Új Sapientiát építenének
Olyan költséges lenne a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének felújítása, hogy inkább újat építene a felsőoktatási intézmény. Döntésüket már jelezték is Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának, az viszont feltételekhez köti a nagyberuházást. Már az új campus és bentlakás helyszínét is kiszemelték.
Fordulatot vett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének felújítási elképzelése: már nem az Új Hargita szállóként ismert campust újítanák fel, hanem inkább egy másik létesítményt építenének.
„Felmértük, hogy a jelenleg használt épület felújítása óriási összeget emésztene fel, és még úgy sem tudná ugyanolyan jól kiszolgálni az oktatási igényeket, mint egy új építmény. Az épületünk átalakításának költsége egyfelől tehát nagyon magas, másfelől az épület átalakításánál figyelembe kellene vennünk a mellette lévő műemlék besorolású templomot is, amely nagyon befolyásolná terveink megvalósíthatóságát” – magyarázta portálunknak a döntés hátterét Dávid László, a Sapientia egyetem rektora.
Kozán István
Transindex.ro
Székelyhon.ro

Első születésnapját ünnepelte a Játéktér folyóirat
Fennállásának első évfordulóját ünnepelte szerda este Kolozsváron a Játéktér színházi folyóirat. A Gaudeamus könyvesboltban tartott szűk körű találkozón néhány szerző és szerkesztő idézte fel az indulás előzményeit és kezdeteit, majd a kiadvány őszi lapszámát is bemutatták.
A színházról való együtt-gondolkodás fórumára már 150 évvel ezelőtt megfogalmazódott az igény, mondta a Játéktér első születésnapján Kötő József színháztörténész, a lap egyik szerkesztője. Hozzátette: itt és most, amikor a színház a korszakváltás idejét éli a kultúrák metszéspontján, erre a szaklapra hangsúlyozottan szükség van.
A Dániában élő főszerkesztő, Sebestyén Rita üdvözlő sorainak felolvasása után sorra számoltak be a jelenlévő szerzők és szerkesztők az egy év alatt tapasztalt sikerekről, akadályokról. Zsigmond Andrea szerkesztő például arról beszélt, külön örömet jelent számára, ha a Játéktérbe olyan színházközeli emberek (dramaturgok, irodalmi titkárok) írnak, akik számára munkájuk etikailag lehetetlenné teszi, hogy kritikát közöljenek. Az ő alkotói kibontakozásuk számára kiváló teret biztosít a színházi tematikájú könyvek rovata, amelyben most már nemcsak magyar, hanem román és angol nyelven megjelent színházi kiadványokról is jelennek meg recenziók.
Köllő Kata elmesélte, az első lapszámban Biró József kolozsvári színésszel készített interjút, és maga is meglepődött, milyen sokan olvasták, hány embert érdekelt az Erdély-szerte ismert, szabadúszó előadóművész vallomása.
T. Koós Imola
Maszol.ro

Elfogadta a decentralizációs törvénytervezetet a kormány
Elfogadta a decentralizációs törvénytervezetet csütörtöki ülésén a kormány, amellyel újabb központi intézményeket készül önkormányzati hatáskörbe utalni.
Január elsejétől egyebek között a jelenleg minisztériumi alárendeltségében működő közegészségügyi intézetek, mezőgazdasági igazgatóságok, munkaügyi felügyelőségek, sportlétesítmények, kulturális igazgatóságok kerülnének megyei, illetve települési önkormányzatok hatáskörébe.
Victor Ponta miniszterelnök bejelentette, hogy kedden úgynevezett kormányzati felelősségvállalással fogja a parlament elé terjeszteni a decentralizációs törvényt, vagyis a jogszabályt nem vitatja meg a parlament, az néhány napon belül automatikusan hatályba lép, hacsak nem bizonyul alkotmányellenesnek, vagy az ellenzéknek nem sikerül a kormányt megbuktatnia egy bizalmatlansági indítvánnyal.
A kétharmados parlamenti támogatást élvező Ponta-kabinet eddig egyszer folyamodott ehhez a módszerhez, amikor áprilisban így fogadtatta el a kommunizmus idején államosított ingatlanokra vonatkozó új jogorvoslati törvényt. A ellenzéknek nem sikerült akkor összegyűjtenie a honatyák legalább egy negyedének támogatását, hogy bizalmatlansági indítványt terjeszthessen be a jogszabály ellen.
Az RMDSZ korábban jelezte: elvileg támogatja a kormánykoalíció által meghirdetett decentralizációt, ha a feladatok mellé költségvetési forrásokat is biztosítanak az önkormányzatoknak. Kelemen Hunor szövetségi elnök leszögezte: az RMDSZ támogat minden olyan kezdeményezést, amely a helyi autonómiát erősíti.
A székelyföldi román civil szervezetek fóruma ellenzi a decentralizációt, amely megítélése szerint kivonná a Székelyföldet a román állam fennhatósága alól. A szervezet aggodalmát Alin Tișe, a Demokrata Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szenátora is osztja, aki csütörtökön a román állam egysége elleni támadásként értékelte a decentralizációt. A PDL politikusa közölte: a párt alkotmányossági óvást emel a törvény ellen.
A szerzők és szerkesztők földrajzi szétszórtsága miatt a Játéktér egy „e-mailben megvalósuló”, háromhavonta megjelenő folyóirat, mondta Demény Péter, a tárca és recenzió rovat felelőse, aki bevállalósabb, bátrabb szövegeket szeretne olvasni a színházról, és abban bízik, hogy a lap on-line változata fogja élőbbé tenni a kiadványt a színházi világra jellemző frissesség és konfrontáció megjelenítésével.
A Játéktér őszi lapszáma megvásárolható többek közt a Gaudeamus könyvesboltban, részleteket itt lehet megtudni róla.

Elhunyt Vigh Károly, történész
A Rákóczi Szövetség mély fájdalommal tudatja, hogy a losonci születésű neves történész, Dr. Vigh Károly 95 éves korábban elhunyt. A Rákóczi Szövetségnek sok éven keresztül alelnöke volt, a szervezet saját halottjának tekinti. Temetése november 22-én lesz Budapesten a Farkasréti temetőben.
Az utóbbi években alig lehetett hallani róla, fokozatosan elmaradtak levelei, amelyben losonci és más barátainak küldte el, különböző lapokban megjelent írásait, azok másolatát. Budapesti házában csaknem teljes visszavonultságban élt.
Néhány hónappal jelent meg az alábbi rövid, vele kapcsolatos tudósítás: „Május 8-án, a MEASZ-Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékbizottság nevében Kerecsényi Zoltán ügyvezető otthonában köszöntötte a 95 esztendős Vigh Károlyt, a történettudományok doktorát, a kiváló történészt, Emlékbizottságunk elődjének, a néhai Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaságnak vezetőjét. Vigh Károly felmérhetetlenül gazdag életművével, tudományos alkotó tevékenységével, Bajcsy-Zsilinszky Endre antifasiszta mártír, politikus emlékének fenntartásával több évtizeden keresztül maradandót alkotott, példát adott!
Hosszú időn át munkálkodó tudós személyiségnek életútja elismeréseként, s a Bajcsy-Zsilinszky-kultusz őrzéséért, a tisztelet és köszönet jeleként, emléklapot nyújtott át a Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékbizottság ügyvezetője a nemrég napvilágot látott Bajcsy-Zsilinszky-emlékkötet tiszteletpéldánya kíséretében, - egyben köszönetét kifejezve azért, hogy az elkészült kiadványhoz forrásként közreadhatott, idézhetett a neves történész, Vigh Károly munkáiból."
Vigh Károly Losoncon született 1918. június 28-án. Édesapját id. Vigh Károlyt a két világháború között a legismertebb nyomdászaként ismerték.
Tanulmányait szülővárosában kezdte el, 1928 és 1936 között itt végezte el a gimnáziumot, majd a pozsonyi Komensky Egyetem történelem-magyar szakán folytatta 1936-38 között. 1939-41 között már a budapesti Pázmány Péter Egyetem hallgatója, bölcsészdoktori oklevelét is ugyanitt szerezte meg 1945-ben. Közben 1942 és 1949 között a Magyar Történelemtudományi intézet szlovák referense volt. 1950-től a Magyar Országos Levéltár, 1952-téol a Pest Megyei Levéltár, 1958-tól az Országgyűlési Könyvtár munkatársa. 1963-tól a Legújabbkori Történeti Múzeum csoportvezetője, 1967-1985 között a Magyar Nemzeti Múzeum főmunkatársa volt.
1986-tól volt a Bajcsy-Zsilinszky Endre Társaság elnöke, 1991-től a Rákóczi Szövetség alelnöke. Pozsonyban egyik alapítója volt az egyetemisták Eötvös József-körének és a Forrás c. folyóiratnak. Írásai az irodalmi Szemlében is megjelentek.
Kutatómunkájában főleg a legújabb kori történelemmel foglalkozott, Kiemelten Bajcsy-Zsilinszky Endre életével és a szlovákiai magyar kisebbség életével. Számtalan publikációja és könyve jelent meg. A 19. század szlovák hírlaptörténete (1945), Bajcsy-Zsilinszky Endre külpolitikai nézeteinek alakulása (1979), Ugrás a sötétbe (1984), a szlovákiai magyarság sorsa (1993), A szlovákiai magyarság kálváriája 1945-1948 (1998).
Életét és életútját Ladislav Takáč: Traumák és mítoszok c. könyvében foglalta össze, amelyben magyar-szlovák és szlovák-magyar kapcsolatokról beszélgettek, bőven kitérve a losonci gyökerekre, az indulás éveire, a szlovákiai magyarság 20. századi megpróbáltatásaira.
A könyv magyar változatának bemutatóján, 2009. március 7-én járt utoljára szülővárosában Losoncon. Idézzünk ebből egy néhány gondolatát a szülővárosáról:
„Losonc lakosai, tehát földijeim, akikkel a mai napig nagyon szívesen találkozom, öntudatos polgárok, akik büszkék városukra és annak gazdag történelmére. Én se hagynék ki egyetlen alkalmat sem, hogy hirdessem a losonciak gazdasági, kulturális és művelődési eredményeit. A városnak valóban jelentős múltja van, amire méltán büszkék lehetünk."
Puntigán József
maszol/MTI
Felvidék.ma

Elnyerte a bizalmat a Székely Termékek Webáruháza
Marosvásárhelyi Rádió Délutáni rádióújság című műsorában Szász Edit vendége Kovács Csaba P., a Székely Termékek Webáruháza tulajdonosa volt.
A beszélgetés során az áruház tulajdonosa elmondta, hogy ta- pasztalataik szerint többnyire fiatalok vásárolnak tőlük a saját, vagy idősebbek részére, vásárlóik jelentős része pedig külföldi, mivel banki átutalási lehetőségeik is vannak. Hozzátette, hogy a vásárlási kedv egyre inkább növekvő tendenciát mutat.
Kovács Csaba P. szerint az áruházukból legtöbben a székely ruhát, a faragott tárgyakat, és a bőrtermékeket igénylik, az árkülönbség pedig egy rendes üzlethez viszonyítva minimális, vagy éppen azonos áron kínálják a portékát.
A tulajdonos megelégedéssel számolt be arról, hogy nagyon sok a visszatérő ügyfelük, mert olyan kommunikációs eszközöket használnak, mint a Skype, vagy a Yahoo Messenger, amelyeken interaktív módon társalognak a vásárlókkal, akikkel sok esetben közvetlen kapcsolatot alakítanak ki. Felívelőben van a vásárlás ezen formája, mert sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy egy termékért távolabb utazzanak, az árkülönbség meg nagyon csekély, és a postaköltség sem sok – magyarázta Kovács.
A vásárlók körülbelül fele-fele arányban vannak Erdélyből és Magyarországról, és mintegy 20 százalékuk Nyugat-Európából vagy Amerikából – tájékoztatott a Székely Termékek Webáruházának (szekelytermekek.ro) alapítója.
A beszélgetés végén Kovács Csaba P. beszélt a megrendelt termékek kiszállítási idejéről, illetve az új termékekről, amelyekkel az áruház kínálatát szeretnék bővíteni.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

RMDSZ: Székelyföld az erdélyi magyar szórvány belső anyaországa lehet
Az RMDSZ Nagyenyeden, a szórványnapi főrendezvényén mutatja be azt a kiadványát, amely a 2009-ben indult Székelyföld – szórvány partnerség eddigi eredményeit összesíti.
Székelyföld az erdélyi magyar szórvány belső anyaországa lehet – jelentette ki az MTI-nek Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) társadalomszervezési főtitkár- helyettese a pénteki Magyar Szórvány Napja alkalmából tartandó rendezvények kapcsán.
Az RMDSZ Nagyenyeden, a szórványnapi főrendezvényén mutatja be azt a kiadványát, amely a 2009-ben indult Székelyföld – szórvány partnerség eddigi eredményeit összesíti. Amint a füzetből kiderül, a magyar többségű Kovászna és Hargita megye önkormányzatai az elmúlt négy évben megannyi olyan eseményt támogattak, amelyek a szórványban élő magyar közösségek önazonosságának a megőrzését segítik elő.
Székely István elmondta, a székelyföldi megyék önkormányzati vezetői megértették, hogy a Székelyföld megerősítésére irányuló politikai erőfeszítések akkor lesznek hitelesek és elfogadottak, ha Székelyföld a szórvánnyal kapcsolatban is többletfeladatokat vállal. „A belső anyaország fogalma volt a kulcsszó, amellyel meg lehetett nyerni az önkormányzati vezetőket a szórványprogramok támogatásának" – idézte fel Székely István. A főtitkárhelyettes hozzátette, a romániai törvények nem teszik lehetővé, hogy az önkormányzatok más önkormányzatok területén működő civil szervezeteket támogassanak, ezért az önkormányzatok „a nekik alárendelt kulturális szervezeteket utaztatásával" töltik be ezt a feladatukat. Székely István hozzátette, az RMDSZ az erdélyi magyarságnak azt a rétegét tekinti szórványnak, amelyik csak külső segítséggel tudja a nemzeti önazonosságát fenntartani, továbbadni. A főtitkárhelyettes elmondta, Kovászna megye Hunyad, Szeben, Brassó és Fehér megye szórványközösségeit gondozza, Hargita megye Beszterce-Naszód és Temes megye, valamint a Fehér és Kolozs megye határvidékének számító Aranyosszék szórványközösségeibe szállítja a programokat.
November 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésének évfordulóját az RMDSZ kongresszusa 2011-ben nyilvánította a Magyar Szórvány Napjává. Idéntől az egész Kárpát-medencében megünneplik a szórvány napját. MTI
Erdély.ma

Bethlen Gábor születésnapjára emlékeztek a Magyar Szórvány Napján
Nem lehet a tömbben élő magyarság érdekeit a szórványban élők ellen érvényesíteni – mondta Kelemen Hunor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban. Az erdélyi fejedelem születésnapját, november 15-ét az RMDSZ nyilvánította a Magyar Szórvány Napjává.
Magyar Szórvány napján nyitották meg a nagyenyedi közösségi ház új szárnyát. Az RMDSZ elnöke szerint az ilyen kis történetekből, a kis közösségek eseményeiből áll össze a magyar nemzet története is. Kelemen Hunor hozzátette, az erdélyi magyarságnak folyamatos építkezésre van szüksége, legyen szó a szórványból a diákokat összegyűjtő enyedi Bethlen Gábor kollégiumról, vagy a kulturális és oktatási intézményekről. Azokat a szórványkollégiumokat, amelyek működnek, néhány helyen bővítenék, továbbá olyan újabb programokat indítanának be, amelyek erősítenék a szórványban az identitás megőrzését – mondta Kelemen Hunor.
A szórvány magyarság fogyásának a megállítása az egyik legnehezebb feladat – mondta Hidvéghi Balázs, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke. Hozzátette: minden közösséget meg kell védeni, és meg kell teremteni azokat a körülményeket, és meg kell adni azokat a támogatásokat, amellyel magyarok tudnak maradni, amelyeken keresztül magyarok tudnak maradni az ott élő honfitársaink.
A szórványban élő magyar közösségeket már évek óta segítik a tömbmagyarság által lakott Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok.
Nyilvánvaló, hogy elsősorban az oktatáshoz kötött területekről van szó, tehát kultúra, anyanyelvhasználat, anyanyelvű oktatás, a szórványban a civil szervezetekkel és az egyházakkal való együttműködésre kell építeni – fogalmazott Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője.
Erdélyben harmadik alkalommal ünneplik meg november 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésnapján a Magyar Szórvány Napját, a Magyar Állandó Értekezlet tavalyi határozata nyomán pedig idén először Kárpát-medence szerte is.
MTI
Erdély.ma

