Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2017. április 21.
Fejlesztési modellek: Vargyas és Alsórákos
Meeting Kastély Erdélyben
Szombaton az árkosi Szentkereszty-kastélyban az erdélyi kastélyok gazdasági és társadalmi szerepéről szervez értekezletet a Pont-csoport. A rendezvény partnere a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület.
A rendezvényen bemutatják a Kastély Erdélyben program eddigi megvalósításait, a Kastély Erdélyben Koalíció, illetve a projekt további tevékenységeiről is szó lesz. Emellett, a Pont-csoport munkatársai, illetve a projekt turisztikai, jogi, gazdasági-pályázati és művészettörténeti szakértői bemutatják azokat a fejlesztési modelleket, amelyeket a decemberi Kastély Formula-táborban résztvevő fiatalok ötletei alapján dolgoztak ki a vargyasi Daniel-kastélyra és az alsórákosi Sükösd-Bethlen várkastélyra.
Délelőtt 9.30-tól különféle előadások hangzanak el többnyire a háromszéki kúriák és kastélyok fenntarthatóságáról, turizmusban betöltött szerepükről, több meghívott is külön foglalkozik az alsórákosi és vargyasi kastélyokkal. 13 órától szekcióbeszélgetések zajlanak. Az erdélyi kastélyok gazdasági fejlesztési modelljeiről Derzsi László gazdaságfejlesztési szakértő, Bánffy Farkas, kastélyfejlesztési projektek vezetője és Roy Chowdhury Gergely, a zabolai Mikes-birtok tulajdonosa értekezik, moderál Farkas András. A kulturális örökség turisztikai apportjáról Boda Szabolcs közösségfejlesztő, Anca-Raluca Majaru Castle Break projektvezető, Stelian Burduhos vállalkozó és Csoma Szidónia, a Kovászna Megyei Turizmusáért Egyesület képviselője beszélget, moderál Rácz Lilla. A szakmai beszélgetések mellett Kastély Erdélyben címmel fotókiállítás nyílik az alsórákosi gyerekrajzokból. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. április 21.
Szent György Napok bábszínházi ajánlata
Öt bábtársulat hét előadására várják az érdeklődőket a Szent György Napok kulturális hetén. Minden korosztályt igyekeznek megszólítani, a három év alattiaktól kezdve a kisiskolásokon keresztül egészen a kamaszokig.
Április 23., vasárnap:
– 11, 17 és 19 óra: Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Terme, a felvidéki Écsi Gyöngyi Az élet és a halál vize című bábos meseelőadása. Ajánlott életkor: 3+
–12 és 18 óra: a Háromszék Táncstúdió, a kolozsvári Puck Bábszínház Mimorózart című nonverbális bábelőadása. Ajánlott életkor: 4+
Április 24., hétfő:
– 10 és 12 óra, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Terme, a felvidéki Écsi Gyöngyi Angyalbárányok című bábos meseelőadása. Ajánlott életkor: 3+
Április 25., kedd:
– 11 és 18 óra: a Kónya Ádám Művelődési Ház nagyterme, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának Kezeslábas című előadása. Ajánlott életkor: 0-3 év
Április 26., szerda:
– 11 óra: a Kónya Ádám Művelődési Ház nagyterme, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának Kezeslábas című előadása. Ajánlott életkor: 0-3 év
– 11 óra: az Andrei Mureșanu Színház terme, a brassói Arlechino Bábszínház Metamorphose című előadása. Ajánlott életkor: 6+
– 17 óra, az Andrei Mureșanu Színház terme, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának Az égig érő fa című bábelőadása. Ajánlott életkor: 4+
Április 27., csütörtök:
– 11 óra: az Andrei Mureșanu Színház terme, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának Az égigérő fa című bábelőadása. Ajánlott életkor: 4+
– 11 és 18 óra: a Tamási Áron Színház nagyterme, a debreceni Vojtina Bábszínház Tessék engem megmenteni című bábelőadása. Ajánlott életkor: 8+
Jegyfoglalás a 0755 335 400-as (Csüdöm Eszter) vagy a 0267 312 104-es telefonszámokon. Jegyvásárlás a Kulturális Szervezőirodában, hétköznapokon 9–16 óra között, pénteken 9–13 óra között lehetséges, valamint online a www.biletmaster.ro honlapon.
Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. április 21.
„Soha nem is gondolkodtam más hivatáson”
1967. április 2-án, vagyis ötven évvel ezelőtt szentelték pappá Gyulafehérváron Mons. Fodor Józsefet, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség általános helynökét. Életéről, teológiai éveiről, a papi szolgálatáról exkluzív interjút adott szerkesztőségünknek.
– Mikor hallotta meg Isten hívó szavát, fogalmazódott meg Önben a papi hivatás gondolata?
– Soha életemben nem is gondolkodtam más hivatáson, mint a papságon. Kisgyermek koromtól fogva valahogyan úgy alakult az életem, hogy amikor megkérdezték: mi akarsz lenni, mindig azt válaszoltam: pap. Nem tudom miért, egyszerűen így éreztem. Később, az idő múlásával aztán megerősödött bennem ez az elhatározás. Bélben nevelkedtem fel, de Bélfenyéren jártam iskolába, mert ott volt csak hétosztályos magyar iskola, az ’50-es években ugyanis még hét osztály volt. Anyai nagyszüleimnél laktam. Nagymamán nagyon vallásos asszony volt, a nagynénim úgyszintén. Hetente többször is elmentek a templomba, és mindig vittek engem is magukkal. Volt ott egy áldott lelkű vincés apáca, Barsi Teofila nővér, akit amikor én odakerültem, már arra kötelezte korábban az állam, hogy levesse a szerzetesi ruhát. Ott élt azonban a faluban továbbra is, kántorkodott, a nagymamám pedig odajárt hozzá a kórusba énekelni, és én is mentem. Olyan aranyos lelkületű nővér volt, és próbálta az én életutamat is egyengetni, vezetni az imádságnak, az istenszeretetnek az útján, és valahogy ez bennem maradt. Ministráltam az oltárnál a Tenkéről átjárt pap mellett, aki később Gyulafehérváron teológiai tanárom lett, Huber József prelátuskanonok. Nyomot hagyott bennem az ő lelkülete, hozzáállása, buzgósága is. Később Szabó János egykori ferences atya irányított tovább, ő maga vitt el felvételizni Gyulafehérvárra 1957-ben. Mikor visszafelé jöttünk, megálltunk Máriaradnán, ahol, lévén ferences, mindenkit ismert. Két napig ott voltunk, és én olyan jól éreztem magam a kegytemplomban. Úgy látszik, hogy az isteni gondviselés továbbra is alakította az életemet. Sőt, még ha születésem előtti időre visszagondolok, akkor ez erre is vonatkoztatható. Szüleim ugyanis már 1938-ban házasságot kötöttek, de én csak négy évre rá jöttem a világra. Valahogy nem akartam megszületni, megfoganni. Anyám ezért elment a Nógrád megyei Vizslásra, egy búcsújáró helyre, amit most már a bíboros nemzeti kegyhellyé nevezett ki. Elzarándokolt ide, imádkozott azért, hogy az Úristen adjon neki gyermeket, aki meghallgatta a kérését. Így én tulajdonképpen a Boldogságos Szűzanyának köszönhetem a közbenjárása által a létem. Sokáig meg is volt az a kis szentkép, amit ott vett édesanyám, és nekem adott később, de sajnos a költözésekkel, az élet viszontagságai közepette már nem tudom, hova került el. Ez volt tehát az első fordulópont, ami aztán úgy alakította az életemet, hogy a papi szolgálat lett a hivatásom.
A kegyelmes úr
– Hogyan teltek a teológiai évek?
– Ez épp az az időszak volt, amit Márton Áron szobafogságban, most úgy mondanánk, házi őrizetben töltött. Nem jöhetett át a teológiára sem. Csak annyi volt megengedve számára, hogy a Püspöki Palota és a Székesegyház között közlekedjen. Mégis, hogy minket is megismerjen, vállalta egy melléktantárgynak a tanítását. Főleg az ötöd-, de a hatodéveseket is hodegetikára (lelkipásztori útmutatás) oktatta. És ezt nagyon komolyan vette. Hetente kétszer mi, a kispapok jártunk át hozzá. A teológia közel volt a Püspöki Palotához, így a tízperces szünet végére átértünk, még hamarabb is. Ott volt egy terem berendezve attól függően, hogy hányan voltunk. Tizenöten voltunk, hál’istennek elég nagy létszámú osztály volt a miénk. Mindnyájunkat személyesen is nagyon jól megismert, közelebbről is, mert a templomban legfeljebb arcokat jegyezhetett meg. Bár a teológián is egyetemi módszer van, tehát nem vizsgáztatnak félév közben, ő olyan komolyan vette még ezen melléktantárgy oktatását is, hogy minden órán feleltetett. Ugyanakkor a második félévben nem csak ennek, hanem az egész évnek az anyagát számon kérte. Vette a jegyzetét, ami általában 300 sűrűn gépelt oldal volt. Lapozgatta az A4-es papírokat és folyamatosan kérdezett: na fiam, erről mit tudsz, arról mit tudsz? Válaszolnunk kellett, és rendkívül szégyelltük volna, ha nála, épp a püspöknél felsülünk, ezért nagyon készültünk minden órára. Azért humoros dolgok is történtek. Nézte a névsort, és az egyik órán felszólított: na fiam- mert mindig így kezdte-, Fodor József, mit tudsz? Elmondtam az anyagot, majd leültem. Aztán másik órán, megint: na fiam, Fodor József. A többiek csak néztek, mi folyik itt, hiszen a múlt órán felelt? A harmadik órán megint így történt, de akkor már ő is mosolygott, a társaság pedig nevetett. A negyedik órán pedig már azt mondta: na fiam,… nem Fodor József!
Valami elképzelhetetlen atyai, közvetlen kapcsolat volt közöttünk. Bensőséges szeretetkapcsolat alakult ki a növendékek és a püspök közt. A legnagyobb tisztelettel beszéltünk csak róla, nem úgy, mint ma egyesek sokakról, még a pápáról is. A kegyelmes úr megszólítással emlegettük őt még egymás között is. Amikor valamilyen problémánk akadt, mindig el is mondtuk neki. A felszentelésünk előtt is volt, amit meg akartunk beszélni vele. Érdekes, hogy soha sem adott konkrét választ. Azt mondta: fiaim, beszélek az elöljáró és tanár urakkal, és utána majd válaszolok a kérdésetekre. Legközelebb pedig, mielőtt kiment volna a teremből, azt közölte: fiaim, megbeszéltem amit kértetek, és teljesítem azt, úgy ahogy kértétek. Soha elutasító választ nem kaptunk tőle. Minden kérésünket a legmesszemenőbbekig mindig teljesítette, persze mi se kértünk tőle olyat, ami nem lett volna helyes.
Állomáshelyek
– Ha jól tudom, máig őriz egy csokoládészemet, amit Márton Árontól kapott… – 1965-ben történt, akkor VI. Pál volt a pápa, és kapott tőle karácsonyra egy szeretetcsomagot. Behozott egy csodálatos díszítésű csokoládés dobozt, amelyben pontosan 15 szem csokoládé volt. Azt mondta: fiaim, ezt kaptam a pápától, ti is itt vagytok, szeretlek benneteket, nektek is adok belőle, osszátok el. A dobozt pedig mi nem dobtuk el, olyan szép volt, hanem kisorsoltuk egymás közt. Én megtartottam azt a szem csokoládét, betettem egy másik dobozba, és mind a mai napig megvan. Amikor a II. Vatikáni Zsinatról egy kiállítás volt a nagyváradi Püspöki Palotában, mint érdekességet meg lehetett tekinteni ezt is. Gondolom, annyi eltelt év óta már megromlott, de megtartottam mint emléket, amit Márton Árontól kaptam. Meggyőződésem, hogy egy rendkívüli, csodálatos jelenség volt, és én azóta is -hál’istennek nagyon sok helyen jártam, sok főpappal találkoztam-, minden püspököt Márton Áronhoz mérek. Ő az az etalon, hogy milyennek kell lennie egy főpásztornak. Lehetett látni a magatartásán, a testtartásán, hogy az Istennel van elfoglalva, vele van közvetlen kapcsolatban, és teljesen kizárt minden fajta külső körülményt, zajt az életéből. Ahogy bennünket nevelt és tanított egy jó elindító volt számomra az életben.
– Hol volt elsőmisés, illetve melyik plébánián volt az első állomáshelye?
– Az első misémet természetesen Gyulafehérváron mutattam be. 1967. április 2-án volt a pappá szentelésem, 3-án pedig a közösségben az első misém. Akkor még nem volt koncelebrálás, vagyis nem miséztek együtt a papok, hanem mindegyiknek volt egy külön oltára, így mi is egy-egy külön oltárnál miséztünk. Nekünk dr. Faragó Ferenc prelátuskanonok, teológiai tanár prédikált. Csodálatos volt, a Szűzanyához kapcsolta a mondanivalóját. A tanév ezután még eltartott június 21-ig, akkor volt az évzáró, illetve a Te Deum, csak akkor mehetünk haza Gyulafehérvárról. Én ahol nevelkedtem, Bélben tartottam július 16-án Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén, egy vasárnapi napon a misémet. A kommunista érában nagyon nehezen adták meg a papoknak a működési engedélyt, én se kaptam meg rögtön, csak a következő év február 1-től. A váradi Szent László-plébániára kerültem, ez volt számomra az első állomáshely. Dr. Dászkál István volt akkor ott a plébános, Mészáros Antal atya, pedig, aki még itt él Váradon, a káplántársam. Végtelenül boldog voltam, olyan jó volt odamenni, a Szent László-templom mindig olyan közel állt a lelkemhez. Csak sajnos nem sokáig, egy évig voltam ott. Még abban az évben meghalt az ordinárius, dr. Bélteki Ferenc. Utána a dr. Hosszú László következett, és behozott a püspökségre, hogy itt legyek titkár. Románul tudó ember kellett, és én jól tudtam románul. Itt ragadtam, és azóta több évtizede a központi szolgálatban állok. Előbb titkárként, majd 1980-ban irodaigazgatónak nevezett ki dr. Hosszú László, és aztán amikor jött Tempfli József püspök, ő 1990-ben vikáriusnak nevezett ki, Böcskei László püspök úr pedig meghosszabbította ezt az általános helynöki megbízatásomat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy közben voltam még plébániákon, változó helyeken, de a központi hivatali megbízatásom az mindig megmaradt. A Székesegyházban is voltam káplán, 14 évig a Zöldy András mellett. Utána Biharpüspökibe kerültem ki: mikor Hosszú László beköltözött Váradra, akkor engem nevezett ki oda. Szerettem ott is, jól éreztem magam nyolc évig, csak a közlekedés volt roppantul nehéz azokban az időkben, olyan is előfordult, hogy be sem tudtam jönni Váradra, mert nem jött az autóbusz a legnagyobb hidegben. 1989-ben a Szent József-telepi plébániának az első plébánosa lettem, a1Dászkál István emelte a Szent József-telepet plébániai rangra. Szerencsére összeomlott a kommunista rendszer, és új időszak kezdődött. Ismét államilag elismert püspökség lettünk, mert Váradon bár államilag megszüntették a püspökséget, azért egyházilag soha nem szűnt meg. Nem arról volt szó tehát, hogy újra kellett alapítani a püspökséget, csak folytatni kellett az évszázadokkal korábban elkezdett munkát. Egyházilag mindig püspökségként volt nyilvántartva, mert a katolikus egyház törvényei szerint püspökséget csak a pápa szüntethet meg. Állami törvények bennünket ilyen téren abszolút nem kötnek.
Mint vikárius
– Egy világi kifejezéssel élve, mi egy általános helynöknek a munkaköri leírása, mert sokan nem tudják?
– Mint említettem, 1990 óta vagyok vikárius. Sokan azt mondják, hogy általános püspöki helynök, ami tévedés, mert ilyen nincsen. Valaki vagy püspöki helynök, vagy pedig általános helynök. Utóbbi azt jelenti, hogy mindenben a püspöknek a helyettese, kivéve természetesen abban, amit az egyházjog megtilt, a püspöki helynök azonban csak egy bizonyos dologra van kinevezve, mondjuk az ifjúság nevelése, vagy az anyagi ügyek intézése. Bizonyos kis részterületre korlátozódik az ő funkciója. Az általános helynök viszont mindenben helyettesíti a püspököt. Ha a püspök éppen nincs otthon, az általános helynök az ő helyettese, neki az egyedüli feladata, hogy megoldja a felmerülő ügyeket. Persze ehhez tudnia kell, hogy mi a püspöke elgondolása, és nem ezek ellenében cselekszik. Nem illik kihasználni a lehetőséget, de nem is szoktak ilyet csinálni a vikáriusok. Általában olyan személyeket nevez ki általános helynöknek a püspök, akikben megbízik. Az általános helynöknek emellett reprezentálnia kell a püspököt, elmenni ide-oda, ahova küldi a főpásztor, és minden más adminisztratív ügyben is segítő jobbot nyújt neki. Én szerencsés voltam mindig, hogy soha nem csak irodista voltam, vagy ahogy mi mondjuk, aulista, hanem mindig lelkipásztorkodtam. A kezdetektől fogva előbb káplánként, utána titkárként, 1999-től pedig mint a Székesegyház plébánosa. Többen kérdezték tőlem: mikor megyek már nyugdíjba, hiszen az idén betöltöm 75. életévemet. Bármikor készen állok erre, a korom megvan hozzá, és ötven éve szolgálok. Elmehetnék tehát nyugodtan nyugdíjba, egy dolog azonban visszatart attól, hogy azt kérjem a püspök úrtól, küldjön el: nincsenek papok. Ez a nagy baj, négy-öt évig nem lesz papszentelés, és a múlt esztendőben öten is meghaltak. Ilyen rossz helyzetben talán csak a török felszabadulás után volt a váradi katolikus püspökség. Ha meghal, vagy elmegy valaki, egyszerűen nincs, akit a helyébe lehetne kinevezni.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. április 21.
Németh Zsolt: már nem annyira fagyos a román-magyar viszony
Már nem annyira fagyos a román-magyar viszony, öt év után ismét az olvadás jelei mutatkoznak a kapcsolatokban – így összegezte a magyar közmédiának kétnapos bukaresti látogatása tapasztalatait csütörtökön Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője.
