Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2017. szeptember 16.
Szilágyi Domokos versei vásznon, hangokban (Rendhagyó irodalomórák)
Rendhagyó kiállítás színhelyévé változik vasárnap délutántól a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház. Az In memoriam Szilágyi Domokos című tárlat összművészeti megnyilvánulás során elsősorban a diákokat igyekszik megszólítani, a költészet világába kalauzolni a fiatalokat, az általuk is kedvelt módon, így a zene és a képvilág segítségével. A Kézdivásárhelyi Városi Színház, valamint Sepsiszentgyörgy önkormányzatának társulásával létrejövő rendhagyó eseménysorozattal – kiállítás, zenés színpadi produkció, valamint rendhagyó irodalomórák – elsősorban az volt a célunk, hogy minél több középiskolás számára megteremtsük a lehetőséget, hogy egy összművészeti produkció révén másabb képet kapjanak a költészetről, mint művészeti ágazatról, és ne csak tantárgyként ismerkedjenek meg vele. Az általunk felkínált formában talán változik megítélésük, és többen kedvet is kapnak a költészet műveléséhez vagy a versek olvasásához – fejtette ki Ferencz Csaba ötletgazda-kezdeményező, az előadás zeneszerzője. A diákok megszólításának egyik eszköze a zene: a Mácsafej zenekar és Kolcsár József színművész által bemutatandó, A dolgokról egy földi szellemnek című, korábban már több rendben előadott verskoncert ebből a megfontolásból vált az esemény részévé a kiállítás mellett. Szilágyi Domokos, illetve Fekete Vince kortárs költő versei vélhetően sokkal közelebb állnak a korosztályhoz, a fiatalok könnyebben magukévá tehetik az alkotások üzenetét, gondolatiságát, érzelmi töltetét – magyarázta a kezdeményező. A „versfaragás” világába való utazás itt nem ér véget: rendhagyó irodalomóra követi a vasárnapi verskoncertet, amely során mind a kiállításról, mind az előadásról szó esik majd kötetlen formában. A vasárnapi megnyitót követően a Lábas Ház még kilenc alkalommal ad teret eseménynek október 6-ig, ez az utolsó nap, amikor még Plugor Sándor, Csillag István, Kolumbán Hanna, Ferencz Zoltán, Péter Eszter, Sipos Gaudi Tünde képzőművészek alkotásai megtekinthetők. Ferencz Csaba szerint a teljes produkció úgy is értelmezhető, mint Sepsiszentgyörgy önkormányzatának ajándéka a diákoknak iskolakezdésre, az anyagi fedezetet ugyanis a város biztosítja – a helyi képviselő-testület tegnap hagyta jóvá az erre a célra szánt több mint 36 ezer lejes támogatást.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 16.
Szuperhősök nélkül
Rendhagyó módon lapbemutatóval nyílott meg tegnap este a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben a Maybe 4 – Újragondolás című csoportos tárlat: a Fantomatika nevű képregény első számát mutatták be alkotóik, Szabó Kriszta és Sárosi Mátyás.
Felvezetőjében Kispál Attila ismertette a 2002-ben a pályakezdő fiatal művészek által útjára indított Maybe-sorozat történetét, majd Fám Erika és Ivácson András Áron kérdéseire válaszolva az első erdélyi magyar képregény születéséről beszéltek alkotóik. „Kriszta történeteket írt, én halmoztam a rajzokat, előbb próbáltunk animációt készíteni, de ez nem kétemberes munka, úgyhogy félretettük az ötletet, a képregény viszont megvalósítható eszköznek tűnt”, mondta Sárosi Mátyás, „és annyira természetes volt, hogy ezt mi kell csináljuk”, fűzte hozzá Szabó Kriszta. A Fantomatika története, figurái tipikusan erdélyiek, de, mint az alkotók ismertették, ez csak az első szám jellegzetessége, „hogy egy kicsit mi is legyünk benne”, a további számokban egy klasszikus sci-fi-történet bontakozik ki, egy fiú felnőtté válását bemutatva, mondta Szabó Kriszta, hozzátéve, főszereplőjük egy „közönséges” figura, nem szuperhős, mert „már nagyon le van fárasztva ez a téma”. A képregény készítése amúgy elég fárasztó, „ha van ihlet, ha nincs, napi egy oldalt meg kell rajzolni”, mondta Sárosi Mátyás, és még így is három hónapba telik egy lapszám elkészítése. „Nem fogjuk bírni ezt az iramot, a lap felét, kétharmadát szívesen átengedjük más alkotóknak”, dobta fel a labdát Szabó Kriszta, egyúttal azt is elmondva, hogy „ha a harmadik szám után nem indul el a lap üzleti része, a történet végét megírjuk nektek e-mailben”.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 16.
Ferenczes István: Ábel negyedik könyve, avagy: Ábel hazatér
Abban a gyalázatos esztendőben születtem, amikor másodszor is bejöttek a románok. Az oroszokkal együtt érkeztek. Sztálinnal s a kommunizmussal...
Valahogy így kezdődhetne negyven évvel szülőatyja halála után egy mostani Ábel története, de hogy miként folytatódna, arról sejtelmeinkben ezerféle változat lehetséges. Megtörténhetett volna az is, hogy a második világháború végén született Ábelt a világ egyhatodát birtokba vevő, testvériséget, egyenlőséget és szabadságot hirdető osztályharcos világ felküldte volna a Hargitára monyatornak vagy a csicsói kollektív gazdaság tehénpásztorának. De az is elképzelhető, hogy annyira felcseperedvén elindul a vasút felé... Talán a kolhoztól menekülőben beáll váltókezelőnek, sorompóbakternek, jobb esetben még tehervonat-fékező is válhatott volna belőle. Másként nem tudom, hogy a hargitai rengeteg után miként nézhetett volna körül az országban. Hogy Amerikába eljutott volna-é? Talán igen, talán nem. De szinte bizonyos, hogy a kicsi Magyarországig már csak kíváncsiságból is elvergődött volna valahogy. Talán átszökött volna a zöldhatáron, vagy kivárta volna a székelyek számára oly kedves felszabadulást: a Moszkva téri nagy rabszolgapiac megnyitását. Hordta volna a maltert, a sódert budai luxusvillák, bankpaloták állványaira, trógerolt volna sok kicsi forintért, amikből itthon gyorsan milliomossá lett az embernek fia, kubikolt volna a vidéki anyaországban, szüretelt volna, juhokat őrzött volna a Hortobágyon, talán még Vecsésre, abba a másik nagy káposztatermelő faluba is eljut, ahol rácsodálkoztak volna a népek: „Jaj, hogy ez az ember román létére milyen szépen beszél magyarul...” Gyötörte volna honvágy, lelkiismeretfurdalás, amiért otthagyta az árvaságban szüleit, testvéreit, rokonait, társait, a szívszaggató kék eget, a tüdőtágító éles levegőt, a borvizeket, a bölcső dalát és a temetők siratóit, a Duna partig hallatszó csíkszentmiklósi templom harangszavát és még sok talminak mondott, felületesnek tűnő semmiséget, melyek, ha máskor nem, hát álmában csak meggyötrik a maga fajta székelyt. Időnként borba fojtott volna bűnt és bánatot, felsóhajtozván: Hol vagytok székelyek? Még a kettős állampolgárság megszerzése is beleférhetne a képbe. A szülőatya Áronka, akit szintén a kényszer vitt Budapestre, bizonyára nem orrolt volna rá ezért, mi több, talán még jobban siratta s kacagtatta volna, mint Kolozsváron született őselődjét. Igen, misét érnének egy mostani Ábelnek a kilencven utáni „felszabadult világban” (nevezzük inkább szabadosnak) megesett bolyongásai, melyekben újból és újból feltette volna a kérdést, egyre gyakrabban kérdezte volna a mind őrületesebb környezettől: Mi végre vagyunk a világon? Szóval sok minden történhetett volna véle egészen 2004. december 5-ig. Egy igazi Ábel akkor, vagyis másnap, de legkésőbb 2005 tavaszán, amikor torkig telt már a sok NEM-mel, melyek által egyre gyanúsabbá vált, s mielőtt végképp elhatalmasodtak volna rajta a kincstárfosztogatási kényszerképzetek, a 23 millió romános üldözési mániák, egy benzinködös budapesti délutánon kiment volna a Nyugati pályaudvarra, ahonnan a Székely tántorgónak nevezett vasparipa, a Korona nevezetű reumás nemzetközi gyorsvonat indul Brassó felé. Másnap hajnalban Madéfalván leszállott volna a vonatról s irány Csíkcsicsó, a szülői ház. Csudalátására összefut, ha nem is a fél falu, legalább a szomszédság. Egy-két napig még ellézengett volna szülötte falujában, de a kérdés, kérdéseinek kérdése csak nem hagyta volna nyugton. Újból és újból feltetette volna a kérdést: Mi célból vagyunk a világon? Mi végre, mi célból... S mivel Csíkcsicsóban s környékén nem biztos, hogy találkozott volna egy nyavalyatörésből megtisztult emberrel, egy tisztával, fehérek közt egy európaival, szóval egy négerrel, aki megadná a megnyugtató választ, hisz l990 után az egész világ azt harsogja: „Azért vagyunk a világon, hogy ne legyünk otthon benne sehol…” – újkori Ábelünk egy félliteres köményes pálinkával az általvetőjében felindul a Hargitára, át Farkaslaka felé, ahol az elmúlt évtizedekben a Firtos lova fölött már oly sokszor aludt el a gondviselés, de ahol még áll a szülőatyja sírja. Nem megbotozni akarta ő azt a sírt, hanem ősi székely szokás szerint megtisztelni egy kortyintás, pálinkával s feltenni újból a kérdést a legnagyobb székely költőnek. Mert amint a szülőfaluban mindig is nevezték: költő volt Ő, homéroszi nagyságú poétája a mi kis világunknak. Tamási Áron biztosan megadja vívódó Ábelünknek kérdéseire a válaszokat. Ábel megnézte volna a döbbenetes kőszobrot, elő szomorkodott volna a két cserefa árnyékában lévő sírhalomig, keresztet vetve lekuporodék a cserefa kopjafa mellé, s felteszi Áron bácsinak a kérdést: Mi célból vagyunk a világon? A költő pedig kiszól a sírból és válaszol: AZÉRT VAGYUNK A VILÁGON, HOGY ITTHON LEGYÜNK BENNE! Mert OTT... Szóval abban az egyre messzibbre hulló OTT-HON-ban... Ki tudja otthon lehetünk-e benne valamikor! S Ábelre ekkor leszállának az angyalok. Vállára vevé az átalvetőt, s elindul vissza a megnyugvás ösvényein, át a Hargitán, vissza Csíkcsicsó felé. Valamivel a Tolvajos-tető előtt megpihen egy utcatábla előtt. Azon az utcatáblán írva vagyon: DECEMBER 5. UTCA. Ez az ! – szól magához Ábel. Megvan! És elindul befelé ezen furcsa gyalogösvényen, az egyre sűrűbb erdőbe, és megy, megy, mint egykoron apjával, kifelé a Hargitára, végül kiér ama kunyhó elé, ahol egykoron meg kellett enni a sast – amelynek a helyén azóta lehet, hogy hétvégi ház áll, de kicsire nem adunk –, az átalvetőt megforgatja a feje fölött, mint egy Dávid-parittyát, elröpíti Csíksomlyó felé… Karjait kitárva nagyot szusszan s belekiáltja a világba: ITTHON VAGYOK! Itthon. Itthon?
(Elhangzott 2006. május 28-án Tamási Áron sírjánál) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 16.
Emlékkönyv a 60 éve alakult gyermekegyüttesről
Gyöngyvirágtól lombhullásig
Hatvan év emlékeit lapozza, aki kézbe veszi ezt az emlékkönyvet. Pontosabban a 60 éve alakult marosvásárhelyi gyermekegyüttes életét, dicsőségét meg elmúlását, mert nem mondhatom, hogy hanyatlását, hiszen erről szó nem volt, pontosan az derül ki az írásokból, hajdani kritikákból, hogy első pillanattól kezdve magas művészi színvonalú produkciókkal jelentkezett, és azt mindvégig meg is őrizte az együttes, kitűnő szakmai vezetői, Birtalan József és Székely Dénes meg a többiek hozzáértése, igényessége révén. A bürokrácia és a politika volt az, ami a lombhulláshoz vezetett. Ha figyelmesen végigolvassák a könyvben lévő elemző kritikákat – a korszak legjelesebb írói, zeneszerzői, esztétái írtak az együttesről –, kiderül, hogy mennyire fontos pillanata volt a kornak, az erdélyi magyarságnak az együttes léte, működése. A tagoknak pedig olyan közösségi élményt nyújtott, ami egész életükre meghatározó lelki élmény volt, bevallottan vagy nem bevallottan.
Honnan tudom én ezt, aki nem is voltam a boldog 700 gyerek között, mert már túl koros voltam hozzá akkor is? Onnan, hogy szerkesztés közben egyértelműen kiderült számomra az írásokból. És az a jó, hogy bárki kívülálló kézbe veszi a könyvet, megérzi annak a közösségnek a fantasztikus erejét, amely így, 60 év után is irigylésre méltó kohéziót hordozott.
A könyv összeállításánál, mint a szabó, hozott anyagból dolgoztam. Birtalan József magánalbuma jelentette a fő forrásanyagot, hiszen annyi éven át szorgalmasan gyűjtötte az újságkivágásokat, fotókat, és a cím is az ő írásából származik, bár eredetileg Homoki Nagy István egyik természetfilmjének a címe, de úgy éreztem, kölcsönvehetem, mert ez az együttes is olyan volt, mint a természet csodái.
A kritikákat úgy rendeztem sorba, hogy megjelenésük helye és ideje feltüntetésével kronológiát is kapjon az olvasó. Oláh Tibor, Szépréti Lilla, Zoltán Aladár, Hubesz Valter, Deák Tamás, Szegő Júlia és mások neve fémjelzi ezeket az írásokat. Ők, mint említettem, a kor jeles személyiségei, írói, kritikusai, zenészei voltak, és véleményük akkor is, most is sokat nyomott a latban. Szinte hihetetlen, hogy nincs közöttük elmarasztaló írás, mindig az elragadtatás és dicséret hangján szólnak, olykor apróbb, kiküszöbölhető hibákat észrevételezve. Hát ilyen tökéletes volt az együttes? A tagok emlékezéseit olvasva vagy a képeket nézegetve, úgy tűnik, igen. Az emlékkönyv tehát a hajdani gyermekegyüttes tagjairól szól. Keresheti benne mindenki saját magát, de keresheti hajdanvolt gyermekkorát, ami kivételes volt, mert a közösség és a művészet vette körül, egy zordon korszakban felhőtlenül és tartalmasan.
Kuti Márta / Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 16.
Egy különleges kiállítás
„Nem tudok megállni/ mennem kell a sírig/, s no már még tovább is/ kikben lelkem ízzik…” – írta néhai Nagy Ferenc unitárius lelkész, aki 95 évesen is szolgálta egyházát, amikor 2012-ben a küküllősárdi gyülekezetben tartott istentiszteletre elkísértem.
75 éves lelkészi pályáját nyugdíjasként sem tudta abbahagyni, ahogy az idézett verssorokban is megfogalmazta. A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében a rendkívül sokoldalú, verset író, zenét szerző néhai lelkész festményeiből nyílt kiállítás. A nagybányai festőiskola alkotásait idéző képek azt bizonyítják, hogy a „még tovább is” sikerült neki, és utódainak a festmények nyelvén üzen.
Üzen életének színhelyéről, Segesvárról, amelynek büszke szász lakóit hosszú élete során még jól ismerte, a Kis-Küküllő menti város környékének hangulatos tájairól, öreg tölgyekről, sudár nyírfákról, a folyócskáról, amikor békésen megfér medrében és amikor árvíz verte kerteket hagy maga után. Szívesen festette az impozáns középkori várat, a híres óratornyot, a várban levő város hangulatos tereit, házait, amelyek a jellegzetes szász építészet jegyeivel üzennek a múltból. Képzeletét a fehéregyházi sík is megragadta, és az impresszionista festőkre emlékeztető képekben örökítette meg a tengert, festett csendéletet, és a modern vonalakkal is megpróbálkozott. Képeinek kicsit visszafogott, tompa színeiben élményei, benyomásai köszönnek vissza, és hallani lehet a színek zenéjét, érezni az élet szépségeire való derűs rácsodálkozást.
