Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2001. március 8.
"Márc. 7-én a politikai pártok vezetői aláírták a Románia NATO-integrációját szorgalmazó közös szándéknyilatkozatot. A dokumentumot Adrian Nastase kormányfő javaslatára fogadták el. A nyilatkozatban hangsúlyozzák Romániának a térség stabilitásában játszott szerepét. Megállapítják, hogy a NATO-csatlakozás igénye megegyezik az Európai Unióba való integrálódás igényével /Közös érdek a NATO- és az EU-csatlakozás. Szándéknyilatkozatot írtak alá a politikai pártok vezetői. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./"
2001. március 8.
"Victor Ciorbea, a Kereszténydemokrata Nemzeti Szövetség (KDNSZ) elnöke és Andrei Marga, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) nemrég megválasztott elnöke aláírták a két párt összeolvadásáról szóló megállapodást. Eszerint a három évvel ezelőtt a parasztpártból távozó Victor Ciorbea most visszatért a KDNPP-be. /Victor Ciorbea ismét a parasztpárt tagja.Összeolvadt a KNDSZ és a KDNPP? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./"
2001. március 8.
"A Szekuritáté Irattárát Átvizsgáló Bizottság megtette az első lépéseket az állam által elismert vallási felekezetek képviselői múltjának átvilágításához. Erre a kezdeményezésre a különböző civil szervezetek, valamint a művelődési minisztérium kérésére került sor. Gheorghe Onisoru, az átvilágító bizottság elnöke elmondta: elkezdték a minisztériumokban dolgozó tisztségviselők átvilágítását is. Ugyanakkor folytatják a tavalyi választásokon részt vevő parlamenti pártok jelöltjeinek az átvilágítását. /Átvilágítják az egyházak vezetőit is. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./"
2001. március 8.
"A magyar külügyi tárca sajnálatosnak tartja, hogy az elmúlt napokban a magyar kormánytisztviselők romániai látogatásával és a bukaresti magyar nagykövet konzultációjával kapcsolatban megalapozatlan állítások jelentek meg a román sajtóban - olvasható a márc. 7-i magyar külügyi közleményben. A kommüniké szerint Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet márc. 5-én korábban történt egyeztetés alapján folytatott konzultációt Mihail Dobréval, a román külügyminisztérium főigazgatójával. A megbeszélés témája a napirenden lévő magas szintű látogatások előkészítése volt. A munkatalálkozón Mihail Dobre maga is megerősítette, hogy Németh Zsolt politikai államtitkár februári hivatalos látogatásáról, beleértve a program vidéki elemeit is, időben tájékoztatást kaptak, és annak hivatalos minőségét román részről nem kérdőjelezték meg. A tárca nyugtázza a román külügyminisztérium sajtóosztálya vezetőjének ez ügyben tett nyilatkozatát. A magyar külügyminisztérium megítélése szerint a román sajtóban megjelent megalapozatlan megnyilvánulások, téves beállítások ellentétesek a Magyarország és Románia közötti kapcsolatok szellemével. A magyar fél nem lát semmilyen problémát abban, ha román politikusok a magyarországi román kisebbség képviselőivel Magyarországon is kapcsolatot tartanak, rendezvényeiken részt vesznek, illetve konzultációt folytatnak velük a román nemzeti közösség és az anyaország közötti kapcsolatokról áll a közleményben. Magyarország bízik abban, hogy az ügy lezártnak tekinthető, és a magyar-román kapcsolatok építése zavartalanul folytatódik. /Kétoldalú államközi kapcsolatok. A magyar külügy közleménye. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 8./"
2001. március 8.
"Jogunkban áll az egyházak tulajdonában lévő - a nemzeti örökség részét képező - kegytárgyak felhasználását ellenőrizni - nyilatkozta a Krónikának a Szilágy Megyei Művelődés- és Vallásügyi Felügyelőség új vezetője. Az intézmény ezentúl nem csak a kulturális, hanem a vallásügyi felügyelőség szerepkörét is betölti. Az elképzelések szerint a nemzeti örökség igazgatósága is a művelődésügy hatáskörébe tartozna. Eszerint a műemlékeknek tekintett épületek, sőt a templomi kegytárgyak vagy a jelentős értéket képviselő régi könyvek is hozzánk tartoznának. Ez nem azt jelenti, hogy megszűnik az egyházak tulajdonjoga a kegytárgyak fölött, de jogállásuk miatt nem rendelkezhetnek fölöttük korlátlan hatalommal. /Józsa László: Ellenőrzés a kegytárgyak fölött. Az egyházak és a kormány között is közvetítene a Művelődési Felügyelőség". = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./"
2001. március 8.
