Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2017. március 23.
Csép Sándorra és Kostyák Alpárra emlékeztek Kolozsváron
Színes riportfilmek és portréinterjúk vetítésével emlékeztek Csép Sándor (1938-2013) riporter, rádiós- és televíziós-műsorszerkesztőre és Kostyák Alpár (1957-2016) szerkesztőre, népzenészre a Kolozsvár Társaság Fotó és film Kolozsváron című rendezvénysorozatának záróeseményén.
A civil szervezet főtéri székhelyén kedd este megtartott rendezvényen Buchwald Péter köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a szót Katona Zs. Józsefnek, akik a kolozsvári televízió magyar adásának szerkesztőivel, Víg Emesével, Márkus Etelkával és Antal Áronnal beszélgetett.
Víg Emese, a kolozsvári közszolgálati televízió magyar adásának főszerkesztője többek közt kifejtette, Csép Sándorban az volt a nagyszerű, hogy mindenkivel komolyan foglalkozott. Mint részletezte, ő maga bölcsész végzettsége okán kezdetben meglehetősen hosszú kérdéseket tett fel a riportalanyoknak, az első lecke, amelyet Csép Sándortól megtanult, az volt, hogy rövidebben fogalmazza meg kérdéseit. Márkus Etelka a gondolatmenetet folytatva hozzátette, Csép Sándor egyáltalán nem volt sztárvadász, ugyanakkor olyan személyiség volt, aki a kapcsolati tőkéjét is megosztotta kollégáival. „Küldött minket kocsmázni. Ne üljetek az irodában, menjetek az emberek közé” – idézte fel Csép tanácsait.
Antal Áron elmondta, gyakorlatilag együtt nőtt fel Kostyák Alpárral, osztálytársak voltak, a román hadseregben is együtt szolgáltak. „Ráillik az a török kifejezés, hogy „háttestvér”, azaz olyan ember, akinek nyugodt szívvel hátat fordíthat az ember, mert tudja, hogy nem támadja hátba. Joviális volt, szeretett viccelni, de ha baj volt, mindig lehetett rá számítani” – idézte fel Kostyák Alpár egyéniségét Antal Áron.
A beszélgetés közben számos rövidfilmet, illetve filmrészletet is levetítettek, többek közt ízelítőt kaptunk Csép Sándor legismertebb riportfilmjéből, a kalotaszegi „egykézést” bemutató Egyetlenem című alkotásból.
Vászonra került a Kostyák Alpárról szóló film is, amely Kostyák megjegyzésével ért véget: „ennyi elég is volt”. Egy werkfilm erejéig a kolozsvári tévé magyar szerkesztőségének mindennapjaiból, kulisszatitkaiból is ízelítőt kaptunk. Víg Emese a beszélgetés végén úgy fogalmazott: a kolozsvári magyar adás akkor létezik, ha van nézője, egyúttal visszacsatolást is kért hallgatóságától.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 23.
Az írás szolgálata, az olvasás élménye, az élmény megosztása
„Érdemes megosztani a könyvek kínálta élményt.” — mondta Máriás József szatmári könyvbemutatóján, hiszen szellemi arculatunk, etikai és erkölcsi értékrendünk meghatározó eleme az irodalom.
Sokan gyűltek össze Máriás József könyvbemutatójára tegnap délután — a szamári magyar sajtó szolgálatában eltöltött 34 év nem múlt el nyomtalanul, barátok, jó ismerősök s természetesen a munka– és pályatársak köszöntötték örömmel itthon a 77 éves szerzőt, első nyomtatott könyve megjelenése alkalmából. S akár sajtókortörténeti momentumnak is nevezhető az egymás mellett helyet foglaló trió: Máriás József és Veres István, akik bő három évtizeden át jegyezték cikkeiket az akkor még Szatmári Hírlap, majd Szatmári Friss Újság hasábjain (egymás főszerkesztőiként is) — s egyengették jó pár évvel ezelőtt Elek György pályakezdő útját.
„Örvendek, hogy Máriás József tanulmánykötetét itt Szatmárnémetiben mutathatjuk be — ez a kötet az első nyomtatásban megjelent könyve ugyan, de Magyar Elektronikus Könyvtárban ezt megelőzően hat kötetet jelent már meg. Hosszú évtizedeken keresztül, egy napilap napszámosaként megszámlálhatatlanul sok cikket írt ugyan, de tevékenységének maradandó részei ezek a tanulmányok, s nyugdíjba vonulását követően még inkább felfokozta az alkotói tempót. Az írásokon átsüt: Máriás József szívvel–lélekkel át szeretné adni másnak is az élményt, amely akkor éri, amikor valamit olvas — had részesüljön belőle más is. Mélységes emberi hozzáállás ez, mi őt ugyanúgy jellemzi, mint a ‘szívvel–lélekkel’ való írás.” – fogalmazott a „kedves kenyeres pajtás” Veres István. De mikor és hogyan is jegyezte el magát Máriás József az irodalom szolgálatával? „Magyar szakos tanárként egy napilap taposómalmában folyamatos hiányérzetem volt: hiányzott az irodalom. Ezért néha megírtam egy–egy könyvkritikát. Szerencsémre „normán felül” elfogadták ezeket a cikkeket és szintén szerencsémre a ’60–as évek végén szellemi felfrissülés volt Romániába, létrejött a Kriterion kiadó, egymást követve jelentek meg a jobbnál–jobb könyvek — import, azaz Magyarországról érkezett könyvekről nem írhattam, igaz sok nem is volt belőlük — és volt miben válogatni. Hálás feladat volt, aztán a recenziók átalakultak tanulmányokká, az Utunk, a Korunk lehetőséget biztosított bemutatásukra s a közlés öröme mindig új lendületet adott: érdemes foglalkozni vele, érdemes megosztani azt az élményt, amit a könyvek nekem kínáltak.” – pillantott vissza a múltba Máriás József, felidézve azt a pillanatot is, amikor elköteleződött Németh Lászlóval, akinek életműsorozatát szenvedéllyel gyűjtötte s minden itthon megjelent könyvéről azonnal írt, majd egyfajta belső igénynek engedelmeskedve, mind elmélyültebben foglalkozott vele — mígnem Németh László „romániai nagykövetévé” lett.
„Az élet hozza magával, hogy az ember meg kell cáfolja önmagát . Ez történt velem is, Nyíregyházára költöztünk át, távolabb kerültem szülővárosomtól, Felsőbányától, Szatmárnémetitől, a jó barátoktól, de írásaimmal mégis itthon vagyok, hiszen számtalan itthoni folyóiratban jelentek és jelennek meg írásaim — hiszen recenzióim, esszéim, tanulmányaim többsége erdélyi kötődésű szerzőkről/alkotásokról szó. A Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) nagyon sokan kattintottak rá a Németh Lászlóról szóló kötetemre, erre figyelt fel Serfőző Simon és segített a könyv, első nyomtatott könyvem megjelentetésében. ” – mondta. Az írás: szolgálat című kötet három nagy fejezetre tagolódik, de mind a Klasszikusaink varázskörében, mid az Erdélyi szellemi erőterek, mind az Égtájak találkozása erdélyi dominanciával bír. Kereskényi Sándor muzeológus is a múltba lépett vissza, felidézve első, 1976–os találkozását Máriás Józseffel, aki harminc évvel később főszerkesztője lett a Friss Újságnál. „Azok közé tartozik, aki nagyon komolyan vette ezt a pályát és ritka alaposan ismerte Szatmár minden zegét–zugát. Értékvédő humanizmust képvisel — és mellékes, hogy szocialista a humanizmus vagy konzervatív humanizmus. Csodálatos dolog, ha valaki évtizedeken keresztül megmarad ugyanannak az embernek és az idő visszaigazolja.” – fogalmazott. Maga Máriás József visszanézve a 77 év távlatából próbált mérleget vonni: „Úgy érzem, sok volt az üresjárat, a mulasztás, de hát az ember idős korára lesz bölcs. Remélem lesz időm pótolni ezeket a mulasztásokat, s ha Isten is úgy akarja, lesz folytatása ennek a könyvnek és munkámnak is.”
Szabó Kinga Mária
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)
2017. március 23.
A befektetett munka meghozta a sikert a néptáncegyesületnek
Civil szervezetek versengtek
Immár 5. éve, hogy a közösség elismeréseképpen a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) kiosztja az Év civil szervezete díjat egy arra érdemes, sikeres pályázattal, munkával, tettekkel bizonyító csapatnak. A tegnap a Tein Teaházban tartották a díjkiosztót.
A díjra 11 jelölés futott be a tavalyi év legeredményesebb akcióiból, egyet formai okok miatt nem fogadtak el, a fődíjat a Romániai Magyar Néptánc Egyesület (RMNE) nyerte Mozdulatokba vésett gyökerek nevű projektjével.
Bereczki Kinga CIVEK-elnök tételesen felsorolta a civil szervezetek azon megvalósításait, amelyekkel beneveztek, vagy benevezték őket a díjért: a Salvatore Egyesületet (gyűjtőprogram rászorulóknak), a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezetet (Művészeti projekt a város színesebbé tételéért), a Kézdiszékért Egyesületet (Fábián Zoltán-olvasótábor), a László Kálmán Gombászegyesületet (nemzetközi gombásztábor), a Tipe-Tupa Egyesületetet ( Holnemvolt mesefesztivál), a Királypingvin Jégkorongklub Egyesületet (Székely Hokiverbunk), a baróti ZIKE Egyesületet (környezetvédelmi tábor), a Zöld Nap Egyesületet (Zöld Nap suli), a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet (Élő múzeum, népfőiskola), végül a Romániai Magyar Néptánc Egyesületet, amely a régi néptáncokat őrző videofelvételek digitalizálását, archiválását végezte el.
A zsűrizést Bereczki Kingán kívül Kotta László, a CIVEK ügyvezető elnöke, Hubbes Kinga, a Caritas helyi fiókszervezetének igazgatója, valamint Tulit Zsombor, az Alpinsport Egyesület képviselője végezte. Az eredményesség volt az első kritérium, amit figyelembe vettek, azaz hány emberre voltak hatással a civilek, de mivel ez nem bizonyult elégségesnek a sorrendfelállításhoz, másodikként a belefektetett időt és energiát értékelték a zsűritagok. A mérlegelésből a néptáncegyesület került ki győztesen, amely a Norvég Alap támogatásával és nagyon-nagyon sok adatközlő, szenvedélyes népdalénekes és -gyűjtő hozzájárulásával több mint 300 órányi fotó-, zene- és táncanyagot gyűjtött be és digitalizált, ugyanakkor azt a www.folkmedia.ro honlapon elérhetővé tette a további kutatás, illetve az érdeklődők számára.
Ahogy a díjat átvevő Imreh-Marton Enikő irodavezető elmondta, legnagyobb pozitívuma e folyamatnak a gyűjtésbe bekapcsolódók szenvedélye volt, amivel „zsákoslag” hordták a feldolgozandó anyagot, míg a legnagyobb negatívuma az elszámolás bürokratikus volta. A projekt ugyanakkor folytatódik, hiszen az RMNE 5 éves fenntarthatósági programot is vállalt, azaz a következő években is elvégzi 30–30 órányi anyag gyűjtését, digitalizálását és archiválását, tehát a szentgyörgyi irodában továbbra is várják azokat, akinek megosztásra váró felvételei vannak.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. március 23.
Behajtották a 2014-ben kirótt bírságokat
Székely szabadság napja
Zárolták a hatóságok a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttérszervezetének, a Siculitas egyesületnek a bankszámláit, hogy behajtsák a 2014-es felvonulás miatt kirótt 12 ezer lejes bírságot, melyet bírósági úton sem sikerült eltöröltetni – közölte szerdán az SZNT.
A tanács emlékeztetett rá, hogy a gyülekezési jogról szóló törvény nem változott az elmúlt években, és 2014 óta több alkalommal tartották meg a március tizedikei marosvásárhelyi megemlékezést és felvonulást, 2016-ban pedig bírósági úton semmisítették meg azokat a büntető jegyzőkönyveket, amelyek ugyanazokat a kifogásokat tartalmazták, mint a 2014-es dokumentum.
„A törvény tehát nem változik, csak az igazságszolgáltatás gyakorlata. Ezért mérlegeljük, hogy az ügyben a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulunk” – áll az SZNT közleményében.
A tanács szerint a mostani eljárás és végrehajtás ismételten rámutat arra, hogy meg kell teremteni a székelyföldi civil autonómiamozgalom kiszámítható anyagi hátterét. „Arra buzdítunk minden, az autonómiának elkötelezett Kárpát-medencei vállalkozót, Székelyföldön, Erdélyben, vagy a nagyvilágban élő polgárt, hogy akár csekély összegű, rendszeresen folyósított adományával segítse a mozgalmat” – fogalmaznak.
2014-ben Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester csak a székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezéshez járult hozzá, a tömeg tiltakozó felvonulását nem engedélyezte. Az SZNT a felvonulást is megtartotta, arra hivatkozva, hogy a polgármester a bejelentést követő 48 órában nem bocsátott ki a rendezvényt tiltó dokumentumot. A 2016-os és 2017-es felvonulást a polgármesteri hivatal szintén nem engedélyezte, ám 2016 nyarán a bíróság jogerősen megállapította, hogy a szervezők törvényesen jártak el, és a bejelentés tudomásul vételére kötelezte a hivatalt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. március 23.
Nagyváradon is megünnepelték a bábszínház világnapját
A Szigligeti Színház Lilliput Társulatának bábszínészei kedden több váradi óvodába ellátogattak egy-egy bábbal, ahol mesét olvastak fel és közösen játszottak a gyerekekkel. A rendezvény 17 órakor különböző gyermekfoglalkozásokkal folytatódott a nagyváradi várban.
Reggeli Újság (Nagyvárad),
2017. március 23.
A Kiss Stúdió születésnapját ünnepelték kedden
Janus Pannonius halálának 545. évfordulója és a stúdió születésnapja alkalmából kedden este ismét előadást tartott a Magyar Örökség-díjas Kiss Stúdió Színház Nagyváradon. A bemutató címe Pannónia küldi a szép dalokat, meghívott előadó Molnár Judit magyartanár, közíró, a fellépők pedig Kiss Törék Ildikó és Meleg Vilmos voltak.
