Pálfordulások és bumerángok
A politikáról való gondolkodás egyik legveszedelmesebb zsákutcája a relativizálás, az álobjektivitás, az aranyközépút keresése olyan kérdésekben, melyek egyértelműek és vitathatatlanok. Meghatározó emlékem e jelenséggel kapcsán, amikor a Transindex közéleti portál kiadóigazgatója, Kelemen Attila Ármin az Erdélyi Közélet nevű levelezőlistán a román hatalom valamely otromba magyarellenes gesztusa által keltett felháborodás közepette fontosnak tartotta, hogy a listán megjelenjen egy „románpárti hozzászólás” is. Kíváncsi vagyok, hogy ha a holokauszt témáját boncolgatta volna e kis közösség, akkor is fontosnak tartotta volna-e, hogy legyen egy nácipárti hozzászólás is?
Merthogy vannak a történelemben és a közéletben olyan helyzetek, jelenségek, történések, melyeket szilárd értékrendi alapzatról érdemes megítélnünk, léteznek kérdések, melyekre egyértelmű igeneket és nemeket kell mondanunk. Az értékrendek között nehéz rangsort megállapítani, de itt is adja magát néhány kapaszkodó, mint a méltányosság, igazságosság, emberségesség. Az erdélyi magyar közéletre jellemző, hogy valamennyi szereplője azt állítja magáról: célja a képviselt közösség hosszú távú fennmaradása és gyarapodása. Egy agresszív nemzetellenes ideológiai tömörülést leszámítva – amely jól időzítve, ám ritkán hallatja hangját – a politikai képviselet vezető alakjai keresztény, nemzeti konzervatív szemüvegen keresztül azonosítják a társadalmi problémákat, és eme eszmekör válaszait foglalják politikai programjukba. Nem véletlen, hogy a nemzetközi fronton mindhárom erdélyi magyar párt az Európai Néppárt irányába hajlik. Ennek köszönhetően Erdélyben viszonylag könnyen átlátható a politikai jelenségek szövevénye. Erdélyi szemmel csakhamar helyükre kerülnek a politikai hitvallást, értékrendet változtató anyaországi közszereplők. Hiba lenne merőben formális alapon egyenlőségjelet vonni az MSZP-t – nemzeti alapállása következtében – elhagyó, ma Orbán Viktor szellemi holdudvarához tartozó Pozsgay Imre, illetve Debreczeni József között, aki a nemzeti liberális oldalról indult, ma pedig a 2006-os rendőri túlkapásokat tagadó Heller Ágnest előzi balról. Pozsgay nemzeti szempontból jó oldalra állt, Debreczeni pedig eladta lelkét a Gonosznak. Ezt csak az nem meri kimondani, aki szellemileg rest, vagy tudatos megtévesztésre törekszik.
Ugyanígy az sem mindegy, hogy valaki a nemzeti autonomista oldalról áll át a román hatalomnak alájátszó „Neptun-irányzathoz”, mint Kelemen Atilla (csak névrokona a már idézett tollforgatónak), vagy fordítva: felismerve a labancok valós szándékait, a „neptunista” Tokay György oldaláról Tőkés László mellé áll, mint az aradi MPP, majd EMNT egyik vezetője, Murvai Miklós. E tárgykörbe tartozó, szomorú politikai kifakadásnak lehettünk tanúi a minap. Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség, majd a Magyar Polgári Párt elnöke, aki 2004-ben még a Népi Akcióval is szövetkezett volna, csak hogy az RMDSZ-nek legyen kihívója a parlamenti választásokon, most úgy vélekedik, a szövetség „a kisebbik rossz” az EMNP-vel szemben. Íme, hova vezet a politikai féltékenység. Persze láttunk már hasonlót. Miután Csurka István eltaktikázta a 2002-es választásokat, párton belül pedig ügynököt kiáltott, mihelyst valaki a viszonyok átláthatóvá tételét vagy az anyagiak felhasználásának ellenőrzését szorgalmazta, tevőlegesen hozzájárult egy másik nemzeti radikális párt, a Jobbik létrejöttéhez. A Jobbik sikerének azonban nem örvendett, mindent megtett, hogy a MIÉP-pel azonos célokért küzdő szervezetet lejárassa, hiteltelenítse. Hasonlóképpen megkérdőjelezhetetlen Szász Jenő szerepe abban, hogy a belső demokráciához és a nemzeti célokhoz egyaránt ragaszkodó autonomisták kénytelenek voltak saját pártot alapítani. Ahelyett azonban, hogy a saját – december 9-i parlamenti választásokon nem induló – pártjával rokon gondolkodású EMNP támogatására szólítaná fel a szavazókat, az RMDSZ-t aposztrofálja „kisebbik rosszként”. E pálfordulás, már a volt pártelnök legmegrögzöttebb híveit is elgondolkodásra késztetheti. Azokat, akiket azzal tévesztett meg az igazságkeresőkkel leszámoló 2010-es kongresszuson, hogy az MPP és az EMNT között az a fő különbség, hogy a nemzeti tanács nyitott az RMDSZ irányába, míg a néppárt hajlíthatatlan és következetes. Olyan pálfordulás ez, ami minden bizonnyal meghaladja a választók ingerküszöbét is, és könnyen lehet, hogy a jövőben bumerángként csap vissza.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kisebbségi jogvédő konferencia - Európa-szerte egyre aktuálisabb a kettős állampolgárság - Egyre nő a kettős állampolgárság aktualitása Európa-szerte, és folyamatosan nő a többes állampolgárok száma is - hangzott el egy csütörtöki budapesti tanácskozáson.
Szabó Marcell, a jövő nemzedékek érdekeinek védelméért felelős ombudsmanhelyettes Az állampolgárság aktuális nemzetközi jogi és Európa-jogi kérdései című konferencián arról beszélt, hogy a külhoni szavazás és a kettős állampolgárság intézménye két külön dolog.
Az ombudsmanhelyettes álláspontja szerint a jogok demokratikus bővítését jelenti a többes állampolgárság ténye és a szavazati jog kiterjesztése.
Kitért arra: a kettős állampolgárság ma már egyre elfogadottabbá válik, és hasonló a helyzet a szavazati jog kérdésével is.
Rámutatott: egy magyar állampolgár kötelezettségei és jogai nem térnek el gazdasági szempontból az unió más állampolgáraiétól, azaz a nemzeti jog gazdasági értelemben vett exkluzív volta megszűnt. A magyar állampolgárok ugyanakkor a magyar politikai közösség részei, aktív és passzív módon részt vesznek a választásokon, és ez az a járulékos elem, amely megkülönbözteti a nemzeti és az uniós állampolgárságot.
Wetzel Tamás egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos elmondta: példák egész sorát lehet említeni arra, milyen kedvezményeket szerepeltetnek az állampolgársági joggal kapcsolatban Európa-szerte. Kiemelte: Szlovákia - amely bírálja Magyarországot az egyszerűsített honosításért - 1997 és 2005 között a határon túliak közül csaknem tízezer embernek adott szlovák állampolgárságot.
Magyarország is ezt a típusú szabályozást alkalmazza - jegyezte meg a miniszteri biztos.
Egyre több a kettős állampolgár az Európai Unióban, ezért a kérdés aktualitása is egyre nő - mondta előadásában Gyeney Laura, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója.
Kiemelte: több tagállam ugyanakkor a mai napig megköveteli, hogy ha honosítás útján szerez állampolgárságot valaki, a korábbiról mondjon le, de ez az eljárás szerinte nehezen értelmezhető. Alapvető kérdés, hogy ez a gyakorlat az integrációs törekvésekkel miként egyeztethető össze - tette hozzá az egyetemi oktató.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője a kettős állampolgárság elméleti kérdéseit tekintette át. Téves szemléletnek nevezte, hogy 1989 után jelent volna meg a nacionalizmus, mindig is jelen volt, csak nem lehetett róla beszélni - mondta.
Az intézet vezetője szerint nem 1989 után vált politikai kérdéssé a nemzet meghatározása, hanem mindig is az volt, és a tudomány csak "kullogott utána".
Hangsúlyozta: egyes államok - Magyarország nem tartozik közéjük - nemzeti alapon definiálták magukat a rendszerváltás előtt. Mint rámutatott: az alapszerződések megkötése után válik markánssá a jobb- és baloldal között a különbség ebben a kérdésben, majd újabb állomásként említette a státustörvény megalkotását.
Az új alkotmány már azt rögzíti, hogy Magyarország felelősséget visel a külhoni magyarok iránt - hangsúlyozta, és kitért a szavazati jog kiterjesztésének folyamatára is.
(MTI)

Ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet gazdasági és önkormányzati szakbizottsága - A Kárpát Régió Üzleti Hálózat első féléves működéséről, valamint az azzal kapcsolatos további tervekről volt szó többi között a Magyar Állandó Értekezlet gazdasági és önkormányzati szakbizottságának negyedik ülésén csütörtökön Budapesten.
A nemzetpolitikai államtitkárságnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a szakbizottság tagjait a testület elnöke, Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntötte. Szatmáry Kristóf beszámolót tartott a Kárpát Régió Üzleti Hálózat első féléves működéséről, valamint az azzal kapcsolatos további tervekről.
A közleményben kitértek arra is: az ülésen a 2012. július 1-től hatályos, A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvény értelmében megalakult Hungarikum Bizottság tevékenységéről a Vidékfejlesztési Minisztérium képviselője tájékoztatta a bizottság tagjait.
A Hungarikum Bizottság munkájában a Magyar Állandó Értekezlet tagszervezetei is részt vesznek.
A tanácskozásnak emellett az európai területi együttműködésben rejlő új lehetőségek, valamint a határ menti közútfejlesztés is kiemelt témája volt. Előbbiről a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal, míg utóbbiról a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ tartott beszámolót.
Az ülés résztvevőit Nagy Viktor, az Eximbank és Mehib Zrt. vezérigazgató-helyettese tájékoztatta a két intézménynek a kereskedelemfejlesztést szolgáló új termékeiről.
A szakbizottság külhoni tagjai a határon túli magyar régiók gazdaságának és önkormányzatainak helyzetéről adtak tájékoztatást.
(MTI)

A budapesti Gozsdu-vagyon helyzetéről készít jelentést a román külügyminisztérium
A román ortodox egyház alapítványa által követelt budapesti Gozsdu-vagyon jelenlegi helyzetéről készít jelentést a román külügyminisztérium. A dokumentumot a bukaresti kormány szerdai ülésén mutatják be – közölte pénteken a Mediafax hírügynökség Victor Ponta miniszterelnök egy televízió-műsorban elhangzott bejelentését idézve.
Ponta szerint a jelentést nyilvánosságra hozzák, és később döntenek arról, hogy parlamenti különbizottságra, a miniszterelnöki hivatal vizsgálati főosztályára vagy más intézményre bízzák-e az ügy kivizsgálását.
A román kormánypárti média lejárató kampányt indított a jobbközép ellenzék egyik vezérlakja, Mihai Razvan Ungureanu volt külügyminiszter ellen, azt sugallva, hogy 2005-ben „lemondott" Magyarország javára a Gozsdu-vagyonként ismert, egymilliárd euróra becsült „román örökségről". Erre reagált a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) szócsöveként ismert Antena 3 hírtelevízió műsorában Victor Ponta miniszterelnök. A televízió – leleplezőnek szánt – riportjában azt is Ungureanu bűneként tüntette fel, hogy a 2005-ös magyar-román megállapodást ratifikáló kormányrendelet szenátusi vitáján 2006-ban az egyezmény elfogadása mellett érvelt.
Gozsdu Manó (Emanuil Gojdu) a 19. század második felében sikeres ügyvéd volt Budapesten, és alapítványt hozott létre „a tanulni vágyó magyarországi és erdélyi ortodox román fiatalok" támogatására. Halála után a román ortodox egyház kezelte több budapesti ingatlant is magába foglaló hagyatékát. Az alapítvány vagyonát 1952-ben a magyar állam kisajátította. A két ország 1953-ban egyezményt írt alá, amelynek értelmében kölcsönösen lemondanak mindennemű vagyoni követelésről egymással szemben, de a kilencvenes évek második felében létrehozott nagyszebeni Emanuil Gojdu ortodox alapítvány jogutódként lépett fel, és ezen a címen szerette volna visszakapni a vagyont.
A Gozsdu-vagyon sorsa sokáig vita tárgyát képezte a két ország között. Ezt a vitát látszott rendezni a 2005 októberében Somogyi Ferenc magyar és Mihai Razvan Ungueranu román külügyminiszter által aláírt, egy új Gozsdu Közalapítvány létrehozását célzó megállapodás. Ennek értelmében a felek évente 200 ezer eurós állami költségvetési támogatást juttattak volna az alapítványnak, amely ösztöndíjakkal, csereprogramokkal, a Gozsdu Manó Emlékmúzeum és Stratégiai Partnerségi Intézet létrehozásával szolgálta volna a magyar-román közeledést.
A parlamenti vita során a megállapodást az akkori szociáldemokrata ellenzék úgy értelmezte, hogy az új közalapítvány megfosztaná az ortodox egyház által működtetett nagyszebeni Emanuil Gojdu Alapítványt a nagy értékű vagyon visszaszerzésének lehetőségétől.
A nacionalista hangulatkeltés hatására a kormánypártok is kihátráltak a megállapodás mögül és 2008-ban a román szenátus érvénytelenítette azt a 2005-ös kormányrendeletet, amellyel Románia is ratifikálta a Gozsdu-ügyen aláírt magyar-román megállapodást. Ezzel a 2005 és 2008 között hatályos magyar-román Gozsdu-egyezményt Románia gyakorlatilag egyoldalúan felmondta.
MTI
Erdély.ma