A politikus Alexandru Micula román külügyi államtitkárral, a kormányzó szociáldemokraták és ellenzéki nemzeti liberálisok több pártpolitikusával, Lazar Comanescu volt külügyminiszterrel és Iulian Fotával, a nemzetbiztonsági kollégium igazgatójával folytatott megbeszélést, hogy számba vegye, hol tart a különböző politikusok és szakértők szempontjából a román-magyar kapcsolat. Úgy értékelte: az elmúlt napok időjárásához hasonlóan az elmúlt öt esztendő is nagyon fagyos volt a magyar-román kapcsolatokban, ennek a mai napig érezhető hatásai vannak. Példaként a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyére, Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonására, az erdélyi magyar önkormányzati vezetők hatósági zaklatására utalt. “Jön a tavasz, érzékelhető egyfajta melegedés a román-magyar kapcsolatokban is” – állapította meg a Fidesz politikusa. Megemlítette: a román parlament a napokban szavazta meg azt a törvényt, amely lehető teszi a magyar nyelv használatát az egészségügyi intézményekben, és hamarosan a román parlament elé kerülhet a nyelvhasználatot és jelképhasználatot szabályozó új törvény. Felidézte: magyar oldalon a külgazdasági és külügyminiszter meghívta román partnerét a budapesti nagyköveti értekezletre, és hamarosan viszonozni fogja a látogatást. Németh Zsolt egyetértett tárgyalópartnereivel abban, hogy a magyar-román kapcsolatrendszerben újra kell indítani a már létező, de nem működő mechanizmusokat: már tavasszal összeülhet a gazdasági vegyesbizottság, akár a kisebbségi vegyesbizottság összehívása is elképzelhető, és nagy szükség van az ágazati egyeztetésekre is. Megjegyezte: külpolitikai kérdésekben, európai ügyekben, regionális együttműködésben, a transzatlanti kapcsolatok ügyében nagyon hasonlít a román és magyar megközelítés – ez is kiváló előfeltétele a kétoldalú együttműködés javításának, a 2012 előtti állapothoz való visszatérésnek. Németh Zsolt Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével is egyeztetett Bukarestben. A külügyi bizottság elnöke szerint a kisebbségi ügyekben ígéretes hangulati változás érzékelhető, ugyanakkor megjegyezte: a rövid távú eredmények felmutatása mellett az erdélyi magyarságnak nem kell letennie a hosszú távú, stratégiai céljáról, az autonómia megvalósításáról sem, és fontos, hogy sikerüljön fenntartani az ehhez szükséges széles körű nemzeti egységet is.
MTI; erdon.ro
2017. április 21.
Újratervezett Festum Varadinum
Idén május 7-21. között zajlik a XXVI. Festum Varadinum ünnepségsorozat, melynek keretében közel 150 program várja majd az érdeklődőket különféle helyszíneken. Számos újdonság lesz.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a témában rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón több újdonságra hívta fel figyelmet. Jelezte: arra való tekintettel is, hogy idén Szent László-év van, illetve a reformáció 500. évfordulóját is ünnepeljük, két hétig fog tartani a XXVI. Festum Varadinum, sőt, ha az elő- és utórendezvényeket is beszámítjuk, akkor közel három hétig. Bevonták a programokba a Szigligeti Színházat is, amely hat előadást fog kínálni. Külön Varadinum A és Varadinum B fesztivál bérleteket adnak ki, melyek öt-öt fellépés megtekintésére jogosítanak fel.
Ugyanakkor erőteljesebben nyitottak a fiatalabb generáció irányába, abban az értelemben, hogy olyan alternatív magyar zenét játszó együtteseket is meghívtak, mint például a Margaret Island, a Kiscsillag, a Magashegyi Underground, az Elefánt, az AK26, a Soulwave, a Skafunderz vagy a Wellhello.
Hangsúlyozottan számítanak a történelmi magyar egyházak közreműködésére. A május 14-i római katolikus egyházmegyei zarándoknapon közel 30 egyházi és világi méltóság lesz jelen. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros celebrálja, több évszázad elteltével ha csak egy nap erejéig is, de hazatér a Győrben őrzött koponyaereklye, a körmenet pedig ezúttal a Székesegyháztól a várig, az egyházmegye bölcsőjébe vándorol. Rá egy hétre pedig, május 20-án, a reformátusok ünneplik az Egységnapot a várban, mely programokat a debreceni Csokonai Színház Bánk bán című operakoncertre koronázza meg.
Szintén újdonság, hogy megemlékeznek Debrecen és Nagyvárad 25 éves múltra visszatekintő testvérvárosi kapcsolatáról, körülbelül 15 eseménnyel.
Új köntös
Koncsek-Vadnai Zita, a Varadinum Kulturális Alapítvány Kuratóriumának az elnöke felidézte, hogy 4 éve a Festum Varadinum új köntöst kapott, azóta más arculatot mutat, és az idén is folytatódik ez a trend, vagyis nem csupán a történelmi magyar egyházak és a civil szervezetek által kínált programokra alapoznak, hanem bárkinek az ajánlatát szívesen fogadják.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója azt mondta: a sokszínűség jegyében örömmel fogadták a felkérést, hiszen a színházi rész harmonikusan kapcsolódik a kínálathoz, nincs kárára más eseményeknek. Május 14-én 19 órától az egri GG Tánc és az Inversedance együttműködésében a Traviata című táncszínházi átiratot lehet megtekinteni. Május 17-én 20 órától a békéscsabai Jókai Színház társulata szerepel Örkény Macskajátékával. Ennek külön érdekessége, hogy a közelmúltban elhunyt Csíky Ibolya játszott benne, helyette most a lánya, Vindis Andrea lép fel. Május 19-én 19 órától a szatmárnémeti Északi Színház mutatja be W. Shakespeare Tévedések vígjátéka című darabját. Május 21-én 16.30 órától az egri Gárdonyi Géza Színház szerepel Páskándi Géza Vendégségben című művével kivételesen a bábszínházban (a többi produkció helyszíne ugyanis a kőszínház), 19 órától pedig a debreceni Csokonai Színház lép fel Yasmina Reza Művészet című alkotásával. Május 27-én 19 órától Udvaros Dorottya koncertezik (Majdnem Valaki). A rendezvényekre a jövő keddtől beszerezhető fesztiválbérleteket bocsátanak ki a szabad árusításban kapható jegyek mellett. A Varadinum A 50 lejbe, a Varadinum B 60 lejbe kerül, a különbség, hogy utóbbi a Vendégség helyett az Udvaros Dorottya-koncert megtekintésére jogosít fel.
Visszatér a Varadinum programjai közé a Mindenki majálisa, május 7-én, a tavalyelőtti régi helyszínen, vagyis a vársáncban. Április 30-ig, naponta 10-16 óra között a 0771/375.902-es telefonszámon jelentkeznek azok, akiknek ötleteik vannak. Ahogy eddig is, jelen lesznek az iskolák, lesz gulyásfőzőverseny, az ez évi együttesek a Soulwave, a Wellhello, a Desperado, Szikora Robi és az R-GO.
Koncertek
Szabó Ödön egyéb koncerteket is beharangozott. Azt tervezik például, hogy május 13-án élő koncertet ad a Bémer téren Kefir, a Hip Hop Boyz, Kozsó, a Magashegyi Underground és a Beatrice. A Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel és a Bukaresti Balassi Magyar Kulturális Intézettel együttműködve idén is ingyenesen lehet megnézni magyar filmeket a Lotus mozitermében, összesen nyolcat, hétfőtől-csütörtökig 17.30 órától, meghívóval. Emellett a várszínpadon is lesznek koncertek. Május 18-án 10 órától felavatják a Körösvidéki Múzeum új székhelyét a debreceni Déri Múzeumnak egy néprajzi, etno-grafikai kiállításával. Nem marad el a történész konferencia sem (az előző három év előadásait román nyelven is megjelentetik), és megpróbálják elhozni Váradra a Puskás Öcsi kiállítást. Lesznek még könyvbemutatók, kiállítások is, mindenki megtalálhatja tehát azt a tartalmas programot, mely érdekli őt.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. április 21.
Díjakat adott át az RMDSZ
Csütörtök este a nagyváradi Trade Center konferenciatermében küldöttgyűlést tartott az RMDSZ Bihar megyei szervezete. Három Hűség és egy A kezdet-díjat adtak át.
A laudációkat egyetlen kivétellel Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke olvasta fel. A kezdet-díjat Dérer Ferenc újságíró, lapunk főszerkesztő-helyettese vehette át. Többek közt elhangzott róla, hogy alighanem a leghosszabb ideje folyamatosan a Bihar megyei sajtóban dolgozó kolléga, aki 1989 utolsó napjaiban jelen volt az újságírást is érintő forradalmi változások döntő pillanataiban, a Fáklya napilap utolsó, és a Bihari Napló első főszerkesztőjeként. Közel három évtizede ugyanazon lapot szolgálva, immár főszerkesztő-helyettesi minőségében múlhatatlan érdemeket szerzett abban, hogy a sajtó a legkisebb településen is megjelenjen, a vidéki bihari emberek életét, gondjait, eredményeit minél szélesebb körben megismerhesse az olvasóközönség. Az ő törekvésének köszönhető, hogy a hazai magyar napilapok között elsőként Nagyváradon jött létre külön, állandó rovat a vidéken élőkről, a vidéken élőknek.
Vidék
Nincs is olyan magyarok lakta település a megyében, ahol ne fordult volna meg az elmúlt években. Riporterként a vidéket, a vidék értékeinek a felmutatását tartotta/tartja egyik legfontosabb feladatának mind a mai napig. Sokat tett azért, hogy a váradi sajtó felfigyeljen a vidéki emberekre, és azért, hogy a vidéki emberek is sajtófogyasztókká váljanak. Hogy munkája nem maradt eredmény nélkül, az bizonyítja, hogy nem csak ő ismeri a vidéket, hanem az ott élők is ismerik őt. Bizonyíték erre az a pár napja történt eset, amikor egy érmelléki szőlődombon járva számára ismeretlenek szólították nevén a sorok közt, beszédbe elegyedve vele, elismerően szólva a munkájáról. Mi lehet ennél nagyobb elismerés egy újságírónak?
Azonban nemcsak az újságíráshoz, a vidékhez, a magyarsághoz maradt hű, hanem az RMDSZ-hez is. Ő kezdeményezte az alapítók nevét tartalmazó emléktáblát is. Ott volt, amikor a szervezet Váradon megalakult, és ott van annak munkájában egészen napjainkig, a nagyvárad-csillagvárosi körzetnél betöltött szerepével. A Megyei Tanácsban több ciklusban is képviselő volt, hiszen ki tudta volna jobban, hogy milyengondjaik, megoldásra váró problémáik vannak az elöljáróknak, az intézményvezetőknek, vagy az egyszerű lakosoknak, mint az, aki naponta köztük jár, aki kérdezett, és akinek válaszolva el is mondták, hogy miben várnak segítséget, támogatást.
A Hűség-díjat idén Barabás Imre magyarkakucsi RMDSZ-elnök, a helyi református egyházközség főgondnoka, Mihók Géczi István révi nyugalmazott villanyszerelő és Varga Gábor kutatóvegyész, kultúrnapszámos kapta, utóbbi laudációját Szilágyi Aladár közíró olvasta fel.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. április 21.
Dr. Nagy András könyvének olvasatai
Újból megjelent dr. Nagy András: Lót visszanéz című önéletrajzi munkája. A kétkötetes művet szerdán mutatták be Csíkszeredában, a Városháza tanácstermében. Az alábbiakban Székedi Ferenc könyvismertetője olvasható.
A laikusok által meglehetősen vázlatosan ismert bibliai történet szerint az Úr ítéletet mond a bűnös városok, Szodoma és Gomora fölött, ám felszámolásuk-felégetésük előtt szeretné megmenteni az ott élő, igaznak bizonyuló embereket. Két angyal segítségével Lótot és családját kivezeti a városból, a következő, azóta jelképesnek is tartott üzenet társaságában: ne forduljatok meg, ne nézzetek vissza! Lót felesége hátrapillantott és sóbálvánnyá meredt. Lót viszont a fejét sem mozdította, és két lánya társaságában megmenekült.
Amint végigolvastam dr. Nagy András visszaemlékezéseit, gyakran eszembe jutott: vajon miért is összefoglaló címük, hogy Lót visszanéz? Nos, azt hiszem, megtaláltam a választ. A visszanézéssel a szerző nem a bibliával vitatkozott. A múlt szemrevételezésével nem Lót vált sóbálvánnyá, hanem az időnek egy olyan jelentős szeletét örökítette meg, amely így, a maga immár beteljesedett mozdulatlanságában tarthat számot arra, hogy az utókor, az elkövetkező nemzedékek – nem a történészi vizsgálatok szakszerűségében és nagyvonalúságában, hanem a mindennapi élet sokszínű, apró részleteiben – ismerkedhessenek meg vele. Így mindez sokkal közelebb áll a teljességhez, az emberi szellemhez és lélekhez, az emberi sorshoz, mint bármiféle, óhatatlanul leegyszerűsítő, általánosító tudományos vizsgálat. Ahhoz, hogy mai olvasói szemmel követni lehessen a két kötet minden vonatkozását, föltétlenül szükséges egy rövid, időbeli beosztás. És hadd kezdjem a XIX. század közepével, illetve tekintve a Városházát, hadd fogalmazzak a hely szellemében. Nos, az a Tivai Nagy Imre, akinek manapság a bronzszobrával kíséri a polgármester úr a Pro Urbe-díjak átadását, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverésének az esztendejében született és 1931-ben halt meg. Egész életében közösségének érdekeit figyelembe vevő, őszinte és becsületes közéleti emberként majd mindig ott tevékenykedett, ahol fontos helyi döntések születettek, ugyanakkor pedig kiváló írói és szerkesztői vénával megörökítette korának számos jellemzőjét és jellegzetes alakját, amint azt több, az utókor által is megjelentetett könyvéből megismerhettük. Egyik lányát az 1874–1941 között főként Csíkban élt Nagy Béni jogász vette el feleségül, ő maga is csíki hírlapokat alapított és szerkesztett. Neki a fia, tehát Tivai Nagy Imre unokája a ma esti szerzőnk, dr. Nagy András, aki 1905-ben Csíkszeredában látta meg a napvilágot és 1982-ben Csíkszentkirályon hunyt el. Akár úgy is fogalmazhatnék, a velem nagyjából egy idős nemzedék szüleinek, azaz gyermekeink nagyszüleinek a kortársa, de ugyanakkor, számos vonatkozásban, saját 1989 előtt megélt életünk szemtanúja is. Ezért is követtem olyan nagy figyelemmel az 1905 és 1946, illetve az 1946–1978 közötti évekre felosztott, kétkötetes visszaemlékezéseit, és el kell mondanom, hogy nem csupán kutyafuttában átlapoztam a könyveket, ahogyan azt igen gyakran az ismertetésekre felkért újságírók szokták, hanem alaposan elolvastam – olykor vissza-visszatérve – minden sorukat és hosszasan elgondolkodtam, eltöprengtem értelmezési lehetőségeiken. A következtetéseim pedig többszörösek.
Először is dr. Nagy András szépirodalmi eszközökkel, nyelvi és gondolati gazdagsággal, élvezetes stílussal megírt munkáját nyugodtan nevezhetjük nem csupán csíki avagy székelyföldi, hanem kimondottan izgalmas, huszadik századi erdélyi családregénynek, hiszen nem csupán végigkíséri önmagának, feleségének, öt gyermekének az életét, hanem mindezt cselekményesen beleágyazza azokba az időrendi kapcsolatokba, amelyeket az előzőekben érintettem, illetve azoknak a földrajzi helyszíneknek az átalakuló valóságába, ahol a család élete zajlott, és amelyeket mindegyre megsuhintott a történelem forgószele. Másodszor dr. Nagy András könyve, minden apró részletében is, hiteles kortörténeti dokumentum. Az ötgyermekes család élete ugyanis ezernyi szállal kapcsolódik a két világháborút, több rendszerváltást megélt erdélyi társadalom mindennapjaihoz, mindaz ott kavarog benne, amiről hallottunk, amiről olvastunk, amit átéltünk, és ebben a két könyvben nem valamiféle dogmatikus kinyilatkoztatásokban vagy értékítélet-kimondásokban találkozunk vele, hanem a maga árnyalataiban jelenik meg. Tekintve a mai facebookos nyelvezetet, nem csupán a magam, hanem az eddigi és eljövendő olvasók nevében talán azt is mondhatnám: Je suis, I am Nagy András, azaz én, mi és a saját családunk vagyunk Nagy András. Meglátásai, következtetései ugyanis olyannyira gyakorlatiasak, életismerőek, olyannyira mindig a valóság talaján állnak, hogy szorosan kapcsolódnak a székelység talán így ki nem mondott, de minden rendszerben megélt és átélt parancsszavához: dolgozva megmaradni és itt maradni. Még akkor is, ha ennek a munkának az eredményei nem annyira látványosak, fejlődésben-fejlesztésben, profitképzésben nem annyira hatékonyak.
Ebben a modus vivendiben nyilvánvalóan megtalálható a harmadik következtetés: a dr. Nagy Andrásban kialakult nemzetiség-szemlélet, amelyre a könyvbe foglalt, jóval hosszabb tanulmány mellett én ezt a mondatot találtam a legjellemzőbbnek: „Magyar és erdélyi maradtam minden körülmények között, de nem abban, hogy gyűlöltem volna másokat, hanem abban, hogy szerettem az enyémeket, jobban, mint önmagam értékét, és tudomásul vettem, hogy nemcsak belőlem, belőlünk áll a világ.” Igen, itt tör fel, ebben a mondatban önmagunk megbecsülése, a másság elismerése, a nyitottság igénylése – mindaz, amiről oly sokat koptattuk és koptatjuk a nyelvünket ezekben az években, és amely kidomborítja: nem saját magunk itthoni égig magasztalása és vélt csalhatatlansága, nem az elzárkózás biztosítja a túlélést, hanem a nyitottság, a küzdőképes versenyszellem bátor felvállalása, annak a nagy szavak nélküli természetességnek a tudomásul vétele, hogy bárhol és bármilyen körülmények között, bármiféle megmérettetésben képesek vagyunk embernek és magyarnak maradni. Mindehhez szorosan kapcsolódik a könyv negyedik vonulata. Biztos vagyok benne, ha dr. Nagy András ma élne, valahol ott tevékenykedne valamelyik Katolikus vagy éppen Keresztény Értelmiségi Szövetség vezetőségében. Hiszen majd minden sorát, akárcsak egész életétet, átszövi az elveinek élő, igazi katolikus értelmiségnek az a nem dogmatikus, hanem az istenhit alapjaira épülő, emberszerető szemlélete, amely kizárja a gyűlölködést, amely segít az elesetteken, amely a békét és a megértést keresi a békétlenségben, és soha, semmilyen körülmények között nem mozdul el a szélsőségek, a másokat megtiprók irányába. Ötödször pedig föltétlenül meg kell említenem a szerzőnek azt a gondolkodó, elvonatkoztató, ha úgy tetszik, bölcselő-filozofikus hajlamát, amely képes arra, hogy az emberi életek olyannyira egyedi és másként megélt fordulópontjaiban megtalálja a közös vonásokat, majd azokat roppant érzékletesen elénk is tárja. Hallgassuk csak meg, kissé tömörítve, milyen szívszorítóak, de mennyire igazak az öregedésről megfogalmazott gondolatai: „A világ elhagy, mi is elhagyjuk a világot. (...) Először elhagynak az ifjúkori nyugtalanságok, a világ- és embermegváltó igények. Azután elhagynak a társadalmi akarások. Nem bántanak már a mellőzések és nem irigylem már azokat, akik valamikor elémbe vágtak. És elhagy közben (...) az új dolgok és a változatosság vágya. Elhagy az egészség és a nyugodt álom áldása. Elhagy a természet és tudom, ahogyan a lépcsőn lefelé haladok, annak utolsó előtti fokán, már elég lesz nekem egy ágy, azt bevárni, hogy már arra se legyen szükségem.” Igen, szívszorítóak ezek a szavak, de azért rögtön hozzá kell tennem: az egész könyv nem ilyen, hanem derűs, hangulatos, különösen azok az oldalak, amelyek színes csíki történésekkel és személyekkel-személyiségekkel vannak teletűzdelve. Erőteljes lokálpatriotizmusnak nevezném tehát a könyvnek a hatodik vonulatát, sok-sok oldalon válnak újból élővé egykori események és olyan városlakók, akikről lehet, hogy csupán hallottunk, de az is lehet, hogy akikkel – különösképpen a második kötetben – minden bizonnyal gyakran találkoztunk is. Dr. Nagy András könyve ilyen szempontból is egyfajta csíki memento mori. Szóból állít emlékművet mindazoknak, akik előttünk jártak, és akik megérdemlik az emlékezést, életük és munkásságuk megőrzését nemzedékeken túlmutatva is.
