Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2016. augusztus 26.
Megáldották a Nagykárolyi Kalazanci Szent József templomot
A szellemi és tárgyi értékek megóvásáról és továbbadásáról szólt a külsőleg megújult Kalazanci Szent József templom búcsúja - a szentmise elején Schönberger Jenő püspök megáldotta a templomot.
Ünnepelt Nagykároly augusztus 25-én, amikor az este hattól kezdődő búcsúmise keretében megáldották a külső felújításon átesett Kalazanci Szent József templomot. Az öröm már órákkal a kezdés előtt a levegőben vibrált: az emberek ünneplőben érkeztek, léptek be az irgalmasság kapuján, töltötték meg a padokat, és álltak a sorok között is, egyre többen és egyre haladva a szentély felé, ahogy közeledett a szentmise kezdési ideje. A bevonulás után Schönberger Jenő püspök köszöntötte a híveket és vendégeket, kimagasló eseménynek nevezve a templom külső felújítását követő szentelést - ezt Kalazanci Szent József közbenjárásának is tulajdonította. Ilyés Csaba esperes ismertette a felújítás részleteit, a püspök atya pedig háláját fejezte ki mindenkinek, aki segítséget nyújtott, Isten áldását kérte rájuk, értük ajánlotta a szentmisét. Ezután indult el, megszentelni a templomot. Végighaladt az emberek között, kilépett a kapun és szenteltvizet hintett a falakra.
"A templom mindig a benne ünneplő közösségnek, minden egyes személynek is a jelképe" - mondta már prédikációjában Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, hiszen a piaristák egykori központja a Nagykárolyi templom. "Amikor egy megújult templomba érkezünk, öröm tölt el bennünket, erőt és reményt ad arra, hogy mi magunk is meg tudunk újulni, a mi életünk is meg tud szépülni" - vallotta.
Labancz Zsolt ezután a gyermekekre irányította a figyelmet. A piarista generális egyik leveléből idézve elmondta, általuk érkezik el Isten országa, a gyermekek visznek közel az Úrhoz. "Ma úgy ünneplünk itt együtt, hogy Kalazanci Szent Józsefre, a névadóra tekintünk és azt keressük, hogy az ő személye hol, hogyan hív meg, hogy megújítsuk az életünket? Amikor egy gyermekre tekintünk, azt érezzük meg, hogy van jövőnk és reményünk. Áldott az a közösség és áldott az az ország, ahol vannak gyermekek. Kalazanci Szent József a figyelmének a középpontba állította a gyermekeket és megáldotta őket. Alig ha van emberhez méltóbb cél, mint úgy élni, hogy új életet tudjunk a világba segíteni. De azt látjuk, hogy ma, mintha sokan megijednének ettől. Ahhoz, hogy a fiatalok tudjanak gyermeket vállalni, azt hiszem arra van szükség, hogy összefogjunk, hogy erősítsük egymást. Nem egyéneken múlik ez, hanem közösségeken."
A jövő milyensége a gyermekek nevelésén, oktatásán múlik, hangsúlyozta a tartományfőnök. "Amikor Kalazanci Szent József iskolát hozott létre, mindig a gyermekre figyelt. Tudta, hogy az iskola prófétai kell, hogy legyen, meg kell álmodnia, hogy milyen az a jövő, amit szolgálni szeretne? Azt a jövőt kell majd most elkezdeni megvalósítani. Nevelési szükséghelyzet van ma is, és ez arra hív mindannyiunkat, hogy megvizsgáljuk, mi ad értelmet, tartalmat, tartást a mi életünknek? Ha azt szeretnénk, hogy a következő nemzedékek hasonló értékeket kövessenek, mint amit mi fontosnak tartunk, akkor meg kell tanulnunk ezeket vonzóan, hitelesen élni - úgy, hogy az kedvet ébresszen a mai fiatalokban és gyerekekben. Akkor majd átalakítják a világot!"
A Kalazanci Szent József templom Magyarország kormánya pénzadományaként, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával újult meg. A szentmisén jelen volt Dr. Grezsa István magyarországi kormánybiztos és Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár - ők az áldozás után szóltak az ünneplő tömeghez, kifejezve elkötelezettségüket a határon túli magyar egyházi és civil közösségek segítésében, megtartásában. Végül, a teljes búcsú elnyeréséért szükséges imákat mondták el a jelenlevők együtt, majd az áldás után elhangzottak a himnuszok.
A templom megújult, szép lett - újra és újra megcsodálták a kilépő hívek -, de még szebb az a közösség, amely meg tudja tölteni hétről hétre, vasárnapról vasárnapra, ünnepről hétköznapokra a padokat.
szatmar.ro
2016. augusztus 26.
„A győzteseknek is fel kellene vállalniuk a háborús bűnöket”
Amíg a vesztesek után a győztesek is nem vallják be a háborús bűneiket, amíg a román prefektusok nem koszorúznak az áldozatok emlékére tartott megemlékezéseken Nagyenyeden, Abrudbányán, Szárazajtán, Csíkszentdomokoson vagy éppen Etéden és Siklódon, amíg nem beszéljük ki a múltat, addig valós megbékélésről nem lehet beszélni – fejtette ki Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, hozzátéve, hogy a múlt közös feldolgozásának igénye, most, a Román Királyság 1916. augusztus 27-i hadba lépésének és Magyarországra való betörésének centenáriumán különösen időszerű. A politikus elmondta, hogy üknagyapja, Hegyi Sándor egyike volt annak a 15 siklódi civilnek, akiket száz évvel ezelőtt, 1916 októberében román katonák lőttek agyon.
A Hegyiek nyughelye Siklód határában az árnyas cserefák alatt, a Bakó-kertben lassan eggyé válik a természettel. Hegyi Sándor homokkő síremlékét a kommunista rendszerben valaki összevágta, így eredeti felirata –„Itt nyugszik Idős Hegyi Sándor, ki élt 82 évet, meghalt 1916. október 2-án a Román Hadjárat alatt ölés által. Béke poraira!” – megsemmisült, de a család új táblát helyezett el, a történet pedig, ha nagy kiesésekkel is, de nemzedékről nemzedékre száll. A Csíkszeredai Hegyi Géza, az egyik ükunoka úgy tudja, hogy amikor Siklódon a betörés elől el nem menekült idős embereket összeszedte a román katonaság, és Székelyudvarhely felé akarták meneteltetni, Hegyi Sándort, aki nem tudott menni, egy puskatussal megütötték, s így lemAradt. Amikor pedig a Mátyus-patakból inni akart, hogy magához térjen, s éppen neki volt térdelve a forrásnak, egy arra járó katona, aki meglátta, hogy mozog, lelőtte. Egy másik változat szerint az idős ember lábát csizmával együtt levágták, az öregember fájdalmában sírt, ordított, és ekkor egy tiszt lelőtte.
Az írástudó fölműves halála
Egyik unokája, az 1894-ben született Hegyi Géza az 1970-es években írott feljegyzéseiben örökítette meg a történteket. „Az én nagyapám, Hegyi Sándor született az 1833-dik évben, meghalt 1916-ban – írta Hegyi Géza. – Ismertem jól, neki sem volt gomb a ruházatján, kötővel kötötte meg az ing nyakát, bár később már lehetett volna, de nem kellett. Azt mondta, hogy neki jól van, ahogy eddig jó volt, pedig írástudó ember volt, szeretett olvasni. Még 80 éves korában is nagyon szeretett Petőfi költeményekből, újságokból és más régi könyvekből olvasni. 1914–15-ben sebesült szabadságon voltam haza a harctérről, s akkor vallotta Petőfivel, hogy „egy gondolat bánt engemet, ágyban, párnák közt halni meg…”, de bizony nem párnák közt halt meg szegény.
1916-ban a román hadüzenet után a román hadsereg egész Siklódig vonult előre, mikor még nem volt, aki fenntartóztassa őket. És amikor már visszakényszerült vonulni, az öregeket összeszedték, vagy 32-t (…). Egy részit, 5-6-ot a falu közt, másokat a falu szélén agyonlőttek és a legcsúnyább dolgokat csinálták velük. A többit hajtották át a havasokon Bakó felé, az én nagyapám is el volt indítva, de mikor a siklódi hegyet hagyták volna el, az egyik katona mondta, hogy eresszék vissza, mert nem tudott menni a többivel, a másik egy barázdán belökte és otthagyták. Mikor a többit átkísérték a hegyen, ő aztán megindult hazafele, át Küsmezőn, ki Cserefalán, míg beért a Küsmöd felé vezető útba, azon áthaladva a Margitvölgy alatti forráskútnál egy román lovasjárőr rálőtt vagy négyet, mert a ruháján és testén annyi lövés látszott. Így végződött 83 éves korban élete. (…) A többit hajtották tovább, ki az úton, ki ott helyben, Bakóban éhen, szomjan, tetvesen meghaltak. Nagyon kevesen jöttek haza, de itthon is rövid élet után meghaltak.”
„Szigorúan meghagyom az utódoknak”
Id. Hegyi Géza, aki már korábban felgyógyult sebesüléséből, ezekben a napokban, egészen 1917 áprilisáig a hegyekben, a román fronton harcolt. „1917 márciusában sokszor megpróbáltak támadni, de nem sikerült. Nagyon nagy veszteségeik voltak, egymáson feküdtek előttünk a halott román katonák, feketére feldagadt testtel, mivel mi jól felszerelt állásban voltunk. Látva a sikertelen, hiábavaló támadást, visszahúzódtak és védőállásba helyezkedtek el. Mi akkor kíváncsiságból a halottak közé előrementünk, melyek feldagadva egymáson feküdtek a vassisak alatt, és már oszlani kezdtek a testek. Én a holtak között járva, cigarettát cigarettáról gyújtva – mert már szag is nagy volt – nézelődtem közöttük. Egyszer egy köpennyel betakart katonát pillantottam meg, amelynek a sárga homloka kevéssé kilátszott, és mivel nem volt olyan fekete, mint a többi, odaléptem közel hozzá. Ahogy takarom ki az arcát, reám néz félve, bágyadt szemével. Én is sajnálattal néztem rá, s kissé megbátrodott, látva, hogy cigaretta van a számban, ő is a zsebéből kikotor egy cigarettavéget, s kéri, hogy adjak tüzet. Én arra elővettem egy egész cigarettát, odaadtam és meggyújtottam. Arra szegény még jobban megbátrodott, kérte, hogy adjak vizet, de előtte meg kellett győződjem, hogy hol van megsebesülve, mert aki haslövést kapott, annak nem szabad vizet adni. Megnézem, hát ágyékon van keresztüllőve gyalogsági golyóval, de már a nyüvek nyüzsögtek az élő ember sebében, és az ujjával a seb körül vakarta, biztos fájt és viszketett, de ennél többet nem tudott segíteni magán. Adtam neki vizet és azonnal az egészségügyiekkel előrehozattam, küldték az elsősegélyhelyre, ahonnan visszavitték a kórházba.”
1917 áprilisának végén a Kézdivásárhelyi kórházban találkozott ismét a magyar katona és a felgyógyult román hadifogoly, aki köszönte Hegyi Gézának, hogy megmentette az életét. „Én ezzel nem végeztem hazaárulást – folytatódik a visszaemlékezés –, mert embertársam életét mentettem meg, nem első és nem utolsó esetben csak a törvényt tartottam be. Szigorúan meghagyom az utódoknak és mindazoknak, akik ezt elolvassák, hogy minden ilyen alkalomkor így cselekedjenek, mert csak így érdemlik meg ők is Istennek gondviselő jóvoltát.”
Az utódok
– Hegyi Géza, a visszaemlékezés írója nagyapámnak, Hegyi Péternek volt testvére – mesélte Hegyi István nyugalmazott Csíkszeredai református lelkész. – Talpraesett, egyenes székely embernek ismertem, aki mindig fehér harisnyában járt, köténnyel védte a székely ruháját: egy köténnyel a méhek között, egy másik köténnyel az asztalosműhelyben. Mindig példaképemnek tartottam. De a családban a régi dolgokról, az üknagyapámmal történtekről hallgattak. Már rég pap voltam, amikor édesapám, aki szintén református lelkész volt, beavatott azzal, hogy a sírfeliratot leírta és ideadta. Én aztán az 1990-es évek közepe táján elvittem a családomat is Siklódra, megmutattam a sírt, elmondtam, amit tudok.
– Bennem harag, bosszúvágy nincsen, de egy nagy-nagy fenntartás, távolságtartás van. Sajnálom, hogy későre tudtam meg, és csak lassan bontakozik ki mindez, mert ha korábban megtudom, többet tehettem volna, hogy az emléke jobban megmAradjon. Egyébként azt vallom, amit Martin Luther King is, aki azt mondta, hogy „A fehér embernek testvére akarok lenni, nem a sógora.” Szóval, úgy gondolom, nem kell összekeveredni. Pedig mostanában könnyen vegyülünk… – válaszol azon kérdésre, hogy miként tudta feldolgozni a történetet.
– Az embernek nem esik jól, hogy így végezték – vélekedett ifj. Hegyi Géza, aki méhészként nagyapja nyomdokaiban jár. – Ebből is láthatjuk, hogy visszamenőleg még rosszabb idők voltak, mint amilyen időt most élünk. Rosszul esik, de rajtunk kívül kinek fáj?
Sógor Csaba európai parlamenti képviselő édesanyja révén szintén Hegyi-leszármazott, de üknagyapjának történetét nagyon hosszú ideig nem ismerte.
– Nem mondták el nekünk, gondolom azért is, hogy ne érintsen bennünket érzelmileg. Így is kaptunk elég pofont, hiszen a gyerekkoromat szórványban töltöttem. Olyan 25 éves lehettem, amikor megtudtam, és néha elgondoltam, hogy megtörténhet, hogy annak a katonának is a dédunokája ott ül a román parlamentben, aki fejszével szó szerint feldarabolta nagyapámat…. Nagyon nehéz dolog lezárni ezeket a történeteket, amíg nincsenek feldolgozva, amíg a vesztesek után a győztesek is nem vallják be a háborús bűnöket, amíg nincsen közös feldolgozása a múltnak. Nem véletlenül találták ki például a magyar–szerb, vagy a magyar–román vegyes bizottságokat, mert amíg nincsenek közös megemlékezések és közös főhajtások, addig még sok türelemre és főhajtásra van szükség. Sógor Csaba egy franciaországi mártírtelepülés, Oradour-sur-Glane példáját hozta fel, amelynek lakosságát 1944. június 10-én kegyetlenül meggyilkolták a németek, és csaknem hetven évnek kellett eltelnie, amíg 2013. szeptember elején Joachim Gauck német államfő és François Hollande francia elnök együttesen az egykori mészárlás helyszínére látogatott és a templom romjainál megemlékezett az áldozatokról. Gauck ekkor „minden német nevében” köszönetet mondott a franciáknak, akik a második világháború szörnyűségei ellenére „a megbékélés szellemében” fordultak Németország felé. – A románok mindig felróják nekünk Ipp és Ördögkút tragikus eseményeit, de hallani sem akarnak az 1848–49-es vérengzések helyszíneiről, Sárdról, Nagyenyedről, Abrudbányáról, de mondhatnám a Maniu-gárdisták által elkövetett atrocitásokat Szárazajtán és Csíkszentdomokoson, vagy említhetem Köröstárkányt is, Etédet vagy Siklódot is, ha már az első világháborúnál tartunk. Akkor kezdődik el a múlt lezárása, ha a román prefektus is eljön Csíkszentdomokosra vagy Szárazajtára koszorúzni. De addig nagyon sok türelemre, kitartásra és közös munkára van szükség a megbékélés útján. Nemcsak a sebek feltépése miatt van szükség a megemlékezésekre, hanem azért is, hogy kezdődjön el a szembenézés, és egy valós megbékélés.
A képviselő szerint, amíg a románok nem is tudnak arról, hogy mi történt ebben az országban, addig hiába várjuk, hogy szembenézzenek. Nem tudnak ezekről az esetekről, nem értik mi a magyar közösség problémája.
– Az októberre tervezett etédi megemlékezés is része lehet ennek a folyamatnak – tette hozzá Sógor Csaba. – A síremlékek, a koszorúzások, a közös történelmi megbeszélések és kibeszélések után még sok munka vár ránk – lásd például a közös német–francia tévéadót –, mert a valódi multikulturalitás azt jelenti, hogy a kultúrák találkoznak. Az igazi megbékélés ott kezdődik, ahol nemcsak a győztesek írják a történelmet. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ezek a háborús borzalmak kell hogy figyelmeztessenek, bennünket, hogy lehet szidni az EU-t, de az, hogy ma béke van, az éppen a háborúknak és a civil áldozatoknak köszönhetően történhet meg, mert belátták a győztesek is, hogy nem lehet másképp egy békés Európát felépíteni.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)
2016. augusztus 26.
Egymásra vagyunk utalva
1916. augusztus 27-én 23 órakor Románia csapatai a Kárpátok 18 hágóján, hadüzenet nélkül átlépték a magyar határt. Egy olyan ország hadereje szánta rá magát erre a végzetes lépésre, mely az 1883-ban kötött titkos szerződés révén szövetségi viszonyban állt az Osztrák–Magyar Monarchiával, illetve a későbbiekben semlegességet vállalt az első világháborúban. A támadás előzményeihez tartozik ugyanakkor, hogy 1916. augusztus 17-én, Párizsban aláírt egy másik titkos szerződést is. Ebben az állt, hogy amennyiben az Antant-hatalmak oldalán belép a háborúba, annak tagállamai cserében elismerik Erdélyre vonatkozó igényét.
A történelem során nem ez volt az első eset és az utolsó sem, hogy hátba támadta addigi szövetségesét, és rablóhadjáratba kezdett ellene. A védtelenül hagyott Erdélybe beözönlő román csapatok ugyanis végigfosztogatták Székelyföldet, s gyilkolták, ahogy tudták annak fegyvertelen lakosságát. Kegyetlenkedéseik következtében, a felbecsülhetetlen anyagi kár mellett tízezrek vesztették életüket és százezrek kényszerültek szülőföldjük elhagyására.
Németország és a Monarchia szeptemberben lendült ellentámadásba, és októberre ki is verték a megszállókat az országrész egész területéről. December 6-án pedig a csapataival délről támadó Mackensen német tábornagy főparancsnoksága alatt bevonultak Bukarestbe, és Románia német–osztrák–magyar ellenőrzés alá került. Román részről ez a villámháború 150 ezer hadifoglyot és 100 ezer halottat követelt.
Mindezek tudatában felmerül a megkerülhetetlen kérdés: kellett ez nekünk, magyaroknak és románoknak? És ha már megtörténtek, s ráadásul még meg is ismétlődtek ezek a szörnyűségek, megtettünk-e, megteszünk-e mindent annak érdekében, hogy többé elő ne fordulhassanak? Hiszen a világnak ebben a huzatos szögletében mi egymás mellett élésre vagyunk ítélve. És éppen ezért tetszik vagy sem, kénytelenek vagyunk egymásnak baráti jobbot nyújtani, és erőinket egyesíteni, ha itt továbbra is életben akarunk mAradni. Ellenkező esetben ugyanis a történelem kitörni készülő viharai óhatatlanul elsepernek.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. augusztus 26.
Nem kockáztatnak többé
Romániába menekültek Bodnariuék
Miután néhány hete visszakapták gyermekeiket, Romániába költözött a Bodnariu család. A norvég hatóságok ugyanis nem tettek le arról, hogy szétválasszák őket, írja a valasz.hu.
