Erdélyi magyarok szavazataira számítanak (MSZP-látogatás Kolozsváron)
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) számít az erdélyi magyarok szavazataira, de egyben realista is az esélyeket illetően – fogalmazott Mesterházy Attila pártelnök Kolozsváron, ahol az MSZP kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját, melyet szerda este a nagy nyilvánosság előtt is bemutattak.
A kolozsvári fórum előtt együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Szocialista Párt Táncsics Mihály Alapítványa, és az RMDSZ vezetői által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány. A felek megállapodtak abban, hogy közös rendezvényeket, konferenciákat, találkozókat szerveznek, különös tekintettel az oktatás, a tudomány és a kultúra területére, támogatják a magyar kulturális élet kiválóságainak határon túli fellépéseit, és szorgalmazzák az Európai Parlamentben működő frakcióközi nemzeti kisebbségi csoport munkájának határon túli bemutatását.
RMDSZ–MSZP együttműködés
Közös Kárpát-medencei program kidolgozásáról és végrehajtásáról állapodott meg tegnap az MSZP és az RMDSZ Kolozsváron, a két párt vezetői közötti tárgyalások az RMDSZ elnöki hivatalában, zárt ajtók mögött zajlottak.
Az MSZP szóvivője, Török Zsolt szerint szóbeli megállapodások születtek arról, hogy mindkét fél a saját pártcsaládjában próbálja előmozdítani a magyarság ügyeit, valamint arról, hogy a román–magyar határ menti régióban segítik egymást annak érdekében, hogy hatékonyabban hívhassák le az Európai Unió forrásait. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ismertette: abban állapodtak meg, hogy szakpolitikai kérdésekben megosztják egymással tapasztalataikat, átadják egymásnak a két párt műhelyeiben készült tanulmányokat.
Néppárti fenntartások
Az Erdélyi Magyar Néppárt szerint az RMDSZ nyíltan felvállalta baloldali kötődését azzal, hogy az MSZP-vel „egymásra találtak”. Az Néppárt közleménye szerint az MSZP vezetőinek kolozsvári látogatása, valamint a Táncsics Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány közötti szerződés nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy „az RMDSZ-t jóhiszeműen támogató erdélyi magyar választópolgárok végre egyértelműen lássák, hogy mire fordítja a szövetség a tőlük kapott bizalmat”. A párt hangsúlyozta: az RMDSZ azokkal vállalt nyílt közösséget, akik a 2004. december 5-i magyarországi népszavazás előtt a szomszédos országokba szakadt magyarok kettős állampolgársága ellen kampányoltak.
Az EMNP azt is közölte: fenntartásokkal kezeli az MSZP-nek az erdélyi magyarokkal szemben „hirtelen támadt rokonszenvét”. „Nem tartjuk hihetőnek, hogy két évtizednyi teljes közömbösség, sőt, ellenséges viszonyulás után a nem is olyan régen még „23 millió román munkavállalóval” riogató MSZP őszintén, hátsó szándékoktól mentesen „közeledik az erdélyi magyarokhoz” – áll a Toró T. Tibor EMNP-elnök által jegyzett közleményben.
Színlelt bocsánatkérés
A Fidesz szerint az MSZP a határon túli magyar településeket is képmutatással és gyűlöletkeltéssel akarja elárasztani. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője tegnap közleményében azt írta, ugyanaz a Ron Werber, aki a külhoni magyarok elleni szocialista gyűlöletkampányt kieszelte, most szavazatokért küldte kuncsorogni az MSZP elnökét. Ott bocsánatkérést színlelnek, itthon listázzák és románozzák az erdélyi magyarokat – tette hozzá. Selmeczi szerint ha az MSZP-elnöknek valóban lelkiismereti kérdés lenne a bocsánatkérés, nemcsak azután tette volna meg, hogy a határon túliak szavazati jogot kapnak, hanem már korábban. „Gyurcsány vezetésével Mesterházy és a szocialisták egyszer már kitaszították a külhoni magyarokat a nemzet testéből, és hátat fordítottak nekik. Ezért álságos és ízléstelen az újabb Ron Werber-i ötlet” – hangsúlyozza közleményében a Fidesz szóvivője.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Tűzzük ki a székely zászlót! (Felső-háromszéki polgármesterek találkozója)
A kézdiszéki polgármesterek az esztendő első találkozóját tartották meg tegnap az esztelneki községházán, ahol a megyei önkormányzat vezetői is jelen voltak. Bemutatták az Angustia Egyesület pályázati lehetőségeit, a polgármesterek beszéltek a helyi adók és illetékek alkalmazásáról, a megyei tanács által kezdeményezett programokról.
Ferencz Lajos, a megyei tanács gazdasági osztályának vezetője a vonatkozó, december 28-án, illetve január 9-én kihirdetett kormányrendeleteket ismertetve elmondta, azon önkormányzatok, amelyek az utóbbi három évben nem emeltek adót, most húsz százalékig emelhetnek, de ez nem kötelező. Elhangzott, az önkormányzatok zöme adót emelt, hiszen Victor Ponta kormányfő azzal fenyegette meg őket, hogy akik nem teszik meg, azok nem kaphatnak pénzügyi támogatást. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke arról számolt be, sikeresnek bizonyult kezdeményezésük a művelődési otthonok felújítására, melynek során több mint hatvan háromszéki kultúrházat tataroztak közösen a helyi tanácsokkal, ez a program idén is folytatódik a sportpályák felújításával együtt. A vidéki tanintézmények számára nyújtott tízezer lejes támogatás idéntől oktatáson kívüli programok szervezését finanszírozó pályázattal bővül – mondotta Tamás Sándor, aki ugyanakkor arra kérte a jelen lévő polgármestereket, tegyék ki bátran a székely zászlót, hiszen ő négy évvel ezelőtt kitűzette azt a megyei tanács épületére, és azóta is ott lobog. A székely zászló a miénk, nem más ország zászlója – hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Üdvözlet Kézdiszékről
Ma 17 órakor mutatják be a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban Beke Ernő legújabb könyvét, az Üdvözlet Kézdiszékről című albumot a szerző, Kisgyörgy Zoltán, lapunk munkatársa és Kopacz Attila, a könyv kiadója jelenlétében.
A kézdivásárhelyi képeslapgyűjtő a céhes városról, Bálványosfürdőről és a felső-háromszéki falvakról készült képes levelezőlapjait gyűjtötte egybe. A sepsiszentgyörgyi ARTprinter Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet mintegy 450 képes levelezőlapot tartalmaz. Ezek mellett részleteket olvashatunk olyan alapmunkákból, mint Takács Zoltán Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben, Orbán Balázs A Székelyföld leírása, illetve a Potsa József által szerkesztett Háromszék vármegye című emlékkönyvből. A szerző képaláírásait Kisgyörgy Zoltán Kézdiszék településeiről szóló írása egészíti ki. Beke Ernő – aki 55 000 képes levelezőlappal rendelkezik – azt sajnálja legjobban, hogy Kézdiszék településeiről nagyon kevés képeslap került elő, bár biztosan tudja, hogy 1940 után több ilyen készült – igaz, kis példányszámban, ezért elkallódtak. Elmondása szerint két év múlva kerülhet nyomdába a nagyszabású, kétkötetes, díszkötésű Üdvözlet Háromszékről című kiadvány, amely magába foglalná az eddig megjelent és az ezután előkerülő képeslapokat. Az Üdvözlet Kézdiszékről albumot Beke Ernőtől lehet beszerezni önköltségi áron a Gyűjtemények Házában, a kereskedelemben nem kapható.
(Iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Századok morajló üzenete
A magyar kultúra napja, január 22-e egybeesik a Himnusz születésnapjával. Nem véletlenül. Hiszen a szatmári adózó nép áldatlan, kiszolgáltatott állapotát pontosan és lázítóan megfogalmazó Kölcsey Ferenc Himnusz című verse összegezés is, megpróbálja összegezni az évszázadok morajló üzenetét, amely a magyar nép sorsáról szól.
A változás után, 1990 januárjában ott lehettem Szatmárcsekén, a költő szülőháza előtti ünnepségen. A temetőben a szomorú, téli tájban varjak riadóztak az ónszínű égen, és feketén meredtek az ég felé a kopjafák felkiáltójelei. S közülük szívszorítóan fehéren magasodott ki a költő síremléke. Mutatva az irdatlan távolságot, amely a szatmári adózó nép itt nyugvó fiait elválasztotta panaszaik megfogalmazójától. A Himnuszban Kölcsey óriási erőfeszítéseket tett, hogy ezt az általa is érzékelt távolságot megszüntetve, az egész nép, a születendő nemzet nevében beszéljen, felerősítve a századok morajló üzenetét. Mert nemcsak az elképzelt Atlantisz harangozott a mélyben, hanem a krónikaírók is feltűntek egy pillanatra a ragyogásban. Kisütött a nap, megvilágítva a szomorú temetőt. Itt villódzott Ráskay Lea, a kódexmásoló karcsú alakja is, s itt pörölt az ördöggel az első magyar drámai mű szerzője, Bornemissza Péter. Írta már verseit Balassi Bálint, a végvári vitéz, pengette lantját a krónikákat megverselő Tinódi Lantos Sebestyén, s az országot állandóan felprédáló török és tatár hordák, német zsoldosseregek elől a nádasokba, erdők mélyére menekülők értették őket, az irdatlan, életüket behatároló távolság ellenére a nyelv, a magyar nyelv közös volt, összekötötte őket, jobban, mint a rabszolgamenetben elfogottakat a rabszíj.
Három részre szakadt az ország, a Páduát és más olasz egyetemeket megjáró erdélyi peregrinusok tollán új műfaj született, az emlékirat, s Zrínyi, a hadvezér harcok szüneteiben már írta eposzát, a szigetvári veszedelmet, tragikus sorsú őséről. S a példákat folytathatnánk, a túlélők ajkán szólott az ének, a költők írták verseiket, a prédikátorok nagy hangon pereltek perlőikkel, megjelent a három részre szakadt Magyarország felett a szabadság fantomja, hogy többé ne tűnjön el soha. Alakult a magyar kultúra, s akár a sors, idomult a korszellemhez.
Mindezt Kölcsey egyben próbálta látni és láttatni, mert „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”. Ha tudta volna 1823-ban, hogy mik várnak még a magyarságra az elkövetkező több mint másfél században, bizonnyal megrémül. De nem tudta, noha érzékeny idegrendszerével sok mindent megsejtett, de hitt, hinni akart a jövendőben. Akárcsak a magyar kultúra születésnapját 1990-ben először szabadon ünnepelő reménykedők.
Bogdán László
Háromszék
Erdély.ma,

Székelyföld területe egységes és feloszthatatlan!
A Székelyföldért Társaság – az Alaptörvény D. cikke alapján – határozottan felhívja az egységes magyar nemzet fennmaradásáért felelősséggel tartózó valamennyi civil és politikai szervezet figyelmét arra, hogy veszélybe került a történelmi Székelyföld területi egysége és a szülőföldjén jelentős többségben élő, őshonos székely-magyarság azon törekvése, hogy megmaradása és boldogulása érdekében kivívja Székelyföld területi önrendelkezését. A Székely Nemzeti Tanács népszavazásán Székelyföld 220.000 szavazópolgára mondott igent az autonómiára. Ezt egy demokratikus országban figyelmen kívül hagyni nem lehet. Ráadásul, a székely nép ezen jogos igényét nemzetközi dokumentumok és Románia uniós csatlakozáskor vállalt kötelezettségei is alátámasztják.
Az új, szociálliberális Ponta-kormány eddigi megnyilvánulásai azonban minden kétséget kizáróan jelzik, hogy csírájában akarják elfojtani ezt a törekvést. Románia vészesen közelgő közigazgatási átszervezéséről szóló elképzelések egyértelműen bizonyítják, hogy annak legfőbb célja a történelmi Székelyföld feldarabolása, a székely megyék (Hargita-Kovászna-Maros) olyan nagy, román többségű régiókba történő betagolása, amelyekben a magyarság 30% alatti kisebbségbe szorul. Ezt minden eszközzel meg kell akadályozni! Hívunk minden magyart, támogassuk együtt a Székely Nemzeti Tanács demonstratív kezdeményezését: Marosvásárhelyen és Budapesten is nyilvánítsuk március 10-ét a Székely Szabadság Napjává!
A Székelyföldért Társaság mindig nyíltan kiáll Székelyföld autonómiája mellett. Tettük ezt 2012. szeptemberében a román nagykövetség előtt és tesszük most is ugyanezen a helyszínen támogatva a Marosvásárhelyre összehívott tüntetést. A Székely Szabadság Napján, 2013. március 10-én várunk mindenkit a román nagykövetség elé (1146 Budapest, Thököly út 72-Izsó utca sarok) székely zászlókkal, hogy megmutassuk: a székely autonómia jogos ügye mellett tömegek állnak!
A Székelyföldért Társaság elnöksége
Érd
Erdély.ma,

MPP: nem mond újat az MSZP nemzetpolitikája
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) szerdán elfogadott nemzetpolitikai programja üdvözlendő, de olyan célokat rögzít, amelyek a magyar kormány munkája révén megvalósulóban vannak – jelentette ki tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Bíró Zsolt (képünkön), a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.
Bíró „nemes gesztusnak” minősítette Mesterházy Attila pártelnök bocsánatkérését a pártnak a 2004. december 5-i magyarországi népszavazással kapcsolatos álláspontja miatt. Mindamellett hozzátette: az MSZP olyan mélyre ásta magát a nemzetpolitika területén, hogy onnan nagyon nehéz lesz visszajönnie. Az MPP elnöke szerint az MSZP nemzetpolitikai útját nem a hangzatos kijelentések, hanem csakis a tettek hitelesíthetik.
Bíró azt is megállapította, az MSZP elnökségének kolozsvári látogatása „lerántotta a leplet az RMDSZ képmutató politizálásáról”. Az MPP elnöke emlékeztetett, az MSZP vezetőit vendégül látó RMDSZ-es politikusok korábban hevesen elutasították a Fidesz egyes vezető politikusainak az erdélyi látogatásait.
„Lám, ők is szívesen fogadják elvbarátaikat Budapestről, legyen szó Gyurcsány Ferencről, Medgyessy Péterről, Újhelyi Istvánról vagy éppen Mesterházy Attiláról” – fogalmazott az MPP elnöke. Egy – a párton belüli – csoportnak a napokban közzétett felhívására reagálva (melyben az illető csoport erdélyi jobboldali összefogást sürgetett), rosszallását fejezte ki, hogy a nyilvánosság útján üzentek a párt vezetésének. „Egységes jobboldal abban az esetben képzelhető el, ha a jobboldali pártok a mi zászlónk alatt egyesülnek” – fogalmazott. A pártelnök hozzátette: elvben nem zárkózik el attól, hogy a jobboldali pártok identitásuk megőrzése mellett összefogjanak, ezzel azonban érdemes megvárni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) áprilisi tisztújító kongresszusát, a végső cél pedig az erdélyi magyar pártok „nemzeti válogatottjának” összeállítása kell legyen.
Szabadság (Kolozsvár),

