Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1997. szeptember 4.
"A magyar társadalom válságát vizsgálta a Hitel (Budapest) folyóirat augusztusi számában Csoóri Sándor Hajnali órák című esszéjében. "Hogy haragudtak Arany Jánosra a Bach-korszakban A nagyidai cigányok miatt. A szabadságharc megcsúfolását látták benne." "Ma Nagyida - minden epeömlésével és önkínzó fájdalmával együtt is - történelmi emelkedettség mai helyzetünkhöz viszonyítva. A mi életünkhöz a kabarék silány röhögése illik. Meg Friderikusz Sándor ügyes és drága szemfényvesztése. Ha azt kérdeznék tőlem, ki tudná sokak életét egy irányba fordítani, a válaszom rövid lenne: ő. Dosztojevszkij és Ady hozzá képest unalmas és fakó valaki, Tolsztoj egy szakrális mellékszereplő. De ha így megy tovább, a szabadság önmagát számolja föl. Mintha most akarná kiélni azokat az ösztöneit, amelyeket kiélni nem tudott." /Bogdán László rovata: Szélrózsa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 4./"
1997. szeptember 4.
"A nemrégiben Svédországba áttelepült kolozsvári születésű Tar Károly író híres arról, hogy nem enged becsületes írói szándékából, hogy mindig hű maradjon az írott szó jelentéséhez. Illemtanszótárt is összeállított. Legújabb könyve, a Szerenád kisprózai írásait gyűjtötte kötetbe. /Kisgyörgy Réka: Szerenád. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./"
1997. szeptember 4.
"Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselője a falun élő gyermekek továbbtanulását segítő ösztöndíjat ajánlott fel. Ebben olyan Zágonban elő tanuló részesülhet, aki kitűnő tanulmányi eredményt ért el és szociálisan hátrányos helyzetű. Tamás Sándor reméli, hogy mások is követni fogják példáját, hogy segítsék a továbbtanulókat. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 4./ "
1997. szeptember 4.
"Nádudvary György, a Kovászna megyei munkaügyi szakigazgatóság vezetője Sepsiszentgyörgyön, egy lakossági fórumon fölvetette: a zsil-völgyi székely bányászok a végkielégítés lehetőségeivel élve sokan visszatérnek szülőföldjükre. Készülni kell arra, hogy a hazatérőket segítsék, elsősorban a mezőgazdaságba való beilleszkedésre. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./ "
1997. szeptember 5.
"A Romániai Magyar Újságírók Egyesülete /MÚRE/ nemrég egyhetes tábort szervezett a riporterek számára, akik Kőhalom vidékén kutatták, hogyan éli szórványsorsát az itteni magyarság. Itt sokan a beolvadás végső szakaszát élik. Színmagyar szülők magyar gyermeke a kőhalmi gyártelepen románul beszél, nemcsak az utcán, már odahaza is. A második világháború után idetelepült székelyek gyermekei már csak törik, unokáig alig vagy nem beszélnek anyanyelvükön. A magyar iskola a hetvenes években megszűnt, a félezres telepi magyarság nem igényli annak visszaállítását. A Kőhalom vidéki magyar nyáj maradékait sziszifuszi munkával összegyűjtő református tiszteletesnek, Szegedi Lászlónak saját magyarjai lépten-nyomon keresztbe tesznek. Munkáját nem támogatják. Nemcsak a moldvai csángók vannak végveszélyben, hanem a szórványban élők is. /Benkő Levente: Nemcsak a csángó-magyarok... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 3./ A tábor résztvevői megtapasztalhatták, hogyan vész el egy közösség szellemi irányítók nélkül, például Homoródon. A táborozás tapasztalatai alapján riportkönyvet adnak ki. Ezek a táborozások a jövőben megismétlődnek egy-egy vidéken, eredményei a Héthatár Könyvek lesznek. A sorozat célja Erdély újrafelfedezése. Nem monográfiákat írnak majd, hanem riportköteteket. /Ambrus Attila: MÚRE alkotótábor Kőhalomban. = Brassói Lapok , szept. 5./"
1997. szeptember 5.