„Az Isten iránti hálával telt szívvel bejelentjük, hogy úgy döntöttünk, Romániában telepszünk le” – olvasható a Bodnariu család közleményében. Az ötgyermekes román–norvég szülők azért határoztak így, mert hiába kapták vissza nemrég gyermekeiket, a gyámhatósági procedúra után most bűnvádi eljárást indítottak ellenük Norvégiában.
Amint arról már írtunk, tavaly ősszel a norvég gyámhatóság, a Barnevernet elvette a pártól négy gyermekét, mert kiderült, hogy otthon néha elfenekeléssel vagy pofonnal fegyelmezik őket. A fellebbezés hatására több mint fél év után egyesült a család, és most nem kockáztatják meg az újabb kálváriát.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. augusztus 26.
Ki volt és mit írt Anonymus?
Árpád vezér csak az örökségét vette birtokba
„Anonymusszal kapcsolatban két kérdés fogalmazódik meg. Az egyik az, hogy ki volt ő? Erre röviden válaszolhatunk – nem tudjuk. A második kérdésre viszont, hogy mit írt Anonymus, már nem olyan egyszerű helyes feleletet adni, de lehetséges” – ezt a megállapítás dr. Darkó Jenő magyarországi történész tette Baróton, a 3. alkalommal megszervezett Magyar Örökség-táborban.
Előadásából megtudhattuk, Anonymus művéről a magyar történetírásnak két vonulata alakult ki. Az egyik a hiperkritika, mely semmit nem fogad el, mindent megkérdőjelez abból, amit írt, és mindent belemagyaráz. A másik pedig a felelőtlen kritikátlanság, ami olyan dolgokat is neki tulajdonít, amihez semmi köze. Az előadó véleménye szerint egyik sem helyes, mert ahhoz, hogy megérthessük, mit írt Anonymus, egyszer munkájának a műfaját kell meghatároznunk. A szépirodalom ugyanis már az ókorban elválik a történeti irodalomtól, mely a maga során viszont a földrajzi irodalomtól különül el.
Azt már I. Tóth Zoltán is megállapította, hogy Anonymus esetében a középkorra jellemző történelmi felfogással állunk szemben, amely a múlt eseményeit a saját idősíkjába helyezi. És ez fordítva is igaz, vagyis saját jelenének viszonyait visszavetíti a múltba. Ezen eljárás az időbeli távolság áthidalásának szándékából fakadt, mely által az egykori gondolkodásmódot szerette volna közelíteni a jelenéhez és annak tudásszintjéhez.
A felsoroltakat és a krónikás művének címét (Gesta Hungarorum) figyelembe véve kijelenthetjük, Anonymus egy Franciaországból eredeztetett, 12. század végi irodalmi műfajhoz, a gestához nyúlva írta meg művét, így a munkáját ennek megfelelően kell értelmezni. Ugyanakkor azt is világossá kell tenni, hogy nem a magyarok történetét írja le, mint ahogy műve címének az erőltetett fordításából ezt hinni lehetett, csupán egyetlen történelmi eseményről, a magyarok bejöveteléről beszél, arról viszont kimerítően, 53 könyvön át, Scythia elhagyásától kezdve a Kárpát-medence elfoglalásáig. És azt sem felejti el kifejteni, hogy mindez jogosan történik, mert az Árpádok dinasztiája Attilától származik, tehát Árpád csak az örökségét vette birtokába!
A Országos Széchényi Könyvtárban őrzött kéziratról megállapították, hogy az nem az Anonymus által saját kezűleg írt eredeti példány, hanem annak másolata, mely valamikor 1610 és 1632 között bukkant fel a bécsi udvari könyvtárban. Egy 1992-ben elvégzett paleográfiai vizsgálat során ugyanakkor kiderült, hogy még ez is minden kétséget kizáróan 1250 előtt keletkezett.
Az Anonymus által használt forrásokra vonatkozóan elmondható, hogy az első fejezet, vagyis Scythia leírása Justinus római történetíró művére vezethető vissza. A továbbiakban pedig az Exordia Scythica nevű, 6–9. század között keletkezett krónikatöredékből, Paulus Diaconos (725–799) longobárd szerzetes és Regino (840–915) német krónikás művéből merít. Nagyon fontos továbbá megemlíteni, hogy a magyar ősgesztára, valamint a szóbeli hagyományban élő mondákra és nemzetségi történetekre is támaszkodott.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. augusztus 26.
Beszédes számok, fogyatkozó hallgatók
Ami az idei felsőoktatási felvételi-beiratkozás alapján biztosan elmondható: a nyitott kapukon szinte bárki bemehet, kevés a diák, és számos a betöltetlen hely. Munkatársaink körképe az idei nyári számok alapján igyekszik képet alkotni a romániai magyar állami és magánegyetemek tandíjmentes és fizetős helyeinek betöltéséről.
Az erdélyi magyar közbeszéd érthető módon jelentős teret szentel minden évben az oktatási kérdések olyan speciális vetületének, úgy mint a nyolcadik osztályt végzettek záróvizsgája, a magyar tannyelvű középiskolai osztályokba felvettek száma, illetve a magyarul tanuló diákok érettségi eredményei. Ezek az adatok azt jelzik, hogyan működik az erdélyi magyar közoktatás, és azt is, milyen társadalmi-munkaerőpiaci tendenciák körvonalazódnak. Ám a döntő választ arra, hogyan alakul az erdélyi magyar elit, a felsőoktatás adja, és rendkívül fontos ebből a szempontból az egyetemi felvételik követése. Erre azonban már nem irányul figyelem. Tizenkét év pedagógiai munka eredménye vagy eredménytelensége válik lényegtelenné, mellőzötté. Miért?
Észszerűnek tűnő, de aligha elfogadható magyarázat lehet a felvételi eredményekre vonatkozó adatok összegyűjtésének nehézségei: a több állami és magánintézményben folyó képzésekre általában karonként szerveznek felvételit, és ezek megannyi honlapon, eltérő időben teszik közzé az információkat. Alap- és mesterképzésre is egyszerre lehet tandíjmentes és költségtérítéses helyekre jelentkezni, és az egyetemi felvételinek van egy nyári, majd egy őszi időszaka is. A teljes kép akkor áttekinthető, ha összegezzük és átláthatóvá tesszük a szórt adatokat.
Mivel pontos adatok hiányában nem lehet alaposabb elemzést végezni, így az erdélyi magyar tájékoztatás megmArad általában azon a szinten, hogy hány helyet hirdettek az egyetemek és hogy a megpályázható helyekre sokan vagy kevesen jelentkeztek. Csakhogy az egyetemi felvételi nem zárul le a jelentkezések, vagy a felvételi eredmények első közzétételével, ugyanis a diákoknak, akik egyszerre több intézményhez is beadhatják jelentkezésüket, a felvételi legvégső fázisában be kell iratkozniuk, azaz el kell foglalniuk az általuk elnyert helyet. Ekkor derül ki, hogy a nyári felvételin jelentkező diákokból ki is lesz végül egy adott intézmény hallgatója.
Hogy képet alkothassunk a nyári felvételi lezártával az egyes intézmények felvételi eredményeiről, az egyes intézmények hivatalos honlapjáról gyűjtöttük össze a nyári felvételi alkalmával meghirdetett helyek számát és összevetettük a felvételi eredményekkel, valamint az ősszel meghirdetett helyek számával.
Áttekintettük a magyar tannyelvű képzést kínáló állami egyetemek, mint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE), a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (MME), valamint a magánintézmények, mint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) alap-, és magiszteri képzéseire vonatkozó adatokat. Az összevetésből kimAradt a protestáns teológiai felsőoktatás helyzete – ez ugyanis jellege, funkciója miatt külön elemzést igényel, az erdélyi magyar egyetemi képzés más intézményeivel nem összevethető.
Először százezer alatt
2016-ban két és fél évtizedes mélyponton van a romániai érettségizők száma, a nyári vizsgaidőszakban 88 ezren szereztek diplomát, a nyár végi megmérettetésre, a pótérettségire további tízezren jelentkezett. Ez az első év, amikor a maturandusok száma nem éri el a százezret. Idén 7342 magyar érettségiző fejezte be a középiskolát, számukra több mint 2000 tandíjmentes helyet kínáltak alapképzésen a magyar nyelven (is) oktató felsőoktatási intézmények. Ebből 1350 hely állami egyetemen volt megpályázható, ez a teljes felsőoktatási keret 65%-át jelenti. A BBTE-nek meghatározó súlya van, az ingyenes helyek több mint felét ez az intézmény biztosítja. A magánegyetemek közül a legszélesebb az EMTE kínálata, itt 485 államilag finanszírozott hely betölthető, ami a magyar egyetemi helyek majdnem egynegyedét jelenti.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, valamint a Partiumi Keresztény Egyetemen a nem tandíjas helyek száma hasonló: előbbin 225, utóbbin 231 hely megpályázható. Az állami egyetemeken a nem költségtérítéses helyek 11%-a mAradt betöltetlenül. A BBTE az ingyenes helyeinek 13%-át, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a helyek 1%-át, míg a MOGyE csupán 0,8%-át nem tudta „értékesíteni”. A magánintézmények esetében a be nem töltött helyek aránya átlagolva eléri a 24%-ot, de itt sem egyenletes az eloszlás. Az EMTE esetében a meghirdetett helyek 20, míg a PKE esetében 33%-a betöltetlen. Nagy az eltérés a különböző intézményeken belül működő szakok iránti érdeklődést illetően, de a beiratkozási számok alapján elmondható, az állami egyetemeken jobb az igényfelmérés, kevesebb a „parlagon” mAradó hely, létszám alapján több a működőképes szak. Ez azért is lehet így, mert a román állami finanszírozásnak megfelelően a magyar diákok után kétszeres támogatás, „fejkvóta” jár. Így a BBTE-n a magánintézmények csoportlétszámához viszonyítva sokkal kisebb létszámmal is fenntartható egy-egy szak.
Keveset hoz a tandíj
A tandíjas vagy fizetéses alapképzéses helyek alakulását még nehezebb átlátni és összehasonlítani. A MOGyE a 260 költségtérítéses helyét a román és magyar tagozatra felvételizőknek közösen, egy csomagban kínálja: ezeket a felvételi ponthatár szerint töltik be a jelentkezők. A Babes-Bolyai Tudományegyetem és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem összesen 1597 (BBTE 1559, MME 38) fizetéses helyet hirdetett meg. A magánintézményeken 829, részben vagy egészben költségtérítéses helyet lehetett megpályázni. Ezeket a helyeket teljesen sem az állami, sem a magánegyetemek nem tudják betölteni. A BBTE-n körülbelül 350 fiatal tanul tovább költségtérítéses úton (ez a megpályázható helyek 21% jelenti). Az így felvettek száma megközelíti az EMTE tandíjmentes helyeire felvett diákjainak számát. Utóbbi idén (eddig) 111 diákot vett fel fizetéses helyre, ami a felkínált helyek kb. 20%-át teszik ki. Ezeknek az adatoknak az alapján úgy tűnhet: a felsőoktatás nem tud tandíjakból jelentős pluszbevételekre szert tenni. Így az intézmények alapvetően a román vagy magyar államtól kapott apanázsra, valamit a kutatási projektekből, esetleg ipari együttműködésekből befolyt összegekre támaszkodhatnak.
Párhuzamok és mellékhatások
Ha csak a számokat nézzük tehát, akkor ingyenes és tandíjas helyekre összesen felvett diákok száma az alábbiak szerint alakult a 2016. év nyári egyetemi felvételijét követően (a diákszám sorrendjében): BBTE (1400), EMTE (500), MOGyE (minimum 225), PKE (163), Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (41). Ez azt jelenti, hogy aki sikeresen érettségizik, az jó taktikai érzékkel, megfelelő szak kiválasztása után, államilag költségtérítéses helyen tanulhat tovább – függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel szerzett érettségi diplomát.
Erdélyben továbbra is párhuzamosan három intézményben lehet szociológiát tanulni. Magyar nyelv és irodalom, humán erőforrások, szociális munka, informatika, kommunikáció, zenepedagógia és környezettudomány szakokat két egyetem indít. További átfedések: a PKE szakjai, a vizuális művészetet kivéve, kivétel nélkül megtalálhatóak a BBTE kínálatában is. Az EMTE-n működő képzések háromötöde (főként alkalmazott tudományok és a mérnöki szakok) csak itt követhető magyarul, a fennmAradó szakok viszont más intézményekben is megpályázhatóak.
A BBTE román tannyelvű, de magyar anyanyelvűeknek külön keretszámot biztosító jogászképzésére ugyanannyi helyet (20 ingyenes és 20 fizetéses) hirdettek, mint az EMTE hetedik alkalommal felvételit szervező Kolozsvári jogi karán. A BBTE-n csupán négy tandíjas hely mAradt betöltetlenül, míg az EMTE képzésén 2 tandíjmentes és 20 tandíjas. Ugyanakkor a BBTE-re felvett magyar anyanyelvűek érettségi átlaga annyival magasabb, hogy az EMTE jogász szakára költségtámogatott helyre felvétett hallgatók a BBTE-n kevés kivétellel csak költségtérítéses módon tanulhatnának tovább.
Idén a BBTE legnépszerűbb szakjai: az informatika, a kinetoterápia és speciális mozgáskészség fejlesztés szak, szerveskémia-technológia, kőolaj- és szénkémia, biológia, gazdasági informatika, testnevelés és sport, pszichológia, gyógypedagógia, turizmusföldrajz, magyar nyelv és irodalom - idegen nyelv/világ és összehasonlító irodalom, bank és pénzügy, marketing, menedzsment, kommunikáció és közkapcsolatok, nemzetközi kapcsolatok stb. tartoznak. Ezeken a szakokon a költségtérítéses helyek zömét már betöltötték. A BBTE filozófia szakára csupán 3-an jelentkeztek, ez a tendencia azért is aggasztó, mert a filozófia alapképzés PKE-n való megszűnése óta ez az egyedüli magyar nyelvű filozófia alapképzés Erdélyben. Szintén a BBTE csupán négy tandíjmentes helyet hirdetett a politikatudományi szakra (Erdélyben csak itt működik ilyen képzés), és ugyan ezeket be is töltötték, de egyetlen költségtérítést vállaló diák sem jutott a fennmAradó helyekre. A MOGyE magyar tagozatán sikerült a leginkább betölteni a helyeket. Csupán 2 tandíjmentes helyük mAradt a gyógyszerész szakon, az orvosi helyek mind elkeltek.
*
Az idei felvételi alapján az erdélyi magyar felsőoktatás a következő kérdésekkel szembesül. Évről-évre csökken a diáklétszám, a bejutási átlag, és élesedik a diákokért folytatott verseny az intézmények között. A szakok közötti átfedések azt jelzik: hatékonyabban lehetne racionalizálni az intézmények működését úgy, hogy a magán- és állami egyetemek ne oltsák ki egymást, de biztosítsák a lehető legszélesebb kínálatot a továbbtanulni vágyók számára, és a legjobb munkafeltételeket az oktatóknak.
Ebben a cikkben nem tértünk ki arra: hogyan alakul a diáklétszám, a szakok elosztása regionális szempontból, a felvételi ponthatárok, feltételek alapján hogyan rangsorolhatóak a magyar egyetemek, szakok. Arról sem esett szó, hogyan alakul a Magyarországról ide érkező diákok száma, hány erdélyi magyar fiatal iratkozik be második egyetemi képzésére, és hány erdélyi magyar érettségiző hagyja el Romániát azért, hogy külföldön tanuljon tovább. Nem vizsgáltuk azt, hogy milyen az érintett intézmények tanrendje, infrastrukturális ellátottsága, hány címzetes tanár, vendégoktató tanít, milyen a kollégiumi férőhelyek száma, hogyan alakulnak az albérleti árak. Számtalan további szempont vizsgálatra vár, mit kínál, hogyan teljesít az erdélyi felsőoktatás. Ami az idei felsőoktatási felvételi-beiratkozás alapján biztosan elmondható: a nyitott kapukon szinte bárki bemehet, kevés a diák, és számos a betöltetlen hely.
erdelyiriport.ro
2016. augusztus 26.
Tőkés László nyilatkozata Soltész Miklós államtitkár Nagyváradi látogatása és sajtótájékoztatója vonatkozásában
Folyó év június 29-i válaszában Csűry István királyhágómelléki református püspök nyilvánosan kérte fel „a FIDESZ-KDNP nemzeti kormány felelőseit, hogy az általuk nevünkben delegált EU-képviselő (ti. Tőkés László) munkáját és káros tevékenységét vizsgálják meg közelebbről”.
A kormánynál eszközölt, szokatlan „árulkodása” folyományának tekinthető Soltész Miklósegyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár július 20-i váratlan Nagyváradi látogatása és sajtótájékoztatója, melynek alkalmával – egyebek mellett – kijelentette: „Nem az alapján ítéljük meg a püspök urat, amit mások mondanak róla, hanem eddigi mandátumának teljesítménye alapján”; és: „nem Csűry Istvánt, hanem Csűry István püspök urat és a mögötte és mellette álló református közösséget, a mögötte és mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk” (kiemelések tőlem – T. L.).
Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy Csűry Istvánnak ily módon sikerült saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát. Múltbeli Securitate-kollaborációja szempontjából ugyanis teljesen közömbös, hogy ki mit mond Csűry püspökről, hiszen ez esetben maguk a tények beszélnek. Másfelől pedig alig hihető, hogy a magyar kormány ennek a belső egyházi kérdésnek a tisztázásába beleszólna, vagy hogy a FIDESZ-KDNP-kormányzat egy volt ügynököt támogatna.
Nem arról van tehát szó, hogy „mások mit mondanak” Csűry Istvánról, hanem arról, amiről a mellékelve közrebocsátott szekusjelentések tanúskodnak, amelyek fekete-fehéren, kéziratban vagy gépelt formában tanúsítják a nevezett informátori tevékenységét („KISS” és „ROŞESCU” jelentései megtalálhatók a www.tokeslaszlo.ro honlap Dokumentumok rovatában). Továbbá az sem mondható, hogy „a református közösség” és „az egész magyar közösség” támogatólag Csűry István besúgói múltja „mögött és mellett állana”…
Éppen most jövök Tusnádfürdőről, ahol személyesen volt alkalmam megbeszélést folytatni Orbán Viktor miniszterelnökkel és megtisztelő társaságában előadást tartani a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Ennek kapcsán eszembe se jutna azzal dicsekedni, hogy a magyar kormány Csűry Istvánnal szemben szerény személyemet támogatná.
Rendkívül sajnálatos, hogy a Szabó Ödön rossz szelleme által vezérelt Bihari RMDSZ pártpolitikai nyomulásának útvonalára tévedt Csűry István saját rovott múltját a FIDESZ-KDNP-kormány cseles igénybevételével próbálja tisztára mosni.
Nagyvárad, 2016. július 26.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő
erdon.ro
2016. augusztus 26.
A gazdasági növekedés nem jár a szegénység visszaszorításával Romániában
Bár a romániai gazdaság a második harmadévben az egyik legnagyobb növekedést produkálta az Európai Unióban, a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélye Bulgária mellett a legnagyobb az unióban - írja az Adevărul.
Az országban a második harmadévben 5,9 százalékos gazdasági növekedést regisztráltak 2015 hasonló időszakához képest. Az Eurostat jelentése szerint a dübörgő gazdaság ellenére a szegénység mértéke továbbra is ijesztő Romániában, a lakosság 40 százaléka a létminimum alatt él. Ezzel az eredménnyel Bulgária mellett a szégyenlista első helyén szerepelünk az unióban. Csehországban például ez az arány 14,8, Szlovákiában 18,4, Lengyelországban 24,7, Magyarországon pedig 31,8 százalékos.
