Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1997. március 10.
"Azonos tartalommal külön magyar és külön román nyelven új lap jelent meg, a gyergyószentmiklósi Naturland Alapítvány és a bukaresti Civil Társadalom Fejlesztéséért Alapítvány támogatásával Környezetünk, Mediul Nostru címmel. A negyedéveként napvilágot látó kiadvány első száma tudósít a Bóbita-programról, melynek keretében gyergyószentmiklósi középiskolások óvodásokat vezetnek rá a természet, az élőlények szeretetére. Csíky Károly cikke a Gyilkostó és környéke természeti értékeit leltározza föl, a Csíky kertről pedig Leopold Anna írt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./"
1997. március 10.
"Dr. Ferenczy Ferenc, az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke, Székelyudvarhely volt polgármestere versenyvizsgával elnyerte a Hargita megyei Állategészségügyi Igazgatóság vezetői posztját. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./"
1997. március 11.
"Márc. 5-6. között Moszkvában ülésezett a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés Parlamenti Közgyűlésének jogi és politikai kérdésekkel foglalkozó bizottsága. A román parlamenti küldöttség tagjaiként részt vettek a tanácskozáson Valeriu Glodeanu szenátor és Kerekes Károly képviselő. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 11., 984. sz./"
1997. március 11.
"Márc. 11-én, a Képviselőházban Garda Dezső Hargita megyei képviselő napirend előtti felszólalásában a március 15-i évforduló kapcsán párhuzamot vont a 159 évvel ezelőtti események és a jelenkori reformtörekvések között, és felhívta a figyelmet arra, hogy az ellentmondásos történelmi eseményeket korrekt módon kell értelmezni, hiszen csak ez vezet el az igazi megbékélés és partneri viszony kiépítéséhez a koalíciós kormányprogram szellemében.Nagy István Hargita megyei képviselő az 1996-97-es télre megelőlegezett pakura és folyékony fűtőanyag elszámolásával kapcsolatos 1996/545. sz. kormányhatározat módosítására kérte az iparügyi, pénzügyi és helyi közigazgatási tárca vezetőit annak érdekében, hogy a helységgazdálkodási vállalatok június 30-ig fizethessék vissza a hiteleket. Azzal érvelt, hogy a lakosság az árliberalizáció folytán igen nehezen tudja kifizetni a szolgáltatásokat, továbbá azzal, hogy a szubvencionált fűtőanyagkészletek felhasználása még folyamatban van. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 12., 985. sz./"
1997. március 11.
"A Duna TV Héthatár című műsorában /febr. 25-én/ interjú hangzott el Tokay Györggyel, Frunda Györggyel és Borbély Lászlóval a Neptun-ügy kapcsán. Ennek szövegét közölte a Romániai Magyar Szó. Frunda György elmondta, hogy a találkozó egyáltalán nem volt titkos, mivel újságíró is jelen volt azon /amerikai, Binder, a New York Times munkatársa/ és úgy értékeli, hogy az akkor kialkudott számok a magyar nemzetiségű diákok számára a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen a létrehozandó Bolyai Egyetem csíráját képezik. Borbély László szerint az ügy kirobbanását nem lehet elszakítani attól, hogy akkor figyelmeztette az RMDSZ vezetőségét, hogy Szőcs Géza olyan pénzösszegekkel rendelkezik, melyet a romániai magyarság kapott, és nem úgy bánt az összegekkel, hogy a közösség javára fordítsa. Tokay György szerint a Neptun-ügyben a hatékonyság a hatékonytalansággal csapott össze, "a professzionalizmusra való törekvés a teljesen kávéházi Kázmér módjára való politizálással". Szerinte az atlantai találkozó mutatta, hogy modvacsinált ügy volt az őket ért bírálat, hiszen az is tárgyalás volt, "azzal a különbséggel, hogy Atlanta