"Román partnerének, George Angelescu egyházügyi államtitkárnak a meghívására szept. 3-án Bukarestbe érkezett Platty Iván államtitkár, a Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokkal foglalkozó titkárságának vezetője. Az egyházi tulajdon visszaszolgáltatásának helyzetéről tárgyaltak. Platty Iván szept. 4-én találkozott Teoctist pátriárkával, az ortodox egyház vezetőjével és az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 5./"
1997. szeptember 5.
"A Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletek első színjátszó találkozójukat szervezték meg Nagyajtán aug. 29-31-e között. Felléptek a vendéglátókon kívül Homoródalmás, Ürmös, Küküllődombó, Szentegyháza, Marosvásárhely, Dakt, Fiatfalva, Jobbágyfalva, Fogaras, Olthévíz, Gagy ifjú színjátszói. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 5./"
1997. szeptember 5.
"Megkezdődött a szenátus oktatási bizottságában az oktatási törvény módosítására vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet vitája. Fellángoltak a politikai indulatok, George Pruteanu bizottsági elnök titkos szavazást szorgalmazott. Szept. 3-án tárgyalta a bizottság a 8. cikkelyt, amely rögzíti az anyanyelvi oktatáshoz való jogot. A többórás vita a rossz emlékű Har-Kov jelentés hangulatát idézte. Markó Bélának szinte minden hozzászólás után cáfolni kellett: Costica Ciurtin /RNEP/ hazugságait és csúsztatásait, Gheorghe Dumitrascu szélsőséges, ellenséges megnyilatkozásait, Todea szenátor /Nagy-Románia Pártja/ ostobaságait. Hét év után újra azt kellett végighallgatni, hogy a hazai magyarságot senki sem akadályozza meg abban, hogy az utcán magyarul beszéljen, de arról szó sem lehet, hogy egyetemi szinten anyanyelvi képzést garantáljon a román jog. Nyílt, soviniszta megnyilatkozások hangzottak el. Végül a cikkelyt az iskolai dokumentumokra vonatkozó rész kivételével elfogadható formában szavazták meg. Pruteanu elnök azonban az újságíróknak megsúgta: semmi vész, hiszen a cikkelyben benne van: a jelen törvény feltételei között, tehát még a jog megnyirbálható. /Béres Katalin: Összedugta fejét az oktatási bigottság. = Brassói Lapok, szept. 5./ "
1997. szeptember 5.
"1990-hez viszonyítva az 1996/97-es tanévben Romániában 13,3 %-kal /666 452 fővel/ csökkent az óvodások és a tanulók száma, a magyar nyelven tanulóké /és óvodásoké/ nagyobb mértékben csökkent, 16,8 %-kal, 39754 tanulóval, vagyis 235 912 fővel szemben az elmúlt tanévben 196 158-an tanultak magyarul. Elsősorban a szórványvidéken jelentkezik a veszély: Krassó-Szörény megye magyar nyelvű oktatása mára gyakorlatilag megszűnt, de a Hunyad, Szeben, Beszterce-Naszód megyei oktatást talán még meg lehetne menteni. Fehér, Máramaros, Arad, Brassó vagy Temes megye magyar oktatására is ráférne a segítség, így az óvodai képzés kiszélesítése. Temesváron, Aradon, Brassóban, Besztercén, Szebenben, Nagybányán és mindenütt, ahol egyetlen líceum vagy tagozat működik magyar nyelven, a tanulók fele azért nem tanul anyanyelvén, mert a választott profilban nincs magyar nyelvű osztály. Ezeknek az igényeknek a kielégítésére megyeközi-körzeti líceumokat vagy szakiskolákat kellene szervezni kollégiumszerűen, bentlakással, állami vagy felekezeti támogatással. A magasabb iskolai formát tekintve mind kevesebb az anyanyelven tanulók aránya: az 1996/97-es tanévben 42 816 magyar óvodás volt, az ország összes óvodásaink 6,5 %-át alkották, elemi oktatás /I-IV. osztály/: 67 116 magyar tanuló /országos szinten 4,8 %/, gimnáziumi oktatás /V-VIII. o./: 52 771 magyar tanuló /országos szinten 4,7 %/, líceumi oktatás: 29 604 magyar tanuló /országos arányuk: 3,7 %/, szakoktatás: 3 851 magyar tanuló /országos arányuk: 1,1 %/. /Murvai László: Iskolahálózat és beiskolázás 1996-1997. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./ "
1997. szeptember 5.