Parlamenti választásokat tartanak vasárnap Romániában
A részvételen múlik képviseletünk a törvényhozásban
Szombaton reggel 7 órakor befejeződik a választási kampány. Vasárnap 7 és 21 óra között 18,2 millió romániai választót várnak az urnákhoz járulnak, hogy meghatározzák az elkövetkező négy évre a parlament összetételét. Az idei törvényhozási választásokon két nagy pártszövetség – a Szociálliberális Szövetség (USL) és az Igaz Románia Szövetség (ARD) – méri össze az erejét. 1989 után most fordul elő első alkalommal, hogy két magyar párt – az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – indul a választásokon. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tegnap nyilatkozatában úgy vélekedett, amennyiben a vasárnapi választásokon a magyarok részvétele nem marad el a románokétól, akkor arányos képviselet valósulhat meg. Az EMNP vezetője, Toró T. Tibor úgy látja, mindkét magyar párt bejuthat a törvényhozásba. Lapunk a négy hétig tartó választási kampányról Kovács Pétert és Szilágyi Zsoltot, az RMDSZ és az EMNP kampányfőnökeit kérdezte.
Szabadság (Kolozsvár)

Művészettörténeti konferencia a Magyar Tudomány Napján
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében először rendeztek művészettörténeti témájú előadásokat felsorakoztató szekciót november 30-án, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai (Napoca) utcai székházának dísztermében. Nyitóbeszédében dr. Sipos Gábor, az EME elnöke kiemelte a konferencia fontosságát, és méltatta a kolozsvári művészettörténeti iskola eredményes működését.
A művészettörténet iránt érdeklődő hallgatóság (köztük számos diák) ízelítőt kaphatott az erdélyi művészet kutatásának legújabb eredményeiből. Az előadók soraiban művészettörténészek mellett a rokon szakmák képviselői, restaurátorok, műemlékes szakemberek is voltak. A négy tömbbe csoportosított előadások kronológiai sorrendben követték egymást a középkortól egészen a XX. század elejéig. Az előadásokon szó esett többek között a középkori somlyóújlaki templom kutatásának legújabb részleteiről (Emődi Tamás), több erdélyi szász templom falképeinek feltárásáról (Kiss Lóránd) – ezek fa bútorzatának vizsgálata alkalmával előkerült igen fontos leletekről külön beszámoló is elhangzott (Mihály Ferenc). De a küküllői református egyházmegye XVIII. századi nemesi textília-adományai (Horváth Iringó), a tordai reformátusok XVI–XVIII. századi templomai (Weisz Attila) és nem utolsósorban a dési ferences templom kegykép-másolatai (Kovács Zsolt) is kiemelkedő témái voltak a szekciónak. Az előadás-sorozatot Murádin Jenő művészettörténész Körösfői-Kriesch Aladár kolozsvári tevékenységéről szóló bemutatása zárta.
A szekció előadásai után Sarkadi Nagy Emese Local Workshops – Foreign Connections. Late medieval altarpieces from Transylvania című (Helyi munkaműhelyek – külföldi kapcsolatok. Késő középkori oltárképek Erdélyben) könyvét Poszler Györgyi művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa értő elemzéssel mutatta be. Beszédében kiemelte, hogy e kötet a téma egyes alapvető kérdéseinek tárgyalása mellett az erdélyi késő középkori oltárok és oltártöredékek első szakszerű katalógusát is tartalmazza. Az erdélyi késő középkori oltárokról a kötet szerzője külön előadást is tartott a szekcióban. Ezt követően a rendezvény házigazdája, Weisz Attila rövid záróbeszédében bemutatta az új szekció létrejöttének okait, körülményeit és célkitűzéseit, megköszönve az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek a szervezésben nyújtott önzetlen támogatást.
A művészettörténeti konferencia tartalmas és tanulságos előadásait végighallgatva reméljük, hogy a jövőben is lehetőség adódik a hasonló, építő jellegű szakmai tanácskozásokra, amire az Erdély művészeti öröksége iránt megnőtt érdeklődés, valamint az egyetemi oktatáshoz vagy a különböző szakintézményekhez kötődő kutatások alapján bizton számíthatunk.
Csécs Kinga
Szabadság (Kolozsvár)

Első a román felirat, döntött a bíróság kétnyelvű táblaügyben
Visszautasította a sepsiszentgyörgyi önkormányzat fellebbezését a kétnyelvű feliratok tárgyában a brassói táblabíróság. Az igazságszolgáltatási szerv végleges és megfellebbezhetetlen ítéletében megerősítette a Kovászna megyei törvényszék korábbi döntését, miszerint az állam nyelvén írt szövegnek kell szerepelnie elsőként valamennyi köztéri táblán, a más nyelvű szövegek csak ezután következhetnek.
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus perelte be a közigazgatási bíróságon amiatt, hogy nem tartja be a közfeliratozásban az állam hivatalos nyelvének használatára vonatkozó törvényeket. A másodfokú, végleges ítéletben a bíróság arra kötelezi a szentgyörgyi önkormányzatot, hogy cserélje ki a közintézmények székhelyeire kihelyezett táblákat, hogy a román felirat legyen felül. Hasonlóképpen kell eljárni a városban kihelyezett háromnyelvű – magyar, román és angol – turisztikai útmutatók, de az utcanévtáblák esetében is.
A bírósági ítélet szerint az önkormányzatnak a parkolóautomaták és parkolócédulák esetében is a román nyelvet kell megadnia elsőként, és azt is elrendeli, hogy a jövőben minden feliratozás eszerint az elv szerint történjen. A városban ugyanis több közintézményen a magyar felirat szerepel elsőként, és ugyanez érvényes bizonyos utcanévtáblák esetében is. Antal Árpád polgármester korábban ezt azzal indokolta, hogy egy 75 százalékban magyarlakta városban alkalmazkodni kell a nemzetiségi viszonyokhoz, és a magyar feliratnak kell szerepelnie elsőként.
Mint ismeretes, tavaly Kovászna megye alprefektusa, Valentin Ionaşcu a közigazgatási bírósághoz fordult – elmondása szerint a román civil fórumok kérésére –, mert úgy véli, törvénytelen a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal bejáratánál található tábla, mivel azon első helyen szerepel az intézmény magyar megnevezése. Ezt követően Codrin Munteanu prefektus összesen 18 bírósági eljárást kezdeményezett a megyei, illetve a helyi önkormányzatok ellen a székely szimbólumok vagy a magyar nyelvhasználat miatt.
Szerző(k): Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

A néppárt Tőkés Lászlóval kampányolt, az RMDSZ értékelt Csíkszéken
A hétvégi parlamenti választások a változás nyitányát jelentik, a következő négy év pedig az áttörés időszaka lesz – jelentette ki csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatóján Tőkés László, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke, aki kijelentésével a néppártnak a romániai közéletben való szerepére utalt.
Hozzátette: a román alternatíva a visszarendeződés, ennek farvizein halad az RMDSZ, de most a magyar alternatívát, a rendszerváltást kell követni. Tőkés ugyanakkor ismételten leszögezte, hogy eljött a számonkérés ideje, meg kell állapítani, kik a felelősök azért, hogy Románia és a romániai magyarság ide jutott 23 év után.
Szerinte az RMDSZ-nek is megvan ebben a felelőssége a kommunista múltat hordozó emberek, de a mindenáron a kormányzásban való részvétel miatt is. Az EMNP védnöke úgy látja, a Székelyföldön is rossz kezekbe került a vezetés, és nagy tragédia, hogy nem nőtt ki olyan vezetői réteg, akire nyugodt lelkiismerettel lehetne bízni a Székelyföld sorsát. ,,A mi jelöltjeink alternatívát jelentenek, lecserélhetők az eddigi vezetők. Olyan vezetők kellenek, akiktől nem kell félteni a magyar jövőt” – hangsúlyozta.
A sajtótájékoztatón részt vettek a néppárt helyi jelöltjei – Papp Előd csíkszéki szenátorjelölt, Csibi Zoltán alcsíki, valamint Sorbán Attila felcsíki képviselőjelölt – is, akik arra kérték a választópolgárokat, hogy amennyiben változást szeretnének, támogassák őket a szavazatukkal.
Kampánykiértékelő sajtótájékoztatót tartott eközben szintén csütörtökön az RMDSZ két helyi jelöltje, Tánczos Barna szenátor- és Korodi Attila képviselőjelölt. Mint kiemelték, fél éve tudatosan készülnek a vasárnapi parlamenti választásokra, a kampány során pedig Korodi 33, míg Tánczos 49 települést járt végig. „Minden szempontból elegáns és becsületes kampányon vagyunk túl. Tapasztalatom szerint az embereknek szükségük van egy olyan szenátorra, aki nem az újságokból értesül a választók gondjairól, ugyanakkor szükség van egy olyan személyre, aki a polgármesterek gondjait Bukarestben tudja képviselni, és megoldást keresni azokra. Új terület, óriási felelősség és megtiszteltetés lesz majd számomra szenátorként dolgozni” – fogalmazott igencsak derűlátóan a vasárnapi választások utáni feladatairól Tánczos Barna szenátorjelölt.
„Négyéves képviselői munkám nem volt hiábavaló, a következő négy esztendő pedig a Székelyföld, ezen belül Csíkszék és a Kis-Homoród mente gazdasági megerősödéséről fog szólni” – ígérte eközben Korodi.
Kovács Attila, Kozán István
Krónika (Kolozsvár)

A szabadság valóban terhekkel jár
Sokadmagammal együtt állítom: magyar részről a március 16–21-ei események elsősorban a marosvásárhelyi és nem marosvásárhelyi magyar közösségről, a „kisemberekről” szólnak, és csak másodsorban a magyar (csúcs)politikusokról, akik többnyire nem tartózkodtak a városban, vagy nem vettek részt az eseményekben.
László Márton és Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi fiatal történészek azt a fáradságos és elismerésre méltó feladatot vállalták, hogy a „fekete márciusként” elhíresült, 1990. március 16–21. közötti marosvásárhelyi eseményeket, a pogromszerű etnikai konfliktus előzményeit, kiváltó okait, lefolyását és következményeit kutatták, és egy nemrég megjelent, Marosvásárhelyen is bemutatott kötetbe foglalták. A szerzők – az előszóban tett vallomásuk alapján – az eddigi források alapján összegzés végzésére, az események történeti kontextusba helyezésére, az ok-okozati összefüggések feltárására törekedtek. Munkájukat elsősorban történeti rekonstrukciónak és értelmezésnek szánták.
A kutatók számára elérhető, nem zárolt forrásokat használták fel. A már meglevőket (korábban megjelent publicisztikai jellegű művek, az egykori résztvevők visszaemlékezései, Fehér könyv) újakkal egészítették ki: sajtóban, főleg a helyi napilapokban megjelent írások, a Nemzeti Megmentési Front megyei jegyzőkönyvei, magyarországi külügyminisztériumi iratok. Gazdag „alternatív” forrásanyagnak bizonyult a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány irattárában található iratanyag: az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének iratai (már ami megmaradt, mert a köztudat szerint egyeseket úgy adtak át az államhatóságnak, hogy nem kapták vissza őket), a márciusi eseményeket vizsgáló bizottság dokumentumai, korabeli filmfelvételek, Miholcsa Gyula maratoni dokumentumfilmje.
Az ún. oral history interjúanyaga elsősorban a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkájára épült. A könyv érdeme, hogy még időben megjelentetett, alapos dokumentálódásra alapozó történészi szakmunka. Nem kizárólagos, hiszen az 1990. márciusi események tárgyalásán kívül jelentős teret szentel a kommunizmus alatt tapasztalt kisebbségi megkülönböztetéseknek, az 1989-es rendszerváltás helyi lefolyásának, az átmenet problémáinak és etnicizálódásának (vezetőcserék, Vatra Româneasca, iskolaügy, MOGYE kérdése stb.), a sajtó konfliktusnövelő szerepének, a magyar–román viszony és a nemzetiségi kérdés alapos tanulmányozásának. Miközben az összegzés és a következtetések levonása során részletesen feltárja az etnikai konfliktusok jellemzőit, és nem hallgatja el az eseményeket generáló valós okokat: a Szekuritáte létjogosultságának az igazolása, ezért a hadsereg tudatos cselekedete az egymással szemben álló felek időben történő szét nem választása és az összecsapás kialakulása érdekében, a marosvásárhelyi román elit kompenzáló politikája a térvesztés ellensúlyozására, a sajtó gyűlöletkeltő szerepe, kommunikációs problémák – akár a magyarság félreértelmezhető türelmetlensége, naiv hite a gyors és valós változásokban.
A marosvásárhelyi könyvbemutatón a szerzők szerényen bevallották, hogy a hasonló történészi munkák korántsem lehetnek tökéletesek, és a kiegészítések szükségességére buzdítottak. Sajnos a könyvbemutatót levezető politikus, aki egy személyben alapítványi elnök is, nem adott lehetőséget a hozzászólásoknak. Ezáltal bebizonyítva, hogy az 1990. márciusi marosvásárhelyi események megítélése túlpolitizált (magyar részről is), és sok esetben nem felel meg az egykori átélők, mai visszaemlékezők által tapasztalt valóságnak. A szerzők mentségére szolgál, hogy a magyar és a román politikusok által „kiszélesített csapáson” jártak, és fiatal koruknál fogva meghatározó saját élményekkel nem rendelkeznek. Sokadmagammal együtt állítom: magyar részről a március 16–21-ei események elsősorban a marosvásárhelyi és nem marosvásárhelyi magyar közösségről, a „kisemberekről” szólnak, és csak másodsorban a magyar (csúcs)politikusokról, akik többnyire nem tartózkodtak a városban, vagy nem vettek részt az eseményekben.
Íme néhány fontosabb példa arra, ami kimaradt a könyvből és az eddigi történetírásból. Meg sem említtetik az RMDSZ-székház védelmét irányító Mihály József neve, egyáltalán nincs szó a kitartóan filmező fekete dobozos fiúkról, sőt még a korábbi megveretése miatt bekötött szemű, tízezrek által látott filmesről, az utóbb állítólag Svédországba menekült Farkasról sem. Egyetlen utalás sincs arra, hogy 1990. március 17–18-án sajátos hangulatban éppen Marosvásárhelyen került sor közel négyszáz résztvevővel a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége kongresszusára, amely az újkori erdélyi magyar politikatörténet első kongresszusa volt. Itt olvasták fel Sütő András talán utolsó, még két ép szemmel írt szövegét; itt szólalt fel Kincses Előd, miközben az ifjúsági ház falán „Halál Kincsesre!” felirat éktelenkedett; szerepelt Smaranda Enache és Szőcs Géza, állásfoglalás született a Vatra Româneasca sovén tevékenysége ellen, valamint az ülősztrájkot folytató orvostanhallgatók jogai mellett.
A magyar ifjúságot tömörítő MADISZ-ról alig olvasunk a könyvben, nemcsak emberi történetek és átélések szintjén, hanem még politikai vonatkozásban sem: nem említtetik meg a székhely feldúlása, sőt az sem, hogy a három meghatározó ifjúsági szervezet (MADISZ, ODT, OTV) előremutató közös nyilatkozatot fogalmazott meg, melyben elítélte a márciusi eseményeket. Vajon hol élnek most azok az akkori merész fiatalemberek, Marcel Bolboacă és Traian Marcu, akik merték vállalni a véleményüket?
Személyes átéléseim, a közemlékezet mintha helyenként párhuzamosan zajlana a többnyire politikailag megvilágított leírásokkal. A kötetet forgatva nem élem át újra 1990. március 19-én a zsúfolásig telt Vártemplomban a méltóságteljes tiltakozást, utána pedig a megyeháza előtt Kincses Előd lemondatását követelő román tömeg mögött éljenzésbe kezdő néhány tucatnyi magyar ember bátorságát. (A szinte egymásnak feszülő csoportokat fényképeztem egy harmadik emeleti lakás függönye mögül, amikor lefüleltek, és csupán lélekjelenlétemen múlott, hogy nem vertek meg.) Nem cseng fülemben az alaposan félrevezetett Görgény-völgyiek „Halál Bolyaira!” kurjantása, nem látom magam előtt az RMDSZ-székház emeleti ajtaját elzáró vasszekrény fölé célzott fejszecsapásokat. Nem idézem fel a március huszadikán este, éjjel a megyeházán uralkodó hangulatot, ráadásul a téren meggyújtott tüzeknél melegedő nyárádmentiek, máshonnan érkezettek és helyiek himnuszéneklésének a katarzisára gondolva, csak saját és mások emlékeire alapozhatok.
Most vagy soha? Siker vagy kudarc? Katarzis vagy frusztráltság érzése? – az erdélyi magyarság közel 23 éves újkori történelmének ma is időszerű kérdései. Ki-ki ítélje meg saját maga, miből kaptunk többet.
Köszönet a szerzőknek, hogy az 1989-es rendszerváltást követő, kezdetben eufóriában, később kisebbségi félelemben eltöltött hónapok történetét leírták, és új – korántsem teljes – adatokkal szolgálnak a történetírás számára. Miközben közösen valljuk: a szabadság valóban terhekkel jár.
dr. Ábrám Zoltán
(László Márton, Novák Csaba: A szabadság terhe, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2012, 286 oldal)
Krónika (Kolozsvár)