Az előadás előtt Kiss Törék Ildikó elmondta, március 26-án ünnepli fennállásának 23. évét a Kiss Stúdió Színház. Március 27-én a színház világnapját ünnepli a közönség, ebből az alkalomból a stúdió a Szigligeti Színházzal közösen kiállítást nyit, illetve vetítéssel emlékeznek meg Varga Vilmosról, akinek szerepeiből válogatva film készült, melyet tavaly már láthatott a közönség a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
Janus Pannonius – vagy ahogy egyes források jegyzik, Kesincei vagy Csezmicei János (a költő a mai Horvátország területén, Csezmicén született) – életéről Molnár Judit beszélt: bemutatta gyermekkorát, tehetségének kibontakozását. A költő és Nagyvárad kapcsolatának megértése céljából a magyartanár felvázolta az akkori történelmi eseményeket, így szó esett Vitéz János és Mátyás király életéről is.
A színészek a Janus Pannonius életéről szóló előadás közben a költő versei közül olvastak fel néhányat. Először az úgynevezett római típusú epigrammáit, melyekben humorosan megszólja a neki nem tetsző személyeket és tetteket, kritizál, majd a görög stílusú epigrammáit, melyekben több az elmélkedés, általános vagy adott országot érintő problémákat feszeget. A közönség így hallhatta Janus Pannonius Pál pápáról, Aki csak a könyveket szereti, Hunyadi Jánosnak, Mátyás király atyjának sírfelirata, János esztergomi érsekhez, Egy dunántúli mandulafáról és a Búcsú Váradtól című költeményeit is.
Kiss Erzsébet Janka
Reggeli Újság (Nagyvárad),
2017. március 23.
Gyászol a Szigligeti Színház
Újra gyászlobogó leng a Szigligeti Színház művészbejárója fölött. Az erdélyi magyar színjátszás kimagasló egyéniségének elhunytát hirdeti.
Csíky Ibolya színművésznő e világból való eltávozása borított ismét gyászba bennünket, kollégákat, s velünk együtt a színházszerető kedves váradi közönséget. Április 9-én lett volna 72 éves. Nagy fájdalmunkra nem érte meg. A Mindenek Rendezője elszólította rajongásig imádott kedves családja és alázattal szolgált színháza, közönsége köréből.
Életpálya
1969-ben került Nagyváradra, s azóta élete utolsó pillanatáig jelen volt városunk színházi életében. Kolozsváron született szegény munkáscsaládban. Édesanyja egyedül nevelte és taníttatta. A híres Stúdió Színházban ismerkedett meg a színjátszással, mely rabul ejtette. Innen került a marosvásárhelyi főiskolára, majd Nagyváradra. Rövidesen a rendezők, a kollégák és a közönség kedvence lett. Istenáldotta tehetsége, különös szépsége, megjelenése, bársonyos lírai hangja, nőiessége rabul ejtette nemcsak Nagyvárad, de egész Erdély színházszerető közönségét. A televízió révén, amelyben sokat énekelt, oda is eljutott, ahová a színháznak nem sikerült. Országos hírnévre tett szert. Híre nemsokára az anyaországba is eljutott. Tehetsége mellett lenyűgöző egyénisége révén tisztelettel és szeretettel vették körül rajongói, szerettei, kollégái. Színházunknak csak dicsőséget szerzett. A kolozsvári lány rövid időn belül nagyváradivá vált. Jól érezte itt magát, különösen miután családot alapított, s két reményteli gyermekkel ajándékozta meg egyre zsugorodó magyarságunkat.
Több mint 100 szerep
Színpadon szinte mindent eljátszott a magyar és világirodalom drámai és vígjátéki szerepei közül, amit színházunk bemutatott. 48 éves váradi pályája során több mint 100 szerepet játszott. Nem feledkezhetünk meg a szerepek szerepéről sem: Éváról Az ember tragédiájában, amit kedvenc rendezőjétől, Szabó Józseftől kapott, s ami színészi pályájának egyik csúcsa volt.
Elismerés és szeretet
Most már csak az emlékkel maradunk. Csíky Ibolya nem boldogít minket többé brilliáns tehetségével. Művészi nagyságáról kitüntetései tanúskodnak. Elsőként kapta meg Erdélyben a Szentgyörgyi István-díjat, az EMKE kimagasló díját, a Poór Lili-díjat, a magyar állam pedig a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tisztelte meg a nagyváradi magyar színjátszás 200 éves évfordulója alkalmával.
Számára a legnagyobb díj a közönség szeretete és ragaszkodása volt, amely végigkísérte tüneményes pályáját. Vigasztaljon bennünket, hogy szinte élete végéig köztünk lehetett, elárasztva bennünket anyai szeretetének melegével. Mindnyájan, akik ismertük, akik megperzselődtünk tehetségének kisugárzó lángjában, kedves egyéniségét örökre a szívünk mélyébe zárjuk. Élete, művészete, a színpad és közönség iránti ragaszkodása, szeretete, tisztelete példaként lebeghet előttünk, míg szolgáljuk Thália porlepte, megszaggatott, de mindig újrafoltozott, újramosott aranyköpönyegének varázserejét, isteni géniuszát. A boldog feltámadás reményében kívánunk örök nyugodalmat, drága Ibike!
A Szigligeti Színház egész közössége nevében
Hajdu Géza
erdon.ro
2017. március 23.
Beszélgetés Pálfalvi Pál nyugalmazott tanárral – A világ felfedezésének szépségéről
Hetven évet töltött március 4-én Pálfalvi Pál tekerőpataki születésű, Csíkban nevelkedett, székelyudvarhelyi botanikus, vagy ahogyan magamagát szerényen megfogalmazta: átlagon felüli terepbotanikai ismeretekkel rendelkező nyugdíjazott középiskolai tanár. Volt tanárommal Csíkszeredában, egy-két csésze kávé mellett beszélgettünk életéről, növényekről, gyerekekről, gyűjtésről és hivatásról – az elhangzottaknak töredékét közöljük.
– Nem vagyok csíki, de mindenki annak tart. Miért? Édesapám jegyző volt, helyezték egyik helyről a másikra. 1947-ben, Gyergyótekerőpatakon születtem, édesapám Szárhegyen volt magyar királyi jegyző, féléves voltam, amikor Gyimesbükkbe helyezték, kétéves koromban Tusnádfürdőre került, majd Csekefalvára/Csíkszentmártonba, s végül az 1950-es évek elején Csíkszeredába. Csíkszeredában nőttem fel, így én is csíkinak tartom magam.
– Melyik iskolába járt?
– Én elsőtől tizenegy osztályig, az érettségiig, 1965-ig a gimnáziumban jártam. A Fürdő utcában laktunk.
– Milyen városnak látta akkor Csíkszeredát?
– Gyermekek voltunk, város szélén, Lipovánban laktunk. Ha tehettük, az Olt mellett játszottunk, s erdők, hegyek, patakok között. Futball- és hokimeccsekre jártunk. Édesapám rendszeresen elvitt moziba, tudományos filmekre. Ezeknek is szerepe volt az életemben. Jól éreztük magunkat gyermekként, mit tudtuk, hogy mi megy végbe a világban. (…) Negyedikes voltam, amikor azzal kezdtük mindig a hétfőt, hogy a tanítónő megkérdezte, voltunk-e templomban? Hát mi, a ligatiak és a lipovániak közel laktunk a templomhoz, mentünk általában, s olyan is volt, hogy csak melléje, gyermekek lévén. De amikor rájöttünk, hogy amelyikünk felállt, hogy volt templomban, azt megpofozta, akkor, ha nem is voltunk, akkor is felálltunk, a ligatiak is és a lipovániak is, ilyen volt a gyermeki összetartás. Aztán belegondoltam, hogy a tanító néni volt akkor a legnagyobb nyomás alatt, nem volt mit tennie… Eszembe jut, nem is nosztalgia, de gyermeki lélekkel valami szép dolognak láttam, amikor felvonultattak május 1-jén. Rendezettséget sugárzott, most pedig belegondolok abba is, hogy tönkre van téve a munkásság, a szakszervezet... Majális volt, rendszeresen jártunk a családdal vasárnapokként a Szeredai-fürdőhöz, Zsögödbe, ez volt az élet. Egyébként pártista nem voltam soha, s úr sem lettem. Nem vagyok most sem.
– Hogyan talált rá a hivatására?
– Én szerencsésnek tartom magamat, mert a hivatásomat és a biológiát/botanikát is jól rendelte a jó Isten. Szerencse-e vagy a jó Istennek a dolga… Úgy érzem, ilyen szempontból szerencsés találkozás volt a tanárság és a növényismeret. Az iskolában is jól éreztem magam a zsivajgó gyermekek, fiatalok között. De még visszatérve a szerencsére: amikor születtem, akkor a fejemen burok volt. Na, az asszonyok – mert háznál születtem, nagyapámék házánál Tekerőpatakon – siránkoztak, hogy jaj, nincs feje a gyermeknek! A bábasszony szépen a burkot felvágta, s a fejem kibuggyant belőle. Ez szerencsét vagy valami jót jelent édesanyám megfejtésében. A botanika iránti érdeklődés is egy jó adomány volt, mert abban ki lehetett élni a lelkemet – egyébként is szeretetre méltó, kedves tudománynak mondják a botanikát, a füvészetet: scientia amabilis, így nevezik. Édesanyám, az elfogult anyai szeretetéből eredően mesélte, hogy kétéves lehettem, amikor a margarétának a szirmait kiszedtem, s próbáltam visszarakni. Ő ebből azt jósolta, hogy híres, nagy ember leszek. Reálisabb volt édesapám hatása, akinek természetrajzi műveltsége is volt. Ő vette az első könyveket nekem: a Xántus János írta A természet kalendáriumát, a Szárnyas barátainkat, a Dáné Tibor kedves könyvecskéjét, a Vadvirág szelídítőt és a Román Népköztársaság kis növényhatározóját. Hatodik osztálytól természetrajzi naplót írtam, madárfészkelési és fenológiai megfigyeléseket végeztem, kis herbáriumot készítettem. Mindezek együtt indítottak el a természet ösvényein. Talán a magányosság is… És persze a tanáraim is szerepet játszottak a pályaválasztásomban. (...) Elmentem felvételizni 1966-ban. 229-en voltunk, abból 25-öt vettek fel a növénytan szakra... Jó teljesítménnyel bejutottam, végig ösztöndíjam volt, élvezettel tanultam. Az első két év rettentő nehéz volt, mert a román nyelvet nem tudtam, de a tudomány, a tudás ragadt rám. Öt román társsal jó egyetértésben egy szobában laktam. Két évig Kolozsváron a vasútállomáson, a tanulószobán, a hálószobán, az előadótermeken és a magyar színházon kívül máshol nem jártam. Emlékszem: az első éven a 99-es szobában laktam, álltam az ablaknál s néztem kelet felé, hazafelé arra gondolva, hogy Csíkban fogok szolgálni … Diplomadolgozatomat a Tatros forrásvidékének flórájáról-növénytakarójáról írtam szeretett egyetemi mentoraim, Csűrös Káptalan Margit és Csűrös István irányításával.
– Hazatérve egy ideig Csíkszentdomokoson tanított, ugyanakkor kezdett botanikai tárgyú cikkeket is közölni, majd a székelyudvarhelyi tanítóképző tanára lett. Miért döntött így?
– Csíkszentdomokoson nagyon jó éreztem magam, lehetett jól dolgozni. Középkorú és fiatal, lelkes tantestületbe kerültem. Közel volt a Nagyhagymás is… Személyes vonatkozásban is fontos hely Csíkszentdomokos: itt nősültem meg. Feleségem Búzás Zsófia, tanítónő, két leányom – Boróka (1978) és Gyopárka (1980), két fiam – Jácint (1982) és Avar (1985) – édesanyja és öt unokám nagyanyja. Szeretettel, nemes lélekkel és odaadással tartja össze a családot. De 1981-ben meghalt apósom – a feleségem szülei ekkor már Székelyudvarhelyen laktak – és Vinczeffy Endre, a tanítóképző biológiatanára nyugdíjba ment, Fülöp Zoltán tanfelügyelő pedig noszogatott, hogy vállaljam el a helyét. Őszintén megvallom, nehezen vállalkoztam rá. Amikor a versenyvizsgára indultam, néztem ezeket a hegyeket Csíkszereda fölött, s arra gondoltam, hogy nem akarom én ezt elhagyni, de aztán a vizsgán mégsem vallhattam szégyent... Végül mindenféleképpen jobb volt, mert kvártély helyett saját lakásunk lett, értelmes helyre kerültem, érdekes kihívásoknak kellett megfelelnem. Körülbelül kétezer tanítványom volt, többnemzedéknyi tanítót oktattam. Sok volt a pedagyakorlat, sok szép élményt, elégtételt nyújtott a tanítójelöltekkel végzett munka. Beleírattam a biológiafüzetükbe elöl: „Tanulni tisztességesen – becsületesen viselkedni és hitemet gyakorolni küldött ide édesanyám, édesapám.” Alája odaírattam: Copyright Pálfalvi Pál. Aláírtam. Aláírattam a tanítványokkal is, a dátumot és még a másodpercet is. A lányok kacagták. Mondtam, ügyeljetek, tudjátok-e mit írtatok alá? Soha nem hivatkoztam erre, nem gyötörtem ezzel, de jó pedagógiai fogás volt. Munkaszerződés. Nem tanulsz, számon kérhetlek-e? Aláírtad-e? Igen.
– Kedvenc növénye?
– Nehéz megmondani, mindegyik szép… Gyermekkorom szép tavaszi virága a harangvirág/kakukkvirág – kockás liliom (lepelleveleit csemegéztük). A cserevirág – henye boroszlán csábító illatával fogott meg. A Jézus tenyere – fehér pimpó a somlyói búcsúsok szent növénye. Az egyik fontos felfedezésem a Römer-csűdfű (Astragalus roemeri). A Nagyhagymásban találtam 1977-ben. Vagy a fiókás tyúktaréj (Gagea spathacea) a Kalondáról, amelynek a belső erdélyi/székelyföldi előfordulása szintén érdekes adat. Az özönnövény Matild nenyúljhozzám (Impatiens balfouri)-ot jómagam jelzem először az országban (Csíkszentsimon 2005, Farcád 2009), de még lenne jó néhány...
