Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
1993. november 23.
Nov. 20-án Nagyszentmiklóson ünnepélyesen leleplezték Bartók Béla mellszobrát, Jecza Péter alkotását. Az ünnepségen beszédet mondott Mircea Tomus román és Kálmán Attila magyar művelődésügyi államtitkár, majd Viorel Coifan, Temes megyei tanácselnök, Dukász Péter, Temes megyei RMDSZ-elnök és dr. Bárányi Ferenc képviselő. /Gazda Árpád: Bartók szülővárosában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
1993. november 23.
Derűlátóan nyilatkozott kormánya egyéves tevékenységéről Vacaroiu miniszterelnök. A bruttó nemzeti össztermék 0,5-0,7 százalékkal nőtt, a mezőgazdasági termelés pedig 15 százalékkal növekedett. Az inflációt azonban nem sikerült megfékezni, év végére eléri a 230 %-ot. /Magyar Hírlap, nov. 23./
1993. november 23.
"Az Adevarul nov. 22-i száma élesen bírálta a visegrádi négyek integrációs törekvéseit "A volt szocialista tábor bukott klubja" címmel. /"A volt szocialista tábor bukott klubja" = Magyar Nemzet, nov. 23./"
1993. november 23.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete nyilatkozatban tiltakozott a Büntetőtörvénykönyv megszavazott módosítása ellen, amely kísérlet a sajtószabadság durva korlátozására és az újságírók megfélemlítésére. /Tiltakozás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
1993. november 23.
Reizer Pál szatmári megyéspüspök kifejtette, hogy az elmúlt évtizedek istentelen propagandájának, szellemi-erkölcsi rombolásának újjáépítése, gyógyítása sok időt és türelmet igényel. Épülnek új templomok, a hívek egyházukhoz ragaszkodásának köszönhetően. A püspök emlékeztetett, milyen harcot vívnak az egyházak a vallásügyi törvénnyel kapcsolatban, az egyházi iskolák visszaadása érdekében. Reizer Pál súlyos műtéten esett át, melyet két hónapos gyógykezelés követett. Több alkalommal járt Kárpátalján, ahol mindig megindító találkozni az erdélyieknél is mélyebbről indult katolikus hívekkel. Tervezik Hám János püspök szobrának felállítását. A város vezetése csak a templom kertjében engedélyezi a szobor felállítását, azonban ők a téren akarják felállítani. Úgy vélik, az adófizető magyaroknak ugyanolyan joguk van a közterületekhez, mint a többségi lakosságnak. /Sike Lajos: Egymást erősítve. Interjú Reizer Pál szatmári megyéspüspökkel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
1993. november 23.
A Moldovai Köztársaság parlamenti elnöke, Petru Lucinschi háromnapos látogatásra Budapestre érkezett. Nincs realitása a Romániához történő csatlakozásnak, nyilatkozta nov. 23-án. Tárgyalnak a Dnyeszteren túli köztársaság és a Gagauz Köztársaság helyzetéről, elképzelhető, hogy konföderációs államalakulat jön létre. /Lucinschi Budapesten. = Magyar Hírlap, nov. 24./
1993. november 23.
"A Jakabffy Elemér /1881-1963/ emléknapok alkalmával tartott szimpóziumhoz intézte Balogh Edgár a levelét, melyet most közölt a lap. Jakabffy Elemért ismerték a katalánok, a baszkok, mindazok, akiért a genfi Népszövetség kisebbségi konferenciáján szót emelet a kisebbségi jogokat mint az európai béke és együttműködés feltételét meghirdető erdélyi magyar politikus. Volt egy jelszava, a szerkesztésében 21 éven át kiadott Magyar Kisebbség címlapján: "Világ kisebbségei egyesüljetek!" Ez a felszólítás ma is időszerű, hangsúlyozta Balogh Edgár, az önrendelkezés elve mai is az egyetlen megoldás. A romániai magyar szervezetnek tőle kell átvenni a reális kisebbségvédelmi módszert. /Balogh Edgár: "Világ kisebbségei egyesüljetek!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./ Jakabffy Elemér emléknapokról: nov. 2."