A lakosság 38,1 százalékának pottyantós vécéje van
Hogy mekkora a szakadék a kelet és nyugat között, jól mutatja az Adevărul szerint az Eurostat májusi jelentése. Eszerint a romániai háztartások 38,1 százalékának pottyantós vécéje van, míg ez az arány uniós szinten 2,7 százalék. Ebből a szempontból még Bulgária is leköröz, ahol a háztartások 26,4 százalékánál végzik a szükségleteket pottyantósban.
Ami a szennyvízhálózathoz való hozzáférést illeti, Romániai szintén hátul kullog. Az Országos Statisztikai Intézet 2015-ös adatai szerint a lakosság 47,7 százaléka élvezhette a szennyvízhálózat előnyeit. A legnagyobb elmAradás falun tapasztalható, ahol bár hivatalos adatok szerint 3,6 millió gazdaság működik, ezek nagy része a minimális életszínvonalhoz szükséges jövedelmet sem termeli meg.
Évente másfél tubus fogkrémet fogyasztunk
A GSK Consumer Healthcare idei felmérése szerint évente átlagban másfél tubus fogkrémet használunk el, és másfél évente cserélünk fogkefét. 2012-ben átlagban két évente vásároltunk új fogkefét, és 12 hónap alatt mindössze egy tubus fogkrémet kentünk a fogainkra. Összehasonlításképpen: Németországban a lakosság 77 százaléka három havonta cseréli a fogkeféjét.
A felmérés szerint nőtt azoknak a száma, akik az utóbbi egy évben nem voltak fogorvosnál: míg 2012-ben 49 százalékos volt ez az arány, addig 2016-ban 54 százalék.
Tavaly a családok 17 százaléka engedhetett meg magának olyan több mint egy hetes szabadságolást, amelyet lakásán kívül töltött.
A kisebbségekkel cudarul bánunk
Ami Románia szociális politikáját illeti, a Bertelsmann Foundation jelentése szerint hazánk egyre rosszabbul teljesít. Romániában például a kötelező oktatás csak a szavak szintjén kötelező, a rendszerből rengeteg fiatalkorú kiesik. Ugyanakkor az is hátrányt jelent, hogy mindössze tíz osztály elvégzésére kötelez az állam a 12 helyett, a romák egyre nyilvánvalóbb kiszorítása a társadalom perifériájára pedig egyre aggasztóbb.
A közegészségügy alulfinanszírozása szintén krónikus rendszerhibákat eredményez, ugyanakkor a családtámogatás szintén hagy kívánnivalót maga után. A jelentés azt is megemlíti, hogy a fiatalok nagyfokú elvándorlása komoly veszélybe sodorta a nyugdíjrendszert.
maszol.ro
2016. augusztus 26.
Novák Csaba Zoltán: az organikus generációváltásban hiszek
A történész úgy gondolja, jó szenátor lesz belőle, különben nem mondott volna igent a felkérésre.
két névvel bővült a Maros megyei képviselő- és szenátorjelölt lista: Novák Csaba Zoltán történészt és Császár Károly Zsoltot, a gyulakutai önkormányzat jegyzőjét kérték fel az indulásra az őszi választásokon a Nyárád- és Küküllő mente RMDSZ-es helyi önkormányzatainak képviselői, polgármesterei és alpolgármesterei. Novák Csaba Zoltán megkeresésünkre elmondta, vállalja a feladatot. A politikust arról kérdeztük, hogy frissen megválasztott önkormányzati képviselőként miéer váltana Bukarestre.
Novák Csaba Zoltán: – Az önkormányzati munkába is felkérés alapján kerültem be: az RMDSZ Marosvásárhelyi, Maros megyei szervezete kért fel, hogy vállaljam. Én úgy értelmeztem a szövetség kérését, hogy a szakmai tudásomat és emberi tartásomat kell a helyi közösség szolgálatába állítanom. Most a parlamentben való jelenlétre érkezett felkérés az RMDSZ nyárádszeredai szervezete részéről. Ezt egy komoly kihívásnak tekintem. Bízom abban, hogy az elmúlt 20 év során szerzett szakmai tapasztalatokat tovább tudom vinni, és egy másik szinten tudom kamatoztatni a közösség érdekében. Ezért vállaltam a felkérést.
Ön szerint jó szenátor lenne?
– Ha nem gondolnám azt, hogy jó szenátor lennék, nem mondtam volna igent erre a felkérésre. Természetesen tanácskoztam és még tanácskozom szakemberekkel, feltérképeztem azt, hogy egy szenátorra milyen jellegű feladatok várnak. Úgy gondolom, hogy eleget tudok tenni ezeknek a kihívásoknak. Tisztában vagyok ugyanakkor azzal is, hogy mint minden feladat vagy szakmai kihívás, ez is egy állandó tanulási folyamatot feltételez. Ebbe a munkába is bele kell tanulni, és meg kell tanulnom ezen a téren is kamatoztatni a tudásomat.
Markó Béla szenátor, volt RMDSZ-elnök a belső nyilvánosságnak jelezte, hogy ha nem talál maga helyett egy megfelelő embert a szenátusi tisztségre, akkor megfontolja, hogy bevállal egy új mandátumot. Mit gondol, ön az a személy, akire Markó gondolt?
– Ezt nem tudom, de meggyőződésem, hogy a szervezet rendelkezik azokkal a szelekciós mechanizmusokkal, amelyekkel kiválaszthatják a célnak leginkább megfelelő jelölteteket. Tudtommal az RMDSZ alapszabályzata szerint a jelenlegi és a volt országos elnököt megilleti az a jog, hogy mindenféle előválogatás, rangsorolás nélkül induljanak a parlamenti választásokon. Én az organikus generációváltásban hiszek, és úgy gondolom, hogy az új kihívásokra, új helyzetre új válaszok, új emberek is kellenek, de ugyanakkor a régi generáció tapasztalatai nélkül ez édeskeveset ér. Azzal a kéréssel vállalnám ezt a tisztséget, hogy az előző generáció tapasztalatát, helyzetismeretét adja tovább az új generációnak, hogy azt tovább lehessen kamatoztatni.
A szenátus kapcsán az RMDSZ egy biztos befutó helyre számíthat. Számít ön kihívóra, vetélytársra?
– A jelenlegi állás szerint valóban egy biztos befutó helyről beszélünk, de ne feledjük el, hogy a korábbi választások egyéni választókerületi választások voltak. A listás választások során mindig két jelölt került be a szenátusba az RMDSZ listájáról. Úgy gondolom, hogy megfelelő mozgósítással most megfogható a második mandátum is. Számítok arra, hogy lesznek ellenfelek, de tiszta, becsületes, programok szintjén megvívott előválasztással, a "győzzön a jobbik" elvén elfogadok bármilyen eredményt. Ha ez a küldetés nem jön össze, akkor a helyi szinten tovább folytatom azt a munkát, amit elkezdtünk. Semmiféle frusztrációt vagy törést nem jelentene egy ilyen kimenetel. Hogy ki lesz a befutó helyen a jelölt, az eldől a rangsoroló ülésen, illetve miután a Területi Állandó Tanács elbírálja a jelentkezőket. De hangsúlyozom, hogy már így is megtisztelőnek tartom ezt a felkérést.
A Nyárád- és Küküllő-menti RMDSZ-es elöljárók augusztus 23-án, a parlamenti választásokat előkészítő ülésükön kérték fel önt, hogy vállalja a jelöltséget. Mit tartott ön fontosnak elmondani önmagáról a jelenlevőknek?
– A bemutatkozáson Nyárádszeredában néhány település nevét soroltam fel, amelyek a tágabb vagy szűkebb régióhoz való kötődésemről szólnak, ugyanakkor politikai hitvallásom alappillérei is. Demeterfalváról származom, itt és Nyárádszeredában szocializálódtam a családomban és szűkebb közösségemben. Majd következett a sorban Székelyudvarhely és Kolozsvár, ahol a középiskolai és egyetemi tanulmányaimat végeztem. Ezután Bukarestben és Budapesten nagyon jó román és magyar történészek és mesterek irányítása alatt tanultam szakmát. 2011-ben Bukarestben védtem meg a doktori disszertációmat. Marosvásárhely az a város, ahol letelepedtem, és családot alapítottam, és ahol 15 éve élek. Azért is választottam Marosvásárhelyt, hogy minél közelebb mAradjak szülőfalumhoz.
Úgy gondolom, hogy egy Maros megyei, erdélyi politikus számára a fontos pontok a következők kell, hogy legyenek: a település, a régió, ahonnan származik, illetve ahol él, és Kolozsvár, mint Erdély kulturális és szellemi központja – Marosvásárhelyiként is ezt vallom. Az erdélyi magyarság jövőjét ugyanakkor a Bukarest (politikai központ) és Budapest (a nemzet centruma) közötti tengelyen képzelem el, amelyen kellő egyensúlytartással lehet hosszútávra berendezkedni és tovább élni itt Erdélyben. - Mire van szüksége ennek a vidéknek? Mit képviselne ilyen tekintetben Bukarestben?
– A vidék problémáit hosszan lehetne sorolni a demográfiai, gazdasági problémáktól a közösségi szintű problémákig. Én úgy gondolom, hogy egy olyan csapat állhat fel Maros megyeben, de Erdély-szinten is, amely a különböző szakterületekről érkező emberekkel képes lesz válaszokat, megoldásokat találni a különböző problémákra. Úgy gondolom, nagyon komoly feladat lenne a leszakadó vidékek, kisrégiók felzárkóztatása, egy élhető jövőkép kialakítása. Itt például nagy feladatok várnak a gazdasági szakemberekre. A kisebbségi jogrendszer felügyelete a jogi szakemberek feladata.
A szellemi-kulturális-oktatási területen szeretnék tevékenykedni. Nem zsákbamacska, hogy én a finn oktatási modellt tartom nagyon fontosnak és sikeresnek. A 19. század végén, a 20. század elején Finnország messze a közép-európai átlag alatt volt, viszont ők képesek voltak egy olyan oktatás általi társadalomszervező projektet kidolgozni, amelynek az eredményeit ma már senkinek nem kell bemutatni. Én az oktatásban hiszek, abban, hogy Székelyföldnek, Maros megyenek, a magyar közösségeknek csak akkor van esélye sikerrel venni a modern, globalizált világ akadályait, kihívásait, ha egy kellően megalapozott és felépített, jó minőségű, magas képesítést biztosító oktatási rendszert, modellt tud kiépíteni magának. A szenátusban ezért leginkább az oktatási-kulturális bizottságban látom a helyem.
Kertész Melinda
Transindex.ro
2016. augusztus 26.
Nyílt levélben kérik a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését Kolozsváron
Nyílt levélben fordult pénteken a Musai - Muszáj akciócsoport Emil Boc Kolozsvári polgármesterhez, s arra kérik: „ne sodorja veszélybe” az Európa kulturális fővárosa cím elnyerését azzal, hogy továbbra is megtagadja a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését a város határánál.
A Kolozsvári többnyelvű táblákért küzdő akciócsoport arra figyelmezteti a polgármestert, hogy az Európa kulturális fővárosa cím elnyeréséért versenyben mAradt négy romániai város közül Temesváron már évekkel ezelőtt kitették a többnyelvű helységnévtáblákat, Nagybánya pedig egy hónapja döntött erről, noha a legnagyobb kisebbségi csoportjuk is eltörpül a Kolozsvári magyarság létszámához képest.
Kolozsvár pályázata a kultúrák közötti párbeszédet, a nemzetiségi sokszínűséget, a toleranciát és diszkriminációellenességet alapvető értékként sorolja fel, de eközben a mindezeket jelképező többnyelvű helységnévtáblák hiányát még problémaként sem veti fel – áll a nyílt levélben.
Ön, Kolozsvár polgármestere, az európai értékekkel szembemenő állapotot tart fenn Kolozsváron, akár törvénysértés árán is. (...) Rendkívüli módon sajnálnánk, ha hat év munkája után a város az Ön gőgje és merevsége miatt esne el ettől a vissza nem térő lehetőségtől – fogalmazott nyílt levelében a Musai - Muszáj akciócsoport.
A csoport arra figyelmeztetett, hogy szeptember elején, amikor Kolozsvárra látogat a kulturális fővárosi címet odaítélő nemzetközi zsűri, éppen tárgyalás lesz abban a perben, amelyet a Minority Rights egyesület indított a város ellen a többnyelvű helységnévtáblák hiánya miatt.
Arra kérjük, vállalja fel a táblák ügyét, rendelje el kihelyezésüket még a zsűri látogatása előtt, egyszer és mindenkorra lezárva a Kolozsváriak számára ezt a problémát – zárta nyílt levelét a Kolozsvári többnyelvűségért küzdő Musai - Muszáj akciócsoport.
A nemzetközi zsűri szeptember közepén dönt arról, hogy a versenyben mAradt négy romániai város: Bukarest, Kolozsvár, Nagybánya és Temesvár közül melyik város legyen 2021-ben Európa kulturális fővárosa. A cím elnyerése révén a győztes város jelentős forrásokhoz jut pályázata megvalósításához.
MTI
Székelyhon.ro
2016. augusztus 26.
Móra Ferenc-díjban részesült Gyarmati Zsolt múzeumigazgató
Állami kitüntetést adományozott az augusztus 20-ai ünnep alkalmából Gyarmati Zsoltnak, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A Móra Ferenc-díj olyan elismerés, amelyet azok a muzeológusok kapnak, akik jelentős teljesítményükkel szakterületük fejlődését szolgálták.
– Rangos szakmai kitüntetést vehetett át, amely azt tükrözi, hogy Magyarországról hogyan látják az itteni „múzeumépítő” tevékenységét.
– Ezt a miniszter adja felterjesztés alapján, és úgy tudom, hogy eddig ilyen díjat határon túli szakember még nem kapott. Móra Ferenc régész és néprajzos is volt, ugyanakkor Szegeden múzeumigazgató, ő volt az egyik legnagyobb név a szakmában a maga korában, ezért is nevezték el ezt a díjat róla, és évente három személynek adják át. A minisztérium figyelemmel követi a határon túli kulturális szakmai életet is, Balog Zoltán miniszter úr fővédnökként megtisztelte a Csontváry-kiállításunk megnyitóját is.
– Hogyan sikerült néhány év alatt az erdélyi és magyarországi neves múzeumok térképén megjeleníteni a Csíki Székely Múzeumot?
– Annak idején, amikor tizenhárom évvel ezelőtt a múzeumhoz kerültem, sok teendő volt, eléggé mélyről kellett a múzeumot fölhozni és új pályára állítani. A városvezetés ebben a munkában folyamatosan partner volt. Most már nem ahhoz hasonlítanám a céljaimat és a munkámat, hogy milyen volt akkor, amikor átvettem, hanem inkább az elmúlt évekhez képest kell jobbnak lenni. A közelmúlt a mérce. Szinten tartani a közelmúlt törekvéseit vagy meghaladni, minőségileg folyamatosan emelni a szintet. A múzeum az itt dolgozó emberek által létezik. Egyik fontos teendőm az volt, hogy a tapasztalt kollégák megtartása mellett egy humánerőforrás-fejlesztésbe fogtunk, és olyan fiatal kollégákat sikerült idevonzani, akik itt biztosítják a lendületet.
Hosszú éveknek kellett eltelnie, amíg a megálmodott szemléletváltás megtörtént. Partnereket kezdtem keresni a saját munkámhoz a városban, a régióban és a határon túl is. Ez lassú folyamat volt, de sikerrel járt. A város befogadott, elfogadott, mint kívülről jövő embert, és azt tapasztalom, hogy értékeli a változásokat, ami történt a múzeumban. Nagyon fontos ugyanakkor a magyarországi szakmai kapcsolatháló, onnan kaptam módszertani fogódzókat, mintákat, ugyanakkor sok biztatást és értékelést a Csíkszeredaiaktól. A lendület mellé idővel fölzárkózott a tapasztalat és a rutin. A Munkácsy-kiállítás mindenképp fordulópont volt a múzeum életében. Annak a sikeres menedzsmentje vezetett oda, hogy kezdett megalapozódni a Csíki Székely Múzeum imázsa Erdélyben és Magyarországon. Viszont azokban az években jobban látszottunk, mint amilyen értéket képviseltünk valójában. Fel kellett nőni a Munkácsy-kiállítás után ahhoz az arculathoz, ami kialakult rólunk. Még mindig dolgozunk ezen, mert ez a kép nem teljes, ugyanis csak arról ítélnek meg bennünket, amit látnak, vagyis a kiállításokon keresztül. De a múzeum lelke, küldetése, hogy a nemzeti önazonosságunk szellemi és tárgyi világának a gyűjtője, őrzője, szakmai feldolgozója legyen. Ehhez fontos, hogy rendelkezzünk modern műtárgy adatbázissal, legyen jól felszerelt restaurátor műhelyünk, korszerű raktárunk, színvonalas múzeumpedagógia, és hogy a tudományos munka a megfelelő mederben folyjon.
– A Csíki Székely Múzeum ugyanakkor egy kedvelt közösségi tér is lett.
– Szerettük volna, hogy egy olyan hely legyen a Mikó-vár udvara és termei, ahová egyszerűen jó megérkezni. Régebb azért járt múzeumba valaki, hogy informálódjon, a tudását gyarapítsa, hogy érdekes dolgokat lásson, és mi ezt megtartva fontosnak tartjuk, hogy az igényes szórakoztatás helyszíne is legyen. Vannak múzeumpedagógiai foglalkozásaink, előadások, táncházak. A Mikó-vár kétségtelenül egy olyan „adottság”, amelyre büszkék lehetünk, jól érzik itt magukat a tárgyak és az emberek egyaránt. Múzeumunk a hagyományok megőrzése mellett egy igényes közösségi tér funkcióját is el kívánja látni. Európa bármely kisvárosában megállná a helyét.
– Intézményvezetőként melyek azok az irányvonalak, amelyeket a következő időszakra kijelölt?
– Nyilván, itt elsősorban a helyi és regionális székely közösségünk számára kell egy kulturális irányvonalat mutatni. Olyan közösségi tér és értékőrző intézmény szeretnénk lenni, amelyik folyamatosan élő kapcsolatban áll azzal a közösséggel, akinek az értékeit őrizzük. A hagyomány és az értékek őrzése mellett folyamatos mozgásban kell legyen a múzeum, ami azt jelenti, hogy folyamatosan gyűjtünk is értékeket, de aktuális kulturális és szórakoztatási igényeket is ki szeretnénk elégíteni, és a többi kulturális intézménnyel közösen hozzájárulni ahhoz, hogy Csíkszereda egy élhető város legyen. Úgy vélem, hogy jó úton járunk. Büszkék lehetünk arra, hogy olyan intézményeink vannak – a Hargita együttes és a Csíki Játékszín is például – , amelyekről beszélnek Erdélyben és a határon túl is, és amelyeknek a város jó gazdaként a gondjukat viseli.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2016. augusztus 27.
Újraállamosítások sora perújrafelvétellel
A nacionalista-kommunista rezsim által a magyar nemesek ellen hirdetett osztályharc nem ért véget, csak átalakult, derül ki a Maros megyei prefektus 2015-ös tevékenységi jelentéséből – számol be Szucher Ervin a kronika.ro-n. Lucian Goga maga is harcnak nevezi azt az ádáz küzdelmet, amelyet a Maros menti erdők újraállamosítása érdekében folytat. A kormánymegbízott, szembemenve Románia 1989 után vállalt kötelezettségeivel, a restitúciós törvénnyel és az alkotmány által szavatolt tulajdonjoggal, az elmúlt év folyamán csaknem 35 jogerős bírósági ítélet újravizsgálását kérte.