– Mi a kedvenc időtöltése?
– Én azt szeretem, ha kint vagyok a szabad természetben. Vágásban van egy kicsi kertünk, állandóan tatarozom a kerítést, nyáron kétszer-háromszor lekaszálom, gombászunk, gyógynövényeket gyűjtünk. Egy-egy jó filmet is szívesen megnézek. Különleges hobbim nincs. Szeretem olvasni a falusi, a paraszti életrajzokat. Szeretek gyűjteni, terepezni. Egyébként régi vágású, amolyan romantikus füvész volnék, az isteni teremtést – a természetet érzelmileg, alázattal megközelítő, szemlélődő – rácsodálkozó naiv gyermek és tanult, képzett tanár keveréke. Ki tudja… Van olyan öregasszony, akivel három hetet beszéltem összesen… Kedvenc emlékem, este 9 óra felé, nyáron, amikor éppen csak lebukik a Kakukkhegy mögött a nap, Tusnádfalu és Csatószeg között egy keresztnél leülni, imádkozni. Olyan jó nyári, finom illat van, idealizált helyzet, lenyugvás, megnyugvás... Spontánul jön. Járni a hegyeket, be-benézni valamelyik gyimesi patakban egy-egy tudós öregasszonyhoz, megenni egy gombolyag pityókát az üstből túróval. Belelátni abba, hogy mi van a fazékban, az üstben, nem beszélve a lélekről – mert az embernek ilyenkor megnyilatkoznak, ezek is olyan jó, lélekmelegítő dolgok.
– Melyik a kedvenc vidéke, a kedvenc helye?
– A Pogányhavas, a Naskalat, a Szellő, a Bárányhavas, a Hargita tetején az a sok szép virág, jó csend, s nyugodtság a levegőben, egyszóval: szűkebb szülőföldem a Székelyföld legendás vidéke.
– Kedvenc társasága?
– Kedvenc társaságom az volt, amivel terepen jártam/járok. Hátizsák, vonalas füzetlapok terepi jegyzeteknek, egy keményebb lap (amelyen lehet írni), írószer, iránytű, a vidék térképe, fényképezőgép és egy herbárium. A gyűjtőutaknak 85-90 százalékát egyedül jártam be. Kinek lett volna türelme, hogy órákig egy-egy adatközlő öregasszonnyal vagy öregemberrel a beszélgetést végigvárja? Vagy azt, hogy elpepecselek egy-egy vázlatrajzzal, vagy cönológiai felvételezéssel? Vagy vállalja, hogy reggel korán eszik az ember, majd egész nap űzi magát, és esetleg este kerül oda, hogy egyen. Ezt nem kívántam senkitől, hogy megossza velem, de közben kerültek tanítványok, kollégák, akik mellém szegődtek. 1989 előtt nem tartottam medvétől, senkitől, semmitől. 1990 után igen, s egyre jobban. Egy kedves társaságom négy-öt éve alakult ki egy hivatalos tánctábori túra után: Ádám Gyula, Rácz Árpád, Antal Tibor s jómagam minden évben egyszer elmegyünk Gyimes valamelyik patakára, tájára (Rakottyásra, Kostelekre, Háromkútra stb.) fényképezünk, beszélgetünk. Egyébként járunk a feleségemmel is Udvarhelyen a magyar-örmény társaságba. Jól telik ott is. Legalább valahová tartozunk és kimozdulunk a házból.
– Elégedett?
– Minek kell hogy örvendjen az ember? Amit tényleg elvégzett. Nem azt mondom, hogy elégedett volnék, nagyon sok dolog, a legfontosabb dolgok nincsenek megírva, nagyon sok a halogatás részemről, mondván, hogy még egy kicsit ott körülnézek, kiegészítem egyik-másik témát stb. Mindent a tövéről indítok … A mai fiatalok egyből a legaktuálisabb nyugati könyvészettel kezdik, de itt is van felhalmozott tudás Erdélyben, Székelyföldön, amit fel kell tárni, számbavenni... Nem mentem bele olyan dolgokba, amihez képzettségem nincs. Azt mondják, hogy botanikus vagyok, de talán helyesebb megfogalmazás az átlagon felüli terepbotanikai ismeretekkel rendelkező nyugdíjazott középiskolai biológiatanár, a sciencia amabilis kissé elfogult művelője.
– Ha jól értelmeztem, még sok feldolgoznivalója lenne…
– Valóban, hosszan sorolhatnám, hogy mi van félkész állapotban vagy nincs megírva. Csak a legfontosabbakat említem: Felcsík paszulyfajtái (1978–1979: 1250 magpróba, 90-95 tájfajta, 196 népi tájfajta elnevezés); Az alakor (Triticum monococcum) – ősi búzafaj székelyföldi történeti és aktuális termesztése (1994–1995: 21 aktuális termesztési helye, az erdélyi génerózió cáfolata); Gönczi Lajos (1852–1929) herbáriumának leírása, valamint a két legfontosabb gyűjtés: Gyimes etnobotanikája (1981–2000), illetve Csík, Gyimes és Kászon temetőinek flórája (2000–2015) – hogy csak néhányat említsek.
– Úgy tűnik, a tanár úr jobban szeret terepezni, mint írni…
– Van abban szépség, hogy felfedezem a világot... Mindig vonzott a felfedezés öröme, a növények érdekes, változatos és színes, illatos világában való elmerülés. Ez a szenvedélyem ma is éltet…
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. március 23.
Elég lesz csak kiabálni?
A pohár félig tele és félig üres részének méricskélésére egyaránt alkalmas a székely szabadság napján rendezett idei marosvásárhelyi megmozdulás. Először jöhet az optimista verzió. Eszerint elmondhatjuk, hogy a Székely Nemzeti Tanács által negyedik alkalommal megszervezett, a Habsburg-ellenes szervezkedés miatt 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúkra való megemlékezésen túlmenően autonómiapárti demonstrációvá terebélyesedett rendezvény markáns lenyomata a székelyföldi, erdélyi önrendelkezési törekvéseknek. Hiszen a kora márciusi esős, hűvös időjárás ellenére több ezren gyűltek össze a vásárhelyi Postaréten, hangot adva a magyar közösség jogköveteléseinek. Ha viszont inkább a borúlátás a természetünk, akkor azt emelhetjük ki, hogy – noha tízezreket vártak – idén csupán pár ezren tartották fontosnak kinyilvánítani az autonómiaakaratot a székely szabadság napján. Sőt az igazán pesszimisták akár azt a következtetést is levonhatják, hogy – horribile dictu – kifulladóban az önrendelkezést zászlajára tűző mozgalom Erdélyben.
A romániai magyar közösség számára több mint két és fél évtizede kérdés, mennyit haladtunk előre az autonómia irányába vezető úton. Kiindulópontként és iránytűként egyaránt az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat szolgál, amely kimondja: „igényeljük a romániai magyarság önkormányzatát, amelyhez való jogunkat az erdélyi románságnak saját elhatározásában született Gyulafehérvári Határozataira alapítjuk.” Sokak szerint már az is a romániai magyarság bizonyos fajta autonómiájának a fokmérője, hogy például önálló oktatási intézményekben tanulhatnak anyanyelvükön a magyar diákok azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya eléri a húsz százalékot, törvény teszi lehetővé az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban, és kétnyelvű helységnévtáblákat is ki lehet függeszteni. Mások viszont úgy vélik, hogy a mintegy három évtized alatt is kevés eredménnyel kecsegtetett az autonómiaharc, hiszen az erdélyi magyarság még mindig nem használhatja szabadon nemzeti szimbólumait, nem rendelkezhet szabadon saját sorsa fölött. „Stratégiaváltásra van szükség, amely Székelyföldet is a modernizációs centrumok közé emelné, ahonnan minták sugároznának ki más, magyarok által lakott erdélyi régiókra is” – vallja Bakk Miklós kolozsvári politológus, a 115 évvel az első Székely Kongresszus után idén áprilisban megrendezendő hasonló elnevezésű konferencia főszervezője. Az SZNT nemzetközi, többek között flamand és baszk partnerei idén is képviseltették magukat a marosvásárhelyi megmozduláson, és hasznos tanácsokkal látták el a székelyeket autonómiavonalon.
Minták, elképzelések, akarat tehát létezik, a kérdés csak az, hogy van-e egyáltalán stratégia az erdélyi, székelyföldi (magyar) önrendelkezés kivívására. Mint tudjuk, ahány magyar szervezet, annyi autonómiastatútum látott napvilágot az elmúlt években, amely kivétel nélkül levezette, hogy a területi autonómia nem sérti Románia alkotmányos rendjét, illetve annak egységes, oszthatatlan és nemzeti jellegét, és arra is magyarázattal szolgált, hogy az önrendelkezés miért jelent intézményes megoldást a kisebbségi kérdésre. A kézzelfogható eredmények azonban továbbra is váratnak magukra, ami nagy vonalakban betudható annak, hogy az autonómia kérdését nem tematizálják eléggé ott, ahol annak a leginkább helye volna: Románia parlamentjében. Bár az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közösen dolgozott ki törvénytervezetet a területi önrendelkezésről, annak beterjesztését évek óta halogatják, olyannyira, hogy az autonómiafronton korábban oly harcias MPP-elnök manapság már csak Pató Pál-i válasszal él, ha valaki a statútum beterjesztésének időszerűségét firtatja.
Hát nagyvonalakban így állunk az erdélyi magyar autonómiaküzdelemmel a helyzetteremtő radikálisok sürgetése és a fontolva haladó mérsékeltek halogatása közepette. „Még egy kicsit kiabáljunk, aztán menjünk haza” – biztatta a marosvásárhelyi megemlékezés-felvonulás egyik SZNT-s szervezője a prefektúra elé vonult résztvevőket. Az önrendelkezéshez ennyi tán kevés lesz.
Rostás Szabolcs
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. március 23.
Botrány a tanfelügyelőségen
A marosvásárhelyi katolikus iskolába járó diákok szüleinek elegük van a tanfelügyelőség törvénytelenségeiből. Mindenre elszántan keresték fel Ioan Macariét, az újonnan kinevezett főtanfelügyelőt, aki megpróbált elmenekülni előlük, kevés sikerrel. A szülők úgy vélik, időhúzásra játszanak a tanintézet működéséért felelős intézmények, ugyanis csütörtökre ígérte a Maros Megyei Tanfelügyelőség a tavalyi iskolahálózat érvényesítését. Ez mégsem történt meg.
A Maros Megyei Tanfelügyelőségen gyűltek össze a Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak szülei csütörtökön, és kitartóan várták, hogy szóba álljon velük az újonnan kinevezett főtanfelügyelő, Ioan Macarie, aki megpróbált elmenekülni a szülők elől. Mivel egy autó elállta az útját, sofőrjének kénytelen volt megállítania az autót, amelyben a főtanfelügyelő ült. Közben a szülők határozottan arra kérték Macariét, hogy szálljon ki, és adjon választ nekik arra a kérdésükre, hogy a tanfelügyelőség miért nem veszi figyelembe, és él az érvényben lévő 2015/33-as tanácsi határozattal, amelynek alapján automatikusan érvénybe léphetne az előző évi iskolahálózat, a katolikus iskolát is magába foglalva önálló tanintézetként. Az elmúlt évben ugyanis a tanfelügyelőségtől a városi tanács megkapta a menetlevelet, és ma is ez a határozat van érvényben az oktatási minisztérium asztalán.
Miután Ioan Macarie hajlandó volt kiszállni az autóból, azzal védekezett a szülők előtt, hogy ő csak három napja van tisztségben, nem ismeri a dokumentumokat, majd visszament az irodájába. Nemsokára megjelent két helyi rendőr is, akiket vélhetően maga Macarie hívott ki, szerinte a szülők agresszíven viszonyultak hozzá. Az elszánt édesanyák azonban csak határozottan kérték őt, hogy álljon szóba velük.
Ezek után Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest küldte ki az iroda elé a folyosóra, hogy fogadja a szülőket és a sajtó képviselőit. A magyar főtanfelügyelő-helyettes azt nyilatkozta, ő sem érti, hogy mi van az ügy hátterében, és jóllehet, a keddi tárgyaláson többször is elhangzott, hogy érvényes a 33-as tanácsi határozat, ezt senki nem rögzítette írásban. Hozzátette, a tanfelügyelőség alkalmazottai félnek attól, hogy ugyanaz lesz a sorsuk, mint a volt főtanfelügyelőnek, Ștefan Someșannak, illetve Tamási Zsoltnak. „Kaptunk második átiratot is a polgármesteri hivataltól, ami egy magyarázat, és nem a 33-as határozat, amire vártunk. A főnök azt mondta, hogy a jogtanácsosunknak kell értelmeznie ezt előbb. Én is járok a DNA-hoz vádlottként, ezért van eltávolítva Someșan és Tamási. Olvasom a törvényeket, a módszertant, de nem tudom értelmezni” – nyilatkozta Illés Ildikó.
A Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport szóvivője, Csíky Csengele határozottan elmagyarázta neki, hogy nem az érvényben lévő 33-as tanácsi határozat miatt vannak felelősségre vonva, és a prefektus kedden jogászaival együtt kijelentette, hogy érvényes a 2015/33-as határozat. Ezek után joggal tették fel a kérdést az elszánt szülők: a tanfelügyelőség milyen alapon írja felül a törvényt? A keddi tárgyalás eredményeként a tanfelügyelőség „kikényszerített” a városi tanácstól egy iratot, amelynek alapján érvényesíthetné a tanfelügyelőség a tavalyi iskolahálózatot, de a tanfelügyelőség vezetői szerint nem azt kapták meg csütörtökön a várostól, amiben megegyeztek kedden, és ők ezért nem tudnak lépni. Ennek ellentmond az a 2016-os novemberi, 5777/31/7 miniszteri rendelet, amelyben az áll, hogy amennyiben a városi tanács nem küld egyéb dokumentumot, a tanfelügyelőségnek automatikusan érvényesnek kell tekintenie az előző évi iskolahálózatot. Azaz a városi tanácsnak a törvény értelmében semmilyen iratot nem kellett volna küldenie a tanfelügyelőségnek ahhoz, hogy az érvényesítse a tavalyi iskolahálózatot.