Az MSZP nemzetstratégiai programjának margójára
Mesterházy Attila szerdán, 2013. január 16-án egy népes szocialista vezető politikusokból álló küldöttség élén Kolozsvárra látogatott, ahol kihelyezett elnökségi gyűlést tartottak, valamint az RMDSZ egyik háttérintézményeként működő Kós Károly Akadémia vendégeként előadást tartott az MSZP nemzetpolitikai stratégiájáról. Külön érdekesség, hogy a küldöttség tagja volt Szanyi Tibor is, aki Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba mellett egyike volt azoknak, akik nemmel voksoltak a kettős állampolgárság törvény parlamenti szavazásán. Emellett, a szocialista párthoz közeli Táncsics Mihály Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá. Az esemény három szempontból elemezhető. Egyrészt, a látogatásnak van egy szimbolikus vetülete, látszólag Mesterházy szakít az eddigi szocialista vezetők nemzetpolitikai stratégiájával. Másrészt, maga a bemutatott dokumentum az eddigi politikai stratégiák és nemzetpolitikai irányvonalak függvényében elemezhető. Harmadrészt, a kérdés körüljárható az RMDSZ és az erdélyi magyar politika és a közelgő 2014-es magyarországi választások, valamint a Fidesz-–RMDSZ viszony szempontjából is.
Az esemény három szempontból elemezhető. Egyrészt, a látogatásnak van egy szimbolikus vetülete, látszólag Mesterházy szakít az eddigi szocialista vezetők nemzetpolitikai stratégiájával. Másrészt, maga a bemutatott dokumentum az eddigi politikai stratégiák és nemzetpolitikai irányvonalak függvényében elemezhető. Harmadrészt, a kérdés körüljárható az RMDSZ és az erdélyi magyar politika és a közelgő 2014-es magyarországi választások, valamint a Fidesz-–RMDSZ viszony szempontjából is.
Mesterházy látogatásának szimbolikus vetülete
Kétségtelen, hogy az MSZP látogatásának szimbolikus szempontból gesztusértéke van. Egyrészt, a szocialista párt elnöke nyilvánosan bocsánatot kért pártja 2004. december 5-én tanúsított magatartása miatt, egyben látványosan szakítva az addigi nemzetpolitikával és cáfolva azt a tézist, hogy az MSZP-t nem érdeklik a határon túli magyarok. Ezt erősítette az a tény is, hogy történetében először a párt az úgynevezett „elcsatolt országrészek” egyikén tartott kihelyezett elnökségi gyűlést.
Másrészt, a látogatásnak belpolitikai szempontból is van töltete. Az MSZP elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy nemzetpolitikája nem csak a Fidesznek és magyar jobboldalnak lehet, hanem igenis a magyar baloldalnak is kell hogy legyen ebben a kérdésben véleménye. Ez azért is fontos, mert az eljövendő választások tekintetében az MSZP akár más – a határon túli magyarok szavazati jogát ellenző vagy ignoráló – stratégiát is választhatott volna.
Továbbá, az MSZP határon túli magyarok felé tett gesztusa egy, a magyar bal- és jobboldal által elfogadott és hangoztatott nemzet-koncepciók közelítéséhez, akár közös megújításához is vezethet.
Az MSZP nemzetpolitikai programjának elemzése
A Kolozsváron bemutatott dokumentumnak három elvi sarokpontja és hat stratégiai célkitűzése van. Egyrészt, az MSZP a határon túli magyarok támogatásában az egyenlő közelség elvét alkalmazná: úgy támogatni a határon túli magyarság célkitűzéseit, hogy ne erőltesse rá saját vízióját. Továbbá, tárgyalna az összes, a magyarságot legitim módon képviselő szervezettel, amelyeket nem alárendeltként, hanem partnerként kezelne. Másrészt, kiemelt fontos elv a szülőföldön való megmaradás és boldogulás. Más szóval az MSZP nem támogatja a határon túli magyarok áttelepülését elősegítő rendelkezéseket.
A nemzetpolitika harmadik elvi pillére a környező országokkal való jószomszédi viszony visszaállítása vagy kialakítása.
A célkitűzések a következőképpen összegezhetőek:
1. Hosszú távú Kárpát-medencei stratégia kezdeményezése, egy tízéves Kárpát-medencei fejlesztési program Romániával és Szlovákiával való közös kidolgozása.
2. Új oktatási stratégia bevezetése, az információs és kommunikációs technológiákon alapuló magyar közoktatás bevezetése, az összmagyar kulturális és történelmi örökség elektronikus formában való gyűjtése.
3. A határon túli média támogatása, a Duna TV eredeti szerepének visszaállítása, önállóságának mind intézményes, mind költségvetési biztosítása.
4. Aközös kormányülések gyakorlatának visszaállítása és annak kiterjesztése Szerbiára, Szlovákiára és Ukrajnára is.
5. A határon túli magyarok számára juttatott támogatáspolitika átalakítása. Ez a határon túli szakértők bevonását jelentené az előkészítésbe és döntéshozatalba, másrészt a nyílt pályázati rendszer kibővítése úgy, hogy a költségvetés 95%-a nyílt pályázati úton kerüljön kiosztásra.
6. A nyelvi jogokért való küzdelem felkarolása, a magyar nyelv egyenrangúságának szorgalmazása a hivatalos nyelvhasználaton túl a kereskedelemben és a gazdaságban is.
A bemutatott stratégiával kapcsolatban több következtetés is megfogalmazható. Először, az elvek alapját az úgynevezett Markó-doktrína Magyarországgal kapcsolatos tézisei képezik, mely szerint a magyar–magyar kapcsolatokat az egyenlő közelség, a kölcsönös tisztelet, a függetlenség és az egyenlő partneri viszony kellene hogy meghatározza.
Másodszor, problematikus, hogy kit tekint az MSZP legitim határon túli szervezetnek. Az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy minden olyan szervezet, amelyik megválasztott önkormányzati vagy parlamenti képviselőkkel rendelkezik, a határon túli magyarság legitim képviselőjének számít, azonban a Kolozsváron megtartott beszédből arra lehet következtetni, hogy az MSZP nem számít a két kisebb romániai magyar párt partneri viszonyára. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az MSZP elnökség kizárólag az RMDSZ-nél tett látogatást, nem egy olyan rendezvény keretén valósult meg, ahová az EMNP és az MPP vezetői is meghívást kaptak.
Harmadszor, a célkitűzéseket figyelembe véve a program nem hoz újdonságot az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest. A célkitűzések jelentős része a Magyarország és a szomszédos államok kapcsolata felől közelíti meg a kérdést, a kormányközi kapcsolatok eszközével próbálja a problémát megoldani. Ez akár az Antall-kormány örökségének is tekinthető, hiszen egyensúlyban akarja tartani a jószomszédságot a magyar kisebbségek érdekeinek, jogainak védelmével. Továbbá, a Kárpát-medencei közös fejlesztés eszméje a Sólyom-féle Határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozaton kapott először konzisztens megfogalmazást.
Negyedszer, fontos elem a Duna TV visszaállításának és a határon túli média támogatásának kiemelése. Ennek két olvasata is van. Egyrészt, belpolitikai szempontból ellenzi a Fidesz által elképzelt centralizált közmédia-birodalmat, kinyilvánítva a Duna TV innen való kiemelését és függetlenítését. Másrészt, visszaállítva a Fidesz által megszüntetett média-támogatásokat, vélhetőleg azoknak a médiaorgánumoknak juttatna támogatást, amelyek nem részei a Fidesz által létrehozott „médiabirodalomnak”.
Ötödször, a bemutatott célkitűzések legproblematikusabb része a Bethlen Gábor Alapra és a határon túli támogatáspolitikára vonatkozó rész. A javasolt megoldás feleleveníti a Gyurcsány kormány által bevezetett döntési mechanizmust, mely szerint a határon túli szervezetek döntenek a határon túlra juttatott támogatás elosztásáról. Ugyanakkor, Mesterházy kritizálta a jelenlegi rendszert, azt állítva, hogy a határon túlra jutatott támogatásnak mindössze 5%-a kerül nyílt pályázatos kiosztásra. Az MSZP célkitűzési szerint 95%-át szeretné az összegnek nyílt pályázati úton kiosztani. A tervezettel kapcsolatban több probléma merül fel. Egyrészt a támogatás egy jelentős része (Sapientia EMTE támogatása, nemzeti szempontból kiemelt intézmények normatív támogatása, oktatás-nevelési támogatás) nem pályázati alapon kerül kiosztásra és ezek a tételek a jelenlegi költségvetés egy jelentős részét képezik, és vélhetően ezekhez egy potenciális szocialista kormányzat sem nyúlna hozzá. Más szóval a fenti kijelentés kivitelezése mindenképpen problémás, hiszen az említett 95%-os arány nagyon túlzottnak tűnik, vagy pedig az évek óta működő normatív támogatások vélhető megszüntetését jelzi előre.
Mindent egybevetve az MSZP nemzetpolitikai programtervezete nem hoz sok újat az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest, inkább összefoglalja az eddig működtetett közpolitikai gyakorlatokat. Ugyanakkor fontos elem, hogy az autonómiatörekvések támogatása nem jelenik meg külön célkitűzésként. Az előadás keretén belül ez a határon túli magyar szervezetek programjának támogatása címen került említésre. Más szóval, a szocialista párt csak abban az esetben szállna síkra az autonómiáért, amennyiben a legitim határon túli magyar politikai szervezetek ezt célként megfogalmazzák.
Mesterházy látogatása a magyar–magyar viszony szempontjából
Az MSZP kolozsvári látogatását és az RMDSZ háttérintézményét képező Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal aláírt együttműködési megállapodás a magyar–magyar kapcsolatokat figyelembe véve két szempontból elemezhető. Egyrészt aszerint, hogy hogyan illeszkedik a Markó Béla által meghirdetett „egyenlő közelség elvéhez”, másrészt figyelembe véve, hogy miként fogja befolyásolni a Fidesz–RMDSZ viszonyt.
Az elmúlt években az RMDSZ Fidesz-szel szembeni fő kritikája az volt, hogy a Fidesz nem tartja be a magyar kormány azon felelősségét, hogy egyenlő távolságot tartson a határon túli szervezetektől és azzal, hogy bizonyos szervezeteket kiemelten támogat, nem csak exportálja az anyaországi szembenállásokat, de beavatkozik a határon túli magyar közösségek politikai belügyeibe is. Az RMDSZ minden magyarországi párttal és a mindenkori magyar kormánnyal jó viszonyt szeretne ápolni. Kovács Péter politikusi blogján és Markó Béla az eseményt megnyitó beszédében a tolerancia felől közelítette meg a kérdést, azzal érvelve, hogy az MSZP mostani vezetősége nem ugyanaz a gárda, amelyik a december 5-i népszavazási kampányt levezényelte, ezért felelősségünk tudatában, pontosan az egyenlő közelség elvéből kiindulva kötelességünk meghallgatni más pártok koncepcióit is, hiszen a nemzetpolitika nem pártpolitikai kérdés. Hozzá kell tennünk, hogy ebben a kontextusban a Kós Károly Akadémia által szervezett előadás bizonyos fenntartásokkal beilleszthető az RMDSZ által hangoztatott politikába, amennyiben az elkövetkező periódusban a többi magyarországi parlamenti és parlamenten kívüli párt is meghívást nyer álláspontja ismertetésére. Az aláírt együttműködési nyilatkozat azonban túlmutat az egyenlő közelség elvén: már partnerségi kapcsolatot feltételez.
A találkozó tárgyalható még a problémamentesnek nem mondható Fidesz–RMDSZ viszony és a közelgő magyarországi választások szempontjából is. Az RMDSZ MSZP-hez való közeledése a Fidesz felé leadott jelzésként, függetlenségi szándéknyilatkozatként is értelmezhető. Az RMDSZ ezzel azt üzenheti a magyarországi kormánypártnak, hogy „amennyiben nem rendezitek a viszonyotokat velünk, mi elég erősek vagyunk ahhoz, hogy magunk döntsük el, hogy kivel barátkozzunk”. Az ilyen típusú politika azonban nem biztos, hogy célravezető, hiszen az erdélyi magyarok a legutóbbi közvélemény-kutatások tükrében körülbelül 100 ezer szavazatot hozhatnak a magyarországi választásokon, amely legjobb esetben a mandátumok 3-4%-nak sorsáról dönthet. Ugyanakkor, ismerve az erdélyi magyarok erős Fidesz-szimpátiáját, az RMDSZ számára csak akkor lenne célravezető részt venni az MSZP mellett a kampányban, amennyiben a szocialista pártnak reális esélye lenne a választások megnyerésére. Más szóval, az RMDSZ MSZP felé tett gesztusa könnyen a Fidesz további eltávolodását válthatja ki, a kényszerített közelítés helyett.
Ugyanakkor, a látogatás nehezen értelmezhető szavazatmaximalizáló lépésként, hiszen a szocialista párt nem számíthat túl sok szavazatra a határon túl, sőt a bocsánatkéréssel elvetette a határon túli magyarok ellen folytatott belső szavazatmaximalizáló kampány lehetőségét is. Ugyanakkor, az erdélyi magyar belpolitika szempontjából az RMDSZ számára sem hoz új szavazatokat, az MSZP-vel való barátkozás, sőt mi több, új támadási felületeket nyit meg saját ellenzéke számára.
Összefoglaló
Az MSZP vezérkar és Mesterházy Attila pártelnök kolozsvári látogatása fontos szimbolikus mérföldköve a magyar nemzetpolitikának, hiszen a szocialista párt látszólag szakít az eddig hangoztatott szimbolikus politizálásával, egyben bocsánatot kérve a 2004. december 5-én megszervezett népszámlálás kapcsán kifejtetett tevékenysége miatt. Ugyanakkor, nem szabad elfelejteni, hogy sokkal hatásosabb lett volna, ha Mesterházy már rögtön pártelnökké választása után teszi meg ezt a lépést és nem várja meg vele a magyarországi választások közeledtét. A bemutatott nemzetpolitikai program nem hoz újdonságot az eddig megszokott szocialista kormányok gyakorlatával szemben, hanem csupán összefoglalja, és újra meghirdeti azt.
Továbbá, a látogatásnak aktuálpolitikai vetülete is van, hiszen a közeledő magyarországi választások tükrében gyökeresen megváltoztathatja a jelenlegi magyar–magyar viszonyokat. Egyrészt, a találkozó kapcsán aláírt együttműködési nyilatkozat nem fér össze az eddigi RMDSZ-gyakorlattal, eltávolítja a szövetséget az eddig gyakorolt, vagy legalábbis hangoztatott egyenlő közelség elvétől. Természetesen ez részben az RMDSZ és a Fidesz megromlott viszonyának számlájára írható. Másrészt, az RMDSZ szempontjából a találkozó úgy is értelmezhető, mint kísérlet a saját mozgástér növelésére, a Fidesz felé leadott jelzésként is olvasható: amennyiben a Fidesz nem változtat az RMDSZ-szel szembeni politikáján, az RMDSZ a Fidesz ellenzékét támogathatja a választásokon. Ugyanakkor, felmerül a kérdés, hogy ez a stratégia mennyire lesz célravezető, hiszen a határon túli szavazatok vélhetően kis mértékben fogják csak befolyásolni a magyarországi választások kimenetelét, valamint, a kormánypárt jelenlegi térvesztése ellenére nehezen valószínűsíthető egy választást nyerni képes ellenzéki alternatíva kiépülése.
A Mensura Transylvanica elemzése
Szabadság (Kolozsvár),

„A buzgó, értelmes, egyenes jellemű papot szerette és becsülte minden ember”
Wiszkoczy Henrik (1800–1871) nagyenyedi minorita rendfőnök tragikus élete
Wiszkoczy Henrik neve és személyisége szervesen összefonódik az 1848–49-es forradalom nagyenyedi tragikus eseményeivel. Közvetlen részvevője, szereplője, szemtanúja s egyben súlyos szenvedője is a városra zúduló kíméletlen támadásoknak 1849 januárjában. Személyéről, szerepléséről viszont aránylag szűkszavúan szólnak napjainkban mindazok, akik a szóban forgó események fölidézésével foglalkoznak. Adózzunk tehát bővebben emlékének, hiszen élete legtragikusabb szakaszát itt Nagyenyeden élte át azokban a gyászos kimenetelű hideg, téli napokban.
Trencsén vármegye Kisutczaújhely nevű községében született 1800. december 30-án. Középiskolai tanulmányai végeztével 1821. október 25-én a Minorita rendbe lépett s a próbaévet a szepescsütörtökhelyi kolostorban töltötte. Ezt követően a teológiai tanulmányait részben Egerben, részben Szegeden hallgatta nagy szorgalommal és kitűnő eredménnyel. A szerzetesi szent fogadalmat 1824. október 8-án tette le Szegeden. 1826. szeptember 23-án Makón történt pappá szentelése után két évig a miskolci gimnázium tanára, innen 1833-ban a budapesti egyetemre ment, ahol a bölcsészeti tudományokból vizsgázott szép sikerrel, minek eredményeként a Rend a nyírbátori kolostorhoz rendelte az ottani növendékeknek a bölcsészeti tudományok tanítására. Nyírbátorról Szegedre helyezték át, ahol négy éven át a papnövendékek teológiai oktatásával bízták meg. Szegedről Aradra ment, az ottani Minorita Ház alelnöki tisztével ruházták föl. Itt szintén négy évet töltött. A továbbiakban aztán Marosvásárhelyre került, ahol a Ház főnöki tisztségével bízták meg, amelyet öt évig viselt a legnagyobb buzgalommal, miközben az alsósófalvi római katolikus egyházközség adminisztrálását is ráruházták. Marosvásárhelyről ismételten Aradra megy vissza, a Rend másodházfőnöki minőségében a gazdasági ügyek vezetőjeként hat évet töltött e Maros-parti városban. Ezt követően Balka Arnold, Nagy Mihály helységbeli földbirtokosok gyermekeinek nevelője. Két év után visszahívást kapott a Rend részéről, amely 1846-ban Nagyenyedre küldte minorita házfőnöknek és a plébánia lelkészének. Így találják e városban az 1848–49-es forradalmi mozgalmak és tragikus események.
A várost közvetlenül fenyegető veszedelem hírére, mely Axente Sever román vezér csombordi táborából érkezett – írja br. Kemény Gábor az eseménynek szentelt könyvében 1863-ban –, a derék és köztiszteletben álló Wiszkoczy Henrik nyomban Prodanhoz, a felenyedi betolakodó román csapatok vezetőjéhez sietett – aki éppenséggel bajtársaival mulatott – s erélyesen fölkérte, hogy miként azt előzetesen megígérte, hasson oda a város megmentésére, mire Prodan kardot kötött s haragosan elhagyta a házat. Kemény Gábor így folytatja: „A prezidens is kisiet, de nem veszi útját egyenesen a »residentiába« (a minorita zárda felé), hanem – ekkor már javában égvén a Magyarutca külső része – arra felé indult segítséget és tüzet kiáltozván. Nemcsak a tűz világolt, de ekkor nagy hó is volt, tehát hóvilág is, és mindezeknek tetőzésére a legtisztább telehold. A járókat, kelőket majdcsak úgy lehetett látni, mint nappal. Nem sokat haladhatott a presidens, míg reá rivalgának, fenyegeték, puskagolyók röpülnek körülötte: sebesítve rogyik össze. Sebe nem volt halálos, a nagy hideg, a havon fekvés, és az, hogy kifosztották nemcsak attól mi zsebeiben volt, de gúnyái egy részétől is, pl. csizmáitól, miben nagy szükséget láttak az oláhok, azt eszközölték, hogy hamar magához tért. Felkelt, vánszorogni kezdett hazafelé. Az oláhok közül ezt észreveszik, utána iramodnak és lándzsa döfésekkel, ütésekkel újra földre terítik. Még a zárdáig nem ért vala az oláh zaj. Hosszas kimaradása a presidensnek aggódóvá tette pap társait sorsa iránt. Keresésére mentek. Meg is találták, másodszori aléltságában, a földön vérében fetrengve. Felemelték, hazavitték. Nem volt még magánál, de ápolás után magához jött. Elbeszélte mi történt vele.”
Eme első enyedi áldozat a későbbiekben így örökítette meg a személyével történteket:
„Alább írt Isten és a világ előtt, saját tapasztalataim után őszinte meggyőződésemből vallom azt, hogy az 1849. évi januárius 8-án és az ezt követett napokra hivatkozólag, Nagyenyed városa gyámoltalan és fegyvertelen népe minden igaz ok nélkül oláhság által megtámadtatott. A rablást, gyújtást és gyilkolást könnyen meg nem fogható hallatlan kegyetlenséggel jan. 8-án úgy éjjeli 11 óra felé kezdette el. Én elejökbe mentem őket megkérendő s nagy iszonyodással láttam, midőn az egész várost minden oldalról vízözönleg meglepvén, minden háznál, az egyik csoport a házakba ablakokon belőtt, a másik csoport azonnal a házat gyújtotta, a harmadik csoport betörvén a kapukat, ajtókat, házba rohant be kegyetlenül ölvén a benttaláltakat, levetköztetvén meztelenségre csikorgó hidegben, nagyot, kicsinyet, öreget, fiatalt, nemi különbség nélkül. Borzasztó ütések és verések között csak pénzt és pénzt követeltek. Ezek, tanuk cáfolhatatlan vallomása és mindnyájuk tiszta tudomása szerint Axente és Prodan vezérek parancsolatából történtek. Magam valék az első áldozata a gyilkosoknak, kik is fejemen öt halálos sebet ejtvén, két ujjamat elvágva és két szuronyszúrással az oldalamat majd halálosan kilyukasztva, félholtan a földre hirtelen leterítettek és minden ruhától levetkőztetve, hét lövéssel idvezlettek.”
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár),