Nagy Ferenc, aki édesapját, Nagy Béla unitárius lelkészt követte a segesvári szószéken, megörökítette Kolozsvár látképét is (sajnos a festmény csak fényképen látható), hiszen pályáját rendkívül nehéz anyagi körülmények között az írisz-telepi missziós szolgálattal kezdte. Ahogy beszélgetésünk alkalmával visszaemlékezett, „a proletárok papjaként”, az 1930-as évek végén gyülekezetet szervezett, és „fagyban, sötétben és sárban a mosolyról prédikált”. A családi élet minden eseményét versben örökítette meg, zenekonzervatóriumot végzett felesége mellett gyermekdalok szövegét írta, zenéjét szerezte. Segesvárról szóló verseit románul és németül is megfogalmazta, sírversei a Székelyföld több településének a temetőjében olvashatók. A festészet iránti érdeklődését a nyaranta vendégül látott képzőművészek példája serkentette, paptársaival megfestették a küküllősárdi templom kazettás mennyezetét. Képeit látva kicsit sajnálhatjuk, hogy élethivatásul nem a képzőművészetet választotta.
„A művészet kinek szerelem, kinek pénz, nekem szerelem” – értett egyet Kedei Zoltán képzőművész szavaival. Festményt soha nem adott el, és rendkívül sokoldalú tehetségét csak a hivatástudat, a kicsi sárdi gyülekezethez való hűség szárnyalta túl, ahol gondoskodott, hogy a padokon mindig ott legyen a Szeretet himnusza.
Feleségével négy gyermeket neveltek fel, és hét unokája mellett a több mint tíz dédunoka fejlődését, növekedését követhették. A kiállítást megelőző istentiszteleten unokája, Jakabházi Béla Botond nyárádgálfalvi lelkész hirdette a Bolyai téri unitárius templomban az igét, a tárlatot veje, Jakabházi Béla segesvári tanár nyitotta meg. Nagy Ferenc festményeit így együtt egy teremben élmény végignézni, a képek alatti verseket újraolvasni.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 16.
Kötet az újrafelfedezett művészről
„Egyike a legnagyobb magyar festőknek”
A Nagyenyeden született és Marosvásárhelyen tragikusan korán elhunyt Dósa Géza korának, a tizenkilencedik századnak egyik legjelentősebb magyar festőművésze. Ezt ma már tudjuk. Kortársai azonban nem ismerték föl zsenialitását, végül ez is okozta, hogy az alkotó az öngyilkosságba menekült. Jelentőségére jóval később eszméltek föl, ma a budapesti Magyar Nemzeti Galéria és a Maros Megyei Múzeum képzőművészeti galériája őrzi legtöbb, fennmaradt alkotását. Az alkotóról dr. Szinyei Merse Anna művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főmuzeológusa írt könyvet, amelyet szeptember 6-án a Kultúrpalota Tükörtermében mutattak be, a könyvbemutatót követően a művészettörténész Dósa-kortársak – akiknek megadatott a kiteljesedés címmel tartott vetített képes előadást. Az eseményről rövid beszámolót már olvashattak az előző Múzsa-lapszámban: felszólaltak Oniga Erika és Cora Fodor művészettörténészek, a kötet szerkesztője, a marosvásárhelyi Lector Kiadó munkatársa, Gálfalvi Ágnes pedig a könyv struktúrájáról szólt:
– Kétnyelvű kiadványról van szó, ezt nagyon fontos kiemelni. A Maros Megyei Múzeum kezdte a többnyelvű kötetek kiadását pár évvel ezelőtt, ezáltal a román anyanyelvű festőművészeknek, érdeklődőknek is alkalmuk nyílik megismerni az erdélyi magyar festőket. A kötet alapos bibliográfiával, adatokkal rendelkezik, a szöveget Csortán Ferenc ültette át románra. Szabó Zoltán előszavát követi a Szinyei Merse Anna monográfiája, a szerző összehasonlító módszerrel helyezte el Dósa művészetét a kortárs művészeti életben. Ezután következik a galéria, majd a jegyzetek. A kötet létrejötte meghatározó módon Szőcs Katalin és Szabó Zoltán érdeme, ők harcoltak érte leginkább. Ioan Şulea és Cora Fodor szakmai szempontból rengeteget segített a kötet létrehozásában, köszönöm nekik.
Szinyei Merse Anna elmondta:
– 1975-től kezdődően álltam rá a magyar festészet 1860 és 1910 közötti, csodálatos korszakának kutatására, akkor a legelsők között figyeltem fel arra, hogy van egy méltatlanul elfeledett művészünk. Ki az, aki merészelt 1871-ben modernebbül festeni, mint Szinyei Merse Pál? Amikor egy müncheni festőnövendék úgy fest meg egy anyát és gyermekeit ábrázoló életnagyságú kompzíciót, hogy szó sincs a hagyományokhoz való ragaszkodásról, az olyan bátorságra vall, amire méltán figyelt fel 2010 körül néhány külföldi kolléga. 1983-ban már erősen kezdtem kutatni Dósát és felkereshettem Olariu Györgyöt, nagyszerű segítsége azokban a nagyon nehéz években igen sokat jelentett. Viorica Herbean cerberusként őrizte a képeket, Török Gáspár segítségével mégis elkészíthettem a fotókat, amelyeket monografikus tanulmányomban mellékeltem – így loptuk ki Marosvásárhelyről Budapest számára a Dósa-képeket. Plájás István, Bordy András és mások is sokat segítettek Dósa megismertetésében. Erdélyben Dósa-művekkel nagyon nehezen tudta gyarapítani gyűjteményét a képtár, Budapesten számos magángyűjtő tulajdonában vannak alkotásai. 2001-ben szerveztem egy tanulmányutat, és megismerhettem Szabó Zoltán Judókát – ma nem ülnénk itt, ha ő nem dolgozott volna a legönfeláldozóbb módon Dósa megismertetésének szolgálatában. Köszönöm Szőcs Katalinnak, Gálfalvi Ágnesnek, Oniga Erikának, Soós Zoltánnak, Cora Fodornak és Ioan Şulea osztályvezetőnek ezt a könyvet. Amikor a magyar művészet kvalitásairól van szó, nem ismerek tréfát, mégis csodálatos barátsággal fejeztük be a közös munkát, és elkészülhetett ez a kötet. Kérem, látogassák a marosvásárhelyi képtárat és a budapesti Magyar Nemzeti Galériát, ott eredeti csodálatos színeikben láthatók az alkotások. A két galériának össze kellene fogni és a teljes Dósa-életművet közösen bemutatni, mert ő egyike a legnagyobb magyar festőknek. Hiszen olyan, hogy legnagyobb magyar festő, nincsen – mondta a szerző.
Amint azt az interneten is olvashatjuk, Dósa Géza elszegényedett erdélyi nemesi családba született, apja Dózsa György ügyvéd, anyja Gyarmathy Róza. Apja az 1848-1849-es szabadságharcban hadbíróként tevékenykedett, ezért bujdosni kényszerült, először álnéven szappangyáros lett Kolozsváron, majd életét Marosvásárhelyen állatorvosként fejezte be. Dósa Géza már tízévesen Simó Ferenc kolozsvári rajziskoláját látogatta. Tanulmányait 1862-től a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte, ahol rajztanára Péterffy Károly volt, majd 1864-től beiratkozott a budapesti református főgimnáziumba és egyúttal Székely Bertalan magántanítványa lett. 1865-ben részt vett az Eötvös József miniszter által történelmi festményre kiírt pályázaton, ahol Bethlen Gábor tudósai között című vázlatával ötszáz forintos ösztöndíjat nyert. Az ösztöndíj segítségével 1866-ban beiratkozott a bécsi képzőművészeti akadémiára, ahol Karl Wurzinger tanítványa lett. Itt kötött szoros barátságot Munkácsy Mihállyal, aki ekkor – szintén állami ösztöndíjjal – az akadémia hallgatója volt. 1869-től a müncheni akadémián Wagner Sándor tanítványa lett, de még ugyanebben az évben – Gustave Courbet Kőtörők című művének hatására – kilépett és önálló műtermet nyitott. Megrendelésre arcképeket és történelmi képeket is festett, többek között ekkor festette meg Az ónodi országgyűlés című képét. 1870-ben apja kérésére visszatért Marosvásárhelyre, ahol arcképfestésből próbált megélni. Sikertelensége, rossz anyagi helyzete is közrejátszhatott abban, hogy 1871 tavaszán egy szerelmi ügy miatt öngyilkos lett. Művészetét csak évtizedekkel halála után kezdték értékelni. 1941-ben Kolozsvárott, 1944-ben Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban tartottak műveiből emlékkiállítást.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 16.
Migránsok Déván
Tizenöt migránst szállított le a rendőrség a vonatról csütörtök délután a dévai vasútállomáson. A 15 iraki és iráni állampolgárságú személy a Konstanca–Arad vonaton utaztak, s minden valószínűség szerint Aradról illegálisan Magyarország felé folytatták volna útjukat, a zöldhatár átkelésével.
A migránsokra a vonatkalauz figyelt fel Piskin, és értesítette a rendőrséget, akik 10 kilométerrel arrébb, a dévai állomáson szállították le őket a vonatról. Az iratok átvizsgálása nyomán kiderült, hogy 6-an közülük Romániában adták be menedékkérelmüket és a galaci menekültszállásról indultak el, 9-en pedig ideiglenes iratokkal rendelkeztek és a konstancai menekültszállásról indultak útnak. A rendőrség és a határőrség visszaszállította a 15 migránst a galaci, illetve konstancai menekültszállásokra.
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 16.
Útmutató kézikönyv a magyar és román nyelvű tankönyvekhez
Kezd már abszurddá válni a minden tanévkezdés előtti tankönyvek körüli hercehurca, káosz. Az még mindig rejtély a laikus számára, hogy miért éri váratlanul minden évben az új tanév az oktatási minisztériumot, a tankönyvkiadókat stb., hogy mindig ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdeni.
Egy hete hivatalosan is elkezdődött a 2017–2018-as tanév, tankönyvek azonban nincsenek minden tantárgyból, van viszont az ötödikesek hiányzó tankönyveit helyettesítő kézikönyv, amely azokat a tantárgyakat sűríti egybe, amelyekhez még nem készültek el a tankönyvek.
„Kaptunk mi is ebből a kompendiumból, de egyelőre nem tudjuk használni, hiszen minden románul van benne. Most azt hallottuk, hogy talán le fogják fordítani magyarra, de az mikorra készül el? Miből tanítanak addig?” – kérdi Nyári Melinda, a Csiky Gergely Főgimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára, módszertani felelős, akit a magyar tankönyv mellé kapott segédanyagról kérdeztünk, érintve az általános tankönyvhiányt.
A mostani ötödik osztályosok az első előkészítős generáció, akik egy teljesen új módszerrel kezdték az V. osztályt, hogy ne szakadjon meg az előkészítőben elkezdett interdiszciplinaritás.
„Az új tantervhez kétféle tankönyvet készítettek magyar nyelv és irodalomból. Ez a segédlet, amit a kezemben tartok, és ami eddig nem volt, csak az egyikkel használható. Az egyik tankönyv a Corvin Kiadóé, a másik a Kreatívé, mindkettő nagyon jó, összeszedett, ez az útmutató viszont csak az utóbbihoz szükséges.
Nem egy munkafüzet, inkább tanári kalauz, amit nem szabad a diák kezébe adni. Egyébként nagyon megfelelő, van hozzá hanganyag is, ahhoz képest, hogy eddig milyen tankönyvekből tanítottunk, ez nagyon jó” – mondta Nyári Melinda.
A magyar oktatásban román nyelvet tanító tanárok is kézbe kapták a speciális tankönyv mellé szánt „tanítási kalauzt”, erről a Csiky Gergely Főgimnázium két romántanára is egyöntetűen pozitív véleménnyel vall.
„Egyértelműen nagyon hasznos számunkra ez a kiadvány, sokkal jobban és könnyebben tudunk majd boldogulni a tananyag leadásával. Célszerű, praktikus tartalma nagy segítség tanárnak és diáknak egyaránt. Az első része az elméleti, második része a gyakorlati oktatásban van nagy hasznunkra” – mondja Grada Gina Flavia román nyelv és irodalom szakos tanárnő.
„Sajátos módszertana van, sokat segít, hogy boldoguljunk egy magyar anyanyelvű gyerekkel, miközben a román nyelvet idegen nyelvként igyekszünk tanítani nekik” – teszi hozzá Rus Cristiana Maria, szintén román szakos tanárnő.
Ami a hiányzó tankönyveket pótló kézikönyvet illeti, a tanévkezdés után Marius Nistor, a Spiru Haret tanügyi szakszervezet elnöke azt nyilatkozta, hogy fogalma sincs, a minisztérium milyen szakértőkkel konzultált a kiadvány összeállításában, és hogy egyáltalán belegondoltak-e abba, milyen nehéz dolguk lesz a pedagógusoknak, akiknek ebből kell tanítaniuk. Hozzátette: az útmutató távolról sem diákbarát.
Amint arra egyébként a román sajtó rámutatott: az útmutató hemzseg a szerkesztési és a helyesírási hibáktól, illetve olyan szakkifejezéseket is tartalmaz, amelyeket az ötödikesek egyszerűen nem érthetnek.
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 16.
Második népzenetáborát szervezte a Téka Alapítvány
A szamosújvári Téka Alapítvány legújabb kezdeményezése az idén másodszor megszervezett népzenetábor. A feketelaki táborközpontban szeptember 5-9 között zajlott tábort azoknak a gyerekeknek és fiataloknak szervezték, akik tanév közben a Téka Alapítvány által szervezett népzeneoktatási programban vettek részt.
Az oktatók a Harmadik zenekar tagjai voltak, illetve a legkisebbek oktatásában az Ördöngös zenekar prímásai is részt vállaltak. Hegedűn 20 gyerek, brácsán 3 és 3pedig bőgőn játszott. A népdalokat Fodor Ágnes tanította, Fodor Róbert a hegedű, Kisfaludi Attila a brácsa megszólaltatásának titkait oktatta. Ficzus László meghívott oktatóként erősítette a csapatot.
Nagyrészt mezőségi, kalotaszegi és Küküllő-menti népzenét tanultak illetve ismételtek a zenészpalánták napi kétszer négy órában.
A próbákat adatközlőkkel való együttzenéléssel, Maneszes Marci bácsi életéről szóló Rabja vagyok az életnek című portréfilm vetítésével, Fodor Neti Sanyi híres kalotaszegi prímásról szóló portréfilm megtekintésével, illetve tábortűzzel, szalonnasütéssel színesítették. Meghívott adatközlők Codoba Martin „Florin”, Varga István „Kis Csipás”, Toni Rudolf, Radac Mihai “Remus” voltak. A szervezési feladatokban és főleg a kisebb gyerekek irányítgatásában Topai Kinga és Enyedi Réka régi bentlakóink, táncosok, jövőbeli tanító kollegák segítettek.
A különböző vonókezelési gyakorlatok mellett, mindhárom tájegység esetében az adott banda jellegzetes hangzásvilágának a megismertetése is cél volt. A mezőségi, kalotaszegi és Küküllő-menti tánczene kíséretmódjának megfigyelése, gyakorlása a nagyobbak feladata, az A- moll, dunántúli dallamok tanulása a kisebbeké volt. A tájegységek zenéjét más-más napokon tanulták, hangszeres és énekelt változatát egyaránt.
Minden résztvevőnek kellemes emlék maradt e néhány őszeleji zenés nap, amelyet jövőre is megismételnek.
