Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2000. február 19.
A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának Országos Tanácsa febr. 19-én Kolozsváron határozatot hozott a VET Világtanácsának megalakításáról. A VET Világtanácsa a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának tanácsadó testülete. A VET Világtanácsába azok kapnak meghívást, akik Erdélyből elszármaztak, de az erdélyi szellemiséghez hűek maradtak. Hasonlóképpen meghívhatók azok is, akik nem Erdély szülöttei, de életük a közszolgálat jegyében telik, és akik vállalják az erdélyi toleráns nyitottság és megtartó erő értékét. A VET Elnöksége arról tájékoztatott, hogy a világtanácsi tagságra felkért közel ötven személy közül több mint harmincan elfogadó nyilatkozatot küldtek a világ különböző országaiból. A VET Védnöki Testületét alkotó erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői - Csiha Kálmán református püspök, Czirják Árpád római katolikus érseki helynök, Mózes Árpád evangélikus püspök, Szabó Árpád unitárius püspök, Tempfli József római katolikus püspök és Tőkés László református püspök - febr. 5-én és 18-án tanácskoztak Kolozsváron. A Védnöki Testület Patrubány Miklóst jelölte a Magyarok Világszövetsége elnöki tisztségére, hasonlóan a VET Országos Tanácsához. /Megalakult a VET Világtanácsa. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./
2000. február 19.
"Hoch Sándor a Gloria Nyomda és Kiadóvállalat /Kolozsvár/ igazgatója nehezen tudta felsorolni az 1999. évben megjelent huszonöt könyvkiadványa közül a legsikeresebbeket. Végül összeáll a lista: Sas Péter: Piarista templom; dr. Jakubinyi György: Szent József tisztelete; Isten népének kis zsolozsmáskönyve III.; Jakab Gábor: Mindannyiunk hitvallása; Botár Edit albuma 101 kolozsvári képpel; dr. Marton József, Jakabffy Tamás: Az erdélyi katolicizmus századai; Vasárnap évkönyv 2000; dr. Jakubinyi György: Jubileumi Katolikus Imakönyv; Sas Péter: A kolozsvári ferences templom; Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek (I-II. kötet); Oláh Dénes: Erdélyi karácsony; Vencser László: Egy a Ti Atyátok. A Gloria kiadó és egyben jól felszerelt nyomda is. A gyulafehérvári római katolikus érsekség teljes kiadói szabadságot biztosít a Gloriának. /Ördög I. Béla: Gloria = könyvkiadói szabadság és dicsőség. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./"
2000. február 19.
Csernakeresztúr Hagyományőrző Csoportja a magyar iskola osztálytermében tartotta próbáját. A csoport február végén részt vesz a kézdivásárhelyi farsangi felvonuláson, majd rövid turnéra indul a környékbeli falvakba. Csernakeresztúron mindig volt tánccsoport, énekkar, az idetelepedett bukovinai székelyek őrzik hagyományaikat. Hivatalosan 1994-ben jött létre a Hagyományőrző Egyesület és ugyanabban az évben, november 19-én, Szent Erzsébet napján felavatták a Tájházat. Az egyesületnek nem engedték meg, hogy a kultúrotthonban próbáljon, ezért a magyar iskolában folynak a próbák. A csoport legtöbbször Magyarországon lépett fel, de Erdély számtalan településén is jártak már. /Gáspár Barra Réka: Bukovinai székely hagyományőrzés Csernakeresztúron. = Nyugati Jelen (Temesvár), febr. 19./
2000. február 19.
Lovász János dévai református lelkipásztor elmondta, hogy 1956 lelket számlált az egyházközségük, azonban lélekszámuk apad, 1999-ben 27 temetés és 11 keresztelés volt. - Erdélyi viszonylatban általános jelenség, hogy a hívek 10 %-a jár rendszeresen templomba. /Balta János: Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt. = Nyugati Jelen (Temesvár), febr. 19./
2000. február 19.
Kolozsváron megnyílt Valovits László festőművész kiállítása. Dr. Livia Dragoi, a Művészeti Múzeum igazgatója méltatta Valovits Lászlónak a romániai portréfestészetben betöltött jelentős szerepét. /(németh) Németh Júlia: Művelődési arcképcsarnok. Megnyílt Valovits László kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./
2000. február 21.