Az RMDSZ ideológiai arculata
Az elvont eszmék köré épült sokszínű gyűjtőpártok, amelyeket nem sokkal a rendszerváltás előtt a történelmi helyzet hívott életre, s így hosszabb szerves fejlődésen nem eshettek át, meglehetős ideológiai heterogenitást mutatnak. Megalakulásakor a félmilliós taglétszámú RMDSZ is hasonlóan sokszínű volt, s hosszan tartó egységessége csak annak volt köszönhető, hogy az erdélyi politikai környezet, a választók ma is meglevő egységigénye nem kedvezett a kis magyar pártok létrejöttének. Így az 1996-os kormányzati szerepvállalást és az autonómiaépítés útjáról való letérést követően az RMDSZ neptuni ihletettségű politikáját kényszerzubbonynak érzők csak akkor alapítottak saját szervezeteket, amikor 2003-ban az RMDSZ kongresszusi leszámolt az egyik legfőbb autonomista célkitűzéssel, a belső választással, s bizonytalan időre ad acta tette a nemzeti katasztert is. Az RMDSZ mindazonáltal ma is gyűjtőpárt. Távoztak ugyan a kőkemény, megvásárolhatatlan autonomisták, de még mindig igen színes az eszmei profil. Ellentétek és politika
Az RMDSZ-en belüli politikai sokszínűség két síkon ragadható meg. Az egyik a hagyományos, eszmei-ideológiai, konzervatív/liberális, még pontosabban nemzeti/kozmopolita ellentét, a másik egy látszatra metodológiai, valójában belső hozzáállásbeli különbözőség. Utóbbi egymásnak feszülése – amit neveztek már radikális/mérsékelt, kuruc/labanc, tájba simuló/helyzetteremtő, autonomista/kisebbségi, szabadságpárti/komprádor ellentétnek – határozta meg nagymértékben a politikai mozgásokat az elmúlt mintegy negyed évszázadban, s végül az RMDSZ érdekképviseleti monopóliumának végét jelentette. Ez az ellentét az elnyomó román hatalomhoz való viszony mentén húzódik, a média előszeretettel nevezi radikális/ mérsékelt ellentétnek, ami helytelen, de annál tetszetősebb és elterjedtebb jelölés. Miközben az erdélyi magyarság körében eddig csak mérsékelt politikai irányzatok küzdöttek egymással, sem radikális célokat (határmódosítás) nem fogalmazott meg senki, sem radikális, a törvényesség határain túli eszközök bevetésére nem került sor. Ezzel együtt a tagság és a szavazók szintjén tudati síkon bizonyára létezik ez a különbségtétel, amit sokan komolyan vesznek, és komolyan hisznek. (Ha megjelenne az anyaországi kereskedelmi médiában egy hittérítő, aki azt hirdetné, hogy a Föld lapos, vélhetően ő is hamar szert tenne őszinte követőkre szerte a Kárpát-medencében. A kilencvenes évek második felében elrettentő példaként említve olvashattuk a Demokratában, hogy az Egyesült Államokban létezik is egy Flat Earth Society nevű szerveződés, amelynek tagjai szerint a Föld gömbölyűsége téveszme.) A csúcsvezetés szintjén már inkább a széplélek illetve karrierista, vagy ha úgy tetszik, a tudományos nyelvezethez közelebb álló kifejezéssel élve pozícióorientált és programorientált politikusok álltak egymással szemben. ők más megközelítésben a román érdekeket egyénelvű politikai számításból kiszolgálókként, illetve politikájukat a magyar érdekekhez igazítókként írhatók le. Így is volt mindaddig, míg az RMDSZ-en kívüli szerveződések utóbbiakat fel nem szívták. Ezzel együtt sem állítható, hogy az RMDSZ politikailag homogén szerveződés lenne, hiszen igen nagy a távolság az autonómiatörekvéseknek és a nemzeti tábor képviselőinek rendszeresen alávágó Frunda György, illetve az azokat soha meg nem tagadó, sőt, mellettük ismételten kiálló Tamás Sándor és Antal Árpád között. (A legutóbbi választásokon mindketten túlteljesítettek az EMNP-vel szembeni kommunikációs harcban, s ezzel sokak előtt végleg leszerepeltek, mindazonáltal az iménti tézis deskriptíve helytálló.)
Démoni riválisok
Eszmei-ideológiai síkon ugyanakkor megmaradt a liberális/konzervatív, még pontosabban a nemzeti/nemzetellenes síkon meglevő ellentét. A nyíltan nemzetellenes, értelemszerűen kisebbségben lévő irányzat kezdettől jelen volt az erdélyi magyar közéletben, és nem meglepő módon a „mérsékeltekkel”, az elnyomó hatalom kegyeit kereső komprádorokkal igyekezett szövetséget kötni. Nem is sikertelenül. Az ellenszavazat nélkül elfogadott Kolozsvári (autonómia) Nyilatkozat ellen támadó médiakommandó két tagját 1993 után ott leljük érthetetlen módon a nyilatkozatban foglaltak megvalósítását felvállaló Ügyvezető Elnökségben – Magyari Nándor Lászlót önkormányzati, a nemzet iránti szeretetet új-kollektivizmusként megbélyegző és alapjaiban támadó Cs. Gyimesi Évát pedig az oktatási főosztály élén. A kétezres években újhatalmi góc jelent meg az RMDSZ-ben: a „bihariak”. ők nem elég képzettek ahhoz, hogy Cs. Gyimesi Évához hasonlóan nemzetellenes pamfleteket írjanak, de anyaországi eszmetársaik Nagyváradra invitálásával gondoskodtak arról, hogy a bihari közönség kellő dózisban rendszeresen megkapja az álbaloldal nemzetellenes gyűlöletadagját. Meghívottjaik között volt a határon túli magyarok ellen uszító gyűlöletkarmester Gyurcsány Ferenc, nem sokkal a december 5-i népszavazás után, 2005-ben. Még akkoriban náluk járt a 2006-os rendőrterroron gúnyolódó és a rendőrruhába bújtatott vadállatok által eszméletlenre vert Révész Máriuszt Révész Mártíriusznak csúfoló Kuncze Gábor. Az MSZP-s Újhelyi István és Nyakó István 2009-ben kampánytechnikára okította az ifjú RMDSZ-eseket, arra biztatva őket, hogy az ellenfelet démonizálni kell, s ha nincs ehhez muníció, akkor ki kell találni. Az utóbbi időben járt náluk Bajnai, Mesterházy és szellemi holdudvaruk tekintélyes alakjai, egyszóval alig volt az anyaországi baloldalnak olyan miniszterelnöke vagy pártelnöke, aki meg ne fordult volna Nagyváradon az RMDSZ meghívására.
Belső többszínűség
Szabó Ödön, a párt megyei ügyvezető elnöke, jelenleg parlamenti képviselő, az RMDSZ-en belül addig ismeretlen eszközökkel gazdagította a politikai harcot, amit betudhatunk egyéni kreativitásának, de akár az Újhelyi-féle jótanácsok követésének is. Volt, hogy kommandósaival megjelent a másik tábor rendezvényén, és saját hangosítással botrányba fullasztotta azt. Jellemző, hogy míg Markó Béla válását az autonomista oldal nem használta ki politikai célokra, addig Szabó Ödön Tőkés László vonatkozásában előszeretettel lovagolt ezen a témán, legutóbb pedig szabályosan ellopta a Szent László Napok logóját és megrendezési jogát, annak bukaresti levédésével. A bihariak mellett vannak még az RMDSZ holdudvarában tevékenykedő, nehezen felvállalható „gerillák” is, mint a csíksomlyói búcsút leszóló, a korszerűség jegyében azzal a homoszexuálisok „előremutató, haladó szellemű” felvonulását szembeállító Czika Tihamér, akinek problémája akadt azzal is, hogy a háromszéki magyar önkormányzat a románok bevonása nélkül rendezi meg a háromszéki magyarok találkozóját. Vagy Parászka Boróka, akinek egy Facebook-bejegyzéséből megtudhattuk, hogy csak azért nem emigrál, mert román barátai ide kötik, s őt csak a magyar jobboldal zavarja, a román elnyomást nem érzékeli. Retorikájuk és megszólalásmódjuk merőben eltérő mind a székelyföldi RMDSZ-es autonomistákétól, mind pedig az RMDSZ fősodrának stílusától és mondanivalójától. Összességében tehát leszögezhető, hogy a döntéseit jellemzően egyetértésben hozó, kifelé kétségkívüli egységességet mutató RMDSZ nem egyszínű. A közös nevező az érdek, a politikai zsákmány. Ennek érdekében viselik el egymást habitusukat illetően merőben eltérő politikusok. S marad meg párton belül az a maroknyi, nemzetileg elkötelezett aktivista, aki ma is úgy érzi, úgy hiszi – vagy szeretné hinni –, hogy csak az RMDSZ-en belül lehet hatékonyan szolgálni a magyar ügyet.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tótágast álló értékrend
Van-e olyan, ma is élő erdélyi magyar személyiség – színész, énekes, művész, író és így tovább –, akit a fiatalok nagyra értékelnek? Többek között erre a kérdésre is választ vártak annak a felmérésnek a keretében, amelyet Románia tizenhat megyéjében végzett két szociológus, Kiss Tamás és Barna Gergő. A 18-35 év közötti erdélyi magyarokat célzó kutatás során Kányádi Sándor kapta a legtöbb jelölést – ami érthető is, hiszen koszorús költőnk immár középiskolás tananyag, és koránál fogva már a megkérdezettek szüleinek és nagyszüleinek is példaképe lehetett.
A meglepetések még csak ezután következnek.
A kutatásból ugyanis az is kiderül, hogy a mai fiatalok körében a második legismertebb és nagyra becsült élő személyiség a 40 éve külföldön daloló Tamás Gábor. Szociológus legyen a talpán, aki meg tudja magyarázni az énekes helyezését, a felmérést végző két szakember sem tudta. Semmi gond Tamás Gáborral, mindenkinek lelke rajta, milyen műfajt szeret, ki a kedvence, ki a példaképe. Ám el lehet gondolkodni azon, milyen további sorrend alakult ki a válaszokból a fiatalok által ismert és nagyra becsült „erdélyi személyiség” címszó alatt. Egyáltalán: kiket ismernek szűkebb vagy tágabb hazájuk reprezentatív személyiségei közül, kikre tekintenek példaképként?
Egy alaposabban tájékozott személyiség számára igencsak meglepő lehet, hogy a listán Böjte atya előtt van Tamás Gábor és Dancs Annamária, Baricz Gergő énekes, a falunapok újdonsült kedvence előbbre van, mint Tőkés László, a Csillag születik gyereksztárja, a tojáshéjból alig kibújt László Attila megelőzi Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költőt. Antal Timi X-faktoros leányzó, akiről nemrég még azt sem tudtuk, hogy a világon van, nagyobb példakép, mint a magyar nyelvterület egyik legkiválóbb színésze, Bogdán Zsolt. A neveken túl sokkal többet mond a huszonévesek tájékozottságáról, hogy a megkérdezettek relatív többsége szerint nincs is ilyen személy, további egyharmad pedig senkit sem tudott említeni. Ugyanakkor a válaszadók mintegy negyede volt képes legalább egy ismert, általa nagyra értékelt személyiséget megnevezni.
El is kellene gondolkodni azon, mi okozza az értékrendek felborulását, miért „vergődnek” a legnagyobb ismeretlenségben olyan személyiségek, akik életükkel és munkájukkal példát nyújthatnának a mai fiataloknak. A példákból az derül ki, hogy a többség azt választja példaképnek, akit az unalomig nyomatnak a médiákban – függetlenül attól, hogy az illető letett-e már valamit az asztalra, a felszín alatt létezik-e valós érték. A felhígult kulturális ajánlatok áradatában, a felszínes tájékozottsággal fenyegető internet világában, a televíziós csatornák etikai válságának kellős közepén nem csoda, hogy az erdélyi fiatalok értékítélete sok kívánnivalót hagy maga után. Hiszen ugyanabból a felmérésből az is kiderül, hogy az erdélyi magyar fiatalok legnépszerűbb szabadidős tevékenysége a tévézés.
Teljesen jogosan merülhet fel azonban az a kérdés is, hogy hol voltunk mi, felnőttek, miközben csemetéink – tévét, netet, netán kocsmát bújva – szinte észrevétlenül felnőttek. Az elsekélyesedett ismeretek mögött a ma középkorú generációjának felelőssége is nagymértékben tetten érhető. Elsősorban a rendszerváltás után, amikor elkezdtünk rohanni a pénz után, az értékeket már nem a műveltségben, tájékozottságban, tudásban mértük, hanem autónk, házunk, telkünk, pénztárcánk méreteiben. Kényelmes volt, ha a gyerek lecövekelt a televízió, a számítógép előtt – az így felszabadult idő újabb pénzszerzési lehetőséggel kecsegtetett.
Szívünkre tett kézzel ismerhetjük el: nem csak gyerekeink, de saját értékrendünk is rohamosan változik. Gyermekeink felszínessége azt bizonyítja: nem a legjobb irányba… Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Anyanyelven tanulva is teljesítenek
A Bákó megyéhez tartozó gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola törekszik élni minden – a román megye kínálta – lehetőséggel. A tanárok meglátása szerint diákjaik nem egy esetben jobban teljesítenek, sőt toleránsabbak is román iskolába járó társaiknál.
megyésítés során Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkön 1963-ban beszüntették a magyar nyelvű oktatást. Azt követően csak 1990 február elsejétől tanulhattak újra anyanyelvükön a gyimesbükki diákok Deáky András akkori iskolaigazgató jóvoltából, aki a szülők kérésére indítványozta a magyar nyelvű tanintézmények újraindítását. „Az akkor kiharcolt, a falubeliek által csak nagy és kicsi iskolaként ismert intézmények azóta is lehetővé teszik a magyar ajkúak anyanyelven való tanulását” – tudtuk meg Antal Etelkától, a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola igazgatónőjétől.
Minőségi az oktatás
Amíg a nagy iskolában az osztálylétszámok megfelelők, addig a kicsi iskolában összevont osztályokban tanulnak a gyermekek, mivel kevesen íratják oda gyermeküket. Ennek egyik oka, hogy a magyar anyanyelvű családok nem egy esetben a román tannyelvű iskolába járatják gyermekeiket, fejtette ki az igazgatónő. Hozzátette, nem tudja, miből ered a szülők ilyen jellegű hozzáállása, hiszen az intézményükben az oktatás – még a román is – magas színvonalú. Ezt bizonyítja, hogy a múlt évi román képességfelmérő vizsgán a legjobb eredményt magyar szakos lány írta.
„Mivel egyetlen magyar iskolaként működünk Bákó megyében, így az országos versenyeken részt tudunk venni, megvannak a helyeink. Mivel kolozsvári és váradi iskolákkal versenyzünk, a diákjaink által elért dobogós helyeket kitűnő eredményeknek látjuk” – mondta büszkén az intézményvezető. Az iskolán kívüli foglalkozásokon főszerepet kap a népviselet, a népzene, a néphagyomány, az iskola másként elnevezésű programot is rendszerint hagyományőrző foglalkozások köré építik fel – fejtette ki.
Különbségek gyermekek között
„Én tanítok román és magyar osztályban is, a gyermekek között különbséget nem teszek, viszont érzem a különbséget közöttük. Van olyan román tagozaton tanuló magyar diákom, aki érti a román nyelvű feladatot, jó logikával megoldja, azonban ha rákérdezek, nem tudja elmagyarázni, hogy hogyan sikerült. Mivel a családban magyarul beszélnek, számára nagyon nehéz megérteni és megtanulni azt, amit román szaknyelven magyarázok” – foglalta össze tapasztalatát Sárosi Mária kémiatanárnő.
Az iskolába egyaránt jár magyar, román és cigány szülő gyermeke, verekedésről, agresszióról, rongálásról mégsem kell soha jelentést írniuk. A diákokat elfogadásra nevelik, így azok bátran megfogják egymás kezét kortól, nemtől, nemzetiségtől függetlenül, amihez hozzájárul a heti rendszerességű néptáncoktatás is – véli az igazgatónő. A vegyes házasságból származó gyermekeknek, habár otthon többnyire románul beszélnek, elmondásuk szerint nem okoz gondot nekik a magyar tanulása sem. Az egyik kislányt 5. osztálytól édesapja román iskolába szerette volna íratni, ő azonban ragaszkodott barátaihoz, tanáraihoz, a közösséghez, amelyet megszeretett.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Népszavazást írnak ki (Székelyföld mint fejlesztési régió)
December 8-ára térségi népszavazást ír ki Kovászna Megye Tanácsa – döntött tegnap a közgyűlés. Azt kérdezik a lakosságtól: „Egyetért azzal, hogy Kovászna megye része legyen egy Maros, Hargita és Kovászna megyét magában foglaló fejlesztési régiónak Marosvásárhely székhellyel?” A határozatot 26:4 arányban fogadták el, a magyar pártok képviselői támogatták azt, a Szociál-Liberális Szövetség frakciója nemmel voksolt.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök felvezetőjében elmondta: Romániában ez az első, megyénél nagyobb kiterjedésű térségben szervezendő regionális népszavazási kezdeményezés. Felemlítette, Antal Árpáddal közösen indítványozták a három megye egy fejlesztési régióba való sorolását célzó népszavazást. Ennek támogatására a helyi RMDSZ-szervezetek a Magyar Polgári Párt (MPP), ifjúsági szervezetek és a történelmi egyházak segítéségével több mint 120 000 aláírást gyűjtöttek Székelyföldön. Az ülésen meghívottként részt vevő Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elsősorban a román nemzetiségű tanácstagokat igyekezett meggyőzni arról, hogy a kezdeményezés minden, Háromszéken, Székelyföldön élő ember előnyét szolgálja, nemzetiségre való tekintet nélkül. Kimutatta: azáltal, hogy a nagy régióhoz tartozunk, 180 millió eurót veszít a térség, ebből mintegy 40–50 millió euró a megye vesztesége. Kulcsár-Terza József megyei MPP-elnök hangsúlyozta: ha a bukaresti kormány nem veszi figyelembe a népakaratot, azt jelenti, kiszorít bennünket; akár az országhatáron kívülre is – fűzte hozzá. Kulcsár-Terza felemlítette az október 27-i sikeres nagy menetelést, melyen közösen vettek részt a magyar szervezetek, s nemtetszését fejezte ki Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének nyilatkozata kapcsán, miszerint a népszavazás pótcselekvés lenne. Bedő Zoltán, az EMNP vezérszónoka úgy fogalmazott: egyik szeme sír, a másik nevet. Magyarázatként elmondta, pártja elsősorban Székelyföld autonómiájáért harcol, s hangsúlyozta, ezúttal nem a székelyek autonómiájáról van szó. Ezért nem tartja célravezetőnek a csupán fejlesztési régióról szóló népszavazást, de nemzeti kérdésről lévén szó, mégis támogatják a kezdeményezést. Cziprián Kovács Loránd liberális képviselő közölte, szeretett volna igennel szavazni, de fenntartásai vannak, egyrészt a régió gazdasági életképességét kérdőjelezi meg, másrészt pártgyűlésen nagy ellenállást tapasztalt, kollegái úgy látják, ez a megoldás csupán a székelyeket célozza, az itt élő románokat nem. Feltette a kérdést, milyen lépéseket tettek az erdélyi magyar pártok, hogy megnyugtassák az itt élő román közösséget: ha megszületne a kívánt régió, nem úgy bánnának az itteni románokkal, mint ahogyan kifogásolják Bukarest viszonyulását magukkal szemben. A románok egyáltalán nincsenek meggyőződve a különbözőségről, ezért kénytelen a javaslat ellen szavazni – zárta szavait Cziprián. Tamás Sándor jogosnak nevezte a felvetést, s igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy a saját bőrön tapasztalt rosszat nem kívánják a maguk részéről éltetni. Antal Árpád azzal érvelt: mindenki elismeri, hogy a mostani régiós felosztás életképtelen. Az a hazugság, amely azt volt hivatott bizonygatni, egységesen fejlődő ország vagyunk, s eszerint hozták létre a mostani fejlesztési régiókat, oda vezetett, hogy nem fejlődünk. Ugyanis az európai uniós pénzeket az egy főre eső országos bruttó össztermék (GDP) alapján osztják el. Maros, Hargita és Kovászna megye egy szinten áll, a nagyon fejlett Brassóval és Szebennel nincs, mit egy régióban keresnünk. Az ő átlagukat rontjuk, hozzánk meg nem jön a fejlettségi szintünk függvényében kijáró támogatás. A nemzetiségi kérdésre térve felemlítette, hogy Sepsiszentgyörgy városa két színházat tart fenn, egy magyart és egy románt. Sabin Calinic szociáldemokrata tanácstag az „utca emberének” észrevételét tolmácsolta: huszonnégy éve lassan, de biztosan elássa magát a megye. Az emberek egyre rosszabbul élnek. Ellenpéldaként Brassót hozta fel: igaz, hogy a nagy szocialista üzemek bebuktak, de helyettük száz meg száz cég jött létre, s munkahelyeket teremtettek. Ha azt nézzük, hogy itt huszonhárom éven át gyakorlatilag egy politikai szervezet vezette a megyét, valójában ellenzék nélkül, ráadásul más térségekhez képest több pénzt is kapott, ez azt jelenti, hogy a közigazgatással valami baj van. Tamás Sándor replikázott: nem beszélhetünk huszonhárom, hanem csak az utóbbi három-négy évről, s ekkor látszik fejlődés. Calinic elismerte, Sepsiszentgyörgyön fejlődés tapasztalható az utóbbi négy évben, de az alapkérdés marad – szögezte le. Antal Árpád azt mondta, Sepsiszentgyörgyöt Brassóval összehasonlítani olyan, mint Brassót Béccsel, hozzá mérhető várossal vessék össze. Sepsiszentgyörgyön három százalék alatti a munkanélküliség, s ezzel három év alatt országos negyvenedikről huszonkettedik helyre lépett elő. Ami a béreket illeti, az országos csúcsnak számító 2008-hoz képest a gazdasági válság ellenére a városban másfélszeresére nőtt a befizetett személyi jövedelemadó. Cziprián-Kovács Loránd megjegyezte, ehhez képest a megye a 35. helyen szerepel az országos rangsorban. Klárik László szenátor szerint európai szinten bebizonyosodott: a nagy városok gazdasági elsivatagosodást idéznek elő környezetükben, körülöttük minden elsorvad, éppen ezért nem jó Brassóval egy régióban lenni. A fejlesztési régió nem a nemzetiségek közötti viszonyról szól – szögezte le. Hozzátette, évek óta igyekszünk bebizonyítani, nem a románok ellen vagyunk, de kisebbségben lévén, különleges igényeink vannak. Bejelentette: a megyében gyűjtött 35 000 aláírás feljogosítja, hogy törvénymódosítást kezdeményezzen a regionális felosztásról, mégpedig azt, hogy Maros, Hargita és Kovászna megye külön fejlesztési régiót alkosson. Ezt nemes feladatnak tekinti, és teljes felelősséggel dolgozik ezen.
A liberális Ioan Moroianu nem lát semmiféle megoldást a jelenlegi rossz helyzetből való kilábalásra, elmennek a gyerekeink, szétszakadnak a családok, a tervezetre nemmel szavaz. Klárik Attila RMDSZ-es tanácstag ironikusan megjegyezte, népszavazást kellene kezdeményezni arról, hogy tartsunk-e referendumot a külön fejlesztési régióba való tartozásról, mivel látja, mindenki ugyanúgy megy ki a teremből, mint ahogyan bejött, nem érdeklik az érvek. Végül az elnök szavazásra bocsátotta a tervezetet, az RMDSZ, az EMNP és az MPP tagjai megszavazták, a Szociáldemokrata Párt és Nemzeti Liberális Párt képviselői ellene voksoltak.
Maros megye elutasította Elutasította a Maros Megyei Tanács a régióátszervezés ügyében kezdeményezett helyi népszavazás kiírását. A rendkívüli tanácsülésen 19-en voksoltak a referendum kiírása ellen, 14-en mellette, egy képviselő tartózkodott. A román pártok képviselői ellenezték a népszavazást. Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök bejelentette: a következő tanácsülésen ismét indítványozni fogják a tervezet elfogadását, hiszen 55 137-en írták alá. Hargita megyében november 27-én döntenek a népszavazásról. (demeter)
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felelősségre vonás a győztesek atrocitásai miatt
A román sajtóban olvastam, hogy a Strasbourgi Bíróság elítélte Oroszországot a katyni vérengzések miatt. Amint közismert, a katyni erdőben a II. világháború idején a szovjetek 40 000 lengyel tisztet és katonát gyilkoltak meg.
Abból a szempontból, ami számunkra érdekes, most kevesebb jelentőséggel bír, hogy ezt a háborús bűnt annak idején a szovjetek a németekre fogták, és ezt a szovjet hazugságot a teljes világ-közvélemény sokáig elfogadta.
A Strasbourgi Bíróság erre vonatkozó határozatát én a nemzetközi joggyakorlatban mérföldkőnek tartom, mert ez az első alkalom a II. világháború után, amikor nemzetközi bíróságon, ha csak átvitt értelemben is, de a győztesek egyikét is elítélik háborús bűnökért. Jelezni szeretném, hogy fontos lenne, ha ez a határozat valaminek a kezdetét jelentené, egy folyamatét, amelynek során felelősségre kell vonni a „győzteseket”, akik Erdélyben, Magyarországon, Ausztriában és Németországban a civil lakosságból anyáinkat megerőszakolták (amivel sokukat egy életre megnyomorítottak), a szintén civil férfiakat „malenkij robotra” vitték, ahol az elkapott betegségekbe 90 százalékuk a táborban meghalt. Az én szülőfalumból, Vajdakamarásról a húsz elvitt és rabmunkára kényszerített fiatalból tizennyolc halt meg. Ennek ugyanolyan háborús bűnnek kell számítania, mint amilyen a holokauszt. És ha a holokauszt elkövetőit a győztesek felelősségre vonták és kivégezték, akkor azokat, akik a mi ártatlan szüleinket és testvéreinket halálra kínozták, ugyanúgy felelősségre kellene vonni, vagy egyelőre legalább a világ közvéleményének tudtára hozni ezeket a bűnöket is.
Rozsnyai Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Akarunk-e jobban élni vagy sem?
Elutasították az RMDSZ népszavazási kezdeményezését
A Maros Megyei Tanács tegnapi rendkívüli ülésén elutasították az RMDSZ-frakció által előterjesztett határozattervezetet, amely lehetővé tette volna népszavazás kiírását egy – Maros, Hargita és Kovászna megyékből álló – fejlesztési régió létrehozására. A régióalakítás célszerűségét és hasznosságát kérdőjelezte meg Ciprian Dobre tanácselnök, a román pártok frakcióvezetői pedig egyhangúlag a határozattervezet ellen foglaltak állást és ilyen értelemben szavaztak.
A közgyűlés rendkívüliségét a jogi szempontokon túl az is érzékeltette, hogy a tanácsosi testület mellett jelen voltak a megye RMDSZ-es polgármesterei, esetenként alpolgármesterei, hangsúlyt adva ezáltal is az RMDSZ-frakció által kezdeményezett határozattervezetnek. Kelemen Márton RMDSZ- frakcióvezető már az ülés elején jelezte, hogy a képviselőkön kívül fel kíván szólalni Péter Ferenc, Szováta polgármestere, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere valamint Simon István, Kerelőszentpál polgármestere. Ciprian Dobre tanácselnök felvetette a szokásrendet, miszerint az érintetteknek írásban kellett volna ezt kérniük, illetve az erről való szavazást, végül konszenzusos alapon egyetértett a testület abban, hogy szót ad az RMDSZ önkormányzati tisztségviselőinek. A napirendi pontokat betartva, a testület megszavazta Dászkel László, Nyárádszereda volt polgármestere tanácsosi mandátumának érvényesítését. Dászkel László, aki Gáspárik Attila lemondása után kerül be a megyei közgyűlésbe, letette a hivatali esküt. A képviselők megszavazták a megyei tanács kormányhoz intézett azon kérését, hogy az állami tulajdonban és a prefektúra adminisztrálásában levő Közigazgatási Palotát és az intézményhez tartozó Kossuth utcai épületeket utalják a megye köztulajdonába és ügykezelésébe, ha pedig a tulajdonoscsere nem lehetséges, legalább az adminisztrálási jogot kaphassa meg a megyei önkormányzat.
Dobre: Nem lenne haszna a referendumnak
A napirend utolsó, az RMDSZ által előterjesztett, Maros, Hargita és Kovászna megyékből álló fejlesztési régió létrehozásának célszerűségére vonatkozó határozattervezete kapcsán, amelyet egyetlen szakbizottság és maga a tanács jegyzője sem hagyott jóvá, elsőként Kelemen Márton frakcióvezető szólalt fel, magyar és román nyelven egyaránt, hiszen a "harmónia" és a "tolerancia" jegyében a megyei tanács vezetése ezen az ülésen sem biztosította a szinkronfordítást. Kelemen Márton kijelentette, öröm számára, hogy erről a témáról beszélgetés kezdődött, hiszen e fejlesztési régió létrehozása Maros megye jövőjéről szól. Hangsúlyozta, Maros megyében több mint 55 ezer polgár, illetve a közgyűlési képviselők egyharmada támogatja, hogy népszavazást írjanak ki a Hargita-Kovászna-Maros fejlesztési régió megalakításáról, hiszen "nem akarjuk tétlenül nézni, hogy Bukarest döntsön a sorsunkról, sem pedig azt, hogy Maros megye vesztese legyen a regionalizációnak, ugyanakkor Marosvásárhely is el kell foglalja az őt megillető helyet". "Nem mindegy, hogy kik és hányan ülnek az asztal körül, ahol az uniós alapok képzeletbeli tortáját kell elosztani. Maros megye sorsának alakításáról van szó, ehhez kérjük a politikai pártok, szervezetek partnerségét" – mondotta a frakcióvezető. A rögtön utána felszólaló Filimon Vasile PDL frakcióvezető és Bolos Vasile USL-s frakcióvezető kijelentették: frakciójuk elutasítóan fog szavazni e kérdésben. Filimon Vasile szemrehányásokkal és enyhe iróniával tűzdelt beszédében emlékeztette az RMDSZ- képviselőket, hogy annak idején nem támogatták Marosvásárhely polgármesterének azon kezdeményezését, amivel közvitát nyitott Marosvásárhely régiófővárosi státusának szorgalmazásáról. "Végre fáj Marosvásárhely sorsa, de hol voltak két és fél évvel ezelőtt, amikor Dorin Florea meghívta önöket tárgyalni e kérdésről? Egyetlen projektjét sem támogatták a megyeszékhelynek, semmivel sem járultak hozzá a fejlesztéséhez. S akkor én mit csináljak?! A határozattervezet ellen fogunk szavazni" – jelentette ki. Bolos Vasile beszéde szintén múltidézésben jeleskedett, ő a 2011 júliusi tanácsülést emlegette fel, amikor a PSD és PNL a megyehatárok felszámolására kiírandó népszavazást szorgalmazta határozattervezetében, amit a PD-L és az RMDSZ elutasított. Politikai, választási, imázsjavító céllal kidolgozott határozattervezetnek minősítette az RMDSZ kezdeményezését, amely "meg-haladja a megyei tanács hatáskörét", ezért pártja azt elutasítja. A fenti vádaskodásokat Lokodi Edit alelnök utasította vissza, aki tegnap tolmács hiányában románul szólalt fel, hangsúlyozva azokat a megvalósításokat, amelyek az RMDSZ-politikusoknak tudhatók be, majd közölte: nem a megyehatárok módosítása a cél, hanem egy erős, az európai alapokat hatékonyabban lehívni képes régió megalakítása. "Nemcsak Maros megye elégedetlen a jelenlegi fejlesztési régiókkal. A Központi Régió, amelybe Maros megye is tartozik, nem működik megfelelően, nehézkes a pályázati pénzek lehívása" – tette hozzá. Szász Izolda jogi szempontból világította meg a régióalakításról szóló népszavazást, amely "közvetlenül érinti a polgárokat, és ezért érdemben kellene tárgyalni róla, nem pedig kerékbe kötni holmi hatásköri kifogásokkal". Paul Cosma jegyző elutasításának jogi szempontjait magyarázta, Tusnea Ion kérte, halasszák el a határozattervezetről a szavazást, és a legközelebbi alkalomig a lakosságot tájékoztassák részletesen a média segítségével a kérdésről. Péter Ferenc közölte, a Központi Régió által lehívott uniós alapok nagyrészt Brassó, Szeben és Fehér megyébe jutottak, Maros, Hargita és Kovászna megye hátrányban volt, ezért elsődleges fontosságú a fejlesztési régió átalakítása. "Ennek elutasítása politikai döntés, minden pártnak jól meg kellene ezt gondolnia" – tette hozzá. Peti András közölte a képviselőkkel: az uniós alapok abszorpciós aránya 23,9 százalék, a régiók közti különbségek is egyre hangsúlyosabbak. Az alkotmányra hivatkozva hangsúlyozta a népszavazáshoz való jogot, és figyelmeztette a testületet, ez az egyetlen esélye Marosvásárhelynek arra, hogy régiószékhely legyen, hiszen az összes többi megye elutasítja ezt. "Egy polgári kezdeményezést nem ellehetetleníteni kell, hanem támogatni, hiszen alkotmányos jogról van szó" – tette hozzá Marosvásárhely alpolgármestere. Sófalvi Szabolcs szerint e kérdésben nem etnikai alapon, hanem elsősorban gazdasági megfontolás alapján kellene dönteni, hiszen "Szeben, Brassó, Fehér megyék árnyékában Maros megye nem tud fejlődni". "Ha önkormányzataink nem tudnak uniós alapokhoz jutni, képtelenek lesznek beruházásokat finanszírozni, fejlődni. Az elmúlt 11 év során nemcsak a régiók közt, de a régiókon belül is hangsúlyozottabbakká váltak az egyenlőtlenségek. A kérdés az: akarunk-e jobban élni, vagy sem?" – tette fel a kérdést. Simon István szintén az uniós alapok egyenlőtlen elosztására hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a népszavazás lehet az első lépés a megye jövőjéről szóló párbeszédben. Az RMDSZ tisztségviselőinek felszólalását követően Ciprian Dobre a régióalakításról szóló népszavazás hasznosságát firtatta, a törvényes akadályokra hívta fel a figyelmet, majd szavazás alá bocsátotta a tervezetet. A végeredmény: 14 igen, 19 nem szavazat és egy tartózkodás. Az RMDSZ határozattervezetét a testület elutasította.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Pascan bűnügyi felelősségre vonást követel
A székelyek jogkövetelései, a magyarság politikai szervezeteinek feszültségkeltése, a magyar nyelv igazságszolgáltatásban való hivatalos használatáról szóló törvénytervezet, a megyei tanács elnökének kifigurázása, valamint a kormány bírálata volt a témája Marius Pascan szenátor tegnapi sajtótájékoztatójának.
A szenátor szerint "a szélsőségeseknek és Románia enklávésítására uszítóknak bűnügyi felelősségük van és a törvény előtt kell felelniük, ugyanis az utóbbi időben "a szeparatista, irredenta, uszító és Románia alkotmányának ellentmondó akciók aggasztó módon elszaporodtak". A szenátor a székelyek nagy menetelésére utalt, amely "a középkort idézte", erődemonstrációnak nevezte, akárcsak az Izsák Balázs által felolvasott kiáltványt, amely önrendelkezést követel a Székelyföldnek.
Ugyanakkor hallatlannak minősítette, hogy az állami hatóságok nem reagáltak ezekre, sem a Korodi Attila Európa Tanácsban elhangzott "hazugságaira", ami Pascan szerint kimeríti a Büntető törvénykönyv 317., 1661, illetve 324. cikkelyeit. Ezért felszólította az illetékes intézményeket, saját hatáskörükben indítsanak eljárást az ügyben, amely "merénylet az állambiztonság és az alkotmányos rend ellen". Véleménye szerint a magyar közösség képviselői – értsd RMDSZ, EMNP, SZNT – "radikalizálódásának" célja az "etnikumok közötti feszültségkeltés az ország szívében". Sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar sajtó is szinte kivétel nélkül hozzájárul ehhez a folyamatos feszültségkeltéshez". Ezért "határozott reakciót, illetve a felelősök bűnügyi felelősségre vonását követeli az állam alapvető intézményeitől".
Mélyen felháborította és diszkriminatívnak nevezte a Márton Árpád és Máté András RMDSZ-es képviselők által kezdeményezett, a 2004. évi, 303-as számú törvényt módosító javaslatokat, amelyek a magyar nyelv második hivatalos nyelvként való elismerését szorgalmazza az igazságszolgáltatásban, és amelyet a képviselőház hallgatólagosan elfogadott. A végső döntés a szenátusé.
Segítség helyett irónia
"Szórakoztatónak" nevezte a kérést, amellyel Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke fordult hozzá, és amelyben a segítségét kérte a Maros megyei táborok és azok javainak, a Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóságtól a megyei önkormányzat kezelésébe való átutalásába.
Pascan szerint Dobrénak "ellágyult a térde" mióta kormányon vannak, és emlékeztette, hogy az általa képviselt politikai alakulat kormányon van, és "kérje a saját kormánya segítségét". Ha "nincs hozzá bátorsága, vagy nincsenek kellő érvei, kész vagyok leckét adni neki retorikából, kommunikációból, vagy akár közigazgatásból", jelentette ki Pascan, hozzátéve, hogy amikor ő volt a megye prefektusa, "férfiasan" kiállt a megye projektjeiért. Ugyanakkor kijelentette, Dobre csak ígérgetni tud, de "semmi sem sikerül neki".
A PDL a 2014-es költségvetési tervezet visszavonását követeli
Kemény bírálatokat fogalmazott meg a kormány pénzügyi politikájával és a parlamenttel szemben, amely nem szavazta meg a 42 lejes gyermeksegély 50 lejre való emelését, annak ellenére, hogy a demográfiai mutatók aggasztóak. Véleménye szerint a kormány a választási évre készül, és ezért pénzt biztosít a "helyi báróknak", az USL Romániát "hitelbe" kormányozza. "Az adók és illetékek növelésével a kormány kb. 8 milliárd lejt vesz ki a cégek és az állampolgárok zsebéből, miközben napi 42 millió eurót kölcsönöz. 2012-től a kormány adóssága 3 milliárd euróval nőtt. Egyre többet fizetünk a kormánynak, miközben az ország egyre jobban eladósodik, és nincsenek jobb útjaink, sem iskoláink, sem kórházaink".
A PDL ezek után a 2014-es költségvetés-tervezet visszavonását követeli.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Szórványainkról, veszélyeztetett anyanyelvünkről
Nem mondok újat, mindenki saját környezetében is érzi, hogy Erdélyben, a Partiumban is hatalmas etnikai, nyelvi változások következtek be az elmúlt évtizedek alatt. Ha valaki arra kíváncsi, mivé lett szép magyar nyelvünk az együttélésben az elmúlt tíz, húsz év alatt, elég, ha vasárnap délután bekapcsoljuk a kolozsvári rádió betelefonálós kívánságmuzsika adását. Lehangoló, ahogyan magyarjaink beszélnek.
Elsősorban Kolozsvár és környékének nyelvromlását tükrözi az adás. Állítólag Kodály még azt mondta valamikor a XIX. század végén, hogy a magyar nyelvterületen Kolozsváron beszélik a legszebben a magyar nyelvet. Vallomása pontosan így hangzik: „Hol beszélnek a legszebben a magyarok? Kolozsváron a piacon!” Sajnos elmúltak ezek az idők!
Egyszerűen elfelejtettünk egész mondatokban, szavainkra gondosan vigyázva, értelmesen beszélni. Hallgassuk csak! „Koolozsvári rágyo? Ínen vagyok Koolozsvárból, a Monosturból. És minden telhetö jot szeretnénk kivánkozni fiiamnak Feerinek, meenyemnek Rodicának és uunokámnál is Mirelához.” Érdemes azonban itt azt is megfigyelni, hogy a rádió vonzáskörzetében milyen nyelvi oázist jelentenek még a szilágysági, bihari, koltói, hosszúmezői betelefonálók. Kellemes hallani, ahogyan ízes belső szolnoki nyelvjárásban elhangzik: „keívánnak minden jaót és baoldogságot a liányomnak, az összes pujának és az egíssz családnak”.
Milyen jó, hogy él még és erősen tartja magát a Szilágyság, Bihar, Szatmár ízes magyar nyelve!
Önként vállalt asszimiláció
Kisebbségi életünk, értékeink általános leépülési folyamatainak évtizedek óta tanúi vagyunk. Mindezek alapvetően befolyásolják nyelvünk állapotát is.
Elsőnek egy etnikai csoport létszáma és arányai fogynak el a regionális és helyi környezetben. Elkezdődik a számbeli leépülés. Sérül a csoport képviseleti jelenléte az országos döntéshozásban, érdekvédelemben, helyi önkormányzatban, elveszíti jelenlétét a gazdasági életben. Az elégtelen számú szavazat miatt a közösség képviselete kimarad a „helyi önvédelemből”. Ez számottevő közéleti érdeksérülést is okoz. Az etnikai csoportot a jogtalan politikai-hatalmi döntések nyomán is sorozatos sértések és sérülések érik. Leépülnek intézményei, nem jut hozzá anyanyelvi értékeihez, oktatáshoz, kultúrához, nyelvhasználathoz, nyelvi nyilvánossághoz. Ezekkel a folyamatokkal párhuzamosan a kiscsoport önfeladással, többségi értékátvétellel védekezik. Bekövetkezik a döntően többségi intézmény-, média-, értékfogyasztása, majd a kultúravesztés. Felerősödik az anyanyelvi igénytelenség, nyelvromlás, nyelvcsere, az oktatásról és az endogám párválasztásról való lemondás.
Bekövetkezik a belső lemondás, önként vállalt asszimiláció, az anyanyelvi családnak mint utolsó végvárnak a feladása társul ehhez.
Térvesztés, nyelvromlás, asszimiláció a nagyvárosokban
Tudomásul kell vennünk, hogy az erdélyi-partiumi magyarság küzdelmeinek legnagyobb hadszíntere a nagyváros lett. A térvesztés, nyelvromlás, asszimiláció legszomorúbb helyszínei ezek. Évtizedek óta közismert szlogen, hogy a nagyváros az erdélyi magyarság legnagyobb temetője. Itt sérült leginkább a kisebbségi csoport nyelvi önbizalma és otthonérzete. Elsősorban itt kerültek nehéz helyzetbe a nemrég még döntően többnyelvű, elsősorban magyar jellegű erdélyi városok polgárai. Itt a Trianontól kezdődő ingadozások után néhány évtized alatt tervezett betelepítés, nagy mesterséges etnikai arányváltás, sőt erőszakos szórványosítás zajlott. Mesterségesen, politikailag és hatalmilag lenyomták a természetes nyelvhasználati szabályozásokat, régi nyelvi értékeket. A kétnyelvű, három-négy etnikumú erdélyi városokból csonkolt népességű és etnikai arcú, mesterségesen asszimilálásra kiszemelt városok lettek. Szomorú harcot vív a magyar nyelv értékéért, használatáért nemcsak Temesvár, Arad vagy Nagybánya, de már Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagyszalonta és Margitta is. Nyilvános térben még mindig nincsenek kellő arányú és méltányosan elkészített magyar feliratok egyetlen erdélyi városban sem. Eltűnőben van a „térnyelv”, a kisebbségi nyelv közhasznú, hivatali használata, értékelése, de még a szándék sincs meg ehhez. Sőt inkább a nyelvi megbélyegzések, folyamatos nyelvi sérelmek és sértések a gyakoriak. Az ortodoxia dominanciájának jegyében, városainkban tervezett „hagymakupolás honfoglalás” zajlik, térnyelvi agresszió, „manélészennyezés”, hangszórókon kihangosítva lakótelepek egészét zavarja a román ortodox pópák müezzin-zenéje, az egész lakónegyedeket stresszelő ortodox liturgiális „szluzsbaszennyezés”.
Azt is szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy erőteljes szórványosodás és ezzel nyelvi térvesztés zajlik nagyvárosaink külső övezeteiben, a magyar falvak környezetében is. Sajnos nemsokára teljesen elveszítjük erdélyi nagyvárosaink hajdani magyar föld- és tulajdongyűrűit. Hallatlan területpocsékolás zajlik, mivel jelentősen felértékelődött az építkezésekhez és befektetésekhez igencsak előnyös elhelyezkedésű, megőrzött vagy visszaszerzett magyar földtulajdon. Kialakult egy jelentős magyar falusi és városi őshonos réteg, amelynek tagjai örökség-megélhetési életformában őseik földjeiből, ingatlanaiból próbálnak (vagy kénytelenek) anyagilag talpon maradni, gyermekeiket elindítani. Ez pedig a térfeladás, értékvesztés és gazdasági elszórványosodás szomorú, gyászos formája. Világosan láthatjuk ezt szerte Erdélyben.
Azt is érzékelhetjük, hogy nagyvárosaink gyűrűjében, román és magyar falukörnyezetében is nagy népességmozgás, népességcsere zajlik, és átalakítja az évszázados településszerkezeteket. Ezzel többirányú szórványosodás is folyik! Magyarok jelentős számban eladják városi tömbházlakásaikat, házat vásárolnak és kitelepednek a városkörnyéki román falvakba is. Hasonlóképpen románok költöznek magyar falvakba. Egy számottevő magyarországi román kitelepedés is folyik a teljes román–magyar határsávban, Battonya, Biharpüspöki, Berettyóújfalu, sőt, Debrecen térségében. Több helyen már román óvodai és iskolai csoportok is indultak a szükségletek kielégítésére.
És közben a nagyvárosi lakótelepi létben a magyar közösségek, csoportok életét az elmagányosodás, szociális hátrányok, munkanélküliség, a gyermekek elszigetelődése, a galerik hatására „lakótelepi gyermekekké” (băiat de cartierré) süllyedése, a magyar oktatás leépülése jellemzi. Részben ugyanez mondható el már Aradról, Temesvárról, Kolozsvárról, lassan Szatmárról, Nagyváradról, újabban pedig Marosvásárhelyről, sőt Sepsiszentgyörgyről is, ahol a peremhelyzetben élők jelentős tömegei már más nyelvet beszélnek.
A lakótelepek uralkodó nyelve mindig az utca nyelve volt, az utca nyelve pedig szinte mindig a többség nyelve. Ezeken a településeken a kisebbségi magyarság és nyelve kiszorult a hatalmi szférából, a hivatali életből, a mindennapi hatalmi-adminisztratív kommunikációból és mesterségesen bélyegzett lett.
A városokban az önértékelés és a nyelvi helyzet tekintetében észlelhetők tehát a legnagyobb gondok. A hatalomnak nem kell a kisebbség mássága. A történelmi utcaneveket átkeresztelték, a magyar személyneveket lefordították vagy törölték; az utcanevek kétnyelvűsége is többnyire tükörfordításokban nyilvánult meg. A többségiek nyolcvan év alatt annyit sem tanultak meg a kisebbség nyelvén, hogy nevüket, nevünket felismerhetően kiejtsék, megkülönböztessék a családnevet a személynévtől. A hatalomnak sikerült megteremtenie és a kisebbségbe sulykolnia a másság méltósága helyett a másság szégyene megalázó érzetét.
„Nettmagyarság”
Azt is megtapasztalhatjuk, hogy az anyanyelv értéke a vegyes és átmeneti területek mellett a halmozottan hátrányos nyelvi régiókban élő magyar gyermektársadalom körében van a legmélyebben. Ott, ahol nincs mód a közös anyanyelvi kultúrájú kortársközösségek, szomszédsági csoportok, utcai, játszótéri vagy szabadidős galerik kialakulására, egyszóval a legszélesebb nyelvi megnyilvánulásra, nyilvánosságra. Jól megfigyelhetjük, hogy vegyes területeken, különösen városokban, lakótelepeken már alig maradt meg anyanyelvi közegben a játszótér, a játékok, a kiszámolók, a gyermekkommunikációk nyelve. (Kallós Zoltán hívta fel a figyelmünket egy alkalommal, amikor Csángóföldön jártunk együtt: „figyeld meg, hogy az utcán milyen nyelven játszanak a gyermekek. Ez mutatja a falu, a település domináns nyelvét.”)
Több figyelmet és alaposabb kutatást érdemel az is, hogy (a sziget- és átmeneti területeken is) mi vezetett el a felgyorsuló időskori nyelvromláshoz, a nyelvvédelmi önkontroll sérüléséhez, a nyelvi kényelem kialakulásának állapotához. Ne csodálkozzunk ezen! Az idősödő rétegnél ugyanis a hosszú évtizedek óta tartó együttélések mentén megjelentek a „nyelvi megfáradás” jelei, és rájuk egyre nagyobb hatással van a többségi nyelv és szókészlet, nyelvi szerkezetek hosszú ideje tartó begyakorlása, a többségi fogalomkészletek berögzülő makacs agresszivitása.
Joggal haragszunk az egész nap számítógép mellett ülő gyermekeinkre, unokáinkra. De azt is érzékelhetjük ugyanakkor, hogy a mai fiatalság jelentős rétegének, amely a divatos magyar kábelmédiumokon és a magyar nettkultúrán, magyar közösségi oldalakon szocializálódott, bizonyos fokig jobb a magyar nyelvismereti szintje, mint idős nagyszüleiknek, szüleiknek. Nagyon fontos számolnunk azzal is, hogy a virtuális magyar közösségek kialakulása jelentős nyelvi tereket, kapcsolatokat hoz, hozhat létre, amiről a továbbiakban komolyan beszélni kell. A nettmagyarság a világhálón keresztül ma már teljesen átszövi a világot, és jelentőségéről esetenként nagy elismeréssel kell szólni az ismeretszerzés, de a kapcsolatépítés, az ismerkedés, sőt, a párválasztás folyamataiban is. A magyar közösségi élmények hiányát ez a nettvilág sok esetben pótolja, segíti a párkapcsolatokat, de jó és rossz értelemben meg is változtatja az élő társasági-találkozási szokásokat. Több olyan szórványmagyar fiatalt ismerek, akiben mélyen él a vágy, hogy azonos etnikumhoz tartozó társra találjon. A mindennapi élettérben nem tudtak anyanyelvi kapcsolatokat kialakítani, de a virtuális, személytelen térben nem szégyellik identitásgátlásaikat, botlásaikat, nyelvi csonkaságukat, hibáikat, és könnyebben társra találnak.
A magyarsághoz tartozás „kifáradása”
Sajnos azonban vannak olyan magyar vagy volt magyar közösségek is, amelyek mély történelmi folyamatok eredőjeként, önként és csoportosan váltottak vagy váltanak identitást. E régiókban, közösségekben hiába él a magyar múlt emlékezete, a közös eredet tudata, hiába van meg az eredeti anyanyelvükön szolgálatot teljesítő egyház, ez már mind nem elég. A közösség lemondott a családban beszélt anyanyelvéről is.
A magyarsághoz tartozás „kifáradása”, szinte „unalma” miatt felszámolódik az oktatás, elnéptelenül a templom, leépül a nyelv és egy-két nemzedék élete alatt befejeződik a teljes nyelvváltás. Példa erre Krassó-Szörény és Temes megye jelentős számú falusi magyarsága, Hunyad megyében, az Érchegységben Verespatak, Gyulafehérvár mellett Borbánd volt magyarsága. Erdélyben és részben Kővár és Máramaros bányavidékein szomorúan készíthettünk jegyzéket azokról a településekről, ahol az aktív, az életvitelszerűen működő anyanyelvhasználat lényegében megszűnt (példa erre a Domokos melletti Erzsébetbánya katolikus és református közössége, Tőkés, Oláhlápos, Kohóvölgy). A magyar nyelv e helyeken már csak szakrális nyelvként maradt használatban. Él még a már említett magyar („sunt ungur”, „sunt catolic”) öndefiníció, mely többnyire már csak „magyar vallást” és eredet-identitást jelent.
Tudomásul kell vennünk tehát, hogy vannak olyan régiók, főleg a Bánságban, Krassó-Szörény, Fehér, Szeben és Hunyad megyékben, ahol már a falusi népesség körében is megjelent, sőt nemsokára be is fejeződik a teljes nyelvi asszimiláció. Hajdan színmagyar települések lakossága, amely még ma is őrzi a magyar történelmi egyházakhoz kötődő vallási identitását, nyelvileg már nem is egyes egyéneiben, hanem teljes tömegében szűnik meg magyarnak lenni. Egyre több az olyan mezőségi, dél-erdélyi helység is, ahol utolsó tanúkként, nem szórvány-, hanem foszlánymagyarként él néhány ember, nem ritkán egy-egy nagy történelmi értékű műemlék templom vagy rom árnyékában. Az ő elmúlásukkal lezárul egy hosszú történelmi folyamat, eltűnik jelenlétünk emberi emlékezete is.
Ahol pedig a tömbök és szigetek pereme körül felszámolódik a szórványgyűrűk védelme, ott lassan kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek maguk a szigetek, sőt a tömbök is. Beszűkül a nyelv mozgástere, a fiatalok párválasztási lehetősége, elsorvadnak az anyanyelvi kapcsolatok, megakad az értékek utánpótlása, bizonytalanná válnak a magyar gazdasági vállalkozások, sérül a magyarok gazdasági kibontakozásának lehetősége. Felszámolódik a másként való megnyilvánulás sikere, értéke és haszna.
VETÉSI LÁSZLÓ
(Megjelenés előtt a 2014-es Királyhágómelléki Református Kalendáriumban)
Folytatjuk
Szabadság (Kolozsvár)