Fodor Emőke / Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 16.
dráMa – kortárs színházi találkozó Székelyudvarhelyen
Székelyudvarhely, 2017. szeptember 17-23.
Magyar, román és francia darabokat mutatnak be a kilencedik alkalommal megszervezett székelyudvarhelyi dráMa kortárs színházi találkozón. A Tomcsa Sándor Színház 2008-ban, a teátrum tizedik évfordulóján indította útjára ezt a kezdeményezést, amelynek lényege a kortárs magyar és román drámák találkoztatása, valamint a kortárs színházi nyelvnek a nagyközönség körében való népszerűsítése, olvasható a színház honlapján.
A szeptember 17. és 23. között zajló idei seregszemlén a kortárs magyar és román darabok mellett egy francia szerző, Joël Pommerat Az én kis hűtőkamrám című műve is látható vasárnap, a fesztivál nulladik napján a nagyváradi Szigligeti Színház vendégjátékaként, az előadás rendezője: Theodor Cristian Popescu. Ugyanez a társulat adja elő a Kapufa és öngól című darabot, amellyel Körmöczi-Kriván Péter szerző első helyezést nyert el a tavalyi dráMÁzat pályázaton.
A fesztiválra meghívást kapott még a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata, amely Székely Csaba Négy politikai gyerekdarab című művét mutatja be.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Rajtammaradt télikabát című produkciót viszi a találkozóra, amelyben Cseh Tamás dalait értelmezi újra a társulat színművésze, Gajzágó Zsuzsa.
A sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu Színház a Marius Popa zeneszerző és Cezar Ghioca rendező-dramaturg közös munkájaként létrejött produkciót, a Tomcsa Sándor Síznház pedig Gianina Cărbunariu román drámaíró Stop the tempo! című darabját mutatja be Tóth Árpád rendezésében.
A seregszemle történetében először lép fel a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata, amely Visky András Pornó című drámájával vendégszerepel. A Kolozsvári Állami Magyar Színház a Biró Réka és Deák Katalin által írt Homemade-el lesz jelen, a Csíki Játékszín pedig Victor Ioan Frunză által színpadra állított Portugált mutatja be.
A fesztiválon bábelőadások is lesznek. A seregszemle első napján kerekasztal-beszélgetést tartanak a Franciaországban élő Matei Vişniec, az egyik legjelentősebb és legtermékenyebb kortárs román drámaíró részvételével. A közönség megtekintheti az ő darabja alapján készült Migránsoook című produkciót a Tomcsa Sándor Színház előadásában, rendező: Zakariás Zalán.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 16.
„Hátrafele halad” az oktatás, a hatóságokkal fenyegetőzik a tanügyminiszter
Nem elég, hogy nem állnak rendelkezésre tankönyvek, a pedagógusoknak segédanyagokat sem szabad használniuk, így gyakorlatilag zsebre dugott kézzel kell órára menniük. Az oktatókat kiborította a szakminiszternek a hatóságokkal való fenyegetőzése.
Elkeserítette és felháborította a pedagógusokat az oktatási miniszter eheti körlevele, amelyben emlékezteti őket, hogy nem használhatják a nem akkreditált segédanyagokat, sőt meg is fenyegeti őket, hogy ha mégis megteszik, „értesíti az állami hatóságokat”. A mindössze kétsoros körlevélben az áll, hogy amíg nem jelenik meg a segédanyagok akkreditálásra vonatkozó módszertana, addig ezek használata tilos.
Számos pedagógus a közösségi oldalon panaszkodott az ebből adódó abszurd helyzetre, hiszen nem elég, hogy nem használhatnak munkafüzeteket, még a tankönyvek nagy része sem érkezett meg.
„Ebben az országban nem előre haladunk, hanem hátrafelé, mint a rák” – fogalmazott egy oktató. Egy másik pedagógus rámutatott: tankönyv és segédanyag nélkül a tanár zsebre dugott kézzel érkezik meg az ötödik osztályosok órájára, lassan az sem biztos, hogy a krétát előveheti.
A Kovászna megyei tanfelügyelőség írásban jelezte Liviu Pop oktatási miniszternek, hogy a helyzet tarthatatlan, és Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár segítségét kérték, hogy találjanak áthidaló megoldást, amíg a segédanyagokat akkreditálja a szaktárca.
Kiss Imre főtanfelügyelő a Krónikának megerősítette: kénytelenek eleget tenni a minisztérium felszólításának, de jelezték a szaktárcának, hogy tankönyvek és munkafüzet nélkül egyszerűen nem lehet oktatni. Arra is rámutatott: a segédanyag kifejezés rendkívül tág fogalom, így a tanítók, tanárok nem is tudják pontosan, mit használhatnak, például a matematika példatárat bevihetik-e az osztályba.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 16.
Cáfolja a román hírszerzés, hogy vádiratokat állítana össze
A Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) nem állt és nem áll módjában befolyásolni egy bűnvádi eljárás vagy büntetőper végkimenetelét – mutat rá a titkosszolgálat a honlapján pénteken közzétett közleményében.
A hírszerző szolgálat hangsúlyozza, a SRI-nek a bűnügyi eljárások kezdeti szakaszában kötelessége, hogy a nyomozó hatóságok igénylésére ezek rendelkezésére bocsássa az általa birtokolt adatokat és információkat, a bűnvádi eljárás vagy büntetőper végkimenetelét azonban nem tudja befolyásolni.
„Biztosítunk mindenkit afelől, hogy nem létezik egyetlen olyan vádirat sem, amelyet a Román Hírszerző Szolgálat állított volna össze" – mutat rá az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény, amely ugyanakkor felkéri mindazokat, akiknek bizonyítékaik vannak büntetőeljárásokkal kapcsolatos bármiféle visszaélésről, jelentkezzenek ezekkel az illetékes hatóságoknál.
A SRI és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közötti együttműködéssel kapcsolatban a közlemény megjegyzi, a bűnügyi dossziék monitorozása nem tartozik a hírszerzés hatáskörébe, azonban törvényes kötelessége jelenteni a nyomozó hatóságoknak az észlelt bűncselekményeket.
A titkosszolgálat rámutat: SRI-tisztek kizárólag a törvény által konkrétan megjelölt esetekben – azaz terrorista vagy a nemzetbiztonságot érintő bűncselekmények kapcsán – folytathatnak bűnügyi eljárást, és csak ügyész felügyelete alatt. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy egy külön erre a célra létrehozott parlamenti bizottság ellenőrzi a SRI tevékenységét, a hírszerzés pedig mindig készségesen válaszolt a testület igényléseire.
„A belső, illetve a parlamenti ellenőrzésen kívül a SRI jelenlegi vezetősége kidolgozott és jóváhagyott egy etikai kódexet, amely pontos előírásokat tartalmaz a hírszerző tiszti deontológia tekintetében, és amelyet a hírszerzés minden szintjén felvállaltak és betartanak" – áll még a közleményben.
Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész szerdán felkérte az igazságszolgáltatási felügyeletet, indítson vizsgálatot azon állításokkal kapcsolatban, amelyeket a SRI egykori tisztje, Daniel Dragomir tett egy televíziós műsorban. A DNA szerdai közleménye értelmében Daniel Dragomir nyilatkozatában azt állította, hogy a vádhatóság nem az ügyészek által gyűjtött bizonyítékok alapján állítja össze vádiratait, hanem a SRI alkalmazottai készítik elő azokat, a DNA ügyészei pedig csak aláírják és elküldik a vádiratokat a bírósághoz. Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 16.
Az U megbüntetését kéri a szurkolói futballhuliganizmus miatt a Mikó
Levélben fordult a Román Labdarúgó Szövetség elnökéhez, Răzvan Burelanuhoz a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, azzal a kéréssel, hogy a kolozsvári U szurkolói bázis csapata a lehető legszigorúbb büntetést kapja a kincses városban történt verekedés miatt.
Az ultrák, mint arról beszámoltunk, magyarellenes rigmusokat skandálva, békésen játszó hazai, magyarországi és szlovákiai labdarúgókra, valamint családjaikra támadtak Kolozsváron.
Már nem elszigetelt esetről van szó, a szurkolók magatartása visszaeső, és az előre elkészített transzparensekből látszik, hogy szándékos, hívta fel a figyelmet az RMDSZ hírlevele szerint a szolgálat.
Ez hangsúlyozza: nagyon fontos, hogy a Romániában élő magyar ajkú emberek félelem nélkül élhessenek mindazon, a hatályos törvények által biztosított lehetőségekkel és jogokkal, melyek a közösség tagjai számára adottak. Rámutatnak, ennek érdekében folyamatosan figyelik a romániai sporteseményeket, és arra a következtetésre jutottak, hogy a szurkolói magatartás már több esetben aggodalomra adott okot.
Egy demokratikus jogállamban az ilyen események elfogadhatatlanok, hangsúlyozza a jogvédelmi szolgálat, mely szerint az ilyen és ehhez hasonló szurkolói magatartás visszaszorításában a Román Labdarúgó Szövetségnek is részt kell vállalnia.
Úgy vélik ugyanis, ez az a szerv, amely igazán képes fellépni az etnikumközi túlkapások kezelése érdekében. Levelünkben ezért azt kérik, hogy az U szurkolói bázisának csapata a lehető legszigorúbb büntetést kapja.
Benkő Erika képviselő, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője a kolozsvári eset kapcsán kifektette: nagyon aggasztónak tartja a történteket, és bízik abban, hogy nem marad el a szankció. Csoma Botond képviselő, a szolgálat kolozsvári fiókjának vezetője elfogadhatatlannak nevezte a történteket.
A szolgálat levelét azzal zárja: hisz abban, hogy a szövetség mindent meg fog tenni a szurkolói magatartás normalizálása és a rasszizmus visszaszorítása érdekében. Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 16.
Tizenöt U-s ultra ellen indul bűnvádi eljárás
Tizenöt személyt sikerült azonosítania a Kolozs megyei rendőrségnek a múlt szombati magyarellenes incidens résztvevői közül, akik ellen bűnvádi eljárást indítanak rendbontás és csendháborítás vádjával.
A rendőrségi közlemény szerint a 15 személy között kolozsvári, tordai és dési illetőségűek is vannak.
A Kolozs megyei rendőrség ugyanakkor köszönetet mondott a polgároknak, akik információkkal és felvételekkel segítették a nyomozást.
Mint korábban írtuk, múlt szombaton a Kolozsvári U ultrái botokkal, láncokkal, boxerekkel rontottak rá a a Kolozsvári CFR 1907 magyar szurkolóira, valamint magyarországi és felvidéki vendégeikre a KVSC Kolozs Kupa elnevezésű amatőr labdarúgó tornán. A mit sem sejtő magyar társaságra rátörő U-s huligánokat csak erővel tudták kiszorítani a sporttelep területéről, és a késve kiszálló csendőrség nem azonosította a támadókat.
Ezt a mulasztást azzal pótolta szerdán a Kolozs megyei rendőrség, hogy bejelentette, hogy hivatalból eljárást indított az incidens körülményeinek kiderítésére, és a lakosság segítségét kérte az elkövetők azonosítása céljából.
A Maszolban is közölt felhívásra és a cikkbe ágyazott videofelvételek alapján olvasóink hét személyt azonosítottak a múlt szombati magyarellenes incidens résztvevői közül.
A támadók nevét és közösségi adatlapját átadtuk a rendőrségnek. Ezt követően a kolozsvári rendőrség 5. körzetének két felügyelője meglátogatta csütörtökön délelőtt a Maszol szerkesztőségét, hogy jegyzőkönyvbe vegye a cikkünkre válaszként érkezett azonosításokat. Munkatársunk részletesen beszámolt a rendőröknek a kedden és szerdán született cikkek előzményeiről és arról, hogy felhívásunkra több – magát megnevezni nem óhajtó – olvasónk azonosította a közzétett videofelvételek alapján azokat a személyeket, akik rajtaütésszerű támadást hajtottak végre a fellegvári CMC sporttelepen az ott magánrendezvényt tartó magyar szurkolókon.
A magyarellenes incidensről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tájékoztatta Carmen Dan belügyminisztert is.
Moldován Árpád Zsolt / maszol.ro
2017. szeptember 16.
Így magyarázzák az U-s ultrák a múlt szombati magyarellenes incidenst
„A legjobb védekezés a támadás”-elvet követő közleményt adott ki a Kolozsvári U labdarúgócsapat drukkereit tömörítő Peluza Șepcile Roșii szurkolói csoport, amely különleges olvasatot próbál adni az egy héttel ezelőtti magyarellenes incidensnek.
A Peluza Șepcile Roșii (Piros sapkások lelátója – szerk. megj) elsősorban azt fájlalja, hogy az eseményről részrehajlóan, a kontextusból kiemelten számolt be a sajtó. Az U-s ultrák szerint mesterségesen fújta fel a sajtó a CMC sporttelepen történteket, az ügy kezd átpolitizálódni, ezért kénytelenek hivatalos állásfoglalást kiadni.
Az U-s ultrák múltbeli „hőstetteinek” ismeretében az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen azon, ami t a következő bekezdésben írtak. „Fontos a közvélemény tudtára hozni, hogy a Peluzei Şepcile Roşii helyszínen jelen levő tagjai párbeszédet kezdeményeztek a KVSC által szervezett tornán részt vevő magyarországi szurkolói csoportokkal; nem állt szándékunkban erőszakhoz folyamodni. Sajnálatos módon ez mégis megtörtént, de ezt a szervezők robbantották ki, a a torna többi részvevőjének támogatásával” – írják a „pirossapkások”.
Fontosnak tartják megjegyezni, hogy a „párbeszédre” nem vittek magukkal tömegverekedéseknél használt fegyvereket (boxerek, láncok, csövek – szerk. megj.) Ezt az állításukat a közzétett videofelvételekből kimerevített képkockákkal próbálják igazolni, amelyeken a védekezésből ellentámadásba lendülő magyar szurkolók grillrácsokkal, padokról feltépett lécekkel és folyadékkal teli üvegekkel láthatók.
Az U-s ultrák arra panaszkodnak, hogy éppenséggel a Peluzei Şepcile Roşii tagjai szenvedtek súlyos sérüléseket a bestiális támadás következtében. Végezetül arra kérik a hatóságokat, hogy elemezzék ki és tisztázzák a helyzetet. „ A jelen társadalmi-politikai helyzetben fontos, hogy őrizkedjünk a közvélemény manipulálásától. Nyugodtságra, méltányosságra és pártatlanságra szólítunk fel mindenkit” – zárul a Peluza Șepcile Roșii közleménye.
Mi is történt valójában?
Mint korábban írtuk, múlt szombaton a Kolozsvári U ultrái botokkal, láncokkal, boxerekkel rontottak rá a a Kolozsvári CFR 1907 magyar szurkolóira, valamint magyarországi és felvidéki vendégeikre a KVSC Kolozs Kupa elnevezésű amatőr labdarúgó tornán. A mit sem sejtő magyar társaságra rátörő U-s huligánokat csak erővel tudták kiszorítani a sporttelep területéről, és a késve kiszálló csendőrség nem azonosította a támadókat.
Ezt a mulasztást azzal pótolta szerdán a Kolozs megyei rendőrség, hogy bejelentette, hogy hivatalból eljárást indított az incidens körülményeinek kiderítésére, és a lakosság segítségét kérte az elkövetők azonosítása céljából.
A Maszolban is közölt felhívásra és a cikkbe ágyazott videofelvételek alapján olvasóink hét személyt azonosítottak a múlt szombati magyarellenes incidens résztvevői közül.
A támadók nevét és közösségi adatlapját átadtuk a rendőrségnek. Ezt követően a kolozsvári rendőrség 5. körzetének két felügyelője meglátogatta csütörtökön délelőtt a Maszol szerkesztőségét, hogy jegyzőkönyvbe vegye a cikkünkre válaszként érkezett azonosításokat. Munkatársunk részletesen beszámolt a rendőröknek a kedden és szerdán született cikkek előzményeiről és arról, hogy felhívásunkra több – magát megnevezni nem óhajtó – olvasónk azonosította a közzétett videofelvételek alapján azokat a személyeket, akik rajtaütésszerű támadást hajtottak végre a fellegvári CMC sporttelepen az ott magánrendezvényt tartó magyar szurkolókon.