"Magyar-magyar oktatási kapcsolatokról jó tíz évvel ezelőtt gyakorlatilag nem beszélhettünk. Azóta oly sokrétűvé és szerteágazóvá vált, intézményes keretek között és civil kezdeményezések révén, átszőve az egész Kárpát-medencei magyarságot, hogy részletekbe menő számbavételük és régiók szerinti éles elkülönítésük szinte lehetetlenség. A Romániai Magyar Szó néhány olyan nagyobb programról kérdezte Pokorni Zoltán magyar oktatási minisztert. Az Apáczai Közalapítványt kormánydöntéssel 1998-ban hozták létre. Az alapítvány stratégiai programokkal beruházásokat, kifejezetten oktatási, döntően felsőoktatási kezdeményezéseket, pályázatokat támogat, évről évre nagyobb összegből gazdálkodva. A közalapítvány a határon túli magyar oktatás támogatására az idén valamivel több mint 750 millió forintot oszthat szét pályázati úton. A 2000/2001-es tanévben beindított Hallgatói Ösztöndíj Program a felsőoktatásban és a középfokú szakképzésben szülőföldjükön tanulóknak nyújt támogatást. Ennek keretében pályázati úton a Kárpát-medencében több mint 1500 magyar fiatal részesül 7000 Ft-nak megfelelő havi juttatásban. Az ösztöndíjak 51%-át Erdély kapja. A Magyarországon történő képzések esetében a hangsúlyt a részképzéses programokra fektetik. A minisztériumban működő Határon Túli Magyarok Főosztálya 2001-ben 400 millió forinttal gazdálkodik, amelyet részben magyarországi és szülőföldi ösztöndíjakra, részben pedig a máshol alig támogatott magyar nyelvű közoktatás fejlesztésére fordít, elsősorban a pedagógusok szülőföldi és magyarországi szakmai továbbképzésének, illetve a szomszédos országokban működő magyar pedagógusszövetségek munkájának támogatásával. - Magyarországon minden pedagógus 15-16 ezer forintot költhet a saját továbbképzésére évente, és kb. hasonló összeggel gazdálkodhat szakkönyvek vásárlására. Ezt a támogatási formát a státustörvény részeként szeretnék kiterjeszteni a magyar nemzetiségi oktatásban résztvevő pedagógusokra is. - Jelenleg folyik a határon túli magyar iskolák bekötése a magyarországi oktatási internetes hálózatba: 32 határon túli magyar iskoláról van szó. Most ennyire volt keret. A jövőben ez a hálózat bővíthető. A pedagógusszervezetek által kiválasztott iskolákat számítógépes laborokkal szerelik fel. Ez nyolc számítógépből áll és egy központi nagy szerverből, jár hozzá egy képleolvasó és egy nyomtató is. Ezek az informatikai laborok ugyanolyanok lesznek, mint amilyeneket a magyar iskolák kapnak, amikor bekötjük őket az internetre. A 32 oktatási intézmény közül 18 erdélyi, név szerint a következők: Nagyváradról a Sulyok István Református Főiskola, Nagyenyedről a Bethlen Gábor Kollégium, Székelyudvarhelyről a Benedek Elek Tanítóképő Főiskola, Kézdivásárhelyről a Bod Péter Tanítóképző Főiskola, Gyimesfelsőlokról a Szent Erzsébet Katolikus Szeminárium, Aradról a Csíki Gergely Iskolacsoport, Brassóból az Áprily Lajos Elméleti Líceum, Csíkszeredából a Márton Áron Elméleti Líceum, Székelykeresztúrról az Orbánt Balázs Elméleti Líceum, Gyergyószentmiklósról a Salamon Ernő Elméleti Líceum, Kolozsvárról a Báthory István Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgyről a Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Nagybányáról a Németh László Elméleti Líceum, Marosvásárhelyről a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Szatmárnémetiből a Kölcsey Ferenc Elméleti Líceum, Temesvárról a Bartók Béla Elméleti Líceum, Szilágysomlyóról a Református Oktatási Központ és a Teleki Oktatási Központ révén a Szovátai Elméleti Líceum. Az informatikai laborokat az iskolák csak használatba kapják, a tulajdonjog az iskolákat támogató alapítványoké lesz. - A Testvériskolai Program idén fog elindulni. A költségvetésből erre 40 millió forint van. Az a cél, hogy az Oktatási Minisztérium összefogja, és megpróbálja bővíteni, egyfajta mozgalommá formálni azokat az évek, illetve évtizedek óta létező szórványos kapcsolatokat. Most folyik a már kialakult kapcsolatok teljes körű felmérése, a Magyar Állandó Értekezlet Oktatási Szakbizottságának keretében. Ez nagyon fontos a határon túli magyar gyerekeknek, hogy társaik, barátaik, partnereik legyenek itt. Ami talán még fontosabb: ez erősítené a magyarországi diákok ismereteit a határon túli magyarokról. - Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2000 áprilisában megkezdődött létrehozásának és fejlesztésének évtizedes munkája a jószomszédi politika jegyében történik. Hasonló fontossággal bír, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen is erősödjön a magyar nyelvű képzés. Andrei Marga rektor úr is szorgalmazza a magyar nyelvű képzés bővítését, meghívására februárban nyolc magyarországi rektor látogatott Kolozsvárra. A Sapientia Alapítványt is meglátogatták, és tárgyaltak a román akkreditációs bizottság tagjaival is, hogy támogatásukat kérjék az EMTE szakjainak akkreditálásához. A folyamat befejezéséig az egyetem tulajdonosa és működtetője az erdélyi történelmi egyházak által életre hívott Sapientia Alapítvány. A magyar adófizető állampolgárok által nyújtott - az Országgyűlés által az 1999-es és 2000/2001-es