Böjte Csaba fővédnökségével úton a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors is
Elindult a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors pénteken kora reggel a budapesti Keleti pályaudvarról a csíksomlyói búcsúba.
A Csíksomlyó Expressz éjfél után indult el Szombathelyről, majd Budapesten csatlakozott hozzá hajnalban a Székely Gyors. A két vonat Budapestről egy – tizenhat kocsiból álló – szerelvényként indult Erdélybe. A június 5-éig tartó utazás legfontosabb programja a csíksomlyói búcsú pünkösd szombatján. Emellett a vonat utasai vasárnap ellátogatnak a Gyimesekbe, a történelmi Magyarország ezeréves határára, ahol a Kontumáci kápolnánál szentmisén vesznek részt, majd a székelyföldi Madéfalván a madéfalvi, csíki székelyek ezreivel együtt emlékeznek meg a Trianoni békediktátum aláírásának évfordulójáról.
A Csíksomlyó Expresszt Szombathelytől Budapestig a Mátyás király tiszteletére felmatricázott mozdony húzza, a Székely Gyorssal összekapcsolt szerelvényt pedig Székelyföldig és hazafelé Budapestig a II. Rákóczi Ferenc-mozdony. A vonat fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes, sztárvendége pedig Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas előadóművész. Az idei búcsúi szentmise fő celebránsa Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz. Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották.
MTI

Nagy halom mosatlan
Nem akartam semmiképp rontani a románok egyik ünnepét. De ha háromnapos volt, akkor is lejárt május 28-a óta a Külhoni Románok Ünnepe. Csak őszintén szabad beszélnem, másként sose. Magamban szomorú voltam és nem is csak futó percig, amikor megtudtam, hogy a 23 milliós romániai lakosságból több mint három millió odalett, elment, elmaradt odakint valamelyik idegen országban.
Ez még akkor is fájdalmas, ha küldözgetik, hozogatják haza a pénzt. Szomorú, mert azok mennek el nagyobbrészt, akik akarnak és tudnak dolgozni másutt – és nem itthon. A tömegben benne van természetesen a soha nem dolgozó cigányság egy része is. Ezen az ünnepükön az is megfordult a fejemben, hogy számos lapban olvastam, a romákat, a cigányokat is románoknak nevezik, hiszen az uniós tagság tíz éve alatt mindenki szabadon szárnyalhatott Nyugatra. Az sem közömbös, mennyi itteni magyar van abban a 3 millióban. Megalázottak és megszomorítottak…
Immár elsatnyult román honfitársaim számára is ez az ünnep. Az sem közömbös számunkra, magyarok számára, hogy eme román ünnep fejében lerontották, tépték, lopták itt is, amott is a székely zászlókat. Kérem szépen, a román konzulátusok, a román kormány mindent megpróbál a külhoni románok anyanyelvi iskoláztatásának odakinti megoldására. Bennem akkor se csitul a nemzetem iránti aggodalmam, ha az elnyomóim a maguk fajtáját védik Londonországban. A román nyelv oktatása Magyarországon, Gyulán kötelező, ingyenes. A magyar szó Romániában tilos a hivatalokban, másutt. És ez nem fájt Ion Iugának, Adrian Păunescunak a külhoni románok ünnepi asztala mellett, a kürtőskalácsot tördelve, s mormolva, hogy mi nem jöttünk, mi itt születtünk. Mármint a románok Erdélyben.
Magyarországon óriási erőfeszítéseket, tízmilliárdokat mozgatnak azért, hogy otthon is megélhessen a magyar. Építeni kell. Romániában üldözik, kikergetik a magyarságot, nem marasztalják. Nos, miután elmosogatták a külhoni románok mosatlanját, szólalni akartam minderről. És hadd említsem még azt is, hogy számtalan helyen taglalják: a trianoni békediktátum Európa legaljasabb parancsolata volt, s ma is érvénytelen. Nagy halom mosatlanja van Magyarország 1920-as földarabolásának és szétosztogatásának is. És ezt a mai államvezérek is tudják szanaszét.
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kőbe vésett történelemhamisítás az erdélyi emlékműveken
Amiért valaminek emlékművet, emléktáblát állítanak, attól még nem biztos, hogy az adott esemény megtörtént, illetve épp úgy, ahogy azt egyesek az utókorral láttatni akarják. A történelem propagandisztikus célú elferdítésének emlékműveivel sajnos még mindig találkozhatunk Erdély-szerte.
Nagyváradról Kolozsvár felé autózva az E60-as műúton, Élesd központjában egy szocreál stílusú, kissé viharvert emlékmű mellett halad el az utazó. A szögletes alapból magasan kinyúló kőhasáb egy olyan tragikus történelmi eseménynek állít emléket, melyről jó eséllyel csak bihariak hallottak.
1904 április 24-én, a Kossuth Ferenc vezette Függetlenségi Párt választási gyűlést szervezett a mezővárosban. Hogy a rendezvényt megzavarja, a Szociáldemokrata Párt is összecsődítette híveit a környező, zömükben románlakta falvakból. A szociáldemokrata tábor hatóságok által nem engedélyezett demonstrációja rendbontássá és erőszakossággá fajult, amire a kivezényelt csendőrök sortűzzel válaszoltak.
A halottak száma 33 volt, a sebesülteké még több. „A Sebes-Körös völgyi falvak fellázadt parasztjainak emlékére...”, áll az emlékmű talapzatán, ami a legenyhébb elbírálás esetén is csúsztatásnak minősül, hiszen a megmozdulást szervező Szociáldemokrata Pártnak nem állt szándékában felkelést kirobbantani, a cél a függetlenségiek térnyerésének megakadályozása volt a kistérségben.
Valótlan képet fest a történtekről az emlékművet díszítő féldombormű is, melyen a tüzelésre kész kakastollas csendőrökkel farkasszemet néző kaszás, vasvillás parasztok láthatók. A korabeli beszámolókban szó sem esik szó arról, hogy a szociáldemokrata szimpatizánsok fegyverre kelve érkeztek volna az ellentüntetésre, egyetlen fegyverük valószínűleg az a pisztoly volt, amit az egyik szervező rántott elő a zsebéből, majd a csendőrosztagot vezető őrmesterre lőtt vele, halálosan megsebesítve a tisztet. Pisztollyal lövöldöző paraszt természetesen nem került a domborműre.
„Az eseményt a kommunizmus idején átértelmezték, túlhangsúlyozták a nemzeti jellegét” – mondja Fleisz János nagyváradi történész. Tény, hogy az áldozatok többsége román volt, ám a megmozdulásnak nem volt közvetlen nemzetiségi vonzata, hovatovább, a szociáldemokrata sajtóban megjelent beszámolók szerint a Függetlenségi Párt román nyelvű plakátokon is hirdette a maga rendezvényét, aminek a szociáldemokraták nagyon nem örültek.
A megdicsőült áruló
Kolozsváron szintén találni manipulatív, sőt, nyíltan uszító emlékműveket. A Szabók bástyája elé még a 70-es években állítottak szobrot Mihai Viteazul kapitányának, a kincses város főterén bestiális módon kivégzett Baba Novacnak. A talapzaton látható jelenlegi felirat, mely szerint a hadurat a magyarok gyilkolták meg, szörnyű kínok között („…ucis de unguri în chinuri groaznice...”) a Funar-korszakban került fel a talapzatra.
A szerb apától és román anyától született, a szerbek által nemzeti hősként tisztelt Baba Novac törökellenes gerillaharcosként tett szert hírnévre, mielőtt Mihai Viteazul szolgálatába állt. Az erdélyi országgyűlés ítélte halálra, mert állítólag azt tervezte, hogy 400 katonájával átáll a törökökhöz, amit a Baba Novac személye köré szőtt román nacionalista legendáriumból nagyvonalúan ki szoktak felejteni. „Egy ilyen kaliberű embert nem lehetett volna kivégezni a Habsburgok érdekeit Erdélyben képviselő Basta generális jóváhagyása nélkül, sőt, szerintem Mihai Viteazul is helyben hagyta az ítéletet” – nyilatkozta a Maszolnak Lupescu Radu történész.
Baba Novac tehát nem gyilkosság áldozata volt, törvényes ítélet alapján végezték ki, az ítéletet pedig már csak azért sem lehet a magyarok nyakába varrni, mivel az erdélyi országgyűlésben a szász nemzet is képviseltette magát.
Florin Apostu polgármestersége idején Hunyadi Attila történész és Szász Péter, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke átiratban fordult az ombudsmanhoz, illetve a városvezetéshez, kérve a magyar közösségre sértő, ellene izgató felirat eltávolítását, eredménytelenül. Az ombudsman legalább válaszolt a beadványra, közölve a panaszosokkal, hogy az ügyben az önkormányzat az illetékes. Időközben ismeretlen személy eltávolította a „magyar” szó betűit a talapzatról, ami természetesen nem mentesíti az önkormányzatot az alól, hogy hivatalosan is módosítsa az uszító feliratot.
Hogy lett 4 ezerből 40 ezer?
Szintén Gheorghe Funar polgármestersége idején került fel a Petőfi (Avram Iancu) utcában álló, egykori Biasini szálló homlokzatára azon emléktábla, mely szerint az 1848/49-es forradalom idején a magyar nemesek által a románok ellen foganatosított „véres retorziók” során 230 falu pusztult el, s meghalt 40 ezer ember.
Egyed Ákos történész, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke szerint a korabeli dokumentumok tükrében ez a szám rettentően eltúlzottnak tűnik. Az erdélyi románság által 1850-ben Ferenc Józsefhez intézett beadvány még csak 1151 áldozatról beszél, az osztrákok által készített összeírás pedig 4200-4400 halottal számol.
E. A. Bielz szász földrajztudós és statisztikus becslései szerint a forradalom és szabadságharc Erdélyben összesen 18 ezer áldozattal járt, a románok vesztesége 5400 fő volt. Gheorghe Barițiu román történész, aki maga is résztvevője volt az eseményeknek, 6000 román áldozatról írt. Egyed Ákos úgy becsüli, maximum 30 ezer ember halála írható a forradalom és szabadságharc erdélyi eseményeinek a számlájára, ezek tetemes része pedig nem román, hanem magyar, illetve szász volt. 
Oláh Emese alpolgármester a Maszolnak azt nyilatkozta, természetes az óhaj, hogy minden, a magyarokra sértő kolozsvári felirat eltűnjön, s az RMDSZ frakcióval egyetemben mindent meg is fog tenni ennek érdekében. „Tudatában kell lennünk annak, hogy ez nem fog menni egyik napról a másikra” – hangsúlyozza az önkormányzati vezető.
Pengő Zoltán maszol.ro

Az Össznemzeti Zarándokvonat nagyváradi fogadásáról
Az elmúlt évek hagyományait követve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt idén is ünnepi fogadtatásban részesítette a Csíksomlyóra tartó Össznemzeti Zarándokvonatot, azaz a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors egymásba kapcsolt szerelvényét.
A nagyváradi főpályaudvaron több száz helybéli és környékbeli magyar gyülekezett péntek délelőtt a vonat fogadására. Türelemmel és nagy szeretettel, virágokkal, zászlókkal, nótaszóval és zenével várták annak utasait. A vonatra várók között – immár hagyományosan –  jelen volt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő is. De ott voltak az EMNT és az EMNP Bihar megyei és nagyváradi vezetői is – közölte az EP-képviselő sajtóirodája.
A vonat lelki vezetője, Kóczán Árpád esperes, csepeli plébános, valamint a Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetői és Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas előadóművész fogadták a jókívánságokat. Tőkés László röviden köszöntötte a vonat utasait és az utazás szervezőit, elmondva, hogy a csíksomlyói búcsú az erdélyi magyarok, székelyek, a Kárpát-medencei magyarok „mekkai zarándoklata”, amely ez évben a nemzeti összetartozás napját a hitbéli összetartozás napjává is szenteli. „ Tarts meg minket őseink szent hitében” – ennek a kérésnek a jegyében tartják a pünkösdi zarándoklatot. Felekezeti hovatartozástól függetlenül ezt a mondatot mindannyian a magunkénak érezhetjük, hiszen erdélyi történelmi magyar egyházainkat a hithűség és a kisebbségbe szakadt, elnyomott népünk iránti hitbeli kiállás jellemzi.
Időszerű összefüggésben a nemzeti összetartozás napja, azaz június 4-e közeledtén nem lehet nem gondolnunk a marosvásárhelyi katolikus iskola kálváriájára, és arra, hogy az iskola mellett nem más, mint Buendía érsek, apostoli nuncius állott ki, aki a holnapi csíksomlyói búcsú  szentmiséjét is celebrálja. Hasonlóképpen gondolhatunk arra az örvendetes hírre, hogy a római katolikus püspöki konferencia, jelesül Jakubinyi György gyulafehérvári érsek személyesen is meghívta Ferenc pápát Csíksomlyóra a jövőre várt romániai, illetve erdélyi látogatása alkalmából. A trianoni, valamint a párizsi diktátum aláírásának 97., illetve 70. évfordulóján rendkívül fontos, hogy egyházaink kiálljanak kisebbségben élő népünk védelmében – hangsúlyozta az EP-képviselő.
A kölcsönös egyéb jókívánságok után a szerelvényt a Rákóczi Ferenc fejedelem képmását viselő mozdony és az elébe csatolt két román mozdony indította tovább Csíksomlyó felé. http://itthon.ma/erdelyorszag

Akár el is hagyhatja Romániát Kiss Sándor
A nagyváradi ítélőtábla feloldotta Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács korrupcióval vádolt volt alelnökének mozgását korlátozó rendelkezését, amely 2015 júniusa óta volt érvényben.
A Bihoreanul című román lap beszámolójából kiderül, hogy a bíróság az üggyel kapcsolatos többi korábbi rendelkezését érvényben hagyta, vagyis Kiss és a korrupciós ügyben szintén megvádolt Beniamin Rus vállalkozó vagyona zár alatt marad. Kiss, és a Selina volt igazgatója a folyamatban levő per vádirata szerint  nagyjából hatmillió eurós kárt okozott a nagyváradi és a megyei költségvetésnek. A vád szerint Kiss és bűntársai 4,2 millió eurót tettek zsebre, a  Selina,  a Keviép és a Martex Trans nevű cégek tisztességtelen előnyhöz juttatásával, különböző közbeszerzési eljárások során.
Az ügyészség az ügyben vizsgálta a Kiss Sándorral szoros üzleti és baráti kapcsolatban levő Mudura Alexandru vállalkozó szerepét is, de ő időközben elhunyt. Mikóssy Ferenc, a magyarországi Keviép Kft. ügyvezetője szintén vádlottként szerepel az ügyben, őt pénzmosással gyanúsítják. http://itthon.ma/erdelyorszag

Semjén Zsolt Csíkszeredában: a magyarság a keresztény Európa védelmezője
- Szent László az, akiben a keresztény szentség és a nemzeti szellem egységre jutott, a magyarság pedig ma is a keresztény Európa védelmezője - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Csíkszeredában, ahol megnyitotta a "Szent László király a hit bajnoka, a haza hőse" című kiállítást.
Ünnepi beszédében rámutatott: a lovagkirályban lett sajátosan magyarrá az egyetemes kereszténység. Hozzátette: Szent Lászlótól indul az az önértelmezés, hogy a magyarság a keresztény Európa védőpajzsa.
"Hát nem így van ma is? Nem mi védjük ezt a szerencsétlen Európát, amely megtagadja saját keresztény gyökereit? Mégiscsak mi védjük, most is, hűen ahhoz a nemzeti önértelmezéshez és küldetéshez, ami Szent Lászlóval indul" - jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. Csíkszereda/Bukarest, (MTI)