Babér és borostyán: kalandozások anyanyelvünk csodálatos világában
A nyelvföldrajzban és nyelvjáráskutatásban is jelentőset alkotó Murádin László kolozsvári nyelvésznek a közelmúltban újabb – sorrendben a tizedik – nyelvművelő kötete jelent meg a nagyváradi Europrint Könyvkiadónál Babér és borostyán címen.
Modern meghatározás szerint: nyelvművelésnek nevezzük az alkalmazott nyelvtudománynak azt az ágát, amely a nyelvhelyesség elvei alapján a nyelvi műveltség terjesztésével igyekszik segíteni a nyelv egészséges fejlődését – olvasható az értelmező szótárban. Több évtizednek kellett eltelnie, amíg ehhez a felismeréshez eljutottak a szakemberek.
Bizonyíték erre Murádin László könyve előszavában olvasható mondatai is: „Én is hittem: a nyelvművelésnek csupán az az egyetlen feladata, hogy féltékenyen őrködjék a nyelv tisztaságán, irtsa a helytelen kifejezéseket és a nyelvtől idegen szavakat (…) Saját írásaimon kellett rájönnöm, hogy az igazi nyelvművelésnek az útja nem itt, hanem az anyanyelvi közműveltség növelésén át vezet. Ha érdekes cikkekkel sikerült felkeltenünk az olvasó figyelmét a nyelvről szóló írások iránt, akkor már ezekben az írásokban megbeszélhetjük a nyelvhasználattal összefüggő nehezebb nyelvtani ismereteket, nyelvi kifogásokat is”.
A több mint öt évtizede nyelvművelő írásokat, nyelvészeti tanulmányokat publikáló Murádin László ezzel a kötetével a szakmai modernizációra való hajlamát/képességét is igazolta, ugyanis mind a magyar, mind az európai nyelvművelés a nyelvi műveltség terjesztése irányába mozdult el. Ezt természetesen heves viták előzték meg, elég ha ezúttal csupán a különféle szemléletmódokra gondolunk: nyelvközpontú (az 1970-es évek), emberközpontú (az 1980-as évek), nemzetközpontú (a rendszerváltozás utáni) nyelvművelésre. A viták csúcsát az jelentette, amikor évekkel ezelőtt Budapesten nyelvészek egy csoportja kijelentette: fölösleges, értelmetlen dolog a nyelvművelés.
Ők a nyelvet szigorúan a tudomány tárgyának fogták fel, megfeledkeztek társadalmi szerepéről, arról, hogy az emberi nyelv elsősorban az érintkezés eszköze. A vitában Murádin László is hallatta szavát. Azt a hitvallását fejtette ki, mely szerint: kisebbségi létben a nyelvművelés társadalmi kérdés. Akkori meglátásai is teljesen összhangban voltak (és vannak) a korszerű magyar nyelvtudomány álláspontjával: a nyelvközösségek életében figyelni kell a meghatározó történelmi eseményekre, a nyelvpolitika és a nyelvállapot változásainak összefüggéseire.
A magyarság esetében nem hagyható figyelmen kívül például a trianoni békeszerződés (a nemzet egyharmada idegen államnyelvek hatása alá került), ennek egyik következménye a kisebbségi helyzetben élő magyarok helyenként  tapasztalható kommunikációs zavarai, melyek akár a nyelvvesztéshez is elvezethetnek. Ha elveszti az egyén a nyelvét, elveszti nemzetiségének lényegét is.
Legfőbb megtartó erőnk, anyanyelvünk csodálatos világába kalauzolja – mintegy 250 cikkében – olvasóit Murádin László azáltal, hogy szavaink titkába nyújt betekintést: egy-egy szó, szólás eredetének, jelentése kialakulásának magyarázatával gyarapítja történelmi, néprajzi, művelődéstörténeti, irodalmi ismereteinket. Erősítheti hovatartozási tudatunkat is. A kolozsvári Szabadságban évtizedek óta heti rendszerességgel megjelenő nyelvművelő rovatának írásaiból állította össze bő 400 oldalnyi kötetét.
Tapasztalatból tudom magam is, számos olyan szava van nyelvünknek, amelyeknek eredete, jelentése különösképpen érdekli embertársainkat. Ilyen például a kötetet indító kétkulacsos szó is, amelyről kiderül, hogy egy 1834-ben bemutatott színdarabból való. (Nagy Ignác Tisztújítás című darabjában egy kétszínű, züllött kortes megyei méltóságra pályázó mindkét jelölttől pénzt fogad el, mindkettő érdekében egyformán buzgólkodik, kezében két kulacsot tart, hol az egyikből iszik, hol a másikból aszerint, mikor melyik jelöltet kell éltetni…) Hasonlóképpen érdekes a vaskalapos szó története is (az elnevezés külföldi egyetemeken járt református teológusokhoz kötődik), de mondhatni a kötet minden, jó stílusérzékről tanúskodó, olvasmányos cikke szórakoztatva gyarapítja anyanyelvi ismereteinket.
Kedvcsinálónak még néhány cím: Csalafinta. Köntörfalaz. Sánta arasz. Se íze, se bűze. Nyakleves. Szamárlétra. Berúg, megrészegedik. Zsibvásár. Rókázik, okádik. Ádámkosztüm. Babér és borostyán. Rövidital, hosszúlépés. Lókötő, csirkefogó, naplopó. Cigány. A kastélytól a putriig. Rá se bagózik. A szerző Kosztolányi Dezső szavaival ajánlja könyvét olvasóinak: „Azt a lelket és nyelvet, melyet rövid időre örökbe kaptunk, új szellemmel fényezve, csorbítatlanul át kell adnunk utódainknak. Ez a küldetésünk – áldjon vagy verjen sors keze –, ez a mi küldetésünk.”
Komoróczy György
(Murádin László: Babér és borostyán, Europrint Könyvkiadó, Nagyvárad, 2012)
Krónika (Kolozsvár)

Áder János és Kövér László is fogadta a határon túli püspököket
Magyarország számára fontos, hogy a nemzet minden közösségében természetes legyen a magyar szó, legyen az a közösség bárhol a világon – e szavakkal köszöntötte Áder János magyar köztársasági elnök a Sándor-palotában a határon túli egyházi vezetőket szerdán.
A kisebbségi sorban hivatásukat végző egyházi vezetők felelősségét hangsúlyozta köszöntőjében a köztársasági elnök, kiemelve, hogy a kisebbségben élők is osztoznak a terhen. Új értelmet nyert az „ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem”, ha az anyaországon kívül a szószéken magyarul szólal meg valaki – fűzte hozzá az államfő az advent alkalmából tartott rendezvényen.
Áder János, utalva Márton Áron néhai erdélyi püspök szavaira, az egyházi vezetők hitéleten túli feladataira is felhívta a figyelmet azzal együtt, hogy bár a vallásüldöző, a kisebbségek beolvasztására törő diktatúrák kora lejárt, az átalakult világrendben sem könnyű a vallási és nemzeti azonosságát őrző ember dolga. Az egyházaknak továbbra sem csupán a hívő emberek lelkének gondozása a feladata, hanem az azonosságukban fenyegetett közösségek védelme, valamint szociális és oktatási feladatok ellátása is – fűzte hozzá az államfő, kifejezve háláját azért, hogy az egyházak példás igyekezettel tesznek eleget ennek a küldetésnek.
A köztársasági elnök felelevenítette, hogy az adventi találkozók sorát Mádl Ferenc néhai államfő indította el, aki egykor azt mondta: a karácsony emberi, történelmi és természetfeletti mélységét hit nélkül valóban nehéz a maga teljességében felismerni.
A határon túli magyar egyházi vezetők szerdán Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével is találkoztak, aki a díszebéden köszönetet mondott a különböző egyházaknak az elmúlt kilencven évben végzett tevékenységükért. Kövér László adventi köszöntőjében úgy fogalmazott: „az önmagát kereső Európában mi pontosan tudjuk, hogy erőt, önbizalmat meríteni honnan lehet, és honnan érdemes, és hogy ezt minél hitelesebben tudjuk kifejezni, nagy segítséget várunk a történelmi magyar egyházak minden képviselőjétől”.
Krónika (Kolozsvár)

