Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. szeptember 6.
Két utat kínál az érettségi jövőtől: egyetem vagy mesterség
Király András: megszépítik a valóságot az intézkedéssel
A szenátus oktatási szakbizottsága szerdán elfogadta a kétszintű érettségi bevezetésére vonatkozó törvénytervezetet, illetve a vizsga megszervezését és lebonyolítását előíró dokumentumot. Amennyiben a szenátus plénuma is rábólint a kétszintű érettségi bevezetésére – amelyet a 2011/1-es oktatási törvény 2016 nyarától kezdődően tett volna kötelezővé – akkor a 2012/2013-as tanévtől a diákok már választhatnak a kétféle záróvizsga között. A kétszintű érettségi voltaképpen azt jelenti, hogy a maturandusok maguk dönthetik el: olyan vizsgán vesznek részt, amely a felsőoktatásba való felvételit nem, a munkaerőpiacon való elhelyezkedést viszont lehetővé teszi. Király András oktatási államtitkár elismerte a kezdeményezés bevezetésének pozitívumait, de azt sem hallgatta el, hogy ily módon megszépítik azt a valóságot, miszerint a végzősök 60 százaléka nem képes átmenő jegyet szerezni az érettségin.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
Király András: megszépítik a valóságot az intézkedéssel
A szenátus oktatási szakbizottsága szerdán elfogadta a kétszintű érettségi bevezetésére vonatkozó törvénytervezetet, illetve a vizsga megszervezését és lebonyolítását előíró dokumentumot. Amennyiben a szenátus plénuma is rábólint a kétszintű érettségi bevezetésére – amelyet a 2011/1-es oktatási törvény 2016 nyarától kezdődően tett volna kötelezővé – akkor a 2012/2013-as tanévtől a diákok már választhatnak a kétféle záróvizsga között. A kétszintű érettségi voltaképpen azt jelenti, hogy a maturandusok maguk dönthetik el: olyan vizsgán vesznek részt, amely a felsőoktatásba való felvételit nem, a munkaerőpiacon való elhelyezkedést viszont lehetővé teszi. Király András oktatási államtitkár elismerte a kezdeményezés bevezetésének pozitívumait, de azt sem hallgatta el, hogy ily módon megszépítik azt a valóságot, miszerint a végzősök 60 százaléka nem képes átmenő jegyet szerezni az érettségin.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2012. szeptember 6.
Toró: az EMNP indul a parlamenti választáson
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) indul a december 9-re meghirdetett parlamenti választásokon, sőt már a jelöltállítást is elkezdték – jelentette ki tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az EMNP elnöke.
A június 10-i helyhatósági választás után több olyan rátermett fiatalra bukkantak, akik alkalmasak lehetnek országos politikai szerepvállalásra is. Az Igazság Napja egyik tanulsága az, hogy a romániai magyarság és az őket képviselő pártok csak együtt lehetnek eredményesek” – szögezte le Toró. Ezért kezdeményezni fogják, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében ismét üljön tárgyalóasztalhoz az RMDSZ, az MPP és az EMNP, az autonómiáért harcoló két civil szervezet (EMNT és SZNT), illetve a magyar ifjúsági szervezetek közül a MIT és a MIÉRT. – Kelemen Hunor nyilatkozataiból az derül ki, hogy az RMDSZ idegenkedik ettől, bár véleményem szerint ő is haszonélvezője lehetne ennek a fórumnak – magyarázta Toró T. Tibor, majd azt is elmondta, hogy a néppárt október végén fejezi be a jelöltállítást, illetve véglegesíti a listákat. Az EMNP elnöke kifejtette, hogy együttműködésre törekednek főleg az MPP-vel, amelynek értékrendje közel áll a néppártéhoz.
A Mikó-ügy és a szeptember 1-jei sepsiszentgyörgyi Igazság Napja kapcsán Toró még azt is elmondta: a néppárt hivatalos átiratot intézett a Legfelső Bírói Tanácshoz (CSM), hogy vizsgálják ki, a buzăui bíróságon a bírókra nem gyakorolt-e valaki politikai nyomást? Továbbá több településen, több tiltakozó akciót szerveznének október 5-ig, a következő tárgyalásig. Erre vonatkozólag azonban nem említett sem konkrét helyszínt, sem időpontot.
Megtudtuk azt is, hogy a néppárt országos szintű konzultációt kezdeményez, amelynek keretében a nemzetiminimum@neppart.eu címre küldhetik el véleményüket a politikai alakulat által a parlamentben felvállalandó nemzeti minimumról.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2012. szeptember 6.
Akik szívükön viselik Torockót...
Igazi kultúrtörténeti csemegét mutattak be szeptember 5-én délután a Minerva-házban: A Székelykő alatt – Torockó és környéke a képzőművészetben című, szemet gyönyörködtető kötet a Murádin Jenő–Murádi Katalin szerzőpáros munkáját és elkötelezettségét dicséri.
A kiadvány szándéka, hogy ezúttal – némiképp eltekintve a környék építészeti-néprajzi jellegzetességeitől – azokat a képzőművészeti alkotásokat vegye számba, amelyeket ez a páratlan szépségű táj ihletett. Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke méltatásában felhívta a figyelmet a felsorakoztatott munkák sokféleségére. A bemutató stílusos meglepetéssel zárult (a házigazda Köllő Katalin ötlete nyomán): a kötet borítóján szereplő ház tulajdonosának leszármazottja (szépunokája), a torockói Duló Renáta mutatta be a pompás fiatallány-viseletet.
(S. B. Á.)
Szabadság (Kolozsvár)
Igazi kultúrtörténeti csemegét mutattak be szeptember 5-én délután a Minerva-házban: A Székelykő alatt – Torockó és környéke a képzőművészetben című, szemet gyönyörködtető kötet a Murádin Jenő–Murádi Katalin szerzőpáros munkáját és elkötelezettségét dicséri.
A kiadvány szándéka, hogy ezúttal – némiképp eltekintve a környék építészeti-néprajzi jellegzetességeitől – azokat a képzőművészeti alkotásokat vegye számba, amelyeket ez a páratlan szépségű táj ihletett. Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke méltatásában felhívta a figyelmet a felsorakoztatott munkák sokféleségére. A bemutató stílusos meglepetéssel zárult (a házigazda Köllő Katalin ötlete nyomán): a kötet borítóján szereplő ház tulajdonosának leszármazottja (szépunokája), a torockói Duló Renáta mutatta be a pompás fiatallány-viseletet.
(S. B. Á.)
Szabadság (Kolozsvár)
2012. szeptember 6.
Elejét venni egy precedensnek
A rendszerváltás hajnala óta nem látott egységben állt ki múlt szombaton a négy erdélyi magyar történelmi egyház, a civil szféra, a civilben politizáló „szürkezóna”, valamint a politikum a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, azaz a buzãui bíróság által meghozott, minden jogállami normát lábbal tipró döntés ellen. Szükség is volt az egységes és kemény fellépésre, hiszen az első fokú ítélet veszélyes precedenst hozott létre, s ha e döntést másodfokon nem korrigálják, akkor – minden túlzás nélkül – megszűntnek lehet nyilvánítani a jogállamot és a demokráciát Romániában.
Nem mintha ezek hibátlanul működtek volna az elmúlt huszonkét évben. Hiszen volt itt marosvásárhelyi pogrom, ami után nem a pogrom szervezőit, hanem a baltákkal, kaszákkal támadó, feltüzelt görgényhodákiak ellen védekező magyarokat és cigányokat ítélték el; az oroszhegyi, zetelaki és kézdivásárhelyi – egyértelműen forradalmi jellegű – rendőrlincselés etnikai dimenzióba való betagolása, illetve bírósági üggyé alakítása az általános amnesztia dacára ugyancsak nem a jogállamot és a feszültségmentes román–magyar egymás mellett élést segítette. Illetve folytathatnánk a részleteiben mindmáig nem tisztázott bányászjárásokkal, de akár a december 22-e utáni forradalmi színjáték szervezőinek az elmaradt felelősségre vonásával vagy a magyar gyermekek táskájában magyarországi tankönyvek után vizslató hadjáratokkal, valamint a szabadidejükben magyarul tanuló csángók zaklatásával. Eddig azonban olyasmi nem történhetett meg, hogy a jog alapján eljáró, az adott ügyben semmiféle hibát el nem követő, jogilag kifogástalan döntést hozó állami bizottság tagjait többéves letöltendő börtönbüntetésre ítéljék, az ingatlant pedig visszajuttassák az államnak, a Trianon óta eltelt 92 esztendő alatt többszörösen kifosztott, megalázott és megtiport református egyházat pedig gigantikus kártérítésre kötelezzék egy olyan ügyben, melyben az egyháznak mindvégig a szenvedő alany szerepe jutott. Ez éppen olyan világbotrány a jogbiztonság, illetve az emberi jogok sérülése szempontjából, mint az azeri baltás gyilkos elnöki kegyelemben való részesítése, talán annyi különbséggel, hogy esetünk egyelőre nem éri el Obama elnök ingerküszöbéit. De talán besegít ebbe Ponta miniszterelnök, aki a Legfőbb Ügyészséget küldi a tüntetőkre. Nem véletlenül nevezte a buzãui bírósági döntést Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke „titkosszolgálati irányítással politikai megrendelésre született ítéletnek”. Magát magyarnak valló ember ebben az ügyben csak egyet tehet: kiáll az igazságosság alapértékei mellett az „etnokratikus” állami önkénnyel szemben. Jellemző, hogy a kérdésben még Gyurcsányék sem fogták a kisantant pártját. Azért is fontos az egységes magyar fellépés, mert az utóbbi években az RMDSZ által is megtámogatott hivatalos román propaganda állításaival szemben az erdélyi magyarság sorsának alakulása korántsem modellértékű, az egyházi javak visszaszolgáltatásának – gyakran sikertörténetként aposztrofált – ügye pedig egyáltalán nem rendezett: jogtalanul elorzott ingatlanok százai vannak még állami tulajdonban, s a buzãui bíróság döntése – jogorvoslás hiányában – a visszaszolgáltatási folyamatot nemhogy lassítaná, de lényegében be is fagyasztaná. Hiszen – amint azt több szónok is hangsúlyozta a szombati tüntetésen – hol találunk ezek után olyan állami hivatalnokot, aki – jóllehet a törvény betűjének eleget téve – a börtönt kockáztatná, hogy a magyar egyházak javára döntsön? Aligha lehet tagadni azt az összefüggést, mely a buzãui justizmord és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester legújabb ötlete között mutatkozik, miszerint a református egyháztól megvásárolná a két visszaszolgáltatott jelentős értékű ingatlant, a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium, illetve az Unirea vegyes tannyelvű gimnázium épületeit. Amint azt Tőkés László elmondta, ha sikert akarunk elérni, nem elég az új magyar egység megteremtése, az igazság napja után sem ácsoroghatunk ölbe tett kézzel, fel kell lépnünk a többi elkobzott és még vissza nem szolgáltatott ingatlan ügyében, tüntetnünk kell Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen is! Fel kell lassan fognia a 85 százalékos támogatottságú érdekképviselet vezetőinek is, hogy nem a román áldemokrácia imázsának ápolása a feladata az erdélyi magyar politikumnak, hanem éppen fordítva: a minél nagyobb fokú külpolitikai nyomásgyakorlás. Nem a nyugati hatalmak megnyugtatása, hanem az erdélyi kérdés nemzetközi szintre emelése. Nem a valóságot leplező mosolypolitika, hanem a kőkemény kiállás minden szinten jogsérelmeink ügyében.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A rendszerváltás hajnala óta nem látott egységben állt ki múlt szombaton a négy erdélyi magyar történelmi egyház, a civil szféra, a civilben politizáló „szürkezóna”, valamint a politikum a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, azaz a buzãui bíróság által meghozott, minden jogállami normát lábbal tipró döntés ellen. Szükség is volt az egységes és kemény fellépésre, hiszen az első fokú ítélet veszélyes precedenst hozott létre, s ha e döntést másodfokon nem korrigálják, akkor – minden túlzás nélkül – megszűntnek lehet nyilvánítani a jogállamot és a demokráciát Romániában.
Nem mintha ezek hibátlanul működtek volna az elmúlt huszonkét évben. Hiszen volt itt marosvásárhelyi pogrom, ami után nem a pogrom szervezőit, hanem a baltákkal, kaszákkal támadó, feltüzelt görgényhodákiak ellen védekező magyarokat és cigányokat ítélték el; az oroszhegyi, zetelaki és kézdivásárhelyi – egyértelműen forradalmi jellegű – rendőrlincselés etnikai dimenzióba való betagolása, illetve bírósági üggyé alakítása az általános amnesztia dacára ugyancsak nem a jogállamot és a feszültségmentes román–magyar egymás mellett élést segítette. Illetve folytathatnánk a részleteiben mindmáig nem tisztázott bányászjárásokkal, de akár a december 22-e utáni forradalmi színjáték szervezőinek az elmaradt felelősségre vonásával vagy a magyar gyermekek táskájában magyarországi tankönyvek után vizslató hadjáratokkal, valamint a szabadidejükben magyarul tanuló csángók zaklatásával. Eddig azonban olyasmi nem történhetett meg, hogy a jog alapján eljáró, az adott ügyben semmiféle hibát el nem követő, jogilag kifogástalan döntést hozó állami bizottság tagjait többéves letöltendő börtönbüntetésre ítéljék, az ingatlant pedig visszajuttassák az államnak, a Trianon óta eltelt 92 esztendő alatt többszörösen kifosztott, megalázott és megtiport református egyházat pedig gigantikus kártérítésre kötelezzék egy olyan ügyben, melyben az egyháznak mindvégig a szenvedő alany szerepe jutott. Ez éppen olyan világbotrány a jogbiztonság, illetve az emberi jogok sérülése szempontjából, mint az azeri baltás gyilkos elnöki kegyelemben való részesítése, talán annyi különbséggel, hogy esetünk egyelőre nem éri el Obama elnök ingerküszöbéit. De talán besegít ebbe Ponta miniszterelnök, aki a Legfőbb Ügyészséget küldi a tüntetőkre. Nem véletlenül nevezte a buzãui bírósági döntést Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke „titkosszolgálati irányítással politikai megrendelésre született ítéletnek”. Magát magyarnak valló ember ebben az ügyben csak egyet tehet: kiáll az igazságosság alapértékei mellett az „etnokratikus” állami önkénnyel szemben. Jellemző, hogy a kérdésben még Gyurcsányék sem fogták a kisantant pártját. Azért is fontos az egységes magyar fellépés, mert az utóbbi években az RMDSZ által is megtámogatott hivatalos román propaganda állításaival szemben az erdélyi magyarság sorsának alakulása korántsem modellértékű, az egyházi javak visszaszolgáltatásának – gyakran sikertörténetként aposztrofált – ügye pedig egyáltalán nem rendezett: jogtalanul elorzott ingatlanok százai vannak még állami tulajdonban, s a buzãui bíróság döntése – jogorvoslás hiányában – a visszaszolgáltatási folyamatot nemhogy lassítaná, de lényegében be is fagyasztaná. Hiszen – amint azt több szónok is hangsúlyozta a szombati tüntetésen – hol találunk ezek után olyan állami hivatalnokot, aki – jóllehet a törvény betűjének eleget téve – a börtönt kockáztatná, hogy a magyar egyházak javára döntsön? Aligha lehet tagadni azt az összefüggést, mely a buzãui justizmord és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester legújabb ötlete között mutatkozik, miszerint a református egyháztól megvásárolná a két visszaszolgáltatott jelentős értékű ingatlant, a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium, illetve az Unirea vegyes tannyelvű gimnázium épületeit. Amint azt Tőkés László elmondta, ha sikert akarunk elérni, nem elég az új magyar egység megteremtése, az igazság napja után sem ácsoroghatunk ölbe tett kézzel, fel kell lépnünk a többi elkobzott és még vissza nem szolgáltatott ingatlan ügyében, tüntetnünk kell Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen is! Fel kell lassan fognia a 85 százalékos támogatottságú érdekképviselet vezetőinek is, hogy nem a román áldemokrácia imázsának ápolása a feladata az erdélyi magyar politikumnak, hanem éppen fordítva: a minél nagyobb fokú külpolitikai nyomásgyakorlás. Nem a nyugati hatalmak megnyugtatása, hanem az erdélyi kérdés nemzetközi szintre emelése. Nem a valóságot leplező mosolypolitika, hanem a kőkemény kiállás minden szinten jogsérelmeink ügyében.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2012. szeptember 6.
Mikó-ügy: sokan, de elegen?
Az Igazság Napja Sepsiszentgyörgyön
Újabb méltóság- és összefogásleckét adott a mindenkori román hatalom képviselőinek és az ország többségi lakosságának a „nem létező” Székelyföld, illetve Erdély magyar ajkú népének tízezres nagyságrendű tömege, amely szeptember elsején Sepsiszentgyörgyre vonult tiltakozni. A békés tüntetés résztvevői a Székely Mikó Kollégium egyházi tulajdonlását megkérdőjelező határozatot, illetve az egykori restitúciós bizottság tagjai – Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim – elleni bírói döntést kifogásolták.
Húsz évvel a rendszerváltás és az 1990-es marosvásárhelyi események után az erdélyi magyarság újra bizonyított: képes jogos tulajdonáért, jövőjéért politikai érdekeken felülemelkedve egységesen fellépni, háromszoros igennel tiltakozni az igazságtalanság ellen. A lelkesedés mellett ugyanakkor a kétely árnyéka is ott lebegett a székely, magyar és árpádsávos lobogók mellett. Már kora délelőtt szívmelengető látványt nyújtott, amint az Erdély különböző helyeiről – köztük számos szórványtelepülésről –, illetve az anyaországból érkezők tömött sorokban, fegyelmezetten közeledtek Sepsiszentgyörgy központja felé. Az érkező tömeg igazolta, hogy mindenhová eljutott az üzenet. Csak fokozta a rendezvény ünnepélyességét, hogy tíz órakor mintegy száz személy zsoltárokat énekelve vonult az Erzsébet parkban lévő Mikó Imre-szobor mellé, és hatalmas transzparenst emeltek magasba, melyen az állt: „Köszönjük, Sánta Imre!”. A bikfalvi református lelkész és társai az elmúlt 57 napban kitartóan tüntettek a Mikó épülete előtt. A transzparensek közül nem hiányzott a Székelyföld autonómiáját hirdető sem, amelyet a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt képviselői közül többen körülálltak. A város templomai felől fél tizenkettőkor felszálló harangszóra már szinte mindenki „a helyén volt”, így délre tekintélyes tömeg lepte el az Erzsébet parkot és a kollégium körüli utcákat. Megérkezésekor majdnem mindenki a Székely Mikó Kollégium homlokzatáról legördített hatalmas transzparenseket fürkészte, amelyek a református egyház tulajdonjogának legfőbb bizonyítékainak kivonatait jelenítették meg: egy 1928-ban kiadott tanügyminisztériumi működési engedélyt, illetve egy, az 1948-as államosításkor a Hivatalos Közlönyben megjelent dokumentumot, mely szerint az iskola az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona. Aztán fegyelmezetten fordultak a színpad felé, ahol a szónokok mögött a kollégium volt és jelenlegi diákjai foglaltak helyet, a pódium előtt pedig lelkészek serege sorakozott fel.
Az igazság hangjai
„Igenis erről beszélni kell, ki kell mondani, különben azt tesznek velünk, amit akarnak” – hangzott el több résztvevő részéről is Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester egymást váltó, a beszédek sorát indító, közös felszólalása alatt. Az első érzelemkitörésre sem kellett sokat várni, a városvezető zárószavai – „Nem csak a Mikóról van szó, hiszen az egész erdélyi magyar közösséget ítélték három év börtönre, de legyen világos, másfél millió magyar embert nem lehet börtönbe hurcolni!” – kirobbantották az első hangos megnyilvánulásokat. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke sem fogalmazott óvatosabban: „1948-ban egyetlen nap alatt államosítottak mindent. Egy bizottság jegyzőkönyvbe vette az egyház vagyonát, amely az államhoz került. Akkor nem volt szükség semmilyen iratra, elvették, és kész. Ez közönséges lopás volt. Most viszont nekünk igazolnunk kell a tulajdonjogot! Húsz év alatt a visszaszolgáltatások feléhez sem jutottunk el, és a folyamat teljesen leállt. Hideg zuhany volt a buzãui bíróság ítélete, amely azt mondja, hogy mi vagyunk a tolvajok.” A tűző napon kitartóan álldogálók válasza ekkor már hangos tiltakozás volt, amely csak lassan hagyott alább. Fellobbantotta az indulatokat Csűry Istvánnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének átütő erejű felszólalása is: „Mielőtt elhitetnék országgal-világgal, hogy Románia tekintélyét sértették volna Mikó Imréék a sepsiszentgyörgyi oktatás bástyájának megépítésével, hadd mondjuk ki, hogy akkor még nem is létezett az Erdélyt bekebelező román állam!” Az egyházi elöljáró szavai a Székely Légió és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szép számban megjelent tagjaiból a jól ismert „Vesszen Trianon!” rigmust csalta elő, ami viszont különösebb „támogatás” híján aránylag hamar elhalt. Általános helyeslésre talált viszont Tőkés László EP-képviselőnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének mondata: „A Sepsiszentgyörgyön összegyűlt tömeg cáfolata Victor Ponta miniszterelnök korábbi kijelentésének, miszerint Székelyföld nem létezik”. Zárószavait – „Hagyjatok békében élni, ne bántsátok a múltunkat, és ne raboljátok el a jövőnket!” – hosszas vastaps követte, akárcsak Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnökének hasonló tartalmú üzenetét. A tiltakozás tetőfokát jelentette az a határozott, a helyszín majdnem minden szegletéből érkező kérés, mely Sánta Imre bikfalvi lelkészt követelte a mikrofon elé. A záró momentumként bejelentett kiáltvány-felolvasást majdnem elnyomta a „Halljuk Sántát!” rigmus. A július 6-a óta a kollégium előtt csendesen tiltakozó lelkész – engedve a nép „nyomásának” – végül felszólalt, azt üzenve, hogy nem dőlhetünk hátra nyugodtan, a harcot folytatni kell!
A hatalom diszkrét jelei
„Ha százezren vagyunk, akkor talán észrevesznek”; „Szentgyörgyről többen is részt vehettek volna”; „Kevesebben vagyunk, mint vártam, lehet, hogy figyelembe sem veszik, pár nap, és elfelejtik az egészet” – íme néhány kételyeit megfogalmazó hang a tiltakozó tömegből. Többen viszont elismerték, hogy szükség esetén Nagyváradra vagy Zilahra is elmennek, ha ott hasonló történik az egyházi tulajdonban lévő iskolákkal. Mások felháborodásuknak adtak hangot, hogy hat EMI-s fiatalt bekísértek a rendőrségre, mert fegyvernek minősített tárgyakat – állítólag a zászlórudakat kategorizálták ily módon – találtak náluk.
Nem tudni, hogy a szónokok által megfogalmazott vádakat akarták-e igazolni, vagy más céljuk volt, a román hatalom képviselőinek azonban ezúttal is sikerült bebizonyítaniuk, hogy rászolgálnak a kritikákra. Ide tartozik a résztvevők számának hatósági megítélése – megközelítőleg nyolcezer –, illetve az a videokamera, amelyet jó páran „kiszúrtak”. A rögzítő berendezés az esemény teljes ideje alatt látszólag gazdátlanul – egy kéz ugyanis néhányszor megjelent a felszerelés mellett –, de a színpad felé fordítva „szemlélte” az eseményeket a kollégiummal szembeni tömbház tetejéről, majd nyomtalanul eltűnt.
Vizsgálódik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnöke azt kérte az intézmény vizsgálati részlegétől, hogy ellenőrizze, nem sértik-e a román igazságszolgáltatás függetlenségét a Székely Mikó Kollégium ügyében tartott sepsiszentgyörgyi tüntetésen elhangzott kijelentések. A CSM erről közleményt adott ki. Az Oana Schmidt Hãinealã CSM-alelnök által aláírt kereset emlékeztet, hogy a tüntetés felszólalói bírálták a buzãui bíróság döntését, amely első fokon börtönbüntetésre ítélte a romániai restitúciós bizottság három tagját, az iskola épületét a város tulajdonába helyezte át, és az Erdélyi Református Egyházkerületet jelentős kártérítés kifizetésére kötelezte. A szombati kormányülésen Victor Ponta miniszterelnök azon reményének adott hangot, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács kivizsgálást kezdeményez a tüntetés ügyében, akárcsak néhány hónapja a kormány ellen. Ezzel arra utalt, hogy a CSM bírálta a kormányt, amikor az Traian Bãsescu leváltása érdekében leváltással fenyegette meg az alkotmánybírákat, illetve az államfő embereinek titulálta őket.
A Mikó-ügy kapcsán egyébként Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján úgy vélte: a magyar közösség nem használta ki a nemzetközi kisebbségvédelmi jogi lehetőségeket a visszaszolgáltatások előmozdítására. Ezért Markó Bélát és az RMDSZ-t tette felelőssé, mondván: Markó 1998-ban úgy nyilatkozott, nem fognak panaszt tenni egy olyan kormány ellen, amelynek ők is tagjai. Izsák a visszaszolgáltatási ügyekre az autonómiában látja a megoldást.