Ismét sírgyalázás Marosvásárhelyen
Megdöbbentő sírgyalázás történt Marosvásárhelyen, ahol a Szentgyörgy utcai városi temetőben koszorúkereteket loptak el. A frissen hantolt síron elhelyezett koszorúkat teljesen felbolygatták, és körülbelül harminc, fenyőből és élő virágból készült koszorút tettek tönkre. Ezek fa- és vesszővázát vitték el. A síron összevissza dobálták a lebontott fenyőágakat és az időközben megfagyott virágokat. Az elhunyt édesanya hozzátartozóinak nemcsak a bánatot és szomorúságot kellett megélniük, hanem a kegyeletsértés felháborító tényét is el kellett viselniük.
Két lejért értékesítik a koszorúkeretet
R. Attila szerkesztőségünkben keresett meg, és elmondta, hogy édesanyját nagy részvét mellett ez év január 4-én temették el. Pár napra rá kimentek a temetőbe, ahol szörnyű látvány fogadta őket. A síron levő koszorúkat feldúlták, a több mint harminc koszorúból egy sem maradt épen. Az esetet jelezték a rendőrségen, és kérték, lépjenek fel a tettesek felelősségre vonása érdekében.
Elsőként Mircea Moldovant, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal közterület- kezelő igazgatóját kérdeztük: hogyan fordulhat elő, hogy egy bekerített, s ráadásul éjjel-nappal őrzött városi temetőben ilyen méretű sírgyalázás előfordulhat?
– Nem először történik meg az eset, amit sajnálatosnak tartok. Két és fél évvel ezelőtt is sűrűn fordultak elő lopások, akkor sikerült visszaszorítani a jelenséget. Most ismét tolvajok járják a temetőt, mert az innen elvitt tárgyak – koszorúkeretek, fémkeresztek – minimális jövedelemhez juttatják őket. Nagy az éhség… Tudtunkkal két lejért értékesítik a koszorúkereteket, ezért képesek sírt gyalázni – mondta Moldovan.
A tolvajok profik!
– Nehéz velük felvenni a harcot – fogalmazott Ioan Popa, a Szentgyörgy utcai temető gondnoka, aki kivezetett az erdő és a kerítés közelében található megcsúfolt sírhoz. A kerítés, mint megállapítottuk, nem olyan magas, hogy ne lehessen átugorni. Kis gyakorlattal át lehet mászni rajta. S aki lopásból él, annak nem megerőltető egy kis "sport".
A gondnok felvilágosított, hogy reggel 7 és délután 3 óra között a polgármesteri hivatal három alkalmazottja dolgozik a temetőben. Felváltva végzik a munkát, egyik őrködik, miközben kettő a karbantartási munkálatokat végzi. Délután 3 órától reggel 7 óráig pedig a BS Guarding őrző-védő szolgálat őrei vigyázzák a temetőt, délután egy ember, éjszaka a váltása.
– A temető alkalmazottai minden reggel fél 8 óráig ellenőrzik a sírokat. Az R. család hozzátartozóját január 4-én temették el, s január11-én délután vagy éjszaka dúlták fel a sírt. Rá két napra újra visszamentek a tolvajok, hogy ami még maradt, azt is elvigyék. Január 15-én kiszállt a rendőrség és a csendőrség, és hét gyanúsítottat fogtak el. Nem tudjuk, mi történt velük, a rendőrség semmit sem közölt velünk – közölte a temetőgondnok.
A rendőrség végzi a munkáját, ki kell derülnie, kik azok, akik mindenféle erkölcsi normát felrúgva folyamatosan lopnak, garázdálkodnak, bosszúságot, keserűséget okozva az embereknek. Meg kell nevezni végre, kik azok, akik a temetőkből is képesek lopni. Nem arról van szó, hogy egy népcsoportot megbélyegez valaki, csupán arról, hogy magatartásukkal elviselhetetlenné teszik az együttélést. S ha szóvá tesszük ezt, akkor diszkriminációval vádolnak.
Népújság (Marosvásárhely),

Több volt a pénz, mint a pályázat
Zsúfolt év vár a Kis-Küküllő térségi egyesületre
Korántsem könnyű év mérlegét mutatták be a tagoknak és meghívottaknak a Kis-Küküllő Balavásár – Sóvárad Egyesület Leader Helyi Akciócsoportjának a balavásári Romantik komplexumban tartott csütörtöki rendezvényén, amely a számbavétel mellett egyben a vidékfejlesztési lehetőségek népszerűsítésére is szolgált. Erre azért van szükség, mert az egyesület Leader Akciócsoportja által a 2012-15-ös időszakra elnyert 2.285.432 eurós összegből a múlt év során 724.498 eurót pályáztak meg sikeresen. A 2012-ben benyújtott 24 pályázatból 18-at talált támogathatónak a vidékfejlesztési kifizetési ügynökség, amelynek a képviselői is jelen voltak az évértékelőn.
Amint kérdésünkre Borbély Emma projektmenedzser elmondta, a Kis-Küküllő Balavásár – Sóvárad Egyesület tízéves kistérségi együttműködés alapján jött létre nyolc település – Balavásár, Gyulakuta, Vécke, Havad, Makfalva, Kibéd, Sóvárad, Erdőszentgyörgy – polgármestere, a térség nemkormányzati szervezeteit képviselő nyolc és a magánszférát képviselő tíz személy összefogásával. Elnöke Dósa Sándor, vezetőtestülete a közgyűlés és a kilenctagú igazgatótanács. Az egyesület kezdeményezésére alakult meg 2010-ben a Leader Helyi Akciócsoport (HACS). Közös céljuk a kistérség fejlesztése a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági tevékenységek, a szolgáltatások, a szociális ellátás, a tájékoztatás, a művelődés, az oktatás, a környezetvédelem és a hagyományok megőrzése terén. Erre a célra nyertek el a nemzeti vidékfejlesztési terv keretében 2.856.791 eurót, amit az EU és Románia kormánya biztosít, amelyből a már említett 2.285.432 eurót pályáztathatják ki.
A Helyi Akciócsoport tanulmányt készített a térségről, kidolgozta a helyi fejlesztési tervet, felkészítette a személyzetet, találkozókon, kiállításon s népszerűsítő kiadványokban tájékoztatta a vidék lakosságát arról, hogy milyen területeken hogyan pályázhatják meg a Leader program keretében felkínált összegeket.
Az eredményekről a HACS munkacsoportjának képviselői számoltak be. Borbély Emma szerint azért volt nehéz az elmúlt esztendő, mivel a program 2009 helyett csak 2012-ben indult. Másrészt nehézkes a pályázási procedúra is. A pályázatokat három szesszióban hirdették meg. Az elsőben a települések felújítása, fejlesztése, a szolgáltatások javítása intézkedéscsomag keretében három község, Havad, Kibéd és Balavásár pályázott sikeresen egyenként kilencvenezer euró körüli összegre. A második szesszióban két fiatal farmer próbálkozott sikertelenül, a félig önálló mezőgazdasági farmok közül a hatból ötnek ítélték meg a 7.500 eurós támogatást. A mikrovállalkozások létrehozására pályázókat sem bírálták el kedvezően, s az újabb négy önkormányzat közül három kapta meg a településfejlesztésre kért támogatást, mivel abban a keretben elfogyott a pénz. A harmadik szesszióban három fiatal farmer, egy félig önálló mezőgazdasági vállalkozás és három kisvállalkozó járt sikerrel. Mindez az Leader Helyi Akciócsoport által elnyert összegnek az egyharmadát jelenti. A mezőgazdaság és az erdészet, ennek infrastruktúrája, az erdősítés, termelői csoportok létrehozása stb. terén egyetlen pályázatot sem nyújtottak be a kistérség lakói, vállalkozói. Mivel más területeken lett volna igény, a HACS képviselői azt szeretnék elérni, hogy a pénzek átcsoportosításával a 2013-ban meghirdethető újabb három szesszió során minden euró gazdára találjon.
A hozzászólók értékelték Borbély Emma és csapata tevékenységét, és elhangzott a biztatás, hogy bár nehéz és körülményes, de pályázni kell, hogy a leutalt pénz a kistérségben maradjon. Elhangzott, hogy a turisztikai vállalkozások terén annak, aki tehetősebb, kevés a pályázaton elnyerhető pénz, a kezdőknek pedig több intézkedésben is a magas önrész előteremtése okoz gondot. Ennek ellenére a HACS munkacsoportja és az egyesület tagjai azt remélik, hogy az átcsoportosítások jóváhagyásával az idén meghirdetendő három szesszió során az elnyerhető összegek gazdára találnak. Ami azért is fontos, mivel vannak olyan tevékenységek, amelyek 2013 után már nem finanszírozhatók, 2014-től pedig már csak a megpályázott pénzek sorsát fogják követni.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Mentelmi
Rendszeres olvasóim bizonyára emlékeznek arra az ígéretemre, hogy a magyarországi 2012-es történtek és 2013-as kilátások után a romániai helyzetről fogom kifejteni véleményemet az első adandó alkalommal.
Időközben sikeresen, vagy legalább jól-rosszul, mindenki túljutott a minden év elején szokásos zűrzavaron, így némileg tisztább fejjel, hogy azt ne mondjam: józanul állhatok neki magam is a fejtegetéseknek. Mivel pedig a 2012-es év romániai viszonylatban olyannyira zsúfolt volt a szinte érthetetlen és megmagyarázhatatlan történésektől, megpróbálok inkább azzal foglalkozni, hogy milyen kilátásokkal vágtunk neki ennek a most kezdett évnek. Annyit azonban mindenképpen el kell mondanom, hogy soha ki nem találtam volna a tavaly év elején azt, hogy kevesebb, mint 12 hónap alatt alatt három kormánya is lesz Romániának (Ungureanu, Ponta I. és Ponta II.). Azt sem tudtam volna megjósolni, hogy az államelnök felfüggesztésére sor kerül, illetve mégsem, hiszen az érvényességi küszöb nem csekély európai uniós szemöldökráncolással is erősített "magassága" nem tette lehetővé Traian Basescu menesztését. Hogy aztán ezért is mi, romániai magyarok lettünk a fő bűnösök, azon már fölösleges is csodálkozni. Mi ugyanis mindig "kéznél vagyunk", nem is értem, miért nem dicsérnek meg ezért bár egyszer román nemzetiségű honfitársaink.
Az már távolról sem vicces, hogy a helyhatósági, majd a parlamenti választásokon a "választás szabadsága" a magyar közösségen belül olyan kifacsart formában nyilvánult meg, hogy arra nem sokan gondolhattak. Az RMDSZ, erőfölénye tudatában, elfelejtette: az erős attól lesz még erősebb, hogy védi-óvja és nem földbe döngöli a gyengébbet. A gyengébbek pedig folyton úgy viselkedtek, mintha a demokrácia azt jelentené: a (számszerűen) kevesebbek diktálnak a többeknek. A következmények olyan eredményhez vezettek, hogy attól koldulunk, egyelőre még csak a szó átvitt értelmében, bár ebben sem vagyok biztos. A romániai magyar közösséget "sikerült" megfosztani eddig sem többségi hatalomként létező képviseletének néhány helyétől, másrészt a kevesebbek által választott alakulatok vezetői továbbra is úgy tesznek, mintha mi sem történt volna: ugyanazzal a vehemenciával osztják az észt, mint a választási kampányban. Legalább azt illene immár észrevenni, hogy a pályán kívülről nem lehet szabályos gólokat szerezni, még ha óriási hangerővel biztat is minket bárki. No de erről inkább nem írok, mert rögtön eszembe jut a zárt kapuk mögött sorra kerülő magyar–román labdarúgó- mérkőzés (március 22., Budapest), amiről tényleg jobb, ha (követve a magyar miniszterelnök példáját) nem szólok semmit.
Arról ejtenék még néhány szót, hogy októberben paktumot kötött az RMDSZ vezetése a jelenleg kormányon levő pártokkal. Maga a szöveg, késéssel, nyilvánosságra is került. Személyes véleményem erről az, hogy védhető. Akik úgy nyilatkoznak, hogy erre nem volt felhatalmazása a szövetségnek, elfelejtik, hogy az aláírók JOGOSAN képviselik a romániai magyar közösséget, a 2008-ban megszerzett (némelyek esetében a 2012-ben megerősített) szavazatok alapján. Milyen politikai lehetősége lett volna az RMDSZ-nek eddig is, ha minden nagyobb horderejű döntése előtt külön "felhatalmazást" kért volna választóitól, és milyen TÖRVÉNYES módon tudta volna ezt megszerezni? Emlékszem, a 2000-2004 közötti választási ciklusban az RMDSZ, országos és helyi szinteken egyaránt, több megállapodást kötött az akkor kormányzó PSD-vel, és ezek alapján számos, máig érvényben levő kisebbségi (és nem csak, hanem infrastrukturális, egészségügyi, oktatási, szociális, művelődési stb.) jogot-követelést tudott biztosítani. Azokat a megállapodásokat sorra nyilvánosságra is hozták mindkét fél beleegyezésével, aztán többek között ennek is tulajdonítható, hogy a Nastase-kormány megbukott 2004- ben, "magyarbarátsága" okán. De az RMDSZ-t akkor is számtalan támadás érte "belülről", hogy nem kellett volna aláírnia azokat az egyezségeket. Félreértések elkerülése végett: aki nemcsak olvassa, hanem érti is a történelmet, számtalan kisebb-nagyobb "paktumról" szerezhet tudomást, amelyek országok, földrészek sorsáról döntöttek, nyilvánosságra kerülésük pedig legtöbbször évek vagy évtizedek kitartó történészi munkájának eredménye. Ezen persze lehet háborogni, lehet nyilatkozatokat harsogni, de ettől a politika és a politikusok (nem csak az RMDSZ!) nem fognak megváltozni. Nem védek, nem is támadok tehát senkit, csupán tényeket sorolok fel, ezek akár tetszenek valakinek, akár nem, megmaradnak "makacs dolgoknak".
Azzal folytatnám, hogy a folyó évre szóló kilátásokat, szigorúan romániai értelemben, egy alapjában felszínesnek tűnő, az elmúlt évtizedek gyakorlatában már-már bevett dolognak tetsző esemény kapcsán igencsak borúsnak látom. Arról szólok, hogy olvastam egy frissen parlamenti mandátumot szerzett személy "vallomását" saját vagyonnyilatkozata ügyében. Az illusztris személy nem kevesebbet állít, mint hogy ő csupán azért töltötte ki a nyilatkozatot, hogy csúfot űzzön a Feddhetetlenségi Ügynökségből (Agentia Nationala de Integritate – ANI). Mivel pedig az újságírók nem hagyták annyiba a kérdezősködést, kiderült sorban, hogy vagyontárgyai nagy részét lányai és/vagy felesége nevére íratta, de mindennek a teteje az volt, amikor kijelentette: ha feje tetejére is áll az ANI, akkor sem hajlandó beírni a nyilatkozatba egyetlen bankszámláján szereplő pénzösszeget sem.
Nem vagyok otthonos a törvény minden előírásában, hogyan is lehetnék, de úgy tudom, aki nem teljesíti a teljes vagyonnyilatkozat határidőn belüli leadását, annak meg kell szüntetni a mandátumát. Márpedig ezen a téren semmi jelét nem tapasztaltam, hogy bárki illetékes (pártja, a kormányon levő liberálisok elitje, az ANI, a parlament, a kormány) megszólalt volna. Hogyisne, hiszen emlékszünk arra, amikor évekkel előbb egy honleány vagyonnyilatkozata olyasmit tartalmazott, miszerint értékes festményei vannak, amelyek piaci árát a saját kedvenc majma állapította meg! Ha akkor sem tiltották ki az illetőt a parlamentből, akkor most sem várható semmilyen következmény. Ha pedig így áll a helyzet, akkor ez a lehető legvilágosabb jelzés a választók, az istenadta nép felé, hogy a mentelmi jog mögött megbúvóknak mindent szabad továbbra is, míg a köz, amelynek képviseletét ünnepélyesen felvállalták, üljön csöndben és menjen el négyévenként szavazni. Más dolga mintha nem is volna!
Borúlátásom másik oka az, hogy a most (még?) érvényben levő választási törvény olyannyira csúfot űzött a szavazópolgárból, ahogy nem hiszem, hogy a diktatúrákon kívül máshol is megtörténhetett: a visszaosztások során a választói preferenciákban akár negyedik helyre sorolt jelöltek jutottak mandátumhoz, miközben "győztesek" sora dühönghetett tehetetlenül. Csoda, hogy ebben a "rendszerben" annyian távol maradtak az urnáktól?! Magyarok és románok, akik valamennyien viselni fogják újabb négy évig ezt a megaláztatást. Függetlenül attól, hogy ki, milyen politikai alakulatok vallhatják magukat kormányon levőknek.
Befejezésül valami optimistábbat: olvasom, hogy a miniszterelnök ki akarja penderíteni a protokollvillákból azokat az egykori tisztségviselőket, akik számtalan anyagi (és egyéb) kedvezményt élveznek mind a mai napig az állami protokollalap (Regia Autonoma a Administratiei Protocolului de Stat – RAAPS) lakosztályaiban. Szívből drukkolok az akció sikerének és jut eszembe az az arrogancia, amellyel 1998-ban a RAAPS igazgatója a szemembe röhögött a marosvásárhelyi Park szálló visszaszerzését szentesítő kormányhatározat láttán, kijelentve, hogy úgyis vissza fogják utalni nekik. És hetek múltán (!) igaza is lett. Örvendetes, hogy azóta már ismét visszakerült a Maros Megyei Tanács alárendeltségébe, és ugyancsak biztató, hogy a miniszterelnök (úgy tűnik) komolyan gondolja azt, amit mond. Tudniillik a jogtalan előnyöket erkölcsi alapon nem szabad fenntartani. Csak rajta, sok sikert ebben is! Hátha az RMDSZ vagy inkább a romániai magyar közösség irányába tett nyilatkozatai és eddigi cselekedetei nem "kifele" irányuló diplomáciai lépések, hanem meggyőződésből fakadó igyekezet jelei.
Virág György
Népújság (Marosvásárhely),

