítottak ne fizessenek az anyakönyvezésért. A demokrácia-központ vezetője szerint ugyanis sokan érzelmi okokból kérték a magyar állampolgárságot, ezért nem kellene pluszköltségekkel terhelni őket. Elmondása szerint viszont egyelőre nem kérték sokan a demokrácia-központok segítségét az utólagos anyakönyvezéshez.
Krónika (Kolozsvár),