Szórványainkról, veszélyeztetett anyanyelvünkről
Az anyanyelv térvesztését gyorsuló ütemű nyelvromlás követi. Az egyre több kölcsönszó átvétele mellett az erdélyiek beszédében megjelent és egyre jobban terjed a szó eleji nyújtott romános hangsúly, majd szinte már félmondatos román nyelvi szerkezetek épülnek be a magyar beszédbe. A magyar közösség tehát nyelvi válsággal is küzd. Ehhez kapcsolódik az anyanyelvi oktatásban nem részesülő magyar gyermekek népesedő tábora, akik még magyarként élnek ugyan, de magyar írástudatlanokként, elzárva az írott anyanyelvi kultúra összes értékétől.
Sok szó esett a többségi iskola nyelvváltoztató, asszimiláló hatásáról. Gyermekeink számára a jobb érvényesülés tévhitéből választott többségi iskola az asszimiláció kapuja. A nyelvromlás egyik fő kiváltó oka a hibás iskolaválasztás is. Ma már a Kárpát-medencében felmérhetetlenül népes azoknak a magyar közösségeknek a tábora, akik számára a magyar nyelv sérülésével örökre eltűnt az önazonosságukból a magyar irodalom, költészet és kultúra. Megjelent az anyanyelvi írástudatlanság. Ezek számára Petőfi, Arany, Ady, József Attila, Jókai, Mikszáth és Móricz örökre eltűnik ismereteikből. Ezzel tehát, egy hosszú és nehéz etnikai folyamat örökre lezárul, a többség javára.
A magyar nyelv szépségének titka a rövid és hosszú magánhangzók és mássalhangzók dallama. Meg kell tanulnunk, hogy amit két „ll”-lel (=dallam), két „tt”-vel (=amott), „ssz”-szel (=messze) írunk, azt úgy is kell kiejteni. Sajnos a szülőnek ma már alig van idege, türelme, sőt, felhatalmazása, hogy megszólítsa gyermekét „ennyiért”. Kicsire nem adunk. Pedig ezt is vállalni kell, de legfőképpen azt, hogy a magyar beszédben jó példával járunk elől: először mi beszéljünk szépen, helyesen. Amelyik családban ápolatlanul, gondatlanul beszélnek, ahol a szatyor vagy tasak „punga”, ahol a munkanélküliség „somázs”, nyugdíjazás „kijöttem penzióba”, a megbízatás „szárcsina” és a polgármester vagy bíró „primár és primeria”, a rendőr „polic”, az iskolaigazgató „direktor”, ott hiába várjuk el, hogy a gyermek szépen beszéljen.
Hol kezdődik a nyelvi szórványosodás?
Előadásaim során gyakran kérdezik, hogyan zajlik le az érték- és nyelvvesztés, hol kezdődik a szórványosodás? Erre mindig azzal a felsorolással válaszolok, hogy:
Elsősorban és mindenek előtt az önfeladásnál, amikor valaki számára már nem fontosak azok a nyelvi, közösségi értékek, amelyeket örökölt, és nem vállal értük áldozatot.
Akkor, ha a legszemélyesebb nyelvi szférát, a körülöttünk levő eszközök, felszerelések, tárgyak „nyelvét” már nem alakítjuk magunk után. Az intim technikai eszköztárat sem tartjuk fontosnak „anyanyelvűsíteni”. (Számítógép, mobil telefon, televízió műszaki eszközeinek, a társasági oldalak, az internet nyelve, otthoni technikai felszereléseink nyelvi beállítása elmarad, íráskultúránkban felerősödik az „ékezet sérülés” igénytelensége.)
A rendszeresen, majd hangsúlyozottan más nyelven fogyasztott kultúránál.
Ha rendszeresen a többség nyelvén hallgat rádiót, néz tévét. Sajnos az erdélyi magyarság döntő többsége a Székelyföld, Szilágyság, Partium egy részét leszámítva, döntően más nyelven fogyaszt információt. („Ez szól rólunk – mondják.” )
Vajon fontos-e nekem, hogy minden lehetséges helyzetben használjam anyanyelvemet? Fontos-e, hogy a velem azonos anyanyelvűekkel ne más nyelven beszéljek? Fontos-e számomra az anyanyelvi baráti közösség kialakítása, megőrzése, ápolása? Fontos-e, hogy gyermekemnek átadjam kultúrámat, értékeimet, és ne bízzam a többségi eszközök sodrására, az utcára, iskolára, médiára? Vállalom-e a saját értékrend védelmében tett többlet-erőfeszítéseket? Fontos-e a családtagjaim számára biztosított magyar iskola? Fontosnak tartom-e, tudom-e találékonyan, leleményesen, interaktív hatékonysággal ellenőrizni, befolyásolni gyermekem etnikai értékfogyasztását: baráti közösségét, virtuális közösségi életét, nyelvhasználati, internetezési, fészbukos szokásait?
Tisztelnünk kell mások anyanyelvét, de tiszteljék a miénket is!
Előbb már szóltam arról, hogy a legfájdalmasabb nyelvi zártság és nyelvromlás-jelek mindenképpen a városokban jelentkeznek. Érthető: munkahelyen, utcán, közintézményekben már alig vannak magyar nyelvi élethelyzetek. Az anyanyelv számára a család, a templom és az iskola marad a legfőbb megnyilatkozási hely. Persze, ez is ott, ahol még nem jelent meg a vegyes család, „a másik”, a többségi iskola választása, a „magyar vallásról” való lemondás.
A kisebbség élete majdnem bezárt tér lett, amely beszorította az anyanyelvet a magyar intézmények, a család, egyház falai közé. Legfennebb „ünnepi nyelvnek” marad meg, dekoratív nyelvnek: városainkban is divatossá váltak a településnapok, és ezeknek a legtöbb helyen alkotó részei a magyar események is. Nemcsak a kortárs találkozók, de vetélkedők, főtéri játszóházak, magyar együttesek koncertjei is fontos bizalomerősítő tartalmúak. Nemcsak a beszűkült nyelv szélesedik ki itt néhány órára, de kilépünk vele azt utcára, hangosbemondó bömböli, sőt, megszólalnak még a román vezetők is egy-két szó erejéig. Anyanyelvünk legalább ünnepi tartozékként lerázza a zártság szolgaláncait.
Fontos, és mindannyiunknak jól esik, hogy környezetünk, többségi önkormányzati vezetőink tiszteljenek meg azzal, hogy anyanyelven szólítanak meg. Ugyanígy az üzleti felirat, reklám, hangosbemondó, legalább ott, ahol 20% fölötti arányban élünk. Még jobban esik, ha egy-egy üzlet, áruház-lánc valamelyike magyar felirattal köszönt. Még akkor is, ha hibákkal van tele. Sajnos kevés van belőlük! Jól esik, ha egy-egy politikus, kormánytag magyar közösségben, találkozókon, nyilvános helyen legalább annyit mond, hogy „ioestet kivanak.” (Ezt is leginkább választási kampányban gyakorolják.) Mindenkinek jól esik, ha saját anyanyelvén megtisztelik. Még a többséginek is, ha magyar templomi eseményen valaki „fülbe fordít” számukra, hogy ők is értsék. Hát még az orvosnál, ahol bajunkat alig tudjuk elnyögni magyarul is, nemhogy románul kifejezni, hogy gyomorégésem van, émelygek, prüszkölök és egész nap fújom az orromat, ingadozik a vérnyomásom.
Persze, ugyanez ránk is vonatkozik: tiszteljük meg a másik kultúráját azzal, hogy közösségi helyeken legalább néhány szó erejéig megszólalunk anyanyelvén.
Merjünk megszólalni magyarul
A nyilvános magyar beszédben két területen nincs bocsánat, nincs kegyelem, tökéletesnek és maximalistának kell lennünk: az egyik a magyar tévé és rádió, ahol nem szólalhat meg olyan, aki romlott nyelvet terjeszt. A másik pedig a szószék: magyarul helyesen nem beszélő lelkészt nem szabadna szószékre engedni.
Bármilyen közösségi vezetőnek, így az egyházban is, fontos, hogy miként beszél. Nincs rettenetesebb, mint amikor rendszeresen romlott nyelvű presbiterrel, gondnokkal, és sajnos esetenként magyar polgármesterrel, lelkipásztorral, pedagógussal, intézményvezetővel találkozunk, beszélgetünk. De legalább ugyanolyan szomorú, ha a médiában politikusaink, parlamenti képviselőink szájából halljuk a rettenetes magyar nyelvet.
Ez a sok igény és elvárás elvben nagyon szép, de a gyakorlat mást mutat. A beszélő, amikor kommunikál, valamit meg akar tudni, valamit el akar intézni, közölni akar. Ehhez a legtöbb esetben legbiztonságosabb utat választja: a többségi nyelv, a készen kapott szókészlet kényelmét. Sőt, nagyon gyakran színmagyar településen is és még a magyar tisztviselővel is úgy beszélünk, hogy a hivatali szavakat, fogalmakat a hivatal nyelvén használjuk: cséréré, szészizáré, timbru fiskál, plikkdoszár, áviz, sőt, szemnatúra. Ki merne egy fontos aláírásra váró irattal a kezében egy hivatalban nyelvileg leckéztetni, nyelvi jogokra hivatkozva érvelni? Az esetek döntő többségében ügyünk látná kárát. Győz a félelem és kényelem: nem vállaljuk!
Mégis azt mondom: merjünk megszólalni magyarul. Megszoktuk, beidegződtek a nyelvhasználati reflexek, de nem tudok elképzelni nagyobb nyelvi árulást, mint azt, ha valaki Nagyszalontán, Margittán, Szilágycsehben, Érmihályfalván vagy Székelyhídon nem anyanyelvén köszönti a hivatalnokot, legalább így: Buna ziua – jónapot! Vagy ha igen, ez lesz belőle: „Csókolom, Iluska, hogy van” és utána már úgy folytatja, hogy „kaptam instiincárét, hogy a faktúrával résztánt maradtam és a gunoj-kosérit sincs inkásszálva …”
Szabad-e, kell-e a többség nyelvén szolgálni?
Az erdélyi magyar történelmi egyházaknak egyik nagy gondja, hogy miként viszonyuljanak azokhoz a magyarokhoz vagy családtagjaikhoz, társaikhoz, akik (már) nem tudnak magyarul. A nagyvárosokban olyan fokú az asszimiláció, hogy a római katolikus egyházközségek nagy része évtizedek óta bevezette a többnyelvű miséket. Szabad-e ilyenformán a szolgálat? Ige nélkül hagyni anyanyelvü(n)ket (már) nem ismerő híveinket? Szabad-e magyar anyanyelvű híveinket azzal sérteni meg, hogy egy másik nyelven kelljen hallgatnia a prédikációt? Ez a kérdés jócskán megosztja a református egyház közvéleményét is. Van, aki azt mondja, hogy szó sem lehet róla. Másik része azt, hogy legalább a nyitott közösségnek szóló alkalmakon, a temetéseken, vegyes anyanyelvű keresztelőkön, esketéseken be kell vezetni a többségi nyelvet is. Ebben a vitában nem kívánok örök igazságokat kimondani, de érdemes elgondolkodni két dolgon. Az egyik az, hogy a tapasztalat szerint fegyelmező, nevelő, rendtartó ereje van annak az ősi gyakorlatnak, hogy a „magyar templomban” (egyelőre) szó sem lehet a magyartól eltérő nyelvről. Aki többségiként ide hozzánk belép, tanulja meg a türelmet és hitvallási-nyelvi rendet. Aki magyar társat választ, és vallása református, legalább annyival tisztelje meg magyar választottját, hogy mutassa meg azzal is, hogy szereti: megtanulja, társa nyelvén elmondja a házassági esküt. Magyarul is elmondja neki Isten és ember előtt, hogy „szeretem”, a konfirmációi kérdésekre is ősei nyelvén ad választ. De tanuljon meg szeretett társa kultúrájáért, nyelvéért elfogadni, csendben lenni is. Ki merem jelenteni, hogy a Bánságot, Máramarost és egyes bihari régiókat leszámítva a Partium nagy részén, a Magyarország határsávjában az egyháznak többségi nyelven megszólalni helyrehozhatatlan bűn. A magyar nyelvvel meg kell tanítani többségi testvéreinket is nyelvi türelemre, a másság elfogadására.
Másrészt tudomásul kell vennünk, hogy adott helyeken és esetekben a másik nyelvén szólás: misszió. Bizony el kell gondolkodnunk azon ¬ bármilyen fájdalmas is ¬, hogy külön istentiszteleten, bibliaórai vagy más foglalkozási formában szóljunk az Igére éhes többséghez, de volt híveinkhez is, a „magyar református egyház” erdélyi anyanyelvét nem értőkhöz.
Gyermekeink keresztneve
Nézegetem a falinaptárainkon megjelenő, sokasodó keresztneveket. Hallgatom az egyházkerületi naptárszerkesztőket, hogy mekkora nyomás nehezedik rájuk. Levelek tucatjait kapják, amelyekben különböző, lehetetlennél lehetetlenebb neveket kérnek feltenni a falinaptárak névnapos jegyzékébe. Ez megér egy külön elemzést: névadásunk „uniós” lett. Mélyen átitatja a külföldi munkavállalás, el-latinizálódott, szappanoperásak lettek gyermekeink: spanyol, brazil, argentin filmekből kölcsönözünk neveket nekik. Engedtük eluralkodni a „vendégmunkás időkből” hazahozott divatot ezen a területen is. Az új névadási hóbort végigsöpört Erdélyen. Ahogyan húsz évvel ezelőtt a lányok döntő többsége a Krisztina, Kinga, Erika, Izabella, Ildikó neveket kapták, a fiúk, Attilák, Hunorok, Balázsok, Dávidok, Robertek lettek. Aztán, ahogy pedagógusok mesélik, az iskolában az osztályok negyede Patrik, Norbert, Franciska, Brigitta, Betti, Henike, Renáta és Ludovika.
Hadd szemléltessem a fentebb mondottakat néhány történettel. Az egyik gyülekezetben kereszteltük a lelkész negyedik gyermekét. A keresztelés rendjén mély megbotránkozást láttam a gyülekezet arcán, amikor a gyermek fejére öntve a vizet, kimondtam a kislány nevét: „Ilona, én téged keresztellek…” „Ilonának hívják? – morajlott a gyülekezet. – Milyen maradi a tiszteletes úr!”
Kérdésekkel indítottuk ezt a mai nyelvutazást. Vigyázol-e arra, hogy szépen, tisztán, gondosan beszélj magyarul? Hogy családod egészének nyelve tiszta legyen. Milyen nyelvre van beállítva, és hogyan szólalsz meg mobiltelefonodon? Milyen nyelvűre állítottad be számítógépedet és közösségi oldaladat? Vannak-e és helyén vannak-e az ékezetek neveden? Vigyázol-e, hogy amikor bejegyzed gyermeked, unokád születését, nevét helyesen, ékezetekkel írják le? Megszólalsz-e minden lehetséges helyzetben magyarul? Fontos-e neked, hogy magyarként a magyarokkal, mindig magyarul beszélj?
Számtalan kérdés, amelyekhez még félszázat hozzá lehet és kell írni. De a lényeg az, hogy rajtad is múlik, hogy a jövőben milyen lesz családod, gyermekeid, közösséged, nemzeted magyar nyelve.
Szabadság (Kolozsvár)