1993. november 23.
Molnos Lajos közölte, hogy az RMDSZ nem vesz részt a december 1-jei ünnepségen, csatlakozva a Demokratikus Konvenció álláspontjához. /Balló Áron: A hivatalos ünnepségektől távol marad az RMDSZ is. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./
1993. november 23.
Az Erdélyi Szövetség Füzetei zsebkönyvsorozat első három kötete napvilágot látott. Az első Köteles Pál /1927-1991/ Erdélyből Magyarországra áttelepedett író, publicista, az Erdélyi Magyarság főszerkesztője írásaiból válogatott, a második Pomogáts Béla Ezredvég című tanulmánya, a harmadik Beke György Egyetlen út: az önrendelkezés címen interjúk, dokumentumok gyűjteménye. Az interjúkban többek között Duray Miklós /Pozsony/, Dupka György /Ungvár/és az erdélyi Borbély Imre gondolatai olvashatók. Az Erdélyi Szövetség Füzeteit a Budapest-Ungvár közös bejegyzésű Intermix Kiadó jelenteti meg. /t. o. j.: Eskütételek az önrendelkezésre. = Új Magyarország, nov. 23./
1993. november 23.
Színészek, írók, rendezők rettegtek régen a kolozsvári Szőcs István tollától. Évtizedek óta ír a kultúra legváltozatosabb jelenségeiről. A Domokos Jenő vezette budapesti Székely Kör az erdélyi írók népszerűsítésére szánt díját első alkalommal neki ítélte. Szőcs István azon kevesek egyike, akik egyenes gerinccel élték át a diktatúra nehéz évtizedeit. A helyzet ma sem könnyebb, vallotta a vele készült beszélgetésben, ma ugyan lehet beszélni, de nem biztos, hogy meghallja valaki. Sok a könnyű olvasmány, a selejt, a szemét, a ponyva. Az értékrend félresiklott. A kritikus úgy érzi, hogy felesleges. A kolozsvári Helikon fenntartása hősi erőfeszítés: ráfizetéssel is, de fönn kell tartani egy szépirodalmi lapot. /Szőcs István munkatársa a Helikonnak./ Szükség van most is az ő szigorú színikritikáira, de elutasítják a kritikát, a kritikustól a színház föltétlen népszerűsítését várják. A kolozsvári színház elvesztette közönségét. Nagyon sok kiváló erdélyi színész telepedett át Magyarországra, ezt a veszteséget nem tudták pótolni. Szőcs István nem ért egyet Tompa Gábor rendező koncepciójával, ő honosította meg Kolozsváron a kis közönséghez szóló művészszínházat, szemben a népszínház nyitottságával. /Metz Katalin: Fogcsikorgatva is lapot csinálunk! Beszélgetés Szőcs István erdélyi író-kritikussal. = Új Magyarország, nov. 23./
1993. november 23.
Megütközéssel olvastam a Népújságban /1993. november 17-i szám/ Tamás Gáspár Miklós Zsoldosok és martalócok című, a Magyar Hírlapból átvett cikkét - írja egy olvasó a napilapban. A nemzeti eszményeket tagadó nyegle szellemiség egyik exponense TGM. Írása az egészséges, építő magyar nemzeti gondolkodás és cselekvés megtestesítői ellen irányuló, lejárató, ártalmas fogalmazvány. /Népújság (Marosvásárhely), nov. 23./
1993. november 24.
"A lapok közölték az RMDSZ által készített, az SZKT ülésén nov. 14-én elfogadott "Törvénytervezet a nemzeti kisebbségekről és az autonóm közösségekről" szövegét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24., Népújság (Marosvásárhely), nov. 24., 25., 26./"
1993. november 24.