Négyen két könyvről
Beszélgetés Szabó Róbert Csabával
Látó a négyzeten, illetve Négyen két könyvről címmel új beszélgetőest-sorozatot indít a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat. Szerkesztőkkel és meghívottakkal, kortárs szépirodalmi művekről. Szabó Róbert Csabát, a folyóirat főszerkesztő- helyettesét arról kérdeztük: a továbbra is futó és igen népszerűnek bizonyuló Látó Irodalmi Színpad mellett egyrészt milyen jellegű hagyományt igyekeznek megalapozni, másrészt miért van erre szükség, igény?
– Nagyon régi álmunk volt egy ilyen jellegű beszélgetőest-sorozat létrehozása. Különösen Láng Zsolt kollégám és én kívántunk életre hívni Marosvásárhelyen is egy egészséges beszélgetés-sorozatot arról, hogy hogyan lehet a kortárs magyar irodalmat olvasni. Olyan könyvekről esik majd szó az estek során, amelyeket egyrészt fontosaknak tartunk, másrészt valamilyen formában kötődnek Erdélyhez, Romániához, az itteni magyarsághoz, annak életéhez, irodalmához – mind magyarországi, mind innen elszármazott írók esetében. Mindez nem újkeletű dolog, ezt a beszélgetőest-formát nem mi találtuk ki, Magyarországon számos ilyen rendezvényt szerveznek. Az Élet és Irodalom beszélgetőestjén pontokat is adnak a résztvevők, de említhetnénk a József Attila Kör hasonló rendezvényét is. Nem mi találtuk fel a spanyolviaszt, mi csak meghonosítani szeretnénk.
– Hogyan építitek fel az estet, van-e előre meghatározott koncepciótok?
– Négy résztvevő vitázik, természetesen közönség előtt. Közülük kettő a Látó szerkesztője – személyük minden beszélgetés esetében változik –, illetve van két meghívottunk. Egyikük személye ugyancsak változó. Az est során két könyvről folyik a beszélgetés: az egyiket előre meghatározzuk és beharangozóként a közönség tudomására hozzuk, a másikat az éppen aktuális meghívottunk hozza és a publikum számára meglepetés – csak az esten derül ki, hogy milyen szerzőnek melyik kötetéről van szó. Ezt csak mi tudjuk előre. A két kötetet igyekszünk úgy kiválasztani, hogy egy kicsit egymás ellenpontjai legyenek, érdekesebbé teendő a vitát, a beszélgetést. Az első beszélgetésünkre január 25-én, este hat órától kerül sor, megszokott helyünkön, a G Caféban. Ekkor Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című kötetéről vitázunk. Ez egy kis, határ menti városban, a rendszerváltás idején zajló történet, a tematikája igen érdekes. Mi Szatmárra tippelünk, jóllehet a szerző nem pontosít. Hiszen mi is az a határmenti város? És mi a határ? Illetve hogyan lehet átlépni rajta? Milyenek az erdélyi magyar városok? A könyv fogadtatása kedvező volt, lefordították román és finn nyelvre is. Sikeres, jól megírt kötet. Mi nem érthetetlen, irodalomelméleti szaknyelven, hanem érthető, köznapi, de igényes nyelven szeretnénk ezekről a könyvekről beszélgetni úgy hogy, az mind nekünk, mind a közönségnek örömöt okozzon. Az első esten a Látó részéről Láng Zsolt és Demény Péter vesz részt a vitában, meghívottunk Parászka Boróka, illetve B. Szabó Zsolt, az Erdély FM műsorvezetője. Ő hozza a meglepetéskönyvet is.
– Milyen gyakorisággal jelentkeztek a beszélgetőestekkel?
– Havonta egy alkalommal szervezzük meg őket. A második estünkün Herza Mikola kötetéről lesz szó, utána pedig a Magvetőnél megjelent Édes hazám című kortárs versantológiáról beszélgetünk. Ez is érdekes téma, hiszen a benne fellelhető gondolatok, érzelmek és gondok éppúgy érvényesek Erdélyre is, mint Magyarországra.
– Miben különbözik a Látó Irodalmi Színpadtól az új kezdeményezés?
– Sok mindenben, az est dramaturgiája, alapgondolata teljesen más. Például a szóban forgó kötet szerzője nem biztos, hogy ott lesz a beszélgetésen. Mert nem hívjuk meg. Természetesen eljöhet, mint néző. Itt a szövegen lesz a hangsúly, nem az íróján. Lehet, hogy nem lesz akkora sikere, mint a Látó Irodalmi Színpadnak, de reméljük, hogy idővel népszerűvé válik. Erre utaló jel, hogy igen sokan kölcsönkérték már a Papp Sándor Zsigmond fentebb említett kötetét. A publikum egy része felkészülten kíván részt venni a beszélgetésen. És ez igencsak biztató...
Knb.
Nyugati Jelen (Arad)

Óvónők, tanítók az iskolapadban
Háromszéken a jelenleg oktató óvónők és tanítók több mint felének kell kiegészítenie tanulmányait a következő hat esztendőben az idei 92-es sürgősségi kormányrendelet értelmében, tavaly az érintettek többsége kérte középfokú oklevele elismertetését felső fokon, választ ellenben egyelőre nem kaptak.
A jelen tanévben óvodában és elemi iskolában tanító 1174 háromszéki pedagógusból háromszáztizenöt óvónőnek és háromszázhatvannégy tanítónak nincs meg a felsőfokú képesítése, közülük tavaly ötszázhúszan éltek azzal a törvényes lehetőséggel, hogy az eddig elért képesítések alapján kérvényezzék oklevelük egyenértékűsítését. Érdeklődésünkre Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő elmondta, vonatkozó jogszabály alapján a megyei tanfelügyelőségen ebből a célból létrehozott bizottság kiértékelte és összesítette a kérvényezők személyes dossziéit, ami a középfokú végzettséget igazoló oklevél mellett tartalmazta a különböző tanfolyamokon megszerzett kompetenciákról szóló igazolásokat is, és továbbította az oktatási minisztériumba, ellenben ott elakadt, semmilyen válasz nem érkezett.
Hogy a hároméves alapképzésben megszerezhető licencért hány óvónő és tanító iratkozik be a következő hat esztendőben egyetemre, és ilyen körülmények között lesz-e még jelentkező a középiskolai tanítóképzős osztályokba, egyelőre nem tudni, az ellenben biztos, az érintetteknek sok energiába, szervezésbe és pénzbe fog kerülni, hogy tanítás mellett végezzék a kötelezően előírt képzést, és fölösleges azoknak, akik utána rövidesen elérik a nyugdíjkorhatárt.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Pallas-Akadémia: húszéves jubileum gyerekkönyvekkel
Hármas könyvbemutatóval ünnepelte alakulásának huszadik évfordulóját a Pallas-Akadémia Könyvkiadó. A Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében Kozma Mária Régiségek Gyergyóból, Ferencz Imre Madárkirakat, illetve Kristó Tibor Kárász Karcsi, a csalihal című, főként gyerekeknek szóló köteteit mutatták be pénteken délután.
A rendezvényen a kiadót és a szerzőket Kopacz Katalin, a könyvtár igazgatónője köszöntötte, továbbá Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kívánt sok sikert a szerinte székely termékeket előállító könyveseknek. Tőzsér József, a kiadó igazgatója jelentős könyvajándékot adott át a könyvtárnak, a kiadó több mint ötszáz megjelent címének háromnegyede most már a bibliotékából is kikölcsönözhető.
Kozma Mária úgy vélte, általában azt, hogy milyen is a gyermekirodalom, a felnőttek magyarázzák más felnőtteknek. A gyermekirodalom valódi élvezői, a gyerekek szintén a felnőttektől kapják ezeket könyveket, szóval általában nem ők válogatnak – jegyezte meg. Szerinte a jó gyermekirodalom titka abban rejlik, hogy minden íróban ott él tovább a gyermek, ezért sikerül olyan szöveget írni, amely a kicsiknek is tetszik.
Ferencz Imre szerint azok a jó gyermekirodalmi művek, amelyet gyermekként olvastunk, de felnőttként is visszaemlékszünk rájuk, és az illető köteteket le is vesszük a polcról újraolvasni. Kristó Tibor kifejtette, neki az egyik kedvence Rongy Elek, a példakép. Felhívta viszont a figyelmet annak a fontosságára, hogy ezekben a kötetekben olyan rajzok jelenjenek meg, amelyek kiegészítik, illusztrálják a szöveget. Kozma Mária könyvét Mezey Ildikó, a Kárász Karcsiról szóló történetet Csillag István, a madárhatározót pedig lelkes természetfotósok illusztrálták.
A bemutatott kötete kapcsán Kristó megjegyezte, hogy azóta kapott inkább kedvet a gyermekkönyvek írásához, mióta az unokái megszülettek. Az első ilyen gyermekkönyvének, A muzsikus manónak a sikerén is – mely 1996-ban jelent meg a művészeti iskola akkori középiskolás diákjainak illusztrációival, és hamar el is fogyott a könyvesboltok polcairól – felbuzdulva látott hozzá, hogy horgászélményeiből verses történetet faragjon, főleg, hogy pecázni általában a legnagyobb unokája is elkíséri. Ezért születhetett Kárász Karcsi, a csalihal című verse, mely amellett, hogy egyfajta halhatározó, egy kicsit a kisebbségi lét, sors, sőt a székelyek eredettörténete is benne rejlik
Ferencz Imre szerint, amikor a gyermekirodalom szerzője leül írni, fél szemét a gyereken tartja, a másikat pedig a felnőttön, hiszen általában a felnőtt a vásárló. Másfelől abban reménykedik az író, hogy ha ebben a korban megszeretteti az olvasást a gyerekkel, akkor felnőttként is könyvszerető lesz. Ferencz Imre elmondta, elsősorban a didaktikai szempontok vezérelték abban, hogy megírja a verses madárhatározót, itt „a verselést csak csomagolásnak szántam ahhoz, hogy a madár jellegzetességei, fő tulajdonságai megjelenhessenek, és persze könnyebben megjegyezhetők legyenek” – húzta alá.
Kozma Mária bevallotta, azért ír gyerekirodalmat, mert íróként ezt is szerette volna kipróbálni. Igaz, hogy általában a háttérben meghúzódik azoknak a mosolya is, akik számára ezek a művek születnek, de például az első, gyerekeknek szóló története, a Csillala mester írásánál még nem létezett ilyen valós személy, aki miatt tollat ragadott volna. Sőt, eredetileg nem is mesének, hanem abszurdnak szánta. Mivel a mese és az abszurd is a valóságot fejezi ki, létezik egy erős közös vonás bennük, de a mese egy elképzelt valóság, vagyis fikció. A Régiségek Gyergyóból kötetével kapcsolatban kifejtette, hogy ő mindig is imádta a történelmet, de nem a száraz adatok történelmét, amelyben csatákról, helyszínekről, hadvezérekről van szó, hanem amelynek főszereplője az egyszerű ember. Ez a könyv is azért született, hogy a gyermekek megismerjék a székely ember lelkivilágát és eredetmítoszait. A legendák alapján írt mesék talán még arra is ösztönözhetik a gyereket, hogy történész legyen – vélte a szerző.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro,