És még csupán néhány mondat. Tekintettel a szerző szakmájára, mesterségére, hivatására, egyértelmű, hogy amolyan hetedik jellemzőként a társadalmi és egyéni orvosi látleletek vissza-visszatérnek a könyvben. Úgy is mint nép- és közegészségügy, úgy is mint egyféle viviszekció, élveboncolás, amikor önmaga betegségeiről szól. De érdemes mindig észrevenni, hogy dr. Nagy András soha nem elszigetelten tekintett az egészségre és a betegségre, a születésre és a halálra, hanem a maguk kapcsolatrendszereiben vizsgálta, elemezte, és így próbált akár az egyénre, akár a közösségre, akár önmagára vonatkozó következtetéseket levonni belőlük. A jól ismert csíki fizikussal, Barabási-Albert Lászlóval szólva: dr. Nagy András már akkor amolyan hálózati összefüggésekben vizsgálta az egészségügyet. És ebből is kitűnik, hogy ma esti könyvünk nem valamiféle ódon traktátum, amelyről mindegyre le kell fújni a port, hanem ízig-vérig jelenkori, korszerű feljegyzés-napló, amely amint nekilátunk az olvasásának, első lapjától az utolsóig magával ragad. Ahhoz, hogy ez így legyen, abban minden bizonnyal nagy része van Sas Péter kiváló szerkesztői munkájának, hiszen az igényes szerkesztés furcsa szerzet: akkor a legjobb, amikor az olvasó még a nyomát sem tudja felfedezni.
A teljesség kedvéért még el kell mondanom, hogy a visszaemlékezéseket szervesen egészítik ki a szerző mindeddig kéziratban maradt tanulmánya, megjelent szak- és közéleti cikkeinek a válogatása, szemelvények közéleti és egyházi levelezéséből, és olyan névmutató, amely lehetővé teszi a gyors visszakeresést. Az újrakiadásra előkészített munkából nem lehetett volna könyv Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános önzetlen támogatása nélkül. És ha nem létezik dr. Nagy András fiának, Nagy Benedeknek, az elődei hagyatéka iránti tisztelete, konok és következetes átmentő munkája, akkor a Nagy család több nemzedéken átívelő értékes szellemi örökségétől megfosztottuk volna magunkat. Most azonban itt van előttünk, és arra kérem önöket, olvassák, mert a közelmúlt ismerete támpontokat jelent valamennyiünk számára, hogy megkapaszkodjunk, összekapaszkodjunk a jelenben és a jövőben. Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. április 21.
Himnusz Szent László királyról – Regis regum civis ave (1192 körül)
Idén ünnepeljük Szent László királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóját. A kettős évforduló kapcsán a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága Szent László-emlékévvé nyilvánította az idei esztendőt. A lovagkirályra emlékezünk Málnási Ferenc kolozsvári ny. magyartanár alábbi kis tanulmányával, amelyben a Szent László királyról írt latin nyelvű himnuszt és két magyar fordítását hasonlítja össze.
Regis regum civis, ave, regum gemma, Ladislae, regni consors gloriae. Regem regum es agressus, sis defensor indefessus, et athleta patriae.
Salve, salus Hungarorum, rex, coheres angelorum, vas caelestis gloriae, ab aeterno vas electum, vas insigne, vas eflectum vendicans iustitiae.
Hungarorum gens, congaude, nova novi regis laude pulsans tintinnabula, felix, ave, Varadinum, cuius augens fama signum resonet per saecula.
Tibi, Christe, concors hymnum canit orbi, qui per lignum ad te trahis omnia, scala factus ascensorum et corona confessorum tibi laus et gloria. Amen.
Áve, égi király híve, királyoknak gyöngye, éke, László, mennynek sorsosa! Ég királyát hűn követted, országunkat védelmezted, légy hazánknak bajnoka.
Menedéke magyaroknak, Örök-társa angyaloknak, Égi kegynek eszköze: Üdvözlégy, ó, kiváltságos, híres-neves, igazságos jó ítélet hírnöke.
Vigadozzál, magyar nemzet, harsonáljad, énekeljed, új királyunk új dalod. Boldog Várad, szálljon híred, Növekedjék dicsőséged, Visszhangozzák századok.
Krisztus, földről himnusz szárnyal hozzád, aki keresztfáddal magadhoz vonsz népeket. Szentek útja te vagy égbe, hitvallóknak dicsősége, Néked áldás, tisztelet. Ámen. (Ford. Csanád Béla)
Kit királyok ura véd fent. üdv, királyok gyöngye néked – László, mennyek lakosa! Követted az ég királyát: védelmünk most is állnád, országunk hős harcosa!
Üdv, magyarok üdvös hőse, angyalok társörököse, égi keggyel telt edény! Kit öröktől kijelöltek hírneves, kiváló, hősnek az igazság mezején.
Jó magyar nép örvendezzél, új királynak új dalt zengjél, rázzon csengőt a kezed! Üdvöz légy, te boldog Várad, visszhangozza sok-sok század mind növekvő híredet!
Himnuszt zengnek, Krisztus, Néked, a föld színén élő népek, mindent vonz a feszület. Égbe hágók lajtorjája, hitvallóknak koronája, hír, dicsőség a Tied.
(Ford. Tóth István)
A Himnusz lírai alkotás, négy szakasz, 6–6 sor. Összefüggő szöveg, I. Szent László királyunk magasztalása, a magyar nemzet, boldog Várad dicsérete, Krisztus dicsőítése, imádása teremti meg a szövegösszefüggést.
A szövegmondatok tartalmi-logikai kapcsolatban, alá- és mellérendelő viszonyban sorakoznak. Birtokos személyjeles szavak közelítik az olvasót a szöveghez: híve, gyöngye, éke, sorsosa, bajnoka, hírnöke, dalod, híred, dicsőséged… Egyes szám második és harmadik személyű igék fogalmazzák a himnusz szövegét: követted, védelmezted, vigadozzál, harsonáljad, énekeljed, szálljon, növekedjék, szárnyal…
Jelentéstani elemként a rokon értelmű szavakat említhetjük: gyöngye, éke, harsonáljad, énekeljed, visszhangozzék, áldás, tisztelet… Felsorolás nyomatékosítja, erősíti a vers mondanivalóját: híve, gyöngye, éke, sorsosa, bajnoka, menedéke, örök-társa, eszköze, hírnöke. Ezek egyben a vers kulcsszavai is. Az első sor egyben a költemény címe is, témamegnevező, utal a szövegre. A költemény 1192 körül keletkezhetett… Valóságos világkép, I. Szent István királyunkról, történelmi személyről szóló szöveg, de elképzelt világkép is kibontakozik a szövegből, amelyhez az olvasó társít(hat)ja a saját véleményét. A költemény nyelve latin eredeti magyar fordításban, a magyar szöveg mai, írott, szavalva szóbeli, érzelemkifejező, szépirodalmi alkotás. Stílusa is szépirodalmi, a himnusznak megfelelően csak jóhangzású szavak sorakoznak a költeményben, a a b c c b rímelésű sorokban. A költemény szavainak elsődleges jelentésére már a szerző ráépítette a szövegösszefüggésből adódó, érzelmi-hangulati többletjelentést. A cselekvő igék szerepe a dicséret, a méltatás, a dicsőítés, a magasztalás, s a melléknévvel párosított főnevek szerepe is ugyanez: királyoknak gyöngye, éke, mennynek sorsosa, hazánknak bajnoka, menedéke magyaroknak, örök társa angyaloknak, égi kegynek eszköze, jó ítélet hírnöke… A boldog Várad jelzős szerkezetet is a városalapítónak köszönheti a város, s I. Szent István királyunkért Krisztushoz száll köszönetünk, Neki küldjük tiszteletünket. Szemléleti és hangulati metaforák színezik a himnuszt: I. Szent István királyunk királyoknak gyöngye, éke, mennynek sorsosa, menedéke magyaroknak, örök-társa angyaloknak, égi kegynek eszköze, jó ítélet hírnöke…, Krisztus urunk szentek útja te vagy égbe, hitvallóknak dicsősége. A költeménybe válogatott szavak felkiáltó és felszólító mondatokba sorakozva teljesítik a himnuszra jellemző stílus követelményeit. A névszói állítmányok nominális stílusú szöveget alakítanak ki. Miben volt I. Szent László királyunk varázsereje? Talán Prohászka Ottokár fogalmazta meg legkifejezőbben: „A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté… A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nemzet hősévé lett.” Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. április 21.
Az egykori város: Pálffy János emlékezete
Huszártiszt, államtitkár és forradalmár volt, halálra ítélték, kegyelmet kapott. Nem sok március 15-én esik szó róla. 160 éve hunyt el.
"Végre a tömegből felkelt Pálffy János, arcán a férfias lelkesültség komoly vonásai s azon őszinte bizalom, melyet tőlünk mindig érdemelt és bírt, mély és várakozó csendet varázsolt elő" – írja róla kortársa, a firtosmartonosi Gálfi Mihály újságíró 1848 tavaszán, amikor az akkor 44 éves Pálffy János szólásra emelkedett az események sodrában Székelyudvarhelyen.
A forradalom tíz éves évfordulóját azonban már nem érte meg – addig azonban hosszú volt az útja ennek az alig 53 éves korában elhunyt udvarhelyszéki politikusnak. Lehetett volna nagyobb, de a szabadságharccal együtt bukott.
Az unitárius kollégiumból a huszárezredbe
A Nyikó-menti kis faluban, Tarcsafalván született 1804. január 10.-én, de olyan kutató is van, aki júniust ad meg születési hónapjaként. Nem paraszti sorból származott, mert családja az ősi székely primorok közül való – apja széki alkirálybíró és pénztárnok volt, aki a keresztúri gimnáziumban taníttatta a fiát, majd az ifjú János 1816-ban Kolozsváron, az Unitárius Kollégiumban tanult.
Öten voltak testvérek, Elek bátyja főjegyző volt, Antal öccse katona, aki a Napóleon ellen vonuló huszárok között volt, de lovaglás közben pipája halálra sebezte, Dénes öccse pedig a Nyikó-mente egyik „helytartója" volt, erőszakos ember hírében állt. Három fiútestvére mellett volt egy húga, Anna.
János Kolozsváron eminens tanuló volt, tanulmányai végeztével, 1825-ben belépett a hadseregbe, huszártiszt lett – katonáskodásának állomásairól, tevékenységéről azonban keveset tudunk, tíz év után, 1935-ben főhadnagyként szerelt le, közben Ausztriában és Olaszországban szolgált.
A század harmincas éveiben olaszországi utazást tett, majd hazajött és Küsmödön gazdálkodott. Vidéki életmódjába azonban belefért az írás és az olvasás, kultúrembernek számított, illetve a feljegyzések szerint szerelmes lett Dénes öccse feleségébe – Pálffy Jánosnak azonban nem lett családja, gyermektelenül halt meg.
Aki felelőtlennek tartotta Kossuthot
Pálffy a negyvenes évek elején lépett be a közéletbe, az Erdélyi országgyűlés Küküllő vármegyei követe lett. Egyre többet járt Pestre, ahol a kor nagy alakjaival is megismerkedett, Batthyány Lajossal, Széchenyi Istvánnal – utóbbi akkora hatással volt rá, hogy egyik országgyűlési beszédében tartott az erdélyi gazdasági egyesület és egy erdélyi tudományos akadémia megalapítását is sürgette.
Legtöbbet odahaza tartózkodott, Székelyföldön, de azt is tudjuk róla, hogy 1845. május közepe táján Kolozsváron találkozott Deák Ferenccel és Vörösmarty Mihállyal.
1848. március 25-án Pálffy János Székelyudvarhelyen az események élére állt. Megérkezett már a pesti események híre, s a dolgok itt is felgyorsultak: a május 2-án tartott udvarhelyi teljes székgyűlésen a felvonult tömeg „egyhangú lelkesedéssel" választotta meg Pálffy Jánost és ifj. gr. Bethlen Jánost követnek a kolozsvári országgyűlésbe, majd rövidesen a pesti országgyűlésbe kerül, illetve az uniós törvény szentesítése végett az országgyűlés őt és Weér Farkast küldte Innsbruckba V. Ferdinándhoz.
Kossuth Lajos alakja mára annyira mitizálódott, hogy az utókor nem nagyon tesz fel kérdőjeleket tevékenységével kapcsolatosan – azonban kortársai igen, köztük Pálffy János.
Habár Pálffyt hívták a forradalmi kormányba Kossuthék, ő ezt nem vállalta el, sőt a visszaemlékezéseiben felelőtlen politikusnak tartotta Kossuth Lajost, amiért a fegyveres harcba belerángatta a magyarokat. Az első felelős minisztériumban pénzügyi államtitkár és a képviselőház első alelnöke, a Honvédelmi Bizottmány tagja lett – ám 1849 elején, látva a súlyos belpolitikai, magyar-magyar csatározásokat, lemondott.
„Kimondva röviden: nem érzem magamat azon helyzetben, hogy betölthetném e tisztemet, mellyel felruházni méltóztattak; azért méltóztassanak megengedni, hogy szintúgy az elnökségről, de mindenesetre a honvédelmi bizottmányi tagságból kilépjek." – mondta ekkor. Tüdőbaja is egyre súlyosbodott.
Haynautól kapott kegyelmet
A szabadságharc elbukásakor, a világosi fegyverletételt követően Kolozsváron tartózkodott, a részvétele miatt bujdosni kényszerült – ám néhány hónap múlva, októberben úgy döntött, hogy önként jelentkezik Haynaunál Pesten – bő fél év múlva, 1850. július 4-én halálra ítélték, de a „bresciai hiéna", a vészkorszak és a megtorlás idejének teljhatalmú ura megkegyelmezett neki. Ha ez nem történik meg, ma Pálffyra a forradalom sokadik mártírjaként emlékeznénk.
Végül nem lett az, kényszerlakhelyet jelöltek ki számára, előbb Pesten, majd Sátoraljaújhelyen – csak 1856 őszén, mint súlyos tüdőbetegnek megengedték, hogy hazaköltözzön szülőfalujába, Tarcsafalvára.
Végrendelete 1857. január 20-án kelt, abban vagyonát az Erdélyi Múzeumra hagyta. Egészsége nagyon megromlott és még ugyanazon év április 13-án, pontosan 160 évvel ezelőtt elhunyt. Udvarhelyszék egyik 19. századi politikusát sajnos elfeledte az utókor, a rendszerváltás után azonban jelent meg róla néhány cikk és tanulmány. 1999-ben Gidó Csaba és Fecső Zoltán történészek írták és állították össze az Udvarhelyszéki Országgyűlési Képviselők Arcképei című kiadványt, ebben jelent meg róla egy életrajz, illetve Biró Gábor festőművész portré-grafikája, amit cikkünk illusztrálására is felhasználtunk.
Pálfy János fő műve a Magyarországi és erdélyi urak című munka, amit 1939-ben Kolozsváron az Erdélyi Magyar Szépmíves Céh jelentetett meg (sajtó alá rendezte Szabó T. Attila) – a két kötetes műből a székelyudvarhelyi Református Kollégium könyvtárában is van példány, benne Pálffy kézírásának reprodukciójával, a két kötet anyaga elolvasható.
Erről Egyed Ákos, a kor kiváló ismerője a következőket írja róla:
„...emlékirata nem kis mértékben járult hozzá a forradalom és a szabadságharc történeti képének kialakításához. Érdekes lenne összehasonlítani a forradalom idején elmondott beszédeit emlékiratának szövegével, ami valószínűleg jól szemléltetné azt, hogy egy nagy tehetségű, művelt, becsületes szándékú, nagy nemzeti célok szolgálatára vállalkozó politikus miként lett a nemzeti ideálokról lemondó békepárt híve, majd a forradalom szellemét több tekintetben torzító emlékírója."
Katona Zoltán / Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2017. április 21.
Tudományosan megalapozott válaszokat találni az erdélyi magyar sorskérdésekre
A Székely Kongresszus a jövőben intézményként is meg kell alakuljon, olyan Székelyföld-centrikus szakmai, tudományos fórumként, amely a térség fejlődését tartja szem előtt – fogalmazta meg a székelyföldi konferencia sepsiszentgyörgyi megnyitóján Bodó Barna egyetemi docens, a kongresszus tudományos bizottságnak tagja.
A III. Székely Kongresszus háromszéki nyitórendezvényén Bodó Barna kihangsúlyozta, fel kell oldani a tradíció és a modernitás k
özti konfliktust. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke rámutatott, a kongresszus „Székelyföld kitalálásának” fontos fóruma, hiszen az erdélyi magyar sorskérdésekre tudományosan megalapozott válaszokat kell találni. Németh Zsolt a hálózatban való gondolkodást vinné haza Magyarországra, mert amint mondta, a magyar tudományos élet egyik hiányossága a csoportmunka, sokszor egymás segítése helyett az egymás legyőzése kerül előtérbe. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a szakma és a politikum közös feladata „Székelyföldet kitalálni”, eredményes közpolitikai gondolkodást, akciótervet kell kidolgozni, hogy ezek érvényesítése révén Székelyföld versenyképes régió legyen. Vargha Mihály, a társszervező Székely Nemzeti Múzeum igazgatója hangsúlyozta, a szakmai fórumok kell hozzásegítsék az önkormányzatokat, hogy jó döntéseket hozzanak, javuljon az emberek életminősége, ne „szent őrült” legyen, aki Székelyföldön marad, az itthon maradás pedig legyen logikus döntés. Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke abban bízik, hogy a kongresszussal megvalósul az együttgondolkodás, az eredményeket értékesíteni is tudják.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro
2017. április 21.
Székelyföld jövőjének szellemi alapját próbálják megfogalmazni
MTI - Székelyföld jövőjének szellemi alapját próbálja megfogalmazni a csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott III. Székely Kongresszus. A szombatig tartó tudományos konferencia keretében Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön 16 szekcióban mintegy száz előadó tart előadást Székelyfölddel kapcsolatos témákról.
