A szükséges pénz többszöröse gyűlt össze a marosvásárhelyi civil aktivista bírságára
A befizetendő összeg többszörösét gyűjtötték össze az erdélyi támogatók a marosvásárhelyi Lakó Péterfi Tündének, aki aprópénzben készül kifizetni a kétnyelvű piaci feliratok osztogatásáért kiszabott bírságot – derült ki szombaton, amikor segítőtársaival megszámolták a több mint egytonnányi aprópénzt.
Az anyanyelvhasználatot népszerűsítő civil aktivistára 1500 lejes (100 ezer forint) bírságot szabott ki a helyi rendőrség, amiért magyar és román nyelvű árucímkéket osztogatott az eladóknak egy zöldségpiacon; keddig ennek felét kell kifizetnie. A rendőrség arra az önkormányzati határozatra hivatkozott, amely szerint Marosvásárhelyen csak hatósági engedéllyel lehet szórólapokat osztogatni, és a nő nem kért ilyen engedélyt.
Amikor Lakó Péterfi Tünde két hete a Facebookon bejelentette, hogy tiltakozásul aprópénzben fogja kifizetni a bíráságot, Máramarostól Háromszékig egész Erdélyben gyűjteni kezdték számára az egy-, öt- és tízbanisokat az ügyével szolidaritást vállaló emberek. Az egyes településekről küldöttségek vitték Marosvásárhelyre az aprópénzes zsákokat.
Lakó Péterfi Tünde az MTI-nek elmondta, több mint ötven önkéntes segítségével öt órán keresztül számolták szombaton az aprópénzt: 8420 lej gyűlt össze, tehát a befizetendő összeg többszöröse megmarad a bírság törlesztése után. A legkisebb címletből, az egybanisból 840 kiló gyűlt össze.
"Levelek is érkeztek – ezeket majd közzéteszem – amiben elmondják az emberek, mennyire örülnek, hogy végre összefogtunk. Szatmárnémetiben székelymotívumos kincses ládikót készítettek, abban hozták el pénzt. Csíkszeredából fekete zsákokat kaptam, amire az volt ráírva: Magyarságunkért. Nagyon nagy szeretettel adták össze ezt a pénzt" - mesélte Lakó Péterfi Tünde.
Az MTI érdeklődésére elmondta, a közösségi portálon szerveződött Itthon vagyunk csoport tagjaival együtt döntenek arról, hogyan hasznosítják a bírságon felül összegyűlt összeget, de mindenképpen az anyanyelvhasználat támogatására fordítanák.
Arról is beszámolt: miután hiába várta a jegyzőkönyv kézbesítését, pénteken maga ment érte a rendőrségre, így ha két munkanapon belül, keddig kifizetni a büntetést, akkor a törvény szerint a bírság felét kell csak törleszteni.
"Felhívta az ügyvédem a rendőrséget, és azt mondták: kipostázták (a jegyzőkönyvet), de én nem akartam átvenni." Hozzátette, hétfőn kifizeti a bírság felét, de mindenképpen bírósághoz fordul az ügyben, és visszaköveteli a pénzt.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)

Nő a passzivitás az erdélyi magyar választók körében

Szabadidőnk nagyrészét a tévé előtt töltjük
Az erdélyi magyarok átlagosan 3 órát töltenek el naponta a tévé előtt, ami szabadidejük 62,5 százaléka – idéznek egy 2011-ben végzett kutatást a szerzők, akik szerint a televíziózással eltöltött idő nagyjából megegyezik a romániai átlaggal, európai összehasonlításban viszont rendkívül magas értéknek számít.
A tévénézési szokásokat illetően a helyzet 2013-ra sem változott. Az idén júniusban mért adatok szerint egy erdélyi magyar átlagban naponta 100 percet néz magyarországi televízióadókat – a magyarországi tévéadók dominanciája egyértelmű az erdélyi magyarok körében –, ami a televíziózásra fordított idejének kétharmada. A román tévéadókra fordított átlagos időmennyiség ezzel szemben csupán 46 perc, az erdélyi magyar műsorokra (Erdély TV, az RTV magyar adásai) 10 perc. A legnépszerűbb magyarországi tévéadó az RTL Klub, majd a Duna Televízió, nagy a nézettsége a két magyar közszolgálati csatornának (M1, M2), illetve a TV2-nek is. A román nyelvű tévék közül egyedül a PRO TV van benne a legnépszerűbb öt csatorna között.
A magyarországi tévéadók dominanciája a Székelyföldön és a Partiumban figyelhető meg, valamint a fiatal (18–24) éves generáción belül. A szórványterületeken az arányok jóval kiegyenlítettebbek, itt a magyarok majdhogynem fele-fele arányban néznek magyar és román adókat – összegeznek a kutatók.
Szabadság (Kolozsvár)

Felújították az emlékművet
Felavatták pénteken Szamosfalván az 1849-ben e napon kivégzett Tamás András huszárezredes, és Sándor László honvéd őrnagy felújított emlékművét.
A székely származású honvédtiszteket a Karl von Urban ezredes által elnökölt, Kolozsváron székelő császári haditörvényszék ítélte kötél általi halálra. Kivégzésük után holttestüket a szamosfalvi vesztőhely közelében temették el.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik legimpozánsabb erdélyi emlékhelyét 1896-ban állították, ám a 20. században többször is ledöntötték. Most közösségi összefogással, a magyarországi Honvédelmi Minisztérium, és a Külügyminisztérium anyagi támogatásával állították fel újra, miután több mint harminc évig állt romokban. „Olyanok próbálták a vértanúk emlékét bepiszkítani, akik ma is félnek a nemzeti összetartozásunk erejétől, a szabadság és önrendelkezés iránti igényünktől” – jelentette ki Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere az avatóünnepségen. Úgy vélte, az újraállított emlékmű ma már a közösségi összefogásba vetett hitet is jelképezi. A Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntését is tolmácsoló Csikány Tamás ezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára úgy vélte, az egész Kárpát-medencében alig találni olyan emlékművet, amelyik a szamosfalvihoz hasonló pompában ragyog. Úgy vélte, az emlékműnek kettős jelentősége van. „Egyrészt emléket állít azoknak, akik vértanúhalált haltak, de jelzés az utókornak is, hogy érdemes a hazáért élni, és érdemes akár meg is halni érte, hiszen az utókor emlékezni fog rájuk, nevüket, tetteiket, dicsőségüket örökké őrizni fogja” – fogalmazott az ezredes.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyiek az összmagyar irodalom élvonalában
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadó gáláját tartották szombaton Székelyudvarhelyen a városháza Szent István-termében, ahol immár 18. alkalommal adták át az elismeréseket.
Az alapítvány Debüt-díját idén Varga László Edgár költő kapta, akinek Cseréptavasz című első kötete a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadónál jelenik meg a közeljövőben. Laudációjában Zsidó Ferenc költő, író, az EMIA kurátora és a e-irodalom.ro című portál szerkesztője elmondta, a fiatal költő munkássága markánsan kiemelkedik kortársai közül. Mint mondta, 2008 óta kíséri figyelemmel a pályáját, sokáig nem tudta, hogy a Krónikában tárcákkal jelentkező Varga László publicista és Varga László Edgár költő azonos. Pályakezdő, de szándékosan különválasztja a "hétköznapi" és az "ünnepi" tevékenységet. "Varga László Edgár költészete a magyar líra legnemesebb hagyományaihoz kapcsolódik: a nyugatos és transzszilván értékek, a forma korszerű nyelvezetben és makulátlan igénnyel van jelen verseiben" – hangzott el. EMIA-díjat vehetett át Király László költő, aki novemberben ünnepli hetvenedik születésnapját.
Laudációjában Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese azokról az időkről beszélt, amelyekben a Helikon folyóirat ingázó szerkesztőjeként dolgozott abban a munkaközösségben, amelynek Király mellett hajdanán K. Jakab Antal, Szilágyi István, Szabó Gyula, Panek Zoltán, Mózes Attila volt a tagja. Király László akkor "csak" ötvenedik életéve környékén járt, de Fekete Vince szerkesztőként tőle sajátíthatta el a lapkészítés fortélyait, amelyeket most a Székelyföld háza táján hasznosíthat. Fekete Vince a költőről, a Király költészetéről is beszélt, amely lassan immár fél évszázada tartozik az erdélyi és az összmagyar líra élvonalába.
Az erdélyi irodalom magyarországi recepciója
A Hídverő-díjat idén Füzi László irodalomtörténész-szerkesztőnek ítélték oda az EMIA kurátorai – Füzi munkásságát Gálfalvi György irodalomtörténész, a Látó nyugalmazott főszerkesztője méltatta. A Hídverő-díjjal évről évre olyan magyarországi irodalomtörténészeket tisztel meg az EMIA, akik sokat tettek az erdélyi irodalom anyaországi megismertetéséért. Füzi László szerkesztőként a hetvenes évek óta folytatja azt a hagyományt, amelyet elődje és mentora, a jeles szegedi irodalomtörténész, Ilia Mihály épített ki a múlt század hatvanas éveitől kezdődően. Ilia volt az első magyarországi szerkesztő, aki teret biztosított a Forrás első nemzedékének és a kezdetektől figyelte Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos alakuló életművét, majd az utánuk következők – Király László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Czegő Zoltán és még sokan mások – a legnagyobb természetességgel vonulhattak be az összmagyar szépirodalmi kánonba.
Életmű-díj Kántor Lajosnak
Az idei Életmű-díjat az idén hetvenhat esztendős Kántor Lajos irodalomtörténész kapta. Őróla Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár beszélt. Mint mondta, igencsak sokoldalú és gazdag életművet mondhat magáénak Kántor, önálló köteteinek a száma meghaladja a hatvanat. "Nem akármilyen könyvek ezek, hiszen Kántor a Korunk szerkesztőjeként, főszerkesztőjeként, esztétaként, kultúraszervezőként mindvégig jelen volt a »gáton«. A színházi kultúra, a médiaoktatás, a képzőművészeti élet sokat köszönhet neki, hiszen katalizált, követte, olykor provokálta a kultúra jelenségeit Erdélyben, segített azoknak az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez történő illesztésében" – hangzott el a méltatásban.
Egyed Péter kitért arra: Kántor Lajos irodalomtörténészként mélyült el a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotóinak műveiben, alkotói módszereiben és rendszerében. Madách Imre, Móricz Zsigmond, majd Tamási Áron lettek az irodalomteoretikus Kántor koncepciójának a főszereplői. "Közelebb kerülvén az erdélyi alkotókhoz, Kacsó Sándor, Reményik Sándor, Szabédi László, Nyírő József világához, azt az írói és közéleti attitűdöt is megmutatta, amelyet közkeletű kifejezéssel transzszilvanizmusnak nevezünk, de nem annak az illuzív-ideologikus világával.
Az erdélyi alkotók sajátos művészeti kánonjaival és érzelmi attitűdjeivel kezdett el foglalkozni, a monografikus írások mellett sajátos kultuszt is teremtvén köréjük" – mutatott rá a méltató. A jelenlévő, idén nyolcvanéves Gálfalvi Zsoltot külön köszöntötte Lőrincz György székelyudvarhelyi író. "Őt nagyobb testvérként tiszteltem mindig, aki a maga csendes és higgadt módján egy életen át kultúraépítéssel foglalkozott, íróként, szerkesztőként, a PEN Klub elnökeként gyakorolva a diplomáciát. Olyan életművet hozott létre a levelezés, a konjunktúrateremtés révén, amely nélkül ma kultúránk, az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez illeszkedő erdélyi magyar műveltség nem is létezhetne" – hangzott el.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Szavazásra buzdít a KMAT
A külhoni magyaroknak 2014-ben élniük kell a választás lehetőségével, ha több évtized után a magyar haza lehetőséget biztosít számukra a nemzeti kérdések ügyében a döntésre – jelentette ki Tőkés László a hét végén a szlovéniai Gyertyánoson.
A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke, EP-képviselő a KMAT és a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia Albizottsága által pénteken tartott együttes ülését követően kiemelt kérdésnek nevezte a magyarországi választásokon való részvételt. Tőkés szerint a külhoni magyarok szeretnék, ha a 2010-ben teret nyert nemzeti irányvonal 2014-ben folytatódna, felülemelkedve minden pártpolitikai kérdésen, a mozgósításban pedig valamennyi kárpát-medencei magyar párt és szervezet aktív szerepet vállal.
A KMAT és a magyar parlamenti albizottság ülését a kisebbségek ügyében tett európai polgári kezdeményezések kudarca hívta életre, annak a felismerése, hogy európai szinten gyökeres változásra, előrelépésre van szükség a kisebbségpolitika tekintetében. „Mi még mindig mostohagyermekei vagyunk az egyesült Európának" – vélekedett Tőkés. Hozzátette, miközben például a védett növények és állatok gondját az EP a szívén viseli, a cigányság ügyében európai szintű stratégiát készít, az európai lakosság mintegy 10 százalékát jelentő, 40-50 milliónyi nemzeti kisebbség ügyét „lesepri az asztalról", nem foglalkozik érdemben a kisebbségek ügyének jogi, politikai rendezésével. A KMAT tagszervezetei továbbra is használni akarják az eddigi, korlátozott politikai eszközöket, vagyis szóbeli kérdést nyújtanak be a kisebbségek ügyében az EP-ben, határozattervezetet kezdeményeznének, de újból próbálkoznak egy vagy több európai polgári kezdeményezés benyújtásával is. A magyar kisebbség védelme érdekében továbbá olyan monitoring-rendszer kiépítésére törekszenek, amely hathatósabb védelmet nyújt a magyarellenességgel, az etnikai diszkriminációval, a beolvasztási politikával és a nemzeti térvesztéssel szemben. A muravidéki településen rendezett ülésen elfogadott záróközleményben a KMAT határozottan elutasítja a romániai és szlovákiai kormányok regionális átszervezési törekvéseit, amelyek az egyes térségek területi, történelmi és kulturális adottságainak figyelmen kívül hagyásával mesterséges módon a közösségtől idegen, eleve életképtelen régiókat akarnak létrehozni. A KMAT üdvözli és támogatja az erdélyi politikai, társadalmi szervezetek, valamint az egyházak összefogásával megvalósuló október 27-i Székelyek Nagy Menetelését, és részvételre buzdítja az erdélyi magyarságot, továbbá a testület állást foglalt a Kárpát-medencében tervezett bányászati beruházások – köztük a verespataki színesfémbánya – megnyitása ellen. Különben a KMAT gyertyánosi ülésén a kárpát-medencei magyar szervezetek és pártok közül csak az ausztriai magyarok, valamint az RMDSZ és az MPP nem képviseltette magát.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Húsz éve jópásztorkodik a Bonus Pastor Erdélyben
Húsz év alatt megannyi alkohol-, drog- és játékfüggő, de hozzátartozóik és más, velük kapcsolatba kerülő ember élete változott meg az 1993-ban létrehozott Református Mentő Misszió munkája során. Az elmúlt két évtized ajándékait ünnepelték vasárnap a kolozsvári Tóközi Református Gyülekezet templomában.
A Református Mentő Misszió alapító-lelkésze, aki néhány évvel később a jogi és pénzügyi hátteret biztosító Bonus Pastor Alapítványt is létrehozta és mai napig vezeti, akárcsak a Jó Pásztor Egyesületet, Horváth Levente hirdette az igét – a Jó Pásztorról. Az ember nem saját maga tulajdona, így csak bérese lehet önmagának, nem képes megvédeni magát, ezt egyedül Krisztus teheti meg jó pásztorként – mondta a lelkész a szószékről.
Az igemagyarázatot rövid múltba tekintés követte, egyrészt képekben, másrészt szavakban: Horváth Levente húsz évvel ezelőtt Csiha Kálmán akkori püspöktől kapta a megbízatást, hogy szenvedélybetegekkel foglalkozzon, ebben az évben tartották az első gyógyító-tábort, emellett támogató csoportot is indítottak a felépülni vágyóknak Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen is. Azóta több városban is működnek csoportok a református egyházon belül, a születésnapi ünnepségre is több helységből eljöttek családtagjaikkal együtt.
A hozzátartozókra is gondoltak a Mentő Misszió munkatársai, amikor az utógondozói táborokba őket is elhívták, illetve 1998-tól a szenvedélybeteg szülők különböző korú gyermekeinek külön táborokat szerveztek. Az évente háromszor megszervezett, 12 napos rövid távú terápiás programok mellett a hosszú távú terápiára (3-9 hónap) a szenvedélybetegek számára 2005-től nyílt lehetőség a magyarózdi kastély átalakított magtárában.
A Jó Pásztor Egyesületet legújabb projektje is igen népszerű: családi háttértől, személyes problémák minőségétől függetlenül jelentkezhet bárki életvezetési táborba – idén az első angol nyelvű, ilyen jellegű nemzetközi táborra is sor került.
A háttérben a falra vetített fényképek idézték a múltat, az előtérben pedig három „szabadult alkoholista” (a függőség betegség, amely nem múlik el, de rabsága alól fel lehet szabadulni) vallott saját múltjáról. Egyikük, aki Magyarországról érkezett az ózdi terápiás otthonba, elmondta: ő most a saját születésnapját is ünnepli, mert Ózdon újjászületett. Másikuk, a szatmárnémeti Gombola András könyvet írt Vívódások címmel életútjáról: profi vívóként kerítette hatalmába az ital és a drog, hosszú utat járt be, míg szembe tudott nézni önmagával, és a gyógyulást választotta.
„Azt mondták sokan, hogy ez csak akarat kérdése, de én nem tudtam parancsolni a kezemnek, hogy ne emelje a számhoz a poharat. Nagyon megalázó volt. Így hát zugivó lettem” - vallotta egy borász, aki 15 hónap terápia után visszatért eredeti mesterségéhez, amelyet élvezettel és absztinensen végez a jelenben. Kiemelte: körülményei nem változtak meg, de olyan kompetenciákat sajátított el Ózdon, amelyek segítségével sikerült valódi kapcsolatokat kialakítania, kiegyensúlyozott és kreatív személyiséggé vált, és rájött: az ő problémájának nincsen köze az alkoholhoz, az csak menekvés volt valami más elől.
A templom terében nem csak az ózdi bentlakásos terápia révén szenvedélyüket legyőzött függőbetegek, hanem a rehabilitációs otthon jelenlegi lakói is ott voltak. Istentisztelet után a maguk főzte töltött káposztával kínálták a finom illatokkal odavonzottakat. Az általuk készített képeslapokból is lehetett vásárolni, ugyanakkor sütemények fogyasztásával, torta-licittel is lehetett támogatni a Jó Pásztor Egyesület tevékenységeit.
Ózdon a következő rövid terápiás program november 4. és 15. között zajlik.
Maszol.ro

