Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2503 tétel
1997. február 4.
"A bukaresti televízió magyar adásának szerkesztősége a kilencedik emeleten van, a berendezés kopott, mindössze 286-os számítógépük van. A pontos kezdésre ügyelő román fiatalember követelte a stúdióba belépő idegenek /az Udvarhelyi Híradó munkatársai/ azonnal eltávolítását és rendőrért rohant. Az adás munkatársai elmondták, hogy jó kapcsolatuk van a román kollégákkal, kivéve ezt az embert. A magyar szerkesztőség több műsoridőt, alapvető berendezéseket, normális munkafeltéteket kér. Nagy megújulási folyamat zajlik a tévében. Boros Zoltán, a magyar adás vezetője elmondta, hogy eddig a sérelmeket mutatták be, a jövőben inkább a lehetőségeket szeretnék érzékeltetni, küzdve a "kisebbségi pszichózis" ellen. Új rovatokat indítanak, például Együttélés címmel beszélgetést terveznek román értelmiségiekkel. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 4./"
1997. február 4.
"Dr. Szenik Ilona egyetemi tanárt Erdélyi és moldvai magyar siratók, siratóparódiák és halottas énekek című kötetéért elnyerte a Zeneszerzők és Muzikológusok Szövetsége 1996-os díját. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./"
1997. február 4.
"Az 1991-ben indult Kertbarátok Lapja 1993 őszéig volt önálló újság, akkor megjelent az Erdélyi Gazda mezőgazdasági szaklap és annak lett a 8 oldalas melléklete. Később ezt a mellékletet beolvasztották a lapba. 1997 januárjától újraindult önálló, független kiadványként a Kertbarátok Lapja. Az RMGE helyesli a Kertbarátok Lapja újraindulását, de nem ért egyet azzal, hogy a lap külön folyóiratként lásson napvilágot, ezért felszólítja Tóthfalussy Bélát, a Kertbarátok Lapja főszerkesztőjét: ne állítsa azt, hogy az RMGE támogatja a lap megjelenését. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./"
1997. február 4.
"A Kellék című filozófiai folyóirat 1996/6-os száma késve jelent meg, azonban irodalomfilozófiának szentelt tartalma miatt bizonyára az egyik legolvasottabb füzet lesz. Közli a meghirdetett irodalomfilozófia pályázat díjazott írásait. A díjazottak: Balogh Attila irodalmár és Ambrus Tibor egyetemi hallgató. /Kellék. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./"A Kellék Kolozsváron jelenik meg.
1997. február 4.
"Cristea Sandru Timoc szerint a román nép a Dunától délre alakult ki, de az ottmaradt románok nagy mértékű elszlávosításnak vannak kitéve. Cristea Sandru Timoc, a temesvári Astra Romana Közművelődési Egyesület főtitkára nemrég A határon túli románok tragédiája címmel könyvet jelentetett meg, erről kérdezte őt Gazda Árpád. Könyvében sokat írt a Balkánon élő románokról. Nemcsak a Timok folyó völgyében, hanem a Timok és Morava folyók közötti egész térségben élnek románok, mintegy háromszáz településen. Bulgária területén, Viddin környékén további 32 településen, a Duna völgyén lefelé haladva még mintegy 70 településen élnek románok. Bulgáriában a hivatalos statisztika csak 17 ezer vlahról beszél, Szerbiában 14 ezerről, de számuk ennél jóval nagyobb. Az arománok másik csoportot alkotnak, ők enklávét alkotnak Albánia, Görögország, Makedónia területén, valamint Bulgária déli részén. Görögországban mintegy 600 ezer aromán él. - A Balkán félszigeten módszeresen hamisítják a statisztikai adatokat, mondta Cristea Sandru Timoc. Ez a népcsoport nem asszimilálódott jelentős mértékben, egymás között csak románul beszélnek. Arra a kérdésre, hogyan kerültek a Balkánra, Cristea Sandru Timoc válasza: ott alakultak ki. Az első román állam a mai Bulgária területén alakult ki, Tirnovo fővárossal. Ez az állam 1186 és 1280 között létezett. A bolgárok persze bolgár császárságról beszélnek. Ezek a románok még katolikusok voltak, később tértek át az ortodox hitre. Az első román akadémia is mai Albánia terültén, Moscopotelében alakult meg, Aromán Akadémiának nevezték. Ez a város adott több nagy román személyiséget, köztük Andrei Saguna erdélyi metropolitát. Itt, délen született az első román nyelvtankönyv is, 1813-ban, Mihai Boiagi alkotása. - Az egész Balkánra jellemző a diszkriminációs politika. A balkáni románokat nem ismerik el kisebbségnek. /Gazda Árpád: Románok a balkánon. Beszélgetés Cristea Sandru Timoc-kal, a temesvári Astra Romana Közművelődési Egyesület főtitkárával. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 4./"
1997. február 4.