Nagy Demeter István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Az Igazság Napja Sepsiszentgyörgyön
Újabb méltóság- és összefogásleckét adott a mindenkori román hatalom képviselőinek és az ország többségi lakosságának a „nem létező” Székelyföld, illetve Erdély magyar ajkú népének tízezres nagyságrendű tömege, amely szeptember elsején Sepsiszentgyörgyre vonult tiltakozni. A békés tüntetés résztvevői a Székely Mikó Kollégium egyházi tulajdonlását megkérdőjelező határozatot, illetve az egykori restitúciós bizottság tagjai – Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim – elleni bírói döntést kifogásolták.
Húsz évvel a rendszerváltás és az 1990-es marosvásárhelyi események után az erdélyi magyarság újra bizonyított: képes jogos tulajdonáért, jövőjéért politikai érdekeken felülemelkedve egységesen fellépni, háromszoros igennel tiltakozni az igazságtalanság ellen. A lelkesedés mellett ugyanakkor a kétely árnyéka is ott lebegett a székely, magyar és árpádsávos lobogók mellett. Már kora délelőtt szívmelengető látványt nyújtott, amint az Erdély különböző helyeiről – köztük számos szórványtelepülésről –, illetve az anyaországból érkezők tömött sorokban, fegyelmezetten közeledtek Sepsiszentgyörgy központja felé. Az érkező tömeg igazolta, hogy mindenhová eljutott az üzenet. Csak fokozta a rendezvény ünnepélyességét, hogy tíz órakor mintegy száz személy zsoltárokat énekelve vonult az Erzsébet parkban lévő Mikó Imre-szobor mellé, és hatalmas transzparenst emeltek magasba, melyen az állt: „Köszönjük, Sánta Imre!”. A bikfalvi református lelkész és társai az elmúlt 57 napban kitartóan tüntettek a Mikó épülete előtt. A transzparensek közül nem hiányzott a Székelyföld autonómiáját hirdető sem, amelyet a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt képviselői közül többen körülálltak. A város templomai felől fél tizenkettőkor felszálló harangszóra már szinte mindenki „a helyén volt”, így délre tekintélyes tömeg lepte el az Erzsébet parkot és a kollégium körüli utcákat. Megérkezésekor majdnem mindenki a Székely Mikó Kollégium homlokzatáról legördített hatalmas transzparenseket fürkészte, amelyek a református egyház tulajdonjogának legfőbb bizonyítékainak kivonatait jelenítették meg: egy 1928-ban kiadott tanügyminisztériumi működési engedélyt, illetve egy, az 1948-as államosításkor a Hivatalos Közlönyben megjelent dokumentumot, mely szerint az iskola az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona. Aztán fegyelmezetten fordultak a színpad felé, ahol a szónokok mögött a kollégium volt és jelenlegi diákjai foglaltak helyet, a pódium előtt pedig lelkészek serege sorakozott fel.
Az igazság hangjai
„Igenis erről beszélni kell, ki kell mondani, különben azt tesznek velünk, amit akarnak” – hangzott el több résztvevő részéről is Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester egymást váltó, a beszédek sorát indító, közös felszólalása alatt. Az első érzelemkitörésre sem kellett sokat várni, a városvezető zárószavai – „Nem csak a Mikóról van szó, hiszen az egész erdélyi magyar közösséget ítélték három év börtönre, de legyen világos, másfél millió magyar embert nem lehet börtönbe hurcolni!” – kirobbantották az első hangos megnyilvánulásokat. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke sem fogalmazott óvatosabban: „1948-ban egyetlen nap alatt államosítottak mindent. Egy bizottság jegyzőkönyvbe vette az egyház vagyonát, amely az államhoz került. Akkor nem volt szükség semmilyen iratra, elvették, és kész. Ez közönséges lopás volt. Most viszont nekünk igazolnunk kell a tulajdonjogot! Húsz év alatt a visszaszolgáltatások feléhez sem jutottunk el, és a folyamat teljesen leállt. Hideg zuhany volt a buzãui bíróság ítélete, amely azt mondja, hogy mi vagyunk a tolvajok.” A tűző napon kitartóan álldogálók válasza ekkor már hangos tiltakozás volt, amely csak lassan hagyott alább. Fellobbantotta az indulatokat Csűry Istvánnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének átütő erejű felszólalása is: „Mielőtt elhitetnék országgal-világgal, hogy Románia tekintélyét sértették volna Mikó Imréék a sepsiszentgyörgyi oktatás bástyájának megépítésével, hadd mondjuk ki, hogy akkor még nem is létezett az Erdélyt bekebelező román állam!” Az egyházi elöljáró szavai a Székely Légió és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szép számban megjelent tagjaiból a jól ismert „Vesszen Trianon!” rigmust csalta elő, ami viszont különösebb „támogatás” híján aránylag hamar elhalt. Általános helyeslésre talált viszont Tőkés László EP-képviselőnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének mondata: „A Sepsiszentgyörgyön összegyűlt tömeg cáfolata Victor Ponta miniszterelnök korábbi kijelentésének, miszerint Székelyföld nem létezik”. Zárószavait – „Hagyjatok békében élni, ne bántsátok a múltunkat, és ne raboljátok el a jövőnket!” – hosszas vastaps követte, akárcsak Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnökének hasonló tartalmú üzenetét. A tiltakozás tetőfokát jelentette az a határozott, a helyszín majdnem minden szegletéből érkező kérés, mely Sánta Imre bikfalvi lelkészt követelte a mikrofon elé. A záró momentumként bejelentett kiáltvány-felolvasást majdnem elnyomta a „Halljuk Sántát!” rigmus. A július 6-a óta a kollégium előtt csendesen tiltakozó lelkész – engedve a nép „nyomásának” – végül felszólalt, azt üzenve, hogy nem dőlhetünk hátra nyugodtan, a harcot folytatni kell!
A hatalom diszkrét jelei
„Ha százezren vagyunk, akkor talán észrevesznek”; „Szentgyörgyről többen is részt vehettek volna”; „Kevesebben vagyunk, mint vártam, lehet, hogy figyelembe sem veszik, pár nap, és elfelejtik az egészet” – íme néhány kételyeit megfogalmazó hang a tiltakozó tömegből. Többen viszont elismerték, hogy szükség esetén Nagyváradra vagy Zilahra is elmennek, ha ott hasonló történik az egyházi tulajdonban lévő iskolákkal. Mások felháborodásuknak adtak hangot, hogy hat EMI-s fiatalt bekísértek a rendőrségre, mert fegyvernek minősített tárgyakat – állítólag a zászlórudakat kategorizálták ily módon – találtak náluk.
Nem tudni, hogy a szónokok által megfogalmazott vádakat akarták-e igazolni, vagy más céljuk volt, a román hatalom képviselőinek azonban ezúttal is sikerült bebizonyítaniuk, hogy rászolgálnak a kritikákra. Ide tartozik a résztvevők számának hatósági megítélése – megközelítőleg nyolcezer –, illetve az a videokamera, amelyet jó páran „kiszúrtak”. A rögzítő berendezés az esemény teljes ideje alatt látszólag gazdátlanul – egy kéz ugyanis néhányszor megjelent a felszerelés mellett –, de a színpad felé fordítva „szemlélte” az eseményeket a kollégiummal szembeni tömbház tetejéről, majd nyomtalanul eltűnt.
Vizsgálódik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnöke azt kérte az intézmény vizsgálati részlegétől, hogy ellenőrizze, nem sértik-e a román igazságszolgáltatás függetlenségét a Székely Mikó Kollégium ügyében tartott sepsiszentgyörgyi tüntetésen elhangzott kijelentések. A CSM erről közleményt adott ki. Az Oana Schmidt Hãinealã CSM-alelnök által aláírt kereset emlékeztet, hogy a tüntetés felszólalói bírálták a buzãui bíróság döntését, amely első fokon börtönbüntetésre ítélte a romániai restitúciós bizottság három tagját, az iskola épületét a város tulajdonába helyezte át, és az Erdélyi Református Egyházkerületet jelentős kártérítés kifizetésére kötelezte. A szombati kormányülésen Victor Ponta miniszterelnök azon reményének adott hangot, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács kivizsgálást kezdeményez a tüntetés ügyében, akárcsak néhány hónapja a kormány ellen. Ezzel arra utalt, hogy a CSM bírálta a kormányt, amikor az Traian Bãsescu leváltása érdekében leváltással fenyegette meg az alkotmánybírákat, illetve az államfő embereinek titulálta őket.
A Mikó-ügy kapcsán egyébként Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján úgy vélte: a magyar közösség nem használta ki a nemzetközi kisebbségvédelmi jogi lehetőségeket a visszaszolgáltatások előmozdítására. Ezért Markó Bélát és az RMDSZ-t tette felelőssé, mondván: Markó 1998-ban úgy nyilatkozott, nem fognak panaszt tenni egy olyan kormány ellen, amelynek ők is tagjai. Izsák a visszaszolgáltatási ügyekre az autonómiában látja a megoldást.
Nagy Demeter István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2012. szeptember 6.
Rákóczi Szövetség: magyarországi utazási lehetőség határon túli magyar középiskolásoknak október 23-án
Határon túli magyar középiskolásoknak hirdet diákutaztatási pályázatot a Rákóczi Szövetség az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából.
A szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a program célja, hogy a Kárpát-medence különböző országaiban élő magyar középiskolások ellátogassanak egy magyarországi középiskolához, és ott ünnepeljék meg az 1956-os forradalmat, illetve a látogatás révén minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a diákok, a tanárok és az iskolák között.
A programra bármely Magyarországon kívüli, Kárpát-medencei magyar középiskola jelentkezhet.
A pályázat feltétele, hogy egy magyarországi középiskolához látogassanak a pályázó határon túli középiskola diákjai és közös programot szervezzenek az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amihez a Rákóczi Szövetség 200 ezer forint utazási támogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.
A Rákóczi Szövetség több hasonló diákutazatási programot valósított meg az idei évben március 15-én, amikor 74 magyarországi középiskola utazhatott határon túl iskolákhoz, illetve a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából 34 Kárpát-medencei középiskola utazott valamely másik Kárpát-medencei országba. Budapest, 2012. szeptember 6., csütörtök
MTI
Határon túli magyar középiskolásoknak hirdet diákutaztatási pályázatot a Rákóczi Szövetség az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából.
A szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a program célja, hogy a Kárpát-medence különböző országaiban élő magyar középiskolások ellátogassanak egy magyarországi középiskolához, és ott ünnepeljék meg az 1956-os forradalmat, illetve a látogatás révén minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a diákok, a tanárok és az iskolák között.
A programra bármely Magyarországon kívüli, Kárpát-medencei magyar középiskola jelentkezhet.
A pályázat feltétele, hogy egy magyarországi középiskolához látogassanak a pályázó határon túli középiskola diákjai és közös programot szervezzenek az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amihez a Rákóczi Szövetség 200 ezer forint utazási támogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.
A Rákóczi Szövetség több hasonló diákutazatási programot valósított meg az idei évben március 15-én, amikor 74 magyarországi középiskola utazhatott határon túl iskolákhoz, illetve a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából 34 Kárpát-medencei középiskola utazott valamely másik Kárpát-medencei országba. Budapest, 2012. szeptember 6., csütörtök
MTI
2012. szeptember 7.
Az RMDSZ erős embere
Borbély Lászlót már hosszú évek óta úgy emlegetik, mint az RMDSZ erős emberét. Hogy mitől és mennyire erős, azt nem tudjuk, de az tagadhatatlan: manapság ő a szervezet egyik legbefolyásosabb politikusa. És ő ezzel a befolyásával, hatalmával rendszerint él is. Olykor pedig visszaél. Talán még emlékeznek arra, amikor az RMDSZ legutóbbi tisztújító kongresszusán „üzent” a magyarországi kormánynak és kormánypártnak, pökhendi módon kioktatva a Fideszt, s felszólítva, ne próbáljon tanácsot adni a hogyan s mikéntre, mert a legjobban az RMDSZ tudja, mi kell az erdélyi magyarságnak... Ezek szerint nem kell sem autonómia, sem önálló állami magyar egyetem, sem magyar tanszék a MOGYE-n, sem Kossuth utca Vásárhelyen, de még egy magyar vonatkozású köztéri szobor sem a főtéren... Ha rajtuk múlik, a magyar állampolgárság felvételére sem lenne lehetőségük a történelem szeszélye folytán a határon kívül rekedteknek.
Az ügy, amelynek kapcsán Borbély mentelmi jogának megvonását kérik a Képviselőháztól, jelentéktelennek tűnik. Maga a felmerült pénzösszeg, 20 ezer eurócska – az mi egy nagyhatalmú kormánytag számára? – sem tűnik nagynak, legalábbis nagyságrenddel kisebb, mint amekkora pénzekről általában szó van a hasonló korrupciós történetekben.
Ha jól belegondolunk, az egészet csak figyelmeztetésként szellőztették meg, talán csak jelzésként, hogy van még más is a sifonérban, jó lesz tehát „konformálódni”, az elvárások szerint nyilatkozgatni, s főleg tenni a magas minisztériumban. Hogy miben zavarhatta az akkor még hivatalban lévő miniszter úr a magasabb érdekeket? Hát, ha csak Verespatakot említjük, akkor máris helyben vagyunk, hisz akkoriban PDL-s kormánykörök igen szerették volna már sínen látni a bányaprojektet, csak az RMDSZ egyes politikusai tiltakoztak, tiltakozgattak, egyesek nagyhangon, mások kizárólag a látszat kedvéért, úgy fél szájjal...
Erdély.ma
Borbély Lászlót már hosszú évek óta úgy emlegetik, mint az RMDSZ erős emberét. Hogy mitől és mennyire erős, azt nem tudjuk, de az tagadhatatlan: manapság ő a szervezet egyik legbefolyásosabb politikusa. És ő ezzel a befolyásával, hatalmával rendszerint él is. Olykor pedig visszaél. Talán még emlékeznek arra, amikor az RMDSZ legutóbbi tisztújító kongresszusán „üzent” a magyarországi kormánynak és kormánypártnak, pökhendi módon kioktatva a Fideszt, s felszólítva, ne próbáljon tanácsot adni a hogyan s mikéntre, mert a legjobban az RMDSZ tudja, mi kell az erdélyi magyarságnak... Ezek szerint nem kell sem autonómia, sem önálló állami magyar egyetem, sem magyar tanszék a MOGYE-n, sem Kossuth utca Vásárhelyen, de még egy magyar vonatkozású köztéri szobor sem a főtéren... Ha rajtuk múlik, a magyar állampolgárság felvételére sem lenne lehetőségük a történelem szeszélye folytán a határon kívül rekedteknek.
Az ügy, amelynek kapcsán Borbély mentelmi jogának megvonását kérik a Képviselőháztól, jelentéktelennek tűnik. Maga a felmerült pénzösszeg, 20 ezer eurócska – az mi egy nagyhatalmú kormánytag számára? – sem tűnik nagynak, legalábbis nagyságrenddel kisebb, mint amekkora pénzekről általában szó van a hasonló korrupciós történetekben.
Ha jól belegondolunk, az egészet csak figyelmeztetésként szellőztették meg, talán csak jelzésként, hogy van még más is a sifonérban, jó lesz tehát „konformálódni”, az elvárások szerint nyilatkozgatni, s főleg tenni a magas minisztériumban. Hogy miben zavarhatta az akkor még hivatalban lévő miniszter úr a magasabb érdekeket? Hát, ha csak Verespatakot említjük, akkor máris helyben vagyunk, hisz akkoriban PDL-s kormánykörök igen szerették volna már sínen látni a bányaprojektet, csak az RMDSZ egyes politikusai tiltakoztak, tiltakozgattak, egyesek nagyhangon, mások kizárólag a látszat kedvéért, úgy fél szájjal...
Erdély.ma
2012. szeptember 7.
Elnökké választotta Ungureanut a Polgári Erő
Mihai Razvan Ungureanu volt román miniszterelnököt választotta elnökévé pénteken a Polgári Erő (FC) elnevezésű, 2008-ban bejegyzett párt, amely az egységesülő román jobboldal részeként kíván jelen lenni a decemberi parlamenti választásokon.
A román jobboldal az Igaz Románia Szövetség (Alianta Romania Dreapta – ARD) létrehozásával szándékszik egységes politikai alternatívát teremteni a kormányzó Szociál-Liberális Szövetséggel (USL) szemben. Ebben a 2008-as választásokon győztes Demokrata Liberális Párt (PDL) is részt vesz. Ungureanu először egy civil mozgalmat indított Jobbközép Polgári Kezdeményezés néven, de a választásokon való részvételhez – mint mondta – „járműre" volt szüksége. A jobboldal lehetséges államfőjelöltjének tartott politikus azonban nem a – kormánypártként népszerűtlen intézkedéseket hozó – PDL színeiben, hanem egy tiszta lappal induló, fiatal párt nevében kíván politikai szerepet vállalni, és a hamarosan megalakuló ARD jobboldali pártszövetséghez csatlakozni.
A volt kormányfő egyedüli jelöltként pályázta meg az FC elnökségét, és 944 kongresszusi küldött szavazatával, hét ellenében választották meg a párt élére.
A Polgári Erőt Adrian Iurascu mérnök, vállalkozó, több jobboldali sajtókiadvány tulajdonosa alapította 2008-ban. A magát keresztény-demokrata irányultságúként meghatározó párt célkitűzései között szerepel az 1989-es népfelkelés és az 1990-91-es bányászjárás áldozataiért felelős személyek bíróság elé állítása, a nagyprivatizációs szerződések titkosításának feloldása, a volt kommunista politikai rendőrség, a Securitate ügynök-listáinak közzététele. A párt jelöltjei 19 ezer szavazatot szereztek a 2009-es európai parlamenti választásokon és 12 ezret az idei önkormányzati választásokon. Romániában egy új párt bejegyzéséhez 25 ezer támogató szükséges.
Iurascut a párt pénteki kongresszusa elnökhelyettessé választotta.
Ungureanut a román politikai élet több ismert figurája – köztük Ion Bazac volt egészségügyi, illetve Marian Saniuta volt belügyminiszter – követte az FC-be. A kongresszusi küldöttek pénteken új alapszabályt is elfogadtak. A pártnak három új testülete is alakult: ezek a nemzeti kisebbségek, a vállalkozók, illetve a fogyatékkal élők érdekeit képviselik majd.
Ungureanu jelenleg a jobboldal legnépszerűbb politikusának számít, és a PDL-ben sokan tőle remélik a jobboldal hitelének visszaszerzését. Ungureanu élvezi Traian Basescu államfő támogatatását is, és jelenleg neki van a legnagyobb esélye arra, hogy a következő elnökválasztáson a jobboldal jelöltje legyen.
Az államfő felfüggesztése körüli politikai csatározások idején Ungureanu népszerűsége (a Money Channel Institute felmérése szerint) 23-ról 27 százalékra emelkedett, míg az USL államfőjelöltjének, Crin Antonescunak a népszerűsége 39-ről 32 százalékra csökkent.
MTI;Erdély.ma
Mihai Razvan Ungureanu volt román miniszterelnököt választotta elnökévé pénteken a Polgári Erő (FC) elnevezésű, 2008-ban bejegyzett párt, amely az egységesülő román jobboldal részeként kíván jelen lenni a decemberi parlamenti választásokon.
A román jobboldal az Igaz Románia Szövetség (Alianta Romania Dreapta – ARD) létrehozásával szándékszik egységes politikai alternatívát teremteni a kormányzó Szociál-Liberális Szövetséggel (USL) szemben. Ebben a 2008-as választásokon győztes Demokrata Liberális Párt (PDL) is részt vesz. Ungureanu először egy civil mozgalmat indított Jobbközép Polgári Kezdeményezés néven, de a választásokon való részvételhez – mint mondta – „járműre" volt szüksége. A jobboldal lehetséges államfőjelöltjének tartott politikus azonban nem a – kormánypártként népszerűtlen intézkedéseket hozó – PDL színeiben, hanem egy tiszta lappal induló, fiatal párt nevében kíván politikai szerepet vállalni, és a hamarosan megalakuló ARD jobboldali pártszövetséghez csatlakozni.
A volt kormányfő egyedüli jelöltként pályázta meg az FC elnökségét, és 944 kongresszusi küldött szavazatával, hét ellenében választották meg a párt élére.
A Polgári Erőt Adrian Iurascu mérnök, vállalkozó, több jobboldali sajtókiadvány tulajdonosa alapította 2008-ban. A magát keresztény-demokrata irányultságúként meghatározó párt célkitűzései között szerepel az 1989-es népfelkelés és az 1990-91-es bányászjárás áldozataiért felelős személyek bíróság elé állítása, a nagyprivatizációs szerződések titkosításának feloldása, a volt kommunista politikai rendőrség, a Securitate ügynök-listáinak közzététele. A párt jelöltjei 19 ezer szavazatot szereztek a 2009-es európai parlamenti választásokon és 12 ezret az idei önkormányzati választásokon. Romániában egy új párt bejegyzéséhez 25 ezer támogató szükséges.
Iurascut a párt pénteki kongresszusa elnökhelyettessé választotta.
Ungureanut a román politikai élet több ismert figurája – köztük Ion Bazac volt egészségügyi, illetve Marian Saniuta volt belügyminiszter – követte az FC-be. A kongresszusi küldöttek pénteken új alapszabályt is elfogadtak. A pártnak három új testülete is alakult: ezek a nemzeti kisebbségek, a vállalkozók, illetve a fogyatékkal élők érdekeit képviselik majd.
Ungureanu jelenleg a jobboldal legnépszerűbb politikusának számít, és a PDL-ben sokan tőle remélik a jobboldal hitelének visszaszerzését. Ungureanu élvezi Traian Basescu államfő támogatatását is, és jelenleg neki van a legnagyobb esélye arra, hogy a következő elnökválasztáson a jobboldal jelöltje legyen.
Az államfő felfüggesztése körüli politikai csatározások idején Ungureanu népszerűsége (a Money Channel Institute felmérése szerint) 23-ról 27 százalékra emelkedett, míg az USL államfőjelöltjének, Crin Antonescunak a népszerűsége 39-ről 32 százalékra csökkent.
MTI;Erdély.ma
2012. szeptember 7.
Nagyváradon is visszaállamosítás következik?
A Bihar Megyei Tanács a bíróságon támadja meg a Bukaresti Restitúciós Bizottság határozatát, amelynek alapján Nagyvárad egykori pénzügyi palotája visszakerült a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség tulajdonába.
A per elindításáról csütörtöki ülésén döntött a megyei tanács. A közelmúltban a palotát a restitúciós törvény értelmében a római katolikus püspökségnek ítélte az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról döntő bizottság.
Az RMDSZ azt állítja, hogy ez az eset is része annak a folyamatnak, amit a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása indított el.
A Bihar Megyei Tanács képviselőinek többsége szerint az épület nem az egyház, hanem a Magyar Állam tulajdona volt, és Trianon után törvényesen került a Román Állam tulajdonába.
Ezzel szemben Szabó Ödön, a Bihar megyei önkormányzatának képviselője szerint több okmány is bizonyítja, hogy az egyház adót és biztosítást fizetett az ingatlan után, a nagyváradi levéltárban őrzött irgalmasrendi kasszakönyvben pedig megtalálhatók azok a bejegyzések is iktatószámok, amelyek alapján a Román Állam Trianon után bérleti díjat fizetett az Irgalmas Rendnek.
Böcskei László római katolikus megyés püspök azt mondja, hiányzik az akarat elfogadni egy történelmi valóságot, hiányzik az akarat jóvátenni egy igazságtalanságot.
Duna Tv;Erdély.ma
A Bihar Megyei Tanács a bíróságon támadja meg a Bukaresti Restitúciós Bizottság határozatát, amelynek alapján Nagyvárad egykori pénzügyi palotája visszakerült a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség tulajdonába.
A per elindításáról csütörtöki ülésén döntött a megyei tanács. A közelmúltban a palotát a restitúciós törvény értelmében a római katolikus püspökségnek ítélte az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról döntő bizottság.
Az RMDSZ azt állítja, hogy ez az eset is része annak a folyamatnak, amit a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása indított el.
A Bihar Megyei Tanács képviselőinek többsége szerint az épület nem az egyház, hanem a Magyar Állam tulajdona volt, és Trianon után törvényesen került a Román Állam tulajdonába.
Ezzel szemben Szabó Ödön, a Bihar megyei önkormányzatának képviselője szerint több okmány is bizonyítja, hogy az egyház adót és biztosítást fizetett az ingatlan után, a nagyváradi levéltárban őrzött irgalmasrendi kasszakönyvben pedig megtalálhatók azok a bejegyzések is iktatószámok, amelyek alapján a Román Állam Trianon után bérleti díjat fizetett az Irgalmas Rendnek.
Böcskei László római katolikus megyés püspök azt mondja, hiányzik az akarat elfogadni egy történelmi valóságot, hiányzik az akarat jóvátenni egy igazságtalanságot.
Duna Tv;Erdély.ma
2012. szeptember 7.
Tüntetés az Igazság Napján – Nemzeti közösség elleni kivizsgálás
Nemzeti közösség ellen indított kivizsgálást a Legfelsőbb Bírói Tanács, ami rendkívül súlyos – jelentette ki az RMDSZ politikai alelnöke.
Borbély László ugyanakkor hangsúlyozta, nem vonja kétségbe az igazságszolgáltatás függetlenségét, ám tiltakozni kell az Európai Bizottság azon felháborító döntése ellen, miszerint az uniós intézmény felkéri a romániai politikusokat, hogy ne kommentálják a bírói döntéseket.