Elkezdte három napos amerikai látogatását a kormányfő
Megérkezett romániai idő szerint hétfőn hajnalban Washingtonba a román kormány Victor Ponta vezette küldöttsége. A miniszterelnök három napos hivatalos látogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban.
Az Agerpres tájékoztatása szerint Victor Pontát elkísérte a külügyminiszter, az energetikai miniszter, az oktatás és a kulturális tárca vezetője.
A miniszterelnököt kedden fogadja a Fehér Házban az Egyesült Államok alelnöke, Joe Biden. A delegáció tárgyal a Világbank elnökével, Jim Yong Kimmel, kongresszusi képviselőkkel, illetve több amerikai óriásvállalat – ExxonMobil, Chevron, Motorola, IBM és HP – vezetőivel.
Maszol.ro

Visszaadják Lakó Péterfi Tündének a 192 kiló egybanist?
Lakó Péterfi Tünde, becsületes polgárhoz illően, némi segítséggel, hétfőn befizette a büntetés felét, azaz eleget tett a jogszabálynak, amely szerint amennyiben 48 órán belül kifizetésre kerül, az összegnek csak felét kell lepengetni. Miután a 192 kiló egybanist, szépen becsomagolva átadta, közölte a sajtóval – amit amúgy már korábban is elmondott –, hogy meg fogja fellebbezni a büntetést, sőt, azt is fontolóra veszi, hogy a vele megalázó módon beszélő rendőrparancsnokot és a piacigazgatót beperelje.
Bár ebben a félbalkáni, „vagy tán egészen az"-országban sosem lehet tudni, de talán mégiscsak van némi esélye arra, hogy a fellebbezés nyomán be kelljen mennie a 750 lejért. Vajon, ismét segítségre fog szorulni? Kovács Csaba P.
Erdély.ma