A Hargita megye és Maros megye után megjelent a Pallas-Akadémia Kiadó Barangolás a Székelyföldön útikönyvsorozatának harmadik kötete, a Kovászna megye, Kisgyörgy Zoltán munkája. /Kisgyörgy Zoltán: Kovászna megye. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 21./
2000. február 22.
Emil Constantinescu elnök államfő febr. 18-án Zágrábban találkozott Magyarország államfőjével, Göncz Árpáddal. A találkozón egyetértettek abban: fontos annak elkerülése, hogy a környezeti balesetből politikai problémát csináljanak és fontos, hogy összehangolt erőfeszítéseket tegyenek annak érdekében, hogy a nemzetközi közösség támogatást nyújtson a baleset okainak pontos feltárásához, a következmények felszámolásához. /Államfői tárgyalás a ciánszennyezésről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 22./
2000. február 22.
Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter román kollégája meghívására febr. 21-én négynapos látogatásra Romániába érkezett. A két miniszter megbeszélésének fő témája az európai integrációban szerzett magyar tapasztalatok átadása lesz, de a felek megvitatják, hogy milyen jogi lehetőségek vannak a nagybányai ciánszennyezés Magyarországot is sújtó következményeinek felszámolására. Dávid Ibolya Brassóban kezdte látogatását, ahol tárgyalt a város polgármesterével, valamint találkozott a brassói magyar kisebbség képviselőivel. /Dávid Ibolya Romániába érkezett. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 22./
2000. február 22.
Virgil Magureanu, aki hat éven át volt a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ igazgatója volt, jelenleg a Román Nemzeti Párt elnöke a magyar veszélyről beszélt. Pártjában külön részlegeket hozott létre, ahol tanulmányokat dolgoznak ki. Az első megállapította: "a Budapest által támogatott erdélyi magyar papok Románia föderalizálásán munkálkodnak". A papok a csángókat és a cigányokat megfenyegették, hogy magyaroknak vallják magukat. Az erdélyi magyar papok felkorbácsolják a nacionalista, az alkotmány- és államellenes szellemet, folyamatosan követelik azon egyházi javak visszaszármaztatását, melyeket magyarnak számítanak, azon dolgoznak, hogy megteremtsék az előfeltételeit a Magyarországba való integrálódásnak, ami a magyar revizionizmus stratégiája. Magureanu felsorolta ezeket a papokat: Csató Béla, Lovász Reinholdt, Csiha Kálmán, Bodó Imre, Tőkés László. Árus Csongor László, Erdély Zoltán és Herdian Gyöngy(i), Márkus András, Krizbai Imre, Haray Pavel, Tempfli József, Reizer Pál és Bárányi Ferenc. Magureanu szerint mindezt a magyar-zsidó Sörös Alapítvány támogatásával végzik. /Gyarmath János: (Nemzet)furfangos papok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 22./
2000. február 22.
Mielőtt nemzetközi bíróság elé kerülne a Nagybánya környékén történt ciánszennyezés ügye, a felek a diplomácia eszközeivel igyekeznek megoldani a vitát - jelentette ki febr. 21-én Brassóban Dávid Ibolya magyar igazságügy-miniszter. - Magyarország azt szeretné, hogy mielőbb büntető eljárás induljon a vétkes ellen. Ehhez meg kell állapítani a konkrét felelősséget - hangsúlyozta a magyar miniszter. Dávid Ibolya febr. 21-én Markó Béla RMDSZ-elnökkel munkareggelin találkozott, majd Brassót kereste fel, ahol Ioan Ghisea polgármesterrel tárgyalt. Nemcsak a földrajzi közelség miatt látogatok gyakran Romániába, hanem azért is, mert a nagy lélekszámú romániai magyar kisebbség ügye is közös megoldást igényel - jelentette ki. /Dávid Ibolya romániai látogatása. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 22./
2000. február 22.