után nem volt előrelépés. A Neptun után legalább volt." Tokay szerint nem lehet az egyiket dicsőségnek, a másikat nemzetárulásnak feltüntetni. Frunda hozzátette: a reálpolitikusokat inkább meghívták. Frunda György azt hangsúlyozta, hogy a nyugati országokban is csak azok a kisebbségek tudták a bajokat orvosolni, akik kormánykoalícióba léptek. /"Neptuni árulók" a Héthatárban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./ Emlékeztetőül: Markó Béla elmondta: Neptunfürdőn az RMDSZ-képviselők magánszemélyként jelentek meg, nem volt mandátumuk az RMDSZ-től. A tanácskozást a román propaganda országszerte arra használta fel, hogy azt előrelépésnek tüntesse fel a romániai magyarság helyzetének rendezésében. Ilyen ígéretek már máskor is elhangzottak. Nem ilyen tanácskozásokon kell ezeket a kérdéseket megoldani. A megjelent RMDSZ-politikusokat azért illetheti bírálat, mert a felkínált félmegoldások nem fogadhatók el az RMDSZ számára. Az RMDSZ nem asszisztálhat egy ilyen halogató kirakatpolitikához. /Új Magyarország, 1993. júl. 31., /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 4./ Markó Béla közleményben jelentette be - az RMDSZ tisztségviselőinek figyelmébe ajánlva -, hogy az RMDSZ nevében tárgyalni csak a szövetségi elnök mandátumával lehet. A Neptunon megjelent RMDSZ-politikusoknak ilyen megbízatásuk nem volt. Ezen a megbeszélésen a kormány képviselői nem hivatalos ígéreteket tettek. Ezek az ígéretek a román hatalom melletti propagandát szolgálják, például a New York Timesban megjelent, tényhamisítást tartalmazó cikkben. Ígéretek már többször elhangzottak. Az, hogy a történelmet és a földrajzot /csak/ elemiben magyarul lehet majd tanítani, félmegoldás, a további diszkrimináció bizonyítéka. A Bolyai Egyetemet sem állították vissza. Az intézményekben folyik a "politikai visszarendeződés és diszkrimináció, aminek vegyes lakosságú helységekben etnikai jellege van." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1993. aug. 6./ Takács 11"
1997. március 11.
"Kelemen Hunor /sz. Csíkkarcfalva, 1967. okt. 18./, az RMDSZ művelődésügyi államtitkára a vele készült interjúban elmondta, hogy a minisztériumban elsősorban a kisebbségi bizottság vezetésével, újjászervezésével bízták meg, ezenkívül a színházi, zenei, képzőművészeti, valamint a különleges kulturális igazgatóságok vezetésével. Õ fogja irányítani a létrehozandó, civil szférával kapcsolatos igazgatóságot is. Kinevezése óta több problémával találkozott, így az egyházak azon tárgyainak sorsával, amelyeket a bukaresti Nemzeti Múzeum 1971-en vett el. Semmiféle törvény nincs arra, hogy a múzeum ezeket eltulajdonítsa. További probléma a nagyváradi volt katolikus püspöki palota /jelenleg múzeum/ tulajdonjogának visszaállítása, a marosvásárhelyi Teleki Téka különálló intézményként való működtetése, az árkosi kastély helyzete, amelybe a Keleti Kárpátok Múzeumát akarják berendezni, ez előző miniszter rendelete szerint, de most más lehetőséget keresnek. - A kisebbségi kulturális folyóiratok munkatársai két hónapja nem kaptak fizetést.- A minisztérium foglalkozik a műemlékek helyzetét rendező, a nemzeti közvagyon törvény módosításával. Az 1997-es költségvetés elfogadása után kiderül, mennyi pénzzel fog rendelkezni a minisztérium, a kisebbségi igazgatóság. A minisztérium decentralizációt kezd, visszakerülnek az önkormányzathoz, a városokhoz intézmények,. Arra a kérdésre, hogyan támogatják a lapokat, az államtitkár válasza: le akarják építeni, illetve átgondolni a lapok támogatását. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./"
1997. március 11.