Püspöki römi a református egyházért
Február elsején a kolozsvári Farkas utcai református templomban iktatják be hivatalába Kató Béla sepsiillyefalvi lelkészt, aki az előző tizenkét évben püspökhelyettesi tisztséget töltött be, tavaly decemberben pedig az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé választották. Az új püspök a maszol.ro kérdéseire válaszolt.
Püspökhelyettesként a lehető legközelebbről láthatott rá arra, miben áll a gyakorlatban püspöknek lenni. Jelent ez előnyt a jövőbeni teendők végzésénél?
Való igaz, hogy nekem ide nem úgy kellett bejönnöm január elsején, hogy nem tudtam volna, merre nyílik az ajtó, hiszen tizenkét év alatt rendkívül sok mindennek voltam részese, de vannak olyan feladatok, amelyeket a püspökhelyettesnek nem lehet átadni. Elsősorban a lelkigondozói feladatokra gondolok, a személyes találkozásokra lelkészekkel és egyháztagokkal.
Amit Pap Géza püspök úrtól átvettem: a diakónia, a székelyföldi ügyek koordinálása, az anyagi kérdések stratégiája, részben egyetemi és iskolai ügyek intézése, valamint a külföldi, ökumenikus kapcsolatok ápolásának azon része, amely különösen sok utazást igényelt – évente 70–80 ezer km-t is megtettem. Sok területét megismertem a munkának, de most tapasztalom igazán, hogy mit is jelentenek a püspöki teendők a mindennapokban: az egyházkerületben folyó igehirdetés feltételeinek minél jobb körülmények közötti biztosítása, az adminisztráció zökkenőmentes megszervezése, az egyházkerület képviselete és felügyelete minden szinten.
Ha eltér valamiben az, amit és ahogyan Pap Géza volt püspök képviselt attól, amit és ahogyan ön fog képviselni, mi lenne az?
Eleve adott az a tény, hogy két különböző emberről van szó, más habitussal rendelkezünk, tehát a kérdéseket is másként közelítjük meg és javasolt megoldásaink is lehetnek egészen mások. Aki ismer engem, az nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak lát, nyitottnak és befogadónak. Ez őszintén, belülről jön. És ez bizalmat kelt az emberekben. Ha végül is valamit elutasítok, azt is úgy teszem, hogy érezzék az emberek, megtárgyaltam velük az elutasításuk okát is. Ha beavatjuk embertársainkat a mi gondolkodásunkba, és az elutasítást is nagy-nagy szeretettel és körültekintéssel tesszük, akkor talán a másik fél könnyebben el tudja fogadni a helyzetet, akkor is, ha nem érte el a célját.
A kommunikáció az elmúlt 12 évnek nem volt éppen erős oldala. Most nem kimondottan a médiával való kommunikációra gondolok, hanem a gyülekezetekkel, lelkészekkel való kommunikációra is. Ezen mindenképpen szeretnék változtatni. Erre fordítanám időm legnagyobb részét. Az ügyvitelt pedig, ami eddig az én feladatom volt, másokra ruháznám.
Az adminisztrációt sokféleképpen meg lehet szervezni: úgy is, hogy minden hozzád jusson el, és te kelljen rámond az igent, de úgy is, hogy különböző szinteken önállóságot adsz a tisztviselőknek. Én nem kívánok egy egész hetet benn ülő püspök lenni, mert ha a problémákról csak akkor értesülök, amikor elérkeztek a püspöki irodáig, akkor már igen nagy a baj. Szeretnék hamarabb, még a helyszínen, a gyülekezetek látogatása során tudomást szerezni a gondokról, és elébük menni a megoldással. Tehát a továbbiakban is nagyon sokat fogok utazni.
Vannak-e olyan kompetenciák, amelyekkel személyiségtől függetlenül rendelkeznie kell egy püspöknek?
Ha visszatekintünk történelmünkre: elődeinknek mindig megvolt a karizmája a vezetéshez, amit Istentől kaptak, tehát ez szükséges.
Aztán a mai egyházi állapotunkban nagyon fontos, hogy gyorsan tudj a helyzetnek megfelelően döntéseket hozni, nincs idő éveket lamentálni bizonyos kérdések fölött ebben a rohanó társadalomban. Ha valaki nem rendelkezik ezzel a kompetenciával, akkor a közössége is hátrányt szenved, mert olyan vonatok mennek el, amelyek többé nem jönnek vissza.
Elengedhetetlen a diplomáciai érzék. Sok kérdést nem lehet úgy megoldani, hogy fejjel rohanunk a falnak. Gyakran több tárgyalás szükséges ahhoz, hogy a célt elérjük.
Fontos a kapcsolattartás, nemzetközi és hazai kapcsolatrendszer. Ha valaki úgy kerül ebbe a székbe, hogy nem ismerik, fél ciklus eltelik azzal, hogy kialakítsa a kapcsolathálót. Ha valaki már otthonosan mozog ezekben a körökben, hamarabb elkezdheti azt a munkát, amit az egyház érdekében tenni kell. Ezért mondtam, hogy nálunk a püspökválasztás nem a jövőre tett igéreteink, hanem az eddigi cselekedeteink alapján történik. De mindenek fölött a püspök az alázatos szolgálatban az első kell legyen és minden cselekedete Isten igéje fényében kell történjen.
Székely József kolozsvári lelkipásztor, volt püspökjelölt programtervezetét alkalmazhatatlannak találja, vagy elképzelhető, hogy hasznosítani lehetne a következőkben?
Amit az ifjabb kollégák megfogalmaztak, azzal 90 százalékban egyet tudok érteni, mert ők tulajdonképpen egy diagnózist állítottak fel, ami valós. Én még kétszer annyi hibát tudnék felsorolni. Abban sem kételkedem, hogy ha vezetéshez jutnak, akkor nem próbálták volna ezeket megoldani valamiképpen. De fogadjuk el azt, hogy egyházunk választó testületei a most megválasztott tisztségviselőkben látott biztosítékot arra, hogy a problémák megoldódjanak.
Az igazgatótanácsban vannak az általuk javasoltak közül is, tehát nem teljesen egyoldalú a helyzet. Viszont egyet mindenkinek meg kell tanulnia, nekem is: a legjobb dolgokat is lehet ajánlani, de ha véghez akarjuk vinni, annak megvan annak a törvényes módja és rendje. A zsinatban van 35 ember, aki vitatkozik rajta, és utána szavaz. Ha az ügy nem kapja meg a fele plusz egy szavazatot, akkor el kell fogadnom, nem boríthatom fel az asztalt, még ha magamban el is könyvelem, hogy hályog van a szemükön. El kell fogadnunk, hogy az általunk delegált testületeknek van kompetenciájuk a változtatásokról dönteni. Minden rossz törvény jobb annál, mint az anarchia. Ezért nekünk be kell tartanunk a törvényt – és a püspök erre tesz esküt, hogy betartja és betartatja. Lehet minősíteni: ennyire volt képes adott korban az adott közösség, ennyit tudott kiizzadni magából, de látjuk azt, hogy ez koronként változik. Vannak aranycsapatok és vannak szürkék, ezt el kell fogadni.
A választás idején is hosszasan beszélgettünk Székely Józseffel, és utána is biztosítottam arról, hogy érzékelem és tudom, hogy az általuk felvetett problémákat meg kell oldani, de a megoldásokat nem egy ember, hanem egy közösség hozza, testületek hozzák. Tehát nem értem azt sem, egyesek miért beszélnek diktatúráról.
Én senkit ki nem zárok, aki engem ki nem zár. Ha engem valahonnan kizárnak, akkor oda nem tudok bemenni. Én ki nem zárok senkit, hanem – úgymond – meghívok, hogy ebben-abban a munkában vegyünk részt. Egyházpolitikai, hatalmi viták mindig lesznek, de ha valaki az egyházban dolgozni akar, abban senki meg nem akadályozza.
Gyülekezeti lelkészként is kell szolgálnia a püspök úrnak?
Az egyházunk szabályzata szerint a püspök is lelkipásztor, van egy gyülekezet, ahol ő parókus lelkész. Hagyománya volt annak, hogy a Belvárosi Egyházközségnek lett a püspök a lelkésze, viszont ezen változtattunk már a korábbi években: a püspök továbbra is abban a gyülekezetben marad, ahol megválasztása előtt szolgált. A mindennapi lelkészi teendőket egy helyettesnek kell elvégeznie, de ez nem azt jelenti, hogy a püspök nem munkálkodik abban a gyülekezetben, ahogy ideje engedi. Hogy szeretnék-e egy másik gyülekezet megválasztott lelkésze lenni, azt még egyelőre nem döntöttem el.
Miközben annyi gyülekezetben megfordult, mit tapasztalt, melyek azok a területek, ahol legsürgetőbben szükség lenne változtatásokra?
Elsősorban az ifjúság bevonása a gyülekezeti életbe a legfontosabb. Óriási hiányosságok vannak a keresztyén nevelés területén. A mai felnőtt generáció nem vállalja a nevelés felelősségét, hanem megkérdezi a gyerektől, hogy kéne téged nevelni. Pedig a világ soha nem így jutott előbbre: a fiatalok mindig lázadtak, de a felnőttek az általuk helyesnek tartott elvek szerint neveltek, és amikor a gyermekek felnőtté váltak akkor ők is a saját elképzeléseik szerint tették a dolgukat. Ez volt a fejlődés természetes menete. Ma mintha a nevelő generáció meghátrálna: nem avatkozom bele, nem konfrontálódom. Mindenkinek kötelessége lenne állást foglalni a maga idején. Lehet, hogy nem lesz tökéletes, lehet kritizálni, lehet ellene lázadni, de amikor odakerülsz, akkor képviseld azt, amiben hiszel.
De talán éppen ez a legnagyobb probléma, hogy a hit gyengült meg. Nagyon sok helyen látom azt, hogy az emberek célt tévesztenek. Nem látják azt a perspektívát, amiért küzdhetnek. Orientációs válságban vergődnek. Az embereknek irányvonalakra lenne szükségük.
A hitben való nevelés az egyik legfontosabb eszköze a hit gerjesztésének és táplálásának. Vonatkozik ez az iskolai, a családi, a gyülekezeti nevelésre is. A nevelés során lehet beleoltani az emberbe a hitet, hogy Isten nem csak megteremtette ezt a világot, és utána magára hagyta, hanem azóta is folyamatosan kormányozza, számon tart benne minden embert, terve van velem is. Ha ez a hit megvan, az egyéb nehézségeket, amelyeket hosszan lehetne sorolni, ennek szellemiségében megoldhatnánk. Erre kell leginkább odafigyelni, hogy hogyan lehet a lelkészekben, gyülekezeti tagokban, az ifjúságban ezt az Isten iránti bizalmat ismét felkelteni.
Komoly lélekszámbeli válságban is vagyunk: a 90-es népszámlálás óta az erdélyi református egyház lélekszámának egyharmadát elveszítette. Ez nem csak a misszió hiányának tudható be, hanem egyszerűen a születés és elhalálozás közti aránytalanságnak. Ez a tagságbeli válság azt üzeni, hogy a struktúrához hozzá kellene nyúlni: ahol alig van 150 fő, oda ne nevezzünk ki lelkészeket – de ezt mi nagyon el szeretnénk kerülni, ezért az utolsó percig kínlódunk és próbálkozunk, hiszen sok helyen a lelkész az utolsó magyar adminisztrátor: mert már magyar iskolája, polgármestere nincs és tulajdonképpen a templom körül szerveződik az élet.
A református egyháznak van a legkiterjedtebb iskolahálózata. Mindamellett, hogy a mi felekezeti oktatásunkkal szemben a többségi társadalom nem elfogadó, minden lehetőséget megragadunk, hogy a hat meglévő kollégiumunkat patronálni tudjuk. Az iskolai vallásoktatás ajándék: bizonyos műveltséget kínál fel. A gyülekezeti vallásoktatást azonban nem helyettesítheti, mert az közösségbe integrál. A gyülekezet azt jelenti, hogy abba mindenki benne van: az unoka is, a nagymama is. Megvan bennünk a hajlam, hogy korcsoportok vagy társadalmi helyzet szerint elkülönüljünk, de kell legyen a hétnek legalább egy olyan alkalma – a vasárnapi istentisztelet –, ahol mindenki ott van, és egymást kell tolerálják ezen a helyen: például a gyereknek el kell viselni az orgonajátékot, az időseknek pedig a gitárszót. Ez nagyon fontos, mert egy családot alkotunk. Ha soha nem találkoznak ezek a csoportok, nem figyelnek egymásra az idősek és fiatalok, akkor a közösség nem fog formálódni.
Hogyan látja a püspök úr a gyülekezetek szerepét?
A hívő embernek szüksége van a hozzájuk hasonlóan gondolkodók közösségére, ahol erősíti magát, feltöltekezik emberi szeretettel, támogatással, ha valahol egymásra találnak a hittestvérek, ott jól érzik magukat: közös nyelv, közös értékek, közös hit – vagyis otthonra lelnek. De az otthonteremtés nem könnyű, és tudjuk, mennyi baj van az otthonainkban, mennyi szeretetlenség és sértés vagy mennyi szeretet és odafigyelés is lehet benne.
Az egyház kovász akar lenni, és maga köré gyűjtögetni a közösségeket akkor is, ha nem mindig jár sikerrel, eredménnyel, sokan csalódnak benne, sokan elmenekülnek. Ott van az a kísértés is, hogy alakítsunk ki magunknak egy külön szigetet, ahol csak mi vagyunk, mint egy kolostorban. Viszont az Úr a világba küldött el bennünket, tehát nem az elkülönülés, hanem a világban élés a mi feladatunk. A többi ember között kell nekünk hitet tennünk szavainkkal és életünkkel. Ez nagyon sok konfrontációval jár, nagyon sok visszautasítással, keserűséggel, de ez a tanítványság.
Szabad-e a sok nehézség közepette mégis merészet álmodni?
A központi kérdés az, hogy tudsz-e válaszolni azokra a kihívásokra, amelyek nap mint nap megjelennek. Hiába tűzöl ki nagy és bombasztikus célokat, hogyha a mindennapokban nem tudsz tenni értük.
Persze egy püspöknek, vezetőnek vízióval rendelkező embernek kell lennie. Tapasztalatai és hite alapján vágyakat fogalmaz meg.
És különösen kell hogy fájjon valami, hogy te azért valamit tenni tudjál. A társadalomban nagyon sokan panaszkodnak, és fel tudják sorolni, hogy mi nem megy, de a megoldást mástól várják. Aki vezetésre szánta el magát, annak kell, hogy fájjon, ha a dolgok nem mennek, és kell legyen egy víziója a megoldásról. Aztán találnia kell társakat, támogatókat, össze kell gyűjtenie a szükséges tudást, ami hiányzik, majd elterveznie, kivel, mivel, mikor fogja megtenni a konkrét lépéseket.
Az álmok a Bibliában rendkívül sokat jelentenek, és csodálatos álmokat láttak azok, akik később prófétáltak, tehát nekünk is szabad álmodnunk és álmokat kérnünk. De ne torpanjunk itt meg. Ha nem élünk két lábbal a földön, miközben a mennybe tekintünk, akkor abból nagy bajok lesznek.
Kató Béla 1954-ben született a Kovászna megyei Barátoson. Középiskoláit az egykori kolozsvári Református Kollégiumban végezte, az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet Református Teológiai Karán tanult 1979-ig. 1988 óta Sepsiillyefalva megválasztott lelkipásztora. 1990 után alapította meg Sepsiillyefalván a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítványt és a Falu- és Régiófejlesztő LAM (Landwirtschaft–Agricultura–Mezőgazdaság) Alapítványt, melyeknek mindmáig elnöke. 2002-től a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának tagja, majd 2003 októberétől az elnöke. Bethlen Gábor díjas (1994), elnyerte a Magyar Köztársaság Kormányának Kisebbségekért Díját (1995), Szabó Dezső emlékérmes (1999), Bocskai díjas (2001). 2004-ben pedig a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetésben részesült. 2000–2012 között az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője-püspökhelyettese. 2012 novemberében az Európa Parlament Európa Polgára díjjal tüntette ki. 2012. december 14-én az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé választották.
Ez minden helyzetben érvényes. Az ökonómiát sem szabad a teológiától különválasztani. Mert ha csak az ökonómia érvényesül, elsodródunk az önzés, a szerzési vágy, a hedonizmus irányába. Ha viszont a teológia rányomja a bélyegét az ökonómiára, akkor már mindjárt más a motiváció: nem az a lényeg, hogy minél több pénzt szerezzek, és minél jobban éljek, hanem hogy azzal, amit kaptam, emberi körülmények között tudjam szolgálni a többieket. Ez a reformáció egyik nagy tanítása: addig csupán a kolostori életmód, az ott történő imádság volt az Isten dicsőségére, azt tartották igazán nagy értéknek, ha valaki imádkozással töltötte a napjait, ezzel szemben a reformáció azt fogalmazta meg, hogy a munka is végezhető Isten dicsőségére, épp olyan kedves lehet az Isten előtt, mint az imádkozás. Abban az esetben persze, ha nem öncélú, nem az egyéni jólétre irányul, hanem a közösség érdekében történik, nem azért, hogy nekem legyen több, hanem hogy nekünk. A világban bárhol járunk, kísértések érik az embert, de ha tudjuk, kinek szolgálunk, meg tudunk maradni.
Annyi mindenen mentem keresztül én is, de mindig az maradtam. Mindig lelkipásztor voltam, és az is akarok maradni életem végéig. Akkor is lelkipásztor voltam, amikor gazdasági kérdésekkel foglalkoztam. Amikor munkahelyek ezreit segítettem létrehozni, akkor is lelkipásztorként tettem, és soha nem az járt a fejemben, hogy ettől én mekkorát növök mások szemében, vagy mennyi hasznom származik belőle. Minden cselekvésemben az volt a prioritás, hogy a Pásztor szeretete megnyilvánuljon. Különböző feladatokat vállaltam el anélkül, hogy politikus lettem volna vagy egyetemi oktató vagy menedzser. Mint amikor az ember römizik, és a zsolit beteszi középre. Mert láttam a lehetőséget, mert fájt nekem a mások fájdalma, nem nézhettem, megoldást kellett találni. Azt a tudást pedig, amit útközben megszereztem, mindig az egyházban akartam gyümölcsöztetni. A következő hat évben az eddigi tapasztalataim gyümölcseit próbálom szétosztani tehetségem szerint.
Zsigmond Júlia
Maszol.ro,

Miskolctól Kolozsvárig
Miskolcon a helyi szocialista korifeusok ismételten románozásba kezdtek. Nem hiszik? Pedig igaz.
Egészen pontosan az történik Miskolcon, hogy a szocialista frakció vezetője felszólította a polgármestert, nevezze meg, a városházán dolgozók, illetve a helyi közigazgatásban és kulturális életben tevékenykedők közül ki született a határon túl, egészen konkrétan Romániában. Ezután azt is hozzátette ez a minősíthetetlen gazember, hogy a miskolci önkormányzati ülések már román nyelven zajlanak – ezzel nyilván arra utalva, hogy akik a határon túl (értsd: Erdélyben) születtek, azok románul beszélnek, hiszen románok.
Bontsuk ki ezt a gusztustalan csomagot.
Ma a miskolci szocialisták vezetője emberek születési helyére, ezzel tehát konkrétan emberek származására kíváncsi. Ma a miskolci szocialisták vezetője embereket a származásuk alapján listáz. Ma a miskolci szocialisták vezetője annyira tudatlan, ostoba barom, hogy azt gondolja, aki Erdélyben született, az szükségképpen román, és románul beszél.
Ma a miskolci szocialisták vezetője numerus clausust óhajt bevezetni Miskolcon, ugyanis aljas listázásának egyetlen indoka az lehet, hogy a születési hely és a származás alapján meghatározza, hány itt vagy ott született, ilyen vagy olyan származású ember dolgozhat a városi önkormányzat kötelékében. Ma a miskolci szocialisták vezetője nyilván hangosan és obligát módon elítéli Gyöngyösi Márton zsidólistára vonatkozó elmebeteg ötletét, majd hazamegy, és odvas vackának félhomályában listákat készít a határon túl született magyarokról.
Ma a miskolci szocialisták vezetője ott folytatja, ahol dicstelen és nyomorult elődei, Kovács Lászlóval és Gyurcsány Ferenccel az élen, abbahagyták: a huszonhárommillió román aljasságánál, a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor a NEM melletti undorító kampányolásnál. A miskolci szocialisták vezetője éppoly érzéketlen, tahó, nyomorult alak, mint amilyenek azok voltak. A miskolci szocialisták vezetője gyékényen árulja a nemzetet és a hazát az ilyesmire fogékony lumpenproliknak. A miskolci szocialisták vezetője Ron Werber utasításait hajtja végre, mert nincs sem önálló gondolata, sem önálló világnézete, sem meggyőződése, sem becsülete.
A szocialisták országos vezetője mindeközben Kolozsvárra ruccan álságos Canossa-járásra. A szocialisták országos vezetője azért teszi ezt, mert Ron Werber ezt tanácsolta neki. Hiszen a szocialisták országos vezetőjének önmagától fogalma sincs a határon túli magyarokról, Erdélyről, s a szocialisták országos vezetője azt sem tudta eddig, hol van Kolozsvár. A szocialisták országos vezetőjének az égvilágon semmit sem jelent az erdélyi magyarság, a felvidéki magyarság, a délvidéki magyarság, a kárpátaljai magyarság, a burgenlandi magyarság. A szocialisták országos vezetője annak a Gyurcsány Ferencnek volt a famulusa, kávéfőzője, sunyi kis talpasa, ócska segédje, aki levezényelte a 2004-es nemzetáruló gyalázatot. És kilenc esztendőn át nem jutott eszébe bocsánatot kérni. Most, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kaptak, Ron Werber szólt neki, hogy kell a voks, menni kell oda is kampányolni. Kiment hát Mesterházy Kolozsvárra utcafelelősnek, háztól házig vérdisznónak, s a legtökéletesebben egy helyi fiatal foglalta össze a nagy zarándoklat lényegét: „Gyalázat, hogy egy ilyen szarembert küldenek ide!”
Ehhez nincs is mit hozzátenni.
Miskolc és Kolozsvár így ér össze a szocialisták és Ron Werber rothadt agyában.
És még csak másfél év múlva lesznek a választások!
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Erdély.ma,

