Veres Nagy Tímea
RE: EDÓ
Levél Edónak
Kedves Edó, fura egy országban élünk, igaz? Vagy nem is ország ez, csak egy régió, régiócska, két kis szegény, nyomorú megye, óriási munkanélküliséggel, zéró iparral és egy nem létező nyelvvel.
Mert azt látod te is, hogy mi nem egy országban élünk, hanem annak egy szeletében, ami nem sokkal különbözik Csodaországtól. Van egy fehér nyuszink, aki végigvezet az úton, van egy őrült, gonosz, hatalmi pozícióból és erőből gyilkolászó vezetőségünk, és vannak a többiek. Csak épp nyelvérzékünk nincs hozzá.
Engem felkavart az első írásod, ami úgy kiverte a biztosítékot Csodaországban. Én nem láttam benne semmi oláhozást, semmi fasizmust, etnikai felsőbbrendűséget, semmit. Én egy csodálatos és kegyetlen apát láttam benne, egy elbolondított leánygyermeket, egy kondicionált szeretet, egy szabadságától megfosztott választást: szerelem vagy apai szeretet, és mindennek egy nagyobb, társadalmi kontextusába való helyezését, amiről úgy csinálunk, mintha csak egyetlen egy, elszigetelt, Gergelyéknél Olthévizen előforduló esetről beszélhetnénk.
Mert Csodaország olyan, Edó, hogy itt nincsen románozás.
Itt nincsenek rosszul működő kapcsolatok, nincsenek komplexált gyermekek. Bár a világ tele van olyan nőkkel, akiknek nincs funkcionáló kapcsolatuk az apjukkal, speciel Csodaországban ez a jelenség nem létezik. Mi Hollandiából importáljuk a nyitottságot. Itt soha elő nem fordulna, hogy a házasságok nem boldogak, a gyermekek nem hálásak a szüleiknek, amiért ők gürcölve és maguktól mindent megtagadva a legátkosabb időkben is élelmet és fedőt biztosítottak a fejünk fölé.
Nincsenek rossz szülők, ebben a régióban az átlag ember - mit beszélek, itt nincsenek átlagemberek - , ahogy gyermeket csinál, félistenné avanzsál. Itt nem szabad beszélni sem a szüleink hibáiról, sem a nemlétező helytelen nyelvről, amit beszélünk, sem a
cseléd-kurva-terézanya szerepkörbe kényszerített nőkről,
sem az orgazmus-mentes szexuális életünkről, ha egyáltalán van (tudom, tudom, az első megjegyzés az enyémről fog szólni), sem a testvérek közti gyűlölködésről egy darab föld felett, és nem, nem találkozunk soha más etnikumú emberek negatív megítélésével.
Nem tudom, te hol nőttél fel, micsoda fertőben, de Csodaországban soha senki egy rossz szót nem szólt a románokról. Néhány politikusról, nyilván, de per totál a román néppel semmi bajunk soha nem volt. Támogatjuk a vegyes házasságokat és az ortodox egyházat, meggyőződésünk, hogy a gyermekeinknek még magzati korban meg kell tanulniuk az ország hivatalos nyelvét, gyakran olvasunk nekik román mesekönyvből, hallgatunk román zenét és nézünk filmeket román felirattal. A magyarul szinkronizáltakat is.
Szóval, itt nálunk teljesen kizárt, hogy egy 60 felé közelítő fehér, magyar-székely férfiember valaha is azt mondja egy szem okos, ügyes, szép, apuci szeme fénye leánygyermekének, hogy rossz szemmel nézek rád ezután, ha egy román fiút hozol haza, esetleg haragudni is fogok, na. Ki hallott már olyan helyzetről, hogy a kocsmában ülve, ha valaki odahoz egy román barátot,
akkor előbb elnézést kér érte,
és elmagyarázza, hogyan kerül az a román a magyar asztalhoz? Mesélik mások, más vidékről, én még életemben ilyet nem hallottam, hogy szülők, nagyszülők összevesznek, hogy a gyermek milyen vallású legyen, vagy milyen nyelvű óvódába menjen, vagy milyen nyelvű esküvői szertartás legyen.
Láthatod, nehezen értettem meg ezt az egész problematikát az oláhsággal, a tapasztalat hiánya teszi, hogy errefele ilyen soha nem történne. Ezért koncentráltam inkább az apás részre, a személyesre, de az is csak véletlen, olvastam Coelhonál, hogy lehet ilyen, hogy az ember kicsit nehezen teszi le a szülei iránt érzett vak csodálatot és látja meg az embert bennük.
És ha már így tollat ragadtam, azt is elmondom, hogy kicsit bosszant ez a visszavonulásod, kihátrálásod, talán? Két embernek írtál, vagy háromnak? Akik az írásodra azt mondják, hogy fasiszta vagy, ők a kvintesszenciája annak az olvasóközönségnek, aki elé szívesen szórod a gyöngyeid? És igazán, mi értelme a sok önismeretnek, ha nem tudod megválogatni, kinek a véleményére adj? Jóra, rosszra egyaránt. Mert az értelmetlen dicséret pont úgy kell leperegjen, mint rosszindulatú társa. Megalapozott vélemények? Olyan emberektől, akik jól funkcionálnak? Van működőképes kapcsolatuk, tisztességesen dolgoznak, művelik magukat, képesek szembenézni a hiányosságaikkal és tenni ellenük, jó viszonyuk van a gyermekeikkel, szüleikkel, értik, amit mondasz? Vagy ne szórakozzunk az én kritériumaimmal.
Mitől válik valaki véleménye szemponttá számodra?
És mi lesz azokkal az olvasókkal, akik szeretnek, akiknek fontosak az írásaid, akik gondolkodnak rajtuk. Őket semmibe veszed néhány rossz szóért? És én még csak nem is olvaslak rendszeresen, szóval nem én leszek a legnagyobb károsult ebben a történetben, de neked igazán körültekintőbben kéne áldozatnak lenni. Mi az, hogy közvéleményt formálsz? Szerinted a közvélemény ilyen, hogy te leírod, hogy szerinted a töltött káposzta szar étel, megindoklod kicsi lelki fejlődéssel és azután senki nem eszi majd? És ha így van, ez a te terhed, vagy az övék, a vélemény nélkülieké?
Mondanám, hogy távol álljon tőlem a tanácsadás, mert ki vagyok én, de tulajdonképpen ezért is írtam, hogy valahogy barátilag, ismerős-ismeretlenként számon kérjem rajtad ezt a kivonulást, szóljak, hogy ez nem büszkeség vagy sértett egó kérdése kéne legyen, hanem józan ítélőképességé. És abból, úgy tűnt, van neked, ami pedig hiányzik, azon dolgozol. Szóval, úgy is kéne viselkedni.
Addig is, ölellek.
Timó
Transindex.ro,

„Budapest támogatja a romániai magyarságot”
Martonyi János külügyminiszter hétfőn Magyarország támogatásáról biztosította a romániai magyarságot, miután találkozott Bukarestben Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével.
Az RMDSZ székházában tartott megbeszélést követően az RMDSZ elnöke elmondta: a romániai magyar nemzetközösség legitim, parlamenti képviselőjekén tájékoztatta a magyar külügyminisztert arról, hogy a következő időszakban milyen kihívásokkal kell szembenéznie a romániai magyarságnak, amelyek meghatározzák hosszú távon a sorsát. Kelemen elsősorban a romániai közigazgatási régiók tervezett kialakítását, az alkotmánymódosítást, valamint az új restitúciós törvény kidolgozását nevezte meg.
A régiók újrarajzolása ügyében Kelemen Hunor úgy vélte, fennáll annak a veszélye, hogy a romániai magyarságnak az önkormányzati döntéshozatalban való részvétele csökken. Leszögezte: az RMDSZ nem fogadhat el semmilyen visszalépést az anyanyelvhasználat és a közösségi jelképek használata tekintetében sem. Mint mondta, ehhez szükség van Magyarország támogatására, illetve arra, hogy az RMDSZ partnereket találjon a román politikában.
Martonyi János leszögezte, Budapestnek az a dolga, hogy segítse a romániai magyar közösséget, ami azt jelenti, hogy Magyarország támogatja a romániai magyarság különböző várakozásait és igényeit, legyen szó nyelvhasználatról, közösségi jelképek használatáról vagy közigazgatási reformról.
A külügyminiszter megismételte, hogy a kisebbségi kérdés nem lehet belügy, és példaként említette, hogy bukaresti látogatása alkalmából kapott egy listát a magyarországi román kisebbség problémáiról, amit alaposan tanulmányozni fognak, jóllehet - mint mondta - Magyarország sokat tett a román kisebbség érdekében.
Martonyi János reményét fejezte ki, hogy a székely zászló kapcsán felerősödött retorika véget ér. Úgy vélte, hogy Magyarország ezt nem viszonozta, és példaként említette, hogy a magyar miniszterelnök meg sem szólalt ebben a kérdésben.
Maszol.ro,

Borbély: szem előtt kell tartani a kisebbségi érdekeket
Az Európai Tanács Rasszizmus és Intolerancia-elleni Bizottságának (ECRI) képviselőivel találkozott hétfőn Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke és Molnár Zsolt Temes megyei képviselő – tájékoztatott kedden az RMDSZ sajtóirodája.
A szövetség politikusai felhívták a bizottság figyelmét arra, hogy 2005-ben az akkori kormány benyújtott a parlamentnek egy kisebbségi törvénytervezetet, amely hét éve stagnál a képviselőházban, és amelynek megszavazására még mindig nincs politikai akarat.
„A Kulturális Autonómia Tanács létrehozása volt a célunk, amely a romániai magyar közösség számára legitim képviseletet jelentett volna mind a kulturális, mind az oktatással kapcsolatos adminisztratív döntésekben és kötelező jellegű határozatokat hozott volna. A törvény alapvető szelleme az, hogy a kisebbség érdekei ne csak akkor érvényesüljenek, ha az RMDSZ kormányon van" – fogalmazott Borbély László a találkozón, hozzátéve, az Autonómia Tanács azt biztosította volna, hogy a romániai magyarságot közvetlenül érintő kérdésekbe bármikor legyen beleszólásuk.
A szövetség politikai alelnöke az ECRI képviselőinek elmondta: amíg az RMDSZ kormányon volt, mind az oktatási intézményekben, mind a főtanfelügyelőségeken hozzáférésük volt vezetői tisztségekhez. „Most, hogy az RMDSZ ellenzékben van, az oktatási minisztériumban például csak úgy tudtunk egy államtitkári pozíciót megszerezni, hogy az egyik kormányzó párt lemondott a saját tisztségéről. Azt szeretnénk elérni, hogy a magyarság politikai és közigazgatási képviselete ne attól függjön, hogy kormányon vagyunk vagy sem, és ha ellenzékbe kerülünk ne csak abban az esetben jussunk vezetői pozíciókhoz, ha valaki lemond róluk, hisz a kisebbségi érdekeket folyamatosan szem előtt kell tartani, a szövetség politikai helyzetétől függetlenül" – hangsúlyozta Borbély László.
A beszélgetésen Molnár Zsolt Temes megyei képviselő a romániai választási rendszer visszásságairól és a magyar kisebbség választási esélyeiről tájékoztatta a Bizottság képviselőit. "Az egyetlen jó dolog, amit az érvényben levő parlamenti választási törvényről elmondhatunk az, hogy legalább figyelembe veszi az arányosság elvét, még akkor is, ha torzulásokhoz vezet" - nyilatkozta a képviselő, hozzátéve, az öt százalékos választási küszöb sok esetben ellehetetleníti a magyar és a más nemzeti kisebbségek képviseletét helyi szinten.
"Bizonyos régiókban a magyar kisebbség nem rendelkezik olyan számarányokkal, amelyek a bejutási küszöb miatt megengednék számára a jelenlétet a helyi választott testületekben. Ez sok esetben a helyi közösségek gyengüléséhez, kiszolgáltatottságához, a velük szembeni visszaélésekhez vezethet" - zárta mondanivalóját Molnár Zsolt.
Maszol.ro,

Erőt kell mutatni
Tény, hogy a székely zászló körüli – román nacionalisták által mesterségesen keltett – botránysorozat révén korábban soha nem tapasztalt érdeklődés mutatkozik a Székelyföld és általában az erdélyi magyar közösség iránt. És ez nemcsak Románia elmaradottabb régióiban és színterein tapasztalható, hanem kontinentálisan és interkontinentálisan is. Kézenfekvő, sőt nemzetpolitikailag szükségszerű kihasználni ezt az érdeklődést. Magyarán: mikor, ha nem most kell ország-világ elé tárni e sajátos történelmi régió összes – mondom: összes! – problémáját, a szimbólumhasználattól az infrastruktúrán át az önrendelkezésig, a könnyen kezelhetőktől a legbonyolultabbakig. (Bár itt még a súlyozásnál sem érdemes európai mértékegységeket használni, mert egy banális zászlólengetést a végletekig képes hiszterizálni a balkáni frusztráltság.) Ha ehhez hozzávesszük, hogy Romániáról épp most mondatik ki uniós szinten is Schengen kapcsán, hogy nem felel meg az európai standardoknak, akkor valóban demonstrálni kell: nemcsak a korrupció elleni harc, az igazságszolgáltatás, a jogállamiság, a szociális gondoskodás és társadalmi integráció terén vannak súlyos elmaradásai, hiányosságai Bukarestnek, hanem a kisebbségi ügyek, a polgári és közösségi jogok, a decentralizáció, az esélyegyenlőség biztosítása terén is.
A sajnálatosnál is sajnálatosabb, hogy az erdélyi magyarság – s azon belül a székelység – berkeiben sincs konszenzus a tekintetben, hogy mikor, hogyan, mennyire és milyen formában kell a többségi hatalom felé megjeleníteni jogos igényeinket. Mert azt még csak-csak elismeri minden romániai magyar közszereplő, hogy üdvös lenne számunkra a legteljesebb közösségi autonómia, de hogy azt miként kellene kivívni, abban nincs egyetértés. Sőt, a pillanatnyilag legjelentősebbnek tűnő politikai szervezetünk, az RMDSZ még azt sem képes beismerni, hogy bár a saját programjában jó két évtizede ott szerepel mint megvalósítandó cél az autonómia, az önrendelkezés helyett be kell érnünk önáltatással. Mert ma annyi és olyan autonómiánk van, mint a caracaliaknak az al-dunai kisvárosban. Autonómiatüntetést márpedig szervezni kell, azon részt venni kell és ott elmondani kell, hogy mi fáj nekünk. Néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát.
Dénes László
Székelyhon.ro,