"Paunescu szenátor csatlósa, Hajdu Győző segítségével kíméletlen kampányt folytat a Román Televízió magyar nyelvű adása ellen. Szenátusi felszólalása tel volt csúsztatásokkal, ferdítésekkel. Boros Zoltán, a tévé magyar adásának vezetője válaszolt Paunescu szenátor, a szenátus kulturális bizottsága elnökének vádaskodásaira /Paunescu a szenátusban 11 pontos interpellációt terjesztett be a magyar szerkesztőség ellen/. Paunescu szerint az adásokban románellenes személyek szólalnak meg, köztük Tőkés László, Tom Lantos, Király Károly, Szőcs Géza, Csoóri Sándor, az adások a románokat szélsőséges magyarfalóknak mutatja be, ezért a szenátor követelte, hogy szüntessék be a "románellenes fertőző gócot", a magyar adást, továbbá a felsoroltak ne szerepelhessenek a képernyőn. Boros Zoltán elutasította ezt a vádaskodást, a magyar-román megbékélésre az egyetlen esély a tolerancia, hangoztatta. A Vremea lapban Paunescu azt állította, hogy Corneliu Vadim Tudor csak viccelt, amikor azt mondta, hogy a magyaroknak le kell nyomni a torkán a gyertyát, és le kell dobni őket a brassói Fekete templomból. /Máthé Éva: Adrian Paunescu ténykedése a Román Televízió magyar nyelvű adása körül. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./"
1993. november 24.
A Bánságban idén a 25. római katolikus templomot rabolták ki, volt olyan, amelyikbe kétszer is betörtek /temesvári Dóm, lovrini templom/, a monostoriba pedig háromszor. Kelyheket, a szentségtartókat, szobrokat, festményeket vittek el. /Gazda Árpád: Templomrablási kampány Bánságban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
1993. november 24.
Antonescu és a vasgárdisták rehabilitálása folyik állapította meg Szász János, a televíziós adásokra utalva. A televízió is felzárkózik ahhoz az eszmei offenzívához, hogy Romániában 1923 óta rendezett a nemzetiségi kérdés, nem volt fasizmus, sem antiszemitizmus. Tisztára akarnak mosni egy totalitárius, idegengyűlölő, antiszemita, szélsőségesen nacionalista pártot, a vasgárdista mozgalmat. /Szász János: Vasgárdisták a képernyőn. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 24./
1993. november 24.
Nyolc ellenzéki párt, köztük az RMDSZ, nyilatkozatban jelentette be, hogy az ellenzéki pártok megfélemlítésével szemben véd- és dacszövetséget alakít. Ez a visszarendeződési folyamat ellenakciója, mondta Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. /Véd- és dacszövetség. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 24./
1993. november 24.
Melescanu külügyminiszter a jelenlegi magyar kormány politikáját nem tartja jónak, mivel az összes szomszédjával feszült viszonyt teremtett, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung nov. 22-i számában a lap bukaresti tudósítója, Viktor Maier. /Német lapvélemény Melescanuról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
1993. november 24.
Az RMDSZ által készített Memorandum tárgyaláskor, szept. 9-én a román parlamentben magasra csaptak a magyarellenes indulatok. Varga Attila jogász-képviselő érvelt a Memorandum mellett, amely a nemzetközi egyezményeken, az ET 1201-es ajánlásán alapul. A nemzetállam fogalma anakronisztikus, egyetlen európai alkotmány sem tartalmazza. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 24./
1993. november 24.
Nov. 16-án Soros György villámlátogatást tett Temesváron. Felkereste az általa támogatott angol nyelvű iskolát, majd találkozott a Soros Alapítvány helyi fiókjának vezető tanácsával. /Soros villámlátogatás Temesváron. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 24./
1993. november 24.
Kocsis István számos nagysikerű dráma szerzője, új könyve két éve jelent meg /Történészek a kereszten avagy az áldozatok bosszúja, Püski Kiadó, Budapest/, ez a mű regény a román történelemhamisításról, gazdag dokumentum-anyagot vonultat fel. /Tar Károly: Történészek a kereszten. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 24./
1993. november 24.