A konferenciát levélben köszöntötte a fővédnöki szerepet vállalt Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes úgy vélte: Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel. Egyed Ákos történész előadásában az 1902-ben megszervezett első székely kongresszust idézte. Megjegyezte, az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának a megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Hozzátette, az vezetett a székelyek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában. Az iparűzést méltóságán alulinak találta. Az akkori kongresszus előadói úgy ítélték meg, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni. Kolumbán Gábor fizikus, vállalkozó, a 2002-ben tartott II. Székely Kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta is folytatódott. Úgy vélte: 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát – fogalmazta meg a székely kongresszusok célját Kolumbán Gábor. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke köszöntésében azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalta a szervezést. Szerinte ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Dávid László, a Sapientia rektora is az egyetem szerepvállalását hangsúlyozta. Felidézte, Amerika mai fejlődésének egyik motorja, a Szilícium-völgy a 19. században egy mezőgazdasági övezet volt. Az emelte ki a környezetéből, hogy 1891-ben létrehozták itt a Stanford egyetemet, amely a gyakorlatias oktatást tűzte ki célul. Úgy vélte, hasonló szerepet tölthet be a Székelyföld számára a Sapientia egyetem. Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta azonban, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai. Fontosnak tartotta ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét. Megjegyezte: felkérték a konferencia szekcióvezetőit, hogy zárják tanácskozásukat közpolitikai javaslatok megfogalmazásával. A politológus a székelyföldi regionális identitás megerősítését is a konferencia céljának tartotta. A konferencia marosvásárhelyi helyszínén a székelyföldi értéktár, a nyelvi jogok és a Székelyföld társadalmi állapota szekciókban hangzanak el előadások. Csíkszeredában a regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei; a régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; a vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában szekciók ülései zajlanak. Sepsiszentgyörgyön a történelem, a székelyföldi oktatás, népegészségügy, épített örökség helyzete, a közösségi gazdálkodás és a falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása témakörökben hangzanak el tudományos előadások. Székelyhon.ro
2017. április 21.
Viccek Csíkkarcfalváról
Fülöp László nyugalmazott csíkkarcfalvi iskolaigazgató harmadik viccgyűjteményes kötete látott napvilágot nemrégiben a kolozsvári Metaforma Kiadónál. A Székelyektől hallottam című könyv a gyűjtő szerint az elmúlt hatvan év legjobb vicceit tartalmazza.
Mindig is szeretett viccet hallgatni és mondani. Úgy véli, a viccet nem olvasni kell, hanem mondani és jól előadni – Fülöp László diákkora óta jegyezte a vicceket. Amikor csütörtökön Karcfalván találkoztunk, a kicsi noteszeit is megmutatta, amelyekbe annak idején lejegyezte azokat a vicceket, amelyek nagyon tetszettek neki. Nem is gondolt arra, hogy valamikor kiadja ezeket kötetben. „2003-ban elmentünk Afrikába. Bukarestig mikrobusszal mentünk, amelynek a vezetője könyvterjesztő volt. Én végig az úton Bukarestig, majd visszafele is, de Afrikában is mondtam a vicceket. Akkor kezdett ő biztatni, hogy ezeket feltétlenül le kell írni. Aztán telt-múlt az idő, a fiamnak van egy kiadója Kolozsváron, ott adtuk ki az első kötetet 2008-ban /Székelyektől hallottam/. Pillanatok alatt elfogyott az ezer példány. Aztán még gyűjtöttem, mert nem tudtam elmenni a jó viccek mellett. Igaz, hogy ami nekem jó, lehet, hogy másnak egyáltalán nem, érdekes dolog ez a vicceknél. Tanulmányoztam enciklopédiát, az interneten is rengeteg vicc van, vicces könyv is nagyon sok kapható, de nekem ezek azért tetszenek, mert kimondottan székely szájízű viccek. A második kötet úgy született meg, hogy a madarasi kenyérgyáros mondta, ő támogat, és ki kell adni. A harmadik pedig az első kettőnek az anyagát is tartalmazza, de vannak benne újonnan gyűjtött viccek is. Azért születhetett meg, mert sok támogatója volt a kiadásnak, a főtámogatója a volt iskolatársam és azóta is barátom, Kurkó Árpád” – magyarázta a három kötetről a szerző.
Fülöp László úgy véli, a székely viccben fellelhető az úgynevezett székely leleményesség vagy a furfang. A kötetekben található viccek zömét nem ő írta, csak hallotta, igaz, van pár darab, amelyet megtörtént esetek nyomán ő maga írt. Úgy véli, a kötetekben található sok vicc nem az ő érdeme, csak az, hogy mivel szereti, leírta ezeket és kiadta. A gyűjtő arra is rámutatott, hogy sajnos kezd kihalni a székely humor, mint ahogy sok minden, ami régebb hagyomány volt a falvakban. „Például annak idején összejöttek a komák, és egymással viccelődtek. Most a nagy pénzhajszában nem így történik. Tudományos körökben is felfigyeltek arra, hogy manapság a humor hiányzik az emberek életéből, és be kéne vezetni az oktatásba. Már rég felfedeztem, hogy ha a tanulók figyelme lankad, valamivel érdekessé kell tenni az órát, és igyekeztem egy-egy viccet bedobni. Ezen ők is felbátorodtak, és mondani kezdtek vicceket. Olyan gyermek is jelentkezett, aki azelőtt csak akkor nyújtotta fel a kezét, ha a mosdóba kellett menjen. A gyerekeknek, felnőtteknek is a nevetés egy nagyszerű dolog, mondhatni gyógyír” – hangsúlyozta, hozzátéve, a diákok is szerettek viccelődni. Viccesen azt is megjegyezte, ő 47 évig járt a karcfalvi iskolába, igaz, nemcsak mint diák, hanem mint tanár és igazgató is.
Viccekkel könnyítettek a sorsukon
A szerző szerint a humor megtartó erő. „A magunkfajta korúak egyszerre kerültünk a tantestületbe, és egy jó baráti társaság verődött össze, benne volt például Maczalik Ernő biológiatanár és Székely Sándor matematikatanár is. Összejártunk, buliztunk és egyfolytában mondtuk a vicceket, jöttek maguktól egyik a másik után. Talán a múlt rendszerben még többet vicceltek az emberek, mi legalábbis különösen sokat. Besúgó nem volt közöttünk, mert már rég máshol volnék. Eléggé kibírhatatlan volt az az időszak, de egymásnak viccet mondva könnyítettünk a sorsunkon.”
Péter Beáta / Székelyhon.ro
2017. április 21.
Csángó gyerekek csaltak könnyet a gyergyószentmiklósi nyugdíjasok szemébe
Tizenhat lábnyiki csángó gyerek érkezett kísérőkkel három napra Gyergyószentmiklósra. A Szent István plébánián működő Őszi Rózsák Idősek Klubja tagjai a vendégeknek színes programot állítottak össze.
„Merünk álmodni, tervezzük, hogy a tavaszi vakációban meghívjuk a lábnyiki gyerekeket Gyergyószentmiklósra. Olyan programot állítanánk össze, mely kikapcsolódást, úgymond világlátást nyújtana számukra. Azt szeretnénk, hogy szép élményekben legyen részük, lássanak minél többet a városból. Szeretnénk, ha a gyergyóiak is megnézhetnék a lábnyiki gyerekek gyönyörű műsorát” – mondta tavaly év végén Tamás Anikó, az Őszi Rózsák Idősek Klubjának egyik tagja a lábnyiki látogatásuk után. Az idősek klubjának a megálmodója, létrehozója és koordinátora, György Ildikó a 2016-2017-es tanévtől missziós munkára vállalkozott, magyar nyelvre tanítja a lábnyiki gyerekeket, és tulajdonképpen ő kötötte szorosra a kapcsolatot.
Izgalommal várt találkozás A klubtagok álma valóra vált, szerdán délben megérkezett az a tizenhat gyerek, akik megérintették őszinteségükkel, ragaszkodásukkal, kedvességükkel a gyergyóiakat a novemberi találkozáskor. A terv szerint állították össze a programot a gyerekeknek, akik közül alig néhányan jártak errefelé, sőt, a két idősebb kísérőjüknek is teljesen idegen a város, akárcsak a környező falvak. A kisbusz megérkezését több nyugdíjas is várta a Korona vendéglő előtt, ugyanis itt kaptak két éjszakára szállást a lábnyiki vendégek. A Szent Márton Alapítvány jóvoltából meleg ebéddel várták a gyerekeket, akik közül egyikük sem fogott neki az étkezésnek imádkozás nélkül. Dániel Margit óvónő, a klub jelenlegi vezetője köszöntötte őket, és ismertette a három napra tervezett programot.
A szállás elfoglalása után, délután a Kós Károly iskola diákjai fogadták a csángó népviseletbe öltözött gyerekeket, akik műsort hoztak ajándékba, kis jeleneteket, énekeket, meséket és verseket adtak át társaiknak, tanítóknak és szülőknek. Többen megkönnyezték a gyerekek előadását. A remetei származású Nagy-Portik Katalin, a lábnyiki gyerekek fiatal tanítónője, a műsor összeállítója is örömmel fogadta, hogy a Kós Károlyos diákok is meglepetéssel készültek. A HalVirág Bábszínház Gyilkostó legendája című előadását pedig közösen nézték meg, majd ismerkedtek, beszélgettek. Csütörtökön reggel indultak Csomafalvára, ahol fürödtek, és a kézműves csokigyárba is ellátogattak. Délután városnézést tartottak, templomokat látogattak meg. A Tarisznyás Márton Múzeum munkatársai is lelkesen fogadták a kis csapatot. Este pedig a Szent István-templomban a csángó gyerekekért és a vendégfogadásukat támogatókért hálaadó szentmisét tartottak, ezt követően kézműves tevékenységen vehettek részt, ugyanis rózsafüzér-bogozást és mandalafestést terveztek a szervezők. A Súgó-barlang látogatása elmaradt a mai napról, az időjárás miatt.
„Örvendünk, hogy jöhettünk a fogadásra” Bot Klára és férje is elkísérte a gyerekeket, név szerint ismerik mindegyiket, hiszen az iskolán kívüli programokon is részt vesznek. Az oktatás román nyelven folyik az alig 700 lelket számláló Bákó megyei kis településen, így délutánonként tanulnak magyarul a diákok. „A szülők engedték szívesen a gyermekeket, ismernek minket, mert mi megtalálkozunk velük, az iskolába is énökölönk, táncolunk együtt. Örvendünk, hogy jöhettünk a fogadásra. Otthon a templomban munkálkodunk, őrizzük a templomot, s onnan is ismerjük a gyermekeket, nagyon ügyesek. Sok szép magyar éneket, verset tanultak meg. A gyermekek úgy szeretik, fontos lett nekik a magyar, ezért is vagyunk együtt, nagyon jól tanolni kezdik a nyelvet, s már mindegyik jó beszél. A tanító is jól tanítja, valóság. Az itteni gyülekezésre is nagyon készültek, jaj, de izgatták magokot” – mondta Bot Klára, kinek három unokája is eljött ismerkedni a gyergyói diákokkal.
Minden gyerek beszél magyarul A magyar házban délutáni foglalkozásokat és a kisebbeknek magyar órákat is tart a Lábnyikban missziós munkát vállaló György Ildikó. Az itteni fellépésükre, a gyülekezésre, mint mondta, nagyon vágyakoztak a gyerekek, hiszen sokat mesélt a városról nekik. Lábnyik egy különös világ, teli őszinte, jóindulatú emberrel, gyermekkel. Eleinte nagyon furcsa volt, meg kellett szoknom azt a nyelvet, amit beszélnek. De nagyon szépen haladunk, minden gyerek ért és beszél már magyarul, nagyon sok mondókát, verset tanulunk. Készülünk az ünnepekre, például március 15.-i rendezvényt is szerveztünk, a magyar himnuszt is megtanulták a gyerekek. A szülők hozzáállása is pozitívnak mondható, egyre többen hozzák vissza a gyerekeket a délutáni foglalkozásra, ahol kulturális, kézműves tevékenységek zajlanak. Picit elszomorít az, hogy egymás között még mindig könnyebben beszélnek román nyelven, igaz, hogy nagyon hamar váltanak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a családban többnyire román nyelven zajlik a kommunikáció, ezt, amint a szülők mondták, a gyerekek érdekében, a haladásukért teszik” – ismertette György Ildikó. Hozzátéve, nagyon jó viszonyban van a román kollégáival, elfogadták, és kölcsönösen segítik egymást a kis településen.
Támogatók segítségével sikerült Sok gyergyószentmiklósi felkarolta, támogatta az Őszi Rózsák Idősek Klubjának tervét. Így sikerült előteremteni azt az összeget, amivel az álmuk valóra vált, tudtuk meg Szász Erzsébettől, a klub anyagiakért felelős tagjától. A Szent Márton Alapítvány és a Gyergyószentmiklósi Közbirtokosság mellett számos vállalkozó és magánszemély sorakozott fel, hogy a lábnyiki gyerekek megismerjék Gyergyószéket, élményben lehessen részük, barátságot köthessenek az itteni diákokkal. Ahonnan jönnek, ott hétszáz lélek lakja a falut, melynek központja abból áll, hogy van egy kicsi házikó, ami az üzlet, szemben vele marhaitató, mint minden moldvai faluban, és hat pad.
Újabb találkozásokat terveznek, a lábnyiki gyerekek a Kós Károly iskola vezetőségével, diákjaival is fogják tartani a kapcsolatot.
Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro
2017. április 21.
Ambrus Attila: A mindent elsöprő kisebbség
Elsöprő többséggel fogadta el a Parlament azt a jogszabályt, amely kötelezővé teszi az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használatát – írtam egy héttel ezelőtti jegyzetemben. Amely a visszafogottság jegyében született. Nem véletlenül és nem oktalanul. Megtámadták ugyanis az Alkotmánybíróságnál az ellenzéki pártok a jogszabályt.
A Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Párt a taláros testülethez fordult, a 124 képviselő által aláírt kereslet szerint ugyanis az elfogadott, de ki nem hirdetett jogszabály nem biztosítja a törvény előtti egyenlőséget a társadalom tagjai számára.
Nincs ebben semmi meglepő. Ami a kisebbségi jogok biztosítását illeti, kormánypártok és ellenzék közt nincs semmi különbség. Még politikai diskurzus szintjén sincs. Azaz ott van: attól függ, hogy ki kérdezi a honatyát vagy honanyát. Ha magyar újságíró faggatja véleményéről, rendkívül nyitott, megértő és megengedő, elismeri, hogy jogos a kérés és ő mindenképpen megszavazza. Ha a hírtelevízióknak nyilatkozik, azzal indítja nyilatkozatát, hogy ő elutasította a javaslatot, mert az szegregációhoz, pluszjogokhoz és a többség iránti diszkriminációhoz vezetne.
Mondom ezt azoknak, akik az utóbbi időben azzal vádolják az RMDSZ-t, hogy lepaktált a komcsikkal, elárulta a demokratikus ellenzéket, s eltávolítaná a székelyeket szeretett fogadott atyuskájuktól, Traian Băsescutól.
Apropó Băsescu. Az ellenfelei által éppen a tatár származásával meggyanúsított politikai kalandor volt az, aki azzal érvelt a jogszabály ellen, hogy a törvénymódosítás értelmében a konstancai kórházakban a tatár és török, a bukaresti kórházakban pedig a roma nyelvet ismerő személyeket kell majd alkalmazni. Mit mondjak? Valóban borzalom lenne. Nem is beszélve arról, amiről Traian Băsescu mélyen hallgat, csak a szeme sarkából kacsint választóinak: „Értitek, ugye, hogy itt nem Konstancáról és nem Bukarestról, nem a tatárokról, törökökről, nem is a romákról van szó, hanem azokról a fránya magyarokról, akik Brassóban és Aradon, Temesváron és Nagybányán, sőt az úgynevezett Székelyföldön is jogszerint magyarul akarják elmondani az orvosoknak, hol fáj!”
Hiába próbálom meg elhessegetni az összeesküvés elméletet, nem sikerül. Egyre több bizonyítékot szolgáltat a hazai politikai élet arra a feltevésre, hogy a kormány- és az ellenzéki pártok közt nincs lényegi megítélésbeli különbség, ami a kisebbségi jogok biztosítását illeti. Ha az egyik oldal elfogadja, a másik oldal elutasítja és viceversa.
Az erőpróba főpróbája volt ez a törvény. A főpróba második felvonásához jutottunk. Az Alkotmánybíróságban többen vannak a kormánykoalíció által jelölt bírók, mint ellenzékiek. Az elmúlt hetekben a kormánykoalíció döntéseit rendre alkotmányosnak találta a taláros testület.
Elképesztően meredek az a felvetés is, hogy a törvény nem biztosítja a társadalmi egyenlőséget, mivel tatár beteg tatárul, a roma románi nyelven mondhatja el, milyen egészségügyi panasszal jelentkezett az orvosnál. A jogszabály ugyanis nem azt írja elő, hogy török betegnek romániul kellene beszélnie orvosával, sőt, még azt sem hogy minden orvosnak ismernie kellene Konstancán a tatár nyelvet.
Nem csoda, ha az ellenzék vezetője Raluca Turcan nem akart válaszolni a maszol.ro kérdéseire. Az sem, hogy van olyan képviselő, aki azt állítja, meghamisították az aláírását, mások azt, hogy átverték, azt sem tudták, mit írnak alá.
A kisebbségellenesség ilyen foka szégyelleni való. Főként, ha zsigeri. maszol.ro
2017. április 21.
Vastag hóréteg borítja Székelyföldet, hétvégén fagyni fog
Vastag hóréteg borítja Erdély számos települését, Sepsiszentgyörgyön 20 cm, Csíkszeredában és Bodzafordulón 15 cm, Brassóban 14 cm, Maroshévízen 6 cm, Kézdivásárhelyen, Szebenben és Fogarason 3 cm hó hullott.
A meteorológusok szerint a legalacsonyabb hőmérsékleti értek csütörtökről péntekre virradóra a -5 fok volt, de előrejelzéseik szerint nem ez volt a leghidegebb áprilisi éjszaka, ugyanis pénteken éjszaka kitisztul az égbolt, eláll a hóhullás, és Hargita megyében akár -10 fokig is lehűlhet a levegő hőmérséklete.
z erdélyi regionális meteorológiai központ szolgálatos meteorológusa szerint az áprilisi tél nem rendkívüli, máskor is mérték mínusz fokokat ebben az időszakban, például 2006-ban április 14-17. között is hasonló időjárási körülmények voltak. Jó hír azonban, hogy az előrejelzések szerint jövő héttől felmelegedés várható.
Pénteken közlekedésben a még mindig viharos erősségű szél okoz gondokat, amely - főleg az ország keleti részén - ellehetetleníti a hókotrók munkáját. Péntek reggel az útburkolatra fagyott jégréteg miatt lezárták az A1-es autópálya húsz kilométeres szakaszát Pitesti környékén, de nyolc moldvai országút is járhatatlan a hóátfúvások és jegesedés miatt. A jászvásári (Iasi) repülőteret az erős havazás és rossz látási viszonyok miatt péntek reggel több órára lezárták, két, Moldvába tartó járat a bukaresti nemzetközi repülőtéren szállt le.
Az ország tengeri kikötőit is lezárták az erős szél miatt. A moldvai Suceava megyében a hóvihar által megrongált villanyvezetékek miatt csaknem háromezer háztartás maradt áramellátás nélkül. maszol.ro
2017. április 21.