költségvetésben is jóváhagyott - összesen közel 6 milliárd forintos támogatás nagylelkű és értékes segítség. Első lépése annak a hosszú távú tervnek, amelynek végeredménye egy teljes erdélyi egyetemi intézményrendszer lesz. A támogatási keretet a Külügyminisztérium felhatalmazása alapján a Határon Túli Magyarok Hivatala kezeli, amely szoros szakmai együttműködést valósít meg az Oktatási Minisztérium Nemzetközi és Határon Túli Felsőoktatási Fejlesztési Programirodájával. A tervezett egyetemi hálózat rektorátusi központja a kolozsvári Bocskai-ház. Négy önálló campusszal - Kolozsváron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában - várja a leendő hallgatókat. Csíkszeredai központtal az élelmiszeripari mérnök, környezetvédelmi mérnök, agrárközgazdász; könyvvitel, gazdasági informatika, rurális gazdaság és szociológia, valamint marosvásárhelyi székhellyel a szociálpedagógia szakok indítási kérelmei a román Akkreditációs Bizottság döntésére várnak, indításuk 2001 őszén várható. Folyamatban van a környezettudományok, az angol nyelv és kultúra, a műszaki informatikus mérnök, a gazdasági informatika, a könyvvitel és számítógépes nyilvántartás, a zenei felsőoktatás szakok akkreditációs csomagjainak összeállítása. Kolozsváron a posztgraduális és kiegészítő képzések igényszintjének felmérése zajlik. Januárban megkezdődött az EMTE jogász-közgazdász szakkollégiumának a szervezése is. Folyik egy több százezer kötetesre tervezett egyetemi könyvtár és informatikai központ terveinek kidolgozása, amely az elképzelések szerint egyben konferencia- és oktatási központ is lesz. Az oktatási programok összeállításával, a nemzetközi kapcsolatok felvételével, valamint az üzleti terv elkészítésével beindult az EMTE Üzleti Iskolájának kialakítása. Az Egyetem elkezdte saját kutatóintézetének felállítását Kutatási Programok Intézete néven. A doktorandusi ösztöndíjpályázat kiírásával elkezdődött a leendő oktatószemélyzet toborozása. - Hasonló ambíciójú, kulcsszerepet betöltő egyetemfejlesztés Szlovákia és Jugoszlávia irányában ebben az évben indult be. Természetesen ezek kisebb mértékűek lesznek, hisz Felvidéken és Vajdaságban a magyarság is kisebb lélekszámú. Szlovákia esetében Komáromban indulna a közgazdasági képzés, ha minden jól megy, akkor idén ősztől. A Vajdaságban is hasonló folyamat körvonalazódik. A komáromi egyetemfejlesztésre a tervek szerint 5-600 millió forintot fordítanánk évente. Vajdaságban terveznek valamilyen felsőfokú, alapítványi formában működő intézményt. - A szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvénytervezet - az úgynevezett státustörvény - érinti az Oktatási Minisztériumot is. /Guther M. Ilona: Interjú Pokorni Zoltán magyar oktatási miniszterrel. Szívemhez közel álló a Testvériskolai Program. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./"
2001. március 8.
"Az ellenzéki Magyar Szocialista Párt (MSZP) azt szorgalmazza a parlamentnek, hogy nevezzen ki egy, a határon túli magyarokat érintő kérdésekkel foglalkozó országgyűlési biztost. Az MSZP szerint a javaslatról a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvénytervezet vitájával egy időben kellene döntenie az Országgyűlésnek. Tabajdi Csaba (MSZP) képviselő úgy nyilatkozott: a javaslat szerint ez az országgyűlési biztosnak a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény végrehajtását kellene ellenőriznie. Létezik ugyan a Határon Túli Magyarok Hivatala, de ez nem kimondottan ilyen esetekre szakosodott. Magyarországon három - általános emberjogi, kisebbségi ügyekkel foglalkozó, illetve adatvédelmi - országgyűlési biztos van, akiket kétharmados többséggel választ a parlament. /Sz. K. [Székely Kriszta]: Határon túli magyarokkal foglalkozó országgyűlési biztos? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./"
2001. március 8.
"Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere a helyi közigazgatási törvényről nyilatkozott. A kétnyelvűség Sepsiszentgyörgyön nagyjából eddig is megvolt, kivéve a rendőrség és a hadsereg esetében, ahová mai napig sem tudták a kétnyelvű feliratokat elhelyezni. A polgármesteri hivatalban eddig is vállalták, hogy a kérvényeket elfogadták magyar nyelven, anélkül hogy román fordítást is csatoltak volna melléjük, és ugyanígy leveleztek is magyarul azokkal, akikkel magyarul kell levelezni. A nyomtatványok jó része azonban még csak egynyelvű. Albert Álmos fő feladata lesz, hogy a nyomtatványok ezentúl ezek két nyelven szülessenek meg. - A szinkrontolmács-berendezést hamarosan megkapják Budapestről, Ferencvárostól, azután már megvalósul a testületi üléseken a kétnyelvűség. Természetesen, ez pluszköltséget jelent, mivel egy vagy két személyt a fordítással kell majd foglalkoztatni. Természetesen akkor a tanácshatározatok román és magyar nyelven is elkészülnek. - Az elmúlt években két ízben is kiadták a Sepsiszentgyörgy című havi tájékoztató lapot, amelyben minden tanácshatározat megjelent mindkét nyelven. /Váry O. Péter: A teljes kétnyelvűségre kell törekedni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8./"
2001. március 8.