"Magyari Nándor László indulatosan visszautasította Nits Árpád kritikáját azzal, hogy miért nem kérte el tőle a felmérés táblázatait, azokat a tévé magyar adásában bemutatták, /tehát ott is propagálták/. A felmérést a Collegium Transsylvanicum és a Desire Alapítvány támogatásával végezték el, 242 magyar hallgatót kérdeztek meg. A jelenlegi egyetemen belül a jelenleginél nagyobb önállósággal rendelkező magyar tagozatra szavazott a megkérdezettek 44 %-a, az önálló Bolyai Egyetemre a 36 %-a. Magyari Nándor László ennek a felmérésnek az eredményét ismertette a Szabadelvű Kör jan. 31-i összejövetelén, ahol az egyetem jövőjéről volt szó. Az oktatás intézményes kereteire vonatkozó kérdés így szólt: Ha holnap arról szavazhatnál, hogy miként szervezzék meg a romániai magyar felsőoktatást, az alábbi változatok közül melyiket választanád? 1. A romániai magyar egyházak által szervezett egyetemet (pl. Sulyok István); 2. A jelenlegi helyzet fennmaradása; 3. Különálló magyar Bolyai egyetem; 4. A magyar oktatás autonómiája; 5. Székelyföldi magyar egyetemi hálózat (magyarországi és hazai civil szféra támogatásával); 6. A Babes-Bolyai magyar szekcióinak a kihelyezése többségben magyar lakta vidékekre; 7. Nem tudom. 44% a BBTE-n belül a jelenleginél nagyobb önállósággal rendelkező magyar tagozatot választaná, 36% pedig az önálló Bolyai egyetem mellett szavazott. A legkevesebbet opciót az egyházak által szervezett magyar egyetem kapta. Magyari szerint a magyar tagozatok számára nagyobb önállóságot biztosító közös egyetemet a megkérdezettek 51%-a választaná, míg a külön egyetemet 49%. Szerinte a Ziua hétfői számában durva csúsztatás jelent meg a felmérésről. A lap azt állította, hogy a magyar diákok többsége nem támogatja az önálló magyar egyetem gondolatát. /Magyari Nándor László: Óvó bácsik álma és a valóság. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./ Előzmény: febr. 4. "
1997. február 5.
"Az 1996. novemberi választáson győzött a román ellenzék. A romániai magyar közösség nagy várakozással tekint a jövőbe, igényei közé tartozik az önálló Bolyai Egyetem visszaállítása -olvasható a Bolyai Társaság jan. 23-án kiadott nyilatkozatában. A romániai magyar értelmiség azt várja, hogy az új politikai hatalom ismerje el "a két kolozsvári egyetem 1959-ben történt egyesítésének jogtalan és önkényes voltát, valamint azt a tényt, hogy ez szerves része volt" a "magyar nyelvű oktatás fokozatos felszámolásának". Ezért "közösségünk továbbra is kitart az önálló állami magyar egyetem gondolata mellett." /A Bolyai Társaság Elnökségének nyilatkozata. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 5./"
1997. február 5.
"Febr. 3-án Markó Béla szövetségi elnök jelenlétében az RMDSZ bukaresti elnöki hivatalában tartották immár rendszeressé vált megbeszélésüket az RMDSZ kormányzati tisztségviselői. Az ezúttal több képviselő és szenátor részvételével kibővült értekezlet témája a kormányzati problémák elemzése és az összehangolt, határozott fellépést sürgető kérdések megvitatása volt. A résztvevők megállapodtak abban is, hogy a jövőben az egyes konkrét feladatok megoldása érdekében szűkebb körű szakmai egyeztetéseket is folytatnak. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./"
1997. február 5.
