Makovecz Imre halálára
Életének 76. évében tegnap elhunyt Makovecz Imre nemzetközi hírű építész, a magyar organikus építészet Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett stílusteremtő alakja.
76 éves korában Budapesten meghalt Makovecz Imre, a magyar szerves építészet iskolateremtő Nagymestere. Nemcsak alkotásai monumentálisak, hanem emberi habitusa is, meg nem alkuvó férfialkat, aki elveinek érvényesítése végett képes volt szembeszállni a hatalommal is. Nekünk, székelyföldieknek megadatott, hogy egy-egy jellegzetes alkotása ezen a tájon szervesen nőjön ki a földből. Egyik reprezentatív műve, a vargyasi református templom (2005) fizikai értelemben is a magyar történelemből nőtt ki. Az alszegi templom alapkövének elhelyezése alkalmával középkori falmaradványra és kőből faragott ablak- és ajtókeretekre bukkantak, ezeket az építész mementóként beépítette az új templom falába.
"Mi hiszünk az élő építészetben, ebben a világfölfogásban. Hiszünk abban, hogy a természettel, az ősökkel, a sok ezer éves jelekkel, az állatokkal, a növényekkel és a magunk természetével együtt homogén módon együtt kell élnünk. Hiszünk abban, hogy ez az építészet az, amelyik képes átmenteni bennünket egy olyan időszakadékon, egy olyan mesterségesen kialakított emlékezetvesztés korszakán, amelyben igyekeznek egy Gólemhez hasonló informatikai és technológiai rendszeren keresztül az emberiséggel elfelejtetni ősi misztériumait, eredetét és célját. Mi azért vagyunk, hogy ez ne következzék be" – írta 1991-ben. "Azért jövök ide építeni, mert ez a megmaradásunk esélye, lehetősége. Dolgozni kell, építeni, hogy megmaradhassunk" – fejtette ki lapunknak 2002-ben. Makovecz Imre Kós Károly gazdag sepsiszentgyörgyi hagyatéka révén lelkileg is kötődött hozzánk. A Szemerja negyed ravatalozója szintén Makovecz-hagyaték. Amikor hozzánk látogatott, ennek láttán mondta: "Akit elsőnek ravataloznak itt fel, az meg van élve." Ez az erdélyi körútja egyébként a kolozsvári Donát úti templomhoz, a csíkszeredai római katolikus templomhoz és Szászrégenbe vezetett. Ő tervezte a Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó hegy nyergében makoveczi stílusjegyeket felmutató kápolnát is, amelyet a csíksomlyói búcsún és más alkalmakkor az évek során milliók keresnek fel.
Makovecz Imre erdélyi jelenléte eszmei elkötelezettségének hozzánk sugárzása is. A mostanit megelőző kormányoknak nem volt kegyeltje, szókimondása, a dolgok nevén nevezése jellemének fő vonása maradt, a magyar jobbközép országépítő törekvéseit teljes mellszélességgel támogatta. Ennek az volt az ára, hogy elsősorban vidéken vannak világhírű épületei. Száznál több jellegzetes épület tervét alkotta meg. Fő műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja. Az általa épített templomok harangjai, ha egyszerre szólalnak meg, a Nagymester dicsőségét zúgják és zengik szét a nagyvilágba.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egész Erdélyre kiterjesztenék az Igen, tessék! kampányt
Egész Erdélyre kiterjesztenék a Kolozsváron egy hónapja elindított Igen, tessék! magyar nyelvhasználatot népszerűsítő kampányt; elsőként Bihar megye csatlakozott a projekthez. A határon átnyúló projektben, amelyek során a közintézmények több nyelvet beszélő dolgozói nyelvtudásukat hirdető névtáblát viselnek majd, a Bihar Megyei Tanács is részt vesz.
Kiss Sándor tanácsi alelnök a testület tegnapi ülésén elmesélte: az ötlet egy magyarországi kórházban kezelt romántól származik. A kórház orvosai nem beszéltek románul, így a páciens nehezen értette meg velük, mi a panasza. Végül valamelyikükről kiderült, valójában bírja a román nyelvet. A beteg fejében ekkor született meg az ötlet, hogy a románul és magyarul, illetve egyéb nyelveken tudó, közfeladatot ellátó személyek viseljenek „Da, poftiţi! Igen, tessék!” táblácskát az ingükön mind Magyarországon, mind Romániában. A két ország között ugyanis egyre nagyobb az átjárás. Kiss Sándor azt mondja, a kétnyelvűségi projekt elsősorban nem az erdélyi magyaroknak válik majd hasznára, hanem a magyarországi magyaroknak, illetve a romániai románoknak, a kisebbségben élők ugyanis jórészt mindkét nyelvet ismerik. Bihar megye partnerei a projektben a két szomszédos, határ menti magyarországi megye, Hajdú-Bihar, illetve Békés. A projektben való részvételről tegnap döntött a tanács, a határozat szerint év végéig az általuk koordinált összes intézményben kihelyezik a logókat, amelyek jelzik, hogy az intézményben magyarul is lehet ügyeket intézni, a két nyelven beszélő dolgozókat pedig ellátják a „Da, poftiţi! Igen, tessék!” feliratú névtáblákkal. A projekthez bármilyen más intézmény is csatlakozhat.
Kolozsváron bíztatóak a visszajelzések az Igen, tessék! mozgalommal kapcsolatosan, az elindulás óta már 14 új cég csatlakozott a programhoz – tudtuk meg Vincze Róbert projektfelelőstől. Mint mondta, a szervezők további terjeszkedésre készülnek: miután a Szatmár és Bihar megyei illetékesekkel már felvették a kapcsolatot, a közeljövőben Közép-Erdély és a Partium szórványvidékein is népszerűvé kívánják tenni a mozgalmat, de meglepetésükre már bukaresti cégek is jelezték részvételi szándékukat.
A kezdeményezők ugyanakkor újabb kiadványt fognak megjelentetni, amelyben Kolozsvár térképén fogják feltüntetni a részt vevő cégeket. „A korábbi megegyezés alapján a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, valamint a megyei tanács alárendelt intézményei is használják az Igen, tessék! projekt logóit, a partnerségnek köszönhetően pedig a városi tanács turisztikai információs irodáiban – a Szabók bástyájánál és a Deák Ferenc téren – az érdeklődők ingyenesen hozzájuthatnak a térképekhez” – fejtette ki a projektfelelős. Hozzátette, az indulás óta olyan cégek is jelentkeztek, amelyek érdeklődésére egyáltalán nem számítottak. „Jogi tanácsadó, illetve közjegyzői irodák és bababoltok is használják már a kitűzőket és matricákat, emellett pedig a városnegyedekben található cégek közül is többen beszálltak a mozgalomba, így lehetőségünk adódott továbblépni a városközpontból” – mutatott rá Vincze Róbert.
Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

Ég és föld között
Makovecz Imre (1935–2011)
Tizenöt évvel ezelőtt, valahol a Kárpát-medencében egy kisvárosi parókia vendégszobájában szálltam meg néhány éjszakára. Nyáridő volt, én csavarogtam és ott olcsó, de kényelmes szállást ajánlottak. A vendégszoba asztalfiókjában egy Makovecz-templom rajzai hevertek. Máig nem tudom, hogy kerültek oda és mi lett a sorsuk. Elállt a lélegzetem, hiszen ilyet addig még sohasem láttam, és most egyszerre teljes dokumentáció hevert előttem. Felejthetelen élmény volt a jövőbe pillantani. Titkos is és misztikus, kicsit utópisztikus, hogy Romhányi rajzfilmes bon mot-jával éljek.
Akkoriban már sokat hallottunk Makovecz Imréről, a zseniális magyar építészről, akinek alkotásait messze földről járnak megcsodálni. Hungarikumnak számított, pedig a hungarikumokról még divat sem volt beszélni. „Nem védem a hungarikumot, hanem csinálom.” – érvelt egy fantáziátlan riporteri kérdésre válaszolva. Mert valóban: 1992-ben, a sevillai világkiállításon olyannak mutatta meg hazáját a magyar pavilonnal, amilyennek már csak a meséink és legendáink őrzik. A székely ácsmesterektől hangos építőtelep ugyanolyan látványosságnak számított, mint a bárkaszerű, mégis templomot idéző kész pavilon, amelynek bordázata Kolumbusz világutazásáról mesélt, hét különböző tornyának ünnepi harangjai pedig a nándorfehérvári diadalt zengedezték.
Makovecz Imrét a magyar organikus építészet megalapozójának tartják, bár egységes definíció magára „a múlt és a jövő építészetének” becézett irányzatra nem is létezik, inkább körülírják és egy, a megnyilvánulási formáiból megérthető filozófiának mutatják be. Makovecz is eszerint alkotott. Munkássága misztikus őstudásba gyökerezik, akár a katalán Gaudié. Tudatosan érzékelte és alkalmazta a párhuzamokat a környezet és művészete között, és amit alkotott, azt a magyar nyelv bravúrjaival igazolni tudta. Plasztikusan magyarázta, hogyan és miért is tartozik össze az ég a földdel, a víz a tűzzel, a gyökér a lombkoronával, és hogyan békül össze pogány és keresztény a szakrális hagyományokban. Minden egyes épületének úgy kellett kinéznie, mintha az aljuk a földből nőtt volna ki, a teteje pedig az égből esett volna rá. Bárki megértheti, mi ennek az őstudásnak a titka, ha belegondol abba, hogy nálunk, magyaroknál az ajtónak, ablaknak szeme, szárnya, szemöldöke van, a tetőnek fara és gerince, a mennyezetnek bordázata, a háznak homloka, az oszlopnak feje, törzse, lába. Bárki lépjen a Farkasréti-temető ívelt gerendás ravatalozójába, úgy érzi, mintha csak egy emberi test mellkasába lépne. Láttam, jártam ott. Megváltoznak a dimenziók. Lábasház, ablakszem, tetőgerinc vagy oszlopfő – ha tetszik, ez az organikus építészet Makovecz szerint.
Ő pedig a közösség szolgálatában alkotott. Stílusteremtő volt, akinek hitvallása szerint a szellemi értékeket nem azért kell az alkotó és gondolkodó embernek felmutatni, hogy másnak mutogassák, hanem hogy az a közösség láthassa és annak váljon hasznára, amely kitermelte magából az alkotót. Vallotta, hogy úgy lehet javára egy közösségnek, ha nem csak a saját szenvedélyét szolgálja ki, hanem a közösségét is, amelyből vétetett. Szívügyének tekintette tanyák és faluházak rehabilitációját ugyanúgy, mint emblematikus középületek megalkotását. A közösség önálló felemelkedésének feltételeit kívánta megteremteni, s erre józan paraszti léthez mért megoldási javaslatai voltak: a gazdaságok maradéktalan megművelése és a közösségi élet újjászervezése, melynek egyaránt otthona lehet az iskola, templom vagy művelődési ház. Szóhasználatában az egymásra utaltság és a szolidaritás nem katasztrófa-fogalmak, hanem egy közösség teremtő erejének, a szeretetnek a szinonimái.
Ellenzői gyakran nem is az általa tervezett épületek látványvilágával, építészeti megoldásaival, netán filozófiájával vitatkoztak, hanem olcsó célozgatásokkal a modernizmus hiányát emlegették és személyes hitvallásából űztek gúnyt. Ám tévednek azok, akik előítéletektől vezérelve csak a hagyomány és az ősmagyar partikularitások erőltetését vélik fölfedezni Makovecz művészetében, hiszen azok a jelképek és megoldások, amelyekkel egyedivé, de mindenki számára otthonossá varázsolta épületeit, hagyományosan magyar és hagyományosan egyetemes jelképek ugyanakkor. Keserűen emlegette, mint rossz példát, hogy a németroszági Vitten-Annenbe tervezett épületei azért nem valósulhattak meg, mert a megrendelő „túl németnek” tartotta a terveket, ez pedig abszurd és nincs tartalma, csak félelme van.
Népszerű volt, és mégsem az. Elismert és meg nem értett zseni. Munkásságát szakmája legrangosabb díjaival ismerték el, varázslatos épületei szerte Magyarországon és a Kárpát-medencében megtalálhatók. Napi élménye a Kárpát-medence, mondogatta. Csíksomlyón, a nyeregben áldozati oltár, Csíkszeredában katolikus templom, Kolozsváron és Vargyason református istenháza, Sepsiszentgyörgyön ravatalozó őrzi az emlékét, és talán felépül egyszer a terveiben pompás temesvári református templom is, amelyet készen már soha nem lát a megálmodója. Budapesten a farkasréti ravatalozó rehabilitációján kívül egyetlen általa tervezett középület sem öregbíti hírnevét. Az a város, amelynek díszpolgára volt, tulajdonképpen mostohán bánt vele. Látványtervek őrzik csupán, hogyan is álmodta misztikussá a Gellért-hegyet, a Szentek és Kárhozottak Templomának tervrajzain atlantiszi vízió bontakozik ki. Káromkodásból katedrális!
Legutóbb a vörösiszap-ömlésben pórul járt Kolontár és Devecser házsorait álmodta újra. Takaros magyar falu képében születtek újjá ezek a halottnak hitt települések, élhető és egyéniséggel rendelkező környezetet biztosítva a sokkoló napokat megélt faluközösségeknek. Nem sablonra gyártott sorházak épültek, hanem egyedi tervezésű, barátságos épületek, amelyekért rajonganak az iszapkárosultak. A világszerte páratlan katasztrófa gyors és hatékony fölszámolásából Makovecz tevékenyen kivette a részét, az elismerés dicsfényéből viszont alig hullott rá valami.
Novemberben lett volna 76 éves.
LACZKÓ VASS RÓBERT. Szabadság (Kolozsvár)