"Jakubinyi György gyulafehérvári érsek 1996 tavaszán meghirdette az egyházmegyei zsinatot, amelyet 1999-ben fognak megtartani. Ezekben a hetekben zajlik a szakbizottságok megalakítása és megkezdődött a tematikus gyűjtés. Összesen huszonegy szakbizottság - így például evangelizációs, lelkiségi, iskolai, nevelési, szórványpasztorációs, tömegtájékoztatási, ökumenikus, világi, szerzetesrendi, karitatív, nemzetiségek lelkipásztori szolgálatával foglalkozó - jött létre. Az érsekség magyar híveinek száma 550 ezer fő, mintegy fele a Romániában élő magyar katolikusoknak. /Katolikusok Csíktól Dél-Erdélyig. = Új Magyarország, márc. 11./"
1997. március 12.
"Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke válaszolt Markó Bélának, az RMDSZ szövetségi elnökének azon állításaira, melyeket a püspök valótlannak, becsületsértőnek és tiszteletbeli elnöki minőségében korlátozónak érzett. Markó Béla a Cronica Romana febr. 14-i számában kijelentette, hogy a tiszteletbeli elnöki funkciónak nincs operatív jellege. Markó Béla más lapok szerint hangsúlyozta, hogy Tőkés László 25 pontos indítványa "szigorúan magánjellegű" kezdeményezés. A püspök visszautasította az intoleráns megnevezést, mondván, nem minősülhet "intoleranciának az, ha Bolyai Tudományegyetem ellenzőit - az RMDSZ programja értelmében - jogos bírálattal illetjük." Az viszont intoleráns volt, hogy Markó Béla megtiltotta, hogy Tőkés László sajtótájékoztatóval egybekötötten mutassa be Temesvár szellemében című, a magyar-román megbékélésről szóló könyvét. Végül kizárólag a könyvbemutatót engedélyezte. - Markó Béla a Medifaxnak és az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy Tőkés László 25 pontos indítványáról csak a sajtóból értesült, a román-magyar kerekasztal gondolata pedig túlhaladott, mivel az RMDSZ a kormányban van. Valójában Tőkés László 25 pontját az RMDSZ Bihar megyei, febr. 15-i küldöttgyűlésén előterjesztette. Érthetetlen, hogy az ülésen elnöklő Takács Csaba nem hozta Markó Béla tudomására ezt a dokumentumot. Tőkés László 1996. novembere óta szorgalmazta a kormányba lépés feltételeinek megfogalmazását. A magyar-román kerekasztal indítványa az RMDSZ kongresszusától származik, azt a szövetségi elnök nem bírálhatja felül. - Tőkés László többször figyelmeztetett: nehogy az autonómia feláldozása árán jusson az RMDSZ kormányzati, konjukturális előnyökhöz. /Tőkés László: Állásfoglalás. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7., Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./"
1997. március 12.
"Emil Constantinescu elnök márc. 10-én Csehországba látogatott, tárgyalt Václav Havel elnökkel. Megbeszélésük után a két elnök nyilatkozott. Havel reményének adott hangot, hogy a két ország a jövőben a NATO keretein belül találkozni fog. Constantinescu Václav Klaus kormányfővel is tanácskozott, a gazdasági kapcsolatok kérdéseit vitatták meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./"
1997. március 12.
"A Bolyai Egyetem létesítésével kapcsolatos kijelentésekről, állásfoglalásokról a kolozsvári helyi lapok tájékoztatnak a legrészletesebben. A Mesagerul Transilvan ismerteti Markó Béla márc. 10-én Kolozsváron tett kijelentését, miszerint a magyar egyetem létrehozása egy többlépcsős folyamat. Szerinte az első lépést képezné egy magyar alstruktúra létrehozása a Babes-Bolyai Egyetem keretén belül, mely idővel egyetemmé fejlődne. Takács Csaba úgy értékeli, hogy ebben a kérdésben megfelelőbb a mérsékelt álláspont, egy olyan radikálisnál, melyet a Kolozsvári Magyar Diákszövetség képvisel. Az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint a tanügyi törvény megváltoztatása és a magyar egyetem létrehozásának terve képeznék az első lépést. A lap beszámolójának címében úgy véli, hogy nem lehajtott fejjel kell belépni Európába, majd főcímként kiemeli, hogy Ciorbea Budapestnek tálcán ajánlja fel a kolozsvári magyar egyetemet. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), márc. 12., 46. sz./"
1997. március 12.