Katolikus gimnázium ügye: tanácsi határozattal kérik a jogi patthelyzet feloldását
Maratoni, személyeskedéstől, de jó ötletektől sem mentes tanácsülésen született meg csütörtökön az a határozat, amelyben kérik a tanügyminisztériumot, oldja fel a marosvásárhelyi katolikus gimnázium körül kialakult jogi patthelyzetet. A szülők képviselője, Csíky Csengele szerint most már akkora nyilvánosságot kapott az iskola ügye, hogy politikai öngyilkosság lenne a pártok, az intézmények részéről, ha nem oldanák meg a helyzetet. A tanügyminisztérium térfelén a labda, szorít a határidő.
Végre hivatalos dokumentum kéri fel a tanügyminisztériumot, hogy oldja fel a marosvásárhelyi katolikus gimnázium körül kialakult jogi patthelyzetet - mondta Csíky Csengele, a szülők szóvivője. "Ha végre fehéren-feketén szembesül a minisztérium azzal, hogy miért van képtelen helyzetben az önkormányzat, és miért nem tudja végrehajtani azt, amit a szaktárca kér tőle, hátha végre megértik és lépnek" - bizakodott a Civilek a katolikus iskoláért csoport képviselője.
Mi miatt képtelenek rendezni a helyzetet?
A szerdai és a csütörtöki tanácsülésen arra keresték a megoldást, hogyan tudnák úgymond legalitásba helyezni az iskolát, hogy megkezdődhessenek a beiratkozások. A jogi patthelyzet abból adódik, hogy a beiratkozások engedélyezéséhez a tanfelügyelőség kéri az iskola alapító okiratát, de mivel a prefektus megóvta és jogerős döntéssel semmisnek nyilvánították azt a helyi tanácsi határozatot, amelynek alapján az iskolát létrehozták, ezért nincs, mit felmutatni. De ugyanakkor az iskolát nem lehet most újra létrehozni, hiszen működik, az eredeti határozatot követő, később elfogadott határozatok alapján.
Csíky Csengele elmondta, az elfogadott átiratban nem csak azt kérik, hogy a minisztérium "törvényesítse" az iskolát és oldja fel a tiltás alól, hanem azt is, hogy különleges módszertannal foglalják bele a határozatba azt is, mit kell tennie az érintett intézményeknek ahhoz, hogy az iskola jogi státusa rendeződjön. Erre az érintett intézmények számára szigorú határidőt adna a szülők képviselője. "Azt látjuk egy lehetséges megoldásnak, hogy a tiltások feloldásával kitűz a szaktárca például egy decemberi határidőt, hogy addig a polgármesteri hivatal, a városi tanács, az iskolákért felelős igazgatóság és a megyei tanfelügyelőség rendezze az iskola jogi helyzetét" - mondta a szülő.
Arra a kérdésre, mekkora esélyét látja annak, hogy az érintett hivatalok rendezni fogják az ügyet, Csíky Csengele elmondta, most már akkora nyilvánosságot kapott az iskola, hogy az intézményeknek és a politikai pártoknak egyenesen öngyilkosság lenne, ha nem vinnék végig. "Az akarat abból is látszik, hogy vannak nagyon jó kezdeményezések a kisebb pártok részéről is. Elhangzott például a csütörtöki egyeztetésen olyan javaslat, hogy egy vegyes bizottság hat hónapon keresztül folyamatosan monitorizálja az iskola helyzetét" - számolt be a szülők képviselője. Hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy a Civilek a katolikus iskoláért csoport ne követné figyelemmel az eseményeket. Erre már csak azért is nagy szükség van, mert Csíky Csenegle szerint eddig rengeteg alkalommal sikerült megakadályozni, hogy a tanfelügyelőség kiírja a katolikus gimnáziumot az iskolák sorából.
Nagyon szorít a határidő
Hogy a tanácsi határozatnak érvényt szerezzenek, a városháza, a tanfelügyelőség és a szülők képviselőiből álló bizottság személyesen is egyeztet majd Bukarestben a szakminisztérium képviselőivel. A minisztertől május 2-ra kaptak kihallgatást.
A szülők egy csoportja korábban már egyeztetett a fővárosban a szaktárca képviselőivel az ügyben, nem sok sikerrel. "Korábban nem kaptunk a minisztérium részéről semmilyen segítséget. Mi már akkor közöltük, hogy egy olyan miniszteri rendeletre lenne szükség, mint amit most kér az önkormányzat. Már akkor felvázoltuk a jogi patthelyzetet. Király András államtitkárral és az iskolahálózatért felelős igazgatóasszonnyal egyeztettünk, akik elmondták, hogy helyileg kell megoldani a helyzetet" - magyarázta Csíky.
Hozzátette, mivel az átirathoz az önkormányzat és a tanfelügyelőség indoklását is csatolják, így a minisztérium már nem teheti meg azt, hogy azzal hárít, helyi szinten kell megoldást találni a katolikus iskola helyzetére. A miniszteri rendeletnek nagyon gyorsan meg kellene születnie, hiszen május ötödikén jelenik meg a kilencedik osztályba történő beiratkozások országos listája, addig a katolikus gimnáziumnak be kellene kerülnie a rendszerbe.
O. M. / maszol.ro
2017. április 21.
Ellenzéki pálfordulás: a roma nyelvtől féltette Băsescu a kórházakat, és ez ragályos lett
Nem adott magyarázatot a Maszol kérdésére az ellenzék vezéralakjának tekinthető Raluca Turcan liberális pártelnök arra, hogy korábbi támogató szavazataik ellenére miért támadták meg az alkotmánybíróságon az egészségügyi törvény kisebbségek számára kedvező módosítását. Portálunk olyan ellenzéki képviselővel is szóba állt, aki úgy írta alá a taláros testületnek szóló beadványt, hogy nem is tudta, mit ír alá, másnak pedig meghamisították az aláírását.
Traian Băsescu volt államfő és pártja kezdeményezésére támadta meg 124 ellenzéki képviselő az alkotmánybíróságon azt atörvénymódosítást, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményeket – értesült parlamenti forrásokból a Maszol.
smert, hogy egyetlen honatya kivételével az RMDSZ által javasolt jogszabályt a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) összes képviselője megszavazta. Ennek ellenére az alkotmánybírósághoz csütörtökön eljuttatott beadványt nagyon sokan közülük aláírták. Igaz, akadt olyan képviselő, aki nem is tudta, mit ír alá, másnak pedig meghamisították az aláírását.
Úgy tudjuk: a Traian Băsescu vezette PMP indítéka az volt, hogy a törvénymódosítás értelmében a konstancai kórházakban a tatár és török, a bukaresti kórházakban pedig a roma nyelvet ismerő személyeket kell majd alkalmazni. A jogszabály ugyanis kiterjed azoknak a településeknek az egészségügyi és szociális intézményeire is, amelyekben egy adott kisebbség lélekszáma meghaladja az 5000 főt. Szerettük volna megtudni Eugen Tomactól, a PMP frakcióvezetőjétől, hogy miért emeltek utólag kifogást a törvénymódosítás ellen, de politikust még nem tudtuk elérni.
Turcan a Maszolnak: a sajtóiroda majd elmagyarázza
Tény, hogy a Traian Băsescuéktől induló aláírásgyűjtéshez a másik két ellenzéki frakció is csatlakozott. A PNL ügyvivő elnöke, Raluca Turcan egyenesen amiatt bosszankodott, hogy miért nem a pártja állt a kezdeményezés élére – nyilatkozta parlamenti forrásunk.
A Maszol péntek reggel megkereste telefonon Raluca Turcant. A politikustól azt szerettük volna megtudni, hogy mi okozta a PNL „pálfordulását” az RMDSZ által kezdeményezett törvénymódosítás esetében. Raluca Turcan azonban elzárkózott a válaszadás elől. „A PNL sajtóirodája a következő órákban állásfoglalást tesz közzé, amelyben tisztázzuk ezt a kérdést” – jelentette ki kérdésünkre a liberálisok ügyvivő elnöke.
Nem tudta, mit ír alá
Az alkotmánybírósághoz eljuttatott beadványt az USR számos képviselője is aláírta. Megtudtuk, hogy egyikük, Vlad-Emanuel Duruș Máramaros megyei honatya nem is tudta, mihez adja a kézjegyét. Ezt a politikus pénteken a Maszolnak is megerősítette.
„Szerdán megkeresett egy frakciótársam, és elém tolt egy aláírásgyűjtési ívet azzal a kéréssel, hogy firkantsam alá. Nem tudtam, miről van szó, de azért aláírtam. Utólag értesültem arról, hogy az alkotmánybíróságnak szánt beadvány volt” – magyarázta a képviselő. Duruș elismerte, „nem rendjén való”, hogy ez így történt, de úgy fogalmazott: nem szeretne „lovagolni” ezen a témán.
A Máramaros megyei képviselő viszont fenntartja, hogy továbbra is támogatja az RMDSZ törvénymódosítását, és ha ma kellene szavazni róla, ismét igennel voksolna. Szerinte „az nem árthat”, ha alkotmányossági normakontroll alá vetik a jogszabályt. „Ha a taláros testület rendben találja a törvényt, akkor hatályba léphet, s nem lesz semmi probléma” – fogalmazott, Vlad-Emanuel Duruș.
Más írt alá helyette
Ám nem csak az USR-frakcióban történtek furcsaságok. A Transindex cikke szerint kollégái írták alá Romeo Nicoară Szatmár megyei PNL-s képviselő helyett az alkotmánybírósághoz elküldött beadványt. Vlad-Emanuel Duruș-sal ellentétben azonban a liberális politikust felháborították a történtek.
„Én nem írtam alá, valószínűleg a kollégáim helyettem töltötték ki a lapot, hogy legyen tele. Engem sem telefonon, sem más módon nem kerestek meg, és nem kérdezték meg, hogy alá akarom-e írni ezt a kezdeményezést. Szatmáron mind a helyi, mind a megyei önkormányzatban koalícióban dolgozik a PNL az RMDSZ-szel, amit mi értékelünk, és a munkát együtt kívánjuk folytatni. Én, Szatmár megyei parlamenti képviselőként nem tudok egy ilyen kezdeményezést támogatni, még akkor sem, ha kollégáim közül egyesek ezt támogatják” – nyilatkozta a Transindexnek.
A portál a taláros testülethez eljuttatott beadványt is ismertette, amelyben az aláírók a törvénymódosítással szembeni alkotmányos kifogásaikat ismertetik. Az egyik formai kifogás, hogy a módosítás sarkalatos törvénybe illő előírásokat vezet be egy egyszerű többséggel elfogadható jogszabályba. A másik formai kifogás szerint a módosítás szövege zavaros. Szerintük nem érthető, hogy egy településen belül egy nemzeti kisebbség tagjainak kell kitenniük a 20 százalékot, illetve kell elérniük az 5000-es számot, vagy több nemzeti kisebbség tagjai összesen.
A tartalmi kifogások között szerepel, hogy a törvénymódosítás az 5000 fős küszöb bevezetésével egy alternatív kritériummal bővíti a törvényt, ami ellentétes az alkotmánnyal, ugyanis az államnak minden polgára igényeit figyelembe kell vennie, tekintet nélkül etnikai, kulturális, nyelvi, vallási hovatartozásukra, vagy arra, hogy milyen arányban vannak jelen az országban.
Korodi: politikai, illetve „szívből jövő gesztus” is volt
Mint ismert, az RMDSZ csütörtökön kiadott állásfoglalásában érthetetlennek és elfogadhatatlannak minősítette az ellenzéki pártok pálfordulását. "Ez a hozzáállás, sajnos, azt bizonyítja, hogy ezen pártok részéről nem érvényesül az a nyitottság és a kisebbségek iránti tisztelet, amelyet képviselőik gyakorta használnak szólamok szintjén nyilvános szerepléseikkor" - olvasható a közleményben.
Az RMDSZ szerint sajnálatos, hogy saját európai pártcsaládjával is szembefordul a PNL és a PMP, hiszen az Európai Néppárt elvei és értékei között kiemelt helyet kap a kisebbségek védelme. "Úgy véljük, ha segíteni nem tudnak, legalább ne akadályozzák munkánkat, kisebbségi törekvésünket mondvacsinált érvekkel. A PNL, az USR és a PMP alkotmányossági kifogásai egyértelműen kisebbségellenesek" - zárul az RMDSZ állásfoglalása.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Maszolnak pénteken elmondta, politikai gesztusként értékeli az ellenzék pálfordulását. „Ám a PNL és PMP képviselői részéről szívből jövő gesztusként is” – tette hozzá.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro
2017. április 22.
Ünnepel Sepsiszentgyörgy (Szent György Napok)
Hagyományos módon hangversennyel veszi kezdetét ma este a 26. alkalommal megszervezett városünnep, a következő napokban számos kulturális esemény helyszíne lesz Sepsiszentgyörgy – ezekkel hangolódhatunk az egy hét múlva esedékes, rengeteg szabadtéri programot kínáló vásári hétvégére.
A szervezők tájékoztatása szerint mától kezdődően kilenc napon át 40 helyszínen 300 programot kínál a Szent György Napok rendezvénysorozata. A kulturális héten klasszikus, dzsessz-, blues- és világzenei koncertek, színházi és bábelőadások, író-olvasó találkozók, filmvetítések és képzőművészeti kiállítások várják az érdeklődőket.(farcádi) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 22.
Esélyt teremteni Székelyföldnek (III. Székely Kongresszus)
Székelyföld kitalálásának lehet nagyon fontos fóruma a III. Székely Kongresszus – hangzott el tegnap a rendezvény sepsiszentgyörgyi előadásait megelőző megnyitón. Két napig, három városban több mint tíz témakörben összegzik a szakemberek Székelyfölddel kapcsolatos kutatásaik eredményeit, a 115 éve első alkalommal megszervezett kongresszus újraélesztőinek célja egyedi esemény helyett intézménnyé alakítani a kongresszust, amely szakmai alapot nyújthat a közpolitikai tervezésnek.
Székelyföldnek jelmondatra volna szüksége, egy olyan mottóra, amely meghatározza, olyan üzenetre, amelyet bárki megért – kezdte felvezetőjében a szervezést felvállaló Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nevében szóló Bodó Barna egyetemi docens. Kétségekkel ugyan, de egy javaslatot is megfogalmazott: „Legyen Székelyföld újra, ami volt” – mondotta, majd pontosított: olyan Székelyföldre van szükségünk, amelynek identitástudata egyezik a valamikorival, de beilleszthető korunk meghatározó trendjeibe. A kisebbségi sorsba kényszerített közösségek esetében élessé válik a tradíció és modernitás közötti konfliktus, túlértékelődik a hagyomány, és lezárhatja a modernitás útjait, pedig az önnön holnapjával nem törődő, azt nem kutató, a kihívásokra választ nem kereső közösség gyenge – fogalmazott Bodó Barna. Kifejtette, Székelyföld a székely ember számára eszmeiség, kötődés és szolgálat, az erdélyi magyarságnak pedig a közösségi megmaradás sarokköve. Kitért arra, hogy a székelyföldi kongresszusok hagyománya összefügg a térség modernitásának kérdésével. Az 1902-es tusnádi kongresszus célja volt megakadályozni a térség teljes elszegényedését, lakosságának kivándorlását. A századik évfordulón megszervezett második konferencia a Székelyföld helyzetéről való közös gondolkodás megújításának első állomása volt, az idei pedig tétként fogalmazza meg a jövőbeni intézménnyé alakulást. „A III. Székely Kongresszus célja a reális Székelyföld-kép megerősítése, a hagyományos keretekkel is számoló fejlesztés szakpolitikai elveinek megalapozása, valamint a régió szakmai és tudományos potenciáljának felmérése és felmutatása.” A tervekben tehát egy folyamatosan működő szakmai fórum kialakítása szerepel, amely ahhoz szükséges, hogy Székelyföld jól előkészített döntések, saját erőforrásai alapján fejlődhessen, a jelenlegi kongresszus pedig ennek kíván első lépése lenni. Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Székelyföld kitalálásának lehetőségeként értékelte a kongresszust, mint mondotta, nemzeti sorskérdésekre keresik a következő napokban a választ: például arra, hogy meg tudna-e élni saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld, az autonómia jelent-e gazdasági önállóságot is, milyen típusú gazdasági fejlesztés lendíthetné föl Székelyföldet, és hogyan segíthető a regionális identitás kibontakozása. Felhívta a figyelmet: Magyarországnak immár van mozgástere, hogy anyagi forrásokkal is segítse a határon túli magyarságot, és Székelyföldnek sem szabad kimaradnia a támogatottak sorából. „A kongresszus jóvoltából Székelyföld mint önálló, autonóm régió kerülhet fel a tudományosság térképére, és ha ezen az úton haladunk, akkor idővel azt is elérjük, hogy a közigazgatási térképen is autonóm régióként legyen feltüntetve” – fogalmazott. Köszöntötte a kongresszus munkálatait Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, majd Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szólt arról: a szakértők és a politikum közös feladata megtalálni annak a módját, hogy Székelyföld versenyképes régióvá váljék. 115 éve, az első kongresszus idején is útkeresés folyt, ma is ez zajlik, de bízik benne, lesz utóélete a mostani konferenciának, közpolitikát, akcióterveket tud megfogalmazni. A társszervezői szerepet vállaló Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály arról beszélt: az ilyen jellegű kongresszusnak azt kell elérnie, hogy ne csak az elitek párbeszéde legyen, de értékei lecsapódjanak az egyszerű emberek életében, hogy hozzásegítsék az önkormányzatokat a jó döntések meghozatalához, az életminőség javításához, hogy „ne szent őrültnek tekintsék azokat, akik Székelyföldön maradnak, hanem ez legyen teljesen természetes, logikus dolog”. A III. Székely Kongresszus megszervezését kezdeményező Székely Nemzeti Tanács nevében felszólaló Ferencz Csaba rámutatott, hogy ezt a kongresszust már tíz évvel ezelőtt meg kellett volna szervezni. Az SZNT megalakításakor abban bíztak, az erdélyi, a székelyföldi elit saját magától felismeri az utat, amelyet be kell járnia, ám ez csak évtizedes késéssel következett be, csak mostanra tudatosult, hogy „akkor lesz jövője Székelyföldnek, ha mindenki hozzátesz egy kis téglát ehhez az építkezéshez”. Kifejtette, reméli, új intézményes kerete jön létre a székely jövő építésének, a mindennapi élettől a közpolitikáig hasznosítható gondolatok, elképzelések születnek. A megnyitó után Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa mutatta be a jelenkori székelyföldi közigazgatási címerekből összeállított kiállítása anyagát.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 22.
Versenyfutás a kisebbségellenességben
Az ellenzéki pártok versenyt futnak egymással a kisebbségellenességben – jelentette ki Kelemen Hunor az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) tegnapi kolozsvári ülésén tartott politikai beszámolójában, arra utalva, hogy csütörtökön a Nemzeti Liberális Párt (NLP), a Mentsük meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Párt (NMP) képviselői alkotmánybírósági óvást nyújtottak be a kórházi anyanyelvhasználatot elősegítő törvénymódosítások ellen.