Borbély László hozzátette: amikor környezetvédelmi miniszter volt, irodájában 30 Green Peace aktivista kötözte meg magát, tiltakozásképpen a verespataki aranykitermelés ügyében hozott bírósági döntés ellen. Akkor a Legfelsőbb Bírói Tanács nem indított kivizsgálást – mondta az RMDSZ politikai alelnöke, aki ma egy kisebbségi szemináriumon fejtette ki álláspontját Marosvásárhelyen. A Legfelsőbb Bírói Tanács az Igazság Napja elnevezésű tömegtüntetés ügyében indított kivizsgálást. A Mikó Kollégium ügyében hozott bírósági döntés ellen szombaton több mint 20 ezren tiltakoztak Sepsiszentgyörgyön.
kolozsvariradio.ro;
Erdély.ma
Nemzeti közösség ellen indított kivizsgálást a Legfelsőbb Bírói Tanács, ami rendkívül súlyos – jelentette ki az RMDSZ politikai alelnöke.
Borbély László ugyanakkor hangsúlyozta, nem vonja kétségbe az igazságszolgáltatás függetlenségét, ám tiltakozni kell az Európai Bizottság azon felháborító döntése ellen, miszerint az uniós intézmény felkéri a romániai politikusokat, hogy ne kommentálják a bírói döntéseket.
Borbély László hozzátette: amikor környezetvédelmi miniszter volt, irodájában 30 Green Peace aktivista kötözte meg magát, tiltakozásképpen a verespataki aranykitermelés ügyében hozott bírósági döntés ellen. Akkor a Legfelsőbb Bírói Tanács nem indított kivizsgálást – mondta az RMDSZ politikai alelnöke, aki ma egy kisebbségi szemináriumon fejtette ki álláspontját Marosvásárhelyen. A Legfelsőbb Bírói Tanács az Igazság Napja elnevezésű tömegtüntetés ügyében indított kivizsgálást. A Mikó Kollégium ügyében hozott bírósági döntés ellen szombaton több mint 20 ezren tiltakoztak Sepsiszentgyörgyön.
kolozsvariradio.ro;
Erdély.ma
2012. szeptember 7.
A Székely Főváros elnevezésű kiadványt impresszuma szerint a Székely Főváros Mozgalom adja ki – ez a mozgalom a Mihail Kogălniceanu utca 2. szám alatt székel(y), s már két lapszámot is megjelentetett.
em nehéz kitalálni, hogy a Magyar Polgári Párt van a lap mögött. Mernék fogadni rá, hogy ez év júniusában jelenik majd meg az utolsó száma, amúgy is egy időszakos kiadványnak hirdetik.
Szép, színes képek, szép, színes cikkek, Nyirő József neve Nyírőnek írva (a második lapszámban aztán helyesen, rövid i-vel) – hirtelen eszembe jutott, hogy körülbelül ugyanez a csapat írhatta tíz évvel ezelőtt a Kós Károlyét Koósnak egy akkori, hasonló „küldetéssel" megszült nyomtatott sajtótermékbe.
Katona Béla ráismert a lapban egy korábbi cikkére:
A kilencedik oldalon aztán ismerős sorok tűnnek a szemembe – a városi kórház rövid történetét lehet elolvasni egy cikkben, aláírás nélkül (egyébként az egész lapban egyetlen cikkaláírás sincs), Császári akarattal kórháztörténet címmel.
Ezt én írtam – döbbenek rá, mégpedig évekkel ezelőtt, az új kórház megszületésének 25. évfordulója alkalmából. Cikke 2007. május 11-én, egy pénteki napon jelent meg az Udvarhelyi Híradóban
Katona Béla,
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
em nehéz kitalálni, hogy a Magyar Polgári Párt van a lap mögött. Mernék fogadni rá, hogy ez év júniusában jelenik majd meg az utolsó száma, amúgy is egy időszakos kiadványnak hirdetik.
Szép, színes képek, szép, színes cikkek, Nyirő József neve Nyírőnek írva (a második lapszámban aztán helyesen, rövid i-vel) – hirtelen eszembe jutott, hogy körülbelül ugyanez a csapat írhatta tíz évvel ezelőtt a Kós Károlyét Koósnak egy akkori, hasonló „küldetéssel" megszült nyomtatott sajtótermékbe.
Katona Béla ráismert a lapban egy korábbi cikkére:
A kilencedik oldalon aztán ismerős sorok tűnnek a szemembe – a városi kórház rövid történetét lehet elolvasni egy cikkben, aláírás nélkül (egyébként az egész lapban egyetlen cikkaláírás sincs), Császári akarattal kórháztörténet címmel.
Ezt én írtam – döbbenek rá, mégpedig évekkel ezelőtt, az új kórház megszületésének 25. évfordulója alkalmából. Cikke 2007. május 11-én, egy pénteki napon jelent meg az Udvarhelyi Híradóban
Katona Béla,
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2012. szeptember 7.
Önállóan indul az RMDSZ
Az RMDSZ önállóan indul a decemberi parlamenti választásokon – közölte Borbély László politikai alelnök csütörtöki marosvásárhelyi sajtóértekezletén, arra reagálva, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös magyar jelöltlisták állítását szorgalmazza. Előző nap Toró T. Tibor, az EMNP elnöke bejelentette: pártja mindenképpen részt vesz a parlamenti választásokon, lehetőleg egy minél szélesebb magyar összefogás részeként, a közösen kialakítandó erdélyi magyar nemzeti minimum képviseletében. Az EMNP elnöke megismételte felhívását a 2009-ben létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) megújítására.
„Az RMDSZ megnyerte az önkormányzati választásokat, bebizonyította, hogy a magyarság bizalmát élvezi. Készülünk a parlamenti választásokra, nem fogunk közös listán indulni senkivel: mi a magyarsággal kötünk szövetséget” – mondta az RMDSZ politikai alelnöke.
Borbély László hozzátette: a magyar pártok nem köthetnek választási szövetséget, mert nem tudnák elérni a koalíciókra érvényes 8 százalékos parlamenti küszöböt, saját listáin pedig az RMDSZ nem kíván EMNP-s vagy MPP-s jelölteket indítani. Mint mondta, nincs szükségük olyanokra, akik a választások után rögtön hátat fordítanak az RMDSZ-nek.
„Bebizonyította ez a két kis párt, hogy nem képesek partneri kapcsolatra. Hogy nézne ki ez a magyar válogatott a román parlamentben, ha másnap két vagy három ember venné a kalapját, és azt mondaná, hogy semmi közöm a válogatotthoz? Ez történt Tőkés Lászlóval 2009-ben, mikor jóhiszeműen feltettük őt első helyre a szövetség listájára, RMDSZ-politikusként került be az Európai Parlamentbe, és azóta megtett mindent annak érdekében, hogy ne csak kritizálja az RMDSZ-t, hanem egy új pártot hozzon létre” – fejtette ki a szövetség politikai alelnöke.
Hozzátette: tárgyalhatnak egyéb témákról, de nem a választásokról, hiszen az RMDSZ már megkezdte a felkészülést, és szeptember végén lezárja a jelöléseket. A politikus ugyanakkor kihívásnak nevezte az ötszázalékos parlamenti küszöb teljesítését is, mert szerinte minden jel arra vall, hogy magas lesz a román részvétel.
„Kötelességünk megértetni a magyarsággal, milyen fontos a részvétel, milyen fontos, hogy legyen egy hiteles érdekvédelmi szövetség a román parlamentben, amely képviseli az érdekeiket” – mondta Borbély László.
Szabadság (Kolozsvár)
Az RMDSZ önállóan indul a decemberi parlamenti választásokon – közölte Borbély László politikai alelnök csütörtöki marosvásárhelyi sajtóértekezletén, arra reagálva, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös magyar jelöltlisták állítását szorgalmazza. Előző nap Toró T. Tibor, az EMNP elnöke bejelentette: pártja mindenképpen részt vesz a parlamenti választásokon, lehetőleg egy minél szélesebb magyar összefogás részeként, a közösen kialakítandó erdélyi magyar nemzeti minimum képviseletében. Az EMNP elnöke megismételte felhívását a 2009-ben létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) megújítására.
„Az RMDSZ megnyerte az önkormányzati választásokat, bebizonyította, hogy a magyarság bizalmát élvezi. Készülünk a parlamenti választásokra, nem fogunk közös listán indulni senkivel: mi a magyarsággal kötünk szövetséget” – mondta az RMDSZ politikai alelnöke.
Borbély László hozzátette: a magyar pártok nem köthetnek választási szövetséget, mert nem tudnák elérni a koalíciókra érvényes 8 százalékos parlamenti küszöböt, saját listáin pedig az RMDSZ nem kíván EMNP-s vagy MPP-s jelölteket indítani. Mint mondta, nincs szükségük olyanokra, akik a választások után rögtön hátat fordítanak az RMDSZ-nek.
„Bebizonyította ez a két kis párt, hogy nem képesek partneri kapcsolatra. Hogy nézne ki ez a magyar válogatott a román parlamentben, ha másnap két vagy három ember venné a kalapját, és azt mondaná, hogy semmi közöm a válogatotthoz? Ez történt Tőkés Lászlóval 2009-ben, mikor jóhiszeműen feltettük őt első helyre a szövetség listájára, RMDSZ-politikusként került be az Európai Parlamentbe, és azóta megtett mindent annak érdekében, hogy ne csak kritizálja az RMDSZ-t, hanem egy új pártot hozzon létre” – fejtette ki a szövetség politikai alelnöke.
Hozzátette: tárgyalhatnak egyéb témákról, de nem a választásokról, hiszen az RMDSZ már megkezdte a felkészülést, és szeptember végén lezárja a jelöléseket. A politikus ugyanakkor kihívásnak nevezte az ötszázalékos parlamenti küszöb teljesítését is, mert szerinte minden jel arra vall, hogy magas lesz a román részvétel.
„Kötelességünk megértetni a magyarsággal, milyen fontos a részvétel, milyen fontos, hogy legyen egy hiteles érdekvédelmi szövetség a román parlamentben, amely képviseli az érdekeiket” – mondta Borbély László.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. szeptember 7.
Döntött az etikai bizottság: plagizált Mang
Plagizált Ioan Mang volt oktatási miniszter, aki ezt a vétséget több tanulmányában is elkövette. Ezt állapította meg a plágiumügyek kivizsgálására hivatott Országos Etikai Bizottság a Mediafax hírügynökség értesülése szerint.
A hírügynökség úgy tudja, hogy a grémium nem hozhatja nyilvánosságra hivatalosan a döntést, amíg erre nem kap jóváhagyást az oktatási minisztériumtól. A testület Mang több tudományos dolgozatát vizsgálta, amelyekkel kapcsolatban feljelentés érkezett plágiumgyanú miatt. Mang, aki a Nagyváradi Egyetem oktatója, alig egy hétig volt oktatási miniszter május első felében, hiszen a kirobbant plágiumügy nyomán lemondott a tárcavezetői tisztségről. Ugyanakkor megalapozatlannak nevezte a vádakat.
Victor Ponta miniszterelnökkel szemben is felmerült a plágium gyanúja. Őt felmentette a szóban forgó etikai bizottság, amelynek összetételét éppen Mang utóda, az ideiglenesen kinevezett Liviu Pop miniszter változtatta meg. Azt követően tette ezt, hogy a testület napirendre tűzte Mang ügyét. Másik két testület azonban, a Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága és az Egyetemi Címeket és Okleveleket Hitelesítő Országos Tanács elmarasztalta Pontát. Szerintük a miniszterelnök szabálytalanul idézett más tudományos munkából úgy, hogy 307 oldalas doktori disszertációjának 85 oldalát szó szerint kimásolta. Ponta szerint a törvényes előírások szerint egyedül az országos etikai bizottság illetékes dönteni a plágiumügyekben, és a személye ellen irányuló politikai támadásnak minősítette az ügyet.
Szabadság (Kolozsvár)
Plagizált Ioan Mang volt oktatási miniszter, aki ezt a vétséget több tanulmányában is elkövette. Ezt állapította meg a plágiumügyek kivizsgálására hivatott Országos Etikai Bizottság a Mediafax hírügynökség értesülése szerint.
A hírügynökség úgy tudja, hogy a grémium nem hozhatja nyilvánosságra hivatalosan a döntést, amíg erre nem kap jóváhagyást az oktatási minisztériumtól. A testület Mang több tudományos dolgozatát vizsgálta, amelyekkel kapcsolatban feljelentés érkezett plágiumgyanú miatt. Mang, aki a Nagyváradi Egyetem oktatója, alig egy hétig volt oktatási miniszter május első felében, hiszen a kirobbant plágiumügy nyomán lemondott a tárcavezetői tisztségről. Ugyanakkor megalapozatlannak nevezte a vádakat.
Victor Ponta miniszterelnökkel szemben is felmerült a plágium gyanúja. Őt felmentette a szóban forgó etikai bizottság, amelynek összetételét éppen Mang utóda, az ideiglenesen kinevezett Liviu Pop miniszter változtatta meg. Azt követően tette ezt, hogy a testület napirendre tűzte Mang ügyét. Másik két testület azonban, a Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága és az Egyetemi Címeket és Okleveleket Hitelesítő Országos Tanács elmarasztalta Pontát. Szerintük a miniszterelnök szabálytalanul idézett más tudományos munkából úgy, hogy 307 oldalas doktori disszertációjának 85 oldalát szó szerint kimásolta. Ponta szerint a törvényes előírások szerint egyedül az országos etikai bizottság illetékes dönteni a plágiumügyekben, és a személye ellen irányuló politikai támadásnak minősítette az ügyet.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. szeptember 7.
Igen, tessék! – Da, poftiti!
Ezzel a címmel indít programot a Bernády György Közművelődési Alapítvány, miután az egy évvel ezelőtt Kolozsváron, a Claudiopolis és a Mai Generáció ifjúsági szervezet (MAG) által elindított civil mozgalom sikeresnek bizonyult, jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Borbély László, az alapítvány elnöke.
A sajtótájékoztatón jelen volt Vincze Róbert, az egyik kolozsvári kezdeményező, aki elmondta, hogy a program fő célja a magyar nyelv használatának elősegítése olyan városokban, ahol a magyar anyanyelvű lakosság kisebbségben van. Kolozsváron, ahol a magyar lakosság aránya kb. 16-17%, egy év alatt több mint 100 cég kapcsolódott be a mozgalomba. Beindítottak egy úgynevezett call centert, amely hétköznapokon 10 – 18 óra között áll az érdeklődők rendelkezésére, és információt szolgáltat a támogató cégekről, arról, hogy hol lehet például magyarul érdeklődni, illetve magyarul taxit rendelni, szállodát, éttermet foglalni stb.
Borbély László elmondta, máris 28 olyan cég vállalta a kétnyelvűség használatát, illetve a mozgalom népszerűsítését, amelyek napi kapcsolatban vannak az állampolgárokkal. Borbély fontosnak nevezte a mozgalom beindítását Marosvásárhelyen, mert, mint mondta, 1990 fekete márciusának a sebei behegedtek ugyan, de tenni kell a kétnyelvűségért. Vásárhelyen is call centert szándékoznak beindítani, illetve egy honlapot, amelyen az érdeklődők, például magyar turisták minden fontos információt megtalálnak azokról a cégekről, amelyek tudatosan felvállalják az ügyet. Ugyanakkor kétnyelvű térképet is a turisták rendelkezésére bocsátanak. Ez a kezdeményezés Kolozsváron bevált. A mozgalmat országos szinten az OTP és a MOL támogatja.
A mozgalomhoz csatlakozó cégek listáját a Bernády Alapítvány havonta megjelenteti az írott sajtóban, illetve az alapítvány www.bernady.ro honlapján.
(m.e.)
Népújság (Marosvásárhely)
Ezzel a címmel indít programot a Bernády György Közművelődési Alapítvány, miután az egy évvel ezelőtt Kolozsváron, a Claudiopolis és a Mai Generáció ifjúsági szervezet (MAG) által elindított civil mozgalom sikeresnek bizonyult, jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Borbély László, az alapítvány elnöke.
A sajtótájékoztatón jelen volt Vincze Róbert, az egyik kolozsvári kezdeményező, aki elmondta, hogy a program fő célja a magyar nyelv használatának elősegítése olyan városokban, ahol a magyar anyanyelvű lakosság kisebbségben van. Kolozsváron, ahol a magyar lakosság aránya kb. 16-17%, egy év alatt több mint 100 cég kapcsolódott be a mozgalomba. Beindítottak egy úgynevezett call centert, amely hétköznapokon 10 – 18 óra között áll az érdeklődők rendelkezésére, és információt szolgáltat a támogató cégekről, arról, hogy hol lehet például magyarul érdeklődni, illetve magyarul taxit rendelni, szállodát, éttermet foglalni stb.
Borbély László elmondta, máris 28 olyan cég vállalta a kétnyelvűség használatát, illetve a mozgalom népszerűsítését, amelyek napi kapcsolatban vannak az állampolgárokkal. Borbély fontosnak nevezte a mozgalom beindítását Marosvásárhelyen, mert, mint mondta, 1990 fekete márciusának a sebei behegedtek ugyan, de tenni kell a kétnyelvűségért. Vásárhelyen is call centert szándékoznak beindítani, illetve egy honlapot, amelyen az érdeklődők, például magyar turisták minden fontos információt megtalálnak azokról a cégekről, amelyek tudatosan felvállalják az ügyet. Ugyanakkor kétnyelvű térképet is a turisták rendelkezésére bocsátanak. Ez a kezdeményezés Kolozsváron bevált. A mozgalmat országos szinten az OTP és a MOL támogatja.
A mozgalomhoz csatlakozó cégek listáját a Bernády Alapítvány havonta megjelenteti az írott sajtóban, illetve az alapítvány www.bernady.ro honlapján.
(m.e.)
Népújság (Marosvásárhely)
2012. szeptember 7.
Románia, a gyengélkedő jogállam
Románia és Bulgária öt évvel ezelőtti EU-felvételét sokan elhamarkodottnak nevezték, arra hivatkozva, hogy a két balkáni ország sem politikai, sem gazdasági téren nem volt érett az uniós tagságra. Az azóta összegyűlt tapasztalatok csakugyan kijózanítóak: a csatlakozás előtti reformlendület alábbhagyott, mihelyst a két ország „birtokon belül” volt.
A részleges haladáshoz sokszor erőteljes külső nyomásra volt szükség, és azt is viszonylagossá tette a más területeken roszszabbodó helyzet – írta a Neue Zürcher Zeitungban közölt elemzésében Daniel Ursprung, a Zürichi Egyetem Kelet-Európával foglalkozó munkatársa. Terjedelmes írásában rámutat: a közelmúltban kirobbant román belpolitikai válság megmutatta, milyen gyengék a jogállamiság és a demokrácia elvei, amelyeket sok esetben pusztán a hatalom eszközének tekintenek.
Amikor a bukaresti alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a Traian Băsescu elnök leváltásáról kiírt népszavazást, Victor Ponta kormányfő „törvénytelennek és igazságtalannak” nevezte a döntést. Crin Antonescu ideiglenes államfő pedig azzal szidalmazta az alkotmánybírákat, hogy ők Băsescu „politikai tisztjei”. A hatalmi ágak szétválasztásának tiszteletéről alig esett szó.
A demokratikus játékszabályoknak a tiszta hatalmi politika érdekében történő hasonló lebecsülése tapasztalható 2010 óta Magyarországon is az elemző szerint. A baloldali kormány rossz gazdálkodása miatti felháborodás, valamint egy kedvező választási törvény kétharmados többséghez juttatta Orbán Viktor nemzeti-jobboldali Fidesz pártját. Választási győzelmét a Fidesz „fülkeforradalomként” értelmezte, és hozzálátott ideológiai elképzelések szerint átalakítani az államot.
A demokratikus és jogállami értékek hiányzó tiszteletének alapját mind Magyarországon, mind Romániában az a politikai kultúra képezi, amelynek eszménye nem a közmegegyezés, hanem a saját érdekek kíméletlen érvényesítése, s amely a másik oldal felé kinyújtott kezet gyöngeségként értelmezi – fogalmazott Daniel Ursprung.
Történelmi okok
Ennek a magatartásnak szerinte különböző történelmi okai vannak. A szocializmus táptalaja volt a paternalista magatartásnak az állammal szemben, amelytől a lakosság gazdasági stabilitást várhatott, politikai jogokat viszont nem. A volt szocialista államok egyike sem tekinthetett vissza demokratikus hagyományokra. A kommunista pártok uralma előtt tekintélyelvű vagy áldemokratikus rezsimek voltak hatalmon. Az 1989 utáni reformok túlságosan a gazdaságra összpontosultak, míg a demokratikus elvek előmozdítására túl kevés figyelmet fordítottak. Romániával ellentétben Magyarországon a politika porondját meghaladó, mély társadalmi szakadék húzódik jobboldal és baloldal között.
Az ideológiai megosztottság részben a 20. század politikai fordulatainak a következménye: a rövid életű 1919-es tanácskormány, az 1956-os népfelkelés szovjet csapatok által történt vérbe fojtása és a társadalom azt követő depolitizálása, de az 1920. évi trianoni békeszerződés is kiemelkedő szerepet játszik a kollektív emlékezet szempontjából – fogalmazott az elemző. Ursprung szerint nemzeti-jobboldali szemszögből nézve a magyar nemzetet külső és belső ellenségek fenyegetik, ami antikommunista és antiliberális védekező magatartást eredményez. Romániában viszont a politikai táborok kuszák és instabilak, ami nemigen tesz lehetővé egyértelmű ideológiai besorolást. A törésvonalak főleg pillanatnyi érdekekből és a politikai vezetők narcisztikus jelleméből adódnak.
Aggasztó román és bolgár helyzet
A jogállami-demokratikus fejlődés szempontjából Bulgária is aggodalomra ad okot. A Mediana intézet friss fölmérése szerint a lakosság bő harmada elutasítja a demokráciát, miközben széles körben helyeslésre találnak a tekintélyelvű tendenciák. A súlyos problémák láttán a tömegek kisebbik rossznak tekintik az erőskezű vezetőt. A kommunizmus bukása után viharos idők következtek Bulgáriában. Az állami struktúrákat részben tudatosan meggyengítették: a kommunistaellenes erők így akarták megtisztítani az államapparátust és a titkosszolgálatokat a régi rezsim funkcionáriusaitól. A biztonsági erők holdudvarából elbocsátott káderek összefogtak, és az általános káoszban bűnözői csoportokat hoztak létre. A szervezett bűnözés kedvelt műfajává vált „védelmi pénzek” zsarolása, amelytől a lakosság széles rétegei szenvedtek az 1990-es években. Románia ezt jobbára megúszta.
Az itteni kommunista funkcionáriusok átmentették hatalmi pozícióikat. A hírhedt titkosszolgálatot, a Szekuritátét három hónappal Ceauşescu bukása után új néven reaktiválták. A nomenklatúrával összefonódott erők arra használják politikai és gazdasági hatalmukat, hogy az állam segítségével megtömjék a zsebüket. A jelenlegi kormányszövetség (USL) stratégiájának az a célja, hogy módszeresen aláássa a jogállamot és a hatalmi ágak szétválasztásának rendszerét, így akarva megszerezni az ellenőrzést az eddig független intézmények fölött.
Jelentős szerep jut ebben a személyes bosszúnak is az elemző szerint. Băsescu ugyanis a maga megosztó stílusával számos politikust megsértett, kinevezési gyakorlata során pedig nemigen volt tekintettel az erős politikai befolyással rendelkező hálózatokra. Így a válságnak sajátos nemzeti okai is vannak, még ha annak alapját az alapvető politikai értékek csekély elfogadottsága képezi is. A romániai konfrontáció egy korrupt politikai osztály felhorgadásaként értelmezhető, amely berzenkedik az ellen, hogy bűntetteiért felelősségre vonják, vagy elveszítse kiváltságait.
A biztonsági erők vezetőinek busás javadalmazása eddig megóvta Romániát attól, hogy Bulgáriához hasonlóan a bűnözés ingoványába süllyedjen. Ugyanakkor befolyásos klikkek jöttek létre az államapparátuson belül. A rendszer reformja elleni harc eddig erőszakmentes volt, ám a politikai porondon annál hevesebben zajlik – írta a Neue Zürcher Zeitung.
Krónika (Kolozsvár)
Románia és Bulgária öt évvel ezelőtti EU-felvételét sokan elhamarkodottnak nevezték, arra hivatkozva, hogy a két balkáni ország sem politikai, sem gazdasági téren nem volt érett az uniós tagságra. Az azóta összegyűlt tapasztalatok csakugyan kijózanítóak: a csatlakozás előtti reformlendület alábbhagyott, mihelyst a két ország „birtokon belül” volt.
A részleges haladáshoz sokszor erőteljes külső nyomásra volt szükség, és azt is viszonylagossá tette a más területeken roszszabbodó helyzet – írta a Neue Zürcher Zeitungban közölt elemzésében Daniel Ursprung, a Zürichi Egyetem Kelet-Európával foglalkozó munkatársa. Terjedelmes írásában rámutat: a közelmúltban kirobbant román belpolitikai válság megmutatta, milyen gyengék a jogállamiság és a demokrácia elvei, amelyeket sok esetben pusztán a hatalom eszközének tekintenek.