Érkeznek a zarándokok (Csíksomlyói búcsú)
A mai csíksomlyói búcsúba tartó Boldogasszony zarándokvonat utasai tegnap ellátogattak Gyimesbükkre, a történelmi Magyarország ezeréves határára, és a kontumáci kápolnánál szentmisén vettek részt (fotó). A Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors tegnap kora reggel indult Budapestről. Utasai ma részt vesznek a búcsún, holnap ellátogatnak Gyimesbükkre, majd Madéfalván megemlékeznek a trianoni békeszerződésről annak aláírási évfordulóján. (sz.)Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhelyi felebarátainkért
Miközben a világ magyarsága Csíksomlyóra, a zarándoklat méltóságára figyel, érdemes újra Marosvásárhelyre pillantani. Mert ami az egykori székely fővárosban történik, több, mint ünneprontás.
Mert a marosvásárhelyi római katolikus iskola ellehetetlenítési, felszámolási kísérlete, illetve a magyar és kétnyelvű utcanévtáblák ellen indított újabb hadjárat nem csupán annyit tart, mint egy pünkösdi királyság, hanem az egy módszeres, jól kigondolt, következetesen végrehajtott nemzetiségi megalázás. Hiszen Marosvásárhelyen nem csupán az ott élőket, hanem az egész erdélyi magyarságot folyamatosan megalázzák az évszázados asszimilációs törekvések jegyében. És mindez precedensértékű, mert ma hadjáratot indítanak egy felekezeti iskola ellen Marosvásárhelyen, holnap pedig ugyanezt teszik máshol, egy másik történelmi egyházzal, egy másik kisebbségi intézménnyel. Most persze látszólag minden érintett rendezni kívánja a Római Katolikus Teológiai Líceum mesterségesen és jól irányzottan összekuszált ügyét, még a Szentszék romániai apostoli nunciusa is bekapcsolódott a tárgyalásokba – eredménytelenül –, még a felek közötti párbeszédkészség is erősödik, ám ennek ellenére mégsem körvonalazódik az az egyértelmű és tiszta akarat, amely lezárni kívánná ezt a méltánytalan helyzetet. S mintha ez az iskolaügy nem lenne elég, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak nem akadt fontosabb dolga, hirtelen elkezdte leszereltetni a magyar, illetve kétnyelvű utcanévtáblákat. Állítólag a prefektúra utasítására, de ennél fontosabb az üzenet a vásárhelyi magyarságnak: csupán megtűrt polgárai Bernády György városának. Most már nem is csak az a kérdés, min múlott, hogy a tavalyi önkormányzati választások során újra nem sikerült magyar polgármestert választani. Ennél mélyebbre kell ásni, s meg kellene tárgyilagosan vizsgálni, bő negyedszázaddal a rendszerváltás után miként juthatott ide Marosvásárhely. S ha maguk a vásárhelyiek úgy érzik, elfogadhatatlan, ami a városukban történik, önhibájukon kívül rossz a közérzetük, és többet érdemelnének, nem tévednek. Magukra maradtak, cserbenhagyták őket. És ha eddig a politikusok nem tudták vagy nem akarták életben tartani az egykori magyar várost, ma legalább azoknak az elkötelezett civil szervezeteknek kellene erőteljesen szurkolni, mi több, segítséget nyújtani, amelyeknek polgárai még hisznek abban, hogy Marosvásárhely nem veszett el végérvényesen. És ha már pünkösd és zarándoklat, ez a jó alkalom arra, hogy százak, ezrek, netán tízezrek bár gondolatban bátorítsák bajban lévő marosvásárhelyi felebarátaikat, mindazokat, akik az ottani katolikus iskoláért, a város magyarságáért próbálnak cselekedni. Mi több, szükséges lenne a templomokban, illetve Csíksomlyón megfogalmazható, határozott tiltakozás is, hiszen a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye nem csupán a város gondja, hanem az egyház és a nemzet ügye is.
Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szakály Sándor: A Párizs környéki békeszerződések
Trianon. Egy szó, amelyben szinte benne foglaltatik az egész XX. századi magyar történelem, pontosabban annak az 1920. június 4-ét követő, napjainkig terjedő időszaka. A központi hatalmak I. világháborús vereségét követően a győztesek, az antanthatalmak felülírták korábban hangoztatott, de 1918-ra már „teljesen elfeledett” békeelveiket. Igazi győztesként viselkedtek. A vae victis ókori elvét tartották követendőnek. Nem figyeltek sem a korábbi ígéreteikre, sem a legyőzöttek helyzetére. Új világot alakítottak ki a Párizs környéki békeszerződésekkel – amelyek sokkal inkább a győztesek által megfogalmazott diktátumok voltak, mint a vesztesek szempontjait is figyelembe vevő szerződések.
Az akkor nagy háborúnak – később I. világháborúnak – nevezett, csaknem öt esztendeig tartó harcok vesztesei nemcsak egyszerűen legyőzettek, hanem meg is aláztattak a győztesek által. Nemzeti önbecsülésüket is sárba taposták, és a győztesek diadalittas elégedettséggel osztották az igazságot és a legyőzött országok területét az arra érdemesnek vélteknek. A háborút a vesztesek oldalán befejező Magyar Királyság mint az Osztrák–Magyar Monarchia társországa a lehető legsúlyosabb büntetést kapta. Elveszítette területének több mint kétharmadát, magyar nemzetiségű lakosságának egyharmadát, és a békediktátum katonai előírásai segítségével örökre a legyőzött helyzetét írták elő számára.
E helyzet akkor sem politikai, sem katonai erővel nem tűnt megváltoztathatónak. A győztesek gyakorlatilag már 1919 tavaszára döntöttek Magyarország sorsáról. Európai kis országgá fog változni a valamikori európai nagyhatalom, amelynek létezése sokak számára megcsonkított formájában is szinte elfogadhatatlan volt. A háború folyamán a Magyar Királyság területéből ígértek sok tízezer négyzetkilométert a Román Királyságnak, a Szerb Királyságnak, illetve a létrehozni szándékozott cseh-szlovák államnak, és ezeket az ígéreteket a győztesek be is tartották. S hogy ezeknek a betartott ígéreteknek a következménye egy soknemzetiségű ország feldarabolása lett, és így egy soknemzetiségű ország helyett számos soknemzetiségű állam jött létre, s ez nem megoldotta, de tetézte a korábbi problémákat, már senkit nem érdekelt. Mert mivel is gondolták elejét venni a jövő háborújának a győztesek? Többek között azzal, hogy a soknemzetiségű állam(ok) helyét a nemzetállamok foglalják el Európa térképén – mert a világháború azért a területi kiterjedését tekintve inkább csak európai volt –, amelyek nem akarnak és nem is fognak nemzettársaik sérelmei miatt fegyvert fogni. A feltételezés természetesen csak álom maradt. A békekötések igazi értelmét, a tartós békét a Párizs környéki békerendszer nem hozta, nem hozhatta el. Az egykori sérelmeket újabb, másfajta sérelmek váltották fel, és alapozták meg egy alig két évtizeddel később kirobbant háború lehetőségét. Magyarország annak a háborúnak – a II. világháborúnak – is résztvevője és vesztese lett. De vajon miért vált a háború résztvevőjévé? Azért, mert nem tudta elfogadni és elviselni a trianoni igazságtalanságot. Trianon ugyanis nem a régi sebeket gyógyította be, hanem újakat ejtett egy nemzet egész testén. S ezek a sebek a magyarság egészét érintették. Nem csoda és nem véletlen tehát, hogy társadalmi állásra, politikai szimpátiára és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül utasította el a trianoni békediktátumot az egész magyar társadalom. Konzervatívok és liberálisok, keresztyének és zsidók, szegények és gazdagok fogadták el a korszak általánossá vált jelszavát: Nem, nem, soha! Azaz nem, nem és soha nem fogadja el a magyarság a trianoni megaláztatást, az ország addig nem látott megcsonkítását, több mint hárommillió magyar kisebbségi sorsba taszítását. Horthy Miklós és Chorin Ferenc, Bethlen István és Peyer Károly, Juhász Gyula és Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes, József Attila és még sokan mások remélték a trianoni igazságtalanságok megváltoztatását. Az igazságtalanságok és egészében Trianon elutasítása jelentette a nemzeti minimumot, a közös nevezőt a magyarság számára. Aki ezzel a nemzeti minimummal szembefordult (volna), kiírta (volna) magát a nemzetből. Trianon, ez a Párizs melletti Versailles-ban található kastély (abból is a nagyobb, a Nagy Trianon-palota) kitörölhetetlenül beleírta magát a magyar történelembe, a magyar szívekbe. Több mint kilenc és fél évtizeddel a magyarság számára tragikus következményekkel járó szerződés aláírása után is emlékeznünk és emlékeztetnünk kell arra, hogy a magyarság ezen XX. századi tragédiája napjainkig hat. Az egykoron elcsatolt területeken az elmúlt néhány évtizedben rohamosan csökkent a magyarság lélekszáma, a beolvadás végleges megsemmisüléssel fenyeget, a magyar múlt emlékei eltűnnek, és számosan írnak olyan új történelmet, amelyből bennünket kiírnak. Ha többért nem is, de legalább ezért emlékeznünk és emlékeztetnünk kell magunkat és másokat is a múltunkra. Arra a múltra, amely a miénk (is) volt, és amelynek hiteles bemutatása, megtartása a jövőnk záloga is lehet, mert múlt nélkül nem létezik sem jelen, sem jövő. Nekünk, magyaroknak pedig a múltunk, a jelenünk és a jövőnk is fontos és meghatározó. Ne vegye el tőlünk azt sem Trianon, sem a felejtés, sem más. S mivel lehet azt megtartani? Talán Juhász Gyula fejezte ki legszebben mindezt Trianon című versében, amikor ezt írta: „Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá, / Mert nem lehet feledni, nem, soha, / Amíg magyar lesz és emlékezet, / Jog és igazság, becsület, remény.” Tegyük most mi is ezt, valamennyien magyarok! Éljünk bár a világ bármely pontján, legyünk bár más hiten lévők, a politikáról és a világról másként gondolkodók, de magyar múltunk e szomorú emlékezetű történésének napján – amely mára a nemzeti összetartozás napjává nemesedett – ne feledkezzünk meg arról, hogy magyarságunk kötelez bennünket: szétszakíttatásunkban is kifejezni a remélt együvé tartozást. (Magyar Idők) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A népet Csíksomlyón sem lehet leváltani – Beszélgetés Tánczos Vilmos néprajzkutatóval a búcsú teológiai és emberi dimenzióiról
Mi a búcsú lényege és kié ma a csíksomlyói búcsú? Tánczos Vilmos néprajzkutatóval, egyetemi tanárral igyekeztünk értelmezni a legnagyobb tömegeket megmozgató vallási ünnep történetiségét, alakulását, valamint helyét, szerepét a mai ember életében.
– Szükségesnek tartja megmagyarázni a búcsú lényegét?
– Természetesen, mivel a búcsú teológiai hátterével még a katolikusok között is kevés ember van tisztában. Ha a pap fel is oldoz a gyóntatószékben, elnyerjük bűneink bocsánatát, de a megbocsátott bűnökért járó túlvilági büntetések ezzel még nincsenek elengedve. A purgatórium marad, ahol az elkövetett bűneinkért kiszabott büntetést el kell majd viselnünk. Ha valaki teljes búcsút nyer – például ha részt vesz a csíksomlyói történelmi emlékbúcsún vagy egy templombúcsún, esetleg egy első misés pap primíciáján –, akkor a purgatóriumban esedékes minden büntetését elengedik. Ez a búcsú alapvető teológiai jelentése, a katolikus ember számára ez a búcsú teológiai lényege. Ahhoz, hogy valaki teljes búcsút nyerjen, bizonyos megszabott feltételeknek kell eleget tennie: mindenekelőtt kegyelmi állapotban kell lennie, azaz gyónnia, áldoznia kell, továbbá részt kell vennie egy búcsús szentmisén, a pápa „szándékára” imádkoznia kell, ezzel elfogadva a katolikus anyaszentegyház tanításait.
– A meghozandó áldozatok között a búcsús út megtétele is szerepel?
– Igen, szerepelhet ez is, de a lényeg az áldozathozatal. Ha az ember három-négy napon át, sőt esetenként akár egy hétig is, vallásos hittel – nem a performansz kedvéért – gyalogol, akkor ezen idő alatt olyan pszichés állapotba kerül, amelyben megérzi a megtisztulás katarzisát. Egyszer egy idős csángó asszony azt mondta nekem egy ilyen út után: „Most olyan tiszta vagyok, hogy a legnagyobb ellenségemnek is meg tudnék bocsátani.” A búcsú felemelő katartikus élményét a kegytemplom előtt turistaként az autóból kiugorva nem lehet megtapasztalni. De a búcsújárásban van öröm, vidámság is. Egy moldvai búcsúvezető, a bogdánfalvi Erdély János bácsi mondta, hogy régen a Csíki-havasokon átvezető többnapos búcsús út során nemcsak imádkoztak, hanem vigadoztak is: „‘Sz vígattunk, mint az ember…” – Az ön – a katolikus hitű gyermek, majd felnőtt – búcsúhoz fűződő viszonya hogyan alakult, miként teljesedett ki az idők folyamán?
– Számomra a katolikus hit se nem több, se nem kevesebb, mint bármelyik nemzedékembeli csíki katolikus ember számára. A mi vallásosságunk nem valamiféle pietista, ájtatoskodó vallásosság, teológiailag így nem is mindig „konform”. A vallásosságnak amúgy is különböző regiszterei vannak: a hivatalos egyház által formalizált vallásos regiszter mellett létezik egy élményszerűbb népi vallásosság is, aztán a vallásosság látomásos, esetleg egyenesen mágikus vagy éppen vidámsággal teli, humoros megnyilvánulásai. A búcsújárásnak is adódnak vidám pillanatai. A mai csíkszeredai Márton Áron Gimnázium elődjében érettségiztem 1978-ban, ahol mindig is éreztem Csíksomlyó közelségét. Apróságok révén is: elég volt tudni, hogy a díszterem színes üvegablakai valaha az Árpád-házi magyar szenteket ábrázolták, az iskolaudvar egyik sarkában pedig egy „ottfelejtett” kőkereszt. Emlékszem, 1977-ben tizenegyedikes diákként pünkösdszombaton este kimentem a somlyói kegytemplomba, ami zsúfolásig telt volt búcsúsokkal, a légkör meg félelemmel – rengeteg civil ruhás rendőr, és persze besúgó is volt ott –, de egyféle hősiességgel is, többen is fényképeztek. Éjszaka sorra érkeztek a búcsús csoportok. Az utcán akkoriban nem vonulhattak fel, de a templom bejáratánál rendbe szerveződtek, úgy vonultak fel Mária elé. Hajnal felé az egyik udvarhelyszéki falu búcsúsai – talán a székelyszentkirályiak – a bejáratnál kibontották a jelvényeiket, a zászlókat, és a zsúfolt templomban énekelve előmentek az oltárig. Az énekük refrénje így hangzott: „Ó, áldott Szűzanya, / Tégy nagy csodát, / Csak még egyszer add vissza / a szép magyar hazát!”
Felidézve, ma is végigfut az ember hátán a hideg.
– Ide vezethető vissza az is, hogy a népi vallásosság lett a későbbiekben érdeklődésének, tanári-kutatói munkásságának központi témája?
– Mindenek alapja, hogy én az emberi kultúrát elképzelhetetlennek tartom vallásos beágyazottság nélkül. Felbonthatatlan, szükségszerű, természetes ez az együttlét. Ettől függetlenül véletlennek tekinthető, hogy 1992-ben népi vallásos kultúrát kezdtem tanítani a kolozsvári néprajz szakon, mivel a vallási néprajznak akkoriban nem volt gazdája. A folklór szimbólumait is tanítom, de nem kizárólagosan katolikus szemszögből, mivel a jelképek egyetemesek, és egyetemi oktatásuk kétségkívül legitim. A diákjaim nagyokat néznek, amikor azt mondom: tudok én példákat hozni bármelyik jelképre bárhonnan, de az európai keresztény kultúrán kívül aligha tudok nekik lényegeset mondani, mert én folyamatosan ezt a kultúrát, a saját világomat igyekszem megérteni, és még az is nehezen megy. Európai kultúra nincs vallásos kultúra nélkül, a mi saját paraszti kultúránkat pedig lehetetlenség, egyenesen árulás úgy tanítani, hogy ne legyünk tekintettel annak eredendően vallásos jellegére. – Mit hozott e tekintetben az elmúlt negyedszázad? Hogyan tudná leképezni a változásokat a fiatalok tükre révén, hiszen tanárként fiatal nemzedékek között éli az életét? – Azt vallom, hogy a tananyag és az előadó egyénisége között nincs, nem szabad különbségnek lennie. A tanórákon is magamat adom, de a tanórákon kívül is: a folyosón is, a kirándulásokon is, vagy ha a hallgatóimmal együtt megyek a csíksomlyói búcsúba. A mai fiatalsággal semmi baj nincs, miközben egészen más, mint mi voltunk. A mi nemzedékünket még az jellemezte, hogy valami újat, eredetit akart mondani, alkotni, a maiak elsősorban sikeresek akarnak lenni, ízlésükben, eszményeikben „trendi” csoportokhoz tartozni. Talán azért is, mert ma olyan világban élünk, amelyben egyre nehezebb újat mondani.
– Hogyan kezeli, illetve igyekszik tanítványai számára értelmezni a mai búcsút?
– Sokat tépelődöm ezen a kérdésen. Korábban azt tanítottam a csíksomlyói búcsúról, hogy ez egy nagy rituális dráma, amelynek célja teológiailag a megtisztulás, emberileg pedig a katarzis elérése. Az utóbbi években viszont azzal szembesültem, hogy ez a rituális dráma megszűnőben van. A búcsú rituális rendje egyre szegényedik: a nagy esemény központi elemévé mára a gigantikus szombat déli nagymise lépett elő. Különféle járművekkel megérkezünk, meghallgatjuk a misét, aztán gyorsan hazamegyünk. Kérdés, hogy mi marad meg a több évszázaddal ezelőtti rituális rendből, hiszen már a rendszerváltás után nyilvánvaló volt, hogy a bomlás útjára léptünk. Ezért a néprajzkutató feladata ma már nem a hagyományos rituális rend leírása, a nagy kérdés immár az, hogy mi történik most valójában Csíksomlyón.  – Mi nem működött már negyedszázaddal ezelőtt sem?
– A búcsú régi rituális rendje majdnem teljesen összeomlott. Hol van ma már az a részletekig menő nagyszerű rend, amelyet minden falu népe ismert és tiszteletben tartott? Emlékszem, amikor 1990-ben szülőfalumból elindultunk a búcsúra, a csíkszentkirályi öregek otthon hagyakoztak, hogy falustársaik a somlyói templom előtt melyik hársfához támasszák majd a keresztjeiket és lobogóikat a nagy búcsús szentmise alatt. Ne feledjék el a fiatalok, hogy a nagy „szádokfa” a somlyói templomkertben a „miénk”! Másik példa: régen a hazafelé tartó felső-háromszéki keresztaljak a Kászon-völgyében a Szentjános nevű helyen éjszakáztak, reggel megmosakodtak a kútnál, ünneplőbe öltöztek, mert hétfőn innen mentek tovább a perkői búcsúra. Előtte viszont a kútnál „palágázás” történt: a búcsúsok nyilvánosan meggyóntak, bevallották a közösség ellen elkövetett hibáikat, bűneiket, a búcsúvezető pedig a botjával, egy „palága” nevű fegyelmező eszközzel kimérte kinek-kinek a bűnökért járó büntetését. Ennek fejében az itt nyilvánosan bevallott vétkek, hibák mindörökre el lettek felejtve, később otthon a faluközösségben még célzást sem tehetett ezekre senki. Micsoda rituális rend, micsoda technikája a közösség ellen elkövetett bűnök megbocsátásának és végleges elfelejtésének!
– Akkor viszont vissza a korábbi kérdéshez: mi történik ma Somlyón?
– A mai búcsút egy látványos vizuális „spektákulumként” foghatjuk fel. Ezzel nem azt állítom, hogy ma ne lehetne vallási mélységében megélni a búcsút, hiszen az korábban is rituális tömegesemény volt. De a mai csíksomlyói búcsú erősen látványszerű. Az ikonok, képek szerepének növekedése általános jellemzője korunknak, ideértve a televízió és az internet által közvetített elektronikus képeket is. A vizualitás előtérbe kerülésének pedig az a magyarázata, hogy a képek könnyebben fogyaszthatók, mint az intellektuális dekódolást igénylő szövegek. Ma egyre inkább előtérbe kerül a Csíksomlyó-reprezentációk fogyasztók általi létrehozása és terjesztése is az úgynevezett prosumer kultúrán belül, amikor is a modern „zarándokok” fényképezőgéppel, kamerával vagy mobiltelefonnal a kezükben egyszerre meg is termelik és el is „fogyasztják” az általuk létrehozott Csíksomlyó-képet. Mindeközben a búcsú fontos identitásőrző és -felmutató jelleget is őriz. Miután a székekre épülő régi székely adminisztratív rendszert több szakaszban verték szét a történelem során, a búcsúban ma is kirajzolódnak a hajdani székely tájegységek és egyéb közigazgatási egységek. A székely falvak és egyházi egységek, a „megyék”, sőt, olykor „tízesek” identitása a keresztaljakban testesül meg. De persze ma már ez is bomlóban van, a búcsú közösségi funkciói is átalakulnak.
– Az elmúlt másfél évtizedben óriási médiaérdeklődés övezte a búcsút. Jót tesz ez, vagy veszélyezteti a búcsú bensőségességét?
– Ma már a média, a tévéközvetítés határozza meg a búcsú szertartásrendjét, még a pünkösdszombati nagy szentmise időbeosztását is a tévéközvetítéshez igazítják. A búcsújárás helyett pedig sokan választják az otthoni fotel kényelmességét, azt, hogy megnézzék „magukat” a tévében. Az a felvetés is sok vonatkozásban reális, hogy a csíksomlyói búcsú népi rendjére egyre inkább rátelepedik az egyházi rituálé, és ez nem tesz jót a búcsú szellemiségének. A virrasztás, a búcsú vigíliája ma is legalább két éjszakát vesz igénybe, ezalatt a templom ma is megtelik szegény emberekkel, akiknek nem futja szállásra. Régi hagyományt követve ma is a templompadokban, a kórusfeljáróban, a mellék­oltárok lépcsőjén alusznak az emberek, esetenként a templomi szőnyegekkel betakarózva. Régen ezek csodálatos éjszakák voltak, a vallásos népénekkultúra páratlan eseményei: a templomot betöltő emberek csoportjai a búcsúvezetők irányításával egymást meghallgatva énekeltek sorban az éjszaka folyamán. Csakhogy egy idő után az egyház úgy gondolta, nem lehet magukra hagyni az embereket, és éjszakai miséket kezdtek celebrálni. Ezzel megtört az egész vallásos népszokás lendülete, odalett a vigília varázsa. Olyannak is tanúja voltam egyszer, hogy a templomot reflektoraikkal bevilágítva, egy élő tévéműsor keretében riporterek költögették fel a templompadokban alvó embereket megkérdezni, milyen érzés itt most virrasztani. 
– Kié ma a csíksomlyói búcsú?
– Ha a papokat kérdi, ők habozás nélkül azt mondják, hogy a miénk, az egyházé. De bennem, a néprajzosban némi vissza­tetszést kelt ez a kisajátítás. Az egyház képviselői szerint az UNESCO világörökségi listára csak a szentmisét és a körmenetet kellene felterjeszteni. De a búcsú hagyományvilága nem csak ebből áll. 2011-ben én írtam a búcsú felterjesztéséhez szükséges első szakanyagot, abba belefoglaltam például a búcsú részeként értelmezhető napnézést, a gyógynövénygyűjtést, a Babba Mária-képzeteket, a mágikus célú keresztútvégzést és sok más hasonló „profán” elemet is. Úgy gondolom, a népet Csíksomlyón sem lehet leváltani, azzal együtt, hogy az emberek Csíksomlyóhoz való viszonyát az idők során az egyház folyamatosan alakította.
TÁNCZOS VILMOS
Néprajzkutató, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének oktatója. Csíkszentkirályon született 1959. október 21-én. A középiskolát a csíkszeredai a Márton Áron Gimnázium elődjében végezte, a kolozsvári BBTE-n diplomázott 1983-ban magyar–orosz szakon. Ugyanitt védte meg doktori disszertációját 1999-ben, 2014-ben ugyanitt habilitált. Szakmai pályáját magyartanárként kezdte Gyergyóditróban és Tusnádfürdőn. 1992-től tanársegéd a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén, 1997-től adjunktus, 2001-től docens, 2016-tól professzor. 2014-től doktorátusvezető a BBTE Hungarológiai Tanulmányok Doktori Iskolájában. Tagja a Kriza János Néprajzi Társaságnak (1990-től), az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek (1990-től), külföldi levelező tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak (1999-től), köztestületi tagja az MTA-nak (2000-től), 2007-től az MTA-KAB Néprajzi Szakbizottság elnöke. Kutatói pályafutásának mintegy két évtizedét elsősorban az archaikus népi imádságok kutatására és a moldvai csángók vallásos kultúrájának vizsgálatára szánta. Legfontosabb kötetei: A csíksomlyói kegyhely története (Sepsiszentgyörgy, 1990); Gyöngyökkel gyökereztél. Gyimesi és moldvai archaikus imádságok (Csíkszereda, 1995); Keletnek megnyílt kapuja. Néprajzi esszék (Kolozsvár, 1996); Hungarians in Moldavia (Budapest, 1998); Csapdosó angyal. Moldvai archaikus imádságok és életterük (Csíkszereda, 1999); Eleven ostya, szép virág. A moldvai csángó népi imák képei (Csíkszereda, 2000); Szimbolikus formák a folklórban (Budapest, 2007); Elejtett szavak. Egy csíki székely ember nyelve és világképe (Bookart, Csíkszereda, 2008); Madárnyelven. A moldvai csángók nyelvéről (Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2011); Csíksomlyó a népi vallásosságban (Nap, Budapest, 2016). Díjak, elismerések: Székely Kör-díj (1997); Székelyföld-díj (1998); Julianus Alapítvány-díj (1998); Pro Ethnographia Minoritatum emlékérem (Magyar Néprajzi Társaság, 2007), Csángó Kultúráért-díj (2007), Gróf Mikó Imre emlékérem (EME, 2009), Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díj (MTA, 2013), Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának Díja (2014), Teleki József Díj (EME, 2016).
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A mindig újrakezdő honvédtábornok (Czetz Jánosra emlékeztek Budapesten)
„A szegény legény elindult a faluból, és meghódította a világot” – mutatták be Czetz Jánost a gidófalvi hagyományőrzők a honvédtábornok születésének 195. évfordulója alkalmából tartott emlékkonferencián – olvasható a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának honlapján közölt tudósításban. A budapesti rendezvényen Gidófalvát Kövér György és Zsigmond Zoltán képviselte.
Mint írják, Czetz János volt a 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legfiatalabb tábornoka, Bem József altábornagy táborkari főnöke, kitűnő stratéga, Argentína déli határvidékének feltérképezője és védelmének szervezője, a Buenos Aires-i Katonai Akadémia első igazgatója. A konferencia során különböző szempontokból ismertették az előadók a szabadságharc után emigráló, majd kalandos úton Dél-Amerikában letelepedett, magyar-székely-örmény származású honvédtábornok életútját. Nagy Péter alezredes, a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálatának főmérnöke kifejtette, a honvédtábornok kitűnő katonai szakember, szervező és térképész volt, akinek élét nem törték meg a történelem viharai, mindig képes volt az újrakezdésre. Argentína szabadságát számos külföldi vándor háborús közreműködése szilárdította meg, ilyen volt Czetz János is – emelte ki Maximiliano Gabriel Gregorio-Cernadas, az Argentin Köztársaság nagykövete. Rávilágított, hogy Argentínát a „bevándorlók országának” is nevezik, hiszen sok külföldi munkásságából építkezett. „Köztük voltak szép számban azok a magyarok is, akik a szabadság és a kreatív munka országát kívánták felépíteni” – mondta. A konferenciára a latin-amerikai országból is üzentek, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége Argentínai Czetz János Főcsoportja tizenháromezer kilométerről üdvözölte az előadáson részt vevőket: „Czetz János, ahogy Magyarországon sikeresen tevékenykedett és harcolt élete fiatal éveiben, úgy ragyogott fel Argentínában érett korában. Élete mérföldköveket tett le az argentin katonai intézményekben.” A konferencián az előadók részletesen bemutatták a honvédtábornok hazai és külhoni életútjának, katonai pályájának különböző vetületeit. Az örmény diaszpóra magyarországi és erdélyi jelenlétéről, kultúrájáról és Czetz János emlékének őrzéséről Esztergály Zsófia Zita és Issekutz Sarolta tartott előadást, amelyet Bereczkiné Máté Judit, a Czetz család leszármazottja egészített ki személyes élményeivel. Az erdélyi katonai hagyományokat a honvédtábornok szülőfalujából származó gidófalvi hagyományőrzők mutatták be. Czetz János katonai karrierjének kezdetét és a kor császári-királyi hadseregének szervezetét Csikány Tamás ezredes ismertette. Czetz nem csak hadtudományok művelője volt, honvédtiszti tevékenysége mellett előszeretettel foglalkozott földrajztudománnyal, térképészettel és nyelvműveléssel. A Magyar Hadnyelvtan elkészítésének folyamatát Balázs Géza, az ELTE egyetemi tanára mutatta be. Kedves Gyula ezredes, az Országgyűlési Múzeum vezetője kifejtette, hogy Czetz János az erdélyi hadjárat és haderőszervezés egyik kulcsfigurája volt. Czetz János számos országban megfordult: európai tevékenységét Csorba László, a Nemzeti Múzeum volt főigazgatója, argentin katonai pályafutását pedig Siposné Kecskeméthy Klára ezredes ismertette. Ha áttekintjük Czetz János életét, megállapíthatjuk, hogy a honvédtábornok méltán kelthet elismerést és tiszteletet az utókorban, hiszen ő a kiapadhatatlan tenni akarás és az eltántoríthatatlan újrakezdés egyik 19. századi nagy magyar alakja – olvasható a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tájékoztatójában. (mol) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szeretet megsokszorozódik, halmozottan nő – látogatóban egy hatgyermekes kolozsvári családnál
Ebben a korban már gyereket neveltem – halljuk sokszor szüleinktől, nagyszüleinktől a kijelentést, és huszonévesen, de sokan még a harmincon túl sem tudják elképzelni magukat szülőkként, pedig egykor ez volt az élet rendje. Állhat a mai divat, felfogás, karrierépítés a háttérben, okolhatjuk az anyagi gondokat vagy akár a rohanó életmódunkat, zsúfolt mindennapjainkat, amiért egyre későbbre tolódik, vagy teljesen elmarad az ember életéből a gyermekvállalás. Rohanó világunkban, az egykézést is felváltó gyermektelenség korszakában mégis vannak olyan családok, szülők, akik szembemennek az egyre terjedő felfogással, és olyasmire vállalkoznak, ami éles ellentétben áll a mai, főleg a nyugati társadalom nézeteivel. Szélyes Levente és Éva kolozsvári szülők pontosan ezt teszik: mindössze egy hete nyolctagúvá bővült a családjuk. Ez – amellett, hogy a családi kisbusz átalakítását, bővítését jelenti számukra – még több szeretetet hoz köreikbe, a gyarapodást pedig ajándékként, áldásként élik meg.
Igazi kényeztetés hét nővel élni egy fedél alatt
Levente és Éva egy kivételesen csendes órában meséltek hat lányukról, a gyerekvállalásról és gyermeknevelésről, nehézségekről és örömökről. Bevallották, hogy mindig is sok gyereket szerettek volna, és már huszonéves korukban eldöntötték, hogy nagy családjuk lesz. 1996 óta, 21 éve lettek egy pár, az első lányuk pedig 2003-ban született. Nóra most már 14 éves, Panni 11, Villő 8, Édua 4, Illa 2, Róza pedig alig egyhetes. A hat lány közül három iskolás és egy ovis, mindhárom diáklány zeneiskolába jár. Nóra csellón játszik és néptáncol, Panni zongorázik és balettezik, Villő pedig hegedülni tanul és focizik. A szülők elmondták, megadják a lehetőséget nekik, hogy mindenfélét kipróbáljanak, a kicsik pedig kiválasztják azt, ami a legjobban tetszik nekik. A napi program megszervezése valóságos kihívás, de a szomszédokkal, a környékbeli családokkal egyeztetve beosztják az iskolába menést, felváltva viszik a kis csapatot autóval – ecsetelte a mindennapi mozzanatokat Éva. Délutánonként a hangszeróráké, iskolán kívüli tevékenységeké a terep, a nagyobb lányok pedig már követik a saját programjukat, észben tartják, emlékeztetik rá a szülőket, de Éva a mindenkori főszervező és logisztikus a családban. Levente elmondta, a munka sajnos nagyon sok idejét felveszi, de igyekszik minél több időt tölteni a családdal, a lányok pedig minden este csatakiáltással fogadják, valósággal lerohanják őt, annyira várják haza. A lányokról mindig azt szokták mondani, hogy apásak, Levente esetében pedig ez kimondottan igaz. Bevallotta: nem elnyomásban él, sőt igazi kényeztetés néha, hogy hét nővel lakik egy fedél alatt, akik ennyi figyelmet és szeretetet nyújtanak neki.
Legyen mégis lány!
Kérdésünkre a pár mosolyogva osztotta meg velünk, hogy a nagyszülőket is büszkeség tölti el a sok unoka láttán, mindig szívesen fogadják a kicsiket vakációkban, kölcsönösen rajonganak egymás iránt. A lányok egymás közötti viszonyáról kiderült, hogy otthon elég sokszor hajba kapnak, veszekednek, ez elkerülhetetlen ekkora gyerekseregben, de ha elmennek valahova közösen, olyankor érzik, hogy nem a megszokott környezetükben mozognak, és nagyon figyelnek, vigyáznak egymásra, megvédik egymást. Persze a kirándulásokon, kiruccanásokon hatalmas felfordulást okoznak, de ez csak még több élményt szerez mindnyájuknak. „Amikor megtudták, hogy jön a hatodik, összeültek a nagyobbak, és azért szurkoltak, hogy legyen fiú, de néhány nap után meggondolták magukat, és mégis lányt vártak. Arra jutottak, hogy ennyi nővérrel nem fog jól járni egy kisöcs” – mesélte Levente. Éva hozzátette: a testvérek között nem volt féltékenység, próbáltak maguk is anyukává válni, mindig örültek az új kisbabának.
Levente az alacsony gyerekvállalási kedvért a nyugati, modern felfogást okolja, hiszen egyre többen fektetik a hangsúlyt családalapítás helyett karrierépítésre, saját szabadságuk megélésére, és minél később vállalnának gyereket, annál jobban beleszoknak az addigi életstílusukba, harminc év fölött pedig már nehezebben tudnak kizökkenni az életvitelükből, nehezebben váltanak. Az apa a leendő szülőknek minimum három gyerek vállalását ajánlja. Úgy véli, a harmadik baba érkezése kiegyensúlyozza a kis csoportot, dinamizmust visz bele. Levente a Kolozsvár–Belvárosi Református Egyházközség gondnokaként is tevékenykedik. Elmondta, a gyülekezet részéről is megerősítést kaptak, hogy jól döntöttek, amikor vállalták a nagycsalád fenntartását és a vele járó feladatot. A gyülekezet az a hely, ahol nem lógnak ki nagycsaládosokként a sorból. Sok 3-4 gyerekes magyar családot ismernek Kolozsváron, a helyi családi rendezvényeken mindig összefutnak, így a gyerekek is tudnak ismerkedni, barátokat szerezni.
A kérdésre, hogy miért tartják fontosnak, hogy nagy családjuk legyen, Éva elmondta: „az a szeretet, amit kapunk, és amit adhatunk, megsokszorozódik, halmozottan nő, megerősíti bennem azt, hogy igenis jó döntés volt ennyi gyereket vállalni”, Levente pedig egyszerűen hozzátette: „ez az élet értelme.”
Gyerekvállalás és nagycsaládok pszichológusszemmel
Vitus-Bulbuk Emese pszichológust kérdeztük a gyerekvállalás és -nevelés családra gyakorolt hatásáról. Mint mondta, az első gyerek érkezése nagy változást hoz a pár vagy a házastársak életébe, új szakasz kezdődik el, teljesen átrendeződnek a mindennapjaik, hiszen férjből és feleségből szülőkké válnak. Ez a nagy változás az első gyereknél érzékelhető, utána pedig már felépül a szülői alrendszer, és könnyebben kezelik a kisebbek érkezését. A pszichológus rámutatott: a gyerekvállalásnak megvannak az előnyei és hátrányai – az anya és a gyermek, főleg az első időszakban teljesen egymáséi, szimbiózist alkotnak, az apa pedig kívülállónak érezheti magát. Meg kell tanulnia, milyen apának lenni, míg az anyánál mindez ösztönszerűen működik. „Nagyon oda kell figyelniük, hogy apaként és anyaként is együtt dolgozzanak, hogy mindenki egyenlően fejlődjön, emellett pedig párként is figyeljenek egymásra” – hangsúlyozta. Hozzátette: sok esetben kihívás, hogy a szülői szerepkörök mellett ne feledkezzenek meg arról, hogy a házastársi kapcsolatuk is él, a férj-feleség, apa-anya és gyermek hierarchia pedig ne mozduljon el.
A szerepkörök egyensúlyának kibillenése, nem megfelelő fenntartása hosszú időn át nagyobb szétesést okozhat, amikor a gyermek kirepül a családi fészekből, a pár pedig idegenként néz egymásra, mivel régóta nem találkoztak férj-feleségként, eltávolodtak egymástól. A kapcsolatok ezen időszakában nagyon sok válás figyelhető meg, ami sokak számára meglepő lehet, hiszen évtizedeken át éltek családként, gyermeket neveltek. Ezért kell arra figyelni, hogy abban az időszakban, amikor a gyerekek fontosabbá válnak a házastársi kapcsolatnál, a párnak igyekeznie kell kettejük saját kötődését is ápolni.
Vitus-Bulbuk Emese a nagycsaládok egyik jellemvonásaként említette, hogy a testvéri kapcsolatok terhesebbek lehetnek, hiszen sokkal több odafigyelést és egymásra figyelést igényelnek, de olyan kapcsolati stratégiákat tanulhatnak meg a gyerekek a „szűk” családon belül, ami nekik sokat fog jelenteni az életben. Úgy indulhatnak el, hogy ismerik már a megküzdési, konfliktuskezelési stratégiákat, olyan helyzeteket uralhatnak, amelyeknek köszönhetően már az óvodában, iskolában is előnnyel indulhatnak. A nagy testvérekben például olyan felelősségtudat alakul ki, amely felelősségteljesebb felnőtté teszi majd őket a későbbiekben.
A pszichológus elmondta: egy nagycsalád vállalása fantasztikus lehet, objektíven nézve rizikósnak tűnhet, de érzelmileg rendkívül kielégítő tapasztalatot nyújt. Rámutatott, hogy a mai társadalomban a megélhetési nehézségek akadályozzák főként a gyerekvállalást, de az a tévhit is elterjedt, hogy a gyerekek érkezése után a szülőknek nem lesz többé magánélete, pedig megfelelő hozzáállással, időbeosztással, valamint ha az alapokat biztosítani tudják, kommunikációval, türelemmel és jó adag humorral szép és kalandos élet elé néznek azok, akik nagycsaládo­sokká válnak.
BEREKMÉRI GABRIELLA Szabadság (Kolozsvár)