"Kovács Csaba RMDSZ-képviselő elmondta, hogy dr. Birta Csaba brassói kórházigazgató esetleges leváltásáról a Monitorul de Brasov napilapból értesült. Azonnal kapcsolatba lépett a Brassó megyei RTDP-s képviselőkkel, és tiltakozott dr. Birta Csaba leváltása ellen. Azt válaszolták RTDP-s képviselőtársai, hogy nincs tudomásuk a leváltási szándékról. Másnap azután dr. Birta Csaba megmutatta a márc. 1-jén kelt leváltási végzést. Kovács tájékoztatta erről az RMDSZ országos vezetőségét, valamint Aranyosi István megyei tanácsost, hogy a tanácsban tiltakozzanak. Kovács Csaba márc. 6-án, Bukarestben az RTDP- és az RMDSZ frakciók ülésén is felvetette, hogy az igazgatói beosztás nem politikai funkció, de részét kell képeznie az RMDSZ és a helyi RTDP közötti együttműködésnek. Az RTDP helyi vezetője újfent megerősítette, hogy nem tud a leváltásról. Van remény arra, hogy ezt az igazságtalan döntést visszavonják. /Béres Katalin: Kovács Csaba képviselő az ertédépésítésről. = Brassói Lapok (Brassó), márc. 8./"
2001. március 8.
"Azzal, hogy a szerbiai Vajdaság ismét bekapcsolódott a Duna-Körös-Maros-Tisza Euro-régió tevékenységébe, felértékelődött a közös célok iránti egységes fellépés igénye. A szegedi fórumon résztvevő kilenc területi adminisztráció - négy-négy román és magyar megye, valamint Vajdaság - elnöke a többi között arról is döntött, hogy a jövőben a térség egységét kifejező szimbólumra is szükség lesz. Ez, a nemzetközi gyakorlatot követve, mindig a soros elnök vagy a különböző összejöveteleken a régiót képviselő küldöttség asztalán állna. A javaslattevők Szegeden egy mindenki számára elfogadható jelképekkel díszített zászlóra gondoltak. A Duna-Körös-Maros-Tisza Euro-régió soron következő ügyvezető elnöke, a Vajdaságot képviselő Dzordze Dzukic elvállalta a szimbólum kivitelezését, és a következő összejövetelen be is mutatja. /A Duna-Körös-Maros-Tisza Euro-régió szegedi fórumán javasolták. Az első saját zászló országok közötti régiónak. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 8./"
2001. március 8.
"A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ) március elején szokta ünnepelni megalakulásának évfordulóját. Immár 11 éve létezik a TEMISZ, s bár a 90-es évek második felétől néha gyengélkedett, még fennáll és működik. Idén első ízben hiányzik a megszokott programok közül a születésnapi rendezvény, most szembesült a szervezet a totális emberhiánnyal, az érdektelenséggel s a kiábrándultsággal. Évek óta egyre nehezebb összefogni az ifjúságot, bevonni valamilyen kulturális tevékenységbe. /Magyari Sára: 11 éve alakult a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 8./"
2001. március 8.
"Első ízben vendégszerepel a kolozsvári Állami Magyar Opera társulata a budapesti Operaházban; az együttes Erkel Ferenc: István király című művét mutatja be márc. 12-én, díszelőadáson. A magyar millennium alkalmából rendezett és a nemzeti ünnep előestéjén megtartandó előadásnak különös jelentőséget ad még, hogy Erkel Ferenc utolsó dalművének szinte napra pontosan 116 évvel ezelőtt, 1885. március 14-én volt az ősbemutatója az Operaházban. /A kolozsvári magyar opera a budapesti Dalszínház díszelőadásán. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./"
2001. március 8.
"A magyar tagozaton tanuló nyolcadikos gyermekek a tantárgyak jó részét jegyzetekből, avagy régi tankönyvekből tanulják, mert nincs elegendő magyar nyelvű tankönyv. Így a tanároknak, diákoknak nagyobb erőfeszítéssel kell készülniük az év végi kisérettségire. - A tantárgyak többségénél nincs új tankönyv a nyolcadikosok számára -- tájékoztatott Kis Ernő, a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója. A tanárnak diktálnia kell, fénymásolóval sokszorosítanak. Gondosan kell a szükséges tankönyv-mennyiséget megrendelni, mert utánrendelni csak az eredeti mennyiség tíz százalékáig lehet. - A hiány abból is adódik, hogy a kiadók javarészénél még nem nyomtatták ki a magyar nyelvű változatokat, vagy még le sem fordították. A legnagyobb hiány a nyolcadik osztályosoknál tapasztalható a matematika, fizika, kémia, biológia, idegen nyelv és zene tankönyvekből. - Későre kinyomtatott, többnyire rossz fordítások - ezek a magyar tannyelvű iskolákban használatos könyvek jellemzői. /Tankönyvhiány a nyolcadikosoknál. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 8./"
2001. március 8.
"Márc. 6-án tartotta meg Kolozsváron, a Római Katolikus Nőszövetség (RKN) Szentegyház utcai székházában irodalmi estjét Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költő. A költő beszélt az árvizekről és a lelki árvizekről, s a szoborrobbantásokról, az emberiség jövőjéről és a teremtésről. Lászlóffy Aladár szerint a globalizáció nem küszöbön álló válság, hanem kihívás. Lényegében arról van szó: meginognak az értékrendek, és az érintett közösségektől függ, hogy ezek összeomlanak, vagy csak meginognak. Én nem hiszek a globalizációban - mondta végül, küldetését mindenkinek be kell fejezni, de ennek időtartama és körülményei "nem globalizáltak", hanem nagyon is emberre szabottak, nagyon is magányosak. /Szabó Csaba: Költői globalizáció. Lászlóffy Aladár irodalmi estje. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./"
2001. március 8.