Amikor a bukaresti alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a Traian Băsescu elnök leváltásáról kiírt népszavazást, Victor Ponta kormányfő „törvénytelennek és igazságtalannak” nevezte a döntést. Crin Antonescu ideiglenes államfő pedig azzal szidalmazta az alkotmánybírákat, hogy ők Băsescu „politikai tisztjei”. A hatalmi ágak szétválasztásának tiszteletéről alig esett szó.
A demokratikus játékszabályoknak a tiszta hatalmi politika érdekében történő hasonló lebecsülése tapasztalható 2010 óta Magyarországon is az elemző szerint. A baloldali kormány rossz gazdálkodása miatti felháborodás, valamint egy kedvező választási törvény kétharmados többséghez juttatta Orbán Viktor nemzeti-jobboldali Fidesz pártját. Választási győzelmét a Fidesz „fülkeforradalomként” értelmezte, és hozzálátott ideológiai elképzelések szerint átalakítani az államot.
A demokratikus és jogállami értékek hiányzó tiszteletének alapját mind Magyarországon, mind Romániában az a politikai kultúra képezi, amelynek eszménye nem a közmegegyezés, hanem a saját érdekek kíméletlen érvényesítése, s amely a másik oldal felé kinyújtott kezet gyöngeségként értelmezi – fogalmazott Daniel Ursprung.
Történelmi okok
Ennek a magatartásnak szerinte különböző történelmi okai vannak. A szocializmus táptalaja volt a paternalista magatartásnak az állammal szemben, amelytől a lakosság gazdasági stabilitást várhatott, politikai jogokat viszont nem. A volt szocialista államok egyike sem tekinthetett vissza demokratikus hagyományokra. A kommunista pártok uralma előtt tekintélyelvű vagy áldemokratikus rezsimek voltak hatalmon. Az 1989 utáni reformok túlságosan a gazdaságra összpontosultak, míg a demokratikus elvek előmozdítására túl kevés figyelmet fordítottak. Romániával ellentétben Magyarországon a politika porondját meghaladó, mély társadalmi szakadék húzódik jobboldal és baloldal között.
Az ideológiai megosztottság részben a 20. század politikai fordulatainak a következménye: a rövid életű 1919-es tanácskormány, az 1956-os népfelkelés szovjet csapatok által történt vérbe fojtása és a társadalom azt követő depolitizálása, de az 1920. évi trianoni békeszerződés is kiemelkedő szerepet játszik a kollektív emlékezet szempontjából – fogalmazott az elemző. Ursprung szerint nemzeti-jobboldali szemszögből nézve a magyar nemzetet külső és belső ellenségek fenyegetik, ami antikommunista és antiliberális védekező magatartást eredményez. Romániában viszont a politikai táborok kuszák és instabilak, ami nemigen tesz lehetővé egyértelmű ideológiai besorolást. A törésvonalak főleg pillanatnyi érdekekből és a politikai vezetők narcisztikus jelleméből adódnak.
Aggasztó román és bolgár helyzet
A jogállami-demokratikus fejlődés szempontjából Bulgária is aggodalomra ad okot. A Mediana intézet friss fölmérése szerint a lakosság bő harmada elutasítja a demokráciát, miközben széles körben helyeslésre találnak a tekintélyelvű tendenciák. A súlyos problémák láttán a tömegek kisebbik rossznak tekintik az erőskezű vezetőt. A kommunizmus bukása után viharos idők következtek Bulgáriában. Az állami struktúrákat részben tudatosan meggyengítették: a kommunistaellenes erők így akarták megtisztítani az államapparátust és a titkosszolgálatokat a régi rezsim funkcionáriusaitól. A biztonsági erők holdudvarából elbocsátott káderek összefogtak, és az általános káoszban bűnözői csoportokat hoztak létre. A szervezett bűnözés kedvelt műfajává vált „védelmi pénzek” zsarolása, amelytől a lakosság széles rétegei szenvedtek az 1990-es években. Románia ezt jobbára megúszta.
Az itteni kommunista funkcionáriusok átmentették hatalmi pozícióikat. A hírhedt titkosszolgálatot, a Szekuritátét három hónappal Ceauşescu bukása után új néven reaktiválták. A nomenklatúrával összefonódott erők arra használják politikai és gazdasági hatalmukat, hogy az állam segítségével megtömjék a zsebüket. A jelenlegi kormányszövetség (USL) stratégiájának az a célja, hogy módszeresen aláássa a jogállamot és a hatalmi ágak szétválasztásának rendszerét, így akarva megszerezni az ellenőrzést az eddig független intézmények fölött.
Jelentős szerep jut ebben a személyes bosszúnak is az elemző szerint. Băsescu ugyanis a maga megosztó stílusával számos politikust megsértett, kinevezési gyakorlata során pedig nemigen volt tekintettel az erős politikai befolyással rendelkező hálózatokra. Így a válságnak sajátos nemzeti okai is vannak, még ha annak alapját az alapvető politikai értékek csekély elfogadottsága képezi is. A romániai konfrontáció egy korrupt politikai osztály felhorgadásaként értelmezhető, amely berzenkedik az ellen, hogy bűntetteiért felelősségre vonják, vagy elveszítse kiváltságait.
A biztonsági erők vezetőinek busás javadalmazása eddig megóvta Romániát attól, hogy Bulgáriához hasonlóan a bűnözés ingoványába süllyedjen. Ugyanakkor befolyásos klikkek jöttek létre az államapparátuson belül. A rendszer reformja elleni harc eddig erőszakmentes volt, ám a politikai porondon annál hevesebben zajlik – írta a Neue Zürcher Zeitung.
Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 7.
Borbély: a Mikó-ügyben indított CSM-vizsgálat a magyar közösség ellen irányul
„Rendkívül súlyos” fejleménynek nevezte Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke azt, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) vizsgálatot indított a magyar közösség ellen a Mikó-ügyben.
Mint arról tájékoztattunk, a CSM néhány nappal korábban vizsgálatot indított annak ellenőrzésére, hogy nem sértik-e a román igazságszolgáltatás függetlenségét a Székely Mikó Kollégium ügyében tartott sepsiszentgyörgyi tüntetésen elhangzott kijelentések.
Borbély pénteken, Marosvásárhelyen kijelentette: a CSM-nek tisztáznia kell, hogy az egy héttel korábban lezajlott tüntetésen részt vevő több mint 25 ezer ember ellen, a magyar történelmi egyházak ellen, a felszólaló egyházi képviselők és politikusok ellen vizsgálódik.,
„Azt hiszem, a CSM a romániai magyar közösség ellen indított vizsgálatot, ez pedig rendkívül súlyos dolog” – mondta Borbély László.
Az RMDSZ alelnöke szerint az igazságszolgáltatásnak valóban függetlennek kell maradnia, ám a „felháborító döntések” ellen tiltakozni kell. Borbély ezért nem tartja megfelelőnek az Európai Bizottság korábbi kérését, amely szerint a romániai politikusoknak nem kellene kommentárokat fűzniük az igazságszolgáltatás döntéseihez.
Borbély elmondta: az ügyben a Nemzeti Kisebbségek Európai Szövetségéhez (FUEN) fordult, és kérte, hogy a szervezet az általa képviselt 94 kisebbségi közösség nevében adjon ki egy nyilatkozatot a Mikó-ügyben született „igazságtalan döntésről”.
Az RMDSZ politikai alelnöke mindezt a Nemzeti kisebbségek és kisebbségi közösségek az EU-ban címmel Marosvásárhelyen tartott tanácskozáson elmondta, a szemináriumot a Borbély László által vezetett Bernády György Alapítvány rendezte.
A rendezvényen az RMDSZ több politikusán és a romániai nemzeti kisebbségek képviselőin kívül részt vett Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója is.
(RMDSZ-es európai kezdeményezés a kisebbségi jogokért
Borbély László azt is elmondta, hogy az RMDSZ európai szintű polgári kezdeményezést indít a nemzeti kisebbségi jogok standardjainak kidolgozására, jelenleg pedig a FUEN-nel együtt dolgozik a kezdeményezés beindításán, amely a jövő év elejére várható.
Mint mondta: a kezdeményezés lényege az, hogy az EU szintjén egyértelmű standardokat kell kidolgozni a nemzeti kisebbségek jogait illetően, hogy a kisebbségi problémák rendezése többé ne a kormányok vagy parlamentek politikai akaratától függjön.
Az uniós szabályok szerint ha egy polgári kezdeményezés keretében sikerült legalább hát tagországban egymillió támogató aláírást szerezni egy ügy érdekében, akkor az unió vezetésének foglalkozni kell a kérdéssel.
Az EU-ban jelenleg mintegy 100 millió ember tagja valamilyen nemzeti kisebbségnek. Jan Diedrichsen FUEN-igazgató szerint ez azt jelenti, hogy az EU minden hetedik polgára kisebbségi. A nemzeti kisebbségek jogainak szabályozására azért van szükség, mivel e közösségek védelme hanyatlóban van az EU-ban, a kisebbségek helyzete pedig egyre rosszabb. Hangsúlyozta: az unióban kettős mércét alkalmaznak a kérdésben, ugyanis a nemrég csatlakozott országoktól megkövetelik bizonyos elvek tiszteletben tartását, míg a régi tagállamoktól nem. „A nemzeti kisebbségi jogoknak általánosan érvényeseknek kellene lenniük minden tagállamban” – szögezte le a FUEN vezetője.)
Krónika (Kolozsvár)
„Rendkívül súlyos” fejleménynek nevezte Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke azt, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) vizsgálatot indított a magyar közösség ellen a Mikó-ügyben.
Mint arról tájékoztattunk, a CSM néhány nappal korábban vizsgálatot indított annak ellenőrzésére, hogy nem sértik-e a román igazságszolgáltatás függetlenségét a Székely Mikó Kollégium ügyében tartott sepsiszentgyörgyi tüntetésen elhangzott kijelentések.
Borbély pénteken, Marosvásárhelyen kijelentette: a CSM-nek tisztáznia kell, hogy az egy héttel korábban lezajlott tüntetésen részt vevő több mint 25 ezer ember ellen, a magyar történelmi egyházak ellen, a felszólaló egyházi képviselők és politikusok ellen vizsgálódik.,
„Azt hiszem, a CSM a romániai magyar közösség ellen indított vizsgálatot, ez pedig rendkívül súlyos dolog” – mondta Borbély László.
Az RMDSZ alelnöke szerint az igazságszolgáltatásnak valóban függetlennek kell maradnia, ám a „felháborító döntések” ellen tiltakozni kell. Borbély ezért nem tartja megfelelőnek az Európai Bizottság korábbi kérését, amely szerint a romániai politikusoknak nem kellene kommentárokat fűzniük az igazságszolgáltatás döntéseihez.
Borbély elmondta: az ügyben a Nemzeti Kisebbségek Európai Szövetségéhez (FUEN) fordult, és kérte, hogy a szervezet az általa képviselt 94 kisebbségi közösség nevében adjon ki egy nyilatkozatot a Mikó-ügyben született „igazságtalan döntésről”.
Az RMDSZ politikai alelnöke mindezt a Nemzeti kisebbségek és kisebbségi közösségek az EU-ban címmel Marosvásárhelyen tartott tanácskozáson elmondta, a szemináriumot a Borbély László által vezetett Bernády György Alapítvány rendezte.
A rendezvényen az RMDSZ több politikusán és a romániai nemzeti kisebbségek képviselőin kívül részt vett Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója is.
(RMDSZ-es európai kezdeményezés a kisebbségi jogokért
Borbély László azt is elmondta, hogy az RMDSZ európai szintű polgári kezdeményezést indít a nemzeti kisebbségi jogok standardjainak kidolgozására, jelenleg pedig a FUEN-nel együtt dolgozik a kezdeményezés beindításán, amely a jövő év elejére várható.
Mint mondta: a kezdeményezés lényege az, hogy az EU szintjén egyértelmű standardokat kell kidolgozni a nemzeti kisebbségek jogait illetően, hogy a kisebbségi problémák rendezése többé ne a kormányok vagy parlamentek politikai akaratától függjön.
Az uniós szabályok szerint ha egy polgári kezdeményezés keretében sikerült legalább hát tagországban egymillió támogató aláírást szerezni egy ügy érdekében, akkor az unió vezetésének foglalkozni kell a kérdéssel.
Az EU-ban jelenleg mintegy 100 millió ember tagja valamilyen nemzeti kisebbségnek. Jan Diedrichsen FUEN-igazgató szerint ez azt jelenti, hogy az EU minden hetedik polgára kisebbségi. A nemzeti kisebbségek jogainak szabályozására azért van szükség, mivel e közösségek védelme hanyatlóban van az EU-ban, a kisebbségek helyzete pedig egyre rosszabb. Hangsúlyozta: az unióban kettős mércét alkalmaznak a kérdésben, ugyanis a nemrég csatlakozott országoktól megkövetelik bizonyos elvek tiszteletben tartását, míg a régi tagállamoktól nem. „A nemzeti kisebbségi jogoknak általánosan érvényeseknek kellene lenniük minden tagállamban” – szögezte le a FUEN vezetője.)
Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 7.
„Tudták, hogy itt élnek csángók?” – felkutattuk a dobrudzsai csángó közösséget
Amikor bejelentettük, hogy a Dobrudzsában élő csángó közösséget készülünk felkutatni, a kisebbségi kérdésekben igencsak jártas személyek is kijavítottak: „Moldvában élő csángókat, nem? Vagy esetleg Dobrudzsában élő törököket, görögöket, tatárokat, lipovánokat!” Hát nem. Mert nemcsak messze az anyaországtól, távol az elszakított Erdélytől, de csaknem félezer kilométerre a moldvai szülőföldjüktől, egy, Konstancától 22 kilométerre fekvő faluban a környék ortodox románságától elszigetelve ma is él egy csángó közösség.
Nem sokkal az első világháborút követően, 1923-ban az agrárreform címén Luca Ionescu és Voicu Voievod helyi uraságoktól elkobzott földeken, Károly király adományának köszönhetően, megtelepedett néhány lujzikalagori család. A tengerparti síkságot az után az Ojtoz után nevezték el, amelynek szorosában román oldalon a magyarok ellen voltak kénytelenek harcolni.
„Tudták, hogy itt élnek csángók?”
A Konstancától északra, mintegy 22 kilométerre, a főúttól kissé félreeső faluba nem egyedül érkezünk. Velünk tart az RMDSZ megyei elnöke, Ughy Jakab István is. Megvallja őszintén: nagyon kíváncsi erre a bizonyos Oituzra vagy Ojtozra, mert a település nevéről ugyan hallott, de arról, hogy azt magyarok vagy csángók laknák, még soha. „Ha nem zavarja, magukkal tartok, mert nem jön, hogy higgyem, hogy itt, Konstanca megyében csángó falu létezne!” – mondja. A Mangalián élő vállalkozó-politikus arcán csak akkor látni a kételyek részleges feloszlását, amikor a Tulcea felé vezető főútról, valahol baloldalt, a messze távolban megpillantjuk a délvidékre egyáltalán nem jellemző templomtornyot.
A Lumina községhez tartozó faluba érve elsőként az istenházát vesszük szemügyre. Római katolikus templomból a településen kettő is van egymás mellett. Az elsőt 1957-ben szentelték, de mivel alig néhány évtizeden belül kicsinek kezdett bizonyulni, a helyiek úgy döntöttek: újat, sokkal impozánsabbat építenek. Egyetlen gondjuk van, de az hatalmas: az állam hallani sem akar az építkezés anyagi támogatásáról. Utoljára a 2008-as választások előtt kaptak valamicske, mintegy ötezer eurónak megfelelő összeget.
A 2003-ban elkezdett új templom a régi udvarán tornyosul. Mellette a régi teljesen eltörpül; ma már inkább anyagraktárként használják. Az oltár és padsorok között cementes- és meszeszsákok sorakoznak, az úrasztalán pedig néhány szép szentkép és román nyelvű biblia mellett az építőanyagok vásárlását igazoló számlák hányódnak. A munkások és a nekik segédkező hívek készségesen hívnak át a kívül-belül állványokkal teleszőtt, épülő templomba, melynek rendkívül tágas pincéje elmondásuk szerint vasárnaponként zsúfolásig megtelik.
Amikor meg nem a katolikusok gyűlnek be, a faluba benősült vagy férjhez jött néhány ortodox számára tart szluzsbát a közelből érkező pópa. Az elképzelések szerint a templom befejeztével itt egy közösségi termet alakítanának ki, a régi épületet meg lebontanák – magyarázza a Sascău Carmelként bemutatkozó férfi, akinek őseit valamikor még Szászkőnek, Szászkának vagy Szászkainak hívhatták.
A tud-e magyarul kérdésre „beszél kicsit” választ ad, de, hogy jobban megértesse magát, rögtön áttér az állam nyelvére. Mint mondja, ha többet szeretnénk megtudni a félkész állapotban lévő templomról, lépjünk be a helyi plébánoshoz, Mihăică Petruhoz. A római katolikus parókia udvara nyitva áll, de sem a papot, sem a házvezetőnőjét nem találjuk otthon.
„A tisztelendő úr bement építőanyagért Konstancára” – szól át a szomszédból egy románul beszélő hölgy, majd kíváncsian tudakolózik, mi dolgunk a pappal? Amikor tudtára adjuk, hogy riportkészítés céljából érkeztünk a dobrudzsai csángókhoz, még hitetlenebbül kezd szemlélni. „Maguk honnan tudták, hogy itt élnek csángók?” – szögezi nekünk a kérdést, aminek a válaszát már meg sem várva, rögtön mondja, ő ugyan nem tud magyarul, de a régi templomot építő szülei meg a velük egykorú idősek „még beszélik a csángó nyelvet”.
Mindennek ellenére Butăcel Gabriela nem szégyelli eredetét, de, mint mondja, ha csángóul tudó személlyel akarunk találkozni, akkor az utca túlsó végébe, „bizonyos Ferenţ Rozaliához” kell bekopognunk.
Falualapítás – királyi rendeletre
Amikor betoppanunk a beajánlott alany szépen rendezett udvarára, és elmondjuk, miről szeretnénk kérdezni, a házban éppen mesterembereket irányítgató Ferencz Rozália kissé megtorpan, és teendőire hivatkozva megpróbál kihátrálni a kérdések elől. Úgy tűnik, ő is azon sok elrománosodott csángó közé tartózik, akik nem szívesen beszélnek eredetükről.
„Miről beszéljünk? Mi itt vagyunk, jól vagyunk, békében élünk románokkal, németekkel, törökökkel, mindenkivel” – igyekszik rövidre zárni a találkozást. Aztán valami csoda folytán csak meggondolja magát, átvált magyar nyelvre, és leültet egy hárompercesre szabott beszélgetésre. Ő is elcsodálkozik azon, hogy hatszáz kilométerre, Erdélyben valaki tud az itteni csángókról. Valahol érthető is, hisz, mint mondja, eddig senki fel nem kereste őket, meg nem kérdezte, hogy vannak, mit csinálnak. Szavaiból kiderül, hogy az egyeseknek Rózsika néni, másoknak tanti Roza annak a Palcău Iosifnak a lánya, aki az első világháború után harmadmagával alapította a falut. Ferencz Rozália 1895-ben Lujzikalagoron Palkó József néven született apja azok után jutott Dobrudzsába, miután moldvai csángóként a románok oldalán a magyarok ellen harcolt az Ojtozi-szorosban, Mărăşti-en és Mărăşeşti-en.
„Ahogy apám mesélte: muszáj volt fegyvert fognia. A király földet ígért azoknak, akik román oldalon küzdenek, és neki a föld kellett. Ő a földért harcolt, aztán sokáig úgy tűnt, csak az ígérettel marad. Aztán 1923-ban vagy ’24-ben a lujzikalagoriak, szám szerint vagy hatvanan, mégiscsak megkapták a földjüket, de nem Moldvában, hanem Dobrudzsában. De akkoriban itt sztyeppe volt, ezért sokan vissza is fordultak a szülőfalujukba. De az apám azt mondta: ha kell, a földből főz puliszkát, akkor is itt marad” – meséli Ferencz Rozália.
A szárazságot egy jó, esős év követte, amelynek hírére ismét szekérre ült a többi lujzikalagori, és nekivágott a távoli Dobrudzsának. Ekkorra viszont már némileg változott a politikai széljárás, és a konstancai elöljárók bőkezűsége is alábbhagyott. „Jöttek a csángók, de nem elegen. Nem voltak annyian, hogy egy falut benépesítsenek, az apám terve márpedig az volt, hogy egy teljes falut hoz létre. Kiment az állatvásárba, és összegyűjtött egy jó pár olyan gazdát, aki nem román, hanem valamilyen más népviseletbe érkezett. Lefizette őket, és meggyőzte, hogy jöjjenek vele a prefektus elé, majd a csángók névsorolvasásánál egyenként emeljék a kezüket, és jelentkezzenek” – emlékszik vissza az apja által elmondottakra a középkorú asszony.
Látván a magas létszámot, a helyi hatóságok kénytelenek voltak kötélnek állni, és életbe ültetni a királyi rendeletet. Aztán ahogy teltek az évek-évtizedek, egyre több lujzikalagori család vállalta az újabb, szinte félezer kilométerre való elcsángálást. „Amikor én születtem, 1956-ban már több mint ötven család élt a faluban, aminek a nevét az apámék adták, az ojtozi ütközet emlékére” – mondja Ferencz Rozália, hozzátéve, hogy az itteni embereket mindenki a környék legszorgalmasabb lakóiként tartja számon. Ez mind az utcák, mind a házak és gazdaságok arculatán meglátszik. Az ojtoziak munkásságát a leginkább viszont a kilométerekről jól látszó katolikus templom tornya tükrözi, mely nemcsak magasságával, de a hagymakupoláktól teljesen eltérő sudár alakjával is jelzi: itt egy teljesen más, egyedi közösség él, és építi az isten házát.
Prédikáltak-e valaha magyarul a régi templomban? – kérdezzük Rózsika nénit. „Nem, pedig a nép is tudott csángóul, a papok is. A negyvenen felüliek most is tudnak csángóul, de otthon, a családban inkább románul beszélnek. A fiaim is értenek, de Konstancára költöztek, ott nincs kivel gyakorolják a nyelvet. Mi, az idősebbek még visszaváltunk csángóra, de az ifjúság könnyebben boldogul a román nyelvvel” – mondja az 56 esztendős asszony.
A búcsúzás előtt nem állhatjuk meg, hogy ne tegyük fel a „keresztkérdést”, hogy az elmondottak tudatában milyen nemzetiségűnek tartja magát? „Mik románok vagyunk!” – vágja rá büszkén, amin talán nincs is miért csodálkozni, hisz sem neki, sem a többi, Dobrudzsába született csángónak soha egyetlen pap, tanító vagy helyi elöljáró nem mondta el az eredetükről szóló igazságot. A Konstanca melletti Ojtozon több olyan csángó nemzedék nőtt fel, amelybe a mindenhatók kizárólag a Dumitru Mărtinaş-féle fantazmagórikus elméletet szajkózták.
A tengerparti csángók legutóbb Nagyboldogasszony napján a saját templomuk alagsorában voltak kénytelenek végighallgatni azokat a Konstancáról és Bákóból érkezett hivatalosságokat, akik a csángó nyelv román eredetéről értekeztek. Egyetemi tanár, politikus, pap egyaránt hangoztatta: a lujzikalagoriak nyelve semmiként nem magyar, hanem egy sajátos, román eredetű dialektus.
„Ez tényleg nem magyar nyelv!” – próbálja bizonygatni a Konstancáról visszaérkezett Mihăică atya is. Ön egyáltalán tud magyarul? – szögezzük neki a kérdést, mire egy határozott nemmel válaszol. A Neamţ megyei Románvásár melletti Dzsidafalváról származó pap szerint annak a dialektusnak, amit a falu öregei néha-néha beszélnek, semmi köze a magyar nyelvhez. Ezért nincs is szükség a magyar misézés bevezetésére. „A faluból egyetlen egy női személy tudott magyarul, de az is csak imádkozni. Mivel öt éve távozott az élők sorából, így már tényleg senki nem tud magyarul, csángóul is csak a nagyon öregek értenek” – állítja Mihăică Petru.
Régi puskával a tolvajok ellen
A másik falualapító, az Anton Pallá lett Antal Pál lánya mégis jó és főleg bőbeszédűnek bizonyul. Amint meghallja, hogy magyarok vagyunk, hellyel kínál, és rögtön átvált anyanyelvére. A korát meghazudtoló, 77 éves Tampó Veronika, az ifjak által tanti Veronának szólított Ţâmpu Veronica nem győzi kérni az elnézést, hogy ő nem tud magyarul. Észre sem veszi, és nem is tudatosul benne, hogy az általa beszélt ízletes archaikus nyelv minden egyes szava érthető az erdélyi és anyaországi fülek számára.
Amikor egy pohár vizet kérünk, egy udvarias, szívből jövő és magyarul oly szépen csengő „igen édesanyám, hogyne!” választ ad. Akárcsak Ferencz Rozália, Vera néni is itt született. Nem emlékszik arra, hogy hét évtizeddel ezelőtt a magyar nyelven kívül másként is beszélt volna valaki a faluban. „Mi csak az iskolában beszéltünk oláhul, mert muszáj volt. De amikor azt akartuk, hogy a tanító ne értse, amit mondunk, átváltottunk. A templomban dákul kellett mondani a Tatăl nostrut, de édesanyám megtanított a miatyánkra. Nekem is öt gyerekem van, mindenik tud és beszél magyarul” – mondja az idős hölgy, belátván, hogy „az unokák nem éppeg tudják a nyelvet”.