Miért meneteljünk?
Nagyon sok téveszme terjeng, zajlik a hamis hangulatkeltés, félretájékoztatás a vasárnap esedékes székelyek nagy menetelése kapcsán. Nevezték már székely busójárásnak, pálinkagőzös hőbörgésnek, mézeskalácshuszárok felvonulásának, akad, aki az itt élő románság jogait félti, fölösleges magyarkodásnak (székelykedésnek) titulálja a tiltakozó felvonulást, mások legyintenek: úgysem vezet sehová a már oly elcsépelt autonómia, ki szavatolhatja, hogy jobban élhetünk?
Az első és a legfontosabb, amit mindenkinek tudnia, értenie kell: nem valami (valakik) ellen, hanem valamiért vonulunk utcára. Nem elszakadni akarunk, nem kisöpörni az itt élő románokat, kiknek tetszik, nem tetszik, ma már pont úgy szülőföldjük Székelyföld, mint nekünk, hanem egy élhetőbb világot teremteni, melyben a mi gyermekeink, unokáink is otthon érezhetik magukat, magyarként, emberként építhetik jövőjüket. Ahol a kisebbségben élő románokat ugyanúgy pozitív diszkrimináció illeti, ahogy mi elvárnánk ma országos szinten. Dönteni akarunk sorsunkról, arról, hogy befizetett adólejeink hová kerülnek, milyen utat, iskolát javítanak meg belőle, nem kiszolgáltatottan lesni, mit oszt vissza Bukarest, egy-egy kormány kénye-kedve hová sodorja hozzájárulásunkat. Mert ezt jelenti az autonómia: rendelkezünk afölött, amit e föld ad, amit megtermelünk. Naiv, aki azt hiszi, hogy másnaptól jobb világra ébredünk, de esélyt, reményt jelenthet. Akkor már választott politikusaink sem mutogathatnak Bukarest felé, ha nem mennek a dolgok, s ha nem növik ki a rájuk tapadt balkáni politizálást, méltatlanná válnak a feladatra. Tudniuk kell, tudnunk kell, hogy komoly munka, tervezés vár azokra, akik vezető feladatot vállalnak, érdemelnek ki. Gazdaságilag is talpra kell állítani ezt a régiót, a kampányígéretek, álomkergetés után megfontolt, átgondolt cselekvésnek kell következnie. Sokan nem hiszik, hogy azok, akik jelenleg ilyen-olyan pártokban, szervezetekben hirdetik az igét, képesek erre. Meglehet, igazuk van, akkor pedig másokat kell keresni, új embereket, akik képesek felnőni a feladathoz. Csak rajtunk áll, rajtunk múlik. Mindez naivnak, elérhetetlennek tűnhet, ám vágyak, jól megfogalmazott tervek, célok nélkül nincs haladás, fejlődés. Autonóm emberekké kell válnunk, pontosan tudnunk, mit akarunk, csak akkor van esélyünk megvalósítására. Ehhez pedig az első, legfontosabb lépés: vasárnap kivonulni, minél nagyobb számban elfoglalni a Kökös–Bereck közötti útszakaszt. Néhány órára hagyni a tepsedést, az otthon melegét, kimenni akkor is, ha kételyeink, megválaszolatlan kérdéseink vannak, mert a tömeg, az egyet akarás nagyon nagy erőt ad, sok kérdésre válasszal szolgál, oszlatja kételyeinket. Ha sokan leszünk, hitet, erőt, jövőt nyerünk. S ezt egyetlen román hatalom sem veheti el tőlünk.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Botcsinálta kalandorokról (B. Kovács András kilencedik könyve)
B. Kovács András, lapunk munkatársa tegnap este a kézdivásárhelyi Vigadóban mutatta be az érdeklődőknek a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában az Emberek – életek sorozatban megjelent legújabb, Botcsinálta kalandorok című könyvét.
Az Erdélyi vendégmunkások szerte a nagyvilágban alcímet viselő kötet a szerző 1986 és 2011 között, zömében székelyföldi vendégmunkásokkal készített vallomásos, mélyinterjúit tartalmazza. A tegnapi eseményen a szerző – bevezetőként – harmincöt éves riporteri pályafutását foglalta össze, majd könyvét ismertette. Elmondta, igyekszik mindig fajsúlyos témákra összpontosítani, s könyvének címéül azért választotta a Botcsinálta kalandorokat, mivel szerinte riportalanyai nem kalandra vágytak, hanem pénzt akartak keresni. B. Kovács András interjúkötetét legolvasmányosabb könyvének nevezte. Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megóvja a jegyzőkönyvet
Lakó Péterfi Tünde tegnap kifizette a bírságot
Miután múlt pénteken a marosvásárhelyi rendőrségen átvette a bírságolásról szóló jegyzőkönyvet, Lakó Péterfi Tünde tegnap délelőtt a polgármesteri hivatal adóosztályán kifizette a bírságot. Az anyanyelvhasználatért kiálló csoportosulás kezdeményezője azonban közölte a sajtó képviselőivel: megóvja a jegyzőkönyvet és fontolgatja a marosvásárhelyi piacigazgatóság, valamint a helyi rendőrség vezetőinek perbe hívását.
Mivel a jegyzőkönyv átvételétől számított 48 órán belül fizetett, törvény szerint az 1500 lejes bírság felét törlesztette, méghozzá egybanisokban Lakó Péterfi Tünde tegnap délelőtt, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal adóosztályán, Ercsei Ferenc osztályvezető jelenlétében. Lakó Péterfi Tünde, az Itthon Vagyunk Társaság kezdeményezője tegnap délután sajtótájékoztatón válaszolt az újságíróknak a pénzgyűjtéssel és a bírság kifizetésével kapcsolatos kérdésekre. A beszélgetésen részt vett az egyelőre csak facebookos társaság több aktív tagja is: Kuti Márta, Derzsi Noémi, Dósa Klára, Szilágyi Zoltán, Varró István és Botha Dániel. Lakó Péterfi Tünde, akit, mint ismeretes, a volt November 7. lakónegyedi napipiacon szétosztott kétnyelvű árcímkék miatt bírságolt a helyi rendőrség 1500 lejre, elmondta, a bírság 1 banisokban való kifizetésének ötlete tulajdonképpen egyfajta tiltakozás, polgári engedetlenség a jogtalan büntetés ellen. Az elmúlt 2 hét során 8420 lej gyűlt össze 1 illetve 5 banisokban, összesen 1100 kilogrammnyi érme. A bírság kifizetését követően a megmaradt összeget a társaságnak jogi személyiséggel rendelkező egyesületként való bejegyzésével járó költségek fedezésére fordítják – hangoztatta a társaság több, a sajtótájékoztatón részt vett tagja. Lakó Péterfi Tünde újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: nagyon sokan támogatták a kezdeményezését és egybanisokat gyűjtöttek, illetve adtak át. "Nem lehet külön kiemelni egyik vagy másik személyt, szervezetet. Több városban – Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Temesváron, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen stb. –, kávézókban, teázókban, boltokban gyűjtötték a banisokat, két rádiótársaság és több civil szervezet is segített, a legtöbben számolatlanul adták át az összegyűlt pénzt. Az erdélyi magyar politikai pártok, szervezetek mindenike támogatott.Tegnap az adóhivatalban kedvesen fogadtak, tudták, hogy érkezünk és felkészültek" – tette hozzá. A polgármesteri hivatalban átadott egybanisokat nem számolták meg, nyugtát azonban kibocsátottak a bírság értékéről, a nap folyamán az adóosztályról a pénzt az állami kincstárba szállították. Lakó Péterfi Tünde elmondta, bár felmerült, hogy az egybanisokat vegyítsék össze más érmékkel, ami igencsak megnehezítette volna az érmék megszámolását, végül elálltak e szándékuktól és megmaradtak az eredetileg elképzelt egybanis akciónál. A bírságot kifizette ugyan, de a jegyzőkönyv ellen a holnapi nap folyamán óvást tesz le Lakó Péterfi Tünde, és ügyvédjével egyeztet egy esetleges per indításáról is Bretfelean Valentin, a helyi rendőrség parancsnoka, valamint Filimon Vasile piacigazgató ellen. Az anyanyelvhasználat mellett kiálló csoportosulás a jövőben is folytatja hasonló akcióit, "a belénk vetett bizalom, az összetartás miatt" – jelentette ki Lakó Péterfi Tünde, aki ugyanakkor cáfolta, hogy bármiféle fenyegetés érte volna, bár nem tagadta, rosszindulatú megjegyzések elhangzottak itt-ott az esettel és személyével kapcsolatban.
Lakó Péterfi Tünde kifizette a bírságot, de mint elmondta, a volt November 7. piacon szinte semmi nem változott: az árusok eltették a kétnyelvű feliratokat, csupán egy Dolj megyei árusnál lehetett látni ezeket a napokban…
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Összefogás
Simán összegyűlt a pénzbírság többszöröse erdélyi magyarok adományaiból az anyanyelvhasználat népszerűsítéséért megbírságolt marosvásárhelyi Lakó Péterfi Tünde számára.
Mint ismeretes, a rendőrség 1500 lejes pénzbírságot szabott ki nevetséges ürüggyel, mert magyar és román, kétnyelvű árcímkéket osztogatott a piaci árusoknak. A hír kapcsán az erdélyi magyarság összefogott, és hamar összedobta a bírság többszörösét. A pénz összegyűjtése nem bizonyult túl nehéz feladatnak, hiszen az egyéni adományozók csupán kis összegekkel kellett hozzájáruljanak, Lakó Péterfi Tünde ugyanis a legkisebb névértékű érmékben, 1 és 5 banisokban fizeti ki a bírságot, hadd számoljanak a polgármesteri hivatal adóosztályán. Így is több mint 8400 lej gyűlt össze, a többletet egyéb anyanyelvhasználatot népszerűsítő akciókra fordítják.
Az ügy az összefogás fontos üzenetét közvetíti mind az erdélyi magyarság, mind az állami hatóságok felé. A magyarság számára azt, hogy összefogva vagyunk erősek, együttesen olyan dolgokat is meglehet valósítani, amit egyénileg nehezen, vagy egyáltalán nem. A hatóságoknak, pedig azt, hogy a magyarság testületileg áll ki anyanyelvéért és nemzeti jogaiért.
Szükség is van az összefogásra. A tavalyi MOGYE-ügy után idén az USL a székely zászló körül szította az etnikai feszültségeket, a hatalom által kinevezett székelyföldi prefektusok futószalagon perelik be az azt kitűző önkormányzatokat, illetve a továbbra is a rendszerváltás magyar szimbólumának tekintett Tőkés Lászlót a Románia csillaga érdemrend visszavonásával riogatják.
Összefogásra néhány nap múlva, a nagy székely menetelés alkalmával is szükség lesz. Hiszen a kormány nem veszi figyelembe a magyarság érdekeit, sem történelmét, sem kultúráját vagy a gazdasági adottságokat a régiós „reformnál”.
Összehasonlíthatatlanul nagyobb szükség lesz rá, hiszen a tét jóval nagyobb 1500 lej összegyűjtésénél.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Októberi menetelések
Október hava a Kárpát-medencében élő magyarok számára a megemlékezések időszaka. Megmelékezések közelebbi, távolabbi történelmi eseményekről, ugyanakkor alkalom jelenünk átgondolására, átértékelésére – a jövőbe tekintésre
Az októberi rendezvénysorozat Kolozsváron már a múlt pénteken elkezdődött a felújított szamosfalvi emlékmű felavatásával. Az obeliszk az 1849. október 18-án kivégzett Tamás András madéfalvi huszárezredesnek és Sándor László csíkszentmihályi honvédőrnagynak állít emléket. Az ő tiszteletükre emelték 1896-ban a most felújított Honvéd Emlékművet. Jó volt látni, hogy az ünnepségen sokan vettek részt, nemcsak helybéliek, hanem székelyföldiek, magyarországiak, sőt amerikaiak is.
Holnap, október huszonharmadikán nemcsak Budapesten, hanem Erdély-szerte tízezrek tisztelegnek majd az 1956-os magyar forradalom hősi halottainak, az embertelen kommunista rendszer áldozatainak emléke előtt. A tömegben, immár hagyományosan, sok erdélyi is jelen lesz. Kolozsváron a sétatéri ’56-os emlékmű elé várják a résztvevőket.
Hetek óta folyik a szervezése a hétvégi, október huszonhetedikére meghirdetett Székelyek Nagy Menetelésnek. Az ötvennégy kilométeres távon, a háromszéki Bereck és Kökös közötti útszakaszon tízezrek fognak tüntetni Székelyföld egységéért, az európai hangzású régiósítási tervek ellen, amely az itt élő magyar közösség asszimilációjával lenne hosszú távon egyenlő. A helyszín bővelkedik jelképekben: Bereck az ágyúöntő 1848-as forradalmár hős, Gábor Áron szülőhelye, Kökös a történelmi Székelyföld első települése a hajdani Szászföld határán, a menetelés útvonalához a díszlet a háttérben húzódó Kárpát-kanyar őszi színpompás vonulata, amely a történelem során annyiszor nyújtott védelmet őseinknek.
Látszólag a fenti három eseménynek semmi köze egymáshoz, tudatunkban mégis összetartoznak. Akárcsak azok a személyek, akiket a közös ügy, szabadságjogaink, az önrendelkezéshez való jogunk korlátozása elleni közös tiltakozás összefűz. És ha különböző okokból fizikailag nem is leszünk mindannyian ott ezeken a megmozdulásokon, lelkileg annál inkább. Ott voltunk együtt Szamosfalván, szerdán ott leszünk a budapesti és kolozsvári helyszíneken, vasárnap pedig mindazok, akik – a történelmi példákból tanulva – hiszünk a közös fellépés erejében, a háromszéki országúton menetelőkhöz csatlakozunk nagyon nagy számban.
Szabadság (Kolozsvár)