Bölönben is „Mikulás-ügy” (Kampányban)
Akárcsak Bardocon, Bölönben is rendőrségi vizsgálat lett a Mikó Imre Egyesület ajándékozásából. Kozma Albert unitárius lelkész úgy nyilatkozott, nem tudni, ki áll pontosan az ügy hátterében, de valószínűsíti, a feljelentő az RMDSZ valamelyik ügybuzgó aktivistája volt. A Mikó Imre Egyesület az unitárius egyházat kérte fel, segédkezzen a csomagok kiosztásában. Tudván, Bölönben igencsak kiélezett küzdelem folyik a pártok közt, úgy döntöttek, elkerülik még a látszatát is, hogy propagandát végeznének, ezért egyenesen az iskolába vitték az ajándékokat, ahol ki is osztották azokat.
„Alig érhettek haza a gyermekek, mikor már valaki jelenthette a megajándékozást, mert én már negyed háromkor a rendőrségen voltam, s magyaráztam »bizonyítványunk«. A rendőrök nagyon tisztességesen jártak el, nem tettek egyebet, mint a kötelességüket végezték, amikor jó alaposan átvizsgálták azt a csomagot, melyet ellenőrzésre bevittem, majd jelentették Barótnak, mindent rendben találtak. Én csak azt sajnálom, hogy egyesek nem tudják tisztelni a legkisebbek ünnepeit sem, s – mivel nem hiszik, hogy önzetlenül is lehet tenni – politikai ügyet próbálnak fabrikálni belőle” – nyilatkozta ifj. Kozma Albert lelkész.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Visszahonosítás Háromszéken (Két éve kezdődött)
A kettős állampolgárságról szóló törvény megszavazása után a honosítás lebonyolítását segítő Demokrácia Központok (DK) létrehozása volt a legnagyobb lépés a nemzetegyesítés gyakorlati kivitelezésében, eredményeképpen két év alatt Háromszéken tizenhétezren, Sepsiszéken tízezren tették le az állampolgársági esküt – hangzott a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ tegnapi születésnapi rendezvényén.
Székelyföld első Demokrácia Központját 2010. december 23-án avatták Sepsiszentgyörgyön az Eves-házban, az ilyen típusú erdélyi irodák megnyitásáról Toró T. Tibor akkori ügyvezető elnök kezdeményezésére döntött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) októberben ugyanazon a választmányi gyűlésen, amelyen új párt megalapításáról is határoztak. A honosítás 2011 januárjában kezdődött, addig az előkészületek folytak, s míg kezdetben az igénylők ide-oda futkostak a fordításokért, fényképekért, másolatokért, jelenleg a nemrég EMNT-irodának átkeresztelt ügyintéző központokban teljes körű honosítási szolgáltatást nyújtanak, és még a magyar állampolgárságból fakadó okiratok kézbesítésében is segítenek – ismertették tegnap az iroda munkatársai. Nemes Előd, a sepsiszentgyörgyi DK korábbi vezetője méltatta a honosítási okiratok összeállításában segédkező csapat munkáját, akik közül néhányan kezdettől részt vesznek ebben a tevékenységben (köztük Fábián László jelenlegi irodavezető is), egyesek pedig önkéntesként segítenek időnként, és mindannyiuknak emléklappal köszönte meg a kitartást.
Toró T. Tibor emlékeztetett arra, a magyar kormány 2010. november 24-én írta alá az EMNT-vel azt a megállapodást, amely alapján felhatalmazta az erdélyi szervezetet a honosítással kapcsolatos tájékoztatás és ügyintézés lebonyolítására, és ami lehetővé tette, hogy korábban harminc, jelenleg huszonnyolc irodában folytassák ezt a munkát. Elhangzott az is, a közeljövőben tárgyalnak a honosítás egyszerűsítéséről.
A házias hangulatú rendezvényt Fadgyas Edmond gitárkísérettel előadott énekelt versei tették ünnepélyessé.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megjelent a romániai újságírás enciklopédiája
A romániai sajtótörténeti munkák közt egyedülálló kötetet mutattak be pénteken a kolozsvári egyetemi könyvtárban. Istoria jurnalismului din Romanie in date. Enciklopedia cronogica.
A romániai újságírás történetének adatai. Kronologikus enciklopédia erényei közé tartozik, hogy számba veszi az ország valamennyi településének sajtótermékeit 280 évet átfogva.
A szerző, a Bukarestben oktató egyetemi tanár Marian Petcu több mint száz önkéntessel dolgozott együtt, tanárokkal, kutatókkal, könyvtárosokkal, levéltárosokkal, újságírókkal, és nem utolsósorban egyetemistákkal – Kolozsvárról 13 diák kapcsolódott be, a román nyelvű újságírói szak tanulói. Mintegy a magyar vonalat képviselve Györffy Gábor egyetemi tanár is részt vett a négy éven át tartó munkában.
A bukaresti után a következő könyvbemutatót azért szervezték Kolozsvárra, mert itt született meg a könyv ötlete is – mondta megnyitó beszédében Ilie Rad egyetemi tanár. Marian Petcu egy 2005-ös szimpóziumon tett javaslatára megalakult 2007-ben a Román Sajtótörténészek Társasága, ennek első kongresszusán pedig felvetődött egy összegző kötet szükségessége.
Az A4-es formátumú könyv 1414 oldalával, 18 ezer sajtókiadvány adatait elénk tárva, nem csak a nyomtatott, de az audiovizuális médiára is kiterjesztve a kutatást, ugyanakkor az országban élő többi nemzet, így a magyar, német, bolgár, szerb, orosz sajtóorgánumokat is számba véve 1731-től 2011-ig, monumentális alkotásnak mondható.
Magyar vonatkozású adatok
A sajtótörténetet is oktató Cseke Péter egyetemi tanár a kötet méltatása során elmondta, szerepelnek benne az alapvető magyar vonatkozású adatok. Monoki István nevét említette, aki hasonló bibliográfusi munkát végzett el a két világháború között: az 1919 és 1940 közt Romániában megjelent magyar könyveket listázta. „2007 óta több mint 30 dolgozat született a tanszékünkön sajtótörténeti témában, jelenleg is van előkészületben ilyen” – jelentette be Cseke Péter, tehát a magyar újságíró szakos diákok sem tétlenkednek, ami a sajtótörténeti kutatásokat illeti.
A könyv mindenesetre hiánypótló, nevezhető az újságírók bibliájának is, hiszen mindazok számára, akik újságírással akarnak foglalkozni az országban, nélkülözhetetlen mű ez, a román újságírásról információkat akarnak szerezni – értettek egyet a Gyulafehérvárról érkezett Mircea Popa és Constantin Cubleşan professzorok.
Egy kalendárium volt az első újság?
Utóbbi elmondta, ő maga úgy gondolja, enyhén túlzás az 1731-es kalendáriumot, amelyet egy szerb szerzetes írt, csupán a stílusában felismerhető újságírói jegyek alapján a román sajtótörténet kezdőpontjává tenni, szerinte 1830-tól lehet román sajtóról beszélni Ion Heliade Rădulescu munkássága kapcsán.
A 2000-es években ezzel szemben az a probléma vetődött fel, hogy rengeteg folyóiratszerű kiadványt jelentetnek meg különböző társaságok, például osztályközösségek is, amely lapokat újságokként tartanak számon, be is jegyeznek.
„Az utolsó kommunista projekt”
A szerző beszámolt a munka nehézségeiről és szépségeiről is. „Mondhatni ez az utolsó kommunista projekt” – tréfálkozott Marian Petcu: „rengetegen dolgoztak rajta, anélkül hogy kifizették volna őket” – magyarázta. Főleg önkénteseknek köszönhető ugyanis a könyv létrejötte, bár végül a kultúrminisztérium is támogatta az ügyet 9 ezer euróval.
„Kezdetben naivan azt gondoltam, hogy minden könyvtáros feltérképezte már a településén található kiadványokat, de csalódnom kellett. A megyei könyvtárak alkalmazottainak fele egyenesen visszautasította, hogy részt vegyen ebben a projektben, a kolozsvári egyetemi könyvtár is csak az utolsó száz méterben kapcsolódott be” – emlékezett a szerző a viszontagságos időkre.
Volt olyan periódus, amikor teljesen magára maradt az üggyel, és mindössze néhány buzgó könyvtáros és diák munkája adott erőt a folytatáshoz – vallott Marian Petcu, aki ígéretét betartva, elkészítette a kötetet.
Maszol.ro

Választási figyelő – Erdélyből
Tapasztalatait, olvasmányait az ember egymásra másolja – így alakul (folyamatosan) a Konglomerát. A maga sajátos, mai Erdély-képe, amelyet igyekszik könyvbe foglalni. (Akár kisbetűvel, konglomerátumformában fogalmazva, de nagybetűkel írja be magát az életünkbe.)
Olvasom például Esterházy Péter Esti című könyvét, és teljesen váratlanul a következő mondatokat találom benne, a Pécsre datált 9. fejezetben: „Pakolj össze, és lépj ki az életemből, mondta Esti Kornélnak egy nő itt Pécsett még a múlt században. (Pécsett, jó ez a csett? mert állítólag Kolozsvárra nem jó, azt csak beszépítjük, Kolozsvárt, hogy kapjon egy kis patinát, Erdélyből kizárólag patina kell, patina meg nincs, csak erről, ezekről gyávaságból és a hazugság iránti leküzdhetetlen vágytól hajtva hallgatunk; a valóságos Erdély alig valakit érdekel, beleszámítva az erdélyieket is; álmainkat kergetjük, melyek hol színes szélesvásznúak, hol üresek, hol némák, de még ez utóbbi esetben is magyarra vannak szinkronizálva.)”
Nos, az álmok, álmaink most éppen – persze embere és pártja válogatja –színes szélesvásznúak, de nem némák, sőt nagyon is hangosak, természetesen magyarra „szinkronizálva”.
De mit is jelent ez a szinkronizálás?
Mostanában ritkábban gyakorolt szokásomhoz híven, a bukaresti Dilema veche friss, pontosabban november 22–28-a közti hétre ajánlott számát vásároltam meg, ám hogy ne egyoldalúan tájékozódjam kulturális (?) ügyekben, vettem hozzá egy másik hetilapot is, az Observator culturalt. Egy-egy tehát az állás, a két fő politikai orientációt tekintve – természetesen figyelembe véve, hogy az úgymond kulturális lapok nem sorolhatók be egyértelműen az elkötelezett és így magukat sűrűn lejáratni tudó újságok közé. (Erről a Dilema veche meggondolkodtató cikket közöl – érdemes volna bővebben kitérni rá – a Romania inapoiata című, azaz a „visszamaradt” Romániát körüljáró összeállításban.) Mielőtt megpróbálnék tájékozódni abban-arról, hogy a Basescuékhoz közelebbiek, illetve a Pontáékhoz húzók hogyan látják ezt a szegény országot (amelyben egyesek jócskán meggazdagodtak), ugyancsak szokásomhoz híven az esztéta-filozófus (volt művelődési, majd külügyminiszter) Andrei Plesu publicisztikai rovatánál állok meg. Ő ezúttal a vidám Caragialéról értekezik, a valóságra mindig éhes, dinamikus és játékos klasszikusról, és arra figyelmeztet, hogy a gyógyíthatatlan elsiklásaink, a szteretípiák és a rossz erkölcsök megörökítője mellett lássuk meg a jó kedély íróját is (például a választási időkben különösen emlékezetes Elveszett levél alkotójában – teszem hozzá Plesu okfejtéséhez).
Hát ez a biztatás bátorít fel a Szentgyörgy Pincében, fehérasztal mellett elhangzott bonmot idejegyzéséhez. A gyengécske Mihai Viteazul-szobor elé felépített emelvényen még nem értek véget a szónoklatok a sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetés keretében (valóban lehetett úgy kétezer ember a téren), amikor lent, a pincében elhangzottak az első ebédrendelések. A pincér közölte, hogy a rendezvény ideje alatt csak ásványvizet, üdítőt vagy alkoholmentes sört lehet az étel mellé rendelni (ezt nyilván utasításba kapták). Ekkor hangzott el a „caragialei” kérdés: – A székelyeknek tehát választaniuk kell az autonómia és az alkohol között?
De vissza, egyelőre legalábbis a két bukaresti hetilaphoz. A Dilema Romania inapoiata súlypontjának egyik újságíró munkatársától azt olvashatjuk, hogy a nem anarchikus és nem kormányozhatatlan, de bizonytalan, félő és zajos Románia a Ceausescu és Ceausescu közti távolságnak valahol a felénél tart. Figyelemre méltó, bár nem túl biztató megállapítás. Ha az Observator culturalban keresünk további vagy másfajta eligazítást, nem sokkal jobb eredményre jutunk. A politikai vezéranyagok egyikét jegyző Bedros Horasangian felteszi a kérdést: vajon normális-e az az ország, ahol végtelenül csak arról van szó, hogy a nagyobb vagy a kisebb rossz között válasszunk? De hol végződik a Nagy Rossz, és hol kezdődik a Kisebbik Rossz? Egyet lapozva pedig, az Observator főszerkesztő-helyettese Basescu elnök önelégültségének a „potenciáljáról” cikkezik…
Egyszerű volna azzal tenni le a két bukaresti lapszámot, hogy ez szerencsére nem a mi dolgunk. Nekünk elég az autonómiaigényünket – amivel tulajdonképpen mind egyetértünk – kinyilvánítani. Akár Mihai Viteazul szentgyörgyi szobra közelében. (Pláne hogy egy ősi történelmi pillanatban a székelyek, egy rosszul politizáló erdélyi magyar fejedelemmel elégedetlenül a román harcos mellé álltak; s a román nemzeti történetírás attól a pillanattól származtatja „a három román fejedelemség” összetartozását.)
A viszonyítási pontok megkülönböztetése azonban nem csupán historiográfiailag fontos. A XIX. században élt medgyesi szász orvos, Daniel G. Scheint magyarra most lefordított (német eredetiben 1833-ban Pesten kinyomtatott), a Székely Nemzeti Múzeum kiadásában 2012-ben hozzáférhetővé tett könyve, Az erdélyi székelyek földje és népe nekünk kellemes olvasmány, hiszen első mondata így hangzik: „Székelyföld az Erdélyi Nagyfejedelemség része, és ennek az országnak a legszélső határától, ahol Moldvát és Oláhországot érinti, Észak- és Nyugat-Erdélyig húzódik, a Szászok földjéig és a Magyarok földjéig.”
1833 és 2012 között nagy idő telt el – és amilyen hasznos a múltat tudatosítani, olyan szükséges a változást tudomásul venni; jóllehet sem Mihai Viteazul vélt igazságának, sem a „Ceausescu és Ceausescu közt” legújabb kori tényeinek elfogadása nem lehet alapállásunk. 2012. december 9-én arról kellene döntenünk, hogy a „Nagy Rossz” és a „Kisebbik Rossz” közül melyiket választjuk – vagy inkább hogy szakítunk a rosszal, amelyből annyi évtizeden át volt részünk. Ez minden román állampolgár dilemmája; olyan dilemma, amelyet elvben nagyon könnyű megválaszolni, csakhogy a „rossz” azonosítása, egy párthoz, egy választási szövetséghez kapcsolása még hosszú szakmai (politológiai) elemzést követően sem könnyű. Leegyszerűsítve a dolgokat, talán így lehet fogalmazni: a győztes, az új (régi?) többség javítson a gazdasági helyzeten, okosan építse az európai kapcsolatokat (netán elérve a bejutást is a Schengen-övezetbe), szakítson a gyűlöletbeszéddel, beleértve a „magyar kártya” folyamatos kijátszásának gyakorlatát. Tegyük hozzá: a közigazgatási (gazdasági) régiók újragondolásában maradjon a realitások talaján – ami országos érdek, nem csupán nekünk, Romániában élő magyaroknak fontos, már-már azt mondanám, élet-halál kérdés.
A magyar képviselet pedig az új parlamentben – vagy éppen a választások után megalakuló kormányban – alapkérdés, a kisszerű érdekeknek (párt- és személyes hiúságoknak) alá kellene, alá kell rendelődniük a közösségi szempontoknak. Ellenzékben eredményesnek lenni: hiú ábránd, önbolondítás. Tegyük hozzá: bármilyen autonómiaigényben, előrehaladásban csak országon belül lehet sikert remélni. Sem Magyarország, sem semmilyen európai intézmény nem képes segíteni a megoldásban.
KÁNTOR LAJOS
*A szerző a Korunk Főszerkesztője.
Népszabadság