"Febr. 4-én megtartotta tisztújító ülését az RMDSZ szenátusi frakciója. A frakció új vezetősége a jelen törvényhozási ciklus - tavaszi - ülésszakára a következő: frakcióvezető - Verestóy Attila Hargita megyei szenátor; alelnök - Szabó Károly Szatmár megyei szenátor; titkár - Puskás Bálint Kovászna megyei szenátor./RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 5., 960. sz./"
1997. február 6.
"Emil Constantinescu államelnök Brüsszelbe utazott, febr. 3-án tárgyalt Jacques Santerrel, az Európai Bizottság vezetőjével, megvitatták a PHARE-program keretében nyújtott támogatás növelésének lehetőségét. A román államfő a piaci reformok felgyorsítását ígérte. Constantinescu elnök találkozott Jean-Luc Dehaene belga elnökkel is. Febr. 4-én Constantinescu Javire Solana NATO-főtitkárral folytatott megbeszélést, majd felszólalt az Európai Parlament külügyi bizottsága előtt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 5./ Solanával a román-ukrán viszonyról tárgyalt. Elmondta, hogy Bukovina és a Kígyó-sziget a második világháború után került ukrán /szovjet/ fennhatóság alá. Kifejtette, hogy Bukarest nem támogat semmilyen területi követelést, ragaszkodik viszont az ott élő román népesség, és általában a térség biztonságának szavatolásához. Szóba került még a román-orosz viszony kérdése. A román államfő határozottan kiállt Románia euroatlanti elkötelezettsége mellett. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./"
1997. február 6.
"Kelemen Hunort, a kolozsvári rádió és a Korunk szerkesztőjét javasolta az RMDSZ a Művelődési Minisztérium államtitkári tisztségébe. A jelöléssel Ion Caramitru művelődési miniszter egyetértett, így személyében kinevezik az ország legfiatalabb, 30. életévét még be nem töltött államtitkárát. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 5., 960. sz./ Kelemen Hunor /sz. Csíkkarcfalva, 1967/ állatorvosi diplomát szerzett, majd újságíróképzésben vett részt e bölcsészkaron, majd beiratkozott a filozófiai karra, most utolsó éves. 1991-től a kolozsvári rádió, 1995-től a Korunk szerkesztője. 1993-ban Soros-ösztöndíjjal eljutott Münchenbe, 1995-ben jelent meg Mínuszévek című verseskötete, 1996-ban egy éves alkotói ösztöndíjat kapott a Soros Alapítványtól. Kelemen Hunor febr. 3-án találkozott a miniszterrel, akivel egyeztette a megoldásra váró feladatokat: létrehozzák a minisztériumon belül a kisebbségi főosztályt, a művelődési intézeteket vissza kell juttatni a megyei tanácsoknak. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./"
1997. február 6.
"Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés /EMK/ ügyvezető testülete az SZKT-tagokhoz intézett nyílt levélben kifogásolta, hogy az RMDSZ koalíciós tárgyalásokat lebonyolító vezetői nem harcoltak ki a szervezet által kapott szavazatokkal arányos számú helyet a kormányban, megyei vezetőségekben, az RMDSZ-nek ugyanis 12,5 5-os választási eredményének megfelelően 3 miniszteri és 5 prefektusi tisztség járt volna. Elfogadhatatlanak tartják, hogy Kovászna megye élére nem magyar prefektus került. Az EMK szerint a döntések meghozatalakor nem kérték ki kellő mértékben az RMDSZ illetékes testületének véleményét. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 4., Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./"
1997. február 6.
"A Jurnalul National is beszámol az RMDSZ Szabadelvű Köre által a magyar nyelvű felsőoktatásról szervezett tanácskozásról. A lap szerint sem kívánnak a magyar diákok saját egyetemet Kolozsváron. A lap ismerteti Andrei Marganak, a Babes-Bolyai tudományegyetem rektorának véleményét, aki szerint a jelenlegi struktúrákat megéri fenntartani, azért is, mert helyet biztosít a kisebbségi nyelveken való oktatásnak is. A lap idézi a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnökét, Kiss Olivért, aki szerint a szervezet kétkedéssel tekinti az eredményekre. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), febr. 6./"
1997. február 6.