Semjén testvérpártnak nevezte az RMDSZ-t – Fordulat Erdély-viszonylatban?
Megindult a verseny a külhoniak kegyeiért: az MSZP Kolozsváron kért elnézést a határon túliakról eddigi nemzetpolitikája miatt, a Jobbik pedig Erdélyben és Kárpátalján toboroz.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az MSZP bocsánatkérésével kapcsolatban úgy fogalmazott: ha a határon túli magyarok megkapják az állampolgárságot, illetve a szavazati jogot, akkor, „ha szívből, ha színből”, minden párt kénytelen olyan gesztusokat és lépéseket tenni, ami a határon túli magyarságnak megfelel.
Mint mondta, a kormány kezdetektől fogva elkötelezett híve a nemzet egyesítésének. Hozzátette: ha az MSZP lelkiismereti alapon tette volna meg a bocsánatkérést, már bőven lett volna ideje, ugyanakkor a Fidesz-KDNP kormány első lépése volt az állampolgárság megadása, és világossá tették, hogy ez szavazati joggal fog járni.
Szerinte tehát az MSZP nem is tehet mást, mint megpróbál jó pontokat gyűjteni a határon túli magyaroknál. Hozzátette: az MSZP-nek sokat kell dolgoznia, hogy ott szavazatot találjon.
A szocialisták nemzetpolitikai programjával kapcsolatban azt mondta: egy programnak semmi köze ahhoz, hogy minden magyarnak lehessen magyar állampolgársága. Szerinte már a rendszerváltoztatás után azonnal meg kellett volna adni az állampolgárságot a határon túli magyarságnak, ahogy ezt más országok (Szerbia, Horvátország) megtették.
Semjén Zsolt úgy fogalmazott: egy normális embernél, mikor szó van a határon túli magyarokról, „megdobog a szíve, ha az a szót hallja, hogy Székelyföld, Felvidék vagy Kárpátalja”. Szerinte ez nem politikai viszonyulás kérdése, hanem a legtermészetesebb érzelmi viszonyulás.
Mesterházy Attila kijelentésével kapcsolatban, miszerint a nacionalistáknak is adhat egy lendületet, ha magyarországi pártok kint kezdenek el kampányolni, azt mondta: a határon túl élő magyarok ugyanolyan magyarok, mint mi; vannak politikai preferenciáik.
Szerinte minden pártnak vállalni kellene a felelősséget azért, hogy amit Budapesten mond, más lehet a következménye például Kárpátalján. „Míg az én kezemben van a honosítás, addig sem ügynökök, sem szélsőséges őrültek nem fognak magyar állampolgárságot kapni” – fogalmazott Semjén Zsolt, hozzátéve: az ilyen „figurák” valóban többet ártanak, mint bárki más.
Arra a kérdésre, hogy a kormány elkezd–e szövetségeseket keresni, vagy együttműködést ajánlani az RMDSZ felé, azt mondta: a kormánynak egyformán fontos minden magyar, függetlenül pártszimpátiájától. A Fidesz-KDNP szövetség azonban az Európai Néppárt tagja, következésképpen azok a pártok a testvérpártjaik, akik a jobbközéphez tartozva az Európai Néppárt tagjai.
Kiemelte: az MSZP és az RMDSZ két teljesen különböző pártcsaládhoz tartozik, hiszen míg az egyik a szocialista internacionáléban van, addig a másik az Európai Néppártban. Ebben a helyzetben a Fidesz és a KDNP sokkal közelebb áll mindhárom erdélyi párthoz, mivel mindhárom párt az Európai Néppárt gondolatköréhez tartozik.
Az MSZP azonban – tette hozzá – mindig tagadta, amit a magyar állandó értekezlet fundamentumként fogalmazott meg, miszerint azok a szövetségeseik, akik etnikai értelemben vett magyar pártként határozzák meg magukat.
Így az RMDSZ-nek sokkal közelebb kell állnia a Fidesz-KDNP-hez, mint a szocialistákhoz – húzta alá. Mint kiemelte, Kelemen Hunorral a szövetségnek kiegyensúlyozott kapcsolata van, Markó Béla ugyanakkor egy irányzatot képvisel az RMDSZ-en belül. A székelyföldi RMDSZ egészen más, mint például a bihari, utóbbi például mindig is szocialista beállítottságú volt. Az RMDSZ szavazóinak a nagy része a keresztény-konzervatív nemzeti kultúrkörhöz tartozik – hangsúlyozta Semjén Zsolt.
Mesterházy Attila korábbi, a Közbeszéd című műsornak adott interjújában azt mondta: folytatnák a közös kormányülések gyakorlatát. Erre reagálva Semjén Zsolt azt mondta: komoly előrelépés, hogy míg Gyurcsány Ferenc megszüntette a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT)-et, addig Mesterházy Attila részt vett rajta. Szerinte a közös kormányüléseknek akkor van értelme, ha ez nem pusztán egy üres formalitás, hanem van tényleges hozadéka, és konkrét ügyekben előre lehet lépni.
Arra a felvetésre, hogy Mesterházy szerint pályázati alapon osszák el a pénzeket, ne pedig egyedi döntésekkel, vagy normatív módon, Semjén Zsolt úgy reagált: pont a (MÁÉRT) volt az, amely azt kérte a kormánytól, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények esetében normatív finanszírozás valósuljon meg. Mint mondta, jobban lehet kiszámítható költségvetést csinálni, ha nem egy bizonytalan pályázati elbírálásától függ a pénzek elosztása. Hozzátette: minden egyes pénz odaítélése a MÁÉRT szakbizottságának iránymutatása alapján történik, ahol a határon túli magyarok is benne vannak, sőt, a szakbizottságok is többségükben határon túli magyarokból állnak.
Semjén Zsolt közölte: jelentős pénzügyi keretet hoztak létre azon magyarok jogsegélyére, vagy akár büntetésük kifizetésére, akit magyarságuk miatt jogsérelem ér. Hozzátette: éppen a napokban született meg a döntés arra vonatkozóan, hogy ha sérelem ért egy határon túli magyart, akkor a magyar állam kifizeti a bírságot, és a jogsegélyt is biztosítja.
Kiemelte: a kormány által létrehozott, jogászokból álló testület nyújt konkrét ügyekben segítséget, a KIM által nyújtott lehetőséggel a jogi védelem vagy a bírság kifizetése lehetséges, valamint létezik egy olyan út is, hogy a határon túli hasonló szervezetek kapják meg a pénzt, és egy ottani ügyvédet bíznak meg. További nem látható szint, mikor magyarországi ügyvédek hazafiúi lelkesedésből vállalják határon túli magyarok védelmét – emelte ki Semjén Zsolt.
hirado.hu
Erdély.ma,

Honosítás és választási regisztráció
Két éve lehet igényelni a magyar állampolgárságot, ez alatt világszerte 370 ezren éltek a lehetőséggel, közülük pedig mintegy 320 ezren letették már az állampolgársági esküt. A külhoni magyarok választási regisztrációjáról is kérdezte Maksai Ágnes, a Duna Tv Közbeszéd című műsorában Magdó János kolozsvári főkonzult.
Magdó János először azt fejtette ki, hogy a magyar állampolgárság igénylése tekintetében nagy érdeklődéssel indult a 2011-es esztendő, a 2012-es esztendőben pedig még ennél is fokozottabb volt az érdeklődés, és a tendencia arra mutat, hogy 2013-ben sem fog csökkenni az igénylések száma. A főkonzul úgy látja, hogy ez év végére a kérelmezők száma eléri majd az 500 ezret.
A kezdeti 5-6 hónapos várakozási idő a magyar állampolgárságra jelenleg már lecsökkent 3-4 hónapra, de tekintetbe véve, hogy az íratok hány intézményen mennek keresztül, ez a várakozási idő megmarad ezután is, véli Magdó.
A továbbiakban a főkonzul azt magyarázta, hogy a külhoni magyar állampolgárok választási regisztrációja újabb adatbázist igényel, de arra még nem tudott pontos választ adni, miként fog történni ez a regisztráció. Erről majd a februárban meghozott választási törvény fog rendelkezni, mondta Magdó János.
Végül a főkonzul elmondta, hogy a külhoni magyarok számára valószínűleg listás szavazás lesz, ami majd levélben fog történni.
Duna Tv
Erdély.ma,

Rohamos mélyrepülés – Tovább apad a Hunyad megyei magyarság
Megállítható-e egyáltalán a Hunyad megyei magyarság mélyrepülése? Kevesebb, mint húsz év alatt, az 1992-es és a 2011-es népszámlálások között a magyar közösség létszáma felére csökkent, 32 000-ről 16 000-re.
Az aggasztó apadás sajnos nem a statisztikai manipulációból adódik, a magyar egyházak adatai ugyanis évről évre megerősítik a drasztikus fogyatkozást. Míg az előző években itt-ott előfordult a pozitív mérleg, 2012-ben valamennyi egyházközségben több volt a temetés, mint a keresztelő. Sőt, az sem ritkaság, hogy a keresztelők és az esküvők száma együttvéve feleannyi, mint a temetéseké. Mindenekelőtt a református és unitárius egyházaknál, a római katolikusoknál a helyzet egy árnyalattal jobb.
Zuhan a központ
Déván, Vajdahunyadon, Szászvároson és általában a megye központi részén él a Hunyad megyei magyarság legjelentősebb része. Itt található a megye egyetlen magyar többségű települése, Csernakeresztúr is. Mit mondanak az éves adatok, mire utalnak a puszta tények?
A dévai belvárosi római katolikus egyházközösségben 4 esküvő, 10 keresztelő, 16 temetés volt a nemrég lezárult évben, és 6 fiatal volt elsőáldozó.
A dévai csángótelepi római katolikus egyházközösségben 16 keresztelőt, 6 esküvőt és 25 temetést regisztráltak, s 11 fiatal volt elsőáldozó.
A dévai unitárius egyházközségben semmilyen változás sem történt az előző évhez képest, nem volt sem keresztelő, sem esküvő, sem konfirmálás, de szerencsére temetés sem.
A vajdahunyadi református egyházközösségben 3 keresztelőre, 3 esküvőre és 3 konfirmálásra nem kevesebb, mint 27 temetés jutott a tavaly évben.
A vajdahunyadi római katolikus egyházközség viszont szerencsére jobb évet zárt, 22 keresztelőt, 12 esküvőt és 23 temetést regisztráltak, s 7 fiatal volt elsőáldozó.
A csernakeresztúri római katolikus egyházközségben 5 keresztelő és 10 temetés volt tavaly, esküvő és első áldozás viszont nem volt. Az egyházközséghez tartozó Piskin hasonló a helyzet: 2 keresztelőre 5 temetés jutott, esküvő és első áldozás ott sem volt.
A piski református egyházközségben (a hozzátartozó Haró faluval együtt) volt 2 esküvő, 1 keresztelő és 2 konfirmálás, a temetések száma viszont 7 volt.
A szászvárosi református egyházközségben esküvő és keresztelő nem volt, csupán 5 konfirmálás (3 Szászvároson és 2 Lozsádon) és 10 temetés (5 Szászvároson, 3 Tordoson és 2 Lozsádon) volt tavaly. Sajnos, a megye központi részein a helyzet drámai, a vajdahunyadi római katolikusok szerencsés kivételétől eltekintve a temetések száma mindenütt jóval nagyobb, mint a keresztelőké.
Bányavidéki apadás
Mi a helyzet az egykor még szapora Zsil völgyében? Az adatok itt sem valami fényesek.
A petrozsényi római katolikus egyházközösségben 26 keresztelőt, 20 esküvőt, és 44 temetést regisztráltak a tavalyi év során. 18 fiatal volt elsőáldozó.
A petrozsényi reformátusoknál valósággal elképesztő a mérleg, talán a legtragikusabb évet zárták: 1 keresztelő mellett nem kevesebb, mint 21 temetés volt a tavalyi év során, esküvő és konfirmálás viszont nem volt!
A petrozsényi unitárius egyházközösségben 1 keresztelő és 2 temetés volt esküvő és konfirmálás viszont egy sem.
A petrillai reformátusoknál sem jobb a helyzet: 4 keresztelés és 17 temetés volt, esküvő és konfirmálás viszont egy sem.
A lupényi római katolikus egyházközösségben valamivel jobb a helyzet, noha a mérleg itt is negatív: 15 keresztelőt, 8 esküvőt és 27 temetést regisztráltak tavaly, illetve 4-en voltak elsőáldozók. A lupényi református gyülekezetben viszont már lényegesen aggasztóbb az arány: 2 keresztelőre, 2 esküvőre és 3 konfirmálásra 24 temetés jutott!
A lupény-vulkáni unitárius egyházközség is fekete évet zárt: nem volt keresztelő, sem esküvő, csupán 1 konfirmálás (Lupényban) és 5 temetés (3 Vulkánban és 2 Lupényban).
A számok arra utalnak, hogy a Zsil völgyében is rohamosan csökken a magyarság. Ugyanúgy, mint a megye központi részén.
A magyarság, sajnos, mindenütt rohamosan apad, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a házasságok jelentős hányada vegyes, sőt, az egyetemes jellegű római katolikus egyházban az is előfordul, hogy egyik fél sem magyar. Amúgy a római katolikusoknál azért jobbak az adatok, mert román és olasz segítségre is számíthat. Hívei egy része ugyanis román, valamint az ide került olasz vállalkozók is a katolikus egyháznál házasodnak, többnyire ortodox román nőkkel, illetve ott keresztelik az ilyen kapcsolatból született gyerekeiket. Ellenben a magyar nemzeti egyházaknak számító reformátusoknál és unitáriusoknál ilyesmi még mindig fehér holló számba megy. Amennyiben a római katolikus egyházak magyar gyülekezeteit nézzük, a helyzet aligha jobb a protestánsokénál. Holott utóbbiaknál is jóval kevesebb a tiszta magyar házasság, mint a vegyes magyar–román egybekelés. Mivel évek óta tartó folyamatról van szó, aligha meglepő, hogy a megkeresztelt gyermekek nem mind magyarok. Ráadásul a keresztelők száma nem feltétlenül jelenti a gyülekezetek gyarapodását, olyan is előfordul – mindhárom felekezetnél –, hogy a Nyugaton munkát vállaló, egzisztenciát ott teremtő szülők itthon keresztelik meg gyermeküket hazalátogatásuk idején, s a gyerek kapcsolata a magyar egyházzal ennyi is marad. Ellenben a temetések – néhány kivételtől eltekintve – szinte mind magyarok, valamennyi felekezetnél.
A megyei adatok nem engednek túl sok derűlátást a Hunyad megyei magyarság jövőjét illetően. A temetések száma jócskán meghaladta a keresztelőkét, még kivételesen sincs olyan egyházközség, ahol a fordítva lett volna! A népszámlálás által kimutatott zuhanást sajnos megerősítik a magyar egyházak adatai. Immár kivétel nélkül.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma,

Átadták a Németh Géza-emlékdíjat
A szászrégeni Böjte Lídia és tanítványa, Bíró Anna vehette át vasárnap délben, a csíkszeredai református templomban megtartott istentisztelet keretében a Németh Géza Egyesület által felajánlott díjat.
A magyar millennium évében alapított díjjal olyan keresztény pedagógust és az általa javasolt tanítványát jutalmazza a Németh Géza Egyesület, aki kiemelkedő tevékenységével hozzájárul a magyar kultúra ápolásához, megmaradásához. Kelemen Csongor volt politikai fogoly szavalata után Csikós Klára, a Németh Géza Egyesület elnöke a szervezet célkitűzéseiről beszélt.
Az egyesületet a csíkszeredai egykori Ady Endre Általános Iskola pedagógusközössége hozta létre a budapesti Reménység Sziget megálmodója és működtetője, Németh Géza református lelkész tiszteletének adózva. Az egyesület évente kiosztja – a Magyar Kultúra Napjához legközelebb eső vasárnapon – a Németh Géza-emlékdíjat, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a pedagógus munkára, a magyar kultúra ápolására. A díj pénzbeli részét idén is Sógor Csaba EP-képviselő, a díjjal járó művészeti alkotást pedig Xantus Géza csíkszeredai képzőművész ajánlotta fel.
A Magyar Kultúra Napjának jelentőségéről Zsigmond Barna Pál Magyarország csíkszeredai főkonzulja osztotta meg ünnepi gondolatait.
Dénes József, a Felfalusi Általános Iskola igazgatója laudációjában a szórványmagyarságnak szentelt életpálya ünnepélyes pillanatának nevezte a díjátadót. Böjte Lídia Zágonban született, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait, majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet. „A szórványban küldetést vállalt és teljesített, kellő alázattal, önfeláldozással szolgálja Szászrégent és vidékét, a térség szórványmagyarságát” – hangsúlyozta Dénes József.
Böjte Lídia tanítványa, Bíró Anna ugyancsak háromszéki gyökerekkel rendelkezik. Kovásznán született, majd Csomakőrösön töltötte gyermekkorát. „Annában serdülőkori önmagamat láttam, és a jövőt – a nagyszerű jellemet, az értelmes igazi nőt” – fogalmazott a díjazott pedagógus.
A díjátadót követően a csíkszeredai unitárius dalkör Csudakórusa ünnepi műsort adott elő, a rendezvény az altemplomban szeretetvendégséggel, szívélyes beszélgetéssel ért véget.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro,

Fejér Dávidra emlékeztek Gyergyószentmiklóson
Fejér Dávid orvosra emlékeztek vasárnap délben Gyergyószentmiklóson. A Burján Gál Emil szobrászművész mintázta mellszobor a Gyilkostó úti kórház előtt áll, ezt koszorúzták meg.
A gyergyószentmiklósi Rákóczi Szövetség és az Ethnograpia Gyergyóiensys Alapítvány kezdeményezésére 2013 folyamán koszorút helyeznek el a városban a jeles személyiségek szobrainál. A vasárnapi megemlékezésen Bajna György újságíró szólt a neves orvosról, akinek jeligéje a „Tiszta víz, cúgos ház, szeszmentes élet” nem véletlen, e három tényező okozta ugyanis a legtöbb bajt az egészség terén Gyergyószentmiklóson. Dr. Fejér Dávid orvos 1851-ben született Baróton, de életét a gyergyói emberek szolgálatába állítva 33 esztendőn keresztül egészségükért dolgozott. 1916-ban Nagyenyeden halt meg, 11 év múlva exhumáltatták, és végakaratát teljesítve hazahozták a szentmiklósi örmény katolikus temetőbe.
Február 3-án Orbán Balázs születésének évfordulója lesz, a Virág negyedi parkban elhelyezett szobornál emlékeznek rá, helyeznek el koszorút.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro,