A magyarellenes incidensről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tájékoztatta Carmen Dan belügyminisztert is.
Moldován Árpád Zsolt / maszol.ro
2017. szeptember 16.
SZILÁGYI PÉTER: A SZÓRVÁNYMENTÉS A NEMZETPOLITIKAI CÉLOK EGYIK LEGFONTOSABBIKA
A szórványmagyarság olyan, mint a kenyér héja, mely összetartja a kenyeret; a kormány ennek szellemében kiemelt feladatának tekinti a szórványmagyarság megtartását – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szombaton, a Vasárnapi Iskola Alapítvány Összetartás konferenciáján, Egerben. Míg 2009-ben 9,1 milliárd forintot, addig tavaly összességében csaknem 100 milliárd forintot fordított nemzetpolitikára a kormány.
Szilágyi Péter előadásában hangsúlyozta: 2010 óta a nemzetpolitika a kormányzati munka önálló szakterületeként működik, a szórványmentés pedig a kabinet nemzetpolitikai céljainak egyik legfontosabbika.
„Le szeretnénk mosni mindazt a gyalázatot, mely ezt az időszakot megelőzte. Célunk újra élővé tenni a határon túli magyarlakta területeket” – fogalmazott a helyettes államtitkár. Emlékeztetett: a célok megfogalmazása szintjén már a rendszerváltást követően, 1990-ben megindult a nemzetpolitika újjászervezése, ám ezt követően 2010-ig számottevő gyakorlati lépés nem történt.
A magyar kormány ekkortól teremtette meg a jelenleg zajló munka törvényi kereteit, élén az alaptörvénnyel, amely kimondja: hazánk nem csak felelősséget érez, de felelősséget is vállal a határon túli magyarságért – mutatott rá. Szilágyi Péter a nemzet egyesítését szolgáló fontos intézkedésként említette az egyszerűsített honosítás lehetőségének megteremtését is.
A helyettes államtitkár szólt arról is: míg 2009-ben 9,1 milliárd forintot, addig tavaly összességében csaknem 100 milliárd forintot fordított nemzetpolitikára a kormány. Ez az összeg még mindig a GDP nem egészen 1 százaléka, miközben a magyarság harmada határainkon kívül él – jegyezte meg.
A források felhasználására kitérve jelezte: létrejött egy átfogó intézményrendszer, annak részeként működnek kutatóintézetek és kulturális térként központi szerepet tölt be a Magyarság Háza. Emellett rendszeressé tették a párbeszédet a határon túli magyarsággal, legmagasabb fóruma a Magyar Állandó Értekezlet, munkájában pedig a Magyar Diaszpóra Tanács is részt vesz.
A tematikusan támogatott területek közül kiemelkedő az oktatás és a gazdaság, továbbá a szórványkollégiumok és szórványközpontok életre hívása. Sikeres a Kőrösi, a Petőfi és a Rákóczi Szövetség által működtetett Kárpát-medencei diaszpóra program, azok célja a külhoni magyarság kötődésének és anyaországi kapcsolatainak erősítése – sorolta a helyettes államtitkár.
Szilágyi Péter kijelentette: talán a legnehezebb szórványmentő munkát a Vasárnapi Iskola Alapítvány végzi, tevékenységét a kabinet az idén 10 millió forinttal segíti, és a szervezet a következő években is számíthat a kormány támogatására.
Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere köszöntőjében a megyeszékhely fejlesztéséről, vonzerejéről beszélt a konferencia résztvevőinek. Kijelentette: a város büszke az értékeire, és azokat nem csupán őrizni, gondozni, de gyarapítani is igyekszik. Ennek jegyében a cél életteli, pezsgő, a fiatalok számára is vonzó környezet és hangulat kialakítása Egerben – fogalmazott.
MTI; hirstart.hu
2017. szeptember 16.
Vízaknai magyarok között
A zentai Bajusz Erika a romániai településen töltött kilenc hónapot a Petőfi Sándor Program keretében
A Kőrösi Csoma Sándor Programmal párhuzamosan a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő programot indított a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2015 tavaszán. A Petőfi Sándor Program az egykori Monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot.
A program alapvető célja, hogy a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitását megerősítse, segítse a már meglévő kinti közösségeket. A zentai Bajusz Erika ennek a programnak a részeseként töltött tavaly szeptembertől kilenc hónap szolgálatot Vízaknán, Erdély legdélebbi részén, a Nagyszebenhez közeli kis településen.
Fogadószervezete a Református Egyház és az egyház keretében működő Árvácska Gyermekotthon volt. Bajusz Erika elmondása szerint nagyon hálás a sorsnak, amiért éppen oda küldték, hiszen egy olyan közösségbe került, mely nagyon gyorsan befogadta, megszerette, és ennek köszönhetően gyümölcsöző együttműködés alakult ki az ottani magyarok és közte:
– Picike közösségről van szó, háromezren laknak ott és ennek mindössze tíz százaléka magyar. Körülbelül 270 fő református és 30–40 személy katolikus. A vidék egyébként nagyon szép, Vízakna fürdőváros, mely gyógyító, sós tavairól ismert. Tényleg egy végtelenül kedves kis magyar közösségről beszélhetünk az esetükben, akik engem nagyon hamar el is fogadtak, persze ehhez megfelelő alázat és kellő nyitottság is kellett, de én csak jó dolgokat tapasztaltam közöttük. A befogadó szervezetem a Református Egyház volt, a mentorom pedig Csíki-Mákszem Lóránd helyi tiszteletes. A tiszteletes úrral már rögtön a legelején megegyeztünk abban, hogy korosztályokra bontva szervezünk programokat, tehát nemcsak a gyerekekkel foglalkozom, hanem az ifjúsággal és az idősekkel egyaránt. A gyermekekkel töltöttem a legtöbb időt, hétvégenként sokszor magyar népmesékkel foglalkoztunk, kézműveskedtünk, bővítettük magyar nyelvi ismeretüket. Mivel ott csak elsőtől negyedik osztályig tanulhatnak anyanyelvükön, érezhető, hogy nehezen megy nekik az írás, olvasás magyarul. Ötödiktől már mindent románul tanulnak, és ez sajnos nagyon hamar meglátszik a nyelvhasználatukon is, meg az írásukon, olvasásukon is. Ezt a hiányt igyekeztünk a hétvégi foglalkozásokon pótolni. Ezenkívül szezonális foglalkozásokat is kitaláltunk, volt pl. szüreti program, karácsonyi program, novembertől pedig általam elindult a városban a magyar néptáncoktatás gyerekeknek, és lett is négy állandó párunk. Az ifjúságnak játék- és kvízesteket tartottam, olyanokat, amelyek történelmünkhöz, kultúránkhoz kapcsolódtak, az időseknek pedig irodalmi délutánokat szerveztem. Nagyon szerettem volna a három generációt valahogy összekapcsolni, ezért egy olyan foglalkozást is bevezettünk, amelyen egy-egy helyi időstől tanultunk. Mindig valaki mást kértünk meg arra, hogy az általa ápolt hagyományt, vagy az általa művelt foglalkozást bemutassa, megtanítsa a fiatalabbakkal. Így volt hímzés, farsangi fánk, vagy ahogyan ők mondják, pánkókészítés. Olyanra is volt példa, hogy felelevenítettük azokat a hagyományokat, amelyekről kezdtek megfeledkezni, így volt pl. szemeskukorica-főzés. Tavaly ősszel a fiatalok egy csoportjával Brüsszelbe utaztunk Gál Kinga Európai Parlamenti képviselő meghívására. Hat vízaknai fiatal utazhatott így el Brüsszelbe, és ott meglátogattuk a parlamentet, szétnéztünk a városban és a képviselő asszonnyal is találkoztunk, és vele az erdélyi kisebbség létéről beszélgettünk. Minden hónapban előadást tartottunk a gyermekekkel, ez kötődhetett nemzeti ünnephez, továbbá megünnepeltük a magyar kultúra napját, a karácsonyt, a húsvétot. Nagyon sok magyar népdalt és verset tanultunk, ezzel fejlesztve a szókincsüket – magyarázta a zentai ösztöndíjas.
Erika elmesélte, hogy a szolgálata hivatalosan májusig tartott, de ő még június közepén is Vízaknán volt és szervezkedett. A nyarat itthon töltötte, viszont szeptembertől ismét visszament az erdélyi közösségbe, hiszen ez a mentora és az ottani magyarok külön kérése volt. Erika tehát újabb kilenc hónapot tölt Vízaknán, és már most is azon fáradozik, hogy minél kiválóbbra sikerüljön az általa megálmodott 1. Vízaknai magyar nap, melynek megünneplését október 7-ére tűzték ki.
Kérdésemre elmondta, azok után, hogy Zentán olyan közegben nőtt fel, ahol a magyarság tömbben van, és szabadon gyakorolhatja anyanyelvét, nagyon érdekes volt belelátni egy olyan közösség életébe, mely nem tudja korlátlanul használni anyanyelvét a mindennapokban. Szerinte ezért van ott nagyon fontos szerepe az egyháznak, mert az egy olyan közösséget teremt, ahol még magyarul tudnak beszélni, tanulni. Akinek Vízaknán fontos a magyarsága, az ott élhet ezzel a lehetőséggel.
Erika egyébként Szegeden harmadéves orvostanhallgató, és a vízaknai szolgálat érdekében két évre felfüggesztette tanulmányait.
A program végeztével meg kellett fogalmaznia egy mondatot, hogy mit is kapott a 9 hónap alatt, milyen érzésekkel tért haza, az ő mottója így szólt: „Ahol egyetlen magyar szív is dobog, ott van feladatunk. Ez a feladat és szolgálat persze nem mindig könnyű, de hiszem azt, hogy szeretettel és áldással teli. Ilyen volt az én 9 hónapom is Vízaknán, amiért elmondhatatlanul hálás vagyok a helyi közösségnek, a mentoromnak és a Jóistennek.”
Homolya Horváth Ágnes / magyarszo.rs/hu
2017. szeptember 16.
Mint egy tömegkatasztrófa túlélői, olyanok voltak a határon túli magyarok
Hatásos-e a magyar nemzetpolitika, a szimbólumokon túl működik-e a gyakorlatban is a támogatási rendszer? Az ukrán oktatási törvény ügye és az egyre-másra Erdélyben is előforduló, a magyar nyelv használata és az alapvető jogok ellen irányuló fellépések azt mutatják, a valódi kisebbségvédelem terén egyes szomszédainktól Európa még túl messze van.
Soha annyi pénzt nem költött a magyar állam az anyaországon kívül élő nemzettársainkra, mint mostanában, és ez a tény szinte kötelezővé teszi, hogy a közelgő kampányban balliberális oldalról előjöjjön a már ismert „túlszerették a határon túliakat” érvelés, valamint a támogatás átszámolása lélegeztetőgépekre. Ha viszont egy másik szempontból vizsgáljuk a kérdést, a 18 000 milliárdos magyar költségvetésből a tavaly erre a célra elköltött 90-100 milliárd csak csepp a tengerben. Az éves magyar büdzsé alig több mint öt ezreléke, vagyis minden ezer befizetett adóforintból öt. Ettől viszont még jogos a kérdés: van-e nemzetstratégiánk?
Két fő forrásból csordogál (néha pedig valósággal ömlik, hiszen például tavaly decemberben két nap alatt 36,7 milliárd forintot osztottak szét, de erről később) a támogatás a határon túlra: a Miniszterelnökséghez tartozó Nemzetpolitikai Államtitkárság pénzosztó szervezetén, a Bethlen Gábor Alapon (BGA) keresztül, újabban pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium csatornáin is.
Rossz néven veszik
Kezdjük az utóbbival: Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára 2015 decemberében jelentette be, hogy a kormány ötvenmilliárdos gazdaságfejlesztési programot indít a Vajdaságban. A keret nagy részét hitelprogram teszi ki, közel harmincmilliárdos összeggel, a maradék húszmilliárd vissza nem térítendő állami támogatás. A program elsődleges célja, szólt az MTI-hír, hogy a világ legjobb termőföldjeit magáénak tudó Vajdaságot és az ottani gazdákat segítsék termékeik távoli piacokra való eljuttatásában. A programmal a turizmust is akarták támogatni, valamint a helyi kis- és középvállalkozásokat, utóbbiakat főként kedvezményes hitelekkel.
A jó hírek az Ukrajnában élő nemzettársainkat sem kerülték el: idén március tizenötödikén a beregszászi Petőfi-szobornál tartott ünnepségen Magyar Levente arról beszélt, hogy 2017 aranybetűkkel íródhat be a kárpátaljai magyarság történelmébe, ugyanis ebben az évben a magyar állam húszmilliárd forintos támogatást utal ki a megye gazdaságának felvirágoztatására (tavaly kétmilliárd jutott ugyanerre a célra). A borostyánkői mezőgazdászról és kultúrpolitikusról, Egán Edéről elnevezett gazdaságfejlesztési programban eddig főként egyéni gazdálkodók földprivatizációs költségeit fedezték, de ezentúl jut hitel vállalkozásfejlesztésre is.
Ám a külügyesek által vitt program nem mindenütt fáklyásmenet, és ezt jól jelzi a romániai példa. Idén májusban Marosvásárhelyen az államtitkár arról beszélt, hogy az erdélyi magyarság számára is beindul a másik két régióban már működő támogatási rendszer, és ki is hirdette, hogy kezdésnek a Mezőség Maros megyei részén élő magyar gazdák pályázhatnak összesen egymilliárd forintra. Információink szerint a román kormány ráborította az asztalt a magyarra, és azt mondta: ha etnikai alapon osztanak pénz, ötvenszázalékos adót vetnek ki a támogatásokra. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyan már százmilliárdos támogatást vizionált Erdélyben, mi biztos forrásból úgy tudjuk, a program teljesen leállt. Szlovákiában pedig információink szerint egyenesen Bugár Béla torpedózta meg a hasonló elképzelést – a vegyes pártjával kormányon lévő magyar politikus nincs jóban a Fidesszel, és nem vette jó néven, hogy kihagyták a buliból, ezért meggyőzte Fico kormányfőt, hogy Szlovákia ne engedélyezze a felvidéki magyarok efféle támogatását.
Egyházi intézmények
A határon túli oktatási, szociális és kulturális támogatásokat kezelő Bethlen Gábor Alap költségvetési támogatása látványosan emelkedett a 2010-es választási győzelem óta. Egyik forrásunk úgy fogalmazott: sokáig erős határon túli politikusok mondták meg, mire mehet pénz (Erdély esetében a szocialista kormányok alatt Markó Béla akkori RMDSZ-elnök, a második Fidesz-kormányzás elején pedig főként Tőkés László), de ez most már nincs így. A százmillió forint fölötti támogatásokról Orbán Viktor miniszterelnök dönt, az annál kisebb összegeknél van esélye tulajdonképpen bárkinek, ha jó a pályázat, és az érintett személyre vagy szervezetre nem haragszanak a Fideszben. Információink szerint a magyar kormányfő két szempontot preferál: egyházi kezelésben lévő intézményt támogassanak, mert attól még az időnként ellenséges kormányok sem tudják elvenni a vagyont (így például határon túli iskolaépület felújítására csak akkor lehet sikerrel pályázni Budapesten, ha egyházi tulajdonban működik, akár állami intézményként is); a másik szempont pedig az, hogy fenntartható legyen, tehát húsz év múlva is működjön az intézmény, amely jelentősebb összeget kapott.