Püspökválasztás előtt az Erdélyi Református Egyházkerület
Pap Géza leköszönő püspök helyére ketten pályáznak
Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) december 14-én választja meg új püspökét és az egyházkerület vezető testületét. Az EREK-hez tartozó tizenöt egyházmegye lelkészi és világi képviselői december 14-én, pénteken Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központban gyűlnek össze, hogy megválasszák az elkövetkező hat évre a vezető testületet. Az egyházkerület élén 12 éve álló Pap Géza leköszönő püspök helyére két jelölt pályázik: Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület jelenlegi püspökhelyettese és Székely József, a Kolozsvári Alsóvárosi Gyülekezet (ismertebb nevén a Kétágú református templom) lelkipásztora. Az egyházkerület püspöke és a most megválasztandó többi tisztségviselő hat évig gyakorolhatja régi/új tisztségét. A püspök legtöbb két, egyenként hatéves mandátumot tölthet be.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Fejezetek az „új világ” kapcsolattörténetéből
Interjúsorozat a román–magyar kérdést felvállaló, erdélyi civil szervezetek vezetőivel
Magyarok és románok között mind intézményi, mind társadalmi szinten olyan sikeres együttműködések jöttek létre, amelyekre mint a jövőbe vetett bizalmunk építőköveire lehetne tekinteni. Ugyanakkor, a beszélgetésekből kirajzolódik egy ezzel ellentétes irányú folyamat is, ami elsősorban a politikai szféra közömbösségében testesül meg. Az interjúsorozatban a magyar–román megbékélést felvállaló legfontosabb erdélyi civil szervezetek közül kerestem fel három intézetvezetőt, Smaranda Enachét, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga képviseletében, Koreck Máriát a szintén vásárhelyi Divers Egyesülettől és Ádám Gábort, a kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjától. A sorozat harmadik, itt olvasható fejezete Ádám Gáborral, a kolozsvári szervezet igazgatójával készített beszélgetés.
– Az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja immár csaknem évtizedes múltat tudhat magáénak. Milyen körülmények között és milyen célokat megfogalmazva született a kezdeményezés?
– A szervezetet 2000 januárjában jegyezte be alapítóként egyrészt a Romániai Nyílt Társadalom Alapítvány, másrészt Salat Levente magánszemélyként. Nehéz pillanatban született meg ez az intézmény. A Nyílt Társadalom Alapítvány fő finanszírozója, alapítója, Soros György és a romániai alapítvány vezető tanácsa úgy gondolták, hogy nem érdemes tovább fenntartani az intézményt abban a formában, ahogy az 1990 és 2000 között működött. Ekkor született az a mentőötlet, hogy a fiókszervezetek helyébe jegyezzenek be önálló alapítványokat, amelyek egy-egy adott témakörben folytatják a tevékenységet, és amelyek más támogatókat is megpróbálnak bevonni. Kolozsváron két ilyen alapítvány született: az egyik a Roma Központ, amely kizárólag cigány/roma témákkal foglalkozik és a másik az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja. Ez utóbbi azt tűzte ki céljául, hogy a társadalomban annyira hiányzó interetnikus párbeszédet szorgalmazza, a két vagy akár több kultúra találkozási felületeit próbálja gazdagítani olyan tevékenységek által, amelyek a későbbiekben a közpolitikákat is befolyásolhatják. A közigazgatással, rendőrségi intézménnyel vagy helyi közösségekkel együtt dolgozva próbáljuk az etnikumközi párbeszédet előmozdítani.
De nem csak a magyar–román kapcsolatokról van szó. Itt van a roma/cigány kérdés is, amely Erdélyben is rendkívül releváns és egyre nagyobb kihívások elé helyezi a társadalmat. Románia szintjén ez elég sarkalatos probléma, akár a diszkrimináció szempontjából közelítjük meg, akár szociális, vagy épp az igazságszolgáltatás szempontjából.
A különböző közösségek igazságszolgáltató rendszerei komoly ellentmondásba, konfliktusba kerülhetnek egymással, ha csak arra gondolunk, hogy egyrészt van a romániai igazságszolgáltatási rendszer, ugyanakkor egyes helyeken még él az a kimondatlan érték a roma közösségek szintjén, hogy a megélhetés érdekében nem-romáktól eltulajdonítani, vagy kéregetni nem bűn, nem elítélendő dolog. Másrészt pedig ezeknek a közösségeknek léteznek saját, évszázados hagyománnyal rendelkező igazságszolgáltató egységei, az ún. „stabor”-ok, vagyis az öregek tanácsai. Kérdés, hogy lehet-e, érdemes-e integrálni ezt egy országos rendszerbe? Külpolitikai szempontból is nehéz kérdés, mert a többség felháborodottan – hogy ez indokolt vagy sem, az egy másik dolog – állapítja meg, hogy a Franciaországban, Olaszországban tartózkodó romák/cigányok alapján alakul az ország imázsa. Mindez a magyar közösség szempontjából sem elhanyagolható. Szociológiai kutatások azt mutatják, hogy létezik egy körülbelül százezer lélekszámot kitevő, elsősorban erdélyi roma/cigány közösség, amely vagy anyanyelvi szinten vagy második nyelvként beszéli a magyart. Ennek jó része, körülbelül 20–30 százaléka kettős életmódot folytat: Magyarországra megy át idénymunkára mezőgazdaságban, építészetben stb. … de szülőföldjének Erdélyt, Romániát tekinti, és ha a tavaszi, nyári hónapokban kimegy dolgozni, amikor van munka a számára, ősszel, a téli hónapokban hazajön, kétlaki életmódot folytat. Erre a magyarul vagy magyarul is beszélő romák/cigányok közösségére eddig sem a kulturális/politikai képviseleti fórumunk, sem a civil szervezetek igazából nem figyeltek oda, pedig ezzel érdemes volna komolyabban foglalkozni.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – BIRÓ VENCEL EMLÉKNAP
a KOLOZS-DOBOKAI RÓMAI KATOLIKUS FŐESPERESI KERÜLET és a PIARISTÁK ROMÁNIAI RENDTARTOMÁNYA szervezésében
2012. december 11-én (kedden),
a kiváló piarista pap, tanár, történész, író halálának 50. évfordulóján
• Reggel 9 órakor megemlékező szentmise az Egyetem (Universităţii) utcai Szentháromság (Piarista) templomban. Bemutatja Ft. Ruppert József piarista atya, a Romániai Rendtartomány felelőse.
• 10.00 óra – Találkozó a Piarista és Marianumista Öregdiákok Baráti Köre székhelyén
• 11.00 óra – Biró Vencel nyughelyének megkoszorúzása a Házsongárdi temető piarista sírkertjében (amennyiben az időjárás megengedi).
• 12.00 óra – Timár Ágnes igazgató köszöntőjét és Ft. Ruppert József piarista bevezetőjét követően A Piarista rend tevékenysége Kolozsváron és Erdélyben címen Váradi Éva tanárnő előadása a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében.
DÉLUTÁN 5 ÓRAI KEZDETTEL ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉSRE, VALAMINT – VÁSÁRLÁSSAL ÉS DEDIKÁLÁSSAL EGYBEKÖTÖTT – KÖNYVBEMUTATÓRA HÍVJUK MEG ERDÉLY ÉS A KEGYES TANÍTÓREND TÖRTÉNELME IRÁNT ÉRDEKLŐDŐ KÖNYVBARÁTOKAT.
HELYSZÍN: a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség
díszterme (Szentegyház/Iuliu Maniu utca 2. szám, első emelet)
• Köszöntőt mond Ft. Kovács Sándor főesperes-plébános
• Ft. Ruppert József piarista atya, a Piaristák Romániai Rendtartománya felelősének előadása: A kivágott fa kizöldült–piarista újjászületés Erdélyben
• Biró Vencel Katolikus kincsek- Egyháztörténeti tanulmányok című kötetét szerkesztője, dr. Sas Péter budapesti művelődéstörténész ismerteti
• Közreműködik Fodor György piarista konfráter, közíró, a Piarista és Marianumista Öregdiákok Baráti Köre, a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség és a Szent Mihály Caritas Szervezet
• Énekel a Báthory István Elméleti Líceum gyermekkara, vezényel Kocsis Imola tanárnő
Szabadság (Kolozsvár)

Mikulás-nap a Gondviselés Központban
Szent Miklós püspök ünnepnapján a kolozsvári Szt. Mihály Caritas és a Szent Mihály Nőszövetség ajándékcsomagokkal kereste fel a kolozsvári Providenţa-Gondviselés-Fürsorge Központ otthon lakóit.
A mentálisan sérült felnőttek számára indított nappali foglalkoztató központnak jelenleg tíz gondozottja van, akikkel két szociális munkás, Kézdi Orsolya és Kovács Melinda foglalkozik állandó jelleggel. Több önkéntes is besegít – van köztük pszichológus, gyógypedagógus, szociális munkás, lelki vezető. A csoportos foglalkozások célja a közösségbe való beilleszkedés, a munkára való felkészítés, az egészséges életmódra való nevelés. Ezeken a csoportos foglalkozásokon a konfliktushelyzetek megoldását is gyakorolják.
A napi tevékenységük része a kézimunkázás, kézművesség, népdalok éneklése, kis jelenetek betanulása is. Delfin híradó címmel újságot szerkesztenek és a közelmúltban fényképkiállításon vettek részt saját fotóikkal.
A Mikulás-napi ajándékokat kis műsorral köszönték meg, A sziget című jelenet a szeretet megmentéséről szólt, majd a békességről, a türelemről, a szeretetről és Jézusról énekeltek, mert Jézus és a szeretet mindenkié. Búcsúzáskor pedig saját készítésű tárgyakkal ajándékozták meg a Caritas és a Nőszövetség munkatársait.
Molnos Sára
Szabadság (Kolozsvár)

Nyomot hagyni
Lehet-e nagyobb öröme egy pedagógus-házaspárnak, mint az, hogy valahol egy mezőségi településen közel fél évszázad után is szeretettel emlékeznek rájuk? Lehet-e nagyobb meglepetést szerezni az évek során nagyszülővé vált tanítványnak, mint hogy a bajban levő iskolán, ahol már az unokái tanulnak, régen elköltözött volt tanítója- tanára akar segíteni? S a szándék nemcsak gondolatban fogalmazódik meg, hanem tetté is válik.
Túl a nyugdíjkorhatáron, a Marosvásárhelyen élő Konrád házaspárt néhány éve az a szándék vezérli, hogy nyomot hagyjanak azokon a településeken, ahol életük során tanítottak. Többet annál, mint ami hivatásuk gyakorlása, a művelődési élet irányítása közben gyermek- és felnőttszívekben megmaradt, s amit Konrád Béla utolsó munkahelyén, Mezőpanitban a falu tartalmas monográfiájának megírásával hagyott. Pedagógusi nyugdíjukból anyagi segítséget ajánlottak fel az Arad megyei falunak, ahol a ’40-es évek végén tanítottak, s amelynek lakói önerőből református templomot építenek. Mivel pályakezdésük helyszínén, a felsőtóvidéki falvakban, Katonában és Gyekén nincsen már magyar iskola, Böjthe atya árváira gondoltak. S amikor arról értesültek, hogy volt munkahelyükön segítségre van szükség, azonnal felajánlották a támogatásukat.
"Alulírott, Konrád Ibolya és Konrád Béla tanügyi nyugdíjasok, akik az 1952–1966-os években Nagysármáson fejtették ki tevékenységüket, s szeretettel és hálával emlékeznek ezekre az évekre…, tudomásul véve az elszórványosodás veszélyét s a törekvést egy alapítvány létrehozására, amely támogatná, hogy szomszédos települések szórványban élő gyermekeit a sármási iskolába begyűjtsék, felajánlunk ezer eurót erre a nemes célra. Ezzel szeretnénk kifejezni együttérzésünket és szeretetünket volt tanítványaink, azok szülei és volt munkatársaink iránt, akik még életben vannak…"– idéztük az adománylevél néhány sorát.
A Konrád család gesztusa nyomán a válasz sem késett. Ahogy a beszámolóból kiderül, 2012. november 4-én rendkívüli, ünnepélyes találkozást tartottak Nagysármáson, amelyen az egykori magyar nyelvű nyolcosztályos általános iskola volt tanulói Konrád Ibolya tanítónőt és Konrád Béla tanárt köszöntötték. A 47 év után megrendezett lélekemelő találkozás főszervezői az 1961-65 között végzett öregdiákok, az elsők, akik nyolc osztályt jártak. Ezt a korosztályt Konrád Ibolya tanítónő I-IV.-ben tanította, majd V-VIII.-ban négy éven át Konrád Béla volt az osztályfőnökük. Beszédes adat, hogy a találkozót szervező osztály a ’60-as években 40 tanulóból állt.
A találkozásra az indítékot az a sajnálatos helyzet adta, hogy a 2012/13-as iskolai év kezdetén a sármási iskola magyar tagozata az elszórványosodás olyan jeleit mutatta, amely egyes osztályok puszta létét fenyegette. A kialakult helyzetet sem a helybeliek, sem a két volt tanügyi káder nem nézhette tétlenül, és sikerült gyors és hatékony megoldást találni a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány segítségével, akik nagy tapasztalattal rendelkezve autóbuszt biztosítottak, hogy a környékbeli szórványfalvakból, ahol megszűnt már a magyar oktatás, Sármásra szállítsák a gyermekeket – olvasható a beszámolóban.
A találkozón részt vevő mintegy 30 személynek, köztük három nyugalmazott pedagógusnak, akik helybeli lakosok, felejthetetlen élményben volt részük. Az öregdiákok nevében Szász Teréz üdvözölte két volt tanítójukat és nevelőjüket, akiket 47 év után láttak viszont.
"Habár sokan elköltöztek közülünk…, mi, akik itt maradtunk ezen a kicsi magyarságszigeten, megőriztük nyelvünket, kultúránkat és magyarságtudatunkat, s erre neveltük családunk tagjait is, mivel az iskolában kapott példamutatás arra ösztönzött, hogy bármilyen nehéz helyzetben emberek maradjunk. Köszönjük, hogy nem felejtettek el, köszönjük a jó Istennek, hogy megtartotta Önöket, s főleg a segítségüket annyi év után, köszönjük az örömöt, amely a mai napot bearanyozta, s a csodálatos eseményt, amelynek nem volt még példája Nagysármáson" – hangzott el a díszes papírtekercsre írt köszöntőbeszédben.
Az estébe nyúló kötetlen és lelkes eszmecsere minden résztvevő számára felejthetetlen emlék marad, s feltöltődést jelentett a jövőbe vetett hit, remény és szeretet jegyében – írja a 84 éves Konrád Béla, aki köszönetet mond a szervezőknek, különösképpen Nemes Katalinnak és Lukács Melindának.
A nyugalmazott pedagógus-házaspár tartása, segítő szándéka nem egyedülálló. Ők még ahhoz a nemzedékhez tartoznak, amelyik küldetésnek, hivatásnak érezte a választott szakmát, annak ellenére, hogy az ötvenes-hatvanas években, amikor a kommunista ideológia szőtte át az oktatásügyet, nem volt könnyű úgy tanítani, ahogy szíve szerint egy jól képezett pedagógus elképzelte. Pályafutásuk krónikáját hallgatva, amely a rövid Arad megyei kitérőt leszámítva az 1952-ben létrehozott Nagysármás rajonban kezdődött, elgondolkozhatunk azon, hogy egy fél évszázad alatt milyen mértékben apad a mezőségi magyarság.
A radnóti születésű Konrád Béláné Csiki Ibolya Katonán, a két tanerős iskolában egyedül két váltásban 30-40 magyar gyermeket tanított, Konrád Bélának az egytanerős gyekei iskolában 20 tanítványa volt. Ezeken a településeken ma már nyoma sincs a magyar oktatásnak, s Sármáson, ahol 40-es létszámú osztályt tanítottak, ma csak a környékbeli gyerekekkel lehetett megmenteni a minimális, 12 tanulóból összeálló első osztályt. Ezért tartják annyira fontosnak, hogy ami három lelkes sármási tanítónő, Györfi Apollónia, Vajda Erzsébet és Tamás-Lukács Melinda szervezőmunkája, tanító- és tanártársaik segítsége s a Kallós Alapítvány felbecsülhetetlen támogatása nyomán elkezdődött, eredményes legyen. Az elképzelt szórványkollégium lehetővé tenné, hogy azok a gyermekek, akiknek a szülei is már alig beszélik a magyar nyelvet, s olyan környezetbe születtek, ahol nem hallanak magyar szót, anyanyelvükön tanuljanak. A munka rendkívüli nehézségek, sok akadály elhárítása nyomán elkezdődött, de folytatni kell. Bár eddig is akadtak támogatók, az elképzelt nagysármási szórványközpont tervezésére, kivitelezésére, berendezésére, a gyerekek utaztatási, étkeztetési, a velük való délutáni foglalkozásokkal kapcsolatos költségek fedezésére minden segítséget szívesen fogadnak a továbbiakban is.
Bodolai Gyöngyi
A Kallós Zoltán Alapítvány elérhetőségei:
Kolozsváron, tel/fax.: 0264/598-813
Válaszúton, tel/fax.: 0264/262-623
Népújság (Marosvásárhely)