Ars hungarica: otthonosság érzete a szórványban
Változatos tematikájú kiállításokat, népdalokkal ötvözött megzenésített verseket és színvonalas dzsesszkoncertet kínált a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének Magyar Kulturális Központja által szervezett nagyszebeni Ars hungarica fesztivál első napja, amelynek délutáni hivatalos megnyitója keretében a nagyszebeni születésű grafikusművész, lelkész, Orth István vehette át Magdó János főkonzultól a magyar állam kitüntetését. A három egymást követő tárlatmegnyitót a képzőművészeti sokszínűség jellemezte.
Teddy, a nagyszebeni születésű fiatal művész Kellemetlen szokás az elmélkedés című tárlatának munkáit Valentin Mureşan, a Brukenthal Múzeum kurátora szerint leginkább a játékosság jellemzi. – A festmények szimbolikus képvilágának mindegyike külön jelentéstartalommal bír. A művész ábrázolásmódja változtat a tárgyak jelentésén, és az általa megteremtett világba kalauzolja a nézőt – beszélt az alkotásokról Mureşan.
Szegedi Alice Torella népi iparművész A nő – toposzok játéka című tárlata a Bruck Studióban tekinthető meg. Bár alkotásainak alapanyaga természetes, szálas anyagok összessége (főként a gyékény), ő maga azt vallja, hogy az alapanyag, amit feldolgoz, az maga „a kulturális környezet”, amelyben él. A tárlat hat alkotást mutat be, amelyből három vegyes technikával készült falra akasztható, három pedig egyméteres sziluett. Az alkotások a nőt kívánják ábrázolni, annak lelki világát, a róla alkotott társadalmi képet, úgy a hagyományos, mint a nem konvencionális életformában, mindezt a művész sajátságos szemszögéből.
Mirela Creţu, az ASTRA Múzeum szakigazgatója szerint a nőiség tematikáját megfogalmazni igazi kihívás, hiszen a nő nemcsak az anyaság, a teremtés szimbóluma, ugyanakkor a karrierépítés és a család között egyensúlyozik. – A művész ábrázolásmódjának kiindulópontja a mennyasszonyi ruha, majd tovább haladva láthatjuk az érintésre vágyakozó nőt, akire a zeneiség, az alkotás és az örökkévalóság jellemző. Ugyanakkor felbukkan az önmagát kereső, belső harmóniára áhítózó nő is – világított rá a szakértő.
Orth István kiállítása különleges jelentőségű volt, nemcsak életműve apró töredékének ismertetése, hanem a tárlat helyszíne miatt is, amely a nemrég visszakapott, egykor felekezeti iskolaként működő református központ volt. A tárlat három sorozat munkáiból kínált ízelítőt: Az erdélyi magyar kultúrtörténet értékei című sorozat képeit, a Nagyszeben történetéhez kapcsolódó rajzsorozatot, valamint a teljesen új szentképsorozatot csodálhatták meg az érdeklődők.
Varró Sándor nagyszebeni lelkipásztor kifejtette: a kiállításmegnyitó hármas lelki töltetű számára. Először is azért, mert első alkalommal szólhat úgy a jelenlévőkhöz, hogy elmondhatja: az épület újra az ő tulajdonukban van. Másodszor azért, mert Orth István a művészete által tölti meg élettel az épületet, harmadszor pedig azért, mert az Ars hungarica kulturális rendezvénysorozat nemcsak a művészetre, hanem a magyar kulturális értékek mindegyikére nyitott.
Bitay Levente vezető konzul is hangsúlyozta az esemény jelentőségét. Úgy vélte: a református egyház visszakapott épülete ismét a magyar közösségi élet otthonává válhat, amelyhez sok erőt kívánt.
A fesztivál hivatalos megnyitóján Serfőző Levente főszervező, a Híd Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke beszédében hangsúlyozta: a modern közösségek mozgatórugói közé sorolható a hatalomra vágyás, az anyagi érdek, a szabályok, a törvények, a kényszer, az elvárások, a megfelelni akarás. Hozzáfűzte: ennek következménye, hogy az emberek között állandó konfliktusok merülnek fel, a hibáztatás és a „kifele mutogatás” már-már megszokott viselkedési szabály lett, ami az egyéni felelősség hárítása az önálló gondolkodás, az emberi minőség és az embereket összekötő érzelmek elvesztéséhez vezet. Ezért arra kért mindenkit, hogy a felsoroltakat helyezze figyelmén kívül öt napig, és élvezze az Ars hungarica rendezvényeit.
Magdó János főkonzul az Ars hungarica fesztivált a városlakók és a más nemzetiségűek felé való megmutatkozásként értékelte. Mindazokat a nagy elődöket – Oláh Miklóst, Borsos Miklóst, Bánffy Dezsőt, Haller Károlyt, Maczalik Győzőt – említette, akiket annak idején Nagyszebenbe vonzott a szászok által teremtett társadalmi modell. – Sok magyart adott Nagyszeben az összmagyarságnak, és akik most itt vagyunk, ezt az utat fogjuk folytatni – jegyezte meg, külön megköszönve Serfőző Leventének, hogy az általuk szervezett rendezvényekkel összetartják a helyi magyar közösséget.
Fejér László parlamenti képviselő a Kovászna Megyei Tanács elnökének, Tamás Sándornak az üdvözletét tolmácsolta. Kifejtette: mindig kellemesen meglepő számára a nagyszebeni közösség példaértékű összetartása. – A szász, a székely és román lakosság mindig bebizonyította, hogy együtt tud élni és alkotni. Az együttműködésnek és toleranciának mindig fontos szerepe van. Egymás kultúrájának megismerése, az ilyen jellegű rendezvények szervezése ehhez az eredményes együttéléshez járul hozzá – mondta a képviselő.
Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke szerint a tankönyvek nem írnak arról, hogy az ember mit érez, amikor szórványban élő közösséghez látogat. – Önök itthon vannak, és az önök által közvetített értékek által én is itthon érzem magam – mondta. – Otthon érezzük magunkat kultúránkban, anyanyelvünkben, ezáltal pedig a szórványhoz pozitív képet, érzéseket tudunk társítani – tette hozzá.
Orth István grafikusművész, lelkész részére kiemelkedő művészeti tevékenységéért, lelkészi szolgálataiért és a dél-erdélyi szórványban élő magyar közösségért való kiállása elismeréséül a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Áder János magyar köztársasági elnök, amelyet az ünnepi megnyitón Magdó János főkonzul adott át a művésznek. Varró Sándor méltatásában hangsúlyozta: komplex személyiség az Orth Istváné, hiszen elsősorban Isten embere, ugyanakkor a közösség és a művészet embere is. – Az ő művészete azért a közösségért van, amely kiemelte, és amelynek él, dolgozik és fáradozik. Így ezúttal nemcsak Orth Istvánt tüntették ki, hanem az egész nagyszebeni magyar közösséget – mondta.
Az első nap rendezvénysorozatát a sepsiszentgyörgyi Evilági muzsikusainak népdallal ötvözött megzenésített versei és a Smárton Trió feat. Juhász Gábor virtuóz dzsessz dalai zárták.
DÉZSI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)