"A kolozsvári Keljfeljancsi Komédiás Kompánia, mely a Homo Ludens Alapítvány égisze alatt működik, febr. 16-26. között Svájcban vendégszerepelt. Vincze László társulatvezető elmondta, hogy az ottani Wanderbühne Dr. Eisenbarth társulat és az ő társulatunk között létrejött cserekapcsolat eredménye volt ez a kiszállás. A svájci utat egy bécsi és egy magyarországi fellépés előzte meg. A Csillagszemű juhász szerepelt műsorukon. /Horváth Gyöngyvér: Sikeres turné. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./"
2001. március 8.
"Márc. 3-án Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar Kovács András vezényletével egyházzenei hangversenyre várta a kórusmuzsika híveit. Papp Mária ének szakos tanár, ny. egyetemi adjunktus kiemelte, öröm volt látni ennyi fiatalt. Kovács Andrásnak mint karmesternek szinte folyamatosan felfelé ível a pályája. /Nagyon szerencsés választásnak bizonyult. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 8./"
2001. március 8.
"Arany János születésére (1817. márc. 2.) emlékezve Gáll Annamária és Péterffy Lajos Epilógus című előadásukkal léptek fel a nagyváradi Eminescu Országos Kollégium dísztermében. A költő verseiből, önéletrajzi írásaiból mozaikszerűen összeállított műsorra telt háznyi néző, főként diákok voltak kíváncsiak. /Emlékműsor a születésnapra. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 8./"
2001. március 8.
"A Romániai Magyar Szó a helyi lapokban tallózott. Kedd (székelyudvarhelyi ifjúsági lap, januári szám) hasábjain ezúttal Lukács Csabával, a Magyar Nemzet parajdi származású, Aranytoll-díjas újságírójával készült beszélgetést olvasható. - Pro Europa (a marosvásárhelyi Pro Europa Liga kétnyelvű hírlapja, tavaly decemberi szám) foglalkozott a hazai kisebbségekkel való bánásmód terén az utóbbi 10-11 évben bekövetkezett fejleményekkel. - Erdélyi Gyopár (az Erdélyi Kárpát-Egyesület közlönye, Kolozsvár, 2000/5-6., tavalyi utolsó szám) beszámolt az EKE tavalyi évéről- - Nagykároly és Vidéke (regionális hetilap, február 7-i és 14-i szám) bővelkednek helyi és regionális jellegű hasznos információkban. - Moldvai Magyarság (a moldvai csángók kétnyelvű lapja, kiadja a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal a Székelyföld Alapítvány anyagi támogatásával, felelős kiadó: Ferenczes István; januári szám) - a "csángó-ügy" kiváló dokumentációját képezi a kiadványnak e száma is. - Fituica (a zsibói 1-es Általános Iskola kétnyelvű diáklapja, tavaly decemberi és idén januári szám) román-magyar irodalmi, kulturális egybecsengések. - Berecki Harangszó (független közéleti lap, kiadja a berecki - Kovászna m. - Művelődési Központ, főszerkesztő: Balogh András; januári szám) Bodó Iringó a helybeli általános iskola számítógéppel való ellátásáról írt. - 2001-es évkönyvet is kiadtak. /Szonda Szabolcs: Miről írnak a lapok? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./"
2001. március 8.
"Csíkszeredában a Regionális Képzési Központban a Hargita Megyei Önkormányzat a romániai Nyílt Társadalomért Alapítvánnyal együtt indította elindította a Kelet-Kelet programot, vidékfejlesztési szakemberek képzésére. A program első lépéseként szemináriumsorozatot szerveznek kistérségi menedzserek, térségi szakértők számára "Vidékfejlesztés és stratégiai fejlesztés " témakörben. A szeminárium és műhelymunka a tulajdonképpeni szakmai program előkészítője, amelynek legfontosabb része kéthetes Zala megyei tanulmányút és szakmai felkészítő. /Kelet-Kelet program. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./"
2001. március 9.
" Márc. 8-án újabb vízszennyezést jeleztek a Kis-Szamoson. A környezetvédelmi képviselői megállapították: a szennyezés nem ipari jellegű, nem a kereskedelmi társaságoktól származik. Nem tudták megállapítani a szennyezés forrását, amely magyarázná a nagy mennyiségű döglött halak jelenlétét. A bonchidai sertésfarm több ízben szennyezte a Kis-Szamos vizét, a környezetvédelmi hivatal büntető feljelentést tett a kolozsvári ügyészségen. Nem kizárt, hogy az újabb szennyezést a már több ízben megbüntetett cég okozta. /K. O.: Újabb szennyezés a Kis-Szamoson. Nem tudták megállapítani a forrását. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./ Az árvíz súlyos károkat okozott. Kapnikbánya körzetében 18 híd rongálódott meg, Szaploncán 14 lakás és két híd ment tönkre, 220 hektár termőföldet öntött el a víz. Több kilométeres útszakaszok váltak járhatatlanná, a vízellátási rendszer pedig több helyen kárt szenvedett. Az Iza folyó Rózália, Barcánfalva, Mikolapatak. Nánfalva és Oncsafalva térségében okozta a legsúlyosabb károkat. Szatmár megyében mintegy ötven háztartásban keletkeztek károk. A medréből kiöntött víz 3 750 személy kilakoltatását tette szükségessé, 437 háztartást szigetelt el a külvilágtól, részben vagy teljesen tönkre tett 57,8 kilométeres összhosszúságú gátat, 365 hidat és pallót, mintegy 280 kilométer közutat, 9 kilométer villanyvezetéket, fél kilométeres hosszúságú vasutat. Az árvíz a legsúlyosabban Máramaros, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szatmár, Szilágy, Suceava és Bihar megyéket érintette. /Elkezdték az árvízkárok felmérését Kolozs megye is a súlyosan érintett térségek egyike. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./"
2001. március 9.