Ifjúsági szervezet alakult Kisperegen
Felrázni a közművelődési életet
Krepelka Beatrix, a közelmúltban megalakult Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezetnek az elnöke, a helybeli kultúrotthonban megtartott bál előtt, nyilvános helyen első ízben ismertette az ifjúság elképzeléseit. 
Az utána következett bálon ünnepelték a hivatalosan bejegyzett szervezetnek a megalakulását. Amint érdeklődésünkre elmondta, Kisperegen ifjúsági szervezet létrehozására már voltak kísérletek, de mindannyiszor félbe szakadtak. A Balogh Krisztina, Nagy Izabella, Wuchbti Kinga, Szabó Tamás, Rostás Aranka, Rostás Norbert és jómaga által alapított szervezet székhelyül megkapta az óvoda volt épületét, amelyiknek a helyiségeit kitakarították, kicsinosították, hogy megtarthassák a Mikulás alkalmával tervezett névadó bulit, amit a Mikulás-várás előzött meg. A fiatalok közreműködésével ugyanis, december 6-án, csütörtökön az óvodásoknak és a kisiskolásoknak szerveztek délutáni foglalkozást. A Mikulás-váráson részt vett 44 gyermeknek érdekes programot szerveztek, egyik fiatal öltözött be az ajándékokat hozó Mikulásnak. Másnap, pénteken este a kisperegi ifjakkal batyubál-szerű bulit szerveztek, ahol gépzenére több mint 60-an mulattak, együtt ünnepelték az ifjúsági szervezet megalakulását. Beatrix Nagyperegen lakik, de többet tartózkodik Kisperegen, ráadásul a férje sem ellenzi a közösségi munkát, maga is aktívan bekapcsolódik.
Távlati tervekről szólva, fontosnak tartotta megemlíteni: fel akarják kissé rázni a helybeli közművelődési életet, kitölteni a fiatalok szabadidejét. Néptáncegyüttes létrehozását tervezik, aminek a megvalósulására alkalmasnak ígérkezik a közelgő tél, amikor a fiataloknak is több idejük van. A nagyperegi fiatalokkal együtt, lehetőleg együtt kívánják megalakítani, multikulturálisra tervezik, vagyis a községben élő magyarok mellett a németek, a csehek, a szlovákok néptáncait is szeretnék megtanulni előadni. Olyan tánccsoportot akarnak létrehozni, amelyikkel bárhol, bármikor megjelenhetnek, felléphetnek a kisperegi asszonykórussal együtt, amelyik működik, csak ritkán adódik alkalom a szereplésre. A jövő nyárra tervezett kisperegi, majd a nagyperegi falunapokon már meg akarják mutatni, mire képesek – mondta el érdeklődésünkre a Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet elnöke.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A délvidéki lecke
A megboldogult jugoszláv föderalizmus légkörében felnőtt vajdasági magyarok alaposan feladták a leckét az utódállamok egyenjogúságra törekvő kisebbségeinek.
A délvidéki negyedmilliós népcsoport saját vezetői rátermettségének és annak köszönhetően, hogy az uniós csatlakozásra ácsingózó Szerbia jó bizonyítványt kívánt kiállítani magáról, olyan eredményt tud felmutatni a felvidéki, kárpátaljai és erdélyi magyar népcsoportoknak, amely számukra is sok bajukra lehetne ír, mégpedig egy még szerény kezdeteinél tartó, de már működő személyi autonómiaformát.
Az, aminek becikkelyezéséről, törvénybe iktatásáról egyelőre hallani sem akarnak a szlovák, ukrán vagy román politikai elit tagjai, azt a Bácskában már nemcsak elültették, de kezdi meghozni első gyümölcseit, már fékezőleg hat az elvándorlásra és az asszimilációra, már belső hálózatát hozza létre a magyar kulturális intézményeknek, és egy önigazgató csúcsszerv oltalma alá vonja az anyanyelvű oktatás rendszerét az elemitől a felsőoktatásig, és a további kibontakozás útjait keresi. Nemcsak a magyar társadalom összetett egységben való szemlélete szilárdult ott meg, hanem azon túlmenően  olyan érdekvédelmi mechanizmus is kialakult, mely törvényes kollektív jogai megsértése esetén azok törvényszéki és hatósági védelmének sikeres ellátására is képes. Nemzetünk vajdasági része tehát élére került a Kárpát-medencei autonómiaküzdelmeknek, bizonyos értelemben példát mutat valamennyiünknek. Külön kiemelendő ennek kapcsán az, ahogy a Szabadkán – milyen jelképes csengésű név! – székelő Magyar Nemzeti Tanács felépítése is arra vall, nem rendelik alá szűk pártszempontoknak. Az MNT egy plurális pártstruktúra fölötti szervként testesíti meg az egységtörekvéseket, kis magyar parlamentként működik, benne a politikai monopólium kizárt. Emlékezzünk csak: magyar népi kataszter összeírására, belső magyar választásokra készült valamikor a kilencvenes évek közepén az erdélyi magyarság is – íme, akik már rendelkeznek reális kulturális autonómiával, azt pontosan ezek révén alkották meg. Batsányit parafrazálva: érdemes lesz ezentúl vigyázó szemünket Szabadkára vetnünk!
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Európai bírósághoz fordul Antal Árpád (Nyelvháború Sepsiszentgyörgyön)
A brassói táblabíróság végleges és visszavonhatatlan ítéletében erősítette meg az első fokon hozott döntést, miszerint a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnak le kell cserélnie az összes olyan táblát, amelyen a magyar nyelvű feliratok szerepelnek a román nyelvű előtt. Antal Árpád polgármester a Háromszéknek elmondta, akkor lepődött volna meg, ha másként dönt a bíróság, s bár az indoklást nem ismeri még, nem hagyhatja annyiban: valószínűleg az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordul.
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt Codrin Munteanu prefektus „a civil szférából kapott észrevételek nyomán” jelentette fel a többnyelvű feliratozási gyakorlata miatt, alapszinten pert nyert, ezt a városháza megfellebbezte, most a brassói táblabíróság kimondta: bármely köztéri táblán, legyen az turisztikai vagy közlekedési eligazító, a közintézményeken, utcanévtáblákon, de még a parkolóautomaták használati utasításán, illetve a parkolócédulákon található szövegeken is a feliratozások sorrendjében elsőként az állam hivatalos nyelvének kell szerepelnie, csak azt követően a magyar, és az elkövetkezőkben is ezt a sorrendet kell betartani bármiféle feliratozás, közérdekű információ megjelenítése esetében.
Antal Árpád megkeresésünkre elmondta, egyértelműen látszik, hogy a román igazságszolgáltatás nem tartja szem előtt a Románia által aláírt, a román kormány által ratifikált nemzetközi egyezményeket, jelen esetben a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartáját. Hozzáfűzte: ügyvédekkel is konzultál, s amennyiben arra lehetőség van, az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordul ebben az ügyben. A román bíróságokon alkalmazott kettős mérce is tetten érhető, mert például Marosvásárhelyen, ahol kötelező lenne a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése, Dorin Florea polgármesternek haja szála sem görbült amiatt, hogy ezt úgy oldotta meg: Piaţa Trandafirilor tér. Antal Árpád elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar nyelv az Európai Unióban hivatalos nyelv, szülőföldjén viszont nem. Amennyiben a közeljövőben alkotmánymódosításra kerül sor Romániában, ezt a kérdést rendezni kell, alkotmányba foglalni: a magyar regionális hivatalos nyelv – fűzte hozzá.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kilopták a szemünket
Az elmúlt két évtizedben az országban elkövetett tizenöt legnagyobb lopást-csalást szedték  csokorba a bukaresti újságírók.
 A Hidroelectrica tönkretételével a cég egymilliárd eurót veszített. Az Oltchim vegyipari kombinátot a Videanu–Roibu–Boureanu-csoport sodorta a tönk szélére. Megcsapolták az európai pénzeket, köztük a Posdru-alapot, ez ügyben Ioan Botiş volt munkaügyi miniszter neve forog közszájon. Hatalmas pénzösszegeket vágtak zsebre a Cristina Trăilă vezette ANRMAP (Közbeszerzéseket Szabályozó és Felügyelő Országos Hatóság) körül zsongó üzletemberek és politikusok. A Román Kulturális Intézet, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet és a köztelevízió is szórta a pénzt, a korábban jövedelmező Román Posta 2009–2011 között 485 millió veszteséget „termelt”. A Daniel Funeriu vezette tanügyminisztériumban 50 millió lejnek vertek a fenekére az előkészítő osztályok felszerelése örvén. A Sorin Blejnar vezette adóhivatal takargatta a benzinmaffiát, a vámhivatalok korrupciós ügyleteit, míg a Lucian Duţă vezette egészségbiztosító 190 millió lej értékű clawback-adót nem szedett be, szétzilálta magát a biztosítópénztárat. A mezőgazdasági minisztérium Állami Földalapjánál 375 millió lejes hiányt, míg az ipari minisztériumban többmilliós törvénytelen kiadást fedeztek fel. A kőszéntársaság is tetemes adósságokat halmozott fel, és sokan el nem végzett munka után hatalmas munkabért számoltak el. Kiderült, ami eddig sem volt titok, hogy politikai hovatartozás szerint osztották a pénzt az infrastruktúra fejlesztésére, ez esetben négymilliárd eurót megközelítő összegről van szó. Hamis dokumentumok alapján vettek fel kiszállási pénzeket és napidíjakat a Külhoni Románok Intézetében, az autópálya-építések körüli hatalmas zűrzavar és az e célra lehívott európai pénzek elcsalása is felbecsülhetetlen károkat okozott.
Pénzügyi szakértők szerint 2009–2011 között az ország egyévi költségvetésének megfelelő összeget loptak el.
(simó)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megjelent
Megjelent a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat újabb öt kötete. A Székelyföldről szóló vagy székely szerzők által írt kötetekből álló sorozat száz kiadványát tíz év alatt jelenteti meg a Székelyföld folyóiratot kiadó Hargita Kiadóhivatal Hargita Megye Tanácsának támogatásával.
Olyan, a székelység múltjával és jelenével foglalkozó kötetek kiadását tervezik, amelyek nemcsak székelymagyar öntudatunk megerősödését segítik elő, hanem élvezetes olvasmányul is szolgálnak. Az eddig megjelent kötetek:
Székely népballadák
Mikes Kelemen: Törökországi levelek
Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Bözödi György: Székely bánja Kányádi Sándor: Válogatott versek Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae Benedek Elek: Székely népmesék Farkas Árpád: Válogatott versek Tamási Áron: Ábel az országban Zsögödi Nagy Imre: Följegyzések A kötetek egységára 35 lej (2500 Ft), előfizetőknek 25 lej (2000 Ft). Előfizetési szándékát, kérjük, jelezze a 0040 266 311 775-ös telefonon vagy a szekelyfold@hargitamegye.ro e-mail címen.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (8.)
Bólogatójánosok a Nagy Nemzetgyűlésben
Balaskó Vilmos emlékirata az egyetlen olyan dokumentum a börtön-irodalomból, amelyből hitelesen megismerhetjük, rekonstruálhatjuk a romániai siralomházakat. Nincs méltó társa sem a román, sem a német nyelvű börtön-visszaemlékezések körében.
Értékét növeli, hogy 1983-ban, teljes megvakulása előtt – mely a börtönben elszenvedett kínzások miatt következett be – négy vaskos füzetbe jegyezte be börtönemlékeit. Pontosan tudta: ha véletlenül házkutatást tartanak nála – amire minden esélye megvolt –, végrehajtják az alapfokon kiszabott halálos ítéletet, amelyet nemzetközi hírnevű szobrászművész bátyja, Balaskó Nándor közbenjárására változtattak életfogytiglani kényszermunkára.
Az emlékezet emberileg nagyon is érthető kihagyásait tetten érhetjük abban az ENSZ-memorandum-rekonstrukcióban, amelyet dr. Dobai István az 1990-es évek elején állított össze. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában általam megtalált ENSZ-memorandum feszes, világos vonalvezetésű, logikájú tanulmány. Minden során érződik egy harminchárom éves, alkotóképessége teljében lévő nemzetközi jogász problémaérzékenysége, a megoldást sürgető igyekezete.
A Szoboszlai-per 57 vádlottja közül tíz személyt 1958. május 30-án a temesvári Május 1. munkásklub nagytermében a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Törvényszéke 1958/719-es számú határozata alapján halálra és teljes személyi vagyonuk elkobzására ítéltek. A fellebbezési procedúra után az alapfokon hozott halálos ítéletet a Román Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának Katonai Kollégiuma az 1958. július 24-i, 1958/206-os számú végleges döntésével helyben-hagyta. A Legfelsőbb Törvényszék Katonai Kollégiuma a tíz halálra ítélt ügyében formálisan 1958. július 25-én fellebbezési kérelemmel fordult az ország törvényhozó szervéhez, a Nagy Nemzetgyűléshez, ahol akkor 44 magyar anyanyelvű képviselő bólogatójánosként minden előterjesztést gondolkodás nélkül megszavazott. A Nagy Nemzetgyűlés elnöksége 1958. augusztus 22-én egyhangú döntéssel a halálbüntetés megváltoztatására irányuló kérést, kéréseket visszautasította. A tíz halálra ítéltet 1958. szeptember 1-jén éjszaka 23 és 24 óra között a Securitate temesvári börtönében kivégezték. Mégpedig úgy, hogy az emberi méltóság legutolsó lehetőségétől is megfosztották őket: nem nézhettek szembe hóhéraikkal! A szemüket bekötötték, arccal a fal felé, háttal állították a kivégző- osztagnak, majd agyonlőtték őket. A módszer nagyon emlékeztet a szovjet NKVD által a több mint húszezer lengyel katonatiszt és értelmiségi ellen a katyni erdőben 1940 tavaszán végrehajtott mészárláshoz. Azzal a különbséggel, hogy a katyni mészárlás áldozatainak földi maradványait részben a háború idején, majd a későbbi feltárások során megtalálták, miközben a romániai politikai kivégzettek hozzátartozói ma sem tudják emberhez méltóan eltemetni szeretteiket. Több mint fél évszázada kéréseikkel hiába ostromolják Románia Központi Büntetés-végrehajtási Intézetének parancsnokságát, mindig elutasító vagy semmitmondó válaszokat kapnak. Holott a kivégzési jegyzőkönyvek szerint a holttesteket a halál beálltának megállapítása után átadták az illetékes börtönparancsnokságnak, mely a tetemeket eltemette, elkapartatta. Ennek pedig valamilyen nyilvántartásban nyoma kell hogy legyen! Sajnos a húsz éve folytatott kutatás során ilyen dokumentumra nem bukkantunk. A kivégzési jegyzőkönyvek minden kétséget kizáróan eloszlattak olyan, a hozzátartozók, túlélők körében is elterjedt legendákat, hogy a Szoboszlai-csoport halálraítéltjeit az aradi, esetleg a jilavai börtönben végezték ki. Az aradi helyszín ellen a legfontosabb érv: az aradi börtönnek nem volt kivégzési, azaz pallosjoga. Ez csak azokat a börtönöket illette meg, ahol hadbíróság, katonai törvényszék működött. A Kolozsvári Katonai Törvényszék kivégzőhelye a szamosújvári börtön volt.
Az 1958. szeptember 1-jén a Securitate temesvári börtönében krisztusi korban kivégzett Szoboszlai Aladár az 1955. novemberi genfi konferencia hatásában reménykedett, hitte, hogy a hidegháború után enyhülés áll be, hogy Közép- és Délkelet-Európában – azaz: a szovjet blokkban is – változások következnek. Ebben a hitében dolgozta ki a keresztény ideológián, a politikai pluralizmuson, a többpártrendszer bevezetésén alapuló Keresztény Dolgozók Pártjának néhány kitételében ma is alkalmazható programját. Az angol Munkáspárt (Labour Party) programját vette mintaként, de elképzeléseiben nagyban befolyásolták a 19. század végétől kiadott pápai enciklikák, valamint az Actio Catholica mozgalom alapelvei.
Bár a Keresztény Demokrata Párt programjának „célországa” Magyarország – fizetőeszközként is a magyar forintot jelölte meg –, Confederatio című dolgozatában tételesen is megfogalmazta: „Gyakorlat igazán akkor lesz belőle, ha a KDP romániai pártja s magyarországi pártja mindkét helyen egy időben kormányra jut.” Az 1955-re datált pártprogram XXIV., Külpolitikánk című alfejezetében az egyik legfontosabb célkitűzést is megjelölte: „Pártunk távolabbi törekvése a Dunai Konfederációs Állam, amennyiben szomszédaink velünk azonosan gondolkodnak. Támogatjuk az Egyesült Európa gondolatát.”
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Novák Csaba Zoltán
PÁRTÉPÍTÉS A Román Kommunista Párt hatalmi szerkezetének kiépítése Maros megyében, 1944-1948
Szinte nulláról kezdték az ország szovjet minta szerint való megszervezését.
A Román Kommunista Párt az 1944. augusztus 23. után kialakult politikai helyzetet arra próbálta felhasználni az első pillanattól kezdve, hogy megszerezze a teljes politikai hatalmat, és hogy az országot egy szovjet mintára megszervezett állammá tegye. A Vörös Hadsereg bevonulása után az addig illegalitásban tevékenykedő kommunisták hozzáfogtak a párt helyi szinten történő megszervezéséhez. A kommunista párt Maros megyei szervezetét teljes mértékben új alapokra kellett helyezni, ugyanis az RKP illegalitásba helyezése folytán a helyi szervezeteket is betiltották, tagjait pedig üldözték a hatóságok. A munkásmozgalmi családból származó B. J. így emlékszik vissza: „a vásárhelyi szervezetet 1922-ben alapították meg. Az alapítók között volt édesapám is. A párt illegalitásba helyezése után az itteni szervezetet is betiltották. A hajdani Kossuth utcában működő munkásház még fennállt egy ideig, mi munkásgyerekek ide jártunk minden vasárnap, aztán a harmincas évek közepén ezt is felszámolták.” A párt a két világháború közötti időszakban nem rendelkezett jól kiépített vidéki szervezetekkel és megfelelő tömegbázissal sem. Vidéken az emberek nem kapcsolódtak be tömegesen a baloldali mozgalomba. Egy 1951-ben készült összeírás a megye 120 vidéki településéből csupán 90 olyan személyt nevez meg, akik 1944. augusztus 23. előtt az RKP szimpatizánsai, vagy illegális tagjai lettek volna. Az ún. illegalista mozgalom jellegzetességeihez tarozik az a tény is, hogy a konkrét akciók szinte teljes mértékben Marosvásárhely területére korlátozódtak.
Vidéki szervezetek elszórtan működtek, általában olyan a megyeközponthoz közel eső falvakban, amelyek lakosságának egy része a városban dolgozott, és nagyon sok esetben valamely karizmatikusabb helyi származású aktivista nevéhez kötődtek.
Csernovics Sámuel, aki nagyon fiatalon került kapcsolatba ezzel a mozgalommal, és aki a későbbi marosvásárhelyi pártiskola előadója lett, így emlékszik vissza: „Az eszmékkel felületesen már gyermekkoromban megismerkedtem. Az utcánkban nagyon sok munkás élt. Ezek közül többen is illegalisták lettek. Komoly mozgalmista volt a Löbl család, Márton és Piri, Gombos Mihály, a Minor család, Nemes Dezső. Ezek mind a mi utcánkban laktak.
Az egyik Minor fiú még a spanyol polgárháborúban is harcolt Franco ellen. Esténként összeültünk az utcánkban és beszélgettünk. Inkább, amolyan tőmondatokban beszéltek, a tudományosság teljes mértékben hiányzott. Jómagam sem ismertem akkor egyetlen ilyen jellegű munkát sem. Ezek az emberek meséltek nekünk a pártról, hogy miért is harcol, milyen célkitűzései vannak. Egyiküknek sem volt tulajdonképpen valamiféle marxista képzettsége.”
A szervezkedés, a kommunista mozgalom felvállalásának komolysága is váltakozott. A magyar közigazgatás visszatérése 1940-ben felszámolta még ezt a szórványosan működő illegalista mozgalmat is. A vásárhelyi illegalisták egy része, pl. Löbl Márton elhagyta a várost, másokat pedig elfogtak és Ákosfalvára szállították.
Az akkor, a pártstatisztikák szerint 338 000 lakossal (46,1% román és 50,8% magyar) rendelkező Maros megyét is megviselte a front átvonulása. A megye területe nagy részének háborús övezetté válása, a front átvonulása utáni zavargások, a súlyos gazdasági helyzet óriási megpróbáltatások elé állították a lakosságot.
A Felső-Maros mentét így mutatja be egy 1944-ből fennmaradt jelentés: „Sáromberke már szinte kihalt, kisszámú nép lakja. Átlag minden tizedik háznak van lakója. Ugyanez vonatkozik Gernyeszegre is. Körtövélyfája már ennél lakottabb. […] Petele pedig teljesen üres. Jelenleg már csak a cigányok járnak be egy-egy rozoga fogattal, hogy elvigyék mindazt, ami a korábbi látogatóknak nem kellett.
Jelenleg Petelén egy pár orosz katona is tartózkodik, akik a szőlőtermés betakarításával foglalatoskodnak. […] A Szászrégenbe vezető úton látni az aknák által megölt falusiak hulláit, amelyeket az asszonyok a helyszínen egész felületesen a földbe ásnak. […] Szászrégen félelmetesen kihalt.” Az 1946 és 1947-ben kicsúcsosodó szárazság csak fokozta az amúgy is válságos gazdasági helyzetet.
A Maros megyei pártszervezés első jelentős, háború utáni lépésére 1944. szeptember 24-28. táján kerülhetett sor és az illegalista mozgalom tagjainak nevéhez fűződött. „Az elvtársak legnagyobb része a Szászrégenben megalakított 503-as munkaszázadhoz volt beosztva, és akik onnan megszöktek, az orosz csapatok szeptember 28-i bevonulása előtt néhány nappal érkeztek haza. A hazajöttek, azonnal megalakították a párt 8 tagból álló Ideiglenes Végrehajtó Bizottságát.” Fontos tényező, hogy erre a lépésre helyi kezdeményezés révén került sor, ugyanis az RKP központi kiküldöttei szeptember végén még nem érkeztek meg a városba. 1944 őszén megalakult a RKP Maros megyei szervezete, amelynek a vezetőségét egy öttagú bizottság jelentette. A bizottság tagjai az eddig illegalitásban levő tagokból került ki, név szerint: Soós József (később polgármester Marosvásárhelyen), Löbl Márton, Szőcs Béla, Nemes Dezső és Lakatos Albert. Ez volt a „fej”.
A „test” megszerzése, kiépítése jelentette ezek után a megyei szervezet egyik legfontosabb feladatát. A párt Maros megyei szervezete egyelőre a Kolozs megyei regionális szervezet hatásköre alá tartozott.
Kezdetben kaotikus állapotok uralkodtak a párt háza táján. „Az elején nem tudták megmondani, hogy ki milyen funkciót tölt be.” Az 1945-ös év folyamán az aktív szervezői munkának köszönhetően megalakultak a párt működését biztosító legfontosabb osztályok, illetve alosztályok, az akkori kifejezéssel élve „reszortok”, amelyek a párt különböző területeken kifejtett tevékenységét szervezték és irányították: propaganda, gazdaság, kultúra stb.
1945-ben első lépésként megalakultak a járási titkárságok, amelyek létrehozták a járási osztályokat is. Az esetek többségében a helybeliek közül kerültek ki a járási vezetők, de ha szükség volt rá, a megyétől is neveztek ki titkárokat. A vidéki szervezetek a megyei központi osztályok hatásköre alá tartoztak, amelyek a megyei Központi Bizottságnak tartoztak felelőséggel, innen kapták a módszertani utasításokat és ide küldték el havi jelentéseiket.
Mint említettem már, a RKP periférikus jelleggel bírt a háború előtt az általunk vizsgált régióban is. Mindez arra kényszerítette az országos vezetőséget és az alapszervezeteket egyaránt, hogy nagyszabású „toborzó” tevékenységbe kezdjenek, megkeressék az utat a megye munkássága, valamint az elég nagyszámú parasztság felé.
A munkásság megszervezése, mozgósítása a szakszervezeteken keresztül történt. A tömegtámogatottság növelését célozta meg a különböző „tömegszervezetek” létrehozása. Ezeknek a szervezeteknek elméletileg a különböző társadalmi csoportok érdekeit kellett képviselniük, gyakorlatilag azonban az RKP szatelitszervezeteivé váltak:
Kommunista Ifjak Szövetsége (KISZ) a fiatalság bevonását célozta meg, a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) a magyar ajkú tömegek mozgósításáért felelt, a Hazafias Szövetség a fasisztaellenességre és a hazafiságra építkezett, az Ekésfront a román parasztság mozgósításáért felelt.
A tömegszervezetek kiépítését vidéken ún. „instruktorok” irányították. Ezeknek állandó jelleggel a tömegek között kellett tartózkodniuk, ők feleltek a különböző propagandisztikus tevékenységekért.
Az RKP alapszervezetei vidéki és városi szinten egyaránt az ún. sejtek voltak.
A sejt, mint alapszervezet arra volt hivatott, hogy megfelelő kommunista propagandát fejtsen ki, minél több tagot vigyen be a pártba, megteremtve így az alapot az RKP helyi szintű kiépítéséhez. Egy sejt megszervezéséhez, működéséhez legalább három ember szükségeltetett. A sejt élén a sejt titkára állt, őt segítették a különböző beosztásban tevékenykedő sejttagok.
Az első adatok, amelyek a párt tagságára vonatkoznak, 1945 nyarától jelennek meg. A városokban, üzemekben, falvakon megalakuló első RKP sejtek beküldték jelentéseiket a tagságuk számának alakulásáról. Az igen aktív agitprop akció eredményeként a megyei RKP egy bizonyos létszámnövekedést könyvelhetett el a párttagok soraiban.
Az RKP Maros megyében 1945 végén 2.852 taggal rendelkezett. A háború előtti időszakhoz viszonyítva ez mindenképp biztató előjel volt. A megye összlakosságát nézve azonban még mindig elenyésző volt a párttagok száma, 0,95%.
Az 1946-os év politikai eseményei, a nemzetközi helyzet alakulása, a baloldali blokk létrehozása, a választások „megnyerése” növelhették valamelyest a vizsgált térségben is az RKP presztízsét, ugyanis a párttagok száma majdnem megháromszorozódott. 1946 végén a pártstatisztikák szerint az RKP-nak Maros megyében 6.593 tagja volt.
A párt minden jelentkezőt szinte feltételek nélkül, tárt karokkal fogadott, csupán azoknak kellett igazoló önéletrajzot írniuk, akik nem voltak munkás- vagy parasztszármazásúak.
Az igazi áttörést az RKP számára az 1947-es és az 1948-as év hozta meg.
A történelmi pártok lefejezése, a király elűzése, majd a teljes politikai hatalom megszerzése új lehetőségeket biztosított az RKP számára. „A járásban a politikai helyzet általunk van irányítva, a rémhíreket párttagjainkon keresztül hamar visszaverjük, mert nem egységesek és az utóbbi időben nagyon kis mértékben nyilvánulnak meg” – jelentik a nyárádszeredai járásból 1947-ben.
Megyénkben is növekedett a párttagok száma, amely 1947 végére elérte a 9.267-et (3,08%). 1948-ban az RKP és a Szociáldemokrata Párt egyesítése az ily módon megszületett Román Munkáspárt tagjainak száma országos szinten egy millió fölé nőtt.
Ez a folyamat az eredményezte, hogy 1948 végére a párttagok száma Maros megyében is 12.474-re (3,81%) emelkedett. Ez már komoly tömegbázist jelentett. Az RKP-nak a megye minden vidékén volt már kiépítve szervezete, amelyek biztosították a tagság számának állandó növekedését.
A marxi és lenini tanítások alapján a kommunista pártoknak, mint „élcsapatoknak” az a feladatuk, hogy megszervezzék a munkásosztályt, amelynek az uralma jelentené a kommunizmus felé vezető út első szakaszát. A kommunista propaganda tehát elsősorban a megye munkásságát célozta meg.
Ezt a célt szolgálták az üzemekben, gyárakban létrehozott sejtek és nem utolsó sorban a szakszervezetek fölötti irányítás megszerzése. A megye, főleg Marosvásárhely munkássága csatlakozott első ízben az RKP-hoz. 1945-ben a párttagok 55%-a volt munkás. Ez az 50% körüli arány fennmaradt egészen 1948-ig.
A munkásszármazású párttagok közel 50%-át minden esetben a marosvásárhelyi munkások adták. A munkások másik hányada azokból a járásokból került ki, amelyek rendelkeztek valamiféle ipari egységgel. Itt elsősorban a Maros menti fafeldolgozó egységeket, pl. Maroshévízt, vagy a városokat, mint pl. Szászrégent kell megemlítenünk.
Ami a Maros megyei RKP etnikai összetételét illeti, a lakosság sajátos etnikai megoszlása miatt az országos átlagtól eltérő számadatokkal találkozunk. A kezdeti időszakban a kisebbségiek – magyarok, zsidók – viszonylag nagy számban képviseltették magukat az RKP soraiban. Az országos viszonylatban kisebbségben, de megyei szinten még többségben levő magyarsága adta 1945-ben és 1946-ban a Maros megyei RKP tagságának több mint 80%-át: 1945-ben 85,49%, 1946-ban 83,02%. Ezek az arányok mindenképp eltérnek a megye etnikai arculatától: 50,8% magyar, 46% román. (az RKP nemzetiségi összetételének alakulásáról lásd Novák korábbi cikkét – szerk. megj.)
Összegzésként elmondhatjuk, hogy 1944. augusztus 23. után, akárcsak az egész országban, Maros megyében is teljesen új alapokra kellett helyezni a Román Kommunista Pártot. A megyei RKP erőteljes központi támogatottsággal és igencsak szívós propagandamunkával hozzálátott tagjai számának növeléséhez ami, mint legitimációs eszköz elengedhetetlen volt a teljes politikai hatalom birtoklásához. Ez a két világháború közötti időszak illegalistáinak és szimpatizánsainak számából kiindulva igencsak nehéz feladatnak tűnt. A Maros megyei RKP útja a néhány tagot számláló, periférikus párttól a több ezer tagot magának mondható tömegpártig mégis viszonylag rövid időszak volt, mindössze négy év.
A sajátos kül- és belpolitikai viszonyok következtében a Maros megyei RKP, amely a két világháború között csupán néhány tucat taggal rendelkezett, 1945 végén már több mint 2000 tagot számlált. 1948 végén a Román Munkáspárt név alatt egyesült RKP és Szociáldemokrata Párt 12.474 tagot mondhatott a magáénak.
Ez egy szokatlanul gyors folyamat, amelyben óriási szerepet játszott a második világháború utáni kül- és belpolitikai helyzet: a fasizmus szörnyűségei, a szovjetek jelenléte, a vasfüggöny megjelenése, a baloldali propaganda hatása stb.
A párt társadalmi összetétele, néhol kisebb eltérésekkel, megfelelt az országos átlagnak. A párt tömegbázisának alapját kezdetben a városi munkásság adta, idővel aztán megnövekedett a parasztság aránya.
Ez a két társadalmi csoport jelentette az RKP tömegbázisának több mint 80%-át. A Maros megyei RKP soraiban is megtaláljuk az értelmiségieket és a hivatalnokokat, számuk fokozatosan növekedett a párt hatalmának kiteljesedésével.
Amint az adatokból is kitűnik, az RKP tagságának jelentős többségét ebből az időszakból a megye magyar ajkú lakossága adta. Az első három évben a megyében a kb. 51%-ot kitevő magyarság és a zsidók túlsúlyban képviseltették magukat. Ezek az adatok megcáfolják azokat az állításokat, miszerint a párt kiépítése helyi szinten egyedül a román államot terhelné.
A pártstatisztikák alakulása az ellenkezőjét bizonyítja. Másrészt ugyancsak alaptalan kizárólag az itt élő kisebbségiek számlájára írni mindezt. A pártstatisztikákban 1947-1948-ban megmutatkozó nagy arányú változások – az arányok 1948-ra viszonylag kiegyensúlyozódtak – már cáfolják ezt. Megyei szinten a magyarság még mindig valamivel nagyobb arányban volt jelen a pártban, de Vásárhely szinten a románokról mondható el ugyanez.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen.
2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
Transindex.ro