Tudomány nélkül elvész a nép
Egyháztörténeti konferenciát „hagyományosítana” Kolumbán Vilmos József
Másodszor szervezett Kolumbán Vilmos József, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet oktatója egyháztörténeti konferenciát május elején. A reformáció öröksége című tudományos ülésszakon közel 30 teológiai oktató és gyakorló lelkész mutatta be dolgozatát. Ahogy az egy tudományos ülésszakhoz méltó, ezek az előadások elsősorban a lelkészek számára fontosak, ám megkockáztatom, hogy az erdélyi református zsinatok iratairól, Szenczi Molnár Albert könyvtáráról akár a laikus is szívesen tájékozódna. A konferencia szervezési munkálatairól, fontosságáról és hasznáról a főszervező egyetemi oktatóval beszélgettünk.
– Mi késztette arra, hogy ilyen eseményt szervezzen? Mit tudhatunk az első egyháztörténeti konferenciáról?
– Az első egyháztörténeti konferenciára Protestáns Erdély címmel 2016. április 15-én került sor a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. Tizenöt évvel ezelőtt gondoltam először arra, hogy az egyháztörténészek számára szakmai konferenciát kellene szervezni, de akkor még nem sikerült azt megvalósítani. 2015-ben, a kolozsvári teológiai fakultás fennállásának 120. évfordulóján tartott ünnepi konferencián Buzogány Dezső felhívta a figyelmet a kutató közösségek megerősítésére és az utódnevelés fontosságára. Nos, ekkor született meg a végleges elhatározás, hogy szakmai konferenciát szervezünk. A gyors igényfelmérés és a pozitív visszajelzések után hozzáláttam a konferencia megszervezéséhez. Célom az volt, hogy elsősorban azokat a kutatókat szólítsam meg, akik az erdélyi protestáns egyházak történetével foglalkoznak. Saját tapasztalatomból tudtam, hogy szakmai konferencián való részvétel egyértelműen bátorítólag hat a tudományos kutatásra. Annak is tudatában voltam, hogy a személyes találkozás és a kutatási területek résztémáinak bemutatása együttműködésre sarkallja a résztvevőket. A konferencia felhívására, a várakozásokat messze felülmúlva, közel harmincan jelentkeztek, sőt amikor a szervezendő konferencia híre az ország határain túlra is eljutott, neves magyarországi kutatók is jelezték részvételi szándékukat. A konferencia sikeres volt. Az előadók nagy létszáma miatt (a teljes magyar nyelvterületen eddig nem volt ilyen nagy létszámú egyháztörténeti konferencia) két szekcióban (újkor és jelenkor) tartottuk meg az előadásokat. Az első konferencia sikerét nyugtázva, már nem volt kérdés a következő megszervezése. Az előzetes becslés ellenére, a várakozásokat felülmúlva idén 28-an jelentkeztek, tehát eggyel többen, mint tavaly, és az idén is két külön szekcióban hangzottak el az előadások.
Erdélyen túliakat is vonzott
– Ilyen biztató kezdet után magától adódik a kérdés: mikor lesz a következő?
– Az eddigi két konferencia sikerén felbuzdulva nem kérdéses, hogy jövőre is megszervezem. A pontos dátum még nincs leszögezve, de előreláthatólag valamikor 2018. április–május folyamán kerül sor. Nem titkolt célom, hogy a tavaszi egyháztörténeti konferenciákból hagyományt szeretnék teremteni. Az érdeklődés kiváló, az előadások színvonala minden tudományos igényt kielégít. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni azt is, hogy a későbbiekben sem kívánok tematikus konferenciát szervezni. A célkitűzésem az, hogy minden kutatót meghívjak, aki az erdélyi protestáns egyházak múltjával foglalkozik.
– Voltak-e segítőtársai a szervezésben?
– Mindkét konferenciát én szerveztem. Ugyanakkor megemlíteném, hogy a tanszék másik oktatója, Buzogány Dezső végig bátorított és támogatott a szervezési munkában. Rengeteg munkával és odafigyeléssel járt a szervezés, több héten át szinte kizárólag csak a rendezvény megszervezésével foglalkoztam. Úgy érzem: a befektetett munka meghozta gyümölcsét, és egyetlen percnyi foglalkozás sem volt hiábavaló. Célkitűzésem teljesült. Ugyanakkor itt köszönném meg a Protestáns Teológiai Intézet vezetőségének, különösen Rácz Levente gazdasági igazgatónak, hogy a rendezvény gazdasági hátterét példamutató módon biztosította. Ugyanakkor köszönetet mondok az Erdélyi Református Egyházkerület tanácsosának, Ballai Zoltánnak, aki az egyházkerület nevében hozzájárult a konferencia sikerességéhez.
 Hogyan történt az előadók kiválogatása?
– Elsősorban hazai előadókban gondolkodtam, de végül Magyarországról és Felvidékről is nagy volt az érdeklődés. Az előadók válogatása úgy történt, hogy számba vettem mindazokat, aki protestáns egyháztörténettel foglalkoznak, és elküldtem a konferencia felhívását abban a meggyőződésben, hogy a tapasztalatok alapján csak a meghívottak fele vesz részt. Ezzel egy időben a PTI és a két református egyházkerület honlapján is megjelent a felhívás, valamint egyéb internetes felületre is eljuttattam. Egyetlen jelentkezőt sem utasítottam vissza.
Kétszáz éves röpirat, szálszámolásos abroszok
– Érdekes témák, előadók...
– A két eddigi konferencián, úgy gondolom, mindegyik előadás érdekfeszítő volt. Mivel mindegyik kutató tudományos novummal, eddig nem kutatott témával jelentkezett, nagyon nehéz lenne bármelyiket is kiemelni. Az első konferenciáról megemlíteném Korányi Andrást, a budapesti evangélikus teológia egyháztörténeti professzorát, aki a magyarországi evangélikus egyház kommunizmus alatti történetének egy részét mutatta be. Szabadi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület levéltárosa Szilágysághoz kapcsolódó érdekes előadással jelentkezett. Az idei konferencián Zsigmond Attila, egy kevésbé ismert lelkipásztor, Ikafalvi B. János külföldi tanulmányútjáról, majd hazai munkásságáról beszélt. Hasonlóképpen érdekes előadást tartott Benkő Tímea egyetemi asszisztens, aki felelevenítette a reformáció 300. évfordulója megünneplésére kiadott református egyházi rendelkezések történetét. Rácz Emese könyvtáros egy 1717-ben kiadott röpiratról beszélt, amely magán viseli a korszak teológiai gondolkodásának és polémikus világszemléletének sajátosságait. A közelmúlt kutatói közül érdekes előadást tartott Berekméri Árpád Róbert egyházkerületi levéltáros, aki a két világháború közötti időszakban a marosi egyházmegyében végzett esperesi vizitációk hasznáról beszélt. Előadásában hangsúlyozta, hogy a korszak történetének ismeretéhez elengedhetetlenül fontos a települések, közösségek történetének feltárása. Jánosi Csongor kutató a Romániai Református Egyháznak az ateista pártállam és a nyugati keresztyénség között végzett moderátori szerepét taglalta. Kovács Mária Márta egyházkerületi muzeológus a református gyülekezetekben őrzött középkori klenódiumokról tartott előadást, Tamás Iringó kutató pedig a Görgényi Református Egyházmegye 18. századi szálszámolásos abroszait mutatta be.
Kötet és ösztönzés
– Mi lesz az eredménye ennek a konferenciának? Például megjelennek az előadások szövegei vagy rezüméi egy-egy kiadványban, amit gyakorló lelkészek, lelkészhallgatók is olvashatnak?
– Meggyőződésem, hogy egy ilyen jellegű tudományos rendezvény csak úgy lehet teljes, ha az előadások külön tanulmánykötetben meg is jelennek. A tavalyi konferencia kötete az idén jelenik meg, valamikor június–július folyamán, az idei konferencia anyaga jó reménység szerint az év végén. A köteteket nemcsak lelkészeknek szánjuk, hanem minden érdeklődőnek, kutatónak, történésznek, és természetesen maguknak az előadóknak.
– Elképzelhető, hogy a konferencia konkrét haszna az, hogy a gyakorló lelkészeket tudományos kutatásra buzdítják napi feladataik elvégzése mellett? Azaz: miért jó, ha gyakorló lelkészek ilyen témával foglalkoznak, előadást tartanak?
– Igen, az is nyílt titoknak számít, hogy a konferenciákon való részvétellel és a tanulmányok megjelentetésével bátorítani akarjuk az erdélyi protestáns tudományosságot és a lelkészeket a tudományos munkával való foglalkozásra. Eleink sokszorosan hangsúlyozták, hogy tudomány nélkül elvész a nép. Meggyőződésem, hogy a tudomány művelése, a folyamatos tanulás és a megszerzett tudás révén vagyunk azok, akik vagyunk. Gazdag tudományos örökségünk arra kötelez, hogy ezt vigyük tovább.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)