"Szept. 5-én került sor az Udvarhely széki RMDSZ tisztújító közgyűlésére, melyen Verestóy Attila szenátort választották meg széki elnöknek Farkas Csaba keresztúri fogorvos ellenében. Az új elnök már ki is jelölte az alelnököket. Tanügyi-kulturális alelnök Asztalos Ferenc képviselő, szociális-gazdasági alelnök Antal István képviselő, önkormányzati alelnök Bunta Levente, ifjúsági alelnök Ladányi László. A területi alelnökök: Farkas Csaba (Székelykeresztúr), Bokor Sándor (Parajd), Menyhárt Domokos (Szentegyháza) és Sófalvi László (Udvarhely). /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 8., 1108. sz./"
1997. szeptember 5.
"A Radio Twist nevű szlovák adó szept. 5-én hangképekben beszámolt a Vladimir Meciar miniszterelnök vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom rendszeres havi nagygyűléséről. Meciar beszámolt arról, hogy a győri találkozón felvetette Horn Gyula magyar kormányfőnek, hogy Magyarország és Szlovákia kölcsönösen engedje el a saját állampolgársági kötelékéből a magyarországi szlovákokat és a szlovákiai magyarokat. Elmondta, hogy Horn Gyula elutasította az ajánlatot, amelybe a magyar kormányfő "belesápadt". Meciar hívei nagy tapssal fogadták ezt a bejelentést. Horn Gyula szept. 5-én az Esti krónikának nyilatkozva megerősítette Meciar kijelentéseit, miszerint felvetette egy esetleges lakosságcsere gondolatát. /Magyar Nemzet, szept. 6./ Meciar beszédében szó szerint a következőket mondta /hangfelvétel fordítása/: javasolta, hogy "a szlovák és magyar nemzetiségű személyek számára kerüljön bevezetésre a szabad mozgás Szlovákia és Magyarország között, beleértve az állampolgárság megváltoztatását. Tehát amennyiben a Magyarországon élő szlovákok Szlovákiába akarnának élni, akkor a magyar kormány kötelezze magát, hogy elbocsátja őket az állam kötelékéből, mi pedig megadjuk nekik az állampolgárságot. /Hatalmas taps/ Hasonlóképpen azt követeltem, a magyar kormány kötelezze magát, hogy azokat a magyar nemzetiségű polgárokat, akik nem óhajtanak Szlovákiában élni, befogadja a magyar állam kötelékébe /Viharos taps, "Hurrá!" felkiáltások/, miközben egyik félnek sem szabad nyomást gyakorolnia ezekre az emberekre, csakis önként távozhatnak." Mikor ezt mondta "Horn miniszterelnök úr kissé elfehéredett és kiabálni kezdett, miszerint ezek a benesi dekrétumok 1945-ből. /Nevetés/ Én nem beszélek semmiféle erőszakos eljárásról..." /Mit mondott valójában Meciar. = Népszava, szept. 11./"
1997. szeptember 5.