Victor Ponta nem kér bocsánatot Tőkés Lászlótól
Tőkés László EP-képviselő 100 000 lej erkölcsi kártérítést kér Victor Pontától amiatt, hogy a kormányfő február 25-én azt mondta Tőkésről, „Románia ellen irányuló külföldi érdekeket képvisel” és „horthysta nyelvezetet” használ – jelentette ki Kincses Előd, Tőkés ügyvédje.
Kincses rámutatott, bár az eset tiszta rágalmazás, Victor Pontának mentelmi joga van, tehát nem tud bűnvádi keresetet indítani ellene. Emiatt polgárjogi felelősségi keresetet indított ellene polgárjogi vétség miatt. Kincses hozzátette, amennyiben Tőkés megnyeri a pert, a kártérítésként kapott összeget jótékonysági célokra fogják adományozni. Rámutatott ugyanakkor, ha Ponta elnézést kér a kijelentéseiért, azt fogja tanácsolni ügyfelének, hogy vonja vissza keresetét.
A kormányfőnek azonban nem áll szándékában nyilvánosan bocsánatot kérni Tőkés Lászlótól, tegnap kijelentette, nem változtatja meg álláspontját az EP-képviselő ügyében, mivel az Monica Macovei-jel együtt folyamatosan Románia érdekei ellen cselekedett. „Ha én minden aberráció miatt kártérítést kérnék, amit Tőkés úr mondott, nemcsak rólam, hanem Romániáról általában, mindannyian meggazdagodnánk Tőkés úr számlájára. A fontos az, hogy nem változtatok azon álláspontomon – és ez olyan álláspont, amelyet már a kormányfői mandátumom előtt is vallottam –, hogy Tőkés úr és Macovei asszony folyamatosan Románia érdekei ellen cselekedtek. Miért teszik ezt? Ezt ők tudják a legjobban” – mondta Ponta.
MTI
Erdély.ma,

Felvonták az óriás székely lobogót Barót főterén
Barót központjában több száz fős tömeg jelenlétében vonták fel kedd este az 5x3 méteres székely lobogót. Az eseményt rendkívüli érdeklődéssel kísérte a bukaresti média is, szinte mindegyik román hírtelevízió jelen volt.
Az ünnepség kezdete előtt a résztvevőknek a Bardoc–Miklósvárszéki Székely Tanács által megfogalmazott, 15 pontból álló, az autonómia legfontosabb célkitűzéseit tartalmazó szórólapot osztottak szét, feliratok hívták fel románul és magyarul is a figyelmet az 1918-as gyulafehérvári kiáltványba foglalt nemzetiségi jogokra, de azt a táblát is lehetett látni, melyen a térnek mindmáig nem engedélyezett új elnevezése szerepelt: Székely Önkéntesek Tere.
A zászlót négy székely ruhás fiatal hozta ki a közeli református parókiáról, Krizbai Imre református lelkipásztor beszéde után, a székely himnusz éneklése közben vonták fel.
Ezután ünnepi beszédek hangzottak el: Lázár-Kiss Barna, Barót polgármestere, Benedek Erika, az EMNP megyei tanácsosa, Nagy István MPP-s városi tanácsos és Szabó Miklós, a Bardoc–Miklósvárszéki Székely Tanács elnöke hangsúlyozták a pillanat fontosságát, összetartozásra, a székelység eszméinek továbbvitelére buzdítva. Közreműködött Máthé Melinda (ének), valamint a TransylMania zenekar.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

A csángómagyarok fáradhatatlan kutatója
Halász Péter néprajzkutató életének jelentős részét a moldvai csángók kultúrájának, szokásainak kutatására fordította. Már a hatvanas években megfordult a sokak számára ismeretlen vidékeken, adatokat gyűjtve a Magyar Néprajzi Atlasz számára. Igaz, végzettsége szerint agrármérnök, de a néprajzkutatást már az egyetemen elkezdte, és azóta sem hagyta abba. Olyannyira nem, hogy 2010-ben Gyimesközéplokra költözött pusztinai származású feleségével, így közelebb került ahhoz a magyar népcsoporthoz és tájhoz, mely közel áll szívéhez, és természetesen az sem elhanyagolható tény, hogy így az anyaggyűjtés is egyszerűbb.
Halász Péter 1939-ben született Budapesten, de sohasem szerette a nyüzsgő nagyvárost. A falu a nyugalmával, a természetközeli világával, a hagyományos szokásaival mindig jobban vonzotta. „Agrármérnökként is elsősorban a falusi embernek szerettem volna segíteni, ezáltal is szolgálni a falu népét” – jegyezte meg minapi beszélgetésünk során Halász.
A néprajzkutató agrármérnök
Önéletrajzában így fogalmaz: „az Agrártudományi Egyetemen kaptam diplomát 1962-ben. Munkahelyeim: Kiskunsági Állami Gazdaság sertéstelepi brigádvezető (1962–1964), Agrártudományi Egyetem műszaki ügyintéző (1964–1965), Agrárgazdasági Kutató Intézet tud. munkatárs, tud. főmunkatárs (1965–1992), Magyar Művelődési Intézet igazgató (1992–1995), tud. főmunkatárs (1996–1997), Duna Televízió műhelyvezető, főszerkesztő (1997–2000), Magyar Művelődési Intézet főtanácsos (2000–2010). 2010-ben vonultam nyugdíjba, de nem nyugalomba. 1960-ban bekapcsolódtam az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőmozgalomba, a Magyar Néprajzi Társaság Önkéntes Gyűjtők Szakosztályának 1968-tól voltam titkára, 1989-től 2009-ig pedig elnöke. 1968-tól veszek részt az országos honismereti mozgalomban, 1974-től 2010-ig szerkesztettem a Honismeret folyóiratot, 1995-től 2009-ig voltam a Honismereti Szövetség elnöke, azóta tiszteletbeli elnöke.
1990-től 2010-ig voltam a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára. 1966 óta foglalkoztam a moldvai magyarok történelmével és néprajzával. Az 1960-as években a Néprajzi Atlasz anyagához gyűjtöttem a csángók között, később folyamatosan, csaknem minden nyári szabadságom Moldvában töltöttem, ahol elsősorban a helyneveket, a gyűjtögetés, a gazdálkodás, az állattartás, a naptári évhez kötődő népszokások, az építkezés és a hiedelemvilág ismeretanyagát kutattam, illetve kutatom. Ennek során jól kamatoztattam agrármérnöki végzettségemet, feldolgozván a moldvai magyarok hagyományos állattartását és növényismeretét. 1990 óta írtam a Katolikus Lexikon, 1998 óta pedig az Új Révai Lexikon moldvai csángókkal foglalkozó szócikkeit. Számos, a moldvai csángómagyarok életével foglalkozó ismeretterjesztő filmnek voltam szakértője és riportere. 2010 szeptemberében beköltöztem Erdélybe, azóta Gyimesközéplokon élek és dolgozom immár harmadik feleségemmel, 12 és 3 esztendős fiaimmal, s nyaranta itt látogat meg Belső-Magyarországról három nagyobb gyermekem és három unokám.”
Priusz a Himnusz énekléséért
„A szüleim felvidékiek” – mondta beszélgetésünk elején Halász Péter. Elmesélte: „apám losonci és anyám sajógömöri, ahol Mátyás király megkapáltatta az urakat. Szüleim az első világháború után menekültek Magyarországra a cseh megszállás elől, majd Budapesten ismerték meg egymást. A fővárosban a Toldy Ferenc Gimnáziumba jártam, ahol Antall József is történelemtanárom volt, sajnos csak fél évig. A gimnáziumban 1957. október 23-án megszerveztük, hogy délután 2 órakor minden osztályban felálltak a diákok, és közösen elénekeltük a Himnuszt. Így emlékeztünk az 1956-os szabadságharc első évfordulóján. Viszont volt egy igazgatóhelyettesünk, egy Kárpátaljáról szalasztott vérszomjas kommunista, aki ebből ügyet csinált. Kerestette a szervezőket, és mindenki, akinek köze volt az ügyhöz, priuszt kapott. Emiatt én nem mehettem a tanárképző egyetemre. Így kerültem végül a gödöllői Agráregyetemre, amit elvégeztem. Igaz, hogy városi gyerek voltam, de mindig is szerettem az állatokat, a növényeket, és nem volt idegen az a világ nekem. Mire elvégeztem az egyetemet, kezdődött a téeszesítés, kollektivizálás, és a szerencsétlen falusi embernek akartam segíteni, akiket bekényszerítettek a termelőszövetkezetbe. Az egyetem után Dömsödre kerültem az ottani sertéstelepre brigádvezetőnek, de már ott is néprajzi adatokat gyűjtöttem.
Mint önkéntes néprajzi gyűjtő kutatásaimat ott végeztem, ahová éppen a munkám során kerültem. Agrárgazdasági kutatóintézetben például sertésökonómiával foglalkoztam, s azzal »vádoltak« meg, hogy csak olyan helyre megyek a sertéstelep szakmai vizsgálatára, ahol reformátusok laknak, mert ott van kopjafa, és egyúttal azt is le tudom fényképezni meg dokumentálni. A 60-as évek végén kerültem kapcsolatba a Honismereti Mozgalommal, majd 1973-től 2010-ig szerkesztője lettem a Honismeret című folyóiratnak. A szerkesztést Morvay Pétertől vettem át, utána pedig Selmeczi Kovács Attila néprajzkutatónak adtam át a munkát. A szerkesztőbizottságnak tagja maradtam és továbbra is jelennek meg írásaim, főként erdélyi témákban.” Halász Péter megjegyezte: „a Honismeret című kiadványhoz hasonlót a nagyváradi Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke szerkeszt Partiumi füzetek címmel. Sokat tanultunk egymástól, és szoros kapcsolatban, barátságban vagyunk Dukrét Gézával”.
Moldvai utazások
Beszélgetésünk során a még mindig nagyon tevékeny néprajzkutatótól megtudtuk: a kutatások kezdete bonyolultan alakult. Egy barátjával felmérést akartak végezni, miként viselte el a falu a téeszesítést mentálisan. Viszont ezt nem lehetett, mert hivatalosan a téeszesítésnek csak előnyei lehettek. Ezért barátja az ELTE antropológiai tanszékéről, ő pedig a Néprajzi Múzeumból próbált hivatalos papírt szerezni arról, hogy miért is járják a falvakat. „Az antropológia nem, de a néprajz bejött, és közben kiderült az is, hogy az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőmozgalom fő szervezője az a Morvay Péter, aki édesapámmal együtt egy táborban volt hadifogoly Oroszországban. Morvay atyai jó barátom lett, és támogatta a kutatásaimat. A 60-as években elkezdték szerkeszteni a Néprajzi Atlaszt, ami a határon túli magyarokra is kiterjedt. Csehszlovákia, a Szovjetunió, Jugoszlávia is hozzájárult a kutatásokhoz, Románia azonban nem” – vázolta fel Halász.
Ennek ellenére többen és többször jártak Erdélyben és Moldvában, az adatgyűjtést titokban végezve. A kapcsolatokat a Magyarországon élő erdélyi magyarok által építették ki. „A csángókkal kapcsolatban számos útmutatást kaptam a téma egyik kiváló ismerőjétől, Domokos Pál Pétertől, akinek egyik fiával együtt jártam általános iskolába” – magyarázata Halász Péter. A moldvai utakra visszaemlékezve rámutatott: „a kutatás tulajdonképpen egyszerű volt, de bizonyos szabályokat be kellett tartani, nem volt szabad kirívóan viselkedni. A milícián időnként le kellett jelentkezni. Emlékszem, hogy a milicista feleségeknek kacsingatós pénztárcát kellett hozni, és akkor elnézték, hogy ott vagyok. A nyolcvanas évek közepén elmérgesedni a helyzet. Akkor már nem mertem Erdélybe, Moldvába utazni, mert nem engem, hanem a barátaimat kezdték elővenni, kihallgatni, megfélemlíteni. 1990 tavaszán jöttem újra Erdélybe a magyar televízió stábjával filmet készíteni.”
Halász Péter számos kiadvány szerzője. Több kötetet publikált a csángók néprajzával kapcsolatban, főleg az ezredforduló után. A teljesség igénye nélkül: A moldvai csángó magyarok hiedelmei, A moldvai magyarok hagyományos állattartása, Növények a moldvai magyarok hagyományában és mindennapjaiban címmel. Jelenleg a moldvai magyarok hagyományos földművelésével foglalkozó könyvén dolgozik.
Létai Tibor
Székelyhon.ro,

