LGT-üzemmód
A nyilatkozatok alapján úgy tűnik, az RMDSZ amolyan „LGT-üzemmódban” készül ellenzékbe vonulni: a „kint is vagyok, bent is vagyok” elv alapján megszavazza az új kormányt, és hajlandó lesz a kabinet bizonyos intézkedéseit támogatni.
Pedig épp egy Ponta-kormány az, amelyet egy magyar szervezetnek nem szabadna támogatni – nem azért, mert baloldali, hanem azért, mert nehéz lenne olyan román pártot találni, amely a PSD-nél többet ártott volna a magyar közösségnek.
A PSD az egyik legsovinisztább román párt, és egyben cinikus is – miközben a kormánytöbbség érdekében kormányzásra kérte fel az RMDSZ-t, nemhogy a koalíciós paktumban foglalt követelések megvalósulását nem segítette, de más magyar ügyeket is elszabotált, a MOGYE magyar főtanszékeitől az uniós polgári kezdeményezésekig, a prefektusok magyarellenes ámokfutásáról nem is szólva.
Amúgy mindegyik fősodratú román párt soviniszta. Csakis akkor tettek ígéretet engedményekre, amikor a kormányzáshoz kellett az RMDSZ – az engedmények megvalósulását azonban igyekeztek akadályozni. Érdemes tehát elgondolkodni: valóban a magyar közösség érdekeit szolgálja bármely román kormány támogatása?
A válasz ilyenkor az, hogy ha másért nem, a helyi önkormányzatok támogatása érdekében igen. Ez azonban nem helytálló érv: arra kell törekedni, hogy a fejlesztésre szánt összegek kiosztása automatizmussá váljék, ne az a balkáni szemlélet uralkodjon, hogy az osztogathat hűbérúr módjára a sajátjainak, aki éppen hatalmon van.
Közben pedig ki kell dolgozni azt a stratégiát, hogyan lehet a magyar jogsérelmeket és jogköveteléseket hitelesen és világosan megjeleníteni olyan körülmények között, hogy a magyar közösség beolvasztására törekvő román politikum azzal döngeti a mellét Nyugaton: megoldódott a kisebbségi probléma, hiszen egy kisebbségit választottak államfővé.
Érdemes lenne erre koncentrálni az LGT-üzemmód, illetve bármely olyan lépés helyett, amely alapján úgy tűnhet: a magyar közösség legitimálja azon bukaresti kormányokat, amelyek lesöprik az asztalról a magyar követeléseket, amelyek nyomán a magyar közösség tagjai valóban egyenlő jogú polgárokká válhatnak a többségiekkel.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Magyarország és az Egyesült Államok védelmét kérte Markó Attila
Magyarország és az Egyesült Államok kormányainak védelmét kérte Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, akit felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatása miatt.
A politikus, aki ellen egy másik kárpótlási ügyben is vizsgálat folyik, ezt a Facebookon jelentette be. Nem részletezte, hogy mit ért védelem alatt. Markó Attila úgy véli, mind a Mikó-per, mind az ellene indított újabb bűnvádi eljárás igazságtalan, politikai indíttatású és koncepciós jellegű, amelyek alapvető emberi és közösségi jogokat sértenek.
A román parlament december 3-án hagyta jóvá az ügyészeknek Markó Attila őrizetbe vételére vonatkozó kérelmét. Másnap a vádhatóság beidézte a képviselőt, aki nem jelent meg. Ügyvédje közölte, hogy Magyarországra utazott a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára.
A politikus kifejtette, hogy birtokába került az ellene indított újabb vizsgálat aktája: ez alátámasztja, hogy 2011. március 15-én nem volt jelen a kárpótlási bizottság ülésén, amelyen a testület tagjai a vitatott kárpótlásról döntöttek.
Az ügyészek azt állítják, hogy a testület – amelynek tagja Markó Attila is – jóváhagyott egy olyan kárpótlást, amelynek összegét úgy állapították meg, hogy egy telek értékét a reális árához képest háromszorosára becsülték.
Markó emlékeztetett, hogy aznap a magyarság nemzeti ünnepe alkalmából több rendezvényen is részt vett Brassó megyében. Ennek megfelelően sem az ülés jegyzőkönyvén, sem más dokumentumon nem szerepel az aláírása. A politikus az iratokról készült fényképeket is csatolta a bejegyzéséhez.
Kijelentette: pályafutása során soha nem élt vissza hatalmával, soha nem kért és nem kapott anyagi hasznot semmilyen restitúciós vagy kártérítési ügy elintézéséhez, ezért elítéli mindazokat, akik a restitúciós és a kártérítési folyamatot saját egyéni céljaikra használták fel. Leszögezte: képességei szerint minden segítséget megad, hogy ilyen visszaélések miatt ne vetüljön árnyék a kommunista rendszer áldozatainak rehabilitálására irányuló folyamatra.
A politikus úgy véli, hogy ebben a pillanatban Romániában a jogállam és a jogbiztonság veszélyben van, amire – a védelem kérése mellett – felhívta Magyarország és az Egyesült Államok kormányainak, valamint diplomatáinak figyelmét. Szándékában áll ugyanezt tenni az európai és egyéb nemzetközi szervezetek irányába is.
„Követelem, hogy ennek az ügynek a nyomozásából azonnali hatállyal vonjanak ki, minden ellenem felhozott vádat ejtsenek, valamint vonják vissza az ellenem foganatosított biztonsági intézkedéseket” – írta Markó Attila.
A Ploiesti-i Táblabíróság november végén jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre módosította a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt indított büntetőperben a restitúciós bizottság tagjaira alapfokon kiszabott börtönbüntetéseket, és megerősítette az elsőfokú ítéletnek azt a részét, amely szerint az Erdélyi Református Egyházkerület elveszíti tulajdonjogát az ingatlan felett.
MTI |
Székelyhon.ro

Zsigmond Barna Pál: számunkra a magyar himnusz szent
Tiltakozását fejezte ki Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja amiatt, hogy Marius Popica, Kovászna megye prefektusa pénzbírságot rótt ki a magyar himnusz nyilvános helyen való eléneklése miatt.
A főkonzul személyes látogatás keretében fejezte ki értetlenségét a kormánymegbízott lépésével kapcsolatban – tájékoztat közleményben Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa.
„A magyar zászló és a magyar himnusz nemzeti jelkép, számunkra szent, akárcsak a románok számára a saját nemzeti szimbólumaik. Éppen ezért elfogadhatatlan, hogy korlátozzák a magyar emberek nemzeti identitásának ilyen formában történő kifejezését” – hangsúlyozta a diplomata. Hozzátette, ez az intézkedés ellentétes az Európai Unió alapértékeivel, és alapvető emberi jogokat sért.
Közölte, az ilyen és ehhez hasonló, a magyar szimbólumhasználatot és szólásszabadságot tiltó intézkedések nem a békés együttéléshez, hanem a feszültségkeltéshez járulnak hozzá.
Székelyhon.ro

Hivatalosan is használhatják címerüket
A kormány idei 996. számú határozatával több Maros megyei község címertervezetét jóváhagyta, másoknak azonban még mindig várniuk kell. A jelképek véglegesítése akár több éves folyamat is lehet.
A kormányhatározat értelmében Cintos, Balavásár, Alsóköhér, Görgényszentimre, Nyárádmagyarós, Havad, Szászkézd, Mezősályi, Csíkfalva és Vajdaszentivány jelképei véglegessé váltak, ezáltal hivatalosan is használni lehet őket. A helyi közösségek által elfogadott, majd a megyei és regionális bizottságok által is jóváhagyott tervezeteket az országos címertani bizottság rábólintása után terjesztették a kabinet elé, mindez esetenként egy-három évet vett igénybe.
Gazdag jelképek
A most véglegesített címerek mindenike kerekített oldalú címerpajzson helyezkedik el, fölötte egybástyás várfal-korona, amely azt jelenti, hogy az adott közigazgatási egység, közösség községi szinten van.
Hivatalosan is használható lesz
Divatos szóval élve a címer egy brand, ugyanakkor egy identitást is ad a helyieknek kifejezi a néveredetet, a vidéki jelleget és a folyó melletti elhelyezkedést – véli Balogh István csíkfalvi polgármester. A községi címert Szekeres Attila elismert hazai heraldikus készítette, és komoly tanulmányon alapszik. Elkészítésének folyamata lassan tíz évre nyúlik vissza, hiszen az első változatot elutasították, ezért egy teljesen újat készítettek, ezt sikerült most elfogadtatni. Ezután szerepelni fog a hivatalos átiratokon is, és a jövőben engedélyeztetendő községi zászlón is.
Balavásár címerének elfogadásában nem voltak akadályok, csupán a hosszú folyamatot kifogásolja Sagyebó István polgármester, aki szerint egy komoly múlttal rendelkező községnek kötelező is, hogy címere legyen. Az Anamaria Crişan által 2009-ben készített tervezetet a helyi tanács elfogadta, azóta a község honlapján szerepel, most pedig igyekezni fognak, hogy minden hivatalos okiraton is szerepeljen majd.
Van, akinek még várni kell
Koronka címertervezetét az ősz folyamán fogadta el a helyi tanács, ezután kerül a megyei bizottság elé, de megvitatása csak a következő évben várható – tudtuk meg Takács Olga polgármestertől. A Nyárádremete címerében szereplő Nap és Hold valakiknek szemet szúrt Bukarestben, ezért a község némi „változtatást” eszközölt rajta, így jó esélye van arra, hogy egy-két hónapon belül véglegessé váljon – mondta el Magyari Péter polgármester. Karácsony Károly nyárádgálfalvi elöljáró azt nehezményezi, hogy címertervezetük hét hónapja az országos bizottság előtt van, az általuk kért kiegészítéseket is megküldte a község, de döntés még mindig nem született. Nyárádszereda címere a bukaresti akadémiai bizottság asztalán van, remélhetőleg hamarosan kormányhatározattal véglegesítik a folyamatot – tájékoztatott Tóth Sándor városgazda. Varga Józseftől, Gyulakuta vezetőjétől megtudtuk: községüknek kétféle címertervezete is van, de szakértővel még nem dolgoztatták ki.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Ilyen zászló, olyan szél… a hatalom kettős mércéjével
Kezd sok mindenről világosan kiderülni, hogy egyáltalán nem az, aminek eladták számunkra. Vagyis, hogy pár igazán fontos dologról joggal sejtettük: bűzlik, titkolózás fogja körül. És leginkább olyasmikről van szó, amik nagy illúziókat rombolnak, vagy éppen a legaljasabb, legönzőbb módon fosztanak meg tömegeket, népeket jogaiktól. Ebben a sorban emlegethetjük a közel-keleti államok „önvédelemből történt” lerohanását és kifosztását (gondoljunk csak egyik állam fővárosi múzeumára, amit az amerikai hadsereg térkép alapján fosztott ki, és csak azt vitték a tengerentúlra, amit valakik előre megrendeltek), a keleti kapcsolataiért a nyugatiak által kárhoztatott Magyarország ügyét, az Egészségügyi Világszervezet oltóanyagaival Afrikában terjesztett Ebola-fertőzést, korábban a laboratóriumokból szándékosan kiszabadított AIDS-vírus ügyét, meg a madár- és disznóinfluenza előre bejelentett tombolását. Újabban a NASA Föld körüli erőteret fedezett fel, ami egyesek szerint fizikai és szellemi karantént jelent. De számunkra, erdélyi magyarok és székelyek számára a sor elején áll az 1918. december 1-jei gyulafehérvári népgyűlés határozata is. A recept egyszerű: van valamilyen hatalom, állam, intézmény, maffia, bárminek nevezett érdekcsoport, amely tömegektől vonja meg az élet megélésének alapvető feltételeit: a tiszta levegőt, vizet, a szükséges élelmiszert, vagy magasabb igények kielégíthetőségét: a valódi szólásszabadság jogát, a magántulajdon szavatolását. 
A magántulajdonnal rengeteg gondunk van ebben az országban. A legrémesebb, ha semmink nincs, mert éhbéren tartanak – vessük csak össze a székelyföldi átlagbéreket az ország többi vidékével! Akkor legalább nincs mit ellopjanak tőlünk. Mert mihelyt van két fej káposztánk és húsz tő krumplink a kertben, azon kell rettegnünk: vajon mikor lopják el a szocisegélyen tartott szavazópolgárok. Nem egy idős ember panaszolta, hogy amit a román állam egyik napról a másikra elvett tőlük, évek alatt nem képes visszaszolgáltatni, a bérről nem is beszélve… Elfeledjük, hogy magyar és székely közösségeink vagyonát, erdőket, iskolákat, a Hangya-szövetkezet teljes vagyonát, földterületeket úgy vette el a román állam, hogy 25 év alatt eszébe sem jutott visszaadni az eredeti tulajdonosoknak.
De jól van ez nekünk, ha eddig tűrtük. És hittünk a meghirdetett demokráciában, hittünk az elcsépelt és már csak kampányokban fröcskölt szólamoknak. Jól van, ha nem mertük eddig kimondani: mi eddigi egész életünkben csupán másodrendű állampolgárok vagyunk ebben az országban, és elegünk van belőle! Elegünk van a betelepítésekből! Meg a sok hazugságból és lopásból, ami ebben az országban folyik. Elegünk van a kettős mércéből: hogy mi csak dolgozzunk, fizessünk, különben úgyis elvesznek valamit tőlünk, és legyünk lojálisak, de amikor adni kell, a sor legvégén vagyunk.
Ezzel a kettős mércével mérik még a zászlókat is az utóbbi negyed évszázad szabad országában: kezdetben nem volt szabad a magyar állami piros-fehér-zöldet használni, aztán amikor képviselőink közössége megszavazta az ún. székely zászlót saját lobogónknak, akkor meg azt vadászták… Újabban már a fekete zászlót sem lehet akárhol és akárhogyan használni. Mire vártok, magyarok és székelyek? Tudhatnátok: csak a fehér zászló használatát vennék szívesen: hogy megadjuk magunkat, még azt is odaadjuk, ami kevesünk maradt, és húzzunk el innen, mint annak idején a szászok, vagy ha mégsem, akkor fogjuk be a szánkat… Ébresztő, emberek!
P. Buzogány Árpád |
Székelyhon.ro