A Román Nemzeti Egységpárt híresztelése szerint Mugur Isarescu kormányfő nemrégiben aláírta a párt ama javaslatát, hogy az ortodox egyház Hargita és Kovászna megyébe "delegált" alkalmazottait plusz juttatásban részesítsék, kárpótlásként a szerintük veszélyes területen végzett tevékenységükért. Dézsi Zoltán, Hargita megye prefektusa elmondta, hogy erről nincs semmilyen információja. Megjegyezte, hogy egy demokratikus államban nem születhetnek olyan kormányzati, hatalmi döntések, amelyek nem publikusak. Igazságtalannak tartaná, ha ezt megtennék. Az ortodox papoknak semmivel sincs nehezebb dolguk, mint a szórványban dolgozó magyar papoknak vagy tanároknak, akiknek a közössége szinte szemmel láthatóan számolódik fel, pontosan a nehéz körülmények miatt. - 1989 előtt a Székelyföldön élő románok nyíltan kivételezett helyzetben voltak. 1989 után nekik rosszulesett a demokrácia. /D. Balázs Ildikó: Egyenlők és egyenlőbbek. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 22./
2000. február 22.
Székelyudvarhelyen működik a Hyperion szellemi műhely. Legutóbbi vendégelőadójuk Veress Emőd jogászhallgató volt, előadásának címe: A román parlament működési problémái. Előadásában kifejtette, hogy a parlament nehézkes és lassan működik. A román kétházas parlament iszonyúan lassú és drága, magas a képviselők és szenátorok száma az ország lakosságához viszonyítva, a törvényhozási eljárás bonyolult és lassú. Veress Emőd dolgozata a II. Erdélyi Diákkonferencia díjnyertes munkája. A Hyperion következő témái: a Szent Korona szimbolizmusáról címmel előad Csutak Attila, Szabó Attila rövid-filmek vetítésére vállalkozott, Mark Schilnk meghívott előadó a huszadik század amerikai irodalmáról fog értekezni. /Oláh István: Hyperion szellemi műhely. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 22./
2000. február 22.
Elhunyt Molnár Dénes, a tollrajz szerelmese. Molnár Dénes 1947-ben született Vadasdon, a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett oklevelet (1975), majd Marosvásárhelyen tanárkodott (1990-ig a művészeti középiskolában). 1997-től a Maros Megyei Művelődési Felügyelőség tanácsosa volt. 1990-1996 között harminc albuma jelent meg fametszetekkel, szitanyomatokkal. Az elmúlt években gyermekeivel közösen állított ki. /Elhunyt Molnár Dénes. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 22./ Molnár Dénes /Vadasd, 1947. júl. 22. - Marosvásárhely, 2000. febr. 21./
2000. február 22.
A budapesti Rákóczi Szövetség küldöttsége százezer forintot adott át Székelyhíd polgármesterének, aki egyébként a Partiumi Rákóczi Szövetség elnöke is. Az adományozók arra szánták a pénzt, hogy a székelyhídi Petőfi Sándor Középiskola magyar szaktanterme egy színes televízióval és egy videolejátszóval gazdagodjon. /Százezer forint Székelyhídnak. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 22./
2000. február 22.
Medvigy Endre /Budapest/ ama irodalomtörténészek közé tartozik, akik előszeretettel kutatják a kommunista cenzúra által feledésre ítélt közírók munkásságát. Sinka Istvánnak a "feltámasztásában" is szerepet vállalt. Medvigy Endre febr. 18-án Nagyszalontán Nyirő Józsefről tartott előadást. Dánielisz Endre, az Arany János Művelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke mutatta be a hallgatóságnak a Medvigy Endrét, akiről kiderült: bihari gyökerei vannak. E táj szeretetére a Nagyváradon született édesapja tanította, s ez a ragaszkodás máig megmaradt, kötődik az erdélyi írókhoz. Nyirő József is azok közé tartozik, akik a kommunista diktatúra idején több évig indexen voltak. Nyirő József megteremtette Uz Bence alakját, aki Tamási Ábeljéhez hasonlóan a székelység sorsát villantja fel. Jelentős műveként emlegetik a történelmi ihletésű A sibói bölényt. Nem igaz, hogy szélsőséges nézetek kaptak teret az alkotó munkásságában. "Több éve kutatom munkáit, de semmi kivetnivalót nem tapasztaltam. Az már más kérdés, hogy egyes körök befolyásolni akarják a közvéleményt" - fejtette ki Medvigy. /Pálfy Török László: Nagyszalonta. Irodalmi est a városházán. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 22./
2000. február 22.