"Márc. 8-án a szenátus elfogadta a helyi közigazgatási törvényről készült egyeztető bizottsági jelentést. A megszavazott szövegváltozat biztosítja a nemzeti közösségek számára az anyanyelvhasználat jogát a helyi önkormányzatokban azokon a településeken, ahol létszámuk meghaladja a 20 százalékot. Ugyancsak márc. 8-án a képviselőház is befejezte a jelentés szakaszonkénti vitáját, a végleges szavazást azonban jövő hétre halasztotta. A képviselők szinte egyöntetűen elfogadták az egyeztető bizottság jelentését, egyedül csak a nagy-romániások szavaztak a jogszabály ellen. A Nagy-Románia Párt ígéretet tett arra, ha a képviselőház a jelenlegi formában való elfogadás mellett dönt, az Alkotmánybíróságnál támadja meg a törvényt, mivel, szerintük, az a második hivatalos nyelvvé teszi a magyart, és sérti az alkotmány vonatkozó szakaszát. /Megszavazta a helyi közigazgatási törvényt a szenátus. Az NRP megtámadja az Alkotmánybíróságnál a jogszabályt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./"
2001. március 9.
"Adrian Nastase miniszterelnök febr. 8-án fogadta Edgar Bruckley NATO-főtitkárhelyettest, aki szakértői delegáció élén az elmúlt napokban Románia felkészülését tekintette át Bukarestben a román illetékesekkel. Nastase emlékeztetett arra, hogy a NATO a jövő év elején dönt a prágai csúcstalálkozó napirendjéről, egyebek között arról, hogy napirenden szerepeljen-e a további bővítés kérdése. A román miniszterelnök szerint a bővítés kérdésének napirendre tűzése mind Románia, mind a szövetség érdeke lenne. A román esélyek növelése érdekében a kormány javaslatára a parlamenti pártok közös nyilatkozatban támogatták az ország csatlakozási szándékát. /Prágában dönthetnek a NATO-bővítésről. Bukarestben az észak-atlanti szövetség főtitkára. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./"
2001. március 9.
"A Duna-Maros-Körös-Tisza Eurorégió Elnökök Fóruma felhívást intézett a magyar, a román és a jugoszláv kormányhoz, amelyben az Eurorégió területén történő szabad, minden korlátozástól mentes közlekedés biztosítását szorgalmazták. A nyolc tagmegye, illetve a Vajdaság vezetői mindhárom országban érvényes gépjármű biztosítási rendszer bevezetését kérik az érintett kormányoktól. A méregdrága zöldkártya miatt jelenleg csak a csencselőknek "éri meg" a határokon hetente többször is átkelni, a polgárok túlnyomó többsége csak évente egyszer-kétszer engedheti meg magának ezt a "luxust". /(Pataki Zoltán): Bánsági mini-Schengen? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./"
2001. március 9.
"Adrian Nastase kormányfőből előbújt eddig jól palástolt önmaga, állapította meg Kónya-Hamar Sándor képviselő, amikor kifogásolta Németh Zsolt államtitkár látogatását. A kormányfő cinikus megfogalmazásokra ragadtatta el magát, visszamenve magyarázataiban a Tőkés Lászlót évekkel ezelőtt ért balesetig. Ezek után nyilatkozott meg a külügy, amely szerint hivatalos és protokoláris szempontból is minden rendben volt a Németh Zsolt látogatása körül. Kiderült, hogy nem ezért rendelték be Íjgyártó István magyarországi nagykövetet, hanem - mint húsz más országbeli társával tették - meghívták egy tárgyalásra. - Az is fura, hogy a román kormányfő felteszi a kérdést, hogy miért kellett Németh Zsoltnak éppen a romániai magyarsággal megbeszélnie a készülő státusztörvényt. Egyszerűen azért, mert neki szól, őket célozza meg a nemzetközi integráció szempontjából, felelt erre Kónya-Hamar Sándor. Mellesleg ugyanilyen státusztörvényt készít elő a román hatalom is a külföldön élő románok számára. - A képviselő szerint ezek a nacionalista megnyilvánulások a román közvéleménynek szólnak, hiszen ez a tömegekben még mindig visszhangra talált. Ugyanakkor készülődnek a tusnádi nyári szabadegyetem valós értékének csökkentésére vagy megtorpedózására. Ez gesztus volt a társadalmi-demokraták nacionalista szárnya felé. - Ami történt, figyelmeztetője lehet annak, hogy mi történhet. Az RMDSZ-nek ezért feltételes módhoz kell kötnie mindenfajta megnyilatkoztatását. /Magyar Balázs: Kónya-Hamar Sándor képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke szerint Octavian Cosmanca, a közigazgatás minisztere: Fölpörgette a panaszt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./"
2001. március 9.