Az erdélyi magyarok a "legmagyarabbak"
Az össznemzeti magyarságtudat és a Magyarország iránti kötődés gyengült, viszont dübörög az erdélyi identitástudat Veres Valér szociológus szerint.
Inkább érzik magukhoz közelinek a többi, Magyarország határain túli magyar kisebbséget az erdélyi magyarok, mint a magyarországi magyarokat, derült ki Veres Valér szociológus Egységtudat és regionalitás az erdélyi magyarok tudatában a Kárpát-medencei kontextusban címmel megtartott előadásából.
A szociológus tanulmányában azt vizsgálta, hogy mennyire egységes a magyar nemzettudat, mennyire különbözőek a magyar nemzeti kisebbségek identitásai a Kárpát-medence különböző országaiban, hogyan viszonyul a kisebbségi közösség a többséghez, állampolgársági identitáshoz, hogyan pozicionálódik a többségi államhoz és annak nemzettudatához.
Veres Valér a spontán nemzeti identitást vizsgálta, amit a nemzeti ideológia társadalmi működésének eredményeként határozott meg. "A mindennapi ember úgy vélheti, hogy beleszületett a nemzeti identitásba, az ősei is magyarok voltak, és ő is az, és az is lesz. A valóságban nem így történik, hanem a családi és az iskolarendszerből származó nevelésen keresztül alakul ki a nemzeti identitástudat" - mondta.
Példaként a moldvai csángókat említette, akik identitástudata erőteljesen különbözik a többi magyarétól: teljesen mást gondolnak a közösségről, nemzetről, államról vagy lojalitásról, mint amit más magyar közösségek általában gondolni szoktak.
Veres Valér
A szociológus az Erdélyi Múzeum-Egyesület meghívottjaként beszélt a kárpát-medencei magyar nemzeti identitás sajátosságairól, ennek alakulásáról, az egység illetve regionális tudat kérdéskört járta körül. Az előadás arra a tanulmányra épült, amelynek alapjául a 2007-es és a 2010-ben megismételt Kárpát Panel vizsgálat eredményei, illetve Erdély több régiójában és a városi fiatalság körében készült fókuszcsoportos interjúk eredményei szolgáltak.
A magyarságtudat egysége és heterogenitás
Veres Valér elmondta, a kutatásból az derült ki, hogy a különböző országrészekbe szakadt magyar kisebbségeknek létezik egy egységes nemzettudata, ami abban nyilvánul meg, hogy kultúrnemzetként gondolnak magukra: mintegy 70%-uk az anyanyelvet és kultúrát jelölte meg nemzeti identitásának meghatározó elemekét, a magyarországi magyarok esetében ez a struktúra érzékelhetően más, a népességnek csak a fele helyezte előtérbe a kultúrnemzeti nézőpontot, közel egyharmaduk állampolgársági alapon határozza meg a nemzeti hovatartozást.
Veres Valér szerint ez azért nem meglepő, mert a többségi népességeknél nagyobb az állam-nemzettel való azonosulás.
A szimbolikus egység
A kutatás során az erdélyi magyaroktól azt is megkérdezték, hogy részei-e a magyar nemzetnek illetve a román nemzetnek. Az erdélyi magyarok 82%-ban mondták azt, hogy közösségük része a magyar nemzetnek. A kutató szerint erre a válaszra számítottak, viszont a többségi nemzethez való tartozást firtató kérdésre meglepő válasz érkezett. A négy kisebbségi közösség közül kettőben a többség azt mondta, hogy a többségi nemzethez tartozik. Erdélyben két különböző mérésben is az az eredmény jött ki, hogy az erdélyi magyarok 65%-a a többségi nemzethez tartozónak is tartja magát. Az értelmiségiek kisebb arányban válaszolták azt, hogy a román nemzetnek is tagjai, mert ők inkább értik, mi a kultúrnemzeti illetve mi az államnemzeti koncepció, tehát szerintük ha a magyar nemzet részének tartják magukat, akkor nem lehetnek részei a románnak is. Amikor az alacsonyabb iskolázottságú válaszadók a román nemzettagságról beszélnek, akkor az állampolgárságra gondolnak, ez nem jelenti azt, hogy etnokulturálisan azonosulnának a román nemzettel. Veres Valér elmondta, hogy a fókuszcsoportos beszélgetésekben az is elhangzott, hogy őket zavarja, hogy a román kereskedelmi médiában gyakran románokról, nem pedig romániaiakról beszélnek, és így a magyarokra is ráhúzzák a román jelzőt.
Nemzeti szimbólumok: tarol a zászló
A szimbolika tekintetében van egy jól meghatározható egység a magyar nemzettudatban, az összes magyar közösségre jellemző, hogy a piros-fehér-zöld zászlót említik meg válaszul a nemzeti szimbólumra vonatkozó kérdésre, majd a Szent Korona a leginkább említett nemzeti szimbólum. Azok körében, akik nem tudtak megnevezni egy nemzeti jelképet, az figyelhető meg, hogy általában alacsonyabban képzettek. "Van egy réteg, amelynek még 8 osztálya sincs, nem követik a híreket, nem vesznek részt a választásokon, közösségi mozgalomban, és nagyon nehéz hozzájuk bizonyos információkat eljuttatni. Romániában egy picit magasabb azoknak az aránya, akik nem tudnak megnevezni egy nemzeti szimbólumot, mert az ország a rendszerváltás előtt, egy jó pár évtizedig jobban el volt zárva Magyarországtól" - mondta Veres Valér.
Az erdélyiek a legbüszkébbek magyarságukra
A válaszadók jelentős többségét büszkeséggel tölti el a magyarsága, azonban az erdélyi magyarok a legbüszkébbek magyarságukra, a szerbiaiak, a vajdasági és a magyarországi magyarok a legkevésbé. Az erdélyiek 83%-a vallotta azt magáról, hogy büszke vagy többnyire büszke magyarságára, míg a magyarországi magyaroknak csak a 77%-a mondta azt, hogy büszke vagy többnyire büszke arra, hogy magyar. Veres Valér szerint ez a fajta büszkeség időben változó és összefüggésben áll a nemzetet szimbolizáló állam teljesítőképességével. Azok a népek, akiknek az állama a nemzetközi rangsorokban az élvonalban áll, nagyon büszkék: például a németek vagy az amerikaiak. Annyira nem érzik magukhoz közelinek a magyarországi magyarokat az erdélyiek
Továbbá a kutatásban azt is vizsgálták, hogy eltérő jellegzetességeik vannak-e a magyarországi magyaroknak és az erdélyi magyaroknak, az erdélyi magyaroknak és az erdélyi románoknak. A megkérdezett kisebbségi magyarok mind a két nagy többségi nemzeti csoporttól elhatárolják magukat, azaz szociálpszichológiai értelemben eltérő, saját csoportként határozzák meg magukat. A kisebbségi magyarok saját csoportjukat érzik magukhoz a legközelebbinek, majd a többi országban élő magyar kisebbséget, és csak ezután a magyarországiakat. Például egy Hargita megyei magyar előbb a székelyeket, majd az újvidéki, vagy a kárpátaljai magyarokat érzi magához legközelebb állónak, a magyarországi magyarok csak ezután következnek.
Sokan „csak” erdélyiek
A kisebbségi magyarok csoportján belül egyféle különbözőségre a nemzeti név utal: az emberek etnokulturális öndefiníciójára vonatkozó kérdésre a magyar, regionális (erdélyi, vajdasági stb.) magyar, a regionális azonosulás etnoním nélkül, vagy a többségi azonosulásnak valamilyen változata szokott felmerülni. A válaszok alapján az látható, hogy sehol nincsenek többségben azok, akik simán magyarnak vallották volna magukat, Magyarországon egy picit magasabb a magukat „csak” magyarnak valló megkérdezettek aránya. A regionális jelzős megnevezés jelentős mértékű mindenhol, gyakran elhangzik, hogy erdélyi, kárpátaljai, vajdasági magyar kifejezés, de jelentős azoknak az aránya is, akik csak regionális jelzővel határolják be magukat, tehát etnoním nélkül erdélyinek, kárpátaljainak, vajdaságinak vallják magukat.
Veres szerint általában a regionális jelzős megnevezés a leggyakoribb, látszólag Erdélyben nem az, de csak látszólag, mert a 22%-os „egyéb” kategóriába a székelyek kerültek be. Az ugyanazon a mintán végzett 2007-es és 2010-es kutatásból kiderült, hogy az idő folyamán lényegesen növekedett a regionális azonosulás. 2010-ben jelentős arányban, etnoním nélkül, „csak” erdélyiként határozták meg magukat a megkérdezettek. A másodlagos opció volt a román állampolgárként, vagy magyar anyanyelvű román állampolgárként való önmeghatározás a megkérdezettek legalább 10%-a esetében. Ez azt mutatja, hogy körvonalazódik a többségi nemzetbe való integráció, ami a romániai magyarok esetében előrehaladottabb, mint a többi országban, ahol magyar kisebbség él.
Hazafogalom Az erdélyi adatokból az derül ki, hogy a regionális tudat erősödik, a haza fogalom esetében növekedik azoknak az aránya, akik Erdélyt nevezik meg, és csökken azoké, akik Romániát. Az erdélyi magyarok elsősorban Erdélyt, vagy egy kisebb régiót, például a Székelyföldet vagy a Partiumot érzik hazájuknak, Romániát ennek kiterjesztésének érzik. „Ezt a jelenséget úgy lehet leírni, hogy az érme egyik oldalán azt írja, hogy Erdély, a másik oldalán pedig azt, hogy Románia, de az érmének az Erdély feliratú oldalát szeretik nézni. Tehát kognitív szinten Romániát a hazájuknak tartják, affektív szinten kevésbé” - fogalmazott a szociológus. Magyarország hazaként nem jelent meg, ezt a fókuszcsoportokon végzett felmérés is megerősítette. Sőt, a fókuszcsoportban kategorikusan jelentették ki, hogy „Magyarország nekem nem haza”. Veres Valér szerint ezekben a kijelentésekben a sérelem is tetten érhető.
Kiderült, hogy az idősebb és a fiatalabb korosztály nevezi meg leginkább hazájaként Erdélyt, a középkorúak pedig Romániát mondanak. Veres Valér szerint annak hatása jelenik meg érzékelhetően a felmérésben, hogy a rendszerváltás előtti iskolarendszerben azt sulykolták a diákok fejébe, hogy „Románia a mi hazánk”. Az idősebb és a fiatalabb korosztálynak még vagy már nem volt ebben része. Az alacsonyabban képzettek egy kisebb régiót jelölnek meg hazájuknak, volt olyan is, aki a települését említette. Az értelmiség inkább tudja, hogy mi az a területi egység, amit hazaként lehet értelmezni, ezért ők gyakrabban említik Erdélyt vagy Romániát.
Többséghez való viszonyulás
A kutatás során arra kérdeztek rá a válaszadóknál, hogy milyennek tekintik a többséggel való viszonyt a településükön illetve országszinten. Az eredményekből az tűnik ki, hogy település- és országszinten a magyar-román viszony között jelentős különbséget észlelnek az emberek. Amíg a településszintű etnikumközi viszonyokat viszonylag ideológiamentesen, azaz reálisan érzékelik, addig az országszintűt ideológiákon átszűrve értelmezik, tehát az alapján ítélik meg, amit olvasnak vagy hallanak ők arról, hogy milyen ez a viszony. Ezért a településszintű viszonyt sokkal pozitívabbnak látják, az országszintűt pedig negatívabbnak.
A településszintű etnikumközi viszonyt az összes kárpát-medencei magyar kisebbség közül az erdélyi magyarok érzékelik a legkooperatívabbnak: 70,1% mondta azt, hogy együttműködő a viszony a románokkal. Konfliktusosnak Romániában 8,7% mondja ezt a viszonyt.
Miért románozzák le a magyarországiak az erdélyi magyarokat?
A kutatás megerősítette, hogy előítéletesen viszonyulnak az erdélyiek a magyarországi magyarokhoz. Az erdélyi fókuszcsoportok kiértékelése alapján Veres Valér azt a magyarázatot adta, hogy a nemzetkoncepció Magyarországon sokkal inkább állam-nemzet alapú, ezért sokkal többen vannak azok, akik a határon túli magyarokat az állampolgárságuk alapján azonosítják be, ezért mondják azt, hogy „románok”. Ezt nem feltétlenül rosszindulatból mondják, nem akarják ezzel megsérteni az erdélyi magyarokat, de az ő agyukban ezek a kategóriák a relevánsak. Azonban az erdélyi magyarok nagyon rossz néven veszik ezeket a kategorizálásokat, mert ők nagy arányban kultúrnemzetben gondolkodnak.
Veres Valér bemutatta a nemzeti attitűdök kognitív térképét, amely azt mutatja, hogy egy társadalmi csoport hogyan viszonyul más társadalmi csoportokhoz, például a saját etnikai közösségéhez, a többi határon túli magyarhoz, a magyarországi magyarokhoz, a románokhoz, a németekhez, a romákhoz, a kínaiakhoz vagy az újgazdagokhoz.
Az erdélyi magyarok leginkább a többi határon túli magyart kedvelik az összes társadalmi csoport közül, a romákat és az újgazdagokat szeretik legkevésbé, majd a többségiek – románok és magyarországi magyarok – következnek. Az erdélyi magyarok a németeket jobban kedvelik, mint a magyarországiakat vagy a románokat. Veres Valér szerint bármit mondhatott volna az RMDSZ, Johannist úgyis megszavazták volna az erdélyi magyarok, mert az emberek úgy érezték, hogy „majdnem az övék”.
Az összes magyar közösség közül az erdélyieknek a legerősebb a magyarságtudata, pozitívan viszonyulnak magyarságukhoz, illetve ugyancsak körükben a legerőteljesebb az állampolgársági integráció. Az erdélyi magyarokban 2010-re erősödött a regionális identitástudat, ezzel párhuzamosan az össznemzeti magyarságtudat és a Magyarország iránti kötődés gyengült, viszont ez a folyamat a magyarságtudatra nem volt hatással.
Az európai identitás nem játszik fontos szerepet az identitásmeghatározásban, sem elsődleges, sem másodlagos identitásként nem volt gyakori ez a válasz. "Az is újdonságnak számít, ha valaki azt mondja, hogy magyar anyanyelvű román állampolgár, az európai identitás előtérbe kerülésére még várni kell" – vélekedett a szociológus.
Kertész Melinda
maszol.ro

KISEBBSÉGBEN: Akire számíthatunk
Mint már említettem: Victor Ponta a választás előtt ortodox kolostorokat és püspökségeket keresett el. Látogatását követően pedig milliókat kaptak a felkeresettek. Tehát erre volt pénz. Viszont szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy az udvarhelyi színház DráMa fesztiválja az idén elmaradt, és Figura Stúdió Színház mozgásszínházi fesztiválját sem tartották meg – mindkettőről a pénz hiányában kellett lemondani, egyéb azért meglett volna... Vagyis anyagi támogatás tekintetében nem számíthattak az államra, még választási időszakban sem. Ez már a diszkrimináció határát súrolja, mert ugye ők nem ortodoxok, és nem is románok – indokolt tehát diszkriminációra gondolni. Lehet, hogy az is. Nem az én tisztem ezt megállapítani, külön hivatal van rá... Mindenesetre egyre nyilvánvalóbb, hogy szép hazánkban csak magunkban bízhatunk, más – állaelvtárs például – s füle botját sem mozdítja értünk. Az ősfigurások korát éljük, újból – azokét, akik saját erőből színházat teremtettek Gyergyószentmiklóson. Most ünnepelték ennek a 30-ik évfordulóját. Erre az ünnepségre küldtem a következő írást.
Harmincéves a Figura – még nem öreg, hála Istennek! Sőt, állandóan fiatalodik. Az IFESZT-en például egy teljesen új társulatot láthattam, Az arab éjszakában. Új színészek, új rendező. Vállalkozó kedvűek, önmagukat megmutatni akarók – nem pedig vénülő, tehetetlen bölcsek, akik gyakran előfordulnak színpadainkon.
A Figura indulásakor, amikor még nem volt hivatásosnak nevezett, hanem csak valóban hivatásos társulat, hátborzongató Übüt produkált 86-ban, a diktatúra legsötétebb éveiben. Hátborzongatót – mert igazat. Aztán pedig egy szellemeset, felszabadultat 91-ben. Még nem láthattam, de kíváncsi lennék rá, hogy milyen Übüt produkál most ez a fiatal társaság – mivel és miben tudja fölülmúlni az ősfigurásokat. Persze nem kell őket föltétlenül fölülmúlni. Elég, ha a ma, a kor kérdéseire tudnak válaszolni Übü társaságában, vagy egyáltalán fölt tudják vetni ezeket a kérdéseket,  és akkor pontosan olyan értékeset alkotnak, mint az ősfigurások.
Az arab éjszaka is azért tetszett, mert Albu István olyan színpadi felállítást talált a darabnak – gondoljunk az öt üveghengerre és a beléjük zárt színészekre – amellyel indulásból telibe találta a mát, ahol mindenki visszahúzódik, magába menekül, másra hagyja a felelősségvállalást, ő legfeljebb alszik, álmodik, vegetál, s hogy a lelkiismeretét megnyugtassa, olykor szellemeskedik egyet... Vagy szexel, amúgy megszokásból. Gyalázatos társasággá váltunk. Ki kellene mászni az üveghengerből! Ez az előadás is biztosíték arra, hogy bízhatunk a Figurában. Felébreszt bennünket – diktatúrában, demokráciában. Mert az embert látja, és az embert védi. Igazi művészet ez.
És nemcsak Gyergyóra gondol, bár – nagyon helyesen: reá gondol elsősorban – hanem fontos szerepet vállal a romániai magyar színjátszás színvonalon tartásában. Erre szolgál a Figura által évek óta rendszeresen megrendezett két fesztivál: a Nemzetiségi Színházi Fesztivál és a Mozgásszínházi Fesztivál. Kis város – nagy szerep. Ezért jó ez a Figura, mert mindig erjeszt bennünk valamit – és részvételre, szellemi cselekvésre gerjeszt. Érzelmi hátteret teremt hozzá. Előadásait látva – többet akarunk.
Tisztelettel, Zsehránszky István
maszol.ro