Paptamásiban hat évig építették templomukat a baptisták, és minden, amit benne látunk, kétkezi munkájuk eredménye. A 110 fős baptista közösség minimális külföldi segédlettel tégláról téglára gyűjtötte össze az istenházára valót. - Orvosi rendelőt is működtetnek, ahová hetente jár egy doktor. /Balla Tünde: Paptamási. Példás összetartás a baptistáknál. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 22./
2000. február 22.
Az Illyés Közalapítvány romániai sajtószaktestületének személyi összetétele a következő: Balázs Árpád (Prima Rádió, Székelyudvarhely), Balló Áron (Szabadság, Kolozsvár), Benkő Levente (Háromszék, Sepsiszentgyörgy), Borbély Melinda (Román Rádió Területi Stúdiója, Marosvásárhely), Csép Sándor (Román Televízió Területi Stúdiója, Kolozsvár), Duma András (Moldvai Magyarság, Klézse), Gálfalvi Zsolt (A Hét, Bukarest), Gazda Árpád (Krónika, Kolozsvár), Kovács András Ferenc (Látó, Marosvásárhely), Kovács Kiss Gyöngy (Korunk, Kolozsvár), Majtényi Ágnes (Román Rádió Magyar Szerkesztősége, Bukarest), Szilágyi Aladár (Bihari Napló, Nagyvárad), Tibori Szabó Zoltán (Szabadság - Népszabadság, Kolozsvár - Budapest). Az Erdélyi Napló munkatársa megjegyezte: a tizenhárom tagból heten hivatalosan máig román állami tulajdonban lévő sajtóorgánum főállású alkalmazottai. /A pénzosztók. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 22./
2000. február 22.
Tárgyalások folynak a hamarosan meginduló Marosvásárhely-Budapest repülőjárat ügyében. Tervezik a nemzetközi státust nyert repülőtér mellett szabadkereskedelmi övezetet létesítését. Petru Stefan Runcan repülőtéri igazgató elmondta, hogy a szükséges fejlesztéseket Hargita, Kovászna és Beszterce-Naszód megye anyagilag is támogatja. A kifutópályát 3350 méterrel kell bővíteni, az említett szabadkereskedelmi övezet kiépítése szintén rengeteg pénzbe kerül. Az igazgató hangsúlyozta, hogy az itteni vidrátszegi repülőtér az egyetlen a régióban, amely korlátlanul fejleszthető, ellentétben a nagyszebenivel és a kolozsvárival, ahol a domborzati viszonyok ezt nem teszik lehetővé. A tervek szerint márciusban induló járatot a Romair magántársaság működteti, az utasszervezést a parajdi székhelyű Transtour fogja lebonyolítani. /Marosvásárhely-Budapest repülőjárat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 22./
2000. február 22.
Több mint egy milliárd lejbe kerül az egri kétszintes kultúrotthon felújítása, melynek befejeztével a színmagyar település 5 felújított tanteremmel, orvosi rendelővel és óriási méretű teremmel várja az iskolásokat, betegeket és a lakodalmas népet. A közigazgatásilag Batizhoz tartozó település környező falvainak lakosai is idejárnak majd orvosi vizsgálatokra, vagy éppen tanulni. A fiatal tanárok munkájának eredményeképpen több fiatal felvételizik sikeresen szatmári líceumokban és kollégiumokban. (1996-ban mindössze egyetlen diák tanult felsőoktatási intézményben). /Hamarosan elkészül az egri kulturális-oktatási-egészségügyi központ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), február 23./ Kovács Sándor helyi református lelkész rövid magyar és román nyelven megtartott istentiszteletével kezdődött az Egri Művelődési és Egészségügyi Központ öt iskolatermének az átadása. Az átadáson jelen volt Miclaus Gheorghe, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Fodor Mihail és a Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelője is. /Átadták az Egri Művelődési és Egészségügyi Központ egy részét. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti) febr. 22./ Egri: Szatmár megyei település.