"Az Adevarul szerint Victor Ciorbea kijelentése, miszerint belegyezik a Bolyai Egyetem újraindításába, nagy hullámokat kavart fel mind a kolozsvári politikai körökben, mind a Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetőségében. A lap ismerteti Simion Simon prorektor kijelentését, miszerint az egyetem vezetőségének többszöri próbálkozására, hogy megtudja, a román-magyar alapszerződés, vagy az RMDSZ belépése a kormányba az egyetem szétválasztásához, valamint a Bolyai Egyetem létesítéséhez volt-e kötve, az volt a válasz, hogy a kormányzási egyezmény nem tartalmaz ilyesmit. Simon szerint a magyarnyelvű oktatás leválasztása a számos személyiség által dédelgetett eszmét, az etnikai és vallási ökumenizmust sújtja. Úgy véli, hogy az egyetem vagyonának elosztása vitához vezetne, melyben uralkodnának az etnikai szempontok és az új helyzetet kihasználnák a szélsőséges erők. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), márc. 12., 46. sz./"
1997. március 12.
"A Babes-Bolyai Tudományegyetem sajtóirodája közleményt adott ki, mely szerint az egyetem jelenlegi felépítését az egyetemi autonómia szellemében fogant Charta határozza meg. "Márc. 11-én az egyetem rektori hivatala az egyetemi szenátus szabályozó bizottságával együtt megvitatta Ciorbea miniszterelnöknek a BBTE átszervezésével kapcsolatos kijelentését, azoknak lehetséges következményeit. A bizottság javasolta, hogy március 24-től mérjék fel az egyetem vezetőségében az etnikai kisebbségeket képviselő tanárok körében hogyan látják azok az intézmény szerkezetének bővítését." - áll a közleményben /Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./"
1997. március 12.
"Andrei Marga, a Babes-Bolyai Tudományegyetem /BBTE/ rektora nyilatkozata szerint tagadhatatlan a nemzeti kisebbségek joga az önálló anyanyelvi felsőoktatáshoz. Megjegyezte, hogy az egyetem különválásáról senkinek sem kérték ki a véleményét az egyetemen. Szerinte a véleménycsere-hiány egyik következménye a terminológiai zavar is, ahogy a különválás megvalósítását felvázolták. Szerinte a különválás hátrányos lenne mindkét fél számára és úgy értékeli, hogy a magyar nemzeti közösség igényei az anyanyelvi felsőfokú oktatást illetően teljes mértékben kielégíthetőek az európai normáktól való eltérés, a románok és magyarok újabb ellentéte nélkül. "A szükséges feltétel most az a valóban reformáló, kompetens minisztériumi politika, amelynek célja az összeegyeztetés" ? állapította meg Andrei Marga. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./"
1997. március 12.
"Az Adevarul de Cluj jelentős teret a magyar egyetem kérdésének. A lap szerint a Ciorbea-kormány elhalasztja a reformintézkedéseket, de talál időt a kétnyelvű feliratokkal, valamint a magyar egyetemmel foglalkozni, és az RMDSZ követeléseit előnyben részesíti. A lap emlékeztet Ciorbea nemrég tett kijelentésére, miszerint a törvényeket úgy fogják módosítani, hogy lehetőség nyíljon a Bolyai Egyetem újraindítására, illetve a kétnyelvű feliratok használatára. Ezek után a lap úgy véli, hogy e két ponttal szinte teljesültek a magyarság elmúlt hat évi összes követelései. Újságoldalnyi összeállításban közölték Simion Simon prorektor cikkét, aki szerint a magyar egyetem létrehozása "gyilkos csapás az etnikai és vallási ökumenizmus eszméjére." Egy másik cikknek már a címe is azt mondja, hogy csak Boros János helyi RMDSZ-elnök szerint nem fognak etnikumközi feszültségeket teremteni Kolozsváron a Bolyai Egyetem, valamint a kétnyelvű feliratok. Alexandru Farcas prefektus szerint nem kell komolyan venni Victor Ciorbea miniszterelnöknek a magyaroknak tett ígéretét, mert úgysincs pénz az egyetemre. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./ Az Adevarul de Cluj szerint Takács Csaba kerülte a válaszadást arra a kérdésre, vajon a magyarok követelései megállnak ennél a pontnál. A lap úgy véli, hogy 1990-ben a Vatra Romaneasca megalakulásának egyik oka az volt, hogy a magyar tanárok létre akarván hozni a magyar egyetemet, követelték a BBTE jelenlegi épületét. Egy másik cikkben Alexandru Farcas prefektus kételyeit fejezte ki az egyetem létrehozásának, valamint a kétnyelvű feliratok bevezetésének célszerűségével kapcsolatban. Farcas fél attól, hogy meggyőző érvek hiányában zavargásokhoz vezethetnek a románok elégedetlenségei. Szerinte először magyar tagozatot kell létrehozni, mely 10-15 év alatt egyetemmé fejlődhet. Õ is úgy véli, hogy hiányoznak az anyagi keretek egy magyar egyetem indításához. A lap ismerteti a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnökének kijelentését is, miszerint a magyar diákok támogatják a Bolyai Egyetem létesítésének gondolatát. Kiss Olivér szerint a közvélemény-kutatást, mely szerint a magyar diákság 56%-a ellenzi a magyar egyetemet, olyan magyar tanárok szervezték, akik féltik állásukat és ezért ellenzik a Bolyai Egyetem létrehozását. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), márc. 12., 46. sz./"
1997. március 12.
"Sok írás jelent meg a magyar egyetem kérdésével kapcsolatban. Sok esetben az egyetemi szellemtől idegen, rosszindulatú eszemefuttatások is napvilágot láttak, így például Magyari Nándor László /Szabadság, febr. 27./ vagy Cs. Gyimesi Éva /Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./ írása, állapította meg Ajtay Ferenc. Kiállt a külön magyar nyelvű egyetem szükségessége mellett, mivel a közös oktatási intézményekben a magyar tagozatokat különböző okok miatt előbb vagy utóbb megszűnnek, beolvadnak. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi Babes-Bolyai Tudományegyetemen is vannak olyan szélsőséges román tanárok, akik a kellő pillanatot várják, hogy megszüntessék a magyar nyelvű oktatást, elég Matei Basarabra, a jogi kar dékánjára emlékeztetni, aki az évnyitón megakadályozta a magyar nyelvű üdvöző szavak elmondását. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./"
1997. március 12.
"Az Adevarul de Cluj jelentős teret a magyar egyetem kérdésének. A lap szerint a Ciorbea-kormány elhalasztja a reformintézkedéseket, de talál időt a kétnyelvű feliratokkal, valamint a magyar egyetemmel foglalkozni, és az RMDSZ követeléseit előnyben részesíti. A lap emlékeztet Ciorbea nemrég tett kijelentésére, miszerint a törvényeket úgy fogják módosítani, hogy lehetőség nyíljon a Bolyai Egyetem újraindítására, illetve a kétnyelvű feliratok használatára. Ezek után a lap úgy véli, hogy e két ponttal szinte teljesültek a magyarság elmúlt hat évi összes követelései. Újságoldalnyi összeállításban közölték Simion Simon prorektor cikkét, aki szerint a magyar egyetem létrehozása "gyilkos csapás az etnikai és vallási ökumenizmus eszméjére." Egy másik cikknek már a címe is azt mondja, hogy csak Boros János helyi RMDSZ-elnök szerint nem fognak etnikumközi feszültségeket teremteni Kolozsváron a Bolyai Egyetem, valamint a kétnyelvű feliratok. Alexandru Farcas prefektus szerint nem kell komolyan venni Victor Ciorbea miniszterelnöknek a magyaroknak tett ígéretét, mert úgysincs pénz az egyetemre. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./ Az Adevarul de Cluj szerint Takács Csaba kerülte a válaszadást arra a kérdésre, vajon a magyarok követelései megállnak ennél a pontnál. A lap úgy véli, hogy 1990-ben a Vatra Romaneasca megalakulásának egyik oka az volt, hogy a magyar tanárok létre akarván hozni a magyar egyetemet, követelték a BBTE jelenlegi épületét. Egy másik cikkben Alexandru Farcas prefektus kételyeit fejezte ki az egyetem létrehozásának, valamint a kétnyelvű feliratok bevezetésének célszerűségével kapcsolatban. Farcas fél attól, hogy meggyőző érvek hiányában zavargásokhoz vezethetnek a románok elégedetlenségei. Szerinte először magyar tagozatot kell létrehozni, mely 10-15 év alatt egyetemmé fejlődhet. Ő is úgy véli, hogy hiányoznak az anyagi keretek egy magyar egyetem indításához. A lap ismerteti a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnökének kijelentését is, miszerint a magyar diákok támogatják a Bolyai Egyetem létesítésének gondolatát. Kiss Olivér szerint a közvélemény-kutatást, mely szerint a magyar diákság 56%-a ellenzi a magyar egyetemet, olyan magyar tanárok szervezték, akik féltik állásukat és ezért ellenzik a Bolyai Egyetem létrehozását. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), márc. 12., 46. sz./
1997. március 12.