A MOGYE ügyében szólalt fel Sógor Csaba Strasbourgban
Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden, szeptember 27-én Strasbourgban Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő napirenden kívüli felszólalásával a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának ügyére irányította a figyelmet.
Alább olvasható Sógor Csaba beszédének szövege:
"Az idén Romániában elfogadott új oktatási törvény többek között multikulturális felsőoktatási intézményként határozza meg azt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet (MOGYE), ahol már eddig is a hallgatók fele magyar nemzetiségű volt. Bár az elfogadott törvény különálló magyar kar létrehozását irányozza elő, az egyetem többségi nemzethez tartozó vezetősége nem hajlandó ezt lehetővé tenni: minden eszközzel akadályozza a felerészben magyar hallgatók által látogatott, hivatalosan is multikulturálisként elismert egyetemen a magyar nyelvű orvosképzést.
Ez tehát az a multi-kulturalizmus és kisebbségbarát politika, amely jól jellemzi egyes tagállamokban a kérdéshez való hozzáállást.
A koppenhágai kritériumok vizsgálata során a csatlakozni kívánó államok kisebbségekkel szembeni bánásmódja is górcső alá került. Lehetővé kell tenni, hogy a csatlakozás után is számon kérhetők legyenek a koppenhágai kritériumok. Európában, különösen annak keleti felében feszültek az etnikumközi viszonyok. Ezt figyelmen kívül hagyni óriási hiba, amely a jövőben megbosszulhatja magát." Népújság (Marosvásárhely)

A nyelvújítás előtti csángó-magyar nyelv rímfaragója
Lakatos Demeter-emlékestet tart a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület pénteken 18 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának márványtermében. Halász Péter néprajzkutatóval, a szervezet elnökével beszélgettünk, aki jó barátja volt a csángó költőnek.
– Kérem, mutassa be Lakatos Demetert (fotó).
– Lakatos Demeter Szabófalván született 1911-ben, édesapját korán, már 1916-ban elvesztette, félárván nevelkedett. Viszonylag hamar megmutatkozott, hogy nem egy átlagos ember. Kovácsinasként kezdte, de elment Románvásárra dolgozni a csőgyárba, és vezetőmérnökként vonult nyugdíjba. A versírással már tizenéves korában foglalkozott, először csak román nyelven írogatott, ezek a költeményei meg is jelentek a különböző helyi lapokban. Elég sokat utazott az országon belül, Kolozsvárra is eljutott, ahol megismerkedett az akkori magyar értelmiséggel. 1935-ben Dsida Jenő megjelentette az első versét magyarul. Sokat biztatták, hogy magyarul írjon, de visszament Szabófalvára, és persze ott dolgozott a romani gyárban, de szabadidejében ontotta a verseket hihetetlen mennyiségben: magyarul és románul egyaránt. Magyarországi és erdélyi ismerősei különböző lapokban jelentették meg magyar költeményeit. Elsősorban Domokos Pál Péter hozta-vitte a verseit, de más, Moldvát járók is felkeresték őt. Én is hordtam ezeket a verseket. Különböző gyűjteményekbe, könyvtárakba beadtuk, ha valahol megjelent, a honoráriumot felvettük és elküldtük neki, így tartottuk a kapcsolatot. Sajnos, verseskötete, amíg élt, nem jelenhetett meg (1974-ben hunyt el – a szerk.), pedig Méliusz József, Farkas Árpád vagy Beke György próbálkoztak segíteni neki.
– Miért, az akkori rendszer üldözte, vagy más akadályai voltak ennek?
– Nem hiszem, ahogy én tudom, anyaországi vonatkozásban inkább a félreértéseknek volt ez köszönhető. Domokos Pál Péter elküldte ezeket a költeményeket Illyés Gyulának, aki inkább egy kezdő költő szárnybontogatását látta bennük, és nem egy huszadik században is élénken élő, értékes nyelvemléket. Lakatos Demeter nem járt magyar iskolába, román ortográfiával írta verseit, és olyan csángó tájszólást használt, hogy sokszor szavainak jelentését már nem értette a kortárs magyar irodalom. 1986-ban jelenhetett meg első verseskötete, de azt is az ELTE Nyelvészeti Tanszékének a nyelvjárási füzete sorozatában adták ki. 1988-ban az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem jelentette meg válogatott magyar verseit. 1992-ben szervezetünk, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület adta ki az összes magyar nyelven írt versét és szövegeit, akkor még Domokos Pál Péter is segítette a munkánkat, oroszlánrészt vállalva a szerkesztésben. – Említette, hogy Lakatos Demeter románul végezte iskoláit, és csak szóbeliség szintjén bírta a magyar nyelvet. Mégis versei, meséi nagyon elevenek, ahogy Beke György írta: „átlépte az irodalomtörténet kapuját: érdekességből örökség lett”.
– Szabófalva lakosságának nagy része a 20. század elején még jól tudott magyarul. Lakatos Demeter ezt a nyelvújítás előtti csángó nyelvjárást, amit a rímfaragásoknál is felhasznált, a szüleitől tanulta. Verseinek értéke, hogy nagyon sok olyan szót hoz vissza a köznyelvbe, melyek még a nyelvújítás előtt léteztek, de ezeket Szabófalván használják manapság is, mint például a „pogocsálás” kifejezés, ott viccelődést jelent. Ezenkívül gyönyörűek a költői képei, igazi poétához illőek. Készülve a közelgő emlékestre, újraolvastam verseit, és elámultam, milyen érzékletesen mutatja be a moldvai tájat, az ottani paraszti élet nehézségeit és szépségeit, a pásztorlányokat, a szerelmet és az öregséget.
A szabófalvi, moldvai csángó költő születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett emlékesten többek közt Ferenczes István költő, Halász Péter néprajzkutató, Csoma Gergely fotóművész beszélget. Közreműködik László Ildikó, Ţâmpu Stelian – lujzikalagori csángó diákok, valamint a Csíkszeredában tanuló moldvai csángó diákok
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro

ÁSZ-tag lett Lakatos Péter
Nagyvárad- Kedden este a Képviselőház és a Szenátus együttes ülésén titkos szavazással az Állami Számvevőszék tanácsosává választották Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselőt.
A parlament együttes ülésén, mivel az ellenzék bejelentette, hogy nem vesz részt a szavazáson, összesen 235-en szavaztak, melyből 231 igen és 4 ellen szavazatot kapott Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es képviselő. Honlapunknak elmagyarázta: „ez azt jelenti, hogy a parlament együttes ülése megbízott azzal, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tanácsosa legyek. A törvénynek megfelelően kedd este le is tettem az esküt, és ugyancsak a jogszabályok értelében harminc nap áll a rendelkezésemre ahhoz, hogy a képviselői mandámtumról lemondjak, mert ez a két tevékenység egymással összeférhetetlen. A tanácsosi mandátumom kilenc évre szól. A számvevőszék vezetősége tizennyolc tagból áll, ezek közül az egyik az elnök, kettő pedig az alelnök, a többiek tanácsosok, illetve főcsoportvezetők. A kormány hatáskörébe tartozik, hogy kilencven napon belül időközi választást írjon ki és bonyolítson le a megüresedett helyre Bihar megye 2. számú választókerületében, miután én hivatalosan is bejelentettem, hogy lemondtam a képviselői mandátumomról”.
Kedd este különben összesen hat számvevőszéki tanácsost választottak, mivel a törvény értelmében háromévente kicserélődtek. A többi helyekre a PDL és az UNPR jelölt tanácsosokat, ők Carmen Stănescu (228 igen, 7 nem szavazat), Ioan Hurzui (233 igen, 2 nem), Lucian Negrea (232 igen, 3 nem), és Aurora Martea Pelea (231 igen, 4 nem), Ion Antont pedig az audithatóság alelnökének is megválasztották.
Belső konzultáció
A történtekkel kapcsolatban Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke az erdon.ro-nak azt nyilatkozta: köszönetet szeretne mondani Lakatos Péternek az eddigi munkájáért, biztos abban, hogy ugyanolyan szorgalommal és hatékonyan, maximális odaadással fogja teljesíteni új feladatát, ahogyan tette ezt a megyei RMDSZ-szervezet alelnökeként, majd elnökeként, alprefektusként vagy városi tanácsosként. A politikus ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: léteznek olyan ellenzéki hangok, melyek a számvevőszéki tanácsosválasztás lebonyolítási proceduráját alkotmánybírosági vizsgálatnak vetnék alá (mivel az oppozició nem volt a jelen a szavazásnál), a megyei RMDSZ tehát először megvárja, hogy mi fog történni e téren, illetve azt is, hogy kiírják az időközi választásokat, s csak ezt követően, egy belső konzultáció eredményeképpen, vagyis a helyi önkormányzatok vezetői és lakosok véleményére támaszkodva dönti majd el, hogy kit indít az időközi választáson.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Erdély 2020 a fejlődésért 
Szükség van egy Erdély 2020-as stratégia megalkotására a már kidolgozott európai modell mellé – mondta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő az SZKT-n. Kifejtette, csak így tudna eredményesen fejlődni a régió, és csak így lehetne a más európai országok nyomába lépni gazdasági szempontból. Az Európai Parlament már tavaly életbe léptette az Európa 2020 nevet viselő stratégiát. Ez három kulcsterületet foglal magába. Az első terület a tudás alapú gazdaság és információs társadalom, vagyis fejlődni a technológiákban úgy műszaki, mint társadalmi szempontból. A második a zöld gazdaság, vagyis új energiahatékony technológiák megtervezése. A harmadik pedig az emberközpontúság, azaz munkahelyteremtés, szakmai és más képzések biztosítása. Hogy ennek a stratégiának mi is szerves része legyünk, Winkler Gyula szerint a saját települési, megyei vagy regionális szintű stratégiáink is úgy kell megszülessenek, hogy ezeket az irányelveket tartalmazzák. „Ezért javasolnám azt, hogy egy Erdély 2020-as stratégiát érdemes megalkotni. Ezen az erdélyi magyar társadalomnak a minden összetevője, mindenfajta elitje gondolkoznia és ezen dolgoznia kell. Azért, mert ha nem érezzük magunkénak ezt a stratégiát, akkor nem is fogjuk tudni megvalósítani.” – mondta Winkler Gyula EP képviselő.
Hozzátette: ha elkészülne az Erdély 2020 stratégia a következőkben olyan alpontokkal kellene kiegészíteni, mint Hargita 2020 vagy Kolozs 2020. Az RMDSZ Hunyad megyei szervezete egyébként már júliusban megkezdte a Hunyad 2020 program kidolgozását. Ezt ősszel fogják bemutatni a nagyközönségnek. Gergely Tünde
Erdély Tv. Erdély.ma