2000. február 23.
A jelenlegi helyzet alapján 10-11 évig tartanak majd a csatlakozási tárgyalások az Európai Unió és Románia között - jelentette ki Aurel Ciobanu-Dordea, a román fél főtárgyalója. A politikus az Európai Unió romániai ügyekkel megbízott képviselőjével, Enrico Grillo-Pasquarellivel tartott közös sajtóértekezletet Bukarestben. /Európai integráció. Tíz évig is tárgyalhatunk. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 23./
2000. február 23.
Mivel az elmúlt esztendőkben a parlament egyszer sem tűzte napirendjére a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ munkájáról szóló jelentést, az intézmény igazgatója végül az utóbbi három évet felölelő összegzést terjesztett a mandátumuk lejártához közeledő honatyák elé. Costin Georgescu SRI-igazgató beszámolója után nem maradt el a vita. Nicolae Ionescu Galbeni, az RHSZ-t felügyelő parlamenti bizottság elnöke szerint 1997-1999 között a szervezet munkája sokat javult. A parasztpárti képviselő a felügyelő bizottság fennállása óta első ízben ismertethette a törvényhozókkal az általa vezetett testület munkájáról készült jelentést. A bizottság meggyőződött róla, hogy a titkosszolgálat munkatársainak 80 százalékát 1990 után alkalmazták, átlagéletkoruk 36 év, 500 vezető tisztségben történt személycsere, ennek ellenére "totalitárius gondolkodásmód" jellemzi az intézményt, olvasható a beszámolóban. A Nagy-Románia Párt képviselője azokat a passzusokat hiányolta a jelentésekből, amelyek igazolnák, hogy "az RMDSZ revizionista-szeparatista akcióit" az RHSZ ellenőrzése alatt tartja. Arra is figyelmeztetett egyúttal, hogy "Erdélyt gazdaságilag bekerítette a magyar tőke". Válaszában Costin Georgescu többek között kijelentette: az országban nincsenek etnikai gondok, vannak viszont olyan személyek, szervezetek és államok, amelyek - Románia euroatlanti integrációját megakadályozandó - szeretnék, ha lennének ilyen konfliktusok. /Máté Zsófia: Vita a titkosszolgálati jelentésekről. Figyelnek az "etnikai rizikófaktorra" = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 23./
2000. február 23.
A pedagógusok ígérik: amint megjelenik a Hivatalos Közlönyben a béremelésekre vonatkozó kormányrendelet, befejezik a sztrájkot, megkezdik a tanítást. A kormány febr. 21-i rendkívüli ülésén elfogadta a tanszemélyzet bérének 70 százalékos növelésére, valamint a tavalyi ún. tizenharmadik fizetés és az 1998-tól elmaradt bérkiigazítások folyósítására vonatkozó kormányhatározatot. Az új bértáblázat szerint a kezdő középiskolai tanár havi alapfizetése 1,6 millió lej, amely prémiumokkal együtt 2,2 millió lejre nőhet. Az I. fokozatú vizsgával rendelkező tanárok alapfizetése 2,4 millió lej lesz, prémiumokkal együtt pedig 4,9 millió lejt kaphatnak. Az egyetemi tanársegédek mostantól 1,6 és 3,3 millió lej közötti alapfizetésre számíthatnak, az eddigi nem egészen 1 millió lej helyett. A Rompres hírül adta, hogy Andrei Marga oktatási miniszter a posztján marad. /Amint megjelenik a hivatalos közlönyben a vonatkozó kormányrendelet, a pedagógusok befejezik sztrájkjukat. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 23./
2000. február 23.