A Himnusz védelmében (Tiltakozássorozatot kezdeményez az MPP)
Naponta ismétlődő, prefektúra előtti énekléssel és a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban kihelyezett székely zászló melletti gyűléssel tiltakozik a Magyar Polgári Párt (MPP) a kormánybiztosi hivatal által a magyar himnusz elénekléséért kiszabott büntetés miatt – jelentette be Bálint József, a párt sepsiszentgyörgyi elnöke.
Rendkívül nagy a felháborodás, sokan keresték, biztatták őket, hogy ne hagyják annyiban a dolgot – mondotta Bálint József. Nem a pereskedés az egyetlen lehetőség, és nem pártügyről van szó, hiszen az egész erdélyi magyarságot vágták pofon – hangsúlyozta, és kiemelte: határozott választ kell megfogalmaznunk, megmutatnunk, hogy jobban ragaszkodunk jelképeinkhez, himnuszunkhoz, mint amennyire félünk.
Első lépésként két eseménysorozatot terveznek: december 15-étől, hétfőtől december 22-éig (kivétel a szombat és vasárnap) minden délután háromnegyed négytől háromnegyed ötig a prefektúra épülete elé várják azokat, akik elítélendőnek tartják a kormánybiztos lépését, és „amikor kórusnyian összegyűlünk, elénekeljük a magyar himnuszt, akár többször is egymás után”. Szombaton, december 20-án és kedden, december 23-án az Erzsébet parkban, a székely zászló mellett gyülekeznek – és nem csak azokra számítanak, akik június 4-én részt vettek a Trianon-megemlékezésen. Bálint József elmondta, mindkét rendezvénysorozatot kiterjesztenék egész Erdélyre, egyelőre MPP-s kollégáikkal tárgyalnak, de szívesen várják bárki segítségét, mint ahogy örömmel fogadnak minden ötletet, elképzelést a tiltakozás különböző módozataira vonatkozóan is. Egyeztettek már a történelmi magyar egyházak sepsiszentgyörgyi lelkészeivel, folytatják a tárgyalásokat, elképzelhető, hogy a következő időszakban a vasárnapi templomozás végén nem bent, hanem az utcán éneklik majd a gyülekezetek nemzeti imánkat. Számítanak más politikai és civil szervezetek támogatására is, várják csatlakozásukat, javaslataikat. „Most rajtunk csattant az ostor, de nem saját érdekünkben cselekszünk” – mondotta az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke.
Konzul a prefektusnál
Hivatalában kereste fel tegnap Marius Popica Kovászna megyei prefektust Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, és tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a román kormány megbízottja a magyar himnusz elénekléséért rótt ki bírságot. Erről a magyar külképviselet illetékesei tájékoztattak közleményben.
„A magyar zászló és a magyar himnusz nemzeti jelkép, számunkra szent, akárcsak a románok számára a saját nemzeti szimbólumaik. Éppen ezért elfogadhatatlan, hogy korlátozzák a magyar emberek nemzeti identitásának ilyen formában történő kifejezését” – idézte a diplomatát a látogatás kapcsán kibocsátott dokumentum. Zsigmond Barna Pál hozzátette, az intézkedés ellentétes az Európai Unió alapértékeivel, és alapvető emberi jogokat sért. Továbbá közölte, hogy az ilyen és ehhez hasonló, a magyar szimbólumhasználatot és szólásszabadságot tiltó intézkedések nem járulnak hozzá a békés együttéléshez, hanem feszültséget keltenek.
Marius Popica tegnap a Maszol.ro portálnak adott interjúban azt hangzotatta: nem a himnusz eléneklését büntette, hanem a törvényszegést. Utóbbit pedig abban látta, hogy a Magyar Polgári Párt trianoni rendezvényén nem hangzott el a román himnusz is a magyar mellett.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Anyakönyvek és családfák (Adatforrás)
Adatforrástárlat nyílt szerda este Sepsiszentgyörgyön a Köntés Kiállítótérben, s január 6-áig családkutató információs központot és családfarajzoló műhelyt működtet itt a Kocs János vezette, sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Genealógiai Társaság.
A pincegalériában megtekinthető a teljes magyar genealógiai szakirodalom, valamint a társaság által felkutatott 760 anyakönyv közül mintegy 600 kompaktlemez-borítója. Egyelőre ennyi fért fel a pannókra, de a tárlat ideje alatt még bővül a felhozatal. A teljes anyag digitálisan elérhető és Kocs János irányításával tanulmányozható.
A szerda esti eseményen Köntés Ernő házigazda köszöntője után Gáspár-Babos Etele illyefalvi református lelkész az alkalomhoz – advent – és témához – családkutatás – kapcsolódó igét olvasott fel és magyarázott. Máté evangéliumának 1. részéből ismertette Jézus nemzetségtábláját, mely Ábrahámtól Dávid királyon át 42 generáción keresztül vezeti le Jézus őseit. Mint mondta, nem jöhetett volna jobbkor ez a családkutató alkalom, mint épp ünnepváráskor. A téma összekapcsolja a múltat és a jövőt, hisz mindannyiunkat meghatároznak őseink, s helyzetünkön a múlt ismere­tében tudunk igazítani.
Kocs János elmondta, adventi ajándéknak szánták a kiállítást, mellyel közel tízéves munkájukat kívánják bemutatni. Az ünnepi időszakban a genealógia iránt érdeklődőknek igyekeznek segítséget nyújtani, elindítani őket a kutatás útján, amely soha nem fejeződik be. Ugyanakkor tévhitet is el szeretnének oszlatni: az állami levéltárban igenis kutathatóak az anyakönyvek. Az elnök keserűen jegyezte meg, hogy egyes egyházak megtiltják a dokumentumok kutatását annak ellenére, hogy törvény értelmében a százévesnél régebbi dokumentumok nyilvánosak létrehozójuktól, őrzőjüktől függetlenül. Példaként említette: egy idős plébános kijelentette, a román törvények rá nem vonatkoznak. Kocs János hozzátette, nem kell ide a román állam, mi, magyarok is keresztbe tudunk tenni egymásnak. Az anyakönyvek feldolgozásával le szeretnék fedni egész Erdélyt. A hónap folyamán a helyszínen lehetőséget biztosítanak a teljes, mintegy 250 ezer nevet tartalmazó dokumentációjukban való böngészésre, útbaigazítást nyújtanak az érdeklődőknek, és családfakészítő programmal családfát rajzolnak azoknak, akik adataikat beviszik a számítógépbe.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újból belevágnak a Kőrösi-múzeum alapításába
Lendületet vehet a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor-emlékmúzeum létesítése. A kezdeményezők újból gyűjtésbe kezdenek, úgy vélik, karácsony környékén beindulhat az adományozás, ami a következő hónapokban is folytatódhat. Ha minden jól alakul, jövő évben akár tető is kerülhet az épületre – ez esetben már könnyebb lesz az építkezés folytatása. A Csoma-múzeum alapításának lépéseiről Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke és Thiesz János, Kovászna polgármestere számolt be lapunknak.
A Csoma-múzeum alapításának gondolatáról először a Kőrösi Csoma Sándor-emlékkönyv első kötetében olvashattunk, de a múzeum, emlékhelyek létesítésének szándéka szerepel az 1990-ben alapított Kőrösi-egyesület célkitűzései között is az évente megrendezendő Kőrösi-konferencia megszervezésével egyetemben. Eredetileg Kovásznára képzelték el az emlékmúzeumot, de az események úgy adták, hogy a Kelet-kutató szülőfalujában, Csomakőrösön, szülőházának feltételezett helyén épülhetett meg az emlékház.
Kovásznán a belvárosi református egyház ajánlott fel telket az ingatlan megépítésére, a megkötött, szimbolikus értékű, hosszú távú bérleti szerződés száz évre szól – idézte fel Gazda József. A múzeum terve is elkészült. Több műépítész neve szóba került, Gazda elsőként Makovecz Imrét kérte fel a munkára, a tervező azonban nemet mondott. Korábban több tervet készített erdélyi megrendelésre, az épületek egyike sem épült fel. Megfogadta: amíg ezek nem valósulnak meg, nem tervez több erdélyi épületet. Segítségére azonban számíthattak: a Makona tervezőcégénél dolgozó Csernyus Lőrincet ajánlotta a terv elkészítésére, saját irányítása mellett. A Csernyus-terv meg is született. Közben elkezdődött a pénzgyűjtés. Különböző értékű téglajegyeket bocsátottak ki. A Magyarok Világszövetsége segítségével a világ negyven országában folyt a népszerűsítés. Az eredmény azonban elmaradt a várakozásoktól. Csak annyi pénz gyűlt össze, amiből elkészülhetett az alap egy része, némi téglát, faanyagot vásároltak, leelőlegeztek 12 tonna cementet. Csalódást hozott számára a téglajegyakció sikertelensége – vallotta be Gazda. Időközben, 1997-ben környékbeli vállalkozók segítségével felépült Csomakőrösön az emlékház – Kovásznán viszont pénzhiány miatt teljesen leállt a munka. Öt-hat évvel ezelőtt, Lőrincz Zsigmond polgármestersége idején volt egy újabb lobbanás, de érdemi előrelépés nem történt. Budapesten is alapítványt hoztak létre, ott egymillió forint került a bankszámlára.
Most Thiesz János polgármester kezdeményezte a múzeumlétesítés munkájának folytatását. Átnézte a már elkészült tervekre alapozott költségvetést, és belátta: azt az összeget nehéz lesz összegyűjteni – tájékoztatott. Ezért javasolta, javítsák át a tervet, szűkítsék a költségvetést. Az elképzelést elfogadta a Kőrösi-egyesület. Szász Veress Attila kovásznai műépítészt kérték fel a módosításra. Az új terv elkészült, mégpedig ingyen, a múzeum létesítéséhez hozzájáruló adományként. A 345 négyzetméteres épület és a környező park, kerítés a költségvetés szempontjából nem elérhető: 150–160 ezer euróra van szükség. Az újratervezés során lemondtak az épület emeletére tervezett Gazdáné Olosz Ella-emlékszobáról, a vendégfogadást lehetővé tevő szobákról, fürdőkről. Thiesz új ötlettel rukkolt elő: az alagsorban építsék meg Csoma Sándor tibeti szobájának mását. Gazda jónak találta az elképzelést, elmondta, bár járt abban a szobában, de sajnos az ott készült fényképei elvesztek. Zanglában relikviaként őrzik a 2 x 2,5 méteres „lyukat”. Csak különleges alkalmakkor, jeles vendégek számára nyitják ki, különben pecsétes lakat áll a bejáraton.
A pénzszerzés módozatairól is szó esett a megbeszélésen. A Kőrösi-egyesület kapcsolatrendszerének felhasználásával gyűjti a forrásokat, a polgármesteri hivatal és az egyesület közösen keresi meg a lehetséges adományozókat. Felkutatják a pályázati lehetőségeket, a testvérvárosoktól, egyházaktól is támogatást kérnek. A Csoma-konferenciák „kivitték” Csoma Sándort a világba, bíznak benne, ez is támasz lehet, hogy segélykérésük értő fülekre találjon. Az érkező pénzek külön számlára kerülnek, ezeket csak pontos elszámolás alapján használják majd fel. A leendő múzeum berendezésének egy része már elkészült. Az UNESCO a Kőrösi Csoma Sándor-életutat a világörökség részévé nyilvánította – ez alkalommal a Magyar Tudományos Akadémia keleti részlege vándorkiállítást indított útjára. Ha elkészül a múzeum, a kiállítás anyaga itt ér utolsó, végső állomására. A terv sikere, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor-múzeum megszületése az adományoktól függ. Kovászna, Háromszék, Erdély, Magyarország, az egész világ magyarsága hozzájárulhat az eredményhez.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Örökifjú cserkészet
A cserkészetben látom egyetlen módját annak, hogy a mai ifjúságot természet-, Isten-, haza-, nemzet- és embertársszeretetre neveljük egyszerre – vélekedik Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke.
Előzmények Gaál Sándor életpályáját tanárként kezdte Kommandón 1989 előtt. Fizika, kémia mellett biológiát is tanított. A kommandói tanodában iskolai nyúlfarmot, csemeteparkot tartottak fenn. Mivel elég elszigetelt település, erdős-dombos-hegyes vidék, a gazdasági tevékenységek hiányában rengeteg szabadidejük volt a diákoknak. Ezt kihasználva Gaál Sándor rengeteget vitte egykori diákjait kirándulni, túrázni. Számtalan Kárpát-gerinctúrát szerveztek. Minden nyáron legalább 2–3 hetet töltöttek a hegyekben. A Kárpát-kanyartól a Nagy Sándorig mindent bejártak. Ezeknek a túráknak köszönhetően is nevelték a gyermekeket, jó, emberséges lelkületet lopva a kicsik szívébe. Ugyanakkor megtörtént ezzel együtt az Isten-hitre nevelés is, ami abban az időben tiltott volt. E tevékenységek által a gyerekeket közelebb tudták vinni a természethez, megtanították megbecsülni, ápolni és pótolni, amit mások elrontottak. A rendszeres természetjárás idővel életvitellé alakul, ami nagyban hozzájárul az egészséges lelkületű, gondolkodású felnőtté váláshoz. – Mekkora élmény, amikor valakinek sikerül felgyalogolnia a Kőröspatak közelében lévő Vadas cserkészparkba, majd ott egy pityókatokány elfogyasztása után kimehet vadászlesre és pisszenés nélkül várhatja, míg egy szarvas vagy vaddisznó arra jár! Kora reggel vagy késő este hallgatni a madarak csicsergését, megfigyelni őket és felismerni! Ez az igazi kikapcsolódás – meséli Gaál Sándor bácsi.
Idős tanárkollégái révén hallott a cserkészetről, ami akkoriban nem volt nagyon elterjedt mozgalom errefelé. Jó kollégája volt például dr. Kovács Sándor tanár úr, aki gyermekkorában, az 1940-es  években a Székely Mikó kollégium cserkésze, majd később Sepsiszentgyörgyön neves biológus volt. Rengeteget harcolt Háromszék természetvédelmi területeiért. Felleltározta a Bodoki- és Baróti-hegység növényvilágát, a Rétyi Nyírt, a kommandói tőzeglápot. Vagy Kónya Ádám tanár úr, aki gyermekkorában szintén cserkész, majd a sepsiszentgyörgyi múzeum őre, később igazgatója volt. Cserkésztáborok mintájára régészeti táborokat szervezett. Emlékezetesek ikavári táborai. Gaál Sándornak jó kapcsolata volt a Hargita megyei Jöjjön velünk természetjáró közösség vezetőjével, Beder Tiborral is. A Jöjjön velünk mintájára Gaál Sándor megalapította 1981-ben a Pro Natura természetjáró mozgalmat. 1989-ig havonta szerveztek 200–300 fős Pro Natura-találkozókat. Az összejövetelek mindig más városban, településen zajlottak, így megismerték az ottani természeti adottságokat, látványosságokat, helyi történelmet, ápolva hagyományainkat. 1989 karácsonyán Ion Iliescu feloszlatta a sólyom, pionír illetve KISZ-mozgalmat és a Securitatét is. Ez remek alkalom volt arra, hogy valami újat indítsanak el. Olyan mozgalmat hoztak létre – Beder Tiborral és másokkal, akik támogatták a kezdeményezést –, ahol szabadon lehetett az anyanyelvet használni, a magyar kultúrát ápolni, Istenről beszélni, hagyományainkat megőrizni. 1990 májusában a szárhegyi kolostorban sikerült az alapokat véglegesíteni, és ekkor bejelentették a Romániai Magyar Cserkészszövetség megalakulását. Az első találkozókat Csíkszeredában szervezték. Ezután nemsokkal Sanyi bácsi megalapította a dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot, amely napjainkban is  kifogástalanul működik. Gaál Sándor és csapata ötévente bejárta Berecktől Fehéregyházáig Petőfi utolsó nyolc napjának helyszíneit, órára pontosan. Húsz évvel ezelőtt sikerült elhelyezniük a Kelemen-telki kúriára egy Petőfi és Bem bronzplakettet (itt étkezett utoljára Petőfi). A Rákóczi-évfordulók alkalmával bejárják a Rákóczi-emlékhelyeket, egészen a Vereckei hágóig. Ötévente elmennek Magyarországra, Felvidékre, Kárpátaljára. Eddig két alkalommal sikerült eljutniuk Rodostóba. 2002-ben tíz napot töltöttek a hajdani galíciai front mentén, a Vereckei-hágótól a hajdani lengyel határig, az ezeréves határ mentén. Gaál Sándor mindig bizalommal fordult a tapasztaltabb Szabó Lajos kanonokhoz, aki cserkészvezetőként fontosnak tartotta és tartja az ifjúság hitbeli nevelését. A 1990-es években rengeteget pereskedett az állam az RMCSSZ-szel, és ebben az időben az atya segítségét kérte. Szabó Lajos elemi és középiskolás korában tanárai révén ismerkedett meg a cserkészettel. Erdélyben 90-ben sikerült megalapítania első csapatát Csíkmadarason, ahová kihelyezték. Egy évvel később áthelyezték Sepsiszentgyörgyre, ahol egy év toborzás után megalapította a 40-es számú Szent György Cserkészcsapatot, mely azóta is kitartóan működik a gyermekek örömére. Arató László börtönemlékei
Gaál Sándor legszebb élményeit Arató Laci bácsinak köszönheti, aki 1992-ben a Magyar Cserkészszövetség Fórumának megalapítója és elnöke volt. Sokat dolgoztak együtt. Arató Laci bácsi rengeteget segítette az erdélyi cserkészetet, lévén a Márton Áron Könyvkiadó igazgatója. Sokoldalú emberként több mindenhez értett. Ellátta az erdélyieket cserkészirodalommal, s pénzügyi alapokkal is támogatta a csapatokat.
2012-ben Arató László a Barankovics István Alapítvány Emlékérmében részesült – olvashatjuk a Táborkereszt (XXIV) XIV. évf. 1. számában (2012. december), melyet a 100 éves Magyar Cserkészszövetség emlékére írtak. Íme egy részlet az oklevél szövegéből: „...hazánk fejlődésének előmozdításáért, a keresztény szellemiség és a kereszténydemokrácia megerősítéséért végzett, országosan kiemelkedő munkássága elismeréseként Arató László úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Katolikus Újságíró Szövetség tagjának a Barankovics Emlékérem kitüntetést adományozza.” Idézünk a méltatásból: „1927. június 25-én született Pécsett keresztény értelmiségi családban. Keresztény értelmiségi élethivatásának jelentős részét olyan korban élte meg és fejtette ki, amikor nem volt kifizetődő sem kereszténynek, sem önálló gondolkodású értelmiséginek lenni. 1945-ben hadifogság, 1961-től börtönbüntetés, majd mellőzöttség volt része a pártállami szigor némi enyhüléséig. Közben a »felszínen« műszaki végzettségű emberként működött, a »mélyben« viszont valódi keresztény értelmiségiként folyamatosan koordinálta a katakombacserkészetet és a föld alá kényszerült egyházi közösségek munkáját. Az újrainduló Magyar Cserkészszövetség országos társelnöke, a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának egyik megszervezője és nyolc évig aktív elnöke. Részt vett a Lelkipásztori Intézet megalapításában, az elsők között alapított  – Márton Áron néven – keresztény könyv- és lapkiadót, új orgánumokkal gazdagította a katolikus sajtót és a magyar cserkészetet. Számos kiadványa, könyve, cikke tanúskodik erről. Húsz éven át főszerkesztője volt a Táborkereszt katolikus cserkészfolyóiratnak. A cserkészet miatt börtönben is ült több éven keresztül, mivel vállalta a katakombacserkészetet, amit az akkori kommunista idők vezetői nem néztek jó szemmel. Később, 2006-ban Sziklatábor címmel Ivasivka Mátyással megírta A katakombacserkészet történetét, mely visszaemlékezéseket és dokumentumokat tartalmaz az (1945-) 1948–1988 közötti időszakból. A könyvhöz Beer Miklós váci püspök, cserkésztiszt írt előszót.” Arató Laci bácsi ellátogatott Sepsiszentgyörgyre, amikor Erdély első cserkészmúzeumát avatták. Az internet segítségével megkerestem levélben, és gyenge egészségi állapota ellenére most is, mint mindig életében, fontosnak tartotta a fiatalság ügyét, jó példával elöl járni, ezért válaszolt kérésemre. Így emlékszik vissza:
– 1952 karácsonyán szabadult a fiatal pálos atya, Bolváry Pál a börtönből. Kérésemre ő lett a korábban pécsi ciszterci diákok katakombacserkészeinek lelkipásztora. A cserkészet felszámolása után ugyanis törekedtem ezeket az általános és középiskolás fiatalokat kisebb csoportokba szervezve a jellemnevelő cserkészélet útján tovább vezetni. Találkozásunkkor Pál atya örült annak, hogy a kiscsoportos hittantanulással együtt járó, élményekben gazdag, ifjúságot evangelizáló földalatti cserkészmunka eredményesen él tovább. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az ateista politikai hatalom az ilyen, Állami Egyházügyi Hivatal által nem ellenőrzött tevékenységet politikai rendszerellenes szervezkedésnek tekinti, és a vezetőket emiatt börtönnel bünteti. Ezért csak akkor folytassuk a katakombacserkészet vezetését, ha vállaljuk, hogy lebukásunk esetén akár többévi börtönt is kaphatunk. Mi úgy véltük, hogy Jézusért, a Legfőbb cserkész szolgálatáért minden áldozatot vállalunk. 1961. február 6-án éjjel a Fekete hollók fedőnevű rendőri akció során országszerte mintegy ezer helyen tartottak házkutatást, és közel száz vétlen, evangelizáló embert tartóztattak le. Így kerültem én is a börtönbe. Hosszú ideig magánzárkában, szóba sem álltak velem. Később, másoktól összegyűjtött információk alapján közölték, hogy a rendszer megdöntésére irányuló szervezkedés miatt több évre elítélnek, ami meg is történt. Hogyan éltem meg a börtönt? A vele járó áldozatot a fiatalokért ajánlottam fel, így munkám folytatásaként célt és értelmet nyert a kiszolgáltatottság ezen nem könnyű állapota. A magányos időszakban – lélekben – az általam jól ismert fiatal szentekkel együtt dúdoltam a katakombacserkészetben született dalokat, ha pedig megalázással és kiszolgáltatottsággal sújtottak, az ezzel járó szenvedést Jézus megkínzásához csatoltam. Ily módon elértem, hogy amíg az ateista politikai és a vallástalan közbűntényes rabok rengeteget kínlódtak mellettem, addig a hitünkért és az ifjúság evangelizálásáért rám mért szenvedésben, Jézus társ-kereszthordozójaként törekedtem vállalni a börtön adta keresztet. Mivel annak jóval nagyobb része a legfőbb cserkészt terhelte, nekem sokkal könnyebb volt elviselni azt, ami rám jutott. Ezért naponta hálát adtam a Jóistenek. Közben új katakomba-börtöndalokat is igyekeztem megfogalmazni. Mindezek és más, ehhez hasonló dolgok segítettek abban, hogy a börtönévek is erősítsék hitemet és elköteleződésemet. Ezek az esztendők valóban nem voltak hiábavalók. A Jóisten sok mai cserkészben élteti az értékes, hasznos és istenszerető magyar cserkészlelkiséget. Életre való kaland
Kopacz Boróka, a 14-es számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapat őrsvezetője így vélekedik a cserkészetről: – A cserkészet  szerintem útmutató az életben. Rávezet sok jóra, és meg is tart benne. Én nagyon sok mindent köszönhetek a cserkészetnek, többek között a mostani énemet is. Barátokat ad, olyanokat, akikre mindig számíthatunk, akármilyen messze is laknak tőlünk, akikkel jól érezzük magunkat a táborokban, és akármit meg tudunk beszélni velük. Számomra a cserkészet biztos háttér – ha máshol nem is, ott mindig szívesen látnak. Mindig akad valaki, aki felvidítson, és nagyon figyelmesek egymással. A táborok talán a legfontosabbak, ott alakulnak ki az igazán jó barátságok. Két cserkészvezető-képző táboron vettem részt, és azok nagyon nagy hatással voltak rám. Életem legjobb ilyen eseményei voltak, amiket soha nem fogok elfelejteni! A cserkészet motiváló mozgalom, amely állandóan biztat, hogy többre vagyunk képesek. Ugyanakkor egy megbízatás is, mert feladatunk példát mutatni a kiscserkészeknek, és nem csak, talán az egész társadalomnak. A cserkészetben mindenki magára talál. Kitartásra nevel és segít döntéseket hozni bizonyos helyzetekben. A cserkészet egy életre való kaland!
Józsa Levente
(A Kálnoky Boris által meghirdetett riportpályázatra beküldött írás)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ifjúság, média, találkozás
Első alkalommal idén februárban zajlott az Ifjúsági Médiások Erdélyi Találkozója Sepsiszentgyörgyön, a jó hangulatú hétvége élményeitől feltöltődve az EMI csapata már akkor azon törte a fejét, miként lehetne újabb alkalmat keríteni a találkozásra, együttlétre.
Ma pedig – a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően – elmondhatjuk, hogy javában zajlik a második kiadás. Annyiban változott csak a történet, hogy az intenzív műhelyhétvégét felváltotta egy két hétvégére nyúló rendezvénysorozat. A rendezvény első fele november utolsó napján zajlott, amikor vendégünk, Kádár Beáta, a Sapientia oktatója Civil szervezetek marketingtevékenysége címmel tartott előadást, melyet műhelytevékenység követett film-, fotó- és kiadványszerkesztés, valamint hírszerkesztés témában. A történet ma, december 13-án folytatódik, a délután folyamán két kerekasztal-beszélgetés zajlik: elsőként, 16 órai kezdettel a civil szervezetek, a politika és a média kapcsolatáról beszélgetünk, majd helyi sajtósok osztják meg velünk érdekes, esetenként vicces tapasztalataikat. A jó hangulat mindenképp biztosított, de ha valaki kételkedne benne, elég csak megnézni a februárban készült beszámoló kisfilmet az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezetének oldalán (www.emihirek.ro).
Bálint Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem lehet semmisnek tekinteni a magyar tagozat problémáját
• Az összetartozás, az egységes fellépés fontossága
• Gáncsoskodás a magyar nyelvű gyógyszerészeti oktatás akkreditációjában
Míg az elmúlt évben bátor hangú beszédben idézték fel a magyar nyelvű erdélyi orvos- és gyógyszerészképzés történetét, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hete keretében tartott 2014. decemberi ünnepi ülésen a magyar tagozat választott képviselői nem vettek részt a prezídiumban, és nem is szólaltak fel. Ezt a román vezetők szemrehányóan emelték ki, holott közismert tény, hogy a magyar oktatók azért vonultak ki az egyetem vezetőségéből, mert az elmúlt időszakban továbbra sem történtek lépések a törvényesség betartására és a kormányfő vezette miniszteri csapat aláírásával garantált egyezség életbe ültetésére, ami a magyar tagozat önállóságát és a jó kapcsolat helyreállítását biztosíthatná. A kialakult helyzetről dr. Szilágyi Tibor egyetemi tanárt, a tisztségéből lemondott rektorhelyettest kérdeztük.
– A tavalyi ünnepségen román nyelven is bemutattam az egyetem magyar gyökereit, de ettől semmi sem változott meg. Az idén, a magyar oktatók tavaszi közgyűlésének a határozata értelmében továbbra is jelezni akarjuk, hogy intézményi szinten a magyar tagozat nem valósult meg. Továbbra is hiányoznak azok a struktúrák, döntéshozatali fórumok, ahol mi valós módon bele tudnánk szólni az egyetem vezetésébe, ezért bojkottáljuk a szenátusi üléseket, nem vettünk részt a tanévnyitón, s ennek az ünnepségnek a prezídiumában sem. A hiányunkkal szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy baj van, és arra is, hogy egységesek vagyunk. Mindaddig, amíg nem találnak olyan választott tisztségviselőket, akikkel a helyünket törvényesen betöltsék, addig azt jelenti, hogy velünk számolni kell, addig nem lehet semmisnek tekinteni a magyar tagozat problémáját, és van esély, hogy számunkra is elfogadható megoldás szülessen.
– Az, ami az elmúlt héten a gyógyszerészeti karon történt, a magyar fél számára nem jelent elfogadható megoldást.
– Ez teszi még fontosabbá az összetartozást. A gyógyszerészeti karra újból ellátogatott az akkreditációs bizottság, s bár eredetileg a közös gyakorlatokkal zajló román és a magyar képzés akkreditációját egyforma iratcsomóval kérték, ezt Bukarestben különválasztották, és most a bizottság csak a magyar felet jött ellenőrizni. Abba a helyzetbe kerültünk, hogy két lehetőséget ajánlottak fel: az egyik az ideiglenes akkreditáció, ami azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy semmi sem változna, nyolc évet kellene várni a véglegesre. Érdekes módon a tökéletesen azonos helyzetben lévő román képzésnek végleges akkreditációt adnának. A szenátus nem engedi meg, hogy újraszervezzük az oktatást, és a magyar csoportok különváljanak, így nem értjük, hogy a 65 éve zajló magyar gyógyszerészképzés mitől lenne hirtelen új képzési forma, aminek csak ideiglenes akkreditáció jár. A másik változat egy olyan közös akkreditáció lenne, amelyben meg sem jelenik a törvény biztosította magyar oktatási program, s csak egy lábjegyzetben esne szó arról, hogy talán van magyar képzés is. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy e két lehetőség közül kellene választani, a gyógyszerészet teljes magyar oktatói kara pillanatok alatt összegyűlt, és válsággyűlést tartott arról, hogy ebben a helyzetben mit lehet tenni. Végül egy olyan választ fogalmaztak meg, amit mindenki aláírt, s amelyben leszögezik, hogy egyik megoldást sem tartják elfogadhatónak. Minden fenyegetőzés ellenére, hogy probléma esetén a lemondott dékánhelyettes asszony lesz a felelős, hogy a rektor egy személyben hoz döntést, hogy a szenátus egy számunkra negatív döntést szavaz meg, most ott tartunk, hogy az átirat visszakerült Bukarestbe. Nem gondolom, hogy a probléma meg van oldva, de pillanatnyilag egy nagy veszélyt sikerült elhárítani, s a kérésünk visszakerült olyan körökbe, ahol esetleg egy jobb döntés születhet. Ez csak azért történhetett így, mert példamutatóan egységes fellépése volt a gyógyszerész kari kollégáknak. Nem volt egy hajszálrepedés sem, amit ki lehetett volna használni ellenük. Bármilyen különutas magánkezdeményezés, ami az egységet megbontja, olyan szinten gyengíti az erőnket, hogy kritikus esetben számunkra negatív következményekkel járhat.
Amikor felróják, hogy ezen az ünnepségen nem vettünk részt, felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen miben is kellene nekünk részt vennünk? Az együtt ünneplés a kölcsönös tiszteletet feltételezi, hogy elismerjük mindkét félnek az érdemeit, amihez hozzátartozna az egyetem gyökereinek az elismerése s a folytonosság megőrzése is. Ez nem csorbítaná a jelenlegi román értékeket, de ameddig a múlt bevallása valakit feszélyez, ez arra utal, hogy itt valami probléma van. A kellemetlenséget nem mi okozzuk, orvosi kifejezéssel élve a hiányzásunk csak egy tünet, ami felhívja a figyelmet arra az alapproblémára, amit meg kell oldani.
– Utalások hangzottak el arra, hogy a középszerűség miatt maradt távol a magyar oktatói kar, holott ez a mai ülés kevés kivételtől eltekintve nem ezen a szinten mozgott. Sértőnek tartja-e a kijelentést?
– Homályosan fogalmazott a polgármester úr. Nem volt egyértelmű, hogy a középszerűség említésével a magyar tagozat oktatóira utalt, vagy általában a politikai középszerűségre, ő ugyanis pártszíneket képvisel, s meglehet, hogy a konkurens párt által gyakorlatba ültetett középszerűségre gondolt. Azzal a megjegyzéssel kapcsolatosan, miszerint a magasztos cél érdekében felül kell emelkedni a személyes problémákon, azt gondolom, hogy a magyar tagozat oktatói kara éppen a távolmaradásával emelkedett felül a személyes problémákon, jelezve, hogy közösségi problémáról van szó. Mindannyiunknak kényelmesebb lett volna hallgatni, mosolyogni, s úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Mi nagyon nehéz terhet viszünk azáltal, hogy ellenállunk egy olyan asszimilációs törekvésnek, amely hosszú távon nem szolgálná a magyar tagozat érdekeit. Rövid távon sokkal kényelmesebb lenne apró egyéni kedvezményekért lehajtani a fejünket, és visszasomfordálni a vezetőségbe. Szembe kell néznünk azzal is, hogy négy év olyan küzdelem után, ami alig hozott eredményeket a magyar tagozat megvalósítása szempontjából, ez komoly kísértést jelenthet egyesek számára.
Egy másik téves megközelítése a problémának, amikor – olyan kijelentésekkel, hogy iszapbirkózás helyett tudományos téren kell felvenni a harcot – azt próbálják sugallni, hogy süllyed a magyar tagozat, mert egyebet sem teszünk, csak hadakozunk, és közben elhanyagoljuk a szakmai feladatainkat. Ez félrevezető, mert egyrészt szakmai eredményeink nem rosszabbak, mint korábban, másrészről mindenki legjobb tudása szerint végzi a dolgát: tanít, gyógyít, kutat, cikket és könyvet ír. A vezetőségi tagok, ha nincsenek is hivatalosan funkcióban, szervezik a magyar tagozat szakmai életét, és ezenfelül küzdenek a törvény adta jogaink kivívásáért – nyilatkozta Szilágyi Tibor professzor.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Újabb Magyar Örökség díjak
Ismét kiosztják a Magyar Örökség díjakat. Az elismerést hét kiemelkedő kulturális személyiségnek, illetve kulturális és egészségügyi intézménynek adományozzák ma Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.
Pál István "Szalonna" és bandája a kultúrát, hitet és a magyarság összetartozását erősítő népzenei munkásságáért veheti át az elismerést. A prímás és zenekara sokat tett azért, hogy Kárpátalján ismét életre keljen a táncházmozgalom és a magyar népzene.
A burgenlandi alsóőri és felsőőri magyar színjátszók a közösségépítő, hagyomány- és anyanyelvőrző tevékenységükért részesülnek az elismerésben.
Kuklay Antal katolikus pap gazdag életműve és a cigányság felemelkedéséért végzett példamutató munkája, Telenkó Miklós sátoraljaújhelyi görög katolikus lelkész pedig értékőrző és értékteremtő tevékenysége miatt kapja meg a díjat.
Posztumusz elismerést kap Pósa Lajos költő (1850–1914) nemzetnevelő tevékenységéért, illetve Az én újságom című gyermeklap megalapításáért. A folyóirat, amely 1889 és 1944 között jelent meg, olyan rangos írók és költők gyermekeknek szánt írásait közölte, mint Gárdonyi Géza, Jókai Mór, Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond.
Szintén Magyar Örökség címet kap a Százados úti Művésztelep, amely Budapest első, egyben Európa legrégebbi folyamatosan működő hasonló intézménye. A telep olyan alkotókat tudhatott soraiban, mint Antal Károly Kossuth-díjas szobrász- vagy Dienes Gábor Munkácsy Mihály- díjas festőművész.
Szíjjártó Jenő (1919-1986) zeneszerző a felvidéki magyarság kultúrájáért végzett kiemelkedő tevékenységével érdemelte ki a posztumusz elismerést. A leginkább karmesterként és zeneszerzőként ismert művész a kodályi hagyományok követőjeként komoly népdalgyűjtő és feldolgozó munkát végzett a Nyitra-vidéken.
A hetedik díjazott a magyar tüdőgondozói hálózat lesz. A hálózat elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a második világháborút követően radikálisan csökkent Magyarországon a tüdőbajos betegek száma. A hálózat országszerte több mint 150 tüdőszűrő és gondozó állomásával unikumnak számít az egész világon.
A Magyar Örökség díj azon magyar intézményeknek, csoportoknak adható negyedévente, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.
Népújság (Marosvásárhely)