"Márc. 9-én Marosvásárhelyen ülésezett az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa. Az ülésen jelen volt Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök is. Politikai beszámolójában Markó Béla, a belső szervezési kérdések mellett főként a kormányzóerő, Román Társadalmi Demokrácia Pártjával (PDSR) kötött együttműködési megállapodásban foglalt intézkedések megvalósításának jelenlegi helyzetéről, különösen a végső szavazás előtt álló helyi közigazgatási törvényről szólt. Az elnök úgy értékelte: az oktatási törvényhez, valamint a tulajdontörvényekhez hasonlóan az említett jogszabály remélhető elfogadása egy újabb mérföldkőnek bizonyul majd az erdélyi magyarság életében, valamint az érdekvédelmi politizálásban meghatározott célkitűzések megvalósításéban. /RMDSZ Tájékoztató, márc. 9. - 1925. sz./"
2001. március 9.
"Marosvásárhelyen, a Pro Europa Liga székházában szervezett találkozót újságírókkal a havonta immár önállóan, 16 oldalon megjelenő Provincia. Az önállósulás előnyt és hátrányt is jelent, mondotta Molnár Gusztáv politológus, felelős szerkesztő, aki 1988-ban települt át Magyarországra, jelenleg nagyváradi és budapesti egyetemen is tanít. A találkozón jelen volt még a másik felelős szerkesztő, Alexandru Cistelecan irodalomkritikus, valamint Bakk Miklós újságíró-politológus és Marius Cosmeanu kolozsvári szociológus is. - A Provinciát lényegében a világhálón szerkesztik, hiszen munkatársai nem egy városban, sőt nem is egy államban élnek. A jelenlevők elmondták: a lap vitafórum, munkatársai között sincs véleményazonosság, de a konstruktív dialógus hívei. Az eddig tabu témának számító jelenségekkel kapcsolatban ankétokat közölnek, és várják a társadalom, a szakemberek véleményét, reagálását. Az első két önálló számban például magyar és román történészek arra a kérdésre válaszoltak: szükség van-e egy objektív Erdély-történet megírására, illetve hogy miként lehetne ezt megvalósítani. Román újságírók ama kérdésére, hogy milyen viszonyban állnak Sabin Ghermannal, illetve hogy a "provinciások" célkitűzései között szerepel-e egy "transzetnikus" erdélyi párt létrehozása, Molnár Gusztáv elmondta: egyelőre Sabin Gherman egy személy, aki mögött nincs politikai alakulat. Majd ha lesz, akkor kiderül, hogy az kikből áll, milyen a programja, elképzelése, és akkor majd véleményt lehet mondani róla. A Provincia minden hónap első munkanapján kerül a standokra. Magyar nyelvű változata 1000, a román lap pedig 1400 példányban jelenik meg. Immár Magyarországon is kezdenek felfigyelni rá. A Beszélő című folyóirat átvette, közölte egyes írásait. A lapot egyelőre a kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja adja ki, de a továbbiakban szponzorokat keresnek. /(Máthé Éva): Provincia - a világhálón szerkesztett lap. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./"
2001. március 9.
"Az árvíz sújtotta kárpátaljai és szabolcsi lakosság megsegítésére anyagi, természetbeni és erkölcsi támogatásért fordult Európa nemzeti és nemzetközi szervezeteihez a Kárpátok Eurorégió Nemzetközi Titkársága. A dokumentumban a Kárpátok Eurorégió Nemzetközi Titkársága ismertette a működési területéhez tartozó, kárt szenvedett magyar, román és ukrán régiók árvízi helyzetét. Eszerint Kárpátalján 191 település 12 ezer 841 épülete áll víz alatt, számos lakóház már összeomlott, s az árvíz közel egymillió embernek okozott kárt. Romániai területen 1699 árvíz sújtotta ház, 4065 ár által körülvett további családi otthon van, 15 ezer 251 lakos szenvedett anyagi károkat. Magyarország szabolcsi területéről a következőket írták: 19 település 25 ezer lakosát evakuálták eddig, s még nem tudni, hogy az elöntött településeken mennyi ház omlik össze. /A Kárpátok Eurorégió árvízi felhívása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./"
2001. március 9.
"A Sepsiszentgyörgy főterén álló Lábas Ház fölötti alku kimondottan egytételes volt, azaz az egykori székely határőr katonaság parancsnoki székhelyéért cserébe csupán a Mihai Viteazul tér kijavítását ígérte a város, semmi egyebet - nyilatkozta Albert Álmos polgármester. Mint mondta, a prefektúra közleményében megfogalmazottak - miszerint a sepsiszentgyörgyi román közösség a Keleti-Kárpátok Múzeuma számára megfelelő helyiséget, az első ortodox felekezeti iskolában lakó családok kiköltöztetését, "és nem utolsósorban a Mihai Viteazul tér kijavítását" kéri - nem helytállóak: az egyezkedéskor egyetlen feltételként a tér kijavítása merült fel. Ami a másik két utólagos követelést illeti, Albert Álmos elmondta: a Keleti-Kárpátok Múzeuma számára tett felajánlása továbbra is érvényes, a felekezeti iskola sorsának intézését pedig egy 1998-ban született egyezmény szerint a Keleti-Kárpátok Múzeuma vállalta magára. /Vihar a Lábas Házért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 9./"
2001. március 9.