"Jó néhány erdélyi irodalmi találkozón vett részt dr. Czine Mihály irodalomtörténész, az ELTE tanszékvezető tanára. Hol Illyefalván, hol Bálványosfürdőn vagy Apácán tűnt föl. Czine Mihály a magyar irodalom követeként járja az erdélyi tájakat. Diákkora óta végzi ezt. A "határoktól függetlenül szellemegységben, a magyar irodalom egységében kell gondolkodnunk" - vallja. "Ha egy közösség vállalja, ápolja a maga múltját, akkor remélheti, hogy jövője is lesz." Váradu Mária: "Múltját vállalva jövője is lesz". = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 24./"
1993. november 24.
"Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában szokatlanul tapsoltak Paulus Alajos filmjének végén. Nem élt soha kisebbségben. "Mégis minden határainkon túl élő magyart rokonomnak tartok" - vallja a budapesti Paulus Alajos A Rendezni végre közös dolgainkat című filmben a szlovákiai magyarok, a Rendezni végre közös dolgainkat című filmben a szlovákiai, a trilógiában /Béke veled, Félrevert harangok, Visszatérés/ a romániai magyarok panaszait szólaltatta meg. A vajdasági magyarokról szól a Van egy álmom című alkotása. /Pósa Zoltán: Békés visszatérés. Székelyföld, Vajdaság, Felvidék panaszának krónikása. = Új Magyarország, nov. 24./"
1993. november 25.
Nov. 20-21-én az RMDSZ szenátusi frakciója kihelyezett ülést tartott Szilágy megyében, Zilahon, ahol találkoztak a megye RMDSZ-tanácsosaival, polgármestereivel és a választmányi tagokkal. Érdmindszenten Ady Endre születési évfordulóján koszorúztak, Krasznán és Szilágynagyfaluban is jártak. A helyiekkel folytatott beszélgetésből kitűnt, hogy a legtöbb gond a földtörvény alkalmazásával és a privatizációval van, súlyosak a nyugdíjasok problémái.. A találkozó célja: talpraállítani az elbizonytalanodott embereket. /Fejér László: Kihelyezett frakcióülés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./
1993. november 25.
Iliescu elnök nem fogadta a Demokratikus Konvenció /DK/ küldöttségét, amely választ várt a volt román király beutazási engedélyével kapcsolatban. Ezután a DK közleményben szögezte le, hogy nem vesz részt Gyulafehérváron a közös ünnepségen, mert a volt király nem lehet jelen. /Magyar Nemzet, nov. 25./ Nov. 24-én a távolmaradási döntés felülvizsgálatára szólította fel az ellenzéket Iliescu elnök. /Népszabadság, nov. 25./
1993. november 25.
Duray Miklós pozsonyi sajtótájékoztatóján kijelentette, egyetért azzal, hogy Jeszenszky Géza külügyminiszter a nemzetiségi jogok biztosításának feltételéhez kötötte a magyar-szlovák és a magyar-román alapszerződés aláírását. /Duray: Természetes magyar álláspont. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./
1993. november 25.
Romániában elmaradt a besúgók, a szekusok leleplezése. Claudiu Iordache /Temesvár/ képviselő ugyan javasolta a tisztségviselők átvilágítását, azonban ezt a kérdést nem tűzte napirendre a parlament, sőt a képviselő javaslatának nyoma veszett. Most a Volt Politikai Foglyok Egyesülete nevében Ticu Dumitrescu parasztpárti képviselő újra kezdeményezte az átvilágítást. Most vizsont már a parlamentben vannak a régi rendszer kiszolgálói, Adrian Paunescu, Ceausescu udvari költóje é a többi. /Gyarmath János, Bukarest: Elmaradt a nagy leleplezés. = Magyar Nemzet, nov. 25./
1993. november 25.
"A román katonai kiadó Román történelmi és etnikai tér című sorozatának egyik füzete: "Ezeréves" Magyarország /Ungaria "Milineara"/. A mottó Antonescu-idézet: "Tudniuk kell, a Szent István Korona jogaira a válaszunk szerény és emberi, a nagy Trajanus dicső koronájának a jogai...!" A könyv szerint "a fiatal magyar királyság határai ismeretlenek pontos dátumok hiányában, de valószínű, hogy az 1918-1939-es határok voltak." /Okos Márton: "Még kér" ? a román etnikai tér. = Magyar Fórum, nov. 25./"
1993. november 25.