Az RMDSZ által javasolt törvénymódosításokat múlt héten még ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselőház, és hatálybalépéséhez már csak Klaus Iohannis államfő aláírására lett volna szükség. Kelemen Hunor szerint az NMP elnöke, Traian Băsescu volt államfő indította el a törvénymódosítások elleni támadást, aki – mint megjegyezte – kétszer szerzett elnöki mandátumot a magyarok szavazataival. Úgy vélte, az NLP vezetői is csak azt nehezményezték, hogy nem ők maguk indították el azt a jogi procedúrát, amely a törvények hatályossá válását veszélyezteti. Kelemen Hunor szerint a történteknek az a tanulsága, hogy az RMDSZ csakis az erdélyi magyarságra számíthat. Azok a román politikusok sem a magyarság barátai, akik elmennek Székelyföldre – utalt Traian Băsescura. „Egy szövetségünk van: a magyarság” – jelentette ki az elnök. Hozzátette: ennek tudatában kell a román pártokkal megállapodásokat kötni, amelyeket szükségesnek tart, különben a hatszázalékos magyarság nem tud eredményeket elérni a törvényhozásban.
Kelemen Hunor ugyanakkor biztatónak minősítette az RMDSZ együttműködését a kormánykoalícióval. Hozzátette: reményei szerint úgy sikerül módosítani a helyi közigazgatási törvényt, hogy az megfeleljen Románia nemzetközi vállalásainak. Kijelentette: a benyújtott törvénymódosítási tervezetben kezdeményezték a kisebbségek nyelvhasználati jogát szavatoló küszöbérték csökkentését.
Az RMDSZ elnöke fontosnak tartotta azt is, hogy a szövetségnek sikerült nemzetközi támogatást szereznie törekvései megvalósításához. Azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának Romániáról szóló jelentésébe bekerültek az RMDSZ által jelzett sérelmek, és a szövetségnek az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) összefogva először sikerült az Európai Unió elé vinnie az európai őshonos kisebbségek ügyét. Az SZKT megvitatta az alapszabály- és programmódosítási javaslatokat, és elfogadta ezek közül azokat, amelyeket majd a testület javaslataiként terjesztenek szavazásra a május 13-án tartandó zilahi kongresszuson. Elfogadták, hogy a szövetség helyi döntéshozó testületeiben egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára, ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól. Az SZKT az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökké választotta Horváth Annát, Kolozsvár nemrég lemondott alpolgármesterét.
Az ellenzéki pártok arra hivatkozva emeltek alkotmányossági kifogást az egészségügyi törvényt, valamint a szociális ellátást szabályozó törvényt a kisebbségek számára kedvezően módosító jogszabály ellen, hogy azok „akadályozzák az érintett intézmények tevékenységét, ugyanakkor többletköltséget rónak a helyi hatóságokra a finanszírozási forrás megjelölése nélkül”. „A képviselőház által nemrég elfogadott szabályozás olyan előírásokat tartalmaz, amelyek áthágják a törvény előtti egyenlőség és a diszkriminációmentesség elvét” – írja az NLP tegnapi közleményében. Néhány formai kifogás mellett az is az alakulat által felhozott indokok között szerepel, hogy az elfogadott tervezet a közigazgatási törvény által előírt 20 százalékos küszöb mellett bevezeti az 5000 lakos jelentette alternatív küszöböt. Ez a beadvány aláírói szerint diszkriminatív lehet más nemzeti kisebbségekre nézve. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 22.
/Fenyő/tőről metszett novellista (Székely írók Pesten)
Fura, eklektikus hangulata van Csender Levente válogatott novelláskötetének. „Tudod, nagyapa, aki két országban él, annak csak fél ideje van mindkét helyen, csak két fél életet él az egy egész helyett, és azt is valahogy úgy, hogy egyik helyen a teste, másikon a lelke. És pont ott nincs, ahol épp akkor lennie kéne” – írja a József Attila-díjas Csender Levente Tranzitváró című, a jó novellák közül is kiemelkedő írásában.
Ez a fajta szomorúság lengi be az egész könyvet (persze a pompás humor csillogása közben egy percre sem szűnik meg!), ami annál is érdekesebb, mert az Egyszer majd el kell mondani című kötet a szerző eddigi négy könyvéből válogat, és még „ráadásnovellákat” is tartalmaz – a szomorúság, a vendégmunkáslét konokul elviselt kilátástalansága azonban meghatározza a külalakjában is szép könyvet. Különösen igaz ez a borítóra, amely diszkrét, de jól dekódolható szimbolikával operáló képével árnyalja az előzetes elvárást, különösen, ha az olvasó ismeri Csender Levente korábbi műveit vagy életútját, esetleg mindkettőt.
Rám teljes mértékben igaz mindez: évek óta ismerem Csender Leventét és az írásait is, ráadásul nemcsak szinte egy évben születtünk, de életünk egy jelentős részét ugyanúgy Székelyudvarhelyen, nyaraink javát pedig a nagyszüleinknél töltöttük (mármint ki-ki a sajátjánál, hogy góbéskodjak itten); a székely vendégmunkások Budapesten című, sok fájintos buszozással (ahol maximális hangerőn dübörög a Kék a szeme, arca csupa derű kezdetű öröksláger a Dupla Kávé együttes előadásában) és megaláztatással járó élethelyzetet is nagyjából egyszerre tapasztaltuk meg (s nagyjából egyszerre fakasztott belőlünk keserű dalt). Éppen ezért nem tudtam távoltartással olvasni a könyvet: a bennem lakozó professzionális olvasó érzékelte ugyan, hogy mikor jó egyik-másik szöveg vagy stíluselem, ujjongva fedezett fel egy-egy különösen irodalmi megfogalmazást („A nyálkás köd a kedvünkön taposott.”), vagy az élet kegyetlenségét szenvtelenségében is elegánsan és elborzasztóan felidéző fordulatot („Jó száz méterre az öccse, a laposfejű Pétör támasztotta a botját, szemben a dombon Robi üldögélt, a legkisebb fiú, kit az apja rádobott a kályhára kiskorában, és megégett.”), a humor nagyszerű lenyomatait („A döglegyek elindulnak, nagyanyám a légycsapóval le-lesújt, minden csapás egy légynek tönkreteszi a nyarát.”), a szociális problémákat rendkívül finoman felidéző mondatot („Román harmonikások jöttek szerenádozni a tömbházak közé, valami szomorú balkáni nótát húztak, néhány ablak kinyílt és zacskóban aprópénzek kezdtek szabadesésbe, csak akkor tűnt föl, hogy mennyien vannak hétköznap délelőtt otthon, amikor szállt a sok zacskó lefelé.”), a bennem lakó emlékező és érző ember mégis minduntalan arra döbbent rá, hogy nemcsak olvasok, hanem újra is élem gyermekkoromat meg az egész vendégmunkás-nyomorúságot, amiről jó volna már elfeledkezni, de persze nem lehet, pedig már egyszer (kétszer, többször) elmondtuk… Hiszen magam is emlékszem mindarra, amit leír: a ’89-es udvarhelyi eseményekre, a tömbházak között és előtt zajló életre, a falu szépséges, de egészen elképesztő emberi sorsokat (és halálokat, halálokokat) szemérmesen elrejtő világára, a kisváros kisembereire, a földnek a nagyszüleink életében betöltött, mindent felülíró szerepére, a mindennapokat megnyomorító, koloncként vonszolt, keserves múltra, a történelmi események darálójából kihullt emberroncsokra, de persze arra a székely konokságra és csavaros humorra is, amellyel túl lehet élni mindent és bármit. De – a ravasz szerkesztésnek köszönhetően – mire belenyugodtam volna, hogy egy könyvnyi „emlékiratot” olvasok, hirtelen jött egy-egy szöveg, amelyik miliőjében, hangulatában, letisztult nyelvhasználatában tökéletesen felidézte az előbbi halmazt, mégis könnyedén meggyőzött arról, hogy Csender Levente akkor ír hibátlan fikciós novellát, amikor csak kedve szottyan rá.
Fura, eklektikus szerkezete lesz ettől a válogatáskötetnek, ám ez a javára válik (de hogy ne gyanúsítsanak azzal, hogy „falustársak” lévén egymást csak dicsérjük, leírom, hogy nem ártott volna bele egy szómagyarázat, mert a magyarországi célközönség nem biztos, hogy érti például a hándikápát és sommer szavakat, no meg azt is, hogy az Egyszer megvadulok én nem Zámbó Jimmy számának, hanem az Irigy Hónaljmirigy zenekar Zámbó Jimmy-paródiájának a címe: az eredeti szám az Egyszer megjavulok én címet viseli, mint arról bárki meggyőződhetett, aki a Budapest–Székelyudvarhely-járatokon ezt a dalt az elmúlt évtizedben kábé húszezerszer meghallgatta), és olyan dinamikát hoz bele, amelyiktől maradandó élvezet lesz az olvasás. Ritka a jó novelláskötet és a jó novellista; s hadd idézzem Karácsony Benőt, aki egy interjúban ezt mondta: „Az olvasóközönség általában nem keresi a novellát. Regényt akar. Az irodalmi kínálat tehát igyekszik alkalmazkodni a kereslethez. A novella kis cserepekben, mondjuk mozaikokban adja az írót. A nagyvonalúság előnyei hiányzanak belőle. Nem tartja az olvasót fogva egy téma, egy mese bűvkörében. Anyagi hozama sem kielégítő. Egyébként nagy kár, hogy így van. Néhány írónk, akik novellában maradandót alkottak, átsodródtak a regényírásba, anélkül, hogy igazán regényírókká váltak volna.” Reméljük, Csender Levente építkezik majd regényben is – de tisztelettel kérjük, hogy a remek novellák írását akkor se hagyja abba.
NAGY KOPPÁNY ZSOLT
/Csender Levente: Egyszer majd el kell mondani. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2015/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 22.
„Hogy elérjen ahhoz, akinek mondom…”
Versünnep Fesztivál – marosvásárhelyi hallgató nyerte a fődíjat!
Nemrég véget ért a legrangosabb nemzetközi magyar nyelvű összművészeti és szavalóverseny, a Versünnep Fesztivál, amelyet az idén vers- és prózamondás, énekelt vers vagy versmegzenésítés, valamint képző- és/vagy filmművészeti alkotás kategóriákban hirdettek meg.
A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyar Művészeti Akadémia együttműködésével szervezett, hivatásos művészek, illetve művészeti egyetemek hallgatói számára kiírt fesztivál döntőjébe jutni is igazi elismerést jelent, de Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elsőéves magiszteri színész szakos hallgatója nem csupán a döntőig jutott el: megnyerte a versenyt és a fődíj mellett számos további elismerést is hazahozott! Ő vehette át a budapesti Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egy produkciójában való részvételre, meghívó két személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint két tiszteletjegy a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) áprilisi, Az élet szép című előadására. Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját és a Magyar Művészeti Akadémia díját. Az RS9 Színház felajánlását – pódiumi est megtartásának lehetőségét – ugyancsak ő, valamint Hunyadi Máté és barátai nyerték el.
Bajkó Edina mellett több erdélyi előadóművész is díjban részesült: díjazták Illés Alexát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színész szakos hallgatóját, Kocsis Tünde kolozsvári rendezőt, valamint Laczkó Vass Róbertet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét is. A budapesti Nemzeti Színházban megrendezett döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért – Bajkó Edina fődíjként pénzjutalmat, valamint Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását kapta. Az idei zsűri elnöke Márta István zeneszerző volt, tagjai pedig Juhász Judit, az MMA szóvivője, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, valamint Ráckevei Anna és Szarvas József színművész.
A versenyről, az okról, amiért jelentkezett, illetve a díjakról a kovásznai születésű, fődíjas színművészetis hallgató mesélt nekünk.
– Nagyon szeretem a verseket, naponta olvasok verset, legyen az kortárs vagy klasszikus. Korábban több helyen vettem már részt szavalóversenyen, de nem nyertem. Az egyetemen, a művészi beszéd és a beszédtechnika órák révén még jobban megkedveltem a versmondást, és elhatároztam, hogy az idén jelentkezem a Versünnepre. Számomra a verseny elsősorban tapasztalatot, jó tapasztalatot jelent. Szeretnék igazi kapcsolatot teremteni a nézőkkel, mert a versmondás nagyon személyes dolog – azt szeretném, hogy a vers elérjen ahhoz, akinek mondom. A másik ok, amiért jelentkeztem az, hogy nagyon megtetszett András László kortárs szerzőnek a Műút portálon olvasható Mikor van vége című verse. Annyira, hogy mindenképpen el akartam mondani másoknak, és a verseny erre nagyszerű lehetőségnek bizonyult. Nem is a versenyszellem hajtott, hanem ez a vers, amelyet meg szerettem volna osztani.
Ami a díjakat illeti, csodálatos érzés volt megnyerni a versenyt, sokáig nem is hittem el, hogy engem tartottak érdemesnek erre. Kihasználom a díjak által biztosított lehetőségeket és nagyon örvendek nekik – válaszolta kérdéseinkre Bajkó Edina.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 22.
Beszélgetés Király András tanárral, oktatási államtitkárral
„Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül” (1.)
– Mikor jöttél haza?
– Tegnapelőtt, csütörtök este. Tegnap Temesváron részt vettem egy konferencián. Azt feszegették, hogyan lehetne magyar iskolába csalni a többnyelvű családok gyerekeit.
– Mi a magyarázata annak, hogy az ország sokadik kormánya megtartott téged a tanügyminisztérium kisebbségi államtitkári posztján?
– Amikor 2010-ben odakerültem, épp kormányváltás történt, de az RMDSZ-é volt ez a poszt. Előttem Béres András, Kötő József, illetve Pásztor Gabriella voltak a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárok, tehát létezett egy folytonosság. És ebben senki nem látott semmi kivetnivalót, hisz kormányon volt az RMDSZ. Közben változott a kormánykoalíció összetétele, de megegyeztek, hogy ez a tisztség marad az RMDSZ-nél. Ezen a szinten a többségieknek benőtt a feje lágya, és belátták, hogy ezt az államtitkárságot egy kisebbséginek kell vezetnie, aki ismeri a kisebbségi oktatást, amelyben a lelket a magyar oktatás tartja… Ezenkívül nekem van még egy kompetenciám a tanügyminisztériumban: felelek a parlamenti kapcsolatokért. Képviselőként én már megismertem a parlamenti munkát… Február 10-én töltöttem ott a hetedik évemet. De most már elég volt!
– Fárasztó lehet ez a munka.
– A hét eleje macerás. Hétfőn és kedden dolgozik a parlament. Hétfő délután 4 órakor kezdődik a plénum mind a szenátusban, mind a képviselőházban. Volt olyan helyzet, hogy azonos időben kellett fenntartani vagy elutasításra javasolni egy-egy törvénytervezetet mindkét házban. A kedd bolond nap számomra, mert déli egy óráig mind a két ház plénumot tart, és ahogy végeznek, kezdődik a munka a bizottságokban. Minden bizottság ugyanabban az időben kezd, megtörténik, hogy ugyanabban az órában 4-5 helyen kell megjelennem. És egy régebbi határozat szerint csak államtitkári szinten lehet fenntartani az álláspontokat.
– Nem fáraszt túlságosan az állandó ingázás?
– Úgy megyek oda, hogy felvállaltam azt, ami evvel a tisztséggel jár. Úgy gondolom, hogy azok közé tartozom, akik teljes mértékben komolyan veszik ezt a feladatot.
– Meddig akarod még csinálni?
– Másfél évvel ezelőtt már kértem a helyettesítésemet. Mert valóban sok! 2010 és 2017 között 10 miniszterrel dolgoztam, 10 ember munkastílusát kellett megszoknom. Az első időszak jól telt, több türelmem is volt. Az utolsó 2-3 évben egészen más koncepcióban dolgozott a minisztérium, vagy inkább koncepció nélkül, ami a közoktatást illeti. Mindenesetre, addig maradok, míg nem találják meg a helyettesemet. Nem engedhetem meg magamnak, hogy jókedvemben írjak meg egy lemondást.
***
– Szeretsz repülővel utazni?
– Nagyon szeretek. Az ország majdnem minden repülőterén jártam már.
– Szereted a munkádat?
– Szeretem, attól függetlenül, hogy nem vagyunk kormányon, és nincs mögöttem az a támasz, amire szüksége van egy minisztériumban még az államtitkárnak is, hogy megvalósíthassa maradéktalanul a közösség elvárásait.
– Hogy kerültél kapcsolatba annak idején a politikával?
– ’89 decemberében nagyon örültünk, vártuk, hogy történjen valami. Úgy éreztem, hogy lehetőség van arra, hogy tegyünk valamit. Nem felejtem el azokat a napokat, amikor a Vörös Lobogó 8-as szobájában vezettük a beiratkozásokat az alakuló RMDSZ-be. Több mint hétezren jelentkeztek. Arra is emlékszem, amikor egy éjjel segélyszállítmányokat kellett kipakolnunk az állomáson egy vagonból… Lassan kerültem bele ebbe a tevékenységbe, és ott ragadtam. Azután különböző megbízatásokat kaptam: ’92-ben a Pedagógusszövetség megyei szervezete elnökének választottak. Szép tíz év volt. Azután 2001-ben, meglepetésemre, az RMDSZ megyei elnöke lettem. Tíz évig töltöttem be ezt a tisztséget. Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül.
– 2004 decemberében bekerültél a parlamentbe.
– Négy évig voltam képviselő. És ha nem változik meg a mandátumszerzés rendszere, akkor még két mandátumot szerezhettem volna.
– Jobb lett volna neked a képviselőség, mint az államtitkári tisztség?
– Két különböző típusú munka. Amikor parlamenti képviselő voltam, megyei elnökként is működtem. Pontosan ismertem a megyét, megyei szervezeteinket, állandó kapcsolatom volt a helyi elnökökkel, a székházban dolgozókkal, és megvallom, szerencsém is volt, mert 2004–2008 az egyik legsikeresebb parlamenti ciklusa volt a romániai magyarságnak, és egyben az Arad megyei magyarságnak is. Felfelé ívelő gazdaságban, jó parlamenti, jó kormány-, és jó helyi pozíciókkal szinte mindent meg tudtunk valósítani abból, amit kellett. Akkor még a kormány osztotta le a pénzeket különböző beruházásokra. Megkérdezték, mit szeretnék megvalósítani Arad megyében. Eszembe jutott a Nagyvarjas–Nagyiratos út leírhatatlanul rossz állapota. Azt javasoltam, hogy ez legyen az első megvalósításunk. Utána jött a többi községi út modernizálása, aszfaltozása: Nagyiratos–Kisiratos, Tornya–Kisvarjas, a szentpáli bekötőút, a bélzerindi bekötőút. Abban az időben építettük újra a megye magyar iskoláit. Külön fejezet a sportcsarnokok és tornatermek építése… Szerencse is kellett ezekhez a dolgokhoz. Amellett, hogy jól működött a szervezet, többen a szövetségünkből fontos tisztségekbe kerültek. Nagyon erős megyei struktúránk volt: megyei tanácselnök-helyettes, alprefektus, aradi alpolgármester, községi polgármesterek. Jó személyes kapcsolataink voltak az RMDSZ csúcsvezetésével, s ezen keresztül azokkal az emberekkel, akik országos tisztségekbe kerültek.