A gyimesi csángók intézményei 650 millió forintos támogatást kapnak
MTI - A gyimesi csángó magyarok egyházi és oktatási intézményei összesen 650 millió forintos támogatást kapnak a magyar kormánytól – jelentette be pénteken Gyimesbükkön Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára pénteken részt vett a csíksomlyói zarándoklatra érkezett Boldogasszony zarándokvonat utasaival és helyi csángó magyarokkal együtt a gyimesbükki Kontumáci kápolnánál tartott szentmisén. Ezt követően az MTI-nek telefonon elmondta: a magyar kormány 50 millió forinttal támogatja Gyimesbükkön a római katolikus plébánia, illetve közösségi ház felújítását, 100 millió forinttal finanszírozza Gyimesközéplokon a Gróf Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola tornatermének megépítését, illetve 500 millió forintot fordít Gyimesfelsőlokon az Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum épületének és a hozzá tartozó diákotthonnak a felújítására.
Emlékeztetett: a magyar kormány tavaly év végén döntött a támogatásokról. Kijelentette, hogy a csángómagyarok évszázadokon át megőrizték kereszténységüket, magyarságukat, és remélhetőleg a következő évszázadokban is megmaradnak szülőföldjükön. Az anyaországi magyarok sokszorosan visszakapják lelkiekben ezt az anyagi támogatást - tette hozzá, majd példaként említette azt a vendégszeretetet, amivel a helyiek a pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra tartó magyarországi zarándokokat fogadták. Az államtitkár felidézte: a csángók intézményei kaptak már korábban is támogatást a magyar kormánytól, de a mostani finanszírozás a méreteit tekintve előzmény nélküli. Leszögezte: a gyimesi csángók is részei a magyar nemzetpolitikának, és segíteni kell őket, hogy megőrizzék, továbbadják keresztény hitüket, magyarságukat. Az államtitkár felemelőnek nevezte, hogy a pénteki szentmisén 300 fiatal is részt vett, akik között voltak a Kárpát-medence különböző részeiből érkezettek, de olyanok is, akik a világ különböző kontinenseiről, a magyar diaszpóra közösségeiből jöttek. Mindez a kereszténységben, a magyarságban és a magyar nyelvben való összefogást jelképezi - mondta az államtitkár. Krónika (Kolozsvár)