Gergely Macarie azonban arra hivatkozik, hogy ez az irat nem tartalmazza konkrétan, hogy melyik tanácsi határozat értelmében kell érvényben maradnia a 2017–2018-as iskolahálózatnak, és arra kérte a szülőket, hogy a polgármesteri hivatalt vonják kérdőre emiatt. Teszi mindezt úgy, hogy azelőtt kijelentette a szülőknek, hogy ő csak három napja van tisztségben, és még nem sikerült áttanulmányoznia minden dokumentumot az üggyel kapcsolatban. Ugyanakkor arról beszélt, hogy a tanfelügyelőség vezetőtanácsa hozhat döntést ez ügyben, amelyet csak keddre tud összehívni leghamarabb.
--
Beadványok sorozata A szülők beadvánnyal fordultak a tanfelügyelőséghez a katolikus gimnázium szülői bizottságának, az iskola vezető tanácsának, a szülői közösség, illetve a Civilek a katolikus iskoláért csoport nevében, amelyben felszólítják az intézményt, hogy vonja vissza az iskolájuk ellen hozott törvénytelen döntéseket, és a miniszteri rendelet alapján vegye figyelembe a 2015/33-as tanácsi határozatot az iskolahálózatra vonatkozóan, és azonnali hatállyal léptesse érvénybe, belefoglalva a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot mint önálló jogi személyiséggel rendelkező tanintézetet. „Ameddig nincs vádemelés, csak vizsgálódnak a hatóságok, iskolánkat megilleti az ártatlanság vélelme. Ennek értelmében önök mint működtető intézmény nem vonhatják meg az iskolától a működéshez és fejlődéshez szükséges feltételeket” – írják a beadványban. Fel is sorolják azokat a sorozatos törvénytelenségeket, amelyeket a tanfelügyelőség követett el a katolikus iskola ellen: a helyettes igazgató kinevezésének halasztása, a katolikus iskolát a város iskolahálózatából önkényesen kihagyták, a cikluskezdő osztályok elindításának betiltása. Ugyancsak beadvánnyal fordulnak a szülők tizenöt más intézményhez, köztük az EU oktatásért felelős bizottságához, az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, az oktatási minisztériumhoz, parlamenthez, amelyeknek részletesen beszámolnak az őket ért törvénytelenségről, a DNA túlkapásairól.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro
2017. március 23.
Az sem egyezett bele a per felfüggesztésébe, akit bepereltek
A marosvásárhelyi katolikus iskola mellett kiálló szülők szerdán kérték annak a két pernek a felfüggesztését, amelyet a tanfelügyelőség határozata ellen indítottak az unireás szülők, illetve a polgármesteri hivatal a katolikus iskolának átadott hat osztállyal kapcsolatban. A felperesek nem egyeztek bele, sőt a tanfelügyelőség jogásza is a felfüggesztés ellen volt.
Az Unirea Főgimnázium szülői bizottsága beperelte a Maros Megyei Tanfelügyelőséget, mivel úgy vélik, jogtalanul került át hat osztály a katolikus gimnáziumba 2015 augusztusától, ezért azt szeretnék elérni, hogy a tanfelügyelőség visszavonja az erre vonatkozó 1385-ös határozatát. Akkor négy román szülő kezdeményezte az eljárást, azóta az iskola szülői bizottságának a nevében perelnek. November 29-én ugyanebből az okból kifolyólag a polgármesteri hivatal is beperelte a tanfelügyelőséget – magyarázta Zsigmond Imola, a katolikus iskola egyik diákjának édesanyja, aki januárban szintén beszállt a perbe, hogy kiálljon a tanfelügyelőség határozata mellett. Február 7-én még tíz magyar szülő csatlakozott hozzá, majd február 22-én egy kérelmet tettek le a bíróságon, amelyben az Unirea Főgimnázium mint iskola szintén kérte belépését a perbe a román szülők mellé. Ezek után a bíró a törvényre hivatkozva kötelezte a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot, hogy vegyen részt a közigazgatási perben, és törvény előtt védekezzen. Legutóbb szerdán délután tárgyaltak az ügyben a marosvásárhelyi bíróságon, és bár nem született döntés, érdekes fejleményekről számolt be lapunknak Zsigmond Imola, aki maga is részt vett a tárgyaláson alperesként. „Szerdán a bíróság jóváhagyta annak a tíz szülőnek a belépését, akik kérelmezték február elején, hogy részt vegyenek a perben. Továbbá kértük a per felfüggesztését addig, amíg lejár a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ellen indított bűnügyi vizsgálódás, de az unireás szülők ellene voltak, illetve a tanfelügyelőség jogásza sem egyezett bele a per felfüggesztésébe” – nyilatkozta lapunknak Zsigmond Imola a tárgyalás után. Hozzátette, furcsállja a tanfelügyelőség jogászának hozzáállását, hiszen pontosan ellenük indítottak eljárást a román szülők és a polgármesteri hivatal, és mégsem egyezett bele a felfüggesztésbe.
Legközelebb április 12-én tárgyalják újra az ügyet.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro
2017. március 23.
Lázár Ede: felelősségteljes szabadságra nevelni az egyetemistákat
A hallgatók elégedettségére szeretne alapozni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának új dékánja. Makó Zoltán volt dékán helyét márciustól vette át Lázár Ede egyetemi docens, korábbi dékánhelyettes, akivel jövőbeli terveiről, a tervezett változtatásokról, illetve magánéletéről is beszélgettünk.
– Bár eddig is aktívan részt vett az egyetem vezetésében, a dékáni pozíció újabb kihívásokkal, több felelősséggel jár. Miért döntött úgy, hogy jelentkezik erre a pozícióra? – A motivációm központi eleme a kihívás volt. Az előttünk álló feladatokat személyes kihívásnak tekintettem, és ez elsősorban a közgazdász végzettségemből, és a menedzsment, illetve marketing iránti érdeklődésemből fakadt. A dékáni pozíció egyre inkább egy menedzseri pozíció kell legyen: míg a kezdetekben sokkal több felelősség hárult a helyi vezetőkre, addig mára a szerepük jó értelemben átalakult, és lassan elválik a döntéshozói és az ügyintézői hatáskör. A Kari Tanács és a Szenátus meghozza a fő döntéseket, de sok olyan operatív döntést is meg kell hozni, ami a dékán felelőssége. A választási folyamat egyébként eléggé összetett: önkéntesen lehet jelentkezni a dékáni pozícióra, majd a Kari Tanács tagjai szűrik meg első körben a jelentkezőket. Ez azt jelenti, hogy azok a jelöltek közül választ a rektor, akik megkapják a Kari Tanács szavazatainak többségét.
– Milyen tervei vannak, milyen kihívások előtt áll az egyetem? – Nem a normatív igényeknek, azaz a törvényeknek, szabályoknak, előírásoknak való megfelelést látom most az elsődleges teendőnek, hanem a belső intenzív irányba való fejlesztést. Magyarán jobb oktatási és kutatási tevékenységet szeretnék, és a hallgatói elvárásoknak való megfelelést is fontosnak tartom. A minőségi mutatókat nem előírások mentén, hanem a hallgatók elégedettségére szeretnénk alapozni. Terveink között szerepel egy integráltabb információs rendszer kialakítása, amelynek eleme a hallgatói elégedettség a rájuk vonatkozó adatok és véleményeik összegyűjtése által. A mai kor meghatározó trendje, hogy nem csak a megszokott információforrásokból tájékozódunk, hanem sok egyéb eszköz is olyan adatokat szolgáltat számunkra, amelyek fontosak a döntések szempontjából. Nyilván nem a kontrollfolyamatok erősítéséről van szó, hanem arról, hogy minél több információt gyűjtsünk a hallgatókról, mert ezáltal egyéni igényeket tudunk kielégíteni. Abban a helyzetben vagyunk, hogy ha akarunk, oda tudunk figyelni ezekre az egyéni igényekre, és ez pedagógiai szempontból egy nagy lehetőség. Emellett a kollégák véleményét is hasonló formában szeretném megtudni, hiszen az alkalmazotti elégedettség is nagyon fontos. A döntéshozatal javítása a cél ezáltal, hiszen nehéz olyan döntésről beszélni, amelyhez ne lenne szükség a hallgatók vagy az oktatók véleményére. Az is fontos célkitűzésem, hogy az egyetemre bejutó hallgatók minél nagyobb irányban szerezzenek diplomát, és értékesíteni tudják azt a munkaerőpiacon. A két kar egyesítésének számomra egy váratlan pozitív hatása volt az, hogy a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) egyre jobban képviseli a hallgatók érdekeit. Ez nagyon fontos, hiszen a hosszú távú versenyképesség alapja az igényekre való odafigyelés. Hosszútávon számunkra nagyon fontos, hogy a HÖK ismerje a hallgatók jogait, és merje is kifejezni az igényeit. Azt tartom, hogy teljesítményt akkor várjunk el, ha az megfelelő mértékben jutalmazva van. Azok a hallgatók, akik amúgy is szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, és a HÖK esetében nyilvánvaló, hogy nem a pénz motiválja őket, jó motiváció lehet, ha az egyetem kifejezi elismerését irányukba egy ösztöndíj formájában.
– Ezen kívül milyen további változásokra van szükség az egyetem életében? – Az elődök nagyon jó alapokat fektettek le, ezért szilárd alapokra építkezhetünk. Misszióként azt tűztem ki, hogy felelősségteljes szabadságra neveljük a hallgatókat, és itt a szabadságon van a hangsúly. Gondolok itt a vállalkozás, az újítás szabadságára, arra, hogy a végzett hallgatók merjék megtalálni helyüket a világban, a vállalkozásban, az üzletben, és ezt felelősségteljesen tegyék. Több menedzsmentet vinnék a mindennapi működésbe, tervezek jobban odafigyelni arra, hogy a szervezet struktúrája megfelelőbb legyen, és az információs rendszer kiépítése is fontos célom. Első nap egy szimbolikus változást is eszközöltem, amikor elvetettem a bejáratnál található elválasztót. Olyan a személyiségem, hogy szeretem megkérdőjelezni mindazt, amit eddig megszoktunk. Néha próbálok úgy tekinteni az egyetemre, mintha most lennék itt először, illetve vendég vagy hallgató lennék, és ilyenkor tűnik fel, hogy felesleges egy-egy térelválasztó, vagy túl sötétek a folyosók. A változtatás nem rossz, és mindenkit arra buzdítok, hogy merjen változtatni. – Véleménye szerint a Sapientia oktató, vagy inkább kutató egyetemnek számít? – Ennek a kettősségnek léteznie kell minden helyszínen, hiszen szervesen összekapcsolódnak. Mesterkéltnek tartom e két dimenzió szembeállítását, bár tény, hogy az elsődleges missziónk az oktatás, azonban az is tény, hogy minőségi oktatást kutatási tevékenység nélkül nem lehet végezni. A működésünk ennek megfelelően működik, minden oktató tanít, és kutat is. Ezen kívül meg kell különböztetnünk a tudományos kutatásokat, amelyeknek a végeredménye egy-egy neves nemzetközi szaklapban való publikálás, és az egyéb gazdaságra és társadalomra vonatkozó kutatásokat. Vannak kollégák, ahol egyik vagy másik jobban érvényesül, de az a cél, hogy a 82 oktató egyensúlyban tartsa az oktatást és a kutatást. – Milyen az egyetem és a város, illetve az egyetem és a középiskolák viszonya? – Próbálunk tenni a kapcsolatok javításáért. Idén jelent meg az Egyetem a város szívében című kiadványunk, amely legalább annyira szól a városról, mint az egyetemről. Szinte minden oktatónk részt vesz valamilyen informális, társadalmi tevékenységben. Sokat professzionalizálódott a külső kommunikációnk, és nyitottunk azok fele, akik nem kifejezetten a mi célcsoportunkhoz tartoznak az Ezüst Akadémia, illetve a Kávéházi előadások által. Nagyon fontosnak tartjuk a társadalmi beágyazódásunkat, és azt, hogy odafigyeljünk a célcsoportunkra, azaz a középiskolás diákokra, akiket szeretnénk meggyőzni arról, hogy itt piacképes felsőoktatásban részesülhetnek. Ezért különböző versenyek és rendezvények formájában, illetve más programok által tartjuk velük a kapcsolatot. A gazdasági szférával nem annyira intenzív a kapcsolat, bár rengeteg potenciál lenne ebben. Arra buzdítom a gazdasági szféra szereplőit, hogy tegyenek próbára minket. A szakmai gyakorlatokra vonatkozóan szerződéseket kötöttünk több intézménnyel, és ez egy eszköz, amely lehetővé teszi a hallgatók könnyebb elhelyezkedését. Jó lenne a duális képzés irányába haladni, keressük ennek a megvalósíthatóságát is.
– Általános probléma a székelyföldi diákok körében a román nyelv hiányos ismerete, és sokan csak a munkavállalás pillanatában szembesülnek ennek hátrányaival. Mit tehet ez ellen az egyetem? – Egyik nagy problémánk ez, amelyet különböző módokon próbálunk orvosolni. Természetesen kitartunk amellett, hogy legjobban anyanyelven lehet elmélyülni egy-egy szakterületben, és rengeteg előnyét látjuk az anyanyelven való oktatásnak. Ennek ellenére a román nyelv ismeretének hiánya egy valós probléma, ezért a legtöbb szakon vannak olyan órák, amelyeket román nyelven tartanak, főleg az olyan tantárgyak esetben, ahol a román szaknyelv a mindennapos gyakorlat része. Ezen kívül román órákat is tartunk, ezek mennyisége szakonként változik, és néha úgy érezzük, hogy ez eredménytelen. Remélem, hogy nagyobb változást hoz az az újítás, hogy az 5-8. osztályosok olyan tankönyvet kapnak, amely megkönnyíti a román nyelv tanulását. Hajdanán a székely fiúk a katonaságban tanultak meg románul, és azt látom igen sok sikeres nálunk végzett hallgatónál, hogy ha olyan munkahelyre került, ahol a helyzet megkövetelte, egy év alatt meg tudtak tanulni románul. Ezért nem vagyok ebben a kérdésben borúlátó. Látom azt, hogy iskolában nem tudnak jól megtanulni románul, ellenben olyan környezetben, ahol rá vannak kényszerülve a használatára, már más a helyzet.