Băsescu: heten ellenezték volna a csatlakozást
Traian Băsescu államfő szerint az Európai Unió (EU) igazságügy- és belügyminisztereinek csütörtökön kezdődő tanácskozásán legkevesebb heten Románia és Bulgária schengeni csatlakozása ellen voksoltak volna, ha szavazásra kerül a kérdés. Az államelnök szerint Romániának most arra kell törekednie, hogy az EU belügyminiszterei újabb dátumot tűzzenek ki a schengeni csatlakozás megvitatására. „Ez szeptemberi vagy decemberi időpont is lehet” – tette hozzá Băsescu. Az államfő tegnap a kérdés kapcsán tárgyalásra hívta Victor Ponta miniszterelnököt, Titus Corlăţean külügyi, valamint Radu Stroe belügyi tárcavezetőt.
Az államelnöki hivatal közleménye szerint a találkozón „külpolitikai témákról, Romániának a március 7–8-i uniós igazságügy- és belügyminiszteri találkozón való megbízatásairól esett szó.”
Băsescu hétfői sajtónyilatkozatában helyeselte Ponta álláspontját, amely szerint Románia nem kér szavazást a héten a schengeni csatlakozásról. Az államfő hangoztatta, Románia továbbra is fontos célnak tekinti, hogy csatlakozzék a belső határellenőrzés nélküli övezethez, és ennek a célnak az eléréséért semmilyen áldozatot – még a „korruptjainak a feláldozását” – sem tartja túl nagynak. Felhívta a figyelmet arra, hogy amióta részt vesz az Európa Tanács ülésein, egyetlen problémát sem „kiabálással” oldottak meg, minden ügyet tárgyalások nyomán bonyolítottak le. Hozzátette, Románia részéről a helyes hozzáállás, hogy számbavegye mindazokat a tényezőket, amelyeket egyes európai partnerek kifogásoltak. Hangsúlyozta, az uniós vezetők e heti tanácskozásán Romániának arra kell törekednie, hogy megállapítsák a jogállam intézményeinek működésében tett előrelépéseket, illetve fel kell vállalnia a politikai szinten elvárt változtatásokat.
Az államfő említést tett arról, hogy a Németország tiltakozását megfogalmazó Hans-Peter Friedrich német belügyminisztert Románia támogatójaként ismerte meg. Hozzátette azonban, hogy az igazságügyi reform folyamatának megfigyelésére kialakított együttműködési és ellenőrzési mechanizmus legutóbbi jelentése alapján „bárki hátralépett volna egy lépést.” Băsescu úgy vélte, Németországot a romániai és bulgáriai korrupció késztette arra, hogy vétójogát hangoztassa.
Az államelnök sajtónyilatkozatában azt is kifejtette: nem vállalja magára a Schengen-csatlakozás elodázását. Hangsúlyozta, a kérdés kapcsán megtette kötelességét, és nem ő tartott büntetőjogi háttérrel rendelkező minisztereket a kormányban, nem kísérelte megakadályozni mentelmi joguk megvonását, nem gyakorolt nyomást az igazságszolgáltatásra. Emlékeztetett, egyébként nem rendelkezik támogató parlamenti többséggel, és a kormányt sem tudná politikailag befolyásolni.
Ponta egy televíziós műsorban „mesének” minősítette Băsescu megállapítását azt illetően, hogy Románia Schengen-csatlakozását hét állam is ellenezte volna. Szerinte az európai tagállamok álláspontját nem lehet „utcasarki pletykák” alapján felmérni. Mint mondta, tudomása volt arról, hogy Németország némileg fenntartással viszonyul a kérdéshez, de erről nem nyilatkozott, amíg Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter közzé nem tette országa hivatalos álláspontját. Hozzátette: a román hatóságok más államok hasonló állásfoglalásáról nem tudnak. Az államfővel való tegnapi találkozót követően Ponta úgy nyilatkozott, Románia nem igényli majd a Schengen-csatlakozás kérdésének szavazás alá bocsátását az uniós vezetők tanácskozásán, és nem vesz számításba újabb időpontot sem a folyamat lezárását illetően.
Szabadság (Kolozsvár),

Martonyi János a nyilatkozatok enyhülésére számít
A magyar–román kapcsolatokat terhelő éles hangvételű nyilatkozatok enyhülésére számít Martonyi János külügyminiszter, aki kedden befejezte kétnapos hivatalos látogatását Romániában. Bukarestből való távozása előtt a külügyminiszter az MTI-nek elmondta: abban állapodtak meg a román féllel, hogy lehetőleg nem a sajtóban üzennek egymásnak, függetlenül attól, hogy bizonyos ügyekben az alapvető elvi álláspontok különböznek – például a székely zászló használata esetében. „Az a fajta retorika, amit itt az utóbbi hetekben hallottunk, reményeim szerint most enyhülni fog, akár meg is szűnik. Ez nagyon fontos dolog, tudniillik ez az itteni magyar közösséget nagyon jelentősen nyugtalanította és nyugtalanítja” – mondta a külügyminiszter. Martonyi János kedden Valeriu Zgoneával, a román képviselőház elnökével, Victor Ponta miniszterelnökkel és Crin Antonescu szenátusi elnökkel találkozott Bukarestben.
Bukarestből való távozása előtt a külügyminiszter az MTI-nek elmondta: abban állapodtak meg a román féllel, hogy lehetőleg nem a sajtóban üzennek egymásnak, függetlenül attól, hogy bizonyos ügyekben az alapvető elvi álláspontok különböznek – például a székely zászló használata esetében.
„Az a fajta retorika, amit itt az utóbbi hetekben hallottunk, reményeim szerint most enyhülni fog, akár meg is szűnik. Ez nagyon fontos dolog, tudniillik ez az itteni magyar közösséget nagyon jelentősen nyugtalanította és nyugtalanítja” – mondta a külügyminiszter.
Martonyi János kedden Valeriu Zgoneával, a román képviselőház elnökével, Victor Ponta miniszterelnökkel és Crin Antonescu szenátusi elnökkel találkozott Bukarestben.
A magyar diplomácia vezetője elmondta, a keddi találkozók közül a román kormányfővel folytatott megbeszélését tartja a legfontosabbnak, amelyen Titus Corlăţean külügyminiszter is jelen volt.
„Azt hiszem, (Victor Ponta – szerk. megj.) maga is látja azt, hogy talán az utóbbi időben nem minden kijelentés hangzott el a legnagyobb megfontoltsággal. Ezt most már mindannyian látjuk, mindannyian tudjuk, csillapítani kell a kedélyeket” – mondta Martonyi János.
Hozzátette: azt kérte tárgyalópartnereitől, próbálják nagyobb megértéssel, és toleranciával kezelni a kisebbségi jelképhasználat ügyét.
Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke azt mondta, megkérte a magyar külügyminisztert, közvetítse egy bukaresti látogatásra való meghívását Kövér László házelnöknek, aki – mint megjegyezte – sokszor jár Erdélyben.
Crin Antonescu, a szenátus elnöke a magyar külügyminiszterrel folytatott megbeszélés után beszámolt arról, hogy a kisebbségvédelmi szempontból fontos törvényalkotási kérdésekről egyeztettek. A házelnök ezek között a román parlamentben évek óta elfekvő kisebbségvédelmi kerettörvény tervezetét és a magyarországi nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletét említette.
Martonyi János kedden találkozott az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel is. Megköszönték a külügyminiszter, a magyar diplomácia és Németh Zsolt külügyi államtitkár, illetve Füzes Oszkár nagykövet kiállását az erdélyi magyar közösség autonómiája mellett, valamint a székely zászló ügyében nyújtott támogatást.
Toró T. Tibor tájékoztatta Martonyi Jánost az EMNP javaslatairól a romániai régiók átrajzolása és az autonómia tekintetében. A magyar külügyminiszter a magyar–magyar párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, és örömmel nyugtázta a néppárt vezetőinek erre irányuló erőfeszítéseit.
Titus Corlăţean román és Martonyi János magyar külügyminiszter hétfőn megállapodott abban, hogy Románia és Magyarország egyaránt érdekelt a stratégiai partneri viszony fenntartásában, és ez fontos a két ország és a térség számára is.
A magyar diplomácia vezetőjének Bukarestben tett látogatásának első napján a két külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott, majd egy konferencián vettek részt, amelyet a román–magyar stratégiai partnerségről szóló nyilatkozat aláírásának tízéves évfordulója alkalmából szerveztek.
Martonyi János elmondta: Magyarország és Románia kormánya is úgy érzi, a kisebbségi kérdés nem belügy. Magyarország sosem vitatta el egyetlen országnak a jogát sem, hogy a Magyarországon élő kisebbségek ügyében szót emeljen, és reményét fejezte ki, ezt a jogot a magyar kormánytól sem akarja senki sem elvitatni. Rámutatott: Románia és Magyarország érdekei közösek, és a kelet-közép-európai térségben az államoknak egymással kell összefogniuk. Titus Corlăţean román külügyminiszter beszédében a két ország stratégiai partnerségének fontosságát méltatta. Szerinte Románia és Magyarország tíz év alatt szoros, pragmatikus, párbeszéden és együttműködésen alapuló viszonyt alakított ki egymással. Ennek jelentőségét alátámasztja – folytatta Corlăţean –, hogy Románia elsőként Magyarországgal tartott együttes kormányülést, ami különösen hasznos eszköznek bizonyult. Rámutatott: a gazdasági válság ellenére a két ország kereskedelmi kapcsolatainak értéke 2011-ben 7,3 milliárd euró volt, és jó remény van arra, hogy 2012-ben ez nőtt.
Corlăţean szerint Magyarország számára Románia immár két egymást követő évben is a második legfontosabb kereskedelmi partner. Közölte, hogy Romániában 11 500 vállalat működik magyar tőkével, míg Magyarországon 6 ezer román tőkével rendelkező vállalat fejti ki tevékenységét. A két ország kereskedelmi mérlegének Románia szemszögéből való kiegyensúlyozása érdekében a felek megállapodtak, hogy Budapesten román–magyar kereskedelmi kamara létesül – mondta a román külügyminiszter.
Martonyi János hétfőn este találkozott Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével is, Magyarország támogatásáról biztosítva a romániai magyarságot. A megbeszélést követően az RMDSZ elnöke elmondta: tájékoztatta a magyar külügyminisztert arról, hogy a következő időszakban milyen kihívásokkal kell szembenéznie a romániai magyarságnak.
A magyar diplomácia vezetője hétfő este megnyitotta Bukarestben a 140 éve Kolozsváron született Bánffy Miklós művész és politikus emlékének szentelt – Budapesten már bemutatott – kiállítást a bukaresti magyar nagykövetség és a Balassi Intézet bukaresti kulturális központja szervezésében.
Szabadság (Kolozsvár),

Új restitúciós törvény készül
A kormány ma tárgyalja első olvasatban az új restitúciós törvénytervezetet, amelyet a kabinet felelősségvállalással tervez a parlament elé terjeszteni. A kabinet azt követően kénytelen új jogszabályt elfogadni, hogy a strasbourgi emberjogi bíróság felszólította Romániát, alakítsa át restitúciós törvénykezését, amely jelenleg nem működik. Emiatt Romániát számos perben kártérítésre ítélte az emberjogi bíróság, amelyet elhalmoztak a romániai ügyek. A jelek szerint a kormány nem fogja korlátozni a visszaszolgáltatási folyamatot, de arra számítani lehet, hogy újraütemezik a kárpótlások kifizetését, amelyeknek a megtérítését várhatóan egy hosszabb időszakra tervezik be. A kabinet azzal indokolja ezt, hogy az igényelt kárpótlások összértéke meghaladja a 8 milliárd eurót, amit az állam nem tud kifizetni egyszerre.
Ponta leszögezte, hogy az új törvény megőrzi a jelenleg hatályos jogszabály által követett elvet, amely a természetbeni visszaszolgáltatásra vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a Ponta-kormány nem állítaná le a természetbeni visszaszolgáltatást, miután 2012 elején az egykori Ungureanu-kormány még olyan restitúciós törvénytervezetet bocsátott közvitára, amely ezt megtiltotta volna. Ez utóbbi tervezet az ingatlanok értékének 15 százalékában korlátozta volna a kárpótlások értékét. Ponta már korábban leszögezte, hogy ez alkotmányellenes lenne, ezért várhatóan a Ponta-tervezet ezzel a lehetőséggel sem számol. Az viszont szinte biztos, hogy a kabinet újraütemezi a kárpótlások kifizetését, és az igénylők akár csak egy évtized múlva számíthatnak majd a pénzükre, amit a román államnak kellene kifizetnie.
Nemcsak a kormány, hanem a Mihai Răzvan Ungureanu vezette Polgári Erő (FC) is törvénytervezetet készül kidolgozni a restitúcióról. Emellett az RMDSZ is benyújtja a parlamentben saját törvénymódosító javaslatait a restitúciós törvényhez. Markó Attila képviselő a maszol.ro-nak elmondta: arra számítanak, hogy a kormány által felelősségvállalással elfogadtatásra javasolt változatba sikerül majd belefoglalni az RMDSZ javaslatait is. A politikus szerint az RMDSZ azt akarja elérni, hogy a törvény kötelezze havi egy ülésezésre a restitúciós bizottságot, és a testületnek a döntéshozatal kötelességét is előírná, amennyiben egy ingatlan iratcsomója teljes, és már semmilyen dokumentumot nem kell hozzácsatolni. Romániában már évek óta leállt a restitúció, aminek időpontja körülbelül a Székely Mikó Kollégium ügyében indított jogi eljárás kezdetével esik egybe.
Szabadság (Kolozsvár),

Lapszemle
Művelődés/február
Az Erdélyi Református Egyházkerület frissen beiktatott püspöke, Kató Béla köszöntésével indít a lap februári száma. Kuti Márta az Igaz Szó – a Látó elődje – című irodalmi folyóirat megjelenésének hatvanadik évfordulója alkalmával eleveníti fel emlékeit, ugyanakkor összeállításában Híres erdélyi magyarok címmel a lap sorozatot indít azoknak a magyar személyiségeknek a bemutatására, akik 1000 és 1990 között születtek, és részt vállaltak a magyar kultúra és tudományosság gazdagításában. Hantz Lám Irén Templom a Főtéren című emlékalbumát Gaal György, Szathmári Ferenc Erdélyi magyar népművészek című portrékötetét pedig Máriás József ajánlja az olvasók figyelmébe. A Vendégoldalon a Kassai Figyelő című független magyar folyóiratot Skultéty Csaba mutatja be, Fazekas Loránd pedig a szatmárnémeti Szabó fivérek első világháborús katonasorsáról ír. A Művelődés az elmúlt év decemberében mindössze 66 évesen elhunyt szilágysomlyói orvos, író és számítógépes grafikus Hajdu Attilára emlékezik, akinek Megpróbáltatásom stációi című, életének utolsó heteiben született írásából közöl részletet.
Szabadság (Kolozsvár),

Ha csak egy mustármagnyi hitetek is volna…
Tizedik alkalommal rendezték meg hétvégén a Ferences Ifjúsági Téli Találkozót (FITT) a ferencesek dési kolostorában, a hit éve apropóján „a hit hegyeket mozgat” mottóval. A program pénteken este keresztúttal kezdődött, amelyet szentmise és zsolozsma követett. Vacsora és elszállásolás után a résztvevők megtapasztalhatták a szentségimádás meghittségét, tisztázhatták benső gondolataikat, érzéseiket, valamint gyertyát gyújthattak szeretteikért. A szombati prédikáció a hit erejére hívta fel a figyelmet, az Istenben, önmagunkban és céljainkban való bizalom szükségességét hangsúlyozva.
A jelenlévők kisebb csoportokban beszélgethettek Istennel és az egyházzal való kapcsolatukról, továbbá problémáikról, úgynevezett hegyeikről, amelyekbe életük során botlottak. A ferencesektől megszokott jókedv, vidámság és humor sem hiányzott a programból: a csoportok egyik feladata az volt, hogy fonalból készítsenek kötelet, amellyel aztán egy autót kellett elhúzniuk a kolostor elől. Ima, játék, ismerkedés, szeretet, nevetés – körülbelül ezekkel a szavakkal lehet összefoglalni a pár nap tartalmát. A találkozó tortaevéssel, kiértékelővel és szentmisével zárult.
GYŐRFFY IBOLYA
Szabadság (Kolozsvár),