Magyarnak lenni jó (Kezdődik az EMNT népszámlálási kampánya)
Kétnapos ifjúsági konferenciával indítja háromszéki, népszámlálást népszerűsítő kampányát az EMNT. A következő három hétben minél több családhoz szeretnének eljutni, tudatosítani kívánják számos, térségünkben élő magyarban, vállalják bátran nemzetiségünket az október 20–30. között zajló országos összeírás során. Jelszavuk: Magyarnak lenni jó!
Nemes Előd, az EMNT ügyvezető igazgatója elmondta, házról házra járnak majd, de plakátokon, szórólapokon is megjelenítik üzeneteiket. Néhány konkrét célcsoportjuk is van, szeretnék megszólítani például a Sepsiszentgyörgyön élő csángókat, akik közül sokan románná váltak ideköltözésük után, azokat a román többségű falvakban élő romákat, akik közül például Árapatakon számosan magyar iskolába íratták gyermekeiket az oktatási-nevelési támogatás elnyerése érdekében. Felkeresik a vegyes családokat, akik gyermekeiket román iskolába járatják, de talán meggyőzhetőek, hogy magyar nemzetiségűnek jelentsék be őket. Közülük viszonylag sokan, körülbelül száz család kérte már a magyar állampolgárságot is – mondta el Nemes Előd. Figyelmet kívánnak fordítani a többségében románok lakta települések magyarjaira, vannak néhányan a Bodza-vidéken, de kis arányban élnek Előpatakon, Árapatakon (talán feltornázható a mostani 18 százalékról 20 százalék fölé arányuk, és ismét kikerülhet a magyar helységnévtábla a falu be- és kijárata mellé), kevesen vagyunk Hidvégen, és 50 százalék alá esett vissza a magyarság aránya Kökösben, Bölönben, Zágonban – sorolta Nemes Előd. Felhívta a figyelmet arra is, a más állampolgárságot firtató kérdésnél csak azok jelentsék be magyar honpolgárságukat, akik már letették az esküt, és jelezte, mindenki figyeljen, nehogy ceruzával írja be a biztos nemzetiségét.Ha rendellenességet észlelnek, jelezzék a 0264 308 208-as telefonon vagy a nepszamlalas@emnt.org e-mail címen. Péntek délután a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban kezdődik a Népszámlálás, 2011 című konferencia, amelyen jeles hazai és magyarországi szakemberek világítják meg a népszámlálás kérdésének fontosabb vetületeit.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emléktábla Lakatos Demeternek
A száz éve született "Kárpátokon túli verselő pacsirtának", Lakatos Demeternek állítottak emléktáblát szeptember 28-án szülőfalujában, az észak-moldvai Szabófalván.
A falu temetőjében megkoszorúzták sírját, majd a községi tulajdonban lévő épület falára, amelyben Perka Mihály gyűjteménye hirdeti a csángó hagyományok és kultúra immár feledésbe merülő értékeit, elhelyezték a fába és bronzba vésett mementót, Csoma Gergely alkotását. Lapunk érdeklődésére Perka Mihály történelemtanár, aki a kommunista diktatúra idején is tanította ősei nyelvét a helyi gyermekeknek, azt mondta, elégtétellel tölti el, hogy méltó módon emlékeznek meg Lakatos Demeterről, arról a csángó költőről, "akihez hasonlóan senki nem ismerte az észak-moldvai magyarok nyelvjárását, amelyet versei révén bejuttatott a magyar irodalomba, és ami akkor is élni fog, amikor Szabófalván már egyetlen ember sem beszéli ezt a nyelvet". A szabófalvi Szent Mihály-búcsú napján tartott megemlékezés része a budapesti Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület Lakatos Demeter-emlékútjának, amelyhez tegnap csatlakozott több magyarországi és hazai csángó szervezet, illetve csoportosulás, ma Nagypatakon és Lészpeden, holnap Klézsén és Csíkszeredában folytatódik az emlékzarándoklat, amelynek kiemelkedő mozzanata a nagypataki magyar nyelvű mise, melyet Gergely Géza csíkszentmiklósi plébános celebrál.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kezdődik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium Gyergyószentmiklóson
A holnap 17 órától kezdődő megnyitót követően Georg Büchner Leonce és Léna című, a nagyváradi Szigligeti Színház feldolgozásában színre vitt darabjával kezdődik a 9. Nemzetiségi Színházi Kollokvium Gyergyószentmiklóson. A szeptember 30–október 9. között zajló színházi eseményen a Figura Stúdió Színház több mint hatszáz színészt és színházi szakembert lát vendégül.
délutáni és esti előadásokat követően másnap délelőtt szakmai beszélgetésekre kerül sor, de lesz workshop, koncert, könyvbemutató és állandó könyvvásár is” – sorolta Béres László, a Figura Stúdió Színház igazgatója, elmondva, hogy az eddigi hagyományokhoz igazodva igyekeznek fesztiváljelleget adni a kollokviumnak.
Tizenöt társulat szerepel
Mint mondta, a versenyben 23 előadást láthatnak a színházkedvelők 11 erdélyi magyar színház, illetve két német és egy zsidó társulat, valamint a szarvasi szlovák színház előadásában. A produkciókat elbíráló szakmai zsűri tagjai Kötő József színháztörténész, Sebestyén Rita író, színháztörténész, Iulia Popovici kritikus, Radu Macrinici, a nagybányai színház és az Atelier fesztivál igazgatója, illetve Bicskei István, a Pécsi Országos Színházi Fesztivál előadásválogatója, Nagy József világhírű Jel Színházának tagja. A kollokvium egyébként idén nyitott első ízben a külföldön tevékenykedő nemzetiségi színházak irányában meghívva a seregszemlére a szarvasi Cervinus Teatrum szlovák színházat, valamint a Cinka Panna cigánytársulatot. Az idei kollokvium újdonsága lesz az a kerekasztal-beszélgetés, amelyre színházigazgatókat, a magyarországi színházi szövetségek elnökeit, valamint Szőcs Géza magyar kulturális államtitkárt hívták meg. A „nulladik találkozó” fő célkitűzése, megvitatni a határon túli magyar színházak szövetségének létrehozásával kapcsolatos részleteket.
Fesztiválújság és -rádió
A kollokvium összköltségvetése meghaladja a 320 ezer lejt, jelentős összegekkel támogatja a rendezvényt az Etnikumközi Hivatal, a kulturális minisztérium, a Communitas Alapítvány, a megyei és a helyi önkormányzat, valamint a Bethlen Gábor Alap. A szervezési munkálatokban az Ifitéka ajánlotta fel a segítségét, illetve a Kolozsi Gábor vezette Szin-Kron nevű diák színjátszócsoport. A rendezvény idején minden nap kiadják a Kolibacilus című kollokviumújságot, amit Zsigmond Andrea vezetésével szerkesztenek a marosvásárhelyi és kolozsvári színházkritikushallgatók. De lesz kollokviumrádió, ami interneten, illetve a színház épületében hallgatható, és naponta 15 perces rövidfilmet készít Berszán György és Gergely Edit a történtekről, amit a színházban elhelyezett kivetítőkön lehet majd megnézni.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)

Népszámlálás: kik lesznek magyarok?
A magyarság perifériáin levő közösségekhez próbál eljutni népszámlálási kampánya során az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Nemes Előd, a szervezet háromszéki ügyvezető elnöke szerint több településen is azon múlik a magyarság számaránya, hogy az ott élő romák milyen nemzetiségűnek vallják magukat. Árapatakon például több mint kétezer románul beszélő roma él, akik magyar állam által a folyósított oktatási-nevelési támogatás miatt magyar iskolába íratták gyerekeiket.
A magyarság perifériáin levő közösségekhez próbál eljutni népszámlálási kampánya során az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Nemes Előd, a szervezet háromszéki ügyvezető elnöke elmondta, az országos projekt részeként Kovászna megyében is lesz ajtóról ajtóra kampány, szórólapozás, plakátolás, de az egyedi esetekre is próbálnak odafigyelni. Sepsiszentgyörgyön például mintegy 800 csángó család él, akik románul beszélnek, de a római katolikus templomba járnak, őket meg lehet győzni, hogy a népszámláláson vállalják a magyar identitásukat. Árapatakon több mint kétezer románul beszélő roma él, azonban a faluban megalakult a teljes létszámú magyar osztály, ugyanis a magyar állam által folyósított oktatási-nevelési támogatásért, az úgynevezett „magyar pénzért” az itteni romák egy része magyar tagozatra íratta gyerekeit, így ők már magyarul beszélnek. Nemes Előd elmondta, megszólítják a vegyes nemzetiségű családokat is, hiszen felméréseik szerint Kovászna megyében mintegy ezer magyar–román szülő alkotta család él, gyerekeiket általában román iskolába íratják, de a magyar állampolgárságot viszonylag sokan kérték, Sepsiszentgyörgyről mintegy száz család. Megpróbálnak eljutni a háromszéki magyar szórványhoz is, a Bodza-vidéken, Előpatakon, Árapatakon és Hídvégen élnek tejesen elrománosodott magyarok, akik bár anyanyelvükön nem beszélnek, magyarnak vallják magukat: „Sunt ungur!” mondják.
Kökösben, Bölönben és Zágonban átalakult a népesség aránya, a magyarok kisebbségbe kerültek, ám rájuk is figyelni fognak, ígéri Nemes Előd. Mint mondta, Kovászna megyében 16-17 százalékos a romák aránya, három községben, Előpatakon, Nagyborosnyón, Bölönben többségben vannak, és 15 háromszéki községben az arányuk meghaladja a 20 százalékot. Az ügyvezető elnök szerint esetükben kérdéses, hogy amennyiben nem vállalják fel a roma identitásukat, akkor milyen nemzetiségűnek vallják majd magukat a népszámláláson. Nemes Előd arra is felhívta a figyelmet, hogy a népszámlálási űrlapon az egyéb állampolgárságra is rákérdeznek, ám az, aki csak benyújtotta az igénylést, még nem magyar állampolgár, ezt csak azok mondhatják, akik már letették az állampolgársági esküt. Az EMNT zöld számot is működtet a népszámlálás kapcsán, a 0264–308208-as telefonszámon jelenteni lehet majd, ha a kérdezőbiztosok nem töltik ki, vagy ceruzával tüntetik fel a nemzetiséget. Az EMNT az Erdélyi Magyar Ifjakkal közösen szombaton Népszámlálás 2011 címmel szervez ifjúsági konferenciát a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban, a konferencia levezető elnöke Balogh Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének igazgatója lesz.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Közlemény – Az EP támogatja Tőkés László jelentését
Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője fogalmazta meg annak idején, hogy az Unió országainak felvirágzása érdekében „több Európára” van szükség.
A magyar EU-elnökség nevében Orbán Viktor miniszterelnök az „erős Európa” eszményét és programját hirdette meg.
A lengyel EU-elnökség beköszönése alkalmával mondott parlamenti beszédében Bronislaw Komorowski államelnök szintén a „több Európa” kívánalmát és követelményét hangsúlyozta a kontinensünkre nehezedő, egyre súlyosbodó gazdasági-pénzügyi válság leküzdése érdekében.
Sokak véleménye megegyezik abban, hogy Európa sokrétű válságának hátterében alapvetően egy általános erkölcsi válság húzódik meg. Az Európai Unió és az európai egyházak vezetőinek idei 7. csúcstalálkozóján többen is rámutattak erre, és a Lisszaboni Szerződés előirányzatának értelmében kialakítandó európai–egyházi párbeszéd keretében európai társadalmaink morális válságának a gyógyítása céljából sürgették az egyházi szféra és a politikum eddiginél is szorosabb együttműködését.
Múlt héten, 2011. szeptember 20-án, a lengyel EU-elnökség hivatalba lépése alkalmából, André-Joseph Leonard belga érsekprímás, André Dupuy brüsszeli apostoli nuncius, Stanislaw Gadecki poznani érsek és Adrianus Herman van Luyn, az Európai Közösség Püspöki Konferencia Bizottságának (COMECE) elnöke, valamint Piotr Mazurkiewicz, a COMECE főtitkára részvételével és közös szolgálatával európai ünnepi misét tartottak a brüsszeli Saint Michel et Gudule katedrálisban. A rendkívüli, hagyományteremtő alkalom immár harmadik abban a sorban, melynek rendjén 2010 szeptemberében a belgiumi EU-elnökség, ez év júniusában pedig a magyar elnökség szentelte meg féléves-féléves működését, Isten nevének segítségül hívásával.
Tőkés László alelnök az Európai Parlament képviseletében tartott beszédet a magyar ünnepség alkalmával; a lengyel misén, majd a lengyel nagykövetség által rendezett fogadáson pedig meghívottként vett részt. Az EP vallási ügyekért felelős alelnökeként erdélyi képviselőnk az általa már kezdetben meghirdetett „Keresztény Európát” program részének tekinti az európai egyházi együttműködés, valamint az európai–egyházi párbeszéd terén kifejtett tevékenységét. Meggyőződése szerint kontinensünk válságának „kezeléséhez” és erkölcsi megújulásához, valamint a „több” és „erősebb” Európa kiépítéséhez az egyházak hozzájárulása elengedhetetlenül szükséges.
Hosszan tartó előkészítő munka nyomán, 2011. szeptember 26-án, az Európai Parlament Elnökségének ülésén ebben az értelemben került sor az egyházakkal és a világnézeti szervezetekkel folytatandó párbeszéd kérdésének megvitatására, melynek intézményes bevezetését a Lisszaboni Szerződés 17. cikkelye írja elő.
A Tőkés László által előterjesztett dokumentum az Európai Parlament és az egyházi, valamint szekuláris szervezetekkel beindult intézményes párbeszéd eddigi tanulságai és következtetései alapján tesz javaslatot ennek folytatására és elmélyítésére. Erdélyi képviselőnk ahhoz kérte a Büro felhatalmazását, hogy konkrét és strukturált formában alakítsák ki a rendszeres, átlátható és kiegyensúlyozott párbeszéd intézményes hátterét és kereteit.
„Az 1989-ben elkezdődött kelet-közép-európai rendszerváltás nyomán – püspöki minőségemben – magam is cselekvő részese lettem az ökumenikus világmozgalomnak, ezen belül pedig a megosztott Európa egységesülését szolgáló kelet–nyugati egyházi párbeszédnek” – mondta az alelnök, majd hozzátette, hogy az akkor szerzett gyakorlat és tapasztalat az európai–egyházi párbeszéd terén is jól kamatoztatható.
Miguel Angel Martinez Martinez szocialista alelnök, Rodi Kratsa-Tsagaropoulou néppárti alelnök, Jim Higgins néppárti jegyző és Isabelle Durant, a zöldek alelnöke hozzászólásaikban elismerésüket fejezték ki az elhangzott jelentés iránt, és javaslataikkal támogatták a dialógus-tervezet megvalósítását.
A napirendi tárgy megvitatását lezárva, Jerzy Buzek elnök is megköszönte erdélyi képviselőnk munkáját, kitérve arra, hogy alelnöktársával együtt miképpen vett részt a párbeszéd magas szintű fórumain. A Büro egyhangúan elfogadta az előterjesztést, és felhatalmazást adott a párbeszéd rendszerének kialakítására.
Strasbourg, 2011. szeptember 27.
Tőkés László
EP-alelnök sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Beindul az Igen, tessék
Biharkeresztes önkormányzata máris csatlakozott a Bihar, Hajdú-Bihar és Békés megyék által meghirdetett Igen, tessék – Da, poftiti programhoz. 
A Bihar Megyei Tanács keddi ülésén szavazta meg a Da, poftiti – Igen, tessék nevűprojektben való részvételét, melynek célja az, hogy Románia és Magyarország három határ menti megyéjében a lehető legtöbb állami és civil intézmény, illetve magánvállakozás biztosítsa a kétnyelvűséget a polgárok számára. Szabó Ödön RMDSZ-es politikus, a Bihar megyei tanács tagja tegnap a témában tartott nagyváradi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a program keretében október 15-ig meg kell tervezni a logót, melyen kötelező módon szerepelnie kell a két ország zászlajának, valamint a program jelmondatának Da, poftiti – Igen, tessék. A pályamunkákat a megyei tanácshoz kell benyújtani. Ezeket a logókat kifüggesztik minden olyan intézmény székhelyén, amelyek biztosítani tudják a kétnyelvűséget, és kitűző formájában viselni fogják azok a személyek is, akik beszélik a másik állam nyelvét.
Közös érdek
Szabó Ödön kifejtette, hogy elképzelésük szerint ez a program nem rekedne meg az önkormányzatok szintjén, hanem azt szeretnék, ha egy mozgalom alakulna ki, melyhez a közintémyének és civil szervezetek mellett magánvállakozások is csatlakoznának. Mindenesetre kilátásba helyezte azt, hogy Bihar megye RMDSZ-irányítású önkormányzatai részt vesznek majd a programban. Szabó Ödön kijelentette: a magánszektornak is érdeke biztosítani a kétnyelvűséget, mely állítását azzal támasztott alá, hogy tavaly csak Hajdúszoboszlón 22480 román állampolgár töltött el legalább három éjszakát, míg Bihar megyében 2010-ben 3907 magyar állampolgár töltött el legalább három napot. A gazdasági előnyök mellett közösségi szempontból is igen hasznos ez a program, folytatta érvelését Szabó, utalva a sürgősségi ellátásra, melynek során életmentő lehet az, ha a bajba jutott anyanyelvén kommunikálhat a segítséget nyújtó intézmény munkatársaival. Újságírói kérdésre válaszolva Szabó Ödön elmondta: nem hiszi, hogy Gavrila Ghilea Bihar megye prefektusa megtámadná a közigazgatási bíróságon az Igen, tessék programra vonatkozó határozatot, mint ahogy korábban tette azt a megyei tanács több határozatával.
A magyar fél nyitott
Barabás Ferenc Berettyóújfalu polgármestere a sajtótájékoztatón közölte, azért csatlakozott azonnal a programhoz, mert néhány év óta sok olyan román állampolgár vett házat Bihartkeresztesen, akik nem tudnak magyarul, ami szükségessé teszi a kommunikáció megkönnyítését a város ezen új polgáraival. Eddig is voltak szórványosan kétnyelvűséget biztosítani szándékozó törekvések, például már több kétnyelvű fórumot, román nyelvtanfolyamot is szervezett az önkormányzat, van továbbá románul tudó rendőr, tanár, vendéglős a városban, azonban ez a projekt rendezett keretet biztosít ennek a célkitűzésnek. Barabás Ferenc vállalta: segíteni fog a megyei tanácsnak abban, hogy minél több magyarországi település csatlakozzon ehhez a programhoz.
Pap István. erdon.ro