Csép Sándorra emlékezve
Az élet rendje: élünk, majd elmegyünk. Csép Sándort, az egyént, köszönhetően azoknak a tulajdonságoknak, melyeket génjeiben örökölt, munkájának, tényleg az emberek figyelme, tisztelete övezte.
Holott az élet távolról sem volt hozzá oly kegyes, hogy megkímélte volna a megpróbáltatásoktól, egy nagyon torzult gondolkodás következtében kialakult magatartásformától.
Csép Sándor, 1938. május 1-én Borosjenőn született papi családból, ami akkor még nem volt bűn. Középiskolai tanulmányait Aradon végezte. Majd Kolozsvárra került a Protestáns Teológiai Intézetbe, amely a munkás hatalom, a Kommunista Párt nevezetű politizálás kialakulása következtében, már bűnnek számított.
Csép Sándor váltott, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem Filozófia – Történelem karán diplomázik. Már, mint egyetemista a Kolozsvári Területi rádió (köszönhető rendkívül kellemes, bársonyosan mély hangjának, szókincsének, műveltségének) először külső, munkatársa, majd 1968-tól belső szerkesztője lesz. Szociális, nyílt gondolkodása már ekkor megmutatkozik. Ennek következtében hallgatósága növekszik. Felfigyelnek tevékenységére, és köszönhető Bodor Pál európai gondolkodásának is a Román Televízió Bukaresti Magyar Szerkesztőségének munkatársa lesz. Most már nemcsak szóban, hanem képben és hangban is képernyőre kerül. A televízió nagy malom, ahol állandónak „őrölni kell”.
Csép Sándor, adottságainak következtében, pontosan ráérez arra, ilyen lehetőséggel, hogyan is lehet eredményesen tenni.
Csép tudatosságára jellemző a napi, muszáj anyagok mellett, sikerült elkészítenie azokat az értékeket, melyek kiemelték az újságírói sorból, és arra a fokra emelték, amelyre már fel kellett figyelnie, nem csak a szakmának, hanem a mindennapi fogyasztó közösségnek is.
Már első írásainak egyikében (Korunk, 1966/7-8) a „Hazai valóságkutatás”- címmel a hazai szociológia új módszereit taglalja. Társadalomrajzú riportjait az akkori sajtó, mint: Utunk, Új Élet, Igazság, Vörös Zászló hasábjain közöl. Mint a televízió alkalmazottja, Mikó Imrével és Dávid Gyulával közösen, irodalmi portrét készített Petőfi erdélyi útjairól; iskolariportjai és honismereti vetélkedői népszerűek voltak. Egy tévéfilmje a kolozsvári Hóstátot örökítette meg.
Csép Sándor 1979-1980-ban készíti el “Kalandos Társaság, avagy hóstáti ünnep- és hétköznapok” című, dokumentumfilmjét, melyben rámutat arra a kegyetlen, durva Hóstátot érintő embert nem kímélő felszámolásra, amit az akkori rezsim könyörtelenül végrehajtott.
Alkotásai közül nagy visszhangot keltett a kalotaszegi egyke- veszedelemről készített Egyetlenem c. riportfilmje (1975) s ennek bizakodó, fordulatot idéző folytatása (1979), majd publicisztikai feldolgozása (Katarzis, vagy csak éterbe kergetett szó? Korunk 1980/4).
A kolozsvári Állami Magyar Színház műsorába felvett történeti drámája „Mi, Bethlen Gábor…”, a nagyhatalmak erőterében lelkiismereti szabadság és béke ügyét védő fejedelmet jeleníti meg, hol Pázmány Péterrel folytatott vitájában, hol a román Markó herceggel kötött egyezségeiben mutatva rá a népek egymásrautaltságára. A dráma egy részletét a Korunk 1980/10. száma közölte.
Számomra „Szép város Kolozsvár” 50 perces időtartamú dokumentumfilmje azért érték, mert ebben a munkájában bebarangolja a város különböző negyedeit, bemutatván, elmondván filmszakmai nyelven, mit is jelent számára ez a város. A nagyon sajátos megfogalmazás tökéletesen tükrözi mindazt, amire minden jóérzésű kolozsvári lakos, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, büszke lehet. Csép Sándor pontosan, tudja, hol kell felvevő gépével megállnia, és mit is kell a nézőnek felelevenítenie a látottakról. Teszi ezt nemcsak jól komponált kifejező képekkel, hanem tartalmas, sok tájékoztatást adó szöveggel, amit kitűnően megválasztott zenével húz alá. A prózai részt nagyon szerencsésen egészíti ki Albert Júlia színművész szavalatai.
Az alkotásból mindenki megértheti azt az üzenetet, amit Csép Sándor a nézőnek el akar mondani. Nevezetesen azt, hogy ez a város minden időkben befogadta azokat, akik itt akartak tevékenykedni, közösségben élni. Tisztelvén egymást, lehet építeni azt, ami tulajdonképpen a város tulajdonságát hordozza. Aki látta a filmet, meggyőződhetett arról, hogy a város soha nem tagadta meg önmagát, fejlődési történetét. A forgatókönyvíró, a rendező, a narrátor Csép Sándor ezzel a munkával, mint egy példát nyújt azoknak a kollegáknak, akik más városokban élnek, hogy ők is barangoljanak városaik utcáin, terein, és a múltat felidézve, szóljanak a jelenhez. Lehetnek a ma városának utcái zsúfoltak, de a múlt az, velünk van, akár akarjuk ezt tudomásul venni, akár nem. És a múltat nem lehet, és nem is szabad megtagadni, mert az, minden valódi polgárnak éltetője lehet.
Mély bánatomban az vigasztal, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, s az Európai Újságírók Szövetsége magyar tagozata kezdeményezte méltó elismerését: javaslatukra Csép Sándort kitüntették volt a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével és a MÚOSZ Aranytollával. Hogy Erdélyben közönségsikerén túl elismerésének milyen jeleit tapasztalhatta, nem tudom.
Ezt a kitüntetést viselte a legutolsó találkozásunk alkalmával, jelezvén, Ő is tudott örülni annak, ha munkája következtében elismerték érdemeit.
Örök pihenése legyen csendes.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,

Beindult a váradi táncház
Nagyvárad- Az évek során Váradon kisebb-nagyobb próbálkozások voltak már egy rendszeresen működő táncház megszervezésére, de valami oknál fogva mindegyik próbálkozás kudarcba fulladt.
A Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese és a Partiumi Keresztény Egyetem most közös együttműködésben havi rendszerességgel működő táncházat indított, alkalmanként különböző tematikával: februárban Farsangi táncház, márciusban Forradalmi táncház lesz, áprilisban pedig Húsvéti táncházba jöhetnek a népzene- és néptánc-kedvelők. A legelső, csütörtök este a PKE dísztermében zajlott alkalom arra volt jó, hogy a régi és új táncházasok találkozhassanak. Az ünnepi nyitó táncházon az Üsztürü zenekar húzta a talpalávalót. A vendég zenekar kiemelten foglalkozik Erdély és elsősorban Közép-Erdély vonós hangszeres zenéjével: Szék, Kalotaszeg, Mezőség, Küküllő-mente és Székelyföld. A későbbi táncházak állandó zenekara a Nagyvárad Táncegyüttes Soroglya zenekara lesz. Ne szomorkodjanak azok sem, akik még nem tudnak táncolni, de szívesen eljönnének a táncházba, mert számukra a Nagyvárad Táncegyüttes táncosai vezetésével minden alkalommal néptánc oktatás is lesz. A nyitótáncházban Kádár Elemér oktatott Kisküküllő-menti táncokat Tolnai Tímea segítségével a tanulni vágyók számára.
erdon.ro,

Gyermekeink Szent Piroska oltalmában – Böjte Csaba új napközi otthona Sepsibükszádon
Árpádházi Szent László királyunk lányát, Szent Piroskát választották védőszentjéül a szombaton Sepsibükszádon felavatott és megáldott napközi otthonnak, ahol a dévai Szent Ferenc Alapítvány kezdeményezésére közel negyven nehéz sorsú gyermekről gondoskodnak az iskola utáni foglalkozásokon. Orbán Szabolcs, a ferences rendtartomány elöljárója az eseményt megelőző hálaadó szentmisén hangsúlyozta: a már életében a keresztény hit védelmezőjeként ismert, Bizánc talán legfontosabb kolostora, illetve a hozzá tartozó menhely és kórház alapítója, Szent Piroska tudta, Isten segítsége s a lélek gyógyítása nélkül más jellegű gondozásnak nem sok értelme van. Amennyiben a neveléshez, oktatáshoz Isten jelenlétéből indulunk ki – jegyezte meg –, akkor hihetjük, remélhetjük, hogy áldása kíséri a további tevékenységeket, s hogy ami már elkészült, szellemiekben, lelkiekben fejlődik az egész közösség, s ezzel nemzetünk javára is.
Fontos, hogy fiataljaink olyan nevelésben részesüljenek, amit majd később kamatoztatni tudnak, hogy hirdetői legyen annak a kultúrának, melyből meríthetnek, melynek segítségével mások számára is maradandót alkothatnak – hangzott el a zsúfolásig telt kis katolikus templomban. Erdély legidősebb papja, Antal atya a jó választásért gratulált a sepsibükszádiaknak, mert – mint fogalmazott – „szemeteket nem Párizsra, nem Brüsszelre, Böjte Csabára vettétek, s legyen dicsőségtek, hogy országunkban a hetvenedik alapítvány ti vagytok, s a gazdasági válság idejében a legnagyobb csoda, hogy gyermekei nem érzik ezt”. Mert Csaba testvér ma már közel 2400 gyermeknek biztosít kenyeret, meleget, szeretetet, iskoláztatást, orvosi ellátást.
Sepsibükszád katolikus templomának szomszédságában tavaly szeptember végére készült el a gyergyói Szabó Tamás munkáját dicsérő, Böjte Csaba alapítványának legújabb otthona, ahol két csoportban gondoskodnak szegény sorsú, I–VIII. osztályos gyermekekről. Együtt tanulunk, játszunk, közösen készítünk ebédet, s ugyanígy végezzük a ház körüli teendőket, s tavasszal már a kertünkben is dolgozhatunk – sorolta érdeklődésünkre Neagu Mária házvezető, akit munkájában Fehér Klára segít. Úgy tapasztalja, a gyermekek örömmel térnek be az otthonba, sokat fejlődtek, s lassan ugyan, de a tanulással is haladnak, dolgozni pedig mindannyian tudnak és szeretnek. Előadásukat követően ezt maguk a kicsik is megerősítik, miközben forró kávéval, friss borvízzel, fánkkal kínálnak, mesélik: van köztük, aki takarításban jeles, a fiúk a nehezebb teendőkben, fahordásban veszik ki részüket, s leginkább a játéknak örülnek mindannyian.
Olyan épületet álmodtunk, amire minden falu és város mellett szükség lenne, ahová a bajban lévő gyermekek bármikor bekopogtathatnak. Cél az, hogy itt se, de máshol se legyen olyan gyerek, aki éhesen fekszik le, akinek nincs elég szép ruhája, hogy jól érezze magát az iskolában, s ne legyen olyan gyermek, aki szeretne tanulni, kibontakozni, de nem adott ehhez a körülmény – fogalmazott ápoltjai körében Böjte Csaba. Mindezt összefogással, adományokból kívánják megvalósítani, fenntartani, hogy az itt felnövő gyermekek által fennmaradhasson a falu. „Hiszem azt, hogy Isten selejtet nem teremt, s hogy minden egyes gyerek, nem csak itt, Bükszádon, de egész Erdélyben Isten remekműve... S ahogy Szent Piroska a távoli Bizáncban hitt abban, hogy a szeretet erejével jobbá lehet tenni a világot, mi itt ugyanabban hiszünk: szeretettel, jósággal, mosollyal, jókedvvel szebb lehet ez a világ” – fűzte hozzá. Lapunk érdeklődésére elmondta: tulajdonképpen nem az iskola, a szülők funkcióját kívánják átvállalni.
A bükszádi otthon története pedig attól szép, hogy nem kormánypénzekből, hanem magánemberek adományából, összefogásukkal jött létre, s mindezt a lehető legésszerűbben próbálták kamatoztatni olyan gyermekek számára, akik erre a leginkább rászorulnak. Háromszéken Esztelneken, Szentléleken, Kovásznán, Árkoson is jelen van az alapítvány, de általában oda mennek, ahová a településvezetők, pedagógusok, plébánosok hívják, kérik segítségüket. Én azt szoktam mondani, Isten nevében azt végezzük el, amit más pénzért sem végez el – fűzte hozzá Csaba testvér. Úgy vélekedett, a legfontosabb az, hogy megnyugtassuk önmagunkat, bízzunk egymásban, Istenben, s kisebb-nagyobb otthonainkat, gyermekeinket merjük felvállalni.
Egyre több olyan helyzet adódik, ami széthúzza az embereket, s azokat az összetartó erőket szakítják, teszik próbára, melyek amúgy megtartóerőt jelentettek – vázolta lapunknak Orbán Szabolcs ferences szerzetes. Ezeknek az otthonoknak az erősségét abban látja, hogy a jelen lévő gyermekek számára olyan közösséget teremtenek, mely az ingadozó, gyengülő családot tudja pótolni. Másrészt közösséget teremtenek mindazoknak, akik az otthonok létrejötténél bábáskodnak, a faluközösségben pedig felelősségét tudatosítják, miközben az eredményt, az előrelépést láttatják.
Demeter Virág Katalin
Háromszék
Erdély.ma,

Versbe öntött gyűlölet
Érkezésének hírére az utóbbi hetekben többször is elolvastam Spiró György Jönnek című versét, és minden külső befolyást kizárva, csupán a magam megérzéseire és józan paraszti eszére hagyatkozva próbáltam értelmezni. Előítélet, elfogultság és rosszindulat nélkül, a tisztánlátás és -láttatás érdekében. Éppen ezért megállapításaim alapján kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb alakja mélységes gyűlölettel ír arról a népről, melynek nyelvén maradandót alkotott és világhírnevet szerzett magának.
Ennek bebizonyításához pedig, sajnos, már a mű szóhasználatának futólagos elemzése is elegendő. „Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint, /fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból.” Az alaphangot már az első rigmusokban leüti, melyeket olvasva, számomra egyértelművé válik, hogy a költő mire gondol. A magyar nyelv egyik sajátossága ugyanis éppen abban rejlik, hogy az általa elmondottakat vagy leírtakat nem lehet félremagyarázni, segítségével finoman, árnyaltan, hajszálpontosan fogalmazhatunk. Így a jövetelünk helyét illetően az említetten kívül még legfeljebb kakára vagy ürülékre gondolhatunk.
Továbbá, a mélymagyar kifejezésnek utánanézve kiderül, hogy Németh László nevezte így a valódi nemzeti értéket teremtő alkotókat Kisebbségben címet viselő, 1939-es tanulmányában. Mindezek ismeretében pedig napnál világosabb, hogy versében a szerző nem az antiszemita jelszavakat lobogtató focihuligánokat ostorozza, mint ahogy azt Sepsiszentgyörgyön is állította, hanem az ország lakosságának magyar érzelmű rétegét. De ha valakinek mégis kétségei támadnának e megállapításommal kapcsolatban, olvassa el az alábbi sorokat: „Ó, ha gyilkolni szabadna újra, csámcsogva, hersegve szívnák a vért – miért is? ki tudja. Trianonért?”
A megyei könyvtár Gábor Áron Termében múlt héten lezajlott közönségtalálkozón különben az is bebizonyosodott, hogy Spiró érzelemvilágában az elmúlt 30 év alatt semmi sem változott, hiszen Weöres Sándor 1989-ben írt drámájáról így nyilatkozott: „A Kétfejű fenevadnál pontosabban a magyarságot nem írta meg senki. Speciális magyarkodás van benne, amely Buda visszafoglalása óta (1686) érvényes a magyarságra. Ez az ingázás a vallások között, a mindenkori hatalom kiszolgálása, a mindenkori álcák fölvétele a túlélés érdekében.”
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