"Az Udvarhelyszéki RMDSZ szept. 5-én tartotta tisztújító közgyűlését. Dr. Ferenczy Ferenc eddigi elnök beszámolt az Udvarhelyszéki RMDSZ kétéves tevékenységéről. Veszteséggel zárták az évet, mert 14 községi és egy városi szervezet tavaly nem fizette be a 20 %-os hozzájárulást, idén 16 község hasonlóan nem fizetett. - A hozzászólók közül többen bírálták az RMDSZ tevékenységét, kifogásolták, hogy nem támogatta a csereháti ügyet. Titkos szavazással Verestóy Attila szenátort választották meg az Udvarhelyszéki RMDSZ elnökének. /39 szavazatot kapott, a másik jelölt, Farkas Csaba 31-et/. Verestóy Attila megválasztása utáni nyilatkozatában kifejtette, hogy a széki szervezetnek a magyarság húzóerejének kell lennie. Eddig nem tudta betölteni ezt a szerepet. Ezután a széki szervezet gondjai azonnal megjelennek a parlamenti csoport munkájában. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 9./"
1997. szeptember 6.
"Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere alkalmazta a törvény előírásait, kitette a város bejárataihoz a kétnyelvű helységnévtáblákat. A Vatra Romaneasca és a Román Nemzeti Egységpárt helyi vezetői két ízben is Bukarestbe utaztak, hogy tiltakozzanak, majd Emil Constantinescu elnököt akarták meggyőzni a kormányrendelet alkotmányellenességéről /!/. Nem jártak sikerrel, viszont ismeretlenek többször bemázolták a magyar feliratot. Marosvásárhelyen a Vatra Romaneasca pert indított a polgármester ellen. A tárgyalás szept. 5-én kezdődött. Fodor Imre védője, Frunda György szenátor kifejtette, hogy azon közigazgatási rendeletről van szó, amelyet nem lehet megtámadni. Tanase Dumitru bíró a döntést szept. 12-re halasztotta. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 6./"
1997. szeptember 6.
"Habsburg Ottó, a Páneurópai Bizottság elnöke szept. 4-én Romániába utazott, az első napon az RMDSZ vezetőivel és román politikusokkal találkozott, szept. 5-én felkereste Tokay György kisebbségvédelmi minisztert. Ezt követően Habsburg Ottó erdélyi körútra indult. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 5., Magyar Nemzet, szept. 6./"
1997. szeptember 6.
"A kormány szept. 6-i ülésén felmentette tisztéből Pavel Abraham dandártábornokot, a rendőrség februárban kinevezett új főfelügyelőjét. /Magyar Nemzet, szept. 8./"
1997. szeptember 6.
"Platty Iván egyházügyi államtitkár román partnerével, George Angelescuval tárgyalt. Az MTI tudósítójának elmondta, hogy második alkalommal találkozik román meghívójával, akit áprilisban vendégül látott Budapesten az egyházak szerepéről rendezett nemzetközi szimpóziumon. A magyar fél kész a két intézmény közötti gyakorlati kapcsolatépítésre. Teoctist ortodox pátriárkával lezajlott tanácskozásán Platty Iván elmondta: a román ortodox egyház minden magyarországi ingatlanát visszaszolgáltatta a magyar állam, s kiemelte, hogy a 19 magyarországi román ortodox egyházközség önálló püspökséget kapott. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 6./A Budapesten tartott kétnapos /ápr. 21-22/ tanácskozás címe volt:Az egyházak szerepvállalása a nemzeti kisebbségiek közösségépítésében. "
1997. szeptember 6.
"Továbbra is bizonytalan a két kelet-szlavóniai magyar falu, Szentlászló és Kórógy jövője. A szomszédos falvakban gőzerővel folyik az újjáépítés, Szentlászló azonban még romokban van. A horvát hatóság képviselői ígéretet tettek arra, hogy ősszel megkezdik az aknamentesítést, felbecsülik a falu házait ért kárt, majd megkezdik a segélyek folyósítását. /Magyar Nemzet, szept. 6./"
1997. szeptember 6.
"Aug. 1-jével kinevezték a kolozsvári Török Ferencet helyettes vezértanfelügyelővé. Azt nyilatkozta, hogy a románok teljes megelégedésére kell dolgozni, a román tanüggyel is törődik, nemcsak a magyarral. "Jelenleg Kolozsváron, de az egész országban még csak most tanuljuk az európai gondolkodást." - állapította meg. Az embert lássák benne, kérte a tanfelügyelőségen, és ne a magyart. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 6./ "
1997. szeptember 6.
"Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke a vele készített interjúban elmondta az RMDSZ kormányzati tevékenységéről, hogy minden téren elindult egy pozitív folyamat, a kisebbségi kérdés szempontjából is. Az oktatási miniszterrel megbeszélt az oktatási törvénnyel kapcsolatos néhány kérdést. "Már szeptembertől át lehet állni a történelem és földrajz magyar nyelvű oktatásra." A "pozitív folyamat még törékeny", jegyezte meg. "Madrid után felerősödött a nacionalista hang, az ellenzéki pártok fölbátorodtak, éles magyarellenes kirohanásaik vannak, és ezt is kezelni kell." Arra a kérdésre, hogy beszélhetünk-e az RMDSZ-en belüli táborokról, Markó Béla szerint ez már nem áll fenn. Az elmúlt években volt két tábor, de ez most megszűnt. Nem szakadt két táborra az RMDSZ. Markó Béla nem ért egyet Takács Csaba kijelentésével, miszerint a Katona Ádám-félék és a Funar-félék közé egyenlőségjelet lehet tenni. Az viszont igaz, hogy Katona Ádám magatartása egyértelműen obstrukciós volt. Markó Béla a kongresszustól az alapszabályzat módosítását várja, mert vannak működési zavarok az RMDSZ-ben. /Ráduly Andrea: "Zavarok vannak a működésben". Interjú Markó Bélával. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./ "
1997. szeptember 6.
"Az RMDSZ Bihar megyei szervezete szept. 6-án tartotta X. Küldöttgyűlését, melynek fő napirendi pontja az RMDSZ marosvásárhelyi kongresszusán résztvevő küldöttek megválasztása volt. A küldöttgyűlés elemezte a koalíciós pártokkal való együttműködést is, különös figyelmet szentelve a Kereszténydemokrata Parasztpárt /PNTCD/ megyei szervezetével fennálló ellentéteknek. A Küldöttgyűlés jóváhagyta a Megyei Operatív Tanács azon döntését, mely szerint a helyzet rendezéséig az RMDSZ felfüggeszti a Megyei Koalíciós Egyeztető Tanácsban való részvételét. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 9., 1109. sz./"
1997. szeptember 6.
"Szept. 6-án került avatták fel Berecken /Kovászna megye/ a művelődési házat. A rendezvényen beszédet mondott Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke és Orbán Árpád, a megyei tanács elnöke. A szövetségi elnök kiemelte az alkalom fontosságát és emlékeztetett arra, hogy a politika van a kultúráért és nem a kultúra a politikáért. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 8., 1108. sz./"
1997. szeptember 6.
"Szept. 6-án Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke lakossági fórumon vett részt Gyergyószentmiklóson, amelyen jelen volt Dézsi Zoltán prefektus, és Pál Árpád polgármester, valamint Nagy István, Garda Dezső és Ráduly Róbert képviselők. Markó Béla beszámolt a részvevőknek az RMDSZ kormányzati munkájáról, az elmúlt kilenc hónap eredményeiről és nehézségeiről, valamint az előttünk álló feladatokról. Az RMDSZ elnöke kitért arra is, milyen fontos a Székelyföld számára, hogy, a módosított tanügyi törvénynek megfelelően, 3 éves főiskola indul az ősztől Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 8., 1108. sz./"
1997. szeptember 6.
"Szept. 6-ra, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke tanácskozásra hívta meg a megyei egészségügyi igazgatóságok magyar vezetőit Bihar, Fehér, Hargita, Kolozs, Kovászna, Maros, Szatmár és Szilágy megyéből. A tanácskozáson jelen volt dr. Molnár Géza egészségügyi államtitkár, és dr. Bárányi Ferenc képviselő. A megbeszélés során megvitatták a jelenlegi egészségügyi ellátás javításának lehetőségeit, az egészségügy privatizációjának helyzetét, valamint a szakorvos- és középkáderképzés gondjainak megoldásához szükséges intézkedéseket. A jelenlevők elemezték az egészségügyi minisztérium reformprogramját is. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 8., 1108. sz./"
1997. szeptember 6.