"Márton Árpád Kovászna megyei képviselő vállalta el Hunyad megy érdekképviseletét. Vállalta, hogy kéthavonta eljön a megyébe, ennek megfelelően jan. 31-én Déván járt, az RMDSZ-székházban, találkozott a megyei RMDSZ-vezetőkkel és az EMKE képviselőivel. Elsősorban iskolagondok jelentkeznek, továbbá a lerombolt emlékművek újraállítását is felvetették, továbbá az egyházi tuljadon visszaadásnak és az egyházi iksoláknak a kérdése. /Kelemen Gabriella: Mégis van képviselőnk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./"
1997. február 6.
"Febr. 6-án a székelykeresztúri RMDSZ és RMPSZ meghívásának eleget téve Asztalos Ferenc Hargita megyei képviselő, a képviselőház oktatási bizottságának alelnöke találkozott a város és a környező falvak pedagógusaival. A beszélgetés alaptémáját a tanszemélyzet státuszának törvénye képezte, amelyet a képviselőház nemrég, 1997. január 23-án fogadott el.Asztalos Ferenc értékelése szerint a törvénytervezet képviselőházi változata megteremti annak lehetőségét, hogy a pedagógus az elkövetkezőkben az őt megillető erkölcsi és anyagi megbecsülésben részesüljön. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 11., 964. sz./"
1997. február 6.
"A nagyváradi Crisana román napilap nem változtatott eddigi irányvonalán, azelőtt Iliescu rendszer melletti kormánypárti, most ellenségi szócső. A román ultranacionalista Dorin Suciut visszahívták Budapestről, már nem ő a tudósító. Ki fogja ezentúl ecsetelni a magyar fasizmus, revizionizmus újjáéledésének apokaliptikus rémképeit? A székelyföldi román testvérlapokra viszont nyugodtan támaszkodhat a Crisana, mert azok állami és ortodox egyházi pénzeken a legdurvább magyarellenes kirohanásokat ontják. /Dénes László. A Bihor-Hargita hegyvonulat. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 6./"
1997. február 6.
"Új lap jelent meg Történelmünk címmel, főszerkesztője és kiadója Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi középiskolai tanár. Egyelőre kéthetenként lát napvilágot, tudományos ismeretterjesztő kiadvány akar lenni. Előfizetni a Sribe-Kádár Kiadónál lehet, Sepsiszentgyörgyön. /Str. Oltului 43. bl. 7/G. 12./ /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./"
1997. február 6.
"A Kriterion Kiadónál megjelent: Szenci Molnár Albert Psalterium Ungaricum 1607 - Molnár Szabolcs gondozásában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./"
1997. február 6.
"Előzmény: febr. 3., febr. 6."
1997. február 6.
"Febr. 7-én Budapesten, a Kossuth Klubban megtartották Markó Béla költői estjét Másoknak énekelnék jobb időket címmel. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 6., 961. sz./"
1997. február 7.
"Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének ülésszakán Strasbourgban a magyar küldöttség kezdeményezésére találkozót tartottak a román küldöttséggel. A román küldöttség tagjai között volt Frunda György RMDSZ-szenátor, Melescanu volt külügyminiszter és Nastase volt képviselőházi elnök is. A találkozón részt vett Daniel Tarschys, az Európa Tanács főtitkára is. A megbeszélésen a magas szintű magyar-román parlamenti kapcsolatok kialakításáról volt szó. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 30./ A román küldöttség hazatérése után sajtóértekezletet tartott. Frunda György elmondta, hogy az ET egyezmény-javaslatában európai nemzetiségről volt szó. Frunda viszont javasolta, hogy ne európai nemzetiség szerepeljen az egyezményben, hanem európai állampolgárság. Javaslatárt elfogadták. Azzal érvelt, hogy 1990 után az ET és más nemzetközi szervezetek állampolgárságról beszélnek és külön orvosolják a nemzeti kisebbségek jogait. /Zsehránszky István: Ahogy mi kinézünk... Strasbourgban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 7./"
1997. február 7.
"A Hivatalos Közlöny /Monitorul Oficial al Romaniei/ febr. 5-i számában megjelent a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal felállításáról és működéséről szóló kormányhatározat, ezzel hivatalosan is megkezdi munkáját a közvetlenül a miniszterelnök alá rendelt, Tokay György kisebbségügyi megbízott miniszter vezetése alatt álló hivatal. A kormányhatározat rendelkezik a Kisebbségvédelmi Hivatal feladatairól, hatásköréről, működésének anyagi és szervezési feltételeiről. A hivatal keretében külön ügyosztály (Hivatal) foglalkozik a romák szociális integrációjának kérdéseivel, továbbá a kormányhatározat szabályozza a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal mellett létrehozandó (illetve újjászervezendő), konzultatív hatáskörrel felruházott Nemzeti Kisebbségi Tanács összetételét és működését. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 7., 962. sz./"
1997. február 7.