– A Csiky Gergely Főgimnázium új épülete finanszírozásának megszerzése is személyedhez kapcsolódik?
– A Csiky új épülete helyi kérdés volt. Bognár Levente alpolgármesterként „nyomta az ügyet”, Horváth Levente alprefektusként segített. Csapatmunka volt. Én csak prezentáltam a kérdéseket.
– Mit tartasz legnagyobb politikai sikerednek?
– Két dolgot szeretnék külön kiemelni. Első helyen áll a Szabadság-szobor helyreállítása, második pedig a Csiky, az önálló magyar középiskola létrehozása. Én is szereplője voltam ezeknek a sikertörténeteknek. Lenne egy harmadik is: az, hogy 2007-ben Aradra tudtam hozni az RMDSZ kongresszusát.
– Mi köt Aradhoz?
– Itt születtem. Apám 11 éves volt, amikor 1919-ben a családja Aradra költözött. Anyám családja tősgyökeres aradi. Az ő nagyapja Augsburgból jött városunkba, míg anyjának a családja aradi szerb határőr-leszármazottak. Egy bajor és egy szerb család keverékéből lett egy tökéletes magyar. Nagyanyám nem is tudott és nem is akart a magyaron kívül más nyelven beszélni.
– Egy év folyamán körülbelül mennyit töltesz itthon?
– A pihenőszabadsággal együtt több mint 150 napot vagyok távol a fővárostól. Szabadságomat igyekszem nem Aradon tölteni.
– Lokálpatrióták az aradiak?
– Egy részük. Azok, akik kötődnek a városhoz, főleg a mi generációnk. Ők emlékeznek még az aradi korzóra, a nagy UTA-meccsekre, a Csálai erdőre, meg a Hármas szigetre. Igen, mi lokálpatrióták vagyunk.
– Vannak kedves gyerekkori emlékeid az Ilona utcából?
– Az Ilona utcát le kellene védenünk márkanévnek. Többen, egykorú fiúk nagyon jó barátok voltunk: Dávidházy Imre, Matúz András, Orosz István, aki már nincs köztünk. Ha összejövünk néha, nagyon jókat tudunk beszélgetni, nosztalgiázni azokról az évekről. Együtt járkáltunk meccsekre, az erdőbe… Én a mai napig ott lakom.
***
– Beszélnél röviden tanulmányaidról?
– A Süveg téri óvodába írattak. Ott találkoztam későbbi jó barátaimmal. Azután kényszerből átírattak az OCL kereskedelmi vállalat napközijébe. Keserves volt, mert nem volt magyar csoport. A sok román gyerek között találtam ott is egy Ilona utcait, Czirmer Ferit, akivel „alcsoportot” alkotva átvészeltük az iskola előtti időszakot.
– Következett az iskola.
– Az Ilona utcában hagyomány volt, hogy mindenki a 3-as Számú Líceumba járt. Elsőtől érettségiig ott tanultam. A szülők kiharcolták, hogy az Ilona utca ne a Fürj utcai iskolához tartozzék.
– Kedvenc pedagógusaid?
– Első két évben Vajda Ilona volt a tanítónőnk. Pályakezdő. Miután felavattuk a visszaállított Szabadság-szobrot, felhívott telefonon Marosvásárhelyről. Utána felkerestem. Szép találkozó volt. Ugyanolyan búgó volt a hangja, mint annak idején. Később, a tanárok közül nem különösképpen kedveltem a reál tantárgyakat tanítókat, annak ellenére, hogy reál szakra jártam. Borzasztó sokat olvastam, és ösztönszerűen a történelem felé vonzódtam.
– Gazsi tanította?
– Kovách Géza sohasem tanított. Calvasina Károly, „Csoszi bácsi” tanította nekem a történelmet. Nagyon megfogott a stílusa. Másik érdekesség, hogy magyarra Ficzay sem tanított soha. Elkezdtem az ötödiket Sántha Alajossal, folytattam Princz Palival és befejeztem Mózer Istvánnal. Mindhárom elvégezte tisztességesen a munkáját, senki sem reklamált a szülők közül… Bennem maradt egykori diákként nagy keserűen, hogy abban az időben nem volt egyetlen lyukasóránk sem. Később került be a köztudatba ez a fogalom… Azért, ha tanáraimról beszélek, meg kell említenem, hogy később nagyon jó viszonyba kerültem Kovách Gézával, de Vadász Ernő az, aki kiemelkedik közülük, hisz ő volt első osztályfőnököm, ötödik-hatodikban. Megmaradt bennem az a komoly hozzáállása, ahogy a kisebb diákokat is kezelte. Egyébként jó volt az iskolában. Nekem nem volt vele különösebb bajom. Lehet, hogy az iskolának több baja volt velem, mint fordítva.
– Következett az egyetem.
– Egy sikertelen felvételi után Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem karára, egy évig futballoztam az országos bajnokságban, a Vagongyár ifjúsági csapatában. Nagyon jó évet töltöttem el. Volt munkahelyem; műszaki rajzoló voltam – papíron. S közben tanultam. Végül a 360 jelentkezőből bejutottam a 45 hely egyikére.
– Jól érezted magad Kolozsváron?
– Élveztem a város hangulatát. Másrészt, nagyon jó közegbe kerültem, és még sikerült elfognom a Bolyai nagy tanári gárdáját.
– Például?
– Bodor András – ókor, Jakó Zsigmond – középkor, Pataki József, Imreh István… Olyan asszisztenseik voltak, mint Magyari András, aki később prorektor lett.
– Mi történt veled az egyetem elvégzése után?
– Megtapasztaltam, hogy nem minden úgy történik, ahogy szeretném. Elkezdtem tanítani falun. Szapáryligeten bekerültem egy olyan falusi közösségbe, amely még megőrizte a régi zamatát. Abban a faluban magyarok, svábok és szlovákok laktak, de az utca nyelve a magyar volt. Két kilométernyire volt egy román kolónia; nem zavartuk egymást. Jól működő kollektív gazdasága volt a falunak. A fiatalokkal sportkört szerveztünk, és tornatanár kollégámmal, Varga Andrással megalapítottuk a falu futballcsapatát, beiratkoztunk a bajnokságba, én is velük fociztam, bajnokok lettünk… És ott ismerkedtem meg a feleségemmel. Tehát jó hozadéka volt ennek az egésznek… Négy év után elkerültem Nagyiratosra, egy egészen más közegbe. De nem volt rossz. Két év után átvettem ott az iskola igazgatását. Iratos mai vezetőgárdája a kezem alól került ki. Papp Attila polgármester mindig elmondja: „Igaz, hogy kaptam néhány pofont, de nem biztos, hogy eleget.”
– A falusi epizód 15 éve után kerültél a Csikybe?
– A 21-es iskolába és a gáji általánosba jutottam. Amikor újraalakult Mosóczy-telepen a magyar tagozat, felvállaltam ott is a történelem tanítását Komádi Sanyival, aki a földrajzot tanította. Óriási fájdalmamra, miután felfuttattuk, négy év után megszűnt. Akkor elvállaltam nagyon szívesen Ujj Jancsi katedrájának az óráit a Csikyben, ugyanis ő igazgató lett.
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)
2017. április 22.
Tizenegy képzőművészeti arculat a Minerva-házban
Csíki képzőművészek alkotásaiból álló tárlat nyílt csütörtökön a Minerva-ház emeleti termében. Székely Géza, a kiállítás méltatója szerint a tárlat különlegessége, egyedisége abban rejlik, hogy különböző képzőművészeti arculatokkal szembesíti az érdeklődőket.
Tibori Szabó Zoltán köszöntötte a Minerva Művelődési Egyesület részéről a jelenlévőket, kiemelve: ez a második tárlat, amelyet a Studio9 csoportosulás a Minervával közösen hozott létre. A rövid bevezetőt követően a tizenegy csíki képzőművész műveiből álló tárlatot Székely Géza képzőművész nyitotta meg. A kiállítók (Bara Barnabás, Botár László, Gergely Miklós Csaba, Gergely Zoltán, Kristó Róbert, Nagy Ödön, Ráduly Mária Piroska, Szabó Árpád, Turcza László, Váncsa Mónika és Xantus Géza) mindannyian a Studio9 csoportosulás tagjai.
– Több mint tizenegy éve immár, hogy felvetődőtt a közös kiállítások, csoportosulássá való szerveződés lehetősége. A több mint egy évtizedes egyhelyre való tartozás elsősorban a következetes, kitartó munkának tudható be, amelynek eredményeképpen születhettek meg azok a sokszínű és árnyalatokban gazdag, évente megismétlődő, közös tárlatok, képzőművészeti megnyilvánulások, amelyek visszaigazolták a csoportosulás életképességét, meglétének szükségességét – mondta a méltató.
Székely Géza szerint a csoportosuláson érezhetők az avantgárd, neoavantgárd, és a posztmodern irányzatok hatásai, valamint azok egyéni módon történő beépítése, emellett minden alkotó kapcsolódik, személyes látásmódja mentén a couleur localehoz, genius locihoz, ezt próbálják beépíteni az európai kortárs képzőművészeti törekvésekbe.
Székely Géza külön-külön is elemezte a kiállított munkákat, amelyek között találhatunk neoklasszicista hangvételű vagy pop art műveket, a realizmus jegyében fogant festményeket, de szembesülhetünk a fotó és fényrajz párbeszédével is.
A Studio9 részéről Xantus Géza, a csoportosulás szervezői tevékenységeit is magára vállaló festőművész köszöntötte a résztvevőket. A tárlat április 27-ig, munkanapokon 10–16 óra között látogatható a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai/Napoca út, 16. szám).
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 22.
Kortárs hangon: fiatal irodalmárokat díjaztak Kolozsváron
Kiosztották az egri Eszterházy Károly Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és az Erdélyi Magyar Írók Ligája által 13. alkalommal meghirdetett Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázat idei díjait. Az eseményre a BBTE Bölcsészettudományi Karának épületében került sor csütörtök délután, a zsűri 14 versenydíjat, négy lapdíjat és egy különdíjat ítélt oda.
A többségében fiatal, pályakezdő írók és költők nyertes műveit 3 ország, tíz egyetemének 77 pályázója közül választotta ki a neves romániai és magyarországi irodalmárokból álló 7 tagú zsűri. Az eseményen Jónás Zoltán, az Eszterházy Károly Egyetem nyugalmazott kulturális programigazgatója bemutatta a díjnyertes munkákból szerkesztett új kötetet és kitért a 2005 óta tartó, immár sikertörténetnek mondható irodalmi pályázat idei alkotásaira. Jónás Zoltán kiemelte: az elmúlt évekhez hasonlóan, a BBTE hallgatói idén is kiváló teljesítményt nyújtottak és munkáikkal tükröt tartanak társadalmunk aktuális problémáira. A nyugalmazott kulturális programigazgató, és egyben az új Kortárs Hangon kötet főszerkesztője idézte a zsűri elnökének, Kusper Juditnak az üzenetét, aki bátorította a fiatal tehetségeket, hogy írjanak és bátran próbálkozzanak, függetlenül attól, hogy sikerül-e elsőre műveiket közölni, vagy sem.
Berszán István író, a BBTE oktatója és a nemzetközi zsűri egyik tagja részletezte a beérkező 150 munka elbírálásának nemegyszer nehéz és szubjektív folyamatát. Az irodalmár szerint, a fiatal írók és költők műveit csak szubjektíven, olvasóként tudja még a szakavatott és sokat olvasott zsűri is megítélni és kategóriákba sorolni, és fontos, hogy az építő kritika mellett, egy-egy mű pozitív tulajdonságait is kiemeljék a bírálatukban. A nemegyszer „modoros” vagy „sztereotip” kategóriákba sorolt és az idei díjtól elesett művek is fontosak, hisz olyan fejlődőképes és tehetséges hallgatók írásairól van szó, amelyek előbb-utóbb révbe érhetnek.
Az elismerésben részesülők és a főszervezők a hétvégét a szamosújvári Téka Szórványkollégiumban töltik, ahol irodalmi műhelymunka keretében lehetőségük lesz egymás munkájának alaposabb megismerésére.
A díjazottak névsora: I. díjas Kriegel Zsófia (EKE, Eger), Mărcuţiu-Rácz Dóra (BBTE, Kolozsvár). II. díjas Sárkány Tímea (BBTE, Kolozsvár), Kovács Péter (BBTE, Kolozsvár), Rump Tímea (EKE, Eger). III. díjas György Alida (BBTE, Kolozsvár), Farkas Beatrix (Miskolci Egyetem), Fülöp Dorottya (BBTE, Kolozsvár). Különdíjban részesült Bihari Csilla Rozália (BBTE, Kolozsvár), Kocsis Dorottya (Miskolci Egyetem), Balogh Alexandra (SJE, Komárom), Kolumbán Adrienn (PKE, Nagyvárad), Baka L. Patrik (SJE, Komárom) és Csató Anita (EKE, Eger). A pozsonyi Irodalmi Szemle különdíját Sárkány Tímea (BBTE, Kolozsvár), a Várad irodalmi, művészeti lap különdíját Józsa Evelin (SJE, Komárom), a Helikon irodalmi folyóirat különdíját Kocsis Dorottya (BBTE, Kolozsvár) valamint az Agria irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat különdíját Pálffy Tamás Szabolcs (EMTE, Marosvásárhely) kapta.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 22.
A sárospataki úri hímzés gyöngyszemei Nagyenyeden
A Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön, április 20-án a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. A sárospataki alkotók vetített előadásokat és úri hímzéseket mutattak be. A kiállítás május 10-ig látogatható Nagyenyeden, a kolozsvári megnyitóra május 11-én kerül sor a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
Az egybegyűlteket Csatlósné Komáromi Katalin, a Sárospataki Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója köszöntötte, majd Pocsainé dr. Eperjesi Eszter, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Múzeumának igazgatója az úri hímzés történelmi, kultúrtörténeti jelentőségéről értekezett, amelyet a pataki úrihímzéses úrasztali terítők bemutatásával példázott. Jelen voltak továbbá a Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely tagjai: Koscsó Istvánné körvezető, Sztankóné Német Anna és Pathó Ivánné, akik az előadás alatt mindvégig szorgalmas öltögetéssel mutatták be az úri hímzés technikáját. A különleges rendezvény Bordás Istvánnak, a sárospataki városi képtár igazgatójának, az EMKE tiszteletbeli tagjának köszönhető, aki több mint 10 éve építi a magyar–magyar kapcsolatokat, ő ajánlotta a nagyenyediek figyelmébe e különleges kiállítási anyagot, amelyet eddig csak a sárospataki közönség láthatott.
„Tudományos alaposság és kézműves precizitás”
Elsőként Csatlósné Komáromi Katalin a Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely történetét és tevékenységét ismertette. A hímző műhely „Díszítőművészeti kör” néven, 1974-ben alakult, Fráter Józsefné kezdeményezésére, és azóta folyamatosan működik és igen gazdag tevékenységet folytat, jelenlegi elnevezését 2010-ben kapta. A történelmi Magyarország területén készített minden hímzésfajtával foglalkozik, így többek között a torockói, udvarhelyi, kalotaszegi hímzéseket is jól ismerik. Az intézményvezető ismertette a hímző műhely vezetőinek névsorát, méltatta tevékenységüket valamint az általuk és a kör tagjai által elnyert magas szakmai kitüntetéseket, de leginkább azt a szellemiséget, amelyet képviseltek, és amelynek közös mottója: „tudományos alaposság és kézműves precizitás”.
Pocsainé dr. Eperjesi Eszter a kör felé köszönetét fejezte ki e hagyomány ápolásáért: „Hálásak vagyunk a sárospataki Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely tagjainak, hogy kiállításukkal ezt a gazdag nemzeti örökséget mutatják be. Hálásak vagyunk azért, hogy munkájukkal képviselik régi magyar hímzéseink mintakincsét, üzenetét átadják a jelenben élőknek és nemzeti, kulturális örökségünket megőrzik a jövő nemzedékének.”
Többszáz éves hímző művészet
A lenyűgöző, vetített előadásból megtudhattuk, hogy a tudomány mai állása szerint, a történeti Magyarország hímzései egy közös ősre, az ország három részre szakadásának idején a főúri udvarházakban kialakult úgynevezett úri hímzésre vezethetők vissza. Az úri hímzés egyik fellegvára Sárospatak volt, ahol Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony udvarában a nemes hajadonok elsajátíthatták a hímzőművészetet. Szerencsére az ebben a műhelyben készült alkotások közül többet is sikerült megőrizni az utókor számára. A
Sárospataki Református Kollégium Múzeumába a környék református gyülekezeteiből felbecsülhetetlen értékű úrasztali terítők kerültek be szakszerű tárolásra, tudományos feldolgozásra és a mintakincseknek a jövő nemzedék számára történő átadására. Ennek a textilgyűjteménynek legértékesebb része az úrihímzéses úrasztali terítők gyűjteménye. A közel 300 darabból álló textilgyűjtemény (amelyet eddig 5 kötetben mutattak be) megőrizte hímző művészetünknek háromszáz évét, a 16. századtól egészen a 18. század végéig. A minták, bekerülve a népi hímzés mintakincseibe, máig meghatározóvá váltak a magyar nép díszítő művészetében. Ezek a páratlan szépségű terítők az egyetemes magyar múltra, művelődésre jellemző nemzeti örökségek.
Az úri hímzés kifejezést először Divald Kornél használta 1918-ban a Régi magyar hímzések című közleményében, addig a régi magyar hímzések kifejezést használták.
Gazdag díszítőművészet a honfoglalás korából
A magyarság már a honfoglalás kori és a középkori gazdag díszítőművészetében hordozta az úrihímzés mintakincsének csíráit. Tarsolylemezeink, veretdíszeink, ékszereink, kódexeink, középkori emlékeink, ötvösművészetünk tárgyai mind ezt mutatják. Mint ismeretes, már Szent István király felesége, Gizella királyné is hímző műhelyt tartott fenn.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 22.
Elutasította Horváth Anna kifogásait a táblabíróság
Elutasította a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester kifogásait a táblabíróság pénteken, és megállapította, hogy az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA) szabályosan gyűjtött bizonyítékokat az ügyben.
Horváth Annát befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádjával állította bíróság elé a DNA tavaly decemberben, arra hivatkozva, hogy hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig állítólag megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.
A DNA Fodor Zsolt kolozsvári üzletember ellen is vádat emelt az ügyben: őt befolyás vásárlásával és pénzmosással gyanúsítják. A bizonyító eljárás szabályosságát megkérdőjelező kifogásokat az ő esetében is elutasította a kolozsvári táblabíróság. A per előzetes szakaszában hozott végzés ellen három napon belül lehet fellebbezni. Ha a pénteki határozat jogerőre emelkedik, megkezdődhet a per érdemi tárgyalása.