"Borbély Ernő /sz. Csíkszereda, 1951. márc. 30./ 1974-ben szerzett diplomát a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, majd tanár volt Csíkszeredán. 1982 novemberében letartóztatták két társával együtt, majd hét évre ítélték. Borbély Ernő társaival a kisebbségek érdekeit védelmező szervezet létrehozását kísérelték meg. Borbély Ernő 4 év 8 hónapot töltött a hírhedt nagyenyedi börtönben. 1987 nyarán szabadult. 1989-ben a Securitate kivándorlásra kényszerítette. Az 1989-es változások után hazatért szülőföldjére. Indult a választásokon, 1989-ben RMDSZ parlamenti képviselővé választották. Az újabb választáson, 1992-ben nem jelöltette magát, de továbbra is az RMDSZ keretében politizál. Borbély Ernő kifejtette, hogy az RMDSZ brassói kongresszusán elfogadta az önrendelkezést mint alapelvet, de azóta nem történt semmi. 1990-ben Borbély Ernő is azt akarta, hogy az RMDSZ-t intézményesítsék, legyen külügyi titkársága is, alakítsák ki az információs hálózatot stb. Mindez nem sikerült. Akkor Domokos Géza állt az RMDSZ élén, úgy tűnt, ő az akadálya mindennek. Csak később derült ki, hogy másokon is múltak a dolgok, az RMDSZ-ben jóval több "Domokos Géza" van. Az RMDSZ-ben formailag vannak előrelépések, de tartalmilag minden maradt a régiben. A Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/ a mai napig nem volt képes létrehozni az önrendelkezés elvein alapuló intézményrendszert. Az SZKT-t néhány személynek sikerült lezüllesztenie olyan gyülekezetté, melyet pár személy kénye-kedve szerint manipulálhat. A régi, centralizált, egypártrendszerű struktúra haszonélvezői vezetnek ma is, kisajátítva a hatalmat. Létezik Szőcs Géza autonómiatervezete és Csapó József autonómiatervezete, de az RMDSZ egyiket sem fogadta el, mert egyes vezetői ezt nem akarják. Többen mondják, azért van az RMDSZ-nek autonómia-nyilatkozata, mert azt Tőkés László püspök kierőszakolta, de az RMDSZ több vezetői azt valójában nem akarta. Egyes platformok, csoportosulások megjelenésekor mindig az RMDSZ felbomlásával ijesztgették az RMDSZ kormánypárti politikusai a romániai magyarságot. Borbély Ernő szerint az RMDSZ-t az autonómia kérdése osztja két táborba. Az egyik oldalon vannak az autonómia ellenzői, az RMDSZ kormánypártijai, a másik oldalon az autonómia igenlői, a MISZSZ-esek, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés tagjai, a kisgazdapártiak és a szabadelvűek. /Kreczinger István: "RMDSZ ? Ki tudja, merre??" = Magyar Fórum (Budapest), nov. 25./"
1993. november 25.
Románul és magyarul is közölték a lapok egy volt román hadifogoly levelét, amelyben követeli: a román állam részesítse kárpótlásba, ne küldjék a magyar államhoz. Kerekes Károly képviselő küzd az igazságukért, mert jelenleg Maros-, Kolozs-, Szilágy- és Bihar megyék volt szovjetunióbeli hadifoglyai nem részesülhetnek kárpótlásban. /Tófalvi Zoltán: Ki a hadifogoly? = Új Magyarország, nov. 25./
1993. november 25.
Idén ősszel Kolozsváron elindult a magyar nyelvű újságíróképzés, a filológiai karon. Másodévtől kezdődik a szakosodás. /Kisgyörgy Réka: Röviden az újságíróképzésről? Valami elindult. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./