Azt is bánja, hogy neki nem adatott meg megtanulni írni-olvasni magyarul. Mint ahogy az sem, hogy bár egyetlenegy magyar nyelvű népdal- vagy néptáncestet lásson élőben szülőfaluja színpadán. Saját népviseletét is elajándékozta. Moldvához már semmi nem köti, hisz mint mondja, a Lujzikalagorban maradt rokonok ma már a temetőben nyugszanak. Amikor a nemzetiségéről próbáljuk faggatni, jóval naivabban vagy éppen ellenkezőleg, megfontoltabban közelít a kérdéshez, mint fiatalabb falustársa. „Édesanyám, én már öreg vagyok, nem is tudom, minek írtak be a népszámláláson” – vonja meg a vállát. Szerinte teljesen mindegy, hogy milyen nemzetiségű valaki, csak ember legyen. „Mi jól voltunk itt a környéken mindenkivel.
A szomszédban van egy szász falu, Kogălniceanu, az ottaniakkal különösképpen jól egyeztünk. Ők is kolonisták voltak, mi is” – mondja. Ma már a több évtizede Kogălniceanura keresztelt egykori Karamurat tízezer lakója közül alig tízen vallják magukat németnek. „Sajnos onnan sokan jöttek át lopni a mezőről, udvarokból, házakból. Persze, nem a németek!” – mondja, majd egy régi történet mesélésébe kezd.
Még a kommunizmus beállta előtt, amikor a falualapító apja megelégelte a környékbeli románok tolvajlásait, elővette a világháborúban használt fegyverét, és lábon lőtte az első horogra akadt gaztevőt. Még a bukaresti római katolikus érsekség honlapja szerint is a két világháború között számos csángó „a szomszéd falvak lakói miatt” tért haza Moldvába.
Beszédes keresztek
„Nos, elnök úr?” – fordulunk Ughy Jakab Istvánhoz. „Ezt én sem hittem volna – látja be az, aki „felségterületén” eddig szinte minden egyes magyart név szerint ismert. – Majd a Szövetségi Képviselők Tanácsának legközelebbi ülésén felvetem a helyzetet. Én is kíváncsi vagyok, hogy az elnökségi tagok mit fognak szólni”. Mielőtt búcsút intenénk a falunak, belépünk a temetőbe, és szemlélni kezdjük a kereszteken lévő neveket.
Egyetlen Ionescu, egyetlen Popescu nincs közöttük, csupán a dákoromán kontinuitási elméletet a csángókba máig is sulykoló hatalom által románnak tartott Sabăuk, Chiricheşek, Adamok, Işvancak, Butăcelek, Tacariciok, Sascăuk, Coceangăk alusszák szülőföldjüktől távol a többé-kevésbé nyugodt álmukat. Még egy-két évtized, és leszármazottjaikkal együtt a teljes identitástudat kihal a dobrudzsai csángókból?
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Amikor bejelentettük, hogy a Dobrudzsában élő csángó közösséget készülünk felkutatni, a kisebbségi kérdésekben igencsak jártas személyek is kijavítottak: „Moldvában élő csángókat, nem? Vagy esetleg Dobrudzsában élő törököket, görögöket, tatárokat, lipovánokat!” Hát nem. Mert nemcsak messze az anyaországtól, távol az elszakított Erdélytől, de csaknem félezer kilométerre a moldvai szülőföldjüktől, egy, Konstancától 22 kilométerre fekvő faluban a környék ortodox románságától elszigetelve ma is él egy csángó közösség.
Nem sokkal az első világháborút követően, 1923-ban az agrárreform címén Luca Ionescu és Voicu Voievod helyi uraságoktól elkobzott földeken, Károly király adományának köszönhetően, megtelepedett néhány lujzikalagori család. A tengerparti síkságot az után az Ojtoz után nevezték el, amelynek szorosában román oldalon a magyarok ellen voltak kénytelenek harcolni.
„Tudták, hogy itt élnek csángók?”
A Konstancától északra, mintegy 22 kilométerre, a főúttól kissé félreeső faluba nem egyedül érkezünk. Velünk tart az RMDSZ megyei elnöke, Ughy Jakab István is. Megvallja őszintén: nagyon kíváncsi erre a bizonyos Oituzra vagy Ojtozra, mert a település nevéről ugyan hallott, de arról, hogy azt magyarok vagy csángók laknák, még soha. „Ha nem zavarja, magukkal tartok, mert nem jön, hogy higgyem, hogy itt, Konstanca megyében csángó falu létezne!” – mondja. A Mangalián élő vállalkozó-politikus arcán csak akkor látni a kételyek részleges feloszlását, amikor a Tulcea felé vezető főútról, valahol baloldalt, a messze távolban megpillantjuk a délvidékre egyáltalán nem jellemző templomtornyot.
A Lumina községhez tartozó faluba érve elsőként az istenházát vesszük szemügyre. Római katolikus templomból a településen kettő is van egymás mellett. Az elsőt 1957-ben szentelték, de mivel alig néhány évtizeden belül kicsinek kezdett bizonyulni, a helyiek úgy döntöttek: újat, sokkal impozánsabbat építenek. Egyetlen gondjuk van, de az hatalmas: az állam hallani sem akar az építkezés anyagi támogatásáról. Utoljára a 2008-as választások előtt kaptak valamicske, mintegy ötezer eurónak megfelelő összeget.
A 2003-ban elkezdett új templom a régi udvarán tornyosul. Mellette a régi teljesen eltörpül; ma már inkább anyagraktárként használják. Az oltár és padsorok között cementes- és meszeszsákok sorakoznak, az úrasztalán pedig néhány szép szentkép és román nyelvű biblia mellett az építőanyagok vásárlását igazoló számlák hányódnak. A munkások és a nekik segédkező hívek készségesen hívnak át a kívül-belül állványokkal teleszőtt, épülő templomba, melynek rendkívül tágas pincéje elmondásuk szerint vasárnaponként zsúfolásig megtelik.
Amikor meg nem a katolikusok gyűlnek be, a faluba benősült vagy férjhez jött néhány ortodox számára tart szluzsbát a közelből érkező pópa. Az elképzelések szerint a templom befejeztével itt egy közösségi termet alakítanának ki, a régi épületet meg lebontanák – magyarázza a Sascău Carmelként bemutatkozó férfi, akinek őseit valamikor még Szászkőnek, Szászkának vagy Szászkainak hívhatták.
A tud-e magyarul kérdésre „beszél kicsit” választ ad, de, hogy jobban megértesse magát, rögtön áttér az állam nyelvére. Mint mondja, ha többet szeretnénk megtudni a félkész állapotban lévő templomról, lépjünk be a helyi plébánoshoz, Mihăică Petruhoz. A római katolikus parókia udvara nyitva áll, de sem a papot, sem a házvezetőnőjét nem találjuk otthon.
„A tisztelendő úr bement építőanyagért Konstancára” – szól át a szomszédból egy románul beszélő hölgy, majd kíváncsian tudakolózik, mi dolgunk a pappal? Amikor tudtára adjuk, hogy riportkészítés céljából érkeztünk a dobrudzsai csángókhoz, még hitetlenebbül kezd szemlélni. „Maguk honnan tudták, hogy itt élnek csángók?” – szögezi nekünk a kérdést, aminek a válaszát már meg sem várva, rögtön mondja, ő ugyan nem tud magyarul, de a régi templomot építő szülei meg a velük egykorú idősek „még beszélik a csángó nyelvet”.
Mindennek ellenére Butăcel Gabriela nem szégyelli eredetét, de, mint mondja, ha csángóul tudó személlyel akarunk találkozni, akkor az utca túlsó végébe, „bizonyos Ferenţ Rozaliához” kell bekopognunk.
Falualapítás – királyi rendeletre
Amikor betoppanunk a beajánlott alany szépen rendezett udvarára, és elmondjuk, miről szeretnénk kérdezni, a házban éppen mesterembereket irányítgató Ferencz Rozália kissé megtorpan, és teendőire hivatkozva megpróbál kihátrálni a kérdések elől. Úgy tűnik, ő is azon sok elrománosodott csángó közé tartózik, akik nem szívesen beszélnek eredetükről.
„Miről beszéljünk? Mi itt vagyunk, jól vagyunk, békében élünk románokkal, németekkel, törökökkel, mindenkivel” – igyekszik rövidre zárni a találkozást. Aztán valami csoda folytán csak meggondolja magát, átvált magyar nyelvre, és leültet egy hárompercesre szabott beszélgetésre. Ő is elcsodálkozik azon, hogy hatszáz kilométerre, Erdélyben valaki tud az itteni csángókról. Valahol érthető is, hisz, mint mondja, eddig senki fel nem kereste őket, meg nem kérdezte, hogy vannak, mit csinálnak. Szavaiból kiderül, hogy az egyeseknek Rózsika néni, másoknak tanti Roza annak a Palcău Iosifnak a lánya, aki az első világháború után harmadmagával alapította a falut. Ferencz Rozália 1895-ben Lujzikalagoron Palkó József néven született apja azok után jutott Dobrudzsába, miután moldvai csángóként a románok oldalán a magyarok ellen harcolt az Ojtozi-szorosban, Mărăşti-en és Mărăşeşti-en.
„Ahogy apám mesélte: muszáj volt fegyvert fognia. A király földet ígért azoknak, akik román oldalon küzdenek, és neki a föld kellett. Ő a földért harcolt, aztán sokáig úgy tűnt, csak az ígérettel marad. Aztán 1923-ban vagy ’24-ben a lujzikalagoriak, szám szerint vagy hatvanan, mégiscsak megkapták a földjüket, de nem Moldvában, hanem Dobrudzsában. De akkoriban itt sztyeppe volt, ezért sokan vissza is fordultak a szülőfalujukba. De az apám azt mondta: ha kell, a földből főz puliszkát, akkor is itt marad” – meséli Ferencz Rozália.
A szárazságot egy jó, esős év követte, amelynek hírére ismét szekérre ült a többi lujzikalagori, és nekivágott a távoli Dobrudzsának. Ekkorra viszont már némileg változott a politikai széljárás, és a konstancai elöljárók bőkezűsége is alábbhagyott. „Jöttek a csángók, de nem elegen. Nem voltak annyian, hogy egy falut benépesítsenek, az apám terve márpedig az volt, hogy egy teljes falut hoz létre. Kiment az állatvásárba, és összegyűjtött egy jó pár olyan gazdát, aki nem román, hanem valamilyen más népviseletbe érkezett. Lefizette őket, és meggyőzte, hogy jöjjenek vele a prefektus elé, majd a csángók névsorolvasásánál egyenként emeljék a kezüket, és jelentkezzenek” – emlékszik vissza az apja által elmondottakra a középkorú asszony.
Látván a magas létszámot, a helyi hatóságok kénytelenek voltak kötélnek állni, és életbe ültetni a királyi rendeletet. Aztán ahogy teltek az évek-évtizedek, egyre több lujzikalagori család vállalta az újabb, szinte félezer kilométerre való elcsángálást. „Amikor én születtem, 1956-ban már több mint ötven család élt a faluban, aminek a nevét az apámék adták, az ojtozi ütközet emlékére” – mondja Ferencz Rozália, hozzátéve, hogy az itteni embereket mindenki a környék legszorgalmasabb lakóiként tartja számon. Ez mind az utcák, mind a házak és gazdaságok arculatán meglátszik. Az ojtoziak munkásságát a leginkább viszont a kilométerekről jól látszó katolikus templom tornya tükrözi, mely nemcsak magasságával, de a hagymakupoláktól teljesen eltérő sudár alakjával is jelzi: itt egy teljesen más, egyedi közösség él, és építi az isten házát.
Prédikáltak-e valaha magyarul a régi templomban? – kérdezzük Rózsika nénit. „Nem, pedig a nép is tudott csángóul, a papok is. A negyvenen felüliek most is tudnak csángóul, de otthon, a családban inkább románul beszélnek. A fiaim is értenek, de Konstancára költöztek, ott nincs kivel gyakorolják a nyelvet. Mi, az idősebbek még visszaváltunk csángóra, de az ifjúság könnyebben boldogul a román nyelvvel” – mondja az 56 esztendős asszony.
A búcsúzás előtt nem állhatjuk meg, hogy ne tegyük fel a „keresztkérdést”, hogy az elmondottak tudatában milyen nemzetiségűnek tartja magát? „Mik románok vagyunk!” – vágja rá büszkén, amin talán nincs is miért csodálkozni, hisz sem neki, sem a többi, Dobrudzsába született csángónak soha egyetlen pap, tanító vagy helyi elöljáró nem mondta el az eredetükről szóló igazságot. A Konstanca melletti Ojtozon több olyan csángó nemzedék nőtt fel, amelybe a mindenhatók kizárólag a Dumitru Mărtinaş-féle fantazmagórikus elméletet szajkózták.
A tengerparti csángók legutóbb Nagyboldogasszony napján a saját templomuk alagsorában voltak kénytelenek végighallgatni azokat a Konstancáról és Bákóból érkezett hivatalosságokat, akik a csángó nyelv román eredetéről értekeztek. Egyetemi tanár, politikus, pap egyaránt hangoztatta: a lujzikalagoriak nyelve semmiként nem magyar, hanem egy sajátos, román eredetű dialektus.
„Ez tényleg nem magyar nyelv!” – próbálja bizonygatni a Konstancáról visszaérkezett Mihăică atya is. Ön egyáltalán tud magyarul? – szögezzük neki a kérdést, mire egy határozott nemmel válaszol. A Neamţ megyei Románvásár melletti Dzsidafalváról származó pap szerint annak a dialektusnak, amit a falu öregei néha-néha beszélnek, semmi köze a magyar nyelvhez. Ezért nincs is szükség a magyar misézés bevezetésére. „A faluból egyetlen egy női személy tudott magyarul, de az is csak imádkozni. Mivel öt éve távozott az élők sorából, így már tényleg senki nem tud magyarul, csángóul is csak a nagyon öregek értenek” – állítja Mihăică Petru.
Régi puskával a tolvajok ellen
A másik falualapító, az Anton Pallá lett Antal Pál lánya mégis jó és főleg bőbeszédűnek bizonyul. Amint meghallja, hogy magyarok vagyunk, hellyel kínál, és rögtön átvált anyanyelvére. A korát meghazudtoló, 77 éves Tampó Veronika, az ifjak által tanti Veronának szólított Ţâmpu Veronica nem győzi kérni az elnézést, hogy ő nem tud magyarul. Észre sem veszi, és nem is tudatosul benne, hogy az általa beszélt ízletes archaikus nyelv minden egyes szava érthető az erdélyi és anyaországi fülek számára.
Amikor egy pohár vizet kérünk, egy udvarias, szívből jövő és magyarul oly szépen csengő „igen édesanyám, hogyne!” választ ad. Akárcsak Ferencz Rozália, Vera néni is itt született. Nem emlékszik arra, hogy hét évtizeddel ezelőtt a magyar nyelven kívül másként is beszélt volna valaki a faluban. „Mi csak az iskolában beszéltünk oláhul, mert muszáj volt. De amikor azt akartuk, hogy a tanító ne értse, amit mondunk, átváltottunk. A templomban dákul kellett mondani a Tatăl nostrut, de édesanyám megtanított a miatyánkra. Nekem is öt gyerekem van, mindenik tud és beszél magyarul” – mondja az idős hölgy, belátván, hogy „az unokák nem éppeg tudják a nyelvet”.
Azt is bánja, hogy neki nem adatott meg megtanulni írni-olvasni magyarul. Mint ahogy az sem, hogy bár egyetlenegy magyar nyelvű népdal- vagy néptáncestet lásson élőben szülőfaluja színpadán. Saját népviseletét is elajándékozta. Moldvához már semmi nem köti, hisz mint mondja, a Lujzikalagorban maradt rokonok ma már a temetőben nyugszanak. Amikor a nemzetiségéről próbáljuk faggatni, jóval naivabban vagy éppen ellenkezőleg, megfontoltabban közelít a kérdéshez, mint fiatalabb falustársa. „Édesanyám, én már öreg vagyok, nem is tudom, minek írtak be a népszámláláson” – vonja meg a vállát. Szerinte teljesen mindegy, hogy milyen nemzetiségű valaki, csak ember legyen. „Mi jól voltunk itt a környéken mindenkivel.
A szomszédban van egy szász falu, Kogălniceanu, az ottaniakkal különösképpen jól egyeztünk. Ők is kolonisták voltak, mi is” – mondja. Ma már a több évtizede Kogălniceanura keresztelt egykori Karamurat tízezer lakója közül alig tízen vallják magukat németnek. „Sajnos onnan sokan jöttek át lopni a mezőről, udvarokból, házakból. Persze, nem a németek!” – mondja, majd egy régi történet mesélésébe kezd.
Még a kommunizmus beállta előtt, amikor a falualapító apja megelégelte a környékbeli románok tolvajlásait, elővette a világháborúban használt fegyverét, és lábon lőtte az első horogra akadt gaztevőt. Még a bukaresti római katolikus érsekség honlapja szerint is a két világháború között számos csángó „a szomszéd falvak lakói miatt” tért haza Moldvába.
Beszédes keresztek
„Nos, elnök úr?” – fordulunk Ughy Jakab Istvánhoz. „Ezt én sem hittem volna – látja be az, aki „felségterületén” eddig szinte minden egyes magyart név szerint ismert. – Majd a Szövetségi Képviselők Tanácsának legközelebbi ülésén felvetem a helyzetet. Én is kíváncsi vagyok, hogy az elnökségi tagok mit fognak szólni”. Mielőtt búcsút intenénk a falunak, belépünk a temetőbe, és szemlélni kezdjük a kereszteken lévő neveket.
Egyetlen Ionescu, egyetlen Popescu nincs közöttük, csupán a dákoromán kontinuitási elméletet a csángókba máig is sulykoló hatalom által románnak tartott Sabăuk, Chiricheşek, Adamok, Işvancak, Butăcelek, Tacariciok, Sascăuk, Coceangăk alusszák szülőföldjüktől távol a többé-kevésbé nyugodt álmukat. Még egy-két évtized, és leszármazottjaikkal együtt a teljes identitástudat kihal a dobrudzsai csángókból?
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 7.
Oszlopos tervek
Miközben a hírek rendszerint arról szólnak, hogy a román hatóságok hallani sem akarnak a Trianon után lerombolt emlékművek helyreállításáról, nem akarják visszaadni az ellopott magyar ingatlanokat, sőt a már visszaszolgáltatottakat is újra elvennék, Temesvár ebben a tekintetben is üde kivételnek számít.
Nicolae Robu polgármester a héten fölvetette: az 1850-es években a város központjában felavatott, majd Trianon után megrongált és egy temetőbe száműzött emlékoszlopot ismét a belvárosban kellene fölállítani. Mielőtt azonban valakiben fölmerülne a vágy, hogy aranyba foglalja az elöljáró nevét, gyorsan meg kell jegyeznünk, hogy arról az oszlopról van szó, amely a Temesvárt a magyar honvédsereggel szemben 1849-ben védő császári erőknek állít emléket, és amelynek alapkövét maga Ferenc József tette le, aki akkoriban – lévén nem a magyar alkotmány szerint megkoronázott király – nettó elnyomóként és zsarnokként tevékenykedett Magyarországon.
Magyarán: a rendkívül felvilágosult polgármester merőben európai gesztussal egy olyan emlékművet készül újraállítani, amely a magyarok számára rossz emlékeket idéz. Még magyaránabbul: meg akarja alázni a magyarokat. Erőfeszítése már csak azért is tragikomikus, mert az oszlop az 1867-es kiegyezés után is háborítatlanul állhatott a belvárosban, Ferenc József törvényes és alkotmányos megkoronázása után a magyar közösség nem kívánt újabb szimbolikus frontvonalat nyitni. Trianon után viszont az új román impérium alatt először megcsonkították, majd egy temetőbe szállították.
Ha az oszlop háborítatlanul állt volna napjainkig a központban, vélhetően egyetlen magyart sem zavarna, hiszen a konfliktusokat békévé oldotta az emlékezés, a magyar alkotmányosságot idegen, cári csapatokkal leverető arrogáns, jogtipró suhanc, Ferenc József törvényes királyként Ferenc Jóskává szelídült.
Azzal azonban, hogy ma a polgármester újra akarja állítani a magyar honvédség által Magyarország területén elszenvedett kudarcnak emléket állító oszlopot, csak indokolatlanul felszítja a nemzetiségi gyűlölködést. Ferenc Józsefben megvolt a bölcsesség, hogy a korábbi ellenségeskedés dacára képes legyen kibékülni és együttműködni a magyarokkal. Úgy tűnik, a mai román hatalom képviselői ezt olyan idejétmúlt, avítt dolognak tartják, amelyet – az emlékoszloppal ellentétben – nem érdemes újra felfedezni.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
Miközben a hírek rendszerint arról szólnak, hogy a román hatóságok hallani sem akarnak a Trianon után lerombolt emlékművek helyreállításáról, nem akarják visszaadni az ellopott magyar ingatlanokat, sőt a már visszaszolgáltatottakat is újra elvennék, Temesvár ebben a tekintetben is üde kivételnek számít.
Nicolae Robu polgármester a héten fölvetette: az 1850-es években a város központjában felavatott, majd Trianon után megrongált és egy temetőbe száműzött emlékoszlopot ismét a belvárosban kellene fölállítani. Mielőtt azonban valakiben fölmerülne a vágy, hogy aranyba foglalja az elöljáró nevét, gyorsan meg kell jegyeznünk, hogy arról az oszlopról van szó, amely a Temesvárt a magyar honvédsereggel szemben 1849-ben védő császári erőknek állít emléket, és amelynek alapkövét maga Ferenc József tette le, aki akkoriban – lévén nem a magyar alkotmány szerint megkoronázott király – nettó elnyomóként és zsarnokként tevékenykedett Magyarországon.
Magyarán: a rendkívül felvilágosult polgármester merőben európai gesztussal egy olyan emlékművet készül újraállítani, amely a magyarok számára rossz emlékeket idéz. Még magyaránabbul: meg akarja alázni a magyarokat. Erőfeszítése már csak azért is tragikomikus, mert az oszlop az 1867-es kiegyezés után is háborítatlanul állhatott a belvárosban, Ferenc József törvényes és alkotmányos megkoronázása után a magyar közösség nem kívánt újabb szimbolikus frontvonalat nyitni. Trianon után viszont az új román impérium alatt először megcsonkították, majd egy temetőbe szállították.
Ha az oszlop háborítatlanul állt volna napjainkig a központban, vélhetően egyetlen magyart sem zavarna, hiszen a konfliktusokat békévé oldotta az emlékezés, a magyar alkotmányosságot idegen, cári csapatokkal leverető arrogáns, jogtipró suhanc, Ferenc József törvényes királyként Ferenc Jóskává szelídült.
Azzal azonban, hogy ma a polgármester újra akarja állítani a magyar honvédség által Magyarország területén elszenvedett kudarcnak emléket állító oszlopot, csak indokolatlanul felszítja a nemzetiségi gyűlölködést. Ferenc Józsefben megvolt a bölcsesség, hogy a korábbi ellenségeskedés dacára képes legyen kibékülni és együttműködni a magyarokkal. Úgy tűnik, a mai román hatalom képviselői ezt olyan idejétmúlt, avítt dolognak tartják, amelyet – az emlékoszloppal ellentétben – nem érdemes újra felfedezni.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 7.
ÚJ IGAZGATÓ A BUKARESTI KULTURÁLIS INTÉZET ÉLÉN. Kósa András László a Balassi Intézet Bukaresti Kulturális Központjának az új igazgatója. A marosvásárhelyi származású szociológus – aki a Pro Minoritate folyóirat főszerkesztője volt – szeptember 1-jétől irányítja Bukarestben a magyar kulturális központ tevékenységét. Mint mondta, célja megérteni a bukaresti kulturális világot, és ezzel párhuzamosan megértetni a román társadalommal a magyar kultúra sokszínűségét, dinamikusságát és világra való nyitottságát. (Bukaresti Rádió);
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 7.
Ne magyarul!
Olyan nagy dolgokért, amelyek nem éppen tőlünk függnek – mint például az autonómia, anyanyelvű oktatás az óvodától az egyetemig –, nagyon tudunk harcolni, de olyan lehetőségekkel, amelyek megvalósítása közösségünk tagjaitól függ, már nem törődünk, és a legtöbb esetben meg sem próbálunk élni velük. De ha mégis, akkor erről nemzettársaink beszélnek le, vagy megmagyarázzák, miért nem lehet.
Történt pedig, hogy az RCS/RDS részvénytársaság Digi TV Extra Complet szolgáltatásáról le akartunk mondani. Mivel a műsorszolgáltatást előre egy hónapra kifizettük, a Nicolae Iorga úti irodában azt mondták, hogy vigyük vissza a digitális dekódert, távirányítót és a nyugtát, amivel fizettünk, és akkor visszakapjuk az ötven lej körüli összeget. Az irodában dolgozók mindegyike magyar lehetett, de legalábbis magyarul beszélt. Ott, helyben kaptunk egy román nyelvű űrlapot, ami a szerződés érvénytelenítéséhez kellett. Az előre kifizetett díj visszaadásáért egy kérést kell írni, mondta az egyik kedves tisztviselő, magyarul. Neki is veselkedtem, és ékes magyar nyelven kezdtem írni, hogy: Alulírott stb., stb. Mikor ezt észrevette a már említett hölgy, figyelmeztetett, illetve megkért, hogy írjam románul a kérést, mert úgy kell. Erre azt mondtam, hogy nem értem, miért kellene románul írnom, mire ő azt válaszolta, hogy egy „doszárt kell csináljon” (dossziét kell készítenie), és azt fel kell küldenie Bukarestbe. Ekkor kissé ideges lettem, mert eléggé fura, hogy egy magyar tulajdonos cégénél egy magyar alkalmazott egy kérést románul követeljen. Ha jól tudom, telefonos reklamáció esetén a kommunikácó nyelvének a magyart is lehet választani... Ezek után közöltem, hogy a cég tulajdonosához, Tészári Zoltánhoz lenne egy-két keresetlen szavam. Mellesleg őt Románia leggazdagabb magyar nemzetiségű emberének tartják. A kérés megírása öt percet sem vett igénybe. Lefordításához sem kellene több, és ehhez nem lenne szükség nagy anyagi ráfordításra. Talán a cég anyagilag még ennyit megbírna. De talán le sem kellene fordítani, hanem legalább itt (és a Szentgyörgyhöz hasonló településeken) fel lehetne hatalmazni valakit, aki ráírjon az én magyar nyelvű kérésem sarkára annyit románul, hogy ez a polgár jogosan kéri vissza az ötven lejét. Ez alapján a fő döntéshozó Bukarestben eldönthetné, hogy megérdemlem vagy sem, hogy visszakapjam pénzem. Bevallom, a kérés végére csak a nevemet írtam, és semmi egyéb, ilyenkor szokott fordulatot, hogy „Tisztelettel”, vagy netán „Harcolunk a békéért!”, miként régen kötelező volt.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Olyan nagy dolgokért, amelyek nem éppen tőlünk függnek – mint például az autonómia, anyanyelvű oktatás az óvodától az egyetemig –, nagyon tudunk harcolni, de olyan lehetőségekkel, amelyek megvalósítása közösségünk tagjaitól függ, már nem törődünk, és a legtöbb esetben meg sem próbálunk élni velük. De ha mégis, akkor erről nemzettársaink beszélnek le, vagy megmagyarázzák, miért nem lehet.
Történt pedig, hogy az RCS/RDS részvénytársaság Digi TV Extra Complet szolgáltatásáról le akartunk mondani. Mivel a műsorszolgáltatást előre egy hónapra kifizettük, a Nicolae Iorga úti irodában azt mondták, hogy vigyük vissza a digitális dekódert, távirányítót és a nyugtát, amivel fizettünk, és akkor visszakapjuk az ötven lej körüli összeget. Az irodában dolgozók mindegyike magyar lehetett, de legalábbis magyarul beszélt. Ott, helyben kaptunk egy román nyelvű űrlapot, ami a szerződés érvénytelenítéséhez kellett. Az előre kifizetett díj visszaadásáért egy kérést kell írni, mondta az egyik kedves tisztviselő, magyarul. Neki is veselkedtem, és ékes magyar nyelven kezdtem írni, hogy: Alulírott stb., stb. Mikor ezt észrevette a már említett hölgy, figyelmeztetett, illetve megkért, hogy írjam románul a kérést, mert úgy kell. Erre azt mondtam, hogy nem értem, miért kellene románul írnom, mire ő azt válaszolta, hogy egy „doszárt kell csináljon” (dossziét kell készítenie), és azt fel kell küldenie Bukarestbe. Ekkor kissé ideges lettem, mert eléggé fura, hogy egy magyar tulajdonos cégénél egy magyar alkalmazott egy kérést románul követeljen. Ha jól tudom, telefonos reklamáció esetén a kommunikácó nyelvének a magyart is lehet választani... Ezek után közöltem, hogy a cég tulajdonosához, Tészári Zoltánhoz lenne egy-két keresetlen szavam. Mellesleg őt Románia leggazdagabb magyar nemzetiségű emberének tartják. A kérés megírása öt percet sem vett igénybe. Lefordításához sem kellene több, és ehhez nem lenne szükség nagy anyagi ráfordításra. Talán a cég anyagilag még ennyit megbírna. De talán le sem kellene fordítani, hanem legalább itt (és a Szentgyörgyhöz hasonló településeken) fel lehetne hatalmazni valakit, aki ráírjon az én magyar nyelvű kérésem sarkára annyit románul, hogy ez a polgár jogosan kéri vissza az ötven lejét. Ez alapján a fő döntéshozó Bukarestben eldönthetné, hogy megérdemlem vagy sem, hogy visszakapjam pénzem. Bevallom, a kérés végére csak a nevemet írtam, és semmi egyéb, ilyenkor szokott fordulatot, hogy „Tisztelettel”, vagy netán „Harcolunk a békéért!”, miként régen kötelező volt.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 7.
Tűnjetek már el!
Emlékeztetőül: egy olyan országban élünk, ahol a lakosság fele nem rendelkezik vezetékes vízellátással, sem szennyvízhálózattal. Ez egy olyan ország, amely lejárt élettartamú, lépten-nyomon poros vagy sáros földutakkal keresztezett aszfaltúton döcög Európa felé. Ebben az országban az érettségiző diákok több mint fele „elégtelennel” vagy nem vizsgázott, a sikeresen diplomázottak jelentős hányada pedig a munkanélküliek sorát gyarapítja.
Ez az az ország, ahol éhbérért dolgozik a lakosság aktív negyede, ráadásul ők azok, akik a fizetéseikből visszatartott adókból fizetik a többiek bérét; ahol a választópolgárok több mint fele már el sem megy szavazni, mert réges-rég elvesztette a hitét azokban, akik csak a választási kampányban fordulnak nyájasan, nyálasan feléje, mert réges-rég tele lett a hócipője avval, hogy mindig valaki ellenében kell a legkisebb rosszat választani. Ennek az országnak – nevezzük Romániának – a vezetői karba tett kézzel nézték végig, ahogy közel három és fél millió ember, többnyire fiatalok, kilátástalan élethelyzetéből, egy jobb élet és egy szebb jövő reményében, elmenekült. Egy ország, jórészt ingoványos alapokon álló történelemmel, mely hamis identitást kölcsönzött népének. Egy nép, amely még hallásból sem ismeri a tolerancia, az empátia, a megértés vagy az együttérzés luxusát. Ez egy olyan ország, ahol az elfogadás halvány jele még kibontakozóban sincs, ahol az egyedüli jogi kiskapuk nélküli törvény az ősi szabály: aki nincs velünk, az ellenünk. Ennek az országnak a vezetői saját érdekeik szerint és javukra aknázzák ki a különböző, egymásnak frontálisan ütköző politikai szimpátiákat – nézetekről nem beszélhetünk – valló polgárok gyűlöletét. Egyik kutya, másik eb, a harmadik virág. Liliom. Részükről már semmiféle logikus, felelős és tiszteletteljes magatartásra nem számíthatunk. Tűnj el, Traian Băsescu! Te vagy a gyűlölet helytartója, a gyűlöletszimfónia karmestere. Csak sértegetni és bujtogatni tudsz. Egyebet nem. Azt ígérted, hogy a szabályokat szigorúan betartó „játékos-elnök” leszel, de te szöges kesztyűvel szálltál a ringbe. Játékvezetőként kényedre-kedvedre, össze-vissza fütyültél, részrehajló voltál: lesből ítéltél gólt saját csapatodnak, míg az ellenfél játékosait folyton provokáltad, próbáltad egymás ellen uszítani. Hibáidból sosem tanultál. Miféle hibák? Hisz te makulátlan vagy. Mégis vétkesnek talált hét és félmillió ember. Demokrata-liberális karikatúra-pártoddal az öledben a román politikai latrina aljára süllyedtél. Ki tudja? Talán neked ad igazat majd a történelem, nekünk viszont nincs gazdasági időnk arra, hogy ezt kivárjuk... Tűnj el te is, Dottore Ponta! Gyenge vagy még, elfúj minden szél! Miniszterelnöki tevékenységed minősíthetetlen. Nem vagy több egy puskázáson ért diáknál, akinek Moszkvában iskolázott nagymamája még nem adta le az egész tananyagot, aki improvizál, és aki átszervezéssel felszámolja az őt tetten érő és fölötte ítélkezni próbáló intézményeket. Határozatlan, kapkodó politikus, a kommunista párt harmadrangú aktivistáiból verbuválódott párt elnöke, akit a háttérből sötét árnyak, a minden hájjal megkent, személyes és a politikai klientúra érdekeit képviselő bárók irányítanak. Akarva-akaratlan a Cotroceni-i Szeszkazán kezedbe adta a tisztességes kormányzás, a megújulás, a jobbulás történelmi esélyét, de te nem éltél vele. Eszeveszett politikai dzsihádot indítottál, amiből végül vesztesként kerültél ki. Sajnos, nem csak te, az országod is. Mi is, azok, akik akaratunkon kívül választottuk ezt a földet, és józan eszünk figyelmeztetése ellenére itt maradtunk... És te, Crin Antonescu, te légy az első, aki elpucolsz innen! Amilyen gyorsan és amilyen távolra csak tudsz! Szemeink előtt hervadtál el. Te vagy a legnagyobb csalódás. A hőn áhított hatalom, az elnöki bársonyszék megszerzéséért történelmi elődeid köldökzsinórját tőből tépted ki. Milyen liberális az, aki szocialistákkal kéjenckedik? Miféle liberális az, akinek dagályosan nacionalista-hazafias retorikája előtt még „vécé tudor” is fejet hajt? Az ideiglenes államfői tisztség magaslatáról veszett kutyaként, habzó szájjal köpködted világgá konjunkturális nyugat- és magyarellenességed. Rémisztő demagógiával uszítottad híveidet arra, hogy egy számodra kedvezőtlen alkotmánybírósági döntés ellen utcára vonuljanak. Történelmi lehetőséget szalasztottál el te is: egy erős és hiteles jobboldal építését puskáztad el. Tűnj el, látni sem akarunk! Menjetek mindhárman, és vigyétek magatokkal talpnyalóitokat is. Ha maradt még annyi emberi méltóságotok, mint amennyi kakaó van a fehér csokiban, és nemcsak szavakban, hanem tettekben is az ország javát akarjátok, mondjatok le, vonuljatok vissza a politikai életből. Adjatok még egy esélyt ennek az istenverte országnak, nyomorú népének, és magatoknak is. Így elnézőbb lesz veletek szemben a történelem. Egymás ellen győzni úgysem tudtok. A harag csak haragot, a gyűlölet gyűlöletet szül. Az ördögi kört csak a ráció, a politikai kiegyensúlyozottság, az egészséges hazaszeretet, az empátia, a tolerancia, a szeretet és a hit képes megtörni. Ti hárman erre képtelenek vagytok. Menjetek, míg ezeket az értékeket belőlünk is végleg ki nem irtjátok.
Kerekes Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Emlékeztetőül: egy olyan országban élünk, ahol a lakosság fele nem rendelkezik vezetékes vízellátással, sem szennyvízhálózattal. Ez egy olyan ország, amely lejárt élettartamú, lépten-nyomon poros vagy sáros földutakkal keresztezett aszfaltúton döcög Európa felé. Ebben az országban az érettségiző diákok több mint fele „elégtelennel” vagy nem vizsgázott, a sikeresen diplomázottak jelentős hányada pedig a munkanélküliek sorát gyarapítja.
Ez az az ország, ahol éhbérért dolgozik a lakosság aktív negyede, ráadásul ők azok, akik a fizetéseikből visszatartott adókból fizetik a többiek bérét; ahol a választópolgárok több mint fele már el sem megy szavazni, mert réges-rég elvesztette a hitét azokban, akik csak a választási kampányban fordulnak nyájasan, nyálasan feléje, mert réges-rég tele lett a hócipője avval, hogy mindig valaki ellenében kell a legkisebb rosszat választani. Ennek az országnak – nevezzük Romániának – a vezetői karba tett kézzel nézték végig, ahogy közel három és fél millió ember, többnyire fiatalok, kilátástalan élethelyzetéből, egy jobb élet és egy szebb jövő reményében, elmenekült. Egy ország, jórészt ingoványos alapokon álló történelemmel, mely hamis identitást kölcsönzött népének. Egy nép, amely még hallásból sem ismeri a tolerancia, az empátia, a megértés vagy az együttérzés luxusát. Ez egy olyan ország, ahol az elfogadás halvány jele még kibontakozóban sincs, ahol az egyedüli jogi kiskapuk nélküli törvény az ősi szabály: aki nincs velünk, az ellenünk. Ennek az országnak a vezetői saját érdekeik szerint és javukra aknázzák ki a különböző, egymásnak frontálisan ütköző politikai szimpátiákat – nézetekről nem beszélhetünk – valló polgárok gyűlöletét. Egyik kutya, másik eb, a harmadik virág. Liliom. Részükről már semmiféle logikus, felelős és tiszteletteljes magatartásra nem számíthatunk. Tűnj el, Traian Băsescu! Te vagy a gyűlölet helytartója, a gyűlöletszimfónia karmestere. Csak sértegetni és bujtogatni tudsz. Egyebet nem. Azt ígérted, hogy a szabályokat szigorúan betartó „játékos-elnök” leszel, de te szöges kesztyűvel szálltál a ringbe. Játékvezetőként kényedre-kedvedre, össze-vissza fütyültél, részrehajló voltál: lesből ítéltél gólt saját csapatodnak, míg az ellenfél játékosait folyton provokáltad, próbáltad egymás ellen uszítani. Hibáidból sosem tanultál. Miféle hibák? Hisz te makulátlan vagy. Mégis vétkesnek talált hét és félmillió ember. Demokrata-liberális karikatúra-pártoddal az öledben a román politikai latrina aljára süllyedtél. Ki tudja? Talán neked ad igazat majd a történelem, nekünk viszont nincs gazdasági időnk arra, hogy ezt kivárjuk... Tűnj el te is, Dottore Ponta! Gyenge vagy még, elfúj minden szél! Miniszterelnöki tevékenységed minősíthetetlen. Nem vagy több egy puskázáson ért diáknál, akinek Moszkvában iskolázott nagymamája még nem adta le az egész tananyagot, aki improvizál, és aki átszervezéssel felszámolja az őt tetten érő és fölötte ítélkezni próbáló intézményeket. Határozatlan, kapkodó politikus, a kommunista párt harmadrangú aktivistáiból verbuválódott párt elnöke, akit a háttérből sötét árnyak, a minden hájjal megkent, személyes és a politikai klientúra érdekeit képviselő bárók irányítanak. Akarva-akaratlan a Cotroceni-i Szeszkazán kezedbe adta a tisztességes kormányzás, a megújulás, a jobbulás történelmi esélyét, de te nem éltél vele. Eszeveszett politikai dzsihádot indítottál, amiből végül vesztesként kerültél ki. Sajnos, nem csak te, az országod is. Mi is, azok, akik akaratunkon kívül választottuk ezt a földet, és józan eszünk figyelmeztetése ellenére itt maradtunk... És te, Crin Antonescu, te légy az első, aki elpucolsz innen! Amilyen gyorsan és amilyen távolra csak tudsz! Szemeink előtt hervadtál el. Te vagy a legnagyobb csalódás. A hőn áhított hatalom, az elnöki bársonyszék megszerzéséért történelmi elődeid köldökzsinórját tőből tépted ki. Milyen liberális az, aki szocialistákkal kéjenckedik? Miféle liberális az, akinek dagályosan nacionalista-hazafias retorikája előtt még „vécé tudor” is fejet hajt? Az ideiglenes államfői tisztség magaslatáról veszett kutyaként, habzó szájjal köpködted világgá konjunkturális nyugat- és magyarellenességed. Rémisztő demagógiával uszítottad híveidet arra, hogy egy számodra kedvezőtlen alkotmánybírósági döntés ellen utcára vonuljanak. Történelmi lehetőséget szalasztottál el te is: egy erős és hiteles jobboldal építését puskáztad el. Tűnj el, látni sem akarunk! Menjetek mindhárman, és vigyétek magatokkal talpnyalóitokat is. Ha maradt még annyi emberi méltóságotok, mint amennyi kakaó van a fehér csokiban, és nemcsak szavakban, hanem tettekben is az ország javát akarjátok, mondjatok le, vonuljatok vissza a politikai életből. Adjatok még egy esélyt ennek az istenverte országnak, nyomorú népének, és magatoknak is. Így elnézőbb lesz veletek szemben a történelem. Egymás ellen győzni úgysem tudtok. A harag csak haragot, a gyűlölet gyűlöletet szül. Az ördögi kört csak a ráció, a politikai kiegyensúlyozottság, az egészséges hazaszeretet, az empátia, a tolerancia, a szeretet és a hit képes megtörni. Ti hárman erre képtelenek vagytok. Menjetek, míg ezeket az értékeket belőlünk is végleg ki nem irtjátok.
Kerekes Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 7.
Magyarok aránya = budik aránya?
A 2011-es népszámlálás első részletes adatai Székelyudvarhelyről is árulkodnak. Majdnem annyi a budi, mint a magyar.
Még dolgoznak a legutóbbi népszámlálás eredményein, de időnként kiszivárog ez-az, megjelenik néhány részleges adat. Előzetes számokat már tavaly novemberben és decemberben is közölt a statisztikai hivatal, de nagyon keveset az egyes települések szintjén. Most néhány számsor kiderült, így például az is, hogy
Székelyudvarhely lakossága 33 265 fő.
Ez minimális eltérést mutat a decemberi adathoz képest – a feldolgozás előrehaladtával még változhat a szám. Azt is tudni lehet, hogy Székelyudvarhelyen 15 940 férfi és 17 325 nő él, egy lakásban pedig átlagosan 2,64 személy.
A vallások szerinti megoszlást is közzétették, e szerint 17 016 római katolikus, 9632 református, 809 ortodox, 79 baptista, 51 görög katolikus, 22 pünkösdista, 19 adventista és 18 ateista él a városban. (Országszerte alig 21 ezren vallották magukat ateistának: hitbuzgó nép vagyunk.) Nyolcvanketten felekezeten kívülinek vallották magukat, 54-en nem válaszoltak a kérdésre, 5483-an pedig valamelyik más vallási felekezethez tartoznak.
Ez utóbbiak nagy része valószínűleg unitárius: a felekezethez tartozókat idén nem számolták külön, de 2002-ben igen, akkor 5438-an voltak. Észrevehető egyébként a római katolikusok számottevő fogyása: ők 1992-ben több mint húszezren voltak, számuk 2002-re 18 494-re csökkent. Az ortodoxok némileg fogytak: egyházuk 763 lelket számolt 1992-ben, míg tíz évvel ezelőtt 941-et.
A reformátusok két és fél ezerrel lettek kevesebben 1992 óta – akkor 12 227-en voltak, 2002-ben 11 138-an. A kisebb egyházhoz tartozók száma nem változott jelentősen az évek során.
Székelyudvarhely lakosságának etnikai összetételét
egyelőre nehézkes a korábbi évekkel összehasonlítani. Ennek oka, hogy a statisztikai intézet még nem tette közzé a 2011-es adatokat etnikai lebontásban, mindössze a beszélt nyelvek szerint.
Ez ideiglenesen használható összehasonlítási alapként, hiszen a legtöbb, magát magyarnak valló személy anyanyelveként is a magyart jelöli meg – ugyanígy a román nemzetiségűek is jellemzően román anyanyelvűek.
A romák esetében más a helyzet, hiszen nagyon sok, magát cigánynak valló lakos nem beszéli anyanyelveként (vagy egyáltalán) a romani nyelvet, így csak akkor lehet megbízható kimutatást készíteni a számarányukról, amikor elérhetővé válnak az etnikai összetételre vonatkozó adatok a települések szintjén is.
Ez a végleges adatokban minden bizonnyal benne lesz, ám ezek, a statisztikai hivatal becslése szerint, csak 2013 második felében lesznek nyilvánosak. Éppen ezért a mostani összehasonlításhoz a 2011-es népszámlálás anyanyelvi megoszlás szerinti adatait, míg a két korábbi népszámlálás esetén már az etnikai arányokat vettük figyelembe.
Nőtt a magyarság aránya?
A 2011-es adatok azt mutatják, Székelyudvarhelyen 32 056 magyar és 1 137 román ajkú ember él, vagyis a város lakosságának 96,37 százalékát a magyarul, míg 3,42 százalékát a románul beszélők teszik ki. 2002-ben a 36 948 fős népességnek csak 95,69 százaléka volt magyar nemzetiségű (35 357 személy), ekkor a románok aránya 2,91 százalék volt, ami 1 077 lakost jelentett.
1992-ben volt a népességi csúcs: ekkor 39 959-en éltünk a városban, így bátran nevezhettük negyven ezres városnak Udvarhelyt. Ekkor a magyarság aránya még magasabb, 97,44 százalékos volt (38937 fő), a románok a népesség 2,09 százalékát tették ki (837 fő).
Húsz éve mindössze 87 cigányt számoltak össze, míg tíz évvel később már 429-en vallották romának magukat. Hogy 2011-ben hányan tették ezt, még nem tudni, csupán a roma nyelvet beszélők számát – ők 29-en vannak.
Az egyéb kisebbségek rohamosan fogytak az elmúlt két évtizedben: a rendszerváltás utáni első népszámláláskor 39 német élt városunkban, számuk 25-re apadt 2002-re, míg idén hat olyan személy akadt, aki anyanyelveként jelölte meg a németet. Természetesen itt is fennáll a lehetősége annak, hogy több német nemzetiségű illető van, akinek nem német az anyanyelve.
Sok a kazán, nem elég a vécé
A 2011-es népszámlálás lakásfelmérés is volt egyben. Székelyudvarhelyen 13 705 lakást írtak össze, ezek nagy részébe (pontosabban 97,3 százalékában) be van vezetve a vezetékes víz, 96,9 százalékuk rendelkezik csatornázással és 98 százalékukban villanyárammal.
A megye többi városához képest igencsak magas (88,7 százalék) az egyéni hőközponttal rendelkező lakások száma: 12 154. Csak Csíkszereda előz meg a maga 90,9 százalékával, utánunk Tusnádfürdő következik, eléggé leszakadva, 66,6 százalékos lefedettséggel.
A civilizáció egyik jeleként tartják számon, ha a lakásban konyha és fürdőszoba is van. Előbbivel jól állunk, hiszen a lakások 96,9 százalékában van konyha, ám a mellékhelyiségeknél szereplő 93,9 százalék már nem annyira pozitív. Bár maga az arány nagy, érdemes hozzá számolni, hogy Székelyudvarhelyen 833 lakásban nincs angolvécé.
Persze nem állítjuk, hogy sok budi = sok magyar, de érdemes dolgozni mindkét szám növelésén.
(A cikk melletti fotó: A Székely Főváros című újságot tartja valaki a kezében)
Szász Attila,uh.ro;Manna.ro
A 2011-es népszámlálás első részletes adatai Székelyudvarhelyről is árulkodnak. Majdnem annyi a budi, mint a magyar.
Még dolgoznak a legutóbbi népszámlálás eredményein, de időnként kiszivárog ez-az, megjelenik néhány részleges adat. Előzetes számokat már tavaly novemberben és decemberben is közölt a statisztikai hivatal, de nagyon keveset az egyes települések szintjén. Most néhány számsor kiderült, így például az is, hogy
Székelyudvarhely lakossága 33 265 fő.
Ez minimális eltérést mutat a decemberi adathoz képest – a feldolgozás előrehaladtával még változhat a szám. Azt is tudni lehet, hogy Székelyudvarhelyen 15 940 férfi és 17 325 nő él, egy lakásban pedig átlagosan 2,64 személy.
A vallások szerinti megoszlást is közzétették, e szerint 17 016 római katolikus, 9632 református, 809 ortodox, 79 baptista, 51 görög katolikus, 22 pünkösdista, 19 adventista és 18 ateista él a városban. (Országszerte alig 21 ezren vallották magukat ateistának: hitbuzgó nép vagyunk.) Nyolcvanketten felekezeten kívülinek vallották magukat, 54-en nem válaszoltak a kérdésre, 5483-an pedig valamelyik más vallási felekezethez tartoznak.
Ez utóbbiak nagy része valószínűleg unitárius: a felekezethez tartozókat idén nem számolták külön, de 2002-ben igen, akkor 5438-an voltak. Észrevehető egyébként a római katolikusok számottevő fogyása: ők 1992-ben több mint húszezren voltak, számuk 2002-re 18 494-re csökkent. Az ortodoxok némileg fogytak: egyházuk 763 lelket számolt 1992-ben, míg tíz évvel ezelőtt 941-et.
A reformátusok két és fél ezerrel lettek kevesebben 1992 óta – akkor 12 227-en voltak, 2002-ben 11 138-an. A kisebb egyházhoz tartozók száma nem változott jelentősen az évek során.
Székelyudvarhely lakosságának etnikai összetételét
egyelőre nehézkes a korábbi évekkel összehasonlítani. Ennek oka, hogy a statisztikai intézet még nem tette közzé a 2011-es adatokat etnikai lebontásban, mindössze a beszélt nyelvek szerint.
Ez ideiglenesen használható összehasonlítási alapként, hiszen a legtöbb, magát magyarnak valló személy anyanyelveként is a magyart jelöli meg – ugyanígy a román nemzetiségűek is jellemzően román anyanyelvűek.
A romák esetében más a helyzet, hiszen nagyon sok, magát cigánynak valló lakos nem beszéli anyanyelveként (vagy egyáltalán) a romani nyelvet, így csak akkor lehet megbízható kimutatást készíteni a számarányukról, amikor elérhetővé válnak az etnikai összetételre vonatkozó adatok a települések szintjén is.
Ez a végleges adatokban minden bizonnyal benne lesz, ám ezek, a statisztikai hivatal becslése szerint, csak 2013 második felében lesznek nyilvánosak. Éppen ezért a mostani összehasonlításhoz a 2011-es népszámlálás anyanyelvi megoszlás szerinti adatait, míg a két korábbi népszámlálás esetén már az etnikai arányokat vettük figyelembe.
Nőtt a magyarság aránya?
A 2011-es adatok azt mutatják, Székelyudvarhelyen 32 056 magyar és 1 137 román ajkú ember él, vagyis a város lakosságának 96,37 százalékát a magyarul, míg 3,42 százalékát a románul beszélők teszik ki. 2002-ben a 36 948 fős népességnek csak 95,69 százaléka volt magyar nemzetiségű (35 357 személy), ekkor a románok aránya 2,91 százalék volt, ami 1 077 lakost jelentett.
1992-ben volt a népességi csúcs: ekkor 39 959-en éltünk a városban, így bátran nevezhettük negyven ezres városnak Udvarhelyt. Ekkor a magyarság aránya még magasabb, 97,44 százalékos volt (38937 fő), a románok a népesség 2,09 százalékát tették ki (837 fő).
Húsz éve mindössze 87 cigányt számoltak össze, míg tíz évvel később már 429-en vallották romának magukat. Hogy 2011-ben hányan tették ezt, még nem tudni, csupán a roma nyelvet beszélők számát – ők 29-en vannak.
Az egyéb kisebbségek rohamosan fogytak az elmúlt két évtizedben: a rendszerváltás utáni első népszámláláskor 39 német élt városunkban, számuk 25-re apadt 2002-re, míg idén hat olyan személy akadt, aki anyanyelveként jelölte meg a németet. Természetesen itt is fennáll a lehetősége annak, hogy több német nemzetiségű illető van, akinek nem német az anyanyelve.
Sok a kazán, nem elég a vécé
A 2011-es népszámlálás lakásfelmérés is volt egyben. Székelyudvarhelyen 13 705 lakást írtak össze, ezek nagy részébe (pontosabban 97,3 százalékában) be van vezetve a vezetékes víz, 96,9 százalékuk rendelkezik csatornázással és 98 százalékukban villanyárammal.
A megye többi városához képest igencsak magas (88,7 százalék) az egyéni hőközponttal rendelkező lakások száma: 12 154. Csak Csíkszereda előz meg a maga 90,9 százalékával, utánunk Tusnádfürdő következik, eléggé leszakadva, 66,6 százalékos lefedettséggel.
A civilizáció egyik jeleként tartják számon, ha a lakásban konyha és fürdőszoba is van. Előbbivel jól állunk, hiszen a lakások 96,9 százalékában van konyha, ám a mellékhelyiségeknél szereplő 93,9 százalék már nem annyira pozitív. Bár maga az arány nagy, érdemes hozzá számolni, hogy Székelyudvarhelyen 833 lakásban nincs angolvécé.
Persze nem állítjuk, hogy sok budi = sok magyar, de érdemes dolgozni mindkét szám növelésén.
(A cikk melletti fotó: A Székely Főváros című újságot tartja valaki a kezében)
Szász Attila,uh.ro;Manna.ro
2012. szeptember 7.
NÉPSZÁMLÁLÁS 2011
2012. szeptember 8.
A nyugati magyar örökség megőrzéséről rendeztek tanácskozást határon túli és szórványban élő magyarok
A nyugati magyar szellemi örökség számbavételével és megőrzésével foglalkozik a szombaton megkezdett Kufstein Konferencia az ausztriai Felsőpulyán (Oberpullendorf).
Az értekezletre meghívott magyarországi, nyugat-európai, illetve az amerikai kontinensről érkezett tudományos szakemberek előadásaikban a történelemhez, valamint a művészetek és a tudományok különböző területeihez kötődő magyar tárgyi és szellemi emlékek megőrzésének, feltárásának lehetőségeit és módjait tekintették át.
Az 1990 óta, minden második évben megrendezett találkozóra az idén 17 országból több mint 270 résztvevő érkezett a nyugati szórvány magyarságból, illetve a Kárpát-medencéből.
Az első konferenciát 1990-ben a tiroli Kufstein várában rendezték meg azzal a céllal, hogy felmérje, miként viszonyul a nyugati magyarság a rendszerváltás óta a Magyarországra való visszatelepülés lehetőségéhez - idézte fel Deák Ernő, a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének (NYEOMSZSZ) elnöke az MTI-nek nyilatkozva. "Kiderült, hogy a legtöbben nem települnek vissza, tehát gondoskodni kell arról, hogy a nyugati magyar szervezetek megszilárduljanak és közösen folytassuk a munkát" - tette hozzá a kezdetekre visszatekintve. Az elmúlt több mint húsz év alatt a nyugati magyarság legfontosabb szellemi fórumává nőtte ki magát a konferencia - jelentette ki.
A konferencián részt vevő Csallóközi Zoltán, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a Kufstein Konferencia már hagyományt testesít meg, s fontos szerepet tölt be az értékőrzésben és abban, hogy a diaszpóra tagjai találkozzanak egymással. "A nyugati magyarság, a diaszpóra fogy, sokan elveszítik a nyelvüket, másrészről az újonnan érkezők nem tudnak annyira kapcsolódni a meglévő közösségekhez" - mondta.
A kabinetfőnök az előadókhoz kapcsolódva úgy vélekedett, hogy javítani kell a világban lévő magyar értékek ismertségét. "Rengeteg olyan magyar emlék van a világban, amelyekről nem tudnak az anyaországban, és nem tudnak az adott országban sem" - mutatott rá.
A NYEOMSZSZ előző nap, pénteken megtartott éves közgyűlésén áttekintették a magyarországi intézményekkel, kormányszervekkel ápolt kapcsolatokat. Az ülésen a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságával közösen felhívták a figyelmet arra, hogy fontos őrizni a külföldi magyar értékeket a tudósok, a tudományosság képviselői, a művészek személyében is. Másrészt megfogalmazták azt is, fontosnak tartják, hogy a külföldön élő magyar tudósok, művészek is törődjenek a közösségekkel, "legyenek szellemi atyái a kulturális életnek" - mondta el Deák Ernő az MTI-nek. Kitért arra is, hogy jelenleg nagyon különböző keretek között és esetlegesen működik a magyar oktatás a nyugati országokban, ezért hasznosnak tartanák, ha annak egy közösen kidolgozott rendszere jönne létre. Ausztriára kitérve úgy vélekedett, nagy szükség lenne arra, hogy a Felsőőri két tannyelvű középiskolához hasonló középiskola jöjjön létre Bécsben is.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió vezérigazgatója felszólalásában kiemelte: az idén 20 éves Duna Televízió azzal a célkitűzéssel indult, hogy a Kárpát-medencében élő és a szórvány magyarokat összekösse az anyaországban élőkkel. A televízió ars poeticája azóta sem változott, s igyekszik minden olyan fontos eseményről beszámolni, amely határon innen és túl a magyarsággal történik és feladatának tekinti a magyarság értékeinek megjelenítését. Elmondta azt is, hogy a csatorna már meglévő magazinműsorai mellett még idén új műsorokat szeretne elindítani ebben a témában.
2012. szeptember 8., szombat (MTI)
A nyugati magyar szellemi örökség számbavételével és megőrzésével foglalkozik a szombaton megkezdett Kufstein Konferencia az ausztriai Felsőpulyán (Oberpullendorf).
Az értekezletre meghívott magyarországi, nyugat-európai, illetve az amerikai kontinensről érkezett tudományos szakemberek előadásaikban a történelemhez, valamint a művészetek és a tudományok különböző területeihez kötődő magyar tárgyi és szellemi emlékek megőrzésének, feltárásának lehetőségeit és módjait tekintették át.
Az 1990 óta, minden második évben megrendezett találkozóra az idén 17 országból több mint 270 résztvevő érkezett a nyugati szórvány magyarságból, illetve a Kárpát-medencéből.
Az első konferenciát 1990-ben a tiroli Kufstein várában rendezték meg azzal a céllal, hogy felmérje, miként viszonyul a nyugati magyarság a rendszerváltás óta a Magyarországra való visszatelepülés lehetőségéhez - idézte fel Deák Ernő, a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének (NYEOMSZSZ) elnöke az MTI-nek nyilatkozva. "Kiderült, hogy a legtöbben nem települnek vissza, tehát gondoskodni kell arról, hogy a nyugati magyar szervezetek megszilárduljanak és közösen folytassuk a munkát" - tette hozzá a kezdetekre visszatekintve. Az elmúlt több mint húsz év alatt a nyugati magyarság legfontosabb szellemi fórumává nőtte ki magát a konferencia - jelentette ki.
A konferencián részt vevő Csallóközi Zoltán, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a Kufstein Konferencia már hagyományt testesít meg, s fontos szerepet tölt be az értékőrzésben és abban, hogy a diaszpóra tagjai találkozzanak egymással. "A nyugati magyarság, a diaszpóra fogy, sokan elveszítik a nyelvüket, másrészről az újonnan érkezők nem tudnak annyira kapcsolódni a meglévő közösségekhez" - mondta.
A kabinetfőnök az előadókhoz kapcsolódva úgy vélekedett, hogy javítani kell a világban lévő magyar értékek ismertségét. "Rengeteg olyan magyar emlék van a világban, amelyekről nem tudnak az anyaországban, és nem tudnak az adott országban sem" - mutatott rá.
A NYEOMSZSZ előző nap, pénteken megtartott éves közgyűlésén áttekintették a magyarországi intézményekkel, kormányszervekkel ápolt kapcsolatokat. Az ülésen a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságával közösen felhívták a figyelmet arra, hogy fontos őrizni a külföldi magyar értékeket a tudósok, a tudományosság képviselői, a művészek személyében is. Másrészt megfogalmazták azt is, fontosnak tartják, hogy a külföldön élő magyar tudósok, művészek is törődjenek a közösségekkel, "legyenek szellemi atyái a kulturális életnek" - mondta el Deák Ernő az MTI-nek. Kitért arra is, hogy jelenleg nagyon különböző keretek között és esetlegesen működik a magyar oktatás a nyugati országokban, ezért hasznosnak tartanák, ha annak egy közösen kidolgozott rendszere jönne létre. Ausztriára kitérve úgy vélekedett, nagy szükség lenne arra, hogy a Felsőőri két tannyelvű középiskolához hasonló középiskola jöjjön létre Bécsben is.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió vezérigazgatója felszólalásában kiemelte: az idén 20 éves Duna Televízió azzal a célkitűzéssel indult, hogy a Kárpát-medencében élő és a szórvány magyarokat összekösse az anyaországban élőkkel. A televízió ars poeticája azóta sem változott, s igyekszik minden olyan fontos eseményről beszámolni, amely határon innen és túl a magyarsággal történik és feladatának tekinti a magyarság értékeinek megjelenítését. Elmondta azt is, hogy a csatorna már meglévő magazinműsorai mellett még idén új műsorokat szeretne elindítani ebben a témában.
2012. szeptember 8., szombat (MTI)
2012. szeptember 8.
In memoriam Vetro Artur
Vetro Artur (1919–1992) emlékkiállítás nyílik szeptember 10-én, hétfőn délután 5 órakor a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében. A közülünk húsz esztendővel ezelőtt, 1992-ben elköltözött kolozsvári szobrászművész hagyatékából életművének jelentős alkotásait láthatja a közönség: klasszikus ízlésű portrészobrokat, domborműveket, ezek mellett pedig modern felfogású szénrajzokat és pasztelleket. Vetro Artur annak a művészgenerációnak a tagja, amely a második világháború után szerepet vállalt Kolozsváron a Magyar Művészeti Intézet létrehozásában, s amely később a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán is sok fiatal művészt avatott be a mesterség titkaiba, hogy aztán művésszé válásukat is szakavatottan írányítsa.
Emlékeztető: Vetro Artur (Temesvár, 1919. augusztus 30.–Kolozsvár, 1992. február 25.) szobrászművész 1938-1944 között végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. 1948-1982 között Kolozsváron a Magyar Művészeti Intézet, illetve a Képzőművészeti Főiskola szobrászati tanszékének tanára volt.
Szabadság (Kolozsvár)
Vetro Artur (1919–1992) emlékkiállítás nyílik szeptember 10-én, hétfőn délután 5 órakor a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében. A közülünk húsz esztendővel ezelőtt, 1992-ben elköltözött kolozsvári szobrászművész hagyatékából életművének jelentős alkotásait láthatja a közönség: klasszikus ízlésű portrészobrokat, domborműveket, ezek mellett pedig modern felfogású szénrajzokat és pasztelleket. Vetro Artur annak a művészgenerációnak a tagja, amely a második világháború után szerepet vállalt Kolozsváron a Magyar Művészeti Intézet létrehozásában, s amely később a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán is sok fiatal művészt avatott be a mesterség titkaiba, hogy aztán művésszé válásukat is szakavatottan írányítsa.
Emlékeztető: Vetro Artur (Temesvár, 1919. augusztus 30.–Kolozsvár, 1992. február 25.) szobrászművész 1938-1944 között végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. 1948-1982 között Kolozsváron a Magyar Művészeti Intézet, illetve a Képzőművészeti Főiskola szobrászati tanszékének tanára volt.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. szeptember 8.
„A tudatlanság vakmerőségével” Beharangozó Kelemen Lajos naplójához
Kelemen Lajos (1877–1963) levéltáros-történész naplója kiadás közeli helyzetbe jutva, igazságtartalmánál fogva nagy meglepetésekkel és tanulságokkal kecsegtet. Figyelemfelkeltésül előszavából közlünk egy kis részletet. Életének és munkásságának a teljesség igényével történő megismerésére akkor lesz lehetőség, ha végre közkézen foroghatnak, elolvashatóvá válhatnak nemcsak életében megjelent, hanem kéziratban maradt írásai – közöttük naplója és levelezése –, amikor közkinccsé válhat teljes, a legalapvetőbb szakmai hozzáállást nélkülöző magán-, valamint a feldolgozatlan közgyűjteményekben lappangó szellemi hagyatéka: az egész magyar/erdélyi/székely közösséget megillető tudományos és kulturális öröksége.
„Én tudvalevőleg szívvel-lélekkel magyar vagyok. Magyarnak nevelkedtem, a családunk is örökké jó hazafiakból állott, akik a nemzetükért tettek is, amit csekély erejükhöz képest tehettek. Én is megtettem a magamét mindig, s ha az Isten segít, ezután is megteszem, mert csak addig akarok élni, amíg magyar lehetek.” - ERDÉLYI DIGITÁLIS ADATTÁR (ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET)
SAS PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)
Kelemen Lajos (1877–1963) levéltáros-történész naplója kiadás közeli helyzetbe jutva, igazságtartalmánál fogva nagy meglepetésekkel és tanulságokkal kecsegtet. Figyelemfelkeltésül előszavából közlünk egy kis részletet. Életének és munkásságának a teljesség igényével történő megismerésére akkor lesz lehetőség, ha végre közkézen foroghatnak, elolvashatóvá válhatnak nemcsak életében megjelent, hanem kéziratban maradt írásai – közöttük naplója és levelezése –, amikor közkinccsé válhat teljes, a legalapvetőbb szakmai hozzáállást nélkülöző magán-, valamint a feldolgozatlan közgyűjteményekben lappangó szellemi hagyatéka: az egész magyar/erdélyi/székely közösséget megillető tudományos és kulturális öröksége.
„Én tudvalevőleg szívvel-lélekkel magyar vagyok. Magyarnak nevelkedtem, a családunk is örökké jó hazafiakból állott, akik a nemzetükért tettek is, amit csekély erejükhöz képest tehettek. Én is megtettem a magamét mindig, s ha az Isten segít, ezután is megteszem, mert csak addig akarok élni, amíg magyar lehetek.” - ERDÉLYI DIGITÁLIS ADATTÁR (ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET)
SAS PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)
2012. szeptember 8.
Szilágyság és Wesselényi akadémikusok asztalán
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) központi épületében, a Rhédey-házban tegnap délelőtt nemzetközi tanácskozás kezdődött a Szilágyságról és a Wesselényi család 14–17. századi szilágysági kötődéseiről. A kétnapos rendezvényen az EME kutatóin kívül a Magyar Tudományos Akadémia és a Román Akadémia képviselői vesznek részt.
A rangos rendezvény megnyitóján Sipos Gábor EME-elnök azt emelte ki, hogy egy 2010-ben elnyert pályázat keretében adódott lehetőség ennek a témának a kutatására és a konferencia lebonyolítására.
A Szilágyság múltja kevesebb figyelmet kapott eddig, pedig a középkorban fontos határterület-szerepet töltött be Erdély és Magyarország között. A mostani előadók Kolozsvárról, Budapestről, Szatmárnémetiből és Bukarestből érkeztek, és feltehetően sok tudományos újdonság kerül felszínre. A megnyitón jelen volt Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is. A konferencia tegnap előadásokkal és vitákkal folytatódott, és ma délutánig tart.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) központi épületében, a Rhédey-házban tegnap délelőtt nemzetközi tanácskozás kezdődött a Szilágyságról és a Wesselényi család 14–17. századi szilágysági kötődéseiről. A kétnapos rendezvényen az EME kutatóin kívül a Magyar Tudományos Akadémia és a Román Akadémia képviselői vesznek részt.
A rangos rendezvény megnyitóján Sipos Gábor EME-elnök azt emelte ki, hogy egy 2010-ben elnyert pályázat keretében adódott lehetőség ennek a témának a kutatására és a konferencia lebonyolítására.
A Szilágyság múltja kevesebb figyelmet kapott eddig, pedig a középkorban fontos határterület-szerepet töltött be Erdély és Magyarország között. A mostani előadók Kolozsvárról, Budapestről, Szatmárnémetiből és Bukarestből érkeztek, és feltehetően sok tudományos újdonság kerül felszínre. A megnyitón jelen volt Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is. A konferencia tegnap előadásokkal és vitákkal folytatódott, és ma délutánig tart.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. szeptember 8.
Erdélyi református egyházközségek sérelmei a két világháború között
Mindenfajta egyéb összejövetel megtartása továbbra is tiltásba, hivatalos engedélyezésbe ütközött. Így pl. a marosdécsei földművesek nevében Bíró Lajos esperes intéz hivatalos kérést annak érdekében, hogy a helybeli gazdák az EMGE égisze alatt működő és tevékenykedő gazdakört hozzanak létre, s az ótordai egyház is csak prefektúrai engedéllyel tarthatja meg presbiteri ülését. Íme, a hatósági engedély magyar fordítása: „Torda megyei Prefektúra. Szám: 3689/1938. február 20. 14 lej okmánybélyeg. 2 lej légierők bélyege. P.H. ENGEDÉLY. Mi, Torda megye Prefekturája hivatkozással az Ótordai ref. egyház kérésére, mely által engedélyt kér 1938. február 28-án Tordán sorra kerülő presbiteriumi gyűlés megtartására, a VI. Katonai Hadtest 1 sz. Rendelete alapján engedélyezzük, hogy az Ótordai ref. egyház presbiteriumi gyűlést tarthasson Tordán a dr. Ion Raţiu utcai református elemi iskolában 1938. február 28-án 9-13 óra között. Jelen engedély közöltetik igénylővel valamint a helybeli rendőrséggel, mely hivatva van intézkedéseket foganatosítani a rend és csend biztosítására. Prefektus. Aláírása. P.H., Alprefektus. Aláírása. Az Ó-tordai ref. egyháznak.”
Közben a marosújvári csendőrség nyújtott be feljelentést a helybeli református egyház ellen, mivel a nemzeti zászló a papilak fedélzetén lett kitűzve, és „kopott” állapotban van. A gyulafehérvári törvényszéki tárgyaláson hiába bizonygatta Bucsi Endre lelkész, valamint Szabó András védőügyvédje, hogy a rendőrhatóság tűzette a ház födélzetére, s hiába vitte magával bemutatás végett a még teljesen megfelelő zászlót, a bíróság 500 lej büntetéssel sújtotta az egyházat.
Mindezeknél tragikusabb helyzetről számolt be 1939. április 23-án Sükösd Sándor magyarózdi ref. lelkipásztor, kinek panaszlevelét engedtessék meg a maga teljességében leközölnöm:
„Nagytiszteletű Esperes Úr!
Különös ügyben és jelentéssel keresem fel Nagytiszteletű Esperes Urat, mely csak egy „»azt mondják«-on alapszik, de mégis jelentenem kell, mert komoly és brutális valóságon alapszik.
Arról van szó tudniillik, hogy a csekelaki és a m. bükkösi jegyzők, igen bizalmasan, mint magánemberek és barátaim figyelmeztettek, hogy Czintoson keresztül óvakodjak menni, mert kiszemelt vagyok én is a megverésre az ottani románok részéről! Kiszemelt áldozat Balogh Jenő istvánházi lelkész és a három Szász testvér, Ferenc, József és Dezső! A legelső volt, aki még figyelmeztetés előtt részesült a legbrutálisabb verésben: Benkő Zoltán csekelaki lelkész. Ő f. hó 18-án reggel, szekérrel Czintoson át igyekezve Ludasra, legalább ötven (50) nagy botütést kapott egy reá leső román embertől. De azt hiszem ő már jelentette is Nagytiszteletű Esperes Úrnak a vele történteket.
Nem tudom, volt-é fent nevezettnek valami nem helyeselhető ügye czintosi emberekkel, de azt tudom, hogy nekem nem volt. A legnagyobb tisztelettel köszöntem embereknek, valahányszor a községen átutaztam, több személyes jó emberem, ismerősöm van közöttük, akik nagy örömmel köszöntöttek minden találkozás alkalmával. Két templomuk újonnan építésére híveink között gyűjtést engedélyeztem, sőt híveim adakozásra buzdítottam, úgyhogy gyűjtőik nagy örömmel beszélték: román községben sehol sem kaptak oly nagy összeget, mint a mi református magyar községünkben.
És lám mégis feketelistára kerültem. Tartja magát a szó: papjaikat, vezetőiket kell lehetetleníteni, eltenni láb alól. Papjaikat legelsősorban!
És most nem utazhatom be egy hetipiacra, vasútállomásra, egy hivatalos megjelenésre, nem mozdulhatok ki községemből életveszedelem nélkül.
Van-é valaki, aki ez ellen védelmet tud nyújtani, aki ezt feljegyezze, meghallgassa? Keresztyén papokat agyonveréssel fenyegetnek, mert véletlenül magyar emberek azok a keresztyén papok?!
A mozgósítás óta egyszerű híveink közül többet inzultáltak, sőt vertek meg Czintoson. Most már fennebb vannak. Papjaikat akarják elvégezni.
Nem kicsiny jelentőségű ez az ügy. Fel akarnám hívni reá Főhatóságunk figyelmét. Bírjanak tudással arról, milyen nehéz helyzetben él papságunk s mily sötét jövő vár itt-ott reájuk, ha Főhatóságunk nem tesz lépéseket kellő helyen és eréllyel lelkészeinek személyes biztonsága érdekében.
Magyarózd, 1939. április 23-án. Alázatos szolgája, Sükösd Sándor ref. lelkész.”
A következő napon, április 24-én Balogh Jenő istvánházai ref. lelkész hitelesíti a fenti panaszok áradatát, amikor ezeket közli: „A mozgósítás óta a Czintoson való átmenetel veszedelemmel jár. Több fenyegető izenetet kaptam, de nem tulajdonítottam ezeknek komoly alapot. Húsvét másodnapján az úrvacsora osztásról hazajövet kövekkel fenyegettek meg, egy másik alkalommal a fejem elütésével, de ezek mind nem riasztottak meg. Miután azonban az elmúlt kedden Benkő Zoltán csekelaki kollégámat megverték s miután több czintosi hívem figyelmeztetett a komoly veszedelemre, kénytelen vagyok N. tiszteletednek jelenteni, hogy Czintosra egyelőre istentiszteletet tartani nem mehetek.”
Az alsó-felsődetrehemi református lelkészi hivataltól Jakab György lelkész veti papírra terjedelmes sérelmeit, s igényel jogorvoslást, vagy legalábbis tanácsot súlyos helyzete megoldása céljából. Az ortodox vallásra áttért helybeli állami iskola tanítója sorozatos, de alaptalan feljelentgetései alapján a helyi csendőrőrmester a lelkészt, gondnokot, híveket heteken keresztül zaklatta, magához hívatta, majd a lelkészt letartóztatta, Tordára vitte, de miután fogvatartása nem volt törvényes, a felsőbb parancsnokság szabadon bocsátotta. Ezekután bizonyos helybeli magyar személyeknél hazaárulás, izgatás, rémhírterjesztés címén házkutatást tartottak, természetesen eredménytelenül. Mindezek után folytatásként hadd idézzem a lelkész szavait: „Az istentiszteleteken kívül már a híveimmel érintkezni, őket látogatni sem szabad, mert az már izgatás. Feleségem miért járt szabályszerű útlevéllel Magyarországon, testvére Magyarországról miért járt nálam ugyancsak szabályszerű útlevéllel az 1937 évben, miért látogatott meg az 1938 évben egy németországi ev. lelkész? Ezek a tanító feljelentése alapján főbenjáró bűnök. Ma még súlyosabb kellemetlenség nélkül élünk, de ha, mitől Isten őrizzen, súlyosabb idők következnek, ki fog megvédeni a súlyosabb inzultusok ellen, az állami tanító izgatásai után. Eddig csak a telepesek ablakait törték be s inzultálták, megdobálták, a lelkész lovait verték meg úgy, hogy az egyik megvetett, a másiknak a fejét hasították el kapával…”
GYŐRFI DÉNES
FOLYTATÁS LAPUNK AUGUSZTUS 25-I SZÁMÁBÓL
Szabadság (Kolozsvár)
Mindenfajta egyéb összejövetel megtartása továbbra is tiltásba, hivatalos engedélyezésbe ütközött. Így pl. a marosdécsei földművesek nevében Bíró Lajos esperes intéz hivatalos kérést annak érdekében, hogy a helybeli gazdák az EMGE égisze alatt működő és tevékenykedő gazdakört hozzanak létre, s az ótordai egyház is csak prefektúrai engedéllyel tarthatja meg presbiteri ülését. Íme, a hatósági engedély magyar fordítása: „Torda megyei Prefektúra. Szám: 3689/1938. február 20. 14 lej okmánybélyeg. 2 lej légierők bélyege. P.H. ENGEDÉLY. Mi, Torda megye Prefekturája hivatkozással az Ótordai ref. egyház kérésére, mely által engedélyt kér 1938. február 28-án Tordán sorra kerülő presbiteriumi gyűlés megtartására, a VI. Katonai Hadtest 1 sz. Rendelete alapján engedélyezzük, hogy az Ótordai ref. egyház presbiteriumi gyűlést tarthasson Tordán a dr. Ion Raţiu utcai református elemi iskolában 1938. február 28-án 9-13 óra között. Jelen engedély közöltetik igénylővel valamint a helybeli rendőrséggel, mely hivatva van intézkedéseket foganatosítani a rend és csend biztosítására. Prefektus. Aláírása. P.H., Alprefektus. Aláírása. Az Ó-tordai ref. egyháznak.”
Közben a marosújvári csendőrség nyújtott be feljelentést a helybeli református egyház ellen, mivel a nemzeti zászló a papilak fedélzetén lett kitűzve, és „kopott” állapotban van. A gyulafehérvári törvényszéki tárgyaláson hiába bizonygatta Bucsi Endre lelkész, valamint Szabó András védőügyvédje, hogy a rendőrhatóság tűzette a ház födélzetére, s hiába vitte magával bemutatás végett a még teljesen megfelelő zászlót, a bíróság 500 lej büntetéssel sújtotta az egyházat.
Mindezeknél tragikusabb helyzetről számolt be 1939. április 23-án Sükösd Sándor magyarózdi ref. lelkipásztor, kinek panaszlevelét engedtessék meg a maga teljességében leközölnöm:
„Nagytiszteletű Esperes Úr!
Különös ügyben és jelentéssel keresem fel Nagytiszteletű Esperes Urat, mely csak egy „»azt mondják«-on alapszik, de mégis jelentenem kell, mert komoly és brutális valóságon alapszik.
Arról van szó tudniillik, hogy a csekelaki és a m. bükkösi jegyzők, igen bizalmasan, mint magánemberek és barátaim figyelmeztettek, hogy Czintoson keresztül óvakodjak menni, mert kiszemelt vagyok én is a megverésre az ottani románok részéről! Kiszemelt áldozat Balogh Jenő istvánházi lelkész és a három Szász testvér, Ferenc, József és Dezső! A legelső volt, aki még figyelmeztetés előtt részesült a legbrutálisabb verésben: Benkő Zoltán csekelaki lelkész. Ő f. hó 18-án reggel, szekérrel Czintoson át igyekezve Ludasra, legalább ötven (50) nagy botütést kapott egy reá leső román embertől. De azt hiszem ő már jelentette is Nagytiszteletű Esperes Úrnak a vele történteket.
Nem tudom, volt-é fent nevezettnek valami nem helyeselhető ügye czintosi emberekkel, de azt tudom, hogy nekem nem volt. A legnagyobb tisztelettel köszöntem embereknek, valahányszor a községen átutaztam, több személyes jó emberem, ismerősöm van közöttük, akik nagy örömmel köszöntöttek minden találkozás alkalmával. Két templomuk újonnan építésére híveink között gyűjtést engedélyeztem, sőt híveim adakozásra buzdítottam, úgyhogy gyűjtőik nagy örömmel beszélték: román községben sehol sem kaptak oly nagy összeget, mint a mi református magyar községünkben.
És lám mégis feketelistára kerültem. Tartja magát a szó: papjaikat, vezetőiket kell lehetetleníteni, eltenni láb alól. Papjaikat legelsősorban!
És most nem utazhatom be egy hetipiacra, vasútállomásra, egy hivatalos megjelenésre, nem mozdulhatok ki községemből életveszedelem nélkül.
Van-é valaki, aki ez ellen védelmet tud nyújtani, aki ezt feljegyezze, meghallgassa? Keresztyén papokat agyonveréssel fenyegetnek, mert véletlenül magyar emberek azok a keresztyén papok?!
A mozgósítás óta egyszerű híveink közül többet inzultáltak, sőt vertek meg Czintoson. Most már fennebb vannak. Papjaikat akarják elvégezni.
Nem kicsiny jelentőségű ez az ügy. Fel akarnám hívni reá Főhatóságunk figyelmét. Bírjanak tudással arról, milyen nehéz helyzetben él papságunk s mily sötét jövő vár itt-ott reájuk, ha Főhatóságunk nem tesz lépéseket kellő helyen és eréllyel lelkészeinek személyes biztonsága érdekében.
Magyarózd, 1939. április 23-án. Alázatos szolgája, Sükösd Sándor ref. lelkész.”
A következő napon, április 24-én Balogh Jenő istvánházai ref. lelkész hitelesíti a fenti panaszok áradatát, amikor ezeket közli: „A mozgósítás óta a Czintoson való átmenetel veszedelemmel jár. Több fenyegető izenetet kaptam, de nem tulajdonítottam ezeknek komoly alapot. Húsvét másodnapján az úrvacsora osztásról hazajövet kövekkel fenyegettek meg, egy másik alkalommal a fejem elütésével, de ezek mind nem riasztottak meg. Miután azonban az elmúlt kedden Benkő Zoltán csekelaki kollégámat megverték s miután több czintosi hívem figyelmeztetett a komoly veszedelemre, kénytelen vagyok N. tiszteletednek jelenteni, hogy Czintosra egyelőre istentiszteletet tartani nem mehetek.”
Az alsó-felsődetrehemi református lelkészi hivataltól Jakab György lelkész veti papírra terjedelmes sérelmeit, s igényel jogorvoslást, vagy legalábbis tanácsot súlyos helyzete megoldása céljából. Az ortodox vallásra áttért helybeli állami iskola tanítója sorozatos, de alaptalan feljelentgetései alapján a helyi csendőrőrmester a lelkészt, gondnokot, híveket heteken keresztül zaklatta, magához hívatta, majd a lelkészt letartóztatta, Tordára vitte, de miután fogvatartása nem volt törvényes, a felsőbb parancsnokság szabadon bocsátotta. Ezekután bizonyos helybeli magyar személyeknél hazaárulás, izgatás, rémhírterjesztés címén házkutatást tartottak, természetesen eredménytelenül. Mindezek után folytatásként hadd idézzem a lelkész szavait: „Az istentiszteleteken kívül már a híveimmel érintkezni, őket látogatni sem szabad, mert az már izgatás. Feleségem miért járt szabályszerű útlevéllel Magyarországon, testvére Magyarországról miért járt nálam ugyancsak szabályszerű útlevéllel az 1937 évben, miért látogatott meg az 1938 évben egy németországi ev. lelkész? Ezek a tanító feljelentése alapján főbenjáró bűnök. Ma még súlyosabb kellemetlenség nélkül élünk, de ha, mitől Isten őrizzen, súlyosabb idők következnek, ki fog megvédeni a súlyosabb inzultusok ellen, az állami tanító izgatásai után. Eddig csak a telepesek ablakait törték be s inzultálták, megdobálták, a lelkész lovait verték meg úgy, hogy az egyik megvetett, a másiknak a fejét hasították el kapával…”
GYŐRFI DÉNES
FOLYTATÁS LAPUNK AUGUSZTUS 25-I SZÁMÁBÓL
Szabadság (Kolozsvár)
2012. szeptember 8.
Nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek az EU-ban
A Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében tartották meg az immár hagyományosnak mondható szemináriumot a fenti címmel. Az alapítvány elnöke, Borbély László időszerűnek és aktuálisnak nevezte a rendezvényt, különösen most, a Mikó Kollégium vagy a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye kapcsán, amikor egyfelől azért ítéltek el ártatlan embereket, mert visszaszolgáltattak épületeket a magyar egyházaknak, másfelől pedig nem lehet beindítani egy magyar vonalat.
A rendezvényen, amelyen jelen voltak a német, a zsidó, a horvát, örmény, roma kisebbség képviselői, dr. Kelemen Attila, az RMDSZ megyei elnöke megnyitóbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy hatalmas vákuum van az Európai Unió politikájában a kisebbségi kérdésekben. Bár több mint 100 millióan élnek kisebbségiként az EU-ban, az unió mégis egyre halogatja a kisebbségek kérdésének tárgyalását, nincs koherens stratégiája a kisebbségi problematikában. A politikusok maguk előtt görgetik a problémát, anélkül hogy megoldást találnának a problémákra. Véleménye szerint évről évre, tégláról téglára kell építeni a kisebbségi jogokat. Ezért is gratulált a szeminárium szervezőinek, és reményét fejezte ki, hogy lesz folytatás.
Lokodi Edit, a megyei tanács alelnöke fontosnak és aktuálisnak nevezte a konferenciát. Elmondta, hogy amikor a Régióbizottságban dolgozott, alkalma volt az Európai Unióban is felvetni a problémát. Véleménye szerint egységes szabályzóra lenne szükség bizonyos elvek alapján. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a nők részvétele a politikában, illetve a közéletben elenyésző, a 7%-kal Törökország szintjén állunk.
Jan Diedrichsen igazgató a FUEN képviseletében a megújult mozgósítás szükségességét vetette fel az európai kisebbségek esetében. A FUEN ernyőszervezet égisze alatt, amely 94 tagszervezetet foglal magába a frízektől a magyarokig és a tatárokig, szükség van a kisebbségek együttműködésére. Sok jó ötlet létezik, de sikerekről még nem igazán lehet beszélni, jelentette ki.
Borbély László szerint Romániában ’90 óta a kisebbségek helyzete mindig a politikai akarattól függött, holott a parlamentben a magyar közösség, illetve a többi 18 nemzeti kisebbség képviselője a mérleg nyelve volt. A kisebbségi jogok biztosítása viszont mindig a politikai akarattól, a kormányok érdekeitől függött. Emlékeztetett, hogy bár volt előrelépés a kisebbségi jogok terén, a kisebbségi törvény hét éve a parlamentben porosodik, a marosvásárhelyi orvosi egyetem helyzete rosszabb most, mint korábban volt, mivel az egyetem vezetősége nem volt képes a parttalan viták fölé emelkedni, holott minden lehetőség megvolna, hogy akár holnaptól beindulhasson az önálló magyar tagozat.
Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyekért felelős titkára az uniós polgári kezdeményezés lényegét ismertette, Markó Attila kisebbségügyi államtitkár a Mikó-ügyről, valamint az ügyben történt társadalmi összefogásról beszélt.
Frunda György szenátor azt emelte ki, hogy Európában ma már nem léteznek nemzetállamok. Portugália és Izland kivételével nincs egyetlen olyan európai ország, amelynek területén ne élnének kisebbségi közösségek. Ezért az elmúlt 20 évben az Európa Tanács többször is ajánlásokat fogadott el a kisebbségi kérdésekről, és megpróbálta a jogi keretek felé terelni a kisebbségi jogok kérdését. Pár éve tervezetet készített a nemzeti közösségek jogainak szabályozásáról, ezt a közgyűlés elfogadta, és elküldte a miniszteri bizottságnak. Ha a bizottság elfogadja, ez a javaslat kötelező jogi normává válna, és az Európai Bizottság alkalmazná.
– Most, amikor olyan súlyos kérdésekről tárgyalunk, mint az, hogy az orvosi egyetemen nem lehet beindítani egy magyar vonalat, bár a törvény megengedi, amikor arról tárgyalunk, hogy ártatlan magyar embereket börtönbe küldenek csak azért, mert visszaszolgáltattak épületeket a magyar egyházaknak, akkor nyilvánvaló, fel kell tennünk a kérdést: milyen jogállamban élünk. Mivel Románia EU- tagország, februárban az RMDSZ indítványozta, hogy a FUEN-nel együtt előkészíti azt a polgári kezdeményezést, amely értelmében, ha az EU legalább hét tagországából legalább 1 millió ember aláírja, akkor az uniónak kötelessége tárgyalni erről a problematikáról, hiszen több mint 100 millió uniós polgár valamilyen kisebbséget képvisel. Ezért remélik, hogy jövő évben véglegesítik és leteszik az unió asztalára, mert akár Romániában, akár máshol történnek hasonló dolgok, akkor az EU semleges választ ad, próbál a probléma elől kitérni. – Ha csak egy fél mondatban is bekerül a Lisszaboni szerződésbe, hogy a kisebbségi jogokat biztosítani kell uniós szinten, az is sokat jelent. Ezért indítja el az RMDSZ és a FUEN ezt a folyamatot, nyilatkozta Borbély László, hozzátéve, hogy a FUEN szolidaritási nyilatkozatot ad ki a Mikó Kollégium és Markó Attila ügyében, mert ők is egyetértenek azzal, hogy az igazságszolgáltatás független, de az igazságszolgáltatás nem hozhat igazságtalan döntést, mert egy közösség létéről van szó, és azt is jelentheti, hogy holnap-holnapután a Bolyai líceumot is visszakérhetik. Ez nemcsak magyar ügy, ez a jogállam ügye.
A szeminárium végén a meghívottak Mikházára utaztak.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
A Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében tartották meg az immár hagyományosnak mondható szemináriumot a fenti címmel. Az alapítvány elnöke, Borbély László időszerűnek és aktuálisnak nevezte a rendezvényt, különösen most, a Mikó Kollégium vagy a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye kapcsán, amikor egyfelől azért ítéltek el ártatlan embereket, mert visszaszolgáltattak épületeket a magyar egyházaknak, másfelől pedig nem lehet beindítani egy magyar vonalat.
A rendezvényen, amelyen jelen voltak a német, a zsidó, a horvát, örmény, roma kisebbség képviselői, dr. Kelemen Attila, az RMDSZ megyei elnöke megnyitóbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy hatalmas vákuum van az Európai Unió politikájában a kisebbségi kérdésekben. Bár több mint 100 millióan élnek kisebbségiként az EU-ban, az unió mégis egyre halogatja a kisebbségek kérdésének tárgyalását, nincs koherens stratégiája a kisebbségi problematikában. A politikusok maguk előtt görgetik a problémát, anélkül hogy megoldást találnának a problémákra. Véleménye szerint évről évre, tégláról téglára kell építeni a kisebbségi jogokat. Ezért is gratulált a szeminárium szervezőinek, és reményét fejezte ki, hogy lesz folytatás.
Lokodi Edit, a megyei tanács alelnöke fontosnak és aktuálisnak nevezte a konferenciát. Elmondta, hogy amikor a Régióbizottságban dolgozott, alkalma volt az Európai Unióban is felvetni a problémát. Véleménye szerint egységes szabályzóra lenne szükség bizonyos elvek alapján. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a nők részvétele a politikában, illetve a közéletben elenyésző, a 7%-kal Törökország szintjén állunk.
Jan Diedrichsen igazgató a FUEN képviseletében a megújult mozgósítás szükségességét vetette fel az európai kisebbségek esetében. A FUEN ernyőszervezet égisze alatt, amely 94 tagszervezetet foglal magába a frízektől a magyarokig és a tatárokig, szükség van a kisebbségek együttműködésére. Sok jó ötlet létezik, de sikerekről még nem igazán lehet beszélni, jelentette ki.
Borbély László szerint Romániában ’90 óta a kisebbségek helyzete mindig a politikai akarattól függött, holott a parlamentben a magyar közösség, illetve a többi 18 nemzeti kisebbség képviselője a mérleg nyelve volt. A kisebbségi jogok biztosítása viszont mindig a politikai akarattól, a kormányok érdekeitől függött. Emlékeztetett, hogy bár volt előrelépés a kisebbségi jogok terén, a kisebbségi törvény hét éve a parlamentben porosodik, a marosvásárhelyi orvosi egyetem helyzete rosszabb most, mint korábban volt, mivel az egyetem vezetősége nem volt képes a parttalan viták fölé emelkedni, holott minden lehetőség megvolna, hogy akár holnaptól beindulhasson az önálló magyar tagozat.
Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyekért felelős titkára az uniós polgári kezdeményezés lényegét ismertette, Markó Attila kisebbségügyi államtitkár a Mikó-ügyről, valamint az ügyben történt társadalmi összefogásról beszélt.
Frunda György szenátor azt emelte ki, hogy Európában ma már nem léteznek nemzetállamok. Portugália és Izland kivételével nincs egyetlen olyan európai ország, amelynek területén ne élnének kisebbségi közösségek. Ezért az elmúlt 20 évben az Európa Tanács többször is ajánlásokat fogadott el a kisebbségi kérdésekről, és megpróbálta a jogi keretek felé terelni a kisebbségi jogok kérdését. Pár éve tervezetet készített a nemzeti közösségek jogainak szabályozásáról, ezt a közgyűlés elfogadta, és elküldte a miniszteri bizottságnak. Ha a bizottság elfogadja, ez a javaslat kötelező jogi normává válna, és az Európai Bizottság alkalmazná.
– Most, amikor olyan súlyos kérdésekről tárgyalunk, mint az, hogy az orvosi egyetemen nem lehet beindítani egy magyar vonalat, bár a törvény megengedi, amikor arról tárgyalunk, hogy ártatlan magyar embereket börtönbe küldenek csak azért, mert visszaszolgáltattak épületeket a magyar egyházaknak, akkor nyilvánvaló, fel kell tennünk a kérdést: milyen jogállamban élünk. Mivel Románia EU- tagország, februárban az RMDSZ indítványozta, hogy a FUEN-nel együtt előkészíti azt a polgári kezdeményezést, amely értelmében, ha az EU legalább hét tagországából legalább 1 millió ember aláírja, akkor az uniónak kötelessége tárgyalni erről a problematikáról, hiszen több mint 100 millió uniós polgár valamilyen kisebbséget képvisel. Ezért remélik, hogy jövő évben véglegesítik és leteszik az unió asztalára, mert akár Romániában, akár máshol történnek hasonló dolgok, akkor az EU semleges választ ad, próbál a probléma elől kitérni. – Ha csak egy fél mondatban is bekerül a Lisszaboni szerződésbe, hogy a kisebbségi jogokat biztosítani kell uniós szinten, az is sokat jelent. Ezért indítja el az RMDSZ és a FUEN ezt a folyamatot, nyilatkozta Borbély László, hozzátéve, hogy a FUEN szolidaritási nyilatkozatot ad ki a Mikó Kollégium és Markó Attila ügyében, mert ők is egyetértenek azzal, hogy az igazságszolgáltatás független, de az igazságszolgáltatás nem hozhat igazságtalan döntést, mert egy közösség létéről van szó, és azt is jelentheti, hogy holnap-holnapután a Bolyai líceumot is visszakérhetik. Ez nemcsak magyar ügy, ez a jogállam ügye.
A szeminárium végén a meghívottak Mikházára utaztak.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2012. szeptember 8.
„Ezt übereljétek”
Aradi könyvek Nagyváradon
„Szemtelenség Nagyváradra jönni két aradi témájú könyvvel” – kezdte bemutatóját csütörtökön délután Nagyváradon, a Szent László gimnázium patinás épületének dísztermében Réhon József ny. tanár, de aztán, magyarázatként, rögtön hozzátette: „mindkét könyv váradi indíttatású”. (A másik könyv, amelyet „szellemi atyja” csak éppen felmutatott a közönségnek, az Iskola a Kálvin utcában című, az aradi magyar középiskola történetéről szóló munka volt.)
De hogy is került a Humorból elégtelen Nagyváradra?
Történt, hogy egykori iskolatársa a váradi premontrei gimnáziumban évekkel ezelőtt nagysikerű könyvet, a Röhög a vesém c., iskolai anekdotákat tartalmazó kötetet mutatott meg a volt kollégának – a történetet maga az összejövetelt megnyitó (és szervező) Pásztai Ottó vegyész mesélte a szép számú, főleg egykori premontrei diákokból, hozzátartozóikból, leszármazottaikból álló közönségnek –, ezzel a szöveggel: „Ezt übereljétek!” „És überelték”, hangzott a folytatás tegnapelőtt. Hogy a vendégnek kijáró udvariassági gesztus volt-e csupán, nehezen megmondható – a váradi anekdotakötet, sajnos, nem jutott el hozzánk. Ami tény: a közönség érdeklődéssel és rokonszenvvel fogadta Réhon Józsefnek az egykori tanárokra, diáktársakra való visszaemlékezéssel indult bemutatóját, majd az Aradon is jól ismert színészházaspár, Kis Törék Ildikó és Varga Vilmos a Humorból elégtelen! című, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban idén megjelent kötetből ízelítőként felolvasott mintegy tucatnyi írást. A házigazdák, a nagyváradi líceum vezetői kislányok által bemutatott moderntánccal kedveskedtek a közönségnek, majd Pásztai Ottó különleges meglepetéssel szolgált: az aradi középiskola volt tanára, Urbán József egykori premontrei diák fiatalkori versére szerzett kedves diákdalt mutatott be, s a kivetítőn megjelenített szöveg segítségével a közönséggel és elénekeltette. Az egykori aradi diák, a kitűnő újságíró-riporter Szilágyi Aladár egyebek közt arról beszélt, hogy ő egykori aradiként nagyváradi, Réhon József, az egykori nagyváradi lelkes aradi lokálpatrióta lett…
A jó hangulatú összejövetel befejezéseként Jámbor Gyula a fennállásának 11. évébe érkezett, Aradon szerkesztett Irodalmi Jelen folyóiratról, megjelenési formáiról, szerzőiről, az Aradon működő magyar könyvkiadóról beszélt, kiemelve, hogy mindezek nem jöhettek volna létre egy aradi származású mecénás, a József Attila-díjas költő, író Böszörményi Zoltán nélkül.
Nyugati Jelen (Arad)
Aradi könyvek Nagyváradon
„Szemtelenség Nagyváradra jönni két aradi témájú könyvvel” – kezdte bemutatóját csütörtökön délután Nagyváradon, a Szent László gimnázium patinás épületének dísztermében Réhon József ny. tanár, de aztán, magyarázatként, rögtön hozzátette: „mindkét könyv váradi indíttatású”. (A másik könyv, amelyet „szellemi atyja” csak éppen felmutatott a közönségnek, az Iskola a Kálvin utcában című, az aradi magyar középiskola történetéről szóló munka volt.)
De hogy is került a Humorból elégtelen Nagyváradra?
Történt, hogy egykori iskolatársa a váradi premontrei gimnáziumban évekkel ezelőtt nagysikerű könyvet, a Röhög a vesém c., iskolai anekdotákat tartalmazó kötetet mutatott meg a volt kollégának – a történetet maga az összejövetelt megnyitó (és szervező) Pásztai Ottó vegyész mesélte a szép számú, főleg egykori premontrei diákokból, hozzátartozóikból, leszármazottaikból álló közönségnek –, ezzel a szöveggel: „Ezt übereljétek!” „És überelték”, hangzott a folytatás tegnapelőtt. Hogy a vendégnek kijáró udvariassági gesztus volt-e csupán, nehezen megmondható – a váradi anekdotakötet, sajnos, nem jutott el hozzánk. Ami tény: a közönség érdeklődéssel és rokonszenvvel fogadta Réhon Józsefnek az egykori tanárokra, diáktársakra való visszaemlékezéssel indult bemutatóját, majd az Aradon is jól ismert színészházaspár, Kis Törék Ildikó és Varga Vilmos a Humorból elégtelen! című, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban idén megjelent kötetből ízelítőként felolvasott mintegy tucatnyi írást. A házigazdák, a nagyváradi líceum vezetői kislányok által bemutatott moderntánccal kedveskedtek a közönségnek, majd Pásztai Ottó különleges meglepetéssel szolgált: az aradi középiskola volt tanára, Urbán József egykori premontrei diák fiatalkori versére szerzett kedves diákdalt mutatott be, s a kivetítőn megjelenített szöveg segítségével a közönséggel és elénekeltette. Az egykori aradi diák, a kitűnő újságíró-riporter Szilágyi Aladár egyebek közt arról beszélt, hogy ő egykori aradiként nagyváradi, Réhon József, az egykori nagyváradi lelkes aradi lokálpatrióta lett…
A jó hangulatú összejövetel befejezéseként Jámbor Gyula a fennállásának 11. évébe érkezett, Aradon szerkesztett Irodalmi Jelen folyóiratról, megjelenési formáiról, szerzőiről, az Aradon működő magyar könyvkiadóról beszélt, kiemelve, hogy mindezek nem jöhettek volna létre egy aradi származású mecénás, a József Attila-díjas költő, író Böszörményi Zoltán nélkül.
Nyugati Jelen (Arad)