Martonyi Jánossal találkoztak a Néppárt vezetői
Jó hangulatú találkozón vettek részt az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői Martonyi János magyar külügyminiszterrel. A budapesti diplomácia vezetőjével – aki kétnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Romániában – Toró T. Tibor, a Néppárt elnöke, valamint Papp Előd alelnök találkozott kedden Bukarestben.
A néppárti politikusok megköszönték a külügyminiszternek a támogatását, valamint a magyar diplomácia és Németh Zsolt külügyi államtitkár és Füzes Oszkár nagykövet kiállását az erdélyi magyar közösség autonómiája mellett, valamint a támogatást a székely zászló ügyében kirobbantott botrány ügyében.
Toró T. Tibor tájékoztatta Martonyi Jánost a Néppárt javaslatairól a romániai régiók átrajzolása kérdésében, és elmondta, hogy a Néppárt egy olyan megoldást tart elfogadhatónak, amely a regionális felosztást a történelmi régiók mentén hajtaná végre. A Néppárt elnöke ismertette továbbá azon elképzeléseiket, amelyek szerint a közösségi autonómia különböző formái a nemzeti közösségek alkotmányos jogaként jeleníthetők meg.
A magyar külügyminiszter az egyeztetés és a magyar-magyar párbeszéd fontosságát hangsúlyozta az ilyen jellegű nemzetpolitikai kérdésekben, és örömmel nyugtázta a Néppárt vezetőinek erre irányuló erőfeszítéseit.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad),

MOGYE-ügy: nem létező személy feljelentése alapján nyomoztak
Nem létező személy feljelentése alapján vizsgálta egy éven keresztül az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tizenegy oktatóját – derült ki a hatóságok ügyirataiból. Amint korábban beszámoltunk, a DNA azért nyomozott a magyar oktatók ügyében, mivel 2012 elején aznapra is fizetést vettek fel, amikor ők Budapesten tartózkodtak szószólójuk, Szabó Béla állami kitüntetése alkalmából.
A hatóság ugyan megállapította, hogy egyikük sem követett el bűncselekményt, ennek ellenére 300 lejes pénzbírság kifizetésére kötelezte őket, így a MOGYE könyvelősége utólag valamenynyiük béréből levonta a Budapesten töltött napra felvett juttatást.
A bírságot a Schmitt Pál akkori államfő által kitüntetett Szabónak is ki kellett fizetnie, amiért most többedmagával pereli az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályt. „Elképedve szereztem tudomást a vizsgálati dossziéból és a DNA ügyészeitől, hogy ők lényegében egy nem létező személy feljelentése alapján indítottak vizsgálatot a magyar oktatók ellen. Ez akkor derült ki, amikor a feljelentést postázó bizonyos Alexandru Popa orvosdoktort keresték a megadott címen. Nem tudni, hogy ki rejlik e név mögött, de az biztos, hogy amit tett, az gerinctelen, alpári cselekedet” – nyugtázta a tényeket Kincses Előd, az érintettek által megbízott ügyvéd. A marosvásárhelyi jogász szerint ha a korrupcióellenes ügyészeknek az a legégetőbb dolga, hogy egy éven keresztül olyan egyetemi tanárokat vizsgáljanak, akik egy előre ledolgozott vagy utólag bepótolt napra felvegyék a fizetésüket, a DNA-nak az egész román társadalmat górcső alá kellene vennie. Az ügyészségi eljárással párhuzamosan az egyetem két bizottsága is vizsgálni próbálta a Magyarországra utazó küldöttséget. „Nem azzal foglalkoztak, hogy miért hiányoztunk, hanem azzal, hogy hol jártunk, kivel találkoztunk, mit csináltunk, milyen rendezvényeken vettünk részt a Budapesten töltött egy nap alatt. Én azt mondom: ha a vezetőség szerint amúgy is igazolatlanul hiányoztunk, akkor legyen mindegy, hogy hol jártunk és mit tettünk” – nyilatkozta lapunknak Szabó Béla. A professzor meggyőződésének adott hangot, miszerint egyikük sem károsította meg az egyetemet, hisz amikor vizsgaidőszakban, a diákok szombatra vagy vasárnapra kéretik a felmérésüket, egyikük sem mond nemet, és pluszfizetést sem követel aznapra. „Törvény szerint nekünk évi hatvannapos szabadság jár. Soha senki nem szokott ennyit hiányozni. Ha öszszeadjuk a katedránál töltött napokat, mindenképpen a MOGYE kerül ki nyertesen” – fejtette ki Szabó Béla.
Mint beszámoltunk, a magyar professzorok a marosvásárhelyi bíróságon készülnek megfellebbezni az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály döntését.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Nyugalom
Régóta nem tett ilyen jót a pillanatnyi közhangulatnak Magyarország és Románia vezető politikusainak szomszédolása. Pedig Martonyi János magyar külügyminiszter bukaresti látogatása látszólag ezúttal is csupán diplomáciai tiszteletkörökről szól, hiszen a sajtónyilatkozatokban nagyrészt csak a szokásos általánosságok fedezhetők fel.
Az egyik végkövetkeztetés, hogy Románia és Magyarország egyaránt érdekelt a stratégiai partneri viszony fenntartásában, fontos a két ország, illetve a térség számára is. Titus Corlăţean román külügyminiszter a jó kapcsolatok jeleként értelmezte, hogy az elmúlt tíz évben tíz államfői, huszonhárom kormányfői és harminchárom külügyminiszteri találkozó zajlott le a két ország között. Ebből azonban kevés maradt emlékezetes – a Corlăţean által a „barátság kezdeteként” felidézett Medgyessy–Năstase-féle december elsejei koccintás, finoman szólva, más lapra tartozik.
Martonyi János mostani bukaresti látogatása sem szolgál szenzációval, de ezúttal éppen ezért bír rendkívüli jelentőséggel: a csendnek ugyanis régóta nem örültünk enynyire. Most készségesen költözünk át az örök nyilatkozatháborúk, a kölcsönös erőfitogtatások színteréről a szóvirágok lagymatag világába, amely nem vonzza a kiszipolyozó szájhősöket. Hiszen így, ebben a nyugodtabb légkörben talán azok is újraértékelik viszonyukat a vasárnapi marosvásárhelyi autonómiatüntetéshez, akiknél betelt a pohár az elmúlt időszak mocskolódásai láttán, akiken az érdektelenség, az undor, az aggodalom, netalántán a félelem lett úrrá – a háromszéki összefogás csak egy a nyugodt, átgondolt hozzáállás igazán lelkesítő hozadékai közül.
Persze fel kell készülni: a gépezet már szombaton újra őrölni kezd, amikor Victor Ponta miniszterelnök Budapesten teszi tiszteletét MSZP-s bajtársainál. Reméljük azonban, hogy a Jobbik székelynek öltözött bohócai valóban csak a szocialista elvtársak idegeit borzolják majd, és uszításuk nem hallatszik át Marosvásárhelyre. Oda, ahol egy nappal később nem a gyűlölködés, hanem a remény hoz majd össze sok csendes, megfontolt, de sorsának alakulásába igenis beleszólni akaró felebarátot.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár),

Gheza vala…
Vida Géza szobrász román volt – derült ki múlt héten a születése 100. évfordulóján tartott ünnepségen. Nem is lehetett más, hisz csakis egy valódi román hazafi lehetett képes ilyen szépen „odaszoborni” Nagykároly központjába a helyiek által csak monumentként emlegetett román katona emlékművét.
Az alkotás felállítása óta zarándokhelye a népük múltbeli sanyarú sorsát krokodilkönnyekkel sirató, ugyanakkor mellüket döngető dákoromán leszármazottaknak, hisz ez jelzi a nagy nemzeti szent helyet: „az utolsó barázdáját az ősi román földnek, melyet felszabadítottak a horthysta-hitlerista megszállás alól”.
Az egészben csak az zavaró picit, hogy bár Ghezaként emlegetik, mégis túlságosan magyar hangzású a nagy művész neve.
Múlt héten azonban az egyik akadémikusnak sikerült végleg eloszlatnia a kételyt, rávilágítva a nemtelen találgatásokra okot adó magyaros név hátterére. Állítása szerint maga Vida Géza beszél egy helyen arról, hogy 7 idősebb testvérét vesztették el az ő világra jövetele előtt a szülei, ezért – élete megmentése érdekében – egy ősi varázslathoz folyamodtak. Elterelendő a családot kínzó gonosz lélek figyelmét, olyan nevet adtak neki, melyet soha senki nem viselt a családjukban. Azaz magyart. Ennyit a Ghezáról, mivel az, hogy a Vida román név, senki számára nem kétséges.
Ez a felfedezés egyébként nagyban hozzájárult az elhunyt alkotó túlvilági megnyugvásához is. Amint a Körösvidéki Múzeum igazgatója igen szemfüles módon észrevette: mialatt a hiányozhatatlan ortodox papok a monument előtt nyomták a liturgiát, egy galamb nézelődött elégedetten a szobor tetején, akiben ő Vida Géza lelkét fedezte fel minden kétséget kizáró módon.
Örülök, hogy a rejtélyt sikerült végre megoldani, és ezen felbuzdulva arra ösztönöznék minden illetékest, hogy ne hagyják homályba veszni más híres román emberek származását sem. Van, akikről ez eleve ordít. Nagy Sándor hadvezérnek például már a nézésén látszik, hogy nem egy hétköznapi nő, hanem maga az anyafarkas szoptatta. A gordiuszi csomó megoldásával pedig előzetest nyújtott abból a zsenialitásból, melyet tiszta formában azóta csak az évezredes erdélyi román kontinuitást bizonyító történészekben láthattunk viszont. Akik kizárólag a célt tartják szem előtt, az eszközök milyenségével nem bíbelődnek. Akárcsak a nagykárolyi megemlékezés szónokai.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),

Nevezzük akár Székelyföldnek akár Mureşul Superiornak, szükség van rá
Csakis a történelmi régióknak és azon belül egy különleges státust élvező Székelyföldnek van létjogosultsága Romániában – szögezte le kedden Smaranda Enache, a marosvásárhelyi székhelyű Pro Európa Liga (PEL) társelnöke.
Mint mondta, egyetlen európai ország sincs, ahol a hatalom olyan semmitmondóan elnevezett, mesterséges régiókat kreált volna, mint például a közép-romániai, eszaknyugati vagy délkeleti övezetek. „Ha az utca emberét arról kérdezett, hogy kik alkotják a délnyugati vagy északkeleti fejlesztési régiót, és melyik város a székhelye, szinte senki nem tudja. De ha Erdélyről, Bánságról, Olténiáról, Havasalföldről, Dobrudzsáról vagy Moldváról beszélsz, mindenki tudja, miről van szó. Ezen azoknak is el kellene gondolkozniuk, akik az ország új közigazgatási felosztásán fáradoznak” – fejtette ki az emberjogvédelmi liga vezetője.
Szerinte a történelmi régiók újjáalakításának az lenne a nagy előnye, hogy valamennyi térség földrajzilag is, történelmileg is jól behatárolható, gazdaságilag és az infrastruktúra szempontjából egységes, és nem utolsósorban lakói erős identitástudattal rendelkeznek. Enache hozzátette: a történelmi régiók keretében fel lehetne számolni az 1968-ban létesített megyéket. Helyüket a kisrégiók vennék át, mint például Bukovina Moldva keretében vagy a Székelyföld, a történelmi Máramaros vagy a Mócvidék az erdélyi övezet határain belül. Dél-tiroli mintára a Székelyföldnek sajátos státust kellene biztosítani. Ha a térség román lakóinak nem tetszik az elnevezés, saját nyelvükön akár Mureşul Superiornak is hívhatnák; ugyanez a gyakorlat Dél-Tirolban is, amelyet az olaszok egészen másként, a térség legnagyobb folyóvizéről neveznek Alto Adigénak.
„A Székelyföld feldarabolásával vagy beolvasztásával egy nagyobb, román többségű régióba, a kormány legalább három, a kisebbségeket és nyelvüket védő nemzetközi egyezséget sértene meg” – figyelmeztetett Smaranda Enache. Közülük az egyik tételesen is kimondja, hogy az Európai Unió országaiban tilos a kisebbségek által hagyományosan és jelentős számban lakott területek határait az érintett lakosság beleegyezése nélkül módosítani. A PEL társelnöke álproblémának véli a három székely megye gazdasági erejének megkérdőjelezését. Szintén dél-tiroli példával élve, Smaranda Enache emlékeztetett, hogy az ’50-es években az Olaszországhoz csatolt volt Osztrák-Magyar Monarchia területe az egyik legszegényebb térségnek számított. Önállósulásának kiharcolása után viszont az ország és egyben Európa egyik leggazdagabb vidékévé nőtte ki magát.
Március 10.: jogos, de nem hasznos
Törvényes, jogos, de nem feltétlenül hasznos és időszerű a március 10-re meghirdetett marosvásárhelyi autonómiatüntetés – vélekedett a rendezvényről Smaranda Enache. A Pro Európa Liga társelnöke szerint a szervezők nem a legszerencsésebb alkalmat választották a székelység követeléseinek kifejezésére. „A tüntetés okot ad különböző spekulációkra és feszültséggerjesztésre. Főként olyanok részéről, akik a Kárpátokon túl élnek, és nem ismerik az erdélyi realitást” – fejtette ki Smaranda Enache.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro,