Szóval Orbán Viktoron kívül most már nincsenek erős emberek, akik tollba mondják, mi történjen a pénzzel – pontosabban a legtöbb régió esetében nincsenek, Kárpátalja kivételével. Ez a régió ugyanis külön kormánybiztost is kapott, és Grezsa István joggal indulhatna a leghosszabb titulust viselő közszolgák versenyén, mivel „Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja (Закарпатська область) együttműködési és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjával” bízták meg 2015 decemberében. Lázár János kancelláriaminiszter egykori háziorvosa kívülről csöppent a nemzetpolitikába (rossz nyelvek szerint azért kapott határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatot, mert nagyon szeretett Erdélybe járni), de annál vehemensebben vetette bele magát a munkába. Olyan beregszászi forrásunk is akad, aki azt mondta: a támogatás fejében még arra is kapott jóindulatú javaslatot, kinél vásárolja meg a téglát. Ez a többi térségben nincs így – erdélyi forrásaink azt mondták, nem jellemző a magyar közbeszerzéseken tapasztalható állapot, hogy a nagy összegű támogatások elnyerőinél hamar kopogtatnak a kijelölt kivitelezők. A nagyváradi római katolikus püspöki palota rekonstrukciójára például 2 milliárdnyi adóforint megy, de könnyen elképzelhető, hogy a munkát nem valamelyik Mészáros-érdekeltség, hanem helyi vállalkozók végzik el.
Ha van időnk alaposan végigböngészni a BGA nem túl jól kereshető honlapját, semmiféle logikát nem találunk a támogatásokban. A stratégia hiányát forrásaink is elismerték – egyikük egy nagyon érzékletes példát is mondott.
Mint egy tömegkatasztrófa túlélői
2010-ben a Fidesz úgy vette át a kormányrudat, fogalmazott riportalanyunk, hogy a határon túli magyarság olyan állapotban volt, mint egy tömegkatasztrófa túlélői. Az egészségügyben ilyenkor úgynevezett sürgősségi triázsolást végeznek: eldöntik, kinél kell kezdeni a beavatkozást, ki várhat még, és kit hagynak meghalni, mert az élettel össze nem egyeztethető sérülései vannak. Ennek pontos szakmai kritériumai vannak, de a magyar adminisztrációban nem volt meg ehhez a „nemzetpolitikai triázshoz” a kellő szakértelem, és a kétharmad ellenére talán a politikai bátorság sem. Ami súlyosabb, hogy az ehhez szükséges tárgyi tudással a határon túli közösségek vezetői sem rendelkeznek, így a kormányzás hét esztendeje alatt sok múlt az esetlegességen: ki találkozott jó időben és helyen Orbán Viktorral, vagy kinek voltak kiváló pályázatírói és lobbistái. Vagy csak egyszerűen szerencséje volt, és épp jó fiókban, felül volt egy elfekvő pályázata: a nemzetpolitikai államtitkárság munkatársainak rémálmaiban jön elő tavaly december, amikor négy nap alatt kellett egy ad hoc ötlet nyomán Kárpát-medencei óvodai és bölcsődei támogatási koncepciót kitalálni és beindítani, mert a költségvetés valamely bugyrából hirtelen el kellett költeni – és csak erre lehetett elkölteni – 9 milliárdot. Ez volt december 21-én, másnap, december 22-én újabb 27,7 milliárd sorsa dőlt el, főként egyházi nyertesekkel. Majdnem 8 milliárd jutott az Erdélyi Református Egyházkerületnek ingatlanberuházásra, 1,75 milliárdot kaptak a felvidéki reformátusok is ugyanerre a célra, és sok más mellett jutott erdélyi katolikus plébániáknak is nagyjából két és fél milliárd. A HVG úgy tudja, hogy más kalapból ugyan, de egy-egy milliárd ment eszéki, munkácsi, dunaszerdahelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi sportkluboknak is.
Az erdélyi Átlátszó oknyomozó portál munkatársa, miután több hónapot töltött a határon túli támogatások böngészésével és összeadogatásával, úgy fogalmazott: az államapparátus egymással versengő szereplői látszólag ötletszerűen döntenek a rendelkezésükre álló forrásokról, és senki sem tudja pontosan megmondani, összesen mennyi támogatás megy a határon túlra.
A fura helyzet ellenére forrásaink egybehangzóan azt mondták, hogy a támogatásokban nincs hátsó szándék, és meggyőződésük, hogy a pénzt hatékonyabban költik el a határon túl annál, mint ahogyan itthon például az európai uniós források lehívásánál történik. Az viszont elismerik, hogy a támogatások elosztásához szerkezetváltásra, a helyzet pontos ismeretén alapuló, rendszerszintű gondolkodásra és főképp tudatos tervezésre volna szükség.
Sokan – az ellenzéken kívül még a Fideszből is – úgy látják, hogy az Orbán-kormány nemzetpolitikáját egyre erősödő mértékben a belpolitikai célok határozzák meg. Röviden: minél több határon túli voksot begyűjteni. Ennek viszont némileg ellentmond, hogy a Fidesz holdudvarában van ugyan egy erőteljes erdélyi sajtóportfólió, de hiába lapoztuk fel ezeket a lapokat, egyetlen szem, választási regisztrációra buzdító hirdetést sem találtunk bennük. Pedig a kampány elkezdődött – a közterületekre kikerült plakátokon Székelyföldön arra buzdítják a honosított magyar állampolgárokat (áprilisra minden bizonnyal elérjük az egymilliós számot), hogy regisztráljanak a levélbeli szavazáshoz.
Mindez azért is furcsa, mert mint korábban megírtuk, miniszteri biztosa is lesz a környező országokban lebonyolított választásoknak, mivel a kvótanépszavazáson feltűnően sokan szavaztak érvénytelenül a jogszabályok hiányos ismerete miatt. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója fejtágítást tartott augusztus végén a magyar nagykövetek szokásos éves értekezletén, és a kormány maga is küldött levelet a magyar állampolgárságot is szerzett határon túliaknak, amelyben a választáson való részvételre buzdít. A „stratégia” – ha lehet ezt annak nevezni – kiagyalója és irányítója természetesen maga a miniszterelnök, ezt egy külügyekkel foglalkozó fideszes forrásunk mondta. Az idei tusnádfürdői szabadegyetem politikai programjai között is hangsúlyosan szerepeltek olyanok, amelyekben kiemelt téma volt a választási regisztráció.
Érdekes és aktuális kérdés az ukrán oktatási törvény ügye is. Szijjártó Péter most „hátba szúrásról”, „cinikus időzítésről” beszél, miközben már hónapok óta ismert, hogy valamilyen, a magyarokat nem feltétlenül kedvezően érintő változásra készül az ukrán kormány. Olyannyira, hogy a nyár elején a budapesti ukrán nagykövetség sajtóbeszélgetést is szervezett a témában, amelyen Ljubov Nepop nagykövet azzal indokolta a tervezett változtatásokat, hogy a kárpátaljai magyarok között nagyon kevesen beszélnek ukránul, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy normálisan ügyeket tudjanak intézni például. Szintén még a nyár elején került lapunk birtokába egy olyan minisztériumi belső feljegyzés, amely már akkor arra figyelmeztetett: Petro Porosenko kompromisszumokra kényszerülhet a törvényhozásban a nacionalista pártok támogatásáért cserébe.
Hallgatólagos megállapodás
Ukrajnával ugyanakkor információink szerint kötöttünk egy nagyon érzékeny hallgatólagos megállapodást: az ukrán hatóságok nem firtatják, hány kárpátaljai magyar szerezhetett már állampolgárságot (az ukrán törvények tiltják a kettős állampolgárságot), cserébe a magyar kormány fejlesztéseket hajt végre a régióban, és nemzetközi fórumokon támogatja például az ukrán vízumkönnyítést. A határon túli szavazatmaximalizálásra törekvő Orbán-kabinetnek ebből a szempontból nem érdeke a helyzet túlzott elmérgesítése.
Mindez illeszkedik abba magyar nemzetpolitikai stratégiába, amely lehetőség szerint kerüli az éles konfliktust szomszédainkkal nemzetiségi-kisebbségvédelmi ügyekben. Cserébe viszont az olyan nagypolitikai kérdésekben, mint a migráció vagy az energetika, számít a közép-európai együttműködésre. Mint akár a kvótaper körüli huzavonából is látszik, ez a modell működik is, meg nem is. Hosszú távon a Kárpát-medencei magyarság szempontjából kétségtelenül vannak kockázatai annak, ha Magyarország az állandó gazdasági növekedésben, európai befolyása erősödésében bízva úgy gondolja, pozíciójánál fogva el tudja simítani a kisebbségvédelem terén jelentkező problémákat, miközben a nemzeti ügyekben csökkentett hangerőn szólal meg.
A magyar kormányt biztosan nem érte váratlanul a kijevi Rada döntése, arról viszont nincs tudomásunk, hogy az elmúlt hónapokban diplomáciai úton bármilyen tárgyalást kezdeményezett volna a magyar fél valamilyen kompromisszumos megoldás elérésére. „Ha tudtak róla, de nem tettek semmit, az nagyon súlyos hiba. Ha próbáltak valamit elérni, akkor pedig az derült ki, hogy ezek a lépések teljesen eredménytelenek maradtak” – mondta az esettel kapcsolatban egy korábban az Orbán-kormányokban több poszton is fontos diplomáciai küldetést teljesítő forrásunk. Ő szintén úgy látja, hogy a határon túli magyarok ügye kizárólag belpolitikai szempontból fontos a kormánynak. Szerinte ezt mutatja, hogy a Fidesznek állandó törekvése volt a környező országokban a párthoz feltétel nélkül lojális politikai erők mesterséges kreálása pénzt, energiát nem kímélve.
– A Fidesz 2010-es győzelmével megszűntek a magyar–román közös kormányülések, pedig ha valami, az jó fórum lett volna arra, hogy bármilyen közös problémát megvitassanak – mondta forrásunk.
Szerinte a belpolitikai célok érdekében a kormány feladta a mindenkori magyar nemzetpolitikai érdekérvényesítés egyik fontos eszközét is: mégpedig azt, hogy a lehető legjobb viszonyt ápoljon azokkal a befolyásos országokkal, amelyek egy-egy vitás ügyben esetleg valamelyik szomszédos kormányra is nyomást tudnának gyakorolni.
– Teljesen egyértelmű, hogy a magyar kormány egyedül nem mindig tud hatékonyan fellépni Romániával, Szlovákiával vagy éppen most Ukrajnával szemben. De ha ehhez meg tudnánk nyerni az amerikai vagy a német kormány támogatását, már más lenne a helyzet. Ez diplomáciai alaptétel, a kormányban mégsem foglalkozott vele senki. Most egyszerre vagyunk rosszban Berlinnel és Washingtonnal, talán nem véletlen, hogy az amerikai kormány pozitívan nyilatkozott az ukrán nyelvtörvényről” – összegzett forrásunk.
A kijevi amerikai nagykövetség elismerő szavait – vagyis hogy gratuláltak Ukrajnának az oktatási reform „továbblendítéséhez” – a nagy nemzetközi jogvédő szervezetek is elhibázottnak tartják.
Elhalkult a bírálat
A legtisztábban persze Szlovákia esetében látszik, mik a magyar kormány mozgatórugói a határon túli kisebbségeket illetően. Még ellenzékben a Fidesz rendszeresen azzal bírálta a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányt, hogy nem áll ki elég keményen a magyarellenes Fico-kabinettel szemben. Aztán 2010 után kiderült, hogy Orbán Viktor kormányfőként nagyon is jól megtalálja a hangot Ficóval (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szlovák kormányfőnek időközben sikerült megszabadulnia a vállalhatatlanul szélsőjobbos Szlovák Nemzeti Párttól, így ő is változtatott a politikáján), a menekültválságban pedig gyakorlatilag stratégiai partnerek lettek. Ezzel együtt minden bírálat elhalkult Budapesten a felvidéki magyarok helyzetét illetően. A Fidesz által támogatott Magyar Koalíció Pártja ugyan időközben kiesett a szlovák törvényhozásból, és vissza sem sikerült kerülnie, az elvben a magyar ügyeket is képviselő Híd–Most magyar-szlovák vegyes pártot mégsem tekinti partnerének a kormány, pedig ők még a kormánykoalíciónak is tagjai. „Alig néhány fős, megkérdőjelezhető támogatottságú egyesületek rendszeresen ott ülnek a Magyar Állandó Értekezleteken, Bugár Béláék pedig nem, ez is jellemző a kormány szemléletére” – mondta a már idézett volt diplomata.
A fentieket az sem menti különösebben, hogy egy határon túli ügyekben is aktív fideszes képviselő szerint arra számítottak, hosszabb távon minden környező országban folyamatosan javulni fog a magyar kisebbség helyzete, és ez egyre kevésbé „ad munkát” a politikának. Tény, hogy – elsősorban az uniós integráció miatt – Szlovákiában, Romániában, Horvátországban és a még csatlakozási fázisban lévő Szerbiában is jobb a nemzetiségi kisebbségek helyzete, mint a 90-es években vagy a 2000-es évek elején volt, de a tendencia akkor sem egyértelmű. Jó példa erre a román belpolitika, ahol azért még ma is rendszeresen előkerül a „magyar kártya”.
– Az a furcsa, hogy Ukrajnát illetően éppen fordított a helyzet. Ott – bár a szegénység nagy volt – a 90-es években Kárpátalján nem tudtál úgy bemenni egy iskolába egy magyarok által is lakott településen, hogy az ukrán mellett ne legyen kitéve a magyar zászló is. Mindenki számára egyértelműen fontos volt, hogy a kisebbségek jogait biztosítsák – mondta a képviselő. Persze az is igaz, hogy az ukrán nemzeti törekvéseket elsősorban az oroszellenes érzelmek motiválják, a magyar kisebbség ettől függetlenül egy olyan geopolitikai játszma túszává válhat, amelyben egyelőre nem éppen jók az esélyeink.
KÓSA ANDRÁS, LUKÁCS CSABA / Magyar Nemzet
2017. szeptember 17.
A BÖGÖZI TEMPLOM ÉS AZ AHHOZ HASONLÓ MŰEMLÉK ÉPÜLETEK IS BIZONYÍTJÁK, HOGY MI NEM CSAK 100, HANEM 1000 ÉVE ITT VAGYUNK!
– Műemlék épületeinkkel, templomainkkal is tudjuk igazolni, hogy több mint ezer éve itt vagyunk, ezért is fontos vigyázni rájuk úgy, hogy közben használni tudjuk – fogalmazott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azon az örökségvédelmi konferencián, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia szervezett a Szent László Emlékév keretében szeptember 16-án Bögözben a műemléktemplomban. Bejelentette, jövőre, ha minden jól megy, a helyiek számíthatnak a megyei tanács támogatására az orgona feljavításában az egyházakat támogató programon keresztül.
A kiállítással és könyvbemutatóval egybekötött konferencián rövid előadások keretében áttekintették a kárpát-medencei magyar műemlékekhez kapcsolódó műemlékvédelmi tevékenységeket, tendenciákat. Borboly Csaba a kárpát-medencei magyar vonatkozású épített örökség védelmét érintő találkozón Hargita Megye Tanácsa műemlékvédelmi programjait mutatta be.
Köztük a több éves régészeti programot, amely a megyei tanács kezdeményezésére indult el Hargita megyei régészeti lelőhelyek feltérképezése, bemutatása, megismertetése a fiatal generációval illetve régészeti ásatások támogatása céljából szakemberek bevonásával. Beszélt a faluképvédelmi programról, amelynek célja azonosítani és megmenteni a megye településeinek népi építészeti értékeit. 2009 és 2017 között 85 település tanulmányának elkészítése történt meg, 20 helyi építész bevonásával. Továbbá ismertette a 2004-től folyamatosan működő műemlékvédelmi programot, amely révén az egyházi tulajdonban levő műemlékek mellett a magántulajdonban levő műemlékeket is támogatják.
A kezdetben 100.000 lejes évi keretet fokozatosan emelték, a tavalytól már 600.000 lejt különít el a megyei tanács Hargita megyei műemlékek felújítására. Ezen program keretében a bögözi református templom felújítására is fordítottak összegeket, hogy megvalósulhasson kezdetben az állapotfelmérés, megvalósíthatósági tanulmány, falképek, kőelemek és bútorzat restaurálása.