Csíksomlyói búcsú - A viszálykodás megszüntetésére szólított fel Veres András
MTI - A viszálykodás megszüntetésére, a nemzet és a haza sorsának jobbra fordítása érdekében történő összefogásra kérte szombaton a csíksomlyói búcsú résztvevőit, valamint a szentmisét a televízióban és a rádióban követőket a prédikációt tartó Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.
A püspök arra biztatta a jelenlévőket, hogy bizalommal forduljanak Szűz Máriához a kérésükkel, mert tőle még soha senki nem távozott meghallgatatlanul. "Arra kérem minden magyar testvéremet (.), kapaszkodjunk össze az imában, tudjunk őszintén megbocsátani egymásnak, akarjunk összefogni nemzetünk és hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében. Így teremtsük békét önmagunkban, családunkban, országainkban, és legyünk egymás társai a köztünk szeretetben megvalósuló Isten országa építésében. Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást, segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja" - fogalmazott a csíksomlyói szónok. Veres András a költő szavaival mondta: ha isten a szűzanya által akart közeledni az emberhez, mi ne akarjunk nélküle közeledni Istenhez. Úgy vélte: bár minden emberben ott van az isten utáni sóvárgás, de mindenkinek segítségre van szüksége, hogy felfedezze, hol csillapíthatja "istenéhségét". Max Plank Nobel-díjas fizikus szavait idézve jelentette ki, hogy "bárhová nézünk, soha nem találunk ellentmondást isten és tudomány között, inkább teljes összhangot minden lényeges pontban". A szónok természetesnek nevezte, hogy minél magasabbra jutunk a hitben, annál inkább érezni fogjuk hitünk hiányosságait és gyengeségeit. Azért fohászkodott, hogy növekedjen az emberekben a hit, és ne legyen senki elbizakodott, öntelt, gőgös a hitében sem. A szentmisét a Csíksomlyóra első ízben ellátogató Miguel Maury Buendía nuncius, a Vatikán bukaresti nagykövete "az európai kereszténységet védő nemes harcosok földjén", "az évszázadokon át határt jelentő földön" köszöntötte a zarándokokat. A nuncius Ferenc pápa üdvözletét és áldását hozta Csíksomlyóra. A pápa gondolatait idézve a nuncius kijelentette: szükséges emlékezni a múltra, de szükséges észrevenni a remény útjait, amelyek a nagy európai értékekből fakadnak. Ez értékek sorában az emberközpontúságot, tevékeny szolidaritást, a világ felé való nyitottságot, a béke és a fejlődés követését, a jövőre való nyitottságot említette. szatmar.ro

Rekord sok néző előtt kezdődött el hivatalosan a TIFF
A nagy bejelentések elmaradtak, produkcióból is csak egy asszonykórus jutott, de ez így van jól.
Nagyjából 3200 ember részvételével, a fesztivál történetének legnagyobb (23x14 méter) szabadtéri vászna előtt, A belgák királya című film vetítésével pénteken este hivatalosan is megnyitották a 16. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált Kolozsváron. Igazán nagy bejelentése nem volt Tudor Giurgiu fesztiváligazgatónak, a korábbi években megszokott rendben, egyszerűen bemutatta az idei fesztivált, levetítettek néhány ajánlót, és volt egy színpadi produkció is. Idén mintha rövidebbre vették volna a megnyitót, mint az elmúlt években, bár a vetítéssel együtt így is közel éjfélig tartott. 
Giurgiu pozitív dolgokkal kezdte, nem esik, és az előrejelzés szerint nem is fog, és bár féltek attól, hogy a hosszú hétvége miatt sokan elmennek üdülni, és nem lesz, aki megvegye a jegyeket, de egyelőre szuperül állnak, elővételben péntek reggelig 170 százalékkal adtak el több jegyet, mint tavaly. A szervezők közleménye szerint több olyan vetítés is van, amire péntek reggelig minden jegy elkelt. Ilyen volt például a megnyitó ünnepség is, amire még így sem tudták kielégíteni az igényeket. 
Majd elmondta a standard szöveget, hogy 225 filmet (188 nagyjátékfilmet és 37 rövidfilmet) láthat összesen a közönség a következő bő egy héten, ami ugyan kevesebb, mint amennyit tavaly vetítettek, de helyette sokkal több - nagyjából 1300 - vendég jön Kolozsvárra, mint korábban bármikor, teljes kapacitással működnek a szállodák. Összesen 53 országból érkeznek filmek, például Irakból. 
Majd tovább folytatta az idei fesztivál bemutatását, több eseményt és helyszínt is kiemelve. Beszélt az Alain Delon tiszteletére szervezett pénteki Egy zsaru bőréért vetítéséről, illetve az azt követő közönségtalálkozóról, pontosabban arról, hogy a fesztiválnak a közönség a legfontosabb, ezért arra senkinek nem adnak protokollból vagy akkreditációval ingyen jegyet, mindenkinek vásárolnia kell, aki találkozni akar a francia sztárral a filmje pénteki vetítésén a Főtéren. Már eladtak 1700 jegyet, de még lehet vásárolni. Külön kiemelte, hogy a Művész mozi helyét idén a Sapientia vetítőterme veszi át, illetve a Malom utcai Divatházban megszervezett új szekciót, az InfiniTIFF-et, amit mi is ajánlottunk nektek. De az idei fesztivál újdonságairól és meghívottjairól már sokat írtunk, nem részletezem, mert nem volt igazán jelentős bejelentés. Idén nem volt politikusi felszólalás, de a Giurgiutól nem idegen beszólás sem, sőt, megdicsérte a polgármesteri hivatalt, amiért kibővítette, civilizáltan felújította a Fő teret, ami ugye a szabadtéri vetítéseknek a helyszíne, és így még több ember vehet részt azokon. 
G. L. Transindex.ro

Lelkiséget megélni jöttek a visszatérő és újonnan érkező zarándokok
A világ összmagyarságát képviselte az a több világrészről származó több mint kétezer zarándok, akik három különvonattal érkeztek a csíksomlyói pünkösdi búcsúra szombaton. Élményekkel gazdagodni, lelkiségüket, az összetartozás élményét megélni jöttek a Szűzanya lábához.
Akárcsak a korábbi években, pünkösd szombatján reggel elsőként a most rekordhosszúságú, 17 személykocsival érkező Boldogasszony Zarándokvonat futott be a csíkszeredai vasútállomásra.
Utasait és a zarándoklat vezetőit Darvas-Kozma József címzetes esperes, a csíkszeredai Szent Kereszt Egyházközség plébánosa fogadta és köszöntötte, emlékeztetve arra, hogy a Kárpát-medencéből érkező zarándokok most Szent László évében gyűlnek össze. Szent László a székelyek szent királya, ő volt, aki bennünket ide, az ország védelmére a keleti végekre irányított, és ránk bízta Boldogasszonynak a virágos kertjét, Magyarországot. Mi most a Szent László-évben az értékeket akarjuk jobban elsajátítani, tudatosítani magunkban, érteni akarjuk Szent István eszméit, Szent László terveit, a magyar szentek odaadását Jézus Krisztus iránt, hogy Szűz Mária gyermekeiként tudjunk élni – hangsúlyozta Darvas-Kozma József.
„Ha bennünket a Szentlélek Isten lelkesít, akkor mi, mint keresztények, apró kis momentumokban sem tudunk megbukni. Mutassuk meg, hogy mi Isten gyermekei vagyunk, a Szűzanya családjához tartozunk, és az érték a szívünkben van” – buzdított. Az üdvözlő beszéd után Székely János, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, a zarándoklat lelki vezetője mondott hálaimát, és kérte Isten áldását a zarándokokra.   Egy órával később érkeztek be a vasútállomásra a II. Rákóczi Ferenc arcképével és jelmondatával díszített mozdony húzta Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors szerelvényei, amelyek Alcsík és Felcsík településeiről hozták az ott elszállásolt zarándokokat. Az össznemzeti zarándokvonattal érkezett utasok zászlók alá sorakozva indultak Csíksomlyóra.
„A lelkiség hozott ide a búcsúra, most ért meg bennem az, hogy eljöjjek erre az útra. Én komolyan készültem, és nagyon remélem, hogy tudok olyan csendet találni itt az óriási rendezvények, beszédek közepette, amiben én a lelki vágyaimra, kérdéseimre válaszokat kapok” – mondta kérdésünkre dr. Nyitrai Xavér Pálné, aki Budapestről érkezett.
Szintén a magyar fővárosból visszatérő vendégként jött Csíksomlyóra Eke István és felesége, mint a családfő elárulta, nagyapja Erdélyből származik. „Két másik alkalommal is jártunk már a búcsún, de vonattal még nem jöttünk, gondoltuk, megnézzük a vonatból is a tájat, mert az is nagyon szép, nyilván a fő cél, a búcsú mellett. Nagyon szép az itteni magyarság összetartása, és jó ezt látni” – emelte ki Eke István.
Ausztráliából érkezett a pünkösdi búcsúra az össznemzeti zarándokvonattal Koncz Anna és férje, Ottó. „Most vagyunk először itt, hallottunk a búcsúról tavaly az ausztrál rádióban, és akkor elhatároztuk, hogy jövünk. Egy kicsit fárasztó a hosszú út, de minden nagyon, szép és jó” – mondta el Koncz Anna.
Kovács Attila Székelyhon.ro