Újabb együttműködés a Sapientián
Heti rendszerességgel készít műsort az Erdélyi Magyar Televízió a Sapientia EMTE kolozsvári, Tordai úti stúdiótermében.
Cserében az egyetem filmművészet, fotóművészet és média szakos hallgatói szakmai gyakorlatukat az ETV-nél végezhetik, az egyetem oktatói pedig szakértőként szólalhatnak meg a televízió különböző tematikus műsoraiban. Az erről szóló együttműködési megállapodást hétfőn írta alá Kolozsváron dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának dékánja és Nagy Zsolt, az Erdélyi Magyar Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke.
Nagy Zsolt az alkalomból megszervezett sajtótájékoztatón elmondta: olyan együttműködést szentesítettek szerződéssel, amely a gyakorlatban már régóta működik. Tonk Márton megerősítette, hogy az ETV már egy éve használja a Sapienta infrastruktúráját, például olyan műsor is készült, amelynek stábja 2–3 embert leszámítva az egyetem diákjaiból került ki. A Sapientia új, Tordai úti épületében található stúdióterem november közepétől lesz üzemképes, addig felszerelik a reflektorokat, év végéig pedig a teljes műszaki berendezést korszerűsítik, noha már most HD technikával dolgoznak.
Tonk Márton arról is beszámolt, hogy tovább fejlesztik a mesterképzőket, így jövőre a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen filmszakos mesterképzőt indítanak, az ezt szentesítő megállapodást a közeljövőben írják alá. Ez lesz a Sapientia EMTE nyolcadik mesterképzője, a felsőoktatási intézmény eddig már hét mesterképzőt indított más egyetemekkel közreműködve. A kolozsvári kar dékánja ugyanakkor bejelentette, hogy október 24–26. között rangos nemzetközi tudományos konferenciának ad otthon az egyetem. A Nemzetközi Intermedialitás Kutatás Társaság (International Society for Intermedial Studies) ugyanis a kincses városban szervezi meg a digitális kor média- és művészetközi jelenségeit elemző konferenciáját. A háromnapos eseményre öt kontinens 22 országából érkeznek résztvevők. A legnevesebb előadónak a Los Angeles-ből érkező Henry Jenkins számít.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Beder Tibor: Egy kődarab különleges története
Csíkszeredai lakásom egyik szobájában egy tégla méretű lapos követ helyeztem az asztalomra. Egy támasztékra tettem, így jól látható minden irányból.
Szükséges is ez, hisz nem akármilyen kődarabról van szó. Kővágóval alakították négyszögűvé és lapossá, egyik élét csákánnyal törték le, lapos fele mindkét oldalán kisebb foltokban vakolatmaradványok láthatók. A kőzet az andezitek csoportjába tartozik, geológiai nyelvezettel élve vulkanikus kőzet, amely a magma felszíni megszilárdulásakor jött létre. Keletkezési helye a ma Kárpátaljának nevezett Északkeleti-Kárpátok vidéke. Kőbányászok termelték ki, kőfaragók alakították lapos kőlemezekké és szobrászművész rakta be egy kőhalmazba, hogy egy szobor tartozéka legyen, majd felbőszült, mások szobrait nem tisztelő emberek törték le a szoborról, hogy aztán ottjártamkor mint használaton kívüli kődarabot felvegyem a földről és hazaszállítsam. Magyar történelmi hely sok eseménnyel
A kő keletkezési helyéről következtetve nem nehéz kitalálni, hogy az említett szobor 841 méter tengerszintfeletti magasságban, a Máramarosi-havasok és a Keleti-Beszkidek között fekvő Vereckei-hágón átvezető régi úttól mintegy 200 méterre fekszik, nyugati irányban. Azért régi, mert az 1980-as olimpiára új út épült Munkács és Lemberg (Lviv) között, ami pár kilométerrel nyugatabbra elkerüli a régi hágót. Így ma alig van forgalom rajta, főleg magyar turisták látogatják. A hágóra Munkácsról kiindulva, Szojva érintésével Alsóvereckén keresztül Verebes (Verbjászk) irányába lehet feljutni, meglehetősen rossz minőségű, kacskaringós úton.
A magyar történelem részeként a Vereckei-hágónak fontos helye van a magyar történelmi tudatban. Itt kelt át a Kárpátokon 895-ben a honfoglaló magyarok többsége. 1241-ben a mongol–tatár fősereg itt tört be Magyarországra. II. Rákóczi Ferenc ezen a hágón érkezett magyar honba és itt találkozott szerető kurucaival, a szabadságharc leverése után pedig itt hagyta el végleg Magyarországot. Az első világháború idején, 1914-ben az osztrák–magyar csapatok súlyos harcokat vívtak a hágónál az orosz cári csapatokkal. A második világháború idején szintén súlyos harcok voltak a hágó környékén. Az Árpád-vonal völgyzáraihoz tartozó erődítmények ma is láthatók. A hely, ahol honfoglaló magyarjaink a Kárpát-medencébe érkeztek, minden magyar számára fontos zarándokhely. Ennek tudható be, hogy 1896-ban a millennium évében az akkori Magyarország határán itt állították fel a honfoglalási emlékművet. Fél évszázadig állt ott. Nem vihar, földrengés vagy egyéb természeti csapás, hanem a más emlékeit nem tisztelő diktatorikus rendszer tűntette el a föld színéről. Egy fél évszázadot kellett várni, hogy ismét szobor kerülhessen a régi helyére. Az 1990-es évek elején vetődött fel a kárpátaljai magyarság részéről egy új honfoglalási emlékmű felállításának a gondolata. Bár az építkezés elkezdődött, a sok huzavona és botrány miatt (tulajdonviszonyok tiztázatlansága, építési engedélyek hiánya, a hatóságok és az ukrán nacionalisták ellenállása) ez a terv meghiúsult. Így aztán 1996-tól, a millecentenárium évétől kezdődően 12 esztendőn át egy torzó szimbolizálta az abbahagyott emlékművet. A csonka, de igen megszeretett emlékművet sokan látogatták és koszorúzták. Felállítására a folyton újrarendeződő politikai viszonyok miatt bizonyos politikai alkuk révén kerülhetett sor. A 2008. július 21-én felavatott emlékmű Mattl Péter munkácsi szobrászművész alkotása. Mivel számoltak azzal, hogy az emlékmű botránykő lesz az ukajnai nacionalisták szemében, azt masszív vasbeton szerkezettel építették meg. Ez sem mentette meg az emlékművet. Annyira megrongálták (festés, csákány, kalapács, vasrúd), hogy a sorozatos rongálások után 2012. október 10-én újraavatták. A szobor azóta is az ukrán nacionalisták célponja, sorozatosan rongálják.
Az andezit kőlapokból kialakított, hét tömből álló emlékmű a Kárpátokon átvonuló hét honfoglaló törzset szimbolizálja. A kapu nyílásában a vérszerződésre emlékeztető oltárkő található. A szélső kiszögellések a nemzeti turul szárnyait, a csúcs a törzsét, a közbelső üreg pedig Emesét jelképezi. A szerzői szándék szerint a Honfoglalási emlélkmű a Kelet és Nyugat közötti átjárót, történelmi kaput kívánja jelképezni. Földrajzi érdekesség, hogy az emlékműnek helyet adó magaslat pontosan a keskeny vízválasztó gerincén helyezkedik el, amely egyben Kelet-és Közép-Európa határát is jelzi. Ezek után hadd jegyezzem meg, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiából örökölt Galíciával és a Magyarországtól elszakított Kárpátaljával a Kelet-Európában fekvő Ukrajnának van egy közép-európai része is. Mint ahogy a hajdani kelet-európai Románia Erdély bekebelezésével vált közép-európai országgá.
Köszönet a szoborrombolóknak
Nincs olyan nap, hogy ne találkoznék a szobámban elhelyezett andezit kőlapommal. Ahogy meglátom, nyomban a vereckei emlékmű jelenik meg képzeletemben és az onnan kibontakozó kilátás a Vereckei-hágó vidékére. Majd az ezt követő 1100 év története villan át emlékezetemen. Ez a szobordarab nélkülözhetetlen tartozéka lett életemnek, nemzettudatom állandó éltetőjévé és táplálójává vált. Ragaszkodom hozzá és úgy érzem, ő is jól ézi magát nálunk. Már nem is tudnám elképelni a szobám nélküle. Köszönettel tartozom hát azoknak, akik lecsákányolták nekem ezt a darabka szoborrészt, mivel másképp soha sem jutottam volna hozzá. Köszönöm nekik, hogy minden nap eszembe juttatják magyarságomat és erősítik nemzettudatomat. Köszönöm, hogy örömöt szereztek nekem és még sok hozzám hasonló nemzettársamnak, akik kabátjuk zsebébe téve sorra hazaviszik a szobor környékén elszórt dabkákat. Ettől kezdve már nem tudják elfeledni a vereckei honfoglási emlékművet. Kérlek hát, keves rombolói a mások emlékeinek, hogy továbbra se adjátok fel. Mert amilyen mértékben omlanak szobraink, olyan mértékben tesszük lebonthatatlanná őket. Több millió év alatt se tudjátok szétverni őket, mert letört darabkáit Európa legszebb kialudt andezit vulkáni vonulatának kőzetanyagából bőven pótolni tudjuk. Várjuk hát, hogy további szobordarabkákkal gazdagítsátok nemzettudatunkat.
Bármennyire is messze van ez a szobor tőlünk, az ehhez hasonló esetek nem ismeretlenek az erdélyi magyarok számára sem. Jóval Trianon előtt az akkori Magyarország területén fekvő Brassó városában, 1913-ban felrobbantották az 1896-ban emelt honfoglalási emlékművet a Cenk tetején. Az Árpád-szobor mindössze 20 évig hirdette a magyar nemzet dicsőségét. Sokan már az avatása idején sem nézték jó szemmel, így a szászság sem, akiket – ahogy az avatóünnepségen résztvevő belügyminiszter is hangsúlyozta beszédében – a magyarság testvérként ölelt keblére, és meghagyta őket magukkal hozott nyelvükben és szokásaikban. 1902-ben a szobrot román diákok robbantásos merénylettel próbálták ledönteni. De hogy mi baja volt vele Ilie Cătărăunak és Tomotei Kirilovnak, akik 1913. szeptember 27-én dinamittal felrobbantották és megrongálták az emlékmű talapzatát, ma sem értjük. Hiszen akkor még Besszarábia az Orosz Birodalom része volt, csak az első világháború után csatolták Romániához. Legelfogadhatóbb magyarázat erre az Erdély megszerzésének vágyából fakadó magyarsággyűlölet sikeres betáplálása lehet a románok tömegeibe. Nem sokat tudhattak rólunk, de annyit igen, hogy az a személy, akinek a szobra a Cenktetőn áll, annak a keletről jött népcsoportnak volt a vezetője, amely Erdélyben leigázta „az ott élő őslakó románokat”. Lám, a hazugságon kitalált történelem milyen hatékonyan meg tudja mérgezni a tudatot. Ezek után hogyan értékelné a Milcov partján, Moldova és Munténia határán fekvő 80 ezer lakosú Focşani, az „egyesülés városa”, ha a főterén álló Egyesülés emlékoszlopát, Moldva legértékesebb történelmi emlékeinek egyikét – viszonzásképpen a sok szoborgyalázásért – felrobbantanák a magyarok? Az esemény vad indulatokat ébresztene a románokban, mi magyarok pedig szégyellnénk és elítélnénk a tetteseket.
Aztán 1916-ban a román tüzérség ágyútűzzel pusztította el a brassói szobrot. Ez a kultúrvandalizmus volt a kezdete annak a magyar emlékek elleni merényletsorozatnak, amelynek négy fázisa határozható meg Erdélyben. Kezdetben az 1916-ban bevonuló román hadsereg katonái döntöttek le köztéri műveket. Az emlékrombolások második szakasza a húszas évek derekán következett be, majd tíz évi viszonylagos nyugalom után, az 1930-as évek közepén éledt újra az emlékműpusztítások harmadik hulláma. Ez alatt az idő alatt száznál több szobor és emléktábla esett áldozatául a fékevesztett nacionalizmusnak. Az 1989-es változások után kezdődő negyedik fázisban újra életre kelt az emlékműrombolás. 1990-ben a temesvári honvédok és a nagymajtényi szatmári béke emlékoszlopait rongálták meg, 1992-ben erőgép segítségével ledöntötték a zajkáni Hunyadi János vezette vaskapui ütközet buzogányos obeliszkjét, 2009-ben pedig – hogy csak a legjelentősebbeket említsem – csákánnyal támadtak neki a kolozsvári Mátyás-szobor talapzatának. Az emlékműrombolás és minden más magyarellenes megnyilvánulás mozgatórugója – beleértve a „barátságos” futballmérkőzéseket is –, hogy eltüntessenek mindent, minket is, ami és akik az „ősi román föld” egykori magyar voltára emlékeztetnek. Pedig a gyűlölet helyett ideje lenne már a megbékélésnek. Inkább a gyűlöletet szító politikusokat kellene végleg kiiktatni.
Egy kődarabot minden magyarnak!
Így hát abban a „szerencsés” helyzetben vagyunk, hogy mi is begyűjhetünk egy szobordarabkát Erdély valamelyik részéből és az asztalunkra helyezhetjük a történelmet. Halmokban állnak és évente gyarapodnak a szétvert, letördelt szobordarabkák Kárpát-medence szerte, de bőviben vagyunk minden olyan kőzetféleségnek is, amiből szobrot lehet készíteni. Egy darabka is elég ahhoz, hogy magunkban összerakjuk az általa megörökített történelmi eseményt. Így folytonos hordozói és megőrzői leszünk eltávolított, lerombolt és megrongált történelmi emlékeinknek. Ahány szobordarabkát birtokló magyar ember lesz, annyi szobor és történeti esemény fog újraéledni a valamikori magyar haza elcsatolt részeiben. Így válik újra egésszé a régi haza. Keress hát egy letört kődarabot ledöntött vagy megsebzett emlékhelyeink egyikén és tedd rá asztalodra, hogy minden nap eszedbe juthasson a mi történelmünk, hogy te is itthon érezhesd magad e hazában.
Krónika (Kolozsvár)