Febr. 22-én kihirdették a referendumtörvényt. Ennek értelmében közérdekű, az önkormányzatot érintő kérdésekben helyi népszavazást szervezhetnek.- Gheorghe Funar polgármester referendumot szervezne a közeljövőben létesítendő magyar magánegyetemről, a Széchenyi téri bevásárlócsarnoknak a városi tanács javára történő kisajátításáról, illetve a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényről. Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter leszögezte: A törvény értelmében a polgármester helyi jellegű kérdésekben referendumot hirdethet. Egy magánegyetem működése viszont regionális és nem helyi érdekű kérdés. A helyi referendum tárgya tehát nem lehet egy magánegyetem székhelyének megállapítása. - Egyetem-ügyben történő referendum emberi jogokat sért. Hasonlóan badarság a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényről referendumot szervezni, mint ahogy nem lehet népszavazással egy város etnikai összetételét és számarányát megállapítani. Az eljárás törvénytelen. A nemzetiségi bevallás népszámláláskor történik. /Eckstein-Kovács Péter: Badarság Funar referendum-kezdeményezése. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./
2000. február 23.
Tőkés László püspök is részt vett azokon a tárgyalásokon, amelyeken az elmúlt napokban - Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium államtitkára és Szabó Tibor, a HTMH vezetője, valamint számos más magas rangú egyházi és világi vezető jelenlétében - a kisebbségi művelődés és oktatás nagy problémáira kerestek megoldást. Tőkés László kifejtette: sikerült kitörni a tervezgetések világából a tettek területére. Ebben az Orbán-kormánynak döntő szerepe van. Az, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemnek ma 4000-nél több magyarul tanuló hallgatója van, jó előjel. Azonban a romániai magyarság, legalábbis számarányát tekintve, akár féltucatnyi egyetemnek is adhatna diákságot. Ezért nem fogadja el azt az érvelést, hogy csökken az önálló állami magyar egyetem iránti igény.- Az egyetem-kérdés megoldása nem rövid távú folyamat, ráadásul a kisebbségi oktatási rendszer létrehozása nem igazán érdeke egyetlen többségi nemzetnek sem. Nyolcvan éve tart a küzdelem az egyetemteremtésért. /Kereskényi Sándor: Tőkés László a kisebbségi kultúráról "Ahogy a víz kimossa medrét..." = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 23./
2000. február 23.
A Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetemnek jelenleg nincs jogilag meghatározott magyar tagozata. A magyar egyetemi tanárok novemberben benyújtottak egy kérést az egyetem vezetőségéhez, kérve az egyetem hivatalosan való kétnyelvűvé nyilvánítását, valamint magyar nyelvű tagozat létrehozását úgy, hogy a tagozatnak döntési joga legyen a magyar nyelven folyó tanítás kérdéseiben. Az erdélyi magyar nyelvű orvosképzésnek nagy szüksége van erre, mert megfelelő módosítások hiányában, belátható időn belül megszűnik az anyanyelvű képzés, a magyar oktatók számának folyamatos csökkenése következtében. A kérés benyújtása utáni egyetemi szenátusi gyűlésen (2000. január 12.) a kérés még csak napirendi pontként sem jelent meg. Az aláírók egyikének azon kérdésére, hogy mi lesz a kérés tárgyalásával, az egyetem rektora dühösen azt válaszolta, hogy ő csak rossz tréfának gondolta a beadványt, mert az új tanügyi törvényben világosan benne van, hogy az orvostudományi képzésben kötelező a román szaknyelv tanítása. A magyar anyanyelvű prorektor kritizálta a magyar tanárokat, hogy neki mint prorektornak nem szóltak, és hogy nem lehet egy ilyen kérést egyeztetés nélkül leadni. A rektor kijelentette: ha a magyar tanárok külön kart akarnak, akkor lehetőségük van kimenni a közeli dombra, és létesíteni ott egy egyetemet, de amíg ő itt van, addig itt ez nem fog megtörténni. A Gyógyszerészeti Kar magyar dékánja, állandó félbeszakítások között, elmondta azt, hogy igenis a magyar tanárok által beadott kérésnek komoly alapjai vannak, konkrét példával is szolgált: olyan tanszék is van, ahova évek óta nem sikerült magyar oktatót felvenni, mert a Gyógyszerészeti Kari Tanács leszavazta a kérést. Az Általános Orvosi Kar magyar prodékánja, elmondta, hogy a magyar tanárok aránya lecsökkent az egyetemen az 1990-es 33%-ról 25% alá. A rektor közbekiabált, hogy ez nem igaz. A magyar diákok egyik képviselője elmondta, hogy a pontos szám 24,85%. A rektor rákiáltott a Magyar Diákszövetség képviselőjére, hogy fogja be a száját, nem kap szót. /Gondok a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem körül. = Udvarhelyszék (Székelyudvarhely), febr. 23./
2000. február 23.