– A szerdai Kari Tanács ülésén választották meg a dékánhelyetteseket. Kik töltik be a jövőben ezeket a pozíciókat? – A kari vezetőtanács a dékánból, két dékánhelyettesből és egy kari kancellárból áll. Ezt a négy személyt úgy választottuk ki, hogy lefedje mind a négy általunk képviselt tudományterületet. Én képviselem a gazdasági szakcsoportot. Az egyik dékánhelyettes a humán szakcsoport képviseletében Pap Levente lett, ő felel a jövőben a kommunikációért, a külső kapcsolatokért, és a marketingért. A másik dékánhelyettes egy fiatal mérnök, Bodor Zsolt lett, akinek elsősorban az épület működtetésével kapcsolatos teendői lesznek. A kari kancellár Telegdy Balázs, a társadalomtudományi szakcsoport egyik oktatója lett. Ő az oktatás szervezéséért, és az információs rendszer kialakításáért felel. Szakmai szempontok alapján választottuk ezeket a személyeket, és nem csak egy címet szerettünk volna adni arra érdemes kollégáknak, hanem operatív vezetőket kerestünk.
-
Az ember a vezető mögött Lázár Ede Nagybányán született, de édesanyja munkájának köszönhetően két éves korától Gyergyószentmiklóson nevelkedett, illetve ott kezdte el tanulmányait a Salamon Ernő Líceumban. Elmondása szerint egész gyerekkorában, pontosabban középiskolai tanulmányainak végéig, 1991-ig jégkorongozott. Érettségi után egy kolozsvári közgazdasági képzésre jelentkezett, de személyek okok miatt egy év után úgy döntött, inkább Magyarországon folytatja tanulmányait. A Budapesti Közgazdasági Egyetemen – amelyet ma Budapesti Corvinus Egyetemként ismerünk – öt évet tanult, ebből az első három mai értelemben alapképzésnek számított, a további kettő pedig szakosodásnak, azaz mesterképzésnek. Meghatározó mozzanat volt egyetemi évei alatt a Széchenyi István Szakkollégiumban való részvétel, amelybe több neves magyarországi politikussal járt, és a kötelező oktatás mellett neves előadókat hallgathattak meg. Egyetem után egy évig a Központi Statisztikai Hivatal ECOSTAT Gazdaságelemző és Informatikai Intézeténél dolgozott, azonban elmondása szerint többre vágyott, hiszen ebben a munkában nem volt elég szakmai kihívás. Ezután a TNS Hungary piackutató cégnél helyezkedett el, és ezáltal rengeteg tapasztalatot szerzett a versenyszférában. A doktori címet is Magyarországon szerezte meg, 2002-ben iratkozott be a gödöllői Szent István Egyetem vezetés és szervezés képzésére. Magyarországon töltött évei alatt házasodott meg, egy szintén erdélyi származású lányt vett feleségül, akivel 2002 nyarán döntöttek úgy, hogy hazaköltöznek. Ezt követően egy ideig távmunkával dolgozott a TNS-nél, majd 2003 nyarán versenyvizsgázott Csíkszeredában a Sapientia üzleti tudományok tanszékén, ahol azóta is főállású oktatóként tanít. 2004-ben tanszékvezető helyettesnek, majd rövidesen Kari Tanács tagnak választották, így hamar belelátott az oktatás és kutatás szervezésének folyamatába. A dékánhelyettesi pozíciót 2013-tól a mostani kinevezésig töltötte be.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be a március elsejétől életbe lépett vezetőségváltást: Makó Zoltán volt dékán helyét Lázár Ede korábbi dékánhelyettes vette át.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro
2017. március 23.
A fekete március ügyében kért vizsgálatot Biró Zsolt
Biró Zsolt parlamenti képviselő március 22-én iktatta azt a levelet, amelyben az 1990. márciusi véres marosvásárhelyi események ügyének újbóli kivizsgálását kérte Románia főügyészétől.
A Magyar Polgári Párt elnöke Maros megyei képviselői minőségében fordult Augustin Lazăr főügyészhez, beadványában pedig arra kéri, hogy törvényben meghatározott hivatali hatásköréből adódóan indítványozza az 1990-es fekete március néven ismert marosvásárhelyi magyarellenes pogrom esetében a vizsgálat újraindítását. „Március 15-ei beszédemben ígéretet tettem arra, hogy a fekete március évfordulóján kérni fogom a vizsgálat újraindítását, hiszen az ügyben 27 év után sem derült fény a vétkesekre, a felelősöket nem azonosították és nem büntették meg. A fekete március történéseit tisztázni kell, mert amíg nem derül ki a teljes igazság, addig nagyon nehéz a társadalmi béke megteremtése” – mondta lapunknak Biró Zsolt, aki szerint üdvözlendő, hogy az 1989-es forradalom dossziéjának újbóli megnyitása mellett napirenden szerepel az 1990-es bukaresti bányászjárás ügyének újbóli kivizsgálása is. A képviselő megjegyezte, alapos a gyanú, hogy a fekete márciust és a júniusi bányászjárást szervezők mögött ugyanazok a sötét erők sejthetők, a felbujtók ugyanazok lehetnek, ezért arra kérte a főügyészt, hogy kapcsolja össze és vizsgálja együtt a két ügyet. Az MPP-elnök lapunkból értesült arról, hogy az 1990-es márciusi véres marosvásárhelyi események három magyar áldozatának özvegye, valamint a súlyosan megsebesült Sütő András leszármazottai februárban megbízták Menyhárt Gabriella nagyváradi ügyvédet, hogy indítványozza a dosszié újravizsgálását. Az áldozatok hozzátartozóiként az érintettség okán helyesen teszik, hogy szeretnék tudni az igazságot, a két kérés egymást erősíti, és ők hamarabb kaphatnak hivatalos választ – vélte a politikus, aki szintén harminc napon belül várja a főügyész tájékoztatását.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro
2017. március 23.
Nem kell az ártó szándékú „civil támogatás”
Mind Magyarország, mind az erdélyi magyarság visszautasítja az álcivil szervezetek illetéktelen és ártalmas ügyködését – írja mai közleményének címében Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája.
Az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága március 22-i ülése kiemelt módon foglalkozott az ún. harmadik országokban működő civil szervezetek helyzetével. A civil társadalom szűkülő mozgástere: az Unió válasza címen megjelent külpolitikai dokumentum alapján annak egyik szerzője, Richard Youngs politikai szakértő terjesztette elő az ügyet.
Mind maga az előadó, mind az egyik zöld párti európai képviselő szigorúan bírálta azokat az EU-tagországokat – köztük Magyarországot –, amelyek úgymond elnyomják a civil társadalmat. Konkrét módon a magyar hatóságoknak a Nyílt Társadalom Alapítvánnyal szembeni bánásmódját rótta fel az említett képviselő.
Hozzászólásában Tőkés László rámutatott, hogy a magyarországi civil szervezetek százai meg százai teljes szabadságban fejtik ki közérdekű tevékenységüket. Kifogás alá – indokolt módon – legfeljebb azon civil szervezetek esnek, amelyek a Soros-féle alapítványok és szervezetek ún. demokráciaimportjának keretében politikai eszközként szolgálnak a posztkommunista, illetve balliberális politikai erők kezében, és destruktív jellegű, bomlasztó tevékenységükhöz külföldről nyernek jelentős anyagi támogatást.
Az erdélyi képviselő saját tapasztalataira is kitért ebben a vonatkozásban. Felidézte, hogy a ’90-es években a Project on Ethnic Relations elnevezésű, kétes hátterű és szándékú amerikai szervezet, a nacionálkommunista román hatalommal összejátszva, illetéktelen és avatatlan módon törekedett az erdélyi magyar politika befolyásolására, illetve a magyar autonómiakövetelések letörésére. Egyszer s mindenkorra legyen világos, hogy az erdélyi magyar közösség nem tart igényt ilyen fajta „civil támogatásra”, hanem maga akarja megszabni saját politikáját – jelentette ki az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetője.
http://itthon.ma/karpatmedence
2017. március 23.
Mind Magyarország, mind az erdélyi magyarság visszautasítja az álcivil szervezetek illetéktelen és ártalmas ügyködését
Az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága (DROI) 2017. március 22-i ülése kiemelt módon foglalkozott az ún. harmadik országokban működő civil szervezetek helyzetével.
A civil társadalom szűkülő mozgástere: az Unió válasza címen megjelent külpolitikai dokumentum alapján annak egyik szerzője, Richard Youngs politikai szakértő terjesztette elő az ügyet.
Mind maga az előadó, mind az egyik zöld párti európai képviselő szigorúan bírálta azokat az EU-tagországokat – köztük Magyarországot –, amelyek úgymond elnyomják a civil társadalmat. Konkrét módon a magyar hatóságoknak a Nyílt Társadalom Alapítvánnyal szembeni bánásmódját rótta fel az említett képviselő.
Hozzászólásában Tőkés László rámutatott, hogy a magyarországi civil szervezetek százai meg százai teljes szabadságban fejtik ki közérdekű tevékenységüket. Kifogás alá – indokolt módon – legfeljebb azon civil szervezetek esnek, amelyek a Soros-féle alapítványok és szervezetek ún. demokráciaimportjának keretében politikai eszközként szolgálnak a posztkommunista, illetve balliberális politikai erők kezében, és destruktív jellegű, bomlasztó tevékenységükhöz külföldről nyernek jelentős anyagi támogatást.
Erdélyi képviselőnk saját tapasztalataira is kitért ebben a vonatkozásban. Felidézte, hogy a ’90-es években a Project on Ethnic Relations elnevezésű, kétes hátterű és szándékú amerikai szervezet, a nacionálkommunista román hatalommal összejátszva, illetéktelen és avatatlan módon törekedett az erdélyi magyar politika befolyásolására, illetve a magyar autonómiakövetelések letörésére. Egyszer s mindenkorra legyen világos, hogy az erdélyi magyar közösség nem tart igényt ilyen fajta „civil támogatásra”, hanem maga akarja megszabni saját politikáját – jelentette ki az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetője.
http://tokeslaszlo.eu/cikk
2017. március 24.
Erdély, a nem létező
Olyannyira félnek a románok Erdély elvesztésétől, hogy inkább megtagadják: nem hajlandóak elismerni múltját, szabotálják jelenét csak azért, hogy biztosítottnak tudják Románia kebelében jövőjét.
Március 15-én a csendőrség kiemelte a tömegből és megbüntette az Erdély-zászlóval felvonuló fiatalokat. Nem először történt, tavaly hasonlóan jártak el. A szervezők – magyar ifjak – nem akadtak fenn azon, hogy a karhatalmi szervek tiltottnak nevezték a történelmi régió lobogóját, s bár utólag az RMDSZ és az EMNP közösen fordult a belügyminiszterhez ez ügyben, mai napig nem tudni pontosan, mi történt, ki volt gyáva, ki túlbuzgó, de egyértelművé vált: Erdély 1918 előtti zászlóját valakik, valamiért nem tartják kívánatosnak. Pedig színei ugyanazok, mint a román zászlóé, igaz, sárga-piros-kék sorrendben, és a rajta szereplő címer része lett Románia címerének. S míg hivatalos ünnepségeken az ország első emberei virítanak Bukovina, Moldva vagy Olténia zászlója alatt, Erdély jelképét eltávolítják a rend őrei. Tavaly még gyűlöletkeltő és diszkriminációra felbujtó szimbólumnak tekintették, idei megfogalmazásuk szerint nem képviseli a jelenlegi többségi nemzetet. Az eset nemcsak a magyarok körében, de a román transzilvanisták soraiban is felháborodást váltott ki. Joggal. Más... A hét elején kapott szárnyra a hír, hogy Romániában a külföldi és hazai turisták legközkedveltebb célpontja Kolozsvár, tavaly többen fordultak meg itt, mint a város összlakossága. Örömmel újságolták a televíziók, bemutatták a legkedveltebb helyeket: a főteret Mátyás király szobrával, a Szent Mihály-templomot, „az erdélyi gótikus építészet legreprezentatívabb példáját”, majd a legtárgyilagosabb televízió is fontosnak tartotta hozzáfűzni, hogy az érdeklődés a kétezer éves dák városnak szól. Még mielőtt a nézők értetlenkedni kezdenének, hogy miért magyarokhoz köthetőek a legnépszerűbb turistalátványosságok Kolozsváron. E két példa is jól bizonyítja, legszívesebben kitörölnék Erdély múltját a történelemből, az emlékezetből, időszámítását 1918-ban kezdenék, és ahogy közeledik a századik évforduló, a torz megnyilvánulások egyre inkább fokozódnak. Pedig a „nagy egyesüléskor” nemcsak területet kaptak, hanem itt élő, soknemzetiségű lakosságot, amelynek ígértek, nem is keveset. Egy évszázadon keresztül szipolyozták ezt a térséget, ám ennek dacára ma is Románia egyik leggyorsabban fejlődő, leggazdagabb, levonzóbb régiója. De ha mi, magyarok nem állunk ki érte, zászlójáért, múltjáért, ha nem fogunk össze a transzilvanizmus szellemiségét magukénak valló románokkal, nem lesz szükség újabb száz esztendőre: a mi Erdélyünk valóban nem létezővé, semmivé válik.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 24.
Székelyföldi városok polgármesterei találkoztak
A székelyudvarhelyi kezdeményezésre indított székelyföldi magyar polgármesterek harmadik találkozójára került sor tegnap a sepsiszentgyörgyi városházán, a tizennégy városvezető közül tizenhárom részvételével. A megbeszélésen az elöljárók sajátos gondjaikról egyeztettek.