"Az Európai Idő munkatársa szerint vannak táborok az RMDSZ-ben. Két csoportosítását közreadott a hetilap. Az egyik szerint van Markó-párt, köztük van - többek között - Asztalos Ferenc, Bárányi Ferenc, Béres András, Borbély László, Csávossy György. Eckstein Kovács Péter, Frunda György, Hajdú Gábor, Kelemen Hunor, Kozsokár Gábor, Pécsi Ferenc, Puskás Bálint, Riedl Rudolf, Takács Csaba Tokay György és Verestóy Attila, van Tőkés-párt, köztük van Csapó József, Kónya Hamar Sándor, Kelemen Attila, Kerekes Károly, Mátis Jenő és Szilágyi Zsolt. A lap bizonytalanok közé sorolta azokat, akiket nem tudott besorolni, köztük van Birtalan Ákos, Kiss J. Botond, Ráduly Róbert, Tamás Sándor, Varga Attila és Vida Gyula. Az Európai Idő másik felosztása, arra az esetre, ha esetleg a Frunda-Verestóy pártot ütne. Akkor a Markó-párt tagjai között található Bárányi Ferenc, Béres András, Borbély László, Csávossy György. Eckstein Kovács Péter, Kelemen Hunor, Pécsi Ferenc, Puskás Bálint, Szabó Károly, Takács Csaba, a Frunda-Verestóy pártban pedig Asztalos Ferenc, Borbély László, Dézsi Zoltán, Hajdú Gábor, Kozsokár Gábor, Tokay György. /Kocsis Károly: Hány tábor van az RMDSZ-ben. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./ "
1997. szeptember 6.
"Ma a rendetlenség szabadságát éljük Magyarországon" - nyilatkozta Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke. "A baloldaliak eddig hatékonyabban együttműködtek, talán azért, mert a közös bűnök szorosabb köteléket jelentenek, mint a közös érdekek." Antall József - lélekben - 15 millió magyar állampolgár, Horn Gyula pedig 10 millió miniszterelnökének vallotta magát. "Mindketten következetesen kitartottak álláspontjuk mellett. Nos, a Fidesz semmi esetre sem fog szerepet vállalni egy olyan kormányban, amelynek miniszterelnöke csak 10 millió magyarért fogja felelősnek érezni magát." /Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./ "
1997. szeptember 7.
"Szept. 7-én tartották meg Kolozsváron a Magyar Ifjúsági Tanács küldöttgyűlését, melyen az Országos Magyar Diákszövetség, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, az Ifjúsági Keresztény Egyesület, a Magyar Középiskolások Országos Szövetsége, az Állampolgár Menedzser Egylet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület képviselői vettek részt. Jelen volt Ráduly Róbert képviselő, valamint Bajkó Ildikó az RMDSZ Ifjúsági Főosztálya képviseletében. A gyűlés megválasztotta a MIT küldötteit az RMDSZ marosvásárhelyi kongresszusára, illetve azt a bizottságot, amely ki kell dolgozza a MIT álláspontját a kongresszuson várhatóan felmerülő kérdésekben. Az RMDSZ alapszabályzat-módosító bizottságának munkáját Ráduly Róbert képviselő ismertette. A napirend másik fontos pontja a központi kormányzati intézményekkel való kapcsolat javítása volt. A jelenlevők megegyeztek abban, hogy a kapcsolattartást jobban össze kell hangolni a MIT tagszervezetei között. Ennek kapcsán egyes felszólalók azt nehezményezték, hogy az 1997. nyári programok esetében nem történt megfelelő egyeztetés az magyar ifjúsági szervezetek között, ezért sok esetben átfedések voltak, melyek kedvezőtlenül befolyásolták a részvevők számát. Kali Zoltán elnök javaslatára a jelenlevők eldöntötték, hogy a mindenkori küldöttgyűlés egyik napirendi pontja a szervezetek elkövetkező két hónapi programjának az egyeztetése lesz. A küldöttgyűlés felkérte Kali Zoltánt, a MIT elnökét, hogy az idei gyergyói küldöttgyűlés döntése alapján továbbítsa az Illyés Alapítvány Romániai Alkuratóriumának az Ifjúsági szaktestület kibővítésére vonatkozó kérést. "
1997. szeptember 7.