"Emil Constantinescu államelnök febr. 5-én Párizsba utazott, tárgyalt Jacques Chirac francia államfővel. A megbeszélés után Chirac kijelentette: Franciaország támogatja, hogy Románia az első körben bekerüljön a NATO-ba, ugyanígy azt is, hogy az OECD tagja legyen. A francia elnök februárban Romániába látogat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 7./"
1997. február 7.
"A Szabadelvű Kör tagjai "egyelőre" irreálisnak, feleslegesnek ítélték meg egy önálló magyar egyetem létesítését Kolozsváron. Mi lesz addig? - tette fel a kérdést a Szabadelvű Kör képviselőjéhez, Magyari Nándor Lászlóhoz fordulva Nagy László. Nagy László több kérdést felvetett, ezek között van az, hogy tanított-e többségi iskolában vagy szórványvidéken, ahol minden tanár és diák kisebbségi gátlásban szenved? Hallott-e arról, hogy 1918 előtt a románok Magyarországon külön egyetemet követeltek, nem kisebbségi csoportokat-osztályokat? A Szabadelvű Körnek 200-300 tagja van, hogy mer lemondani 1,7 millió magyar nevében a kulturális autonómiáról? /Nagy László: Mi lesz addig? Kérdések a Szabadelvű Kör képviselőjéhez? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./ Nits Árpád nem fogadta el Magyari Nándor László felmérését: "Maholnap felmérik, hogy a romániai magyarság jelentős részének nincs szüksége autonómiára, érdekvédelmi szervezetre, parlamenti képviseletre..." /Nits Árpád: Miért nem követelnek osztrák egyetemet a mócok? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./"
1997. február 7.
"A református imahét keretében február 3-8. között Aranyosgyéresen, a református templomban a következő előadások hangzottak el: Bethlen Gábor és a református egyház ? előadó: Sipos Gábor történész; Irodalmi est ? találkozás Bálint Tibor íróval; Nehéz nagyszülőnek lenni ? előadó: dr. Löwi Károly gyermekgyógyász; A virág az életünkben ? Jankovszki Elemér, a kolozsvári Botanikus Kert nyugalmazott főkertészének diavetítéses előadása; Parlamenti krónika ? találkozás az RMDSZ Kolozs megyei képviselőivel; Üzenet mindenkinek ?Vitályos Ildikó színművésznő előadóestje. Az egyhetes rendezvény szervezői az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztálya, valamint az EMKE Romániai Magyar Népfőiskolai Társasága. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 1., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 7., 962. sz./"
1997. február 7.
"Cs. Gyimesi Éva tanszékvezetőnek a Szabadelvű Kör jan. 31-i ülésén elhangzott előadásának szerkesztett, átdolgozott változatát közli a Szabadság. Ebben már nem szerepel az, hogy a tanszékvezető szerint kik kérik az önálló egyetemet: "Mind olyan személyek, akik már nyugalomba vonultak, vagy tartósan nem, vagy még sohasem dolgoztak egyetemnek nevezett felsőoktatási intézményekben. Politikusok, becsvágyók, szervezők." /Horváth Anikó idézte tudósításában./ Szerepel viszont az, hogy Kolozsváron az önálló magyar egyetem szerinte mit jelentene: "egy szabadalmazott, és a bevált modellekkel nem törődő, helyi gyártmányú, barkácsolt torzszülöttet és egyfajta szellemi gettót: bezárkózást a nyelvi-nemzeti sajátosságba". Ehelyett két- vagy akár többnyelvű egyetem szükséges, vallja Cs. Gyimesi Éva. /Cs. Gyimesi Éva: Erdélyi tudományegyetem. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12., Horváth Anikó: Lényegében erről volt szó. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./"
1997. február 8.
"Febr. 6-án a képviselőház megszavazta az RMDSZ javaslatát, hogy a nemzeti kisebbségek anyanyelvükön is letehetik a vezetői vizsgát. Mindezt az új román KRESZ vitájában szavazták meg. /Záróra rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./"
1997. február 8.