Közösen emlékezünk 1956-ra
Városunkban háromnapos programsorozattal emlékeznek az 1956-os eseményekre és tisztelegnek az áldozatok emléke előtt.
Az 1956-os megemlékezés október 20-án, vasárnap két kultúrműsorral kezdődik. A volt Stúdió Mozi termében 18 órától az Udvarhelyszék Fúvószenekar koncertjét, 19 órától pedig a Művelődési Ház nagyszínpadán a Boróka Néptáncegyüttes műsorát lehet meghallgatni, megtekinteni.
A Művelődési Ház előtéri galériájában október 22-én, kedden 18 órától állítják ki az Épített örökség másként című fotópályázatra beérkezett alkotások legjavát.
Szerdán, október 23-án 18 órakor a Művelődési Ház koncerttermében a Hargita Szalon - A káosz architektúrája címmel júliusban meghirdetett képzőművészeti pályázat legsikerültebb munkáit felvonultató kiállítás megnyitójára várják a közönséget. A tárlaton 35 Hargita megyei képzőművész 45 munkáját lehet megtekinteni.
Kulcsár Székely Attila színművész egyéni előadóestjét, a Wass Albert művei alapján összeállított Mustármag című produkciót este 7 órától a Művelődési Ház nagytermében mutatja be.
Az ünnepi megemlékezést a szerdán este 8 órakor kezdődő fáklyás felvonulás zárja, a résztvevők a Művelődési Háztól vonulnak a Ferences templomhoz, az Üldözöttek és áldozatok emlékművéhez.
Az előadásokra a belépés díjtalan.
Lázár Emese
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Próbakő
Az előre látható eredmények mellett aggasztó adatok is kiderülnek abból a felmérésből, amelyben azt vizsgálták, hogyan szavaznának a frissen honosult erdélyi és partiumi polgárok a jövő évi magyarországi parlamenti választásokon.
A választási preferenciák nem meglepőek: mintegy 80 ezer új állampolgár venne részt a szavazáson, ami egy országgyűlési mandátumot jelent. Mivel pedig a Fidesz a leadott voksok 86 százalékát kapná meg, ez az egy mandátum a kormánypártnak jutna. Ez minden bizonnyal annak tudható be, hogy a Fideszre eddigi retorikája, illetve kormányon megtett lépései – a kedvezménytörvény, majd a könnyített honosítás bevezetése – nyomán úgy tekint a határon túli magyarok elsöprő többsége, mint arra az anyaországi pártra, amely a leginkább elkötelezettebb az elszakított nemzetrészekről való gondoskodás iránt.
Az ellenzéki pártok viszont azt a konzekvenciát vonhatják le, hogy egyelőre hiábavaló volt elzarándokolni Erdélybe és bocsánatot kérni 2004. december 5-ért.
Van azonban a felmérésben egy számunkra aggasztó adat is. Eszerint miközben például a románok 71 százaléka egyetért azzal, hogy a határon túli románok ingyenes romániai orvosi ellátásban részesüljenek, az anyaországi magyaroknak csupán egyharmada gondolkodik így a könnyen honosult határon túli honfitársak tekintetében. Ez még akkor is elgondolkodtató, ha tényleg nem korrekt egy olyan szociális rendszer juttatásait ingyenesen használni, amelyhez az ember nem járult hozzá anyagilag. Azt jelzi ugyanis, hogy koránt sem teljes körű a konszenzus a határon túliakhoz való viszonyulásról.
Ez főleg azért aggasztó, mert fennáll a veszélye, hogy az ellenzéki erők eddigi erdélyi toborzópolitikájuk kudarcát látva 2004-hez hasonlóan ismét csak a határon túliak elleni kampány révén próbálnak meg a Fideszen ütni egyet. A jövő évi választási kampány így a határon túliakkal kapcsolatos politika próbaköve is lesz. A balliberális oldal azáltal bizonyíthatja a bocsánatkérés őszinteségét, ha a mostani adatok ismeretében nem csupán nem próbálja meg még inkább ellenük hangolni az anyaországiak erre fogékony részét, de emellett megpróbálja szétoszlatni választóiban a velük kapcsolatos előítéleteket és téveszméket.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Akadályozzák a valós kétnyelvűséget Marosvásárhelyen
Annak ellenére, hogy Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea minden sajtótájékoztatón előveszi a magyar-román kártyát, és a békés együttélés fontosságát hangsúlyozza, elítélve azokat, akik szerinte mesterségesen szítják a feszültséget, az általa vezetett városháza semmilyen konkrét lépést nem tesz azért, hogy bebizonyítsa: valóban minden marosvásárhelyi egyenrangú lakosa ennek a városnak.
Bár a városháza honlapján a csütörtökön megvitatásra kerülő napirendi pontok között örökös visszatérőként újra szerepel a valódi kétnyelvű utcanévtáblák kérdése, megtudtuk: egyelőre bizonytalan, hogy szavazásra bocsátják, vagy sem. A Peti András alpolgármester által benyújtott határozattervezet összegzi az elmúlt években a kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán hozott önkormányzati döntéseket, úgymond egy kalap alá veszik őket, és határidőt is kitűz: 2013. december 31-ét, ameddig a helyükre kell kerüljenek a kétnyelvű utca- és piacnévtáblák Marosvásárhelyen.
Peti András megkeresésünkre elmondta, hogy 1999-ben, 2004-ben és legutóbb 2007-ben szavazott a képviselő-testület arról, hogy Marosvásárhelyen az utcanévtáblák kétnyelvűek legyenek. „Annak ellenére, hogy 2007-ben egy hiteles fordító által elkészített utcanévjegyzék is készült, a városháza csak részben valósította meg a határozatot: a román megnevezés után odaíratta az utca szót magyarul. Az általam benyújtott határozattervezetet sajnálatos módon a városháza és Maria Cioban főjegyző törvénytelennek tartja, arra hivatkozva, hogy törvény írja elő, hogy a helységnévtáblákon hogyan szabad feltüntetni a települések nevét, s hogy nem szabad feltüntetni a régi történelmi neveket. Igaz, hogy a helységnevek esetében csak egy magyar és egy román nevet szabad odaírni, de ez nem vonatkozik az utcanevekre is. Több nagyvárosban megoldották a valódi kétnyelvűséget, és bízom abban, hogy erre Marosvásárhelye is sor kerül" – mondta az alpolgármester.
A Maria Cioban által összeállított széljegyzékben többek között azt olvashatjuk, hogy a kisebbségek nyelvére vonatkozó uniós és román törvények lehetőséget biztosítanak az önkormányzatoknak, hogy kétnyelvű utcanévtáblákat, helységnévtáblákat helyezzenek el, de nem kötelezik őket erre, éppen ezért nem írja alá. Így, elméletileg, nem kerülhet be a napirendi pontok közé.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Sütőre várni kell, Decebal jöhet
Két szobor felállításáról is döntenek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők a csütörtöki testületi ülésen. A városháza honlapján szereplő határozattervezetek értelmében újra szóba kerül Sütő András marosvásárhelyi író szobrának helyszíne, valamint előreláthatóan szavazásra bocsátják a Decebal dák király mellszobrának felállítását is.
A dévai Maris Dava Kulturális Egyesület idén nyáron kérvényezte a marosvásárhelyi városházán, hogy jelöljenek ki egy közterületet, ahová elhelyezheti a Marosvásárhelynek adományként adott Decebal dák király mellszobrát. Az egyesület két helyszínt jelölt meg, az egyik a Dózsa György út és a Bodoni utca kereszteződésénél levő kis park, a másik a Tudor lakótelep vége, a Segesvári út és az 1918. December 1. utca kereszteződése. A városháza főépítésze azt javasolta, hogy a Dózsa György úti kis parkban állítsanak emléket Decebalnak, így a képviselők arról fognak szavazni, hogy kell-e Decebal-szobor Marosvásárhelyen, és hogy megfelelőnek tartják-e az említett helyszínt.
A csütörtöki tanácsülésen újra napirendre kerül a Sütő András-szobor ügye. Mint a Székelyhon.ro-nak Peti András alpolgármester, a határozattervezet összeállítója elmondta, többszöri nekifutásra újra sikerült napirendre tűzni ezt a fontos kérdést. „A városháza eddig azzal utasított el, hogy a Színház-tér – ahová egy ülő Sütő András-szobrot szeretnénk állíttatni – tervezői levédték a tervüket, így beleegyezésük nélkül nem lehet ott átalakításokat eszközölni. Éppen ezért most azt kérem, hogy a városháza rendeljen egy szakértői tanulmányt arról, hogy a Színház-térre hová lehet egy szoborparkot tervezni. Azt szeretnénk, ha nemcsak Sütő András, hanem más, Marosvásárhelyhez kötődő írónak is emléket tudnánk állítani ott. Ha ez a tanulmány megvan, akkor ez jelentős előrelépést jelent majd ahhoz, hogy Marosvásárhely központjába végre bekerüljön az első magyar szobor” – mondta az alpolgármester, aki nem tudta, hogy a szavazásra bocsátandó határozatok között szerepel a Decebal szoborállítás.
Simon Virág
Székelyhon.ro