200 éves a szentjobbi református templom
Bihar megye – A szentjobbi református egyházközségben tavaly volt első alkalommal Gyülekezeti Nap. A sok pozitív visszajelzés hatására úgy döntöttek, hogy minden évben meg fogják szervezni ezt az ünnepséget.
Az idén az emsti (Hollandia) és a szentpéterszegi (Magyarország) testvérgyülekezetek képviseleteivel tartatott meg a Gyülekezeti Nap, mely keretében hálát adott a gyülekezet a 200 éves templomért, és a 30 éve épült parókiáért. Az ünnepi istentiszteleten Rákosi Jenő érmelléki esperes, helybeli lelkipásztor hirdette Isten igéjét a Királyok könyvévől vett idézet alapján, mely bölcs Salamon templomszentelési imádságának egy részletét tartalmazza. Salamon hitvallást tesz az írgalmas és szövetséget megtartó Istenről, majd kéri az Urat, hogy a megépített templomba érkezők imádságát mindig hallgassa meg. Oltalmat, védettséget kér a hajlékra, és kegyelmet az Istenhez forduló emberre.
Segítenek, mikor lehet
A meghívott vendégek és a gyülekezet köszöntése után először Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke kapott szót, aki beszédében hangsúlyozta: mindig segítenek, amikor lehetőségük van rá. Idén a Megyei Tanács és a községközpont Berettyócsohaly Polgármesteri Hivatalának támogatása által lehetőség nyílt arra, hogy a templom előtt és mellett új járda készüljön, és sor került a templombelső felujítására is. Az ünnepség az 1811-ben befejezett és felszentelt templom, majd az 1981-ben 52 munkanap alatt felépített emeletes lelkészi lakás történetének ismertetésével folytatódott. A hollandiai testvérgyülekezet erre az alkalomra egy orgonát ajándékozott a szentjobbi gyülekezetnek, melyet Thurzó Zoltán zongoraművész mutatott be, Tasnádi Ferenc és Tasnádiné László Melinda énekesek kíséretével. Lakatos Tamás szavalata után a gyülekezet harangszó mellett emlékezett azokra, akik az elmúlt Gyülekezeti Nap óta elhunytak.
Emléktáblát avattak
Ezután az emsti testvérgyülekezet képviselői köszöntötték a gyülekezetet a Zsoltárok 33,18 versével: “Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat”, majd a 12 fős csoport el is énekelte ezt a zsoltárt. A szentpéterszegiek nevében Tóth József lelkipásztor mondott köszöntő beszédet, majd egy szép vázával ajándékozták meg az ünneplő gyülekezetet. A templomi együttlét után a templom bejáratához elhelyezett emléktábla leleplezése és megáldása következett. Az ünnepség itt még nem ért véget, hiszen a közös ebéd elfogyasztása után az elmúlt 10 év eseményeiről készült fényképeket tekinthette meg a gyülekezet. Kellemes beszélgetésekkel és az együtt ünneplés örömével zárult a nap. erdon.ro

Kollektív hűvösség
A hűvös viszonyulást követheti a ratifikálás megvétózása, legalább Budapesten
Nem sokáig tartott az örömöm afölött, hogy a vajdasági magyarok érdekvédelmi szervezetének kezdeményezésére Belgrád törölte a kollektív bűnösség elvét a szerbiai vagyon-visszaszármaztatási törvénytervezetből.
Lám, lám, milyen fontos, ha a kisebbségek egy-két szavazatára is szükség van, mert a szerb miniszterelnök-helyettes ki is mondta kerek-perec, hogy azért fogadták el a VMSZ javaslatát, mert így azt remélik, hogy a parlamentben meglesz a többség a jogszabály elfogadásához. A törvény életbe léptetése az EU-csatlakozás feltétele.
Életkorra és nemre való tekintet nélkül nyilvánította háborús bűnössé a jugoszláv katonai közigazgatás 1945-ben a délvidéki települések teljes magyar és német nemzetiségű lakosságát, s a kollektív bűnösség vagyonjogi kérdésekben úgymond örökölhető! (Valójában: az államosított vagyont a háborús bűnösnek nyilvánított – sok esetben később ártatlannak talált vajdasági magyar – leszármazottja nem igényelheti vissza, az az állam tulajdona marad.)
Ennek az aberráns rendelkezésnek az eltörlése magától értetődik – gondoltam magamban –, hiszen hogyan lehetne tagja a XXI. századi európai közösségnek az, aki azt a jogelvet vallja, amelyet eredetileg a polgári büntetőjogi elméletek is tagadtak, s csak a sötét középkornál is feketébb XX. században történhetett meg egy etnikai közösség egyetemleges felelősségre vonása azzal az ürüggyel, hogy a csoport egyes tagjai ténylegesen (vagy csak föltételezhetően) jogi vagy erkölcsi értelemben elítélendő cselekedetet hajtottak végre.
Aztán a belgrádi „demokrata” kormánykoalíció meggondolta magát. Megtehette mert az ellenzéki Liberális Demokrata Párt (a politikai alakulat nevébe foglalt jelzők Szerbiában sem jelentenek semmit, akárcsak nálunk) jelezte, a magyarok kollektív bűnösségének fenntartásának érdekében megszavazza a vagyon-visszaszármaztatásról és a közvagyonról szóló törvényt. Meg is tette.
Az elfogadott jogszabály tehát nem teszi lehetővé a második világháborús megszállók soraiban harcolók, illetve leszármazottaik számára a restitúciós folyamatban való részvételt, még abban az esetben sem, ha az illetőt a saját akaratán kívül sorozták be, vagy ha a bíróság előtt bizonyította is az ártatlanságát! Egyszerűen azért, mert magyar!
Így nem kaphatják vissza a magyar családok a második világháború után elkobzott ingatlanokat, építőipari telkeket, erdőségeket, üzlethelyiségeket, lakásokat, vállalatokat, a termőföldet.
„A történelmi megbékélés szorgalmazása és a kollektív bűnösség elvének eltörlése a Vajdasági Magyar Szövetség politizálásának alapkövei. Olyan európai értékek, amelyeket semmilyen körülmények között sem fogunk feladni. Akkor sem, ha álláspontjainkkal időről időre egyedül maradunk Szerbia parlamentjében” – áll a VMSZ által a szavazást megelőzően kiadott sajtóközleményben, amely rezignáltan megállapítja: „A többségi (szerb) társadalom politikai elitje továbbra sem érett meg arra, hogy változtasson egyoldalú történelemszemléletén.”
A Szerbia parlamentjében egyedül maradt vajdasági magyarokat az Európai Parlament (magyarországi, romániai és szlovákiai) magyar képviselői nem hagyhatják cserben. Az RMDSZ – fontos koalíciós partnerként – ráveheti a Demokrata Liberális Pártot, hogy maga is kifogásolja a korszerűtlen szerbiai szemléletet, a kollektív bűnösség alkalmazásának elvét. Talán Magyarország és Románia kollektív hűvössége, ami Szerbia csatlakozását illeti meggondolkoztatná Belgrádot. (Ha meg a DLP e kérdésben a szerb álláspontot osztja, az meg minket, romániai magyarokat kell hogy elgondolkoztasson.)
A hűvös viszonyulást követheti a ratifikálás megvétózása, Bukarestben és – vagy legalább – Budapesten.
Hollandia és Finnország schengeni csatlakozás kérdésében tanúsított magatartása – bármennyire fájdalmas is számunkra – korrekt. Az EU-nak elitklubnak kell maradni, vagy azzá kell válnia. Tagja csak az lehet, aki európéer.
A kollektív bűnösség elvével a jogi bagázsban – ha korábban lehetett is – ma már nem szabad beengedni senkit a demokratikus és békéjére, konfliktusainak tárgyalások útján való kezelésére büszke Európába!
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

Brassó megye: kevésbé kedvező népszámlálási eredményekre számítanak
Két egyformán fontos célközönsége van az RMDSZ népszámlálási identitás-kampányának: a válaszadó és a kérdezőbiztos – jelentette ki Brassóban, a magyar kérdezőbiztosok tájékoztatására szervezett találkozón Markó Attila államtitkár, az Országos Népszámlálási Bizottság tagja. Az államtitkár szerint jelentős előrelépés, hogy 2011-ben többnyelvű a népszámlálási kampány: magyar nyelvű űrlap, plakát, kézikönyv, rádió- és tévéreklám is készült állami költségvetésből. A brassói tájékoztatón Markó Attila arra is emlékeztetett, hogy azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya 20% fölötti a kérdezőbiztosoknál magyar nyelvű űrlap is kell legyen, ezt igényelhetik a válaszadók. A magyar kérdezőbiztosok számára pedig magyar nyelvű kézikönyv is készült, amelyből könnyebben megérthetik a munkájukban fontos, románul nehezebben érthető szakkifejezéseket. Az államtitkár szerint a népszámlálási eredmények kedvezőbbek lesznek a magyarság szempontjából, hiszen a migráció alacsonyabb, mint a többségi lakosság körében.
Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke kevésbé kedvező népszámlálási eredményekre számít a megyében. Amint elmondta, 1992 és 2002 között tízezerrel kevesebb magyart jegyeztek Brassó megyében, a népességfogyás pedig jelentősen kihat a nyelvi, az oktatási és a kulturális jogokra. „Miközben a szórványban népességfogyásról, a romániai magyar politikai palettán pártszaporulatról számolhatunk be” – tette hozzá Kovács Attila, aki továbbá azt is elmondta, négy településre összpontosít majd a megyei szervezet identitáskampánya: Négyfalura, Kőhalomra, Bodolára és Keresztvárra. Ezeken a településeken a magyarság számaránya 20%-hoz közelít.
Ambrus Károly brassói alprefektus szerint szórványban a magyar kérdezőbiztosok jelentik azt a plusz biztonságot, hogy az adatösszeírás a valóságot tükrözi majd a magyar közösségről. „Fontos számunkra, hogy ezt a felelősséget kellőképpen átérezzék, felkészült személyek végezzék az adatösszeírást” – mondta az alprefektus, aki az összeírás technikai részleteire is kitért a brassói tájékoztatón.
A találkozón felmerült a vegyes házasságok kérdése is. Ennek kapcsán Madaras Lázár demográfiai szakértő elmondta, Dániában létezik az a gyakorlat, hogy a házastársak megegyezése alapján a gyerekek egy részét egyik szülő, másik részét a másik szülő nemzetisége és vallása alapján jegyeztetik be. „Nyugat-Európában ez egy bevett gyakorlat. Persze, erről a kérdésről a szülőknek közösen kell döntést hozniuk” – tette hozzá a szakértő.
Az RMDSZ Brassó megyei szervezete október 3-án Négyfaluban, október 4-én pedig Kőhalomban szervez regionális tájékoztatást a magyar kérdezőbiztosoknak. (hírszerk.) Transindex.ro