A 2015-ös évre szóló jelentésében Lucian Goga tételesen megfogalmazta, hogy az elmúlt esztendő az erdők visszaszerzéséért folytatott harc éve volt. A prefektus sikerlistáján három olyan bírósági ítélet szerepel, amelynek köszönhetően a Maros megyei kormányhivatal visszaszerezte a magyar nemesek leszármazottai által korábban hosszú peres úton elnyert Maros menti erdőket.
Míg az uniós szervek és az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma több ízben felszólította Romániát a több mint fél évszázaddal ezelőtt elkobzott és államosított javak mielőbbi visszaszolgáltatására, múlt évi tevékenységi jelentésében Lucian Goga azzal dicsekszik, hogy mennyit sikerült újraállamosítania a már korábban visszaadott erdőkből. A dokumentumban a kormánymegbízott arra is kitér, hogy csupán tavaly 35 olyan ügyben kért perújrafelvételt, amelyben a bíróság az 1948-ban vagy utána megkárosított és kisemmizett személyek javára hozott jogerős döntést. 2014. végén a Ponta-kormány azután menesztette Goga elődjét, Vasile Opreát, hogy az RMDSZ feljelentést tett ellene az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), mivel megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét, a diszkrimináció megelőzéséről és visszaszorításáról szóló 2000/137-es kormányhatározatot és Románia alkotmányát. A volt prefektus a Bánffy-örökösök erdő-visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte Szászrégenből, arra hivatkozva, hogy a magyarok a grófok leszármazottaiként veszélyforrást jelentenek az erdélyi és főként a régeni bíróság függetlenségére. Éltetőék elleni bosszú
Lucian Goga jelenlegi prefektust is a magyar nemesek leszármazottai, főként az Éltető család elleni bosszúvágy vezérli: azzal dicsekszik, hogy három ügyben is visszafordította a korábbi jogerős döntést. A botoşani-i törvényszéken előbb 7,3 ezer hektár ratosnyai és palotailvai erdőt térített vissza a román állam tulajdonába, majd további 3,9 ezret, míg a Marosvásárhelyi törvényszék segítségével 155 hektárt „mentett meg” Magyarón. Akiket Goga és a bíróságok újból kisemmiztek: Éltető Albert, Éltető János, Éltető Dániel és Éltető József leszármazottai.
„Az igazságszolgáltatásban, főként egy demokratikus államban, alapelv, hogy a jogerős ítéletet életbe kell ültetni. Megjegyzem, hogy erre az utóbbi időben több fontos vezető is felhívta a figyelmet, kezdve az elnöktől. Az elv akkor is érvényes, ha az állampolgár érdekét szolgálja az állammal szemben. Sajnos 2008-tól errefelé, de főként az utóbbi négy évben legalább tíz olyan jogerős ítéletről tudok, amely ügyfeleim javára született, de az illetékesek a mai napig nem ültették életbe. Magyarán: pereskedtünk hosszú éveken keresztül, igazat adtak nékünk, amiről van egy darab papírunk, és semmi több” – mondja a román állammal folytatott perekről Rózsa József Marosvásárhelyi ügyvéd.
Míg egy egyszerű ügyiratban a felperes ilyenkor végrehajtóhoz fordul, az erdőtulajdonosok nem tehetik, hisz a tulajdonbizonylatot az ellenük pereskedő prefektusoknak kellene aláírniuk. „A végrehajtó nem foghatja meg a kormánymegbízott kezét, hogy írassa alá vele a dokumentumot” – magyarázza az ügyvéd. Szerinte a hatalommal való visszaélésért egyik lehetséges megoldás a bűnügyi feljelentés volna, ez viszont a szakember megítélése szerint egy újabb háromegyenletes függvény. „Ráadásul, ha a bíróság úgy véli, jogtalanul jelentetted fel, még kártérítést is fizethetsz az érintettnek” – mondja.
Az érintettek számos esetben értesítették a kormányt vagy az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóságot (ANRP), de azon túl, hogy Bukarestből egy nekik igazat adó levelet kaptak, a patthelyzet nem változott. Rózsa szerint az lett volna az egyetlen megoldás, ha a kormány hivatalból és erélyesebben lép fel ezen esetekben.
Trükközések – hivatalosan
A legtöbb esetben a román állam a perújrafelvétellel próbál időt és látszólag törvényes okot nyerni a jogerős ítélet semmibevételére. Érdekes módon, a perújrafelvételi kérések menetrendszerűen akkor érkeznek, amikor már ki kellene bocsátani a tulajdonlevelet, holott a jogrend szerint egy ítéletet csak alapfokon lehet felfüggeszteni. „Időt nyernek, és ezzel igazolják a passzivitásukat, semmi több. Van egy ügyem, amelyre a jogerős ítélet megszületése után, az évek során már három perújrafelvételi kérést nyújtott be az állam képviselője” – mondja Rózsa József.
A prefektúrán működő restitúciós bizottságok egy újabb trükközési taktikával is előálltak: azzal a mesével, hogy nem bíznak a helyi igazságszolgáltatásban, mostanság négy-ötszáz kilométerre helyeztetik át a pereket. Az idős, beteg, anyagilag nem túl jó helyzetben lévő erdélyi visszaigénylőknek Giurgiu, Iaşi, Brăila, Olt megyei törvényszékeket kell járniuk. „Ezek az emberek képtelenek havonta ekkora utat megtenni, így sérül az igazságszolgáltatáshoz való joguk. Egyébként nagyon furcsa, hogy a kormány megbízottja nyíltan hangoztatja, hogy ő nem bízik a román igazságszolgáltatásban” – jegyzi meg az ügyvéd.
A szászrégeni bírák pártatlanságát kétségbe vonó korábbi prefektus, Vasile Oprea többek között azért kérte a Bánffy-örökösök visszaszolgáltatási perének áthelyezését Szászrégenből az ország egy másik térségébe, mert „itt magyar közösség is él, és a magyarok, mint a grófok leszármazottjai 9323 hektár erdőt igényeltek vissza”. Jóllehet a régeni bíróságnak egyetlen magyar nemzetiségű bírója sincs, periratában a volt kormánymegbízott mégis kockázati tényezőként kezelte a megye magyarságát.
Rózsa szerint az efféle logika mentén ténykedő prefektusoknak azt a kérdést is fel kellene tenniük, hogy lényegében mikor volt elfogulatlan a vásárhelyi bíróság: amikor az örökösöknek vagy netán a prefektúrának adott igazat? Másrészt az ügyvéd olyan dossziékról is tud, amelyek az évek során legalább tíz bíró kezén mentek át. „Lehet, hogy egy-két, legfeljebb három bíró felkészületlen vagy elfogult, de hogy mind a tíz-tizenvalahány az lenne, kétlem!” – állítja Rózsa József.
Sántító perújrafelvételi kérések
„Mi mindent megteszünk azért, hogy azok, akik valóban jogosultak a mezőgazdasági területek és erdők visszaigénylésére, megkapják a nekik járó területet. Ugyanakkor azért is mindent megteszünk, hogy ami az állam tulajdona, az az is mAradjon” – szögezte le lapunknak Lucian Goga prefektus. Kérdésünkre, hogy az általa vezetett intézmény miért nem tartja tiszteletben a bíróság jogerős ítéleteit, elmondta, hogy az állami levéltárakban és a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság ( CNSAS) archívumában talált okiratok alapján kezdeményezték a perújítást.
A perújrafelvételi kérések azért is sántítanak, mert a restitúciós bizottságok olyan „újonnan előkerült” dokumentumokra hivatkoznak, amelyek tíz-húsz-huszonöt évvel ezelőtt is léteztek, és fellelhetők voltak. Arra is volt már példa, hogy az állam képviselői olyan „újonnan előbukkant” okiratokat „fedeztek fel”, amelyeknek egy példányát már évekkel azelőtt csatolták az ügyirathoz.
A magyar akkor is ellenség, ha nem az
Az időhúzás harmadik taktikája az 1945. évi 91-es számú, úgynevezett CASBI-törvényre való hivatkozás. A 71 éve napvilágot látott hírhedt törvény a nép ellenségévé nyilvánította a korábban a németek oldalán harcoló, majd menekülésre kényszerülő kisebbségeket, ingatlan javaik kezelését pedig az Ellenség Javait Felügyelő és Igazgató Pénztárra (CASBI) bízta. A két évvel később, 1947. január 9-én megjelenő Hivatalos Közlöny húsz oldalon mintegy kétezer olyan – többnyire magyar és német nemzetiségű – személy nevét tartalmazza, akiket felmentettek az 1945/91-es, CASBI-törvény következményei alól. Következő, január 10-ei 8-as számában mintegy 1500 vállalat és kisiparos neve jelent meg, akiknek az állam szintén visszajuttatta az ügykezelésre átvett javait.
Rózsa József egyik ügyfele 16,5 hektár erdőt igényelt vissza a Maros megyei Gernyeszegen, ám az állami hatóságok megtagadták a restitúciót, pedig sem ő, sem ősei nem származtak grófi vagy bárói családból. Egy másik kisemmizett család örököse a szilágysági Középlakon 166 hektár erdőt kapott vissza, Maros megyében pedig, „egészségtelen” származására hivatkozva, a restitúciós bizottság nem volt hajlandó egy fenyőfát sem visszajuttatni ugyanannak az igénylőnek. Hasonló cipőben jár egy másik igénylő is, aki a Fehér megyei Miriszlón visszakapta ősei 47 hektárját, a Maros menti erdeire pedig hiába vár. A jogász szerint jellemző a Maros megyei különleges helyzetre, hogy a Görgényi- és Kelemen-havasokban az örökösöknek legfeljebb tízhektárnyi erdőt sikerült visszaszerezni a 2000-ben megjelent Lupu-féle 1-es számú földtörvény alapján.
Strasbourg – a távoli délibáb
Kérdésünkre, hogy az erdélyi magyar nemesek közül melyiknek az ügye jutott el az Emberi Jogok Európai Bíróságáig, Rózsa József elmondta: egyelőre egyiké sem. Csak abban az esetben lehet Strasbourghoz fordulni, ha a panaszos itthon minden jogi lehetőséget kimerített. „A strasbourgi eljárás is rendkívül hosszas és bonyodalmas. Ráadásul az esetleges kedvező ítélet esetén itthon újabb pert kell indítani annak végrehajtásáért” – sorolta a bürokratikus akadályokat a vásárhelyi ügyvéd. Ugyanakkor az sem titok, hogy az európai bíróságon a romániai ügyiratok előválogatását romániai bírók végzik.
Ártott a médiahisztéria
Abban mindenki egyetért, hogy az ügynek nagyon sokat ártottak azok a visszaélések, amelyekre az utóbbi egy-két évben derült fény, valamint az a hisztérikus médiakampány, amit az országos hírcsatornák folytatnak. „Voltak visszaélések, az biztos, csak az a baj, hogy egyesek ezeket hajlamosak összemosni a jogos visszaigénylésekkel” – világít rá Rózsa. A Realitatea TV, az Antena 3 és a România TV vitaműsorai is sokat tettek azért, hogy a közvélemény ma egy napon emlegesse a nemesi családok leszármazottait a háborús bűnösökkel vagy azokkal, akik tetemes csúszópénzért olyan ingatlanokhoz jutottak, amelyekhez nem volt közük.
Székelyföldön Marius Paşcan liberális szenátor, Ioan Sabău-Pop ügyvéd és Lazăr Lădariu újságíró a „román erdő” legelkötelezettebb védelmezője. Bennük az a közös, hogy valamennyien a magyarellenes Vatra Românească szervezet vagy a Cuvântul Liber napilap oszlopos tagjai voltak, vagy mai napig azok. „Mi nem láttuk értelmét annak, hogy a médiában folytassuk a vitát, és válaszolgassunk a hazug vádakra. A másik fél viszont kimondottan arra alapozza a taktikáját, hogy beeteti a közvéleményt, mint a halakat, aztán a zavarosban elkezd halászni” – mutat rá Rózsa.
Az ügyvéd szerint a „munkamódszer” Maros megyében szerencsére nem bizonyult hatékonynak. „Még az is becsületesebb volna a jelenleg évekig, évtizedekig tartó jogi hercehurcák és megaláztatások helyett, ha hoznának egy új törvényt, amely tisztán kimondja, hogy az előző restitúciós rendelkezések nem voltak jók, és a román állam nem hajlandó visszaadni semmit a jogos tulajdonosoknak. Úgy legalább tudnánk egy dolgot…” – állítja némi adag iróniával Rózsa József. Ennél már csak az szomorúbb, hogy miközben a jogos tulajdonosok papíron visszaszerezték őseik birtokát, az állami erdészetek gátlástalanul folytatják a – hol törvényes, hol törvénytelen – erdőkitermelést – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. augusztus 27.
Zajlik az Őszi sokadalom (Kézdivásárhely)
Csütörtök este a Kézdivásárhelyi Városi Színház az Őszi sokadalom nyitányaként bemutatta a Skandináv lottó című stúdióelőadását Kolcsár József rendezésében. A szervezők az értékszüret jelszó jegyében arra törekedtek, hogy a tizennégy helyszínen minden korosztály megtalálja a neki tetszőt: az esti koncertek mellett gyermekváros, borudvar, utcazene, színházi előadás, ifjúsági programok, főzőverseny, tárlatmegnyitók stb. színesítik a kínálatot. A sokadalom hivatalos megnyitóját tegnap délután öt órakor tartották.
Iochom István » Akárcsak tavaly, idén is színes napernyők özöne alatt jutnak el az érdeklődők a Gábor Áron térre. A városnapokra Paksról, Mezőkövesdről, Gyöngyösről, Hatvanból, Budapest–Terézvárosból és Szentendréről érkeztek testvérvárosi küldöttségek. Az előző évekhez hasonlóan, idén is gyermekvárossá változott a főtéri park Gábor Áron-szobor mögötti része. A városnapok szervezői a Gyulafehérvári Caritasszal együttműködésben változatos programokat készítettek elő a legkisebbek számára. A főtér mindkét oldalát több mint hetven, zömében Székelyföldi népművész sátra foglalta el. A vásári forgatag hangulatát idén is utcazene színesíti a Vigadó előtti téren. A Sepsiszentgyörgyi és Marosvásárhelyi előadók mellől nem hiányozhatnak a helyi tehetségek sem, akikhez csatlakozik egy angol zenész, Eddy Allen is. Idén sem mArad el az immár hagyományossá vált Pityókafesztivál. A hetedik kiadásához érkezett rendezvény ezúttal is a Molnár Józsiás parkban kap helyet ma 9 és 17 óra között.
Mindezek mellett a nagyszínpadon neves előadók koncerteznek, az Urbanizé Gardenben pedig a lemezlovasoké a terep.
A sokadalom ideje alatt az egészségügyi ellátásról a megyei Vöröskereszt és a Salvatore Egyesület önkéntesei gondoskodnak.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 27.
Vádirat vagy önkritika?
Az mindenképpen figyelemre méltó, hogy az RMDSZ legalább megpróbál kitörni hosszú, évekig vagy akár évtizedekig tartó csendes bűntársi szerepéből, és az érdekérvényesítési küzdelem során nem csupán ideig-óráig érvényes, gyakorta inkább magán-, semmint közösségi érdeket követő Dâmboviţa-parti alkukban gondolkodik, hanem más eszközökhöz, más fegyverekhez is nyúl.
A Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájához benyújtott árnyékjelentés idén immár a második olyan dokumentum – a kisebbségvédelmi keretegyezmény romániai végrehajtásáról szóló árnyékjelentés után –, amely az Európa Tanács elé viszi a Romániában élő magyar közösség jogsérelmeit. És teszi ezt jól dokumentált, részletes, példákban bővelkedő, a nemzetközi szakértők számára is érthető formában.
Az sem igazán jelent gondot, ha a nyelvi charta alkalmazásáról készült Bukaresti propagandát szajkózó, jókora késéssel benyújtott kormányzati jelentéshez több árnyékjelentés is készült, ebben a hasonló dokumentumot kidolgozó civil szervezetek – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács, illetve a Civil Elkötelezettség Mozgalom – képviselői is egyetértettek a kérdésről szóló, bő egy hónappal korábban szervezett tusványosi vita során. Szerencsés esetben ugyanis egymást erősíthetik ezek a dokumentumok, s vélhetően az Európa Tanács szakértői is érzékenyebben reagálnak a felsorolt gondokra, ha azt több helyről, több fórumról sorjázzák. A gond inkább azzal van, amit a tusványosi vita során is jeleztek a civilek, éspedig hogy a nyelvi jogok romániai alkalmazásáról szóló árnyékjelentés(ek) megállapításainak jelentős része nem Bukarest számlájára írható, súlyos az RMDSZ felelőssége, hiszen a szövetség által vezetett önkormányzatokban is komoly gondok tapasztalhatók a kétnyelvűség biztosításában. Még Székelyföldön és még az önkormányzati alárendeltségben levő hivatalokban is gyakorta hiánycikk a magyar nyelvű formanyomtatvány, a kétnyelvű honlap, elmulasztják magyar nyelvre fordítani a tanácsi határozatokat, közérdekű információkat stb. Tény, hogy a törvény által biztosított jogok alkalmazásához Bukarestben elfelejtettek pénzforrásokat rendelni, az is igaz, hogy a kormány által kinevezett prefektusok inkább akadályozzák, semmint ösztönzik a kétnyelvűség biztosítását – de az is tény, hogy igen gyakran magyar önkormányzati vezetők hanyagsága a legfőbb oka annak, hogy a hivatalos ügyintézés nyelvének továbbra is a románt tekinti a tömbben élő magyar közösség túlnyomó többsége is. Ha tehát nem egyszerű kampányfogásnak szánja az RMDSZ a most benyújtott árnyékjelentést, s ha tényleg a Bukaresti hatalommal szembeni vádiratnak, nem pedig önkritikának szánja a szöveget, érdemes lenne programszerűen követnie a nyelvi jogok érvényesülését azokban a közigazgatási egységekben, amelyeket magyar polgármesterek, magyar többségű tanácsok vezetnek.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 27.
Indul az új színházi évad
Tegnap kezdődtek a Tamási Áron Színház legújabb előadásának felújító próbái Sardar Tagirovsky irányításával. A Tamási Áron Zöld ág című regénye nyomán készült Zongota című előadás, melyet a nyár folyamán már bemutattak Gyulán, a Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciójaként az író halálának 50. évfordulója alkalmából kerül műsorra. A szentgyörgyi bemutatót, mely sok szempontból különbözni fog a nyári szabadtéri előadástól, szeptember 14-ére tervezi a színház.