Szobor a Legnagyobb Székelynek
A szülőföldhöz, a közösséghez, a Székelyföldhöz való kötődést, ragaszkodást hirdesse a szobor azoknak, akik egy pillantást vetnek rá – mondta Földi László, Cegléd polgármestere Orbán Balázs szobrának leleplezésén, december 8-án Gyergyószentmiklóson.
Így folytatta: Orbán Balázs követendő példa, bejárta szülőföldje majdnem összes települését, megtekintette, lefényképezte és leírta minden várromját, természeti csodáját. Meg akarta mutatni mindazt, ami érték, amit látni érdemes Székelyföldön.
El kell gondolkodnia a ma emberének: meg tudom-e mutatni a gyermekemnek Székelyföldet, megteszek-e mindent, hogy megismerhesse szülőhazáját?
A szoboradományozó ceglédi polgármester szavait kiegészítette Mezei János gyergyószentmiklósi városvezető beszéde:
„A hajdani útszéli keresztek, rajta a feszülettel, arra figyelmeztették az arra járót, hogy az a település, amely felé igyekszik, vagy amelyiken éppen jár, keresztény emberek közössége. Ha nem is voltak ezek a legmagasabb művészi kivitelűek, szakrális töltetük vitathatatlan. Gyergyószentmiklós városában a legnagyobb székelynek tartott Orbán Balázs szobra eleven emlékeztető arra a hagyatékra, amit a jeles író, tudós, polihisztor hagyott ránk. Ott, ahol egy ilyen személyiség szobra áll, elevenen él az az értékrend is, amelynek szolgálatában élt és dolgozott az ábrázolt személy. Globalizálodó világunkban csak tudatos odafigyeléssel lehet megtartani azokat az értékeket, amelyek egy székely közösség jellegzetességét kell hordozzák. Orbán Balázs ezek közül való. (…) Kívánom, hogy az a szellemiség, ami Orbán Balázs szobrával ezennel megerősítésre került városunkban, legyen a megmaradás, az értékmegtartás és az együvé tartozás jelképe.”
A Virág lakótelepi parkban leleplezett Orbán Balázs-szobor Varga Gábor dombóvári szobrászművész alkotása, aki a Salamon Ernő Gimnázium homlokzatára visszahelyezett magyar címer domborművet is készítette. A szoborállításban nagy szerepe volt dr. Jakab Gyulának a stilizált Székelyföld-térképpel díszített talapzat elkészítésével.
Gergely Imre
Székelyföld.ma