Együtt a félelem ellen (Marosvásárhelyi autonómiatüntetés)
Legalább húsz busszal és számos személygépkocsival több mint ezer ember készül Háromszékről Marosvásárhelyre a Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett autonómiatüntetésre. Az érdeklődés folyamatos, napról napra mind többen jelentkeznek – közölték Sepsiszentgyörgyön a szervezést közösen felvállaló SZNT, RMDSZ, MPP és EMNP képviselői.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke történelminek nevezte a pillanatot, hogy sikerült egy asztalhoz ültetni az összes magyar politikai párt képviselőit, mindannyian vállalták, közösen mozgósítanak, szervezik az utazást, hogy minél többen részt vegyenek a március 10-i nagygyűlésen. „Nemzeti ügyeink képviseletében igen fontos, hogy együtt gondolkodjunk, együtt keressük az utat. Egyértelmű, hogy közös az irány számunkra, Székelyföld területi autonómiája, de közös ügyünk az ország regionális felosztása és az aláírásgyűjtés az európai polgári kezdeményezésre” – fejtette ki házigazdaként Gazda Zoltán. Elmondta, körvonalazódik a vasárnapi program, elkészült a petíció is, és plakátokkal, szórólapokkal buzdítják részvételre főleg a Maros megyeieket. A hatóságok és a rendfenntartók nyitottnak és szolgálatkésznek bizonyultak, kísérettel vezetik be az autóbuszokat, és igyekeznek biztosítani parkolásukat is, a központban mind a négy sávot lezárják, hogy a tüntetők a prefektúra elé vonulhassanak. Nagyon bíznak benne, nem lesz provokáció, békés tüntetésre készülnek. Gazda Zoltán elmondta azt is, a világ számos pontján tartanak szolidarizáló megmozdulást a román nagykövetségek, konzulátusok előtt: Londonban, Bécsben, New Yorkban, Helsinkiben, Hágában, Torontóban, Ottawában, San Fernandóban, Münchenben, Zürichben és Budapesten vonulnak utcára a székely autonómiaigényt támogatók. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke vázolta: a nagygyűlés 17 órakor kezdődik koszorúzással és beszédekkel – minden párt, politikai szervezet megbízottja tarthat beszédet három perc terjedelemben, de ott lesz a katalánok képviselője, aki elhozza a baszkok üzenetét is, Dél-Tirol kormányzója pedig levélben üdvözli, bátorítja az egybegyűlteket.
„Félelemre és nemekre nem lehet jövőt építeni” – jelentette ki Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke, aki szerint éppen ezért tartották fontosnak, hogy ők is ott legyenek a marosvásárhelyi tüntetésen. „Ahhoz, hogy elérjük az autonómiát, sok demokratikus eszközhöz kell nyúlnunk, nem lehet csak egy úton járni, kell egy értelmes munkamegosztás, kell bizalom, és kell kommunikáció” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte, ez fontos lépés, amely után majd újabbakat kell megtenni. „Jó ügyekben lehet összefogást kovácsolni” – erősítette meg Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke, aki szerint két szempontból is fontos a vasárnapi megmozdulás, egyrészt segít önbecsülésünk helyreállításában, másrészt reméli, „meg tudunk törni egy rossz emlékű mítoszt Marosvásárhelyen”. Az elmúlt napokban is kérték többen, ne vonuljanak fel tüntetni, mert az ilyen tiltakozás 1990 márciusát idézi. „Ha most be tudjuk bizonyítani, hogy van lehetőség rendbontás nélküli, korrekt módon megszervezett rendezvényre, akár autonómiatüntetésre Marosvásárhelyen, akkor lerombolhatunk egy nagyon fontos negatív töltetű mítoszt, és visszaadjuk a reményt azoknak, akik ma félnek.”
Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke is a közös szervezés jelentőségére hívta fel a figyelmet, és megfogalmazta, bízik benne, lesz folytatás. Kiemelte azt is, nem valaki ellen tüntetnek majd, hanem jogainkért, az autonómiáért. Az EMNP képviseletében jelenlevő Sánta Imre szintén a félelem falainak lebontásáról beszélt, arról, hogy mindenkinek ott a helye a marosvásárhelyi tüntetésen.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Négy év múlva, részletekben fizetne kárpótlást Románia az államosított ingatlanokért
Négy év múlva, részletekben kezdene kárpótlást fizetni Románia azokért a kommunista diktatúra idején államosított ingatlanokért, amelyeket nem lehet természetben visszaszolgáltatni – derült ki a Mediafax hírügynökség birtokába jutott törvénytervezetből, amelyet szerdán tettek közzé.
A tervezet szerint érvényben marad az a hatályos rendelkezés, hogy a még létező, államosított ingatlanokat lehetőleg természetben adják vissza volt tulajdonosaiknak. Ha ez nem lehetséges, akkor az állam a jelenlegi piaci értéken állapítja meg az egykori ingatlanért járó kárpótlás értékét, amelyet azonban nem pénzben, hanem úgynevezett „árverési pontok" formájában fizetne ki – derült ki a dokumentumból.
Az árverési pontokat a kárpótolt más, az állam által áruba bocsátott ingatlanok megvásárlására használhatja fel, vagy megvárhatja, amíg azokat – 2017-től kezdődően, évenként legfeljebb 10 százalékos összeghatárig – az állam visszavásárolja – írta a Mediafax. Ez azt jelentené, hogy a kormány a következő parlamenti ciklusra hárítaná a kárpótlás terhét, amely egyes becslések szerint akár 16 milliárd euróra is rúghat.
Victor Ponta miniszterelnök bejelentette, hogy az új restitúciós törvényt parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással szeretnék elfogadtatni. A jogszabály tervezete első olvasatban szerepel a kormány szerdai ülésének napirendjén.
A felelősségvállalás azt jelenti, hogy a kormány által ilyen módon előterjesztett törvénycsomag egy bizonyos határidőn belül automatikusan hatályba lép, ha a parlament nem szavaz meg közben egy – a kormány bukásával járó – bizalmatlansági indítványt.
Románia 2013 április közepéig kapott újabb haladékot az Emberi Jogok Európai Bíróságától (EJEB) arra, hogy működőképessé tegye a kommunista diktatúra idején elkobzott ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslati rendszert. Az országot több mint ezer – a visszaszolgáltatás ütemével és a megítélt kárpótlással elégedetlen – panaszos perelte be a strasbourgi bíróságon, amely 2010 végén precedensértékű ítéletet hozott Románia ellen. Ha Románia nem változtat jogorvoslati rendszerén, az EJEB az összes hasonló ügyben kárpótlásra fogja kötelezni a román államot. MTI
Erdély.ma,

Pert nyert Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye alapfokon zászlóügyben
Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata is pert nyert alapfokon zászlóügyben, tájékoztatott Antal Árpád polgármester és Tamás Sándor a háromszéki közgyűlés elnöke. A bíróság alapfokon megállapította, hogy minden közigazgatási egységnek joga van saját zászlót alkotni és használni. A pert Codrin Munteanu korábbi háromszéki prefektus kezdeményezte a közigazgatási bíróságon, kérve a megyezászló és a város zászlójának elfogadásáról szóló több éves határozatok visszavonását. Arra hivatkozott, hogy a törvény nem rendelkezik arról, hogy a megyéknek, településeknek lehet zászlója, az egyetlen törvény által megengedett helyi szimbólum a címer. A prefektúra fellebbezett a megyezászló ügyében, ám az önkormányzat javára ítélkező bíró öt oldalas érvrendszert sorakoztatott fel a döntése alátámasztására, ezzel fogódzókat nyújtott a zászlóügy további védelmére.
Tamás Sándor korábban leszögezte, a címer elfogadását valóban törvény szabályozza, azt betartották, majd a címer alapján fogadták el a zászlókat, és ezt nem tiltja egyetlen jogszabály sem.
Kovács Zsolt
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma,

Ismét teljes a váradi Czárán-szobor felirata
Az idei év elején tett ígéretet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nagyváradi szervezete arra, hogy helyreállítja a Czárán Gyula-szobor talapzatán szereplő, a neves turisztikai szakember nevét jelző betűket.
A feliratot ismeretlenek rongálták meg, eltüntetve a C és az N betűket. Az ígéretet tett követte, és a tegnap délelőtt sor kerülhetett a hiányzó két betű pótlására, amelyeket Kristófi Kristóf, az Erdélyi Magyar Néppárt váradi elnöke, Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke és Nagy József Barna, az EMNT régióelnöke ragasztották a helyükre. A betűket ugyanattól a vállalkozástól rendelték meg, amely a felirat többi részét is készítette, így most már ismét az eredeti formájában és teljességében olvasható Czárán Gyula neve. Kristófi Kristóftól megtudtuk azt is: fotókiállítással és vetített képes előadással tisztelegnek a bihari turizmus atyja előtt március 11-én, hétfőn 18 órai kezdettel. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen zajló rendezvény szervezője a Partiumi Magyar Művelődési Céh, a Czárán Gyula Alapítvány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
erdon.ro,

Felmérés: mondvacsinált a székelyzászló-ügy
A Hargita megyei románok és magyarok túlnyomó többsége szerint jó a két etnikum közötti viszony, annak ellenére, hogy vannak vitás kérdések – derült ki a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt felmérésből, melynek eredményeit kedden mutatta be Borboly Csaba tanácselnök.
A közvélemény-kutatás a román-magyar együttélésről készült. Összesen 480 személy válaszait dolgozta fel a felkért cég, a lekérdezett személyek 18 százaléka román, a többi magyar nemzetiségű volt. A válaszadók nemzetiség megoszlása arányos Hargita megye összlakosságáéval. A lekérdezettek 18 éven felüliek voltak; majdnem fele arányban középkorúak és valamivel több, mint egyharmaduk 55 év felettiek személyek.
A felmérés többek között arra kereste a választ, hogy a megyében élő románok, illetve magyarok feszültnek érzik-e a két etnikum közötti helyzetet. A román nemzetiségűeknek csak mintegy 11 százaléka értékeli feszültnek a helyzetet, míg a magyaroknak alig 4,1 százaléka vélekedik hasonlóan. A románok többsége (52,4 százalék) szerint nagyon jó a viszony a két nemzetiség között, míg a magyarok csak 30,5 százalékban osztják ezt a véleményt.
Mindkét nemzetiség esetében a nyugdíjasok zöme (48,3 százalék) adta azt a választ, hogy nagyon jó a román-magyar viszony, míg a diákok azt vallják, hogy vannak vitás kérdések, de mindig találnak rá megoldást (61,5), és ugyan csak a diákok közül vélik a legtöbben, hogy a két etnikum között sok a feszültség (30,8).
Az időnként kialakuló feszült helyzetért a románok 60,5 százaléka okolja a bukaresti központi hatalmat és mintegy 38 százalékuk úgy gondolja, Hargita megyei magyar politikusokat terheli mindezért a felelősség. A magyaroknak valamivel több mint a fele (53 százalék) gondolja úgy, hogy az időszakos feszültségben a bukaresti hatalom a ludas, és 15,1 százaléka a Hargita megyei magyar politikusokat okolja ugyanezért.
Felmérés készült székelyzászló-ügyben is. A magyarok 60,7 százaléka szeretné, ha a székely lobogó lenne a megye zászlaja, a románoknak 20, százaléka értene ezzel egyet. A románok mintegy 22 százalékát, a a magyarok mintegy 23 százalékát hidegen hagyja, 0,5 százalékát nagyon zavarná. A románok 20,6 százalékát nagyon bosszantaná a napot és holdat ábrázoló zászló.
A magyarok 41,7 százaléka vélte úgy: a jogi út a legeredményesebb módja annak, hogy a székelyek zászlaja a megye szimbóluma legyen. Ugyanennyien válaszolták azt, hogy nem kell tovább fokozni a feszültséget, és csak 9,4 százalékuk választaná a cél eléréséhez a tüntetéseket. A románoknak egyharmada szintén a jogi lépéseket helyesli az ügyben, 50,8 százalékuk nem szeretne a témával feszültséget gerjeszteni.
Borboly Csaba az adatok ismertetése közben elmondta: a felmérés azt támasztja alá, hogy a feszültségek gerjesztett feszültségek, mondvacsinált ürügyek mentén. Ilyen a székely zászló megyezászlóvá tétele, illetve az azt körülvevő médiacirkusz. És hasonló Románia régiós felosztásának kérdése is. Ezzel kapcsolatban a magyarok többsége körében a Hargita, Kovászna, Maros megyéket magába foglaló régió ötlete a legnépszerűbb, míg a románok többségükben inkább egy Kovászna, Hargita, Maros, Beszterce-Naszód megye alkotta régióban élnének a legszívesebben.
Horváth-Szekeres István
Maszol.ro,

Helsinki: Románia túl korrupt a schengeni csatlakozáshoz
Németország után immár Finnország is jelezte, hogy az uniós belügyminiszterek csütörtöki ülésén ellenezni fogja Románia és Bulgária schengeni csatlakozását, ugyanis a két balkáni ország „túl korrupt és nem tartják tiszteletbe a jogállamiság elvét”, ami a határmentes övezethez való csatlakozás alapvető feltétele.
Päivi Räsänen finn belügyminiszter elutasította azokat a feltételezéseket hogy kormánya álláspontja a finn városokban megjelent kelet-európai roma koldusokkal magyarázható. Szerinte Romániát és Bulgáriát túl könnyen felvették az Európai Unióba.
Mint korábban írtuk, elsőként Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter jelezte, hogy országa egyelőre elutasítja Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, és vétót emel, ha a két ország ragaszkodik a szavazáshoz az uniós belügyminiszterek csütörtöki tanácskozásán.
A német álláspont dacos magatartást váltott ki Bukarestben, ahol elăbb Titus Corlățean külügyminiszter, majd Victor Ponta kormányfő és Radu Stroe belügyminiszter is azt nyilatkozták: Romániát nem érdekli többé a csatlakozás, ha az uniós belügyminiszterek csütörtöki értekezleten ismét elhalasztják az ország felvételét.
Kedden Traian Băsescu államfő rendkívüli tanácskozásra hívta a Ponta-kormány érdekelt tárcavezetőit a Cotroceni-palotába, ahol az a közös álláspont kristályosodott ki, hogy Románia nem tűz ki magának újabb határidőt a schengeni csatlakozásra és szavazást sem kér a csatlakozásról.
Maszol.ro,