Végtelen farsang… Székely Szabó Zoltánnal
December 9-én a marosvásárhelyi Spectrum Színházban került sor Székely Szabó Zoltán színművész- író könyvbemutatójára. A sikeres esten a szerző dedikálta Végtelen farsang és egyéb politikai szatírák című új könyvét, valamint a korábban megjelent köteteit. Anekdotázva beszélt pályájáról, írásaiból adott elő néhányat. Egykori egyetemi tanára, Kovács Levente rendező közvetlen, humoros laudációt mondott róla. Közreműködött két színészkollégája, Kárp György és Szélyes Ferenc. Bölöni Domokos összeállítását szólaltatták meg, Székely Szabó Zoltánról írt szövegeket olvastak föl. Az est hangulatát emelve, fellépett a Cantuale énekegyüttes. Az alábbiakban részleteket közlünk a szerzőt méltató összeállításból.
Az élet – körben, mindenütt
(Tutuka hazatért)
Konok székely kivagyokságom keményen ráfizetéses, lyukas zsebű luxus, de legalább e tekintetben mindig frissen mosott a lelkiismeretem.
Voltam első- és utolsószülött a Mezőségen, anyuci tajdagra tutujgatott Tutukája, majd bávatag, balek büszkesége a Nyárád mentén, méla kamasz a 2. számú középiskolában (Bolyai líceum) Marosvásárhelyen, notórius egyetemista (kilenc évig) Marosvásárhelyen és Kolozsváron, tanár (másfél hónapig) Kézdikőváron, kultúr-szakirányító (két hétig) Kézdivásárhelyen, színész (tíz éven át) és firkász (hat évet) Sepsiszentgyörgyön; kényszer-szalmaözvegy, Krisztus- és angyalmázoló, díszletmunkás, házmester, színpadmester szexipari kombinátban, könyvkötő, szállodai portás, üzleti raktáros, kő- és szőlőműves (az utóbbi Tatán), szervező, szerkesztő, újság- és könyvírogató, szerető férj és szerető, apátlan-anyátlan- testvértelen-gyer-mektelen feleségtemető Bécsben.
Én nem beilleszkedni akartam a más hazájába – nem vagyok "hegyen túli" –, hanem kiilleszkedni kényszerültem a sajátomból. Tulajdonképpen nem is szándékoztam kinn maradni, de ’86-ot írtunk, s a béna agyam mellé állt a lábam, megmeredt visszakullogni abba a skizofrén börtönbe, amelyből szabadulási kegyet mímeltek nekem, csak húzzam el a pörös pofámat.
Vagyok színházzal áldott és vert, betűvel ölelt és sújtott, hontalan kesergő, helyét nem lelő taxisofőr – ugyancsak Bécsben.
Az egészben az a trükk, hogy nem értek semmihez. Mai napig megesik, hogy a taxióra helyett a rádiót kapcsolom be, mert az eszem minduntalan máshol mászkál: hol otthon, hol két jelző között. (Népújság, Múzsa, 2009. augusztus 29.)
"Inkább vagyok Bécsben taxis az első sorban, mint könyörületstatiszta valamelyik magyarhoni vidéki színházban a nyolcadik sorban. Nekem éppenséggel jól jön a taxizás, mert rengeteget olvashatok, írhatok, szervezhetek munkaidőben, és még a könyveim kiadására is futja a borravalóból" – nyilatkozta Szucher Ervinnek adott interjújában (Krónika, 2013. január 25.)
– Nem elírás, ezzel a mondattal kezdődik a Tutuka: – Én már megittam a kenyerem javát – kezdi recenzióját Gergely Tamás a "taxínész" Székely Szabó Zoltán: Tutuka avagy az utolsó Szabó című, 2009-ben, Bécsben, magánkiadásban megjelent könyvéről (Megitta már a kenyere javát). – És ez a haldoklót is megkacagtató humor megy az utolsó mondatig, mindössze a fajtája változik. Mint ahogyan a lappoknak száz szavuk van a hóra, mert százféle állapota van magának a hónak, a diktatúra szülte kínkeserves helyzeteknek nincs se szeri, se száma. A szójátékot sem veti meg, a kabaré sem áll távol szerzőnktől, a magánélet simogató anekdotái egyre gyakrabban adják át a helyüket az iróniának, a szatirikus hangnak. Ahogy Ceausescu személyes hatalma erősödik, indul be gyomoridegünk. Heherészünk, miközben halántékunkon kidagad az ér. Még csak a lemondás kínos mosolya az ilyen mondat: "Amikor Velence helyett ismételten Lisznyót választottuk üdülőhelyül". Azon is csak nevetünk kínunkban, hogy: "A korabeli divat szerint a román szekusok magyar nőt viseltek".
Viszont már a szívbe markol a kérdés: "Hogy miért éppen Viskyvel üzentek nekünk félelmet?" Visky Árpádról van szó, arról a színészről, akiről már sosem tudjuk meg, hogy öngyilkos lett vagy felakasztották: "A tetemrehívás a mai napig elmaradt, marad tehát a kérdés: fel is akasztották, vagy csak le?"
Hát szabad mindennel viccelni? Úgy tűnik, igen, ha ízléssel csinálják, s ha önmagát is célpontul választja az emlékező. Márpedig "nyílt színen" vesézi Tutukát, vagyis önmagát, a hozzá legközelebb állók megrökönyödésére. Hitvallását így fogalmazza meg a könyvben: "Komoly ember vagyok, heccben nem ismerek tréfát".
(Megitta már a kenyere javát – Székely Szabó Zoltán kötetéről)
Legújabb könyve a szerző szatirikus vénáját mutatja, mint azt a címe is tükrözi: Végtelen farsang… és egyéb politikai szatírák (1989–2014 között).
A beszédes kötetcím után még beszédesebb címek alatt sorjáznak az 1989-től napjainkig terjedő időszak terméséből válogatott, többnyire rövid, csattanósra hegyezett írások, ilyenek például: Kergekóros évszázadom, avagy Nincs Erdély elveszve – csak nem a mienk; Mi mindig tapsoltunk; A bukaresti utólogika, avagy a dák szupermodell; Vátra arc! Betelt a cujkáspohár; Európa-házunk: Nagy-Románia; Ki a király Kolozsváron?; Neoszocreál; Házasság roman módra; Vátrapillantó tükör; Vízum a családfára; Bekerített paradicsom; Oltyán imázs. Kedvence, éppen közvetlensége miatt, a párbeszédes vagy megszólításos (levél)forma, a szövegek igen jelentős részét jelenet formájában írta meg, ami természetes is, hiszen előadó, színész az alkotójuk. Ilyen a címadó írás is, amelyben találhatók egyebek mellett az alábbi hasznos tanácsok külföldre utazóknak: 1. Bármerre jár a kontinensen, legyen rá büszke, hogy az új pénznem felerészt a mi nevünket viseli: EU, azaz Európa+RO, azaz Románia = EURÓ. 2. kivinni nincs mit, behozni Svájcot kellene.
A diktatúra és az átkos korszak korlátlan ura iránti ellenszenv nem ritkán leplezetlen gyűlöletbe és szókimondó gúnyolódásba csap át, ehhez azonban a hazai állapotok pontos ismeretére volt szüksége, s egyből kiderül, hogy a bécsi taxis voltaképpen mindvégig itt élt, Erdélyben, Romániában –, vigyázó szemét egy percig sem vette le szülőföldjéről, hazájáról. Látás- és gondolkodásmódja csaknem hajszálra egyezik a mindvégig idehaza, Marosvásárhelyen élő, a diktatúra bukása után is élesen támadott, állásából felfüggesztett, pereskedni kénytelen képzőművész-tanár, grafikus, a karikaturistaként Démol néven közismert, sajnálatosan rövid életű alkotó Molnár Dénesével (Vadasd, 1947. július 22 – Marosvásárhely, 2000. február 19.). A ’89 után ismét leplezetlenül feltörő nacionál-sovinizmus őt is kikezdte, megpróbálták ellehetetleníteni. Ugyanis nyíltsága, szókimondása, őszintesége bántóan szúrt szemet; elkergetik katedrájáról, emberségében mélyen megalázzák.
Az újabb diktátorok ellen születtek 1989 utáni karikatúrái Démolnak, és Székely Szabó Zoltán szerencsés ráérzéssel kér kölcsön egyet a kötetborítóra és több másikat a könyvbe, szatirikus szövegeinek nyomatékosítása végett.
És hogy mennyire időszerűek ezek a szövegek ma is, arra nézvést hadd álljon itt egy rövid idézet:
"– Másutt is folyik a reprivatizáció, de merőben más logika szerint…
– Minket nem érdekel mások logikája. Mi a sajátosság elvét valljuk. Mindenki abban gondolkodik, amije van.
A magyaroknak Mátrájuk,
A szlovákoknak Tátrájuk,
A románoknak Vátrájuk."
Ha itthon ír vala ilyesmiket, Székely Szabóért sem állhatott volna senki jót.
Vallomásos ember, bukolikus természet, kissé melankolikus. Öt városnak is udvaroltam, mégis Bécset vonatjegyeztem el, sóhajtja rezignáltan.
A román nagynemzeti színjáték megértésében a boldog emlékezetű Bajor Andor segített neki, mondja a kötet fülszövegében: "…a komédiázás akkor igazi – idézi a nagy elődöt –, ha van a mélyén tragikum."
És ennyit tehet hozzá: – Huszonöt éve írom róla a "színibírálataimat". Szatírába mártott golyóstollal. Szatírok.
Székely-Szabó Zoltán néven.
Fájdalmas-vidáman ajánlom e nevet,
Hisz az ember olykor kínjában is nevet.
Hát itthon vagy, Tutuka. Itt van még majdnem mindenki, aki ismer és becsül téged.
Itt, Erdélyben. Körben – baráti körben is: majdnem mindenütt!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Megjelent a Temesvári Forradalom Enciklopédiája
Az Írószövetség székházában december 12-én, pénteken mutatták be az 1989-es Temesvári Forradalom Enciklopédiájának első két kötetét, valamint Lucian-Vasile Szabo Az 1989-es Forradalom a temesvári kórházakban című hiánypótló kötetét. A temesvári Forradalom eseményeit tárgyilagosan, a létező releváns dokumentumok és 25 év kutatási eredményeinek alapján bemutató kötetek a Forradalom Emlékezete Egyesület (Asociaţia Memorialul Revoluţiei) gondozásában jelentek, a Forradalom 25 évfordulója tiszteletére.
A Forradalom Enciklopédiájának első kötetét Lucian Ionică szerkesztette és a forradalom eseményeinek kronológiáját, valamint az áldozatokról szóló információkat tartalmaz. Az Enciklopédia második kötetét Gino Rado és Romeo Bălan állították össze és a forradalommal kapcsolatos dokumentumok kerültek bele. A jövőre megjelenő harmadik kötet valóságos enciklopédia lesz, a forradalom szótára, amely segít eligazodni a temesvári forradalom zaklatott hete bonyolult történéseinek dzsungelében. A harmadik kötet zömmel rövid, tömör szócikkeket tartalmaz majd, de lesznek részletes leírások is benne, mint pl. a holttestek elrablásának és elégetésének története.
Traian Orban, a Forradalom Emlékezete Egyesület elnöke keserűen állapította meg, hogy a temesvári médiák zöme nem volt kíváncsi Forradalom Enciklopédiájára, a bemutatóra ezúttal is „magunknak mondjuk” alapon került sor. „A mi kötelességünk az, hogy 25 év után bemutassuk a kutatásaink eddigi eredményeit, de ez nem jelenti azt, hogy befejezettnek tekintjük a munkát, még mindig vannak megválaszolatlan kérdések a temesvári forradalommal kapcsolatban.” – mondta Traian Orban. 25 év alatt rengeteg könyv jelent meg a román forradalomról, nagy részük a fantázia szüleménye, megalapozatlan állításokat tartalmaz. A most bemutatott kötetek kizárólag a dokumentumokra és a kutatási eredményekre alapozzák állításaikat, de a perek során elhangzott tanúvallomások sokszor egymásnak ellentmondóak, nehéz belőlük kihámozni az igazságot – mondta Traian Orban, aki maga is megsebesült a temesvári forradalom idején.
Izgalmasnak ígérkezik Lucian-Vasile Szabo könyve, amelynek címe Az 1989-es Forradalom a temesvári kórházakban. A forradalom hetében és később is legendák keringtek a kórházakban elkövetett gyilkosságokról, a lőtt sebekkel beutalt betegek egy részének állítólag azt javasolták, hogy inkább meneküljenek el, mert a Securitate emberei kivégzik a forradalmárokat. Hogy mi történt valójában a temesvári kórházakban, ahová sok száz sebesült forradalmárt, de milicistákat és katonákat is beszállítottak a forradalom idején, azt próbálta kideríteni Szabo, aki szerint ezen a területen is vannak még 25 év után is fehér foltok.
A Temesvári Forradalom Enciklopédiája egyelőre csak román nyelven jelent meg, de tervezik angol és német nyelvű kiadványok megjelentetését is a temesvári forradalomról.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