Tőkés László: posztkommunista visszarendeződés körvonalazódik
Tőkés László szerint a romániai parlamenti választások urnazárásakor közölt exit poll eredmények posztkommunista visszarendeződést jeleznek.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke az MTI-nek elmondta, a Budapesti rendszerváltó politikai vonallal ellentétben Bukarestben a restaurációs politikai vonal látszik győzedelmeskedni. Az európai parlamenti képviselő sajnálatosnak tartotta, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) máris bejelentette a tárgyalási készségét a posztkommunista visszarendeződés képviselőivel.
Tőkés László pozitívumnak tekintette, hogy az EMNP növelte támogatottságát a nyári önkormányzati választások óta. Fontosnak tartotta, hogy a párt olyan témákat jelenített meg nagypolitikai szinten, mint az autonómia és a föderalizmus. “Ezek után nem tudja megkerülni az autonómiát az RMDSZ” – vélte az EMNP védnöke.
Tőkés László úgy vélte, hogy az EMNP-nek rendelkezésére áll a következő négy év ahhoz, hogy olyan győzelmet érjen el, amilyet a Fidesz ért el a két évvel ezelőtti parlamenti választáson.
erdon.ro

Romániai választások – A magyarlakta térségekben elmarad a részvétel az országos átlagtól
Valamennyi erdélyi megyében az országos átlagnál alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választópolgárok vasárnap délelőtt a romániai parlamenti választásokon, a székelyföldi megyék a sereghajtók között vannak a részvétel tekintetében.
Délelőtt tíz óráig a választási névjegyzékben szereplő 18 millió 300 ezer választópolgár 4 és fél százaléka adta le voksát. Az átlagnál magasabb részvételt az ország déli részén, a Duna-menti megyékben jegyezték fel (5,7%), alacsonyabbat pedig Erdélyben (3,4%).
A legkevesebben Temes megyében szavaztak: itt a részvétel nem érte el 2,5 százalékot, de a székelyföldi megyék is sereghajtók között vannak: Kovászna megyében a jogosultak 3, Hargita megyében 3,5 százaléka szavazott a reggeli órákban.
Szociológusok számítása szerint a romániai választások első óráiban a magyar részvétel 20 százalékkal maradt el az országos átlagtól, ami a magyarság számarányánál húsz százalékkal alacsonyabb parlamenti képviseletet eredményezhet.
A romániai voksolást leginkább az időjárási viszonyok – a havazás és hófúvás – akadályozzák. Az első órákban tucatnyi szavazóhelyiség nem nyitott ki, mert még az urna-biztosok sem tudták megközelíteni a szavazóhelyiséget. A Bánságban több főútvonal is járhatatlan volt vasárnap reggel: az egyik ellenzéki párt elnöke emiatt nem tudott eljutni Temesvárról a magyar határ közelében fekvő Nagyszentmiklósra szavazni és választókerülete egy másik városában adta le voksát.
Ha itt-ott késéssel is, de mindenütt megkezdődött a szavazás, a hatóságok pedig közölték, hogy a fennakadások ellenére nem lesz hosszabbítás: helyi idő szerint 21 órakor véget ér avoksolás.
Vasárnap egyfordulós parlamenti választásokat rendeznek Romániában, amelyen 315 képviselői és 137 szenátori választókerületben választják meg az ország kétkamarás parlamentjének törvényhozóit.
erdon.ro