Amikor eljött a mesélés ideje...- Cseke Gábor olvasónaplója
Próbálom magamban eldönteni, miként is olvassam Gagyi József legújabb könyvét (Ha akartam, fütyöltem, ha akartam, dúdolászgattam. Beszélgetések Balogh Pállal. Emberek – életek sorozat, 1. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2012): tudományos munkaként? irodalomként? vagy egyszerűen csak olvasmányként, mert hogy terjedelmessége (közel 400 lap) ellenére erősen jól olvastatja magát. Hogy is ne: egy sokat tapasztalt, érdekes személyiségű, öntörvényűen gondolkodó, röghöz kötöttségében is nyitott falusi ember mesél benne életéről, falujáról, családjáról, gondolatairól, álmairól és megvalósításairól, kételyeiről, hitéről... És még mennyi mindenről, ami egyszer valamiképpen emberközelbe került vele.
Hiába a szerzői konfesszió a könyv élén, alapvetően úgy érzem, maga a szerző is tanácstalan műve definiálását illetően. Nem tudja pontosan, hová is tegye - s mindenekelőtt azért, mert nem az lett belőle, amit kezdetben elképzelt, amikor a megíráshoz szükséges első beszélgetést sikerült nyélbe ütni.
Szándékok és eredmények: bármilyen sikerült alkotásnál is ritka, hogy tökéletesen fedjék egymást. Ez nem minősítés, viszont ténykérdés. Az írónak elég rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy tervbe vett, elképzelt művét alkotás közben annak sajátos, belső logikája szerint alakítsa, s ha a helyzet megkívánja, akár módosítson is eredeti elképzelésén, választott eszközein.
Gagyi József részletekbe menően, a higgadtan vizsgálódó társadalomtudós rigorózusságával rögzíti a könyv keletkezéstörténetét, a menet közben végrehajtott, pillanat szülte korrekciók indoklását. Pedig nem lehet azt állítani, hogy alanya kiválasztásakor ne lett volna eléggé körültekintő: az ismerkedéstől a kapacitálásig hosszú hónapok teltek el, s Gagyi igazából csak akkor tudott meggyőződni választása helyességéről, amikor nagy sokára - valahára - beindultak a tervezett beszélgetések.
Már maga ez a pillanat megrázó történethez kötődik; Gagyi József hűvösen, távolságtartóan írja le, de a tényanyag kellően drámai: Balogh Pál tulajdonképpen akkor hajlandó nekikezdeni életútja felidézésének, amikor nincs más kiútja - egy orvosi műhiba folytán mindkét lábára lebénul, s az addigi dolgos, a munka megszállottjaként élő idős embernek nem marad egyéb elfoglaltsága, mint vendége előtt szerre elszámolni az emlékeivel. És akkor meg is teszi ugyan, de mindvégig csak a maga módján. A szerző pedig - kényszerűségből - ehhez igazítja riporteri státusát: képtelen célirányosan kérdezni, hagyja a beszélőt érvényesülni, gondolatai nyomán csapongani, csak nagy néha, egy-egy félig éber, utaló, már-már mellékes apropóval terelné vissza Pali bácsit a fősodorhoz; mikor sikerül, mikor nem. De ez mind nem baj, már nem az, mert Gagyi József a kényszerből szükségszerűséget kovácsolt magának, hiszen úgy is tudta: a beszélgetés megszerkesztésének végső kulcsa mindenképpen az ő kezében marad; ami nem azt jelenti, hogy azt és úgy ír majd meg a sok-sok találkozás során elmondott élettörténetből, ahogy és ami neki tetszik. Ez a könyv egy pillanatra sem kívánt pusztán ürügy vagy csak egyszerű kiindulópont lenni egy önálló alkotói konstrukcióhoz. Hű krónikának, tanúságnak megfelelően minden ízében a pontosságot, a hitelességet, a teljességet, a mélységet célozza meg.
Gagyi József, sejtésem szerint, a különös élettapasztalatnak megjelenítési formát adva, mindvégig egyik lábáról a másikra áll, és végül maga sem tudja eldönteni, hogy melyik minőségét vállalja fel elsődlegesen: a társadalomtudósét, vagy az íróét. Igaz, hogy íróként már jó ideje háttérbe vonult, és bár gyakori közlései, rendszeresen megjelenő újabb és újabb könyvei nincsenek híjával a szépírói kvalitásoknak, helyenként maguk az írói módszerek is ki-kiütköznek a részletekben, mégis elsősorban tudományos munkáknak tekinthetők. Azzá teszi őket a szerző fő igyekezete, hogy írásainak szemlélete mindenben megfeleljen a szakszerűség követelményeinek.
Ez a kettősség most igen pregnánsan kidomborodik Balogh Pál élettörténetében: az a Gagyi József, aki megírta A krízis éve 1949-et, az Örökített székelykapuk-at, a Földbontók, földfosztók, gyarapodók-at, a Fejezetek Románia 20. századi társadalomtörténetébőlt, az Amire vágyunk, amitől félünk, amit remélünk-et, e monografikus ölelésű, jelentős tanulmánygyűjteményeket, és aki didaktikai munkájában is a tudományos ihletettség híve, a nyolcvan esztendős, a Csíkfalva községhez tartozó jobbágyfalvi parasztember életvallomása előtt váratlanul elbizonytalanodik. Azt nem állíthatom, hogy oda dobja a lovak közé a gyeplőt, de azzal, hogy az életrajzi prospekciónak még csak eleje van, és azon túl csak egy bizonytalanba vesző, sok-sok további kérdőjelt generáló "végtelen vége", Gagyi József számomra azt sugallja, hogy valamiért elodázza a végső döntést: nem zárja le Balogh Pál vallomását, addig feszíti a húrt, ameddig lehet, ameddig úgy érezheti, hogy beszélgetőtársa kimerítette a lelkileg-szellemileg egy életen át magába gyűjtött életbölcsesség hozamát.
"2011 októberében, egy évvel a beszélgetések elkezdése után, az addig lejegyzett anyagból kezdtem el dolgozni ezen az első összeállításon. Ez a rögzített beszélgetések mintegy kétharmadának az anyagából készült. Nem szeretném és nem lehet lezárni a beszélgetések sorozatát mindaddig, amíg erre újra és újra lehetőség adódik: mindkét beszélgető fél jónak látja, hogy beszélgessenek, és erre keresik az alkalmat. Tehát újabb és újabb hangfelvételek készülnek, és az első összeállítás után egy második, harmadik elkészítését is lehetségesnek látom. Ez egyben egy kiváló, a szakértő kifogásokat elhárító mentő körülmény is: ez a munka nincs még befejezve, sőt, nem is látni a végét - nem lehet egy lezárt kutatás első feldolgozásaként tekinteni rá, nem lehet ekként értékelni. Ez is indokolja, hogy a szöveget, ezt a könyvet inkább irodalmi feldolgozásnak, irodalmi biográfiának vagy az egyéni sorson keresztül a társadalmi változásokat bemutató szociográfiának tekintsük, akként kezeljük."
A fenti idézet elemző magyarázatnak tűnik, de annál jóval több: a köztes helyzet tudatos felvállalása. Gagyi József tisztán látja, hogy a sorstól rárótt feladatnak tesz eleget ezzel a könyvvel - továbbá az esetleges folytatásokkal -, hogy minden szempontból kimerje annak a kútnak a vizét, amely immár adakozóan kínálja magát. Ameddig kínálhatja... Az a tény, hogy Balogh Pál esetében véglegesen eljött a mesélés ideje, a jobbágyfalviak elismert ceremóniamestere adottságait - jól fogalmazó-szintetizáló készségét - ezúttal a tanúság szolgálatába állítja; felmondott életével egyúttal hitet téve amellett is, hogy miként zajlott az elmúlt század utolsó két harmadában faluközösségének élete, miként alakult a sorsa.
A gyakorlatilag magyar (rajtuk kívül kis számban romák lakják) többségű faluban érdekes módon jelentkezett - s némileg jelentkezik ma is - kisebbség—többség viszonya: mindenekelőtt vallási alapon. A falu lakossága ugyanis az unitárius, a katolikus, református és ortodox templomok kisugárzása között oszlik meg. Érdekes, egyúttal hiteles emlékei vannak az együttélésről Pali bácsinak: szerinte az emberek közti "meg nem értés–megértés" dolgában nagy szerepet játszanak a vallási vezetők. Egy jobbágyfalvi, egykori katolikus pap példájával illusztrálja, hogy az ellenségeskedés nem is annyira az ördög, mint az ember műve:
"Az a plébános úr nagyon fogta az ő híveit. Volt olyan szegény család, hogy például voltak bizony olyan szegény esztendők, hogy nem volt tavaszon, nyáron búzájuk. A katolikus egyháznak sok földje volt, sok búza, amit kapott. S volt úgy, hogy úgy adott egy más felekezetű szegény asszonynak, ha átáll katolikusnak.
Érti? Ennyire.
A hívei pogányoknak hívták a reformátusokat s az unitáriusokat. Voltak azok az idős asszonyok, annyira bemagoltatták velük a katolicizmust - ugye, ott a sok szobor, Mária-szobor, Antal-szobor, kicsi Anti s nagy Anti, annyi szobor van, hogy csak addig láttak. Sokszor húsvétban két öntözés volt. A legények ittak, mulattak, reformátusok, unitáriusok külön. A népházunk ott volt, ahol a reformátusoknak, unitáriusoknak volt a templomuk, ott künn pedig a katolikusoknak. Mikor összetalálkozott az az ifjúság, akkor összeverekedtek.
...Volt, hogy bicsokra kerültek, elvágták egymást, s ilyesmi. Például volt olyan, hogy katolikus leányhoz ha ment az unitárius, képes volt az apja, hogy letiltsa.
Mind süketek voltak.
Aztán jött egy tanító, Kis Jóska a katolikusoknak, az megváltoztatta; azután már megtörött a jég. Kezdett színdarabokat tanítani, összehívta a katolikusokat is, a reformátusokat, unitáriusokat; a fiataloknak, akik odavalók voltak, tanított színdarabot, dalárdát, sportolást szervezett; kivette a papoknak a kezéből az ifjúságot, ügyes tanító bácsi volt...
Aztán kinyílt az esze a népnek, tágult. De most is azt mondom, sokat csinál a papság. Most is inkább a népnek, ha kihirdeti, hogy március tizenötödikére vagy más ünnepre vagy egy megemlékezésre gyűljenek össze, többet ér, mint ha egy faluból a legelső osztályú szónok vagy tekintélyes ember szólna. Persze, ha olyan a pap, s a hívek, hogy elismerik a papnak a tevékenységét."
Jó példaként említi a halottak napi ökumenikus összefogást, amikor is a felekezetek papjai mind jelen vannak, közösen rendezik az emlékezést, de a veszélyt is látja: ha a vezetőik ennek ellenére nem fognak igazán össze, "érzékenykednek" egymással szemben, akkor ismét csak eltávolodnak egymástól a felekezetek.
A tolerancia, a faluközösség életéhez viszonyuló empátia nem csak vallási téren meghatározó – hangzik tovább a tanulság. Balogh Pál emlékei ismételten rávilágítanak, hogy akár a kollektivista szellemű évtizedekben, akár a rendszerváltás után a közösségi érdekek mentén következetesen gondolkozók jelentették a jobbágyfalviak számára az igazi tekintélyt. Ezért volt népszerű Pali bácsi is minden időkben: mind a népi demokráciában, mind a Ceausescu utáni többpárti rendszerben. Az ő igazodását elsősorban az igazságosság, a méltányosság szempontjai határozták meg - ha közmunkáról, ha földosztásról, ha húsvéti hagyományszervezésről vagy temetési búcsúztatásról volt szó. Igen jellemzőnek érzem a rendszerváltás előtti évtizedek kisebbségi helyzetére nézve azt a fajta "kettős könyvelést", amit a legalsóbb szinteken a helyi vezetők - nem kimondottan önvédelmi szándékból - szinte kötelezően és a lakosság megelégedésére végeztek, s amelynek jeleiről az emlékező lépten-nyomon beszámol.
A falusi húsvéti öntözés hagyományára emlékezve, Balogh Pál az alábbi érdekes tanúsággal szolgál:
"Sok szép dolog volt, na, szép dolog volt. Most azon csodálkozom, húsvéti közös öntözés se volt mióta. Tamás, ugye, a sok fiatalt hazaengedte húsvétra. Ő volt pedig a Nirajul elnöke, és akkor nem végeztük el az öntözést egy nap, mert nagy volt a falu, csak két nap. Első nap egyik felét jártuk el, s másodnapján a másik felét. Gondoltuk, nem lesz fiatalság, mert kell menjenek munkába. Hát az egész fiatalság ott volt. Az egész fiatalság.
Egyszer lemegyek Szeredába, ott volt a Huszár vendéglő, elmegyek be, igyak meg egy üveg sört, melegem volt. Bemegyek, hát ahogy visszanézek, látom, ott van Tamás, a Nirajul elnöke valakivel, valami ismerősével, nem ismertem. Köszönök. Azt mondja: „Balogh bácsi, jöjjön, foglaljon helyet!" Ha már odamentem, vittem egy-egy üveg sört, leültünk, s beszélgettünk. Akkor vettem észre, hogy valami párttitkár volt a városból kijőve.
S mondom neki (éppen húsvét után volt): „Erősen jó volt, a fiatalok milyen sokan eljöttek." Akkor mondta annak a másiknak: „Az a helyzet, hogy falun vannak, s ez régi hagyomány, sokan vannak, hiába tiltom el, hiába fogom őket, hogy jöjjenek be dolgozni. Vagy elszöknek, vagy elmennek egy-két házhoz öntözni, s úgy jönnek be részegen. Ott vannak a gépek, egyiknek levágja a karját, másiknak más baja esik. Baleset. Ez hiányzik? Nem hiányzik. S azt mondtam nekik: »Elengedlek, de akkor szombaton kipótoljátok.« S azt mondták: »Kipótoljuk.« Meg volt oldva a munka."
Úgyhogy nagyon ügyes volt Tamás. Aztán megdicsértem. Mondom: „Na, ezt nem gondoltam, elvtárs, hogy maga így meg tudja a fiatalságot győzni, hát itt volt az egész fiatalság." Szóval innét nagyon sokan dolgoztak a Nirajulban. S mind itt voltak az öntözőbe', ha itt volt nálunk öntözés.
... Csak azért kellett fogadalmat tenni, hogy a rendet fenntartjuk. Nem lesz verekedés, valamilyen összetűzések, vagy rongálás, vita, ehhez hasonló. Azt se szabták meg, hogy hova megyünk, azt se, hogy mit éneklünk, azt se, hogy ki muzsikál nekünk, azt se, hogy meddig tart, semmit. Mert a rendőrségnek is örökké tettünk fenyőfát. Az állatorvosnak tettünk fenyőt... Az orvosnak tettünk fenyőfát. A néptanácselnöknek tettünk fenyőfát. Ezek mind elvárták, üzenték, hogy, mikor öntözünk, menjünk fel hozzájuk."
A Balogh Pál-félék (és bár ritka jószág volt szülőföldjén, de azért távolról sem volt egyedül!) láthatóan elvetették a dogmatikus gondolkodás gyakorlatát: mindent úgy intéztek, hogy lehetőleg mindenkinek jó legyen; vagy ne legyen túl rossz. A felülről érkezett társadalmi sokkokat igyekeztek mindenféle trükkel, áttétellel enyhíteni, s ha lehetett, akár semlegesíteni is. (Ahogy Pali bácsi több ízben is megjegyzi, beszélgetés közben: "Annak ellenére, hogy a hetvenes években nagy kollektív volt, olyan öntözéseket lefacsartunk, uram, hogy... Nem úgy, mint most. Most szabad... [A karácsonyt.] Nem tiltották egyáltalán, esetleg az volt a baj, ha a pap amolyant prédikált, és valaki elárulta.") A legpregnánsabban viszont az a hitvallás fejezi ki Pali bácsi nyitott gondolkodását, ahogyan a vallásfelekezetek sokféleségéhez örök életében viszonyult:
"Sokszor elmondtam a katolikus plébánosnak is, a szeredainak, mikor vacsorát adtunk volt nekik; ökumenikus istentisztelet volt, ő tartotta, s én fogadtam itt vacsorával. Mondom: „Né, plébános úr, nekem van egy meglátásom: én szeretem az én vallásomat, s tisztelem a másét, egyszer szegezzük le. A másik, hogy imádkozzuk a Mi Atyánkot, pontosan maguk is úgy mondják, mint mi, maguk is úgy tanítják, a plébános úr is, mint a mi papunk. A prédikációt felfogás szerint mondják; a Bibliából veszik ki az alappillért, kit milyen talentummal az Isten felruházott, olyan talentummal adja át a híveknek, hogy művelje a lelkivilágukat. A híveknek a lelkivilága olyan, mint egy szántóterület." Ha jól megművelik azt a földet, bármit vetnek belé, megterem. A pap is megműveli a lelkivilágát a hívő embernek, aki odajár. Ahogy hirdeti, az Istent bármilyen formában prédikálja, az a talaj beveszi, mert meg van művelve. ... Az egyhívőket nem bírom, mert ők magukat kiemelik, s senki se jó, csak ők. Nem látják be azt, hogy ember hiba nélkül nincs, a bűn bocsánat nélkül nem bocsátható meg. Azt hiszik, hogy ők nem vétkeztek..."
A mindent kizáró kérkedés, a fundamentalista gondolkodás eredendően idegen a jobbágyfalvi közösségtől, amennyiben jó irányban befolyásolják őket. Ezért a mindenkori hatóságok, vezetők szerepe akár meghatározó is lehet; és bár Balogh Pál nem nevezhető kimondottan a falu egykori vezető emberének, a jobbágyfalviak életében mégis olyan kulcsfeladatokat látott el, amik meghatározóak voltak a helybeliek életére: volt földmérő bizottsági tag, falusi őrszolgálatot végzett, a futballcsapatban játszott, a színjátszó körben a hősszerelmes szerepeket nagy megjelenítő erővel ábrázolta, a húsvéti ünnepségsorozat "királyi" pálcáját viselte, volt unitárius gondnok, két ízben a helyi tanácsnak is tagja. Pedig lényegében ő sem különbözött a többi jobbágyfalvi embertől - ugyanúgy megitta a magáét, s ha úgy adódott, mértékkel a közöshöz is hozzányúlt, hiszen az a "miénk", megadta a királynak azt, ami a királyé, de nem élősködött a közösségen, nem volt demagóg.
Egy, a könyv piacra kerülését megelőző olvasótalálkozón Gagyi József a jelenlévőknek elmondta volt, hogy még a kezdet kezdetén, amikor a falu életéről életszerűen referálni tudó alanyokkal próbálkozott, szóba került egy közlékeny hivatalnok is, aki huzamosabb időn át felülről, a falu vezetésének szintjéről látta és ismerte a társadalmi mozgásokat, az események miértjét és mikéntjét. A szerző végül mégis Pali bácsi mellett kötött ki, mert a másik túlságosan gyakran és szeszélyesen cenzúrázta saját magát, korábban elmondott szavait részben megmásította, megszűrte, a tükörben látszó képet tartotta fontosnak az eredeti tanulságnál. Magam is úgy érzem, hogy egy következetesen szerepjátszó, minden kurzushoz igazodó ember torz és hiányos rajzát adhatta volna faluja mindennapjainak, túl sok energiát pazarolt volna az önigazolásra és az önfényezésre. Jó, hogy ez Balogh Pál esetében nem következett be.
A könyv hőséül - aki egyben a történet alfája és omegája - szolgáló Balogh Pálról keresve se találhatni jobb (ön)jellemzést, mint amit a könyv hátlapja kiemelten közvetít:
"Nekem olyan természetem volt, hogy én örökké szerettem menni, szerettem dolgozni, én szerettem viccelődni, én szerettem leülni valakivel meginni egy pohár bort, nem annyit, hogy ittas legyek, hanem amellett elbeszélgetni. Elmenni a templomba, elmenni gyűlésbe, ide-oda. Ez volt nekem, itt találtam fel magamat. Én, mikor kimentem a mezőre, itthon elrendeztem holmit, senki olyan boldog nem volt, mint én. Magamnak beosztottam a munkát, ha elfáradtam, leültem, mikor megpihentem, folytattam tovább. Ha akartam, fütyöltem, ha akartam, dúdolászgattam."
Az utolsó, általam kiemelt mondat is szerencsésen sűríti magába Pali bácsi szabadságszeretetét. Kár, hogy címként már lekörözte volt egy nem kevésbé remek román film (Când vreau să fluier, fluier - Amikor fütyölni akarok, fütyölök / rendező: Florin Şerban), amely így már-már szállóigévé vált, mire Balogh Pál története – a maga hasonló vétetésű címével - napvilágot látott.
Csíkszereda, 2013. február 17.
Gagyi József kommentárja:
Kísérletképpen összeállítottam ezt a könyvet...
Igaza van Cseke Gábornak, köszönöm neki a lényeget megragadó megfogalmazást: eljött a mesélés ideje, de még nem érkezett el a megírás ideje.
És mégis jelezni kell, jelezni kellett könyvvé szerkesztett történetekkel, hogy mi az, amiről szó szót követ, immár évek óra, amiről két ember sokat és jókedvvel beszélget, és ami egy családi—emberi sors, egy falu, egy korszak valóságába enged belelátni.
Igen egyszerű helyzet az, ami újabb és újabb rögzített beszélgetéseket eredményez: hetente-kéthetente, pihenésképpen kilátogatok a Nyárád-menti Jobbágyfalvára, ahol már vár Pali bácsi (de mostanában a feleségével, Vilma nénivel is egyre többet beszélgetünk, csak azokat nem rögzítem - még...). Régebb telefonáltam: hogy van Pali bácsi, nem zavarok? Aztán lebeszéltek erről: a tanár úr ne mind telefonáljon, hanem jöjjön, mert nem zavar. Ha kismértékben is (bár ki tudja?) része lettem az életüknek. Akár, talán, mint a szomszéd utcabeliek, a még élő kortársak: ha arra járnak és van idejük, akkor benéznek, elbeszélgetnek. Mert sok a közös emlék, amelyik újra és újra megosztva él tovább, és mert kiszámíthatatlan, hogy ez még meddig lehetséges, hiszen nem tudni, kit mikor szólítanak el ebből a földi árnyékvilágból.
És kísérletképpen, bár nem érkezett még el a megírás ideje, összeállítottam ezt a könyvet. Utána elvittem a megszerkesztett kéziratot Pali bácsinak, nézze meg, egyetért-e azzal, ami belekerült. Nem nézte meg, és egyetértett. Megnézte viszont a leánya, unokája, és húzásokat javasoltak. Ami meg is történt. Meg fényképeket készítettek, úgy ahogy illik: Pali bácsi ünnepibe felöltözve, a kerekes székébe felültetve, kalappal a fején. Ez a kép került a könyv hátlapjára.
Majd a kinyomtatott példányt is elvittem Pali bácsinak, és megkértem, hogy a könyvvásári bemutatóra üzenjen. Meg is tette, a bemutatón be is játszottam, és ide illesztem, érvként: míg ezek a mesék születnek, addig talán fontosabb, hogy ezeket összegyűjtsem.
Pali bácsi, ha van egy ilyen könyv, és összegyűlnek, hogy a könyvet, úgy ahogy egy gyerek amikor megszületik, megünnepeljék, ennek a neve könyvbemutató, ha Pali bácsi ott volna, mit mondana, miért kell ezt a könyvet megbecsülni, elolvasni?
„Ugye, az én felfogásom szerint, ez egy valóságos történet. Nem innét-amonnat kapott véleményekből alakították ki, fűszerezve, ezt a könyvet, hogy tetszedjék valakinek vagy valami, hanem valóságos, amit leéltem, gyerekkoromtól, mostanáig, az van benne. Úgy hogy ehhez se tenni, s elvenni, esetleg ami helytelen gondolkodás, nem találnak a mondatok, egy szakember igenis meg tudja állapítani, hogy ezt anuláljuk, mert nem jön ki jól."
Pali bácsi mit gondol, ebben a könyvben olyan, hogy tíz év múlva, ötven év múlva is érdekes lesz, van-e?
„Hát hogyne volna. Ugye a mai fiatal nem, esetleg az olyan típusúak, amelyikek szeretik ezt a, hogy is mondják, életgyakorlatot, hogy egy életkorban mi megy végig, egy falusi embernek, mert átlagban az, arról szól, egy életen keresztül, hol kezdi meg, hol végzi, s ha megkezdi, mind ragaszkodik, hogy mi következett, úgy vágyik utána, s azért jön, hogy olvassa el, hogy lássa meg a végeredményt a gondolkozásban. Ez olyan, mind volt nálunk egy pap, Kecskésnek, aki Vásárhelyen van, az apja, esperes, annak az apja, szépen prédikált erősen. S mondom, tiszteletes úr, pénztáros voltam, maga olyan szépen prédikál, akinek füle volt az hallhatta, s maga mért csak annyira prédikál? S tudja mit mondok, Pali bácsi, a prédikációt akkor kell megszakítani, mikor a nép legjobban óhajtja, hogy még, még, még. Mert akkor következőleg várja a folytatást. Soha nem felejtem el. S valahol igazat mondott."
Szóval azt mondja, hogy lesz még egy könyv, kell folytatni ezt?
„Nem, arra mondtam, hogy aki ezt olvassa, s így folytatódik, hogy gyerekkoromtól milyen voltam, satöbbi, várja, hogy ennek milyen lesz a végeredménye. Így gondolom el. Hát mindenesetre köszönettel vagyok a tanár úrnak ilyen értelemben, mert ugye habár az élet tovaszállt, de ez megmarad. Ez megmarad. Aztán aki akarja, olvassa, hanem pedig megtörténhetik, hogy olyan polcra kerül, hogy a por belepi, megsemmisül, mert minden a végtelenig nem tart."
Pali bácsi, a mérleg hogy áll, elégedett azzal, amit az életben sikerült elérni?
„Elégedett vagyok. A legjobban annak örvendek, hogy jókeddvel csináltam mindent. Volt amikor el voltam szontyolodva valamiért, de hála Istennek állatkárom nem volt, hogy megsemmisüljön állatom s el kelljen temetni, egy-egy borjú esetleg úgy született, az csekély volt, és a másik helyzet az, hogy örvendtem, ha kimentem a határra, hogy a verejtékem után milyen jó termés mutatkozik.
Boldog voltam.
A másik boldogság az volt, hogy a gyerekek, négy gyerek volt, jól viselkedtek. Nem hoztak szégyent, hogy jött az iskolából, s halljam, hogy ilyen volt a leányod, s olyan volt a fiad. Ez örökké csak dicsőség, mert semmit róluk soha nem hallottam. Se a tanárjaiktól, akik tanították, sem pedig a népektől, hogy úgy viselkedtek az úton, ne köszöntek volna, vagy ehhez hasonló."
Pali bácsi, a piros csuporral mi a helyzet? Az hozzájárult a boldogságához?
„Hát hozzájárult a piros csupor, mert ez volt az alaptermészetem, hogy sokat dolgoztam, inni nem szoktam, de minden reggel azzal a piros csuporral kelletett. Egészséges voltam, felkeltem, enni dobtam az állatoknak, valami kórét bétettem nyáron, mondjuk egy villa takarmányt vagy két villával, akkor lementem a pincébe, ügyesen megszívtam a slaggal a kicsi csészét, bémentem a konyhába, megittam, na estéről maradott valami mártalék, ez az, a kenyeret megmártottam, befaltam, kimentem az állatokhoz s én bé nem jöttem addig, amíg nem itattam. Pucolgattam őket, megmostam a farkukat, figyelgettem, ha kidobják a takarmányt, dobjam vissza. Ott találtam fel magamat.
A disznóknak, na voltak disznók, azoknak zöldet dobtam, s kukoricát tettem, csak annyit, hogy nehogy kiverjék, annyit tettem csak, s azután még töltöttem, ne vesztegessenek.
Ez volt nekem a természetem.
Kimentem a határra, oda vittem, mondtam magának, vizet nem sokat vittem. Mondtam magának, töltöttem belé egy kétlitres flakonba egy ennyi bort (mutatja: egynegyedig), s azt meg vízzel, s odakint elástam a földbe vagy egy árnyékos helyre, s nekem az elég volt egy napra. Mikor megszomjaztam ittam, a szomjamat is oltottam, viszont a kedvem is jött. Aztán akkor még ment a menet, itt ott fütyölgettek, énekelgettek, aztán én is belekapcsolódtam egymagamban, s jobban vágott a kasza. Mert ha valamit jókeddvel csinálsz, eredményesebb a munka, mint ha valaki sír s úgy kapál, az már nem munka. Úgy hogy én ezért hálás vagyok a Jóistennek, a szép családomért, úgy hogy boldog vagyok, ilyen értelemben, akármikor jön a vég, tudom hogy így hagytam hátra. Veszekedés vagy kellemetlenség a családban nem volt, hogy minket kacagjon valaki, hogy így éltük az életet, veszekedtünk vagy ehhez hasonló, hogy hallják a szánkat, átkozódás s ilyesmi nem volt. S ez pedig sokat tesz, hogy ilyen volt ez a nyolcvankét év, jelen pillanatban.
Aztán hogy még mennyi van hátra, a Jóisten tudja.
Már nem tud olyan kellemes lenni, csak annak örvendek, hogy az eszem megvan, hogy ha kell valami, akkor tudok kérni, vagy ha valami olyan van megmondani, nem mint az aki nem tud semmit mondani. Mint ahogy mondtam magának, az a szentmártoni ember, akinek a hangszála elment, szerencsétlennek, elgondolom, milyen bánatos lehet annak az élete, mind egy csutkó, hogy se menni, se beszélni.
A Jóisten mindenkit őrözzön meg.
Nekem olyan jutott, kereszt, hogy elviselhető, s el kéne viselni, ha a nehezebb volna, el kellene viselni. Mert az Isten az embert megteremtette, s mikor megteremtette, abban a helyben már a kicsi keresztet a vállára tette. S aztán ahogy fejlődött, úgy a kereszt is nőtt utána. S azért tisztelem az erdőt, sok mondja, hogy erdő, s vágom, s ilyen érték, olyan érték, úgy meg kellene becsülni. Az tiszta levegőt ad, aki sétál benne, feltalálja magát, azt hiszi, mennyországban van. És a másik, hogy meleget ad télen, bölcsőt ad, amiben ringassák az embert, s koporsót is ad. Úgy hogy értékes az erdő, az én felfogásom szerint. Úgy hogy tudom, a természet; a vadrózsáról is sok azt mondja, ilyen rózsa, s a nadrágomhoz ragad, s megszúrja a kezemet.
Hát olyan helyt fogja meg, hogy ne szúrja meg.
Pálcai bácsinak, akiről mondtam, hogy kibontotta a karikákat, hogy nem ilyent kell fiam csinálni, hogy az őz keresztül bújik rajta, neki volt egy szőlője, ahol Csaba Leventének, s azon felül Robinak van a kicsi ház, na azon túl, abban a homlokban van egy ház. Na ott volt ennek a Pálcai bácsinak nyolcszáz tő szőlője. De finom fajta szőlője. Körbe bé volt kerítve folyó rózsafával!
Az milyen gyönyörű volt!
Egyik mikor elvirágzott, virágzott a másik. Az tavasztól késő őszig, amíg hóharmat lett, az tiszta virág volt.
Aztán hordták a takarmányt be onnét a hegyről, úgy mondjuk Orotvány, ott ahol Lórándnak van az istálló, az magánterület volt, hozták be a takarmányt, s az a rózsafa ahogy kihajlott, a takarmányt persze húzta le, ha szélyesre rakta a szekeret. Aztán sok ember ütötte villával, hogy a fene egye meg, aki oda ültette, hogy mennyi takarmányt lehúzott, s így s úgy, s a másik azt mondta, rakd keskenyre a szekeret, azt ne üsd meg, mert az a boldogság!
S aki ültette, azt a Jóisten éltesse sokáig, hogy ültessen máskor is.
Rakd keskenyebbre a szekeret, hogy ne húzza le a takarmányt!
Szépen be kellett fogja a száját, s hallgasson. S igaza volt!"
Csíkszereda, 2013. február 18.
Maszol.ro,