Ezenkívül a megyei tanács elnöke megemlítette a Székelykapu programot, amelyet a Hargita Megyéért Egyesülettel közösen folytatnak eddig összesen 73 kapu állagmegőrzését vagy teljes felújítását sikerült elvégezni. Az elhangzottakról a következő oldalakon tájékozódhatnak: http://epitettorokseg.ro/, http://virtualisszekelyfold.ro/, http://szekelyfold-360.ro/. Ugyanakkor vallás turizmus témában a Mária útról beszélt, amelynek kiépítése folyamatban van Hargita megyében első lépésként egy száz kilométeres szakasz kijelölésével kezdik, amelyen végighaladva a zarándokok gyalog tehetik meg az utolsó kilométereket a csíksomlyói búcsúra. A zarándokút kiépítésének folytatása Erdélyben az egyházak megerősítését is eredményezné.
Továbbá a megyei tanács elnöke kitért arra, milyen területeken szeretne együttműködést a Magyar Művészeti Akadémiával. Az akadémia főtitkára, Kucsera Tamás Gergely szintén előadást tartott bemutatva intézményük örökségvédelemhez, műemlékvédelemhez kapcsolódó tevékenységét. Beszélt arról, mi történik, ha nem megóvjuk a régit, hanem nagyobbat építünk, elveszíti az értékét, ha az én kerül a középpontba, a lélek finomságának a hiánya lesz jellemző. A főtitkár jelezte, szívesen várja a megyei tanács kérdéseit, terveit, hogy közös programokat valósíthassanak meg.
Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye; Erdély.ma
2017. szeptember 17.
CSOMORTÁNYI ISTVÁN NYÍLT LEVELE KELEMEN HUNORNAK
Nyílt levél Kelemen Hunor pártelnöknek
Tisztelt Elnök Úr!
Jelezz balra és fordulj jobbra… hangzik a Ceaușescu-érát jellemző, klasszikussá vált erdélyi vicc csattanója. Bizony ez a „tíz éves” vicc jutott többünk eszébe, mikor pár nappal ezelőtt olvashattuk, hogy Nagyváradon Markó Béla és Lengyel László beszélgetéskötetét Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és parlamenti képviselője mutatta be. Pártelnöki elődjét, Markó Bélát, azt gondolom, soha nem fogjuk elfelejteni, ha nem másért, hát azért, mert a 2002-es választások második fordulóját meg sem várta, mikor midannyiunk – az erdélyi magyarok – nevében gratulált Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltnek.
És bizony Lengyel László közgadász-politológust is nehéz lesz emlékezetünkből kitörölni, hiszen „szakértőként” mindenkor az elvárt és megrendelt eréllyel igyekezett megmagyarázni nekünk, hogy miért is rossz minden, amit a nemzeti oldal tesz és miért is demokratikus és hasznos a bal-liberális oldal valamennyi rezdülése. S látva, hogy manapság is minő ügybuzgalommal szolgál Lengyel – most éppen Botka László szocialista miniszterelnökjelölt-jelölt tanácsadójaként – önkéntelen is Kövér László örökérvényű szavai tolulnak eszünkbe: „kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna”.
Nekünk, bihariaknak, Szabó Ödön sem szorul bemutatásra, őkelme azonban arra a kétes kárpát-medencei hírnévre is szert tett, hogy ő volt az, aki mintegy fenyegetésképpen, a kormánypártok gyengítésének nyílt szándékával, az RMDSZ SZKT ülésén alig pár esztendeje még erdélyiek magyarországi pártjának bejegyzésére tett javaslatot. Szabótól nem álltak távol e „hasznos” ötletek, hiszen korábban éppen az ő meghívására érkeztek ifjúsági káderképzést tartani az MSZP-s Istvánok, Nyakó és Újhelyi. „Minden szavazat számít, az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki” – oktatták akkor. S bizony ki feledhetné, hogy Gyurcsány Ferencet és Demszky Gábort Erdélyben egyedül Nagyváradon fogadták, a helyi RMDSZ vezérkar, Bíró Rozália, Szabó Ödön, Kiss Sándor és Lakatos Péter lelkes meghívására?
Elnök Úr!
Még Ön sem vitathatja, gonosz időket éltünk 2010 előtt. Olyan időszakot kellett átvészelnünk, melyet ép ésszel senki nem sírhat vissza. Amíg öszödi beszédében Gyurcsány arról panaszkodott, hogy majdnem beledöglött, hogy úgy kellett tenni, mintha kormányozna, addig a gazdaságilag és moráljában tönkretett nemzet valóban az összeomlás szélére került. Eszerint joggal merül hát fel a kérdés, hogy miért jó nekünk, erdélyi magyaroknak, ha pártja nem csupán cinkos tétlenséggel, de tevékeny módon, főelkövetőként irányítja a bal-liberális megmondó emberek határon túli szellemi kútmérgezését?
A Lengyel-Markó-Szabó szereplés másnapjáig azt gondoltam, ezúttal csupán a sötét-RMDSZ-ként emlegetett bihari párttársainak magánakciójáról van szó, mígnem kiderült, hogy a nagyváradi bemutató után alig egy nappal, Kolozsváron már az Ön főszereplése mellett folyt le ugyanaz.
Nagyváradon, 2017. szeptember 14-én Lengyel László politológus a következőket mondta: „Van egy kormány, mely a fejünk felett hadonászik, és adott esetben kiteszi az asztalra, hogy Erdélyért vérzik a szíve.”, illetve meglátásában Magyarország nemzetközi megítélése olyannyira mélypontra süllyedt, hogy bármit tesz vagy mond a kormány, annak az ellenkezője történik, ezért „sokkal többet árt Budapest, ha megszólal Erdély-ügyben még annál is, mintha inkább néma maradna”.
Elnök Úr! Ön is így gondolja? Ezért szervezik a Lengyel Lászlók erdélyi turnéjait? És ezért tartja ön olyan fontosnak, hogy együtt lépjenek fel? Önök tényleg így gondolják?
Mert mi, az erdélyi magyarok többsége éppen az ellenkezőjét! Mi azt látjuk, hogy végre olyan kormányunk van, melynek valóban számít Erdély és erről nem csak beszél, ha nem tesz is érte. Van egy kormányunk, mely visszaadta Magyarország nemzetközi megbecsülését, melynek erdeményeképpen lehetősége és ereje van megszólalni erdélyi közösségünk sorskérdéseiben és ezt meg is teszi. Az elmúlt időszak igazolta, hogy „Budapest nem maradhat néma”, hiszen határozott fellépésével hatékonyabb védelmet ad számunkra, mint a bukaresti „érdekképviselet” – elég, ha csupán a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium helyzetére gondolunk.
Elnök Úr!
Önök – a nemzeti kormány legerőteljesebb segítő szándékának ellenére – időnként, ha tehetik, szembe mennek legalapvetőbb kárpát-medencei érdekeinkkel. Itt már nem véletlenekről, félreértett vagy félremagyarázott esetekről van szó.
Érthetetlen, hogy miközben a napnál világosabbak Soros György tevékenységének következményei, Ön a francia közszolgálati rádió romániai adójának (RFI) Tusványos előtt pár nappal adott interjújában, a valós veszélyt bagatelizálva, a következőket mondja: „…nem hiszem, hogy Soros képes lenne rezsimeket megdönteni, és főleg arra nem tartom képesnek, hogy globális problémákat okozzon, mint ahogyan időnként bemutatják”.
Érthetetlen, hogy a román közszolgálati rádió RMDSZ-befolyása alatt álló magyar részlegeinél és a közvetlenül RMDSZ-kézben lévő Erdély Tv-nél továbbra is Parászka Boróka és társai működnek és a Magyar ATV indoktrináltságát megszégyenítő elkötelezettséggel uszítanak a nemzeti értékek, a hagyományos értékrend ellen. Mindeközben pedig a nyíltan ultraliberális és a tavalyi kvótareferendum alatt a Kétfarkú Kutya Párt erdélyi gúnyplakát-kampányával kapcsolatban „nyilvánvalóan semmilyen felelősséggel nem tartozó” Kovács Péter volt ügyvezető elnököt szépen és csendben a Kolozsvári Rádió magyar adásának túlfizetett igazgatójává buktatták föl.
Egyenesen elképesztő, hogy a nyugat-Európát morális válságba taszító „politikailag korrekt” beszédmód fő témáit párttársai hogyan csempészik be nap mint nap az erdélyi magyar közbeszédbe, a parlamentben hogyan szavaznak össze-vissza a hagyományos családmodell védelmére szánt alkotmánymódosítás kapcsán, hogy ennek betetőzéseként maga a legújabb ügyvezető elnökük és kampánygurujuk, Porcsalmi Bálint – valóban igazi LMBTQ-aktivista módjára – tegyen egyenlőségjelet a meleg kisebbség és az őshonos nemzeti kisebbségek helyzete és védelmének szüksége között.
Minderre sem Bukarest, sem a kisebbségi lét folyamatos alkukényszere nem szorította sem Önt, sem párttársait. Adódik hát a nyilvánvaló következtetés: ezekben az ügyekben mutatkozik meg a Bukarestben konformista, a román kormánytöbbséghez szinte feltételek nélkül odasimuló, de Budapesten harcos jogvédő RMDSZ valódi Janus-arca.
Pedig soha nem volt még oly nagy szükség a következetes és hiteles erdélyi magyar politikára és a magyar összefogásra, mint éppen most, mikor a centenáriumi évnek kikiáltott 2018 előtt egyre sűrűsödnek a provokációs és uszító cselekmények.
Azonban Önöknél sajnos most éppen fordítva van, mint az említett rendszerellenes viccben: Önök jobbra jeleznek és balra fordulnak.
Mély kiábrándultsággal,
Csomortányi István,
az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke
kelt Nagyváradon, 2017. szeptember 16-án
Erdély.ma
2017. szeptember 17.
A ROMÁN RENDŐRSÉG AZONOSÍTOTTA A KOLOZSVÁRI SPORTRENDEZVÉNYEN KITÖRT TÖMEGVEREKEDÉS 15 RÉSZTVEVŐJÉT
A Kolozs megyei rendőrség azonosította és előállította a múlt szombati kolozsvári sportrendezvényen kitört tömegverekedés 15 résztvevőjét.
A rendőrség a honlapján szombaton közleményben tudatta, hogy a kolozsvári polgárok sok, a helyzetet tisztázó felvételt és információt bocsátottak a nyomozók rendelkezésére, egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek a futballhuligánok azonosításában. Az előállítottak 19 és 35 év közötti kolozsvári, dési és tordai férfiak; ellenük rendbontás és csendháborítás miatt a rendőrség bűnügyi vizsgálatot rendeltek el.
A közlemény szerint az előállítottak “közbotrányt okoztak” egy kolozsvári sporttelepen, és “a helyzet erőszakba torkollott”. A rendőrség azt is közölte: az esemény kapcsán még senki nem tett feljelentést.
Kolozsváron a múlt szombaton a helyi Universitatea labdarúgócsapat szurkolóihoz tartozó román futballhuligánok behatoltak egy sporttelepre, ahol a rivális CFR 1907 focicsapat magyar szurkolói csoportja által szervezett nemzetközi amatőr labdarúgókupa zajlott. A kupán erdélyi, magyarországi és felvidéki magyar szurkolói csoportok csapatai vettek részt családjaikkal együtt. A támadókat a rendezők előbb kitessékelték a kibérelt sporttelepről, de azok később láncokkal és botokkal tértek vissza, és tömegverekedés tört ki.
Mire a segélyhívó számon riasztott csendőrség a helyszínre ért, a magyar futballkupa résztvevői visszaverték a támadást, és a támadók elmenekültek. A történtekről három nappal később számoltak be kolozsvári portálok. A rendőrség csak a sajtóvisszhang után indított nyomozást az ügyben. Elsősorban a megkésett hatósági fellépést sérelmezte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a belügyminiszternek küldött levelében, amelyben az ügy szigorú kivizsgálását kérte.
MTI; Erdély.ma
2017. szeptember 17.
Hitből újjáépült gyülekezeti ház Vajdán
Szombat délben felavatták Biharvajdán a Dobozy Mihály egykori kurátor nevét viselő református gyülekezeti házat. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István püspök volt az igehirdető, az eseményen számos németországi és hollandiai vendég is részt vett.
Egyházközség-történeti, de talán nem túlzás településtörténeti napként említeni az elmúlt szombatot, amikor Biharvajdán felavatták a reformátusok gyülekezeti házát. A már jólesően napsütéses időben a templomban kezdődött az ünnepség, ahol Csűry István királyhágómelléki püspök a Példabeszédek könyvéből idézett prédikációja elején: “Mennyivel jobb bölcsességet szerezni, mint aranyat, és értelmet szerezni, mint színezüstöt! A becsületes emberek útja kikerüli a veszélyt, életét tartja meg, aki útjára vigyáz.” Egyebek mellett kifejtette: manapság fényárban úszik a világ, de az aranynál és a csillogásnál többet ér az értelem és a bölcsesség. Szembe kell nézni azzal, hogy Isten életmegtartó erejét konkrét formában adja, ehhez kell az emberi “fogadókészség” – ezt az életmegtartó erőt ismerték fel Vajdán, ahol rendbe tették a gyülekezeti házat. A püspöki szavakat a falu korábbi lelkésze, Balogh Barnabás, ma a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkészigazgatója összegezte és fordította le a külföldi vendégek számára, hiszen igen számosan érkeztek a vajdaiak támogatóinak képviseletében Hollandiából és Németországból. Az egyházközség ifjainak verses-énekes műsora után Kondor Endre helyi lelkész köszönte meg a püspöki szolgálatot, köszöntötte a vendégeket, majd kitért arra, hogy az ünnepi nap megállás, visszatekintés és összegzés ideje is egyben, hat év munkáját tekintve.
Mi végre?
A legfontosabb szempont szerinte: hogyan és miből újult meg az épület? A válasz: hitből! Úgy, ahogyan annak idején az eredeti, Árpád-kori vajdai templom épült, mely őrzi a hitvalló ősök kezenyomát, illetve minden nemzedékét, mely valamit hozzátett. Felidézte, hogy a helyiek által csak “klub”-nak emlegetett, a község tulajdonában volt épület felújítása során többen és sokszor feltették a kérdést: mi végre és miért az egyháznak kell a munkálatot elvégeznie? (Tudomásunk szerint egy tulajdon-csere alapján került a községi ingatlan az egyházhoz – szerz. megj.) Ez a ház a falué volt és a falué marad, a tervezett feladatát pedig azért kell ellátnia, mert “Jézus ezt bízta ránk”, válaszolt ezúttal mindenki előtt Kondor Endre, utalva hogy a gyülekezeti házban szociális konyha működtetését tervezik. Eztán hosszan sorolta a kül- és belföldi támogatókat, köszönetet mondva nekik. Az istentiszteletet az énekkar szolgálata zárta, mely Völgyesi Rozália kántor vezetésével a “Jöjj, mondjunk hálaszót…” kezdetű” záróének első szakaszát a vendégek tiszteletére németül és hollandul is elénekelte.
Patrónus névadó
A sokadalom a templomból a gyülekezeti ház elé vonult, ahol az utcán állva Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese gratulált a helyeik munkájához, ismertetve, hogy az épület névadója, Dobozy Mihály 1744-ben szerzett birtokot Vajdán, családjával együtt az egyház patrónusa lett, 1750-ben választották a Tiszántúli Egyházkerület főkurátorává (főgondnokává), amit haláláig, 1774-ig ellátott, munkásságával példát adva a mai gondnokoknak. A névtáblát Kondor Endre, Garnai Sándor egyházmegyei főgondnok, illetve Jaap Doedens, az egyik támogató, a hollandiai Fundament alapítvány képviseletében leplezte le. A gyülekezeti ház udvarára vonultunk tovább, ahol az esseni (Németország) Wulf Carstensen idézte fel, hogy 12 esztendeje hallottak először a vajdai gyülekezetről, azóta számtalan kamion érkezett tőlük ide adományokkal, haza pedig ugyancsak “kamionnyi” emlékekkel tértek vissza. A gyülekezeti házat az összefogás eredményének nevezte, ehhez a gondolathoz csatlakozott Johannes Heun esseni lelkész is, majd Wout van de Water, a hollandiai Hulp Oost Europa alapítvány képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen épületet fenntartani és működtetni egyben felelősség is. Jaap Doedens – magyarul elmondott – beszédében a tervezett szociális konyhára utalva az ige és a kenyér kapcsolatát emelte ki, kifejtve: az együtt étkezés során a szívek is megnyílnak.