"Vánky Szabolcs, Székelyudvarhelyen született svéd állampolgártól a határon Munteanu Valentin határőrtiszt 57 márka vízumdíjat kért. Vánky Szabolcs ismeri a jogszabályt, elmondta: ő Romániában született, nem vízumköteles. A határőr felvilágosította: csak a román származásúakra érvényes a vízummentesség. Ez etnikai diszkrimináció, Vánky kijelentette, hogy ezt az eljárást közölni fogja az európai fórumokkal. /Komoróczy György: Ha magyar vagy, fizetned kell! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./"
1997. március 13.
"Románia a maga részéről elfogadhatatlannak tartja azokat a megállapodásokat, amelyeket Ukrajna és Románia képviselői kötöttek az alapszerződés előkészítésének ügyében a legutóbbi kijevi tárgyaláson, közölte márc. 11-én az ukrán külügyminisztérium illetékese. Az ukrán delegáció ezen a kilencedik tárgyalási fordulón több kérdésben engedett, Románia azonban bejelentette, hogy vissza kíván térni az egyeztetett pontokhoz és új javaslatot terjesztett be. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./"
1997. március 13.
"A Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete és a Bolyai Egyetemért Alapítvány nevében Budapesten állásfoglalást adtak ki /febr. 26-án/ a Bolyai Tudományegyetem kérdésében. Az aláírók között van dr. Csőgör Lajos, Bolyai Tudományegyetem első rektora, dr. Incze Miklós, az egyetem volt tanára, a Bolyai Egyetemért Alapítvány elnöke és Faragó József, az MTA tiszteletbeli tagja. Az állásfoglalásban visszatekintettek az egyetem megalakulásának körülményeire, emlékeztettek az önálló egyetemnek a román egyetembe történt beolvasztására. Károsnak és szűk csoportérdeket kifejezőnek tartják azon magyar értelmiségi körök álláspontját, akik kétségbe vonják az önálló magyar egyetem létjogosultságát. Felkérik a magyar kormánytényezőket, hogy támogassák az RMDSZ, a romániai magyar társadalom jogos igényét, az önálló magyar egyetem helyreállítását. A demokrácia útjára lépett román kormányzat sem térhet ki az elől, hogy a kommunista diktatúra által elkövetett jogfosztásokat helyrehozza. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./"
1997. március 13.
"Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke értesítette Szász Jenőt, Székelyudvarhely polgármesterét, hogy a kormány márc. 10-i ülésén érvénytelenítette az előző kormány döntését, amelyben a görög katolikus egyháznak adományozta a csereháti iskola épületét. /Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 13./"
1997. március 13.
"Idén az országos márc. 15-i főrendezvény Székelyudvarhelyen lesz, az ünnepségről a Duna Televízió közvetítést ad. A tervek szerint délben térzenét adnak a fúvószenekarok, majd elindul a lovasfelvonulás a főtér, a Márton Áron tér felé. A Himnusz után beszédet mond Szász Jenő polgármester, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Birtalan Ákos idegenforgalmi miniszter, Verestóy Attila szenátor, Antal István parlamenti képviselő, Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnökhelyettese. Csíkszeredában Bíró Albin, az RMDSZ Csíki szervezetének elnöke, Sántha Pál Vilmos, az RMDSZ városi szervezetének elnöke és dr. Csedő István mond beszédet. /Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 13./"
1997. március 13.