Arad vármegye monográfiájának digitalizált változata
Egy átfogó, szakmailag igényes, helytörténeti szempontból pedig egyedülálló és pótolhatatlan, mai napig értékes forrásként használt művet mentett át Nagy István az utókornak azzal, hogy digitalizálta Arad vármegye és Arad szabad királyi város monográfiáját, amelyet annak idején a Kölcsey Egyesület adott ki, hisz a nyomtatott kötetekből már nagyon kevés példány rejlik a házi könyvtárakban. – 1884-ben Arad vármegye, a város és a Kölcsey Egyesület elöljárói elhatározták, kiadják a város és a megye monográfiáját, s a munka koordinálásával Jancsó Benedeket bízták meg, majd 1905-től Somogyi Gyula folytatta a szerkesztői teendőket – magyarázta a monográfia előtörténetét a Nyugati Jelennek Nagy István, aki csütörtökön délután a Tulipán könyvesboltban mutatta be a mű általa készített, digitalizált változatát. – Huszonegy év alatt a hatra tervezett sorozatból csak öt kötete jelent meg, mert Lóczy Lajos végül nem írta meg a geológiai részt. A Simonkai Lajos készítette növény- és állatvilág rész 1893-ban jelent meg – mondta Nagy István.
A Márki Sándor írta Arad szabad királyi város és Arad vármegye története két részben jelent meg, 1892-ben és 1895-ben. Ennek az 1475 oldalas, műnek tudományos alaposságát legjobban talán a törzsszöveghez kapcsolódó 8170 lábjegyzettel lehet érzékeltetni.
Dolgozott még a monográfián, többek között Mátyás Jenő (ipar, kereskedelem, pénzügy), Ipolyi-Keller István, (mezőgazdaság) Institoris István (közegészség), Bartucz Lajos (antropológia), Somogyi Gyula (történelem, népességi viszonyok, nemzetiségek), Gaál Ernő (közgazdaság).
A 3500 oldalas, 620 képet tartalmazó monográfia CD-változata könnyen kezelhető, a fejezetek egyszerűen elérhetőek és nyithatóak. Megvásárolható a Tulipán könyvesboltban, s ezek ellenértéke a pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesületet támogatja, amelynek Nagy István az elnöke.
Irházi János
nyugatijelen.com. Erdély.ma

Romák a népszámláláson – Milyen nemzetiségűnek vallják magukat?
Nem hivatalos felmérések szerint az utóbbi években tovább nőtt, és mára Kovászna megyében 16-17 százalékra tehető a romák aránya. A háromszéki roma közösségek közismert képviselőit kérdeztük, milyen nemzetiségűnek vallják magukat a közelgő népszámláláson.
Ugyan a 2002-es népszámláláskor megyeszinten csupán 2,68% romát regisztráltak, ez annak volt köszönhető, hogy e népcsoport tagjai közül sokan magyarnak vagy románnak vallották magukat. A megye 45 közigazgatási egységéből ma három községben: Előpatakon, Nagyborosnyón és Bölönben többségben vannak, további 15 háromszéki községben az arányuk meghaladja a 20 százalékot. Sepsi: „magyar cigányok vagyunk”
Mivel a sepsiszentgyörgyi romák érdekvédelmi szervezetének, az Amenkha Roma Egyesületnek az elnöke, Ötvös Viktor éppen külföldön tartózkodik, Dima Ferenc alapító tagot kérdeztük, hogy népszámláláskor hová is sorolják magukat.
– Magyar cigányok vagyunk, az Őrkőn csupán pár vegyes házasságot jegyzünk, amelyben a beházasodó román falvakból került hozzánk. Mindenki saját maga dönti el, hogy milyen nemzetiségűnek íratja be magát, az egyesületen belül nem volt ilyesmiről szó – magyarázta Dima.
Szerinte Sepsiszentgyörgyön közel kétezer roma él, viszont ez a szám változó, hiszen többen hosszú ideig külföldön tartózkodnak, a népszámlálás alatt ezeknek a személyeknek nincs, aki bediktálja az adatait. Kézdi: hagyománytalan, székelyes közösség
Kézdivásárhelyen Kalányos Csabával, a Mr. Kaly néven ismert előadóművésszel beszéltünk, aki egyben a városi önkormányzat roma ügyekért felelős illetékese. Ő romának vallja magát a népszámláláson, ám fontosnak tartja a szabad identitásválasztás lehetőségét, ezért nem kíván semmilyen irányú kampányt folytatni a helyi roma közösség körében. Valószínűnek és természetesnek tartja, hogy lesznek szép számmal magukat magyarnak vagy székelynek valló romák, ugyanis szerinte a kézdivásárhelyi cigányoknak nincsenek hagyományaik, beolvadtak a helyi magyar közösségbe, átvéve annak szokásait. Példaként saját vegyes, magyar-roma nemzetiségű családját említette.
Orbaiszék: pénzt hozhat a roma identitás
Burka György kovásznai cigányvajda – akárcsak legutóbb – idén is romának vallja magát a népszámláláson. Hozzátette, hogy Sepsiszentgyörgyön ma tartanak egy megyeszintű gyűlést a romák képviselői, ahol megbeszélik a népszámlálással kapcsolatos teendőket is. A vajda meglátása szerint fontos lenne, ha a roma romának vallaná magát a népszámláláskor, mert 2002-ben a kovásznai-csomakőrösik közül kevesebben, mint kétszázan vallották magukat romának, így nem pályázhattak uniós pénzekre, és egy 50 ezer eurós támogatástól estek el. Burka Ervin, a kovásznai polgármesteri hivatal romareferense szintén romának vallja magát a népszámláláskor.
Bölönpatak: semmiképp nem lesznek románok
Drăgan Alexe cigányvajda szerint a bölönpataki romák ezúttal nem fogják románnak vallani magukat, mint tették azt a legutóbbi, 2002-es népszámlálás idején. Akkor Bölönpatakon az 1247 cigány közül 823 románt és 447 romát regisztráltak hivatalosan a biztosok. A vajda elmondta, jelenleg mintegy 1400 lelket számlál a közösség, a községközpontban, Bölönben pedig 30-ra tehető a romák száma. A vajdai tisztséget tizennyolc éve betöltő Alexe szerint 2002-ben politikai okok álltak az mögött, hogy sokan románnak vallották magukat, az akkor megígérteket azonban nem váltották be az ígérgetők, így most az emberek szabad akarata fog érvényesülni. Székely Hírmondó. Erdély.ma

Vargyasi ifjak a szórványban
"Minden magyar felelős minden magyarért" – ez lehetne a mottója annak a rendezvénysorozatnak, amelyen a Vargyasi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (VADFIE) idén vett részt első alkalommal. Közelebb akarunk kerülni a szórványban élő magyarokhoz, és a magunk szerény eszközeivel szellemi, kulturális ajándékkal meglepni őket.
A II. Prücsöktánc játéknapot az Erdélyi Magyar Ifjak szórványért szakcsoportja szervezte a Rákóczi Alapítvány, a Magyar Nyelvért Alapítvány és a Szabó Imre Alapítvány, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Kovászna Megye Tanácsa és a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával. Utunkat Kovászna Megye Tanácsa biztosította, enélkül nem juthattunk volna el Magyarpéterfalvára (Fehér megyébe). 2011. szeptember 24-én reggel a 600 lelkes kis magyar falu több mint 200 vendéget fogadott. Magyarpéterfalvára játszani, szórakozni jöttek a szórványtelepülések óvodásai és iskolásai: Balázsfalva, Tür, Küküllővár, Bethlenszentmiklós, Magyarbénye, Vajasd, Magyarlapád, Marosgombás és Felvinc. Az ünnepélyes megnyitón Makkai Dénes helyi lelkipásztor és Szakács Júlia főszervező köszöntötte a vendégeket, majd a művelődési ház udvarán interaktív közösségfejlesztő játékot szerveztek az EMI és az ODFIE ifjai. A 66 éve elhunyt Bartók Béla emlékére szervezett szavaló- és énekversenyen megcsillogtathatták tehetségüket a kis előadók. A program arcfestéssel, töklámpáskészítéssel, mesevetítéssel folytatódott, délután pedig Dániel Sándor csíkszeredai fazekasmesterrel korongozhattak az ügyes kezűek. A játéknap befejezéseként a marosvásárhelyi KRIKK zenekar adott koncertet, a vargyasi ifjak színjátszói pedig bemutatták A rátóti csikótojás című népmese színpadi változatát. A feldolgozást Farkas Emese tanítónő irányításával tanulta be László Gábor, Tánczos Oszkár, Gánya Ervin, Trinfa Zoltán és Farkas Sándor. A rendkívüli élményeket nyújtó szórványmisziós rendezvény után a vargyasi ifjak szilárdan elhatározták, hogy ezután is segítik ezt a hasznos, nemzetmentő munkát. Szeretnék, ha más települések fiataljai is bekapcsolódnának a mozgalomba. PÁLYER GYÖRGY SZABOLCS. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megújult a gyulafehérvári székesegyház szentélye
Ünnepi szentmise keretében adtak hálát a gyulafehérvári katolikus hívek a középkori székesegyház 18. század közepén átalakított szentélyének restaurálási munkálatainak befejezéséért tegnap. Szent Mihálynak, a főegyházmegye és a gyulafehérvári székesegyház védőszentjének napján ünnepi szentmise keretében áldotta meg a katedrális felújított szentélyét Jakubinyi György érsek.
A Gyulafehérvári Érsekség és Erdély egyik legjelentősebb műemlékének felújítási költségeit a romániai Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium biztosította, a restaurálás több szakember összehangolt munkáját igényelte. A szentélynél kivitelezett felújítási munkálatok értéke 3,4 millió lej. A felújítás alkalmával a figurális díszű románkori főpárkány, valamint a támpillérek fölött beépített románkori domborműveknek a restaurálására és azok másolatának elkészítésére is sor került. Továbbá a románkori kórusrész károsodott bordájának tartószerkezeti megerősítése, a románkori boltozat megerősítése, a mérműves ablakok restaurálása is elkészült. Az 1970-es években kivitelezett ablakok megroggyantak. Ez alkalommal az ablakok a bucnis üvegek felhasználásával, védőüveggel ellátva, kisebb táblákba osztva készültek Egri István kolozsvári képzőművész műhelyében. A szentély régészeti ásatását Dana Marcu régész végezte.
Még hátravan a szentély kivilágítása, a Déli-torony belső felújítása, ahova kiállítóteret terveznek illetve lehetővé válik a harangok megtekintése is, elvégzendő feladat továbbá a déli homlokzat és a déli fejedelmi kapu restaurálása. Szabadság (Kolozsvár)

Kritikus évtized a Kárpát-medencében
A 2011-es év a népszámlálások ideje nem csupán az Európai Unióban, de a Magyarországgal szomszédos utódállamokban is – s jól tudjuk, tájainkon a statisztikai adatok Trianon óta harcban állnak. Hogy egy adott településen vagy régióban hány magyar él, ez az adatsor évtizedekre határozhatja meg, akár el is pusztíthatja kisebbségi közösségek sorsát, ami hatványozottan igaz a többségi tengerben vegetáló szórványokra.
Margittai Gábor könyvei a két kritikus népszámlálás, a 2001-es, illetve a 2011-es között térképezték föl a határon túli magyarság legingatagabb helyzetű, többnyire a megszűnés határán álló csoportjait szerte a Kárpát-medencében, méghozzá olyan időszakban, amelynek szellemi értelemben mértani közepét jelentette a 2004. decemberi népszavazás – az elutasítás pillanata. Néhány hónappal ezt követően, 2005-ben jelent meg a Nemzet Kiadó gondozásában a Külső magyarok című munka, és összesen három utánnyomást ért meg, akkora lelki-lelkiismereti igény mutatkozott az elszakított részek magyarsága iránt. A kötet a Magyar Nemzet napilap Magazin mellékletében közölt riportsorozatok gyűjteménye, olyan egyedülálló fotókkal, amelyek sokszor többet nyomtak a latban a szövegeknél is, dokumentálva egy-egy azóta nyomtalanul eltűnt magyar épített örökség létét – sokszor utolsó bizonyítékaként magyar emlékhelyeknek.
A Külső magyarok-„projekt” egyedülálló abban a vonatkozásban is, hogy ilyen teljességgel senki nem térképezte fel (és sajnos már nem is fogja) ezt a veszendő világot. A könyv nyomán túrakörök alakultak, hogy bejárják a kevéssé ismert határon túli részeket. A példátlan siker indokolta, hogy 2011-ben megújult formában, kibővítve, színes és fekete-fehér fotókkal, térképekkel gazdagon illusztrálva újból megjelenjék a szórványlét krónikája. Margittai Gábor újságíró úttörő riporteri, útikönyv- és esszéírói vállalkozása nem kevesebbet tett, mint visszarajzolta a XX. század végi térképeinkről leradírozott Dél-Erdélyt, Máramarost, Csángóországot, Szepességet vagy éppen a távoli kárpátaljai magyar szigeteket mint lehetséges (idő)utazási célpontokat. Olyan tereket és időket mutat be a hajdani magyar világból, amelyek történelmünk ciklikus nagytakarításaiban (vagy pusztán lustaságból) egyszerűen elvesztek. Egyszersmind felvillantotta azokat az alkonyodó kis birodalmakat, amelyek határait birkahodálynak használt templomok, utolsó szálig kihaló gyülekezetek, eltulajdonított festők és festmények, kastélyaiból-váraiból kiebrudalt arisztokrácia, szemétdombbal fedett tömegsírok és elátkozott honfoglalási-nyelvészeti viták jelölnek ki.
Az Utazás a végeken – nemrégiben napvilágot látott „folytatásával”, a Trianoni menyecskével együtt – teljes körképet ad a III. évezred szórványmagyarságának esélyeiről. Akárcsak a „tömbmagyarokéiról” Krónika (Kolozsvár)