Négy nemzeti avatószalag
Láthatóan be nem tervezett és kisebb derültséget keltő mozzanatként a Vajdán szintén otthonosan mozgó Truus van der Zee asszony javaslatára megtapsolták Kondor Erzsébet lelkész-feleséget, mint aki szintén sokat tett az eredményért. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza község polgármestere tréfásan-önkritikusan bevallotta: az elmúlt hat évben nagyon sokminden változott itt, ellentétben az ő szónoki kvalitásaival, így csak röviden gratulált a felújított ingatlanhoz, hozzáfűzve, hogy amikor egyik munka befejeződött, megkezdődik egy újabb. Máté József főgondnok a gyülekezet ajándékait adta át a lelkésznek és feleségének, majd újabb ünnepi momentum következett: a világi és egyházi elöljárók átvágták a négy nemzet (magyar, holland, német, román) nemzeti színeiből összeállított avatószalagot. Mindez jelképezze egyben az épület birtokbavételt, mert “ami a miénk volt, most is az”, mondta utolsó felszólalóként Balogh Barnabás, aki bevallása szerint továbbra is vajdainak tartja magát, és arra kérte falustársait, hogy “hangolódjanak az örömre”. Környékbeli lelkészek – Szabó Zsolt (Félegyháza), Pál László (Paptamási), Varga Botond (Szalárd), Jakó Sándor (Jankafalva), Zabán Bálint (Kisszántó) – mondtak ezután rövid köszöntőket, majd a püspöki áldással zárult az ünnepség. Nem maradt más hátra, mint a gyakorlati birtokbavétel, melynek során mindenkit ebédre vártak a Dobozy Mihály Gyülekezeti Házba.
Rencz Csaba / erdon.ro
2017. szeptember 17.
Nagyváradon találkozott az erdélyi 56-os elítéltek egy csoportja
Szeptember 15-én Nagyváradon találkozott az erdélyi 56-os elítéltek egy csoportja. A baráti összejövetelt évente megtartják azok a koncepciós perekben elítélt egykori politikai foglyok, akik vagy ugyanabban a perben lettek elmarasztalva, vagy azonos munkatáborban, netán épp ugyanazon cellában raboskodtak – számol be a találkozóról Tőkés László EP-képviselő közleménye.
A ma már kivétel nélkül hetven év fölötti egykori elítéltek és családtagjaik a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében gyülekeztek péntek délután.
A megjelenteket Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke, a rendezvény moderátora köszöntötte. Mint kiemelte, az 1956-os magyarországi és erdélyi eseményekről, a koncepciós perekről egyre többet tudunk, köszönhetően annak is, hogy az elmúlt esztendő a forradalom és szabadságharc emlékéve volt. Nagyváradon a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete volt a legjelentősebb olyan kommunistaellenes kezdeményezés, amely a magyarországi forradalom hatására bontogatta szárnyait. A román politikai rendőrség résen volt, a megtorlás nem maradt el. Ma már tudjuk, hogy az egykori politikai elítéltek bátorságukkal, az igazságba vetett hitükkel örök példát statuálva mutatták meg, miként lehet a legnagyobb elnyomásban is embernek maradni.
Tőkés László európai parlamenti képviselő a rendezvény házigazdájaként, az egyetem alapító elnökeként is köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, a kommunista módszerek és forgatókönyvek nemcsak az 1956-os megtorlásokban mutatkoztak meg, de végigkísérik a rendszerváltás előtti éveket, és kísértenek az azutániakban is. Az 1987-es brassói kommunistaellenes lázongás megtorlása, vagy éppen a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom és a bukaresti bányászjárások mind a kommunizmus sötét, vagyis igazi arcát mutatták meg. „Ez az elnyomó, agresszív gépezet koholta ki azokat a koncepciós pereket is, amelyekben az itt ülő politikai elítélteket súlyos börtönévekre kárhoztatta, nyilvánvaló szándékkal: a magyarság megfélemlítése volt a cél” – mondta a püspök, kifejtve: szabadságvágyukért súlyosan megbűnhődtek az akkori fiatalok, de éppen az ő példájuk mutatja, hogy ez a szabadságvágy sokkal erősebb volt, mint a kommunista hatalom rémuralma. A mai fiataloknak ezt a szabadságvágyat kell követniük, mindig tudniuk kell, hogy hová álljanak, mert az igazság mindig hatalmasabb a hamisságnál.
Az EP-képviselő végül elmondta, hogy a múlt puszta megismerésén túl ma már az igazság kiderítése a legfontosabb, aminek igazságtétellel kell párosulnia. A feltárásban segítenek az egykori politikai elítéltek visszaemlékezései, amelyeket Mohi Sándor és Nagy Ernő is feldolgoztak dokumentumfilmjeikben.
A rendezvényen Mohi Sándor filmrendező szólt röviden arról a három filmről, amit a jelenlévők megtekinthettek. Az első dokumentumfilm a SZVISZ-t mutatta be annak egyik vezetője, Domokos Miklós szemszögéből. A második az egykori ifjúsági szervezet tagjainak visszaemlékezésén keresztül mutatta be a történteket. A megrázó képsorok, visszaemlékezések után egy rövidfilmet vetítettek le, amely a tavaly ősszel megtartott sepsiszentgyörgyi konferencián készült.
Az esemény záróakkordjaként az 1956-os Magyarok Világszövetsége adott át emlékérmeket és -lapokat az egykori politikai elítélteknek. A meghitt, baráti összejövetel a Himnusz és a Székely Himnusz eléneklésével zárult.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája; itthon.ma/erdelyorszag
2017. szeptember 17.
Emléktáblát avattak Esterházy János emlékére Szőgyénben
SZŐGYÉN. "Esterházytól kapott örökségünk, mint a kőszikla, örök és változhatatlan, miközben a meghurcoltatását vezérlő ideológiákat, mint a homokot, elfújta a szél" - jelentette ki Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára Szőgyénben, ahol ünnepi köszöntőt mondott a mártír gróf emlékére elhelyezett emléktábla felavatásán vasárnap.
Esterházy János gróf hamvait végakaratát teljesítve szombaton helyezték végső nyugalomra Alsóbodokon. Szőgyénben a helyi egyházközség és az önkormányzat szervezésében emléktáblát állítottak a grófnak. Az ünnepi szentmisével egybekötött rendezvényt a nagyközség Nagyboldogasszony templomában, a régió egyik legnagyobb szakrális épületében tartották.
Szilágyi Péter helyettes államtitkár az emléktábla avatásán az Esterházy János által cselekedeteiben és kiállásában hátrahagyott szellemi örökséget méltatta, követendő példaképnek nevezve a felvidéki magyar politikust. Rámutatott: Esterházy életében a nehezebb, a sanyarúbb, ám egyúttal az eredményesebb utat választotta, és így az örökség, amelyet tőle kapott a közösség, változtathatatlan lett, míg a meghurcoltatását vezérlő ideológiákat, mint homokszemeket, már elfújta a szél.
Hangsúlyozta: Esterházy örök értékek szerint cselekvő ember volt, a nemzet érdekeit a saját gyarapodása elé helyezve, környezetének példát mutatva megalkuvást nem tűrő igazságérzetével, és mély hitére támaszkodva a legnehezebb helyzetben sem vesztette szem elől a gondviselő által kijelölt utat.
"Irányt mutatott, akkor és most is. Kőszikla volt, akkor és most is" - mondta Szilágyi Péter. Hozzáfűzte: az emléktábla-avatás is azt mutatja, hogy a mártír politikus emléke él a felvidéki és a kárpát-medencei magyarságban, a tőle kapott örökség pedig - amelyet cselekedeteinkben ápolni kell - örök és változtathatatlan.
Esterházy János (1901-1957) a két világháború közötti időszakban, majd a 2. világháború idején következetesen küzdött a szlovákiai magyarok megmaradásáért és jogaiért. A 2. világháború idején a szlovák parlament egyetlen magyar képviselőjeként egyedül ő nem szavazta meg a zsidók deportálását elrendelő törvényt. Ennek ellenére a háború után hazaárulónak, fasiszta kollaboránsnak nyilvánították és halálra ítélték. Később az ítéletet életfogytiglani, majd 25 év börtönre változtatták. Esterházy János 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönében halt meg, Szlovákiában máig nem rehabilitálták. hirek.sk
2017. szeptember 17.
Ezt sodorta veszélybe az új ukrán oktatási törvény – A magyar nyelvű oktatás története
A második világháború után a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalján már 1945-ben elkezdődött a magyar tannyelvű iskolai oktatás, amely a legfontosabb szerepet játszotta abban, hogy a kárpátaljai magyarság a megpróbáltatások ellenére erős nemzeti közösségként élte túl a szovjet birodalmat.
A háború utáni rövid átmeneti időszakot követően Kárpátalján az 1945-1946-os tanévben csaknem száz – 82 elemi és 16 hétosztályos – iskolában indult meg az oktatás magyarul 11 700 tanulóval, az egységes szovjet oktatási rendszer szabványai szerint. A magyar gimnáziumi (középiskolai) oktatást a megszálló szovjet hatóságok betiltották. Ugyancsak 1945-ben kezdte meg működését Ungváron az idén megszűnt magyar tankönyvszerkesztőség.
Az 1951-1952-es tanévben a magyar iskolák között először haladta meg a hétosztályos iskolák (55) száma az elemiekét (46). A magyar tannyelvű tízosztályos középiskolai oktatás 1953-ban indult be négy magyarlakta településen, miután kárpátaljai magyar értelmiségiek Moszkvánál kérvényezték az anyanyelvű oktatás bővítését. A következő évben kilencre nőtt a középiskolák száma.
A magyar iskolákban tanulók orosz nyelvtudásának alacsony színvonalára hivatkozva orosz és ukrán nyelvű osztályokat indítottak a legnagyobb magyar iskolákban (ezt a módszert Kárpátalján a két világháború között a csehszlovák hatóságok is alkalmazták színmagyar települések iskoláiban). Az 1966-1967-es tanévben a magyar tannyelvű iskolák egynegyedében voltak párhuzamos orosz és ukrán osztályok, nagyobbrészt a magyar többségű Beregszászi járásban. A tendencia folytatódott, így 1989-re csak 50 tisztán magyar tannyelvű iskola maradt.
Igen nagy jelentősége volt a magyar oktatás fejlődését tekintve, hogy 1963-ban az Ungvári Állami Egyetemen (UÁE) megnyílt a magyar filológiai tanszék, amely amellett, hogy felkészült magyartanárokkal látta el az iskolákat, a kárpátaljai magyar értelmiségi képzés bázisintézményévé vált. A kárpátaljai magyar középiskolákból az 1960-as években kikerült végzősök egy része az UÁE-n kívül a szovjet nagyvárosok legjobb egyetemein tanult tovább. A magyar érettségizők többsége számára azonban leküzdhetetlen akadályt jelentett a kötelező orosz vagy ukrán írásbeli egyetemi felvételi vizsga. Ezért valóságos mérföldkő volt a kárpátaljai magyarság életében, hogy 1973-ban a Fodó Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) későbbi alapító elnöke által indított aláírásgyűjtés hatására Moszkva engedélyezte a magyar nyelvű felvételizést az UÁE-n. Már ebben az évben a magyar iskolák mintegy 130 végzőse jutott be különböző szakokra, a felsőoktatási intézmény számukra egyéves kötelező felzárkóztató orosz nyelvi kurzust indított.
A magyar nyelvű egyetemi felvételizés lehetőségének köszönhetően jelentősen megnőtt a kárpátaljai magyar diplomások száma, és megerősödött a magyar értelmiség. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy Ukrajnában 1989-ben a kárpátaljai magyarság hozta létre másodikként, a határon túli magyar közösségek közül elsőként független politikai érdekvédelmi szervezetét, a KMKSZ-t.
A Szovjetunió utolsó éveiben növekedésnek indult a kárpátaljai magyar iskolák száma, és 1991-re elérte a 88-at. A függetlenné vált Ukrajna tovább működtette a megörökölt szovjet oktatási rendszert, amelynek nemzeti szellemű átállítása közel tíz évig tartott, a rendszeres tankönyvkiadás is csak 2000-től indult meg. A magyar iskolákban a legnagyobb, máig megoldatlan problémát az ukrán nyelv oktatása jelentette. Tizenöt évig nem volt sem tanterv, sem tankönyvek az ukrán tanításához, nem álltak rendelkezésre – és kellő számban ma sincsenek – képzett tanárok. A jelenleg működő mintegy száz magyar tannyelvű iskolában több mint 16 ezer diák tanul.
Nagy előrelépést jelentett a magyar oktatás terén, hogy 1993-ban elindult a Nagyberegi Református Líceum, amit további öt egyházi líceum – három református, egy-egy római és görögkatolikus – középiskola alapítása követett. Ezek a magyar oktatás zászlóshajói, végzőseik több mint 90 százaléka folytatja tanulmányait ukrajnai és magyarországi felsőoktatási intézményekben.
A kárpátaljai magyarság történetének egyik legnagyobb vívmánya, hogy 1994-ben Beregszászon megalakult a ma II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának nevezett, nem állami felsőoktatási intézmény, amely mostanra a kárpátaljai magyar szellemi, tudományos és művelődési élet fellegvára lett. Ezzel teljessé, az óvodától a felsőoktatásig terjedővé vált a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás rendszere. Ezt sodorta most végveszélybe az új ukrán oktatási törvény.
Az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvény a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal, egyebek közt 11-ről 12 évre emelve a kötelező elemi, általános és középfokú oktatás időtartamát, s a jelenlegi 22-ről 9-re csökkentve a tantárgyak számát. A törvény jelentős autonómiát ad az iskoláknak, és béremelést ír elő a pedagógusok számára. A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása – az ukrán mellett – csak az első négy osztályban engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban, így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével, minden tantárgyat ukránul oktatnak majd. Ez a rendelkezés az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit. A törvény éles vitát váltott ki belföldön, de az Ukrajnával szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország is tiltakozott a nemzetiségek anyanyelven történő oktatásának tervezett visszaszorítása ellen. hirado.hu
2017. szeptember 18.
A KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR AUTONÓMIATANÁCS KONFERENCIÁJA
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) Nagyváradon rendez autonómiakonferenciát szeptember 22-én és 23-án Hogyan lesz autonómia? Hol az ördöglakat kulcsa? címmel a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége támogatásával. Helyszín a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme. Házigazda Tőkés László európai parlamenti képviselő, a KMAT elnöke.
A konferencia témakörei négy blokkba rendeződnek: pénteken 15–17 óra között az autonómia meghatározása, elérésének módja lesz napirenden. A megbeszélendő kérdések: Mi az autonómia és az önrendelkezés? Miféle autonómiák működnek Európában? Mik a közös alapok és mik a különbözőségek? Milyen közjogi problémákat kell megoldani? Kik a tárgyalópartnerek, és hogyan lehet elkezdeni a tárgyalásokat? A magyar politikusok és politikai szervezetek milyen autonómiameghatározásokat dolgoztak ki? Melyek a közös elemek és melyek a különbözőségek? Előadók: Elisabeth Nauclér finnországi svéd politikus és jogász, Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos. Hozzászóló: Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyek egyeztetésének miniszterelnöki megbízottja. Levezető elnök: Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója.