"A bukaresti reformátusok Koós Ferenc Köre hét éve alakult Z. Albu Zoltán lelkész kezdeményezésére, aki azóta is vezetője, lelke a tekintélyes értelmiségi műhelynek. A minden hónap első péntekjén összegyűlő tagság vallástól függetlenül mindenkit szeretettel fogad. Legutóbb Barabás Istvánt, az A Hét munkatársát hívták meg. Barabás István a gazdag hagyományú történelemhamisításról beszélt, a mai s ható sovén uszításról. Minderre a magyar értelmiség a "kölcsönös megismerés" utópiájával válaszolt. 1989 óta nem telik el nap, hogy a román sajtóban ne jelenne meg magyargyalázó eszmefuttatás, miközben a romániai magyar médiában egyetlen mondat sem hangzott el, amely sértené a román nemzeti önérzetet. Barabás István követendő példának említette a Hargita Népét: rendszeresen közöl helytörténeti ismereteket, bemutatja a tájak nagy szülötteit. Különösen fontos a Hargita Népének az a kezdeményezése, hogy összegyűjtötte a hadifoglyok emlékezéseit, újabban a kulákokat szólaltatja meg. /Balogh Lenke: Megdicsértek Bukarestben. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 13./"
1997. március 13.
"A Képviselőház szerdán, március 12-én szakbizottságokban folytatta munkálatait.A külügyi bizottság tagjai a romániai látogatáson Bukarestben tartózkodó holland parlamenti küldöttség tagjaival találkoztak. A vendégeket dr. Kelemen Attila Maros megyei képviselő üdvözölte. A holland delegáció vezetője, Enrico Hessing kifejtette, országa érdekelt abban, hogy Romániának ne legyen feszült viszonya egyetlen szomszédjával sem, és pozitívumként említette Románia jó kapcsolatait Magyarországgal, valamint azt, hogy a magyar kisebbség részt vesz a román kormányban. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 13., 986. sz./"
1997. március 13.
"A Victor Ciorbea miniszterelnököt budapesti útjára elkísérő delegáció tagja volt Virgil Petrescu oktatásügyi miniszter is, aki rövid interjút adott az Új Magyarországnak. A Bolyai Egyetem kérdéséről is nyilatkozott: "Ami a Bolyai Egyetem újraindítását illeti, ez egy folyamat, amely már beindult és amelynek több lépcsője van. Részünkről teljes nyitottság mutatkozik ebben a kérdésben, de arról még korai beszélni, hogy a közeljövőben, vagy csak egy bizonyos idő eltelte után kerül sor az újraindításra." /Új Magyarország, márc. 13./ "
1997. március 14.
"Márc. 8-án tartották Sepsiszentgyörgyön a "Jádzó" Társaság rendkívüli közgyűlését, amely kiértékelte és végső soron elmarasztalta az elnökség munkáját, főleg a szervezést. A Jádzó Társaság a jövőben új tagok toborzására helyezi a hangsúlyt, mert olyan fontos megyék, mint Szatmár, Bihar, Arad, Temes színjátszói nincsenek a társaságban. Az érdeklődők jelentkezhetnek a társaság címén, Sepsiszentgyörgyön. A leköszönő elnök, Szabó Szende helyett a közgyűlés Jancsó Árpád történelemtanárt választotta meg elnöknek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 14./"
1997. március 14.