" Londonban a Gazdaság- és Politikatudományi Egyetem (LSE) két doktorandus hallgatója, Füzesi Julianna és Valentin Mandache nemzetközi konferenciát szervezett Erdély: EU-bővítés, regionalizmus és kisebbségi politika Romániában címmel. Az értekezlet anyagából kötet készül. Tom Gallagher, ismert Románia-szakértő, a Bradfordi Egyetem tanára leszögezte, hogy senki sem akarja Erdély elszakadását Romániától, legfeljebb a rossz kormányzás szül mesterséges feszültségeket, amelyeket táplálhatnak a megoldatlan gazdasági kérdések. Nem lehet a nacionalizmus áttörő sikeréről beszélni. A Románia Ceausescu után könyv szerzője nem talált elég bizonyítékot Clinton volt amerikai elnök ama értékelésére, miszerint Románia modellszerűen megoldotta volna a kisebbségi kérdést. Gabriel Andreescu ismert emberjogi aktivista vitatta Molnár Gusztáv erdélyi devolucionista elméletét. Andreescu a konszenzuson alapuló demokrácia mintáját és az egység megőrzését találta a magyar kisebbség számára követendő útnak céljai elérésére. Az értekezletre, ígérete ellenére, nem jött el sem Vasile Dancu információs miniszter, sem Ion Iliescu elnök szóvivőnője. A román és a magyar hivatalosságok jelenléte mégis számottevő volt. A rendezvényre eljött nemcsak a magyar külügyminisztériumot képviselő Szesztay Ádám és Csikos Imre, de a román külügyi tárca főosztályvezetője, Mihai Dobre, a londoni román nagykövetség két alkalmazottja, valamint - a nagy-britanniai román katonai attasé... A megjelent románok szaporán jegyzeteltek, és magnóra vettek mindent. Képviselőjük pedig vitába szállt mindegyik előadóval, kommentárjai már-már külön kiselőadás méretét öltötték. A romániai magyar előadóktól semmit sem kérdeztek. Schöpflin György arra figyelmeztetett, hogy "a románokat", "a magyarokat" csak a nacionalisták veszik egy kalap alá, a valóságban különböző magyar és különböző román tudatformákról beszélhetünk. Ha az erdélyi román öntudat a magyar kultúra hatására nagyban különbözik a regátitól, az erdélyi magyar nemcsak más, mint a magyarországi, de azon belül is jól elkülönül a székely, belső-erdélyi és partiumi magyar identitás. Schöpflin üdvözölte a magyar státustörvényt, amelyet a jelek szerint az EU is elfogad, de feltette a kérdést, hogy mi lesz Schengen után az erdélyi románok húsz százalékával, akik a magyar szürke gazdaságban dolgoznak? A magyar irredentizmusról Füzesi Julianna tartott előadást. Kifejtette, hogy a két világháború közötti időszakkal szemben Magyarország és Románia esetében ma már nemcsak hogy nincs, de nem is lehet irredentizmusról beszélni Erdély kapcsán, hiszen ennek korábbi okai megszűntek. Balló Áron a romániai magyar sajtó etnikumok közötti és az európai integrációban betöltött szerepéről beszélt, Tokay György aradi képviselő jellemezte a korábbi kormányok tevékenysége tükrében a mai erdélyi helyzetet és az EU-integrációs esélyeket. A román politika csak akkor lehet sikeres, ha egyszer már kiszámítható és hiteles lesz. A Nagy-Románia Párt nem nacionalista alapon való sikerével kapcsolatban a volt kisebbségügyi miniszter megjegyezte, hogy sokak gondolkodásmódját még mindig az álmok (EU), rémálmok (irredentizmus) és félelem (Erdély elszakítása) vezérli. Tokay szerint a románok nagyon is sérülékenyek. Takács Csaba Londonból figyelmeztette Bukarestet, hogy azt a szerencsés állapotot, amikor mind a román, mind a magyar kormány, mind pedig az erdélyi magyar kisebbség egyaránt Románia minél hamarabbi EU-betagolódását támogatja, elképzelhetetlen anélkül fenntartani, hogy a romániai magyarok kéréseit ne teljesítsék. /Balló Áron: Erdély-konferencia Londonban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./"
2001. március 9.
"Sokan elcsodálkoztak Nastase miniszterelnök és néhány minisztere az erdélyi "titkos" utakat lebonyolító magyarországi hivatalosságok elleni vehemens kirohanásán. A miniszterelnök majd véget vet a sok "hívatlan vendég" sétifikálásának Romániában, de legfőbbképpen Erdélyben. Igaza van a miniszterelnök úrnak, írta ironikusan Molnos Lajos, rend a lelke mindennek. És tudni kell: ki jön, miért jön - és mindent rögzíteni kell. Ezzel Nastase és köre bizonyítja, hogy most sem mások, mint uralmuk első idejében, 1990 és 1996 között. - Végre hallatta igazi hangját, énjét, az RTDP. Molnos kíváncsi arra, "hogyan fog viszonyulni a kormánypárt, például, a március 15-i ünnepségeinkhez néhány nap múlva, s hogyan fog vélekedni a nyári, hagyományos "tusványosi" találkozót illetően, amikor is, a hagyományokhoz híven, alighanem ismét sok "hívatlan" magyarországi "tényező" fog szerteszét "koslatni", "csellengeni" az országban, Erdély ősi és szent földjén?!" /Molnos Lajos: Milyen szalonnát eszünk? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./"