Horváth Anna ellen tavaly októberben indult bűnvádi eljárás, azóta hatósági felügyelet alatt áll, az ügyészség pedig eltiltotta hivatala gyakorlásától. Miután a kényszerintézkedést másodszor is meghosszabbították, az RMDSZ politikusa márciusban lemondott a kolozsvári városházán betöltött alpolgármesteri tisztségéről, helyére pedig az RMDSZ által jelölt Oláh Emese önkormányzati képviselőt választotta a városi tanács. Horváth Anna közösségi oldalán korábban közölte: nem feljelentés, hanem egy tavaly februárban kezdődött "teljes körű nemzetbiztonsági megfigyelése" alapján, a „lehallgatások értelmezéseinek ürügyén” indult ellene ügyészségi eljárás.
Az RMDSZ következetesen kiállt megvádolt tisztségviselője mellett. Horváth Anna lemondásakor Kelemen Hunor szövetségi elnök úgy vélekedett: a DNA karaktergyilkosságot hajtott végre, semmi sem indokolta az elöljáró eltiltásának öt hónapi fenntartását. Az RMDSZ elnöke megmagyarázhatatlannak nevezte, hogy a kolozsvári alpolgármester ellen a DNA és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) együttműködése alapján indult eljárás, noha az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a két intézmény együttműködését.
Romániában az alkotmánybíróság tavaly februárban döntött arról, hogy el kell különíteni a titkosszolgálatok által nemzetbiztonsági céllal, illetve az ügyészek és rendőrök által bűnügyi nyomozások érdekében végzett titkos megfigyeléseket és lehallgatásokat. A testület a döntés részletes indoklása során rámutatott: bár rendelkezésének nincs visszamenőleges hatálya, a bíróságok a folyamatban lévő peres ügyeknél már nem vehetik figyelembe azokat a bizonyítékokat, amelyek titkosszolgálati megfigyeléseken, lehallgatásokon alapulnak.
MTI; Krónika (Kolozsvár)
2017. április 22.
A reformáció évfordulójára készülnek a fafaragó táborban
A reformáció 500. évfordulója adja a témát a IV. Partiumi fafaragó tábor alkotóinak, akik ezekben a napokban Szalárdon egy 6 X 2 m-es domborművön dolgoznak. A KREK-nek szánt alkotás témája: a magyar nyelvű biblia felmutatása.
Alig 6 Celsius fokot mutatott Szalárd központjában a köztéri hőmérő szerdán délután, amikor a IV. Patiumi fafaragó tábor résztvevőit felkerestük, ezért jól fogott az egykori községháza épületének tágas helyiségét befűtő cserépkályha melege. Az alkotók nevetve fogadtak: jó munka ez, kitermeli a tűzrevalót. És valóban, a mindenfajta vésők alól szaporán hullott a forgács, készült a reformáció 500. évfordulójára megálmodott alkotás. A tábort annak idején Sipos Béla helyi fafaragó álmodta meg, az első tábor Hegyközpályiban volt, a következő Szalárdon, a harmadik tavaly Hegyközszentmiklóson, idén visszatértek Szalárdra. Sipos Béla elmondta, hogy minden támogatást megkapnak dr. Nagy Miklós polgármester és az önkormányzat, Varga Botond lelkész és a református egyházközség, Dani Zoltán és az Agape Alapítvány, illetve Kindle Norbert vállalkozó jóvoltából. A tábor résztvevői pedig nevezetten kívül Magyarországról érkeztek: Szalai Norbert iparművész Nagyatádról, Kiss János fafaragó és Csoma Gergely fafaragó, szobrászművész, író Budapestről.
Különböző karakterek
Utóbbi, mint az alkotók szószólója magyarázta el: ahogyan az eddigi táboroknak is volt egy témája (tavaly pl. a Himnusz), az ideinek a reformáció 500. évfordulója. Az alkotáshoz bírják a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) és személyesen Csűry István püspök támogatását, a téma pedig egy olyan 6 m X 2 m-es relief, mely azt a pillanatot jeleníti meg, amikor a magyarra fordított bibliát be-, illetve felmutatják az embereknek. A dombormű 6 darab, egyenként 1 m széles és 2 m magas “táblából” áll, az összefüggő jelenetet összeillesztésük után fogják kimutatni. Egyelőre ugyanis a táblákat egyenként munkálják, faragják a rájuk rajzolt vázlat szerint, párhuzamos tempóban haladva. A terv szerint különböző karakterek jelennek meg az erdélyi tájban, a hitszónok mögött maga Jézus alakja is felsejlik. A dombormű itt-ott kisplasztikává “válik”, egyes részei “kitörnek” a térből, mintegy kinyúlnak a 6X2 méteres felületről. A faragott-csiszolt fafelület megalkotásához a rusztikustól a legfinomabb fafaragási technikáig mindent felhasználnak, sőt, az igényes terv néhol szobrászi színvonalú munkát igényel, magyarázta Csoma Gergely.
Kéthetes munka
A kéthetes munkafolyamat második napján voltunk látogatóba (egyébként naponta 8.30-tól eset 18 óráig “verik a fát”, ahogyan a “munkaidőt” meghatározták), amikor még jól látszottak a rajzolatok a táblákon, ezek természetesen el fognak tűnni, amikor egy úgynevezett tartószerkezet egyesíti majd az 5 cm vastag vadcseresznyefa táblákat. Apropó, a nyersanyagot a szentjobbi hagyományőrző huszároktól kapták, akárcsak a korábbi években. A jövő hét közepén illesztik először majd egymás mellé a táblákat, akkor fog megmutatkozni az összhatás, az alkotást pedig a KREK új székházába szánják, a leleplezésre pedig jó alkalom lenne a május 20.-án tartandó nagyszabású Református Egység Fesztivál nevű rendezvény, vélik az alkotók. A művet eredetileg kültérre tervezték, ám ha tető kerülne föléje, az több évtizeddel meghosszabbítaná élettartalmát, nem beszélve arról, ha beltérbe kerülne, mondta Csoma Gergely.
Rencz Csaba / erdon.ro
2017. április 22.
Markáns vezetői vélemények Székelyföld múltjáról, jelenéről és jövőjéről
A III. Székely Kongresszus részeként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara épületében az önkormányzati vezetők egymást váltó péntek délutáni felszólalásaira megtelt az előadásoknak helyet adó terem.
Harmadik alkalommal szervezik meg a Székely Kongresszus tudományos konferenciát a hétvégén három székelyföldi városban. Csíkszeredában az egyik kiemelt témakör az önkormányzatok és a közintézmények szerepe volt a székelyföldi régióban. Előadást tartott Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai városvezető, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, illetve Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Az előadássorozattal olyan közpolitikai javaslatok megfogalmazását tűzték ki célul, amelyek elősegítik a régió fejlődését. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, a házigazda egyetem oktatója A székelyföldi városok szerepe a régió fejlődésében címmel tartott előadást. A városvezető szemléltetésként egy térképet rajzolt a táblára, amelyen Székelyföld hat „fontos városa”, Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely szerepelt. Mint mondta, nagyjából egyenlő távolságra vannak egymástól, mégis van közöttük egy kakukktojás: a felsoroltak közül ötben ma is többségében magyar lakosság él, de Marosvásárhelyen már más a helyzet. „Az öt említett város saját színházat működtet a saját pénzéből, miközben Marosvásárhelyen állami magyar színház van. Megvizsgáltam a három megyeszékhelyet, és azt láttam, hogy a hét marosvásárhelyi kulturális intézményből egyet sem tart el a város. Csíkszereda öt kulturális intézményéből négyet a város tart el. A másik identitáskifejező lehetősége egy városnak a sport. Az régi közhely, hogy a csíkszeredai hokicsapat egy székely csapat, de azzal, hogy Csíkszereda akár az FK Csíkszereda révén fenntartja ezeket az identitásmegőrző szimbólumokat, többletterhet vállal. Tény, hogy az elmúlt 27 évben az említett öt önkormányzat azért tudott kevesebb figyelmet és messze kevesebb forrást fordítani különböző gazdasági jellegű kérdésekre, mert a figyelmük mellett a forrásaik nagy részét ezekre a többletvállalásokra fordították a székelyföldi identitás megőrzésének érdekében” – hangsúlyozta Ráduly. A polgármester hozzátette, a kultúra és a sport fontossága mellett az együttműködés is kiemelt célként kell szerepeljen a tervek között. Nekifogtunk egy együttműködés kidolgozásának, de be kell vallanom, hogy nem könnyű. A magyar ajkú polgármesterek héthavonta tervezett találkozója megkönnyíthetné az együttműködést, de az eddig megszervezettek közül egyszer sem sikerült minden polgármestert asztal köré ültetni – emelte ki Ráduly, hozzátéve, „mára azonban látszik, hogy ki az, akire azért nem lehet számítani a székely ügyekben, mert olyan várost vezet, ahol jelentős testvérközösség él, és ki az, akire valamilyen más okból kifolyólag nem lehet ebben az együttműködésben számítani”.
Megfogalmazása szerint „azon kell lennünk, hogy próbáljuk újrafogalmazni egyrészt a saját szerepünket, másrészt a saját helyzetünket”. „Vannak ciklusok az életben, és mi a 2008 után zajló, a saját hatáskörben végzett regionalizációs székely jellegű, magyar jellegerősítő tevékenységekkor értünk a csúcsra. Gondolok itt például a székely zászlókra, a magyar helységnévtáblákra, vagy a kék közúti jelzőtáblákon elől szereplő magyar feliratokra. Azóta azonban van egy elég jelentős ellenszél, amivel harcolni, küzdeni kell ezekben a törekvésekben. Azt is el kell ismernünk, hogy bűn rosszul állunk a szakmaisággal kapcsolatban, amikor ellenszélben kell védeni jogainkat a bíróság előtt – mutatott rá Ráduly. Hallgatói kérdésre elmondta, nem tartja megfelelőnek a jelenlegi „polgármester-centrikus” rendszert. „Azon fáradozunk, hogy olyan hivatalt építsünk megfelelő csúcs- és középvezetőkkel, amelyik akkor, ha polgármester nélkül marad a közigazgatás, akár jobban működik, mint előtte. Már minden értelmes ember látja, hogy a közigazgatás ebben a struktúrában, ahol mindenki megbújhat a polgármester mögé, nem tud jobb lenni. Ezért lenne szükség az embereink képzésére, és megfelelően meg kellene fizetni őket. Felnőttképzésre mindenkinek szüksége van” – hívta fel a figyelmet Ráduly. A következőkben Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere tartott előadást Erős közösség, fejlesztő önkormányzat címmel. Mint mondta, fontos megvizsgálni, hogy hol, és milyen körülmények között élnek az erdélyi magyarok.
„Körülbelül 30 százalékuk olyan településen él, ahol a magyarok aránya meghaladja a 90 százalékot, 56,9 százalékuk pedig olyan helyen, ahol ez az arány több mint 50 százalék. 73,6 százalékuk 50 ezer lakosnál kisebb településen lakik. Az erdélyi magyarok 57,4 százaléka tehát olyan közigazgatási egységben van, ahol magyar nemzetiségű a polgármester. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi magyarok közel 60 százaléka olyan településen él, ahol van egy kis magyar világ” – ismertette Antal, rávilágítva arra is, hogy „szoros összefüggés van a gyerekvállalás és a települések mérete között: minél kisebb egy település, annál több gyereket vállalnak az ott élő fiatalok.” Szerinte az a tény, hogy az erdélyi magyarok kisebb településeken élnek, demográfiai szempontból egy fontos erőforrás, és ezzel számolnunk kell. „Bukarestben például a szülőképes nők átlagosan kevesebb mint egy gyereket, pontosan 0,9 gyereket vállalnak, míg Székelyföldön ez az arány 1,83. Ez azt jelenti, hogy ha azonos mértékű a kivándorlás, akkor a magyar közösség meg tudja őrizni, vagy akár növelni is tudja az arányát Erdélyen belül” – magyarázta Antal. Hozzátette, két oka van annak, hogy 2011 után Székelyföld politikai és a román államigazgatás szempontjából nagy nyomás alá került. „Az egyik az, hogy a 2011-es népszámlálási adatok azt mutatták, hogy megfordult egy közel 100 éves trend Székelyföldön, azaz nagyobb mértékben fogyott a románok aránya, mint a magyaroké. A másik pedig az, hogy a 2012-es választásokon katasztrofálisan szerepelt az RDMSZ, és gyakorlatilag mindent elveszítettek Székelyföldön kívül. „Akkor csak Hargita és Kovásza megyében voltak önkormányzati tisztségeink, és nyilvánvaló volt mindenki számára Bukarestből, hogy ha ebben a két megyében szétvernek az önkormányzatisok között, miközben azért gesztusokat tesznek az RMDSZ felé – mint például az az intézkedés, hogy akkor is jusson be a parlamentbe, ha 4 százalékot kap csak a választásokon –, akkor a politikai képviseltet Bukarestben tudja, és nem az utcán. Azt hitték, hogy így a székelyföldi önkormányzati képviselőket lefejezik, de nem így történt. A 2016-os választásokon viszonylag jól szerepeltünk, és így meghalt ez a projekt, kissé megváltozott a világ” – emelte ki a polgármester. Sepsiszentgyörgy vezetője továbbá kiemelte, Magyarországon és Erdélyben is a jövőképpel van probléma. Mint mondta, míg a két világháború között mindenki azt érezte, hogy egy lábon is kibír még egy, öt vagy tíz évet, mert „előbb-utóbb úgyis revízió és magyar világ lesz”, addig ma a jövőképpel nagyon nagy a probléma. A maximum, amit megfogalmazunk, az az autonómia kérdése, de ez az emberek számára nem egy érthető fogalom. Sokan azt hiszik, hogy az autonómia egyszer csak ránk fog zúdulni, megoldja minden problémánkat, és nem úgy közelítenek az ügy irányába, hogy azt fel kell építeni. Azt kell elérjük, hogy a közbeszéd végre ne arról szóljon, hogy milyennek kellene az autonómiának lennie, hanem arról, hogy mikor és hogyan valósítjuk meg – húzta alá Antal. Előadásában kitért arra is, hogy titkosszolgálati vezetők elmondása szerint a román igazságszolgáltatás tulajdonképpen egy taktikai mező.
„Terrorizmussal vádoltak engem is egy adott pillanatban, továbbá azt is megfogalmazták, hogy nemzetbiztonsági veszélyt jelentek Románia számára. Ezt ki lehet terjeszteni, és azt lehet mondani, hogy ebben az országban magyarnak lenni nemzetbiztonsági kockázat. Ezzel egyfajta nyomás jár a hatóságok részéről, és sok esetben nem könnyű magyarnak lenni, maradni, ezért sokan azt választják, hogy inkább beolvadnak. Hála Istennek az erdélyi magyarok többsége szereti azt, hogy magyar, és megfelelően viszonyul ehhez a kérdéshez. Ahhoz, hogy egy erős közösség legyen az erdélyi magyar közösség, nagyon fontos, hogy úgy a politikai vezetők, mint a legkisebb falu legkisebb utcájában élő székely ember is azt érezze, hogy ha bajba kerül a magyarsága miatt, akkor nem engedik el a kezét” – zárta Antal. A városvezetők után Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Jó példák és vezérelvek Székelyföld integrációs folyamatában címmel tartott előadást.
„A közösségépítés legfontosabb szereplői az egyházaink. Megyénkben, ahol egy kisfalvas szerkezet van, több mint száz településen az egyedüli intézmény az egyház, és ő kell foglalkozzon mindennel, ezért kiemelten fontos a támogatásuk. Véleményem szerint a legfontosabb vezérelv az, ha van egy közös jövőképünk az élet bármely területén. Nagy baj van a tervezéssel: tűzoltásszerűen dolgozunk nagyon sokan, és nem beszélünk távlatosan. Rengeteg területen több évre előre eldől a sorsunk, hogy hogyan tudunk hozzáférni forrásokhoz, mégsem dolgozunk eleget ezen. Egy brüsszeli döntés hatását a saját zsebünkön, bőrünkön majd csak évek múltán fogjuk érezni, a kérdés az, hogy megszületése előtt van-e erőnk, kapacitásunk dolgozni, és van-e jövőképünk arra vonatkozóan, hogy hová akarunk eljutni” – mondta Borboly.
Iszlai Katalin / Székelyföld.ro
2017. április 22.
Kelemen Hunor: Egyetlen szövetségesünk a magyarság
Bíráló szavakkal illette Kelemen Hunor a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) és a Népi Mozgalom Pártot (PMP), amiért megtámadták az alkotmánybíróságon az egészségügyi törvényt, valamint a szociális ellátást szabályozó törvényt módosító és a kisebbségeknek kedvező jogszabályt. A Szövetségi Képviselők Tanácsának kolozsvári ülésén tartott politikai beszámolójában Kelemen hangsúlyozta, a parlamentben ellenszavazat nélkül fogadták el az anyanyelvhasználatot az egészségügyben és a szociális ellátást nyújtó intézményekben kiterjesztő törvénytervezet, ezért nehéz megérteni az ellenzék "pálfordulását". A szövetségi elnök szerint a PMP elnöke, Traian Băsescu kezdeményezte, hogy emeljenek alkotmányossági kifogást a jogszabály ellen, miután "földbe döngölte saját képviselő frakcióját, amiért azt megszavazta az RMDSZ tervezetét". 'Traian Băsescu kétszer lett magyar szavazatokkal elnök. A tegnapi panasz pedig azt mutatja, hogy a román politikában nem feltétlenül a magyar közösség barátai azok, akik néha elmennek Székelyföldre. Nekik csupán pillanatnyi érdekei kívánják azt, hogy barátokként könyveljük el őket. Az Európai Néppártba, amelynek a PMP is tagja, nem ez a szokás, nem ilyen elveket követnek a mindennapi gyakorlatban' - fogalmazott Kelemen. Az RMDSZ elnöke a PNL-t is bírálta, amiért csatlakozott az indítvány aláíróihoz. Kelemen szerint az alakulatot ideiglenesen vezető Raluca Turcan megrótta a liberális frakciót, amiért nem ők kezdeményezték a normakontrollt. A szövetségi elnök úgy fogalmazott, olybá tűnik, hogy a pártok versengenek egymással a kisebbségellenességben, abban, hogy ki támad meg korábban az alkotmánybíróságon egy, a magyaroknak kedvező ügyet, mert azok, akik gyorsabbak, több szavazatot gyűjtenek majd be a következő választáson. 'Számunkra ez fontos tanulság: egyetlen szövetségesünk van, a magyarság" - sommázott Kelemen. A szövetségi elnök ugyanakkor hangsúlyozta, az RMDSZ kénytelen megállapodásokat kötni a román pártokkal, "hiszen a 6,5% mellé kell még negyvenvalahány százalék ahhoz, hogy valamit végig tudjunk vinni, de ha a helyzet úgy követeli meg, ez a negyvenvalahány százalék bármikor ellenünk fordulhat'. A kormánykoalíciót alkotó pártokkal való együttműködés kapcsán Kelemen úgy fogalmazott "az biztató, de a neheze még hátravan, nem szabad elkiabálnunk magunkat". Mint mondta, a szövetség reméli, hogy sikerülni fog úgy módosítani a helyi közigazgatásról szóló, 215-ös törvényt, hogy az ország eleget tegyen a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak. Kolozsváron ülésezik pénteken az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa. Az SZKT ülésének egyik fő feladata az alakulat május 13-án, Zilahon tartandó kongresszusának előkészítése. agerpres; Transindex.ro