Az elhangzottakról Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester adott szűkszavú tájékoztatást, elmondva: felmerült többek között a romakérdés, azt vitatták meg, hogyan lehet a székelyföldi magyar anyanyelvű romákat politikailag integrálni Székelyföldön, a témával kapcsolatban Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szociológusa tartott előadást. Egyeztettek a székely kongresszus előkészületeiről, e témában Bakk Miklóssal és Kassay Jánossal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem előadóival konzultáltak. Előadást tartott még a székelyföldi városok címereiről és zászlóiról Szekeres Attila István heraldikus – ezzel kapcsolatban Antal Árpád elmondta, Sepsiszentgyörgy zászlójának ügyében hétfőn történt meg a legújabb lépés, amikor iktatta a kérést a fejlesztési minisztériumnál. „Várom, hogy ne a kommentek jöjjenek, hanem a kormányhatározat jelenjen meg, mert a törvény által előírt minden lépést betartott a sepsiszentgyörgyi önkormányzat” – nyilatkozta a polgármester. A tanácskozás második felében „az olyan egyszerű mindennapi kérdésekről” egyeztettek, mint a számvevőszék működése vagy a Székelyföld-vízió. A Háromszék kérdésére, hogy az autonómia is szóba kerül-e, Antal Árpád azt válaszolta: „Nagyon sok minden szóba kerül még, van, amiről később fogunk nyilatkozatot adni.” A polgármester a törvénykezés összevisszaságát nevezte a legsúlyosabb problémának, amivel minden önkormányzati vezető szembesül. „Van egy csomó dolog, ami ugyanúgy foglalkoztatja a székelyföldi polgármestereket, mint a regátiakat, de nyilván nem véletlen, hogy itt most Székelyföldön a magyar polgármesterek gyűlnek össze, s azokról az ügyekről beszélünk, amelyek minket nagyobb mértékben érintenek” – összegzett Antal Árpád.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 24.
Hazudni próbált a kolozsvári városháza
Közzétette a Minority Rights Egyesület és a Musai-Muszáj civil csoport azon alapfokú ítélet indoklását, amelyben a Kolozs Megyei Törvényszék elrendelte a kolozsvári kétnyelvű városnévtáblák kihelyezését – közölte a Főtér.ro portál.
Mint ismert, a civilek azért perelték be a kolozsvári polgármesteri hivatalt, mert a városháza nem alkalmazza a 2001-es közigazgatási törvénynek azt az előírását, amely szerint egy településen kötelező a többnyelvű táblák kihelyezése, ha a nemzeti kisebbség számaránya legalább 20 százalék. A törvényszék indoklása szerint a városháza azzal próbált érvelni, hogy Kolozsváron a magyar lakosság számaránya 20 százalék alatt volt a határozat elfogadása idején. A bírák rámutattak: a városháza 2001-re vonatkozó népességi adatokra hivatkozott, miközben 2001-ben nem volt népszámlálás, így hivatalos demográfiai adat sincs a népesség összetételéről. Csak a népszámlálási adatok tekinthetők hivatalosnak, ilyent pedig 1992-ben, majd tíz évvel később, 2002-ben rendeztek. És mivel a közigazgatási törvény a 2002-es népszámlálás előtt lépett életbe, alkalmazásakor a legutóbbi, tehát az 1992-es adatokat kell figyelembe venni. Azok alapján pedig a kolozsvári magyarok számaránya 22,77 százalék, tehát a törvény erre vonatkozó rendelkezésének értelmében a városvezetés számára kötelező a többnyelvű táblák kihelyezése. Azt is leszögezik: a per nem a táblák kihelyezési költségeiről szól, hanem arról, hogy a törvényes előírások ellenére a városvezetés nem hajlandó kiírni a város nevét a kisebbség nyelvén. A februári ítélethirdetés után Emil Boc polgármester azt mondta: az ítélet indoklását követően dönti el, hogy fellebbeznek-e.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 24.
Hírsaláta
EZT SEM SIETI EL. A parlament két házának plénuma tudomásul vette végre a Külföldi Hírszező Szolgálat (KHSZ) volt igazgatója, Mihai-Răzvan Ungureanu hét hónappal ezelőtti lemondását, és megüresedettnek nyilvánította a tisztséget. Klaus Iohannis államfő elmondta, a parlamenti többséget alkotó alakulatokkal való egyeztetést követően tesz majd javaslatot a KHSZ új vezetőjének személyére vonatkozóan. „Igen, a megfelelő pillanatban majd javaslatot teszek arra vonatkozóan, hogy ki töltse ezt be. (...) Nem sietek” – nyilatkozta az elnök. Hozzátette, egyelőre korainak tartja arról beszélni, hogy kit jelöl a tisztségre, de elmondta azt is, hogy elégedett a KHSZ igazgatását ideiglenesen ellátó Silviu Predoiu tevékenységével. (Agerpres)
HÚST, TEJET KÜLFÖLDRŐL. A valamikor mezőgazdaságáról híres Romániában tavaly 6,51 milliárd euróra nőtt a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek behozatala, ami csaknem 12 százalékos gyorsulást jelent az előző évhez mérten, és történelmi csúcsnak számít. A mezőgazdasági minisztérium adatai szerint az agrárexport értéke 5,95 milliárd euró volt, ami 3,8 százalékos bővülés 2015-höz mérten, így az agrár-külkereskedelmi mérleg hiánya elérte az 557,4 millió eurót. A deficit hatszor magasabb volt a 2015-ös évben jegyzett 89,2 millió euróhoz képest. Románia tavaly főleg búzát exportált – 7 millió tonna mennyiségben és 1,14 milliárd euró értékben, ami kétszer több 2015-höz mérten. Ugyanakkor 2,156 millió tonna búzát importált is 330,9 millió euró értékben, aminek nagy részét exportálta. Ez utóbbi jelentős része Magyarországról és Bulgáriából származott. A román agrárimportban a sertéshús áll az első helyen, amelyből 197 ezer tonnát hoztak be 343,6 millió euró értékben. De 26 százalékkal nőtt a tejimport is. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 24.
A fekete március után Sepsiszentgyörgyön (Visszajelzés)
Figyelmesen olvastam a Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéddel készült interjút a március 18-ai Háromszékben, és pontosítani szeretném, hogy mi is történt a valóságban Sepsiszentgyörgyön. Az interjúban az áll, hogy a Marosvásárhely fekete márciusának hírére felbolydult szentgyörgyieket „Király Károly nyugtatgatta”.
Az akkor történtekkel kapcsolatosan: Kátéórát tartottam Szemerján a gyermekeknek, amikor megszólalt a telefon. Orbán Árpád – aki akkor a Nemzeti Megmentési Front megyei elnöke volt – arra kért, hogy azonnal menjek a központba, mert az embereket le kellene csendesíteni. Rögtön indultam. A város központjában óriási embersereg gyülekezett, a szomszéd falvakból is sokan bejöttek Sepsiszentgyörgyre. A tömeg felháborodással tárgyalta, milyen szomorú események történtek Marosvásárhelyen azon a ,,fekete márciusi” napon. A megyeházán az akkori ideiglenes vezetőkből sokan voltak jelen. Király Károlyt én nem láttam, de ott volt nagytiszteletű Csató Béla plébános úr. Orbán Árpád arra kért, hogy szóljunk az emberekhez, próbáljuk lecsendesíteni őket. Először Csató Béla beszélt, utána én. A tömeg egyhangúan skandálta, hogy ,,csak az igazat!” Elmondtuk a felháborodott tömegnek, hogy ne a bosszúállás vezéreljen bennünket, hanem a szeretet és a megbocsátás érzülete, hogy békességben tudjunk élni. Az emberek lecsendesedtek és lassan hazafelé indultak. Alig fejeződött be a csődület Szentgyörgyön, jött az értesülés, hogy Baróton is nagy megmozdulás van. Valakiknek ki kellene menni Barótra, hogy a szintén felháborodott tömeget lecsendesítse. Nem nagyon volt jelentkező, végül Dali Sándorral ketten indultunk el Tóth József vállalkozó 104-es számú kocsijával. Barót felső vége felé találkoztunk a felvonuló tömeggel, és a köpeci letérőig mentünk együtt az erdővidékiekkel. Ott volt egy nagy halom vascső, arra felállva beszéltünk Dali Sándorral az emberekhez, akik lassan megnyugodtak. Megjegyzem, csak egy pár szó kellett volna, hogy irgalmatlan vérontás következzen a mi megyénkben is. Hála Istennek, sikerült ezt megakadályozni. Milyen jó lenne és szép, hogy amikor húsvét felé megyünk, újra és újra halljuk a feltámadott Jézus első szép szavait: ,,Békesség néktek”! Ne a robbantás, gyilkosság, gyűlölet vezéreljen a jövő felé vezető utunkon! Emlékszem a XX. század két világháborújának borzalmaira. Kérjük az Istent, soha ne a gyűlölet, az ellenkezés, hanem a békesség és szeretet lakozzon a szívekben!
Incze Sándor nyugalmazott ref. esperes
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 24.
Párbeszéd helyett időhúzás
A főtanfelügyelő a rendőrséget hívta a szülők ellen
Szándékos hazugságok, félrevezetések, átejtések szövevénye hozza ki egyre jobban a sodrából a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum szülői közösségének tagjait. Mint csütörtökön kiderült, fölösleges volt a keddi többórás tanácskozás, amelyen megegyeztek, hogy a polgármesteri hivatal csütörtök délig egy átiratban közli a tanfelügyelőséggel, hogy érvényben tartja a 2015. évi 33-as helyi tanácsi határozatot a város iskolahálózatáról, amelyben önálló jogi személyiségként szerepel a Római Katolikus Teológiai Líceum is.
Ezt várták a szülők tegnap a tanfelügyelőség előtt, de az intézmény vezetőségének egyes tagjai egymás után elsiettek. Hasonlóképpen akart eljárni Macarie Ioan főtanfelügyelő is, aki látva a bejárat előtt gyülekező szülőket, beült a hivatali autóba, hogy távozzék. Egy édesanya azonban arra kérte, hogy maradjon, ezt követően visszatért. Később kinyitották a hátsó kaput, hogy egérutat nyerjen, de a szülők egy része ott várakozott. Az épületben bezárták a főtanfelügyelő irodáját, és a vezetőség jelen levő tagjai visszavonultak egy másik irodába. Később megfutamodási kísérletét Macarie Ioan azzal a valótlan állítással próbálta menteni, hogy kihívta a helyi rendőrséget és a csendőrséget, a főügyészt, azt állítva, hogy a szülők agressziót követtek el ellene, a visszatérését kérelmező édesanyát pedig valótlan vádakkal illette. Csakhogy a megfutamodási jelenetet a helyi sajtó képviselői filmen rögzítették, és a szülőkkel együtt szemtanúként is pontosan látták, hogy mi történt valójában.
A szülőkkel közel egy órán át Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes állt szóba, aki közölte, hogy a polgármesteri hivatal nem az ígért formában megszerkesztett átiratot küldte a tanfelügyelőségre, valamint azt is, hogy a jogtanácsos és a vezetőtanács tagjai nem tartózkodnak az épületben. A szülők felolvasták azt a memóriumot, amelyet a helyi és országos intézményeken kívül egy sor nemzetközi szervezethez is eljuttatnak, majd iktatták az intézmény titkárságán.
Miután kipanaszolta magát a helyszínre mozgósított rendőröknek, akik biztosították az épület bejáratait, Macarie Ioan főtanfelügyelő végre megtette, amit megbízatásánál fogva a szülők kezdettől elvártak tőle. Kijött az irodából, és szóba állt velük. Nem volt egy kedves párbeszéd, hanem mindkét fél elbeszélt a másik mellett. A főtanfelügyelő azt hajtogatta, hogy a polgármesteri hivataltól kapott átirat nem felel meg a célnak, ugyanis a hivatal februárban átküldött egy iskolahálózat-tervezetet, és azt fogják a legkorrektebb módon (?) megtárgyalni – valamikor a jövő héten –, amikorra sikerül a tanfelügyelőség vezetőtanácsának rendkívül elfoglalt tagjait összehívni.
Átolvasva a polgármesteri hivatal átiratát, a főtanfelügyelő kifogása mondvacsináltnak tűnik, ami az időhúzást, a döntés elodázását szolgálja. Macarie Ioan azt állította, hogy a 33-as tanácsi határozatot, amelynek elfogadásában a prefektus és jogászai jelenlétében egyet-értett, meg kellett volna indokolni. Ezzel szemben a szülőket képviselő Csíki Csengele a törvényes előírást idézte, miszerint, ha nem sikerül új iskolahálózat-tervezetet elfogadni, akkor automatikusan érvénybe lép a múlt évi, mindenféle megindoklás nélkül. A szülők számonkérték a főtanfelügyelőtől, hogy az átirat érkezésére várva miért nem hívta össze tegnap délre a vezetőtanácsot. Macarie Ioan válasza az volt, hogy ő még csak három napja vette át az intézmény vezetését, és tájékozódnia kell a katolikus iskolát érintő ügyekben, s közben a régi lemezt szajkózta: miszerint a Korrupcióellenes Ügyészség által indított eljárás miatt nem lehet zöld utat adni az iskolának, majd egy adott pillanatban vette magát, és gyorsan elfutott a szülők között.
Most már nyilvánvaló, hogy a jogállamiságot bojkottálják Marosvásárhelyen, és azt az álságos csűrés-csavarást, amit a Korrupcióellenes Ügyészség kezdeményezése nyomán a tanfelügyelőség művel, ép ésszel már nem lehet sem eltűrni, sem elfogadni.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 24.
Konklúzió
Heves vita színhelye volt csütörtökön az Európai Parlament, tárgya a romániai jogállamiság és az igazságügy helyzete volt. A vita egyik hangadója a volt kommunista ügyész, jelenleg EP-képviselő Monica Macovei volt, aki kritizálta a Btk. módosítását, kiemelte a rendeletet ellenző tüntetők nagy számát, arra is figyelmeztetett, hogy az ominózus sürgősségi kormányrendeletet az éj leple alatt fogadták el és jelentették meg az ország hivatalos közlönyében.
A kormányt maffiakormánynak, rablóbandának nevezte, és azt mondta, hogy a módosítások csupán arra lettek volna jók, hogy megmentsék úgymond a kormánypártok hivatali visszaéléssel vádolt vezetőinek a bőrét. Akik meg akarják szüntetni a korrupcióellenes ügyészséget (DNA), hogy ne tudja az ügyleteiket kivizsgálni. „Azért léptünk be az Európai Unióba, hogy a tolvajokat elítéljék” – jelentette ki.