Magyar beosztott etnikai zaklatásáért bírságolt a CNCD
Etnikai zaklatásért bírságolta meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a határrendőrség egyik főfelügyelőjét, aki nemzetisége miatt sértegette, fenyegette, méltóságában megalázta egyik magyar beosztottját – közölte tegnap Asztalos Csaba, a CNCD elnöke az MTI-vel.
Sand Aurel, a marosvásárhelyi repülőtér határrendőrségének vezetője ellen a Maros megyei Lege si onoare rendőrszakszervezet emelt panaszt a diszkriminációellenes hatóságnál. A szakszervezet szerint a főfelügyelő mások jelenlétében rendszeresen „magyarnak” „székelynek” és „bozgornak” szólította egyik beosztottját, Somodi Zoltánt és állítólag többször hallották, amint azt mondta neki: „hé, te magyar, tönkreteszlek.”
Asztalos Csaba rámutatott, pozitív gesztusnak tartja, hogy a szakszervezet megvédte a magyarságáért meghurcolt beosztottat, noha a romániai fegyveres testületeknél lakossági számarányuknál jóval kisebb arányban találni valamely kisebbséghez tartozó személyeket és munkahelyi konfliktusoknál a többi alkalmazott többnyire fél tanúvallomást tenni a főnök ellen. A CNCD ezerlejes bírságot szabott ki a főfelügyelőre.
Szabadság (Kolozsvár),