Bérletek szeptember 5-étől kaphatóak a városi kulturális szervezőirodában, az új évad produkciói a már említett Zongota című előadást követően időrendben a következők: Igor Bauersima: norway.today (Kövesdy István rendezésében), Ray Cooney: Funny Money, mely magyar fordításban más címmel kerül majd bemutatásra (Zakariás Zalán rendezésében), Bertolt Brecht: A városok sűrűjében (Porogi Dorka rendezésében), és Harold Pinter: Ünnep (Alexandru Dabija rendezésében). Ezek mellett a korábbi évadok fontosabb előadásait is műsoron tartja a színház. Vass Zsuzsanna és Rácz Endre személyében két új, fiatal színésszel gyarapodott a Tamási Áron Színház társulata, akiket a Bocsárdi László által rendezett Liliom című előadásban már láthatott a szentgyörgyi közönség, de valójában az idei lesz az első teljes évaduk a színháznál. Szeptember közepén indul a színház új honlapja, mely minden bizonnyal szebb, korszerűbb, átláthatóbb lesz a korábbinál, és amely ezután a www.tasz.ro címen várja az érdeklődőket. M Stúdió
Az M Stúdió Mozgásszínház már augusztus 16-án elkezdte az új évad első produkciójának próbáit az új stúdióban. A Radu Afrim által rendezett és az Andrei Mureşanu Színházzal koprodukcióban készülő új, kétnyelvű előadás címe még ismeretlen, mert a próbák során írják a darabot, a szövegkönyvet maga a rendező készíti, akit Andreea Gavriliu koreográfus és Márton Imola, a társulat vezetője segít munkájában, aki ezúttal fordítóként van jelen a próbákon. A történet egy tömbházban játszódik, és egy házaspár válópartija körül bontakozik ki, melyben mindenféle furcsa alakok jelennek meg. Az előadás bemutatója objektív okok miatt decemberre tolódik, így valószínűleg az évad második produkciójával, a Fehér Ferenc által jegyzett színházi westernnel majdnem egy időben kerül bemutatásra. Az évad harmadik előadását Bocsárdi László rendezi jövő tavasszal. A decemberi első új bemutatóig a korábbi évadok előadásait láthatja a közönség, de olyan régi produkciók is felújításra kerülnek, mint A per, a Törékeny és a Körtánc.
Az M Stúdió társulata is új színésszel gyarapodott az idei évadtól, a zilahi származású Deák Zoltán idén végzett a Kolozsvári színművészeti egyetemen.
Cimborák Bábszínház
A bábszínház bizonytalan helyzetben kezdi az új évadot, melyben nagyon nehéz tervezni, de a társulat művészeti vezetője, Péter Orsolya bízik abban, hogy a mostoha körülmények ellenére is sikerül megtartani a vállalt három új bemutatót, ezenkívül pedig sokat fognak turnézni, régebbi előadásokat újítanak fel, és megszervezik a korábbi években nagy sikernek örvendő mesebarangolásokat is. A bizonytalan helyzet oka, hogy a társulat még mindig távol áll attól, hogy állandó játszóhellyel rendelkezzen. A város vezetősége megrendelt egy teljes felújítási tervet az új bábszínháznak. Egyelőre még kérdéses tehát, hogy milyen előadással indul az új évad, próbálnak olyan bábdarabot, mesét találni, ami szabadtéri játszásra alkalmas, vagy amit bármilyen játéktérre könnyen lehet adaptálni. Az évad első felében a bizonytalan tényezők miatt nem hívnak vendégrendezőt, tavasszal azonban a tervek szerint B. Fülöp Erzsébet Marosvásárhelyi színésznő fog rendezni a társulatnál egy gyerekeknek szóló vásári komédiát. Hamarosan a bábszínház is új színészekkel gyarapodik: a nyár folyamán hirdetett két bábszínészi állásra többen jelentkeztek, a velük való személyes találkozásokra, versenyvizsgára a jövő hét elején kerül sor.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 27.
Szétszóródott hagyatékok (Olosz Katalin feledésbe merült balladagyűjteményt tárt napvilágra)
Olosz Katalin a Háromszékben (2016. január 30.) megjelent nyilatkozatában a Kriza János gyűjtötte Vadrózsák második kötetének kiadásáról közölte: „Én csupán törlesztettem a magyar folklórtudomány százötven éves mulasztásából egy keveset azzal, hogy Kriza János szétszórt hagyatékából összegyűjtöttem és sajtó alá rendeztem a Vadrózsák második kötetét.” E „törlesztés” eredménye 770 oldalas kötet.
„Hogy a népkultúra terméke az egész nemzet felbecsülhetetlen értéke, egyre világosabban érzi mindenki... Mikor egy ledöntött nemzet újjá akarja magát építeni, szüksége van, inkább, mint valaha, a hagyomány minden porszemecskéjére. Hogy tudja, mi vagyok, honnan jöttem.” Kodály Zoltán
Korábban, 2009-ben hasonló „törlesztést” vállalt magára, amikor Szabó Sámuel Marosvásárhelyi tanár irányításával a diákok által lejegyzett népköltészeti alkotások „szétszórt hagyatékát összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel” 776 oldalon megjelentette. És nemrég mutatták be Kolozsváron 2015-ös keltezéssel megjelent újabb „törlesztését”, amelyben 930 oldalon adja közre Kanyaró Ferenc Kolozsvári tanár diákjainak gyűjteményét a „szétszóródott” hagyatékból*. Nem véletlenül utaltunk a kötetek oldalszámaira, hisz ez a 2476 oldalt kitevő, már feledésbe merült gyűjteménysor bizonysága annak, hogy mily nagy méretű népi érték felkutatására, összegyűjtésére, tanulmánnyal ellátására és jegyzetek készítésére vállalkozott Olosz Katalin. Példamutatása olyan szempontból is jelentős, hogy nem hagyhatjuk veszendőbe egyetlen értékünket sem, időt és munkát kell áldoznunk azokra a népköltészeti hagyatékokra, amelyeket elődeink alkottak, nemzedékről nemzedékre őriztek, s amelyeket szorgalmas gyűjtők már lejegyeztek, hogy közösségünk által is ismertté válhassanak. Csupán azt nehezményeztük, hogy ennyi idő elteltével Olosz Katalinon kívül senki nem vállalkozott e hagyatékok felkutatására. Olosz Katalin pedig valóságos oknyomozással derítette ki a kéziratok hollétét. Nem egyszer utazott Marosvásárhelyről Kolozsvárra, Budapestre, hogy könyvtárakban, levél- és kézirattárakban rátaláljon az említett hagyatékokra. A most közzétett kötet egy Kolozsvári tanár és tanítványai több mint száz esztendővel ezelőtti közös munkájának eredménye. A népköltészet gyűjtésének ez a formája – társadalmi gyűjtés – is már a 19. században bizonyos hagyományra épült. 1864-ben Arany János folyóiratában, a Koszorúban (Második évfolyam, II. félév, 527. old. Vegyes.) arról írtak: „…az erdélyi gyűjtők évek óta ezt gyakorolják, s hogy milyen sikerrel, hatalmasan tanúsítják gyűjteményeik. Így gyűjté Kriza János a »Vadrózsák« egy nagy részét, így Szabó Sámuel Marosvásárhelyi tanár a nála kéziratban levő sok mesét, dalt s néhány balladát s a még kéziratban levő egész gyűjteményt…” Bebizonyosodott, hogy a diákok és más segítők közreműködésével nagy területen lehetséges a népköltészet összegyűjtése. Kanyaró Ferenc tanítványai Háromszéken, Udvarhelyen át Kolozsvártól, Tordától Kalotaszegig, Szilágyságig, Szatmárig gyűjtötték a népköltészeti alkotásokat. Legtöbbet Székelyországban. Olosz Katalin kutatásai nélkül csupán annyit tudtunk Kanyaró Ferencről, hogy Kolozsvári tanár volt, néhány balladát gyűjtött, s azokat rangos folyóiratokban megjelentette. Bár Szinnyei József a Magyar írók élete és munkái című V. kötetében azt is közölte, hogy 200-nál több balladát gyűjtött össze, mégis még a 970-es években is bizonyos kifogásokkal írtak róla, sőt, a Magyar Néprajzi Lexikonban nevét meg sem említették. Olosz Katalin kutatásai nyomán derült ki, hogy nagy mennyiségű népköltészetet jegyeztek le a Kolozsvári diákok, hogy a gyűjteménynek csak egyik részét képezik a népballadák és epikus énekek, de ez a rész 421 alkotást jelent.
Olosz Katalin bevezető tanulmányában részletesen bemutatja Kanyaró Ferenc életútját, irodalom- és egyháztörténeti, valamint lexikonszerkesztési munkásságát, de figyelmét elsősorban a népköltészetet gyűjtő tanár módszerére, eredményeire, gyűjteménye viszontagságaira, majd a hagyaték értékeire fordította. A szenvedélyes népköltészeti gyűjtő életében alig két-három tucat alkotás látott nyomdafestéket, a többi évszázadot meghaladóan lappangott kéziratként. Megállapította azt is, hogy Kanyaró Ferenc munkásságával a magyar folklór legnagyobbjai közé emelkedett. Elméleti kérdések tisztázásával a modern folklorisztika úttörőjévé vált a 19. század végén és a 20. század elején. Kutatói erénye, hogy felfigyelt a változatok jelentőségére is, amellyel az idő és tér követését, a népballadák elterjedését és egy részének pontos keletkezési idejét is meg tudta állapítani. Jegyzeteiben vizsgálta a népballadák múltját, a klasszikus balladák jelentőségét. Kanyaró Ferenc első ízben állított össze olyan gyűjteményt, amely kimondottan népballadákat tartalmazott. Címe: Székely népballadák és románcok. Tervezte, hogy a Kolozsváron tanuló diákokkal együtt e kötettel köszöntik Magyarország ezeréves fennállásának ünnepét. Nem rajta múlott a köszöntés elmAradása.
Olosz Katalin a Háromszék megyei alkotásokat külön is vizsgálta. Innen a diákok 74 szöveget jegyeztek le. Ezeket korábban egyik tanulmányában is bemutatta (Acta Siculica 2008, 581–599). Ebben végigköveti a Háromszéki balladakutatás történetét – egészen a századfordulóig –, majd külön is felsorolja a gyűjtési helyeket, a balladák számát – jegyzetekkel együtt. Az említett 74 változatról a kötetből megtudhatjuk, hogy 12 ballada csupán Háromszék jelöléssel szerepel, 62-nek pedig pontos lelőhelyét is felsorolja: Sepsikőröspatak 22, Sepsiszentgyörgy 10, Kálnok 7, Árkos 5, Laborfalva 4, Uzon 4, Bölön 4, Bükszád 2, Mikóújfalu, Nagyajta, Zágon, Kézdivásárhely egy-egy balladával szerepel. Amikor Kanyaró Ferenc gyűjteményének jelentőségét említjük, ki kell térnünk a klasszikus balladákra, hisz általuk tovább bővültek a nagy értékű balladák változatai. A gyűjteményben megtalálhatjuk a Kőmíves Kelemenné, Kádár Kata, Sárighasú kígyó, a Zsivány felesége, a Barcsai, Molnár Anna stb. változatait. Ezenkívül a Kálnoki Zsófika azért is külön figyelmet érdemel, mert a szabédi diák által lejegyzett ballada egyedüli híres alkotás az egész magyar folklórban, változata mindmáig sehonnan nem került elő, márpedig nélküle szegényebb lenne a székely, a magyar népköltészet. Nagy érdeme Kanyaró Ferencnek, hogy felfigyelt az új stílusú, helyi, sirató, baleset- és búcsúztató balladákra is, amelyek a 20. században különösen elterjedtek. És e kötet arra is támpontot jelenthet, hogy a 20. század elején keletkezett balladákat mennyiben őrizték meg akár száz év múltával is. Olosz Katalin mentő, feltáró, közreadó munkáját bizonyára megkerülhetetlenül értékelik a magyar folklór kutatásában. Annyit ez alkalommal is meg kell jegyeznünk, hogy a kovásznai illetőségű, 1957-ben Sepsiszentgyörgyön érettségizett néprajzkutató eddigi munkásságával nevét örökre beírta a magyar népköltészeti kutatók legjobbjai közé.
Ismertetőnket Olosz Katalinnak a Háromszékben megjelent nyilatkozatával kezdtük. Zárásként ismét onnan idézünk: „Nem leszek »munkanélküli« a Kanyaró-kötet megjelenése után sem: abban reménykedve, hogy adatik még nekem néhány aktív esztendő, szeretném tető alá hozni a romániai magyar népballada-katalógust.”
Albert Ernő
*Kanyaró Ferenc: Erdélyi népballadák és epikus énekek 1892–1905. Sajtó alá rendezte: Olosz Katalin
/Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2015/
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 27.
Hencz Hilda: Magyar Bukarest (Részletek /24.)
1935-től a Szt. Ilona-templom a Jézus Szíve jezsuita társaság felügyelete alá került, ettől kezdve naponta tartottak (román nyelvű) misét, magyarul csak vasárnaponként és ünnepekkor. 1938-ban Söpkéz Richárd Károly hathatós anyagi segítségével a magyaroknak sikerült egy emeletes paplakot vásárolniuk a Cuza-Vodă utcában, a 119. szám alatt (az épületet 1995-ben lebontották).
A templom melletti egykori iskolaépület visszavásárlási jogát is megszerezték. A következő évben az adományozó elhunyt. Söpkéz az Eminescu nyomda, kiadó és könyvesbolt elnöke volt. Ugyanarról a Söpkézről van szó, aki feleségével együtt egy pár gyönyörű festett üvegablakot adományozott jó negyedszázaddal korábban. Egyetlen katolikus magyar sem írt jótevőjük tevékenységéről. Zsidó forrásokból, valamint a román évkönyvekből tudjuk, hogy Söpkéz lehetett a leggazdagabb Bukaresti magyar, az egyetlen, aki már 1923-ban bekerült a High-Life Almanachba. Az évek folyamán különféle, zsidó többségi tulajdonú kereskedelmi vagy ipari társaságnak volt igazgatótanácsi tagja vagy tanácsosa. Egy másik forrásból – melyben neve átírva, Schöpketzként jelenik meg – arról értesülünk, hogy megvásárolta Grigore Cerkez műépítész Victoriei úti házát, amely alkalmas volt fényűző bálok tartására. A kommunista időkben Söpkéz házában volt a Műépítészek Egyesületének székhelye; az 1977-es földrengés után lebontották.
1936-tól a katolikusok két templom építésének is nekikezdenek. A Szt. József-katedrális kanonoka, Josef Schubert kezdeményezésére, a magyar, német és román hívek hozzájárulásából felépítették a Bellu katolikus temetőben a Szt. Teréz-templomot. Ugyancsak adományokból, de ezúttal a magyarok jótékonyságából – melyet Horváth Árpád György (1883–1961), a Barátok templomának papja gyűjtött össze – a katolikusok megvásároltak egy villát a hozzá tartozó telekkel a Colentina negyedben, s átépítették templommá, így készült el Páduai Szent Antal temploma. A harangtorony falán található felirat nélküli, négy méter magas mélydombormű Fekete József műve. Úgy tűnik, hogy itt magyar misét csak keddenként tartottak.
A katolikus magyaroknak két egyesület, egy nőegylet és egy férfiegylet létrehozását is engedélyezték, és jóváhagyták két kórus működését is. Bár voltak a román államnak ilyen kis engedményei, Mikecs Lajos útleírásából az derül ki, hogy Bukarestben a katolikusok románul, németül és franciául gyónhattak, de magyarul nem. Ez valóságos tragédia lehetett a templomjáráshoz szokott vidéki nők ezrei számára. Kudarcba fulladt a moldvai csángók próbálkozása is, nem lehetett magyar papjuk: a Bukaresti katolikus érsekségnek címzett kérésüket a rendőrségnek továbbították, írta ugyancsak Mikecs. 1940 elején a katolikusok mégis reménykedtek, hogy építhetnek egy kultúrtermet a Szt. Ilona-templom közelében.
Ugyanakkor ismervén néhány román kultúrember és több egyesület magyar katolikusok elleni heves kirohanásait, az is csoda, hogy sikerült ezt a pár apró engedményt kicsikarniuk a román államtól. A katolikus magyarok egyik legádázabb ellensége Onisifor Ghibu volt, aki szerint a magyar szentek a revizionizmus szolgálatába álló magyar nacionalizmus jelképei. A Sfinţii unguri în România (Magyar szentek Romániában) című könyvében azt állította, hogy a román államnak sikerült rávennie a pápát, hogy titkos utasításban iktattassa ki a magyar szenteket a vallásos könyvekből, katolikus kalendáriumokból, s szobraikat leverték az iskolákról, templomokról. 1936-ig lerombolták a szobrokat a szatmári és Temesvári piarista középiskolák épületeiről, de a szatmári katolikus katedrálisról is – írta Ghibu. Sikerült meggyőznie a román hatóságokat, hogy „irredenta tartalmuk” miatt tiltsák be még a Szűz Máriához fohászkodó magyar katolikus énekeket, az ún. Mária-énekeket is. Egy 1937. május 11-i, sziguráncánál tett feljelentés szerint egy Bukaresti magyarokból álló csoport, Horváth pappal együtt, az Andronache-erdőben megtartott majálisozás alkalmával megszegte ezt a rendelkezést. A magyarok összetartására újabb csapást mért az evangélikusok és unitáriusok elszakadása a református gyülekezettől. A többségében barcasági származású evangélikusok állítása szerint ők mintegy négyezren lehettek; az 1930-as népszámlálás 12 203 evangélikust jegyez, nemzeti hovatartozás nélkül. Több leszakadási kísérlet után, 1933. július 2-án a magyarok megalakították saját független zsinatpresbiteri evangélikus gyülekezetüket; az eseményt 1934. szeptember 17-én törvényesítették. A közösség lelkipásztora 1934. augusztus 26-tól Sexty Zoltán lett; a presbitériumnak az orvos Papp Béla is tagja volt.
1936-ban az evangélikusok megvásároltak egy ingatlant és evangélikus otthonná alakították át. A miséket azonban a Sf. Voievozi utcai református iskola nagytermében tartották; itt volt a lelkészi hivatal is. Mivel a református közösségnek bért fizettek, állandó konfliktus lappangott köztük. Néhány későbbi adománynak hála, a mai napig több épület is a tulajdonukban van az Occidentului utca 47. szám alatt.
Ugyancsak 1933-ban, június 4-én váltak le a magyar református közösségről az unitáriusok. A közösség életében fontos szerepet vállalt két lelkész, Lőrinczy Dénes és Lőrinczy Géza; ez utóbbi könyvet írt a gyülekezet első öt évéről, majd 1940 körül elhagyta Bukarestet. Az unitáriusok száma mindig rendkívül alacsony volt, az 1930-as népszámlálás 389 főt állapított meg, ezek valószínűleg mind magyarok voltak. Az unitáriusoknak sohasem sikerült parókiát, templomot vagy iskolát építeniük. A Bukaresti magyar evangélikusok és unitáriusok csak vasárnapi iskolákat létesítettek. A református eklézsia folytatta a hívek összeírását, ugyanis városszéli filiákat szándékoztak létrehozni, ahol túlzsúfolt viskókban több ezer munkát kereső magyar élt. Ez a hatalmas munka nemcsak Bukarestben folyt, hanem 1934-től kezdve a Regáti Baráti Misszió segítségével a teljes Kárpátokon kívüli román térségben. Sok magyar azonban inkább elkerülte a regisztrálást, hogy ne kelljen adót fizetnie.
A filiák megalapítása akkor vált sürgetővé, amikor a fővárosi polgármesteri hivatal egy 1936. október 8-i átiratában értesítette az egyházközséget, hogy a királyi palota bővítése miatt kisajátítják a Lutheránus utca 10. szám és a Ştirbei Vodă 9. szám alatti ingatlanjaikat, 1177 négyzetmétert a templommal és a parókia két emeletes házával.