Népszavazás: nincs meglepetés
A Kovászna megyei önkormányzat megszavazta, a Maros megyei elutasította azt a határozattervezetet, amely a székelyföldi fejlesztési régió létrehozását szorgalmazó népszavazás kiírásáról rendelkezik
Amennyiben a megyei prefektúra nem támadja meg a határozatot, Háromszéken referendumot tartanak december 8-án, melynek keretében a szavazatra jogosultak eldönthetik, egyetértenek-e azzal, hogy Kovászna megye Hargita és Maros megyével együtt egy fejlesztési régiót alkosson, Marosvásárhely központtal.
Garanciákat kértek a románok
A Kovászna megyei tanács a három magyar szervezetet képviselő 26 önkormányzati képviselő szavazatával gond nélkül elfogadta a beterjesztett határozattervezetet. A négy kormánypárti képviselő ellene szavazott, mivel megkérdőjelezték a népszavazásban körvonalazott régió gazdasági életképességét, és hiányolták a román közösségnek szavatolt garanciákat. A voksolást megelőző vitán Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arra kérte a Szociálliberális Unió (USL) képviselőit, támogassák a kezdeményezést, mert az a térségben élők javát szolgálja, másrészt szavazatuk pozitív jelzés lehet a lakosság és a bukaresti kormány fele is.
„A népszavazásban felvetett fejlesztési régió nem politikai vagy etnikai jellegű, a tétje a hatékony közigazgatás. A három megye egy régióban az Európai Unió következő költségvetési ciklusában 180 millió euróval tud többet lehívni, mint most, ez csak Kovászna megyének 40-50 millió többletet jelent infrastruktúra fejlesztésre, munkahelyteremtésre” – hangsúlyozta felszólalásában az elöljáró. Az ülés során Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselője emlékeztetett, hogy Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke pótcselekvésnek minősítette a népszavazást, ennek ellenére arra kérte a néppártosokat, szavazzák meg a tervezetet.
Bedő Zoltán az EMNP képviselője leszögezte, nem tartja jónak a kérdésfelvetést, a történelmi Székelyföld autonómiájáról kellene népszavazást kiírni, de fenntartásai ellenére megszavazza a referendumról szóló határozatot, hogy ezzel is jelezzék, Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes hazudott Strasbourgban, amikor azt mondta, a romániai magyar közösség egyetért a kormány régióátszervezési tervével. Cziprián Kovács Lóránd, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) úgy fogalmazott, a referendum a demokrácia szabályai szerint jogos és törvényes, ezért szeretett volna igennel szavazni, de pártjával való előzetes egyeztetés nyomán kétségek merültek fel benne a három megye gazdasági életképességével kapcsolatban, szerintük inkább a Brassóhoz való tartozás jelentene erre garanciát. „A kezdeményezők nem tettek olyan lépéseket sem, melyek megnyugtatnák a román közösséget, hogy ennek a régiós átalakításnak nem lesznek rájuk nézve negatív gazdasági és kulturális következményei” – mondta a liberális tanácsos.
„Referendumot bármiről ki lehet írni”
A Maros megyei önkormányzat rendkívüli ülésen szavazta le az RMDSZ-frakció által benyújtott tervezetet. A szövetség kezdeményezésére a gyűlésen a megye RMDSZ-es polgármesterei, alpolgármesterei és tanácsosai is részt vettek. Kelemen Márton RMDSZ-frakcióvezető előbb magyar, majd román nyelven elmondta: sajnálja, hogy csak most tudnak érdemben erről a kérdésről beszélni.
„A megye több mint 55 ezer lakosa gondolja úgy, hogy bele kell szólni a régiósítási folyamatba, ők ezt aláírásukkal támasztották alá. Azt szeretnénk, hogy az átszervezésnek Maros megye ne vesztese legyen, Marosvásárhely pedig elfoglalhassa megérdemelt helyét az átszervezést követően. Nem mindegy, hogy kik és hányan ülnek annál a bizonyos asztalnál a torta körül. Tisztában vagyunk azzal, hogy népszavazás által nem lehet fejlesztési régiót létrehozni, de befolyásolni lehet a döntést” – fogalmazott. A Demokrata-liberális Párt (PDL) frakciója nevében Vasile Filimon elmondta, választási kampányfogásnak tartja az ügyet, és sérelmezte, hogy korábban az RMDSZ nem támogatta Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester kezdeményezését, amikor a régiósítási folyamatban való összefogást szorgalmazta.
Az USL-frakció álláspontját Vasile Boloş tolmácsolta: az RMDSZ korábban nem állt ki a PSD és a PNL átszervezési elképzelése mellett, ezzel hallgatólagosan Traian Băsescuval értettek egyet, ezért szavaznak nemmel. A PPDD-frakció nevében Ion Tuşnea kifejtette: fontosnak tartja a lakosság megkérdezését, de előbb fel kell őket világosítani a témáról, ami nem történt meg, ezért halasztást kért. A testület elnöke, Ciprian Dobre az érvek ütköztetésében látta az ülés sikerét, majd közölte: ő is nemmel szavaz, mert véleménye szerint nem az RMDSZ által javasolt megoldás a legmegfelelőbb a pályázati pénzek lehívási mértékének a növelésére. „Bármikor bármiről lehet népszavazást kiírni, ha van értelme. De ebben az esetben felesleges, mert úgysem a lakosság vagy a megyei tanács fogja eldönteni a régiósítás kérdését” – mondta. A testület végül 14 igen, 19 nem szavazattal és egy tartózkodással elutasította a határozattervezetet.
Amint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök már elismerte: meghiúsulni látszanak azok a december nyolcadikára tervezett megyei népszavazások, amelyek által az RMDSZ a székelyföldi és a partiumi gazdasági fejlesztési régió kialakítása melletti közakaratot szerette volna felmutatni három székelyföldi és három partiumi megyében. Elmondta: Bihar, Szatmár és Szilágy megyében arról folytatnak párbeszédet a román pártok helyi képviselőivel, hogy elvi határozatot hozzanak a népszavazás kiírásáról, és csak akkor rögzítsék a népszavazás dátumát, amikor az országos politika szintjén is aktuálissá válik a régióátszervezés. A Hargita megyei önkormányzat várhatóan a jövő héten szavaz a kérdésben.
Bíró Blanka, Gáspár Botond
Krónika (Kolozsvár)