"A máramarosi Felsővisó alig 70 lelket számláló református gyülekezete új templomot épített, melynek felavatásán, szept. 7-én Tőkés László püspök hirdetett igét. A templomépítésről Sipos István máramarosszigeti lelkipásztor tartott beszámolót, megköszönve a más felekezetűek, más anyanyelvűek segítségét. /Partiumi Közlöny (Nagyvárad), okt. 15./"
1997. szeptember 7-8.
"Szept. 7-én és 8-án Frunda György szenátor részt vett Brüsszelben az Európa Tanács jogi és emberjogi bizottságának soros ülésén. Tekintettel arra, hogy a tanügyi törvényt, illetve a helyi önigazgatás törvényét módosító kormányrendeletek megszüntették a nemzeti kisebbségekre vonatkozó diszkriminációt az RMDSZ szenátora felkérte a Bizottságot, hogy ismerje el és támogassa a romániai demokratikus folyamatokat. Frunda György ugyanakkor arra kérte a bizottság tagjait, hogy hazatérve sürgessék saját parlamentjeikben a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény ratifikálását, hogy az Európa Tanács októberi csúcsértekezletéig lehessen létrehozni az egyezmény által előírt Kisebbségi Tanácsadó Testületet. Mint ismeretes, a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény életbe lépéséhez arra van szükség, hogy az aláíró országok közül 12 ratifikálja és eddig csak kilenc parlament fogadta el. "
1997. szeptember 8.
"Litvánia fővárosában, Vilniusban szept. 5-én rendezték meg a regionális államfői találkozót, melyre 12 ország politikai vezetőit hívták meg. A konferencián arról cseréltek véleményt, hogy milyen a jószomszédi kapcsolatok hatása Kelet- és Közép-Európa stabilitására és biztonságára. Göncz Árpád magyar és Emil Constantinescu román elnök is részt vett a találkozón. A két államfő megbeszélést folytatott, Göncz Árpád meghívta a román államfőt jövő évi látogatásra. Megállapodtak abban, hogy együttműködnek a nemzetközi támogatás elnyerésében Románia euroatlanti integrációjához. Egyetértettek a Budapest-Bukarest autópálya megépítéséhez szükséges pénzforrások megszerzésére irányuló erőfeszítések fokozásában. /MTI, Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./"
1997. szeptember 8.
"Közös nyilatkozat aláírásával véget ért szept. 7-én Székelyudvarhelyen a Kárpát-medence átjárhatóságának elősegítését célul tűző Kárpát-Alpok Alapítvány negyedszer rendezett tanácskozása /szept. 6-7./, melyet a térség magyar polgármestereinek rendeztek. Közösség és önkormányzat volt a nemzetközi találkozó címe, melyre az erdélyi polgármestereken kívül Magyarországról, Szlovákiából, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is érkeztek résztvevők. Széles témakört tekintettek át, mint az erdélyi autonómia-formák története, az önkormányzatok közötti gazdasági együttműködés lehetőségei, az egyházak és az önkormányzatok viszonya stb. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 9./ Két napon át a Kárpát-Alpok Alapítvány jobbnál jobb előadásokkal traktálta a II. Kárpát-medencei önkormányzati konferencia résztvevőit, értékelte Oláh István a tanácskozást. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./ A tanácskozáson 135-en jelentek meg. A rendezvényt a városba látogató Habsburg Ottó is megtisztelte jelenlétével, akinek Bedő Árpád elnök átadta a Kárpát-Alpok Alapítvány ajándékát. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 9./ Bedő Árpád, az alapítvány elnöke kifejtette, hogy folytatni fogják az önkormányzatok együttműködését fejlesztő munkát. /Új Magyarország, szept. 8./"