Ugyanilyen hangnemben szólalt fel a civil szféra képviseletében Gabriel Liiceanu író, aki ugyancsak azt állította, hogy a kormány első számú célpontja a DNA és a főügyészség, és hogy a korrupciót már 2000 óta gyakorolják „profi szinten” a „szocialisták”. Úgy állította be, mintha kizárólag a jelenleg hatalmon lévők, főleg a szociáldemokraták lennének korruptak, kizárólag ők lopnák évtizedek óta a közpénzeket, gyakorolnák a nepotizmust, osztogatnák a tisztségeket. „Senki sem tudja pontosan megmondani, hány milliárd eurót loptak el 27 év alatt, és jelenleg is két elítélt irányítja a parlamentet, akik bármire képesek lennének, hogy megszabaduljanak a börtöntől” – mondta az író „gyakorló állampolgári” minőségben. Csak azt nem mondta, hogy 27 év alatt mások is voltak hatalmon, és mások is követtek el korrupciós bűncselekményeket.
Az egyoldalú vitától az az érzésünk erősödött meg, hogy máig sem nyugodtak bele a veszteségbe azok, akik a múlt év végi parlamenti választásokon vereséget szenvedtek.
Az egész forgatókönyv ezt mutatta: azt állították, hogy az országban azért mennek rosszul a dolgok, mert „Románia kormánya tolvajok gyülekezete”, akik hadat üzentek az igazság és becsület, a korrupció elleni harc (liliom)tiszta bajnokának. Mintha eddig jobban mentek volna... De rossz szájízt hagyott a román politikusok között feszülő gyűlölet is.
Pár hónappal ezelőtt egy magyarországi akadémikus egy beszélgetés során azt mondta, hogy román politikusokkal soha nem történik meg az, hogy például az Európai Parlamentben vagy más nemzetközi fórumon saját országukat vagy politikai ellenfeleiket szidják. Ez csak amolyan magyar kór. Nos, úgy látszik, valamit tanultunk a magyaroktól. A széthúzást, egymás pocskondiázását, vádolását „nemzetközi színtéren” is. Mert egyébként jót sem tőlük, sem mástól nem vettünk át.
Most anélkül, hogy azt feszegetnénk, kinek van vagy nincs igaza, ki a korrupt vagy még korruptabb, vagy azt próbálnánk megjósolni, hogy mikor lesz – ha lesz egyáltalán – jogállam Romániában, konklúzióként megfogalmazhatnánk: bármekkora az ellentét a különböző táborok között, egy dologban nagy az egyetértés. Nem számít sem politikai, sem gazdasági válság, az sem, hogy a lakosság közel kilencven százaléka tengődik a létminimum környékén, amikor a magyarokról, ne adj’ isten a székelyekről van szó, kevés kivételtől eltekintve nincs vita.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 24.
Értékelő Bognár Levente alpolgármesterrel
Arad költségvetése magyar szempontból
Arad Város Tanácsa elfogadta a megyeközpont idei költségvetését. Annak magyar vonatkozásairól Bognár Levente alpolgármestert, városi tanácsost kérdezzük, aki Szabó Mihály társaságában képviseli ott az RMDSZ-t.
– Hogy néz ki magyar szempontból Arad idei költségvetése?
– Fontos volt számunkra a költségvetés megszületése, hiszen a tulajdonképpeni munka akkor kezdődik, amikor már tudjuk, miből gazdálkodhatunk. Az új rendelkezések szerinti fizetésemelések, az adómegvonások egyúttal az aradi költségvetésnek is kisebb kereteket biztosítottak. Ezzel együtt az is fontos volt számunkra, hogy az aradi magyarságnak az eddig biztosított pénzügyi keretek megmaradjanak. Ezek közösségünk identitásának megtartásához minden évben szükségesek voltak. Gondolok itt elsősorban azokra a meghatározó kulturális eseményekre, amelyek a közösségünk számára megtartó erőt jelentenek, ugyanakkor elsőrendű prioritás számunkra az anyanyelvű oktatásnak a támogatása. Az Aradon lévő egyetlen megyei magyar nyelvű középfokú oktatási intézmény, a Csiky Gergely Főgimnázium számára nagyon fontos, hogy vonzó maradjon a magyar gyermekek és szüleik számára. A Főgimnázium régi épületén elindított korszerűsítés folytatásához szükséges összeget sikerült bevinnünk a költségvetésbe. Köztudott, hogy az elmúlt évben az épület adminisztrálását sikerült a városnak átvennie, ezért sokkal komolyabb beruházásokat is végre lehet rajta hajtani. Ehhez elkészült a tanulmányterv, jelenleg a kivitelezési terveken dolgoznak, ezért ha idén nem is, de jövőre bizonyára elkezdődhetnek a munkálatok.
– Mennyi pénz volt szükséges a korszerűsítéshez?
– A tanulmányterv szerint hozzávetőleg 2 millió lejről lenne szó, amely az alagsorban szigetelési munkálatokat, a padláson szükséges tűzvédelmi szigeteléseket, az épületen szükséges vezetékek cseréjét, illetve a központi fűtésnek a felújítását is feltételezi. A régi ablakokat már sikerült korszerű, hőszigetelőkre cserélni. A munkálatokat szinkronizálni kell az iskolában zajló tevékenységekkel.
– Milyen kulturális eseményekre lesz idén pénz?
– Az általunk összeállított legfontosabb események a március 15-i megemlékezés; a Magyar Majális, ami közösségerősítő rendezvény, a Szent István-napi program, az október 6-ával záruló Aradi Magyar Napok rendezvénysorozat; ugyanakkor hagyományos báloknak, sőt nótaesteknek a megszervezését is támogatni kívánjuk. Kiemelt fontosságú az aradi magyarság számára az anyanyelvű színjátszás támogatása – a nagyszínházi, illetve a Kamaraszínház előadásaira gondolva összesen 450 ezer lej, míg a magyar felekezeteknek a támogatására is sikerült a városi keret 15%-át megszereznünk. Ilyenkor el kell mondanunk, hogy a 7 római katolikus, a 3 református, az 1 evangélikus-lutheránus, illetve a 2 baptista templom számára összesen 260 ezer lej támogatást sikerült szereznünk.
– Magyar érdekeltségű más létesítményekre jutott-e pénz?
– Továbbra is elsőrendű prioritás számunkra a Megbékélési park, amelyet tavaly sikerült felújítani, idén viszont a környezetének a rendezéséhez biztosítottuk a szükséges pénzkereteket. Reméljük, a bővítést akadályozó telekvitának is sikerül véget vetni. Még tanulmányi szinten van, de Szántay Lajosnak szeretnénk emlékművet emelni a Kultúrpalota környékén vagy akár a lépcsőjén helyet találni. A Kultúrpalota mellett ugyanis a nevéhez fűződik nagyon sok emblematikus aradi épületnek a tervezése, illetve a kivitelezése. Ugyancsak fontosnak tartottuk, hogy a Kultúrpalota épületén végzendő szerkezeti módosításhoz szükséges pénzforrás is rendelkezésre álljon, ami biztosítaná egy orgonának az elhelyezését. Annak a beszerzésére határon átívelő pályázati lehetőséget is ki lehetne aknázni. A Kultúrpalota megépítésekor állítólag orgona beszerelése is szerepelt a tervekben, csakhogy az I. világháború, utána az impériumváltás gátolta a terv megvalósítását. Ha sikerülne, orgonahangversenyeket is lehetne szervezni, ami a Kultúrpalota kihasználtságát, programjának a bővülését szolgálná. Jelenleg ugyanis sok olyan művet nem tudnak előadni, amihez orgonakíséret is szükséges. Az aradi magyarság körében végzett közvélemény kutatáskor kiderült, hogy igénylik az egészségügyi ellátásnak a javítását. Az igény a városéval is egyezik, ezért a polgármesterrel és a pártjával együttműködve, a városi kórház osztályainak a jobb felszereléséhez anyagi támogatást sikerült biztosítani. Mindent egybevetve, noha a kormánynak az adócsökkentésekre, illetve a fizetésemelésekre tett ígéretei miatt Arad költségvetési kerete idén kissé beszűkült, az nem fogja gátolni a magyar érdekeltségű intézmények működését, a szokásos kulturális programok lebonyolítását.
– Köszönöm szépen a tájékoztatót!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 24.
Helységnévtábla-per: megindokolták az ítéletet
A Minority Rights Egyesület az alapfokon újratárgyalt per kedvező ítéletét követően tegnap közölte: a Kolozs Megyei Törvényszék megindokolta döntését. Eszerint a bíró megállapítja, hogy az alperes, nevezetesen a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal nem tartotta be a 2001-ben elfogadott 215-ös számú törvény és a 2002-ben elfogadott 99-es számú tanácsi határozat előírásait, azaz nem helyezte ki a kétnyelvű helységnévtáblákat. Ugyanakkor, ami még fontosabb, kiemeli: a 2001-ben elfogadott 215-ös törvény 131-es cikkelye, amelyet a 2006-ban elfogadott 286-os törvény is magába foglal, megállapítja: a kétnyelvű helységnévtáblákat akkor is ki kell helyezni, ha különböző okokból, a kisebbségi lakosság aránya idő közben 20 százalék alá csökkent.
Az indoklás szerint alapvető fontosságú megállapítani, melyik népszámlálás adatai a mérvadók, a 2001-ben lefogadott 215-ös számú törvény előírásai ugyanis egyértelműek: amennyiben valamely nemzeti kisebbség aránya magasabb, mint 20 százalék, a kétnyelvű helységnévtáblákat kötelező kihelyezni – ugyanakkor ott, ahol az arány alacsonyabb, a helyhatóságnak kell mérlegelnie, kihelyezésük mennyire alkalmas, illetve célszerű.
Az ítélet indoklásának legfontosabb megállapítása a következő: a 2001-es és 2002-es intézkedések (helyhatósági törvény elfogadása, illetve a Kolozsvári Városi Tanács határozatának meghozatala) csakis az 1992-es népszámlálás adatait vehették figyelembe, a 2002-ben végzett népszámlálás végleges és hivatalos adatai ugyanis még nem voltak elérhetők. Megállapítják: még a 2002-es népszámlálás kezdete, illetve adatainak begyűjtése, feldolgozása és törvénybe foglalása előtt a kolozsvári helyhatóságnak érvényt kellett volna szereznie azoknak az imént említett normatíváknak, amelyek a 1992-es cenzus alapján kötelezővé tették a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését. Ilyen összefüggésben a bíró megalapozatlannak találja Emil Boc polgármesternek a városháza ügyvédjein keresztül közvetített érvelését, miszerint a 2002-es normatívák életbe léptetésekor a városházának az ebben az évben lebonyolított népszámlálás adatait kellett volna figyelembe vennie.
Érdemes megjegyezni azt is: a bíróság értetlenségének ad hangot annak kapcsán, hogy a városháza kérésére 2014. október 15-én az Országos Statisztikai Hivatal kolozsvári fiókja hivatalos átiratban azt közölte: 2001-ben, a közigazgatási törvény életbe lépésének esztendejében Kolozsváron a magyarság aránya csupán 18,96 százalék volt. Megjegyzik: Romániában 1992-ben és 2002-ben végeztek hivatalos népszámlálást, más adat tehát nem mérvadó. Az ügy szempontjából jogilag irrelevánsnak tekintik azt is, hogy 2015-ben a helyhatóság ötnyelvű üdvözlőtáblák elhelyezését tervezte.
A bíróság következtetése: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak az 1992-es népszámlálás adatait kell figyelembe vennie, és a 2001-ben elfogadott 1026-os számú kormányhatározat értelmében a kétnyelvű helységnévtáblákat a normatíva megjelenésének pillanatától számított maximum 90 napon belül ki kellett volna helyeznie, mert akkor a forradalom után két évvel végezett cenzus volt az egyetlen hivatalos és érvényes adat a magyarság számarányára nézve. Megállapítja ugyanakkor, hogy a Minority Rights Egyesület kérése csak részben teljesíthető, a német anyanyelvű lakosság számaránya 1992-ben ugyanis csupán 0,34 százalék volt.
A polgármester az indoklás közlésétől számított 15 napon belül fellebbezhet.
Kiss Olivér
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 24.
RMDSZ kolozsvári szervezet: a csendőrség saját hatáskörben járt el
„Saját hatáskörben járt el a csendőrség, amikor március 15-én három ünneplőt megbüntetett. Ismételten csak az tudjuk mondani, amit már korábban is, vagyis az igazat: március 13-án felszólítottak minket, hogy az Erdély-zászló diszkriminatív, majd 15-én felszólítottak, hogy tájékoztassuk azokat az ünneplőket, akiknél Erdély-zászló van” – olvasható Czirmay Zoltán, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnökének mai sajtóközleményében annak kapcsán, hogy a csendőrség ma újabb bírságolási jegyzőkönyvet postázott.
A dokumentum szerint március 15-én a Protestáns Teológiai Intézet előtt fiatalok egy csoportja több tucat Erdély címeres papírzászlót osztott szét a résztvevők között, melyeken az EMNT és az EMNP logója is rajta volt. A csendőrség munkatársai jelezték, hogy ezeket is be kellene gyűjteni. A közlemény kiemeli: a szervezők akkor is elmondták a rendfenntartó erők helyszíni munkatársainak, hogy semmilyen formában sem szeretnék megzavarni az ünneplést, éppen ezért nem fogják elkérni a zászlócskákat.
„A csendőrség felszólította Czirmay Zoltánt, hogy szervezőként kötelessége tájékoztatni azokat, akiknél Erdély-zászló van. „A csendőrségi felszólításnak eleget téve tájékoztattam az illetékes személyeket. Sem többet, sem kevesebbet nem tettem, szervezőként ennyi tartozott rám. A bírságolási jegyzőkönyveket nem írtam alá, az hogy a csendőrség a saját szabályai szerint játszik és a tudomásom nélkül kiállít egy dokumentumot, melyben rám hivatkozik, véleményem szerint helytelen, de legalábbis bizarr” – olvasható a szerkesztőségeknek ma küldött nyilatozatban.