Könyvbemutató Segesváron
S. Fazakas Mihály
Egy évvel ezelőtt Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő sikeres könyvbemutatót tartott Segesváron, ezért nem volt meglepetés, hogy sokan voltak kíváncsiak a Hány ember Ön, professzor úr? című kötetére, köztük számos középiskolás diák is.
Farkas Miklós, a Gaudeamus Ház igazgatója üdvözölte a kedves vendéget és a jelenlévőket, s próbálta megfejteni annak titkát, miért olyan érdekesek, hatásosak Bodolai Gyöngyi interjúi? Amint az a Jakabházi Béla tanár úr véleményéből is kiderült, olyan mesterien teszi fel kérdéseit, hogy interjúalanyai teljesen kitárulkoznak, legbensőbb gondolataikat is elmondják, s így nemcsak a tudóst, hanem az embert is közelebb hozza az olvasóhoz.
Terveink szerint Veress László főgyógyszerész, a MOGYE volt hallgatója ismertette volna az interjúkötetet, aki személyesen is ismert sok olyan professzort, aki a kötetben szerepelt. Sajnos, egy megyei gyógyszertári ellenőrzés áthúzta számításainkat, s így az általa leírt ismertetőt Jakabházi Béla tanár úr olvasta fel. A felolvasás után felkérte Bodolai Gyöngyit, szóljon néhány szót a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetéről és mai helyzetéről. A részletes beszámoló után a szerző érdekes adatokat közölt a kötet megszületéséről, az interjúalanyokról, a rendkívüli tudósokról és emberekről, akikkel elbeszélgethetett.
A hallgatóság kérdéseire válaszolva humoros történeteket is mesélt, amelyek az interjúkészítéshez kapcsolódtak.
A találkozó végén sokan érdeklődtek a szép kivitelű és tartalmas kötet iránt, s örömmel távoztak a dedikált példányokkal.
Népújság (Marosvásárhely),

Felsejlő legendárium
Jánosi Andrea tárlatáról
Öt év munkája öt városról, városonként öt-öt képen. A tárlatnyitóra pedig március ötödikén került sor a Bernády Ház földszinti galériáiban. De a véletlennek tűnő ötösök sorozata ismert alkotásokat takar: Jánosi Andrea színpompás, részletgazdag, humoros jelenetekben bővelkedő képeit igen sokan megismerhették a Koinónia Kiadó Kincses Képeskönyv sorozatából. A hatalmas sikert arató, történelmi adatokban és gyermeket-felnőttet elkápráztató illusztrációkban egyaránt gazdag kötetek különböző erdélyi, partiumi és magyarországi városokat mutatnak be, azoknak megalapításától napjainkig. A Bernády Házban – egyéni tárlatként – ezen könyvek illusztrációit láthatják az érdeklődők, a tárlatnyitóra kedden délután 6 órától került sor.
Mint azt a méltató Nagy Miklós Kund elárulta, Jánosi Andrea nem először van itt, de ez az első ilyen jellegű kiállítása a Baross Gábor utcai házban. – Kitartóan, következetesen és nagy elszántsággal dolgozik a könyvnek elkötelezett alkotó. E sorozatnak eddig öt kötete jelent, illetve jelenik meg, amelyek Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Segesvárt, Visegrádot és Nagyváradot mutatják be az olvasónak, és varázsolják elé egy-egy város történelmének fejezeteit. A könyveket elsősorban gyerekeknek szánták a szerzők és szerkesztők, de a felnőttek is nagy élvezettel olvassák őket. Jánosi Andrea illusztrációin legendárium is felsejlik, a legtöbb kép tele van apró mozzanatokkal, cselekvéssel, olyanok is, mint a városaink, meg nem is. Inkább álomképekhez hasonlítanak, néhányukról az a benyomásom, hogy a művész madártávlatból szemléli a tájat és a várost. Mindegyik képnél el lehet időzni, múltat felidézni. Az alkotónak el kellett merülnie a történelmi források kínálatában, és valószínűleg nagy szenvedéllyel, élvezettel tette ezt. Néhány olyan képet is láthatunk ezúttal, amelyek még nem kerültek nagyközönség elé, hiszen a Nagyváradot bemutató kötet pár nap múlva jelenik meg csupán. A többi kiadványból sincsen már túl sok, a kolozsvári kiadó nagyon sikeres sorozatot készített, amelynek kötetei szinte mind elfogytak – hallottuk a méltatótól, majd az alkotó, Jánosi Andrea vette át a szót és válaszolt Nagy Miklós Kund kérdéseire.
– A Marosvásárhelyt bemutató kötet elfogyott, a Kolozsvárt magyar nyelven ismertető is, az újranyomás esedékes. A képek készítését egy előtanulmányozási fázis előzi meg, amelyet az adott történészcsapat megtalálása, majd annak munkája követ. Ők felelnek a dokumentációért, majd megszületik a szöveg, én csak ezután, a már megírt szöveg alapján látok munkához. Megbeszéljük, hogy mi történhetett egy adott korban, egy adott város választott helyszínén, mi történhet az ezt bemutató képen. Mint kiderült, ezek a festmények nemcsak illusztrációként, hanem tárlaton bemutatható műalkotásként is működnek, sőt – itt nem takar beléjük a könyv szövege. Szépek ezek a festmények, de én elengedem őket, eladók. Sokan vásárolnak belőlük, fogynak, az elsőket már igen nehéz lenne összegyűjteni. Ezen a tárlaton (éppen emiatt) kiragadott periódusokat láthatunk, vannak hiányzó korszakok. Az azonos nézőpontból rajzolt, visszatérő perspektívákat főleg a gyerekek miatt használtuk, persze ezt nem lehetett mindig, mindegyik város esetében alkalmazni, 800 év alatt gyakran eltolódik, odébb tevődik a városközpont. A Marosvásárhelyről szóló kötet talán a legemberközelibb, ebben van a legtöbb szereplő – hallottuk az illusztrátortól, aki elárulta: az első kötetben bemutatott Kolozsvár, választott városa áll a szívéhez legközelebb.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Megfélemlítés, hatósági visszaélés Maros megye több településén
A demokrácia elveit és a szólásszabadságot mellőzve, hatalmukkal visszaélve több településen is rendőrök szedték vagy szedették le az Erdélyi Magyar Néppárt autonómiatüntetésre szólító plakátjait.
Mezőmadaras polgárait félrevezetve, nem csak a közterekről, de a lakosok által kerítéseken, udvarokon elhelyezett plakátokat is eltávolíttatták az egyenruhások. Szimpatizánsaink Nyárádszeredából is jelentettek hasonló esetet.
Felháborítónak minősítjük, hogy vidéki környezetben a hatóságok törvénytelennek minősítik mind a plakátok kihelyezését, mind pedig a tüntetés megszervezését, ezáltal részvételi szándékukban elbizonytalanítva a lakosokat.
Az esetek fényében megerősítést nyer a letépett plakátokon is szereplő jelmondat: Az autonómia a megoldás. Ezért az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete mindenkit arra kér, hogy ne engedjen a megfélemlítésnek, éljen állampolgári jogaival és vegyen részt március 10-én 17 órától a marosvásárhelyi Postaréten megszervezésre kerülő autonómiatüntetésen, a Székely Szabadság Napján.
Erdélyi Magyar Néppárt
Maros megye
Marosvásárhely
2013. márc. 6.
Népújság (Marosvásárhely),

Ügynök volt Szék polgármestere
A Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék jogerős ítéletben minősítette kedden az egykori politikai rendőrség, a Securitate ügynökévé Sallai Jánost, a néphagyományairól híres Kolozs megyei Szék község polgármesterét. Sallai János 1992 óta polgármestere a 96 százalékban magyarok által lakott 2400 lakosú Széknek. Öt alkalommal az RMDSZ színeiben nyert polgármesteri tisztséget. A tavalyi önkormányzati választáson függetlenként szerzett újabb mandátumot úgy, hogy az RMDSZ nem állított jelöltet vele szemben.
Népújság (Marosvásárhely),

„Kis fejlesztési régiók létrehozása lenne ideális”
Tamás Sándor, a Közép Régió Regionális Fejlesztési Bizottságának elnöke, Kovászna megyei tanácselnök szerdán Nagyszebenben kijelentette, a kisebb régiók alapításának az ötletét támogatja, melyekben „ugyanolyan szinten álló megyéket” vonnának össze.
Tamás Sándor szerdán részt vett a Közép Régió Regionális Fejlesztési Bizottságának a Nagyszebenben tartott ülésén, és sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a régióhoz tartozó megyék „példásan” szerepeltek a projektek benyújtása, illetve ezek előkészítése és véglegesítése terén a 2007 és 2013 közötti időszakban.
„Ami a jövőt illeti, én kisebb fejlesztési régiók létrehozását támogatom, mivel számomra nem tűnik normális dolognak, hogy Vrancea megye Konstanca megyével legyen egy régióban, vagy, esetünkben, Kovászna és Fehér megyékben semmi közös nincs, azon kívül, hogy barátok vagyunk. Egyébként sem földrajzilag, sem gazdaságilag, sem más tekintetből semmi közös nincs bennünk. A kisebb, hatékonyabb fejlesztési régiók kialakítását támogatjuk, melyekben ugyanolyan szinten levő megyéket tudunk összefogni” – jelentette ki Tamás Sándor.
Hozzátette, jelenleg Szeben és Brassó megyékben az egy főre eső GDP szintje magas, míg a többi megye lemaradt.
„Példának okáért Hargita, Kovászna és Maros megyék ugyanazon a szinten vannak. Gazdasági szempontból az lenne tehát az ideális, ha kisebb fejlesztési régiókat hoznánk létre, melyekbe ugyanazon a szinten levő megyéket tömörítenénk” – fejtette ki Tamás Sándor.
Szerinte a kisebb régiók „hatékonyabbak és dinamikusabbak lennének az európai alapok lehívását illetően”.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad),