Helyére kerül Erzsébet királyné 130 éves emlékköve
Az illetékesek nem restaurálják a megrongálódott feliratot
A magyarok iránti rokonszenve miatt nagy tiszteletnek örvendett annak idején – és örvend a mai napig is – Erzsébet királyné: az utóbbi másfél században Magyarország-szerte utcákat, utakat, sétatereket, szállodákat, fürdőket, hidakat stb. neveztek el róla. Nem volt ez másképp Kolozsváron sem, ahol a napokban ismét előkerült egy Erzsébet királynét idéző emlék. A megviselt állapotú, szögletes emlékkő a Sétatéren állt, húsz éve még olvasható volt rajta a dátum. Az öt betű és két szám azonban a föld szintje alá került, és szétmállott, így csak az évszám maradt épen. Most viszont kiásták a követ, és ismét a régi helyén áll – de korántsem a régi „pompájában”. Sőt, a jelek – és a Sétatér felújítását felügyelő építész – szerint nem is fogják restaurálni, így továbbra is csak az évszámot olvashatják le róla azok, akik észreveszik a Rákóczi (Napoca) hidat az egyetem Vegyészeti Karának Arany János utcai épületével összekötő sétány mellett.
Erzsébet királyné sokat tartózkodott Magyarországon, jó kapcsolatokat tartott fenn a magyar arisztokratákkal, politikusokkal, művészekkel. Megtanult magyarul. Személyi kapcsolatai révén igyekezett elősegíteni a kiegyezést, és ebben jelentős szerepet játszott. Népszerűsége 1867 – a kiegyezés – után tovább nőtt. Magyarország-szerte utcákat, utakat, sétatereket, szállodákat, fürdőket, hidakat stb. neveztek el róla, ezek egy része Magyarországon napjainkig fönnmaradt. Mivelhogy Kolozsvárt 1920-ban, majd 1947-ben Romániához csatolták, a királynéhoz kötődő elnevezéseket hivatalosan törölték. De számos, hozzá fűződő emlék a magyarság körében máig megőrződött.
Így a Sétatéren, a Rákóczi-hidat az egyetem Vegyészeti Karának Arany János utcai – a Bolyai Egyetem egykori – épületével összekötő sétány mellett, a híd felől jövet 50–60 méter távolságra, baloldalt, egy pad mögött szerény, kb. 30 cm magas, megviselt állapotú, szögletes emlékkő állt. László Csabának az 1990-es évek elején készült felvételén a hónap és a nap is látszik. Rohonyi D. Iván 2005 szeptemberében készített fotóján az alsó sor már olvashatatlan: a két felvétel közötti idő alatt a nedves földben az öt betű és a két szám szétmállott.
A kő megállíthatatlanul, egyre mélyebbre süllyedt a földben. A Sétatér tavaly tavasszal kezdődött általános rendezése során el is tűnt, a talaj szintjének kiegyenlítésekor földet hordtak rá. Nemrég a munkálatok irányítói kiásták az emlékkövet, amely még rosszabb állapotban van, mint hét évvel ezelőtt.
Eredeti felirata: 1879/APRIL 24. Az uralkodó, Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné ezüstlakodalma alkalmából Magyarország-szerte faültető mozgalom kezdődött. A Sétatéren Zobátz Ferenc kertész kis halmot emelt, amelyre gróf Esterházy főispán két fát ültetett. Ezt jelöli ez a kő. A kis halom rég eltűnt, nyoma már az 1990-es évek elején sem látszott.
Adrian Borda építész, aki a Sétatér és a Kaszinó épületének felújítási munkálatait felügyelte, érdeklődésünkre elmondta: a követ nem kell restaurálni, így otthagyják eredeti helyén.
– A Sétatér felújítási munkálatai során figyelmeztettem az egyik mestert, hogy ügyeljen a kőre. A munkások ezért földet hordtak rá, hogy ne szenvedjen semmilyen károsodást. Most pedig, a munkálatok végeztével újra kiásták a követ. A közelben levő fa pedig továbbra is védelmet biztosít a több mint százharminc éves kőnek – magyarázta az építész, majd hozzátette: nem hiszi, hogy a kő közelében lévő fa azonos lenne az 1879-ben ültetett fával.
ASZTALOS LAJOS, NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

K… mint összekötő
Kiegészítés városunk „reneszánszához”
Természetesen tudom, hogy sokféle kiegészítés fűzhető a pár nappal ezelőtt, a Szabadság „Vélemény” oldalán közölt kérdésfelvetésemhez; most csak a tér és idő szorításában kimaradt két, egymástól nagyon különböző területről vett példát próbálok pótlólag hozzáadni a „reneszánsz” vitához, egyúttal pedig a nemzeti önvizsgálat szükségességéhez.
Utaltam a Budapesten sorra kerülő Hitel-konferenciára, ezzel kapcsolatban pedig Szabédi László hetven évvel ezelőtt elhangzott figyelemfelhívására: a magyar önvizsgálatra. Azóta (május végén) a Magyar Írószövetségben lezajlott egy egész napos tudományos tanácskozás a Kolozsvárt 1935 januárjában indult, 1936-ban újraindított és 1944-ig megjelent folyóirat, a meglehetősen elfelejtett, noha igazán jelentős szerzőket és tanulmányokat, felméréseket közölt Hitel éveiről, reális helyéről az erdélyi és az egész magyar folyóirat-történetben. Szó került az egyes előadásokban a felejtés okairól, mulasztásokról és bűnökről. Nem kívánom összefoglalni a rendkívül hasznos rendezvényen elhangzottakat, igazságot téve a közülünk régebb eltávozottaknak Makkai Lászlótól és Venczel Józseftől Tamási Áronig (aki mintha kezdene háttérbe szorulni, messze Nyirő mögé, a médiában és a helyszíni beszédekben átpolitizált múltban-jelenben) s a Hitel-feledtetésben nem alaptalanul elmarasztalt Balogh Edgárig. Mindenesetre szükségesnek tartanám, hogy e 2012. májusi, budapesti kezdetet kövesse majd egy kolozsvári, további tisztázást segítő tanácskozás. A Kolozsvár Társaságban remélhetőleg fogunk tudni erre is vállalkozni.
A másik pótlás a sport világába visz. Lehet, egyeseknek furcsa, de hát a nemzeti önképnek nem akármilyen tartozéka „dicsőségünk” (netán a szégyen) e részlege. Álljon tehát itt a legutóbbi K… mint összekötőből helyszűke miatt kimaradt alfejezet.
Sportpályákon: a nemzet büszkesége vagy szégyene?
A Korunk európai labdarúgásra (Európa-bajnokságra) és a londoni olimpiai játékokra „előzetest” ígérő számának szerkesztése közben az ember folyamatosan figyel arra is, ami már nem fér be a tanulmányok, esszék nyersanyagába. A büszkeség és a szégyen ugyanis természetszerűen újratermelődik. Bukaresti román tévéadón (TVR2) követni a debreceni úszó Európa-bajnokságot (M1 vétel híján), magyarként, ritka öröm volt. Annyi dicséretet a „szomszéd” nemzetről rég nem hallottam, mint ezektől a román közvetítőktől. Hát persze, megérdemeltük. Még azt is – pozitívan – szóba hozták, hogy Magyarország miniszterelnöke adta át Cseh Lászlónak a harmadik aranyérmét. (És van a világbajnok amerikai Sőni-lány vagy unoka után anyai ágon erdélyinek mondott Európa-bajnokunk, Kapás Boglárka. – De ezt már én mondom.)
Egy másik médiás sportélményemről is szólnom kell az elmúlt hetekből. Ellenkező előjelű, noha „autochton” ügy. Talán nem is a sportról szól. A kolozsvári CFR országos bajnoki címéhez, az idáig vezető úthoz kapcsolható. Ismét az ún. magyar futballcsapat a főszereplő, amelynek bajnoki címe a kolozsvári „testvércsapat”, a román nemzeti színeket hagyományosan képviselő-megtestesítő, egyébként most a 7. helyre jó „U”, az egyetemista gárda elleni mérkőzéstől függött. Ráadásul ez a sorsdöntő meccs a most felépült városi stadionban került sorra. Elvben ez a mutatós, modern stadion Kolozsvár minden csapatának egyformán otthona, a gyakorlatban azonban ez nem így van. Mindenütt olvasni, hallani lehetett, hogy az egész ország az „U”-nak szurkol – a Pászkány Árpád tulajdonában levő CFR drukkereit kivéve természetesen egész Kolozsvár is. És amikor az úgymond egyetemisták tettlegessége miatt, CFR-vezetésnél, félbeszakadt a mérkőzés, Bukarestben a hivatalosak egyformán marasztalták el a két csapatot, újrajátszást rendeltek el. A második meccset is megnyerte – immár horvát játékvezető bíráskodása mellett – a CFR. Természetesen a horvát bíró részrehajló volt, netán lefizették, mondta egyik-másik tévés kommentátor. De már nincs mit tenni, nem lehetett a Vasluit vagy a páratlan egykori juhász Gigi Becali csapatát, a Steauát kihozni országos bajnoknak. A BL selejtezőjében a CFR indulhat.
Én csak azt nem értem, hogyan fér össze ez az „U” kontra CFR ügy – ennek a kolozsvári oldala – a városvezetés és a lakosság óhajával, hogy 2020-ban Kolozsvár legyen Európa kulturális fővárosa. Horvát bírót kérünk majd a pályázat elbírálásához?
(Netán a PSD-s miniszterelnök Victor Pontának és liberálisnak mondott szövetségesének, Crin Antonescunak is ajánljunk egy horvát vagy még inkább finn tanácsadót?)
KÁNTOR LAJOS. Szabadság (Kolozsvár)

Időtálló emberi értékek költője
100 éve született Kiss Jenő
A Helikon-Kemény János Alapítvány és a Mentor Kiadó közös rendezvényen méltatta az 1912. szeptember 13-án Mócson született költő és műfordító életművét. A marosvásárhelyi Vártemplom gótikus termében május 29-én lezajlott bensőséges Helikon-esten többen idézték fel az 1995. december 16-án Kolozsváron elhunyt lírikus egyéniségét, költészetét abból az alkalomból, hogy a Mentor szép, elegáns kivitelezésben Nyíl helyett toll címmel megjelentette Kiss Jenő válogatott verseit. H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke azt hangsúlyozta, hogy a költő emléke indokolatlanul hullt ki a mai irodalmi köztudatból, nagyon keveset beszélünk róla, ami a mi veszteségünk is. Ezért is tekinthető eseménynek a Nagy Pál szerkesztésében és mértéktartó válogatásában kiadott kötet közreadása.
Ezt már a költő teljes pályaképét és munkásságának jelentőségét nagy empátiával és a valóban fontos szerzőknek kijáró igényességgel kirajzoló Gálfalvi Zsolt irodalomtörténésztől idéztük. Kiss Jenő kimagasló költői nemzedék rendkívüli sikerrel indult tagja volt – mondotta a méltató –, a XX. század második erdélyi költőgenerációjának képviselője. Olyan kiváló pályatársak fémjelzik ezt a 20-as évek végén, 30-asok elején feltűnt tollforgató nemzedéket, mint Dsida Jenő, Szemlér Ferenc, Szabédi László, Horváth Imre, akik már a Trianon utáni időszakban, kisebbségi sorsban, s az ebből adódó korlátozó lehetőségek között nőttek fel, s ehhez igazodva, örök küzdelemben hirdették és tették azt, amit tenni kell: az itthon maradás imperatívuszát éltették. Emberi feltételeket próbáltak biztosítani egy embertelen világban. Így nekik s köztük Kiss Jenőnek is köszönhető, hogy az erdélyi magyar irodalom fennmaradhatott. Szervesen kapcsolódva az összmagyar irodalomhoz, szellemhez. A Nyugat hatása alatt erős népi kötöttség alakította ki költői arculatukat. A nagy hatású budapesti folyóirat igényességét tette magáévá az Erdélyi Helikon is, amely meghatározó volt a sokoldalúan tehetséges mezőségi ifjú költői kiteljesedésében is. Kemény János még a költő első kötete (Kormos üvegen, 1937) megjelenése előtt, 1935-ben meghívta a marosvécsi találkozóra, s attól kezdve Kiss Jenő igen tevékeny tagja lett a helikoni írói közösségnek. A lap száz versét közölte különböző évfolyamaiban. Hosszú és termékeny alkotói munkássága (utolsó verskötete, az Időverten 1994-ben jelent meg a Püski Kiadónál) jelentős része a műfordítás. Ezt is igazi hivatástudattal és különleges műgonddal végezte. A folklórtudós Faragó József közreműködésével 150 román népballadát és kolindát ültetett át magyarra. Huszonötezer sora öt kötetben Plugor Sándor nagyszerű illusztrációival gazdagítva látott napvilágot. Szerkesztőként közéleti szerepléseivel is kiérdemelte, hogy megőrizzük emlékezetünkben. De mindenekelőtt az időtálló emberi értékek költészete adja meg hagyatéka súlyát, jelentőségét – hallhattuk a méltatásban.
Múzsa régebbi olvasói emlékezhetnek, hogy Kiss Jenő élete utolsó éveiben mellékletünk számára is többször küldött verset. A mostani válogatott kötetben, amelynek születéséről Káli Király István, a Mentor Kiadó vezetője és Nagy Pál, ugyancsak a Mezőség elkötelezett szülöttje is beszélt az esten, 200 költeményt nyújt át a versbarátoknak. A jelenlevők Balázs Éva színművész ihletett előadásában hallgathattak meg néhányat ebből „az élet szerelmével” telített lírából. A megemlékezésen részt vett Kiss Jenő egykori munkatársa, Jánosházy György is. A nemsokára 90 esztendős költő, műfordító elmondta, hogy 1943-ban ismerte meg a lírikust, s az Erdélyi Helikon szerkesztőségében két évig dolgozhatott vele. Később az Igaz Szó is egybekötötte őket.
A napokban szülőfalujában, majd Kolozsváron is emlékrendezvényen idézték fel, szólaltatták meg Kiss Jenő költői örökségét.
N. M. K. Népújság (Marosvásárhely)

Leleplezték A Holnaposokat
Nagyvárad- Péntek este a Várad kulturális folyóirat által szervezett, június 1-8. között zajló Holnap Fest sorozat keretében az Ady Endre Emlékmúzeumban leleplezték A Holnaposok-szoborcsoportot.
A Holnap Fest nyitónapjának délutánján a Tavirózsa fotóklub néhány tagjának fényképét lehetett megtekinteni az Ady Endre Emlékmúzeumban, este fél nyolc óra után pedig bemutatták A Holnap antológia első kötetének hasonmás kiadását, leleplezték a hét Holnapos közül négyet (Emőd Tamást, Juhász Gyulát, Dutka Ákost és Ady Endrét) ábrázoló szoborcsoportot– melyet Deák Árpád képzőművész készített a városi önkormányzat megrendelésére és a Bihar Megyei Tanács támogatásával-, és beszélgetés zajlott Markó Béla költővel.
Az irodalombarátokat Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Kifejtette: a Holnap Fest egy két éve megszületett álom megvalósulása, ami a négy holnapos köztéri szobrának elkészültét illeti, mellyel ismét bebizonyosodott, hogyVárad milyen gazdag kincs birtokában van, illetve újabb emlékhellyel gazdagodik a kulturális tér. Kiemelte: a szoborcsoportot most csak leleplezik, a felavatásra majd az Ady líceum előtt kerül sor egy későbbi időpontban.
Biró Rozália alpolgármester, váradi RMDSZ-elnök azon meggyőződésének adott hangot: ezzel az alkotással egy új fejezet kezdődik a megyeközpont életében, mint ahogyan új szakasz következhet akkor is, ha Cseke Attila szenátort megválasztják polgármesternek. Szerinte ha van hit, bátorság és akarat merészet álmodni, akkor kemény és céltudatos munkával szép eredményeket lehet elérni. Ugyanakkor megjegyezte: a Holnap Fest rendezvényei egy olyan szimbólum köré szerveződnek, melyre méltán lehetünk büszkék, mert példaértékű a magyarság számára. Meglátásában sóvárogva tekintünk vissza azokra az időkre, viszont ha ugyan másfajta értelemben is, de mi is tudunk boldog, önazonosság és identitásmegőrző Váradot építeni, ha tesszük a dolgunkat ott, ahová a gondviselés rendelt bennünket.
Jövőbe tekintés
Markó Béla költő, az RMDSZ volt elnöke úgy vélte: a szoborcsoport azt üzeni, hogyNagyváradnak jelentős, sajátos helye van a magyar kultúrában és irodalomban. Megitélésében ha arról elmélkedünk, hogy a tegnap vagy a holnap városai vesznek-e körül bennünket, gondoljunk arra, hogy ugyan fontos felmutatni a múltat, de lassan eljön ideje annak, hogy felhagyjuk a folyton emlékező mentalitással, azzal, hogy ha nincs kit eltemetni, akkor újratemetünk, ehelyett inkább a jövőbe tekintsük, és ebben Váradnak is szerepe lehet. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: Várad nem csupán a századfordulón volt irodalmi központ, hanem az 1970/80-as években is nagy volt a mozgás, mert egy alkotni vágyó, fiatal generáció jelentkezett.
Tóth János, az Ady Endre Emlékmúzeum igazgatója arról beszélt, hogy 1908. április 27-én jelent meg az első híradás az antológiáról, az anyag pedig májusra lett készen Antal Sándor előszavával, hogy aztán szeptember 27-én bemutassák a kötetet a városháza dísztermében, mely dátum azért is jelentős a magyar irodalomtörténetben, mivel ekkor mutatkozott Ady először a nagy nyilvánosság előtt Lédával.
Beszélgetés Markó Bélával
A rendezvény második felében Szűcs László költő, a Várad folyóirat főszerkesztője és Tóth János beszélgetett Markó Bélával arról, hogy milyen kötetekkel készül a budapesti ünnepi könyvhétre, milyen antológiákat szerkesztett, többet ír-e azóta, amióta nem RMDSZ-elnök és miniszterelnök-helyettes, miért fogalmaz meg újabban közéleti üzeneteket a verseiben. Ugyanakkor az esemény valamennyi résztvevője megkapta A Holnap első kötetének hasonmás kiadását.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Kelemen: Kövér nyilatkozatai nem az RMDSZ-nek, hanem Magyarországnak tettek rosszat
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fennállása óta a politikai párbeszéd, a tolerancia és a kölcsönös tisztelet elkötelezett híve. Ismételten megállapíthatom és leszögezhetem, hogy az erdélyi magyar közösség problémáit itthon, Romániában lehet és kell megoldani. Bárki, aki abban a hitben él, hogy erős nyilatkozatokkal meg tud oldani valamit, mélységesen téved. A magyar közösség problémáit helyi és országos szinten csak párbeszéddel, érvekkel és megegyezésekkel lehet megoldani” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök aradi sajtótájékoztatóján. Az RMDSZ elnöke újságírói kérdésre válaszolt, mely szerint Ioan Rus belügyminiszter szombaton azt nyilatkozta, Magyarországnak bocsánatot kell kérnie Romániától Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének kijelentései miatt.
Kelemen Hunor kijelentette: „nem értek egyet Kövér László nyilatkozataival és stílusával, ez őt jellemzi. Kövér Lászlónak nem lett volna szabad beavatkoznia a romániai önkormányzati választások kampányába. A múlt héten kialakult helyzetért mind a Nyirő József újratemetésének szervezőit, mind pedig a román kormányt felelősség terheli. Kövér László nyilatkozatai nem az RMDSZ-nek, hanem Magyarországnak tettek rosszat. Úgy vélem, pénteken, Bukarestben létrejöhetett volna egy kétoldalú találkozó Victor Ponta és Orbán Viktor kormányfők között, akik számos témáról egyeztethettek volna, ezek közül nagyon sok az erdélyi magyar közösség sorsát is érinti. Remélem, hogy egy kétoldalú találkozóra minél hamarabb sor kerül.”
Kelemen Hunor hozzátette, neki személyesen korrekt kapcsolata van Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, ugyanakkor emlékeztetett Martonyi János külügyminiszter tavaszi, bukaresti látogatására, amikor az határozottan kijelentette, Magyarország nem avatkozik be semmilyen módon a romániai választásokba. A szövetségi elnök emlékeztetett ugyanakkor Wilfried Martensnek, az Európai Néppárt elnökének a nyilatkozatára is, aki aggodalmának adott hangot az erdélyi magyar közösség megosztására irányuló törekvések miatt, ennek érdekében pedig párbeszédet kezdeményez Magyarország vezető pártjával. Az RMDSZ elnöke ismertette továbbá a Szövetség önkormányzati kampányának országos helyzetét, leszögezve: az a cél, hogy az RMDSZ minden magyarlakta településen rendelkezzen önkormányzati képviselettel, hiszen a helyi tanácsok jelentős jogköröket kaptak az elmúlt időszakban, az itt meghozott döntések egyenes módon érintik és befolyásolják a közösség életét.
„Bízom abban, hogy az RMDSZ 2012-ben is ugyanolyan jó eredményeket ér el, mint a 2008-as önkormányzati választásokon. Politikai szövetségeket az eredményhirdetés után kötünk, és remélem, hogy az RMDSZ tanácsosai kellenek a tanácsi többségek kialakításához azokon a településeken, ahol a magyarság nincs számbeli fölényben. Az RMDSZ a teljes közösség érdekében kíván cselekedni úgy, hogy a magyar emberek identitáshoz fűződő igényeit sem téveszti szem elől” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Hozzátette, egy héttel az önkormányzati választások előtt nagyon fontos a magyar közösség mozgósítása, a 2012-es önkormányzati választásokon való részvétel fontosságának a tudatosítása.
Bognár Levente, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke, aradi polgármesterjelölt ismertette: a Szövetség a megyében 17 településen állított polgármester-jelöltet és helyi tanácsosi listát, a megyei tanácsosi listát pedig Faragó Péter parlamenti képviselő vezeti. (közlemény) Transindex.ro

Traian Basescuval tárgyalt Orbán Viktor Bukarestben
Orbán Viktor miniszterelnök az uniós kohéziós alapok jövőjéről tárgyalt pénteken Bukarestben Traian Basescu román államfővel. A magyar kormányfő, aki a felzárkóztatási politika folytatásában érdekelt uniós országok csúcsértekezletén vett részt Bukarestben, a konferenciát követően hivatalában kereste fel Traian Basescut.
Orbán Viktor gratulált a román államfőnek a konferencia időzítéséhez, mert így arra az unió következő hétéves költségvetésének vitája idején, a június 28-29-i Európai Tanács előtt került sor. „A kohéziós politikának, az európai építkezésen túl, fontos érzelmi üzenete is van, hiszen az európai szolidaritás kifejezője, s az egész európai építkezés nagy bajba kerülne a felzárkóztatási politika nélkül” – mondta a miniszterelnök. Egyetértettek a román államfővel abban, hogy mindkét országnak nagyon fontos, hogy a kohéziós források ne csökkenjenek a következő időszakban.
A találkozóról Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, a Miniszterelnökség június 2-i hatállyal kinevezett külügyi és külgazdasági államtitkára úgy nyilatkozott: „természetesen, az aktuális kérdéseket is megvitatták, azt már egy négyszemközti találkozón”.
Mircea Dusa, a kormány parlamenti kapcsolatokkal megbízott minisztere a konferencia előtt egy héttel úgy vélekedett, a kohéziós csúcsértekezlet jó alkalom lesz arra, hogy a magyar és a román miniszterelnök tisztázza egymással a Nyirő József újratemetése körüli nézeteltéréseket. Bár a magyar fél már akkor közölte, hogy kétoldalú találkozó nem szerepel napirenden, a román sajtó Orbán Viktor és Victor Ponta kétoldalú találkozójának „elmaradását” a magyar fél elutasításaként értelmezte.
Szijjártó Péter szerint semmilyen hivatalos megkeresés nem érkezett a magyar kormányfőhöz arra vonatkozóan, hogy folytasson kétoldalú tárgyalást a román miniszterelnökkel, de Orbán Viktor mindig készen áll egy ilyen találkozóra.
„Most itt, az elbúcsúzásnál egy rövid kézfogás erejéig váltottak is egy pár szót: Orbán Viktor biztosította Victor Pontát, hogy bármikor, amikor akar vele találkozni, ő készen áll erre. Nem jött ilyen megkeresés, ezért nem is volt ilyen találkozó, viszont a részünkről bármikor lehet” – mondta.
A konferencia végén a bukaresti újságírók a román miniszterelnöknél is rákérdeztek az általuk feltételezett „magyar elutasításra”, de Victor Ponta is azt mondta: sem ő, sem a magyar miniszterelnök nem kezdeményezett kétoldalú találkozót, mert mindkettőjüknek fontosabb volt, hogy a kohéziós politika ügyében jussanak közös álláspontra.
MTI. Erdély.ma

Helytörténeti kiállítás a rogériuszi templomban
Egykor volt váradi nagyjaink, egykor volt nyughelyei címmel nyitottak meg helytörténeti fotókiállítást a rogériuszi templom előcsarnokában.
A vasárnapi tizenegy órás istentisztelet követően helytörténeti kiállítás nyílt Egykor volt váradi nagyjaink, egykor volt nyughelyei címmel. A fotók Kordics Imre gyűjtéséből származnak. Az eseményen a kiállítás fővédnöke, Cseke Attila polgármester jelölt köszöntötte a jelenlevőket. Elmondta, hogy váradi nagyjaink, építészek, orvosok, jogászok mindannyian mintát, példaképet hagytak hátra a jövő nemzedéknek. „A neves személyiségek olyan Nagyváradot hagytak ránk, ami Partium és Erdély motorja volt. A kiállítás üzenete pedig az, hogy azt az örökséget, amit ránk hagytak, vissza kell állítani, hogy a város újra motorja legyen Erdélynek”-mondta.
Neves személyek
A köszöntést követően Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke ismertette a kiállítás anyagát. Előszőr az Olaszi temetőről beszélt, amelynek mára nyoma veszett. Elmondta, hogy a temető történelmünk egy darabja, bizonyíték arra, hogy itt voltunk. Hozzátette, hogy napjainkban sajnos tudatos rombolás áldozatai ezek a sírhelyek, amelyek őseink nyughelyei. A továbbiakban azokról a jeles személyekről beszélt, akiket a kiállítás bemutat. Többek között idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán építészek, Ritoók Zsigmond jogász, Rómer Flóris a régészet és a műemlékvédelem megteremtőjének, Bunyitai Vince püspök, Sztaroveszky Károly orvos és Iványi Ödön újságíró életrajzi adatait és munkásságát mutatta be Dukrét Géza. Kerekes József református lelkipásztor végezetül hozzátette, hogy fontosak az ilyen kiállítások, mivel ha az emberek hallották is jeles őseink neveit, nagy részük nem tudja pontosan mit is köszönhetünk nekik.
Nagy Noémi. Erdon.ro

Iskola-alapkőletétel Érmihályfalván
Bihar megye – Vasárnap délben, a délelőtti istentiszteletet követően, gyülekezet-történeti eseményre került sor az érmihályfalvi református közösségben: letették a Bernáth József református iskola új épületének alapkövét
Az ünnepség keretében az alapkőbe tett “időkapszulában” különböző dokumentumok formájában “üzenetet küldtek a jövőbe”, majd mindenki, aki a közösség építésén dolgozik (lelkészek, presbiterek, pedagógusok, de gyerekek is – képünkön) egy-egy serpenyő betont tett az alapba. Erdon.ro

Ma van a nemzeti összetartozás napja
A magyar Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.
Az első világháborút követően a béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919-20-as párizsi békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjét kívánták biztosítani. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva – teljesen hatástalanul. A békefeltételeket 1920. májusban adták át a magyar delegációnak, amely ezek olvastán lemondott. A szerződést ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és megbízott 1920. június 4-én látta el kézjegyével a versailles-i Nagy Trianon kastélyban, a tiltakozás gesztusaként Benárd állva. Az aláírás percében Magyarországon megkondultak a harangok, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.
A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetségének (Népszövetség) Egyezségokmányát tartalmazta, amely minden békeegyezményben helyet kapott. A békediktátum kimondta az ország függetlenségét, meghatározta határait és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül Magyarország bárkivel államszövetségre lépjen. A magyar haderő létszámát 35 ezer főben maximálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget és a nehézfegyverzet tartását, s korlátozták a fegyvergyártást. Az országnak 1921. május 1-jétől 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az általa okozott háborús károkért (ennek összegét később határozták meg), zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A nemzetközi kereskedelemben Magyarországnak meg kellett adnia a győztes hatalmak számára a legnagyobb kedvezményt. A békeszerződés betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte.
A szerződés rögzítette azt is, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, s ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva megyékből kapott területeket. Végeredményben a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada került az új határokon túlra, 50%-a összefüggő tömbben a határok mentén. A békeszerződés a kisebbségek jogaira vonatkozóan is tartalmazott előírásokat: ezek szerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket és biztosítani kulturális, vallási életük zavartalanságát.
A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta a békeszerződést, amelyet az 1921. július 26-i XXXIII. törvénycikk hirdetett ki. Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, északon pedig Somoskő és környéke (kivéve a somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza.
A trianoni döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közötti években az ország meghatározó külpolitikai célja lett Trianon revíziója. Magyarország az 1938-as első bécsi döntéssel visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, majd Jugoszlávia 1941-es német megszállása után a Délvidéket. A területgyarapodások nyomán Magyarország Trianonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt, a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét határai közé került, ám ennek ára a háborúban való részvétel volt a fasiszta Németország oldalán. A világégést és ismételt háborús vereséget követően 1947. február 10-én írta alá Magyarország az újabb párizsi békét, amely lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt Csehszlovákia megkapott három Pozsony környéki falut a Duna jobb partján.
MTI. Erdély.ma

Összetartozás?
Van, persze hogy van, ahol értelmetlen, sőt fájdalmas a kérdőjel.
Ilyen a múlt. Összetartozunk a múltunkkal. A történelmünkkel. Minden egyes napjával.
Örökre és eltéphetetlenül. Aztán e múlt, e história némely eseményét s alakját megpróbáljuk kitörölni önmagunkból. Az sem megy. Néhány eseményt és alakot gyűlölünk – az meg most, a jelenben szül újabb és újabb gyűlölséget. Nehéz tenni ellene, és egyre kevésbé látom, hogy lehetne egyáltalán. De felejtés, megtagadás, gyűlölet hasztalan: a múlt mi vagyunk. Mi játsszuk tovább.
„A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés…”
Nem oldotta békévé. Ki tudja, talán nem is oldhatja soha. Olyan sebeket ejtettünk egymáson a múltban, amelyek nem begyógyíthatóak. S a megbocsátó belepusztulna a megbocsátásba. Ez nem keresztényi mondat, tudom. S félem is az Istent miatta. S azt is tudom, nincsen kibúvó az utolsó ítéletnél – hát csak azt fogom tudni dadogni, hogy az elkövetett rettenetes bűnöknek csak egyikéről esett szó mindig, csak az egyiknek járt ki a tisztelet s az emlékezés. A mások rettenetes bűneit mindig illett nagyvonalúan megbocsátani, s még inkább elfelejteni. Ez növesztette naggyá ismét a gyűlöletet.
A múltunkkal összetartozunk tehát, de múltunk emlékei s az emlékekből, családi legendáriumokból fakadó, jelenbe nyúló ítéletek s gyűlölségek mélyen megosztanak bennünket. Nem mi, most élők leszünk azok, akik ezen felülemelkednek. Sebaj. Egy illúzióval legfeljebb kevesebb. Aztán, persze, összetartozunk ővelük, akiket ezen a napon elszakítottak mitőlünk.
1920. június 4., 16.30. Nem elfelejthető pillanat. S ők – mi vagyunk.
Nincs kérdőjel, ha közéjük megyek. Oda, ahol elrongyosodott a csönd, dunyhát húz magára a csecsemősírás is, oda, a hegyek közé. Vagy Kassára, reménykedve, hogy Márai majd megvált bennünket. Vagy éppen a Délvidéken, Csáth rémlátomásai közé. Lám-lám, doktor úr, semmi az ópium iszonyata ahhoz képest, amit a történelem produkált fél kézzel arrafelé…
Összetartozom velük.
Összetartozás? „»Szeresd a magyart, de ne faragd le« – szóla, / »Erejét, formáját, durva kérgét róla: / Mert mi haszna símább, ha jól megfaragják? / Nehezebb eltörni a faragatlan fát.«” Arany János üzen így a Toldi estéjében, s Hunnia mélysége, csodája világlik fel az üzenetből. A zsírral kevert korommal kent hajú hajdúk bizonysága és tanúságtétele, a nyakas reformáció halk, szótlan, mély ereje és elpusztíthatatlansága. Leborulok eléjük…
„S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?”
Íme, Janus Pannonius szelíd szavával szól Pannónia is. A mély zengésű orgonán búgó egyetemes katolicizmus s a szent, templomépítő, fenséges barokk – leborulok eléd… Mert összetartozom véletek is.
Összetartozunk mi sok mindennel, csak nem tudunk róla. Vagy nem merünk tudni róla. S mert nem merünk, s mert a múlt elválaszt, s mert mást és mást meséltek szüleink, hát idehaza, idehaza térben és időben, vagyis hát a maradék hazában és ebben a nyomorult, szánalmas jelenben inkább gyűlölködünk. Egyszerűbb is, látványosabb is talán, csak hát, ha így folytatjuk, belehalunk. Ezért inkább menekülök. Gyerekekhez, megjuhászodott önmagamhoz. Odaátra, Wass Albert tizenhárom almafája alá, Nyirő Uz Bencéjéhez, Tamási rengetegébe. Balassi szép szavához, Márai bölcsességéhez. Csáth Gézához, Kosztolányihoz. Ha kell, egészen az Adriáig. Otthon vagyok az Őrvidéken, s ismerem a testőr költő minden panaszát. Enyém Hunnia s Pannónia – s tudom a varázslatot:
„Ha új tatárhad, ha kufárhad
özönli el a tiszta tájat,
ha útaink megcsavarodnak,
mint giliszta, ha rátapodnak:
te mondd magadban, behunyt szemmel,
csak mondd a szókat, miktől egyszer
futó homokok, népek, házak
Magyarországgá összeálltak.”
Illyés is megvigasztal… De növekvő rettegéssel értem egyre mélyebben
az ifjú Babitsot:
„Gyülöllek: távol légy, alacsony tömeg! / ne rezzents nyelvet: hadd dalolok soha / nem hallott verseket ma, múzsák / papja, erős fiatal füleknek.”
Lám, nem is Babitsot: Horatiust. S már nem szállok szembe vele. Mivel otthon vagyok mindenütt, mindenütt a múltban, mindenütt a régi hazában, csak itt nem vagyok otthon, a „varázstalanított” világban és a tömegben, hát én igenis az arany középszert kívánom. Sajnálom. De élni akkor is gyönyörűség. E világ ellenében is…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap. Erdély.ma

Az SMOSZ nyilatkozata a román kormány magyarellenes intézkedései kapcsán
A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége megdöbbenve és értetlenül figyeli az új román kormány magyarellenes határozatait és cselekedeteit: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű karának megalakulásáról szóló határozat felfüggesztését, a Nyirő József temetésével kapcsolatos zaklatásokat és szabotáló akciókat, a magyar nemzetiségű prefektusok azonnali felmentését és a magyar anyanyelvű hivatalnokokat fenyegető kormányrendeletet.
A Svédországban élő magyarokat megdöbbenti, és különösen a Ceausescu korszak üldöztetése miatt nyugatra menekült erdélyi magyarokban félelemérzetet és aggodalmat kelt az 1989 előtti időket idéző hangulat, a román rendőrség, a biztonsági szervek és a kormány hozzáállása, magaviselete, amint törvénytelen módon zaklatják, követik, megfélemlítik az erdélyi magyar közösség tagjait és az Erdélybe látogató magyar turistákat.
Ezen nyilatkozattal nemtetszésünknek és aggodalmunknak adunk hangot, mind a nemzettársaink jogai, mind az európai demokrácia és emberi jogok megsértése miatt. Továbbá kérjük az Európai Unió érintett szerveit, hogy szólítsák fel a román kormányt a demokrácia útjára való visszatérésre, valamint a kisebbségi és alapvető emberi jogok betartására és ezen jogok korlátozásának beszüntetésére. A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének vezetősége. Erdély.ma

Szijjártó: Nem kér bocsánatot a magyar kormány
Az államtitkár kiemelte: egy demokráciában a házelnök szuverén, saját döntései szerint cselekszik.
A román miniszterelnök is minden bizonnyal kiválóan ismeri a demokrácia működését, a parlament elnöke szuverén, amit tesz, kizárólag a saját döntésein alapul – jelentette ki Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában.
Szijjártó arra reagált, hogy Victor Ponta azt várja a magyar kormánytól, határolódjon el Kövér László Romániában, a Nyirő József újratemetése kapcsán tett kijelentéseitől.
Az államtitkár leszögezte: a kormány továbbra is kegyeleti ügynek tartja Nyirő József újratemetését, mellyel politikai minősítések nem férnek össze.
Arra a felvetésre, hogy sokak szerint az ügy alapján nem változott a román-magyar viszony, miszerint az indulatok a felszínen fortyognak, Szijjártó azt válaszolta: csütörtökön és pénteken Bukarestben tartózkodott, a 16 uniós tagállam találkozóján, és ott nem érezte ezt. A magyar és a román miniszterelnök – valamint másik 14 tagállam vezetője – egyetértett abban, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban a kohéziós források ne csökkenjenek, és a felhasználásukon javítsunk.
Úgy fogalmazott: kifejezetten együttműködésre vagyunk szorítva. Felhívta a figyelmet arra: az elmúlt 16 év az bizonyította, hogy egyedül a kohéziós politika képes gazdaságot élénkíteni, munkahelyeket teremteni.
Annak kapcsán, hogy Varga Mihály a jegybanktörvény módosításának elhalasztását javasolta, Szijjártó Péter azt mondta: nyilvánvalóan a folyamatban lévő konzultációk eredményessége érdekében kérte ezt. Az államtitkár szerint nincs akadálya annak, hogy minél hamarabb tárgyalóasztalhoz ülhessünk a valutaalap képviselőivel. Úgy vélte: Varga Mihály a tárgyalásokon az ésszerűség határáig fog elmenni, és a nemzeti érdeket képviseli majd. Minden olyan javaslatra nyitottak vagyunk, melyek a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét növelik – tette egyértelművé.
hirado.hu. Erdély.ma

Összetartozás
Harmadik alkalommal emlékezhetünk úgy az újkori magyar történelem legnagyobb tragédiájára, a trianoni diktátumra, hogy közben ünnepelünk: a történelmi Magyarország idegen hatalmak általi szétdarabolásának évfordulóján a nemzeti összetartozást hangsúlyozzuk.
Hogy a mai napig meghatározó trauma a trianoni szétszakíttatás, az is bizonyítja, hogy a 2010-ben hatalomra jutott konzervatív kormány egyik első döntése volt az összetartozás emlékünnepének bevezetése.
A rendszerváltás óta a magyar kormányoknak szembe kellett nézniük azzal, hogy a trianoni trauma továbbra is feldolgozatlan. A balliberális kormányok láthatóan nemigen tudtak mit kezdeni a határon túliakkal – a számukra biztosított támogatással letudottnak vélték a kötelezettségeiket. A jobboldali kormányok 15 millió magyarban gondolkodtak, és az egyetemalapítások révén tevékenyen is megpróbáltak hozzájárulni a külhoni magyar közösségek gyarapodásához. A második Orbán-kormány új alapokra helyezte a magyar–magyar kapcsolatokat: a nemzeti összetartozás elvont eszméjét a könnyített honosítás biztosításával konkrét formába öntötte. A külhoni magyarok védelmére ugyanakkor még mindig nincs kellő eszköze, ám a szocialista-liberális kormányokhoz képest akár a konfliktusokat is felvállalja a hamis idill látszatának fenntartása helyett.
Más kérdés, hogy Budapest olyan konfliktust is felvállalt, amelyet nem feltétlenül kellett volna – legalábbis nem úgy időzítve és nem hivatalosan, lásd a Nyirő-ügyet. A mostani retorika és egyes külsőségek azt jelzik, a kormány arra az alapvetésre épít, hogy 1944-ben megszakadt a jogfolytonosság Magyarországon, így annak helyreállítására törekszik. Ez nem is baj – a trianoni trauma ugyanúgy él, mint akkor, ám ma a jelek szerint mások az eszközök a feloldására: a revízió eszméjét a határok fölötti, konkrét, politikai, kulturális és gazdasági kapcsolatépítéssel próbálják fölváltani.
Oda kell viszont figyelni, hogy a Horthy-korszakból valóban annak pozitívumai mentődjenek át: az üres neobarokk fellengzősség helyett az egész nemzet gazdasági és kulturális gyarapodásának fontosságát hangsúlyozó bethleni és klebelsbergi eszme.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Bihar megyéből pénzelhették a Tőkés-könyvet
A Bihar megyei RMDSZ-szervezet finanszírozta a Tőkés Lászlóról szóló lejárató könyv megjelenését – ezt állítja egy névtelen levélíró, akinek az írását tegnap számos sajtóorgánum e-mailben kapta meg.
A kapjatok.be internetes pamfletoldal küldte tovább a sajtónak azt a levelet, amelyet állítólag egy, az RMDSZ-nek dolgozó személy írt. A névtelen levelet „egy RMDSZ-es székely, akinek elege van a mocsokból” aláírással látták el. Az írásban a bihari szervezetet éri a legtöbb vád: az egyik állítás szerint nemhogy innen jött a pénz a Ne vígy minket a kísértésbe című könyvre, amelyet Andrassew Iván újságíró szerkesztett, hanem ezek a körök foglalkoznak annak terjesztésével is. A levél írója azt mondja, Szabó Ödön megyei RMDSZ-ügyvezető ráparancsolt a szövetség önkénteseire, hogy az EMNP fórumainak helyszínein ragasszanak ki a könyvborítót ábrázoló plakátokat, és tegyenek fel kérdéseket a szervezőknek, erre azonban többen nem voltak hajlandók. Szabót lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

Összefogásban rejlő erő
Örömmel nyugtáztuk, hogy több év után Sepsiszentgyörgyön a magyar pártoknak sikerült összehangolniuk a trianoni békediktátum évfordulója alkalmából szervezett megemlékezéseket...
...és június 4-e legalább városunkban azzá válhat, amivé a magyar Országgyűlés nyilvánította: az összetartozás napjává, melyen a múltban történt nemzeti tragédia fölötti siránkozás helyett a jövőbe vetett hitre, az előttünk álló feladatokra összpontosíthatunk.
Valamiféle büszkeséggel kiáltottuk világgá a hírt, remélve, ragadós lesz a példa, Erdély más vidékein is képesek lesznek bár egy napra félretenni viszálykodásaikat vezetőink, hisz szükség van arra, hogy megmutassák: nemzeti jelentőségű ügyekben képesek a közös fellépésre.
Különösen fontos lenne az erő felmutatása most, amikor a nemrég hivatalba lépett Ponta-kormány első intézkedéseivel bizonyította, még a Magyarországgal való jószomszédi kapcsolatok megrontása árán sem képes kordában tartani nacionalista indulatait, és a legkülönfélébb intézkedések révén próbálja csorbítani a magyarság megszerzett jogait. A hatalomátvétel után néhány héttel már ott tartunk a korábban mindkét fél által nagyon jónak minősített magyar–román kapcsolatokban, hogy Victor Ponta és belügyminisztere nyilvános bocsánatkérést vár a magyar kormányfőtől Kövér László országgyűlési elnök azon kijelentései miatt, amelyekkel a román hatóságoknak a Nyirő József tervezett újratemetése ügyében tanúsított magatartását kifogásolta. Valami megváltozott hát a romániai magyar–román viszonyban éppúgy, mint az államok közti kapcsolatban – és ezért is lenne oly jó demonstrálni azt, amit az Orbán-kormány törvénybe is iktatott: a magyar nemzet összetartozását.
Ehelyett azonban az RMDSZ elnöke a választási kampány hevében, néhány órával az összetartozás napja előtt éppenséggel arra látta elérkezettnek az időt, hogy Kövér Lászlót oktassa ki, azt fejtegetve, az Országgyűlés elnökének kijelentései Magyarországnak ártanak, nem az RMDSZ-nek. Mindamellett, hogy Kelemen Hunor időzítése sem a legjobb, nyilatkozata a szövetség vezetőinek az összetartozással kapcsolatos magatartásáról is árulkodik. Arról a meggyőződésről, mely szerint csakis ők tudják a legjobban, mi a jó az erdélyi magyarságnak, és arról az ösztönről, hogy hamarabb keresik a kompromisszumot a román hatalommal is, mintsem a megegyezést erdélyi vetélytársaikkal vagy anyaországi szövetségeseinkkel.
Alighanem ezeken kellene változtatniuk elsősorban ahhoz, hogy a magyar szervezetek közötti együttműködés létrejöhessen, és az összetartozásban rejlő, eddig kihasználatlan erő megnyilvánuljon. Micsoda dolgokra lehetnénk képesek, ha minden erdélyi magyar párt, civil szervezet, egyház, karöltve a budapesti hatalommal, a többi Kárpát-medencei magyar tényezővel együttesen lépne fel jogaink védelme, bővítése, autonómiánk kivívása érdekében...
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarok közötti szolidaritás
Következetesnek kell maradni a magyarok közötti szolidaritásban, "a határokon átívelő nemzeti összetartozásban", mert csak így érhető el, hogy a trianoni tragédia átlényegüljön "valami egyedülállóan jóvá" – mondta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a nagytétényi országzászlónál tartott szombati megemlékezésen.
Németh Zsolt közölte: Trianonban a magyar nemzetet szabad akarata ellenére feldarabolták, és ezt a nemzet nem valami nemes célért hozott áldozatként, hanem kényszerből szenvedte el. El kell érni, hogy ebből a tragédiából a jövő nemzedékeknek "valami jó nőjön ki" – fogalmazott. Úgy vélte, ez "látszólag lehetetlen", de ilyen eredmény lehet az államhatárok által elválasztott magyarok közötti szolidaritás, a nemzet összetartozása, ami Trianon következményeként alakult ki. Ez "más népeknek nem adatott meg", ezért képtelenek megérteni a magyarok szolidaritását, összetartozását – vélekedett Németh Zsolt. Hangsúlyozta, féltve kell őrizni, gondozni ezt az összetartozást, ezért nyilvánították június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává, amely így már nem emlék- vagy gyásznap.
Duray Mikós egyetemi docens, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának volt alelnöke beszédében kiemelte, nem a magyar az egyetlen nemzet, amelyet "szétszaggattak", amelynek "egy részét világgá űzvén szórvánnyá morzsoltak", és amelynek "sorait megtizedelték". De Európában a magyar az a nemzet, amely "elszakított részeinek megpróbáltatásai a jelen történelme is" – hangoztatta. Úgy látja, csak a magyar nemzetnek róják fel, ha "a szétszórt nemzetrészeket össze akarja fogni", csak őt vádolják, hogy veszélyezteti a nemzetközi egyensúlyt, amikor szóvá teszi, hogy "őshonos részei szomszédos országokban élnek". Csak a magyar nemzetnek teremtettek összefogással ellenfeleket azokból, akik évszázadokig "lakták békésen Szent István országát" – emelte ki. Ő is utalt rá, hogy két éve június 4-ét már nem szomorú emléket idéző gyásznapként jegyzik, hanem a nemzet összetartozásának napjaként, és ez "az életösztön sajátos jele". Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem csitul a Nyirő-ügy
"A magyar kormány szerint a kegyeleti ügyek nem férnek össze a politikai minősítésekkel, márpedig a magyar kormány erre az ügyre továbbra is kegyeleti kérdésként tekint" – közölte az MTI érdeklődésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap annak kapcsán, hogy Victor Ponta miniszterelnök szerint Orbán Viktornak kötelessége lenne elhatárolódnia Kövér László házelnök Romániával kapcsolatos kijelentéseitől.
"Orbán Viktornak kötelessége világosan elhatárolódnia kollégáitól, ha jó kapcsolatokat szeretne Románia és Magyarország között, és azt szeretné, hogy a két ország úgy viselkedne, mint két európai uniós ország. Úgy vélem, bocsánatot kell kérnie Magyarország nevében" – idézte Ponta miniszterelnök szombati, egy krajovai választásikampány-rendezvényen elhangzott szavait a Mediafax. Ponta – utalva ezzel az emigrációban elhunyt Nyirő József erdélyi író múlt hét végére tervezett székelyudvarhelyi újratemetésére – hozzátette, Románia nem fogadja el románellenes, antiszemita és fasisztaszimpatizáns személyek ünneplését. Szombaton Ioan Rus belügyminiszter is azt mondta egy kolozsvári sajtóértekezleten, hogy a budapesti hatóságoknak bocsánatot kell kérniük a magyar parlament elnökének "Romániát ócsárló kijelentéseiért", és kitért arra is, hogy a maga részéről arra számított, hogy ez pénteken meg is történik abból az alkalomból, hogy mindkét miniszterelnök részt vett az unió kohéziós politikájáról rendezett bukaresti csúcsértekezleten.
Szombaton Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is kitért a Nyirő-ügyre egy aradi rendezvényen, szerinte Kövér Lászlónak nem lett volna szabad beavatkoznia a romániai önkormányzati választások kampányába, és a magyar házelnök nyilatkozatai nem az RMDSZ-nek, hanem Magyarországnak tettek rosszat. Népújság (Marosvásárhely)

Cseke Attila elutasította a nyilvános vitát
Nem fogadta el Cseke Attila, az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje Zatykó Gyulának, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) polgármesterjelöltjének nyilvános vitára történő meghívását. Minderre a szövetségi politikus pénteki válaszleveléből derült fény. Cseke egyben bűnnek nevezte azt, hogy Zatykó is versenybe szállt, szerinte ugyanis ellenkező esetben lett volna esély arra, hogy magyar elöljárója legyen a városnak. Válaszképpen szombati sajtótájékoztatóján az EMNP jelöltje úgy vélte: nem volt bűn elindulni. „Nem mondanak igazat, amikor azt hangoztatják, hogy egyetlen magyar jelölttel lehetett volna esély arra, hogy a városnak magyar polgármestere legyen. Nem mondja ezt komolyan Cseke Attila sem, aki azért nem indul a tanácsosi listán, mert nem akar Váradon maradni, vissza akar menni Bukarestbe. Csak riogatni akarják az embereket” – szögezte le Zatykó, aki szerint előfordulhat, hogy Cseke azért nem vállalta a nyilvános vitát, mivel programja „más fajsúlyú”, mint az EMNP-é. Arra az újságírói kérdésre, hogy szerinte az a tény, hogy Váradon az RMDSZ jelöltje csak a kormánypárti polgármesterjelölttel hajlandó tárgyalni, lehet-e egy országos stratégia része, Zatykó Gyula azt mondta, megtörténhet, hogy az RMDSZ már helyezkedik. „A jelenlegi kormánypártok már kimutatták a foguk fehérjét, elég csak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet vagy a Nyirő-ügyet megemlíteni. Ha az RMDSZ ezzel a pártszövetséggel fog lepaktálni, az felér a magyar nemzetnek való hátat fordítással” – szögezte le az Erdélyi Magyar Néppárt polgármesterjelöltje. A sajtótájékoztatón részt vett Deutsch Tamás Fideszes európai parlamenti képviselő is. „Az elmúlt hetekben olvasva-hallva az erdélyi magyar közéletben megfogalmazott állításokat, olyan érzésem támadt, mintha nem 2012-t, hanem 2007-et írnánk” – fejtette ki. Mint felidézte, az akkori riogatások sem váltak valóra, hiszen bejutott az Európai Parlamentbe a függetlenként induló Tőkés László, illetve az RMDSZ két jelöltje is, miközben a következő EP-választásokon, amikor közös listán indultak, szintúgy három magyar jelöltet sikerült a romániai magyarok szavazataival bejuttatni az Európai Parlamentbe.
Bálint Eszter. Krónika (Kolozsvár)

Felavatták a Rákóczi-szobrot
Péntektől új magyar történelmi személyiség szobrával gazdagodott Szatmárnémeti. II. Rákóczi Ferenc szobra hitet és erőt ad, valamint példát mutat a térség magyar lakossága számára.
Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, a szoborállítás kezdeményezője ismertette a szoborállítás történetét. A Rákóczi zászlaján máig is olvasható szöveg — Cum Deo pro patria egy libertate!/Istennel a hazáért és a szabadságért! —, a kuruc szabadságharc jelmondata máig érvényes tartalmú igazságot hordoz a szatmárnémeti magyarság szempontjából is. Szatmár város szorosan kötődik a Rákóczi vezette szabadságharchoz, tavaly októberben pedig az RMDSZ kezdeményezésére, a szatmári béke 300. évfordulója alkalmából Szatmárnémeti Városi Tanácsa jóváhagyta a vezérlő fejedelem szobrának felállítását. A városi tanács egyik régebbi határozata alapján erre a helyre Mihai Viteazul–szobrot akartak állítani, nem volt könnyű ezt elkerülni, hogy a református egyház területén Rákóczi–emlékhelyet hozzanak létre.
Ünnepi beszédek
Nm. és Ft. Schönberger Jenő megyés püspök elmondta, áldást kell mondanunk azok emlékére, akik áldozatot hoztak értünk. Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese áldás előtt felolvasta II. Rákóczi Ferenc imáját.
Markó Béla szenátor szerint a felavatott szobor érdekessége, hogy nem egy harcos, hanem egy töprengő, szövetségest kereső államférfit, egy politikust ábrázol, aki képes volt szövetségeseket állítani maga mögé Franciaországtól Törökországig, de sajnos csak ideig–óráig. De képes volt egy nagyon nehéz helyzetben megtalálni azokat a politikai megoldásokat, amelyek szerencsésebb esetben elvezethettek volna a magyar szabadság kivívásához. A kurucmozgalom is példája annak, hogy voltak és vannak olyan pillanatai a magyar történelemnek, amikor a nemzet tagjai képesek voltak félre tenni a viszályokat, és össze tudtak fogni a közös cél érdekében.
Gajdos István, Beregszász polgármestere kifejtette, hogy a Trianon által szétszóródott magyar nemzet számára nagyon fontos, hogy példaképpé állítsa azokat a történelmi személyeket, akik összefogták, egyesítették a magyarságot. Szemán Sándor, Nyíregyháza Megyei Jogú Város címzetes főjegyzője elmondta, hogy a távolság megszépíti a történelmet. Vannak azonban olyan személyiségek — közéjük tartozik Rákóczi is —, akiknek a tetteit nem kell megszépíteni.
Csehi Árpád kiemelte, hogy a kuruckor harcosai különbözőségük ellenére sem az ellenséget látták egymásban, hanem az egységet keresték. Nekünk is elődeink életstílusát kellene követni annak érdekében, hogy olyan szellemi kincseket hagyjunk magunk után, ami erőt ad a mindennapi megpróbáltatások közepette. Minden egyes emlékezésünkkor múltunkat állítjuk tükörbe, ebben a tükörben azt látjuk, hogy a jelenben is hittel és bátorsággal kell vállalnunk az előttünk álló feladatokat.
Ilyés Gyula polgármester felidézte azt az eseményt, amikor Szatmárnémeti első köztéri szobrát, a Kölcsey Ferencét avatta fel Szatmárnémeti magyar lakossága. Az azóta is szaporodó szobraink szükséges részei nemzeti kultúránknak. Megpróbálunk mind többet visszaállítani abból, amit elvettek. Ez az, ami erőt ad majd az utánunk jövő nemzedékeknek. Az ünnepség koszorúzással és a Himnusz eléneklésével ért véget.
Elek György. erdon.ro

Irinyi János szobrot avattak Albison
Bihar megye – Az albisi Meteor Sportklub szervezésében pünkösdhétfőn leleplezték Irinyi János diófából faragott mellszobrát. Az albisi egyház imatermében került sor a szoboravatásra, és az ezzel egybekötött kiállításra is.
Milyen kell legyen egy eseményről tudósító cikk? Tényekre alapozó, közérthető, pártatlan, érzelmi kitörésektől mentes. Ez a cikk nem ilyen lesz, mivel nem tudom kizárni érzéseim ezzel az eseménnyel, s szülőfalummal kapcsolatban. Mindezek ellenére a tényekre alapozva mutatom be azt a pünkösdhétfői délutánt, amikor is történt valami Albison.
Irinyi János, a zajtalan, biztonsági gyufa feltalálója 1817-ben született. Az, hogy hol, sokáig vita tárgyát képezte. Évtizedekig a határon túli Nagyléta tartotta szülöttének a feltalálót, de ma már támadhatatlan bizonyitékaink vannak arról, hogy Irinyi János, akárcsak testvére József – az 1848-as forradalmi 12 pont megszerkesztője – a Bihar megyei Albison született. Ennek tiszteletére az albisi Meteor Sportklub szervezésében pünkösdhétfőn leleplezték Irinyi János diófából faragott mellszobrát. Az albisi egyház imatermében került sor a szoboravatásra, és az ezzel egybekötött kiállításra is. Érdemes megemliteni a terem díszítéset. A feltaláló munkásságát tükrözte a dekoráció is, hogy csak néhány példát említsek: mindenhol gyufa hevert a földön, gyufaszálakból volt kirakva egy 100cm x 60cm nagyságú plakáton Irinyi János neve, egy korabeli falióra pedig az múló időt szimbolizálta.
Csekély érdeklődés
A sportklub vezetője, Szabó László volt a főszervező, aki már évek óta kutatta az Irinyiek Albishoz kötődő viszonyát. A már említett kiállítás az elmúlt évek kutatásainak eredményeit szemlélteti. Bár napokkal az esemény előtt minden albisi családhoz juttattak el meghívót a sportklub kézilabdajátékosai, sajnos, elég csekély volt az érdeklődés: kb. 70 személy jelent meg a szoboravatón. Szomorúan hozzá kell tennem, hogy az albisi értelmiség is kis számban képviseltette magát. A főszervező köszöntötte az érdeklődőket, meghívottakat, vagyis dr. Szabó Józsefet, a margittai kórház gyermekorvosát, aki az Érmellék történelmét kutatja, Weisenbacher Szabó Istvánt, a szobor társalkotóját, illetve az óvodásokat. Utóbbiak Szabó Ibolya és Kerékgyártó Anetta óvónők vezetésével egy kedves pünkösdi daljátékot mutattak be. Az előadás után a főszervező Szabó László szólt néhány szót a szoboravatás előzényeiről, majd dr. Szabó József vette át a szót, aki igényes előadásban bemutatta a térség Irinyiekhez kapcsolódó történetét, Irinyi János és édesapja id. Irinyi János életútját.
Lángelme, de rossz menedzser
A doktor úr diószegi lakos, főleg települése történelmét kutatja, de érdeklődése az egész Érmellék történelmére kiterjed. Előadását hármas egységre építette fel, amely Bihardiószeg és Albis kapcsolatára illetve az Irinyiekre épült. Bemutatta a térség, akkori megnevezésben uradalom, tulajdonosait, vezetőit, a Zólyomiaktól a Stubemberg családig. Szemléltette a görög ortodox vallás jelenlétét a térségben Bihardiószeg központtal, mivel az Irinyi család görög ortodox vallást gyakorolt, Irinyi Jánost, Józsefet és Antóniát a bihardiószegi görög ortodox templomban keresztelték meg. Ismertette a térség társadalomtörténetét és nemzeti összetételét. Beszélt az Irinyi család történetéről, kiemelte id. Irinyi Jánost, aki a kor elismert mezőgazdásza volt. Már az ő életrajza is érdekes, és sejteti, hogy ez a család értékes embereket ad a nemzetnek, a világnak. Irinyi János lángelme volt, de hogy a doktor úr szavaival éljek, rossz menedzser. Ez abban is látszik, hogy találmányát, bár az országban ismerték és elismerték, ő nem tudta úgy híressé tenni ezt, hogy gondok nélkül megéljen belőle. Más üzleti próbálkozásai sem jártak sikerrel. A ’48-as forradalmi 12 pont megalkotásában is szerepe volt: segített testvérének. Ezért a forradalom leverése után börtönbe került, de kis idő múlva amnesztiában részesült. Végül leszegényedett nemesként halt meg nővére otthonában, 1895 decemberében. A magas színvonalú és izgalmas történelmi bemutató után elérkezett a szobor leleplezése.
Nagylelkű támogató
Mielőtt lekerült volna a nemzeti színű szalaggal átkötött fehér lepel a mellszoborról, az albisi egyház lelkésze olvasott fel egy igét Pál apostol korinthusbeliekhez írt I. leveléből, majd rövid fohászt követően a szeretet jegyében megáldotta a mellszobrot. Tervben volt, hogy a bihardiószegi ortodox lelkész is megáldja a szobrot, de Nyirő József újratemetése körüli politikai csatározás ezt lehetetlenné tette. Megjegyzendő, hogy az ortodox tiszteletes ennek ellenére is szívesen eljött volna, de ezt felettesei megtiltották neki. Maga a mellszobor faból lett kifaragva, Weisenbacher Szabó István és testvére, János keze által. A tökéletes ábrázolásnak lelke van, nem csak a vonások tükrözik híven Irinyi János alakját, de az összkép is sugallja azt a lelkiséget, szellemiséget, amely oly fontos nekünk, albisiaknak. A költségeket egy Albishoz közelálló üzletember fedezte, ki nevét elhallgatni óhajtja. A szobor leleplezése után Szabó László bemutatta az üvegszekrényben található kutatási anyagokat: Irinyi János keresztelésének bejegyzését, mely eredetije a nagyváradi levéltárban található, a bihardiószegi ortodox templomban levő görög ortodox emlékekről készített képeket, illetve a síremlékeket ábrázoló képeket.
A jövő a lakosokban rejlik
Megjegyzendő, hogy a kutatáshoz szükséges információk nagy részét dr. Szabó József bocsájtotta Szabó László rendelkezésére. Egyesek valós, már kutatott, de még nem publikált dokumentumok, míg mások sejtések, feltételezések voltak részéről. E nyomon elindulva Szabó László eljutott az úgynevezett diószegi falusi román ortodox templomba, ahol rátalált arra a szentképekkel teli ikonosztázra, mely alatt a három Irinyi testvért keresztelték, amiről az ottani hívek nem tudtak, csak azt tudták, hogy nagyon régi. A szerencsének is köszönhető, hogy a meglévő dokumentumok elemzésekor fény derült arra, hogy az 1800-as évek végén a görög ortodox templom lebontásakor a kegytárgyakat átmentették az akkor még nagyon kicsi és szegényes, ma ellenben szép, rendezett ortodox templomba, ahol ma is megtalálhatók. A terem másik sarkában a Meteor Sportklub kézilabdában elért sikereit bizonyító kupák és oklevelek találhatóak. Elmondta, hogy következő célja egy Irinyi Józsefet ábrázoló fa mellszobor kiállítása, amely a testvére mellett kapna helyet. A főszervező ezek bemutatását követően beszélt a mai kor Albisának lehetőségeiről, jövőjéről. Albis jövője a lakosaiban rejlik, és attól függ, hogy merünk-e nagyok lenni, merünk-e hinni magunkban, a fiataljainkban. Ezek hiányában kis falunk eltünik a globalizáció süllyesztőjében annyi más hétvégi házak tömkelegévé átsilányult faluval együtt.
Ne legyünk megosztottak
Szabó János, a szobor társalkotója arról beszélt, hogy ne hagyjuk, hogy a politika megosszon minket, magyarokat, mert egy a nemzet, s minden magyar egy egységet alkot, mely csak egészében értékes. Csiha Kálmán Szeressétek a templomot című versét Szabó Jutka mondta el, s így a rendezvényt addig is körüllengő meghitt hangulat mindenkit megérintett. A rendezvény záró gondolatait Szabó József fogalmazta meg a jövő tekintetében, vagyis, hogy kamatoztassuk az Irinyi-örökséget a falu fejlődése, épülése végett. Kiemelte a diószegi példákat – diószeg-álmosdi csataimitáció, pincefesztivál – s azt, hogy nem a politikai hovatartozás, eszmei különbözőség kell meghatározó legyen, hanem a közös cél a falu felemelkedése, a múlt értékeinek kamatoztatása által. A himnusz eléneklése után a jelenlevők emlékként egy doboz gyufával és lelki, szellemi felüdüléssel térhettek meg otthonaikba. A régi mondás – aki kimarad, az lemarad – már nem állja meg a helyét a mai világban: ez a rendezvény is megtekinthető a legismertebb internetes videómegosztón az Irinyi János szoboravató Albison címszó alatt, három részben.
A szoboravató margójára
Ez az esemény elgondolkodtatott: miért van az, hogy ma olyan nehéz hősöket találni, akikre felnézünk, akik tesznek valamit értünk, a szülőfalujukért, hazájukért. Nem gondolok nagy tettekre, sőt, nem is feltétlenül tettekre gondolok. Sokszor elég lenne az is, ha kiállnának az emberek magukért, azokért az értékekért, amiket képviselnek. Nem az a fontos, hogy valaki kiemelkedjen, és unokáink, dédunokáink az ő nevét említsék, az a fontos, hogy együtt tudjunk tenni falunkért. Elég csak alig néhány évtizeddel ezelőtti falunkra visszatekinteni, nagyszüleink korára. Ők voltak azok a „hősök”, akik felépítették a kultúrházat közös erővel, színielőadásokat mutattak be a környező falvakban, hogy fedezni tudják az építkezés költségeit, harangot hoztak templomuknak, és még sorolhatnám. Nem tudom a neveiket, de azt igen, hogy mit tettek, s büszke vagyok rájuk. Bárcsak a nyomdokaikba léphetnék! De nem egyedül, hanem mindazokkal, akiknek fontos az otthonuk. Nemrég valaki azt mondta erről a faluról, hogy csak egy kis „szutyok falu”. Vérig sértett vele. De aztán rájöttem, hogy nem elég büszke lenni arra, hogy albisi vagyok, tennem is kell, hogy büszke lehessek rá. A mi falunk nem „szutyok”, és én tudom, hogy nem is lesz az soha, mert az ősök lelke bennünk él. Merjünk mindennapi hősök lenni magunk előtt, a családunk előtt, a falunk előtt. Tudom, elcsépelten hangzik, de együtt sikerülni fog, csak fogjuk meg egymás kezét.
Baikó Szabó Ágnes Zsuzsanna. erdon.ro

Trianon-emlékmű Kiskolcson
Vasárnap a kiskolcsi református templom cintermében felavatták a Partium első Trianon–emlékművét. A koszorúzáson Szőcs Péter, Szatmár Megyei Múzeum igazgatója, a Szent István Kör elnöke is méltatta az eseményt.
Az emlékműavatás ünnepi istentisztelettel vette kezdetét, amelyen Győrbíró Sándorkiskolcsi református lelkipásztor hirdetett igét. A lelkipásztor az ószövetség választott népének történetét a magyar nép történetével hozta párhuzamba. Amikor Izráel népe a babilóniai fogságba került, akkor sokan hitték azt, hogy ez a nép végnapjait éli. Nabukodonozor a templomától és az otthonától fosztotta meg a leigázott és elhurcolt Júda lakóit, a fogságban nem bántak velük rosszul, gyakorolhatták szokásaikat és vallásukat, de érezték, hogy nincsenek otthon. Amikor ez az elkeseredett nép olvasta Jeremiás levelét, megtelt életreménnyel. 1920–ban a magyar nép számára következett be történelmének legnagyobb tragédiája, amit joggal nevezhetünk a világtörténelem legnagyobb szégyenének. A nemzeti sorsból nemzetiségi sorsra jutott magyarság a babilóniai fogságba került júdeaiak sorsára jutott. A szétszaggatott Magyarország lakóit nem hurcolták el, de nagy részük otthonaik rabjává váltak. „Ott van a mi hibánk — hangsúlyozta Győrbíró Sándor —, hogy beleroskadtunk az életbe. Aki már imádkozni se tud, annak olyan az élete, mint a hullócsillag, lehull és eltűnik örökre”.
Az igehirdetést követően Győrbíró Sándor, a Trianon Társaság tagja, Kiss Dénes elnök üzenetét tolmácsolta, majd előadást tartott a trianoni események következményeiről, valamint a ma emberének lehetőségeiről.
Emlékműavatás
Istentisztelet után a résztvevők kivonultak a templom cintermébe, ahol a lelkipásztor ismertette, hogy a kiskolcsi presbitérium és az idén konfirmáltak a Partium első Trianon-emlékművét készítették el, melynek most fog megtörténni a felavatása. Jeremiás könyvének jóslatai most Kiskolcson is beteljesednek: „…és visszahozlak a fogságból, és összegyűjtelek titeket minden nemzet közül és mindama helyekről, a hová kiűztelek titeket…” A történelemben csak az veszett el, amiről végképp lemondtunk. Mi nem mondunk le semmiről, amit tőlünk Trianon elszakított. Ennél az emlékműnél mindig fogunk megemlékezéseket szervezni, hogy a június 4–én megszólaló harangokkal együtt figyelmeztessünk arra, hogy hiszünk a magyar nép feltámadásában. Az emlékmű leleplezése és megkoszorúzása előtt Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke gratulált a kiskolcsiaknak mindazokért a hagyományőrző és történelemápoló tevékenységükért, amit végeznek.
Elek György
erdon.ro

Történész: a kisebbségi jogokkal élés megállíthatja a magyarság fogyását
Az állampolgári és kisebbségi jogokkal élés segíthet abban, hogy a határon túli magyarok száma ne csökkenjen tovább - mondta Stefano Bottoni, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa a nemzeti összetartozás napján tartott rendhagyó történelemóráján hétfőn Budapesten a Magyarság Házában.
Az olasz-magyar házasságból született történész nagy kérdésnek nevezte, milyen mértékben tudnak élni ezekkel a jogokkal a határon túli magyarok, akiknek szerinte járt a kettős állampolgárság lehetősége.
Stefano Bottoni megemlítette, az elmúlt húsz évben fogyott a legjobban a határon túli magyarság. Példaként hozta fel, hogy Romániában a legújabb népszámlálás adatai szerint "négyszázezer ember tűnt el" a magyarok közül a húsz évvel ezelőtti adatokhoz képest.
Trianon után a határon túli magyar közösség körében végbement egyfajta "szétfejlődés", vagyis a különböző országok magyarjai kulturális értelemben eltérően fejlődtek, illetve más-más történelmi tapasztalatokat szereztek, ugyanakkor vannak alapértékek - mint például az anyanyelv -, amelyek közösek - mondta.
A történész szólt arról is, hogy Trianon után a határon túli magyarok nehéz helyzetbe kerültek, "kényszerközösségek jöttek létre", nem nemzetállamok, hanem többnemzetiségű államok keretei közé kerültek.
A magyar külpolitika szándéka az volt a két világháború között, hogy békésen, diplomáciai úton visszaszerezze az elvesztett területeket, amit viszont akkor csak Németország segítségével lehetett megtenni - emlékeztetett. Hangsúlyozta: amikor elítéljük a területi revíziókat, "hozzá kell tenni, hogy a politikai döntéshozók egyáltalán nem tudhatták, mi lesz ennek a vége", és "szinte teljes országos támogatottsága volt a revíziónak".
Stefano Bottoni a magyar állam saját állampolgáraival szembeni súlyos bűnének nevezte a vidéki és a határon túli magyar zsidóság kiirtását a holokauszt idején, amivel véleménye szerint a magyar identitás is megsérült.
Kitért arra is, hogy az egypártrendszer idején a nemzetiségi kérdés "az egyik legnagyobb tabutéma volt", mert a vezetők felfogása szerint a kisebbségek majd "akarva-akaratlanul" beolvadnak a többségi nemzetbe.
A pártállam utolsó időszakában a magyarországi ellenzéki mozgalmak azzal vádolták a kommunista rendszert, hogy a határon túli magyarokkal nem törődik. A külhoni magyarok melletti, 1988. június 27-ei tüntetés volt az első ellenzéki megmozdulás, amelyet engedélyezett a rendőrség - mutatott rá a történész. Transindex.ro

Trianon sebei
A sors fintora, hogy épp egy francia politikus, Théophile Delcassé fogalmazta meg talán legpontosabban, hogyan kell értelmeznünk Trianont. „Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy hogy aláírt – késsel a torkán – egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.” Talán erre született a magyar válasz: „Nem, nem, soha!”
Békeszerződés? Nem békeszerződés volt az Trianonban. Rossz szóösszetétel ez arra az irathalmazra, amit az orrunk elé toltak a versailles-i kastélyban kilencvenkét éve, 1920. június negyedikén. A világháborút lezáró béke helyett viszont már ott sistergett a következő világégés valamennyi kelléke: a győztesek gátlástalansága, a féktelen területrablás, a hadisarc, megannyi ordító igazságtalanság. Az az iromány maga volt a garancia a következő világháborúra. Nem volt ott semmiféle szerződés; diktátumot írattak alá velünk azon a szomorú napon.
Igaz, hónapokkal előbb, ahogyan kell, meghallgatták a győztesek jó Apponyi Albertet, aki három világnyelven is elmondhatta szívszorító, legendás védőbeszédét az ezeréves hazáért. „Érzem a felelősség roppant súlyát, amely rám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről a békefeltételeket illetőleg az első szót ejtem. Nem tétovázom azonban, és nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene a béke elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.” De addigra készen volt a ránk szabott ítélet, belefoglalva a harmadára csonkolt ország, a szétdarabolt nemzeti vagyon, az otthon nélkül maradt sok millió magyar, a bánathegyek és a kilátástalan sorsok. Henri Pozzi tanulmányában ezt írta 1935-ben: „A háborús vesztesek közül Magyarországot nem büntették – Magyarországot kivégezték.”
És végül mégsem használt senkinek a trianoni diktátum – a győzteseknek sem. A térképasztal mellett összetákolt Csehszlovákia éppúgy életképtelennek bizonyult, mint ahogy Jugoszlávia, a délszláv turmixállam is darabjaira hullott (Koszovó környéke még mindig füstölög). Az ábrándos utódállamok csődöt mondtak, nem igazolták vissza Trianont, Közép-Európa máig önmagát keresi. Magyarország az igazát. Megtörténhetett, hogy egy kárpátaljai magyar öregember hosszú élete során öt állam polgárává is lett – megtűrt, kisebbségi sorban, persze –, holott ki sem lépett a falujából, csupán a történelem masírozott át rajta.
Mivel szolgáltunk rá Trianonra? Ekkora méltatlan büntetésre? És miért éppen mi, magyarok? Máig keressük a választ. Sok történész szerint valójában szelídebbre tervezték a békekötés forgatókönyvét, korántsem ilyen kíméletlenre; az ítélet gerince hamar el is készült, ám közbejött a tizenkilences tanácskommün, ez felbátorította a Monarchiából kiszakadt kisantantállamokat. Kun Béláék ámokfutásának letöréséért cserébe szabad kezet kaptak az országkoncoláshoz a nagy győztesektől. Éltek is az alkalommal, de még mennyire: hiénaként zúdultak a vérző anyaországra, benne látva elmúlt évszázadok minden bajának okozóját. Tehették bátran, nemzeti hadereje már régen nem volt a hazának, szélnek eresztette azt Károlyi Mihály, mielőtt átadta hatalmát a kommunista csőcseléknek.
Szólhatott-e másról Horthy Miklós kormányzó Trianon évében kezdődő negyedszázados országlása, mint a meggyalázott, feldarabolt és kifosztott ország testi, lelki talpra állításáról, a békediktátum revíziójáról? Ezzel kezdődött minden magyar ember gondolata, álma, imája, reménye, bármelyik oldalán élt is a gyalázatos határvonalnak. Trianon fájdalmáról, igazi arcáról évtizedeken keresztül beszélni sem lehetett. Bélyeget kapott, aki csak szóba hozta, hogyan bánt el velünk a „művelt Nyugat” abban a Párizs melletti kastélyban azon a kegyetlen napon, amikor Nagy-Magyarország-szerte szirénák szóltak, harangok zúgtak. Károlyi és Kun Béla később szobrot kapott a diktatúrában – Horthy irredenta, fasiszta bélyeget. Trianon óta csak annyi változott, hogy már beszélhetünk róla. Már megírhatják az újságok, hogy megverték Nyitrán a diáklányt, mert magyarul beszélt. Hogy megfosztották szlovák állampolgárságától a százéves felvidéki Ilonka nénit, mert magyar papírokért folyamodott. Hogy a vereckei szobrot újra és újra meggyalázzák ismeretlen barbár ukránok. Hogy továbbra sem kaphat végtisztességet a délvidéki vérengzés több tízezer magyar áldozata. Hogy a nagy székely írónak még a hamvait is kitiltják Erdélyből.
Más nemigen változott az eltelt kilencvenkét év alatt. Legutóbb még azt reméltük, talán majd a nagy csatlakozás Európához biztosan segít. Hogy a megnyitott határok megoldanak mindent, az előítéletek eltűnnek, a falak leomlanak. Nem így történt, az Európa Unió „megoldása” is íróasztal mellett született – olyan is lett. Sólyom László köztársasági elnökként még a komáromi Duna-hídon sem mehetett át.
Trianonra emlékezni annyi, mint szót emelni az igazságért, ha tabukat sért, akkor is. Európa hallgat, a mi médiatörvényünk az uniós bürokraták szerint égre kiált, de a fejlett nyugat-európai államokban mindenütt elfogadott kettős állampolgárságot ellehetetlenítő szlovák törvény nekik „belügy”. Mintha Attila hunjai lennénk, olyan veszélyesnek tartanak minket – pedig csak felemelt fejjel szeretnénk járni, kívül rekedt nemzettársainkkal együtt.
Pihál György. Magyar Nemzet

Teleki és a revíziós politika
Évtizedek teltek el úgy, hogy a magyarok tudatában a politikai propaganda mélyen elültette azt, hogy a két világháború közötti politika, középpontjában a revízióval, bűnös politika volt a németek oldalán.
A kommunista internacionalizmus és a győztesek logikája szerint a magyar nép, de legalábbis politikusai lettek a múlt század bűnösei. A rendszerváltás folyamán egy illúzió: a határok átjárhatósága, valamint az Európai Unió jegyében minősül okafogyottnak és politikai öngyilkosságnak Trianon revíziójának még a gondolata is, nemhogy nyílt felvetése. Arról van tehát szó, hogy nem a bűnös és ostoba trianoni békediktátum a bűn, hanem annak bármikori felülvizsgálata volna az. Magyar államférfiak a két világháború között nem így gondolkodtak, nem is gondolkodhattak így. Nekik akkor a trianoni katasztrófa következményeivel kellett birkózniuk, és a revíziónak a magyar társadalom zömében, lényegében a nemzet egészében élő követelményét magukévá téve kellett annak lehetőségét keresni. Gróf Teleki Pál e revíziós politikának alighanem legtudatosabb és legfelkészültebb képviselője volt, nemcsak a Területvédő Liga révén, majd a Magyar Revíziós Liga létrehozójaként, hanem a Magyar Élet Pártja elnökeként és külügyminiszterként, miniszterelnökként, azaz politikai tevékenysége egészében.
Teleki nemcsak azt tudta jól, hogy a magyar érdek és a magyar lélek mit követel, de tájékozott európaiként azt is tudhatta, hogy az európai politikai közvélemény már 1921-ben elítélte az egy évvel korábban hozott igazságtalan trianoni döntést. A francia Henri Pozzi írja Századunk bűnösei című könyvében, hogy a francia szenátus 1921. július 11-én a trianoni szerződés végleges jóváhagyását megtagadta, és annak felülvizsgálatát követelte, amit azonban nem teljesítettek. Ezért – írja Pozzi 1935-ben – „Jog szerint tehát ebből az következik, hogy a trianoni szerződést még ma sem szentesítette Franciaország.” Majd folytatja: Nagy-Britannia „határozottan megtagadta, hogy garantálja Közép-európában a »status quót« …A mai angol közvélemény egyhangúan elismeri, hogy a dunai államok minden problémája 15 év óta Magyarország földarabolásából és megnyomorításából ered.” Azután említi az olasz és az amerikai álláspontot, majd hozzáteszi: „Mindenki nyíltan elismeri, hogy a Magyarországon osztozó győztesek makacs ellenállása – amellyel visszautasítanak minden változást az 1920-ban megállapított határokon –, továbbá a rettentő elnyomatás, amelyben a néprajzi kisebbségeknek részük van, olyan helyzetet teremtett Európa szívében, amelyen nem javíthat semmiféle szövetségi rendszer, semmilyen megegyezés vagy diplomáciai elgondolás.” Mintha a mához is szólna.
Teleki első miniszterelnöksége idején arra kényszerült, hogy éppen ő ratifikáltassa a nemzetgyűléssel a békediktátumot, és éppen az ő idején hozták tető alá az első „numerus clausus” törvényt. Második miniszterelnöksége alatt a második, súlyosabb numerus clausust, és kénytelen bizonyos német követeléseket tudomásul venni, egyre nagyobb nyomás alatt. Ugyanakkor sorolhatnánk mindezek ellentételezését a politikájában, köztük a német hadsereg átvonulásának elhárítását, a lengyel, zsidó és más menekültek befogadását, szociális programját, a viszonylagos biztonság megteremtését mindenki számára. Mindezt a csonka Magyarország, a pángermán és pánszláv hatalmi szorongattatás háborús körülményei között, hazai nyilas és kommunista törekvéseket is féken tartva. Ám az igazságtétel, vagyis Trianon szükségszerű revíziója volt a legfontosabb cél. Ezért nem volt más választás, mint a kisebbik rossz politikája, a képtelenségig korlátozott körülmények, a korlátozott demokrácia keretei között, de ez a politika, minden nyűgével, hibájával együtt is hasonlíthatatlanul különb, emberibb és főként magyarabb volt, mint az, ami a háború után következett.
Már csak azért sem mindegy, hogyan ítéljük meg múltunknak ezt a részét, mert nem állíthatjuk, hogy sokkal jobb helyzetben vagyunk ma, mint voltunk akkor. Az elcsatolt területeken az utódállamok vannak birtokon belül, így némi túlzással mondhatjuk, hogy azok nemzettársainkkal ma is azt tesznek, amit akarnak, és az Európai Uniónak szava sincs. Holott éppen az Európai Unió létrehozásával és kiterjesztésével lett volna alkalom és európai erkölcsi kötelesség kimondani az ítéletet a trianoni döntésről, és főképp biztosítani az idegen uralom alá vetett magyarság védelmét és jogainak gyakorlását minden téren. Az európai hatalmak és az unió azonban ugyanannak a bankárkasztnak az észjárását követi, amelyet a trianoni időkben is követett.
Országon belül sem sokkal jobb a helyzet. A magyar nemzeti érdekek balliberális politikai ellenzéke ma nemcsak hangosabb, de hatékonyabb is, mint akkor volt, mert a mi sajátos demokráciánkban gátlástalanabbul képviselhet idegen érdekeket, a korábbinál is jelentékenyebb nemzetközi háttérrel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a szimbolikus tény, hogy miközben egyre inkább szobrokkal folyik a belháború, Teleki Pál szobrának fővárosi felállítását sikerült megakadályozniuk mind a mai napig. Az ő személyében olyan államférfit akarnak kirekeszteni a magyar történelmi tudatból, aki az európai hatalmak alighanem leggyalázatosabb döntésével szemben akart bölcs és méltányos revíziót szétszaggatott nemzete és a megszégyenített Európa számára.
Bíró Zoltán
irodalomtörténész. Magyar Hírlap

Kitart romániai látogatása mellett Kövér László
Kövér Lászlót a bukaresti parlament szenátusi elnöke és képviselőházi elnöke arra kérte, halassza el tervezett romániai utazását a romániai önkormányzati választások utánra, ő azonban kitart keddi látogatása mellett.
Kitart keddi romániai látogatása mellett Kövér László. A házelnök ezt az után tudatta, hogy a bukaresti parlament szenátusi elnöke, Vasile Blaga és képviselőházi elnöke, Roberta Anastase nyílt levélben arra kérte őt: halassza el tervezett romániai utazását az önkormányzati választások utáni időszakra.
Kövér László a román parlament házelnökeinek címzett válaszlevelében – amelyet az Országgyűlés Hivatala hétfő este juttatott el az MTI-hez – azt írta: nagyra értékeli a két román politikus elköteleződését az európai értékek iránt.
„Hasonlóképpen értékelem törekvésüket, hogy az erdélyi magyar közösség tagjai szabadon, mindenféle korlátozás nélkül, demokratikus módon élhessenek szavazati jogukkal a közelgő romániai önkormányzati választásokon, hasonlóan ahhoz, ahogyan a határon túli román közösségek ezt megtehetik bármely más európai uniós tagállamban vagy akár a Romániával szomszédos Moldáviában is" – folytatta, kiemelve, hogy Romániába – mint a schengeni övezethez csatlakozni akaró baráti országba – elsősorban nem közjogi méltóságként és nem hivatalos út keretében, hanem magánemberként, politikusként, egy Romániában törvényesen bejegyzett párt, a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként és nem utolsósorban uniós polgárként kíván látogatni.
Hasonló látogatást szeretne tenni, mint amilyet a különböző választások küszöbén a bukaresti politikustársai is tettek korábban például Moldovában vagy Spanyolországban, demokratikusan támogatva az ottani román politikai erőket, amelyekkel értékközösséget éreznek – írta Kövér László, aki bízik abban, hogy a román parlament házelnökei a határon túli román és az erdélyi magyar közösség tagjainak az európai gyakorlatban is legitim politikai kapcsolattartási és tájékozódási jogát egyaránt fontosnak tartják.
„Bízom abban, hogy látogatásom kapcsán felmerült politikai aggodalmukat sikerült eloszlatnom. Kérem, hogy amennyiben megítélésük szerint jogszabályi akadálya lenne romániai utazásomnak, szíveskedjenek haladéktalanul értesíteni a vonatkozó jogszabályról" – zárta levelét a magyar parlament elnöke.
László György, az MPP Maros megyei elnöke hétfőn jelentette be, hogy Kövér László házelnök kedd délután Erdélybe érkezik, ahol részt vesz az MPP választási kampányában.
A román parlamenti házelnökök levelükben arról biztosították Kövér Lászlót, hogy ugyanolyan szívesen látott vendégnek tekintik, mint korábbi látogatásai alkalmával, ugyanakkor hasznosnak látnák, ha látogatását elhalasztaná egy a választások utáni tetszőleges időpontra. „Megértjük és méltányoljuk, hogy szeretne kapcsolatban maradni országunk magyar közösségének tagjaival. Ugyanolyan szívesen látjuk most is, mint korábbi találkozásaink alkalmával, amikor szerencsénk volt találkozni önnel.
Mindemellett hálásak lennénk, ha szerepvállalása a kétoldalú kapcsolataink jól meghatározott keretei között maradna. Nézetünk szerint mindenféle közvetlen viszonyulása a belső demokratikus folyamatokhoz ellentétes lenne az európai szellemiséggel, és ártana társadalmaink, valamint a magyar kisebbség célkitűzéseinek" – fogalmaznak a bukaresti parlament házelnökei.
MTI/hvg.hu. Erdély.ma

Semjén: Belakjuk a Kárpát-medencét
Olyan személyes hajszálgyökerekkel tudjuk áthálózni a Kárpát-medencét, amelyek a magyar megmaradás és az egységes magyar nemzet biztosítékai – mondta a miniszterelnök-helyettes az m1 Este című műsorában.
2010-ben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjának június 4-ét az Országgyűlés. Tegnap felvonták a nemzeti lobogót, és a Parlamentben is megemlékezést tartottak.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter, miniszterelnök-helyettes az m1 Az Este című műsorban ezzel kapcsolatban kifejtette: Trianon sebének gyógyítása a nemzet közjogi egyesítése, az állampolgárság megadása. Mint mondta, ezzel lehet egyesíteni a magyarokat, akik útlevéllel, szavazati joggal együtt kapcsolódhatnak teljesen a magyar nemzethez. „A magyar állam feladata ezen túl a határon túli közösségek identitásának megerősítése is egyben"- tette hozzá.
„Gyurcsányi nemzetárulás"
A Magyar Szocialista Párt nem vett részt a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából szervezett megemlékezésen. Ezzel kapcsolatban Semjén Zsolt azt mondta: a magyar társadalom természetesnek veszi, hogy minden magyar a nemzethez tartozik. „A 2004. december 5-i gyurcsányi nemzetárulás után kínosan érezhetik magukat a szocialisták egy ilyen napon, de hogy nem vettek részt az eseményen, ezzel azt mutatják, hogy bizonytalan a kötődésük a magyar nemzet sorskérdéseihez. Ezzel azt is demonstrálták, hogy semmibe veszi a határon túli magyar vezetőket” – fogalmazott Semjén Zsolt.
A miniszterelnök-helyettes szerint a kormány hivatalba lépése óta sokkal többet tett a jó kapcsolatokért, mint korábban bárki más.
„Szlovákiával való vitáink Gyurcsány, Fico, illetve Slota idején „sokkal durvábbak” voltak, mint ami azóta van. Törekszünk megoldást találni azokra a problémákra, melyek abban az időszakban mérgesedtek el a két szocialista kormány között. Romániával, nagyságrenddel jobbak a kapcsolataink, mint a szocialisták idején” – fogalmazott a műsorban Semjén Zsolt.
Mint kiemelte, fontos hangsúlyozni, hogy jelenleg választások vannak Romániában. „A szocialista-liberális kormánytöbbség, a Ponta-Antonescu szövetség, mikor Magyarországot támadja, akkor tulajdonképpen a Basescu politikáját támadja a románságon belül, mondván, hogy Basescu és Orbán Viktor között olyan szoros politikai kapcsolat volt, melyet ők nem támogatnak. Mikor a magyarokat támadják, akkor tulajdonképpen a román belpolitikai konfliktusban próbálnak voksokat szerezni” – fejtette ki a KDNP elnöke.
Kiemelte: Magyarország alapvetően érdekelt egy román-magyar kiegyezésben. „Egymásra vagyunk utalva, a magyarság és a románság történelmi sorsközösségben van, ezt nem szabad alárendelni politikai hullámverésnek”- mondta.
A műsorban kiemelte egy észak-déli tengely fontosságát is; mint mondta, az ország és a környező országok érdeke is, hogy legyen egy észak-déli tengely a balti tengertől a fekete tengerig. Mint mondta, ez olyan gazdasági érdek is, mely „a józan ész alapján felül kell írjon egy választási csatát.”
Nyirő-temetés
A temetéssel kapcsolatosan Semjén Zsolt úgy fogalmazott: alapvetően egy olyan írónak a temetéséről van szó, aki „rendkívül szerencsétlen módon” politikai vizekre tévedt. De ez a temetés egy magyar író végtisztességének a megadása, ehhez pedig mindenkinek joga van – fejtette ki.
Belakjuk a Kárpát-medencét
A Nemzeti Összetartozás Napját a határokon túl is megünnepelték. Semjén Zsolt ezzel kapcsolatban azt mondta: soha nem szabad elfelejteni Trianon tragédiáját.
„A történelmi igazságot meg kell tanítani. Tisztelettel kell adózni, hogy az ország túlélte ezt a katasztrófát. Évente 15 ezer gyermek tud elmenni a támogatásunkkal határon túli magyar közösséghez, hogy a külhoni nemzetrészeknél is megismerje személy szerint is az embereket.
Ezért a célunk nemcsak az, hogy Erdélyből jöjjenek Budapestre, vagy a budapesti gyerekek menjenek a Felvidékre, hanem az is, hogy a felvidékiek menjenek Erdélybe, a kárpátaljaiak Délvidékre, és így „belakjuk” a Kárpát-medencét. Olyan személyes hajszálgyökerekkel tudjuk áthálózni a Kárpát-medencét, amelyek a magyar megmaradás és az egyetemes és egységes magyar nemzet, a magyar kultúra biztosítékai”- mondta a miniszterelnök-helyettes.
hirado.hu. Erdély.ma