A Kárpát-medence épített örökségét mutatja be a Határeset program
Napról napra növekszik a Műemlékem.hu portálon a Határeset adatlapjainak száma: a program a Kárpát-medence épített örökségét mutatja be, és teszi bárki számára bővíthetővé és elérhetővé. Akár egy kiránduláshoz, egy történelmi város meglátogatásához útikönyvként is használhatóak a Határeset program adatlapjai, hiszen azokon nem csupán az épületek, szobrok leírásait, történetét találja meg az olvasó, de az esetek többségében méterre pontos koordinátáknak és a térképi alkalmazásnak köszönhetően útvonaltervet is kap egy-egy terület bejárásához.
Persze az adatlapok száma folyamatosan növekszik, s így egy-egy településről is mind több épített emlék kerül be az adatbázisba, azonban néhány város – Besztercebánya, Selmecbánya, Bécs – már nagy biztonsággal bejárható a Határeset térképe segítségével. A Határeset program – amelyben a Műemlékem.hu portál szakmai partnere az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja – előkészítése tavaly vette kezdetét, a nagyközönség számára pedig idén nyártól elérhető. A cél egy olyan, mindenki számára nyilvános és szabadon bővíthető adatbázis létrehozása, amely a Kárpát-medence épített örökségét dolgozza fel és mutatja be.
A Magyarország területén kívüli objektumok kerülhetnek be a rendszerbe, hiszen a magyarországiak már szerepelnek a Műemlékem.hu portálon. Így Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia a Határeset „célországai”. Az adatbázisba kerülésnek az egyetemes, illetve a magyar történeti, építészettörténeti érték megléte a feltétele, ám az adatlapokon szerepel az is, hogy egy ötös skála szerint mennyire fontos, megbecsült eleme az emlék az adott ország épített örökségének. Bár vannak műemlékjegyzékek a szomszédos országokban, s több kisebb terület épített emlékeit is feldolgozták a szakemberek, a 20. század eleje óta nem ismernek a szakemberek olyan gyűjtést, amely egységes alapelvek szerint, összefüggően kezelné és jelenítené meg a Kárpát-medencében (akkor Magyar Királyság) területén lévő objektumokat. A Határeset munkamódszere is részben hasonló a Forster Gyula – Gerecze Péter munkájaként megjelent több mint százéves műemlékjegyzékhez: az adatlapok egy részét egy szakértői gárda állítja össze, azonban bárki készíthet – pontszerző verseny keretében – adatlapot az általa fontosnak tartott és a kritériumoknak megfelelő objektumokról.
Ez a „levelezős rendszer” már csak azért is fontos, mert leginkább az adott területen élők ismerik és tudják bemutatni környezetük épített emlékeit. Jelenleg meghaladja az ezret a Határeset előkészítés alatt álló adatlapjainak a száma (ebből csaknem 600 már megtekinthető a portálon), azonban az óvatos becslés szerint is tízezres nagyságrendű a Kárpát-medencében lévő történelmi épületeknek a száma. A Határesetet cikkek, riportok egészítik ki – részben a Műemlékem.hu magazin saját anyagai, részben határon túli sajtószemle formájában –, amelyek a páratlanul érdekes és közös kincs részleteit, sorsát követik nyomon. A Határeset elérhetősége: http://www.muemlekem.hu/hatareset. Krónika (Kolozsvár)

Új katolikus templomot avattak Székelyvarságon
Két temploma van immár a Hargita megyei Székelyvarságnak. A havasi településen az elmúlt szombaton mintegy félezren jelentek meg az 1500 lelket számláló faluból és a környékről, hogy részt vegyenek dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek avató szentmiséjén.
A község Sólyomkő nevű tanyáján felépített kápolna, amely ravatalozóként is szolgál majd, a helyiek összefogásával épült, és a hívek kérésére a jelenlegi plébános, Jánosi Gellért tiszteletére a Szent Gellért-kápolna nevet kapta. „Beteljesült egy régi álom: saját templomukba mehettek misére a sólyomkői lakosok” – fogalmazott Jánosi Gellért. Eddig ugyanis, ha találkozni akartak Istennel, volt, akinek hat kilométert is gyalogolnia kellett a községközpontban lévő templomig, amelynek 2004-ben ünnepelték százéves fennállását.
A közel kétórás avató szentmisén dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek avatta fel és áldotta meg a frissen elkészült kápolnát, mondván: az egyházkerület életében az egyik legnagyobb ünnep, amikor hasonló esemény van, azaz tovább gyarapodik a római katolikus egyház. Az eseményen, a frissen elkészült istenháza felszentelésén a helyi plébános köszönetet mondott a lakosoknak, a közbirtokosságnak, valamint a település önkormányzatának és mindazoknak, akik összefogásával megépült a kápolna.
Székelyvarság lakóinak kilencvenkilenc százaléka római katolikus, a tanyás településen korábban csak egy templom volt, így havonta egyszer a sólyomkői iskolában tartottak szentmisét az ott élő mintegy száz embernek. A templom építésének terve már 1975-ben felvetődött, ezt a megmaradt tervrajzok igazolják, ám akkor az építkezés nem valósult meg, csak a zsindelyfödeles harangláb hívta össze közel egy évszázadon át a lakókat. Az eredeti tervek szerint egyébként egy ravatalozókápolna épült volna Sólyomkőre, de az igényre való tekintettel ez később megváltozott, és így egy kis templom lett belőle, amelyben van hely nagyobb szentmisére is. „Az istenháza építéséhez mindenki hozzájárult, pénzzel, étellel, itallal és imával” – összegzett Jánosi Gellért plébános. A szentmisét követően Tamás Ernő, Székelyvarság polgármestere is megköszönte a település lakosságának a templomépítésben nyújtott önzetlen segítséget. Arra kérte az ünnepségen részt vevő Borboly Csaba megyei tanácselnököt és dr. Verestóy Attila szenátort, nyújtsanak további segítséget a templom néhány hiányosságának pótlásában.
A Székelyvarsághoz tartozó Sólyomkőn mintegy százan laknak, a tanyán van óvoda és iskola is, de mostantól a régi harangláb mellett egy új templommal is büszkélkedhetnek.
Dénes Emese. Krónika (Kolozsvár)

MIDAS: a túlélésért küzdve
A Gál Kinga fideszes EP-képviselő által vezetett Kisebbségi Munkacsoport a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesületének – MIDAS – delegációját is fogadta a szokásos plenáris heti ülésén. A kisebbségi nyelven írt napilapok gyakorlatilag a túlélésért küzdenek, munkájuk azonban sokkal nagyobb figyelmet érdemelne – derül ki Gál Kinga sajtóközleményéből.
A MIDAS (European Association of Daily Newspapers in Minority and Regional Languages) elnöke, a dél-tiroli Toni Ebner előadásában hangsúlyozta: az anyanyelven való tájékozódás lehetősége alapvető fontosságú a nemzeti és nyelvi kisebbségek számára, ennek biztosítása azonban egyre nehezebb. Beszámolójában kitért azokra a nehézségekre, amelyekkel a kisebbségi lapkiadók szembesülnek. Nem csak a gazdasági válság és az ebből eredő csökkenő reklámbevétel nehezíti a fennmaradásukat valamint a minőségi munka elkészítését, hanem az előfizetők csökkenő száma is. Sok esetben elérhetetlen a minőségi anyanyelvű újságíróképzés is.
Gál Kinga a vita után kijelentette: biztosítani kell a kisebbségi nyelvű sajtó fennmaradását és meg kell találni támogatásának uniós lehetőségeit, egyben felajánlotta támogatását és együttműködését a kérdésben. erdon.ma