A magyar szabadság mámora Romániát is elérte
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc hevülete Romániára is átterjedt, itt is több szervezkedő csoport alakult. Az egyik ilyen szervezet egykori tagja, az érmihályfalvi Török László idézte fel emlékeit.
Az 1956-os magyarországi forradalomnak Romániában is komoly kihatásai voltak. Számos, a forradalommal szimpatizáló, szolidarizáló csoport alakult Romániában is a forradalom hevében. Az egyik ilyen csoport volt az 1956 őszén a nagyváradi Premontrei Gimnázium (akkori nevén 4. számú Líceum) internátusában alakult Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, melynek nem sokkal megalakulása után tagja lett a jelenleg Érmihályfalván élő Török László is. Ő 1956-ban mindössze tizenkét éves volt, de már abban a korban is érzékelte, hogy valami nincs rendben az országban. „Nem tudom megfogalmazni az akkori a közhangulatot. 1989-hez volt hasonlatos, amikor november 1-jén hatalmas tömeg gyújtott gyertyát Rulikowsky sírjánál, és akkor is érzete mindenki, hogy valami van a levegőben. Ugyanez a közhangulat uralkodott 1956 őszén is” – idézte fel Török László, elmondva, hogy az 1956-os eseményekről a rádióból, valamint a városban suttogó emberektől szerezték információikat. Török László nem volt kezdetektől a csoport tagja, de a többiek későbbi elmondásaiból megtudta azt, hogy a szervezet tagjai a magyar forradalom és szabadságharc idején röpcédulákat készítettek, falakra rendszerellenes jelszavakat írtak. Sőt, tervezték azt is, hogy síneket robbantanak fel, mert úgy tudták, hogy vonattal szállítják el a foglyokat. A szervezet fő célkitűzése az volt, hogy fel legyen készülve, ha a forradalom Romániában is kirobbanna.
Pléhből volt az aranyalmafa
A magyar forradalom és szabadságharc bukása után a váradi szervezet nem bomlott fel teljesen, hanem önálló életet kezdett élni. Tagjai, melynek sorába immár Török László is beletartozott, irodalmi, történelmi önképzőkört szerveztek, a jövőt tervezték, de akik kikerültek az internátusból, azok általában beszüntették kapcsolatukat a szervezettel. „Voltak, akik nem is kötődtek annyira a szervezethez, azt hitték, hogy elmúlt a fellángolás, és akkor ébredtek rá, hogy nincs vége semminek, amikor jött értük a szekuritate” – mondta Török László. A titkosszolgálat nyilván korábban is sokat tudott a csoportról, de csak 1960-ban kezdődtek meg a letartóztatások. „Összesen ötvenkilenc embert ítéltek el, akik közül csak három volt nagykorú. Én tizenöt évet kaptam. Az alapvád az volt, hogy meg akartuk dönteni a fennálló társadalmi rendet, de a bíróságon nacionalistának, irredentának is neveztek bennünket” – árulta el Török László, aki a Duna-deltába került. A politikai foglyokkal egyébként sokkal szigorúbban bántak, mint a köztörvényesekkel. Az egyik őr el is mondta neki, miért van ez így: „Azok (a köztörvényes bűnözők – szerk. megj.) csak a szocializmus aranyalmafájáról akartak lopni egy-egy gyümölcsöt, ti viszont (a politikai foglyok – szerk. megj.) a aranyalmafát akartátok kivágni tövestől”- emlékezett az őr szavaira Török László, aki 1964-ben kegyelemben részesült, megpróbáltatásai viszont nem szűntek meg, mert szabadulása után folyamatosan figyelte őt a szekuritate. Neki is, mint annyi más társának, nagy árat kellett fizetnie a szabadságvágyért.
Pap István
erdon.ro

Könyvbemutató: Karácsony Benő és az irónia
Nagyvárad- Hétfő délután a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében mutatták be dr. Balogh Andreának, a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék oktatójának Karácsony Benőről szóló munkáját.
Az irónia Karácsony Benő regényeiben című könyv az író regényeinek poétikájával foglalkozik, azzal a sajátos humorral és derűvel, ami olyannyira jellegzetes a műveiben, illetve az életmű 20. századi befogadástörténetét is vizsgálja.
A rendezvényen megjelenteket drd. Kordics Noémi, a PKE Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszékének vezetője üdvözölte, köszönetet mondva a kolozsvári Egyetemi Műhelynek és a váradi Partium Kiadónak a tudományos együttműködésért. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiadvány dr. Balogh Andrea doktori disszertációjának könyvváltozata, aki 2012 óta a PKE magyar tanszékének adjunktusa. 2005-ben a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi szakán szerzett oklevelet, két évvel ezelőtt doktorált. Tanulmányában Karácsony Benő regényeivel foglalkozik, kitűnik belőle, hogy olyan ember, aki tudatában van az irónia bölcsességének, érti és érzi a furcsa élethelyzetek dialektusát, és nem öncélúan, hanem együtt nevet olvasóival. Ugyanakkor problémafelvetései világosak és áttekinthetőek, az utolsó fejezetben pedig a kanonizáció izgalmas kérdésével is foglalkozik, együtt gondolkodásra késztet Karácsony Benő 21. századi percepciójáról. Ezután dr. Balogh Andrea kiemelte, hogy a könyv a teljesség igényével a doktori dolgozat kiadása. A tartalmon alapvetően nem változtatott, csupán szerkezeti átalakításokat eszközölt, mert tekintettel volt a doktori bizottság hozzászólásaira.
Napos oldal
Dr. Balázs Imre József irodalomtörténész, a BBTE adjunktusa úgy vélte, hogy a szerzőnek valamiféleképpen viszonyulnia kellett ahhoz, hogy korábban két könyv is megjelent Karácsony Benő munkásságáról: a kilencvenes években Tóth H. Zsolt monografikus feldolgozása, mely az író szemléletvilágát próbálta beazonosítani, majd később Robotos Imre tanulmány gyűjteménye, ami a humort és cinizmust vulgármarxista irányból közelítette meg. A méltató meglátásában Balogh Andrea eleget tett azon elvárásnak, hogy ezeknél több információt nyújtson Karácsony Benő életművéről. Hozzátette: egyrészt megmutatja, hogy az író az iróniát arra használta, hogy belépjen a modern magyar irodalomba, másfelől pedig érződik, hogy Cs. Gyimesi Éva irányításával indult a doktori disszertáció elkészítése, főleg ami a kanonizációra vonatkozó gondolatmenetet illeti.
Dr. Boka László, a PKE docense és az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója szerint a dolgozat történeti kivitelezésében interdiszciplináris szemlélet jelenik meg, újszerűen világítja meg Karácsony Benő viszonylag elfeledett életművének horizontját. Ha kell, olykor bírál, azonban ezt tapintatósan teszi anélkül, hogy megtagadná a korábbi irodalomtörténeti hagyományokat, inkább kiegészíti ezeket. Cs. Gyimesi Éva útmutatásait követve végül arra a következtetésre jut: a haláltáborban végződött életműben a zsidó származású Karácsony Benő az iróniát egy védekezési módnak használta arra, hogy meneküljön az embertelen és ostoba világból. Az elhangzottakat Balogh Andrea azzal egészítette ki: szándékosan a legnagyobb hangsúlyt a Napos oldal ismertetésére fordította, mivel megítélésében ez több egy egyszerű címnél, egyfajta metafora vagy szubtextus, egy olyan attitűdnek a kifejezője, melyhez bizonyos lelkiállapot társul.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Ortodox templom lesz a simonyifalvi iskolából
Ortodox templomot rendeznek be egy korábban iskolának használt épületbe az Arad megyei Simonyifalván – tájékoztatott az aradon.ro. Mivel az iskolát évek óta nem használják rendeltetésének megfelelően, az Alsósimánd községhez tartozó falu önkormányzata úgy döntött, ortodox templomot létesít az ingatlanban. Erre a célra az önkormányzat már 50 ezer lejt különített el, amiből kegytárgyakat vásárolnak, és felújítják az ingatlant.
A simonyifalviaknak nem tetszik az ötlet, egyhangúan azt mondják, jobban jött volna a településnek egy óvoda, hiszen jelenleg a polgármesteri hivatal havi 3600 lej albérletet fizet a görög katolikus egyháznak azért az ingatlanért, amelyben az óvoda van elhelyezve. A községben mintegy 100 óvodáskorú gyermek él.
A simonyifalvi elemi iskolát három éve zárták be, ugyanis csak 20 gyermek tanult itt összesen a négy évfolyamon. A falu lakosságának nagy része pünkösdi újkeresztény vallású, alig néhány ortodox lakos van - a falubéliek ezért sem igazán értik, hogy miért ortodox templomot akarnak ott létesíteni a községvezetők.
A helyi tanácsosok közül sem ért egyet mindenki a tervvel, ám a simándi polgármester utasítására a felújítási munkálatok már elkezdődtek, és folyamatosan érkeznek az adományok is ennek befejezésére.
Az aradon.ro úgy tudja, az átalakítási tervről nem értesítették a megyei tanfelügyelőséget, márpedig a törvény értelmében az Oktatási Minisztérium engedélye nélkül nem lehet egyetlen tanintézetnek sem megváltoztatni a rendeltetését. Mariana Tocaciu, az Arad megyei tanfelügyelőség szóvivője a lapnak elmondta, a szóban forgó épület olyan állapotban van, hogy abban nem lehet oktatási tevékenységet folytatni.
Maszol.ro

Ötvenhét éve volt „ötvenhat”
Napra pontosan ötvenhét éve kezdődött el az '56-os forradalom és szabadságharc Magyarországon, október 23. pedig azóta is a magyar nép szabadságszeretetének szimbóluma. Több mint húsz éve már nálunk is szabad, lehet emlékezni arra az egész világot megrengető tizenhárom napra, s szerdán méltóképpen meg is teszik ezt Marosvásárhelyen.
Az 1956-os forradalom Magyarország sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, s egyben a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye is. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött minden 57 évvel ezelőtt október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen november 11-én. Az október 23-i budapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséhez vezetett.
A szabadságvágytól áthatott magyarországi történéseket a Kárpát-medence különböző államaiba szakadt nemzetrészek, magyar közösségek is érzékelték, mi több, visszafojtott lélegzettel követték és ahol lehetőség volt arra, támogatásukról, szimpátiájukról biztosították a magyar forradalmárokat.
Székelyföldön, a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. A legnagyobb véráldozatot Marosvásárhely hozta. Budapesten 1957-ben végezték ki a marosvásárhelyi származású Dudás József mérnök-technikust és Preisz Zoltán szerszámlakatost. Temesváron végezték ki dr. Kónya István-Béla ügyvédet, valamint a marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt Orbán Károlyt és báró Huszár József földbirtokost, 1958-ban.
'56 izzó ősze volt
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete diákvetélkedővel, emléktábla avatással, valamint ünnepi műsorral tiszteleg a hősök emléke előtt. Szerdán 14 órától zajlik az '56 izzó ősze volt című diákvetélkedő a Kultúrpalotában, 17 órától emléktáblát avatnak a Vártemplom udvarán, majd az RMDSZ az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság Maros megyei szövetségével közösen koszorúz az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére emelt kopjafánál.
Az ünnepi műsor a Vártemplomban kezdődik ünnepi áldással, majd Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalja a Református Kollégium diákja, Vass Márton. 1956 és Marosvásárhely címmel tart előadást Tófalvi Zoltán, majd Cseh Tamás-Bereményi Géza: Corvin köziek című dalát előadja Kovács Károly Márk. Az '56 izzó ősze volt esszéíró pályázat rövid kiértékelése és a győztes diák előadása is itt lesz, majd Illyés Gyula: Ne feledd a tért! című versével zárja a műsort Malinás Nimród, a Bolyai Farkas Gimnázium diákja.
Megszólal egy szemtanú
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete Az 1956-os magyar forradalom és hazai visszhangja, személyes történetek címmel interaktív rendezvényt szervez a Bolyai téri unitárius templomban szerdán 18.30-tól. A rendezvény témái: megtorlások magyarok és románok ellen Bukarestben és Marosvásárhelyen. Mi történt a MOGYE-n? Megszólal egy szemtanú, aki tüntetett október 23-án Budapesten. Szász István Tas orvos-író úgy ment el, hogy lélekben máig itthon maradt. Részleteket vetítenek B. Nagy Veronika és Boros Zoltán dokumentumfilmjeiből, amelyekről beszélgetni is lehet. A rendezvény műsorvezetője Boros Zoltán.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