Hunyad: elrajtoltak a szórvány napok
Szórványnapi találkozóval rajtolt el tegnap Petrozsényben a Hunyad megyei Magyar Szórvány Napja, ami szombaton 11 órától a dévai Szent Ferenc Alapítvány Marosillyén, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szülőházánál, a Veres bástyánál ökumenikus istentisztelettel folytatódik, amelyet történelmi bemutató, zászlófelvonás és koszorúzás követ.
Szombaton 14 órától a dévai Téglás Gábor Gimnáziumban hivatalosan elindítják az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket program vetélkedőjét, az aradi Csiky Gergely Főgimnáziummal közösen. Lupényban eközben szombaton 17 órától az unitárius parókián ünneplik meg a Magyar Szórvány Napját, Sztrigyszentgyörgyön a kultúrházban 18 órától ünnepi előadásra és szüreti bálra kerül sor. Vasárnap Vajdahunyadon 10 órától, Petrozsényban 11 órától, Petrillán 12 órától a helyi református templomban megemlékezéssel összekötött ökumenikus istentiszteletet tartanak. Szászvárosban kedden a Szent Erzsébet Gyermekotthon ünnepi szentmisét és megemlékezést tart.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Népzenei képzés indul Kolozsváron
Magyar népzenei képzést indít Kolozsváron a Kallós Zoltán Alapítvány, amelynek keretében a hagyományos erdélyi hangszereken, a hegedűn, három húros brácsán és nagybőgőn, tanulhatnak meg játszani az érdeklődők, illetve a magyar népdaléneklés előadásmódját is elsajátíthatják – jelentette be a csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Szép Gyula az alapítvány alelnöke, illetve Kallós Zoltán alapító.
Szép Gyula elmondta: a képzésre az evangélikus egyház térítésmentesen bocsátotta a Kallós Alapítvány rendelkezésére a Párizs utca 17. szám alatt található ingatlanját. Hozzátette: mára sikerült kinevelni egy jól képzett fiatal szakembergárdát, akik képesek minőségi oktatást nyújtani. Mint részletezte olyan kolozsvári vagy Kolozsvár környéki aktívan népzenét játszó szakemberekről van szó, akiknek a kellő elméleti képzésük is megvan ahhoz, hogy átadják a tudását.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök a képzések helyszínével kapcsoltban elmondta, ha kell tovább bővítik a rendelkezésre álló infrastruktúrát. Szép Gyula szerint 10 éves kortól kezdve mindenkit szívesen látnak a képzéseken, felső korhatár nincs. A beiratkozási határidő december 20., ezt követően felmérik a jelentkezők tehetségét, jelenlegi tudásszintjét és ennek megfelelően állítják össze az oktatási programot. Az alapítvány alelnöke ugyanakkor kérdésünkre elmondta: iskolán kívüli képzésről lévén szó tanár és diák megegyezésén múlik, hogy pontosan mikor tartják a foglalkozásokat. Az alapvető elképzelés szerint a legkisebbeknek és kezdőknek heti két alkalommal egy-egy órás foglalkozást tartanak, a többiekkel pedig hetente egyszer másfél órára találkoznak.
A képzés egyébként jövő évben a téli vakációt követően indul, a költségek nagy részét a Kallós Alapítvány fedezi, a beiratkozóktól szimbolikus, havi 60 lejes hozzájárulást kérnek. „A mi érdekünk, hogy nagyon sok fiatal megtanulja a népzenét, továbbá megélhetési forrást biztosítsunk a fiatal népzeneoktatóknak” – magyarázta Szép Gyula.
Szép Gyula elmondta: a képzésre az evangélikus egyház térítésmentesen bocsátotta a Kallós Alapítvány rendelkezésére a Párizs utca 17. szám alatt található ingatlanját. Hozzátette: mára sikerült kinevelni egy jól képzett fiatal szakembergárdát, akik képesek minőségi oktatást nyújtani. Mint részletezte olyan kolozsvári vagy Kolozsvár környéki aktívan népzenét játszó szakemberekről van szó, akiknek a kellő elméleti képzésük is megvan ahhoz, hogy átadják a tudását.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök a képzések helyszínével kapcsoltban elmondta, ha kell tovább bővítik a rendelkezésre álló infrastruktúrát. Szép Gyula szerint 10 éves kortól kezdve mindenkit szívesen látnak a képzéseken, felső korhatár nincs. A beiratkozási határidő december 20., ezt követően felmérik a jelentkezők tehetségét, jelenlegi tudásszintjét és ennek megfelelően állítják össze az oktatási programot. Az alapítvány alelnöke ugyanakkor kérdésünkre elmondta: iskolán kívüli képzésről lévén szó tanár és diák megegyezésén múlik, hogy pontosan mikor tartják a foglalkozásokat. Az alapvető elképzelés szerint a legkisebbeknek és kezdőknek heti két alkalommal egy-egy órás foglalkozást tartanak, a többiekkel pedig hetente egyszer másfél órára találkoznak.
A képzés egyébként jövő évben a téli vakációt követően indul, a költségek nagy részét a Kallós Alapítvány fedezi, a beiratkozóktól szimbolikus, havi 60 lejes hozzájárulást kérnek. „A mi érdekünk, hogy nagyon sok fiatal megtanulja a népzenét, továbbá megélhetési forrást biztosítsunk a fiatal népzeneoktatóknak” – magyarázta Szép Gyula.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Egyházi vezetők felfogása az állam és egyház kapcsolatáról
A nagyváradi Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet, a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a nagyváradi Szacsvay Akadémia és a szegedi METEM – Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség előadás-sorozatot szervez november 14-15. között Nagyváradon, a Posticum Kulturális és Ifjúsági Központban (Nagyatádi Szabó István, ma Teiului utca 26.).
Az egyház hatalma – a hatalom egyháza. A közép-kelet-európai egyházi vezetők felfogása az állam-egyház kapcsolatáról 1945 és 1989 között című előadás-sorozat programja a következő:
November 14., csütörtök: 14 óra –14.20 – Megnyitó. I. szekció: „Behálózva” – hírszerzés és egyházi diplomácia. Moderátor: Varga Szabolcs. 14.20–14.50 – Jánosi Csongor (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Református Tanárképző Kar, Kolozsvár): Román–magyar belügyi és állambiztonsági együttműködés református egyházi ügyekben az 1950-es évek végén és a ’60-as évek elején. 14.50–15.20 – Bandi István (történész-levéltáros, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest): A magyar hírszerzés kísérletei a katolikus egyház vezetőinek befolyásolására a ’60-as, ’70-es évek fordulóján. 15.20–15.50 – Zombori István (történész, szakértő, METEM, Szeged): A hatalom egyháza: Magyarország és a Szentszék az 1960-as években. II. szekció: „Rendszer-minták” – antropológiai és teológiai megközelítés. Moderátor: Zombori István. 16.10 –16.30 – Bánkuti Gábor (egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem): Egyház és hatalom Romániában és Magyarországon az ’50-es években. Rendszer-antropológiai összehasonlítási kísérlet. 16.30–16.50 – Gárdonyi Máté (főiskolai tanár, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola): Egyház a szocialista társadalomban – mint teológiai probléma. 16.50–17.20 – szünet. 17.20–18.20 – Vita. Moderátor: Balogh Margit.
November 15., péntek: III. szekció: Személyek és személyes döntések – katolikus helyzetkép. Moderátor: Kovács Sándor. 9–9.30 – Janka György (tanszékvezető, főiskolai tanár, Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza): A magyar görögkatolikus egyházi vezetők és az államhatalom (1945–1989). 9.30–10: – Balogh Margit (történész, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Budapest): Hűség és felelősség a túlélés tükrében. Mindszenty József az együttműködés határairól. 10–10.30: Vörös Géza (történész-levéltáros, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára): „Elment az öregember” – Mindszenty emigrációs évei a hírszerzés tükrében. 10.30-11: Nagy Mihály Zoltán (történész, Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet, Nagyvárad): Együtt létezés vagy kollaborálás? Márton Áron püspök felfogása az állam-egyház kapcsolatáról 1948 és 1960 között. 11–11.20: szünet. 11.20–13.50 – Vita. Moderátor: Gárdonyi Máté. IV. szekció: Személyek és személyes döntések – protestáns helyzetkép. Moderátor: Janka György. 14.30–15: Csendes László (Ph.D, a CNSAS volt elnöke): Próbatétel. Argay György püspök 33 esztendőnyi szolgálata az Romániai Evangélikus Egyház élén. 15–15.30: Kovács Sándor (egyetemi tanár, Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár): Párhuzamos életrajzok? Kovács Lajos és Erdő János életpályája 1956 után.
16.30–17: Pál János (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Református Tanárképző Kar, Kolozsvár): Az unitárius egyház és az állam viszonya 1945–1965 között. Az egyház szerepe az államszocializmus első két évtizedében. 17–17.20: szünet.
17.20–18.20: Kiértékelés, vita. Moderátor: Gyarmati György
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Romsics Ignác az 1947-es párizsi békeszerződésről
A Kós Károly Akadémia által szervezett Erdély a huszadik században történelmi előadássorozat csütörtök délutáni meghívottja Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eszterházi Károly Főiskola Történelemtudományi Doktori Iskolájának vezető professzora volt, aki az 1947-es párizsi békeszerződésről, annak előzményeiről, körülményeiről értekezett.
A meghívottat Markó Béla, a Kós Károly Akadémia elnöke mutatta be a Bernády Ház közönségének. Elmondta, a történelmi előadássorozat – amelynek összehangolója Romsics Ignác - hamarosan a végéhez ér, de akkora sikernek örvend, hogy a folytatásán gondolkodnak.
A történész-professzor az 1920-as trianoni békeszerződéssel kezdte előadását, mert mint mondta, annak megkerülésével nem lehet az 1947-es párizsi békeszerződésről beszélni. Romsics Ignác Magyarország 1914-1945 közötti határmódosulásait ismertette, valamint azokat a lehetséges megoldásokat, amelyeket a nagyhatalmak helyeztek kilátásba a határproblémák orvoslására. Elmondta, a határok változtatásának felmerült lehetőségeinél az utódállamok statisztikáit vették figyelembe, hogy az etnikai kérdéseket minél pontosabban kezelhessék. Szlovákia és Kárpátalja esetében ez aránylag könnyűnek is tűnt, viszont Erdély esetében több, hét alternatív megoldás is felmerült. Létezett egy amerikai és egy brit elképzelés, illetve egy szovjet elgondolás is.
Romsics Ignác beszélt az 1945 utáni állapotokról, a háború utáni Magyarországról, Erdélyről, a békekonferenciáról, az ottani tárgyalások eredményeiről, arról, hogy Bibó István megfogalmazta Magyarország, mint anyaország szerepét, miután látta, hogy határrevízióra soha többet még gondolni sem lehet.
Az Erdély a huszadik században című előadássorozat következő előadója Stefano Bottoni, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa, aki Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság címmel tart előadást. A sorozat utolsó előadója, Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész december 13-án A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája és a román-magyar államközi kapcsolatok témakörben értekezik.
Antal Erika
Maszol.ro

Sepsiszentgyörgy szerint a világ
Napokon belül elindulhat a sepsinet.ro. Célja: a városból elszármazottak és az itt maradottak egybekötése.
A honlapot a Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint azért hozták létre, hogy kapcsolatot teremtsenek a külföldön élőkkel, hogy minden ügyben, amely fontos segíthessenek. Az elöljáró erről sajtótájékoztató keretében számolt be. „A Sepsiszentgyörgyről elszármazottak városunk nagykövetei a világban. Mi tájékoztatjuk őket a helyi történésekről és reméljük, hogy lendületet kapnak ahhoz, hogy hazatérjenek” – mondta Antal. Leszögezte: ha hazatérnek itthon is kamatoztathatják tudásukat, tapasztalataikat és pénzüket.
A jelenleg tesztelés alatt lévő hálózathoz máris több Londonban, Stuttgartban, Regensburgan és Magyarországon élő sepsiszentgyörgyi születésű személy csatlakozott.
A www.sepsinet.ro honlap a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal által koordinált SEEMIG projekt keretei közt működik. Ennek többek közt célja, hogy megbízható adatokat szolgáltasson a migrációs, munkaerő-piaci és demográfiai folyamatokról és segítsen ezen folyamatok kezelését célzó stratégiák kialakításában és a hatékony adatgyűjtésben. A közreműködő partnerek köre kiterjed a kutatóintézetekre, egyetemekre, statisztikai hivatalokra, valamint helyi önkormányzatokra nyolc országból és megfigyelő státuszú partnerekre további három országból. Sepsiszentgyörgy önkormányzata mellett Romániából Hargita Megye Tanácsa és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet vesz részt a programban.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