Kultúra, abbahagyhatatlanul
Nagy Miklós Kund műkritikus, szerkesztő úgy véli, a művelődésszervezés terén hiányzik a megfelelő utánpótlás
Beszélgetőtársunk elismert marosvásárhelyi művelődésszervező, képzőművészeti kismonográfiák szerzője, kiállításmegnyitók és könyvbemutatók házigazdája, több mint húsz éve szerkesztője a napokban ezredik lapszámához érkezett Múzsának, a három éve általa főszerkesztett Népújság napilap hétvégi kulturális mellékletének. A művelődéssel való aktív foglalatosságnak nincs határa, vallja interjúalanyunk. Ennek jegyében kérdeztük őt.
Sokfelé elkötelezett, elfoglalt ember. Hogyan győzi egyszerre mindezt?
– Egyfelől időbeosztás kérdése: az ember úgy tudja időzíteni és beosztani a feladatait, hogy erre is jut egy kevés, arra is jut egy kicsi, mint a kabaréban, de a helyzet tényleg az, hogy az újságírónak és szerkesztőnek már eleve be van táblázva az élete.
Másfelől esetemben a hobbi, a szenvedély és az érdeklődési kör nagyjából azonos. Újságíróként, korábban rádiósként – még tévéztem is annyit, amennyit lehetett – elsősorban mindig a kulturális jelenségekkel, a művészetekkel, az irodalommal foglalkoztam. Ez tette lehetővé, hogy ugyanakkor bekapcsolódjak a kultúraszervezésbe is, s egy kicsit úgy érezzem magam, hogy hozzászólhatok a művészeti kérdésekhez is. Végtére is olyan ez, mint a mókuskerék, ha az ember egyszer belekerül, roppant nehéz kilépni belőle. Lehet, hogy nem is tud...
Vagy nem is akar esetleg?
– Nem is akarok. Persze, azért az embernek gondolnia kell arra is, hogy az idő telik, és már kellene könnyíteni valamilyen módon. Úgy tűnik, hogy ezt az egész elfoglaltságot, a közszereplést, a kiállításmegnyitókat és az irodalmi esteket lehet könnyedén, flottul csinálni, de azért az ember idegzetét észrevétlenül kikezdi a folyamatos határidőre való dolgozás, mindez tudat alatt növeli a stresszt. Másfelől pedig ezekre a kihívásokra fel is kell készülni.
Én általában mindenütt szabadon szoktam beszélni, mert úgy képzelem, hogy akkor tudom leginkább megszólítani a közönséget, ha szembenézek velük. De nem lehet csak úgy kiállni: mindenből fel kell készülni, még akkor is, ha az embernek már elég nagy rutinja alakult ki az évtizedek folyamán. Miközben a művelődési eseményekhez hozzá kell olvasni, utána kell nézni, eközben én is gazdagodom valamivel. Már csak ezért sem mondok le általában egyetlen felkérést sem.
A képzőművészettel is úgy voltam, hogy 1968-ban rádiósként kezdtem el foglalkozni ezzel, és azóta annyit olvastam a képzőművészetekről, annyi műteremben jártam, művet láttam, olyan sok művészemberrel és művészettörténésszel beszélgettem, hogy az az érzésem, mintha kijártam volna egy halom rangos főiskolát. Az ember folyamatosan gyarapodik valamivel, de ennek ára van: szinte naponta több órát áldozok adatgyűjtésre, eközben nem tudok, mondjuk, a családommal foglalkozni, egy olyan regényt elolvasni, amit nagyon szeretnék, nem sportolhatok, pedig vágyom rá, de közben úgy érzem, hasznomra, épülésemre, örömömre szolgál ez a munka.
Mikor ír?
– Valahogy úgy hozta a sors, hogy a 90-es évek végétől minden évben megjelent egy-két, volt olyan is, hogy három kötetem, ami nem magától készült el. Lehet, hogy szerencsés ember vagyok, elég nagy a munkabírásom. De azok a könyvek például, amelyeket a művészeti kismonográfia-sorozat számára készítek, nagyon megkínoznak.
Ahhoz, hogy ezeket a tanulmányokat megírjam, kisebb barikádot halmozok fel az íróasztalomon. A feleségem aggodalommal nézi, hogy mind több és több tornyosul, és aztán borzasztóan örül, amikor látja, hogy a könyvek apadni kezdenek körülöttem.
Az ön által szerkesztett irodalmi-művészeti melléklet, a Múzsa ezredik lapszámához érkezett.
– Épp írni kezdtem a „vezércikkét”. Ez is egy olyan dolog, amit több mint húsz éve felvállaltunk. Minden lap foglalkozik kultúrával, de mi azt mondtuk, adjunk többet, külön mellékletet, szombatonként, amikor más újság nem jelenik meg. Illúzió lenne azt hinni, hogy minden olvasó kézbe veszi a Múzsát is. Nem, ez tulajdonképpen bizonyos rétegekhez szól, ugyanakkor olyan alkotók számára lehetőség, akik még erőt éreznek magukban arra, hogy ide is írjanak, nagyon kicsi honoráriumért.
A kulturális élet az utóbbi húsz évben annyira gazdag lett és olyan változatos, hogy mindig van amiről beszámolni. Az ezredik számnál elégtételt jelent, hogy sok olyan ember van, aki az első számtól az ezredikig megőrizte a mellékletet és fontos számára. Ahhoz, hogy megjelentessük, a lap anyagi áldozatot hoz, és kérdés, hogy az ezredik után hány jöhet még.
Lapunk az utóbbi két alkalommal kimaradt az anyaországi sajtótámogatásból, ami lényegében nagyon minimális, de már csak biztatásként is jól jönne. Ahonnan elismerést várunk, onnan nem jön, az olvasók viszont nagyon hálásak, megállítanak az utcán vagy telefonálnak, elégedettek a melléklettel. Tehát amíg lehet, folytatjuk.
Ezer lapszámot könnyű vagy nehéz megszerkeszteni?
– Tulajdonképpen a bőség zavarával kellett megküzdenünk. Tekintve, hogy erdélyi kitekintésű a Múzsa, és az anyaországra is figyelünk, a melléklet tartalmas, sosem szűkölködik témában.
Vannak állandó munkatársaink, csak örülhetünk annak, ha olyan szerzőktől kapunk írást, mint Kovács András Ferenc, Nagy Attila, Markó Béla, Sebestyén Mihály vagy kollégám, Bölöni Domokos. Csak néhányat soroltam fel azok közül, akik tényleg színvonalas írásokkal vannak jelen a lapban. Amikor a magyarországiaktól válogatok, akkor is igyekszem a lehető legjobbat adni.
A Bernády Alapítványnál is számos feladat jut önnek.
– Alelnökként ténylegesen hozzá kell járulnom a rendezvényekhez és azok kigondolásához. Elég sok energiámat emészti fel, ugyanis két-három ember vesz részt a szervezésben, mert az elnök, Borbély László, elfoglaltsága miatt nagyon ritkán van itthon. A képző- és fotóművészeti kiállítások dolga hárul rám. Persze, azért ebben segítségeim is vannak, művészembereket kérünk fel arra, hogy részt vegyenek a programok megtervezésében.
Amikor bejön harminc ajánlat, abból közösen válogatunk. És ott vannak az egyéb rendezvényeink, például a Bernády-napok, amit, mint mindig, októberben tartunk most is. Ennek is meg kell tervezni, szervezni a műsorrendjét, ez is részben rám hárul. Sokan mondták már, hagyd abba, öreg, elég. Én ebbe egykor belecsöppentem, és hogyan lépnék ki most, amikor tudom, hogy nincs, aki folytassa. Kevesen maradtunk, és azok a fiatalok, akik pótolhatnák a mi nemzedékünket, sőt, az utánunk következőket is, nem léptek még be vagy hiányoznak.
Három éve főszerkesztője a Népújságnak. Gondolom, ez a legfontosabb.
– Megrögzött újságíró és szerkesztő vagyok, még az a régi fajta zsurnaliszta, aki komolyan veszi a hivatását, és ragaszkodik ehhez. Számomra tehát az a legfontosabb, hogy amit a Népújságnál végzek, az jól menjen. A többit inkább csak úgy, mellékesen csinálom, ez az, ami energiáim nagyon nagy részét felemészti. Viszont ez az, amiből aztán nemsokára ki tudok lépni.
Hisz a többit, a könyvírást, a tárlatbeszámolókat, az egyebeket nincs miért abbahagynom, legfeljebb megritkítom, de a lap élén, ahol a szerkesztés teljes embert követel, egyre nehezebb. Tudom, ennek a lapnak, ha nem is vezetőként, de újságíróként, szerkesztőként a továbbiakban is szüksége lesz rám, de lehet, hogy én azt már nem fogom tudni nyújtani ugyanolyan tetterővel.
Ahogyan a válság mélyül vagy tartósan ugyanúgy érinti a sajtót, ez mindennapi küzdelmet jelent a fennmaradásunkért és azért, hogy érdekes és színvonalas lapot nyújtsunk az olvasóknak, hogy ne morzsolódjanak le. Miközben jól tudjuk, hogy az írott sajtó iránt világszerte egyre kisebb az érdeklődés...
Bármilyen szenvedéllyel is végzi valaki a munkáját, néha csak elfárad, nem?
– És jönnek a családi ultimátumok is, hogy most kész, abba kellene hagyni. Persze, hogy szükségem van pihenésre, vagy lenne. Ilyenkor, ha tehetem, elutazom valahová, messzire, ahol békén hagynak.
Például nagyon jól érzem magam, ha elmehetek a lányomékhoz, az unokáimhoz Dániába. Nem ismerem a nyelvet, egy kisvárosban élnek, teljesen más az élet, lényegében bármivel foglalkozhatom, segítek nekik a ház közül, nyugodtan felülhetek a biciklire és körbekarikázhatom a várost. Egy évben egyszer. Ezenkívül nyaralni megyünk. Ennyire futja, ezért is mondom, hogy ideje lenne szép csendesen abbahagyni.
Nagy Miklós Kund (1943, Nagyenyed)
Román–magyar, majd magyar–francia szakon szerzett tanári diplomát Marosvásárhelyen, illetve Kolozsváron. A nyárádmenti Szentgericén tanított, majd 1968-tól 1985-ig a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa volt. 1990-től a marosvásárhelyi Népújság napilap főszerkesztő-helyettese, Múzsa című heti kulturális mellékletének szerkesztője, 2008-tól a lap főszerkesztője.
A marosvásárhelyi Bernády Alapítvány alelnöke. Több tíz kötet (művészmonográfiák, interjúkötetek, albumok stb.) szerzője, társszerzője, elő- vagy utószóírója; legutóbbi munkái közül: Míg a magnó összekapcsolt (Csíkszereda, 2006), Szabó Duci (Kolozsvár, 2007), Bocskay Vince (Csíkszereda, 2008), Galéria a Bernády Házban (Marosvásárhely, 2009), Bandi Kati (Csíkszereda, 2010).
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Száll az emlék – Kolozsvárra...
Sütő András
Az életrajzom nyugodtan elhanyagolható. Az olvasót ez általában nem érdekli. Némelykor valamely könyvnek a szerzője sem. Falumbéli atyámfiai rengeteg könyvnek a történetét tudják elmesélni, de szerzőjükre nem emlékeznek. Legutóbb a Rómeó és Júliát mondták el nekem, de nem tudták, hogy Shakespeare írta.
Ez az igazi siker. A fordítottja azonban, midőn az olvasó csak a szerző nevére emlékszik, ám könyvéről semmit sem tud elmondani emlékezeteset – mert, ugye, manapság a történet, a tiszta epika már nem divat –, az már a tökéletes kudarc. Vannak mégis, akiknek a kudarc a fejükbe szállott, és büszkék arra, hogy nincsenek olvasóik.
A könyv könnyen születik. A dráma is. Amikor már csak írni kell. Annál többet kell szenvedni érettük, míg oda jut az ember, hogy nekiálljon az írásnak. Némely könyvemet tizenöt évig hordom magamban. A tehetség titka talán ott keresendő valahol, ahol egy szerző nem futamodik meg a kor drámáinak átélésétől. Ami keserves tehervállalás. Az irodalom és általában a művészet nagy alkotásai nagyrészt személyes vallomások is. Kálváriajárás kicsapódásai. Azt is mondhatnám: a tehetség – együttérzés másokkal. Ezért hatalom, mint minden együttérzés.
Gyermekkorom, diákéveim legkedveltebb írói a magyar klasszikusok voltak. Mellettük, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban – románnyelv-tanárnőm jóvoltából – szerettem meg Caragialét és Creangăt. Ez utóbbit kivált azért, mert hangvétele rokon a mezőségi román parasztok nyelvezetével. Azt kell mondanom: „mindenevő” voltam a világirodalom más területein is. Nem mondhatnám, hogy mágnesként rántott volna magához egy életre akármelyik is közülök, s ilyenformán meghatározta volna a magam próbálkozásait. Bizonyára tanultam mindeniktől, de sosem annyit, hogy az a magam magányos útkereséseit fölöslegessé tehette volna.
Az embernek vállalnia kell a kort, amelybe született. S e korban meg kell találnia a maga sajátos vállalni valóját, mit elkerülhet különben, ha fél az álmatlan éjszakáktól. Ha csupán egyszemélyes üdvösségét keresi. Én azonban nem hiszek az egyszemélyes üdvösségben. Azzal a néppel valósítja meg önmagát az ember, amelynek fiaként indul az életbe. Azzal emelkedik és zuhan, ha netán úgy hozza a történelem.
Aki csak azt tudja mondani: Én, én, én! – és nem ismeri azt, hogy MI –, akassza szögre azt a keserves lantot. Erre némelyek azt mondják, hogy múlt századi esztétika. Én úgy tudom, hogy még Homérosz idejéből való, és ma is érvényes. Olyanformán persze, hogy a lírai lélek legszemélyesebb vallomása is közösségi gyökérzetű, hiszen az ember társas lény. Ezért ismerheti a magányt is.
Az időszerűségről sok hamis tant alkottak már. Korbácsként csapott végig irodalmunkon a dogmatizmus éveiben, amikor a napi politika hónaljából kellett a költőnek szólnia – és mindig a MÁ-ról. Ám a művészet akkor is a Máról szól, ha évezredek történelmi távolából hoz érvényes üzenetet. Az ember múlt, jelen, jövendő hármas dimenziójában él, nem lehet ebből kiszakítani.
Öt éve, 2006. szeptember 30-án hunyt el Sütő András próza-, dráma- és esszéíró, közéleti személyiség
Hányszor mondták nekem itt-amott kultúraktivisták: látta, elvtársam, a mi bányászainkat? Írjon róluk regényt. Ez így nem megy. Még úgy sem megy, amiként a szocialista realizmus némely híve elképzelte: legalább egy fél liter vodkát igyunk meg műveink hőseivel, ha már „kiválasztottuk” őket. Nem, ez így egyáltalán nem megy. Énnekem azt mondta anyám: írhatnál rólunk is egy könyvet, fiam. De ő nem olvasta a szocialista realizmus tételeit, ő tudta, mit beszél.
Az egész életünkre gondolt és az álmatlan éjszakáira. Arra, amit közösen éltünk át az ötvenes évek nem épp kegyes történelmében. Egy regénynek a hőseit az írás belső napja világítja. Ez a belső nap pedig: a szerző vallomása önmagáról is, nem csupán a kortársairól. Minden regény: a szerző regénye is, annak létérzése.
Mindenikben benne vagyok, önmagamat osztom szét közöttük, a bennem lévő jót és rosszat, a képességeimet és vágyaimat, az álmot és valót, a szerelmet és hűtlenséget, a dogmatikust és a dogmának ellenszegülőt, a humánumot és a kegyetlenséget, mindent, amivel belém költözött az élet.
Egyik könyvem mottójául Jean Pierre megállapítását választottam. Ez így hangzik: „A Szó, amely Isten, redőiben őrzi az emberi nem történetét az első naptól fogva, s minden nép történetét annak nyelvében olyan bizonyossággal s oly cáfolhatatlanul, hogy zavarba ejti a járatlanokat és a tudósokat egyaránt.” Ezt vallom magam is.
A tehetség – mint említettem már –: együttérzés másokkal. Minél erősebb ez az együttérzés, annál erősebb a benső parancs a szólásra. Az ember, a nép, a nemzet, az emberiség lelkiismeretének nevében. Jól tudták ezt a mindenkori inkvizítorok, ezért találták föl mint „vitamódszert” a könyvégetést, némelykor magának a szerzőnek a máglyára vitelét is.
A romániai magyar irodalom a hazai magyar nemzetiségnek legerősebb szellemi frontvonulata. Az elmúlt negyven esztendő alatt olyan alkotásokkal gazdagította az ország szellemi életét és emellett az egyetemes magyar irodalmat, amelyek valószínűleg maradandóak. Helyünk nincs most nevek és címek felsorolására. Ezt a fölmérést sokan elvégezték már a hazai irodalmi sajtóban. Ennek az irodalomnak kettős kötöttségét némelyek tagadják, és fölösleges pánikot keltenek ez ügyben, az egyszerű igazság mégis az, hogy helyzeténél fogva hazánk kultúrájának, nyelvénél és hagyományainál fogva pedig az egyetemes magyar irodalomnak is szerves része. Fejlődését, eredményeit, perspektíváit és sajátosságait csak így lehet megítélni.
Kolozsvárt kezdtem írni és publikálni. Ebben a városban éltem át a közlés első, felejthetetlen örömeit. Itt találkoztam azokkal az idősebb írókkal, akik támogatták törekvéseimet. Ez ma már különösen hangzik. Öreg az ifjút? Hogyan lehetséges az, amikor oly nagy divat az idős generációkat leradírozni a szellem térképéről! Amikor minden ifjú zseni hóhérként akarja kezdeni pályáját, vagyis az öregek akasztásával s majd csak azután az alkotással! Bevallom, engem segítettek az akkori „nagy öregek”. Ilyen volt Gaál Gábor, Kós Károly és Emil Isac is. Hálával gondolok rájuk. És ilyenformán Kolozsvárra is természetesen. A legtöbb, mit az élettől várok, hogy elmondhassam róla a véleményemet. Ez már fölér a boldogsággal. (1984)
A szöveg forrása a szerző Erdélyi változatlanságok. Esszék, cikkek, beszélgetések című kötete – Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest (www.pim.hu). Új Magyar Szó (Bukarest)