"Márc. 12-én kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Victor Ciorbea miniszterelnök, eleget téve Horn Gyula kormányfő meghívásának. Victor Ciorbeát több miniszter /köztük Tokay György/ és államtitkár elkísérte útjára. Ciorbea Horn Gyulával tartott megbeszélést, majd a két miniszterelnök által vezetett delegációk tárgyaltak egymással. A tárgyalást követően aláírták a kormányközi együttműködési és aktív partnerségi vegyes bizottság, valamint a kormányközi gazdasági vegyes bizottság létrehozásáról szóló egyezményt, a szakminiszterek további egyezményeket írtak alá. Az egyik egyezmény lehetővé teszi, hogy a jövőben lényegesen csökkenjen a várakozási idő a román-magyar vasúti átkelőnél. Göncz Árpád köztársasági elnök is fogadta a román kormányfőt. Ciorbea elmondta, hogy ápr. 30-ig jóvá akarják hagyni a törvényhozásban a magyar nyelvű oktatást korlátozó cikkelyek eltörlését és a kétnyelvű oktatás elfogadását. A román kormány szerint nincs elvi akadálya a magyar egyetem újranyitásának sem, ennek első lépéseként a Babes-Bolyai Egyetemen ősztől két magyar szak indul. Ciorbea egyetértett a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezésével. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke fogadta Ciorbeát. A tárgyaláson a két ország törvényhozásának kapcsolatáról volt szó. A román kormányfő találkozott Demszky Gábor főpolgármesterrel is. Victor Ciorbea miniszterelnök este kormánypárti, majd ellenzéki képviselőkkel találkozott. A román kormányfő másnap üzletemberekkel találkozott, megbeszélést folytatott a magyarországi román önkormányzat képviselőivel, majd ellátogatott Székesfehérvárra, a Videoton Gyárba. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 14./"
1997. március 14.
"Victor Ciorbea miniszterelnök márc. 15-e alkalmából üzenetet intézett a romániai magyarsághoz, melyet kérésére magyar és román nyelven továbbítottak a megyei prefektúrákra, terjesztés céljából. "Magyar testvéreink számára március 15-e a szabadságot, a bátor kiállást, a haladást jelképezi, Kossuth Lajos nevét pedig ugyanolyan tisztelet övezi körükben, mint amilyennel mi, románok emlékezünk Avram Incura." Az egész üzenet ilyen emelkedett hangú és baráti kézfogást nyújtó. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 14./"
1997. március 14.
"Márc. 14-én Borbély László államtitkár az RMDSZ bukaresti székházában fogadta Jonathan Rickertet, az amerikai külügyminisztérium kelet-európai ügyekért felelős igazgatóját. Az amerikai diplomata nagyra értékelte a romániai változásokat, az RMDSZ részvételét a kormánykoalícióban, s mint fogalmazott, reméli, hogy nemcsak a kisebbség fog felelősen viszonyulni az ország gondjaihoz, hanem a többség is érzékenyebb lesz a kisebbség problémáira. Borbély László ismertette az amerikai vendéggel a jelenlegi romániai gazdasági és szociális helyzetet, valamint a törvényhozás és a kormány törekvéseit a tényleges és gyors reform megvalósítása érdekében. Borbély László tájékoztatta a vendéget a Bolyai Egyetem körül kialakult vitákról és szólt az egyházi vagyonok visszaadásának szükségességéről. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 17., 988. sz./"
1997. március 14.
"Dr. Mincea Muthu professzor, a Babes-Bolyai Tudományegyetem prorektora ellenzi az önálló magyar egyetem létrehozását, amennyiben az létrejönne, a prorektor lemond tisztségéről. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./"
1997. március 14.
"A Művelődés mellékleteként megjelenő Könyvesházat 1996 márciusában Kiss Jenő, az EMKE Könyvtári Szakosztályának elnöke támasztotta fel, Simon Attila szerkesztésében. 1996-ban négy Könyvesház-szám jelent meg, azonban nincs pénzügyi alap a folyamatos megjelenéshez. Februárban új könyves lap jelent meg, a Könyvjelző /Csíkszereda/, szerkesztője Simon Attila. Bencze Tibor, a Corvina Könyvposta Kájoni Kiadójának igazgatója elmondta, hogy anyagilag támogatja a Könyvjelző megjelenését. A lappal párhuzamosan katalógust is kiadtak és azt tízezer példányban szórták szét Erdélyben. Ennek alapján sok megrendelés futott be, ebből fedezik az új folyóirat költségeit. A szórványból is jött sok könyvrendelés. /Szatmári László: Új könyves lap. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 14./"