Az egyházközség nemrég fejezte be az 1916-os ágyúzásokban megsérült templom javítását. Képviselői tiltakoztak a kisajátítás ellen, azzal érveltek, hogy Bukarestben nem volt még precedens arra, hogy egy keresztény templomot leromboljanak, az épület alapkövét maga Elena Cuza fejedelemasszony tette le, és a templomkertben több mint ezer hívő van eltemetve. 1937 tavaszán egyházközség alakult a város keleti, egyik legszegényebb negyedében; a 230 fős közösséget dr. Horváth László lelkipásztor vezette. Ezzel egyidőben kezdtek el építeni a Vatra Luminoasă utca 173. szám alatt egy református imaházat, amelyben egy osztályterem is helyet kapott. A 62 fős iskola csak a következő évtől kapta meg a működési engedélyt. Ugyancsak 1937-ben, a város déli részén is hitközség alakult Szighety Béla lelkész irányításával. Egyidejűleg a Giuleşti úti telkükön egy 20 férőhelyes árvaház építésébe is belefogtak. Az alapkövet 1938-ban tették le, de a munkálatok elhúzódtak. A többi, Nagy Sándor által tervbe vett létesítmény, egy öregotthon és egy szülőház, már szóba sem jöhetett.
1940. február 4-én a város északi részének egyházközsége is megalakult, egy bérelt épületben a Chitilei út 42. szám alatt, ennek lelkipásztora Gudor Lajos volt, akinek szándékában állt ősztől engedélyeztetni az iskolát.
Az 1939/40-es tanév statisztikái három iskolát említenek, összesen 294 tanulóval, Bitay Sándor igazgató irányításával. Úgy látszik, hogy mintegy 5000 magyar gyermek a román állami vagy a német evangélikus iskolákba járt; néhányan biztosan a középiskolát vagy akár a főiskolát is elvégezték. Kevesükről van értesülésünk.
Egy majdnem három évig elhúzódó per után 1939. február 12-én jogerőre emelkedett a Koós Ferenc építette templomra kiadott bontási határozat. Az egyház közel 15 millió lejes kártérítést kapott. Ugyanebben az évben a Giuleşti temető szabad telkén letették egy Katona József tervezte inasszállás alapkövét. 1940-ben a hitközség a kártérítés egy részéből, 8,7 millió lejért megvásárolt egy telket ugyancsak a Lutheránus utcában (a CINOR épülete volt 2004-ig). Az év nyarán Katona József belefogott a telken egy hatemeletes toronyház építésébe, amely a Calvineum székháza lett volna. Az épület már majdnem állt, amikor két esemény – a bécsi szerződés augusztus 30-án és a november 10-i földrengés – szétfoszlatta Nagy Sándor minden reménységét a Bukaresti magyarok jövőjét illetően; a valóság még legsötétebb elképzeléseit is felülmúlta. A két esemény következményei katasztrofálisak voltak: Nagy Sándor becslése szerint több mint 30 000 magyar hagyta el Bukarestet, és a református egyházközség összes épülete, a Calvineum mögötti tornatermet (ami még ma is a református egyház tulajdona) leszámítva, használhatatlanná vált.
Az óromániai magyarokra vonatkozó utolsó statisztikai adatok szerint Bukarestben és környékén (Chitila, Olteniţa, Călăraşi, Silistra) 36 036 magyar református élt, a többi regáti területen (Ploieşti, Galac, Brăila, Moreni, Piteşti, Konstanca stb.) még körülbelül 21 500. A más felekezetű, elsősorban a katolikus magyarok száma nem ismert.
A Bukarestben maradt tanulók kis létszáma már az iskolák működését veszélyeztette. A tanulók és a tanítók távozása miatt 1940 végére a külvárosi iskolák bezártak. Sorra a papok is elhagyták Bukarestet. Utolsóként, 1941 szeptemberében Kányádi Béla is örökre távozott szülővárosából. A katolikusokról nincsenek adataink.
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 27.
Székely népi imádságok (Székely Könyvtár)
A kötet a Székelyföldön, a székelység köréből elvándorolt gyimesi csángók, moldvai székelyes csángók és a bukovinai székelyek körében gyűjtött régi népi imádságokat tartalmazza. „Vajon jogos-e, helyes-e ilyen tágan fogni fel a székely szellemi kulturális örökséget?” – teszi fel a kérdést a kötetet szerkesztő Tánczos Vilmos néprajzkutató az utószóban.
Válasza, mely szerint épp a könyv szerkesztése során bizonyosodhatott meg arról, hogy „az itt összegyűjtött imák szövegvilága részletekig menően egységes, ami mindenekelőtt a közös gyökerekkel, a genetikus történeti összefüggésekkel magyarázható”, az imaszövegek elolvasása nyomán a befogadó egyetértésével is találkozik. Mindegy ugyanis, hogy a gyimesfelsőloki Ugrapatakán gyűjtött Hajnali imádságot (2), a pusztinai Szent Antal imádságát, a Tolna megyei Lengyelben lejegyzett Pénteki imádságot (9) vagy a Csíkmadarason megszólaló Haldokló mellett (2) mondott imát olvassuk-e, tudatosulhat bennünk, hogy a földrajzi körülményektől függetlenül mind székelyek. Erről győz meg a szövegek képszerkesztésén, nyelvén túl az a világképbeli egység és szemlélet, amelyben összekapcsolódik, -mosódik az egyház által elfogadott vallásos jelleg a kimondott szó mágikus erejébe vetett hittel.
Nem szeretném (vagy nem tudnám?) eldönteni, hogy imádságos könyvet tart-e kezében az olvasó, vagy népi alkotások gyűjteményét, de a hivatalos egyházi imákon felnőtt, ugyanakkor a feltétel nélküli elfogadáson alapuló népi vallásosságon gyakran ámuló, valamint a népi kultúra gazdagságára is rácsodálkozó lelkem és értelmem számára katartikus olvasmányt jelentett ezeknek a kulturális szegmenseknek az együttlátása, -láttatása. Jól megférnek itt egymás mellett a kereszténység előtti pogány kor világképét tükröző, az igézet, a tejelvivő boszorkányok vagy a szépasszonyok távoltartására szolgáló ráolvasó imádságok (Vízvetéskor igézetre 1–3; Boszorkányok ellen 1–2) a kereszténység vallásos tartalmait megszólaltató imádságokkal, mint amilyen az Elindula Mária hosszú útra, a Pénteki imádság (1–10) vagy a Haldokló gyónó imádsága (1–3). A vallásost a mágikus jelleggel ötvöző szemléletmódon túl, vagy éppen abból következően pedig az a szép és megrendítő ebben a könyvben, hogy képes ráébreszteni a modern (székely) embert arra a többletre, amivel ősei még igen, de amivel ő már nem feltétlenül rendelkezik. Természetesen a hitről beszélek. Ezzel az árvaságtudattal ajánlom a Székely népi imádságokat.
BORSODI L. LÁSZLÓ
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 27.
III. Kastélypark Művésztelep Gernyeszegen
Főszerepben a reflexió
Kéken tükröződik az ég a zöld gyepen. Nincs látogató, akit a gernyeszegi Teleki-kastély hátsó traktusai közül letekintve ne hökkentene meg a különös látvány a hatalmas fák uralta tágas angolkertben. Persze azokat, akik az előző két évben nyomon követték a Kastélypark Művésztelep eseményeit, nem éri felkészületlenül e szokatlan festői beavatkozás, amely rendhagyó képzettársításokra készteti a nézőt. Tavaly is érvényt szerzett itt magának a természetművészet. Akkor a víz volt az alkotó táborozás ajánlott témája, és olyan figyelemre méltó land art műveket, installációkat produkált, hogy több közülük fő helyre került a Budapesti Műcsarnokban október közepéig látható nagy nemzetközi természetművészeti kiállításon. Mindenekelőtt a Gernyeszegen ihlető otthonra talált művésztelep kezdeményezője és kurátora, Pokorny Attila munkáira gondolhatunk, vagy az osztrák Alois Lindenbauer kivirágoztatott bot installációjára, amelynek egy része ma is helyén van a parkban, de nyilván Szabó Zoltán Judóka performance-át se feledhetjük, ő azóta személyesen sajnos már nem lehet közöttünk. Az idei összejövetelre kiválasztott központi gondolat, a reflexió akárha folytatná a tavalyit, hiszen a visszatükrözés a víz egyik sajátja. De sokkal gazdagabban, áttételesebben is értelmezhető annál. Ahogy Pokorny Attila többször is hangsúlyozta beszélgetéseinkben, a reflexió, a különböző szintű és szempontú tükröződés a művészet minden megnyilatkozásában nyomon követhető, művészeti irányzatoktól függetlenül érvényesül, a kortárs művész és kora összetett viszonylatában fontos szerepet játszik, így hát akár értelmi, akár érzelmi töltetű egy mű, valamiféle reflexió eredménye. Ezzel is magyarázható, hogy nem csak a címükben, jellegükben e témára közvetlenül is utaló művésztelepi alkotások sorolhatók a tükrözés körébe, a többi is e kérdéskör bűvkörében született reflexív, öntörvényű munka. Ez azt is magyarázhatja, miért gazdagabb a 3. művésztelepi együttlét termése, mint a korábbiaké. És miért érezhetjük egységesebbnek, noha egyben változatosabb is a bemutatott anyag, mint az előbbieké. Bizonyára azért, mert ahogy az augusztus 19-i zárókiállításon a művészeket és műveiket méltató Budapesti, szentendrei művészettörténész, Muladi Brigitta fogalmazott, jól érzékelhető "a művészet sokféle igazsága".
Jó a csapat – hallhattuk Pokorny Attilától. A kastély gazdája, a készséges házigazda, gróf Teleki Kálmán ugyanilyen lakonikusan közölte: – Úgy dolgoztak, mint a megszállottak. És nagyszerű munkákat alkottak. Érdemes volt megnyitni előttük a kastély kapuit. Az alakuló műgyűjtemény is újabb látogatókat vonzhat, megérdemli, hogy folytassák, amit 2014-ben elkezdtek. Tegyük hozzá, hogy a rendhagyó környezet is megtette a magáét, a patinás műemlék épület és a képzeletpezsdítő park is ösztönző erejű, növeli az alkotókedvet. Ennek is köszönhető, hogy nő a Kastélypark Művésztelep híre, egyre szívesebben jönnek ide a művészek. Rangos, neves alkotók és a pályán rövidebb ideje bizonyító, tehetséges fiatalok. És a gernyeszegi napok idején (Muladi Brigittát parafrazálva) mindenki annyi teret szakít ki itt magának, amennyit akar. A Maros-part is megszólítja a művészeket, s ahogy Herczeg László mondta egy rádióinterjúban, azért is jól lehet alkotni Gernyeszegen, mert tetszetős a falu, igényes emberek lakják, kellemes, jól karbantartott a környezet.
Tizenegyen dolgoztak most a művésztelepen. Pinczehelyi Sándor, Munkácsy-díjas kiváló és érdemes művész, akinek a Példa 4 négyzetméter fű termesztésére című festett fű installációjára az elején hivatkoztunk, a záróünnepségen már nem lehetett jelen, újabb kitüntetést kellett átvennie Budapesten, a kastélytárlaton azonban több munkával mutatta föl rendkívüli termékenységét. A park ihlette más szellemes, ötletes installációi és egy kályhacsempéket megörökítő grafikai sorozat egy egész termet megtöltött.
Installációval hívta fel magára a figyelmet az osztrák Josef Wurm grazi képzőművész is. A kastélyparkban földből és kőből építette ki az 50% vakondmunka, és vízparton szénből, kőből hozta létre az 50% tűztermés című jelképes művet. Eredeti, gondolatébresztő grafikája is több érdeklődő figyelmét felkeltette a kiállítóteremben.
Pokorny Attila régóta elmélyülten foglalkozik tájművészettel. Kurátori foglalatosságai miatt ezúttal csak egy művet állított ki, a Föld- árnyék a kastélyban látható. A méretes faág és az árnyékát kirajzoló földsáv, illetve az ablakon bevetülő változó fények játéka több irányba indíthatja el a szemlélők fantáziáját.
Knyihár Amarilla harmadszorra is elképeszti a látogatókat kimeríthetetlen alkotókészségével, kiapadhatatlan energiáival. Négy kiállított olajfestménye a tavalyi tótükröződéses témáját folytatva lenyűgöző színgazdagságban vetíti elénk a fák, az ég, a növények vízfelületen visszatükröződő, el-eltorzuló képét, amely a nézők saját tapasztalataival, benyomásaival feldúsulva nyeri el a kiteljesedést.
Akárcsak Pinczehelyi, Herczeg László is Pécs magas szintű képzőművészetét képviseli. Kartonra álmodott Reflexkioltás sorozata egymást már-már kioltó színeket ütköztet, ellenpontoz feketével, igen hatásosan. Zoltán Béla, aki másfél évtizede a Bukaresti művészeti életben vált egyre elismertebbé, vásznain a Múlt szellemeit, A szobor szellemét kelti életre kellő iróniával és atmoszférateremtő erővel. A Kolozsvári Dabóczi Géza grafikusi érzékenységét, kitűnő rajztudását mutatja fel a Lapis mirabilis című titokzatos grafitmunka. Benkő Lilla az anyaországból érkezett. Festményei, amelyeken realitás és imaginárius egymással összefonódva szervesül álomszerű, sejtelmes világgá, sajátos szenzitív látásmódra, jelrendszerre vallanak. Címük: Kapu és Bál. A Marosvásárhelyi Szabó Anna- Mária Gernyeszegen is tanúsította, hogy sikerrel képes túllépni a pályakezdés nehézségein. Az Átjáró és a Két irány című szürreális látomások egyéni hangon szólítják meg és gondolkodtatják el a közönséget. Horváth M. Zoltán zalaegerszegi. Olajmunkái eredeti módon érzékeltetik, hányféle arca lehet a reflexiónak.
Arcuk, egyéniségük van a fáknak is. Ezt sugallja Őry Annamária Fűzfája és a Part című olajfestménye is. És ellenállhatatlanul vonzza magára a tekintetet különleges erővel, hangulatteremtő kvalitásokkal megfestett Borókafenyője, amely megannyi különös, sejtelmes hangot tud megpendíteni a nézőben. A fenyő- portré több tíz méter távolságból, a faltól falig sorjázó, ajtó nélküli boltozatok egymásutániságából is képes úgy utánad szólni, hogy kénytelen vagy visszatérni hozzá. Sokan örülnének, ha a Teleki-kastély az eddigieknél is gyakrabban lehetne a mostanihoz hasonló mAradandó élmények színhelye.
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 27.
Isteni parázs
Baricz Lajos a derű és a feltétlen tisztesség vallomásos költője, akinek istenhite fő ihletője és költői hitvallása is. Ez a címben felfénylő üzenet hírértéke.
Prózakötete megjelenésekor* azt írta kiadója, hogy a szerző verseivel, elbeszéléseivel, publicisztikai írásaival éppúgy szolgálja az Urat, mint papi hivatásának gyakorlásával: a kettő szerves egységet alkot. Baricz Lajos plébános, egyház- és közösségépítő, lapszerkesztő és művelődésszervező, költő és prózaíró ritka személyiség, ki merném jelenteni, hogy ő az, akinek (az irodalomban legalábbis) nincs "természetes" ellensége. Ma is azt hangsúlyozom, hogy egyéniségéhez, szellemiségéhez egyaránt simogató szeretettel viszonyul nemcsak katolikus híveinek tábora, hanem azok is mind, akik értékelni tudják, hogy a hit és szeretet, az Úr szolgálatát szent hivatástudattal vállaló szigorúság és önszabályozó fegyelem, a tisztesség és a keresztény humánumból fakadó feltétlen elhivatottság, valamint a tehetséggel, az Istentől származó tálentumokkal való okos gazdálkodás mekkora érték, mennyire becsülendő kincs.
Első szonettkötetének méltatójaként Nagy Miklós Kund újdonságként üdvözölte, hogy a tőle megszokott, játékos, könnyed költeményekkel szemben egy szigorú, kötött formájú szonetteket tartalmazó könyvvel jelentkezett**. Verseskönyvei közül ez a legkomolyabb hangvételű, mondja Nagy Miklós Kund, s már abból is érezni a hangváltást, hogy a 101 szonett kérdéseket vet fel, olyanokat, amelyek a költőt foglalkoztatják, s amelyekre alkalmasint ő maga keresi a választ, de olyan is van, hogy a válaszkeresést ráhagyja az olvasóra.
A versek fölvillantják a költő álmait és mindennapjait is, a közössége sorsáért, jövőjéért aggódó ember gyötrődéseit, a népe, nemzete, anyanyelve sorskérdéseit boncolgató, az azokért vívódó ember töprengéseit, amelyekből mindig megtalálja az üdvözítő kiutat, a megoldást, amely egyedüli megnyugtató fogódzójában, az istenhitben gyökerezik.
Ezekhez képest nem is találhatunk változást a frissen megjelent új szonettkötetben***, hiszen a világ gondjai nagyjából ugyanazok mAradtak, az emberek életében sem történt nagy változás. Mindenképp figyelemre méltó a versekből kiteljesedő életkép, a szerző helye közösségében, és ezt a pontosan datált szonettek tematikája is jelzi, hiszen az alkalmi és a hitéleti jellegű versek továbbra is egy nagyon aktív élet képét rajzolják az olvasó elé, ezekkel párhuzamosan pedig folyamatosan születnek a szülőföldet, a szűkebb és tágabb pátriát, egyházi és világi példaképeit idéző költemények, amelyeken átsüt a bizakodó lélek derűje, a hitében megingathatatlan igehirdető személyes példamutatása. Emlékeiben ott parázslik a szülőhely varázsa. "Az egész falu, a Gyergyói-medence, s mivel számomra a világ csak ennyiből állott, az egész világ olyan volt, mint egy hófehér kelengye, amelyből csak a kicsi baba hiányzik" – emlékezik egyik szép prózájában az őszülő halántékú, egykori angyalváró gyermek, akinek ez az üdítően bájos lelkülete máig megmAradt, és az immár lassan deresedő költői világát is belengi.
Jól tudja mindenki: a szonett roppant igényes versforma. Csak az igazán nagyoknak sikerül halhatatlant alkotni ebben a műfajban. Szonett a szonettről című verse szerint "bár sokszor hallottam, a formád ósdi,/ és kimértségeddel a szabadságot / megfékezed és bús béklyóba zárod" – mégis merészen szól: "A gondolat benned szabadon szállhat –/ kétszer négy s kétszer három sor a vázad, / soronként tizenegy szótag van benned// Muzsikál a zene, a rím, a ritmus / és táncra kel benned az életciklus –/ kész a szonett: mesterművé kell lenned" –, azt azért maga is tudja, s az olvasó is hamar rájön: mégsem élet- halál kérdése itt a forma, hiszen voltaképpen ugyanúgy kezeli ritmusait és szóképvilágát, mintha népdalt mormolna hazulról.
Játszik, kipróbálja hát ezt is.
Az a szép benne, hogy alig érzékelhető, milyen nehéz efféléket komponálni manapság, mikor már a számítógép is "tökéletes" műveket alkot.
Az pedig az olvasó privát boldogsága, ha mindebből semmit sem érez, csak annyit, hogy tetszenek ezek a szövegek, őszinte a költői attitűd, szavahihető és fölöttébb rokonszenves az ember, akinek a tollából származik az ének.
* Különös karácsony, Lazi Könyvkiadó 2015, Szeged. A kötetről: Baricz Lajos karácsonyai, Népújság, 2015. december 18.