Egyre elterjedtebb Székelyföldön a székely zászló használata
A székelyföldi Hargita megyében általános, Kovászna megyében pedig egyre elterjedtebb a székely zászló nyilvános használata.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke az MTI-nek elmondta: azt követően javasolta a székelyföldi polgármesteri hivatalokra a székely zászló kitűzését, hogy az elmúlt időszak polgármester-találkozóin maguk a települési elöljárók kezdeményezték ezt. A Kovászna megyei önkormányzati elnök hozzátette, az eredeti elképzelés az volt, hogy március 15-én lesz a zászlóbontás, de látva az érdeklődést és az igényt, valószínűnek tartja, hogy hamarabb fog ez megtörténni. Tamás Sándor megemlítette, nem tartják számon, hogy a megye hány településén leng a hivatal homlokzatán a székely zászló, de évek óta ott van a szimbólum a sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi városházán illetve a megyei tanács épületén is.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus elmondta, tudomása szerint a prefektus csak az uzoni zászlót kifogásolta. „Valószínű, hogy a prefektus afféle próbapernek szánta az uzoni önkormányzat ellenit" – tette hozzá Tamás Sándor. A politikus örvendetesnek tartotta, hogy nemcsak a hivatalokon, hanem házakon, tömbházak erkélyein is egyre több helyen látni a székely zászlót. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ a zászló védelmében összehívott novemberi sepsiszentgyörgyi tüntetés után ezer zászlót osztott ki a megyében. A Hargita Megyei Tanács 2009-ben a megye zászlajává nyilvánította a székely zászlót. A határozatot román civil szervezetek támadták meg a bíróságon, először arra hivatkozva, hogy a jelkép diszkriminálja a román közösséget. Miután ezt a pert elvesztették, arra hivatkoztak, hogy egy megyének nem lehet saját zászlaja. Az utóbbi per végén, tavaly szeptemberben a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei tanács határozatát. A zászlót azonban mindeddig nem távolították el a Hargita megyei intézményekről.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a Hargita megyei hivatalok, közintézmények túlnyomó többségén lobog jelenleg is a székely zászló. „Ezt a szimbólumot nem vehetik el a közösségtől, függetlenül attól, hogy lehet-e zászlaja egy megyének, vagy sem" – jelentette ki a politikus, aki az RMDSZ országos vezetésének is tagja. Hozzátette, megítélése szerint a megyei önkormányzat nagy szolgálatot tett a jelkép terjesztése érdekében.
Borboly Csaba szerint megyezászlóról hozott határozatukat hatálytalanító jogerős ítélet azóta sem jelent meg a hivatalos közlönyben. Ha ez megtörténik, mérlegelni fogják, hogy európai fórumokhoz fordulnak-e, vagy újabb határozatot hoznak a zászló használatáról.
A Kovászna Megyei Törvényszék a megye prefektusa keresete nyomán tavaly november végén ítélte törvénytelennek, hogy Uzon község polgármesteri hivatalára a székely zászlót is kitűzték. Ráduly István, a község polgármestere az MTI-nek elmondta, a zászlót azóta sem távolították el a hivatalról, és fellebbeztek az ítélet ellen.
"Elmondtam a prefektusnak is, hogy ha egy zászlót levetet, száz jelenik meg helyette" – jelentette ki a polgármester. Hozzátette, az év végén a településen az RMDSZ negyven zászlót osztott ki olyan lakosoknak, akik ígérték, hogy kitűzik azt, és további negyven zászlót kaptak a Székely Nemzeti Tanácstól (SZNT) amelyeket az elkövetkezőkben adnak át az érdeklődőknek.
A világoskék tónusú, hosszanti arany sávot, valamint a holdat és a csillagot ábrázoló székely zászlót 2004-ben a Székely Nemzeti Tanács fogadta el saját szimbólumaként. A jelkép olyan sikeresnek bizonyult, hogy az SZNT 2009-ben tartott székelyföldi önkormányzati nagygyűlésén az egész Székelyföld szimbólumaivá nyilvánították.
Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács kommunikációs alelnöke az MTI-nek elmondta, az SZNT nézete szerint a szimbólumnak nem föltétlenül kell jogi érvényt szerezni. Ferencz Csaba azt tartotta fontosnak, hogy az „az emberek szívében éljen", és a székely identitás részévé váljon.
MTI
Erdély.ma,

Az USL szerint aki nem magyar, az csak román lehet
Egyre inkább elmérgesedik az a nyilatkozatháború, melyet Kereskényi Gábor parlamenti képviselő pénteki kijelentése robbantott ki. Miközben az RMDSZ Szatmár megye jelentős számú magyar lakosságának érdekvédelmét próbálja érvényre juttatni, az USL hétfőn kiadott közleményében hazugsággal vádolja a politikust, sovinizmus vádjával vagdalkozik, miközben ő maga tesz sovén kijelentéseket. Kereskényi pénteken tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az RMDSZ tárgyalásokat folytat az USL-vel annak érdekében, hogy Szatmárnémeti egyik alpolgármesteri székét és a megye alprefektusi tisztségét a magyarságot képviselő személy tölthesse be. Erre reagálva az USL hétfőn egy heves hangvételű közleményben „hazugnak és megtévesztőnek" nevezte a képviselőt, kijelentvén: az USL helyi szervezete nem tárgyal az RMDSZ-szel. Csakhogy Kereskényi egy szóval sem említette, hogy a helyi szervezettel tárgyalna az RMDSZ...
A folytatásban a közlemény felszólítja az RMDSZ politikusait, „ ismerjék fel végre a realitásokat, melyek szerint az a réteg, akiket ők képviselnek, már alig éri el a megye lakosságának 35%-át... ezzel szemben a románság aránya meghaladja a 65%-ot." Egyszerű matematika: ha a magyarság aránya 35%, miként lehet a románság aránya több, mint 65%?
Ennél azonban lényegesen súlyosabb, hogy – noha a legutóbbi népszámlálás adataira hivatkozik a közlemény szerzője -, pontosan a népszámlálás eredményeit hagyja figyelme kívül, vagy magyarázza félre. A 2011 őszi felmérések hivatalos adatai szerint ugyanis a románság számaránya Szatmár megyében 57,7%, a magyarságé pedig 34,5%. A fennmaradó 7,8%, azaz közel 25.600 lakos pedig ugyanúgy nem román, mint ahogy nem is magyar! A népszámlálás során volt ugyanis, aki cigánynak, németnek, ukránnak, szerbnek, töröknek, olasznak, szlováknak, zsidónak, orosz-lipovánnak, ruszinnak vagy egyébnek vallotta magát. (Mi több, a megyei tanács egyik akciója során megtudhattuk, hogy kínaiak is élnek szép számmal a megyében.)
Bármennyire is szeretné a közlemény szerzője és aláírója, Valer Marian, a cigányok, németek, ukránok, szerbek, törökök, olaszok, szlovákok, zsidók, orosz-lipovánok, (na meg ugye a kínaiak) nem románok. Mint ahogy a magyarok sem azok.
A közlemény említést tesz az Apaservről is, amely a megye történelmének legnagyobb, közel 108 millió eurós beruházását bonyolítja éppen le. A szerző szerint a magyarság számaránya nem jogosítja fel arra a vállalat vezetőjét (Leitner János, szerk.) hogy folytassa tevékenységét. Hogy befejezze a projektet, amit ő nyert.
Nem azért, mert esetleg alkalmatlan rá. Csakis azért, mert nem román... Vagy nem USL-és. Lehet, a szerző szerint a kettő már ugyanaz?
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma,

Indul a kampány?
Mesterházy Attila az MSZP egész elnökségi gárdáját elhozta Kolozsvárra, s ezzel el is kezdődött erdélyi választási kampánya. Mert egyáltalán nem mindegy az, hogy a jövő évre akár félmilliónyit is számlálható választótábora kire adja a voksát. Mesterházy igazi kortesbeszédet tartott, amelynek „csúcspontját” a határokon túli magyarok megkövetése jelentette, mellyel a kettős állampolgárság ellen ágáló és izgató korábbi MSZP-vezérek hibáit próbálta jóvátenni.
A helyzet az, hogy történelmi bűnöket igen nehéz jóvátenni, még halványítani is. Ehhez biztosan nem elég a szocialisták „új nemzetstratégiája”, ami az egyenlő elbírálás, távolságtartás, valamint a külhoni magyar pártok politikai vonalvezetésének feltétlen tisztelete elvére alapozódna. Ez szép és jó, még az is szép, hogy Mesterházy a nemzetpolitika és nemzetstratégiai cselekvés szerves részévé tenné az érzelmi elemet is, hiszen az mindvégig hiányzott az MSZP hozzáállásából. Hogy a fogadalmakból mit hiszünk el neki, az más kérdés, ahogyan az is más kérdés, hogy valóban az RMDSZ csúcsvezetése hívta-e ide Mesterházyékat, vagy csak úgy bekérezkedtek!?
Lehet, hogy volt ilyen meghívás, s ebben nincs is különösebb kivetnivaló, hiszen Magyarország második legnagyobb pártjával illik tárgyalni, eszmét cserélni, csak kiárusítani nem szabad az erdélyi magyarságot. Hát ez nem is fog megtörténni, hiszen az emberek tudják, kire, kikre szavazzanak majd 2014-ben, amikor a határokon túli magyarokat is megkérdezik végre a magyarországi belpolitika, de főleg a nemzetstratégia kérdéseiről.
Itt el is értünk a mostani magyar–magyar viszony egy érzékeny pontjához, hiszen a Fidesz elismeri ugyan, hogy az RMDSZ az erdélyi magyarság leghitelesebb képviselete, de a szíve mintha mégis inkább az MPP-hez, újabban az EMNP-hez húzna. Ennek jele például Szász Jenő „nemzetstratégiai fővezérré” ütése, de az is, hogy a két kispárt képviselői nagy teret kapnak az anyaországi közmédiában. Ebben sajnos nincs arányosság, ahogyan sántít a számítás akkor is, ha magyarországi költségvetési támogatásokat osztanak el.
Azzal kezdtük, hogy elindult a Kárpát-medencei kampány. A Jobbik is tüsténkedik, Szatmárnémetiben ajánlotta fel, hogy bárki erdélyi beléphet Vona Gábor mozgalmába. Valószínűleg lesznek is néhányan.
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

Mesterházy és a kettős beszéd
Érdemtelenül nagy köröket futott be az internetes nyilvánosságban egy magyarországi hetilap publicisztikája. Érdemtelenül, de nem indokolatlanul. Van ugyanis annak némi diszkrét bája, hogy miközben Mesterházy Attila Kolozsváron elnézést kér a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson tanúsított szocialista álláspontért, ájtatoskodik egy sort (Nagyváradon megtekinti a Szent László-ereklyét – előre félek, mi lesz Csíksomlyón!) és nemzetpolitikai fordulatot hirdet, addig odaát a talpasai (no meg a baráti sajtómunkások), akiket vélhetőleg elfelejtettek értesíteni a nagyívű váltásról, vígan románoznak. Rendben, „csak” a miskolci pártszervezetről van szó, ami nem is érdemelne túl sok puskaport, ám a Magyar Narancs ügybuzgalma révén sikerült az összmagyar nyilvánosság szintjére kiterjeszteni a vidéki emeszpések tahóságát.
Ellenforradalmár „Határon túli” magyarként kínos feszengésen érheti magát az ember, amikor arról olvas, hogy az áttelepült erdélyi és partiumi magyarok egyfajta obskurus érdekszövetséget működtetnek az anyaországban (legalábbis ebben a zugában), amely valódi polipként hálózza be a köz- és közösségi életet, belterjes tenyészetként telepszik rá a gyanútlan őshonos polgárok életére és a magyar állami intézményrendszerre, miközben tagjai hallatlan, szinte szabadkőműves rituáléra emlékeztető titkos kódrendszert használnak maguk között: példának okáért tudnak románul. Emellett nem átallanak beszivárogni bizonyos közösségekbe, mondjuk református gyülekezetekbe, ahol akár vezető pozícióra is képesek szert tenni.
A miskolci szocpárt és a „bátorságát” üdvözlő („Miskolcon elkezdődött”, „kimondatott”), hajdan szebb napokat látott liberális lap változatos eszköztárat használ arra, hogy a gyanakvás légkörével vegye körül az Erdélyből átszármazottakat. Van itt értelmezhetetlenül abszurd „leleplezés” (az egyik vezérigazgató „beszéli a román nyelvet”, egy másik vezérigazgató pedig „Székelyudvarhelyen született”), végtelenül sunyi hangulatkeltés („az áttelepült magyarokat nem minden esetben és nem mindenki várja tárt karokkal az anyaországban”; „a kialakult helyzet miatt lehet haragudni arra, aki kimondja, de arra is, aki alapot ad a külhoni magyarokkal szembeni ellenérzés erősödésére”), a csak Monty Python-i humor iránti fogékonysággal magyarázható „rémtörténet” („egyes önkormányzati irodákban olykor román nyelvre váltanak a vezetők”; „hallani kis faluról, ahová Erdélyből származó református lelkész került, majd jött még néhány család ugyanonnan, végül a helybeliek azt vették észre, hogy már ők rendezik a gyülekezet ügyeit”), valamint burkolt fenyegetés („azok ellenszenvét is kiváltják, akik egyébként ma még szimpátiával viseltetnek irántuk”) – ez utóbbi, naná, a külhoni magyarok parlamenti választásokon tanúsítandó, vélhető jobboldalisága kapcsán.
És itt érkezünk vissza Mesterházyhoz. Abban ugyanis alighanem kivételesen igaza volt a pártelnöknek, hogy békülékeny gesztusával némi kockázatot vállal az otthoni szavazóbázisa tekintetében – és íme, az élet rögtön példázta is szavait. Az a „határon túliakkal” szembeni idegenkedés (elég cizelláltan fogalmaztam?), amely áthatja a szocialisták hagyományos szavazótáborának nem kis részét, és amelynek alattomos gerjesztéséből a mindenkori pártvezetés derekasan kivette a részét, ugyanazokra az alapokra épül, mint minden rendes összeesküvés-elmélet – a miskolci ügy ennek kvintesszenciája. Van egy etnikailag-kulturálisan, származási hátterét tekintve behatárolható csoport, ennek tagjai afféle titkos kapcsolatban állnak egymással, és azonosíthatatlan, de a többségi társadalomra veszélyforrást jelentő tervek végrehajtásában érdekeltek. Elegendő ehhez a csoporthoz tartoznod, hogy gyanús légy; nem az egyéni teljesítményed, a tevékenységed válik meghatározóvá a megítélésedben, hanem a származásod – ez az aspektus a feltételezett nepotizmus esetén is súlyosbító körülménynek számít, ettől válik igazán „üggyé”. („Mi csupán arra hívtuk fel a figyelmet, hogy Kriza Ákos polgármestersége óta egyre több partiumi, erdélyi származású ember kap vezető állást a polgármesteri hivatalban, a város cégeiben, intézményeiben”, írja a szocialisták közleménye.) Az üzenet pedig végső soron ugyanaz, mint ama ominózus decemberi kampányban volt: ezek idejönnek, elárasztanak bennünket, elveszik a munkahelyeinket és kisemmiznek bennünket a saját hazánkban. Ennyit a nemzetpolitikai fordulatról. És nincs különbség aközött – amint azt Szily László a rá jellemző közvetlenséggel leírja –, hogy az ezek alatt a zsidókat, cigányokat, erdélyi magyarokat vagy pirézeket értjük, helyzettől és ideológiai rögeszméktől függően. Aki ezt nem képes belátni, az menjen kapálni vagy publicisztikát írni a Magyar Narancshoz.
Arra azért mindenképpen felhívnám a gyanús származású, időnként idegen nyelveket beszélő hivatalnokok, cégvezetők és presbiterek társaságába keveredő jámbor, őshonos anyaországi polgártársak figyelmét: ha azt hallják véletlenül, hogy „pula mea”, akkor okkal gyanakodhatnak arra, hogy valami nincs rendben.
Papp Attila Zsolt
reflektorium.wordpress.com
Erdély.ma,

Új szakkal bővül a MÜTF
Szeptembertől új szakkal bővül a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) Oktatási Központ Székelyudvarhelyen. A Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon Karának együttműködésével hároméves agrármérnöki alapképzés indul levelező tagozaton.
Az oktatási központban tartott hétfői sajtóbeszélgetésen Kondorosy Előd, a Georgikon dékánhelyettese, valamint Bánhegyi Gabriella tanszakvezető mellett a MÜTF vezetői is jelen voltak: Kandikó József emeritus rektor, Geréb László gazdasági igazgató és Ilyés Ferenc tanulmányi- és marketingigazgató.
„Az idén 15 éves MÜTF egy újabb, a potenciális munkaerőpiac igényeinek és elvárásainak megfelelő szakot indít szeptembertől, melyet felmérésszerűen már tavaly meghirdettünk, de mivel sajnos későn kaptuk meg a szükséges finanszírozást, nem volt lehetőségünk elindítani a képzést” – tudtuk meg Geréb Lászlótól.
Az ősztől induló gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki szak egyik fő összetevője az erdőgazdálkodás lesz, amely tananyagrész kimondottan helyi specifikus információkat tartalmaz majd. Ebből a célból az elkövetkező négy napban a Keszthelyről érkezett vendégek tárgyalást folytatnak a Nagy-Küküllő Közbirtokossági Unió, a Székelyudvarhelyi Magánerdészet, a Homoródi Állami Erdészet és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság erdészeti szakosztályának képviselőivel.
Kondorosy dékánhelyettes hangsúlyozta: a szakra iratkozó hallgatók – gazdasági és ökológiai ismeretek elsajátítását követően – agárgazdálkodási és -vállalkozói tantárgyakat is tanulnak majd, a regionális vidékfejlesztési és jogi ismereteket helybéli szakemberektől sajátíthatják el. Bánhegyi Gabriella, a Georgikon gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki szakának vezetője szerint azért van szükség erre képzésre Székelyföldön, hogy az itt élők gazdaságilag fenn tudják magukat tartani, ne kelljen vidékről városba költözniük vagy külföldre menniük. Ehhez olyan gyakorlatban alkalmazható tudást kívánnak átadni, mely az agrárismeretek mellett a gazdasági, üzleti és marketinges ismereteket is tartalmaz.
Kandikó József, a MÜTF alapító rektora elmondta, mivel a szak levelező tagozaton indul, azoknak is elérhető lesz a képzés, akik a hétköznapokon dolgoznak. „Székelyföldön 300 felett van a közbirtokosságok száma, és mindenik élén olyan szakemberekre van szükség, akik hosszú távú projektekben tudnak gondolkodni, szakmailag fel vannak készülve. Olyan interaktív képzési formát ajánlunk ezzel a szakkal, melyben maguk a hallgatók hozzák a példákat” – emelte ki a volt rektor. Ilyés Ferenc tanulmányi- és marketingigazgató szerint a képzés elősegíti a vidéken élők és gazdálkodók jobb megélhetését és új projektekben való gondolkodását, mely lényeges más típusú bevételt jelenthet egy közösség számára.
A MÜTF Oktatási Központ új szakán az elképzelések szerint 50 helyet hirdetnek majd meg ősztől, az általános ismereteket Keszthelyről érkező szakemberek oktatják majd, a helyspecifikus tantárgyakat pedig itteniek. A könyvvitel és szaknyelv román nyelvű oktatását is biztosítják, a végzősök a romániai felsőoktatásban is elfogadott diplomát kapnak kézhez az anyaintézménytől, az Edutus Főiskolától.
Simon Eszter
Székelyhon.ro,