1956. október 23. tanulságai
A magyar történelem szabadságharcaihoz Bocskai, Thököly, Rákóczi és 1848 dicsőséges sorá- hoz méltán csatlakozik az 1956-os Forradalom és Szabadságharcunk, mely mint annyi elődje ugyan elbukott a túlerővel szemben, ám 12 napig a szabadság fényének éltető erejével sugá- rozta be a magyar népet. Ismételten megmutatta önmagunknak és a világnak, hogy lehet a magyarokat a diktatúra erőszakával saját érdekeik ellen kényszeríteni – de csak egy ideig. Azután viselnie kell minden elnyomónak, legyen az török, német, szovjet vagy bárki más – tettei következményeit! A magyar történelem szabadságharcaihoz Bocskai, Thököly, Rákóczi és 1848 dicsőséges sorá- hoz méltán csatlakozik az 1956-os Forradalom és Szabadságharcunk, mely mint annyi elődje ugyan elbukott a túlerővel szemben, ám 12 napig a szabadság fényének éltető erejével sugározta be a magyar népet. Ismételten megmutatta önmagunknak és a világnak, hogy lehet a magyarokat a diktatúra erőszakával saját érdekeik ellen kényszeríteni – de csak egy ideig. Azután viselnie kell minden elnyomónak, legyen az török, német, szovjet vagy bárki más – tettei következményeit!
A modern kommunizmus rémuralmának gyökerei igazában véve a Francia Forradalomig nyúlnak vissza. Ezt kevesen tudják, mert követői és utódai fennen lobogtatták a Liberté Égalité Fraternité feliratú trikolort, ám igyekeztek elrejteni azt a rettenetes tömegmészárlást, keresztényüldözést és anarchiát amit éppen a zászlót vivők és követői követtek el, addig amíg a forradalom Napóleon diktatúrájába nem torkollott, s bukott el.
A Francia Forradalom eszméje és gyakorlata a 19-század szociáldemokrata teoretikusai Marx, Engels és követőik munkássága révén jutott el az orosz radikális szociáldemokratákhoz, a későbbi Bolsevistákhoz, kommunistákhoz, Leninhez és csoportjához, akik ügyesen kihasználva az I. Világháború végi kaotikus állapotokat magukhoz ragadták a hatalmat Oroszországban. Ugyanazt a zászlót lengetve, álnokul szabadságot, egyenlőséget és testvériséget hirdetve és ígérve, a Szovjet Unió a világtörténelem legvéresebb, legelnyomóbb, legrettenetesebb diktatúráját és keresztényüldözését valósította meg, csak sokkal nagyszabásubban, hatásosabban és hosszabban mint francia mestereik.
Míg a két világháború között a Szovjet Unió bezártan és izolálva igencsak ismeretlen maradt a világ nyugati része előtt, melynek igazi természetét csak a II Világháború vége felé a Szovjet hadsereg nyugat felé való nyomulása eredményeként Európa felszabadított, valójában elfoglalt, meghódított és bekebelezett keleti részei tapasztalhatták meg, melyek többsége már korábban kapott ízelítőt abból, hogy mit is jelent szovjet uralom alatt lenni, köztük a balti államok, a finnek, a lengyelek, románok és a magyarok. Ami minket magyarokat illet: a trianoni békediktátumot, mely elrabolta népünk egyharmadát, s országunk kétharmadát, Lenin 1920-ban őszintén ellenezte s „imperialista békének” minősítette, és igaza volt. Sztálin 1947-ben a párizsi békediktátumban meg maga követelte országunknak a trianoni békediktátumnál súlyosabb megcsonkítását! Hol volt itt a híres elvszerű kommunista következetesség?
Sztálin tartott a magyaroktól, ismerve Habsburg-ellenes négy szabadságharcunkat, s az 1919-es magyar kommunista fiaskót. Ezért a magyarokra külön politikát szabott: kicsivé, szegénnyé, erőtlenné, és kiszolgáltatottá kellett őket tenni. Sehol annyi háborús bűnöst nem végeztek, ki mint nálunk; sehol annyi kirakatper nem volt mint nálunk; sehol annyira tönkre nem tették a polgári középosztályt és a jómódú parasztságot, mint nálunk; sehol nem üldözték olyan rafináltan az Egyházat, mint nálunk; talán sehol nem volt olyan magas a szovjet megszálló erők száma mint nálunk, és sehol annyira nem gyaláztak meg becsületében egy nemzetet mint nálunk!
S mi történt 1956 október 23-án? Az amit a lélektan így ír le: minden bántás, verés és megalázás, megszorítás, tiltás, minden kifosztás, gonoszság és ördögi tett nem múlt el nyomtalanul – hanem a kollektív magyar lélek tudatalattijába süllyedt alá, s ott szép csendesen forrni kezdett, s amikor a feszültséget már nem lehetett tovább lefojtani – hirtelen robbant s ez tíz éves kommunista diktatúra után 1956 október 23-án következett be!
Legyen mindez mementó jelenlegi és jövőbeli elnyomóinknak!
Dr. Pungur József
Erdély.ma

Kereskényi: a román társadalom és a magyar kisebbség közötti viszony is együttérzésen kell alapuljon
Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, valamint a román társadalomnak a forradalmárok melletti szolidaritásáról emlékezett meg Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmár megyei képviselője a Parlament Alsóházának napirend előtti felszólalásában kedden, október 22-én.
A képviselő röviden ismertette a forradalom eseményeit az október 23-i tömegtüntetéstől a szabadságharc vérbe fojtásáig, majd bemutatta a kegyetlen megtorlás számadatait: 400 kivégzés, 22.000 börtönbüntetésre ítélt, 18.000 lágerbe küldött személy, 250.000 kivándorló.
„Bár a hivatalos román kommunista álláspont elítélte és ellenforradalomként tekintett a magyarországi eseményekre, de a román társadalom szimpatizált a forradalmárokkal. A nagy egyetemi központokban, mint Temesvár, Kolozsvár, Bukarest, Brassó, Marosvásárhely és Jászvásár tüntetéseket szerveztek, melyek következtében több ezer egyetemistát, fiatal, egyetemi oktatót és értelmiségit tartóztatott le a román titkosrendőrség. A korabeli jelentések szerint 1956 októbere és 1962 decembere között 28.000 személyt tartóztattak le, akik közül 1959 májusáig hozzávetőlegesen 10.000 személyt börtönbüntetésre vagy kényszermunkára ítéltek” – mutatott rá a Szatmár megyei parlamenti képviselő politikai nyilatkozatában.
Kereskényi felszólalásában felhívta a figyelmet arra a szolidaritásra, amelyet 57 évvel ezelőtt Románia és Magyarország egymással szemben tanúsított, valamint nyomatékosította, hogy a román társadalom és a romániai magyarság közötti viszonyt ma is az együttérzés kell meghatározza, ugyanúgy ahogy a két ország közötti kapcsolatot is.
„Ma már nem létezik a Szovjetunió, a két ország és a két társadalom azonban hasonló gondokkal küzd: elég, ha csak a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank megszorításaira gondolunk. Az pedig közös érdek, hogy a Kárpát-medence országai minél hamarabb a saját lábukra állva lábaljanak ki a gazdasági válságból és megkezdődhessen a fejlődés időszaka” – zárta felszólalását Kereskényi Gábor képviselő.
RMDSZ közlemény Kereskényi felszólalásában felhívta a figyelmet arra a szolidaritásra, amelyet 57 évvel ezelőtt Románia és Magyarország egymással szemben tanúsított, valamint nyomatékosította, hogy a román társadalom és a romániai magyarság közötti viszonyt ma is az együttérzés kell meghatározza, ugyanúgy ahogy a két ország közötti kapcsolatot is.
Erdély.ma

Az Erdélyi Magyar Néppárt október 23-i rendezvényei
Marosvásárhely Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete Az 1956-os magyar forradalom és hazai visszhangja, személyes történetek címmel interaktív rendezvényt tart Marosvásárhelyen, a Bolyai téri unitárius templomban, 2013. október 23-án 18:30-tól. Megtorlások magyarok és románok ellen Bukarestben és Marosvásárhelyen. Mi történt a MOGYÉ-n? Megszólal egy szemtanú, aki tüntetett 1956. október 23-án Budapesten. Részletek B. Nagy Veronika és Boros Zoltán dokumentumfilmjeiből és beszélgetés. Meghívott dr. Szász István Tas, orvos-író. Műsorvezető: Boros Zoltán. Marosvásárhely
Csíkszereda Gergely István (Tiszti) lesz a meghívottja a Beszélgetések sorozat legújabb rendezvényének október 22-én 18 órakor az EMNT székházában. Az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői megemlékezésen, koszorúzáson vesznek részt Csíkszeredában október 23-án 11:00 órától a Kalász negyedi temető 1956-os kopjafájánál és 15:00 órától Gloria Victis emlékműnél.
Nagyvárad Október 23-án 11 órától, a Partiumi Keresztény Egyetem udvarán tart megemlékezést az EMNT. Az esemény során elhelyezik a kegyelet koszorúit és virágait az 1956-os szabadságharc emléktáblájánál.
Kolozsvár Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke beszédet mond Bethlen Gábor szobrának felavatásán, október 23-án, a Kétágú templom udvarán. Az EMNT és a Néppárt képviselői a többi erdélyi városban is részt vesznek az október 23-i megemlékezéseken. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Erdély.ma