** Álom és valóság, 101 szonett, 2015
*** Isteni parázs, F&F Kiadó, Gyergyószentmiklós, 2016. Illusztrációk: Albert Katalin
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 27.
Magyarellenes riport a Kolozsvári Beatrice-koncertről
Közös fellépést a gyűlöletbeszéd ellen!
A Civil Társadalom Fejlesztéséért Alapítvány (FDSC) a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemről szervezett vitát augusztus 25-én a Temesvári Continental Szállóban, amelyre meghívta a témával foglalkozó helyi civilszervezeteket és a sajtó képviselőit. A Temesvári újságírók közül egyedül alulírott válaszolt a szervezők felhívására, ami igen rossz fényt vet a helyi sajtó viszonyulására a rendkívül fontos kérdéshez.
A gyűlöletbeszédről és sajnálatos jelenlétéről a romániai közéletben Iuliana Rada (FDSC) tartott előadást. „A gyűlöletbeszéd (angolul hate speech) olyan szóbeli vagy írásbeli megnyilvánulás, amelynek célja valamely társadalmi csoport megalázása, megfélemlítése vagy a csoport tagjai elleni erőszak vagy előítéletes fellépés kiváltása. A gyűlöletbeszéd legtöbbször a nemi, faji, etnikai, nemzeti, vallási, vagy szexualitás szerinti csoportok ellen irányul” (wikipédia). A gyűlöletbeszéd sajnos hazánkban is elterjedt. Embereket bélyegeznek meg bőrszínük, vallásuk, nemi identitásuk, nemzetiségi hovatartozások miatt. A gyűlöletbeszéd romániai áldozatai elsősorban a romák, zsidók, magyarok, az LMBT-csoportok (szexuális irányultságuk miatt diszkriminált személyek), sőt, esetenként még az ateisták is. Gyűlöletbeszéddel vádolható személyek és szervezetek: újságírók, a sajtó általában, politikusok, közéleti személyiségek, közintézmények, szélsőjobboldali szervezetek vagy egyszerű állampolgárok. Az Európában egyre jobban terjedő gyűlöletbeszéd aggasztó mértékben jelentkezik a világhálón, egy felmérés szerint a megkérdezettek 83%-a találkozott a jelenséggel online felületeken, 36,5%-uk közvetlenül veszélyeztetettnek érzi magát, az áldozatok közül sokan az LMBT-csoportokhoz tartoznak, muzulmánok vagy egyszerűen nők. A hazai online fórumokon elképszető felhívások jelennek meg (persze álnéven vagy jeligével), amelyek szerzői halált kiáltanak a homoszexuálisok vagy a cigányok fejére.
Adrian Szelmenczi, az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség képviselője a médiában jelentkező gyűlöletkeltő megnyilvánulásokról beszélt, aminek szerinte eklatáns példája a közszolgálati televízió (TVR) 2-es csatornáján szerdán sugárzott „tudósítás” a Kolozsvári Magyar Napokról. A román televízió műsorkészítői félreérthették vagy szándékosan félre akarták érteni az „Utálom az egész XX. századot” című Beatrice-szám kezdő képsorait. „A magyarországi Beatrice „vitatható koncertjén” Hitler és Lenin képét vetítették, és elhangzott az iszlamista terroristák jelmondata is, az Allahu Akbar” – számolt be a román közszolgálati televízió. A riport az egészet egy olyan kontextusban tálalja, mintha Nagy Feró és zenekara éltetné ezeket a történelmi személyeket, és nem elítélnék őket, mint ahogy a dalszövegből kiderül. A TVR magyarellenes riportja rendkívül manipulatív módon volt megszerkesztve, hiszen az elején egy olyan Beatrice-fellépést vágtak be, ahol Nagy Feró azt énekli, hogy „lesz még magyar város Kolozsvár”, de a felvétel nem a Kolozsvári koncerten, hanem valószínűleg 2008-ban készült, és a helyszín sem beazonosítható.
Az előadások után bemutatkoztak a jelen levő civilszervezetek képviselői, köztük roma és testi fogyatékkal élő fiatalok, akik szintén gyakran válnak a gyűlöletbeszéd áldozataivá. A jelenlevők egyetértettek abban, hogy a civilszervezeteknek és a sajtó képviselőinek közösen kellene fellépniük a gyűlöletbeszéd terjedése ellen.
Pataki Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 27.
Pongrátz Gergely ’56-os élő hagyatéka
Magyarország egyetlen ’56-os emlékmúzeuma Kiskunmajsán látogatható
Szamosújvári örmény gyökerek
A néhai forradalmár és szabadságharcos érzékenysége és ragaszkodása az anyaország határain kívülre szakadt magyarok iránt abból is fakad, hogy valójában származása, gyökerei Erdélyhez, pontosabban a Mezőséghez, Szamosújvárhoz kötik. 1982-ben megjelent és azóta több kiadást megért Corvin köz 1956 című könyvében Pongrátz Gergely leírja, hogy ősei a 14. században kerültek Erdélybe, ahova a török mészárlások elől menekültek el Örményországból. Alapítói voltak Szamosújvár városának, ahol maga is született 1932. február 18-án. Mint írja, büszke örmény származására, vérük és vallásuk az évszázadok folyamán megmAradt örménynek, szívük azonban magyarrá vált. Pongrátz Gergelynek nyolc testvére volt, akik közül öten – András, Bálint, Ernő, Kristóf és Ödön – vele együtt harcolt 1956 őszén Budapesten, a Corvin közben.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 27.
Magyarul népszerűsítette Alecsandrit, Creangăt, román nyelven tolmácsolta Széchenyit, Vörösmartyt
120 éve született dr. Bitay Árpád
Akkoriban, 1593-tól jó száz évig, a római katolikus plébániatemplom és főgimnázium az akkori váron kívül, attól nyugatra, a katonai temetővel csaknem szemben állt. Ott volt akkor a katolikusoknak kőkerítéssel körülvett temetője, s annak közepén állott az 1593 táján épült templom és iskola. Ott oktatta Buitul az erdélyi katolikus ifjúságot s abban a templomban prédikált a város akkori katolikus népének és a városban tartott erdélyi országgyűlésekre összegyűlt katolikus főuraknak is. Ezeket az épületeket a várnak a mai formájában való átépítésekor lebontották, és ugyanakkor került lebontásra a Mihai Viteazul-féle román templom is, amelynek az anyagából épült részben a Maieri-negyedbeli görögkatolikus templom.
Cikke befejező részében Bitay Árpád a Buitulra vonatkozó és kezéhez eljutott római és holland jezsuita levéltárakból megszerzett terjedelmes és értékes forrásanyagot méltatja, amelynek alapján 1935 nyarán Vălenii de Munte -n, a Iorga-Népiegyetemen is előadást tartott, most pedig városa, Gyulafehérvár közönségének hívta fel rá a figyelmét, „hogy a modern életharc tülekedésében egy pillanatra álljunk meg lélekben a rég letűnt időknek ezek előtt az érdekes és értékes alakjai előtt: a magyar Csíki István ferences és örökbe fogadott, népéből elsőként Rómaban tanult nevelt fia, a bánsági román Buitul Gheorghe előtt!”
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 27.
Elkezdődött a 13. EU Tábor
Július 27-én délután elkezdődött a tizenharmadik EU Tábor, melyet a Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, Kós Károly Akadémia és a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központ tizenharmadik alkalommal szervez meg. Idén a tábor újult helyszínnel rendelkezik, a tábornak a zeteváraljai Natur Air Park ad otthont.
A szerdai, 0. nap regisztrációval kezdődött, majd 4 előadást hallgathattak meg a tábor résztvevői.
Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója: érdekellentétek a Brexit árnyékában Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének vezértémája körül felmerülő kérdések komplex tárgyalását, a korosztályok, régiók és politikai attitűdök különbségeit és azok következményeit hallgathatták meg az EU résztvevői a rendezvény első előadásán.
Orbán Balázs a Századvég Alapítvány kutatási igazgatójá az Egyesült Királyság utóbbi száz évben tapasztalt térvesztését és az erre alapozott „Európába simuló” politikát tette felelőssé a szigetország növekvő euszkepticizmusáért, aminek valószínű betetőzése volt az európai politikai elit utóbbi időben tanúsított kritizálható lépései. És bár a 2016-os évben megközelítőleg 10%-al gyarapodott euszkeptikus lakosság elegendő volt a kilépés megszavazásához, az előadásból azt is megtudhattuk, hogy „a BREXIT utáni Egyesült Királyság irányáról módszertanilag értékelhető tervek nem születtek”. Így nem meglepő, hogy a mAradást támogató erők a brit politikai történelemben sokkal jelentősebb szereppel bíró parlamentnek tulajdonítja a döntés jogát a népszavazással szemben. A nyugati és közép-keleti európai tagállamok politikai attitűdjeinek eltérése kapcsán elhangzott a keleti régiók határozottan Unió-párti hozzáállása és az ehhez fűződő negatív Brexit-megítélés, mind Románia mind Magyarország részéről.
Hegedüs Csilla: a józan ész megkívánja, hogy műemlékeinket felújítsuk A józan ész azt diktálja, hogy műemlékeinket felújítsuk. Közös érdekünk, hogy épített örökségünkkel turistákat vonzzunk, ennek hasznát pedig élvezze közösségünk – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke július 27-én, szerdán, aki Kortalan örökség címmel tartott előadást az EU Tábor első napján. „Húsz évvel ezelőtt néhány rövidnadrágos fiatal döntött arról, hogy a bonchidai kastélyt kimozdítja romos állapotából. Nem igazán tudtuk, hogy hova szeretnénk eljutni, de már nem tűrtük a műemlék akkori sínylődését” – idézte fel a kezdeteket Hegedüs Csilla, az akkori munkálatokat magára vállaló Transylvania Trust Alapítvány vezetője. A műemlékekhez sokféleképpen lehet viszonyulni – véli a kulturális szakember, szerinte: egyesek a múltat sírják vissza általuk, a bonchidai kastély esetében például Bánffy Miklós emlékét lehet büszkén felidézni. „De vannak olyanok is, akiknek a romok lehetetlen feladatot jelentenek, a felújításban, átörökítésben közösségi érdeket látnak. A felújítási projektünk kimozdította Bonchidát a pusztulásból” – tette hozzá Hegedüs Csilla. Az ügyvezető alelnök előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma emberének ki kell használnia épített örökségét, amelynek hatása főként a fiataloknak kedvez, azoknak, akik élettel tudják megtölteni azt, majd példaként említette az Electric Castle fesztivált. „Bonchidának semmi esélye a túlélésre, ha nem tud örömet okozni a fiataloknak. Egy műemlék hiába a legkirályabb múzeum, ha a fiataloknak nincs rá szüksége, semmi esély a fennmAradásra” – érvelt, majd példaként felhozta: a Bánffy kastély is azért ment tönkre az évek során, mert azt senki sem akarta használni egészen tizennyolc évvel ezelőttig.
Román és magyar ifjúsági vezetők a fiatalok közéleti szerepvállalásáról beszélgettek az EU Táborban A délutáni “Ce te doare?” ifjúsági kerekasztal beszélgetés fő témája az idei önkormányzati választások voltak, valamint a fiatalok szerepe a választasok során, a közéletben. A kerekasztal beszélgetés résztvevői Ionuț Țața a Pro Democrația Egyesület elnöke, Sergiu Papuc a Szociáldemokrata párt ifjúsági szervezetének képviselője (TSD), Olteán Csongor, MIÉRT alelnök, a HÁRIT elnöke és Talpas Botond MIK regionális alelnök , a MIÉRT külügyi kabinetének vezetője voltak. Az ifjúsági vezetők egyetértettek abban, hogy az 2016-os önkormányzati választások során az előző évekhez képest sokkal több fiatal szerepelt mind a magyar mind a román pártok a jelöltlistáin, sokkal több fiatal szeretne közéleti szerepet vállalni. Sergiu Papuc a Szociáldemokrata Párt ifjúsági szervezetének képviselője kihangsúlyozta, hogy mind a román mind a magyar pártoknak fel kell ismerniük, hogy változtatásra van szükség, olyan közös üzenetekre, amelyek mindkét szavazóbázist meg tudják szólítani. Így történt ez az idén a Marosvásárhelyi választáson, ahol egy frissen alakult pártnak, a Szabad Emberek Pártjának sikerült mindkét szavazóbázist megszólítania. Véleménye szerint a közös üzenetek megfogalmazására kellene törekedniük a román és magyar pártoknak is egyaránt. Oltean Csongor MIÉRT alelnök elmondta, hogy a MIÉRT és az RMDSZ között egy jól működő partnerség alakult ki az elmúlt években és ennek köszönhetően az idei önkormányzati választások során 12 fiatal polgármester, 3 megyei tanács alelnök, 16 megyei tanácsos és több száz fiatal helyi és megyei tanácsos képviselheti majd a fiatalok értékeit és érdekeit helyi és megyei szinteken egyaránt. Talpas Botond a Magyar Ifjúsági Konferencia regionális elnöke bemutatta az eltérő szavazási módszereket, ugyanakkor kiemelte, a közös érdekképviselet fontosságát. Egyetértett Oltean Csongorral abban, hogy amíg nagy számú a magyar kisebbség Romániában addig etnikai alapú választásokra számíthatunk. A fiatalok elvándorlása témakör kapcsán Ionuț Țața a Pro Democrația elnöke kiemelte, hogy ez egy olyan téma, amivel mindképp foglalkozni kell, hiszen napjaink egyik legaktuálisabb témája, ami a magyar és román közösséget egyaránt érinti. A beszélgetés moderátora a konzultáció után azt a követeztetést vonta le, hogy a fiataloknak egyre növekvő szerepük van a politikai és civil szférában egyaránt.
Szabó Zoltán: Emberfüggő és nem vallásfüggő az emberi jóság – Nagy érdeklődés fogadta Szabó Zoltán élménybeszámolóját az EU Táborban Az EU tábor első napjának előadássorozatát egy élménybeszámoló zárta. A meghívott előadó Szabó Zoltán volt, aki jelenleg Székelyudvarhelyen él. Előadásában az álma valóra válásának a folyamatát mutatta be, hiszen azt vallja magáról, hogy „megrögzült álmodozó”. Ez az álom egy földkörüli út, amelyet biciklivel tett meg. Elmondása szerint a felkészülés egy hosszú folyamat volt, de kitartó munkával és erőfeszítéssel elérte, hogy elinduljon ezen az úton. 2013. június 16-án indult el és másfél évet, volt távol otthonától. Útja során szerzett tapasztalatait így fogalmazta meg: „emberfüggő és nem vallásfüggő az emberi jóság”. Kedvenc helyei közé tartozott Tibet és Nepál. Mexikóban rátört a magány érzete és úgy döntött, hogy nem folytatja útját. Felült a repülőgépre és Lisszabonba leszállt, majd visszatért. Az előadás végkövetkeztetéseként azt fogalmazta meg, hogy ne adjuk fel álmainkat.

erdon.ro
2016. augusztus 27.
Megújult a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium
Az egyház és az önkormányzat példás együttműködése révén, több mint ötmillió eurós uniós támogatásból újították fel a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot, amelyet a román állam 2004-ben szolgáltatott vissza az egyháznak – közölte a négyszázadik évfordulójához közeledő tanintézetben tartott sajtótájékoztatón kedden Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke.
Az egyházkerület sajtóirodájának közleménye szerint a Nagyenyedi az egyetlen olyan épület, amelynek a könyvtárát is visszaszolgáltatták az egyháznak, miután az egyház elvállalta annak felújítását és karbantartását, illetve a munkálatok projektjét is elkészítette. Az EREKa kollégium épületegyütteséhez tartozó konyha és konviktus felszerelését is vállalta, ennek a befektetésnek az értéke 3,5 millió lej. Az újságírók a kollégium korszerűen felszerelt tantermeit és bentlakását is megtekinthették. A püspök kifejtette: bár több önkormányzatnak is felajánlották, csak a Nagyenyedi élt azzal a lehetőséggel, hogy közösen pályázzanak az iskola felújítására, így a polgármesteri hivatalnak 25 évig nem kell az épületért bért fizetnie, amennyiben abban magyar nyelvű oktatás folyik. Az erdélyi református kollégiumok jelenleg teológiai líceumokként működnek, kivételt képez a Nagyenyedi, amely azonban szellemiségében ugyanolyan református, mint a többi – hangsúlyozta Kató Béla. Rámutatott: a jelenleg 700 diákot nevelő Nagyenyedi kollégium a dél-erdélyi magyarság egyik legfontosabb intézménye, ahol az elméleti osztályok mellett szakoktatás is folyik, hogy minden diák saját képességeinek megfelelően tudjon mesterséget tanulni, majd munkát vállalni.
„Áthozták a 21. századba”
Szőcs Ildikó igazgató elmondta: a bentlakást is sikerült felújítani, „áthozták a 21. századba” az épületet. A Bethlen Gábor Kollégium az egyik legmodernebb tanfelszereléssel rendelkező iskola, a három számítástechnikai laboratórium mellett minden osztályteremben interaktív táblák vannak, minden tanár külön laptopot kapott. A Bethlen Gábor Alapnál nyert pályázatból az iskola bútorzatát is kicserélték. Kató Béla a sajtótájékoztatón elmondta: az épületet szeptember 17-én hálaadó istentisztelet keretében fogják átadni, az ünnepségre mind a román, mind a magyar állam képviselőit meghívják, ugyanekkor kerül sor a Kárpát-medencei Református Kollégiumok közös tanévnyitójára is.
erdon.ro
2016. augusztus 27.
Nyolcra emelkedett az olaszországi földrengés román áldozatainak száma
A Bukaresti külügy már nyolc olyan román állampolgárról tud, aki életét vesztette az augusztus 24-i olaszországi földrengésben. További 19 román állampolgárt még keresnek.
A tárca ugyanakkor arról is tájékoztat, hogy a kórházakban ápolt öt román állampolgár állapota stabil, nincsenek közvetlen életveszélyben.
Sokkal nagyobb aggodalomra ad viszont okot, hogy 19 román állampolgárt eltűntnek nyilvánítottak, semmit sem tudnak hollétükről. A MAE több telefonszámot is megadott, ahol az érintettek érdeklődhetnek vagy segítséget kérhetnek: Románia római nagykövetsége (0039) 06 835 233 58 és (0039) 06 835 233 56, Románia bolognai főkonzulátusa (0039) 051 5872120 és (0039) 051 5872209.
Az olasz polgári védelem péntek reggeli összesítése szerint a földrengésben 267 ember vesztette életét. A legtöbben Amatrice kisvárosban, ahol 207 holttestet emeltek ki a romok alól; 49-en Arquatában, 11-en pedig Accumoliban haltak meg.
maszol.ro
2016. augusztus 27.
Az 1916-os román betörés évfordulójára emlékeztek a Székelyföld szerzői
A Székelyföld folyóirat augusztusi száma a száz évvel ezelőtti 1916-os román betörésre emlékezik. A lapszámot a történész Lukács Bence Ákos konzul és Mihály János történész és Garda Dezső történész társaságában mutatták be csütörtök este a Csíkszeredai Székelyföld Galériában.
A Székelyföld havilap soros lapszámbemutatóját tartották csütörtök este Csíkszeredában. A Székelyföld Galériában tartott eseményen Lövétei Lázár László főszerkesztő vendégei Lukács Bence Ákos konzul – aki történész is –, Garda Dezső és Mihály János történészek voltak.