„Arad és Gyula kapcsolata közelebb hozta egymáshoz a két országot”
20 éve testvérváros
Amint azt a beharangozónkban is olvashatták, pénteken délután az Aradi Városházán hangulatos ceremónia keretében Arad és Gyula önkormányzatának képviselőtestülete közös tanácsülésen vett részt, ahol aláírták az immár 20 éves testvérvárosi kapcsolat megerősítésére szolgáló dokumentumot. Az ünnepséget az Aradi Állami Filharmónia előadóművészei alkotta duó nyitotta meg, az eseményre meghívták mindazokat az önkormányzati tisztségviselőket, civilszervezeteket, illetve az élet különféle területein tevékenykedő személyiségeket, akik fontos szerepet játszottak a testvérvárosi kapcsolat létrejöttében.
Az egybegyűlteket Gheorghe Falcă aradi polgármester köszöntötte, emlékeztetve őket, hogy húsz évvel ezelőtt Arad volt az első az országban, ahol testvérvárosi megállapodás születhetett. Hangsúlyozta, fontos számukra a Gyula várossal folytatott együttműködés, különösen most, amikor Arad az Európa Kulturális Fővárosa címért száll versenybe. Elismerte, számítanak a testvérvárosok együttműködésére, kiemelve Pécs várost, melynek van némi tapasztalata e téren, hisz köztudottan már elhódította e címet. „Arad város kulturális fejlődése elképzelhetetlen az aradi magyarság fejlesztése nélkül, ezért az aradi önkormányzat egyik célja a magyarok kulturális identitásának megőrzése” – tette hozzá.
Gyula jelenlegi polgármestere, dr. Görgényi Ernő kicsit visszatekintett az elmúlt húsz évre, megemlítve azokat a személyeket, akiknek a munkája nélkül most nem ünnepelhetnének. A gyulai polgármester szerint Arad és Gyula kapcsolata rendkívül sokat tett a két ország egymáshoz való közeledéséért, ugyanakkor a kulturális kapcsolatok megerősítésével jobban megismerhették egymás értékeit. Ami viszont a legfontosabb, hogy a közös programok, rendezvények, kulturális tapasztalatcserék révén nem csak az intézmények, hanem a két város egyszerű polgárai is közelebb kerülhettek egymáshoz.
Gyula város egykori polgármestere, Pocsay Gábor – akinek idején, 1994-ben elhelyezték a megállapodás alapjait – megjegyezte, hosszú út áll a két testvérváros előtt, hiszen még mindig nem ismerik kellőképpen egymás kultúráját. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, utalva az aradi Szabadság-szobornak helyet adó térre, elmondta: azt kívánja, hogy az egész térség egy megbékélési parkká alakuljon, egy ilyen jellegű együttműködés ugyanis példaértékűnek számít a nagypolitikának. A felszólalók között jelen volt még Florin Vasiloni, Románia gyulai főkonzulja, Arad 1994-es polgármestere, Cristian Moisescu azonban hiányzott az eseményről.  
A beszédek után a két polgármester aláírta a megállapodást, majd az ajándékozások után, Bognár Levente aradi alpolgármester közreműködésével vetítés következett a testvérvárosi kapcsolat legjobb momentumairól.
Az esemény végén a jelenlevők kézbe vehették az Arad Megyei Jogú Város Tanácsának kiadványát, az Arad–Gyula 20 éve testvérvároscímű kötetet. Az Irházi János szerkesztésében és az aradi Gutenberg Univers Kiadó gondozásában megjelent kétnyelvű, illusztrált kötet a testvérvárosi kapcsolat legfontosabb pillanatait követi nyomon, a benne szereplő fotók egy részét a Nyugati Jelenből válogatták.  
A ceremónia végén a vendégsereg átvonult a megyei múzeumba, ahol részt vettek a Kohán-tárlat megnyitóján.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Bemutatkozó látogatáson Aradon a kolozsvári magyar főkonzul
Nicolae Ioţcu, az Arad Megyei Tanács elnöke tegnap fogadta Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulját, aki szeptemberi kinevezése után először járt Aradon hivatalos látogatáson.
Őexcellenciája röviden bemutatta a megyei tanács elnökének azokat az elképzeléseit, amelyek megvalósításával szorosabbra kívánja fúzni az Arad megyei magyarsághoz és a megyei hatóságokhoz fűződő kapcsolatokat.
Nicolae Ioţcu elnök vázolta Magyarország kolozsvári főkonzuljának Arad és Békés megye partneri kapcsolatait, amelyet a 2007–2013-as időszakban a határon átnyúló együttműködéssel lebonyolított projektek is erősítettek, továbbá ismertette a 2014–2020-as időszak közös elképzeléseit. A magyar diplomata nagy érdeklődést mutatott az együttműködési elképzelések iránt, elsősorban a gazdaság és mezőgazdaság terén. Ioţcu tanácselnök a találkozót követően úgy nyilatkozott: „Komoly érdek azoknak a jó kapcsolatoknak a folytatása, amelyeket Arad ápol a magyar szomszédokkal, jól meghatározott projektek mentén. Az Arad Megyei Tanács teljes mértékben nyitott az együttműködésre.”
Nyugati Jelen (Arad)