Ismeretes, hogy a Csíki Magánjavak a hajdani határőrezredek vagyonából alakult ki, Csík vármegyében közösségi vagyonként szolgálta a lakosságot, elsősorban oktatási, kulturális és szociális kérdések megoldására fordították. A Csíki Magánjavakat jelentő erdőknek, földterületeknek, ingatlanoknak stb. igen hányatott sorsuk lett 1920 után, az államosítással, téeszesítéssel pedig látszólag végleg múlttá lett a vagyontest. A Kovászna, Beszterce megyékben levő volt határőrvagyon már visszakerült községek tulajdonába, az 1/2000-es törvény pedig módot nyújt ezen javak visszaigénylésére is, azaz újra életrehívható a Csíki Magánjavak. Ennek érdekében kezdeményező bizottság alakult. Mivel a határidő szoros, az önkormányzatokkal, polgármesterekkel közösen hatalmas munka vár a szervezőkre. /Visszaigényelhető a Csíki Magánjavak. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 23./
2000. február 23.
Székelyföldön toboroznak diákokat magyarországi középiskolák, amelyek így próbálják a hazai diákhiányt pótolni, a megfelelő finanszírozást, a fejkvótákat elérni - közölte febr. 22-i budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva Németh Zsolt, a külügyi tárca politikai államtitkára, aki múlt heti romániai útjáról számolt be. Az államtitkár meglepőnek nevezte a székelyföldi diáktoborzást. Az esettel összefüggésben úgy vélte: a szülőföldön maradás kérdését a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottságának keretei között, illetve a készülő státustörvényben kell rendezni. Németh Zsolt megerősítette: Orbán Viktor miniszterelnök első hivatalos romániai látogatására idén tavasszal kerül sor. Az államtitkár tárgyalásain valószínűvé vált, hogy még az idei év első harmadában megrendezik a román-magyar kormányközi vegyes bizottság kisebbségi albizottságának következő ülését. Beszámolt a politikus arról is, hogy az ÁPV Rt. és a Román Állami Vagyonalap kölcsönösen irodát nyit Magyarországon és Romániában, hogy elősegítse a romániai privatizációba történő bekapcsolódást, illetve a magyar tőkeexport növelését. /Székelyföldön toboroznak diákokat a magyarországi középiskolák? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./
2000. február 23.
Február folyamán a Közoktatásügyi Minisztérium, illetve a Kisebbségvédelmi Hivatal képviseletében Kolozsváron járt Kötő József államtitkár és Murvai László, a szaktárca kisebbségi oktatással foglalkozó osztályának vezetője és tárgyalt Rodica Precupetuval, a Kisebbségvédelmi Hivatal egyetem-ügyekkel foglalkozó megbízottjával. Megállapították azt a tényt, miszerint Kolozsváron túlontúl nagy a száma a magyar nemzetiségű egyetemistáknak a ... román egyetemeken. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen tanuló 20 459 diák közül 16 673 román szakot látogat, 3215 magyar szakot, 571 pedig német szakon folytatja tanulmányait. Rodica Precupetu kijelentette: "Meglep bennünket, hogy számos más anyanyelvű diák is idén a román nyelvet jelölte meg tannyelvként." A románul tanuló egyetemisták közül "1222-en magyar nemzetiségűnek, 18-an németnek, 84-en romának, végül pedig 32-en más nemzetiségűnek vallják magukat". /Akarnok-magyarok?! = /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./
2000. február 23.