A tematika körüljárása során Garda Dezső, akinek a lapszám Az 1916. augusztus 27-i román katonai támadás és Gyergyó című írását közli, a betörés lélektani hatását domborította ki, a katonai művelet mikéntjének megélését ecsetelve. Lukács Bence Ákos a lapszámban IV. Károly király Székelyföldi látogatásai (1916–1918) címmel közölt.
Az esten IV. Károly király Székelyföldi látogatásait járta körbe. Mihály János az augusztusi Székelyföldben Feljegyzések az 1916. évi román betörésről címmel közöl írást.
Hozzászólásában az egyházi domushistoriák alapján vett megemlékezésekről beszélt, és a 82-es hadtest mozgásáról, a válaszlépésekről. Garda Dezső a támadó és védekező erők arányait ismertette: 400000 román katona és 34000 Erdélyt védő katona.
A lapszám további tanulmányai a témában:
Nagy József: A cs. és kir. 82. „székely” gyalogezred az 1916. évi Bruszilov-offenzíva idején
Benkő Levente: Balázs Béla feljegyzései az 1916. évi menekülésről és következményeiről
Gottfried Barna: Maros-védőállástól a Magyarosig. A m. kir. 10. (miskolci) honvéd gyalogezred Erdélyben (1916. szeptember–1917. március)
A világháború kitörésekor még a központi hatalmak oldalán álló Román Királyság 1916 augusztus 27-én intézett támadást az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, miután az Antant arról biztosította Bukarestet, hogy győzelme esetén megkapja Erdélyt. A román hadseregnek Csík és Háromszék vármegyét, Brassót és Nagyszebent sikerült elfoglalnia, majd az ellentámadásba lendült osztrák-magyar és német csapatok 1916 októberéig kiszorították a román katonákat Erdélyből. Románia 1917-ben kötött békét a Bukarestet is elfoglaló tengelyhatalmakkal, majd 1918-ban újra hadat üzent Németországnak, csapatai ismét átkeltek a Kárpátokon, és a győztes oldalon fejezte be a háborút.
G. E.
maszol.ro
2016. augusztus 27.
Száz éves a huszadik század legnagyobb, egyben legdilettánsabb hitszegése
1916 augusztus 27-én éjjel a Kárpátok szorosainak csendjét éktelen fegyverropogás és ágyúdörgés törte meg. A Román Királyi Hadsereg megtámadta az Osztrák-Magyar Monarchiát. A románok esküszegést követtek el, végigdúlták Erdély délkeleti részét – de legalább még bénák is voltak. Száz esztendős a huszadik század legnagyobb, egyben legdilettánsabb hitszegése.
A román politikai elitnek lényegében az ország 1877-es megalakulása óta (sőt, igazából már jóval korábban is) dédelgetett álma volt, hogy Havasalföld és Moldva után a „harmadik román államot” Erdélyt is bevonják a „nagy egyesülésbe". Ennek akkor még persze semmilyen reális esélye nem volt, ráadásul Románia az orosz katonai segítség mellett Bécs diplomáciai támogatásával nyerte el függetlenségét az Oszmán Birodalomtól. 1883-ban katonai szövetségre is léptek a Monarchiával, mely szerint a két ország köteles hadba lépni egymás mellett, ha valamelyiküket támadás éri. Az egyezményt ötévente megújították, utoljára 1913-ban fogadtak barátságot – hogy aztán három esztendővel később Románia hátba támadja a három fronton harcoló Monarchiát.
A fordulatot az I. világháború kitörése hozta meg – igaz Tisza István már 1914 nyarán is biztosra vette, hogy Bukarestre nem lehet számítani. Sőt, egyik legfontosabb érve az volt Szerbia megtámadása és a világégés kirobbantása ellen, hogy a Kárpátok védtelenül mAradnak. A miniszterelnök aggodalmait nem olyan soká igazolta az idő. A háború elején mindkét hadviselő fél megpróbálta a maga oldalára állítani az országot. A Központi hatalmak az akkor már négy évtizede orosz megszállás alatt álló Besszarábia visszaadását ígérték - ám a románok inkább a jóval kecsegtetőbb ajánlattal előálló Antant mellett döntöttek. Ők ugyanis nekik ígérték az évszázados álmot: Erdélyt – sőt, még annál is többet. Az 1916. augusztus 17-én aláírt Bukaresti titkos szerződés szerint ugyanis Románia Erdélyen, a Partiumon és a Bánságon kívül majdnem a Tiszáig megkapta volna az Alföld keleti részét.
Bukarest nem pazarolta az időt, 10 nappal később már meg is indultak a román csapatok, hogy birtokba vegyék a zsákmányt. Több mint 650.000 katonával indítottak támadást a Kárpátok összes járható szorosán.
Ezzel a magyar oldalon mindössze 34.000 ember és összesen 76 löveg nézett farkasszemet.
Hiába figyelmeztetett Tisza hónapokkal korábban több memorandumban is a határ közelében történt gyanús csapatösszevonásokra, a három fronton lekötött, az oroszokkal és olaszokkal szemben véres élet-halál harcot vívó Monarchia hadvezetése nem volt hajlandó (talán nem is tudott volna) komolyabb erőket összepontosítani Erdélybe. Hiába tudott a készülő támadásról a hírszerzés és a kormány - Erdélyt derült égből villámcsapásként érte. Kézdivásárhelyen a magyar és román vámtisztek délután még közösen uzsonnáztak – pár órával később már egymás vérét ontották. A 600 kilométeres határ szinte mindenhol teljesen védtelen volt. Augusztus 27-e pokoli éjjelén csendőrök, vámosok, vasutasok, és sok helyütt egyszerű helyi lakosok vetették magukat az idegen áradat elé. Nagy többségük hősi halált halt, vagy hadifogságba került – ahonnan aztán szintén rengetegen nem tértek vissza.
A román előrenyomulás azonban így is lassú és akadozó volt. Szeptember közepéig mindössze Oláhtoplica–Parajd–Székelyudvarhely–Fogaras– Nagyszeben–Petrozsény–Orsova vonalig jutottak el. Holott az eredeti terv szerint néhány nap alatt el kellett volna érjék a Marost. A nehézkes offenzíva oka elsősorban a haditerv átgondolatlansága volt. Elsőre jó ötletnek tűnt, hogy minden hágón, az egész határ vonalán egyszerre támadjanak, ám így erejük szétforgácsolódott nem is tudtak kialakítani sehol egy olyan súlypontot, ahol nagy erőkkel áttörhettek volna. Komoly problémát jelentett a román katonák alacsony harci morálja, és a katasztrofális fegyelmezetlensége. A koldusszegény, szinte írástudatlan regáti parasztfiúkat elvakították a Kárpátok túloldalán tapasztalt, az otthonihoz képest mesés jólétnek számító állapotok.
Vad rablásba, és fosztogatásba kezdtek, a kormány által terjesztett gyűlöletpropaganda pedig sok helyütt embertelen gaztettekre, vérengzésekre, kínzásokra sarkallta őket.
Kommandón például nem csak az összes csendőrt, de a laktanya közelében élő civileket - köztük számos asszonyt - is lemészárolták. Kifosztották Brassót, porig égették Csíkszeredát.
A kétségbe esett lakosság fejvesztve menekült a megvadult balkáni horda elől – méghozzá nemzetiségre való tekintet nélkül.
A román katonák sokszor ugyanúgy elhajtották a román parasztok állatait is, s, ha magyart, vagy szászt nem találtak, megerőszakolták a román asszonyokat is. Hódítókként érkeztek, és a szemükben mindenki meghódított alattvaló volt. Akadtak persze olyan helyi románok, akik hitték, hinni akarták, hogy „felszabadítóik” érkeztek el. A leggátlástalanabb és legelvakultabb kollaboránsokon kívül azonban hamarosan ők is keservesen csalódtak. A legtöbben azonban már eleve értetlenül fogadták, mit akarnak tőlük hegyen túlról érkező szegény, rongyos, és minden mozdítható dolgot ellopó „testvérek”. Ferdinánd román király csalódottan jegyezte meg, hogy „az erdélyi románok ellenségként fogadták testvéreiket”.
Nicolae Iorga Bukaresti képviselő pedig így panaszkodott: „Egyetlen üdvözlet sem hangzott el a helyi románok szájából, amikor csapataink átlépték a határt.”
Az offenzíva szeptember közepén végleg kifulladt. Ebben a szívós magyar ellenálláson túl komoly szerepe volt az ősz elején meginduló, Mackensen tábornok vezette német-bolgár-török támadásnak a Balkánon. Hamarosan Erdélybe is megérkezett az osztrák-magyar és német erősítés. S így Falkenhayn tábornok vezényletével megindulhatott az ellencsapás.
A döntő fordulat napra pontosan egy hónappal a betörés után érkezett el: szeptember 26 és 29 között, Nagyszeben mellett, négy napos, öldöklően kemény ütközetben szétverték az 1. román hadsereget. A 2. hadsereg délen gyorsan visszavonulóra fogta, de a persányi-hágónál október 5-én utolérték, és megsemmisítő vereséget mértek rájuk is. Az utolsó felvonás Brassó felszabadítása volt október 7-én. Két nappal később már egy román megszálló se mAradt Erdély földjén.
Az ellenség üldözése a határ túloldalán is folytatódott. December hatodikán a Mikulás már Bukarestben tehette be ajándékait a magyar és német katonák bakancsába.
Lucian Boia történész szerint Magyarország 1916-os megtámadása "őrültség" volt, amelyért a felelőtlen Bukaresti politikai elit a felelős. A professzor tavaly megjelent "Vesztesek és győztesek" című munkájában azt írja, Románia csak a történelem példátlan kegyének köszönheti, hogy a háború végén végül mégis sikerült birtokba vennie Erdélyt. Az akkori román vezetők nevével ma minden nagyobb romániai városban találkozhatunk, ám Boia leszögezi: ha rajta múlna, ő bizony egy utcát se nevezne el egy ilyen kudarcot vallott garnitúráról.
Ám az 1920 utáni román történetírás hőstörténetet faragott a csúfos vereségből, s ma az ország dagadó kebellel ünnepli a hetek alatt összeomló offenzíva századik évfordulóját.
Balogh Gábor
[Forrás: Alfahír]
itthon.ma
2016. augusztus 27.
Megmutatni Márton Áron nagyságát a világnak
Ünnepelni gyűltek össze szombaton a Csíkszentdomokosi művelődési házban a helybéliek és a távolabbról érkezett vendégek: Márton Áron püspök születésének 120. évfordulójára emlékeztek és ötödik alkalommal tartottak Márton Áron-konferenciát a Csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Múzeum, valamint Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága szervezésében.
„Isten szolgája, Márton Áron születése 120. évfordulója kapcsán gyűltünk itt össze. Természetes az, hogy ilyenkor születésnapon elővesszük a kereszteltek anyakönyvét. A Csíkszentdomokosi templomban volt a keresztelés. Varga Ferenc (1846-1898) Csíkszentdomokosi lelkipásztor 1896. augusztus 31-én, az 1896. augusztus 28-án született Áron gyermeket, Márton Ágoston római katolikus földműves, és Kurkó Julianna, római katolikus háztartásbelit megkeresztelte. Keresztszülők voltak Kis Ábrahám és Márton Róza, bábaaszony volt Opra Mária” – elevenítette fel a konferencia megnyitóján Jakubinyi György érsek. Beszédében elmondta, az anyaszentegyház a keresztelő napját tekinti az igazi születésnapnak, „amikor a keresztség szentségében Isten gyermekei leszünk, a mennyország örököseié, eltörli lelkünkből az áteredő bűnt és a teljes Szentháromság lakást vesz a lelkünkben.”
Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév programbizottságának elnöke köszöntőbeszédében rámutatott, Márton Áron egész élete igazolja, hogy a nehéz időkben a Jóisten soha nem hagyja cserben a Benne bízó közösségét. „Ennek a különleges Márton Ároni életműnek a tiszteletére hirdette meg miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a püspök születésének 120. évfordulója alkalmából a Márton Áron emlékévet 2016-ra, amely egy üres és tartalmatlan rendezvénysorozat lett volna, ha a szervezése csupán Budapestről egy irodából történik. Köszönetet mondok azoknak, akik évtizedek óta ápolják a püspök emlékét és elfogadtak minket partnerként, és együtt szervezhettük meg az emlékév programsorozatait (…) Bízom abban, hogy az emlékév programsorozatában Márton Áront, mint a huszadik század kiemelkedő példaképét megmutathatjuk a nagyvilágnak is, és az ő megismerésével az egész magyarság számára egy fontos küldetést teljesítünk” – fejtette ki Gaal.
Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa részéről Lukács Bence Ákos konzul köszöntötte az egybegyűlteket. „Nincs talán annál nehezebb, mint amikor a gondolatnak, a szónak és a tettnek összhangban kell állnia. Őszinte pillanatainkban minden jóérzésű ember ezt kívánja magának, és ha ilyen embertárssal találkozik, akkor feltétlen elismeréssel adózik irányába. Márton Áron püspök esetében elmondhatjuk, megvalósított gondolat, szó és a tett azonossága” – fogalmazott. Hangsúlyozta, bizonyos értelemben Márton Áron ma is minden erdélyi magyar ember lelki vezetője, szellemi irányítója. Ő mutatja azt, hogy mindenkinek hűnek kell mAradnia a saját lelkiismeretéhez, a keresztény hitéhez, az igazsághoz.
Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere úgy véli, ezeknek a konferenciáknak a célja leginkább az tud lenni, hogy a kutatók, a tudósok, a lelkiatyákon keresztül jobban megismerjük azt az embert, aki irányt tud mutatni nekünk.
A megnyitó után Kultusz/tisztelet/reklám – ahogyan a posztuláció látja Márton Áron püspök emlékének ápolását címmel tartott előadást Kovács Gergely, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora. Ezt követően Marton József Márton Áron az eszmék kereszttüzében című előadást hallgathatták meg a jelenlevők. A konferencia programjában a továbbiakban Virt László: Egyház az állami diktatúra szorításában (Tárgyalások, megállapodás, eskü – különös tekintettel Márton Áron példájára), Ozsváth Judit: „...testvérek voltunk”– Márton Áron és Domokos Pál Péter népművelő munkájának kapcsolódási pontjai, Seres Attila: Márton Áron a lengyel diplomácia látóterében az 1930-as évek végén, Izsák Anikó: Márton Áron és az erdélyi római katolikus értelmiségi elit az 1930-as években, és Molnár Melinda: Kéttornyú Őrhelyen ‒ Márton Áron kapcsolata első káplánhelyével, Gyergyóditróval című előadások szerepeltek.
A konferencián levetítették továbbá Márton Áron, az erdélyiek püspöke című dokumentumfilmet, amelyet a Hargita Stúdió készített a püspök román anyanyelvű erdélyiek körében tapasztalt tiszteletéről.
Lázár Csilla, a Márton Áron Múzeum igazgatója portálunknak elmondta, amikor az előadásokat szervezik, elsősorban nem a tematikus csoportosítást követik, hanem az aktualitás szempontját. „Azt figyeljük, hogy milyen legújabb kutatások látnak napvilágot, milyen legújabb források jelennek meg, kinek van újabb mondanivalója, ami Márton Áron jelentőségét újabb fényben tünteti fel. Ilyen szempontból az előadások, témájukat tekintve eklektikusak, ami nem is baj, mert változatos így. Mindenik valami újat, frisset hoz, tesz hozzá a már ismert kialakult Márton Áron-képhez. Idén több visszatérő előadónk is van, akik a korábbi években jelen voltak a konferencián, ők az újabb kutatásaikat hozták el. De van olyan, pályája elején járó kutató is, aki nagy örömünkre, olyan témával foglalkozik, amelyben Márton Áronnak jelentős szerepe van: Izsák Anikó a két háború közötti katolikus sajtót tárja fel, elkészítette az erdélyi tudósítások repertóriumát és ő egy ezzel kapcsolatos előadást tart. De kialakul mindig valamiféle tematikai egység, az idei: Márton Áron és a korabeli eszmék találkozása, illetve Márton Áron kapcsolata a kortársaival.”
Vasárnap fél tizenkettőtől ünnepi szentmisét tartanak Márton Áron püspök tiszteletére, születésének 120. évfordulóján a Csíkszentdomokosi római katolikus templomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Jakubinyi György érsek. A szentmisét élőben közvetíti a Duna Televízió.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2016. augusztus 27.
Hungarológiai Kongresszus – Végt ért a hatnapos tanácskozás, szombat- Véget ért szombaton a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Pécsett, a következő konferenciát 2021-ben Varsóban tartják - közölte Mekis D. János irodalomtudós, a szervezőbizottság főtitkára az MTI érdeklődésére.
Tudományos és szervezési szempontból is sikeresnek minősítette Mekis D. János a hatnapos tanácskozást, amelynek fő témája volt a kultúra- és tudományköziség, a magyarságtudomány a 21. században. A kongresszus anyagából legalább 20 tudományos kötet, gyűjtemény megjelentetését tervezik - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a Pécsi Tudományegyetem (PTE) alapításának 650. évfordulójára rendezett ünnepségsorozatba illeszkedő kongresszuson a 24 ország 128 intézményéből érkezett mintegy ötszáz tudós adott elő, 40 szimpóziumon. A konferenciára valamennyi szomszédos országból, valamint például az Egyesült Arab Emírségekből, Dél-Koreából, Kínából, Japánból és az Egyesült Államokból is érkeztek tudósok.
Foglalkoztak egyebek mellett a nyelvi sokszínűséggel, magyar színháztörténeti kérdésekkel, a migráció jogi aspektusaival és a Kárpát-medence vallási kultúrájával is. Mekis D. János a hungarológiai doktori képzésben résztvevők számára tartott szimpóziumról szólva hangsúlyozta: különösen fontos, hogy a magyarságtudomány nemzetközi művelőinek legyen tudományos utánpótlása, nyilvánossága. Beszámolt arról is, hogy a kongresszuson megtartották a tanácskozást szervező Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság tisztújító közgyűlését is, amelyen a szervezet elnöki posztját tíz évig betöltő finn Tuomo Lahdelma leköszönt tisztségéről. Helyére a társaság Andrea Seidler osztrák-magyar finnugristát választotta meg. Mekis D. János az új elnök programbeszédét idézve kifejtette: a kongresszusi munkára továbbra is szükség van, fontos feladatként jelölte meg, hogy a hungarológia nyisson a magyar kultúrával nem anyanyelvi szinten foglalkozók felé. Andrea Seidler szerint fel kell lépni a nyugati világban tapasztalható, a hungarológiai programokat a gazdaságosság és racionalitás jegyében megszüntető tendenciák ellen - így a szervezőbizottság főtitkára.
A következő, IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust Varsóban tartják. A nemzetközi kongresszust ötévente rendezik meg, 2011-ben Kolozsvár, előtte a finnországi Jyväskylä, Róma és Nápoly, Szeged és Bécs adott otthont a tanácskozásnak. Első alkalommal, 1981-ben Budapesten rendezték meg a fórumot. A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság létrejöttét 1977-ben kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia, így alakult meg a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság. Olyan nemzetközi szervezetet sikerült létrehozni magyarországi központtal, amely azt tűzte ki célul, hogy kapcsolatot teremtsen a nem Magyarországon élő, ám a magyarsággal foglalkozó tudósok között. Ezzel elősegítette az egyes országok kutatói közötti rendszeres információcserét, az eredményekről való tájékoztatást, a magyar nyelv, irodalom, néprajz és kultúra nemzeti egyoldalúságtól mentes tudományos vizsgálatát.
MTI
Pécs