Megjelent a Kölcsey Évkönyv
Tegnapelőtt, december 11-én délután öt órakor mutatta be az aradi Kölcsey Egyesület évkönyvét. A bemutatón részt vett az egyesület elnöke, Jankó András, az aradi RMDSZ elnöke és városunk alpolgármestere, Bognár Levente, valamint Berecz Gábor, Fekete Károly és Nagy István, akik a könyvet szerkesztették és tördelték. A bemutató után kötetlen beszélgetésbe elegyedtek a jelenlévők egy pohár bor vagy üdítő mellett.
Beszédében mindenki hangsúlyozta, hogy ez a kötet nem tipikus évkönyv, inkább egy gyűjtemény: az elmúlt két év előadásai és rendezvényei, valamint az ezekről szóló beszámolók találhatók benne.
A Kölcsey Egyesület köszönetét nyilvánítja minden támogatónak, aki hozzájárult az évkönyv kiadásához. Külön köszönetet érdemel az Aradi Polgármesteri Hivatal, aki nagyban támogatta a kötet megjelenését. 
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Könyvbemutató kedden a Tulipánban
Négyszemközt Ceauşescuval
Az 1989-es decemberi forradalom kitörésének 25. évfordulóján mutatják be Aradon Hodicska Tibor nyugalmazott nagykövet Négyszemközt Ceauşescuval című könyvét.
Hodicska Tibor 35 éves külügyi szolgálatából másfél évtizedet töltött Bukarestben a Magyar Nagykövetség diplomatájaként, utána pedig a Moldovai Köztársaságba nevezték ki nagykövetnek. A csíkszeredai Pallas Akadémiánál idén megjelent könyvéből „nemcsak magánéletének sorsfordító eseményeit ismerhetjük meg, hanem azokat a sokszor sziszifuszi erőfeszítéseket is, amelyek a diplomácia kanyargós és nemegyszer kátyúkkal teli, botlasztó útjain értünk, erdélyi magyarokért történtek” – fogalmaz a kötet fülszövegében Kozma Mária szerkesztő.
Hodicska Tiborra hárult a Nicolae Ceaşescu–Grósz Károly találkozó megszervezése Aradon 1988-ban, és ez alkalomból találkozhatott négyszemközt a román kommunista diktátorral. Hogy ez élményszámba menő találkozás volt-e vagy sem, megtudhatjuk személyesen tőle december 16-án, kedden 17 órától a Lucian Blaga (Templom) utcai Tulipán Könyvesboltban. Kiváló alkalom ez bepillantani a múlt rendszer román–magyar diplomáciai viszonyának kulisszatitkaiba is. A szerzővel Pataky Lehel Zsolt, az Aradi Hírek felelős szerkesztője, a Kossuth Rádió aradi tudósítója beszélget.
Nyugati Jelen (Arad)

Félszáz kiadó kötetei a második adventi könyvvásáron
Horváth Anna az egész családjának vásárolt a kínálatból
Egyre inkább digitalizálódó világunkban jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogy van-e igény a nyomtatott könyvekre, vágyunk-e a tapintható, nyomdaszagú kiadványokra, vagy ilyen szempontból is internet- és számítógépfüggőkké váltunk.
De mindenképpen a nyomtatott, igényesen kivitelezett könyvek létjogosultságáról bizonyosodhat meg az, aki ellátogat az Idea Könyvtér és Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által szervezett második adventi könyvvásárra, ahol közel félszáz kiadó kiadványai közül válogathat ezúttal a közeledő téli ünnepek apropóján. A karácsonyi könyvajándékozás hagyományát a kolozsvári magyar közösség is tovább élteti, erre bizonyíték a rendezvény pozitív fogadtatása nem csak az érdeklődők, hanem a támogatók szempontjából is. Horváth Anna alpolgármester és Jakab Gábor plébános is a könyv és olvasás fontossága mellett tette le a voksát, amikor tegnap a maga és családja könyvtárát újabb kiadványokkal bővítette.
DÉZSI ILDIKÓ, NAGY-HINTÓS DIANA 
Szabadság (Kolozsvár)

Markó Attila ártatlanságát bizonyítja
Markó Attila, a restitúciós bizottság korrupcióval vádolt egykori tagja olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyek bizonyítják, nem volt jelen azon a március 15-i ülésen 2011-ben, amelyen a DNA által kifogásolt kártérítést eldöntötték. Amint azt Markó Attila mindvégig állította: azon a napon Brassó megyében több helyszínen is részt vett a nemzeti ünnepi megemlékezésen.
„Az iratcsomó tartalma bizonyítja, hogy sem a bizottsági ülés jegyzőkönyvén, sem pedig az ülés más dokumentumán nem szerepel az aláírásom! Ebből az következik, hogy az ügyészek mindvégig tudták, hogy nem voltam jelen! Ennek ellenére november 20-án gyanúsítottból vádlottá tettek, másnap pedig kérték az előzetes letartóztatásom jóváhagyását.”
Szabadság (Kolozsvár)

Triduum után érseki mise és áldás
A Kolozs-monostori római katolikus egyházközség háromnapos lelkigyakorlattal készült december 10-e és 13-a között mind a Kálvária zöldövezetében lévő Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt néhai apátsági templomon, mind pedig a Kálvária-kápolnán végzett munkálatok ünnepélyes megáldására. Kádár István esperes-plébános elmondta: a Czikó László búzásbesenyői plébános által tartott triduum célja: önmagunk templomával is foglalkozni.
Idén sikerült szépen restaurálni, megerősíteni a templom portálját, felújítani a Kálvária-kápolnát, amelynek támfala már-már életveszélyessé vált. Mivel fennállt annak a veszélye, hogy a Nagyboldogasszony templom északi oldalán a sekrestye épülete eltávolodhat a szentély részétől, már év elején vízelszivárogtató rendszert építtettek.
Az elvégzett munkálatok megáldásával kezdődik advent III. vasárnapján, december 14-én délelőtt 11 órakor az ünnepélyes főpásztori szentmise, amelynek főcelebránsa Ft. Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek lesz. A szertartás végeztével kötetlen beszélgetésre kerül sor, szeretetvendégség keretében.
(fodor)
Szabadság (Kolozsvár)