Erős Magyarország kell a Kárpát-medencében
A Székelyek Nagy Mentelésének példás megszervezését, és a körülötte kialakult akcióegységet emeli ki a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésének zárónyilatkozata, amelyet valamennyi külhoni magyar résztvevő és magyarországi parlamenti párt aláírásával egyhangúlag fogadtak el múlt csütörtökön Budapesten.
A határon túli magyar szervezetek, a magyar kormány és a magyarországi parlamenti pártok képviseletében megrendezett ülésszak résztvevői minden olyan területi és közigazgatási átalakítás ellen tiltakoznak, amely – az érvényben levő európai normákat figyelmen kívül hagyva – hátrányosan érinti az erdélyi magyar közösséget. A Máért-nyilatkozat azt is kimondja: minden olyan törekvést támogat, amely a szolidaritás és a szubszidiaritás elveit követve segíti az erdélyi magyarság közösségként történő megmaradását. „A szülőföldön való boldogulás garanciája a közösségi autonómiák közjogi rendszere” – fogalmaznak az aláírók, akik támogatásukról biztosítják a romániai magyarság azon törekvéseit is, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, anyanyelvét szabadon, minden megkötöttség nélkül használhassa, és tiltakoznak a román hatóságok jogkorlátozó fellépéseivel szemben. Aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem rendeződött a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozatának megalakítása körül kialakult vita. A Máért felkéri a román kormányt, hogy a magyar tagozat létrehozása érdekében érvényesítse a törvényes jogokat.
A Máért részletesen foglalkozott valamennyi Kárpát-medencei utódállambeli magyar közösség „helyzetjelentésével” is. Számba vette a délvidéki és a kárpátaljai aggodalmakat is. A Vajdaságban megütközést keltett az a hír, hogy a nemzeti tanácsokról szóló, több éve működő szerbiai törvényt alkotmánybírósági felülvizsgálatra terjesztették be. Az is nyugtalanságra ad okot, hogy akadozik a szerbiai rehabilitációs és vagyon-visszaszármaztatási eljárás: a Máért a folyamat felgyorsítását szorgalmazza. Kárpátalja ügyében elsősorban a 2012-ben elfogadott nyelvtörvény alkalmazását vette számba: a résztvevők azt követelik az ukrán államtól, hogy a nyelvtörvény értelmében maradéktalanul érvényesítése a magyar nyelvű hivatalos ügyintézést és nyelvhasználatot a közigazgatásban, oktatásban. Kárpát-medencei kitekintésű állásfoglalás is született a Tisza-vízgyűjtő területét fenyegető verespataki aranybánya-beruházás, és a nagymuzsalyi aranyfeldolgozó terve ellen. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ülést értékelve kiemelte: a nemzetpolitika két legfontosabb kérdésében teljes a konszenzus, ami korábban elképzelhetetlen volt. Nincs vita az autonómia melletti kiállásról, illetve arról sem, hogy a külhoni magyarságnak jár az állampolgárság és azzal együtt a szavazati jog. A tömbmagyarság esetében területi, a szórvány esetében pedig kulturális autonómiára van szükség – fogalmazott. Felszedhetetlen alapok
„A következő parlamenti választás után jelentősen enyhül az az ellenszél, amelyben a magyar kormány az elmúlt három és fél évben végezte munkáját” – fogalmazott Orbán Viktor kormányfő a Máért ülésén tartott beszédében. A miniszterelnök szerint a Kárpát-medencében élő magyarság számíthat arra, hogy sikeres anyaország áll majd a háta mögött a következő években. Elmondta: bármi is lesz a következő magyarországi parlamenti választás eredménye, valószínűnek tűnik, hogy az ebben a ciklusban lefektetett alkotmányos alapok „nem lesznek felszedhetők”, és ezzel számolhatnak a határon túli magyarok is. Mint fogalmazott, az elmúlt három év munkája nemcsak számokban kifejezhető eredményeket, hanem jelentős presztízsnövekedést is hozhat Magyarországnak. A miniszterelnök beszédében kiemelte a nyugati magyarság szerepvállalását: ha nem lett volna ilyen széles, a nyugati magyarságot is magába foglaló kiállás Magyarország mellett, a kormány képtelen lett volna keresztülvinni elképzeléseit. A miniszterelnök gazdasági kérdésekre is kitért: „A kormány arra törekszik, hogy a makrogazdasági helyzet anyaországi javulása érezhető legyen a határon túli területeken is. Ennek már vannak szerény jelei, de még nem lehet kijelenteni, hogy az államhatárokon kívüli, magyarlakta területek gazdasági fejlődése összhangban van az anyaország gazdasági fejlődésének ritmusával, tartalmával és minőségével.” A következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb kérdéseként Orbán azt nevezte meg, hogy a szellemileg már megalkotott Kárpát-medencei gazdasági stratégia a valóságban is működővé váljon.
Szavazni kell!
Az Országgyűlésben megtartott tanácskozás egyik kiemelt témája volt a határon túli magyar állampolgárok szavazása. Ezzel kapcsolatban Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke úgy fogalmazott: a magyar választásokon a külhoni magyarság részvétele történelmi fontosságú. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy olyan ez, mint az olimpia: „a részvétel a fontos”. Az erdélyi politikus szerint a határon túliak szavazási igénye nem magától értetődő, mivel a regisztráció és a levélben történő szavazás jelentős kihívást jelent, hiszen először élhetnek vele a külhoni magyar állampolgárok, akik nincsenek ehhez hozzászokva. Több magyar politikus is egyetértett abban, hogy a határon túli magyarság választói mobilizálása sokban függ a közszereplők, politikusok, egyházi vezetők szerepvállalásától.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Húszéves a temesvári Szórvány Alapítvány
A szórványban élők vannak a legnehezebb helyzetben a magyar nemzet tagjai közül, ők jelentik a magyar nemzet végvárait, és nekik van szükségük leginkább segítségre – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár pénteken Temesváron, a Szórvány Alapítvány működésének húszéves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
A segítségnyújtás módozatairól szólva rámutatott: a nemzetpolitikai államtitkárság az oktatási és kulturális programokra helyezi a hangsúlyt, mert az identitás továbbörökítésében ezek az intézmények játsszák a legfontosabb szerepet.
A Szórvány Alapítvány az évforduló alkalmából Pro Minoritate díjban részesített több, a szórványközösségek támogatásában kiemelkedő érdemeket szerzett személyiséget. A kitüntetést idén Répás Zsuzsanna helyettes államtitkárnak, Halzl Józsefnek, a Rákóczi Szövetség elnökének és Kántor Zoltánnak, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatójának ítélte oda az alapítvány kuratóriuma. MTI
Erdély.ma

Korszakváltás az erdélyi magyar politikában
Hónapokig tartó, aprólékos előkészítő munka után ült össze az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. A rendkívüli eseményen részt vettek az erdélyi magyar pártok – RMDSZ, MPP, EMNP –, valamint társadalmi szervezetek – EMNT, SZNT – vezetői, illetve meghívottként a történelmi egyházak képviselői. A tárgyalásokon áttekintették az erdélyi magyar nemzeti közösség helyzetét, érintve a demográfiai trendeket, az anyanyelvi oktatást, a gazdasági kilátásokat. Egyúttal kiértékelték az auto- nómiaküzdelem jelenlegi állását, s a jövőre vonatkozóan közös stratégiát dolgoztak ki.
A soron következő politikai megmérettetéseken való sikeres szereplés érdekében számos lényeges döntést hoztak. Íme a legfontosabbak:
Határoztak arról, hogy országos szinten az összefogást, helyi szinten pedig a magyar pártok közötti versenyt támogatják. Az esélyek minél teljesebb érvényesíthetősége érdekében létrehozzák a Magyar Összefogás Pártja nevű választási pártot, amelynek jelöltlistáit a pártok helyhatósági választásokon elért eredményeinek alapján állítják össze. Döntöttek arról is, hogy – okulva az elmúlt huszonnégy év tapasztalataiból – az erdélyi magyarok politikai képviselete ezentúl – amíg gyökeres változás nem áll be a romániai politikai viszonyokban – nem vesz részt a kormányzásban.
Elvi döntés született arról, hogy az autonómiaküzdelmet – a kulturálisat és a területit egyaránt – ezentúl kiemelten, az erdélyi magyarság legfőbb követeléseként kezelik.
Megállapították, hogy autonómia-ügyben elengedhetetlen a külföldi támogatás, ezért szükséges egy erőteljes külpolitikai offenzíva indítása. Határoztak egy jövő évi, tízezres brüsszeli tömegdemonstráció szervezéséről, amelyre egy Európán áthaladó autókaraván szállítja majd a résztvevőket. Továbbá döntés született egy politikusokból, politológusokból, történészekből álló tárgyalócsoport felállításáról is, amelynek célja az autonómiaigényeknek a románsággal történő megismertetése.
Döntöttek egy későbbi magyar bankintézet csírájaként szolgáló hitelszövetkezet felállításáról, amelynek legfőbb célja az erdélyi magyar vállalkozások támogatása.
Tapasztalva a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen évek, évtizedek óta érvényesülő magyarellenességet, a kormányzat nem jogkövető magatartását, határoztak egy marosvásárhelyi székhelyű önálló magyar orvosi magánegyetem felállításáról.
Az anyanyelvhasználat terén legutóbb tapasztalt anomáliák felszámolása végett úgy döntöttek, ezentúl minden állami és közintézményben kötelező módon élnek a törvény által biztosított jogokkal, megkövetelik azok tiszteletben tartását. A magyar pártok, kulturális és civil szervezetek a médiával való kapcsolattartásban, különösen a sajtótájékoztatókon kizárólagosan a magyar nyelvet használják, a magyarul nem értő román sajtósoknak pedig, a félreértések elkerülése végett, rövid írásos összefoglalóban számolnak be az elhangzottakról.
Megállapították, hogy a fenti célokért való sikeres munka alapfeltétele a közösség folyamatos és hiteles tájékoztatása. Ezt megkönnyítendő egyezség született arról, hogy a közszolgálati médiákban – rádió és televízió –, a kiegyensúlyozott tájékoztatás feltételeinek megteremtése érdekében, ezentúl óvakodni fognak az események egyoldalú bemutatásától, elfogult, párt- és csoportérdekek szerinti értelmezésétől. Az RMDSZ, szándéka őszinteségét bizonyítandó, bejelentette: ezentúl a közszolgálatiság követelményei szerint működteti az Erdélyi Televíziót.
És akkor felébredtem.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

Erdélyi magyarokkal, vagy „mitikákkal”?
Minden bizonnyal politikai stratégiát kell váltaniuk azoknak a képviselőknek, akik hivatásszerűen vállalták az erdélyi magyarokért folytatott közképviseleti munkát. Az eddig elért eredményeiket sem lehet sikerként elkönyvelni, főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy milyen áron kellett megfizetnünk értük, többek között a politikai önállóságunk és szavahihetőségünk elvesztése által, de mostanában még kétségbeejtőbb események látnak napvilágot. A politikusaink, a meglévő lehetőségeik mentén történő gyakorlati előrehaladás helyett a nagy elméleti semmitmondások területére léptek. Nem képesek még az eddig megszerzett jogi, gazdasági és politikai eszközeikkel sem élni, de ennek ellenére folyamatosan „fertőzik” a közvéleményt a megnyugtató – vagy éppen felháborító – nyilatkozataik által.
A szövetségi elnök többek között azzal állt elő, hogy az észak-erdélyi autópálya folytatását ígérte neki a miniszterelnök, pedig köztudott, hogy az eddigiek során mindössze leállíttatta ezeket a munkálatokat, és más nyomvonalak építését rendelte el.
Nagyon szép dolog, hogy ennyire jóhiszemű elnöke van az RMDSZ-nek, aki nem vonja kétségbe a román miniszterelnök által tett ígéretet, de mégsem kellett volna ezt a naivságát az erdélyi magyar választók felé továbbítania. Majd hisszük, ha látjuk. Addig is nekiláthatnának a magyarlakta telepü- lések fellendítéséhez egy erre alkalmas, reális gazdasági stratégia életbeültetése által. Ugyanakkor az elnök úr azt is kijelentette, hogy „létre kell hozni egy állami magyar egyetemet”, támogatják a decentralizációs törvénytervezetet, valamint azt, hogy februárban egy autonómiatervezetet terjesztenek a parlament elé. Olyan javaslatokat, ígéreteket és igényeket sorolt fel, amelyek már eddig is mindannyiunkban megfogalmazódtak. Egy politikustól azonban nem a problémák felsorolását és kommentálását, hanem azok megoldását várnánk el. Románia EU-s csatlakozása olyan kötelezettségeket és intézményesített biztosítékokat vont maga után, amelyek megbízható alapját képezhetik közösségünk jelenlegi és ezutáni építkezésének. Az alapvető kérdés az, hogy melyik partnerével akar szorosabb kapcsolatot fenntartani a „rommagyar” politikum, az erdélyi magyar közösséggel, vagy a bukaresti „mitikákkal”? Az utóbbi években bebizonyosodott, hogy az RMDSZ nem tud, sőt, nem is akar a román partnerek kötelékétől megszabadulni, és képtelen egy valóban független – autonóm – politikai erővé válni. Bármilyen hatalom állhatott az ország élén, a képviselőink mindig elfogadták a feléjük hajított koncot, és szentesíttették ezáltal a rájuk jellemző „lekenyerezett alakulat” mivoltukat. A mostani, ellenzéki szerepüket is a hatalom megtorpedózása helyett, inkább a jelentéktelen hatalmi pozíciók megszerzésére használták. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy egy ilyen politikai alakulat, amely még a saját függetlenségét sem tudja megteremteni, képes-e eredményesen megharcolni az autonómiáért? Ferencz Zsombor
Központ
Erdély.ma