A nemzeti himnusz lélektana
Sérelmek és bosszúvágy
Andrei Pleşu, Dilema Veche
Az „Ébredj, román”-nak megvolt a maga ideje és értelme. Kétségbevonhatatlanul. Énekelték, mozgósítóan, 1848-ban, 1877-ben, a két világháború idején, Brassóban 1987-ben és a Forradalomkor.
Fel sem merül, hogy elfelejtsük a dallamát, a szövegét és azok történetét. Annál is kevésbé, hogy csúfot űzzünk belőlük. Szabad viszont kérdéseket feltennünk e tiszteletre méltó „nemzeti himnusz” jellegét illetően.
Megfelel a szerepének ebben a minőségében? Lehet-e jótékony hatása azokra, akik éneklik és azokra, akik hallgatják? És milyen mértékben reprezentatív ma az ország számára? Válaszom negatív. Az a véleményem, hogy himnuszunk szövege elavult (nem aktuális), neurotikus, öngyalázó, gyászos. Nem veszem védelmembe az 1989 előtti ideológiai változatok diadalmas hangját, erőltetett optimizmusát.
Tény azonban, hogy 1948 után a dicsőséges himnuszok szomorú egymásutánjának voltunk tanúi, míg most, amikor egy rendezettebb világ felé igyekszünk, nap mint nap a szerencsétlenség indulóját dúdoljuk. Az 1948 és 1953 közötti himnusz (Aurel Baranga szövege) szintén „bilincsekről”, „rothadó gátakról” beszélt, de legalább múlt időben idézte azokat. Túlsúlyban volt a – nyilvánvalóan képmutató – ösztönzés az „összefogásra, békére és munkára”.
Az 1953 utáni himnusz (amelyet Eugen Frunză és Dan Deşliu írt) „erős, szabad, sorsa fölött rendelkező” hazáról beszélt, és a „múlt jármáról”, amelyet „szétromboltunk”. Nem is beszélek az „Éljen a király!”-ról, az 1884-ben kelt himnuszról, amely Romániát „boldog földi paradicsom”-ként írja le.
Ezekkel ellentétben az „Ébredj, román!” egy kóma-állapotban levő népet ír le („halálos álomban”), amelyet a megsemmisítésig elnyomnak barbár zsarnokok és kegyetlen ellenségek. A hivatalosan elénekelt négy versszak közül háromból nem hiányzik a „halál” szó. A többi strófában keserűen felsoroltatnak „végzetes csapások”, „ármány”, „ravasz cselszövések”, „gonosz irigység”, „évszázados rabiga”, amelyet „barmokként” viselünk, és más hasonló rémségek, amelyektől „fegyveres kézzel”, „most vagy soha” meg kell szabadulnunk.
Megtudjuk továbbá, hogy holmi „kegyetlenek” még a nyelvünket is el akarják orozni tőlünk. Valami végső, halaszthatatlanul surgőset kell tennünk, ha nem akarunk örökké „rabszolgák” maradni a saját földünkön. Aki pedig nem ehhez tartja magát, abba „villám csapjon, kénköves ménkű”. A himnuszunk vázlatos, ám kíméletlen külpolitikai programot is sugall: „világgá kell kiáltanunk, hogy a Dunánkat ellopják”, és „bizonyítanunk kell a világnak”, hogy a rómaiaktól származunk. A szöveg odáig megy, hogy arra szólít fel bennünket, vessük magunkat az ellenségünkre, „mint farkasok a juhakolra”, ami furcsa metafora a mioritikus csobánok népe számára, amely a báránykáknak, nem pedig a felfalóiknak „hagyományos” barátja...
Nos, valóban azt akarjuk, hogy gyermekeink mindennapi hangulata ennek a nemzeti depressziónak a jegyében álljon? Kelljen naponta elénekelniük a visszafojtott kétségbeesés, a dagályos mozgósítás himnuszát („az utolsó órában”), egy olyan sorsét, amely földi pokolhoz hasonlatos? Ugyanis, bár toborzó kürtszónak tűnik, a mi himnuszunk inkább a haldoklót túlélésre kérlelő imának tűnik. Mintha nem arra rendeltetett volna, hogy méltóságteljes ünnepi alkalmakkor, egy ép emberekből álló nép sorsfordító pillanataiban adják elő, hanem a reanimációs teremben, gyógyszertartásként.
Nem mondom azt, hogy hasonló himnuszok, tele nemzeti keserűséggel, más országokban nem léteznek. A Marseillaise sem szelíd pásztorének. „Ébredésről” van szó Olaszország himnuszában is, de egy már bekövetkezett ébredésről, nem pedig egy olyanról, amelyre egy görcsbe merevedett népesség vágyik meghatóan. A himnuszok közül, amelyekbe belenéztem, egyetlenegy, a Szlovákiáé vágyik egy sorsszerű villámcsapásra, hogy az felébressze az alvó népet.
Egyébként többnyire lelkesítő, bizakodó szövegekről van szó, amelyek tiszteletben tartják a „himnusz” szó eredeti értelmét: dicsőítő ének. A német himnusz a haza „egységének, igazságosságának és szabadságának” vágyát hirdeti (örök virágzást kívánva neki). A magyar himnusz amolyan ima az Istenhez („Isten áldd meg a magyart jókedvvel, bőséggel...”), és elfogadja – kevéssé szokott módon –, hogy a történelmi nehézségek, amelyek a nemzetet sújtották, saját bűneinek is tulajdoníthatók. (Zárójelben mondva, van egy mulatságos hasonlóság a magyar himnusz és a román himnusz között: mindkettő nemzeti viszonyítási pontként említi Corvin Mátyást.) A norvég himnusz és a bolgár himnusz büszkén beszél a szülőföld szépségeiről.
Mindent összevéve a mi himnuszunk, a többivel összehasonlítva, egyike a legsötétebbeknek és csüggesztőbbeknek. Panaszosan az áldozat szerepére, a sirámokra és a balszerencsére hagyatkozik. Mindezt egy olyan országban, amelyet nemrég fogadott magába az Európai Unió – amelynek himnusza az Örömóda. Nem lenne jó csökkenteni egy kicsit ősi vonzalmunkat a „bánat” iránt? Nem állna-e vajon jobban nekünk egy kis férfias nyugalom, egy kevés mosoly, egészséges hit a saját képességeinkben és szerencsénkben? Nem lenne előnyösebb napjainkat valamivel derűsebb hangulatban kezdeni? (Fordította: Á. H.) Új Magyar Szó (Bukarest)

.
Gyarmathy János
Művészportré rovatunkat Gyarmathy János kiváló marosvásárhelyi szobrászművészművész bemutatásával indítjuk, akivel a szeptember 4-ei deményházi Krisztus szobor avatás apropóján beszélgettünk.
Sokak szerint bátor az a művész, aki a keresztre feszített Krisztus megformálására vállalkozik…
A vallásos témák már diákkoromban el kezdtek foglalkoztatni, emellett pedig a mitológia és a mítoszok is közel állnak hozzám, így egyáltalán nem okozott nehézséget a Krisztus-corpus megformálása – egyébként is több, mint húsz vallásos témájú munkám van, tehát nem most talált rám ez a téma. Ezelőtt 15 évvel például egy művésztársammal Ratingenben közel két és fél méteres Krisztust formáltunk meg.
Közel állnak hozzám a hit témái, kérdései, általuk olyan igazságokkal kerülök kapcsolatba, amelyek örökkévalók, nem újszerűek, de ugyanakkor nem is elavultak. Ez olyan, mint egy spirál, mindig megjelenik az ember életében, és mindig másféleképpen, más formában, esetleg magasabb szinten. Ugyanúgy találkoztak ezekkel a kérdésekkel a régi emberek is, akárcsak mi. Megszületünk, dolgozunk, harcolunk, mulatunk, végül meghalunk. Ezek állandó dolgok. Ezekből a dolgokból indultam ki, és jutottam el Krisztushoz – ezek a dolgok valójában belülről jönnek, nem is tudja megmagyarázni az ember.
Milyen út vezet a gondolattól a kész műalkotásig?
Az ötlet mindig valamilyen hatásból indul. Ezek az ötletek lassan érlelődnek, akár három-négy év is eltelik a gondolattól a bronzig. Közben kis vázlatokat készítek, akár papíron, akár agyagban – de ilyenkor inkább csak rögzítek, hogy ne felejtsem el. Ezután jön egy olyan élmény, ami előhozza ezt a félkész ötletet, gondolatot, ami mintegy kipattan a művészből és formába öntheti. Van tehát egy nagyon hosszú érlelődési folyamat, a megmintázás ezzel ellentétben gyors művelet, az ember érzi, és az ujjaival gyorsan kitappintja azokat a formákat, amiket a lelkében, agyában előkészített már.
A deményházi Krisztus-corpus esetében, hogyan ment végbe ez a folyamat?
A megmintázás előtt közel egy évet dokumentálódtam – a különböző albumok Krisztusa mellé a személyes élményeim, tapasztalataim is felsorakoztattam. Ugyanakkor elmentem Kolozsvárra is, a Szent Mihály-templom kápolnájában ugyanis van egy gyönyörű, Fadrusz János által készített Krisztus-szobor. Mindezek alapján próbáltam egy, a helyi közösség igényeinek, és a környezetbe is beillő klasszikus megoldású, az ottaniakhoz közel álló Krisztust alkotni. Semmiképp nem akartam eltávolodni a klasszikus formáktól, és modern Krisztust adni egy hagyományos életmódú közösségnek.
Hogyan lett önből szobrászművész?
Édesapám tanító volt, szobrásznak készült, de háborús betegsége miatt, nem tudta a szobrászattal járó nehéz munkát végezni. Így ő faragott, néha én is mellette, de sokáig erdészmérnöknek készültem. Tizenegyedikesként a szászrégeni líceumban Baróthi Ádám szobrászművész is tanított, aki létrehozott egy művészkört és azt ajánlotta, hogy felvételizzek a kolozsvári képzőművészeti egyetemre. Lassan-lassan elhagytam a faragást, mivel éreztem, hogy a fával nem tudom kifejezni magam. Persze nem titok, hogy ebben nagy szerepe volt az egyetemi tanáromnak, Korondi Jenő úrnak, aki stilizáltabb formákkal, fémmel dolgozott. Emellett Kolozsváron lehetőség volt az öntésre, és úgy éreztem, hogy a mintázással, az agyag újjal való érintésével sokkal jobban át tudom adni a lelki rezdüléseimet, érzéseimet, mint a fa megmunkálásával. Így lett a fafaragóból fémszobrász – ekkor azonban a költségek miatt kevésbé volt lehetőségem bronzzal foglalkozni.
A ’89-es fordulat után azonban 18 évig jártam egy németországi képzőművészeti táborba, ahol a bronzöntés annyira sajátommá vált, hogy most már szabadulni sem tudok tőle, teljesen beleivódott testembe, lelkembe.
Az alkotás mellett fiatal alkotókat is nevel….
A képzőművészeti egyetem elvégzése után a tanári pályára léptem, hogy átadhassam a fiatal nemzedéknek azt, amit én kaptam a mentoraimtól. A marosvásárhelyi művészeti Líceumban tanítok és az évek folyamán rengeteg szép eredményt elértünk a diákjaimmal. Nagyon sok tehetséges fiatallal dolgoztam már együtt, de az anyagi támogatás hiánya miatt folyamatos nehézségekbe ütközünk. Az intézménynek nincs ereje ahhoz, hogy megfelelő fórumot teremtsen.
El tudja, meg tudja tartani a képzőművészeit Marosvásárhely?
A képzőművészetből nemcsak Marosvásárhelyen, hanem más Romániai városban sem lehet megélni. A legtöbben Kolozsváron végzik tanulmányaikat, visszajönnek szülővárosukba, de nem tudnak csak (!) a művészetnek élni. Az egyik tipikus eset, hogy a frissen diplomázott képzőművészek számítógépes tervezéssel és hasonlókkal kell foglalkozzanak ahhoz, hogy megtudjanak élni – a művészet pedig szép lassan háttérbe szorul, lemorzsolódik.
A művészet esetében, akárcsak a sportnál, ha nincs folyamatos „edzés” nem teremnek babérok– ha nem is nap, mint nap, de legalább kétnaponta, vagy legrosszabb esetben hetente foglalkozni kell az alkotói munkával. Fontos tudatosítani, hogy a folyamatos munka szüli az új ötleteket és az új ötletek szülik a folyamatos munkát.
Gyarmathy János (1955, Nyárádszereda): szobrászművész
Szászrégenben érettségizett, majd a kolozsvári képzőművészeti főiskola szobrászat szakán diplomázott 1980-ban. Több egyéni kiállítása volt Marosvásárhelyen, Bukarestben, Csíkszeredában, de bemutatkoztt már Párizsban is. Közös tárlatokon vett részt Románián és Magyarországon kívül Csehországban, Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Szlovákiában.
Számos díj kitüntetettje, tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének, a MAMÜ Társaságnak, a Barabás Miklós Céhnek. vasarhely.ro/varosarcai/gyarmaty_janos

Sütő András szobrot avattak Sopronban
Szobrot állítottak Sütő András erdélyi írónak, az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő személyiségének Sopronban. A köztéri alkotást pénteken, az író halálának ötödik évfordulóján avatták fel a Deák tér nyugati szegletében, nem messze Deák Ferenc és Kölcsey Ferenc szobrától.
A közadakozásból megvalósult bronz mellszobor Bocskay Vince szovátai szobrászművész munkája. Ez az első köztéri alkotás a Kárpát-medencében, amely emléket állít az Anyám könnyű álmot ígér című regény és a Csillag a máglyán, illetve az Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámák szerzőjének. Úry Előd, a szoborállítást kezdeményező helyi Erdélyi Kör és Kálvin Kör képviseletében üdvözölte az egybegyűlteket, köztük Mádl Dalmát, a korábbi köztársasági elnök özvegyét, az ünnep védnökét és az Erdélyből érkezett félszáznál több vendéget. Köszöntőjében szólt a soproniaknak a sütői életmű iránti elkötelezettségéről, amelyet jelez a szoborállítás hírének hallatán megmutatkozó adakozási kedv. Sütő András művei erőforrások, erőt adnak tovább élni, a kisebbségi létben is felemelkedni – fogalmazott az író életművének központi gondolatiságáról ünnepi beszédében Görömbei András irodalomtörténész. Méltatásában elmondta: Sütő András regényeiben az örök értékek vállalását, drámáiban a hatalommal szembesülő embert mutatta meg, és valamennyi munkájában az anyanyelv meghatározó voltáról szólt.
Az alkotást a civil szervezetek a város tulajdonába adták. Sopron befogadta Bocskay Vince szobrát – mondta az ünnepségen Fodor Tamás polgármester.
A szobor megkoszorúzását követően a református templomban emlékestet tartottak, amelyen részletek hangzottak el Sütő András műveiből.
stop.hu/MTI
Erdély.ma

Sütő András-szobrot avattak Sopronban
Sütő András első Kárpát-medencei köztéri szobrát avatták fel tegnap délután Sopronban. A Kossuth-díjas magyar író előtt halálának ötödik évfordulóján tisztelegtek, és a köztéri alkotást A leghűségesebb városban, a Deák tér nyugati szegletében, a református templommal szemben helyezték el.
A közadakozásból megvalósult bronz mellszobrot Bocskay Vince erdélyi szobrászművész készítette. Szarka László, a szoborállítást kezdeményező helyi Kálvin Kör és Erdélyi Kör képviseletében Sütő András és Sopron kapcsolatáról elmondta: az író 75. születésnapját Sopronban tartották 2002-ben, több civil szervezet, köztük a szoborállítást indítványozó körök rendezésében. Ezen az eseményen vette át az ünnepelt a Köztársasági elnöki érdemérmet, amelyet az egyetemes magyarságtudat elmélyítéséért, egész életművéért adományozott a Herder- és Kossuth-díjas alkotónak Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök. Bocskay Vince szobrászművész munkája a fiatal Sütő Andrást ábrázolja. A mellszobor végleges helye a Deák téren lesz, nem messze Deák Ferenc és Kölcsey Ferenc szobrától.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)