A szavak jó gazdája – Szabó Gyula (1.)
Hogyha van az utóbbi évtizedek magyar irodalmának népi ága, akkor a Szabó Gyula életműve minden bizonnyal ahhoz tartozik. Élete – talán éppen a tiszavirág életű „kicsi magyar világnak" köszönhetően – úgy alakult, hogy a testvérek közül ő volt az, aki magasabb iskolákat járhatott és már fiatalon bekerülhetett az erdélyi magyar irodalom fősodrába. Bármennyire is vészterhes időszak volt a második világháború ideje, a kor felelős vezetői akkortájt is távlatokban gondolkodtak, annak ellenére, hogy a magyar impérium székelyföldi fennmaradása korántsem tűnt biztosnak. Létrejött a Magyar Tehetségmentés Alapítvány, amelynek az volt a célja, hogy a nehéz sorsú gyermekeket középiskolai férőhelyekhez, egyetemi ösztöndíjakhoz juttassa. Szabó Gyula is bekerült a harminc főből álló válogatott középiskolai osztályba, úgyhogy 1942 őszén térítésmentesen iratkozhatott be a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumba, abba a nagy hagyományokkal rendelkező intézménybe, amely a környék unitárius vallású ifjúsága körében igen népszerű és színvonalas iskola volt. A kiválasztottak közül hamar kiemelkedett szorgalmával, higgadtságával, s majdhogynem egyértelmű volt, hogy a humán szakmák iránt erősebb az elhivatottsága. Változtak ugyan az idők, visszatért a román fennhatóság, sőt még a szovjetek ideológiája is rátelepedett hamarosan a népre, úgyhogy érettségit viszonylag későn (csak 1950-ben) tehetett egy teljesen másfajta világban. A kolozsvári Bolyai Egyetem bölcsészkarán végzett, magyar nyelv és irodalom szakon.
Publikálni már egyetemi hallgató korában kezdett (1952), majd a diplomaszerzés után kiadói szerkesztőként  (1954–1957), illetve lapszerkesztőként dolgozott (1957-től 1992-ben történt nyugdíjazásáig), Kolozsváron az Utunk, majd annak jogutódjánál a Helikon című irodalmi lapnál.
Könyvei viszonylag hamar beépültek a köztudatba. Azon a pászmán haladt, amelyen előtte Móricz Zsigmond, Németh László, a székelyföldiek közül Tamási Áron, Kacsó Sándor vagy Bözödi György. Mindvégig homoródalmásinak érezte és tartotta magát, aki úgy tekintett a fényárban úszó Havannára, hogy azon a távoli szigeten, teljesen más égöv alatt is a szülőfalut vélte felfedezni „Almás gödriben”.
Az 1970-es évek közepéig ezt a hagyományos, közösségi tartalmakkal telített irodalmat művelte – mintegy két évtizeden át, főként  a Gondos atyafiság  I-III. (1955–1961, 1964, majd 2004), Annyi baj legyen (1961), Fűhúzó április (1961), Húgom, Zsuzsika (1967) és a Gólya szállt a csűrre (1974) című munkáiban –, hogy aztán az A sátán labdái öt kötetében (1978 és 1992 között) Erdély múltjában, a "függőleges veszedelmek" tömegében keresse a választ a jelen sorfordító és embert próbáló eseményeire. Idősebb korában – immár a rendszerváltás után – ismét visszatért ifjúkori témáihoz, a szülőföldhöz, Képek a kutyaszorítóból címmel írt négykötetes visszaemlékezést, amelyben a hozzá illő és méltó stílusban, regényes ferdítések nélkül élte újra földi pályáját. A névtelen katona címmel (1994) édesapja első és második világháborús feljegyzései, naplói segítségével rekonstruálja az igen hosszú huszadik századot. Az apa feljegyzéseit használva tesz eleget az emlékezés „kényszerének”, de úgy, hogy a tapasztaltakhoz az egy generációval későbbi igazságokat és a tapasztalatokat is könyörtelenül hozzárendeli a múltból merített tényekhez. Nyilvánvaló, hogy ezt már csak a viszonylagos felszabadultságot hozó 1989. évi fordulat után teheti meg „hivatalosan”.
Hátrahagyott írásai közül Az irredentizmus mámora az (folytatásokban jelent meg a Székelyföld idei számaiban, augusztustól kezdődően négy részletben), amelyben ugyancsak könyörtelen tisztánlátással emlékszik vissza az eseményekre, s a homoródalmási jelenségeket úgy ábrázolja – ekkor is az apai intelem vezérli, s csak „a valóságnak megfelelően” hajlandó írni –, hogy máig és másutt is érvényes konzekvenciákat von le a jellem és a személyiség korlátaira vonatkozóan, azokról a torzulásokról, amelyeket a nemtelen eszközökkel operáló hatalomhoz fűződő viszonyban akár ma is képesek vagyunk elkövetni. Ilyen kontextusban örök érvényű, bár viszonylag körülményesebben dekódolható az írói üzenet.
"Ennek a kötetnek is megvan a maga sorsa. A benne egybekerült három írás a mostani új esztendő előtt nem juthatott el a nyomdáinkba, jóllehet egyiküket sem a fiókomnak írtam. A kötetbeli sorrend a történelmi időrendet követi: előbb jön Apáczai Csere János az 1650-es években, utána A sátán labdáinak asszonyai vesződik végig a özvegyi, „árva” asszonyi sorsukat egy jó fél évszázadon át a következő század elejéig, Árva Bethlen Katáig, s végül, a kuruckor után, a 300 esztendős Mikes Kelemen éli fél évszázadon át a szülőföldjéről számkivetett ember „hazátlan ” sorsát – , úgyhogy a három „különtudósítással” folyamatosan benne foroghatunk egy jó évszázad erdélyi históriájában."
Kevés szó esik Szabó Gyula novellisztikájáról. Pályakezdőként regénnyel rukkolt elő, s időnként a nagylélegzetű munkák a következő évtizedekben is megismétlődnek. Az ezekre való készülődés folyamatában azonban igen fontos állomások az esszék és a novellák. Mátyuska macskája címmel (Budapesten jelent meg reprezentatív válogatás elbeszélések alcímmel 1984-ben), amely révén bátran állíthatjuk, hogy előkelő helye van az írónak a magyar Pantheonban, s mindenképp irodalmunk élvonalában lenne a helye.
"Havasok tiszta levegőjét, mezők, rétek, erdők illatát varázsolják elénk a kitűnő erdélyi író, Szabó Gyula elbeszélései. S a tájban az embereket, akik végzik mindennapi nehéz munkájukat, élnek a falusi élet hagyományaival és törvényei szerint, s őrzik – akik őrzik – tisztaságukat, emberségüket. A novellák többsége a gyermek- és ifjúkori élményekből táplálkozik. A szénakaszálás a keresztapával, az emlékezetes „erdőlés” az apával, amikor elbitangoltak a tehenek, a harc a hatalmas puliszkával – mind, mind a múlt emberré formáló, az egész életet végigkísérő szép emlékei. „Ballada a szülőföldről” mondta egy helyütt írásairól Szabó Gyula, s illik ez a műfajmegjelölés válogatott elbeszéléseinek erre a kötetére is. Különösen a kötetzáró önéletrajzi emlékirata, amelyben az író szüleinek állít maradandóan szép, lírai emléket. A szülői háztól korán távolra szakadt író úgy tudja bemutatni az 50-es évek keserves időszakának embert próbáló nehézségeit, hogy közben képes ennek a küzdelemnek a szépségét is felvillantani. Mert szüleiben a legnehezebb időkben is élt és munkált azoknak az erkölcsi normáknak a szépsége és megtartó ereje, amit úgy hívnak: tisztaság, emberi tisztesség. Ezt az útravalót hozta tarisznyájában Szabó Gyula a Homoród tiszta vizű patakja mellől, s adta át nekünk szép szóval és őszinte szívvel."
Halála előtt pár hónappal (2004. júniusában) részesült életmű díjban, amelyet Hargita Megye Tanácsának képviselőitől vehetett át a homoródalmási unitárius templomban, akkor mondta, hogy„…távol élek ugyan a szülőfalumtól, de mindig itthon vagyok. Ezt a szó szoros értelmében kell felfogni, de nem úgy, hogy fizikailag itthon vagyok, hanem hogy az egész sorsommal és egész életemmel voltam és vagyok mindig itthon“. Egyébként ezt a Hargita Megyéért-díjat tartotta életpályája legemlékezetesebb elismerésének. Akkor még feljegyeztem egy igen fontos kijelentését: "…éppen tizenkét éves koromban mentem el a falumból. Olyan bolond gyermek voltam, hogy erősen szerettem tanulni, és teljesült is a vágyam, hogy felsőbb iskolába kerülhessek, mert elmehettem a székelykeresztúri unitárius gimnáziumba. Mire húsz éves felnőtt lettem, és nagyjából kész ember, arra ki is alakult az egész sorsom, pályám, úgy, hogy azután jelentős változás az életemben nem történt. Ez mind szülőfalumból indult el."
Tíz éve, 2004. december 21-én hunyt el Gyula bácsi. Emlékszem, a nagy hideg, az ünnepi készülődés sem tett jót, a temetése olyan esemény volt, amelyen „illett” minél hamarabb túl lenni. Az írók java hiányzott a koporsó mellől, s a részvétet hozó üzenet egy-egy koszorú és itt-ott publikált nekrológ formájában érkezett. A hivatalos irodalom csak hetek múltán, a karácsonyi és újévi lazítás után mozdult rá Szabó Gyula búcsúztatására és méltatására. Hagyatéka körül nem történtek látványos események. Róla nevezték el szülőfaluja kultúrházát, s tervbe vették, hogy emlékszobát rendeznek be hátrahagyott tárgyaiból.
Ez az emlékszoba lehet egy olyan fontos „adalék”, amely segítheti a kultusz, az utóélet és a kánon alakítását. Mindenképp jót tesz a községnek és az írónak is. Az emlékszoba hivatalos megnyitójára december 20-án szombaton kerül sor. Ebből az alkalomból emlékkonferenciát is szerveznek.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Megszavazta az SZKT az RMDSZ kormányról való kilépését
A testület három ellenszavazat és hét tartózkodás mellett fogadta el a Szövetségi Állandó Tanács erre vonatkozó javaslatát.
Megszavazta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa a kormányról való kilépést. A testület három ellenszavazat és hét tartózkodás mellett fogadta el a Szövetségi Állandó Tanács erre vonatkozó javaslatát.
A szombaton, Marosvásárhelyen ülésező SZKT-nak a kormányról való távozás mellett a kulcsszava az újraterezés volt: az RMDSZ 25 év után újra ki kell találja a céljait, kommunikációját, közösséggel való kapcsolattartását.
Az ülés Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójával indult, ezt követte az államelnök-választási kampány kiértékelője, majd politikai vita, a szövetség jövő évi kongresszusával kapcsolatos döntések meghozatala, valamint a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatos nyilatkozat elfogadása. A szombati eseményen, az ülés első részében kiosztották az Ezüstfenyő-díjakat.
Kelemen Hunor 27 személynek köszönte meg a "szülőföld visszaszerzéséhez" való hozzájárulását, a romániai magyarságért, a közösségért végzett munkáját, majd átadta az Ezüstfenyő-díjat.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök politikai beszámolójában értékelte az RMDSZ elmúlt 25 évét. Elmondta, negyedszázaddal a kommunizmus bukása után a világ megváltozott, az RMDSZ sem tehet úgy, mint aki a vonaton utazik, és azt hiszi, hogy ő egy helyben áll, csak a táj változik körülötte. A kommunizmus bukása után felnőtt egy új generáció, amelynek teljesen más a világképe, mint szüleinek. Az RMDSZ-nek ezeket a fiatalokat meg kell szólítania, hiszen ez a generáció nem elfordult a politikától, hanem eddig nem is érdeklődött iránta. Újratervezésre van szükség, hiszen a világ változik, és ez a változás az RMDSZ-t sem kíméli - mondta a szövetségi elnök. Kelemen olyan politikai eseményekről beszélt, amelyek premiernek számítanak. Elmondta, felbomlott az USL, ez nem volt újdonság, viszont az számított premiernek, hogy ezt követően az RMDSZ a szociáldemokratákkal vállalt kormányzati szerepet. Az is premier volt, hogy két magyar jelölt indult az államelnök-választáson, illetve az, hogy a kommunizmus bukása után első ízben választottak meg nem ortodox és nem román államfőt Romániában. A mai SZKT fő témájára áttérve Kelemen elmondta, az is premiernek számít, hogy az RMDSZ nem kormánybuktatás miatt, hanem egy belső elemzés eredményeként dönt úgy, hogy kivonul a kormányból. Elmondta, emellett nóvumnak számít az is, hogy 25 esztendő után először „visszaállamosítás” történt, a Székely Mikó kollégiumot igazságszolgáltatási eszközöket használva a demokratikus intézmények álruhájában „visszaállamosították”. Kelemen elmondta, amikor „választási esztendőben jóhiszeműen” vállalták a kormányzást, akkor még nagy többség támogatta a szövetség kormányzati részvételét. „Sok hibát követhet el egy politikai vezető. Elkövetheti azt a hibát, hogy soha nem figyel oda a választókra, de azt is, hogy nem képes döntéseket hozni, mert folyton azon gondolkodik, hogy erre a választók hogyan fognak reagálni. Éppen ezt szeretnénk elkerülni azáltal, hogy a SZÁT azt a javaslatot terjesztette elő, hogy lépjünk ki a kormányból” – mondta.
Kelemen elmondta, hogy az RMDSZ közvélemény-kutatást rendelt a második forduló után, amelynek eredményei alapján a kormányból való kilépés mellett döntöttek. „Ez volt a választók üzenete, és bízom abban, hogy helyesen döntünk, hogy meghallgatjuk ezt. A közvélemény-kutatásból mindössze néhány konklúziót emelek ki: a második fordulóban több romániai magyar szavazott, mint az elsőben. És mindezt úgy, hogy egyetlen román jelölt sem szólította meg őket. Nem igaz, hogy a magyar-magyar verseny mozgósító hatása van, mint állították ezt régebben egyesek pártalapítási szándékkal. Hazudtak, térdre akarták kényszeríteni az RMDSZ-t, és átvenni a helyét” – mondta.
Kelemen elmondta, hogy a magyar választók szavazatai protesztszavazatok voltak, és drámaian csökkent rövid idő alatt a kormányzást támogatók száma. „A magyar választók egy részét egyik magyar jelölt se tudta megszólítani. Nem bíztak bennünk, és ezzel szembe kell nézni, ki kell mondani, őszintén. Nekünk kell változnunk, változtatnunk” – mondta.
Elmondta, hogy a kormányzás nem kerül veszélybe a kilépéssel, és hogy az ellenzék nem akar kormányozni, sőt: arra próbálták rávenni az RMDSZ-t, hogy ne lépjenek ki a kormányból.
Kelemen szerint nem esélyes az alkotmánymódosítás, ha azt tekintjük, hogy az USL a kétharmadával sem tudta átvinni azt. A választási törvénykönyv megváltoztatása szerinte csak annak a belátása, amit az RMDSZ hét évvel ezelőtt mondott, hogy ez a választási rendszer nem jó.
Kelemen szerint az RMDSZ-nek hosszú távú célkitűzésekben kell gondolkodnia, amiket nem ír felül az alkotmánymódosítás, és amiket elvárnak az adófizetők, mint az oktatási, egészségügyi kérdések, vidékfejlesztés és infrastrukturális befektetések, a többség-kisebbség viszony hosszútávú rendezése. „Szükség lenne egy olyan megállapodásra, amellyel a többség garantálná, hogy nem fogja csorbítani a kisebbség jogait” – mondta. Felhozta a Mikó-ügyet példaként, és azt mondta, annak ellenére, hogy Romániában nem létezik a precedens fogalma jogi értelemben, ezt egy precedensként lehet értékelni a visszaállamosításra.
„Mit üzennek ezzel? Megbélyegeznek egy egyházat azzal, hogy azt mondják ki, nem a jogos tulajdonát kapta vissza. Elítélnek olyan embereket, akik jóhiszeműen alkalmazták a törvényt a parlament és a kormány megbízásából, tehát nem loptak vagy csaltak. Ezt burkolt formában visszaállamosításnak lehet értékelni, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Nem nyomást akarunk gyakorolni az igazságszolgáltatásra, de szolidaritást szeretnénk vállalni az elítéltekkel” – mondta.
A székely zászlókat és a magyar himnusz éneklését támadó prefektusoknak – Marius Popica Kovászna megyei prefektusnak – Kelemen azt üzente, hogy nem lehet háborút megnyerni himnusz, nyelvhasználat vagy szimbólumok ellen. Kelemen elmondta, hogy a prefektus négyszemközt beszélt arról, hogy utasításra cselekedett. „El kell mondanunk azt, hogy ezek a kérdések értelmezhetetlenek 25 évvel a rendszerváltás után” – mondta.
Kelemen azt is elmondta, hogy az Egyesült Államokkal, az EU-val való szoros partnerség mellett, egy német származású elnökkel nem lehetnek a romániai magyarok a „járulékos veszteség”.
„A közösség jövőjét garantálni kell, és ehhez szükségünk van némi újratervezésre. Nem elég, hogy hiszünk az érdekképviseletben. Az lenne a jó, ha minden romániai magyar hinne ebben. Az a dolgunk, hogy megerősítsük a hitet azokban, akik hisznek bennünk és visszaadjuk azoknak, akik elvesztették azt. Hitelesnek, rugalmasnak és odafigyelőnek kell lennünk. Változni kell, mert a világ is változik. Nem föladni kell, újra kell kötni a szövetséget. A választóinknak szövetségesre van szüksége, megbízható partnerre. Értékekre kell újjáépíteni a szövetséget” – mondta Kelemen.
A politikai beszámolót követően a szövetség fórumai képviselőinek hozzászólások következtek. Elsőként Victor Ponta miniszterelnök jelenlegi tanácsosa, Frunda György lépett mikrofonhoz.
Frunda szerint nem jó döntés az, hogy az RMDSZ kilép a kormánykoalícióból csak azért, mert a szavazói egy részének a kedvére akar tenni. Szerinte senkiföldjére jut az RMDSZ, ha kilép a kormányról, és elveszti egyik legfontosabb eszközét. Kritizálta az RMDSZ-t továbbá azért is, mert nem mondta meg az embereknek a második forduló előtt, hogy kire kell szavazni. Szerinte „több mint hiba volt” ez, úgy, ahogy az is hibának számít, hogy nem adta meg az RMDSZ az irányvonalat az embereknek a Basescu leváltására vonatkozó népszavazáskor sem, és akkor is tévedett, amikor a polgármestereire bízta azt, hogy részt vesznek-e vagy sem a Székelyek Nagy Menetelésén, és hagyta, hogy az SZNT legyen a szervezője az eseménynek, ahelyett, hogy a kezdeményezés élére állt volna.
Szerinte nem a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), azaz nem a mintegy 30 RMDSZ-vezető kellene döntsön a nagy horderejű kérdésekben, a nehéz döntéseket az SZKT-ra kell bízni. Szerinte nem jó az sem, hogy az SZKT csak félévente gyűl össze, ismét negyedévente kellene összehívni a testületet, vissza kell térni a közösséghez, hiszen ha ez nem történik meg, akkor az utóbbi választásokon begyűjtött, precedens nélküli alacsony számú szavazatnál is kevesebb voksot fog kapni az RMDSZ a 2016-os választások során. „Nem nyertünk abból, hogy Klaus Johannis nyert, mert nem fogja azokat a kisebbségi kérdéseket felvállalni, amelyeket Victor Ponta felvállalt volna” - sommázott Frunda György.
Szabó József, a MIÉRT elnöke szerint újra kell tervezni a jövőt, de úgy, hogy közben nem kellene kidobni az RMDSZ történetéből azt a fejezetet, amely az előző 25 évről szól. Kiemelte, az eredményeket együtt érte el a szövetség, együtt kell megtervezni a jövőt, anélkül, hogy ez régiós politikák vagy generációs kérdések mentén történne. „A különböző régiók, települések vitái nem kellene meghatározzák ezt az újratervezést” - fogalmazott Szabó.
Hozzátette, a következő periódusban a belső és külső kommunikációra kell koncentráljon az RMDSZ, az 1990 után született és mára már felnőtt generáció egy olyan világba született bele, amikor már létezett az RMDSZ, és elképzelhető, hogy nem értik, miről szól a szövetség.
Egyéni hozzászólásában Verestóy Attila elmondta, nincsenek kételyei, hogy az SZKT megszavazza a SZÁT javaslatát, azonban a nem politikai funkciókat meg kell tartani. A SZÁT döntését egy koraszülött, ám életképes gyerekhez hasonlította, akit segíteni kell. Elmondta, újratervezés szükséges, de együtt, egységben, szövetségben kell fellépni. "Mindenki fejezze be azt, hogy három politikai párt létezik Erdélyben. Mi nem párt vagyunk, hanem a romániai magyarság érdekképviselete" - hangsúlyozta.
Hegedüs Csilla kulturális miniszter megköszönte, hogy a szövetség bízott benne, amikor a kulturális minisztérium vezetésére javasolta. Bejelentette, a szövetségi elnök művelődési tárcavezetői munkája során elérte azt, hogy minden olyan köztéri műalkotáson, amelyet magyar ember alkot, magyar felirat is szerepeljen.
Borboly Csaba szerint az RMDSZ-nek alternatívákat kell felmutatnia, perspektívákat kell nyújtania, és azon kell dolgoznia, hogy az emberek problémáit megoldja.
Szabó Ödön szerint a kormányzást nem isteníteni vagy kárhoztatni kell, hanem használni, mint eszközt. A Markó Attila elleni második eljárásra is kitért, szerinte szemfényvesztés történik, az a látszat, hogy minden rendben van, de úgy indul eljárás állampolgárokkal szemben, hogy az okmányokon, ami alapján az eljárás indul, nem szerepel az aláírásuk.
Sógor Csaba elmondta, hogy az EP-ben napirenden kívüli felszólalásában fel fogja hozni a Mikó-ügyet és a székely zászlók ügyét is.
Eckstein-Kovács Péter szerint az RMDSZ két helyes döntést hozott. Azt, hogy a második fordulóban nem támogatják egyik jelöltet sem, és hogy kilépnek a kormányból.
Miért lépünk ki, ha továbbra is támogatjuk a Ponta-kormányt? – tette fel a kérdést, és azt mondta, hogy helyes döntéseket helyes tettek kell kövessék.
Elmondta, hogy feljelentette magát a DNA-nál, mert ő kezdeményezte a kormányrendeletet, amivel visszaadták a Mikó épületét. Végül arról értesítették, hogy nem indítanak pert ellene. Elmondta, hogy ezt a dokumentumot átadta Markó Attilának, hogy használja fel a perében.
Bunta Levente szerint vissza kell térni az alapokhoz, és meg kellene erősíteni azokat. Szerinte a hatalommal mint eszközzel nem élni „nem a leghelyesebb”.
Brassai Zsombor azt méltatta, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és a katolikus Státus aláírta a dokumentumot, amelynek a keretében huszonöt év után elindulhatott a harmadik marosvásárhelyi magyar nyelvű iskola, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium. Szerinte ehhez nem volt elég a kormányzás, helyi politizálás. Az RMDSZ mindenkori érdeke a magyar érdek; a cél az, hogy erős maradjon az erdélyi magyar érdek, és szükséges a Kelemen által emlegetett újratervezés - tette hozzá. Szerinte a kilépés nem a „semmibe lépést” jelenti, hanem ellenzékbe lépést jelent. Szerinte az ellenzékben sokkal nyíltabban, sokkal bátrabban lehet majd beszélgetni. Kolozsvár alpolgármestere, Horváth Anna elmondta, zsigeri félelmet érzett akkor, amikor Markó Attila esetében a második ügyben is eljárás indult. Eszébe jutott a Markó családja, majd saját családja, hiszen minden tisztségviselő – dolgozzon önkormányzatnál vagy egyéb köztisztségben – naponta „vásárra viszi a bőrét”, nem érezheti magát biztonságban. Elmondta, ez ellen a helyzet ellen tenni kell, újra kell gondolni a közösség és a román állam közötti viszonyt.
Kelemen Hunor visszatért Frunda György kijelentésére: „Az volt az érzésem, nem ugyanabban az országban élek, mint Frunda György” - mondta, és hozzátette, nem igaz Frunda állítása, mely szerint az RMDSZ-nek kevesebb lenne a köztisztviselője, mint a korábbi ciklusban. „Elképedve hallgattam azt, hogy az RMDSZ-nek meg kell mutatnia az utat. Nem lehetünk annyira pökhendiek, hogy azt gondoljuk: a közösség üzenetével nem kell foglalkoznunk, mert tudjuk, hogy merre van az arra. Akkor is felelősséget vállalunk, amikor kormányozunk, és az is felelősségvállalás, hogy nem kormányozunk. Szerinte a kormányról való kilépés nem a szociáldemokratákról vagy az ideológiákról szól, az RMDSZ-nek nem szabad abba a tévedésbe esnie, hogy pártként gondol magára.
„Ha kiszálltunk a kormányról, akkor nem a senki földjére megyünk. Az RMDSZ párbeszédet akar és tud folytatni a román politika szereplőivel” - fogalmazott.
Az SZKT ezután nyilatkozatot fogadott el a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatban, és állást foglaltak a Székely Mikó Kollégium „visszaállamosítása” ellen.
Az SZKT kongresszusi biztosnak választotta meg Kovács Pétert, akinek javaslatára elfogadták, hogy az RMDSZ kongresszusát 2015. április 17-18. között, Kolozsváron tartsák.
K. M., F. J.
maszol.ro