Megkísérelni a lehetetlent
Szinte lehetetlen küldetésnek látszik megtalálni az áttörési pontokat a román közösség, közvélemény felé, megértetni velük autonómiakövetelésünk tartalmát, lényegét. Szelíden vagy erőteljesebben megfogalmazott érveink ugyanúgy süket fülekre találnak, s az ezeregyedik magyarázat után is az a válasz: nem engedik Székelyföldet kiszakítani a nagy és dicső Romániából.
Ezt szajkózzák a politikusok, a véleményformálók, a román sajtó hozza szokott formáját: a tények egyáltalán nem zavarják, ha „szent küldetést” teljesít. Azok torzítják, ferdítik a valóságot, akik egyébként pontosan tudják, egy terület önrendelkezése nem jelent elszakadást, és hogy nagyon sok európai példa igazolja, az autonómia eredményes, jó megoldás többség és kisebbség viszonyának hosszú távú, békés rendezésére.
A székelyek nagy menetelése után a román hatalom és csatlósai az elhallgatás taktikáját választották, mégis mintha egyre több józan hang jelenne meg, kevésbé a sajtóban, sokkal inkább az interneten tünedeznek fel a reális, megfontolt, megértő vélemények, magyarázatok, egyre nagyobb számban akadnak olyanok, akik nemzettársaik számára próbálják érthetővé, elfogadhatóvá tenni a magyar igényt. Vannak tehát már néhányan, de még mindig nagyon kevesen. Számukat kéne szaporítani, hogy közösen áttörhessük a hivatalos félretájékoztatás falát, hogy eljuthasson az egyszerű emberekhez is, nem ellenük akarjuk az autonómiát, csupán magunk megmaradásáért. Ezt a célt szolgálja az a konferencia is, amely ma zajlik Sepsiszentgyörgyön: hidakat próbál építeni. Képlékeny talajra, nehézkesen, hisz még saját házunk táján sem sikerült rendet teremteni, a nagy meneteléskor egyfajta összehangolódás történt, de valós összefogás nem, s azóta is zajlik az adok-kapok, hogy ki gondolja komolyabban, ki ismeri a megfelelőbb utat. Még meg sem született az RMDSZ törvénytervezete, de vannak akik máris tudni vélik, hogy nem lesz jó, a kis pártok siránkoznak, hogy őket nem vették be a csapatba, csak utólag mondhatnak véleményt, s hogy még cifrább legyen a helyzet, most már RMDSZ-en belül is egymásnak feszülnek, egykori vezetők akarják lejáratni az autonómiaküzdelmet, összeugrasztani Székelyföldet a szórvánnyal. Sok fölösleges energia megy el ezekre a belső hadakozásokra, olyan erőt pocsékolunk, melyre nagy szükség lenne máshol. Annál is inkább, mert minden jel szerint a román hatalom próbál bekeményíteni: ezt mutatja az erdélyi visszaszolgáltatások felülvizsgálata, az, hogy a decentralizáció során alig juttattak valamit vissza a székely megyéknek, no meg hogy Victor Ponta éppen Sepsiszentgyörgyön akarja megünnepelni december elsejét. Belső egyetértésre, külső barátokra volna szükség, mert hosszú menetelés vár még ránk, kemény csapdahelyzetekkel, sok-sok buktatóval. Egy majdnem lehetetlen küldetés, amit lehetővé kell tennünk. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Tiszta” Romániát! (16.)
A magyarellenesség nem szűnik
A korábbiakban nem mutattam be a román hadsereg, a csendőrség, a voluntárok atrocitásainak teljes leltárát, nem írtam a dél-erdélyi magyarságot ért atrocitásokról sem. Csak példaként említem, hogy a 3. román hegyivadász-alakulat és a vele együtt érkező Someşul batalion fix katonai egységei Gyantán, Kishalmágyon és Magyarremetén, a Fekete-Körös völgyében mintegy 88 magyart gyilkoltak le.
A szárazajtai vérengzésről és a Maniu-gárdáról azért szóltam bővebben, hogy érzékeltessem, milyen szörnyűségekhez vezethet a hazugságra épített történelmi tudat alapján gerjesztett idegengyűlölet. A szovjet katonai parancsnokság 1944. november 14-én a front hátországának nyugalmáért és politikai megfontolásból utasítja ki Észak-Erdélyből az agresszív román közigazgatást. Az új helyzetben sokan reménykednek, hogy a régióban kialakul egy olyan demokratikus önkormányzat, amely biztosítja az itt élő 62 százalékarányú magyar többség és a 34 százaléknyi román kisebbség egyenjogúságát. A szovjet ellenőrzés alatt álló területeken valóban mérséklődnek az etnikai jellegű atrocitások, de nem érnek véget. Észak-Erdély több, vegyes lakosságú településén a román csendőrség civil ruhába öltözve helyben marad, és tovább terrorizálja a magyar lakosságot. Ahol nincs szovjet helyőrség, ott a rekvirálás, a közmunka elsősorban a magyarokat érinti, a nyílt gyűlölködés is tetten érhető. Így például Maroshévízen a korábban elhelyezett Vorbiţi romăneşte! táblákat nem veszik le. Besztercén, ahol négyezer román mellett 1200 magyar is él, még december közepén is kizárják a magyarokat a népőrségből, a város vezetéséből. Mindezek ellenére – mivel a tömeges terrorizálás megszűnt – a magyarság örömmel fogadja a változásokat, de szenvedései nem érnek véget. 1945 januárjában a szovjet–román fegyverszüneti egyezmény értelmében Románia 70 ezer ember küldését vállalja málenkij robotra. A román kormányzat e kötelezettségét etnikai tisztogatásra használja fel. Az egyezség előírása szerint német nemzetiségűeket kell Oroszországba deportálnia, mondván, annak újjáépítésében nekik kell nagyobb részt vállalniuk, mert a legnagyobb rombolást a hitleri német hadsereg okozta. Románia a dél-erdélyi szászoktól, a bánsági németektől és a szatmári sváboktól szeretne szabadulni, ez utóbbiak közt ötezer magyar identitású lakostól is. Boros Ernőt a szatmári svábok kálváriájának monográfusát idézem: „a szatmári svábok nagy része nem németül, hanem magyarul beszélt, és nem németnek, hanem magyarnak tartotta magát”. A kutatások bizonyítják, hogy a szatmári magyarság Szovjetunióba deportálásának hátterében olyan sovén-nacionalista románok álltak, akik elhitették a szovjetekkel, hogy aki katolikus, az egyúttal sváb nemzetiségű is.
Illúziók és csalódások kora
Az 1944. őszi román adminisztráció magyarellenessége, az észak-erdélyi vérengzések, a haláltáborok fenntartása, és a szovjet katonai érdek találkozása tette lehetővé, hogy Észak-Erdélyben szovjet katonai ellenőrzés mellett kialakuljon egy olyan adminisztráció, amely (többnyire) kétnyelvű. Észak-Erdély jogállását az 1945. február 13-i jelentés alapján határozhatjuk meg. Ekkor az Országos Demokrata Arcvonal Észak-Erdélyi Konferenciáján a jogügyi bizottság megállapítja, hogy e régió státusának jogi forrása az 1944. szeptember 12-i szovjet–román fegyverszüneti egyezmény. Eszerint a főhatalmat a Szövetségközi Ellenőrző Bizottság (a Szovjetunó, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Románia) megbízásából a szovjet katonai vezetés gyakorolja. Beindul egy olyan önszerveződés, amely a területi autonómia kiépítése irányába mutat. Ekkor ereszt gyökeret az a remény, hogy a nagyhatalmak lehetővé teszik Észak-Erdély területi autonómiájának elnyerését, a csodavárók pedig Észak-Erdélyi Köztársaságról álmodoznak. Azonban, ahogy Vincze Gábor történész írja, e korszak az illúziók és csalódások kora volt. A négy hónap folyamán kialakuló önszerveződés valóban arra mutat, hogy ha Sztálint a méltányosság érdekelte volna, akkor e tartományban valóban léteztek feltételek egy olyan autonóm igazgatás kialakulására, amely az itt élő népek érdekeit szolgálja.
1944. december elsején Észak-Erdély irányítására szerveződik a kolozsvári székhelyű Észak-Erdélyi Központi Tanácsadó Testület, amelynek tagjai a különböző politikai szervezeteket képviselik. Bár a 46 fős testületben a magyarság alulképviselt, és e szervezet hatásköre is bizonytalan, mégis örömmel fogadják, mert abban az önkormányzat megteremtésének lehetőségét látják. Észak-Erdély parlamentjének összehívására – 1945. február 12–15. között – Kolozsváron kerül sor. A tizenegy közigazgatási egységből kilenc megye képviselteti magát. Hiányzik Máramaros megye, amelyet a szovjet–ukrán katonai egységek tartanak megszállva. Szilágy megye mint mánista-fészek a Román Demokrata Szövetség irányítása alatt áll, ezért távol tartja magát minden olyan megnyilvánulástól, amely a területi autonómia irányába mutat. A tanácskozáson létrehozzák az Országos Demokrata Arcvonal Észak-Erdélyi Központi Végrehajtó Bizottságát, amelynek regionális kormányszerepet szánnak. Vezetőinek választják ifj. Teolfil Vescant elnöki és Jordáky Lajost társelnöki minőségben. Megszervezik a minisztériumok szerepét betöltő tizenegy szakosztályt. Azonban ezek működésére már nem kerül sor, ugyanis mire a tényleges munka március 12-én megkezdődne, a történelem kereke elsodorja Észak-Erdély önállóságának, az itt élők egyenlőségének lehetőségét, mert az ismét Románia uralma alá kerül.
Kolozsvár már az orosz bevonulás pillanatától kezdve Bukaresttől függetlenül intézi ügyeit, és Észak-Erdély fővárosaként tölt be jelentős szerepet. November 8-án – a teljes román közigazgatás kiutasítása előtt egy héttel – id. Teolfil Vescan, az oroszok által kinevezett Kolozs megyei főispán falragaszokon teszi közzé, hogy Kolozsvár és Kolozs megye Észak-Erdéllyel együtt szovjet ellenőrzés alá kerül. Elrendeli a munka felvételét, megtiltja az árucikkek Észak-Erdélyből való kivitelét. November derekán a tartomány egészében új adminisztráció alakul ki. A magyar településeken a Magyar Népi Szövetség, a románokban a Frontul Plugarilor által szervezett gyűléseken jelölik ki a települések vezetőit. Dr. Csillag András bihari alispán nyilatkozata szerint – megyéjében a nemzeti ellentétek semlegesítésére – a jegyzők és a főszolgabírók azt az utasítást kapták, hogy „a vegyes lakosságú falvakban a községi elöljáróságot a nemzetiségek számaránya szerint kell összeállítani”. Az említett pár hónap alatt szovjet katonai ellenőrzés mellett megkezdik a közigazgatás újjászervezését. Magyar főispán (megyefőnök) intézkedik Háromszéken (Kerekes Béla), Udvarhelyen (Szilágyi Ignác), Csíkban (Rancz Károly). Bár román főispánok állnak az olyan magyar többségű vármegyék élén is, mint Bihar (64 százalék), Maros-Torda (61,5 százalék), Szatmár (55 százalék) és Kolozs (55 százalék), de az adott helyzetben ez részben érthető. Ne feledjük, hogy ekkor a szovjet és a román hadsereg még Magyarország ellen harcol. Az egyenlőség irányába előrelépést jelent azonban, hogy Észak-Erdély legtöbb megyéjében szabadon használhatók a magyarság szimbólumai és a magyar nyelv. A feliratok kétnyelvűek, magyar pengővel és román lejjel is lehet fizetni. A kétnyelvűséget néhány megyében törvényesítik. 1945. január 22-én Victor Groza Maros-Torda és február 10-én Vasile Pogăceanu Kolozs vármegye főispánja ezt nyelvrendelettel szabályozza. Pogăceanu úgy rendelkezik, hogy minden „állami, megyei és városi hivatalban mindennemű felirat magyar és román, illetve román és magyar nyelven függesztendő ki aszerint, amint az illető város vagy község lakossága magyar vagy román többségű. Minden hivatalos rendeletet két nyelven kell kiadni a fenti elvek szellemében”. Mindkét nyelv használata érvényes az utca- és településnevekre is. A marosvásárhelyi szabályozás szerint a tisztviselőket a nemzetiségek arányszáma alapján olyan erdélyiek közül kell kinevezni, akik ismerik a magyar és a román nyelvet. Gyárfás Albert, Háromszék alispánja az 1944. november 18-i gyűlésen kijelenti, hogy e vármegye, bár Románia része, de magyarlakta terület, ezért „hivatalos nyelve a magyar és a román egyenlő érvénnyel”.
1944. decemberben beindítják a magyar tannyelvű iskolákat. Kiépülőben a kulturális autonómia, mert a magyar iskolák igazgatására megalakul a kolozsvári központú Magyar Tankerületi Főigazgatóság. A Ferenc József Tudományegyetem Kolozsvári Magyar Egyetem néven indítja az 1944/45-ös tanévet. Jellemző azonban az is, hogy ugyanebben az időben, 1944. végén a magyar többségű Szatmár megyében Ştefan Anderco főispán csak román nyelvű kiadványokra hajlandó választ adni, a tisztviselők pedig parancsba kapják, hogy a vármegyeházban „magyar szónak többé elhangzania nem szabad”. Megállapítható, hogy az Észak-Erdélyben kialakuló autonómia inkább rövid illúzió, rövid álom, olyan történelmi esély, melynek megvalósulása nem az itt élőkön múlt.
1945 márciusa
A szovjet külügyi népbiztoshelyettes, Visinszkij, 1945. február 27-én, amikor Bukarestben véres utcai tüntetésekbe torkolló kormányválság uralkodik, a fronton harcoló Vörös Hadsereg biztonságára hivatkozva követeli a Rădescu-kormány menesztését és dr. Petru Groza kinevezését miniszterelnökké. Mivel a király vonakodik ezt megtenni, március 5-én fenyegetve jelenti ki, hogy Románia nemcsak Észak-Erdélyt veszítheti el, de nem garantált független állami léte sem. Így kerül sor március 6-án a Groza-kormány kinevezésére. Ellenszolgáltatásként Sztálin március 8-án táviratban közli, hogy engedélyezi a román adminisztráció bevezetését Észak-Erdélyben. Egyértelmű, hogy e terület hovatartozásának kérdése hatalmi játszma része. Sztálin zsarolással szorítja Romániát arra, hogy baloldali kormányt fogadjon el. Amikor 1945. március 13-án Kolozsváron nagygyűlés keretében megünneplik Észak-Erdély Romániához csatolását, Demeter János a Magyar Népi Szövetség Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottsága nevében Grozának memorandumot nyújt át. Ebben a két nép egyenjogúságát, a magyar nyelv hivatalossá nyilvánítását kérik egész Erdély területén, kiterjesztve azt a vasútra, a postára, a hadseregre is. Azokban a régiókban, ahol a népesség fele magyar, a közigazgatás vezetője legyen magyar. Kérik a nemzeti szimbólumok használatát, a magyar nyelvű katonai kiképzést és az internálótáborok felszámolását. Ifj. Teolfil Vescan – az Országos Demokrata Arcvonal (ODA) Észak-erdélyi Végrehajtó Bizottsága nevében – szintén memorandumot ad át. Legfőbb követelésük: az ODA VB nélkül a román kormány Erdély kérdésében ne hozzon lényegesebb döntéseket, ezért javasolják, hogy kolozsvári központtal – egy minisztérium mellett működő – államtitkárságot állítsanak fel. Javasolják, hogy a székely megyék magyar irányítás alá kerüljenek, más erdélyi régiókban biztosítsák a nemzetiségek arányos részvételét a vezetésben. A demokráciában reménykedő észak-erdélyi magyar és román politikusok hamar rádöbbennek arra, hogy a bukaresti baloldali kormányzat a korábbi reakciós politika folytatója, az „Erdély az erdélyieké” elv nem működik, „visszatért Bukarest mindenhatósága”.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tárgyalópartnerek kerestetnek
A székelyek nagy menetelése után egyre gyakrabban vetődik fel, hogy az erdélyi magyar társadalom, az őt képviselő politikusok nagyot mulasztottak az elmúlt években, évtizedekben, amikor nem próbáltak román partnereket találni az autonómiaküzdelemben, nem igyekeztek a többségi nemzet itt élő tagjait meggyőzni arról, hogy nekik is helyük van egy autonóm székelyföldi régióban, sőt, akár javukra is válhat az önrendelkezés. Most végre elindult a nyitás, ma egy konferencián román és magyar szakemberek, politikusok járják körül a témát. Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, az RMDSZ egyik meghatározó politikusát arról kérdeztük, milyen lehetőségeket lát, hogy kimozduljon a holtpontról az autonómiával kapcsolatos magyar–román párbeszéd. Antal Árpád: – Izgalmas lenne egy tájékoztató kampányt indítani, egy-egy szórólapot készíteni külön a moldvaiaknak, a havasalföldieknek és az erdélyi románoknak arról, hogy kik a székelyek, mit akarnak, mi az autonómia. Mindenik estben megkeresni a történelmi kapcsolódási pontokat, hisz voltak bőséggel, és azokon keresztül elmagyarázni szándékainkat. Tapasztalatom, hogy ilyen érvekkel lehet rájuk hatni. Ezen a szórólapon fel lehetne tüntetni olyan honlapcímeket, melyeken elérhetnek bizonyos anyagokat, például Valentin Stan tájékoztató videóit. Ha minden tizedik ember megnézné, s megváltoztatná véleményét, az már eredmény lenne. Én ebben látok lehetőséget, de nagyon sok pénzbe kerül, önkormányzati forrásokból nem finanszírozható, így pályáznunk kell. Ha sikerül forrásokat megnyernünk e célra, áttörési pont lehetne. – Milyen ajánlatokat tudnának megfogalmazni az itt élő románok számára? – Egyik fő problémájuk, hogy nincsenek képviselőik a székelyföldi önkormányzatok vezetőségében. Én úgy gondolom, hogy egy adott helyzetben lehetne tárgyalni akár a megyei alelnöki vagy alpolgármesteri tisztségekről, azt mondani, hogy rendben, ha ti úgy érzitek biztonságban magatokat Székelyföldön, és ha mi ezt nektek megígérjük, partnereink tudnátok lenni abban, hogy legyen székelyföldi autonómia, akkor ebben nem látnék különösebb kivetnivalót – de mi is elvárnánk ugyanezt Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, ahol hasonló a magyarok aránya. Ennek mindenképpen feltétele az autonómia, hisz jelen pillanatban a román nemzetállamon belül nekünk az önkormányzat jelenti a védőbástyát. Ezért nem adtuk ki a kezünkből, nem hagytunk ezekből a pozíciókból, mert minden egyéb – a dekoncentrált intézményektől, a katonaságon, rendőrségen, csendőrségen, titkosszolgálatokon keresztül – mégiscsak az ő kezükben van. Tehát lehetne beszélni az etnikai arányosság elvéről minden intézményben, de csak csomagban. Ha ők elfogadják, hogy a csendőrségen belül legyen arányosság, én is el tudom fogadni, hogy a polgármesteri hivatalom belül is legyen. Itt van egy pálya, csak hát erről valakivel tárgyalni kellene. Sajnos, egyelőre nincs, kivel. A másik a kulturális autonómia kérdése. Sepsiszentgyörgyön vagy Székelyföldön az itt élő románoknak szükségük van kulturális autonómiára, és ezt mi nagyrészt már most biztosítjuk számukra. Például Sepsiszentgyörgyön nem fogunk olyan igazgatót választani a román színház élére, akivel a románok nem értenek egyet. Megvan a többségünk, elméletileg bárkit odatehetnénk színházigazgatónak vagy akár a román iskolák élére, de nem tesszük. Kulturális autonómiájuk van, négy román tanácstagjuk közül ha legalább hárman egyetértenek, akkor mi, a többiek megszavazzuk. Ez most így működik, de akár írásban is lehetne szabályozni. Pénzek elosztásánál a megyei tanácsnál ugyanez a helyzet – a román tanácstagok dönthetnek az egyházi, kulturális támogatások arányosan leosztott részéről –, én ezt nem tartom feltétlenül helyesnek, mert a versenynek nem erről kellene szólnia, de akár ezt is el tudnám fogadni. Nem látok ebben problémát – nyilván szeretném, ha Nagyváradon, Kolozsváron is ugyanígy járnának el. Tulajdonképpen mindebben partnerek vagyunk, erről kellene szólniuk a tárgyalásoknak. – Van-e szükség akár pozitív diszkriminációra, hogy érezzék, nem fenyegeti őket veszély, az autonómia nem elüldözésüket, ellehetetlenítésüket célozza? – Úgy érzem, sokkal több empátia van bennünk az itt élő románok iránt, mint mondjuk bennük a szórványban élő magyarok iránt. El tudom fogadni a pozitív diszkrimináció elvét, de az a helyzet, hogy az egész államszerkezetnek olyan a felépítése, hogy legyünk őszinték: miben nyilvánuljon ez meg? Megvádoltak azzal, hogy nincs román igazgató a polgármesteri hivatalban, de ez nem azért van így, mert mi nem akarunk románt alkalmazni, hanem azért, mert egy itt élő román ember, ha közigazgatásban akar dolgozni, akkor nem az alulfizetett és sok munkával járó önkormányzatot választja, hanem a prefektúrát, esetleg valamelyik dekoncentrált vagy militarizált intézményt, ahol feleannyi munkáért kétszer vagy háromszor annyi pénzt kap. Romániában nincs egy Sepsiszentgyörgy méretű város, amelynek két színháza lenne. Ha racionálisan nézzük, tulajdonképpen nem lenne indokolt a román színház fenntartása, de ez is egy gesztus a román közösség irányába: igen, áldozunk arra, hogy érezhessék, vannak fontos intézményeik. – A másik igen súlyos kérdés, hogy nincsenek olyan képviselői a székelyföldi románságnak, akikkel tárgyalni lehetne. Van itt bármilyen áttörési lehetőség? Hogyan lehet eljutni az egyszerű emberekhez, ha véleményformálóik, politikusaik elutasítanak minden párbeszédet? – Voltak ilyen próbálkozások korábban, a Közösségért Alapítvány például, de ezek megrekedtek. Az itt élő románokat, de főként képviselőiket folyamatosan az aggasztja, hogy teret veszítenek. Elmennek a már itt született fiatalok, nagyon erős Brassó, Bukarest vonzása, s hacsak valaki nem rendőr, csendőr akar lenni, inkább ott keresi a boldogulást. Zavarja őket minden magyar utcanév, szobor, kulturális intézmény, mert ezt térvesztésként élik meg. Azoknak, akik a rendszer – titkosszolgálatok, egyház, kormány, államelnöki hivatal – támogatását élvezik, érdekük, hogy mi, magyarok egyetlen millimétert se lépjünk előre. Nem látom, hogy az ilyen Codrin Munteanu-, Mircea Duşa- vagy az ortodox püspök-féle emberekkel miként lehetne megegyezni. Az egyszerű embereknél más a helyzet, választásokon például vannak, akik már átszavaznak. Autonómia kérdésében, persze, ők sem partnereink. Volt egy felmérésünk, amelyből világosan kiderült: a szentgyörgyi magyarok mind székelyföldi régióban gondolkodnak, a románok Brassó központú régiót szeretnének. Az etnikai többség jelentené számukra a biztonságot. Nem érzem, hogy átütő sikereket lehetne elérni a helyi politikusokkal való egyezkedésekben. Sőt, úgy érzem, sokszor könnyebb Bukarestben egyeztetni a minket érintő kérdésekben, mint a helyiekkel. Ugyanakkor mégsem tartom a dolgot kilátástalannak, igaz, nincsenek csodák, nincs egy olyan képlet, amely alkalmazható és minden megoldódik. Nekünk kell megtalálnunk valamilyen formában az utat, amellyel elérhetjük a célt.
Farkas Mihály
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)