A magyarság legfájóbb stigmája: Trianon
„Népek Krisztusa, Magyarország” – írta 1956 végén Mennyből az angyal című megrázó költeményében Márai Sándor, s mennyire igaza volt, hiszen Móricz Zsigmond Öt sebek! című írásában hasonlóképp vélekedett: „A magyar faj eddig a história folyamán öt krisztusi sebet kapott. A Krisztus életét azonban a hatodik oltotta ki, a lándzsaszúrás a bordák közt, a szívbe. Vigyázzon a magyarság, hogy ezt a hatodik szúrást meg ne érje.”
Móricz 1926-ban írta a fenti sorokat, aztán eltelt huszonegy esztendő és egy újabb vesztes világháborút követően, 1947. február 10-én megkaptuk a hatodik szúrást: a Trianont több ponton is meghaladó párizsi békét, s a győztesek még durvábban bántak el országunkkal, mint 1920-ban tették azt. És még ez sem volt elég, hiszen a jaltai konferencia értelmében országunk is szovjet érdekövezetbe kerülvén, 1948-ban újabb tőrdöfést kaptunk: a megcsonkított és megnyomorított Magyarország és a párizsi határokon kívül rekedt magyarok milliói nyakukba kapták a több évtizedig regnáló kommunizmust, amelynek átkos mételye a mai napig érezteti hatását.
Aztán elkövetkezett a rendszerváltoztatás időszaka, s az azóta eltelt huszonnyolc esztendő ismét súlyos sebek sorát hozta el: Románia kivételével széthullottak körülöttünk a Trianonban tákolt államok és mi még a szavunkat sem emeltük fel – nemhogy fegyvert fogtunk volna – magyar véreink védelmében, nem követeltük az Európai Unióba való belépés feltételeként a románoktól és a szlovákoktól, hogy autonómiát adjanak a területükön élő magyar nemzetrészeknek. Aztán eljött a 2004. december 5-i népszavazás, amikor ismételten megmutatkozott, micsoda rombolást végzett az anyaországi magyarok lelkében az „átkos” időszak. Több sebet kaptunk, mint Krisztus a keresztfán, de mégis élünk…
A kommunizmus csak tetézte a gondokat
A két világháború közötti Magyar Királyság minden lakója – társadalmi helyzetétől függetlenül – átérezte a Szabó Dezső-féle „Minden magyar felelős minden magyarért” mondat mély tartalmát, vallotta a Magyar hiszekegyet és hitt az isteni igazságtételben, s mindent megtett annak érdekében, hogy a reánk kényszerített trianoni béklyókat széjjeltörjük. Így következett el a magyar hajnalhasadás csodás időszaka, midőn 1938 és 1941 között újból magyarrá válhatott a Felvidék, Kárpátalja, Észak-Erdély és a Székelyföld s a Délvidék. A második világháborúban német szövetségeseink oldalán a drága magyar vérrel kellett fizetnünk visszatért területeinkért, ám ezen világégésben is a vesztesek oldalára kerültünk.
A Párizsban reánk erőltetett újabb Trianont még inkább tetézte a kommunizmus időszaka, amely az elszakított nemzetrészeket erősebbekké, az anyaországi magyarokat pedig gyengévé tették. A kommunizmus ateista és nemzetellenes tanai éket vertek az anyaországi és a külhoni magyarok közé, s ennek is köszönhető, hogy a jelenlegi Magyarország lakosságának java még ma is románnak, szlováknak, szerbnek vagy ukránnak titulálja saját nemzettestvéreit, akik vajmi keveset tehetnek arról, hogy 1947-ben ismét áthúzták fejük felett az országhatárokat.
Hasonló súlyú anyaországi vétek, amikor határontúli magyar kisebbséget említenek – ami igen jól szolgálja a „merjünk kicsik lenni” elvet –, ugyanis sokkal helyénvalóbb lenne felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki magyar nemzetrészekről beszélni!
Elferdített történelem
A magyar kormány 2010-ben felettébb nemes gesztust tett és régi adósságot kívánt törleszteni, amikor kijelentette: a mostani országhatárokon kívül élő magyaroknak is jár a magyar állampolgárság. Ezen tettük a szomszédos országok nemtetszését váltotta ki, és politikai vezetésünk azóta sem áll ki konzekvensen a magyar nemzetrészek mellett – ne feledjük, ez már nem a Horthy Miklós kormányzó vezette Magyar Királyság –, mint ahogy ez a környező országok magyar pártjainak többségéről is megállapítható.
Közeleg a trianoni békediktátum századik évfordulója, ami számvetésre késztet bennünket, ám félő, hogy az azzal foglalkozó, hivatalosan felállított történész kutatócsoport – amelyből természetesen kifelejtették a konzervatív történetírás képviselőit, mint például az általam rendkívül nagyra tartott Raffay Ernőt – ténykedése az utódállamok érdekeit fogja szolgálni, semmint a mi hitünket és igazságérzetünket erősbíteni. E helyütt elegendő, ha arra utalok, amit a hivatalos magyar történetírás egyes képviselői bizonygatnak az országgyarapítások időszakáról, jelesül azt, hogy a „kicsi magyar világ” negatív vonásait domborítják ki, ezzel igazolván, hogy nem sok értelme volt az akkori magyar uralomnak.
Ezzel szemben áll a nemzeti konzervatív történészek véleménye, akik – jelen sorok írójával együtt vallják –, hogy az a pár esztendő olyan lelkierőt adott a visszatért országrészek magyarságának, melyek az elmúlt évtizedek megpróbáltatásain átsegítették őket, s jelenünkben is erőt és hitet adnak számukra, hogy magyarságukért, anyanyelvükért, kultúrájukért és szülőföldjükön való megmaradásukért kiálljanak.
A román és a szlovák történetírás részéről a mai napig tart azon tudatos tevékenység, amellyel múltunk meghamisításával és történelmi hőseink ellopásával akarják megírni a saját történelmüket, természetesen a mi rovásunkra. Szomszédainknak ideje lenne végre belátniuk, hogy a magyar Szent Korona országának és népeinek története közös, s azt nem lehet politikai érdekek mentén kisajátítani.
Csak egy és oszthatatlan magyar nemzet létezik
Habár mostani nemzeti kormányunk igyekszik a határokon átívelő „Haza a magasban” elvet követve megvalósítani a szellemi nemzetegyesítést, magam úgy vélem, nem jó írányba haladunk, amikor június 4-én ünnepeljük a Nemzeti Összetartozás Napját. Szerencsésebb lett volna ezt a napot november 2-ára, avagy augusztus 30-ára tenni, mivel az első és a második bécsi döntés valóban a nemzeti összetartozást erősítette.
Június 4-én egyre több helyen tartanak megemlékezés helyett ünnepséget, ahol nekünk nemzetgyalázó módon kell örvendenünk saját széttagoltságunknak, aminek előbb-utóbb az lesz a következménye, hogy Trianon kétes „sikertörténetté” avanzsál, hiszen kevés nemzet mondhatja el magáról, hogy saját magával határos és szomszédságában nemzettestvéreinek milliói élnek másodrangú állampolgárként. Gyermekeinkkel jellegtelen örömdalt énekeltetnek, holott legalább ezen a napon ők is elszavalhatnák és átérezhetnék a Magyar hiszekegyet, vagy a Barackfa dal helyett énekelhetnék az Ismerős Arcok együttes Nélküled című dalát, ami jóval torokszorítóbban és szívhezszólóbban adja vissza a magyar fájdalmat.
Nekem gyásznap június 4., jóval nagyobb, mint 1849. október 6., amikor a császári bosszúállás végzett a tizenhárom aradi vértanúval, nagyobb, mint 1956. november 4., amikor a szovjet hernyóláncok taposták el a magyar forradalmat. Számomra nem létezik Rimavská Sobota, de Rimaszombat igen, nem létezik Mukaceve, de Munkács igen, nem létezik Târgu Secuiesc, de Kézdivásárhely igen, nem létezik Subotica, de Szabadka igen, és nem létezik Eisenstadt, de Kismarton igen, mint ahogy nem létezik anyaországi magyarság és külhoni magyar kisebbség, hanem csak az egy és oszthatatlan magyar nemzet!
Míg gyermekeinket magyarnak neveljük, addig helyünk lesz a Kárpát-medencében
Nincsenek örökké való békeszerződések és nekünk a szent istváni eszme jegyében hinnünk kell abban, hogy a magyarságnak Istentől rendelt történelmi hivatása van a Kárpát-medencében. Ha történelmünkre gondulunk, jusson eszünkbe, hogy túléltük a százöven évig tartó három részre osztottságunkat, és a háromszáz évig tartó Habsburg uralmat. De ott vannak az olaszok, vagy a németek, akik hosszú és véres küzdelmet folytattak azért, hogy széttagoltságukból nemzetállammá válhassanak. Vagy ott vannak a lengyelek, akiket annak idején a nagyhatalmak tüntettek el Európa térképéről, s ma mégis itt vannak!
Lassan ezer esztendeje, hogy Szent István királyunk Szűz Mária oltalmába ajánlotta a Magyar Királyságot, s mi a nyugati kultúrkör és kereszténység védőbástyájaként azóta is itt állunk rendületlenül, miközben véráldozatos tevékenységünket a Nyugat két gyalázatos békével hálálta meg a XX. században. Istenbe vetett hittel bízom abban, hogy amíg édes magyar anyanyelvünk és keresztény hitünk megmarad, gyermekeinket múltunk tiszteletére, szülőföldünk szeretetére, magyarnak neveljük, addig helyünk lesz a Kárpát-medencében.
Trianonra és a párizsi békeszerződésre pediglen – idézve a két világháború közötti időszak egyik legtöbbet hangoztatott revíziós mondatát – csak egy válasz adható: Maradhat ez így? NEM, NEM, SOHA!
Babucs Zoltán Felvidék.ma

“Semmi lázadás. De semmit sem engedni!”
Beszélgetés Szabó Pál Csabával, a Trianon Múzeum igazgatójával
Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírása a magyar történelem egyik legsötétebb korszaka volt, amelynek következményeit a magyar nemzet a mai napig kénytelen viselni. A lassan száz évvel ezelőtt aláírt diktátum által a történelmi Magyar Királyság területének több mint kétharmadát elveszítette, valamint mintegy 3,3 millió magyar rekedt az új magyar állam határain kívül.
Trianon sebeit az idő bekötözte, de a vér átüt még mindig a sebeken. (Szentmihályi Szabó Péter)
A Trianon Múzeum az egyetlen olyan intézmény a Kárpát-medencében, amely a trianoni békediktátummal és következményeivel foglalkozik. A szerződés aláírásának évfordulója alkalmából a múzeum igazgatóját, a Trianon Múzeum Alapítvány kuratóriumi elnökét, Szabó Pál Csabát kérdeztük a múzeum kiállításairól, jövőbeni célkitűzéseiről.
Mikor és milyen indíttatásból jött létre a Trianon Múzeum?
A magyar múlt, az ezeréves ország iránti egyetemes közösségi kötelezettség hozta létre a múzeumot még 2004-ben. Úgy gondolom, jelenleg a magyar emlékezetpolitika egyik legfontosabb intézménye, a Kárpát-medencei magyar identitás őrzésének megkerülhetetlen történelmi emlékhelye a Trianon Múzeum.
A múzeum a várpalotai Zichy-kastélyban kapott helyet. Miért pont ezt a helyszínt választották?
A Kárpát-medence közepén, a külhoni magyar közösségeknek elérhető távolságban, egy gyönyörű, Ybl Miklós által tervezett kastélyban a Trianon Múzeum kiállításai méltó helyszínhez jutottak. Mindazonáltal erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a múzeum valamilyen formában a Kárpát-medence fővárosában, Budapesten is bemutatkozhasson.
Milyen a múzeum átlagos látogatottsága? Vannak forgalmasabb, illetve kevésbé mozgalmas időszakok?
Múzeumunkat évente közel tízezer látogató keresi fel. Napirenden van, hogy a Trianon Múzeum is csatlakozhat azon közgyűjtemények sorához, ahová a közoktatásban tanulók ingyenes vasúti jeggyel utazhatnak, valamint idén elkezdődik a kastélyban a fűtés kiépítése, mindezekkel reményeim szerint tovább növekszik intézményünk látogatottsága.
A Trianon Múzeum a határon túli magyarok számára ingyenesen látogatható. Milyen gyakran érkeznek a múzeumba határon túli érdeklődők?
A külső-magyarországi magyarok látogatásának ingyenessége számunkra elvi kérdés. A Trianon Múzeum tudja, hogy mi a kötelessége az elszakított területeinken élő, magyarságukat immár száz éve rendületlenül őrző magyar testvérekkel szemben. A külhoni magyarok is érzik, hogy nálunk otthon vannak: látogatóink közel fele a Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról és a Délvidékről érkezik.
Milyen új kiállításokat terveznek a jövőben?
2017-2018-ban a múzeum kiállításainak teljes megújítását hajtjuk végre, valamint több új kiállítást fogunk megnyitni. Ezek között a legfontosabb a „Magyarország megszállása 1918-1921” című interaktív történelmi panoptikum, „A Kárpát-medence 3D-ben” című digitális beruházás, valamint „A Székely Hadosztály honvédő harcai 1918-1919” című kiállítás.
Melyek a múzeum szakmai prioritásai?
Feladatunk a múzeum gyűjtőkörébe tartozó, a Kárpát-medence egészére kiterjedő adatfelvételek, interjúk és mélyinterjúk, film- és videódokumentumok készítése, webes adattárak létrehozása. Vállalásunk a múzeum kutatási területeihez tartozó szisztematikus forrásfeltárás megtervezése és lebonyolítása a hazai és az utódállamok levéltáraiban és közgyűjteményeiben, a Trianon kérdéskörhöz kapcsolódó konferenciák, tudományos kutatási projektek megindítása, forráskiadás, szöveggyűjtemények, helytörténeti munkák, monográfiák, adattárak és térképek megjelentetése.
A Trianon Múzeum Alapítvány a múzeum működtetésén kívül mivel foglalkozik még?
Számos nemzetpolitikai projektben veszünk részt. Legfrissebb vállalkozásunk az idei ünnepi könyvhétre megjelenő Kárpát-medence útikönyv, mely a magyar turizmustörténet legelső ilyen jellegű kiadványa. E kötet bizonyítja, hogy a legszélesebb körben, magas színvonalon képviselhető, s ezáltal megteremthető egy olyan kommunikációs közeg, ami magyarnak, románnak, szlováknak, szerbnek és minden itt élő népnek egyformán értelmezhető, értékes és szerethető. Egy másik kezdeményezésünkkel ebben az évben létrehoztunk egy széles adatbázison nyugvó, a tervek szerint az internetről ingyenesen letölthető HunOk elnevezésű mobiltelefon-applikációt. Lényege, hogy néhány kattintás után a felhasználó elé tárja, hogy például Aradon, Újvidéken, vagy Pozsonyban hol található magyarokat foglalkoztató, magyar tulajdonú, vagy magyarokat örömmel fogadó panzió, étterem, gumiszerviz, fogorvos vagy szórakozóhely. Ezen adatbázis nem kirekesztő, bármilyen nemzetiségű szolgáltatót befogad, aki szívesen nyújt segítséget magyar turistáknak, érdeklődőknek vagy befektetőknek.
Melyek a Trianon Múzeum Alapítvány jövőbeni célkitűzései?
Tavaly egy részletes, 1918-1920-as centenáriumi programsorozat-tervezetet tettünk le a döntéshozók asztalára. Kezdeményeztük, hogy jövőre a Trianon Múzeum költségvetése érje el egy másik jelentős hazai emlékezetpolitikai intézményét, a Holokauszt Emlékközpontét. Emellett a Hazajáró című honismereti műsor stábjával összefogva elkészítenénk egy 21 részes dokumentum-játékfilm sorozatot, amelyben új szellemben, különleges adatgazdagsággal, szakmailag magas színvonalon bemutatnánk azt a három évet 1918 és 1921 között, amikor szétszakították a történelmi Magyarországot és kis híján megszüntették a maradék országot is. Szeretnénk, ha a Trianon Múzeum a jövőben mindinkább betölthetné küldetését a Kárpát-medencei magyar öntudat őrzésében és erősítésében, és a maga eszközeivel elégtételt, reményt és jövőképet adhatna minden szülőföldjéhez ragaszkodó magyarnak.
Berta Ágnes - Felvidék.ma