Erdélyi Szövetség elnöke: tudatosan szorítják ki Romániából a magyarokat
Tudatosan szorítják ki Romániából a magyarokat az Erdélyi Szövetség elnöke szerint.
Az Erdélyi Szövetség elnöke, Bácsfainé dr. Hévizi Józsa a Lánchíd Rádióban emlékeztetett: a magyarság becsületét sértő az a bírósági ítélet, amely megfosztja az Erdélyi Református Egyházkerületet jogos tulajdonától, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumtól.
Ez szerintük egy újabb lépés az utolsó magyar lakta területek felszámolására.
mno.hu / Lánchíd Rádió
Erdély.ma

Ezüstfenyő-díjak a szülőföld visszaszerzéséért
Ezüstfenyő-díjjal tüntette ki az RMDSZ azon 27 közszereplő munkásságát, akik az oktatásban, a kultúrában, a politikában, az önkormányzati vezetésben, az egyházban munkájukkal szerepet vállaltak a közösségi javak visszaszerzésében, az RMDSZ programjának megvalósításában.
A szövetség 2002-ben, megalakulásának 13. évfordulóján osztott először Ezüstfenyő-díjat azoknak, akik munkájukkal elősegítették a szülőföld visszaszerzését. A Szövetségi Képviselők Tanácsának idei utolsó, Marosvásárhelyen tartott ülésén szombaton 13. alkalommal került sor a díjkiosztóra.
Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta: a díjjal szeretnék megköszönni mindazoknak, akik az elmúlt években tettek azért, hogy „visszaszerezzük a szülőföldet lépésről-lépésre, tégláról-téglára, erdőről-erdőre, épületről-épületre. Ma itt állunk talpig ünneplőben, de talpig döbbenetben is”.
Az RMDSZ elnöke nem kívánt ünneprontó lenni, de jelezte, vannak olyan problémák, amelyek mellett 2014 decemberében nem lehet szó nélkül elmenni. Beszédében kitért a Székely Mikó kollégium visszaállamosítására, és a Markó Attila és társai felfüggesztett börtönbüntetésére. „Nem tudunk eltekinteni attól sem, hogy közben prefektusok valahonnan utasítást kaptak, és harcot indítanak a háromnyelvű fejléces papírtól a magyar himnuszig minden ellen, ami valamilyen értelemben magyar” – fogalmazott. A kérdésre, hogy volt-e értelme az elmúlt 25 év munkájának a fenti körülményeket figyelembe véve, a szövetség elnöke szerint az elkeserítő helyzetben is csakis igen lehet a válasz, igen volt értelme, jól tették, hogy ezt az utat választották, és ezen kell továbbmenniük.
A díjkiosztón kitüntetésben részesült Tamási Zsolt, az idén megalakult marosvásárhelyi önálló katolikus iskola, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója, Fekete Pál, Székelyvécke polgármestere, Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, Antal János, Körösfő polgármestere, Benedek Zakariás, az RMDSZ Szeben Megyei Szervezetének alelnöke, a Szilágy megyei Haraklány község polgármestere, Dobrai Ferenc, Erdő Ernő, nyugdíjas, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi városi irodájának munkatársa, Fancsali János, a Farkaslaki Fiatalok Fórumának elnöke, főtiszteletű Geréd Péter pápai káplán, főesperes-plébános, Gindele Imre iskolaigazgató, Hegedüs Csilla kulturális miniszter, Kökényesdi Miháy, a Szövetség Történelmi Máramarosi Szervezetének ügyvezető elnöke, Marosán Tamás jogász, Mészár Julianna, a nagyszalontai Arany János Elméleti Gimnázium igazgatója, Nagy Gabriella, a margittai Horváth János magyar tannyelvű elméleti gimnázium igazgatója, Nádudvary György Gusztáv Jenő nyugalmazott jogász, Pásztor Gabriella, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatója, Simori Sándor az RMDSZ nagybányai szervezetének alelnöke, Sipos György Arad megyei tanácsos, Sütő-Udvari Magdolna Ilona, az RMDSZ Nőszervezet Temes megyei szervezetének elnöke, főtiszteletű Szász János pápai káplán, kanonok, Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere, Szilágyi Árpád Attila, Marosnagylak alpolgármestere, Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, Tamás Mónika, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének irodavezetője, Tóth János, az RMDSZ Krassó-Szörény Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, Tóth-Páll Miklós, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának örökös tagja.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Tőkés László kapta a 2014-es Duna-díjat
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az 1989-es temesvári népfelkelés kirobbantója kapta a 2014-es Duna-díjat.
Az elismerést Dobos Menyhért, a Duna Televízió vezérigazgatója adta át szombaton a torockói Duna-házban, a székelyföldi és aranyosszéki székelyek találkozója keretében. Dobos Menyhért az ünnepség előtt az MTI-nek elmondta, azért ítélték harmadikként Tőkés Lászlónak a Duna-díjat, mert az ő bátorsága vezetett el 25 évvel ezelőtt a romániai kommunista diktatúra bukásához, és azóta is az összmagyarság érdekeiért harcol.
„Számunkra ő a szabadság jelképe, és ezzel a díjjal szeretnénk tisztelegni tevékenysége előtt” – jelentette ki Dobos Menyhért. Felidézte, hogy a díjat olyan személyiségek számára hozták létre, akik sokat tettek a magyarság összefogásáért. Két éve Csoóri Sándor, a Duna Televízió megálmodója, tavaly Sára Sándor, az intézmény első elnöke kapta az elismerést, amely Melocco Miklós műalkotásából és pénzjutalomból áll.
Tőkés László a díjátadó ünnepség után az MTI-nek elmondta, hogy különösen közel áll szívéhez ez az elismerés, mert azokat az időket idézi fel számára, amikor a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagjaként maga is cselekvő részese volt a Duna Televíziót életre hívó munkának.
„A kilencvenes évek elején szinte elállt a lélegzetünk a gondolattól, hogy a Duna Televízió a maga kommunikációs körébe vonhatja az egész Kárpát-medencei magyarságot. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Csoóri Sándor és Sára Sándor után én is ebben a kitüntetésben részesülhettem” – jelentette ki Tőkés László a Duna-díjat megköszönő beszédében.
MTI
Székelyhon.ro

Tisztújítót tartott az RMKT
Tisztújító küldöttgyűlést tartott a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) székelyudvarhelyi szervezete. Az eseményen a leköszönő vezetőség felelevenítette az elmúlt két év megvalósításait, illetve a tisztségekre pályázók bemutatták elképzeléseiket a jövőre nézve.
Az RMKT helyi szervezetének leköszönő elnöke, Tankó László az eseményen rámutatott, az elmúlt években megpróbálták visszahozni a köztudatba a már régóta „haldokló társaságot”. Céljaik között nemcsak a szakmai előadások megszervezése, a közösség fejlesztése, illetve kapcsolati tőkéjük bővítése szerepelt, hanem az is, hogy minden tag jól érezze magát. „Meglátásom szerint az elkövetkezőkben meg kell erősíteni a társaság külső és belső kommunikációját, hangsúlyt kell fektetni a más szakmai szervezetekkel való együttműködésre, illetve több helyi előadót kell meghívni a rendezvényekre, akik megosztják tapasztalataikat” – listázta az általa vélt teendőket Tankó, majd megköszönte az RMKT tagjainak támogatását, illetve a vállalatok segítségét. Szakács-Pál Erzsébet közgazdász, a leköszönő vezetőség tagja hozzátette, a középiskolás diákok képzése is elengedhetetlen, hiszen „ők jelentik a jövőt”.
Egyöntetűen szavazták meg a jelenlévők a társaság új elnökének Arros Orsolyát, aki minőségi és következetes vezetést ígért. Mint mondta, hisz abban, hogy fontos megismerni a kisebb-nagyobb helyi problémákat, hiszen ezek kibeszélésével és megoldásával fejlődhet a közösség. A vezetőség további tagjai abból a hat személyt számláló csoportból kerültek ki, amelynek tagjaként Arros Orsolya indult az elnökségért.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Aktban megragadt hangulat
Újszerű megközelítésben örökítik meg Székelyudvarhely sajátos rezzenéseit a Fénnyel Írók Társasága idei, Hangulatok elnevezésű pályázatára érkezett munkák. A péntek este tartott kiállításmegnyitót a pályázat eredményhirdetésével kötötték össze – a három legjobb pályázót méltatták, de egy különdíjat is átadtak.
Fátyol mögötti álomszerű akt, egy film noir jelenetéből kiragadott randi, a város fényei sötétedés után, vízbe merülő hölgy, belvárosi kapualj – többek között így jelenítették meg a székely anyaváros hangulatát a fényképészek. Az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Művelődési Ház, a székelyudvarhelyi RMDSZ és az Udvarhelyi Info Egyesület által támogatott és szervezett kezdeményezésre idén izgalmas megközelítések, művészi alkotások érkeztek. Az érzelmi momentumokat, a város temperamentumát, emlékeit és légkörét láttató képek immár szubjektívebben közelítették meg az évente meghirdetett pályázat témáját. A beküldött felvételeket Elekes Gyula képzőművész, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója, Balázs Attila és Csáki Jenő fotósok, illetve Jakab Áron Csaba szervező bírálta.
Nemcsak székelyudvarhelyiek ragadták meg fényképezőgépükkel a város hangulatát, hanem külföldiek is – jegyezte meg a kiállítás megnyitóján Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója. Az intézményvezető kifejtette, idén a beérkezett munkák többségére jellemző, hogy elrugaszkodtak a dokumentum-fotográfiától, inkább művészibben közelítették meg az amatőr és profi fényképészek a felvetett témát, lírai alkotások születettek. Fontos volt másképp értelmezni a város hangulatait, mindenkinek mást jelenthet, valaki számára ez lehet egy itt megtalált szerelem, de lehet egy álom, egy érzés – tette hozzá Balázs Attila fényképész. Szerinte tágasabb értelmezést kell adni a témáknak az elkövetkező pályázatokon is. Úgy vélte, a fotóművészet valójában ott kezdődik, ahol a szubjektivitás nyomai megtalálhatók.
A pályázat első díját Erdély Bálint Előd fényképésznek ítélték oda Álom előtt című munkájáért, második helyezést ért el Gábor Lajos Randi című fényképével, harmadik pedig László Olga lett Az emlékezés útján című alkotásával. Különdíjjal ismerték el Jére Zsolt Ikrek elnevezésű pályamunkáját. A tervek szerint a fényképeket nemcsak Székelyudvarhelyen, hanem más helyszíneken is bemutatják a kezdeményezők. A korábbi pályázatok kiállításai Szabadkától Stockholmig megtekinthetők voltak.
Veres Réka
Székelyhon.ro