Tudatják: a március 13-i csendőrségi megbeszélésen a szervezők részéről négy személy vett részt. Czirmay Zoltán mellett részt vett az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének egy munkatársa, a Protestáns Teológiai Intézet egyik hallgatója és a csendőrség által kért 30 önkéntes-szervező egyike. „Valamennyien hallották a csendőrség Erdély-zászlóra vonatkozó kifogásait és azt is, hogy milyen felelősség terheli a szervezőket. Ezek fényében továbbra is úgy gondoljuk, hogy a csendőrség egy dologról beszélt akkor, és teljesen másképpen járt el 15-én.” – fűzte hozzá Czirmay Zoltán. Az ügyvezető elmondta, szükséges lett volna hivatalos álláspontot kérni a csendőrség részéről már 14-én, sőt a nyilvánosság fele is jelezni azokat a kifogásokat, amelyeket megfogalmaztak, így nem lett volna lehetősége a rendfenntartóknak félreinformálni és valótlanságok alapján büntetgetni – áll a dokumentumban.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 24.
Március 15. Kolozsváron: Soós Sándort is megbüntették: folytatódik a kolozsvári zászló-ügy
Soós Sándornak, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnökének március 23-án kézbesítették azt a március 15-én kiállított jegyzőkönyvet, amely szerint a Néppárt Kolozs megyei elnöke az ünnepi felvonuláson megsértette az 1991/60-as törvény 26. cikkely első bekezdésének f. pontját, amikor a szervezők felszólítása ellenére sem hagyta el a rendezvény helyszínét – olvasható a politikai alakulta mai sajtóközleményben.
A dokumentum szerint a politikust 500 lejes bírsággal sújtották. A jegyzőkönyv név szerint említi Czirmay Zoltánt, a kolozsvári RMDSZ ügyvezető elnökét, mint feljelentő, ugyanakkor meg sem említi az Erdély-zászlót, mint kifogásolt jelképet.
Mint ismeretes, március 17-én a Néppárt és az RMDSZ Kolozs megyei elnökei közösen juttatták el petíciójukat a román belügyminiszterhez, magyarázatot kérve a csendőrség intézkedésére és az Erdély-zászló üldözésének jogalapjára.
A közlemény szerint a Néppárt Kolozs megyei szervezete nem kételkedik abban, hogy a csendőrség akarattal szított feszültséget a szervezők és a résztvevők között. Épp ezért a szervezet a kiállított jegyzőkönyvek elleni fellebbezést követően a csendőrséget is törvényszékre adja az alkotmányos jogok megsértése miatt. A dokumentum szerint ugyanakkor a Néppárt Kolozs megyei szervezete elvárja a március 15-i rendezvény szervezését bejelentő RMDSZ-től, hogy konkrétumokkal bizonyítsa igazát, vagyis:
Mutassák be a március 14-én a csendőrséggel tartott egyeztető gyűlés jegyzőkönyvét, amelyben a csendőrség felszólítja az RMDSZ-t az Erdély-zászló használatának tiltására.
Mutassák be a március 15-e után leadott tiltakozását a csendőrség felé, amelyben a csendőrséget hazugsággal vádolják.
Adják törvényszékre a csendőrséget, amiért megsértették a résztvevő ünneplők jogait.
Kérjenek nyilvánosan bocsánatot a kolozsvári magyarságtól, amiért szervezési mulasztások miatt nem megfelelő keretek között zajlott le nemzeti ünnepünk.
A közlemény szerint Soós Sándor hangsúlyozta: a Néppárt megyei szervezete bízik abban, hogy mihamarabb mindenki számára világossá válik, mi is történt március 15-én Kolozsváron.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 24.
Örökségünk, a Marianum katolikus leánynevelde épülete
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum örökségvédő csapata az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket vetélkedőben idén az egykori Marianum épületét választotta.
A Marianum egy szigorú szabályzattal rendelkező katolikus leánynevelő intézmény volt, négyféle tagozattal, ahol az azt működtető apácák mellett civil tanárok is tanítottak. Az első világháború előtti korszakban az egyik legmodernebb erdélyi iskolaépület volt, tornateremmel, fürdővel, internátussal. Kolozsvár első vasbeton épülete Hübner Jenő tervei alapján épült 1910–1911-ben, szecessziós stílusban. Az 1948-as államosítás után a Bolyai Egyetem működött benne, majd 1959-től napjainkig a Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkara. Éppen ezért elég nehéz dolgunk van, mert az épületbe való bejutáshoz és fényképezéshez engedély szükséges. Végül ez sikerült, bejártuk a hatalmas épületet, és még az egykori kápolnába is bemehettünk, sőt imádkoztunk az elhunyt tanárokért és diáklányokért.
A kutatómunkát olvasással kezdtük, természetesen leghamarább az olyan furcsaságokat jegyeztük meg, hogy kötelező volt az egyenruha viselése, ami nem volt a legkényelmesebb. A lányoknak nem volt szabad egyedül ácsorogniuk az épület folyosóján, a bentlakók csak ritkán utazhattak haza és ellenőrizték a levelezésüket. Az információkat a Marianum Kolozsvár nevű Facebook-oldalunkon osztottuk meg, több-kevesebb rendszerességgel három nyelven. Később olyan embereket kerestünk meg, akik jól ismerik a Marianum múltját, hagyatékát. Így jutottunk el Kovács Sándor főesperes-plébános, az intézményalapító főpap mai utódjának útmutatásával Fodor György piarista konfráterhez, aki mesélt nekünk a Marianum épületéről és a benne zajló egykori életről. A Házsongárdi temetőben is jártunk, ahol meglátogattuk és letakarítottuk többek között Hirschler József, a Marianum megalapítójának sírját, valamint a Miasszonyunkról elnevezett szegény iskolanővérek (napjainkban Boldogasszony iskolanővérek) sírkertjét.
Márciusban végre „megtaláltuk” Szász (Demeter) Enikő nénit, a Marianum egykori diákját, aki 1946-ban érettségizett. Mosollyal az arcán mesélt nekünk a marianumosok diákéletéről, internátusi élményeiről, az ott tanító apácákról. Büszke arra, hogy oda járt iskolába, mert olyan példaértékű nevelést kapott, amely egész életére kihatott. Nagy örömünkre Enikő néni rendelkezésünkre bocsátotta összes marianumos emléktárgyát és fényképeit.
Az általa és Fodor György által összegyűjtött tárgyi emlékek adták egy kiállítás szervezésének ötletét, hogy ezeket az értékeket minél többen láthassák. Erre az előadással egybekötött kiállításra március 21-én került sor a Marianum épületében, a Brassai teremben (hol máshol?). Életre szóló élmény volt az ott megjelent három marianumista diákkal beszélgetni – egyik társunk erre az alkalomra a néhai marianumista diáklányok egyenruháját öltötte magára.
A Marianum őrei
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 24.
Fiatal műszakiak nemzetközi fóruma Kolozsváron
Tizenhárom egyetemről és hat kutatóintézetből érkezett mérnökhallgatók és kutatók, valamint a versenyszférát képviselők részvételével tegnap Kolozsvár adott otthont a 22. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakának. A hagyományos rendezvény szervezője az idén is az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya, társszervezője pedig a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara; fővédnöke Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke Gyulai József, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke. A megnyitóval egybekötött plenáris előadások délelőtt a János Zsigmond Unitárius Kollégium Dávid Ferenc dísztermében zajlottak, a szekcióelőadások pedig délután az EME és a Sapientia EMTE épületeiben hangzottak el. A harmadízben adományozott Maros Dezső-díjat Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnök érdemelte ki.
A résztvevő fiatalok Budapestről, Gödöllőről, Miskolcról, Debrecenből, Kecskemétről, Nyíregyházáról, Veszprémből, Pécsről, Nagyszombatról, Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról és Kolozsvárról érkeztek. Érdekesség, hogy első ízben megjelent néhány, a budapesti és miskolci egyetemeken angolul tanuló külföldi diák Azerbajdzsánból, Egyiptomból, Irakból, Mexikóból, Nigériából és Pakisztánból, akik szintén kutatómunkájuk eredményeit mutatták be. A számbavételen a műszaki területek (anyagtudományok, biztonságtudomány, gépészet, informatikai alkalmazások, környezetvédelem, építészet, járműipar, mechatronika, mezőgépészet, vegyészet, villamosságtan stb.), a műszaki oktatás, a tudomány- és technikatörténet, az interdiszciplináris kutatások kerültek terítékre – hangsúlyozta megnyitó beszédében Bitay Enikő, a szervezőbizottság elnöke, az EME főtitkára, a Műszaki Tudományok Szakosztályának vezetője.
Sipos Gábor EME-elnök arra emlékeztetett, hogy induláskor a műszaki tudományosság magyar nyelven való művelése volt az eredeti cél, aztán az évek során az ülésszak örvendetesen kinőtte magát, ma már fontos kapocs az anyaországgal. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora szerint csak egyetlen Kárpát-medencei tudományosság létezik, ehhez kell az élő kapcsolattartás. Gyulai József (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kijelentette: a tudományban elsődleges szerep jut az anyanyelvnek, ha ez nem nyomja el a nemzetközileg elfogadott kommunikációs úzust. Roósz András (Miskolci Egyetem) és M. Csizmadia Béla (Gödöllői Szent István Egyetem) a szakképzettségen a fiatalok számára a tudást meghaladó világnézet kialakítását érti (ide értve a humán tudástárat is), amelyben a kutatási eredményeket el kell tudni helyezni. Rajnai Zoltán (Óbudai Egyetem) és Danyi József (Kecskeméti Egyetem) szerint van utánpótlás a kutatómunkában, amit a fiatalok szívesen vállalnak.
Az EME nevében Sipos Gábor Gr. Mikó Imre-emléklapot adományozott Roósz Andrásnak az erdélyi magyar műszaki tudományosság szíves és kitartó támogatása elismeréséül.
Délelőtt plenáris előadások hangzottak el, és – kiemelkedő kutatási tevékenységéért, sikeres előadásaiért – Maros Dezső-díjban részesítették Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnököt. Délután a szekció-előadásokon összesen 163 szerző 95 munkáját mutatták be, amit konferenciakötetben jelentettek meg, de a tanulmányok külön-külön is elérhetők online az Erdélyi Digitális Adattárban (eda.eme.ro/handle/10598/29716).
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 24.
Orbán–Kelemen-tárgyalás a megvalósításokról
Folytatódik a romániai magyarság identitásának megőrzését és az oktatásfejlesztést segítő programok megvalósítása – állapodott meg egymással Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Budapesten, a Fidesz székházában folytatott csütörtöki egyeztetésükön.
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-nek elmondta: Kelemen Hunor tájékoztatta a Fidesz elnökét a marosvásárhelyi római katolikus iskola helyzetéről, és megtárgyalták, hogy Magyarország milyen segítséget tud nyújtani az ügy megnyugtató rendezéséhez.
A két pártelnök megbeszélésén szó volt a magyar–román kétoldalú kapcsolatok normalizálásának lehetőségeiről is. Az RMDSZ hírlevele szerint a megbeszélésen hangsúlyt kapott az az Erdélyt is érintő gazdaság-élénkítő program, amely 2017-től Vajdaság és Kárpátalja után Romániában is elindul.
A találkozót követően Kelemen Hunor elmondta: a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki ülése lesz az első, amelyre a tavaly decemberi romániai parlamenti választásokat követően kerül sor, ezért kiemelt napirendi pontként tárgyalják a romániai magyarok helyzetét. A szövetségi elnök közölte: a zárónyilatkozatba az RMDSZ is megfogalmaz majd javaslatokat. „Számunkra fontos a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség – RMDSZ kapcsolatának ápolása, hiszen ugyanabba az európai politikai pártcsaládhoz tartozunk, az Európai Néppárthoz, amelynek jövő hét folyamán Máltán lesz a kongresszusa" – idézte az RMDSZ hírlevele Kelemen Hunort.
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 24.
Csak románul „tud” a megújuló marosvásárhelyi állomás
Jócskán kifutottak a marosvásárhelyi pályaudvar korszerűsítésének eredeti, tavaly augusztusi határidejéből, úgy tűnik azonban, már csak napok kérdése, hogy az utasok használatba vehessék a megújult létesítményt, az ígéretek szerint ugyanis március végén, illetve legkésőbb április elején átadják a nagyállomást.
Roberta Cătărescu, az állami vasúttársaság (CFR) brassói regionális központjának szóvivője kifejtette: felújították és kibővítették a várótermet, elektronikus kijelzőket szereltek fel, amelyeken követni lehet a vonatok menetrendjét, az információs pultnál pedig maguk az utasok kereshetnek rá különféle információkra. Kicserélték a vágányokat is, a talpfákat vasbeton elemekkel helyettesítették, és egy gyalogosaluljárót is kialakítottak. A mozgássérült utasokra gondolva ugyanakkor akadálymentesítették a peronok környékét.
A szóvivő rámutatott: már csak az utolsó simítások vannak hátra. A hivatalos átadásig a volt áruraktár épületében lehet jegyet váltani, ez viszont nem mindig megy zökkenőmentesen, egy olvasónk elmondása alapján ugyanis többször próbálkoznia kellett, amíg Budapestre szóló jegyet tudott váltani, mivel az alkalmazottak szerint nem működött a nemzetközi informatikai rendszer. A jegyiroda munkatársai viszont most arról számoltak be, hogy minden az előírás szerint működik.
Nem lehet tagadni ugyanakkor a kétnyelvűség hiányát, leszámítva ugyanis a Târgu Mureş és a Marosvásárhely megnevezést tartalmazó helységnévtáblát, nyoma sincs a magyar nyelvű feliratoknak. Az ügyben egy helyi lakos, Rheinfelder Richárd már petíciót indított, amelyben azt kéri: vegyék figyelembe, hogy Maros megyének több mint 228 ezer, Marosvásárhelynek pedig mintegy 27 ezer magyar anyanyelvű lakosa van, „akik jogosan várják el, hogy minden tájékoztató tábla kétnyelvű legyen, s a hangosbemondóból anyanyelvükön is hallhassák a fontos tudnivalókat”.
Ennek kapcsán Roberta Cătărescu szóvivő mindössze annyit mondott: a helységnevet románul és magyarul is kiírták, a többi felirat esetében pedig a törvény által előírt standard vasúti feliratokat használták. Lapcsaládunk írásban kereste meg Szentes Józsefet, a vasúttársaság személyszállító részlegének (CFR Călători) igazgatóját, azonban szerda estig nem válaszolt.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)