Űzze el a szabadság gondolata a rabságét
Zúgó harangszó emlékeztetett tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a 92 évvel ezelőtti trianoni döntésre, az országzászló egykori helyén, az Erzsébet parkban több százan gyűltek össze a Nemzeti Összetartozás Napján tartott megemlékezésen.
A Magyar Polgári Párt által kezdeményezett rendezvényen az SZNT, az MPP, valamint az EMNT képviselői is részt vettek, az RMDSZ távolmaradásáról levélben értesítette a szervezőket – a kampányra hivatkozva nem kívántak felszólalni.
Székelyföldet a jelenlegi román kormány is gyarmatként kezeli, s ha nem lépünk kellő határozottsággal és elkötelezettséggel, akkor véget ér az évezredes történelem Erdélyben, Székelyföld pedig a szórvány sorsára juthat – mondta az egybegyűltekhez elsőként szóló Gazda Zoltán, aki beszédében a történelmi igazságtételt, jogaink követelését szorgalmazta, az autonómia elérésének fontosságát hangsúlyozva. Figyelmeztetett: a 92 évvel ezelőtti döntésnek voltak Romániára is vonatkozó, nemzeti közösségünk jogait szigorúan védő, kötelező érvényű kitételei, melyeket egyetlen érdemtelenül megnövelt területű ország sem tartott be. Ezért kell a leghatározottabban síkra szállnunk, követelnünk azon jogok érvénybe léptetését.
Különösen fontos, hogy most erős és kitartó legyen magyarságtudatunk és önbecsülésünk, a magyar népnek meg kell mutatnia életerejét, úgy kell viselkednie és élnie, mint ahogyan az a Kárpát-medence vezető népéhez illik – szólt a megemlékezőkhöz Balla Claudiu, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselője.
Hány égtájra néz a csonka Magyarország? Talán nincs is annyi, ahány felé földünket osztották – mondta az EMNP részéről felszólaló Nemes Előd. Emlékez­tetett, csak önmagunkban bízhatunk, s arra buzdította a megemlékezőket, legyenek büszkék elért sikereikre, és itt teremtsenek gyermekeik számára is élhetőbb jövőt.
Bálint József, az MPP megyeszékhelyi elnöke úgy fogalmazott: nem lehet boldog, önfeledt ünneplésünk, de segíthet a tudat, hogy egyek vagyunk, számíthatunk egymásra, összetartozunk.
A megemlékezésnél is fontosabb, hogy arccal a jövő felé fordulva, közösen találjuk meg a módját annak, miként tudnánk és miként lenne érdemes nekünk, magyaroknak megmaradni itt, a Kárpát-medencében olyan nemzetként, amely méltó a múltjához, és ehhez a múlthoz méltó jövőt is tud tervezni magának – fogalmazott Lakatos Mihály, Magyarország Kulturális Koordinációs Központja sepsiszentgyörgyi irodájának vezetője.
Kovács István unitárius lelkész imájával egy időben ismét megszólaltak a harangok, a megemlékezés végén az egybegyűltek elénekelték himnuszainkat.
Demeter Világ Katalin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Százkötetes Székely Könyvtár
Megjelent a Székely Könyvtár első öt kötete, a következő öt novemberre kerül ki a nyomdából. A Székelyföldről szóló vagy székely szerzők által írt kötetekből álló sorozat száz kiadványát tíz év alatt jelentetik meg.
Az első öt kötetet a június 7. és 10. közötti kolozsvári Ünnepi Könyvhéten is kézbe vehetik az olvasók – mondta el Lövétei Lázár László, a könyvsorozat kiadását kezdeményező csíkszeredai Székelyföld folyóirat főszerkesztője. Az eddig megjelent kötetek: Mikes Kelemen Törökországi levelek, Székely népballadák, Kányádi Sándor Válogatott versei, Tamási Áron: Ábel a rengetegben és Bözödi György: Székely bánja. A következő öt kötet: Apor Péter történetírásai, Benedek Elek székely népmeséi, Zsögödi Nagy Imre feljegyzései, továbbá Tamási Áron regénytrilógiájának második része, az Ábel az országban és Farkas Árpád válogatott versei.
A Hargita Kiadó által a Hargita megyei tanács Hargita megyei tanács támogatásával elindított sorozatról Lövétei Lázár László elmondta, hogy nincs végleges listájuk, várják a javaslatokat a székelység írott kultúrájának alapművei sorába. A kiadók szándéka, hogy a szépirodalom és a társadalomtudományok köréből válogatott, Székelyföldről szóló vagy székely szerzők által írt száz könyv "szellemi minimumként" legyen forgatható. Lövétei Lázár László a két világháború közötti Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadói vállalkozásához hasonlította a mostani sorozatot. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ahol a templomban erdő nő
Margittai Gábor újságíró, irodalomtörténész, egyetemi oktató olyasvalamire vállalkozott az eltelt majd másfél évtizedben, ami nála jóval korosabb és tapasztaltabb tudósoknak is a becsületére vált volna: őszintén és józanul szembenézni mindazzal, amit Trianon jelentett a magyarság számára, higgadt számvetést készíteni mindarról, ami volt, ami maradt, ami van, és ami a jövő számára még megmenthető, mindezt természetesen nem a szobában „duruzsoló” fűtőtestek melegében, mások által jegyzett tudósítások, fényképek és térképek alapján, hanem kitartó, kemény és szívós munkával, saját kezűleg és „szeműleg” elvégezve kinn a terepen, sokszor zord, sokszor fájdalmas, sokszor szívet melengető körülmények között, majd nagyszerű könyvekben összegezni és közzétenni a tapasztalatokat, biztos kézzel irányt mutatva a tekintetben, amit sokan és sokszor, de a leginkább különböző színű ködökben tapogatózva próbálnak, próbálunk megtalálni: hogy miként tudnánk és miként lenne érdemes nekünk, magyaroknak, megmaradni itt, a Kárpát-medencében. Margittai Gábor a Trianoni menyecske című kötete előszavaként közzéteszi a maga Kiáltó Szóját, és ez a Kiáltó Szó, az eredetihez híven, kóskárolyi okossággal, józansággal és higgadtsággal van megírva. Tekintete, értelemszerűen, elsősorban a magyarság peremvidékeit pásztázza, ott, ahol a szórványközösségek – a tömbmagyarság melegét nem, támogatását is csak szűkösen érezvén – az önfeladás határán a végóráikat élik, és ahol a magyar kultúra olyan emlékei enyésznek el méltatlan körülmények között, melyek már az utóbbi fél évszázadban sem képezték kollektív tudatunk részét. „Eltelt kilencven év a Kárpát-medencében, s valószínűleg a felének sem kell eltelnie eztán – írja Margittai Gábor – hogy soha többé ne leljük fel Árpád-kori templomainkat, reneszánsz főúri kastélyainkat, csatatereink emlékműveit, hősi halottainkat, nemrég még eleven tájnyelvi kincseinket, dédszüleink nyomait a hajdani kisvárosokban, Isonzótól kezdve a Délvidéken, Dél-Erdélyen, Máramaroson, a Szepességen át egészen a jelenleg ausztriai Őrvidékig.” “Szentélyeiket – folytatja – amelyekben hajdan imádkoztak, ma idegen nyelven énekelt zsoltárok töltik be. Jó esetben… Mert előfordulhat az is, hogy birkapásztorok vették birtokukba, az oltár előtt trágyadomb magasodik, a magyar szenteket ábrázoló freskókon obszcén vésetek, s a falakról levertek, elloptak mindent, ami pásztori otthonok ékessége lehet.”
Margittai Gábort – mint írja – nem az önigazoló és önsanyargató igazságkeresés vitte el ezekre a tájakra, hanem annak felismerése, hogy „írnunk kell ezekről a vidékekről, mert hamarosan nem lehet. Nem lesz, akit megszólaltassunk, aki utolsó lelkészként, szántóvetőként összefoglalja szétporlott gyülekezete históriáját. (…) S ha ők nem lesznek többé, az elgazosodott temetők, a tető nélküli, szentélyükben fiatal erdőket nevelő istenházák törmelékeiből nehéz lesz kihámozni, kik is éltek egykor e környéken, és milyen nyelven imádkoztak Istenhez. Hogy kik lehettek e határemberek határfalvaiban – kik is voltak a külső magyarok.”
Mert nélkülük – az egyébként is kiszolgáltatott emlékeink, épületeink – puszta „bizonyítékká” sorvadnak, amelyek aztán „pofonegyszerűen hamisíthatók”. Merthogy bizony nem elég, hogy egy traumatikus országvesztést kellett elszenvednünk kilenc évtizeddel ezelőtt, de a beköltözők, a minden történelmi illemszabályra fittyet hányó telepesek „ma már azt is sajátjuknak tekintik, az ő kezük munkájának, az ő történelmük elszakíthatatlan részének, ami soha nem volt az övék.”
Ez ellen pedig minden jóérzésű, józanul gondolkodó magyarnak tennie kell – mondja Margittai Gábor – és nem szobakuruckodással, a realitásoknak fittyet hányó vasárnapi szlogen-irredentizmussal, mert ezek minden másnál hatékonyabban tesznek azért, hogy Trianon következményei „visszafordíthatatlanok és mindent elsöprők legyenek”, hanem a szórványban élő nemzettársainkra való odafigyeléssel, hagyományaink és múltunk sorvadó emlékeinek rehabilitálásával, ápolásával és megőrzésével. S még csak világelsők sem leszünk ezzel, sokkal inkább a sor végén a helyünk, mert a szerző pl. Isonzónál, a mai Szlovénia területén járva kénytelen megállapítani, hogy: „azzal szembesül az ember, hogy magyarok nem vettek részt ebben a világháborúban.” Ugyanis „jóformán nem akad magyar nyelvű felirat, tájékoztató tábla, családnév, amely az Isonzó mentén elveszett sok tízezer honvédet idézné”… S míg a többi nemzet elesett katonáinak az emlékét gondosan ápolják, a gondoskodó magyar kéz nyoma kínosan hiányzik… Sajnos, a példa nem szabályt erősítő kivétel, hanem maga a szabály. Szóval, tennivaló van, lenne bőven – mondja a maga csendes módján Margittai.
Mindez számomra kellemesen meglepő módon egybecseng azzal, amit Margittai Gábor egyik pályatársa, L. Simon László költő és politikus fogalmazott meg Személyes történelem című esszéketötetében, azaz: „A cselekvő igén van itt a hangsúly: tenni valamit, cselekedni, elvégezni a kötelességet, a ránk rótt és önkéntes feladatokat. Mert a hazaszeretetnek a tettekben is meg kell nyilvánulnia, minden – látszólag a haza nagy dolgaitól függetlenül – cselekedetünk mögött búvópatakként kell jelen lennie: mikor kitakarítjuk a lakásunkat, rendesen felöltöztetjük az iskolai ünnepségre induló csemeténket, mikor megmetsszük a szőlőt, felássuk a konyhakertet, részt veszünk a templom kimeszelésében, mikor meglátogatjuk a nagyszüleinket, kimegyünk a temetőbe, virágot teszünk a vázába, mikor részeseivé válunk a szűkebb és tágabb közösségünk ünnepeinek. Aki szereti a hazáját, az nem elmegy, hanem visszajön, nem elvesz, hanem ad, nem egyedül akar boldogulni, hanem hozzá akar tenni valamit, egy kis darabot a közös nyelv, az együtt megélt dolgok emléke és a közös múlt által abroncsként összefogott valósághalmazhoz, a nemzethez, a hazához.”
És mivel mindketten – Margittai és L. Simon is – ahhoz a fiatal nemzedékhez tartoznak, amelynek szándékaitól, mentalitásától és tenni akarásától igen sok függ az elkövetkezendő két évtizedben, minden fölös hevültség, felhő- és ábrándkergetés nélkül egyszerűen azt mondhatom: bizakodás tölti el a lelkem.
(A 2012. június 3-án tartott székelyudvarhelyi közönségtalálkozó felvezetőjeként elhangzott előadás szerkesztett változata.)
Lakatos Mihály
Margittai Gábor (1973, Budapest) egyetemi tanulmányait Szegeden végezte, magyar-filozófia szakos végzettségét az újságírás területén hasznosította. Elsősorban a magyar-magyar kapcsolatokat, a más kultúrákban létező magyar vonatkozásokat, a magyar kultúrához fűződő emlékeket kutatta és kutatja a Kárpát-medencében, Európa más országaiban, Afrikában és Ázsiában. A Magyar Nemzet főmunkatársa. Székelyhon.ro

Plakátszaggatással vádolja az RMDSZ-t az MPP, a szövetség cáfol
Az RMDSZ aktivistái letépik a Magyar Polgári Párt (MPP) választási plakátjait – állítja Biró Zsolt, az MPP Maros megyei tanácselnökjelöltje, aki azt mondja, tetten ért egy plakátszaggatót. Az RMDSZ cáfolja Biró állításait.
László György, az MPP Maros megyei szervezetének elnöke hétfőn, sajtótájékoztatón elmondta: összesen hat feljelentést tettek a rendőrségen, miután választási plakátjaikat leszaggatták. Mint elmondta, Marosvásárhelyen az MPP több óriásplakátját megrongálták, a rendőrség pedig három személyt már előállított.
Biró Zsolt, a párt Maros megyei tanácselnökjelöltje a sajtótájékoztatón elmondta: Marossárpatakon tetten érte az RMDSZ-es vezetésű polgármesteri hivatal egyik alkalmazottját, aki a hivatal gépkocsiján járta körbe a települést, és leszaggatta az MPP plakátjait, majd a polgármester házához igyekezett.
Az is elhangzott, hogy a hétvégén Gernyeszegen, Nyárádremetén és Marosvásárhelyen is észlelték az MPP választási plakátjainak leszaggatását. Az MPP az RMDSZ-t gyanúsítja a rongálással, állításuk szerint bizonyítékaik is ezt támasztják alá.
Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ elnöke cáfolta, hogy a szövetségnek bármi köze lenne az MPP plakátjainak megrongálásához.
„Nem tudok ilyen jellegű akciókról. Valóban, nagyon sok plakátot letéptek, köztük a mienket is, de ránk nem jellemzők az ilyen megnyilvánulások” – fogalmazott Kelemen az Agerpresnek nyilatkozva. Krónika (Kolozsvár)