A forradalom üzenete
Ötvenhét éve ezekben a napokban dőlt el Magyarországon, hogy a magyar nép változtatni akar a sorsán és gyarmati helyzetén. A szabadságot választja, akár a kuruc korszakban, vagy 1848–49-ben.
Mindez nem megy könnyen, október 23-án kitör a fegyveres harc, naponta változik a kommunista pártvezetés és kormány összetétele. Véres harcok után, október 28-án délután híres rádióbeszédében Nagy Imre bejelenti a szovjet csapatok kivonását Budapestről, s nemzeti demokratikus mozgalomnak nyilvánítja az előző napok megmozdulásait. Az események felpörögnek. Október 30-án Nagy Imre bejelenti az egypártrendszer megszüntetését, majd felszámolják a rettegett Államvédelmi Hatóságot. Újjáalakulnak a pártok, kinyílnak a börtönök kapui, tárgyalások kezdődnek Magyarország Varsói Szerződésből való kilépéséről, a szovjet csapatoknak el kell hagyniuk az országot, nemzeti ünneppé nyilvánítják október 23-át! Közben szovjet „tanácsadók” Moszkvába viszik Kádár Jánost. A moszkvai vezetők meggondolják magukat, ismét megjelennek magyar területen a Vörös hadsereg csapatai, Budapesten megkezdődnek a véres harcok, a nagyvilágban dúl a szuezi válság, a forradalmat vérbe fojtják, Kádár hazatér, ő és klikkje veszik át a Szovjetunió vezéreinek jóváhagyásával a hatalmat, és megkezdődnek a megtorlások. A többit tudjuk. Tudjuk? A megtorlások értelmi szerzőit, a kivégzések elrendelőit máig nem vonták felelősségre, most készülnek a 92 éves Biszku Béla elleni újabb perre. Ugyanakkor felmerülhet bennünk ama gondolat is, hogy mi történhetett volna, ha a dolgok másként alakulnak? Igen, győzhettek volna a forradalmárok, akkor még egyet akart az egész nemzet, a szabadságot, és Maléter Pál csapatai élén bevonulhatott volna Moszkvába, lemondásra szólíthatta volna fel Hruscsovot, s a térségben 33 évvel hamarabb kezdődhettek volna el a magyar példa nyomán a demokratikus átalakulások. Bibó István, a végsőkig kitartó államminiszter az ENSZ ülésein fejthette volna ki emelkedett nézeteit az emberi jogokról, és Vlagyivosztoktól Drezdáig megvalósulhatott volna végre a nagy francia forradalom hármas jelszava: szabadság, egyenlőség, testvériség! De hát, tudjuk – tudjuk! – nem ez és nem így történt. Jött Kádár az akasztófákkal, jöttek az ítéletek, Pest és a kivérzett ország felett köröztek a halál fekete madarai. Ennyit ért az Albert Camus által is felhánytorgatott magyarok vére? Később, persze, változott a lemez, mint a balcsillagzat alatt álló magyar történetben annyiszor. Ígéretek is jöttek, aki nincs ellenünk, velünk van! És megszületett Kádár János népe. Bibó István nem az ENSZ-ben tartott szabadelőadásokat, hanem a váci fegyházban taníthatta angolra Göncz Árpádot. De mindez már hideglelősen ismerős.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kommunizmus áldozatainak mementója
Valóban így élethű, de múzeumi rendeltetésű helyiségnek nem a legalkalmasabb, azonkívül az iratok sem biztos, hogy kibírnák, amit mi évek során átéltünk – jegyzi meg Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetségének elnöke A kommunista diktatúra áldozatainak emlékházában annak kapcsán, hogy – „hála” a városszerte az utcákat szétromboló, mindent, csak becsületes munkát nem végző vízhálózat-cserélőknek – ázik a Beőr-palota pincéje.
Dohos szag, rozsdázni kezdő vasak, a szigorítottban derékaljul szolgáló, felkunkorodott farostlemez, csak a durva posztó csíkos rabruhák bírják a megnövekedett páratartalmú levegőt. A kommunista diktatúra áldozatainak emlékházáról tavaly ilyenkor tudósítottunk, akkor még úgy volt, idén felavatják. Ideális időpont a múlt hónap lett volna, 1950-ben szeptember 22–23-án zajlottak Háromszék-szerte a kollektivizálás elleni zendülések, a hatalom meg sem próbálta csitítani a „közösbe” kényszerítetteket, erőszakkal válaszolt a szervezetlen megmozdulásokra, embereket lőttek le, a hangadókat családostul deportálták. Az emlékház azonban nem készült el a lehetséges avatási időpontra. Török József mindent megtett az emlékház létrehozásáért: a celláknak, vallatószobának kialakított helyiségekbe korhű vaságyakat, matracot kerített, amit pedig nem lehet már beszerezni, elkészítette ő maga: az ajtókra olyan zárakat, kukucskálót, ételbeadó kisablakot, a sarokba küblit, amilyen a börtönökben volt, a szigorítottba kéz- és lábbilincset, s a máramarosszigeti, egykori börtönből átalakított múzeumból még rabruhát is kapott – minapi ottjártunkkor épp a zubbonyok hátára festette fel a CR betűket, azaz a contrarevoluţionar (ellenforradalmár) megkülönböztetést. Az ‘56-osok ugyanis, vagyis akiket a magyarországi forradalommal és szabadságharccal valamiképp kapcsolatba hozva ítéltek el, a számon kívül e két betűt is ruhájukon viselték – és a börtönökben is ennek megfelelő bánásmódban részesültek. Az emlékház berendezésének neheze készen hát, a kiállításra szánt iratokat is beszerezték a levéltárakból, ezek válogatása, összeállítása folyamatban. A sepsiszentgyörgyi létesítmény ugyanis nem „kistestvére” szándékszik lenni a máramarosszigeti börtönmúzeumnak, hanem kiegészítője, mivel ott az erdélyi magyarság meghurcoltatása nincs eléggé hangsúlyosan megjelenítve, mondja Török József. Az erdélyi magyarságból, számarányunkhoz képest, a kommunista diktatúra negyven esztendeje alatt – kezdve a második agrárreformtól a kollektivizáláson és az ötvenes évekbeli fegyveres ellenálláson át, folytatva az 1956-os történésekkel, el egészen 1989-ig – jóval többen estek politikai perek áldozatául, mint Románia többségi lakosságából: a magyar ellenállók, a másképp gondolkodók nagy hányada megjárta az ország hírhedt börtöneit, s a román forradalomnak nevezett rendszerváltásig, ha nem sikerült disszidálniuk, folyamatos megfigyelés, ellenőrzés alatt kellett élniük életüket. Ezeknek az éveknek az irattárakból összegyűjtött bizonyságai egészítik ki tehát a Beőr-palota alagsorában az elítéltek börtönbéli (cella, szigorított, fekete szoba), és odáig elvezető (vallatószoba) létkörülményeinek oly élethű megelevenítését, hogy a börtönt meg nem járt látogató is önkéntelenül nyakát behúzva, a fal mellett lehajtott fejjel kénytelen végigmenni a folyosón. A kommunista diktatúra áldozatai emlékházának újabb avatási időpontot nem rögzítettek, Török József szeretné, ha az immár két éve készülő létesítmény még idén látogatható lenne, de semmint félkészen adják át, inkább kivárnak.
Szerző: Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Merre van a malom, ámbaerök? (Válasz „válaszfélére” a Gazda Józsefeknek) – Visszajelzés
Bár én Önt (vagy a Gazda Józsefeket) meg nem szólítám, válaszféléjét köszönöm (Gazda József: A „székelyföldi elkülönülési kísérlet” ürügyén – Válaszféle a Magyari Nándoroknak. Háromszék, 2013. október 18.).
Rövidre foghatnám válaszom, hiszen érvet nem találtam abban, amit közzétett, csak személyeskedő minősítéseket, személyem elleni támadásokat, és azt, hogyan „zavarítja a fogalmakat” (sic!), melyek mellett könnyen elmehetnék. Ha mégis hosszabban, akkor két okból igyekszem reflektálni keresetlen szavaira: egyfelől, mert próbálom kihasználni a felkínált lehetőséget, hogy újra kiemeljem, esetleg még érthetőbbé is tegyem az Ön által félreértett, és mint ilyen, olcsó jelzőinek pellengérére állított jegyzetem főbb állításait, és persze újra felvillantsam a mögöttük levő érveket. Másfelől meg, mert meggyőződésem, hogy tudatosan uszít, arra számít, hogy a felbujtott névtelenek majd jól odamondanak nekem, esetleg még meg is ijesztenek és elhallgattatnak. Ha az autonómia kérdését a racionális érvelés és értelmezés összefüggésében tekintjük, akkor azon idézett tételem, mely szerint „az autonómia vagy területi lehet, és akkor nem elsősorban etnikai, vagy etnokulturális, és akkor nem területi”, a tőlem telhető legpontosabb megfogalmazása a helyzetnek. A területi autonómiát csak térképpel a kézben lehet felfogni, azaz ki kell jelölni egy területet, amelyre érvényes, márpedig etnikailag teljesen homogén területeket nem fogunk találni még a hagyományosan (bár közelebbről alig meghatározott) Székelyföldnek mondott területen sem. Ezért a területi autonómia nem lehet etnokulturális (vagy pláné nem etnonacionalista, amit oly sokszor sulykolnak), hiszen figyelembe kell vennie az ott élő kisebbségek (mindenekelőtt a jelentős számú románság és a szintén számos roma/cigány csoportok) etnokulturális elvárásait. Aki a székely kizárólagosságnak – vagy akárcsak a kijelölt területen érvényesítendő többségi demokrácia (szupremáciájának) kisebbségek kárára való alkalmazásának – híve, ellentmondásba keveredik, hiszen olyasmit szorgalmaz, nevezetesen a többség zsarnokságát, ami ellen országos szinten hangosan tiltakozik. Aztán egészen biztosan hátrányos helyzetbe hozza a többi erdélyi vidék magyar lakóit: ott a helyi/országos többség szintén felhatalmazva fogja érezni magát arra, hogy semmibe vegye a magyar kisebbség igényeit. A sokat hangoztatott, de végig nem gondolt területi autonómia jelszavát lobogtatók – meglátásom szerint – még csak fel sem vetik a problémát, nemhogy megnyugtató megoldást kínálnának a helyzetre. A területi autonómia intézményén belül kialakítandó etnikai alapú egyenlőtlenség (esetleg nyílt elnyomás) megerősíti azt a választóvonalat, mely már most is jellemző a székelység és a más területeken élő itteni magyarság között. Végül, bár könnyen belátható, de a rend kedvéért ismételjem meg, hogy a kulturális autonómia nem területi alapú, és mindenhol érvényes lehet, ahol valamely kulturális értelemben vett (egyszerűbben nyelvi) kisebbség él. A leplező retorika ellenére nehéz másképpen érteni a magyar kormány nemzetegyesítő elképzeléseit (NER) és lépéseit, mint a kulturális és állampolgári értelemben vett kultúrnemzeti összetartozás erősítését, ha úgy tetszik, a határon túli területi autonómiák ellenében. Mind az állampolgárság megszerzésének megkönnyítése, mind a ki- és áttelepítések meglebegtetése (melyet a Szász Jenő-féle intézmény szorgalmaz – legutóbbi programatikus nyilatkozata szerint: „újra kell fogalmazni a 21. század körülményei között a haza fogalmát, és jó hogyha a Kárpát-medencében, a Kárpát-hazában gondolkodunk”) a nemzetegyesítést a területi autonómiaelvek feladásával szemben tételezi és támogatja. Jegyzetem – szándékom szerint, és annak ellenére, hogy Gazda József ezt a kérdést gondosan megkerüli – legfontosabb felvetése, hogy a most tervezett székely élőlánc nem kecsegtet semmiféle pozitív politikai vagy adminisztratív fejleménnyel vagy előrelépéssel akár a kulturális, akár a területi autonómia területén. Nem gondolom szerencsésnek a most zajló – a kormányzat által erőltetett – regionalizációs tervek, viták és kísérletek kontextusában a kivonulást, és főként nem a területi autonómia kérdését az adminisztratív felosztás (fejlesztési régiók kialakítása) kérdésével összemosni, sőt, mindezt határozottan kontraproduktívnak vélem. Ez az összemosás rontja a nem kívánt regionalizációs intézkedések kivédésének esélyeit (ha G. J. így jobban érti), az élőlánc és az ott minden bizonnyal elhangzó, szimbolikusan megjelenített stb. autonómiakövetelés a kormány törekvéseinek „malmára hajtja a vizet”. Szemmel láthatóan a mindenoldalú politikusokat érzelmeik és indulataik, türelmetlenségük vezeti, de amikor megterveznek egy nagyszabású akciót, azt mérlegelniük kellene, hogy mekkora energiák mozgósításával mekkora várható haszna lesz a megmozdulásnak. Tartok tőle, hogy semmiféle józan mérlegelés nem előzte meg, semmiféle cél-, eszközkalkulusra nem került sor a jelen esetben, és még azt sem veszik észre forrófejű eleink, hogy magunk alatt vágjuk, amikor tömegmegmozduláson összemossuk a regionális újrafelosztás és a sokat emlegetett székelyföldi autonómia kérdéskörét. Az élőlánc számháborúhoz fog vezetni (a hatóságok, a román média ötezerről, a székely harsonák majd ötszázezer résztvevőről fognak szólni), és semmi máshoz, aztán éppen az ott felmerülő „túlzó szecessziós veszélyre” való tekintettel fogja erőltetni a kormány a számunkra előnytelen területi újrafelosztást. A jövő zenéje, de én erre nagyobb tétben mernék fogadni!
Úgy gondolom, Gazda József(ek?) azért ragadott tollat, mert szerette volna mozgósítani ellenem elvbarátait, az álnéven gyűlölködő, rasszista aranyköpéseket és egyéb alpári és agyament ötleteket, olcsó összeesküvés-elméleteket stb. pufogtató kommentelőket. Most, remélem, elégtétellel, a „jó munka” örömének tudatában dől hátra kényelmes karosszékében, a piszkos munkát helyette elvégezték a nevüknincs kommentelők. Ajánlom, ne sokat nyújtózzék a karosszékben, mert bár nem tudok „ásatag, de máig megdöntött alternatívákat” (sic!) felvillantani, azért nem tud(nak) oly könnyen meghátrálásra vagy hallgatásra bírni, folytatás következik (apropó: kíváncsi lennék, egyetért a csahosokkal, Ön is egy közülük, vagy ismét csak véletlen, hogy similis simili gaudet?).
Magyari Nándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)