A 17.30–19.30 óra közötti blokkban az eredmények, eredménytelenségek, alternatív megoldások kerülnek terítékre. A megbeszélendő kérdések: Milyen (esetleg mellékesnek látszó) eredményeket értek el az autonómiatörekvések? Milyen eredmények várhatók közép- és hosszútávon? Az autonómia kivívásának folyamatában mi a szerepe a közösség gazdaságának? Vannak-e az autonómián kívül más önrendelkezési formák, megoldások? Hogyan élünk az autonómia eléréséig? Mi a teendő akkor, ha még a tárgyalásokhoz sincs partner? Van-e és mi lehet Magyarország szerepe? Előadók: Duray Miklós szlovákiai magyar politikus, író, egyetemi tanár, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. Hozzászólók: Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Szilágyi Ferenc egyetemi docens, a Partiumi Autonómiatanács elnöke, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Levezető elnök: Szili Katalin miniszterelnöki megbízott.
A szombati első blokk (9.30–11 óra) témája: az autonómia kivívásának folyamata, közjogi vonatkozások. A megbeszélendő kérdések: Vannak-e az autonómia elérési folyamatának ismert vagy követendő, egymásra épülő lépései? Mi a kezdete, mi a közepe és mi a vége a folyamatnak? Mik voltak Dél-Tirolban a kompromisszumok? Mit jelentett Ausztria védhatalmi státusa? Hol tartunk egy egyes utódállamokban? Van-e az autonómiatörekvéseknek és az egyes országok közjogának kapcsolata? A közjog változása megelőzi-e vagy követi a gyakorlati önrendelkezést? Előadók: Elizabeth Nauclér (Åland-szigetek), Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Hozzászólók: Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Nyilas Mihály, a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának (Strasbourg) délvidéki tagja. Levezető elnök: Bedő Árpád, a KMAT titkára.
Az utolsó, negyedik blokk (szeptember 23., 11.30–13 óra) munkacíme: Oktatás és autonómia, szórvány és autonómia. A megbeszélendő kérdések: Lehet-e önigazgatásos magyar oktatás, mielőtt beteljesülne az autonómia? Mit lehet és mit kell cselekedni az átmeneti (jelen) helyzetben? El lehet-e választani az adott ország belpolitikai életének zavaró hatásaitól az autonómiáért folytatott, a teljes közösséget érintő küzdelmet? Miért nincs sehol a teljes közösséget átfogó magyar érdekvédelmi szervezet? Van-e az autonómiának kritikus tömege? Mi a civil szervezetek szerepe az autonómiaküzdelemben? A szórványban élőkön segít-e bármilyen autonómia? Előadók: Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia EMTE rektora, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Hozzászólók: Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Bodó Barna egyetemi docens, a temesvári Szórvány Alapítvány elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke. Levezető elnök: Mécs László, a KMAT volt titkára.
A konferencián az angol nyelvű előadások szinkrontolmácsolásáról gondoskodnak.A rendezvény sajtótájékoztatóval zárul szombaton, erre 13–14 óra között kerül sor a konferencia helyszínén, román nyelvű tolmácsolás biztosításával. Témái: a KMAT-ülés és az autonómiakonferencia. Várják a média tisztelt képviselőit.
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács a konferencia első napjának délelőttjén tartja meg zárt munkaülését.
(sajtóközlemény)
Erdély.ma
2017. szeptember 18.
SE TANKÖNYV, SE MUNKAFÜZET (TILTOTT SEGÉDANYAGOK A TANTEREMBEN)
Megalázó, hogy az oktatási minisztérium nem bízik abban, hogy a tanítók, tanárok ki tudják választani, milyen segédanyagok használatával segíthetik a tananyag jobb megértését, begyakorlását, ezért minden ilyen nyomtatvány használatát betiltotta, ott pedig, ahol nincs tankönyv, egyetlen eszköz sem áll rendelkezésre a kötelező tanterv követésére – panaszolták a háromszéki pedagógusok a múlt héten tartott módszertani körökön.
A tankönyvhiány leginkább a magyar nyelvű III. és IV. osztályt érinti, ezért a kialakult helyzetről a főtanfelügyelő mellett az említett osztályokban tanítókat és a magyar elemi oktatásért felelős tanfelügyelőt kérdeztük. Kiss Imre főtanfelügyelő diszkriminatívnak tartja, hogy az oktatási minisztérium nem mentette fel a segédanyagok használatának betiltása alól azokat az évfolyamokat, ahol nincsenek tankönyvek, ez elsősorban a magyar tagozat harmadik és negyedik osztályait érinti, másrészt nem bízik abban, hogy gyors eljárással engedélyeznék a meglévő kiadványok új módszertan szerinti használatát, annak ellenére, hogy az útmutatókat már közzétette a szaktárca.
A megyei tanfelügyelőség elküldte az oktatási minisztériumnak a magyar tagozat hiányzó tankönyveinek listáját, és kérte a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárság közbenjárását a helyzet orvoslására.
A szóban forgó intézkedés a legtöbb tantárgy esetében hátrányt jelent, mert lassítja az oktatást, ha mindent fel kell írni a táblára, ha nem használhatnak példatárakat, a korosztályoknak megfelelően választott szövegekkel megszerkesztett munkafüzeteket, de a tankönyv nélküli magyar III. és IV. osztályokat a többinél is hátrányosabban érinti a segédanyagok betiltása. A kialakult helyzetről a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum említett osztályait tanító pedagógusokat kérdeztük. A beszélgetésen részt vett: Sebő Erika, Albert Erika, Ambrus Sánta Edit, Szabó Gizella és Forró Viola.
A tanítók egybehangzóan megfogalmazták: megalázó, hogy húsz-harminc éves tapasztalatuk nem elegendő ahhoz, hogy megbízzanak bennük, hisz ők kizárólag a gyermekek fejlődését elősegítő segédanyagokat használnak, ráadásul az elemi osztályokban ezek a kiadványok az új tantervekkel párhuzamosan jelentek meg, szerzőik egy része ugyanaz, mint akik a tankönyveket írták, az oktatási minisztérium jóváhagyása is szerepel ezeken, mégsem használhatják őket. Vajon azt is ellenőrizni fogják, amit a tankönyvek hiányában otthon szerkesztenek meg, állítanak össze a sok év alatt összegyűjtött sok polcnyi értékes anyagból? – kérdezik.
Egyesek elmondták, több mint húsz éve vannak a pályán, de soha olyan nehéz tanévük nem volt, mint tavaly, amikor először kellett mindent tankönyv nélkül tanítani a III. osztályban, rengeteg pluszmunkát jelentett, s lám, idén is ugyanazzal szembesülnek, egyedül román nyelvből kaptak tankönyvet. Megjegyezzük, a kisebbségek számára írt román tankönyvet ugyanazok írták, akik a munkafüzetet szerkesztették, az oktatási minisztérium jóváhagyása is szerepel rajta, mégis tiltólistára került ez is.
Beszélgetőtársaink elmondták: a gyermekeknek minél többet kellene önállóan dolgozniuk, elrabolt idő, ha a segédanyagok hiányában mindent fel kell írni a táblára, ráadásul az otthoni gyakorlásra is több lehetőség van, ha használhatnak munkafüzetet. A tanítók azt is kifogásolták, hogy bár sok tantermet felszereltek interaktív táblákkal, saját költségen végeztek tanfolyamot, hogy megtanulják ezek használatát, de ahol nincs tankönyv, se digitális változata, mostantól fölöslegessé válnak ezek, ha nem vihetnek be a tanórákra ilyen kiegészítőket. Minősíthetetlen, ami most történik, nem a gyermekek érdekeit szolgálja, és egészen biztos, hátrányt jelent diákok és pedagógusok számára is, hogy megfosztják őket a korszerű oktatás eszközeitől – mondották.
Kocsis Annamária, a háromszéki magyar elemi oktatásért felelős tanfelügyelő szerint emberfeletti teljesítmény felkészülni tankönyv és segédanyag nélkül az órákra, ráadásul a harmadik és negyedik osztályban, amikor a gyermekekben kialakul az olvasási technika és a szövegértés, nagy szükség lenne, hogy otthon szakszerűen összeállított szövegek alapján gyakoroljanak a diákok, ezért is jelent igen nagy hátrányt a tankönyvhiány. A szakember elmondta, vannak tantárgyak, mint az ének, természetismeret, rajz és még jó néhány tárgy, ahol a gyakorlat és a tereptapasztalat többet ér a tankönyvnél, de az írás, olvasás és számolás tekintetében a tankönyvekre és a jól szerkesztett segédanyagokra is szükség van. Sajnálja, hogy az ország egyes vidékein megjelent szemétkiadványok miatt a minisztérium mindent betiltott, úgy véli, a magyar segédanyagok jó minőségűek, követik a tantervet, és valóban segítséget jelentenek diáknak, tanárnak egyaránt. Szerinte a magyar pedagógusok tudatosan és jól választottak tankönyveket és segédkiadványokat, sajnálja, ha ezeket most nem használhatják.
Az oktatási tárca erre a hétre ígérte, hogy az Országos Felmérési és Vizsgaközpontot felruházza az oktatási segédanyagok jóváhagyásának feladatával, a kiadók ezután jelentkezhetnek kiadványaik engedélyeztetéséért, a végső rábólintásig ellenben tiltott mindenfajta segédanyag használata, amiről az érintetteknek annyi tudomása sincs, hogy az otthon összeállított feladatlap szerepel-e a tiltólistán.
Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma
2017. szeptember 18.
HALÁLOS ÁLDOZATOKAT KÖVETELT AZ ÍTÉLETIDŐ ROMÁNIÁBAN
Halálos áldozatokat is követelő ítéletidő söpört végig vasárnap délután Románia nyugati részén: Temes megyében a vihar öt, Beszterce-Naszód megyében két ember halálát okozta, egy ember pedig az Arad megyei Menyházán (Moneasa) vesztette életét az óránként száz kilométeres sebességet is meghaladó sebességű szélben.
A Temes megyei áldozatok közül ketten Temesváron, hárman pedig a tőle harminc kilométernyire lévő Buziásfürdőn vesztették életüket, csaknem ötvenen pedig megsérültek – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Elena Megherea, a megyei katasztrófavédelem szóvivője. Az áldozatok életét a rájuk zuhant fák oltották ki, egy férfit pedig egy leszakadt hirdetőtábla ütött agyon.
A vihar jelentős károkat is okozott a megyében: a több mint ötven tövestől kiszakított fa és a letört ágak autókat rongáltak meg, villanyvezetékeket szakítottak el. A szél háztetőket rongált meg, teherautókat borított fel, Temesvár belvárosa órákra áram- és vízszolgáltatás nélkül maradt.
Heves szélvihar okozott károkat vasárnap délután Aradon is: a szél tetőket tépett le, fákat döntött ki, reklámtáblákat borított az útra. A megyében Menyházán a legsúlyosabb a helyzet: itt egy nő meghalt, amikor egy kidőlő fenyőfa maga alá temette, az üdülőtelepre vezető út pedig járhatatlan, a szél ugyanis tucatnyi fát döntött az úttestre.
Besztercén a városi parkban, Lonkafalván (Borleasa) pedig egy hídon halt meg egy helyi lakos: minkettejüket kidőlt fa ütette agyon. Bethlenben (Beclean) a kórház tetőszerkezetét rongálta meg a szél. Gondok voltak a Kolozs megyei Bánffyhunyad sürgősségi kórházában is, amely egy időre áram nélkül maradt. A Beszterce-Naszód megyét Moldvával összekötő főút járhatatlanná vált az útra borult fatörzsek miatt.
Bihar megyében 45 település áram nélkül maradt, a Hunyad megyei Alsólapugyon (Lapugiu) hatvan ház tetejét tette tönkre a vihar. Máramaros megyében a katasztrófavédelemnek kellett kimenekítenie húsz turistát, akik egy hegyi felvonón rekedtek.
Ítéletidő tombolt Krassó-Szörény megyében is: Resicabányán egy panelház teraszának tetőzetét szakította le és fákat döntött ki a szél. Vasárnap estig narancssárga (másodfokú) viharriadó van érvényben Erdély-szerte: a meteorológiai szolgálat szerint a széllökések az óránkénti 90 kilométeres sebességet is elérhetik.
Klaus Iohannis államfő sajtónyilatkozatban fejezte ki megdöbbenését az ország nyugati részét sújtó, emberéleteket követelő ítéletidő miatt, együttérzéséről biztosítva az áldozatok hozzátartozóit és mielőbbi felépülést kívánva a sérülteknek.
MTI; Erdély.ma
2017. szeptember 18.
Több ezer háztartás maradt áram nélkül Maros megyében, országszerte több településen okozott károkat a vihar
Maros megye 11 településén közel 3000 felhasználó maradt elektromos áram nélkül a vasárnap esti vihar következtében – számol be az Agerpres.
Az ítéletidő miatt Erdőcsinádon, Nagyszederjesen, Kisszederjesen, Marosjárán, Erdőszengyelen, Kisillyén összesen 725 fogyasztó maradt áramellátás nélkül. Szászkézd községben 1136 háztartásban szakadt meg az áramszolgáltatás, és elektromosság nélkül maradt 457 fogyasztó Gödemesterháza községben, valamint 539 Nyárádszeredában. A Electrica áramszolgáltató munkatársai vasárnap este óta dolgoznak a vihar okozta meghibásodások kiküszöbölésén.
Szilágy megyében fatemplom tornya dőlt össze Szilágy megye 95 településén szakadt meg az áramellátás a vasárnapi vihar miatt. A megyei készenléti bizottság döntése értelmében hét iskolában szünetel hétfőn az oktatás. A Szilágy megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) jelenlegi adatai szerint 47 fát döntött ki megyeszerte az erős szél, két ingatlan víz alá került, 15 háztető megrongálódott, 13 oszlop kidőlt, 425 transzformátor-állomás megrongálódott, 95 településen összesen 36 653 fogyasztó áramellátás nélkül maradt. A Szilágy megyei katasztrófavédelem közölte, hogy a vasárnap este összehívott megyei készenléti bizottság döntése értelmében a vihar által sújtott iskolákban nem lesz hétfőn oktatás. Az érintett tanintézmények Nagyilondán, Galgón, Fodorházán, Szamossósmezőn, Boldogfalván, Egregypósán és Alsóegregyen találhatók. Vaskapun 17. századi fatemplomot tett tönkre az ítéletidő, a műemlék épület tornya összedőlt. Székelyhon.ro
2017. szeptember 18.
Megnyitották a tanévet a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán
Tizenhetedik tanévnyitó ünnepséget tartották meg hétfőn a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán: ezúttal 360 elsőéves hallgató kezdte meg a tanulmányait.
Elsőként Mara Gyöngyvér rektorhelyettes szólt az egybegyűltekhez. Mint kiemelte, az egyetem azzal a céllal indult 2001-ben, hogy hozzájáruljon az erdélyi magyarság megerősítéséhez és megmaradásához. A visszajelzéseket tekintve pedig jó úton halad – fogalmazott.
Elmondta, az intézmény három helyszínén, tehát Csíkszereda mellett Marosvásárhelyen és Kolozsváron több mint 800 elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait, amelyből 360-an a Csíkszeredai Karra iratkoztak.
Zárásként azt a tanácsolta a jelen lévő elsőéveseknek, hogy éljenek az egyetem adta lehetőségekkel. Szülőföldön maradva Önök fontos tényezők az itt élő magyar közösség jövője szempontjából. Lényeges, hogy az egyetem majdani befejezésekor szülőföldjükön maradva, naprakész és korszerű információk birtokában, közösségformáló tényezővé váljanak – emelte ki beszédében Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja.
Emellett felhívta az első éves hallgatók figyelmét, hogy a tanulás mellett vegyenek részt a helyi kulturális és közéleti programokban is. Ezt követően Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke szólalt fel, aki néhány tanáccsal szolgált az egyetemistáknak az elkövezendő évekre: például kíváncsian tekintsenek az előttük álló évekre.
Az eseményen Lázár Ede, a csíkszeredai kar dékánja is köszöntötte az új hallgatókat, majd Csiszár Levente, az egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke osztotta meg gondolatait. A köszöntő beszédek elhangzása után következett az elsőévesek ünnepélyes eskütétele, amellyel egyetemi polgárokká váltak.
Az idei tanévben az oktatás 14 alapképzési és 5 mesterképzési szakon zajlik.
Molnár Rajmond / Székelyhon.ro