Trianon 97
Az elmúlt 97 esztendőben Trianonról a maradék csonka országban könyvtárnyi könyvet írtak, dörgedelmes, hazafias és cizellált beszédek hangzottak el, búcsújárások, zarándokútak ezrei történtek, történnek és fognak történni. 
Hangzik töretlenül, bár egyre erőtlenebbül, a hármas szent fogadalom: Nem, Nem Soha! Ám egyre erősödik nemcsak a gyászmagyarok száján, de pártok programjában is az új jelszó: „Felejtsük el Trianont” és „Merjünk kicsinek lenni!”
A két világháború között Trianonra a magyarság válasza a kategórikus irredentizmus volt, mivel békekötés helyett diktátumot kaptunk. Nem volt béketárgyalás; a magyar küldöttséget nem engedték az asztalhoz, hanem egy szállodában, karanténen tartották. Nem békét kötöttek, hanem az országot darabolták fel s adák a szomszédoknak három millió magyarral együtt. 
Wilson elnök 14 békepontja kimondta, hogy „Ausztria-Magyarország népei részére, amelyeknek helyét a nemzetek között oltalmazni és biztosítani kívánjuk, meg kell adni az önálló fejlődés legszabadabb lehetőségét.” Ehelyett diszkriminációt, üldözést és elyomást kaptak minden rezsim alatt. Magyar kormányok hiába kilincseltek a nyugati békekötő hatalmaknál revizióért, határmódosításért – mindig elutasítást kaptak azzal, hogy az elcsatolt magyar kisebbség ügyei az illetékes kormányok hatáskörébe tartoznak.
Két nagyhatalom: Németország és Olaszország kezdeményezésére 1938-1940 között részleges határkiigazítások történtek. Visszakerült Dél-Szlovákia, Észak-Erdély, Kárpátalja és Vajdaság egy része. Miután a II. Világháborút elvesztettük az 1947-es Párizsi Békeszerződés súlyosbítással visszaállította Magyarország 1937-es trianoni határait. Ezzel furcsa módon a német szöveséges Szlovákiát és Romániát megjutalmazták Magyarország újra szétdarabolt részeivel! A nemzetközi jog nem ismer el olyan békeszerződést, amelyben a vesztes fél országa idegen katonai megszállás alatt van – Magyarországot a szovjet hadsereg tartotta megszállás alatt 1947-ben! Miután Magyarország 1945 és 1991 között szovjet katonai megszállás alatt volt, Trianon kérdése szóba sem kerülhetett, még csak említése is szankciókkal járt. 
Mégis 1964-ben Nyikita Hruscsov felajánlotta Kádár Jánosnak Kárpátalját – népszavzás révén – mintegy rekompenációt az 1956-os Magyar Forradalom leverésére, de Kádár nem fogadta el, helyette cinikusan Baskiriát kérte!
Az 1989-90-es politikai fordulat után újra teritéke került Trianon. 1991. december 1-jén a függetlenülő Ukrajnában népszavazás tartottak annak függetlenségéről és Beregszász körüli magyar autonóm terület létrehozásáról. Leonyid Kucsma elnök felajánlotta ezt az Antall-kormánynak – de az nem fogadta el! Öt napra rá viszont megkötötték az Ukrán-Magyar Alapszerződést, amelyben Magyarország lemondott minden területi revízióról. Ennek mintájára aztán főleg az amerikai nagykövet (Mark Palmer, 1941-2013) nyomására meg kellett kötni minden előnytelen kétoldalú szerződést a szomszédokkal, főleg amiatt, hogy a határváltozásokkal eléggé meggyengült Trianon-Párizsi Békediktátumok hiátuszait pótolják.
Az Európai Unióhoz Magyarország 2004-ben csatlakozott, többek között azért is mivel a magyar patrióták remélték, hogy az idegen uralmak alá vetett magyar őshonos kisebbségek helyzete kedvezően fog változni. 
Egy kezdeti lendület után ez a folyamat megállt és mára visszájára fordult. Miután kiderült, hogy az EU csak papírra veti, de nem valósítja meg az őshonos kisebbségenek járó szabályokat, ajánlásokat vagy redeleteket, hanem szó nélkül eltűri azok beolvasztását, eltűnését és kizsákmányolását. Igazába véve kis autonóm közösségekkel nem akarta tovább tarkítani Európa térképét, hanem elnézi, ha ugyan nem segíti azok lassú eltűnését. Az EU célja a globalizáció, azaz a nemzeti határok vagyis maguknak a nemzeteknek eltüntetése, feloldása egy identitás, kultúra és vallás nélküli katyvaszban – egy modern Bábelben, melyben a népek nyelve összezavarodott, identitásuk eltünt, az emberi társadalom egyedeire bomlott, akik a dzsungel kegyetlen tövényeivel kűzdnek a túlélésért – mindenki mindenki ellen! 
Innen érthető, hogy az EU egész kisebbségi politikálja mára gyakorlailag viszaesett az EU megalakulása előtt helyzetre – a staus quo ante szintjére, súlyosbítva más kultúrájú, nyelvű vagy analfabéta többmilliós migráció áradatával. 
De lesz-e Trianon és Párizs diktátumainak valaha is lényeges és igazságos revíziója? 
Lehetséges, de csak akkor, ha az ehhez szükséges kedvező körülmények előállnak. Azt viszont ki kell várni, mint azt, hogy a kaktuszunk kivirágozzék. Tövisen virág? Ugyan, mondja pesszimista, a kishitű, a mindenkinél mindent jobban tudó. 
Ám egyszer csak megtörténik a csoda – tényleg kivirágzott! A történelemből tudjuk, hogy a 150 éves török hódoltság alatt (1526-1686) majdnem végünk lett; hogy Trianonban és Párizsban (1920, 1947) szenvtelenűl a golgotai keresztre feszítették Magyarországot – de nem haltunk bele, hanem feltámadtunk! Ki hitte volna, hogy 45 éves szovjet zsarnokságnak valaha is vége lesz. És vége lett – egy puskalövés nélkül! 
A békediktátumok békés megváltoztatására azonban magyarság nem várhat tétlenűl – mintegy csodára. Fontos meglátni, hogy egy nemzetközi jogi elv is segíthet bennünket. Ez a Rebus sic tantibus elve, amely szerint egy szerződés megváltoztatható, ha a körülmények változtak. Ezért számításba kell venni azokat a döntő változásokat, amelyek 1947 óta Európában végbementek. Azokat is számbavenni és dokumentálni szkséges, ami 1920 óta a 3 millió idegen uralom alá hajtott magyarság ellen végbement és végbemegy az elcsatolt részeken, s ezeket publikálni kell idegen nyelven is.
Az összmagyarság rohamos fogyását meg kell szüntetni. Néhány évtized alatt annyival csökkent számunk, mint az első Világháborúban – 1 millióval! 
Az 1920 óta eltelt majd’ száz esztendő alatt a magyarság hiába kilincselt békés revízióért a nyugati, szerződést aláíró országoknál – mindig elutasítást kapott. Ezeket a hatalmakat mára a növekvő migráció és a terrorizmus problémája kötik le. Egyébként is ezek ideológiai okokból nem érdekeltek a magyar panaszokkal való foglalkozással, sőt a sajátos magyar migrációs politika miatt ellenségesen viselkednek.
Mindezekből kifolyólag a magyar kormány kelet felé nyitott gazdasági, kulturális és bizonyos politikai vonalakon. 
Reméljük, hogy mi, akik az írdatlan Keletről jövünk, problémáinkra hatalmas rokonainknál nagyobb megértést fogunk találni!
2017. június 4.
Dr. Pungur József
Erdély.ma

VIII. Hungarikum Napok – Nagyszeben, 2017. június 29 – július 2.
A Hungarikum Napok megszervezésével nemzeti értékeink bemutatását és ápolását szolgálják, kulturált kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak közösségüknek és a látogatóknak. 
A családok számára ajánlott fesztivál 2017-ben négy napossá válik, gazdagabb kínálattal, vonzóbb műsorokkal. Idén sem maradnak el a szabadtéri- és gyermekműsorok, a gulyásfőző verseny, a kiállítás megnyitók, a jurtaépítés, a kézművesek vására és lovasíjász bemutatóval is gazdagodik a fesztivál. 
Hungarikumokkal, értékekkel kapcsolatos konferencia első nap szerepel a műsoron, a 14 éven felüli színházkedvelők pénteken este, Kié ez az ország? címmel tekinthetnek meg előadást és a Nagyszebeni Nagy Gulyás elkészítésére vasárnap kerül sor Erdély.ma

Semjén Zsolt: soha nem látott támogatása van a külhoni magyarságnak
MTI - Soha nem látott támogatása van a külhoni magyarságnak – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Kossuth rádió Vasárnapi Újság műsorában.
Kifejtette: a külhoni magyarság támogatása 2010-hez képest megtízszereződött, a gazdaságit is ideszámolva, meghúszszorozódott. Felelősséggel mondom, hogy kormány annyit még nem tett a külhoni magyarságért, mint az Orbán-kormány – fogalmazott a miniszterelnök helyettes. Semjén Zsolt kiemelte: a kultúra, az oktatás mellett a támogatást kiterjesztették a gazdaságra is vissza nem térítendő támogatás, illetve kedvezményes hitel formájában.
Demográfiában és össznemzetben gondolkodunk – szögezte le Semjén Zsolt, példaként említve az anyasági támogatás és a babakötvény kiterjesztését a külhoni magyarságra. Az eredmények már láthatók, az asszimilációt sikerült lelassítani, a tömbmagyarságnál már látszik a trendfordulás tendenciája – hívta fel a figyelmet.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: az együttes össznemzeti támogatás, azaz a kulturális támogatás, az oktatási intézmények fenntartása, az állampolgárság megadása, a szavazati jog, a gazdaságfejlesztés, a demográfiai segítség együttesen alkalmas arra, hogy megtartsa a külhoni magyarságot identitásában, gazdasági erejében. Székelyhon.ro

Az ezeréves határnál ünnepeltek a zarándokvonatok utasai
Tízedik alkalommal gördült be a 30-as számú őrházhoz pünkösd napján a Budapestről érkezett nosztalgiavonat mozdonya, amelyet II. Rákóczi Ferenc arcképével díszítettek. A mozdony a Csíksomlyó expressz zarándokvonat mintegy 1200 utasát hozta el az ezeréves hátárig, velük tartott egy másik vonat is, a Székely gyors. 
A magyarországi zarándokok megérkezése előtt már gyülekeztek a helyiek, hogy méltóképpen fogadják a vendégeket. A kontumáci kápolna udvarán felállított színpadon Kóka Rozália mesemondó, néprajzkutató vezetésével a Dicsérjük, magyarok, Szent László királyt! elnevezésű rendezvények a Gyimesbükki Hagyományőrző Együttes, az Érdi Bukovinai Székely Népdalkör, a Virággyöngy Moldvai Csángó Kisegyüttes, az Óbudai Népzenei Iskola hallgatói és tanárai, a Gyimesi Férfikórus, valamint Dévai Nagy Kamilla tartott előadást: énekeltek, Szent László-legendákat meséltek és táncoltak.
Ezek után Salamon József gyimesbükki plébános tartott pünkösdi misét. Szentbeszédének első gondolata az emlékezésről szólt. Mint mondta, azért gyűltek ma itt annyian össze, hogy emlékezzenek azon a helyen, ahol mindenhonnan emlékek vesznek körül: visszagondolnak azokra, akik vérüket adták a hazáért az első és a második világháborúban, de emlékeznek a legmegbecsültebbre, a legszentebbre is, Jézus Krisztusra, az ő győzelmére és vigasztalására, amellyel elküldte a Szent Lelket.
Ezután Szent László király életéből merített példákat, amelyekről azt mondta, hogy arra késztetnek minket, hogy felvállaljuk hitünket, arra bátorítanak, hogy becsületesek legyünk egymással szemben, és hogy segítsük a gyengébb testvéreinket. Ezután a gyökereink megőrzésének, ápolásának fontosságára tért át, amellyel kultúránkat, értékeinket éltetjük, ezek nélkül pedig nincs élet – mondta. Wass Albert, Radnóti Miklós és Túrmezei Erzsébet egy-egy versét idézte, amelyeknek témája mind a gyökerekhez való ragaszkodás.
Kodály Zoltán halálának 50. és Domokos Pál Péter halálának 25. évfordulóján megemlékeztek az óriásokról is, akik munkásságukkal bebizonyították, hogy ismernünk kell múltunkat, a nagyjainkat, a gyökereinket.
Hozzátette, a családnak fontos szerepe van a múlt megismerésében. A szentbeszédét azzal a gondolattal zárta, hogy az élet védelme, ápolása és kiteljesedése feladatunk.
A mise végén megérkezett a zarándokvonat mozdonya az őrházhoz, ahol az esemény főszervezője, Deáky András tanár köszöntötte a zarándokokat. Elmondta, hogy a gyimesbükki csoda ezelőtt kilenc évvel történt, amikor felavatták a Magyar Királyi Vasutak legkeletibb, 30-as számú őrházát.
„Az elmúlt 10 év alatt sok szép dolgot valósítottunk meg itt, Gyimesbükkön, amelyek segítségével a községből zarándokhelyet csináltunk. Önök jól tudják, hogy ahhoz, hogy egy helyből zarándokhely legyen, valamilyen csodának kell ott történnie. Hát megtörtént a gyimesbükki csoda, hiszen 2008. május 11-én, amikor két-háromezer emberre gondolva készültünk az őrház avatására, Gyimesbükkön 40 ezer ember jelent meg” – emlékezett vissza Deáky András.
Hozzátette, azóta szinte minden évben megvalósítottak valamilyen álmot: az őrház felújítása után a közelben található, 1782-ben épült kontumáci kápolnát renoválták, ezt követően világháborús emlékhelyet hoztak létre, konzerválták a kápolna mellett található egykori vesztegzár, vagyis karantén romjait is. Mint mondta, a következő nagy megvalósítás első lépéseit már megtették: reményeik szerint jövő ilyenkor az újjáépített Rákóczi-vár tövében ünnepelhetnek az ezeréves határra látogatók.
Legyen vége az ellenségeskedésnek
„Nem számít, hogy jobboldaliak vagy baloldaliak vagyunk. Mi magyarok sosem voltunk egyformák, de ez nem baj. Sőt mit több, nem is kívánatos. Minél sokszínűbbek vagyunk, annál értékesebbek vagyunk. De kedves jelenlévők, a nemzet életében vannak szent dolgok, amelyekből nem űzhetünk gúnyt, egyikünk sem. Mert addig, amíg mi, erdélyi magyarok, önök pedig ott Magyarországon különböző politikai pártok színeiben utálják, gyűlölik egymást, addig nincs magyar jövő. Véget kellene már egyszer vetni ennek a dolognak, leülni civilizált emberek módjára az asztalhoz, és megegyezni egy nemzeti minimumban, amit mindnyájan tiszteletben tartunk. S azután szidhatjuk egymást” – jelentette ki ünnepi beszéde végén a vendéglátók nevében. Szavait nagy tapssal köszönték meg a jelenlévők.
A megemlékezés után a zarándokok visszaindultak a gyimesbükki nagyállomásra, ahol a hazatartó két vonat már várta őket. 
Kovács Boglárka maszol.ro