"A Kolozsvári Magyar Diákszövetség /KMDSZ/ levélben kérte a febr. 8-án összeülő Szövetségi Képviselő Tanácstól /SZKT/, hogy "tűzze napirendre az RMDSZ által kidolgozott, az önálló magyar nyelvű egyetemre vonatkozó" tervet. Amennyiben ez a terv nem készült el, dolgozzák ki a tervet és terjesszék a következő SZKT elé. /A KMDSZ levele az SZKT-hoz. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./"
1997. február 8.
"Az egyik lap azt írta, hogy Tokay 40 magyart fog bevinni a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatalba. Nincsenek ilyen szándékai, nyilatkozta Tokay György kisebbségügyi miniszter, a hivatalnak görög, ukrán, német, lengyel, roma és más nemzetiségű alkalmazottai is lesznek. Az államtitkár is várhatóan más nemzetiségű lesz. A hivatal több igazgatóságra oszlik. Az egyik a területi munkával foglalkozik, az állampolgárokkal tartja a kapcsolatot, a másik a nemzetközi és nem kormányzati szervekkel áll kapcsolatban, a harmadik a törvényelőkészítéssel és a végrehajtás figyelésével foglalkozik, a negyedik a pénzügyi témával foglalkozik, a roma kisebbség integrálására külön struktúrát hoznak létre. A hivatal "depolitizálni akarja a kisebbségi tematikát, mondta Tokay György. További elv, hogy a kérdéseket lehetőleg a helyszínen kell megoldani. Nemzetközi érdeklődés övezi az alakuló hivatalt, ezt mutatja, hogy Tokaynak olyan vendégei voltak, mint Walter Slocombe amerikai védelmi miniszterhelyettes, Michel Rochard volt francia miniszterelnök, Tom lantos amerikai képviselő, az Európai Unió háromtagú küldöttsége és mások. /Alakul a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./"
1997. február 8-21.
"Olyan hírek érkeztek a szerkesztőségbe, írta a nyers hangjáról ismert Európai Időben a főszerkesztő, hogy Stanik István, az Ady Endre Sajtókollégium volt igazgatója ellen kivizsgálás folyik 40 ezer dolláros sikkasztás ügyében. Stanik István a mindenkori sajtótámogatásokat odaítélő kuratóriumnak is tagja, tette hozzá Horváth Alpár főszerkesztő, majd kemény vádakat fogalmazott meg: a magyarság megsegítésére érkező pénzek ilyen-olyan zsebekben elsüllyedt. Hiába fordult az Európai Idő támogatásért a MÚRE-hoz /Magyar Újságírók Romániai Egyesülete/, nem kapott. Horváth Alpár Kántor Lajost is támadta. Lapja nevében követeli, hogy a MÚRE vezetősége, a Spectator Alapítvány hozza nyilvánosságra az előző években támogatott kapok névsorát, a kuratóriumok tagjainak névsorát, a támogatások összegét, Markó Béla nevezzen ki egy független bizottságot, amely kivizsgálja a sajtótámogatások ügyét. Követeli továbbá Stanik István felmentését, a jelenlegi MÚRE-vezetés felmentését, Kántor Lajossal és Gáspár Sándorral az élen, mert nem elveszerűséggel vezették az ügyeket. Megkérdezi Takács Csabát, mivel indokolja, hogy a közpénzekre alapozott magyar napilap vezetését arra akarja bízni, aki Soros-pénzekkel valló ellátottsága ellenére már jeleskedett egy-két lap tönkretételében. Netán működik az Erdélyi Magyar Szabadkőmíves Nagypáholy és inasait bármilyen körülmények között megóvja a nagymester? /Horváth Alpár: Romániai magyar sors panamai vagy sziciliai módra? = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), febr. 8-21./ A lapban körkérdést tesznek fel Stanik István állítólagos sikkasztására vonatkozóan. A megkérdezettek nem tudnak a sikkasztásról. Arra a kérdésre, hogy taníthat-e felsőoktatási intézményben az, akinek nincs ilyen végzettsége, mint Staniknak például, Kántor Lajos azt válaszolta, hogy sajtógyakorlat vezetésében nem a diploma a meghatározó. - Végül a hetilap az olvasókhoz fordult: bárki bármilyen visszaélésről tud, esetleg RMDSZ-vezetőkkel kapcsolatban, beleértve a megfélemlítéseket, írja meg az Európai Időnek. /"Ingyenes győzelem". = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), febr. 8-21./"