Csősz Irma nyugalmazott óvónő, falukutató és népművelő másfél évvel ezelőtt megjelent könyvben választott faluját, Disznajót mutatta be: történetét, népszokásait és ragadványneveket. Napvilágot látott új könyve /Rhédeyek és Fráterek, Tinivár, Kolozsvár/ szintén Disznajóhoz kapcsolódik. A falu egykori grófi családjai voltak a Rhédeyek és Fráterek. /Antal Erika: Megjelent Csősz Irma új könyve. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./
2000. február 24.
A Németh Zsolt külügyi államtitkár vezette magyar kormányküldöttség febr. 18-án Kolozsváron fejezte be romániai körútját, ahol az RMDSZ ügyvezető elnökségének tagjaival, majd a történelmi egyházak vezetőivel és a Sapientia Alapítvány kuratóriumával találkoztak. A megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón Németh Zsolt elmondta: a magyar kormány továbbra is támogatja az RMDSZ-nek az önálló állami magyar egyetem létrehozására irányuló törekvéseit. Ősztől mindenképpen beindul az alapítványi egyetem néhány kara - erősítették meg közös sajtótájékoztatójukon Tonk Sándor, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke és a magyar külügyi államtitkár. "A kuratórium feladata eldönteni, hogy hol és milyen egyetem lesz. A mi feladatunk az, hogy a kuratórium rendelkezésére tudjuk bocsátani a szükséges pénzösszeget" - mondta Németh. Az RMDSZ továbbra is igényli az önálló állami egyetem helyreállítását, és ebben a törekvésében számíthat a magyar kormány támogatására - mondta a külügyi államtitkár. "A magyar kormány nagyra értékeli a Babes-Bolyai Tudományegyetem működését, ahol 4500 diák tanul magyarul, és úgy látja, hogy ez az elmúlt évek politikájának eredménye. Tudjuk, hogy folyamatban van a tudományegyetem reformja, amely a magyar karok nagyobb önállóságát is célozza. Azok az erőfeszítések, amelyek a Babes-Bolyain belüli önálló magyar oktatási vonal kiépítésére irányulnak, ugyancsak számíthatnak támogatásunkra. A két egyetemnek komplementárisnak kell lennie, és az is lesz. A magánegyetem létrehozása a magyar nyelvű felsőoktatás pluralitását szolgálja" - mondotta. /Magyarország továbbra is támogatja az állami magyar egyetem gondolatát - jelentette ki Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./ Febr. 18-án Németh Zsolt államtitkár Kolozsváron megbeszélést folytatott az RMDSZ Ügyvezető Elnökségével, erről Ügyvezető Elnökség közleményben számolt be. Németh Zsolt tájékoztatta a résztvevőket a román kormány képviselőivel folytatott megbeszélésekről, az erdélyi körútja során létrejött találkozókról, a Bacau megyei látogatásának tapasztalatairól. Elmondta, hogy látogatása összefügg Orbán Viktor miniszterelnök ez év tavaszán esedékes hivatalos romániai látogatásának előkészítésével is. Ismertette az újabb konzulátusok, a budapesti és bukaresti privatizációs irodák és új határátkelők létrehozásáról folytatott tárgyalások eredményeit. Az államtitkár kitért az RMDSZ-szel való együttműködés néhány időszerű kérdésére. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke válaszában hangsúlyozta a két ország miniszterelnöki találkozójának időszerűségét. Az ügyvezető elnök elismerően szólt a magyar-magyar kapcsolatok intézményesítéséről, és javaslatokat fogalmazott meg a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottságaiban folyó munka hatékonyságának növelésére. Folyamatban van a határon túli magyarok jogállására vonatkozó törvénytervezettel kapcsolatos RMDSZ-álláspont kialakítása. Takács Csaba a magyar kormány és az RMDSZ kormányzati tisztségviselői közötti együttműködésben rejlő lehetőségek további kihasználását szorgalmazta. Az ügyvezető elnök ismertette az RMDSZ prioritásait: a soron következő választások, törvényhozás, a kormányzati tevékenység, érdekvédelem, milleneumi rendezvénysorozatok. A tárgyalófelek megállapodtak egy, a csángó kérdéssel foglalkozó megbeszélés szervezéséről. /Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének közleménye. Kolozsvári találkozó Németh Zsolttal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./