Trianon – 97
Senki sem kérheti, hogy ünnepeljek ezen a napon, vagy feledkezzek meg róla, de azt sem, hogy gyászoljak ma. Ez a nap csak arra jó, hogy emlékeztessen, megint eltelt egy év, és ugyanott tartunk a romániai magyar közösség helyzetét illetően, ahol egy évvel ezelőtt.
Unom már, hogy ilyenkor mindig a kritika nélküli nosztalgia megy, és nem azon vitázunk, hogy hogyan tovább. Legtöbbször még azt sem vagyunk hajlandók megvizsgálni, hogy mi vezetett Trianonhoz, és hogy abból mennyi a mi hibánk, mármint a magyaroké. 
97 éve nem vagyunk képesek túltenni magunkat ezen az eseményen, és nem vesszük észre, hogy ezzel a holnapjainkat mérgezzük. Sokszor az az érzésem, hogy az emberek többsége még mindig a Trianon körüli csodavárás hatása alatt áll, hogy hátha korrigálják, hátha revízió, hátha visszavonják. S ennek reményében semmit sem tesznek a Trianon okozta traumák és károk enyhítéséért. Mások pedig Kós Károlyt idézve, de nem értve, csak szólamokban beszélnek az önvédelemre való berendezkedésről, a tettek sajnos elmaradnak. 
Van, aki egy mostani revíziótól várja a térség gazdasági felemelkedését. Ehelyett felfoghatnánk végre, hogy majd száz éve Romániában kell tartósan berendezkednünk, úgy, hogy a magyar közösség minél erősebb legyen. Ez nem a román államba vagy nemzetbe való integrálódást jelenti, hanem a jelenlegi helyzetünk saját javunkra fordítását. Trianonhoz pont az vezetett, hogy az akkoriak nem voltak képesek megoldani az országot szétfeszítő problémákat, az vezetett, hogy Budapest Erdélyt nem értve hagyta kiesni a kezéből. 
Ma sokkal rosszabb a helyzet etnikai, gazdasági és minden szempontból, ma sokkal több kárt okoz a problémák melletti elsétálás. Nem Trianon fáj nekem, hanem az út, ami hozzá vezetett. Nem a közel százéves évforduló aggaszt, hanem az, hogy száz év alatt sem sikerült pragmatikusan kezelni a feladatot, mégpedig azt, hogy nem megmaradni akarunk Erdélyben, hanem gyarapodni, erősödni. A kettő nem ugyanaz...
Fancsali Ernő itthon.ma/szerintunk

Indoklást kérnek a kétnyelvű táblák leszerelésére
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete kedd reggel iktatja a Maros megyei prefektúrán azt a kérvényt, amelyben pontos indoklást kér a Dózsa György utcai kétnyelvű táblák leszerelésére.
Vass Levente, a szervezet elnöke arról értesített, hogy miután a múlt héten magyarázatot kért a polgármestertől, illetve a prefektustól, péntek este átiratot kapott a prefektúráról, amelyben egy korábbi átiratra és egy 2001-es törvénycikkelyre hivatkozva utasították a városházát, hogy három napon belül szereljék le a táblákat. Vass Levente elmondta, kérvényt fogalmaztak, amelyet kedd reggel nyújtanak be a kormányhivatalhoz, hogy megtudják, mit tartalmaz a prefektus által megjelölt iratszám. Amennyiben nem értenek egyet vele, megfellebbezik, ám ha szükséges, akkor egy új önkormányzati határozatot készítenek elő és nyújtanak be a polgármesteri hivatalhoz. Múlt szerdán a Dózsa György utcában, a Bernády György Általános Iskola és az Avram Iancu Szakközépsikola falán levő utcanévtáblák közül eltávolították a magyar – Dózsa György – megnevezéseket, csak a román – Strada Gheorghe Doja – elnevezést hagyták meg. A valós kétnyelvű utcanévtáblákat, amelyeken a magyar személyiségek neveit is magyar nyelven tüntették fel, még 2014-ben helyezték ki a Dózsa György utcába, valamint a Mátyás király térre és a Liszt Ferenc utcába.
Antal Erika Székelyhon.ro

Visszavárja Gyergyó a zarándokokat
Több száz gyergyószentmiklósi imádkozott együtt az 1200 vendégzarándokkal vasárnap reggel a városközpontban tartott szabadtéri szentmisén. Már hagyományt követ ezzel a város, hogy így búcsúztatja a hazainduló Boldogasszony-zarándokvonat utasait.
A házigazdák üzeneteként is hallgathatták Portik Hegyi Kelemen plébános szavait: jöjjenek jövőre is, és hozzanak magukkal másokat is Gyergyóba, Székelyföldre. Amit itt tapasztaltak, amit Isten adott számukra, azt adják tovább.
A szentmise szónoka, Székely János, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke az igazi értékek fontosságára, illetve az azokra leselkedő veszélyre hívta fel a figyelmet prédikációjában.
A mai világban a gonosznak öt halálos ellensége van, amelyektől el akarja szakítani az embereket. Az első az Isten és a vallás, az a gyökér, amely a teremtőhöz, az élet forrásához köt. A második a család, azok a szálak, amelyek szeretteinkkel kötnek össze, szülőhöz, gyermekhez, házastárshoz. A családot akarják tönkretenni, mert a szingli a legkönnyebben manipulálható ember. A gonosz ugyancsak el akarja tépni a harmadik ellenségéhez, a nemzethez kötő szálakat, amelyek az anyaföldhöz, a kultúrához kötnek. A negyedik érték, és a gonosz újabb ellensége a termőföld. A magyar gazda, a parasztember, akinek saját földje volt, és ragaszkodott hozzá, az a múltban sem volt könnyen meggyőzhető, eltéríthető meggyőződésétől. Ezt a földet akarják most kihúzni a lábuk alól. Az ötödik érték, amely veszélyben van, az a közösség, azok közössége, akik egyformán álmodják a jövőjüket – hangzottak Székely János szavai. Hozzátette azonban, a gonosz el akar választani az élet forrásától, de a szentlélek összeköt azokkal, egybetart.
A hazautazó zarándokokat Nagy Zoltán polgármester is beszéddel búcsúztatta. Utalt arra, hogy pünkösd vasárnapja idén nemcsak ünnep, de gyász is volt: június 4. a trianoni békeszerződés aláírásának, Magyarország szétdarabolásának évfordulója is, de 2010 óta az összetartozás napja is egyben. A 99 éve ejtett trianoni sebek mindig is fájni fognak, mert igaztalanok voltak. Mégis, Istennek, Krisztusnak, Szűzanyának hála, miénk a törhetetlen magyar jövő, mi vagyunk a határok felett egyesült magyar nemzet – hangzott el.
Sok gyergyói kiment a Boldogasszony-zarándokvonat indulásához a vasútállomásra, és jelezték, jövőre is visszavárják a most hazautazókat.
Gergely Imre Székelyhon.ro,

A trianoni békediktátumra emlékeztek, a nemzeti összetartozást ünnepelték Székelyudvarhelyen
Az itthon maradás és a magyarság egységének fontosságát hangsúlyozták a székelyudvarhelyi Nemzet Összetartozás Napi ünnepség felszólalói. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) székelyudvarhelyi szervezeteinek vasárnapi rendezvényén a trianoni békediktátumról is megemlékeztek a részvevők.
„Értünk, 1920-at követően nem aggódott a nagyvilág, és most sem tiltakozik jogsérelmeink miatt. Mi csak magunkra és az anyaországra számíthatunk” – szólt a jelenlévőkhöz Gálfi Árpád polgármester az SZNT és az EMNT által megszervezett trianoni megemlékezésen.
Mint mondta, a rendezvényen jelen voltak Udvarhely testvértelepüléseinek képviselői is, akik erőt adnak a folytatáshoz, akikkel a formális testvértelepülési szerződéseken túlmenően is mindig összetartoztunk.
A mi hazánk Székelyföld, itt élünk évszázadok óta, csak a határok mozogtak a fejünk felett. Otthonról megyünk haza és ez fordítva is igaz – fordult a magyarországi meghívottak fele a tisztségviselő, beszédével az anyaországba való utazásra utalva. Rámutatott, jól ismerjük a Trianonhoz vezető utat és látjuk a világ akkori urait, akik győzelmük után hidegvérrel döntöttek milliók sorsáról, anélkül, hogy megkérdezték volna őket.
„Ma sincs másképp. Vigyázat, most is leselkednek ránk a Kun Bélák, a Gyurcsányok: most ők a sorosak, hogy újra szétverjék a megmaradt országot” – jelentette ki Gálfi. Hozzátette, nem gyásznapot ülni gyűltek össze a megemlékezés részvevői, hanem a nemzeti összetartozást ünnepelni. Soha nem szabad feladni a reményt: mindig magunkért, soha mások ellen. (…) Ha a nemzet összetart, akkor nincs az a csapás, amely ledönthetne minket.
Mi, akik magyarként a Kárpát-medencében élünk, annak köszönhetjük létezésünket, hogy elődeink a legnehezebb időkben is itt maradtak és felnevelték gyermekeiket. Közülük egy sem ment el gazdagabb országba azt mondván, hogy itt nem lehet megélni. Ha mi is ezt tesszük, akkor megvalósul a nemzet egysége és összenő, ami összetartozik” – hangsúlyozta a polgármester.
Reménykedni kell Sajnálatosnak találta Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, hogy a múlt század elejéhez hasonló időszakot élünk, amikor a magyarok szülőföldjüktől távol próbálnak megélhetést találni. Emlékeztetett, boldogulni bárhol lehet, de otthon csak a szülőföldjén érezheti magát az ember.
Bereczki-Orbán Zsolt református lelkész kijelentette, nyugodtan éljünk meg a Trianonhoz kötődő veszteségünket és merjük kimondani az igazságtalanságot: fájhat az elszakítottság, gonoszság és a hazugság.
Trianon ne legyen csak puszta önmarcangolás, se szeretet nélküli acsarkodás, legyen öntudatunk vállalt részévé – fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor, nem csak a romokról kell tudni, a reménykedni kell, hiszen továbbra is jelen vagyunk ezen a földön, lehetünk jobbak, látunk új célokat és van lehetőségünk fejlődni.
Be nem tartott egyezség Az első világháború győztes nagyhatalmainak fő bűne az, hogy csak a békediktátum szerinti új határok teljesülésével törődtek, a kirekesztett nemzetrészekre vonatkozó jogokat nem tartatták be – fogalmazott Ölvedi Zsolt önkormányzati képviselő, az EMNP udvarhelyi szervezetének elnöke. Rámutatott, egy szerződés csak akkor tartható érvényesnek, ha annak minden passzusát betartják a szerződő felek.
Azért nem szabad lankadjunk, követelnünk kell, hogy a saját dolgainkról magunk dönthessünk, mert a békediktátum ezt kellene szavatolja számunkra – szögezte le.
Ványolós István RMDSZ-es önkormányzati képviselő a békediktátumra utalva kijelentette, a történelem nem mindig szolgáltat igazságot, de hiszi, hogy a magyar nemzethalál napjainkban is, csak légbe kiáltott szó, van erőnk leszámolni a magyar végzetszerűséggel. Legyen erőnk ahhoz, hogy összegyűjtsük lelki-, szellemi erőinket, belakjuk ezt a földet, értékeket mentsünk át és újakat teremtsünk, valamint együtt tudjunk élni azokkal, akiknek a sors tett a közelébe. Legyünk magyarok és soha ne felejtsük el, hogy a továbbélésünknek a család, a templom és az iskola az alapja – mondta Ványolós, hozzátéve, hogy az egyéni és a csoportérdekek helyett a nemzeti érdekért kell tenni.
A kulturális műsor részeként Nyisztor Huba és Poncsik Lilla szavaltak, illetve az Székelyudvarhely Egyesített Kórusa énekelt. Az esemény a Millenniumi emlékszobor megkoszorúzásával, illetve a régi és az új székely himnuszok eléneklésével zárult.
Fülöp-Székely Botond Székelyhon.ro

Kitüntetésben részesül a BBTE néhány hallgatója és oktatója
Kitüntetésben részesíti a Babeș–Bolyai Tudományegyetem azokat a diákokat és oktatóikat, akik első díjban részesültek a Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK). 
Pro Scientia Aranyéremben részesül Lingvay Mónika, a BBTE fizika szakos mesteris hallgatója, aki az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencia  Fizika, Földtudományok és Matematika szekciójában mutatott be dolgozatot. Pro Scientia Aranyéremre pályázhattak azon egyetemi hallgatók akik első díjban részesültek az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK). 
OTDK - Országos Tudományos Diákköri Konferencia
Ülésezett a Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Bizottság. Az idei évben összesen 313 pályázat érkezett. Első körben a szakmai bizottságok választották ki ezek alapján a tudományterületileg legjobb öt-öt hallgatót. A Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Bizottság döntésének megfelelően közülük összesen 45-en Pro Scientia Aranyérmet, ketten Pro Arte Aranyérmet kapnak.
Mestertanár Aranyéremben részesül a Babeș–Bolyai Tudományegyetem három oktatója, akiket az egyetem felterjesztett az Országos Tudományos Diákköri Tanácshoz:
Ruprecht Eszter egyetemi docens, Biológia és Geológia Kar (OTDK Biológia szekció) 
Vincze Hanna Orsolya egyetemi docens, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar (OTDK Társadalomtudományi szekció)
T. Szabó Levente egyetemi docens, Bölcsészettudományi Kar (OTDK Humán Tudományi szekció)
Mestertanár Aranyérmet kapnak azok az oktatók, akik legalább 10 éve foglalkoznak tehetséggondozással és hallgatóik sikeresen szerepeltek az OTDK-n.
A Pro Scientia Aranyérmeket és a Mestertanár Aranyérmeket 2017 novemberében adják át az Országos Tudományos Diákköri Tanács XXXIII. OTDK-t lezáró ünnepi ülésén, a Magyar Tudományos Akadémián.
A 2017. március 23–április 22. között zajlott Országos Tudományos Diákköri Konferencián a BBTE számos hallgatója díjban részesült. maszol.ro

„A hét kreténsége”: az RMDSZ-ben tiltják a vegyes házasságot
Az RMDSZ megtiltja a tagjainak, hogy románokkal házasodjanak – állítja Cătălin Ivan EP-képviselő. Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök ezt „a hét kreténségének” nevezte.
„Szenzációsnak” vélt információt osztott meg vasárnap a Facebook-oldalán Cătălin Ivan szociáldemokrata EP-képviselő. Közlése szerint „teljesen véletlenül” tudomást szerzett arról, hogy az RMDSZ szabályzata tiltja a vegyes házasságot.
„Konkrétan tudok egy RMDSZ-tagról, akinek választania kellett a szerelme, egy román nő és a politikai tevékenység között. A szerelmet választotta, és lemondott a politikáról” – írta Ivan, aki szerint ha valóban előírja ezt a tiltást az RMDSZ szabályzata, annak nagyon súlyos következményei lehetnek.
A román politikus állításait Porcsalmi Bálint nevetségesnek nevezte. „Ezt a hét kreténségének tartom. Nem igaz, már hogy lenne az? Fantasztikus. Szabadnap van véletlenül az Európai Parlamentben? Ezt nem tudom másképp kommentálni. Egyszerűen nevetséges” – nyilatkozta a stiripesurse.ro-nak az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Utóbb Cătălin Ivan, egy újabb bejegyzésben elismerte, hogy tévedett. Szerinte azonban az állításaira reagáló RMDSZ-es politikusok túlreagálták a történteket. maszol.ro

Sándor Krisztina: „A mi felelősségünk, mit adunk át fiataljainknak”
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön tartottak megemlékezést. Az eseményen jelen volt és beszédet tartott Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke is.
Az EMNT vezetője hangsúlyozta: bár az 1989-es fordulat óta szabadon lehet beszélni a trianoni tragédiáról, az erdélyi magyar közösség törvény adta jogait a román hatóságok sok esetben nem tartják tiszteletben. „Mindezek ellenére reménységre ad okot, hogy vannak még megmaradásukért küzdő közösségek. A mi felelősségünk, hogy mit adunk át fiataljainknak, hogy a pohár félig üres, vagy félig teli oldalát mutatjuk nekik. Meg kell győznünk őket, hogy itthon, szülőföldjükön is lehet és kell jövőt tervezni - hittel és bizakodással" - mondta Sándor Krisztina. http://itthon.ma/erdelyorszag